Dobogó
tartalom
Katedra
Szilvássy József
Biflázással nem megy...
Legkedvesebb mesefilmem - A palacsintás király
2
Dobogó - Biflázással nem megy
3
Miért fordulunk önmagunk ellen? I. rész
4
Egy igaz ember tiszteletére
6
Az újdonsült tanító néni
8
Amikor a nagyiskola már a múlté
9
Szakmai napok – jelennek, jövőnek
11
A mi nagy könyvünk
12
A mi Kodály Zoltánunk
13
Zrínyi Ilona/Gordiusz matematikaverseny 2012 A többlet
16 17
Az asztma lélektana az anya-gyerek kapcsolat tükrében 18 A hópárduc a Selye János Gimnáziumban
21
A Komáromi Magyar Gimnázium a zenére és zenével nevelés tükrében(1938–1944) 22 Utak a labirintusban
25
Van-e ehető giliszta?
26
Új matematika feladatgyűjtemény versenyzőknek
27
Helytörténeti osztályfőnöki órák az érsekújvári vízesések bűvöletében
28
Kopjafa Székelyudvarhelyről
31
Néprajzi gyűjtemények tárházai
32
Megrendelők
32
Keresztrejtvény
35
A Szlovák Oktatásügyi Minisztérium hírei 36
Évekig küszködtem, viaskodtam azért, hogy immár az érettségi előtt álló unokám szeresse meg a könyvet. Ne az internetről töltse le Jókai regényeinek és más kötelező irodalmi alkotásoknak a tartalmát, s ne csak a film alapján tudja, mi fán terem az Egri csillagok. Nem volt könnyű csata, annyi szent. Talán azért, mert a küzdelmemben kevés szövetségesem akadt. Nem voltak azok a szülei sem, akik bizony szabad idejükben inkább tévéztek, utazgattak, videokölcsönzőkbe jártak, s esetleg újságokba lapoztak bele. Hadd legyek őszinte továbbra is: bizony kevés pedagógus segített, mert a legtöbben hatalmi szóval, tekintélyelvűen követelték ki nemcsak a memoriter anyag, hanem a kötelező olvasmányok felmondását is. Magyarán: bebiflázását. Az unokám pedig viszolygott mindettől. Ami nekünk, a nyugdíjas nemzedéknek egykor életre szóló élményt jelentett, az neki dögunalmat. Én még lelkesedtem a Baradlay-fivérekért, izgultam Bornemissza Gergelyért, Cecey Éváért, Dobó Istvánért és más hősökért, ő viszont őszintén kimondta: „Papa, oldalakon át nem történik semmi, csupa álmosító leíráson kell végighámoznom magam, míg végre tovább gördül a cselekmény” – mondogatta. Egy ilyen beszélgetés közben gyúlt bennem némi világosság. Hát persze, más oldalról kell bevennem ezt a makacs várat! Tudományos-fantasztikus témájú, fordulatokban gazdag könyveket kezdtem vásárolni neki, s örömmel tapasztaltam, hogy azok végre lekötik a figyelmét. Aztán Salinger Zabhegyezőjét adtam a kezébe. Egy hét alatt elolvasta, s lelkendezett. Majd érdekes módon a további kínálatomból Mikszáthot választotta. Először – talán a videón is látható, sikeres tévéjáték hatására – A fekete várost, aztán az elbeszéléseit, később a publicisztikáját is, amelyben már sok párhuzamot talált. „Úristen, mennyi mameluk ügyködik ma is az Országgyűlésben és a pozsonyi parlamentben és máshol is!”– kiáltott fel döbbenten és csodálkozva. Érdekes ugrással innen Krúdy következett. A Szindbádot szinte le sem tette, miként A podolini kísértetet sem.
Ezután addig könyörgött, ameddig nem teljesítettem a kérését: az egyik hétvégén autóba ültünk, s felkerestük a patinás szepességi városkákat, még Lőcsére és Ólublóra (Stará Lubovňa) is ellátogattunk, amely bizony már keveset őriz a hely szelleméből, az egykori település hangulatából. Máskor beültünk azokba a budai vendéglőkbe is, ahol a neves és haspárti író olyan nagyokat tudott enni, s mindezt a rituálét ínycsiklandozóan örökítette meg. Csak a Krúdy-féle fröccsöt nem kóstoltuk meg, amelyet a legenda szerint kilenc deci fehér borból és egy deci békebeli szódából kevernek össze.... Mára már úgy érzem, hogy megnyertem ezt a nemes küzdelmet. Eg�gyel többen kedveljük az irodalmat és szeretjük a nyomtatott könyvet. Nemcsak az internetet, a videót, vagy az e-bookot, habár ezek sem megvetendő és fontos eszközök. S örömmel újságolhatom azt is, hogy fiatalabb leányunokáimmal már sokkal könnyebb a dolgom. Mert esetükben az iskolában és az oviban is több szövetségesre leltem. Azokra a hivatásukat szerető pedagógusokra, akik már tudatosították, hogy a biflázás bizony zsákutca. Élményszerűen lehet megszerettetni a szépirodalmat és a könyvet a mai és az elkövetkező nemzedékkel. Például drámapedagógiai játékokkal és más kreatív eszközzel. Magam is tapasztaltam, mekkora élményt jelentett az alapiskolásoknak, hogy nem kellett bemagolniuk s elhadarniuk a János vitézt, hanem a katedra előtt saját maguk foglalhatták jelenetekbe és eleveníthették fel a mesés történetet, így is azonosulva a szereplőkkel. Nem egyszerű feladat elvezetni az elektronikus kütyük, szórakoztató eszközök világából a szellemi értékek birodalmába. De nem is lehetetlen, vallom immár saját tapasztalatom alapján. S vallják azok a pedagógusok, népművelők és mások, akik lankadatlan hivatástudattal nemcsak hirdetik, hanem saját maguk tehetségével, ügyszeretetével munkálkodnak azért, hogy az olvasás, a könyv szeretete ne elavult, netán lesajnált foglalkozás, hanem élményt jelentő és értékrendet gazdagító termékeny idő legyen ezután is. 3
Önismeret
Katedra
Dr. Bordás Sándor.
Miért fordulunk önmagunk ellen? I. rész
Amikor felkérést kaptam e cikk megírására, nem gondoltam, hogy ennyire nehezen kezdek hozzá, hiszen diplomamunkám és egyetemi doktorátusom témája is az öngyilkosság motivációs hátterének kutatásáról szólt. A harminc évvel ezelőtti motivációmat a téma iránt talán az adta meg legjobban, hogy a Vajdaság, ahol felnőttem 1964 és 1967 között 58,7 százezrelékkel (Szabadka és környéke 66,4 százezrelékkel) világelső volt1 , megelőzve Magyarországot, és én soha nem gondoltam arra, hogy véget vessek életemnek, pedig közvetve, közvetlenül érintve voltam a témában. Most azért kezdek nehezen hozzá, mert H. I. középiskolai barátom, kitől érettségi után elsodort a sors, de tudtunk egymásról és tudtam, hogy karrierje, személyes élete felfele ível, pár hónapja öngyilkos lett. Kívülálló azt látta, hogy sikeres ember volt, jól felépített karrierrel, működő családdal a háttérben, de, hogy belül mi zajlott, nem tudhatjuk, csak sejthetjük. Tudtam róla, hogy nagyon igényes volt önmagával szemben, szinte babitsi módon formálta önmagát és talán mottója volt az alábbi Babits idézet is: „Ki farag valaha bennünket egészre, ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne, ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló, legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?”2 Azt láthatta környezete, mint ahogy én is tapasztaltam serdülő- és ifjúkori barátságunk idején a fenti idézettel élve, hogy nagyon keményen véste, formálta önmagát. Feltehetjük a kérdést, hogy miért? Más öngyilkosok életfo4
lyamataiban is hasonló történések figyelhetők meg? Vagy ez egyedi eset? Ki menthette volna meg? Talán rossz volt az önismerete? Figyelme középpontjában volt-e József Attila gondolata, melyről valamikor sokat beszélgettünk, és így hangzik: „Hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat”3? Kérdések sokaságát írhatnám, de megoldást valószínű nem találnék, így nézzük most közelebbről azt, hogy mit is nevez a szakma öngyilkosságnak? Buda Béla4 szerint az öngyilkossághoz három kritérium tartozik: egyrészt a meghalás tudatos szándéka, másrészt egy módszer képzete, amely módszer alkalmas az élet kioltására, harmadrészt pedig e módszer cselekvéssémájának megvalósítása. Öngyilkossági kísérletről pedig akkor beszélünk, ha valaki a meghalás, az öngyilkosság szándékával károsítja saját szervezetét, de ennek következtében nem hal meg. Az öngyilkosság három meghatározó jegyéből következik, hogy a kísérlet négy körülmény, vagy ezek kombinációja miatt lehet sikertelen: 1. a meghalás szándéka nem elég erős vagy nem egyértelmű, 2. az öngyilkosság módszere nem, vagy nem elég hatékony, 3. az öngyilkossági cselekedet hibás vagy inadekvát, 4. a halál bekövetkezése előtt külső segítség – amelyet többnyire orvosi beavatkozás is kísér vagy követ – a szervezet károsodását megakadályozza, megállítja vagy megszünteti. Mi magyarok mind az elkövetésben, mind pedig a kísérletben a statisztikák
szerint kimagasló helyeket értünk el. Bár ezeken a statisztikákon kicsit érdemes elgondolkodni. Ma és a korábbi években is, Magyarországon nagyon precíz tisztiorvosi statisztikai kimutatást készítenek, készítettek az öngyilkosságról és az öngyilkossági kísérletekről, mely meghatározta a helyezésünket. De vegyünk egy másik statisztikai kimutatást, azt, amelyik a nyugati országokra és az Amerikai Egyesült Államokra igen jellemző: az ő statisztikai kimutatásaikban igen előkelő helyet foglal el a fel nem derített körülmények között elhalálozottak kategóriája (pl. az olyan autóbaleset, amikor az egyén egyedül autójával a tengerbe vagy a szakadékba zuhan, vízbe fullad, lezuhan a szikláról stb.). Tudjuk, hogy a nyugati országoknak és az Amerikai Egyesült Államoknak teljesen más a társadalmi szerkezete, mint a kelet-közép-európai országoké. Amíg Magyarországon bankokban és takarékpénztárakban takarékoskodnak az emberek, a fent említett országokban egy igen jól működő életbiztosítási takarékossági rendszer alakult ki, ahol a biztosítótársaságok igen előkelő helyet foglalnak el. Márpedig ezek a társaságok öngyilkosság esetén a családtagoknak nem fizetnek, baleset esetén viszont igen. A fel nem derített balesetek mögött a nyugati országokban és az Egyesült Államokban elég nagy százalékban az öngyilkosság húzódik meg. Ebben az esetben viszont Magyarország öngyilkossági statisztikája egészen más megvilágításba kerül. Ma a hetedig helyre kerültünk a világranglistán, de a magyar pszichiáter, pszichológus kollégák rögtön hozzáteszik, hogy ugyanakkor nőtt az alkoholisták, a drogosok száma, amely szintén egy lassú öngyilkossági folyamat. Tudunk-e ebben a kérdésben pozitívabban gondolkodni, vagy a korábbi beidegződések nem engednek bennünket elrugaszkodni a negatív kódjainktól? Az öngyilkosság kutatásával jelentős szakembergárda foglalkozott, az alábbiakban néhányat megemlítek. Emil Durkheim5 francia szociológus volt az első jelentősebb kutatója az öngyilkosság problematikájának. Arra a megállapításra jutott, hogy az öngyilkosság gyakoribb városokon, mint vidéken, magasabb a magányos és elvált személyek között, mint házastársaknál, magasabb a férfiaknál, mint a nőknél, magasabb a gazdagoknál, mint a szegényeknél. Durkheim szociális szempontból három csoportba osztotta az öngyilkosságot: a) Egoista öngyilkosság. Ezek a személyek vagy képtelenek integrálódni
Katedra valamely szociális csoportba (ez lehet család, vallásos közösség vagy bármilyen más társadalmi csoport), vagy „társadalmi integrációjuk” azzal a csoporttal meglazul, illetve abból kiszakadnak. A családi integráció hiányával magyarázza például a nőtlenek között tapasztalható magas öngyilkossági arányszámot, ami viszont igen alacsony a gyermekkel rendelkező házaspároknál. Az egoista öngyilkosság csoportjába tartozókra az apátia jellemző. b) Altruista öngyilkosság. Az egoista öngyilkosság ellentéte. Akkor jön létre, ha a csoportba való beolvadás túl erős, ha túlságosan nagy a társadalmi integráció. Féldául Japánban az uralkodó osztályok körében volt a harakiri. c) Anómiás öngyilkosság. Ha a személyiség integrációja a társadalomban felborul, azokat a normákat, amelyek eddig magatartását irányították, elveszíti. Durkheim ez utóbbival magyarázta az elvált személyek gyakori öngyilkosságát és azokét, akik gazdaságilag tönkremennek. Ezért az anómiás öngyilkosság gyakoribb a gazdagabb társadalmi rétegekben, mint a szegényebbekben. Érzelmileg az elkeseredés és az undor jellemző rájuk, míg az altruista öngyilkosra a szenvedély vagy az akarati energia jellező. Durkheim az állandóan emelkedő öngyilkossági arányszámot az egoista és az anómiás öngyilkosságok számának emelkedésével magyarázta, mert a gazdasági és tudományos fejlődéssel párhuzamosan a család, az egyház, sőt
Önismeret az állam is egyre kevésbé képes integrálni a társadalmat, tehát az öngyilkosságok számának növekedése az ipari forradalom következménye. Durkheim nem foglalkozott az öngyilkosok személyiségének a pszichológiájával, mert szerinte az öngyilkosság oka személyen kívüli, objektív és csak a szociológia számára megragadható. Nem próbálta feltárni, hogy a különböző szociális és kulturális tényezők hogyan integrálódnak az emberben. Munkájának jelentősége főleg abban volt, hogy kiemelte a társadalmi tényezők szerepét, és kimutatta, hogy az öngyilkosság szociális tényezők következménye. Amíg Durkheim a társadalmi tényezők szerepét hangsúlyozza az öngyilkosság kialakulásában, Freud az egyénből indul ki és annak ösztöni vetületeit hangsúlyozza. S. Freud szerint „Az élet végcélja a halál, és a múltba tekintve az élettelen hamarabb volt meg, mint az élő... Az ösztön nem volna egyéb, mint az élő organikus anyagban bennlakó törekvés bizonyos korábbi állapot visszaállítására...”6. Megkülönböztet én-ösztönöket, amelyek a halálra ösztökélnek, mert élettelen állapotot akarnak helyreállítani, valamint szexuális-ösztönöket, amelyek az élet folytatására ösztökélnek, és az élőlény primitív állapotait reprodukálják. S. Freud szerint minden öngyilkosság mögött egy másik személy elpusztításának vágya áll. Az agresszió kezdetben egy másik személy ellen irányul, aki pl. őt elhagyja, ezáltal az átélt frusztráció ha-
talmas agressziót képes másokkal szemben kiváltani, mert a szeretve gyűlölt személyt elvesztve magára maradt. A fokozódó szorongás elhárítására azonosul szeretete és egyben gyűlölete tárgyával, akit indulatai szerint meg kellene ölnie, így agresszióját önmaga ellen fordítja. Az öngyilkosságért tehát az autoagresszió a felelős, melyet a halálösztön tesz lehetővé. Freud szerint az öngyilkos a halálösztön ellenére is alapjában véve olyan ítéletet hajt végre önmagán, amit más mondott ki fölötte. Minden szituáció, amely az élet során öngyilkossághoz vezet, végső soron annak a gyermekkori helyzetnek a megismétlődése, amikor az anya vagy apa eldobta magától, megfosztotta szeretetétől. R. Merton7 a társadalmi struktúra és a hozzá való alkalmazkodás közötti kapcsolatot vizsgálta. Durkheim anómiaelméletéből indult ki, de elvetette annak magyarázatát (Durkheim ugyanis az egyének vágyai és lehetőségei közötti eltérést, diszkrepanciát tartotta az anómiás állapot okának). Az anómiát úgy tekintette, mint a kultúra által meghatározott célok és a célok elérésére szolgáló társadalmi intézmények közötti meg nem felelést. Ha az intézményesített eszközök nem elégségesek arra, hogy a társadalom tagjainak jelentős része a célokat elérje, akkor a társadalomban élőknek azon csoportja, akiket az említett diszkrepancia sújt – válaszul az adott szituációra – nagy valószínűséggel deviáns magatartást fog választani. Folytatás a következő számban Irodalom: Štatistički godišnjak Jugoslavije za 1968. godinu. Beograd. 2 Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana c. verséből, Az Istenek halnak, az ember él, Budapest, 1926 kötetben. 3 József Attila: Nem én kiáltok c. verse, József Attila összes versei, Századvég Kiadó, Budapest, 1992, 163. o. 4 Buda Béla: Az öngyilkosság. Animula, Budapest, 1997. 5 Durkheim E. : Az öngyilkosság. Budapest, 1967. 6 Freud S.: A halálösztön és az életösztönök. Budapest. 1923. In: Bordás Sándor, Lelkünk útvesztői, Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 1994, 197. o. 7 Merton R.: Social Theory and Social Structure. Free Press of Glencoe, 1957. 1
5
Tisztelgés
Katedra
Jozef Pastier
Egy igaz ember tiszteletére Egy emberöltő az ember feletti időben oly rövid, az elmúlás oly gyors és halk, hogy sokszor észrevétlenül hagynak itt bennünket olyan emberek, akik nélkül mi, sokunk élete ki tudja hogyan alakult volna. Egy emberöltő elég-e az igazságtételhez? Lehet az igazságtalanságokat kárpótolni? Lehet-e eléggé bánni a derékba tört valóságot? Lehet-e eléggé sajnálni az elmulasztott lehetőséget? Lehet-e a végtisztelettel lemosni az elkövetett bűnöket? A múlt formál-e valamit a lelkiismereten? Ezek és ehhez hasonló gondolatok törnek elő a keserűség és fájdalom mélyéből olykorolykor az önvizsgálat a múltra pillantás jegyében. Magyar nemzeti közösségünk Szlovákiában az elfogyás útját járja. Van-e ezen az úton megállás? Mit tehetünk annak érdekében, hogy közösségünk önmegtartó szándékát segítsük? Mindenki a maga területén sokat, de választott képviselőink még többet. Nemzeti mivoltunk legalapvetőbb ismerője a használt nyelv és a magyarságtudat. Ebben pótolhatatlan helye van az iskolának, az anyanyelvű művelődésnek. Kilencvenéves kisebbségi történetünk összefonódott magyar nyelvű iskoláink és ezek részére a magyar pedagógusképzés történéseivel. Nemzetiségünk ezalatt többször is megmutatta életképességeit, rá tudott érezni az összefogás pillanataira. Így volt ez a hontalanság évei után megindult magyar nyelvű oktatás támogatásakor, amikor az első nagy lehetőséget kihasználva megtöltötte a magyar osztályokat tanulókkal. Nemzetiségünk a kitelepített, elüldözött tanítóink helyébe újakat tudott állítani, meg tudta tölteni pedagógusképzőink padsorait. Csehszlovákiában 1959-ben teljesen átszervezték a tanító- és tanárképzést. 6
Európai viszonylatban is példaértékű volt az alsó tagozatos tanítóképzés főiskolai szintre való emelése. Ekkor jöttek létre az alsó tagozatos tanító- és felső tagozatos tanárképzés számára a Pedagógiai Intézetek (Pedagogický inštitút) mint kerületi intézmények. Egy ilyen pedagógusképző főiskola Nyitrán is megnyitotta kapuit. A létrehozásával Jozef Pastiert bízták meg, aki akkor a Mezőgazdasági Főiskola rektor helyettese volt. Jozef Pastier a Lévai járás ma Nová dedina község, mezőgazdasággal foglalkozó család legfiatalabb tizenegyedik gyermeke volt. Középiskoláit Nagyszombatban és Léván végezte. Főiskolai végzettségét Prágában szerezte gazdasági mérnöki szakon. Pedagógusképző főiskola irányítójaként fontosnak tartotta, hogy elvégezze a Comenius Egyetem Filozófiai Karán a pedagógiai szakot, ahol megszerezte a mérnöki titulus mellé a filozófia doktora (PhDr) címet is. Egyetemi tanárrá 1990-ben nevezték ki. Az összevont alapiskolái magyar pedagógusképzőben az első évfolyamot 1959-ben még Pozsonyban nyitották meg, majd 1960-ban áthelyezték az új nyitrai főiskolára, ahol 2003-ig Magyar Tagozatként (1999 után Szekcióként) működött. A szlovákiai magyar pedagógusképzés háború utáni első aranykora 1960 és 1970 közé tehető. E kornak meghatározó személyisége volt éppen Jozef Pastier. Közvetlen barátságos természetével, humános szellemiségével, a kisebbségek gondjai iránti fogékonyságával hamarosan kivívta a magyarok tiszteletét és megbecsülését. A főiskola vezetőjeként támogatta a párhuzamosan szerveződő magyar alapiskolai pedagógusképzés teljes kiépítését. Helyetteseit rendszeresen kiküldte a magyar közép-
László Béla iskolákba, hogy onnan magyar tanárokat hívjon meg a főiskola katedráira. Az ő érdeme, hogy a szaporodó évfolyamok hallgatóinak oktatásához mindig volt elég magyar főiskolai tanár. Négy év alatt az ő vezetésével teljesen kiépült nemcsak a nyitrai pedagógusképző főiskola, hanem annak magyar tagozata is. Ekkor már minden tanszéken működött a magyar tanárok és hallgatók tagozata, amelyen teljes terjedelembe biztosítva voltak a magyar nyelvű előadások és szemináriumok. Kialakította és nagy odaadással ápolta a Szegedi Főiskolával a baráti együttműködési kapcsolatot. Ezzel minden elkészült egy hosszútávú sikeres magyar nyelvű pedagógusképzés működéséhez. A magyar tagozat hallgatói megalakították a máig sikeresen működő Juhász Gyula Ifjúsági Klubot, a zene tanszék oktatóinak támogatásával megalakult az énekkar, amelyet most Józsa Mónika vezet. Az ifjú szíves Szakall Katalin vezetésével elkezdett működni a népzene és néptánc csoport, amely ma a nemzetközi sikereket elért Ponitran folklórcsoporttá fejlődött. Az irodalmi színpad is már ekkor megvetette alapjait. A nyitrai magyar pedagógusképzés első tíz évének eredményességét, sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint a magyar alapiskoláknak képesített tanerőkkel való ellátottsága, amely egy 1970-es minisztériumi felmérés alapján meghaladta az országos szintet. Középiskolai magyar tanárképzés a hatvanas években csak a pozsonyi Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken folyt, mindenekelőtt humán szakokon. A természettudományi tantárgyak középiskolai oktatása is igényelte a magyar tanárokat. Nyitra közvetetten ehhez is besegített, hiszen nagyon sok Nyitrán végzett felső tagozatos tanár magyar-
Katedra
országi és szlovákiai egyetemeken képesítését kibővítette harmadfokra is, és sikeres középiskolai tanári pályát futottak be. Bizonyára még sokan emlékeznek azokra a szép hatvanas évekre, amelyek elvezettek bennünket a prágai tavaszhoz. A prágai tavaszt követő un. normalizációs időszak lényegesen befolyásolta a nyitrai magyar pedagógusképzést is. Jozef Pastiernek is el kellett hagyni az ő általa alapított immár sikeres és szívéhez nőtt főiskolát. Mivel nem is oktathatott, ezért Pozsonyba költözött, ahol barátai segítségével különböző intézményekben kapott mellékes állásokat. A hetvenes nyolcvanas évek nagyon megviselték a nyitrai magyar pedagógusképzést is. A kommunista párthatalom a szlovákiai magyar iskolák és ezzel összefüggésben a magyar pedagógusképzés visszaszorítását, majd hosszú távon megszüntetését szerette volna elérni. 1978-tól már csak elvétve engedélyezték magyar tanári szakok nyitását. Ez már előrevetítette a későbbi pedagógushiányt annak ellenére, hogy az ezen évtizedekben folyó iskolaösszevonások, az iskolák hálózatának redukálása némileg enyhítette a magyar pedagógushiány megjelenését. Az 1958 és 1985 között az alapiskolák több hullámban folyó csökkenése sokkal jobban sújtotta a magyar tannyelvű iskolákat, hiszen ezalatt 298 magyar alapiskola szűnt meg. A nyitrai magyar pedagógusképzés megszüntetésének veszélyeire a Duray Miklós által irányított Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága is többször felhívta a figyelmet. A főiskolán és azon kívül folyó tiltakozásokkal sikerült elérni, hogy a nyitrai tanárképzést teljesen nem szüntették meg. Eb-
Tisztelgés
ből az időszakból figyelemreméltó volt a magyar tanárok és hallgatók 1988-as petíciós tiltakozása és annak követelése, hogy Nyitrán állítsák vissza a teljes terjedelmű magyar pedagógusképzést. Ennek eredményeként 1989 szeptemberében már két és félszer több magyar hallgató iratkozhatott be a főiskolára, és a tanári szakok száma is megduplázódott. E vajúdásnak az 1989-es rendszerváltás vetett véget. A nyitrai pedagógusképzésben ez úgy zajlott le, hogy történelmileg egyedülálló, manifesztációs vezetőválasztásokat tartottak úgy, hogy minden alkalmazottnak és hallgatónak szavazati joga volt. E választás emelte újból Jozef Pastier professzort a főiskola legmagasabb vezetői posztjára. Ugyanígy választották meg helyetteseit is, Emil Dragúňt, Daniel Kluvanecet, Štefan Knotekot és László Bélát. Jozef Pastier nem tért vissza revansista víziókkal, bosszúvágy sem fűtötte, hanem a főiskola további fejlődését tartotta szem előtt. A Pedagógia Karnak nevezett egy fakultású főiskola jövőjét a többkarú egyetemmé válásban látta. Egyik első intézkedése az volt, hogy eltörölte annak a hat magyar diáklánynak a főiskoláról való feltételes kizárását, akiket 1989 szeptemberében azért büntettek meg, mert a szemeszter első hete alatt Magyarországon részt vettek egy művelődési táborban. Jozef Pastier továbbra is szívügyének tartotta a magyar tanító- és tanárképzést. Már 1990-ben kidolgoztatta a Pedagógiai Karból létrehozandó többkarú Ciril és Metód Egyetem tervezetét. A létrehozandó egyetemen azzal számított, hogy a magyar pedagógusképzés külön karként fog működni. Mindenben támogatta a képzés felfejlesztését az 1960-as évek szintjére. Így másodszor
is az ő vezetése alatt indult el a nyitrai magyar tanító- és tanárképzés ígéretes fejlődése. Már 1990-ben 25 magyar oktatót sikerült a főiskolára felvenni, és öt év, egy teljes egyetemi tanulmányi idő alatt a hallgatók száma 120-ról 730ra emelkedett. Ezzel a nyitrai magyar nyelvű felsőoktatás újból teljes egészben biztosítani tudta számban és a szakok tekintetében is a magyar iskolák által igényelt tanítók és tanárok képzését. A főiskola vezetőjeként hathatósan támogatta a magyarországi részképzések egy szemeszterre, ill. egy tanévre való kiterjesztését. A nyitrai hallgatók voltak az elsők a Kárpát-medencei magyar kisebbségek között, akik magyarországi egyetemeken és főiskolákon egy teljes szemesztert tölthettek el. Az 1990 tavaszán elfogadott törvény értelmében, 1991-ben az új törvényes keretek között le kellett bonyolítani a vezetők választását immár a főiskola önkormányzati testületében, a szenátusban. E választáson Jozef Pastier professzor egy szavazattal alulmaradt. Nem kétséges, hogy a megválasztott dékán szenátus tagként kire szavazott. Nem sokkal ezután 1991. augusztus elsején Jozef Pastier másodszor is távozik a szeretet főiskolájáról. Pozsonyban a Comenius Egyetemen helyezkedik el immár rendes egyetemi tanárként. Nem titkolta örömét, amikor az általa alapított főiskola egyetemmé fejlődött és minden egyetemi, kari ünnepségen tisztelt és szívesen látott vendég volt. A nyitrai magyar tanító- és tanárképzés fakultásának megalakulása e képzés 45., ill. 2010-ben az 50. évfordulója alkalmából találkozhattunk vele személyesen utoljára. Minden ilyen meghívást örömmel elfogadott és mindig nagyon meghatódott azon, hogy a magyarok mennyire tisztelik és megbecsülik. A nyitrai magyar tanító- és tanárképzés második aranykora is Jozef Pastier professzor nevéhez fűződik. Sosem méltatlankodott életének göröngyös útjai miatt. Kiváló, becsületes, mindenkihez barátságos, örökké optimista ember volt. Földi élete 2012. január 29-én, 83 éves korában ért véget. A magyar nemzeti közösség iránt megnyilvánuló segítő, támogató magatartása sajnos egyedülálló kisebbségi történetünkben. Ezért is ragadjunk meg minden alkalmat arra, hogy Jozef Pastier példáját állítsuk a ma szlovák embere elé. Szlovákiai magyar vándor, ha a ligetfalusi kis meghitt temető felé visz az utad, állj meg egy percre egy szál virággal hálaimát mondani Jozef Pastier profes�szor sírja fölött azért, amit értünk, szlovákiai magyarokért tett. 7
Pedagógusportré
Katedra
Fotó: Kiss Balázs
Az újdonsült tanító néni
Angyal Sándor
Az egyházgellei születésű, jelenleg Dunaszerdahelyen élő Boros Erzsébet a járási székhelyen, a Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű gimnáziumban érettségizett 2005-ben. Innen a komáromi Selye János Egyetemre jelentkezett, ahol öt évvel később tanári diplomát szerzett. Jelenleg a dunaszerdahelyi Vámbéri Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola pályakezdő pedagógusa. Alsó tagozatos tanítóként került az iskolába már a tavalyi iskolaévben, amikor pedagógiai asszisztensként kapott munkát. Tanulásizavaros gyerekekkel foglalkozott, Major Renáta iskolapszichológus segítségével. Ez a feladatköre azonban év közben megszakadt, hiszen Masszi János igazgató úr a napközis feladatok ellátására kérte fel. Azóta pedig a 2. C osztályért felelős. De miért választotta a tanítói pályát? „Mindig vonzott, hogy megmutassam, mi is van bennem, másodsorban pedig érdekeltek az olyan tantárgyak, mint a biológia és a kémia. Ez a két véglet volt tehát, s csak ezután dőlt el, pedagógiát tanulók vagy gyógyszerészetet. Igazán nem egyeztethető össze a kettő. Kémiából érettségiztem, de akkor még mindig kérdés volt, hogyan tovább. Végül pedig nem a gyógyszerészetit választottam, hanem a pedagógiát, és beadtam Pozsonyba, Nyitrára, illetve Komáromba is a jelentkezésemet” – meséli Erzsébet. Végül Komárom mellett döntött. Szórakoztatja Állítja, a tanítást szívvel-lélekkel végzi. „Engem ez szórakoztat, ez sze8
rez számomra örömet. Igaz, hogy sok apróság is van körülötte. Tehát ha hazamegyek, akkor a munkámat nem hagyom az iskolában, hanem viszem magammal. Még töröm a fejem, mert például péntekenként kézműves-foglalkozás van, amit úgy kell alakítani, hogy érdekes legyen, lekösse a gyerekek figyelmét és az elevenebbek se rosszalkodjanak” – magyarázza. Sokszor azzal telik az estéje, hogy az interneten vagy a főiskolai jegyzetei között keresgél. Előkészíti a sablonokat a foglalkozásokra, tehát színesek az otthon töltött estéi. De természetesen ez nem mindennapi és nem éjjelekbe nyúló feladat, ám sokszor érzi azt a belső késztetést, hogy kezdjen magával valamit. Majdnem magyar szak Amikor a tanári pálya mellett döntött, nem csak az alsó tagozatos képzés volt az egyetlen, amit kiszemelt. „Engem a szlovák–magyar kombináció is vonzott, de talán egy kicsit riasztott az, hogy az utánunk következő generáció mennyire más volt már akkor is. Más az értékrendjük, sokkal többet engednek meg maguknak és én magam
nagyon érzékeny vagyok szociálisan, főképp néhány megnyilvánulásra, ami az emberek részéről érkezik. A tinédzsereket pedig szerintem nem igazán tudnám helyénvaló módon kezelni” – ecseteli Erzsébet. Így végül a kicsik oktatása mellett határozott. Egyelőre napközisként neveli a gyerekeket, de mindenképpen szeretne a jövőben osztályfőnök lenni. „Már volt szerencsém belekóstolni a délelőtti életbe, megtapasztalni hogyan is zajlik. Akár helyettesítés, vagy más módon. Kihívás számomra, és nagyobb felelősség lenne. A szülőkkel való kommunikáció így is megvan, de úgy érzem, hogy egy osztályfőnöki tisztség többet von maga után. Az szinte már anyaszerep” – mondja mosolyogva az újdonsült tanító néni. Minden nap hoz magával olyan helyzetet, amire az egyetem az embert nem tudja felkészíteni. Minden nap van valami meglepő, néha mulatságos, néha olyan, hogy nem tudja eldönteni, sírjon-e vagy nevessen, de mindent tapasztalatszerzésként fog fel. Hiszen minden történés, minden eset jó valamire, amiből tanul, s a későbbiek folyamán ezt a tapasztalatot kamatoztathatja.
Katedra
Iskolariport
Amikor a nagyiskola már a múlté Síkvidék szülötteként lenyűgözve nézegetem az autó ablakából a dimbes-dombos tájat, a sárguló levelekkel tarkított hatalmas erdőket, melyeknek gyűrűjében bújik meg egy magyar falu, Csáb. Amerre megyünk, mindenütt színpompás őszirózsák, dáliák, kék virágú szakállvirágok, melegsárga kúpvirágok hajladoznak a lágy őszi szélben. Gondozott, takaros porták. Jó lehet itt élni – gondolom, miközben autónk nekiveselkedik a dombnak, aminek a tetején közel 35 éve magasodik a Csábi Alapiskola és Óvoda hatalmas, szocreál épülete. Az udvaron azonban most, a diákok helyett a munkásoké a főszerep. – A község önkormányzata finanszírozza a felújítást. A tetővel már elkészültünk, és remélem, hogy a hideg beállta előtt sikerül kicserélnünk az összes ablakot is. – magyarázza az igazgatónő, Srančíková Mária alsó tagozatos pedagógus, miután kedvesen fogad minket. – Annak idején, amikor a férjemmel együtt, frissdiplomásokként elkezdtünk tanítani, a frissen átadott iskolában bizony még minden más volt. Ez a hatalmas épület, aminek ma már még úgy is, hogy a helyi Művészeti Alapiskola, és az óvoda is ide költözött át, több tanterme üresen tátong, teli volt gyerekekkel. Több, mint hatszáz gyerek tanult itt nap mint nap. Most meg annak ellenére, hogy kilenc községből járnak hozzánk, csak 226 tanulónk van, ebből 25 jár a magyar osztályokba. Ez az arány annak tükrében, hogy a falu lakosságának közel 70%-a magyarnak vallja magát, bizony eléggé meglepő. Viszont ami kuriózumnak számít, a magyar tannyelvű osztályok diákjai közül kettőnek szlovák a nemzetisége. Sajnos úgy néz ki, hogy a létszámcsökkenés tovább fog tartani, hiszen tavalyelőtt például Sirákon és Szelényben például egész
Jankovic Nóra
évben egy gyermek sem született. De a változás nem csupán ebben van, az iskola ellátottságában is. A rendszerváltás előtti években elég volt összeállítanunk egy listát arról, hogy milyen oktatási segédeszközökre, hány tankönyvre van szükségünk, és ezt többnyire maradéktalanul meg is kaptuk. Most viszont szinte mindenre pályáznunk kell. Az olyan iskolák, mint a miénk, ahol szlovák és magyar tannyelvű osztályok is vannak, a nemzetiségi kisebbséghez tartozó gyerekekre ugyan magasabb koeficienssel kiszámolt anyagi támogatást kapnak, de mivel ez a mi esetünkben csak 25 gyerekre vonatkozik, így nem igazán jelentős. A szülők közt pedig csak elvétve akad olyan, aki az adója 2%-át az iskolára íratja. De még a szülői munkaközösség tagdíját sem fizeti be minden család, főleg a roma és a szociálisan hátrányos helyzetű családokkal szemben hiábavaló ennek az elvárása. Szerencsére a község önkormányzata a szívén viseli az iskola helyzetét, így amiben lehet, támogatnak minket. Nélkülük nem hiszem, hogy fenn tudnánk maradni. – Közben kicsengetnek, az igazgatónő irodája melletti tantestületi irodából egyre több hang szűrődik át. – Hány tagból áll az iskola tanári kara? – kíváncsiskodom. – Jelenleg 19 pedagógust, valamint három óvodapedagógust alkalmazunk. Sajnos mivel kevés a gyerek, a nyugdíjas kollégáktól a múlt tanév végén meg kellett válnunk. Az összes kollégám „kétnyelvű”, tehát ugyanúgy vannak óráik a magyar és a szlovák osztályokban is. Azt szoktuk mondani, hogy itt, ebben az iskolában nincsenek magyarok, szlovákok, csak pedagógusok. És szerencsére, nincs belőlük hiány, minden tantárgyat szakképzett, diplomás tanító tanít. És szeptembertől, végre van egy friss diplo-
más angol szakosunk is, mert bármen�nyire is szeretnénk, ha a volt diákjaink az egyetem elvégzése után visszajönnének hozzánk, a régi alma materükbe, bizony ez ritkán valósul meg. Többnyire ott maradnak a nagyvárosokban ahol tanultak. Félő, hogy idővel elöregszik, és főleg teljesen elnőiesedik a tanári kar, ami viszont érthető, hiszen abból a fizetésből, amit mi kínálni tudunk, egy férfi nem igen tudja fenntartani a családját. Ebben az évben pedig olyan szűkös az anyagi keretünk, hogy még a személyi pótlékokat (osobné ohodnotenie) sem tudjuk kifizetni. De nemcsak anyagi elismerést nem kapnak a pedagógusaink, hanem társadalmit sem. Az értelmiségi pálya peremére szorultunk. Ezzel együtt a tanárok tisztelete és megbecsülése sajnálatos módon a szülők részéről is egyre jobban visszaesik, amiből nagyon sok problémánk adódik. Kevés az a szülő, aki igazán partner a nevelésben – mondja, miközben szedelőzködünk, hogy ellátogassunk az alsó tagozatos magyar osztályba. A folyosó falain diplomák, emléklapok, egy hatalmas szekrény pedig telis-tele kupákkal. Az igazgatónő büszkén mesél az iskola múltjáról, amikor még a legjobb eredményeket felmutató iskolák közé tartozott Csehszlovákiában. Országos szintű sportolók, sakkozók, de nagyon sok mérnök, orvos, tanár, régész, sőt még egy katonai repülőpilóta is koptatta egykor az iskola padját. Azért persze, ha kevesebb is a diák, köztük is akadnak nagyon jó képességűek. Az ő eredményeik is ott sorakoznak a falon. Ahogy felérkezünk a sötét földszinti részről az emeletre, mintha a múltat hagynánk a hátunk mögött. Az ablakon vidáman kukucskál be az őszi napsugár, a falakon ügyeskezű gyermekek munkái, a folyosó végén pedig a három összevont (5-7, 8-9) magyar osztály egyike, az I-IV. Ahogy belépünk a félig üres tanterembe, a gyerekek kíváncsian fordulnak felénk. Szívszorítóan kevesen vannak. Tíz kicsi magyar emberke, ebből csak kettő(!) az elsős. Vajon hányan ülnek most, magyar lélekkel a párhuzamos szlovák osztályban? Vajon hány kicsi fog úgy felnőni, hogy Tinódi Lantos Sebestyén nevét ugyanúgy nem fogja ismerni, mint mondjuk Ottlik Gézáét? Hogy Koppány vezér ugyanolyan ismeretlen lesz számára, mint Teleki Pál? De megtanulják az állam nyelvét! Lehet. Csak közben őseik nyelvét, azt a magyar nyelvet, ami a sajátjuk, azt veszítik el, kulturális, szellemi örökségük nagy részével együtt. Vajon megéri? – gondolkodom, miközben az igazgatónő átveszi az osztályt a tanító nénitől, az ipolynyéki Jámbor Máriától. 9
Iskolariport Öt évvel ezelőtt azonban, amikor Lukanyékén megnyílt a kilencéves alapiskola, fokozatosan elszippantották a gyerekeket. Ide most már csak főleg a csábi gyerekek járnak. Ipolynyéken, ami innét 15 km-re van, szintén nyitottak magyar iskolát, így az a helyzet állt elő, hogy a környéken sok a magyar tannyelvű iskola, de kevés a gyerek. Bár a magyar osztályokban már húsz évvel ezelőtt, amikor idekerültem, összevonva folyt a tanítás, csak akkor még két évfolyam volt egyben. Nem könnyű így a tanítás, de ha az embernek már van rutinja, megfelelő tapasztalata, akkor megoldható. Azokon az órákon, amikor nyelvet tanulunk, hogy ne legyen bábeli zűrzavar az osztályban, mindenkinek ugyanaz az órája van, csak éppen a saját évfolyama anyagát tanulja. Míg az egyik „osztály”-írásbeli feladatot kap, addig a másik szóbelit, a harmadik csoportmunkában készít valami feladatot stb. De bizony van, hogy négy évfolyamnak két különböző tantárgyat tanítok. Ennek a módszernek tulajdonképpen hosszú távon az a legnagyobb előnye, ami az adott pillanatban a legnagyobb hátránya: a gyerekek rá vannak utalva az önálló munkára, és a gondolkodásra. Itt a legjobb jóakarattal sem lehet mindig, mindenkinek a szájába rágni a tananyagot. A legrosszabb az, hogy már második éve nem kaptuk meg az előírt könyveket, munkafüzeteket, így a gyerekek fénymásolt lapokra dolgoznak. Miközben a tananyag előkészítése, keresgetése, fénymásolása nélkül is sokkal több időt kell szentelnie az előkészületekre egy olyan pedagógusnak , aki összevont osztályban tanít, ha azt szeretné, hogy működőképes legyen a tanítási óra. És ezt úgy, hogy közben eleget kell tenni a rengeteg adminisztrációs feladatnak, valamint évente kidolgozni tíz hónapra a tervet, hogy miképpen is fogjuk oktatni azt a tananyagot, amihez se tankönyvek, se megfelelő módszertani útmutató nincs. Én személy szerint tavaly a másodikos honismereti
10
Katedra tankönyvvel, amiből oktatnom kellett volna, félévkor láttam először. Beiskolázás?! Abban csak reménykedhetünk, talán egyszer, addig is marad a kreativitás, és a sokéves rutin. Az óvoda felé vesszük az irányt, amikor felvisít a csengő: szünet. Az osztályajtók kinyílnak, vidám, mosolygós gyerekek árasztják el a folyosót. Vannak, akik a szép, átépített tornaterem felé iparkodnak, vannak akik a kémikumba, fizikumba. Két fiú azonban mintha kívülálló lenne, mintha őket mindez nem érintené, fagyos tekintettel méregeti egymást. Az igazgatónő azonnal odamegy hozzájuk, és figyelmezteti őket, hogy bizony ők nem harci kakasok, béküljenek ki, és azonnal menjenek a többiek után, még mielőtt elkésnek. Honnan tudta, hogy mire készülnek? – Összesen negyven roma származású diákunk van. Az alsó tagozatosok közt lévők már többnyire a mi volt diákjaink gyermekei. Ők már viszonylag jól vannak szocializálva, nagyobb hangsúlyt fektetnek a személyi higiéniára, rendszeres iskolalátogatásra, a tanulásra, sőt már olyan roma családok is vannak, ahonnét a szülők eljárnak szülői értekezletre, rendszeresen tartják a kapcsolatot a pedagógusokkal. Pár évvel ezelőtt ez még elképzelhetetlen volt. Viszont a felső tagozaton komoly problémákat okoznak a roma származású tanulóink. Nehéz őket kordában tartani, öntörvényű a viselkedésük. Van köztük olyan is, aki valószínűleg valamilyen pszichotróp anyagot fogyaszt, aminek a következtében megváltozott a személyisége. Olyan fokú agresszivitás jelent meg nála, hogy volt eset, amikor rátámadt az őt figyelmeztető tanítóra. Az elmúlt évben pár ilyen roma származású diák miatt szinte hetente ki kellett hívnunk a rendőrséget. De mivel ezek mind csupán szabálysértésnek minősülő cselekmények, ráadásul ők még kiskorúak ezért nem is büntethetők. Kapnak egy megdorgálást, és minden marad a régiben. És sajnos ezek a fi-
atalok a tanulásban sem motiváltak. Alig várják, hogy betöltsék a kötelező iskolalátogatási korhatárt, és függetlenül attól, hogy hányadikba bukdácsoltak el, nem tervezik a továbbtanulást, nincs semmiféle jövőképük. Egyetlen céljuk van, minél előbb bejelentkezni a munkaügyi hivatalba, és a semmittevésért bezsebelni azt a pár eurót, ami majd elég lesz nekik alkoholra, cigarettára – magyarázza az igazgató néni, miközben elkalauzol az óvoda tantermeihez. Régen az óvoda egy nagyon szép, korszerű épületben kapott otthont. A rendszerváltás után azonban, ahogy a környék gazdasága kezdett hanyatlani, úgy csappant meg egyre jobban gyerekek száma is. Sokan elköltöztek a vidékről, a fiatalok külföldre mentek dolgozni, azok a fiatalok pedig, akik otthon maradtak, legtöbbször egykéket nevelnek. És eljött az idő, amikor már harminc gyerek helyett jó, ha tíz volt egy csoportban. Ráfizetésessé vált a szép tágas épület fenntartása. Hosszas tanakodás után, kényszerből, hiszen a pénz nagy úr, megszületett a döntés, az önkormányzatnak kifizetődőbb, ha az óvoda átköltözik az iskola kihasználatlan termeibe, az addig gyerekkacagástól hangos épületet pedig bérbe adják a „müzligyárnak”, majd a pékségnek. Már az ajtóban hallom, odabent pont zenei foglalkozás zajlik. Vékonyka, erőtlen gyerekhangon énekelnek a kiscsoportosok. Ma nyolcan vannak. Ahogy benyitunk, hirtelen félbeszakad a nóta, és a Bújj, bújj zöld ág dallamfoszlányai szertefoszlanak a levegőben, megszeppent szőke, barna, copfos és fürtös hajú kicsik néznek ránk elkerekedett szemekkel, mint valami óriásokra. Ti kik vagytok? Miért jöttetek ide? – kérdezi a tekintetük, és egyre közelebb mennek Fónód Katalin óvó nénihez, aki harmincévnyi tapasztalat birtokában egyszerűen, érthetően elmagyarázza a kicsiknek, hogy kik is vagyunk mi. – Hivatalosan ez a magyar osztály, de van köztük két kicsi, akik szlovákok. Azt viszont nem szerettük volna, ha ők ketten emiatt a nagycsoportba kerültek volna. Meg aztán, sok gyerek csak délelőttre van beíratva, így délután már csak egy összevont csoport van. Aranyosak, egymástól tanulják a másik nyelvét, így mire befejezik az óvodát, tulajdonképpen mindkét nyelven, függetlenül attól, hogy melyik az anyanyelvük, jól kommunikálnak. És úgy látom, ez tetszik a szülőknek is. Kevés a gyerek, 24 – veszi át a szót Tóth Bozena, az óvodáért felelős igazgatóhelyettes – de aki óvodás korba kerül, azoknak a nagy részét hozzánk íratják
Katedra be a szülők. Nemcsak a faluban, hanem a környező községekben is köztudott, hogy óvodánk kiváló körülményeket biztosítani a kicsiknek. A múlt évben egy országos oktatásügyi projekt keretén belül televízióval, számítógéppel, és nyomtatóval gazdagodtunk. Ezeknek a kolléganőimmel együtt, mindhárman nagy hasznát vesszük a foglalkozások előkészületeinél. De nem csupán a tárgyi felszereltségünkre lehetünk büszkék, de arra is, hogy megszerveztük a csoportos angolnyelvoktatást. Ismét az igazgatói iroda felé ves�szük az irányt, amikor a folyosón feltűnik egy fiatal, tiszta mosolyú diáklány, egyik kezében magnóval, másikban pedig egy halom könyvvel. – Á, itt jön a tanári karunk legfiatalabbja, Vanda Veronika, aki az angol nyelvet tanítja iskolánkban. Hogy tetszik a tanítás? Múlt szeptemberben, amikor elkezdtem tanítani, ugyanúgy rácsodálkoztam szinte mindenre, mint a kiselsősök, ugyanis hamar kiderült, hogy a Nyitrai Középeurópai Tudományok Karán megfelelő tárgyi tudásra ugyan szert tettem, de a gyerekekhez „használati útmutatót” nem kaptam. Hogy is kell fegyelmezni? Hogy lehet egyszerre huszonöt gyerek figyelmét lekötni? Hogy lehet büntetni úgy egy meg nem írt házi feladatért, hogy közben ne törjem le az érdeklődését? Bizony a gyakorlatban sok buktatója van a pedagógusi pályának, és erre felkészülni a kötelező gyakorlatok ideje alatt nem lehet. Az a jó, hogy vannak idősebb kollégák, akikhez bármikor fordulhatok tanácsért, segítségért. Sokszor meg a saját hibáimból tanultam, de én azt hiszem ez olyan pálya, ahol az ember élete végéig tanul, és folyamatosan alkalmazkodik, hiszen minden gyerek más. Nem könnyű 5-9.-ket tanítani, mert ők már nem respektálják úgy a tanárt, mint a kicsik. Nehéz őket fegyelmezni. De legalább a tankönyvekkel, munkafüzetekkel nincs gond. Viszont a munkafüzeteket már ki kell fizetniük, és a múlt évben is nem egy roma származású tanuló be sem hozta rá a pénzt. Vannak gondok, de ennek ellenére nagyon szeretek tanítani, mert itt minden nap más, és ha egyik nap nem is úgy sikerül minden, ahogy én szerettem volna, másnap történik valami kis „csoda”, ami ismét visszaadja a kedvemet, és a lelkesedésemet. És ott, ahol ennyi gyerek van, gyakran történnek apró, hétköznapi „csodák”. – mondja mosolyogva. És mosolya őszinte. Még nincs elkopva, megfásulva. Nincs mögötte kudarc, kiégés. Csak reménykedés, a jövőben. És az iskola jövőjében.
Iskolariport/Tudósítás
Szakmai napok – jelennek, jövőnek
A nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában negyedszer rendeztek szakmai napokat március 19-23. között. A környező községek iskoláiból, sőt Peredről, Marcelházáról is részt vettek kollégák az eseménysorozaton, egy-egy nyílt órán, előadáson. A vendégek között ott volt Mičúch Ildikó, a kormányhivatal osztályvezetője, Halász Anita, az Állami Pedagógiai Intézet munkatársa, Varga Zsuzsanna tankönyvszerző. Közös eszmecserével indult a hét, Hogyan készül a nevelési program címmel. Ezt nyílt óra keretében közlekedési nevelés követte, játékos formában és eszközök alkalmazásával, Écsi Márta nevelőnő vezetésével. A további napokon, mint Buzgó Éva igazgatóhelyettes elmondta, nagy érdeklődés kísérte a szlovák nyelvből tartott nyílt órákat, melyeket – összesen 36 szakos pedagógus jelenlétében – egy-egy negyedik és ötödik osztályban Tóth Amália, illetve Hegedűs Tímea mutatott be, s amelyeket természetesen elemzés követett. Elhangzott itt egyebek mellett, hogy az iskoláknak van programjuk a szlovák nyelv oktatására, viszont hiányoznak a megfelelő tankönyvek és munkafüzetek. A következő két nyílt órát Fábrik Annamária tartotta földrajzból nyolcadikos tanulókkal, illetve zenei nevelésből Varga Éva negyedik osztályos tanulókkal. A művészet sem maradt ki a programból, Csanaky Eleonóra pozsonyi előadóművész, publicista a vers- és prózamondás fortélyairól beszélt, magával ragadva hallgatóságát. Tovaryš Veronika és Jánoška Enikő pedig foglalkozás keretében különböző képzőművészeti technikákat mutatott a kolléganőknek. A zárónapon Önértékelés, önbecsülés címmel dr. Csernus Imre budapesti pszichiáter tartott úgyszintén nagy érdeklődéssel várt és kísért, de legalább olyan nagy vitát kiváltó előadást, melynek színhelye kivételesen a helyi művészeti alapiskola hangversenyterme volt. Buzgó Éva kérdésünkre végül elmondta, hogy évről évre egyre több iskola jelzi: pedagógusai szívesen vesznek részt a nagymegyeri szakmai napokon, természetesen a napok éppen aktuális programjához igazodva. Ez mindenképpen jó hír – ennyit azért jegyezzen meg a krónikás, elsősorban arra gondolva most, hogy az újabb nagy nemzedékváltási hullám ezekben az esztendőkben zajlik pedagógusberkekben. Mind több fiatal tanító, tanár tűnik fel a katedrákon, akiknek – a számos ismert negatív külső (társadalmi, demográfiai, anyagi stb.) és belső (szerkezeti, tartalmi, rendtartási stb.) körülmények ellenére – a legkiválóbb elődök példáját követve szívügyük az iskola. Az embernevelés. Melyhez menet közben nélkülözhetetlen az önművelés, akár iskolai szakmai napokon.
(bodnár gy.) 11
Tanulmányi verseny
Katedra
A mi nagy könyvünk A Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola az idei tanévben egy érdekes és nemes versengést hirdetett meg a felső tagozatos tanulói számára, melynek fő célja az volt, hogy a tanítványok figyelmét irodalmunk örök értékű kincsei felé fordítsák. „A mi nagy könyvünk” iskolai verseny keretében eldőlt, hogy a magyar irodalom legszebb ifjúságnak (is) íródott művei közül melyek nyerték el leginkább a tanulók tetszését, a vetélkedő végén pedig kiderült, mely mű nyerte el az „Iskolánk nagy könyve” címet. Még év elején egy listát kaptak a gyermekek, ami tartalmazta azokat az irodalmi értékű műveket, melyekre szavazni lehetett. A listán nem szereplő könyvre is lehetett szavazni, de feltétel volt, hogy magyar író műve legyen. Ezután minden osztály összes tanulója szavazott legkevesebb három, legtöbb tíz könyvre. A listát osztályonként a magyar szakos pedagógusok összesítették. Decemberben kiderült, hogy az egyes évfolyamoknak melyik öt könyv a kedvencük, és hogy melyiket fogják az osztályok képviselni. Ezek a következő művek lettek: 5. A - Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, 5. B - Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami, 6.A - Fekete István: Tüskevár, 6. B - Gárdonyi Géza: Egri csillagok, 7. A - Ka-
12
Jakubecz Márta
rinthy Frigyes: Tanár úr kérem, 7. B Szabó Magda: Abigél, 8. o - Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője, 9. o Móricz Zsigmond: Árvácska. Ezután minden osztály egy-egy öttagú csapatot alakított, amely a verseny további részében képviselte az osztályt. A vetélkedőre Morovics Ibolya pedagógus vezetésével április 4-én került sor az iskola tornatermében, ahol az egyes csapatok versenyeztek és a zsűri (pedagógusok-szülők-tanulók) előtt harcoltak a kapott feladatok megoldásával azért, hogy az általuk képviselt könyv legyen „Iskolánk nagy könyve”. A zsűri tagjai a következők voltak: Horváth Judit, a Szülői Tanács elnöke, Pónya Zsuzsanna igazgatónő, Pukkai Judit, a Galántai Honismereti Múzeum munkatársa, Puskás Margit pedagógus, Végh Piroska, a helyi könyvtár vezetője és Valacsai Ilona nyugdíjas pedagógus, az iskola egykori igazgatója, aki egyben a zsűri elnöke is volt. A felnőtt zsűri mellett volt diákzsűri is. A feladatok játékosak, kreativitást igénylőek voltak. Első feladatként be kellett mutatni a csapatot és a választott ötletes nevet, valamint az előre elkészített plakátot. Ezután a könyvről szóló számítógépes prezentációk következtek, majd egy előre megírt levelet kellett előadni „Levél az időkapun át”
címmel a regény egyik szereplője nevében. A továbbiakban egy jelmezben előadott dramatizált jelenetet kellett bemutatni a könyvből, s végül a közönséget meggyőző szónoklatot előadni, melyben meg kellett indokolni, miért javasolja az osztály az adott művet az „Iskolánk nagy könyve” címre. Az izgalmas vetélkedőn ott volt az egész iskola, minden osztály szurkolt saját csapatának. A szoros küzdelem után legügyesebbnek a nyolcadikosok bizonyultak, akik munkájukkal elérték, hogy a Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola nagy könyve Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője legyen. Második helyen a 6. A osztály végzett Fekete István: Tüskevár regényével, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a 7. A osztály állhatott Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem című művével. Minden versenyző értékes könyvjutalomban részesült, az első helyezett csapat pedig esztergomi nyári táborozást is nyert. Ha elgondoljuk azt, hogy már hónapok, hetek óta az egyes osztályok a versenyfeladatok kidolgozása kapcsán választott könyveik társaságában éltek, akkor igazán elmondhatjuk, hogy e verseny elérte célját. Bebizonyosodott, hogy bár a mai fiataloknak kedvelt és hasznos eszköze a modern technika, de a könyvek, irodalmi remekműveink is jó társaik lehetnek mindennapjaikban. A remek hangulatú, tartalmas irodalmi délelőtt az egész iskolának maradandó élményt nyújtott.
Katedra
Főhajtás
A mi Kodály Zoltánunk
Stirber Lajos ny. zenepedagógus
„Kodály Zoltánban nemcsak a magyar kultúra veszítette el kritikusát, tudósát, alkotóművészét, hanem a világ vesztette el azt az embert, aki világviszonylatban vitte a zenét új utakra.” (Eugen Suchoň) Az idén – születésének 130. és halálának 54. évfordulója alkalmából – Kodály Zoltánra emlékezik a zenei világ. Arra a zeneszerzőre, akiről Bartók Béla, a hűséges jóbarát, a következőket írta: „…nem azért becsülöm Kodályt mint a legjobb magyar zenészt, mert barátom, hanem azért lett egyetlen barátommá, mert (nagyszerű emberi kvalitásaitól eltekintve) a legjobb magyar zenész…” Ha Kodály Zoltánnak valakitől kijár a tisztelet, a megbecsülés, azok elsősorban mi, felvidékiek vagyunk. A „legjobb magyar zenész”, aki világviszonylatban vitte a zenét új utakra, nagyon erős szálakkal kötődött hozzánk, a Felvidékhez. Ünnepeltünk így kezdte önéletrajzát: „Születtem Kecskeméten, de mivel szüleim pár hónapos koromban elköltöztek onnan, nem illet meg a »Kecskemét fia« büszke név. (…) Azért mégis síklakónak nőttem fel, mert Galánta környéke, ahol öntudatra kezdtem ébredni, csakoly egyenes, mint az Alföld.” 1882-t írt a naptár. Advent volt. A csendes alföldi kisvárosban, Kecskeméten, a vasútállomás egyik szolgálati lakásában Kodály Frigyes vasúti tisztviselő, felesége (született Jaloveczky Paulina) és első gyermekük, Emília a szokottnál is fokozottabb várakozással voltak. Számukra akkor az advent nemcsak a karácsonyvárás, az arra való felkészülés ideje volt, hanem az újabb családtag fogadására való felkészülésé
is. Így érkezett el december 16., amikor a kis család nagy örömére fiúgyermek született, akit Zoltán Vilmosra kereszteltek. A kis Zoltán még alig pár hónapos, amikor édesapját állomásfőnökké léptetik elő, ami azzal járt, hogy a családnak el kellett költöznie Kecskemétről, előbb Szobra, majd Galántára. A 2400 lelket számláló Galánta, a Pozsony megyei nagyközség akkor már vasúti csomópont, járási székhely volt. A Kodály család az állomás épületében kapott lakást. Itt a két gyermek kedvelt szórakozása a vonatfütty – amelyet mindig nagy izgalommal vártak – és szüleik meghitt esti muzsikálásai voltak. Mindkét szülő szenvedélyes műkedvelő zenész volt: az édesanya énekelt és zongorázott, az apa hegedült. A „Galántai népiskola” tanulójává felcseperedett Kodály Zoltán, akinek „mezítlábas pajtásai” között cigánygyerekek is voltak, elismeréssel nézett fel azok ösztönös hangszertudására. Így védelme alatt a kis muzsikosoknak szabad bejárásuk lett az állomás épületébe, ahol tréfásan „Zoltán malacbandája” névvel illették őket. Nem csoda hát, hogy Kodály Zoltán életének ezen szakaszára így emlékezett vissza: „Gyermekkorom csupa öröm és napsugár volt. Ebből élek máig. Aki akkor megtelt napfén�nyel, könnyem bírja később a borus napokat.” Miután Zoltán kijárja a négy elemit, Galántától is búcsúznia kellett. Ko-
dály Frigyest huszonkét évi becsületes szolgálata elismeréséül Nagyszombatba helyezték át állomásfőnöknek. A 10 éves Kodály Zoltán pedig az érseki főgimnázium diákja lett. Már ekkor megkezdi zenei tanulmányait is, bár mint visszaemlékezéséből kitűnik, inkább csak önmaga nevelője: „…tíz éves koromban kezdtem hegedülni tanulni … az iskolatársaimmal vonósnégyeseket akartam játszani, és mert nem volt csellistánk, egyszerűen elhatároztam, hogy ezt a hangszert is megtanulom. Hozattam egy gordonkaiskolát, és egymás után sorban végig megtanultam az összes gyakorlatot … nagyon hamar annyira vittem, hogy Haydnkvartetteket játszottunk.” De, félévi zongorázás után megvásárolta J. S. Bach Wohltemperiertes Klavier két kötetét, és végigjátszotta a negyvennyolc prelúdiumot és fúgát. Kezdettől fogva énekelt az iskolai kórusban és játszott az iskola zenekarában is. Az 1895–96os években elkészültek az első leírt művei: zongoradarabok, miserészletek nagyzenekarra és orgonára, két Ave Maria szólóénekhangra orgona- és vonóshangszer-kísérettel. Bár tudja, szülei – annak ellenére, hogy ők oltották bele a zene szeretetét – nem zenésznek szánják, nem hátrál, nagy szorgalommal tanulja a zenét. A matematika és fizika nem igazán érdekelte, az irodalom és a történelem annál inkább. Emellett különösen a latin és a görög nyelv volt kedvére. Visszatekintve a gimnáziumi évekre írja: „…hat éven át tanultunk németül, és annyira vittük, hogy az utolsó években már német dolgozatokat is tudtunk írni. A kötelező olvasmányaink Lersing »Laokoon«-jától Goethe »Iphigemá«-jáig terjedtek. Még Schiller »Wilhelm Tell«-je is köztük volt, meg ezekhez hasonlók.” Gimnáziumi jóbarátja Schneider Miklós, azaz a későbbi zeneszerző Mikuláš Schneider Trnavský volt, a szlovák nyelvet azonban csak amikor (népdalgyűjtései során) szüksége lett rá, könyvből tanulta meg. A színvonalas nagyszombati gimnázium nagyban gyarapítja műveltségét és serkenti zenei alkotókedvét is. Kompozíciós kísérleteiben az intézmény fiatal paptanára Toldy Béla, az iskolai zenekar vezetője bátorította. 1898. február 25-én egy, a Wettungarischer Grenzbot, egy német nyelvű pozsonyi lapban Nespor, a zenekedvelő forgalmi főnök „Schwede” aláírással ír bíztató kritikát az ifjú szerző d-moll nyitány című első zenekari művéről: „A mű jól hangzik… A darab lendületes tehetségre vall… A nyitánynak vége, tapsvihar zúg fel a színházban – a szerzőt szólít13
Főhajtás
Katedra
Varga István szobra a budapesti várkertben
ják.” 1900. június 13-án Kodály Zoltán jelesen érettségizett. A pályaválasztását illetően 1930ban így írt: „Nem mertem akkor csak zenésszé lenni, egyrészt hiányzott bennem a virtuóz készség, (…) másrészt az otthoniak szemében ez a lépés egyenlő lett volna az eltűnéssel.” 1964-ben pedig ezt írta: „Számomra még az a (…) körülmény is hozzájárult, hogy szüleimnek az egész kiképzésemet meg akartam könnyíteni.” Úgy döntött, hogy felvételét kéri az 1895-ben alapított budapesti Eötvös-kollégiumba, ahová csak a kitűnőre érettségizett diákokat vették fel, akiknek azután teljesen ingyen vagy egy mérsékelt díj ellenében négy éven át a kollégium lehetett az otthonuk. Kodály Zoltán a nagyhírű nagyszombati gimnázium ajánlásával felvételt nyert a kollégiumba, csakúgy a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, s a bölcsészettudományi karon: a magyar–német tanári szakra is. Vasakarattal, nagy szorgalommal tanult. Tudományos felkészülés terén Gombocz Zoltán nyelvtörténész volt rá a legnagyobb hatással, mint írta: „Alig pár évvel volt idősebb nálunk, de rendkívüli fölényét, bár sohase éreztette, mindnyájan szívesen elismertük.” A Zeneakadémia zeneszerzés tanára, Hans Koessler – bemutatott kompozíciói alapján – Kodály Zoltánt a második osztályba akarta felvenni. Ő azonban úgy érezte, autodidakta módon szerzett ismeretei hiányosak, ezért az első osztályba kérte felvételét. 1901. november 23-án írta (élete végéig) hű 14
barátjának, Schneider Miklósnak, aki a bécsi konzervatórium növendéke lett: „Megfogytunk, (…) ezek volnánk, gyönge népség, ez se fogja a magyar zenét megteremteni…” . Még csak 19 éves, de már tudatosult benne, nemzedékére nagy feladat vár: az európai rangú új magyar zene megteremtése. Annak ellenére, hogy zeneszerzésből könnyen szerzett jeles osztályzatot, művei ekkor még inkább csak „stílusgyakorlatok, kísérletek” voltak. Azonban örömmel vette, hogy Koessler (német létére) „szívesen látta, hogy megpróbáltunk »magyar stílusban« írni.” 1904 júniusában ugyan megkapta zeneszerzői diplomáját, de szeptemberben – mint önként ismétlő – újra beiratkozik a Zeneakadémiára. Az egyetemre is vissza kell térnie, hogy megszerezze végbizonyítványát, az Eötvös-kollégiumban viszont négy évnél tovább senki sem maradhatott. Miközben szorgalmasan tanul, továbbra is látogatja Koessler zeneszerzésóráit, és komponál, hogy Pesten szobát bérelhessen, tanítványokat kellett vállalnia. 1905 márciusában második diplomáját is megszerzi: magyar–német szakos tanár lett. Ebben az időszakban történik meg Bartók Bélával való első találkozásuk is. Kodály Zoltán egyik tanítványának – a nagyműveltségű Gruber Henrikné, azaz Emma asszony – lakásán találkoztak, ahova bejáratosak voltak az akkori magyar zenevilág legjelesebbjei. Az ismételt találkozások felkeltik Bartók és Kodály egymás irán-
ti érdeklődését. Kiderült, hogy gondjaik, céljaik azonosak. Az év júniusában a Zeneakadémián az ismétlő év is véget ért. Kodály hazautazott szüleihez Nagyszombatba, hogy felkészüljön első népdalgyűjtő útjára. Augusztus elején gyalogosan – idézem: „Hátizsákkal a vállamon, bottal a kezemben és 50 koronával a zsebemben indultam el a Csallóközbe. Ott bolyongtam (…), embereket fogtam meg az utcán, hívtam énekelni a kocsmába és hallgattam az aratólányok dalát”. A friss diplomás ifjú tanár mehetett volna Párizsba is, ő azonban a Csallóközt választotta. S hogy nem bánta meg, arról az a levelezőlap tanúskodik, amelyet Párizsba küldött egy kedves ismerősének: „Nem hittem, hogy ilyen szép a Csallóköz, ezüst víz (Kis Duna), ezüstös fűz- és nyárfák, ezüstös rétek (benőtte őket az az árvalányhajféle bolyhos növény) erős, mély zölddel aláfestve, hozzá az ég is egész nap ezüstszín volt. Azt hiszem, ez szebb, mint Párizs…” Tizenegy községben mintegy 150 dallamot jegyzett le. Az év végén a Néprajzi Társaság folyóiratában, az Ethnographiában Mátyusföldi gyűjtések címmel megjelenik Kodály első népdalpublikációja. Erre felfigyelt Bartók Béla is, s bizonyára ekkor döntöttek úgy, hogy együtt fognak dolgozni. Kodály Zoltán 1955ben erről így írt: „…feltetszett előttünk egy a népdalból újjászületett művelt Magyarország képe. Ennek megvalósítására rászántuk életünket.” 1906-ban A magyar népdal strófa-szerkezete címmel benyújtotta doktori értekezését is. Mint írta: „A d.-t nem hiúságból teszem, (…) sok apró okon kívül amiatt az egy fő ok miatt, hogy anyám régi vágya és nagy öröme (…). Ezenkívül más haszna nincs, minthogy egy csomó – nem okos embernek imponálni lehet vele. ”. 1906. április 7-én Kodály Zoltánt ,,tudorrá” avatták. A nyarat az Adria partján töltötte; de munkával: zenekari darabot komponál Nyári este címmel, amelyből már kicseng a magyar népdal hangja. Hazatérve újabb népdalgyűjtő útra indul, Nyitra megyében gyűjt. Beigazolódik feltevése: ,,a peremvidék magyarjai őrzik meg leginkább a hagyományt.” A Zoborvidék – Béd, Bodok, Ghymes, Kolon, Menyhe, Pográny, Zsére – valóságos kincsesbánya gyűjtő számára. ,,Kialakul az a terve, hogy a nyelvhatáron halad majd végig, nyugatról kelet felé. El is jut még augusztusban Nógrád, Gömör és Heves megye néhány községébe. (…) …a zenei rendbe szedett anyagból Balladák címmel huszonkilenc darabot közöl az Ethnográfia négy füzetében.”1 December 19-én Magyar
Katedra népdalok címmel megjelenik Bartókkal közös kiadványuk, melynek előszavában többek között ez olvasható: ,,Találnának bár népünk lelkének ezek a sokszor őseredeti megnyilatkozásai feleannyi szeretetre, mint amennyit érdemelnek. (…) A magyar népdal a hangversenyteremben! – különösen hangzik ma még (…) De megjön az ideje ennek is.” A kiadvány szinte észrevétlen marad. Mindössze a Zenevilág című szaklap méltatja: ,,Szerzők gyűjteménye minden tekintetben kiváló… a dalok összeállítása, a zongorakíséret egyszerűsége, a népdalstílus megtartása (…) valóban nagy gondossággal s művészettel van elrendezve.” Majd Berlinből ír Bartóknak: ,,Berlintől nem nagy fájdalommal válok el… nem láttam itt voltaképp újat. Igazán kíváncsi vagyok már a Franciákra… remélem, hogy a francia fül kissé más, mint a német.” Berlinnel ellentétben Párizs nagy hatással volt rá, mégis így írt Bartóknak: ,,… úgyhiszem hosszabb időre nem is megyek megint el. Ma sincs egyéb dolgunk nyugaton, mint ezer éve: egy pár rablókaland, részt szerezni abból ami jó és elhihetően értékes van ott, aztán beleásni magunkat a földbe, mert csak belőle szíhatunk igazi táplálékot…” Hazatérve ismét gyűjteni megy: Nyitra, Bars, Gömör, Nógrád megyében egészíti ki korábbi gyűjtéseit. 1907 szeptemberétől már a Liszt Ferenc Zeneakadémia zeneszerzés tanszakán a zeneelmélet tanára. Közben Bartókkal való szövetségük egyre szorosabbá válik. 1908 nyarán Svájcba utazik, onnan gyalogszerrel az Alpokon át Milánóba is eljut. Majd ismét Nyitra megyében gyűjt. A gyűjtésből a Meghalok, meghalok és a Piros alma mosolyog című dalokat Két zoborvidéki népdal cím-
Főhajtás mel női karra dolgozta fel. Nyár van, 1909-et ír a naptár, ismét Nyitra megyében gyűjt: Béd, Berencs, Menyhe, Nyitracsehi, Nyitraegerszeg helységekben. A meglepetésekkel teli gyűjtés javát Zoborvidéki népszokások címmel közli az Ethnographia. 1910. március 17. Kodály első szerzői estje a budapesti Royal teremben. A művek: Szonáta gordonkára – zongorára (Op. 4.), a Zongoramuzsika (Op. 3.), és az I. vonósnégyes (Op. 2.) – a fogadtatás elutasító. Egyedül Reinitz Béla írt dicsérőleg: ,,Kodály neve ezután egyike lesz a legszebb magyar neveknek, együvé kerül a magyar kultúra komoly harcosainak neveivel.” Kodály nem csügged! Mind zeneszerzőként, mind pedagógusként és tudósként továbbra is kitartóan halad a maga útján. 1913-ban Pótlék a zoborvidéki népszokásokhoz című publikációját az Ethnographia közli folytatásokban. Ebben az évben Bartókkal közösen kidolgozzák és kiadásra benyújtják a Kisfaludy Társasághoz az új egyetemes népdalgyűjtemény tervezetét. ,,Tervünk: (…) egy monumentális, magyar Corpus musial popularis szerkesztése.” Nem jártak sikerrel. Azonban 1916 márciusában Bartókkal együtt ,,meghatalmazást” kapnak a háborús katonadalok gyűjtésére. Kodály ezen a nyáron Kassán, Abaúj, Zemplén és Szabolcs megyei községekben gyűjt. A nyírvajai huszár: „Sej! Verd meg Isten, ki a gőzöst csinálta” című dala Örzse belépőjeként szólal meg a Háry János című daljátékában. Amíg Kodályunkat a történelmi események abban nem gátolták, rendszeresen visszatért a „forráshoz”. Mind népdalgyűjtői és népzenekutatói, mind zeneszerzői, s csakúgy pedagógiai
munkásságában egész életében meghatározó szerepe volt a Felvidéknek: az itt gyűjtött gazdag anyagnak, az itt megélt élményeknek. A Bicinia Hungarica első füzetét a következő szavakkal bocsátotta útjára: „Galántai népiskola, mezítlábas pajtásaim: rátok gondolva írtam ezeket. A ti hangotok cseng felém ötven év ködén át.” A (talán) legtöbbször előadásra kerülő (1933-ban komponált) Galántai táncok című nagyszabású zenekari művének partitúrájában pedig ez olvasható: „Galántán töltötte a szerző gyermekkora legszebb hét esztendejét. Híres volt akkor a galántai banda, Mihók prímás alatt, de még híresebb lehetett száz évvel ezelőtt. (…) Ma már hírmondó sem maradt belőlük. Hadd folytassa ez a kis mű a régi galántai hagyományt.” „Tanítómesterünk” 1943 májusában járt utoljára Galántán. A környező falvak iskolásai, mintegy ezer fiatal köszöntötte őt énekszóval. Ő pedig beszédében a következőket mondta: „Rozi!, Ágnes!... És ti többiek: vágai, vízkeleti, taksonyi derék, daloskedvű lányok, apámék tovatűnt drága cselédei, első igazi, felejthetetlen zenetanáraim… titőletek tanultam meg magyarul dalolni… magyar zeneszerző nem lettem volna soha a házunkban megforduló szolgálóleányok nélkül.” A Visszatekintés címmel megjelentetett írásainak egyikében pedig így emlékezett: „1914-ig minden nyarat külföldön töltöttem. Aztán 13 évig egyet sem. Mikor újra kezdtem kijárni, a határon mindig megjelent előttem egy mezítlábas, rongyos gyereksereg, egyik-másik hajdani galántai iskolatársam arcvonásaival. Kórusban kiáltották: »Ne hagyj itt bennünket!« … Ezek hoztak vissza mindannyiszor, hiába csábított művelt országok könnyebb, nyugalmasabb, szebb élete. Ezek tartották bennem a hitet, hogy mindennek ellenére itthon is lehet és kell ilyen életet teremteni.” A mi Kodály Zoltánunk példaértékű életével és életművével bizonyította, s mindnyájunk – az egész magyar nemzet – számára feladta a leckét, miszerint „itthon is kell és lehet ilyen életet teremteni.” Az ő „tanítása” örökérvényű, csak a „tűznek nem szabad kialudni.” Felhasznált irodalom: 1) Eősze László: Kodály Zoltán életének krónikája (Zeneműkiadó Budapest, 1977) 2) Gál Zsuzsa: Az én zeneszerzőm Kodály Zoltán (Zeneműkiadó Budapest, 1972) 3) Falvy Zoltán: A magyar zene története (Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999)
Kodály Zoltán és Bartók Béla a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes tagjaival, 1910
15
Tanulmányi verseny
Katedra
„A matematika annyira komoly szakterület, hogy egyetlen alkalmat sem szabad elmulasztanunk arra, hogy szórakoztatóbbá tegyük.” (Blaise Pascal)
Zrínyi Ilona / Gordiusz Matematikaverseny 2012 Talán a legnagyobb tömeget megmozgató rendezvény a Zrínyi Ilona/ Gordiusz Matematikaverseny, melyet Keszegh István kollégám idén is nagy lelkesedéssel szervezett meg. 2012. február 18-án került sor a verseny Szlovákia nyugati régiójának területi fordulójára. A verseny teszt formájában zajlott az ismert szabályok szerint. Az összeállított feladatsorokkal a tanulók logikus gondolkodását, gyors feladatmegoldó készségét mérik, illetve lehetőséget biztosítanak az általánosiskolás-korú tanulóknak, hogy összemérhessék matematikai tudásukat. Egy-egy iskolából tetszőleges számú versenyző indulhatott. Örömünkre szolgált, hogy egyre népszerűbb ez a verseny a tanulók körében. Nyolc különböző helyszín közül választhattak a diákok, s a verseny szabályait mindenki matematikai pontossággal betartotta. A versenyre jelentkezők létszáma az egyes helyszíneken így alakult: a Selye János Gimnáziumban hat iskola 301 tanulója, a Dunaszerdahelyi Magángimnáziumban nyolc iskola 76 tanulója, a zselízi alapiskolában egy iskola 27 tanulója, a párkányi alapiskolában 16
egy iskola 74 tanulója, a galántai gimnáziumban négy iskola 81 tanulója, a marcelházi alapiskolában öt iskola 79 tanulója, a gútai Iskola utcai Alapiskolában négy iskola 55 tanulója és végül a nemesócsai alapiskolában négy iskola 119 tanulója mérte össze tudását. A versenyre összesen 812 tanuló jelentkezett. A feladatok javítása számítógéppel történt, a feladatmegoldók teljesítményét pedig évfolyamonként értékelték. Az ünnepélyes eredményhirdetésre március 21-én került sor a szülők, tanárok, diákok, szponzorok és természetesen a szervezők közreműködésével a Selye János Gimnázium dísztermében. A verseny első 5 helyezettje oklevélben és tárgyi jutalomban részesült. Szintén tárgyi jutalmat kaptak az első helyezést elért diákok felkészítő tanárai is. Évfolyamonként az első tíz tanuló eredményes megoldó. Értékelve lettek az iskolák közötti háromfős csapatok is. Az egyéni versenyben legeredményesebben szereplő tanulók meghívást kaptak a Kecskeméten megrendezendő országos döntőre, melynek időpontja április 4-6. A verseny részvételi költségeit a MATEGYE Alapítvány fedezi.
PaedDr. Králik Zsuzsanna, a Selye János Gimnázium tanára Az országos döntőben régiónkat a következő tanulók képviselik: Csaplár Viktor – Marianum Komárom, felkészítő tanára Ficza Péter; Szabó Krisztián Deákiból, felkészítő tanára Németh Éva; Jánosdeák Márk – Munka Utcai Alapiskola Komárom, felkészítő tanára Farnbauer Gyöngyi; Bukor Benedek – Selye János Gimnázium, felkészítő tanára Bukor Emőke; Markó Anna Erzsébet Felsőszeliből, felkészítő tanára Molnár Beáta; Czibor Dóra – Jókai Mór Alapiskola Komárom, felkészítő tanára Hübsh Miklós; Pivoda Tamás – Komáromszentpéter, felkészítő tanára Bukovszky Jánosm Mázik László Selye János Gimnázium, felkészítő tanára Keszegh István. Köszönet minden felkészítő tanárnak, akik gyarapították diákjaik tudását és sikerélményhez juttatták mindazokat, akik szeretik a matematikát. Támogatóinknak szintén óriási köszönettel tartozunk ebben a nehéz anyagi világban, méghozzá: Török Ágnes vállalkozónak, a Városi Hivatalnak, Igar Péter vállalkozónak, Keszegh Béla volt polgármesternek, Kovács Dávid vállalkozónak, a Selye János Gimnáziumnak, a Csemadok helyi szervezetének és Oláh Györgynek.
Katedra
A többlet Lányomnak van egy nagyon jó tanárnője. Mindjárt látom rajta, ha vele volt órája, mert a szemében ott van az a különös csillogás, ami máskor nincs. „Anya”, beszél már az ajtóban. „Ma megint olyan jó volt Gabi nénivel. Tudod, ő nemcsak letanítja az óráját. Ad nekem valami mást is. És nem kiabál, nem beszél velem csúnyán, hogy ilyen meg olyan vagyok. Azt mondta a múltkor, hogy ő tulajdonképpen fontos információkat, tudást ad át, amivel sokra vihetem az életben. Képzeld, versenyre is megyünk. Azt mondta, bízik bennem, és ha egyszer sikeres leszek, akkor az nemcsak nekem lesz ám jó, hanem neki is, mert mindenkinek elmondhatja, hogy igen, én az ő tanítványa voltam és erre büszke.” Csak mosolygok. Hirtelen eszembe jut, mekkora utat tettünk meg az évek során, hogy végre olyan pedagógus kezébe kerüljön a gyerek, akiben meg van az a bizonyos többlet. Aki észreveszi benne az Isten adta tehetséget, előhívja, és fejleszteni tudja. A lányom most harmadikos a konzervatóriumban. Zeneművészeti főiskolára készül, opera szakra. Hazudnék, ha azt mondanám, en�nyi év alatt egyetlenegy pedagógus sem figyelt fel rá. De sajnos nem ez volt a jellemző.
Jegyzet
Dráfi Emese
Kezdjük az elején: Már az óvó néni felhívta a figyelmet, hogy szerinte a lányomnak nagyon jó hangja van. Ezt felismerve nem is várakozott, hanem kis fellépésekre készítette fel az akkor mindössze 5 éves gyermekemet. Később, amikor eljött az ideje, beírattuk a zeneiskolába. Eleinte minden rendben volt, de ahogy teltek az évek, a tanító néni vagy nem látta, vagy nem akarta látni azt, amit az óvó néni észrevett. Nem sok figyelmet szentelt a lányomnak, és főleg nem hitt benne, aminek az lett a következménye, hogy sokszor csalódottan jött haza. Majdnem elment a kedve az egésztől, és bizony, ha csak a tanító nénin múlt volna, a lányom ma már nem énekel. Az alapiskolában érdekes módon mindig mást küldtek énekversenyre, habár tudták jól, hogy ő jár énekre, és rendszeresen fellép a színházban. Mellesleg az iskolában ebből is inkább csak hátránya, mint előnye származott. Aztán, amikor elköltöztünk, egy másik iskolába került. Hála Istennek az osztályfőnöke felfigyelt rá. Mert benne is meg volt az a többlet, hitt benne és támogatta. Tudta, hogy a tehetséget támogatni kell. Eljött a színházba, a záró koncertjére megnézni, gratulálni. Közben a zeneiskolai énektanárnője mindenáron le akarta beszélni a konzervatóriumról. Egyfolytában azt mondogatta: ne men-
jen, úgysem sikerül. mert vékony, és szerinte nincs annyira jó hangja. Különben is nézze meg, neki sem sikerült. Ez aztán az inspiráció, egy 14 évesnek, ugye? Igazából nem értettük a tanító néni hozzáállását, de azt észrevettük, hogy az a bizonyos a többlet itt is hiányzik. A lányomat mégis felvették. Itt találkozott Gabi nénivel. Hogy miért tartottam fontosnak ezt a történetet leírni? Mert sok-sok tanulságot rejt magában. Én, akár mint pedagógus, akár mint szülő is hozzá tudok a témához szólni, mert a saját bőrünkön tapasztaltuk. Mindenki arról beszél, hogy valami nagy baj van a mai pedagógia rendszerrel. Én is így érzem. Mert a többlet gyerekek sorra születnek, viszont a többlettanítók sorra fogynak. Úgy veszem észre, hogy a pedagógus társadalom megfáradt, sok esetben tehetetlen. A régi elvek, amelyek alapján minket tanítottak, már nem működnek. Nem is működhetnek, hisz a jövő nemzedéke sokkal másabb, mint mi voltunk. Nincs bennük félelem, szabadok, nem tűrik a hazugságokat, és egyszerűen nem hajlandók megtanulni bizonyos dolgokat. Mindezt figyelembe kéne venni. Mert akárhogy is van, a diákoknak is megvannak az elvárásaik. Sokszor, amikor a lányom lógó orral jön haza az iskolából, felteszem magamnak a kérdést. Hol vannak a többlet tanítók? Hol vannak? Nagyon kellenének már, és minél többen, akik igazán szeretik a hivatásukat, és nem kényszerből tanítanak. Akik felismerik a gyermekben azt a bizonyos pluszt, tehetséget. Akik felvállaljak, hogy tanítási óra után a lemaradt gyerekkel foglalkoznak még egy kicsit, és nem otthon pénzért korrepetáljak azokat, akikkel az órán időhiányra hivatkozva nem tudtak mit kezdeni. Akik élvezetessé tudnak tenni akár egy unalmasnak látszó tanítási órát is. Még több olyan pedagógus kéne, aki nemcsak büntet, hanem jutalmaz is. Aki nem akarja minduntalan felsőbbrendűségét fitogtatni. És még sorolhatnám. Nem könnyű a mai gyerekekkel bánni. Ez igaz. De ha valaki megtalálja velük a közös hangot, akkor együtt tudnak majd szárnyalni. És megéri, hig�gyék el! Mert nemcsak bosszúságot tud ám okozni az a „büdös kölök”, hanem örömöt, sok-sok szép percet is. Kívánom, hogy rengeteg többlet pedagógus kerüljön erre a pályára, akik talán meg tudják majd változtatni a mostanra reménytelenné vált helyzetet, és akik vissza tudják adni a tanárok becsületét, e gyönyörű hivatás megkopott fényét. 17
Pszichológia
Katedra
Illusztratív rajzok – asztmás csoport
Harmonikus családrajz
Az asztma lélektana
az anya-gyermek kapcsolat tükrében Tanulmányomban a pszichoszomatika és a kötődéselmélet kettős szemüvegén keresztül egy főként testi tünetekkel megnyilvánuló betegséget, az asztma bronchialét vizsgáltam a kapcsolati dimenzió mentén. Asztmás gyermekek édesanyjukhoz való kötődési vizsonyát, illetve érzelmeik kifejezésének mikéntjét vizsgáltam. Kötődéselméleti szempontból számomra legérintettebbnek tűnő betegség, mivel a világgal való kapcsolatunk, életben maradásunk legalapvetőbb formája a lélegzés, melynek működési zavara az asztma egyik domináns tünete. Izgalmasnak tűnt számomra összekapcsolni a betegséget az anya-gyermek kapcsolat témakörével. Anyai és gyermeki oldalról egyaránt szeretném megismerni, hogyan élik meg az egymással való kapcsolatot, milyennek észlelik a kötődést, egymást. Kapcsolati szempontból mit jelent számukra a betegség, milyen befolyással bír a mindennapi életben megjelenő anya-gyermek szituációkra, miben okoz nehézséget, miben gazdagítja a kapcsolatot.
Vizsgálatom bemutatása Munkám során az asztmát jellemző anya-gyermek kapcsolat mélyebb dinamikáját kívántam vizsgálni. Arra voltam kíváncsi, van-e különbség az asztmás, illetve egészséges gyermekek családjukról kialakult képében, az anyához való kötődési mintázatban, a kapcsolat dinamikájában. Tanulmányomban szeretnék rávilágítani egyrészt az asztmatikus tünet érzelemkifejezéssel való szoros kapcsolatára, másrészt az 18
Családtagok elszigeteltsége
Molnár Andrea pszichológus Pedagógiai – Pszichológiai Tanácsadó és Prevenciós Központ Dunaszerdahely, Gyermekpszichológiai és Pedagógiai Tanácsadó, Győri Kistérség
érzelemkifejezés anya–gyerek kötődési mintázatokkal való elválaszthatatlan egységére. Kérdésfeltevésemhez olyan módszereket kerestem, amelyek kellő mértékben strukturálatlanok, teret adnak az egyéni jellegzetességek megnyilvánulásának, és a tudatos kontrollt igyekeznek kizárni, a személyiségi tényezők tudattalan spektrumát ragadják meg. A gyerekek csoportjánál a rajzvizsgálat bizonyult a legmegfelelőbbnek, figyelembe véve, hogy a verbális készségek fejlettsége még nem éri el a felnőttek hasonló szintű kifejezésmódjait. Konkrét célkitűzések Kutatásomban hosszabb ideje bronchiális asthmában szenvedő gyermekek édesanyjukhoz fűződő kötődési mintázatát, illetve érzelemkifejezését vizsgálom, és vetem össze egészséges gyermekcsoport kötődési mintázataival, érzelemkifejezésével projektív módszerek segítségével. A pszichoszomatikus tünet kötődési és családi aspektusainak feltárására a gyermekek esetében a családi tematikát hívó madárfészekrajzot (Kaiser, 1996), és a családrajzot (Harsányi, 1965, Hajnal 1995), valamint a kötődési tematikát hívó anya-gyermek rajzot alkalmazom (Gillespie, 1989, id.: Vass, 2001). A kötődési kapcsolat anyai oldalát a saját összeállítású Anya-Gyermek Kötődés Projektív Képteszt (Molnár, 2006) segítségével mérem, amely azt vizsgálja, hogyan éli meg az anya a gyermekétől való elszakítottságot, il-
letve mennyire képes védelmező szülőként helytállni. A vizsgálati csoport résztvevői a Semmelweis Egyetem I. Gyermekgyógyászati Klinikájának Pulmonológiai és Allergológiai Ambulanciáján kezelt asztmás gyermekek és édesanyja közül kerültek ki.1 A gyermekek kiválasztásánál az a szempont vezérelt, hogy a betegség a gyermek kicsi korától kezdődően fennálljon, rendszeres orvosi ellenőrzés alatt álljon. Vizsgálati személyeim nagy részénél a születés utáni másfél-két évben kezdődtek a tünetek, háromhavonta jártak ellenőrzésre, illetve ha a gyermek tünetei váratlanul felerősödtek, akut rohamok léptek fel. A kontrollcsoportot egy szlovákiai magyar tanítási nyelvű általános iskola diákjai alkották.
Rajztesztek bemutatása A Madárfészekrajz (Kaiser, 1996) Kaiser (1996) eredményei szerint a madárfészek rajzoltatása alkalmas az anya-gyermek kötődés biztonságának vizsgálatára. Ő három szempont alapján értelmezte az általa rajzoltatott madárfészkeket, milyen a fészek környezete, mennyire dolgozza ki a rajzoló a fészket, és mit tartalmaz a fészek (anyamadár, fióka stb.) A fészek környezete a külvilág biztonságát, illetve szorongató voltát jelezheti, míg a fészek kidolgozottsága a családi határok tartalmazó voltára utalhat. Egyértelmű, világos, tisztázott kapcsolatok, egészséges határok tükrözője lehet az aprólékosan kidolgozott, Dr. Mezei Györgyi főorvosnő felkérésére vettek részt a vizsgálatban
1
kiegyensúlyozottságot sugárzó fészek. Az összemosottság, zaklatottság zavart, nem egyértelmű, gyakran változó, fenyegető viszonyrendszert tükrözhet a kusza fészekrajzon. Harmadik szempont, a fészek tartalmának dimenziója arról informál, hogy a gyermek men�nyire érzi elérhetőnek, biztonságot nyújtó, védelmező bázisnak anyját, milyen fantáziái, félelmei vannak a születendő testvérekkel kapcsolatban. Az általa alkalmazott szempontok mellé a színesség dimenzióját speciálisan a vizsgálati csoport jellege okán vezettem be, az asztmások érzelemkifejezésére vonatkozó hipotézisem tesztelése céljából. Feltevésem szerint az érzelemkifejezés, az érzelmi élet milyenségének indikátora lehet a rajzon. A dimenzió a grafit kizárólagos használatától a sok szín használatáig vehet fel értékeket. Az anya-gyermek rajz értelmezési szempontjai Gillespie (1989; idézi Vass, 2001) elsőként vetette fel a családrajzi technikák egyik speciális formáját, az anya-gyermek rajzot. Kutatásai szerint a módszer a kötődési kapcsolat tükrözője, az anyához való viszonyulás indikátora lehet. Segítségével információt kaphatunk a köztük ábrázolt interakcióról, a kettejük közötti távolságról, testi érintkezésről, és egymáshoz viszonyulásról. Vizsgálatomban az asztmás gyermekek és édesanyjuk rajzain feltűnt a kezek jelentősége a rajzokon – gyakori volt a kezek radírozása –, a rajzoló elégedetlen volt a kezek elhelyezkedésével, konfliktust okozott, hogy milyen távolságban helyezze el egymástól a két alak kezét, érintkezzenek-e. A kéz a megkapaszkodás, érintkezés, kötődés szimbóluma lehet, ezért jelentősnek tartottam ezen rajzi jegyek figyelembevételét az értelmezésnél és a két csoport összehasonlításánál. Családrajz értelmezési szempontjai Azt vizsgáltam, a rajzoló hogyan jeleníti meg önmaga helyzetét a családban (édesanyjához való viszonyát közelségét, távolságát), a családtagok kapcsolódásait, továbbá, hogy kiemel-e konfliktusos személyeket (Hárdi 2002, Hajnal 1995).
Anya-gyermek kötődés projektív képteszt (Molnár 2006)2 A Tesztet a TAT (Murray, 1943, In: Mérei, Szakács, 1995; Mérei, A képek megtalálhatóak a szakdolgozatban, ill. a szerzőnél:
[email protected]
2
Pszichológia 1965) elvének mintájára alakítottam ki. Olyan képeket gyűjtöttem össze, amelyek rávilágítanak az asztmás, illetve egészséges anya-gyermek párok kötődésmintázatainak esetleges különbségeire – megragadják a fulladásos helyzet során feltételezetten átélt szeparációt, nehezített kommunikációt, a tehetetlenség és elszakadás élményét, lefedve általános és speciális élethelyzeteket, melyben a gyermek egyedül, az anyával és a család tagjaként jelenik meg. (A teszt technikai részleteinek leírását ld. Molnár, 2006)
A vizsgálat eredményei közül a legjelentősebbek: A madárfészekrajz technikájánál az asztmás csoport tagjai gyakrabban helyezték el fészkeiket védelmező miliőben, szemben a vizsgálati csoport üres térben ábrázolt, védtelen fészkeivel. A körülölelő biztonság, magárahagyatottság érzése jellemezheti az asztmás gyermek helyzetét a családon belül, illetve a család izoláltságát a külvilágtól egyaránt. Egy, a külvilágtól elzárkózó, belül azonban nagyon szoros kapcsolati összetartozással jellemzett családi rendszer tükröződött az asztmás gyermekek rajzain. Ez a struktúra a családi rendszer szintjén általánosságban véve a pszichoszomatikus családokat jellemzi (Onnis, 1993). Eredményeim összhangban vannak Liedtke (1990) eredményeivel is a pszichoszomatikus családok szociális izoláltságával kapcsolatban. Az asztmás csoport gyermekeinek anya-gyermek rajzain több esetben jelent meg a kezek hiánya, hát mögötti és radírozott kezek, ami a kapcsolódással, kötődéssel kapcsolatos konfliktust jelzi. Gyakoribb volt az asztmás csoport rajzain az anya-alak radírozása. Az érték ugyan nem szignifikáns, de mégis figyelemre méltó, mivel szintén utal az anyával kapcsolatban megjelenő tudattalan konfliktusra. Az asztmás gyermekek családrajzain több esetben jelent meg izolált alak, szem, száj nélküli arctalan figura, dühös, szomorú arckifejezés, felvont szemöldök. A jelek a családdal kapcsolatos konfliktusterheltségre utalnak, az asztmás tünet a család kapcsolati és kommunikációs rendszerének szimbolikus megjelenítője (Onnis, 1993). Az asztmás gyermekek anyáinak csoportjában, minél biztonságosabbnak észlelte az anya a családi „fészket”, annál kevésbé konfliktusterhelten áb-
rázolta a kezeket, annál kevésbé fordult elő a kezek hiánya, hát mögé rejtése, vagy radírozása. Valamint, annál hangsúlyosabb volt, hogy az anya tartja a gyermeket, lehet rá támaszkodni, képes felvállalni az egészséges irányítás szerepét. Az egészséges családok rajzain gazdagabb színhasználatot figyeltem meg, ami utalhat arra, hogy a megfelelő érzelemkifejezés csupán egy biztonságosnak észlelt családi környezetben lehetséges, ahol a családi közeg nem tiltja a negatív érzelmek kifejezését, azokét az érzelmekét, amelyek veszélyeztethetik az abszolút egység látszatát.(Onnis, 1996).
Az anya-gyermek kötődés projektív képteszt eredményei
(illusztrációs felvéte)
Katedra
Az asztmás gyermekek édesanyái történeteiben sokkal több esetben jelent meg a kórház téma. A szülői szeparációs szorongás, a gyermek elvesztésének félelme ezeknél az anyáknál fokozottan a gyermek betegségével kapcsolatban jelentkezik. A váratlan rohamoknak való kiszolgáltatottság kontrollvesztés, kétségbeesés állapotát eredményezheti náluk, a gyermek elvesztésének félelmét. Az asztmás gyermekek anyái nagyobb mértékben látták kilátástalannak a képekre született történeteik megoldását. Ebből következhet, hogy a szülői ráutaltság helyzeteiben nem érzik magukat elegendően erős támasznak, biztonságos bázisnak gyermekük számára. Az asztmás gyermekek anyái több esetben zárták negatív megoldással történeteiket, illetve még gyakrabban kerülték bármiféle megoldás adását, szemben a kontrollcsoport pozitív történetzárásával. A kapott eredményeim jelzik, hogy a gyermektől való elválás, a gyermek egyedül hagyása sokkal inkább vált ki tehetetlenséget az asztmás gyermekek édesanyáiban, mint a kontrollcsoportban. Az eredményekből feltételezhetjük, hogy az asztmás gyermekek anyáinak nagyobb nehézséget okoz a frusztrált gyermek megnyugtatása, támogatása, nyugodt helyzetben azonban nem jelenik meg ez a probléma. Minél közelebb észleli a gyermek édesanyját érzelmileg, annál képesebbnek érzi magát az anya a szülői szeparációs helyzetek kezelésére, gyermeke egyedül hagyásának elfogadására. Minél inkább érzi képesnek magát a helyzet megoldására az anya, annál inkább érzi magához őt érzelmileg közel gyermeke. Az életben felmerülő krízishelyzeteket megoldani képes anyát 19
Pszichológia támogatónak éli meg, akire biztonságosan rá lehet hagyatkozni, aki mellett gyermeknek lehet maradni. A problémahelyzeteket kilátástalannak megélő, a gyermektől érzelmileg távol maradó anya a bizonytalanság és elveszettség, valamint önbizalomhiány érzését kelti a gyermekben, esetleges önvádlások, önmagával való elégedetlenség jelenhetnek meg nála.
Az eredmények összefoglalása – végső következtetések A rajztesztek eredményei megerősítették a korábbi kutatások során is tapasztalt bizonytalan, szorongó kötődési mintázatot az asztmás csoportban (Kaiser, 1996). Elemzésemben az asztmás csoport esetében a bizonytalan kötődésnek egy differenciáltabb formáját, az ambivalens kötődést tudtam azonosítani, ami rárímel az asztmás betegeknél korábban azonosított anyjukhoz fűződő extrém mértékű függőségi konfliktusra – a védettség iránti vágy és a fullasztó közelségtől való félelem együttesen jelenik meg náluk (French és Alexander 1941, Id.: Kulcsár, 1994). A sivár környezet, és ezzel együtt a telített fészek jelezheti a külvilág felé irányuló elszigeteltség érzését, valamint érzelmi elzárkózást, miközben a tagok – elsősorban az anya és gyermeke – összetartó egységben kapaszkodnak össze. Az abszolút egység „megfojtó” igénye, amely a tagok szabadságát is korlátozza egyben, szemléletesen jelenik meg a családrajzokon is (minden családtag fogja egymás kezét). Az Anya-Gyermek Kötődés Projektív Képteszt segítségével sikerült mélyebben megragadni a konfliktusterhelt kötődési kapcsolatot az anyák esetében is, megérteni a domináns, túlóvó anyai viselkedés feltételezett háttérdinamikáját. A konfliktusterheltség a vizsgálati csoportban gyakran a kórház, betegség tematikájával karöltve jelent meg, ami arra utalhat, hogy az anyai bizonytalanság, szerepükben való kételkedés hátterében a betegség befolyásolhatatlanságából eredő kiszolgáltatottság érzése, állandó készültségi állapot áll. A szülői szeparációs szorongás, a gyermek egyedül hagyásának, elvesztésének félelme is a betegséggel kapcsolatos helyzetekben jelent meg hangsúlyozottan. A szeparáció pillanata is konfliktusterheltebb volt az asztmás gyermeket nevelő édesanyák számára. Ez magyarázhatja a külvilágtól való elzárkózó viszonyulást, a túlvédést. 20
Katedra Az eredmények rávilágítanak az anya-gyerek kapcsolaton túlmutató családi tényezők fontosságára a betegséggel kapcsolatban. A betegség dinamikájának megértéséhez elkerülhetetlen a családi jellemzők figyelembe vétele. A rajztesztekben kapott eredményeim szerint az anyák és a gyermekek is alacsonyabb mértékű érzelemkifejezésről tanúskodtak a kontrollcsoporthoz képest. Ez cáfolja, hogy egyéni jellemzőkről lenne szó, és alátámasztja egy korábbi vizsgálat eredményeit (Tóthné, 1991), mely szerint az érzelemkifejezés (düh, meglepetés, öröm) gátlása a kapcsolati dinamikából ered. A nyílt kommunikáció, szabad érzelemkifejezés gátoltsága feltételezhetően az általam vizsgált csoportban is jellemzi a családi rendszer működését, az ez elleni védekezés lehet a fulladás tünete (Onnis, 1993). A saját összeállítású kötődésspecifikus projektív képteszt eredményei jól illeszkedtek a kötődést vizsgáló rajtesztek eredményeivel. Igazolódni látszik, hogy a módszer használható a kötődés dinamikus mozzanatainak feltárására, és a családi kapcsolatok vizsgálatára felnőttek és gyermekek esetében. Jelen vizsgálatot nagyon speciális, kis mintán végeztem, de érdemes lenne kipróbálni a képeket más területeken, nagyobb mintán a kötődés specifikus jegyeinek részletesebb feltárására és azonosítására. Fontos kutatási téma lehetne még a családi kapcsolatokat kiegészítendő az a terület, amely az apák szerepét vizsgálja a beteg gyermeket körülvevő családi miliőben. A kötődés- és családkutatások rámutattak, hogy a gyermek mindkét szülővel kialakít egy sajátos kötődési mintázatot (ld. még Dániel, 2009 tanulmánya ebben a kötetben). A gyermek anyával való kapcsolatának konfliktusterheltsége nem független az apához való kötődési kapcsolat milyenségétől, és a két szülő közti kapcsolati dinamikától sem. Egy passzívan visszahúzódó apa erősítheti az erőteljes anyai domináns viszonyulást gyermekéhez (Liedtke, 1990).
Irodalom Békei M. (1998): Pszichoszomatikus zavarok gyermek- és serdülőkorban. Párbeszéd Kiadó. I. kötet. Cassibba R., Bruno S., Coppola G. (2004): Attachment of Mothers and Children with Recurrent Asthmatic Bronchitis. Journal of Asthma, Vol. 41, No. 4, pp. 419-431. Cziegler O. (2005) Pszichológiai gondo-
zás a gyermekgyógyászatban. In: Kopp M., Orvosi pszichológia. Budapest, Medicina Kiadó, X.9 fejezet Cole M., Cole S.R. (2001): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó. Budapest. Dahlke,R. (1996): A lélek nyelve a betegség. Magyar Könyvklub. Budapest.Vol. 2228, 304-306. DÁNIEL R. A családi rendszer és a kötődés összefüggései. Ebben a kötetben. Demcsákné Kelen I. (1982): Pszichoszomatikus zavarok gyermek- és ifjúkorban. Medicina Könyvkiadó. Budapest. Hajnal Á. (1995): A rajzvizsgálat helye a pszichodiagnosztikában. Magatartástudományi Füzetek 2., SOTE Magatartástudományi Intézet Végeken Alapítvány. Hárdi I. (2002) Dinamikus rajzvizsgálat. Budapest, Medicina Kiadó. Harsányi I. (1965): Iskolások családrajza mint a családi relációk és az önértékelés feltárásának eszköze. In: Pszichológiai tanulmányok VIII., Akadémiai Kiadó. Budapest. Kaiser, D. H. (1996): Indications of attachment security in a drawing task. The Arts in Psychotherapy. 23, 333-340. Kulcsár Zs. (1994): Az asztma pszichoszomatikájáról. In: Pszichoszomatika. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest. Vol. 171-199. Lázár I. (2005): Pszichoneuroimmunológia. In: Kopp M., Berghammer R. (szerk.) Orvosi pszichológia. Medicina Kiadó. Budapest. X. fejezet. Léder R. (2005): Gyermek- és serdülőkori pszichoszomatikus és magatartás zavarok. In: Kopp m. - M., Berghammer R. (szerk.): Orvosi pszichológia. IV..2..1. fejezet. Liedtke, R. (1990): Socialization and Psychosomatic Disease: An Empirical Study of The Educational Style of Parents with Psychosomatic Children. Psychotherapy Psychosomatic; 54: 208-213. Litvainé Achim G. (1974): Asztmás betegek személyiségvizsgálata. Doktori disszertáció. ELTE. Mérei F., Szakács F. (1995): Klinikai Pszichodiagnosztikai Módszerek. Medicina Könyvkiadó. Budapest. Mérei F. (1964): Útmutatás a „Thematic Apperception Test” klinikai alkalmazásához. In: Pszichodiagnosztikai Vademecum 6. ; OIE Molnár A. (2006): Az asztma lélektana az anya-gyerek kapcsolat tükrében.Szakdolgozat PPKE. Onnis, Luigi (1993): A pszichoszomatikus zavarok rendszerszemlélete. Családterápiás sorozat III. Animula. Budapest. Tóthné Oláh K. (1991): Az asztmás gyermekek érzelmi sajátosságainak vizsgálata. Szakdolgozat ELTE. Tiringer I. (2003): A modern pszichoszomatika elmélete és gyakorlata. In: Kállai János, Kézdy Balázs (szerk.) Új távlatok a klinikai pszichológiában. Új Mandátum. Budapest. Vol. 127-143. Vass Z. (2001): A kinetikus családrajz. Magyar Pszichológiai Szemle, 56: 104-135.
Katedra
A hópárduc
Beszámoló
Janković Dóra (VIII. osztály)
a Selye János Gimnáziumban Ismét egy különleges személyiség látogatott el iskolánkba, a Selye János Gimnáziumba, az ismert és elismert Erőss Zsolt. Az igazgató, Andruskó Imre ezúttal egy olyan ember előadásával kívánta megörvendeztetni diákjait – pontosabban a negyedik évfolyamot–, akinek elhivatottsága és életszemlélete példaértékű lehet. Így március 21-én alkalmunk adódott megismerni Magyarország vezető expedíciós hegymászóját. Erőss Zsolt Csíkszeredán született, majd fiatalkorát Gyergyószentmiklóson töltötte. Első ízben tizenhárom évesen mászta meg a Békási-szoros szikláit, majd két röpke év elteltével már a Kolozsvári Akarat Egyesület leigazolt tagjaként hódolhatott szenvedélyének. Ez idő tájt sikerült bejárnia Erdély főbb magashegyeit. Az előadás során elbeszélte, hogy vált egy kedvtelésből hivatás, életfilozófia és a Minden. Megtudhattuk, hogy segítette karrierjét az 1988-as kitelepülése Magyarországra, mely magában hordozta a rejtelmes Tátra lehetőségeinek megismerését is. Ekkor már tudni lehetett, mi lesz a következő nagy lépés Erőss Zsolt életében. 1990-ben lehetősége adódott egy expedíciós mászás keretein belül eljutni az Elbrusz nyugati csúcsára. Egyértelművé vált, hogy felfedezték a jövő nagy hegymászóreménységét, aki nemcsak ambíciójával, hanem tehetségével is lenyűgözte környezetét. Erőss Zsolt lehetetlent nem ismerve vette az akadályokat, és csak a cél lebegett a szeme előtt: új helyeket megismerni, látszólag elérhetetlen csúcsokat elérni és mászni, mászni és mászni
egyre magasabbra. Alig huszonöt esztendősen elérte a Parimban lévő Lenin csúcsot, mely 7134 méter magas. Sikereit azonban testi adottságainak is köszönheti, vallja Erőss Zsolt, hiszen mint kiderült, remekül bírja a magasságot és akklimatizálódása is kitűnő. 1996-ban tagja volt az első Magyar Mount Everest Expedíciónak, ahol nagyrészt ő építette ki a magashegyi táborokat és két alkalommal is megtámadta a csúcsot. Először a Nagy-kuloárból egyedül, majd a kialakított úton Reinhard Wlasichal, aki a 8300 méter magasban lévő csúcstámadó táborban sajnálatos körülmények között meghalt. Ebben az időben expedíció expedíciót követett, siker és kudarc váltották egymást, s mindez hozzájárult a mentális felnőtté váláshoz, a megerősödéshez, melyre mindenképp szükség van egy ilyen embertpróbáló és kemény extrémsportban. Az előadás során kihangsúlyozta, hogy aligha van fontosabb a mindent felülmúló akarva akarásnál, a kitartásnál és az ambíciónál. Ennek ellenére, sokszor került már olyan helyzetbe, hogy fel kellett adnia a célját, hiszen az adott szituációban nem engedhette meg magának, hogy veszélyeztesse önnön, illetve mások tepsi épségét. Ahogy azt elmondta, a legnehezebb talán adott időben felismerni, tudni elfogadni, hogy az ember nem mehet tovább. Erőss Zsolt elszántsága meghozta a sikereket, hiszen a kilencvenes években Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Tadzsikisztánban, Pakisztánban, Tibetben, Indiában és még sok helyütt jutott fel hegymászók szá-
mára elérhetetlennek tetsző csúcsokra. A Mount Everest meghódítása azonban még mindig célként lebegett szemei előtt. 2001 őszén elmondása szerint egy nagyszerű csapat állt össze, de sajnos az időjárás meghiúsította a csúcstámadásaikat és egy barátot is elveszítettek dr. Gárdos Sándor személyében. Egy évvel később egy újabb lehetőség adódott, és ezúttal Erőss Zsoltnak sikerült első magyar állampolgárként elérnie a 7960 méter magas csúcsot. Magyarország legelismertebb hegymászója őszintén és nyíltan vallott a Selye János Gimnázium diákságának a 2010-ben történt magas-tátrai szerencsétlenségről. Egy lavinabaleset következtében mindkét lába eltörött, s a szövődmények elkerülése érdekében fél lábát amputálták. Erőss Zsolt cáfolta a média által köztudomásra juttatott híreket, miszerint ő abbéli megfontolásból döntött az amputáció mellett, hogy továbbra is hegymászóként élhessen. Azt mondta, ez az orvosok döntése volt, számára pedig maradt a belenyugvás. Ennek ellenére nem tört össze, hiszen azzal, hogy egy ilyen hivatást választott, a felelősséget is vállalta, hogy egy ilyen esemény bekövetkezhet, és nincs oka panaszra, hiszen mindent megtesz azért, hogy a baleset előtti aktív életét folytathassa. Erőss Zsolt életébe pedig beletartozik a nyolcezer méter magas hegyek megmászása is. Így történt, hogy két hónappal az amputáció után Erőss Zsolt talpra állt. Mosollyal az arcán mesélte, hogy tanultak meg ketten járni kislányával, az akkor kétéves Gerdával. Egy expedíciós hegymászó számára hatalmas tragédia lehet egy láb elvesztése, de az életörömöt sugárzó Erőss Zsolt derűlátása határtalan volt. Megvallotta, sokszor nem volt könnyű, a könnyebb csúcsok elérése is hatalmas fájdalommal járt, de mindent kárpótolt a tudat, hogy képes legyőzni minden akadályt és elérni az elérhetetlent. Mindent elsöprő lelkesedését pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy évvel a balesete után elindult, hogy megmássza a Himalájában lévő 8516 méter magas Lhoce csúcsot, melyet sikeresen teljesített. Az előadás interaktív jellege még jobban hozzásegített ahhoz, hogy a diákság megismerjen egy nagyszerű embert, akinek nemcsak az élete, hanem az élethez való viszonya is példamutató. A kérdésre, miszerint, mit érzett az amputációt követően, csak annyit felelt, örült, hiszen életben maradt. Így vált mindenki számára egyértelművé a Selye János Gimnáziumban, hogy erős sok mindenki lehet, de Erőss csak egy. 21
Múltidézés
Katedra Stirber Lajos
A Komáromi Magyar Gimnázium
a zenére és zenével nevelés tükrében (1938–1944) „Szeptember 29-én, a müncheni határozat után fellélegezhettünk valamennyien.” (Dr. Hajdu Lukács)
A felszabadult tanári kar. (1938)
A fenti idézet Dr. Hajdu Lukács – A Komáromi Szent Benedek-Rendi Kat. Gimnázium Évkönyve az 1938-39. iskolai évről című kiadvány – Emlékezzünk! című írásából való. Csakúgy a következő sorok is: „Eljött november 2-a, a bécsi döntés napja, majd november 6-a, amelyen a Kormányzó Úr Őfő-
22
méltósága vitéz hadserege élén bevonult Klapka városába, (...). Újra hallom a szavát: ... Köszöntöm Komáromot, ezt a magyar emlékektől megszentelt várost, (...). Köszönöm a város falai közül a Felvidék hűségét, szeretetét, kitartását és kiváló vezéreinek a feltámadásba vetett rendíthetetlen hitét. Régvárt örömünne-
A kötelező tárgyak óraszámát az alábbi táblázat mutatja
pe ez a mai nap igazságunk győzelmének, amelyben fanatikusan hinni és törhetetlenül bízni egy pillanatig meg nem szüntem.” Az Évkönyv, I. Az iskola története a lefolyt évben című fejezetében olvasható: „Az elmúlt iskolaév intézetünk életében is tíz hónapos nagy ünnep volt, a felszabadulás örömös ünnepe. (...) Az örök emlékű nov. 6-tól a karácsonyi vakációig alig van nap ünnepély nélkül. (...) A fényes ünnepségek, tömeges látogatások sok időt elvesznek ugyan a tanulótól, de ezeknek hatása alatt nyer reális alapot lelkében a nemzeti összetartás, a fajszeretet, a nemzeti öntudat érzése. S aztán az első szabad karácsony után szép lassan elhalkul a mámor… (…) Az ifjú lelkek mélyén erjedni kezd a sok érzelem, egyre komolyabbá válik a munka…”. A „Tanulmányi állapot” alcím alatt olvasható: „A tanítás 1938. nov. 6-ig a cseh tanterv szerint folyt. A felszabadulás után nyomban áttérünk a magyar tantervre…”. Ahogy a táblázatból is kitűnik, az Ének az I. és II. osztályban kötelező tantárgy lett, heti 2 órában Sendlein János karnagy, tanár tanítja. A „zene és ének” a nem kötelező rendkívüli tantárgyak között is szerepel, heti 2 órában Krizsán József zenetanár viszi. A zenére, s a zenével való nevelésre továbbra is az ifjúsági egyesületek, Mária-kongregáció, a Czuczor Gergely-önképzőkör, a Jókai-cserkészcsapat, az ének- és zenekar működése, azok rendezvényei, és a gyakori iskolai ünnepélyek alkalmai teremtettek feltételeket, adtak lehetőséget. Az intézményben – annak bezárásáig, 1944. március 31-ig – gazdag zenei élet zajlott. Annak prezentálására következzen néhány kiemelésre kínálkozó példa. Az Évkönyv, Iskolai ünnepélyek című fejezetéből idézem: „Ápr. 15-én tartottuk intézeti felszabadulási ünnepélyünket, amelynek műsora ez volt: 1. Erkel: Himnusz. Játssza a zenekar. 2. Dr. Borka Géza: Prológ. Szavalja Sipos Klári, I. B o. t. 3. Kodály Zoltán: Ének Szent István királyhoz. Énekli a vegyeskar. 4. Magyar Hiszekegy. Szavalja a szavalókórus. 5. Dr. Borka – Sendlein: Felvidéki imádság. Énekli a vegyeskar. 6. Ketélybey: A kolostor kertjében. Játssza a zenekar. 7. Bárdos Lajos: Zsoltárkánon. Énekli a vegyeskar. 8. Ábrányi: A magyar nyelv. Szavalja a szavalókórus. 9. Kodály Zoltán – Geszler Ö.: Magas a rutafa… - Bartók B. – Sendlein: Komáromi kikötőbe… - Kodály Z. – Gessler Ö.: Szánt a babám…Énekli a vegyeskar. 10. Hubay Jenő: Horthy – induló. Egressy: Szózat. Játssza a zenekar.”
Katedra
Múltidézés
Felvidéki imádság 1938. április 23. Budapest. „Gimn. zenei életünk kimagasló eseménye volt a XVII. Országos Középiskolai Dalosünnepélyen való szereplésünk, ahol zenekarunk és vegyeskarunk a fenti ének- és zeneszámokat adta elő. Nagy sikerrel. Ez alkalomból a zenekart Krizsán József zenetanár tanította be és vezette, a nagy énekkarból pedig Sendlein János énektanár állított össze 40 tagú válogatott vegyeskart, amelyet ő tanított be és vezetett. (…). Ezen szereplésünkért az Országos Középiskolai Dalosünnepeket Rendező Bizottság legteljesebb elismerését fejezte ki és emlékoklevelét küldte el.” Az „Ének- és zenekar” című fejezetben olvashatjuk: „A lelki nevelés fontos kiegészítő része volt ez évben is az intézetünkben működő ének- és zenekar. Célja volt, hogy az ifjúságnak alkalmat adjon a zeneművészet terén is az önművelésre és nyilvános fellépésre.” A kórus és zenekar állandó szereplője volt az iskolai
ünnepélyeknek. Ünnepélyt tartottak: október 6-án, az aradi vértanúk emlékére; november 5-én, Szent Imre ünnepély; december 8. -9. -10-én: Nyilvános iskolai ünnepély, a következő műsorral: 1. Liszt: Ave Maria – énekelt a válogatott vegyes kar Sendlein J. vezetésével; 2. Burnett – Hajó I.: A kis lord, színmű 3 felvonásban. 3. A felvonások között, Krizsán József vezetésével közreműködött a zenekar, elhangzott: Myddleton: Phantom Brigade, Tosselli: Szerenád, Fucsik: Schneidig M., induló. December 8-án, a Szülői szövetség díszgyűlése Gidró Bonifác volt igazgatót, tanügyi főtanácsos búcsúztatása. Március 1-jén, „Megemlékezés Horthy Miklós kormányzó urunk 20 éves jubileumáról.” Március 15-én, „Hazafias ünnepély”. Június 2-án, a 113-as Jókai cserkészcsapat fogadalomtétele. Műsor: 1. R. Phankett: Cornevillei harangok. Ábránd. – játszotta a gimná-
zium zenekara, karnagy Krizsán József. 2. Az újoncok fogadalomtétele és az emlékérmek kiosztása. 3. Sendlein J.: Gyermek – Simphonia I. tétele. A szerző vezényletével játszotta a gimnázium alkalmi zenekara. 4. Tábori P.: Tábortűz, előadta a cserkészek szavalókórusa Sendlein J. „cst” vezetésével. 5. Vecsey F.: Valse Triste. Dosztál M. hegedűszólóját, Almay B. kísérte zongorán. 6. Sik Sándor: A cserkészek, szavalta Getrgelygeby Z. VIII. o. t. 7. Bírósági jelenet, előadók: Harmos R., Mojszos I. és Németh A. VII. o. tanulók. 8. Wagner: Jönnek a bosnyákok. Induló. Játszotta a gimnázium zenekara, Krizsán József vezényletével. Az 1940-41. tanévben az ének-zene tanítását továbbra is Sendlein János és Krizsán József tanár urak látják el. Az intézet vegyes karában 52-en énekeltek. Zenekara 26 tagot számlált, melynek új tagjai: hegedűsök: Langsádl József IV. o. t., Hüttinger Béla III. o. t., Balogh Dénes és Simkó Mihály II. o. t.; kisbőgő: Reviczky István VIII. o. t.; klarinét: Benc Béla VII: o. t.; II. trombita: Kányai István VI. o. t.; tenor puzon: Reif Kurt IV. o. t.; ütőhangszerek: Hódy János VI. o. t.; harmónium: Somogyi Szilveszter V. o. t. „A Nagy Intézeti Zenekaron” kívül Varjú Pál VII. o. t. megalapította az ún. „Önképzőkör zenekar”-t, melynek tagjai a következők voltak: Varjú Pál VII. o. t., a zenekar vezetője és prímhegedűse, Zsolnay Olga V. o. t. (zongora), Szládek János, Szilárd László, Sztranyovszky István, Szilvássy László VI. o. t. (II.hegedű), Reviczky István VIII.o.t. (kisbőgő), Füssy László VII. o. t. (nagybőgő), Reif György VII. o. t. (I. trombita), Kányai István VI. o. t. ( II. trombita), Bene Béla VII. o. t. ( klarinét), Somogyi Szilveszter V. o. t. (harmónium), Hódy János VI. o.t. (ütőhangszerek), Chemez Gyula V. o. t. (tangóharmonika). (…). Május 11-én a zenekar búcsúhangversenyt adott a díszteremben. A műsoron Suppé, Waldteufel, Strauss és Lossa művei szerepeltek, valamint modern operettszerzők táncdarabjai.” A zenekar az év folyamán kb. 40 „modern” slágert játszott tánchoz. Az 1941/42-es tanév kiemelkedő eseménye, a Palkovich Diákotthon 20 éves jubileumi ünnepélye, amelyet március 8-án tartottak az ének- és zenekar közreműködésével. „Műsora: 1. Himnusz. Játszotta a gimnázium zenekar Krizsán József vezetésével. 2. Dr. Borka Géza: A jó szívek köszöntése. Előadták a Diákotthon gimnazista növendékei. 3. Pataki Maurus: Palkovich – Diákotthon induló. Játszotta a gimná23
Múltidézés zium zenekar. 4. Emlékezés. Elmondta: Pataki Maurus bencés tanár, a Diákotthon igazgatója. 5. Liszt: XIV. rapszódia. Wagner – Liszt: Fonódal. Schubert: Desz-dur Scherzo. Zongorán játszotta Scheller Erzsébet székesfehérvári gimn. VII. o. t. 6. Köszöntő. Elmondta: Vért Vince, a Diákotthon volt növendéke. 7. Hassler: Ünnepre jöttünk. Kodály: Ah, hol vagy magyarok... Énekelte a gimnázium válogatott vegyeskara Sendlein János énektanár vezetésével. 8. Rachmaninoff: Cis moll prelude. Mendelssohn: Rondó capriccoso. Zongorán játszotta: Scheller Erzsébet. 9. Magyar népdalegyveleg. Fuvolán játszotta: Pataki Maurus a gimn. zenekar kiséretével. 10. Magyar Hiszekegy. Játszotta a gimn. zenekar.” Az énekkar 62, a zenekar 21 tagból állt. Az Önképzőköri zenekart Varjú Pál VIII. B o. t. vezette; új tagok: Kovách Anna VIII. A o. t. és Schindler Ilona V. A o. t. (zongora). A zenekar állandó szereplője volt az önképzőköri gyűléseknek. Fellépett a Jókai-cserkészcsapat által rendezett „Honvéd műsoros délután”, a sebesült honvédeknek adott műsorban. Május 13-án megtartotta hagyományos búcsúhangversenyét az iskola dísztermében. Műsorát Kéler B., Strauss J., Lehár F., Myddleton, Curtiss, Denza, Dostal, Herman zenekari szerzemények mellett hangszerszólók, kamarazene, ének- és jazzegyüttes tették változatossá. „Az önk. Kamara-trió (Dontál M VI. o. t., Varjú Pál VIII. o. t. hegedű, Kovách Anna VIII. o. t. zongora) előadta Vivaldi: Concerto grossoját.” Az ifjúsági énekkar – heti 3 órában, 2 csoportban – felkészítői Krizsán József és Pataki Maurus tanár urak voltak; az énekés zenekarvezető Krizsán tanár úr volt. Az 1942/43-as tanév. Évkönyve szűkszavúbb az előzőeknél. Adatok a tanév történetéhez című fejezetéből idézem: „Megvált intézetünktől 3 évi értékes működés után Sendlein János zeneiskolai igazgató, (…). Haza került 8 hónapi arcvonalszolgálat után Sümegh Lothár tart. Tábori lelkész, tanár.” A Tanári testület névjegyzéke – iskolai munkaköre című táblázatban az ő neve mellett található: ének I. A, I. B, II. A, II. B (2-2 óra), III. A, III. B (1-1 óra). A rendkívüli tárgyak tanárainak nevei között van Krizsán Józsefé – a zene és műének tanáráé is. „Az intézet fiútagjaiból alakult vegyeskar 101 énekesből állt. Szerepelt az intézet ünnepélyein és az istentiszteleteken. Kézikönyvül használta a Harmonia Sacrát, Opus Deit és a Magyar Kórus kiadványait. Tanult gregorián énekeket, vegyeskari egyházi énekeket, azonkívül Bárdos és Kodály feldolgozásokat. Az énekkar vezetője: Sümegh Lothár. Az ifjúsági zenekar, mely 17 tagból állott, 24
Katedra Krizsán József zenetanár vezetése alatt működött, és részben iskolai ünnepélyeken, részben a városi jótékony egyesületek által rendezett ünepségeken a következő zenedarabokkal szerepelt: Kemptner: Magyar ábránd, Chopin: Gyászinduló, Fall: Fiatalság előre, Raff: Kavatina, Liszt: Szerelmi álmok, Shmith: Katona-induló, Krizsán: Horthy induló, Kienzl: Bibliás ember, Necke: O Sanctissima, Kacsóh: Rákóczi megtérése, Krizsán: Nápolyi dal és Toselli szerenád. A VII. osztály többször rendezett honvéd sebesültjeink részére szórakoztató műsort, melyen ének-zene- és magánszámok szerepeltek. Az 1943/44-es tanévben csak november 1-én volt a Venisante, s november 3-án az első tanítás. „A légi támadás veszélye miatt többször kellett megszakítanunk a tanítást. Sok zavarunk volt a tanárhiány miatt is. (…). Március 31-én váratlanul minden összefoglalás nélkül befejeződött a tanév.” Mindezek ellenére, amíg lehetett, mindenki becsületesen dolgozott. Az éneket Sümegh Lothár tanította, s csakúgy ő volt a 120 tagú vegyeskar vezetője is. A kórus szerepelt az intézet
ünnepélyein és istentiszteletein, a leventeünnepségen március 15-én és a Jókai Egyesület ünnepélyén. A 18 tagú zenekart Krizsán József, az Önképzőkör zenekarát Dostál Miklós VIII. A o. t. vezette. A tanév rövidsége miatt mindössze két iskolai ünnepélyt rendeztek: Szent Margit tiszteletére január 19-én, és Szent Benedek ünnepélyt március 21én. Az elhangzott ének- és zeneművek: Ének Szent Margitról, énekelte az ifjúság; Zongora–hegedű kettős, Dostál M. VIII. o. t. és Schindler I. VII. o. t. előadásában; Ünnepi hangok, zongorán előadta Pataky Magda VIII. o. t.; Pápai himnusz, énekelte az ifjúság; Gounod: Ave Maria, Kregczy: Deserta valles, játszotta a zenekar; Bárdos Lajos: Szent Benedek himnusza, Viadana: Őrvendező zsoltár, énekelte az ifj. vegyeskar. „A jövőre vonatkozóan semmit nem tudunk. Bízunk a jó Istenben, és imádkozunk, hogy védje meg, áldja meg hazánkat és nemzetünket, engedjen bennünket hathatósan dolgozni Magyarországunk jövőjéért.” (Évkönyv. Az intézet története az 1943-44. évben.)
Katedra
Biológia
Utak a labirintusban Már az ókori görögök rájöttek - kik, ha ők nem –, hogy minden valóság valamilyen rendszernek a része. Szokás mondani, hogy a világban rend van, ami azt jelenti, hogy mindennek megvan a maga szokott helye. Mivel ezt az elődeink, ki tudja, mikor, bizony még a görögöknél is előbb felismerték, elkezdtek a gondolkodásukhoz, cselekvéseikhez szabályokat alkotni. Fokozatosan létrehozták, építették az emberi társadalmat, s ezt a cselekvésüket, egészen biztos, sohasem fogják befejezni. Az ember megismerő tevékenységének alapja a (tudományos) kutatás, amit a megismerési vágy, ha úgy tetszik, a velünk született természetes kíváncsiság motivál. (Ne felejtsük el, ennek szolgálatában áll, kellene, hogy álljon, az iskola is.) Az élőlények, különösen a sokféleségük által, ősidők óta magukra vonják (nemcsak!) az ember figyelmét. Akiről biztosan tudjuk, hogy megpróbálta csoportosítani őket, Arisztotelész (Kr.e. 384–322) volt. Megfigyelései juttatták arra a meggyőződésre, hogy az élet sokféle változatosságát „összefüggő sorozatokban lehet elrendezni”. Mégis vagy ezer évnek kellett eltelnie addig, amíg megjelent Karl Linné (1707–1778) svéd botanikusnak 1735-ben kiadott fő műve, a Systema naturae (A természet rendszere), amelyben 4 236 állatot és 8 455 növényt írt le. S ugyanakkor megalkotta a faj fogalmát is. Tévedés lenne azt hinni, hogy közben senki sem foglalkozott az állatok és a növények csoportosításával, csakhogy Linné előtt átütő sikert senki sem aratott. Linné rendszere egységes beosztású mesterséges rendszer volt. Hogy a fajok
Csicsay Alajos
megnevezése egyértelmű és nemzetközileg is érvényes legyen, javaslatára a kettős latin (!) megnevezést vezették be. A tudósok elfogadták, hogy a név első tagja a nemzetség, vagy a nem (genus) neve, ami főnév, a második tagja pedig a fajnév (species), vagyis melléknév kell legyen, például eperfa (Morus alba), mezei nyúl (Lepus europaeus). Nemzetközi megállapodás szerint a botanikai nevezéktan 1753 májusával kezdődött el, a zoológiai pedig 1758. január 1-jével. Linné óta eltelt több mint 120 esztendő, mire 1859-ben Charles Darwinnak (1809–1882) megjelent a közvéleményt alaposan felkavaró, A fajok eredete című műve, amely a rendszerezési szempontokat is új alapokra helyezte. A modern, vagyis korszerű szemlélet a rendszerezésnél, azaz a fajok csoportosításánál, a származástani kapcsolatokat veszi alapul. Ezért a mai rendszertant fejlődéstörténeti rendszernek kell tekintenünk. Mindezek ellenére az élőlények rendszerbe sorolása folytán egyre több zavar fordult elő. Ezért 1901-ben, a Berlinben ülésező IV. Nemzetközi Zoológiai Kongresszus egységes szabályokat fogadott el. Viszont a kutatási eredmények ezekre is rácáfoltak. Az utolsó szabálymódosításra 1953-ban, Koppenhágában került sor, de minden jel arra mutat, hogy ez sem mondható véglegesnek. Hogy miért, annak több oka is van. Az egyik például az, hogy a biológia tudományát – feltehetőleg gyakorlati szempontból – négy részre szokás tagolni: ökológiára, növénytanra (botanika), állattanra (zoológia) és embertanra (humán-
biológia). Az élővilágot pedig két csoportra osztjuk: van a növények országa, vagy birodalma, és az állatoké. Ezek latinul regnumok. Csakhogy azt már Arisztotelész is észrevette, hogy „számos fajtát (Sic) nem lehet teljes bizonyossággal növénynek vagy állatnak nevezni”. Pedig hol volt akkor még a fénymikroszkóp, hogy az elektromikroszkópról ne is szóljunk. Ez utóbbinak köszönhető a sejtmaghártya felfedezése, ami fényt derített arra, hogy a sejtes szerveződést mutató élőlények (nem tartoznak közéjük a vírusok) két csoportot alkotnak. Vannak a prokarióták, amelyeknek a sejtmagjuk nincs hártyával körülhatárolva. Ezeket az ősi szerveződésű élőlényeket két törzs képviseli: a baktériumok és a kékmoszatok. Második csoportba tartoznak az eukarióták, amelyek szintén két csoportba sorolhatók: egysejtűek (növények, állatok, zuzmók és gombák) többsejtű eukarióták (növények és állatok). És hol van az ember, kérdezhetnénk. Bizony ő, vagyis mi biológiailag az állatvilágnak vagyunk a tagjai. Egyes biológusok szerint a pro- és eukarióta – némelyek kariontának írják, talán mert latinul karyonta –, nem rendszertani fogalmak. (Nyugodtan hozzátehetjük, hogy még nem.) Akkor hát melyek a mai rendszertani megnevezések? Javaslom, építkezzünk alulról, legyen kiindulópontunk, ami egyébként is „alapegység”, a faj (species). Utána következnek a nemzetség (genus), a család (familia), a rend vagy sorozat (ordo), az osztály (classis), a törzs (phylum vagy divisio), s végül az ország (regnum). Bonyolítja a dolgot, hogy a felsorolt rendszertani kategóriákon belül léteznek alváltozatok is, alfajoktól egészen az altörzsekig. Végül az ember, nemesítő tevékenysége folytán, létrehozott ún. kultúrváltozatokat, amelyeket fajtáknak nevezünk. Ezeknek fontos szerepük van az állattenyésztésben és a növénytermesztésben, viszont hangsúlyozni kell, hogy nem tévesztendők össze a fajokkal, azért sem, mert elkülönültek tőlük. Miért ajánlatos ezeket tudni? A válasz szinte magától értetődő. Manapság mintegy 400 ezer növényfaj ismert, ebből 210 ezer a virágos növények száma. Ugyanakkor az állatfajok számát 2-4 millióra becsülhetjük. Az egyszerű ember jó, ha pár százat, esetleg ezret ismer közülük. A rendszertani hovatartozásuk a fajok megismerését könnyíti meg. A körülöttünk levő élőlények közötti eligazodás, egyenkénti megismerésük pedig épp olyan esztétikai élményekben részesíthet bennünket, mint az irodalom, a zene vagy a képzőművészet ajándékai, amelyeket a lélek táplálékainak is szokás nevezni. 25
Biológia
Katedra
Van-e ehető giliszta? Napjainkban nagy divattá vált a véleménykutatás. Ám a feltett kérdések között ritkán fordulnak elő az élő természet ismeretére vonatkozóak. Nehezen feltételezhető hát, hogy valaha is valaki kutatta volna, hányféle gyűrűsférget ismernek az emberek. Ha ez mégis megtörténne, nem lenne meglepő, hogy a legtöbben azt válaszolnák, egyet. Legyek egy kicsit rosszmájú, ha egyáltalán eszükbe jutna az az egy is, mármint a földigiliszta. Pedig alapiskolai tananyag. Még kísérleteket is végeznek vele a tanórákon, mozgásának és ingerlékenységének a megfigyelése céljából. Szervezetének csínját-bínját leírja a tankönyv, a gyerekek kívülről fújják, hogy dúclánc az idegrendszere, meg milyen a kiválasztó-rendszere, szaporodása szempontjából pedig hermafrodita. Aztán ha horgászok lesznek, mégis kukacot, hernyót, jobb esetben gilisztát tűznek a horogra, nem eléggé elítélhető módon körömmel szétmarcangolva szerencsétlen állat testét. Úgy lesz ám igazi csali belőle, ha hosszú ideig vonaglik a vízben. Mi, emberek kezdettől fogva megszoktuk, úgy viszonyuljunk a természethez, hogy miből mi, sőt mennyi a hasznunk, és mi az, ami számunkra káros (kártékony), jobb esetben közömbös. De ha már itt tartunk, hadd áruljak el valamit. A földigiliszta nem annyira horgászati szempontból „hasznos”, mint inkább a mezőgazdaságban. 26
Csicsay Alajos
Jó, ha azt is megszokjuk, hogy az élőlényekre, sőt más dolgokra vonatkozó ismereteinket is hasznos (!), ha rendszerbe foglaljuk. Így hát ez esetben is. A gyűrűsférgek (Annelida) altörzsébe mintegy 6 500 faj tartozik. Pár évtizeddel ezelőtt a tananyag a lapos-, hengeresés gyűrűsférgeket (a többit kihagyva), mint rokon fajokat egy csoportba sorolta. Azóta a tudományos besorolás sokat változott, mivel a zoológusok megállapították, hogy fejlődéstani szempontból a gyűrűsférgek, az ízeltlábúak altörzsével együtt, a szelvényezett állatok (Articulata) törzsébe tartoznak. Testfelépítésük szempontjából tehát sokkal fejlettebbek, mint a hajdan vélt rokonaik, de még a puhatestűeknél is. Három altörzsük van. A szóban forgó állatkánk a második altörzsnek (Szín-gyűrűsférgek – Euannelida) második osztályába (Kevéssertéjűek – Oligochaeta) tartozik. Míg a rá hasonlító nadályok (piócák) a harmadik altörzsbe vannak besorolva. A földigiliszták, helyesebb magyar nevükön giliszták (Lumbricidae) családjába tartozó fajok. Közülük eddigi adatok szerint nálunk 53 faj él, legismertebb a földigiliszta (Lumbricus terrestris). A hiedelmekkel ellentétben nem túl gyakori. Ennek ellenére a szerepe nem lebecsülendő a termőtalajban, amit régebben kicsit eltúloztak. Csak figyelmeztetésképpen jegyzem meg, hogy egyes állatok és az ember emésztőrendszerében élősködő bélgiliszták sokkal primitívebb fajok, ezek a
hengeresférgek törzsének tagjai. Tehát ajánlatos a giliszta szóval, mint gyűjtőfogalommal óvatosan bánni. Ha ránézünk egy földigilisztára, nem kell hozzá szakképzettnek lenni, hogy megállapítsuk, a teste gyűrűszerű részekből (szegmentumokból) áll, vagyis szelvényezett. Belsőleg is bizonyos szervei (bélcsatorna, véredényrendszer, kiválasztó szervek, idegrendszer) szelvényenként tagolódnak. Testük kutikulával (hám-, illetve bőrszöveti sejtek rétegével) védett, amely alatt a bőrizomtömlő helyezkedik el. Első szelvényen található az agydúc, a többin pedig a hasdúclánc húzódik végig. Tehát minden porcikája különösen érzékeny. Szervezetének fejlettségére utal az is, hogy keringési rendszere zárt. Csőszerű bélcsatornája a testüregében egyenesen húzódik végig. Emésztőrendszere által tölt be fontos szerepet a növényi maradványok, pontosabban a szerves anyagok biológiai úton történő felbontásában, amit mineralizációnak nevezünk, és ami inkább tudott, a humuszképzésben. Összegezve, korhadt növényi részekkel táplálkozik, melyeket megemésztve ürülékével visszajuttat a talajba. Tevékenységével hozzájárul a talaj morzsalékossá tételéhez, járataival természetes alagcsövezést végez, és mélyen (akár két méterre is lehúzódva) keveri a talajt. Hozzávetőleges élettartama tíz év. Hacsak nem esik áldozatául valamelyik – nemcsak talajlakó – magasabb rendű állatnak (vakond, sün, rigók stb.), mivel fontos helyet tölt be a táplálékláncokban is. Viszont ha elöregedés következtében pusztul el, lebomló teste nagy fehérjetartalmú szerves trágyához hasonlóan hat. Csupán az érdekesség kedvéért hívom fel a figyelmet egy furcsa dologra. Ismeretterjesztő filmeken láthattuk, hogy a Fidzsi- és Szamoa-szigetek bennszülött lakói a tengerparton és a sekély vízben óriási gilisztákra vadásznak, s ha sikerük van, akár a szaftos spagetti szálakat, élvezettel nyeldesik le e számunkra undorító férgeket. Ezek nem mások, mint az ehető paloló (Eunice viridis) petékkel teli egyedei. Ez a „halászás” kicsit hasonlít a lazachalászatra, mivel északhoz kötött. E féregfaj – mellesleg nem rokona a földigilisztának, mert a soksertéjűek családjába tartozik – október és november hónap utolsó holdnegyedében szaporodik, ezért ilyenkor szokták fogni és fogyasztani. Nincs ebben semmi különös. Attól, hogy nem európai gyomornak való, még jó lehet. Gusztus dolga. Gondoljunk csak bele, mi mindent képes megenni az ember. Váljon egészségére kinek-kinek a saját tápláléka!
Katedra
könyvajánló
Új matematikafeladatgyűjtemény
versenyzőknek A Katedra matematikaverseny a szlovákiai magyar iskolák tanulóinak legnépszerűbb matematikaversenye. Népszerűségét az érdekes feladatoknak és tárgyilagosságának köszönheti. A lapunkkal egyidős verseny kezdettől fogva egy levelező részből és egy zártkörű döntőből áll. A levelező résznek öt fordulója van, egy fordulóban egy-egy versenyzőnek általában három feladatot kell megoldania. Az eddig közreadott kb. 600 feladat döntő többsége versenyünk „házi szerzőinek” saját ötletéből vagy más feladványszerzők feladatainak átfogalmazásából született. A levelező fordulók feladatait a Lilium Aurum könyvkiadó két kötetben jelentette meg (Katedra. A levelező matematikaverseny feladatsorai 1995–2005, összeáll.: Horváth Géza, Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2005; Katedra . A levelező matematikaverseny feladatsorai 2005–2010, összeáll.: Horváth Géza, Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2010). A verseny jellegzetessége az országos döntő. Itt ugyanis – az értékelés tárgyilagossága érdekében – a feladatsorokat
Horváth Géza
mindig magyarországi tanár állítja ös�sze. A döntőben a versenyzők öt évfolyamban versenyeznek. Nincs egyszerű dolga a feladatsorok összeállítójának, hiszen évfolyamonként tíz-tíz feladatot (tehát minden évben 50 feladatot) kell kitűznie, és közben figyelembe kell vennie, hogy a szlovákiai matematikatanterv jelentősen eltér a magyarországitól. A döntő feladatsorainak összeállítását egy-két alkalommal elvállalta Újvári István (1996-ban), Róka Sándor (1997-ben és 2001-ben), Brenyó Mihályné és Brenyó Mihály (2002ben). Károlyi Károly ma már a verseny feladatsorainak állandó házi szerzőjévé vált. Először 1998-ban vállalta el ezt a feladatot, 1999-ben és 2000-ben is ő volt a döntő feladatsorainak összeállítója, majd 2003-tól a mai napig egyetlen döntőt sem hagyott ki. A kitűzött feladatsorok egyetlen kötetben nem férnének el. Az 1. kötet már megjelent, most ezt ajánljuk a kedves Olvasó, elsősorban a matematikában tehetséges tanulók és felkészítő tanáraik figyelmébe. Ebben
a kötetben az 5. és 6. osztályosoknak szánt feladatok kaptak helyet, a következőben a Lilium Aurum kiadó 7., 8. és 9. osztályosok feladatsorait adja közre. A kötet első részében az ötödikeseknek szánt feladatsorokat, majd ezek megoldásait, a második részben a hatodikosok feladatait, és ezt követően ezek megoldásait olvashatjuk. Az időközben bekövetkezett tananyag-átrendezés miatt a most megjelent 1. kötetet nagy haszonnal forgathatják a hetedikes-nyolcadikos versenyzők is. Közös tapasztalatunk, hogy a levelező verseny egészséges kutatómunkára, nyugodt gondolkodásra serkenti a tehetséges tanulókat, de a közben igénybe vehető szülői, tanári segítség miatt az így elért eredmények (pontszámok) nem tükrözhetik a valódi sorrendet. Ezért van szükség arra, hogy a levelező versenyben önbizalmat és jelentős feladatmegoldói tapasztalatot szerzett gyerekek egy zártkörű döntőn is bizonyíthassák, mire képesek, ha teljesen önállóan kell gondolkodniuk. A könyv most megjelent első kötete (Károlyi Károly: A Katedra matematikaverseny országos döntőinek feladatsorai, V—VI. osztály. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2012) ebben kíván hatékonyan segíteni. 27
Óravázlat
Katedra
Zmeták Ernő érsekújvári születésű festőművész, grafikus festménye a Nyitra folyó érsekújvári szakaszát ábrázolja (fotó: világháló)
Az érsekújvári vasútállomás épülete (saját fotó)
Helytörténeti osztályfőnöki órák az érsekújvári vízesések bűvöletében Portyára, amolyan délelőtti gyalogtúrára indultam diákjaimmal, melynek interdiszciplináris jellegében környezetismeret, geográfia, történelem és testnevelés, vagyis mozgáskultúra és honismeret rejtőzött. Az ilyen jellegű kirándulásnak is nevezhető osztályfőnőki kedvenc teendőim nagyszerű alkalmat kínálnak a kommunikáció más formában történő kialakítására is. Többéves tapasztalataim azt mutatják, hogy utólag az ilyen eseménydús gyalogtúrák (ha kellőképpen tartalommal meg voltak töltve) rendszerint élményekkel záródtak, és sok-sok évvel később szívesen emlegetett témái a régi diákoknak. Ezért minden osztályom esetében évente legalább egy hasonló gyalogtúrát szervezek. Ezúton egy érsekújvárban lezajlott gyalogtúráról írok. Érsekújvár területe már az újkőkorban lakott volt. A mai város területén elsősorban zselizi típusú kerámiákra találtak, az itteni település lakói növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. A feltárások során találtak itt bronzkori sírokat is. A város a középkor során még nem létezett, így története a területén elhelyezkedő községek történetével egyezik meg. Települést legkorábban a 11–13. században hoztak létre itt. Ezen korai települések közül négy feltártat és történelmileg igazoltat találunk: Nyárhíd, Lék, Gúg, Györök. Ezen településeket 1691-ben csatolták a városhoz. Városi Tanösvény nem létezik ebben a városban, ezért saját útvonalat terveztem be nem hagyományos szakaszok beiktatásával, amelynek a célja bemutatni a települést részben történelmi foszlányok, részben természeti adottságain keresztül úgy, hogy a 28
gyalogtúrát, mozgást kedvelők minél érdekesebbnek, tartalmasabbnak érezhessék a túrát. A 9 km-es körtúra menetideje (tiszta időt számítva) kényelmes tempóban 2,5–3 óra, s javában a város külső, nem beépített részein, főleg a Nyitra-folyó mentén történik, kevésbé szennyezet városi környezetben. Egy kellemes séta keretében ismerkedhetünk meg az itt található nevezetességekkel, és gyönyörködhetünk a Zúgó által nyújtott panorámában. 1. Indulás a vasútállomástól Rögtön e fontos közlekedési csomópont múltjával kezdjük az utunkat. Az egyik korábbi történet vidámabb napokra emlékezteti az érsekújváriakat, míg a másik esemény 20. századi szomorú kimenetelű volt, amire nem szívesen gondol senki,
Patay Péter
napra pontosan 67 évvel ezelőtt történt 1945. március 14-én. Az érsekújvári mostani, új vasútállomás építését 1971-ben fejezték be. Méreteiből kitűnik, hogy jelentős vasúti csomópont, csakugyan mint korábban volt a 20. század kezdetétől, miután megépült az Érsekújvár– Nagysurány vasútvonal. Viszont (talán egyedül a világon) sajátos hangulata volt e helynek. A 19. század második felében az eredeti érsekújvári vasútállomás jellegzetessége lett a helyi cigányzenekar, mely a „Rákóczi-indulóval” fogadta a beérkező és távozó vonatokat. Ez a jó szokás fennmaradt egészen az első világháború végéig, bár a Bach-korszakban be volt tiltva. Az első világháború után a bevonuló cseh csapatok a magyar cigányzenét újra betiltották. 1938-tól aztán 1944-ig ismét játszhattak a cigányok. A világháború után többet senkinek nem jutott eszébe ezen szokás felújítása. Legenda szerint egy újvári származású esztergomi kanonok nagyon szeretett szerenádokat adni. Végrendeletében ezért a vagyonát az újvári muzsikus cigányokra hagyta, akiknek meghagyta, hogy az újvári állomáson mindig cigányzenével fogadják és búcsúztassák az utasokat. Sokan hallották az újvári cigányze-
Katedra nét. Az átutazó perzsa sahnak a perzsa himnuszt is eljátszották. A hagyomány úgy tartja, hogy Erzsébet királyné is átutazott Érsekújváron, és nagyon meghatotta a cigányzene. A második világháborúban a mai szlovákiai városok közül Érsekújvár volt a legbombázottabb város. Angol és amerikai gépek összesen három alkalommal bombázták a várost ebben az időben. Két bombázás volt 1944 őszén, 1944. október 7-én és 14-én. Október 14-én szőnyegbombázással a vasútállomás teljes környékét megsemmisítették. A mozdonyház területén 364 lövedék-krátert számoltak meg. Csak a víztorony maradt meg nagyobb sérülések nélkül, miközben 40 mozdony, 1 370 megrakott vagonnal megsemmisült. A legtragikusabb a harmadik bombázás volt 1945. március 14-én (két héttel az oroszok bevonulása előtt), amikor az angol-amerikai repülők 700 bombát dobtak a városra. A város kétharmad része elpusztult, a bombázások következtében 4 000 lakos halt meg, 6 000 lakos maradt fedél nélkül, 3 394 házból 2 023 lakóház pusztult el. A legtöbb történelmi épület elpusztult, vagy 1945 után lebontották azokat. E szörnyű eseményről a vonatállomás várakozócsarnokának emeleti részében egy vitrinben állandó jellegű kiállítás látható, ahol korhű dokumentumok, tárgyi emlékek mutatják be a tragikus eseményt. A rövid emlékeztető után a három vasutat szolgáló híd alatt indulunk Nyárhíd felé. Erről a városrészről történészek, archeológusok kutatásai alapján vannak ismeretek. Nyárhíd a mai városközponttól 3 km-re északra feküdt. Első említése 1183-ból származik, ekkor a község vámhíddal rendelkezett a Nyitra folyón. A községen haladt át a Via Magna, mely Budát és Prágát kötötte össze. A másik meglévő út észak felé, Privigyére vezetett. Nyárhíd királyi település volt egészen 1245-ig, amikor IV. Béla a kunoknak adományozta. A kunokkal jelentkező problémák miatt 1264-ben a király visszavette a községet, és a csútmonostori Szent Euszták premontrei kolostornak adományozta. 1295-ben Csútmonostor elcserélte a községet Esztergommal. Ettől kezdve az esztergomi érsek tulajdona lett. Az egykori Nyárhíd településrészen rablótámadás során zsákmányolt tárgyak kerültek a felszínre. Vörös égetett kerámiatálakat találtak itt domborműves díszítéssel és növé-
Óravázlat nyi ornamentikával (terra sigilata). Nyárhíd és Udvard közötti gázlónál terült el Györök (néhol Gyorok) település, melynek első említése 1247-ből származik. Nyárhíd (szlovákul Letomostie) peremén található a mesterséges Új Bánya-tó (Nová Baňa), illetve a Kurzweil-tó (más néven Bánya-tó), mely egykor Kurzweil Gáspár, majd fia, Emil téglagyárának agyagbányájaként szolgált. E tó egyben a surányi úttól sincs messze, melyen utunkat folytatjuk kifelé a városból. Előttünk balra megnyílik a széles táj , mely jellegzetesen mezőgazdasággi szántóföldi terület, ahol csak az utak mentén található egy-egy bokor vagy fa. Jobbra a terjeszkedő város legújabb lakóházai szaporodnak gomba módra. Az értékes földtalajok területeit további üzemek mohósága, „területfoglalása” jellemzi. Az út szélén egy kőből készült kereszt is található. Két kilométernyi szakasz után viszont egy kertvárosnak nevezhető terϋlethez érϋnk, ahol ötletes hétvégi házak, nyaralók, mellettük gondozott kis kertecskék, pihenők sokasága van kialakítva. A surányi útról a Nyitra folyó irányába haladva egy további felirat nélküli kőszobor, Nepomuki Szent János hasonló szobrára emlékeztet, sajnos nagyon rossz állagban található (szinte a megsemmisülés határán). További kilométer szakasz után megérkeztünk a Zúgóhoz. 2. A Zúgó lépcsőzetes vízesésnél
Érsekújvár egyik leginkább természetcsalogató látványossága a város peremén elhelyezkedő, romantikus séták színhelyéül szolgáló Nyitra
folyó. A víz mentén kialakított pihenőhelyek nem csak a nyugalmat keresőknek nyújtanak pihentető kikapcsolódást, bőven rendelkezik e lokalitás természetbúvárok számára is ritkaság számba menő látnivalókkal. Ki gondolta volna, hogy vízeséshez hasonlítható képződmény található ebben a városban? A folyó körbejárása során ilyen és hasonló érdekességeket fedezhetnek fel az érdeklődők. A Zúgó fölött a város északkeleti szélében a kertvárostól mintegy 500 méterre a Nyitra folyó két ágra oszlik, a vízesések helyén csatlakoznak össze ismét ezek az ágak, és így alakul ki a kétágú, „V“ alakzatú, lépcsőzetes vízesésrendszer. Ez a mesterségesen kialakított meder elsősorban a vízáradások idején segíti kordában, medrében tartani a folyó vizét, mint ahogy legutóbb is tapasztaltuk 2010 júniusában. Mindamellett a sodrás, a víz esése különös hangerővel adja tudtunkra erejét, nagyságát, s ahogy monumentális ívvel, robusztus, zúgó hangjával tolja maga előtt a víztömeget, egy kissé a Niagara-vízesés jut eszembe. Ezért nevezték el ezt egyszerűen „csak” Zúgónak. Lehet órákon keresztül csodálni a víz, a kövek, szikladarabok együttes hatását, s akárhányszor itt vagyok, mindig szeretem ezt a különös „csendet” ámulni. Nemhiába nevezem csendnek e jelenséget, a környéken halászok is imádnak portyázni. A vízben különféle halfajta kelti fel a halászsportot kedvelők figyelmét, mint például a süllő (Sander lucioperca), kárász (Carassius carassius) és a ponty (Cyprinus carpio). A folyót homokos területek, erdős sztyeppék és ártéri erdők szegélyezik,
A Zúgó (saját fotó)
29
Óravázlat
Katedra
ahol fekete nyár (Populus nigra), szilfa (Ulmus), mézgás éger (Alnus glutinosa), fűzfa (Salix) dominál. A Zúgó környezete alkalmas a pihenésre, a természet megfigyelésére, kikapcsolódásra, különféle játékra, ahol hosszabb időt is el lehet tölteni. Mindezen információkat átadva a diákoknak, szemlét tartott mindenki a terepen, sok-sok fotót készítve vidám csoportokra oszlott a társaság. Előkerült a tízórai, a pihenés és a csevegés ideje alatt már a fényképes prezentációról beszélgettek a gyerekek. Jól „bevett“ szokás szerint megszokták, hogy az egyes osztálykirándulásokon begyűjtött információkat, fényképfelvételeket elektronikus formában az osztály internetes oldalán is közzéteszik, amely egyben osztálykrónikának is szolgál. A visszavezető utat a városba a folyó mentén 2 km hosszban folytatjuk, melynek végén az Udvard felé vezető híd található. A termálfürdő mellett is elhaladunk, ahol Tatarik Emil, az érsekújvári strand alapítójának szobra (Szilágyi Tibor szobrász alkotása) tudtul adja a nyilvános-
ságnak, hogy a strandot 1938-ban alapították. Jelenleg négy medencéje van: úszó-, gyerek-, tornász- és medence. A termálforrás 1400 m mélyről jön 4,5 l/perc sebességgel, és 62°C-os. A strand teljes területe 7,5 ha sok zöldterülettel és díszítéssel. Több sportpálya (röplabda, tenisz, asztalitenisz, kétpályás kuglipálya), minigolf, óriás sakk és gyerekjátszótér is van a területén. A nyári időszakban különböző koncerteket és rendezvényeket bonyolítanak a strandon, ezenkívül évente országos teniszversenyeket rendeznek itt. A strand mellett elhaladva átkeltünk a hídon, s a következő hídig a folyó bal oldalán haladunk, hogy az út kevésbé legyen monoton, miközben a folyót más irányból tudjuk szemlélni. Csakhamar a Komáromba vezető hídhoz jutunk, amelyen általhaladva a város irányába vesszük utunkat. Így jutunk el a Szent Annakápolnához. A Szent Anna-kápolnát, mely jellegzetes barokk stílusú kápolna, 1762-ben építették az újvári német iparosok. A Szent Anna Társulat 1762-ben alakult meg karitatív szervezetként, az alapítók neveit meg van örökítve a kápolna falán elhelyezett
Szent Anna-kápolna (saját fotó)
30
márványtáblán. Innét már csak 700 méter áll előttőnk, hogy ismét a vonatállomásra érjünk. A diákokkal kellemes hangulatban érkezünk vissza a reggeli kiindulóponthoz. 3. A gyalogtúra befejezése ismét a vasútállomáson Kiértékelve a 9 km-es gyalogtúrát (a fiatalok 3 órájukat szentelték e nemes körútnak) nem hallani jajveszékelő hangokat, inkább elégedett frissesség jellemzi őket az úton szerzett élményeik birtokában. Egy élces megjegyzéssel az egyik diáklányom a következőképpen kiáltott fel, amikor a gyalogtúra hatásairól faggattam őket: „ Nagyon megérte, mindez semmibe se került, hiszen a természetben nincs belépőjegy”. Jobb befejezése nem is lehetett volna a délelőtti rendhagyó osztályfőnöki óráimnak. Mindenki elégedetten indulhatott hazafelé. Ajánlom ezt a gyalogtúrát pedagógusoknak, diákoknak, érsekújváriaknak és természetbarátoknak egyaránt.
Katedra
Hír
Paluska Zsuzsanna
Kopjafa Székelyudvarhelyről A Selye János Gimnázium március 15-én rendhagyó ünnepségének keretén belül felavatta az iskola előtt elhelyezett kopjafát. A délelőtt folyamán Elek József tanár úr tartott előadást az elsősök számára 1848. március 15. előzményeiről, az iskola énekkarának tolmácsolásában elhangzott még néhány kuruc nóta is. Délután két órakor pedig sor került a kopjafa leleplezésére, amelyet a gimnáziumba egészen Székelyudvarhelyről
hoztak az ottani testvériskolánkból, a Tamási Áron Gimnáziumból. A felavatáson részt vettek a Rákóczi Szövetség által fogadott szombathelyi diákok is. Cséplő Cintia szavalata után Elek József történelemtanár elmondta, mi is tulajdonképpen a kopjafa. A kopjafa tehát lényegében székely szokás szerint egy sírjel, amelyet manapság emlékhelyeken használnak nemzeti szimbólumként. Andruskó Imre igazgató úr beszéde után dr. Viola Pál, az öregdiákok baráti
köre elnökének jelenlétében leleplezték az emlékművet, majd megkoszorúzta a tanári kar képviselete, a Rákóczi Szövetség helyi szervezete és a diákönkormányzat. Vendégeink, a szombathelyi Szent Norbert Premontrei Gimnázium diákjai pedig az iskola emlékszalagját tűzték fel a kopjafára. Végül pedig az iskola énekkara Stirber Lajos vezetésével elénekelte a Székely himnuszt, amelybe a közönség is bekapcsolódott. Méltón leróttuk tehát kegyeletünket a forradalom hősei előtt, az iskola előtt büszkén álló kopjafa pedig példát mutat nekünk a magyarok közti, határokon is átívelő összetartásra.
31
Könyvajánló
Katedra
Csicsay Alajos
Néprajzi gyűjtemények tárházai Mondanivalóm címébe megfontoltan építettem bele a többértelmű tárház szót. Ugyanis jelenthet raktárnak használt épületet, kincstárt, szellemi értékek forrását, de akár tudásunk (néprajzi-történelmi ismereteink) gyarapítására szolgáló lelőhelyet is. Csáky Károlynak a Lilium Aurumnál 2010-ben megjelent könyve, a Falumúzeumok, tájházak, néprajzi gyűjtemények az Ipoly és a Garam mentén I. tanúság, de egyúttal figyelmeztetés is arra, hogy mennyire fontos összegyűjteni a gyakorlati értéküket már elvesztett, régebben létfontosságú eszközöket, a nép lelki gazdagságának maga alkotta tárgyi bizonyítékait, azokat hozzájuk méltó épületek helyiségeiben szakszerűen elhelyezni, s minden irántuk érdeklődő számára megtekinthetővé tenni. Könyvének intelme átvitt, vagy inkább rejtett értelemben tiltakozás is az ellen, hogy egy-egy falumúzeumot, tájházat senki ne vélje valamiféle lomtárnak, netán divathóbortnak, amivel büszkélkedni lehet: „Nekünk is van ám ….” Kárpát-medence lakossága a történelem folyamán soha nem élt meg akkora változást, mint az utóbbi fél évszázad alatt. Kiváltképpen az élelemtermelő falusi nép – akár a szó szoros értelmében is vehetjük – veszítette el talpa alól a (termő) talajt, vele együtt azt a (tárgyi, szellemi) kultúrát is, ami az élete értelmét jelentette. E tekintetben a falumúzeumok, tájházak is egyes személyek gyűjteményei, a múltbéli dolgok, események iránti kegyelet kifejezésének is tekinthetők. Csáky Károly egészen korán, ha jól emlékszem rá, még középiskolás korában kezdett el publikálni a lapokban, s mint a legtöbb fiatal, az írói pályán versekkel indult. Felsőfokú képesítése magyar–angol szakos tanár, de nem elégedett meg a szimpla diplomával, hozzá a pedagógia doktora titulust is megszerezte Nyitrán, majd Debrecenben a PhD tudományos fokozatot is néprajzból. Erre nyilvánvalóan az ösztönözte őt, hogy mélyebb szaktudásra tegyen szert abból a témakörből, ami még a szépirodalomnál is jobban vonzotta. Bár verseskötete is jelent meg, ma is ír verseket, de leginkább a néprajzi, művelődés- és településtörténeti tanulmányai által vált a tényirodalom avatott művelőjévé. Sokan úgy gondolják, 32
a tényirodalom amolyan másod- vagy harmadrendű írói teljesítmény. Tagadhatatlan, hogy e műfajban túlságosan sok fércmunka kerül kinyomtatásra, de a (szép)irodalomban talán nem? Viszont úgy tűnik, egyre nagyobb iránta az olvasói érdeklődés, bizonyára azért, mert van egy különös vonása, a dokumentálás, amivel a szerzők nemcsak az időszerű igények kielégítésére törekszenek, hanem műveiket, nem is éppen rejtett céllal, a jövő nemzedék(ek)nek is szánják. Persze ez önmegtévesztő törekvés is lehet, zsákutca, sőt csapda, amire számtalan bizonyíték szolgál. A múltból ránk maradt (bárminemű) alkotások közül csak azok állták ki az idő próbáját, amelyek esztétikailag, ha úgy tetszik, művészileg is hitelesek voltak és maradtak mindmáig. Jósolni csacsiság lenne, de annyit azért kimondhatok, Csáky Károlynak ez a könyve – eddig több mint negyven kötete jelent meg – joggal érdemli meg a szép jelzőt, ami nemcsak a küllemére vonatkoztatható, hanem a szövege megírására és a benne található képanyagra is. A tényirodalomnak még egy olyan – véleményem szerint – megkerülhetetlen karaktere is van, amely a szépirodalomban negatív jelleg, a nevelő-tanítói szándék. Csákynak emiatt nem kell restelkednie, hiszen ez az egyik tanult szakmája, ezért e műfajban bátran élhet a didaktikával. Alkalmazza is rátermetten, de korántsem direkt módon, hanem úgy, mint gyakorlott író. Példa erre, hogy nem magyarázza el, mi a lényeges különbség falumúzeum, tájház, néprajzi kiállítás, (magán- és köz-) gyűjtemények között, hanem az egyes fejezetek címét adó településnevek alatt tünteti fel, hogy hol mi található meg. Nem zsúfolja tele a szövegét ma már sokak számára érthetetlen (szak) kifejezésekkel, viszont a legfontosabbakat úgy szövi bele a mondataiba, vagy lopja oda a képek alá, hogy azoknak az érdeklődését is felkeltsék, akik különben átsiklanának felettük. Például: nyitott kémény, füstös konyha, tűzhelyfélék közül a csikós- és a rakott masina, szátva (szövőszék), stb. Csáky Károly e könyvében a hajdani Nógrád, Hont és Esztergom megye húsz községének – öt közülük a mai Magyarország területén fekszik – rövid történetét, néprajzának legfontosabb tárgyi-, szellemi elemeit mutatja be, huszonhárom fejezetben.
Korrekt megnyilvánulás tőle, hogy könyve bevezetőjében Liszka Józsefnek 1994-ben megjelent, Őrei a múltnak, kötetét vallja munkája kiinduló pontjának. Figyelemre méltó, hogy a két jeles kutató témafeltárása és feldolgozásmódja – hiszen egyéniségük, pontosabban habitusuk – is nagyban eltér egymástól. Munkásságuk nélkül azonban nemzeti kultúránkat pótolhatatlan veszteségek érnék. Igen nagy szerencse, hogy mindketten kitűnően felkészült szakemberek, ezért kétség sem férhet hozzá, hogy amit közreadnak, valamennyire is hiteltelen lenne. Bámulatos, hogy Csáky e könyvének tömör tanulmányaiban mi mindent láttat meg, ki mindenkit sorol fel, s legalább pár mondat erejéig méltatja szerepüket. A neves elődök közül például Manga Jánost és Győrffy Istvánt több alkalommal is elénk idézi. Olyan elkötelezett megszállottjait említi meg a hagyományőrzésnek és a népi alkotó munkának, mint a Bényben élt Csókás Ferencet, vagy a még ma is munkálkodó Zimanné Frastaczky Magdolnát Ipolyszalkán, a volt tanítók közül: Csukáné Klimo Máriát (Kéménd), Oroszlány Józsefet, Blaskó Istvánt (Palást), dr. Budai Ernőt (Százd) és másokat. Egyébként százakra tehető azoknak az embereknek, többségében Csemadok-tagoknak a száma, akik a falumúzeumok és tájházak létrehozásában és gyűjteményeik gyarapításában közreműködtek. Sajnálom, hogy e rövid ismertetőben azoknak a név szerinti felsorolása sem lehetséges, akiket személyesen is ismertem, illetve ismerek. Sokat köszönhet egy-egy település a polgármesterének, mint például Szalka Józsa Jánosnak, akinek mondása akár szállóigének is beillene: „Nem fékezni kell az ambíciókat, hanem támogatni”. Nem véletlen, hogy a könyv huszonhárom fejezetéből három Szalkával foglalkozik, egyik közülük a Dikácz Zsuzsanna által vezetett „élő” tájház létrehozásával és működtetésével, másik Halló József magángyűjteményének a bemutatásával, a harmadik pedig a már említett Zimanné munkásságával. Nem ritka kivétel, hogy ezen emlékházakba bekerültek a települések neves személyiségei, írók, költők és tudósok, mint például Zs. Nagy Lajos Zselyen, Ipolypásztón viszont Zalabai Zsigmond szülőháza lett a falu múzeuma. Mi sem természetesebb, hogy benne a korán elhunyt kiváló írónak, irodalmárnak emlékszobája legyen. Befejezésül már csak annyi kívánkozik ide, a pedagógusok remélhetőleg nem feledkeznek meg arról, hogy mindennapi munkájuk szerves része legyen népünk, nemzetünk hiteles történelmét megtanítani, vele párhuzamosan megismertetni neveltjeikkel otthonuk múltjáról tanúskodó bizonyítékokat, hogy kellő tisztelettel és megbecsüléssel tudják megőrizni, de persze gyarapítani is a már meglévő gyűjteményeket, s ez által a tudásukat is.
Katedra
Megrendelő Az 1. kötet már megjelent, most ezt ajánljuk a kedves Olvasó, elsősorban a matematikában tehetséges tanulók és felkészítő tanáraik figyelmébe. Ebben a kötetben az 5. és 6. osztályosoknak szánt feladatok kaptak helyet, a következőben a Lilium Aurum kiadó 7., 8. és 9. osztályosok feladatsorait adja közre. A kötet első részében az ötödikeseknek szánt feladatsorokat, majd ezek megoldásait, a második részben a hatodikosok feladatait, és ezt követően ezek megoldásait olvashatjuk. Az időközben bekövetkezett tananyag-átrendezés miatt a most megjelent 1. kötetet nagy haszonnal forgathatják a hetedikes-nyolcadikos versenyzők is.
MEGRENDELŐ Alulírott .................................. ezúton megrendelem a „A KATEDRA matematikaverseny országos döntőinek feladatsorai V–VI. osztály” c. könyvet .............. példányban. Lilium Aurum s.r.o., Galantská cesta 658/2F 92901 Dunajská cesta
Név: .......................................................................................... Postacím: ................................................................................. Számlázási adatok: IČO:........................ DIČ: ......................
e-mail: Aláírás: .....................................................................................
[email protected] most énnyel: dvezm os ke ur 30%4E Csáky Károlynak a Lilium Aurumnál 2010-ben megjelent könyve, a Falumúzeumok, tájházak, néprajzi gyűjtemények az Ipoly és a Garam mentén I. tanúság, de egyúttal figyelmeztetés is arra, hogy mennyire fontos összegyűjteni a gyakorlati értéküket már elvesztett, régebben létfontosságú eszközöket, a nép lelki gazdagságának maga alkotta tárgyi bizonyítékait, azokat hozzájuk méltó épületek helyiségeiben szakszerűen elhelyezni, s minden irántuk érdeklődő számára megtekinthetővé tenni.Könyvének intelme átvitt, vagy inkább rejtett értelemben tiltakozás is az ellen, hogy egy-egy falumúzeumot, tájházat senki ne vélje valamiféle lomtárnak, netán divathóbortnak, amivel büszkélkedni lehet: „Nekünk is van ám ….”
MEGRENDELŐ Alulírott ...................................... ezúton megrendelem a „Falumúzeumok, tájházak, néprajzi gyűjtemények az Ipoly és a Garam mentén I. ” c. könyvet ........ példányban. Lilium Aurum s.r.o., Galantská cesta 658/2F 92901 Dunajská cesta e-mail:
[email protected]
Név: .......................................................................................... Postacím: ................................................................................. Számlázási adatok: IČO:........................ DIČ: ...................... Aláírás: ..................................................................................... most énnyel: ezm kedv s o 30% 5 Eur 33
Tudósítás
Katedra
A médiasztár
Kovács Szilvia
A Gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola március végén harmadik alkalommal rendezte meg „Médiasztár” elnevezésű tehetséggondozó versenyét az újságírás, a média iránt érdeklődő fiatalok részére. A vetélkedőbe a régiónkbeli városok, falvak magyar tannyelvű iskolái kapcsolódhattak be. A háromlépcsős döntőt egy 4 fordulós levelezőverseny előzte meg, melybe összesen hetven jelentkező nevezett be. Közülük aztán a kategóriánkénti nyolc legsikeresebb diák kapott meghívót a március 27-i döntőre. A versenybe benevezett iskolák az Év újságírója, illetve az Év iskolaújságja címért küzdhettek, szakmai zsűri előtt bizonyítva rátermettségüket. Kategóriánként három feladattal kellett megbirkózniuk, melynek során nemcsak jó fogalmazáskészségre, hanem képzelőerőre is szükség volt. Ahogy azt az iskola tulajdonosa, Szokol Dezső elmondta, ez a verseny a maga nemében egyedülálló, hiszen szakközépiskolaként a szakmai oktatáson túl fontosnak tartják, hogy a diákok a magyar nyelv és irodalom terén is fejlődhessenek és sikereket érjenek el. Majer Péter igazgató elmondása szerint örvendetes, hogy sok oktatási intézmény jelentet meg iskolaújságot. Ezért nem véletlen, hogy ilyen témájú kategória is volt. Hozzátette: éppen ezért üdvözölnék, ha a jövőben még több iskola kapcsolódna be kiadványaival a tehetséggondozó versenybe. Szöveg és fotó: Molnár Anikó Szilvássy József
Sikeres nyitott nap a somorjai gimnáziumban Március végén nyitott napot rendeztek a helyi Madách Imre Gimnáziumban, ahova a nyolcéves oktatásra jelentkezni szándékozó ötödikes diákokon és szüleiken kívül a negyedikes érdeklődők is szép számban ellátogattak. Udvardi Péter, a szülői tanács elnöke hangsúlyozta: „Iskolánkat olyan végzősök hagyják el, akik megállják a helyüket az egyetemeken és boldogulnak az életben”. Ezt igazolta sok száz sikeres somorjai volt gimnazista nevében Hideghéty Klára, aki a jelenleg a Komenský Egyetem matematika–fizika szakos hallgatója, s kiválóan beszél szlovákul, de angolul is. Trencsík János igazgató ismertette a nyolcéves gimnázium óraterveit. Elmondta, hogy a növendékeik jól teljesítenek a műszaki, illetve az informatikai felsőoktatási intézményekben. Azokban az ágazatokban is, ahol még manapság is telítetlen a munkaerőpiac. Ezután bemutató következett. Rendkívül érdekes volt az interaktív tananyagokkal – kivetítővel, vetélkedővel színesített történelem- illetve a fizikaóra, három dimenzióban bepillanthattunk a valamikori jurtába, illetve végignézhettük a Holdra szállás pillanatát. Végezetül pedig a sportpályán íjászkodtak a gyerekek. A kiváló rendezvénynek köszönhetően is remélhetően április 4-ig sokan elküldik a jelentkezési lapokat, s így a somorjai nyolcéves gimnáziumban folytatni tudják a minőségi nevelő munkát.
Hideghéty Klára előadás közben
Érdeklődő szülők és gyermekeik
34
Katedra Nigériai nép
Férfinév Amerikai színész (Chuck)
Cári parancs
Balassi Bálint múzsája
Előtag: három-
Anyadisznó A conto, röviden
Perpetuum ... (örökmozgó)
Rejtvény Becézett Ilona
Kettősbetű
Félretett kártyalapok
Méter
Szitkot szór
A megfejtés 1. része Ablak a világba!
Szomjat okozó, fűszeres étel
Mi, ti, ...
Nagyon nagy Hevesen mozgató A megfejtés 2. része
Névelő
Távoli előd
Vegyi elem
Hazai részlet!
Osztrák zeneszerző (Franz) Karibi ország
Taszítja Husáng Jód
Cserje
Szibériai folyam
Költői sóhaj
Titán, nitrogén
Római 5
...hal (békaporonty) Az egyik szülő (becézve)
Erbium
Francia császár Hemingway öreg halásza
Zár része! Orosz űrállomás
Francia író (André) Ázsiai medence
Loggia fele!
Iszlám kisebbség tagja
Gauss
A középkor nyelve
Lakrész!
Spanyol autójel
Óg-... (morog, népiesen) Szovjet űrhajós (Jurij)
Angol férfinév Nagy levelű gyomnövény
Körülbelül, röviden Küzdelem a karateban Elektron Testrész
Németországi folyó Költő (István) Gallium
Üres tál!
Angol női név Szigetmonostor része
Ibériai folyó
Kutrica
Egyhangú Fémipar része!
Női név
Tornamutatványt végez Falu Fülek mellett
A máj termeli
Betűvétés Könyvbírálat
Gambrinusz itala Fel, de fordítva!
Kilenc, angolul Becézett Terézia Úgy, szlovákul Bifláz
Magasba helyez A zöld árnyalata
A Duce
Római 1000
Római 1
Újságban található! Zagyva tan!
Többlettanulás Mondat része
Egy kerekű szállítóeszköz Igevégződés
Elmesport
Anno Páratlan Opel! Keleti szentképek East, röviden
Forgács Péter rejtvénye
Áprilisi lapszámunkban Tőzsér Árpád egyik verséből idézünk. A keresztrejtvény készítője: Forgács Péter. A megfejtéseket, kérjük, április 20-ig postázzák, de villámpostán is elküldhetik! Postacímünk: Katedra, Palác Duna Palota, Galantská cesta 658/2F, 929 01 Dunajská Streda E-mail:
[email protected] A márciusi helyes megfejtés: Úgy hullnak a betűk a rám meredő papír fehérjére, mint sebtében ásott sírba a göröngyök. (Balázs F. Attila) Nyertes: Bölcskei Tímea, nám. Priatelsva 2168/13, 92901 Dun. Streda, nyereménye: Szlovákiai Magyar Szép Irodalom 2011 c. kötet 35
A Szlovák Oktatási Minisztérium hírei
Katedra
Dušan Čaplovič lett az új oktatásügyi miniszter A Szlovák Köztársaság oktatási, tudomány, kutatás és sport minisztériumának vezetését 2012. április 4-én Dušan Čaplovič vette át. A miniszteri posztot 13:15-kor vette át távozó kollégájától, Eugen Jurzycától a minisztérium épületében. Dušan Čaplovič 1946. szeptember 18-án született Pozsonyban. Egyetemi tanulmányait a pozsonyi Coménius Egyetem Bölcsésztudományi Karán végezte, történelmi tudományok és archeológia szakon. később Nyitrán szerezte meg docensi titulusát. 22 évig volt a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa. 2002-ben, majd 2006-ban, 2010ben és 2012-ben a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjévé választották. 2006-tól a Szlovák Köztársaság kormányában a kormányalelnöki posztot töltötte be, a tudásalapú társadalomért, európai ügyekért, emberi jogokért és kisebbségekért felelt. 2010–2012 között a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője és a Szlovák Nemzeti Tanács oktatásért, tudományért, ifjúságért és sportért felelős bizottságának elnöke.
A pedagógusnap alkalmából 50 pedagógust tüntetett ki az oktatásügyi miniszter Szent Gorázd-érmet és köszönőlevelet vettek át a kitüntetett pedagógusok a Szlovák Nemzeti Tanács épületében. Az érmet pedagógusoknak, iskolai dolgozóknak, valamint a társadalmi élet más területein dolgozó személyeknek ítéli oda az oktatásügyi miniszter 1997 óta. A nominációk többkörös válogatáson keresztül jönnek létre – akár a polgárok is javasolhatnak kitüntetésre méltó személyt, a végső ajánlást a miniszter mellett létrehozott szakmai bizottság adja.
Férfiakat az óvodákba – összehasonlítottak a svédekkel és a finnekkel Az óvópedagógusok motiválttá tétele az egész életen át tartó tanulásra és szakmai fejlődésre, a szakma vonzóvá tétele a fiatalok körében, különös tekintettel a férfiakra – ezeket az ajánlásokat fogalmazta meg Szlovákia számára az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet). Az ajánlásokat az a jelentés tartalmazza, amelyet Szlovákia kért az említett nemzetközi szervezettől, ahol főként a szakképesítés és munkafeltételek területeire kért külföldi rátekintést (összehasonlítva ezeket a svéd és finn helyzettel).
Egy kattintással megjeleníthető az összes magyar tanítási nyelvű alap- és középiskola A közelmúltban indult el az oktatásügyi minisztérium által létrehozott internetes portál, amely a Regionális oktatás térképe nevet viseli: http://mapaskol.iedu.sk. A portálnak köszönhetően bárki számára elérhetővé válnak Szlovákia összes alapés középiskolájáról szóló legfőbb információk. A digitális térkép 236 tisztán magyar tanítási nyelvű alapiskolát jelenít meg, amelyből 224 községi, megyei vagy állami fenntartású, 12 egyházi. Magán alapiskola tehát nincs. Középiskolák esetében a térkép 29 tisztán magyar tanítási nyelvű gimnáziumot és szakközépiskolát mutat. Az egyes iskolákról bővebb információt is elárul az oldal, megtalálható itt a diákok és az alkalmazottak létszáma, az iskola elérhetősége, hivatalos adatai és éves jelentései is. ezenkívül elérhetőek itt az iskolák hivatalos nemzeti értékelései is (Testovanie 9, Testovanie 5). Eugen Jurzyca, akkori oktatásügyi miniszter elmondása szerint az oldal létrehozásával főként a szülők tájékoztatását szerették volna elősegíteni, megkönnyítve számukra a döntést gyermekeik továbbtanulásával kapcsolatban. Az iskolákkal kapcsolatos információk táblázatos formában is lekérhetőek az oldalon.
Katedra
Lehelj rám! Apám rövid élete során kétszer vert meg. Elsős kisdiák voltam, amikor először, harmadikos, amikor másodszor. Csak egy-egy pofont kaptam, de olyat, hogy repülve vágódtam a konyha falának. Mindkétszer azon egyszerű, pontosabban apám életszemléletében igen súlyos oknál fogva, hogy hanyagul végeztem el a házi feladatot. Nem számított, hogy a jó tanulók közé tartoztam. Elfoglalt, gyakran éjszakába hajló órán hazatérő családfő létére mindig ellenőrzött, délben is, mielőtt asztalhoz ült volna ebédelni, én meg lassan indultam volna iskolába. Merthogy akkoriban délután is jártunk második otthonunkba okosodni. De mindezt megírtam én már másutt, mint ahogy valahol úgyszintén fölemlegettem, hogy a harmadik pofon csak azért maradt el, mert anyám és a húgom lealkudták apámmal kukoricán térdepelésre, miközben olvasnom kellett. Két órán keresztül így. Akkor először és utoljára. A harmadik pofont, illetve a helyébe kirótt enyhített, de korántsem fájdalommentes, sőt a pofonnál is rosszabb büntetést egyébiránt azért érdemeltem ki, mert apu észrevette, hogy ajándékba kapott kétkartonnyi cigarettájából elcsentem egy dobozzal. Nyolcévesen. Arról nem tudott, hogy barátaimmal már hatévesen Detvát, Bystricát szívtunk, tízes csomagolásban 1 koronába került az
Hátsó pad
Bodnár Gyula
egyik, 1,60-ba a másik. Titokban adtuk a nagyot, köhögve, prüszkölve az ambulancia kertjének bokrai között. De ritka események voltak ezek a kölyökkori huncutkodások sorában, később el is maradtak, csak a gimnáziumban jelent meg újra köztünk a cigaretta, egyik-másik „elvetemült” osztálytársunknak köszönhetőn. Egyszer a vécében, amelyből hömpölygött a füst, rajtakapott a tornatanár, lett is belőle nemulass! Ekkor kezdődött lassan a rászokásunk folyamata, mármint a dohányzásra, bár közterületen soha nem gyújtottunk rá, nem is mertünk volna. A tanulás felől nézve, jó iskola volt az a két korai pofon, a harmadik, ha el is csattant volna az eredeti szándék szerint, aligha tántorít el a cigarettától. Talán ha nem hal meg oly fiatalon apu, aki szigorúságával így vagy úgy, de biztosan megóv tőle, annak ellenére, vagy éppen azért, mert ő maga szinte láncdohányos volt, és tapasztalta a „koporsószeg” káros hatását. Helyette anyám próbálta felvenni a harcot. Nyomban megérezte a cigarettafüstöt, amikor például baráti társaságból vagy az érettségi után az első munkahelyemről, keményen dohányzó kétkezi munkások köréből léptem be a házba, tehát olyan közegből, ahol egyre gyakrabban gyújtottam rá. Olykor meg azt mondta: – Lehelj rám! – És ha dohányfüst sza-
ga csapta meg az orrát, szidott, mint a bokrot, azzal fejezve be mondandóját: – Te is úgy végzed majd, mint az apád! – Minthogy ezt mindig fájt hallanom, ezért valahányszor elszívtam egy-egy cigarettát, hazafelé tartván füvet, akáclevelet téptem és rágtam, hogy semlegesítse számban a bűzt. Sok gyomot elfogyasztottam, mire tizenkilenc évesen kénytelen voltam hivatalosan bejelenteni anyámnak: dohányzom. Egy világ omlott össze benne, ahogy mondani szokás, és ezután, szerencsére, még évtizedeken át időről időre hallhattam figyelmeztető szavát: – Hagyd abba azt a fránya cigarettát! – Most, jóval túl hatvanon – amikor egészségem jelzi, valóban nem normális az, hogy az ember dohányzik – korábbi önmagamhoz képest már erősen csökkentett üzemmódban szívok, a cigarettaszálak számát és erejét tekintve is. De leszokni a cigarettáról nem tudok, nem is akarok. Lehet, hogy egyszer magától elmúlik ez a szerelem. Mindenesetre a feleségem, gyermekeim, unokáim, anyámhoz hasonlóan, igyekeznek siettetni. Privát ügyem ez, tudom. Nem is hozakodom elő vele, ha mostanság nem látnék 12-13 éves lánykákat – akik egyszer édesanyák lesznek – nyilvánosan, közterületen naponta dohányozni, tulajdonképpen már rendszeresen. És senki nem szól rájuk, senki nem mondja nekik otthon: – Lehelj rám! – A középiskolások meg ott gyújtanak rá, ahol akarnak, amikor akarnak, még jó, hogy az iskolák kapuin kívül. Lehet, hogy ez a szabadság? Vagy ez is. Csak éppen fékek nélkül. 37
Mizujs?
Ajándék poszterrel ismét tavaszi színekben pompázik a MIZUJS? áprilisi száma. A kamaszok ebben a hónapban olvashatnak többek közt Katy Perryről, Dzsudzsák Balázsról, a leghíresebb közösségi portálról, a Facebookról és megtudhatják milyen hatással vannak az különböző színezett italok a szervezetükre. Nyereményjátékunkban a WTCC szlovákiai futamára nyerhetnek páros belépőjegyet a szerencsés megfejtők. A fiatalok megmutathatják tehetségüket, mert pályázatot hirdetünk, hogy kiki lakóhelye egy nevezetes helyét, tárgyi emlékét írásban mutathassa be Olvasóinknak. Olyan, két oldalnál nem hosszabb prózai és ötven sornál nem hosszabb verses pályázatokat várunk, “Barangoló” jeligére, amelyekkel a legjobb három pályázó, akiknek írásait közöljük, meghívhat bennünket élete egyik kedvenc, vagy fontos helyszínére. A legjobb írásokat nem csupán közöljük, de szerzőik értékes jutalomkönyvet is kapnak.
Katedra
Megje len ápr ili t a Mizujs ? si szá ma!!!
Szerzőink: Bárány János, újságíró (Komárom); Benkő Tímea, pedagógus (Érsekújvár); Bogár Gabriella, biológus (Csákány); Bohuniczký-Dömény Andrea, író, pedagógus, diplomás nővér (Dunaszerdahely); Csicsay Alajos, író, nyugalmazott pedagógus (Párkány); Jakubecz Márta, író, publicista, pedagógus (Felsőszeli); Julia Karnebogen, Pázmány Péter Gimnázium (Érsekújvár); Lacza Tihamér, újságíró, szerkesztő, tudománytörténész (Pozsony); Lukács Mária, doktorandusz hallgató (Hegyéte); Misad Katalin, nyelvész, tanszékvezető (Pozsony); Molnár Miriam, újságíró (New York); Molnár Nóra, szülő (Párkány); Peternai Zsuzsa, iskolaigazgató (Érsekújvár); Sörös Márta, egyetemi hallgató (Pozsony); Szabó Révész Anita, pedagógus (Érsekújvár); Sztrecsko Boglárka, diák (Érsekújvár); Tóth Mónika, pedagógus (Kassa); Varga Péter, doktorandusz hallgató (Nyitra) 38
