SZEGE T SZEGGEL
2012..MÁRCIUS
Szeget
Szeggel Szilágyi Erzsébet Gimnázium Eger „A magyarok Istenére esküszünk…!”
A TARTALOMBÓL Petőfi öröksége A kommunizmus áldozatai Főszerkesztői könnyek Az elmúlt hónapok néhány eseménye Nemzedékek—ellentétek? Művésztanárok N ovella Versek Tavasz veszekedés
1848. március 15.-e. A magyar nemzet egyik legnagyobb ünnepe. Pontosan 164 éve már, hogy a radikális fiatalok kirobbantották a pesti forradalmat. Céljuk egy dolog volt: Szabadság! ( milyen egyszerűnek tűnik ez a cél, pedig milyen sokat kellett szenvedni érte!) Nézzünk egy kicsit a dolgok mögé! Képzeljük el azt a képet, ami aznap fogadhatta a város lakóit! Csend, hajnali nyugodtság, szemerkélő eső. Majd, …, mi ez? Egy egész csoport fiatal! A kávéházba tartanak. No de ilyen korán?! Képzeletben osonjunk utánuk! Egy épület előtt állunk most, melynek homlokzatára 13 fekete betűt pingáltak: PILVAX KÁVÉHÁZ Ahogy megpróbálunk bejutni, és egy pillanatra bekukucskálunk, láthatjuk, hogy tele van egyetemista korú fiatalokkal. A hatalmas terem közepén, az asztal tetején áll egy férfi. Nem lehet több 22-nél, arcán a bajusz alig pelyhedzik még. „Induljunk uraim, küzdjünk meg a szabadságért!”- kiáltja, majd a tömeg elindul kifelé az akkor már szakadó esőbe. Elindulnak az egyetemre, hogy kinyomtathassák a 12 pontot. Aztán indulás Budára: „Táncsics
A kommunizmus áldozatainak emléknapja
kiszabadíttassék!” Szállunk az eseményekkel, a reggel még mosolyogva kéréseinket teljesítő helytartótanács este már fegyverrel állt készültségbe.. Gondoljunk bele, hogy Petőfi mit érezhetett akkor, amikor a forradalom elkezdődött! Félelmet? Örömöt?
„Induljunk uraim, küzdjünk meg a szabadságért!”Büszkeséget?És mi magyarok magyarok tudunk-e maradni, és bebizonyítani Petőfinek és társainak, hogy igenis szabadok tudunk lenni! Mert igen, magyarok vagyunk, kiknek nehéz sorsuk volt, de mégis álljuk erővel, tiszta szívvel az idők próbáját, hiszen tudnunk kell, hogy az országunk és a nyelvünk egyedi, és persze a haza is szent és sérthetetlen!
Zádori Anna
1947 február 25-én a magyar kommunisták hathatós közreműködésével a szovjet megszállók elhurcolták Kovács Béla kisgazdapárti politikust, korábbi földművelésügyi minisztert. A bűne mindössze annyi volt, mint több tízmillió sorstársának: másképp gondolkodott, mint azt a marxista-leninista ideológia elvárta volna. 2000. óta ez a nap hazánkban a kommunizmus áldozatainak (világszerte kb. 100 000 000 ember!!!) emléknapja. A puszta számokon túl, amelyek természetesen elborzasztóak, az ideológia, illetve az azokon felnövő pártok és diktatúrák bűne leginkább a kulturális világszemléletre gyakorolt hatásuk miatt kárhoztatható. A több mint egy évszázada jelenlévő őrület emberek tízmillióinak üresítette/üresíti ki és szüntette/szünteti meg erkölcsi normáit. A mai magyar fiatalság számára ennek tanulságait le kell vonni. Nem szabad a nálunk is megtörténtek mellett elmenni, legyintve nagyapáik tragédiájára. Ha ezt teszi az
SZEGET
SZEGGEL
OLDAL 2
Nem szabad a nálunk is megtörténtek mellett elmenni,legyintve nagyapáik tragédiájára
A kommunizmus áldozatainak emléknapja(folyt. az 1. oldalról) utókor, mindent elkövet szellemi leépüléséért, melyen keresztül a hibák újra tragédiát szülhetnek. Úgyhogy: emlékezz! Cs. Németh Péter Az Internet hogyan változtatta meg a világot/világunkat. Az Internet ma már mindenhol ott van. Egy „normális” ember, ha belép egy épületbe, rögtön csekkolja a legújabb hiperszuper okostelefonját, hogy van-e wifi. Ha véletlenül nincs, ha meg van, az kódolt, a pesszimista felkiált fájdalmában, míg az optimista elkezdi feltörögetni a kódot, vagy inkább a hálózatra csatlakozik. Kérdezem én: normális ez? Tudunk-e Internet nélkül élni? A probléma az, hogy én is tagja vagyok a fent említett csoportnak (megjegyezném, én az optimisták csoportját erősítem). Tegyük fel, hogy eltűnt az Internet. Mielőtt a fejedhez kapnál kétségbe esésedbe, ne aggódj, kedves olvasó, csak egy napra! Reggel én, még az ágyban, Facebook csekkolással kezdem a napot. Ki mit posztolt, ki kivel jött össze azalatt a 8 óra alatt, amíg aludtam. Kérem szépen, mivel ma nincs Internet, rémülve tapasztalom, hogy nem tudok csatlakozni az életemet megédesítő honlaphoz. Próbálgatok netet „lopni” a szomszédból is, természetesen sikertelenül. Már rosszul kezdődik a reg-
És az emlékezésre, információszerzésre használd a technikát, az internetet, ami jóval több szórakozásnál! Dobi Csenge cikke gelem, nem tudhatom meg, hogy ki mennyit aludt, mit álmodott, vagy éppen mit reggelizik. Micsoda tragédia! A durcásan elfogyasztott reggeli után, még próbálkozok kapcsolódni, hasztalanul. Iskolába érve rögtön kísérletet teszek a wifihez való csatlakozásra, természetesen mindhiába. Osztálytársaim, sőt még a tanárok is hőbörögnek, hisz nem tudják beírni az enaplóba a szaktanárit, amit azért kapok, mert egész órán a telefonommal „játszottam”. Ez a nap a suliban, természetesen bolondokháza. Csak matekon tanulunk, mert tanárunk múlt századból való, nincs internetre szüksége a tanításhoz. Amint hazaérek, itthon is apokalipszis fogad: apukám nem tudja ellenőrizni, hogy áll az eladandó tárgy a Vaterán. Anya felváltva hívogatja a szolgálta-
tót, és közben a gép előtt ül 2 percenként felkiáltva: Van már net? Természetesen nincs. Az este folyamán már nincs gond. Vagyis a „gond” az még ott van, de már beletörődtünk. Apa manuálisan gyártja a számlákat, anya könyvet olvas, a tesóm és jómagam pedig tanulunk. A tv híradó elég hiányos, hiszen nincs Internet az információszerzéshez sem. Végül reménykedve alszom el, hogy ez a nap csak egy rossz álom, és ha felébredek megtudhatom kivel mi történt aznap… A cikk írása közben meg vonalazódott bennem, hogy egy mai ember Internet nélkül életképtelen. A válasz az írásom elején feltett kérdésre, hogy tudunk-e Internet nélkül élni, a válasz, magától értetődően: nem. De egy kicsit mégis, hiszen miért ne használjuk ki azt, ami adott, és nem mellesleg megkönnyíti mindennapjainkat. Dobi Csenge
Torna, Torna, Torna
Képhez vagy ábrához tartozó felirat
A mostani 9.esek közül hárman jöttünk át az Eszterházy-ból, Seres Zsófi, Sütő Eszter és én. Az új tanév megkezdése után is folytattuk a tornát. A régi iskolánk-
ban egyszer november felé két felettünk járó lány(Bozó Lilla és Smuczer Fanni) odajött hozzánk és megkérdezték, hogy nem járhatnának-e ők is tornára, mert az általános iskolában ők
is tornáztak, és nagyon szerették. Mi rögtön megörültünk, hiszen ez így már egy teljes csapat, és azonnal elkezdtük megtanulni az új gyakorlatot, hogy februárban elindulhassunk a
SZEGE T SZEGGEL
OLDAL 3
avagy A Szilágyinak van tornacsapata?? városi versenyen. Mivel csak öten voltunk, ezért nagy volt a kockázat, hiszen ha valaki elrontja a gyakorlatot, akkor az az egész csapat átlagát lehúzza. Ekkor jelent meg a már 12-es Hegymegi Flóra, aki odajött hozzám óra előtt, hogy hallott a tornacsapatunkról, és ő is szeretne járni. Miközben megmondtam neki az időpontokat és a helyeket, ahol gyakorolni
szoktunk, az járt a fejemben hogy: KIRÁLY!!! Van egy teljes to rnacsapatunk!!: D D Ez körülbelül január vége felé történhetett, így gőzerővel készültünk a február 9-i Városi Tornaversenyre amelyen részt vett a Dobó István Gimnázium két csapata és a Gárdonyi Géza Gimnázium is képviseltette magát...
Mivel nem volt túl sok időnk gyakorolni, ezért
néhányunknak nemcsak kisebb
hibái voltak. Ráadásul az edzőnk se tudott eljönni családi okok miatt, és NÁLA VOLTAK A RUHÁINK és a zenénk. Végül sikerült eljuttatnia nekünk a ruhákat is, de ekkor derült ki, hogy a középiskolás versenyeken már kell a személyi igazolvány és a TAJ kártya is a diákigazolványon kívül, amit mi nem hoztunk, hiszen honnan tudtuk volna!? Mintha a sors nem akarta volna hogy elinduljunk a versenyen...végül megengedték hogy elinduljunk, de köteleztek minket, hogy
legközelebb ne felejtsünk el semmit mert kizárhatnak miatta a fontosabb versenyeken. A felemás korláttal kezdtünk, ami kicsit lelombozott bennünket, de nem volt időnk szomorkodni, hisz készülni kellett a gerendára, sajnos volt, aki leesett, de a talaj és az ugrás pontszámaival sikerünk felhúzni az átlagunkat, és ez elég volt a 3. helyre, ráadásul Zsófi egyéniben 2. lett. A több mint 4 óra versenyzés után ugyan ki voltunk fáradva, de még be kellett iktatni egy
jek a versenyre. :/ De végül is csak nem ha gy h attam őket cserben?! A röpke egy óra bemelegítés alatt megint jöttek a gondok: volt aki megsérült, más megint nem hozta el a személyijét, a többiek meg pánikoltak. Hál istennek a bírók nem foglalkoztak
edzést, mivel jövő héten a megyei versenyre voltunk hivatalosak. Pontosan ezért rögtön mentünk is vissza az iskolába egy kicsit lelassult ,de kemény edzésre. Egy hét nem sok, ezt mindenki tudja, aki valaha volt két versenyen ennyire egymás után. Amikor elérkezett a február 16a reggel, az is megfordult a fejemben, hogy egyszerűen elmegyek suliba és inkább dolgozatot írok, mint hogy elmen-
a személyivel és kezdődhetett a verseny. A felemás korláton most jobbak voltunk, azonban a gerendáról most én estem le, a talaj és az ugrás viszont jobban sikerült. Összességében minden szeren javítottunk, de sajnos a többi csapat is! Az eredmény ugyanaz maradt bár a pontszámok javultak....
Március 17-én megyünk az országos elődöntőre, így arra van egy kis időnk felkészülni és remélem, most már ti is fogtok szurkolni nekünkJ Bora Noémi
SZEGET
SZEGGEL
OLDAL 4
Láthatatlan valóság Belegondoltunk-e már abba, hogy milyen lenne úgy élni, hogy nem látjuk a Tv-t, számítógépet, nem követhetjük, hogy épp mi megy az aktuális szappanoperákban? Az én válaszom, igen. Belegondoltam, és egyáltalán nem találtam kellemesnek. Na, nem a sorozatok miatt, inkább az bántana, hogy sajnálnak, bár nem látnám, de érzékelném a szánalmat, melyet irántam éreznek Nem úgy, mint Orsós Zsolt, a Szolidaritás Nagykövete a Szociális Minisztérium államtitkárságán, és nem mellesleg sokszoros csörgőlabdavilágbajnok. Vele volt szerencsém
kötetlenül beszélgetni, amikor eljött a Szilágyiba, egy osztálybeszélgetésre, most épp a 12. e osztályba. Mint megtudtuk, folyamatosan járja az ország iskoláit, hogy a beszélgetések s az utána következő csörgőlabdázások útján is segítse a fogyatékkal élők és az „egézségesek”kapcsolatát. Mikor elkezdett beszélni, meglepődtem. Én nem ilyen pozitív világszemléletű, rendkívül közvetlen emberre számítottam. Inkább egy morózus, „jól van, sajnáljatok” személyt vártam. De szerencsére kellemesen csalódtam. Felvillanyozott a stílusa: a saját „fogyatékosságáról” is úgy be-
A szolidaritás nagykövete szélt, mintha csak játék lenne. Pedig, sajnos nem az. Zsolt zöldhályoggal született, és úgy
Orsós Zsolt a Szolidaritás Nagykövete a Szociális Minisztérium államtitkárságán, és nem mellesleg sokszoros csörgőlabda-világbajnok. nőtt fel, hogy tudta, egyszer meg fog vakulni. Ez 5 éves korában következett be, mikor biciklizni indult, s amint hazaért, furcsállta, miért sötétedett be ilyen hamar. Másnap szülei elvitték a pécsi gyermekklinikára, ahol saját elmondása szerint, bérelt ágya volt. Az orvok megállapították, hogy a bal szemére már nem fog látni többet. Rá két hónapra, már a jobb szemére is megvakult. Egy év eltelté-
Erre csörög a labda
vel Zsolt felköltözött Budapestre, egy iskolába, melyben 5 évig tanult vakok között. Ezt követően a főváros egyik legjobb gimnáziumába járt, látók közé. Megkérdeztük, hogy nehéz volt-e beilleszkedni közéjük. Nem, - felelte nagy meglepetésünkre. Mikor bemutatkozás volt – meséli, - mindenki elmondta, milyen sportot űz. Mikor én kerültem sorra, mondtam, hogy csörgőlab-
érdekli, ezért átjelentkezett, a Testnevelési Egyetemre. Azóta testvérével együtt (aki szintén nem lát) paraolimpiát nyertek csörgőlabdából. Mesélt még a vakok életének (néha mulatságos) viszontagságairól, mint például, egyszer egy zebra közelében várakozott a párjára, egyszer csak érzi, hogy egy idős hölgy belekarol, és mindenféle szó nélkül átrángatta a másik oldalra,
dázok. Szünetben sokan odajöttek hozzám, nem ismerték az én sportomat. – Természetesen ez nem maradt így sokáig, hiszen Zsolt levitte újdonsült barátait edzésre. (milyen érdekes: kiderült, hogy egyik diáktársunk –látóként- az egyik vak ismerőse révén rendszeresen jár egri csörgőlabdások edzéseire – az ő szemét természetesen ilyenkor bekötik. Gimnázium után először jogot tanult, de rájött, hogy igazából a testnevelés
ahol véletlenül egy lámpaoszlopnak vezeti… A bizalom is szóba került, elmondta, ezzel kapcsolatos történeteit: Sétált az utcán, mikor éreezi, hogy egy hajléktalan el akarja venni tőle a fehér botját. De Zsoltot nem kell félteni(két méteres és száz kilós), elmondása szerint úgy ellátta a baját a tolvajnak, hogy az még ma is remeg. Felidéződtek benne a gyermekkori emlékei is, megemlítette a kedvenc színeit, az égszínkéket, és a fűzöldet.
A beszélgetés után én már másként nézek a világra: Megcsodálom a színeket, a tárgyak alakját, és rájövök, hogy vannak olyan emberek, akiknek ez nem adatik meg. Végül arra jutok, hogy örülni kell annak, ami van, és olyanra ne vágyjunk ami nincs…
Dobi Csenge
SZEGE T SZEGGEL
OLDAL 5
MÚLTIDÉZŐ OLDALAK—NOVEMBERTŐL MÁRCIUSIG+ KÖNNYES BÚCSÚ Gombavatós memoár Így zártuk az évet, és jelképesen egyszerre négyet, és mind együtt voltunk, ünnepeltünk, mulattunk. Azon az estén mindet megtehettünk, amit akartunk. A Szilágyi a mi táncterünkké vált, csak nekünk asszisztált, tanáraink meg a táncparkett szélén figyeltek. Azonban részükről sem maradt el az ,,ereszd el a hajam”, ők sem kerülhették el, hogy időnként táncra perdüljenek, méghozzá igen stílusosan, hogy úgy mondjam ,,fríístájl” (Miklovitz tanár úr), már csak azért is, hogy ledolgozzák a vacsorát. Hiszen Igazgató úr pohárkö-
szöntője után jóízűen belakott az egész társaság. Amolyan bensőséges, családi vacsora volt ez, bensőséges, családi ünnep. Mindenki a kijelölt asztalánál, mosollyal az arcán ült. Nem is lehetett volna másképp, azok után, hogy a műsorok során ráeszméltünk, milyenek is vagyunk valójában, és hát az igazság nevetve fáj. Elmorzsolódott azért pár könnycsepp, míg emlékeket idéztünk, de szokás szerint sikeresen kifordultunk önmagunkból, és nevettettünk. Tiszteletteljes pillanat volt, hogy hivatalosan fel lettünk avatva, és kitűzték a gombunkat. Jelképesen azért azt a célt is elénk tűzték,
tisztelettel és minden jóval búcsúzom a nagyérdeműtől és a főszerkesztői címtől hogy fel kell nőni és le kell érettségizni, de hát erre majd hetekkel később lesz elég gondunk…
Kedves Kispajtások és Nagypajtások! Én, Hegymegi Flóra Hajnalka (szül.1993 egri kórház) tisztelettel és minden jóval búcsúzom a nagyérdeműtől és a főszerkesztői címtől. Elég vén róka vagyok már, hogy nyugdíjba vonuljak, hisz ez már csak az életnek a maga körforgása…De azért ezen számunk is nagy műgonddal készült el, és a továbbiakban is ilyen eredmé-
nyes munka fog folyni, ezt garantáljuk. Jelszavunk továbbra is ez: Csekély árért minőséget! Így esett az eset, hogy ilyen ünnepélyes keretek között, rám ruházott hatalmamnál fogva adjam át a stafétát Kalas Martinának, hasonlóan ,,agitátortermészetű” főszerkesztőasszonynak, mint utódomnak, és kinevezzem Zádori Anna kis-
asszonyt főszerki -és főgaládhelyettesnek. Szóval, utoljára galádkodtam, és ebbéli megkönnyebbüléssel búcsúzom. Csók és puszcsi! Ja, igen, reklám: Szilvi néni büféjében újabban cukrászda is működik! Én, Hegymegi Flóra Hajnalka
rám ruházott hatalmamnál fogva adjam át a stafétát Kalas Martinának, hasonlóan ,,agitátortermészetű” főszerkesztőasszonynak, mint utódomnak, és kinevezzem Zádori Anna kisasszonyt főszerki -és főgalád-helyettesnek
MÚLTIDÉZŐ—KARÁCSONY Iskolánk ebben a tanévben is megrendezte a ma már hagyománnyá vált jótékonysági műsort, amelyre december 21.-én került sor. Erre a műsorra az iskola diákjai közül bárki
jelentkezhetett, hogy megmutassa tehetségét. Hallhattunk hangszeres darabokat, verseket és még egy táncbemutatónak is részese lehettünk. A műsor célja, hogy iskolánk adományt
gyűjtsön egy rászoruló, határon túli magyar intézménynek. Hogy idén melyik iskola kapta ezt az adományt, azt három itt tanuló diáktól tudtuk meg akik fogadták az iskola vendé-
SZEGET
SZEGGEL
OLDAL 6
geit, hogy átadják ezt az adományt: Németh Ferenctől, Fónad Alexandrától és Tarjáni Stellától. -Idén melyik intézménynek ajándékozta az iskola ezt az adományt? -Kérdeztük Feritől -Egy ukrajnai, a kaszonyi középiskolának ajándékozta az iskola. -Hányan és mikor érkeztek
hogy átvegyék ezt az adományt Stella? -Három diákjuk, az igazgatójuk és az igazgatóhelyettesük érkezett néhány héttel ezelőtt egy csütörtöki napon. -Hogy teltek az itt töltött napjaik, illetve mit csináltak miután megérkeztek? -Nagyon jól érezték magukat, amint megérkeztek körbevezettük őket az iskolánkban.
-Hogyan tetszett nekik az iskola? -Nagyon tetszett nekik, főleg ahhoz képest, amilyen körülmények között ők tanulnak. -Milyen programokat szervezett nekik az iskola? -Megnézték a Város a város alatt nevű kiállítást, ellátogattak a Várba és a Bazilikába is. Este pedig a Gárdonyi Géza Színházban néztek meg
Iskolánk ebben a tanévben is megrendezte a ma már hagyománnyá vált jótékonysági műsort
egy előadást. -Mikor került sor az adomány átadására? -Az adományt szombaton kapták meg. -Elárulták hogy mire fogják költeni?
-Igen, palotás ruhákat fognak varratni belőle, mert fellépéseken szoktak szerepelni, amihez a ruhákat mindig kölcsönkellett kérniük. -Reméljük sikert aratnak majd, hiszen nagy szeretettel
ajándékozta nekik az iskola ezt az adományt. Árvai Zsolt 9.a Mikuska Imola
MÚLTIDÉZŐ: KARÁCSONY A KOLLÉGIUMBAN 2011. 12. 15. A sok hetes gyakorlás gyümölcse ma végre beérik A mai tanulószoba elmarad, tanulhattok a szobában!- mondja a nevelőtanárunk.
Hóember márciusban? Brrr...
Oké, gyorstalpalóban tanulás, holnap kémia dolgozat. Van 1 óránk tanulni, aztán mehetünk műsort adni. Rohanásban van az egész kollégium 9. évfolyama, főleg akik szerepelnek. Időbeosztás: 30 perc tanulás, 15 perc hajmosás, 5 perc felöltözés, 10 perc hajszárítás és rendbe szedés. Hajmosási projektnél megbukik a dolog. Hová lett a köntösöm? Valaki ellopta… Szuper, végigszáguldok csurom vizes hajjal egy szál törölközőben az emeleten, míg kiderül, hogy a szobatársaim szórakoznak. Villámgyorsan elvégzem a teendőimet,
SZEGE T SZEGGEL
OLDAL 7
felkapom a veresemet és rohanunk át a suliba. Lassan gyűlik a nép, az izgalom fokozódik. Atyaég, hogy kezdődik a versem?! Énekel az énekkar, lemegy 3-4 zongoramű és jó pár vers. Aztán meghallom az utolsó hangot a zongorán… Úristen, én jövök!!! Lassan felmegyek a színpadra, beállítom a mikrofont, és nekikezdek. Tökéletesen elmondom, hangom nem remeg, térdeim a helyén.
Kányádi Sándor- Isten háta mögött. Komoly vers, mégis egész jól elmondtam. „Ott is lakoznak, s örülnének a mosolyodnak…” – mondom el az utolsó sort, és arrébb
taps, sikítások és fütyülések hallatszódnak, a szereplők arcán mosoly. Meghajlás után mindenki a színpad mögül hallgatta a kollégiumvezető beszédét. Mindenki nagy mosollyal az arcán gratulált a másiknak, ölelkezések közepette. Esőben indultunk vissza a koliba, ahol már várt minket a finom „ünnepi vacsora”. Sült krump-
li, rántott hús és mignon. Na, ezt is osszuk be, mert csak egyszer van karácsony egy évben… és csak egyszer ünnepi a vacsora is… J Zádori Anna
lépek a mikrofontól. Sikítás és nagy taps kíséri végig utamat a színpad mögé. MEGCSINÁLTUK!!!! Ügyesen szerepeltünk
mindannyian. És itt jön a meglepetés… a 9. évfolyam hófehér konfettit dobott a közönségre, mintha esne a hó. Hát… a vélemények megoszlottak a meglepetés fogalmáról… J A műsor legvégén sötétség borul az aulára, gyertyák égnek és énekel az énekkar, amíg minden szereplő bevonul. Hatalmas
MÚLTIDÉZŐ—SÍTÁBOR
Hidegfronti katasztrófa! Mostanság a hírekben sokszor halljuk, hogy milyen hideg van, meg hogy ilyen riadó, olyan riadó. Nos, az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium pár diákja megtapasztalhatta, hogy mit jelent a „nagyon hideg”. A 01.29-02.04-ig tartó sítáborban az első nap már -22 fok volt, mely 2 fokonként csökkent, majd végül -30 fokkal zárt!
SZEGET
SZEGGEL
OLDAL 8
Utaztunk, utaztunk, végre megérkeztünk, s elsőnek megnéztük Zywiec gyönyörű és fagyos főterét, majd vacogva visszaszálltunk a buszba és elfoglaltuk szállásunkat. Másnap már egyből a sípályán kezdtünk. A szállástól 1 órát kellett utazni, majd kipakoltuk a sífelszereléseket, és nekivágtunk a domboknak. Óriási élmény volt a lengyel emberekkel megismerkedni a pályán, közös nyelv leginkább az angol természetesen, bár voltak páran, akik nem beszélték, így másképpen kellett velük kommunikálni. Egész nap fel se tűnt nekünk a nagy hideg, viszonylag gyorsan hozzászoktunk. A hosszú és fárasztó síelés után a kollégiumban megvacsoráztunk, utána ki-ki elfoglalta magát, a legtöbben pingpongoztak, míg mások beszélgettek. Volt, aki gitárt is hozott, így egy kis dalolás is belefért a fáradalmak ellenére, ugyanis nagyjából ez volt a mindennapi program. A síelés nagyon nagy örömöt okozott, a pályák nagyon jók voltak és minden egyes napi síelés után meglátogattuk a lengyel Lidl-t (ami ugyanolyan, mint a magyarországi Lidl, csak lengyel feliratokkal, ki gondolta volna?:)), és az egyik plázát . De visszatérek a lényegre: a csoport fele a kezdő pályán kezdett, azonban a tábor félidejére már majdnem mindenki a kék(haladó) pályát próbálgatta. Az utolsó napra mindenki megtanult síelni, és majdnem mindenki feljutott a pálya legmagasabb pontjára, amit a kezdők eleinte nem is reméltek nehezen teljesítettek, de végül sikeresen! Tanáraink is boldogan zárták a tábort, mindenkire büszkék voltak a teljesítményünkre, a kitartásunkra, de legjobban az tetszett nekik, hogy egész tábor alatt szinte mindenki csak nevetett, olyan vidám hangulat volt!
Kulcsár Zoltán
Ref.: Péntek esti négy ütem rázza fel az én fülem arra tombol minden ember mikor ott van még tiszta fejjel. Négy ütem mit játszunk most hívni kell egy asztalost széttört minden a pogóban utána levő bunyóban Péntek esti 4 ütem Péntek este poénból lelépek, a melóból elmegyek én, a kis kocsmába s jól berúgok éjszakára. Ha hajnalba haza kúszok az asszonyba belerúgok Miért nem jött el én értem? miatta fáj mindkét térdem De ha erőm nem lesz annyi kocsma előtt kell aludni
Ref.: /2X Ürmös Viktor
Orosz szépkiejtési verseny 2011 novemberében az egri Orosz Nyelvi Klub felhívására az iskolánkban is megrendezésre került az orosz szépkiejtési verseny házi fordulója, amire – tanáraink (Fövenyessy Katalin és Lóczi Julianna) biztatására ugyan, de szép számmal neveztünk 10. és 11. évfolyamos tanulók. A házi versenyt Fekete Lászlóné, Natasa néni nyitotta meg, aki az egri Orosz Nyelvi Klubnak a vezetője, és mindig nagyon sok, tartalmas programra invitálja az orosz nyelvet tanulókat és az orosz kultúra iránt érdeklődőket. A zsűrizésben részt vett Juhász Irina, aki orosz anyanyelvű, és Martonné Győrffy Györgyi tanárnő is. Szoros volt a mezőny: a zsűri értékelése alapján mind a 19-en szépen teljesítettünk, ami azt igazolja, hogy immár 3. éve az orosz nyelv oktatása is magas szinten folyik az iskolánkban. Végül heten jutottunk tovább a városi for-
SZEGE T SZEGGEL
OLDAL 9
dulóba. Az iskolák közötti versenynek az Andrássy Gyula Szakközépiskola adott helyet, ahol több egri kpiskola tanulóival kellett összemérni a tudásunkat. A verseny során meghallgattuk egymást, ami azért is volt nagyon jó, mert így még tovább tökéletesíthettük a nyelvtudá-
sunkat, kiejtésünket. Amikor az utolsó versenyző is felolvasta a szöveget, akkor a zsűri tanácskozásba kezdett, min-
ket pedig egy szépen megterített asztalhoz invitáltak, hogy betekintést nyerhesCsoportkép is készült rólunk
még tovább tökéletesíthettük a nyelvtudásunkat, kiejtésünket. teményt is felszolgáltak, miközben orosz karácsonyi dalokat hallgattunk. A verseny nagyon szép szilágyis sikerrel zárult, a 2. kategória első három helyét, illetve a 3. kategória, első helyét is, megosztva ugyan, de „szilágyis” tanuló érdemelte ki. Az iskolák közül a mi gimnáziumunk lett a legeredménye-
sebb. A felkészítő tanáraink is könyvajándékban részesültek, ezzel köszönte meg nekik az egri Orosz Nyelvi Klub azt az áldozatkész munkát, amivel ilyen eredményeket tudtunk elérni alig kétéves nyelvtanulás után. Mi is köszönjük, és a képekkel bátorítani szeretnénk minden-
Papa kérlek Papa,ugye látod még az arcomat Ugye őrzöd minden éjjel álmomat. És vigyázol rám minden egyes nappal, Emléked nem tűnik a múló pillanattal. Papa,ugye fogod még a két kezem S nem hagyod,hogy összetörjön a szívem. Ugye szorít még féltő ölelésed S csak egy rossz álom,hogy nem láthatlak téged. Papa,ugye nem ér véget az élet, Ma is hallom még a régi szép mesédet Papa,ugye messze még a búcsúzás, Papa,kérlek mondd el nekem most merre jársz!
Vincze Gizella
sünk az orosz kultúrába: káposztás sü-
kit, hogy jövőre jöjjenek ők is, és tegyék próbára magukat. Boros Anna Eszter 10. c osztályos tanuló
SZEGET
SZEGGEL
OLDAL 10
kedvét lelte benne. TEDD MEG!
A többinek be nem mutatta, mert gyáva volt a fattya. S ez lett a végzete: nem használta a helyzetet.
Még szívemben virul karácsony, ám mégis fakul a bársony: ünnepi ruháját leveti s szürke subáját szereti.
Most ezer méh fullánkja döfi a szívemet halálra. Negédessé vált a méz, szemem magamon átalnéz.
Ah! Szerelem! egykor csepegtetted belém virágoknak édes nedvét. Legédesebb méz áradt, amiért a méh fáradt.
Hőn szerelmes ifjúk! Ne féljetek odaállni eléúgy csak egyszer halhatsz belé. Nem bárgyulsz ki magadból, s ha ő is szeret bitangúl?
Gyűjtögette a virágport s féltette a világtól. Magának őrizgette s
Tiéd a boldogság, miért küzdeni okosság. Ne mérlegeld az érveket, söpörd el a feltételeket! Ne érd be az érzéssel vagy egy bódító nézéssel. Ez csak egy csőbe kiáltott szó, melyre ki válaszolt? Küzdünk mindnyájan és hányan, de hányan… A szerelemért is megéri, gyümölcse egyszer beérik… Barát
VESZEKEDÉS ELLEN TAVASZ Sajnos rengeteg rosszindulatú emberrel találkozhatunk manapság. Az emberekben felgyülemlik a stressz és ezt általában olyan embertársaikon vezetik le, akik semmit nem tehetnek az ő bajaikról. Közösségi oldalakon, az utcán, a buszon, és sajnos közvetlen környezetünkben, baráti körünkben is
előfordul, mostanában egyre gyakrabban. Van, hogy én is "kiakadok" és azokon az embereken adom le a feszültséget, akiket a legjobban szeretek és a legközelebb állnak a szívemhez. Utána pedig még rosszabbul érzem magam, mint annak előtte és még feszültebb leszek, ami még több fortyogást hoz magával. Úgy veszem észre,
mind-mind befolyásoló tényezői az emberi kapcsolatoknak. Mindig van kire haragudni. Az ember mindig jobbat, többet akar és mindig mindent a lehető legjobban szeretne, sőt akar megcsinálni. Ha pedig nem sikerül, az megint egy újabb ok, amiért ezt mondhatjuk: Ne haragudj, elég feszült vagyok mostanában!
a mai fiatalok, sőt a felnőttek sem találnak maguknak olyan elfoglaltságot, ami kikapcsolná őket és jól esne a lelküknek. Vagy nincs rá idejük, vagy félnek a változástól, vagy nem tudom, hogy miért. Ebben én is teljesen magamra ismerek. A sietség, a russzul sikerült dolgozat, a munkahelyi afférok
Pedig ha belegondolnánk, hogy senki, és semmi nem tökéletes és nem is kell annak lennie, lehet, hogy emészthetőbbé válnának a hibák, esetleg a kis szálkák is eltűnnének a szemünk sarkából. Ne stresszeljünk, hisz itt van a gyönyörű, szívet melengető, sáros, hideg, latyakos, kiszámíthatatlan tavasz! :) Kalas Martina
SZEGE T SZEGGEL
MI AZ, AMIT MEGÉRI TOVÁBBADNI? Nap mint nap találkozunk vitákkal szülő és gyerek között. Ezek általában csak kicsinyes dolgok, miknek nincs életre gyakorolt jelentőségteljes hatásuk, de mégis a gyermekek lelkét sokszor megviseli. A harag legminimálisabb fokozata is negatív hatással van a környezetre. De térjünk a lényegre! Sokan úgy gondolkoznak, hogy kölcsönkenyér visszajár. Ha valaki elvesz tőled valamit, akkor te is így cselekszel. Ha valaki megbánt, igyekszel te is minél jobban megbántani. Helyes ez így? A válasz nem. Számtalan gyerek vagy kamasz szájából hallom a következőt: „Ha anyu ilyen gonosz velem, akkor majd én is ilyen gonosz leszek a gyerekemmel, nem engedem el soha sehová…” Ez olyan, mint egy bosszú, de miért adnánk tovább ezt a negatív felfogást? Nem azt szeretnénk, hogy a gyerekünk ne szeressen minket és hiába tapasztaljuk, hogy szüleink néha nem úgy cselekszenek, ahogy nekünk jó, mégis tudnunk kell, hogy a legjobbat akarják nekünk. A féltés olyan dolog, amit senki és semmi nem tud befo-
dés és sajnos nagyon sokan hiszik ezt. Mért ne lehetne egy feleannyi idős kis embernek igaza vagy jó gondolata? Csak azért, mert kisebb az élettapasztalata és más oldalról szemlél mindent, még lehet, hogy tud olyat mondani, amit nehéz elfogadnunk, de mégis igaz. Érdemes lenne néhány érettebb különleges
OLDAL 11
lyásolni, az édesanyákban különösen erős ez az érzés. Igyekszenek korlátozni az élet számos terén, persze nem rossz értelemben. Csak nem akarják, hogy bajod essen, vagy rossz társaságba keveredj. Ha azonban ez mégis megtörténne, akkor persze téged szidnak le, amiért nem hallgattál rájuk. A szívük mélyén azonban magukat hibáztatják, hogy „rossz szülők” voltak és nem vigyáztak rád… Visszatérve a vitákra és a bosszúállásra. A legtöbb gyerek nem gondol bele, hogy a szüleik mit miért tiltanak meg neki, így rossz néven veszi a visszafogást. Ezt fogja tenni az ő gyerekével is, próbál majd gonosz lenni, mert ő ezt tapasztalta, amikor még maga volt kisgyermek. Aztán az új gyermek is ezt tapasztalja, és ő is ezt adja tovább. Nemzedékeken át száll ez a negatív hozzáállás. De kérdem én: van ennek értelme? A válasz megint csak nem. A legjobb sokszor az lenne, hogyha az ember belegondolna és átértékelné, hogy szerinte mi a helyes. Nem azt cselekedné, amit tapasztalt és rossznak talált, hanem „tanulna szülei hibájából” és pont az ellenkezőjét
fiatalkorú embert is figyelembe venni, vagy meghallgatni a gondolataikat, mert sokat tanulhat belőle az ember.
tenné. Persze itt nem a féltést kell kiiktatni az életből, hanem a végletességeket. Amikor már olyan szintű a tiltás, hogy az a gyerek szociális életére káros hatással van. Lehet, hogy nem kell elengedni minden héten bulizni, de nem szabad bezárni és eltiltani mindentől. A tiltás sokszor pont az ellenkezőjét váltja ki a fiatalokból. Nem fognak szót fogadni, csak azért is megteszik, amit nem lenne szabad és mindent eltitkolnak a szülők elől. Ahelyett, hogy leülnének és megbeszélnék az egészet. Olyan is van, hogy a gyerek már bukott le és kapott is érte leszidást, ami úgy megviselte, hogy legközelebb már nem is meri elmondani a szüleinek, ha szeretne valamit, vagy valami rossz történt vele. A szülőnek ezt észre kell vennie, látnia kell, ha a gyerek szorong, vagy ha megviselte valami. A felnőttnek kell tudnia a mértéket és nem annak a tizenéves tinédzsernek, aki még csak most kezd ismerkedni a valódi élettel. A kamasznak és egyáltalán mindenkinek rá kell jönnie, hogy általában, azonban nem mindenkor, a szülőnek van igaza, és az a helyes, amit ő cselekszik. A felnőttek sokszor nem tudják, vagy éppen nem hajlandóak elfogadni, hogy nem nekik van igazuk. Úgy gondolják, hogy az idősebbnek mindig igaza van. Ez egy borzasztó nagy téve-
Zárásként szeretném, ha mindenki, akár felnőtt, akár gyerek elgondolkozna az itt leírtakon. Nem állítom, hogy nekem van igazam. Ez csak egy kamasz gyermek által leírt néhány gondolat, de az ember holtáig tanul.:) Ipacs Henrietta
SZEGET
SZEGGEL
Zene és történelem, de nem zenetörténelem!! Interjú Koncsos Gergely tanár úrral – 1; Mikor döntött úgy a tanár úr, hogy az ének-
tanári pályára lép? Középiskolás koromban dőlt ez el, amikor a továbbtanulás került szóba, bár már régebb óta tudtam, hogy az énekkel akarok foglalkozni, mivel zenei általános iskolába jártam, ahol komolyzenei nevelésben részesültünk. Akkor kezdtem el zongorázni 9 évesen, és már akkor eldöntöttem, hogy a zene a jövőm; mivel a főiskola itt volt helyben, úgy döntöttem, ide jelentkezem. 2; Hányféle hangszeren játszik? Ugye én zongorista voltam már régóta, de a családban az édesapám és a bátyám is játszik gitáron, tehát pár akkordot el tudok játszani rajta, és a főiskolán sok más hangszerrel is kapcsolatba kerültem, például a klarinéttal és a fuvolával. 3; Olvastuk a plakátot, hogy szerepel e „Padlás” című musicalben. Milyen érzés színpadon játszani? Nagyon jó érzés. Főiskolás koromban kapcsolatba kerültem a színházzal is, mert amikor főiskolás voltam operetteket adtak elő a színházban, kórustagokat kerestek hozzá, és a főiskolás énekszakosok amúgy is adottak voltak,így bekerültünk. Sok operettben énekeltünk és ekkor nagyon megtetszett ez a műfaj. Bár a színészet teljesen más kategória, egy előadóművésznek azért ebben is jártasnak kell lennie. 4; Hány éve énekel már? Komolyabban az énekléssel a főiskolán kezdtem el foglalkozni, de azért kiskoromban is foglalkoztam már ezzel, szerencsére a családom zeneszerető család. 5; Egy kórusban is énekel. Mióta? Szeret ott énekelni? Lassan egy éve, és igen, nagyon szeretek ott énekelni, mert jó a társaság is. Akadnak fellépéseink is, bár ebből nem lehetne megélni. 6; És hogy-hogy a SZEG-be jött tanítani? Ez a véletlen műve, én ezelőtt a Lenkey János Általános Iskolában tanítottam, aztán 2001ben a szilágyis zenetanár másik pályára lépett, és én kerültem szóba, így kerültem ide. 7; Hogy függ össze a történelem és az ének?
OLDAL 12
Melyiket miért szereti? Úgy függ össze, hogy a főiskolán ilyen szakpár volt, és mivel a történelmet is nagyon szerettem, ez jöhetett szóba. Tanítani a történelmet jobban szeretem, de ez abból adódik, hogy középiskolában az ének-zene iránt kisebb az érdeklődés. Én úgy gondolom, hogy az zene nélkülözhetetlen az ember életében, mindenképpen szükség van a rá, és a zenetörténet pedig hozzátartozik az általános műveltséghez. 8; Egy zenekarban is játszik tanár úr. Meséljen erről! Ez a zenekar a BlackRose ’Night. Itt a reneszánsz zenét ötvözzük a klasszikus rockkal, tulajdonképpen „reneszánsz rockzenét” játszunk. 2 éve alakult a zenekar. Régebben is játszottam már zenekarokban, de csak rockzenét játszottak; az egyik zenekar feloszlott, aztán később volt egy másik zenekar, ami szintén feloszlott, és e két zenekar ötvözetéből alakult ki a BlackRose’ Night. 5-en vagyunk benne, klasszikus rock felállásban, de van benne egy hegedűs is. 9; Milyen zenei irányzatokat kedvel? Mindenképpen a komolyzene és a klasszikus rock, de emellett szeretem a jazzt és a bluest. 10; Mindig a tanári pályán szeretne maradni vagy tervezi, hogy majd valamikor csak a zenével fog foglalkozni? Nem tudnék megélni a zenélésből, ezért igen, szeretnék a tanári pályán maradni. Amúgy is, én nagyon szeretek tanár lenni. 11; Mit tanácsol azoknak a diákoknak, akik a zenével akarnak foglalkozni, de nincs túl jó hangjuk? Mindenképpen támogatom őket, és ha tényleg elhivatottságot éreznek a szakma iránt, akkor javaslom, hogy kérjen segítséget akár magántanártól, akár tőlem, mert én is mindig szívesen állok a diákok rendelkezésére bármiben. A legfontosabb az, hogy ha komolyan gondolja, És most következzék egy másik tegyen érte, hogy az meg is valósulhasson!!! színművész! - ahogyan BaraKöszönjük az interjút! bás tanár úr mondta találóan Kápolnai Kitti és viccesen:)és humorosan tréZádori Anna fálva)
(gyengébbek kedvéért: színművész, ugye...)
SZEGE T SZEGGEL
Egy festő, aki rajztanár is interjú Tóth László tanár úrral Sütő, Pilinszky 1; Mikor döntött úgy, hogy a rajztanári pályára lép? Nálam ez később jött, a középiskola után döntöttem így, mivel én középiskola után szakkört vezettem a mai Forrásban, kerámia és a fazekasság volt a „szakterületem”. Így jött az, (mivel itt is gyerekekkel foglalkoztam), hogy a művészet mellett a tanítással is foglalkozzam. 2; Régóta érdekelte már a művészet? Igen, már kisgyerekkorom óta foglalkoztat a rajzolás és a festés. Komolyabban középiskolás korom óta foglalkozom vele. Művészeti iskolában is próbálkoztam, néhány előkészítői tanfolyamon is voltam, aztán szakkört kezdtem vezetni, és mint már említettem, innen jött a tanítás is. 3; Hallottam, hogy képeket fest. Mely témák a kedvencei, milyeneket fest szívesen? A természet ábrázolása, főleg a tájképfestés áll közelebb hozzám, modernebb formában. 4; Kiállítása van a Bornemissza Gergely Szakközépiskolában. Nem akar pár képét áthozni a Szilágyiba, hogy itt is megcsodálhassák a diákok? Tulajdonképpen ez az ottani kiállítás felkérés alapján történt, ennek kapcsán vetődött fel az is, hogy alkalomadtán itt is meg lehessen tekinteni ezeket. Ez a jövő zenéje. 5; Azt tetszett mondani, hogy a keramikusság is érdekli, vezet is egy szakkört az iskolában. Ez hogy függ össze festészettel? Úgy lehetne ezt mondani, hogy a festés, rajzolás, tehát a síkművészet, már régóta közel állt hozzám. A kerámia, az agyaggal való foglalkozás is középiskolás koromban jött, szakkörös voltam. Ezzel is foglalkoztam komolyan, de aztán mégis visszatértem a gyökerekhez, a festészethez, bár foglalkoztat a szobrászat is, mert a pécsi egyetemi évek alatt sok mindenben kipróbáltam magam. 6; A családjában van valakinek művészetre való készsége, akitől örökölhette? Édesanyám fiatalkorában szívesen rajzolgatott, tehát
OLDAL 13
neki van ilyen jellegű hajlama, valószínűleg tőle örököltem ezt. 7; Hogy hogy a Szilágyiba jött tanítani? Több mint 10 éve tanítok itt. Egy pályázat alapján kerültem ide, mert az akkori rajztanár nyugdíjba vonult. 8; Milyen érzés, amikor a diákjai sikeresek a rajz- és fotópályázatokon? Nagyon jó érzés látni azt, hogy akik kitartóan foglalkoznak a művészettel, azok sikereket érnek el, bár hozzá kell tennem, nem egyszerű a művészeti pálya, ezt tapasztalatból mondom, hisz én is rengeteget pályázok a műveimmel, és nagyon nehéz bekerülni. Épp ezért nagy öröm, amikor egy diák munkáját beválogatják egy országos döntőbe. 9; Mit tanácsol az olyan diákoknak, akiknek kevésbé jó a kézügyességük, de azért igyekeznek? Elsősorban kitartást és szorgalmat, mert ezekkel rengeteget lehet úgymond „pótolni” azok számára, akiknek a kézügyesség genetikailag nem adatott meg. Ha elegendő időt töltenek a rajzolással/ festéssel, akkor elérhetik céljaikat. Nagyon fontos a kitartás, hiszen a diák minden egyes munkája során tanul valami fontosat, amit majd később hasznosíthat, így többre viheti majd élete során. Köszönöm szépen a beszélgetést! Zádori Anna 9.a
SZEGET
SZEGGEL
TÚL KÉSŐ
-
OLDAL 14
NOVELLA
Túl késő Haragomban bevágtam magam mögött az ajtót és kirohantam az útra. Nem érdekelt, hogy a hőmérő higanyszála bőven a nulla alatt tartózkodik, sem az hogy csak egy hosszú ujjú felsőt viseltem. Elborult elmével, zihálva rohantam le a fagyos járdán. Már késő volt, majd fél 10. Az egész város sejtelmes félhomályba takarózott, csak az tömbházak ablakain át kiszűrő-
dő fény adott támpontot, hogy hol vagyok. Csak két utcával kellett lejjebb mennem, és megérkeztem egy kétszintes családi ház hátsó bejáratához. Az itt lakó nénit már egészen kiskorom óta ismertem. Ő mindig megengedte, hogy átjöjjek hozzá gyakorolni, ha otthon nem tudtam, vagy csak ha el akartam szabadulni anya mérge elől. A kapu nyikorogva kinyílt, és én a kerten átvágva felmentem a
padlásra. A padló itt-ott kétségbeejtően nagyokat roppant, de abban az állapotomban nagyon nem hatott meg. Levágtam magam a felettébb kényelmetlen zongorabakra, lesöpörtem a billentyűket ellepő port és pókhálót, és elkezdtem játszani. Hogy mit? Magam sem tudtam. Ami éppen jött. Hagytam, hogy az érzéseim vezessenek – ez egy volt azon kevés pillanatok közül, melyeknél az érzelmeimre
hallgattam. Hangulatomból fakadólag mollosabb dallamok váltották egymást. Egyszeregyszer elöntött a düh, akkor direkt kierőszakoltam a harmóniákból a fájdalmas súrlódást, aztán gondolkozóba esve nyugodtabb összhangzatokra váltottam. Elég volt csak egy pillanatra is az anyámmal való veszekedésemre gondolnom, és egyből fellobbant bennem az indulat. Az ujjaim fürgén szán-
tották az elefántcsontbillentyűket, szűnhetetlenül hangoztatták a keményebbnél keményebb melódiákat. Egy pillanatra bűntudatot éreztem amiatt, hogy nem hagyom Marcsi nénit pihenni, de a bennem levő óriási késztetés aziránt, hogy levezessem az idegességemet, hamar kioltotta a lelkifurdalás apró szikráit.
hattam ki magamból minden feszültségemet, aztán úgy döntöttem, hazamegyek. Visszafelé lassan bandukoltam az úton és közben az anyámmal való veszekedésemen tépelődtem. Visszapörgettem a neki címzett mondataimat, és elborzadtam magamtól. Egyenesen sokkolt, hogy milyen dolgokat vágtam a fejéhez, hogy mennyire tiszteletlen voltam vele. Elszégyelltem magam. Tudtam, hogy
akármennyire is dühös voltam rá, és utáltam abban a pillanatban, akkor sem lett volna szabad úgy beszélnem vele. Szimplán nem volt jogom hozzá. Utáltam magam, amiért így viselkedtem a saját anyámmal. A mardosó bűntudat gyorsabb léptekre bírta a lábaimat, így a lassú, mélázós tempóból majdnem futás lett.
Na, valaki már megint házibulit tart, éljen! – morogtam magamban és egyre közeledve a házunkhoz, kiderült, hogy a fények egy mentőautótól származnak. Biztos megint leesett a szomszéd a lépcsőről – kuncogtam halkan és átpréseltem magam a kerítésünk és a mentőautó oldala közti kis helyen. A bejárati ajtónk nyitva volt. Az meg hogy? Én pont, hogy becsaptam az ajtót, nem kinyitottam. Egyből felugrott bennem a pumpa. Csak nem
Az utcánkba beérve vakító piros és fehér villogás fogadott, ami sértette a sötéthez olyan jól hozzászokott szemeimet.
Hozzávetőleg egy órán át ad-
kiraboltak minket? De akkor ehhez miért jött ki a mentő? Futva tettem meg az ajtóhoz vezető rövid utat, és egyenesen a nappaliba rohantam. – Anya! Négy magas, vadidegen férfit találtam a nappaliban. - Kik maguk?! – ordítottam ingerültem. Válasz hiányában előrementem és akkor megláttam az anyámat elterülve a kanapénkon. Eszméletlenül feküdt, a feje természetellenesen hátracsuklott. - M-Mi történt vele?! – kér-
SZEGE T SZEGGEL
OLDAL 15
deztem és a szemeim kezdtek egyre homályosabbak lenni. A négy férfi odasietett anyuhoz.
Egy ötödik férfi berohant egy hordággyal. Akkor tűnt fel, hogy mindegyikükön vörös mellény van. A képkockák hirtelen összekapcsolódtak, és egy ijesztően élethű történet állt belőlük össze. Dermedten álltam a fal mellett miközben öt férfi az anyám életéért küzdött. Nem tudtam hinni a saját szememnek. Biztos csak átver! –
hitegettem magamat a szemeim által adott kép hitelességéről. De nem így volt. Nagyon is valóságos volt, maga a hamisítatlan, rettegett Valóság. A következő pillanatban azon kaptam magam, hogy a mentősök szélsebesen kivitték anyát az autóhoz és én a kocsiban állok életadóm magatehetetlen teste mellett. A jármű motorja felbőgött és nekiindult. Éreztem, hogy csak
útban vagyok az életmentők számára, de nem érdekelt. Ott akartam lenni. Ott akartam lenni, amikor végre visszanyeri az eszméletét és bocsánatot kérhetek tőle és megölelhetem őt. Mert lesz ilyen, ugye?... Életemben nem féltem még
ennyire. Sosem voltam még annyira zaklatott és feldúlt, mint akkor. Nem akartam, hogy elmenjem. Még nem mehet el. Még el akartam neki mondani, hogy mindennél jobban szeretem őt. Minden meg akartam neki köszönni, kezdve azt a
majdnem kilenc hónapot, amikor a szíve alatt hordozott, azokat az éveket, amikor kisbaba voltam. Egyszerűen csak magamhoz akartam ölelni és megmondani neki… Nem is, inkább csak érezni a szíve dobogását a mellkasomon és tudni, hogy
Életemben nem féltem még ennyire. Sosem voltam még annyira zaklatott és feldúlt, mint akkor. még létezik, még él. Megtörve gondoltam bele, hogy lehet, már nincs is több esélyem megtenni ezeket. De nem, ez nem történhet meg. Erős nő. Annyi mindenen átment már, ezt is simán végigviszi. Kövér könnycseppek hullatása közben megszorítottam a kezét és csak remélni tudtam, hogy van még annyi
lélekjelenléte, hogy hallja, amit remegő, elelcsukló hangon mondok neki. Sajnálom, anyu. Sajnálom. Révész Rebeka
Szeget
Szeggel
Nagyon egyszerűen tudsz otthon kémiai anyagot létrehozni háztartásban is megtalálható dolgokból: végy egy zacskó ropit. A ropikat tedd egy pohárba és várj, amíg levet nem ereszt. Majd a lére tegyél egy polipot és kész is a polipropilén. :D Tanár mesél magáról: …Én soha nem fázom, télen is nagyon vékony széldzsekiben, félcipőben járok, a házamban soha nem szoktam fűteni, nagyon jól elvagyok a 10 °C-ban is… Egy diák közbeszól: Tanár úr nem gondolt még arra, hogy esetleg Chuck Norris legyen? Gyerekek, tudjátok, hogy miért adnak a hurrikánoknak mindig női nevet? – Mert a nők is minden esetben nagy pusztítást végeznek. - Hogy nevezik a messziről jött csövest? - Távcsöves
MIK EZEK? JJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ
- Hogy hívják a dilis indiánt? - Golyóstoll.
Két szőke nő beszélget, mondja az egyik: - Te olyan hülye vagy, hogy vákuum van a fejedben! - Hát, az is jobb, mint a semmi! - Hogyan kell udvarolni az egyszemű nőnek? - Gyönyörű szemednek párja nincsen. - Hogy hívják a lengyel boltost? - Mikornyitzky. Utolsó mondatok: Kutyuli-mutyuli... Ez a te csicska haverod tényleg harcművész? Hajrá Újpest! De jó volt ez a gombapörkölt! Józsi, dobd ide a kalapácsot! Nyugodtan szólhatsz a bátyádnak, őt is elverem! Tetszik a barátnőd, haver! Nézd, Igor! De szép fények vannak Csernobil felett! Nem adom oda a házi feladatomat! Ha még egyszer lefagy a Windows, kinyírom magam. De csúnya kopasz fejed van! Ilyen közelről sokkal szebb a tűzijáték..
Kiadja: Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Felelős kiadó: Gönczi Sándor igazgató Felelős szerkesztő: Tóth Béla
Abszolút viccek: Ki az abszolút beképzelt? – Aki azt hiszi magáról, hogy szebb, mint én vagyok. Ki az abszolút fafejű? - Aki ha megvakarja a fejét, szálka megy a körme alá. Ki az abszolút bátor? - Aki egyszerre veszi be az altatót és a hashajtót! Ki az abszolút sovány? - Akire a biológiaóra végén rámutat a tanár, és azt mondja: "A csontvázat pedig vigyétek vissza a szertárba!" Mi az abszolút pletyka? - Amikor a néma elmondja a süketnek, hogy a vak látta a bénát szaladni. Mi az abszolút lehetetlen? - Fradi -Újpest barátságos mérkőzés. Mi az abszolút pech? - Lezuhanni egy repülővel egy süllyedő hajóra. Tiszteletbeli főszerkesztő: Hegymegi Flóra Főszerkesztő: Kalas Martina Főszerkesztő h.: Zádori Anna Munkatársak: Árvai Zsolt,Bojki Zsolt, Bora Noémi,Dobi Csenge,Májer Mónika,Mátrai Sarolta,Mikusba Imola, Nyeste Eszter,Rácz József,Révész Rebeka,Ürmös Vik-