Olvasóvá nevelés? - Egyedül nem megy!

Olvasni jó! (?)

"Azt szeretném tudni - mormolta maga elé -, mi is van egy ilyen könyvben, amíg csukva van. Természetesen betűk vannak benne, melyeket papírra nyomtattak, de mégis valaminek kell még lennie benne, mert ha kinyitom, egyszerre előttem áll egy egész történet. Személyek bukkannak fel, akiket még nem ismerek, mindenféle kalandok, tettek és harcok fordulnak elő - és néha tengeri viharok játszódnak le, vagy az ember idegen országokat és városokat lát. Ez mind benne van ugyanis valahogyan a könyvekben. El kell olvasni, hogy átélhessük, ez világos. De belül mindez már előre megvan. Szeretném tudni, hogyan." /Michael Ende: A végtelen történet/

1

Olvasóvá nevelés? - „Egyedül nem megy!” 2001 – Az olvasás éve Magyarországon. 2005 – zajlik a Nagy Könyv programsorozat. 2010 – A családi olvasás éve… Országos olvasást népszerűsítő programsorozatok a közelmúltból. Ebből itt az iskolában néhány rendezvényen túl nem sokat éreztünk, lehet, hogy máshol jobb volt a helyzet, de gyanítom, hogy nem. „13 perc — a felmérések szerint ennyit olvas naponta egy magyar tizenéves. Ez talán nem is lenne annyira rémisztő, ha ez az adat csak az élvezetből, magánszorgalomból elolvasott könyvekre vagy újságolvasásra vonatkozna, ám ebben benne vannak a kötelező olvasmányok, és töri lecke is, ráadásul ez az átlag azt is jelenti, hogy a betűfaló könyvmolyok mellett léteznek a csupán a borítóig eljutó betű-fóbiások is. Hogyan törhető meg a kamaszok ellenállása, mivel fokozható a gyerek betűéhsége?” 1 A vizsgálatok rámutattak arra is, hogy az iskolák közötti színvonalkülönbség mellett a családi háttér határozza meg elsősorban a teljesítménykülönbségeket. Az iskola is csak az otthonról hozott alapra tud építeni, nem tud eredményes nevelőmunkát végezni a család aktív közreműködése nélkül. A kultúra továbbadása szempontjából meghatározó, amit a szülők tesznek, ahogyan viselkednek. Bruno Ferreo: Gyermekeink és a televízió című könyvében írja, hogy: „Mára a család és az iskola (különféle okok miatt) nevelő feladatuk nagy részéről lemondtak; s az általuk hagyott üres térbe erőszakosan benyomultak azok, amik a nevelés kizárólagos intézményévé kívánnak válni: a tömegkommunikációs eszközök. Napról napra erősebbek a családdal, iskolával, egyházzal folytatott versenyben, tömegemberré formálva használóit. Az, akire a család, az iskola, az egyház, nevelő felelősséggel hatni próbál, már gyakran tökéletes tv-gyermek, akinek többé lehetetlenség bármit is tanítani." 2

Hát akkor hogyan tovább? Mivel a szülők jelentős része már nem nyújt „olvasó ember” mintát és az iskola csak az otthonról hozott alapokra tud építeni, akkor a kérdésre, hogy: olvasni jó? – csak nemleges válasz adható? Nincs mit tenni? Országos rendezvények, kampányok, jó, hogy az olvasásra fókuszálnak, hogy feltárják a problémákat, alternatívákat mutatnak, de ebből helyi szinten csak akkor lesz előrelépés, ha a könyvet, a történetmesélést, az olvasást itt helyben kívánatossá, étvágygerjesztővé tudjuk tenni, és alkalmat adunk rá. Ha a szülő viselkedésmintája nem tartalmazza az olvasási tevékenységet, más felnőtt is pótolhatja azt. A tapasztalat azt mutatja, hogy az alsó tagozaton még menthető a helyzet, különösen az egésznapos nevelésben résztvevő osztályokban, ahol a szabadidő sáv felhasználható felolvasásra, mesélésre. Ehhez olyan emberek kellenek, akik maguk is „kóstolták” azt, amit felkínálnak a tanítványaiknak, akik ismerik a vonzó „ízeket” és továbbadják a „recepteket” kipróbálásra. Nem a kijelentések útján, hanem példával, valóságos olvasással.

2

A szerencse úgy hozta, hogy több ilyen kollégám van. „Könnyű” nekik, mert vagy hasonló korú, olvasó – könyvtárba járó gyerekeket nevelnek, és így ismerik a korosztály ízlését, (és) vagy maguk is rákaptak az ifjúsági irodalom olvasására. Ezen túl ambíciójuk is van arra, hogy a tapasztalatokat tanítványaik oktatásában, nevelésében kamatoztassák. Kóstolták, ízlett, ajánlják, de nem akárhogyan. Felolvasnak ezekből a könyvekből, sokszor a legizgalmasabb résznél abbahagyják, és azt mondják, hogy a folytatás az iskolai könyvtárban megtalálható… Így ír erről kolléganőm, a 3. b tanítója: „Az első jeleket igazán csak később értettem meg. A kép csak később állt össze. A bosszantó apróság, hogy Szöghy Ricsi miért kéri reggel 7-kor számon rajtam Reni nénit. (Hiszen akkor igazán nem unhatta még az órámat...) Aztán a gyanús áramlás a könyvtárba. Igaz, másodikban az én délutánjaimon alig jutott erre idő. Talán most jut –gondoltam, de nem volt időm ezen töprengeni, mert jött a szokásos februári kerületi pedagógiai konferencia. A szekcióülésen a Kaposvári Egyetem tanárához, Gombos Péterhez kerültem. A téma: az Olvasóvá nevelés volt. Szó esett a mai gyermekirodalmi kínálatról, és a megváltozott olvasási szokásokról. Nincsenek véletlenek! Szó esett arról, hogy nagyrészt otthon dől el, hogy valakiből olvasó felnőtt válik-e. Első kézből tudom, hogy a jó példa lehet kevés. A lányom hiába szívta az anyatejjel magába a könyvek, az olvasás szeretetét, mégsem vált igazi könyvfalóvá. A meséknél még rendben volt minden. De nem jött a folytatás. Aztán mégis történt valami, megjelent a színen Harry Potter, és a lányom kezében könyvet láttam, amit nem akart letenni, akármilyen vaskos is volt. Legalább olvas. Hátha… Be kellett látnom, hogy mások az igényei, mint annak idején nekem. De mit adjak a kezébe? És ekkor jött Reni néni és a főiskolai tanára, Gombos Péter… Nincsenek véletlenek. Reni elvarázsolta a gyerekeket. Olyan könyveket talált, amik a 8-9 évesek számára is fogyaszthatók, érthetők. * És ahogy fölkeltette az érdeklődésüket! Titokzatos könyvkupacok tűntek fel, meg el az asztalán. Mik ezek? Kíváncsiskodtak a gyerekek. Csakugyan elolvasod? Elolvassák a gyerekeid? Milyen érdekes a címük. Aztán felolvasott belőle részleteket. A gyerekek dőltek a kacagástól. Aztán nem fejezte be a történetet, és a könyvet hazavitte. De voltak példányok a könyvtárban… * Azzal kezdte, ami szinte szó szerint róluk szól: a Rosszcsont Peti történetekkel. Hát persze, hogy azzal kell kezdeni, amivel azonosulni tudnak, ami akár róluk is szólhatna! Amiben a „rosszaságra”-életük aktuális problémájára- olyan megoldásokat, viselkedésmintákat láthatnak, amikre otthon időhiány miatt sokszor nem kapnak válaszokat. Hiszen egy gyerek alapvetően nem akar rossz lenni, de sokan nem tudják, hogyan kell azt. Ezekből a könyvekből pedig humorral tanulhatnak, segítséget kaphatnak. Aztán jöttek a Stilton könyvek, ezek már a tágabb nagyvilágról szólnak. Felnőttesebb történetek, mégis közel állnak hozzájuk, érthetőek, olyan magyarázatokkal, amiket én annak idején a tévét nézve a szüleimtől kaptam. Nagyszerű segítség olyan kíváncsi gyerekeknek, akik mellé nincs idő odaülni.

3

Fekete Istvánhoz, a Tüskevárhoz, Móra Ferenchez idő kell. Majd eljutnak oda is. Előbb szeressenek olvasni. Onnan már könnyen megy. Mellesleg pedig olvasásból nagyon jó az átlaguk, sokat javul mostanában…javul a szóbeli kifejezőképességük, a lényeglátásuk, a sorrendiséget jobban látják, és mintha több lenne bennük a megértés a másik iránt…fejlődik a humorérzékük…beszélgetnek az olvasottakról, beszámolnak élményeikről, kezd véleményük lenni. Pedig nem rendelkeznek kiemelkedő képességekkel. A csodát Reni néninek köszönhetjük. Én a gyerekek érdeklődése miatt kezdtem el olvasni, és mert jó kis irodalomjegyzéket kaptunk a konferencián, amiből elég keveset ismertem. Azóta a lányomnak is tudok könyveket ajánlani.”

A 3. b osztály Reni nénivel és Tünde nénivel. És ilyen kollégák mellett jönnek, özönlenek a kis olvasók. Az igényeket ki tudjuk elégíteni, könyvre eddig mindig jutott pénz az iskolai költségvetésből, és szerencsére a családok is segítenek, sok értékes adomány-könyvet kapunk évről évre. Nem állítom, hogy ettől kezdve gyökeresen megjavult nálunk a szövegértés, de kialakulni látszik egy nagyon pozitív viszonyulás a könyvhöz, az olvasáshoz. Könyvtárba járni menő dolog, olvasni is az.

4

Ki lesz a könyvkirály az osztályban? Ki tudja a legtöbb olvasott könyv tartalmát elmondani a tanító néninek, kinek a neve mellé kerül egy –egy újabb könyvcím a faliújságon? Ez most a téma, és ez jó. Biztosan sokan vannak, akik csak elviszik, átlapozzák, megnézik a képeket, és nem mélyülnek el az olvasásban, de büszkék arra, hogy könyv van náluk, könyvtárba járnak. Valami elkezdődött. Reni néni minden versenyzőt megajándékozott egy –egy saját készítésű, névre szóló és egyedi könyvjelzővel is, amelyeket büszkén használnak a könyveikben a harmadikosok. Minden könyvjelzőt más és más matrica díszít, ha nem lenne rajta a nevük, akkor sem kevernék össze azokat. De mi is pontosan ez a Könyv - Király ügy? Erről ír Reni néni: „Pályakezdőként egy baranyai faluban kezdtem tanítani. Akkori tanítványaim is harmadikosok voltak, mint a mostani osztályom. A magyar irodalom órákon a történelmi olvasmányok, mondák feldolgozását szerettem a legjobban, ezért gyakran vittem be az órára az iskolai könyvtárból a témához kapcsolódó könyveket. Ilyenkor a gyerekek kíváncsian nézegették a képeket, érdeklődve hallgatták a történeteket. Szabadidejükben lapozgatni, olvasgatni kezdték a teremben hagyott köteteket. Látván a lelkesedésüket, mesekönyveket és rövidebb regényeket is a figyelmükbe ajánlottam, amelyeket azután a könyvtárból kikölcsönözhettek. Szinte észrevétlenül jutottunk el a lapozgatástól az olvasásig, majd az élménybeszámolókig. Kezdetben még bátortalanul, néhány mondatban számoltak be az olvasottakról, később már a tartalom rövid elmondása sem jelentett gondot. Örömmel tapasztaltam, hogy az idő múlásával szóbeli kifejezőképességük egyre pontosabb és választékosabb lett. Ez a változás gondolkodóba ejtett. Hogyan lehetne ezt az olvasási kedvet fenntartani? Némi töprengés után olvasási versenyt hirdettem meg. Célja az volt, hogy a tanév végéig minél több könyvet olvassanak el a gyerekek. Az eredmények követésére egy könyv formájú kartonlapot tettem a faliújságra, ebbe írtuk be a gyerekek neveit és az olvasott könyv címét. A verseny sikeresnek bizonyult. Sokat és örömmel olvastak. Tíz év múltán, a mostani osztályomnál feltűnt, hogy bár a kutatómunkák és a könyvtárhasználati órák során szívesen böngészik a könyveket, de nem szokásuk az, hogy egy – egy történetet, vagy könyvet végigolvassanak. Valószínűleg az is közrejátszik ebben, hogy a családi mintában nincs benne az olvasó ember képe. Ha nem látnak példát, nehéz meggyőzni őket az olvasás öröméről. Saját fiamnak gyakran viszek könyveket a Csata könyvtárából, mert az ő iskolájukban szerinte nincsenek olyan jó könyvek, mint nálunk. Könyvtárosunktól kértem segítséget, és ő sok olyan könyvet ajánlott, amelyekről addig még nem is hallottam. Kíváncsiságból bele- bele lapoztam a kölcsönkönyvekbe, humoruk engem is megfogott. Már a címük is sokatmondó volt: Rosszcsont Peti különböző kalandjairól szóltak a kötetek. Úgy döntöttem, mivel a könyvek hőse és az osztályom sok hasonlóságot mutat, felolvasok belőle az itteni gyerekeimnek is, remélve, hogy az én izgő mozgó kis társaságom legalább addig megül a helyén, amíg egy történetet felolvasok nekik. A regény humora annyira bevált, hogy a gyerekek napról napra várták a folytatást. A második könyvnél már nem fejeztem be a történetet, helyette kikölcsönöztem a könyvtárból az összes kötetet, és a teremben kézről kézre adva önállóan olvasva jutottak el

5

végéig. Ezután már szívesen jártak le a könyvtárba, ahol kedvükre csemegézhettek a kínálatból. Az ekkor tapasztalt lelkesedés juttatta eszembe megint a régi módszert, az olvasási versenyt. Most Könyv – Király nevet adtunk neki, a faliújságon korona van, és alá füzetcímkéken gyűlnek a nevek és az olvasott könyvek címei, így könnyen követhető a verseny állása. Naponta nézegeti, latolgatják az esélyeket, kinek a fejére kerül majd a korona. Büszke vagyok rájuk, mert a tanév vége felé még mindig tart az olvasási kedv, pedig eddig nem a kitartásukról voltak híresek.”

A faliújság, ahol követhető, ki az esélyes a koronára A jót fokozza, hogy a felső tagozaton is kialakultak olvasó magok. Kevesen vannak, de már vannak, és többen kifejezett könyvfalók. A családi háttérben a legtöbb esetben olvasó szülő áll, akik mesélnek a kisebb testvéreknek, és őket is látják olvasni a gyerekeik. Ez nagyon fontos a fiatalok olvasóvá nevelésében. A könyvfalók segítenek az iskolai könyvtár állománygyarapításában tanácsadással is. Mit olvastak, mi tetszett, mit ajánlanak megvételre a könyvtárnak? – ezt a segítséget bűn lenne nem igénybe venni, mert a legelszántabb felnőtt sem képes annyi ifjúsági és gyermekirodalmat elolvasni, mint ők.

6

Ilyen például: Kira az 5. a osztályból

Ő a fő könyvfaló. Okos, helyes, talpraesett és jó tanuló kislány, aki többek számára minta, így szerencse, hogy fertőző könyvszeretettel lett megáldva. Sok társa őt követve lett felső tagozatosan is aktív könyvtárlátogató. Író szeretne lenni. Felnőtt korára olyan otthonra vágyik, ahol lesz majd könyvtárszoba, mert szerinte, könyvek közt élni jó. „Ha a könyvek gerincére nézek, azt képzelem, ott van az enyém is köztük” –mondja. Így mutatja be a családját: „Anyukám a legjobb olvasó, akit ismerek. Kedvencei az Agatha Christie könyvek. A nővérem a történelmi témát szereti, apunak sok műszaki könyve van, újságot is olvas, a politikát az internetről. Kis koromban lefekvéskor mindig volt mesélés. Már óvodás koromban megtanultam olvasni, mert érdekelt. Először anyu vitt el könyvtárba, még Mezőkeresztesen (ott éltek régen), itt Pesten is együtt járunk a Szabó Ervin központi könyvtárába, mert ott nagyobb a választék. Az iskolai a második ahol tag vagyok.” Kira főleg a regényeket szereti. Azt mondja, hogy azok a kedvencei, amelyekben olyan történetek vannak, amelyek akár vele is megtörténhettek volna. „Amik az életből merítenek” – így mondja szó szerint. Kedvenc szerzője Jacqueline Wilson, jelenlegi kedvenc könyve a Szent Johanna gimi, de ez napról napra változik. A tanév folyamán 37 könyvet olvasott eddig az iskolai könyvtárból, mellette még azt, amit a Szabó Ervinből hoz ki. A regények mellett kreatív könyveket, a divatról és a középkori történelemről szóló köteteket forgatja szívesen. Arra a kérdésre, hogy hogyan áll a televízióval, azt mondja: „ A film és az elektronikus szöveg nem vonz különösebben. Hiányzik a könyv illata és zavar, hogy a film történetei nem nekem szólnak. Nekem nem valóságosak.” Testvére kislányának már ő olvas. Mindig körülveszi egy kis csoport a suliban, akikkel az olvasott könyvekről folytat eszmecserét. Ha bejön hozzám, általában egy kisebb udvartartás követi, és csillog a szeme, ha újabb gyereket vesz rá a kölcsönzésre. Nagyon megy neki a marketing

7

Kirával megvitattuk a tapasztalatainkat, és egyet is értettünk abban, hogy a fiúk kevésbé „olvasósak”, azért közülük is vannak említésre méltó nevek: 4.a osztály

Ez a kis mag, három fiúból áll. Kristóf, Tamás és Áron szenvedélyes könyvtárlátogatók. Főleg az ismeretterjesztő és azon belül is a történelmi tárgyú könyveket szeretik, még konkrétabban a világháborús események, a hadtörténet és a haditechnika vonzza őket. Arra a kérdésre, hogy miért választják az olvasást a tv helyett, ezt válaszolták. -

Engem zavar a reklám, elveszi az izgalmat. Nekem túl gyors a film, sokszor van úgy, hogy részletek maradnak ki bennem, mert nincs időm rá, hogy felfogjam, mi történt. Izgalmasabb a választás. A tévében tudom, mi következik, a könyvtárban van izgalom és meglepetés, mit találok magamnak a sok könyv között. Én döntöm el a tempót. Gyorsítok, ha izgalmas, újraolvasom, ha valamit nem értek, ha nincs idő, félreteszem. Mindig kéznél van, így óra alatt is lehet próbálkozni. 

Megkérdeztem azt is, hogy ha szépirodalmat választanak, mit várnak el a könyvtől azt válaszolták, hogy legyen humoros. A választásaik is ezt tükrözik: Rosszcsont Peti, Geronimo Stilton, Spuri könyvek, Janikovszky Éva kötetei a legnépszerűbbek a köreikben – ha éppen nem háborús könyvet kölcsönöznek.

8

Ők a „kedvezményezettek” Ez a megjelölés úgy ragadt rájuk, hogy még a tanév első félévében körülsündörögtek, hogy szeretnének kérni egy kis kedvezményt. Mi lenne az –kérdeztem. Hát, hogy több könyvet vihessenek ki, mint ami házirendbe le van írva. Elolvadtam, és megkapták a kedvezményt, azóta annyit vihetnek, amennyiről úgy érzik, hogy képesek elolvasni a kialkudott idő alatt. Fel is forgatják a könyvtárat, hála istennek. Növekszik a gyermek és ifjúsági irodalmat olvasó kollégák száma is. Vagyunk néhányan, akik szeretjük ezt a műfajt, és csak „úgy” olvassuk, különösebb célzatosság nélkül. Erre példa egyik technikai dolgozónk, aki már 22 kötetet olvasott ki ebben a tanévben az iskolai könyvtár állományából. Van, aki kifejezetten azért olvas ilyen műveket, mert a munkájához szeretné felhasználni az így szerzett tapasztalatokat. Tünde néni például a közoktatási konferencia után meglepett egy listával, amely Gombos Péter ajánlásait tartalmazta, hogy ő ezeket szeretné elolvasni. Pár kötet már megvolt a könyvtárnak, és mivel szerencsére akkor kaptam keretet fejlesztésre, még továbbiakat tudtam megvásárolni a listáról. Tünde néni azóta is lelkesen olvassa ezeket, és nagyon tetszenek neki. Ami tetszik, azt hirdetjük is. Az iskolai könyvtár blogjára a gyerekek maguk is írnak olykor könyvismertetőt az általuk olvasottak alapján, és itt láthatják a nevüket akkor is, ha könyvet adományoznak. Az iskolarádióban is beszámolunk ezekről az eseményekről, és büszkén olvassák, hallgatják a nevüket az interneten vagy a rádióban. A kerületünkben működő könyvtári munkaközösség is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy gyerekeink a könyvek felé forduljanak. Már második éve rendezzük meg az 5.-6. évfolyamosok kerületi versenyét olyan koncepcióval hogy a középpontban nem a könyvtárhasználati ismeret, hanem az olvasás áll. Tavaly Louis Sachar: Bradley az osztály réme és Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány című műve, az idén Elenaor Potter: Az élet játéka és Nógrádi Gábor: Petepite című kötete volt az olvasásra szánt mű. Jó hangulatú olvasóköri foglakozásokon közös olvasással, beszélgetéssel dolgoztuk fel tavaly a könyveket, az idén már önállóan készültek a gyerekek. A gazdag iskolai könyvtár a mi esetünkben alapvető szükséglet. Kevesen járnak közművelődési könyvtárba, a könyvtárhasználat élményét itt, a falakon belül élik meg. Ehhez friss állomány kell, sok kortárs szerző művével, akik olyan kérdésekkel foglakoznak, amelyek a mai gyerekeket is foglakoztatják. Mi nem panaszkodhatunk, van mit kínálni az olvasóinknak. A mai állomány kialakítása sok kompromisszum árán valósult meg. Felvállalni olyan könyvek beszerzését, amelyről az irodalmi kánon még nem mondott kedvező ítéletet, esetleg olyanokat is megvenni, amelyek nyilvánvalóan nem képviselnek túl nagy irodalmi értékeket? Vagy maradni a bevált klasszikusoknál, mert abból nem lehet baj, legfeljebb senki sem kölcsönzi ki? Rajtam kívül még sok könyvtáros kolléga küzd azzal a dilemmával, hogy beengedjen –e a könyvtárba olyan könyveket, amelyek nem tartoznak kifejezetten az értékes gyermek és ifjúsági irodalom körébe, de népszerűek az olvasók között. Vekerdy Tamás szerint, nincs jó könyv vagy rossz könyv, hiszen nem az alapján választunk olvasmányt, hogy mennyire választékos a nyelvezete, hanem inkább azt mérlegeljük, hogy mennyire izgalmas, mennyire lehet azonosulni a hőseivel, mennyire élményszerű. Kant pedig azt állítja, hogy: "Nem szabad semmiféle könyv olvasását megtiltani; ez az egyetlen mód arra, hogy önmagukat semmisítsék meg ama könyvek, a ponyvatermékek."

9

Merjünk –e változtatni a kötelező olvasmányok körén belül? Általában nem merünk. Hogy miért? Az egyik forrása a problémáknak, az, hogy sokszor a magyart tanító pedagógusok sem ismerik a kortárs gyermek és ifjúsági irodalmat. Vagy nem merik ajánlani az olvasásukat, mert az irányadó források még nem nyilatkoztak róluk. Steklács János, a Magyar Olvasástársaság elnöke szerint: "Ha megnézzük a máig érvényes tantervet, azt tapasztaljuk, hogy ugyanazt a kötelező irodalmat használják 50 éve, ami óriási probléma, hiszen a mai gyerekek már egészen másképp élnek és gondolkodnak, mint az 50 évvel ezelőttiek, amikor - mondjuk - nem volt televízió. Ha irodalomtörténetet tanítunk, akkor rendben, a nagy klasszikusokat meg kell ismerni. De ha arra gondolunk, hogy olvasóvá akarjuk nevelni a gyereket, és azt szeretnénk, hogy élvezze az olvasást, akkor be kell, hogy lássuk: köszönő viszonyban sincsenek az iskolai olvasmányok a gyerekek igényeivel." A felgyorsult világ is a „nemolvasás” irányába hat: "Könnyebben emészthető, gyorsabban fogyasztható termékekkel próbálják meg kiszolgálni a gyereket, a kötelező irodalom megismertetésében is. Ma már legtöbbjük filmes változata is megvehető, vagy lerövidítve, öt mondatban is „elolvashatjuk”: szinte már tablettaként bevehető formában kapja meg a diák. Ez olyan, mintha minden azt üzenné: ha nem muszáj, ne fecsérelj időt az olvasással. Beköszöntött a könyv-tabletták kora.” 3 Maradjon minden így? Ez természetesen költői kérdés. Amikor tanultuk a könyvtár fogalmát, így szólt a definíció: A könyvtár meghatározott szempontok szerint összegyűjtött, rendezett, feltárt és olvasásra szánt dokumentumgyűjtemény. Tehát olvasásra szánt! Ezért kell frissíteni az irodalmi ízlésünket, figyelni a kortárs irodalmat és a marketingfogásokat is be kell vetni. Megalkudtam. Beszereztem népszerű mai irodalmat kevesebb tartalmi értékkel, és nívós kortárs műveket is. Sokat segített az egyensúly megtartásában a Csodaceruza folyóirat, amely napjaink gyermek és ifjúsági irodalmának bemutatására, értékelésére vállalkozik. Segít eligazodni szülőknek, pedagógusoknak, könyvtárosoknak. Nagyon szeretem és hasznosan forgatom az állománygyarapítási tevékenység tervezéséhez. A marketing tevékenységhez a legtöbb jó ötletet az a Britsch Council által megtartott és az OSZK által szervezett olvasásfejlesztési tréning adta, amelyen 2007-ben sikerült részt vennem. Ők adtak biztatást arra, hogy merjünk elszakadni a megrögzött szokásoktól és a sehová sem vezető hivatalos elvárásoktól, tegyük olvasó-baráttá a könyvtárunkat, könyvtárosi munkánkat. Segített, hogy legyen bátorságom meglépni azokat a lépéseket, ami a hagyományos állományalakítási stratégiától eltávolított. Saját tapasztalataikkal igazoltak minden állítást, és javaslataik közül néhányat alkalmazva bejött, amire számítottunk, nőtt az érdeklődés. Így jelent meg több olyan elrendezés és polcfelirat, ami kisebb-nagyobb csoportokat célzott meg: A tévéből ismerjük - Kezdő olvasóknak – A hét könyvei stb.…

10

Könyves ünnepek alkalmával kivittem a folyosóra az újdonságokat, érdekességeket, hogy azok is találkozzanak a könyvvel, akik messze elkerülik a könyvtárat, majd beindult a blog – bár nem sokan olvassák, de próbálkozom. Kitettem olyan képeket, amelyek olyan fiatalokat ábrázolnak olvasási szituációban, akik mai kifejezéssel élve „trendi” megjelenésűek. Átalakult az állomány. Egy alkalommal a mi iskolánk adott helyszínt a kerületi könyvtárhasználati versenynek. Egyik kollégám a polcok közt sétálva kicsit fitymáló arckifejezéssel jegyezte meg, hogy „sok a gyerek-ponyva.” Rosszul esett és el is bizonytalanított. Nehéz belső küzdelem árán döntöttem úgy, hogy az értékes olvasmányok mellett olyan köteteket is vásárolok, amelyek nem a tartalmi színvonal emelését eredményezik az állományban, hanem valóban olvassák is őket. Itt mindjárt felmerül az érték fogalom relativitása is. Értékes mű az, amit senki sem kölcsönöz, vagy az olyan könyv, ami legalább az olvasástechnika gyakorlására jó, ha másra nem is? Természetesen a kompromisszum sem lehet határtalan… Olyan könyvtárban jó könyvtárosnak lenni, ahol a gyerekek megélik az olvasás örömét. Ezért a jóért köszönet kollégáimnak, akik a könyvkirály versenyt működtetik, és olvasásra ösztönzik a nebulókat, az iskolavezetésnek, hogy lehetővé teszi a legfrissebb gyermekirodalom beszerzését, a könyvfalóknak, akik tanácsaikkal segítik az állománygyarapítást, a szülőknek és a kerületi munkaközösségnek. Nem szabad kihagyni a felsorolásból a Csodaceruza című gyermekirodalmi folyóiratot sem, amelyik pedagógusnak, szülőnek és könyvtárosnak egyaránt sokat tud segíteni a gyermek és ifjúsági irodalomban való tájékozódásban, és a könyvtári hálózat kiváló továbbképzési programjainak. Amint a felsorolásból látható: Ha egyedül nem is megy, de összefogással igen!

Végül egy név a múltból: Alexandra öt éve hagyta el az iskolánkat, mint végzős diák. Búcsúzóul még második helyezést ért el a Dagály utcai könyvtár pályázatán, melynek címe. Gondold meg, csak az ember olvas. Részlet a pályázatból: „…Mikor elolvastam az utolsó meglévő kötetet is, olyan könyvéhség fogott el, amire nem számítottam. Az egyik legkedvesebb barátom – a könyvtárosunk-segített ezután a csillapításában. Burnett következett: A padlásszoba hercegnője, majd A titkos kert. - Biztos, hogy tetszeni fog ez a két kedves, romantikus történet – mondta, mikor levette nekem a polcról. És valóban. Már a kötés színei, ábrái is vonzottak. A nagy rózsaszínű könyvön egy szép, fodros ruhában lévő, copfos lány nézett le a játék babájára. Egy fehéren kárpitozott kanapén ült. Lábait összekulcsolta. Türelmetlenül vártam, hogy a szobámban lehessek, hogy belekezdhessek az olvasásba. Nem mesélem el a történetet, filmen is sokan láthatták, nagyon híres. Csak annyit mondhatok, egészen drámaian fordulatos és szív szorongattató.

11

A titkos kertnél már azon méltatlankodtam, hogy túl vékony. Hogy lehet ez? - kérdeztem rémülten Edit nénitől, miért ilyen kevés? - A könyveknél nem az oldalak mennyisége a lényeg –mondta, s egy pillanatra úgy éreztem, mintha egy tapasztalt mesterrel beszélgetnék. - A képzelet tovább játszik az emberrel, mint amíg az olvasás tart. Mellesleg a kollégáim is gyakran kikölcsönzik –folytatta. Itt meglepődtem. Elképzeltem, ahogy a matektanárom, vagy a kémiatanárom, akit általában krétával a kezében látok a táblánál amint éppen képletet ír fel, otthon ugyanolyan elmélyülten és izgalommal olvassa azt a könyvet, amit én is szeretek, akár a tanítványaik. Csodálatos a könyv ereje –tettem le a titkos kertet az ölembe, mikor a végére értem. Mintha maga az élet elevenedne meg. Akár velünk is megtörténhetne mindez. Ahogy a bennük szereplők érzései nyomot hagynak a lelkünkbe, erőt meríthetünk belőlük. Nos, igen, az olvasás gyönyörű…” 4 Ennek a túlcsorduló érzelmekkel teli serdülő lánynak a pátosztól sem mentes szavai is azt bizonyítják, hogy igenis, olvasni jó!

Források: 1, 3. Kovács M. veronika betűétvágy fokozók http://www.origo.hu/print/noilapozo/eletmod/20080327-keveset-olvasnak-a-tizenevesek-sekonyv-se-ujsag-maximum-a.html 2. Oszoli Márta. A bölcsőtől a könyvespolcig : ki nevel olvasóvá? /. Oszoli Márti == Csodaceruza. - 5.évf. 27.sz, http://www.csodaceruza.com/cikk_bolcso.html 4.Budai Alexandra: Nos az olvasás… kézirat Fotók: Zöldi Zsolt

12