Szertartástan negyedik,lényegesen bővített kiadása Kozma János átdolgozásában

Most jelent meg a Melles—Szántay-Szémán-féle

Szertartástan n e g y e d i k , l é n y e g e s e n b ő v í t e t t kiadása

Kozma János átdolgozásában Megrendelhető a Szent István Társulatnál B u d a p e s t , VIII., Szentkirályi-utca 28. szám és a KELETI EGYHÁZ kiadóhivatalában M i s k o l c , H u n y a d i - u t c a 3. s z á m . Ára 3 P 80 fillér

Dr. Szántay-Szémán István: „Eucharisztia

-

Unió"

a nagy horderejű uniós gondolat Felkarolása érdekében írt alapos unionisztikus munka igen sok értékes adattal. Kapható:

Templomi ruhák készítését és

j f l V Í t á s á t

a legegyszerűbbtől a legnemesebb művészi ízlésű kivitelig vállal és olcsón készít az A. C. keretében szervezett karitativ csoport. Vezetők:

Béres Dezsőné sz. Zapotoczky Gitta és

Kozma Jánosné Miskolc, Borsvezér-u. 63/a a KELETI EGYHÁZ kiadóhivatalánál Miskolc, Hunyadi-u. 3. sz. Ára postával együtt 80 Hll.

MOST JELENT

Kéljen árajánlatot! Tekintse meg remek mintáinkat!

MEG:

KELET ÉS AZ EUCHARISZTIA A Keleti Egyház 1937. évi folyamának tikus cikksorozatának különlenyomata. Ára 2.20 P. Előfizetőknek: 1.20 P.

eucharisz-

TUDOMÁNYOS

ÉS

EGYHÁZPOLITIKAI

FOLYÓIRAT

FŐSZERKESZTŐ:

SZÁNTflY-SZÉMÁN ISTVÁN dr. SZERKESZTŐ:

KOZMA JÁNOS I CIKKEK. Szántay-Szémán István dr.: A görög ritus liturgikus könyvei és magyar nyelvre való átültetésük. P. Liky János OSBM.: A I V - V I I I . századbeli görög szentatyák és az eucharisztia. P. Dudás Miklós OSBM.: Baziliszezák. i

MEGJELENIK HAVONTA, JULIUS ÉS AUG. KIVÉTELÉVEL S Z E R K E S Z T Ő S É G ÉS K I A D Ö H I V A T A L : MISKOLC, HUNYADI-U. 3. ELŐFIZETÉSI AR ÉVI 6 P. KÜLFÖLDRE ÉVI 8 PENGŐ POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI LAP SZAMA: 45595

KRÓNIKA. A gör. kath. egyház részvétele a budapesti nemzetközi eucharisztikus kongresszuson. Az egyházi egység bécsi ünnepe. IRODALOM. Trikál József: Az ú j szellemiség. (Ism. Vucskits Jenő.) Dr. Michael Niecfcaj: Oratio liturgiea pro defunctis in Ecclesia Russa orfchodoxa. (Ism. Juhász J. Dénes.) FIGYELŐ. A jugoszláv helyzet. KELETI LEXIKON. Agapé. — Ann oe. — Ahnec. — Aja Sophia. — AZ AJTÓKAT! — Akrostichon.

V.'ÉVF. 2-3. (43-44.) SZ. 1938. FEBR.-MÁRC. HO

Ecclesía Ofíentalis

Annus V. Nr. 2-3. (43-44.) Febr.-Mart. 1938.

Organum menstruum scientificum Graeei r. Cath. — Administrate : Miskolc, MeLinda-u. 11. Hungaria. — Pretium annuum 8 aur. Pongo. SUMMARIUM HUJUS NUMERI: Libri liturgici ritus Graeei eorundem in linguam hungaricam translatio. — Patres Greaei saeculorum IV—VIII. et S. Eucharistia. — De sororibus Basilianis. — Praeparationes fidelium Gr. r. Catholicoruni Hungariae ad internatio-

Église Orientale

nalem Congresisum Eucharisticum. — Festivitas „unius, sanatae, eatholicae et apostolicae Ecclesiae" in Vindobona habita. — Situatio Eeelesiarum in Sclavia Meridionali ( = Jugoslavia).

V-e Année. Nr. 2-3. (43-44.) Février-Mars 1938.

Revue grec-catholique scientifique, mensuelle. — Administration : Miskolc, 11. Rue Melinda (Hongrie). Abonnement annuel: P. 8. ARTICLES ESSENTIELS DE CE NUMÉRO: Les livres lithurgiques de 1' Eglise unitates et le problème de leur traduction. — Les Pères d'église grecques aux IV-e—VHI-e siècles et 1' Eucharistie. — Les soruls basilite*. (Leurs établissements en Hongrie.) — Les catholiques

Orienta Eklezío

uniates an Congrès eucharistique international.. — La fête viennoise de l'Union des églises. — La situation yongoslave. (Les rapports des Eglises catholique et pravoslave depuis le concordat;)

V-a jaro. Nro 2-3. (43-44.) Febr-Marto 1938.

Öiumonata scienca organo de la grekrita katolikaro. — Administrado : Miskolc, Melinda-u. 11. Hungaruja. Jarabono 8 oraj pengo. ARTIKOLOJ DE TIU CI NUMERO: La liturgia] libroj de la greka rito kaj ties tradukado en hungaran lingvon. — Laj gre'kaj patroj de la IV—VIII. jarcentoj pri la s. Eukaristio. — Pri la monah'inoj de la ordena de S. Basilio. — Partopreno de la hungaraj gxeko-ka-

tolikoj en la internacia eukaristia kongreso. — La feato de la „unu, sank ta, ka,tokika kaj apostola Eklezio" en Vieno. — La situacio de la eklezioj en Jugoslavio.

A GÖRÖG RÍTUS LITURGIKUS KÖNYVEI S MAGYAR NYELVRE VALÓ ÁTÜLTETÉSÜK A bécsi Pázmáneum „Keleti napjára" írta: SZÁNTÁY-SZÉMÁN ISTVÁN dr.

A magyar liturgikus mozgalom vetette fel és tartja állandóan ébren ezt a kérdést. Maga a magyar liturgia kifejezés elsősorban százados nemzeti vágyat és szívós kitartást fejez ki, másodsorban azonban gyűjtő neve sok olyan kérdésnek, amelyek szorosan összefüggnek vele és mégis alig esik róluk szó, holott alapvető fontosságúak volnának, ha az itt-ott elhangzó, át nem gondolt megnyilatkozások helyett rendszeres munka folynék megoldásuk érdekében. Szószerinti értelemben vett magyar liturgia nincs, ilyen liturgikus képződményt nem ismer a történelem, mint ahogy nincs szláv liturgia sem, hanem van görög és latin liturgia (nem szólva a tárgyalásunk keretén kívül esőkről). Yan szláv nyelvű latin és byzanci liturgia és van magyar nyelvű byzanci liturgikus gyakorlat. A római ritusú szláv liturgiát glagolitnak (Glagolito-Romana) is nevezzük, mert glagolit-betűkkel van írva és^ most Horvátország tengerparti részén van gyakorlatban, míg a byzánci szláv liturgia az ú. n. Cyrillikával van írva és az összes egyesült és nem egyesült szlávoknál van használatban, valamint csonka hazánkban az eperjesi és munkácsi egyházmegyéből alakított területen. Ha tehát a magyar vagy a szláv liturgia kifejezéssel találkozunk, az csak a byzanci (görög) liturgia magyar vagy paleoszláv nyelvű fordítására és az illető liturgikus területen esetleg kifejlődött sajátos liturgikus vonásokra érthető. Maga^ a bizánci liturgiában használt görög (koiné) nyelv, az a hellén-világnyelv, amelynek szókincsét keleti és latin elemek is gazdagítják. Ez a Septuaginta-fordítás, az újszövetség, valamint a görög egyházatyák és hymnologriai írók nyelve. Ez a nyelv ma is! a V I - V I I I . századbeli alkatában van használatban a konstantinápolyi patriarchátusban, Alexandriában, Jeruzsálemben, a görög királyságban, az itáliai unitus görögöknél és részben Magyarországon a hajdudorogi liturgikonban. Évszázados tradíció, ünnepélyes rithmikusság jellemzik ezt a nyelvet, amelyet mai használatában az újgörög kiejtés tett lágyabbá és dallamosabbá. Ünnepélyességét és melódiáját eléri, sőt egyesek szerint (Friedrich Heiler) felül is múlja a Szent Cyrill és Szent Methód által konstruált és a byzánci liturgia ú. n. paleoszláv fordításába bevezetett s az előbb említett egyházi nyelv. I.

újabban a görög-ritusú magyar nyelvű liturgikus könyvek ügye a sajtó nyilvánossága révén bizonyos téves beállításban került az érdeklődők elé, mintha a magyar liturgikus szövegekről való gondoskodás csak a forradalom! és összeomlás után, egy ú j egyházmegye alapí41

tásával kezdődött volna meg. Ha ez így volna, akkor önként vetődnék fel a kérdés: vajion minden történelmi előzmény és előmunkálat nélkül állott elő az Apostoli Szentszékig érő mozgalom, amely a magyar nyelvnek a keleti liturgiában való bevezetését egy ú j püspökségen keresztül kívánta! E napokban egy Munkácson 1926-ban kiadott füzet került a kezembe, amely a világháborút megelőző évben lefolyt ú. n. máramarosi schizma pört eleveníti fel és szegzi a Magyarság mellének, mint nemcsak a szlávság, hanem az egész Európa előtt is megdöbbentő bizonyítékát annak, hogy a magyar uralom alatt épen az erőszakos magyarosításból fakadt „a kárpát-orosz nép szenvedése s az volt oka tudatlanságának és elmaradottságának", sőt a schizma megerősödésének és nacionális irányba való fordulásának is: Még egy harmadik külföldi, érdektelen, de előkelő kézből származó adalék is került hozzám mostanában: egy, a keleti egyházi kérdéseket jól ismerő főpap írása, aki — a magyar uniós törekvéseket figyelve — kifejti annak a messze Keleten élő fajrokonok szempontjából való fontosságát, a magyar liturgikus mozgalomra vonatkozóan pedig megjegyzi, hogy az már többé nem lehet exclusiv, egy egyházmegye, — sőt még egy ország kereteivel elhatárolt mozgalom sem, mert a külföldi magyarságnak igen sokat ártana az, ha nem maga a magyar nyelv kapná meg az egyházi elismertetést és az oltár piedesztáljára való emelését. A schizma pörről írott említett füzet is jól tudja, hogy a magyar liturgikus könyvek kiadása félszázaddal előbb és már bizonyos hivatalos színezettel kezdődött, ami szerinte még azért is fokozta a schizmatikus mozgalomnak egyre nacionálisabb irányba való fordulását, mert az ősi két gör. szert kath. egyházmegye (a munkácsi és eperjesi) kiváló papjaiból alakult kilenc tagu magyar fordító bizottság munkája az egyházi-paleoszláv liturgikus nyelv kiszorítását szolgálta s ezáltal a papság és a rutén nép egymástól való elidegenedését még mélyebbé tette. A kilences bizottság liturgia- (mise) fordításának csakugyan már több évtizedes használat adta meg patináját akkor, amidőn a nyíregyházai, kis részben bilingvis (ógörög-magyar) nyelvű miseszöveg 1920-ban napvilágot látott. A kétnyelvűség a római Szentszéknek az ó-görög liturgikus nyelv bevezetését kívánó bulláris 1 ) intézkedése felé tett lépés volt. Vájjon dogmatikai és nvelvi szempontból nyereség volt-e a kilences bizottság fordításán helyenként eszközölt változtatás, azt már részben lemérték a szakemberek, de a munka folytatásában! még tovább is tisztázni kell a kérdést, mert a mai közkézen forgó s még a dogmatikus és stereotip kifejezésekben is divergáló fordítások mindegyike érték ugyan egy leendő végleges, dogmatikailag alaposan kiforrott s nyelvileg cizellált kiadás szempontból, —1 de viszont egyik sem olyan tökéletes, hosry nélkülözhetné az egyöntetű bizottsági, theologiai, nyelvészeti és költői munka tekintélyét. Ugyanezt mondhatjuk a használatban levő többi magyar nyelvű szertartási könyvekről is, amelyek még a teljesség és az egyes szertartások előírás szerint való elvégezhetése szempontjából is revízióra szorulnak. Ez sem kitalált argumentum, hanem a Christifideles G r a e c i . . .

42

magyar liturgia ellenségeinek tételes ellenvetése, amelyet a keleti egyházakról 1932-ben megjelent vatikáni 2 ) hivatalos statisztikai kiadvány is alátámaszt. A 224—25. oldalon ugyanis szórói-szóra ezeket mondja: „A Christifideles bulla elrendelte a liturgiában a görög nyelv használatát, a magyar nyelvét pedig csak úgy, mint a római ritus extraliturgikus funkcióinál, — engedte meg. Három évi időtartamot adott a papságnak a nyelvváltozás keresztülvitelére. Az újítás azonban nem valósulhatott meg, részben, mert a görög nyelv nem eléggé ismert, részben mert szükségképen el kellett volna fogadtatni reuchlianus, azaz keleti kiejtést, az erasmianus, azaz ó-kiejtés helyett, mely egyedül ismeretes Magyarországon, részben mert a görögöknél használt éneklés, — ámbár az is ugyanazon byzantin forrásból ered, mint amely a szláv, román és így a magyar egyházaknál is használatban van — ma kissé eltérő és azonkívül középkori hangjegyrendszere van, mely különösen nehéz azoknak, kik i f j ú korukban nem szereztek benne gyakorlatot. Ezenkívül helytelen lett volna megkísérelni, hogy megfosszák a népet a liturgikus imádságokra való karbani felelés szokásától, lehetetlen volt rászoktatni őket arra, hogy ezt egy előttük teljesen ismeretlen és a inas-var nyelvtől nagyon elütő hangzású n veiven tegyék. A hajdudorogi Ordinariusnak jóváhagyásával 1920-ban Nyíregyházán nyomatott egy Liturgikon (missale), amelyben Chrysostomus Szent Jánosi és Szent Yazul két Liturgiájának Anaforája és Canonja a magyar szövegsrel átellenben görög nyelven is kinyomattatott, anélkül azonban, hogy ezért használatba került volna. A liturgikus könyveknek le nem fordított része helyett ma is az ó-szláv szöveget használják, melyet a kántorok úgy olvasnak, ahogy tudnak." Minden ellenvetés és cáfolat mellett is van tehát magyar nyelvű liturgikus gyakorlat s a külföldi nyelvészek és statisztikusok már a világháború előtt is észrevették, hogy a magyar nyelvhatár felhúzódásában milyen nagy szerepe volt ennek a liturgikus kérdésnek. E. Leipen, Die Sprachgebiete in Lándern' der ungarischen Krone (Wien, 1896.) c. művében határozottan rámutatott a magyarországi ruténség asszimi nációjának látható folyamatára, amelynek egyik okául épen a vallási irányt jelölte meg, amelyet szláv részről máig is vádként, sőt az ú j államrendezés szükségességének igazolásaként is emlegetnek a magyarsággal szemben. A szélesebb közvélemény tájékoztatása, főképen pedig a magyar uniós munka szempontjából sem lesz tehát felesleges igyekezet, ha a magyar liturgikus könyvek ügyét, —• amely kezdettől fogva magyar nemzeti ügy is volt, a történelmi tények és az egyházi irányadó szempontok világánál mutatjuk be, mert csak így lehet az egyházi és hazafias kívánalmak indokolatlan szembeállítása nélkül, elfogulatlanul lemérni a multat és megszervezni a jövő munkáját. Már a máramarosi schizma pör nyomán keletkezett hirlapi polémia hatása alatt, 1914-ben (akkor jelent meg Aradi Yiktor könyve róla a nemzeti aktualitások könyvtárában) külön füzetben foglalkoz2 ) „Statistica con cenni storici della Gerarchia e dei Fedeli di rito Orient-ale". Tipographia poliglottá Vaticana, 1932.

43

tam a liturgikus könyvek kérdésével s akkor a kérdés nemzetiségi vonatkozásáról ezeket írtam: „Minden mélyebben gondolkodó embernek éreznie kell, hogy egv, — a schizma pörhöz hasonló — jelenséget, a dolog aktaszerü elintézésével nem lehet eltemetni, mert az idők szele, vagy a konkolyhintő ellenség keze megint váratlanul vetheti el a teljesen még le nem csillanodott lelkekbe . . ,"3) Ma, majdnem egy negyedszázad, óriási változásokkal teli távlatából már nem volna nehéz igazoló tényeket felsorakoztatni s bizonyos elszalasztott alkalmakra és lehetőségekre rámutatni, de mivel jelen előadás célja tisztán unionisztikus, más helyen és más aalkalommal kívánok majd a kérdés társadalmi és nacionális vonatkozásaival foglalkozni, most csak annak történelmi, liturgikus és gyakorlati szempontjait kívánom megvilágítani. II. Magyarországon a görög szert, katholikus egyház hivatalos oltári nyelve századokon át a paleoszláv és a román nyelv volt, a magyar nyelv csak a gyakorlatban vonult be a gör. Liturgia területére. Az első magyar nyelvű liturgikon (misekönyv) a X V I I I . század végén Ungváron készült (Kritsfalusy György-féle ford.), majd 1879— 1890-ben megjelent az ú. n. hajdudorogi kilences bizottság fordítása, amely valóságos liturgikus gyakorlatot teremtett, mire 1920-ban megjelent az említett nyíregyházai kiadás. Az eddig kiadott görög liturgia fordítások túlnyomóan másodkéziek, mert a Szent Cyrill és Methód apostol-testvérek által készített IX. századbeli paleoszláv fordításnak magyar nyelvű interpretatiói. (1868-ban jelent meg Roskovics Ignác hajdúböszörményi lelkész „Óhitű imakönyv" c. fordítása, amely a magyar nyelvű liturgikus éneklést nagyon elterjesztette. 1873-ban már I I I . kiadása jelent meg Debrecenben.) Ez a körülmény magában véve dogmatikai s alapvető liturgikus szempontból sem különösebb jelentőségű, mert a paleoszláv fordítások szöveghűségre törekedtek, aminek keresztülvitelét a göröggel azonos gramatikai formák (egyes, kettős, többes szám, aorisztoszok, igenevek stb.) is előmozdították, — ellenben idők folyamán a paleoszláv fordításban bizonyos sajátos arculatot vett fel a görög-paleoszláv liturgia, amely az eredeti görögtől észrevehetően megkülönböztette. Sőt, mivel hazánk görög ritusu lakossága más-más hatások alatt és más körülmények között élt, mint szláv impérium alatt levő hittestvérei, uniója előtt is különbözött azoktól s Rómával való egyesülése után is más volt fejlődési útja, mint pl. a kompakt tömegekben élő galíciai unitusoké — tehát szertartásának arculatán még ebből kifolyó vonások is mutatkoztak. A magyarság, amint azt a göröggel vegyes szláv történelmi emlékek tanúsítják, már a honfoglalás idején és később is érintkezésbe jutott Szent Cyrill és Szent Methód által életre hivott paleoszláv liturgiáju keleti egvházzal, mert a honfoglalás ú t j a is abba az időbe esik, amikor Róma erősebben kezdett törődni a morva-pannon, hor3

44

) „A liturgikus könyvek ügye." Eperjes, 1914

vát és bulgár-szláv államokkal s amikor a pápa, amint azt Kocelhez, Pannónia fejedelméhez írott leveléből tudjuk, nemcsak „Istentől rendelt tanítóként" küldötte oda Szent Methódot, hanem a pannóniai érsekség felállításával és Methódnak apostoli követté való kinevezésével az egymással érintkező három szláv állam egyházi kapcsolatait is szorosabbra vonta. A magyarság már őshazájában is, de a mai Magyarország földjén is talált bolgárokat s bár Németh Gyula egyetemi tanár véleménye szerint (aki a magyar f a j származásának európai hírű kutatója, nyelvész-történész) nem tudjuk ugyan megállapítani, hogy a műveltségi hatásból mennyi esik az uráli, mennyi a kaukázusi és mennyi a magyarországi magyar-bolgár érintkezésre, de az mint tény, alapot nyújt nekünk a vallási hatás feltételezésére is. Később a népbeszivárgás és település révén is egészen közel került a magyarság a paleoszláv liturgiát használó keleti kereszténységhez. Az is kétségtelen tény már, hogy a paleoszláv liturgikus gvakorlatba igen korán vonult be a magyar nyelv is. De magában a bvzánci paeloszláv liturgiában is elég korán jelentkezett a szentírás s a liturgikus könyvek népnyelvre való fordításának kísérlete. Bizonyos Franciscus Skorina, polocki orvos „in laudem Dei et hominum edoctionis gratia" — 1517—19-ben az egész biblia fehérorosz fordítását adta ki Prágában, majd Vilnában az Apostolos-könyvet és a breviáriumot is kiadta azon a nyelven. 4 ) Ezek azonban nem mentek át a liturgikus használatba. A görögnyelvü liturgikus könyvek, amelyekből az ószláv fordítások készültek s a magyar fordítás szempontjából is figyelembe veendők, — jórészt Velencében és Athénben jelentek meg. Aránylag kevés jelent meg belőlük Alexandriában és Konstantinápolyban. Az ószláv liturgikus könyvek pedig főképen Velencében, Kijevben, Mohilevben, Pocsajevben s később Lembergben, Krakóban, Vilnában, Moszkvában, Bécsben, sőt Budán (liturgikon, breviarium-molitvoszlov) jelentek meg. A román liturgikus könyvekről nem szólunk, mert azok a magyar fordítás munkájánál már csak az elütő liturgikus gyakorlat miatt sem jöhetnek figyelembe. Megjegyzésre érdemes azonban az a tény, hogy a román liturgikus könyvek fordításával egyidejűleg a liturgikus előírások (rubrikák) tekintetében erős visszatérés 4 ) Dr. A. Iscsák, De editione librorum liturgicorum in ritu byzantino-Slavico." Olmütz, 1937. (A velehrádi VII. uniós kongresszus aktáiban.) Ez a tény is az ószláv nyelv kihalt volta mellett bizonyít, mégis akadnak felelősség nélkül, de célzatosan nyilatkozók, akik a paleoszláv-nyelvet nemzetiségi vonatkozásban állítják be, és az orosz (sőt tót!) liturgiáról beszélnek, holott a hivatalos orosz véleménvszerint is (Cerkovny Vjesztnik 1906) pl. a fehérorosznak épen olyan érthetetlen az ószláv nyelv, mint a latin nyelv a lengyelnek és a litvánnak. A paleoszláv nyelv nemzetiségi beállítása politikai mentalitás szülötte. Ma már azonban ez is szinte érthetetlen anakronizmus és csak a hozzá nem értő elfogultság hánytorgatja. Az orosz pravoszláviában ma már az ukránon kívül is egy csomó nép és nemzeti nyelv vonult be a liturgiába: az észt, litván, lett, német, finn, angol, albán, altai tatár, chinai, japán, amelyek idővel majd szintén patinát nyernek és a köznapi használati nyelvtől izoládódnak. • V. ö. dr. Szántay-Szémán I. „Eucharisztia—Unió (Miskolc, 1937).

45

mutatkozik az ó-görög gyakorlat felé, holott azt megelőzőleg a román egyház is a paleoszláv nyelvvel annak gyakorlatát is követte. A nemzeti nyelvnek a görög liturgiába való bevezetését sürgetők: gyakran hivatkoznak a két szent görög testvér eljárására, akik a görög nyelv helyébe a paleoszlávot vezették be, mint olyan analógiára, amely ma is alap és irányadó lehet. Ez az állítás azonban sem a tudományos, sem a történelmi kritikát nem állja ki, mert eltekintve attól, hogy a tények sem az analógok, ma a kánonjogi helyzet is más. Szent Cyrill és Methód idejében a liturgikus jog még bizonytalan volt s így amint azt dr. R. Rogosits ferences-történész „Vicissitudines liturgiáé Slavicae . . . " c. dolgozatában kifejtette, az ószláv liturgikus nyelv minden jogsérelem nélkül lett bevezetve. Maga II. Sz. Adorján pápa is kijelentette, hogy Sz. Methód nem cselekedett kánonellenesen. VIII.. János pápa pedig, aki elé a kiadás döntés végett került, 880-ban kelt „Industriae Tuae" kezdetű apostoli levelében legis generális permittentis erejével döntötte el a paleoszláv liturgikus nyelv használatának jogosságát eme szavakkal: „Nec sanae fidei vei doctrinae aliquid obstat sive missas in eadem sclavinica lingua canere, sive evangelium vei lectiones divinas Novi et Veteris Testamenti bene translatas et interpretatas legere aut alia horarum officia omjnia psallere". Egyetlen élő nyelvnek bevezetése sem nélkülözheti ma sem a legfőbb egyházi tekintély jóváhagyását, amely nemcsak a tényre, de a liturgia fordításoknak dogmatikai és liturgikus szempontból való jóváhagyására is vonatkozik. Fontos egyházi feladat tehát a katholikus és nyelvi szempontból való fordítások oly tökéletes előkészítése, hogy azok komplexuma az Apostoli Székhez benyújtható legyen. III. A liturgikus könyvek ügye Magyarországon már a világháborút megelőző évtizedekben is állandóan fel-felmerült, 5 ) a máramarosi schizma-pör azonban ú j alakban vetette föl az ószláv szerkönyvek ügyét s ezzel a gör. szert, liturgikus könyvek ószláv nyelven való hazai kiadásának vajúdó kérdése ismét aktualitássá lett. A pör kapcsán több olyan értelmű nyilatkozat történt, hogy görög katholikus templomokban is a legújabb időkig voltak találhatók nem unitus kiadású könyvek — és a sorok között ott lappangott az a néma vád, mintha a szerencsétlen pör vádlottjait részben olyasvalamiért ítélték volna el, amiben az unitus papság is hibás. — Ezzel szemben a tény az, hogy más kiadványok hiányában voltak és talán vannak is az unitus templomokban ilyen kiadású könyvek, de ez csak a kérdés rendezésének szükségességét bizonyította és semmiféle schizmatikus törekvést nem. Újabban a lembergi „Sztauropigia" nyomda sűrűn és nagyobb mennyiségben adott ki unitus szertartású könyveket — s azokat rendelte és használta a magyarorszá"i gör. kath. egyház is, de annak rubrikáit (különösen a sz. misénél) még sem követhette, mert a mi 5

46

) Bővebben: „A liturgikus könyvek ügye." Eperjes, 1914. c. füzetemben.

gör. kath. híveinknek 90 százaléka ritusrontást látott bennük. 6 ) A liturgikus gyakorlatban való eltérés és a gör. szertartás némely ősi formájának elhagyása s ú j ájtatosságok bevitele Galíciában bizonyos szertartási reformálás eredménye, amely a magyarországi gör. katholikusokra már csak tartományi jellegénél fogva sem lehetett alkalmazható vagy kötelező. Az a másik vád, (amely inkább politikai jellegű volt), hogy az ószláv szerkönyvekben idegen uralkodóért van könyörgés, némi tekintetben a galíciai kiadású könyvekre is áll, mert azokban is az osztrák császárról — „imperator"-ról volt említés, amennyiben az előírt helyeken mindig az illető ország uralkodóját szövi bele a kiadó. Ezen is csak a hazai kiadás segíthetett volna. Az ószláv liturgikus könyvek hazai kiadásának s ennek a l a ^ á n való lefordításának szükségességét különben a magyar kormány is elismerte, amikor az 1903-ik állami költségvetésbe első részletül 100.000 koronát vett föl e célra s csak a politikai helyzet nem engedte, hogy az öszeg még abban az évben kiutalványozható lett volna. Később sem volti azonban szerencsés ez az ügy, s amikor a kérdés már-már kibogozódott, — a hajdudorogi egyházmegye felállításával megint ú j fordulóponthoz jutott. B. e. Yályi János dr. eperjesi püspök az elhangzott vádakra való tekintettel az összes idegen kiadású paleoszláv liturgikus könyveket revizió alá vette, ami nem csekély munka volt, ha tudiuk, hogy maga a ménea (menologium speciale -— a szentek officiumát magában foglaló könyv) 12 vaskos kötet, A liturgikus könyvek kiadására vonatkozó állandóan élő óhaj 1904-ben pozitív formában is megnyilatkozott akkor, amikor b. e. Firczák Gyula munkácsi püspök azon kéréssel fordult a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz, hogy adjon segítséget bizonyos gör. szert, egyházi könyvek kiadásához, viszont Lengyel Endre prépost, hajdudorogi helynök pedig a magyar nyelvű evangélium s más könyvek kiadására kért állami segítséget ugyanezen esztendőben. Alig mult el ezután egy esztendő s 1905 február 23-án a magyar kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium (130.001. szám alatt) már jelezte, hogy az ószláv liturgikus könyvek hazai kiadásáról és magyarra való fordításáról a tárca keretén belül óhajt gondoskodni és felkéri az eperjesi, munkácsi és körösi gör. kath. püspököket, hogy „ezen egyházi és hazafias szempontból is nagyfontosságú vállalkozást" támogassák. Az alapvető munkálatok megbeszélése végett 1905. évi november hó 24-én összeült Budapesten a gör. szert, katholikus ószláv szerkönyvek kiadása ügyében egybehívott értekezlet, amelyen a minisztérium képviselőin kívül az eperjesi, a munkácsi és a körösi egyházmegyék megbízottai is részt vettek. 7 ) Az értekezlet elnöke b. e. Yályi János v. b. t, t., eperjesi püspök ®) Főképen a galíciai (ruszin) püspökök 1929. évi római konferenciájának határozata alapján kiadott liturgikon mutat olyan szövegbeli s főképen rubrikáiig eltéréseket, amelyek Magyarországon ismeretlenek. 7 ) Az ószláv revideáló bizottságban mint tag, a magyar fordító bizottságban pedig mint tag és jegyző vettem részt.

47

volt, aki elnöki megnyitójában szinte részletes tervvel szolgált a könyvek kiadására nézve s irányelvül megjegyezte, hogy csak oly szerkönyvek vehetők a kiadás, majd fordítás alapjául, melyek béltartalmukban, szövegükben és nyelvükben az Apostoli Szentszék által jóváhagyattak és nyilvános használatra rendeltettek. Szerkönyveink honi ú j kiadásának szükségességét a szerkönyvek hiányával indokolta s kifejtette, hogy sürgősen követeli a kiadást katholikus hitünk és görög szertartásunk tisztasága és épsége is. A bajok csak na^v anyagi áldozattal orvosolhatók s egyedül szerkönyveink hiteles kiadása által háríthatók el, — mondotta a püspök — és hálás köszönetet mondott a kormánynak azon áldozatkészségéért, hogy a szerkönyvek kiadását 400.000 ar. korona összeggel volt hajlandó támogatni. Ez a gyűlés beható eszmecsere után két bizottságot szervezett: a) az ószláv szerkönyveket átvizsgáló és kinyomtatásra előkészítő bizottságot, b) >a.a ószláv könyveket magyarra fordító és bíráló bizottságot. A mutatkozó hiányra való tekintettel első sorban kiadandónak vélte a liturgikon (misekönyv), euchologion (szerkönyv) és oktoéchosz (nyolchangú énektár) nevü egyházi könyveket. A folytatólagos gyűlés elhatározta, hogy az ószláv liturgikus könyvek magyarra fordítását mindjárt meg kell kezdeni, mihelyt az ószláv könyvek összeegyeztetése megtörtént. A bizottság ezután megállapította a magyar fordítás alapelveit is, amelyek közül a legfontosabbak a következők: a fordítás követi a már revideált ószláv szöveget úgy, hogy a magyar nvelvü kiadás lehetőleg azzal párhuzamosan haladjon. A magyar fordítás az Apostoli Szentszék által jóváhagyott ószláv szöveg alapján történik, amelyet főkép az a körülmény indokol, hogy az ószláv és magyar szöveg között ne legyen értelmi eltérés. Mindazonáltal a vitás helyek megállapításánál a görög szöveg is föltétlenül segítségül veendő. Az eddig megjelent magyar fordítások megszerzendők, ezeket a fordítók munkáik megkönnyítésére és összehasonlítására felhasználhatják, részben azonban az újonnan kiadott ószláv szöveghez kell alkalmazkodniok. A fordítók a Magyar Tudományos Akadémia által megállapított helyesírási szabályokat tartoznak követni. A szentírási szövegek idézésénél a Római Szentszék által is jóváhagyott magyar szöveget kell betüről-betüre átvenni (2468—908. eperj. püsp. sz.), amint ez az elv a „Keleti Egyház" kiadásában Miskolcon, 1937-ben megjelent nagy liturgikus énekes könyvben már érvényesült is. Az ószláv liturgikus könyveket átvizsgáló bizottság elnöke, b. e. Drohobeczky Gyula körösi püspök lett, akinek elnöklete alatt a nevezett albizottság 1907-ben Kőrösön tanácskozott is és megállapította a liturgikon (misekönyv) helyes szövegét. Ugyancsak ő kötötte meg az első szerződést Roskovics Ignác festőművésszel^ a szerkönyvek illusztrációjára nézve. A későbbi szerződést dr. Vályi János kötötte (s a nrn. vkm. 1197—1908. sz. a. jóváhagyta). 1908-ban az egész ü
Magyarul a három sz. mise szövege, (a pályázat még 1910 márc. 1-én lejárt). A liturgikonnak húsvéti köre, a naptári része, az euchologion. így bár Eperjesi lett az egész ügynek a középpontja, az ügy menete mégis meglassult, mert részint a két püspöki szentszék közt felmerülő véleményeltérések, az egyetemi nyomda lassúsága s az a felmerült óhaj,^ hogy a könyvek kiadása a budapesti egyetemi nyomdától az ungvári Unio-nyomda kezébe kerüljön, természetszerűleg késleltették, valamint a szerkönyvek lassan készülő illusztrációi s egvéb okok is hátráltatták a kiadást, ú°-v, hogy a kormány nagy áldozatkészsége s a különböző bizottságoknak odaadó önzetlen munkája mellett is szinte kátyúba került az egész ügy, úgyannyira, hogy 1905 óta még a mai napig egyetlen ószláv vagy magyar szerkönyv sem jelent meg nyomtatásban a bizottság munkálataiból. Ha már 1905-ben az elnöki megnyitó szerint hitéleti és hazafias szempontból olyan fontos és sürgős volt ez az ügy, mennyivel sürgősebbé lett később, amikor a vázolt bajok napról-napra természetszerűleg növekedett, Pozitív eredmények hiányában sem volt azonban meddő az elmúlt idő, mert a jelzett ószláv könyveken kívül, amelyek sajtó alá elkészültek s amelyek egy része le is lett fordítva, a szentmise magyar szövegét illetőleg is fontos lépés történt azzal, hogy a sz. mise szövegének fordítására és felvilágosító jegyzetekkel való ellátására (az 1909. évi június 29-én 44.330. sz. vall.- és közokt. miniszteri jóváhagyó rendelet alapján, 709—1909. eperj. püsp. sz. a.) nyilvános pályázat lett hirdetve, amely szerint a sz. mise fordításának az 1906. évi lembergi, de az eperjesi és munkácsi szentszékek által az 1908. év folyamán javított, elfogadott és már sajtó alá bocsátott ószláv szöveg alapián kell történnie, figyelemmel azonban az 1876. évben Rómában kiadott eredeti görög liturgikonra és szem előtt tartva Goárl Jakab Euchologionját. (Velencei kiadás.) A fordítás ma «var szövege alapos, tudományos és mindenre kiterjedő jegyzetekkel volt ellátandó, hogy az úgy a művelt és tudományos készültségü, mint a kevésbbé iskolázott nagyközönség egyaránt lelki haszonnal és élvezettel forgathassa. A hűség mellett a fordításnak jónak és gördülékenynek is kellett lennie.^ A hűség azért is első helyen van hangsúlyozva, mert némely fordításunkban sok helyen erős az utána-költés. A pályázatra, mely úgrv az eperj esii, mint a munkácsi egyházmegyében ki lett hirdetve, több pályamunka érkezett be, amelyeket az erre a célra kinevezett bizottság felülvizsgált, majd revideáló és bíráló bizottsághoz lettek küldve, amely azonban a nagy háborús katasztrófáig sem végezte el! a bírálat aprólékos munkáját. IV. Trianon és hazánk feldarabolása teljesen ú j helyzetet terem/tett e kérdésben is. Ma már csak néhány magyarországi paróchia őrzi a paleoszláv liturgikus gyakorlatot, amelyben már évszázados gyakorlat folytán bizonyos mértékben ép úgy benne van a magyar nyelv, mint az ó-görög liturgikus nyelvűnek alapított hajdudorogi egyházmegyében. 49

Ma már elsősorban a liturgikus könyvek magyar fordítása vált tehát égetően aktuális kérdéssé, hogy a görög szertartás fenséges komplexumának magyar kiadása lehetővé tegye annak előírásszerinti teljes végzését. Ezzel az ű r i v e l foglalkozni, amint a bevezető sorokban is jeleztem, nemcsak a belső rendezés kérdése, hanem nagy kihatású uniós feladat is, amely elől a mai adott egyházterületi és liturgikus helyzetben már kitérni sem lehet. Bármely fórum vagy faktor is fog a jövőben foglalkozni a fordítás kérdéssel, kénytelen lesz annak dogmatikai és nyelvi vonatkozásait egyaránt mérlegelni. A használatban levő fordítások ugyanis csak előkészítő kísérleteknek tekinthetők, amelyek némelyike dogmatikai és nyelvi hibáin kívül a szöveghűség tekintetében is revízióra szorul,8) úgy ezek kijavítása, valamint a még le nem fordított könyvek átültetése csak előre megállapított egységes elvek és előírások szerint történhetik. Az egyéni fordítások szövegeltérései a múltban még a templomban is furcsa jeleneteket idéztek elő. (Gyermekkoromban tanuja voltam szülővárosom templomában annak, amikor az archaisztikus és utánköltésben bővelkedő Roskovics Ignác-féle „Óhitű" és az újabb nyelvű, de szöveghűségben sem egészen kifogástalan Danilovics-féle fordítás hívei egymás ellen énekelték a két nagyon is elütő szöveget a vecsernyéken.) A ma használatos különböző fordítások is sok helyen zavart okoznak, mert általánosan és kizárólagosan előírt gör. szert, magyar liturgikus énekkönyv nincs, de lennie kell, mert ezt a katholikum és a nitus nagy érdekei is követelik. Ma sem fog nagv munka és anyagi áldozatok nélkül megoldódni ez az évszázados vajúdó kérdés és a hivatalos tényezők feladata lesz majd a szellemi és anyagi feltételek előteremtése. Uniós és tudományos szempontból azonban már most kötelessége foglalkozni mindenkinek vele, aki arra hivatott és a kérdésen keresztül az anyaszentegyház javát tartja szem előtt. Még a fordító munka megkezdése előtt megoldásra váró alapvető kérdés az, vájjon a magyar liturgikus könyvek megtartsák-e a hazánkban kialakult s annak idején a kiadásra előkészített ószláv szövegekben lefektetett liturgikus gyakorlatot, vagy térjenek vissza a ritus purus graecus gyakorlatához,! amire a szertartási könyveknek román nyelvre való fordításánál törekedtek. A hajdudorogi egyházmegye liturgikus gyakorlata, alapjában ma sem különbözik ugyan azon egyházmegyékétől, amelyekből negyedszázad előtt kiszakíttatott, direktóriumában azonban máris mutatkoznak a régi p-vakorlattól való eltérések. Mellékága ezen kérdésnek az, vájjon a fordítás alapját képező szövegek megállapításánál fiigvelembe veendő-e még az 1905-ös liturgikus bizottságok munkája, valamint a régi egyházmegyékből megmaradt s illetékesek által a „hid szerepére" kijelölt önálló egyházi terület, amelynek népi összetétele is legnagyobb részt a hajdudorogival azonos és a múltban századokon át vele egy joghatósági terület volt. Világosabban szólva: szükséges-e, célravezető-e liturgikus gyakorlat szempontjából is elhatárolni a két gör. szert. kath. területet és 8 ) Bővebben. írtam erről „Az Unionizmus" c. művemnek a liturgikus nyelvről szóló fejezetében. (78. oldal.)

50

mindkettőt az ősi anyaegyházmegyék gyakorlatától, amelyekben viszont határozottan észlelhető az a tendencia, hogy a közös múlt közös liturgikus gyakorlatát fenntartsák s hogy a galiciai, főképen az ukrán liturgikus befolyástól továbbra is mentesek maradjanak. Ezen kérdések eldöntése nemcsak az egyházmegye, nemcsak egy főpásztor elgondolásának és felfogásának kifejezője lehet, hanem a magasabb fórumok jól átgondolt, a multat és a jövő várható vagy lehető eseményeit is mérlegelő elhatározása és határozott intézkedése. Ezt viszont a tudományos^ előkészítésnek és a kérdés egész anyagát megvilágító és sokoldalú feldolgozásának kell megelőznie s ebben a vonatkozásban is magvar uniós feladat a liturgikus könyvek ügyének munkálása. A legaprólékosabb előkészítő munka nélkül alig születhetnek meg a liturgia fenségéhez, dogmatikai mélységéhez, hymnologiai szépségéhez s egyben a magyar nyelv geniusához egyaránt méltó fordítások, amelyek nélkül viszont göröqr liturgia magyar interpretálása és magyar arculata nem igen lehet átütő erejű. A paleoszláv liturgikus könyvek kiadásának változatos történelmével foglalkozva, 9 ) sok rokonvonást fedezhetünk fel a mi magyar fordítási kísérleteinkkel. Azt is megtanulhatjuk azonban belőle, hogy végre a XVIII. sz. elején ott is csak a legszigorúbb s nemcsak a szövégre, hanem a gramatikára és prozódiára is kiterjedő' cenzúra teremtett egységet. A szövegben található divergentiákat (amilyenek szinte tömegesen fordulnak elő meglévő, sőt használatban levő fordításainkban is), súlyos büntetéssel is kiküszöbölték. így pl. az egyik kiadót azért, mert „Üdvözlégy Mária" szövegben „blahodatnája" (malaszttalteljes szót „obradovannaja" megörvendeztetett) kifejezéssel helyettesítette és a Trefologion egyes énekein változtatást csinált, 1000 arany büntetésre ítélték. V. Az alapvető kérdés megvilágítása céljából még néhány magyarázó liturgikus adatot 10 ) kívánok felsorolni a görög és ószláv nyelvű könyvek viszonyáról, amelyek a döntés szempontjából sem lehetnek közömbösek. A byzánci liturgia, amely a IX. században lett szláv nyelvre fordítva az élő organizmus természete szerint, amint céloztam is rá, bizonyos belső fejlődésen ment keresztül, amely egyben ősi forrástól való eltávolodását is jelentette. Ma már a szláv fordításnak is három különböző formája van: az ukrán (rusiin), az orosz (synodális) és a régi magyarországi p-vakorlat. Sokani teljesen jelentékteleneknek tartják az egyes formák között mutatkozó különbségeket, mások viszont azt állítják előtérbe, hogy mily nagy jelentőségűek és sokszor ár®) Andreas Iscsák, De editiane librorum liturgicorum in ritu byzantino SlsTieo. Olmütz, 1937. I0 ) Forrásul vettem: Dr. Raes S. J., a római keleti intézet professorának, a jeles liturgikus kutatónak: „ 0 forme slovenské liturgie rusinszke a r u s k é " (01mütz, 1937. Apostolát) dolgozatát.

51

talmasak ezek az uniós munkában. Ezért fontos minden ilyen ú j liturgikus indításnál mérlegelni, vájjon szükséges és hasznos-e ezen különbségek továbbfejlesztése, vagy a különbségek visszaszorításával kell-e törekednünk az ősi formák visszaállítására, hogy ezáltal is csökkentsük az elszakadt keletiek és közöttünk fennálló súrlódási felületeket. A továbbiakban azonban az uniós és nacionalisztikus szempontoktól is eltekintve, kizárólag liturgikus vonatkozásban kívánom érinteni e különbségeket. A XVI. század végéig még kevésbbé volt meg szláv területeken a liturgikus egység, mint a liturgikus könyvek nyomdai kiadása után. A XVII. század első felében azonban már csak két irány mutatkozott: a moszkvai ésj a kijevi. Nikon moszkvai pátriarka — az elmélyült szakadásra való tekintettel — nem igen akart az eredeti görög liturgikus gyakorlattól eltérni, míg Mogila (Mohila) Péter kijevi metropolita 1646-ban kiadott euchologionjában (rituálé, szertartások könyve) egy csomó újítást vezetet be a latin szertartás hatása alatt, még a szentségek formájára nézve ás.11) Mogila Péter rituáléja úgyszólván az egész Lengyelországban elterjedt s ekkor kezdődött a byzánci-paleoszláv liturgiának ú. n. ruszin formája, amely hazánkban is teret hódított. Mogila hat szentséget vett fel euchologionjába, mert az^ egyházi rend már a pontificale-ba tartozik. A házasság kiszolgáltatásánál is ő írta elő a jegyesekhez intézendő kérdéseket és az esküformát stb. A keresztelésnél ő írta elő a gyertya átnyujtását a keresztelendőnek stb. A moszkvaj patriarkátusban úgyszólván érintetlenül maradt meg a görög-paleoszláv liturgia, később azonban, latin befolyásra a házasság szentségének és a bűnbánattartásnak kiszolgáltatása ott is módosult. Moszkva azonban már ebben az időben mereven szembeállította az epiklézisről és a Bold. Szűz szeplőtelen fogantatásáról szóló felfogását Kijev katholikus felfogásával. A X V I I I . században, amikor Kijev földje is moszkvai uralom alá került, megint változás állott be a liturgikus helyzetben. A Galíciában és Fehéroroszországban élő unitusok megőrizték a latin hatás alatt fejlődött szertartás (ruszin) formáját, viszont az orthodox-pravoszláv egyházban már nem mentek át az újítások úgy, mint Mogila idejében történt s az orthodox-pravoszlávok ezért is ellenségesen viseltettek az unitusokkal szemben. Az unitus paleoszláv liturgia későbbi fejlődésében is érvényesült a latin hatás. Ott is be lett vezetve az olvasott mise; az ikonosztáz (képállvány) elzárása nem oly szigorú, az evangélium helyett missale kerül az oltárra, használatba veszik a corporalét,, az antimenziont az oltárterítő alá helyezik, a patena tisztogatására használt szjivacs helyett használatba kerül a purificatorium, a papi ruhák közé iktatják a humeralét. A zsolozsma végzése magánájtatosság lesz,12) a naptárba ú j ünnepek kerülnek. Galíciában bevezetik a monstranciát. (Ma már az eperjesi egyházmegyében is megvan.) A moszkvai patriarkátus to11

) V. ö. Dr. Sz. iSzémán István: „A tridenti forma és a keleti egyházjog." Budapest, 1916. (Különlenyomat a Religióból.) 12 ) Az ú j latin liturgikus mozgalom már a karima visszaállításán dolgozik, ahol ez lehetséges.

52

vábbra is ellene állott minden újításnak, csak; az újonnan nyert ukrán területen volt kénytelen a XIX. században bizonyos szertartásokat (megáldásokat 13 ) megengedni, mert azokhoz a. nép már hozzászokott. A fordítandó szertartási szöveg megállapítását és esetleges újítások véglegesítését vagy kihagyását célzó alapvető tudományos előkészítő munka szempontjából vizsgálnunk kell még azt is, hogy milyen okok és tényezők működtek közre ezen újítások bevezetésében. Elsősorban a dogmatikai fejlődés kívánta az újításokat, Pl. már a IV. században a Sz. Bazil liturgia doxologiájában ezzel a hagyományos szövegel szemben: „Dicsőség az Atyának a Fiú által a Szentlélekben," így aposztrofálja a Szentháromságot: „Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek," mert a kath. ligazság és a buzgalom követelte, hogy a Szentháromság személyeinek szubordinácionizmusát hirdető eretnekségre még csak célzás se legyen lehető. Ma már a Szentháromság tanának teljesen világos kifejtése kizárná a régi formula félremagyarázását is. Épen így vagyunk a „Filoque"-nak a nicea-konstantinápolyi hitvallásba való bevezetésével is. Ma már ebben ás csak a kath. hittétel határozott elfogadását kívánja az egyház és nem fél a régi formától. Bizonysága ennek, hogy a hivatalos római kiadású görög Horologion is e betoldás nélkül adja a hitvallás szövegét. Az egyház helyes elve azonban ma is az, hogy - főképen akkor, amikor a lelkek nyugtalanok, elsőbbséget kell adnunk a világosabb formulának. A dogmatikai fejlődés tehát egésá természetesen a liturgiában is formát keresett, melyben megnyilvánuljon. A dogmatikai okokon kívül nagyban közrejátszott a liturgikus újításoknál az utánzási hajlam és gyakorlatiasság is. Dr. Raes ezeken kívül a népnél -sokszor megnyilvánuló önérzet-inferioritást is ok gyanánt említi, mely a gyengébb, szegényebb lelket arra ösztönzi, hogy hatalmas és gazdag szomszédjaihoz, annak szokásaihoz is simuljon. Csakugyan, vannak történelmi és társadalmi helyzetek, mikor egy nép nem hisz a maga erejében, eltékozolja a sajátját és idegen cicomával kívánja ékesíteni magát. Fontos kérdés azonban itt: vájjon lehet-e, szabad-e egy ritust teljesen alárendelni a másiknak! A történelem azt mutatja, hogy nem. Az orosz raszkolok s a fel-felbukkanó szakadár mozgalmak, mint sokszor talán nem is jogos reakciók, azt mutatják, hogy a nép lelkével összeforrott rítusok épségére s természetes fejlődési keretekben való megmaradására kell törekednünk s akkor a szükségszerű újítások észrevétlenül szívódnak fel benne. A nem indokolt ritus utánzásnak abban a félrevezetett közvélemiényben is gyökere van, hogy a latin ritus tökéletesebb, mint a többiek. A legutolsó pápák reformjai és a latin rítuson belül megindult ú.n. liturgikus mozgalom, melynek célja az, hogy a népet jobban ránevelje a liturgia megértésére, maga is azt mutatja, hogy ott is vannak megoldandó problémák. Az ilyen liturgikus újítások és változtatások nem túlságosan feltűnők. Az abesszinek ritusa pl. erősen latin arculatú lett, viszont a melchiták ritusa már a XIII. százanban byzanci formát vett fel. A nesztóriánusok pedig a byzanci-orosz formát vették fel.

53

Főképen a keleti ritusú katholikusokkal szemben gyakran hangzik el hozzá nem értők véleménye, hogy az egyház, melyben az unitus keletiek ás teljesen benne vannak és élnek, elvárhatja tőlük, hogy megváltoztassák rítusukat s hogy ezáltal még szorosabban kapcsolódhassanak bele a katholikus hitélet újabban megnyitott mélységeibe. Ilyenek pl. Jézus szentséges Szívének tisztelete, az első péntek, Krisztus-király ünnepe, az űrnap külső ünneplése stb. Mindezek eddig sem maradtak hatás nélkül a keleti katholikusok liturgiájára és nagy tévedés volna azt hinni, hogy a pápa ezen nagy kincsek tudatában is, a legtávolabbról is akarná a rítus megtagadását. Nemrégen az eperjesi püspökség terjesztett be Róma elé a latin rítusból átvett s paleoszláv nyelvre fordított Jézus Szíve-ájtatossági formát, hogy azok pápai jóváhagyással a keleti rítus szerves egységébe legvenek beiktathatók s a pápa, bár nagyon örvendett az ő katholikus keleti gyermekei buzgalmának, mégsem hagyta jóvá és továbbra is magánájtatosságnak kívánja tekinteni az előterjesztett ájtatossági formákat, mert az egyetemes egyháznak elszakadt testvéreink felé irányuló figyelme s az unió nagy érdeke így kívánja. 14 ) A pápa jól látja és látta, amit a helyszínén mi is tapasztalunk, hogy a maga idejében a katholikus lélek az újításokban is kifejleszti majd azt a keleti formát, mely egészen szelleméhez simul, mert nem lesz meg és nem is akar meglenni a keleti katholikus sem ezen újabb kegyelmi források élő vize nélkül. Történelmi tény az, hogy ma a vallásos buzgalom és ájtatosság ú j formái jórészt Nyugaton születnek és onnan nyomulnak Kelet felé. De nem mindig volt így. Amikor még Kelet és Nyugat szoros testvériségben élt, a latin rítus is merített keleti formákból. A nagvpénteki kereszt-tisztelet, az „Oltalmad alá futunk" imádság, Urunk körülmetéltetése ünnepének szép antifonái, a karácsonyi és kisboldogasszonyi zsolozsmák kapitulumjai, melyek a byzánci liturgia tropárionjaii és más adatok is ezt bizonyítják. A liturgiák tapasztalható kölcsönhatása azonban csak akkor egészséges, ha nem változtatja meg azok arculatát, hanem értékeiket gazdagítja. Még az egyház hitbuzgalmi közösségéből fakadó liturgikus változtatásokat is óvatosan kell bevezetni egy másik ritus életébe és akkor is csak úgy, ha azok a_ rítus szelleméhez alkalmazva haladást jelentenek a lelki élet számára. A ritus szelleméhez nem simuló s csak szolgai utánzást jelentő változásoknak épen a ritus épsége és hivatása szempontjából kell útját állani. Rítusunk, liturgiánk továbbfejlesztésével a következő két, szinte parancsoló alapelvhez kell tehát szigorúan alkalmazkodnunk és állandóan ragaszkodnunk, hogy amikor liturgikus életünket ú j fordulóhoz vezetjük, vagy gazdagítani kívánjuk, egyetlen lépésünk se szakadjon el megszentelt hagyományainktól] s hogy csak olyan újítást mozdítsunk elő, amely népünknek a liturgikus életben való nagyobb aktivitását növeli és biztosítja. 14 ) Ma már egyenesen veszedelmes volna minden unifikáló (és nem uniós) törekvésekkel tápot adni annak a vádnak, hogy a kath. egyház exclusiv nyugati történelmi képződmény, mert a legjobb szándékkal is, ártanánk az egyetemesség eszméjének.

•54

A magyar uniós munkának szép belső tere nyílik teliát a rítusok megismertetéséből fakadó testvéri közeledés előmozdításával Tudományos^ téren pedig az egyetemes egyház szintiére állunk, ha Kelet (tanulmányozásával évszázados elfogultság bástyáit döntjük le s emellett a katholikus egyház igazolására Kelet és Nyugat egykori testvériségének legszebb dokumentumait hordjuk össze. így kívánja ezt Szentséges Atyánk is, aki legújabban a római Russicum rektorához intézett felhívásában erősen hangsúlyozza és kívánja a görög nyelv intenzívebb tanulását, hogy a görög szentatyák tanításai nyomán és páratlanúl gazdag irodalmi hagyatékokból merítve, támasszuk föl az e ^ s é g r e irányuló vágyat, mely az elszakadt keletieken túl is éreztetni fogja hatását a nagy keresztény közösség gondolatának fejlődésében. A magyar unionizmusnak épen a liturgia és a szertartási könyvek magyar interpretálásának érdekében meg kell érteniie, milyen nagy horderejű a pápa kívánsága, sőt épen a vázolt liturgikus helyzet, a beszűrődések és újítások értékelése szempontjából, a paleoszláv nyelvet sem szabad figyelmen kívül hagynia. Szinte beszélni is fölöslegesnek látszik arról, hogy milyen fontos a fordításnál a dogmatikailag kifejező, de emellett stílus szempontjából, sőt a görög rítus hymnologiai elemeinek átültetése érdekében is a magyar nyelv géniuszának tökéletes ismerete és valóságos értékelése, amelyek hiányát nagyon érezzük ma a használatban levő fordítási kísérletekben. Befejezésül bátran állíthatom, hogy csak egy jól szervezett, egységesen irányított tudományos és liturgikus bizottsági munka hozhatja meg a nemzeti nyelv élő valóságát a keleti liturgiában.

A IV—VIII. SZÁZADBELI GÖRÖG SZENTATYÁK ÉS A Z EUCHARISZTIA Irta: P. LIKY JÁNOS O. S. B. M.

(Folytatás.) 4. Jeruzsálemi Szent Cirill 22. és 23. katechetikus beszédjében tárgyal az Oltáriszentségről. Többek között a következőket mondja: „Csodálatos, de nem hihetetlen, mert az alapítás szavai minden kétséget kizárnak. Amikor kiejtette a kenyér felett s szavakat: Ez az én testem, ki merne még ingadozni! É s amikor állította: Ez az én vérem, ki kételkednék még, hogy ez nem az ő vére? Tehát teljes meggyőződéssel mint testét és vérét vegyük magunkhoz. 30 ) Mert a kenyér alakjában testét kapod és a bor alakjában vérét s amikor magadhoz vetted Krisztus testét és vérét, vele egy test és egy vér lettél: „syssomoi, sysaimoi." De nemcsak Krisztus jelenlétére gondol Szent Cinill, hanem arra is, hogy miképen is lesz jelen. IV. fejezetében hivatkozik a kánai csodára, amikor Krisztus a vizet borrá változtatta. „Ha az ú r Ká30

) Or. Cat. 22 n. 1. (Cat. Mystag. 4. n. 1.)

55

nában a vizet borrá változtatta, miért ne hinnénk neki, amikor a bort vérévé változtatna." 31 ) Krisztus testét és vérét a bor alakjában vesszük magunkhoz és így Knisztusviselők leszünk és az isteni természetben is részesülünk. Krisztus nem akarta, hogy mi durva emberevők legyünk, de akarta, hogy lelkileg, szellemileg, természetfeletti isteni módon élvezzük és azért isteni természettel egyesült emberségét értjük az Eucharisztiában. Az Ószövetségben volt kenyéráldozat, nekünk is van az Újszövetségben mennyei kenyerünk és a miénk az üdvösség kelyhe; van ételünk, mely a testhez és a lélekhez van alkalmazva. Mint a kenyér megfelel testünknek, úgy az Ige a lelkünknek. Itt meg kell jegyeznünk, hogy Szent Cirjill szerint sem marad meg az átváltozás után a kenyér állaga, bár továbbra is használja ezeket a kifejezéseket: kenyér, mennvei kenyér, angyalok kenyere, lelkünk tápláléka az örökéletre. Szent Cirill összehasonlítja az Ószövetség kenyéráldozatát, mely csak a testnek szolgált táplálékul, az újszövetség áldozatával, mely a léleknek is táplálékul szolgál és teljesen jogosan mondhatja ezt, mert az Oltáriszentség élvezetének a jelentősége épen az isteni Igével való egyesülésben áll. Szent Cirill világosan is tagadja a kenyér állagának a fennmaradását: „ . . . ne tekintsd ezt közönséges kenyérnek és bornak; ez Krisztus teste és vére az ő állítása szerint. Ha az érzékek mégis arra mutatnának, a hit tegyen téged biztossá és erőssé. Ne az íz szerint ítéld, hanem a hit által légy bizonyos minden kétséget félretéve, hogy te méltattál Krisztus testében és vérében részesülni." — „így megismerve és erős hittel elfogadva, hogy ami kenyérnek látszik, nem kenyér, bár íze után annak érzed, hanem Krisztus teste és ami bornak látszik, nem bor, hanem Krisztus vére, erősítsd meg szíved és vidámítsd fel lelked orcáját." 25-ik beszédében az eucharisztikus áldozatot magyarázza. Ebben a beszédében is ugyanúgy fejezi ki a kenyérnek Krisztus testéhez való viszonyát, mint az előbbiekben. A megszentelés (consecratio) által átváltozott: „Miután a hálaadó ima után magunkat megszenteltük, kérjük a kegyelmes Istent, hogy a jelenlévő adományokra küldje le Szentlelkét, hogy a kenyeret Krisztus testévé tegye: mert amit a Szentlélek érint, az szentté lesz és átváltozik." Amikor a szentáldozásról szól, a legnagyobb tiszteletre és óvatosságra (inti a híveket, nehogy egy csepp, egy morzsa is a földre essék. Jeruzsálemi Szent Cirill teljesen a katholikus állásponton van. Igaz, hogy használja ezt a kifejezést: Krisztus testének a jelképe, de már a mondottak alapján kitűnik, hogy itt nem csupán jelképről van szó. 5. Aranyszájú Szent János, a nagy egyházi szónok, sokat és szépen ír a legméltóságosabb Oltáriszentségről, annyira, hogy az utókor előtt az „Eucharisztia doktora" kitüntető címet érdemelte ki és méltán. Jézus kafarnaumi beszédét,32) am!elyben testét és vérét eledelül ígérte, Ar. Sz. János képletesen ás értelmezi. Az a kenyér, amelyet 31 32

56

) Or. Cat. 22. n. 2. ) In Joan. hom. 46. 3.

Jézus ottan ígér, lelki kenyér, nem más, mint az evangélium tanítása, melyet mindenkinek a hit által kell élvezni. Szent János szerint azonban nem merül csak ebben ki az egész beszéd, hanem az ú r Jézus valóságos testét és valóságos vérét is eledelül ígérte. Az apostolok ugyan még nem tudták felfogni szavainak teljes értelmét, de Krisztus már sok csodát tett szemük láttára s épen ezért alázatos és feltétlen hitet követelhetett tőlük. Az Oltáriszentséget majd mint a szeretet- és életközösség központját állítja be Krisztus és a hívek között: „Krisztus nagyobb testvéri szeretetére akart bennünket méltatm és utánunk való vágyát még jobban kimutatni, amikor az utána forrón epedőknek nemcsak nézésre adja oda magát, hanem érintésre, élvezésre, a fogakkal való szétmorzsolásra, táplálkozásra és így minden vágyunkat kielégíti." Ar. Sz. János itt egy kicsit túloz kifejezésében. Nem mondhatjuk, hogy Krisztus testét fogainkkal szétmorzsoljuk, amikor magunkhoz vesszük. Mi csak a kenyér külső színét morzsoljuk szét, amely valóságát megtartotta az átlénvegülés után is, bár a kenyér állaga már nincs ott, mert átváltozott Krisztus testének az állagává. És épen azért, mert Krisztus teste állag szerint van jelen és nem a helyhez mért kiterjedés szerint, nem állíthatjuk róla, hogy szétmorzsoljuk. Csak a helyben kiterjedt testet lehet szétmorzsolni, az állaga szerint jelenlévő test nem úgy van jelen, hogy egyes részei a hely megfelelő részeivel esnek egybe, hanem mindenütt az egész test van, mert nincs ott az aktuális kiterjedés szerint. Nem mondhatjuk: Itt van Krisztus feje, ott a keze, hanem mindenütt az egész Krisztus van jelen s ameddig a kenyér színnek egy részecskéje megtartja kenyérszíni jellegét, ott Krisztusnak az egész teste van jelen; ha pedig már nem lehet kenyérszínnek nevezni, akkor megszűnik Krisztus testének a valóságos jelenléte is. Tehát amikor fogainkkal szétmorzsoltuk az eucharisztikus kenyeret, Krisztus egész teste annyiszor van jelen, ahány darabra morzsoltuk, de nem annyi Krisztus, hanem csak annyi jelenlét, Krisztus egyetlenegy marad minden körülmények között. Épen így, ha vigyázatlanság következtében a konszekrált kenyér vagy bor megromlik, nem az Úr teste vagy vére romlik meg, hanem csak a kenyér és bor színében, járulékaiban történik az illető változás. A kenyér és a bor járulékai, melyek a színeket alkotják, nem egyesülnek úgy az ú r testének és vérének az állagával, mint az átlényegülés előtt a kenyér és a bor állagával egvesülve voltak. Ar. Sz. János, ha talán túloz is kifejezéseiben, de az átlényegülésben való hitét félreérthetetlenül fejezi ki. További fejtegetésében elmondja, hogy az ú r Jézus nagyobb szeretetet mutat irántunk az Oltáriszentségben, mint, az anya a gyermeke iránt; mert nemcsak testével táplál minket, de lelkünket is természetfölötti szépséggel és erővel díszíti fel.33) Krisztus vére sokkal magasztosabb érteleimben tisztít meg a bűntől és nyitja meg számunkra a szentek szentjét, mint az Ószövetségben az állatok áldozati vére. Ugyanazzal a vérrel tisztítja meg és diszíti fel lelkünket, amelyet a keresztfán érettünk kiontott és mellyel bennünket meg33

) In Joan. hom. 46. 4.

57

váltott. így az Eucharisztia a szeretet titka, de fönséges és ki- és kimeríthetetlen tartalma miatt rettenetes titok is: „frikton mysterion." A csodálatos átváltozásról így ír: 34 ) „Nem ember cselekszi azt, hogy az előtett (ajándékok) Krisztus testévé és vérévé lesznek, hanem az érettünk felfeszített Krisztus, akit a pap helyettesít, amikor azokat a szavakat kimondja; az erő és a kegyelem ellenben az Istentől jön. Ez az én testem, mondja. Ez a szó átváltoztatja az előtett (kenyeret) . . . azért senki ne legyen Júdás és ne közeledjék a gonoszság mérgével eltelve." A szentáldozásra vonatkozólag pedig ezeket mondja: 35 ) „Ha piszkos lenne a kezed, merészelnéd-e érinteni egy földi királynak a ruháját"? Ne tekintsd ezt közönséges kenyérnek és bornak, mert nem mint közönséges táplálék megy az útján. Nem: mint, mikor viaszt cseppegtetsz a lángra, semmi sem vész el, semmi'sem marad fenn; úgy egyesülnek a szent titkok testünk lényegével. Azért, ha közeledtek, ne gondoljátok, mintha egy közönséges embernek a kezéből részesülnétek az ú r testében, hanem úgy, mint ahogy Izaiás az égő parazsat vette, melyet szeráfok fogóval nyújtottak oda neki és úgy élvezzük a szent vért, mintha ajkainkat az ú r isteni és szeplőtelen oldalához illesztenénk." Ezekből az tűnik ki, hogy Ar. Sz. János teljesen figyelmen kívül hagyja a külső színeket és tagadja az Eucharisztiában a közönséges ételnek a tulajdonságait és nem is tartja szükségesnek megmagyarázni, hogyan tesznek ez alól kivételt a kenyér és a bor színei. Csak a színek alatt jelenlévő testről és vérről lehet szoros értelemben állítani, hogy nem megy olyan úton, mint a közönséges étel, mert az élvezés pillanatában a természetfeletti, életet adó szentségi egyesülésbe megy át és csak így hasonlíthatjuk össze az eucharisztikus ételt izzó parázzsal. Gyönyörűek Szent Pál apostol Kor. I. 10. r. 16. verséhez fűzött megjegyzései. 36 ) Hosszú lenne az egész szöveget lefordítani, azért csak a lényeget röviden összegezzük. A szentáldozásnak hatása, hogy mi valami módon lényegesen egyesülünk Krisztussal: egy testben egyesülünk vele, mert az, amit magunkhoz veszünk, Krisztus teste és bennünket tagjaiként ölel fel. Továbbá tanítja a lényeges azonosságot az eucharisztikus test és a között a test között, melyet Krisztus itt a földön hordott és a kereszten értünk odaadott és tanítja a test feláldozását az Oltáriszentégben és a megtörését, azaz szétosztását olyan módon, hogy aki a megtört eucharisztikus kenyérnek egy részét kapja, az egész Krisztust fogadja. Tanítja még, hogy Krisztus eucharisztikus teste ugyanaz, mint mennyei, megdicsőült teste.37) Csak azokat a szövegeket vizsgáltuk, amelyek bizonyos nehézséget okozhatnak. De Ar. Sz. Jánosnak katholikus hite az Oltáriszentségben már ezek után is elvitathatatlan, ha valaki mégis kételkednék, 34

) ) 36 ) 37 )

35

58

De prod. Judae hom. L 6; 2. 6. De poen. hom. 9. In ep. I. ad. Cor hom. 24. 2. In Matth. hom. 82. 1.

olvassa el az alapítás szavaihoz fűzött gyönyörű szép és tüzes lelkesedést árasztó fejtegetéseit, 38 ) Még a protestánsok 39 ) is elismerik, hogy Ar. Sz. János ezen a helyen Krisztus testének és vérének anyagi szájjal való evésről szól és azt, hogy szerinte az alapítás szavainak az elmondása által a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé változik.40) 6. Alexandriai Szent Cirill az Oltáriszentségről közvetlenül nem tárgyal, hanem csak Krisztus személyének az egységéről való vitatkozása közben, alkalomadtán szól róla. Nesztórius eretnekfő megvádolta Szent Cirillt, hogy csak egy természetet enged meg Krisztusban, pedig Krisztusban két természet van mint az Oltáriszentségben is: a kenyér és az Úr teste. Nesztórius megengedte Krisztus emberi testének a valóságos jelenlétét, de nem engedhette meg, hogy az isteni természettel egy személyben egyesült életadó test van jelen. Nesztóriusz gyakran hánytorgatta is, mintegy saját eretnek elveinek a bizonyítására: Mit eszik az ember az Oltáriszentségben: Krisztus testét vagy az isteni természetet! Tagadja, hogy ez a test az Oltáriszentségben a kegyelmek forrása lenne, tehát Krisztus testét az isteni természettől teljesen különválasztva szemléli. Nem is teheti másként, mert ha szerinte a természet teljesen annyit jelent, mint a személy, akkor Krisztusban két valósággal teljesen különválasztott személy van, melyek csak morális és nem fizikai kapcsolatban vannak egymással s így az egyiknek a jelenléte, nem föltétlenül vonja maga után a másik jelenlétét is. Szent Cirill Nesztórius kérdésére a következőket válaszolja: 4 ') „Esszük, de nem úgy, hogy az istenséget emésztenénk meg (távol legyen ettől az ilyen istentelenség!), hanem az Ige saját testét, mely életadóvá lett azzal, hogy azé lett, aki az Atya által él." Az Üdvözítő szavaihoz: 42 ) „Aki eszi az én testemet és issza véremet, az én bennem marad és én ő benne" ezeket fűzi: „Érdemes megjegyezni, hogy az Üdvözítő nem mondja, hogy csak valami érzelmi kapcsolat által lesz velünk, hanem valódi fizikai részesülés ált a l . . . Másként nem éltethető az, ami természete szerint romlandó, minthogy testileeg egyesül annak testével, aki természete szerint maga az élet,43) 7. Sinaita Anasztáz a VII. század végén és a VIII. század elején Nesztórius eretnek tanai között sorolja föl, hogy az Isten testét és az Isten vérét tagadja. Majd az eutichiánusokkal száll vitába, kik csak egy természetet, az isteni természetet engedik meg Krisztusban, mert szerintük a megtestesülés alkalmával az emberi természet valamilyen úton-módon átment, beleolvadt az isteni természetbe. Taní38

) U. o. ) Rückert: Abendmahl. 427. o. 40 ) Ar. Sz. János eucharisztikus tanítását bőven fejtegeti a K. E. 1937. évfolyamának 1. számában Szántay-Szémán István dr. „Aranysz. Sz. János az Eucharisztia doktora" e. értekezése. 41 ) Adv. Nest. 1. 4. c. 5. " ) Joan. 6. 56. 43 ) Conan, in. Jo. 1. 10. c. 17. 38

59

tásuk tarthatatlanságát az Oltáriszentséggel akarja bebizonyítani r Ha Krisztusnak csak isteni természete van, akkor Krisztust feláldozni nem lehet, mert tagjai nincsenek és enni sem lehet, az isteni természet ugyanis nem esik látás és a tapintás a l á . . . Tehát vagy azt kell állítainok, hogy az isteni természet szenved és változik, vagy tagadniok kell Krisztus testét és vérét, melyet feláldoznak és a misztikus asztalról magukhoz vesznek és a népnek ezekkel a szavakkal nyújtanak: A mi Urunk Jézus Krisztus teste és vére.44) Voltak olyan eretnekek is a monofiziták között, akik azt állították, hogy Krisztus teste már a feltámadás előtt romolhatatlan volt. Ezek ellen természetesen nem helyesen argumentál az Oltáriszentségből, mely a színek szerint romlandó, szétosztható, tehát magán viseli Krisztus földi testének a tulajdonságait. Az eucharisztikus színek romlandóságából még nem föltétlenül következik Krisztus földi testének a tulajdonsága és szenvedő képessége.45) — Legfeljebb ha azt mondaná, hogy Krisztus teste azáltal, hogy csodálatos kapcsolatba jutott az istenséggel a megtestesülés által, még nem veszítette el természetes földi tulajdonságait, mint ahogy az eucharisztikus színek is, bár csodálatos kapcsolatban vannak Krisztus megdicsőült testével és az istenséggel, azért mégis romlandók. 8. Hátra van még az utolsó nagy görög egyházatya, Damaszkuszi Sz. János. Mint minden dogmáról, az Eucharisztiáról is egybefoglalta mindazt, amit előtte mondtak. A csodálatos átváltozásról ezeket mondja: 46 ) „A test, melyet az ú r a Szűz méhében vett fel, valóban egyesült az istenséggel, nem mintha ez a test, mely a mennybe felvétetett, onnan leszállana, hanem a kenyér és a bor átváltozik az ú r testévé és vérévé." Hogy minden kétséget kizárjon, ugyanazt a hasonlatot használja, melyet Nyssei Szent Gergely. Miként a kenyér és a bor, melyet az ember mint ételt magához vesz, az illető testévé és vérévé lesz, anélkül, hogy más testet képeznének, épen úgy az Eucharisztiában is, a kenyér és a bor természetfeletti módon, a Szentlélek erejével az ú r testévé és vérévé változik „nem hogy két, hanem hogy egy és ugyanazt a testet alkossák". Ezt a csodálatos átváltozást elfogadhatóvá tenni akarván, felhívja a figyelmüket a teremtésre. A teremtésnél az Isten „legyen" szavára a már előbb megteremtett, de még alaktalan anyagból lett fű, fa, állat, ugyanaz az Isten a Szűz méhében testet formált az Ige részére. Miért ne lehetne ugyanaz az Isten elég hatalmas, hogy a kenyeret és a bort testévé és vérévé változtassa? *

Végigvizsgáltuk a nagy görög egyházatyákat és a vizsgálat eredménye az, hogy tanításaik teljesen megegyeznnek a katholikus Egyház mai tanításával. Bár világos és minden kétséget kizáró a szentatyák tanítása, de azért akadunk homályos kifejezésekre is náluk,. « ) Hodeg. c. 3. M. G. 89, 92.; u. o. 309. ) Hodeg. c. 23. De fide ortholoxa b. 4. e. 13. M. G. 94. 1137.

45

60

melyeket, ha az egészből kiszakítva tekintünk, nehézségeket is okozhatnak. Sok szentatya használja ezt a kifejezést: a kenyér és a bor Krisztus testének és vérének a jelképe. Ezt használták fel ellenfeleink a XVI. században és ma is, annak bizonyítására, hogy a katholius Egyház lassankint letért az igaz hit útjáról és megmásította a szentatyák tanítását. Mit válaszolunk erre az ellenvetésre? Először is megengedjük a tényt, hogy egyes szentatyák tényleg használnak ilyen kifejezéseket. Az Eucharisztia Jeruzs. Sz. Cirill szerint antitypos: Krisztus testének és vérének a jelképe, Szerapian onaphorája szerint: hasonlóság, majd: eikon = kép, symbolum. 47 ) Hogyan mondhatták, nevezhették az Eucharisztiát így! Válaszunk a következő: 1. Ilyen és hasonló kifejezéseket azok a szentatyák sem vetnek meg, kiknek a hite a valóságos jelenlétben kétségtelen. (Jeruzs. Sz. Cirill.) 2. Sokan Jelemiás próféta szavait magyarázva, azon a véleményen voltak, hogy a kenyér már az ószövetségben Krisztus képe, szimbóluma volt, tehát Krisztusnak az Oltáriszentségben valósággal jelenlevő testét jogosan nevezhetjük antityponnak. 3. Meg kell vizsgálnunk, hogy a szentatyák irataiban milyen kenyérről van szó: arról, amelyet még csak át fognak változtatni, vagy amelyet már átváltoztattak! Damaszkuszi Sz. János erre vonatkozólag azt állapítja meg, hosry ha egyesek a kenyeret és bort Krisztus teste és vére jelképének nevezték, mint Szent Bazil, ezt nem a megszentelés után mondták, hanem a felajánlottakról, mielőtt megszentelődtek. (L. c.) 4. Ami a kenyérből és borból az átlényegülés után fennmarad, joggal nevezhető „typos"~nak, jelképnek, mert tényleg jele az Úr testének és vérének, mely a kenyér és a bor színében mint étel és ital van jelen. (Cyrill. Hier Catech. myst 4. n. 3. et cat. 5. n. 19.) 5. A szentséget, amennyiben Krisztus valóságos testéből és véréből és a kenyér és bor látható színeiből áll, egyes atyák Krisztus teste jelképének mondják, ahogyan ez a saját természetes formájában van. (Macarius Aegypt. Hom. 27. n. 17.) 6. Az eucharisztia előképe a szentatyák szerint annak a hatásnak, melyet a lélekben végez. (Naz. Sz. Gergely: Or. 17. n. 12.) Üdvösségeink jelképe. Damaszkuszi Sz. János: „előképe annak, ami még jönni fog, nem mintha nem lenne valóban Krisztus teste és vére, de most Krisztus istenségének csak e színeken keresztül vagyunk részesei, akkor pedig (a jövő életben) értelmünk szerint a látás által. (U. ott.) " ) Ugyanezt a kifejezést találjuk a Bazil-mis.e epiklézisében: „prosthentes ta ant.ypa tou hagiou Sómatos kai Haimatos tou Christou sou." Ezzel Rohály Ferenc dr. egyik, ugyanezen folyóiratban megjelent cikike is foglalkozott. — Egyébként antitypon = typus alii typo respondent (Sehrevelli-KriUsch: Lexicon Manuale Graeco-Latinum, Viennae, 1822.) Mások Szerint az antytypon szó a „species" fogalmának felel meg.

61

7. Az eucharisztiát még annak az egységnek a jelképeként is tekintik, mely Krisztus misztikus testének a tagjai között áll fenn. 48 ) Az V. századtól kezdve már nem kedvelik ezt a kifejezést, mert bár nincs a helyes hit ellen, de könnyen alkalmat adhat téves magyarázatra. Theodorus Mopsuestenus; (ha ugyan ő a szerzője) í r j a in Mt. 26, 26.: „Nem mondta: Ez az én testemnek és ez az én véremnek jelképe, hanem: Ez az én testem és ez az én vérem, — oktatott bennünket, hogy ne a felajánlottak természetére ügyeljünk, hanem arra, hogy a hálaadás által testté és vérré változik." Damaszkuszi Sz. János: A kenyér és a bor Krisztus testének és vérének nem jelképe, — távol legyen! — hanem az úrnak az istenséggel egyesített teste, minthogy maga az Úr mondta: Ez, nem a test jelképe, hanem az én testem; ez, nem a vér jelképe, hanem az én vérem. (L. c.) A Vll-ik egyetemes, azaz a II. niceai zsinat tanítja a képrombolókkal szemben, akik az Eucharisztiát Krisztus valódi képének mondották: 49 ) „Tehát világosan be van bizonyítva, hogy sem az ú r , sem az apostolok, sem az atyák soha nem mondták a pap által bemutatott vérnélküli áldozatot képnek, hanem testnek és vérnek . . . A konszekráció előtt egyes szentatyák jónak látták jelképnek nevezn i . . . A megszentelés után Krisztus testének és vérének nevezzük és úgy is hisszük. Azok a híres-neves férfiak, amikor a tiszteletreméltó képek tiszteletét akarták megsemmisíteni, más képet vezettek be, mely azonban nem kép, hanem test és vér. Gonoszságtól és csalárdságtól vezettetve és rossz szofizmákkal önmagukat csalva, nevezték ezt az áldozatot csak adoptálás által isteninek és az ú r testének és vérének. És, amint, ilyet állítani nyilvánvaló esztelenség, ép úgy az ú r testét és vérét is képnek nevezni hasonló oktalanság." A zsinat teológusának az az állítása, hogy az átlényegülés után a kenyeret és bort egy szentatya sem nevezte jelképnek, nem áll. A zsinat aktáiból kitűnik továbbá, hogy a képrombolók is megengedték a valóságos jelenlétet, de homályos fogalmaik alapján a kenyér megistenüléséről ábrándoztak, valahogy hasonló módon, mintahogv Krisztus testével történt a megtestesülésben. Bárhogyan is legyen a dolog, a zsinat aktái kétségtelenül tanúskodnak arról, hogy az a kor hogyan hitt a legméltóságosabb Oltáriszentségben. *

Itt van előttünk a keleti egyház nagyjainak hite a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ez a hit, amint bárki is meggyőződhetett, akiben csak egy kis jóakarat van az igazság iránt, lényegileg, sőt még a részletekben is megegyezik a katholikus egyház mai hitével és megegyezik az előző három század hitével. Gyönyörű dolog végigmenni 20 évszázadon keresztül és megkeresni a mi hitünk forrását, Jézus Krisztust, az emberré lett Istent és kisérni az élővizeket egész napjainkig és tapasztalni azt, hogy ezek a 48 ) Rohály dr.^ említett cikke szerint: typus = pecsétnyomó, antitypns ennek, lenyomata, a valóság, amit a pecsétnyomó (az előkép) eredményez. 49 ) Mansi: Concil, ampl. collectio 1. 13. 265.

62

vizek még mindig élők és tiszták, bár századok folyamán sokszor igyekeztek is zavarossá tenni, de sohasem sikerült, mert a forrásból mindig tovább és tovább buzogott az élővíz és a szennyet mindenkor félretolta. Akik pedig az élővizek forrásából merítettek: az apostoli atyák, az apologéták, a nagy szentatyák és a szentek seregei egész napjainkig, mint virágos szép erdő veszik körül az élővizeket. Krisztus igaz tanítása a valóságos jelenlétről, amint mi hisszük, röviden ez: Az ő teste és vére valósággal jelen van a kenyér és a bor színe alatt; a legkisebb részben is az egész Krisztus és pedig az átlényegülés által, azaz amikor a felszentelt pap mise közben kimondta az átlényegesítő szavakat, ott már nincs a kenyér állaga, lényege, mert átváltozott Krisztus testének az állagává. Ami a kenyérből fennmaradt, az csak a külső szín, a járulékok. Ez természetesen a mi értelmünk előtt titok, mély titok, amely ellen kapálódzik emberi tényünk, de nem követünk el erőszakot értelmünkön, amikor ezt Krisztus Istennek elhisszük. Mert aki az egész nagy természet Urának bizonyította magát, aki halottaiból saját erejével feltámadt, az meg tudja cselekedni azt is, hogy a kenyeret saját testévé változtatja. Itt épen ellenkezőleg akkor követnénk el esztelenséget, ha nem akarnám hinni, azaz igaznak elfogadni, igaznak állítani. Sokan megbotránkoznak a katholikus Anyaszentegyház Eucharisztia-tanán, de ezzel csak lelki szegénységüket, felfogóképességük gyengeségét, a legjobb esetben tudatlanságukat nyilvánítják. Csak a puszta külső tényt veszik elő és kikapcsolva a kinyilatkoztatást, az isteni tanúskodást, saját értelmükkel szeretnék a fátylat fellebbentem és mivel ez nekik nem sikerül, kinevetik, kigúnyolják, mintha ezzel meg lenne oldva a kérdés; pedig ha lenne egy kis jobb belátásuk, észrevehetnék, hogy tulajdonképen önönmagukat nevetik ki. A görög szentatyák tanítása annyira világos, hogy maguk a protestánsok is kényszerülnek belátni, hogy tanításuknak a keleti egyházban nincs alapja. Az csak dicsőség a keleti egyházra, amit egy protestáns theologus mond. Szerinte az, hogy t. i. a keleti egyház tanítása annyira világos az Eucharisztiára vonatkozólag, „a keleti egyház szellemi tehetetlenségére vall." 50 ) Legyen! Mi ezzel nem törődünk. Ez ugyanúgy hangzik, mint a zsidók megbotránkozása Jézus kafarnaumi beszédén, amelyben testét eledelül, vérét italul ígérte meg. Mi hűséget eseküszünk a katholikus Anyaszentegyháznak, a földön tovább élő Krisztusnak: „Nálad vannak az örök élet igéi!" Vele együtt valljuk: Megtöretik és megosztatik az Isten Báránya, az Atyának Fia, ki megtörhető, de fel nem osztható, ki mindig élvezhető, de soha fel nem emészthető és a benne részesülőket megszentelő.51)

" ) Ebrard: 1. s. 353. old. •*) Ar. Sz. János liturgiájában mondja a pap, amikor megtöri a konszekrált kenyeret.

63

BAZILISSZÁK Irta: P. DUDÁS MIKLÓS O. S. B. M.

Mindössze két éve múlt, hogy a nagy Sz. Bazil rend apácái: a bazilissza nővérek csonka hazánkban, Máriapócson megtelepedtek. „Nem királyi parancsszóra, nem fejedelmi bőkezűséggel épített kolostorba és dominiumba, mint 930 év előtt nagyhírű és multu veszprémvölgyi elődeik; nem a magyar katholicizmus és a sajtó . . . mindenre kiterjedő áldozatkészségétől, támogatásától túlhalmozva,..« mint a nemrég visszatért latin Pálos rend, hanem csendben, észrevétlenül jöttek haza." (Gk. Szemle, 1935. XII. 28.) „Eljöttek, hogy odakiáltsák a reménytelenség letargiájában szunnyadóknak, hogy élünk és itt az i d ő . . . fejlődésünk fellendítésére." — „Visszatértek ezeréves örökségükbe,... hogy imádságos lelkük fehér galambjai meghozzák nekünk az elesettségünk végét jelentő o l a j á g a t , . . . hogy munkás kezük ú j r a fölvegye azt a fonalat, melyet csaknem egy évezredre kisodrott kezükből a történelem zivatara." — „Elhozták magukkal az ősi szertartáshoz való ragaszkodást, a görögkatholikusság jövőjébe vetett törhetetlen hitet és azt az esküvel, ünnepélyes fogadalommal megerőstett önfeláldozást, hogy tehetségüket és tudásukat, erejüket és munkájukat, — egész életüket Isten dicsőségére és görögkatholikus egyházunk felvirágoztatására szentelik." (Kelet, 1935. 200—22. sz.) Görögkatholikus társadalmunk pedig, kevés kivételtől eltekintve, hidegen fogadta őket. Csendben jöttek, észrevétlenek maradtak, rideg közöny borítja rájuk leplét, — napirendre tértek fölöttük . . . Miért? Mert nem ismerik őket. Nem is tudják, hogy kik ők a mi multunkban; nem tudják, hogy mily értékes munkásai ők a görögkatholikus jövőnek. Ennek a pár sornak az a célja, hogy eloszlassa az ismeretlenség homályát és megismertesse velünk a bazilissza nővérek múltját és elénk tárja csaknem az egész görögkatholicizmust átfogó mostani tevékenységüket. I.

A Szent Bazil rend női ágának eredete visszanyúlik a szerzetesi intézmény legősibb korába. Ez a kath. Egyház legrébibb női szerzetesrendje, Bölcsője keleten, Kisázsiának Pontus nevü tartományában, az írisz folyó mentén ringott. Alapítója Nagy Sz. Bazil legidősebb nővére, Sz. Makrina volt. Szent szüleinek, az idősebb Bazilnak és Euméliának első gyermeke volt ez, ki 328 táján született. „Nevelését és oktatását édesanyjától kapta, a zsoltároskönyv állandó kísérője volt, zsoltárral az ajkán feküdt és kelt, zsoltárt zengett étkezés előtt és után, munkája kezdetén és befejezésekor. Emellett nagy járatossággal bírt a gyapjú feldolgozásában, tudott fonni, szőni. Atyja egy jó családból való híres ügyvédnek jegyezte el, ki azonban hamarosan —- még az esküvő előtt — meghalt. A mélyen vallásos lelkületü szűz ebben az isteni gondviselés különös intézkedését és útmutatását látta és többé — minden ostrom ellenére sem akart hallani férjhezmenetelről. Anyja mellett maradt s megosztotta vele a 64

gondokat és fáradalmakat. Mint legidősebb testvér, segített a gyermekek nevelésében, hiszen rajta kívül még öt leány és négy fiú nevelkedett a családban. Gazdag lelkéből mindenkinek tudott nyújtani valamit, a kicsinyeket pedig egészen ő nevelte. Lelkének gazdagságát és életszentségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy szent és nagytudományu fivérei — Sz. Bazil, Nyssei Sz. Gergely és Péter s-zebasztéi püspök az ő hatása alatt mondtak le a világról és léptek az életszentség útjára. Midőn Sz. Bazil az athéni nagy főiskoláról hazajött és nagy tudásának híre és dicsősége a világ felé vonzotta, szent nővére unszolására mondott le a világ dicsőségéről, hagyta ott fényesnek ígérkező pályáját és vonult a pusztába, hogy a remeték életét tanulmányozza, mígnem végül ő is alázatos szerzetessé — rendalapítóvá lett." Mikor fivérei már fölnevelkedtek, nővérei férjhez mentek ,őt sem kötötte már semmi a világhoz. Vallásos lelkülete a magányba, Isten szolgálatára vonzotta, Istennek szentelt életre. 358-ban, édesanyjával együtt, lemondtak három tartományban volt hatalmas birtokukról és Pontusba vonultak vissza, az írisz folyó mentén, Neocaesarea közelében volt remeteségbe, ho-gy ott szerzetesi életet kezdjenek. Anya és leány testvérekké lettek s testvérekként ölelték magukhoz a legelőkelőbb nőket úgy, .mint volt rabszolgálóikat is és az utcán fölszedett árvákat. Ez volt az első női kolostor. A benne lakókat Makrina irányította. Kezdetben nem voltak külön szabályaik, hanem pusztán az evangéliumi tanácsok alapján éltek. Főelvük volt: lemondani a világról, annak minden dicsőségéről, birtokáról, öröméről és magukat teljesen Istennek szentelni. Napjaikat imádságban, munkában, önmegtagadásban s erénygyakorlatokban töltötték. Szabályaikat később magától Sz, Baziltól kapták, ki Reguláinak megírásánál a női kolostorokat is figyelembe vette, mint Y. aszketikus beszédében maga is mondja: „Mivel nemcsak férfi, hanem női kolostorok is vannak, mindazt, amiről szólottunk (t. i. a szerzetesi élet szabályai), mindkettőjüket egyaránt kötelezi."1) Hogy mily magasztos és milyen szent volt ez az élet, megérthetjük Nazianzi Sz. Gergely szentbeszédéből, melyet Sz. Eumelia halálakor mondott. „Nem volt ebben a monostorban semmi különbség sem ételben, sem italban; mindnyájuknak egyforma celláik voltak és egyaránt szegényes ruházatuk. Nem volt itt semmi jelentősége a származási különbségnek, világi rangnak, tekintélynek vagy vagyonnak. Életük oly szent, tökéletes és magasztos volt, hogy nem vagyok képes azt leírni. A nappali és éjjeli isteni szolgálatukban tanúsított odaadásuk megfelelt annak a buzgóságnak, mely bennük lángolt. Azokhoz a boldog lelkekheiz. lehetne őket hasonlítani, ki megválva a test börtönétől, az ég felé szállanak.. Szíveiket annyira megtisztították minden földi salaktól, hogy mondhatni egészen angyali életet éltek. Ismeretlen náluk a harag, irigység, gyűlölet. Lemond2

) Sermo Ascenticns. Garnier: S. P. Basilii Opera Omnia, hom. II. pag 171. 8.

65

tak minden világi hiúságról, dicsőségvágyról, hírnévről, pompáról. Élvezetük az önmegtagadás, dicsőségük a rejtett élet, vagyonuk a szegénység, erősségük, hogy minden földi dolgot leráztak magukról, mint a port. Foglalkozásuk a munka, imádság és zsoltáréneklés, ami sem éjjel, sem nappal el nem hallgat náluk." 2 ) Ilyen életet éltek, így igyekeztek magukban megvalósítani a krisztusi esizményt. Magukhoz vonzották a Krisztus és a tiszta, istennekszentelt élet után vágyódó nemes lelkeket. Együtt karolták föl az árvákat és nevelték Istennek a leányifjúságot. Valóságos oázisaivá váltak a vallásos és tiszta életnek. A rend férfi-ágával együtt a női ág is, mihamar, egész keleten elterjedt. Tagjai között találunk császári családból származottakat (Sz. Pulcheria, Sopatra, Anthusa), szenátorok leányait (Sz. Euphrasia, Sincletika, Patricia.) — Sőt Nyugatra is átjöttek. Voltak monostoraik Itáliában, Galliában, Hispaniában sőt Afrikában is. Még a X V I I I . században is több gör. kath. női zárda állott fönn a nápolyi királyságban és Szicíliában, melyek között legnevezetesebb a palermói volt, melyet királyinak is neveztek, mivel csak mágnásleányokat vettek föl bele.3) A hivatalos nyelv a nyugati zárdákban is mindenütt a görög volt s ezen a nyeljen végezték a kari imát is. A latin nyelvhasználatát Sz. Sándor pápa megengedte, XI. Benedek pedig 1681-ben elrendelte számukra. Ruházatuk a régi időkben fekete reverenda volt, hosszú skapjiláré, fekete vagy egészen sötét, hamuszürke palást, fejükön és nyakukon fehér kendő és fekete velum. II. A történelem folyamán Kisázsiában a török hódítás pusiztította el kolostoraikat, legalábbis nagyobb részben. Nyugaton a latin nyelv behozatala tette azokat néptelenekké. Hazánkban Sz. István királyunk idején találkozunk a bazilisz;szákkal első ízben. Dr. Balics Lajos 4 ) így ír felőlük: „A görögök hazánk területén, emlékeink feljegyzései szerint, több helyen tűntek f e l . . . Szent István a Vesizprém-völgyben görög apácák számára kolostort épített s ennek alapítólevele görög szövegben fenn is maradt számunkra. A kolostor alapításának idejét Katona 1011-re t e s z i . . . Kerékgyártó 1025-re,... Hunfalvy 1011-re." Az alapítólevél szerint ezt anyaháznak alapította, mely hivatva volt arra, hogy rajokat eresszen Magyarország egyéb vidékeire, 5 ) amint ez az alapítólevél eme kitételéből is kitetszik: „A Boldogságos Szűznek veszprémi központi kolostorát megalapítandó, abba szám2

) ) 4 ) 3 ) 3

66

Gregor. Niaz. Oratio super Eumeliam. Migne. Wretz és Bohmann II. 14. A római kath. Egyház története Magyarországon. I. 472. Balics, ugyanott.

talan apácát helyeztünk el, a magam, nőm, gyermekeim és az egész haza üdvére." 6 ) Hogy ezek az apácák görögök voltak, úgy Balics, mint Szegedi egész határozottan állítják. „Mi nem habozunk véleményünket kimondani, s a kolostort valóban görög zárdának tartjuk, ahová Sz. István Görögországból hozta az apácákat." 7 ) „Hogy a veszprémvölgvi apácák görögök s így Sz. Vazul rendiek voltak, nem alap nélkül állítjuk. Amint ugyanis Szent István az olaszországi Monte-Cassinoból hozott szerzetesek számára latin alapítólevelet adott, úgy ezeknek, mivel görögök voltak, görög alapítólevelet állított ki."8) Az alapítást Balics így indokolja: „Szent Istvánt a vesznrémvölgyi apáca-kolostor megalapításában a nőnevelés előmozdítása vezette. A férfi-szerzetesek mellett, kik térítéssel és tanítással foglalkoztak, szükséges volt a nők számára is tanítónőket behozni, hogy egyrészről a nekik megfelelő ismereteket és nevelést elsajátítsák, másrészt pedig a magyar szüzeknek alkalmuk legyen a tökéletesebb életpályát is v á l a s z t a n i . . . Miért nem hozott Szent István latin, vagy Benedek-rendi apácákat hazánkba, az egyszerűen azon korszak viszonyaiban leli magyarázatát. A tudomány és művészet s vele együtt a finomabb szokások és erkölcsök a X. században a sülyedés mély fokán állottak, de azért Rómában és Konstantinápolyban nem veszett ki az érzék a nemesebb formák s az antik műveltség iránt. A nőnem nevelése pedig kiváló gondozás tárgya volt. Ez a finomabb műveltség II. Ottó felesége, Theophana görög hercegnő révén nyugatra is eljutott s a szellemes, i f j ú és ritka szépségű fejedelem-lánvnyal Konstantinápolyból a nemesebb erkölcsök, a tudomány és művészet Németországba." 9 ) — A női művelődés e kedvező korszakában nevelkedett föl Gizella, s midőn Szent István neje lett, a nagy király személyesen meggyőződhetett a keleti műveltség előnyeiről; s hogy azt hazánkba is átültethesse, — alapította meg a görög apácák kolostorát." 10 ) „Még egy másik apácakolostorról szólnak emlékeink s ez a tormovai Biharmegyében. Ugyanis I. Gejcsának a gróni apátságot megalapító levelében előfordul ezen kolostor a következőképen: A halastóból, mely woissernek hivatik, kétharmadot kap a gróni kolostor, mert egyharmada a tormovai apátnőé." 11 ) Ezen kolostort valószínűleg I. Endre, vagy ennek orosz származású felesége, Anasztázia alapította, s abba Vazul-rendü apácákat hozott Oroszországból.12) Tekintve a Sz. István előtt lebegett célt és azt a tényt, hogy a *) 7 ) 8 ) *)

Árpádkori ú j okm. I. 347. Ugyanott I. 475. Katona: História Critica I. 169. Balics i. m. I. 476. Ugyanott 477. lap. " ) P r a y : Spécim. Hist. I. 322. » ) Balics i. m. L 477.

67

veszprémvölgyi kolostort anyaháznak alapította, bátran lehet következtetni, hogy a bazilissza nővérek az árpádházi királyok idejében több monostorral birtak Magyarországon. Alátámasztja ezt a következtetést az a tény is, hogy ezek közül a királyok közül többen görög szertartású nőt vettek veleségül, így II. Béla neje Ilona, II. Gézáé Euphrosyne, IV. Istváné Mária. Ezt erősíti meg az is, hogy ebben az időben királyaink — valószínűleg feleségük hatása alatt — egymás után alapítják a bazilita férfi-kolostorokat is. Szinte hihetetlen tehát, hogy a már megvolt női kolostorokat is ne támogatták volna, s elő ne mozdították volna azok fejlődését és szaporodását is. Működésük a nőnevelés és az egyházművészet terén mozog. Mind a kettőn nagy eredményeket érnek el. Nagy műtörténészünk, Ipolyi Arnold így így róluk: „Szent István nagy egyházi, monostori és iskolai alkotásai között olvassuk ama (furcsán hangzó) adatot is, hogy a veszprémi völgyben, Gizella veszprémi királynő udvara közelében görög női zárdát is a l a p í t o t t . . . De nem úgy hangzik-e ezen adat, mint előbb, évtizedekkel ezelőtt szól hasonlóan Theophana bizánci császár leányáról, II. Ottó császár hitveséről, miképen hozta be Németországba a bizánci divatot és viseletet, a kelméket és szöveteket, az ékszereket és h í m z é s t . . . a bizánci kolostori nőnevelést s apáca-intézeteket, melyekben a fejedelmi hölgyek az ország nagyjainak l e á n y a i . . . neveltettek . . . Alig lehet kételkednünk, hogy Sz. István és Gizella görög nőzárdájának is, (melyet ők már Németországból vehettek át,) ilyen kulturai és műveltségtörténeti feladata s jelentése volt. Épen úgy voltak ezek akkor a magasabbudvari főúri művelődés és nevelés tanodái, mint akár még múlt századi francia nevelőintézeteink, fraciául tanító apácakolostoraink... Ez érthetőbbé teszi a Gizella-casulának eredetét (provenientiáját) is. Hogy dolgozhatott itt ezen nagy és szép művű keleti szöveten, Gizella segélyére számos kéz!"13) Balics is teljes határozottsággal állítja, hogy a veszprémvölgyi bazilissza apácák műve az a csodálatosan szép miseruha, amelyről ő ezt írja: „A legrégibb és legnagyszerűbb egyházi himzés a Gizella-casulán van, nemcsak Magyarországban, hanem egész Európában."141) A veszprémvölgyi kolostor a tatárjárás után a cisztercita apácák kezére ment át. „Ugyanis IV. Béla király utasítja a bakonyi ispánt, hogy a veszprémbölgyi cisztercita apácák egyházának felépítéséhez kellő mennyiségű fát szolgáltasson. III. A szlávok közé valószínűleg Sz. Vladimírnak, a szlávok megtérítőjének életében átterjedt a bazilita apácák rendje. Szusa történetíró névszerint meg is említ néhány apácát, kik Sz. Vladimír rokonai 13

) Ipolyi Arnold: Magyar ¡műtörténelmi emlékpjk. Tanulmány. Századok, 1878. VIII. füz. 23. lap. " ) Ugyanott, 141. lap.

68

voltak. (Anasztázia, Agápia, Márta.) Egykorú krónika említi, hogy Jaroszláv fejedelem 1037-ben Kijevben női kolostort alapított. A tatárpusztítás azonban mind szellemileg, mind pedig számbelileg igen nagy csapást mért a rendre. A breszti unió után Rutszkij, de főleg Kuncevics Sz,. Jozafát buzgólkodása folytán a rend ú j virágzásnak indult. A bazilissza kolostorok is ú j r a szaporodni kezdenek, mígnem a cárizmus egyszerre szinte halálos csapással teríti le őket. 1827-ben, 1830-ban, 1837-ben és 38-ban történtek újabb és újabb intézkedések a rend ellen, míg aztán 1839 február 12-én végleg elnyomják. Most már csak az Osztrák-Magyar Monarchiához csatolt Galíciában maradhatott meg a bazilissza rend. II. József előtt 12 női kolostor állott fenn. II. József több kolostort egyesített, újoncok fölvételét betiltotta, hogy egyéb szerzetesrendekkel egyetemben ezt is halálra ítélje. A végpusztulástól Leviczky Mihály bíboros, lembergi metropolita mentette meg a rendet, kinek sikerült Bécsben kieszközölni, hogy a noviciát a rend lembergmelletti házában 1821-ben ismét megnyithassák. IV. Mint majdnem minden rendben, a XIX. század folyamán a bazilissza apácák rendjében is némi lazulás állott elő fegyelem tekintetében. A rendek a fegyelem továbblazulása és következésképen a felbomlás ellen a régi szabályokhoz való visszatéréssel, a rend belső reformjával védekeztek. A bazilissza rend reformját Septiczky András gróf lembergi bazilita főnök, a mostani lembergi metropolita indította meg 1897-ben. Különböző feloszlatások és jozefinista intézkedések egész sora tette ezt égetően szükségessé. Az Apostoli Szentszék, miután a reformhoz hozzá járult, Septiczkyt az összes női kolostorok vizitátorává tette. A szigorított noviciátus vezetője és lelkiatyja Tiszovszky Ignác bazilita szerzetes lett. A megkezdeti munkát bőséges áldás kisérte. Na^v számmal jelentkeztek fiatal leányok, hogy magukat Istennek szenteljék és fiatal életüket egy új, jó és erkölcsös leánynemzedék nevelésére szánják. A reformált bazilita atyák vezetése alatt a rend növid 30 esztendő alatt bámulatos eredményeket tudott elérni. A régi szerzetesi élet fölélett, nemesebb lendületet vett s az apácazárdák a mély lelki élet, hősies áldozatok, áldásos apostolkodás melegágyai lettek. Magyarországba hosszas és nehéz várakozás, még nehezebb előkészítő munka után Miklósy István hajdudorogi püspök engedélyével 1935 november 8-án tértek vissza a rendi nővérek. Mindössze négven. A máriapócsi Sz. Bazil r. kolostor adott nekik hajlékot. A kolostor közelében néhány régi épületet alakított át céljaiknak megfelelően, hogy el legyen vetve itthon is amaz evangéliumi granum synapsis, melyből a magyar görögkatholikus nőnevelés, kisdedvédelem és egyházművészet terebélyes fáinak kell sarjadzaniok. 69

V. Talán nem lesz egészen érdektelen a Keleti Egyház olvasóira nézve, ha a rend jelenlegi állapotát is vázolom néhány sorban. Előbb azonban a rend már megszűnt házairól nyújtok néhány adatot. A rend régi házai között legnevezetesebbek közé tartozik a vitebszki zárda. A X V I I I . században már fennállott. Az idők változása szerint majd négy, majd nyolc évfolyamú leánynevelő intézetet tartott fenn. 1805-ben 30 leányt nevelt. Később már tisztán a bennlakó növendékek száma is elérte 34—35-öt. A növendékek főtantárgyai a hittanon kívül írás, olvasás, számtan, földrajz, orosz, német és franvia nyelv voltak. Hasonló rendszerrel dolgozott a polocki zárda is, 1805-ben 11, 1807-ben 16, 1809-ben 19 növendékkel. Az orsai zárdának 1801-ben 26, 1802-ben 62 növendéke volt. 1801—1803. években a vilnai intézetnek 43, a muvakinak 22 növendéke volt. Pinszkben ugyanezen idő tájban a nemesi és papi családok leányai részére tartottak fenn nevelőintézetet. Szép tevékenységet fejtettek ki a dermáni,volodimir-volinszki, podbirci és polonniji intézetek is. A rend ma szépen virágzik, bár létszám tekintetében nem is tartozik a nagynépességü rendek sorába. Mindössze 29 megszervezett rendházzal bír, összesen 676 apácával. Mint az alábbi adatokból ki fog tűnni, ez a kis létszám nem akadálya annak, hogy áldásos működését három világrészre is ki ne terjessze s hogy ez a működés, ha szabad ezt a kifejezést használnunk, versenyképes ne legyen. Legélénkebb természetesen a galíciai területen való tevékenység. Galíciában a rendnek 8 háza van 303 apácával és a különböző parochiális iskolákkal kapcsolatos kitelepítéseknek szolgálatait 58 nővér, illetve anya látja el. Ezután Sziria következik szintén 5 házzal és 105 apácával. Csehszlovákiában 3 rendház működik 58 apácával, Olaszországban 4 rendház 27 apácával, Jugoszláviában 3 rendház 21 apácával s végül nálunk 1 rendház 4 apácával. Az apácák létszáma az egyes rendházak között a következőleg oszlik meg. (1935. évi adatok.) Csehszlovákia: Ungvár 50, Eperjes 4, Munkács 4. —Jugoszlávia: Kőrös 5, Kamenica 3, Sid 13. — Magyarország: Máriapócs 4. — Amerika: Filadelfia 25, Newyork 7, Chesapeake 6; — parókiákon: Cleveland 3, Scranton 3, Chicago I. 4, Chicago II. 3, Detroit 3, Pittsburg 3. — Az uniontowniak száma 64, de közülök vannak Hazletonba, Trentonba, Wilhoberba és Elmharstba kihelyezettek is. Olaszországban Mezzajuso-ban, Villa Adrianá-ban, Castel-Gandolfo-ban és Aquaformosában vannak rendházaik. Szíriában az aleppóiaknak Datr-Zavarában és Zug Michailban, a souritiaknak Mar Siman-ban és Zug Michailban vannak házaik. Van anyaház Sydonban is. Utoljára hagytam a lengyelországi rendházakat, mert ezeknél a száraz számadatokhoz rövid működési ismertetőt is óhajtok csatolni. Néhány adatot az amerikaiakról is nyújtok. Lengyelországban a szlovitai zárdát 1823-ban alapították, négy70

osztályú nőipariskolával. (Slovit. Industrial Mädchenschule.) 1881ben az iskolát Lembergbe helyezték át, de 1907-ben ismét megnyitották. Intézetük magánjellegű, nyilvánossági jog nélkül. Növendékeiket a lembergi gimnáziumba vagy ipariskolába viszik vizsgáztatni. A javorovi zárda nevelői tevékenységét 1847-ben kezdte, 3 osztályú leányiskolával. 1855-ben négy, Í880-ban öt, 1883-ban hat osztályúra fejlesztették. 1906. őszén tanítónőképzőt is nyitottak, mely igen szépen fejlődött és virágzott, A világháború s az azt követő lengyel-ukrán háború után 1921-ben 113 növendéke volt, majd fokozatosan 180-ig emelkedett tanulóinak száma, 1933-ban politikai okokból beszüntették. Helyette 1933 szeptemberében újtipusu leánygimnáziumot nyitottak, négy osztállyal. Internátus is van mellette. Irattárában már is sok dicsérő és elismerő iratot őriz a hivatalos f elsőbbségtől. Róbai kath. lengyel leányok, sőt izraeliták is szívesen látogatják. A lembergi Sz. Bazil zárda egyike a legjelentékenyebbeknek. Sőt világviszonylatban is az elsők elsője a bazilissza rendben. 1881-ben kezdenek a neveléssel foglalkozni s tevékenységük mihamar a nevelés minden ágára kiterjed. 1881—1889-ig osztrák rendszerű, nyolcosztályos népiskolát tartottak fenn. Tantárgyai voltak: hittan, ukrán, lengyel és német nyelv, számtan, földrajz, természetrajz, írás, mértan, történelem, német és francia társalgás, ének, zene, rajzolás és kézimunka, az iskola színvonalára jellemző, hogy az 1898-—99. iskolai évben 40 növendék közül 20 volt jeles rendű s csak kettő elégséges. 1906ban a gimnázium első osztályát is megnyitották sí 1914-ben már az első érettségi vizsgálatot is megtartották benne. Klasszikus leánygimnázium állami tantervvel. A háború befejezése óta tanulóinak száma állandóan felül van a háromszázon. 1921—24. között a négyszázon is felül volt. 1920-tól 1931-ig összesen 4055 növendéke volt az intézetnek. 1933-ban a lengyel állam ú j tipusú négyosztályú gimnáziumot létesített, melyet 3, illetve 4 éves líceumi kurzus követ. Ekkor a rend megszüntette az első osztályt, azóta fokozatosan visszafejleszti, hogy az ú j tipusú leányiskolának adjon helyet. Különös érdekessége ennek az intézetnek, hogy a latin és görög nyelvet 1918 ótal egy magyar származású bazilissza tanítja: Erdélyi Szofrónia O. S. B. M. főnöknő. Ugyanez a zárda háromévfolyamú, középfokú szakiskolát is tart fenn, melybe! a gimnázium IV. osztályú bizonyítványával veszik föl a növendékeket. Tantárgyai: hittan, ukrán és lengyel nyelv, gazdaságtan, gazdasági földrajz, történelem, ipari számadástan, szabászat, ornamentika, mértan vagy árúisme, biokémia és francia nyelv. A kurzus nagyjában a reáliskola V—VII. osztályának felel meg (lengyel tanterv szerint), utána 3 évi gyakorlat és képestő vizsga jön. A nyert oklevéllel a végzett tanuló önálló üzemet nyithat, esetleg felsőipariskolákban is taníthat. Államérvényes képesítést nyújt. A zárdának internátusa is van 50 növendékkel. Volt idő, mikor 80 növendéket is be tudtak fogadni. A lembergi Sz. Makrina zárda 1915-ben állított elemi iskolát. Felső három osztálya (V—VII) már polgári iskolai jellegű. Csak 39 gyermekkel indult, de 1918 óta már 179—216 között ingadozik a tanulók létszáma. 1921 óta tanítónőképzőjük is volt öt éves tanfolyammal. 71

Növendékeinek száma, míg az intézet teljes volt, 180-230 között mozgott. 1933-ban megkezdték a képző fokozatos beszüntetéséti és az ú j iskolai törvények értelmében gimnéziumot szerveztek helyette. Internátusuk is van. 1915 óta áxvaaházat is tartanak fenn, mely mindjárt) 145 növendékkel kezdte meg működését (1916) s azóta 229-ig emelkedett a létszám. Sztaniszlavban szintén tanítónő-képzője van a rendnek. Mint magániskola nyílt meg 1907-ben 27 tanulóval. 1909-ben nyilvánossági jogot nyert. Azóta folytonos fejlődésnek örvend. Növendékeinek száma 27-ről 73-ra, majd 98, 139, 147, 155, 160, 201, 207, 237-re nőtt. Gimnáziumuknak adataink szerint még csak első osztálya nyilt meg. (Azóta folytatólag a többi is.) Elemi iskolája 1909-től van a rendnek. 23 gyermekkel nyilt meg, ma már 364 tanulója van. Drohobicz-ban szintén tanítónő-képzőt és elemi iskolát tart fenn a rend. Mindkettőt 1920 óta. A képző 1925-ben nyerte meg a nyilvánossági jogot. Megnyitásakor 80 növendéke volt. Fokozatosan 113-ig emelkedett a számuk.. Elemi iskolájuk 25 tanulóval kezdte meg működését, a természetes ingadozás figyelembevétele mellett ma már átlagosan 115 tanulóval dicsekedhetik. Przemysl-ben 1920 óta 50 gyermekre berendezett középiskolai internátust tartanak fenn a nővérek. Pidmihajlivciben most áll megszervezés alatt egy női gazdasági iskola, A rend amerikai ága nem kevésbbé serényen dolgozik a lelkek javán. Philadelphiában két nagy kétemeletes házuk van, melyekben 100 ágyas árvaház van elhelyezve. 1914 óta már maguknak nevelnek újoncokat. 1926-ban elemi iskolát nyitottak, melynek ma már közel 150 tanulója van. Az iskolát 3 osztállyal nyiották meg. Ma már nyolc osztállyal bír. Noviciátusuk Uniontownban van. Ugyanott árvaházat is tartanak fenn. A többi helyeken felsőbb leányiskolát, esti és szünidei iskolákat, elemiket stb. tartanak fenn. VI. Akár a multat, akár a jelent nézzük, büszkeséggel tekinthetünk rájuk s örömmel vallhatjuk őket magunkéinak. Itthon Sz. István palástja, külországokban nevezetes kulturális tevékenysé"- teszi nevüket ismertté és megbecsültté. Ők a gör. kath. jelen, tehát egyben a nagy uniós munkára való felkészülés tevékeny munkásai. Intézményesen tevékeny apostoli életük segítette elő az unió ügyét Sz. Jozafát korában és segít fenntartani azóta is. Sorscsapások, állami tényezőknek ellenséges magatartása, a minden lelkiséget elsorvasztó jozefinizmus meggyöngíthették, sőt veszélybe is dönthették az uniót. E szentéletü nők alázatos, imádságos, minden világi eszmeáramlattól távolálló, de mégis mindennel számoló munkássága megóvta azt és amit erős kezek, tudományos fők eléggé megvédeni nem tudtak volna, azt megvédték az ő gyönge kezeik, mély tudással a még mélyebb erényességgel párosult egyszerűségük. 72

De ők a mi jövőnk reményei is! Ezért áldozott annyit a Bazil-rend férfi-ága, hogy Magyarországra őket visszatelepítse. Ezért lángolt föl Sz. Bazil rendjének közismert hajdudorogi jótevője, a köztiszteletben álló Lengyel-házaspár a bazilisszák iránt is arra a tevékeny ^szeretetre, mely immár Hajdudorogon is megteremtette az oda való letelepedésnek alapfeltételét. Töretlen ugar a magyar görögkatholikusság kulturmezeje. Ezernyi ezer megoldandó problémák között nem utolsó a nőnevelés kérdése. A latin szertartású apácák sok hithű és buzgó gör. kath. leányt neveltek már számunkra. De mégis! — igazi görögkatholikusokat, öntudatos és szertartáshű gör. kath. tanítónőket, tisztviselőnőket s nem utolsó sorban: öntudatos és szertartáshű gör. kath. feleségeket és anyákat csak szertartásunkat ismerő, kedvelő és ezek iránt élő apácák nevelhetnek számunkra. Pedig az Egyháznak ez a kívánsága. Nem elégszik meg azzal, hogy mindenki buzgó katholikus legyen, de azt is akarja, épen a nagy egyházi egység, a krisztusi „egy akol s egy -ásztor" eszményének megvalósítása érdekében, hogy mindenki saját szertartásában legyen hű gyermeke az Anyaszentegyháznak. A százfelé ágazó férfiúi gondok közepette ma a nők és anyák vállaira nehezedik a föladat, s a jövőben méginkább rájuk fog nehezedni, hogy az ivadékokban megmaradjon a görögkatholikusság lelkisége, jellegzetessége s ezzel az a vonzó erő, mely az egyháztól elszakadtakat állandóan odavonogatja az Egyház melengető keblére. Ezek által s ezeken át maradhat meg egyházunk öszekötő kapocsnak Kelet és Nyugat között. A magyar görögkatholikusságnak nincs nagyobb és sürgetősebb föladata, mint fölkarolni egyházunk e legősibb apácarendjét s anyagi és erkölcsi tőkéjének megmozdításával lehetővé tenni, hogy Sz. István országában ismét megkezdhessék áldásos munkájukat. Ez lesz a gör. kath. magyarság legszebb Szent István-évi emléke, ez lesz az Eucharisztia iránt való hódolatunknak is legméltóbb s maradandó hatású kifejezése, ez lesz uniós megmozdulásunknak is első, legtöbbet ígérő lépése. Ha majd a nagy missziós munka megkezdődhetik Krisztus varratlan köntösét helyreállítani, az ő gyöngéd kezeik is segíteni fognak nemcsak imára-összekulcsoltan, hanem a tett színhelyén is, erőt s kitartást kívánó munkássággal és szívós szorgalommal, sőt vértanúságra is kész áldozatos lélekkel. rmri

*) P. Dudás Miklós 1937 március óta az amerikai gör. kath. hívek körében missziót tart. Cikkének történeti részét még itthon írta meg, ai bazilissza rend jelen működésére vonatkozólag azonban csak ceruzajegyzetes adatgyűjteményét bocsáthatta rendelkezésünkre, ránk bízva a cikk befejezését. Sajnos, az értékes adatokat tartalmazó cikk megjelenését az eucharisztikus anyaghalmaz mindeddig késleltette. (Szerk.)

73

KRÓNIKA A görögkatholikus egyház részvétele a budapesti nemzetközi eucharisztikus kongresszuson A XXXIV. nemzetközi eucharisztikus kongresszus nagy perspektívát nyújtó uniós jelentőségének értékeléséről tesz tanúságot a kongreszus főbizottságának az az intézkedése, mellyel elvileg már a múlt évben kimondotta,i hogy a kongresszus kereteiben a görög szertartásnak egyenrangú képviseletéről kíván gondoskodni. E gondoskodás pozitív valósággá érlelése érdekében a főbizottság hitbuzgalmi szakosztálya mult óv december 10-én kelt ülésében elhatározta, hogy a kongreszszus keleti érdekű programmjának összeállítása és végrehajtása céljából görögkatholikus albizottságot alkot s minden olyan kérdést, mely a keleti szertartással kapcsolatos, ennek hatáskörébe utal. E bizottság elnökévé a főbizottság egyhangúlag megnyilatkozott bizalma Szántay-Szémán István dr. pápai prelátust, a miskolci ap. kormányzóság ált. helynökét, a Keleti Egyház főszerkesztőjét delegálta, kinek elnöklete alatt a bizottság a következőleg alakul meg: a) A hajdudorogi egyházmegye részéről agok: Melles Nieefor Géza kanonok, hitbuzg. közp. igazgató, egyúttal a bizottság alelnöke, Sereghy László kanonok, e. m. irodaigazgató, Bihon István kanonok, püspöki titkár, Schirilla Szóion Andor tb. kanonok, miskolci esperes-lelkész, Krajnyák Gábor dr. tb. kanonok, budapest-baJparti, Legeza József szsz. tanácsos, orosi, Balogh Bálint c. esperes, budapest-jobbparti lelkész és Kozma János miskolci hittanár, a Keleti Egyház szerkesztője, egyúttal az albizottság előadója és jegyzője, b) A miskolci ap. kormányzóság részéről Zapatoczky Igor Konstantin tb. kanonok, konzultor, abaujszántói és Bubnó Andor dr. pápai t. káplán, homrogdi esperes lelkész. c) A Sz. Bazil rend képviseletében Jőcsák Máté regionális főnök. A keleti albizottság intenzíven megkezdte munkáját. Első ülését január 15-én, Miskolcon, az apostoli kormányzóság központi irodájában tartotta. A bizottság a főbizottság hitbuzgalmi osztályának ügyvezetőjétől vett éretesítések kapcsán behatóan megvitatta a görögkatholikus egyháznak a kongresszuson való részvételi módozatait. Az elfogadott és a főbizottság elé terjesztett tervezet szerint a kongresszus keretében több gör. kath. főpapi liturgia lesz, mégpedig olyan elrendezéssel, hogy azokon a kongresszusra felutazók mindkét csoportja résztvehessen. Lesz .egész éjjeli szentségknádás, eucharisztikus és uniós gyűlés, továbbá egy reprezentatív bizánci ritusú szentmise, melyet eredeti görög nyelven s görög karének-kisérettel egy görögországi püspök fog pontifikálni. Foglalkozott a bizottság szinte részletekbe menően is már a papságnak a kongresszuson való részvételével, a tömeges áldoztatások kérdésével és még sok egyébbel A bizottság tagjait Papp Antal c. érsek, miskolci apostoli kormányzó úr családias ebéden látta vendégül. A bizottság részletes tervet dolgozott ki a kongresszus programmjába beilleszkedő gör. kath. ünnepségekről s mihelyt a főbizottság approbációját megkapja ismét öszeül, hogy a kongresszus görögkatholikus részének programmját a legaprólékosabb részletekig kidolgozza és végrehajtsa. Legközelebbi ülését a bizottság Nyíregyházán fogja tartani.

74

A bizottság vállaira nagy és nehéz feladat hárul. Első eset, mikor a görögkatholikusság saját ősi szertartásaival és modern szellemi megnyilatkozásaival egyszerre az egész világ szeme elé negyedmillió ember egészen közeli s 300 millió ember távolabbról megnyilatkozó, de nem csekélyebb mérvű érdeklődésének előterébe kerül. A bizottság tagjai azonban mindent elkövetnek, hogy ezt az eddigelé egyedülállónak ismert feladatot teljes sikerrel oldják meg, ami a kongreszusi főbizottság és a gör. kath. papság és társadalom megértő támogatása és fegyelmezett magtartása mellett — hisszük, sikerülni is fog. Lapuník zártakor értesülünk arról, hogy a Keleti sz. Kongregációban ntagy az érdeklődés a kangresszus keretében megtartandó uniós gyűlés iránt.

Az egyházi egység bécsi ünnepe Előző számunkban röviden m'ár hírt adtunk róla, hogy a világszerte évenként január 15—23 között tartani szokott uniós imaJiét keretében az osztrák főváros katholikusai fényesen készülnek megünnepelni az Anyaszentegyház egységének ünnepét. Az ünnepet ezidén már harmadszor tartották meg. Célja a különböző szertartások ismertetése mellett legfőképen az, hogy kifejezésre jusson, mikép a különféle szertartásokban az Anyaszentegyház egységes hite nyer más és más módon kifejezést. Az ünnepségekről szóló beszámolót elég későn kaptuk ahhoz mérten, hogy egész terjedelmében hozhatnók. Be kell érnünk azzal, hogy megállapítsuk, mikép annak minden sorából, minden szabából az egyház egysége iránt való mélységes vágy és különvált testvéreink iránt való buzgó szeretet' lángol elő. Az ünnepségek lefolyását eléggé illusztrálja maga a gazdag programm, mely a következőképen alakult: i Január 15-én: Római főpapi vesperás. 16-án: Reggel római főpapi mise, délután . kármelita Mária-ájtatosság (Salve Regina és Flos Carmeli.) 17-én: jeruzsálemi kármelita-liturgia, este népájtatosság az unióért Sz. Jozafáit tiszteletére. 18-án: Ószláv r. Sz .Bazil-liturgia és nagy vízszentelés. (Ónaptár szer. vízkereszt előestéje.) Este: domonkos-ritusú esti zsolozsma. (Cmpletorium.) 19 -én: Dominikánus sz. mise. —- Este: magyar gör. kath. vecsernye. 20-án: Görög szert., magyar szent liturgia. (Krajnyák Gábor tb. kanonok, budapest.-balparti parochus végezte.) — Délután ambrózián vecsernye. Este uniós ünnepi akadémia a következő programmal : 1. Haydn: Du bist, dem Ruhm und Éhre gebühret. (A Friedenskirche énekkara.)_ 2. P. Greb Alajos P. S. M. atya beszéde. 3. Szavalat, 4. Örmény szertartási énekek P. Mózes mechitarista atya vezetése mellett. (Karének.) 5. Gör. kath. énekek. (Kerub-ének Bortnyánszky-dallam. Teljenek be ajkaink és egy ukrán karácsonyi ének; ukrán énekkar.) 6. Terra tremuit. Ave verum

21 -én: Ambrózián liturgia. Este: népájtatosság. 22-én: ^ Népliturgikus istentisztelet. Este: uniós ájtatosság. 23-án: Örmény főpapi liturgia. Este: örmény püspöki áldás. 24-én: Görög liturgia. Este: ószláv vecsernye. 25-én: Orosz mise. Este ünnepélyes hálaadó ájtatosság és az imahét bezárása a Sz. István székesegyházban. Az ünnepségek keretébe illeszkedett be 19;én a Pázmáneum keleti napja. A pázmánista papnövendékek reggel szentmisehallgatásokat és ¡szentáldozásokat ajánlottak f'öl az egyház egységének helyreállításáért. Délután 5 órakor a szeminárium házi ünnepsége folyt le a következő programmal: 1. Gör. kath. magyar egyházi énekek a szeminárium énekkarának előadásában. 2. Záborszky István dr. rektor megnyitó beszéde. 3. A gör. kath. egyház helyzete Sz. István korában. (Krajnyák Gábor dr. előadása.) 4. Pázmány: 0 gloriosa... (Szemináriumi kar vez. Tamás Viktor V. é.

75

eorpus. (A Friedenskirche énekkara.) 7. Dr. Kasper József előadása. 8. Örmény, ukrán és német népénekek. 9. Innitzer bíboros záróbeszéde. 10. Hálaének. (A programmon a nem német nyelvű énekek német szövegét is közölték.)

theologus.) 5. Nagy Sz. Bazil élete és működése. (Eper.iessy Ernő IV. é. theologhus előadása.) — Pázmány: 0 gloriosa . . . kezdetű himnuszát külön erre az alkalomra Bárdos Lajos dolgozta föl és hangszerelte. — Este közös ima volt az unióért.

A január 20-i magyar nyelvű görög szert, szentmisét (a kánoni részeket görögül végezve) Krajnyák Gábor dr. a Paulanerkirchében mutatta be, hol az uniós hét többi szentmiséit is végezték. Asszisztenciát a pazmánita papnövendékek szolgáltattak. Ugyancsak a pazmániták látták el az énék szolgálatot is. A Budapestről csak néhány nappal előbb megkapott s nekik egészen újszerű dallamokat kiváló precizitással interpretálták. Krajnyák dr. miséjén mintegy ötvenen használták föl az alkalmat, csaknem mind latin szert, katholikusok, hogy keleti módon, két szín alatt vehessék az Űr szent vacsoráját

— KELET ÉS AZ EUCHARISZTIA c. gyűjteményünket, melyekben mult évfolyamunk eucharisztikus vonatkozású főbb cikkeit kötöttük csokorba, főszerkesztőnk „Eucharisztia —• Unió" c. füzetével együtt bemutattuk a Keleti Egyházak Szent Kongregációjának, melynek elnöke maga a Szentséges Atya. A két könyvre vonatkozólag főszerkesztőnk az alábbi meleghangú elismerő sorokat kapta a Kongregáció bíboros-titkárától és assessorától: Vatikánváros, 1938 január 8. Méltóságos és Főtisztelendő Úr! Ő Excelleciájának, e Kongregáció Assessorának nevében is, van szerencsém Főtisztelendőségednek a hálás köszönet érzését kifejezni a ragaszkodó hódolat megnyilvánulásaként megküldött két füzetért, melyeket Ön a Budapesten tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus közeledése alkalmából a Szent Eucharisztiáról magyar nyelven öszeállított. Óhajtom, hogy e nemű füzetei kedvező fogadtatásra találjanak a hívek — főleg pedig a keleti szertartásuak között és üdvös hatást érjenek el. Valóban az Eucharisztia az Egyhátz liturgiájának középpontja és minél jobban közreműködünk ezen Szferetettitdk megvilágításánál, annál jobban érzi a kereszténység népe a vonzalmat a minden kegyelem isteni forrásához. Felhasználom az alkalmat, hogy mélységes tiszteletemet kifejezzem. Főtisztelendőségednek hálás szolgálatkészséggel : E. Tisseraoit bíbornok, I. Cesarini asseszor.

76

A jóleső elismerést mi, természetesen, áthárítjuk munkatársainkra, hiszen eucharisztikus kötetünk megjelenését, — mely méltóképen sorakozik az eucharisztikus év irodalmi termékei közé — elsősorban nekik köszönhetjük. — A MAGYAR BAZILITA APÁCÁK hajdudorogi letelepedésének alapjait —• mint a Gk. Sz. írja — már szintén megvetették, még pedig ugyanaz a iólelkü házaspár, kinek bőkezű adományozása a bazilita férfiszerzet hajdúdorogi letelepedését megalapozta. Lengyel János nyug. tanító és neje: Szabó Mária ny. polgári isk. tanárnő Hajdudorog fő utcáján 4000 négyzetöles belsőségeti s néhány hold jó minőségű szántót ajánlottak föl a bazilissza nővérek számára. A pócsi 'bazilisszák nagy szegénységben, majdnem nélkülözések között, de mindazonáltal csendes és^ kitartó munkával készülnek hivatásuk méltó betöltésére. Jelenleg négy ujoncuk van, közöttük egy jeles tanítói oklevéllel bíró olyan leány is, aki bár született görögkatholikus, ritusunlkat az ő kis kápolnájukban hallotta^ először, hogrv aztán el se szakadjon tőle többé. (K) — IMAHÉT AZ NNIÓÉRT. A lengyel püspöki kar körlevelet intézett papjaihoz, melynek értelmében f. év január hó 18—25-ig a világszerte gyakorolt (nálunk sajnosan elhanyagolt uniós imahéten) Lengyelország valamennyi kath. templomában is imahetet tartottak az unióért. Vasárnap, 23-án a papság szentbeszédében a hívékkel az unió szükségességét ismertette. S végül az egész imahetet impozáns szentségimádással fejezték be. (J. J. D.)

I

— A SZENT BAZIL REND ÚJ HAJTÁSA. A nagy politikai^ összeomlás óta a szerzetesrendek életében is jelentős változások állottak elő. Csaknem minden rend tagjai arra a belátásra jutottak, hogy az a lazulás, ami a rendek életében fegyelmi tekintetben a XIX. század folyamán, szabadelvű eszmeáramlatok és jozefinista behatások által bekövetkezett, a mai nehéz korban az Egyház kárára lehet s ezért csaknem minden rend a belső reform terére lépett. Ezt tette 1923-ban, a Sz. Bazil rend is. A rend belső reformját a galiciai baziliták hajtották végre. Legtöbb rendtag elfogadta a reformot, néhányon világi papokká lettek, a többieket a részükre fenntartott kisebb kolostorokba helyeztékl A rendnek meg nem reformált részére többé újoncokat nem nevelhetett, a reformált rész ellenben arra törekedett, hogy számos ú j tagot szerezzen s ezeket magas theologiai kiképzésben részesítse. Ez nálunk csak olyképen volt lehetséges, hogy a magyarországi bazilita rendtartomány önállósága megszűnt s a régi, politikai halárok által három részre tagolt magyar provincia beleolvadt a galiciai rendtartományba. Ez az egybeolvadás azonban nem lehetett végleges, nemcsak azért, mert a galiciai baziliták túlzó ukrán nacionalismusa a magyar birodalom utódállamaiban kockázatossá tette volna a rend jövőjét, hanem azért sem, mert a rend működési területe politikailag és néprajzilag ís négyi egészen különálló s egymással semmi szellemi közösséget fent nem tartó területre tagozódik: a galiciai lengyel-ukrán, a kárpátaljai ruthén, a magyar és a román területre. Ezek a területek, helyesebben az ezeken a területeken működő baziliták, természetszerűleg, önálló rendi életre és fejlődési lehetőségekre vágynak. Leggyengébb talán e vágyódás a ruthéneknél, ahol a nagy orosz és ukrán 'tömegekkel szemben mindig tapasztalható volt bizonyos nemzeti „Mündfeswertigkeitsgef ü h l " — és a legerősebb a románoknál, hol viszont a nemzeti öncélúság érzése csaknem azon a fokon áll, mint az angoloknál vagy a németeknél. Ezen az alapon érthető ¡meg, hogy mihelyt annyi munkaerővel rendelkezett a rendnek román régiója, hogy a különválás legszorosabb előfeltételei megvoltak, már külön román noviciátust állított föl Bikszádon, s mihelyt a rendi alkotmány megkövetelte taglétszám és három rendház megvolt, kivívták az önálló román rendtartomány felállítását. A rendtar-

tomány még a mult év folyamán megalakult. Román egyházi lapok meg sem említették ezt az eseményt, annyira természetes fejlődési folyamatnak tallálták. A rendtartomány főnökévé P. Maxim Athanázt választották, 'kinek invenciógazdag munkabírását ungvári és máriapóesi házfőnökösködése korában mi is előnyösen ismertük meg. A rendnek ezidő szerint 4 háza van román területen. A bikszádi ház, mely előbb a munkácsi rendtartományhoz tartozott, most anyaházzá lett, kitűnő nyomdával fölszerelve, ú j rendházak létesültek Mojsényban (Máramaros), Nikulán és Obrezsen (Balázsfalva mellett). A rend most a Hátszeg közelében levő priszlopi monostor benépesítésére törekszik, majd Kolozsvárott és Bukarestben gondol ú j rendházak alapítására. Az orthodox terjeszkedés, melyet a mindenkori kormányok szorgalmaznak, sokat árt ugyan a rendnek, de azért tekintélyük egyre nő, munkakörük egyre szélesedik és a nép ragaszkodik hozzájuk. A rend Cuvantul Adeverului címen homiletikai folyóiratot ad ki pasztorális függelékkel és krónikaszerű hírszolgáltatással. Sok más vallásos kiadványa is forog közkézen és szolgálja a lelkek javát. Különös érdeme a román rendtartománynak, hogy tagjai minden politikán felülemelkedve, a tiszta lelkiség alapján állanak s ezáltal magukat minden irányban rokonszenvesekké tudják tenni. (K) — A BIZÁNCI EGYHÁZI ZENE művelése céljából Miklós alexandriai pátriarka egyházzenei főiskolát állított föl, mely elé hármas feladatot tűzött ki, ú. m, az egyházi zenének művelését az orthodox egyház szellemében, a hieropsaltesek (kántorok) magasabb egyházzenei kiképzését és az egyházi énekkarok számára karvezetők képzését. — ORTHODOX LAP A PÁPÁRÓL. Az athéni Zoé (Élet) c. lap jan. 8-i száma idézi Őszentségének a francia püspökök fogadásakor mondott allokucióiát, melyben a Szenatya arról szólott, hogy igazságunk az Isten és a kereszténység Istent föl nem áldozhatja és hogy Krisztus evangéliumában megtalálhatjuk a szeretetnék azokat az elveit, melyek az embereket egybekapcsolhatják. Valóban — fűzi hozzá a lap — Krisztus egyházának küldetésé, hogy az üdvösséges szeretetet elterjessze. És ezt elsősorban a papságnak és az egyház hívő gyermekeinek kell meggyőződésükké tenni, hogy ne legyenek egymástól elválasztva, akik Krisztus tanításait vallják."

77

— AZ ATHEISTA PROPAGANDA 20 ÉVES JUBILEUMA alkalmából a Pantainos —• német és lengyel forrásokból vett adatok alapján" statisztikát közöl a húsz éves propaganda „eredményeiről." A lap előrebocsátja, miszerint az a tény, hogy az ú j szovjetalkotmány, melyet Sztálin 19'37-ben életbeléptetett, mindenki részére szabad vallásgyakorlatot biztosít, gyakorlatilag semmit sem jelent. Az antireligionalis propagandának ezer eszköze van rá, hogy a közéletből „eltávolítsa" azokat, aki'k magukat nem vetik az ateizmus karjai közé. Az ú j alkotmány életbeléptetését közvetlen megelőzően az ateista propaganda a legmagasabb fokra hágott.1 A 120.000 bezárt és lerombolt templom közti 1 14.000 esik 1936-ra s ezekből 4680-at teljesen leromboltak. Leningrád (a volt Szentpétervár) területén 126 templomot romboltak le. Moszkva 1624 pravoszláv templomából már csak 26 szolgálja eredeti rendeltetését. Az 1936. év folyamán kivégzett, bebörtönözött vagy Szibériába száműzött papok száma 42.800 volt. Az 1917 előtt Oroszország területén működött 200 evangélikus lelkipásztor helyett ma már csak négy működik ott. Száz közülök Oroszországban halt erőszakos halált. Az 1917 előtti 8 katholikus püspökből és 810 kath. papból ma már csak 10 van szabadon. Az 1936-ban bíróság elé állított nyolcezer papból 102-t kivégeztek, a többi száműzték. Az utolsó kivégzett kath. püspök az 1935-ben kémkedés ürügyével bebörtönözött Frison volt, kit most szeptemberben végeztek ki. A ,vallásszabadság" törvénybeiktatása óta „kémkedés", „hazaárulás", „szabotáz á s " címeken 70 német, lengyel és litván származású papot (katholikust és protestánst) és több rabbit is bebörtönöztek. — A NAPTÁR REFORMJA. A Pantainos értesülése szerint julius 30-án az athéni külügyminisztériumban ankétot tartottak a Népszövetség által tervezett naptárreformok kérdésében. Két terv került a bizottság elé. Az egyik megtartja az év mostani 12 hónapos beosztását olyképen, hogy az évet négy 91 napos negyedre osztja 2 harminc- és egy harmincegy napos hónappal. Ehhez egy hónapon és hetenkíviili újév-napot csatol, szökőévben még egy zárónapot is. Ezzel akarja elemi, hogy az egyező dátumok minden évben ugyanazon hetinapokra essenek. A másik terv ugyanezt 13 hónapos évek bevezetésével akarja elérni. A bizottságban a maroniai érsek óvást

78

emelt a tervek ellen, melyek megzavarják az egyház ünneplési rendjét ugy az álló, mint a változó ünnepek tekintet eben s ellenemondanak a tízparancsolat rendelkezéseinek. (P) — AZ ATEISTÁK NEMZETKÖZI KONGRESSZUSÁT ezidén Londonban tartják. Az angol belügyminiszter a parlamentben bejelentette, hogy az angol szabadelvüséggel ellenkeznék, ha a kongreszus megtartását megakadályozná, de ha a kongresszuson — melynek megtartását fájlalja — valami olyan esemény adólnék elő, ami a közvéleményt izgatná, a rendőrség tudni fogja kötelességét, (mk) — SZAKADÁS A KOPTOK KÖZÖTT. Az abesszíniai kopt egyház, mely a IV. század óta az alexandriai patriarchatusnak volt alárendeltje, november 27-én Addis Abebában zsinatot tartott, ú j abunát választott, s kimondotta, hogy az alexandriai kopt pátriárkától független egyházzá alakul. Abunául vagyis egyházi főül a gondari püspököt választották meg. — LENGYELORSZÁG MINDKÉT SZERTARTÁSÚ PÜSPÖKI KARA december 15-én Vasóban tartotta konferenciáját, mely alkalommal a Budapesten tartandó XXXIV. eucharisztikus Világkongresszusra való utazásról is tanácskoztak. (J. J. D.) — SZOVJETOROSZORSZÁGBAN 20 PÜSPÖKÖT BEBÖRTÖNÖZTEK. A nowgorodi „Gorkovi Kommün" c. napilap jelentése szerint, antikommunista agitációk gyanúja miatt a „ G P U " börtönbe vetette Tulijákov Teofán nowgorodi pravoszláv metropolitát és még más 19 püspököt. (J. J. D.) — A NÉMETORSZÁGI LITURGIKUS MOZGALOMRÓL és a marialaachi bencés kolostor liturgikus munkásságáról hosszabb cikket közöl az athéni Ekklesia julius 10-iki száma. A cikk írója I. Pelekanides 12 pontban foglalja össze a németországi liturgikus mozgalom célkitűzéseit s megfontolásra ajánlja a keletieknek is, kik a liturgikus gyűjtésre alkalmas anyagnak egész kincstárával rendelkeznek. — KÁLD. SZERT. TEMPLOM ÉPÜL CHICAGÓBAN, hol nagy számmal élnek Mezopotámiából és Perzsiából odamenekült káld szertartású katholikusok.

IRODALOM ; Trikál József: Az új szellemiség. Bulapest, 1937. Szent István Társulat.. Az író valóban író: amit mond, az &tr élt szellemtartalom; különös tudománya, hogy a forrongást is érezzük benne, mely a leszűrt igazságokat létrehozta. Különös módszere, hogy ezt a drámai feszülést éreztetni is tudja nemcsak a tartalmak folytonos mozgalmasságával, hanem a megírás módjával is. Ez a mód egy sajátságos párbeszéd. Nem a Szokratész-féle, amelyben ez a nagy gondolattisztázó ókori művész vidám humorral szorítja sarokba a mindent jobban tudókat. Ez a párbeszéd különös Trikál-lelemény. Nem mindig olyan érdekes és eleven, mint a Szókratész-féle, de igen korszerű, igen nagy nevelő értékű. Korszerűsége abban van, hogy a szerző a modern fiatalság lelkét ismerni tudja, hogy soffőrség, vágtatás, gyorsaság és fordulatosság a jellemzői. Ezért nem bír el hosszadalmas elmefuttatásokat, egyhelybenmaradásokat, mondjuk ki nyiltan, tudományizü prédikációkat. Ebből az is következik, hogy nem bírja el a szellemi oktrojt. Éppen azért aktív részt követel mindenből: a politikai életből éppen úgy, mint a szellemi programmok formulázásából. Szerenesés az az író aki közönségének az ütőerén ilyen nagy lelkiismeretességgel és ügyességgel rajta tartja a kezét. Itt most már egyenlőrangú felek tárgyalnak egymással: a tanító is ad, de a tanítvány is ad a maga egyszerű kérdőjeles lelkének a tartalmából. És ezért kap is mind a kettő: megkapja azt a hálás és szíves együttrezgést, amely nélkül nincs igazságkutatás, igazságmegszeretés, igazságformulázás. A könyvnek ez a módszeresen drámai tagolás, ez a kölcsönös lélekbehatás a legnagyobb érdeme. De tartalma is súlyos. A régi szellemiséget, azért tudja jól megrajzolni állomások szerint, mert velejében fogta fel a lényegét: az égi ember meghal a XIV. század elején, utána a földimádó ember foglalja le az életet, aki azonban lelke ürességét telíteni akarja a szépségei, a tudománnyal. Akár ideális, akár materiális, akár kollektív legyen is ez az „istenpótlék", nem tudja megnyugtatni az embert. Benne szunnyad tehát az ó-szellem bukásában az új, szellemiség reménye. Az ú j szellemiséget is jól megrajzolja az író: először világnézését, aztán nagy-

szerűségét, végül akadályait. Veleje az új szellemiségnek: az égi és földi ember újra-találkozása; nem úgy, hogy a világ szekererúdját visszafordítsuk, hanem úgy, hogy összes tanulságainkat feldolgozva, az akadályokkal, vagy vélt akadályokkal hívő alapon megbirkózva Istenbe kapcsoljuk bele újra az emberiséget. Az öszekapcsolést csak egész emberek végezhetik, akik magukban is feloldották az összes ellentéteket: megtalálták az egyéniség és közösség harmóniájának kulcsát, meg a világerők jelentőségét, meg a gépiesség és szellemiség összebékítésének lehetőségét. Éppen ezért a lelki megújhodásnak kell ágyat vetnünk, ha a szerzővel együtt reménykedő optimizmus szemüvegén át nézzük a világ sorsát. Nagy munka ez a megújhodás, mert az Istentől még messzire bolyongó szellemiségeket kell telíteni ú j életérzéssel, ú j testi erővel, ú j vallásos erővel, új felelősségérzéssel, ú j boldogsággal, ú j Istenfiúsággal. Mikor így gazdag és érdekes lehetőségeit tárta föl előttünk az új szellemiségnek, hazánk állapotáról is bizakodó képet fest az á j szellemiség hitvallóinak szempontjából. Oda következtet, hogy vagy teljes erejéből az új szellemiség útjára lép az emberiség, vagy hatalmas rázkódtatások és katasztrófák után, tehát még az eddigieknél is megrendítőbb romokból épül meg az ú j világ. A szerző azonban fiatalos erővel és hívő bizakodással fordul a Szentlélekhez, minden szellemiség Atyjához, a könyv befejező imádságában. Megbékélt emberszeretettel mondja, hogy aki az igazságot kergeti, aki a jóságért eped, aki a szépséget áhítja, aki a békéért töri magát mind akaratlanul is a Szentlelket kívánja. „Soha nem éreztük még így a természetfölötti fény és segítség femésztő szomjúságát, mint m a , " mikor a „bűnök szétbontják az egész világrendet." . . . A könyv ebből a megrázó mondásból indul útjára: „Ha eljön az ember Pia, talál-e majd h i t e t i " — Ezzel is fejeződik be. Ott borong ez a sejtelmes sóhajtás a bizakodó tárgyvezetés szélein . . . De csak azért, hogy minden erő, minden szeretet, minden kislelkűség elemi áradással zúgjon fel a Szentlélekistenhez: Veni Creator Spiritus. Vucskits Jenő.

79

* A Collectanea Theologica e. folyóirat, mely a lembergi egyetem hittudományi fakultás szerkesztésében jelenik meg, januárban jubileumi számot adott ki Őszentsége XI. Pius pápa életének 80. évfordulója alkalmából. Nagyjelentőségű cikkei között, melyeknek tárgyait az egyháztörténelem, hittudomány, filozófia és liturgia tárgyköréből vette, behatóan foglalkozik az unió kérdésével és a nemegyesültek dogmáival is. (J. J. D.) * Dr. Szántay-Szémán István: Eucharisztia — Unió c. művéről: A „Magyar K u l t u r a " í r j a : Az uniós mozgalomnak nagy ismerője és lelkes apostola lép e kis könyvével a magyar katholicizmus elé, hogy az uniós-gondolatnak minél több hívet szerezzen. Sajnos^ Magyarországon az egyházak egyesülésének szent eszméje még nem jutott a katholikus gondolkodás homlokterébe és még az illetékesek sem ismerték fel kellőképen Magyarországnak azt a szerepét, melyet a gondviselésq az uniós törekvésekben földrajzi helyzete, történelmi múltja folytán neki juttatott. Sok gondunk és bajunk között megfeledkezünk arról a küldetésről, melyet be kellene töltenie annak a népnek, mely nyugati kereszténységével a Kelet kapujában, a keleti egyházak tőszimszédságában ál. Most az Eucharisztikus Kongresszus évében, szinte magától értetődő a nagy egyesülés gondolatának előtérbe nyomulása, hisz a nagy egyházszakadás, a keleti skizma legfájóbb sebe Krisztus misztikus testének, melynek az Eucharisztia a szeretet-kapcsa, egységesítője, valóságos és szimbolikus kifejezője és hordozója. Azért nagyon igaza van a kiváló szerzőnek, hogy az uniós mozgalomnak bevitele a kongreszszusi előkészületekbe és az egyházak egységesítésének előbbrevitele az eucharisztikus szentév által valóban „egy megoldandó szentévi f e l a d a t " lenne. * Dr. Michael Niechaj: Oratio Litúrgica pro Defunctis in Ecclaesia Russa Orthodoxa. Az orosz orthodox egyház liturgikus imája a megholtakért. Lulin, 1933. Valahányszor elszakadt testvéreink egyesüléséről esik szó, mindannyiszor a sok, ma már közel száz ellentét között, melyek a katholikus Egyházat az orthodoxtól elválasztják, felsorolva találiuk az orthodoxok negativ tanát a tisztítóhelyről, szemlben a kath. Egyház pozitív, dogmatikus tanával. Hogy e táton-

80

gó űr a valóságban mennyiben áll fenn, Dr. Niecháj, a lyublini szeminárium dogmatikatanára, hosszú évek fáradságos munkájával átkutatott görög és ószláv liturgikus könyevlk alapján, e kérdésre vonatkozólag nagyszerű betekintést enged. Műve megírásánál az orthodox egyház által jóváhagyott és ma is használatban levő könyveket tette tanulmánya tárgyává s belőlük minden kétséget kizárólag bebizonyította az orthodox egyháznak a tisztítótűz létezésében való hitét. A 273 oldalt magában foglaló könyv két,» ú. m. liturgikus és dogmatikus részre oszlik. Az első részben azokat a liturgikus szövegeket sorolja föl, amelyek bizonyságot tesznek a tisztítótűzről; a második dogmatikus részben pedig kimutatja azt a szoros viszonyt, mely a liturgia és a dogmatika között fennáll. A liturgikus szövegek alapján a megholtak lelkeit: szentek és elkárhozották osztályára osztja, továbbá azokéra, akikért az Egyház imádkozik. A megholtak lelkeiért a liturgikus könyvekben feltalálható iméd, amint Niecháj megállapítja, nem ú j keletűek, hanem nemzedékről-nemzedékre szállottak át. Az orthodox egyház illetékes férfiai e hittani viszony megőrzésére mindenkor nagy gondot fordítottak. Például, hogy az orosz szinodális egyház által kiadott könyvek is, mennyiben tükröztetik vissza az Egyház hitét, elég XI. Pius pápa idevonatkozó határozatára hivatkozni, aki a Lengyelország missziós területén élő unitusoknak s mindazoknak, akik unióra lépnek, régi szertartásukat, az Egyház Főpásztoráért való ima beillesztésén kívül, teljes egészében megtartani engedi. E pápai rendelethez Dr. Niecháj következő megjegyzését fűzi: „Az orthodox egyház liturgikus könyvei szerint nincs különbség a kath. Egyház dogmatikája és az orthodox egyház hite között." De a tisztítótűz létezésének hite mellett legkézzelfoghatóbb bizonyítékot ta-

Ián mégis Mogila Péter Trebnike 1 ) és a keleti pátriárkáknak az anglikánokhoz intézett levele nyújt. Mogila Péter Trebnike az orthodox vallásra tért luteránusokat és kálvinistákat külön formulával kötelezi a purgatóriumban való hivésre. A pátriárkák levelének tárgyunkat érintő része pedig a következőképen hangzik : „Tous de symohtharentas thanasionois plemmélamasi kai me en apognósei apodemesontas alla metanoésontas men eti periontas et to meta sómatos bió, me poiésontas de oud' hontina oun karpon metanoias . . . touton kai autón tas psychas apersexesthai eis hadou . . . eleytherousthai de hypo tés akras agatotétos dia tés deéseos ton heron kai eupoliion, ha tón apoichomenon hemeka hoi hekastou Byngeneis apotelousi . . . " 2 ) Mindezekből tehát azt látjuk, hogy az orthodox egyház liturgiája a kath. Egyház hittételeit ma is vallja s mint kinyilatlkoztatott igazságokat mindörökké vallani is fogja! Igaz, elméleti téren az orthodox egyház kebelén belül, a mo-

dern kor theologusai közül, e tannak is akadtak ellenei, a gyakorlat terén azonban az ellenesek híveinek száma annyira összezsugorodott, hogy a nép körében a tagadás gyökeret verni egyáltalán nem volt képes. A szerző fáradságos munkájáért hálás köszönatóel tartozunk, mert becses művét az érdeklődők számára azáltal is könnyebben hozzáférhetővé tette, hogy latin nyelven tadta ki. Juhász Dénes. Mogila Péter, Trebnik. Kiew, 1646. 2 ) Mansi, Sacrorum Concilorum nova et amplissima collectio, Tom. I. Florentiae, 1759. „Azoknak (lelke) pedig, kik nem estek kétségbe, hanem, még haláluk előtt, bűnbánatot tartva haltak meg, de a bűnbánattartás szentségének gyümölcsében már nem részesülhettek, — mondom — ép azoknak lelkét hisszük, hogy az alvilágban v a n n a k . . . és az áldozópapok imái és rokonaik azon alamizsnái által, melyeket az elhunytakért fölajánlanak, megszabadulnak.''

FIGYELŐ A jugoszláv helyzet Az európai sajtó nemrégiben több oldalról és többféle szempontból tárgyalta azt a különös helyzetet mely a jugoszláv konkordátum aláírása körül keletkezett. Ennek előzményéképen ismerni kell a történeti helyzetet.. Amikor még Szerbia török uralom aíatt állott a kultura alacsony fokán ólt. Al szerb pravoszláv papság is teljesen a török hatóságókkegyétől függött, mikor Szerbia a török járom alól felszabadult, főképen szegénysége miatt nem tudta egyszerre felemelni a nemzet kultúrszínvonalát is, tehát Oroszország sietett segítségére és a szerb intelligencia jobbára orosz nevelő intézetekben kapta a kiképzését. Főképen pedig a papi, katonai és technikai pályák teltek meg Oroszországban képzett szerbi inteligenciával. A szerb pravoszláv egyház papságának nagy részét is orosz szemináriumokból kapta. Maga a nemrégen elhunyt Barnabás (Varnava) pátriárka is. Azonban mint kis ország, Európában nem volt nagy jelentőségű és így a szerb nemzeti egyház mint ilyen, nem igen lépett ki a nyilvánosság elé. A helyzetet a világháború változtatta meg, amikor Jugoszlávia lett belőle és a szerb, horvát és szlovén egyesülés egészen ú j államalakulatba foglalta össze ezeket az egyébként heterogén népeket. A szerb népnek tudatlanságát, elmaradottságát, viszont a szerb intelligenciának magasabb törekvéseit erősen ¡kihasználta a nemzetközi szabadkőmü-

81

vess ég, amely Szerbiában energikus munkába kezdett és nagyszámú tagot szerzett a vezető emberek köréből. Hasonló lett a helyzet az orosz háború előtti helyzethez. A szerb papság, részben kisebb képzettségénél fogva, nem látott a szabadkőművességben nagyobb veszélyt és nehezen hitte el, hogy a pravoszláv egyházra ebből baj származhatnék, mert úgy gindolta, hogy a szabadkőművesség kizárólag esak a katholikus egyházak ellensége. Éppen ezért nem nagyon keresztezte a szabadkőművesség munkáját a szerb nép körében. Azt is bevallhatjuk, hogy — valamint az orosz papság egyrészének eleinte tetszett az orosz forradalom, míg végre a szabadkőművesség káros aknamunkájának szomorú tapasztalatai után, 1933-ban megjelent b. Antonius metropolitánák ismert körlevele a szabadkőművesség káros voltáról és annak szerepéről a forradalmi mozgalmakban. Amit a pápák állandóan hangoztatták már a X V l H . századtól kezdve, amikor a szervezett szabadkőművesség először éreztette hatását erőteljesebben, azt az orosz pravoszlávia esak a forradalmaik alatt vette észre. Mintha esak be kellett volna teljesedniök azoknak a végzetes szavaknak, amelyet egy orosz költő leírt, hogy „aki Rómának ellensége, az nekünk mindig barátunk lesz." Éppen ebből a. szempontból nem is akadályozta az orosz pravoszláv papság sem a szabadkőművesség munkáját és sajnos, a pravoszláv orosz egyház nyomdakain haladt a szerb egyház is. Említettük, hogy a jugoszláv királyság keletkezésekor a helyzet megváltozott. A lakosságnak többsége vallási és f a j i tekintetben megszűnt egyöntetű lenni, úgyhogy a pravoszláv szerbek 48%-át, a katholikus horvátok és szlovének 40%-át, a muzulmányok, zsidók és protestánsok 12%-át alkotják az ország lakoságának, ehhez hozzá kell adni azt, hogy a horvátok és szlovének évszázadok óta nyugat befolyása alá kerültök és az ú j királyság művelt elemét alkotják és megfelelő helyet foglalnak el az ú j egyesült királyság gazdasági életének minden pontján. Ezután már a Vatikán sem nézhette Jugoszláviában a szabadkőművesség terjeszkedését, mert most már saját híveit is védenie kellett ott és törekednie kellett arra, hogy a katholikiis egyház megfelelő helyet nyerjen az ú j államalakulatban. A konkordátum megkötésére vonatkozó 'tárgyalások még Sándor király alatt megkezdődtek, akinek szándékában volt, hogy az i f j ú királyság megerősítése érdekében eleget tegyen új, katholikus alattvalói jogos kívánságainak. P.ellegrinetti pápai követ energikus eljárása folytán 1936-ban formába is öntötték a konkordátumot és ratifikáció végett benyújtották a szerb parlamentnek. E konkordátum, amint bizonyára mindenki előtt ismeretes, rendezte a jugoszláv katholikus papság jogi helyzetét, gondoskodni kívánt a katholikus ifjúság neveléséről, a horvát és szlovén anyanyelv érvényesüléséről. Kifejezésre jutott a konkordátumban az is, hogy ha ebben a katholikus papság olyan jogokat nyerne, melyet a pravoszláv papság eddig még nem élvezett, akkor a konkordátum elfogadásával ezek a jogok és kívánságok, automatikusan azokra is kiterjednek. Ilyen körülmények között került a konkordátum a szkuptina elé. Minden méltányosság ellenére is óriási vihart keltett a pravoszláv papság körében, mely a népet azzal izgatta, hogy a kormány a pravoszláv egyház elsőbbségét ingatta meg a konkordátummal. Sajnos, a vita az utcára is kikerült és a fanatizált tömeg tettlegességre is vetemedett, sőt megtámadta a katholikus templomokat és intézményeket is. A Schönere Zukunft augusztusi füzetében, ahol az egész harc képe tárgyilagosan meg van rajzolva, nyilvánosságra került, hogy ebben a harcban igen tevékeny részt vettek a szabadkőművesek és kommunisták. Mindez nem zavarta a kormányt és végre is a parlament szótöbbséggel elfogadta a konkordátumot. A szerb pravoszláv szinódus erősen bántva érezte magát a határozat által, mert a 23 pravoszláv főpásztor közül csak 10 helyeselte a konkordátumot és a püspöki kar a pravoszlávia elárulásáért kiátkozta majdnem az egész kabinetet és a javaslat mellett szavazó képviselőket. A pátriárka megerősítette ezt a kiközöstést és mihamar meghalt, ami miatt a szerb kormány nem is vehetett részt a temetésén. Ez az alaptalan vallásellenes politikai támadás elodázta ugyan a konkordátum szentesítését, ellenben a kormány a legkevésbbé sem ejtette el a konkordátumot. Természetesen a nép izgatására mindenféle eszközt felhasználtak, még azzal is megvádolták a katholikusokat, hogy a katholicizmus ellen küzdő Barnabást megmérgezték, úgyhogy csak a boncolás bizonyította be ennek a gonosz vádnak tarthatatlanságát. Idevezetett a szerb pravoszláv papságnak a szabadkőművesség által szított izgatása.

82

KELETI LEXIKON

AMBON: emelvény az ókeresztény és a mai keleti szertartású templomokban. Régen a tepmlomhajó északi részén elhelyezett ambon az evangéliumok, a déli oldalon levő az apostolok felolvasásának volt a helye. A nyugati középkorban az ambon helyét a szószék foglalta el. A görög templomokban ma a szentélyt. a hajóval összekötő lépcső közepén kiemelkedő dobogó szerű emelvény az ambon. AMNOS. Gör. bárány. A keleti egyházaknál a szentmiséhez használt áldozati kenyérből (prosphorából) kivágott négyszögletű pecsétes darab, mely keresztet ábrázal ágai között az IC—XC NI—KA (Jézus Krisztus győz) görögbetüs fölirással. A pap a szent liturgia (mise) előkészítő részében, a külön előkészületi oltárkánál (protézisnél) végzett proskomedia (proskomidé) alkalmával Izaiás próféta jövendöléseiből vett igék mellett a sz. lándzsa segítségével metszi ki s a hívek áldoztatására szánt apró kenyér-részecskékkel (mar¿arethai = gyöngyöskék) az áldozati tányéron (diszkoszon) helyezi el. — Jelképileg Krisztust, az „Isten Bárán y á t " jelenti, ki föláldozta magát a világ életéért. Latin szert, megfelelője a nagy ostya, míg a hozzátartozó partieuláknak vagy gyöngyöcskéknek a kis ostya felel meg. AHNEC. Ószláv: bárány. Lásd: amin». AJA SOFIA. Újgörög neve a konstantinápolyi Hagia Sophia székesegyháznak, melyet a VI. században Jusztinián császár az isteni bölcseség tiszteletére emelt. Jelenleg díszes mozaikjait restaurálják, hogy régiség-múzeummá alakíthassák ét, miután 1453 óta török

mecset volt. A görög szertartás fejlődésének egész története úgyszólván teljesen ehhez a templomhoz fűződik. (Lásd K. E. I. évf. 111. lap, Hagia Sophia alatt.) „AZ AJTÓKAT AZ A J T Ó K A T ! " A szerpap fölkiáltása görög liturgiában az apostoli hitvallás recitálása előtt. Figyelmeztetés volt ez hajdan az ajtóőrök (ostiarii) számára, hogy a templom ajtait bezárják és szorgosan őrizzék, nehogy a szent liturgiának a hitvallástétellel kezdődő átlényegítő részét idegenek megzavarhassák. Ma a görög szert misében már csak emléke a régi titokfegyelemnek. (Disciplina arcani.) AKROSTICHON. Görög = vers-él. A verselésben szokásba jött mesterkéltségnek az a f a j t á j a , midőn az egyes verssorok vagy versszakok kezdőbetűi összeolvasva magukban is értelmes szavakat vagy mondatokat adnak, vagy az abc sorrendjét követik. A görög egyházi hymnographia egyik jellemző sajátsága ez. így a Nyolchangú Énektárban (Oktoéchos) a szombat-alkonyati előverses sztihirák! 2-ik, 3-iik és 4-ik versét az egyházi könyvek „kata alphabéton"-nak jelzik, mert ha e sztihirákat a többi közül kiemeljük és a nyolc hangét egymás után sorakoztatjuk, a versszakok kezdőbetűi sorban a görög abc rendjét követik. Ugyanilyen szerkezetű minden, eredetileg görögül írt akathisztunk is, hol a bevezető konták kivételével, az akathisztot alkotó többi 12 ikosz és 12 konták kezdőszavai szintén a görög betűrendet követik. Nevezetes betűrendes akrostichont mutató himnusz! az is, amelyet a Krétai Sz. András bűnbánati nagy kánonja bevezetésül, a nagyböjt V. szerdájának vecsernyéjében ének-

83

lünk. — A mondatokat alkotó akrosztichonok különösen a hirmos-költészetben gyakoriak. Reggeli zsolozsmáink kánonjai a legnagyobb részben ilyen ákrosztichonokat mutatnak. Érdekes példái ennek a kersztfölmagasztatási kánon, (Keresztet jelezvén), melynek verselése: Stauró pepoithós hymnon exereugomai = Bizalommal zengek himnuszt a Kereszthez; Ar. Sz. János kánonja november 13-i ünnepén: Tou Pneumatos melpo se tou shrysoun stóma = énekellek téged, mint a Lélek arany száját; a karácsonyi: Christos brothotheis én hoper Themos mené =

Kr. emberré lett, bár Isten maradt. — Sok esetben a kánonköltő neve is benne van az akrostichonban, pl. az áldozócsütörtökiben, hol a 32 versből álló kánon alphabetikus akrostichonja után fennmaradó 8 vers kezdőbetűi ezt adják: Ódé Ióseph = József éneke. Ezek az akrostichonok két szempontból becsesek. 1. Mert sokszor egy-egy hitigazságot vagy történeti tényt tömörítenek össze néhány szóból álló mondattá. 2. Gyakran ezekből állapítható meg az illető kánon keletkezési ideje és szerzője. Jellemző, hogy épen Damaszkuszi Sz. J á nos nem igen használja.

Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.

84

T É L I MENETREND. Érvényes 1937. október 2-től 1938. május 2-ig. Miskolcról induló vonatok:

Miskolcra érkező vonatok:

Budapest felé:

Budapest felől:

Sz. V. Gy. V. Gy. V. Sz. V. Gy. V. Sz. V.

i. i. i. L i. i.

5.12 7.40 13.40 14.15 19.05 23.47

— — — — — —

é. e. e. é. é. e. *

*

*

9.23 10.42 16.11 18.30 22.24 5.30

Sátoraljaújhely felé: Sz. V. Sz. V. Sz. V. Sz. V. Sz. V. Sz. v.

i. i. i. i. i. i.

5.17 10.23 13.35 17.38 21.58 7.36

— — — — — —

*

e. e. e. e. e. e. * *

*

*

7.40 12.20 15.39 19.38 23.43 9.34

Sz. Gy. Sz. Sz. Gy. Sz. Gy. Sz.

v. v. v. v. v. v. v. V.

V. V. V. V. V.

i. i. i. i. i.

7.38 10.18 13.55 17.36 21.53

— — — — —

e. e. e. e. e. *

^

*

*

Sz. Sz. Sz. Sz. Sz.

v. v. v. v. v.

Sz. M. Sz. M. Sz.

v. v. v. v. v.

Sz. Gy. Sz. Sz.

V. V. V. V.

i. 7.51 — e. 10.09 Sz. v. i. 14.07 — e. 16.32 M. v. i. 19.10 — e. 21.23 Sz. v. *

i. i. i. i.

7.50 13.54 16.45 20.52

— — — —

r

*

i. i. i. i. i.

5.36 7.33 11.40 16.56 20.23

— — — — —

é. é. é. é. é.

7.30 9.34 13.30 18.52 22.59

i. i. i. i. i.

5.26 7.32 10.30 16.49 20.38

— — — — —

é. é. é. é. é.

i.21 9.24 12.52 18.44 22.56

Bódvavendégi felől: *

Mezőcsát felé: M. V. M. M.

*

*

Bánréve—Ózd felől: 9.51 12.09 16.25 20.03 23.41

Bódvavendégi felé : Sz. V. Sz. V. M. V.

10.13 10.13 12.44 16.50 17.25 21.35 21.48 6.44

e. e. e. e. e. é. e. e.

Sátoraljaújhely felől:

Bánréve—Ózd f e l é : Sz. M. Sz. Sz. M.

5.50 7.08 8.12 8.12 14.10 17.25 19.17 0.10

i. 4.49 — é. 7.18 i. 7.24 — é. 9.44 i. 15.50 — é. 18.20 Mezőcsát felől:

e. e. e. e. *

Hidasnémeti f e l é : > V. i. 8.00 — e. V. i. 10.32 — V e. V. i. 13.43 — e. V. i. 17.46 — e. *

*

8.57 15.24 17.55 22.00

M. M. M. V.

v. v. v. v.

4.40 i. 6.20 i. 13.25 i. 18.00

.1.

é. é. é. é.

5.50 7.23 14.35 19.38

Hidasnémeti felől: 9.59 11.35 15.16 19.31

Gy. v. Sz, v. Gy. v. Sz. v.

5.39 11.36 17.31 19.42

7.19 13.21 18.40 21.22