Szín – játék – költészet Tanulmányok a nyolcvanéves Kilián István tiszteletére
Szerkesztee •
Czibula Katalin Demeter Júlia Pintér Márta Zsuzsanna
Partium Kiadó – Protea Egyesület – r e c i t i Budapest • Nagyvárad 2013
A kötet megjelenését az OTKA 83599. számú programja, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Lectio Kulturális Egyesület támogaa. A borító a Kilianus (Kolozsvár, 1767) című színlap felhasználásával készült Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár, Győr, G. XXIII. 2. 11. 58. Fotó: Medgyesy S. Norbert Szerkesztee: Czibula Katalin, Demeter Júlia, Pintér Márta Zsuzsanna
Könyvünk a Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc (http://creativecommons.org/licenses/by− nc− sa/2.5/hu/) feltételei szerint szabadon másolható, idézhető, sokszorosítható. Köteteink a reciti honlapjáról letölthetők. Éljen jogaival!
Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României OMAGIU. Kilián István Szín – játék – költészet : tanulmányok a nyolcvanéves Kilián István tiszteletére / szerkesztee: Czibula Katalin, Demeter Júlia, Pintér Márta Zsuzsanna. - Oradea : Partium ; Budapesta : Protea Kulturális Egyesület, 2013 ISBN 978-606-8156-45-3 ; ISBN 978-963-7341-95-3
Ⅰ. Czibula, Katalin (ed.) Ⅱ. Demeter, Júlia (ed.) Ⅲ. Pintér, Márta Zsuzsanna (ed.) 008
ISBN 978-606-8156-45-3 ISBN 978-963-7341-95-3
Kiadja a Partium Kiadó, a Protea Kulturális Egyesület és a r e c i t i, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tartalomszolgáltató portálja ▶ http://www.reciti.hu Borítóterv: Bánffi-Benedek Andrea Tördelte: Hegedüs Béla
K I Folklór és mindennapi élet a 18. századi protestáns iskoladrámákban*
A kora újkor és újkor mindennapi életéről, társadalmi problémáiról, tárgyi világáról, a „köznép”, az értelmiség és az uralkodó egyházi ill. világi hatalom képviselőinek gondolkodás- és viselkedésmódjáról, értékrendjéről és moráljáról, sokszínű, – bár nem egyszer karikatúraszerű – képet kapunk a közköltészetből, amelyet kéziratos énekeskönyvek, iskolai színjátékok, továbbá ponyvanyomtatványok és kalendáriumok örökíteek ránk. Nem árt hangsúlyozni, hogy a különböző társadalmi rétegeket érintő és átfogó közköltészet elsődlegesen nem esztétikai és művészi funkciót töltö be, mint a kortárs irodalom, hanem gyakorlatit. Többnyire anonim, téma- és szöveg-variánsokból felépíte alkotásait ugyanis rendszerint alkalomhoz kötve (az emberi élet fordulóin, a naptári/iskolai év jeles napjain rendeze ünnepségeken, társas összejövetelek alkalmával) adták elő, oktató-nevelő, szórakoztató, norma- és identitáserősítő céllal. A 18. századi közköltészet, melynek egyik fontos médiuma és mediátora volt a széles társadalmi tablót bemutató iskolai színjáték (akár ismert szerzőjű, akár anonim alkotás volt,) nem csupán évszázados régiségű szöveg-paneleknek, hanem a 19–20. században már csak a szájhagyományban létező verses és prózai műfajoknak (pl. eredetmagyarázó¹ és történeti mondáknak, hazugságmeséknek, anekdotáknak); hiedelmeknek² és hiedelemlényeknek (ilyen pl. a garabonciás diák, a szent Gellért hegyére járó boszorkányok vagy a „spiritusz” nevű segítő,³) a mára divatjamúlt, elfelede, köznapi és ünnepi szokásoknak, rítusoknak a tárháza. Az iskoladráma – mindezeken túl – ad notam utalásai és dalbetétei révén az ado * A tanulmány az OTKA K 104758 sz. pályázata támogatásával készült. ¹ A cigányok eredetét feldolgozó mondák megjelennek az evangélikus Eszter c. iskolai játékban (Győr, 1724.) valamint a kolozsvári unitárius kollégium Kótyavetye c. darabjában. (1781). A témáról bővebben l. K Imola, Cigányok a régi magyar közköltészetben a XVII. századtól a reformkorig. Romológiai Intézet Közleményei 9. Szekszárd 2003. Az egész emberiség eredetéről, ill. özönvíz utáni megszaporodásáról szóló mondát l. A világ változásai, az emberi nem megújítása (Kolozsvár, 1702.) c. unitárius darabban. In : Régi Magyar Drámai Emlékek XVIII. század I/1–2. Protestáns iskoladrámák, s.a.r. V Imre, Bp., 1989 (a továbbiakban RMDE XVIII.) I/1. 2. sz.; 5. sz.; 3. sz. ² L. pl. a halál elleni fűről mondoakat: „Nincs Halál rajtatok, vész már a fűvetek, / Szent-Győrgy ejtzakaján mellyeket szedtetek.” Háló Kovács József: Csak a test a halálé. (Debrecen, 1785.) In: RMDE XVIII. I/1. 11. sz. 245,13–14. sor. ³ Szilágyi Sámuel mesterségek vetélkedését bemutató A poéták búcsúvételekor játszo játék ában. (Debrecen, 1786.) In : RMDE XVIII. I/1.12. sz. 298, 53–54. sor; 301,164–173.sor; 301–302,191–193. sor.
282
korszak és régió közismert egyházi és világi dallamainak is alkalmi gyűjtőmedencéje lehete.⁴ A RMKT XVIII. század tematikus közköltészeti antológiáinak⁵ jegyzeteiben (pl. a vénlány- és nemzetiségcsúfolóknál, a házastársi veszekedéseknél, a mulaató halandzsaés hazugságverseknél, a tréfás férjpanaszoknál és sirató paródiáknál, stb.) rendszeresen hivatkoztunk az iskoladrámákból és azok közjátékaiból ránk maradt, szöveg- és zenefolklorisztikai szempontból is forrásértékű ének-(vers)anyagra. Egyik írásomban pedig az étel- és italfogyasztás 17–18. századi közköltészeti nyomait összeszedve e szórványos adatok néprajzi, művelődés- és mentalitástörténeti fontosságára hívtam fel az etnográfusok figyelmét.⁶ Annál is inkább, mert a mindenkori táplálkozás, ill. a luxuscikknek számító kávé, csokoládé fogyasztása egy ado társadalmi csoport életszínvonalát (gazdasági helyzetét), igényeit jelzi, ha másképp nem, a valóság és a vágyvilág ütköztetése által. A rendszeres kávéfogyasztás a felvilágosodás korában még státuszszimbólum volt. Egy 1788-ban Sárospatakon előado moralitásban „Az egész országnak nyalánk ritkasága” ölkerül a teríte asztalokra egy úri, báli vacsorán, majd a tánc és kártyajáték közben : Friss csokoládéval ’s kávéval szolgálunk, Tsak a’ Kis Asszonykák mulassanak nálunk… – ígérik a bál rendezői, a Virtus és Szeretet, akik az emberi bűnök, a Bujaság, a Restség és a Torkosság követőivel együ muzsika szó ala esznek, isznak és ujjongatnak.⁷ A reggeli kávézás „uras” szokás lehete Marosvásárhelyt is 1780-ban, ha egy iskoladráma széles társadalmi tablót adó szövege (többek közö) azért marasztalja el a királyi táblabíróság tudatlan és hazug asszesszorait, mert „pitymalatkor” bepálinkáznak és részegen ítélkeznek. Pálinkás poharok kezekben forganak. Ekkor Kaffé helye szilva pálinkára Szert teven dúdálnak pokolnak módára, Ilyen készűleel mennek a Táblára.⁸ Jelen írásomban – az általam is nagyra becsült és szerete Kilián István 80. születésnapját köszöntve –, arra teszek kísérletet, hogy a szájhagyományozó kultúra, azaz a kortárs folklór és a mindennapi élet valósághű nyomait kimutassam a 18. századi protestáns
⁴ Erről bővebben l. K Imola, Ismert témák, dalok „ismeretlen” 18. századi iskolai színjátékokban = Színházvilág – Világszínház, szerk. C Katalin, Bp., 2008, 103–117. (Újraközölve: K Imola, Közkézen, közszájon, köztudatban. Folklorisztikai tanulmányok, Bp., 2012, 223–238.) ⁵ RMKT XVIII/4. Közköltészet 1. Mulaatók, S.a.r. K Imola, munkatárs C Rumen István, Bp., 2000. ; RMKT XVIII/8. Közköltészet 2. Társasági és lakodalmi költészet, s.a.r. C Rumen István, K Imola, Bp., 2006. ⁶ K Imola, Ételek és italok a 17–19. századi közköltészetben. Adalékok a néprajztudomány és a művelődéstörténet közvete forrásaihoz = Párbeszéd a hagyománnyal. A néprajzi kutatás múltja és jelene, szerk. V Gábor, Studia Ethnologica Hungarica XIII. L’Harmaan, PTE NéprajzKulturális Antropológiai Tanszék, Bp., 2011, 533–567. (újraközölve K, i. m., 2012, 187–220.) ⁷ Láczai József : Éva ősanyánk bűne. (Sárospatak, 1788.) RMDE XVIII. I/2. 36. sz. 1223, ⁸ Nagy György : Konok pereskedők. RMDE XVIII. I/1. 27. sz. 718, 1964–1966. sor.
283
iskoladrámákból.⁹ Teszem ezt abból a tételből kiindulva, hogy az efféle tudományközi vizsgálatok, a határterületek és témák, az eléggé még ki nem aknázo közköltési források kutatása új eredményeket hozhat bejárato módszerekkel dolgozó, nagy múltú tudományterületeken, hisz egy „kívülálló” új látásmódot kínál, új módszereket alakíthat ki. Elsődleges forrásként a RMDE XVIII. század I/1–2. köteteit használom, melyekben Varga Imre 50 protestáns darab kéziratát adta közre. Ebből 22 játék szerzőjének (legalább) a nevét s majd mindegyiknek az előadási helyét és idejét is ismerjük. Az iskoladrámák nagy többsége a kollégiumi, deákos műveltséget mutatja fel, a görög-római mitológia és a Biblia (olykor az apokrifok) nevezetesebb történeteit, alakjait népszerűsíti, ill. alkalmazza példázatként, egymástól üggetlenül többször is. Készíteem egy kis statisztikát: az 50 protestáns színdarabnak (ill. játéktöredéknek) több mint 1/3-a antik témájú (21 db), hasonlóan nagy számban jelennek meg a kortárs témák (20 db), mindössze 9 forgatókönyv nyúl a Szentíráshoz, és 1 játékban szerepel történelmi hős, Nagy Sándor. (Igaz, a hadvezér Diogenésszel való filozofikus párbeszéde folklorikus mondai hagyománynak tűnik.)¹⁰ A 18. századi protestáns iskolák úgy jelenítik meg a színpadon a sok száz éves témákat és hősöket, hogy egyúal az ado kor és helyszín gazdasági, társadalmi és morális problémáit is szóvá teszik, ill. beleszövik a példázatba. Ilyen pl. az a kollektív alkotásként fennmaradt unitárius darab, amely Ovidius Methamorphosese I. könyvének feldolgozásával készült.¹¹ Már Varga Imre is felhívta a figyelmet a játék jegyzeteiben arra, hogy a magyar szöveg jelentősen eltér, mintegy „tovább költi” a latin eredetit, s a hajdani „arany kor” felidézése lehetővé teszi a jelen megromlo társadalmi és erkölcsi viszonyainak, a közállapotoknak bírálatát. „Az aranykorban pl. azért voltak boldogok az emberek, mert nem voltak főrendek, tanácsurak, táblafiak, fő- és alispánok, polgármesterek, folnagyok, céhmesterek, stb. Urak, szolgák akkor mind egy rendben voltak, Szabadok, jobbágyok egyszersmind mosdoak, Fő-, jobbágyasszonyok együ kontyolódtak, Kisasszony fraiaval együ eek is iak. Nem volt ármáda, annak eltartására nagy summa adó, porció, prebenda.”¹² I is, másu is életszerű szövegek, tulajdonképpen társadalmi panaszok hangoznak el a diákok szájából a „katona-világ”, a korrupt törvénykezés ellen, s a „vetélkedésekben” szinte propagandisztikus módon állítják szembe a tanult diákot (az értelmiségi létet), az ostoba, együgyű paraszal. A játékok „korszerűsítésének” egyik bevált eszköze volt a divatos dalbetétek, dallamok, a beszélő nevek és a szatirikus-humoros közjátékok beiktatása. A társadalomkritika olykor olyan erős és egyértelmű volt, hogy a darabot betiltoák. „Minthogy pedig régen a kollégiumbeli komédiákban kisatyrozták, csúfolták az udvarokat, tanácsot, még az udvari táblát is, tehát mintegy 1780 tájt megtiltato a komédia.”
⁹ RMDE XVIII. I/1–2. ¹⁰ RMDE XVIII. I/1. 21. sz. (Kolozsvár, 1720 körül) ¹¹ A világ változásai, az emberi nem megújítása. (Kolozsvár, 1702) RMDE XVIII. I/1. 3.sz. ¹² Írja és idézi az 1702-ben előado 3. szöveg 57–60. sorát Varga Imre. RMDE XVIII. I/1. 119.
284
– idézi Varga Imre Fogarasi Sámuel Önéletírását Nagy György : Konok pereskedők című darabjának jegyzeteiben.¹³ Az iskolai játékok mitológiai istenei, latin és görög nevű szereplői jellegzetes kortárs etnikumokat, társadalmi csoportokat és karaktereket képviselnek, ill. ilyenekkel veszik körül magukat. Ezért aztán a mitológiai, biblikus vagy antik mondai alakok melle gyakran megjelenik a színpadon a diák, a paraszt, a katona és a városi hajdú/poroszló, a tanító, a bíró, az orvos és a szolga; a mesterember(ek) és foglalkozások képviselői: kézműves iparosok, piaci kofák, cigány kovács/lókupec, zsidó/örmény kereskedő, kocsmáros ; valamint a protestáns keresztyén etika által megneveze bűnök és erények képviselői. Bár a felvilágosodás századában készültek, erőteljes a darabok nő-, szerelemés házasságellenes, férfiközpontú, szatirikus hangvétele, ezért gyakran szerepeltetnek szerelemre éhes, divatmajmoló vagy épp pártában maradt leányt, házsártos, részeges, kikapós, rossz asszonyt. Igaz, a női nem kiváló, erényes képviselői, a bibliai hősnők (Judit, Rebeka, Eszter és Zsuzsánna) történetei is színpadra kerülnek. Fontos szerepet játszik a protestáns darabokban az eseményeket és a szereplőket szókimondóan „kommentáló”, a nézőközönséggel közvetlen kapcsolatot tartó tréfamester/„okos-bolond” Mório/Momus/Hanzsfurst/Vad Músa. Ennek a karakternek vizsgálata külön tanulmányt érdemelne. Az iskoladrámák színpadi megoldásairól (a jelmezekről, díszletekről, az előírt vagy improvizált gesztusokról és mimikáról) a legtöbb színjáték esetében keveset vagy semmit sem tudunk. Ahogyan a darabok szerzőiről és diák-szereplőiről is – Varga Imre filológiai jegyzetein túl – igen keveset. Vannak ugyan olyan iskolai játékok, ahol a prológusban/berekesztő versekben vagy a darabban elhangzik az előadás ill. az iskola öldrajzi helyének, egy-egy városrésznek,¹⁴ kocsmának a neve, esetleg név szerint emlegetnek ismert személyeket (pl. a salánki és berki cigány muzsikusokat,¹⁵ vagy a túrkevei papot és jegyesét¹⁶), – de ez a ritkább megoldás. A kortárs mentalitás, az alakok és karakterfigurák életre keltésének legfontosabb eszköze általában maga a magyar nyelv, melyet a (többnyire verses) szövegkönyvek őriztek meg számunkra. Ezért is gondoltam arra, hogy egy folklórkutató szempontjait érvényesítve közelítem meg a címben foglalt témát. Arra természetesen e rövid tanulmányban nincs módom, hogy kilajstromozva közreadjam mind az 50 protestáns színjáték folklorikus műfajait és valósághű részleteit, ezért csak néhány jellemző példával fogok rámutatni a (nép)hagyomány ismeretét és magától értődő, természetes használatát igazoló szövegrészletekre, melyek mind a szerző, mind befogadói kör élet- és gondolkozásmódjáról is képet adnak. A vizsgálat során arra voltam kíváncsi, milyen szinteken, mely műfajok, témák, megformált karakterek által, s hogyan (stílus, nyelvi kifejezőeszközök, tárgyi környezet)
¹³ RMDE XVIII. I/1, 741. ¹⁴ Perseus : Nem fárasztom tőbbet lábom a stájerbe, /Pipájért nem járok tőbbet az o szerbe…” RMDE XVIII. I/1. 6. sz. Tündéres játék (Kolozsvár, 1788. november 29.) 168, 198–199. sor. ¹⁵ Iaszon. (Kolozsvár, 1790 körül) RMDE XVIII. I/1. 7. sz. 204. ¹⁶ Nagy István : Lakodalmi játék. (Túrkeve, 1796) RMDE XVIII. I/1. 13. sz. 336.
285
„szivárog át” a fennkölt, biblikus vagy antik történeti, mitológiai témákon – gyakran anakronizmusok által¹⁷ – a 18. század mindennapi élete. Munkám korántsem előzmények nélküli. A különböző felekezetekhez köthető iskolai színjátszás és a folklórhagyományok összeüggéséről a drámatörténeti kutatócsoport egyik első konferenciáján¹⁸ már sok szó ese, s a téma kutatásának fontosságáról, lehetőségeiről Kilián István részletgazdag áekintést készíte 1988-ban.¹⁹ Az ő kezdeményezése volt továbbá a történeti betlehemes játékok összegyűjtése és összevetése a népi betlehemesekkel,²⁰ s az ő ösztönzésére indult meg a csíksomlyói ferences misztériumjátékok és passiók feltárása, nyomainak kimutatása a 19–20. századi folklórban.²¹ A folklórkutatók általában a műformák és témák felől, történeti-összehasonlító szemléleel közelíteék meg az iskolai színjátékok és a folklór kapcsolatának kérdését. Közülük mindenekelő Dömötör Tekla és Ujváry Zoltán munkásságának idevonatkozó részleteit, valamint Földesi Béla Gergely- és Balázsjárásról készíte dolgozatát kell megemlítenem.²² Dömötör Tekla tanulmányai és monográfiája²³ elsősorban a szertartásos szokások, ill. rítusénekek történeti-mitológiai gyökereit, motívumkincsét mutaa be és elemezte ; Ujváry Zoltán pedig a dramatikus népszokások funkcióit, történetét, előadásuk regionális változatait, ill. az agrárszokások mágikus vonatkozásait vizsgálta.²⁴ Több maszkosalakoskodó népszokás (pl. a lakodalomban, vagy más összejövetelen elhangzó tréfás cigánytemetés és prédikáció paródia) kapcsán, ill. farsangi adománykérő szokásoknál a protestáns papok/kántorok/iskolamesterek kultúraközvetítő szerepére, ill. e hagyományok deákos eredetére hivatkozik. A protestáns kollégiumokból kikerülő falusi értelmiségiek néphagyomány teremtő szerepére jómagam is több írásomban (pl. egy nemrégiben talált protestáns Zsuzsanna-játék kapcsán) utaltam.²⁵
¹⁷ Pl. Szathmári Paksi Sámuel : Elvádolt ártatlanság c. darabjában a Phaedra által megvádolt „Hippolitust vasba viszik puska közt a katonák a tanács eleibe.” ahol arra ítélik, hogy „három Golyóbissal agyon löveessék” RMDE XVIII. I/2. 33. sz. ¹⁸ Iskoladráma és folklór, szerk. P Márta Zsuzsanna, K István, Folklór és Etnográfia 50. Debrecen, 1989 ; Az iskolai színjáték és a népi dramatikus hagyományok, szerk. P Márta Zsuzsanna, K István, Debrecen, 1993. ¹⁹ K István, Az iskolai színjáték és a folklórhagyomány = A megváltozo hagyomány. Tanulmányok a XVIII. századról, szerk. H Lajos, K Imola, V Vilmos Bp., 1988, 393–427. ²⁰ K István, Tizennégy történeti betlehemes (1629–1768) = Iskoladráma és folklór, 135–143. ²¹ M S. Norbert, A csíksomlyói ferences misztériumdrámák forrásai, művelődés- és lelkiségtörténeti háere, Piliscsaba – Bp., 2009. ²² D Tekla, Történeti rétegek a magyar népi színjátszásban, Ethn. LXVIII. (1957), 253–269; U., Naptári ünnepek, nép színjátszás, Bp., 1966 ; U Zoltán, Játék és maszk I-III. és IV. Debrecen, 1983, 1988 ; U., Az iskoladrámák hatása a dramatikus népszokásokra = Iskoladráma és folklór, 1989, 169–176 ; F Béla, Adalékok a magyarországi Gergely-járás történetéhez = Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 9. Folklór tanulmányok, szerk. H Mihály, Bp., 1981, 119–176. ²³ D Tekla, A népszokások költészete, Bp., 1974. ²⁴ U, i. m., 1983, 1988. ²⁵ K Imola, Zsuzsanna-játékok XIX. századi református kéziratokban = „Nyisd meg, Uram, szent ajtódat…” Köszöntő kötet Erdélyi Zsuzsanna 80. születésnapjára, szerk. B Gábor, Bp., 2001, 197–220 ; K Imola, Közköltészet és népköltészet, Bp., 2004.
286
Ebben a dolgozatban a közbeszédben előforduló formuláris kifejezések, proverbiumok, szóképek és szitkok által kívánok rámutatni a folklorikus hagyomány jelenlétére, nyomaira a kollégiumi diákkultúrában. Azért a nyelvi alakzatok, és nem a bevezetőben már felsorolt folklorikus műfajok és hagyományos jelenségek bemutatása és elemzése által fejtem ki a címben jelze kérdéseket, mert az egész monográfiát kívánna. A különböző folklórműfajok és a nyelvhasználat történeti változásaival, a köznyelv, az irodalmi nyelv és a tájnyelv (dialektusok) kérdéseivel foglalkozó interdiszciplináris konferencia tanulmánykötete²⁶ kellően rávilágít vizsgálati szempontom fontosságára és időszerűségére. Különösen az a fejezet, amelyik a szóbeli folklór íro formáival foglalkozik a régi kalendáriumok, a 18. századi emlékírók, Szirmay Antal feljegyzései, két számlalevél-paródia és Arany László népmesekiadásai kapcsán. E fejezet irodalmár és folklorista szerzői közül – témaválasztása okán – külön ki kell emelnem Tátrai Zsuzsanna tanulmányát, aki a népszínművek betyár és paraszt-figuráinak karakter-megformálásáról írt.²⁷ E kötet számos eredménye, tanulsága melle nyito kérdés marad azonban (számomra is), milyen nyelv volt a protestáns iskoladrámák nyelve?²⁸ A 18. századi Magyarország és Erdély deákos kultúrájú iskoláiban, kollégiumaiban természetesen többnyelvű, társadalmilag és anyanyelvi, hazulról hozo kultúráját tekintve is heterogén összetételű volt a diákság – következésképp a tavaszi/őszi játékok patrónusokból, szülőkből, tanárokból és helybéli lakosokból verbuválódo nézőközönsége is –, a magyar nyelvű színielőadást tehát (időnként) meg kelle indokolni: Deákul kellene némellyek kedvekért, Születe nyelvünken az aszszony népekért, Játékunk folytatjuk sokak tetszésekért, Mert nem jádzunk tsak az értelmesebbekért.²⁹ Azaz : az iskolai színjáték mindenkihez kívánt szólni, nemcsak a tanult (értsd: latinul tudó) nézőkhöz. De a közönség igényeinek kiszolgálásán túl a mindennapi nyelvhasználat keverék-jellegét, változatosságát és stílusát jól érzékelteék a darabok némeel, szlovákkal, cigánnyal és románnal kevert, hibás vagy szándékosan eltorzíto magyarságú szövegrészletei, az „ostoba”, tanulatlan szereplők és a tanult, latinul dikciózó karakterek közö adódó félreértések. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a „süketek párbeszéde” jellegű „félrehallás” jelentős humorforrás és karakterábrázolási eszköz volt. A német (zsoldos) katonák, a zsidó kereskedők/kocsmárosok jellegzetes magyar akcentusát, fonémahasználatát, a cigányok selypegő, makaronikus beszédét a 18. iskoladrámák szövegkönyve rendszerint hallás utáni lejegyzésben rögzítee. A 18. századi közköltésben számos olyan
²⁶ Folklór és nyelv, szerk. S Ágnes, Bp., 2010. ²⁷ T Zsuzsanna, Népszínművek zsánerfigurái. Betyár és parasztábrázolás = Folklór és nyelv, 335–356. ²⁸ Ehhez lásd : V Vilmos, Nyelvjárás és folklór. Vannak-e és mióta magyar nyelvjárási folklórszövegek ? = Folklór és nyelv, 147–159. Meglepő, hogy ebben a történeti áekintésben egyetlen szó sem esik a kora újkori proverbium-gyűjteményekről és a 16–18. századi régi magyar költészet anonim alkotásairól, amelyek zöme valamilyen nyelvjárásban, pontosabban egy-egy régió akkori köznyelvén készült, hangzo el és íródo le. ²⁹ Nagy György : Konok pereskedők (Marosvásárhely, 1780. április 29.) RMDE XVIII. sz. I/1. 27. sz. 650, 25–28. sor.
287
idegen nyelvű vagy makaronikus szöveglejegyzés van, amiből egyértelműen kiderül, hogy írója vagy másolója egyáltalán nem ismerte a lejegyze szavak értelmét, nem tudo azon a nyelven.³⁰ M: En est, Judex clementissime, miseria nostrae sortis. T : De el ne hord a másik sort is, mert dikhe dule tsáre kohajda dina tute vone mosera, mankos koldussá teslek, úgy el kinozslak – mondja a cigány a vice ispán elő a latinul védekező tolvaj mendikáns diáknak.³¹ Ugyancsak makaronikus cigány-magyar nyelven (ráadásul tájnyelvi ízekkel), siratnak el egy cigányembert, akit a Szfinksz megölt egy marosvásárhelyi darabban : T: Jaj, jaj, szopéneszte marel tut gulé dél, Jaj, muro gulorum, aranyom hogy vész el, Jaj, jaj, gulé Székolesztro királyságisz, Meg mondám a sphinxhez, aranyom, miért mísz, Jaj, pipogyi bizony, pipogyi oda vísz, Jaj, s énis meg halni éreed volnék kísz ! P: Jaj, jaj, dádé, te ne madarász tut dellé, Szo Sphingosz hadakozi szár el koléhé ! Jaj, gyönyörű Apám, jaj aranyam, Dádé ! (591–592, 319–327. sor)³² Egy szintén marosvásárhelyi játékban a román gazdatiszt(?) hibás magyarsággal így beszél a bíróság elő: Uram, minket János megadmoniálta, Ha patru zets gálbin hamar nem tsinálta, Tíz si o napja pénzt János nem találta, Rossz dolog ő nékünk mindjárt meg tsinálta.”³³ A protestáns iskolai színjátékokban is megtalálható a szórakoztatásra szánt közköltészeti alkotások egyik fontos jellemzője: a mai olvasót olykor megbotránkoztató durva kép³⁰ Szép példája a magyarul értelmeze latin nyelvnek a Komédia a cigányról és a deákról (Debrecen, 1797 körül) RMDE XVIII. sz. I/1. 14. sz., vagy Ovidius és a géta bírák párbeszéde a Nasonak számkivetése (Losonc, 1792 körül) c. darabban : RMDE XVIII. sz. I/1. 23. sz. 531–532, 708–725. sor. ³¹ Komédia a cigányról és a deákról. (Debrecen, 1797 körül.) RMDE XVIII. sz. I/1.14. sz. 356,18–19. sor. ³² Komédia és tragédia. (Marosvásárhely, 1775–1777) RMDE XVIII. sz. I/1.26. sz. A cigány szövegek magyarázatát l. uo a jegyzetekben, 645. ³³ Nagy György : Konok pereskedők. (Marosvásárhely, 1780. április 29.) RMDE XVIII. sz. I/1. 27. sz. 679, 869–872. sor.
288
és szóhasználat, a trágárságig közönséges stílus, amely (pl. a mendikás diákok vagy a „teetős bolondok” szájában) olykor már öncélú malackodásnak tűnik. Pedig köztudo, hogy a széklet- és vizeletürítéssel és egyéb fiziológiás állapotokkal (részegség, rókázás, szellentés) kapcsolatos tréfálkozás egyáltalán nem volt szokatlan humorforrás a régi irodalomban, még annak „komoly”, sőt szakrális műfajaiban sem.³⁴ Az ún. „fekália-irodalom egyaránt virágzik az alantasabb és a legszínvonalasabb irodalomban, a ponyvákban éppúgy, mint Rabelais Gargantuájában, Navarrai Margit egyes passzusaiban vagy Johann Fischart regényében”– írja Kőszeghy Péter A magyar Gróbiánról szóló tanulmányában.³⁵ A magyar irodalomban pedig soha máskor nem volt oly gazdag „a fekália-irodalom és a fekália-terminológia, mint a reformáció és a korai ellenreformáció időszakában. Amikor a cigányokkal kapcsolatos közköltészeti műfajokat számba veem, magam is meglepődtem a szakrális műfajokat parodizáló cigány-prédikációk és más szertartásparódiák vagy a haloi búcsúztatók durva és trágár kifejezéseinek bőségén. Rátérve immár az iskoladrámákban előforduló, mindennapi nyelvhasználatot tükröző formuláris kifejezések vizsgálatára, a Varga Imre által sajtó alá rendeze 50 protestáns darabból kiválasztoam azt az 5 forgatókönyvet, amelyek különböző régiókat és felekezeti iskolákat „képviselnek” és a színjátékok mindhárom fő témáját (antik mitológia, biblikus történet, kortárs társadalmi/morális tanítás/példázat) reprezentálják. A darabokat mondatról-mondatra átolvastam és kijegyzeteltem. Megpróbáltam feltárni és drámánként újra számozva értelmezni azokat a szóképeket, melyeket a korban szokásos köznyelvi fordulatként megtalálunk – természetesen nemcsak ezekben, hanem más iskoladrámákban is. A szólások, szóláshasonlatok és közmondások történeti ismertségéhez, jelentéséhez, ill. a jelentés változásához Szemerkényi Ágnes egyedülállóan gazdag – 48 ezer címszavas – szótárára³⁶ támaszkodtam. Az eufemizmusokat, átvi értelmű metaforákat eddigi ismereteim alapján magyaráztam. Az ismétlődések mia célravezetőnek látszo, hogy a kiválaszto darabokban előforduló szitokszavakat, jelzős szerkezetű becsmérlő kifejezéseket, átkokat, egyesítve, alfabetikus rendben adjam köre. Szemerkényi Ágnes a közmondások használatáról szóló kismonográfiájában³⁷ már évtizedekkel ezelő sürgető igényként fogalmazta meg a régi magyar irodalmi művek és drámai szövegek proverbium-használatának feltáró vizsgálatát. Ő maga egy 16. és egy 17. századi drámát mutato be ebből a szempontból. A kevéssé ismert Disputatio Debrecin(ensis) Comoedia Valaszutina Illustrata (1570–1571) szövegében 10 proverbiumot +2 annak is felfogható formulát talált.³⁸ Az 1678 körül keletkeze Actio Curiosa c. dialógusról viszont azt állítoa, hogy a magyar irodalom proverbiumokban leggazdagabb műve, valóságos tárháza a korabeli szólásoknak, szóláshasonlatoknak és közmondásoknak. Szemerkényi szerint ebből a „beszélgetésből” egyértelműen kiderül, hogy „a proverbiumoknak súlya van a beszédben, a szereplők igaznak tartják a proverbiumokat, hitelüket,
³⁴ K Péter, A magyar Gróbián = C Mátyás, Gróbián, Utószó, Bp., 1999 (Régi Magyar Könyvtár. Források, 9), 85–113 ; U., A humor a 16–17. századi magyar irodalomban, Bárka XI. évf. 5. sz. 39–52. ³⁵ K, i. m., 1999, 92. ³⁶ S Ágnes, Szólások és közmondások, Bp., Osiris, 2009. ³⁷ S Ágnes, „Közmondás nem hazug szólás” (A proverbiumok használatának lehetőségei), Bp., Akadémiai, (Néprajzi Tanulmányok) 1994. ³⁸ Uo., 125–127.
289
érvényességüket nem kérdőjelezik meg. „Ebben a korban ez még általános jelenség volt, a közmondások hatoak a viselkedésre, az erkölcsre.”³⁹ A 18. századi protestáns iskoladrámákat olvasva úgy vélem, megállapításai még a 100–120 évvel későbbi közköltészeti alkotásokra is érvényesek, hisz a játékok kontextusából az világlik ki, hogy „a proverbium válaszként szerepel egy ismétlődő társadalmi problémára, …ezt a választ a társadalom, a közösség tagjai elfogadják. Ez csak akkor lehetséges, ha a proverbiumok kapcsolatban állnak a közösség értékrendjével, ha az illető közösségen belül elfogado értékrendet képviselik.”⁴⁰ Mielő néhány példát idéznék a szóban forgó protestáns darabokból, a szólások és közmondások még egy lényeges tulajdonságára kell utalnom. Szóbeliségben élő műfajról lévén szó, természetes, hogy a proverbiumok is szövegváltozatokban élnek, és így épülnek be a forgatókönyvekbe. Elgondolkoztató tény, hogy már a 4. századi római grammatikusok is felismerték a metaforikus szóképek általánosító érvényét, tanító/nevelő jellegét. Azt, hogy „a proverbium ugyanúgy kapcsolatban van a köznéppel, mint a tudósokkal vagy a régi filozófusokkal. Ez a felismerés mondaa ki velük, hogy a proverbium használata ’vulgáris’.”⁴¹ Én ugyan különböző proverbium gyűjteményekre hivatkozom majd, amikor a szókép korabeli ismertségét próbálom igazolni, de tisztában vagyok azzal, hogy azok először a közbeszédben (közköltészetben, irodalomban) tűnnek fel, s a régi gyűjtemények összeállítói onnan (meg persze még korábbi gyűjteményekből) szedték össze a példáikat, s nem fordítva. Már csak ezért is érdemes számba vennünk, milyen kommentárral, „ajánlással” hangzik el a színpadon: példabeszéddé le ; köz példa; paraszt példa; közmondásban szokták cigányok / magyarok mondani ; igazán mondják példabeszédekben, stb.
Egy magyar Eszter dráma (Felpéc, 18. század)⁴² „Gyenge nevendék deákok” azaz kisiskolások adták elő a Győr közelében fekvő Felpécen. A szerzőről és a darab színrevitelének idejéről nem tudunk semmit. A történet az Eszter könyve 1–7. fejezetét dolgozta fel, a Be köszöntő versek pedig a Királyok könyve I. 10. részére utalnak. Topikus, tehát téma szerinti változata, de nem szöveg-variánsa az 1724es, ugyancsak anonim győri Eszter-drámának.
1.
E mondás azután példabeszéddé le Ugy, hogyha valaki valami illyest te, Azt szokták mondani mosolyogva ’s bátran Talám Saul is a Profeták köz vagyon. (15, 17–20. sor)
³⁹ Uo., 130. ⁴⁰ S, i. m., 1994, 107. ⁴¹ Uo., 112. ⁴² RMDE XVIII. I/1. 1. sz. A szövegeket betűhíven e kiadás szerint adom.
290
Szemerkényi jelentésmagyarázata: méltatlan ember kerül a kiválóak közé.⁴³ A szólást Ballagi Mór 1850-es gyűjteménye tünteti fel először, ez az adat tehát minimum 80–100 évvel korábbi. 2.
Kiki mint gyengéket bennünk úgy itéljen, A’ Szunyogbol tsőbőr vért ne várjon ’s kérjen. (16, 39–40. sor.)
A régies, mára kivesze közmondás jelentése : lehetetlen dolgot akar. Szemerkényinél az első előfordulás Kovács Pál 1794-es Győrben kiado gyűjteményében szerepel : Szúnyognak nem lehet tsöbörrel vérét venni formában. Ez a felpéci adat azért figyelemreméltó, mert az Eszter c. evangélikus iskoladráma datált írásos változata (1724) szintén győri, tehát Győr környékén ismert és használt volt a közmondás már a 18. század elején. 3.
Táczollyunk, ugorgyunk egyet, mint a Szarka. (17, 88. sor)
A szóláshasonlat Szemerkényi gyűjteményében ebben a formában nem szerepel, bár Dugonicsnál már előfordul úgy, hogy Ugrik, mint a szarka. ⁴⁴ Egy 20. századi példát hoz : Ha szarkák közt élsz, ugrálni kell.⁴⁵ 4.
A nagy Udvarokon sok az irigy ember, A józan hir Költő annyi, mint a’ Tenger. (24, 267–268. sor.)
A ’nagyon sok’ jelentésű régies szóláshasonlat túlzás. Bővíte változatát Szemerkényi Dugonics András gyűjteményéből (1820) idézi : Annyi, mint az öreg tenger vize. ⁴⁶ 5.
Az Arvát igazán még az ág is huzza (26, 331. sor.)
Általánosan ismert közmondás, ún. maxima,⁴⁷ jelentése egyértelmű : aki szülői támasz nélkül, egyedül él, arra minden baj rászakad, még a természet is ellene fordul. A szegény árvát az ág-is húzza alakban fordul elő Kovács Pál (1794) gyűjteményében. Azonos ⁴³ S, i. m., 2009, 1215. Ezúton köszönöm meg mindazokat az adatokat, amelyeket nem említe ebben a gyűjteményében, de érdeklődésemre – baráti segítségként utólag – rendelkezésemre bocsáto. ⁴⁴ Szemerkényi utólagos tájékoztatása szerint l. D András, Magyar Példa Beszédek és Jeles Mondások, 1–2, Szeged, 1820. (A továbbiakban DA1 és DA2) DA1, 202. ⁴⁵ S, 2009, 1256. ⁴⁶ Uo., 1352. ⁴⁷ A közmondások két fontosabb csoportját Szemerkényi így definiálta: a maxima „erkölcsi szabályként alkalmazható az élet különféle helyzeteire, egy ado társadalomban érvényes igazságot fejez ki.” A szentencia „annyiban különbözik a maximától, hogy egy jótanácsot fogalmaz meg, közvetlenül nevelő célzaal.” S, i. m., 2009, 9.
291
jelentésű, rokon változatában a szenvedő alany általában a ’szegény’ ember. Ennek legkorábbi feljegyzését Dugonics gyűjteményéből (1820) idézi Szemerkényi: Szegént az ág is húzza.⁴⁸ 6.
A kevélyt ellenben meg szégyenitee, A melly Vermet áso, abba be veete. (30, 451–452. sor.)
Az egyik legkorábbi, biblikus eredetű közmondásunk, melyet már Baranyai Decsi is feljegyze⁴⁹ és Kis Viczay Péter szótárában (1713) kétféleképp is előfordul : Másnak vermet ásván magunk esénk bele ; Ki vermet ás másnak, maga esik belé.⁵⁰ Ugyanennek a közmondásnak a változatát szövik bele az 1724-es Eszter drámába is : De híd el, veremtöl te meg nem tartatól, Mellyet másnak ástál, belé taszitaól.⁵¹ valamint az Éva ősanyánk bűne c. sárospataki iskoladrámába (1788) : Amelly vermet másnak ástál, abba veszel.⁵²
Eszter (Győr, 1724)⁵³ Az evangélikus iskoladráma előadásának helyszínét (Győr, majd Pozsony) és idejét a Prológusból tudjuk meg. Továbbá azt is, hogy a darabot Eszter könyvének 1–9. részéből merítee az ismeretlen szerző, de 4 további komikus/szatirikus jeleneel és a bibliai történeől üggetlen, egymással csúfolódó profán alakokkal (Mórió, Mendicus és Puer, cigány kovács, cigány vajda és a felesége, stb.) formálta oktató/szórakoztató példázaá. Varga Imre megjegyzi, hogy az iskoladráma szerzője jól ismerte „a keletkezését megelőző idő, illetőleg a korabeli közköltészet”⁵⁴ hangvételét, stílusát. Morió, aki mindenkinek szemébe mondja az igazságot, durván és csúfolódva beszél Vasti királynéval épp úgy, mint a cigány kováccsal. 1.
M: Ah, ah eb anyáju, fayu, Istentelen, Mint a vén kutyával, tsak úgy bánsz én velem (66, 947–948.)
⁴⁸ Uo., 1265. ⁴⁹ Szemerkényi utólagos tájékoztatása szerint B D János, Adagiorum graeco-latinoungaricorum chiliades quinque, Bartphae, 1598. BD 3.9.9.1) ⁵⁰ S, i. m., 2009, 1435. ⁵¹ RMDE XVIII. I/1. 58, 706–707. sor. ⁵² RMDE XVIII. I/2. 36. sz. 1197, 363. sor. ⁵³ RMDE XVIII. I/1. 2. sz. ⁵⁴ RMDE XVIII. I/2, 83.
292
Az idézet 2. sora szóláshasonlat, jelentése: rosszul bánik valakivel, semmibe veszi. Tulajdonképpen az Agg ebnek, öreg szolgának egy a fizetése (értsd: nincs becsülete) közmondásra utal. ⁵⁵ 2.
Nem jó az Asszonynak a’ Simon biroság, Szegény Férfiakon való hatalmasság, (42, 218–219. sor) […] Szegény jámbor Urat mindgyárt meg nyergelli, Sövegét leg oan fejéről le veszi, Es az magajéra kevélyen fel teszi. (43, 267–69.)
Szemerkényi gyűjteménye hasonlóképp magyarázza a Simon biró szólást, mint idézetünk. Az átvi értelmű szókapcsolatot Hadrovics László németből történt magyarításnak tartja. (Siemann = férfias nő) ⁵⁶ mely már a 17. század közköltészetében is szerepel. Az idézet második fele részint egy már a köznyelvből kikopo régi szóláshasonlatra utal Süveges asszony ebszokás,⁵⁷ részint a ma is közismert népnyelvi szólásmondás Kalapot te a fejébe (asszonyra értve: az az úr a háznál, aki a kalapot hordja) leírása.⁵⁸ Nemcsak az Ótestamentumi Ahasvérus király korának, hanem a 18. századi férfiközpontú társadalomszemléletének értelmében jelenti ki a darab egyik „fejedelme”(?), majd maga Ahasvérus király is a szóban forgó szólással élve: T : Erös törvént tartok én birodalmamban, Aszszonyt meg dorgálok Simon biroságban Meg feddem, dorgálom ö akarayában, Többe hogy ne lépjen Ura gatyájában (45, 310–313. sor) […] A : Simon biroságát öldig le rontatom Férfi igát Aszszony nyakába vonatom. (46, 360–361. sor) A férje parancsának nem engedelmeskedő Vásti királyné az
⁵⁵ S, i. m., 2009, 287. ⁵⁶ S, i. m., 2009, 1221. ⁵⁷ U., 1235. ⁵⁸ Uo., 702.
293
3.
Aszszonyoknak szarvat nagyot szerze, Férfiaknak mellyel kissebséget nemze.
(45, 332–333. sor) Ez a szókép tulajdonképpen a Jól megszarvasodo; Szarva nő (értsd: megnő az önbizalma, kezd elbizakodni, egyre nagyképűbbé válik) szólások körülírása, mellyel Dugonics gyűjteményében (1820) találkozunk először.⁵⁹ Rokonságába tartozik még az ugyancsak rosszalló jelentésű, ritka tájnyelvi szólás: Szarvakat ad valakinek, azaz : ok nélkül növeli önbizalmát.⁶⁰ Ez a szólás egy ekeli iskoladrámában is előfordul, mondván : a jó, igazságos bíró Nem ád szarvat minden hijjába valónak
(444, 168. sor)⁶¹ Manapság is használt formuláris kifejezés az elbizakodo emberrel szemben : a le (kell) törni a szarvát. M: Gyakran vesze ebnek dühös nevét költik, Jgy, a’ mi kedves vólt, majd hamar el veszik, Néktek a királyné hogy immár nem tetzik,
4.
5.
Oka mert Asverus más rétiben lépik. (46, 342–345. sor)
Az idézet első sorába rejte közmondás a rágalmazás veszélyére utal. Már Baranyai Decsinél (1598), majd a kortárs Kis Viczay (1713) gyűjteményben is megtaláljuk : Az mely/A’melly ebet agyon akarnak verni/ meg akarnak ölni (annak) dühös nevét költik változatokban. Baróti-Szabó Dávidnál (1803) még pontosabban ki van fejtve a maxima lényege: A’melly ebet el akarnak veszteni, elébb vesze nevét költik. A 345. sor metaforikus szóképe a ’Más rétjébe vágta a kaszát’ népnyelvi szólás jelentéstartományába tartozik, tulajdonképpen a ’más kertjében kapálgat ’, azaz: más feleségét/asszonyát szereti, mással van viszonya kijelentés egyik eufemisztikus körülírása.⁶² 6.
A’ torkára for bezzeg néki majd a kása.
(67, 976. sor) […] Lám, meg mondám, torkodra for a’ kása. (74, 1083. sor) ⁵⁹ Uo., 1257. ⁶⁰ Uo., 1258. ⁶¹ RMDE XVIII. I/1. 20. sz. ⁶² S, i. m., 2009, 1185.
294
Szemerkényi gyűjteményében a metaforikus kifejezés ebben a formában nem szerepel. A szólás jelentése (pórul jár; megjárta, mert a jó tanács ellenére a saját feje után ment) megegyezik a közismertebb népnyelvi szófordulaal : Megégee a kása a száját.⁶³ Margalits Ede felvee gyüjteményébe (1896) Torkára forro a huncutság, azzal a megjegyzéssel, hogy “eddig régibb eredete ki nem mutatható.”⁶⁴ Úgy vélem, több a 16–17. században már közismert mondást kapcsol egybe Morio az alábbi homályos tartalmú, talán romlo szövegű ( ?), idézetben : Köz mondásban szokták Czigányok mondani, Az asszonynak haját hoszszabra nyujtani, Az ő elméjénél igazán ki adni, Száját is nagyobbnak orránál mondani.
7. 8.
[…] 9–10.
Tsak hogy meg ne tsallyon, rosdássá ne vállon, Te meg töltö puskád nagyot ne paanjon.
(69, 1034–1037, és 1040–1041. sor) A 7–8. közmondás tulajdonképpen nőbecsmérlő, a nők ostobaságát csúfoló Hosszú haj, rövid ész ⁶⁵ megfelelője. Ehhez kapcsolódik a nők meggondolatlan fecsegésére, nagyszájúságra vonatkozó 8. szólásmondás (amit én úgy értelmeztem, hogy ’előbb beszél, azután gondolkodik’), és a szintén az ostobaságot kifejező Nem lát tovább az orránál ⁶⁶ közmondás összevonva. Az idézet két utolsó sora viszont egy régies szólásra : Nem sült el a puskája, azaz nem úgy sikerült a terve, ahogyan szeree volna, ill. a Visszafelé sült el (a puskája, a dolog) kifejezésre utal. Mórió ezzel a mai ülnek durva szóláshasonlaal „köszönti” a cigányvajdát : 11.
Ugy fénlik a’ fogad, mint Salamon töke. (75, 1221. sor)
100 évvel később Kresznerics Ferenc ironikus változatban Szép, mint a Salamon töke idézi szótárában (1831–32). Erdélyi János gyűjteménye (1851) a szóláshasonlat eredetét a Visegrádon fogva tarto Salamon király fényes, csillogó „sárga tök forma, hólyagból vagy más zsíros hártyábul készült” lámpására vezeti vissza.⁶⁷ Ennek a szóláshasonlatnak ma már erotikus kicsengése van, az ember önkéntelenül is a sok ágyassal rendelkező, dúsgazdag bibliai Salamon királyra gondol.
⁶³ Uo., 730. ⁶⁴ Szemerkényi utólagos tájékoztatása l. M Ede, Magyar közmondások és közmondásszerű szólások. (a továbbiakban ME) Bp., 1896, 721. NB. Az általam használt 1995-ös reprint kiadásban nem szerepel semmiféle megjegyzés ! ⁶⁵ S, i. m., 2009, 532. ⁶⁶ Uo., 1078 ⁶⁷ Uo., 1207.
295
12.
Z: Tudgyák az Czigányok a kövér Disznonál Nem volna jobb madár, ha szárnyat adhatnál Néki, s-mindenekben véle úgy bánhatnál, Mint tetzik, hájától vékonyan foshatnál. (76, 1246–1249)
Ebben a strófában nemcsak egy rég kihalt, állítólag cigányoktól származó közmondást találunk : Ha szárnya lenne, a legjobb madár volna a disznó,⁶⁸ hanem a már emlegete fekália-humorból is kaphatunk példákat. A cigányok és a velük csúfolódó Mório jelenete ezzel a trágár makaronikus szöveggel zárul: Z: Aha, cslingyes plingyes kardareszko, szop seg, mard Valag. (77, 1264.)⁶⁹ 13.
M: Köz mondásban szokták Magyarok mondani Bízd el magad, szégyent ha akarsz vallani, Kevélyeket Isten szokta meg alázni, Alázatosokat nagyra fel emelni. (77, 1270–1273. sor)
Baranyai Decsi kétféleképp is feljegyezte a közmondást : Hid el magad, ha el akarz vezni.( BD 5.6.1.6.) Egy másik éppen ezt magyarázza : Ne hid el magad, mert nem löél még azzal Istenné. (BD 5.6.3.5)⁷⁰ A régi, ritka közmondás jelentése : az elbizakodoság megszégyenüléshez vezet. 100 évvel később Dugonicsnál (1820) ugyanígy, Kis Viczaynál (1713) még Hidd el magad, ha szégyent akarsz vallani formában fordul elő,⁷¹ akárcsak egy 1674 körül keletkeze pasquillusban. Ez utóbbit egy névről nem ismert református prédikátor írta Jóra Istvánról, aki hamis tanúvallomást te a Zrínyi Péter és társai, valamint a protestáns prédikátorok elleni perben. A pasquillusban a fenti közmondáson kívül még számos korabeli proverbium szerepel.⁷² A 17. századi közköltészetben pl. az intő és oktató lakodalmi versekben csak úgy hemzsegnek a maximák és szentenciák.⁷³ ⁶⁸ Uo., 270. ⁶⁹ Varga Imre jegyzete szerint : „A sor torzult, cigányos hangzású szóval kevert; kb. ezt jelentik a cigány szavak : vágd le az apád farkát.” RMDE XVIII. I/1, 85. A főszövegben – érzésem szerint tévesen – ’mord’ szerepelt, amit a kontextus és a mondat grammatikai szerkezete mia kijavítoam ’mard’-ra. ⁷⁰ Szemerkényi utólagos tájékoztatása. ⁷¹ S, i. m., 2009, 1268. A régi magyar nyelvben a hidd el ’bízd el’ jelentésben volt használatos. ⁷² Régi Magyar Költők Tára XVII. század, (a továbbiakban RMKT XVII.) 11. Az első kuruc mozgalmak korának költészete, s.a.r. V Imre, Bp., 1986, 85. sz. 243, 1–2. sor.: Keöz példa beszédben szokták aszt mondany/ Hidd el magad, szegyent ha akarsz vallany. ⁷³ A közmondások két fontosabb csoportjáról l. S, i. m., 2009, 9.
296
Morio a darabban egy találós kérdést is öltesz, majd meg is válaszolja : Mitsoda erössebb, a bor, az igasság? Responsum: Az Aszszony
(65, 920. sor.) Ennek kortárs, vagy korábbi változatairól nem tudok semmit sem mondani, mivel a találósoknak még nincs történeti gyűjteménye.
A világ változásai, az emberi nem megújítása (Kolozsvár, 1702)⁷⁴ Kollektív alkotás, amelyet a Kolozsvári Unitárius kollégium poétikai osztályának tanulói és tógátus diákjai írtak Ovidius Methamorphosesé nek I. könyve alapján a 415. sorral bezárólag, majd az átdolgozo, „magyaríto” szöveget saját verseikkel egészíteék ki. Amint már tanulmányom bevezetőjében is jeleztem, a darab igen erős társadalombírálatot tartalmaz. Szembeállítja a jelenkor (a „vas idő”) morálisan megromlo, prédára és zsákmányra éhes társadalmát, a rangkülönbségeket nem ismerő, „arany idő” családias békéjével és bőségével. A fosztogató lator katonák a kor veszedelmes figurái :
1.
Most tsak azt kialtyak : Pajtas, Cape, rape, Szed el, ved el tőlle, vagj arte vagy Marte, Mienk volt az regen, minekünk kereste, Illik, hogy ki adja az dezmat belőlle.
2.
Városon, Falukon egy arant praedalnak, Erdőn, mezőn, vízen akárkit fosztanak, Nemesé vagy paraszt, arra nem vigjaznak, Csak egj ingben hadjak, kit uton talalnak. (101, 205–212. sor.)
Az 1. szólást a Czuczor–Fogarasi szótár (1862–1874)⁷⁵ eredeti értelemében említi, azaz : ’elveszi az őt megillető részt’, úgy ahogy i is szerepel. Ezzel szemben Kovács Pál gyűjteményében (1794) és Kresznerics szótárában (1831–1832) a Kiadta a dézsmát szólás jelentése más. E sajnálkozó, átvi értelmű kifejezést egy kihalóban lévő családra vagy egyéb tulajdonra ( aminek híja van), mondják.⁷⁶ Az idézet 2. állandósult szókapcsolatát Erdélyi (1851) gyűjteményéből idézi Szemerkényi első előfordulásként. A kifoszto vagy égés által tönkrement szerencsétlen emberről mondják ezt, ill. a szólás másik alakját : Egy ingben maradt.⁷⁷ A kolozsvári iskoladráma fenti adatai tehát mindkét esetben évszázaddal korábbiak az eddig ismerteknél. ⁷⁴ RMDE XVIII. I/1. 3. sz. ⁷⁵ C Gergely, F János, A magyar nyelv szótára. 1–6. Pest, (később) Bp., 1862–1874. ⁷⁶ S, i. m., 2009, 263. ⁷⁷ Uo., 650.
297
3.
Az kis Gyermek meg holt, el mult az komaságh
(101, 198. sor) A közmondás először Baranyai Decsinél (1598) fordul elő : No, meg hólt az gyermek, s elkölt a komaság. A 18. századi és 19. század eleji proverbium gyűjtemények rendre megemlítik ’ha megszűnik a közös érdek, a barátság is megszakad’ jelentésben. (A komákat, a gyermek keresztszüleit ugyanis régen a barátok közül választoák.) Kis Viczaynál (1713) Meghalt a gyermek, oda a komaság változatban szerepel.⁷⁸ 4.
Fel tőek, nem enyim, holnap nem tudom kié, Ki rántyak az gíekent, leszen mas bitange (102, 234. sor)
Ennek a régi szólásnak többféle jelentése és többféle eredetmagyarázata van. Esetünkben a ’tönkreteék’, kifosztoák értelemben használják, mely már Baranyai Decsinél (1598) is szerepel : ..mely hamar el ránták alólla a gyéként. A 18. századi gyűjtemények a ’kirántoák alóla’ igei állítmánnyal feljegyze szólásokat ’meghalt’ jelentéssel jegyzik.⁷⁹ 5.
Szakállomra mondom, nem lesz hiba ebben.
(108, 410. sor) […] Szakállomra mondom, hogy meg részegítem.
(112, 526. sor) Régi eskü-forma, melyet először Jupiter, azután Neptunus szájába adnak. A Kótyavetye c. darabban (1781) Mercurius fogadkozik így.⁸⁰ A szakáll ugyanis a tekintély, az ősz szakáll, az ére kornak kijáró megbecsültség jele volt a 16–18. században. A szakállal kapcsolatos szólást : Maga szakállára esküszik az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár 1622-ből adatolja ’saját becsületére fogadja’ jelentésben.⁸¹ Az Esküszik a szakállára szólást a 20. században már csak tréfából, vicces beszéd- fordulatként mondják.⁸² 6.
Edgy paraszt példában szoktak azt mondani, Tiszta vérnek vizzé nehez el valtozni. Igy Atyafiaknak edgymást megh tagadni Nem lehet, sőt illik mindenben segelni. (111, 503–506.sor)
⁷⁸ Uo., 518. ⁷⁹ S, i. m., 2009, 512. ⁸⁰ RMDE XVIII. I/1. 149, 185. sor. ⁸¹ Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár (a továbbiakban EMSZT) XII, Bp.–Kolozsvár, 2005, 16. ⁸² S, i. m., 2009, 1243.
298
A szakasz tulajdonképpen egy általánosan ismert és manapság is használt közmondás A vér nem válik vízzé és annak magyarázata. Az átvi értelemben használt formuláris kifejezés első előfordulását Szemerkényi Kovács Pál (1794) gyűjteményéből említi, Tsak nem válik a’ vér vízzé változatban, ami azt jelenti, hogy „paraszt” példázatként említe adatunk majd egy századdal korábbi.⁸³
Kótyavetye, (Kolozsvár, 1781)⁸⁴ A darabot, mely Ovidius Methamorphoses I. könyve 588–799. sorait, Jupiter és Ió szerelmi kalandját dolgozza fel, a Kolozsvári Unitárius Kollégium poétikai osztályának tanulói írták verselési gyakorlatként. Ugyanezt a témát egy másik anonim protestáns iskola Tréfás játék a⁸⁵ is feldolgozta. A kolozsvári játék a latin eredetitől eltérően „in medias res” Jupiter csábításával kezdődik, s külön érdekessége, hogy utolsó negyedébe a cigányok egyiptomimitológiai-ördögi eredetét magyarázó csúfolódó verseket írtak. Az eredetmagyarázathoz „napkeleti munkákra” és szájhagyományra (is) hivatkoznak. 1.
Ogorka fájára hát a Ditsősségnek Viszontág fel hagtam Egi kiességnek.
(152, 279–280. sor) – dicsekszik Io, akit Jupiter szeretőjévé te, majd Junótól való féltében tehénné változtato. Már Dugonics is feljegyezte (1820) ezt az ismert, népnyelvi szólást Fel hágo az ugorka fára’ formában. A tréfás, gunyoros szólást akkor használják, ha valaki elért valamilyen előnyös társadalmi pozíciót, rangot, hivatalt kapo vagy hirtelen meggazdagodo.⁸⁶ A szólás beépítése Io dicsekvésébe teljesen helyénvaló. 2.
Czigány is úgy szokta rosz Lovat ditserni Jot akar bogossal szem latomast nyerni
(153, 297–298. sor) Egy a köznyelvben gyakori, a 18. században már többféleképp adatolt közmondás : Minden cigány a maga lovát dícséri,⁸⁷ ill. Dicséri, mint cigány a lovát állandósult szókapcsolat jelentésbeli rokonságába tartozó frázis, amely még nem általánosít, de hangsúlyozza, hogy nem szabad a cigány lókupecnek hinni. T. Litovkina Anna a horatiusi episztolák egyik helyére vezeti vissza a közmondást. Laudat venales, qui vult extrudere merces (Dicséri az eladó rabszolgákat, aki túl akar adni a portékáján).⁸⁸ Az iskoladrámában idéze frázis tehát a (későbbi?) közmondás szöveg-előzményeként fogható fel. ⁸³ Uo., 434. ⁸⁴ RMDE XVIII. sz. I/1. 5. sz. ⁸⁵ L. RMDE XVIII. I/2. 47. sz. Sem az előadás helye, sem a szereztetés ideje nem ismert. ⁸⁶ S, i. m., 2009, 1388. ⁸⁷ Uo., 210. ⁸⁸ T. L Anna, Magyar közmondástár, Bp., Tinta, 2005, 86.
299
3.
Veem észre, Io, Fatyadot hol kapád, Mikor az Erdőben a várat fel adád. (153, 308. sor)
Erotikus tartalmú, eufemisztikus allegorikus kifejezés a közösülésre, csúfolódó, nőbecsmérlő kontextusban. A 18. század költészetében és közköltészetben jól ismert szókép, mely a nemi aktust a várvívás leírásához használt klasszikus toposzok révén jeleníti meg. Már 1762-ben, a Szakolczai István-énekeskönyvben⁸⁹ feljegyezték az alábbi 2 strófás, a többi változaól eltérő, erotikus felhangú katonadalt (ez talán már egy meglévő alapváltozat travesztiája), melyben a kedvesétől búcsúzó katona szintén szexuális összeüggésben említi a vár feladását. 1.
Mikor masérozunk kapitány Uram, holnape’, a’ vagy ma én is hadd tuddgyam ? Holnap holnap, édes Rózsám, mert a’ Tőrők Tőmősvárnál véjja a’ Várot, nem tesz o hasznot.
2.
Lovon megyek e’ én Kapitány uram, avagy pedig csézán énis hadd tudgyam ? Ne beszélly már, éd<‘>es Rózsám, hanem jőj fől estve hozzám, add fől az Várot, add fől az várot.⁹⁰
Csokonai több versében is alkalmazza ezt az allegóriát (pl. A’ Pendelbergai Vár formájának és megvételének leírása ; [Az Aranysujtásos nadrág], Az istenek osztozása) ; a korszak egy másik, Csokonai baráti köréhez tartozó költője, Fazekas Mihály pedig a Danaé-mítosz újraírása során vonatkoztatja egymásra a közösülést és egy torony – Danaé lakóhelye – bevételét. ⁹¹ 4.
Vas mívesek voltak, igen jól koholtak, Élnek még maig is, akik meg nem holtak. (155, 367–368. sor)
⁸⁹ S Béla, A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiája 1565–1840, Bp., Balassi, 2002², 266. 131b–132a. ⁹⁰ Részlet az RMKT XVIII. 3/A. A társadalmi élet költészete c. forrásantológiából, s.a.r. C Rumen István, K Imola (nyomtatás ala). Betűhív közlés. A várvívás erotikus értelmezéséről l. még C Rumen István, Szöveg szöveg hátán. A magyar közköltészet variációs rendszere 1700–1840, Bp., 2009, 130–131. ⁹¹ L. Márton S, Az erotika mint hagyomány és funkció (Csokonai, Arany és a közköltészeti hagyomány ) c. tanulmányában = WEBFU [Wiener elektronische Beiträge des Instituts ür FinnoUgristik], 2007, 1–10.
300
Idézetünk a leggyakoribb magyar mesezáró formula legkorábbról ismert feljegyzése.⁹² A cigányok eredetét magyarázó, mitológiai személyekkel összekapcsolt monda⁹³ záródik ezzel a formulával. Az eredetmagyarázó mondák feldolgozása más iskolajátékokban is helyet kapo. (Eszter, 1724; Szathmári Paksi Sámuel : Pandora, 1772–73.) 5.
Lobol buál, svabtol vagy te Istentelen
(153, 316.sor) A szitokszavak a korban általánosan ismert, csúfolódó eredetmondára utalnak. A szegényebb és gazdagabb népek, a nemzeti nyelvek, illetve etnikumok, valamint a bőrszín különbségeinek magyarázatára a magyar folklórban (és más népeknél is) számos mitikus, biblikus, apokrif eredetmagyarázó monda születe. A magyar néphagyomány duális példázataiban, aitiológiai mondáiban a ölösleges, rossz dolgokat (pl. a legyet) általában Szent Péter (vagy az ördög) teremti, irigykedve Jézus sikeres teremtményeire. Erre az oppozíciós népi szemléletre vezethető vissza a ló(szar)ból teremte/kibújt tót ember mondája, az antik Prometheus-történet parafrázisa, amely egy kéziratos mulaató, nemzetiségcsúfoló versben több változatban is fennmaradt. Mikor Szent Péter ez öldön jára, Egy hitván lószart elöltalála, Úgy megrugá, hogy előe hármat fordula : „Aha, csúnya vesze pára, co fel, légy tóá !”⁹⁴ A ’svábtól vagy ’ állítás a korabeli közköltési nemzetiségcsúfolók ismeretében szintén komoly becsmérlésnek számíto.⁹⁵
Bökényi János : A bűnök és erények civódása (Ekel, 1775)⁹⁶ A moralitás szerzője az ekeli református kisiskola rektora, aki több hasonló művet is írt. Műveinek kéziratait Magyary-Kossa József (1708–1779), a drámák előadásának idején a komáromi tractus inspectora, a református egyház pártfogója őrizhee meg az utókor számára.⁹⁷ Varga Imre mind a 6 Bökényi darabot kiadta a RMDE XVIII. I/1-ben. ⁹² Benedek Katalin mesekutató folklorista szíves tájékoztatása szerint: a Magyar formulamesék katalógusában a záróformulák MNK 2101*-A*-G; * MNK 1923*; MNK 1923A*; Aa 1961A*; Aa 1961B* számok ala vannak katalogizálva. Magyar Népmesekatalógus 9. szerk. K Ágnes, Bp., 1990. „A ’Ma (Máig) is élnek, ha meg nem haltak ’ mint egyáltalán nem cirkalmazo epikusság híjával lévő záróformula változatsora egyelőre nincs kipreparálva. Így nagyszerű, hogy ezt a rendkívül korai változatát felfedezted.”– írta Benedek. ⁹³ Vö. RMDE XVIII. I/1. 154–155, 333–368. sor. A cigányok eredetmagyarázatának közköltészeti megjelenéséről l. bővebben : K, i. m., 2003, 28–34. ⁹⁴ Vö. RMKT XVIII/4. 102. sz. 5. vsz. és jegyzetei, 500–501. ⁹⁵ Vö. RMKT XVIII/4. 104–109. sz. és jegyzetei, 504–513. valamin K, i. m., 2004, 168–195. ⁹⁶ RMDE XVIII. I/1. 20. sz. ⁹⁷ Vö. Varga Imre jegyzetét a RMDE XVIII. I/1. 15. sz. darabhoz, 372.
301
1.
Nem szeretnék ujjat húzni most ezekkel (439, 16. sor)
A közismert köznyelvi szólás egy régi erőpróba emlékét őrzi. A kocsmában vagy máshol két fiatal úgy mérte össze az erejét, hogy egymással szembe ülve, jobb kezük középső ujját összeakasztoák, lábukat megtámasztoák (…), s így próbálták elhúzni egymást, ami az erősebbnek sikerült. A vetélkedés cselekményéből – ujjat vonni – alakulhato ki az átvi jelentés.⁹⁸ Értelme : kikezd valakivel, beleköt valakibe, civakodik, ugyanis a vesztes fél gyakran nem ismerte el vereségét, s ebből támadt a veszekedés. Szemerkényi gyűjteménye Dugonics Andrástól (1820) idézi elsőként, Nem szeretnék vele ujjat vonni, azaz: összekapni, ellenségeskedni jelentésben. 2.
Soha egy kenyeret sót ⁹⁹ vele nem eszek (441, 61. sor) […] Lehetetlen, véle hogy meg barátkozzam, Annyival is inkább, hogy véle lakozzam, Egy Són, egy kenyeren vele mulatozzam. (445, 197–200. sor)
Az ismert népnyelvi szólás Egy són s kenyéren lévők ; Egy kenyéren vannak, magyarán : ’egy háztartásban élnek, közösen gazdálkodnak’ változata kétszer is előfordul ebben a színdarabban, egyszer a Harag, egyszer a Kevélység szájába adva. E szólás a korban átvi értelemben is használatos: ’egy húron pendülnek.’ Így jelenik meg pl. Baróti Szabó Dávidnál (1803).¹⁰⁰ 3.
Jol futo a lovam, egész boldog voltam
(422, 109. sor) Metaforikus kifejezés, mely arra utal, hogy valakinek jól, rendben mennek a dolgai. Szemerkényinél nem találtam hasonló kifejezést, pedig a jól fut a kocsi/szekér (ha kenik a kerekét) szólás első fele ugyanezt a magyarázatot erősíti meg. Néhány sorral alább a szerencse forgandóságára tulajdonképpen ugyanezt a metaforát alkalmazza a szerző egy szóláshasonlaal megtoldva:
⁹⁸ O. Nagy Gábor magyarázatát (1957) idézi S, i. m., 2009, 1394. ⁹⁹ Varga Imre ’sőt’-öt ír, de ez valószínűleg tollhiba. Értelem szerint javítoam. ¹⁰⁰ S, i. m., 2009, 749.
302
4. 5.
Meg sokasult a sár már a kerek agyon, Gyalázat ne erjen, bizony, felek nagyon Hogy kiadnak rajtam, mint tavaszi fagyon. De igazán mondják pelda beszédekben, Ha soka uszik is a tők a vizekben, De egyszer el merűl, le szál a fenekben Miert ezt sok bolondok nem veszi eszekben ? (422, 113–116. sor)
A 4. szóláshasonlatra eleddig nem találtam példát sehol. Érzésem szerint az Elmúlt, mint a tavaszi hó (Dugonics, 1820) értelmében használt fenyegető szókép jelentése, hamar elmúlik, egy keőre vége van.¹⁰¹ Az idéze szakasz 5. szóképét a Csalárdságot megszemélyesítő szereplő mondja, egy régi közmondást hitelesít saját példájával. Az Addig úszik a tök, míg el nem merül maxima jelentése: egyszer minden kockázatos, veszélyes vállalkozásnak bukás a vége, a csalárdság, csalás előbb-utóbb kiderül.¹⁰² 6. 7.
Mind a Dio faig, talám bizony, tied ? Várj, ennek az árrát, meg tudd meg fizeted.
(444, 159–160. sor) […] Meg adod az árát gaz lotsogasodnak
(444, 178. sor) Az idézet első fele egy nagyon régi szólás Övé mind a diófáig, melyet az önhi, büszke, saját „határait” nem ismerő emberre mondanak. Ballagi Mór szerint (1882) a szólás onnan származhat, hogy régen a határ szélire ülteék a diófákat. Baranyai Decsi (1598) gyűjteményében 2 változatban is megtaláljuk : Azt tudgya, hog mind oue az Diofaig és Nám, oly keuély, mintha övé volna az dió fáig.¹⁰³ Az idézet második fele (7.) egy gyakori köznyelvi, ma is használt fenyegetés, melyet kétféleképp is használ a szerző. 8.
Két hegyes tőr nem fér soha egy hüvelyben
(449, 265.) Ez a régies, ritka közmondás figyelmeztetés. Baranyi Decsinél (1598) Két élös tőr nem fér egy hüuelybe, Kis Viczay gyűjteményében (1713) pedig hasonló, nyelvjárási változatban is előfordul : Két éles tör nem tér/ nem fér meg egy hivelyben. ¹⁰⁴ Jelentése : két hatalmaskodó, indulatos ember nem fér meg együ, jobb elkerülni az ilyen szituációt. ¹⁰¹ ME (1896) 1995,706. ¹⁰² S, i. m., 2009, 1369. ¹⁰³ Uo., 266. ¹⁰⁴ Uo., 1371.
303
9.
Nem tészi az felre többe a Süveget, Ha én verek neki a fejebe szeget. (449, 315–316. sor)
Így ígéri a Bíró elő a Józanság, hogy majd megregulázza a Részegséget. A kontextusból kitetszően a Szeget üt a fejébe, azaz ’elgondolkodásra készteti’ köznyelvi szólásunk egyik változata, amely jelzős szerkezetben ’nagy szeget üt (vki fejébe)’ formában is előfordul a különböző proverbium gyűjteményekben.¹⁰⁵ 10.
Meg Űti meg ezért jo forman a szárát ¹⁰⁶
(450, 355. sor) Ez a fenyegetésként használt köznyelvi szólás a Megüti a bokáját azaz : pórul jár, lakolni fog, megfizet majd érte szólásmondással azonos.¹⁰⁷ Érdekes módon ezt a ritka változatot, és nem a közismertebb alakot közli a Magyar Nyelvtörténeti szótár egy 17. századi anonim énekből : „Hiszem, hogy Mehemet megh üti az szarat ” (RMKT XVII/11, 475.) A fentebb kipreparált iskoladrámákban többször is előforduló szitokszavak, becsmérlő kifejezések mentalitástörténeti jelentésmezejének magyarázata szintén megérne egy tanulmányt, annál is inkább, mert sokukat manapság már nem tartjuk olyan dehonesztálónak, mint annak idején voltak. Erre azonban i nem vállalkozom. Ám a felületes olvasó is láthatja, hogy jelentős részük a szido személy észbeli képességét, származását ócsárolják. Az ebbel kapcsolatos szimbolikus jelentéstartalom ambivalens, de a negatív jelentés is igen széles és jelentős történelmi múltra tekint vissza. Ézsaiás könyve (56, 10–11) a rossz lelkipásztorokat nevezi vak, lusta, tehetetlen, haszonleső és telhetetlen ebeknek. Az ókori görög irodalomban a hitvány, megvete, szemtelen és hízelkedő ember pejoratív jelzője, szimbóluma, a szuka pedig a paráznaságé. Így már érthető az „eb anyájú” és „eb ágyából” ese szókapcsolatok durvasága. Szitokként egyébként már a 16. század végén felbukkan „Az te fiad legyen az eb gyermeke”,¹⁰⁸ a 17. századi énekköltészetben pedig a lakodalmi intő és oktató énekek asszonyoknak szóló figyelmeztetései részletesen felsorolják, hogyan ne szidják gyermeküket.¹⁰⁹ A fekete kutya (amiképpen a kecskebak és a fekete macska is) az ördögi hatalomnak, boszorkányságnak ókori, alvilági szimbóluma, mely a középkori, kora újkori, sőt a modern európai irodalomban is megjelenik. Az ebbel kapcsolatos egykori szidalmak tehát a legyalázo embernek nemcsak alávaló, szolgalelkű, állati, hanem hitetlen, mi több ördögtől származó voltára utalnak.¹¹⁰ ¹⁰⁵ Uo., 1260, ¹⁰⁶ Értsd: lába szárát, lábát. ¹⁰⁷ S, i. m., 2009, 158. ¹⁰⁸ Lásd: EMSZT. II. 1978, 526. ¹⁰⁹ „Ne szidd őket, ha rínak, ne nevezd porontynak / Ne mondjad bitangoknak, se disznó fiaknak, / Ne szidd kurva fayának, kurafi csináltának, se ördög tagjának, / Se ne mondjad préckónak, mert ebet hínak annak, ne mondjad békának.” Szentsei daloskönyv, Cantio matrimonialis c. intő és oktató ének, 26. vsz. = RMKT XVII/3. Szerelmi és lakodalmi versek, s.a.r. S Béla, 258/I., 480. Préckó = vadászkutya, ¹¹⁰ Vö. Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és magyar kultúrából, szerk. P József, Ú Edit, Bp., 2001², 302–304.
304
Szitokszavak, becsmérlő kifejezések az RMDE XVIII. 1/1. 1.,2., 3., 5., 20. számú drámáiban:
balgatag agy; bitang fi¹¹¹; bolond; bolond feje ; büdös dög ; disznó fia ; dühös ördög; eb ugaa; eb anyájú; eb agyú; eb lelkű ; eb fogadja (ti. a tanácsot) ; (te) öld terhe; Phuj, rút, gyalázatos, s utálatos ember ! (76, 1222) ; fayú ; gaz; hamu;¹¹² hutyka,¹¹³ istentelen; kurva ; híres kurva ; sült latrok;¹¹⁴ nyalod a seggemet (75, 1207); parázna; pártos gyilkosok. káromkodás : adta-teremtee!
Őszintén sajnálom, hogy a protestáns iskoladrámák gazdag és változatos proverbium és formuláris kifejezés anyagából csak ennyi fért bele mutatóba ebbe a tanulmányba. De talán ez az 5 kipreparált forgatókönyv is bizonyíték arra, hogy a mindenkori szájhagyomány és a társadalom széles rétegeit egyesítő populáris költészet olyan jelentős tartománya régi anyanyelvi kultúránknak, amely érdemes arra, hogy a néprajzi, folklorisztikai és mentalitástörténeti kutatásban közvete forrásként az eddigieknél alaposabban tanulmányozzuk.
¹¹¹ Értsd: törvénytelen gyerek, fayú ¹¹² Kb. alantas, mocskos értelemben, vö. a Hamupipőke elnevezéssel. ¹¹³ Hutka = büdös banka. Ez a madár a marhatrágyából keresi ki a táplálékét, ezért nem volt hízelgő valakire ezt a nevet alkalmazni. ¹¹⁴ A ’sült’ jelzős kifejezések jelentése a 17–18. század köznyelvében ’teljes, igazi’, de pejoratív értelemben, fejtee ki C Gyula, Szállóigék, szólásmódok. Tanulmányok szóláskészletünk köréből, Bp., 2001, 68–71.
305
