U N I Ó S
TUDOMÁNYOS
S Z E M L E
ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A »
FOLYÓIRAT
FŐSZERKESZTŐ:
SZfiNTAY-SZÉMÍN ISTVÁN ár. SZERKESZTŐ: KOZMA
JÁNOS
MEGJELENIK HAVONTA. JULIUS ÉS AU6. KIVÉTELÉVEL
CIKKEK. Tisserant J e n ő bíboros, a Keleti Egyházak sz. Kongregációja titk á r á n a k körlevele: Imanyolcad az Egyház egységéért. Németh József S. I.: Egység és alkalmazkodás. Dr. Ma* H e i m b u r g e r : A Kelet anachoretáinak és szerzeteseinek érdemei. Ford. .Szántay-Szémán István dr. UNIÓS SZEMLE. KRÓNIKA. Mária-kongregációk az uniós mozgalomban. FIGYELŐ. GQndlaeh Antal: Uniós törekvések a jelenben.
SZERKESZTŐSÉG ÉS K I A D ÓH I VATAL: MISKOLC, HUNYADI-U. 3. ELŐFIZETÉSI ÁR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI LAP SZAMA: 45595
IRODALOM.
Marianov—Szántay: Hogy mindn y á j a n egyek legyünk. DF. Noszlopi Lá.szI6; A világnézetek lélektana. Ism, Vucskits Jenő. FrfichU E d e : XII. Pius pápa. Ism. Szántay-Szémán István dr.
CHAKHATIS
ADATTÁR.
Ab egyesült keleti egyházak Magyarországon kívül. II. Bizánci v. görög szertartás. A szertartás története.
VII. ÉVF. 1 (61.) SZÁM 1940, J A N U Á R HÓ
IMANYOLCAD AZ EGYHÁZ EGYSÉGÉÉRT A Keleti Kongregáció körlevele püspökeinkhez
701/38. szám. V a t i k á n v á r o s , 1939. n o v e m b e r 14. Az egységért való imanyolcad jámbor gyakorlása, melyet minden év január 18. és 25-e között tartani szoktak,
épületes
eredeténél, széleskörű és
gyors elterjedettségénél fogva, s mindenek felett, mivel azt a Szentszék is különösen figyelmünkbe ajánlja, (Breve: Romanorum Pontificum, 1916. febr. 25.) már régtől fogva különösen alkalmasnak tűnt fel előttem arra, hogy évenként visszatérő, jellegzetes, bensőséges ima-időszakká váljon, s abban a különböző ritusok kölcsönös egységében a különböző keleti katbolikus közösségek főpapjai, papjai és hívei is résztvegyenek. Ezért a múlt évben indíttatva éreztem magamat, hogy az említett nyolcad megülését mindazon vidékeken, melyek a S a n c t a
Dei
Ecclesia
kezd.
motn proprio értelmében e Dikasztériumnak joghatósága alá kerültek, ajánljam, hogy mintegy kifejezésre jusson az az irányegység, melyet szentséges Atyánk, b. e. XI. Pius tűzött ki, midőn fenti fontos okiratát kibocsátotta. Az az önkéntes és lelkes csatlakozás, mely buzdításomra felelt, míg egyrészt a hála érzését keltette fel lelkemben a főtiszt, papsággal szemben, kik annyi lelkesültséggel voltak szívesek e jámbor kezdeményezést végrehajtani, másrészt ez évben arra serkent, hogy teljes bizalommal kifejezzem az e Sz. Kongregációtól függő összes ftdő Ordináriusok és Missziós Főnökök előtt ama forró vágyamat, hogy a fent említett imanyolcad az egység érdekében mindenütt megtartassék, ahol e Sz. Dikasztériumtól
függő közösségek
talál-
tatnak. Miközben a népek felett a gyűlölet és egyenetlenkedés szülte felhők egyre sötétebbekké válnak, úgy tűnik fel nekem, hogy különös engesztelő értelmet nyer az a tény, hogy éppen Keleten, ahol az egység és szeretet isteni üzenete keletkezett, jelentkezik ilyen épületes példája a különböző nyelvű és szertar tású közösségek között való kölcsönös egyetértésnek a célból, hogy azért az egységért könyörögjenek, mely a Megváltó legforróbb kívánságát képezte.
X
Ezek a gyakran különböző nemzetiségű közösségek az Egyház kebelében folytatott egyforma életükkel szemmellátható bizonyságai annak, amit a jelenleg uralkodó Szentatya első enciklikájában mélységes meglátással emiéékezetünkbe idézett: „ c u m vitaque
conditionibus
i d e i r e o,
debent
re,
eandem
sed
municatis
inter
humanae potius
dotibus
gentes...
se
dissimiles
familiae familiam,
animique
és
alkalomszerű pro
fiant,
unitatem suis
rerum non
infringe-
ipsarum
ornamentis,
com-
ditare...'")
Tehát állandó irányelve az Egyháznak, az isteni nevelő bölcseség leghűségesebb letéteményesének: „ n o n f a c é r e,
quae
ea
pro
peculiares
certo
deprimere
vei
cuiusvis
nationis
notas
quidem
populi
prietatesque
constituant,
re
quasi
meritoque
acerrimeque
sacram
amore
hereditatem
proj u-
religiose
2
t u e a n t u r . . ," ), mert az Egyház végcélja a természetfe-
letti szeretetben való egység: „ a d illo
quas
parvi
conformatam
unitatem et
contendit
superno
3
a l t a m," ) melyben az összes rész-
leges jellemző tulajdonságok „actuose exerceantur," — ténylegesen gyakorlatnak. Az egységért való imanyolcad
e
megtartása, amely a legkülönbözőbb
szertartásuakat ugyanazon egyházi funkciókban egyesíti, hogy minden népnek, különösen pedig azoknak, amelyek egykori igazi anyjuknak még annyi vonását megőrizték, az Egyházban való egyesülésért könyörögjenek, ez évben a Szentatya első enciklikájának fentemlített hívó szavainál fogva is alkalmasnak látszik előttem arra, hogy egész sajátos jelentőséget nyerjen. Ügy vélem, hogy a különböző szentartások ft. Prelátusai örülhetnek, mikor ilyen szép alkalmuk nyílik arra, hogy hódolatukat fejezzék ki azzal a szerető buzgósággal szemben, melyet a Szentatya tanúsított, oly szeretettel híván vissza az egy emberi család széttépett tagjait az egység elfeledett kötelékeibe. ') Bar a nemzetek . . . ügyeikre s életföltételeikre nézve egymástól különböznek, nem kell azért az emberiség családi egységét is széttörniök ,sőt inkább gyarapítaniok kell ezt a családot saját javaik és lelki ékességeik közlése által." 2 ) Nem az, hogy elnyomja vagy leértékelje azokat, amik valamely nemzetnek különleges jegyeit vagy tulajdonságait alkotják, s amiket ugyanezért a népek joggal és méltányosan őriznek vallásos buzgósággal és féltékenyen szent örökségükként. 3 ) „Ama magasságbeli szeretet által kialakított magasabbrendű egységre törekszik."
2
És minthogy az unió érdekében kifejtett minden valódi, tevékeny apostolkodás gyakorlatilag, mondhatnók, elválaszthatatlan
az
Egyház
missziós
művével való tevékeny együttműködéstől, óhajtanám, hogy az egységért tartott nyolcad alatt, tehát január 18—25-e között, az összes ritusok hívei élénken buzdíttassanak az Opus Pontificium a Propagatione Fidei-ben való részvételre, s mindenek felett abban, amely az Egyházra a legjellemzőbb,, mondhatnók legklasszikusabb: a Hitterjesztés Pápai intézetének munkájában. Ügy vélem, katholikus értelemben oly magasztos jelentősége van annak, ha a híveket az ezen intézményekben való részvételre és hozzájuk való csatlakozásra buzdítjuk, hogy valóban óhajtom, hogy az egységért tartott nyolcad mindenütt a Missziós Nyolcad egy nemévé váljon. Mert főként az Egyház apostoli munkásságában való részvétel által felelnek meg legjobban az Egyház tagjai — lelkipásztorok és hívek egyaránt — a Megváltó azon óhajának, hogy az evangélium minden nemzeteknek hirdettessék és legyen egy akol és egy pásztor. Megragadom tehát az alkalmat s buzdítom az e Dikasztériumtól függő összes lelkipásztorokat, hogy oktassák ki hasznosan a híveket a fentemlített Pápai Hitterjesztési Intézmény lényegét és jeleniőságát illetőleg. Azon legyenek, hogy nagy számban iratkozzanak be, hogy ezáltal részt vegyenek azok valódi, eredeti szervezetében s azon bő jótéteményekben, melyekkel ezeket a római pápák állandóan gazdagítják. Ez ajánlást sugallja a hála köteles érzete is, hiszen a keleti intézmények már régtől fogva részesülnek azon támogatásokban, melyeket a fentnevezett Pápai Hivatal juttat számukra. Az említett nyolcad azonban mindenek előtt időszaka
a
bensőséges
ima
legyen!
A jelen pillanat komolysága miatt is, — melyben az emberek, úgy látszik, többé nem képesek menedéket találni, sőt sokan már azt hiszik, az örvény szélén állunk, — a legfontosabb s legmagasztosabb kötelesség, hogy ahhoz intézzük könyörgéeinket, „akinek mindenhatósága számára még az akadályok is csak eszközök a dolgok alakítására s az események irányítására, s hogy az emberek szabad akaratát az ö céljainak alárendeljük." (Encid.) A Szentatya első levelében, miután, szinte az örökkévalóság fényénél, rávilágított a hibákra és tévelygésekre, melyek a jelenlegi szörnyű zavarnak az okai, végül szívhezszóló módon ajánlja az Ürhoz való imádkozást:
3
„Ad
D e u m,
Venerabilis Fratnes admovete preces, admovete continuas,
ubi divina amoris Hostia Iitatis."4) S hogy e könyörgéseink még hathatósabbak legyenek, a Szentatya a gyermekek tiszta seregeit hívja föl, akiket Jézus annyira szeretett s mindenek fölé helyezett, hogy magukhoz vévén az angyalok kenyerét, mondjanak tiszta szívből fakadó ártatlan imát s egyesítsék azt az Egyház könyörgésével a Pápa szándékára. Éppen ezért fölhívom az összes Ordináriusokat s Misszióvezetőket, akik e Dikasztériumtól függenek, hogy a fentemlített Imanyolcad alatt készítsék elő gondosan és igaz szeretettel az összes szertartású gyermekeket az Eucharisztikus isteni asztalhoz való járuláshoz, minél nagyobb számban, atyailag kioktatom őket arra, hogy szívüket a Szentatya magasztos szándékai szerint irányítsák. Ezek a szándékok, mint ö emlékeztetett rá, az Isteni Mester magasztos tanításának s az ö szíve legszentebb testamentumának a megvalósulását célozzák: U t
omnes
unum
sínt,
(hogy mindenyájan eggyé legyenek,)
hogy t. i. mindenki a hit és szeretet azon egységében éljen, melyről e világon Krisztus küldetésének s Egyházának ereje és hatalma felismerhető lesz. XII. Pius saját szívében egyesítvén annyi nemes szív vágyát is, akik noha nem tartoznak az Egyház látható testéhez, de nem felejtették el nemességükben s őszinteségükben mindazt átérezni, ami akár Krisztus személyének szeszeretete, akár pedig Istenben való hitük folytán, őket a Pápához köti, mondhatni egész enciklikájából egy fenséges, Egységre hívó szózatot alkotott: „Unitatem quam non pauci nobiles animi, a Nobis sejuncti, praestolantur, qui quidem cum esuriant ac sitiant justitiam et pacem, ad Petrinam sedem oculos convertunt, ab eaque consilium, lucem opperiuntur."5) E csodálatos levelét azzal fejezi be, hogy emlékezetünkbe idézi azt a nagyszerű könyörgést is, melyet már az első századok hívői is mondtak fohászaikban s amelyet most az egységért tartott nyolcad alatt való közös, nyilvános elmondásra én is ajánlok: „Recordare, Domine, Ecclesiam tuam, ut eam liberas ab omni mais, 4
) „Tisztelendő Testvéreim, forduljatok kérdésekkel az Űrhöz, forduljatok folytonosan őhozzá valahányszor az isteni szeretet áldozatát áldozzátok!" 5 ) Az egységet, melyet nemc&ekély számú, tőlünk elszakított, nemes lélek sóvárog, akik midőn az igazságot éhezik és szomjúhozzák, szemeiket Sz. Péter széke felé fordítják s onnan várnak tanácsos és világosságot.
4
eamqtie perficias in castitate tua; et coliige cam a quattuor ventis sanctificatam in regnum tuum, quod ei parasti, quoniam tua est virtus et glória in saecula."6) Ugyanekkor örömmel jelenthetem, hogy Őszentsége a folyó hó 11-én tartott audiencián, miután erre vonatkozó tervemet alázatosan eléje terjesztettem, hogy t. i. a fentemlített nyolcadot a legszélesebb körben ajánlani fogom, nemcsak hogy a legszívesebben helyeselte e szándékot, hanem kegyeskedett megígérni,
hogy
folytatni
szándékozik tiszteletreméltó elődje hagyományát
azáltal, hogy január 15 és 25-e között személyesen fog egy szentmisét e kegyes vallásgyakorlat céljára bemutatni. Mivel pedig eme nyomatékos buzdításom, melyet az e Dikasztériumtól függő összes főpapokhoz és lelkipásztorokhoz intézek, éppen az egység kiváló apostolának, Sz. Jozafát polocki püspöknek szentelt napon történik, helyesnek tartom megismételni e helyen azon buzdításokat, melyekkel a b .e. XI. pius pápa Sz. Jozafát dicsőséges vértanúságának háromszázados évfordulóján kiadott „Ecclesiam Dei" kezdetű enciklikáját befejezte. Két gyakorlati eszközt ajánlott ő mindenek előtt az egység érdekében: a legszentebb Eucharisztia szentségének kultuszát, „unitatis pignus causamque praecipuam," 7 ) azért, hogy Isten „unitatis et pacis dona concedat quae sub oblatis muneribus mystice designantur. 8 ) és a legszentebb, az Isten szűz anyja iránti odaadást. E két emberfölötti „unitátis reconciliandac vincula,"9) amelyek a Keleti közösségnek legtiszteletreméltóbb és legátéltebb hagyományaiban, még a szakadárság ellenére is épségben őriztettek meg, alkosson szilárd alapot, s ez alapról a főpásztorok és missziós főnökök szíveskedjenek a leghasznosabb módon intézkedni, hogy az egységért tartandó imanyolcad a legnagyobb sikerrel Járjon. Tisserant Jenő bíboros-titkár. G a e s a r i n i J. assessor. 6
) Emlékezzél meg, Urunk, Egyházadról, hogy megszabadítsad minden gonosztól és tökéletessé tedd a a te tisztaságodban, s gyűjtsd össze azt a négy szélről, megszentelvén a te országodban, melyet számára készítettél, mert tied a hatalom és a dicsőség mindörökké. ") Mint az egyséz zálogát és különleges okát. 8 ) Megadja a béke és egység adományát, amelyek a bemutatott ajánlatok titokzatosan jelképeznek. ®) Az egység helyreállításának köteléke.
5
EGYSÉG ÉS ALKALMAZKODÁS Irta: NÉMETH JÓZSEF S. J Akinek emberekkel van dolga, és velük eredményt akar elérni, annak okvetlenül meg kell tanulnia az alkalmazkodást. Ha elfelejt alkalmazkodni igényeivel az emberek testi-lelki adottságaihoz, tulajdonságaihoz, csakhamar keserű tapasztalatokra tesz szert, és eredménytelenül hagyhatja abba kezdeményezéseit. Az alkalmazkodás kötelezettsége emberi természetünkből folyó örök törvény, melyet még a földön legtekintélyesebb erkölcsi testület, az Egyház sem hagyhat figyelmen kívül; sőt erre isteni parancs kötelezi, amennyiben Istentől kapott, föltétlenül betöltendő küldetésének nem tehet eleget, hacsak meg nem találja az utat az emberek lelkéhez, akiket Istenhez kell vezetnie. Ez tény, éspedig évezredes tapasztalaton alapuló tény. Hogy mi köze van ennek a ténynek az unió kérdéséhez, nagyon világos. A keresztény egyházak egyesítésének munkálásával földrajzilag, politikailag, történelmileg és lélektanilag egymástól nagyon különböző embercsoportokat akarunk egy táborba, egy nagy, testvéri szeretetközösségbe egyesíteni. Hogy a lélektanilag sokszor erősen különböző, ugyanazokat a keresztény igazságokat is másképen tekintő és átélő, politikailag sokszor ellenséges népeket a lényegesekben egyformán gondolkodó családba egyesítsük, ahhoz — nagyon természetesen — mindegyik oldalról alkalmazkodásra van szükség, mert alkalmazkodás nélkül az ellenkező részek soha egymást kiegészítők, egyek nem lehetnek.. Ha Krisztus igaz Egyháza, melynek feladata isteni alapítója imádságának és kívánságának megvalósítása: hogy mindnyájan egyek legyenek \Jn. 17, 21.), figyelmen kívül hagyja ezt a természeti vastörvényt, soha sem lehet fizikailag is .egyetemes vallássá, hanem csak aránylagosan kevés népet vallhat magáénak, és azok is lassan elhagyogatják. Természetesen nem arról van szó, hogy az Egyház a depositum fidei-n változtasson, azt alkalmazza bárkihez is, mert azon változtatnia nem szabad, de nem is szükséges, mert az olyan, hogy az emberi természetet végtelenül világosan ismerő Isten rendelkezése folytán mindenkinek megfelel; — hanem arról van szó, hogy mindazt, ami az Egyházban nem isteni rendelkezésen alapszik, az Egyház úgy rendezze be, úgy alakítsa, területek és népek szerint akár különbözőképen is, hogy az mindenkinek megfeleljen. Amikor az élet azt kívánja az Egyháztól, hogy accidentalis, vagyis nem isteni rendelkezésen alapuló dolgaiban alkalmazkodjék az üdvösségre meghívottak adottságaihoz és jogos kívánalmaihoz, akkor nem kíván tőle lehetetlent, hiszen azért nem akart az isteni alapító mindent személyesen elrendezni és azért adott teljes hatalmat Egyháza kormányzóinak, a pápának és a vele egyesült püspököknek, hogy azok a depositum fidei sértetlen megőrzése mellett minden mást a szükséghez képest rendezzenek el. Igaz, az üdvösségre meghívottaktól is kívánhat az Egyház alkalmazkodást, sőt kívánnia is kell annyit, de csak annyit, amennyi a depositum fidei teljes megváltásához és a szerinte való élethez szükséges. Többet kívánnia nem lehet, mert minden további követelés csak fölösleges tehertétel volna a hívek vállán, amit azok csak nehezen vállalnak. Meg kell elégednie az Egyháznak azzal, hogy megkereszteli a népeket, és velük együtt megkereszteli kulturájukat és szokásaikat is; akkor megvan mindaz, ami a keresztény élethez kell. Olyan szokásokra rávenni akarni
6
•egy népet, különösen ha nagy népről van szó, amelyek tőle távol álló nép lelkéből fakadtak, csak fölösleges tehertétel a depositum fidei mellé, amely már magában is elég nagy áldozatot kíván mindenkitől. Az accidentalis dolgokban való alkalmazkodásnak fölemelően szép példáját m u t a t j a az apostoli és a tőlük nem messze eső idők egyháza. Habár az apostolok mind Izraelből származtak, amelynek kiforrott és szép vallási kultúrája volt, mégsem igyekeztek azt rákényszeríteni sem a görögökre, sem a rómaiakra, sem a római birodalmon kívül megkereszteltekre. Sőt élesen szembeszálltak azokkal a túlbuzgó hívekkel, akik a zsidók közül megtérve, szívesen látták volna, ha a pogányokból lett keresztények is megtartják a zsidó szokásokat. Az apostolok különösen megértették a pünkösdi csodát, amely éppen abban állott, hogy az összesereglett tömeg minden tagja a saját nyelvén hallotta hirdetni az Isten nagy tetteit. Az apostoli hithirdetés elvét így fejezte ki röviden Szent Pál: „Bizony, a zsidóknak olyan lettem, mint a zsidó, hogy a zsidókat megnyerjem; azoknak, akik törvény alatt vannak, mintha a törvény alatt volnék (holott én magam nem vagyok a törvény alatt), hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megnyerjem; azoknak, akik a törvény nélkül voltak, mintha a törvény nélkül volnék (holott nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye alatt vagyok), hogy megnyerjem azokat, akik a törvény nélkül voltak. A gyöngéknek gyönge lettem, hogy a gyöngéket megnyerjem; mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek.'' (I. Kor. 9, 20—23.). Az apostolok és utódaik a római birodalomban és azon kívül nemcsak az embereket keresztelték meg, hanem az egész pogány kulturát. Habár az Ür se nem görög, se nem latin nyelven, hanem az akkori zsidók köznyelvén alapította meg a szent áldozatot, azért nem akarták a pogányokat nekik idegen nyelvű liturgiára kényszeríteni olyan címen, hogy az Egyház egysége így jobban biztosítva lesz, hiszen tudták, hogy Krisztus nem ilyen gyenge szállal kötötte össze Egyházának tagjait. Azt sem mondták, hogy az a nyelv fogja leginkább megőrizni épségben a depositum fideit, amelyen az Ür azt nekik átadta. Ilyen tévedésbe nem estek, hiszen tudták, hogy más valakire van bízva a hit megőrzése. Az apostolok nem egyes embereket, hanem egész kulturákat, egy egész világot akartak Krisztus titokzatos testének tagjává tenni mindazzal, ami benne jó és megtartható, nem tiltva meg nekik azt, hogy bármilyen vonatkozásban megmutassa mindazt, amit csak Isten dicsőségére magából kihozni képes. így vált aztán lehetővé az apostoli alkalmazkodnitudás kapcsán, hogy mindjárt kezdetben nem egy, hanem több nyelven bontogatták ki az igaz hit alaptanítását. A többnyelvűség, a területenkint eltérő egyházfegyelem egyáltalában nem volt akadálya annak, hogy^ az Egyház olyan csodálatos hőskort éljen, amelynek nagyjaira minden idők katholikus hívője a legmélyebb tisztelettel gondol, és egyúttal heves vágya támad arra, hogy közreműködjön azon az uniós munkán, amely arra van hivatva, hogy ú j r a közös munkába állítsa azokat az erőket, amelyek abban az időben össz,eműködtek mint ugyanazon Krisztusnak nem külsőségekben, de lélekben és lényegben megegyező tagjai Isten dicsőségére. Abban az időben, amikor a keleti egyetemes zsinatokon hitünk legékesebb alapköveit, a szentháromságtan és krlsztustan dogmáit pontosan meghatározták, többször megtörtént, hogy a zsinaton elnöklő pápai követek nem értették a zsinat tárgyalási nyelvét, a görögöt, úgyhogy latin nyelvű hozzászólásukat tolmácsolni kellett, mégsem volt ez akadálya annak, hogy kelet és
7
nyugat nagy egyetértésben és a közös Ür Krisztus iránt való szeretetben öszszedolgozzon a közös örökség, a depositum fidei sértetlen megőrzésére. Később a Kelet kilépett a szeretetközösségből, de nem azon okok miatt, amelyeket a szakadás szerzői felsoroltak, hasonlóan a mai szennyes politikához. Keleten is, nyugaton is sokan naivul hittek is a látszat-okoknak. És most, amikor a szakadás okozói már régen elporladtak, a szenvedélyek lelohadtak és mindkét fél szomorúan érzi szívében a szakadás sebét,, és szívesen keresné az egyesülést, ha valamiképen lehetséges lenne, Kelet attól fél, hogy nyugati testvére az accidentaliákban idegen ruhát akar rákényszeríteni, mely nem neki való, Nyugat pedig, ha nem is hivatalosan, csak nehezen tudja elképzelni a békés együttélést a sok accidentalis különbség mellett. Pedig a történelem megmutatta a Keletnek azt, hogy lehetnek Rómával egyesült keleti egyházak saját egyházfegyelmük sérelme nélkül; a nyugatot viszont megtanította arra, hogy az accidentalis dolgokban való legteljesebb egység mellett is lehetséges volt még egy rettenetes egyházszakadás, a protestantizmus, hogy a legújabb elist.entelenedésről ne is szóljunk. Krisztus egyháza fájlalja a tagjai leszakadásából támadt tátongó sebeit. Szeretné őket helyükre visszatenni, sőt ú j tagokkal is szeretne növekedni, habár tudja, hogy az elszakadt tagok egyáltalában nem önhibájukon kívül váltak le, és ú j r a való beillesztésükért maguknak is kell lépéseket tenniök, mégis érzi, hogy az ő részéről is igen nagy helye van az alkalmazkodásnak és méltánylásnak. A hivatalos Egyház valóban igyekszik is alkalmazkadni és engedményeket tenni minden lehető és méltányos esetben azokkal a tagokkal szemben, amelyek a most többségben levő latin szertartású tagjaitól accidentalis dolgokban eltérnek, mert megtanulta, hogy a még meglevő, jelenlegi tagjait sem t u d j a kielégíteni, hacsak nem igyekszik a kor követelményeihez alkalmazkadni, természetesen mindig csak az accidentáliákban. Nagyon és nélkülözhetetlenül szükséges azonban az is, hogy a nem hivatalos Egyház, vagyis az .egyes papok és az Egyház szívügyeivel együttérző hívek is elvessék maguktól azt az oktalan félelmet, hogy az Egyházban m á r meglevő, vagy ezután engedélyezendő accidentális különbségek és a hivatalos Egyháznak ilyen irányú alkalmazkodása a népekhez az Egyház egységére nézve ártalmas lehet. Meg kell győződve lenniök arról, hogy az Egyháznak nemcsak a nemegyesült kelettel, hanem a protestánsokkal, a pogányokkal, sőt a m á r meglevő tagjaival szemben is ugyanazt z alkalmazkodási problémát kell folytonosan megoldania, mert hiszen ez általános emberi probléma. Minden katholikus hívőnek elevenen át kell éreznie a különböző szertartású hívekből álló világegyház lényeges dolgokban való föltétlen egységét; elsősorban az örök világegyház és nem a partikuláris, talán egykor elmúló, legalább is Krisztus ígéretével nem biztosított latin vagy görög vagy egyéb egyházrész tagjának kell magát éreznie, annak terjedéséért és épüléséért kell lelkesednie, amint Krisztus is nem a latin vagy görög egyházrészért, hanem sokszínű ruhás jegyeséért, az egyetemes Egyházért küldötte forró imáját szenvedésének előestéjén mennyei Atyjához. Hiába van a hivatalos Egyház jóakarata az elszakadtakkal és kívülievőkkel szemben, ha az egyes katholikusok maguk is ugyanattól a jóakarattól és szeretettől eltelve nincsenek, és meg nem mutatják azt kézzelfoghatólag a távollevő testvéreknek. Hadd tudja meg minden nemkatholikus, hogy minden katholikus hívő elméletben és gyakorlatban csak egyet akar: mindenkihez el-
8
juttatni az üdvösség kenyerét, az Úr .evangéliumát. Egyébként pedig csak •örül, ha az egyes népek maguk tehetségükhöz és buzgóságukhoz mérten, amint a lelkűkből fakad, accidentalis hozzáadásokkal maguknak még ízletesebbé teszik ezt a szent kenyeret, amelyet az égből leszálló Űr Jézus hozott meg nekünk.
I M I
A KELET ANACHORÉTÁINAK É S SZERZETESEINEK ÉRDEMEI Ma már minden tárgyilagos uniós munka elismeri hogy a szerzetesi intézmény is Keletnek egyik gyönyörű hajtása s jelentőségében mindmáig szinte felmérhetetlen az Anyaszentegyház múltjában és jelenében. A legkomolyabb forrásmunkákat egybevetve a keleti szerzetességnek a kereszténység és a tudomány terén a következő érdemeket tulajdonítja az elfogulatlan kutatás, azza! a lekicsinylő felfogással szemben, amelyet itt is, ott is hangoztatnak még. 1. Az anachoréták a keresztény erények és a lemondás tündöklő példái voltak s ezek a példák nem is maradhattak hatás nélkül a pogány világra sem, önkéntes megtartózkodásuk és önsanyargatásuk azonban az erényes élet iskolájává lett a többi keresztények számára. Ez az élvezetvágytól izzó pogány hatással szemben már magában véve is igen nagy jelentőségű. — Palladiasz (Hist. Caus.) egykorú író az önmegtagadás csodálatos példáit jegyezte fel a thebaci és mezopotámiai anachoretákról. Sz. Jeromos és Cassián is, akik felkeresték őket a pusztában, csodálattal szemlélték, az imában és erények gyakorlásában való odaadó készségüket. Hatásuk oly nagy volt, hogy lassacskán nemcsak a kiváló keresztények keresték fel őket, hogy példájukból tanuljanak, hanem kiváló pogány tudósok is, hogy nagy kérdésekre nézve véleményüket meghallgassák. Isten sokszor csodálatos módon kitüntette a puszták lakóinak jámbor életét. Betegeket gyógyítottak, jövendöltek. Az említett Palladioson kívül Kallinikos és főképen Johannes Mosusz (f 619.) jegyzett fel ilyen csodás eseményeket kortársai életében. Különben m á r az önmegtagadásnak bámulatos foka is, amelyet főképen a styliták, az oszlopokon élő remeték mutattak, természetfölötti erő nélkül el sem képzelhető. Sokan megtérésüket köszönték a remetéknek, sokan pedig lelki vezetésük alatt a keresztény tökéletesség igen magas fokára jutottak. Nemcsak öreg, beteg emberek, hanem viruló ifjak is tanítványaik sorába szegődtek, úgy, hogy egyik-másik remetének százakra menő tanítványa volt. Főképen az oszlopos remeték tanítását hallgatták nagy tömegek. 2. Igen sok fontos és szükséges theológiai, főképen aszketikus irat köszöni létét a remetéknek és az első kolostorlakóknak (a cenobitáknak). Az egyháztörténelem ismeri Szerapiont, aki a IV. század derekán terjedelmes fejtegetést írt a szerzetesi élet gyümölcseiről és aki apologetikus iratban szállt
9
szembe a manikeusok tanításával. Ismeri Sz. Nilust, aki az V. században befolyásos állami hivatalát hagyta ott Konstantinápolyban és fiával együtt a sinai hegyekbe kolostorba vonult és sok iratot szerkesztett a keresztény erényekről és a szerzetesi életről. Markosz Eremitától kb. negyven aszketikus iratot ismerünk. Arzén, az említett Joannes Mosusz, J. Klimakosz, ninivei Izsák és sok más remete és cenobita írásai vetették meg az aszkétikus irodalom alapjait. Az írásmagyarázatban is kitűntek a remeték és szerzetesek. Nagy Szent Vazul, Nazianzi Sz. Gergely és Sz. Jeromos is szívesen meghallgatták fejtegetéseiket. Sziriai Sz. Efrém, aki Edessa mellett remetéskedett és akit a tanítványok tömege vett körül, bibliai kommentárjairól nevezetes. Neve egyiptomi Makarios, Szofroniosz és mások mellett a prédikáció történetében is ismeretes. Skytopolisi Cyrill, mint hagiographus, Árián pedig mint kronographus ismeretesek az V. századból. 3. A tévtanításokkal, eretnekségekkel szemben is helyt állottak a remeték és a szerzetesek. Szóval és írásban is harcoltak az igazságért. A remeteségek ősatyái hűségesen megőrizték és tovább adták a szent hagyományt (remete Sz. Antal) és az eretnekekkel szemben mint annak hiteles tanúi léptek fel. A remeték és cenobiták egyforma bátorsággal keltek az igazhitűség, az orthodoxia védelmére még a konstantinápolyi császári udvarral szemben is. Már Valens császár is tapasztalta a szerzetesség erejét az arianizmus vitáiban. Markosz Eremita, Leontiosz a nesztorianusok, Barsanufiosz az origenisták, Szofroniosz a monatheleták ellen harcoltak. Hitvalló Maximost a száműzetés és a rettenetes megcsonkítás sem rettentette meg az igazság hirdetésében. Chrisopolisi, skutarii szerzetes volt; nyelvét és karját vágták ki.) Damaskusi Sz. János, majd Sztudita Sz. Theodor pedig a képrombolás harcában tündököltek az igaz hit védelmében. Mindezekre a nevekre csak példaképen hivatkozunk, mellettük a bátor hitvalló remeték és szerzetesek tömege állott őrt a katholikus igazság mellett. 4. A tárgyilagos történetírás szerint a világi tudományok terén is hasznos szolgálatot végeztek az ős remeték és szervetesek. Kozmos Indikoplenstésztől (India-járó) (547.) egy igen érdekes és bibliai bevezetés gyanánt is értékelhető „Keresztény Topographia" maradt reánk. „Az egész föld leírása'" c. művének csak címe ismeretes. A philologia felhasználta Pelusiumi Izidor művét, Krétai Sz. András, mint görög költő ismeretes. Kánon és himnuszíró Damaszkuszi Sz. János is. Sztudita Sz. Theodor melódiái elsőrangúak. Sz. EÍizeus (f 480) egyéb iratain kívül megszerkesztette: „Vardan és az örmény háború története" c. művét, amely a hozzáértők szerint az örmények hősi küzdelmeinek (Vardán alatt 449—451.) pompás és szemléletes vázolása. A sziriai szerzetesek m á r a VI. században benyomultak s Pamir-fennsíkra és Chotanig nyomultak előre. Ők hozták Szíriából Bizáncba a selyemgubót. 5. A remeték és szerzetesek a szegények, a betegek és idegenek gondozásában is kitűntek. Sok remete minden vagyonát kiosztotta a szegények között s kézimunka keresményének fölöslegét is azok fel&egítésére fordította. Szent Efrémről olvassuk,, hogy 372. évi edessai nagy éhinség idején elhagyta celláját és olyan hévvel prédikált a gazdagoknak, hogy bőséges alamizsnával enyhítették az Ínséget. 300 ágyas kórházat is berendezett s egy egész éven át maga ápolta a betegeket. A beteg remetéket is tudós gyógyító társaik keresték fel a pusztában. A templomok mellett is a szerzetesek állították fel az
10
első zarándokházakat. Északafrikában és Kisázsiában már a I \ . században létesülnek a szegények és betegek gondozására rendelt xenadochiumok. Nagy Sz. Bazil is, anyja halála után ,egész tekintélyes örökségét a kappadóciai éhínség enyhítésére áldozta. Majd mint Cásarea érseke, Eustathios szebastei püspök példájára a város kapujánál templomot és szeretetházat építtetett, amelylyel összefüggően épült kórházban, szegénygondozóban és árvaházban valláskülönbség nélkül gondoskodott rászoruló felebarátairól és az idegenekről. Ebben a hatalmas intézményben iskolák, műhelyek, orvosi lakások, a művészek számára műtermek voltak berendezve. Edesszában viszont Sz. Nabulas püspök létesített hasonló hospiciumot. így folytathatnók a keleti remeték és szerzetesek lelki és kulturmunkájának ismertetését, de ez a néhány adat is elégséges annak illusztrálására, hogy Kelet e téren is drága örökséget hagyott az egyetemes Egyházra. Amennyiben terünk engedni fogja, tovább folytatjuk Kelet lelkiségének bemutatását. Legközelebb a keleti szerzetesi élet különböző formáit ismertetjük meg olvasóinkkal. (Dr. Max Heimburger, Die Orden und Kongregationen der Katholischen Kirche, Padernborn, 1917. műve nyomán: dr. Sz.-Sz. I.
U N I Ó S SZEMLE -(- A Szemisz alapszabályainak püspökkari jóváhagyással ellátott példányai karácsony előtt érkeztek meg az ügyvezető igazgatóhoz. Már csak a belügyminiszteri láttamozásra van szükség, hogy a szövetség megkezdhesse működését. -f- A kongregációk bekapcsolódtak az unióért való küzdelembe. A legközelebbi időben Nyíregyházán rendezendő vezetői tanfolyamon ez lesz az egyik főtárgy. Ugyanakkor uniós diákzarándoklatot is rendeznek Máriapócsra. A kongregációs központ már fölvette az érintkezést a ruthénföldi gör. kath. kongregációkkal. P. Tornyos Gyula S. J. személyében, ki min-
denütt személyesen jár el, az unió ügye lelkes és fölötte értékes munkást nyert. -j- A Kongreganista Diákvezető december 15-én megjelent 3. száma a januári uniós imanyolcadra hívja föl az ifjúság figyelmét. A gyűlési műsorok keretében teljes uniós programmot nyújt. Ennek első pontjául érdekes párbeszédet ad az unió kérdéséről. Az uniós gyűlésre szánt beszéd vázlata ez: 1. Az egységet Krisztus akarja. 2. így t u d j u k a pogány veszélyeket leküzdeni. 3. A magyar vallási egység a magyar jövő biztosítéka. 4. Uniós irodalom ismertetése a Kongr. Diákvezető 1. száma alapján.
11
KRÓNIKA Mária-kongregációk az uniós mozgalomban. A
budapesti Mária-kongregációk
nagyszabású uniós
ünnepe.
Szinte közmondásos már. hogy az Egyház ütőerén állandóan ott tartiák kezüket a jezsuiták. Megérzik a legkisebb változást is és bárminő katholikus akció időszerűségének szinte csalhatatlan fokmérője szokott lenni Jézus Társaságának az akcióba való bekapcsolódása. így van ez a mi uniós mozgalmunkkal is, melynek időszerűsége napról-napra nő. Nem csoda tehát, ha Jézus Társaságának kiválóságait immár nemcsak a külföldön, hanem Magvar országon is első sorainkban találjuk. Jézus Társaságának kezében és irányítása alatt van a világnak eddigelé legtevékenyebbnek bizonyult kath. szervezete, a Mária Kongregáció. Öt világrészt átfogó szervezet ez, melv kor, nem és állapot szerint elkülönzött csoportokban bár, mégis egységesen a katholikusok millióit fogia össze, hogv belőlük a katholikusság elitjét, vezéri feladatokra hivatott hitvalló seregét nevelje. Különösen sok szép eredményt mutatnak fel mindenütt a világon az ifjúsági kongregációk. Az uniós munka a jövő munkája. Ez a gondolat ragadja meg a magyarországi kongregációs központ vezetőiét, P. Tornyos László S. J.-t is, amikor az uniós munka megindításaként az ifjúsági kongregációk beszervezését tűzte ki céljául. Első lépés volt ebben a budapesti görög és latin szert, kongregációknak egy közös munkatáborba való gyűjtése. A kongregációi otthonba bevonultak a görög kath. kongregáció tagjai s az őszinte testvéri összefogásnak első látható eredménye a december 10-én megtartott hatalmas uniós ünnepélv lett, melyről a magyar napi sajtó is (a nemkatholikus is!) megemlékezett. A budapesti kongregációs otthonban sokszáz magyar i f j ú és előkelő közönség jelenlétében megtartott ünnepélven az uniós mozgalom jelentőségét Deák András ismertette. Darvasi István görög és Mihályi Pál latin szert, kongreganisták érdekes párbeszéd keretében vitatták meg az uniós kérdés főbb pontjait. Döme Péter hegedű,játéka és Pontav László szavalata után Dudás Miklós dr. hajdudorogi megyéspüspök úr tartott nagyszabású előadást az uniós kérdésről. A Mária Kongregáció jelentőségéről szólt először, amely elindítója volt sok nagy katholikus tettnek és gondolatnak. Ezért örvendetes, hogy az annyira fontos uniós mozgalom elindulásába Magvarországon a Mária kongregációs ifjúság belekapcsolódik. — Az uniós kérdésben az első teendő, hogv a latin szertartásúak megismerjék a keleti liturgiák szépségeit, jelentőségét. történetét. A keleti szakadárság kérdéseivel foglalkozva hangsúlyozta a püspök, hogy ez főleg azért fáj, mert a keleti egyház Krisztus egyházának ékessége volt az első századokban, amikor az nyugaton még csak a katakombákban sinylődöt. A nagyjelentőségű uniós mozgalom nemcsak katholikus. hanem magyar szempontból is fontos itt, a Nyugat és Kelet határmestvéién. Fontos különösen most,, amikor a keleti kereszténységet újabb veszedelmek fenyegetik. Ennek elhárítására magyar és katholikus szempontból vegven részt az if júság is, hogv az eszmét győzelemre vigye Magyarország javára. Rotharidesz J a r k a köszönte meg a püspök úr előadását, m a j d a pápai himnusz zárta be a pompásan sikerült gyűlést.
12
- UNIÓS SZEMPONTBÓL nem kisjelentőségű, hogy az Actio Catholica adventi rádiós szentbeszédeinek egyikét (Glattfeld.er Gyula dr. csanádi, Madarász István dr. kassai és Czapik Gyula dr. veszprémi püspök után] december 24-én Dudás Miklós dr. gör. szert kath. püspök mondotta a budapest—terézvárosi róm. kath. templomban. A négy adventi püspöki beszéd folytatólagos gondolatmenetben a világiak apostolkodásának kérdésével foglalkozott. — AZ UNIÓS IMANYOLCADOT j a n u á r 18-tól 25-ig ezidén m á r mindenütt megtartják. A Keleti Kongregációnak erre vonatkozó rendeletét jelen számunk első cikkeként hozzuk. Az eredetileg olasz nyelven kiadott rendeletet Pödör László kir. kath. gimn. tanár fordította lapunk részére magyarra. Dudás Miklós dr. hajdudorogi püspök 1939. évi karácsonyi körlevelében elrendelte, hogy január 7-én és 14-én a vasárnapi szentbeszédekben hívják föl a lelkipásztorok híveik figyelmét az uniós myolcadra s buzdítsák az ebben való részvételre. A lelkészek a nyolcad minden napján szentmisét végezzenek s minden szentmise után külön imákat is végezzenek az unióért. A gyermekek és tanulóifjak a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt végezzenek külön imákat ,e szándékra. Papp Antal c. érsek, miskolci ap. kormányzó szintén körlevélben hívta föl papjait az uniós nyolcad megtartására. Körlevelének — melyhez a Kongregáció rendeletét a Keleti Egyház külön lenyomatában minden lelkésznek megkiiidötte — hasonlóképen intézkedik. — BUDAPESTEN az erzsébetvárosi Credo Egyesület decemberi ülésén Krajnyák Gábor kanonok, gör. kath. parochus: „A görögkatholikusok és a szent unió" címmel tartott előadást. Az előadó kiemelte az unió nagy jelentőségét a magyar nemzeti gondolat szempontjából. Az értékes előadásért dr. Krüger Aladár világi elnök mondott köszönetet.
- A BUDAPESTI NÖVENDÉKPAPSÁG magyar egyházirodalmi iskolája november 17-én tartott ülésében Szántay-Szémán István dr. archipresbyter, pápai prelátust, a SZEMISZ ügyvezető igazgatóját az Iskola tiszteletbeli tagjainak sorába iktatta. Az Iskola e ténye által főszerkesztőnk irodalmi érdemeit és „a szent unió előmozdítása érdekében kifejtett széleskörű munkásságát" igyekezett honorálni. Főszerkesztőnk a tiszteletbeli tagságot elfogadta s viszonzásul gazdag uniós könyvtárának egy részét ajándékozta az Iskolának. — KITÜNTETÉSEK. A hajdudorogi püspök úr Balogh Bálint tb. esperes, budapest-jobbparti lelkészt és Véghseő Dániel hajdúböszörményi lelkészt s a hajdudorogi egyházkerület esperesét tb. kanonokká, Mosolygó József szsz. ülnök, tokaji lelkészt zempléni főesperessé, Szuvák József bökönyi és Kriskó Elek kállósemjéni lelkészeket, ifj. Papp György dr. püspöki titkárt, továbbá Kozma János miskolci hittanárt, a miskolci apostoli kormányzóság püspöki tanácsosát püspöki tanácsosokká, Damjanovich Ödön balsai, Rakovszky Gyula nyirtassi, id. Papp György tornyospálcai, id. Simon György baktalórántházi, Szmandray János sajószögedi, Szemerszky János kótaji, Bába Miklós dr. hosszúpályi, Arkosy István nyírbátori és Demkó Sándor görömbölyi lelkészeket tb. esperesekké nevezte ki. Pintér Andor sárospataki lelkész a hegyaljai egyházkerület esperese lett. * AZ ATHÉNI ORTI-IODOX THEOLOGUS-KONGRESSZUS aktáit, mely egyebek között az egyetemes zsinat összehívásának kérdésével igen behatóan foglalkozott, most tette közzé az elnök: Hamilcar Alivizates athéni egyetemi tanár hatalmas, 540 oldalas könyvben. A könyv a zsinat történetét francia nyelven hozza, az elhangzott előadásokat eredeti nyelven, ahogy elhangzottak. Az egyetemes zsinat kérdéséről Alivizatesen kívül, ki az athéni tehológiai főiskolán a kánonjog tanára, Bálán athéni és Zankow szófiai, Granics belgrádi és Sesán csernovici egyetemi tanárok értekez-
13
nek német nyelven. A könyv egyéb részeiben (37 előadást tartalmaz) Bulgakoff, Bezobrazov, Kartasoff, Arszenyev, Zyzykine és más neves orthodox theologus értekezéseivel találkozunk. (E) — ANGOL NYELVŰ LITUBGIA bevezetésére gondolnak az Angolországban élő orosz menekültek, kiknek családtagjaik már nem ismerik az ószláv liturgikus nyelvet. Mint az athéni Ekklésia írja, az Anglican and Eastern Church Associaton (AngolKeleti egyházi társaság) most a Jugoszláviában alakult, orosz ifjakból álló templomi kart Angliába hívta, hogy ott az egyházi énekeket angolra fordítva betanulják s a londoni orthodox templomban §z angol nyelvű liturgia bevezetésénél segítségül legyenek. (E) — A SZOVJET URALOM ALÁ került galíciai gör. szert. kath. egyházmegyék. Alábbi adatainkat az „II Bellettino-' legújabb számából vettük. 1. A lembergi érseki főegyházmegye. Híveinek száma 1,344.355. Parochiáinak száma 1267, amelyekben 1321 lelkész működött. Kisszemináriumában 120, nagyszemináriumában pedig 206 papnövendéket nevelt. Neves tlieológiai akadémiája van Lembergben. Tíz férfi zárdájában (baziliták, studiták) 140 szerzetes; 26 női zárdájában pedig 269 apáca élt. Hat intézetében 1500 növendék volt elhelyezve. 2. A przemysli egyházmegye. Híveinek száma 1,243.320; papjainak száma 824, a parochiáké pedig 688. Szemináriumában 91 papnövendéket nevelt. Nyolc férfi szerzetesházában 213 szerzetes, 35 női rendházában pedig 188 apáca élt. Öt intézetében kb. 400 növendék nyert ellátást. 3. A staniszlaui egyházmegye. Híveinek száma 1,014.595. 414 parochiáján 527 pap működött. Szemináriumában 74 papnövendék tanult. Négy férfi kolostorában 37; 27 női kolostorában pedig 172 apáca élt. Három nevelő intézetében kb. 300 növendék nyert elhelyezést. — ZSOLOZSMAKÖNYVÜNKRÖL megírtuk, hogy immár Jugoszláviába is eljutott. A jankov-mosti gör. kath. parochia vezetőjétől most levél érke-
14
zett hozzánk, mely többek között a következőket mondja könyvünkről: „Ahogy látom, ez a Zsolozsmakönyv az előttem ismert könyvek között a legtökéletesebb. És használtam az ószláv és román könyveket is, azonban ez mindkettőt felülmúlja." Az igazán pártatlan helyről jövő elismerés valóban jól esik nekünk, mert azt látjuk, hogy nem végeztünk hiábavaló munkát. Zsolozsmakönyvünk egyébként, mint a megrendelők névjegyzéke mutatja, a hajdudorogi egyházmegye és a miskolci apostoli kormányzóság m a j d n e m minden papjának birtokában van, de nagy számmal jutott el a munkácsi egyházmegye magyar részeibe is. — A SZATMÁRI ÉS NAGYVÁRADI EGYHÁZMEGYÉK püspöke, Fiedler István dr. előhaladott életkorára való tekintettel lemondott. Az Apostoli Szentszék az aeque-principaliter egyesített egyházmegyék adminisztrálását egyelőre Márton Áron dr. erdélyi püspökre bízta. — UNIÓS HAJLAM A GÖRÖGÖKNÉL. A Magyar Sión írja: Athénben élénk érdeklődéssel kísért vita folyik az Unió kérdéséről, ame'ynek egyetlen akadálya az orthodoxok szerint a pápai primátus, mert a többi csak másodrangú fontosságú. Ez m á r nagy haladás, hogy egyáltalán foglalkoznak az uniós lehetőségekkel. — A SZEMISZ nyíregyházi ifjúsági csoportja francia nyelvű Levélben fejezte ki hódolatát az egyetlen keleti szertartású bíboros, Tappauni szír patriarcha előtt, ki szintén francia nyelven igen meleghangú válaszában áldását küldte a Sz. Jozafát védnöksége alatt létesült lelkes ifjúsági csoportra. A csoport tagjai most keleti ifjak címeit gyűjtögetik, hogy velük uniós célzatú levelezésbe kezdjenek. — A HAJDUDOROGI EGYHÁZ MEGYE két fiókhitközsége, a nyirpazonyi lelkészeihez tartozó Nagyhalász és a biri lelkészeihez tartozó Balkány anyaegyházakká alakulnak. Az előbbinek lelkésze már be is van töltve,, az utóbbi is rövidesen saját lelkészt kap.
FIGYELŐ Uniós törekvések a jelenben. Záróbeszéd az 1939. évi müncheni uniós héten. Elmondotta: Gündlach A n t a l városi plébániai hitszónok.
Mi, az egyházi egyesülés barátai, minden évben találkozunk, együtt imádkozunk Kelet és Nyugat egyesüléséért, elmélyítjük és átéljük uniós gondolatainkat. Ez évben különös örömmel és különös szomorúsággal jöttünk össze: Különös örömmel, mert épen 500 éves, félezeréves fordulója van az 1439. évi flórenci uniós zsinatnak, amelyen az egyesülést, az 1054. év július 16-án történt szakadás óta majdnem négy teljes évszázad múlva aláírták. Különös fájdalommal, mert ez, az 1439. évi zsinaton létrejött egyesülés nem soká. 1451-ig, tehát csak 12 évig tartott és utána már újból öt századon át tart a szakadás. Ha megkérdeznének, hogy vájjon nem árt-e, ha sokat beszélünk valamiről, mert az a veszély állhat elő, hogy agyonbeszéljük az ügyet és a merő beszéd ,előtt semmi sem történik, — ez egészen másképen van az unióval. Erről nem lehet eleget beszélnünk és nem is lehet eléggé közkinccsé az, hogy mi keresztények széjjel vagyunk szakadva, hogy nekünk ezt a széjjel-szakadást tudatunkba kell idéznünk s hogy nekünk az egységért dolgoznunk kell. Az uniónak mindnyájunk, az egész keresztény nép ügyévé kell válnia. Nem elég az, hogy a pátriárkák, püspökök, császárok aláírják az uniós okmányt, — magának az egész népnek is alá kell írnia, a püspökök aláírását az egész népnek akarnia kell. A flórenci zsinaton a megbízottak csak a maguk nevében írták alá és nem a nép nevében. Azért hiusúlt meg akkor az unió. A hitnek, az értelemnek és a szívnek is föl kell híva lennie arra, hogv az unióért együtt dolgozzanak, mert a keresztények újraegyesülése hitünk, értelmünk és szívünk ügve. Isten egységet akar, — mi egy Atyának gyermekei vagyunk. Isten Jézus Krisztusban a k a r j a az egységet. Jézus Krisztus eljött, hogy — amint János mondja, — Isten széjjelszórt gyermekeit is összegyűjtse és egyesítse. Jézus Krisztus a k a r j a az egységet: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, kiket nekem adtál, hogy .egvek legyenek, mint mi. Míg velük voltam, én tartottam meg őket a te nevedben. Akiket nekem adtál megőriztem; és senki sem veszett el közülök, hanem csak a kárhozat fia, hogy az írás beteljesedjék. Most Dedig hozzád megyek és ezeket beszélem e világon, hogy az én örömöm bennünk teljes legyen. Én a te igédet közlöttem velük és a világ gyűlölte őket, mert nem e világból valók, amint én sem vagyok e világból. Nem kérem, hogy vedd el őket e világból, hanem hogy óvd meg őket az igazságban. A te igéd igazság. Amint te küldöttéi engem a világra, úgy küldöttem én is őket a világba. És én őértük szentelem magamat, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban. De nem csupán őérettük könyörgök, hanem azokért is, kik az ő szavaik által hinni fognak, hogy mindnyájan eggyé legyenek, amint te, Atyám, énbennem és én tebenned, úgy ők is egyek legyenek bennünk és így elhigyje a világ, csak te küldöttéi engem. ("Ján. 17. 11—21.) A tanítványok egységének, tehát Jézus Krisztusnak a mennyei Atyától való küldetése jelének kell lennie. Ha a tanítványok széjjel vannak szakadva, akkor Jézus Krisztus küldetésének jele is elhomályosul, akkor kevesebben találnak ,el Krisztushoz, Krisztus toborzó ereje megakad. Krisztus missziós ereje megbénul. Az unió a mi hitünk tárgya, az unió a mi értelmünk tárgya. Pál apostolnak, aki rendkívüli módon lett Jézus Krisztus tanítványává, — levele tanúsága szerint már dolga akadt a tagadással, a szakadással.
15
Fájdalom, — maga a schizma, a szakadás szó is előfordul Pál levelében: „Kérlek azonban titeket, testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogv mindnyájan ugyanazt mondjátok és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem legyetek tökéletesen egyek, ugyanegy értelemben és ugyanegy véleményben." (Kor. I. 1. 10—11.) Más alapot, mint Krisztus rakott le, senki sem rakhát. Az unió szívünk ügye. Nem kell-e szégyellenünk, hogv mi keresztények meg vagyunk oszolva? Nem kell-e pirulnunk a pogányok, a hitetlenek, az elszakadtak, a német-hívők előtt, hogy széjjel vagyunk szakadva? Széjjel szakadva Betlehem születés-barlangjában, Kálvárián, és Jeruzsálemben a Szent Sír templomában. Ha más hitfelekezetek akadnak, am,elvek széj¡elválnak és elszakadnak, az koránt sem olyan keserű és bántó, mint ha keresztények szakadnak széjjel. Hogyan akarunk mi a másvallásúak elé lépni és őket Krisztus evangéliumának megnyerni, amikor mi magunk sem vagyunk egyek, a perpatvar, küzdelem, a gyűlölet és ellenségeskedés dúl közöttünk? A szívet meg kell nyernünk az uniónak. A szerető szív felhevíti az értelmet, sarkallja a hitet. A szerető szív nem k u t a t j a a hiba kérdését, mert lia a hiba kérdését teregetjük, az egység sohasem valósul meg. Mindnyájan bűnösök vagvunk, mindnyájunkat érint a szakadás vétke. Mi mindnyájan kevéssé szerettük Krisztust. Mi mindnyájan kevéssé szerettük magunkat is. Pedig legalább is egy imát mondunk egy nyelven mindnyájan, amely bennünket egyesít — és mi ezt a zimát csak iskolai ismeretnek tekintjük. A Kyrie eleison-ban. egv nyelvben egyesült Kelet és Nyugat és irgalomért könyörög. Ha az egyesülésnek jönnie kell, a szívnek kell beszélnie és a szív nem szól és nem mond ki szeretetlen ítéletet. Kérdések tolulnak fel: kinek kell kezdenie az uniót? Hogyan fog az eljönni? — Mi tartóztatja még fel? — Itt van-e m á r az unió ó r á j a ? — Vaiion egyáltalán eljön-e? Vájjon itt van-e az unió órája? Az az idő, amikor egymástól elszakadni akartunk, elmúlt. Voltak idők, amikor jelszó volt: „el egymástól!" Miiven gyorsan távolodnak egymástól. Két barát, két párt, két nétörzs, két nemzet is! De milyen nehéz ú j r a egyesülni. Még nincs itt az idő, amikor minden kiáltaná: „Újra együvé!" De m á r az is valami, ha nem halljuk többé a kiáltást: „El elmástól!" Ha kölcsönös a szakadás vágya, akkor látszat-okokat keresnek, amelyeket mentségül hoznak fel, bár maguk sem hisznek benne, amelyeket aztán makacsul állítanak úgy, hogy igazi alapoknak tekintik őket Később gyalázkodó szavakat dobálnak egymás felé és századoknak kell elmulniok, míg a haraggal kimondott gyalázkodó szavakat mindkét oldalon elfelejtik. Ha századok múlva csak a keserűséget felejtik el, — még mindig idegenek maradnak egymással szemben, mert ú j nehézségek támadtak. A sértéseket elfelejtették, de a látszat-okok megmaradtak, s az elkiilönült élet évszázadai alatt idegenekké váltak egymásra nézve. Már nem érti meg egyik a másikat, egymás nélkül is megéltek s nem értik, hogy miért kellene most ú j r a másképen lennie ennek? Hozzá szoktak a szakadáshoz. Benvomúlt a politika is, és az egyesülés nem tisztán vallási kérdésnek látszik többé, meg van a politikai háttere is. Ezért nehéz évszázadok múlva a szakadásból ú j r a egységet alkotni. Mindezek ellenére vannak eleven erők, amelyek itt is, ott is az unió felé nyomúlnak. A szívnek kell beszélnie és a szív nem marad rideg. Szemébe kell néznünk a nehézségeknek és elő kell hívnunk az unió óráját. Ki kezdje az uniót? Amikor a feltámadt Jézust a szeretett tanítvány tanúsága szerint apostolai körülvették, ezt kérdezte Simon Pétertől: Szeretsz-e engem? Jobban szeretsz-e ezeknél? — És amikor Péter megerősítette, azt mondotta neki: „Legeltesd bárányaimat." A primátus a szeretet parancsában lett átadva neki. Aki Krisztust a leginkább a k a r j a szeretni és aki az emberek előtt igazolni akarja, hogy Krisztust a legjobban szereti, annak kell először kezét nyújtania és az uniós gondolattal komolyam foglalkoznia. Tekintsünk a közelmúltba. IX. Pius pápa, 1847-ben ünnepélyes körlevelet intézett Kelet kereszténveihez, amelyben ezeket mondotta: Pápaság.i kezdete óta Kelet felé nézett, ott élt Krisztus, ott halt meg a vértanúk sokasága, tudós püspökök éltek ott és ott volak a legősibb egyházi zsinatok! Arra kérte őket, hogy a hitben való egységre gondoljanak.
16
IX. Pius pápa nem kedvetlenedett el és 1868-ban másodszor fordult a keleti püspökökhöz s az 1869—70. évi vatikáni zsinatra hívta őket. Az 1895. évben XIII. Leó pápa fordúlt az összes keleti fejedelmekhez és vezérekhez. Szervesen először XI. Pius pápa munkálkodott az unióért. Krisztus a primátust a szeretet megbízatásában adta át. Minden uniós kérdés a pápaság problémája körül kering. Nem szabad azonban felületesen ítélnünk, hogy csak egy papírfal választ el bennünket. Ha mélyebbre tekintünk, megértjük, hogy a keletieknek nem könnvü a római pápához eliutniok. Még a pápa torzképe él bennük a harcok ideiéből, még nem hiszik, hogv uniós imáink komolyak, még azt hiszik, hogv a háttérben az uralomvágy húzódik meg, hogy mégis csak latinizálni a k a r j á k őket s hogy a rítusokra vonatkozó ígéreteket nem fogják betartani s hogy a nagv egyház elnvomja a kisebbséget. Vájjon ki veheti rossz néven tőlük, ha a múlt tapasztalatai alapián gvanakvókká lettek? Ki veheti rossz néven tőlük, hogy ők másképen szemlélik a nyugati egyházat, mint mi a keletit? Mi a keleti egvházban bizonvos tiszteletre méltó régiséget látunk, amely sok ősit megőrzött. A tiszteletreméltó régiségre mindig bizonyos szeretettel tekintünk. A keleti egvház a nyugatiban azt látja, amit mutat; az ősitől való elhajlást. Sokkal könnyebb az újtól a régihez találni, mint a régitől az újhoz. Bízunk abban, hogv Isten itt is, odaát is férfiakat támaszt, akik a szó erejével, a szellem fegyverével és személves életök világosságával közelebb jussunk egymáshoz. Kicsi és nagy egyaránt sokat tehet a közös m u n k a érdekében. A hitoktatónak, a szónoknak, a tanárnak s a lelkipásztornak is megvannak a maga feladatai. A hitoktató magával fogja vinni az iskolába a görög egyház áldozati kenyerét és a táblán be fogja mutatni tanítványainak a kenyér-pecsét Krisztus-hitvallását: Jézus Krisztus — gvőz (Jesus Christos — niká). A hitoktató a hal symbolumából meg fogja magyarázni, hogv az Ichthys = Jézus Krisztus, Isten fia, megváltó; elevenné lesz a sírköveinken látható Alpha és Omega és a Krisztus monogrammot alaposan megmagyarázva, senkinek sem fog eszébe jutni, hogy ezt ellatinizálja és Pax-nak értelmezze. A szónok a hitegységet fogja kimutatni és a szíveket fölmelegíteni. A tan á r a kathedrán a szószék igehirdetőjével fog találkozni abban a közös munkában, hogy az egyháznak hittani kincsét közös módszerrel t á r j a fel. Mindenek előtt az egyházat mint az embereknek Jézus Krisztusban való mélységes közösségét, mint az emberek titokzatos szeretet-szövetségét; akik Krisztusban szeretik egymást. A lelkipásztor azon dolgozzék, hogv a keresztséget többé ne a sekresztye sarkában szolgáltassa ki, hanem mint a mvsterium ünnepét, amely bennünket Istennek szerez meg és nekünk örökre ú j életet ajándékoz, az egyházközség középpontjába állítsa és hogv a húsvét ünnepét az ünnepek középpontjává emelje. A liturgiában arra is kell gondolni, hogv a fekete miseruha, amelyet a görög egyház nem ismer és hogv az isteni tisztelet alatt való fölösleges zavaró csengetés egvre jobban visszaszorulian, hogv az eucharisztikus lakomát ne csak mint kegyelmi eszközt tárgyalja, hanem mint szent mysteriumot, amelyben nem részesülhetnek azok, akik a Sátornak szolgálnak. A szerzetesnővéreknek és egyháziszer-üzleteknek azon kell lenniök, hogy méltó és a szent mvsteriumnak jobban megfelelő ruhákat készítsenek, mint a szűk latin kazula. Ha mi úgy élünk, hogy Kelet kereszténvei Krisztust látják Nvugaton mibennünk, ha tiszta lesz kezünk és szívünk és ha Kelet világossága ú j r a visszasugárzik nyugatról, akkor a keletiek felénk fogják nyújtani k a r j u k a t . Nem szükséges nekünk az unió óráját meg nem engedett eszközökkel, erőszakkal és politikával siettetnünk, de finom hallásunknak kell lennünk minden hang iránt, amely Keletről jön, még ha annyira egyedüli volna is. Egy orthodox archimandrita (szerzetes apát) írta 1938-ban a flórenci katholikus uniós hét alkalmából „Önökkel esvütt emelem fel imámban szívemet Istenhez, hogy m i n d n y á j a n egyek legyünk!" És én nem felejtem el, hogv mit feleltek nekem Velencében, az orthodox templomban: „Verrá" — eljön . . . És mi minden időkön át, az egység eljövetelének idejéig hordozzuk magunkban a reményt: Verra — eljön. Ámen. Német eredetiből: Szántay-Szémán István dr.
17
IRODALOM * „HOGY MINDNYÁJAN EGYEK LEGYÜNK" címmel lapunk nyomása közben jelent meg főszerkesztőnk kiváló összeállítású uniós vezérkönyve, mely lapunkban (1939. évi szeptemberi szám., 230. oldal) m á r ismertetett Marian ov-f éle morva kiadvány szabad átdolgozása. A nagy érdeklődésre számot tartó müvet a Szent István Társulat karácsonyi könyveinek sorában találja meg az uniós ügyekkel foglalkozni kívánó olvasó. A müvei nagy jelentőségéhez képest külön fogunk foglalkozni. Most csak a januári uniós imanyolacddal kapcsolatosan mutatunk rá részint mint szentbeszédekhez anyagot nyújtó műre, részint 75 oldalas imakönyvi anyagára, mely a nyolcad nyilvános istentiszteleteihez éppúgy, mint magánájtatosságaihoz is alkalmas imákat bőséggel tartalmaz. A mű gazdag tartalmáról áttekintést nyújtanak a következő fejezet-címek Az unionizmus útja Magyarországon. A szent egység. A bomlás. A megújulás. Az Anyaszentegyház. Az Egyház egysége. A szakadás. Az Egyház két történelmi sebe.
A keleti szakadás okai. Az egyesülés. Miben áll az Egyház egysége. Az egység útjai. Az egyesülés akadályai. A jövő kilátásai. Az imádság. Miért imádkozzunk? A pápák és az egységért való imádság. Mikor kell imádkoznunk? Uniós egyesületek. Uniós imák a Szentháromsághoz a nyugati Egyház liturgikus imáiból. A keleti Egyház liturgikus imái. XV. Benedek pápa imája. Fogadalmi mise a hitszakadás megszűnéséért. Keleti szertartású sz. mise az Egyház békességeért és nyugalmáért. Keresztút a sz. unióért. Imák Jézus sz. Szívéhez. Imanyolcad. Himnusz. (Sztihiráknak is alkalmas.) Kilencnapi ájtatosság a Szentlélekhez. A mindenkor segítő Szűz Máriához. A szent olvasó. (Uniós elmélkedésekkel.) Imák a főangyalokhoz, Szent Józsefhez, Sz. Péter- és Pálhoz, Sz. Cirill és Metódhoz, Sz. Irénhez, Sz. Efrémhez, Ar. Sz. Jánoshoz, Sz. Jozafáthoz, Bobola Sz. Andráshoz. — A művet a Szent István Társulat a szokott kiválóan csinos kiállításban hozta forgalomba. — Ára 2.50 pengő.
A „Blahovisztnik," Kárpátalja magyar-ruszin népének hitbuzgalmi folyóirata, melynek megjelenését a történelmi változások egyidőre megállították, a mult év december havában újból megjelent. Főszerkesztője Ilniczky Sándor nagyprépost, felsőházi tag, a kárpátaljai kormányzat főtanácsadója, szerkesztője Németh Sándor dr. theol. tanár, aki mellett az ungvári theol. akadémia lelkes theológusainak szerkesztőségi bizottsága áll. Az első szám gazdag tartalommal jelent meg és szépen szolgálja fő célja mellett a
missziós és uniós ügyet is. A missziók ügyének külön részt szentel. Uniós cikket is közöl „Az egyházak egyesítéséről," mely a következő számokban is folytatni fogja e nagy horderejű kérdés taglalását. Külön ifjúsági hitbuzgalmi rész is van a folyóiratban. Az egyetemes katholikus egyházból közölt hírek sok értékes tájékoztatást nyújtanak az olvasóknak. Fontos hivatása van e jól szerkesztett hitbuzgalmi folyóiratnak, mert a pravoszlávia nemcsak a Kárpátalján él még. határain is nyugtalanítóan áll. (Sz.)
18
* Dr. Noszlopi László: A világnézetek lélektana. Rendkívül gazdag anyagot dolgoz fel a szerző ebben a könyvben a gyakorlati és elméleti lélektannak abból a köréből, amelyből modern kutatók ú j tudománykört hasítottak ki. A tudománykörnek ú j neve: világnézet-lélektan. A szónak kissé nagyon körmönfont íze van, kissé germános bátorságú spekuláció merész vállalkozású mellékzöngéivel. Aki saját maga alakulása révén csak megsejtette is, hogy mennyi tudatos, meg tudattalan összetevő alakítja ki bennünk azt, ami világnézet-nek látszik: az körülbelül azt is tulja, hogy ösztönös, személyes, társas, történelmi, gazdasági és metafizikai énünk lényegének leírásához is, magyarázataihoz is most tesszük meg a kezd > lépéseket. Igaz, ezek a lépések egészen ú j megfigyelő síkokon történnek. Az is igaz, hogy az összehordott anyag annyi már, hogy el kell kezdenünk a rendszerbeöntés m u n k á j á t még akkor is, ha rendszerezésünk szempontjai még nem kristályosodtak ki jó részletmunkás szervezetté. Nagy érdeme a könyvnek, hogy a kérdés egész birodalmát nagy tudással és éles látással áttekinti, a rendszerezés alapvonalait megadja, az elméleti izű megállapításokat gyakorlatiasakká teszi, a példák nagy feltárásával rendelkezik saját tapasztalatai nyomán és óvatos-lelkiismeretességgel nem csinál fogalmi kategóriákat ott, ahol csak tipologiát adhatnak. Előszavában jól megmutatja a téma érdekességét, életbevágó voltát. Az alapfogalmakban a világnézet és szakismeret, filozófia és lélektan viszonyait tárgyalja. Aztán a V. faladatát tárgyalja. Itt a gondolat fonogatás érdekes állomásain keresztül arra a megállapításra jut, hogy a V. lényegileg szellemtudományos pszichológia, d e kiegészítve a természettudományos és orvosi lélektannak, élettannak, néprajznak stb. adataival. A következő fejezet a V. forrásait t á r j a fel: az általános pszichológia, a valláslélektan, a szellemtörténeti módszer, megértés, jellemzés és lényegszemlélet állomá-
sait. A tipológiában a tipus és egyén, az életkorok és nemzedékek, a nyíltság és zártság, az „egyszer- és kétszerszületettek", az egyirányú és több dimenziójú típusok .egészen modern problémáit élesen világítja meg. — A világnézetek általános típusai ismertetésénél az ösztönös és tudatos világnézet, a személyiség és világnézet, a valódi és álvilágnézet problémái kerülnek megbeszélésre, ez utóbbi különösen sikerült, magyar példázással. — Szerencsés felosztás a világnézet tárgykörének tipusai-nál az ismeretkritikai, a gondolkodásbeli, a kedélybeli típusok finom és lényeglátó megkülönböztetése, szintén példatártárral. Az akció passzió típusai azonban már sokszorosan beléolvadnak legfőbb ismertet jegyeik szerint is a metafizikai világképek kategóriáiba, ez pedig a vallásosságába és az Isteneszméjébe. A tárgyalás itt is fölötte érdekes s gazdag szempontú és nagy tudás mellett nagy elmerülésre is valló, de a legmélyebben — a kutatás tovább haladtával — minden esetre fogunk olyasmit találni, ami a típusokat világosabb és elkülöníthetőbb szempontokra vezetheti vissza. Az okkultizmust röviden ugyan, de lényeg szerint helyesen í r j a le és különíti el egymástól a démonizmus, a parapszichológiai jelenségek, a fissio, a mágia, a jóga jelenségeit. A politikai világnézetek ismertetése is találó. Nem lehet azonban tagadni, hogy modern alakulások ismertetésén van a súly s ennek jóval nagyobb volna a perspektívája, ha a politikumot is örök emberi tipusképző erőnek látnák meg az ókori történéseknek bőségesen megelemezhető, újszerű megvilágítású adalékaival.. így is nagyon tanulságos. — Igaz, hogy a történeti típusok ismertetésénél sor kerül sok politikumra, de itt mégis csak más a lényeges szempont. Nem zárkózhatunk el azonban annak hangoztatásától, hogy túlontúl kevés elmerülés történt még arra, hogy a történetelőtti világT nézetet „foghatósan" állíthassuk szembe a történelmivel, a végtelen gazdagságúnak rejlő ázsiait az európaival, az antikot a szintén csak nagy
19
körvonalaiban ismeretes középkorival s mindegyiket az újkorival, vagy a „modern"-el. Mennyire óvatosan kell itt alkalmazni a szellemtudományos módszer eljárásait, csak egyre utalunk: a modern művészetről szólva az az állítás esik, hogy „szívben és vérben keresi forrását, magában az életnek misztériumában, amelyért kikapcsolja a gondolkodást." Más szemszögből nézve ugyanezt a ténykedést, nyugodtan állíthatni pl. a modern zenéről, hogy szinte „hősiesen" (?) lemondott a szív mindennemű igényeiről, hogy a körmönfont okoskodásnak lehetetlen képletei váljanak benne szinte egyedül uralkodókká: atonalitása,, alogikája, aritmikája nem fizikai vélt, vagy igaznak hirdetett törvényszerűségek pozitív „tényeire" óhajt-e támaszkodni? A jövő távlataiból is hiányzik sok vonás, amely a sötét kép magját nyugodtan telíthetné egy kis fénybeszűrődéssel: egy antiintellektuelizmus éppen a rideg és lapos racionalizmustól való elfordulás is azért, hogy a kereszténység legmélyebb hatóerőit szabadítsuk fel világformáló erőkké a stréberek, törpék, nyárspolgárok, tucatok és leprások ellen. A gép is csak úgy lehet világveszedelemmé, mint a víz: ha ostoba, vagy cinikus módon visszaél vele az ember s az Isten kegyelmes, az ember zseniális ajándékát nem arra használja, amire való; a gép a közület évezredes összeműködéséből lett egy személy zseniális ötlete, intuíciója révén, eszerint csak a közt szolgálhatja az egyesek erejével. — Nagyon érdekesek a népek és nemzetek világnézetei c. fejezet közlései. A nemzeti „lényeg" persze az egyes „nemzeteknek plátói ideája, ősképe" volna, amelynek megragadásához a tapasztalati adatokon keresztül j u t u n k ugyan el, de amely a változó adottságok egységes értelme." — Súlyos szavak, melyek telve vannak lényegbeli igazsággal, de ha formulába öntjük ezt a lényegbeli igazságot, mindjárt túlzás, amit mondunk. Mennyire benső ellentmondás lehet , sőt van is a legmélyebb, legsejtettebb élettartalmak, valóságtartalmak és formulázásuk között, semmi
20
sem m u t a t j a jobban, mint a nemzetek konkrét világnézetének bemutatása, pl. a magyaré is. — „Ismeretelméleti tekintetben a magyar józan racionalista s empirista"; „gyakorlati téren nem minden tekintetben józan" „inkább megfontolatlan, ötletszerű", „illúziókban él", „a valóság elől behúnyja a szemét", „világnézetének bizonyos zsíros földhztapadtsága marad meg", gondolkodásában nem keresi a metafizikumot", „nem kíváncsi a filozófiára és nem igazodik az eszmék értékcsillagzataihoz" . . . „Mély bölcseletünknek is megvan az a sajátsága hogy gyakorlati jellegű" . . . Nem a a töprengés, a problématermelés a sajátságunk, hanem a „kényelmes patópáloskodás kézlegyintése" . . . Világszemléletünkben van bizonyos „depresszív mozzanat, mely az önérzet csorbájából ered". „A közéletben és politikában nem elég realista és értelmes". A politikában idealisták vagyunk, érzelmekre és illúziókra hallgatunk, idealizmusunk azonban kimerül az önámításban". — „A magyar életstílus Proliászka Lajos szerint „bujdosás", „ami talán európai rokontalanságunk tudatából eredő csorbult önbizalom, továbbá a magyar ügyetlensége, kisemmizhetősége". „A bizonytalanság, rövidrejutottság érzelmének túlpótlása az urhatnámság is a magyarnál". „Mi vagyunk Európa megnemértettjei, akik jogainkat hánytorgatjuk, pörlekedünk, m a j d pedig dacosan és félénken csigaházba húzódunk vissza, ép mikor együttműködést várnak tőlünk." „Divatossá kezd márm á r válni a magyar léleknek pszichopathiás, beteges gyanánt való felfogása is", ami ellen az író tiltakozik, de viszont a fönnebb idézett magyar lélekrajz sok-sok vonása bizony szinte az írót is azok határmesgyéire sodorja, akik a magyar lélek pszichapatiáját a magyar nemzeti lét dekadenciájának bizonyságául szeretik emlegetni. Még közelebb kerül a pszichopathiát szimatolók társaságához azokkal a megállapításaival, amit gerinctelenségünkről „úri morál"-unkról (Herrenvolk, Herrenmoral?), bravúrjainkról, élettapasztalataink meddö-
ségéről, „szívvel megáldott lény, de hajlamos a túltengésre"-féle tulajdonságainkról, a renaissance-emberhez való közelségünkről, kedélyvilágunkról, jogászságunkról, fantáziánk színességéről, de nem misztikus voltáról, álom-élményeinkről, a magyar népnek, valamint a fajta érzékenyebb és kiválóbb képviselőinek" az őrültekhez való viszonyéról, tündéreinkről, ördögeinkről, boszorkányainkról, történelmi életünkről stb. mond. E megállapításokban mélységek, jó megfigyelések és közhelyek kerülnek egymás mellé és mindez olyan egyenetlenségek benyomását kelti, melyet fissio és a lelki vonalvezetés megtörtsége nélkül alig lehet magyarázni. Pedig nyilvánvaló, hogy egyáltalán nincsenek sem összegyűjtve, sem közzétéve, sem föltárva azok a források, amelyek nélkül még csak gondolni sem lehet arra. hogy a magyar néplélek „plátói ősképét'' csak megközelítő pontossággal is megrajzolhassuk. Hosszú idő óta vezeti és fórumon élő társadalmi osztályaink fél-életéből és mesterséges magyarkodásából persze, hogy sok-sok „kompenzáció" olvasható ki. De hol van közmondásaink, gyökeres magyar velősmondásamk, hasonlataink, paraszti balladáink és líráink, paraszti dallamkincsünk, faragó és építőművészetünk, paraszti lakodalmas és temetési szokásaink, állat-kereskedésünk és állat-pedagógiánk, pásztori bölcseségünk és időszemléletünk, szerelmünk és szerelmi bölcseségünk. szerelmi romantikánk, fonózásunk, ruzsélésünk, nyelvbeli mélasz-kincsiink. előadótudománunk, népi humorunk és énektudásunk stb. olyatén összegyűjtése, feldolgozása, föltárása, amelyből kongeniális együttrezgés valóban fölfedezheti a „plátói őskép" igazán jellemző vonásait. De ilyen nehéz valami időállót és találót mondani a saját népünk „világnézetéről" a források föltáratlansága miatt, annál nehezebb lesz ilyesmit megtenni a németségéről, a franciáéról, az angoléról, az oroszéról s az olaszéról. Amit az író mond. a köztudat szerint mind találó, okos megállapítás. Csak az a kérdés, hogy feltár-
tak-e itt is a források, a fórumon élőkön túlra is leszállott-e a kutató tekintet, működött-e a legnagyobb finomságokat egyedül észlelni bíró kongenialitás és a sine ira et studio szintjére törekvő tárgyilagosság. Egy bizonyos: már az irodalmakból is (pedig ez csak egyágú, erős nemzetközi hatások alatt dolgozó document humain!) bőséges adalékokkal igazolhatni, hogy tájegységek vannak s ezek az egységek nemcsak a csipkét verik másképben, hanem a szemet is más szögbe fordítják, a fület is más hanghatások felfogására állítják be, a tapintó érzéket is más dinamikával csúsztatják a síkon. Éppen ezért eszme- és fogalomvilág, kedélvi élet, életbölcseség, szociális érzés, de mindenek fölött lezáratlan és még érvénybe alig helyezett, de mélyből előtörő friss energiák módosító közbeszólásaira a zegész vonalon készen kell állanunk. A férfi- és nőlélek finom elemzését kapjuk ezután a könyvben dús értékelő-kitekintésekkel a jelen és jövő síkjaira, valamint néhány személyes nagyság egyéniségének finom bemutatását. Kár, hogy hiányzik közülük az, aki minden élő és élettelen világot ékesebben látott, elemzett és játszatott meg, mint bárki őelőtte és őutána: Shakespeare. A világnézettan az általános, örök emberi, a f a j i módon emberi és a személyesen emberi misztériumaira nézve tőle tanulhat legtöbbet és legmélyebbet. Mindent összevéve szép, okos, nagy tudományú könyvvel gazdagodtunk, amelynek elolvasása mindenki szemét hatalmasan kinyithatja. Nem volnánk azonban magyarok, akik „ott ugratunk csupán, ahol gödör van", ha észre nem vennők, mennyire tipikusan német rendszergyártó igyekezet izzik még ebben a fiatalos tudományban, s mennyire adat-tömegeket kell kell még föltárnia, mennyire értenie kell az adattal egyszerű és az „eszmeszerelten"-től független értelmezéséhez, hogy mi is egy mélyenjáró, univerzális eszme szárnyabontását lássuk benne. Mert mi magyarok is az eszmék népe vagyunk bizony, csakhogy az örökemberi nagy eszméké s az eszmék
21
újszerű formulázásáért, amibe szerelmes a germánság egyik-másik tájegysége, nem vagyunk hajlandók lemondani arról a metafizikumba torkolló kritikai tényérzékünkről (nem józanság ez, hanem ennél végtelenül több!), amely pompásan tájékoztat bennünket arról, mi az igazi magány és méység, s mi csak ú j formulázás. A könyv hatalmas úttörés, becsületes munka, nagy tudás és széles látókörű ismeret, minden irányú tárgybeli tájékozottság örvendetes eredménye. Vucskits Jenő. * MOSOLYGÓ JÓZSEF zempléni főesperes, tokaji g. kath. lelkész uniós szempontból jelentős és a magyar görögkatholikusság történeti fejlődését alapos forrástanulmányok alapján tárgyaló munkát írt, melynek sajtó alá rendezéséről most folynak az előkészítő tárgyalások. Közmondásos görögkatholikus szegénységünk mellett azonban a m u n k a csak abban az esetben jelenhetik meg, ha iránta már előzetesen is megfelelő érdeklődés megállapítása végett egy szakmanyilvánul. Ennek kipuhatolása és beli hittestvérünk előjegyzéseket fog rá gyűjteni. A könyv tartalmáról elegendő tájékoztatást nyújtanak a benne foglalt fejezetek címei: „A latin és görög szert, egyházak liturgikus különbözősége. Hazánk néprajzi viszonyai a honfoglalás előtt. A kereszténység hazánk területén a honfoglalás előtt. A honfoglaló magyarok első érintkezése a kereszténységgel. A honfoglalás. A magyarok megtérítése. A szláv befolyás. A görög befolyás kezdete. Géza és Sarolta, mint a magyar kereszténység előkészítői. Szent István kora. A görög egyház állapota a magyar királyság első századai alatt. A görög szerzetesi élet az Árpádok korában. Az ősi görög szertartás hanyatlása. Magyarok voltak-e az ősi görög szertartású lakosok? A románok és rutének beköltözése. A rutének egyházi hegemóniájának kialakulása. A Hunyadiak eredete. A görög egyház fegyveres küzdelmei. A görög egyház nemzetiségi irányban való fejlődése. A nemzetisé-
22
gek térhódítása. Besenyők. A szentistváni birodalmi gondolat." Már e címek puszta áttekintése is sejteni engedi, hogy érdekes és irodalmunkban szinte egyedülálló mű lesz Mosolygó József megjelenésre váró könyve. * XII. Pius pápa. Irta: Früchtl Ede, kiadta a Szent István Társulat. 156 old. A Szent István Társulat értékes és ízléses karácsonyi kiadványai között is kedves meglepetésként hatott XII. Pius pápának életrajza, amelyet a magyar olvasóközönség bizonyára szeretettel helyez majd asztalára, hogy a lelkünkben még élő és egyre mélyebben és glóriásabban belevésődő kongresszusi emlékek soha el nem halványuló történelmi képként forrjanak egybe mindazokban, akik fönséges napjait átélhették. Igaza van a mű szerzőjének, hogy egy nagy emberről találó jellemrajzot adni szinte megoldhatatlan feladat, de ebben ezúttal segítségére van minden elfogulatlan magyar lélek is, aki XII. Pius pápának, már mint a budapesti nemzetközi kongresszus pápai legátusának szinte felmagasztosult alakját csodálhatta s lélekkel zengő szavain, cizelláltan finom és tökéletes gesztusain, végül pedig a kiválasztottakat megkülönböztető alázatának állandó reflektorán keresztül főpapi és emberi valójának Lenyűgöző s egyben vonzó lelki nagyságába pillanthattak. A könyv XI. Pius pápa halálának megrendítő gyászával állítja szembe a pápaválasztás világszerte megnyilvánuló örömét. Vele együtt átérezziik IX. Pius pápa mondásának nagy igazságát, hogy „minden pápának temetése újabb győzelme az egyháznak," mert a pápaválasztásban megnyilvánuló isteni akarat és annak egész világot felsorakoztató indítása, valóban az örök Róma történelmi diadalmeneteinek legszebbike s egyben az élő egyház hitvallása is. A kis könyv nem kíván tehát sem oknyomozó, sem iskolás történelmi életrajz lenni, hanem az élő nagy pápát a film elevenségével, de a jellemző adatok és esemé-
iiyek hiteles beállításáéval a k a r j a közelebb hozni leikünkhöz és kiegészíteni, megrögzíteni a róla eddig alkotott képet. A pápaválasztás szemléltető leírása, Őszentsége előbbi élete, kimagasló eseményeinek kronologikus vázolása után szinte várjuk a „XII. Pius, mint ember"-összefogó képet is, amelynek mozaik-darabjai villanásszerűen vetítik elénk még azt a jóságot is, amely öszentségének egész lényét körünkben is elárasztotta. A „XII. Pius és Magyarország" kezdetű rövid fejezet Őszentsége budapesti tartózkodásának emléket állít, hogy az újabb nemzedék is velünk együtt az isteni Gondviselés kitüntető kegyét láthassa abban, hogy őszentsége pápasága és a mai világkatasztrófával fenyegető apokaliptikus kavarodás hajnalán, — megjelenésének hitet, bizalmat árasztó fényével járt közöttünk s erőgyarapodást jelent számunkra, ha kiváltságos szellemével érintkezhetünk. Mindenesetre pompás befejezése
lett volna a könyvnek, ha írója őszentsége és a olasz kiráüy-császár kölcsönös látogatásának világtörténelmi fejezetet nyitó fontosságát és káprázatos külsőségeit is megírhatta volna! Az embermilliók egetostromló fohásza fonódjék ezentúl egybe, hogy ez a történelmi fejezet a pápa: Pax-ot hirdető jelszavának fényes diadala legyen! Szántay-Szémán István dr. * „II Bollettino" a grotta-ferratai bizánci ritusú római kolostor havi folyóiratának 1939 szeptember—októberi száma első oldalán közli a Szentséges Atya képét és a kolostornak küldött apostoli áldását. Cikkei közül megemlítjük: Az italo-graecus szerzetességről; a szovjetbe bekebelezett ukrán-(rüthén)katholikusokról és Szent Miklós myrai csodatevő érsek oroszországi tiszteletéről szólót. Bibliographiai rovatában mindig találhatunk az uniós munkában is felhasználható értékes könyvismertetéseket.
ADATTAR Az egyesült keleti egyházak Magyarországon kivül. Bizánci vagy görög szertartás. A szertartás története. A bizánci vagy görög szertartás kifejlődése úgyszólván legkésőbbi az öszszes keleti szertartások között, de épen ezért maga a szertartás is legkifejezőbb, leggazdagabb, fegyelme a legtökéletesebb, követőinek számát tekintve pedig a legelterjedtebb a föld kerekségén. A világon élő 341 millió latin szert, katholikusokkal szemben a görög szertartás követőinek száma kb. '220 millió, kik közül azonban csak mintegy hat millió él az Apostoli Szentszék jogara alatt. Ez másként annyit jelent, hogy a kereszténységnek az a része, melynek apostoli utódlású papsága s következésképen igaz krisztusi eredete és áldozata van, közel 40 százalékban a görög szertartást követi. (Ebből látszik, hogy az Anyaszentegyház teljessége és a lelkek üdvössége szempontjából is, miiven fontos az uniós munka!) Ausztrália kivételével úgyszólván az egész földkerekségen jelentékeny számban találhatunk görög szert, keresztényeket. De még Ausztráliából sem hiányoznak teljesen. Nemzetiségi tekintetben, szertartási nyelvben igen különbözők, imáik azonban s nagyrészt ceremóniáik is azono-
23
sak a görögökkel, melyből ószlávra, románra, magyarra, 2 ) szírre is lefordították. A szertartásnak így sok alosztálya keletkezett, ezek között azonban a különbözőségek annyira jelentéktelenek, hogy számba sem jöhetnek. A külső szertartások is annyira hasonlítanak, hogy akármelyiken vesznek is részt a hívek, bar ha a nyelvet n,em értik is, oly otthonosan tudnak benne eligazodni, akár a sajátjukban. 3 ) Teljes kifejlődését a IX. század kezdetén érte el. XVI. századbeli velencei (veneziai) kiadású görög könyvek tanúsága szerint azonban a bizáncinak tartott szertartás egyáltalán nem mondható tisztán bizánci eredetűnek, noha elterjesztői a konstantinápolyi studioni monostor szerzetesei (a sztuditák) voltak. Eredete sokkal inkább antiochiai, de vegyültek bele kappadociai és jeruzsálemi .elemek is. Költői és zenei része, tehát énekei és énekdallamai legnagyobbrészt Szíriából (Mézénekű Sz. Román, Damaszkuszi Sz. János) és Palesztinából (Krétai Sz. András) származnak. Szentmiséje szerzőjének a hagvománv Aranyszájú Sz. Jánost tartja, ki mielőtt konstantinápolyi érsekké lett volna, Antiochiában élt és működött. A kappadociai hatásról tanúskodik Sz. Bazil liturgiája, mely évente tízszer még most is használatban van. Az előre megszentelt áldozatú liturgiát pedig Nazianzi Sz. Gergelynek, a harmadik nagy keleti egyháztanítónak tulajdonítják, akit későbbi időkben Nagy Sz. Gergely római pápával zavarnak össze, 4 ) kinek Párbeszéd (Dialogos) c. müvét Sz. Zakariás pápa (741—752) görögre fordította. Az idők megszentelésére szolgáló istentiszteleteket tartalmazó egyházi könyveik közül az Oktoéch vagy Nyolchangú énektár és azt egész hétre kiegészítő Parakletikon szerzőjének Damaszkuszi Sz. Jánost tartják, a nagyböjti Triódion a sztuditáktól ered, a húsvét utáni nyolc hetet magábanfoglaló Pentekisztárionban mint énekszerzők neveivel Damaszkuszi Sz. Jánoséval, Krétai Sz. Andráséval és Sztudita Sz. Tivadar öccsének. Himnuszíró Sz. Józsefével találkozunk, valamint Megbélyegzett Sz. Teofánéval, ki a képrombolás korának volt nagy hitvallója. Legkésőbbi összeállítású könyvük a 12 kötetes Ménea (Proprium Sanctorum), melv könyvek úgyszólván változtatás nélkül mentek át minden alosztályába a görög szertartásnak. A keleti melódiákat főbb motívumaikban megőrizve, minden nép és nemzet a saját géniusza szerint alkalmazta. így különösen nagy fejlődést mutat az orosz liturgikus ének, melv a XVII. században erősen Palaestrina-hatás alá került, anélkül azonban, hogy keleti karakterét elvesztette volna. Ez hatott ki a román és a magyar énekre is. A bizánci szertartásnak hatása volt a többi keleti szertartás kifejlődésére is. Legjobban észrevehető e hatás az alexandriai szertartáson, de érezhető az antiochiain is. Egészen átalakult hatása alatt az örmény szertartás, melvnek hasonlatossága a göröghöz egészen szembetűnő. A görög szertartási könyveket a római Apostoli Szentszék többször átnézette. A római kiadványok úgy dogmatikai, mint prozodikus szempontból is teljesen kifogástalanok. Az énekrendezés m u n k á j a még nincs befejezve. A szertartás egész rendszere magán viseli azonban a szerzetesi jelleget. A világiak templomaiban sehol sem végzik teljesen a könyv szerint a hosszadalmas szertartásokat, hanem megrövidítik. A rövidítések rendszere azonban szinte mindenütt más és más. A jellegzetességek azonban mindenütt annyira megmaradnak, hogy a szertartás egységét a legtávolabbról sem veszélyeztetik.
2
) Statistco 93. 1. Ugyanott. ) Ugyanott 94. lap.
3 ) 4
Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.
24
