Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KŐSZEG
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2008
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
2
1. A közoktatásról szóló l993. évi LXXIX. törvény, valamint végrehajtási rendeleteiben foglaltak érvényre jutása, az intézmény jogszerű működésének biztosítása, a zavartalan működés garantálása, a gyermeki, tanulói jogok érvényesülése, a szülők, gyermekek, tanulók és pedagógusok közötti kapcsolat erősítése, az intézményi működés demokratikus rendjének garantálása érdekében a kőszegi Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (a továbbiakban: Dr. Nagy László EGYMI) nevelőtestülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 4o. paragrafusának /2/ bekezdésében foglalt felhatalmazás, ll/1994./VI.8./ MKM rendelet, a 16/1998./IV.8./ MKM rendelet, 217/1998./XII.30./ kormányrendelet, 8/2ooo./V.24./ OM rendelet, 280/2001./XII.26./ kormányrendelet, 30/2004./X.28./ OM. rendelet alapján a következő Szervezeti és Működési Szabályzatot fogadta el: 1.1. Az SZMSZ feladata, hogy megállapítsa a Dr. Nagy László EGYMI működésének szabályait a jogszabályok által biztosított keretek között, illetőleg azokban a kérdésekben, amelyeket nem rendeznek jogszabályok. 1.2. Az SZMSZ-ben foglaltak megismerése, megtartása és megtartatása feladata és kötelessége az intézmény minden vezetőjének, pedagógusának, egyéb alkalmazottjának, az intézmény tanulóinak. Az SZMSZ-ben foglaltak megismerése és megtartása azoknak is kötelessége, akik kapcsolatba kerülnek az intézménnyel, részt vesznek feladatainak megvalósításában, illetőleg igénybe veszik, használják helyiségeit, létesítményeit. 1.3. Az SZMSZ-ben foglalt rendelkezések megtartása mindenkinek közös érdeke, ezért az abban foglaltak megszegése esetén -
az alkalmazottakkal szemben az igazgató, illetőleg illetékes helyettese - munkáltatói jogkörben eljárva - hozhat intézkedést
-
tanulóval szemben fegyelmező intézkedés, illetőleg fegyelmi büntetés kiszabására van lehetőség
-
a szülő vagy más, nem az intézményben dolgozó, illetve tanuló személyt az intézmény dolgozójának tájékoztatni kell a szabályzatban foglaltakról, kérve annak megtartását, és ha ez nem vezet eredményre, az igazgatót vagy illetékes helyettesét kell értesíteni, aki felszólítja, hogy hagyja el az intézmény területét
1.4. Az intézmény Pedagógiai Programja, Szervezeti és Működési Szabályzata, Házirendje nyilvános a szülők és a tanulók előtt. A Pedagógiai Program , az SZMSZ, a Házirend, Intézményi Minőségirányítási Program megtalálhatók az intézményegységek vezetőinél, vezető helyetteseinél. A Házirend ezen kívül minden iskola, kollégium és gyermekotthon folyosóján kifüggesztett a tanulók részére. A tanév első szülői értekezletén az osztályfőnökök tájékoztatást adnak a Pedagógiai Programról, az SZMSZ-ről, a Házirendről és az intézményi Minőségirányítási Programról. A tanév elején a Házirendet külön osztályfőnöki órán feldolgozzák a tanulókkal. Az Iskolaszék és a szülők kérésére a tanév során is lehetőséget biztosítunk tájékoztatásra a Pedagógiai Programról, SZMSZ-ről, Házirendről és az intézményi Minőségirányítási Programról.
3
2.
Az intézmény általános jellemzői
2.1. Az intézmény neve: Címe, székhelye: 2.2. Az intézmény típusa:
Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) 9730 Kőszeg, Kiss János u. 31. Többcélú, közös igazgatású közoktatási, egységes gyógypedagógiai módszertani és gyermekvédelmi intézmény
2.3. Az intézmény alapfeladatai: a./ Az alapító okiratban megállapított: 1./ Általános Iskola -
sajátos nevelési igényű tanulók óvodai nevelése enyhén értelmi fogyatékos (tanulásban akadályozott) tanulók 1-8. évfolyamos általános iskolai nevelése-oktatása középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek általános iskolai neveléseoktatása autista gyermekek, fiatalok nevelése-oktatása a tanulók napközi otthonos foglalkoztatása pedagógiai szakszolgálati ellátás pedagógiai szakmai szolgáltatás
2./ Beszédjavító Általános Iskola -
beszédfogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók 1-8. évfolyamos általános iskolai nevelése-oktatása tanulók logopédiai ellátása 1-8. évfolyamon a tanulók napközi otthonos foglalkoztatása pedagógiai szakszolgálati ellátás pedagógiai szakmai szolgáltatás
3./ Speciális Szakiskola -
enyhén értelmi fogyatékos (tanulásban akadályozott) tanulók szakiskolai képzése, 4-5 évfolyam felzárkóztató nevelés-oktatás integrált nevelés-oktatás keretében: középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók szakiskolai képzése
4./ Kollégium -
a sajátos nevelési igényű tanulók tanulószobai, kollégiumi ellátása
4
5./ Gyermekotthonok -
ideiglenes hatállyal elhelyezett, valamint átmeneti és tartós nevelésbe vett 318 éves korú gyermekek teljes körű ellátása átmeneti és tartós nevelésbe vett 18-24 éves korú fiatalok utógondozói ellátása ill. az utógondozott fiatal felnőttek külső férőhelyének biztosítása.
6./ A gyermekek pedagógiai, egészségügyi, szociális ellátásának biztosítása a pedagógiai, szakmai, egészségügyi és a technikai szolgáltatást végző szervezeti egységek együttműködésével. 2.4. Az intézmény, mint költségvetési szerv az alábbi feladat ellátási rendben működik: a./ Az intézmény alapító okiratának - száma: 38/2008. - kelte: 2008. március 28. (többszöri módosítással egységes szerkezetbe foglalt) b./ Állami feladatként ellátott alaptevékenységei intézményegységenként 1. Általános Iskola -
iskolai életmódra felkészítő foglalkozás Kt.30.§ enyhén értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók 1-8 évf. általános iskolai nevelése-oktatása autista tanulók oktatása, nevelése habilitációs és rehabilitációs ellátás KT.30.§(7) felzárkóztatás, egyéni fejlesztés Kt.52.§(7)(11) szakkörök Kt.53.§(2)b. napközi Kt.53.§(3)(4) tanulmányi kirándulás Kt.53.§(23)e. sportfoglalkozások Kt.53.§(1) gyógytestnevelés Kt.52.§(8) magántanulók felkészítése Kt.52.§(13) középfokú tanulmányokra való felkészítés Kt.26.§(5) felzárkóztató, felkészítő és szabadidő eltöltését Kt.53.§(7) szolgáló foglalkozások kapcsolattartás a szülővel, kollégiummal Kt.32.§(3) mindennapos testmozgás Kt.52.§(10) pedagógiai szakszolgálati ellátás pedagógiai szakmai szolgáltatás
2. Beszédjavító Általános Iskola -
beszédfogyatékos, pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan
5
és súlyosan akadályozott tanulók általános iskolai nevelése, oktatása logopédiai ellátás, beszédterápia habilitációs és rehabilitációs ellátás felzárkóztatás, egyéni fejlesztés szakkörök napközi tanulmányi kirándulás sportfoglalkozások gyógytestnevelés magántanulók felkészítése középfokú tanulmányokra való felkészítés felzárkóztató, felkészítő és szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások kapcsolattartás a szülővel, kollégiummal mindennapos testmozgás pedagógiai szakszolgálati ellátás pedagógiai szakmai szolgáltatás
-
Kt.30.§ Kt.34.§d. Kt.30.§(7) Kt.52.§(7)(11) Kt.53.§(2)b. Kt.53.§(3) Kt.53.§(2) Kt.53.§(1) Kt.52.§(8) Kt.52.§(13) Kt.26.§(5) Kt.53.§(7) Kt.32.§(3) Kt.52.§(10)
3. Speciális Szakiskola -
enyhén értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók szakiskolai képzése 4-5 évf. felzárkóztató oktatás, szakiskolai képzés alapműveltségei vizsgára való felkészítés felkészítés a munkába állásra, a társadalomba való beilleszkedésre habilitációs, rehabilitációs ellátás felzárkóztatás, egyéni fejlesztés, terápiás feladatok szakkörök tanulószobai foglalkozás sportfoglalkozások tanulmányi kirándulás gyógytestnevelés magántanulók felkészítése kapcsolattartás a szülővel, kollégiummal mindennapos testmozgás napközi
-
4. Kollégium -
általános iskolai, speciális szakiskolai tanulók nevelése, iskolai tanulmányainak segítése –
Kt.27.§ Kt.27.§(8) Kt.27.§(12) Kt.27.§(10)a. Kt.30.§(7) Kt.52.§(7) Kt.53.§(2)b. Kt.53.§(3) Kt.53.§(l) Kt.53.§(2) Kt.52.§(8) Kt.53.§(13) Kt.32.§(3) Kt.52.§(10) Kt.33.§(3)
6
-
kollégiumi ellátás felzárkóztató, felkészítő és szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások sportolási, művelődési és önképzési lehetőségek biztosítása kapcsolattartás a szülővel, iskolával
Kt.32.§ Kt.53.§(7) Kt.32.§(3)b. Kt.32.§(4)
5. Gyermekotthonok -
otthont nyújtó ellátást, személyes gondoskodást biztosít az ideiglenes hatállyal elhelyezett, az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermekek számára utógondozói ellátás felkészítés a családi életre és az önálló életvezetésre gyámi feladatok ellátása személyi és vagyonügyi képviselet vagyonkezelés együttműködés, kapcsolattartás a családdal, gyermekjóléti szolgálattal, területi gyermekvédelmi szakszolgálattal, gyámhivatallal és az iskolával utógondozott fiatal felnőttek külső férőhelyének biztosítása
6. Az intézmény állami feladatként ellátott alaptevékenységei, melyek mindegyik intézményegységhez kapcsolódnak - gyermek és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatok - gyógypedagógiai, pszichológiai tanácsadás, - mentálhigiénés gondozás - gyógyúszás - sportolási, művelődési és szabadidős tevékenységek biztosítása (versenyek, házi bajnokságok – tanulmányi, kulturális, sport) - gyermekek egészségügyi, szociális ellátása
Gyvt.57.§ Gyvt.57.§(4)d.d. Gyvt.57.§(4)d.c. Gyvt.84.§ Gyvt.87.§(1) Gyvt.88.§ Gyvt.57.§(4)d.a. Gyvt.57.§
Kt.41.§(6) Kt.41.§(6) Kt.52.§(6) Kt.53.§(2)c.d. Kt.41.§(5)
c./ Az intézmény állami feladatként ellátott, alaptevékenységeihez kapcsolódó kisegítő, kiegészítő tevékenységei: -
munkahelyi vendéglátás saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása (tanterem, nyomdaüzem bérbeadása, nem üzleti célú, közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatás) mosodai szolgáltatás növénytermesztési, kertészeti szolgáltatás, termékértékesítés a kötelező feladatok ellátásán felüli kapacitások kihasználására egyéb szálláshely szolgáltatás
d./ Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végez. 2.5. a./ Az alap-, kiegészítő tevékenységek forrásai: -
központi költségvetési és fenntartói támogatás
7
-
intézmény saját bevételei átvett pénzeszközök (pályázatok, adományok)
b./ A feladatmutatók megnevezése: 80112-6 80122-5 80521-2 80541-0 80122-5 55136-0 80591-5 80511-3 55132-6 55232-3 55233-4 85314-7 92403-6 93091-0 75192-2 55241-1 70101-5 01401-2 55142-5 75195-0
sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése-oktatása pedagógiai szakszolgálati ellátás pedagógiai szakmai szolgáltatás utazó gyógypedagógusi hálózat működtetése (az integrált oktatásban résztvevők szakmai segítése) otthoni ellátás keretében biztosított különleges gondozás, fejlesztő felkészítés, képzési kötelezettség teljesítése, rehabilitációs ellátás oktatási célok és egyéb feladatok napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) diákotthoni, kollégiumi szállásnyújtás, sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számára iskolai intézményi közétkeztetés kollégiumi intézményi közétkeztetés gyermekotthoni ellátás diáksport fürdő- és strandszolgáltatás önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai munkahelyi vendéglátás saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása növénytermelési, kertészeti szolgáltatás, termékértékesítés a kötelező feladatok ellátásán felüli kapacitások kihasználására egyéb szálláshely szolgáltatás intézményi étkeztetést kiegészítő tevékenység
c./ A feladatmutatók köre -
az iskolák, kollégium, gyermekotthonok tanulói, tanulócsoportjai az intézmény pedagógusai, dolgozói étkezést igénybe vevő tanulók, dolgozók külső személyek
d./ Az intézmény számlaszáma: 11747051-15420208 OTP Rt. Kőszeg e./ Az intézmény az általános forgalmi adónak alanya: 15420208-2-18 f./ Az intézményhez rendelt, részben önállóan gazdálkodó egység nincs. g./ A költségvetés tervezésével, végrehajtásával kapcsolatos különleges előírások, feltételek: -
Az intézmény a fenntartó utasítására „kiskincstári” rendszerben gazdálkodik.
8
-
Az intézmény a tárgyévben várható bevételi és kiadási előirányzatai teljesüléséről havi bontású éves előirányzat-felhasználási tervet készít
-
Az intézmény költségvetésének kiemelt előirányzatait az intézmény felülvizsgálati kérelme alapján csak a közgyűlés módosíthatja, figyelemmel a költségvetési szervek tervezésének, gazdálkodásának, beszámolójának rendjéről szóló 217/1998./XII.30./ sz. Kormányrendelet előírásaira. Az intézmény vezetője folyamatosan kezdeményezheti az előirányzat-módosításokat.
-
Az éves gazdálkodás során az intézménynél keletkezett személyi juttatások előirányzat-maradványát a közgyűlés csak felülvizsgálat után és kivételes esetben engedélyezi dologi kiadások fedezetére átcsoportosítani.
-
Az intézmény a jóváhagyott bevételi előirányzatain felüli többletbevétele közül csak a működési és felhalmozási célra átvett pénzeszközeiből emelheti fel saját előirányzat módosítási hatáskörben bevételi és kiadási előirányzatainak főösszegét és kiemelt előirányzatait. A kiemelt előirányzatok felemelésénél figyelembe kell venni a költségvetési szervek tervezésének, gazdálkodásának, beszámolásának rendjéről szóló 217/1998/XII.30./ sz. Kormányrendelet vonatkozó rendelkezéseit. A többletbevételekről a fenntartót a keletkezés időpontjában tájékoztatni kell.
-
A költségvetési előirányzat-módosítások költségvetési rendeleten történő átvezetését folyamatosan, legkésőbb a zárszámadási rendelet elfogadásáig a fenntartó felé be kell nyújtani.
-
Az intézmény saját működési többletbevételéből felhalmozási kiadásokat nem teljesíthet.
-
Az intézmény csak az éves költségvetésében feladatként ill. célonként jóváhagyott, valamint az átvett felhalmozási kiadási előirányzat összeghatáráig vállalhat kötelezettséget.
-
Az intézménynek a beruházási, felújítási feladatok megvalósításáról, az ehhez biztosított fenntartói támogatás felhasználásáról az éves beszámolóval egyidejűleg el kell számolni.
-
Az intézmény éves beszámolójában a pénzmaradvány elszámolása során az intézményi ellátási díjak módosított előirányzatát meghaladó többlet, valamint az ellátotti létszám csökkenésével arányosan csökkenő kiadási előirányzat-maradvány, továbbá a feladatelmaradásból származó – személyi, munkaadói járulék és dologi – megtakarítás a fenntartó részéről elvonásra kerül.
-
Amennyiben a normatív, kötött felhasználású támogatásból visszafizetési kötelezettsége keletkezik a fenntartó önkormányzatnak, az intézmény pénzmaradványának terhére elvonásra kerül a visszautalandó összeg.
-
Az intézmény a fenntartó költségvetési rendeletében jóváhagyott létszámkeretét nem lépheti túl.
-
A megüresedett álláshelyek betöltése a megyei közgyűlés elnökének írásbeli engedélyével történhet.
9
-
Az intézmény köteles a működési és felhalmozási célú bevételei növelésére irányuló pályázataihoz az ágazatilag érintett bizottságok – sürgős esetben a bizottság elnökének – egyetértését megszerezni. Ennek során be kell mutatnia az intézménynek a pályázati pénzeszközökből megvalósuló feladat önkormányzatra háruló egyszeri, illetve folyamatos költségigényét.
-
Az intézmény átmenetileg szabad pénzeszközeit nem költheti el.
-
Az intézménynek a tartozásállományról negyedévi rendszerességgel a fenntartó felé beszámolási kötelezettsége van.
-
Az intézmény azonnal köteles tájékoztatást adni a felügyeleti szerv részére, ha elismert tartozásállományuk meghaladja a 30 napos határidőt és az eredeti éves kiadási előirányzat 10 %-át, vagy a 100 millió Ft-ot eléri.
-
A közgyűlés a tartozásállomány megszüntetése érdekében önkormányzati biztost rendel ki, amennyiben az intézmény 30 napon túli tartozásállományát egy hónap alatt nem képes 30 nap alá szorítani és tartozásának mértéke eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10 %-át vagy a 100 millió Ft-ot.
-
A tartozásállomány összegeként a bruttó – általános forgalmi adót tartalmazó – értéket jelöli meg a fenntartó, fizetési határidő alatt a számlát helyettesítő okmányon fizetési határidőként megjelölt dátumot érti. Az önkormányzati biztos kirendelésével összefüggő valamennyi költség az intézményt terheli.
-
Az intézmény árubeszerzés, szolgáltatások igénybevétele előtt figyelembe veszi a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvényt, valamint a megyei közgyűlés 46/2004.(IV.30.) sz. határozatát.
-
Az intézmény árubeszerzés, valamint szolgáltatás megrendelése esetén 2-10 millió forint közötti éves értéknél egyszerű közbeszerzési eljárást saját hatáskörben végzi, majd az eljárásról és tapasztalatokról az igazgató a féléves és az éves költségvetési beszámolóban köteles a megyei közgyűlésnek beszámolni.
2.6. Az intézmény jogállása és képviselete: Az intézmény önálló jogi személy. Alapítója: Művelődési Minisztérium 804-K/1957.sz. rendeletével Létrehozásának éve: 1957 Fenntartója: Vas Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2.7. Az intézményi bélyegzők használatára a következő beosztásban dolgozók jogosultak: igazgató, gazdasági vezető, intézményegység vezetők, gyakorlati szakoktatás vezető igazgatóhelyettes, intézeti főorvos, iskolatitkár, titkárnő, érdemjegyek adminisztrálásakor az osztályfőnökök, műszaki főelőadó, élelmezésvezető, élelmezési raktáros, élelmezési könyvelő, gazdasági csoportvezető, gazdasági előadók, ügyintéző, mosodavezető, raktáros, gépkocsivezetők, pénztáros, könyvtáros
10
2.8. Az intézmény képviselője: a közoktatási törvény 18. §-a szerint kinevezett igazgató. 2.9.Az intézmény gazdálkodásának jellemzői: A fenntartó az intézményt az alábbi gazdálkodással kapcsolatos jogkörökkel ruházta fel: Az intézmény önálló gazdálkodó tevékenységet folytat. Önállóan gazdálkodik a költségvetésben rendelkezésre álló összegből mind bér, mind pedig a dologi jellegű kiadások vonatkozásában. Az intézmény feladatának ellátását szolgáló vagyontárgyakkal a következő módon rendelkezik. Az intézmény székhelyét képező ingatlanok és az azon lévő építmények, épületek vonatkozásában a tulajdoni jogokat a fenntartó önkormányzat gyakorolja úgy, hogy az ingatlanok és a rajta lévő építmények, épületek használatának joga az intézményt illeti meg. II. RÉSZ AZ INTÉZMÉNY VEZETÉSE, HATÁSKÖRÖK ÁTRUHÁZÁSA, ELLENŐRZÉS, KÜLSŐ KAPCSOLATOK 1. A vezetők és az intézményegységek közötti kapcsolattartás rendje, formája, a vezetők közötti feladatmegosztás, illetve az intézményegységek és a pedagógiai szakmai és egyéb szolgáltatást végző, ellátást biztosító szervezeti egységek közötti kapcsolattartás rendje A többcélú intézmény kötelező feladatokat ellátó, szakmailag önálló 3 iskolából és 1 kollégiumból, illetve 2 gyermekotthonból áll. 1) 2) 3) 4) 5) 6)
Általános Iskola Beszédjavító Általános Iskola Speciális Szakiskola Kollégium Fiú Gyermekotthon Leány Gyermekotthon
Az iskolák, a kollégium az oktatási, a gyermekotthonok a szociális ágazathoz tartoznak A szakmailag önálló intézményegységeket közös pedagógiai, szakmai és egyéb szolgáltatást végző, valamint egészségügyi, gazdasági és technikai ellátást biztosító szervezeti egységek segítik működésükben. 1.1. Az intézmény vezetője Az intézmény élén igazgató áll, aki az Igazgatótanács elnöke. Vezetői tevékenységét az Igazgatótanács; továbbá vezetői testület segíti. Az igazgató jogállását a magasabb vezető beosztás ellátásával megbízott közalkalmazottra vonatkozó rendelkezések határozzák meg. Az igazgatónak az intézmény vezetésével fennálló felelősségét, képviseleti és döntési jogkörét a Ktv. állapítja meg. Ellátja továbbá a jogszabályok által a vezető hatáskörébe utalt - és át nem ruházott – feladatokat.
11
Hatásköre: - a többcélú intézmény intézményegységei – a nevelőtestületek döntési, véleményezési, javaslattevő jogkörét figyelembe véve – önálló szakmaisággal működnek. Tevékenységüket az intézményi igazgató koordinálja. - a munkavállalókat illetően teljes munkáltatói hatáskörrel rendelkezik. - a Kt. 54. §-a alapján – felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, az ésszerű és takarékos gazdálkodásért. - A munka-, humánpolitikai ügyek, titkárság munkájának irányítása, ellenőrzése, a munkaerőmozgás irányítása - feladata az igazgatótanács üléseinek előkészítése, levezetése, a döntések végrehajtásának ellenőrzése. - hatáskörébe tartozik az intézményi könyvtár, az intézményi szabadidő szervező, rendszergazda tevékenységének az irányítása, ellenőrzése, a belső ellenőrzés irányítása, munkavédelmi-, tűzvédelmi előadó munkájának, valamint az intézményi vagyonvédelem ellenőrzése - továbbá ellátja az intézményegység vezetői megbízás során pályázati eljárás lefolytatásával összefüggő feladatokat vagyis a pályáztató feladatait. Döntési jogköre: Az intézmény működésével kapcsolatosan dönt minden olyan ügyben, amelyet a jogszabályok és a közalkalmazotti szabályzat nem utal más hatáskörbe. 1.2. Intézményegység vezetők – igazgatók Az intézményegységek élén igazgatók állnak. A vezető beosztás ellátásával megbízott intézményegység vezetők vezetői tevékenységüket az intézményi igazgató irányítása mellett, egymással együttműködve látják el. Az intézményegységek közül - az Általános Iskola vezetését intézményegység vezető - a Beszédjavító Általános Iskola élén intézményegység vezető - a Speciális Szakiskola irányítását intézményegység vezető és szakmai oktatás vezető látja el (intézményegység-vezető helyettes) - a Kollégiumot intézményegység-vezető irányítja - a Gyermekotthonok élén intézményegység vezetők állnak Feladatkörük: -
az intézményegység vezetők irányítják az intézményegységek tevékenységét a nevelőtestületek, munkaközösségek döntési, véleményezési, javaslattevő jogkörét figyelembe véve szakmai kérdésekben önállóan döntenek mint az igazgatótanács tagjai, segítik az intézmény eredményes működését hatáskörükbe bele tartozik a napi zavartalan működés biztosítása a szakmai program megvalósításának ellenőrzése szakmai területen döntés előkészítő hatáskörrel rendelkeznek esetenként megbízás alapján az intézmény egészét érintő kérdésekben önállóan dönthetnek az igazgatóval történő megállapodás alapján képviseleti jogokat gyakorolnak
Döntési jogkörük:
12
-
munkáltatói jogkörrel nem rendelkeznek javaslatot tesznek a vezetésük alatt álló dolgozók jutalmazására, fegyelmi felelősségre vonására, új dolgozó felvételekor személyi kiválasztásra egyetértési jogot gyakorolnak a dolgozók határozatlan idejű kinevezésére döntés előkészítő tevékenységükkel segítik az igazgató és az igazgatótanács munkáját
Kapcsolatrendszer: Az együttműködés formái: - iskolára, szakiskolai továbbtanulásra felkészítés, beiskolázás elősegítése - logopédiai kapcsolattartás az Általános Iskolával és a Speciális Szakiskolával - pedagógiai szakszolgálati ellátás, pedagógiai szakmai szolgáltatás nyújtása - kölcsönös helyettesítés az iskolák, kollégium és gyermekotthonok között - létesítmények (számítógépterem, tornaterem, uszoda, sportpályák, díszterem, játszóterek) közös használata meghatározott rend szerint - kapcsolattartás az intézmény technikai szolgáltatást végző szervezeti egységeivel a zavartalan működés biztosítása érdekében 1.2.1. Gyakorlati oktatás vezető/igazgatóhelyettes Felelős a Speciális Szakiskola elméleti és gyakorlati szakoktatásáért. 1.3. Gazdasági vezető Jogállása: Vezető beosztású, gazdasági szempontból az igazgató első számú helyettese. Vezetői feladatát a gazdasági, technikai szervezeti egységek vezetésével, munkájuk koordinálásával látja el. Feladatköre: -
gazdasági, pénzügyi ügyekben intézményi szintű irányító, ellenőrző tevékenység a költségvetési és gazdálkodási terv, beszámolások, adatszolgáltatások helyességének ellenőrzése gazdálkodás folyamatos ellenőrzése, vagyonvédelem körébe tartozó intézkedések a számviteli, pénzügyi, adó- és társadalombiztosítási jogszabályok betartása a gazdasági csoport szakmai munkájának irányítása, a technikai szolgáltatást végző szervezeti egységek tevékenységének összehangolása, irányítása, ellenőrzése térítési díjak, befizetések ellenőrzése az intézmény képviselete, kapcsolattartás
Hatásköre: -
gazdasági hatáskörében kötelezettségvállalási, ellenjegyzési, utalványozási jogköre van ellenőrzi az időarányos pénzügyi teljesítést, a gazdasági-pénzügyi fegyelem betartását
13
-
az intézményi tulajdon védelmét, leltározását megszervezi, ellenőrzi irányítja, összehangolja, ellenőrzi a gazdasági csoport és a technikai szolgáltatást végző szervezeti egységek munkáját az intézményi, pedagógiai feladatokkal
Döntési jogköre: -
munkáltatói jogkörrel nem rendelkezik javaslatot tesz az irányítása alá tartozó szervezeti egységek dolgozóinak jutalmazására, fegyelmi felelősségre vonására, új dolgozó esetén a személy kiválasztására döntés előkészítő tevékenységével segíti az igazgató munkáját
1.4. Intézményen belüli intézményegységek, pedagógiai, szakmai és egyéb szolgáltatást, ellátást végző szervezeti egységek a./ Állami feladatként kötelező feladatokat ellátó intézményegységek: -
Általános Iskola Beszédjavító Általános Iskola Speciális Szakiskola Kollégium Fiú Gyermekotthon Leány Gyermekotthon
A nevelőtestületek, az intézményegység vezetők, a gyakorlati oktatás vezető szakmai felelősséggel, önállósággal az érvényes jogszabályi előírásoknak megfelelő feladat-, hatáskörrel, döntési jogkörrel végzik oktató-nevelő munkájukat. Pedagógiai munkájukat segítik a szakmai munkaközösségek. A vezetők támaszkodnak a munkaközösségekre, biztosítva a vezetésben való részvételüket. b./ Alaptevékenységhez kapcsolódó egyéb szolgáltatást végző szervezeti egységek: -
Pedagógiai szakszolgálat Pedagógiai szakmai szolgáltatás Könyvtár Szabadidő szervezés Rendszergazda Belső ellenőrzés Intézményi betegszoba
Mindegyik tevékenysége szervesen kapcsolódik az intézmény mindenkori Pedagógiai Programjához és az Intézményi Minőségirányítási Programhoz. A pedagógiai szakszolgálati ellátás és a pedagógiai szakmai szolgáltatás irányítása az általános iskolák intézményegység-vezetőinek hatáskörébe, a többi irányítása és ellenőrzése közvetlen igazgatói hatáskör alá tartozik. c./ Gazdasági, technikai szolgáltató szervezeti egységek: a gazdasági vezető irányításával működnek. Tevékenységüket a megbízott vezetők közvetlenül szervezik, irányítják. Feladat-
14
körükből adódóan valamennyi intézményegységhez kapcsolódnak. -
gazdasági csoport gondnokság konyhaüzem mosoda műszaki (karbantartó csoport) uszoda
d./ Az intézmény zavartalan működését segíti: -
munkavédelmi-, tűzvédelmi előadó ügyiratkezelő
1.5. Az intézmény vezetési szerkezete Az intézményben Igazgatótanács, Szakszervezet és Közalkalmazotti Tanács működik. A vezetés tevékenységüket segíti, támogatásukat igényli és vezetőikkel együttműködik. a./ Az intézményi vezetőség az igazgató javaslattevő, véleményező, döntés előkészítő testülete. A pedagógiai, szakmai vezetőség tagjai: - igazgató - intézményegység-vezetők - gyakorlati oktatás vezető/igazgatóhelyettes - gazdasági vezető
A pedagógiai kérdésekben döntési jogosítványa a pedagógiai vezetőknek van. Az intézményben vezetőségi, vezetői értekezletek segítik az igazgató, az intézmény munkáját. A vezetői értekezleten részt vesznek: -
a pedagógiai szakmai vezetőség tagjai egészségügyi, szociális, technikai szolgáltatást végző szervezeti egységek vezetői
A vezetői értekezletekre esetenként meghívottak: a munkaközösség vezetők, az érdekképviseleti szerv, az Iskolaszék, a Közalkalmazotti Tanács képviselői, a diákönkormányzatok segítő tanárai. A vezetőségi, vezetői értekezletek havonta, meghatározott napon és időben, előre elfogadott tematika szerint, éves munkaterv alapján kerülnek megtartásra. Feladata: - lehetőséget, eszközt teremt az igazgató demokratikus vezetésének állandó és rendszeres biztosítására - az igazgató döntéshozatali munkájának előkészítése, segítése - az információáramlás biztosítása az intézményegységek, szervezeti egységek jó együttműködése érdekében A vezetőségi, vezetői értekezletek témái: -
a pedagógiai, szakmai kérdések
15
-
gazdálkodás személyi, bérgazdálkodási témák az egyes intézményegységek, szervezeti egységek feladatainak összehangolása az egyes intézményegységek, szervezeti egységek értekezleteinek előkészítése az egyes intézményegységek, szervezeti egységek szakmai tevékenységének elemzése, átfogó értékelése pályázati, vezetői, intézményegység vezető megbízás kérdései felújítási, fejlesztési, beruházási programok
A témákban a vezetőségnek a jogszabályban előírt véleményező, javaslattevő jogköre van. A vezetőségi, vezetői értekezletek rendje: - a naptári év páratlan hónapjaiban intézményi vezetői - a naptári év páros hónapjaiban: - pedagógiai, szakmai vezetőségi } értekezletek - technikai szolgáltatást végző szervezeti egységek vezetői külön-külön kerülnek megtartásra. b./ Nevelőtestület: A többcélú intézmény nevelőtestületének tagjai a pedagógiai végzettségű pedagógus munkakörben foglalkoztatottak, szakoktatók, valamint a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező, nem pedagógus munkakörben dolgozók. A nevelőtestület gyakorolja a jogszabályban előírt döntési-, véleményező-, javaslattevő jogkörét. Az intézményi nevelőtestület a tanév folyamán rendes és rendkívüli értekezletet tart. A nevelőtestület rendes értekezletei: tanévnyitó tanévzáró intézményi nevelőtestület közös értekezletei Az értekezletek témától, aktualitástól függően lehetnek: közös intézményi nevelőtestületi
}
értekezletei
az egyes intézményegységek testületi A közös intézményi tanévzáró, tanévnyitó értekezlet dönt az éves munkaterv összeállításához, illetve elfogadásához szükséges tanévre szóló főbb tartalmi kérdésekről, a tanév rendjéről. Az egyes intézményegységek saját munkatervükben meghatározott időpontokban munkaértekezleteket tartanak meghatározott napirenddel. Az intézményi nevelőtestület értekezleteit az intézmény munkatervében meghatározott napirenddel és időponttal az igazgató hívja össze. Rendkívüli nevelőtestületi értekezlet összehívásáról az igazgató, a napirend három nappal előbb történő kihirdetésével intézkedik.
16
A rendkívüli nevelőtestületi értekezlet összehívásának nevelőtestületi kezdeményezéséhez a pedagógusok egyharmadának aláírása, valamint az ok megjelölése szükséges. A nevelőtestületi értekezlet előkészítésével és lefolytatásával kapcsolatos rendelkezések: -
A nevelőtestületi értekezletet az intézmény igazgatója készíti elő. A nevelőtestület tárgyalja, és dönt azokban a kérdésekben, amelyet a hatályos jogszabályok hatáskörébe utalnak.
-
A munkaközösség vezető a nevelőtestület előtt ismerteti a munkaközösség – témával kapcsolatos – előzetesen kialakított véleményét. Írásban továbbítja az igazgatóhoz a munkatervhez a munkaközösség javaslatát, valamint a munkaközösség saját működési területére vonatkozó értékelést az intézményi átfogó éves elemzés elkészítéséhez.
-
A nevelőtestületi értekezlet vonatkozó napirendi pontjához az egyetértési vagy véleményezési jogot gyakorló Iskolaszék képviselőjét meg kell hívni.
-
Az intézményi nevelőtestületi értekezlet levezető elnöki feladatait az igazgató által felkért pedagógiai vezető látja el. A jegyzőkönyv hitelesítésére az értekezlet három nevelőtestületi tagot választ.
-
Ha a nevelőtestület egyszerű szótöbbséggel hozható döntésénél szavazategyenlőség keletkezik, a határozatot az igazgató szavazata dönti el. A nevelőtestület döntéseit határozati formában kell megszövegezni.
-
A nevelőtestületi értekezlet jegyzőkönyvét iskolatitkár vezeti. A jegyzőkönyvet az értekezletet követő 3 munkanapot követően kell elkészíteni. A jegyzőkönyvet a jegyzőkönyvvezető és három hitelesítő írja alá.
Az iskolai, kollégiumi, gyermekotthoni vezetők és az iskolai, kollégiumi, gyermekotthoni közösségek közötti kapcsolattartás rendje: -
biztosítani kell a hatékony vezetés feltételeit: helyzetértékelést, a tervezés megalapozottságát, az információk áramlását, a vélemények összevetését, az értékeléseket. - formái: napi munkakapcsolat hirdetések munkaértekezletek
c./ Szakmai munkaközösségek döntési, véleményezési és javaslattételi jogkörük gyakorlásával kapcsolódnak be az intézmény vezetésébe. -
A munkaközösség a munkaprogramjának meghatározásakor figyelembe veszi az iskola, kollégium, gyermekotthon munkatervét és a nevelőtestület által átruházott feladatok ellátását.
-
A munkaközösség vezetője az azonos tantárgyat, tantárgy-csoportot oktató, illetve az azonos nevelési feladatot ellátó pedagógusok által megválasztott és az igazgató által megbízott pedagógus. A munkaközösség vezetői feladatok ellátásának időtartamáról a választással egyidejűleg a munkaközösség dönt.
17
-
Munkaközösségek működnek az iskolákban, kollégiumokban, gyermekotthonokban. Ezek száma, felépítése tanévenként – az aktualitásokat figyelembe véve – változhat.
d./ Igazgatótanács: feladatát társadalmi munkában látja el. Tagjai (összetétele) - az intézmény igazgatója, aki egyben az igazgatótanács elnöke (1 fő) - az intézményegységek vezetői, képviselői (12 fő) - az intézmény gazdasági vezetője, technikai alkalmazottak képviselője (2 fő) - a szakszervezet képviselője (1 fő) - a Közalkalmazotti Tanács képviselője (1 fő) Feladatai: - az intézmény működésének, vezetésének segítése - az intézményegységek munkája összehangolásának segítése - az intézményegységek közös nevelőtestületi értekezlete munkájának előkészítése Hatásköre: a hatályos jogszabályok alapján javaslattevő, véleményezési és döntési jogköre van a./ Javaslatot tehet: - az intézmény működésével kapcsolatos minden kérdésben b./ Véleményezi: - a közalkalmazottak erkölcsi és anyagi elismerésével - a fejlesztési, felújítási tervek megállapításával kapcsolatos kérdéseket c./ Dönt: - az intézményegység vezetői pályázat kiírásáról és a pályázat feltételeiről - az intézményegység vezetői megbízásról és a megbízás visszavonásáról - gyakorolja az intézményegység vezetők feletti munkáltatói jogokat Az igazgatótanács működése: A hatályos jogszabályok értelmében - az igazgatótanács határozatképességéhez tagjainak legalább 75 %-os jelenléte szükséges - döntéseit általában nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza - ez utóbbi szabály alól kivétel: az intézményegység vezetői megbízás, amely titkos szavazáshoz kötött - szavazategyenlőség esetén az igazgatótanács elnökének szavazata dönt Az igazgatótanács üléseinek gyakorisága: tanévenként legalább 3 alkalom (év elején, félévkor, tanév végén). Összehívása, előkészítése, levezetése, a jegyzőkönyv vezetés biztosítása az igazgatótanács elnökének feladata. e./ Szakszervezet(ek), Közalkalmazotti Tanács: -
A szakszervezet(ek), Közalkalmazotti Tanács képviseleti jogát megbízottja(i) útján vezetőségi, vezetői értekezleteken, igazgatótanács ülésein gyakorolhatja. A Szakszervezeti Bizottság a jogszabályban meghatározott véleményezési, döntési egyetértési jogkörét gyakorolja.
18
-
A Közalkalmazotti Tanács jogszabályban meghatározott jogait gyakorolja, működési feltételeit az intézmény biztosítja.
f./ Az intézményegységek és egyéb szervezeti egységek közötti kapcsolattartás rendje A zavartalan működéshez elengedhetetlenül szükséges információáramlás az intézményegységek, szervezeti egységek vezetőin keresztül biztosított. Az iskolákban, kollégiumban, gyermekotthonokban folyó pedagógiai munka összehangolása érdekében a nevelőtestületek - munkatervben meghatározott - közös nevelőtestületi értekezletet tartanak. Az egyes intézményegységek kizárólagos saját ügyeikben munkaértekezleteket tartanak, amelyre tanácskozási joggal meghívhatók más vezetők is. Az egyes intézményegységek iskolai, kollégiumi, gyermekotthoni közösségei közötti kapcsolattartás formái: -
év eleji és időszakos felmérések kölcsönös megismertetése közös nevelőtestületi és szülői értekezletek kölcsönös sokoldalú hospitálási lehetőségek rendezvények, különböző közös megmozdulások, összejövetelek látogatása személyes, napi kapcsolattartás közös továbbképzési programok helyettesítések
A nem pedagógiai szervezeti egységek évente egy alkalommal munkaértekezletet tartanak. 2. A helyettesítés rendje Az igazgatót akadályoztatása esetén – a gazdálkodási jogkörbe tartozó ügyek kivételével – a megbízott intézményegység vezetők látják el. Ennek sorrendje: a) b) c) d) e) f)
Speciális Szakiskola vezetője Beszédjavító Általános Iskola vezetője Általános Iskola vezetője Kollégium vezetője Fiú Gyermekotthon vezetője Leány Gyermekotthon vezetője
Az intézményegység vezetők az igazgató tartós távolléte esetén gyakorolják a kizárólagos jogkörként fenntartott hatásköröket is. Tartós távollétnek minősül a legalább kéthetes, folyamatos távollét Gazdálkodási és pénzügyi kérdésekben az igazgató helyettesítését a gazdasági vezető látja el. Az intézményegység vezetők távollétükben egymást helyettesítik az igazgató megbízása alapján. A gazdasági vezetőt távollétében a gazdasági csoportvezető helyettesíti. Az intézményi főorvos helyettesítését a városból felkért háziorvos látja el. 3. A vezetés és a szülői szervezet közötti kapcsolattartás rendje Az intézményben jelenleg Iskolaszék működik
19
Az iskolaszékkel való együttműködés szervezése az igazgató feladata -
Az igazgató és az Iskolaszék megbízottja az együttműködés tartalmát és formáját évenként az intézményi munkaterv és az Iskolaszék munkaprogramjának egyeztetésével állapítják meg. Az Iskolaszék éves munkaprogramja biztosítja az igazgatói, az intézményegység vezetői, vezető helyettesi tájékoztatás lehetőség a pedagógiai munkáról, a tanulókkal összefüggő egyéb kérdésekről.
-
Az Iskolaszék képviselőjét meg kell hívni a nevelőtestületi értekezletek azon napirendi pontjának tárgyalására, amelyekben az Iskolaszéknek egyetértési vagy véleményezési jogosultsága van. Ha az Iskolaszék az intézmény működésével kapcsolatos valamely kérdésben véleményt nyilvánított, vagy a nevelőtestület hatáskörébe tartozó ügyekben javaslatot tett, a nevelőtestület tájékoztatásáról, illetve a vélemény és a javaslat előterjesztéséről az igazgató gondoskodik
-
Az intézmény biztosítja az Iskolaszék működéséhez szükséges feltételeket.
4. A pedagógiai munka belső ellenőrzésének rendje 4.1. A belső ellenőrzés legfontosabb feladata az intézményben folyó pedagógiai tevékenység hatékonyságának mérése, értékelése. -
A nevelő-oktató munka belső ellenőrzése kiterjed a tanítási órákra, a tanórán kívüli foglalkozásokra, a kollégiumi, gyermekotthoni foglalkozásokra. A belső ellenőrzés megszervezéséért és hatékony működéséért az igazgató felelős. Az igazgató megbízása alapján a szakmai munkaközösségek javaslatát figyelembe véve az intézményegység vezetők és a gyakorlati oktatás vezető készítik el a pedagógiai munka belső ellenőrzésének ütemtervét. Az intézmény általános működésének vizsgálatát a belső ellenőr látja el.
4.2. A nevelő-oktató munka belső ellenőrzésére jogosultak: -
az igazgató az egyes intézményegységek vezetői és a gyakorlati oktatás vezető a munkaközösség vezetők -
Az igazgató az intézményben folyó valamennyi tevékenységet ellenőrizheti. Közvetlenül ellenőrzi az intézményegység vezetők, a gyakorlati oktatás vezető, a pedagógiai, szakmai szolgáltatást végző egységek tevékenységét. Ennek egyik eszköze a beszámoltatás.
-
Az intézményegység vezetők, és a gyakorlati oktatás vezető tevékenységüket a vezetői feladatmegosztásból következően az általuk irányított iskolában, kollégiumban, gyermekotthonban végzik.
-
A munkaközösség vezetők a szakmai munkaközösségek által kidolgozott, a nevelőtestületek által jóváhagyott módszerekkel az éves programjukban elfogadott pedagógiai hatékonyság vizsgálatát végzik. Tapasztalataikról folyamatosan tájékoztatják az illetékes intézményegység vezetőt, vezető helyettest.
20
4.3. A belső ellenőrzés meghatározott ütemterv szerint folyik, de rendkívüli ellenőrzést is elrendelhet az igazgató. Rendkívüli ellenőrzést kérhetnek a szakmai munkaközösségek és az Iskolaszék. 4.4. Az ellenőrzés szempontjai: A három iskola, kollégium és gyermekotthonok nevelő-oktató munkájának ellenőrzési szempontjait a 3.sz. melléklet tartalmazza részletesen. 4.5. Az ellenőrzés módszerei: - órák, foglalkozások látogatása - írásos dokumentumok vizsgálata - tanulói munkák vizsgálata - beszámoltatás szóban, írásban 4.6. Az ellenőrzés tapasztalatait a pedagógusokkal egyénileg, szükség esetén a munkaközösség tagjaival meg kell beszélni. A tapasztalatok összegzése lehet szóban vagy írásban. Az általánosítható tapasztalatokat - a feladatok egyidejű meghatározásával nevelőtestületi értekezleten összegezni és értékelni kell. 4.7. A kiemelkedő munkavégzésért járó kereset kiegészítés helyi szabályozásának, a "cím" odaítélésének szempontjait a 4.sz. melléklet tartalmazza. A kereset kiegészítés szabályozása a mindenkori hatályos jogszabályok, rendeletek alapján történik. 5. A nevelőtestület feladatkörébe tartozó ügyek átruházása, az átruházott feladatokról való beszámolás rendje 5.l. Az intézményi nevelőtestület a közös tanévzáró-tanévnyitó értekezleten dönt az intézmény éves munkatervéről és a tanév rendjéről. E döntés alapján átruházza: -
az egyes intézményegységekre saját munkatervük összeállításának jogát az egyes munkatervek alapján az intézményi munkaterv összeállításának jogát az igazgatóra az intézményi nevelőtestület átruházza az egyes intézményegységek nevelőtestületeire: a tanulók fegyelmi ügyeivel, mulasztásával, a tanulók magasabb évfolyamba lépésének megállapításával, osztályozó, javító vizsgára való bocsátásával kapcsolatos ügyeket az átruházott feladatokról közös intézményi nevelőtestületi értekezleten történik a beszámolás
5.2. Az intézményi nevelőtestület gyakorolja véleményező jogkörét: - a tantárgyfelosztás elfogadása előtt. A tantárgyfelosztást és az órarendeket az egyes intézményegységek vezetői minden év augusztus 25-ig készítik el. A kollégiumban, gyermekotthonokban biztosítani kell a személyhez kötődést (gyermekek-felnőttek). -
az egyes pedagógusok külön megbízásainak elosztásakor. Elvei: szakmai megfelelés önkéntes vállalás
21
arányos terhelés -
az intézményegység vezetők megbízása illetve a megbízás visszavonása előtt.
6. A külső kapcsolatok rendje, formája és módja 6.l. Az intézményt a külső kapcsolatokban az igazgató képviseli. A pedagógiai és szakmai vezetők a vezetői feladat megosztása szerint tartanak kapcsolatot a külső szervekkel. Esetenként - a feladat jellegéből fakadóan - a kapcsolat fenntartása, működtetése egy-egy munkavállaló vagy csoport feladata. A külső kapcsolatok jogosítványait a munkaköri leírások tartalmazzák. 6.2. Az intézmény rendszeres kapcsolatot tart: -
a Vas Megyei Önkormányzat Közgyűlésével, mint fenntartóval a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattal a Gyermekjóléti Szolgálatokkal (a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése, a családgondozás, utógondozás biztosítása, a gyermekotthonok gyermekvédelmi feladatainak segítése érdekében) az ÁNTSZ-szel a tanulók egészségvédelme érdekében, a feladat ellátásához szükséges adatokról egymás tájékoztatása a Vas megyei Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsággal a fogyatékosságok típusainak megfelelő megyei és országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottságokkal a megyei és országos társintézményekkel, beszédjavító- és eltérő tantervű általános iskolákkal, speciális szakiskolákkal az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolai Karával a Nyugat-magyarországi Egyetemmel az intézményt támogató alapítványok kuratóriumaival a város művelődési, oktatási intézményeivel Kőszeg város Polgármesteri Hivatalával, művelődési osztályával a tanulók lakhelye szerinti illetékes települési önkormányzatokkal szakmai, gyógypedagógiai egyesületekkel, kamarákkal a szakképesítésért felelős hatóságokkal, főhatóságokkal az oktatott szakmákat képviselő megyei kamarákkal Nemzeti Szakképzési Intézettel szakképzési hozzájárulásra kötelezett termelő vállalatokkal, üzemekkel A Szakiskolában, Speciális Szakiskolában oktatott szakmáknak megfelelő profilú üzemekkel, termelő vállalatokkal OKÉV-vel
A külső kapcsolatokban az évenkénti, aktualitásoknak megfelelő változóság fennáll. III. RÉSZ MŰKÖDÉSI SZABÁLYOK 1. A működés rendje, nyitvatartás, belépés, benntartózkodás rendje azok részére, akik nem állnak jogviszonyban az intézménnyel
22
1.1. Iskolák 1.1.1. Nyitvatartás szorgalmi időben: Általános Iskola:
hétfőtől-péntekig
07.00-17.00
Beszédjavító Általános Iskola:
hétfőtől-péntekig
07.00-17.00
Speciális Szakiskola:
hétfőtől-péntekig
06.45-17.30
Az iskolákat szombaton, vasárnap, munkaszüneti napokon, tanítási szünetekben zárva kell tartani. A Speciális Szakiskola tanműhelyeit a gyakorlati foglalkozást követően be kell zárni. Zárás előtt a központi kapcsolóval is - tanvarroda - el kell végezni az áramtalanítást. Az intézményegységekben lévő számítógépes termeket a foglalkozások után zárva kell tartani. Ügyelni kell a biztonsági előírások és a terem rendjének betartására. (Lásd: 6.sz. melléklet.) Rendezvények esetén a nyitvatartásra, valamint a szokásos nyitvatartási rendtől való eltérésre az igazgató ad engedélyt. 1.1.2.Tanítás rendje Mindhárom iskolában a tanítási órák és az óraközi szünetek idejét, rendjét a tantárgyfelosztás, az órarend, az éves munkaterv és a házirend rögzíti. Az iskola nyitvatartási ideje alatt a tanítási órák, a tanórán kívüli foglalkozások, illetve szakmai gyakorlati órák folynak. 1.1.3. Felügyelet A tanítás kezdete előtt: -
Az Általános Iskolába, a Beszédjavító Általános Iskolába 7.30-tól érkezhetnek a bejáró tanulók. A gyermekotthonokban, kollégiumban élőket gyermekfelügyelők kísérik az iskolába, 7.45-től a tanítás kezdetéig a tanári felügyelet biztosított.
-
A Speciális Szakiskolába a tanulók a tanítás/gyakorlat megkezdése előtt 10 perccel érkeznek.
-
Bejáró tanulók esetében az érkezésre, fogadásra vonatkozó, ettől eltérő kéréseket tanév elején a szülők és az intézményegység vezetők egyeztetik.
-
Az óraközi szünetekben: (tanítási órák, foglalkozások között) tanári felügyelet biztosított az iskolákban. Az időjárástól függően a tanulók a szüneteket a folyosókon, illetve a kijelölt udvari részen töltik. Az ügyeleti rendet a nevelőtestületek év elején alakítják ki, rögzítik.
-
Testnevelési órákat mindhárom iskola a főépület tornatermeiben, az uszodában, illetve a szabadtéri pályákon és gyakorlóhelyeken tartja. A tanulók érkezése és távozása önállóan történik. Fogadásukról és felügyeletükről a testnevelő tanárok gondoskodnak, ennek rendjét a tanév elején alakítják ki.
23
1.1.4. Tanítási idő és a tanítási időn kívüli foglalkozás alatt csak hivatalos, halaszthatatlan ügyben, engedéllyel hagyhatják el a tanulók az iskolákat. Tanítási órát csak rendkívüli esetben lehet megzavarni. 1.2. A kollégium tanítási időszakban, a gyermekotthonok folyamatosan működnek. 1.2.1. A kollégium és a gyermekotthonok a nap 24 órájában biztosítják a felnőtt felügyeletet. -
Reggeli időszakban (tanítási idő kezdetéig), esti időszakban (vacsorától-takarodóig) többnyire gyermekfelügyelők, gondozók
-
A délutáni időszakban nevelőtanárok, nevelők, gyermekfelügyelők és gondozók foglalkoznak a gyermekkel
-
A napirendet évenként felülvizsgálva határozzák meg az ébresztéstől a takarodóig, éjszaka állandó éjszakás gyermekfelügyelők, gondozók teljesítenek szolgálatot.
-
A napirend összeállításánál a 14.00-18.00 óráig terjedő időben figyelembe kell venni, hogy tanulásra, munkára, pihenésre, szabad levegőn tartózkodásra, mozgásra, játékra a gyermekek életkorának, testi, szellemi igényeinek megfelelően jusson idő.
1.2.2. Az étkezések időpontja a tanítási idő kezdetéhez, végéhez, a kollégiumi, gyermekotthoni napirendhez igazított, egyeztetett a konyhaüzem és a gyermekotthonok, kollégium között. -
A tízórait az iskolákban, uzsonnát a kollégiumban, gyermekotthonokban fogyasztják el a tanulók.
-
Reggeliztetés, ebédeltetés, vacsoráztatás az I. épület éttermében történik, kivéve a Beszédjavító Általános Iskola tanulóinak reggeliztetését, amely a Kollégium éttermeiben történik. A kollégiumi, gyermekotthoni programhoz igazodóan az élelmezésvezetővel egyeztetve, esetenként étkeztetés a kollégiumokban, gyermekotthonokban is történhet.
1.2.3. A tanulók hétvégi hazautazásának, visszaérkezésének szabályozása -
Az intézmény biztosítja a tanulók hétvégi hazautazását. A más helységből bejáró tanulók utazási bérleteinek beszerzése az iskolák feladata.
Az átmenetileg nevelt vagy tartós gondozásba vett tanulók a gyámhivatal határozata szerint utazhatnak haza. Kollégista gyermekeknél a tanuló eltávozása a szülő szóbeli vagy írásbeli kérésére engedélyezhető. -
A hétvégi eltávozás a pénteki tanítás befejezése utántól az Általános Iskola és Beszédjavító Általános Iskola tanulóinak vasárnap 19.00 óráig A Speciális Szakiskola tanulóinak vasárnap 20.00 óráig tart. Az utaztatott tanulókat minden pénteken délután Szombathelyre kísérik a kollégiumokból, gyermekotthonokból és ott átadják a szülőknek.
24
-
A gyerekek a szülő írásbeli kérésére és felelősségére utazhatnak egyedül, illetve iskolatárs vagy másik család kíséretében. Az utóbbi esetben mindkét fél írásbeli nyilatkozatára szükség van. A Speciális Szakiskola tanulói önállóan utaznak, de az utazás során kötelesek az iskola magatartási normáit betartani. A kollégium és a gyermekotthonok gondoskodnak a szülők kedvezményes utazási igazolványának kiállításáról, folyamatosan az utazási betétlapok cseréjéről (kivéve: Speciális Szakiskola.
1.2.4. A kollégium és a gyermekotthonok szünidei működése -
A kollégium hétvégéken és tanítási szünetben is működhet az intézményben lévő tanulók számától függően. A napirend annyiban változik, hogy az iskolai elfoglaltság idejét séták, kirándulások, intézmény körüli tevékenységek, egyéb szabadidős foglalkozások töltik ki. A gyermekek ellátása megszokott helyükön, a szükséges felügyelet mellett történik.
-
A kollégium épületei, helyiségei a szünidőkben nincsenek használatban, ezért szálláshelyek hasznosítására kiadhatók A kiadás feltételei: - szobaleltár alapján minden helyiség átadásra kerül, amennyiben károkozás történt, azt a használó köteles - a szerződésben foglaltak szerint megtéríteni - a szálláshelyek kiadását úgy kell megoldani, hogy a gyermekek bevonulására a kollégiumok épületei, berendezési tárgyai fogadóképes állapotba kerüljenek.
1.3. Ellátó rendszerek működése Hétfőtől-péntekig végzi tevékenységét a konyhaüzem. Uszodai szolgáltatás nyitvatartási időben történik. A folyamatosan, folytonosan működő portaszolgálatot őrző-védő Kft. látja el. Feladatait a velük kötött szerződés tárgyalja, rögzíti. 1.4. Belépés, benntartózkodás rendje azok részére, akik nem állnak jogviszonyban az intézménnyel: - engedéllyel, csak előzetes megbeszélés, bejelentkezés alapján történhet - uszodába – nyitvatartáskor – meghatározott időben 1.4.1. A szabályozás célja, hogy biztosítsa -
az intézmény zavartalan működését, a nevelő-oktató munka nyugodt feltételeihez szükséges körülményeket a gyermekek/tanulók védelmét az intézményi vagyon megóvását az intézmény vezetőjének, az adott esetben felelős személynek tájékozottságát
Az intézménybe belépőknek kötelességük az intézmény portáján bejelentkezni, közölni nevüket, látogatásuk célját, a keresett személy nevét. A szolgálatos biztonsági őr feladata: - a portai szolgálat ellátása - gépjárművek ki- és beléptetése, dokumentálása
25
-
kulcsok kiadása, bevétele, dokumentálása vendégek fogadása, kísérése telefonközpont kezelése információs szolgálat kapuk megadott időpontban történő zárása, nyitása intézmény őrzése, éjszakai járőrszolgálattal, mely végrehajtását a kialakított ellenőrző rendszer szerint köteles rögzíteni kerítésen át történő behatolások megakadályozása, esetleges behatolók feltartóztatása intézmény területén parkoló járművek felügyelete rendkívüli esemény – a riasztás végrehajtása, helyszín biztosítása
Az intézménybe szabad belépése van: -
a fenntartó képviselőinek az országos szakértői névjegyzékben szereplő szakértőknek az Iskolaszék tagjainak a közigazgatási hivatal munkatársainak
Reklámtevékenység, üzleti-, ügynöki tevékenység az intézményben nem folytatható! A szolgálatos biztonsági őr - továbbításra - az alábbi reklámanyagokat veheti át: - egészséges életmóddal - környezetvédelemmel - társadalmi-, közéleti-, kulturális tevékenységgel
}
kapcsolatos, gyermekeknek, tanulóknak szóló reklám
1.4.2. A szülők, látogatók fogadásának rendje A szülők, hozzátartozók részére biztosított: -
a gyerekek iskolába kísérése a tanítás, napközis foglalkozás befejezésekor értük jövetel
A nevelés-oktatás zavartalansága érdekében azokba a helyiségekbe, azon időtartamban, amikor iskolai tanítás, tanórán kívüli foglalkozás, gyermekotthoni, kollégiumi foglalkozás folyik, szülő, hozzátartozó nem léphet be. A tanulók, az intézményi vagyon védelmében az iskolákban napi ügyeletet teljesítenek, figyelve arra, hogy idegenek ne tartózkodjanak az épületben. A tanév rendjében meghatározottak szerint a pedagógusok fogadják a szülőket: - szülői értekezleteken (tanévenként 2 alkalommal munkanapokon) - fogadóórákon (havonta l alkalommal – a tanév elején rögzített és közzétett időpontban) A gyermekotthonban élő és a kollégista tanulók a tanítási szünetekben illetve a tanítási napokon szabadidejükben előzetes bejelentés szerint fogadhatnak szülőket, látogatókat. A tanulók hivatalos ügyeinek intézése munkanapokon az iskolai, kollégiumi, gyermekotthoni vezetői irodákban, vagy az iskolatitkároknál, gyermekotthoni, kollégiumi titkárságokon 7.30-15.00 óra között történik.
26
A tanítási szünetekben a tanulók ügyeit az iskolatitkár, illetve a mindenkori ügyeletes pedagógiai vezető intézi 8.00-12.00 óra között. 1.5. Szorgalmi időszak előkészítése, javító, osztályozó vizsgák szervezése -
A szorgalmi időszak előkészítése az augusztus l5-3l-ig tartó időszakban történik.
-
A szorgalmi időszakban zajló osztályozó és javítóvizsgára a törvényi előírások az irányadók.
-
Az osztályozó vizsga időpontja az év folyamán bármikor szervezhető.
-
A javítóvizsga időpontja – az iskola hangsúlyozott felkészítő szerepére tekintettel – a következő tanév szeptember 15.
-
Az osztályozó, javítóvizsga idejéig a tanuló tanulmányait a következő felsőbb évfolyamon folytatja.
-
Az évfolyamismétléshez (érvényes bizonyítvánnyal rendelkező tanuló esetében) szükséges tanulói/szülői kérelmek benyújtási határideje augusztus 15., legkésőbb a tanulók fogadásának napja.
1.6. A vezetők benntartózkodása A vezetők hétvégén nem látnak el ügyeletet. Az iskolákban a nyitvatartási időn belül 7.00-l5.00 óráig benntartózkodnak az intézményegység vezetők. Rendezvény, program esetén közülük a programra kijelölt felelős vezető 15.00 óra után is. A kollégiumban, gyermekotthonokban a vezetők benntartózkodása szintén szolgálati beosztásban rögzített, túlnyomóan a gyermekotthonok, kollégium működési idejére, délutánra esik. Távollétükben az ügyeletes nevelőtanár jogosult intézkedéseket tenni. A szünidőkben - beosztás szerint - a pedagógiai vezetők közül egy-egy látja el az intézmény zavartalan működését biztosító vezetői feladatokat. Rendkívüli esetben az intézmény területén lakó vezetők közül bármelyik hívható a szükséges intézkedés megtételére. 2. A létesítmények és helyiségek használati rendje 2.1. Az intézmény létesítményeit, helyiségeit nyitvatartásuk alatt lehet használni, csak rendeltetésüknek megfelelően, arra a célra, amelyre a helyiséget kialakították. Eltérő rendeltetés céljára történő használatkor az intézmény igazgatójának előzetes engedélyére van szükség. 2.2. Az intézmény valamennyi dolgozója és tanulója felelős - a közösségi tulajdon védelméért, állagának megőrzéséért - a hibák felnőtt által javítási naplóba történő beírásáért - az intézmény rendjének, tisztaságának megőrzéséért - az energiafelhasználással való takarékoskodásért - a tűz- és balesetvédelem, valamint munkavédelmi szabályok betartásáért
27
2.3. A tanulók az intézmény létesítményeit, helyiségeit csak nevelői felügyelettel használhatják. Az iskolákban a tanítási idő után csak külön engedéllyel vagy szervezett foglalkozás keretében tartózkodhat a tanuló. 2.4. Az egyes helyiségek, létesítmények berendezéseit, felszereléseit, eszközeit elvinni csak igazgatói engedéllyel, és a leltárért felelős személy beleegyezésével, átvételi elismervény ellenében lehet. 2.5. Vagyonvédelmi okok miatt az üresen hagyott termeket, épületeket zárni kell. A kulcsokat a portán le kell adni. A portán lévő kulcsokat csak takarítónők, illetve a teremért felelős személyek vehetik fel. Az I.sz. épületben a tantermeket zárva kell tartani. (Speciális Szakiskola) Az I.sz. épületet, a gyermekotthonokat, a kollégiumokat 20.00-06.00 óráig belülről zárva kell tartani. 2.6. Az intézmény szertárait, számítógéptermeit, tornatermeit, gyakorlati foglalkozás-, tanműhelyeit zárva kell tartani, csak nevelő, felelős személy jelenlétében lehet kinyitni. 2.7. Az intézményi könyvtár használati rendjét a könyvtár működési szabályzata határozza meg. 2.8. A gyakorlati foglalkozás-, tanműhelyekben minden esetben biztosítani kell a tanári felügyeletet, az előírt munka-, védőöltözetet. 2.9. Az uszoda használatát uszodai házirend szabályozza. 2.10. Az intézményi dísztermeket (I.ép.III.em., II.ép.) zárva kell tartani. Igénybevétele intézményi célokra a gondnok koordinálásával felnőtt jelenlétében történhet. A Beszédjavító Általános Iskola tetőterében levő nagyterem fejlesztési célokra, ünnepélyek, rendezvények tartására használható. 2.11. Az iskolák tanulói a tornatermeket, sportpályákat tanítási időn kívül, munkaszüneti és pihenőnapokon gyermekotthoni nevelő, gyermekfelügyelő felügyeletével, annak felelősségére használhatják. A tornatermek használatára a vezető ügyeletes engedélyét meg kell szerezni. A gyermekotthonokban működő klubot egyénileg és csoportosan, nevelő jelenlétében használhatják a gyerekek. 2.12. Az intézmény helyiségeit, létesítményeit - a szabad kapacitás figyelembevételével az igazgató írásbeli szerződésben meghatározott időtartamra, meghatározott feltételekkel külső személyek használatára bocsáthatja a fenntartó szabályozása szerint. Rendszeres igénybevételhez az intézményi nevelőtestület döntése szükséges. Az igénybe vevőket vagyonvédelmi, munka- és tűzvédelmi kötelezettség terheli, kártérítési felelősséggel tartoznak. 2.13. A technikai szolgáltatást végző szervezeti egységek közül közvetlen kapcsolatba kerül a tanulókkal: -
a konyha: kizárólagosan csak az ott dolgozók léphetnek be. Az ebédlőt csak az étkezések időtartamára lehet kinyitni. Az étkezések idejére nevelői felügyeletet kell biztosítani. a mosoda: szabályozott a szennyes leadások, tiszta ruha felvételének időpontja
28
-
egészségügyi egység: a rendszeres egészségügyi ellátásnál részletezett működése műszak: a műhelyekbe tanulók csak nevelő vagy felelős személy kíséretében léphetnek be. tanműhelyek: tanulók a szakoktatók jelenlétében tartózkodhatnak uszoda
2.14. Az intézmény székhelyén kívüli telephelye A gyermekotthon az utógondozottak ellátására külső férőhelyet is biztosít, melynek működését, használati rendjét házirend szabályozza. 3. Az ünnepélyek, megemlékezések rendje, a hagyományok ápolásával kapcsolatos feladatok 3.1. Az intézmény feladata, hogy a tanulókkal ismertesse a Magyar Köztársaság nemzeti és állami ünnepeit, a hozzá kapcsolódó eseményekkel együtt. 3.2. Az iskola hagyományainak ápolása, ezek fejlesztése és bővítése, valamint az iskola jó hírnevének megőrzése, öregbítése az intézmény minden tanulójának, munkavállalójának joga és kötelessége. A hagyományok ápolásával kapcsolatos feladatokat, az ünnepélyekre, megemlékezésekre, rendezvényekre vonatkozó időpontokat, valamint a szervezési felelősöket az egyes intézményegységek nevelőtestületi éves munkatervükben határozzák meg, melyet a szabadidő szervező koordinál. 3.3. A hagyományos ünnepi és kulturális rendezvények színterei: intézményi iskolai, kollégiumi, gyermekotthoni osztály, kollégiumi, gyermekotthoni csoport 3.4. A hagyományos ünnepi és kulturális rendezvények a tanév rendjének megfelelően történnek. A nemzeti, állami ünnep előtti utolsó munkanapon az iskolák iskolai ünnepséget szerveznek, melynek műsorszámait a pedagógusok közreműködésével a tanulók adják. Az intézmény hagyományos, ünnepi, kulturális, szórakoztató rendezvénye -
Október 6. (mindhárom iskolában - osztálykeretben)
-
Október 23. (közös intézményi megemlékezés)
-
Nyílt nap (Beszédjavító Általános Iskolában, Speciális Szakiskolában felvételre jelentkezőknek))
-
Mikulás (minden intézményegységben)
-
Karácsony (minden intézményegységben)
-
Szalagavató (Speciális Szakiskola)
-
Farsangi jelmezbál, műsor (minden intézményegységben)
-
KI MIT TUD (Általános Iskolában, Beszédjavító Általános Iskolában, Speciális Szakiskolában)
29
-
Húsvét (Beszédjavító Általános Iskola, gyermekotthonok)
-
Divatbemutató (Speciális Szakiskola)
-
Kirándulási program: - Madarak, fák napja - Kihívás Sportnap - Tanulmányi kirándulás
-
DÖK nap
-
Anyák Napja
-
Gyermeknap
-
Pedagógusnap - az intézmény szervezi
-
Közös intézményi ballagás (mindhárom iskola közös ünnepélye)
-
Tanévzáró ünnepély szervezése, utolsó tanítási napon
Az iskolák nyitottságuk, széleskörű kapcsolataik révén számos egyéb, kisebb-nagyobb jelentőségű rendezvénynek adnak otthont. Ezek különböző időpontban visszatérők, a nevelési-oktatási munkát nem zavarhatják.
30
3.5. A hagyományápolás külsőségei -
A nemzeti, állami ünnepre vagy más hagyományos ünnepségre az aktualitásnak megfelelően kell dekorálni az osztálytermeket, az iskolai, gyermekotthoni, kollégiumi faliújságokat, hirdetőtáblákat (felelősök: osztályfőnökök, kollégiumi nevelőtanárok, gyermekotthoni nevelők, szabadidő szervező, intézményegység vezető helyettesek, intézményegység vezetők)
-
Az iskolai ünnepség helyszínének alkalomhoz méltó dekorációjáról az ünnepség szervezői gondoskodnak.
-
Az ünnepi rendezvényeken a tanulók ünnepi öltözékben jelennek meg. Nemzeti, állami ünnepeken, ballagási, tanévzáró ünnepélyen ünnepi öltözék: fehér blúz-ing, sötét alj-nadrág.
3.6. Az intézményi hagyományok mellett minden gyermek az iskolák, kollégium, gyermekotthonok házirendjének megfelelően gyakorolhatja, élheti egyéni hagyományait. 4. A tanórán kívüli foglalkozások szervezeti formái és rendje 4.1. Az iskolák és kollégium, gyermekotthonok a Pedagógiai Programban és a Házirendben meghatározottak szerint tanórán kívüli foglalkozásokat szerveznek. 4.2. A törvényi szabályozás szerint intézményünk biztosítja a szabad vallásgyakorlás lehetőségét, szülői, tanuló kérésre a tanulók hitoktatásban való részvételét. 5. Az intézményi szabadidő-szervezés Az intézményi szabadidő szervező tevékenységét közvetlenül az igazgató irányítja. A szabadidő kultúrált, hasznos eltöltését az intézményi szabadidő szervező által szervezett programok, rendezvények teszik tartalmasabbá. Munkája során együttműködik a gyermek- és ifjúságvédelmi felelősökkel, segíti az iskolákban folyó pályaválasztási tevékenységet, segítséget nyújt a munkába állással kapcsolatos programok szervezéséhez. Tájékoztatást nyújt a tanulók részére szervezett szabadidős programokról. További feladatait részletesen a munkaköri leírása tartalmazza. 6. Az intézményi könyvtár működési rendje 6.1. Az intézményi könyvtár közvetlen intézményi igazgatói irányítás alá tartozik. 7.2. Az intézményi könyvtárat az intézmény tanulói, nevelői, dolgozói használhatják. A beiratkozás és a szolgáltatások igénybevétele díjtalan. 6.3. Az intézményi könyvtár a Pedagógiai Programnak megfelelően folyamatosan, tervszerűen, arányosan fejleszti állományát. Az állományalakítás során figyelembe veszi az igazgató, a nevelőtestület, a diákképviseletek javaslatait és az intézményi könyvtár környezetének állományi adottságait. Elsődleges feladata, hogy gyűjteményeivel, szolgáltatásaival segítse az oktató-nevelő munkát. 6.4. A könyvtár felnőtt és gyermek részlege egyaránt az I. épület 2. emeletén található. A könyvek szabadpolcos rendszerben helyezkednek el.
31
Az intézményi könyvtár szolgáltatásai, a könyvtárhasználat szabályai az 5.sz. mellékletben találhatók. 7. Regionális gyógyterápiás uszoda Az intézményi uszoda közvetlen gazdasági vezetői irányítás alá tartozik. Szolgáltatásait, működési, használati rendje tartalmazza. 8. A mindennapos testedzés formái, rendje 8.1. Az iskolákban minden tanuló részére a Pedagógiai Program alapján a kötelező testnevelési órák, a sportórák, sportszakkörök biztosítják a testmozgás, testedzés lehetőségét. 8.2. A mindennapos testedzés megvalósulásának további formái: - nevelői felügyelet mellett az intézmény sportpályáinak használata minden nap - tornatermek használata: nevelői felügyelettel, ügyeletes pedagógiai vezető engedélyével - a kollégiumi, gyermekotthoni kondicionáló terem igénybevétele nevelői felügyelettel - a tanulók érdeklődése, igénye szerint kirándulások, kerékpározási lehetőség, házibajnokságok megszervezése, táborozások lebonyolítása - az intézményi uszoda igénybevétele legalább hetente A fenti alkalmak biztosítják a legalább napi 45 perc testmozgás, sportolás lehetőségét. 8.3. A mindennapos testedzés megvalósítása a testnevelő tanárok, nevelőtanárok, nevelők szervezésében koordináló munkájukkal valósul meg. 9. Rendszeres egészségügyi felügyelet és ellátás rendje Intézményünkben az egészségügyi szolgáltatás a tanulók mindennapi ellátásának része. 9.1. A tanulók egészségügyi nyilvántartásához minden tanév elején a három iskola komplett tanulói névsort bocsát a kórház rendelkezésére. Ennek alapján vezeti a kórház minden tanuló egészségügyi törzslapját. A tanulók betegbiztosítási kártyáját a kollégium, gyermekotthonok kezelik, aktuális esetben a kórházi főorvosnak átadják. 9.2. Mindennapi egészségügyi szolgáltatás rendjét a házirend tartalmazza. 9.3. Tanulói balesetnél vagy egyéb sürgős esetben, szombathelyi kórház fekvőbeteg ellátás esetén a szülők értesítése a gyermekotthonokon, kollégiumokon keresztül biztosított. -
esetleges járvány esetén az intézményi főorvos ad egészségügyi utasításokat az intézményi főorvos rendszeresen egészségügyi felvilágosításokat tart az iskolákban, gyermekotthonokban, kollégiumban (fogászati, serdülőkori stb.) az intézményi főorvos rendszeres ellenőrzéseket folytat az iskolákban, kollégiumban, gyermekotthonokban és a konyhán részt vesz, irányítja az étlap összeállítását, folyamatosan ellenőrzi az ételek menynyiségét, minőségét
32
10. Gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok 10.1. A gyermek- és ifjúságvédelemi feladatokat mindhárom iskolában ezzel a feladattal megbízott pedagógus látja el, ill. koordinálja. A feladatok megvalósítása érdekében szükség szerinti gyakorisággal kapcsolatot tartanak a helyi gyermekjóléti szolgálattal. A gyermek- és ifjúságvédelmi rendszer hatékony intézményi működéséhez segítséget nyújt az intézményi főorvos és a gyógypedagógiai tanácsadó ill. a szabadidő szervező. 10.2. A feladatok ellátása kiterjed: -
a tankötelezettség teljesítésének felmérésére a veszélyeztetett tanulók családi környezetének gondozására a család anyagi veszélyeztetésének felmérésére szenvedélybetegségek megelőzésére továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadásra
A gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat ellátók kialakítják a tanulókkal való személyes kapcsolattartást, biztosítják a bizalmas légkör lehetőségét. 10.3. Év elején az iskolákban, kollégiumban, gyermekotthonokban kifüggesztésre kerül szülők és tanulók tájékoztatására: -
a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat ellátó neve, fogadóórája a gyermekjóléti szolgálat a nevelési tanácsadó } címe, telefonszáma a drogambulancia
11. Intézményi számítógépes rendszer működtetése Az intézményi számítógépes rendszer folyamatos, a mindenkori jogszabályok és belső szabályzatok által előírt rendeltetésszerű működésének biztosítását és zavartalan üzemeltetését rendszergazda látja el. Munkafeladatait munkaköri leírása tartalmazza. 12. Intézményi védő, óvó előírások 12.1. Az intézmény munkavédelmi, tűzvédelmi szabályzata a hatályos rendeletek alapján részletesen tárgyalja a dolgozókat, tanulókat védő, óvó előírásokat. Az intézmény feladata, hogy megszervezze a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésével kapcsolatos teendőket. A balesetek megelőzésének feladatai kiterjednek az iskolai, kollégiumi, gyermekotthoni tartózkodás időtartamára és az iskolán, gyermekotthonon, kollégiumon kívül szervezett rendezvényekre. 12.2. A tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésének feladatai: -
A házirendben megfogalmazott védő, óvó előírásokat ismertetni kell minden tanév elején a tanulókkal
-
Mindhárom iskola és kollégium valamint a gyermekotthonok megfogalmazták a tanulókkal, gyermekekkel, a velük való foglalkozásokkal együtt járó veszélyforráso-
33
kat, a testi épségük védelmére vonatkozó rendelkezéseket, a tilos és elvárható magatartási formákat -
Ezen előírásokat minden tanév elején, szükség esetén tanév közben is ismertetni kell. Az ismertetésnek a tanulók életkorához, fejlettségéhez alkalmazkodni kell. Az ismertetés tartalmát, időpontját, tényét a tanulókkal alá kell íratni.
-
A Speciális Szakiskola szakképzésében folyó gyakorlati képzés munkavédelmi szabályairól a tanulóknak a munkavédelmi előadó a szakoktatóval tart év elején oktatást, amelyet írásban rögzíteni kell.
-
A pedagógusok kötelezettsége, hogy a különböző veszélyforrásokat rejtő tantermek (fizikai, kémiai szaktanterem), a számítógép termek, technika tantermek, tornatermek használatára, veszélyforrásaira folyamatosan, aktuálisan oktassák a tanulókat. Ezeket a termeket zárva kell tartani. Tanulók csak felnőtt jelenlétében tartózkodhatnak a termekben. A meghibásodott berendezési, felszerelési tárgyakat azonnal javításra kell jelenteni, használatból kiiktatni. A munkavédelmi előadó kötelezettsége ezeken a helyeken rendszeres ellenőrzést tartani.
-
Az iskolán, kollégiumon, gyermekotthonon kívül szervezett rendezvényeknél, tanulmányi kirándulásoknál, táborozásoknál a kísérő pedagógusok, nevelőtanárok, nevelők, gyermekfelügyelők felelősek a védő, óvó intézkedések betartásáért. A program indítása előtt célszerű a tanulókkal ismertetni a veszélyforrásokat, az egészségük, testi épségük védelmére vonatkozó rendelkezéseket, a tilos és elvárható magatartási formákat.
12.3. Abban az esetben, ha az iskolában, kollégiumban, gyermekotthonban tanulói baleset bekövetkezik, a szükséges egészségügyi ellátás után az a felnőtt (de., du., pedagógus, gyermekfelügyelő), aki észlelte a balesetet, jelenti a baleset tényét, körülményeit az illetékes vezetőnek, aki jelentési kötelezettséggel tartozik a munkavédelmi előadó felé. A munkavédelmi előadó a jogszabályban előírt nyilvántartást vagy jegyzőkönyvet vesz fel és az előírtak szerint az illetékes helyekre továbbítja. 13. Rendkívüli esemény, bombariadó esetén teendők A rendkívüli eseményt, bombariadó-jelzést vevő személy haladéktalanul értesíti az igazgatót, távollétében az őt helyettesítő felelős vezetőt. Az igazgató azonnal értesíti az érintett intézményegységet, szervezeti egységet, ahol a vezető irányításával megkezdődik a kidolgozott rend szerint az épület elhagyása. Az igazgató közli a veszélyhelyzet idejére szolgáló tartózkodási helyet is. Egyidejűleg az igazgató értesíti a Rendőrséget, Tűzoltóságot a rendkívüli esemény, bombariadó bejelentéséről. Minden tanév első hetében az intézményi munkavédelmi-, tűzvédelmi előadó irányításával épület kiürítési próbát tart valamennyi intézményegység, szervezeti egység, hangsúlyozottan az iskolák, kollégiumok és gyermekotthonok. Célja: - a menekülési útvonal megismerése - a kiürítés sorrendjének megismerése - a vészhelyzetben a fegyelmezett kivonulás gyakorlása - az állagmegóvás érdekében tett intézkedések megtételének gyakorlása - a veszély elmúltáig szóló tartózkodási hely megismerése
34
Az épület kiürítése után a vezető köteles meggyőződni az épület teljes kiürítéséről. A veszély elmúltáig a gyermekeket, felnőtteket biztos, nyugodt helyen kell tartani. 14. Az intézménybe való felvétel, kollégiumi, gyermekotthoni elhelyezés 14.1. Az Általános Iskolába a tanulók felvétele az érvényben levő jogszabályok alapján, igazgatói döntéssel történik. Nem vehető fel a gyermek/tanuló: -
ha nappali szobatisztasága nem alakult ki ha egészségügyi ellátása olyan speciális feladatot jelent, amely az intézményben nem oldható meg ha közösségben nem nevelhető ha előéletében olyan tények szerepelnek, amelynek alapján fejlesztését nem ez az intézmény hivatott szolgálni
Az iskola megyei igényeket elégít ki, indokolt esetben más megyei gyermek/tanuló is felvehető. Felvétel előtt biztosítani kell a gyermek/tanuló iratanyagának megismerését tájékozódás céljából. 14.2. A Beszédjavító Általános Iskolába felvehető az a beszédfogyatékos gyermek, aki a a Vas Megyei Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői Bizottság határozata szerint, és a szülők kérelme alapján, aki a 6. életévét betöltötte. -
Az iskola megyei igények kielégítésére szolgál, de indokolt esetben fenntartói engedéllyel más megyei tanuló is felvehető.
-
Az iskolába való felvételről a javaslatok és egyéb vizsgálatok birtokában az igazgató a Beszédjavító Általános Iskola vezetőjével egyetértésben dönt, az alábbi szempontokat figyelembe véve: -
az iskolakezdést akadályozó beszédfogyatékosság, az iskolai tanulmányok folytatását akadályozó súlyos beszédfogyatékosság az előbbiek és az a tény, hogy a beszédjavítás a gyermek lakóhelyén vagy annak közelében nem megoldható az előbbiek és az a tény, hogy a súlyos beszédfogyatékos/családja már az előző tanévben is kérte felvételét
-
Az év közben megüresedett férőhelyekre azonnal fel kell venni a jelentkezőket
-
A beiskolázás folyamatossága érdekében az iskola egész évben fogadja a beérkező jelentkezéseket. Az iskola nyitottsággal fogadja a gyermekeket és szüleiket. Előzetes időpont egyeztetés alapján személyesen is ismerkedhetnek az oktatóterápiás tevékenység sajátosságaival és a kollégiumi elhelyezéssel. Szervezi és előkészíti a soron következő tanév üres férőhelyeire szóló igényeket. A jelentkezéseket a felvételi forgalmi naplóba hivatalosan bejegyzi. Jelentkezési határidő: minden év május 31.
-
A felvételekről és az elutasításokról szóló értesítést minden év június 30-ig eljuttatja a szülőknek, illetve a lakóhely szerinti önkormányzat jegyzőjének. Az iskola az újonnan felvett beszédfogyatékos gyermek szüleit – a tanév rendjével kapcsolatos
35
és szükséges általános jellegű tudnivalókról – körlevél formájában tájékoztatja (a felvételi értesítéssel együtt). -
Az iskola különböző évfolyamairól az a beszédfogyatékos tanuló távozik a többségi általános iskolába, akinek a beszéd- és nyelvi akadályozottsága az őt fejlesztő szakemberek összegező véleménye alapján megszűnt illetve tanulmányainak folytatása már akadálymentes.
-
Az iskolába értelmi fogyatékos gyermek nem vehető fel.
14.3. A Speciális Szakiskolába a tanulók felvétele az érvényes jogszabályok, valamint az intézmény igazgatója által megállapított felvételi rend alapján történik. Felvehető a tanuló: -
ha az általános iskola 8. osztályát sikeresen befejezte ha a választott szakmához szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálaton megfelelt ha a törvény által előírt 16. évét a képzés indulásának évében betöltötte/betölti felzárkóztató nevelés-oktatás területére a 8. osztályt be nem fejezett tanulók
Felvételi korhatár: érvényes jogszabályi feltételeknek megfelelően. Az iskola elsősorban megyei igényeket elégít ki, de más megyei tanuló is felvehető (a fenntartó engedélyével). 14.4. A kollégiumba fel kell venni azokat a tanulókat, akik: -
az intézménybe felvételt nyertek nem az intézmény székhelyén vagy közvetlen környékén laknak a naponkénti bejárást az intézmény székhelyén kívülről megoldani nem tudják szüleik kérték a kollégiumi felvételt.
Indokolt esetben (családi, eü., szociális indokok) átmenetileg helyben lakó gyermek/tanuló is felvehető a kollégiumokba. 14.5. A gyermekotthonok befogadják: (a Gy.V.1997.XXXI.törv. alapján) -
a gyámhivatal által nevelésbe vett gyermeket, ha a határozatban a gyermek gondozási helyeként a gyermekotthont jelölték meg
-
azt a fiatal felnőttet, akinek befogadását előzetesen nyilatkozatban vállalta, családés utógondozói ellátását a gyámhivatal elrendelte, és az ellátás biztosítójaként a gyermekotthont, illetve külső férőhelyet jelölték meg.
15. A diák/gyermekönkormányzati szerv és az intézményvezetés közötti kapcsolattartás formái, rendje, a diák/gyermekönkormányzat működéséhez szükséges feltételek biztosítása 15.1. Az intézményben gyermek- és diákönkormányzati szervek működnek a kollégiumban és gyermekotthonokban.
36
A diák/gyermekönkormányzatok demokratikusan választott, alulról építkező szervezetek, amelyeknek élén választott diákvezetőség áll. Munkájukat felnőttek segítik. Mindhárom diák/gyermekönkormányzatnak van egy a tanulók által felkért - igazgatói megbízás alapján dolgozó - segítő tanára. A segítő tanár folyamatos kapcsolatot tart az illetékes intézményegység vezetőkkel, intézményegység vezető helyettesekkel. A segítő tanárok rendszeres kapcsolatot tartanak egymással, az intézmény igazgatójával, részt vesznek az iskolaszék munkájában, a tervezett intézkedések, döntések, vélemények, javaslatok megismerése, egyeztetése céljából. 15.2. A jogszabályban meghatározott kérdésekben a diák/gyermekönkormányzatok egyetértési jogot gyakorolnak. 15.3. A diák/gyermekönkormányzatok felépítését, működési alapelveit, feladatait, jogkörét Működési Szervezeti Szabályaik részletesen tartalmazzák. 15.4. Az intézmény biztosítja a diák/gyermekönkormányzatok működési feltételeit (terem biztosítása, szükséges papíranyag, levelezési költségek, szervezett programok költségeihez hozzájárulás).
37
TARTALOMJEGYZÉK I.
Általános rendelkezések 1. Bevezető rendelkezések 2. Az intézmény általános jellemzői
II.
Az intézmény vezetése, hatáskörök átruházása, ellenőrzés, külső kapcsolatok 1. A vezetők és az intézményegységek közötti kapcsolattartás rendje, formája, a vezetők közötti feladatmegosztás, illetve az intézményegységek és a pedagógiai szakmai és egyéb szolgáltatást végező, ellátást biztosító szervezeti egységek közötti kapcsolattartás rendje 2. A helyettesítés rendje 3. A vezetés és a szülői szervezet közötti kapcsolattartás rendje 4. A pedagógiai munka belső ellenőrzésének rendje 5. A nevelőtestület hatáskörébe tartozó ügyek átruházása, az átruházott feladatokról való beszámolás rendje 6. A külső kapcsolatok rendje, formája és módja
III.
10. oldal 18. oldal 19. oldal 19. oldal 20. oldal 21. oldal
Működési szabályok 1. A működés rendje, nyitva tartás, belépés, benntartózkodás rendje azok részére, akik nem állnak jogviszonyban az intézménnyel, vezetők benntartózkodása 2. A létesítmények és helyiségek használati rendje 3. Az ünnepélyek, megemlékezések rendje, a hagyományok ápolásával kapcsolatos feladatok 4. A tanórán kívüli foglalkozások szervezeti formái és rendje 5. Szabadidő szervezés 6. Könyvtár 7. Regionális Gyógyterápiás Uszoda 8. A mindennapos testedzés formái, rendje 9. Rendszeres egészségügyi felügyelet és ellátás rendje 10. Gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok 11. Intézményi számítógépes rendszer működtetése 12. Intézményi védő, óvó előírások 13. Rendkívüli esemény, bombariadó esetén teendők 14. Az intézménybe való felvétel, gyermekotthoni, kollégiumi elhelyezés, felvétel elvei 15. A gyermekönkormányzati szerv és az intézményvezetés közötti kapcsolattartás formái, rendje a gyermekönkormányzat működéséhez szükséges feltételek biztosítása
IV.
2. oldal 3. oldal
Záradék
22. oldal 27. oldal 28. oldal 30. oldal 30. oldal 30. oldal 31. oldal 31. oldal 31. oldal 32. oldal 32. oldal 32. oldal 33. oldal 34. oldal 35. oldal
Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Igazgatás
Általános Iskola
Beszédjavító Általános Iskola
Speciális Szakiskola
Leány Gyermekotthon
Fiú Gyermekotthon
Gazdasági vezetés
Kollégium
IV. RÉSZ
ZÁRADÉK
Ezt a Szervezeti és Működési Szabályzatot a kőszegi Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény nevelőtestülete - a 2005. április 20-i ülésén megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. Ezt a tényt aláírásunkkal igazoljuk.
Mágócsy Jánosné hitelesítő
Benczik Marianna hitelesítő
Lukács Zoltánné hitelesítő
40
NYILATKOZATOK
1./ A Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény Iskolaszékének képviseletében és felhatalmazása alapján aláírásommal tanúsítom, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltakkal egyetértünk. Kőszeg, 2005. április 15. …………………………… Iskolaszék 2./ Az Általános Iskola, Gyermekotthon és Kollégium, a Beszédjavító Általános Iskola és Kollégium, a Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium diákönkormányzatainak képviseletében és felhatalmazása alapján aláírásunkkal tanúsítjuk, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzat elkészítéséhez az előírt egyetértési jogunkat gyakoroltuk. Kőszeg, 2005. április 15. ………………………………….. Általános Iskola, Gyermekotthon és Kollégium diákönkormányzata
…………………………………… Beszédjavító Általános Iskola és Kollégium diákönkormányzata
………………………………… Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium diákönkormányzata
3./ A Közalkalmazotti Tanács képviseletében és felhatalmazása alapján aláírásommal tanúsítom, hogy a Szervezeti és Működési Szabályzat elkészítése során a véleményezési jogunkat gyakoroltuk. Kőszeg, 2005. április 15.
…………………………………. Közalkalmazotti Tanács
Kőszeg, 2005. április 15. …………………………………. Rába István igazgató
41
AZ SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATÁNAK RENDJE
Jelen szervezeti és működési szabályzatot (SZMSZ) csak a nevelőtestület módosíthatja a jelzett közösségek egyetértésével és a fenntartó jóváhagyásával. Az intézmény eredményes és hatékony működtetéséhez szükséges további rendelkezéseket – amelyeket a mellékletek tárgyalnak – önálló szabályzatok tartalmazzák. E szabályzatok, mint igazgatói utasítások jelen SZMSZ változtatása nélkül is módosíthatók, amennyiben jogszabályi előírások, belső intézményi megfontolások vagy az intézmény felelős vezetőjének megítélése ezt szükségessé teszi.
Kőszeg, 2005. április 15. Rába István igazgató
42
A nevelő-oktató munka belső ellenőrzésének szempontjai
Általános Iskola Iskola -
a tanítás eredményessége, szükséges mértékű önállóság biztosítása szakszerűség, módszerek, szemléltetés, differenciálás, nevelési lehetőségek kihasználása tervező-szervező munka adminisztráció az iskola (tanterem) rendje, tisztasága, dekoráltsága a tanórán kívüli foglalkozások eredményessége
Beszédjavító Általános Iskola Iskola -
a beszédfogyatékos tanulók személyiségének, sérüléseinek és tanulási képességeinek ismerete a pedagógus személyisége, módszertani kultúrája, empátiás készsége és nevelői attitűdje a tantervi kereteken belül választott tananyagok és alkalmazott módszerek célszerűsége a beszédfogyatékos tanulók szintjén (alsó-felső tagozat) felkészülés a tanórára és a tanítás eredményessége tanítási órákon felhasznált differenciált képesség- és készségfejlesztő munka (korrekció) tanítási-tanulási munkaformák és a tanulók aktivitás, önálló tanulói tevékenység szemléltetés, segédanyagok, segédletek és médiák szerepe, önállósági tényező a pedagógus rendszeres és folyamatos ellenőrző, értékelő tevékenysége a tanulókról a beszédjavítás egyes módszereinek és eredményeinek beépítése a nevelésioktatási folyamatba a tanórán kívüli foglalkozások levezetése, eredményei az adminisztráció pontossága és az osztályterem rendje
Terápia -
a beszédfogyatékos gyermek részletes diagnózisának és prognózisának ismerete a beszédhiba-típusok terápiás tervében megválasztott logopédiai módszerek, eljárások és egyéb korrekciós lehetőségek célszerű alkalmazása a beszédjavítás alapelveinek érvényesítése a csoportos és egyéni foglalkozásokon egyéniesítés, a beszédfogyatékos gyermek egyéni fejlődési sajátosságai figyelembevételével
43
-
logopédiai eszközök, segédanyagok, segédletek használata és az önállóság szerepe a beszédjavítás eredményeinek időszakos értékelései a minősítésekkel együtt a szűkebb és a tágabb környezet tájékoztatása és bekapcsolása a terápia menetébe (iskola-kollégium-család) tanácsadás és utógondozás lehetőségei a logopédiai adminisztráció és a kezelő helyiség rendje
Speciális Szakiskola Iskola -
a tanítás eredményessége, szükséges mértékű önállóság biztosítása szakszerűség, módszerek, szemléltetés, differenciálás, nevelési lehetőségek kihasználása tervező-szervező munka adminisztráció az iskola (tanterem) rendje, tisztasága, dekoráltsága szakmai gyakorlat minőségének ellenőrzése a tanórán kívüli foglalkozások megtartása, eredményessége
Kollégium -
a beszédfogyatékos személyiségének, beszédhibájának/zavarának és egyéb problémáinak részletes ismerete a gyermekek személyiségének harmonikus fejlesztése az egyéniesített feladatok és a másodlagos tünetek figyelembevételével kisközösségek (csoportok) és a kollégium családias légkörének kialakítása és fenntartása a gyermekek szabadidejének hasznos, kultúrált és barátságos hangulatú eltöltése szervezett és kötetlen formában a különböző jelleggel és hellyel szervezett szabadidős foglalkozások feltételei és formái a tanulási idő helyes és rendszeres felhasználása, amelyben az egyéni differenciálás alapelve érvényesül a beszédfogyatékos gyermek pillanatnyi állapotának és fejlődésének figyelembevételével a hazautazással és a látogatással kapcsolatos tennivalók napirend, hetirend, ügyeleti tennivalók az étkezés kultúráltsága, rendje és minősége játékféleségekkel és egyéb felszerelésekkel való ellátottság az adminisztráció és a csoportszobák rendje az éjszakai szolgálat ellenőrzése a munkafegyelem betartása
Gyermekotthonok -
a tanulók személyiségének ismerete, harmonikus fejlesztése a tanulási idő helyes felhasználása, eredményesség, differenciálás, önálló tanulásra törekvés a tanulók szabadidejének hasznos, kultúrált eltöltése, szabadidős foglalkozások
44
-
a gyermekotthon rendje, tisztasága, dekoráltsága, a családias légkör kialakítása, fenntartása napirend, ügyeleti teendők betartása étkezések (kultúrált étkezés, terítés, ételadagok stb.) munkafegyelem (pontos munkakezdés, munkaidő kihasználása) éjszakai szolgálat ellenőrzése tanszer-, egyéb felszerelésekkel való ellátottság adminisztráció együttműködés, kapcsolattartás a családdal, gyermekjóléti szolgálattal, területi gyermekvédelmi szolgálattal, gyámhivatallal és az iskolával
45
Kiemelkedő munkavégzésért járó kereset kiegészítés odaítélésének szempontjai, kritériumai Szakmai felkészültség -
az intézményi minőségbiztosítás kialakításában, működtetésében aktívan részt vesz
-
szaktanári tevékenységét kiemelkedő színvonalon látja el
-
bemutató órákat ill. pedagógiai vagy szaktárgyi kérdésekről szóló előadásokat tart
-
szakmai munkaközösséget vezet, vagy aktívan részt vesz a munkaközösségi munkában
-
részt vesz továbbképzéseken, a szakmai munka megújításában (pl. továbbképzéseket tart – helyi, regionális -, előadásokra jelentkezik, pályázatokon vesz részt)
-
jelentős eredményeket ér el a tehetségfejlesztés, tehetséggondozás területén (pl. akinek tanítványai jól szerepelnek a különféle megyei, országos tanulmányi és sportversenyeken, valamint kulturális rendezvényeken)
-
a hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozva jó eredményeket ér el a felzárkóztatás területén, figyelmet fordít – kötelező óraszámán felül – a korrepetálásra, rehabilitációra
-
vállalja főiskolai hallgatók gyakorlatának vezetését
Nevelési tevékenység -
részt vállal a tanulók évközi szabadidős, kulturális és sport munkájából (pl. műsorkészítés, kirándulás szervezése
-
fontos feladatnak tekinti a családlátogatást, a szülői házzal való kapcsolattartást, valamint a szülők bevonását az iskolai rendezvényekbe
-
segíti a tanulók pályaválasztási elképzeléseinek megvalósítását
Közéletiség, közszereplés -
kiemelt feladatnak tekinti az intézmény, az iskola és kollégium, a gyermekotthon hírnevének öregbítését
-
fontos teendőnek tekinti az iskola, az intézmény képviseletét a városi, megyei, országos eseményeken
46
Egyéb
• • • • •
fontos feladatnak tekinti a pályázatírást, a publikálást szerepet vállal a gyerekek táboroztatásában segíti a pályakezdő kollégák beilleszkedését, szakmai tevékenységük kibontakoztatását
Az odaítélés kritériumai •
a kiemelkedő munkavégzésért járó kereset kiegészítésben részesülők köre kiterjed az intézmény valamennyi közalkalmazottjára
•
kereset kiegészítésben nem részesülhetnek: a GYES-en, GYED-en, fizetés nélküli szabadságon lévők, azok, akiknek intézményi munkaviszonya jelen tanévben létesült, akiknek hatályos fegyelmi büntetése van
•
a juttatás kifizetési alkalmainak számáról, a juttatás összegéről a véleményezésre jogosultak meghallgatása után a nevelőtestület dönt évenként
•
a technikai közalkalmazottak esetében az odaítélés szempontja a huzamos időn keresztül végzett egyenletes, magas színvonalú munkavégzés, a példamutató munkafegyelem
47
„CÍM” adományozásának szempontjai
1. Rendelkezzen hosszú idejű (minimum 5 év) munkaviszonnyal 2. Munkaköri kötelességét tartósan, egyenletesen magas színvonalon lássa el 3. Munkafegyelme, munkavégzése példamutató legyen közvetlen munkatársai, az intézmény dolgozói, tanulói előtt 4. Tekintse feladatának közvetlen munkahelye, az intézmény hírnevének öregbítését 5. Folyamatosan törekedjen szakmai tudásának megújítására, legyen fogékony az új iránt 6. Aktívan vállaljon részt rendkívüli feladatok megoldásában akár szorosan vett munkaköri kötelezettségein túl is 7. Segítse új munkatársai emberi, szakmai beilleszkedését 8. Keresse, használja ki azokat a külső lehetőségeket, amelyekből intézményünk bármely téren profitálhat
48
AZ INTÉZMÉNYI KÖNYVTÁR SZOLGÁLTATÁSAI, A KÖNYVTÁRHASZNÁLAT SZABÁLYAI 1. A könyvtár szolgáltatásai: • • • • • • • • • •
A könyvtár állományának egyéni és csoportos helyben-használata Könyvtárban tartott tanítási órák, csoportos foglalkozások Tájékoztatás nyújtása a dokumentumokról és a szolgáltatásokról Könyvtári rendezvények szervezése és lebonyolítása Könyvtári dokumentumok kölcsönzése, beleértve a tartós tankönyvek, segédkönyvek kölcsönzését is Előjegyzés Tanórán kívüli foglalkozások tartása Dokumentumok másolása Tájékoztatás más könyvtárak és pedagógiai szakmai szolgáltatást végző intézmények könyvtárainak dokumentumairól és szolgáltatásairól Más könyvtár dokumentumainak és információinak közvetítése (könyvtárközi kölcsönzés)
2. Az intézményi könyvtárat az iskola tanulói, nevelői, adminisztratív és technikai dolgozói használhatják. A beiratkozás és a szolgáltatások igénybevétele díjtalan. 3. A könyvtár nyitvatartási rendje: Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek:
10.30-15.00 11.00-15.00 10.30-15.00 11.00-15.00 10.00-12.00
4. Az intézményi könyvtárban lehetőség van az állomány egyéni és csoportos használatára, könyvtárhasználatra épülő tanórák és egyéb csoportos foglalkozások megtartására. A könyvtárban tartandó órákra és csoportos foglalkozásokra előre meghatározott ütemterv szerint kerül sor, amelyet a könyvtáros állít össze. 5. A könyvtár a könyvet, a könyvtárhasználatot, az olvasást népszerűsítő rendezvényeket (író-olvasó találkozó, rendhagyó órák stb.) szervez. 6. Az intézményi könyvtár dokumentumai közül csak helyben használhatók: • • • •
olvasótermi, kézikönyvtári könyvek folyóiratok muzeális dokumentumok audiovizuális és egyéb információhordozók
A csak helyben használható dokumentumokat a nevelő egy-egy tanítási órára kikölcsönözhetik. 7. Az intézményi könyvtár tájékoztató szolgálata keretében eligazítást ad a használatához szükséges ismeretekről. Segíti a nevelőket és a tanulókat az iskolai munkához
49
szükséges irodalom (információk) kutatásában. Kérésre összegyűjti meghatározott téma irodalmát, illetve esetenként ajánló jelleggel is készít irodalomjegyzéket. 8. Kölcsönzés A könyvtárból könyvet vagy egyéb dokumentumot csak a könyvtáros tudtával szabad kivinni. Az olvasói és kölcsönzési nyilvántartások: A beiratkozott olvasókról a beiratkozás sorrendjében (tanévenként) beiratkozási naplót kell vezetni. Beiratkozáskor minden olvasónak olvasójegyet és tasakot (kölcsönzési nyilvántartáshoz) kell kiállítani. A felnőtt olvasók személyi adatait a tasakon kell feltüntetni: -
név beosztás (feltüntetve, hogy az intézmény mely szervezeti egységében dolgozik)
A tanulóknál személyi lapot is kell vezetni, amelyen az alábbi adatok szerepelnek: -
név születési év osztályfok könyvtári tagság ideje minden tanév eleji beiratkozáskor a tanév feltüntetése tanuló aláírása (amellyel tudomásul veszi a könyvtárhasználat szabályait)
A kölcsönzés könyvkártyával történik, melyen a kölcsönzés dátumát, az olvasó számát és aláírását kell feltüntetni. A könyvkártyákat tartalmazó tasakok sorszám szerint rendezendők. Az intézményi könyvtár napi látogatottságáról, forgalmáról munkanaplót vezet. A saját gyűjtemény kereteit meghaladó igényeket a könyvtáros könyvtárközi kölcsönzés útján elégíti ki. 9. Az intézményi könyvtár olvasóinak jogai és kötelezettségei 9.1. Az olvasó jogai: • • •
térítés nélkül igénybe veheti a könyvtár összes szolgáltatását kezdeményezheti a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását kölcsönzési határidő lejártával hosszabbítást kérhet (ha nem előjegyzett dokumentumról van szó)
9.2. Az olvasó kötelezettségei: • • • •
minden tanéven újra be kell iratkoznia adatainak változását be kell jelentenie a könyvtár szolgáltatásainak igénybevételekor köteles vigyázni az általa kölcsönzött illetve használt dokumentum épségére a dokumentum megrongálása során (aláhúzogatás, belefirkálás, lapos kitépése) a dokumentum árát meg kell térítenie vagy helyette ugyanazt a dokumentumot
50
• • •
felajánlania, amely más kiadású lehet, de minden egyéb adatának egyeznie kell az eredetivel (3/1975. KM-PM.sz. együttes rendelet 20. és 21. §-a) ugyanez vonatkozik az elvesztett dokumentumra is a kihelyezett letétek felelőseinek be kell jelenteniük, ha más kerül a helyükre, akinek viszont felelnie kell a rábízott letéti állományra (új letétek kihelyezését nem tervezzük, a fentiek a régebben kihelyezett állományra vonatkoznak) a kölcsönzési határidő betartása minden olvasó számára kötelező (a könyvtáros a kölcsönzési határidő lejártára figyelmezteti olvasóit)
10. Másolatszolgáltatás Az intézményi könyvtár a gyűjteményében megtalálható dokumentumokról az oktatónevelő munkában való felhasználásra másolatokat is készít.
51
Az intézményi számítógépek használatának szabályzata
Betartása kötelező az intézmény számítógépes rendszerének használata esetén valamennyi tanuló és dolgozó számára! A számítógép hálózat használói a hálózat Hardver és Szoftver eszközeiért anyagi felelősséggel tartoznak. Szándékosan okozott kárt a felhasználó köteles megtéríteni, mások károkozását megakadályozni, a károkozást jelenteni a felügyelő tanárnak, a rendszergazdának vagy az igazgatónak. A felhasználó a többi felhasználó tevékenységét nem zavarhatja. A felhasználó jogosult a hálózaton lévő valamennyi, általa elérhető (a rendszergazda által engedélyezett) szoftver rendeltetésszerű használatára, a hálózaton megtalálható shareware és freeware programok saját floppyra való lemásolására. Tanórán csak a napi tananyagban szereplő szoftver vehető igénybe. A tanuló a tanítási órán a tanár által kijelölt számítógépen dolgozhat. Tanítási órán kívül a számára engedélyezett időben a megbízott felügyelő tanár jelenlétében használhatja az oktatási célú számítógépeket. A termekben lévő tanári, védett gépeket és servereket rendkívüli esetben sem használhatja. Karbantartást a rendszergazda, a hardvert karbantartó és esetenként a karbantartásba besegítő számítástechnika tanár végezhet. Karbantartás céljára a felsoroltak bármely számítógépet bármikor használhatják. Egyéni felhasználói nevet kaphat a számítástechnikai tanár, felnőtt felhasználó, amenynyiben írásban külön is megerősíti a használati szabályzatban foglaltakat. Egyéni felhasználói azonosítót és jelszót más személyeknek átadni tilos, átadás esetén a felhasználót a rendszergazda azonnal és figyelmeztetés nélkül törölheti. Más adatainak megszerzésére tett kísérlet fegyelmi ügy. Az egyéni jogokkal rendelkező felhasználó csak a hálózatból való kilépés esetén állhat fel a gépe mellől. Szigorúan tilos mások nevét bejelentkezési névként felhasználni (pl. IRC, FTP, távoli bejelentkezés), erre tett kísérlet fegyelmi ügy. A Windows grafikus felületét tanulónak csak oktatási célból szabad, annak eredetileg beállított formában kell megjelennie. A hálózati beállításokat (IP-címeket) megváltoztatni tilos. Az egyéni, illetve csoportjogokkal megszerzett winchesterterület nem lépheti túl a rendszergazda által meghatározott méretet. A saját winchesterterület munkaterület, azon csak a tanuláshoz, illetve munkához szükséges fájlok tárolhatók. A saját alkönyvtárakban tárolt fájlokat a személyi jogok védik, csak indokolt esetben tekinthetik meg a karbantartást végző személyek. Ez utóbbi esetben a felhasználó engedélyét nem kell kérni, a felhasználó adatai csak rendkívüli esetben módosíthatók, illetve törölhetők. A felhasználó adatai hardver, illetve szoftver hiba esetén megsérülhetnek, értük az iskola felelősséget nem vállal. Az adatok floppyra történő másolásával a véletlen sérülés kivédhető, erről azonban a felhasználó köteles gondoskodni. Az intézmény tulajdonát képező szoftverek lemásolása tilos! Az intézmény gépeire csak a rendszergazdával egyeztetett szoftverek telepíthetők. A gazdasági csoport gépeire a gazdasági csoportvezető engedélyével telepíthető újabb szoftver.
52
Bizonytalan eredetű lemezek használata esetén kötelező azok vírusmentességét ellenőrizni. A Windows 98, 2000 alatti gépeken 16 bites alkalmazást csak a rendszergazda engedélye esetén szabad futtatni! Szigorúan tilos a hálózati Winchestereken a rendszergazda engedélye nélkül játékprogramot tartani! E programok előzetes figyelmeztetés nélkül azonnal törölhetők. Levelezés: minden saját postafiókkal rendelkező intézményi dolgozó korlátlanul használhatja a rendszergazda által telepített levelező szoftvert hivatalos és magánlevelezésének lebonyolítására. Postafiókot csak az intézmény tényleges tanárai, illetve dolgozói kaphatnak, az intézménnyel való jogviszony megszüntetése esetén a postafiókot a rendszergazda megszünteti. A levelek fejlécét (SUBJECT) szabályosan kell kitölteni, a levél tartalma az intézmény által képviselt erkölcsi normáknak meg kell, hogy feleljen. Szigorúan tilos a levelezőrendszert reklám célra, politikai célra, mások munkájának hátráltatására, illetve az Internet veszélyeztetésére használni. Ilyen esetben a vétkes felhasználói jogait töröljük, tettével a megfelelő hatóságok előtt el kell számolnia, az iskolának okozott kárt meg kell térítenie! Adatok letöltése: (www) adatok az Internetről korlátozás nélkül letölthetők a rendszergazda által installált célszoftverek segítségével. Szeméremsértő, a törvényekbe ütköző adatfájlok letöltése azonban tilos, véletlen bekövetkezte esetén azokat meg kell semmisíteni. A hálózat vagy készülék megbontása, alkatrész kiszerelése a felhasználó részéről tilos. A teremből számítógép és perifériák, azok alkatrészeinek elszállítása az iskola vezetője és a rendszergazda együttes engedélyével történhet. A szabályzat megsértése esetén a fegyelmi ügyeknél szokásos szankciókon túlmenően a következő büntetések alkalmazandók: részleges eltiltás; felhasználó, tanuló bizonyos ideig csak a tanórákon használhat számítógépet; E-mail, postafiók megvonása; saját belépési név megvonása. A számítógépes szabályzat rendszeres, durva megsértése esetén a felhasználó ellen fegyelmi vizsgálat kezdeményezhető. Ha tanuló ellen indul fegyelmi vizsgálat, a vizsgálat lezárásáig nem használhatja a Sulinet-et.
53
A SZÁMÍTÁSTECHNIKA TERMEK RENDJE
•
A számítástechnika teremben csak tanári felügyelettel tartózkodhatsz!
•
A terem fokozottan balesetveszélyes, ezért fegyelmezetten viselkedj!
•
A számítógépet csak a tanár engedélyével kapcsold be és ki! Bekapcsolás előtt ellenőrizd a csatlakozó részegységeket!
•
A számítógéphez csatlakozó vezetékeket, dugaszokat ne húzd ki és ne dugd be!
•
A számítógépeket és azok tartozékait felnyitni tilos!
•
Úgy használd a gépet, hogy az operációs rendszerben és más programokban kárt ne okozz! Az okozott kárt meg kell térítened!
•
Bármilyen hibát észlelsz, azonnal szólj a tanárodnak! Ne kísérletezz a hiba kijavításával!
•
Munkád befejezése után az eszközöket és az asztalt hagyd rendben!
•
A számítógépteremben lévő tárgyakat tilos kivinned!
•
A számítógépek nagyon érzékeny berendezések, ezért fokozottan ügyelj a rendre és a tisztaságra! Óvd a számítógépet a hőségtől, a nedvességtől és a portól! A számítástechnika teremben ne használj krétát és grafitceruzát!
•
Kabátot, tornafelszerelést, stb. a terembe lehetőleg ne vigyél be!
•
A teremben enni, inni tilos (rágót sem)!
•
Az elektromos főkapcsolóhoz ne nyúlj, kivéve, ha tűz üt ki a teremben!
•
Az elektromos tüzet vízzel és poroltóval oltani tilos! Használj halon oltót!
•
Amennyiben a terem rendjét nem tartod be, akkor a termet nem látogathatod!
54
A Kőszegi Regionális Gyógyterápiás Uszoda működési rendje 1) Uszoda üzemeltetője: Dr. Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény 2) Székhelye: 9730 Kőszeg, Kiss János u.31. 3) Intézmény jogállása: az intézmény önálló jogi személy 4) Intézmény fenntartó és felügyeleti szerve: Vas Megyei Önkormányzat Közgyűlése 9700 Szombathely, Berzsenyi tér 1. 5) Alapító Okirat száma: Vas Megyei Közgyűlés 21/1994.(II.11.) számú határozat és a 44/2005. (III.25.) számú módosító határozat 6) Intézmény adószáma: 15420208 2 18 7) Intézmény egészségbiztosítási törzsszáma: 13259-6 8) Intézmény KSH azonosító száma: 15420208 8010 322 18 9) Intézmény bankszámlaszáma: OTP Rt. Kőszegi Fiókja 11747051-15420208 10) Az uszoda felügyeletét ellátó vezető: Rába István igazgató 11) Állami feladatként ellátandó alaptevékenység (szakfeladat): 93091-0 Fürdő- és strandszolgáltatás, gyógyúszás 12) Az uszoda üzemeltetésének közegészségügyi hozzájárulás száma: 871-/2004. 13) Az uszoda szervezeti felépítése:
Németh János Kovács József Molnár György Molnár Tibor Kapy Ferenc Dejcző Antal Németh Péter Dr. Németh János Dr. Lukovich Olga Dr. Unger Péter Dr. Major Miklós Mülhauser Árpád Józsefné
uszodavezető, gépész pénztáros pénztáros úszómester úszómester úszómester úszómester intézmény és uszoda orvosa gyermek neurológus reumatológus gyermek pulmonológus takarító
14) Munkaköri leírások: Feladatkörüket, hatáskörüket részletesen munkaköri leírásuk tartalmazza. 15) Járványügyi érdekből kiemelt munkakörben dolgozók egészségügyi nyilatkozata: mellékelve.
55
16) Foglalkozás-egészségügyi orvos neve: Dr. Lancza Sára Gizella 17) A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal készítette a megállapodást Dr. Dr. Lancza Sára Gizella orvossal az önkormányzathoz tartozó intézmények foglalkozásegészségügyi tevékenységének ellátására. 18) Vízminőség ellenőrzésével megbízott laboratórium neve: ÁNTSZ Vas Megyei Intézete, Vízvizsgáló Laboratórium, Szombathely, Sugár út 9. 19) Veszélyes anyagokkal, veszélyes készítmények felhasználásának ÁNTSZ azonosító kódja: 04000172 Felhasználandó vegyszerek a vízminőség biztosítására: -
ALGA-SOKK P (klóra tartalmú fertőtlenítőszer, granulátum) STABIL KLÓR (uszodai vízfertőtlenítő tabletta) DÍNAX MÍNUSZ F (PH érték csökkentő vegyszer) DÍNAX-KLORIN F (uszodavíz fertőtlenítő vegyszer) DÍNAX FLOCK F (pelyhesítő folyadék)
Takarításhoz használt vegyszer: -
DOMESTOS PINE FRE fertőtlenítőszer CIF vízkő- és rozsdaoldószer CLIN ablaktisztítószer CILLIT krém tisztítószer
56
A Kőszegi Regionális Gyógyterápiás Uszoda üzemeltetésének szempontjai
HÁZIREND
A létesítményben megvalósítandó sportszakmai, gyógytestnevelési célok: 1. A bázisintézmény – a Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Intézmény által üzemeltetett iskolák – és a környéken élő gyógyúszásra beutalt gyerekek részére biztosítani a gyógyúszó foglalkozásokat. 2. A szakemberképzés, továbbképzés a gyógyúszás területén 3. A kőszegi önkormányzati fenntartásban működő iskolák kötelező úszásoktatási feladatához a vízfelület biztosítása. 4. A bázis iskola a Dr. Nagy László EGYMI kötelező úszásoktatási feladatához a vízfelület biztosítása. 5. A közönség részére a kondicionáló úszáslehetőség biztosítása (fürdési idő 3 óra) 6. A turizmus, elsősorban a gyógyturizmus részére – kiemelt hangsúllyal az iskolai szünetekben – az úszáslehetőség biztosítása Ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével a létesítmény hétköznapokon 06-21.30 óra között üzemel, míg hétvégén 08.00-20.00 között üzemel. Uszodánk a hivatalos állami és egyházi ünnepnapokon zárva tart. Évente kétszer vízújratöltés és nagytakarítás miatt 1-1 hétre üzemszünetet tartunk. Az uszodát csak 4 éves kor felettiek látogathatják. A szauna az üzemeltetési rendjének megfelelően csak saját felelősségre vehető igénybe. Az uszoda területén szolárium működik. Rendeltetésszerű használatáról a bérlő, működtető gondoskodik. Az uszodát nem látogathatja a lázas állapotban lévő, a nyílt sebbel sebesült, a fertőző gyomor és bélrendszeri megbetegedésben vagy bőrbetegségben szenvedő egyén. Az ittas, kábítószer, vagy bódító hatású gyógyszer hatása alatt álló személy a portaszolgálat közreműködésével a létesítményből eltávolítható. A pénztáros által kiutasítható a létesítményből az a személy, aki a Házirendet nem tartja be és magatartásával másokat zavar. Állatok az uszoda területére nem vihetők be.
57
Az uszoda befogadóképessége egy időben csoportos gyermekfoglalkozások esetén 100, míg a kondicionáló és turizmust szolgáló időben 80 fő. Ez sávonként 13-15 fő egyidejű úszását és az oktató medencében 15-20 fő egyidejű tartózkodását teszi lehetővé. A házirenddel kapcsolatos további információk: 1. A létesítménybe a bejárás a főbejáraton történik. A kertkapcsolat használatára a „Kijárat a kertbe” feliratú ajtón lehet közlekedni. 2. A létesítménybe a belépés csak érvényes jeggyel, bérlettel, testnevelési órára vagy csoportos úszó foglalkozásra tanári felügyelettel lehet. A csoportok 15 perccel az órakezdés előtt vehetik igénybe az öltözőt és az óra befejezését követően 30 perccel kell elhagyniuk a létesítményt. 3. Az egyénileg érkező vendégek a pénztárnál történő igazolvány leadása ellenében öltözőszekrény kulcsot kapnak és a kulcson megjelölt számú öltözőszekrénybe tehetik ruhájukat. Vetkőzés, átöltözés a kabinokban. (A kabinok csak átöltözésre használandók, a ruhát a szekrényben kell tárolni.) Az öltözőszekrény kulcsot távozáskor a pultnál kell leadni és akkor kapható vissza az igazolvány. (Öltözőszekrény kulcs elvesztése esetén 500 Ft megváltási díj fizetendő.) 4. A csoportos öltözők kulcsát a felelős tanár veheti fel a pultnál és távozáskor itt kell azt leadni. A csoport uszodában tartózkodásának ideje alatt a kísérő tanár felelős a Házirend betartatásáért. Az esetleges rongálódásért, károkozásért az adott csoport viseli az anyagi felelősséget és az adott intézmény köteles az okozott kárt megtéríteni. 5. Utcai cipőben csak az előtérbe lehet belépni. Az öltözőbe való belépéskor már utcai cipő nem használható. Az a vendég, akit a pénztáros vagy úszómester akár az öltözőben, akár az uszodatérben utcai cipőben talál, 500 Ft takarítási hozzájárulást köteles fizetni vagy ennek megtagadása esetén a létesítményből kiutasítható. Ellenőrök ill. hivatalos személyek részére a pénztárban található műanyag cipővédőt kell kiadni és azt a cipőre kell ráhúzni. 6. A létesítmény egész területén és közvetlen környezetében dohányozni tilos! 7. Az előcsarnok kivételével étkezni, italt fogyasztani a létesítményben tilos! Az öltözőtérben, uszodatérbe üvegtárgyat bevinni nem szabad! 8. Az uszodatérbe lépés előtt kötelező a zuhanyzás! 9. Az uszodatérbe lépés előtt a lábmosó használata kötelező! 10. A medencék használatánál az úszósapka viselése kötelező! 11. A rendeltetésszerű használattól eltérő magatartásból fakadó rongálódás kárát a károkozó köteles megtéríteni. 12. Napozást követően az uszodatérbe lépés előtt az öltözőben lévő zuhanyzó használata kötelező! A felsoroltak be nem tartása a létesítmény látogatási lehetőségének megvonását eredményezi. A pénztárnál lévő eseménynaplóba a használók minden használattal kapcsolatos észrevételüket bejegyezhetik név, lakcím és az elérhetőséget biztosító telefonszám
58
megjelölése mellett. Az észrevételekre az intézmény vezetősége rövid időn belül válaszol. Kőszeg, 2005. április 18. A Házirendet jóváhagyta: Rába István igazgató
59
SZMSZ melléklete (Vnytv.) A 2007. évi CLII. törvény 3. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott feltételek alapján vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök
Az alapvető jogok és kötelességek pártatlan és elfogulatlan érvényesítése, valamint a közélet tisztaságának biztosítása és a korrupció megelőzése céljából az alábbiakban meghatározott közalkalmazotti jogviszonyban állók – az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában megfogalmazottak alapján – az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló 2007. évi CLII. törvényben meghatározott eljárási szabályok szerint vagyonnyilatkozatot tesznek. 1) 2) 3) 4) 5)
Az igazgató Az igazgatót helyettesítő intézményegység-vezetők A gazdasági vezető A gazdasági vezetőt helyettesítő gazdasági csoportvezető A pénztáros
A Vnytv. 5. §-ban meghatározott vagyonnyilatkozat-tételi esedékességet – az ellátott tevékenység, beosztás és a munkakör figyelembevételével – 2 évente határozzuk meg. Kőszeg, 2008. június 10.
Rába István igazgató