Színháztörténeti könyvtár W O L F — PFÜTZNER
A NÉMET MUNKÁSSZÍNJÁTSZÁS
SZÍNHÁZTÖRTÉNETI
KÖNYVTÁR
2. szám
WOLF-PFÜTZNER
A NÉMET MUNKÁSSZÍNiÁTSZÁS
Budapest,
1961.
SZÍNHÁZTUDOMÁNYI
INTÉZET
Országot Színháztörténeti Múzeum
A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dr. Hont Ferenc a Színháztudományi Intézet igazgatója Megrendelve : .1961. november Példányszám: 5 0 0 Készült Rotaprint eljárással az MSZ 5601-54 Á és MSZ 5602-55 Á szabványok szerint 14,25(A/5) ív terjedelemben ábrával 61-7785
_ FELSŐOKTATÁSI JEGYZETELLÁTÓ VÁLLALAT, BUDAPEST
E L Ő S Z Ó E kiadványunkban két hasonló tárgyú,de különböző időben keletkezett tanulmányt kap késhez a magyar olvasó. Mindkét tanulmány a német forradalmi munkásszinjátszás történetéről szól. Az egyik Priedrioh Wolf, a hirneves német drámairó Írása, az 1914-1934-ig tartó korszakot foglalja magába, 1935-ben készült, a szerző egyéni élményei, visszaemlékezései nyomán. A másik tanulmány már napjaink marxista színháztörténetének terméke: Klaus Pftltzner állította össze levéltári adatok és tudományos kutatás alapján. Azt hiszem, fölösleges hangsúlyoznom, hogy milyen fontos, tanulságos a magyar színháztudomány, színháztörténet, és ezen tul a jelenlegi színházi kultura számára a német forradalmi munkásszinjátszás Ismerete. Tanulságos azért, mert ez a két világháború közötti német munkásszinjátszás vetette meg a mai demokratikus Németország drámairásának, szini életének alapjait, ez a színjátszás volt az előfutára Bertolt Brecht színházának is, ez nevelte azokat a kommunista drámaírókat, színházi szakembereket, akik részben még ma is a haladó német szinházkultura vezetői, vagy akiknek tapasztalatán a mai fiatal generáció nevelkedett, tanult. Másrészt Magyarország két világháború közötti munkásszinjátszása alig érthető az egykorú német munkásszinjátszás kellő ismerete nélkíil. A német szinjátszómozgalom példa, utmutató volt más országok munkásszínháza számára is; tanultak ettől a magvarok, de a csehek, az osztrákok is. - 3 -
Módszert, tartalmi ás formai kifejezőeszközöket vett át a magyar munkásmozgalom a németektől, műsorszámokat vettek át tőlük /éppúgy, ahogy a német munkásszinpad működésében jelentős szerep jutott a magyar emigráns szerzőknek is/* Wolf Írását az egyéni visszaemlékezés melege fUti át, rendkivül élvezetes olvasmány. Ffützner tanulmánya viszont tudományos jegyzetapparátusával megkönnyíti a tájékozódást azoknak, akik e kérdés tanulmányozásában tudományosan is elmélyülni kivánnak. 2 két tanulmányt olvasva, tudatosodik bennünk, hogy a német munkásmozgalom agitprop színháza milyen uj módszereket hozott létre, milyen nagy szerepe volt az osztályharcos színjátszás kialakításában és mennyit tanulhat a mai szocialista színházi kultura is e tapasztalatokból* Másrészt tudatosítja bennünk azt is, hogy elengedhetetlen kötelességünk a magyarországi régi munkásszinjátszás emlékeit az eddiginél sokkal gyorsabban gyűjteni és feldolgozni. Ezzel régi adósságunkat törlesztjük és haladó nemzeti színjátszásunk rendkívül fontos területét tárjuk fel, tapasztalatait átadjuk a jelenkornak. D. Dömötör Tekla
Friedrich Wolf AZ
A G I T P R O P - S Z I N H Á Z
A L K O T Ó I
P R O B L É M Á I A villámjelenettől a színdarabig
Készült 1933 augusztusában, a franciaországi lie de Bréhat-ban, a moszkvai "Nemzetközi Színház" szerkesztősége számára.Berlinben megjelent 1957ben Friedrich Wolf "Aufsätze Uber Theater" oimii kötetében
Fordította és jegyzetekkel elláttat Sz. Szánté Judit
•
:
I. T Ö R T É N E L M I Á T T E K I N T É S E L E M Z É S
ÉS
A MUNKÁSSZINJÁTSZÁS ELŐFUTÁRAI Az agitprop-szinház magasabb minősége az oaztályharc magaaabb fokának velejárója Németországban a proletkult stádiumától az 1932-es ohemnitzi értekezletig2^ az agitproptársulatok különböző játékformáiban és formai elemeiben - a szavalókórustól és az Nélő újságtól" a szkeccseken és a villámjeleneteken át a jelenetmontázsig - állandó egységet láttak, a forradalmi munkásszinház formáját általában* Az öntevékeny műkedvelő osoportok e "kis formáit" állították szembe a hivatásos ssinház művészetével* Ez a mesterséges szembeállítás sok zavart okozott. Az elmúlt két év során mindenesetre elsöpörte a németországi osztályharcok áradata; elsöpörték azok az uj és megnövekedett feladatok, amelyeket az élet az agitproptársulatokkal szemben támasztott. A dramaturgia szakemberei /Brecht, Wangenheim**/, Wolf/ most karöltve
A Munkás Színházi Szövetség /Arbeiter-Theater-Bund/ 1932-es birodalmi értekezlete. /A német szerkesztőség jegyzete/ ^ G u s t a v von Wan^enheim /sz. 1895/ baloldali német színész, rendező és drámaíró. A felszabadulás előtti legjelentősebb müve a később emiitett Az egérfogó /Die Mausefalle/. Szovjetunióbeli emigrációjából vfffSzötérve főképp sikeres ifjúsági darabokat irtsTe vagy az Igazi /Du bist der richtige/ cimü ifjúsági dramajaórt 1950-ben Nemzeti dijat kapott.- /A ford./ - 7 -
dolgoznak as agitproptársulatokkal vagy felhasználják az agitpropjelenetek formai elemeit; a szimultánjelenetet, a jelenetmontázst, az eseményeket kommentáló, bejelentő vagy elbeszélő narrátort saját színmüveikben /Az anya, A rendszabály. Az egérfogó. Tai Yang felébred. Baetz gazdax/V. Nem mellékes jelenség ez! "A drámaírónak dolgoznia kell az öntevékeny színház számárat" - kiált fel Wandurski "Drámaírót az öntevékeny színháznak, öntevékeny színházat a drámaírónak!" cimü tanulmányában /Nemzetközi Ssinház, Moszkva, 1933, 3* sz. Bulletin/. Az agitpropszinház felemelkedése közvetlen velejárója az osztályharcok uj fokának. Ha alkalmaztuk volna a forradalmi munkásszínjátszásra a történelmi materializmus szemléletmódját, két dolgot már rég megtudhattunk volna: 1. Állandó, rögzített formák kulturális téren sincsenek, igy tehát az agitprop-szinház területén sem. A munkásszinjátszásnak már az osztályharcok korábbi századaiban is megvannak a maga elődei és idősebb testvérei,mint ahogy a legújabb Időkben a politikai feladatok megnövekedésével változott és változni fog a jövőben is. 2. Az öntevékeny munkásszlnjátszásnak ez a további felemelkedése e színjátszás legerőteljesebb formáinak közvetítésével át fog vezetni - mind drámairól^ mind színészi, mind szervezeti téren - a szocialista társadalom hivatásos színházához.
Az emiitett drámák közül a Gorkij regényéből színpadra vitt Az anya /Die Matter. 1932/ és A rendszabály /Die Massnahme. 1932/ cimü tandráma Sertolt Brecht müvei; a TaT"Yang felébred /Tai Yang erwacht. 1932/ cimü drámíu,amely egy Jcinal szövölány öntudatra ébredéséről szól. valamint a Baetz gazdát /Bauer Baetz. 1933/ Friedrich Wolf irta. - /A ford./
- 8 -
Agitprop-játékok a feudális és a polgári társadalomban Ua még sajnos nem áll rendelkezésünkre az agitpropáték művelődéstörténete; pedig a valóságban ilyen léteik. Évszázadok, sőt évezredek óta vannak tipikus agit>rop-játékok, amelyek az uralkodó és az elnyomott osztály iszmekörét propagál ják.x/f As ó-indiai templomi játékok, a •égi ssidó Debórah-ének /nagyszabású dialógus, amelybe a lép szavalókórussserüen bekapcsolódott/, az ó-görög DionüizoBS-játékok rövid jelenetei /a kecskeénekek,a tragédiák/ lemcsak amolyan a semmiből előpattanó ssabad művészi alko;ások, hanem egy papi és katonai diktatúra erőteljes,konkrét agitációjának és propagandájának megnyilvánulásai.Céljuk, mint minden vallásnak, a félelem felkeltése és egy grandiózus illúzió, mitoaz megteremtése volt* Már Ismertebbek előttünk a középkori passiójátékok írisztus szenvedéseiről, a "betlehemesjátékok" Krisztus születéséről /a passaui és a redentini nativitásjátékok33^ a "pokol"- és "ördögjátékok" és a nagyszámú "haláltánc"« Bzek a játékok a XVI. század előtt még merőben egyházi jellegűek voltak, a sekrestyében sajlottak le as istentisstelet alatt; as ördögjátékok böjt Idején, a passiójátékok húsvét előtt, a betlehemesjátékok karácsony táján. Ahogy a "Kéksubbonyosok" nevü agitprop-csoport élőujságot oslnált, ugy adtak esek a kultikus játékok élő képes bibliákat; a "Biblia pauperum" /Ssegények bibliája/ az Írástudatlan kösnép számára a lehető leghatásosabb agitpropjáték volt.
^Sajnos as emigrációban nélkülöznöm keli teljes, tls éven át gyűjtött anyagomat; a következő adatoknál emlékezetemre vagyok utalva. - /P. W«/ xx/
A s 1464-ben befejezett redentini Húsvéti Játékról van szó. - /A német szerkesztőség jegysete/ - 9 -
A kultikus játéktől a világi játékig - A Sátántól a Hanswurstlg*/ Nem véletlen, hogy Amerika felfedezése, a könyvnyomtatás megindulása, Luther németnyelvű bibliája, a német parasztháború, a "közember" nagy lázadása 1514-től I525ig, valamint a passió- és ördögjátékok elvilágiasodása farsangi és bolondjátékokká ugyanazon korszakba estek. Az első városok polgárai kezdtek kapcsolatot teremteni egymás között, hatalmas céhekbe egyesültek^ szervezkedtek, fegyverkeztek, fallal vették körül vásárhelyeiket; a polgár dacolni mert a feudális urakkal és a klérussal, mégpedig nemcsak fallal és dárdával, hanem a bolondjátékok segítségével is, amelyek a klérusból valamennyi szentjével egyetemben gúnyt űztek és a "nemes lovagokat" zsákmányra éhes utónállóknak ábrázolták. Rázni kezdték láncaikat a parasztok is. ború és a reformáció előrevetette árnyékát.
A paraszthá-
Az ördögjátékok ördögei nem latinul szóltak többé, hanem németül, a közrendű ember nyelvén, az ördögből Hanswurst lett, a sátán szarvából csörgősipka a bolond fején, a bolondén, aki a templomban elmondott tréfáival kort és személyeket karikírozott. Legfőbb ideje volt, hogy a hajdan kultikus jellegű játékokat eltávolítsák a templomból; ez 1600 körül történt meg. A játékok agitprop-jellege most önnön urai ellen fordultj a játékok ezentúl zavarták az istentiszteletet, éppúgy, mint ahogy azelőtt szolgálták.
Z
^A Hanswurst, a német népi színjátszás komikus alakja, a XVI. században vált népszerűvé, amit Luther Wider Hans Wurst cimü Írása is bizonyít. Eljutott az operába s a tragédiába is; a XVIII. században a francia klasszicizmus németországi bajnoka,Gottsched a jóizlés nevében kiűzte a színpadról, de a népi színjátszásban megmaradt. - /A ford./ - 10 -
A játékok magasabb minősége, mint nagyobb tartalmaknak: a parasztháború fellobbanásának és a kulturális harooknak velejárója - Jönnek a "költők" És a játékok elmentek a néphez, a piacra és a vásárokra. Világi bolondjátékokká, világi haláltáncokká váltak. Mindezek a játékok ideológiailag a világ kettősségéből élnek: milyen ma és milyennek kellene lennie, továbbá a szegény és a gazdag, az urak és a jobbágyok nagy harcából. Legtöbbször még keresztényi moráltól csöpögnek: a szegény a túlvilágon .nyeri el jutalmát és ott bűnhődik a gazdag; e világ minden java a halál pillanatában elveszíti értelmét /Jedermann-játék/, a halál minden embert egyenlővé tesz. Ez a tendenciája a hires Lübecki haláltáncnak is, amelyet évekkel ezelőtt Haas-Berkow polgári színész és rendező előásott és 1923-tól 1928-ig nagy sikerrel játszott egész Németországban. De itt van még Nlclas Manuel Deutsoh svájci festő és költő Berni haláltánca isx' , amely 1530 körül keletkezett és Bernben a nyílt piacon került színre, a "lombok" alatt, a legszélesebb népi nyilvánosság előtt. Ebben a haláltáncban két csoport van: a pápa menete, aki büszke paripáján, bíborba burkolva, lovagok, gazdag kereskedők és fegyveresek seregétől körülvéve lovagol be, és a másik oldalon a koldusok, nyomorékok, rokkantak, az elszegényedett vándornép menete. A két menet a piactér közepén találkozik össze. A koldusok feltartóztatják a pápa menetét, maga a pápa utasítja őket rendre és párbeszéd alakul ki az első koldus és a pápa között, aki a koldusokat a "boldogok a szegények" idézésével vigasztalja. Az első koldus - erre hamar rájön a néző - maga a visszatért Krisztus. "Miért nem vagy szegény magad is - kérdi a kol-
^Wolf valószínűleg a már 1530-ban elhunyt Nlclas Manuel Deutsohnak a XVI. század húszas éveiben keletkezett darabjára gondol, amelynek elme: A pápáról és az ő papaágáról.- /A német szerkesztőség jegyzeTö7 - 11 -
us a pápát te, Krisztus első szolgája? Mi szükséged van a bíborra,a paripára és a körülötted levő fegyveresekre? Keresztény pápa, a mi sorainkban a h e l y e d M o s t a pápa is felismeri a koldusban a Názáretit, de már nem tud lemondani hatalmáról} fegyvereseivel elfogatja Krisztust és elvezetteti. Elképzelhetjük, miképpen hathatott egy ilyen antikatolikus haroi játék a nyilt piactéren, abban a korban, amikor a német kisparasztok kolostorokat és lovagvárakat égettek fel. /Dosztojevszkij Főinkvizitora nem veszi fel a versenyt ezekkel a jelenetekkel./ Niclas Manuel Deutsohnak ez a Berni haláltánca ma is nagyon tanulságos számunkra. Itt egy szakember, egy "költő" adott uj minőséget a számos korábbi névtelen haláltáncnak és nagyszerű agitprop-játékká emelte őket. De ennek az egyetlen "alkotónak" a költeménye olyan feladatból sarjadt, amelyet a társadalom állított elé. Szemben a Lübecki haláltánccal és a Jedermann-játékkal, a Berni haláltánc uj eszmekörbe tör előre. Párhuzamos jelenséget tapasztalunk a parasztok és a céhbe gyűlt kézművesek bolondjátékainál is: a névtelen népi játékokat egy adott költő alkotói megformálása - Hans Sachs varga farsangi játékai - magasabb minőségre emeli. Itt is merész támadást látunk a katolikus egyház ideológiája ellen: Hans Sachs egyik farsangi játékában, a Paradicsomjáró diákban a szentek teljesen emberi arculatot kapnak. Szent Péter kedélyes tökfilkó2^, a mennybéli élet teljességgel "céhszerüen", földi módra folyik... A katolikus dogma trónfosztása megy itt végbe. Megint csak egy farsangi játék szolgáltat harmadik példát ahhoz, hogy hogyan folyik a támadás a feudalizmus ellen egy - ezúttal paraszti környezetben játszódó - agitprop«- játék fegyverével: a grosselfingeni parasztok által nem itt, hanem Hans Sachs egyéb darabjaiban. - /A német szerkesztőség jegyzete/
előadott Tiszteletreméltó bolond-törvényszék. Ezt az évszázados paraszti agitprop-játékot magam fedeztem fel és Szegéoy Konrád cimü drámám alapjává tettem.
A játékok nyilt politikai funkoiója - Álarcon át szólni! Épp ennek a grosselfingeni Tiszteletreméltó bolondtörvé nyszéknek megvan azonban a maga külön története,amely egyben bizonyltja e középkori agitprop-játékok politikai hatóerejét is. A forradalmi parasztok élcsapata, a "kemény legények" /"feste Gesellen"/ színtársulatokba gyűltek és felfegyverkeztek. A támadás megindításának időpontjául a farsangi játék előadását választották... ezt az ünnepséget, amelyen jelen voltak a feudális urak, a vidék valamennyi lovagja. És anno 1514, a Tiszteletreméltó bolondtörvényszék előadásának közepén a grosselfingeni parasztok előhúzták elrejtett kardjaikat és a játékot néző lovagokat felkoncolták; még ugyanazon a napon a felkelő parasztok a bubenhofeni Bubenek közeli várát is bevették: a játék véresen komolyra váltott. /így járt el a Szegény Konrádban az illegális remstall bolond-szövetség is./ Igen, a játék szervezte, fegyverezte fel és álcázta az 1514-es nagy parasztfelkelést. Az agitprop-játéknak ezt az eleven politikai funkcióját - mint a Játék lényegbeli alkotórészét - minden országban megtalálhatjuk. Szun Jat-szenről "Negyven éven át a forradalomért" cimü emlékiratából megtudjuk, hogy a mozgalom legkezdetén, 1890 körül, illegális jelszavait kultikus ó-kinai játékok formájába burkolta és gondolatait ebben a formában vitte, nagy veszély közepette, a nép soraiba. Később látni fogjuk, hogy a "Délnyugat" szinjátszóosoport még napjainkban is, egészen 1933 márciusáig, a legsúlyosabb feltételek között, a szó szoros értelmében - 13 -
álarcon át közvetítette a párt jelszavait; látni fogjuk, hogy az álarc egyszerre tudja elrejteni és világossá tenni az álcázandótí New Yorktól Sanghájig oimli agitprop-darabunk szemléletes példája volt ennek az itt alkalmazott dialektikus módszernek: a papeni "Burgfriede"2^ folyamán,sót még február végén, Hitler birodalmi kancellársága alatt is, erős rendőrségi felügyelet mellett, 1200 munkás előtt egy jelenetet mutattunk be a hadsereg felbomlásáról: hogyan világosit fel egy fogoly kommunista funkcionárius két katonát - Einában, Habarovszkban, a japán invázió alatt. Amikor aztán a hitleri ellenőrzés hivatalnokai a játékemelvény felé nyomulnak, a főszereplő, a "funkcionárius" leveszi álarcát ós igy szól: "Elvtársak, őrizzétek meg a nyugalmat, őrizzétek meg higgadtságotokat; hisz ez a mi játékunk nem Németországban játszódik, a rend és a nyugalom országában, hanem a messze Kinában, Sanghájban!" Eközben valamennyi kinai szereplő - persze merő véletlenségből - levette maszkját és mint német proletár áll a szinpadon. A hatás minden esetben óriási volt: a tézist és az antitézist megmutattuk fenn a szinpadon; a szintézist a nézők hajtották végre, viharos •'Vörös frontot!" kiáltásokkal vagy mélységes hallgatással. Felismertük: a forradalmi munkásszínházban a maszk nem művészi kellék, hanem politikai fegyver! Eszköz az osztályharcosok megszervezésére, álcázására, felfegyverzésére, a csatatérre való szállításukra /Tiszteletreméltó
^k "Burgfriede" középkori német jogszabály, amely szerint a bekerített városon /"váron"/ belül mindenféle belső viszály tiltva van. Később a jelszót a II. Internacionálé újította fel az I. világháború támogatásának célzatával, majd Franz von Papén, a fasizmus egyik háborús bűnöse, aki 1932 májusától deoemberig volt birodalmi kancellár, alkalmazta a haladó mozgalmak, mindenekelőtt az NKP elnyomásának űrügyeként. A Burgfriede gondolata közvetlenül a hitleri "Volksgemeinschaft" /népközösség/ eszméjébe torkollott. - /A ford./ - 14 -
bolond-törvényszék/Grosselfingen és Szegény Konrád /Remstal/ - eszköz rá, hogy virágnyelven szólhassanak és legálisan mondhassák el azt, ami illegális*
A bábjátékok - A "Kölni Hännes'che" A proletariátus előtti agitprop-játékok egyik válfaja a bábjáték,a "Kasperle"-szinházx^# Egyik legismertebb terméke a Rajna mentén keletkezett Kölni Hannes*che, amelyet élő személyekkel is előadtak - de mindig a merev bábjáték formájában. A bábjáték is álaro, áloázás, hogy legálisan mondhassák ki azt, ami illegális. Jellemző tény, hogy ez a Kölni H&nnes'che rögtön 1848 után keletkezett**^ - a legélesebb rendőri diktatúra és spicliuralom korszakában. Ez volt az az idő, amikor Kari Marxnak ki kellett vélnia a kölni Neue Rheinische Zeltung szerkesztőségéből. Talán paradoxnak hangzik, de a Kölni Hannes*che* ez a rajnai bábjáték, mint agitprop-játék már akkor átvette az élőujság fuikolóját. Látszólag pusztán a gyermekekhez szólt és külsőleg is a gyermekek nyelvén; de az ideológia korántsem volt gyermeki. Igaz, az ellenjátékosok, a hősnek - "Hannes 'ohének", azaz Hansnak - ellenfelel a játék kezdetén merőben gyermeki módra a krokodil, a boszorkány, a kaszás csontember voltak /ez utóbbi talán még a régi haláltáncok visszhangjaként/, de a főellenfél, aki a közjátékokon át
A Kasperl vagy Kasperle a Hanswurst utóda, a bécsi népi komédia közkedvelt típusa, amely fénykorát a XVIII. században élte, elsosorban a bécsi Leopoldstaedter Theaterben, ahol a leghíresebb színpadi Kasperle, Johann Laroche működött* - /A ford./ Kölni HSnnes'chét 1802-ben alkotta Kölnben Chrls= toph Winter, régi bábhpgyományok folytatásaképpen; ezután öltötte fel a Wolf által leirt jelleget. /A német szerkesztőség jegyzete/
- 15 -
végig ott kisértett a darabban, mégis a rendőr volt; és a végső nagy ütközet - egyben Hännes'che végső győzelme rendszeresen a rendőrrel,az uj államhatalommal folyt. Hännes'che, a maga hatalmas bolond-kereplőjével agyonüti a kardjával maga körül csapkolódó rendőrt! És hallani kellett saját fülünkkel évekkel ezelőtt a kicsinyek és felnőttek üdvrivalgását, mikor Hännes'che a végén kereplőjének egy hatalmas ütésével elintézi a rendőrt. A játékot természetesen állandóan friss időszerű anyaggal fűszerezték, a hatóságok és a kormány ellen. Ez a fajta bábszínház jó időn keresztül a liberális polgárság utolsó szócsöve volt.
Visszapillantás - Az agitprop-játék formai elemei Shakespeare-nél is megtalálhatók Ez a osupán igen hézagos áttekintés megmutatja, hogy a többi társadalmi osztálynak már a német munkásosztály politikai harca előtt is igen sokrétű és sokformáju agitprop-játékai voltak, mint ahogy valamennyi társadalmi osztály és minden politikai helyzet megteremtette magának saját agitpropszerü "kis formáját". Mert épp ezekben a régi karácsonyi és farsangi játékokban, ^ "haláltáncokban" és a "bolond-törvényszékekben", az álarcos- és bábjátékokban, itt találhatjuk meg, évszázadokra visszamenően, mai agitprop- játékaink valamennyi formai elemét: az eseményekről beszámoló narrátort, a villámjeleneteket, a szimultánjelenetet, a jelenetmontázst, a szavalókórust, a közönségnek a játékba való bevonását, a jelzett diszletet, a maszkot. Rá kell mutatnunk arra is, hogy a kultikus és agitprop-jellegü játékok számos ideológiai és tematikai eleméből született meg a polgári dráma nagy formája. Gondoljunk csak Goethe Faustjára, amelynek előfutára a vásárok Báb-Faustja és a Johannes Faust doktor története cimü jelenetmontázs - 16 -
volt• és hasonlóképpen: a bolond majd valamennyi Shakespeare-drámában, a közönség állandó, közvetlen megszólítása, a Macbeth boszorkányainak villámjelenetei, a Velencei kalmár jelenetmontázsa vagy épp Zuboly és az oroszlán "ripókjátékának"1/ montázsa, amellyel német földön már sokkal korábban találkozunk, a Peter Squenzről szóló farsangi játék formájában11/ - ezek mind alapelemei voltak a régi agitprop-játékoknak, amelyeket laikusok játszottak a vásárokon és csak jóval később léptek örökUkbe hivatásos színészek. Az udvari és a polgári kultúrtörténetben százával bukkanunk átmeneti jelenségekre az öntevékeny laikus színház irányzatos játéka és a hivatásos színház drámája között. Sajnos mindezidáig nem beszélhetünk sem igazi anyaggyűjtésről a proletariátus előtti korok agitprop-játékainak vonatkozásában /a játékok teljesen szétszórva hevernek régi kötetekben és levéltárakban/, sem a rendelkezésre álló anyag rendszeres áttekintéséről és elemzéséről. Pedig még ebből a kis tanulmányból is kiderül: milyen szükséges és tanulságos ez a munka a mi proletár kulturfrontunk számára is. Bizonyos az is, hogy hasonlóképpen minden más nép is egész tömeg kultúrtörténeti anyaggal tudna hozzájárulni ehhez a témához. íme egy jelentőségteljes feladat a mi MORT-központunk***/ számára, a történelmi materialista kutatás és egyben a gyakorlati értékesítés szellemében. Mert
^"Rüpeleplei" - a középkori ós reneszánsz német laikus-kézmüveei színjátszás egy burleszk jelenettipusa; nevét a RUpel /Riepel/ nevű ravaszul együgyü tipusfiguráról nyerte. - /A ford./ xx
'Wolf itt téved; Gryphius Peter Squenze csak Shakespeare hatására született meg. - /A német szerkesztőség jegyzete/
"^Nemzetközi Munkásszínházi szerkesztőség jegyzete./
- 17 -
Szövetség.
-
/A német
e történelmi előismeretek nélkül mai munkásszinjátszásunkat éppoly kevéssé lehet megérteni,mint ahogy a munkásosztály politikai harcait sem értheti meg az ember a polgári vagy a feudális társadalmi rend ismerete nélkül.
- 18 -
II. A
P R O L E T Á R
A G I T P R O P
-
J Á T É K
AZ ÖNTEVÉKENY MUNKÁSSZÍNJÁTSZÁS Munkásszinjátszás 1914 előtt - "Szocialista hajnali ünnepek" A proletár agitprop-játék a lehető legvilágosabban tükrözi vissza számunkra a munkásosztály harcának lefolyását, tartalmát és intenzitását. Aki például 1914 előtt résztvett valamelyik berlini "szocialista ifjúsági avatóünnepségen" »amelyet a Münchenben meggyilkolt Kurt Eisner*/ honosított meg az NSzP számára, az alig talált különbséget a haladó polgári ifjúság vándormadár-ünnepségeihez képest. Ugyanazok a szavalókórusokkal kisért élőképek, ugyanazok a körtánook, aztán négyszólamú férfikórusok és az avatási beszéd, amelyben virágos szavakkal mondották el, hogy az ifjú földi polgárnak a bérkaszárnyák sötétjéből kell utat vernie magának "a vitágosság és a szabadság felé". Hogy miképpen, azt nem árulták el neki. A felnőtteknek szánt esti ünnepségeken részleteket adtak elő Hauptmann müvéből,
^Kurt Eisner /1867-1919/ az NSzP /Német Szociáldemokrata Párt/ egyik vezető politikusa, 1818-19-ig bajorországi miniszterelnök; 1919-ben az ellenforradalmárok meggyilkolták. - /A ford./
- 19 -
a Takácsokból,vagy Anzengruber Hegyedik parancsolatából3"^, legtöbbször azonban valamilyen műkedvelő színdarabot a lipcsei Jahn-kiadó rámságes konfekcióüzeméből, olyanokat, mint a Kereszt a fenyves mélyén avagy az Anna, a kalózok arája. Még 1925-ben is résztvettem ilyen ünnepségeken, "pártonfölötti" szervezeteknél, pl. a munkás-tornászok körében. Ez a fajta munkás-kultura hiven tükrözte a háború előtti szocializmus nyárspolgári légkörét, 1914» augusztus 4-nek ismert külszinét, az 1891 utáni atmoszférát — az erfurti pártkongresszus után, amelynek programja hemzsegett a nagy szavaktól, de hiányzott belőle minden konkrét felvilágosítás az ut és a cél kapcsolatáról*3^. Hogy az HSzPben e téren még 1933-ig is milyen kevés változás ment végbe, az kiderül az alábbiból: olyan nagy városban, amilyen Stuttgart, a SAJ /Szocialista Munkásifjuság/ szociáldemokrata . szinjátszócsoportjának képviselői a mi "Délnyugat" agitprop-társulatunktól kértek jeleneteket, mert nekik egyszerűen "semmijük sem volt".
^Ludwig Anzengruber /1839-1875/ az osztrák népdrámának, a Volksstücknek legnagyobb alakja, Nestroy és Raimund eredményeinek összefoglalója es elmélyitője. A negyedik pprangapUjban /Das vierte Sebőt. 1877/ társadalmi, a később említett Kirchfeldi oapban /Der Pfarrer yon Kirchfeld. 1870/ pedig egyházpolitikai kérdéseketfejteget nagy leleplező erővel. - /A ford./ XX/
^1914. augusztus 4-én szavazta meg az HSzP a hadihiteleket a parlamentben. Az NSzP 1891-es erfurti kongresszusán fogadták el az 1921-ig érvényben levő erfurti programmot, amely jelentős opportunista engedményeket tartalmazott; Engels élesen megbírálta. /A ford./ - 20 -
A forradalmi agitprop-játék - Az "élőujság" - Az agitprop villámjelenet - A "Mindennek ellenére" cimü jelenetmontázs Az 1918 novemberétől 1919 januárjáig zajló viharos napok,a forradalmi munkástömegek első nagy sorakozója Kari Liebknecht és Rosa Luxemburg vezetése alatt a német munkásosztály első ideológiai fellendülését hozták magukkal és ezzel egyben uj nagy feladatokat és témákat állítottak az öntevékeny munkásszinjátszás elé. Nyilvánvaló, hogy ez az uj tartalom sürgetően követelte az uj formát és a régi azavalókórusok immárenem voltak elegendőek. Ekkor születtek az első villámjelenetek, részben még pacifista tartalommal. Emlékszem, hogy bontották villámjelenetekre Martinet Verekedni mégy cimü müvét; szavalókórussal csak a végén találkozhattunk, önálló szövegekben nagy volt a hiány. Az események gyors menete azonban maga teremtette meg a megfelelő formát: a "Vörös Zászló"*/ ezekben a napokban állandóan be volt tiltva: az időszerű híreket "élőujság" formájában játszották el; a sok villámjelenetből egészen spontán jött létra a jelenetmontázs. - Lényeges, hogy az olyan kiemelkedő hivatásos rendező, amilyen Piscator, már nagyon korán felismerte az agitprop-szinhá* jelentőségét és a Grosses Schauepielhausxx' hatalmas amfiteátrumában az 1920-as Berlinben száz műkedvelő színésszel bemutatta a Mindennek ellenére cimü első proletár revüt, az 1919 januárjában elesettek emlékére. Nagy siker volt, és egyben az uj Ideológia és az uj forma áttörésének jele a német kul-
A "Vörös Zászló" /Rote Fahne/ a Spartacus-szövetség, majd az NKP lapja, amely 1917-től 1933-ig jelent meg; Liebkneoht és Luxemburg alapították. 1933 után illegálisan adták ki. - /A ford./ " ^ A Grosses Schauspielhaus Reinhardt színháza, amelyet 1919-ben alakíttatott át a Sohumann-féle cirkuszból. A 3000 férőhelyes színházat az Oresztelával nyitották meg. - /A ford./ - 21 -
túra frontján* Újra meg újra hangsúlyoznom kell, hogy a hivatásos szinház valamennyi baloldali darabja - legyen az "analitikus" darab, mint Wangenheim Egérfogója vagy egyike Breoht "epikusán" tájékoztató darabjainak, esetleg saját mUveionek -, mindezek a "nagy formájú" drámák elképzelhetetlenek az agitprop-társulatok és Fisoator előmunkálatai nélkül. Darabjaink lényegbeli formai elemeit - a villámjelenetet, a jelenetmontázst, az objektiváló tényközlést és a riportázst, a szimultánjelenetet /amely egyben szemléletesen mutatja meg az események "kettős arculatát", azaz hátterét/, a szinpadkeret szétrobbantását és a nézőnek a játékba tevékeny közreműködőként és munkatársként való bevonását - mindezeket a formai elemeket az agitprop-társulatok fáradságos ideológiai és gyakorlati munkája és Piscator működése hódította meg először és hóditotta meg újra és újra. Magától értetődik,hogy előbb vagy utóbb valamenynyi baloldali színpadi szerző: Maxim Vallentin, Wolfgang Langhoff, Werner Kepich,Breoht és Wangenheim,Arthur Pieok, Balázs Béla, John Heartfield és Hanns Eisler3^ - erejéhez mérten - "alkotó módon" kapcsolódott be az agitprop-társulatok munkájába.
^Az emiitettek közül Maxim Vallentin /sz. 1904/ kiváló haladó német rendező és esztéta, 1951 óta a berlini Makszim Gorkij szinház igazgatója; Wolfgang Langhoff /sz. 1901/ kiváló német rendező; kommunista tevékenysége miatt koncentrációs táborba került, majd Svájcba emigrált, ahol jelentős művészi tevékenysége mellett az antifasiszta mozgalom egyik vezetője lett. 1945 után. mint a berlini Deutsches Theater igazgatója, mind klasszikus, mind modern drámákban kiemelkedő rendezői teljesítményeket nyújtott. John Heartfield /sz. 1891/ kiváló német grafikus, a politikai fotoaontázs megalapítója; a Reiohstag-perrel kaposolatos hires montázsai tették ismertté. Az emigráeióból 1950-ben tért haza Németországba. Hanns Eisler /sz. 1898/ kiváló haladó német zeneszerző, Nemzeti díjas. Számos Brecht-drámához szerzett zenét és a két világháború között gyujtóhatásu munkásindulókat is komponált Breoht zenéjére. - /A ford./ - 22 -
A sematizmus veszélye - Az "agitprop-stilus" Az első nekiiramodás és fellendülés után - ezt a Pisoatorral való munka jelentette a berlini Rehberge-ben, az előadótermekben, a Qrosses Schauspielhausban - hullámvölgy következett, amelynek politikailag az 1928 utáni korszak felelt meg. Igaz, a következő években most már mindenütt alakultak agitprop-oaoportok, a Vörös Szóosőtől a Szürkesapkásokig; többtucatnyi Kékzubbonyosok, Vörös Rakéták, Vörös Dobosok, Komszomolcok, Októberi Csoport mellett egymásután alakultak a hamburgi Nieterek /Szegecselók/, a berlini Eretnekek, , a düsseldorfi északnyugat, rajta! és a Menetoszlop, balra! B helyütt már nem szükséges kifejteni, hogyan nyert polgárjogot e mozgalmon belül egy bizonyos sematizmus, hogyan könnyítették meg maguknak a dolgot az agitprop-jelenetek irói és színészei. "A" gyáros dagadt, cilinderes haspók volt, "a" bonoX/^ dagadt nyárspolgár vaskos irattáskával, "a" fasiszta gyilkos pofát kapott és állig felfegyverkezett, "a" szociáldemokrata elhülyült "szociálfasiszta" volt, "a" proletár pedig becsületes és kiéhezett. így jött létre a sablon, az agitprop-stilus! A dolog egyszerűen ment. Akár az üzemekben folyó bérrablásról volt szó, akár a falusi kényszerárverésekről, a bérkaszárnyákból való kilakoltatásról vagy a kishivatalnokok elboosátáeáról, mindig csak a végső stádiumokat ábrázolták, amelyek valóban hasonlóak voltak. Egy tízperces villámjelenetben képtelenség lett volna a kisparaszt előtt bemutatni elnyomorodásának fejlődési folyamatát és ugyanakkor az üzemi proletárok elnyomorodásának hasonló lefolyását és hasonló okait, ekként feltárva a fontos végső következtetést: a munkások és parasztok szövetségének és közös harx/f
"Bonc" - a magasáMásu, basáskodó hivatalnok közismert gúnyneve. - /A ford./ - 23 -
cának szükségességét* Még nehezebb volt az alkalmazottak és a középrétegek tagjai előtt megvilágítani társadalmi kategóriáik proletarlzálődásának bonyolult folyamatát és a közös osztályfronthoz való csatlakozásuk szükségszerűségét. Jó, odakiáltották a közönségnek: "Balra, balra, balra, proletár!" De ettől a kisparaszt és az alkalmazott csak idegesen kapkodta a fejét. Hát ő talán "proletár", a munkásosztály tagja?! Mind jelszavak, mind állítások tekintetében olyan dolgokat tételeztek fel eleve ismertnek, amelyeket épp a deklasszált alkalmazottaknak, az elszegényedett kisparasztoknak először be kellett volna bizonyítani. Súlyos következményekkel járó tévedés volt ez, amely sokáig gátolta munkánkat az "egységfront" kérdéseiben.
Az uj feladatok szükségessé teszik az agitprop-drámát épp az osztályfront kiszélesítésének feladata tette világossá agitprop-osoportjaink előtt, hogy a kisparasztiés alkalmazott-problémán a szokásos harsány villámjelenetekkel immár nem lehet úrrá lenni. Ami minden üzemi proletár számára magától értetődő volt: a deklasszált kisparasztoknak és alkalmazottaknak először meg kellett magyarázni, hogy ők - proletárok. Ehhez helyzetük rendkívül gondos és értelmes elemzésére volt szükség, ez az analízis pedig egy szóval kimondva időt követelt - azaz az egész estét betöltő revüt, az agltprop-drámát! Lehetetlenség Fleissig kishivatalnok proletarizálódását egy villámjelenetben akárcsak megközelítően is hihetővé tenni! Az Egérfogó nagyon lassan és kimerítően, minden oldalról mutatja be az alkalmazott e deklasszálódásának és elnyomorodásának fejlődéji folyamatát, olyan lassan, hogy az "alkalmazottnéző" valóban követni tudja önnön sorsát, megérti és hitelesnek találja! és csak magában Németországban millió és millió Fleissig él! Kár, hogy az Bgérfogó csak 1932-ben - 24 -
került színre német földön - abban az időbea, mikor többmillió kishivatalnok már átszaladt Hitler táborába. líem véletlen, hogy 1932-ben - az utolsó órában - három olyan darab tünt fel, amely a deklasszáltak útját ás kiutját a ezzel az egységfront jelszavát bonoolta: Wangenheim Egérfogója vagy az alkalmazott proletarizálódása; Brechtnek a Vörös Zsivajban bemutatott revüje Krauséről, a berlini "állógalléros" proletárról /aki felfelé deklasszálódott, de aztán a gazdasági válság nyakonragadta, kiakolbólitotta és ismét visszatérítette osztályához/, és végül Wolf Baetz gazdája, azaz a kisparaszti nyomor okai, utja és kiútja. Mindhárom dráma - többé vagy kevésbé tudatosan - agitprop-dráma.
"Arccal az üzemek felél" - Az egységfront-jelszó Az NSzP és ml - A legnehezebb feladat 1932 elején a politikai helyzet a lehető legnehezebb feladat elé állított bennünket. Az NSzP vezetői tüzön-vizen át követték a Centrumpárthoz tartozó Brüning birodalmi kancellárt és szükségrendeleteit /bérrablás és az NKP elnyomása/1^. A feladat az volt, hogy az NSzP proletárjai előtt leleplezzük a valóságos tényállást: vezéreik árulását, a munkásosztály fokozódó elnyomorodását és politikai klherélését és rámutassunk a fasizálódás elleni fclutra: valamennyi osztályöntudatos munkás egységfrontjára. De
^Heinrich Brüning /sz. 1885/ 1930-tól 1932-ig volt birodalmi kancellár; hírhedt "szükségrendeleteivel", amelyek az NKP ellen irányultak, a hitleri fasizmus útját egyengette. 1932-ben Hindenburg elbocsátotta, 1934-ben emigrált; jelenleg tanár a kölni egyetemen. Pártját, a német katolikus polgári Centrumpártot 1870-ben alapították, a katolikus egyház ás a nagyburzsoázia érdekeinek képviseletére. A Weimari Köztársaság egyik kormányzó pártja volt. - /A ford./ - 25 -
hogy lehetett az NSzP proletárjaihoz egyáltalán hozzáférni? Sajtójuk és szervezeteik, a szakszervezeteket beleértve, megtiltották nekik, hogy rendezvényeinket látogassák. Magukból az üzemekből az ismert "tisztogatások" eltávolították aktiv elvtársainkat. Nem maradt más, mint a kevésszámú sztrájkgyülés, és a pártonkívüli rendezvények, mint az erdei ünnepélyek és az MMI /Marxista Munkásiskola/, és ha aztán végre ott ültek előttünk az NSzP proletárjai, szabad volt-e akkor rögtön hozzálátnunk, hogy ismert agitprop-villámjeleneteinkkel bombázzuk őket, amelyekben vezetőik első perctől fogva "árulóként" kerültek pellengére, ők maguk pedig mint tökfilkók és "szociálfasiszták"? 193233-ban a négy választási kampány alatt 92 gyűlésen tartottam előadást, köztük egész sereg üzemi gyűlésen, délután öt órakor, közvetlenül a munkaidő után. Itt-ott becsempésztük régi agitprop-jeleneteinket; de ezek az NSzP-proletárokra merőben negativ hatást gyakoroltak. Nevettek a "bonc"-tipu8okon, akik gonosztevőként lopakodtak át a szinen irattáskájukkal, nevettek a dagadt gyárosokon, de még gyakrabban bosszúsan hagytak ott bennünket.
"A" gyáros - "A" bonc - "A" proletár - üj feladatok A gondolkodáshoz idő kell!
És tetejébe még igazuk is volt. Mert hiszen a bonook és a gyárosok a valóságban egyáltalán nem Így festettek! Ellenkezőleg: a bonc legtöbbször kedélyes és ártalmatlan megjelenésű, derék, mindennapi ember... és épp ebben rejlik veszélyessége. A gyáros pedig korántsem "dagadtra Bambáit hurka". Ellenkezőleg, a gyáros golfozik és lovagol, gyakran kifogástalanul sportszerű kondícióban találjuk; agilis tipus, amilyen Pord ós Rockefeller, amilyen
- 26 -
Vögler és Robert Bosch.*/ éppen a szakmunkásnak nem mutathatunk elkoptatott és ráadásul valótlan sémát ellenségeiről, hanem ellenkezőleg: azt a kifinomult maszkot kell feltárnunk előtte, amelyben manapság a kapitalizmus és segédei elébe lépnek. A tapasztalat megtanított rá, hogy nem elegendő a legjobb villámjelenet sem - amely mindig a plakátszertlség felé hajlik -, hogy a jelszavak puszta elzakatolása nem vezet célra és csak elkedvetleníti azokat az elvtársakat, akiket meg akarunk nyerni. A színpadról is teljes nyugalomban kellett megvívnunk vitánkat az NSzP proletárjaival, rá kellett birnunk őket, hogy a maguk fejével gondolkozzanak s a válaszok az ő ajkukon szülessenek meg. Csak Így segíthettünk az egységfront összekovácsolásában! így kezdte meg munkásságát 1932 márciusában a Délnyugat szlnjátszócsoport. Én Hogy állnak a frontok? oimen egész estét betöltő agitprop-drámát Írtam abból e akkor igen Jól ismert, konkrét esetből kiindulva, amely © Pausamüvekben fordult elő, A darab folyamán az egyes szakaszokon át mutattuk meg, hogyan szenved hajszál hiján hajótörést egy sztrájk - amely a Brüning-féle bérrablást volt hivatva visszaverni - a művezető, a reformista üzemi tanácstag differenciált árulásán és az ingadozó munkásság határozatlan magatartásán. Ekkor azonban Pranznak, az FSzE tagjának"^ nagy ügyességgel mégis sikerül az üzemi gyü-
/Robert Bosch /1861-1942/ német nagytőkés, a stuttgarti Bosch-müvek megalapítója; gyára nagy szerepet játszott a hitleri hadsereg ellátásában. Albert Vögler /1877-1945/ szintén a német nehézipar egyik monopoltőkés fejedelme volt. - /A ford./ Forradalmi Szakszervezeti Ellenzék - 1930-ban Jött létre. A szakszervezetek reformista vezetése azért harcolt, hogy valamennyi forradalmi elemet kizárja az Altalános Hémet Szakszervezeti Szövetségből. Ekkor alakult az NKP vezetésével as FSzB, ami minden esetre arra vezetett,hogy sokan kiléptek az ÁNSzSzből s igy az teljes mértékben a reformisták prédája lett, - /A német szerkesztőség jegyzete/ - 27 -
lést összehívnia és keresztülvinnie a sztrájk megszavazását* Ezt a szavazást a színpadról természetesen a nézőtérre helyeztük át; igy a nézőket arra kényszeritettük, hogy láthatóan foglaljanak állást és adják le szavazatukat. A szavazás eredménye elképzelhető, hisz megelőzőleg egy órán át mozgattuk meg gondolkodásukat játékunk segítségével. Hasonlóan jártunk el az imperialista háború elleni nagy revünkben, amelynek elme New Yorktól Sanghájig volt. E két agitprop-drámát több mint nyolcvan izben adtuk elő a legnehezebb körülmények közt egészen 1933. március l-ig, a városokban, vidéken, üzemi és sztrájkgyüléseken; több mint 50 000 munkáshoz és paraszthoz jutottunk el velük; és sokan azt mondták a játék után: "Hát igen,igy már megértjük, mit akartok!" Két évvel előbb kellett volna jönnünk, akkor... talán. Mostanra azonban a válság és a fasiszta lavina már rázudult a városokra és a falvakra. Mégis: az agitprop-szinjátszásnak ez a kísérlete az uj, nagy komplexusoknak - mint az "egységfrontnak", a "város és falu szövetségének" vagy az alkalmazottproblémának - átfogására, a témák differenciált feltárására és megformálására megfelelt a kiszélesedett és kimélyült harci frontnak. Hasonló felismerésekre jutott az NMSzSz*/ 1932es Chemnitz! birodalmi értekezlete is; és ezt a vonalat követik a MORT 1932-es II. plénumának határozatai, valamint a Nemzetközi Színház szerkesztőségének jelenlegi /1933 őszi/ ankétja is "Az agitprop-szinjátszás alkotói problémáiról és témáiról". Természetesen megtartják funkcióikat a songok, a kabarészerü szkeccsek, ^z agitációs villámjelenetek is, mint "vörös világitó-golyók", villámszerű "vörös fényszórók", és minden bizonnyal akadnak a számos villámjelenet-szerző között olyan szakemberek is, akiknek lélegzetéből futná
^Németországi Munkás Színházi Szövetség. szerkesztőség jegyzete/ - 28 -
- /A német
hosszabb drámai müvekre. A mi feladatunk, hogy megtaláljuk 5ket és segitsllk munkájukat!
A politikai helyzet Németországban 1933 februármárciusában - Hiábavaló volt-e agitprop-munkánk? Jogosan és egyben jogtalanul kérdik majd tőlUnk: hát ha valóban olyan jól felismertétek a politikai és kulturális helyzetet és 1932-ben, egészen 1933 márciusáig olyan helyes szellemben dolgoztatok, hol voltatok akkor az 1933as márciusi napokban? Hogyan vált akkor mindez lehetségessé? A Délnyugat szinjátszócsoport 1933. március l-ig játszotta három agitprop-drámáját: Hogy állnak a frontok?, New Yorktól Ssmchádig és Basts gazda a papeni Burgfriede és Hitlernek már 1933 februárjában bekövetkezett kancellársága ellenére. Bgyik darab sem hagyott maga után ideológiai világosságban kívánnivalót. 1933* március 1-én, mikor a stuttgarti Szakszervezeti Székházban az MHI számára akartuk bemutatni a Beetz gazdát, a rendőrfőnökség betiltotta az előadást*. A közönség az uteán gyülekezett; a náoik SA-egységei már rendőri jogköröket ruháztak magukra és őrjáratokat tartottak. Láttam, hogy a Szakszervezeti Székház termében kifüggesztett betiltó plakáton nincs bélyegző. Két Délnyugatos elvtárssal elmentem az illetékes rendőrörsre,tiltakozni. Mikor a rendőrfelügyelő rámismert, azonnal a telefonra vetette magát és felhívta a rendőrfőnökséget: a beszélgetésből hallható kurta töredékekből megértettem, hányadán állunk. Szerencsére két rendőrhivatalnok most egy lármázó prostituáltat vezetett a szűk helyiségbe; ml eltüntünk. Másnap már zajlottak a házkutatások és a letartóztatások. - Utolsó peroig játszott Berlinben az "1931" azlnjátszóosoport is.
- 29 -
és mégegyszer: vajon a hitleri fasizmus hatalmas földcsuszamlása valóban olyan váratlanul következett-e be? Annyira alábecsültük volna a "középrétegek" jelentőségét? - A válasz: az "1931" társulat az Egérfogóban éppen az alkalmazottakhoz és a középrétegekhez fordult, a Délnyugat szinjátszócsoport a kisparasztokhoz, tehát - e darabokban - egyikük sem az üzemi proletárokhoz, mint eddig. Igenis éreztük, ujjunk hegyéig éreztük, honnan fenyeget bennünket a legnagyobb veszély; milyen hatalmas és elkeseredett tömegek lendültek már mozgásba épp a "középrétegek" köréből. E két darabbal éppen hozzájuk fordultunk, őket igyekeztünk semlegesíteni, sőt, a mi frontunkba vonni. Az kellett volna, hogy száz ilyen szinjátszócsoportunk legyen, amely mind ebbe az irányba nyomult volna előre! Az kellett volna, hogy két évvel korábban kezdjük ezt a munkát! Az kellett volna, hogy... Pontos, hogy egy eljövendő órában ismét ott legyünk a helyünkön, nyíltabban, céltudatosabban, bátrabban! És ott leszünk! Ezek a "középrétegek", a deklasszált alkalmazottak, kispolgárok és kisparasztok olyan tömeget képviselnek, amelyet semmiképpen sem szabad a hátunkba engednünk! Tudjuk, hogy a fasizmus a kapitalizmusnak egyik uralmi formája; de hatalomátvételekor nem a munkásságra támaszkodott és nem is a vagyonos polgárság vékony felső rétegére, hanem épp a már proletarizálódott kispolgárok,kisparasztok, kisiparosok és alkalmazottak tömegeire. amelyek kiutat kerestek elnyomorodásukból és katasztrófahangulatukból .Túlságosan kevéssé vettük ezt figyelembe és tul kevésre becsült ik harci erejét és fanatizmusát e tömegeknek, amelyek gazdasági alapjuk szerint már régóta hozzánk tartoztak. lllarx Károly már 1847-ben megmondja a Kiáltványban: "A középosztály eddigi alsóbb rétegei, a kisiparosok, kiskereskedők és járadékosok, a kézművesek és parasztok, mindezek az osztályok a proletariátusba süllyednek... így toborzódik a proletariátus a népesség minden osztályából." - 30 -
Igaz, jelszavunk, amely az üzemek felé irányított, helyes volt. De feltétlenül komoly kiegészítésre szorult, a középrétegek meghódítását illetően. A fasizmus az üres polcokkal tátongó szatócsboltokra, az alkalmazottak sorvadó erszényeire, a kisparasztok eladósodott csürjeire alapozta hódításait és innen kiindulva vette be rohammal az országot. Ezek a rétegek alkották Hitler barna rohamosztagait, holott társadalmilag régóta a proletariátushoz tartoztak. Itt kell az eljövendő években újra kezdeni az agitprop-társulatok munkáját, ezen a területen, ahová mi csak tul rövid távon és túlságosan elszigetelve hatoltunk előre és ahol a munkát tul korán kellett megszakítanunk. A munkástömegek meghódítása nem lesz túlságosan nehéz, miután a német proletárok belekóstoltak Hitler szemléltető oktatásába. De nem szabad mégegyszer megkockáztatnunk, hogy előrenyomulásunkat a középrétegek és a kisparasztok milliós tömegeivel a hátunkban kezdjük meg.
Az öntevékeny munkásszinjátszás fejlődésének áttekintése 1918-19 óta Az agitprop-társulatok - az utolsó két év emiitett hibáitól eltekintve - politikai-ideológiai téren általában lépést tartottak a politikai fejlődéssel. A párt megalapítása után először a toborzó, tájékoztató élőujság formájában találkozunk velük; azután, a szervezetek megalakulásakor és kiszélesítésekor a jelszavak megmagyarázásában és szemléltetésében vesznek részt az "így vagy ugy"-jelenet e W segítségével,amelyek pedagógiai célzattal szólítanak
Az "így vagy ugy"-jelenetek /"So oder so-Szenen"/ ismert agitprop-müfaj; szemléletes demonstrálása egy adott társadalmi-politikai helyzeten belüli kétféle - helyes és helytelen - magatartási lehetőségnek: válasszon a néző! - /A ford./ - 31 -
fel osztályöntudatra, szolidaritásra, a Nemzetközi Munkássegély, a Vörös Segély, a Szovjetunió támogatására. Szervezetileg ugyanakkor ezek az agitprop-jelenetek meghatározzák felépitését és minőségét valamennyi proletár rendezvénynek, amelyek már egyáltalán nem is képzelhetők el agitprop-társulatok fellépése nélkül. Végül, 1931/32, a fasizmus előnyomulása óta egyes csoportok megkisérlik,hogy az egyre inkább elnyomorodó és proletarizálódó kisparasztokhoz, alkalmazottakhoz és kispolgárokhoz forduljanak. A munkaterületnek ez a kiszélesedése megfelel a politikai harci front meghosszabbodásának és elmélyülésének, a gazdasági válság gyors kiéleződésének, amely egyre ujabb és ujabb társadalmi rétegeket "süllyeszt le a proletariátusba". Az egész estét betöltő revükben és agitprop-drámákban - az üzemi munkásokról szóló darabok mellett - megjelenik a színpadon az elnyomorodott kispolgárok, alkalmazottak és kisparasztok utja és kiútja. E darabok, behatóan elemezve a középrétegek helyzetét, megkísérlik tisztázni előttük elnyomorodásuk okát és ugyanakkor szemléletesen megmutatni a kiutat, a perspektívát: a küzdelmet a munkások, kisparasztok, kispolgárok és alkalmazottak közös osztályfrontjában.
Az uj tematika meghatározza az uj formát Az egyre szélesebb feladatok, az uj tematika uj formát és ábrázolást is követeltek az agitprop-játékoktól. A szavalókórusok, amelyek hangtölcséreken át reocsentek a nézőkre és dübörgő* menet lépésben vonultak a színre a "belépődal" dallamára, háttérbe szorulnak a songok és a rövid játék-jelenetek javára. Oldalt egy kis jazz-zenekar ül és aláfesti a songokat és a villámjeleneteket. A színészek egyre gyakrabban maguk szolgáltatják a zenét és kezelik a hangszereket; a játék és a konferansz főszerephez jut. Im- 32 -
már nem mindenekelőtt a fülhöz ezőlnak, hanem a gondolkodást ls serkentik. A Vörös Szócső ás a Menetoszlop, balra! nem egy Ilyen agit-jelenete hangnemben és szövegben dramaturglallag magávalragadő erővel képes összekapcsolni az érzelmi és a felismerést kiváltó elemeket. Végül bekövetkezik az egész estét betöltő revü egy végigvitt alakkal /Pleissig hivatalnok az Egérfogóban. Wang funkcionárius a New Yorktól Sanghájig cimü revüben, a fiatal elvtárs a Rendszabályban/ és az agitprop-dráma egy végigvitt, szorosan épített cselekménnyel /Brecht-Gorkij: Az anya és Wolf Beetz gazdája/. A helyzet világos: a felfokozott tematikai feladat, felfokozott szövegbeli-dramaturgiai felépítés magasabb színészi teljesítményt is követel. Igen gondos munkát követel már a játszók kiválogatása is, akik gyakran színészek, énekesek, táncosok egyszemélyben; a szerepek tanulmányozása hosszabb és lelkiismeretes próbákat kiván, a játék kidolgozása rendezőt feltételez. Az "alkotó öntevékeny színháztól" immár csak egy lépés van hátra a hivatásos színházig.
Az alkotó öntevékeny színjátszástól a hivatásos színházig - gyakran csak egy lépés az nt! - A hivatásos szinház bázisa Ezt a lépést a valóságban néhány agltprop-osoport már meg ls tette; a legismertebb közülük a leningrádi és a moszkvai TRAM2/, valamint a német Menetoszlop, balra! Bizonyos, hogy még több német agitprop-osoport lépett volna erre az útra, ha a betlltási hullám és a fasizmus nem törte volna ketté fejlődésüket. Az adottságuk megvolt hozzá!
A munkásifjuság hivatásos színháza, amely műkedvelő szlnj át szócsoportból fejlődött ki.-/A német szerkesztőség jegyzete/ - 33 -
A németországi proletárforradalom után minden bizonnyal az agitprop-játékosok régi gárdája alkotja majd az uj német /munkás-/szinház törzsét - amennyiben még életben van és amennyiben nem rendelik egyéb politikai funkciókra. Hiszen már most is van számos kiemelkedő német színészünk, aki mint Ernst Busch és Alexander GranachX// - közvetlenül a proletariátusból jött. Miután a Délnyugat bemutatta Hogy állnak a frontok? cimü agitprop-darabunkat, egy, a hatóságokkal való vita alkalmából Hermann Missenharter Ismert stuttgarti színikritikus a következő szakértői véleményt adta: "Nyugodtan kijelentem, hogy ebben a fajta műkedvelő színjátékban újszerű, művészileg értékes formára ismerek, amelynek további fejlődése még egész szinházi életünket megtermékenyítheti." Dr. Fridrich Hellmund pedig, a würtembergi Landestheater rendezője, igy nyilatkozott: "1932. május 6-án láttam a Szakszervezeti Székházban a Hogy állnak a frontok? cimü darabot. Rendkivül erős benyomást tett rám. Ez az érdekes, magas művészi színvonalú előadás termékenyitően és frissítően hat, és uj utakat mutat a mai szinház számára." Mind az agitprop-drámairók,mind az agitprop-szinészek természetes bázisát alkotják az eljövendő hivatásos munkásszinháznak! Nem kérünk az öntevékeny és a hivatásos szinház sematikus elhatárolásából; ellenkezőleg, azt akarErnst Busch /sz. 1900/ kiváló német színész, mély realizmusáról, ragyogó humoráról és szarkazmusáról ismert. Legnagyobb szerepei Jágo, a Gourage mama szakácsa, a Kaukázusi krétakör Azdakja" s a Galilei címszerepe - ez utóbbiban nálunk is vendégszerepelt. A Berliner Ensemble tagja. - Alexander Granach /1890-1949/ kis galíciai zsidó házaló fiából lett világhírű művész; Reinhardt fedezte fel, mint rendkívül erőteljes és jellegzetes karakterszínészt. Számos hires német némafilmben játszott, emigrálása után pedig sok amerikai filmben lépett fel. - /A ford./ - 34 -
Juk, hogy e két testvéri forma elevenen fejlődjék és kiteljesedjék! Már kiemeltem, mennyit köszönhetünk Piscator, mint rendező, továbbá Brecht, Wangenheim és jómagam is munkánkban az agitprop-szinpad formai elemeinek.
Szervezeti bővítések: A program - A vendégjáték Az átmenetnek a primitiv villámjelenetről az egész estét betöltő színpadi játékhoz szervezetileg is vannak gyakorlati következményei. Az együttes most játékával, valamint rövid politikai beszámolóval, egymaga is kitölti a rendezvényt; szilárd összetétele van, igazi műsorterve, "programja". Színvonalas játéka révén nevét nemsokára megismerik a város, sőt az ország határain tul is. Immár egyre gyakrabban kap meghívásokat távolabbi városokba: szükségessé válnak a vendégjátékok. Személy- és teherszállító autót kell szerezni a színészek és a kellékek számára. A párt és a szervezetek most már hetekre és hónapokra előre betervezik ezeket a vendégjátékokat. Létrejött a vándorló agitprop-osoport... így járta be az országot a Vörös rakéták, a Menetoszlop, balra! és végül a Délnyugat is.
Munkám a Délnyugat csoporttal /1932 februártól 1933 márciusáig/ - A kezdet: a megalakulás A Délnyugat szinjátszócsoport 1932 februárjában alakult meg Stuttgartban, Württemberg fővárosában és ipari központjában. Nagy-Stuttgart 460 000 lakosú város, lakosainak jó része ipari munkás: ott vannak a nagy autógyárak, a Daimler-motormüvek, a Robert Bosch-müvek üzemei, az Esslinger-müvek nehézipari központja, aztán cipőgyárak, szövőgyárak és fonodák; ehhez Jön még a Klemm-repÜlőgépgyár, - 35 -
Böblingen...1/ egyszóval igazi ipari központ! Emellett a város közlekedéstechnikai szempontból is csomópontja a nagy kelet-nyugati és észak-déli vasutvonalaknak /Lipcse/ Prága - Párizs; London /Köln-Milánó/. A környék lakossága kétharmadrészben kis- és törpeparasztokból áll. 1932 februárja... a négy választási kampány előestéje; 1932 juniusában és augusztusában az elnökválasztások, a "Hindenburg-választás", 1932. november 8-án a Reichstagválasztások, 1933. mároius 5-én Hitler megválasztása. Bérrablás, sajtó- és gyülekezési tilalmak, tüntetési tilalmak, kikényszeritett tüntetések, amelyek egészen az utcai harcokig fokozódnak /Hamburg, Breslau/, választásról választásra növekvő fasiszta terror, leplezetlen osztálybiráskodás az NKP minden aktiv tagja ellen, egyik választási roham a másik után - Íme, ilyea volt az aroulata ezeknek a napoknak. Valamennyi pártnak - az NKP-t kivéve - hatalmas választási alapok álltak rendelkezésre: a tiszta polgári pártoknak a finánc- és ipari tőke kasszájából» sz HSzP-nek a szakszervezetek milliós alapjából, amelyből kölcsönöket kaptak, a nemzeti szocialistáknak azok az óriási összegek, amelyeket Thyssen és a rajnai nehézipar e választási kampányokba tömött. Az ember a csontja velejéig érezte, hogy nagy harcok előtt állunk. Az NKP-nak nem voltak ilyen milliós összegei, amelyeket a nagy választási csaták agitprop-munkájába bevethetett volna* Nem számithatott másra,mint minden egyes párttag ernyedetlen személyes közreműködésére. A plakátoszlopok drága bérét nem tudtuk megfizetni; de a legmagasabb kémények, a vasúti hidak, a gyárfalak és a járdák aszfaltja - ezek voltak a mi plakátoszlopaink. Sajtónkat betiltották, de agitprop-tár8Ulataink játékukon át számoltak be a "helyzetről". ^Böblingen erősen iparosodott kisváros Stuttgart közelében. - /A ford./ - 36 -
De az aktiv elvtársakat újra meg újra letartóztatták és a kevésszámú kipróbált elvtársat a szinjátszócsoportokból más pártmunkára rendelték. Ez volt a helyzet 1932 tavaszán. "Hans" elvtárs, az NMSzSz vezetője, egy napon felszólított, hogy hozzak létre sürgősen a kerület számára egy valóban akoióképes agitprop-csoportot, hisz ebben én szakértő vagyok. 1932 februárjában előzetes megbeszélésre hívtuk össze a Vörös Egység és más csoportok maradványait. Egy kis párthelyiségben mintegy husz elvtárs és elvtársnő jelent meg, valamint egy iparos, egy muzsikus és egy festő az én városrészemből. Mivel a pártszervezetek agitpropcsoportjaitól ós a Komszomolcoktól eltekintve a kerületben már nem volt önálló aktiv csoport, Délnyugat néven állandó szinjátszóegyüttessé alakultunk.
Politikai feladatunk - "Hogy állnak a frontok?" Politikai feladatunk viLágos volt. Egyik Brüning-féle szükségrendelet a másikat követte, bérrablás bérrablásra, a munkanélküli és szociális segély csökkentése, és az NSzP és a szakszervezetek vezetői tüzön-vizen át kitartottak Brüning mellett... mert Brüning és Hindenburg a legjobb védőbástya a fasizmus ellen. Az NKP egységfront-jelszava viszont svlndli, ma minden sztrájk bün, mert a munkásokat nyomorba és a rendőrök revolvere elé taszítja.•• a szavazócédulával a kézben le fogjuk győzni Hitlert, Hindenburg megmenti a demokráciát: AKI HINDENBURGOT VÁLASZTJA, HITLERRE MÉR CSAPÁST! És még drasztikusabban: NÉMET ANYÁK ÉS ASSZONYOK! GONDOLJATOK GYERMEKEITEKRE! VÁLASSZÁTOK HINDENBÜRGOT! Német Szociáldemokrata Párt.
- 37 -
Ezek a plakátok díszelegtek - bármily valószerűtlenül is hangzik - minden falon és plakátoszlopon. Az NSzP proletárjai a Hindenburg-demokraták frontjában? Ez lehetetlen! Hisz mindnyájan testvérek és néptársak vagyunk. Egy kis puskalövést csak néha hallhatunk, Ha éhségében tüntet a munkássereg. Osztály osztály ellen; akkor megértheted! Ez volt belépő-dalunk refrénje első agitprop-drámánk, a Hogy állnak a frontok? előadásán. Pel kellett tárnunk az üzemi proletárok előtt az NSzP-Hindenburg-féle demokrácia csalását és világosan megmutatni az igazi frontokat. Egy konkrét eset jött segítségünkre: a mössingeni Pausa-müvek sztrájkja. Az ottani munkásság a brüningi szükségrendelet második bérrablásának közhirré tétele után korán, munkakezdet előtt gyűlt össze, hogy az azonnali sztrájk felől szavazzon. A reformista üzemi tanácstag azonban rábeszélte a munkásokat, hogy a szavazást az ebédszünetre halasszák; időközben majd ő maga közbenjár az igazgatóságnál és a szakszervezetnél a bércsökkentés ellen. E "tárgyalások" eredménye azonban az lett,hogy ezután az egyes üzemrészekkel külön-külön tárgyaltak, az "uszitókat" kidobták a gyárból, a családosoknak "a konjunktura javulásának esetére" pótlékot Ígértek, egyebekben pedig a bércsökkentést radikálisan végrehajtották... A példa rendkivül tipikus és tanulságos volt.
Folyamatos cselekmény állandó alakokkal - A munkásdráma Az osztályárulásnak és az osztályharcnak ezt a mégiscsak differenoiált folyamatát lehetetlen volt a reformista munkások előtt egyetlen villámjelenetben érthetővé tenni. - 38 -
Ehhez gondos kifejtés és szemléltetés - egész estét betöltő darab kellett... annál Is inkább, mivel egyúttal a fordulatot, a kiutat is meg kellett mutatni és hihetővé tenni. A szöveg megírásával engem bíztak meg. A belépő-dal és a songok a cselekmény csomópontjain még jelentős szerepet Játszottak: maga a folyamatos cselekmény azonban, állandó alakjaival,már a munkásdráma bélyegét nyomta erre az agitprop-játékra. A darab játékideje több, mint egy óra volt, négy felvonás /képek/ és rövid.közbevetett jelenetek /songok/. A harmadik kép után szünetet tartottunk, amelyet tagtoborzásra használtunk fel a sajtó ós a szervezetek számára; ekkor hangzott el a helyzetről szóló politikai beszámoló s ekkor szavazták meg a határozatokat a sajtótilalom ellen, a tüntetési szabadságért ós politikai foglyainkért. A beszámoló és a határozatok közvetlenül vezettek át a negyedik képhez: az üzemi gyűléshez. Színpad és nézőtér immár eggyé forrtak. A rendszabályok folytán eltávolított üzemi tanácstag, az FSzE tagja a reformista szakszervezet jelszava ellenére gyűlésre hivta össze a Pausa-müvek egyik termében a legkülönfélébb irányokhoz tartozó munkásokat, sőt, a beszámolót a reformista üzemi tanácstagra bizták - hogy nyilt színvallásra kényszerítsék. Az felsorolta az összeB ismert szakszervezeti érveket a sztrájk ellen, amely ma tul könnyen fajulhatna "politikai sztrájkká". Most az PSzE-hez tartozó elvtárs kér szót. A gyűlést vezető reformista művezető megtagadja tőle, mivel az üzemből elbocsátották, a gyűlés pedig üzemi gyűlés. /Ezen a ponton a közönség már legtöbbször spontán kér szót, itt záporoztak az első közbekiáltások; nem szabad elfelejteni, milyen politikai helyzetben játszottuk a darabot./ Most az elbocsátott elvtárs közvetlenül a gyűléshez fordul /a színpadhoz plusz a nézőtérhez/ és szavazást kér, vajon beszéljen-e? Persze hogy beszéljen! A nézők most már maguk is mind érdekeltek. És most megkezdődik a színpadon a küzdelem - amely lassanként szópárbajba csap át - a reformis- 39 -
ta és a forradalmár Üzemi tanácstag között, ás e vita során a részletekig menő pontossággal világítják meg a bérsztrájkkal és a politikai sztrájkkal kapcsolatos valamenynyi érvet és ellenérvet. Mikor aztán az elnöklő művezető meg akarja vonni a szét az FSzE-hez tartozó elvtárstól és fel akarja oszlatni a gyűlést, hogy a végső szavazást elszabotálja, az FSzE /a színpadon/ és maguk a nézők veszik át a gyűlés irányítását és keresztiilviszik a sztrájk megszavazását . Elgondolható, hogyan hatott egy ilyen játék 1932 tavaszi napjaiban üzemi munkások előtt, kiváltképp ha tekintetbe vesszük, hogy épp a záróképbe mindig belemontiroztuk az időszerű eseményeket. A darabot huszonhatszor játszottuk, ebből két izben sztrájkgyüléseken.
Három darabhoz több mint száz próba - A próbamunka Harcok a "vonal" körül Kezdettől az volt a tervünk, hogy az üzemi proletárok elé nem viszünk holmi kontármunkát, hanem a legjobbat adjuk, amire csak erőnkből telik. A darabhoz körülbelül harminc próbára volt szükségünk. Csak az tudja, aki ebben az utolsó évben, mikor minden elvtárs tul volt halmozva munkával, egy agitprop-csoport próbáit vezette: mit jelentett az elvtársak számára ez a "pótmunka". Sokan még dolgoztak az üzemekben és közvetlenül munkából jöttek, vacsora nélkül, a próbára. A helyiségben gyorsan bekaptak valamit, miközben a nagy, zongorás szobában vagy a színpadon már vártak a zenészek, a "rendező", a többi, munkanélküli színjátszó - legtöbbször drámai jelenetek Játszódtak le, még mielőtt a tulajdonképpeni dráma megkezdődött volna. Aztán három-négy óra próba, mivel a színpadot, a termet és a találkozást ki kellett használnunk; és éjfélkor még nem egynek plakátragasztásra és egyéb pártmunkára kellett in- 40 -
dúlnia. /A négy választási kampány, 1932 juniusától 1933 márciusáig./ A párttal az egyetértés teljes volt. A kéziratot jóváhagyták, igen rátermett agitprop-felelősünk és az FSzE néhány tagja a próbák alatt még "igazított valamit a vonalon", és nagyon jó ötleteket is adtak. De egyszerre csak, mint derlllt égből a villám, magán a Délnyugaton belül robbantak ki harcok "a vonal körül". Hisz az együttes régi társulatok maradványaiból alakult. Jómagam épp a "gyárosokkal" és a muzsikussal próbáltam a zongoránál a "közmondás-songot", mikor odaát a színpadon a zászlórudakkal szabályszerű bajonet-csata kezdődött. Két "párt" küzdött komolyan a zászlókkal a darabhoz szükséges zászlókért. Az egyik színjátszót sajnos el kellett távolitanunk, később pedig még egy-két zavarkeltőt. A szigorú próbafegyelem nélkülözhetetlen volt. Végül azonban mintaszerű fegyelem és bajtársi szellem alakult ki; e politikailag oly viharos napokban ezek hiányában nem is tudtuk volna keresztülvinni azt a mintegy száz próbát, amelyre három darabunkhoz szükségünk volt*
A rendezés - Még mindig az együttes mozgékonysága az első parancsolat Abban megegyeztünk, hogy a darabot "vidékre" is el akarjuk vinni, a kisebb városokba, ahol a párt addig nagyon gyenge volt vagy még egyáltalán nem lépett szinre. Ott "attrakciószámba" mehettünk, igy megtölthettük fiatal helyi szervezeteink helyiségeit és hatásosan vethettük el a tömegek között eszméinket és jelszavainkat. Igaz, két és három évvel ezelőtt a berlini agitprop-csoportok - a Vörös Rakéták és a Menetoszlop, balra! - jártak vidéken, de először is ezek még valósággal békés idők voltak 1932-höz viszonyítva, meg aztán egyes rendőrfőnökségek még igy is be- 41 -
tiltották a Menetoszlop, balra! fellépését, mint ahogy betiltották 1931-ben az én Cattarói matrózok cimü darabomat is, a Nyugati Társulat nevü düsseldorfi szinészkollektiva előadásában. így hát technikailag nagyon mozgékonynak kellett lennünk, felkészülve minden eshetőségre. A legegyszerűbb kellékeket! Olyanokat, hogy szükség esetén a színészek szállítóeszköz nélkül is mozgathassák. A színpadot a lehe'tő leggyorsabban felépíteni és lebontani! Az egész, több mint egy óra időtartamú darabhoz nem vihettünk magunkkal több anyagot, mint egy tízperces villámjelenethez. A háttér egy raffia-függöny volt, August Bebelx/ ' mondasa:
azon
óriási betűkkel
NEM LEHET EGYENLŐ A POLITIKAI SZABADSÁG, HA GAZDASÁGI TÉREN EGYENLŐTLENSÉG URALKODIK. Bebel: "Céljaink" Ez elevenébe talált annak a kérdésfeltevésnek, hogy vajon jogosult-e ma a "politikai sztrájk"; az üzenet az NSzP-beli elvtársak cimére szólt, s a feladó: tulajdon vezetőjük, Bebel. Az oldalkulisszákat két nagy plakát alkotta, rajtuk egy Lenin- és egy Bebel-idézet: "Vagy egy bátor, tulás és éhhalál."
rettenthetetlen
lépés - vagy pusz-
Lenin beszéde 1919. január 6-án A másikon pedig: "Semmitérő és szánalmas az a munkásosztály, amely eltűri, hogy mint gazemberekkel bánjanak vele és nem mer szembeszegülni aanyargatóival." Bebel beszéde az 1905-ös jénai pártkongresszuson x/ ' August Bebel /1840-1913/ a német szociáldemokrácia egyik vezető alakja, Liebknechttel egyUtt az NSzP megalapítója; harcolt az opportunizmus és a reformizmus ellen, de élete utolsó éveiben centrista álláspontot foglalt el. - /A ford./ - 42 -
A plakátokat a két zászlóvivő tartotta és ki lehetett cserélni őket más napi jelszavakra is. Az egyes képekhez kis "átdiszletezések" voltak szükségesek: 1. kép: üzemi öltöző; 2. kép: igazgatói iroda; 3. kép: az elbocsátott PSzE-tag lakószobája; 4. kép: a gyülésterem. Ezekhez "kellékre" nem volt szükség, de a színpadot át kellett rendeznünk. Minden egyes kép végén a két zászlótartó a dobogó két oldalán egy-egy nagy vörös zászlót dobott a magasba, az egyik szinész a középen gyorsan összefogta a végeiket és ezzel a "hátsó színpad" lezárult; és kész volt az "előszínpad" a közjáték és a songok számára. Ez igen hatásos volt és ugy ment, mint a karikacsapás, a legkisebb tempóveszteség nélkül. A "Frontok" tiz színésze az egész estét betöltő darab teljes kelléktárát kényelmesen a hóna alá csaphatta! És erre bizony elég gyakran szükség volt!
Klbővitett agitprop-elemek - A "közmondás-song" Látnivaló, hogy a Hogy állnak a frontok? cimü darabunkban, amely az üzemi munkásokhoz szólt, végigvitt cselekménye és állandó alakjai ellenére még a régi agit-villámjelenet valamennyi elemét megtartottuk: a belépő-dalt, a közönséghez való közvetlen odafordulást /zárókép/ és a songot, ás mégis azt hiszem, hogy ezeknek az elemeknek a kezelési módja a régebbi agit-jelenetekhez képest haladást jelentett. Példa rá a gyárigazgató "közmondás-songja". Ezt a 2. kép előzte meg, amely az igazgatói irodában játszódott. Ebben nem a forradalmár FSzE-elvtárs leplezi le az igazgatót, hanem az maga leplezi le önmagát, a művezetővel és a reformista üzemi tanácstaggal való beszélgetésben. Nem elvetemült gazfickó, hanem önnön erkölcsétől a legmélyebben áthatott gazdasági vezető, szutjektive derék polgárember, objektive disznó. Miután megtiltotta a szavazást az "én gyáramban" és elrendelte az "uszítók" elbocsátását, - 43 -
eme jól végzett munka tudatában egész előre megy a rivaldához; ez alkalommal a vörös zászlót nem bontják ki kétoldalt, hanem a művezető és a reformista üzemi tanácstag ujja hegyével megfogja őket és lábujjhegyen a közép felé haladva zárja le a "hátsó színpadot". És most az "előszínpadon" a gyárigazgató elkezdi "közmondás-songját", songját a munkamorálról: Ezek az emberek csak a kosztról beszélnek, Hát ezek az emberek csak a bérért élnek? Néhány pfennigért itt ekkora zaj hogy lehet? És mi ez a morgás egy pár rongy cipő felett? Lám, ez a materializmus, Mert oda az idealizmus, A mozi, az igen, S Goethe? Sutban pihen. Ma minden kisember már jól élne, mert kérem, Elfelejtette, hogy "A szegénység nem szégyen!" Bezzeg mi gyárosok, hogy elszegényedünk! Még a kormány is szán, az is gondol velünk: Hitelből és adóhaladékból élek, Villám Svájcban épül, itt tul drága az élet. Mert ilyen az idealizmus^, Nálunk nincs materializmus, A gyárosnak gondja Ninosen csak a honra. Fényes példát mutat, bár gondja nem kevés, De ő tudja: "Munka után édes a pihenés!" Ezért hát emberek, fel a gyomor ellen! Mert a test legfőbb táplálója a szellem! És a szellem most azt mondja: rajta, munkára! Bs a hősi, ez a dicső jövőnek ára!
- 44 -
éljen az ős Idealizmus! Vesszen a materializmus! Az se baj, ha ekkép A fél föld porrá ág! Már várnak a gépek! Éhes vagy? Nincs kétség: Nadrágszíjad huzd meg! "Legjobb szakács az éhség!" érthető hát: itt nem az osztályöntudatos proletár bélyegzi meg a gyárigazgatót valami hősi jelenetben, szópárbajban - ilyen jelenet a valóságban alig fordul elő -; hanem az igazgató szavalja el a legmélyebb meggyőződéssel a maga munkamorálját és önmagát leplezi le. Ugyanakkor megtudjuk azt is, hogy a legtöbb közmondás, amelyet a kalendárium és az iskola a fejünkbe sulykol, nyiltan az uralkodóosztály mentalitását fejezi ki.
A műsorterv szükségessé válik - "New Yorktól Sanghájig" Mindenütt, ahol osak játszottunk, felhangzott a kérdés: Mikor jöttök megint? A zsúfolt termek és a politikai nyereség jót tettek a helyi szervezeteknek. Mivel minden oldalról sürgettek bennünket, először egy politikai kabarémüaort akartunk összeállítani, a lehető leggyorsabban. De hamarosan kitűnt, hogy a magunk utján kell továbbjárnunk, hogy egy színvonalas politikai kabaréhoz más erők kellenek. Ráadásul felmerült egy uj, nagy téma is, amely a munkásságot a választások ellenére erősen foglalkoztatta és amelyre a párt is irányította figyelmünket: a Távol-Keleten fenyegető háború, Japán imperialista háborúja Kína és a Szovjetunió ellen. A vörös S&ngháj elleni tizenhat órás japán légitámadás, „ a japán divíziók előrenyomulása a kelet-szibériai vasútvonal felé a német munkásságot is izgalomba hozta. A német nitrogénipar tömegével szállította a "műtrágyát" a japán hadseregnek; a hamburgi, gdynial, - 45 -
marseille-i kikötőmuhkások megtagadták e gyoraáru behajózását . így vált esedékessé New Yorktól Sanghájig cimíi darabunk. Az imperialista háború témája számunkra két komplexumból állt: először is szemléletes formában kellett bebizonyítanunk a tételt, hogy minden imperialista háború még a távolkeleti is - minden ország munkásságát sújtja, hogy egyike a kapitalista kizsákmányolás leggigantikusabb formáinak s hogy a hadiiparban foglalkoztatott proletárokat arra kényszeríti, hogy osztályuk tagjai ellen kovácsolják a fegyvert. Másodszor pedig meg kellett mutatnunk a kiutat: a háború elleni proletár harcot, a tüntetéstől a szállítómunkások sztrájkján át a felkelésig. Itt jött segítségünkre a kinai-japán színhely és.az álarcos játék. Különben Papén és Hindenburg Németországában soha nem játszhattuk volna ezt a darabot az első percen tul!
Az egész estét betöltő politikai revü - A szinjátszócsoport felemelkedése Mig a frontokról szóló darabunk egyetlen üzemben zajlott és egyetlen üzemről szólt, a New Yorktól Sanghájlg színhelye az egész világ volt. Épp a hadiipar nemzetköziségét és a munkások nemzetközi ellenakcióját kellett megmutatnunk. Ez a tematika határozta meg a formát is: a revü formáját. Két tucat színhelyre volt szükség: New York, Detroit, Kalkutta, Németország, Marseille, Sangháj, Habarovszk, a kelet-szibériai vasút és még sok más... Éhínséget kellett megmutatnunk Indiában, éhínséget Kínában, éhínséget Amerikában /"isten tulajdon földjén"/, szállitómunká8-sztrájkot Marseille-ben és Sanghájban, parasztlázadásokat Dól-Kinában és japán katonákat, amint Mandzsúriában megtagadják az engedelmességet. - 46 -
A gyors Jellemzéshez lárvaszerű maszkok kellettek, villámjelenetek, szimultánjelenetek, táncok, kórus-songok, éhségtűntetések és lövészárokjelenetek. Másként a témát nem lehetett megragadni; szinjátszóinkra merőben uj feladatok hárultak. A Zeneművészeti Főiskola egy szimpatizáns diákja szerezte a zenét és az egyes színészekkel zenei különpróbákat is tartott. Festőnk, aki ugyanakkor több szerepet is játszott, egy képzőművészeti akadémiabeli kollégájával együtt elkészítette a nagy állómaszkokat és a kellékeket. Szürke zsákvászon zubbonyokat kellett csinálnunk a kinai parasztoknak, továbbá acélsisakokat, gázálarcokat, kellékpuskákat. Maga a színpad az elképzelhető legegyszerűbb volt. A front-darabból való függönyünk másik felére háttérként hatalmas térképet festettünk a Távol-Keletről a kelet-szibériai vasúttal; a térképen nyilak ábrázolták a japárok előnyomulását a Szovjetunió felé. Az oldalfalakat e^ől két hatalmas állómaszk alkotta; a vállalkozó maszkja /egyetlen kalap alatt a fehér és a sárga vállalkozó kettős feje/ -, a másik oldalon pedig egy rúdon óriási, levágott kuli-fej. Ezen a rúdon lógtak bordákon, könnyen levehető módon a játékhoz szükséges lárvaszerű álarcok, mig a vállalkozó maszkján acélsisakok és gázálarcok lógtak. A két állómaszkot vastag kötél kapcsolta össze,amely egyben "előszinpadra" ós "hátsó színpadra" tagolta a színpadot. Ez a színpadi berendezés is igen könnyen volt mozgatható. Gyakran megesett, hogy vasárnaponként déltől hat óráig a Hogy állnak a frontok?-at játszottuk valamely helységben, aztán elszámoltunk, összecsomagoltuk kellékeinket, felépítettük a New Yorktól Sanghájlg színpadát és nyolc órakor már ezzel a darabbal léptünk fel ugyanott. A Sanghajjal először 1932. szeptember 3-án léptünk színpadra a zsúfolásig megtelt Stuttgarti Stadthalléban /városi Kulturház/, a Kommunista Ifjúságnak a "KI 15 éve" cimü emlék-
- 47 -
ünnepélyén, amely egyben nagy tüntetés volt az Imperialista háború ellen. A külföldi szónokok felszólalását a rendőrfőnökség betiltotta, az angol matrózt pedig, aki résztvett a legutóbbi flottazendülésben - a skót vizeken - és előzőleg Amsterdamban szólalt fel, át sem engedték a határon. A rendezvény befejező száma a Sanghá.1 volt. Nos, annál a jelenetnél, amikor a japán munkások megtagadják, hogy a kínai munkásokra lőjenek, a Stadthallét megtöltő tízezer proletár óriási ujjongásba tört ki. A darabot még negyvenkét Ízben játszottuk szerte az országban; utoljára 1933. február 26-án a Heilbronn melletti Böckingenben, a hitleri választási kampány legélesebb napjaiban.
Rendőrségi betiltások - Közönségünk kibővülése A "művészi" hatás Gyakran, mikor szombat délutánonként egy távoli kisvárosban, a Bodeni tó közelében vagy a hegyvidéken kellett játszanunk, kétségbeesett telefon érkezett a helyi szervezetektől: a rendőrfelügyelő vagy a helyi hatóságok betiltották az előadást. Most vettük tfó hasznát az együttes rangemelkedésének. A legnagyobb polgári lap, a Stuttgarter Neue Tagblatt színikritikusa szakértői véleményében a következő elismerő sorokat irta rólunk: "Az előadás kitűnő benyomást kelt. Ha helyes is, hogy műkedvelők esetében takarékosan bánjunk a "művészi" jelzővel, ezúttal mégis azt kell mondanunk, hogy a produkció messze meghaladja a szokásos műkedvelő előadások színvonalát és sok tekintetben egyenesen művészi hatást kelt." Ennek a szakértői véleménynek alapján előadásaink nem politikai, hanem művészi rendezvénynek számítottak és igy nem estek a "Burgfriede" és a többi "szükségrendelet" ha- 48
táskörébe. A társulat a Sanghajban mind technikai, mind "művészi" teljesítményét illetően nem egy hivatásos színházzal vehette fel a versenyt és elismert színvonala tette lehetővé, hogy végigjátssza az egész 1932-es évet, egészen 1933 márciusáig. A társulat minőségi emelkedésének további következménye nézőkörének kibővülése volt. Széles körben gyűrűzött tovább a hir, hogy uj munkásdarabokat játszunk, érdekes előadásban. Gyakran nézőinknek egyharmada-fele /kiváltképp a nagyobb városokban/ kispolgárokbél, alkalmazottakból és értelmiségiekből állt. E politikai revü időtartama két óra volt. A nagyszámú változó színhely és jelenet ellenére volt egy állandó alakunk is: Wang, a vörös sangháji funkcionárius, akit agitációs munkája egész Kinán végigvezetett, azután pedig követhettük menekülését Csang Kaj-sek és a japánok elől. A nem-kinai színhelyek összehasonlítási és tájékoztató párhuzamot nyújtottak.
Arccal a falu felé? - A "Baetz gazda" Azok a városok és helységek, amelyeket a Frontokkal és a Sanghajjal bejártunk, egyre szorongatták a Délnyugatot uj előadásokért. Amellett most már a párt is tervszerűen bekapcsolta a csoport munkáját választási kampányaiba. Ismét a tematikákéi indultunk ki. Két lényeges téma jött szóba: a kispolgár elnyomorodása /proletarizálódása/ és a kisparaszt elnyomorodása. Mindkét rétegből a fasizmus egész tömegeket toborzott! A falusi agitáció kora volt ez, a párt is kiadta a jelszót: Arccal a falu felé! A kisparasztoknál zajló foglalások spontán helyi parasztlázadásokat váltottak ki. 1932. április 29-én a Pforzheim melletti Göbrichenben egy kényszerárverés után a parasztok megrohamozták a községházát és barrikádokat emeltek az ellenük vonuló rendőrök el- 49 -
len. - Röviddel azelőtt tanulmányoztam Bühler kisparaszt ügyét is, aki egy kényszerárverés során agyonlőtte a végrehajtőt. Választásunk a kisparaszti nyomorra esett. Konkrét példák tömegével álltak előttünk. És a valóság önmagától kinálta a darab felépítésének dramaturgiai megoldását is: a kisparaszt hamis és helyes kiutját nyomorából, azaz: az egyes ember egyéni önsegélyét vagy a kisparasztok összefogását, parasztbizottságok alakitását és a csatlakozást a városok forradalmi munkásságához, ezzel a jelszóval: "Munkások baja - parasztok jaja!"
"Munkások baja - parasztok jaja!" - A szimultánjelenet lényegbeli funkciója Munkánk mottójául Lenin mondását választottuk, a győzelem utáni első, 1917. november 8-án elhangzott beszédéből: "A parasztok majd felismerik, hogy boldogulásukat csak a munkásokkal való szövetségben találhatják meg." Munkások és parasztok... a két osztály szinte semmit sem tud egymásról. A darab előjátéka egy gyárvárosi kocsmában zajlik, üzemi munkások, munkanélküliek... ós egyszerre csak betéved egy kisparaszt egy zugügyvéd társaságában, akitől azt várja, hogy megmenti a fenyegető kényszerárveréstől. A munkások és a kisparaszt közti beszélgetésből kiderül, milyen keveset tudnak egymás gazdasági helyzetéről. A munkások elhatározzák, hogy vasárnap egy kerékpáros osztagot küldenek a faluba, hogy megállapítsák, valóban oly nagy-e a kisparaszti nyomor. A Baetz gazdáról szóló tulajdonképpeni játék aztán megmutatja a német falut és Baetz kétségbeesett kísérletét, hogy önmaga segítsen magán, mert ezt követeli büszkesége és paraszti morálja. De nem sikerül udvarát megtartania. Jön a végrehajtó, foglalni. Baetz vak kétségbeesésé- 50 -
ben lelövi a hivatalnokot. Gyilkosaágért vizsgálati fogságba kerül. Tandráma volt ez, azzal a céllal, hogy megvilágítsa az egyéni kiútkeresések százszorosan megfigyelt példáit, ezt a hamis kiutat. A darab második része azután a helyes kiutat mutatja meg. A vizsgálóbíró kihallgatja Baetzet; a jámbor, "tősgyökeres német" parasztnak azt kellene vallania, hogy a gyilkosságra kommunista uszítók bírták rá. Baetz nem képes ilyet vallani; a biró egészen agyafúrt kommunistának tartja és addig provokálja, mlg az őrjöngeni nem kezd s most Baetzet elmegyógyintézetbe utalják kivizsgálásra. - Közben azonban Baetz esete «z egész országot felkavarta: százával, sőt ezrével fordulnak elő hasonló esetek. Spontán parasztbizottságok alakulnak, a helyi hatóságok betiltanak egy Baetz kiszabadulásáért rendezett gyűlést, a parasztok most röplapokat és illegális parasztujságot adnak ki; Baetz fivére, egy munkanélküli üzemi munkás kapcsolatot teremt a kisparasztok és a munkásság közt, s a munkások ós parasztok egységfrontja megakadályozza a Baetz tanyájára kitűzött uj árverést. Munkások és kisparasztok százai állják körül Baetz udvarát: "Gazember, aki licitál!" A végrehajtónak dolga végezetlen kell távoznia. A tömegakció - a munkások és parasztok egységfrontja - megmentette a tanyát. Ez a helyes kiút, azaz a darab második része, végig szimultánjelenetekben zajlik: Baetz kihallgatása a biró előtt - /szimultán/ az első parasztblzottság megalakulása, az első parasztujság szerkesztése; majd: Baetz "kezelése" az őrültek házában, magánoella - /szimultán/ munkások és parasztok Baetz udvarán az árverés előtt, az árverés. Itt a szimultánjelenetnek mind a tandráma, mind a cselekmény realitásának értelmében megvolt a maga dramaturgiailag feltételezett funkciója. Ezek az események a valóságban is sokszorosan egymás mellett játszódtak; csak soha nem szemlélték őket egyidejűleg, poha nem látták őket egyszerre és következtetéseket sem vonhattak le belőlük. - 51 -
A rendezés - Szimultánszinpad; előszínpad - Az utolsó előadás - A csoportot 1933« március 1-én betiltják Ezzel a játékkal kellett a falvakba mennünk olyan időkben, mikor Hitler már birodalmi kancellár volt. Ismét csak nagyon mozgékonynak kellett lennünk. A kelléktár néhány parasztzubbonyon, szőlőkapán és kosáron kivttl - hat vékony falemez-táblából állt. Elülső oldalukra plakátszerüen festettük rá Baetznak, a kisparasztnak történetét, hátsó oldalukon statisztikát lehetett látni a nagybirtok és a kisparaszti tulajdon viszonyáról Württembergben, adatokat a nagyok és a kicsinyek adóterheiről, a foglalásokról és a kisparaszti gazdaságok elnyomorodásáról. Két-két tábla /plakátok/ alkotta, szögletre állítva, a színpad oldalkulisszáit,mlg az ötödikből és a hatodikból lett a II. részben a szimultánszinpad válaszfala. - A darab négy közjátéka alatt mind a hat tábla, rajtuk Baetz festett történetével, egymás mellett állt elől a rivaldánál, keskeny "utcát" hagyva maguk előtt a közjáték számára. Ily módon egyidejűleg három játéktérrel rendelkeztünk, amelyeket állandóan cserélhettünk. Ennél kevesebb jelzést faluhelyen nem alkalmazhattunk. A parasztok látni is akartak valamit a pénzükért, és igy a plakátokra festett történet igen fontos volt. A zenét zongorára, szájharmonikazenekarra és harmonikára korlátoztuk. A fő-songot: Munkások baja - parasztok jajai Hanns Eisler zenésítette meg* A darabot csak hat Ízben adtuk elő. A hetedik előadást - a stuttgarti Szakszervezeti Székházban, az MMI számára - 1933. március 1-én a rendőrség betiltotta.
- 52 -
Visszapillantás és előretekintés: at agitprop-jelenettől a mwakásdrámálg
- Az eljövendő alkotó munkásazinjátszás
Mi derült ki, mi bizonyosodott be ebben a tanulmányban a munkásszinjátszás alkotói problémáiról? 1, Már a feudális és a polgári társadalomnak is megvoltak a maga agitprop-játékai; a kultikus passiójátékoktól és az udvari ünnepi játékoktól a kézművesek farsangi játékaiig, a polgári Berni haláltáncig ós a paraszti "bolond-törvényszékekig". - Továbbá; ezeket a műkedvelő játékokat "költők" /Hans Sachs,Niclas Manuel Deutsch és mások/ emelték rangra, aki* az ismert témákat alkotó módon öntötték formába. - Továbbá: a "vándordiákokból" és az egyéb vándornépből hivatásos szinjátszócsoportok alakultak. Shakespeare is formált ujjá műkedvelő játékokat színtársulata számára, például a Szentlvánéjl álomban a kézművesek ripők-Jelenetét. A bolond és a pókhasú régi alakjai a műkedvelő farsangi játékoknak. Semmi kétség, hogy a későbbi hivatásos színház alapjául az udvari és a polgári társadalom agitprop- és műkedvelő-játékai szolgáltak. Egyfelől egyes műkedvelő szinjátszócsoportok munkájuk és eredményeik révén önmaguk emelték magukat rangra és lettek hivatásos színházzá; másfelől a műkedvelő játékok anyagát költők vették kézbe és az ő művészi munkájuk avatta azt dráaává, komédiává, a hivatásos színházak színpadi anyagáré. 2. A németországi forradalmi munkásszínjátszás fejlődésében hasonló folyamatot figyelhetünk meg. A tiszta szavaló- és mozgás-kórusok, a beszámoló jellegű élőujság és a feketén-fehéren festő agit-jelenet korai formái háttérbe szorulnak a differenciáltabb jelenetmontázs mögött. Az uj alkotói problémák és témák - az osztályharook bonyolódásának, álcázásának, éleződésének korrelátumai - eddig ismeretlen területeknek /az^alkalmazott-problémának, a kisparasztkérdésnek/ differenciáltabb és behatóbb feldolgozását - 53 -
igénylik, nyugalmat és időt követelnek az elemzéshez és a néző tájékoztatásához - létrejön az egész estét betöltő politikai revü egyetlen nagy kérdéskomplexumról, létrejön az analitikus, a tömören didaktikus vagy az inkább történelmileg összehasonlitó munkásdráma. Napjainkra joggal ejtettük el a "kis" és "nagy" forma megjelöléseket a műkedvelő és a hivatásos színjátszással kapcsolatban. Az ilyen értékítélet éppoly értelmetlen lenne, mint, teszem azt, az ilyen kérdés: "Ki a fontosabb, a gyermek vagy a felnőtt?" Ismételten hangsúlyozom,hogy éppen mi, hivatásos drámaírók kaptunk alapvető ösztönzést "hivatásos" színpadra irt müveink számára az agit-villámjelenet formai elemeitől és az öntevékeny agitprop-szinpadokkal való közös munkánkból. Hasonlókat hallunk Y/andurskiról a lengyel munkásszinházzal való munkája kapcsán; Majakovszkij /a "Rádió-Október"rel/» Tretyakov, majd Afinogenov, GlebovX// és a mai szovjet szinpad számos más neves drámairója az öntevékeny klubszinházaknak irt darabokkal kezdte pályáját; Ircsan, az ismert ukrán drámairó most irt darabot a TRAM-nak /Két rendjel; a Kommunista Ifjúsági Szövetség harca a polgárháború időszakában/. Seki Sanótól megtudjuk, hogy az imperialista Japánban a PROT /Japán Proletár Szinházi Szövetség/ már 1928 óta erős "hivatásos proletár színházakat" tart fenn, amelyeknek műsorából az "avantgardból" létesült Baloldali Szinház már számos forradalmi drámát és nagy jelenetmontázst kölcsönzött és vitt szinre.
x / A. Glebov szovjet drámairó; a 20-as évek végén és a 30-as években játszott müvei: Zagmuk /1925/, Inga /1929/, Fejlődés /1932/. - /A fori?/ "SÖ~
- 54 -
Az öntevékeny szinház és a hivatásos szinház kölcsönhatása Semmi kétség, hogy az öntevékeny munkásszinjátszás még fejlődésének elején tart s hogy a fejlődés a villámjelenettől a munkásdrámáig, az egyre rangosabb öntevékeny színjátszástól a hivatásos színházig folyamatban van,halad tovább. A hivatásos szinház újra meg újra ifjúi erőt merit majd az öntevékeny agitprop-játék eleven forrásából, s az egyre színvonalasabb agitprop-szinház a munkásság hivatásos színházává fejlődik. Ma ennek a fejlődésnek a kezdeténél tartunk.
- 55 -
Klana Pfütineri
i
I Í M B T O H S Z Á Ö I
F O R R A D A L M I
M U I K Á 3 S Z I I I Á Z 1518 - 1533
A tanulmány aagjaiaat német nyelven a "Schriften BUT Theatenriasenaohaft" oimii kötetben. Barlin, Hanaohalrerlag. 1959»
Porditotta ée jegyzettel elláttat Oál 1. Zsuzsa
Első fejezet A FORRADALMI MUNKÁSSZÍNHÁZ A HÁBORÚ UTÁNI FORRADALMI VÁLSÁG IDŐSZAKÁBAN /1918-1923/ A forradalmi munkásszínpad megszületése A háború utáni évek forradalmi megmozdulásai Németországban a munkásosztályt és ezzel a proletár színházi mozgalmat is uj helyzetek és uj feladatok elé állították. A viszonylag békés fejlődés korszaka a német munkásmozgalomban véget ért. A munkásosztályt már a háború alatt elragadta a forradalmi nyugtalanság. Szemmelláthatóan fokozódtak a Szociáldemokrata Párton belüli ideológiai ellenlétek. 1916. május 26-án Karl Liebknecht a parlamentből kivonult az utcára és a szociáldemokrata "Burgfriede"-politikusokkal szembeszegezte jelszavát: "Le a háborúval» Éljen a világforradalom!" Liebknechtnek ez a tette a német munkásmozgalomban ekkor kezdődött uj korszak jelképe volt: a harc a parlamentből az utcára helyeződött át, a Szociáldemokrata Párt baloldali ellenzékének ügye az egész munkásság ügyévé vált. A politikai tömegakció harci módszerré lett és felváltotta a háború előtti évek nagy sztrájkmozgalmainak korszakát. Ez idő óta harcol a német proletariátus a politikai hatalomért. E harc első csúcspontjai - a győztes orosz szocialista forradalom kihatásai - az 1918-19-es németországi forradalmi felkelések és utcai harcok. Ezt az első bemutatkozást követték 1920-ban a Ruhr-vidéki fegyveres felkelések, majd Közép-Németországban a márciusi harcok és 1923-ban a - 59 -
hamburgi felkelés. A proletariátus meghódította magának Németország politikai fórumán az els5 helyek egyikét. Ez idő óta hatalmi tényező és többé politikai döntés már nem történhetett nélküle. Az az aktiv szerep, amelyet a német proletariátus Liebknecht tette óta növekvő mértékben betöltött, elképzelhetetlen volt Németország Kommunista Pártjának életrehivása nélkül. A párt 1918. december 31-én alakult meg az egykori Spartakus-szövetség tagjaiból, forradalmár szellemű munkásokból és a Német PUggetlen Szociáldemokrata Párt /NFSzDP/ tagságából. Alapitói és vezetői Karl Liebknecht, Rosa Luxemburg és Wilhelm Pieck. Ez volt az első és egyetlen marxista-leninista alapon álló német munkáspárt, amely hamarosan a német proletariátus tényleges forradalmi élcsapatává fejlődött. A munkásosztály akciói és az az uj helyzet, amely a több munkáspárt, elsősorban a Kommunista Párt létezése miatt jött létre, nem maradt kihatás nélkül a német munkásszinházra sem. XXX
Az első világháború előtt a proletárszinház - főképp műkedvelő színházak voltak és a miyikásegyesületekben működtek - jelentősége legjobb esetben is a társadalmi kulturális munkában, a munkások művészi nevelésében rejlett és abban, hogy a munkásoknak bepillantást nyújtott saját helyzetűkbe. Megmutatta "érdekellentétüket*1 a kapitalista osztállyal szemben. A munkásszinjátszó-csoportok nagy részének tevékenysége azonban többé-kevésbé reformista és kispolgári befolyásokat tükrözött. Egyedüli feladatuknak azt tekintették, hogy közel vigyék a munkássághoz a polgári és kispolgári művészetet. Hadd gyakorolja magát a munkás az előadás művészetében; hiszen a színház nemesit és a "tiszta emberséghez" vezet minden embert. Az egyesületek - 60 -
műsorában legjobb esetben ls olyan proletár miliő-szindarabokkal találkozunk, amelyeknek csupán az volt a céljuk, hogy részvétet keltsenek a munkás sorsa iránt. A munkás társadalmi helyzete ezekben a színdarabokban a véletlen, az egyéni balsors következménye és nem fejezi ki az összproletariátus osztályhelyzetét. A munkás nem osztályhoz kötött ember, hanem legtöbbször csak személyes érdekeinek szószólójaként jelentkezik. Ezen is túlmenően azonban a műsorokban főképp silány polgári vígjátékokat, operettet, bohózatot, népszínművet, r,Heimatspiel"x^-eket és daljátékokat találunk. Ilyen műsorral nem lehetett többé társadalmi, kulturális és nevelőmunkát végezni. Ezek a műsorok a munkás szinházi-cgyesületek elkispolgáriasodását mutatták ós a nem-politikus, nem-proletár művészeti törekvések gyüjtőmedencéi voltak. A NSzDP /Német Szociáldemokrata Párt/ balszárnyához közel álló szlnjátszócsoportok nem if ilyen színdarabokat játszottak.^ XXX
Az első világháború után megkezdődött a munkás szinházi-egyesűletek átalakulása. Azok az erők indították meg és vitték előre ezt az átalakulást,amelyek a Szociáldemokrata Párt hibás fejlődéséből és reformista vezetőinek árulásából levonták a politikai tanulságot; a forradalmi munkások, művészek, értelmiségiek, a Szabad Szocialista Ifjúság, a Kommunista Ifjúság, a NKP /Németország Kommunista Pártja/ és a NPSzDP tagjai. Ezek az erők felismerték, hogy a proletariátus felszabadításának egyetlen utja a feladatok forradalmi megoldása. És sokan felismerték azt is, persze gyakran csak homályosan, hogy a munkások színháza "^Heimat spiel: helytörténeti témákat feldolgozó színdarab. - 61 -
mindebben jelentős, átalakító szerepet játszik. Ettől a felismeréstől a színpadi megvalósításig azonban bonyolult, hosszadalmas és küzdelmes ut vezetett. Az egyik legfőbb nehézséget az okozta, hogy a munkásosztály művészi alkotói képességei fejletlenek voltak. A kapitalista termelési folyamat és a burzsoázia kulturális monopóliuma elnyomorította művészi hajlamait és ebből következően hiányoztak a művészi-gyakorlati tapasztalatai is. Jóllehet a német munkásazinháznak, amelynek forradalmi erői most felszabadultak, voltak hagyományai, de kádereinek többségét nem mozgatta meg a forradalom, vagy elégedett maradt a forradalom pillanatnyi eredményével: a polgári demokráciával. Alkotó tevékenységük a szinházi-egyesületekben és szinjátszócsoportokban - ha ráadásul még nem kispolgáriasodtak is el és nem kerülték ki a kor politikai kérdéseit - megmaradt az adott törvények keretei között. Ez a köztársaság elismerését és - néha-néha - egyes reakciós "szépséghibának" bírálatát jelentette, a mükedvelőszinpad-adta eszközökkel. Sok olyan munkás, akinek egyesületi munkáját már a világháború előtt osztályharcos szempontok vezették, fegyházban ült vagy elesett a háborúban. Pedig ők lehettek volna a háború utáni forradalmi színház továbbvivői. A fő erő tehát, amely a német muhkásszinház átalakítását és újjáalakítását végrehajtotta, elsősorban a Kari Liebknecht-nevelte ifjúság volt. Ügyetlenül és tapasztalatok nélkül, de elemi erővel és radikális politikai célszerűséggel lendült neki ez az ifjúság, hogy színházát amely sokszor még ezt a nevet sem érdemelte ki - uj tartalommal ós politikai feladattal töltse meg. Arra törekedett, hogy színháza osztályérdekeinek kifejezője és az osztály forradalmi nevelésének eszköze legyen. Az ifjúság a háború előtti proletár-színház legjobb hagyományait magasabb szinten folytatta.
- 62 -
A forradalmi szinház születésének rendje ós módja sokszínű és egyenlőtlen volt, a német munkásmozgalom gazdasági, politikai és ideológiai helyzetének feltételeiből következően. Többé vagy kevésbé tudatosan, többé vagy kevésbé láthatóan és eredményesen, de mindig az osztályharc gyakorlatával szoros kapcsolatban ment végbe. Sok esetben csak igény maradt az, hogy az ifjúsági esteket kulturestekké alakitsák, vagy az, hogy más ifjúsági csoportokat, szinjátszó-egyesületeket stb.utánozzanak. Minthogy az első önálló kísérletek ezekben a csoportokban eredménytelenek maradtak, a fiatalok beiratkoztak a már meglevő munkás szinházi-egyesületekbe, együtt szerepeltek ott a többiekkel és gyűjtötték a tapasztalatokat. Előfordult, hogy fiatal kommunisták egy ideig szerepeket vállaltak a Szemérmes világfi és a Fekete erdő lánya oimü színdarabokban, ugyanakkor pedig a forradalmi-, a Liebknecht-űnnepségeken szavaltak, esetleg ifjúsági szinjátszócsoportjuk rendezte az ünnepséget.. Ott tanultak, ahol csak lehetett. A munkásifjuság körében széles alkotó tevékenység bontakozott ki. Forradalmi gondolataik és érzelmeik megformálására megszületett az igény. Számtalan esetben az is sikerült - nem egyszer az öregebb, tapasztaltabb munkásszinjátszók segítségével -, hogy olyan színházi egyesületeket, melyeknek tagjai kispolgári érzelmű proletárok voltak, megnyerjenek a forradalmi színdarabok, szavalókórusok stb. előadására. Éjszakákon át tartó politikai viták eredményei voltak ezek az esetek, valamint annak eredményei, hogy sikerült a legjobb erőket a régi, évtizedek óta fennálló szinjátszócsoportokba összpontosítaniuk. Ahol ez - néha hosszú évek után sem sikerült, végül is saját csoportot alakítottak. Közben-közben, kommunista érzelmű színjátszók agitáciőja következtében egyes tagok kiváltak a kispolgári színjátszó egyesületekből. Az agitációnak köszönhető politikai nézetekkel együtt uj művészeti szemlélet is született és most - 63 -
együttesen dolgoztak egy uj, forradalmi szinjátszócsoport kialakításán. Olyan hivatásos művészek is rósztvettek a forradalmi szinjátszócsoportok és szavalókórusok kialakításában, akiket a forradalom utáni események radikalizáltak. Effajta együttes, évekig tartó munkára Németország csaknem valamennyi nagyobb városában akadt példa. Ez a polgári művészek széles köreiben a világháború élményei által megindított tisztulási folyamat kifejezője volt. XXX
A munkásszínház reformista ideológiájával való összecsapásnak és a forradalmi színházművészet ideológiai felszabadulásának látható szervezeti következményei voltak. Ez ideig a forradalmi színház felállítása csak az összmunkásmozgalomban végbemenő átcsoportosítás tükörképe volt. Mig azonban az ideológiai összecsapás a legkülönfélébb formákban jelentkezett, a forradalmi munkásszinház, szervezetileg, főképpen a csoportok újjáalakításának utján alakult meg. Jóllehet akadt példa arra, hogy reformista munkás szinházi-egyesületek a szinjátszócsoportban végzett kommunista meggyőző munka következtében átalakultak és művészi-propaganda munkájukban egyértelműen osztályharcos helyzetet foglaltak el, ez azonban ritka jelenség volt. A forradalmi színház szervezeti csirasejtjeit Németországban főképp a kommunista ifjúság,a balra orientálódó tömegszervezetek /Nemzetközi Munkás-Segély, Szabadgondolkodók stb./ és a Kommunista Párt szinjátszócsoportjai alkották. Az a tény, hogy ezek közben-közben megszűntek és újra születtek /valamely ünnepség előkészítése/, hogy hol nagyobbak /szavalókórus/, hol kisebbek /előadócsoport stb./ voltak, mit sem változtat ezen. Ezek a csoportok voltak az uj tipusu, alkotó erejű forradalmi öntevékeny művészek, munkásszinjátszók, munkásköltők és munkásrendezők káderiskolái. - 64 -
Sok olyan vélemény hangzott el, amely tagadta a forradalmi munkásmüvészek és munkásazinházak ilyen uton történő fejlődésének lehetőségét, és azt tanácsolta, hogy •árják meg a szocialista társadalmi rendet, amelyben majd a munkás művészi hajlamai szabadom kifejlődhetnek* A forradalmi gondolkodású és érzelmű polgári művészek a radikális értelmiségtől várták a forradalmi színház megteremtését. Karl August Wittfogel, számtalan, sokat játszott forradalmi színdarab szerzője és a farradalom utáni időszak munkáskultúrájának egyik legismertebb teoretikusa már 1921-ben, a forradalmi drámairásról széló fejtegetésével kapcsolatban kétségbevonta a forradalmi műkedvelő színpad értékét.2'' "Van-e önként ad ód óbb, proletárabb, kommunistább feladat, mint a művészi erő felkeltése a tömegekben?" És igy válaszol: "A műkedvelő szinpad teória. Teoretikusai a forradalmi esztétika u t ó p i s t á i . W i t t f o g e l azzal indokolja est a tételt, hogy megállapítja: a munkásosztály soraiból nem adódik olyan zseniális rendező, aki a forradalmi mükedvelőszinpad problematikáját negy csapással" képes lenne megoldani. Ezenkívül n a munkásszinpad kispolgári és utópista", visszalépés a polgári színház már elért művészi és teohnikai eredményei mögé. Mert "az az elutasítás, amelyet a proletariátus saját soraiban a dilettantizmussal szemben tanusit... a modern emberek akaratnyilvánítása, akik nem akarják, hogy a géptől ismét a kőfejszéhez..• hajítsák őket vissza".4^ Wittfogel teljesen félreismerte itt a forradalom utáni mükedvelőmozgalom helyzetét. Nem bízott a proletariátusban és az ifjúságában szunnyadó erőkben. Mindenekelőtt félremagyarázta a forradalmi erőknek a műkedvelő színpaddal szemben tanúsított "elutasítását". Nem általában az alkotó erejű színházi tevékenységnek, hanem pusztán a színházi egyesületek elkispolgáriasodott, a politikai mozgalomtól elszigetelt művészi törekvéseinek elutasításáról volt szó. Hiszen éppen a forradalmi munkásság mükedve- 65 -
lő színjátszói kezdték meg a politikai szinház felépítését. Persze Vittfogel sem tudja egészében tagadni a munkástömegek közreműködését. "Legfeljebb kivételes esetekben lehet a műkedvelő színpadnak jövője. Ez a kivétel azonban határeset és az imént kifejtett bíráló elutasításunk félreérthetetlen lényegét erősiti: tömegdráma lehetséges műkedvelő tömegek bevonásával. A műkedvelők ebben az esetben nem színészekként lépnek színpadra, inkább katonai tömegek formájában, egységes módon fogják őket össze és irányítják mozgásukat. Amint azonban egy-egy szereplőnek az ily módon elénktárt tömeg-megmozdulás tartalmát párbeszéden belül kell közölnie... vissza kell nyulnunk a hivatásos színészekhez".^ Nagyon valószínű, hogy ez a korlátozás a lipcsei ünnepi tömeg-játékok tapasztalataiból származik,^ és csak pegerősiti Wittfogelnek a proletariátus művészi alkotói képességeivel szembeni lebecsülését és a haladó polgári értelmiség túlértékelését. Wittfogel magatartása nem egyedi jelenség, ez a nézet uralkodott az értelmiség - még a Kommunista Pártban levő értelmiség - bizonyos köreiben is. Sőt, az NKP központi orgánumának, a "Vörös Zászló"-nak kulturális szerkesztőit is magukkal ragadták az ilyen likvidátori elképzelések. Az Erwin Piscator- és Hermann Schüller-vezette berlini "Proletár Szinház" megnyitásával kapcsolatban - ez a szinház csaknem kizárólag forradalmi, munkásokkal játszott és kényszerűségből csak gyenge művészi teljesítményeket nyújtott - irta a "Vörös Zászló"; "Schüller műsora arra Ítéltetett, hogy megmaradjon az elméletnél,minthogy nincsenek jó, sőt, egyáltalán nincsenek proletár-művészek és minthogy a művészet olyasvalami, amit nem lehet sem parancs, sem rendelet, sem propaganda, sem hstásos rábeszélés utján világra hozni. A művészet megteremtéséhez először mindig az alkotó-személyiség megteremtése szükséges. Ez azonban csak születik és nem nevelődik."7/ És nyomatékkal kiált fel a - 66 -
bíráló: "Válasszatok költőt a soraltokból, proletárok, de az költő legyen. Még csak kevés költőtök van, de válasszátok kl őket, legyenek ők a zászlóitok! A bíráló idealista álláspontja nyilvánvaló. Az ő elképzelései szerint a munkásosztálynak még várnia kellett volna a proletármUvészekre és forradalmi színházukra, a fejlődést pedig a véletlenre kellett volna bíznia. A forradalmi szinjátszócsoportok szívesen engedelmeskedtek volna annak a felszólításnak, hogy válasszanak költőt - "de költő legyen", csakhogy ilyenek nem léteztek, mert drámaíróik vagy nem voltak,vagy egy absztrakt, az egész emberiséggel szövetkező "vallásos" kommunizmusnak hódoltak, vagy a köztársaság fegyházaiban Ültek. A "Vörös Zászló" állásfoglalása ebben az esetben megfelelt a pártban levő kispolgári értelmiség álláspontjának, amely abban az időben még a központi bizottság vesető kádereit alkotta. Ez az értelmiség a proletármozgalom és a proletárforradalom spontaneitáselméletének függvénye volt és a trockista szemlélettől sem mentes.^ A történelem bebizonyította, hogy a munkásosztály már a születő forradalmi szinház első éveiben is képes volt magas kulturális teljesítményekre. XXX
Természetesen mindez a befejezetlennek, a birtokbavett forradalmi gondolat kiteljesítéséért és megformálásáért való küzdelemnek bélyegét viselte magán. Az elsőrendű oél nem az volt, hogy művészetet teremtsenek, hanem az, hogy - a többé-kevésbé elsajátított - művészeti eszközökkel politikai hatást érjenek el. "Gyökeresen száműztük műsorunkból a művészet szót, színdarabjaink olyan felhívások voltak, amelyekkel az aktuális eseményekbe akartunk beleszólni, 'politikát akartunk csinálni'"10/, Irta Erwin Pis- 67 -
cator a "Proletár Színház" munkájára! kapcsolatban és ezzel jellemezte az egész mozgalmat, a forradalom utáni válság időszakában. A művészi forma alábecsűlésében lényegében a forradalmi műkedvelőszinpad proletkultos tendenciái rejlenek. Ezek a tendenciák azonban jelentősen különböztek a fiatal szovjet művészetben fellépő és Lénia által többször erélyesen megbírált proletkultos elfajzáeektól, Mig a Szovjetunióban mindez egy mozgalom programjaképpen jutott kifejezésre és gyakorlatilag erőszakolt reit, Németországban ilyen kötelező, iránytadó program nem született. Erwin Plscatornak és Hermann Schűllernek a "Proletár Színház" megnyitásával kapcsolatos programszerű fejtegetései, amelyekben a szovjet proletkultnak csak egyes vonásai jelentkeztek, nem hatottak az egyidejűleg százszámra születő, forradalmi szinjátszócsoportokra. A szovjet proletkult lényeges jegyei a munkásosztály politikai mozgalmával raló elégtelen kapcsolat, a forradalmi pártnak és rezető szerepének el nem Ismerése voltak. Ezek Németországban nem jutottak kifejezésre és a szinjátszócsopertek munkájában sem Jelentkeztek. A forradalmi művészet agitációs értékének túlhangsúlyozása és a gyenge művészi feraw sem annyira a programból, mint a szlnjátszócsepertok keletkezésének feltételeiből születtek. Amint már említettük, a munkások nem rendelkeztek fejlett alkotói képességekkel és művészi tapasztalatokkal. Hiányoztak azok a költők, színészek és rendezők, akik Wittfogel követelményének megfelelően ott kezdhették volna, ahol a burzsoázia abbahagyta. A proletariátusnak minden tekintetben élőiről kellett kezdenie. Vég a haladó művészek gyakran nagyon értékes segítsége is, számtalan esetben,a legnagyobb mértékben egyenetlen volt; a munkásszinjátszók és munkás nézők nemcsak uj tematikát, hanem uj szinjátékművészetet is követeltek. A munkás színpadi alakja, amely eddig a hivatásos színpadon csak ritkán Jelent meg, most azonban a szinjátszócso- 68 -
portok eláadásainak központi alakjává vált, a hivatásos színésztől olyan ábrázoló eszközöket követelt, amelyekkel általában még nem rendelkezett. Ezért számtalan esetben a segitenikész művészek és a munkások közötti együttműködés heves összecsapások közepette ment végbe. A munkások szinészileg ugyan kevéssé voltak tapasztaltak, de érezték, hogy egy munkásnak a színpadon másképp kellene beszélnie, mint ahogy azt a rendező megkövetelte, színészek és rendezők elé pedig a munkásvilág elégtelen ismerete uj művészi problematikát állított. Az ilyen ellentétek közepette a szinjátszócsoportok munkája csak akkor jutott előbbre és hatott mindkét részre megtermékenyitően, ha komolyan vették az együttműködést. Ezeknek az összecsapásoknak eredményeiként - persze főképpen a laikusok számára mindig fennálló határok között egy uj színjátékművészet csirái születtek meg. Ezeknek forrása a munkásszinész öntudata és szenvedélyessége volt. Ez az uj színjátékművészet nem a patetikus beszédben és mozdulatokban, nem a finom pszichológiai árnyalásokban, hanem a kifejezés egyszerűségében és ugyanakkor a megrázó szenvedélyességben nyilvánult meg. Persze az agitációs forma most is túlsúlyban volt. A polltikai-agitációs mozzanat túlsúlyát a németországi forradalmi színjátszás ez éveiben proletkultos jelenségként határoztuk meg. Második ilyen jelenségként ehhez a polgári színház, aagy haladó hagyományainak figyelmen kivUl hagyása csatlakozik. De az utóbbi is keletkezésének specifikus szubjektív és objektiv történelmi és színháztörténeti feltételeivel magyarázható. A Szovjetunióban az egész színpadtechnikai, szervezeti és művészi-személyzeti apparátus készenállt a proletár színházművészet kialakítására és minden feltétel megvolt ahhoz, hogy mind a szocialista, mind pedig a polgári-forradalmi drámairodalmat igénybevegyék a munkásosztály befolyásolására. Ezek a feltételek Hémetországban hiányoztak. A VolksbUhne-szerveze- 69 -
tokét, amelyek ezt a feladatot magukra vállalhatták volna, az NSzDP áa a NPSzDP opportunista vezetőségei irányították. Ezek tehát nem jöhettek számításba. Maradt a forradalmi műkedvelő szinház, amely azonban művészileg még nem volt képes a klasszikus és polgári kritikai realizmus nagy követelményeket támasztó drámáinak megfelelő tolmácsolására. Kivételt képeztek azok a forradalmi szlnjátszócsoportok, amelyek még a háború előtti időkből komoly hagyományokkal rendelkeztek és Így egyesületi szinházból forradalmi színházzá fejlődtek. Ezek Schillert,Ibsent és Hauptmannt játszottak, gyakran jelentős művészi eredménnyel. Volt még egy másik ok is, ami miatt a polgári művészet haladó hagyományait a szinjátszócsoportok többsége figyelmen kivül hagyta. Már fentebb, Wittfogelnek a proletár műkedvelő szinpadról alkotott fejtegetése során utaltunk arra a radikális elutasitásra, amelyet a forradalmi ifjúság a kispolgári egyesületi szinházzal szemben tanúsított. Most ez az ifjúság teremtett magának színházat, és magatartását az egyesületi műsorok nem-proletár, nem-harcos jellege és az egyesületi tagok politikai érdektelensége indokolta. Ebből az elutasitásból és a forradalom mozgalmas eseményeiből vonta le az ifjúság a maga tételét: osztályharcos színházat akart; forradalmian-nevelően akart hatni. Ezt a célját azonban csak uj műsorral érhette el, az egyesületek polgári műsora ehhez nem volt megfelelő. És a polgári műsorok elutasítása közben, ismeretek hiányában, gyakran tett egyenlőségi jelet a haladó polgári drámairodalom és az egyesületek-játszotta giccses kispolgári vígjátékok és bohózatok közé. r
Amint látjuk, sokféle ok játszott közre abban, hogy a német szinház haladó hagyományait figyelmen kivül hagyták. De mindez nem is annyira a programszerüségből fakadt,ahogy a Szovjetunió proletkult-mozgalmában, mint inkább szükségszerű jegyei voltak a fiatal, emancipálódó forradalmi munkás-műkedvelő színházi mozgalomnak. - 70 -
A műsor A forradalmi színházművészet megszületését az első világháború után különösen megnehezítette annak a drámairodalomnak a hiánya, amely megfelelhetett a forradalmi szinházi mozgalom követelményeinek és az uj tematikának művészileg is formát adhatott volna. A háború előtti időszak jelentősebb és legtöbbet játszott drámairól továbbra is a reformista táborhoz tartoztak, a proletár szinpadi kiadók hasonlóképpen. A berlini Hoffmsna-kiadónái és a lipcsei Jahn- és Lipinski-kiadónál - ezek a forradalom után is kiadták Felix Renker, Walter Stratmann, Paul Mahnert és Ludwig Hespe müveit - 1920-ban éa 1921-ben megjelentek ugyan az első olyan mükedvelőazindarabok, amelyeknek tárgya a novemberi forradalom volt és amelyek - uj jelenségként - a munkástömegeket politikai akció közben mutatták be. Ezek a müvek azonban megelégedtek a forradalom tökéletlenségeinek, a "azocializálódásnak", a vállalkozók és proletárok együttmunkálkodásának magasztalásával. A kommunistákat, akik tovább akarták vinni a forradalmat, megrágalmazták vagy nevetségessé tették. - Az ilyen drámairodalom, a kommunista szinjátezóosoportok előadásait tekintve, nem jöhetett számításba. Az egyetlen kiadó, amely a forradalom után megkezdte munkáaszinházak számára a forradalmi színdarabok kiadását, a berlini Malik-kiadó volt. 11 / 1921-től kezdve egy sor drámát, bábjátékot ós agitációs jelenetet12/ adott ki, és ezeknek egy része fontos szerepet töltött be a forradalmi szinház műsorában, igy Franz Jung és elsősorban a már emiitett K. A. Wittfogel müvei. Wittfogel müveinek széleskörű elterjedése azzal magyarázható, hogy hosszú évekig aktuálisak maradtak, viszonylag magas művészi ssinvonaluk volt és kedvező személyi és színpadtechnikai követelményeket támasztottak. Legtöbbet játszott agitációs jelenetei - Az anya is A gzöke- 71 -
vény - függelékeként, Wittfogel kifejti a forradalmi színdarabra vonatkozó dramaturgiéját,amelynek gyakorlati eredménye a két fent nevezett jelenet. Wittfogel azt a nézetet vallja, hogy az akkori, a forradalom utáni időszakban a jelenet, a rövid színdarab és a bábjáték az osztályharcos propaganda legmegfelelőbb eszköze. A nagy forradalmi dráma "halvaszületett ötlet", mert egyrészt a színházak, még a Volksbühnék*/ sem mutatnák be, másrészt pedig - a műkedvelő színjátszást tekintve - a munkások mint színészek egyáltalán nem jöhetnek számításba. Maradna mint lehetőség néhány haladó művész, akiket még ezután kellene bevonni. "Egyes nagy művészek minden nagyobb városban szívesen vállalkoznak arra, hogy a forradalmi művészetet a tömegek közé vigyék. A mi feladatunk, hogy ezt a vállalkozó kedvet szervezően összefogjuk és saját céljainkra felhasználjuk. Ennek a felhasználásnak a formája azonban a szkeccs, a kevés szereplőjű színdarab. A két, három vagy négy szereplőt követelő, vagy ennyivel is megoldható színdarab többségében egyfelvonásos lesz." 1 ^ Jóllehet Wittfogel itt abból a hamis feltevésből indul ki, hogy csak "néhány nagy művész" lehet a forradalmi művészet kizárólagos közvetítője, végűi azonban eljut azokhoz a végkövetkeztetésekhez és gyakorlati eredményekhez, amelyek megfeleltek a szinjátszóegyüttesek követelményeinek. Az anya és A szökevény - ha teljesen különböző formában is - a politikai foglyok problémájával foglalkozik. Az anyában egy asszony, egy fiatal forradalmár anyja az elégedetlen, de határozatlan tömegeket harcba vezeti a fogház ellen és e harc közben ő maga is meghal. A szökevényben, az egyszereplős úgynevezett telefon-egyfelvonásos-
Volksbühne: A nép színházi kultúrájának kifejlesztése céljából létrehozott közönségszervezet. A berlini 1890-ben alakult Volksbühne-szervezet saját színházakkal rendelkezett.
- 72 -
ban, a fegyházból ós a tóbolydából megszökött kommunista önkánt jelentkezik ismét a rendőrségen, mert egyetlen élő tanuként fel kall lépnie egy ellenforradalmi cselszövés ellen, amely a pártot rágalomba keverheti. Mindkét egyfelvonásos dramaturgiailag Jól fslépitett. Sőt, A szökevényben, Hiela Ypsilon forradalmár Jellemrajzát tekintve,olyan kezdeményezéseket is találunk, amelyek Az anyában még hiányoztak. Jóllehet Az anyában a színpadi alakok társadalmilag élesen körülhatároltak, de kirívóan agitátor-nyelven beszélnek. Ennek betetőzése az anya beszéde a katonákhoz, akik azt a paranosot kapták, hogy lőjék a munkásokat. Ez egyébként gyakran alkalmazott eszköz a forradalmi színházban. A színpadi "játékból" átváltanak az összegyűlt munkásokhoz intézett szónoklásba. A politikai foglyok, a polgári igazságszolgáltatás, a munkások és a burzsoázia jogainak problémája általában egyik központi témája volt a forradalom utáni drámairodalomnak. Gyakran a fegyházban születtek a színdarabok és részben a fegyházi élményeket tükrözték. Ilyen vonatkozásban érdekesek Franz Jung színdarabjai, A kanakok*/ és a Meddig még? Mindkettőt 1920-ban irta, a fegyházban. Mindkét színdarab, különösen az utóbbi, arról szól, hogy az egyes proletár tehetetlen a burzsoá diktatúrával szemben. A burzsoá diktatúra saját "törvényének" teljes brutalitását a proletár ellen fordltja, aki, ha tiltakozik,a fegyházba vagy a vesztőhelyre kerül. Mindkét színdarab főproblémája azonban az anarchizmus, a munkásság széles rétegeiben uralkodó "kanakaág", amely a munkások egységes előrenyomulását és a végső győzelmet, a hatalom átvételét akadályozza. A kanakokban Prang Jung Wellsnek azzal az elképzelésével száll vitába,amely szerint az osztályharc a terméZ//
Kanakok: az óceániai benazülöttek régiea, összefoglaló elnevezése. - 73 -
szetes faji kiválasztódás egyik módja lenne. Wells azt mondja, hogy az osztályharc mindkát antagonisztikus osztály gyengébb erőit felfalja és akik azután megmaradnak, megkezdhetik a szocializmus felépítését. Jung Lenin alakján keresztül cáfolja meg az osztályharc kannibalizmusáról alkotott ilyenfajta elképzeléseket. Bár ugyanakkor nemcsak a burzsoázia, hanem a munkásság széles rétegeinek kannibalizmusát is ábrázolja. A munkások éhségtől űzve kifosztják a burzsoázia lakásait és üzleteit. A tőkések elleni politikai akciók csak anarchista egyedi esetek és értelmi szerzőik a fegyházban végzik.Még az az egyértelmű,fegyelmezett akció is meghlusul, amelynek keretében a kirekesztett munkások egy megszüntetett gyárcsarnokot helyeznek üzembe. A burzsoázia kannibalizmusa minden esetben erősebb, mint a munkások - Jung-birálta - "kannibalizmusa". Az anarchizmus, a radikális elemek "ököljogának" bírálatával Jung a munkásmozgalomnak a forradalom alatt és rövid ideig még a forradalom után is elterjedt jelenségét támadja. Hogy milyenek legyenek a proletariátus harci eszközei, azt persze Jung nem tudja megmagyarázni. "Ha emberileg nem tartunk szorosan össze»elpusztulunk" - hangzik el A kanakok végén. A Meddig még?-ben az elfogott forradalmár felszólítja a munkásközönséget, tartson össze és vegyen részt a politikai munkában. Csak gyenge és szónoklás megjelölése volt ez a helyes útnak. Művészileg, Franz Jung müvei lényegesen gyengébbek Wittfogel müveinél. Több kép önkényes egymásra-halmozása, oselekmény-adta összefüggés nélkül,Színpadi alakjai orőtlenek és ugyanolyan erőtlen nyelvet is beszélnek, A forradalmi szinjátszócsoportok számára készült más színdarabok elsősorban a fiatal Szovjet Köztársaságért való harc /Vörös katonák, K. A. Wittfogel tollából/ és a háború elleni küzdelem /Erich Mühsam: Júdás/ témáját választották. Mindkét színdarab természetesen magán viseli annak
- 74 -
az izgalmas, ideológiai ellentmondásókban gazdag kornak bélyegét, amely Íróira sem maradt hatástalan. Brich Mühsam Judása a spartakista Wenk, a háború minden ellenzőjének bizalmi embere - eleinte rokonszenves, világosan és meggyőzően logikus, politikailag félreérthetetlen magatartású férfiú -, meglepő hirtelenséggel és a színdarabban nem eléggé indokoltan, ügyének árulója lesz. Seebald professzor, a világhírű tudós vonakodik, hogy a munkásság háború ellenes tüntetésén felszólaljon és Wenk, a határozatlan értelmiségi láttán feldühödve, elárulja a rendőrségnek a tüntetés előkészületeit. Seebaldot az ő feljelentése alapján lecsukják, a munkásokat lelövik vagy letartóztatják. Wenk azzal védekezik a munkások előtt,hogy azok csak vérontás árán képesek a helyzet komolyságát megérteni /az 1918-as januári sztrájkról szólt a színdarab/. Wittfogelnél hasonló nem tipikus mesét találunk: misztikus bunkerben készül az ellenforradalom a Szovjetunió megtámadására. Egy kommunista, egy értelmiségi kapja a feladatot, hogy a bunkert a támadás szellemi szerzőjével, a szerzetessel /!/ együtt megsemmisítse. Mindez csak sok dinamittal és önmaga feláldozásával sikerül. A konfliktus szerkezete a Vörös katonában azt mutatja, hogy Wittfogel a megformált anyaghoz nem talált igazi összefüggéseket. Számos szinjátszócsoport utasította vissza a színdarab előadását, mert valószínűtlennek találta. Az emiitett színdarabokkal és jelenetekkel a Malikkiadó-nyujtotta műsor kimerült. Ezeken kivül azonban játszottak a csoportok olyan jeleneteket, rövid színdarabokat stb. is, amelyek saját soraikon belül születtek vagy amelyeket haladó művészek Írtak,de kiadónál nem jelentek meg. A legtöbbet játszott színdarabok közé tartozott Paul Bader Törvénye. A munkásoknak a "kivételes törvény" időszakában folytatott hősies harcát dolgozza fel. 1923 végén, 1924 elején, amikor a Kommunista Pártot betiltották, egy sor
- 75 -
forradalmi szinjátszócsoport és illegálisan működő pártszervezet mutatta be* Amint látjuk, a forradalmi színház, kezdeti időszakában, rosszul állt színpadi műsoranyag dolgában. Erwin Piscatornak a berlini "Proletár Színház" müsorhelyzetével kapcsolatban elhangzott szaval az egész mozgalmat találóan jellemezték: "A drámairodalom az előrenyomult színház mögött sántikált, mind ideológiailag,mind formailag." A szinjátszócsoportokban működő munkások nem rendelkeztek a drámaíráshoz szükséges előfeltételekkel. A forradalmi értelmiség pedig a legtöbb esetben nem a tipikus harci jelenségeket ragadta meg, ós igy színdarabjaik a fentemlitett kivételektől eltekintve, nem kerültek bemutatásra. XXX
Ezzel szemben a forradalmi szlnpadművészet egyik műfaja, a szavalókórus. messzemenően uralkodott a szinjátszóegyűttesek műsorában. A forradalom utáni időszak munkásszinházában nyert uralkodó jellegét megszületésének és elterjedésének kedvező feltételei magyarázzák. Először is, a forradalmi drámairodalom hiányával ellentétben, viszonylag nagy volt a kínálat a forradalmi lírában. A szavalókórusok visszanyúlhattak Oscar Kaneel, Erich Mühsam, Johannes R* Becher költeményeihez és kórusos-recitativ formában előadhatták azokat. Hasonlóképpen használták fel eddig ismeretlen munkásköltőknek a szocialista sajtóban megjelent költeményeit is. Sok csoporttag, aki olyan drámairól készséggel nem rendelkezett, hogy jelenetet Írhatott volna, kisebb szavalókórusmüvet alkotott, mert az ehhez szükséges szerényebb irodalmi követelménynek eleget tudott tenni. Másodszor, a sokszor szabad ég alatt megtartott gyűlések tömegjellegéből, a hangszóróberendezések hiányából stb. fakadt az a szükségszerűség, hogy hangerővel rendel- 76 -
kező, nagy tömeghatást» ás tettekre serkentő propagandaeszközt fejlesszenek ki. Az ilyen gyűléseken, ünnepségeken stb., még a jó színpadi előadás sem felelt meg a célnak. A szóló-előadómüvészek nyújtotta tapasztalatok következetesen a proletár színpadi propaganda epikus-lírikus formájához: a kórusos-recitativ beszédmódhoz vezettek. Az Idevonatkozó szociáldemokrata irodalomban ezzel a - szavalókórus megszületésével ás kifejlődésével kapcsolatos - két lényeges feltétellel alig, vagy csak idealisztikusán eltorzítva találkozunk. Adolph Johannesson,az NSsDPmegszervezte szavalókórusok vezető elméleti- és gyakorlati-szakembere erről azt Írja: "Amint azonban megtörténtek az első lépések az igazi proletár népközösság megteremtése irányában, es megteremtette as első álményközösséget is... Ezért a közösségi szellem ujrafelkeltásével együtt szükségszerűen vissza kell térnie egy olyan művészi formának is, amely mindezt kifejezi" Távol áll tőlUnk, hogy tagadjuk a szavalókórus előadásai-keltette kollektiv élmény jelentőségét, de helytelennek találjuk, hogy valaki a proletariátusnak est a kollektiv élmény iránti igényét a forradalom kollektív élményéből vezesse le, amint ezt Johannesson teszi. Megfordítva kellene ennek hangzanla: az általunk ismertetett feltételek idézték elő a szavalókórusok megalakulását és csak maguk az előadások váltották ki a résztvevő szavalókból a kollektiv művészi alkotás eddig ismeretlen élményét. Az első nagyobb, a szociáldemokrata csoportok rendezésében bemutatott szavalókórus-előadásoknak váratlan, egyenesen szenzáoiós sikere volt. Ezek a csoportok ugyanis már olyan irodalmi anyaggal és olyan művészi eszközökkel dolgozhattak, amelyekkel a kisebb szinjátszóosoportok még nem rendelkezhettek, hiszen csak rövidebb költeményeket tudtak kórusra alkalmazni. A nagy Ünnepségekre speciális kórusmüveket Írtak ás ezek a müvek a kezdeti primitiv szavalókórusokat uj eszközökkel gazdagították. A kórusmüvet - 77 -
nem ez egész kórus mondta el egyfolytában, hanem a kórus külön-külön szavalócsoportokra tagolódott. Ezeknek a csoportoknak legtöbbször bizonyos szimbolikus jelentésük is volt: a vörös kórus ábrázolta a munkásosztályt, a fekete a reakciót; vagy "ifjak kórusá"-ra, "öregek kórusá"-ra, "férfi kórus"-ra vagy "női kórus"-ra tagolódtak. E részkórusok különféle beszédmódja uj hatásokat keltett és primitiv szimbolikájuk a szavalókórus optikai hatásának első csiráit jelentette. Differenciált, az oratórikus formára emiékeztető beszéddel-ábrázolás utján keresték a Urai anyag tartalmához a megfelelő formát. Tartalmilag azonban a legtöbb szociáldemokrata szavalókórus megrekedt a messiási megváltó-romantikánál, absztrakt társadalmi átalakulások követelésénél. Ez elsősorban költőik reformista elképzelésekbe való beleragadásával magyarázható. A nagy kommunista szavalókórusok a szociáldemokrata kulturális szervezetek és kulturcsoportok szavalókórusaival körülbelül egy időben alakultak. Pormájukban először nem különböztek egymástól; a kommunista kórusok tartalmát illetően azonban alapvetően megkülönböztető vonás volt az osztályharcos nézet és a forradalomra való felhivás, - ha gyakran még a "Mammon" és a "Moloch" szerepelt is műsorukban. Előadásaik lényege nem a lirai helyzetfestés, hanem a változásra felszólitó agitáció. XXX
A forradalmi szavalókórusok fejlődésében rendkívüli csúcspontot jelentett Gustav von Wangenheim Munka Kórusa és ennek előadása 1923 őszén.16/ A Kommunista Párt eddig bemutatott szavalókórusaival és különösen a szociáldemokrata mozgalom kórusmüveivel és ezek előadásaival szemben,
- 78 -
mind tartalmában, mind formájában, uj jelenségeket mutat és világosan jelzi már az agitprop-szinházhoz vezető utat. Rövid tartalma: szociáldemokrata és kommunista munkások vitatkoznak a szocializmushoz vezető helyes útról, de ellentétes nézeteik miatt nem tudnak egységes akcióra jutni. A kapitalista Stinnes és a lelkész megkísérli, hogy a munkásosztály kettévált erőit elbutítsa és - amikor ezek hirtelen spontán együttes akcióba kezdenének, azt erőszakkal elnyomja. Eleinte a középosztálybeliek, a parasztok és az asszonyok is hitelt adnak a hazugságoknak. Csak miután helyzetük katasztrofálissá vált, találnak el azokhoz a forradalmi erőkhöz, amelyek meggyőző érvekkel mutatják a válságból kivezető utat, vagyis a kapitalizmus elleni egységfronthoz, a forradalmi párt vezetése alatt. Tartalmilag a Munka kórusában találkozunk először a legjobb kommunista kórusok jellegzetességével: egyéri szavalói és szavaló-csoportjai osztályszempontból élesen körvonalazottak. Eltűnt a szociáldemokrata kórusoknak - az osztályharcot és annak erőit absztrakt ábrázolásmóddal leegyszerűsítő - primitiv szimbolikája. Az antitetikus vitával ós annak végül is szintetikus feloldásával 7/angenheim a propagandisztikus hatás uj, meggyőző lehetőségeit találta meg, és első izben öntötte művészi formába az égetően aktuális problémát, a munkásosztály forradalmi alapon álló egységének problémáját. Nem véletlen, hogy a Munka kórusa meggyőző ereje egy sor uj formai eszközben rejlett. A szavalókórusok első sikerei után ugyanis rövidesen jelentkeztek bizonyos, a szavalókórus epikus-kommentáló jellegéből fakadó korlátok. Csak a tényállást tudták ismertetni, megállapításokat leszögezni, de nem tudták érzékelhetővé tenni az osztályöszszecsapások bonyolult folyamatát. Ehhez legalábbis párbeszédre volt szükség, érvekre és ellenérvekre és erre a kórusok előadásainak eddigi kórusos-recitativ formája nem adott lehetőséget. Hogy a szavalókórus uj hatásokat érjen - 79 -
el, eddigi szerkezetét uj formai eszközökkel kellett feloldaniuk. Wangenheim döntő eszközként használta a kórusos párbeszéd vagy a kórus és az egyéni szavaló között váltakozó párbeszéd formáját, a dialógus partnerei pedig szociáldemokraták, kommunisták, középosztálybeliek stb. voltak. Jóllehet ezek a párbeszédes viták még mindig tételszerüek, de jelenetek beiktatása és a kórus kommunistákat ábrázoló szavalóinak és szavalócsoportjainak ügyes érvelései meggyőzőkké és elevenekké tették őket. Szociáldemokraták: Testvérek, a szabadság napjaihoz a munka harmóniája vezet; Kommunisták: A munka szabadságának napjaihoz csak az osztályharc vezet. Sz Üss és üss, hisz ti csak rombolni akartok, K: üss, mielőtt minket rombolnak szét. Uss és Üss, Sz: ti nem taníthattok bennünket. Üss, mig az éhség jobb útra nem térit benneteket! Színpadi jelenetként egy parlamenti vitát, és egy apa és gyermeke közötti beszélgetést szedtek versbe. A parlamenti jelenet arra a kérdésre következett: ki lopja el a proletár kenyerét, egészségét és munkáját. A kórus itt szabadon hagyja a színpadot. Egy hosszú asztal mellett a polgári és munkáspártok képviselői ülnek. Egy polgári képviselő /pénzügyi vagy élelmezésügyi miniszter, vagy a helyi parlament egyik szónoka/ beszédet mond a munkások ellen, a wöimari politika igazolására. Az NSzDP-t jelző kórusrész Ünnepélyesen letérdel, miközben a kommunisták kórusából mind több közbekiáltás hallik, mig végül a kommunista képviselő ugrik fel és beszélni kezd. Ez a jelenet a nyomtatott példányban osak nagy vonásokban jelzett. Az - 80 -
előadó csoportoknak tehetőségük nyílott Itt arra, hogy nelyl eseményekkel vagy aaemélyekkel foglalkozzanak. Általában, amint Wangenheim az előszavában mondja, a szavalókórusnak a legnagyobb hatást aktualitása ás politikai szatirizáló ereje adja. "Állandó és változó /aktuális/ részekből" áll.18/ Az elmondott parlamenti jelenet ilyen változó részt egy másik pedig az a gunydal, amelyet ismert dallamra kis létszámú gyerekkérus énekelt: "Iliféle miniszterünk van nekünk, nálunk Tempelhofban*/? Mifélét ... /ism./ A költségvetésnek nagy luka van, mert a tőke elbujt, Ho, ho, ho, nálunk Tempelhofbant Vagyt
Miféle országgyűlés van nálunk Tempelhofban? Miféle ... /ism./ A b országgyűlés védelmi törvényt hoz, németült kommunista hajasát! Ho, ho, ho, nálunk Tempelhofban".1^/
Más városnevek behelyettesítésével, vagy uj verssBakok hOBzáköltésével, amelyek meghatározott akemélysket vagy aktuális eseményeket gúnyoltak, as a kis gyerekdal is elérte a szándékolt hatást. Persze az itt leirt uj formai eszkösök - a kóruson párbeszéd, a jelenet és ez aktuális szatirikus dal - nem azoritották ki az epikus elemeket. Meghatározott helyeken mesterien alkalmazták azokat. Például az itt következő részletben is, amely a munka és as embert felmorBsolássál fenyegető gépek ritmusát festi:
^Tempelhoft Berlin külvárosa.
"A küllők csikorognak, A póznák merednek, A dugattyúk ütköznek, tolnak, löknek, a szikrák cikáznak, a kerekek száguldanak, a kerekek forognak, megfordulnak és lengenek,kerekek, kerekek, lengő kerekek lengése, acélos kerekek éneke, hajtó, dörzsölő, rohanó, kerekek. Gőz fujtat a hajtórudon át, gőz perzsel az összevisszaságon át, a sürgés-forgás csillogásán át. 20/ A hengerekről csöpög az olaj". ' Ezeknek az összkórus-elmondotta soroknak lenyűgöző hatását Wangenheim különféle, a szavalókórusok munkájában bevált eszközök felhasználásával érte el. A képek szükségszerű nyelvi tömörségét szoros mondatszerkezettel oldotta meg,és ezt csak a tartalomtól függően,szándékosan lazította fel. A kórus hatásos összeredményéhez hozzájárultak még a mondatszerkezetben ritmikus ismétlések, az igei és főnévi változatok, végül pedig a tartalomnak megfelelő mássalhangzó- és magánhangzótorlódások is. Kétségkívül hatnak itt az expresszionista befolyások. A Wangenheim-alkalmazta formai eszközök azonban nem önál- 82 -
lósultak, mindez nem volt öncélú hangfestés és hangok játéka, hanem az osztályharcos összkoncepció kifejezője és része. Szorosan hozzákapceolódva, a munka mechanizmusának Ilyen ábrázolásából átvezet a két munkáspárt kórusos párbeszédéhez, arról, hogy a kapitalizmus rabszolgává teszi az embert. A Munka kórusa előadásával kapcsolatban Wangenheim ezt Írja: "A különböző hangok és kórusrészek egymással szembeni kontrasztja, valamint a gépiesen egymást követő rövid és hosszú sorok, a visszafojtottság és felerősítés adják a hatást". Wangenheim azt javasolja, hogy "*A széles - drótokon keresztülf - villódznak - drótmegfogott - villámok*... szövegnél a basszus szélesen visszafojtva mondja a 'széles drótokon keresztül'-t, az asszonyok rövidebben a 'viltódznak'-ot, a bariton szélesebben a 'drót-megakadt at, az asszonyok erősen ós röviden a 'villám'-okat."21"/ A hanganyag a kórus egyes részeinek is meghatározott jelleget adott: az NSzDP szövegét a basszusok szélesen és tempósan, a kommuhisták szövegét a tenorok röviden és keményen mondták. Optikailag ható eszközöket is alkalmaz Wangenheim az osztálynézetek és osztályhelyzetek megmagyarázására. A kórus egyes részei időnként kis szines zászlókat tartanak a keztikben: az NKP vöröset, az NSzDP rózsaszínűt, a parasztok zöldet stb., a polgári pártok képviselőit pedig életnagyságúnál nagyobb, knrtonpapirra rajzolt karikatúrákkal ábrázolják. Az elmondottakból kitűnik, hogy Wangenheim a szavalókórust tartalmilag és formailag uj, lényeges elemekkel gazdagította. A szinpadszerü alkalmazás minden olyan drámai és epikus elemét, amellyel később az agitprop-csoportokban találkozunk, már itt megtervezte és alkalmazta. A proletár szinpadi propaganda élettelen, megmerevedett formájától, a szavalókórustól, a Munka kórusa átvezet a mozgékony, propaganda-hatású formához, az agitprop-műsorhos. - 83 -
A "Proletár Szinház" Két okból Is fontos, hogy a berlini "Proletár Szinház"-zal behatóan foglalkozzunk. A "Proletár Szinház" mindenekelőtt egy olyan művész - Erwin Plscator - első, döntő fejlődési szakaszát jelenti, akinek rendezései lényegesen hozzájárultak, hogy Németország forradalmi színháza függetlenné vált. Már itt, a "Proletár Szinház"-ban kimutathatók későbbi koncepciójának első csirái. Ezen túlmenően pedig a "Proletár Szinház"-ban olyan alkotási elvekkel ismerkedünk meg, amelyek ujak a proletár színházi-mozgalom történetében. Ezekkel as eddig Ismertetett szinjátszócsoportok gyakorlatában nem találkoztunk. Az Erwin Pisoator- és Hermann Schüller-alapitotta22/ /1919 március/ "Proletár Szinház"-at 1920. október 14-fa három agitációs jelenettel nyitották meg: K. A. Wittfogel: A nyomorékjával , aábor Andor: A kapuk előtt cimü jelenetével és Oroszország napjával.2*/ A megnyitó előadást a Kllem, egy ó-beriinl munkásvendéglő nagytermében tartották. A Nagy Októberi Szocialista Porradalom évfordulójának éa a magyarországi Horthy-dlktatura áldozatainak szentelt előadás megkezdése előtt az "Ellenfél" különszámát terjesztették, amely a "Proletár Szinház" propagálására szolgált és mellékletként ennek a vállalkozásnak Plscator- ém Schüller-fogalmazta programját tartalmazta. Bzt a programot minden előadáson röplapformájában is osztogatták a nézők között25/, helyet kapott benne az előadott jelenetek magyarázata is. A röplapban kimutathatók a szovjet proletkult egyes tételei. A program egyidejűleg megjelent az "Ellenfél"-ben is. Itt már bizonyos helyesbítések történtek. 26 / A program meghirdeti a célt, tartalmazza a feladatokat, a "Proletár Szinház" munkamódszereit, viszonyét a haladó polgári örökséghez és megjelöli a haladó forradalmi - 84 -
költik feladatait. 2 ^ "Forradalmi művészet - Írja Erwin Plaoator caak a forradalmi munkásság szelleméből születhet" • Amilyen mértékben felszabadítja önmagát a munkásosztály politikailag és gazdaságilag, ugyanolyan mértékben szabadul fel művészileg és kulturálisan is. "E szellemi felezabadulás tendenciájának, az anyagival egybehangzóan, kommunistának kell lennie."28^ A forradalmi proletár művészetnek ezekből az általános feladataiból adódik, hogy a forradalmi színház "a forradalmi mozgalmat kötelezően kívánja szolgálni" és "elsőrendű feladatának a kommunista gondolat propagálását és elmélyítését" tekinti. Ebből következjfc a "Proletár Színház" gyakorlata,hogy "mint üzem szakit a kapitalista hagyományokkal és a vezetők, színészek, díszítők és az összes többi technikai és gazdasági alkalmazott között, valamint ezek összessége és a fogyasztók /vagyis a nézők/ között egyenrangú viszonyt, közös érdeket és kollektív munkaakaratot teremt". Pontos továbbá, hogy a szinház a nézők köréből nyerje szinészeit, mert a munkás van elsősorban abban a helyzetben,hogy "minden szerepe, minden szava, minden mozdulata a proletár, a kommunista eszme kifejezőjévé" válhat. Ezekben, a "Proletár Szinház" munkájában meg is valósult kívánalmakban /osaknem kizárólag munkás-mükedvelőszinészekkel játszott/ jelentkezik Piscatornak az az alkotói elve, amelyhez a forradalmi szinház érdekében folytatott egész tevékenysége alatt hü maradt: a kollektiv munka és a képzett munkásszínészek klnevelésének elve. Piscator bízott a munkásosztály meglevő alkotó erőiben és lényegesen különbözött ebben kora forradalmi értelmiségének nagy részétől. A "Proletár Szinház" második főfeladatát Piscator abban látta, hogy "azokra a tömegekre is propaganda és nevelő hatást gyakoroljon, amelyek politikailag még ingadozók és közömbösek". Ennek a faladatnak megvalósítását szolgálhatja "csaknem minden polgári színdarab, akár a polgári - 05 -
társadalom hanyatlását ábrázolja, akár a kapitalizmus elveit mutatja be, világosan és felismerhetően... mindez alkalmas arra, hogy az osztályharc gondolatát erősítse és a történelmi szükségszerűség forradalmi ismeretét elmélyítse. Az ilyen színdarabokat, a célnak megfelelően, előadás vezesse be, hogy ezzel megakadályozzák a félreértést és a hamis hatást. Adott esetben változtatásokat is lehet a színdarabokon foganatosítani /konzervatív személyi kultusz, ha a művész ettől megsértődik/, húzásokkal, bizonyos helyek megerősitésével, esetleg elő- és utójáték hozzáfüzésével, ami az egész mű. egyértelműségét fokozza. Ilyen módon a világirodalom nagy része a proletárügy szolgálatába állitható, mint ahogy az egész világtörténelmet is felhasználták az osztályharc gondolatának politikai propagálására." És Piscator a következő mondattal huzza ismételten a.lá ennek a műsornak a közömbös tömegek nevelésében való jelentőségét: "Ezek a színdarabok még arról a régi világról szólnak, amelyben az elmaradott is megbizik és ezzel is bebizonyosodik majd, hogy minden propagandának ott kell kezdenie, hogy a most létezőben a leendőt felmutassa." Ezek a programszerű kívánalmak több szempontból jelentősek. Először is világossá válik, hogy a "Proletár Szinház", a szovjet művészetből nyert néhány negativ proletkultos behatás ellenére is azon fáradozott, hogy egyéni, önálló vonalat érvényesítsen. Nem becsülte le a haladó színházi hagyományokat, amint azt a szovjet proletkultmozgalom nagystílűén tette, hanem követelte annak alkalmazását a forradalmi szinház politikai-nevelő funkciójában. Hogy ez a vonal a gyakorlatban nem jelentkezhetett, ennek oka a "Proletár Szinház" rövid élettartamában rejlik. Elsősorban, ez a szinház a munkásosztály forradálmi erőinek mozgósitására törekedett.2^/ Másodsorban, Piscator a közönségnevelés uj, hézsgpótló módszerét tervezte: bevezetőoktató előadásokat a színdarabról, az Íróról és a korról. - 86 -
Jóllehet ezt a módszert a volksbühnék már az első világháború után megvalósították, azonban ez nem szolgálta az elmélyült szocialista nevelést. Plscator szándékai nem valósultak meg, minthogy a bemutatott színdarabok és jelenetek nem szorultak átfogó magyarázatra. A műsorfüzetekben osak egészen röviden utaltak a színdarab, jelenet stb. tartalmára és jelentőségére. Végül, harmadsorban, Plscator Idézett megfogalmazásában már érezhető az a kegyelet-nélküli radikalizmus a költő és müve Iránt, amely évekkel később Plscatornak a drámák szerkezetébe való Ismert beavatkozásához, a nyilatkozatának megfelelő korrigálásokhoz vezettek. Már a "Proletár Színház" második előadásában, Makszim Gorkij Ellenségek cimü színmüvének bemutatásakor ezek a tendenciák a gyakorlatban is kezdtek jelentkezni.« 30 ' Amint látni fogjuk, a Piscator-felállitotta műsorterv^ ^ a gyakorlatban nem valósult meg. "Mindazokat a költőket", irta Plscator, "akik közel állottak hozzánk, az utó-expresszionizmus tartotta fogva és nem voltak képesek eleget tenni annak, amit tulajdonképpen mi a színházzal akartunk".^2/ A megfelelő forradalmi drámairodalom hiánya volt az egyik ok, amiért a "Proletár Szinház" programja már kezdetben megrekedt. A művészi módszereket tekintve, Plscator követelése: "Minden művészi nézet alárendelése a forradalmi célnak: az osztályharc gondolatának tudatos hangsúlyozása és propagálása". És konkretizál: "Amit kimondanak, azt mindig... nem kísérletezve, nem 'expresszionisztikusan', nem görcsösen kell kimondani, hanem az egyszerű, burkolatlan forradalmi cél és akarat követelésének megfelelően... Minden stiluskórdésben az irányadó állandóan ez legyen: Vajon a proletár hallgatóság hasznot huz-e belőle..."-^ Ezek miatt az egyértelmű, következetes kívánalmak miatt, amelyek az egész forradalmi műkedvelő színházi mozgalom kívánalmai is lehettek volna, Piscatort többször érte támadás. A látható - 87 -
események, a propaganda előadások Plsoator politikai törekvéseit, "az osztályharc gondolatának hangsúlyozását és propagálását" teljes meztelenségükben nyilvánvalóvá tették. "Radikálisan számüztük a 'művészet* szót műsorunkból, 'színdarabjaink* olyan felhívások voltak, melyekkel az aktuális eseményekbe akartunk beleavatkozni, 'politikát akartunk csinálni' A nem kész, nem kidolgozott és művészileg nem megoldott előadásokba akaszkodott bele a "Vörös Zászló" kritikusa. Kifogásolta, hogy Piscator vállalkozása,, noha a propaganda szolgálatában állt, mégis "színháznak" nevezi magát, majd igy folytatja: "A szinház név művészetre, művészi teljesítményre kötelez... A művészet azonban szentebb ügy annál, semhogy nevét sekélyes propaganda-tákolmányokhoz adják... Hát nem groteszk? Most, amikor a napi események éppenséggel akció után kiáltanak, amikor minden arra vár... hogy a német proletariátus cselekvésre határozza el magát - ebben a pillanatban nyílik meg Berlinben egy 'szinház', amely magát 'proletárnak' nevezi és bolsevizmus t játszik! Propagál! 'Forradalmi' cselekvésekkel a színpadon!... A munkásnak ma igazi művészetre van szüksége, amely a lelkét feloldja és megerősíti. Ez a művészet lehet polgári eredetű is, csak művészet legyen..."357 A kritikus polgári állásfoglalása kézenfekvő. Teljes mértékben félreismerte a művészi eszközöket igénybevevő propaganda forradalmi-nevelő szerepét. Egyrészről fájlalta a német proletariátus közönyét, amely semmit sem tesz a harcoló Szovjetoroszországért és a Horthy-Magyarország fehérterrorja ellen, és "akoiók után kiált". Másrészről elitélt egy olyan vállalkozást* amelynek propagandája a proletárt éppen ilyen akciókra akarta előkészíteni, amelynek első agitáoiós műsora "Szovjetoroszországért - a fehér terror ellen!" jelszó alatt futott. és milyen megokolással? Hogy ez a propaganda nem művészet, a színpadi cselekedetek "ugyanolyan siralmasan éa - 88 -
nyomorúságosan" folynak Is, "amint azt a temperamentumnélküli Németországban a valóságban is megszoktuk".-^ Ezzel a magatartással a kritikus a spontaneitás elméletének é8 a baloldali kispolgári radikalizmus függvényének bizonyult. Ez a magatartás nem mentes az értelmiségi gőgtől sem, azzal a munkásosztállyal szemben, amely, minthogy még hiányzott iránymutató, befolyásos vezető pártja, a helyzet fel nem ismeréséből és ideológiai éretlenségből fakadóan, nem Juthatott el a szovjethatalomért való nagy, hatékony cselekedetekhez. Mindezen túlmenően a kritikus a "Proletár Színházat" a polgári művészeti-kritika mértékével Ítélte meg. Helyes volt, hogy az előadások művészi értékét számonkérte; az azonban helytelen, hogy a gyenge művészi értéket megtámadta, a vállalkozás politikai jelentőségét pedig figyelmen kivül hagyta. Sulivan Gumper*, az "Ellenfél" szerkesztője és a "Proletár Szinház" intézőbizottságában az NKP külaötte, a "Vörös Zászló"-ban azt válaszolta) másodrendű jelentőségű, hogy az előadások művészi Ítélet szempontjában mennyiben állnak helyt. Az azonban, hogy "a polgári színpad hatása alól felszabaduljon, minden körülmények között segítésre méltó feladat... A jelenlevő munkások ezt jól meg is értették, Tetszésük erős volt ós osztatlan".-*7/ Évekkel később Berta Laak is arról a mély benyomásról tudósít, amelyet a "Proletár Szinház" előadásai a munkásokra és a vendégekre, különösen az értelmiségiekre g y a k o r o l t a k . g z a hatás természetesen csak a munkásosztály adott feltételei következtében, fejletlen esztétikai és ideológiai tudata miatt vált lehetségessé. A "Proletár Szinház" műsora a következőképpen alakult: a megnyitó előadáson a már emiitett három jelenet, az Oroszország napja. A kapu előtt és A nyomorék került bemutatásra. Ezt követte Makszim Qorkij Ellenségek cimü drámája /1920. november 10./ éa a Hägen herceg Upton Sinolairtől /1920. deoember 5./. 1921 februárjában Franz Jung - 89
kát müvét, A kanakokat éa a Meddig még - te ringyó polgári igazságszolgáltatás?^/ cimüt adták elő. Az Oroszország napját a Szovjetunió harcoló proletariátusának és a Horthy-Magyarországon dühöngő fehérterror áldozatainak szentelték. Ehhez a jelenethez a színpadot függönyökkel körülzárták, a hátsó falon Európa nagy térképe függött és ezen világosan látszottak a Szovjetoroszország elleni intervenció felvonulási tervei. "Ez már nem volt egyszerűen csak 'díszlet' - irja Plscator-, hanem egyszersmind társadalmi, politikai-földrajzi vagy gazdasági keresztmetszet. Velünk játszott. Beleavatkozott a színpadi történésbe, valamiféle dramaturgiai elemmé lett."*0/ Jobbról-balról mindig az európai országok színeivel befestett sorompó határolta a színpadot. Két-három alak rohan fel a színpadra, üldözöttek ezek, azokból az országokból, ahol az ellenforradalom dühöng: Finnországból, Lengyelországból, Magyarországról. Kautsky színpadi alakja a fehérterror láttán "osztályegyességet" hirdet. Megjelennek a világtőkét, a diplomáciát, az egyházat és a katonaságot ábrázoló színpadi alakok. El akarják foglalni a Szovjetuniót, és a forradalmat minden más országban is le akarják verni. Eközben a német munkás tétlenül ül,Kautskyt olvas, vagy beszolgáltatja azokat a fegyvereket, amelyeket a forradalomban kiharcolt magának. Ekkor azonban hadirokkantak hosszú sora vonul el, ellenforradalom-hajszolta forradalmárok bukkannak elő és az orosz proletariátus cselekvésre szólit: "Naponta szállítanak vasutjaitok csapatokat és fegyvereket ellenségeink számára, akadálytalanul toboroznak köztetek Vrangelnek, számtalan testvéretek halálát még nem bosszultátok meg".*1/ A német munkás felismeri feladatát és lekergeti a színpadról a reakciót. A végén eléneklik az Internacionálét. Ezt a jelenetsort azért irtuk le ilyen részletesen, mert ebben még világosan felismerhetők .az expresszionizmus formai behatásai, amelyeket azonban tartalmilag már - 90
legyőztek. A cselekmény teljesen hiányzik, helyette statikus egymás mellettiságet találunk, az egyes képek revüszertlen gyors váltakozását; továbbá rövid szakaszokon keresztül monológszerü szavalást és extatlkus kiáltást hallunk. Élő emberek helyett allegórikus alakokat találunk. Az expresszionista ábrázolási módot persze már erősen feloldja a színpadi párbeszéd, amely egyes helyeken meggyőző realieta elmélyülésig jut el. 4 2 / Tartalmában természetesen az Oroszország napja messze túlmegy a kispolgári ideológia táptalaján álló expresszionizmus határain. Elsősorban is olyan témát választottak itt, amelynek ábrázolásához a polgári expresszionizmus soha nem kezdett volna hozzá és soha nem válaszolhatta volna meg ilyen pártos forradalmi módon. Persze a probléma még erősen leegyszerűsített, a forradalmi mondauivaló csaknem kizárólagosan a magyarázó vita és az agitációs felhivás formájára szorítkozott. Ennek ellenére a jelenet - talán éppen a leegyszerűsítés következtében - rendkívülien hatott és az összes agitációs műsorok csúcspontját alkotta. Az Oroszország napja különleges jellegű határeset, egyszeri a forradalmi szinház történetében. Az expresszionizmustól tudatosan átvett ábrázolási eszközök - a szemléletes színpadi rendezés, a szónoki felhivás, a színpadi alakok tipizálása, a gyors szinhely-váltás - átalakulnak az osztályharc propagandájává. És azáltal, hogy itt a forradalmi tartalmat szolgálják, a politikai felvilágosítás és nevelés hatékony eszközévé válnak. Később /mint a kórusos vagy egyéni szavalás, mint az osztálynak megfelelően megrajzolt tipusok, mint a szimultán-jelenetek/ az agitprop-müsorok megszokott eszközei közé számítanak. A színpadi-drámai formák és a magyarázó plakátok /térkép/ alkalmazása a későbbi forradalmi színpadi propaganda általánosan elterjedt eszközei lesznek.
- 91 -
A b Oroszország napja formai és tartalmi szempontból éppen ezért messze előre mutat, bár formai elemeit még túlnyomóan az expresszionizmustól nyeri. A "Proletár Szinház" további műsora; A nyomorék, egy hadirokkant sirámai. Az előtte elsétáló burzsoázia és a rendőrség megbotránkozik rajta. A kapuk előtt egy zsoldosproletár lelkiismereti konfliktusát tárgyalja. A katona egy Horthy-lnternáló tábor kapuja előtt áll őrséget. El kell döntenie, hogy a szökevény forradalmárokra vagy saját őrségbeli bajtársaira lőjön-e. A Hägen heroeg allegórikus játék, amelyben Sinclair azt igyekszik bebizonyítani, hogy a burzsoázia - még ha egyesek közülük "jószándékuak" is -, nem hoz felszabadulást az emberiségnek. Franz Jung két színdarabjáról már beszéltünk. Piscator Franz Jung színdarabjairól megjegyezte, hogy ezek a munkák "politikailag a legmesszebb Jutottak e l ő r e " . J ó l l e h e t , amint Piscator később megállapítja, a "Proletár Szinház müsorhelyzete egyáltalán nem volt kielégítő,mert "a drámaírás... a színház botladozásai mögött" sántikált, mégis összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a szinház a maga műsorával a proletariátus felszabadító harcában komoly fegyvert képviselt. A német munkásosztály forradalmi erői felé orientálódott és a proletariátus nemzetközi szövetségét propagálta a fiatal szovjethatalommal és a fehérterror minden üldözöttével. Műsorával lényegesen különbözött a reformista volksbühnék "kulturát hordozó" és kulturát alkotó törekvéseitől, amelyek végső fokon a polgári és kispolgári ideológia talaján maradtak. X X X Még más szempontból is lényegesen különbözött a "Proletár Szinház" a Volksbühnétől. A közönségében és abban, ahogy ezt a közönséget megnyerte. Fáradságos aprómunkával sikerült Piscatornak és Schűllernek egy öt-hatezer tagból - 92 -
álló közönségszervezetet kiépítenie. Ebben egész sor baloldali tömegazeryezet és párt támogatta őket. 44 / E szervezetek és pártok képviselőiből álló bizottság döntött a szinház műsora éa munkamódszere fölött. Ebben az volt az ujszerll, hogy a "Proletár Szinház" elsőizben támaszkodott a munkásmozgalomban leró forradalmi erókre és hogy ennek a közönségnek köszönhetően nem apolitikus művelődési- éa £2Órakozóhellyé, hanem a szocialista felvilágosítás és nevelés központjává kezdett válni. Újszerű volt ebben az is, hogy a szinház felkereste közönségét. "A tömegeket a lakéhelyűkön kell megragadni" - Írja Piscator, ezért a "Proletár Szinház" termekben, kocsmákban, gyűlekezéai helyeken játazott. "Akinek valaha ia dolga volt ilyen helyiségekkel, kia színpadjaikkal, amelyek alig hogy kiérdemlik est a nevet, aki ismeri az állott sör és a férfi-W.C. szagával teli termeket, a legutóbbi baksör-Unnepről megmaradt zászlóoakáival és szalagjaival, az elképzelheti, milyen nehézségek között teremtettük meg itt a szinház fogalmát".45/ As uj nézőért, a proletár tömegszervezetekkel való szoros kapcsolatért folytatott haro jellemzi Pisoatornak a forradalmi német azinházért folytatott tevékenysége utolsó szakaszát ia, a Wallner-Theaterben. 1921 áprilisában volt a "Proletár Szinház" utolsó előadása. As állandó pénzügyi nehézségek és különösen a szociáldemokrata rendőrfőnök, Richter, megtorlásni következtében be kellett azüntetnie a munkáját. Ezzel meghiúsult Piscator első kísérlete, hogy a harcoló proletariátus számára - érdekeinak megfelelő - állandó színpadot teremtsen. De itt már kirajzolódott további tevékenységének utja is. A későbbiekben, a forradalmi színházért vivott haro egyea döntő azakaazaiban újra találkozunk majd Plaoatorral.
- 93 I
Második fejeget A FORRADALMI MUNKÁSSZINHÁZ A KAPITALIZMUS VISZONYLAGOS MEGSZILÁRDULÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN /1923-1928/ Németország Kommunista Pártjának X» pártártekeziete és a szlnjátszómozgalom felélesztése A német imperializmus átlépése a viszonylagos megszilárdulás időszakába, amelyet a forradalmi mozgalom ideiglenes hanyatlása követett, a munkásosztály forradalmi erőitől, különösen Németország Kommunista Pártjától, a politikai tömegmunka uj taktikáját követelte. A munkástömegekre gyakorolt befolyást el kellett mélyíteni, az erőket a Kommunista Párt köré kellett összpontosítani. Az uj helyzet mindenekelőtt az üzemekben és a proletár tömegszervezetekben követelt jobb, hatékonyabb munkát, hiszen ide tömörült a pártonkívüli munkások többsége, akiket az eljövendő forradalmi feladatokra elő kellett készíteni. Egyelőre azonban az NKP politikáját a kispolgári értelmiség egy csoportjának szektás, túlzó baloldali magatartása határozta meg. Ezek alkották az NKP központi bizottságának többségét. A politikai helyzetről tartott félrevezető előadásokkal és a jelszavakkal való felelőtlen Játékkal a "túlzó baloldaliak", akikhez Fischer, Maslow, Korsch, Urbahns és mások tartoztak, megkísérelték, hogy a tömegeket meggondolatlan, kilátástalan akciókba sodorják. Az a komoly veszély fenyegetett,hogy a Kommunista Párt elszakad a tömegektől. - 95 -
Csak 1925-ben, a I. pártértekezleten, Ernst Thälmannak az NKP központi bizottságába történt beválasztásával került sor a "túlzó baloldaliak" káros, munkásellenes nézeteinek hathatós bírálatára és helyesbítésére. A központi bizottságból kizárták 5ket. Ernst Thälmann beszámolójában a pártot az üzemekben és a tömegszervezetekben végzendő oéltudatoa, fáradhatatlan politikai aprómunkára serkentette. "Az elvtársaknak - mondotta -, ha minden időben készek arra, hogy fegyverrel harcoljanak a barikádokon, az üzemekben és a szakszervezetekben is barikád-harcosoknak kell lenniük az összproletariátus érdekében... Minden erőnket bele kell adnunk a SZÍVÓS aprómunkába annak érdekében,hogy minden egyes proletár agyáért megküzdjünk és a különféle csatákon és harcokon keresztül eljussunk egészen a győzelem fő ütközetéig, a proletárdiktatúráig."1' A X. pártértekezlettel Németország Kommunista Pártja a tömegmunka uj stádiumába lépett. Ez időtől kezdve a munka érthető megerősödése tapasztalható az osztályharc kulturális frontján is. Pelismerik és magukévá teszik, hogy a szinház és legkülönfélébb megnyilvánulásai a munkástömegek meggyőzésének propagandaeszközét képezik. Az HKF kerületi vezetőségeiben, számtalan helyen, kulturális részlegek alakulnak; ahol ilyenek már léteztek, ot,t azon fáradoznak, hogy kapcsolataikat megjavítsák és segítséget nyújtsanak a szinjátszóosoportoknak és a forradalmi kulturális szervezeteknek, üj szinjátszócsoportok alakulnak. Szorosan együttműködnek 4 párttal. Különösen elmélyül a szinjátszócsoportok együttműködése az olyan proletár tömegszervezetekkel, mint a Vörös Segély, a SMS /Nemzetközi Munkás Segély/, a különböző azabadgondolkodó- és sportszervezetek, valamint a szakszervezetek. A színpadi előadások hamarosan állandó tartozékai lesznek a fenti szervezetek gyűléseinek. A legkülönbözőbb helyeken maguk a szervezetek alakítanak olyan szlnjátszó- 96 -
csoportokat, amelyek elsőrendű feladatuknak teklatik, hogy a rendezvények agitációs- és propaganda-értékét növeljék, Uj műsor születik, jelenetel és színdarabjai az illető szervezet életéből vett problémákkal foglalkoznak, szemben az eddig játszott müsorrsl, amelynek csak általános társadalmi tematikája volt. Ez a differenciált műsor lényegesen mélyebb hatást gyakorolt a munkásközönségre. Bgyébként is, mintegy az 1925-ös évvel, látható fellendülés indult meg a forradalmi proletár drámairodalomban. Elsősorban is a műkedvelő irók rövid színdarabokat és jeleneteket Írtak azoknak a csoportoknak a számára, amelyekben dolgoztak, A csoport munkája közben felfedezték tehetségűket és segítséget nyújtottak nekik, mesterségbeli készségük gyarapodott és most már dramatnrgiailag jól felépített színdarabokat vagy csattanós rövid jeleneteket tudtak irni. De a kommunista sajtó munkáslevelezői és újságírói, irók és színészek is irni kezdtek a csoportok számára. A legismertebbek közülük Walter Troppenz, Slang, Gustav von Wangenheim, Eaneel, Emil Hallup és Berta Lask. Azok a színdarabok és jelenetek, amelyek részben már 1923-ban láttak napvilágot és amelyeket a szinjátszócsoportok többizben Játszottak, 1924-től kezdődően a forradalmi /műkedvelő/ drámairodalom első gyűjteményeként, a nemzetközi kiadói intézmények egyesülete gondozásában "Vörös Szószék" elmen sorozatban jelentek meg.2^ A kiadónak ezzel a gyűjteménnyel kapcsolatos szándékairól a következőket tudjuk meg: "A 'Vörös Szószék* sorozat a forradalmi propagandát kívánja előadásra alkalmas játékok kiadásával támogatni... Az összeállításnál elsősorban a propaganda szempontjai érvényesültek". A művészet csak annyiban játszik szerepet, amennyiben "sűrített kifejezési formák utján a propaganda növekvő hatását segíti elő."3/ E kiadónál megjelent színdarabok közül a szinjátszócsoportok elsősorban Waltqr Troppenz A kénvirág és A szu és Emil Hallupp Internationálé cimü müveit adták elő. - 97 -
Berta Laak Thomas Münzerét - tömegszinmü a német parasztháború korából - Thomas Münzer kivégzésének 400 éves évfordulóján, 1925 pünkösdjén, hatásos szabadtéri előadásban mutatták be. A kénvirág szimbolikus formában a "demokratikus1* köztársaság megalakulásával foglalkozik és a reakciónak /Kapp, Lüttwitz/ azokkal a kísérleteivel, hogy katonai diktatúrát hozzon létre. Megmutatja, hogy az NSzDP, mint kormánypárt, ingadozásával a reakció megerősödését szolgálja. A szu cimü színdarab arról szól, milyen ügyesen terjesztik egy üzemben a kommunisták az üzemisejt újságjait. Noha az árulók keresik az értelmi szerzőt és azt a titkos utat, amelyen keresztül az újságot az üzembe osempószik, a lap továbbra is rendszeresen megjelenik. Az Internationale a német szociáldemokráciának az első imperialista világháborúban elkövetett árulásával foglalkozik. A háborúba vonuló munkások többségét elragadja a hazafias mámor. Egyikük azonban felismeri a csalást és összeköttetésbe lép a francia partizánokkal. A partizánokat egy őrmester, egy "elvtárs" agyonlövi. A "Vörös Szószék"-ben megjelent színdarabok többsége már szerzőik bizonyos dramaturgiai készségét mutatja. Nyelvileg tökéletesebbek, noha mondanivalójukat még mindig inkább szónoklás beszédekkel, és nem annyira a cselekmény bonyolításával fejezik ki. A legtöbb szindarab, jelenet, szavalókórus rövid ahhoz, hogy egész estét betöltő színházi előadást nyújtson. Ezt elmondhatjuk nem csak a kiadóknál megjelent, hanem a csoportokban megszületett és ott előadott szindarabokról stb. is. Ez az általános jelenség azzal a ténnyel magyarázható, hogy a szinjátszócsoportok csaknem kizárólag a pártós a tömegszervezetek politikai gyűlésein léptek fel, ahol meghatározott témáról beszámoló hangzott el és ezt követően vits folyt. Éppen ezért a szinjátszócsoport előadására csak kevés idő jutott. A műsornak tehát ehhez a feltételhez kellett alkalmazkodnia. - 98 -
A munkásgyülések műsora abban az időben általában a következőképpen festett: 1. Szavalat /ének/ 2. Rövid jelenet 3. Beszámoló 4. Vita 5. Szavalat /ének/ 6. Rövid jelenet vagy rövid színdarab. Természetesen gyakorlatilag az ilyen programnak a legkülönfélébb változatai fordultak elő. A rövid jelenet vagy rövid színdarab mindjobban előtérbe nyomult a szinjátszócsoportok műsorában, és kezdte felváltani a nagy tömegigényéé szavalókórust. Ezenfelül számtalan más, kis formájú művészeti eszközt is alkalmaztak. Jelenet helyett gyakran osak szatirikus songokat adtak elő vagy rövid, kabarészerű és pantomimikus zenés és szavaló műsorszámok egész sorát. Slang, Weinert vagy Tucholski szatirikus költeményeinek előadását például igen gyakran kisérte a szinpadon pantomimikus játék. A rövid műsorszámok ilyen sorából született meg az esztrád, a "kis revü" formája, amelyről Piscator azt mondja,^^ hogy ez, legkülönfélébb művészi eszközeivel, a nagy politikai revük /1924 Vörös Zsivaj Revü, 1925 Csak azért is»/ előfutára volt. Jóllehet tehát a müsorhelyzet az 1925-26-os években a szinjátszócsoportok számára sokkal kedvezőbben alakult, mint az előző években, még távolról sem oldódott meg. Szocialista drámairodalomról még nem lehetett beszélni. A csoportokban mindig újra felvetődött az a kérdés, hogyan kell erre vagy arra a rendezvényre színvonalas és politikailag egyértelmű szinházi- vagy előadói-műsort összeállítani. Mert sokszor előfordult, hogy az éppen műsoron levő Jelenetek a politikai viszonyok alakulásának következtében elvesztették aktualitásukat, politikai mondanivalóik erejét. Ennek következtében a csoportok állandóan használható - 99 -
műsoranyag után kutattak. A szocialista sajtóban megjelent költeményeket szavalókórusként adták elő vagy, ha konkrét történetet tartalmaztak, dramatizálva. Ugyanilyen módon tárcákat és elbeszéléseket is átdolgoztak színpadi előadás céljára. Gyakran előfordult, hogy különböző irók költeményeit vagy prózai müveit egy előadáson belül összekeverték. Például 1925-ben Lipcsében a LLL-ünnepségre készült szavalókórus előadásába - Eugen Ortner irta a szövegét beleszerkesztettek egy részletet Bruno Schönlank Megváltás cimü játékából. Ez olyan ügyesen sikerült, hogy a közönság alig vette észre az összedolgozást. A berlini "Proletár Színpad" A háború ellen cimü rövid Jelenetében, amelynek szereplői a tiszt, a kapitalista, egy bajtársi egyesületi diák és egy hadirokkant voltak, az első három a csoportmegirta szöveget mondta, a nyomorék pedig Johannes R. Becher egyik költeményét szavalta. Ezek a tetszés szerint szaporítható példák azt mutatják, hogy a szinjátszóegyüttesek müsornehézségeiket tevékenyen és a legkülönfélébb módon igyekeztek leküzdeni. Nem vártak kész színdarabokra, sem művészeti viták eredményeire, hanem alkotóan oldották meg azokat a különleges feladatokat, amelyeket a politikai harc állított elébük. A szinjátszócsoportokban kezdett már kialakulni az alkotó szlnjátszóegyüttesnek az a típusa, amely néhány évvel később, az agitprop-c8oport mozgalomban, általános jelenségként lép majd fel. A proletár-kabaré szülőhelyei is a szinjátszócsoportok voltak. A kapitalizmus viszonylagos megszilárdulásánsk időszakában mindjobban megtanulták, hogyan éljenek a szatíra eszközeivel és hogyan állítsák azt a forradalmi agitáció és propaganda szolgálatába. Az Erwin Plscator rendezésében 1924-ben bemutatott Vörös Zsivaj Revün fellelkesülve - főképp egyes berlini szinjátszócsoportok -, előadásaikban felhasználták a kabaré-jelenetet, a szatirikus
- 100 -
reraet, sz éaeket és a moritást*' • Ha a csoporton belül aem születtek ilyen számok, akkor többayire Erich ffeiaert, Slaag és mások költeméayeit szavalták vagy énekelték. Az ilyenfajta szavalatokhoz gyakran élőképeket is bemutattak^, vagy párbeszédre bontva jelenetszerüen adták elő őket. A proletár-kabaré számára készült műsoranyag-gyűjtemény - az Ifjú Gárda-kiadó "Vörös Zsivaj" sorozata - széles körben terjedt el a csoportokuál, jóllehet a sorozat miadea újonnan megjelent számát Severing belügyminiszter azonnal betiltotta és elkobozta. Különösea nagy fellendülés tapasztalható a forradalmi proletár-kabaré életében 1926 tavaszán, az egykori, a forradalom által elUzött hercegek kártérítése ellen irányuló felvilágosító kampány idején. A Kommunista Párt számos kerületi vezetősége támogatta ekkor műsoranyag kiadásával a szinjátszócsoportok propaganda tevékenységét. Az olyan,még tapasztalatlan szinjátszócsoportok számára, amelyek nem tudták, hogyan kell a szatírát a forradalmi propagandában felhasználni, a párt megbízásából szimpatizáns és forradalmi szellemű művészek Írtak jeleneteket, songokat stb. A szinjátszócsoportok revüi, műsorai és rövidebb kabaré-előadásai a forradalom-elüzte egykori hercegek gyalázatos kártérítési Igényei ellen irányultak. A hercegeket, a császárt és kíséretét kigúnyolták, követeléseiket pedig szembeállították a munkások szociális helyzetével. A széles tömegek befolyásolásának uj módszereit próbálták ki, és használták fel ebben a felvilágosító kampányban, itt jelentkezett elsősorban szemmel láthatóan az NKP uj tömegpolitikai módszere. A csoportok és agitációs együttesek ugyanis most már nemcsak a munkás-rendezvényéken léptek fel, hanem, először fennállásuk óta, az utcán ^Moritás « képmutogatás, olyan szinjátákforma,amelynek elemei az epikus, elbeszélő ének és az elbeszélést illusztráló egymásutáni drámai képsorozat. /I. Arany János: "A kép-mutogató"/ - 101 -
is, a köztereken, az udvarokban, a nagy áruházakban stb. Különösen jól beváltak a teherautón történő fellópések, gyorsan lehetett igy a játszási helyet cserélni. Az uj'fajta feltételek és az a feladat, hogy a kispolgári és polgári választókra is befolyást gyakoroljanak, a szinjátszócsoportok munkájában a művészi agitáció különleges formáit teremtették meg. Az olyan jelenet, amely a teremben hatásos volt, az utcán hatástalan maradt. Ezért az utcai agitációban főképpen a szatíra optikai eszközeit használták fel: a hercegek legkülönbözőbb alakú, keménypapírra rajzolt karikatúráit, a hercegek gazdagságát a munkások szegénységével szembe állító, • nagy kartonra festett statisztikákat, a háború és a vilmoscsászári tisztikar közötti összefüggést ábrázoló képeket stb. Szavalókórusok vagy egyéni szavalók magyarázták a nézőknek a politikai összefüggéseket. Kisebb agitációs csoportok a hátsó-udvarokban és a gyárkapuk előtt szatirikus dalokat énekeltek. Egyik Halle-i szinjátszócsoportbaegy tiszt /-színjátszó/ több újoncot /színjátszók/ az agitációs teherautó tetején részesített - a porosz kaszárnyaudvar összes szabályai szerint - kiképzésben. A hercegek kártéritése ellen irányuló agitáció tehát a szatira durván felvázolt, gyakran még primitiv és markos eszközeivel dolgozott. Csak azokban a csoportokban találkozunk már most értékes és rendkivül széles körben ható agitációs műsorokkal és teljes revükkel, amelyek már rendelkeztek a szatirikus színpadi propagandával kapcsolatos tapasztalatokkal. Mégis,ez a kezdet az egész szinjátszócsoport-mozgalom számára sokat Ígért. A szinjátszócsoportok műsorában,ettől fogva, a kabarészerü formák mind nagyobb tért hódítanak. Jóllehet soha nem szorítják ki a színpadi propaganda egyéb formáit, tehát a jelenetet, a rövid szindarabot stb., de ezek már az agitprop-csoportokban alkalmazott színpadi szatira kezdeti formái. XXX
- 102 -
A szavalókórusnak a Wangenheim Munka Kórusa-ellndltotta, alkotó módon történő átalakítását is a szinjátszó080p0rt0k vitték véghez. Eddig a szavalókórusok többnyire bizonyos szervezeti intézményt alkottak, mint Nagy-Berlin emiitett központi szavalókórusa is, Wangenheim vezetésével. Állandó vezetőségük volt és a fellépések között rendszeresen összegyűltek, hogy próbáljanak, vagy hogy művészi és politikai kérdésekről vitatkozzanak. A kapitalizmus viszonylagos megszilárdulása első éveiben azonban ezek a szavalókórusok fokozatosan feloszlottak. Egykori tagjaik a már meglevő szinjátszócsoportokba vagy egyesületek színházi csoportjaiba mentek át, vagy uj szinházi együtteseket alakítottak. A nagy szavalókórusok szervezeti felbomlásával azonban a forradalmi munkásszinpadon nem ért véget a szavalókórus-előadáaok ideje. A húszas évek végéig szórványosan megtaláljuk, mint a nagy proletár ünnepségeken uralkodó művészeti eszközt, persze most a szinjátszócsoportok előadásainak keretében. Ezeket az előadásokat a szinjátszócsoportok szervezik és tagjaik - gyakran még színjátszóegyüttesekkel közösen - alkotják a szükséges művészeti erőt. Ennek a szervezeti eltolódásnak okai abban rejlenek, hogy a szavalókórus mint művészeti propagandaeszköz elégtelennek bizonyult. Betanulása rendkívül nehézkes és időtrabló volt. Az aktuális politikai eseményekkel nem tudott kellő gyorsasággal lépést tartani. Sajátos U r a i formája csak a politikai jelszavak tételszerü kimondását engedélyezte és ezért kevés meggyőző erővel rendelkezett. E tulajdonságánál fogva a szavalókórus a munkásosztály leghaladottabb rétegére hatott ugyan, de a még megnyerendő munkásokat nem tudta politikailag nevelően befolyásolni. Eredeti merev formájában tehát, mint a Kommunista Párt propaganda eszköze, túlélte önmagát, hiszen a párt arra törekedett, hogy a tömegeket megnyerje. Csak a munkásosztály - 103 I
nagy ünnepségein éledt fel újra a maga klasszikus formájában, amelynek alapvető vonásai a szavalók tömeg-felvonultatása, a folytonos kórusos hanghatások és a szavaióegyüttes mozdulatlanságban tartása voltak. A szinjátszócsoportok mindezt, az adott feltételeknek és politikai törekvéseknek megfelelően, a legkülönfélébb módokon átformálták. Elsősorban a 3zavalókórus mozgásbeli fellazítására való törekvés figyelhető meg ebben az időben. Már a Munka Kórusában alkalmazott Wangenheim geaztusokat. Ott ez még csak egyedi jelenség volt. Most azonban ezek a mozdulat! elemek az egész kórus jellemzői lesznek, és művészi beteljesedésüket az úgynevezett mozdulatkórusokban nyerik el. Ez a fejlődési vonal elsősorban a szociáldemokrata szavalókórusok sajátja. Másodsorban, elkezdődik a kórusos előadás fokozatos felbontása. Már nemcsak az egész együttes szavai, hanem - amint ez már a Munka kórusában is jelentkezett - a kórus egyéni szavalókra és szavalócsoportokra tagolódik. Ez a párbeszédek kialakitását és ezzel a hatékonyabb, differenciáltabb mondanivaló előadását tette lehetővé. Harmadsorban, ekkor már a szavalókórus, tagjainak számát tekintve, lecsökken és ugyancsak csökken az elmondott szöveg terjedelme is. Ez a csökkenés a szinjátszócsoport létszám-helyzetéből /legjobb esetben 25 szinjátszója van, a nagy szavalókórusokat pedig 40-120 személyre rendezték/ és műsorának, valamint jeleneteinek agitációs jellegéből következett. A nagy, önmagában zárt, egész estét betöltő kórusmű már nem felelt meg, csak a kis szavalókórus, amely egy-egy jelenet befejezőjeként, a jelenet tartalmának kommentátoraként vagy külön, rövid műsorral lépett fel. Néhány példával - Maxim Vallentin és Gustav von Wangenheim kórusmüveivel és azok előadásaival - kívánjuk most megvilágítani ezt a fejlődést. Elsőként emiitjük a 7000 cimü kórusmüvet, Gustav von Wangenheim irta és a "Berlini Proletár Szinjátszóközösség" - 104 -
mutatta be 1924. Junius 1 5 - é n . A m i n t alcíme is jelzi, tiltakozás ez az 1923-as őszi harcok veresége után fegyházba zárt hétezer forradalmár bebörtönzése ellen. A mü szolidaritási akcióra szólít fel az elvtársakért. Rövid tartalma: A bebörtönzött politikai foglyok azt kérdezik egymáetól a fegyházban, vajon a szabadon maradt elvtársak nem felejtették-e el őket. A rendőrök további elfogott munkásokat vezetnek be. Az egyik női fogoly a proletárcsapetok erejéről beszél ós felszabadító akcióra szólítja fel őket. A kórus és a nézőtéren elhelyezett szavalók erőteljesen válaszolnak: "Jövünk". Végül J. R. Becher Liebknecht és Luxemburg haláláról irt epilógusát mondja el egy szavaló. A 7000 cimü műben egy sor uj formai elemmel találkozunk. Állandó színpadképpel dolgoznak. A színpad a börtönudvar, a börtönfalakat festett csomagolópapírral jelzik. A színpad jobb- és baloldalán - ugyancsak szerény eszközökkel jelzett - börtöncellák láthatók. A Munka kórusa színpadi kezdeményezéseit is továbbfejlesztik. Az egész játék alatt egy 8-10 fogolyból álló csoport, amelyet néhány rendőr őriz, körbe szalad a színpadon. A rendőrök a nézőtér mélyéből időnként uj foglyokat húznak elő és a többihez lökik őket.- A szavalóegyüttes a színpadon lényegesen kisebb lett, csupán a körbe szaladó színjátszókból áll és néhány szavalóból, akik jobbra-balra a börtöncellákban helyezkednek el. Van egy kis kórus a nézőtéren is, ez a kórus rezignált kérdéseire válaszol /hol a kórus, hol valaki közülük egyénileg/. A szavalóegyüttest tehát szétosztották a színpadon £s a nézőtéren. Ennek célja, hogy szétfeszítse a színpadi kereteket és a nézőket a színpadi cselekménybe bevonja, illetőleg /kórusca/ beleszólásra ösztökélje. A nézőkkel való együttműködésre számítva Írták a szöveget is: egyszerű szsvak, rövid mondatok és olyan szövegszerkesztés, hogy a nézőtéren elhelyezett egyéni szavaló választ ad a színpadról elhangzó kérdésre és a válasz utolsó - 105 -
mondatát az ugyancsak a nézőtéren elhelyezett kórusrészleg mindenkor ismétli. "Hang a nézőtéren: Kegyelemre
vártok?
/a nézőkhöz intézi szavait - K. Pf./
Jogra vártok? Törjétek szét a bilincseket! Ne várjatok» Kórus a nézőtéren: Ne várjatok!" Vagy: "Foglyok:
Kit érdekel
ez?
/a politikai foglyok sorsa - K. Pf./
Hang a nézőtéren: Minket! Kórus a nézőtéren: Minket!"7// Ilyen módon, a nézők bevonásával, hatalmas tüntetés keletkezett a fegyházakban sínylődő osztályostársak érdekében. Szolgáljon második példaként Maxim Vallentinnak az 1926-os LLL-ünnepségre irott szavalókórusa, amelyet 1926. január 15-én mutattak be Berlinben, a Mercedes-Palast moziban. A mü a kiéli matrózok 1918-as felkelésétől Kari Liebknecht és Rosa Luxemburg meggyilkolásáig tartó történelmi fejlődést ábrázolja. A németországi katonai reakció megerősödésével szembeállítja a szovjethatalom erejét. A szavalóegyüttes is három csoportra: jobboldali,baloldali és középső kórusra és egyéni szavalókra oszlott. Ezzel a tagoltsággal szemléletessé tették a munkásság forradalmi és reformista erői közötti vita érveit és ellenérveit, a jobboldali szociáldemokrácia jelszavait a szavalók a szavalócsoportoknak kiáltották, ezek aztán összkórusként adták meg a forradalom válaszát. A szöveg egyes részeit zajokkal és optikailag ható eszközökkel tették hangsúlyossá. Ennél a résznél például:
- 106 -
I»Középső kórusj
Mindenki: Egyéni szavaló: Egyéni szavaló:
Katonai tanácsok ragadják meg a hatalmat - munkástanácsok gyakoroljanak ellenőrzést" Vörös felkelés mindenütt Pánik „ 77/ / A mozgalom a fejünk föle no"'7
a középső kórus mögött vörös zászló emelkedett fel és mind erőteljesebb menetlépéseket jeleztek. Dobpergéssel és üdvlövésekkel húzták alá a forradalmi munkások harcának ábrázolását. Ebben az előadásban megtaláljuk a Munka kórusa minden lényeges eszközét, csak jóval kevesebb színjátszó vett benne részt. Ez az együttes,a sikerekben igen gazdag előadás után, feloszlott. Maxim Vallentin az együttes legjobb tagjaival szinjátszócsoportot alakitott, a későbbi "Németország Kommunista Ifjúsági Szövetsége /NKISz/ első agitprop-csoportjá"-t. Ez a csoport képezte a majdani "Vörös Szócső" alapját. Maxim Vallentin a szavalókórus átalakításánál szerzett tapasztalatait az úgynevezett kollektiv referátum kialakításánál használta fel ebben a csoportban. Ez a szavalókórus uj, magasabb fokát jelentette.
A proletár-revü A proletár-revüt, amely a kapitalizmus viszonylagos megszilárdulása éveiben a forradalmi szinpadi-propaganda legmegszokottabb, egész estét betöltő műfaja volt, először és a maga klasszikus formájában Erwin Plscator kísérletezte ki és honosította meg. A nagyszabású revü-rendezésekre Piscatort azok a munkásgyülések ösztönözték, amelyeket a szinjátszócsoportok jelenetekkel, songokkal és hasonló művészi propagandaeszközök laza sorozatával gazdagítottak. Plscator a polgárl- 107 -
revü formáját is alkalmasnak találta arra, hogy belőle kiindulva megalkossa a proletár szinpadi-propaganda uj formáját. /A polgári-revü ezekben az években Haller, Charell és Klein alatt virágkorát élte és a polgári szinház szellemi hanyatlását hirdette./ "Már régi elképzelésem volt, hogy ennek a formának tisztán politikai értelemben vett alkalmazásával, a politikai-revüvel propaganda hatásokat érjek el... És hogy e cél érdekében az összes eszközöket: a zenét, éneket, akrobatikát, gyorsrajzolást, sportot, vetítést, filmet, statisztikát, színpadi jelenetet, szónoklatot, minden aggály nélkül felhasználjam."8/ Tervei megvalósítására, Plscator számára, 1924 őszén nyilt alkalom, amikor a Kommunista Párt felszólította,hogy az országgyűlési választások alkalmával agitációs előadást rendezzen. Az ujságiró Gasbarrával együtt megírta és megrendezte azt a revüt, amely RRR néven /Revue Roter Rummel - Vörös Zsivaj Revü/ vonult be a forradalmi szinház történetébe. Gasbarra 1928-ban "A munkásszlnház" cimü borssurájában leirja a revü lényegesebb színpadi mozzanatait: "Edforradalmi munkásdalokból összeállított nyimund Meisel tányával kezdődött. Ezután következett a revün végigvonuló két színpadi alak - a proletár és a burzsoá - fellépése. E két színpadi alakra azért volt szűkség, hogy az eseményeket kommentálják és a jelenetsorokat lazán összekössék. Először a közönség között jelentek meg és az első pillanattól kezdve hangosan vitatkozva felmentek a színpadra. Már ez a megjelenés a nézőkből viharos halló-t váltott ki, azonnal belekapcsolódtak a vitába és passzív nézőkből az előadás aktiv résztvevőivé váltak... Ezt követően választási zsivaj bontakozott ki előttünk /a polgári pártok képviselői, nevetséges öltözékekben, megkísérlik, hogy hangulatot teremtsenek programjaik mellett/, majd egy bírósági jelenet következett /a kommunista tanítót, aki a párt mellett agitált, hazaárulás vádjával a birodalmi bíróság elé - 108 -
állítják ás fegyházra Ítélik/, utána a német fegyházakat és börtönöket bemutató képsorozatokat vetítettek /orosz gyászinduló-aláfestóssel/, aztán - ezzel ellentétbe állítva - egy csoport munkástornász produkciója következett, amely - a buzogány-gyakorlathoz megfelelő dalt énekelve a proletariátus harci akaratát szimbolizálta. A revü végén nagy boxmérkőzés volt, ebben az egyes pártok képviselői léptek boxolókként a ringbe. A kommunista tanító a jelenet során mindenkit fejbevág. Piscator azt irja, hogy "ez a revü hevenyészve összedobált volt, a szövege teljesen igénytelen".1^/ A hatása mégis példátlan és formájában példaképül szolgált a szinjátszócsoportok minden további revü-müsorához. A lényege az volt, hogy a két állandó színpadi alak - a proletár ós a burzsoá - között vita támadt és a kétoldali érvek testet öltöttek. A két fél szövege és a jelenetek mindenkor, a helyi vagy a napi politikai helyzet alapján, megváltoztathatóak voltak. A berlini Hasenheidé-n bemutatott egyik előadáson, minthogy egy bányaszerencsétlenség akkor éppen 'számos bányász halálát okozta, a bányatulajdonosok üzelmeit mutatták be, azt, hogy minden munkavédelmi intézkedést mellőztek. Az ezt követő jelenet alatt, amelyben a bányatulajdonos ás a kormány képviselőinek a "munkáshősiességről" szóló képmutató beszédsi hangzottak el, a nézőtéren kitört a felháborodás vihara. "A képek hatása a megindult és felizgatott nézőre példa nélküli. Más színházban nem történhet meg, hogy a nézők tömege ilyen fokon együttműködjék, sőt, már együtt is játsszék".11/ Ezzel az élő, aktuális és nem bonyolult színpadi agitációval Piscator lényegesen felülmulta a saját, élő, a Proletár Színházban végzett agitprop-klsérleteit is. A színpadi agitációnak expresszionista és egyéb agitpropelőadásokra jellemző plakátszerü, merev formája átadta a helyét egy mozgékonyabb politikai hatóerőnek. Gyakran előfordult, hogy a két központi figura veszekedésén fel- 109 -
buzdulva, a nézők beleszóltak a vitába és ebből uj érvek és uj Indítékok születtek a további előadások számára* A tömegeknek a Vörös Zsivaj Revü előadásai során megnyilvánuló effajta együttműködése, a már tárgyalt 7000 cimü mii előadásainak hatásával összevetve is, minőségileg magasabb fejlettséget jelentett. Mig a 7000-ben a nézők pusztán elismételték, amit a teremben elhelyezett szavalókórus előmondott nekik, vagy "együttjátszásuk" legfeljebb a rendőrökkel /-színjátszókkal/ szembeni megnyilvánulásaikban jelentkezett,12^ addig a Vörös Zsivaj Revü az együttszereplés, az élénk vitakészség eredménye volt. A "direkt akció" - ahogy Piscator a nézőknek a színpad eseményeiben való részvételét nevezi - tehát nem csupán a munkások spontán indulati megnyilvánulásaiból született, hanem abból a szellemi képességből, amely alkalmassá tette őket a kor politikai kérdéseivel kapcsolatos vitákra. XXX
A nézők "együttjátszása" másirányu volt Piacator és Gasbarra második, Qsak azért is! cimü revüjénél. Ez az 1914-től 1919-ig terjedő évek történelmi eseményeit öleli fel. 1925-ben mutatták be a berlini Grosses Schauspielhaus-ban - a NKP X» pártértekezlete tiszteletére lenyűgöző sikerrel. A revü fő fegyvere - ellentétben a Vörös Zsiyaj Revüvel - nem a szatíra és a meggyőző vita, hanem a történelmi érv, a történelmi tény volt. Maga a történet a revü folyamatának "vörös fonalát" Jelentette. A felhasznált jelenetek, fényképek, filmek, beszédek stb., kivétel nélkül, hiteles történelmi anyagok voltak vagy legalább is 1V ezen alapultak. Minden dokumentum volt, megdönthetetlen bizonyíték volt a film is, amelyet proletár rendezvényen először állítottak a propaganda szolgálatába. "A felvételek kendőzetlenül mutatták meg a háború iszonyuságát; - 110 -
lángvetővel való támadások, száttópett emberi testek halmai, égő városok..." - Írja Erwin Plscator.14/ Pilm ós színpadi szcenárium egymásbakapcsolódása eddig ismeretlen fokra emelte a nézőtömegek felindultságát. A nézők átvették a rendezést, állapítja meg Plscator és Így folytatja: "... nézőtér ós színpad külön-külön megszűnt és az egész szinház egyetlen nagy gyülekezési teremmé, egyetlen nagy csatatérré, egyetlen nagy tüntetés színhelyévé vált. Ez az egység volt a végérvényes bizonyíték arra, * y a politikai szinház agitációs ereje felmórhetetlen" Hogy milyen jellegű volt a tömegek együttműködése az összekapcsolódott színpadi és filmbeli eseményekkel, az ezúttal világos. Most nem politikailag kiélezett beszédekkel provokálták az együttműködésre a nézőt, mint a Vörös Zsivaj Revüben, hanem művészien ábrázolt tények súlyával. "Együttjátszásuk" nem a színpadi cselekmények aktiv alakításában, nem az osztályellenséggel /a burzsoá alakja/ való összeütközésben jelentkezett, hanem spontán, egyetértő akaratmegnyilvánulásokban. ^ Minden néző a valóságban maga is átélte az ábrázolt kort. Sokan közülük Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg legszorosabb harcostársai voltak. Egyéni sorsuk pergett le előttük, és összeolvadt egy szörnyű háború és egy elárult forradalom tragédiájával. "Együttjátszásuk" mély megrendülésből, a meggyőzően, megdönthetetlen erővel rájuk zuduló érvekre való spontán, indulati reagálásból eredt, amelyet a történet-nyujtotta élmény váltott ki. Nemcsak a Piscator-revü előadásainál, hanem a proletár-színház történetének minden szakaszában és a szinjátszóosoportok, tornász-együttesek, agitprop-csoportok stb. minden előadásánál találkozunk a proletár nézőknek a művészi agitációs- és propaganda-rendezvények hatására megnyilvánuló spontán vélemény-nyilvánitásának jelenségével. Persze ennek a legkülönfélébb jelentkezési formái voltak:
- Ill -
Közbekiáltások. A munkásnéző megmondta spontán véleményét a szinpadi alaknak /rendőröknek, szakszervezeti hivatalnokoknak stb./. Sokszor a szinpad és a nézőtér között vita kerekedett. Reakciós, gyűlöletes tipusok alakitóira székeket és sörösüvegeket dobált, minthogy első felindulásában nem tudta az ábrázolt szinpadi alakot a színjátszótól megkü-. lönböztetni. Gyakran átmásztak a rivaldán és a színjátszókat öklükkel vagy széklábakkal fenyegették meg. Az is előfordult, hogy a színjátszókat nézőtársaik rögtön az előadás után meglesték és megfenyegették, amennyiben elállatiasodott tiszteket, képmutató papokat stb. alakítottak. Sokszor előfordult, hogy a nézők munkásindulók spontán éneklésébe kezdtek. A nézőtéren általánosan eluralkodó, növekvő nyugtalanság, ha a szinpadi viták kiéleződtek, megszokott jelenség. Az izgalom tetőfokán tetszést nyilvánító tapssal vagy más megnyilvánulás kíséretében ugráltak fel helyeikről a nézők. Ezek az általános jelenségek a forradalmi színházak és nézőinek sajátos, az osztályharc-kialakitotta indulataival magyarázhatók. Mert ez a szinház az osztályharc színháza volt. A munkások és a munkások problémáinak színháza, az éhséget és a társadalmi nyomort mutatta be. Égetően aktuális volt és a munkás, akinek öntudatát a kor összecsapásai formálták ki, aki megtanult gyűlölni, mert eltiprott volt és jognélküli, aki a háború, az infláció és később a válság minden terhét a saját vállán érezte, nem maradhatott érzéketlen színházának ezzel az aktualitásával szemben. Résztvevő volt a színházban, mint maga a szinház, A játék meghatározott helyei felkeltették naiv, nyers élménytfelfogó képességét és az igazsággal és az igazságtalansággal szembeni helyes Ítéletét. A valóságot művészi sűrítésben szembeállították a munkásnéző öntudatával. E - 112 -
két összetevő találkozása adta a forradalmi színház spontánul aktivizáló hatását, amint ezzel a Csak azórt is! revílben is találkoztunk. Ezért helytelen, amikor Ernát Schumacher azt Írja 17 /, hogy az ilyesfajta reagálás visszahatása "negativ komplexum", mert a néző azért menekül szuggesztióba, hogy az osztályharc "valóságban érzett fogyatékosságait" legalább a színpadon megoldja, éppen megfordítva; Csak miután az oastályharo élménye kialakította a néző öntudatát, tud ilyen módon reagálni. Akaratnyilvánítása a színházban a valóságban tanúsított haroos magatartás kifejezője és nem helyettesitője. A Csak azért is! revü- hatáaa azonban nem csupán a nézők érzelmi aktivizáláaából állt. Plaoatornak sem ez volt agyedüli célja. Osupán a munkásközönségre gyakorolandó propaganda- és nevelő-hatáa egyik mozzanatának tekintette ezt. Inkább arra törekedett, hogy bebizonyítsa, "ez a világnézet /a marxizmus - K. Pf./ és mindaz,ami belőle származik, a legmegfelelőbb a mi korunk számára.18/ Ehhez válogatta ki a német munkásmozgalom számára legtanulságosabb korszakot, az első világháború és a forradalom korszakát. Hitelea anyag /Llebkneoht, Landberg, Ebért, Scheidemann beszédei, röplapok, ujaágidézetek/ növelte érvelnek bizo- ' nyitó erejét. A Csak azért is! revü nagyértékü ismereti anyagot nyújtott a munkásnéző számára.1^/ XXX
A következő években a revü láthatóan mindinkább az egész estét betöltő színpadi propaganda-előadás döntő művészi eszközévé válik, mind kis formájában, tehát csekély teohnikai felkészültséggel,kevés színjátszóval stb. /agltprop-müsor/, mind a nagy, ^Piscator által először gyakorolt formájában. Ez a jelenség könnyen magyarázható! a forra- 113 -
dalmi proletár-dráma még nem létezett* Megteremtése nagymértékű tapasztalatokat és dramaturgiai készséget követelt, ezzel pedig a szinjátszócsoportok drámairól még nem rendelkezhettek. A revü ellenben csak rövid drámai vagy kabarészerü műsorszámokat igényelt, és megírásuk már nem jelentett nehézséget a szinjátszócsoportoknak. Csupán más műsorszámokkal együtt, színpadi, ének- és zeneszámok laza sorozatává kellett összefűzni ezeket, valamely egységes gondolat köré. Egyik legjelentősebb és a NKISz szinjátszócsoportjait legerősebben befolyásoló ilyen revü az El a kezekkel Kínától! előadása volt. A revüt a "NKISz első számú agitpropcsoportja" az 1927-ben Hamburgban rendezett birodalmi ifjúsági nap tiszteletére mutatta be, Maxim Vallentin vezetésével. Formailag nem hozott semmi ujat - agitációs jelenetekből, politikai songokból és kabaré-szkeocsekből állt-, az ifjukommunisták azonban lelkesedéssel fogadták. Hatására a NKISz-nek uj szinjátszócsoportjai születtek, amelyek önállóan kis agitációs műsorokat és revüket alkottak. Németország forradalmi színházában, már a "Kékzubbonyosok" nevet viselő szovjet agitprop-csoport 1927 őszi vendégjátéka előtt, szóles körben találkozunk tehát művészi agitációs csoportokkal. Ezek biztos hatású alkotói módszereket és a politikai szinpadi-propaganda bevált formáit dolgozták ki. A "Kékzubbonyosok" vendégjátéka a nagy világgazdasági válság előestéjén, uj szakaszt indított el a forradalmi szinház történetében.
Az agltrop-csoport mozgalom fellendülése Az IAH központi bizottsága megállapodott a szovjet "Kékzubbony" munkásszínjátszó szervezettel, hogy egyik kabar ócsoportjük az októberi forradalmi ünnepségek alkalmából Németországban vendégjátékot rendez. 1927.október 8-án - 114 -
kezdte meg a "Kékzubbony" csoport - a munkások nevezték el "Kékzubbonyosok"-nak - németországi vendégjátékát a berlini Piacator-szinházban. Mintegy 1927 december közepéig az akkori birodalom minden nagyobb városában felléptek és produkciójukkal példátlan sikert arattak. A csoport műsora20^ a Szovjetunióban végbemenő szocialista épités témáit ölelte fel. Az egyes műsorszámok rövidek voltak és aktuálisak. A műsor a német néző számára szokatlan pontossággal pergett le. A függöny az egész műsor alatt nyitva maradt. Világítási effektusokat nem alkalmaztak. Kelléket és jelmezt csak a legszükségesebb esetben vettek igénybe és csak jeleztek velük. A hatás az egész csoport és az egyes szólisták erősen ritmizált előadásából fakadt, ez egyaránt megnyilvánult a beszédben, a zenében és a mozgásban is. A műsorban széles teret foglalt el a szatíra.Ez azonban nem annyira irodalmi formában és nyelvi kihegyezettségben jelentkezett, mint inkább meghatározott tipusok külső eszközökkel való parodizálásában.A megoldás illusstra^ tiv volt. A kimondott szónak általában csak csekély Jelentőséget tulajdonítottak. Kizárólag jelszavak, felhívások megformálása céljából használták a beszédet, ezzel szemben gyakran alkalmazták a plakátot, amely magyarázott, statikus áttekintést nyújtott vagy ábrázolta a jelszó optikailag ható formáját. A zenét és a táncot is bőven alkalmazták. "A népdaltól a slágeren keresztül az operaáriáig mindent felhasználnak. Különösen gyakran alkalmazzák a megzenésített gúnyverset, melyet népi hangszerek kísérnek. De a jazz-zenekart sem vetik meg. Táncformáikhoz egyaránt felhasználják a népi táncot, a szalontáncot és a géptáncot... A szalontáncot, mint kulturálatlant, parodizálják. A géptáncban ábrázolni akarják a mozgó gépet, a mozdonyt, az órát, a hengert, a futószalagot stb..."21' Ezek az alkotóelemek, minden színjátszótól sokoldalú tehetséget és technikai tökéletességet követelnek, a pre- 115 -
cizitás és a testen való uralkodás maximumát. Valóban, a "Kékzubbonyos" színjátszók a tánc és a zene területén egyaránt az egyéni és együttes teljesítmények eszeveszett forgatagát nyújtották, nagy művészi tudással, az előadásukon végigvonuló, magávalragadó ritmusban. Villámgyorsan épültek fel piramisok emberi testekből, és ugyanolyan gyorsan dőltek ismét össze. Szimbolikus képek és alakok formálódtak ki egy forgó tánocsoportból /mozdony, amelynek dugattyurudja a karok ritmikus mozgásából keletkezett, mintegy a kommunizmus előretörő erejét jelképezve/, szabatos tornagyakorlatok hirdették a szocialista testnevelést stb., stb. A műsor a napilap rovatainak tartalmilag megfelelő műsorszámok egymásutánjából alakult. Ez az élő újság 22/
műfajából eredt. ' A "Kékzubbonyosok" e Szovjetunióban megalakulásuk pillanatától kezdve ezt a műfajt játszották. érthető, hogy a "Kékzubbonyosok", akik nagyszerű ssnés és táncos teljesítményükkel a mai szovjet együttesekre emlékeztetnek, az elragadtatás igazi viharát váltották ki. Ahova csak eljutottak, mindenütt megelőzte őket a kitűnő politikai agitációa-osoport hire. XXX
A "Kékzubbonyosok" vendégjátéka a színjátszó- és egyesületi színházi-csoportokban hosszantartó, heves vitát váltott ki. Játékmódjukat és munkamódszerüket behatóan elemezték, a csoportok saját eddigi munkájukat újraértékelték éa birálóan vizsgálták felül. Az HKP és a NKISz, valamint a proletár tömegszervezetek vezetői résztvettek ezeken a vitákon és tanácsokat adtak arra vonatko óan,hogy a csoportokat a "Kékzubbonyosok" mintájára hogyan szervezzék át és hogyan javítsanak munkamódszereiken. Ahol csoportok még nem voltak, ott megalakították azokat, elsősorban a Kommunista Ifjúsági Szövetség fiataljaiból.Már fenn- 116 -
álló esinjátSBÓ- vagy egyesületi színházi-csoportokból kisebb részek szakadtak le és fordultak kizárólag az akutális színpadi agitáció irányába, a "Kékzubbonyosok" példájára. Szerte a birodalomban ugy nőttek ki az agitprop-oaoportok, a Maxim Vallsntin-vezette "NKISz első számú csoportja" mintájára - igy nevezték most magukat -, mint a gombák a földből. Hatásos, szemléltető neveket választottak, mint "Vörös Szócső", "Vörös Kovácsok", "Támadók", "Munkáscsapat balra" stb. Már félévvel a "Kékzubbonyosok" vendégjátéka után, az agitprop-osoportok birodalmi konferenciája alkalmával, 1928 tavaszán, 65 agitprop-együttes működött, egy évvel később pedig az NKP és NKISz keretén belül kereken 180-ra nőtt az agitprop-együttesek száma. Ez a gyors növekedés azt mutatja, hogy az agitprop-csoport mozgalom tömegjellegűvé vált. Az agitprop-együttesek számszerű növekedésével együtt,a "Kékzubbonyosok" vendégjátéka értékelésének eredményeként, lényeges változások történtek a csoportok munkáján belül ia. Megállapították, és ez általános tapasztalat volt, hogy a "Kékzubbonyosok" a legkevesebb technikai eszköz alkalmazásával a politikai hatékonyság maximumát érték el. B megállapítás következtében elkezdték a csoportok teohnikal és sEemélyzeti apparátusának átszervezését. A osoportok politikailag megfelelő és művészileg tehetségesebb színjátszóit megtartották, a majdani agltprop-csoport magvaként. Szárnak nem volt több 10-15 színjátszónál. Egyes csoportok, mint a hamburgi "Snegeoselők" még ennél la kevesebb színésszel dolgoztak. Ha a körülmények megfelelőek voltak - ahol még senei csoport nem tartozott az együtteahez -, azt is megszerveBték. Legtöbbször osak úgynevezett ritmus-csoportot.Ennél la elterjedtebb volt azonban, hogy maguk a színjátszók tanultak meg hangszeren játszani. A zenekar létszámával való kibővülés akadályozta volna as agitprop-együttaat mozgékonyságában az utcai agitációk és a turnék alkalmával. - 117 -
Különösen a technikai apparátust csökkentették kérlelhetetlen következetességgel» A történelmi revü és színdarab előadása világítási és diszitő szakembereket igényelt. Jóllehet egyes berlini szinjátszócsoportok már eddig is stilizált, csak a színhelyek jelzésére szolgáló díszleteket használtak - összeragasztható, könnyen szállítható vászonlapokból de a forradalmi színházi együttesek többsége még naturálisan megépített elemekből álló színpadképet alkalmazott. Hasonló volt a helyzet a jelmezekkel és a kellékekkel is. A csoportok ezeket nagy ládákban szállították fellépésről fellépésre. Most már - és erre a "Kékzubbonyosok" kiváló példát mutattak - a színhelyeket csak jelezték, és a jelmezek terén is igy jártak el. Ez a csoportok eddig még soha nem látott mozgékonyságát eredményezte és ugyanakkor a műsor is sokkal pergőbbé vált. A leirt technikai, szervezeti és személyi változások a színjátszó csoportok munkájában előfeltételei voltak a tartalmi, müvészi-formai és módszerbeli változtatásoknak is. Az aktualitás, amely a "Kékzubbonyoaok" műsorszámainak tartalmilag meghatározott lényegbeli vonása volt,mindinkább meghatározója lett a német csoportok műsorainak is. A helyi vagy általános politikai eseményeket - ha a Kommunista Párt agitációja szempontjából jelentősek voltak -, a csoportok azonnal megragadták, faldolgozták éa a legkülönfélébb színpadi, zenei és előadói eszközökkel ábrázolták. A napi politikai eseményekre történő gyors reagálás nem volt újdonság a szinjátszócsoportok számára. Az eddig bemutatott revük, rövid műsorok vagy egyes kabaréazerü jelenetek legtöbbször aktuálisak voltak. De most az aktuális műsorszámok különlegesen kedvező helyzetbe kerültek, szemben a műsor más számaival vagy egészében más műsorokkal, amelyek elmélyült politikai-nevelő-hatást váltottak ki} mint például a némot és a nemzetközi munkásmozgalomból me- 118 -
ritett, a munkásmozgalom vezetőinek: Leninnek, Liebknechtnek és Luxemburgnak életéről szóló vagy a jelenlegi osztályharc legkülönfélébb területeiről vett témák feldolgozásai. A színháznak .agitációs és propaganda szerepe volt. Most a "Kékzubbonyosok" vendégjátéka után előtérbe lépett az agitátori szerep. Sok figyelmeztető vélemény óvott újra éa újra a politikai-aktualitás szempontjának túlhangsúlyozásától, mert ez a szatirikus kabarészerü alkotási módszerek állandó erőszakolását jelentette és végül e módszer egyeduralmát az agitprop-szinház színpadán. Minden lehetséges témát szatirikusán dolgoztak fel, illetve egyre inkább csak olyan témát választottak, amely az ilyenfajta feldolgozásra alkalmas volt. Lényeges, sürgősen a közönség elé tárandó témákat űztek el műsorukból, csak azért, mert nem lehetett a szatíra eszközeivel színpadra vinni őket. E helytelen irányú fejlődós ellen, amely már az 1928aa év folyamán megnyilatkozott - a "Kékzubbonyosok" hatájára megindult uj áramlat kezdetén -, lépett fel a "Vörös Szóoső" agitprop-csoport és vezetője, Maxim Vallentin. Maxim Vallentin már 1928 áprilisában figyelmeztetett egy oikkében az agitprop-müsorokban jelentkező szatirikus jelleg és az aktualitás túlértékelésének veszélyére. "Alapvető élményekkel kell a nézőt történelmileg jogos követeléseink kiharcolása érdekében vihardezetté tennünk. Tehát nemcsak a n a p i követelmények /kiemelés tőlem- K. Pf./ érdekében. Ez az agitprop-csoportok propaganda-feladata."23/ Vallentin utalt a "Vörös Szócső" által előadott Halló, ifjumunkáa kolléga! cimü propaganda-revüre,amelyet a NKISz-ezervezte birodalmi ifjúsági nap alkalmával mutattak be, 1928. március 21-én Chemnitzben. Ez volt az első ilyenirányú kísérlet. Miben rejlik ennek a propagandajátéknak a jelentősége? Mindenekelőtt, amint elme is mutatja, a munkásifjusághoz szói. Az első részben azokat a társadalmi körülményeket mutatja be, amelyek között a munkásgyerekek felnőnek: - 119 -
a nyomort, a rosaz lakásviszonyokat, az iakola hazug, vallásos nevelését. A második részben üzemükben látjuk az ifjúmunkásokat. Itt állandóan a felmondásnélküli elbocsátás réme fenyegeti 5ket, a rendőri erőszak, az üzemi balesetek stb. Az egyes ember mindezzel szemben nem tud helytállni. Az egyemberként véghezvitt cselekvésben rejlik az ifjúmunkások ereje és ez a siker egyetlen, fegyvere. A játék érdekes megformálásáról mondja Bieter Steinte : "A kórus lépcsőzetesen három csoportra osztva /jobb, bal, középső/ a színpadon az egyes jelenetek keretéül szolgál. Elsősorban propaganda feladata van. Rövid, tömör mondatokkal kapcsolódik bele a szinpadi játékba, magyarázza azt. Jelzi a jelenetek színhelyét, zajokkal festi alá a játékot, résstvesz a játékban, mint az egyes események szemlélője a színpadon, levonja a végkövetkeztetéseket, politikai jelszavakat hirdet és cselekvésre hlv. Tehát sokoldalúan és mozgékonyan kapcsolódik a színpadi történésbe. •• A színjátszók a kórusból kilépve az előszínpadon játsszák el jeleneteiket." Ennek a színpadi szerkezetnek eredményeképpen "a tipikus, reális eseményeket a drámai sűrítés eszközeivel ábrázolják" és ugyanakkor a kórus "'ágitativen" /mint bizonyos napi politikai tényezőt/ és "propagandisztikussn" /mint általános világnézeti tényezőt/ kommentálja ezeket. Most már érthetővé válik, milyen jelentősége volt a Halló, ifjumunkás kolléga! propagandajátéknak az agitproposoport mozgalom szempontJábdl. A "Vörös Szócső" műsora hasznos hozzászólás volt az agitprop-együtteaek helyzetének és fejlődésének kérdéséhez. Példát mutatO-ttL arra, hogyan oldják meg feladataikat tematikai és módszerbeli szempontból egyaránt. Bebizonyította, hogy a feladat nem a műsorban szereplő aktuális politikai és szatirikus mondanivaló hangsúlyozása vagy lebecsülése, hanem éppen a helyes sulyelosztás. Elsőizben ábrázolta a "Vörös Szócső" a munkásifjuság problematikáját, átfogó változások /propa- 120 -
ganda/ és az aktuálisan megváltoztatandók /agitáció/ szempontjából. Számos agitprop-csoport vagy megértette a "Vörös Szóoső" figyelmeztetését vagy maga is hasonló végkövetkeztetésre jutott. Különösen a már évek óta fennálló, tapasztalt csoportok dolgoztak ennek megfelelő módon még akkor is, ha az aktuális műsorszámok - különösen a választási harook idején - sosem tűntek el műsoraikból. Ez helyes is volt és mutatta a csoport munkájának a politikai gyakorlattal való szoros összeolvadását. Az agltprop-együttesek többsége azonban megmaradt a kabaré jellegű agitációs műsornál. Különösen az újonnan alakult osoportok fetisizálták a "Kékzubbonyosok" produkcióját, kritikátlanul lemásolandó példaképnek tekintették. A "Kékzubbonyosok" másolása más szempontból is csirája volt a helytelen fejlődésnek. Az előadások optikai szempontból is rendkívül hatásos képe, amelyet az alakok elhelyezésével, parodizáló, illusztráló, és magyarázó plakátokkal, Jelszavakkal ellátott szalagokkal oldottak meg, as agltprop-együtteseket arra csábította, hogy mindazzal versenyre keljenek. Jóllehet a német agitprop-szinházban még a "Kékzubbonyosok" előtt kialakultak ezek az alkotóelemek, azonban messze nem játszottak döntő szerepet. Amint láttuk, a forradalmi kabaré kazdeti időszakában, a hercegek kártalanítása ellen irányuló szatíra még az ilyen külső, parodizáló eszközökből nyerte hatását. A következő évek folyamán azonban a szatíra irodalmi formája nyomul mindjobban előre - ha néha még primitiven is -, a prózában mondott vagy énekeit m*6 vált orrá a képszerü-plakátszerü formák fölött. A "Kékanbbonyoaok" szatirikus stílusának átvételéből keletkezett as a veszély, hogy az agitációs müaor politikai érvel külsőséges, plakátszerü karikatúraként, jelszóként jelentkeznek, sőt, az a veazély ls, hogy az eljátszandó és elénekelendő érveket egyszerűen plakáttal helyettesitik /"Lépj be a Kémet Kommunista Ifjúsági - 121 -
Szövetségbe!" "Le Hindenburggal, jöjjön Thälmann!"/. Hogy a felhívásnak ez a kategórikus formája nem meggyőző ás alapjában véve nem is érv, az kézenfekvő. A jelszó csak megállapít és sémit sem bizonyít. Hasonló módon hatott a "Kékzubbonyosok" beszédbeli másolása is. Mert beszédjük is túlnyomórészt agitáció volt, jelszavakat mondott ki. Megállapítható, hogy a szovjet agitációs együttes nagyszerű teljesítményei a német agitprop-szinházból ellentétes hatást váltottak ki. E negativ hatásnak, melyet az előbbiekben részleteztünk, az oka abban rejlik, hogy a "Kékzubbonyosok" játékmódját elégtelen módon bírálták. Azokat az iránytmutató szavakat, amelyeket Wilhelm Pieck a németországi vendégjáték alkalmával irt a "Vörös Zászló"ba, hosszú ideig messzemenően figyelmen kivül hagyták: "Remélem, hogy a berlini propaganda-csoportok vezetői,vagy ami még jobb lenne, e csoportok minden tagja, megragadta az alkalmat, hogy a "Kékzubbonyosok" munkáját megnézze. Nem azért, hogy mechanikusan átvegye azt, hanem hogy tanuljon belőle. A kollektíva szoros együttműködése a propagálandó eszme megvalósítására... egyezerüség az előadásban és a segédeszközök felhasználását illetően, szigorú fegyelem, a legszorosabb kapcsolat a tömegekkel, a párttal ós a politikai eseményekkel..."2^ Mégegyszer hangsúlyoznunk kell,, hogy elsősorban az agitációs és propaganda munkában tapasztalatlan, újonnan alakult csoportok voltak azok, amelyek a fentjelzett hibás fejlődés útjára tértek. Ezek a csoportok voltak a német agitprop-szinházban a politikai sematizmus és a formai sablon hordozói. E jelenségek különösen az évtized végén váltak világosan felismerhetővé. A "Kékzubbonyosok" nagyjelentőségű, iránytmutató alkotói és ábrázolási elvei komoly befolyást gyakoroltak a forradalmi szinjátszócsoport-mozgalom struktúrájára. Számos együttes megértette, hogy a "Kékzubbonyosok" sikerének titka nem az előadás külső formai eszközeiben, hanem az - 122 -
együttes magae erkölcsi, politikai ós művészi minőségében keresendő. Minden egyes szinjátszó sojcoldalu tehetség volt, táncolt, énekelt,tornászott és kitűnő mimikai képességekkel rendelkezett. Alkotó tagja volt együttesének és politikailag magas fokon állt. Az együttesnek és színjátszóinak magatartásából számos német szinjátszócsoport a helyes tanulságot vonta le. E példából kiindulva szorgalmazták saját szinjátszócsoportjuk egész munkájának alkotói gazdagodását.
A forradalmi erők győzelme a Német Munkás-Szinházi Szövetségben Az 1928-as óv még egy jelentős eseményt hozott a proletár műkedvelő szinházi front életébe. A Német MunkásSzinházi Szövetség, a német munkásszinház legnagyobb és legjelentősebb tömegszervezete2^ olyan szövetségi elnökséget választott, amelyben a forradalmi szinház legjelentősebb képviselői is résztvettek: Arthur Pieck, a "Vöröszubbonyosok" elnevezésű kommunista agitprop-csoport vezetője és Arthur Fröhlich, az egykori egyesületi szinjátszócsoportból kialakult, egyik legrégibb és legjelesebb berlini kommunista csoport, a "Vörös Fáklyák" vezetője. Balázs Béla a Szövetség művészeti vezetője lett. Ez a győzelem a NMSzSz baloldali ellenzékének évekig tartó,fáradhatatlan és célszerű politikai munkájának eredménye volt. A NKP X. Pártértekezlete /1925 nyara/ eredményeként a szinpadi propaganda szemmelláthatóan fellendült. A forradalmi ellenzék a NMSzSz-ben is megkezdte előrenyomulását. Az előrenyomuláet a nagy-berlini NMSzSz első kerülete indította el. A forradalmi szinjátszócsoport mozgalom ebben a kerületben elejétől fogva fejlett volt. Arthur Fröhlich, az ebben az időben a NMSzSz-hez tartozó nyolc - 123 -
berlini kommunista szinjátszócsoport egyikének vezetője még 1925 elején felhívta a HEP központi bizottságában működő központi agitprop-osztály figyelmét a Német MunkásSzinházi Szövetségre. Ezideig az NKP nem sok figyelmet szentelt e szervezetnek. Ennek oka elsősorban nem a kommunista szinjátszócsoportok szektás nézetei, hanem inkább a szövetségnek a forradalmi gyakorlattól való elszigeteltsége volt. Megszületett a határozat: a NMSzSz-re gyakorolt befolyást meg kell erősíteni, ütőképes belső baloldali ellenzéket kell teremteni. Ehhez a Szövetségben működő kevésszámú kommunista csoportot egységes, jól megszervezett frakcióvá kellett összefogni és legfőképpen növelni kellett számbeli erejét. A cél a Szövetség slnökségi pozícióinak megszerzése volt. A munka megszervezésével Arthur Piecket, a berlini Proletárszlnpad művészeti vezetőjét bizták meg® A határozat első eredményeként - a hercegek kártalanításával kapcsolatos felvilágosító munka idején -, egy sor kommunista és balra orientálódó szinjátszócsoport csatlakozott a NMSzSz-hez. A baloldali ellenzék megerősödése már 1926-ban, a 9-ik szövetségi gyűlés alkalmával világosan felismerhető volt. Sikerült megszerezni a szükséges szótöbbséget ahhoz a döntéshez, hogy az 1928-ban tartandó szövetségi gyűlés helye Berliriben legyen. így a következő szövetségi gyűlés előkészítő munkája szempontjából kedvező feltételek születtek az ellenzék számára. Willi Seidel,a berlini Proletárszlnpad tagja éles támadást intézett a Szövetség vezetősége allen, a hercegek kártalanításával kapcsolatos határozatlan magatartásuk miatt. Ez a kérdés as egész proletariátus Ugye volt és nemcsak egy párté, következésképpen a Szövetségnek fel kellett volna szólítani csoportjait, hogy segítsék elő propagandájukkal a nép helyes állásfoglalását. Ez nem történt meg, s ezért csak kevés osoport állította munkáját e propaganda szolgálatába. A Szövetség vezetősége ebben az esetben is uszály-
- 124 -
politikát folytatott, • ezzel végeredménybea világosan kifejezte egész, határozatlan, harcot kerülő magatartását. Seidel a Szövetség vezetőségének munkájában a kapitalizmus viszonylagos megszilárdulása időszakában elkövetett tipikus hibákat támadta meg. Annak ellenére, hogy az egyesületek kispolgári és polgári műsoraival szemben zajos támadások hangzottak el, szemmellátható jobbra tolódás tapasztalható. Ez nem is történhetett másként} hiszen a szövetség elnöke 1924-től 192«-ig Alfred Jahn volt, maga is a zömében kispolgári jellegű "társadalmi kordrámák"-at kiadó vállalat tulajdonosa. A baloldali ellenzék, egy év alatt, a NMSzSz 1927-es birodalmi konferenciájáig, jelentősen megerősödött. A konferenoián, melynek képét már az ellenzék határozta meg, Arthur Pieck - 1926 tavasza óta a nagy-berlini kerület első elnöke -, már mint rendes küldött jelent meg. Háromnégy kerület - elsősorban Berlin, Hamburg és Dortmund -, egyöntetűen egy sor haladó javsslat mellé állt. Ezidőtől kezdve a Szövetség sajtóorgánumában, a nMunkásszinpadn-ban megjelent néhány olyan oikk, amely világosan elhatárolta magát a lap többi részének kispolgári, reformista tartalmától.27/ Az agitprop-osoport mozgalomnak a "Kékzubbonyosok" vendégjátéka utáni fellendülése szintén hozzájárult a forradalmi színjátszó osoportok helyzetének megerősödéséhez. A berlini ellenzéket eddig csak Hamburg és Dortmund támogatta, most már széles mozgalomra támaszkodhatott. Egy sor újonnan alakult agitprop-osoport csatlakozott a HMSzSzhez. A Szövetségbe már régebben beszervezett, reformista egyesületi szellemben foglalkoztatott osoportok többsége ráeszmélt politikai feladatára, elazakadt a "társadalmi kordrámától" és elindult a szinpadi agitáoió utján. A Kommunista Párt - agitáolójának terjesztése szempontjából néhány hónap leforgása után már mindinkább számithatott a meglevő csoportokra. Műsoraik politikailag és művészileg - 125 -
átütőbbek lettek. Politikailag és szervezetileg megerősödtek. A berlini kerület hónapokkal a szövetségi gyűlés előtt felhívást intézett valamennyi agitprop- és egyesületi-szinjátszócsoporthoz, hogy közös munkával rendezzenek kiállítást. Az egyesületi csoportok általában nem reagáltak a felhívásra és igy a munkásszinházak tevékenységét bemutató kiállítás rendezésében csupán a berlini agitproposoportok vettek részt. Harry Wilde, a "Berlini Proletár Kísérleti Színpad" tagja, a "Munkásszinpad" egyik cikkében ezt Írja: ez a kiállítás már abban is különbözött minden eddigi színházi kiállítástól, hogy a bejáratnál nem Reinhardt, hanem Marx Károly mellszobra állt. Minthogy az osztályharc élesedett, "a NMSzSz tevékenységének is fokozottabban osztályharcosnak kell lennie, ha kitűzött céljaihoz hü akar maradni". 2 ^ A kiállítás tartalmas anyagát hat részben állították össze. A küldöttekre mély benyomást gyakorolt. A berlini agitprop-csoportok rendezte számos vitaest, előadás és fellépés mellett a kiállítás egyik legmeggyőzőbb eszköznek bizonyult arra, hogy a küldötteket a berlini ellenzék számára megnyerje. Néhány nappal a szövetségi gyűlés előtt a forradalmi szinjátszócsoportok berlini és más városból érkezett küldöttei között frakció-megbeszélések folytak. Újra meghatározták a célt: a Szövetség reformista elnökségét el kell mozdítani ós forradalmi elnökséget kell választani. Különösen fontos volt a vita irányításának kérdése. Megállapodtak abban, hogy Arthur Piecket javasolják a gyűlés elnökévé. Arra az esetre, ha a szövetségi gyűlésen balsiker következnék be, már előzőleg benyújtottak néhány olyan javaslstot, amelyeknek elfogadtatása biztosítaná a balra orientálódó szinjátszócsoportok erősebb befolyását a Szövetség sajtóorgánumára és az egész szövetségi munkára. Az 1928. április 8-án és 9-ón az Union ünnepi termeiben ülésező szövetségi gyűlés azonban beváltotta a várt - 126 -
sikert. A döntő poziciók az ellenzék kezébe jutottak. A vitát és a gyűlés egész lefolyását végig a forradalmi erők irányították. A reformista vezetés híveinek minden egyes hozzászólása után Arthur Pieok azonnal két-három ellenzéki szónoknak adta meg a szót. Ha nem jelentkeztek, sok esetben még akkor is felszólította őket; a baloldaliak azonnal és talpraesetten zúzták szét az előttük felszólaló érveit; mindannyian beszédhez szokott munkásszinjátszók voltak, a párt legjobb agitátorai. A baloldaliak állandóan támadtak és hozzászólásaik meggyőzőek voltak. Ehhez járult még az a mély benyomás, amelyet a berlini csoportok tevékeny szövetségi összmunkájaként létrejött kiállítás gyakorolt a küldöttekre. A Berlinben egyhangúlag megválasztott elnökség tehát nem csupán a jó előkészítő munka eredményekónt jött létre, hanem kifejezte az ellenzék egészében iránytmutató, művészeti-politikai munkáját. A volt berlini kerületi elnökség nem ok nélkül léptette fel a gyűlés színhelyén a hamburgi "Szegecselők^-et és a berlini ,fVöröszubbonyosok'*-at, a birodalom két legjobb agitprop-csoportját. A küldöttek többsége számára teljesen uj játékmód, a műsorok magávalragadó ritmusa meggyőzően bizonyította a forradalmi szinjátszócsoportok munkájának magasabb színvonalát. Az ellenzék győzelmét az eddig elmondottakon tul még az is magyarázza, hogy a Szövetség művészeti, politikai és szervezeti munkája már hosszabb idő óta hanyatlott. A gazdasági Jelentések és a beszámoló teljes kudarcot hoztak napvilágra. A tagok száma ijesztő mértékben leapadt, a pénztárt magas adósságok terhelték. A könyvtárban már nem volt valamirevaló, sőt egyáltalán nem volt könyv, a Szövetaég közlönyének kiadását meg kellett szűntetni. A küldöttek többségének Jogos elégedetlenségét a baloldaliak ügyesen használták fel és a hangulatot, a Szövetség elnökének, Alfred Jahn kiadónak kapitalista ügyködésére vonat-
- 127 -
kozó ténybeli bizonyítékokkal még szították ls. Mintapéldáját mutatták a jé kommunista tömegmunkáaak. A baloldali erők NMSzSz-beli győzelmének jelentősége megnövekedett, amikor 1928-ban az opportunista jobboldali-, ak valamennyi tömegszervezetben megkezdték támadásaikat. Ezután az ellenzéki erők tömeges kizárása következett. A baloldaliaknak a NMSzSz-ben aratatt győzelmével a legnagyobb proletár színházi szervezet, csepartjaival együtt a kommunisták kezébe került.Ez a tény majd az 1929-től 1933ig tartó nagy világgazdasági válság időszakában válik hatalmas jelentőségűvé. A szövetségi gyűlésen elfogadott határozat már nagy vonásokban felvázolta Németország Munkás-Szinházi Szövetsége /most Így nevezték el a Német Munkás-Szinházi Szövetséget/ további fejlődésének irányát: "Németország Munkás-Szinházi Szövetsége, amely mint proletár kulturális szervezet a legerősebben érdekelt a munkások kulturális felszabadításában, megállapítja, hogy ez a felszabadítás is csak a proletariátus politikai és gazdasági felszabadításával együtt mehet végbe. Németország Munkás-Szinházi Szövetsége ezért felszólítja tagjait, hogy politikailag és gazdaságilag egyaránt szervezkedjenek. Gazdaságilag a szabad szakszervezetekben, politikailag pedig aktban a munkáspártban, amely a proletariátus forradalmi felszabadítását irta zászlajára. Ma, amikor a Szövetség alapítása idejéhez viszonyítva az osztályellentétek még jobban kiéleződtek - már 1908-ban is osztályharcos szervezetnek tartották -, az uj helyzetben a Szövetségnek munkájával is szélesebb osztályharcos állásfoglalást kell tanúsítania, támogatőan kell segítenie a proletariátus forradalmi követelményeit és a legélesebben fal kell vennie a harcot a reakció és a burzsoázia képmutatásával szemben"»3®/
- 128 -
Erwin Piacator tevékenysége a Volksbühnénél és a Wollendorferthaaterben 1924 nyarán Brwin Piscator a berlini volksbühnéhez kötelezte el magát. Rendezései a Volksbühne történetében uj szakaszt jelentettek. A berlini Volksbühne, fejlődése folyamán mindinkább eltávolodott eredeti feladatátél, attól, hogy a munkásság harcos színháza legyen. Ez a negativ irányú fejlődés az első világháború után is folytatódott. A Volksbühne műsora alig különbözött Berlin magán- és állami színházainak műsorától. Jóllehet más vállalkozásokkal szemben elismerésre méltóan előnyös helyzetben volt, a munkásság széles köreinek igényeit, kiváltképpen pedig a Volksbűhnéhez tartozó ifjúság kulturális-politikai szükségleteit nem tudta kielégíteni. Az állandó ellentétre, amely a Volksbühne vezetősége és a munkásközönség forradalmi gondolkodású rétegei között fennállt,a vezetőség taktikai óvintézkedésekkel válaszolt; néha-néha bemutatott proletár témájú színdarabot is. Piscator szerződtetése is ilyen "baloldali gesztus", taktikai intézkedés volt. Piscator itteni tevékenységével megkísérelte, hogy visszaállítsa a Volksbühne osztályharcos szerepét. Három éves működése alatt Pisoator nyolc színdarabot 31/ rendezett'' ; ezek közül a legjelentősebbek Alfons Paquet Zászlók és Rohanó ár. valamint Bhm Welk Vihar Gottland felett oirnü müvei» Az első Pisoator-rendezte színdarab a Zászlók, Paquet drámája, melynek szinpadravitelét előzőleg a Volksbühne valamennyi rendezője visszautasította. A chicagói munkásság vezetői ellen lefolytatott 1889-es, úgynevezett "anarohista-per"-rel foglalkozik. Ugyanazokkal a módszerekkel, mint ahogy két évtizeddel később Joe Hill-re "rábizonyították a tettét", "bizonyították be" a chicagói munkásvezérek bűnösségét is és kivégezték őket. - 129 -
A dráma formai megoldásáról ós a rendezésről Flsoator ezt Írja: "Mint dráma, a 'Zászlót' az első olyan következetes kísérlet volt, amely a drámai cselekmény sémáját áttörte és a téma epikai folyamatát bontakoztatta ki. A 'Zászlók' az első tudatosan epikus dráma... A téma epikus kifejtésével Paquet következetesen az események gyökerének feltárására törekedett. Az előadás Ilyen közvetlen és erős hatását - az emberek elfelejtették, hogy az esemény husz évvel ezelőtt történt és összefüggésbe hozták a napi eseményekkel -, az 'általános érvényűségét* csak azzal lehetett elérni, hogy a rendezés megfpsztotta a témát különleges történelmi sajátosságaitól és felfedte lényeges társadalmi és gazdasági hátterét".^2/ Piscator, hogy mindezt szemléletessé tegye, a szünetekben, közbenső főcímeket vetittetett. A játék alatt a színpad jobb- és baloldalán elhelyezett két táblára ugyancsak szövegeket vetítettek, ezek a cselekményt magyarázták és a tanulságokat vonták le. Ilyen módon a dráma az eredeti, a történelmi egyedi eset síkjáról, "a tandráma magasabb sikjára"-^/ emelkedett. Piscator későbbi munkselveinek bizonyos csirái itt már világosan megmutatkoznak: azok a törekvései,hogy az egyes történelmi vagy egyéni eseteket mint a világot átfogó történelmi folyamat részét szemléltesse. A Zászlókban eszközül a szövegvetitést alkalmazta, később a szövegeket főképp filmmel egészíti ki. A Rohanó ár bemutatója 1926. február 21-én volt Piscator rendezésében. Mint dráma - Piscator megállapítása szerint - "visszaesést jelentett a Zászlókkal és a Csak azért isi cimü revüvel s z e m b e n " . M i g a Zászlókban Paquet megmaradt a történelmi esemény ténybeli,dokumentumszerű ábrázolásánál, a Rohanó árban, amelynek témája az Októberi Szocialists Porradalom, csaknem teljesen kiküszöbölte a valóságot. Olyan cselekményt ábrázolt, amely az orosz forradalom történetében soha sem fordulhatott elő: a világforradalom győzhetne, ha véghezvitelére a forradalmi - 130 -
erőknek kellő mennyiségű pénz állna rendelkezésükre. Granka ümeitet, a vezér éppen ezért eladja Pétervárt egy öreg zsidónak, aki aztán Angliának adja tovább a várost. A forradalmárok kénytelenek visszavonulni az erdőkbe, ümeitet beleszeret egy svéd nőbe, azonban csalódik benne, mert az átpártol a fehérgárdistákhoz. A vezér visszatér Pétervárra, fellázitja a proletariátust és legyőzi az ellenforradalmat. Az orosz forradalom vezető erőinek ilyen önkényes beállítása ellent mondott Plscator politikai nézeteinek. Paquet önigazolásával szemben: "nevezzétek, énfelőlem, romantikának; ez a költészet joga!", Plscator szembeszegezte saját nézetét: "romantika, ebben a témában, ma, ebben a korban nem Joga, hanem jogtalansága a költészetnek".3-*^ És a próbákon Plscator az Íróval együtt átalakította a darabot. "A színdarab a szinpadon született - Írja Erwin Plscator - ... nem tudtam előre megállapított terv szerint rendezni... a színész az utolsó próbákig nem tudta áttekinteni szerepének egészét". 3 ^ A darab betanulására és újraalkotására kiszabott három és fél hót alatt nem születhetett politikailag egyértelmű és művészileg tökéletes rendezői alkotás. Befejezetlen és tökéletlen volt az előadás, mint a következő évek csaknem valamennyi Piscator-rendezése. Minden esetben át kellett dolgoznia az eredeti költői müvet és helyesbítenie kellett a korLátolt politikai mondanivalót. A Rohanó ár esetében a szerző a mesét egy forradalmár nem tipikus sorsa köré fonta és közben ráadásul még azt hitte, hogy Lenin vonásaival ruházta fel. A müvet a rendezés a színpadi átdolgozás és a filmmel történő kiegészítés utján igyekezett helyesbíteni. Hogy ez mennyiben sikerült, azt a "Yöfcös Zászló"-ból tudjuk meg: "Ami forradalmi hatásban elérhető volt, azt Plscator a szinház és a film összekapcsolásával, tempóval, felkorbácsoló jés felkavaró dinamikával elérte. Rendezése szerencsére megöli Paquet s z e l l e m é t " A "70- 131 -
rös Zászló" azonban rámutat az előadás azon helyeire le, ahol "Paqueten kellett mérgelődni". Piscator legfontosabb rendezése a berlini Volksbühnénél Ehm Welk vihar Gottland fölött cimü drámájának 1927. március 23-1 bemutatója volt. A Volksbühne története uj szakaszának kezdetét, Piscator számára pedig, rendezői elveinek első ragyogó bizonyságát jelentette ez a bemutató. Erre a rendezésre azért került sor,mert a balra tolódott értelmiség és a Volksbühne ifjúsága elégedetlen volt a színháznak - műsorában is megnyilvánuló - ideológiai állásfoglalásával. Piscator rendezései megfeleltek ugyan e rétegek elképzeléseinek, rendezései azonban csak egyedi jelenségek maradtak a színházban. A vezetőség, amint Piscator Írja, "megint rádöbbent, hogy számolnia kell a tagság fellázadásával. Természetesen nem változtattak álláspontjukon, hanem - rég bevált módszer szerint - engedményt tettek, amely - igy spekuláltak - az ellenzéket lecsillapítja majd. Ezért került sor a Vihar Gottland fölött rendezésemre. A vezetőség szándéka világos volt: a mü tartalmában forradalmi, cselekménye azonban 1400-ban játszódik, tehát még az én rendezésem sem tudja tul veszélyesen aktualizálni. A darab a vitaliánusok*/ utópista-kommunista kalóz-szöveteégének sorsával foglalkozik. A középpontban vezérük, Störtebecker cselszövései állanak. Hansa-ellenes harca személyes indítékokból adódik - azt akarja, hogy újra junkerként ismerjék el. Egy gazdag heroegkisasszonnyal kötendő házassága kedvéért elárulja a szövetséget. A vitaliánusok azonban - Asmus állt az élükre - elfogják és kix/
Vitaliánuaok /Viktualienbrüder/ a 14. és 15. században a Keleti- és az Északi-tenger hajósai, akik az ostromlott városoknak élelmiszert szállítottak. /"Viktuáliák"/ Támaszpontjuk Gottland volt /svéd sziget a Balti tengerben/. 1395-től kezdve, - amikor a német lovagrendek elűzik őket Gottland szigetéről - kalózkodnak, különösen az Északi-tengeren járó Hansa-hajókat támadják meg. 1401-ben Störtebeoker vezérsége alatt, a hamburgiak legyőzik őket. - 132 -
szolgáltatják a Hansa-belieknek. "Sokat fecsegő,szétfolyó, teátrálisan-romantikus, individuál-psziohológiai *lélekfestés'"39/ - Így értékelte a "Vörös Zászló" a darabot. Piscator, rendezésével, a középkortól az októberi forradalomig lejátszódó forradalmi felkelések nagyszerű festményévé alakította át a drámát. A Störtebecker körüli jelentéktelen epizódokat a kor osztályharcai kereteibe helyezte bele. A személyes indítékból lett "forradalmárral", Störtebeckerrel nyomatékosan szembe állította a forradalmár Asmust, aki csak az Üggyel, a szövetséggel törődik. Piscator Asmust Lenin maszkjában léptette fel. "Rendezése alatt /Piscator rendezése - K. Pf./ eltűnt - a szó legszorosabb értelmében eltűnt - Ehm Welk éretlen és naivan sematikus 'tragédiája' ós hamvából feléledt a világforradalom főnizmadara, amely a Szovjetunióban vivta ki első végleges sikerét."4^/ Mint már a Rohanó ár esetében is, a darab szerkezete és mondanivalója a próbákon lényegesen átalakult. Piscator nagy szövegrészeket húzott ki, kép-, szöveg- és filmvetítést illesztett bele az előadásba. Hogy érzékeltesse a forradalom folytonosságát a középkortól a Nagy Októberi Porradalomig, igen hatásos agitatív megoldást választott: miközben a filmben a színdarab főszereplői a nézők felé meneteltek, jelmezük állandóan változott. A jelmezek átalakulásából értette meg a néző, hogy a színdarab főalakJai a különböző korok forradalmi felkeléseinek /parasztháború, francia forradalom, párizsi kommün, októberi forradalom/ vezetői. "...Egyik felejthetetlen filmkép: amint valamelyik Lenint újra és újra lefejezik és uj alakban, uj hatásban mindenkor visszatér", Írja Alfred Kerr. 41 / A "Vörös Záazló" azt Írja, hogy "Piscstornak ez a mesteri teljesítménye az első sikerült kísérlet arra, hogy a történelmet a jelen azámára élővé tegyék." A Vihar Qottland fölött előadása a Volksbühne-ifjuság és a radikális értelmiség körében lelkes egyetértést, a - 133 -
Volksbühne vezetőségében azonban megdöbbenést és felháborodást váltott ki. A vezetőség nyilatkozatban fordult a rendezés ellen, mondván, Piscator a darabon "tendenciózuspolitikai átalakítást" végzett, "ezt pedig semmiféle belső szükségszerűség nem indokolta".*^ Már a következő előadáson kihúzták a kép- és filmbetéteket. Az előadásnak ilyenfajta megcsonkításával az egész társulat szembefordult. Heinrich Georg, a társulat szónokaként az előadás előtt a függöny elé lépett és társai nevében tiltakozását jelentette be. Piscator minden további rlőadástól megvonta nevét., 1927. március 30-án az Országházban a Volksbühne balszárnyának hivei nagy tüntetést rendeztek, amely Piscator és az osztályharcos Volksbühne melletti megnyilvánulássá vált. Ismert művészek és tudósok a "Vörös Zászló" 1927. április 5-i számában leközölt nyilatkozatban a Volksbühne vezetősége ellen fordultak.^^ Piscator rendezésének legjelentősebb eredménye az volt, hogy a Volksbühne ellenzéke Ifjú Volksbühne néven szervezetileg is megalakult és azonos cimü közlönyt adott ki. Az Ifjú VoLksbühne képezte alapját a később megalakulandó úgynevezett különrészlegeknek. A különrészlegek önálló szervezetet képeztek a Volksbühne tagságán belül. Amikor Piscator 1927 őszén megnyitotta saját színházát, az ottani proletárközönség magját a különrészlegek alkották, jóllehet, szervezetileg még akkor is a Volksbühne tagságához tartoztak. A különrészlegeknek az elnökségre gyakorolt nyomása olyan erős volt, hogy müsorköveteléseiket, ha hosszú harc után is, teljesiteni kellett. Minthogy a Volksbühne-botrány nagymértékben ellenzékbe vitte, aktivizálta az értelmiséget, a "Vörös Zászló" többizben felhívta a figyelmet a csupán értelmiségiekből álló ellenzéki tömörülés veszélyességére. Követelte, hogy a különrészlegekbe elsősorban a munkásság tömörüljön. 3z sikerült is, persze csak az "Ifjú Volksbühne" által a munkásság körében kifejtett^ elmélyült agitáció következtében. XXX - 134 -
Piacator a Volksbühnénél nem újíttatta meg a következő, az 1927-28-as sziniévadra szóló szerződését. Lehetőségeket keresett ahhoz, hogy megteremtse saját színházát, amelyben politikai gyámságtól mentesen alkothat, nem ugy, mint a Volksbiihnénél. Tilla Durieux színésznő közvetítésével pénzt kínáltak fel neki. 44 / A pénz elég volt ahhoz, hogy színházi vállalkozást indítson. Kibérelte a Kollendorf erplatzon levő színházat és nagyszabású munkába kezdett. 1927. szeptember 3-án volt a megnyitó előadás, Ernst Toller Hoppla, élílnk! cimü 8zindarabját mutatták be. A Hoppla, éltlnk! kordráma volt. Egy forradalmár, akit az osztálybiróság halálraítélt, de az utolsó pillanatban kegyelmet kap, megőrtil és 8 évet kell egy tébolydában eltöltenie.Kibocsátása után a weimari köztársaságban uralkodó állapotokat elviselhetetlennek tartja és egyáltalán nem érti. Anarchista-akció példájával /le akar lőni egy minisztert, aki azelőtt, még mint munkás, a barátja volt/ akarja az embereket forradalmi cselekedetekre buzdítani. Minthogy ez nem sikerül, felakasztja magát. A "Vörös Zászló" élesen megbírálta a darab "pacifista-anarchista" irányzatát. 4 ^ Minthogy Tollernól egy őrült ütközik össze az 1927-es társadalommal, reagálásait a közönség osupán egy beszámíthatatlan ember fantazmagóriáinak tekinti. A társadalombirálat ennek következtében nem hiteles. Piacator maga is elismerte a dráma megbírált gyengéit. "Semmit sem lehet a polgári világrenddel szemben bebizonyítani, ha a bizonyítékok nem helytállóak, márpedig azok nem helytállóak, ha az érzelem határozza meg őket... A dráma megköveteli mindkét elem feltétlen jelenlétét, az objektiv bizonyítékot éa az érzelmit, a Urait... De számunkra. .. az érzelemnek is világosnak kell lennie. Mintha üvegharang alatt állna, minden oldalról láthatóvá... a néző számára megiamerhetővé^ kell tenni,.
- 135 -
Piscator a Toller-dráma gyenge társadalombirálatát a dokumentumfilm és a radikális húzás bevált eszközeivel tette kézzelfoghatóvá. Megváltoztatta a tolleri "hős" szánalmat keltő jellegét, amennyiben pusztán mint végigfutó alakot szerepelteti a drámában és magatartását, mint hamis magatartást, állandóan bírálja. Ezzel szemben élesebbé tette a polgári társadalom bírálatát. "Toller csak kiindulási alap volt", irja a "Vörös Zászló". "...Piscator mesteri keze széttépett, összekapcsolt, hátteret és távlatot adott... egy zseniális forradalmi művész súlyával és elszántságával". Kevésbé dicsérően irja Frida Rubiner, hogy "a vereség hangulatát... Piscator forradalmi rendezői művészete sem tudta megszűntetni". Egy harmadik kritikus arról beszél, hogy az előadás a "Piscator és Toller közötti ellentmondás..." betegségében szenved, mert a forradalmár Thomas megalkotója azt akarta, hogy "egy forradalmi munkás egy gyökértelen polgár érzelmeit érezze".*^ A "Vörös Zászló" minden bírálója utal a megfelelő proletár színdarabok hiányára. Elvileg értékesnek tartják Toller Hoppla, élűnk! cimü művének színpadra vitelét. Formai szempontból az előadás feltűnést keltő újításokat nyújtott, különösen a film és a szinpadi játék egyesítése terén. A színpadkép emeletes építményt ábrázolt, sok különböző egymás fölé és egymás mellé épített színhellyel. Ezeken játszódtak le, gyors egymásutánban a darab többnyire egészen rövid jelenetei. A film itt elsőizben neaosak dokumentumfilmként jelentkezett, hanem mint játékfilm is. Szinpaa-pótlékként használták fel. Thomas sorsát például a novemberi forradalom alatt, a tébolydában stb. rövid másodpercekig tartó filmvetítéssel ábrázolták. A szinpadi játék nem tudta volna ilyen sűrített módon megoldani ezt a feladatot. Bgyes esetekben a film összeolvadt a szinpadi játékkal is. 48 / A színhelyek jellemzésére és a cselekmény megmagyarázására kisebb filmek, vetített képek is szerepeltek még az előadásban. - 136 -
Raspatin, a Romanovok, a háború és a nép, amely felkelt ellenük volt Piscator második rendezése a Nollendorfertheaterbea. Ehhez alapul Alekszej Tolsztoj Rasputin vagy a cárnő összeesküvése cimü darabját használta fel. Ennek a drámának, Piscator megállapitáaa szerint, egyetlen "alaphibája" volt: Rasputin egyéni sorsára szorítkozott és a cári udvar cselszövéseire, "Bármennyire érdekes is a •Sztarec' alakja, nekünk a történelmi anyagból kell kiindulnunk és nem 'érdekes személyekből'".^/ Piscator itt ls kiszélesítette a színdarab nyújtotta kereteket, olyan revüt alkotott, amely felölelte Európa sorsát 1914-től 1917-ig, főképp az Októberi Szocialista Porradalom előzményeit. Gasbarra, Leo Lanla és Bertolt Brecht még 19 uj jelenetet irt a Tolsztoj drámában meglevő eredeti nyolchoz. Ehhez természetesen széleskörű elméleti előmunkálatokat kellett végezniük, A bőséges anyag elrendezését három szempont szabta meg: a katonai-politikai, a gazdasági és a forradalmi. Ez a három "áramvonal", ahogy Piscator nevezte,határozta meg a drámával elvégzendő feladatokat. Például az I, felvonás három eredeti jelenete közé, amely a cárnő bizalmasainak szobájában, Rasputin lakásán és a cár főhadiszállásán játszódik, hat uj jelenetet iktattak be. Az első /eredeti/ jelenet után nagyobb, kikötői kocsmában játszódó kép következett, amely a tömegek forrongását, a forradalmi mozgalom fellendülését mutatta be. Ezt egy szimultánjelenet követte,amelyben Európa három vezető oaászára /II. Vilmos, Pereno József és Miklós/ képmutatóan erősítgette békevágyát és ártatlanaágát. A következő jelenet, ennek ellentéteként, a háború valódi mozgatóit mutatta be: Hémetország, Franciaország és az USA iparmágnásait. A többi beiktatott rész az eddigiekhez hasonlóan, a háború gazdasági, politikai és üzleti hátterét fedte fel, de ábrázolta a forradalmi mozgalom növekedését is az orosz kstonák és a munkások között. - 137 -
A különleges eszköz, amely a darab eredeti jelenetelt az általános történelmi összefüggésekbe bekapcsolta, megint csak a film volt. Ezúttal hármas szerepben: mint oktatófilm, mint játékfilm és mint magyarázat. Az oktatófilm feladata volt, hogy megismertesse a nézővel Oroszország történetét, egészen a színpadi cselekmény kezdetéig. "Az 1917-es forradalmat... ugy kellett tudatosítani, mint az évszázados fejlődés elkerülhetetlen,szükségszerű következményét".5 0 / A játékfilm - mint a Hoppla. éltink!-ben is szinpadpótlék volt; a színpadi jelenetek alatt és között vetítették, rövid másodpercek alatt kapcsolatot teremtett jelenet és jelenet, illetőleg a jelenet és a cselekmény többi része k ö z ö t t . A magyarázatul szolgáló filmrészek "figyelmeztetik a nézőt a cselekmény fontos fordulataira... bírálnak, panaszolnak, fontos adatokat támasztanak alá, néha közvetlen agitációt folytatnak".52/ A film ez utóbbi szerepének úgynevezett "kalendáriummá" vált; a színpad jobboldalán egy két és félméter széles, a színpad magasságát elérő vászon állt, rajta a cselekmény bizonyos mozzanatai alatt oktatószöveg futott alulról felfelé. Oktatószöveget másolt Piscator bizonyos képek és filmszalagok fölé is, ezzel a magyarázatok hatását fokozta, sokszor szatirikus éllel.53/ A film, a képek és a szövegek számára vetítési felületként Piscator a már emiitett "kalendáriumot" használta, valamint a színpad előtti fátyolt és egy nagy vásznat a felső hátsó színfalon. A színpadkép félgömb felületét ábrázolta, - jellegzetes színpadkép volt ez szeleteinek felnyitásával is bezárásával váltakoztak a színhelyek, Piscator a félgömb bezárt felületét is felhasználta a filmvetítés céljaira. így időnként három film pergett egyszerre: kettő a félgömbön és egy a hátsó vászon felületén. A "Vörös Zászló" megdicsérte Piscatort kiemelkedő rendezői teljesítményéért. "Nagyszerű ötlet volt a filmmel való aláfestés... valami beégetődik és beevődik az agyunk- 138 -
ba ós nem akar onnan eltávozni... A proletárnóző a legerősebb benyomásokkal hagyja el Plscator színházát!1* összefoglalóan megállapítja, hogy "...az orosz forradalom történetét.. . elsőizben sikerült színpadon valóban megeleveníteni".54/ Plscator harmadik rendezése a Nollendorfertheaterben Svejk a derék katona kalandjai cimet viselte. 1928. január 24-én volt a bemutatója. Hasek regényét Gasbarra, Leo Lania és Bertolt Brecht dolgozta át. Előzőleg már Max Brod és Hana Reimann is dramatizálta a regényt, de munkájuk hasznavehetetlennek bizonyult. "Amit dramatizálásukban feltálaltak, az nem Hasek volt, hanem egy hamis komikumu tisztiszolga-bohózat, amelyben a 'komikus' hatások kedvéért... Hasek szatíráját teljesen elsikkasztották.«55/ Svejket - a szatirikus szerepet helyesen elemezve mint nagy szkeptikust ábrázolták, "aki fáradhatatlan,merev igenlésével a valóságban mindent tagad", Svejk "lelka legmélyén aszooiális elem és nem uj rendet akaró forradalmár", de személyisége elegendő ahhoz, "hogy minden tekintély, mint az egyház, az állam és a katonaság összedőljön előtte."56/ A "Vörös Zászló" bírálata után Ítélve ez a tartalomra vonatkozó követelmény különösen a Georg Grossrajzolta szatirikus kisérőfilm következtében valósult meg. Plscator ezúttal is meglepte közönségét egy szenzációs színpadtechnikai megoldással,a futószalaggal. Kót egymás mögött elhelyezett, balról jobbra mozgó futószalagon jártak be és ki a szinpadon a színészek, a kellékek stb., katonák meneteltek rajta stb. A futószalag megoldotta a színpadi cselekmény megszakítás nélküli folyamatának problémáját és tökéletesen megfelelt a regényátdolgozás epizódikus-anekdótikus jellegének. Max Pallenberg - színháztörténeti eseménnyé vált kiemelkedő Svejk alakítására e munka keretein belül sajnos nem térhetünk ki.
- 139 -
A három ismertetett előadással felsoroltuk a politikailag legjelentősebb Piscator-rendezéseket. Ezek után a Piscator-szinpad vesztett politikai egyértelműségéből és erejéből. Franz Jung Honvágy cimü drámájának 1928. január 8-i studió-előadása már éles bírálatra adott alkalmat a "Vörös Zászló"-nak. "Lumpenproletár szentimentális csínálmánynak"-^/ nevezte a színdarabot és megbirálta azt á hamis türelmet, amely a szinház együttesében uralkodott s amely megengedte, hogy erre a színdarabra essék a választás. Piscator maga is irja, hogy a dráma idegen marad számára, de személyes kötelességének tartotta, hogy bemutassa Pranz Jung színdarabját, hiszen A kanakok már 1921-ben bemutatásra került Piscator Proletár Színházában és azóta laza, de állandó kaposolatban á l l t a k . E z a legnagyobb mértékben opportunista magatartás volt. A Konjunktura 1928. április 28-i bemutatása, amelyet ismét maga Erwin Piscator tűzött műsorra, a hanyatlás további, szemmellátható jele volt. Leo Lania Konjunktúrája "gazdasági komédia", az imperialista hatalmaknak egy olajforrásért folyó gazdasági, politikai, majd végül katonai harcát tárgyalja. A "Vörös Zászló" megdicsérte ugyan az előadás első részének elevenségét és a színpadi cselekmény magával ragadó folyamatát, de megbirálta a szerzőt és a rendezőt, mert a szatíra eszközeit ennél a témánál helytelenül alkalmazták. "Lehet gúnyolódni... amig az ember a proletariátus legfontosabb kérdéseit nem érinti. A munkásosztály komoly harcát azonban komolyan is kell ábrázolni".59/ Ebben az esetben, hangzik tovább a kritika, a szatíra is "operettszagu" volt és ettől gyengébb lett. A "Világszinpad" /Vfeltbühne/ bírálata hasonlóan hangzik: "Curt Bois... mindig tréfás,de kedvesen veszélytelen komikumával megnevetteti a nyári színházlátogatókat, Lania darabját pedig megfosztja politikai hatásától".60/ Az előadást,
- 140 -
politikai kétértelműsége miatt, a munkásság széles körei elutasították.61/ Ez a bemutató, ha szubjektive akaratlanul is, a burzsoáziával szembeni engedmény volt. Néhány nappal a Konjunktura bemutatója után előadták H. Bloch Az utolsó osászár cimü müvét, Karl-Heinz Martin rendezésében. Az előadást a kommunista sajtó egyértelműen elítélte, mert csak a "liberalizmusban, pacifizmusban utazó és a Népszövetséget dicsőítő burzsoáziára tartozik és azt szórakoztathatja".62/ Ezeknek az előadásoknak balsikereivel a Piscatorszinpad sorsa megpecsételődött. A proletárközönség tömegeit egyesítő Volksbühne-különrészlegekben hangossá vált az elégedetlenség. A munkásközönség egyes rétegei elfordultak Piscator színházától. Minthogy a vállalkozás anyagi helyzete kedvezőtlenebb volt, mint a megnyitás idején, a költséges kísérleteket abba kellett hagyni; elmaradtak 3 szenzációk és szükségszerűen elmaradt a fizetőképes polgári közönség ia. Ráadásul, anyagi helyzetét nem eléggé megfontolva, Piscator még a Lessingtheatert is kibérelte és ezzel vállalkozását anyagilag erősen megterhelte. A szinház megmentésére irányuló kísérletek, a 17. számú ház cimü detektiv-tákolmány, Marcel Achard Marlborough háborúba megy és Brioh Mühsam Júdás cimü müveinek bemutatói kudarcba fulladtak. Az adóhivatal csődöt hirdetett. 1928. junius 25-én Piscatornak le kellett mondania koncessziójáról. Ezzel megszűnt az első Piscator-szinpad. Hogy ennek a színháznak - az első állandó és hivatásos forradalmi-színház megteremtésére irányuló kísérletnek - jelentőségét és korlátjait helyesen értékelhessük, vizsgáljuk meg elsősorban azokat az objektiv feltételeket, amelyek között a vállalkozás működött. Először is a vállalkozás gazdaságilag nem volt független. Egy proletárszinháznak, ha a kapitalista államban életképea akar lenni, el kell tartania önmagát. A pénzügyi rentabilltáa egyet jelent a szinház létezésével. Piscator, - 141 -
hogy est a problémát megoldja, főképpen a fizetőképes polgári közönségre támaszkodott. Hogy ez mennyiben volt a megállapodás feltétele Pisoator és a kapitalista pártfogó között a pénz átadásának pillanatában és hogy mennyiben befolyásolta a bemutatókat tartalmilag és formailag, ezt ma már aligha lehet egyértelműen megállapítani. Tény az, hogy Pisoator, azért hogy ezt a közönséget egyáltalán becsalogassa, színpadtechnikai és müvészi-formai szenzációkra kényszertilt. Ezek riszont tenger pénzt emésztettek fel. Előrelátható volt, hogy ez nem vezethet jóra, hogy a szenzációk csak formai sikereket hoztak és hogy a burzsoázia szenzáoióigényének egyszer ki kellett merülnie; különösen ha ezeket a szenzációkat a burzsoáziának szánt politikai pofonokkal kapcsolták össze. A Piscator-szinpad fejlődése mindezt bőségesen igazolta is. A vállalkozás gazdasági függőségéhez járult még a proletár-drámairodalom helyzetétől való függőség is. Amint Piscator és a "Vörös Zászló" több Ízben megállapította, nem volt olyan szocialista dráma, amely egy hivatásos forradalmi-szinház szükségleteit kielégítette volna. A szovjet drámairodalom első fordításai csak 1928 közepén jutottrak el Németországba, tehát akkor, amikor a Piscator-szinpad már megszűnt. Átdolgozásokkal, /Hoppla, élünk;, Rasputin. .. és Svejk.../ és önálló produkciókkal /Konjunktura/ igyekeztek ezeket a nehézségeket leküzdeni. Hogy ez nem mindig sikerült, hogy emiatt még politikailag rossz darabokat is el kellett fogadniuk, azt már jeleztük. Később még visszatérünk Piscator müsorösszeállltási elveire. Ez a két objektiv feltétel alapvetően meghatározta az első Piscator-szinpad politikai kétarcúságát. A döntő tényező azonban ebben a kérdésben Piscatornak és dramaturgiai kollektívájának állásfoglalása volt. Pélrevezető ós helytelen lenne,, ha a szubjektív tényezőt, vagyis Piscator ideológiai és művészeti nézeteit, ezen időszak értékelésénél figyelmen kivül hagynők. - 142 -
Plscator előtt, hogy színháza gazdasági rentabilitását biztosítsa, nemcsak a burzsoáziával való megalkuvás utJa állt. A másik, véleményünk szerint helyesebb ut, egy olyan átfogó proletár közönség-szervezet kiépítése lett volns, amilyennel a Volksbühne már rendelkezett. Hogy ez az ut nehezebb és hosszadalmasabb, az kézenfekvő. De hogy járható volt, azt maga Plscator bizonyította be három évvel kéaőbb, a harmadik Placator-szlnház megalapítása idején a Wallner-Theaterben, a jelenleginél nehezebb feltételek között. 1927-ben Plscator jelentős kezdőtőkével rendelkezett és ennek alapján többek között hatékony szervezési kampányt indíthatott volna a munkásság körében. A kezdeti deficitet ki lehetett volna egyenlíteni, persze csak azzal a feltétellel, ha a gázsikkal, tiszteletdijakkal, kifizetésekkel és a rendezéssel összefüggő minden kiadással rendkívül takarékosan gazdálkodnak. Hogy Pis* atornak ez a kevésbé feltűnést keltő ut nem felelt meg az - a pénzeszacskótól való gazdasági felelősségén túlmenően politikai éa művészi egyéniségén is múlott. Bddigi rendezései és kiváltképpen a Volksbühne-botrány Piscatort a művész-értelmiség exponált tagjává tették, mint "modern színházi ujifcó" vált ismertté. Ezt a helyzetét erőaiteni akarta és újonnan alapított színháza erre lehetőséget is nyújtott. Becsvágya és érvényesülési törekvései - ezek más szempontból is észrevehetők voltak kétségtelenül közrejátszottak abban, hogy azt az utat választotta, amely eleve ellentmondásos volt és amelynek ideológiai kompromisszummal kellett végződnie. Ezzel szemben pozitívan értékelendő vonás: Plscator azenvedélyee fáradozása, hogy úttörője legyen a forradalml-szinháznak. A munkásosztályba vetett hite - ha spontánul és gyakran klspolgári-individualiata vonásoktól zavartan is -, őszinte volt. Rendezései határozott művészi elveken alapultak,proletár-forradalmi szándékuk bebizonyosodott és hatásukban beigazolódtak. Plscator saját rende- 143 -
zői elveinek megszilárdítását és kiteljesítését azonosította e forradalmi-szinház pozícióinak megerősítésével általában. A bőséges anyagi eszközök, amelyeknek hirtelen ura lett, egyszeri alkalmat nyújtottak ahhoz, hogy a forradalmi szinház számára uj művészi eszközöket és uj politikai-nevelő hatásokat tárjon fel. Láthatjuk, hogy negativ és pozitív tényezők tslálkoztak össze és határozták meg az első állandó munkásszlnpad sorsát. A Kommunista Pártban a vállalkozás Janus-arcával már eleve tisztában voltak. A "Vörös Zászló" többizben mutatott rá a vállalkozás belső ellentmondásosságára, nem mulasztotta azonban sosem el, hogy a Piscator-szinpadnak minden elképzelhető eszmei támogatást megadjon - ameddig politikailag még képviselhető volt. Amint azonban az előadások ideológiai alapja kérdésessé vált, amint az eleinte csak gazdasági kompromisszum szemmelláthatóan ideológiai kompromisszummá is alakult, a bajtársias, de elvhű bírálatok nem kimélték többé Piscatort. A fentiekben rámutattunk ennek az ideológiai kompromisszumnak a jegyeire, amelyek mindenekelőtt a nem eléggé pártos müsorválasztásban nyilvánultak meg, amint ezt a Honvágy. Az utolsó császár és a Konjunktura 1928-as előadásai bizonyították. Nem menti Piscatort a felelősség alól, hogy ezekből kettőt /Honvágy és Az utolsó császár/ nem ő rendezte. Hiba volt, hogy bemutatásukhoz egyáltalán hozzájárult. A két bemutató alkalmával politikai magatartására igen jellemző különös tulajdonságával találkozunk: Piscatornak, polgári rendezőtársaival és a polgári drámaírókkal azembenl politikai nagyvonalúságával és engedékenységével. Privátim és kollegái körében ő is csak "privát" volt és "kollegiális", ilyenkor feledte nyilvánosan állandóan hirdetett politikai álláspontját* Hasonló ellentmondást találunk szinházvezetői tevékenysége egy másik területén is. Eleinte nagy figyelmet szentelt egy olyan stúdió felállításának, amelyben az ő - 144 -
színháza számára nevelnék az uj nemzedék erőit. Amikor azonban ez a stúdió már működött, teljesen kicsúszott ellenőrzése alól s a Kurfürstendamm polgári sznobjainak gyülekezőhelyévé vált. Stúdiója elpolgáriasodása ellen Piscator semmit sem tett, ellenkezőleg, lojalitásával /a Honvágy stúdióélőadás volt/ és politikai nemtörődömségével még támogatta is azt. A piscator-szinház ideológiai ellentmondásossága tehát a vezető saját ideológiai ellentmondásosságát fejezte ki. A marxizmusban és a munkásosztályban való hite, ha őszinte is, de kevéssé megalapozott volt és nem volt ment az értelmiségi elbizakodottságtól sem. A marxista-leninista irodalmat alaposan sosem tanulmányozta, tudáaa ezen a téren tákolmány volt. Emellett egyes területeken, ha a rendezéseihez szükséges előmunkálatok ezt megkövetelték, feltétlenül lényeges, helyes eredményre jutott. Piscatornak nem volt 8zoros, igazi kapcsolata a proletariátussal, hogy az az egész személyiségét és alkotását áthatotta volna. Spontán megnyilvánulások utján ilyen kapcsolat nem jöhetett létre. Magatartását tehát szükségszerűen a kispolgári-értelmiségi öntudat határozta meg. Csak a WallnerTheaterben kezdődött el Piscator uj korszaka, ha rövid volt is az: a proletárerők birálatának hatására, magatartása kezdett megváltozni. A Wallner-Theater anyagi öszszeomlása következtében beállott helyzet és a Szovjetunióbeli filmezése megszakította az önkritikának,a kispolgárság ideológiájától való elszakadásnak és a proletariátushoz való igazi közeledésnek ezt a folyamatát. Nem lényegtelen azonban,hogy a "Vörös Zászló" egyik nagy cikkében ^ kihangsúlyozta Piscator és a "Világszinpad"-hoz tartozó azon értelmiségiek közötti különbséget, akik a "képzelt baloldaliak", a "pártbo88zantók"köréhez tartoztak.Piscatort nem Lehetett ahhoz a csoporthoz számítani,amely gyalázta a forradalrr.i munkáspártot, ja önmagát "a burzsoázia farkával kötötte össze". Piscator a Kommunista Párthoz tartozott.
- 145 -
A belső ellentmondásosság Erwin Piscator minden alkotásában, rendezési elveiben és müsorválasztásában is kifejezésre jut. Jelentősége és korlátai azonban csak akkor érthetők, ha tevékenységének egyes fejlődési szakaszait még egyszer röviden áttekintjük. Alapvető művészetelméleti elve, amelynek,mint többizben hangsúlyozta, minden művészi eszközt alárendelt, "a magánjellegű események /a színpadi cselekményben - K. Pf./ történelmi, politikai, gazdasági, társadalmi szintre emelése"*^ volt. Mert számunkra "a színpadon az ember társadalmi funkciója fontos. Nem az önmagához való viszonya, nem az istenhez való viszonya, hanem a társadalomhoz való viszonya áll a középpontjában. Ahol megjelenik, egyszersmind vele együtt megjelenik az osztálya, a társadalmi rétege is". 65/ Ezt a helyes politikai nézetből fakadó esztétikai felfogást Piscator gyakorlatilag is megvalósította a Záazlók-ban ós a Csak azért Is! előadásában. A Zászlókban, amint már megállapítottuk, a történelmi egyes esetet a rendezés olymódon ábrázolja, hogy rajta keresztül általános politikai összefüggések /az osztálybiróság szerepe/ tárulnak fel. A Csak azért ls! revüben, amely nagyvonásokban Németország 1914-1919-ig terjedő korszakát ábrázolja hiteles anyag alapján, az ember, még a legszélsőségesebben elvont módon, pusztán mint osztálya képviselője, szócsöve jelenik meg. A Rohanó árnál ós a Vihar Gottland fölöttnél, amelyekben a cselekvő ember mint idealisztikusán eltorzított lény és nem mint osztálya képviselője lépett elénk, nagy szükség volt Piscator komoly fáradozásaira, hogy az embert a maga osztálykötöttségében mutassa meg. Piscator a szöveg átdolgozásához kevéssé vagy egyáltalán nem volt drámaíró. Rendező volt, következésképpen a színdarab mondanivalóját rendezői eszközökkel helyesbítette. A legmegfelelőbb eszköznek ahhoz, hogy "történelmi szintre" emeljen, a filmet, a kép- és szövegvetitést tekintette. Ezeknek az eszközök- 146 -
nek a helyességét az előadásoknak a munkásközönségre gyakorolt erős politikai hatása Igazolja. Ebben az alkotói szakaszban, az osztályharcos Volksbühne-müsor megteremtéséért folytatott fáradozásainak a film és a vetítés szükséges eszközei voltak. Saját színházában, a Nollendorferplatzon azonban hamarosan azt látjuk, hogy Piscator művészeti elvei kizárólagosak lesznek, fetlsizálódnak és végül is helytelen útra vezetnek. Ezek az eszközök eredendően az előadásra kerülő dráma tartalmának helyesbítése céljából fejlődtek ki, most azonban ezek az eszközök befolyásolják a műsor kiválasztását. Bizonyos meghatározott drámafajtákat már eleve nem vettek számításba a szűkebb műsor kialakításánál, illetve csak a stúdióban adták elő azokat, jóllehet proletár-forradalmi mondanivalójuk volt. Ezekben a színdarabokban az osztályerők az egyénien megrajzolt jellemeken keresztül jelentkeztek, nem mint tömeg, mint kollektíva. E müvek a proletariátus harcának csak valamely részletproblémáját tárgyalták és nem nyújtották "a történelem világot átfogó keresztmetszetét". / Piscator egyén-tagadása, amely Paquet, Welk és Toller drámáinál még helyes volt, mert ott az egyén társadalmi vonatkozás nélkül jelent Aeg, most már hibássá vélt. Az elvetett színdarabokban jelentkezett először a proletárhősök egyéni ábrázolásának első csirája. Saját művészeti elve ilyen fajta fetisizálásának világnézeti gyökerei nyilvánvalóan abban rejlettek, hogy felfogása a történelmi fejlődés cselekvő erőiről antidialektikus, csak mechanikusan materialista volt. Mégsem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy Piscator történelmi tárgyú rendezései megfeleltek a proletariátus valódi igényelnek, annak, hogy megismerje a történelem nagy összefüggéseit. A Hoppla, élűnk; ós a Rasputin rendezései a proletár szinház fejlődésében jelentős csúcspontok voltak. Mély és tartós benyomást hagytak maguk után a munkáeközönségben. Oktattak, történelmi összefüggé- 147 -
seket fedtek fel és hathatós módon propagálták a proletár nemzetköziség eszméjét. Később látjuk majd, hogy Piscator a Wallner-Theaterben legyőzte a történelmi fejlődés folyamatáról, az egyén és az osztály, a különös és az általános viszonyáról alkotott antidialektikus felfogását. Meg kell még állapitanunk, hogy annak a politikai ós művészi problematikának, amely Piacator tevékenységének ezt az időszakát jellemzi, okai abban rejlenek, hogy Piscator kapcsolatai a munkásosztályhoz és forradalmi pártjához - amelyhez tartozott - teljes mértékben elégtelenek voltak. Ezzel szemben széles kapcsolatot tartott fenn a kispolgári-radikális értelmiség bizonyos köreivel. A Nollendorferplatzon lévő második Piscator-szinpad összeomlása után felülvizsgálta a munkásosztályhoz való viszonyát. A Wallner-Theaterben folytatott tevékenysége azt mutatja, hogy komolyan vette a párt bírálatát. A németországi hivatásos forradalmi-színházért való harca ott érte el csúcspontját.
- 148 -
Harmadik fejezet 1 FORRADALMI MUNKÁSSZINHÁZ A NAGY VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG IDŐSZAKÁBAN /1929-1933/ A németországi ^forradalmi munkásszinház fejlődésének harmadik szakasza a világgazdasági válság, a polgári-parlamentáris rendszer összeomlása és a fasiszta diktatúra előkészítésének idejére esik. Az USA gazdasági életéből elindulva, a válság elemi lendülettel tört be a német gazdasági életbe is. A munkásság számára tömegmunkanélküllséget és tömegelnyomorodást hozott. 1928-29 telén már egymillió munkanélküli volt, 1931-32-ben nyolcmillió. A tőkések erélyes támadást indítottak a tömegek életszínvonala, a azoolális berendezések stb. ellen. A szociáldemokrata "gazdasági demokrácia" csődje nyilvánvalóvá vált. A szociáldemokráciának a birodalmi kormányból való kizárása után, 1930 márciusában megjelentek a "brüningi szükségrendeletek", amelyek a weimari köztársaság demokratikus és szooiális vívmányainak radikális vieazafejlesztéset eredményezték. Brüning és Papén megkezdte a fasiszta diktatúra előkészítését. Mindezt a munkásmozgalom erőteljes forradalmi fellendülése kisérte. A szociáldemokrácia a tömegek előtt elvesztette tekintélyét, a munkások mindinkább a Kommunista Párt felé fordultak, amely oselekedetekre sarkallta éa irányította őket. Ugyanakkor azonban a fasiszta nemzetiszocialisti párt befolyása is növekedett. A monopoltőke támogatásával, de- 149 -
magóg Ígéretekkel sikerült tömegbázist teremtenie magának a kispolgárság és a parasztság soraiban. Ebben a nehéz gazdasági és politikai harcban a forradalmi munkásszinház, élén az agitprop-csoportokkal, a legelső arcvonalban küzdött.
Az agltprop-csoport mozgalom Az agitprop-csoport mozgalom hatalmas fellendülése a "Kékzubbonyosok" vendégjátékát követően még az 1929 utáni években is tartott. 1930 körül 200-on felül volt a ezinjátszó-együttesek száma. A csoportok nagy Jelentőségre tettek szert a Kommunista Párt, ifjúsági szervezete és a párthoz közelálló proletár tömegszervezetek politikai tömegmunkája szempontjából. Jellegükből kifolyólag a tömegek politikai befolyásolásának legaktuálisabb, legmozgékonyabb és leghatékonyabb eszközei voltak. Közönségüket maguk válogatták ki. Mindenütt játszottak, ahol emberek gyűltek össze: az utoán, a gyár előtt, a pályaudvarokon, a munkásság gyüléshelyein és a sztrájkgyüléseken. A "proletariátus harcibrigádjai" nevet kapták. Tagjaik sem a nélkülözéstől, sem a rendőrterrortól nem riadtak vissza. Műsoraikat a napi események nyomán alkották meg, a pártagitáció mindenkori súlypontjainak figyelembevételével. Feladatuk jelentősége folytán e csoportokban egyesültek a Kommunista Párt és a Kommunista Ifjúsági Szövetség legjobb káderei. Az osztályharc legelső arcvonalában végzett felelősségteljes politikai tevékenységük a politikai éleslátás és szilárdság, a találékonyság, az okosság, a bátorság és az egyéni kezdeményezés maximumát követelte. Az osztályharc által nap mint nap feltett kérdésekre gyors és helyes válaszokat kellett adniuk, éppen ezért a csoportok minden tagjának a pártmunkások legjobb tulajdonságait - 150 -
kellett magukban egyesíteniük. A színjátszó csoportoknak szilárd politikai együtteasó kellett fejlődniük. Sok olyan együttes volt, amely mág a legnehezebb erőpróbát is kiállta ós ezek alkották az agitprop-csoport mozgalom élvonalát. A műsorok során és a turnékon, a közös gyakorlati, politikai éa művészeti munkában fejlődtek ki, a rendőrség és a fasiszta caavargók ütlegel közepette. Maguk a azlnjátazócsoportok és a föléjük rendelt pártszervek is nagy figyelmet szenteltek az együttesek megerősítésének éa különös gondot fordítottak a tagok elméleti tudásának fokozására. A párt ebben az időben Brnst Thälmann kezdeményezésére, ideológiai támadást indított, s ennek keretén belül 1930-3 l-ben bevezették a tanulóesteket. Az együttesek tagjai kiszélesítették és elmélyítették ismereteiket a tudományos szocializmus területén. Az agitprop-együttesek "politikai minősítési kampányát" a berlini "Vöröa Szócső" kezdeményezte és ezt, rövid időn belül, sok szinjátszócsoport munkája lényeges alkotórészének tekintette. A "Vörös Szócső"-nek volt egy másik kezdeményezése ls, amely azonban bármilyen nagyszerű is volt, alig találhatott követőkre: az úgynevezett rétegrendszer. A csoporttagok egyrészét meghatározott időre /többnyire félévre/ azabadságolták a szinjátszómunka alól és az üzemi sejtbe vagy a lakóterületre küldték dolgozni. Ilyen módon megakadályozták, hogy a csoport elszakadjon az üzemi munkától. Az ÜPeml sejtekből viaszatérő színjátszókon keresztül állandó önkontrollra nyílt lehetŐ8Óg. Szen túlmenően: az együttes ily módon a szinpadon kifejtendő propagandája számára számtalan ötletet kapott. Más csoportod ezt a hatásos módszert nem engedhették meg maguknak, mert korlátozott ezámu tagsággal rendelkeztek. Az idők folyamán a párthoz tartozó együttesek képzésére még más eszközök is kialakultak. Amikor még az agitprop-csoportok fejlődésük kezdetén álltak, a bírálat és önbírálat már nagy szerepet játszott munkájukban. Többnyi- 151 -
re a munkásnézők között azétosztott, rövid kérdőivek segítségével kutatták a közönség véleményét. Eleinte csak egyes csoportok alkalmazták ezt a módszert. 1929-30 körül a szinjátázócsoportok munkájában már nagy szerepet játszott a bírálat és önbírálat. A gyakorlati munka állandó kísérőjévé vált. Az agitprop-osoportok közlönyében, e "Vörös Szócsőé-ben az 1930 elején megjelent kezdetleges bírálatokból hosszú viták fejlődtek ki a műsorokról és a munkamódszerekről. Mindettől javult a munkastílus, a csoportok politikailag és művészileg hatékonyabbá váltak. Ebben az időben hatásos jelenetek is születtek a proletár önbírálat kifejlesztéséhez. Uj módszer volt továbbá a szinjátszócsoportok közötti szocialista verseny is. A "Vörös Szócső", amely gyakran kezdeményezett ujat, 1929. november 8-án versenyre hivta fel az agitprop-csoportokat. Először csak a "Munkásosapat balra" és a "Vörös kalapács" vett részt a versenyben. Később a Munkás-Szinházi Szövetség elnöksége felszólította a Szövetaég valamennyi tagját, hogy vegyen réazt a veraenybens "A szinjátszóosoportoknak a legszorosabb kapcsolatba kell kerülniük az üzemi dolgozókkal éa munkájukat a legmesszebbmenően aktivizálni kell."1/ A versenyt a berlini "Vöröa Szócső" előtt a kiváló hamburgi "Szegecselők" nyerték meg. Ezekből az első páldákból 1930-31-ben már széles mozgalom fejlődött kl. 1930 novemberében, a verseny sikerei alapján, a Munkás-Szinházi Szövetség, valamennyi csoportjához kötelező veraenyfelhlvást intézett. Az első verseny jelszava: "Vegyétek be az üzemeket!" volt. Ezzel - követve az NKP központi bizottsága fontos diréktiváját - megindult a oaoportok állandó ttsemi munkája. Az EKKI /Exekutivkomitee der Kommunistischen Internationale - a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága/ egyik, 1925-ben a Központi Bizottsághoz intézett levelében az üzemi munkát a NKP legfontosabb feladataként - 152 -
jelölte Beg. De a kommunista üzemi sejtek alakítását célzó átfogó akciók csak sokkal később kezdődtek meg - amikor 1927 régén a párton belüli eLlentétek a jobboldali elhajlókkal lezárultak a Központi Bizottságban. Az agitproposoportok bekapcsolódtak ebbe az akcióba, segítették a kommunista üzemi pártszervezetek és a vörös üzemi tanáosok munkáját. Az sgitprop-csoportok harmadik birodalmi konferenciáján, 1930. április 18-án az üzemi munkát elsőszámú feladatként jelölték meg. A "Vörös Szócső" a csoportok üzemi munkáját figyelve, több Ízben közölt bíráló észrevételeket az üzemi munkamódszerekkel kapcsolatban. Kifogásolta, hogy számos csoport fellép ugyan a dolgozók gyűlésein agitációs műsorával, de aztán ismét eltűnik. Más csoportok ezzel szemben tulsok feladatot vettek magukra: ahelyett, hogy megindították volna a sejtmunkát, elvesztek a mindennapi gyakorlatban, röplapokat, újságokat terjesztettek stb. A "Vörös Szócső" azt javasolta, hogy az üzemi sejt újságjában legyen úgynevezett tárcaoldal, ahol az üzemi kérdésekkel kapcsolatos versek, rövid történetek, szatírák atb. lássanak napvilágot. A lap ugy vélekedett, hogy ez a tároaoldal az egész aejtujságot jobb és érdekesebb színvonalra emelné. Indítványozta továbbá azt is, hogy az üzemek alakítsanak saját agitprop-esoportokat és ezek elsősorban üzemi problémákkal foglalkozzanak.2^ A falusi agitáció is jelentős helyet foglalt el a 8 -íj át szócső por tok műsorában. Minden csoport patronázst vállalt egy-egy község fölött, fellépett a HKP földműveséé parasztgyüiésein, éa gyakran - ravasz és ügyes taktikával - más pártok gyűlésein la. Időnként a csoportok nagyobb területeken turnékat rendeztek. Bz igen nagy megterhelést jelentett. A falusi agitáció céljaira speciális jeleneteket Írtak a fasiszta párt "parasztpolitikájárói", a munkás-paraszt szövetségről, a klérus szerepéről stb. Wé-
- 153 -
hány szinjátszócsoport kizárólag a falusi agitációt tűzte ki céljául.3/ Az agitprop-csoportok a munkások haladó rétegei között jó politikai nevelő munkát végeztek, de szociáldemokrata osztályostársaikkal szemben hibákat követtek el. Az opportunista szociáldemokrata pártbürokrácia áruló szerepével kapcsolatos tömegagitációjukban, nem tettek eléggé különbséget a vezetőséget tudatlanságból és hiszékenységből követő NSzDP tagok és a jobboldali pártvezetőség között. Ezért a szociáldemokrata munkások közös akcióra való megnyerésében csak részeredményekre jutottak - ha éppenséggel nem vallottak kudarcot. Ezt a hibát az agitprop-müsorokban csak akkor javították ki, amikor Ernst Thälmann 1931-ben meghirdette az egységfrontpolitikát. A hiba kiküszöbölése azonban csak lassan és vontatottan haladt. Számos csoport nem tudott megszabadulni szektás magatartásától. A párt egységfront politikája a csoportok politikai-művészeti munkájában nem érvényesült eléggé. Erre a területre is vonatkozik teljes egészében az az önkritika, amelyet Wilhelm Pieck 1935-ben a brüsszeli pártkonferencián mondott el: "A fasiszták előrenyomulását, amely bizonyította számunkra a fasiszta veszélyt, komolyan kellett volna vennünk ós arra kellett volná bennünket indítania, hogy stratégiai fordulatot tegyünk a főveszély irányába, a fasisztákkal szemben és hogy minden erőnket latbavessük a szociáldemokrata munkásokkal való egységfront megteremtésére a fasiszták ellen."*/ Jóllehet, az agitprop-csoportok befolyása területileg korlátozott volt, nemcsak a szervezett kommunista munkásokra gyakoroltak hatást. Sok példát találunk a szinjátszócsoportok és a szociáldemokrata munkások közötti kiemelkedő együttműködésre, a dolgozók gyüléaein, sztrájkösszejöveteleken való sikeres fellépésekre stb. A csoportok ezeken a helyeken a tőkések gazdasági megtorlásait állították pellengérre, leleplezték a jobboldali üzemi taná- 154 -
csok békítő szerepét, a szakszervezetek összejátszását a vállalkozókkal stb. Ahol a csoportok ezeket a jelenségeket konkrét esetként ragadták meg és ugy ábrázolták, többnyire jó eredményt is értek el. Ehhez járult még, hogy a műsorok bőven tartalmaztak a munkásosztály harcaiból vett anyagot és ezek a jelenetek a szociáldemokrata és pártonkívüli munkásoknak is nagyon tetszettek. Ezekkel a témákkal mindenekelőtt a válságnak, a brüningi szükségrendeleteknek stb. a munkásság életszínvonalára gyakorolt katasztrofális kihatásait mutatták meg. Minthogy a szinjátszócsoportok a munkások égető életkérdéseiben foglaltak állást, és azokat a valósághoz hűen jelenítették meg, teljesen uj viszony alakult ki színpad és közönség között. "Az áldatlan szakadék a polgári színházban a színpad és a közönség között - Írja Inge von Wangenheim - ... itt, a műkedvelők forradalmi játékábea véglegesen megszűnt. Amit a munkások játszottak, azt gondolták is. Egybevágott meggyőződésükkel és a hallgatóság meggyőződésével... A játszott személy ós az egyéniség egysége a munkásszinjátszón belül, a proletárlét és a néző szerepének egysége a munkásgyülésen, magasabb egységet eredményezett... egységes társadalmi kiindulópontot színjátszónál és nézőnél".5^ A munkásszinjátszók és munkásnézők ilyen egysége lényeges vonása az agitprop-csoportok előadásainak, lényeges vonása a forradalmi proletárszinháznak általában. Ebből az egyaógből származik a szinjátszócsoportok jellegzetes előadási és ábrázolási stílusa, amelyről majd még beszélünk; ezzel magyarázható a szinjátszócsoportok hallatlan népszerűsége is. Ahol csak felléptek, legyen az tömegrendezvény, tüntetés, sztrájkgyülós, vagy a munkaközvetítő hivatalok bélyegzőhelyei - mindenütt szenvedélyes lelkesedéssel köszöntötték és ünnepelték őket. A már ismert és közkedvelt szinjátszócsoportok, a berlini "Vörös Szócső" és "Munkáscsapat balra", a hallei "Vörös Kovácsok", a hamburgi "Sze- 155 -
gecselők" és a drezdai "Vörös Rakéták" előadásaira százszámra özönlöttek a várakozásteli proletárok. Nem "színházat" akartak látni a sző megszokott értelmében, hanem osztályostársaik Játékát, amely fegyelmezett, politikailag egyértelmű és művészileg sikerült módon válaszolt az őket foglalkoztató kérdésekre. Izgatott közbekiáltásokkal és tüntető tetszésnyilvánításokkal vettek részt a színpadi Játékokban, amely gyakran már nem is volt többé "Játék", hanem valódi, szenvedélyes spontán vitává alakult át. Egy polgári újságíró, aki résztvett ilyen előadáson, csodálkozó szavakkal irta: "a hit, amely ezen előadások színészét és közönségét lelkesíti, a ritmus, a fegyelem, olyan színészek kérlelhetetlen szigorúsággal való lelkiismeretes felkészülése, akik közben nem is hivatásos színészek mindez az erőnek olyan áradatát szabadítja fel, emellyel szemben senkisem maradhat érzéketlen. A 'Vörös Szóoső' előadása..« Berlin egyik legnépesebb városrészében mutatták be, olyan nézőközönség előtt, amely reszketett a lelkesedéstől, amely minden izomrostjával, minden érzékszervével és minden idegszálával résztvett a cselekményben... ez az én legmélyebb és legerősebb élményem a német színházi életben."6/ A forradalmi munkás- és agitprop-szinház tömegek közötti népszerűségét és tekintélyét Kurt Kläber proletáriró egyik előadásában megdönthetetlen számokkal bizonyította. Kläber kiszámította, hogy Berlinben az agltprop-osoportok, a munkásegyesületek előadásait és a vörös revüket száz nap alatt a munkáskörök mintegy másfélmillió nézője látogatta. Ez mintegy negyedét jelentette annak a közönségnek, amely ugyanebben az időben egész Németországban a Volksbühnéket megtöltötte.^/ Ezek a számok azt bizonyítják, hogy a forradalmi agitprop- és munkás-színháznak nagy, felülmúlhatatlan tömeghatása volt. XXX - 156 -
A műsoranyag feldolgozásának művészi munkamódszereit az agitprop-együttesek politikai törekvései és eszközei határozták meg. A szinpadi téma leggyakrabban a csoporton belül született, ami azonban nem zárta ki, hogy időnként - mindig a politikai gyakorlatok követelményeinek megfelelően -, ne merítsenek anyagot a szocialista sajtóból, a folyóiratokból és máshonnan is. Az agitációs anyag önálló feldolgozása különösen a már hesezabb idő óta működő csoportoknál volt szokásos. Ezekben a csoportokban néha csak egy Író, néha egész irókollektiva nevelődött ki azzal a feladattal, hogy az agitprop-müsor számára gyorsan Írjanak művészileg hatásos jeleneteket, songokat, szavalókórus-müveket stb. A csoport Írója volt a specialista, de nem jelentett a csoporton belül kiváltságos személyt; többnyire ő maga is szinjátszó vagy énekes, elkísérte a csoportot fellépéseire és hosszabb turnéira, és általában elválaszthatatlan tagja volt az együttesnek. Hogy milyen haaznot jelentett az iró és az együttes szoros együttműködése, azt a "Vörös Szócső" első számai bizonyítják. Ezekben túlnyomórészt olyan irók jutottak szóhoz, akiknek a szinjátszócsoportok gyakorlatával alig volt kapcsolatuk. Az együttesektől beérkező levelek sokszor kifogásolták, hogy a műsorszámok nem a legmegfelelőbben alkalmazkodtak az agitprop-csoportok igényeihez és sajátosságaihoz. Ezzel szemben a csoporthoz tartozó iró saját együttese "testére szabhatta" a műsorszámokat, ismerve a csoporton belül fennálló különféle lehetőségeket. Az a tény, hogy a csoport Íróval rendelkezett, nem Jelentette, hogy a költői alkotás csupán egyéni folyamat volt. Számos esetben a jelenetek témáját és a cselekmény bonyolítását együttesen dolgozták ki és az iró számára osak akkor kezdődött a munka, amikor egy-egy műsorszám vázát már megszerkesztették. Ismeretes a berlini "Vörös Szócső" különleges módszere. Először itt is együttesen dol- 157 -
gozták ki a színpadi helyzeteket stb*; ezután rögtönzésszerüen "eljátszották". Az Így született párbeszédeket gyorsírással jegyezték le; csak ekkor adták át az egészet kidolgozásra az Írónak. Ha a szinjátszóegyüttesek önalkotta költői alkotásait közelebbről akarjuk megnevezni, akkor lényegében kollektiv alkotásokról beszélhetünk. Az Író végső fokon csupán az együttes elképzeléseit és ötleteit valósította meg. Hogy a proletárirók csak kevés használható darabot tudtak közrebocsátani, az magától értetődően csupán kezdeti jelenség volt. Az irók többsége rövid időn belül szorosan összekapcsolódott a szinjátszóegyüttesek munkájával és megismerte az agitprop-müsorok sajátságait és a hatás eszközeit. Hans Marchwitza, Gustav von Wangenheim, Friedrich Wolf, Berta Lask, Karl Grünberg, Klaus Lorbeer, Slang ás mások az ilyen szoros együttműködés ás az egymást segítés kiemelkedő példái. A válság élesedése és a munkásság növekvő radlkalizálódása fokozták az agitprop-csoportokkal szembeni követelményeket. Végül már a szinjátszóegyütteseknek nem jutott idejük arra, hogy maguk alkossák meg műsoraikat. Fellépésről fellépésre rohantak és még próbákra is alig futotta az idejükből. Ezekben az esetekben és a szövegfeldolgozás terén csak gyér tapasztalatokkal rendelkező számos csoportnál nagy szerep jutott a "Vörös Szócső" folyóiratnak. Viszonylag gazdag választékban tartalmazott jeleneteket, szavalókórusokat, költeményeket, dalokat stb. A műsoranyagot meghatározott nézőpontok szerint rendezték, hogy a csoportok a politikai kampány-munkájukhoz szükséges számokat könnyen fellelhessék. A "Vörös Szócső" rendszeresen közölt híreket is a különböző agitprop-csoportok munkamódszereiről, arról, hogyan alkalmazták a csoportok a kellékeket, hogyan használták a legszerényebb jelmezeket és diezitő elemeket stb.
- 158 -
Esekkel a kétségtelenül érdekes részletekkel e mü keretein belül, érthető módon, nem foglalkozhatunk. X X X
Az előző fejezetben már megvizsgáltuk a "Kékzubbonyosok" vendégjátékának a német agitprop-csoportokra gyakorolt hatását. Rámutattunk az agitprop-müsor különböző formáira és elemeire, a fejlődés folytonosságára és azokra a minőségileg uj jelenségekre, amelyek csirájukban hordták a további fejlődés irányát. A következő években is az eddig meghatározott műfajok uralkodtak: a jelenet, a szatirikus szkeccs, a rövid párbeszéd /blackout/, a szavalat, a szavalókórus, a song, a dal /harci dal, népdal, sláger/, a moritás és a recitáló ének. Minőségileg ujat csupán mindezeknek egy műsorban történt felhasználása jelentett, ebből adódott egy-egy csoport különleges stilusa és ennek eredményeként a színjátszók egyre magasabb fokon tanultak meg bánni a szinjátékos és táncos elemekkel. Eddig nem látott szintre emelték a csoportok a dekorativ szimbólumok alkalmazását is. Mindezek megvilágítása céljából vizsgáljuk meg röviden a három legismertebb agitprop-csoportnak, a hamburgi "Szegecselők"-nek, a hallei "Vörös Kovácsok"-nak és a berlini "Vörös Szócső"-nek műsorait. A hamburgi "Szegecselők" a Német Munkás-Szinházi Szövetség egyik szinjátszócsoportjából alakultak, s a legrövidebb időn belül Németország legjobb agitprop-csoportjai közé tartoztak. A hamburgi munkásság "Hamburgi Kékzubbonyoaok"-nak nevezte, nem jogtalanul, mert stilusuk hasonlított a szovjet kabaréosoport stílusához. Műsoruk egyes, erősen kabaré jellegű számokból állt. Konferanszié kötötte össze őket. A színpadkép, a díszlet és a jelmezek stilizáltak voltak, helyenként kubista formájukkal és rikító - 159 -
színeikkel optikailag rendkívül jól hatottak. Ennek a forradalmi kabarénak fő fegyvere a politikai' szatira volt; a konferanszié töltötte be az aktuálizáló politikai-kommentátor szerepét. A szatira követelményei határozták meg a színészi ábrázolás stílusát is: döntő jegyei a párbeszédek hallatlan szabatossága és élessége, a jelenetek elevensége és ritmusa voltak. "Kis, politikai kézikünyv... politikai és színpadi ötletek példátlan bőségével", igy értékeli a "Vörös Zászló" a "Szegecselők"-et. "Színészi rutin, olyan tudás, amely csaknem felér az orosz 'Kékzubboayosok' teljesítményeivel" A hallei "Vörös Kovácsok"-nak más stilus volt a jellemzőjük. Itt is dicséri a sajtó az előadásek művészi fegyelmét, kiváltképpen a zeneadta ritmust. A műsort itt is főképp egyes számokból, elsősorban szatirikus jelenetekből állították össze. De a számok merev sora lassanként feloldódott; az egyes jelenetek között szavalatokat mondtak el, dalokat énekeltek, a nagyobb műsorszámokon beliil /Iskolai elbocsátás/ gyors váltakozásban jutottak érvényre a legkülönfélébb művészi eszközök: színpadi jelenet, énekes jelenet, szavalat, szavalókórus, harci dal. A műsor mondanivalóját már nemcsak a szatira fejezte ki; a Szovjetunió vívmányait, az NKP politikai munkájának eredményeit stb. szavalókórusok, songok és dalok mutatták be. A "Vörös Kovácsok" előadásaiban azonban mindenekelőtt a kórusos-ritmikus mozgás, a tornagyakorlatok és a szimbolikus alakok és képek összeállitása /traktorok, repülőgépek stb./ volt figyelemreméltó. Ezeket az eszközöket a műsorban nem a szatirikusán tagadó részek, hanem a harciasan igenlő jellegű részek hatásos aláhúzására használták. Éppen ebből a jelenségből fejlesztette ki a NKISz agitprop-csoportja, a berlini "Vörös Szócső" különleges sajátos stílusát. Mig az agitprop-csoportok többsége a "Kékzubbonyosok" vendégjátéka után mindenekelőtt a szatira eszközeit vette igénybe, a "Vörös Szócső" a szavalókórust - 160 -
fejlesztette rendkívüli hatású müvászi tökéletességre. A szavalókórus, a "kollektiv referátum" - ahogy a csoportban nevezték -, beillesztett szinpadi jelenetekkel együtt lett az az eszköz, amellyel a csoport igenlő állásfoglalást kifejező műsorait megalkotta. Ami a "Vörös Kovácsok"-nál csak egy eszköz volt a többi között, az a "Vörös Szócső"nél uralkodó jelleget öltött. Ez nem volt véletlen. Az előző fejezetben megmutattuk, hogyan jutott tul ez a csoport a szavalókóruson még jóval előbb, mielőtt a "NKISz első agitprop-csoportjának" nevezte magát és hogyan adta a Halló ifjumunkás kolléga! cimü játékával elaő ragyogó bizonyságát annak, hogy az ilyenfajta forradalmi szinpadi propaganda rendkívül hatásos. Maxim vallentln idézett cikkében elméletileg is indokolta, miért volt ez a stilus a "Vörös Szócső" számára különösen megfelelő. Vallentin azt mondja, hogy a kabaré elsősorban "nem!"-et mond, túlságosan a napi eseményekre szorítkozik, pedig a proletariátust "elemi élményekkel... viharedzetté kell tenni a történelmileg igazolt követelések... tehát nem a napi követelések számára".^/ Más helyen ezt hangsúlyozza: "A munkásosztály fejlődése olyan követelményeket állit a csoport elé, amelyekkel pusztán a szatíra eszközeivel nem lehet megbirkózni; ...a komoly sző a színpadon nemosak indokolt, hanem elengedhetetlenül szükséges, ha formáink méltóak akarnak lenni a tartalom egész terhéhez és súlyához".10/ A helyzetnek és az agitprop-csoportok céljának ebből a politikailag helyes értékeléséből adódott a "Vörös Szócső" műsorának j e l l e g e . E z a szándék a Tlz év Komintern és A szovjethatalomért! cimü agitprop-müsorokban valósult meg a legtökéletesebben. Mindkettőben az úgynevezett tudósítás dominált, az elmondandó szó, amelyet hol a kórus, hol az egyén, hol tényleges elbeszélés formájában, hol felhívásként mondtak el. A tizennégy színjátszó ezalatt szemben állt a közönséggel és kollektív referátumát ritmikus mozdulatokkal ki- 161 -
sérte. Ezzel elevenítették meg a azót. Jelképes koreográflkue osoportoauláaokat alakítottak, a merev sorfalálláat időnként felbontva. A mondanivalót ritmust adó hangszerek segítségével vagy a szöveg alá helyezett erősen ritmikus harcidal-melódiákkal húzták alá. Egyébként is, az ilyen szónoklás formájú színpadi-propaganda sikere vagy kudarca elsősorban attól függött, hogy a szavaló- és zenei-együttes meg tudta-e teremteni az előadáa rendkívüli ritmusát. Az ilyen mondatot például, hogy: "Lenin széttépi a csalást: demokrácia a kizsákmányoló államban - és szembeállítja vele a világos programot: proletárdiktatúra..." hét szavaló, illetve kóruscsoport között osztották el. A szövegnek ilyen erős feldarabolása - ha nem akart fárasztóan és vontatottan hatni - koncentrált és fegyelmezett beszédsort követelt. Minden, a csoport előadásaira vonatkozó bírálatban éppen az előadások pattogó ütemének, a magávalragadó ritmusnak kihangsulyozásával találkozunk. A "Vörös Szócső" a kollektiv referátum ezen formájával továbbfejlesztette a túlélt szavalókórus hagyományát. ÜJ, eddig ismeretlen hatásokat éa politikai kifejezőerőt kölcsönzött.neki. Mig a Tiz év Kominternben a kollektiv referátum fent leirt formája uralkodott, éa csak ritkán oldotta fel más előadási forma /dal, jelzett azinpadi jelenet/, A szovjethatalomért? - műsorban a kollektiv referátumot csak a hangsúlyos csúcspontokon alkalmazták. Helyette nagyszámban jelentek meg az előadásoknak változatosságot és dinamikát kölcsönző másfajta színpadi eszközök. A SZU-müsor, ahogy röviden nevezték, a berlini "Vörös Szócső" munkájának osucspontját jelentette és csúcspontot jelentett az agitprop-szinház műsorában általában. A Szovjetunió szocialista építése elsőizben volt egy egész estét betöltő műsor központi témája. Jóllehet más osoportok is előadtak olyan Jeleneteket, szavalókórusokat»dalokat stb., amelyek a Szovjetunió harcait ábrázolták; ezek hatása és - 162 -
oktató órtóke azonban többnyire korlátozott volt, a harcból csak rászletproblámákat ragadtak ki,a szocialista építésből nem sokat mutattak, vagy ha mágia, akkor legtöbbször általánosságban, nem plaaztikusan és kéréssé meggyőzően ábrázolták. Az előadások legtöbbször megrekedtek már a Szovjetunió támogatására biztató kategorikus felhívásnál, a jelszónál. A "Vörös Szócső" SZU-müsora ezzel szemben elsőizben mutatta be a forradalom és a fiatal szovjet állam fejlődésének történetét. A szocialista élet sok lényeges jelenségét elevenen és szemléletesen ábrázolta. Még az osztálynélküli társadalom felállítására irányuló világtörténelmi kísérlet útjába álló nehézségekről is beszélt. A németországi helyzetre történő állandó áttünéssel világossá tették a két állam közötti különbségeket, összehasonlították az itteni és az ottani munka jellegét, a szociális vívmányokat stb. Ezt az átfogó és jelentős témát művészileg ábrázoló eszközök sokrétűek és érdekesek voltak, mint maga a téma. A proletár szinpadi-propaganda legjobb hagyományaiból csaknem mindent felhasználtak, mindazt, ami az agitpropcaoport mozgalomban hatáaoa formaként jelentkezett: a harci dalt, a népdalt, a jelenetet /prózában és versben/, az énekes jelenetet, s némajelenetet /pantomim/, a szavalókórust, az egyéni előadást /prózában és versben/. Mindehhez még egy sor optikailag ható eszköz járult /plakátok, díszletek, amelyek a színhelyet sokszor csak másodpercekre jelezték/, akusztikai hatások /fütty, csattanás/; a játékot jazz-zenekar kisérte. A szatírát is alkalmazták, ha korlátozott mértékben is. Különösen döntő volt a harci dal. 15 mozgalmi dalt énekeltek, nagyréazt olyanokat, amelyeket éppen akkor fordítottak oroszból és amelyeket a "Vörös Ssóoső" műsora hozott előszOr a német munkásság elé /Komszomol-dal, Vörös repűlőlndulé/. Lényegét tekintve af a műsor revü volt. Egységes gondolat vezetett rajta végig és minden műsorszámot ennek a - 163 -
"vörös fonalnak" rendeltek alá* Lálegzetnyi szünetek sem voltak benne, a műsorrészek szorosan fűződtek egymáshoz, egyik rász a másikból következett. A nagy klasszikus revüktől abban különbözött, hogy különleges technikai eszközök nélkül, minimális költséggel maximális hatást ért el. Hogy a műsor előadásának stílusáról szemléltető képet adjunk, idézzük kivonatosan Dieter Steinkét: "A nyitány után megjelentek /a színjátszók - K. Pf./ zárt alakulatban, a csoport egyenruhájában, A csoport legtöbb tagja játszott valamilyen hangszeren /bendzsón, dobon, trombitán, puzonon, gitáron, Ustdobon/ és igy énekszámaikat maguk kisérhették. Szövegüket világosan, érthetően és jó ritmusban mondták, részben recitálták, mozdulataikat pontosan, mégis lazán végezték. A kollektiv referátum /Youngplan/ elsőrésze után villámjeleneteket játszottak. Abban a részben, amely a mezőgazdasági nagyüzemekről, a kolhozokról szólt, megjelent a csoport mögött... egy székre állva a szakállas pópa és reszketve mondtat 'a kollektíva isten ellen való!' Különleges humoros hstást keltettek a falemezből- készült tehénfejekkel. Az alábbi verssoroknál: 'a kulák el akarta követni azt a merészséget, hogy megmérgezze egyik tehenünket* a tehénfejeket falemelték és mozgatni kezdték. A kulák magasított oaizmában és pókhassal - menekülni próbált: 'noha ez a nyakába került, egy mozdulat... és a GPU-é lett»' As utolaó verssornál a színjátszók egymás mögé álltak, az egyik oldalon fakerekeket tartva a kezükben, Utemea szavalás közben, ritmikus mozdulatokkal levonultak a színpadról: 'Traktor, eke, ökrök éa borjak, óriás léptekkel minden megy előre.'
- 164 -
... A kelléket és a diszletdarabokat síkban ábrázolták áe nem takarékoskodtak az ellentétekben gazdag színekkel. •• Általában nagyon szabadon kezelték a játékhoz szükséges tárgyakat. A mandolin adott pillanatban gépfegyver •olt, az Ustdobot széttört gépnek vagy munkaasztalnak tekintették."13/ A "Vörös Szócső" a SZU-müsorral sokszor ment turnéra. Ezzel a műsorával bebizonyította, hogy joggal nevezték Németország legjobb agitprop-csoportJának. Az emiitett agitprop-csoportok stílusában már megtaláljuk az agitprop-csoportok legáltalánosabb ismertetőjelét: a drámai, elbe«zélő és énekes-zenés műsorszámok laza sorát. A műsorban nem egyénien megrajzolt élő jellemek cselekedtek, pszichológiailag árnyalt finomságokkal sem találkozunk bennUk, nem Ismerték a meghatározott, kötelező dramaturgiai törvényeket. Minden eszköz annak az egyetlen célnak szolgálatában állt, hogy a műsor a proletariátus felszabadító haroának fegyvere legyen. Amint Inge von Wangenheim megjegyzi,1*/ ez a "tömör szimbólum" stílusa volt, a társadalmi jelenségek és erők /tipusábrázolás/ végletes absstrahálásának, de ugyanakkor végletes konkretizálásának /konkrét helyzetek ábrázolása/ a stílusa is. Fogalmak elvont magyarázata /statisztikák, politikai jelszavak/ keveredik kitalált vagy valóságosan megtörtént események konkrétan érzékelhető ábrázolásával. Lényegében ezt a stílust a társadalmi valóság - a forradalmi munkáspárt nézőpontja által meghatározott - illusztratív ábrázolásaként jellemezhetjük. Még ma is hallatszanak olyan hangok, hogy ez az agitprop-stilus lényegében művészietlen, sőt, művészetellenes volt, mert a művészi formát alárendelte a politikai tartalomnak. Ez a felfogás helytelen. Az agitprop-műsorok ténylegesen meglevő művészi értékének el nem ismeréséről tanúskodik. Voltak csoportpk, amelyek színészi szempontból magas szintre emelkedtek. Az ilyen előadásokat még a pol- 165 -
gári sajtónak is el kellett ismernie. A szinjátszócsoportok többsége persze nem jutott el ilyen magas művészi szintre. Ez azonban nem a műsorok műfaján, vagy "politikai tartalmán", hanem azokon az adott feltételeken múlott, amelyek között a csoportoknak dolgozniuk kellett. Nem mindig álltak rendelkezésre művészileg iskolázott erők, ritkán készülhettek fel nyugodt körülmények között, tehát ritkán hoztak létre beérett alkotásokat. Az események, amelyekkel kapcsolatban az agitprop-csoportoknak állást kellett foglalniuk, mindig összetorlódtak. Néha alig maradt idő próbákra, gyakran egyáltalán nem maradt. Felléptek például sztrájkgyüléseken, anélkül, hogy konkrét elképzelésük lett volm» mit és hogyan kell majd ját8zaniuk. A "művészi munka" csak akkor indult meg, amikor megtudakolták a munkásoktól« milyen helyi problémák várnak megoldásra. De ilyenkor már legtöbbször színpadra la kellett lépniük és igy jeleneteiket, a songjaikat stb. improvizálni voltak kénytelenek. Műsoruk, konkrét vonatkozásai miatt, ennek ellenére is hatott. A "harci érték" túlsúlya a "művészi értékkel" szemben, ahogy annak idején ezt kifejezték, tehát nem volt szükségszerű tulajdonsága a mozgalomnak, és senki sem támogatta tudatosan ezt az irányt. Elméleti igazolásra csak szórványosan talált - ellentétben a szovjet proletkultmozgalommal. Ha a szónoki stilus néha-néha meg is nyilvánult, kizárólag a napi politikai harc érdekében történt, azért, hogy a harcot a legjobb, legerőaebb fegyverekkel vívják meg, vagy azért, hogy azokat a szinjátszócsoportokat, amelyek még mindig proletár miliődrámákat, sőt, kispolgári szemetet játszottak, ebben a harcban maguk mellé állítsák. Joggal mutatott rá azonban a "Fordulat balra" /Linkskurve/, hogy a "harci érték" túlhangsúlyozásának elméleti indokolása már azért is helytelen, mert a gyakorlat ezt a formulát már régen megcáfolta. Az előadások magas müvászi értéke már megvalósult tény.1^/ - 166 -
A feat leirt és meghatározott agitprop-stilus elképzelhetetlen volt az agitprop-8zinház ás a munkásközönség eszmei egysége nélkül* Csak az a szinház alkalmazhatta ezt a tömör, nyers stilust, amelyik eggyé vált közönségével. Inge von Wangenhelm igen találóan az "azonnali megértés" stílusának nevezte ezt. A szinház tudta, hogy szimbolikája, politikai Jelszavai és előadásának ritmusa szenvedélyes visszhangot vált ki közönsége agyából és szivéből, és alighogy előadta, "azonnal megértésre" taEzen a stiluson alapult az agitprop-szinház ereje: ritmusa, politikai élessége és népszerűsége. Ez volt azonban egyazersmind a gyengéje is. A társadalmi jelenségeket nem belső ellentmondásosságukban mutatta meg, a túlsúlyban levő művészi szimbolika az ellentmondásokat csak rendkivül nyersen tükrözte. Ez egyben azt is jelentette, hogy az agitáció túlságosan elvonatkoztatott volt ahhoz, hogy a munkásosztály bizonyos rétegeit ilyen politikai jelszavakkal harcra mozgósítsa. A politikai gondolatoknak rendszerint csak a végkövetkeztetéseit mondták ki /"Lépj be a KKISz-be", "Lépj be a vörös egységfrontba»"/, anélkül,hogy kifejtették volna azt a gondolati folyamatot, amely ehhez a következtetéshez vezetett. Mindezen felül pedig a szatíra eszközei elégtelenek voltak ahhoz, hogy az ellenség például a fasiszták - veszélyes voltát teljes egészében leleplezzék. Az 1930-as év végétől, felismerve ezeket a hibás jelenségeket, az agitprop-csoport mozgalmon belül, önkritikus viták kezdődtek. A "Vörös Szócső" 1931 januári számában nagyobb oikk vitatkozott ezekkel a jelenségekkel. A Munkás-Szinházi Szövetség 1931-es birodalmi konferenciáján komolyan megbírálták az agitprop-csoportok műsoraiban jelentkező sematizmust, azzal, hogy a munkástömegeket károsan befolyásolja a fasizmus és kapitalizmus elleni egységfront kialakítása szempontjából. A "kisformát", mint a - 167 i I
forradalmi színpadi propaganda eszközét, még feltételesen elfogadták. Ez a helyes vonal azonban az agitprop-csoportok gyakorlatában vereséget szenvedett. Néhány csoport mtlsorában ugyan a "nagyforma", a színdarab, a jelenetmontázs mind nagyobb tért hóditott, de ez csak egyedi jelénség maradt. Bebizonyosodott,hogy noha a csoportok rendelkeztek a "kiaforma", a rövid jelenet, a szatirikus szkeccs stb* szakembereivel, gyakorlott drámaíróik nem voltak. A fejlődés ezen pontján kezdte el munkáját Friedrich Wolf, Bertolt Brecht és Gustav von Wangenhelm, akik különféle ábrázoláai eszközökkel - mindegyik a maga stílusában -, megteremtették az agitprop-drámát. Az agitprop-csoport mozgalom nagy, híres szakaaza azonban mindezzel még nem zárult le. Ellenkezőleg. A félfasiszta Brüning-kormány élesedő rendőrterrorja az eddiginél nagyobb bátorságot, kezdeményezőkészséget, találékonyságot éa szilárdságot követelt az agitprop-együtteaek színjátszóitól. Uj előadási módszereket, uj fellépési lehetőségeket kellett teremteniük ahhoz, hogy érvényesüljenek a rendőrterrorral szemben. Számos csoport még a fasiszta időkben is játszott és maga köré gyűjtötte a munkásokat . összefoglalva az agitprop-csoportok értékelését, az utolsó évek hibás jelenségei ellenére is azt látjuk, hogy a munkásság befolyásolásának, tanításának éa mozgósításának leghatékonyabb eszközei voltak; a Kommunista Párt, ifjúsági szövetsége és a pánthoz közelálló szervezetek kiemelkedő káderiskolái.
- 168 -
Németország Munkás-Színházi Szövetségének forradalmi átalakulása Az 1929-től 1933-ig terjedő években Németország Munkás-Színházi Szövetségében mindinkább a forradalmi szinjátszócsoportok politikai vonala érvényesült. Ez a fejlődés a X. szövetségi gyűlésen szótöbbséggel megválasztott kommunista vezetőség érdeme volt. Az uj vezetőség a forradalmi munkásszinház legtapasztaltabb és legjobb képviselőit egyesitette magában: Arthur Piecket, Grete Lódét, Arthur Fröhlichet, és Gustav von Wangenheimet. Kiemelkedő belső politikát folytattak a Szövetségbe tömöríilt, túlnyomó többségükben a NSzDP tagjaiból álló munkásszinjátszócsoportokkal, anélkül, hogy az osztályharcos vonalat feladták volna. Az uj elnökség rendszabályai arra irányultak, hogy a szervezett és szervezetlen munkásokat közös forradalmi sikon egyesítsék. A Szövetség közlönye, a "Munkásszinpad", többé nem szigetelte el magát az osztályharc problémáitól, rendszeresen állást foglalt a fontos politikai kérdésekben. Megmagyarázta a munkásszlnjátszó- és agitprop-osoportoknak, hogyan harcoljanak a kapitalizmus és a fasizmus ellen és konkrétan rámutatott a kulturális munka területén jelentkező polgári ideológia minden egyes jelenségére. Különösen nagy érdeme volt a vezetőségnek, hogy a "Munkásszinpad1*ban rendszeresen jelentek meg cikkek a Szovjetunióról,hogy az olvasókat megismertették az első szocialista állam politikai, gazdasági és kulturális felépítésével. Tekintetbe véve, hogy a NSzDP-sajtónak a Szovjetunióról szóló rágalmai hatottak a szövetségi tagok többségére, és tekintetbe véve a német imperiallzmua növekvő agresszív, szovjetellenes jellegét, esek a oikkek fontos politikai-nevelő értéket képviseltek. Szervezeti szempontból a Szövetség uj vezetősége szomorú örökséget vett át. A mintegy ötezer tagból, jóval - 169 -
több mint a fele, már hónapok óta nem fizetett tagdijat, tehát nem lehetett őket aktiv szövetségi tagoknak tekinteni. A funkcionáriusok nagyrésze nem dolgozott, az uj vezetőséggel szemben eleinte tartózkodóan viselkedett. A Szövetség könyvtára szétesett. Ebben a nehéz helyzetben a Szövetség vezetősége fő feladatának tekintette osztályharcos műsoranyag kiadását és terjesztését. A Szövetség tulajdonában levő kiadó, a "Munkásazinpad", terjesztő irodát létesített. 1928-tól 1930-ig 743 forradalmi tárgyú színdarabot forgalmazott azemben a polgári kiadóvállalatokkal, amelyektől a csoportok mindössze 60 előadás jogát vásárolták meg /Hurrá, egy flu;, A szemérmes világfi. Ó-Heidelberp stb./. Ezek a számok egyértelműen bizonyítják a Szövetség vezetőségének eredményes müaorpolitikáját. Hans Marchwitza, a forradalmi irók charkovi gyűlésén már arról tájékoztathatott, hogy a munkásszinpadok műsorából két év alatt a tartalmatlan szociáldemokrata müvek 90%-a eltűnt. A szétküldött műsoranyagok csaknem kizárólag aktuális rövid-jelenetek voltak. Állást foglaltak a felfegyverzés ellen /páncélos cirkálók építése/, szembefordultak a NSzDP választási programjával éa koalíciós politikájával, a klerikális reakcióval, foglalkoztak a politikai és gazdasági harc kérdéseivel /üzemi tanácsválasztásokkal,sztrájkokkal, a Reichstag-választásokkal stb./. É jelenetek többaége a szinjátszócsoportokban született. A műsoranyagnak a segítségével laasanként a munkásegyesületek is az agitpropszinház útjára léptek. Számos haladó munkásegyesület, mintaképnek tekintve a terjesztőiroda által szétküldött anyagot, öntevékeny munkába kezdett. így a műsorok átalakulását fokozatosan követte az egéaz szinjátszócaoport-tevókenység átalakulása. Németország Munkás-Szinházi Szövetsége akkori elnökségének ma egyesek szemére vetik, hogy segítséget nyújtott a proletárdrámának a munkásazinpadról történt leszoritásá- 170 -
hoe, éa éppen ezért részese a már fentebb leirt hibás jelenségeknek.17/ Azt állítják, hogy az elnökség újra és újra bizonygatta, miszerint a terjesztőirodában rendelkezésre állnak egész estét betöltő színdarabok, de a gyakorlatban csak agitprop-müsoranyagot küldött szét. Ezt a véleményt látszólag megerősíti, hogy 1929 elején a "Munkásszinpad" folyóiratban rövid, de heves vita folyt arról, vajon a dráma vagy a vörös-esztrád /agitprop-müsor/ legyen-e a szinjátszócsoportok műsorának alapja. Valójában a Szövetség vezetősége sohasem akadályozta meg, hogy drámát, egész estét betöltő színdarabot műsorra tűzzenek, csak igyekezett elkerülni, hogy az egyesületek műsorában elterjedjenek a nem-proletár, a nem-harcos müvek. Csupán a fejlődés egy bizonyos szakaszában, a Szövetaég forradalmi átalakulása kezdetén, tartották lényeges láncszemnek a müsorkérdés gyökeres megoldására az aktuális, rövid jeleneteket. Véleményük szerint az agitpropjelenetek nemcsak a műsort, hanem az egyesület egész munkáját politikusabbá tették. Ezen túlmenően a "Munkásszinpad"-ban lefolytatott vita nem a Szövetség elnöksége ellen irányult, hanem olyan proletár-irók első megnyilvánulásaként Jelentkezett, akik elsősorban az agitprop-mozgalom élénk fejlődésének hatására Írták színdarabjaikat, szembenállva az esztrád, az agitprop-müsorok egyoldalú szenttéavatásával. Két évvel később megerősítést nyertek Georg W. Pijetnek a vitában elhangzott szavai: "A proletárdráma majd lassan, ugyanolyan mértékben jelenik meg, amilyen mértékben a 'vörös esztrád', mindnyájunk megelégedésére, eltűnik."18/ Az 1928 évi szövetségi gyűlésen elfogadott határozat kötelező erejű volt a Szövetség elnökségére nézve: a proletárirókkal és művészekkel szoros kapcsolatot kell teremtenie. 1928-ban az egyik legjelentősebb filmelméleti és filmgyakorlati szakembert, Balázs Bélát választották meg művészeti vezetőnek,aki 1930 után az "Eretnekek" agitprop- 171 -
csoport művészeti vezetője tett. Balázst szövetségi tisztségében 1929-ben Gustav von Wangenheim váltotta fel, aki ugyanakkor emellett még néhány agitprop-csoportot is vezetett, a "Vöröszubbonyosok"-at és a "Munkáscsapat balrá"-t. Hans Otto, az elismert ragyogó fiatal berlini szinésztehetség ugyancsak aktiv funkcionáriusa volt a Szövetségnek, résztvett a csoportok művészi és politikai irányításában. Heinrich Vogeler és John Heartfield a Szövetség szinjátszócsoportjai számára prospektusokat, színpadképeket és toborzó plakátokat tervezett. 1929-ben Németország MunkásSzinházi Szövetségének kiadója 15 proletáriró színdarabját jelentette meg, köztük G. W. Pijet, Karl Grünberg, Berta Laak, Klaus Lorbeer, és Hans Marchwitza müveit. A hivatásos proletár művészekkel ós Írókkal tehát a kivánt kapcsolat gyorsan és eredményesen született meg, ha még nem is volt elég szoros és hatékony. A kommunista elnökség politikai vonala döntően kihatott a nemzetközi együttműködésre. Kiszélesítették és megerősítették a kapcsolatot a külföldi proletár színházi szervezetekkel. 1929 végére 11 külföldi munkásszinházi szervezettel létesült szoros kapcsolat. A Szövetségnek döntő része volt a Nemzetközi Munkás-Szinházi Szövetség 1929 októberében Moszkvában bekövetkezett megalakulásában. Arthur Pieck és Margarete Lode elnökségi tagok lettek. A Nemzetközi Munkás-Szinházi Szövetség pártonfelüli nemzetközi tömegszervezet volt, amely azonban állást foglalt "... a munkásszinház minden olyan felhígítása és a vele való minden olyan visszaéléssel szemben, amit a berlini Volksbühne képviselt."19^ Az 1930-ban Dortmundban megtartott X. Szövetségi-gyülés előkészítésekor kiderült, hogy ellenzéki szociáldemokrata frakció alakult ki, amely a kommunista elnökség munkájával nem értett egyet és a reformista szövetségi politikához való vieszafordulásra törekedett. Ennek az ellenzéknek hivatalos megalakulását Severing, a szociáldemokra- 172 -
ta "belügyminiszter rendelte el, az utasítást a Szociáldemokrata Pártnak csak egy kis csoportja teljesítette elággá kedvetlenül. Nyilvánvaló, hogy az opportunista NSzDP vezetősége rádöbbent arra, hogy a jelentéktelen "összetákolt szövetségecske", amint az "Előre" cimü lap Németország Munkás-Színházi Szövetségét nevezte, befolyá» ' 20/ sos osztályharcos szervezetté nőtte ki magát. A szövetségi gyűlés lefolyása teljes mértékben igazolta az eddigi szövetségi politika helyességét és bebizonyította, hogy a kettéhasitásra valő kísérlet csak egy kis frakciós csoport szándéka volt. Az ellenzék felszólalásai a vitában provokatívak voltak és kimerültek az elnökség elleni vádaskodásban. Ahol meg konkrétak voltak, ott az osztálybékét, a nem-pártos művészetet, az osztályharcos-funkoió nélküli művészetet képviselték. A kommunista küldöttek sikeresen és meggyőzően védték meg as elnökség politikáját. Albert Meins /berlini küldött/ csak primitiv demagógiának minősítette, hogy "itt a munkástestvérek ellen folyik a harc. Nem tartom szociáldemokrata munkásnak Severinget... Mi nem a szociáldemokrata munkások ellen harcolunk, hanem a kapitalista rendet a proletariátussal szemben védelmező minden elem ellen. Ha szociáldemokrata miniszterek a polgári pártokkal haladnak együtt, a mi feladatunk, hogy harcot indítsunk ellenük. Mutassátok meg, mikor zárt ki Németország Munkás-Szinházl Szövetsége egyetlen helyi csoportot is azért, mert tagjai szociáldemokrata párttagok voltak."2*-/ Meins ezzel szemben rámutatott arra, hogy a NSzDP jobboldali vezetősége szervezte a kommunista párttagoknak a szakszervezetekből és a tömegszervezetekből való tömeges kizárását, ami 1928-29-*ben tetőpontjára hágott. A kommunista vezetőség újraválasztása /209 szavazat 41 ellenében/, a különböző javaslatok feletti szavazások hasonló helyzetet mutató eredményei, a vezetőség és helyes szövetségi politikájs iránti bizalom mindent elsöprő bizo- 173 -
nyitókát mutatták. Ez az eredmény annál is értékesebb,mert a küldöttek többsége pártonkívüli vagy szociáldemokrata párttag volt. Mühlenweg - a szószóló -, köré tömörült frakció kilépett Németország Munkáa-Szinházi Szövetségéből éa már egy héttel a szövetségi gyűlés után, 1930. áprilia 27-én megalapította a Munkás-Színjátszó Szövetséget. Ez a szövetség a reformista műkedvelő egyeaületek szociáldemokrata szervezete lett. Németország Munkás-Szinházi Szövetsége ellen erőszakolt hajsza indult meg. A hajszával szemben nyiltan állást foglaltak még a régi szövetség tagjai éa a szociáldemokrata elvtársak is. Németország Munkás-Szinházi Szövetsége szociáldemokrata csoportjait - többnyire a pártfegyelemre való hivatkozással - rábírták, hogy lépjenek ki a Szövetségből. Németország Munkáa-Szinházi Szövetségének forradalmi átalakulása a szövetségi gyűlés eredményével nem zárult le. A gyűlésen a forradalmi erők helyzete még csak megszilárdult. A következő években a szövetségi vezetőség széles mozgalmat inditott a Németorazág Munkás-Szinházi Szövetségéhez mind nagyobb számban csatlakozó munkásegyüttesek és agitprop-csoportok művészi és politikai színvonalának fokozására. Leegyazerüsitette és hatékonyabbá tette a szövetség szervezeti svjikáját; a forradalmi proletár-műkedvelő szinház vezető szervezőjévé fejlődött.
Az RCrO-Szlnpad A munkásmozgalom forradalmi fellendülése magával ragadta az értelmiség és a művészek, elsősorban a színházi művészek széles rétegét is. A gazdaaági válság kihatásai nem kímélték őket sem, Így mindinkább közeledtek a Kommunista Párt forradalmi nézeteihez.
- 174 -
Németország vidéki szinházai 1930-31-ben 4056-kal leépítették személyi állományukat vagy teljesen beszüntették munkájukat. Németország színészeinek 40^-a munkanélküli lett. Minthogy a német színészek egyetlen munkaközvetítő hivatala Berlinben volt, a szerződésnélküli színészek oda gyűltek össze. Helyzetük belesodorta őket a politikába és egyre többen csatlakoztak az RGO-hoz /Revolutionäre Gewerkschaftsopposition - Forradalmi Szakszervezeti Ellenzék/. Ez a szervezet a forradalmi munkásoknak a reformista vezetés alatt álló szakszervezetekből történt tömeges kizárása után alakult. Az RGO-Szinpad - Így nevezték az ellenzéki munkás szervezeten belül a forradalmi színészek egyesületét - vezetője Hans Rodenberg volt. Az ő vezetése alatt az RGO-Szinpad szenvedélyes harcot folytatott az összes ellenzéki erők tömörítéséért és ezzel nagy tekintélyt szerzett magának mind a munkásság, mind pedig az ellenség előtt. "Abban az időben sokszor mentünk ki az utcára - irta Inge von Wangenheim - 'RGO-Szinpad' feliratot viselő transzparenseket vittünk ós a munkásosztály dalait énekeltük. Éppúgy szembenéztünk a rendőrök gumibotjaival, mint a munkások; a gyűlöletes verós-zuhatagok elől éppúgy szétrebbentünk, de egy másik utcában újra összetömörültünk, mint a munkások... Fáradhatatlanul,újra és újra."22/ A forradalmi színházművészek a munkások gyűlésein kis agitációs műsorokkal léptek fel. Egy részük időnként színészi munkaközösséget alakított, amelyek - hogy megkeressék szerény megélhetésüket -»időnként matinékkal léptek a közönség elé. A hivatásos művészek leghaladottabb része pedig azon fáradozott, hogy olyan állandó, szilárd együttest teremtsen, amely előadásaival vesz részt a munkások harcában - ami egyben saját harcuk is. E szinészegyüttesek közül a legjelentősebbek: Gustav von Wangenheim "31. csoportja", a lipcsei "Fiatal Színészek Együttese", a berlini "Fiatal Szinóezek Csoportja", a "Nyugati Csoport", "A Hamburgi Szinóazek Csoportja" és a Piscator-együttes a Wall- 175 -
ner-Theaterben. Jóllehet ezek a csoportok és együttesek nem tartoztak szorosan véve a munkásszinházak közé, minthogy túlnyomóan polgári és kispolgári származású színészekből álltak /mint pl. a Piscator-szinpadok is/, mégis nagy szerepet játszottak a kapitalizmus, a fasizmus és a háború elleni harcban és ezen a téren egy frontot alkottak a munkásosztállyal. A proletariátus legszorosabb szövetségesei voltak. E munka keretében lalkozhatunk.
csak
néhány ilyen csoporttal fog-
A berlini "Fiatal Színészek Csoportja" A "Fiatal Színészek Csoportja" már 1928 nyarán megalakult. Tehát nem a válsághelyzet kiélesedett nyomása alatt született, mint számos későbbi csoport. Eleinte nem is közeledett a forradalmi munkásosztályhoz. Tagsága a különféle berlini szinházak kevéssé ismert fiatal színészeiből állt össze /igy az összeomlott első Piscator-szinpadéből is/, akiknek ritkán volt alkalmuk arra,hogy nagyobb szerepekben lépjenek fel. "Szinész-proletár" helyzetükkel elégedetlenek voltak, megkísérelték tehát, hogy állandó, valódi szinházi együttest teremtsenek. £z együttes első bemutatója Peter-Martin Lampel: Lázadás a nevelőotthonban oimü müve egyszersmind meghirdette programjukat is: "Elég a művészet örök értékéről szóló fecsegésből! A mi tempónk mellett ötszáz év múlva senki nem gondol többé Schillerre és Goethére, legjobb esetben egy tűzbiztos betonból épített muzeum páncélszekrényében őrzik majd őket... A jelen - az örökkévalóság válságosán érzékelhető pillanata. Ha a művész nem veszi észre az előtte ma lejátszódó konfliktusokat.•• akkor sosem jut közel a vad, nehéz és festetlen élethez, pedig a mai művészet része ennek az életnek". - 176 -
A "Fiatal Színészek Csoportja" - amint az idézett programból látható - két irányban harcolt: a klaaazlkus drámák színháza ellen, a jelen színházáért. A klasszikus drámák elleni tiltakozást a német színpadokon 1925-tól 1928-ig uralkodó helyzet magyarázza: a klaaszikusokat polgári-nacionaliata vagy vallásos felfogásban vitték színpadra. Elárasztották a német színházak műsorát ugy, hogy korabeli szerzők nem jutottak azóhoz. A polgári szinház a múzsák temploma lett, eltávolodott a jelen élettől és annak problémáitól. A csoport hite a Jelen színházában, a "Zeit Theaterben"x/ peraze még nem volt azonoa a forradalmi proletariátusban vetett hittel. Műsorukban nem találkozunk olyan témákkal, amelyek Piscator színházának jellemzői voltak, vagy amelyeket az agitprop-együttesek nap mint nap propagáltak. A csoport, műsorával először csak az antikapitalista rétegek szószólójaként jelentkezik. A csoport első rendkívüli aikerü bemutatóját, a Lázadás a nevelőotthonban-t 1928. december 8-án tartották. A dráma a fiatalkorú bűnözők nevelésére alkalmazott módszereket támadta meg. Ezek a módazerek teljesen alkalmatlanok voltak arra, hogy a fiatalokat a társadalom haaznos tagjaivá neveljék, ellenkezőleg, elrontották őket, ráadásul még szemérmetlenül kizsákmányolták munkaerejüket la. A második bemutatót, az ugyancsak Peter-Martin Lampel által irt Mérgesgáz Berlin fölött cimü színdarabot, amelynek 1929 márciusában kellett volna színre kerülnie, a hatóságok még a bemutató előtt betiltották. A darab a Németorazágban folyó imperialista háborua előkészületekről szólt •
^"Zeit-Theater" = jelen időhöz kötött szinház, a húszas évek színházi irányzata Németországban. Célja az volt, hogy minden drámát - a nagy klasszikusokat: Shakespeare-t'és Moliere-t is - az adott politikai helyzetnek megfelelően aktualizáljon. - 177 -
A csoport harmadik bemutatója Eleonore Kalkowska Józsefe a polgári igazságszolgáltatás ellen lépett fel; egy lengyel földművest gyilkossággal vádolnak és halálra Ítélnek, noha ártatlansága bebizonyosult. Az előadás megbukott, mert a szerepeket nem tudták megfelelően kiosztani. A csoport azonban nem kedvetlenedett el. Megkezdte eleinte rendező nélkül - Friedrich Wolf: Cyankali cimü drámájának próbáit. A bemutató 1929. szeptember 6-án volt. Nagy sikert aratott. Hans Hinrich rendezte. "A szerző, a rendező és a színészek eredményes összműködése következtében csaknem százszázalékig sikerült... a német munkás életének ábrázolása" - irta a "Vörös Zászló". Magáról a darabról, amely az abortus-törvény ellen harcol, ezt mondja: "A fiatal német proletár-forradalmi drámairodalom eddig létrehozott" legjobb termései közé számit. A "Fiatal Színészek Csoportjának" a Lázadás a nevelőotthonban bemutatása óta megszerzett kiváló hírnevét ez a szinpadi produkció megerősítette. A csoport hírnevét nemcsak azzal érdemelte ki, hogy korának - a proletariátus és a kispolgárság széles rétegeit érintő - problémájához nyúlt, hanem elsősorban kiemelkedő összjátékával. A sztárszinház - Barnowski kultiválta-fogalma e csoporttól teljesen idegen volt, mindenki egyformán felelősnek érezte magát a színdarab helyes tolmácsolásáért. Ez nemcsak előadásaikban nyilvánult meg, hiszen az előadások csupán kifejezői voltak a csoport egész életét átható kollektiv szellemnek. Nem volt igazgatójuk, választott tanács vezette a csoportot. Amikor az egyik színész, Genschow individualista, kispolgári viselkedésével jelentős zavarokat kezdett okozni, heves viták után megváltak tőle. Az együttes egyik határozata értelmében a tagok a többiek beleegyezése nélkül nem hagyhatták el az együttest, még akkor sem, ha kedvező ajánlatot kaptak valamely állandó színháztól. Ezt a határozatot, a fenti eset kivételével, az együttes minden tagja fegyelmezetten tiszteletbe tartotta. A legnehezebb - 178 -
anyagi feltételek mellett és a bonyolult, hosszas etikai viták ellenére ls szorosan összetartott as együttes. Friedrich Wolf, e fiatal színészek legmeghittebb bizalmasa, mindig csodáié tisztelettel mesélt példamutató magatartásukról. A Cyankalival a csoport fejlődésének uj szakaszába lépett. A színészek önmaguktól keresték a kapcsolatot a Kommunista Párthoz és a proletár tömegszervezetekhez. A birodalmigyülés választásaival kapcsolatosan aláírták a mílvészi értelmiség felhívását, amely arra szólította fel a tömegeket, hogy szavazzanak a NKP-ra. A munkásrendezvónyeken játszott Cyankatl-előadások minden alkalommal izgatott, szenvedélyes tüntetésekké váltak a polgári állam és törvényei ellen. Fejlődésük ragyogó csúcspontja Bertolt Brecht: Az anya cimü müvének 1932. január 17-i bemutatója volt a berlini Komödienhaus-ban. Rendezte: Emil Burri. Bertolt Brecht: A rendszabály cimü tandrámájával is világosan megmutatta már a közeledését a munkásosztály forradalmi nézeteihez. A kórusmű lényeges, különösen a konfliktus felépítésében jelentkező ideológiai gyengeségei ellenére is, erős befolyást gyakorolt a munkásközönségre. A rendszabály a munkásmozgalom berkeiben tartós elvi vitákra adott alkalmat. A reformitta vezetés alatt álló nmnkáskórus-szövetöógben "aknaként" hfetott. "Hatáséra indult meg az ellenállás a munkáskórus-szövetség polgári dalegyletté történő lealaoaonyitáea ellen. A munkáskórus-egyesületekben újraélesztette a forradalmi hagyományokat.. Az anya előadása a forradalmi proletárszinház életében döntő eseményt hozott. Politikai jelentőségében egyenrangú volt Friedrich Wolf: Tai Yang felébred cimü drámájának Erwin Pisoator rendezte előadásával és Gustav von Wangenheim Egérfogójával, amelyet maga a szerző rendezett. Bertolt Brecht ezzel felsorakozott a legjelentősebb proletár-forradalmi drámaírók,iWolf és Wangenheim mellé.
- 179 -
Brecht Az Anya oimü drámája Makszim Gorkij regényének Günther Weisenborn és Hans Stark dramatizálta változatán alapszik. A mü végig vezet azon az uton, amelyen egy egyszerű proletárasszony tudatos forradalmárrá fejlődik. Az osztályharc számos tipikus helyzetében kell a dráma tizennégy jelenete során keresztülverekednie magát. Az a tény, hogy minden helyzetben feltalálja magát, hogy azokban a forradalmi párt álláspontjának megfelelően cselekszik és mindig úrrá lesz rajtuk, a darabnak erősen didaktikus jelleget kölcsönöz. Ezt a beillesztett songok és az epikus-kommentáló részek még lényegesen meg is erősitik. Brechtnek az a szándéka, hogy megirja a proletárharc tandrámáját, megmagyarázza azt is, miért nyúlt ilyen szabadon Gorkij regényéhez: a színdarab 14 jelenete közül a regény csak a felének képezi alapját. A többit Brecht félreérthetetlenül az 1931-32-es németországi osztályharc helyzeteiből merítette.26/ Pormai szempontból Az anya magas költői színvonalon az agitprop-szinpad leghatásosabb elemeit egyesíti: a színpadi jelenetet, a kollektív-tudósítást /Május 1.-tudósítás/, az elbeszélést, a songot, az énekes kommentárt és végül a harci dalt. Kifejező zeneisége egyes részleteknek oratórium-jelleget kölcsönöz. Ennek az agitprop-drámának különös ismertető jele a drámai jelenetek uralkodó jellege, és ezekben már jelentkeznek a színpadi alakok egyéni vonásai. Ez különböztette meg még a legjobb agitprop-csoportok műsoraitól is,melyekben ebben az időben már találunk jelenetsorokat. A Tal Yang felébred cimü tandrámától - ennek egy évvel korábban volt a Wallner-Theaterben a bemutatója, Piscator rendezésében - abban különbözött, hogy nem volt folyamatos cselekménye. Mig a Tai Yang felébrednél nem lehetett egy-egy színpadi jelenetet tetszés szerint elhagyni vagy beiktatni, Az anyában ez a cselekményt nem bontotta volna meg lényegesen. A Tai Yang felébred - Friedrich Wolf műve - zárt - 180 -
formában megirt dráma volt és csak Pisoator rendezéséoeu lazult fel. Ettől kapott sajátoa oktató jelleget. Brecht Az anyát eleve saját "epikus dráma" elmélete alapján irta meg és Burri rendezte. A drámai és epikus jelenetek laza sora lehetővé tette, hogy az Író a társadalmi valóság megváltoztatáaára törekvő harcos forradalmárok egész sorát vonultassa fel. Az anya előadása Helene Weigellel a főszerepben, nagy sikert hozott a forradalmi munkásszinháznak. A proletárforradalmi kritika egyöntetű tetszéssel fogadta és a munkásközönség zsúfolásig megtöltötte a színházat. Az előadás a "Fiatal SzinészekKJsoportja" munkájának tetőpontját jelentette és a harcoló proletariátus ügyében vetett félreérthetetlen hitét hirdette. Munkájukat olyan ismert szinészek is támogatták, mint Helene Weigel, Ernst Busch, Theo Lingen és mások.
Erwin Piscator tevékenysége a Wallner-Theaterben A Wallner-Theater megszületésével - 1930 márciusában - Ervin Pisoator alkotótevékenységében uj szakasz kezdődött: a forradalmi proletariátushoz való közeledés szakasza. Ebben a korszakban a munkásság osztatlan tetazéssel fogadta Pisoator alkotáeait. Lényegében az ő érdeme veit, hogy a Wallner-Theatert jogosan a "Nagy-Berlin-1 Forradalmár Munkások Színházának" nevezték. A körülmények természeteaen most egészen mások voltak, mint a lollendorfertheater idejében. A válság mind több munkást dobott az utcára. Minthogy a Wallner-Theater kizárólag a monkásközönségre támaszkodott, nagyon alacsony helyárakkal kellett játszaniar A színészek időközönként egyáltalán nem kaptak fizetést. Költséges kísérletezésekre többé gondolni sem lehetett. A legszerényebb eszközökkel kellett a forradalmi hatás maximumát elérni. - 181 -
A forradalmi drámairodalom helyzete ia megjavult, ha még nem is volt teljesen kielégítő. A rendelkezésre álló első szovjet drámák közül a Wallner-Theater kettőt mutatott be: Bill-Belocerkovszkij; A hold balról világit és Anatol Lebov: Asszony a harctéren cimü színdarabjait. A német szerzők, Ernst Ottwald: Mindennap négy. Paul Credé: A 218. §. Theodor Plivier: A császár kulija és Friedrich Wolf: Tai Yang felébred cimü drámákkal szerepeltek. Az utóbbi három darabot é8 Bill-Belocerkovszkij müvét maga Piscator rendezte. Lényeges változások történtek a szinház szervezetében és vezetésében is. Piscator csak művészeti vezető volt, ezzel szemben a műsor kiválasztásában és az intézmény műszaki és gazdaaági kérdéseiben munkabizottság döntött, amely a Piscator-együttes, a Volksbühne különrészlegei, a Munkáskulturális Érdekszövetség, a Nemzetközi Munkássegély és a Vörös Segély képviselőiből állt. Ez a színházat vezető kollektíva a szerződtetéseknél, a müsortervezésnél stb. megakadályozta a hibás döntéseket. A színházat annak a munkásságnak az ellenőrzése alá helyezte, amelynek játszott. A Piscator-együttes a legszorosabb kapcsolatban állott Németország Kommunista Pártjával. A szinház szervezete, a közönségszervezés stb. döntően a proletár tömegszervezetek kezében volt. 1931 áprilisában a színházat be kellett zárni a kiéleződő válság miatt, amely s vállalkozást gazdasági szempontból a végsőkig fenyegette. A munkanélküliek serege a fejlett közönségszervezés ellenére sem tudott színházat fenntartani.27^ A Wallner-Theaterben az elképzelhető legszerényebb eszközökkel kivitelezett rendezései ismételten bebizonyított ták Plscator zsenialitását, alkotói teremtőképeaségét és a forradalmi szinház uj lehetőségeinek és hatásának feltárására el nem fáradó törekvését. Az a megállapítás, hogy nagy technikai apparátus nélkül Piscator nem tudott ren- 182 -
dezni, egyszerűen képtelen állítás; éppen a Wallner-Theaterben folytatott munkája cáfol rá. A 218. § az abortus-törvény ellen szólt. Minden különösebb irodalmi törekvés nélkül, a rideg tények bemutatásával ábrázolja egy proletárcsalád nyomorát. Egy munkásasszony megkísérli, hogy gyermekét, mert nem tudja eltartani, elpusztítsa magában. Belehal. Halála miatt, a osalád érdekében fáradozó orvost megvádolják és elitélik. Piscator a színdarabban nem szereplő színészeket a közönség közé ültette, hogy közbeszólásaikkal és vitáikkal a cselekményt meghatározott helyeken megállítsák. A drámát igy vita-keretbe helyezte el, tantárggyá, tárgyi bizonyítékká változtatta. Az előadásokat megelőzően egy szakorvos beszélt a 218-as paragrafus elleni harcról, elsősorban politikai oldalát világítva meg. Piscator, tehát most elsőizben, nem a vetítést vagy a filmet, hanem a szót, a nézők és színészek vitáját használta fel arra, hogy a színdarabban ábrázolt egyedit az általános sikjára emelje. "Piscator tanúságot nyújtott a színjáték egy eddigitől eltérő formájára, a tandrámára..."28,7 - irta Herbert Therlng, a nagy sikert aratott rendezésről. Piscator hónapokkal később az itt nyert tapasztalatait sokkal magasabb politikai és művészi szinten alkalmazhatta Freldrich Wolf Tai Yang felébred oimü drámája megrendezésénél. Ezt azonban még A császár kulija - Theodor Plivier sikeres regényének dramatizálása - és Blll-Belocerkovszkij A hold balról világit cimü drámájának bemutatója előzte meg. A császár kulija a német flotta forradalmi matrózainak haroáról szól* Jóllehet, a drámai cselekmény sűrítése - a skagerrakl csatától a felkelésig - nem sikerült teljesen, a berlini munkásság körében az előadás nagy sikert aratott. "Forradalmi matrózok hősi éneke"29// - ezt mondta róla az egyik munkáekritlka és a "Vörös Zászló" megállapította, hogy Pisoator a színházat ismét "... az élet és az élmény ügyévé, a kizsákmányolt tömegek szabadságharc 'ns'c - 183 -
mozgatóerejévé..."30/ tette. Film- és szövegvetitéseket Piscator itt is alkalmazott. Ezen felül pedig narrátor maga Piivier - kisérte magyarázattal a cselekmény folyamatát. A hold balról világit cimü szovjet komédia a Szovjetunió ifJu kommunistáinak politikai és erkölcsi viszonyait ábrázolta. Ez a darab is nagy közönségsiker lett. A Wallner-Theaterbeli Piscator-rendezések csúcspontját Friedrich Wolf Tai Yang felébred cimü drámájának előadása jelentette. Bemutatója 1931. január 15-én volt. A Tal Yang falébred a kinai textilmunkásnő, Tai Yang sorsát és a forradalmi mozgalomhoz vezető útját ábrázolja. Először csak saját boldogulására gondolva, szinte vakon az imperialista-ellenes szocialista mozgalommal szemben, szeretője lesz Ceu Fúnak, a textilgyár tulajdonosának. Csak akkor "ébred fel" és áll osztályostársai oldalára, amikor régi barátját, a forradalmárt a szeme előtt kínozzák meg az ellenforradalmárok, ki akarván szedni belőle, milyen akciókra készül a munkásság. Piscator Tai Yang sorsát "... Kina nagy forradalmi felemelkedése szempontjából valahogy kevésnek érezte."31' Jóllehet a Tai Yang körül bonyolódó cselekmény hatott rá, amint Wolfnak irta, de nem hatott rá eléggé az ugyan megemlített,de Tai egyéni sorsával szemben mégsem elég plasztikusan ábrázolt népi mozgalom. Piscator javasolta e hiányosság kiküszöbölését és azt, hogy Wolf ezenfelül előjátékot is irjon a darabhoz, ezzel világítva meg a német és a kínai forradalmi mozgalom közötti párhuzamot. Ebben az előjátékban a színészek először mint "magánszemélyek",mint német színészek beszéljenek a németországi helyzetről,majd maszkot készítve és jelmezt öltve az előadáshoz, kinai színpadi alakokká történő átváltozásuk vezessen a kinai helyzettel való összehasonlításhoz. Friedrich Wolf, ha vonakodva is, beleegyezett Piscator - előezör csak levélben megtett - javaslataiba. Szerző és rendező közötti szoros és termékeny együttműködés ered- 184 -
menyeképpen született meg a Tal Yang felébred második változata"52/, amely azonban a próbák folyamán olyannyira átalakult, hogy Friedrich Wolf végül a dráma harmadik változatáról is b e s z é l t . E z a változat nemcsak Pisoator már emiitett indítványait vette figyelembe, hanem több színpadi alakot kihúzott^/ és megváltoztatta a befejezést is."' AZ állandó átdolgozások okozta idegtépő megterhelés ellenére Wolf a Piscatorral való együttműködést mindig rendkívül tanulságosnak és haaznosnak tartotta. John Heartfieldnek a Tal Yang felébredhez készített színpadképe egyszerű volt és hatásosan segítette az előadást. Nem alkalmazott feazltett díszleteket, hanem caak a legszükségesebb kellékeket és bútorokat. A játék folyamán nyilt színpadon állították fel és szedték szét őket. Plakátokat és transzparenseket használtak a színhelyek jelzésére és a cselekmény kommentálására. Ezek például azt magyarázták, milyen erős a kínai szakszervezeti mozgalom, mennyi egy kínai munkás napibére, mennyi egy yen fizetés értéke stb. Pilmet csak korlátozott mértékben használtakt egyetlen alkalommal vetítettek dokumentumfilmet - a társadalmi és nemzeti felszabadító mozgalom elleni terrort ábrázolta. A filmet Wan, a kinai forradalmár kinzási jelenete után pergették, amikor is az egyik néző /-színész/ felkiáltott a színpadra: Az Ilyenfajta terror csak kitalálás. A "Vörös Zászló" a Tai Yang felébred előadását Piscator politikailag és művészileg legérettebb rendezésének értékelte ós Így foglalta össze: "Soha forradalmár rendező még ilyen plasztikusan nem ábrázolta a történelmi és dialektikus materializmust."^ Ez a rendezés - véleményünk szerint - három szempontból jelentős. Piscator eddigi rendezései túlnyomóan osak múltba irányuló viták voltak az elmúlt imperialista háborúval /el8Ő világháború: Csak azért isi, Rasputin.... Svejk.../, mostani rendezése különösen aktuális volt: hadüzenetét a Távol-Kelet jelenlegi imperialieta háborúja el- 185 -
len intézte, azon háború ellen, amely a német proletariátus számára sem lehetett közömbös. Továbbmenően, ebben a rendezésben sikerült Piscatornak előszőr az egyén /Tai Yang/ sorsa és a nagy forradalmi mozgalom sorsa között szintézist alkotnia. Előző rendezéseivel ellentétben az egyént nem szinháztól idegen eszközök segítségével /film, vetítés/ "emelte a történelmiség magasabb síkjára", ami úgyis csak tökéletlenül sikerülhetett. Most az egyén lényeges része lett az egésznek, mert a színpad eszközeinek segítségével összekapcsolódott Kina nagy forradalmi mozgalmával és nem mellette állt. Egyéni és történelmi, különös és általános nem szétválasztott Jelenségekként álltak egymás mellett, hanem dialektikus egységet alkottak. És végül ez az eggyéolvadás nemcsak az egyén és a társadalom összefüggései szempontjából, hanem különböző országok osztályharcosainak összefüggései szempontjából is sikerült. Csaknem minden ilyen aktuális vonatkozást eddig filmmel és vetítéssel teremtettek meg, most, a Tal Yang felébredben az előjáték oldotta meg a feladatot; igy a németországi és kinai forradalmi mozgalom összehasonlításai és szembeállításai, szervesen adódtak a cselekményből. Persze ezúttal egy olyan szerző dolgozott Piscator keze alá, aki jól ismerte a dialektikát és aki nélkül ez a nagyszerű teljesítmény elképzelhetetlen lett volna. A cattarói matrózokban - a különrészlegek nyomására a Tal Yang felébred előtt néhány héttel mutatta be a berlini Volksbühne - Friedrich Wolf alapos történelmi tudással ábrázolta a matrózok forradalmi harcát és fedte fel a matrózfelkelések meghiúsulásának okait. "Tandráma az eljövendő pro38/
letárforradalmak számára" ' - igy vélekedett a színdarabról Durus a "Pordulat balrá"-ban, /a Linkskurve-ban/» Wolf ezzel a müvével a német proletariátus legjelentősebb forradalmi drámairól sorába nyomult előre. A Tai Yang felébred ismételten bebizonyította szerzőjének politikai ép ideológiai fejlődését. A darab rendezése azonban egyldejü- 186 -
leg Erwin Plecator beórési folyamatát la igazolta. Amint láttuk, lényeges Javaslatokat tett a dráma átdolgozásával kapcaolatban, és rendezése elmélyítette az első változat politikai tartalmát. A Tai Yang felébred volt Piscatornak az első olyan rendezése, amelyet a szocialista-realizmus módszerei alapján dolgozott kit az osztályharcot a színpadon a maga dialektikájában ábrázolta. Rendezése tananyaggá emelkedett. A Jobboldali sajtó élesen megtámadta a Tal Yang felébred előadását. A rendőrség betiltotta a kinai fehérterrort bemutató dokumentumfilmet. Piscatort kitalált ürügygyel letartóztatták és néhány nappal később Friedrich Wolfot is, a 218. paragrafus ellen elkövetett állítólagos vétsége miatt. A Kommunista Párt erélyes tiltakozó mozgalmat szervezett a politikai terror e megnyilvánulása ellen. Mindkét forradalmár miivészt néhány napos beliil szabadon kellett bocsátani. Ezzel befejeződött Piscator németországi alkotói tevékenysége. Kiment a Szovjetunióba és megkezdte a Szt. Barbara halászainak felkelése - Anna Seghers regénye nyomán - cimü film előkészítő munkáit. A forgatás befejeztével Piscator már nem tudta újrakezdeni németországi munkáját, időközben a fasizmus átvette a hatalmat.
A "31. Csoport" A "31. Csoport" - Gustav von Wangenhelm vezetése alatt - az egyik legsikeresebb és politikailag legjelentősebb szocialista szinészegyüttes volt. Fistal, forradalmi gondolkodású színészek csoportjából, a "Vörös Színészek Együtteséből" született, amely a Wallner-Theater összeomlása után alakult. Munkásrendezvényeken szerepelt kabarészerü műsorokkal és a Balra! cimü revüvel. Minthogy az együttes égető szindarabhiányban
- 187 -
szenvedett, Gustav von Wangeohelmhes fordult, aki akkor Németország Munkás-Színházi Szövetségének művészeti vezetője volt. így alakult meg 1931 tavaszán a "31. Csoport". Tagjai hosszú hetekig tartó vitákon elemezték a politikai helyzetet, amelynek lényege 6 fasiszta veszély növekedése volt. A szinházi front vonalán is átfogó képet alekitottak ki maguknak. Ezt a képet egyrészről a közönség széles rétegeinek a polgári szinházi törekvésekkel szembeni bizalmának válsága, másrészről pedig a forradalmi munkás színház növekvő tekintélye határozta meg. Kár eleve eldöntötték, hogy a csoport minden eszközzel támogatni fogja a proletariátus harcát. Az elemzésből és a politikai hitvallásból kristályosodott ki a csoport feladata és a végrehajtandó politikai támadás iránya. A feladat igy hangzott; megnyerni mindazon kispolgári réteget a proletariátus forradalmi harca számára, amelyek eddig hitelt adtak a fasiszta párt demagóg frázisainak és éppen ezért választói tartalékát képezték. A támadás iránya? harc a fasizmus ellen. A "31. Csoport" volt az egyetlen szocialista szinházi együttes, beleértve az agitprop-csoportokat is, amely ezt a harcot teljes következetességgel, teljes súllyal és nagy meggyőző tömeghatással folytatta. Ebben rejlik sajátossága és politikai jelentősége. A "31. Csoport" törekvéseit kiváltképpen Gustav von Wangenheim fotérfogó cimü szindarabja valósította meg. A bemutató 1931. december 22én volt. Az Egérfogó, noha Wangenheim irta, a téma és az anyag fölötti hosszú ós együttes vita és munka eredménye volt. Wangenheim azt javasolta, hogy a kispolgár, az állásnélküli hivatalnok története egy olyan termelési ág keretében játszódjék le, amelyben a válság ós a kapitalista racionalizálás különösen éles formában jelentkezett? a cipőgyártásban. Az együttes minden tagjának ehhez előre pontost i meghatározott anyagot kellett kidolgoznia és az iró < terjesztenie: "Az egyiknek egy bankhivatalnokke. . kelle.. - 188 -
riportot készítenie, a másiknak egy cipőgyárban, a harmadiknak a környék összes cipészeit kellett alaposan kifaggatnia, a negyediknek a középkor kézműveseiről kellett anyagot gyűjtenie, az ötödiknek ujságkivágásokat. Tanulmányozás céljából valamennyien a különböző kapitalisták különböző gazdasági módszereiről, a hivatalnok-kérdésről, az iparosításról, a racionalizálásról, e problémáknak a Szovjetunióban történt megoldásáról szóló brossurákat, könyveket és tudományos müveket kaptunk... Megtanultuk önállóan elemezni a politikai valóságot és a témát körülvevő problémák ilyen beható ismerete utján hallatlanul eleven viszonyba kerültünk az anyaggal." 3 ^ A "31. Csoportban" az együttes kialakítása már a darab politikai és gazdasági problematikájának ilyen kollektiv kidolgozásával kezdődött ®eg. A darab annak a törekvésnek érdekében iródoit különleges montázs-formában, drámai és epikus jelenetek keverékeként, hogy a válság által radlkalizált hivatalnokot ráébressze "egérfogó"-szoritotta léte okaira, hogy jártassá tegye a kapitalists termelés bonyolult folyamatában, a válság mechanizmusában és bizalmat öntsön belé a kivezető végső ut iránt. Itt is csupán a művészi sűrítés magasabb fokán alkalmazták azokat a tapasztalatokat, amelyeket az agitprop-együttesek szereztek a politikai tanítás meghatározott művészi módszereivel. A zárt formában megirt dráma nem tudta volna elérni a szándékolt hatást, az elősdás a kispolgári közönség számára kulináris aktus és nem slapos vita-alkalom lett volna. A többnyire individualists és egocentrikus kispolgárt, amint Ulf Keyn találóan megjegyzi, "... objektív gondolkodásra kellett kényszeríteni."*0/ Ezért van oktató jellege a darabnak és ez a jelleg különleges montázs-formát követel. A politikai, gszdasági és társadalmi elemzéssel, az adott tudományos ststisztikai anyagon keresztül, meggyőzően akartak hatni a rezervált nézőre.Ezt pedig csak a montázs eszközei tudták megoldani. - 189 -
A kispolgári rétegekre gyakorisadé hatás szabta meg az Egérfogó egy másik jellegzetességét is. Ennek a közönségnek a színházzal szembeni bizalmának válságát át kellett törni. A polgári szinház éveken keresztül a valóságban nem létező látszatvllággal hitegette közönségét. Mindegyik funkcióját elvesztette, kivéve azt az egyet, hogy a valóságot elködösitse. "Szinház" volt és a valósághoz 1 nem volt semmi köze.* / Minthogy a "31. Csoport" éppen ennek a színháznak a közönségéhez fordult, színjátszásának társadalmi funkcióját meggyőzően kellett felfednie; meg kellett mutatnia, hogy nem "színházat", nem illúziót, hanem ezerszeresen bebizonyított valóságot vitt a színpadra. Az előadásban a csoport ezt a törekvést előjátékkal húzta alá, amely az előadás utolsó előkészületeit mutatta be; a színészek először "privát emberekként" álltak a színpadon, majd mint együttes mutatkoztak be és csak aztán alakultak át a színdarab színpadi alakjaivá. A játék folyamán többször is "kiléptek" szerepükből és ily módon állandóan megzavarták a néző esetleges illúzióit. Színészből színpadi alakká történt hasonló átalakulásról már irtunk a Tai Yang felébred Piscator-rendezte előadásánál. Ennek funkciója mindkét előadásnál hasonló volt: a néző gondolkodását a megismerés alacsonyabb fokáról magasabb fokra transzponálta, a valóság reális élményéből a valóság művészi élményébe vezette. A Tai Yang felébred esetében a közönséget a németországi osztályharc közvetlenül átélt helyzetéből a Kinában ábrázolt helyzethez vezette, az Egérfogóban az először az együttes és a néző között megteremtett valóságos kapcsolatból az előadottak valóságához. Kizárólag ilyen előjátékkal persze nem lehetett a közönség bizalmát megszerezni. Wangenheim drámája elején és helyenként a darab további folyamán is, közvetlen kapcsolatot teremt a hivatalnok tudat-állapotával. Engedélyezi számára saját énjének illúzióját, majd egyre-másra lerombolja ezt az illúziót azzal, hogy a válság nyers veíüoágá- 190 -
val állítja szembe. Bebizonyítja, hogy a kispolgár személyisége a társadalomtól függ: megmutatja, hogy nincs személyiség "önmagában", nincs a személyiségűek szabadsága "önmagában", mindez csak az objektiv valóságtól való állandó függésben létezik. Ilyen módon elvezet a kispolgári ideológiában meghatározott léttől a valóságos léthez, vagyis annak felismeréséhez, hogy az individualizmus és az egyéni akoió semmit nem tehet az objektiv törvényszerűséggel szemben, de minden erőnek egységes forradalmi akcióba tömörítésével lehet tenni a rendszer ellen. A kommunista egységfront politika igazán marxista-leninista módon történő alkalmazása az az erő, amely ezen a talajon egyedül hat. Hogy Wangenheim milyen ügyesen érvel, azt tapasztaljuk, ha nagy vonalakban megnézzük az Egérfogó tartalmi felépítését. Az előjáték és az "átalakulás" után Pleissig hivatalnokot látjuk, a darab központi alakját éa kispolgári eszményeinek néhány tárgyát: az üzemi sportegyesületet, hadnagyi évelt, selyemfrakkját. Amikor váratlanul racionalizálják, először azt hiszi, hogy az a pszichotechnikus a bűnös, aki racionalizálta. De nem az a bűnös, és nem bűnös a személyzeti főnök sem, a vezérigazgató sem, a gyáros sem, a kormányzat aem, hanem a kapitalizmus, amelyet a drámában a"Taba-emberek" képviselnek, pleissig tehát a Tabáknál keres segítséget. Előző sorsa azonban megismétlődik; végül is mint énekes koldus az utcán köt ki. Minthogy ily módon Pleissignek az az illúziója, hogy saját személyisége megmentését a kapitalizmustól várja, összedől, eszébe jut "saját egyéni személyiségének magasabbrendüsége". Otthonában Goethet ée Shakespearet olvas, de az éheég a gyomrát marja. Végül is azt hiszi, hogy nincs más segítség, csak egy "erőe vezér-egyéniség". Ekkor azonban átéli a "kapitalista Valpurgis-éjt", a gazdasági ütközetek igazi furiozóját. Feltárulnak azok a gazdasági erők, amelyek a kisember nyomorának okozói: a konszernek és a monopóliu- 191 -
mok. Miután Flelssig előtt a konkurrencia-harcok gazdasági következményei és a válság okai nagyon plasztikus formában bontakoznak ki, vagyis, hogy az áru-kinálat magas és a kereslet alacsony, a munkanélküli segélyre támaszkodva, a munkaerő értékéről, az értéktöbbletről stb. vitát kezd a proletárokkal. Még az utolsó, a természetbe történő menekülési kisérlete is kudarcba fullad, mert mindenütt a létezést fenyegető Taba van. Amikor végül bebizonyítják neki, hogy a hivatalnok csak akkor jelent valamit a kapitalizmus számára, h8 készséges eszköz a munkások ellen, Pleissig véglegesen eltalál a munkásosztályhoz. Látjuk tehát, hogy Wangenheim a kispolgári néző elől elzárja az összes szellemi menekülési lehetőséget, hogy minden érvet kézbe kap és ügyes ellenérvekkel dönti meg azokat. A kispolgári tudat-állapotot ezzel megfosztotta minden ésszerű érvtől. A darab első részéhez - a hivatalnok kapitalista törvényekhez kötött "egérfogó"-szoritotta létéhez - a második részben Wangenheim hozzáfűz egy másik "egérfogó"-t: nincs menekvés a marxista érvek logikája és meggyőző ereje elől; a gondolkozó néző ezen Wangenheim nyújtotta "szellemi" helyzetből egyetlen kiutat lát: egyesülnie kell a munkásokkal. Az Egérfogón eluralkodó magasfoku tudományos vita nem akadályozta meg, hogy a színészek eleven, ritka tökéletességgel komédiázó színházat játszanak. A szerző-rendező gazdag fantáziája - amint az előadásról szóló minden kritikában olvashatjuk - éppen e téma kapcsán rendkívüli módon kigyulladt. A drámai és epikus formák kifejezetten összekuszált sokrétűségét alkalmazta, hogy Így a színdarab oktató tartalmát - Wangenheim a darabot dialektikus montázsnak nevezte - szemléltetővé tegye. És ezt minden illuziótkeltő varázslat nélkül, jóformán minden színpadi felkészültség nélkül, színpadkép és maszk nélkül valósította meg. De éppen ebből eredt a kimondott, vagy /nagyon sokszor/ elénekelt szó koncentrált hatása. A szinhelyváltozá- 192 -
aok és a gondolat váltások hirtelen és teljes következetlenséggel történtek; a színészek a színpadon alakultak át; a kellékesnek serényen kellett dolgoznia, hogy - miközben a színészek még az egyik színhelyen játszottak - az ujat előkészítse. E mii keretei között nem nyilik mód arra, hogy az Egérfogóval kapcsolatos összes részletproblémákat különkülön feltárjuk. Azt azonban megállapithatjuk, hogy előadása jelentette 1931-ben a színházi élményt és azt is, hogy a proletár-forradalmi szinház fejlődósét döntően gazdagította. Most még inkább bebizonyosodott, hogy a forradalmi proletariátus művészete milyen eszmei gazdagságot, milyen sokrétűséget ós mélységet képes létrehozni. Az Egérfogó elsősorban a témájában különbözik a kor legjobb agitprop-csoportjainak előadásaitól, ezen túlmenően pedig a magasfoku művészi sűrítésben és különösen Pleissig hivatalnok - ha még kezdeti fokon is történő egyénitósében. Bertolt Brecht Az anya cimü müvével szembeállítva az tűnik ki, hogy Wangenheim jóval sokrétűbb formát alkalmazott és kombinált, hogy a rendezése komédiázóbb és fantáziadúsabb, anélkül, hogy közben az előadás oktató értékét lecsökkentette volna. A néző - megfelelő mértékben részesedve a ráezabott élményből - képessé vált a tartós szellemi összecsapások befogadására. A "31. Csoport" az Egérfogóval 1932 áprilisától juniusálg Németországban és Svájcban turnézott. Nagy sikert aratott, elsősorban annál a közönségnél, amelyért játszott: a munkanélküli hivatalnokoknál. Nézők levelei és kritikák bizonyítják, hogy e réteg egyértelmű politikai aktivizálódáeát váltotta ki az Egérfogó, összesen 317 előadást ért meg. Wangenheim második darabja is, az Itt van a kutya eltemetve - 1932. október 18-án mutatták be a berlini Schiffbauerdamm-Theaterben -, a fasiszta agitáció egyik központi kérdésével foglalkozik. Vitába száll Grimm "Nép - 193 -
élettér nélkül" tételével, a "haza" és a "rög" fogalmával, a "Németországnak szüksége van gyarmatokra" cimü frázissal stb. Vagyis a nemzeti kérdést a marxizmus-leninizmus álláspontjáról válaszolja meg. Sajnos a darab elveszett. A birálatok azt mutatják, hogy az előadásnak nagy sikere volt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a "31. Csoport" tudatos politikai vonalat képviselt, és hogy az Egérfogó nem véletlen találat volt. 42/ Wangenheim harmadik és utolsó színdarabja, amelyet a "31. Csoport" a fasiszta hatalomátvétel előtt mutatott be, a Ki a legbutább? cimü komédia volt, K. A. Wittfogel azonos cimü bábjátékának átdolgozása. A bemutató 1933. február 4-én volt a "Kleines Theater unter den Linden"-ben éa március 4-ig játszották, mielőtt még a fasiszta hatóságok betiltották volna. A kérdés, hogy ki a legbutább, a darabban egy kis takács-faluban bekövetkező események alapján hangzik el; egy önálló, volt takács hatalmat nyer a többiek felett, mert azok rábízzák lenbáláik eladását. Fogadást ajánl a takácsoknak, hogy nincs náluk butább ember a világon. Két fiatal takács megkisérli, hogy ezt a fogadást a maga javára döntse el. Addig kutatnak, amig azt hiszik, hogy találtak egy még maguknál is "butábbat": egy négert, aki kész arra, hogy törzsfőnökével felfalassa magát és egy hindut,aki saját magát akarja megölni. A faluba való viszszatérésük után azonban bebizonyosodik, hogy az a "legbutább", aki tudja, hogyan kell megszabadulni a kizsákmányolóitól és mégsem teszi azt meg. Csaknem ugy tűnik, mintha a "31. Csoport" ezzel a darabbal elhagyta volna kialakult politikai vonalát. Politikai élességének csökkenése azonban azokkal a rendkívül nehéz feltételekkel magyarázható, amelyeket a politikai cenzúra a forradalmi munkásszinjátszó- és hivatásos színészcsoportokra kiszabott. Az agitprop-csoportok csak "álcázott műsorokkal" szerepelhettek, az illegális propaganda teljesen uj módszereit kellett kifejleszteniük. Friedrich - 194 -
Wolf, aki ugyanabban az időben Dél-Németországban szerepelt, a New Yorktél Sanghajig cimü revüjének cselekményét kénytelen volt távoli országokban játszatni és a színészeket álarcokban felléptetni. Wangenheim a XIX. századba helyezte át darabját. Politikai mondanivalóját csak jelzett játékokkal, "álcázott*1 beszédfordulatokkal és ártatlannak látszó színpadi alakokon keresztül vihette a közönség elé. De ez a közönség értette az ilyen nyelvet. A KI a legbutább? is nagy sikerrel szerepelt a munkásság előtt és amint láttuk, még jó ideig a fasiszta időkben is. Pormáját tekintve a azindarab, nem beszélve a komédiázó ötletekről, sziporkázó nyelvéről és cselekményének sokrétűségéről, különösen színpadi alakjainak nagymértékben sikerült egyénitésével válik figyelemreméltóvá. Jóllehet az alakok egyénitésére való törekvés Wangenheim minden színdarabjára jellemző, mégis a KI a legbutább?-ban és az ítéletben - Wangenheim utolsó Németországban irt, de előadásra már nem került darabjában - domborodik ki legjobban. A faaizmus itt ia megszakította azt a fejlődési folyamatot, amely alig hogy elkezdődött, máris ragyogó eredményeket és teljesitményeket hozott létre. Sem a rendőrterror, aem a caoport elképzelhetően szűkös anyagi alapja, aem az együttesben lefolytatott etikai ós politikai viták, csak a meztelen fasiszta erőazak tudta a csoportot elpusztítani és a szocialista szinház erőteljes növekedését megakadályozni. A "31. Csoportot" az 1933 előtti szocialista szinház jelentős képviselőjének tekinthetjük.
A "Délnyugat" Csoport Friedrich Wolf a Kolonne Hund. Cyankall, Cattaról matrózok és a Tai Yang felébred clmü müveivel a forradalmi proletariátus legtöbbet játszott drámairója lett. Ne ".sek - 195 -
a munkásegyesületi- és agitprop-csoportok mutatták be darabjait /vagy részleteket belőlük/, hanem Németország számos hivatásos színháza is. Hogy csak néhány várost említsünk: Lipcse, Hamburg, Lübeck játszotta színdarabjait. Wolf drámáival széles tömeghatást ért el, még számos reformista vezetés alatt álló Volksbühne szervezetben is. Friedrich Wolfnak a proletár-forradalmi szinház érdekében kifejtett érdemei ezzel azonban még távolról sem merültek ki. 1932 februárjában Stuttgartban, az ottani Németországi Munkás-Szinház Szövetség kerületi elnökségének felszólítására megalakította a "Délnyugat" szinjátszócsoportot. Ez a csoport főként munkásszinjátszókból tevődött össze. Egykori agitprop-csoportokból. A politikai és kulturális harc frontját elemezve bebizonyosodott, hogy az agitprop-csoportok a proletár egységfront kialakítását célzó követelményeknek már nem tudtak eleget tenni, hogy például "a kisparaszti- és alkalmazott-problémán a szokásos harsány rövid-jelenetek előadásával immár nem lehet úrrá lenni. Ami minden üzemi proletár számára magától értetődő volt; azt a deklasszált kisparasztoknak és alkalmazottaknak meg kellett magyarázni: hogy ők proletárok. Ehhez helyzetük rendkívül gondos és értelmes elemzéséhez volt szükség; ez az elemzés pedig egy szóval kimondva időt követelt, azaz az egész estét betöltő revüt, az agitpropdrámát". 43/ Friedrich Wolf a "Délnyugat" szinjátszócsoport számára három ilyen agitprop-drámát irt: Hogy állnak a frontok?, New Yorktól Sanghajig és Baetz gazda cimen. Egész Dél-Németország munkássága és parasztsága körében rendkívüli sikert arattak e drámák. A Hogy állnak a frontok?-ban a mössingeni PAUSA-müvek munkásainak sztrájkjából indult ki. A reformista üzemi tanácsnak sikerült a munkások sztrájkját előbb késleltetnie, majd az igy nyert idő alatt a sztrájk kezdeményezőit elbocsátania. Az alig elkezdett sztrájkot tehát megfojtották. - 196 -
A Hogy állnak a frontok? tandráma volt, megmutatta, hogyan kellett volna a PAUSA-munkáaoknak viselkedniük. Az agitprop-szlndarab különféle egymásután következő jelenetel között songok foglalták össze a színpadi cselekvéseket. A New Yorktól Sanghajig Imperialista háború ellen Irt revü volt. "Az Imperialista háború témája számunkra két komplexumból állt: először ls szemléletes formában kellett bizonyítanunk azt a tételt, hogy minden imperialista háború - még a távol-keleti is, minden ország munkásságát sújtja, hogy a kapitalista kizsákmányolás egyik leggigantiknsabb formája és hogy a hadiiparban foglalkoztatott proletárokat arra kényszeríti, hogy saját osztályostársaik ellen kovácsolják a fegyvert. Másodszor pedig meg kellett mutatnunk a kiutat, a háború ellen irányuló proletárharcot, a tüntetéstől a szállítómunkások sztrájkján keresztül a felkelésig".44/ Friedrich Wolf ezt a feladatot revüjében nagyszerűen aldotta meg. Az USA-ban, Kínában és Indiában játszódó jelenetekkel mutatta meg, hogy ezen országok valamennyi munkásának ellensége azonos és mindenütt a munkások harcolnak az imperialista háború ellen. Ez a revü számtalan jelenetből áll, mindegyik meghatározott földrajzi és politikai színhelyet jelez. Wolf is itt alkalmazta elsőlzben az aktuális politikai tartalom "álcázását". Jóllehet, a cselekmény néhány színhelye Kémetországban játszódik, ezek száma és terjedelme azonban korlátozott. A kapitalizmus elleni legéleeebb támadások "távoli országokban" játszódó jelenetekben folynak. A rendőrségnek nem volt szabad lehetőséget adni a beavatkozásra. Ebben az összefüggésben mindenekelőtt nagyon érdekes az álarcok felhasználása. Számtalan funkoiójuk volt. Először is azért volt rájuk szükség, mert sokszor egy színész több szerepet játszott /kinait, japánt, négert/ és ezt gyors jelenetváltásnál — legjobban álarc-váltással lehetett megoldani. Másodszor azt mutatták ezzel, hogy a nem- 197 -
zetközi összeütközéseken belül nem a fajok, hanem az osztályok játsszák a döntő szerepet: a munkás /-színjátszó/ az álaro alatt mindig ugyanaz maradt. És végül a szinjátszócsoport nagyon gyakran csak a maszkokra való tekintettel kerülte el a színdarab betiltását, bizonygatva, hogy a dráma csak "Távol-Keleten" játszódik! Nagyon kedvelt játék volt, hogy valamely álarcos a jelenet közepette néhány percre megemelte a maszkot, azért, hogy bizonyos aktuális vagy helyi politikai eseményre tegyen megjegyzést. Rögtön ezután újra a kinai kulit játszotta, a maga "saját problémáival". Igy mutatták meg, milyen összefüggések és párhuzamok vannak minden ország proletariátusának harcai között. A revü sikere olyan nagy volt, hogy a szinjátszócsoport a számtalan fellépési meghívást hosszú hetekig tartó turnékkal sem tudta teljesíteni. Eközben Friedrich Wolf már uj darabbal foglalkozott. Ezt elsősorban 8 kisparaszti kérdésnek szentelte. Baetz gazda volt a cime. Wolfnak ez a harmadik és utolsó agitprop-drámája Bühler kisparaszt esetéből fakadt, aki - mig birtokán kényszerárverés folyt - a bírósági végrehajtót lelőtte. Bühler letartóztatása nagy izgalmat váltott ki Dél-Németország munkássága ós parasztsága körében, ugy hogy a pert le kellett állítani és BUhlert, pillanatnyi elmezavar miatt bolondok házába szállították. Ezzel az esettel kapcsolatban, amely csak kiragadott példája volt a délnémet kisparaszt&ág általános szörnyű elnyomorodásának, Friedrich Wolf rámutatott a munkás-paraszt szövetség égető akutalitására és szükségességére. Megmutatta a munkás-szolidaritást a bebörtönzött Baetz gazda és a közös harc végső sikere mellett. A két másik agitprop-drámával ellentétben itt a song és a dalok lényegesen háttérbe szorultak. A New Yorktól Sanghajig és a Baetz gazda 1933. március l-ig rendkívüli sikert arattak. A közönség - a szándéknak megfelelően - egyáltalán nem csak munkásokból vagy - 198 -
kisparasztokból állt. A közönségnek gyakran legalább egyharmad része kispolgár, szimpatizáló értelmiségi, tisztviselő volt és az előadások után többnyire hosszú vitákat folytattak a színjátszókkal és a TOP vezetőivel. "A játékszünetet - igen találóan 'toborzó-szünetnek* nevezték -, arra használták fel, hogy - amennyire és ahogy lehetett politikai beszámolót tartsanak és hogy a darab jeleneteit a lehetőség szerint közvetlen vonatkozásba hozzák a helyi eseményekkel. Sokszor maga Friedrich Wolf beszélt a politikai kérdésekről, nyíltan vagy "művészileg álcázva". Emellett songokat, és pártbrossurákat árultak.. 1933 márciusában a fasiszta hatóságok betiltották a "Délnyugat" Csoportot, Friedrich Wolf kevéssel ezután illegalitásba ment. Itt is a fasizmus szakított meg egy olyan fejlődést, amely még további ragyogó eredményekhez vezethetett volna. XXX
Ha még egyszer visszatekintünk és meghuzzuk az ivet a forradalmi szinjátszócsoportok és szavalókórusok első,1920 körüli előadásaitól a Tai Yang felébred. Az anya, az Egérfogó és a Baetz gazda előadásai, valamint az agitprop-rendezvények között, akkor a forradalmi német munkásszinház folyamatos, feltartóztathatatlan felfejlődésének képével találkozunk. A proletariátus bebizonyitottat képes arra, hogy befolyásos, erős, szocialista színházművészetet fejlesszen ki. Színházművészetét a politikai hatalom elnyeréséért való haro szolgálatába állította és ezzel elősegítette egy osztályöntudatoa, szocialista nemzedék felnevelését.
- 199 -
J E G Y Z E T E K Blaő fejezet 1/ Friedrich Wolf irja a "Proletármüvészet Németországban" cimü tanulmányában: "Valóban 'proletár* művészetről Németországban csak a háború után beszélhetünk. A forradalom előtti munkás szinházi-egyesűletek - a NSzDP reformista fejlődésének megfelelően - elpolgáriasodott szórakoztató intézmények voltak. Az ünnepségeken olyan érzelgős darabokat mutattak be, mint pl. 'A tannengrundi kereszt', 'Női hűség' stb." /Friedrich Wolf: Színházi tanulmányok - Aufsätze über Theater, p. 7./. Friedrich Wolf megállapításai pontatlanok és hiányosak. Amint a Szociáldemokrata Párton belül is voltak olyan pártszervezetek, amelyek a kibékíthetetlen osztályharc talaján állottak, ugyanugy a proletár színházon belül is működött számtalan egyesület és az úgynevezett Volksbühnék, amelyek ugyanilyen osztályharcos állásfoglalást tükröztek színházi munkájukban. A munkásszinház fejlődésének ezzel az időszakával e mű keretein belül nem lehetett részletesen foglalkozni.
2/ K. A. Wittfogel: A forradalmi színházművészet korlátai és feladatai - Grenzen und Aufgaben der Revolutionären Bűhnenkunat. - A forradalmi dramaturgia irányelvei, Az anyában és A szökevényben, Malik kiadó. Berlin, 1922. Függelék p. 41»
- 201 -
16/ I* he p. 44* 4/ I. h. p. 45* 5/ I* h. p. 44*
6/ A NSzDP Munkásképző Egyesülete szakszervezeti ünnepségek keretében, Lipcsében, minden évben nagy tömeg-pantomim előadásokat rendezett, hivatásos művészek részvételével. Munkás /-műkedvelő/ színészek tömegfelvonultatásával /mintegy 3000 részvevővel/ az alábbi előadásokat rendezte: 1920. Spartakus. 1921. Szegény Konrád. 1922. Képek a francia forradalomból. 1923. Háború és béke, 1924. Ébredés. Ezekben az előadásokban a kimondott szó csak alárendelt szerepet Játszott: mondanivalóikat főképp szereplőik mozdutat-kórusos cselekvéseivel fejezték ki, Amikor 1923ban és 1924-ben a kimondott szó mindinkább a cselekmény hordozójává vált /Ernst Toller vázolta fel az előadások szerkezetét és szövegét/, e Játékok elvesztették jelentőségüket. Azóta nem ujitották fel őket. - Wittfogel 1920ban Lipcsében tanult. 7/ Hermann Schüller az "Ellenfél" /Gegner/ 1920. é. 4« számában megjelent, a szovjet proletkultra vonatkozó fejtegetéseiről van szó. Ebben a szerző, többek között azt Írja, hogy a proletár, ha öntevékenyen működik, művészi teljesítményekre válik képessé. 8/ Vörös Zászló /Rote Fahne/, 1920. november 17.
- 202 -
16/ Trockij, mint ismeretes, azt a nézetet vallotta, hogy a proletariátus nem teremthet saját kulturát addig, amig az állami hatalmat nem tartja a kezében.
10/ Erwin Piscator: Theater, p. 39.
A politikai szinház - Das Politische
11/ A Malik-kiadó 1915-ben alakult, vezetője Wieland Herzfelde volt. Kiadványaival az imperialista háború, a sovinizmus és s népuszitán ellen harcolt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után Németország számára is a szocialista forradalmat hirdette. 12/ Upton Sinclair: Hägen herceg /1921/, A gép /1921/; Franz Jung: Kanakok /1920/, Meddig még? /1920/, Annamária /1922/; K. A. Wittfogel: Vörös katonák /1921/, Az anya /1922/, A szökevény /1922/, Az ember, akinek ötlete van /1922/, Ki a legbutább? /1923/; Gasbarra: Porosz Valpurgls-éj /1922/; Xaver: Szabad a pálya a derék ember számára /1921/; Erich Mühsam: Júdás /1921/. 13/ K. A. Wittfogel: A forradalmi színházművészet korlátai és feladatai. I. h. p. 46. 14/ Erwin Piacator: A politikai szinház, p. 39. 15/ Adolf Johannesson: Vezérfonal szavalókórusok számára - Leitfaden für Sprechchöre, Arbeiterjugend-kiadó, 1929. p. 7.
- 203 -
16/ Wangeaheim 1923 tavaszán átvette a NKP Nagy-Berlini Központi Szavalókórusát. E szavalókorus számára irta a Munka kórusát. 17/ Munka kórusa. Vörös Fórum /Rote Tribüne/ 2. sz. p.14. Vereinigung Internstionaler Verlagsanstalten, Berlin,1924. 18/ I. h. p. 3. 19/ I. h. p. 28.
20/ I. h. p. 11. 21/ I. h. p. 3. 22/ Piscator ás Schüller Proletár Szinház-a, Piscator megállapítása szerint /A politikai színház, p. 36./ "lényegesen különbözött Martin ás Leonhard proletárszinházaitól". Karl-Heinz Martin Berlin-Charlottenburgban 1919 elején alapította "A Pórum"-ot /Die Tribüne/ ós Ernst Toller: Átalakulás cimü müvét mutatta be. De ez a kísérlet rövid időn belül elvesztette jelentőségét: Martinnak nem sikerült a proletariátus érdekeit képviselő műsort összeállítania, nem támaszkodott a proletár közönségre. A szinház "rövid időn belül visszalépett az üzletszinházak sorába" /i. h. p. 33./. Néhány hónappal később Arthur Holltscher, Ludwig Rubiner, Rudolf Leonhsrd, Karl-Heinz Martin, Alfons Holdschmidt ás mások ismét "proletárszinházat" alapítottak. Ennek feladata az lett volna, hogy a proletkult első németországi képviselője legyen. De már Krantz Szabadság cimü müvének első - a Berlini Filharmóniában bemutatott előadása után bezárták a színházat. Plscator a kudarc oka- 204 -
it elsősorban abban látta, hogy nem volt - a proletár tömegszervezetekre támaszkodó - átfogó közönségszervezete. Piscator a saját Proletár Színháza megállapítása és megnyitása közötti időt arra használta fel, hogy ilyen közönségszervezetet építsen ki.
Az előadással név szerepel.
23/ kapcsolatos műsorlapon K. A. Haidfogel 24/
Vö. ezzel és a megnyitó előadás körülményeivel Wieland Herzfelde: "Oroszország napja - Az előjáték egyik fajtája" - Russlands Tag - Eine Art Vorspiel, a Neue Deutsche Litteratur 1927. é. 11. számában, p. 11. és "Nemcsak a könyveknek van történetük" - Nicht nur Büche haben ihre Geschichte, NDL 1958. é. /I. p. 155-56./. 25/ "Elvtársak és elvtársnők! Forradalmi érzésünk a forradalom lelke, az eljövendő osztálynélküli társadalom és a közösség kultúrájának lelke. A proletárszinház ezt az érzést akarja felébreszteni és ébrentartani. A szocialista müvészet-keltette élmények erősitik meg bennünk osztályunk történelmi küldetése felelősségének ós nagyságának tudatát". 26/ Lunacsarszkij, a Szovjetunió kulturális és népművelési népbiztosa irta 1919-ben: "A proletár művészet /a proletariátus - K. Pf./ lelkiélete organizációs folyamatának kifejezője". /"A munkásosztály kulturális feladatai", Berlin, 1919. p. 33./ Bogdanov a művészt "a nagy közönség eleven erőinek szervezője"-ként emlegeti /Vörös Zászló, 1921. február 24./. Mind az idézett megállapításokban, mind pedig a Proletár Szinház programjában felismerhető a forradalmi müvé-
- 205 -
szet érzelmi-aktivizáló szerepének túlbecsülése. Ez a proletkult általános ismérve volt. A Piscator-aláirta program távolról sem olyan messiási-érzelemmel teli, mint a röplap. Itt csupán "a munkásközönség érzelmeire való világos, egyértelmű behatás"-ról van szó. /Ellenfél - Der Gegner, 1920. 4. sz. p. 90./ Piscator azonban kiegészíti ezt az érzelmi-nevelő politikai feladatot, amennyiben azt mondja többek közt, hogy "a szerző... a munkás megismerési vágyának gyujtóköve" legyen, /Kiemelés tőlem - K. Pf./ 1. h. p. 94. Ez az észszerű feladat, amelyről Piscator a program más részeiben is hasonló módon beszél, azt mutatja, hogy célja nem csupán az érzelem aktivizálása, hanem az ismeretek közvetítése is. 27/ A program vizsgálatával kapcsolatban beszélnünk kell gyakorlati megvalósitásáról is. Mert a forradalmi szinház ilyen fontos jelenségének, mint amilyen a Proletár Szinház volt, értékét vagy értéktelenségét nemcsak a program dönti el. A háború utáni forradalmi válság munkásmozgalma az ideológiai és politikai áramlatok zavaros sokféleségét mutatja és a fiatal, alig megalakult Kommunista Párt is csak fokozatosan szabadult meg egy sor ideológiai tévedéstől. A forradalmi proletár művészet esztétikája még csak most volt keletkezőben és fércmunka volt, olyan, többnyire bizonyitás nélküli tételekkel, amelyeket a gyakorlati munka tapasztalatai mindenkor megcáfolhattak. Ennyiben helytelen, ha a háború utáni közvetlen korszak megítélésénél csak az elméleti megfogalmazások alapján tájékozódunk. Ernst Schumacher ezt teszi ós igy szükségszerűen Piscator ideológiai és esztétikai nézeteinek nem teljes vagy hamis értékelésére jut. Például "helytelennek" tartja, hogy Piscator elhatárolta magát Leonhard és Martin kispolgári-értelmiségi "proletárszinházától". /Ernst Schumacher: "Bertolt Brecht drámai kísérletei 1918-1933", p. 1 2 6 / Seht - 206 -
macher ezt a megállapítását a három szinházi vállalkozás programjával bizonyltja, anélkül azonban, hogy Piscator szinházi gyakorlatának újszerűségét megvizsgálná. Schumacher szükségszerűen Leonhard, Martin és Piscator kísérleteinek ideológiai nivellálásához jut el. 28/ Ellenfél, 1920. é. 4. szám. p. 90. 29/ Piscator a Centraltheaterben, amelyet 1923-ban és 1924-ben Jósé Rehfisch-el együtt vezetett, megkisérelte, hogy szélesebb rétegeket ragadjon meg. A "kispolgári és középpolgári rétegek bevonása... pénzügyi okokból elengedhetetlennek" bizonyult. /A politikai szinház, p. 47./ Piscator tehát arra törekedett, hogy kívánalmát - a mult haladó hagyományainak a proletárszinház műsorában történő felhasználását - megvalósítsa. Ezért vette fel műsortervébe Makszim Gorkij: Kispolgárok, Romain Rolland: Eljó majd az idő... ós Lev Tolsztoj: A sötétség hatalma cimü müveket. De itt is megrekedt a kezdetnél; pénzügyi nehézségek arra kényszeritették, hogy a színházat 1924-ben a Rotterfivéreknek adja át, akik ebben az időben nagyszámban vásárolták fel a kisebb színházakat. 30/ Az Ellenségekben Tatjánának a művészetről szóló hitvallását /II. felv./ a proletkult feladatainak fejtegetésévé alakította át. 31/ A műsortervben szerepelt drámák: E. Sass: Az asszony hazatér, Barta L.: A szürke ház. Garami N.: A megváltás elé. Verhaeren: Hajnalpír, Gasbarra: Porosz Valpurgls-éj, Rútra: A tett, Leo Matthias: Felszabadulás, Paul Zech: A kerék, Karl Fischer: Az örökség, Ivan Göll: Lapsalle halála, Thomas Műnzer, Trautner: Letartóztatás, E. Toller: Embertömeg. - 207 -
32/ A politikai szinház, p. 39. 33/ Ellenfél, 1. h. p. 90. 34/ A politikai szinház, p. 36. 35/ Vörös Zászló, 1920. október 17.s "Proletár Szinház"36/ Uo. 37/ Vörös Zászló, 1920. október 21.: és az Ellenfél". 38/ Vörös Zászló, 1925. január 25.: torról"•
"A proletár szinház
"Megemlékezés Pisca-
39/ A Malik-kiadó nyomtatott példányán csak a Meddig még? eim szerepel. 40/ A politikai szinház, p. 40. 41/ "Oroszország napja", Ellenfél,1920. é. 4. sz. p. 103# "Német munkás: Harmadik munkás: Német munkás: Harmadik munkás: Német munkás: Harmadik munkás:
42/ /olvasni kezd/ /jobbról, fegyverrel/ Mit csinálsz, elvtárs? A demokráciát és az osztálybékét tanulmányozom. És te, elvtárs? Beszolgáltatom a fegyvert. És miért szolgáltatod be a fegyvert? Ezt követelik tőlem,a világrend nevében. - 208 -
Német munkás: Harmadik munkáé:
Német munkás:
És ki határozza meg az aralkodé világrendet? Nem tudom, mit tegyek. Szeretnék már tenni valamit, az éra parancsának szeretnék engedelmeskedni, a perc veszélye nekem is a vesémig hatol - de ki ad nekílnk igazságot? Igen, elvtárs, szörnyű a mi sorsunk, nem tudjuk, hova tartozunk."
43/ Ellenfél, 1. h. p. 100. 44/ NKP, KMP /Kommunista Munkáspárt/, a PSzDP nevelési bizottsága, Szabad Munkások Uniója, Általános Munkás-Unió, "Természetbarátok" Munkás-turista szövetsége, A Háború Áldozatainak Nemzetközi Szövetsége, Munkanélküliek Tanácsa. 45/ A politikai színház, p. 40.
Második fejezet
1/ Tudósítás a NKP X. pártértekezletén lefolytatott tárgyalásodéi, Berlin, JL325. Julius, p. 543. 2/ Gustav von Vangenheim: 7000 /1924/, Munka Kórusa.azavalókórus, /1924/; B4k>ta Lask: Thomas Münz er. drámai festmény a német parasztháborúból /1925/i Walter Troppenz: A szu /1926/; Berta Lask: A felszabadulás, tizenhat kép a német és az orosz asszonyok életéből /1926/;
- 209 -
Walter Troppenz: A kénvirág, politikai szatirikus revü /1926/; Emil Hallup: Internacionálé. tragikomédia /1926/; Fiat Justitla. azinmü /1926/; A háború, versek /1927/; Hans Lorbeer: Lenin. Liebknecht. Luxemburg, szavalókórus /1927/, A kulturális reakció ellen, jelenet, szavalókórus, vers /1927/; Balázs Béla: A Pere la Chaise fala /1928/. 3/ A 7000-beti. előszó, p. 3. 4/ Erwia Piscator: A politikai szinház, p. 60. 5/ Herbert Kleye leir egy ilyen esetet: "Erich Weinert elvtárs irt akkoriban egy szép verset, 'Egy harciegyesület emlékmű-leleplezése* címmel. Ezt a verset átdolgoztuk jelenetté. Egy szavaló... mondta az első versszakokat... A költemény meghatározott helyén, a nézőtér bejáratán át bevonult a harci szövetség... mind régi harcosnak maszkírozva, szakállal... Most felállt az énekkar. Mindenki a Friedericus-Rex indulót énekelte. Ezután jött a beszéd, majd az emlékmű leleplezése, és az aaztal tetején ott állt egy meztelen flu, csak fekete-fehér-piros csikós fürdőnadrág volt rajta, egyik kezében seprűre támaszkodott... Az elvtárs ezalatt tovább szavalt éa a menet ezután újra levonult a színpadról". /A Munkásszinház, kiadatlan kézirat, p. 24*/
6/ "A hallei Vörös Kovácsok harci évei", Freiheit, a Német Szocialista Egységpá,rt kerületi vezetőségének lapja, 1956. december 20.
- 210 -
16/ "7000 - Sikoly a német köztársaság börtöneiből és fegyházaiból. Intelem a német proletariátus milliós hadseregéhez" . Kinyomtatva Wangenheim tudta nélkül, lényeges változtatásokkal, ezért jelent meg a kórusmű szerző nélkül. Előadta a Proletár Szinjátszóközösség, a Német Munkás-Szinházi Szövetség egyik forradalmi egyesületi csoportja, annak a napnak a tiszteletére rendezett emlékrendezvényen, amikor 1919-ben Rosa Luxemburg és Kari Liebknecht hamvait a Berlin-Priedrichfelde temetőbe szállították.
8/ Erwin Piscator: A politikai szinház, p. 60.
"A munkásszinház", 1928. p. 10.
9/ kiadta a NMSzSz berlini kerülete,
10/ Erwin Piscator: A politikai szinház, p. 61. 11/ Vörös Zászló, 1924. december 8. 12/ Ernst Damm, Arthur Frölich és mások arról tájékoztatnak, hogy a politikai foglyokat bekísérő rendőröket alakitó ezinjátszókat a felizgatott nézők megverték. 13/ Azokban a jelenetekben, amelyekben Ebért, Scheidemann stb. megjelentek, beszédeikből, cikkeikből stb. hiteles szövegeket olvastattak fel a színészekkel. 14/ Erwin Piscator: A politikai szinház, p. 66. ,15/ I. h. p. 69.
- 211 -
16/ 1 Vörös Zászló 1925. Julius 25-én ezzel kapcsolatosan a következőket Írja: "A tömeg... pillanatok alatt lázbajött. De még 'fegyelmezett* volt ahhoz, hogy nyíltan beavatkozzék. .. Drámai pillanatok voltak ezek,a felfokozottság olyan hallatlan lehetőségei rejlettek bennük, amelyek a tömegeket a robbanáahoz, a szétfeszüléshez kellett volna, hogy vezessék... De ez még nem következett be."
Brnst Schumacher: 1918-1933. p. 129.
17/ "Bertolt Brecht
drámai kísérletei
18/ Erwin Piscator: k politikai szinház, p. 65* 19/ A Csak azért ial revttt csak két alkalommal játszották el a X. pártértekezlet küldöttei előtt. Piscator javaslatai, hogy a revüt még két héten át estéről-estére játsszák el a berlini proletariátU8 számára, nem valósultak meg. 20/ A "Kékzubbonyosok" vendégjátékát a munkásság széles köreinek kívánságára meghosszabbították és második turnét szerveztek Németország városaiba. Ezen a második, as elsőt csak néhány héttel követő turnén, másik müaort ia mutattak be.
21/ n
Günter Tönnies: A Kékzubbonyosok németországi vendégjátéka 1927 őszén és kihatásai as agitprop-szlnházra", Szinészfőiskolal diplomamunka, 1957. p. 34* 22/ Az "élő újság" ötlete Jushanintól, a Moszkvai Állami Zsurnalisztika! Intézet diákjától származik. Az első szlnjátszóegyüttesek 1922-23-ban azzal a céllal születtek,hogy az újságokénál érdekesebb tájékoztatást adjanak a munká- 212 -
soknak
és
nagyobb propagandabefolyást
gyakoroljanak rá-
juk.
Maxim Vallentln:
23/ "Prop", Vörös Zászló, 1927. április
15. 24/ Dieter Steinke: "A Vörös Szócső agitprop-csoport fejlődése", Szinészfőiskolai diplomamunka, 1956. p. 23-24. 25/ Vörös Zászló, 1927. október 12.
26/ A Német Munkás-Szinházi Szövetség 1906. augusztus 23án alakult Berlinben, éa "Charlottenburg Színházi- és Szórakoztató-Egyesületeinek Szövetsége" nevet viselte. Két évvel később, a Nowawes-ben 1908-ban megtartott szövetségi gyűlésen a tagok határozatot hoztak, hogy
rad, hogy a szövetség egységét megőrizze. Ez az eredetileg helyes határozat azonban a gyakorlatban a szövetség munkájának az osztályharctól való teljes elszigetelődését és a szövetségen belüli reformista és kispolgári erők óriási megerősödését jelentette. A forradalmi egyesületi csoportok ezzel szemben egymástól elszigetelten dolgoztak. A szövetségi gyűlés vitáiban való felszólalásaikon kivül /különösen 1924-ben/ még nem volt befolyásuk a szövetség munkájára. 27/ Ezek a cikkek főképpen a szovjet munkásszinjátszással és a csoportoknak a hercegek kártalanításával kapcsolatosan összegyűjtött tapasztalataival foglalkoztak. A NMSzSz jobboldali szárnyának cikkei színháztörténeti kérdéseket, a műkedvelő színházaknak a hivatásos színházakhoz való viszonyát stb. dolgozták fel, 28/ Nagy hatást gyakorolt a berlini munkásegyesületi csoportokra az SOS-revü. 1928 tavaszán, a forradalmi szinjátszócsoportok rendezésében; a revü célja az volt, hogy az egyesületi csoportokat szinpadi politikai agitációra serkentse és elősegitse a szórakoztató daraboktól való elszakadásukat. 29/ A "Munkásszinpad", /Die Arbeiterbühne/, a NMSzSz közlönyének 1928. I» száma: "Munkásszinházi kiállitás". 30/ A szövetségi gyűlés jegyzőkönyve, 1928. p, 9. 31/ Alfons Paquet: Zászlók. Rudolf Leonhard: Vitorlák a láthatáron. O'Neill: Kabiria holdja alatt. Jósé Rehfischi Ki siratja Juckenackot?. Alfons Paquet: Rohanó ár. Paul Zech: A részeg hajó. Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely és Ehm Welk: Vihar Gottland fölött. - 214 -
32/ A politikai szinház, p. 57. 33/ I. h. p. 58. 34/ I» h. p. 76. 35/ I. h. p. 77. 36/ ÜJ Világ, /Heue Welt/, 1926. április 16. 37/ Vörös Zászló, 1926. február 24. 38/ 1 politikai szinház, p. 100. 39/ Vörös Zászló, 1927. március 25. 40/ Vörös Zászló, 1927. március 25. 41/ Berliner Tageblatt, 1927. március 24. 42/ Vörös Zászló, 1927. március 24. 43 Nyomtatásban: Krwin Piscator: A politikai szinház, p.
102. 44/ Férje, Katzellenbogen bankár tott Piscator rendelkezésére.
400 000 márkát bocsá-
45/ Vörös Zászló, 1927. szeptember 8.
- 215 -
46/ A politikai szinház, p. 147. 47/ Vörös Zászló, 1927. szeptember 8 és 9. 48/ "Film- és színpadtechnikai szempontból egyik legérdekesebb jelenet a rádiótávirdász jelenete volt a szállodai képben. Ebben hangosbemondót, színészi szöveget és filmet kapcsoltam össze." /A politikai szinház, p. 151./ 49/ A politikai szinház, p. 161. 50/ I. h. p. 172. 51/ Abban a jelenetben, ahol a cárnő Rasputin szellemétől kór tanácsot, eredetileg egy követ jelent meg, és forradalmi csapatok közeledését jelentette. Piscator kihagyta a követet és az egész jelenet alatt egy olyan filmet vetített, amely a csapatoknak Carszkoje Szeloba való bevonulását mutatta. 52/ A politikai szinház, p. 173. 53/ A Somme-i csata rohamozó katonái fölé Piscator a következő szöveget másolta: "Veszteség - félmillió halott; nyereség - 300 négyzetkilométer". Vagy az elesett orosz katonák hullahegyei fölé a cár valóban elhangzott szavait: "Az életmódom, amit hadseregem élén folytatok, egészségesen és erősitően hat rám". 54/ Vörös Zászló, 1927. november 12.
-
216
-
55/ A politikai szinház, p. 188. 56/ I. h. p. 202. 57/ Vörös Zászló, 1928. január 10. 58/ A politikai szinház, p. 219. 59/ Vörös Zászló, 1928. április 12. 60/ Die Weltbühne, 1928. 16. p. 611. 61/ A proletár-forradalmi kritika főtárgya a szovjet Nafta-Szövetség kereskedelmi képviselőjének alakja volt, aki a darabban ugyanakkor a Szovjetunió politikai ügynökeként szerepelt. A főpróbán a NKP képviselői ez* a kettős szerepet a legélesebben megtámadták. A színpadi alakot teljesen át kellett alakítani, a bemutató két nappal eltolódott. A színpadi alak a délamerikai ABC államok ügynöknője lett, és ez csak a végén derült ki. Ez az ötlet Bertolt Brechtől származott. Hogy ez nem volt igazi megoldás, azt a munkáéközönség reagálásai bizonyították az előadásokon. 62/ Vörös Zászló, 1928. április 17.
I. h.
63/ 1928. március 23.
64/ A politikai szinház, p. 133. 65/ I. h. p. 132.
- 217 -
16/ A következő stúdió-előadásokról van sző: Upton Sinclair: Éneklő jómadarak. Erich Mühsam: Júdás és K.A. Wittfogel: Az anya« Ennek a hamis müsorpolitikának legfőbb ismérve azonban a Berlini kereskedő bemutatása volt a máaodik Piscator-szlnpadon, a Nollendorfertheaterben. Jóllehet nagy számban állt már szovjet dráma rendelkezésre, Walter Mehringnek ezt a kommunista sajtó által elutasított darabját választották ki és vitték színpadra. Ennek a műnek keretei között nem foglalkozunk közelebbről ezzel a bemutatóval, minthogy Piscator értékeléséhez semmi ujat nem nyújt. A második Piscator-szinpad csak rövid ideig élt. A polgári közönség bojkottálta, a proletár közönség, politikai kétértelműsége miatt, alig látogatta.
Harmadik fejezet
1/ Munkásszinpad, 1930. 1. "Vörös Verseny". 2/ 1929-ben az ellenzéki grafikus-munkások csoportja a "Menetoszlop balra!" agitprop-csoport színjátszóival közösen előadta a Fekete pestis cimü revüt. 1930. márciusában a berlini Agfa-munkások üzemi ünnepségén olyan szini előadást rendeztek, amelynek műsorát az üzem munkásai Írták és játszották. A politikai harc kimondottan üzemi kérdéseivel foglalkozott. Az úgynevezett üzemi azinjátszók ilyen megnyilvánulásaiban a Vörös Zászló és a Vörös Szócső a szinpadi propaganda, valamint az agitprop-csoportok és az üzemek munkájának lehetőségeit látta. 3/ A legismertebb falusi-agitációs csoport roszországi "Szürkesapkások" volt. - 218 -
a
keletpo-
16/ Wilhelm Pieck: "A hitleri diktatúra bukásáért folytatott közös harc uj utja." Berlin, 1947. p. 24-25. 5/ Inge von Wangenheim: Mein Haus Vaterland, Henschelverlag, Berlin, 1950. p. 415.
6/ Stefan Priacel a Les Nouvelles Litéraires-beti, nyomtatva a Munkásszinpad- és Film-ben, 1931. 5* sz.
ki-
7/ Erről az előadásról olvashatunk a Vörös Zászló 1928. december 12-i számában, de számok nélkül. A számadatok Aszja Lacisz: A Németországi Forradalmi Szinház c. orosznyelrü müvéből származnak, 15. fejezet.
8/ Vörös Zászló, 1928. április 12. 9/ I. h. 1928. április 15. 10/ Vörös Szócső, 1931. p. 5. 11/ Bzzel nem azt akarjuk mondani, hogy a "Vörös Szócső" nem haaznált fel műsorában szatirikus jeleneteket stb. Az 1928-a8 év elején, a "Kékzubbonyosok" vendégjátékának hatására nagyon is erősen meghatározták műsorát a szatirikus elemek. De rövidesen már helyesbítette ezt az egyoldalúságát, és ettől kezdve csak a többi műsorszámoknak megfelelő elosztásban alkalmazta a seatirát. 12/ Vörös Szócső, 1929» 2. p. 6.
- 219 -
16/ Dieter Steinker: "A Vörös Szócső" agitprop-csoport fejlődése. Diplomamunka, kiadva a lipcsei Színházi Főiskolán, p. 55. 14/ Inge von Wangenheim, i. h. p, 415. 15/ "Fordulat balra" /Linkskurve/, 1930.szeptember p. 26. 16/ Inge von Wangenheim, i. h. p. 415« 17/ Ernst Schumacher: "Munkásszinház és agitpropszinház", Aufbau, 1956. 3. száma.
"Munkásszinpad", 1929. esztrád vagy proletárdráma?"
13/ 3.
Georg W.
Pijet:
"Vörös
19/ I. h. 1929. 10. p. 7. 20/ Előre /Vorwärts/, 1930. február 7. 21/ A NMSzSz 1930. p, 11,
XI.
Szövetségi
Gyűlésének
jegyzőkönyve,
22/ Inge von Wangenheimj
Mein
Haus
Vaterland, 1. h. p.
409. 23/ Műsorfűzét a Lázadás a nevelőotthonban előadáaához. Friedrich Wolf szövege. 24/ Vörös Zászló, 1929. szeptember 8. - 220 -
16/ Ernst Schumaoher: "Bertolt Brecht 1918-1933. 1. h. p. 377.
drámai
kísérletei
26/ Megfogalmazásunk nem sárja ki azt a tényt, hogy Makszim Gorkij: Az anya cimü regényének a német proletariátus számára is erős oktató jellege volt. A. Lunacsarszkij nagyon helyesen irta: "Az európai proletariátus számára Az anya tankönyvvé vált". /M. Peszikov: A proletariátus tankönyve, Tägliche Rundschau, 1946. junius 17./ Bertolt Breoht kiszélesítette és elmélyítette ezt az oktató jelleget azáltal, hogy a német munkásmozgalom időszerű speciális problémáihoz nyúlt ás azokat hangsúlyosan kiemelte /reformizmus, az értelmiséggel való kapcsolata, elméleti tanulás stb./. 27/ Ernst Schumacher a Wallner-Theater összeomlását a következőképpen indokolja: "Nem véletlenül jutott Piscator színháza 1931 után inkább ideológiai, mint gazdasági válságba, mert a baloldali radikalizmus ebben az időben nem bizonyult megfelelőnek a proletár egységfrontért folytatott harcban..." /Bertolt Brecht drámai kísérletei 19181933. p. 140./ Az ilyen értékelés azt bizonyltja, hogy szerzője nem eléggé Ismeri a válság katasztrófális kihatásait a munkásságra és színházára, máarészről pedig nem ismeri Piscator Wallner-Theaterbeli rendezéseinek politikai tartalmát. Éppen az utolsó nagy rendezése, a Tai Yang felébred. foglalkozik az opportunista munkáavezetők áruló azerepével, az egységes kinai munkásosztálynak a nemzeti és nemzetközi kizsákmányoló osztállyal szembeni harcával. Baloldali radikalizmusról beszélni itt, hibás. 28/ Börsen-Courier Berlin, 1930. szeptember 21.
- 221 -
16/ Vörös Zászló, 1930. szeptember 21, 30/ I, h. 1930, szeptember 21, 31/ Piscator levele Friedrich Wolfhoz, /Friedrich Wolf Archívum - Lehnitz/
1930, október 7,
32/ Kiadta a Chronos-kiadó, 1930. 33/ Friedrich Wolf levele Else Wolfhoz 1930, december 24ón: "A harmadik Tai Yang darab éppen most készUl... isten legyen hozzám irgalmas!" 34/ Az eredeti változatban a munkásság legkövetkezetesebb képviselője Protov volt, egy szovjet kommunista. Piscator ós a vele szorosan együttdolgozó K. A. Wittfogel azt javasolta, hogy Protovnak és a kinai forradalmár Wan-nak alakját - politikai meggondolásból - vonják össze. Ez meg is történt. 35/ A bemutatott harmadik változatban a kinai munkások tüntetni mennek, és a tüntetésen Ma-t, Tai Yang nővérét lelövik. Az egyik szinész a következő szavakkal fordul a közönséghez: "Igy állnak ma a frontok egész Kínában. Igy állnak a frontok egész Németországban. Jobbra vagy balra döntenetek kell!" - A második változatban a dráma nem a tüntetéssel, hanem az előkészületekkel végződött /röpcédula-osztogatáa, plakátragasztás/. 36/ Vörös Zászló, 1931. január 17,
- 222 -
16/ Ezt az előadást, már röviddel a bemutató után, a Volksbühne vezetősége betiltotta* Az előadás alatt a külön részlegek közönsége sokszor spontánul hallatta tetszésnyilvánítását. 38/ Fordulat balra /Linkskurve/, 1930. december.
Inge Von Wangenheim:
39/ Mein
Haus
Vaterland, 1. h. p.
419. 40/ Ulf Keyn: "Gustav von Wangenheim harca a szocialista színházművészetért 1933-ig". Diplomamunka a Színházi Főiskolán, 1957. p. 58. 41/ Még Friedrich Wolf: A cattaroi matrózok drámájának 1930-ban a Volksbühnében bemutatott előadása egyik bírálatában is olvashatjuk, hogy a munkásközönség általános felindultságát egyes kispolgárok azzal a megjegyzéssel akarták elfojtani, hogy "hiszen ez mind csak szinház". Fordulat balra, 1930. 12. sz. 42/ Vö. p. 174.
Inge von Wangenhelm:
Mein Haus Vaterland, i. h.
43/ Friedrich Wolf: Az agitprop-szinház alkotói kérdései. /Kézirat./ 44/ I. h. p. 18. 45/ Max Jäger: "Friedrich Wolf tevékenysége az agitpropszinház érdekében a húszas években". Diplomamunka a Színházi Főiskolán, 1956. P* 57. - 223 -
i \
r
T A R T A L O M Oldal 3
Előszó Friedrich Wolf:
Az agitprop-szinház alkotói problémái Történelmi áttekintés és elemzés • • • • • • • A munkásszínjátszás előfutárai • • • • • • • • Az agitprop-szinház magasabb minősége az osztályharc magasabb fokának velejárója Agitprop-játékok a feudális és a polgári társadalomban A kultikus játéktól a világi játékig A Sátántól a Hanswurstig A Játékok magasabb minősége, mint nagyobb tartalmaknak: a parasztháború fellobbanásának és a kulturália harcnak velejárója . . . Jönnek a "költők" A játékok nyilt politikai funkciója Álaroon át szólnit A bábjátékok A "Kölni Hannes*©he" Visszapillantás Az agitprop-Játék formai elemei Shakespeare-nél is megtalálhatók A proletár agitprop-Játék Az öntevékeny munkásszinjátszás • Munkásszinjátszás 1914 előtt "Szocialista hajnali ünnepek" A forradalmi agitprop-Játék
- 225 -
5 7 7 7 9 10 10
11 11 13 13 15 15 16 16 19 19 19 19 21
Oldal Az "élőujság" Az agitprop villámjelenet A "Csak azért is!" cimü jelenetmontázs . . . . A sematizmus veszélye Az "agitprop-stilus" Az uj feladatok szükségessé teszik az agitpropdrámát . . . . . . . . "Arccai az üzemek felé!" Az egységfront-jelszó . . . . . Az NSzP és mi A legnehezebb feladat "A" gyáros "A" bonc "A" proletár . . . . . . . . . Uj feladatok A gondolkodáshoz idő kell A politikai helyzet Németországban 1933 február-márciusában Hiábavaló volt-e agitprop-munkánk? . . . . . . Az öntevékeny munkásszinjátszás fejlődésének áttekintése 1918-19 óta Az uj tematika meghatározza az uj formát . . . Az alkotó öntevékeny színjátszástól a hivatásos színházig - gyakran csak egy lépés az ut! • . .
21 21 21 23 23
A hivatásos szinház bázisa Szervezeti bővítések: A program - A vendégjáték Munkám a Délnyugat csoporttal /1932 februártól 1933 márciusáig/ A kezdet: a megalakulás Politikai feladatunk "Hogy állnak a frontok?" Folyamatos cselekmény állandó alakokkal . . . . A munkásdráma Három darabhoz több mint száz próba . . . . . .
33 35
- 226 -
24 25 25 25 25 26 26 26 26 26 29 29 31 32 33
35 35 37 37 38 38 40
Oldal A próbamunka . . . . . . . . . Harcok a "vonal'' körül A rendezés Móg mindig az együttes mozgékonysága az első parancs Kibővített agitprop-elemek A "közmondás-song" . . . . . . . . . . . ... A műsorterv szükségessé válik "New Yorktól Sanghájig" Az egész estét betöltő politikai revü A szinjátszócsoport felemelkedése Rendőrségi betiltások Közönségünk kibővülése A "művészi" hatás Arccal a falu felé! A "Baetz gazda" "Munkások baja - parasztok jaja!" A szimultánjelenet lényegbeli funkciója . . . . A rendezés . . . . . Szimultánszinpad: előszínpad Az utolsó előadás A csoportot 1933. március 1-én betiltják . . . . Visszapillantás és előretekintés: az agitpropjelenettől a munkásdrámáig Az eljövendő alkotó munkásszinjátszás Az öntevékeny szinház és a hivatásos szinház kölcsönhatása Klaus Pfützner: A németországi forradalmi munkásszinház A forradalmi munkásszinház a háború utáni forradalmi válság időszakában /1918-1923/ A forradalmi munkásszinpad megszületése . . . . A műsor A "Proletár Szinház" - 227 -
40 40 41 41 43 43 45 45 46 46 48 48 48 49 49 50 50 52 52 52 52 53 53 55
57 59 59 71 84
Oldal A forradalmi munkásszinház a kapitalizmus viszonylagos megszilárdulásának Időszakában /1923-1928/ 95 Németország Kommunista Pártjának X. pártértekezlete és a szinjátszómozgalom felélesztése . 95 A proletár-revü 107 Az agitprop-csoport mozgalom fellendülése • . . 114 A forradalmi erők győzelme a Német Munkás-Szinházi Szövetségben 123 Erwin Piscator tevékenysége a Volksbühnénél és a Nollendorfertheaterben A forradalmi munkásszinház a nagy világgazdasági válság időszakában /1929-1933/ Az agitprop-csoport mozgalom . . . Németország Muhkás-Szinházi Szövetségének forradalmi átalakulása Az RGO-Szinpad A berlini "Fiatal Szinészek Csoportja" . . . . Erwin Piscator tevékenysége a Wallner-Theaterben A "31. Csoport" A "Délnyugati" Csoport Jegyzetek
129 149 150 169 174 176 181 187 195 201
- 228 -
SZÍNHÁZTÖRTÉNETI KÖNYVTÁR
Megje Kelemen László naplója és feljegyzései A német munkásszinj átszás
dr. Staud Géza Pfützner-Wolf
Legközelebb
elenik: A cseh munkásszinjátszás Márkus Emilia A lengyel azinház Báthory István királysága idején
Kurb, Prantiaek dr. Cenner Mihály Julius Lewanaki
- 229 -
