Szlovákiai magyarság 2004

Jelentések a határon túli magyarság helyzetérõl Határon Túli Magyarok Hivatala

Szlovákiai magyarság 2004.

T a r t a l o m:

Oldal

Előszó ………………………………………………………………………….

2

1. Történelem ……………………………………………………………...

4

2. Általános adatok ……………………………………………………….

7

3. Jogi helyzet ………………………………………………………………

14

4. Érdekképviselet ………………………………………………………...

20

5. Gazdaság ……………………………………………….………………..

23

6. Civil társadalom ………………………………………………………..

27

7. Oktatás ……………………………………………………………………

28

8. Művelődés, kultúra, tudomány ……………………………………..

36

9. Egyházi intézményrendszer és vallásgyakorlás …………………..

39

10. Tömegtájékoztatás ……………………………………………………..

41

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről

– 2 / 42 –

HTMH • 2004.

Kedves Olvasónk! A 2003-as év legfontosabb történéseivel és adataival kiegészített, aktualizált füzetekkel ötödik kiadásához érkezett a határon túli magyar közösségek helyzetét ismertető régiójelentéseket tartalmazó, 2000 nyarán elindított, megújult sorozatunk. A megelőző esztendőhöz hasonlóan az elmúlt év is az integrációs folyamat felgyorsulása – s ennek részeként Magyarország 2004. május 1-jén bekövetkezett EU-taggá válásának előkészületei – jegyében zajlott, a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény 2003 júliusában hatályba lépett módosítását követően pedig új lendületet vett a kedvezménytörvény gyakorlati megvalósítása. A magyar EU-csatlakozásról szóló szerződés 2003. április 16-án, Athénban történt aláírása óta eltelt év alatt valamennyi EU-tagállam jóváhagyta a csatlakozási szerződést és idén május 1-jétől Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja. Ez a körülmény természetesen alapvetően meghatározza mind szomszédságpolitikánkat, mind a szomszédos államokban élő magyar kisebbséghez való viszonyunkat. Míg korábban – az egyes országok helyi sajátosságait tekintetbe véve – többé–kevésbé hasonló megközelítést alkalmazhattunk a Kárpát-medencében élő magyar közösségeket illetően, Magyarország EU-csatlakozásával ez a helyzet megváltozott. Alapvetően más megközelítést igényelnek a Magyarországgal egy időben csatlakozó országokban (vagyis a Szlovákiában és a Szlovéniában) élő magyarok, más lehetőségekkel szembesülnek azok, akik a közeljövőben csatlakozó szomszédos országokban (Romániában és Horvátországban) élnek, és megint más kihívások elé néznek azok, akik olyan országokban (Szerbia és Montenegró, valamint Ukrajna) élnek, amelyek csak hosszabb idő múlva kapcsolódhatnak be az európai vérkeringésbe. A magyar–magyar kapcsolatok terén a magyar kormánynak kettős törekvése van. Fontosnak tartjuk egyrészt a rendszerváltozás óta elért eredmények, értékek és a kiépült magyar–magyar kapcsolatrendszer megőrzését, fenntartását és átemelését az Európai Unióba. Folytatódni fog a Magyar Állandó Értekezlet és a magyar–magyar parlamenti képviselők találkozójának munkája, európai keretek között megőrizzük a kedvezménytörvény által biztosított kedvezményeket és támogatásokat. Másrészt az EU-csatlakozásban rejlő lehetőségeket igyekszünk a magyar–magyar kapcsolatok ápolása szempontjából minél jobban kihasználni, beépítve mindazokat a pozitívumokat és újdonságokat a magyar–magyar kapcsolatrendszerbe, amelyeket a tagság számunkra nyújt. Az EU-tagállamokban élő magyarokkal az EU-tagság hatására intenzívebbé válnak a kapcsolatok, egyre több közös ügyünk van, újabb szálakkal kapcsolódunk egymáshoz, egyre több nemzetközi testület munkájában fogunk együtt részt venni, megszaporodnak a véleménycsere, a találkozás lehetőségei. Az EU-tagság közelebb hoz minket a velünk együtt csatakozó országok magyarságához, ugyanakkor nem szabad, hogy eltávolítson azoktól, akik most még nem jöhettek velünk. Közös felelősségünk, hogy az EU-ba bekerülő és az egyelőre kívül maradó nemzetrészek között ne emelkedjenek szellemi, lelki falak. Ezért Magyarország a csatlakozás után megkülönböztetett figyelmet fog fordítani az EU-tagság előnyeiből még nem részesedő magyarokra. Nem engedhetjük meg, hogy ők bármilyen szempontból is az EU-bővítés veszteseiként éljék meg azt a folyamatot, amely éppen a kapcsolatok szorosabbá válásáról szól. Az Unióhoz való csatlakozás egyúttal vízválasztó Magyarország európai identitását illetően is. Ez az az időszak, amikor az újonnan érkező országok elfoglalják helyüket a tagállamok szövevényes érdekrendszerében, kijelölik azokat a prioritásokat és kapcsolódási pontokat, amelyek mentén az Unión belül a jövőben politizálni fognak. Az új tagok első megnyilvánulásai, „bemutatkozásai” az Unió fórumain ezért na-

HTMH • 2004.

– 3 / 42 –


gyon fontosak. 2003. október 4-én Rómában az EU Kormányközi Konferenciájának nyitó ülésén a magyar miniszterelnök négy lényeges kérdést emelt ki, amelyek Magyarország számára fontosak az EU alkotmányos szerződésének véglegesítése során. Ezek közül első helyen szerepelt, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását és védelmét a Kormányközi Konferencia tűzze napirendre és ezt az alapelvet megfelelő formában foglalja az Alkotmányos Szerződésbe. A kormány kisebbségi ügy iránti elkötelezettségét jelzi – természetesen a magyarországi nemzetiségekre is tekintettel –, hogy szilárdan kiállt amellett, hogy az Európai Unió alkotmánytervezetében utalás történjék a kisebbségek kollektív jogaira. A Magyar Országgyűlés Európai Uniós Bizottságának 2003. október 8-ai ülésén a parlamenti pártok képviselőinek egyetértésével született meg az Európai Unió Alkotmányának Szerződéséhez a kisebbségek jogainak kérdésében beterjesztett javaslat, amely így fogalmazott: „Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – beleértve a nemzeti és etnikai kisebbségek jogait is – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás és a megkülönböztetés-mentesség társadalmában.” Nem a magyar kormányon múlott, hogy az Európai Tanács 2003. december 13–14-ei brüsszeli ülésén ez a javaslat néhány ország ellenállása miatt csak némileg legyengített formában – a kollektív jogokként értelmezhető kisebbségi jogok helyett a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak megjelölésével és a magyar javaslatban szereplő nemzeti és etnikai jelző elhagyása révén a javaslatnak kizárólag a kisebbségi jogok formulájára szűkítetésével – kerülhetett be a dokumentumba. Lényeges körülmény, hogy EU-taggá válásunk nem igényli a kedvezménytörvény módosítását. A huszonötök Európájában, a sokféle érdek és ellenérdek erőterében a kormány arra törekszik, hogy megvesse azokat az alapokat, amelyekre az elkövetkezendő években, évtizedekben a magyarok építhetnek az Unió keretein belül. A kormány ezeknek az elveknek megfelelően alakítja a szomszédos országokkal való kapcsolatait is, ehhez igazítja politikai lépéseit. Megegyezésre és megállapodásokra törekszik, s ha szükséges, olykor komoly gesztusokra is képes a szomszédságpolitika eredményessége érdekében. Éppen ezért a határon túli magyarok számára fontos kedvezményeket biztosító törvény módosításáról a kormány hosszú hónapokon át egyeztetett a szomszédainkkal. Ennek köszönhetően végül is olyan EUkonform jogszabály született, amelynek alapján hosszú távon és akadályok nélkül biztosíthatók a törvényben rögzített kedvezmények a határon túli magyarok számára. A magyar kormány és a határon túli magyarsággal kapcsolatos kormányzati tevékenység koordinálásáért felelős Határon Túli Magyarok Hivatala az új, megnövekedett lehetőségekkel is élni kíván annak érdekében, hogy minél hathatósabban tudja segíteni a határon túli magyar közösségek szülőföldjükön történő boldogulását. Bálint–Pataki József


– 4 / 42 –

HTMH • 2004.

Jelentés a szlovákiai magyarság helyzetéről 1. TÖRTÉNELEM A mai Szlovákiában élő magyarok, illetve őseik a történelem során először 1918-ban, Csehszlovákia megalakulásával kerültek kisebbségi helyzetbe. Politikai, gazdasági, kulturális és nemzeti létük addig az egységes magyar nemzettel volt azonos, amiként szülőföldjük – az általuk ma is lakott régiók – is a Magyar Királyság mindenkori társadalmi viszonyainak megfelelő módon fejlődött. A fiktív „csehszlovák nemzet” önrendelkezési jogára hivatkozva, a nagyhatalmak által létrehozott Csehszlovákia soknemzetiségű államként jött létre az Osztrák–Magyar Monarchia területeiből, amelyeken az 1910-es osztrák és magyar népszámlálási adatok szerint 13,5 millió lakos élt, ebből 6,3 millió cseh, 3,5 millió német, 1,9 millió szlovák, 1,1 millió magyar, 0,5 millió rutén, 100 ezer lengyel és 200 ezer izraelita, akiket 1921-től zsidó nemzetiségűeknek tekintettek. (Az 1918-ban megalakult Csehszlovákiához tartozott Kárpátalja is, amely 1945-ben a Szovjetunió, annak felbomlását követően pedig Ukrajna része lett.) Az Osztrák–Magyar Monarchia részét képező Magyar Királyság területéből Csehszlovákiához került 61.633 km², az előző népszámlálási adatok alapján összesen 3.517.568 lakossal (ebből 30,3 % magyar, 7,4 % német, 48,2 % szlovák, 12,3 % ruszin). Csehszlovákia 1919-ben Saint Germain–en–Layeban szerződéses kötelezettséget vállalt a kisebbségi jogok betartására, ám ezt a kormányzat folyamatosan megszegte. Ennek következtében 1920. december végéig 105 ezer magyar kényszerült elhagyni Csehszlovákiát, akiknek többségét az elbocsátott magyar tisztviselők, pedagógusok, katonatisztek és földjüket vesztett birtokosok alkották, valamint azok, akik megtagadták az új kormány által megkövetelt hűségeskü letételét. 45 ezer magyarnak nem adott a hatóság állampolgárságot, több tízezret pedig lakóhelyük elhagyására kényszerítettek, ily módon 1930-ig közel 200 községből és kisvárosból tűntek el olyan magyarok, akiknek ősei a történelmi középkortól éltek e településeken. Az egységes magyar területek etnikai megbontása céljából megkezdődött a cseh és a szlovák lakosság betelepítése. A földreform során elkobozták a 250 hektár feletti magyar birtokokat, amelyet cseh és szlovák telepesek között osztottak ki, így 1922 és 1938 között 70 csehek és szlovákok lakta falut hoztak létre az addig magyarok által lakott területeken. 1923. január 1-jétől megváltoztatták a közigazgatási beosztást. A nagymegyék létrehozásának és az észak–déli irányú közigazgatási területi megosztásnak az volt a célja, hogy a magyar lakosság minél kevesebb helyen alkothasson többséget, s ezáltal ne kelljen számukra biztosítani a nyelvhasználat jogát. A városokat nagyközségekké fokozták le, hogy megszüntethessék a községek választott önkormányzatait.

HTMH • 2004.

– 5 / 42 –


A magyar középiskolák számát már az 1920-as években radikálisan csökkentették, a pozsonyi magyar egyetemet csehszlovák egyetemmé szervezték át. Az 1930-as években a magyarság már 30 %-kal kevesebb iskolával rendelkezett, mint ami lélekszáma alapján megillette volna. A magyarok áldatlan helyzete már az 1920-as évek végén, de főként a harmincas években felkeltette az angol politikusok és a Népszövetség figyelmét. A csehszlovákiai kisebbségek elégedetlenségét használta ki a hitleri Németország is, amely kicsikarta a Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország által is támogatott 1938-as müncheni szerződést, amelynek következményeként Csehszlovákiától elcsatolták a szudétanémet területeket. Ezt követte az ún. I. bécsi döntés, amelynek alapján a magyar többségű területeket visszacsatolták Magyarországhoz. Az 1938 novemberében született bécsi döntéssel 11.927 négyzetkilométer terület és 869.299 lakos (86,5 % magyar anyanyelvű) került Magyarországhoz. Az 1939 és 1945 között létező Szlovák Államban mintegy 70 ezer magyar maradt, jogaik – a nacionalista, egypárti parancsuralmi rendszerben – minimálisak voltak. Egyetlen parlamenti képviselőjük Esterházy János gróf volt, aki 1942-ben egyedül szavazott a zsidók deportálását elrendelő törvény ellen. (Antifasiszta magatartása ellenére 1945-ben halálra ítélte a csehszlovák népbíróság, az ítéletet később életfogytig tartó fegyházbüntetésre enyhítették. Esterházy János 1957-ben börtönben halt meg.) A második világháborút követően újra Csehszlovákiához kerültek az 1938-ban Magyarországhoz visszacsatolt területek, ami a magyarok teljes jogfosztottságát és etnikai tisztogatás végrehajtását vonta maga után. A csehszlovák kormány 1945 áprilisában kihirdetett kormányprogramja kollektív bűnösnek nyilvánította a magyarokat, aminek következményeként elnöki rendeletekkel megfosztották őket állampolgári jogaiktól, elkobozták ingatlanaikat, több tízezrüket kényszermunkára hurcolták, törvényekkel megvonták tőlük az állami intézményekben való alkalmaztatás jogát, betiltották a magyar iskolákat, a magyar intézményeket és a sajtót, majd kormányhatározattal nemzetiségük megtagadására (ún. reszlovakizáció) kényszerítették őket. A nyugati nagyhatalmak azonban sem a jaltai, sem a potsdami egyezményben nem járultak hozzá a szlovákiai magyarok teljes kitelepítéséhez, amit 1943. évi moszkvai látogatásai szellemében Eduard Beneš elnök szorgalmazott. Ezzel szemben a győztes nagyhatalmak nyomására a magyar kormány 1946 februárjában lakosságcsere-egyezményre kényszerült Csehszlovákiával. Ennek értelmében csehszlovák részről annyi magyart telepíthettek át Magyarországra, ahány magyarországi szlovák nemzetiségű lakos volt hajlandó önként áttelepülni a Csehszlovák Köztársaságba. A nagyszabású, erőltetett szlovák propaganda ellenére a magyarországi szlovákok közül mindössze 73.273 fő volt kész otthont változtatni. Ennek megfelelően a csehszlovák kormány 1947 és 1948 folyamán hozzávetőlegesen 76 ezer szlovákiai magyart telepített át – akaratuk ellenére – Magyarországra. Az etnikai tisztogatás azonban már korábban megkezdődött, 1944–1945 telén mintegy 50 ezer magyar polgári személyt deportáltak kényszermunkára a Szovjetunióba, 1945 nyarán több mint 36 ezer magyart toloncoltak ki szülőföldjéről, 1946–47-ben pedig mintegy 45 ezer embert deportáltak Csehországba (a kitelepített szudétanémetek helyére) kényszermunkára, mi-


– 6 / 42 –

HTMH • 2004.

közben több tízezer magyart tartottak koncentrációs táborban. A kormányrendelet értelmében nemzetiségének megtagadására – az ún. reszlovakizálásra – 327 ezer ember kényszerült egzisztenciális okokból. Az 1948 februárjában történt kommunista hatalomátvételt követően egy időre csökkent a magyarok nyílt jogfosztottsága; az 1948/245. számú rendelet lehetővé tette, hogy azok, akik letették a hűségesküt, 90 napon belül visszakapják állampolgárságukat. A reszlovakizálás során tett nyilatkozatokat azonban csak 1954-ben érvénytelenítették. A kommunista kormányzat 1949 márciusában engedélyezte a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, a CSEMADOK létrejöttét. A Szövetség közreműködésével 1949 szeptemberében az alap- és középiskolákban újra indulhatott a magyar nyelvű tanítás (bár új iskolák építését az 1960-as évekig nem engedélyezték). Ha szűk keretek között is, de megkezdődött a csaknem végzetes veszteséget szenvedett magyar szellemi és kulturális élet újjáéledése az országban. A magyar kisebbség jogairól először az 1956-ban elfogadott csehszlovák alkotmány tett rövid említést, az 1960. évi alkotmány pedig az összes kisebbség anyanyelvi oktatásának és művelődésének biztosítását ígérte. Ezzel egy időben azonban megváltoztatták a közigazgatási beosztást, s ezzel tovább csökkentették azoknak a járásoknak a számát, ahol a magyar lakosság többségben élt. 1968 tavaszán a CSEMADOK tervezetet dolgozott ki a nemzetiségi kérdés rendezésére. A szlovák parlament és a kormány mellett nemzetiségi szervek létrehozását javasolta, az alapiskoláktól a főiskolákig terjedő magyar nyelvű iskolarendszert kívánt létrehozni, felvetette a közigazgatási beosztás módosítását. A CSEMADOK tervezetét cseh és szlovák részről éles kritikával illették. Az 1968. október 27-én elfogadott új csehszlovák alkotmány deklarálta a cseh és a szlovák tagállam szövetségét, a csehszlovák föderáció létrejöttét. A nemzetiségek helyzetét szabályozó 1968/144. sz. alkotmánytörvény a különböző választott testületekben először ígért a nemzetiségek létszámával arányos képviseletet. Az ígéret azonban az 1968 utáni visszarendeződés és a meglévő, szigorúan vett pártállami viszonyok között csak papíron maradt, s a nemzetiségi jogok érvényesülése más területeken is szűk keretek közé szorult. Így például többször is kísérletet tettek az alternatív oktatás bevezetésére a magyar tanítási nyelvű iskolákban. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas években e rendszer és politika ellen lépett fel a szlovákiai magyarság körében is kibontakozó ellenzék (az 1978-ban alakult Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága, valamint szóvivője, Duray Miklós – a Charta 77 egyik aláírója – és mások aktivitása), amellyel szemben a kormányzati hatalom szigorú megtorlásokat alkalmazott. A tömeges tiltakozás ellenére a szovjet megszállást követő, kommunista „normalizáció” húsz éve alatt mintegy 200 magyar iskolát zártak be. Ebben az időszakban alakult ki az a szlovák nacionalizmust éltető rendszer, amely az 1989-es bársonyos forradalmat követően bontakozott ki teljes egészében, s amelyet már nemcsak a magyar, hanem a csehellenesség is jellemezte, s amely végül 1993. január 1-jével Szlovákia önállósulásához vezetett.

HTMH • 2004.

– 7 / 42 –


A kommunizmus bukása után azonban a csehszlovákiai magyarság is hozzáfoghatott önszerveződéséhez, több mint fél évszázados kényszerű szünet után létrehozhatta politikai szervezeteit is. A rendszerváltás folyamán négy politikai pártot alapított, amelyek 1998-ban egyesültek, s létrejött a Magyar Koalíció Pártja, amely a választásokat követően a többpárti kormánykoalíció tagja lett. A 2002. évi parlamenti választásokon a magyar pártok közül csak a Magyar Koalíció Pártja vett részt, a decemberi helyhatósági választásokon azonban további három is indított jelölteket, nevezetesen a korábbi években alakult Magyar Szocialista Párt és a Magyar Szocialisták Pártja, valamint az újonnan alakult Magyar Föderalista Párt, amelyet 2002 szeptemberében jegyzett be a Szlovák Belügyminisztérium. Ez utóbbi három párt támogatottsága továbbra is minimális, a Magyar Koalíció Pártja ellenben része lett a választások után alakult új, jobbközép pártokat tömörítő kormánykoalíciónak. 2. ÁLTALÁNOS ADATOK 2.1. Általános adatok Szlovákiáról Az adatok többségénél (összlakosság, etnikai csoportok, vallási összetétel, népegészség, iskolai végzettség, munkaerő megoszlása, városok lakosságának száma stb.) a 2001. évi népszámlálási adatokra támaszkodunk. Ettől eltérő esetekben a források időpontjait külön megjelöljük. Terület: 49.035 km². Összlakosság: 5. 379 455 fő Népsűrűség: 110 fő/ km². Etnikai csoportok: szlovák – 85,8 %, magyar – 9,7 %, roma – 1,7 %, cseh – 0,8 %, ruszin – 0,4 %, ukrán – 0,2 %. Vallások: római katolikus (68,9 %), evangélikus (6,9 %), görög-katolikus (4,1 %), református (2,0 %), görög-keleti ortodox (0,6 %), jehovista (0,2 %), baptista (0,1 %). Beszélt nyelvek: szlovák (államnyelv), magyar, cseh, ukrán, ruszin, német, lengyel, roma. Népegészség: csecsemőhalandóság – 11,1 ‰, átlagéletkor – 76,33 év (nők), illetve 68,4 év (férfiak). A használt 2001. évi népszámlálási adatok az 1991-es adatokhoz viszonyítva még mérsékelt növekedést – 105 ezer fő – mutatnak, ellenben a Statisztikai Hivatal legújabb népmozgalmi adatai szerint Szlovákiában is csökkenésnek indult a lakosság száma: 2002 végén 1.300 lakossal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Államforma: köztársaság. Hatalmi ágak: A törvényhozás legfelső szerve a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa. Végrehajtó hatalom: a Szlovák Köztársaság Elnöke, a Szlovák Köztársaság Kormánya. Az igazságszolgáltatás legfelsőbb szervei: a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága, a Szlovák


– 8 / 42 –

HTMH • 2004.

Köztársaság Legfelsőbb Bírósága. Közigazgatási beosztás: Az 1996-os Mečiar-féle területi felosztás Szlovákiát 8 államigazgatási kerületre – Pozsony, Nagyszombat, Trencsén, Nyitra, Zsolna, Besztercebánya, Eperjes, Kassa (Bratislava, Trnava, Trenčín, Nitra, Žilina, Banská Bystrica, Prešov, Košice) – és 79 járásra osztotta fel. 2001. júniusában a szlovák parlament létrehozta az önkormányzati kerületeket is, amelyek az MKP tiltakozása ellenére azonosak az államigazgatási kerületekkel. A 2002 októberében megalakult új Dzurinda-kormány – bár a választási kampányban mind a három későbbi szlovák kormánypárt ezt ígérte – az MKP javaslata ellenére nem iktatta be programjába a területi elrendezés átértékelését. Ugyanakkor 2004. január 1-jétől a járási állami hivatalok megszűntek, s feladataikat a körzeti, speciális és részben a községi hivatalok veszik át. Jelenlegi parlamenti pártok: Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (Slovenska Demokraticka Krestanska Únia – SDKÚ), Magyar Koalíció Pártja (MKP / SMK), Kereszténydemokrata Mozgalom (Krestanske Demokraticke Hnutie – KDH), Új Polgári Szövetség (Aliancia Noveho Občana – ANO) — ezek alkotják a kormánykoalíciót. 2003 őszén vált ki az SDKÚ-ból a volt honvédelmi miniszter által létrehozott Szabad Fórum – SZF (Slobodne Fórum – SF). Az ellenzék három pártja: a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom – DSZM Néppárt (Hnutie za Demokraticke Slovensko Ludova Strana – HZDS–LS), az IRÁNY (SMER) és Szlovákia Kommunista Pártja (Komunisticka Strana Slovenska – KSS). Iskolai végzettség: alapiskolát végzett 28,3 %, középiskolát 61,5 % (szakmunkásképzőt 27,6 %, szakiskolát 2,9 %, szakmunkásképzőt érettségivel 2,8 %, szakközépiskolát 20,4 %, gimnáziumot 7,8 %), főiskolai és egyetemi diplomával rendelkezik 10,2 % (2001. év végi adat). Munkaképes lakosság: 3.349.000 fő (63,1 %) Gazdaságilag aktív lakosság: 2.634.000 fő (49,6 %) A munkaerő megoszlása gazdasági ágazatok szerint: közszolgáltatás (benne oktatásügy, egészségügy, biztosítás, pénzszolgáltatás stb.) 32,5 %, ipar 30 %, kereskedelem 12,8 %, építőipar 8,6 %, közlekedés és távközlés 7,1%, mezőgazdaság 5,7 %, idegenforgalom 3,4 %. A lakosság egészének megoszlásához képest a magyarság aránya magasabb a munkások, a mezőgazdasági szövetkezeti tagok, az egyéni kisvállalkozók, az egyéb szövetkezeti tagok, egyénileg gazdálkodó földművesek, családi gazdaságok kisegítői között. A magyar lakosság lényegesen kisebb mértékben képviselt az alkalmazottak és tudományos dolgozók körében. Városi lakosság: kb. 57 %. Nagyobb városok és lakóik száma (2001. évi adatok szerint 123 városi jogállású helység található Szlovákiában): Főváros – Pozsony (Bratislava), 442.197 fő; Kassa (Košice), 235.160 fő; Nagyszombat (Trnava) 71.783 fő; Nyitra (Nitra), 89.969 fő; Eperjes (Prešov),

HTMH • 2004.

– 9 / 42 –


87.765 fő, Besztercebánya (Banská Bystrica) 85.030 fő. (A Statisztikai Hivatal népmozgalmi adatai szerint Szlovákiában tovább tart a „vidékre vándorlás”, a városlakók száma a népszámlálási adatokhoz viszonyítva némiképp csökkent.) Községek száma: 2.823 (az 1999. év végi adatokhoz viszonyítva –2). GDP/fő: 1999 – 151.112 Sk; 2000 – 164.277 Sk, 2001 – 170.217 Sk, 2002 – 192.858 Sk. Árfolyam: 37,6 Sk/USD (2003. december). Infláció: 2000 – 12,0 %, 2001 – 7,1 %, 2002 – 3,3 %, 2003 – 9,3 %. Külső államadósság: 1999 – 10,518 Mrd USD; 2000 – 10,804 Mrd USD, 2001 – 11,4 Mrd USD, 2002 – 13,2 Mrd USD, 2003 első félév – 15,3 Mrd USD. Költségvetési hiány 2002 végén: a tervezett 38 milliárd Sk helyett 56 milliárd Sk, ami a GDP 4,9 %-a. Külkereskedelmi hiány: 1999 – 45,2 milliárd Sk, 2000 – 42,4 milliárd Sk, 2001 – 101 milliárd Sk, 2002 – 82 milliárd Sk, 2003 (előzetes) – 45 milliárd Sk. Munkanélküliség: 1999 – 416.800 személy, 16,2 %; 2000 – 485.200 személy, 18,6 %, 2001 – 518.000 személy, 19,8 %, 2002 – 486.900 személy, 18,5 %, 2003 – 459.200 személy (17,4 %). Külföldi tőkebefektetések: A Szlovák Statisztikai Hivatal kimutatásai szerint Szlovákiában 2001 végén 3,2 milliárd USD, 2002 végén 7,7 milliárd USD, 2003. szeptember 30-án pedig 9,07 milliárd USD volt a külföldi tőke, ami a zöldmezős beruházásokat és a magánosítás során beáramlott külföldi tőkét jelenti. 2.2. A magyar népesség és területi megoszlása A magyarság lélekszámának alakulása, illetve számarányának változása 1918-tól napjainkig híven tükrözi a politikai feltételeket, amelyek között élt. A 2001. évi népszámlálás adatai a szlovákiai magyarok drámai fogyásáról tanúskodnak. Amíg 1991-ben még 567.296-an vallották magukat magyarnak, ami Szlovákia lakosságának 10,7 %-át tette ki, tíz évvel később ez a szám már csak 520.528 volt, ami 9,7 %-os részaránynak felel meg. A 2001-ben megtartott népszámlálási adatok részletes feldolgozására 2002-ben került sor, ami igazolta a demográfusok korábbi feltételezéseit: a drámai fogyást nem a természetes népszaporulat csökkenése okozta. A természetes népszaporulat csökkenése a közel 47 ezres fogyás alig 20 %-át teszi csak ki: mintegy 8.000 fővel apadt a magyarság létszáma az elhalálozási és születési adatok különbsége folytán. Nem jellemző a külföldre távozás sem, ezért a fogyás fő okaként a demográfusok két jelenséget jelöltek meg. Egyrészt azok a szlovákiai magyar fiatalok, akik a hetvenes–nyolcvanas években szlovák tanítási nyelvű iskolákba jártak, ennél fogva elveszítették kulturális kötődésüket, majd a magas fokú urbanizáció miatt szülőfalujukból elköltözve gyökereiket is, s az új közegben szlováknak vallották magukat és gyermekeiket, azaz asszimilálódtak. (Ez elsősorban a Csallóközből és a Mátyusföldről elszármazottakra vonatkozik.) A má-


– 10 / 42 –

HTMH • 2004.

sik csoportot azok az identitászavarral küzdők alkotják, akik az 1989-es rendszerváltás után a felfokozott hangulatban magyar múltjukra hivatkozva magyarosították magukat, a kilencvenes évek nemzetiségi ellentétei, a magyarság ellen folytatott kormánypropaganda miatt viszont 2001-ben újra szlováknak vallották magukat. (Ez elsősorban a Bodrogközben és az Ung-vidéken figyelhető meg.) 1. táblázat A lakosság nemzetiségi összetétele 2001-ben az 1996. évi közigazgatási átszervezés után létrehozott kerületekben

Terület Pozsonyi ker. (Bratislava) Nagyszombat (Trnava) Trencsén (Trenčín) Nyitra (Nitra) Zsolna (Žilina) Besztercebánya (Banska Bystrica) Eperjes (Prešov) Kassa (Košice) Szlovákia összesen

Összesen

Szlovák

Magyar

Egyéb

599.015 551.003 605.582 713.422 692.332 662.121 789.968 766.012 5.379.455

fő 546.685 407.246 589.344 499.761 674.766 553.865 716.441 626.746 4.614.854

27.434 130.740 1.058 196.609 660 77.795 817 85.415 520.528

11.412 8.209 8.167 9.627 9.270 20.724 63.358 38.776 169.543

A szlovákiai magyarság többsége (92,2 %) egyébként Dél-Szlovákiában él, a mintegy 550 kilométer hosszúságú szlovák–magyar államhatár mentén, összesen 9 ezer négyzetkilométernyi összefüggő nyelvterületen. Ez nagyjából kétezer négyzetkilométerrel kisebb terület, mint 1918-ban volt. A magyar nyelvterületen 523 olyan település van, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 10 %-ot, ezen belül azonban 435 községben ez a részarány több mint 50 %. E mutató tekintetében is csökkenő tendencia érvényesül. Ezen kívül még 87 településen élnek jelentős számban magyarok, de arányuk nem éri el a 10 %-ot (így például Kassán és Pozsonyban több mint tízezren élnek, a lakosság mintegy 4–6 %-át alkotva.) A szlovákiai magyarság demográfiai sajátosságai: A magyar népesség aránya 1961 és 2001 között 12,4 %-ról 9,7 %-ra csökkent az összlakosságon belül. 1994-től kezdve a természetes népszaporulat csökkenő tendenciát mutat. Az asszimilációs veszélyek az ezredfordulóra némileg mérséklődtek, ami részben azzal magyarázható, hogy a magyar gyermekek szüleinek egyre nagyobb hányada ismeri fel az anyanyelvi oktatás fontosságát (míg a kilencvenes évek elején a magyar alapiskolások 27 %-a látogatott szlovák iskolákat, a 2003–2004-es tanévben ez az arány 19,7 %-ra csökkent). Emellett Szlovákiában gyakorlatilag megszűnt a belső migráció, a városok lakossága nem gyarapszik, minthogy nem épülnek nagyszámban bérházak, azaz a fiatalok is megmaradnak saját közösségeikben, ahol nem érvényesül asszimilációs hatás, ellenkezőleg, a magyar közösség megtartó erőként hat a bizonytalankodó egyénekre is.

HTMH • 2004.

– 11 / 42 –


1. ábra

Tájegységek Szlovákiában 2. ábra

Magyarok Szlovákiában


– 12 / 42 –

HTMH • 2004.

3. ábra

Magyarok a szlovákiai járásokban 4. ábra

Szlovákia nemzetiségi összetétele és a magyarok számának alakulása 1910 és 2001 között

– 13 / 42 –

HTMH • 2004.


5. ábra

A természetes szaporulat Szlovákiában 1950 és 2000 között

2. táblázat A lakosság nemzetiségi összetételének alakulása Szlovákiában az 1950. és 2001. években Év

Összesen

Szlovákok

Magyarok

Egyéb

356.064 520.528

104.030 169.543

fő 1950 2001

3.463.466 5.379.455

3.003.352 4.614.854

Iskolázottság: A szlovákiai magyarság iskolázottsági mutatói jelentősen eltérnek az országos átlagtól, s általában rossznak nevezhetők. Az országos átlagnál (28,3 %) jelentősen magasabb (közel 38 %) az alapiskolát végzettek aránya, a középiskolát végzettek aránya viszont a több mint 61 %-os országos átlaggal szemben mindössze 57 %. Egyetemi vagy főiskolai oklevele a magyarság alig 5 %-ának van csupán, holott az országos átlag már meghaladja a 10 %-ot. A helyzet folyamatosan romlik, hiszen a 2001–2002-es tanév adatai szerint a szlovák fiatalok 12 %-a jár egyetemekre, míg a hasonló magyar korosztályokból mindössze 4,8 % folytat felsőoktatási tanulmányokat.


– 14 / 42 –

HTMH • 2004.

3. JOGI HELYZET Szlovákiában a kisebbségek jogállását alapvetően az Alkotmány, valamint azok a nemzetközi dokumentumok határozzák meg, amelyeket a szlovák parlament a kilencvenes években ratifikált. E nemzetközi dokumentumok közül említést érdemel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201-es ajánlása, amelyet az Európa Tanácsba történő felvételekor Szlovákia kötelező érvényű dokumentumnak nyilvánított önmaga számára. Az Alkotmányt 1992. szeptember 1-jén fogadták el (a nap Szlovákiában államünnep, az Alkotmány Napja), s 2001. február 23-án módosították. Az Alkotmány Preambuluma (Bevezetője) azonban nem változott, ezért az alaptörvény nemzetállami jellegű, hiszen kezdete – „Mi, a szlovák nemzet…” – csak a szlovákságot jelöli államalapító nemzetnek. Az Alkotmány önálló fejezetben foglalkozik a kisebbségek jogállásával, a deklarált jogokat azonban mind a mai napig nem foglalták össze egy egységes törvénybe, amely konkrétan szabályozná a nemzeti kisebbségek lehetőségeit. Az Alkotmány az említett emberi és kisebbségi jogokról a következőket tartalmazza: „12. cikk (2) A Szlovák Köztársaság területén az alapvető jogok és szabadságjogok mindenkinek biztosítottak nem, faj, bőrszín, nyelv, hit és vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzetiségi vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, vagyoni, származási vagy egyéb helyzet szerinti megkülönböztetés nélkül. Senkit sem lehet az említett indokból megkárosítani vagy hátrányosan megkülönböztetni. (3) Mindenkinek jogában áll szabadon dönteni saját nemzetiségéről. Tilos ennek a döntésnek bármiféle befolyásolása és az elnemzetietlenítésre irányuló nyomás minden módozata (…). 33. cikk Bármely nemzetiségi kisebbséghez vagy etnikai csoporthoz való tartozás senkinek sem lehet hátrányára. 34. cikk (1) A Szlovák Köztársaságban nemzetiségi kisebbséget vagy etnikai csoportot alkotó polgároknak biztosított minden területen a fejlődés, főként pedig az a jog, hogy kisebbségük vagy csoportjuk más tagjaival együtt a saját kultúrájukat fejlesszék, továbbá joguk van az információk anyanyelvükön való terjesztéséhez és befogadásához, a nemzetiségi közösségekbe való tömörüléshez, művelődési és kulturális intézmények alapításához és fenntartásához. A részleteket törvény állapítja meg. (2) A nemzetiségi kisebbségekhez vagy etnikai csoportokhoz tartozó állampolgároknak a törvényben megállapított feltételek mellett az államnyelv elsajátításához való jogon kívül biztosított a joguk: a) az anyanyelvükön való művelődéshez, b) anyanyelvük hivatalos kapcsolatokban való használatához, c) a nemzetiségi kisebbségeket és etnikai csoportokat érintő ügyek megoldásában való részvételhez. (3) A nemzetiségi kisebbségekhez és etnikai csoportokhoz tartozó állampolgárok számára

HTMH • 2004.

– 15 / 42 –


az alkotmányban biztosított jogok gyakorlása nem irányulhat a Szlovák Köztársaság szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetésére, valamint többi lakosának diszkriminációjára.” A magyarság politikai képviselői élesen bírálták az alkotmány-tervezet fogyatékosságait. Az alkotmány általuk leginkább sérelmesnek ítélt pontjai az alábbiak: · a kisebbségek csupán nemzetiségi szövetségeket hozhatnak létre, ami lehetővé teszi politikai pártjaik bármikor történő feloszlatását; · a művelődés terén tételesen nem biztosítja az anyanyelvi iskolák létrehozásának jogát, ennek alapján a már létezők is megszüntethetők; · a nyelvhasználatban az államnyelv fogalmát vezeti be, s nem nyújt jogi garanciát a kisebbség nyelvének hivatalos használatára; · kimondja: a kisebbségi jogok gyakorlása nem vezethet az állam szuverenitásának és területi integritásának veszélyeztetéséhez, vagyis nem nyújt garanciát, hogy a hatalom ezzel vissza ne éljen. Az elmúlt két évben a Szlovák Nemzeti Tanács egyetlen olyan törvényt sem fogadott el, amely erősítette volna a nemzeti kisebbségek jogállását. A kormány kísérletet sem tett arra, hogy a 2001-ben ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartája alapján az élet valamely területén javítson a kisebbségek nyelvhasználati jogán. A Nemzeti Tanács ezzel szemben 2002 februárjában elfogadott egy Nyilatkozatot, amelyben arra szólítja fel a Magyar Országgyűlést, hogy módosítsa a kedvezménytörvényt, mivel az nincs összhangban az európai normákkal, s beavatkozik Szlovákia jogalkotásának szuverenitásába. A parlament kinyilvánította, hogy nem ért egyet a jogszabály alkalmazásával a szlovákiai magyarság tekintetében, s megbízta a kormányt, hogy folytasson tárgyalásokat a magyar féllel a törvény körül kialakult vita tisztázása céljából. A kedvezménytörvény vitája jelentősen megrontotta a két ország viszonyát, s a kérdés csak 2003 végén rendeződött véglegesen, amikor aláírták a kisebbségek támogatására vonatkozó kétoldalú megállapodást. A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság miniszterelnökei 1995. március 19-én Párizsban aláírták a két ország jószomszédi kapcsolatairól és baráti együttműködéséről szóló szerződést, amelyet a Magyar Országgyűlés 1995. június 13-án, a Szlovák Nemzeti Tanács pedig 1996. március 26-án ratifikált. Az alapszerződés 15. cikke részletesen taglalja a Magyarországon élő szlovák és a Szlovákiában élő magyar kisebbség jogait. Megállapítja, hogy a kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van hatékonyan részt venni országos és ahol helyénvaló, regionális szinten azokban a döntésekben, amelyek a kisebbséget érintik. Joguk van szóban és írásban a magán- és közéletben szabadon használni anyanyelvüket. Joguk van továbbá a belső jogrenddel és a két Szerződő Fél által vállalt nemzetközi kötelezettségekkel megegyezően használni anyanyelvüket a hivatalokkal való kapcsolatokban, beleértve a közigazgatást, a bírósági eljárásokat. Az állami


– 16 / 42 –

HTMH • 2004.

nevelési–oktatási rendszer keretén belül joguk van adekvát lehetőségre anyanyelvük oktatására és az anyanyelvükön történő oktatásra, joguk van a nyilvános tömegtájékoztatási eszközökhöz való diszkriminációmentes hozzájutásra és saját tömegtájékoztatási eszközökre. A felek megteremtik a szükséges feltételeket, hogy a kisebbségek megőrizhessék tárgyi és építészeti emlékeiket, emlékhelyeiket, amelyek kulturális örökségüket, történelmüket és hagyományaikat hordozzák. A Szerződés kimondja, hogy a szerződő felek négy nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumot kötelező érvényű jogi normaként fognak alkalmazni: 1.) az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről elfogadott és a Szerződő

Felek által 1995. február 1-jén aláírt Keretegyezményét, 2.) az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet emberi dimenzióval foglalkozó koppenhágai találkozójának 1990. június 29-én kelt dokumentumát, 3.) az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 47/135. számú, a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozatát, 4.) az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1201. (1993) sz. ajánlását, tiszteletben tartva az egyéni emberi és polgári jogokat, beleértve a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait. Az Alapszerződés kimondja, hogy a két ország miniszterelnökei évente legalább egyszer találkoznak, hogy megvitassák a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének további lehetőségeit, s a külügyminiszterek is legalább évente egyszer összeülnek az Alapszerződés végrehajtásának áttekintése érdekében. A kisebbségi jogok gyakorlását biztosító 15. cikk betartásának ellenőrzésére pedig külön, ajánlási joggal felruházott kormányközi vegyes bizottságot hoznak létre. 1998 után az Alapszerződésnek ezek a formális kitételei teljesültek, a szlovák–magyar viszony pedig igen jól alakult, aminek szimbolikus kicsúcsosodása volt a Párkányt Esztergommal összekötő Mária Valéria híd átadása 2001. október 11-én. 2002-ben viszont felerősödtek a feszültségek, s ez kihatott a kapcsolatok alakulására 2003-ban is. A feszültséget a kedvezménytörvény gerjesztette: Szlovákia egyik kezdeményezője volt annak, hogy a magyar jogszabályt vizsgálja meg, és ítélje el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése. A politikai kapcsolatok azonban akkor jutottak mélypontra, amikor Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben az Európa Parlament német képviselőinek kérdésére válaszolva elmondta, hogy Magyarország nem ért egyet a kollektív bűnösség elvével, hiszen az nincs összhangban az Európai Unió jogi rendszerével, ezért Csehországnak és Szlovákiának rendeznie kell a Beneši dekrétumok máig tartó hatásait. A szlovák kormányfő, de gyakorlatilag az egész szlovák politikai színtér mindezt úgy fordította le – s ilyen értelemben folytatott propagandát –, hogy Orbán Viktor „megnyitotta a dekrétumok kérdését Brüsszelben”, és azt szorgalmazta, hogy Csehországnak és Szlovákiának az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt meg kell szüntetnie a dekrétumokat. Dzurinda kormányfő ennek alapján mondta le részvételét a visegrádi tagországok

HTMH • 2004.

– 17 / 42 –


kormányfői csúcsértekezletén, s ugyanerre vette rá Miloš Zeman cseh kormányfőt is. A mindkét országban megtartott 2002. évi parlamenti választások után sem javult érzékelhetően a helyzet, a szlovák politikai erők nem váltak nyitottabbakká a vitás szlovák– magyar kérdések rendezésére. A Magyar Koalíció Pártját érte az első csalódás. Az MKP a kollektív bűnösség elvének máig tartó hatásait egyéni elbírálással – akár bírósági úton – kívánta rendezni, tehát fel sem emlegette a Beneši dekrétumok eltörlésének kérdését, mégis le kellett mondania arról, hogy a kormányprogramba belefoglalják a kártalanítás lehetőségét. Ennél is nagyobb meglepetést okozott – még a szlovák sajtó számára is – Mikuláš Dzurinda 2002. november 26-ai budapesti szereplése, amikor a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban 15 pontos kifogáscsomagot adott át Medgyessy Péter magyar kormányfőnek, holott az előzetes tárgyalások megállapodással kecsegtettek. Ráadásul a kialakult helyzet lehetséges megoldásáról a kormányfő szóbeli egyezséget kötött a Magyar Koalíció Pártja elnökével — igaz, ezt később tagadta. A 2002-es esztendő végéig a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatban jottányit sem közeledett Pozsony és Budapest álláspontja. Hosszú diplomáciai huzavona után 2004 januárjában lépett életbe az a megállapodás, amely a kedvezménytörvény által biztosított oktatási–nevelési támogatás folyósításáról szól. Ezt a megállapodás értelmében a Pázmány Péter Alapítvány intézi, a támogatást az oktatásügyi intézmények kapják. Jobbközép kormány az MKP részvételével A 2002 szeptemberében megtartott parlamenti választások eredményeként Mikulas Dzurinda, a négy évvel korábban hatalomra került miniszterelnök folytathatta az euroatlanti integrációt előtérbe helyező politikáját. A választások eredményeként hét párt jutott be a 150 tagú Nemzeti Tanácsba: a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom – Néppárt (DSZM–NP) 36, a Szlovákiai Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) 28, az IRÁNY (SMER) 25, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) 20, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) 15, az Új Polgár Szövetsége (ANO) 15, valamint Szlovákia Kommunista Pártja (SZKP) 15 képviselővel. A kormánykoalíciót alkotó pártok (SDKU, MKP, KDM és ANO) a kormányalakításkor 78 képviselővel, azaz 3 fős kormányzati többséggel rendelkeztek. 2003-ban a DSZM–NP frakcióból kivált egy 15 főből álló csoport, akik független képviselőként vesznek részt a parlament munkájában. A kormánypárti ANOfrakciót 3 képviselő hagyta ott. Az SDKU-ból 7 képviselő vált ki, és Szabad Fórum néven alakított új pártot. Így a kormánykoalíció elvesztette parlamenti többségét, s azóta ad hoc szövetséget köt képviselőkkel, képviselőcsoportokkal a törvények elfogadásához szükséges többség biztosítása érdekében. A választások eredményeként elhárultak Szlovákia európai és euro-atlanti integrációja elől az akadályok. Az ország szép ajándékot kapott fennállásának tizedik évfordulójára: Prágában, a NATO-csúcsértekezleten az Észak-atlanti Szövetségbe, Koppenhágában, az Európai Tanács ülésén pedig az Európai Unióba kapott meghívót. 2003. június 16-án Szlovákia polgárai népszavazással döntöttek az ország Európai Unióhoz való csatlakozásáról.


– 18 / 42 –

HTMH • 2004.

A 2002. december 6–7-én lezajlott helyhatósági választások azt igazolták, hogy nem előnyös a két szavazás közötti rövid idő: a pártok alig tudtak felvilágosító kampányt folytatni, politikusaikat többségében magukra hagyták, pedig a 2001-ben elindított közigazgatási reform igen jelentősen megnövelte a helyi önkormányzatok szerepét a közigazgatásban. A helyhatósági választásokon a 4.173.336 szavazásra jogosult polgárból mindössze 2.065.431 vette át a szavazócédulát, ami 49,51 %-os részvételi arányt jelentett, ám a szavazók egy része csak a képviselőkre, illetve csak a polgármester-jelöltekre szavazott. A képviselőtestületekre leadott szavazatok száma 2.065.431 volt, a polgármester-jelöltekre pedig 1.977.428-an szavaztak. Szlovákia 2.924 községében, városában és városrészében választottak a polgárok, ebből 2.916 településen sikeresen, azaz mind a polgármestert, mind a teljes képviselőtestületet megválasztották. A választások során a legsikeresebbek a független jelöltek voltak, a pártok közül a legjobb eredményt a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Koalíció Pártja érte el. Viszonylag sokféle, az országos politikai irányultságtól eltérő kormánypárti–ellenzéki koalíció alakult országszerte. Számos helyen együtt indult például a kommunisták jelöltje a fasisztoid nemzetiekkel, de voltak nyolcpárti koalíciók is, amelyekben a magyarokat leszámítva jelen volt az összes parlamenti párt, kiegészítve még a nemzetiekkel. A Magyar Koalíció Pártja csak az abszolút számokat tekintve szorult a pártok listáján a negyedik helyre, a jelöltek és a megválasztottak arányait alapul véve ennél sokkal sikeresebben szerepelt: 511 településen, valamint Pozsony 10 és Kassa 8 saját önkormányzattal rendelkező városrészében indított képviselőjelölteket, továbbá 425 községben saját, illetve a párt által támogatott független polgármester-jelöltet. A 3.607 képviselő jelöltből 2.140 (59,2 %) jutott képviselői mandátumhoz, a 425 polgármester-jelöltből 237 (56,7 %) nyerte el a választók többségének támogatását. A pártok rangsorában mindkét „sikerességi mutató” tekintetében az MKP áll az első helyen. A képviselőjelöltek esetében a Galántai járás teljesített a legjobban (a jelöltek 67,8 %-át választották meg), s hasonló eredményt ért el a párt az Érsekújvári (67,4 %) és a Dunaszerdahelyi (67,3 %) járásban. 50 % alatt csak a pozsonyi és a kassai jelöltek szerepeltek, illetve a Nyitra járásbeliek, ahol 45,9 %-ot értek el. A polgármester-jelöltek esetében a legjobb arányt a Kassa-környéki járásban regisztrálták, ahol a jelöltek 73,3 %-át választottak meg, 60 % feletti eredményt ért még el a Dunaszerdahelyi, a Galántai, a Nagymihályi és a Tőketerebesi járás. Riasztó viszont, hogy a Lévai járásban a párt jelöltjeinek mindössze 47,4 %-át választották meg, s ennél is gyengébb eredményt ért el a Rimaszombati (45,2 %), a Losonci (43,8 %) és a Nyitrai (30,8 %) járásban.

HTMH • 2004.

– 19 / 42 –


Kormányprogram Az új szlovák kormány a korábbi időszakban elmulasztott vagy csak megkezdett reformok folytatását ígéri programjában. A helyzet az oktatásügyben és az egészségügyben a legsúlyosabb, de nehéz teher lesz a nyugdíjreform is, amelyre azért van szükség, mert a gazdaság nem képes elviselni a szocialista érában kialakított finanszírozási–biztosítási formát. Folytatni kell továbbá a közigazgatási reformot is, s alapjaiban meg kell változtatni – decentralizálni – az adózási rendszert. Minderre kötelezettséget vállalt az új négy párti koalíció. A Magyar Koalíció Pártjának programja ugyancsak feltételezte az előzőekben említett reformokat, így a kormányprogram általános része elégedettségre adhat okot a párt és választói számára. Ugyanakkor a kormánykoalícióban elfoglalt pozícióinak megfelelően a párt a szlovákiai magyarság előrehaladása szempontjából fontos célkitűzéseket tudott keresztül vinni a kormányprogram összeállításánál. A kormányprogram kiemelt kérdésként kezeli ugyanakkor az önálló állami magyar egyetem kialakításának kérdését, hiszen még arra is kötelezettséget vállalt a koalíciós többség, hogy a kormányzás első évében megteremti erre a törvényes feltételeket. A kormányprogram ugyancsak tartalmazza a kisebbségi kultúrák támogatásáról szóló jogszabály kidolgozását, valamint azt, hogy a közszolgálati Szlovák Televízióról, illetve a Szlovák Rádióról szóló új törvény külön szabályozza a nemzetiségi adásokat és a szerkesztőségek jogállását, ami jogbiztonságot adna e médiumok dolgozóinak, illetve jelentős mértékben garantálná a kisebbségek anyanyelvükön történő információhoz jutását. A kisebbségek jogbiztonságának jelentős eleme az anyanyelv-használati jog. A kormányprogram ezzel kapcsolatban hivatkozik a parlament által ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájára. A magyar politikusok szerint a ratifikációs dokumentumban rögzített kötelezettségvállalás alapján Szlovákia jelenlegi jogrendjében legalább 10 törvény szorul módosításra ahhoz, hogy a kisebbségek élhessenek a Chartában deklarált jogaikkal. Speciális szempontjai közül azonban koalíciós partnerei nem vették figyelembe a kollektív bűnösség elve alapján meghurcolt polgárok kártalanításának lehetővé tételét, s visszautasították az MKP-nak azt az igényét is, hogy az új kormánykoalíció térjen viszsza az ország területi elrendezésének kérdésére, s olyan megoldást valósítson meg, amely kiemelt helyet biztosít a fővárosnak, s emellett 12 kerületi önkormányzatot hoz létre a természetesen együvé tartozó régiókból. A 2003-as év két fontos eseménye, hogy a szlovák parlament elfogadta a magyar egyetem létrehozásáról szóló törvényt, amellyel teljesült a Magyar Koalíció Pártjának választási ígérete és a szlovákiai magyarság régóta dédelgetett vágya. Ezzel létrejöhet a szlovákiai magyarok kulturális önrendelkezésének egyik fontos pillére. Ugyancsak a 2003-as év őszi parlamenti ülésszakának eredménye a földtörvény módosítása, amelynek következtében egy évvel meghosszabbodott a restitúció határideje. A továbbra is ismeretlen tulajdonosú földterületek a határidő lezárulása után azoknak az önkormányzatoknak a tulajdonába kerülnek át, amelyek kataszterében e földterületek találhatók.


– 20 / 42 –

HTMH • 2004.

4. ÉRDEKKÉPVISELET Szlovákiában a rendszerváltást követően négy magyar politikai mozgalom, illetve párt alakult: a Független Magyar Kezdeményezés (1992-től Magyar Polgári Párt), az Együttélés Politikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Néppárt. 1995 őszén létrejött egy újabb mozgalom, a Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért, amely az 1998-as sikertelen választási szereplés után előbb szocialista párttá alakult, majd kettészakadt: az egyik Szlovákiai Magyar Szocialista Pártként, a másik Magyar Szocialisták Pártja néven egyaránt meglehetősen visszhangtalanul működik. Ugyanakkor 1998-ban egyesültek a rendszerváltó magyar pártok, s létrehozták a Magyar Koalíció Pártját, amely az 1998. évi parlamenti választásokat követően kormányzati szerepet vállalt. Az MKP a 2002-es parlamenti választásokat követően is a szlovák kormánykoalíció tagja maradt. Magyar Koalíció Pártja (MKP) Az MKP a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az Együttélés és a Magyar Polgári Párt jogutódja (a Magyar Néppárt a hárompárti egyesülés előtt összeolvadt az Együttéléssel). Az 1998. június 21-én megtartott egyesülő kongresszuson az MKP alapvetően átvette e pártok minden belföldi és külföldi kötelezettségét, valamint tagságát a nemzetközi szervezetekben. A választójogi törvény módosítása késztette e pártokat, illetve mozgalmakat az egyesülésre, de a szlovákiai magyar társadalmi igény is ebbe az irányba hatott. A párton belül a konzervatív és a liberális irányultságot a keresztény – konzervatív – népi és polgári–liberális platform jelenítette meg. A párt elnöke Bugár Béla, első elnökhelyettese Duka Zólyomi Árpád, az Országos Tanács elnöke Farkas Pál, a keresztény–konzervatív–népi platform elnöke Csáky Pál, a polgári liberális platform elnöke A.Nagy László lett. A párt tiszteletbeli elnökévé Duray Miklóst választották az alakuló kongresszuson. 1999-ben a(z Észak-)Komáromban megtartott kongresszuson módosították a párt alapszabályát, eltörölték a platformokat, kibővítették az Elnökséget, s szakmai alelnököket választottak. Bugár Béla maradt a párt elnöke, Duka Zólyomi Árpád általános elnökhelyettes lett, Duray Miklós pedig ügyvezető alelnöki posztot kapott. Alelnökök lettek még: Kvarda József (közigazgatás), Szigeti László (kultúra és oktatásügy), Harna István (gazdasági), Gyurovszky László (pártkapcsolatok), Bauer Edit (szociális ügyek) és A.Nagy László (emberi és kisebbségi jogok). Az 1998 szeptemberében megtartott parlamenti választásokon a párt önállóan vett részt, 306.623 szavazatot kapott, az összes szavazat 9,12 %-át. A parlamentben 15 mandátumot szerzett. A választási eredmények alapján az MKP az ország negyedik legerősebb pártja lett. Az MKP az 1998–2002-es választási ciklusban a szlovák kormánykoalíció tagja volt. A párt 2000. június 7-én az Európai Néppárt társult tagjává vált, 2001-ben pedig tagfelvételt nyert az Európai Demokrata Unióba (EDU).

HTMH • 2004.

– 21 / 42 –


A Magyar Koalíció Pártja a 2002-es parlamenti választásokon a szlovákiai magyar politika eddigi legjobb eredményét érte el: 321 ezer szavazattal, 11,17 %-os támogatottsággal 20 parlamenti képviselői helyet szerzett. A parlamentben Bugár Béla pártelnök alelnöki posztot kapott. A pénzügyi és költségvetési bizottság elnöki posztját Farkas Pál, az emberi, kisebbségi jogok és a családvédelmi bizottság elnöki posztját A. Nagy László tölti be. A párt parlamenti frakcióját Bárdos Gyula vezeti. Az MKP jelentős szerepet kapott a kormányzati munkában is. Csáky Pál az emberi és kisebbségi jogokért, valamint az európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettesi posztra került. A mezőgazdasági minisztériumot Simon Zsolt, a vidékfejlesztési és építésügyi tárcát Gyurovszky László, a környezetvédelmit pedig Miklós László irányítja. A Magyar Koalíció Pártja hat államtitkári posztot tölthet be. A külügyminisztériumban Berényi József, a pénzügyminisztériumban Podstránsky Vladimil, a gazdasági tárcánál Pomóthy László, az oktatásügyinél Szigeti László, a kulturálisnál Kvarda József, a vidékfejlesztési és építésügyi minisztériumban pedig Lukács Zsolt látja el az államtitkári feladatokat. Az MKP 2003. március 29-én (Észak-)Komáromban tartotta V. kongresszusát, amelynek fő célja a tisztújítás és a párt alapszabályának módosítása volt. A várakozásoknak megfelelően, a párt alapszabályával összhangban került sor a parlamenti választásokat követően a tisztségviselők, a vezetőtestület négy évre szóló megválasztására. Az MKP elnöke ismét Bugár Béla, elnökhelyettes Duka Zólyomi Árpád, ügyvezető alelnök Duray Miklós lett. Csáky Pál maradt az MKP alelnöke és az MKP miniszteri klubjának elnöke. Egyetlen érdemi személyi változás, hogy az Országos Tanács elnökének Komlósy Zsoltot választották meg, aki az OT addigi elnökét, a pártelnök közvetlen hívét, Farkas Pált váltotta fel. Az MKP 19 tagú elnökségének 4 új tagja lett. Az alapszabály módosítása értelmében az alapszervezetek minimális létszáma 10 fő. Nyitottabbak lesznek az új tagok irányában, ugyanakkor az etikai bizottság kizárhatja a párt tagjai sorából azt a személyt, aki a választásokon az MKP jelöltjével szemben más – független vagy más párt által indított – jelöltet támogat. Az alapszervezetek mellett ifjúsági sejtek működhetnek. A kongresszus sikeresnek ítélte az MKP elmúlt időszakban végzett tevékenységét. Értékelése szerint helyesnek bizonyult az addig követett stratégia és taktika. A párt megerősödve került ki a 2002. szeptemberi parlamenti választásokból. A kongresszus jóváhagyta a párt addigi irányvonalát, a stabil kormányzati pozícióból való politizálás folytatását. A kedvező folyamatok ellenére az MKP-nak valós teljesítményt kell felmutatnia a jelenlegi kormányzati ciklusban, ha 2006 után is meg akarja tartani pozícióját, választói támogatását. Ugyanakkor a párton belül is vannak viták, ezért hangsúlyosan felmerült a belső párbeszéd fontossága. A parlamenti választások óta eltelt időszakban az MKP őrzi jelentős támogatottságát, és stabil pozícióját a kormányon belül. A kedvezménytörvény módosítása, illetve a magyar–szlovák államközi kapcsolatokban a kedvezménytörvény miatt kialakult feszültség


– 22 / 42 –

HTMH • 2004.

oldódása teljes mértékben háttérbe szorította az MKP és koalíciós partnerei között e kérdésben meglévő ellentétet, a kormánykoalíció működési zavarai pedig ismét felértékelték az MKP szerepét. Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és a Jólétért 1995 októberében Gyimesi György vezetésével alakult, aki korábban az Együttélés egyik alelnöke volt. A párt a V. Mečiar vezette DSZM támogatásával működött, vezetőinek nézetei számos vonatkozásban közel állnak a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom programjához. Elnöke kiadta az Életünk c. lapot, amelynek megjelentetéséhez a Pro Slovakia Alapítvány 1995-ben jelentős összeggel járult hozzá. Csekély támogatottsága ellenére önállóan indult az 1998. évi választásokon, s a szavazatok mindössze 0,19 %-át (6.587 szavazat) szerezte meg. A szlovákiai magyarság érdektelensége miatt felbomlott mozgalom vezetői 1999. december 17-én megalakították a Szlovákiai Magyar Szocialista Pártot. A párt célja – alapszabályzata szerint – az alulról építkező, önigazgatásra támaszkodó, a szociális és nemzeti egyenrangúság folyamatait erősítő politizálás, a Magyar Koalíció Pártjával karöltve a magyar–szlovák kapcsolatok erősítésének elősegítése, a szlovákiai magyarság ügyének és a közös Európa építésének szolgálata. A párt – amelynek elnöke dr. György István lett – 2000-ben kettészakadt, s Gyimesi György vezetésével elkezdte tevékenységét a Magyar Szocialisták Pártja, amely az elődmozgalomhoz hasonlóan nem az MKP-val, hanem a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal kíván együtt politizálni. A két szocialista párt nemigen hallatja hangját, támogatottságuk elenyésző, a pártok népszerűségét figyelemmel kísérő közvélemény-kutatások eddig egyikük számára sem mutattak ki mérhető eredményt (0,1 %). Magyar Föderalista Párt A Szlovák Belügyminisztérium 2002-ben jegyezte be a pozsonyi székhellyel működő pártot, amely a keresztény–konzervatív elvrendszer mellett a magyarok jogvédelmét vállalta feladatul. A párt elnöke Mihajlovics József. Részt vett a 2002-es helyhatósági választásokon, s országosan mintegy 20 képviselői helyhez jutott. Országos viszonylatban a párt támogatottsága minimális.

HTMH • 2004.

– 23 / 42 –


5. GAZDASÁG A magyar lakta területek gazdasági lehetőségei Szlovákia többi területéhez viszonyítva kedvezőtlenebbek. Ennek több oka van: · az 1945 és 1948 közötti időszakban a kitelepítés elsősorban a magyar földbirtokos parasztságot, a vállalkozói és kereskedői réteget és az értelmiséget sújtotta, teljes egészében eltűnt a szlovákiai magyar középosztály, · a magyarok által lakott járásokban – ahol Szlovákia teljes lakosságának közel 23 %-a él – a rendszerváltozást megelőző időszakban a legkisebb volt az egy főre eső állami beruházások értéke, összességében 50–70 %-kal maradt el a szlovákok által lakott járások beruházásai mögött, · ezen a területen 1988-ban Szlovákia állóeszközeinek csupán 14 %-a volt fellelhető. Ennek következtében a magyar nemzetiségű lakosság gazdasági aktivitása és a népgazdasági ágazatok szerinti megosztása a szlovák lakossághoz viszonyítva kedvezőtlenebb. Ehhez járul még az eltérő települési szerkezet (a magyarok többsége falvakban él), ennélfogva sokkal kevesebb a munkalehetőség is. Nem véletlen, hogy a magyarok által lakott járásokban a munkanélküliség meghaladja az országos átlagot, de vannak olyan térségek is – pl. a Rimaszombati járás –, ahol az országos átlag kétszerese a munkanélküliek aránya. 2003-ban Szlovákiában radikális gazdasági reformokat valósított meg a kormányzat. Az üzleti és befektetési feltételek javításával a térség államaihoz való felzárkózást kívánták elősegíteni. A reformok felgyorsították a fejlődést, az év folyamán a megerősödő külföldi keresletnek és a működő tőke fokozott beáramlásának köszönhetően 4,2 %-os gazdasági növekedést sikerült elérni. Ugyanakkor csökkent a reálbér, s mérséklődött a belső fogyasztás, amit a befektetések növekedése miatt az export emelkedése kompenzálni tudott. (2003-ban az export volumene 22,6 %-kal nőtt.) Bár a gazdaságban egyértelműen javuló tendencia érvényesül, továbbra is nagy problémát okoz az egyes régiók közötti fejlettségbeli különbség. A befektetések elsősorban az ország nyugati felére – mindenekelőtt a pozsonyi régióra – összpontosulnak. A főváros és vonzáskörzete a Szlovákiába beáramló működő tőke több mint 60 %-át kötötte le, s a régió termelése már 2001-ben meghaladta az Európai Unió átlagát. (A csatlakozó országok régiói közül csak Prága előzi meg.) Az egy főre jutó bruttó hazai össztermék vásárlóerő-paritáson számolt kategóriájában az EU-átlagot 100-nak véve a Szlovákiára vonatkozó érték 2003-ben 45 (a pozsonyi régió tekintetében viszont 102, míg Kelet-Szlovákia esetében csupán 34) volt. A fejlettségbeli aránytalanság természetesen megmutatkozik a munkanélküliség és a fizetések terén is. A munkanélküliség mértéke 2003-ban országos szinten csökkent, ám míg Pozsonyban alig haladta meg a 4 %-ot, addig számos kedvezőtlen helyzetű járásban 25 % feletti adatokat regisztráltak.


– 24 / 42 –

HTMH • 2004.

A Statisztikai Hivatal adatai szerint 2003-ban 14.365 Sk volt Szlovákiában az országos átlagkereset (az előző évhez viszonyítva 6,3 %-kal nőtt). A magyarok lakta kerületekben ezt az átlagot csak a Kassai régió közelíti meg, a Nagyszombatiban az átlag csupán 13.360 Sk, a Nyitraiban 12.147 Sk, a Besztercebányaiban pedig 12.264 Sk. Ennél a mutatónál is beszédesebb az átlagkeresetek járási bontása, amelyből kiderül, hogy a magyarok lakta járások nemcsak az országos, hanem a kerületi átlagtól is messze elmaradnak. A magyarok lakta vidékeken továbbra is hiányzik a tőke. Az állami beruházások közül elenyésző mennyiségű érinti ezeket a térségeket, amelyek elsősorban környezetvédelmi jellegűek, kisebb hulladéklerakók, vízvezetékek, szennyvízelvezetők épülnek a falvakban. Több térség (Királyhelmec, Rimaszombat, Losonc, Komárom, Bős stb.) is elkészült az ipari park tervezetével, ám a pályázatok különböző okokból sikertelennek bizonyultak. Az elmondottak érvényesek a külföldi tőkére is, ami elsősorban a rossz közlekedési és útviszonyokkal magyarázható. A délvidéki régiók gazdasági állapotán az Európai Unió alapjainak pályázati lehetőségei változtathatnak érdemben. A strukturális és kohéziós alapok jelentős része nyílik meg a 2004-es év során, és ezek komoly fejlesztési lehetőségeket biztosítanak az önkormányzatok, magánvállalkozók és civil szervezetek számára. 3. táblázat Az átlagbér és a munkanélküliség 2003. évi alakulása kerületi bontásban Kerület Pozsony Nagyszombat Trencsén Nyitra Zsolna Besztercebánya Eperjes Kassa Országos átlag

Munkanélküliség % 4,2 12,2 10,5 20,0 14,5 23,5 21,7 23,4 17,5

Átlagbér ezer Sk 18,9 13,4 12,7 12,1 12,6 12,3 11,4 14,1 14,3

A privatizáció Szlovákiában a Mečiar-kormány alatt igen vontatottan haladt előre, abba szinte kizárólag a korábbi kormánypártoknak volt beleszólása, a magyarok ebből a folyamatból teljességgel ki voltak zárva. Az állami vagyon szétosztása legtöbbször politikai szempontok szerint történt. A külföldi tőke ezért csak igen lassan és területileg nagyon aránytalanul áramlott az országba, s csupán töredékét fektették be a magyarlakta területeken. A Dzurinda-kormány idején annyiban változott a helyzet, hogy a magánosítási folyamatba bevonták a külföldi tőkét. A szlovákiai magyarok ugyan így sem jutottak állami vagyonhoz, Magyarország viszont sikeresen bekapcsolódhatott a folyamatba: 2001-ben az OTP privatizálhatta a szlovák Befektetési és Fejlesztési Bankot (IRB), 2002-ben pedig a MOL lett a Slovnaft többségi tulajdonosa.

– 25 / 42 –

HTMH • 2004.


A szlovák kormány évek óta nagy erőfeszítéseket tesz a kerületek, de különösen a járások között mutatkozó hatalmas különbségek leküzdésére (a Kassai kerületben például magában a városban a munkanélküliség a 10 %-ot sem éri el, Tőketerebes térségében ugyanakkor meghaladja a 30 %-ot, s amíg Kassa városában az átlagkereset több mint 15.000 Sk, addig az említett Tőketerebesi járásban 10.000 Sk alatt marad). A külföldi tőke munkahelyteremtő beruházás esetén öt éves nyereségadó-mentességben részesül, amennyiben a beruházás értéke eléri az 1.000.000 eurót. A hazai beruházók esetében adócsökkenést garantál a kormány, ha befektetésük legalább 500.000 eurós. A kormány a munkahelyteremtést segítő alapokat is működtet, az ország költségvetési gondjaihoz mérten azonban ezek voltaképpen csak szimbolikus segítséget jelentenek. Így például 2003-ban 27 kiemelt járásban összesen 90 M Sk-t pályázhattak meg a kis- és középvállalkozók. A régiók közötti hatalmas különbségeket tükrözi egyébként az ország Nemzeti Régiófejlesztési Programja is, amely 2002 legvégén készült el. A Program azt javasolja, hogy a kohéziós alapokból Pozsony-kerületen kívül pályázat útján minden kerület részesülhessen, ezen belül azonban vannak olyan kiemelt régiók, amelyek esetében az állami hozzájárulás eleve előnyösebb helyzetbe hozza majd a pályázókat más térségekkel szemben. A munkanélküliség csökkentésére szociális jellegű intézkedéseket is hozott a 2002 őszén felállt új kormány, de ezek elsősorban csak a szigorúbb ellenőrzésre, a feketemunka viszszaszorítására korlátozódnak, gazdaságélénkítő hatásuk gyakorlatilag nincs. 4. táblázat A befektetett külföldi tőke alakulása Szlovákiában 1996 és 2003 között Év 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003

Befektetett külföldi tőke (millió USD) 357,5 204,7 504,7 565,3 1.986,9 4.808,2 7.731,8 9.074,2

A többi posztkommunista országhoz hasonlóan Szlovákiában is a bank- és biztosítói szféra, valamint az energetika és a távközlés a legjobban fizető ágazat. Az országos átlagórabér 103 Sk, az említett ágazatokban viszont ennek csaknem a dupláját keresik a szakemberek. Az országos átlag felett keresnek még az orvosok (az órabér 125 Sk), a gépiparban dolgozók (111 Sk), megközelítik az országos szintet a tömegközlekedés dolgozói (96 Sk), ellenben igen jelentősen elmarad ettől például a pedagógusok bére, s ennél is rosszabb a helyzet a kiskereskedelemben és a közszolgáltatásokban. (1 Sk 6,26 Ft-nak


– 26 / 42 –

HTMH • 2004.

felel meg.) Magyar–szlovák gazdasági kapcsolatok A szlovák–magyar gazdasági kapcsolatok 1993-tól töretlenül fejlődnek, amit a két ország közelsége kezdettől fogva indokolttá tett, ám a politikai kapcsolatok nem mindig kedveztek az együttműködésnek. 1998 után azonban minden akadály elhárult a jó kapcsolatok építése elől, s ez meg is látszott a fejlődésben. Minőségi változás állt be az ezredforduló után, amikor is a szlovák hivatalos szervek nyitottak a magyar tőke előtt is, tehát ma már nemcsak a kölcsönös kereskedelem kapcsolja össze a két országot, hanem megindult a tőkeáramlás is. Ugyanakkor nem történt még jelentős előrelépés a közös beruházások tekintetében, sem a két ország területén, sem pedig harmadik országokban nem léptek még fel közösen szlovák és magyar cégek. A kereskedelmi kapcsolatok egyik jellemző vonása, hogy évek óta Szlovákia zár aktívummal. Igaz, ezen a téren is változott a helyzet, hiszen míg 2000-ben a szlovák aktívum még elérte a 387 M USD-t, addig 2001-ben már csak 191 M USD-re rúgott, 2002-ben pedig további 8 %-kal, 182 M USD-re csökkent. 2003-ban a magyar export igen erőteljes – több mint 40 %-os – növekedése következtében az előző évhez viszonyítva további 60 %-kal csökkent Szlovákia aktívuma (77,9 M EUR). A két ország között kialakult erős gazdasági kapcsolat nem csupán a nagyvállalatoknak, bankoknak köszönhető, hanem a több ezerre tehető kisebb cégnek is. A kölcsönös befektetések tekintetében Magyarország van jobb helyzetben. 2000 végén befektetőként megjelent Szlovákiában a MOL Gáz- és Kőolajipari Társaság, amely stratégiai partnere lett a Slovnaft Rt-nek, 2002-ben pedig a legnagyobb szlovák kőolajfinomító többségi tulajdonosává vált. Ugyancsak 2002-ben az OTP privatizálhatta a szlovák Befektetési és Fejlesztési Bankot, ami az első magyar tőkeberuházás a szlovák pénzpiacon. Szlovákia külföldi befektetőinek listáján Magyarország jelenleg a 8. helyet foglalja el, a működő külföldi tőke 3,5 %-át teszik ki a magyar beruházások. 2002-ben a Szlovákiába irányuló magyar export értéke 496,8 M USD-t, a Magyarországra irányuló szlovák kivitelé pedig 679,7 M USD-t tett ki, a magyar–szlovák külkereskedelmi forgalom ily módon összesen 1.176,5 M USD-re rúgott. A magyar kivitel a korábbi évhez viszonyítva 20,8 %-kal nőtt, míg a szlovák kivitel 12,8 %-kal emelkedett. A kereskedelmen belül a magyar kivitel elsősorban a gépek, gépi berendezések és az energiahordozók tekintetében mutatott jelentős javulást, ezzel szemben az élelmiszeripari termékek kivitele csaknem 17 %-kal csökkent. 2003. év folyamán Szlovákia 822 milliárd euró értékben exportált Magyarországra, míg behozatalának értéke 744 M EUR volt, így a két ország közötti kereskedelem volumene már meghaladta az 1,5 milliárd eurót.

HTMH • 2004.

– 27 / 42 –


6. CIVIL TÁRSADALOM A rendszerváltozás előtt minden szervezet és intézmény csak a párt- és állami szervek beleegyezésével alakulhatott meg, s kizárólag állami támogatásból működhetett. A rendszerváltást követően ezen a téren alapvető változás – javulás – állt be, ám Szlovákiában a kisebbségi szervezetek és intézmények támogatásáról semmilyen jogszabály nem rendelkezik, ennélfogva az állami támogatásra szoruló, olykor állami feladatot ellátó szervezetek és intézmények munkája mind a mai napig megbénítható az anyagi juttatások megszüntetésével, amire különösen az 1994 és 1998 közötti időszakban számtalan példa volt. Ebben az időszakban gyakorlatilag kizárólag magyarországi alapítványi támogatásoknak köszönhetően nem omlott össze a szlovákiai magyar civil társadalom, illetve annak szervezetei. A CSEMADOK volt 1990 előtt az egyetlen engedélyezett szervezet, amely azonban nemcsak kulturális feladatokat látott el, hanem szinte az egész magyar társadalmi és oktatási érdekvédelmet magára vállalta. A „bársonyos forradalmat” követően viszonylag hamar megszervezte magát a szlovákiai magyarság társadalma, amelynek életében a fontos szerepet betöltő társadalmi szervezetek közül aktivitását és jelentőségét tekintve továbbra is kiemelkedik a Szlovákiai Magyar Közművelődési Szövetség (CSEMADOK). A Mečiar-kormányok idején az állami szubvenció megvonása teljesen ellehetetlenítette a szövetséget. A legnagyobb feladat, amellyel a CSEMADOK vezetőségének szembe kell néznie, a szervezet anyagi biztonságának megteremtése. A szövetség korábbi adósságait – a szlovák kormány egyszeri támogatásának köszönhetően – 1999ben sikerült felszámolni. A 2003. júniusban megválasztott új elnök, Száraz József – korábbi udvardi polgármester – a nyugati, középső és keleti régiót képviselő három alelnökkel (Mézes Rudolf, Szvorák Zsuzsa, Köteles László) egy nagy taglétszámmal rendelkező, helyi szervezetekbe tömörülő, nem pártalapon szerveződő szövetséget kíván működtetni. A CSEMADOK mellett a szlovákiai magyarság az 1989. novemberi változásokat követően számos további érdekvédelmi és szakmai szervezetet, egyesületet hozott létre. 1990. május 8-án alakult meg a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ), amely kiemelkedő szerepet játszott az elmúlt évtized során a szlovákiai magyar oktatásügy és pedagógusok érdekképviseletében, szakmai támogatásában, a nemzetiségi jogok védelmében. Elnöke: Pék László. Az SZMPSZ hathatós támogatásával alakult meg 1997-ben a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége (SZMSZSZ). Elnöke: Mézes Rudolf. 1991 áprilisában a korábbi Magyar Diákszövetség jogutódjaként alakult meg a szlovákiai magyar Diákhálózat, amely elsősorban érdekvédelmi szervezet, s emellett főként a szlovákiai magyar diákok közösségének megszervezésén fáradozik. A magyar egyetemista és középiskolás diákok politikailag független ifjúsági szervezete, elnöke: Szakszon Norbert.


– 28 / 42 –

HTMH • 2004.

A magyar keresztény értelmiség összefogását és társadalmi aktivitásának erősítését tűzte ki célul az 1992-ben megalakult Magyar Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, amely évente országos értekezletet rendez a keresztény értelmiség és a hívők időszerű problémáiról. A rendszerváltozás után újjászerveződött a Szlovákiai Magyar Cserkész-Szövetség is, amely eredményes szervező munkát folytat a fiatalok körében. 1997. április 19-én Ipolyságon (a január 4–5-én Csölösztőn tartott összejövetel döntése alapján) alakult meg a Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum, amely a pártsemleges, független értelmiség (szellemi erők) összefogását és a szlovák demokratikus értelmiséggel való együttműködést kívánja elősegíteni. 1998-ban alakult meg a Magyar Ifjúsági Közösség, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a fiatalok szociális helyzetétől, végzettségi fokától függetlenül, ideológiamentesen fogja össze a településeken működő ifjúsági szervezetek munkáját. A MIK azóta az egyik legismertebb felvidéki magyar ifjúsági szervezett lett, amely több nyári szabadegyetemet és művelődési tábort is szervez. Elnöke: Zubkó Tamás. 2000-ben kezdte meg tevékenységét a Szlovákiai Magyar Nagycsaládosok Szövetsége, továbbá minden nagyobb városban működnek a Város és Vidéke Célalapok (összesen 24 ilyen célalapot hoztak létre). 2001-ben alakult meg a Szövetség a Közös Célokért Polgári Társulás, amelyet az MKP, a Csemadok, a Cserkészszövetség, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szülők Szövetsége hívott életre. A polgári társulás az alapító tagok munkáját hivatott segíteni és koordinálni, ugyanakkor a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény megvalósításának elősegítését (így pl. a magyar igazolványok iránti kérelmek begyűjtését és a magyar konzulátusra történő továbbítását) is vállalta. A szövetség folyamatosan bővíti tevékenységi körét. Összesen 11 városban hoztak létre jól felszerelt irodahálózatot. 7. OKTATÁS A második világháború utáni években a szlovákiai magyar iskolák bezárása, a kitelepítések, a deportálások és a lakosságcsere következtében a szlovákiai magyarság szinte értelmiség nélkül maradt. A kitelepítés és kiűzetés áldozatául esett több ezer magyar pedagógus is. Amikor 1949–1950-ben újranyitották a magyar iskolákat Csehszlovákiában, csupán 100 szakképzett magyar pedagógust találtak. A jelenlegi magyar tanítási nyelvű iskolák hálózata az ötvenes években alakult ki. A magyarság asszimilálását célzó intézkedések mindvégig összefüggésben voltak a magyar iskolahálózat leépítésére irányuló törekvésekkel, amelyek különösen a hetvenes és a nyolcvanas években erősödtek fel. A magyar iskolahálózatot érintő átszervezések, az iskolák összevonása, az egy településen belüli szlovák és magyar iskolák közös igazgató-

HTMH • 2004.

– 29 / 42 –


ság alá vonása, a magyar pedagógusok és a magyar egyetemi oktatás hiánya mind a mai napig kedvezőtlen hatással van a magyar oktatásügyre. A szlovákiai magyar tannyelvű oktatás felemás képet mutat, egyszerre vannak jelen biztató és aggodalomra okot adó tényezők. Miközben kismértékben növekszik a magyar iskolába beíratott elsősök részaránya, a kedvezőtlen demográfiai helyzet következtében csökken a magyarul tanuló diákok száma. A szlovákiai tanuló ifjúság 8,8 %-a magyar nemzetiségű, de csak 6,8 %-a jár magyar tannyelvű iskolába. Az általános iskolai korosztályba tartozó magyar nemzetiségű gyermekek 85,2 %-a jár magyar iskolába. Ehhez jelentős mértékben hozzájárul, hogy 130 településen, ahol a magyar ajkú lakosság többséget alkot, nincs magyar tannyelvű iskola. A középiskolák vonatkozásában a gimnáziumi oktatás van a legjobb helyzetben, a tanulók 91 %-a jár magyar tannyelvű állami, magán- vagy egyházi iskolába. A szakközépiskolások esetében ez a részarány 66 %, a szakmunkás-tanulóknál pedig csak 21 % — a többiek részben vagy teljesen szlovák nyelvű intézetbe járnak. Évek óta csökken a magyar tannyelvű iskolák, osztályok száma. 6. ábra

Az összes szlovákiai diákból magyar nyelven tanulók aránya 1960 és 2000 között Az 5. és 6. táblázatból kitűnik, hogy az utóbbi időben némi pozitív változás következett be. Szlovákiában jelenleg nincs sem magyar magánóvoda, sem magyar tanítási nyelvű magán-alapiskola. A szlovák magánóvodákban és magán-alapiskolákban nem tartanak számon magyar nemzetiségű gyermekeket. 2003-ban 107 magyar gyermek 4 magyar (Komárom 35, Léva 22, Érsekújvár 46, Rozsnyó 4), további 3 pedig szlovák egyházi óvodába járt. Magyar tanítási nyelvű egyházi alapiskolák 2003-ban a következő járásokban működtek: Dunaszerdahelyen 309, Komáromban 171, Léván 37, Nagymihályban 115, Rozsnyón 206 tanuló tanult az I–IX. évfolyamon, a diákok együttes létszáma 1.070 volt.


– 30 / 42 –

HTMH • 2004.

5. táblázat A szlovákiai állami óvodákat látogató magyar nemzetiségű gyermekek megoszlása a 2003–2004-es tanévben, az óvodai foglalkozások nyelve szerint Járás, kerület

Gyermekek száma

Magyar óvodába jár Összesen

%

Pozsony I.

42

43

102,38

Pozsony II.

49

39

79,59

Szenc

193

175

96,67

Pozsonyi kerület

284

257

90,49

2.949

2.630

89,18

878

694

79,04

Nagyszombati kerület

3.827

3.324

86,85

Komárom

1.819

1.731

79,75

671

565

84,20

71

21

2,95

1.184

992

87,55

360

237

65,83

3.954

3.186

78,04

Losonc

461

282

61,17

Nagyrőce

158

126

79,74

Rimaszombat

799

587

73,46

Nagykürtös

233

221

94,84

1.651

1.216

73,65

50

86

172,0

Kassa-környéke

249

276

110,84

Nagymihály

306

241

78,75

Rozsnyó

404

316

78,21

Tőketerebes

721

560

77,66

1.738

1.479

85,09

11.454

9.462

82,60

Dunaszerdahely Galánta

Léva Nyitra Érsekújvár Vágsellye Nyitrai kerület

Besztercebányai ker. Kassa I.

Kassa kerület

Szlovákia összesen

2003-ban tehát a magyar nemzetiségű gyermekek 82,60 %-a járt magyar nyelvű óvodába.

– 31 / 42 –

HTMH • 2004.


6. táblázat Az állami alapiskolákat látogató magyar nemzetiségű gyermekek megoszlása a 2003–2004-es tanévben, a tanítás nyelve szerint Járás, kerület

Gyermekek száma

Magyar iskolába jár Összesen

%

Szlovák iskolába jár Összesen

%

Pozsony I.

196

204

104,1

–8*

0,00

Pozsony II.

194

117

60,3

77

39,7

Pozsony III.

30

0

0,00

30

100,0

Pozsony IV.

31

0

0,00

31

100,0

Pozsony V.

56

0

0,00

56

100,0

702

511

72,7

191

27,3

Szenc Pozsonyi kerület

1.214

832

68,5

382

31,5

Dunaszerdahely

9.340

8.189

87,6

1.151

12,4

Galánta

3.237

2.510

77,5

727

22,5

12.581

10.699

85,0

1.882

15,0

Komárom

6.652

5.818

87,4

834

12,6

Léva

2.292

1.769

77,1

523

22,9

Nagyszombati ker.

Nyitra

550

366

66,5

184

33,5

Érsekújvár

4.606

3.578

77,6

1028

22,4

Vágsellye

1.567

1.250

79,7

317

20,3

15.668

12.781

81,5

2.887

18,5

1.844

1.686

91,4

158

8,6

Nyitrai kerület Losonc Nagyrőce

1.038

1.128

108,6

–110*

0

Rimaszombat

3.571

3.442

96,3

139

3,7

893

606

67,8

287

32,2

7.360

6.862

93,2

498

6,8

Kassa I.

239

256

107,7

-17*

0,00

Kassa II.

33

0

0,00

52

100,0

Kassa III.

5

0

0,00

18

100,0

Kassa IV.

12

7

0,00

14

100,0

Kassa-környéke

1.251

979

77,9

276

22,1

Nagymihály

1.393

1.200

78,9

293

21,1

Rozsnyó

1.436

1.051

73,1

385

26,9

Tőketerebes

3.000

1.964

65,4

1.036

34,6

Nagykürtös Besztercebányai ker.

Kassai kerület

Szlovákia összesen

7.369

5.346

72,5

2.023

27,5

44.218

37.679

85,2

6.539

14,8

–––––––––––––– * Megjegyzés: a negatív adat azt jelzi, hogy mennyivel több gyermek jár a magyar intézetbe, mint amennyi a magyar nemzetiségű gyermekek száma az adott járásban (Pozsony I., Kassa I. és Nagyrőcei járás).


– 32 / 42 –

HTMH • 2004.

A szlovákiai oktatásügyben 2002-ben igen jelentős változás történt. A 2001-ben elkezdett közigazgatási reform részeként 2002. július 1-jével az óvodák és általános iskolák a helyi, a gimnáziumok és középiskolák pedig a kerületi önkormányzatok fennhatósága alá kerültek. Igaz, a reformfolyamat részeként mind a mai napig nem került sor az adóreformra, vagyis az adórendszer decentralizálására, ami jelentősen megnehezíti az önkormányzatok számára az iskolák és csatlakozó intézmények fenntartását. Jogi szempontból viszont a szlovákiai magyarság még soha nem gyakorolt ilyen nagy jogköröket iskolarendszere felett. A közigazgatási jogkörökről szóló törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy nemcsak az iskolák fenntartása, hanem alapítása is a helyi önkormányzat joga. Eddig azonban elsősorban a negatívumok domináltak, nevezetesen az, hogy az állam az iskolaépületek fenntartására évek óta alig biztosított forrást, az épületeket az önkormányzatok katasztrofális állapotban voltak kénytelenek átvenni, fenntartásuk, illetve állaguk javítása pedig immár az ő feladatuk, ami jelentősen megterheli költségvetésüket. Jelentős változásra került sor a 2004-es év elején, amikor is a szlovák kormányzat és az oktatásügyi tárca az ún. normatív finanszírozási rendszer bevezetéséről határozott. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy központilag meghatározott fejkvóták alapján kapják meg az önkormányzatok az iskolák és óvodák fenntartására szánt összeget. A változtatás különbséget tesz az alacsony létszámú és a népes iskolák között, illetve külön fejkvóta érvényes a kisebbségi oktatási intézményekre is. Ennek ellenére komoly veszély fenyegeti a kis diáklétszámú nemzetiségi iskolákat, mert az önkormányzatok nem minden esetben lesznek képesek finanszírozni azokat, s így a megszűnés sorsára juthatnak. További fontos változás, hogy a kormány, illetve a parlament egyenrangúsította az ország állami, illetve magán- és egyházi iskoláit. Már a 2002–2003-as tanévben gyakorlatilag azonos támogatást kapnak az iskolatípusok, a támogatás mértéke a diákok számától függ. Ezzel kapcsolatban is arra számítanak a magyar politikusok és szakemberek, hogy az elmúlt évekhez képest sokkal gyorsabb ütemben alakulnak majd magyar magán- és egyházi iskolák. 2003-ban 271 magyar állami óvodába 9.404, továbbá 4 magyar egyházi óvodába 107 gyermek járt, s a kétnyelvű óvodák száma 98 volt. Ugyanebben az évben a magyar nemzetiségű iskolaköteles gyermekek 14,8 %-a látogatott szlovák tanítási nyelvű állami alapiskolát. Figyelemre méltó, hogy az előző kormányzat kisebbség-, illetve magyarellenes ténykedése alatt növekedett a szlovák óvodákban és alapiskolákban tanuló magyar gyermekek részaránya, míg az 1998. évi választások -után ez az arány jelentősen csökkent. A szlovák oktatási tárca adatai szerint a 16 magyarlakta járásban a magyar iskolába beiratkozott (tanulmányaikat szeptemberben ténylegesen megkezdő) tanulók száma 2002höz képest 2003-ban 4.349 tanulóról 4.179 tanulóra, azaz 3,9 %-kal csökkent. Ebben nyilvánvalóan szerepe van a gyermekszám magyar nemzetiségű lakosság körében is tapasztalható csökkenésének. A magyarlakta járások szintjén 2002-höz viszonyítva 0,72 %-kal csökkent a magyar iskolába beíratott gyerekeknek az összes beíratott tanulóhoz viszonyított aránya is.

– 33 / 42 –

HTMH • 2004.


A magyarlakta városokra vonatkozó adatokat összehasonlítva megállapítható, hogy a vizsgált 21 város közül a magyar iskolába beíratott tanulók számaránya 2002-höz képest 12 városban (Érsekújvár, Gúta, Ipolyság, Királyhelmec, Losonc, Nagymegyer, Rimaszombat, Rozsnyó, Somorja, Szenc, Tornalja, Zselíz) növekedett, 9 városban (Dunaszerdahely, Galánta, Komárom, Léva, Fülek, Párkány, Szepsi, Nagykapos, Vágsellye) azonban csökkent. 7. táblázat A magyar középiskolai tanulók megoszlása Szlovákiában a 2003–2004-es tanévben Oktatási intézmény Gimnázium Szakközépiskola Szakmunkásképző

Állami 6.079 (A magyar nemzetiségű korosztály összlétszáma: 7.219) 3.797 (A magyar nemzetiségű korosztály összlétszáma: 6.131) 470 (magyar nyelvű) 4.551 (magyar–szlovák nyelvű) (A magyar nemzetiségű korosztály összlétszáma: 6.157)

Magán 21

Egyházi 484 – – –

1.127

8. táblázat Az egyetemi hallgatók megoszlása Szlovákiában a 2003–2004-es tanévben Egyetem Konstantin Egyetem, Nyitra Közgazdaságtudományi Egyetem, Pozsony Eperjesi Egyetem Állatorvosi Egyetem, Kassa Cyril és Metód Egyetem, Nagyszombat Műszaki Egyetem, Kassa Zsolnai Egyetem Szlovák Műszaki Egyetem, Pozsony Szlovák Mezőgazd. Egyetem, Nyitra Műszaki Egyetem, Zólyom Zeneművészeti Főiskola, Pozsony Nagyszombati Egyetem Bél Mátyás Egyetem, Besztercebánya Comenius Egyetem, Pozsony Képzőművészeti Főiskola, Pozsony Művészeti Akadémia, Besztercebánya Trencséni Egyetem Safarik Egyetem, Kassa Katolikus Egyetem Összesen

Összes hallgató

Ebből magyar Fő

5.696 8.469 6.055 722 2.173 9.358 7.412 12.525 6.315 3.018 727 2.453 6.444 1.702 527 293 2.228 4.654 1.669 99.428

1.014 314 53 39 26 386 41 712 370 33 28 24 100 678 8 3 11 334 8 4.190

Magyar hallgatók részaránya % 17,8 3,7 0,9 5,4 1,1 4,1 0,5 5,6 5,8 1,0 3,8 1,0 1,5 4,0 1,5 1,0 0,5 7,1 0,5 4,2


– 34 / 42 –

HTMH • 2004.

A legnagyobb lemaradás a felsőfokú képzésben jelentkezik. A 2001. évi népszámlálási adatok szerint a lakosság 10,4 %-ának van felsőfokú végzettsége, a magyar nemzetiség esetében ez az arány azonban csupán 5,3 %. Miközben az egyetemi hallgatók részaránya egy évtized alatt 70 %-kal növekedett, addig a magyar nemzetiségű diákoké alig változott, s jelenleg is az egyetemisták mindössze 4,2 %-át teszi ki. Míg Szlovákiában az adott korosztály kb. 16–17 %-a, addig a magyaroknak csupán kb. 7 %-a jár egyetemre. Az elmúlt években kismértékben (4,8 %) nőtt a főiskolai képzésben résztvevő magyar nemzetiségű diákok aránya. A szlovákiai magyar felsőoktatásban az elmúlt két esztendőben fontos események történtek. A pedagógusképzésben előrelépést jelent – bár komoly terheket ró a szlovákiai magyar fiatalokra –, hogy a szlovák oktatási tárca rendezte a magyar tanárképző főiskolák végzettjeinek helyzetét. Oklevelüket ugyan nem ismeri el, ám háromszemeszteres továbbképzést biztosított számukra a nyitrai és a besztercebányai egyetemen, ahol pedagógusképzés is folyik, így másfél év alatt teljes értékű pedagógusként oktathatnak a magyar iskolákban. Ez vonatkozik a Komáromi Városi Egyetem levelező tagozatos hallgatóira is. Jelentős előrelépés történt 2001-ben a szlovákiai magyar felsőoktatás terén az által, hogy Észak-Komáromban megkezdte munkáját a budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem kihelyezett kara, amely elsősorban közgazdászokat és menedzsereket nevel a szlovákiai magyar társadalom számára. A kart a Selye János Alapítvány működteti, s magyarországi és szlovákiai előadók oktatják az immár 400 első-, másod- és harmadéves hallgatót, akik ösztöndíjban és ingyenes kollégiumi ellátásban részesülnek. Az elképzelések szerint az egyetem kihelyezett részlegén folyamatosan emelik a diákok és tanárok számát úgy, hogy 2005-ben mintegy ezer diák folytathassa itt tanulmányait, s közben egyre bővül majd a tantárgyi–szakmai kínálat is. Az oktatás magyar, szlovák és angol nyelven folyik. 2002-ben erőteljesen rajzolódott ki az önálló szlovákiai magyar egyetem megalakulásának a lehetősége is. Az új szlovák kormány programjába ugyanis kiemelt feladatként került be az intézmény megalakításának szándéka. Az MKP fő prioritásának számító önálló magyar egyetem megalapítása (Észak-)Komáromban a szlovákiai magyarság több évtizedes szándékának, törekvésének beteljesülését jelenti majd. Működésével az egyetem elősegítheti a többségi nemzet és a magyar kisebbség műveltségi szintéjében tapasztalható különbségek csökkenését, egyben az önálló magyar egyetem a szlovákiai magyarság szellemi életének egyik fontos központjává válhat. A szlovák kormány 2003 augusztusában egyhangúlag jóváhagyta a magyar egyetem létrehozásáról szóló törvénytervezetet, a parlament pedig október 23-án megszavazta a Selye János Egyetem 2004. január 1-jével történő megalapítását. A kormánykoalíció pártjainak képviselői egyöntetűen a magyar egyetem létrehozása mellett döntöttek, míg

HTMH • 2004.

– 35 / 42 –


az ellenzék soraiból csak a Független Képviselők Klubjának két népi uniós tagja szavazott igennel. A hosszú folyamat eredményeként megszületett Komáromi Egyetemen alapvetően magyar, kisebb mértékben szlovák és egyéb nyelvű képzés folyik. 2004 szeptemberében az egyetem három – pedagógiai, közgazdasági és református teológiai – karán 300 hallgató kezdi meg három-, illetve ötéves tanulmányait. Az Akkreditációs Bizottság ugyanakkor 2003 végéig még nem hagyta jóvá az egyetemen indítandó pedagógiai és közgazdasági kar működését. Az egyetem megbízott vezetőjévé az MKP oktatási tanácsadóját Albert Sándort nevezték ki. A nyitrai Konstantin Egyetemen – a magyar nyelvű pedagógusképzés eddigi szlovákiai központjaként számon tartott oktatási intézményben – 2002-ben alakult és 2003 novemberében nyílt meg a Közép-európai Tanulmányok Kara, miután a szlovák kormány és az MKP által korábban évekig szorgalmazott önálló magyar kar nem jött létre. Az egyetem támogatja az új kar fejlődését, amely továbbra is vállalja a magyar pedagógusok képzését, és a tervek szerint a 2004–2005-ös tanévtől a karon megnyílik a hungarisztikai, valamint a kulturális szakemberek képzésére hivatott etnokulturológiai és az euro-regionalisztikai szak is. Az egyetem rektora László Béla professzort, a magyar szekció egyetemi tanácsának elnökét bízta meg a kar ideiglenes vezetésével. Az új kar váratlan, gyors beindítása a komáromi magyar egyetem megalapításával függ össze. Nyitrának ugyanis szüksége van a magyar diákokra. A magyar egyetem parlamenti jóváhagyása viszont azt a reális veszélyt jelenti számukra, hogy nagyszámú diák hagyja el a várost. Ez a félelem húzódik meg az új kar gyors alapításának hátterében. Mindettől függetlenül a Közép-európai Tanulmányok Karának megalakulása pozitív fejlemény a magyar nyelvű felsőoktatásban, hosszú távon azonban csak a magyar környezetet biztosító (Észak-)Komárom jelenthet tényleges megoldást. Városi Egyetemek A komáromi önkormányzat a meglévő jogszabályoknak megfelelően 1992. június 16án hozta létre a Városi Egyetemet, amely magyarországi társintézmények (Benedek Elek Óvónőképző Főiskola, Sopron; Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, Győr; Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészeti Főiskolai Kara, Kecskemét) kihelyezett tagozataként működik. A végzős hallgatók diplomáját magyarországi felsőoktatási intézmény adja ki. A Városi Egyetem igazgatója Sidó Zoltán. Királyhelmecen a Városi Egyetem a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem kihelyezett tagozataként 1993-ban jött létre. A királyhelmeci 8 szemeszteres képzés főiskolai szintű közgazdász-diploma megszerzéséhez nyújt lehetőséget.


– 36 / 42 –

HTMH • 2004.

Mindkét városi egyetem esetében megoldatlan a diplomák elismerése és a városi egyetemek akkreditációja, mivel az oklevelek kölcsönös elismeréséről szóló magyar–szlovák egyezmény csak az egyetemi oklevelek elismerését teszi lehetővé. Így a magyarországi főiskolák diplomái csak annyi segítséget jelentenek a szlovákiai magyar diákok számára, hogy háromszemeszteres továbbképzés után megkapják a szlovák egyetem oklevelét. Ezt a három szemesztert azonban kizárólag önköltséges alapon végezhetik el. E két városi egyetemen kívül magyarországi főiskolák kihelyezett tagozatai működnek még Kassán (sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola), Dunaszerdahelyen (tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája), valamint Kassán és Diószegen (budapesti Gábor Dénes Főiskola). Az oklevelek elismerése hasonlóan megoldatlan, mint a városi egyetemek esetében. 1990 őszén alakult meg a Calvin János Teológiai Intézet (Komárom), amely később a Calvin János Teológiai Akadémia nevet vette fel, s hitoktatókat és lelkészeket képez. A 22 tanárból 3 magyarországi. Működéséhez a szlovák kormányzat az intézmény megalakulásától kezdve nem nyújt anyagi támogatást. A teológiai intézet működését külföldi testvérgyülekezetek adományai és magyarországi alapítványok biztosítják. A helyzet 2001-ben csak annyit változott, hogy Erdélyi Géza püspököt fogadta Dzurinda kormányfő, s ígéretet tett arra, hogy az akadémiát besorolják a szlovák iskolarendszerbe, azt követően pedig kaphatnak állami támogatást is. Ez azonban még nem vonatkozott a 2001–2002-as tanévre. Az Akadémia akkreditálásnak ügye a jelenlegi jobbközép kormány programjában is szerepel. A Selye János Egyetem megalakulásának parlamenti jóváhagyása után azonban az egyetemen 2004 őszén beinduló három kar közül az Akkreditációs Bizottság 2003 őszén egyelőre csak a református teológiai tanszék működéséhez járult hozzá. 8. MŰVELŐDÉS, KULTÚRA, TUDOMÁNY Az elmúlt tíz évben számos szlovákiai magyar könyv- és lapkiadó, közművelődési társaság, alapítvány és civil szervezet alakult. Magyarországról alapítványok és egyéb intézmények segítik e szerveződések életben tartását, működését. Szerény szlovák kormányzati támogatásról csak az utóbbi időben lehet beszélni. Jóllehet e kormányzati támogatás elosztásába az utóbbi időben már az érintett kisebbségek is beleszólhatnak, a kisebbségi kultúrák támogatását Szlovákiában törvényileg még mindig nem garantálják. Állami kulturális és közművelődési intézményhálózat Színházak 1952-ben alakult a Faluszínház magyar részlegének tagjaiból a MATESZ (Magyar Területi Színház) Drámai Színház. 1990. június 1-jétől Komáromi Jókai Színház néven működik. Az intézmény 1999. április 1-jén nyerte vissza jogalanyiságát. 2003 májusától

HTMH • 2004.

– 37 / 42 –


Tóth Tibort nevezték ki igazgatójává. Az 1969. október 31-e óta működő kassai Thália színházi társulat önállóságát 1971ben megszüntették, azóta a MATESZ (Komáromi Magyar Területi Színház) fiókintézeteként működött tovább. 1990. július 1-jétől ismét önálló színházként – kassai Thália Színház – néven működik. 1996 júniusában megszüntetett jogalanyiságát 1999. április 1jén nyerte vissza. Igazgatója Kolár Péter. 2003 októberében sor került a színházhoz tartozó Márai Stúdiószínpad megnyitására is. Az Ifjú Szívek Magyar Művészegyüttes székhelye Pozsonyban van. 1960-ban alakult, és alapvetően a néptánc- és népzenei hagyományokat őrzi, de van egy énekkari részlege is. Az együttes félhivatásos alapon működik, csak a kiszolgáló személyzet és a művészeti vezetők vannak teljes állásban, a néptáncosok és -zenészek, valamint a kórustagok szerződéses viszonyban vannak az együttessel. 1999. július 1-jén visszanyerte jogalanyiságát és székházát a Kulturális Minisztériumtól. 2003 februárjától Grendel Ágota a művészegyüttes igazgatója. Múzeumok, könyvtárak 2003-ban a Szlovák Nemzeti Múzeum fiókintézeteként Jarábik Gabriella vezetésével megalakult a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma. Az új intézmény létrejöttével végre önálló múzeummal rendelkeznek a szlovákiai magyarok, amelyben az 1918-tól napjainkig tartó időszak kisebbségi létbe kényszerült magyarságának történeti, népművészeti és képzőművészeti múltja kerül bemutatásra. További szlovák–magyar intézmények a Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztálya, Komárom; a járási múzeumok (Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely; Barsi Múzeum, Léva; Gömöri Múzeum, Rimaszombat; Bányászati Múzeum, Rozsnyó). A dél-szlovákiai járásokban működő járási könyvtárakon (Csallóközi Könyvtár, Dunaszerdahely; Dudvág Könyvtár, Galánta; Duna Menti Könyvtár, Komárom; Barsi Könyvtár, Léva; Nógrádi Könyvtár, Losonc; Zsitva Menti Könyvtár, Érsekújvár; M. Hrebenda Könyvtár, Rimaszombat; Gömöri Könyvtár, Rozsnyó) kívül szinte minden magyarlakta városban és községben működik – szintén nem önálló – közkönyvtár, amelyeket az önkormányzatok finanszíroznak. 1999 júniusában alakult meg Losoncon a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete, amely folyamatosan felméri a szlovákiai magyar könyvtárügy és könyvtári ellátottság helyzetét. Könyv- és lapkiadók 1990-tól működik a Pannónia, 1991-től a Kalligram (Pozsony), a NAP Kiadó és a Lilium Aurum (Dunaszerdahely), valamint a Vox Nova, 1992-ben alakult meg a Madách Posonium, amely a korábban államilag működtetett, 1969-ben alapított Madách Lap- és Könyvkiadó szerepét vette át (Pozsony), 1994-ben az AB-ART Kiadó, 1995-ben a Méry


– 38 / 42 –

HTMH • 2004.

Ratio stb. A rendszerváltozást követően – elsősorban a magyarországi anyagi támogatásnak köszönhetően – a könyvkiadást az egyik legsikeresebb kulturális tevékenységnek lehet tekinteni. Alapítványok és szakmai vagy regionális civil szervezetek Az 1997 őszén életbe lépett kedvezőtlen új szlovák alapítványi törvény miatt az addig alakult alapítványok túlnyomó része – hogy ily módon fennmaradhasson – polgári társulássá alakult. A legjelentősebb alapítványok: Pázmány Péter Alapítvány; Márai Sándor Alapítvány; Gyurcsó István Alapítvány; Szlovákiai Magyar Folklórszövetség; Pódium Színházi Társaság; Palóc Társaság; Phonix Lutetia, Losonci Polgári Kör; Hamvas Béla Klub, Galánta; Gömör–Kishonti Múzeum Egyesület, Rimaszombat; Új Nemzedék Polgári Társulás Ifjúsági Klub, Kassa; Fábry Zoltán Társaság; Mécs László Társulás, Demokratikus és Nyitott Társadalomért Társulás stb. Szakmai érdekvédelmi társaságok A már említett Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége mellett elsősorban a Katedra Társaság, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, a Kortárs Magyar Galéria Alapítvány és a Stúdió RT tartozik ebbe a körbe. Tudományos intézmények A tudományos intézmények közül a Fórum Társadalomtudományi Intézet és a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport tevékenysége a legjelentősebb. 1990 óta működik Somorján a Nemzetiségi Dokumentációs Központ, később Bibliotheca Hungarica, amely megőrzési és felhasználási céllal gyűjti, rendszerezi, tárolja a szlovákiai magyarságra vonatkozó korábbi dokumentumokat, irodalmat, valamint az aktuális forrásokat, továbbá publikációkat készít elő. A szomszédos országokat tekintve a maga nemében egyedülálló kisebbségi intézmény. A kultúra és a közművelődés finanszírozása A kormány programnyilatkozatával összhangban első lépésként a Kulturális Minisztérium mellett 1998. december 1-jén létrejött a Kisebbségi Kultúrák Főosztálya. (A főosztály szorosan együttműködik a Nemzeti Tanács bizottságaival, a Kulturális és Sajtóbizottsággal, az Emberi Jogi és Nemzetiségi bizottsággal, a Külügyminisztérium Emberi Jogi Szakosztályával, a Miniszterelnök-helyettesi Hivatallal, valamint a Nemzetiségi Tanáccsal.) 1999. február 25-e óta a főosztály mellett egy szakbizottság dolgozik, amelynek feladata az állami költségvetésből nemzetiségi kultúrára szánt anyagiak elosztása. A költségvetés 1999 óta a Kisebbségi Kultúra Célalapon keresztül támogatja a nemzetiségi kultúrát. Az

HTMH • 2004.

– 39 / 42 –


anyagi támogatás pályázati rendszerre épül, amelynek konkrét kritériumai vannak. Évente egyszer kerül sor a pályázat kiírására. A szakbizottságnak 19 tagja (öt magyar, három roma, kettő cseh nemzetiségű, a többi nemzetiségnek egy–egy képviselője) van. A szakbizottság mellett minden nemzetiségi kisebbség albizottságot hozott létre, amelynek feladata a pályázatok elbírálása. A szlovákiai magyar kulturális tevékenységre beadott pályázatok elbírálására két albizottság alakult: egy a rendezvényekre, egy pedig a lap- és könyvkiadásra. A kultúra támogatására Szlovákia a bruttó hazai össztermékének (GDP) mindössze 0,6 %-át fordítja. (Ez az arány az európai átlaghoz viszonyítva igencsak alacsony, annak éppen a fele.) A kisebbségi kultúrák támogatására ennek is csupán egy része jut: 2002-ben 86 millió, 2003-ban pedig már csak 80 millió Sk, amely összegnek csak kb. negyedrészét fordították a magyar kisebbség kultúrájára. Ezt az áldatlan helyzetet az oldaná meg, ha megszületne a törvény, amelynek alapján alanyi jogon járna támogatás a kisebbségi kultúrának. 9. EGYHÁZAK, VALLÁSGYAKORLÁS A kommunista érában az egyházak és a hitélet szigorú ellenőrzés alatt állt, ennek ellenére a felekezeti hovatartozást 1950 után csupán 1991-ben mérték fel a népszámlálás során. A szlovákiai magyarok 64,9 %-a vallotta magát római katolikusnak, 1,4 %-uk görög-katolikusnak, 11,4 % reformátusnak, 2,2 % evangélikusnak, 12,9 % nem jelölt meg semmilyen felekezetet, 0,6 % pedig a felsoroltakon kívüli felekezetet határozott meg. A hitéletet a rendszerváltozás előtt gátolta az egyházi vagyon elkobzása, illetve államosítása. Azóta a helyzet javult, de nem alapvetően. A 2001. évi népszámlálás adatai szerint összesen 4.521.549 (1991: 3.840.949) hívőt – ebből római katolikus: 3.708.120 (3.187.383) fő, evangélikus 372.858 (326.397) fő, görögkatolikus: 219.831 (178.733) fő, református: 109.735 (82.545) fő, egyéb vallású: 160.598 fő (ezen belül belső egyházi adat szerint pravoszláv: 85.000 fő és protestáns: 15.500 fő) – regisztráltak. A Szlovák Nemzeti Tanács 1993 szeptemberében törvényt fogadott el az egyházi javak visszaszolgáltatásáról. Ennek érvényességi határa – ellentétben a többi restitúciós törvénnyel – 1945. május 8., illetve a zsidó egyház javai esetében 1938. november 2. Ennek alapján az egyházak visszakaphatják ingó- és ingatlan vagyonukat, kivéve a törvényben felsorolt eseteket (ha a volt egyházi tulajdonban egészségügyi vagy oktatási intézmény működik, a főterület magántulajdonba került, vagy azon bánya működik). Az egyházak költségvetési támogatása az SZK Kulturális Minisztériumának feladata.


– 40 / 42 –

HTMH • 2004.

A törvény a református egyház számára – amely kifejezetten magyar egyház Szlovákiában – csak részleges kárpótlást biztosít. A beneši dekrétumok alapján, a kollektív bűnösség elvére hivatkozva elkobozott vagyonából a református egyház eddig nem kapott vissza 10.321.954 m2 földterületet, 591.692 m2 beépített földterületet, 1.206.894 m2 erdőt, 29.490 m2 szőlőterületet, 61 iskolaépületet, 18 tanítólakást, 7 lelkészlakot, 3 templomot (Gömör), és nem részesült ezt kiváltó anyagi kárpótlásban sem. A szlovák hatóságok nem adták ki a szükséges iratokat és igazolásokat a törvény által meghatározott időn belül, így azokat az egyház nem tudta mellékelni a visszaigénylési dokumentációhoz. Az ügyben jelenleg is tárgyalások folynak a szlovák kormánnyal, illetve peres úton próbálnak érvényt szerezni követeléseiknek. A református egyház mintegy 70 %-át kapta vissza földingatlanainak. A szlovákiai magyar hitéletet azonban más hátrányok is érték és érik. Alapvető probléma, hogy a szlovák katolikus egyház változatlanul a nemzetiségi nyelvi és kulturális asszimiláció eszköze. A Szlovákiában élő magyarság mintegy 65–70 %-a római katolikus vallású. 1990 óta hiába kérik a magyar katolikus hívők az önálló püspökség kialakítását, illetve egy magyar püspök kinevezését. A 235 magyar jellegű plébánián jelentős hiány mutatkozik magyar papokban, évek óta két–három, az utóbbi években 6–8 új papot szentelnek fel, nincs megoldva a magyar papképzés. Ez a helyzet nemcsak a római katolikusok hitéletének megszervezését nehezíti, hanem a katolikus iskolaalapítást is gátolja. A református egyház a már említett meghurcolás és hátrányos megkülönböztetés dacára a(z észak-)komáromi teológusképzésnek köszönhetően rendelkezik kellő számú lelkésszel. Talán az evangélikus vallású magyarok helyzete a legkatasztrofálisabb. Mintegy 10–15.000 hívőről van szó egy erősen szlovák identitású egyházon belül, gyakorlatilag magyar ajkú lelkész nélkül (2–3 ilyen van az egész országban). A magyar izraelita közösségek megszűntek, amihez nemcsak a második világháború borzalmai járultak hozzá, hanem a felekezet magyarjaira gyakorolt asszimilációs nyomás, illetve a szlovák antiszemitizmus is, amely főleg 1968 után erősödött fel. A legjobbnak a görög-katolikusok helyzete mondható. A 11 magyar jelegű plébánia két esperességben oszlik meg, a közel 10 ezer magyar görög-katolikus lelki szükségleteit 12 magyar pap látja el. A nehézségek ellenére az egyházi élet folyamatosan erősödik. A Magyar Katolikus Papok Társulása, a Glória Remény címmel hetilapot ad ki. Megalakult a Magyar Hitoktatási Központ. 1994-ben létrejött a Jópásztor Alapítvány, amely sürgeti a kialakult paphiány megszűntetését. Formálódik a katolikus Keresztény Ifjúsági Közösségek hálózata. A magyar katolikus papképzést segíti, hogy az Elzer-alapítvány jóvoltából évente néhány szlovákiai magyar szeminarista hosszabb–rövidebb ideig Magyarországon tanulhat.

HTMH • 2004.

– 41 / 42 –


10. TÖMEGTÁJÉKOZTATÁS Írott sajtó A szlovákiai magyarságnak a kilencvenes években 2 magyar nyelvű napilapja, 3 országosan terjesztett általános heti-, illetve 2 havilapja, 4 tudományos és művészeti folyóirata, 6 szakmai lapja, 14 regionális, 2 egyházi kiadványa, 4 családi magazinja és 1 ifjúsági lapja volt. A nemzetiségi sajtó állami támogatásának hiánya miatt több lap – a HÉT, a NAP, a Keleti Napló – megszűnt, illetve megváltozott periodicitása, a napilap Szabad Újság hetente, a hetilap Ifi havilapként jelenik meg, a Nő ugyancsak hetilapból lett havi kiadású Új Nő. Jelenleg megjelenő lapok: Új Szó (napilap), Vasárnap (családi hetilap) Tücsök és Tábortűz (évente tízszer megjelenő gyermeklapok), IFI (ifjúsági havilap), Irodalmi Szemle és Kalligram (irodalmi lapok), Katedra (pedagógiai szaklap), Göncölszekér (gyermekmagazin), Csallóköz (hetilap), Új Nő (havilap), Szabad Újság (hetilap), Remény (katolikus hetilap), Jó Gazda (kertészeti havilap). Ezen kívül több regionális – pl. Gömörország (az északi peremvidék fóruma) – és helyi (községi vagy városi) lap is megjelenik, köztük a Castrum Novum (Érsekújvár), a Honti Lapok (Ipolyság), a Komáromi Lapok, a Párkány és Vidéke, a Somorja és Vidéke stb. A minimális állami támogatáson túl a megjelenést magyarországi alapítványok és civil szervezetek támogatása teszi lehetővé. Szlovák Rádió Magyar Szerkesztősége – Pátria Rádió Az 1928-ban alapított magyar szerkesztőség jelenleg heti 45 órás rádióadás műsorának gerince a Pavilon című, hétfőtől péntekig, délután fél háromtól este fél hétig, élőben közvetített zenés, információs, szórakoztató műsor. A Napi krónika kétszer jelentkezik 13,00 és 17,30 órakor. Péntekenként 13,30 órától 30 perces műsort közvetít a magyarul beszélő romák számára. Szombaton Hétről hétre címmel élő műsort sugároznak, amelyben a hét politikai eseményeit foglalják össze. Vasárnap reggel egyházi magazin, majd 10,00 órától 14,00 óráig négyórás élő műsor, a Randevú szerepel a programban. Szlovákia egyetlen magyar nyelvű rádióműsora Észak-Magyarország, Kárpátalja és Burgenland területén is jó minőségben fogható. Főszerkesztő: Papp Sándor.


– 42 / 42 –

HTMH • 2004.

Szlovák Televízió Magyar Főszerkesztősége Az 1983 novembere óta létező magyar adás a múlt rendszerben heti fél óra összefoglaló hírműsort jelentett. Az 1989-ig hétfőn este, 18,30 órakor jelentkező műsor 1989-ben 45 percre bővült. 1991-től a magyar vonatkozású témákra mindössze 7–8 perc jutott. 1993-ban visszaállították az 1989 előtti félórás műsoridőt. 1997-ben az adásidő 1 órára nőtt, de mivel kizárólag magyar vonatkozású programokat sugárzott, a magyar nemzetiségű főszerkesztőt és a szerkesztőket elbocsátották. 1999. április 1-jétől megalakult a Szlovák Televízió Magyar Műsorok Szerkesztősége, amelynek főszerkesztője Pék Zoltán lett. A napi híreken kívül a Szerkesztőség a Szlovák Televízió hivatalos műsorrendjébe iktatott 1 órás adásidővel rendelkezik kedden és csütörtökön.

Jelentések a határon túli magyarok helyzetérõl Ó

Kiadja: Határon Túli Magyarok Hivatala

+ 1518 Budapest 112, Pf. 43,

1016 Bérc u. 13-15. · (: 466-9406, 466-9434 • Fax: 385-2601 • Web-site: http://www.htmh.hu • E-mail:[email protected] Felelős kiadó: Bálint–Pataki József, a HTMH elnöke Sorozatszerkesztő: dr. Bátai Tibor Térképek és ábrák: dr. Sebők László ISSN: 1586–8176

Szlovákiai magyarság 2004

Recommend Documents