Sziasztok! A szerkesztők. Tartalom :

1

Sziasztok! Van egy jó, és egy kevésbé jó hírünk, melyikkel kezdjük? Na jó, akkor jöjjön először a jó hír: végérvényesen is beköszöntött a tavasz!  Bár a sok esőtől és a szeszélyes áprilisi időtől talán nem vettük észre, pontosan mikor is érkezett, csak remélni tudjuk, hogy most már tartósan szép, napos időnk lesz. Előkerülnek a tavaszi, vékony kabátok, pólók, rövid ujjú felsők, félcipők, szandálok… és szép lassan gyalogolunk bennük a nyári vakáció felé. A kevésbé jó hír pedig az, hogy amíg meg nem érkezünk visszavonhatatlanul is a nyárba, iskolába kell járnunk továbbra is. Ezekben a meleg, füllesztő napokban is ki kell még tartanunk, hiszen az utolsó tanítási nap június 15-e. Addig bizony hajrázni kell, jó jegyeket szerezni, kihasználni az időt, amit barátaitokkal, osztálytársaitokkal tölthettek el együtt a suliban. Próbáljatok ügyelni az év végi bizonyítványotokra, hiszen most, az utolsó hetekben dől el, hogy a nyár tényleg olyan felhőtlen lesz, mint amilyennek ígérkezik, vagy beárnyékolja a pótvizsgák aggodalma… Addig is, míg véget ér ez a néhány kemény munkával teli hét, itt az új Vályi Nyúz, rengeteg olvasnivalóval, jó szórakozást!  A szerkesztők Tartalom : „Szóljon hangosan az ének” – Retro buli a Vályiban A Vályis évek, ahogy a negyedikesek látják Közeledik a búcsú órája – végzőseink elhagyják az iskolát Diáknapi beszámoló Az ex-diákigazgató és az új diákigazgató Hurrá! Elkészült a teraszunk! Diáktalálkozó Birítón Világjáró – Romániában jártak a vályis diákok Kirándulás az orvosi egyetemen Reneszánsz szeánsz – vetélkedő Bikalon Országos diákparlamentre való felkészülés Fonyódon Még nincs baj – történet Stallenberger Évától Babaváró – beszélgetés Martinka Dia tanárnővel Mobilitás – mi is az az EVS? Képregény

2

Végre bulizhattunk egyet a suliban! Erre rég nem volt példa, hiszen talán a szalagtűző az egyetlen zenés este, ahol együtt lehetnek diákok és tanárok. Sokan kérdeztük osztályfőnökünktől, vagy a diákönkományzatot igazgató tanároktól: van-e lehetőség arra, hogy összejöjjünk egy zenés est kedvéért, itt az aulában? És igen, megengedték, megszervezték: végre sikerült! Március 5-én, este 7-kor vette kezdetét a Pótfarsangi retró bulinak kikiáltott rendezvény. A jegyeket előre odaadták már az osztályfőnökök, azzal jöhettünk csak be, és aki nem ide jár, ezúttal nem tarthatott velünk: a buliban csak vályisok tartózkodhattak. A jegy egyszeri belépésre jogosított fel, elkerülve azt, hogy ki és be járkáljanak a diákok. Aki egyszer kiment, vissza már nem jöhetett, az est biztonsági őrei erre éberen figyeltek is: Molnár Gábor, Perlaki Béla és Kántor István tanár urak a buli végéig segédkeztek, figyeltek ránk. Nagyon jó volt, hogy a büfé is nyitva volt! Jelmezverseny is volt: be lehetett öltözni, vagy egyszerűen retró cuccba jönni, páran fel is vonultak ruháikban. A legötletesebbek büféjegyet kaptak, az abszolút legjobb Csiga volt (Bogdán István, 1. A kőműves – a szerk.), ő kapta a legnagyobb tapsot, kiérdemelve ezzel az első helyezést. A zenék nagy része valóban retró volt, 80-as 90es évekből szóltak, két DJ jóvoltából: Stattner Dani (1. A kőműves) és Farkas János (9. B). Néhány diszkósabb dal is volt, de mi azokat is nagyon élveztük. Az aula tele volt, először féltem, hogy majd nem táncolnak az emberek, de az első negyed óra után szinte végig táncolt, aki itt volt. Összességében nagyon jó buli volt, 11-kor ért véget. Szeretnénk megköszönni az iskola vezetőségének, hogy lehetőséget adtak nekünk arra, hogy megmutassuk, tudunk mi normálisan, iskolai keretek között is bulizni, nem csináltunk felfordulást, nem szemeteltünk, és nem rongáltunk meg semmit. A diákönkormányzat tanárainak is köszönjük, hogy megszervezték nekünk ezt az estét, tudjuk, hogy nem lehet gyakran, de nagyon reméljük, lesz még ilyen buli! Végül köszönjük tanárainknak, diáktársainknak, akik eljöttek, és velünk mulatoztak!

Bonevácz József 10. F 3

„Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája: - Ó! – mondta a róka. – Sírnom kell majd. - Te vagy a hibás – mondta a kis herceg. – Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg. - Igaz, igaz- mondta a róka.” Valahogy mi is így érzünk, most, mi, végzősök. ’Sírnunk kell majd’. 2010. április 21-e van ma. Már csak 9 nap van vissza a ballagásig. Még fel sem fogjuk az egészet, azt, hogy utána megszűnik a mi kis világunk. Leérettségizünk, és mindenki megy a maga útján. Felnőttünk, most már nem hagyatkozhatunk egymásra, tanárainkra. A magunk útját kell járjuk. Mint mondtam, nem tudjuk felfogni az eseményeket épp ésszel, olyan gyorsan rohan az idő. Nemrég volt december 4-e. Akkor még volt kerek 100 napunk. Mostanra maradt 9. És még annyi teendőnk van. Többek között ott lesz a diáknap. Az utolsó együttlétek egyike az osztályok számára. Aztán készülni kell a szerenádra, a ballagásra, a bankettra, nem utolsó sorban az érettségire. Szerencsére segítőkész tanáraink nem hagyják elfelejteni a tananyag fontosságát. A három órás dolgozatok száma egyre szaporábbak, nem győzzük kapkodni a fejünket, és lapozgatni a könyveinket, jegyzeteinket. A sok tennivaló között néha elgondolkodunk azon, mi lesz velünk ezután. Sokan továbbtanulunk. Vannak, akik maradnak a Vályiban. Hogy őszinte legyek, kicsit irigy vagyok rájuk. Hiszen a remek közösség, a jó programok, mind hiányozni fognak. De ahogy Andrew Matthews, walesi zongorista mondta: „Az élet attól izgalmas, ha új dolgokat teremtünk…”. Sokunkra egy új élet, egy izgalmas jövő vár a főiskolákon, egyetemeken, esetleg munkahelyeken. De addig még vár ránk az igazi megmérettetés. Május 3-án kezdődik az írásbeli vizsga, melyre már mindenki előre stresszel. Kicsit megnyugtat az a tény, hogy velünk együtt izgulnak tanáraink is. Aztán a majd’ másfél hónap tanulással eltöltött szünet után a szóbeli. Onnan már nincs visszaút. Aztán banketten az együtt töltött utolsó órákat kihasználva sok sikert kívánva a másiknak, búcsút intünk egymásnak. Utána mindenki „szétszéled”, mint a pitypang virága a szélben. Ahogy a kis herceg a rókát, úgy mi is megszelídítettük egymást. Hiányozni fognak a szép pillanatok, emlékek, az együtt eltöltött percek. „- Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. - Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. - Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.” (Az idő, amit egymásra vesztegettünk: az teszi olyan fontossá a közös emlékeket…) Nyikos Virág 12. SZA 4

Itt a vége, fuss el véle. Halljuk eme „állandósult szókapcsolatot” számtalanszor a mesék végén. Igen, tudom, fura, hogy pont így kezdem a történetemet, de ez az igazság. Az együtt töltött Vályis éveknek számunkra vége. 2010. április 30-án elballagtunk. Fájó szívvel mondtunk egymásnak búcsút. Hogy mit érzek most? Nem tudom szavakba önteni. Ballagás óta egyfajta üresség él bennem. Ha belegondolok, hogy nem lesz több közös osztálykirándulás, nem készülünk többé együtt az ünnepségekre, nem magyarázzuk el egymásnak az órai anyagot, nem súgunk egymásnak dolgozatokkor, a szívemet szomorúság tölti el. Az utolsó héten az események hihetetlen gyorsasággal pörögtek. Matekórán még „átrágtuk” magunkat a csonka gúlán, csak hogy teljes legyen a tudásunk. Történelem órán megkaptuk az utolsó esélyt a felelésre a jobb jegyért… Aztán szerda este, illetve csütörtök reggel a szerenáddal elbúcsúztunk tanárainktól. A diáknapon egy felejthetetlen napot töltöttünk el egymással. Aztán pénteken bekopogtatott a ballagás. Itt megragadnám az alkalmat és szeretnék köszönetet mondani a ballagtató osztályoknak, Nánási tanárnőnek és kis csapatának, illetve mindazoknak, akik segítségükkel maradandó élménnyé tették a számunkra ezt az ünnepet. Hogy milyen élményben lehetett részünk az elmúlt években? Elmondani is sok. De nézzük a legemlékezetesebbeket. Ritka pillanatok egyike, hogy két osztály összekovácsolódjon, ráadásul két olyan osztály, melyek nem egy évfolyamúak. Nekünk ez a lehetőség megadatott. Müller tanárnő osztályával felejthetetlen napokat töltöttünk együtt a közös osztálykirándulások alkalmával. Tavaly a Rám-szakadékos túra nem különböztette meg a tizedikes és tizenegyedikes diákokat, ahogyan a Balaton sem a két évvel ezelőtti osztálykiránduláson. A külföldi projektek számtalan diáktársamnak és nekem is emlékezetes pillanatokat nyújtottak. Az idei évben sok izgalom ért minket. Ott volt például a szalagtűző, melyre a két párhuzamos osztály, a 12 SZA és SZB hónapokat készült. Majd februárban hosszas fontolgatás után beadtuk a jelentkezésünket. Emellett még ott voltak a több órás dolgozatok az érettségire való készülés nevében. Tavaly év végén nem is hittük volna, hogy a kisérettséginél létezik szörnyűbb dolog a világon. Tavaly előtt, a tizedik évfolyam viszonylag gondtalannak tűnt. Akkor még nem voltak számottevő vizsgák, és még a folyosón is büszkén vonultunk végig azzal a tudattal, hogy már nem minket illet a „kicsik” jelző. Kilencedikben pedig… Ó, milyen régen is volt már az. Ott álltunk megszeppenve tanáraink óvó szemei előtt. Észre sem vettük, úgy elmúlt ez a pár év. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kilencedik évfolyam, mely a Vályi betonpályáján állva szeptember elején még nem is sejtette, mennyi kaland vár rá…

Nyikos Virág 12. SZA

5

A tavalyi évtől eltérően idén a diáknapot nem a Parkerdőben rendeztük meg, hanem itt, az iskola területén. Volt ennek előnye és hátránya is. Előnye, hogy nem kellett kipakolnunk és kigyalogolnunk a nem éppen a szomszédban található erdőbe, hátránya, hogy ezzel a megoldással nem szakadtunk ki az iskola környezetéből. Vannak, akik ezt bánják, vannak, akik örülnek neki, de egy biztos: április 29-én mindenki feltalálta és jól érezte magát; diák és tanár egyaránt. A nap ballagási főpróbával kezdődött, ennek a végét a diákoknál jobban csak a tanárok várták, mert az nyilvánvaló volt, hogy az ifjúsággal alig lehetett bírni: a fiúk focizni indultak volna, a lányokat már várta a sminkes és manikűrös, volt, aki a kalandtúrára sietett, sokan főzni akartak, szóval izgatott nyüzsgésben kellett felállítani azt a bizonyos sorfalat. Kis csúszással viszont minden megvalósult, és kezdetét vehette a szórakozás. Tóth Dani, az iskola új diákigazgatója átvette a hatalmat, s nem bízta a véletlenre: szippantós autóval távozott igazgatónőnk a helyszínről. Dani néhány szóban ismertette az általuk szervezett programokat, és természetesen megköszönte a sok szavazatot, melyekkel ő lehet a Vályi diákigazgatója legalább egy évig. Az egy hetes kampányidőszakot követő szavazásból - ha kis különbséggel is - Dani került ki győztesen. A DÖK ezúton is gratulál neki, és reméljük, sok öröme lesz eme pozícióban a következő évben! A hatalomátvétel után rögtön kezdődtek is a programok. Vidám, képes összeállításunkból nézzétek meg, mennyi mindent tartogatott számotokra, számunkra az idei diáknap. A legelső programok egyike az iskola új teraszának megnyitója volt, természetesen ünnepélyes keretek között. Egy Simontornyáról érkezett tánccsoport műsorát nézhettük meg együtt, ezután lehetőség nyílt egy finom szendvics mellett felavatni az új székeket, asztalokat, a diákok legnagyobb örömére. A nap hátralevő részében a jó időnek köszönhetően sokan üldögéltek, beszélgettek az új pihenőhelyen.

6

A 9. és 10. osztályosok Kalandtúrán vehettek részt, melynek állomásai az iskola különböző pontjain helyezkedtek el. Az első kaland rögtön egy aknamező pálya volt. Kiderült, hogy bekötött szemmel, a társaink szavára hallgatva nem is olyan könnyű kikerülni azokat a bizonyos aknákat!  A joghurtevés sem bizonyult azonban könnyebbnek. A lelkes csapattagok ugyan próbálták irányítani hanggal a kanalat, de az nem igazán akart betalálni a megfelelő helyre. Így aztán nem csoda, hogy a földre és a játékos arcára jóval több került, mint a gyomorba!  A Vöröskereszt jóvoltából különböző műsebekkel ijesztgethették egymást – hazafelé pedig a járókelőket – a Vályis diákok. Csonka Dávid (9. C) egy tanfolyam keretein belül kitanulta a műsebek készítésének mesterségét, így idén már ő is aktívan tevékenykedett, sok sebet készített. A smink és a manikűr örök téma a lányoknál, nem maradhattak ki ezek sem a programból. Smátrola Tímea és Róka Petra révén gyönyörűen kifestett, szép kezű hölgyekkel futhattunk össze az iskola udvarán. Megadjam vagy ne adjam? Gondolkozás pókerparti közben. Ez a kártyajáték nagyon közkedvelt a diákjaink körében, két termet is be kellett rendezni pókerszalonnak, hiszen sokan jelentkeztek. A parti jó hangulatban telt, sokan izgultak együtt a játékosokkal; pókerarcot felvenni kevesen tudtak a jó hangulatban, talán majd jövőre napszemüveggel érkeznek. A házasságkötés most is nagy sikert aratott. Akadt olyan fiatalember, aki öt lányt is elvett egyszerre. Tanuk előtt aláírt házasságlevéllel igazolhatták az egybekeltek, hogy valóban érvényes a házasságuk – amely ha tiszavirág életű is, egy napig biztosan kitartott.

A tanár-diák meccset természetesen idén is sokan várták, rendkívüli küzdelmek során tanár válogatottunk felett a diákok 3:1-es győzelmet arattak. Képünkön Horváth József tanár úr épp egy góltól mentette meg csapatát.

Reméljük, mindenki jól érezte magát, folyt.köv. a 2011-es diáknapon! 

7

Akik ismernek, bizonyára már a címből sejtik, hogy ki vagyok. Akik nem, azoknak elárulom, hogy a becses nevem Boza Ferenc. Immáron lassan két éve én vagyok (mire az újság megjelenik már csak voltam…) és végzős tanulóként idén befejezem a sulit. Mit is takar a diákigazgatóság? Sokan kérdezték ezt tőlem már az elmúlt két évben. Igazából ez egy poszt, ami sok feladattal jár. Diákfórumokon képviselni az iskolát, kivenni a részünket az iskola életéből és rendezvényeiből, fegyelmi tárgyalásokon képviselni a megtévedt diákokat, kik maguk vagy mások hibáiból kerültek fegyelmi bizottság elé. A DÖK-ös tanárokkal együttműködve jó programok, bálok, ünnepélyek szervezésében részt venni. Szóval csupa olyan dolog, ami az ember életében hasznára válik. Ami igazán lényeges és felemelő egy újdonsült diákigazgató számára, az a diáknap. Előzetes egyeztetésekkel meg kell szervezni egy egész diáknapot és a benne foglalt programokat, vetélkedőkkel, főzőversennyel, mindennel együtt. Persze ez nem csak a diákigazgató munkája, mert besegítenek az osztálytársak, az osztályfőnök és a DÖK is. Miután megvannak a programok, jöhet a kampány. Plakátokkal, lufikkal, képekkel és persze törvényes eszközökkel. Ezután már csak egy van hátra, megnyerni a választást. Ti döntitek el, hogy ki számotokra a szimpatikusabb, meggyőzőbb, rátermettebb és kinek jobb a programja.. Diáknapon a régi diákigazgató átadja a hatalmat az új diákigazgatónak. Ezután az igazgatónőt megfosztják posztjától, és a diákigazgató lesz az iskola vezetője. Igaz, csupán egy napig. Miért is indultam diákigazgatónak és miért szeretek/szerettem az lenni? Igazából azért indultam, mert szerettem volna többet tenni a diáktársaimért, vagyis értetek. Képviselni az iskolát, az iskola diákjait a legtöbb helyen és rendezvényen. Szerintem teljesítettem is a magam elé kitűzött célokat és azokat, melyeket a DÖK tűzött ki elém. Ezeken felül igyekeztem némi példát is mutatni. Szeretem csinálni azt, amit csinálok. Szeretem az iskolát, ami már szinte a rögeszmémmé vált az elmúlt öt év során. Ideköt engem az itt eltöltött évek minden jó és kevésbé jó emléke. A barátaim, ismerőseim, a kollégium, az első szerelem és még sorolhatnám napestig. Ez mind csupa jó és szép dolog. Nagyon fog hiányozni minden és mindenki, mikor érettségi után elmegyek, és itt hagyom a Vályit. Nem titkolt szándékom, hogy nem sokáig szeretnék távol maradni. Jövőbeni terveim közt szerepel a pedagógiai kar és azon belül a tanári szak. Mihelyt ezt elvégeztem, szeretnék ide visszatérni és tanárként részt venni az iskola életében. Tanítani a jövő nemzedékét és megszerettetni minden diákkal az iskolát, a tanulást. Most azt gondolhatjátok, hogy hogyan fog tanítani egy olyan ember, aki maga sem szeret tanulni és nem kitűnő tanuló? A mondás azt tartja, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr. Így véghez viszem a tervemet, bármilyen rögös úton is jutok el a célig, és igyekszem majd a munkámat a legjobb tudásom szerint teljesíteni. Remélem sikerült nektek elmondanom milyen is diákigazgatónak lenni, még ha néha el is mentem egy kicsit a személyes dolgaim felé. Ha még valakinek volna kérdése, az megtalál vele a folyosón, és szívesen beszélgetek vele a diákigazgatóságról vagy egyéb másról… Végezetül pár szó: Örülök, hogy a Vályiban tanulhattam, diákigazgató lehettem, de legfőképpen annak, hogy megismerhettelek Titeket! Boza Ferenc 12. SZB

8

Mint már biztosan tudjátok, a Vályi új diákigazgatója Tóth Dani lett, a 11. SZA-ból. A küzdelem Gepivel nagyon szoros volt, ám a legtöbb szavazatot mégis Dani kapta. A diáknapon lehetősége volt megvalósítani saját programjait, mi pedig kicsit beszélgettünk vele. - Miért pont Te indultál a diákigazgató választáson az osztályodból? - Először nem is akartunk jelölni senkit az osztályból, aztán mégis úgy gondoltuk, valakit illene. Hosszas találgatás után a végén már azt mondtam, jó, akkor leszek én. Igazából kíváncsi voltam mennyien ismernek, mik az esélyeim. - Mik alapján állítottad össze a programokat a diáknapra? - Az osztállyal közösen készítettük, mindenki elmondta a javaslatait, ötleteit. Ezeket egy hosszú listára összeírtuk, végül kiválogattuk közülük azokat, amelyek szerintünk érdekesek és megvalósíthatók voltak. - Miben segítették kampányodat osztálytársaid, tanáraid? - Szinte mindenben segítettek nekem. Plakátokat készítettek, képeket szerkesztettek, majd kiragasztották őket az iskola falaira. Azt mondhatom, hogy egy nagy csapat dolgozott együtt, nekem nem is maradt olyan sok feladatom, csak megnyerni a választást!  - Hogy érzed, hogy sikerült megvalósítani a programokat? - Szerintem egész jól sikerült ez a diáknap, habár egy-két programon kevesebben voltak, mint például a pókerversenyen vagy éppen a csocsó versenyen. Én személy szerint nagyon jól éreztem magam, egész nap nevettem és remélem mások is így voltak ezzel. - Mit gondolsz, mivel jár az, hogy most Te lettél a diákigazgató, mi vár Rád a következő egy évben? - Úgy gondolom ez a tisztség nagy felelősséggel jár. Sok helyre el kell majd mennem megbeszélésekre, mint a Vályiba járó diákok képviselője. Az összes diákönkormányzati gyűlésen ott kell lennem, segíteni különböző programok szervezésében. - Van-e valami, amit mindenképpen el szeretnél érni/megvalósítani, mint diákigazgató? - Szeretném felelősségteljesen végezni a munkámat, segíteni a diákoknak, ha problémájuk van, és mindent elkövetek majd annak érdekében, hogy az ide járó, és a nem ide járó diákok egyaránt jó véleménnyel legyenek az iskolánkról.

9

Reméljük, legtöbbeteknek már feltűnt, hogy új pihenőhellyel bővült az iskolánk. Sokan érdeklődve néztétek, miért jönnek kertészek, miért kerül egyre több növény a lelapozott felületre, vagy miért érkeznek székek, asztalok, majd napernyők… Számunkra egy régi álom vált ezzel valóra, hiszen régóta szőjük a terveket arról, miként is valósíthatnánk meg a fejünkben már elképzelt „mediterrán teraszt”. Sokan dolgoztunk együtt rajta, nem csak tanárok, hanem diákok is. Hogy miért is lett ez a terasz? Miért gondoltuk úgy, hogy ebbe a projektbe érdemes belevágni? Akartunk egy olyan helyet, ahol kellemesen lehetünk együtt, diákok és tanárok egyaránt, beszélgethetünk a napi eseményekről, szerelemről, az élet dolgairól. Valójában mindegy is, hogy miről… A lényeg, hogy legyen a napsütéses tavaszban, a nyári meleg szellőben, az őszi szívet melengető finom napfényben is egy hely, ahol élvezhetjük egymás társaságát, jókat beszélgethetünk, esetleg zenét hallgathatunk. Hogy kik is? Tanárok, diákok, szülők, vendégek. Mi, így együtt. Ünnepélyes megnyitóval is készültünk, melyet a diáknapon valósítottunk meg. Egy Simontornyáról érkezett tánccsoport műsorával indult a nap, majd kellemes gitározással, énekelgetéssel, szendviccsel és üdítővel folytatódott. Jó volt nézni, ahogy a terasz megtelt diákokkal, akik élvezik a napsütést és egymás társaságát. Arra szeretnénk kérni Benneteket, hogy őrizzétek meg a többiek számára ezt a „kis szigetet”. Hogy még sokáig élvezhessük előnyeit, hogy még sokáig a miénk maradhasson. Ügyeljetek a tisztaságára, a növényekre, a bútorokra. Hogy még sok év múltán is élvezhessék az ide járó diákok! Az asztalokhoz hozzákötve verseket találtok, melyeket a várakozók szórakoztatására terveztünk. Míg várakoztok a társaságra, addig olvasgathatjátok tanáraink és diákjaink verseit. Kérjük, őrizzétek meg az utánatok következő diákseregnek is!

 Ilyen volt…

és ilyen lett! 

Élvezzétek hát a nyári szünetig hátralevő néhány hetet az új teraszon!

10

Tizedik alkalommal rendeztek meg Birítón, az I. István Szakképző Iskola jóvoltából egy, a környék iskoláit érintő vetélkedővel egybekötött diáktalálkozót, melyen intézményünk is részt vett. Az idei esemény jubileumnak számított, ugyanis az iskola már húsz éve működik, és államalapítónk nevét napra pontosan tíz éve vették fel. A kiírásnak megfelelően az iskolákat képviselő csapatoknak készülniük kellett egy nem túl hosszú, mindössze 5-10 perces bemutatkozó műsorral, amelynek témája a közelgő tavasz volt. Az első feladatot mindenki sikeresen abszolválta, elsöprő sikereket arattak. Csapatunk egy divatbemutatóval igyekezett helyt állni. Előadásunkkal szerettük volna érzékeltetni, hogy ökoiskola vagyunk. E műsort már láthatta a kedves olvasó az iskolánk művészetis tanulóinak előadásában. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Márkus Regina és Sárközi Ildikó tanárnőknek a kellékekért, a rengeteg ötletért, tanácsért, amiket tőlük kaptunk! A bemutatkozás után jöttek a szellemi feladatok. Az első egy kérdezz-felelek verseny volt, majd keresztrejtvényt fejtettünk. A szervezők úgy tartották a csapatokban a versenyszellemet, hogy nem külön-külön, hanem mindig kettő vagy annál több csapat küzdött a pontokért. Ez a felállás igen érdekes, izgalmas helyzeteket teremtett köztünk. Az agytorna végeztével vártak minket az ügyességi feladatok. A szervezők itt sem fogták vissza képzeletüket, nagyon jó ötletek születtek. Égő gyertyát kellett kioltanunk vízipisztojjal, valamint dartsozhattunk is. Az ügyesebbeknek kötélpályán kellett bármilyen módszerrel végighaladni, majd jégkorcsolyában a puha földön megtenni pár métert, kezükben két vágódeszkával, amelyeken egy-egy tojás volt. A sportpályán egy akadálypályát létesítettek, amin úgy kellett párban végighaladni, hogy egy hullahopp karika vette körül a két versenyzőt. Az utolsó feladatban bemutathattuk íjásztudásunkat, vagy inkább nem tudásunkat!  A pompás ebéd elfogyasztása után következett az eredményhirdetés. Nagyon jól éreztük magunkat, csapatunk minden tagja szívből köszöni, hogy idén is mi képviselhettük iskolánkat. Gratulálunk a szervezőknek a színvonalat feladatokért, és köszönet a remek hangulatért, valamint sok sikert kívánunk az elkövetkezendő diáktalálkozókhoz! Kísérő tanáraink: Kolozs Levente, Mézes Mónika, Szinák Renáta Csapatunk: Fődi Diána, Pruck Zsolt, Fodor Szabina, Hajdics Zoltán, Kövesdi Zsuzsanna, Ill Zoltán, Gyárfás Gabriella, Horváth Gergely Hajdics Zoltán 12. SZC

11

Románia A Comenius - program keretében február végén három vályis diák és négy tanár járt Romániában. Erről a kirándulásról beszélgettem osztálytársammal, Élő Tamással, aki elmondása szerint nagyon élvezte azt a pár napot. - Románia melyik részén jártatok? - Dévában voltunk, itt laktak a programban résztvevő diákok. Déva a magyar határtól kb. két órányira van. - Milyen volt az utazás? - Minden simán ment, leszámítva azt, hogy reggel 9 óra helyett délben indultunk, mert egy pályázatot kellett jóváhagyni, egy aláírásra vártunk. - Mesélj a családról, akiknél ezt az 5 napot töltötted! - A srácot, akinél laktam, Alexandru Costának hívják, van egy nővére, Ade. Volt egy aranyos kutyájuk, Daisy, és egy macskájuk, Picus. Nagyon rendesek és vendégszeretők voltak. Alexandruval nagyon jól kijöttünk, jól beszél angolul, és majdnem minden este voltunk bulizni a román srácokkal. - Kóstoltál-e tipikus román ételt? - Igen, micit ettem, ami Déva és környékének tradicionális étele. Olyan, mint a kolbász, jól fűszerezett, és finom ízű étel volt. -Milyen programokon vettetek részt? - Jártunk a dévai várban, a várost is megnéztük. Elmentünk Sibiuba, ahol szintén körbeártunk a várost. Ez a város Dévától keletre, két-háromórányi távolságra van. Voltunk a Vajdahunyad várába, ahol az őrök bemutatót is tartottak. Ellátogattunk a cseppkőbarlangba, ezen kívül voltak még sulis napok is, ilyenkor a román diákokkal együtt dolgoztunk a projekten, prezentációt készítettünk, illetve egy irodalom órára is beültem. - Hogy fogadtak benneteket a román diákok? - Nagyon barátkozóak és nyitottak voltak a fiúk és a lányok egyaránt. Nagyon jól beszéltek angolul, ezért könnyedén megértettük egymást, illetve sokat tanultunk egymástól, és nagyon jó volt a hangulat is, főleg esténként!  - Köszönöm szépen a beszélgetést!

Béres Hargita 12. SZB 12

2010. április 15-én tanulmányi kiránduláson vettünk részt a Pécsi Orvostudományi Egyetem Anatómia és Fejlődéstani Intézetében. Az iskolánkból negyven diák vállalkozott erre az élményekben gazdag „túrára”. Tanévkezdés óta érik bennünk a gondolat, hogy a biológiát kézzelfogható közelségből tanulmányozhassuk, megnézhessük azokat a szerveket, szöveteket, amelyek működéséről csak az órákon és a könyvek lapjairól szereztünk információkat. Már az egyetem épülete is tekintélyt parancsolt, megérezhettük azt a légkört, amely a biológia tudományáról szól, hisz az emberi szervezet megismerése az orvostudomány legfontosabb célja. Egy nagyon kedves, fiatal doktornő fogadott bennünket, aki egy kollégájával karöltve ismertette, hogy mit tanulnak itt azok a fiatalok, akik az orvostudományt választották hivatásuknak. Megmutatta a vitrinbe elhelyezett fejlődési rendellenességgel született csecsemőket, amelyek látványa meghökkentő, ez nagyon tanulságos volt. Megnézhettük azokat a termeket is, amelyekben az orvostanhallgatók a szövettant tanulják. Olyan sok mikroszkópot még soha nem láttuk, ráadásul ezekkel a mikroszkópokkal még a sejtalkotókat, tehát a sejtmagot, mitokondriumokat is lehetett látni. A leglátványosabb és legmeghökkentőbb mozzanatát a tanulmányi útnak a holttestek megtekintése jelentette. Ezek a hullák már fél-egy éve a teremben voltak, ugyanis formalinnal a halál után tartósították őket. A bőr, a bőr alatti kötőszövet, a zsírszövet, az izomkötegek, valamint a kar erei, idegei tökéletesen izoláltak és láthatók voltak. Néhány perces megdöbbenés után felszabadultan kérdeztünk, és sok érdekességet tudtunk meg a hullákról, az egyetemről és az orvosi hivatásról. Éreztük, hogy nagyon kitartó és fáradságos, de ugyanakkor nagyon szép az az út, amely az orvosi hivatás felé vezet. A látogatás végén legalábbis mindannyian az orvostudományi egyetem hallgatói lehettünk és lettünk.

Horváth József tanár úr, és a diákok

13

Iskolánk 11. SZB osztályos tanulói igazi reneszánsz hangulatban mérették meg magukat, Bikalon. A vetélkedő 3 levelezős fordulóból és a helyszíni döntőből állt, a decembertől áprilisig tartó időtartam alatt a résztvevő csapatok három feladatlap kitöltésére vállalkoztak. Internetes, levelezős feladatsorokat kellett megoldanunk, különböző témákban: irodalom, zene, történelem, művészettörténet, építészet. A vetélkedőre az ország legkülönbözőbb tájairól jelentkeztek, összesen 23 iskola, közülük került ki a 6 döntős csapat, beleértve a Vályit is. Egy egész napra reneszánsz korban érezhettük magunkat! Ahogy beléptünk a kapun, mi is részesévé válhattunk e kornak. A reneszánsz korát megelőző és követő időszak népi építészetének a különböző tájegységekre jellemző falusi háztípusaival találkozhat az ide látogató. Az óvárost a régi kort jellemző házak, terek, utcák alkotják, a műhelyekben űzött mesterségek színesítik, valamint a városi életet bemutató szerepjátékok keltik életre. A fazekas, a kosárfonó és a kovácsmester műhelyét korhű berendezéssel és a történeti eszközeivel együtt mutatják be. A mesterek korhű ruházatban elevenítik fel a szakmák középkori fogásait, a vendégek pedig kipróbálhatják azokat, munkájuk eredményét esetenként magukkal is vihetik. Ez a nap versenynek indult, mi mégis kalandként éltük meg. Rengeteget tanulhattunk, és mellette még szórakozhattunk is. A verseny nem csak szellemi, de fizikai feladatokból is állt, így megmutathattuk ügyességünket versírásban, éneklésben és párbajban is. A faluban van állatsimogató, ahol háziállatok élnek, van falusi csárda, ahol vendégeink kipróbálhatják a falusi étkek elkészítésének módját. Itt elevenítik fel a korabeli vidéki élet mindennapjait, ami a méz, lekvár, sajt, vaj, ecet és sok más finomság házi készítésének titkát tárja fel. Bár nem mi lettünk az elsők, mégis nyertünk, hiszen egy izgalmas napot tölthettünk el egy remek helyen, ahol a hangulat is szuper volt. És akkor az előadásokról nem is beszéltem még, amelyek a nap végén szórakoztatták a közönséget. Remélem nem ez volt az utolsó, hogy a csapatunkkal a birtokra mehettünk! Juhos Tamara 11. SZB

14

A Diákjogi Szektorral szorosan együttműködve az Országos Kollégiumi Diákszövetség a 2010-es Országos Diákparlamentre való eredményes felkészülés jegyében meghirdette 2 napos képzését. Erre Fonyódon került sor, március 26-27-én. A mi iskolánkból hárman mentünk, Majláth Melitta, Vincze Attila és én. A legfontosabb a két nap során diáktársaink megismerése volt, vagyis a kapcsolatteremtés. Különböző származású diákok érkeztek Fonyódra, voltak például német, lengyel és mongol fiatalok is. Különböző előadásokat hallgathattunk a két nap folyamán. Tisztáztuk a diákjogi törvényeket, jogokat, és a gazdasági szempontokat is. Fejlesztették a kommunikációs készségeinket, nagy hangsúlyt fektettek a konfliktuskezelésre. Személy szerint nekem ez utóbbi tetszett a legjobban, hiszen fiatalként sokszor keveredünk konfliktusba, és nem mindig tudjuk, hogyan is oldhatnánk meg a problémákat. Itt ízelítőt kaptunk abból, hogyan bánjunk diáktársainkkal, hogyan figyeljünk a másik igényeire, és ami a legfontosabb talán: hogyan tiszteljük a másikat. Ezek az előadások egy órásak voltak általában, de volt hosszabb is, rövidebb is. Azért voltak jók, mert közben elmondhattuk mi is a gondolatainkat, érzéseinket, mindent meg lehetett beszélni, kérdezhettünk, és mindenre választ is kaptunk. Bemutattuk a mi iskolánkat is, mesélhettünk arról, milyen diáknak lenni a Vályiban. A többiek nagy érdeklődéssel hallgatták a padfestő projektünket, elmondtuk, milyen padok díszítik a sulit, és azt is, hogy nekünk van saját diákönkormányzati termünk. Az iskolaújság rólunk, nekünk szól, lehetőséget ad novellák, versek megjelentetésére, van panaszládánk, diákfórumunk, egyszóval: diákközpontú iskolában tanulhatunk. Belekóstolhattunk még diákönkormányzati marketingbe, petíciók elkészítésének módszertanába, az iskolai házirend elkészítésének és elfogadásának rendjébe, és természetesen bebarangoltuk Fonyódot is. Összességében nagyon jó volt ez a pár nap, jól éreztük magunkat, születtek barátságok, s mindemellett sokat tanultunk, hasznos információkhoz jutottunk.

www.diakjogiszektor.hu

Válasz minden diákjogi kérdésre! Tóth-Bera Georgina 1. D szakács

15

Az ablakon besütött az enyhe tavaszi Nap sugara. Melege ugyan még nem volt, fénye azonban annál erősebben ragyogott: megvilágította az egész kórtermet, azt, melyben gépek csipognak hangos szóval. Kellemetlen frekvenciájuk nagyon zavarta Joelt, mégis édes érzéssel töltötték el: még pittyeg, még nem sípol. A férfi nehéz szívvel ücsörgött az ágy mellett, amelyben legjobb barátja feküdt, akárcsak egy bábu: egy darabokra hullt bábu. Paul mindkét lába, s karja eltört, koponyája szétzúzódott: ő mégis életben maradt. Élt, mert nem adta fel, nem engedett a másik oldal hívó szavának…vagy egyszerűen még nem jött el az ideje? Akárhogy is, Joel örült a gépek erős hangjának, örült, hogy Paul életben van, és örült, hogy reménykedhetett… Elméje akaratlanul is visszavitte emlékei tengerébe, s előásott onnan egy képet, melyen még nem ejtett foltot a feledés: alig volt egy éve. Paullal egy kávézóban ücsörögtek, barátja, s egyszemélyes családja épp készülőben lévő könyvéről cseverésztek, miközben a forró „fekete levest” szürcsölgették. Joelnek felrémlett az ital keserű íze, s pár percig még a levegő szagtalanságában érezni vélte jellegzetes illatát. „Tudod-e folytatni, Paul? - Persze, hogy tudom, hisz ebből élek. Mert tudom folytatni.” Ó, haver, most tudod-e folytatni? – suttogta alig hallhatóan, s felkelt a székről, mely már csaknem egy napja nyújtott számára otthont. – Én tudom, hogy tudod…mindig tudtad folytatni. Joel az ablakhoz sétált, s elbambult a kinti világba. Szürkés szemeit zavarta a fény, de ezt az aprócska kis semmiséget szinte észre sem vette. Most máshol járt; nagyon messze innen, ettől a fehérségtől úszó teremtől, ettől a kórháztól, ettől a hatalmas kíntól, amit érzett: most messze járt ettől a világtól. Emlékei visszakalandoztak a múltba, mikor még minden jó volt, mikor még minden szép volt, mikor még minden játék volt: az élet is, a létezés pedig örömökben gazdag csoda. - De rég is történt… - nevetett fel ólomsúlyú szívével. – Emlékszel még, mikor gimibe jártunk, megfogadtuk: nem hagyjuk el egymást. És be is tartottuk a szavunkat! Ott voltál nekem, mikor a tűzeset történt: mikor porig égett a házunk, és csak az az egy szerencsém volt, hogy bulizni mentem. Te vittél haza akkor éjjel, mert tökrészegre ittam magam. Akkor is velem voltál, mikor Rebecca megcsalt. És az első sztorid? Azt is együtt gondoltuk ki. Hány éjszakán át morfondíroztunk azon, hogy hozzuk le őket onnan fentről úgy, hogy ne essen bántódásuk…- újra felkacagott. – Emlékszel, mikor megosztottad velem a világnézeted? Az új hited, ahogy Te fogalmaztad – arca komorrá vált. – Sosem felejtetem el azokat a szavakat. Ott álltunk a hídnál, mind a ketten szívtuk a bagót, és Te akkor benyögted…Azt hittem, csak viccelsz. Amolyan rossz poént akarsz elsütni, mint amikor kifestetted a szobám falát…feketére! Hahaha! Feketére festetted a szobám falát! – könnyei patakzottak, maga sem tudta, mitől: a nevetés szülte őket, vagy az a fájdalom, amit barátja elvesztése okozott neki… 16

Tudta, hogy Paul nem fog felkelni abból az ágyból: az az ember többé nem Paul lesz, ezt érezte. Nem lesz többé, aki hazavigye, ha a sárga földig issza magát, nem lesz többé, akivel éjszakákon át beszélgethet, nem lesz többé játék és nevetés. Nem lesz soha többé…ahogy Paul McGee sem. „Szükségünk van történetekre, hogy túléljük a valóságot.”- ezt mondtad nekem akkor, abban a szint pillanatban. Olyan komolyan beszéltél, annyira…annyira nem hozzád illő módon, hogy egy percre megfagyott bennem a vér. Azt hittem, vége lesz a barátságunknak. Azt hittem, onnantól kezdve csak a másodhegedűsöd leszek, amolyan „jó vagy nekem, ha nem csókol a Múzsa” – és ettől nagyon megijedtem. Azt hittem, ezentúl csak az írás, a hobbid, a melód, az életed érdekel majd, és engem elteszel a polcra a sok kisautó közé, amikkel régen szórakoztunk. Egyedül abban tudtam reménykedni, hogy én azért kaphatok egy táblát a nyakamba: „Ez itt Joel, a legjobb barátom”, vagy „Joel, akit annyiszor kihúztam a bajból”, esetleg „Az a majom a múltamból”; bármit, csak ne felejts el – mosolyra húzta a szája szélét. - És gondolhatod, hogy meglepődtem, mikor semmiféle jelzőt nem aggasztottál rám, még egy cetlit sem raktál a hátamra. SEMMIT! – kis szünetet tartott, s sóhajban tört ki. – Másnap felhívtál, hogy elmegyünk-e sörözni…Harmadnap pedig én hívtalak el koncertre…és Te eljöttél. Emlékszem, Thomson milyen dühös volt…Te csak nevettél rajta, aztán visszaültél az írógéped mögé, hogy megjelenhessen előtted a „fekete lyuk”, ahogy nevezted…És akárhányszor hívtalak, Te mindig otthagytad a „Múzsád”, s jöttél velem…Betartottad a szavadat! Haver, ne most akard megszegni! Szeme csillogott: s nemcsak a benne visszatükröződő fénynyalábtól, hanem az el nem hullajtott könnycseppektől is. Visszaült a székre, s tovább beszélt: - „Szükségünk van történetekre, hogy túléljük a valóságot”. El se hittem volna annak idején, hogy ez a rohadt mondat ennyi mindent jelenthet. Hogy ilyen sunyin, alattomos zajtalanságban belophatja magát az ember agyába, hogy ott piszkosul nagy ramazurit csaphasson…Hogy az őrületbe kergessen…- megcsóválta a fejét -. Te aztán érted a dolgod, Paul…érted a dolgod, annyi szent. És most már végre én is felfogtam, miért jelent ez olyan sokat neked…hogy miért akartad még a sírodra is ezt vésetni…És én, akkor mikor elmondtad ezt a bizarr ötletet, jaj öregem, ne haragudj! Mikor ezt elmondtad, én kinevettelek…Ostoba módon csak nevettem… - De hát Paul, Te nem halsz meg!” - „Nem, mi?” - A franc essen bele a nyavalyás életbe, hogy mindig minden ilyen átkozottul múlandó! Jól megcsinálták, igaz, haver? Én megteszem, amit akkor kértél tőlem. Nem nevetlek ki! Többé már nem… - keserűen felkacagott. - Tarts ki, öregem, még nincs baj… még pittyeg…még nem sípol… - szólt epésen, s hátradőlt a székben. Stallenberger Éva 10. SZC

17

Egyik délután összefutottam Martinka Dia tanárnővel, akivel beszélgettünk egy jót. A tanárnő majdnem 5 éven keresztül szerkesztette a Vályi Nyúzt, ám november óta már nem láthatjuk iskolánkban. Olvassátok el a vele készült interjút, és megtudhatjátok a tanárnő hirtelen távozásának okát! - Miért nem láthatjuk november óta az iskolában? - Egy számomra örömteli esemény miatt távoztam november közepén. Mint azt bizonyára többen is hallották, kisbabát várok. Bár még soha nem voltam táppénzen, és most sem így terveztem, a tavaly év végi H1N1 influenzajárványra való tekintettel azonban mégis úgy döntöttem: megfogadom az orvosom tanácsát, aki arra kért, hogy kerüljem a tömeget, ezért nem dolgozom most egy darabig. - Milyen az egészségi állapota? - Most már nagyon jó, köszönöm. Az első tizenkét hétben sűrűn voltak rosszulléteim, de most már remekül érzem magam, nemsokára a 8. hónapba lépek. Kicsit fáj a derekam, de ezt leszámítva nagyon élvezem a terhességet. - Miben változott az életmódja, amióta állapotos? - Igazából semmiben. Nem eszem többet, csak jobban odafigyelek a táplálkozásra, eddig 8 kilót híztam. Naponta tornázom, ugyanúgy korán kelek, ahogy megszoktam, autót vezetek, jövök-megyek, teszem a dolgom, nem kényelmesedtem el. Egyetértek azzal, hogy a terhesség nem betegség, hanem egy más állapot. Én pedig remekül érzem magam! - Azt hallottam, a terhes nők könnyebben elérzékenyülnek. Ez mennyire igaz Önre? - Biztos így van, de én a terhességem előtt is érzékeny voltam, úgyhogy nem vettem észre változást. - Meséljen a mindennapjairól! - A mindennapjaim mozgalmasan és tartalmasan telnek. Rendszeresen járok terhesgondozásra: védőnőhöz, különböző vizsgálatokra az SZTK-ba illetve a dombóvári kórházba, emellett szülésfelkészítő tanfolyamon is részt veszek. A terhes-gondozás mellett elvégzem az otthoni munkát, naponta tornázom, rengeteg szakirodalmat olvasok a terhességről, bár ez utóbbira nem is jut már minden nap időm, ugyanis a lakásfelújítás – átrendezés, a babaszoba kialakításának és a babaholmik megvásárlásának kellős közepén tartunk. - Hogy kell elképzelnünk egy szülésfelkészítő tanfolyamot? - Szülésfelkészítő tanfolyamot a tamási védőnők tartanak az SZTK-ban a kismamáknak. Ez a néhány alkalomból álló foglalkozás nagyon jó alkalmat teremt arra, hogy megismerkedjek a hozzám hasonló kismamákkal és tökéletesen felkészüljek az anyaságra. Rengeteget beszélgetünk, szakemberek, előadók jönnek, emellett a védőnők is hasznos tanácsokkal látnak el, nagyon sok információt kapunk a terhességről, a szülésről, és egy újszülött ellátásáról. Ezek nagyon fontos dolgok, és 18

erről is mindent meg kell tanulni. Bár bízom az ösztöneimben, azért nem árt mindenről tájékozódni. - A férjével közösen járnak a tanfolyamra? - Nem, ő eddig nem tudott eljönni velem, mert nagyon elfoglalt, de a tanfolyam végét jelentő kórház-és szülészetlátogatáson ő is szeretne mindenképp részt venni velem, ahogy majd a szülésen is. - Ezek szerint apás szülés lesz. Mikorra várható a találkozás a gyermekükkel? Várják már a nagy napot? - Június végére, július elejére várható a baba érkezése, persze ezt egyedül ő tudná pontosan megmondani.  A férjem és a családom a kezdetektől nagyon lelkes és boldog, természetesen már nagyon várjuk a találkozást a kisfiunkkal. - Akkor már lehet tudni, hogy kisfiú lesz? Gondolkoztak már a neveken? - Kisfiú lesz, Ákos. - Hisz a babonákban a terhességgel kapcsolatban? - Nem, én alapból aggódom mindenen, babonáktól függetlenül, néha túlzottan is.  Az első tizenkét hétben, - ami vízválasztónak is számít egy terhességben - biztosan nem ültem volna le veled erről interjút készíteni. Természetesen most is vannak szorongásaim, félelmeim, hogy minden rendben legyen a babával, de melyik kismamának nincsenek? - Sokat mozog a baba? Hogy élte meg az első mozdulatait? - Február eleje óta érzem a magzatmozgásokat, ezek idővel egyre gyakoribbak és erősebbek lettek. Először még nem tudtam, hogy pontosan mit kell éreznem, de most már biztos vagyok benne, hogy az apró ütögetések, rugdosások, kaparászások a kis támadó jelzései. Például most is!  - Mi a helyzet a babaholmikkal? - Sok hasznos dolgot kaptunk már, de igazából még nem vettünk babaholmit. A kérdés időszerű, lassan érzem, hogy neki kéne állni beszerezni mindent, mert elég hosszú a listánk. - Mit üzen a vályisoknak, diákoknak, tanároknak egyaránt? - A kollégáimnak és a vezetőségnek köszönöm a megértést és azt a rugalmasságot, amellyel biztosították, hogy tényleg egyik napról a másikra abbahagyhattam a munkát. Sok örömöt és türelmet kívánok a kollégáknak a diákokhoz, kitartást az adminisztrációhoz. A kedves tanulóknak pedig azt üzenem, hogy viselkedjenek rendesen és bírják már ki, illetve használják ki ezt a visszalévő pár hetet, és legyen olyan a bizonyítványuk, hogy a nyár tényleg a felhőtlen pihenésé lehessen! Minden kollégámnak és diákomnak köszönöm a sok jókívánságot, tanácsot, és azt, hogy folyamatosan érdeklődtek/érdeklődnek felőlem, ennek nagyon örülök, köszönöm nekik!  - Köszönöm szépen a beszélgetést, sok örömöt kívánok a kisbabához!

Béres Hargita 12. SZB

19

Vajon mi lehet a vonzó abban, ha az ember külföldön ugyan, de fizetés nélkül dolgozik…? Mi abban a jó, hogy ugyan nem kap bért, mégis számon kérhetik a munkájáért és az idejéért…? A válaszok ezerfélék, de egy dologban minden válaszadó megegyezik: semmiért nem cserélnék el ezt az időt. Hogy miről beszélünk? Nem nyaralásról, nem diákmunkáról, nem gyakornokságról és nem is a vonzó ösztöndíjakról. Önkéntességről, ami ugyanannyit ad, mint amennyit az ember befektet, sőt, az esetek többségében annál jóval többet. Sokan vágtak úgy neki, hogy kétségbeesetten kérdezték: Mi van, ha nem beszélek egy nyelvet sem? Mi van, ha nem tudom végigcsinálni, és haza kell jönnöm? Mi van, ha nem tetszik? A kérdések sora végtelen, de soha nem szabad elfelejteni: az Európai önkéntes Szolgálat egy olyan lehetőség, amivel egy fiatal csak egyszer élhet az életében. Nehéz egy kívülálló szemével látni, hogy mi a haszna egy ilyen útnak, amit nemcsak fizikailag, a földrajzi távolságokat legyőzve kell megtenni, hanem önmagunkban is… Láttam már olyan halk szavú, határozatlan fiatalt, aki hallott az önkéntességről, de még maga sem tudta, hogy akarja-e vagy nem, és egyáltalán: képes lesz-e rá. Aztán láttuk ugyanazt a fiatalt fél év múlva hazajönni Németországból büszkén, egy újságcikket lobogtatva, amiben az ő kiállításáról jelent meg egy cikk, és magabiztosan mesélt a munkájáról és arról, mennyire szeretik… Az önkéntes szolgálat nem fizetett munka, de rengeteg tapasztalat, élmény és barátság forrása lehet. Ha fiatal vagy, és nem tudsz mit kezdeni magaddal, vagy még nem döntötted el mihez lenne kedved, esetleg szívesen szereznél tapasztalatot külföldön, ahol kockázat nélkül próbálhatod ki magad, ráadásul ingyen...Akkor ez a Te lehetőséged. Világot láthatsz, megismerkedhetsz más kultúrákkal, élvezheted a szabadságot, és valami olyannal töltheted a napjaidat, ami hasznos lehet a későbbiek során is. Szép kihívás, mégsem vagy egyedül. Eltölteni hosszabb időt egy másik országban, ott élni a mindennapokat, egyedül boldogulni a boltban, a kávézóban vagy a munkahelyeden nem egyszerű, de vannak, akik segítenek ebben, és ha nagyon nem megy, hát felülsz a vonatra, buszra, repülőre, és folytatod itthon, ahol abbahagytad. A Fiatalok Lendületben Program Európai Önkéntes Szolgálata - melyet az Európai Bizottság finanszíroz - mindazon fiatalok számára elérhető, akik elmúltak 18 évesek, és még nem töltötték be a 30. évüket. 20

Nem kell hozzá nyelvtudás, diploma, munkatapasztalat, igazolások, csak egy kis bátorság, kalandvágy és vállalkozó kedv. Az utazásod, szállásod, zsebpénzed költségeit fedezi a Program, neked nem kell mást tenned, mint teljesíteni a vállalt feladatot, jól érezni magad, és minél több tapasztalatot, információt gyűjteni. S hogy miből áll a munka? Egy előre ki-választott civil szervezet feladataiban, tevékenységében kell segédkezned, és szívesen fogadják kreatív ötleteidet is. A munkahelyed lehet egy lakóotthon, sport- vagy szabad-időközpont, környezetvédő szervezet, vagy akár egy mozi is...Olyan élményekkel fogsz hazatérni, melyek segítenek másképp látni a világot, és mindenki csodálkozni fog, hogy mennyire megváltoztál... Ha munkát keresel, bátrabb leszel, és tudással, tapasztalattal felvértezett. Ha tanulni szeretnél, tisztában leszel azzal, mit és mennyit vállalhatsz – amit teljesíteni is tudsz -, így tehát a kudarc esélye sokkal kisebb lesz. Ha emberekkel kell találkoznod, vagy új közösségbe kerülsz, simán veszed majd az akadályokat, hiszen ezt csináltad azalatt is, míg önkénteskedtél, és észre sem vetted, mennyi mindent tanultál a többiekről, a világról. Addig, amíg ki nem próbálod, persze mondhat bárki, bármit... A következő számban egy Törökországot megjárt fiatal beszámolójával jövünk, és garantáljuk: nem lesz unalmas…

Ahol körülnézhetsz: http://ec.europa.eu/youth/evs/aod/hei_en.cfm Folyt.köv… Rappai Erika MOISZ-DDRISZI

21

Rajzolta: Udvari Szabolcs

22

23

Az újságot készítették: Béres Hargita, Bonevácz József, Boza Ferenc, Hajdics Zoltán, Horváth József tanár úr, Juhos Tamara, Nyikos Virág, Stallenberger Éva, Tóth Dániel, Tóth-Bera Georgina, Udvari Szabolcs és Szinák Renáta tanárnő 24