Ikt. sz.: 12-50/2015/203 Heves Megyei Közgyűlés Helyben
Tájékoztató a Heves Megyei Értéktár Bizottság (HMÉB) 2015. évi II. féléves munkájáról Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére a Heves Megyei Értéktár Bizottság elkészítette a Bizottság 2015. évi II. féléves munkájáról szóló tájékoztatóját. A tájékoztató anyagát a közgyűlési előterjesztés melléklete tartalmazza. A tájékoztatót a Heves Megyei Közgyűlés Megyei Fejlesztési és Nemzetközi Ügyek, valamint Pénzügyi és Ellenőrző Bizottsága tudomásul vette. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a jelen tájékoztatóban foglaltakat tudomásul venni szíveskedjen. Eger, 2015. december 2.
Szabó Róbert Törvényességi szempontból ellenőriztem:
Dr. Barta Viktor Heves Megye Főjegyzője
Beszámoló a Heves Megyei Értéktár Bizottság (HMÉB) 2015. évi II. féléves munkájáról
Fontos, helyi társadalmi cél, hogy megyénk értékeit feltárjuk, ápoljuk és gondozzuk. A HMÉB feladata szerint ebben úgy működik közre, hogy kapcsolatot tart a Hungarikum bizottsággal, valamint a megyében működő értéktárakkal, együtt működik a Nemzeti Művelődési Intézettel, továbbá ösztönzi a helyi, települési értéktárral még nem rendelkező településeket azok mielőbbi megalapítására.
1. A Heves Megyei Értéktár Bizottság tagsága: Herman István – Eger Megyei Jogú Város alpolgármestere, a bizottság elnöke Martonné Adler Ildikó – Eger Megyei Jogú Város alpolgármestere Baráz Csaba – középiskolai tanár, oktatási szakreferens - Bükki Nemzeti Park Igazgatóság; tudományos munkatárs – Kaptárkő Egyesület Kovácsné Somogyi Mónika – Civil Információs Centrum vezetője Csathóné Sebők Erika, a Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Irodájának megbízott tagja Jeszenszky Beatrix – Hatvan, Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum kiállítási osztályvezetője Dr. Dávid Lóránt – Eszterházy Károly Főiskola Gazdaságtudományi Intézet tanszékvezető főiskolai tanára
2. A Heves Megyei Értéktár Bizottság a HF/240/2014 iktatási számú egyedi támogatási szerződést kötött a Földművelésügyi Minisztériummal, melyben az alábbi feladatokat vállalta:
(1)
A Heves Megyei Értéktár vizuális arculatának megtervezése.
(2)
Heves Megyei Tükör – Értéktár különszám kiadása.
(3)
A Heves Megyei Értéktár belső nyilvántartórendszerének elkészítése.
(4)
Információs portál létrehozása.
(5)
Tapasztalatcserék szervezése műhelymunkák formájában.
(6)
Kampányfilm elkészítése.
A projektet sikeresen lezártuk, a szakmai és pénzügyi beszámolót a Földművelésügyi Minisztérium, mint támogató elfogadta.
3. A támogatási szerződésben előírt általános és egyedi feltételek teljesítésének ismertetése:
4.1 Banner és Pr cikkek:
Heves megye egyik legolvasottabb hírportáljának több banner megjelenési felülete van, mely megjelenik a pc mellett mobil eszközökön is, így minden felhasználóhoz eljut a Heves Megyei Értéktár megjelenése. A hírportál híreinek kivonata automatikusan megjelennek a facebook oldalon is, ahol több, mint 10.000 követő látja nap, mint nap ezt, s átkattintva eljut a weboldalra, ahol az Értéktár bannere megjelenik. A hónapokon át tartó bannermegjelenés mellett PR cikkek megjelenítésével is népszerűbb lett a Heves Megyei Értéktár, mely nem a szimpla hírek között volt megtalálható, hanem a weboldal kiemelt hírei között. A weboldalt átlagosan 1000 különböző felhasználó látogatja naponta.
2
4.2 Heves Megyei Tükör:
Az előzetes műhelymunkák során áttekintettük a készülő Heves Megyei Tükör Értéktár tartalmára, megjelenésére vonatkozó igényeket. Célként tűztük ki, hogy egy olyan kiadvány szülessen, amely részletesen bemutatja, s fotókkal illusztrálja a Heves megyei értékeket, illetve bemutatja az értéktárakba bekerülés
lehetőségeit,
adminisztratív
feltételeit.
Az
újság
három
alkalommal, 2015 márciusában, júniusában és augusztusában, alkalmanként 70.000 példányban, 16 oldal terjedelemben jelenik meg, s egyértelműen hordozza az értéktár arculati elemeit. Bemutatja a Magyar Értéktár, valamint a Heves Megyei Értéktár felépítését, a Heves Megyei Értéktár Bizottság elnökét, tagjait, továbbá felhívja az olvasók, a megyében élők figyelmét arra, hogy kezdeményezzék a települési értéktárak létrehozását. A Heves Megyei Tükör Értéktár különszáma az olvasóknak is lehetőséget biztosít arra, hogy javaslatot tegyenek, mely értékek méltóak arra, hogy részét képezzék a települési, majd a megyei értéktárnak. 4.3 Tapasztalatcserék szervezése műhelymunkák formájában: Első lépésként a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt tekintettük át: a törvény célját, az értéktár piramis működését taglaltuk, megbeszéltük a nemzeti értékek azonosításának módját és az értéktárak működését. Ismertettük a testületek és szervek felépítését és működését, a hungarikumok kiválasztásának rendjét, az eddigi tapasztalatokat és jövőbeni stratégiai irányokat. A törvény után a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról szóló 114/2013. kormányrendelet átbeszélése következett, kezdve a 8 szakterület ismertetésével, majd a nyilvántartás és közzététel szabályaival és az értéktárak létrehozásának és gondozásának elméletével folytatva. Ezután példákat vettünk a javaslattételi adatlap helyes kitöltésére. Jó gyakorlatként a Veszprém Megyei Értéktár munkáját hoztuk fel, melyet részletesen áttekintettünk. A műhelymunka a projekt második szakaszában június 29-én került megrendezésre. 3
4. A Heves Megyei Értéktár Bizottság szeptember 11. ülésén az alábbi döntéseket hozta:
8/2015 (09.11.) határozat (Felterjesztés tárgya: Betyárfesztivál – Hiánypótlásra visszaküldve a felterjesztőnek)
9/2015 (09.11.) határozat (Felterjesztés tárgya: Székelyföld Gyöngyszemei – Felvéve a Heves Megyei Értéktárba turizmus és vendéglátás kategóriában)
10/2015 (09.11.) határozat (Felterjesztés tárgya: Szihalmi falunap – Hiánypótlásra visszaküldve a felterjesztőnek)
11/2015 (09.11.) határozat (Felterjesztés tárgya: Fesz!Eger – Elutasítva)
12/2015 (09.11.) határozat (Felterjesztés tárgya: Hevesi Szőttes - Felvéve a Heves Megyei Értéktárba kulturális örökség kategóriában)
13/2015 (09.11.) határozat (Felterjesztés tárgya: Eger Sporttörténete - Felvéve a Heves Megyei Értéktárba sport kategóriában)
14/2015 (09.11.) határozat (Felterjesztés tárgya: Megyeháza- Felvéve a Heves Megyei Értéktárba kulturális örökség kategóriában)
15/2015 (09.11.) határozat (Felterjesztés tárgya: Parádsasvári Üveg- Felvéve a Heves Megyei Értéktárba kulturális örökség kategóriában)
16/2015 (09.11.) határozat (Felterjesztés tárgya: Szlovák Tájház- Felvéve a Heves Megyei Értéktárba kulturális örökség kategóriában)
5. A Heves Megyében található településeket több ütemben megkerestük és felhívtuk figyelmüket a települési értéktár létrehozásának jelentőségére, valamint a Heves Megyei Értéktárba történő javaslattételre. A Civil Információs Centrum a velük kapcsolatban álló civil szervezetek figyelmét hívta fel a javaslattételre, a Nemzeti Művelődési Intézet pedig kulturális közfoglalkoztatottakon keresztül folyamatosan ösztönzi a településeket az értéktárak megalapítására és a Heves Megyei Értéktár Bizottsággal való sikeres együttműködésre.
4
6. Heves Megyében jelenleg az alábbi értéktárakkal állunk kapcsolatban:
Abasári Értéktár Bizottság Aldebrői Értéktár Bizottság Andornaktályai Értéktár Bizottság Egri Értéktár Bizottság Gyöngyösi Értéktár Bizottság Hatvani Értéktár Bizottság Ivádi Értéktár Bizottság Kisnánai Értéktár Bizottság Szajlai Értéktár Bizottság
7. Jelenleg 19 nemzeti érték megyei értéktárba történő felvételére kaptunk javaslatot, valamint 2 javaslat hiánypótlásának beérkezésére számítunk melyeket a Heves Megyei Értéktár Bizottság a soron következő ülésén fog tárgyalni.
Eger, 2015. november 25.
Herman István elnök Heves Megyei Értéktár Bizottság
5