PÜSPÖKLADÁNYI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015
2
A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT FELÉPÍTÉSE
I.
Általános rendelkezések
3. o.
II.
Az intézmény működésének általános szabályai, munkarendje
5.- 10. o.
III.
Az intézmény működésével kapcsolatos szabályok
10.- 16.o.
IV.
Az intézményvezetés szerkezete
16.- 20.o.
V.
A nevelőmunka belső ellenőrzésének rendje
19.o.
VI.
Az óvodai hagyományok ápolása
20.o.
VII.
A szülők és a nevelők kapcsolattartásának rendszere
21.o.
VIII. Az intézmény társadalmi környezetével való kapcsolatai
22.o.
IX.
23- 24.o.
Záró rendelkezések, záradék
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
3
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza: (VIII.) EMMI 20/2012 rendelet 4.§. (1) bek. alapján: a., a működés rendjét, ezen belül a gyermekek fogadásának, és a vezetőknek a nevelési intézményben való benntartózkodásának rendjét, b., a pedagógiai munka belső ellenőrzésének rendjét, c., a belépés és benntartózkodás rendjét azok részére, akik nem állnak jogviszonyban a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézménnyel, d., a tagóvodák egymással és a központi óvodával való kapcsolattartásának rendjét, e., a vezetők és a tagóvodák közötti kapcsolattartás rendjét, formáját, továbbá a vezetők közötti feladatmegosztást; a képviselet szabályait, f., az intézményvezető és a tagóvoda vezetők akadályoztatása esetére a helyettesítés rendjét, g., a vezető, ill. a tagintézmény vezetők valamint a szülői közösség közötti kapcsolattartás rendjét, h., a nevelőtestület feladatkörébe tartozó ügyekkel, továbbá a feladatok ellátásával megbízottak beszámolására vonatkozó rendelkezéseket, i., a külső kapcsolatok rendszerét, formáját és módját, beleértve a pedagógiai szakszolgálattal, a pedagógiai szakmai szolgáltatókkal, a gyermekjóléti szolgálattal valamint az iskolaegészségügyi ellátást biztosító egészségügyi szolgálattal való kapcsolattartást, j., az ünnepélyek, megemlékezések rendjét, a hagyományok ápolásával kapcsolatos feladatokat, k., a szakmai munkaközösségek együttműködését, kapcsolattartásának rendjét, részvételét a pedagógusok munkájának segítésében, l.: a rendszeres egészségügyi felügyelet és ellátás rendjét, a gyermekek távolmaradásának igazolására vonatkozó rendelkezéseket, m., az intézményi védő, óvó előírásokat, n., bármely rendkívüli esemény esetén szükséges teendőket, o., annak meghatározását, hogy hol, milyen időpontban lehet tájékoztatást kérni a pedagógiai programról
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
4
p., azokat az ügyeket, amelyekben a szülői szervezetet az SZMSZ véleményezési, egyetértési joggal ruházza fel, r., az elektronikai úton előállított papíralapú nyomtatványok hitelesítési rendjét, s., az előállított, hitelesített és tárolt dokumentumok kezelési rendjét t.,Az intézményvezető feladat,- és hatásköréből leadott feladat,- és hatásköröket u., mindazokat a kérdéseket, amelyek meghatározását jogszabály előírja, továbbá a nevelési intézmény működésével összefüggő minden olyan kérdést, amelyet jogszabály rendelkezése alapján készített szabályzatban nem kell, illetve nem lehet szabályozni. A Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény szervezeti felépítésére és működésére vonatkozó szabályzatot az intézmény vezetőjének előterjesztése után a nevelőtestület fogadja el. Az SZMSZ alapjául szolgáló jogszabályok :
-
2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
-
363/2012.(XII.17.) Korm. rendelet Az Óvodai nevelés Országos Alapprogramjáról
-
Az 1997 évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
-
A 2008. évi törvény.
-
1997.évi XXXI.törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
-
235/1997.(XII.17.) Korm. rendelet a gyámhatóságok, területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és aszemélyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról
2012.évi CXXIV. törvény a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításáról Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelete a nevelésioktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények működéséről Pedagógiai Program Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) A 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről A Kormány 229/2012.(VIII.28.) Korm. rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 186/2006 (VIII.31.) Korm. rendelet a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII.törvény végrehajtásáról a közoktatási intézményekben tárgyú 138/1992. (X.8.) Korm. rendelet módosításáról. XC. a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló
331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat,-és hatáskörörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
5
-
328/2011. (XII.29.) Korm.rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások éa gyermekvédelni szakellátások rérítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról
-
259/2002. (XII.18.) Korm.rendelt a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről
-
15/1998. (IV.30.) NM. rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről
-
8/2000. (VIII.04.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek adatainak működési nyilvántartásáról
-
9/2000. (VIII.4.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról
-
1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről
-
335/2005. Korm. rendelet a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről
2011. évi CXII. törvény információszabadságról
az
információs
önrendelkezési
jogról
és
az
Az SZMSZ módosítására akkor kerül sor, ha az érvényes jogszabályokban változás áll be, vagy ha a szülők, illetve a nevelőtestület erre javaslatot tesz. Az SZMSZ és a mellékletét képező belső szabályzatok a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény valamennyi közalkalmazottjára nézve kötelező érvényűek. Az SZMSZ-be foglaltak megismerése és alkalmazása azoknak is kötelessége, akik kapcsolatba kerülnek az intézménnyel; rész vesznek feladatai megvalósításában; illetve igénybe veszik, használják helyiségeit, létesítményeit. 1.
Az SZMSZ hatálya kiterjed:
-
az óvodába járó gyerekek közösségére bölcsődébe járó gyermekekre a gyermekek szüleire, törvényes képviselőire a nevelőtestületre kisgyermek nevelőkre az intézmény egyéb munkakörben alkalmazott közalkalmazottjaira szakszolgálatok szakembereire, egészségügyi vizsgálatot végzőkre
Az SZMSZ – t az intézmény honlapján közzétesszük, valamint minden tagóvodában elhelyezünk 1-1 példányt belőle, hogy azt a szülők szabadon megtekinthessék.
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
6
II. AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI, MUNKARENDJE
Az Intézmény neve: OM azonosítója: Székhelye: Alapítás ideje: Létrehozásáról rendelkező határozat: Alapító okirat kelte: Működési köre:
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény 030815 4150 Püspökladány, Bajcsy u. 8.sz. 1996.szeptember 01. 50/1996,(VI.25.) önkormányzati testületi határozat 2012. 09. 30. Püspökladány város közigazgatási területe
Jogszabályban megfogalmazott közfeladata: óvodai nevelés A Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény a 2011. évi CXC. a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján: többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény.
Gazdálkodási besorolása alapján: Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. évi Korm. rendelet 9. § (5) bekezdés a) pontja alapján a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv a 9. § (1) bekezdés szerinti feladatait az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 10. § (4a) és (4b) bekezdése szerint Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete (4150 Püspökladány, Petőfi u. 40.) a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét tartalmazó megállapodásban meghatározott módon látja el. Alaptevékenység kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám
kormányzati funkció megnevezése
091110
Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
091120
Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai
3
091130
Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai
4
091140
Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai
5
096015
Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben
6
096025
Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben
7
104030
Gyermekek napközbeni ellátása
1 2
A költségvetési szerv alaptevékenysége: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltak alapján a gyermekek három (esetenként 2,5) éves korától a tankötelezettség kezdetéig tartó intézményes nevelésével összefüggő óvodai nevelési tevékenységet végez, ennek keretében ellátja a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai ellátásával összefüggő speciális feladatokat is. Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
7
Az alaptevékenységéhez kapcsolódóan integrált csoportkeretben fogadja a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű: a) mozgásszervi fejlődési zavarral b) érzékszervi fejlődési zavarral (látási-hallási) c) enyhe értelmi fogyatékossággal d) beszédfogyatékossággal e) autizmus spektrum zavarral f) a fejlődés egyéb pszichés zavarával (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő gyermekeket. Kiemelten tehetséges gyermekek óvodai nevelése - tehetséggondozás. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerint hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrált óvodai nevelése. Nemzetiségi óvodai nevelés (integrációs nevelés) óvodai fejlesztési program keretében. Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám: 500 fő az óvodai ellátásban 24 fő a bölcsődei ellátásban Az intézmény szervezeti felépítése, gazdálkodása, programja a. Az alapító okirat tartalmazza az intézmény nevét, feladatait, a feladatellátást szolgáló vagyont, a vagyon feletti rendelkezés jogát, a gazdálkodással összefüggő jogosítványokat, a székhelyét, a székhelyen kívül működő tagintézmények telephelyét. Az intézményhez tartozó tagintézmények: tagóvoda neve Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Katica művészeti tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Zrínyi utcai Fészek művészeti tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Mezeivirág művészeti tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Árpád művészeti tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Napfény művészeti tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Szivárvány művészeti tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Nyitnikék művészeti tagóvodája Margaréta Bölcsőde
Szervezeti és Működési Szabályzat
csoportok száma
címe 4150 Püspökladány Bajcsy Zs. u. 8
4
4150 Püspökladány Zrínyi u. 2
2
4150 Püspökladány Gárdonyi G. u 49
3
4150 Püspökladány Árpád u. 18
2
4150 Püspökladány Honvéd u. 16- 18
4
4150 Püspökladány Honvéd u. 12
2
4150 Püspökladány Karcagi u. 37
4
4150 Püspökladány Honvéd u. 12
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2
2015
8
Intézményünk 21 óvodai csoport és 2 bölcsődei csoport működésére alkalmas csoportszobával rendelkezik. A központi és tagintézmények egy szervezeti egységet alkotnak, egységes működési elvek szerint működnek. b. Az intézmény fenntartási és működési költségeit a naptári évre összeállított (a Közalkalmazotti Tanáccsal és Szakszervezetekkel véleményeztetett) és a fenntartó által jóváhagyott költségvetésben irányozza elő. A fenntartónak kell gondoskodnia az alapító okiratban meghatározott feladatok ellátásához szükséges pénzeszközökről. c. Az intézmény szakmai tekintetben önálló. Szervezetével, és működésével kapcsolatban minden olyan ügyben dönt, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörbe. A működéssel kapcsolatos döntések előkészítésében, végrehajtásában, ellenőrzésében a KNTV 24. §. szerint jár el. d. Az alapszolgáltatás ellátásához szükséges vezetők, pedagógusok, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő és más alkalmazottak létszámát a nemzeti köznevelésről szóló törvény mellékletei alapján kell meghatározni. e. A 2011. évi CXC. törvény 4. sz. melléklete alapján az óvodai csoport átlaglétszáma 20, maximum 25 fő. Az óvodai nevelés valamennyi tagóvodában az érvényben lévő „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” című alternatív pedagógiai program adaptációja alapján történik. A nevelési év szeptember 01-től a következő év augusztus 31. napjáig tart. Az óvoda pedagógiai programja tartalmazza: a.
Azokat a nevelési programokat, amelyek biztosítják a gyermekek fejlődését, közösségi életre való felkészítését, a szociálisan hátrányos helyzetben lévők felzárkóztatását, továbbá a tehetséggondozást.
b.
A nemzetiségi óvodai nevelésben a magyar nyelvű roma/cigány kisebbség kultúrájának ápolásával járó feladatokat.
c.
A sajátos nevelési igényű gyermekek nevelési elveit
d.
A kiegészítő integrációs programot
e.
A gyermekvédelmi feladatokat
f.
Tehetségígéretek gondozói rendszerét
A nevelési év helyi rendjét, programjait a nevelőtestület határozza meg a tanévnyitó értekezleten, az éves programot munkatervben kell rögzíteni. Az évnyitó értekezleten kell dönteni:
-
a nevelő- oktató munka lényeges tartalmi változásairól / Pedagógiai Program, Házirend /
-
a nevelési értekezletek témájáról, időpontjáról
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
9
-
munkaközösségek szervezéséről az éves munkaterv jóváhagyásáról ellenőrzési feladatokról értékelési feladatokról
A Szervezeti és Működési Szabályzat mellékletét képezi az óvodai Házirend. A Házirendet az óvodában jól látható helyen ki kell függeszteni. Az óvoda Pedagógiai Programját, az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatát a szülők számára hozzáférhetővé kell tenni, hogy kellően tájékozódhassanak az egyes tagintézményekben folyó munkáról. Az intézményvezető, és a tagóvoda vezetők kötelesek a szülőknek tájékoztatást adni a dokumentumokról, azok tartalmáról, a szülőkkel egyeztetett időpontban. Az intézmény nyitvatartási rendje: Az óvodák és a bölcsőde 5 napos – hétfőtől péntekig tartó-munkarenddel fogadja a gyerekeket. Eltérő munkarend abban az estben van, ha az ünnepek miatt az általános munkarend ettől eltérően alakul. Az óvodai és bölcsődei nyitva tartást a szülők igényeinek felmérése után, a fenntartó engedélyével lehet módosítani. Az óvodák nyitva tartása: tagintézmény
nyitva tartás
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Katica tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Zrínyi utcai Fészek tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Mezeivirág tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Árpád tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Napfény tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Szivárvány tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Nyitnikék tagóvodája Margaréta Bölcsőde
6,30 – 17,30 6,30 – 17,30 6,30 – 17,00 6,30 – 17,00 6,30 – 17,00 6,30 – 17,00 6,30 – 17,00 6,30 – 17,00
A gyermekekkel a nyitva tartás teljes ideje alatt óvodapedagógus, illetve kisgyermek nevelő foglalkozik. A gyermekek fogadása 6,30 - tól folyamatosan történik. A szülők - az óvodapedagógusokkal történt előzetes megbeszélés alapján - rendszeresen, vagy alkalmanként ebéd előtt, illetve lefekvés előtt hazavihetik gyermeküket.
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
10
A gyerekek elvitele: 11,30- 12,00-ig; 12,30- 13,00-ig; 15,00-tól folyamatosan történhet, hogy az óvoda napirendjét ne zavarja. Ahhoz, hogy a gyerek rendszeresen vagy alkalmanként egyedül menjen haza, a szülők előzetes, írásos engedélye szükséges. Az egyedül hazajáró gyerekekért az óvodából való távozás után a szülő a felelős. A szünetek alatti nyitva tartás rendje: Az óvodában a takarítási szüneten kívül más szünet nincs. Az iskolai téli szünettel megegyező időben a Napfény óvoda tart ügyeletet, amennyiben a gyermeklétszám jelentősen lecsökken. A nyitva tartásról az igényfelmérést követően, a szünetet megelőző héten értesítjük a szülőket. Július utolsó és augusztus első hetében (két hét) minden óvoda zárva tart. A Mezeivirág, Fészek, Szivárvány, Árpád és Nyitnikék tagóvodák július - augusztus hónapokban bezárnak. A gyermekeket a Katica vagy a Napfény óvodába várjuk ez alatt az idő alatt. A nyári nyitva tartás pontos rendjéről minden évben február 15.-éig tájékoztatjuk a szülőket. Az igénybevételről a nyári szünet előtt 30 nappal írásban kérdezzük meg a szülőket. Szorgalmi időben, évente 5 alkalommal az intézményvezető nevelésmentes nap címén csökkentett létszámú nyitva tartást rendelhet el. Erről a szülőket legalább 7 nappal előtte értesíteni kell. Az ekkor megjelenő gyerekek felügyeletéről gondoskodik az óvoda. Rendkívüli esemény miatt nem tervezett szünetet az intézmény vezetője rendelhet el. A bölcsőde nyári nyitvatartási ideje: A bölcsőde a nyári időszakban is nyitva tart, kivéve a július utolsó és augusztus első hete közötti takarítási szünetet. Az intézményben működő konyhák reggel 6 órakor kezdik tevékenységüket, munkájukban alkalmazkodva az óvodás- bölcsődés gyermekek napi életritmusához, igényeihez. Három tagóvodában működtetünk főző konyhát. Valamennyi saját gyermekein és dolgozóin kívül más tagintézményt, illetve iskolát is ellát. Katica óvoda konyhája:
- Katica óvoda - Zrínyi utcai Fészek óvoda - Árpád óvoda - Mezeivirág óvoda Nyitnikék óvoda konyhája : - Nyitnikék óvoda - Petritelepi iskola Napfény óvoda konyhája : - Napfény óvoda - Szivárvány óvoda - Bölcsőde Saját dolgozóink, nyugdíjasaink és GYES -en lévő alkalmazottaink részére vendégebédet biztosítunk igény szerint, melyet 11,30-tól 12,30-ig lehet elvinni a konyhákról. A kapacitás függvényében külsős igénylőknek is biztosítunk vendégebédet. A gyermekek napirendjét a csoportnaplóban kell rögzíteni.
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
11
Minden év szeptember 1-ig az intézményvezető és helyettesei, a tagintézmény vezetők közreműködésével kialakítják a tanévre érvényes munkarendet az óvoda dolgozói részére, az óvoda és a gyermek érdekeit figyelembe véve. A közalkalmazottak munkarendje: A közalkalmazottak körét a 2011.évi CXC. A nemzeti köznevelésről szóló törvény 61. §, az alkalmazási feltételeket a 66. §. a pedagógusok jogait és kötelezettségeit a 62. §-a rögzíti. A közalkalmazottak munkavégzésének és díjazásának egyes szabályait a Kollektív szerződésnek kell tartalmaznia, összehangolva a Munka Törvénykönyvével, és a Köznevelési Törvény rendelkezéseivel. Az alkalmazottak számára – a munkájuk jellegéből adódóan - a munkaközi szünetet a munkaidő részének tekintjük. A dolgozó a munkából való rendkívüli távolmaradását, annak okát lehetőleg előző nap, de legkésőbb az adott munkanapon reggel 7,30 - ig köteles jelenteni az intézmény vezetőjének, vagy helyettesének, hogy közvetlen munkahelyi vezetője helyettesítéséről intézkedhessen. A pedagógusok munkarendjét a 326/2013 (VIII.30) Korm. rendelet 17§ -a szabályozza. Az intézmény Kollektív Szerződésének tartalmaznia kell azokat a nevelő-oktató munkával, a gyermekekkel összefüggő pedagógiai folyamatokat, amelyeket munkakörbe tartozóként kell ellátni, illetve amelyeknek ellátását kötelező óraszámba be lehet számítani. A hiányzó pedagógus hiányzásának kezdetekor a csoportnaplót, nevelési-oktatási tervet a helyettesítő pedagógusnak köteles eljuttatni. A pedagógus számára kötelező óraszámon felül –a nevelő-oktató munkával összefüggő rendszeres vagy esetenkénti- feladatra a megbízást vagy a kijelölést az intézményvezető adja, a tagóvoda vezetők javaslatainak meghallgatása után. Az intézményi szintű rendezvényeken a pedagógusok jelenléte kötelező:
-
nevelési évnyitó és záró értekezletek nevelési értekezletek munkatársi értekezletek
Az intézményvezető munkarendje a magasabb vezetői beosztású közalkalmazottakat érintő 2011. évi CXC. törvény 5. sz. melléklete szerinti 6 óra kötelező órából, ezen felül pedig szabadon beosztott munkaidőből áll. Az óvodavezető-helyettesek munkaideje a csoportban letöltött 20 kötelező órából, valamint az ezen az időn felül elvégzett, - a munkaköri leírásában rögzített feladatok elvégzéséhez szükséges munkaidőből áll. Az intézményben kötelezően töltendő munkaideje 32 óra. A közalkalmazottak további körének munkaidejét a tagóvodák munkaidő-beosztása tartalmazza. Minden dolgozónak munkaidő-nyilvántartást kell vezetnie, melyet a közvetlen felettese igazoló aláírással lát el.
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
12
A munkaidő – nyilvántartás eljárási szabályai A tagóvoda vezető feladatai: Hetente ellenőrzi a dolgozók munkaidő – nyilvántartásának vezetését; annak valódiságáról meggyőződik. Az ellenőrzés tényét a nyilvántartáson aláírásával bizonyítja. A dolgozók feladata: A dolgozók a munkahelyre érkezéskor és az intézményből való távozás előtt minden napon kitöltik a nyilvántartó táblázatot. vezeti a szabadság nyilvántartó dokumentumot A bölcsődei dolgozók munkarendje: A kisgyermek nevelők napi munkarendjét a bölcsődei vezető gondozónő állapítja meg, a gyerekek ellátási igényeit figyelembe véve. A kisgyermek nevelők egyéni munkarendjét munkaköri leírásuk tartalmazza, a bölcsődében folyó gondozó-nevelő munkával kapcsolatos rendszeres, vagy esetenkénti megbízást, vagy kijelölést a szakmai vezető ad, az intézményvezető jóváhagyásával. Az intézményi szintű rendezvények közül az alábbiakon kötelező a kisgyermek nevelők jelenléte: nevelési évnyitó és évzáró értekezletek munkatársi értekezletek nevelési értekezleteken, a bölcsődét is érintő témák esetén
III.
AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK, TUDNIVALÓK
A Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézményben - az óvodai csoportokban folyó tevékenységet nyomon követő - kötelezően használt nyomtatványok: 1. 2. 3. 4.
Felvételi előjegyzési napló Felvételi és mulasztási napló Óvodai csoportnapló „Gyermektükör”
A kötelezően használandó felsorolt nyomtatványok az intézményben elektronikus úton előállított, OM azonosítót is tartalmazó pecséttel, valamint aláírással hitelesített, sorszámozott oldalakat tartalmazó papíralapú iratok.
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
13
Óvodai felvétel : (A nemzeti köznevelésről szóló törvény 49.§.) A törvény értelmében: A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a 3. életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi 4 órában óvodai foglalkozáson vesz részt. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen hároméves és annál idősebb gyermek felvételi kérelme teljesíthető. Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodai felvételeket március 1. és április 30. között óvodai beíratás előzi meg. A beíratás idejét- a fenntartóval történt egyeztetés után- az óvoda a határidő előtt 30 nappal köteles nyilvánosságra hozni. A szülő ezen túlmenően gyermeke felvételét bármikor kérheti a nevelési év folyamán. A felvételi naplót a tagintézmény vezetők vezetik. Az óvodába jelentkezés a tagóvodákban történik. Amennyiben az adott tagóvodában a jelentkezők száma meghaladja a férőhely szerint felvehető gyerekek számát, felvételi bizottságot kell összehívni, amely javaslatot tesz az átirányításra. A felvételi bizottság tagjai: intézményvezető tagóvoda vezetők Sz. M.K. elnök fenntartó képviselője védőnő A döntésről a szülőket április 30-ig kell értesíteni. A felvétel elutasításakor, vagy más tagóvodába irányításkor írásban kell értesíteni s döntésről a szülőket. A döntés ellen fellebbezni a jegyzőnél lehet. Az új gyerekek fogadása folyamatosan történik. A kiemelt figyelmet igénylő gyerekek óvodai elhelyezése integráltan történik. Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról átruházott feladatként a tagóvoda vezető dönt a szülők és az óvodapedagógusok véleményének figyelembevételével.
-
Megszűnik az óvodai elhelyezés, ha (KNTV. 53. §. ) 1. a) a gyermeket másik óvoda átvette, az átvétel napján, 2. b) a jegyző a szülő kérelmére engedélyt adott a gyermek óvodából történő kimaradására, 3. c) a gyermeket felvették az iskolába, a nevelési év utolsó napján, 4. d) az óvodába járási kötelezettségét külföldön teljesítő gyermek eléri a tanköteles kort A 2. pontban foglaltak nem alkalmazhatók, ha a gyermek halmozottan hátrányos helyzetű, ill. augusztus 31.-ig betölti az 5. életévét. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik évét betölti, de legkésőbb az azt követő évben válik tankötelessé. Ha a gyermek az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget korábban eléri, a kormányhivatal a szülő kérelmére szakértői bizottság véleménye alapján engedélyezheti, hogy a gyermek hatéves kor előtt megkezdje a tankötelezettségének teljesítését. (KNTV 45. §.) A tankötelezettség kezdetéről a, az óvoda vezetője b., ha a gyermek nem járt óvodába az iskolaérettségi vizsgálat alapján a szakértői bizottság c., az óvoda, az iskola vezetője vagy a szülő kezdeményezésére az iskolaérettségi vizsgálat alapján a szakértői bizottság dönt.
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
14
Az óvodapedagógus javaslata alapján az óvodavezető dönt a tanköteles életkorba lépéskor a gyermek fejlettségével kapcsolatban:
-
igazolja, hogy a gyermek elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget,
-
szakértői vizsgálatot kezdeményez a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megállapítása céljából,
-
dönt a hatodik életévét augusztus 31-ig betöltő gyermek óvodai nevelésben való további részvételéről,
-
ha a gyermek fejlettsége egyértelműen nem dönthető el a fejlődésének nyomon követéséről szóló óvodai dokumentumok alapján, vagy
-
ha a gyermek nem járt óvodába, vagy a szülő nem ért egyet az igazolással, vagy döntéssel, vagy a 7. évét szeptember – december között betöltő gyermek óvodai nevelésben való további részvételről.
a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megállapítása céljából annak eldöntésére, hogy az augusztus 31-ig hetedik életévét betöltött gyermek részesülhet-e további óvodai nevelésben.
Óvodáink férőhelyeinek számát a működő csoportok száma és a csoportszobák nagysága határozza meg. (1 gyermekre 2 m2 területtel kell számolni) A jelenlegi férőhelyek száma: tagintézmény
férőhely
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Katica művészeti tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Zrínyi utcai Fészek művészeti tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Mezeivirág művészeti tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Árpád művészeti tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Napfény művészeti tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Szivárvány művészeti tagóvodája Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény Nyitnikék művészeti tagóvodája ÖSSZESEN Margaréta Bölcsőde Az egy-egy csoportba felvehető gyermekek száma max. 25 fő.
100 40 75 40 100 45 100 500 24
Bölcsődei felvétel: Bölcsődei férőhelyek száma: 24, ettől több gyermeket nem lehet felvenni.
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
15
A 2011. évi CXC. törvény 5. §. (1) bek. „a”pontja szerint az óvodai nevelés a gyermek 3 éves korában kezdődik, és addig az időpontig tart, ameddig a gyermek a tankötelezettség teljesítését meg nem kezdi. Az óvodába járást a szülő, ill. a törvényes gyám kezdeményezi Ha a kérelmező, illetve törvényes képviselője az intézmény vezetőjének döntését vitatja, az arról szóló értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat. A távolmaradás igazolására vonatkozó szabályok A gyermek távolmaradását és annak várható időtartamát; a távolmaradásra okot adó körülmény megszűnését és azt, hogy mikortól veszi igénybe újból az étkezést, a szülőnek kell bejelentenie az óvónőknek. Amennyiben 12 óráig megtörténik a bejelentés, a bejelentést követő napon az étkezők nyilvántartásából töröljük a gyermeket. Az érvényben lévő 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 13.§ b. pontja alapján az első napi hiányzást nem vehetjük figyelembe 1. Igazolt a hiányzás:
-
ha a szülő hiányzás esetén írásban igazolja gyermeke távolmaradását ha a gyermek orvosi igazolást hoz
ha a hatósági intézkedés kitiltotta Ha a gyermek távolmaradását nem igazolják, a mulasztás igazolatlan. Ha a gyermek 10 napnál többet mulaszt igazolatlanul, az óvoda vezetője értesíti a gyámhatóságot és a gyermekjóléti szolgálatot, valamint az általános szabálysértési hatóságként eljáró járási hivatalt. A térítési díj befizetésére, visszafizetésére vonatkozó rendelkezések A gyermek a nevelési-oktatási intézményben igénybe vett étkezésért a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló KNTV - ben meghatározottak szerint térítési díjat fizet. A tagóvodákban és a bölcsődében az étkezési díjat minden hónapban a meghatározott napokon kell befizetni, a félévre meghatározott és a szülőknek írásban kiadott időpontoknak megfelelően. A fizetések időpontját 1 héttel előtte jól látható helyen ki kell függeszteni az óvodákban és a bölcsődében. Amennyiben a gyereknek túlfizetése van, és azt nem tudja igénybe venni, a szülő a pénzt az óvoda pénztárából felveheti, ha az összeg a két étkezési napot meghaladja. Az óvodába és bölcsődébe véglegesen nem járó gyerekek kimutatott túlfizetés és hátralék összegét az étkezők nyilvántartásából külön belső szabályzat alapján kell kifizetni. A bölcsődében a fenntartó döntése alapján csak az étkezési térítési díjat kell megfizetni; gondozási díj fizetését nem írja elő. Az óvoda egészségvédelmi szabályai, a rendszeres egészségfejlesztés és a kötelező rendszeres egészségügyi felügyelet rendje: Az óvodák működése során az emberi erőforrások miniszterének 20/2012 EMMI rendelet 128 - 129. §- ba foglaltakat és az A.N.T.SZ. által meghatározott szabályokat szigorúan be kell tartani!
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
16
Az óvodásaink egészségügyi állapotának ellenőrzése céljából, külön szülői hozzájárulás nélkül az alábbi kötelező vizsgálatokon vesznek részt a gyermekek minden évben az óvodában: szemészeti szűrés fogászati szűrés hallás-vizsgálat általános egészségügyi vizsgálat egészségügyi iskolaérettségi vizsgálat logopédiai szűrés dislexia-szűrés iskolaérettségi vizsgálat
(asszisztens) (fogorvos) (asszisztens) (gyermekorvos, védőnő) (gyermekorvos) (logopédus) (fejlesztőpedagógus, óvodapedagógus) (óvodapedagógus)
A szűrővizsgálatok alkalmával a csoportvezető óvodapedagógus gondoskodik az orvosi munka feltételeinek biztosításáról. A védőnő rendszeresen tisztasági vizsgálatot végez. A bölcsődés gyermekek egészségügyi felügyeletét, vizsgálatát gyermekgyógyász szakorvos látja el szerződés alapján. Az intézmény valamennyi dolgozójának kötelessége az egészségügyi adatokkal kapcsolatos titok megőrzése. Egy időben történő, több esetben előforduló járványos megbetegedést az ÁNTSZ- nek jelenteni kell. Csak egészséges gyermek járhat óvodába és bölcsődébe! A gyerekeket minden nap szabad levegőre kell vinni, kivéve: köd, viharos szél esetén. Az udvaron tavasztól késő őszig a hőmérsékletnek megfelelően gondoskodni kell a gyerekek ivóvízellátásáról. Séták, kirándulások alkalmával a gyerekeket veszélyes helyre vinni nem szabad. A séták, kirándulások lebonyolításához 10 gyerekenként 1 felnőttet kell biztosítani. Egész napos kiránduláshoz a szülő beleegyezése szükséges. Az óvoda és bölcsőde területén és a bejárattól számított 5 méteren belül dohányozni nem szabad! Az óvoda konyhájába a konyhai dolgozókon kívül csak az óvoda dolgozói léphetnek be, indokolt esetben. Védőruhában az utcán közlekedni tilos! Munkaidő alatt szeszesital fogyasztása tilos! Valamennyi dolgozó minden alkalommal munkára képes állapotban köteles munkahelyén megjelenni. A dolgozók és gyermekek egészségének, testi épségének védelmét érintő szabályokat a Munkavédelmi Szabályzat tartalmazza. A munkavédelmi előírások betartása minden dolgozónak kötelessége. Gyermekbalesetek megelőzése, illetve bekövetkezett balesettel összefüggő feladatok:
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
17
A gyermek egészséges és biztonságos környezetben történő nevelése érdekében a szükséges feltételrendszer vizsgálata, a feltételek javítása állandó feladat. Az óvodában dolgozó valamennyi felnőtt kötelessége a balesetet okozó források megszüntetése, illetve jelzése az intézményvezető felé. A gyerekekkel az egészségük és testi épségük védelmére vonatkozó ismereteket, a foglalkozásokkal együtt járó veszélyforrásokat, a tilos és elvárható magatartásformákat az óvodai nevelési év megkezdésekor, valamint kirándulások előtt és szükség szerint egyéb esetben minden óvodai csoportban a gyermek életkorának és fejlettségének megfelelő szinten ismertetni kell. Az ismertetés tényét, és tartalmát dokumentálni kell a csoportnaplóban. Ha a gyereket baleset éri, a vele foglalkozó óvodapedagógus kötelessége az elsősegélynyújtás. Ha a balesetet, vagy a veszélyforrást bármely dolgozó észleli, köteles azonnal intézkedni, a tagóvoda vezető figyelmét haladéktalanul felhívni a veszélyforrásra. Bekövetkezett balesetet az előírásnak megfelelően, nyomtatványon nyilván kell tartani, ill. jelenteni. A három napon túl gyógyuló balesetet haladéktalanul ki kell vizsgálni. Ennek során fel kell tárni a kiváltó és a közreható személyi, tárgyi és szervezési okokat. Megfelelő nyomtatványon jegyzőkönyvet kell felvenni, amelynek egy-egy példányát meg kell küldeni a fenntartónak, valamint át kell adni a szülőnek; egy példányát az óvodában meg kell őrizni. A súlyos balesetet az intézmény fenntartójával haladéktalanul közölni kell. Lehetővé kell tenni, hogy a szülői szervezet képviselője részt vegyen a gyermekbaleset kivizsgálásában. A gyermekbalesettel kapcsolatos nyilvántartási és jelentési kötelezettséget az intézményvezető ellenőrzi. Minden gyermekbalesetet követően meg kell tenni a szükséges intézkedést a hasonló esetek megelőzése érdekében. Az óvodai gyermekvédelem: A gyermekvédelem minden óvodapedagógus feladata. Munkájukat segítik a gyermekvédelmi felelősök. A tagóvodákban dolgozó gyermekvédelmi felelősöket az intézményvezető bízza meg a közösség véleménye alapján. Az óvoda gyermekvédelmi felelőse a gyermekek érdekében intézkedést kezdeményez, folyamatos kapcsolatot tart a gyermekjóléti szolgálattal. A gyermekjóléti szolgálat és az óvodák között kapcsolattartást vezetői szinten az intézményvezető és óvodák összekötője gondozza. A gyermekjóléti szolgálat és tagóvodák összekötője az intézményvezető által megbízott gyermekvédelmi felelős, aki gyermekvédelmi tevékenységet több éven át jól folytató óvodapedagógus. A nevelési év kezdetekor tájékoztatni kell a szülőket a gyermekvédelmi felelős személyéről. Rendkívüli esemény, bombariadó esetén szükséges teendők: Az óvoda minden alkalmazottja köteles az általa észlelt rendkívüli eseményt közvetlen felettesének jelenteni. Az óvodavezető dönt a szükséges intézkedésekről, és értesíti a fenntartót.
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
18
Rendkívüli esemény, bombariadó esetén gondoskodni kell az illetékes szervek és az intézményvezető értesítéséről, és az óvoda, bölcsőde gyors, szakszerű kiürítéséről. Az épület kiürítése a tűzriadó terv szerint történik. Az épület kiürítésének időtartamáról a gyermekek elhelyezéséről az intézkedést vezető hatóság információja alapján a vezető, a tagóvoda vezető, akadályoztatása esetén az intézkedéssel megbízott személy dönt. A rendkívüli esemény, bombariadó esetén a felnőttek meg kell őrizzék nyugalmukat, a gyermekek körében pánikot nem kelthetnek, ijedelmet nem okozhatnak. Az épület kiürítése után a gyermekeket biztonságos helyre kell vinni. Ahol a közelben van iskola, - az érintett igazgató beleegyezésével, - az iskola épületében kell elhelyezni a gyerekeket. Ahol a közelben van játszótér, el kell vinni a csoportokat, illetve sétát kell szervezni a gyerekek számára. A rendkívüli eseményekről, a bombariadóról az intézményvezető rendkívüli jelentésben értesíti a fenntartót.
IV. AZ INTÉZMÉNYVEZETÉS SZERKEZETE A Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény élén az óvodavezető áll, őt pályázat útján az önkormányzat bízza meg, az idevonatkozó rendelkezések alapján. Az óvodavezető magasabb vezetőnek minősül. Az óvodavezető munkáját általános helyettesek segítik, ők szintén magasabb vezetők. Mind a hét tagóvodában tagóvoda vezető van kinevezve, a tagóvoda vezetők vezető állásúaknak minősülnek. A tagóvoda vezetőket a nevelőtestület véleményének ismeretében az óvodavezető bízza meg. A bölcsőde élén szakmai vezető áll, vezető kisgyermek nevelő munkakörben alkalmazva. A Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény gazdasági koordinátora és a karbantartók vezetője az intézményvezető döntése alapján a vezetői testületben konzultatív, véleményező és javaslattevő jogkörrel rendelkezik. A Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény óvodavezetője: (NKTV. 69.§ (1)-(4) szakasz) alapján: Az intézmény egyszemélyi felelőse. Hatáskörébe tartozik a rendelkezésre álló költségvetés alapján az intézmény működtetéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása. A gazdálkodás az Önkormányzat 160/2007. (XII.20.) határozata alapján létrejött „Együttműködési Megállapodás”- ban foglalt munkamegosztás és felelősségvállalás rendje szerint történik. 1. Az intézmény vezetője
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
19
a., felel az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, gazdálkodásáért, b., gyakorolja a munkáltatói jogokat, c., dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, kollektív szerződés, közalkalmazotti szabályzat nem utal más hatáskörébe, d., felelős az intézményi szabályzatok elkészítéséért, e., jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, f., képviseli az intézményt. 2. Az intézmény vezetője felel a., a pedagógiai munkáért, b., a nevelőtestület vezetéséért, c., a nevelőtestület jogkörébe tartozó döntések előkészítéséért, végrehajtásuk szakszerű megszervezéséért és ellenőrzéséért, d., a rendelkezésre álló költségvetés alapján a nevelési-oktatási intézmény működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításáért, e., nemzeti és óvodai ünnepek, megemlékezések méltó megszervezéséért, f., gyermekvédelmi feladatok megszervezéséért és ellátásáért, g., nevelő és oktatómunka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért, h., a szülői szervezettel való együttműködésért, i., a gyermekbaleset megelőzéséért, j., a gyermekek rendszeres egészségügyi vizsgálatainak megszervezéséért, k., a pedagógus etika normáinak betartásáért és betartatásáért. 2. Az intézmény vezetője: A pedagógiai munkáért való felelőssége körében szakmai ellenőrzést indíthat az intézményben végzett nevelő és oktató munka, egyes alkalmazottak munkája színvonalának külső szakértővel történő értékelése céljából. Az intézményvezető munkáját a nevelőtestület és a szülők közössége a vezetői megbízásának második és negyedik évében - személyazonosításra alkalmatlan- kérdőíves felmérés alapján értékeli. A Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény óvodavezető - helyettesei: A vezető közvetlen munkatársai. A vezető távollétében – betegsége, szabadsága, igazolt távolléte esetén,- teljes felelősséggel végzik a vezetési feladatokat, gazdálkodási jogkörben utalványozási joggal bírnak. Hatáskörök: A pedagógiai munka irányítása, ellenőrzése. Az intézmény alapdokumentumainak, rövid, - közép, - és hosszú távú terveinek elkészítésében alkotó tevékenységet látnak el. Döntési jogkör: A feltárt hiányosságok pótlásában utasítási jogkörrel bírnak. A Bölcsőde vezetője: A vezető közvetlen munkatársa.
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
20
A bölcsődében teljes felelősséggel végzi a szakmai irányítást. Feladatai: A gondozónők szakmai irányítása, ellenőrzése A feltárt hiányosságok pótlásában utasítási jogkörrel bír Munkaidő beosztás elkészítése, betartásának ellenőrzése Kapcsolattartó, koordináló tevékenység az óvoda és bölcsőde között A bölcsődére vonatkozó jogszabályok figyelemmel kísérése A jogszabályok alapján szükséges dokumentumok elkészítése, aktualizálása Kapcsolattartás a szülőkkel; szülői értekezletek megtartása A Kollektív Szerződés, a Közalkalmazotti Szabályzat és az SZMSZ tartalmának megfelelő feladatellátás A Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény gazdasági koordinátora: A vezető által hozott gazdasági döntések pontos, szakszerű végrehajtásáért felel. A szabályzatokban foglaltaknak megfelelően végzi a munkáját. Részt vesz az óvodai beszerzések megszervezésében, a nyári karbantartás előkészítésében, szervezi a leltározást, a selejtezést és a karbantartást. A karbantartók csoportvezetője: Részt vesz a karbantartás megszervezésében, a karbantartók munkáját irányítja. A beszerzésekben a vezető irányítása alapján önállóan eljár. Az intézmény vezetősége, mint testület: Konzultatív, véleményező és javaslattevő jogkörrel rendelkezik. Havonta és szükség szerint megbeszélést tart. Tagjai: óvodavezető, óvodavezető helyettesek, tagóvoda vezetők, bölcsőde szakmai vezetője A vezetők benntartózkodási rendje: Az intézmény nyitvatartási idején belül az intézményvezetőnek vagy helyettesei valamelyikének; a bölcsőde szakmai vezetőjének vagy helyettesének, a tagóvoda vezetőnek, vagy a megbízott óvodapedagógusnak az intézményben kell tartózkodnia. A vezetők benntartózkodásán kívüli időben a helyettesítési rend szerint történik a vezetői feladatok ellátása. A helyettesítés rendje: Az intézményvezető akadályoztatása esetén helyettesítését az egyik vezető helyettes látja el teljes felelősséggel. Az intézményvezető és helyettesei egyidejű távolléte esetén a helyettesítést a legnagyobb vezetői gyakorlattal rendelkező tagóvoda vezető végzi, gazdasági ügyekben a gazdasági koordinátor jár el. A tagóvoda vezető akadályoztatása esetén a helyettesítést a megbízott óvodapedagógus látja el. A bölcsőde szakmai vezetőjét távollétében az általa eseti megbízással megbízott kisgyermek nevelő helyettesíti.
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
21
Reggel 6,30-tól 7,30 óráig, illetve 16,00 órától 17,30 óráig terjedő időben a vezető, tagóvoda vezető helyettesítésének ellátásában közreműködnek a munkarend szerint ez időben munkát végző óvodapedagógusok. Intézkedési jogkörük az intézmény működésének, a gyermekek biztonságának megóvásával összefüggő, azonnali döntést igénylő ügyekre terjed ki. Nevelőtestület: A nevelőtestület a nevelési-oktatási intézmény legfontosabb tanácskozó és döntéshozó szerve. Az intézmény nevelőtestülete a nevelési és oktatási kérdésekben, az intézmény működésével kapcsolatos ügyekben, valamint a törvényben és más jogszabályokban meghatározott kérdésekben döntési, egyebekben véleményező és javaslattevő jogkörrel rendelkezik. A nevelőtestület dönt: a) a pedagógiai program elfogadásáról, b) az SZMSZ elfogadásáról, c) a nevelési-oktatási intézmény éves munkatervének elfogadásáról, d) a nevelési-oktatási intézmény munkáját átfogó elemzések, értékelések, beszámolók elfogadásáról, e) a továbbképzési program elfogadásáról, f) a nevelőtestület képviseletében eljáró pedagógus kiválasztásáról, g) a házirend elfogadásáról j) az intézményvezetői, pályázathoz készített vezetési programmal összefüggő szakmai vélemény tartalmáról, k) jogszabályban meghatározott más ügyekben. A nevelőtestület véleményt nyilváníthat vagy javaslatot tehet a nevelési-oktatási intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. Ki kell kérni a nevelőtestület véleményét a külön jogszabályban meghatározott ügyekben. A nevelőtestület tagjai a 7 óvoda óvodapedagógusai. Nevelőtestületi értekezletet kell összehívni a tanév elején, valamint minden olyan esetben, amikor az óvoda egészét érintő kérdésekben kell döntést hozni, illetőleg a nevelőtestület jogszabályban meghatározott jogait gyakorolja. Rendkívüli értekezletet a vezető vagy a nevelőtestület kérésére kell összehívni. A tagóvodákban év elején- a munkarend rögzítése miatt-, év közben szükség szerint kell munkatársi értekezletet tartani. A munkatársi értekezleten az intézményvezető képviseletét biztosítani kell. Az értekezletről írásos feljegyzést kell készíteni Szakmai munkaközösségek
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
22
A munkaközösség részt vesz az intézmény szakmai munkájának tervezésében, szervezésében és ellenőrzésében. Az intézményben legalább öt pedagógus hozhat létre szakmai munkaközösséget. Egy nevelési-oktatási intézményben legfeljebb tíz szakmai munkaközösség hozható létre. A szakmai munkaközösség tagja és vezetője a belső értékelésben és ellenőrzésben akkor is részt vehet, ha köznevelési szakértőként nem járhat el. A szakmai munkaközösség az SZMSZ-ben meghatározottak szerint - gondoskodik a pedagógus-munkakörben foglalkoztatottak nevelőoktató munkájának szakmai segítéséről. A szakmai munkaközösség feladatainak ellátására a pedagógusok kezdeményezésére intézmények közötti munkaközösség is létrehozható. Az intézményben az azonos feladatok ellátására egy szakmai munkaközösség hozható létre. Külön szakmai munkaközösség működhet a tagintézményben. A szakmai munkaközösséget munkaközösség-vezető irányítja, akit a munkaközösség véleményének kikérésével az intézményvezető bíz meg legfeljebb öt évre. A munkaközösségekre háruló feladatok:
-
házi bemutatók szervezése
-
a kutatások, kísérletek segítése, megvalósítása, értékelése
a munkaközösségek témájában a tervező, elemző, értékelő tevékenységben való részvétel a munkaközösségi tagok önképzése és továbbképzése összefoglaló értékelés, beszámoló munkaközösség tevékenységéről
készítése
a
nevelőtestület
számára
a
A munkaközösség vezető részére pótlék jár. A pótlék mértékét a Kjt. Alapján a Kollektív Szerződés szabályozza. A munkaközösség működési rendje, tevékenysége: Működésük egy vagy több nevelési évre határozható meg. A munkaközösség vezető a tagok javaslata alapján elkészíti a munkatervet szeptember 15-ig, majd ez alapján megtartja a munkaközösség a foglalkozásokat. A nevelési évet záró értekezleten a munkaközösség vezetője beszámol a tevékenységükről, értékelve azt. A munkaközösségek együttműködnek egymással is az intézmény feladatainak megvalósításában. Működésük összehangolása az intézményvezető helyettesének feladata.
IV.
A NEVELŐMUNKA BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK RENDJE
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
23
1. A belső ellenőrzés legfontosabb feladata az óvodában folyó pedagógiai tevékenység hatékonyságának mérése. 2.Az ellenőrzési tervet az óvodavezető-helyettesek, tagóvoda vezetők és a szakmai munkaközösségek javaslatai alapján az intézményvezető és a vezető gondozónő készíti el. 3. Az ellenőrzési terv tartalmazza az ellenőrzés
-
területeit módszereit
ütemezését 4. Az ellenőrzési tervet az óvodában nyilvánosságra kell hozni. 5. Az ellenőrzési terv végrehajtásáért az intézményvezető, illetve akadályoztatása esetén helyettese felel. 6. Az ellenőrzésben nem szereplő, rendkívüli ellenőrzésről az óvodavezető dönt. 7. Rendkívüli ellenőrzést kezdeményezhet az intézményvezető
-
az intézményvezető- helyettes a tagóvoda vezetők a szakmai munkaközösségek a szülői szervezet jelzése alapján.
8.Az ellenőrzésbe be lehet vonni
-
a vezető-helyetteseket a tagóvoda vezetőket a szakmai munkaközösségek vezetőit
9. Az ellenőrzés tapasztalatait az érintettekkel ismertetni kell, akik arra írásban észrevételt tehetnek. A nevelési év záró értekezletén ismertetni kell az ellenőrzések eredményeit, illetőleg azok általánosítható tapasztalatait, meghatározva az esetleges hiányosságok megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket. A megállapításokat és a szükséges intézkedéseket a szülői munkaközösség vezetőségi tagjaival is ismertetni kell.
VI. ÓVODAI HAGYOMÁNYAINK Gyermekközösséggel kapcsolatos hagyományok: A születés és névnapok megünneplése a csoportban lévő hagyományoknak megfelelően történik. Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
24
A gyermeki élet hagyományos ünnepei:
-
Mikulás: csoportonként, vagy tagóvodai szinten a pedagógiai programnak megfelelően
-
Karácsony: ünnepvárás, ajándékkészítés, közös ünneplés
-
Iskolába menők búcsúztatása: óvodánként a kialakult hagyományoknak megfelelően, valamint városi szinten az Augusztus 20-i ünnepségen
Farsang: jelmezkészítés, vidám programok, tagóvodai hagyományoknak megfelelően Anyák napja: bensőséges köszöntés csoportonként Gyermeknap: kirándulás, szervezett program, szülők bevonásával, intézményi mese délelőtt
Népi hagyományok ápolása:
-
Jeles napokhoz kapcsolódó szokások Húsvét- tojásfestés, népi szokások felelevenítése Majális - májusfa állítás, díszítés - ahol hagyománya van Pünkösd - hagyományok felelevenítése - ahol hagyománya van Mihály napi vásár óvodánként
Megemlékezések a Nemzeti Ünnepekről:
-
Március 15 Október 23
Évszakonként kirándulás az Arborétumba, a halastóhoz a csoportokban kialakult hagyományoknak megfelelően. Környezeti jeles napok :
-
Október 4
-
Állatok napja
Március 22
-
Víz napja
Április 22
-
Föld napja
Május 10
-
Madarak- fák napja
Június 5 - Környezetvédelmi világnap Választási lehetőség a csoportvezetők számára, kialakítható szokások, hagyományok megteremthetők ezeken a napokon.
VII. A SZÜLŐK ÉS NEVELŐK KAPCSOLATTARTÁSÁNAK RENDSZERE A szülők meghatározott jogaik és kötelességeik teljesítése érdekében munkaközösséget hozhatnak létre. / Ktv.59.§. /. Döntenek saját működési rendjükről, munkatervük Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
25
elfogadásáról, tisztségviselőik megválasztásáról. A SZ.M. elnökével a tagóvoda vezető tart kapcsolatot. Az SZ.M. elnökei szervezetet hoznak létre az intézmény egészét érintő ügyek intézésére. Velük a kapcsolatot az intézményvezető tartja, a nevelési év kezdetén elkészített munkaterv szerint. A munkaterv a tervezett megbeszélések idejét és helyét, valamint a tervezhető témákat tartalmazza. Ezen felül bármikor kezdeményezheti bármelyik fél rendkívüli megbeszélés összehívását. A szülők és az óvodapedagógusok között a nevelési folyamatok összehangolására nyílik lehetőség az alábbi fórumokon:
-
nyílt napokon, játszódélutánokon nyilvános ünnepségeken fogadó órákon családlátogatásokon szülői értekezleteken a befogadás időszakában mindennapos beszélgetések alkalmával a faliújságra kifüggesztett információkon keresztül gyermekvédelmi intézkedéseken keresztül
A szülői munkaközösség véleményezési jogot gyakorol:
-
a Szervezeti és Működési Szabályzat, a Házirend elfogadásakor
-
az intézmény működésével összefüggő döntések, (megszüntetés, átszervezés, feladatának megváltozása) előtt
-
a vezetők és a szülői munkaközösség közötti kapcsolattartás módjában
az intézmény irányítását, vezető személyét, gyermekek nagyobb csoportját érintő kérdésekben
az ünnepélyek, megemlékezések rendjét szabályozó részeiben a szülőket anyagilag is érintő ügyekben a szülői értekezlet napirendjének meghatározásában az óvoda és a család kapcsolattartási rendjének kialakításában a munkatervnek a szülőket is érintő részében
VIII. AZ ÓVODA TÁRSADALMI KÖRNYEZETÉVEL VALÓ KAPCSOLATTARTÁS RENDJE A Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény vezetője a városban működő Általános Iskolák igazgatóival egyeztet az intézményeket érintő kérdésekben. Az együttműködési terv alapján:
-
a Kálvin téri iskolával Cziránku Gyuláné
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
26
-
a Petri- telepi iskolával Pató Sándorné a Petőfi iskolával Zagyváné Varga Ilona Erőss Lajos Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolával Zagyváné Varga Ilona tartja a kapcsolatot
A pedagógiai szakmai szolgálatokkal és a pedagógiai szakszolgálattal a csoportvezető óvodapedagógusok tartják a kapcsolatot. Fejlesztő, - és logopédiai kezelésre, valamint vizsgálatokra (iskolaérettségi, általános) ők tesznek javaslatot. A Segítő Kezek Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálattal a tagóvodák gyermekvédelmi felelősei tartják elsősorban a kapcsolatot, munkájukat segítik a tagóvoda vezetők, és az intézmény vezetője. A vezető gondozónő szükség szerint kapcsolatot tart a gyermekjóléti szolgálattal. A védőnőkkel és a bölcsődés gyermekek egészségügyi ellátását végző orvossal, valamint a szűréseket végző szakemberekkel az óvodavezető köti a szerződést; a tagintézmény vezetők tartják a kapcsolatot. A vezető, a tagóvoda vezetők, az óvodapedagógusok figyelemmel kísérik a Művelődési ház és a Múzeum programját, lehetőség szerint javaslattal élnek mozi, színház, bábelőadás, kiállítás megtekintésére. Az óvodapedagógusok kapcsolatot tartanak a Csenki Imre Művészeti Iskola pedagógusaival a közös programok megszervezése érdekében. A további kapcsolattartás a Helyi Nevelési Programban előírt módon történik. Belépés és benntartózkodás azok részére, akik nem állnak jogviszonyban az intézménnyel A gyermekeket kísérő szülők kivételével az intézménnyel jogviszonyban nem álló személyek nem léphetnek be abba a helyiségbe, ahol gyermekek tartózkodnak. Részükre a vezetői szoba, a folyosó, előtér biztosított. Belépéskor az óvodatitkárnak, tagóvodákban a tagóvoda vezetőnek, akadályoztatása esetén a megbízott óvodapedagógusnak jelentik be, hogy milyen ügyben jelentek meg. Reggel nyolc óra és fél tizenegy között csak nagyon indokolt esetben zavarhatják az óvodapedagógust. Az óvoda teljes nyitvatartási idejében a gyermekekkel történő foglalkozások mindegyikét óvodapedagógus irányítja. A fenntartói, szakértői, szaktanácsadói és egyéb hivatalos látogatás az intézményvezetővel történt előzetes egyeztetés szerint történik. A csoportok és foglalkozások látogatását más személyek részére az intézményvezető, a tagóvoda vezető, a bölcsőde szakmai vezetője engedélyezi.
Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015
27
IX.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
1. Az intézmény eredményes és hatékony működéséhez szükséges további rendelkezéseket önálló szabályzatok tartalmazzák, vezetői utasításokként. Ezen szabályzatok az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának mellékletei. /Belső szabályzatok / 2. A mellékletben található szabályzatok – mint vezetői utasítások –jelen SZ.M.SZ. változtatása nélkül is módosíthatók, amennyiben jogszabályi előírások, belső intézményi megfontolás vagy az intézmény vezetőjének megítélése ezt szükségessé teszi. 3. A Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása csak a nevelőtestület elfogadásával, egyetértésével és a fenntartó jóváhagyásával lehetséges. A PÜSPÖKLADÁNYI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK MELLÉKLETEI 1. sz. melléklet 2. sz. melléklet 3. sz. melléklet 4. sz. melléklet 5. sz. melléklet 6. sz. melléklet 7. sz. melléklet 8. sz. melléklet 9. sz. melléklet 10.sz. melléklet 11.sz melléklet 12.sz. melléklet 13.sz. melléklet 14.sz. melléklet 15.sz.melléklet 16.sz. melléklet
: : : : : : : : : : : : : : : :
Alapító okirat Az intézmény alkalmazottainak munkaköri leírásai Az intézmény házirendje ( óvodák, bölcsőde ) Belső ellenőrzési szabályzat Iratkezelési szabályzat Pénzkezelési szabályzat Leltározási szabályzat Selejtezési szabályzat Bizonylati szabályzat Számviteli szabályzat Élelmezési szabályzat Munkavédelmi szabályzat Tűzvédelmi szabályzat Közalkalmazotti szabályzat Kollektív Szerződés Az óvodákban szervezett egyéb tevékenység szabályzata
ZÁRADÉK A fenti Szervezeti és Működési Szabályzat a módosításokkal egybeszerkesztett változatot tartalmazza. Az óvodai Szervezeti és Működési Szabályzatot a nevelőtestület a 2015. 08. 26. án tartott határozatképes nevelőtestületi értekezleten egyhangú igen szavazattal elfogadta. Püspökladány, 2015. 08. 26
Papp Lászlóné intézményvezető Szervezeti és Működési Szabályzat
Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény
2015