SZEREPEK ÉS KAPCSOLATOK A SZOCIÁLIS MUNKÁBAN A
Roles & Relationships távoktatási kurzus anyagának magyar adaptációja (British Open University) Az eredeti anyag készítői: A tananyagfejlesztő csoport tagjai: Jill Reynolds, Pam Shakespeare (elnök), Jan Walmsley (menedzser), Ray Woolfe Szerzők: Brian Dimmock, Roger Gomm, Jill Reynolds, Kate Robinson
A magyar nyelvű adaptációt végző csoport tagjai: Albert József, Illyné Újvári Irén, Leveleki Magdolna, Matiscsákné Lizák Mariann, Mészáros Imre, Nyilas Mihály,Rohonyi András, Sallai Éva, Somorjai Ildikó Szerkesztette: Albert József, Nyilas Mihály Technikai szerkesztők: Balassa András, Bán Levente
Veszprémi Egyetem 1998
Előszó Kedves olvasó! Úgy gondoljuk, hogy a Tankönyv elején be kell avatnunk titkainkba, s egy szokásos előszótól eltérően egyúttal bemutatjuk a tanulási módszert is azáltal, hogy Önt aktivizáljuk, feladatokkal látjuk el. Egy távoktatási csomagot nyújtunk át, amelynek eredetijét az angol Open University egészségügyi és jóléti csoportja fejlesztett ki a szerepek és kapcsolatok - majd látni fogja - rendkívül izgalmas és újszerű tanulmányozására. Miben különbözik ez az anyag, mennyiben új és miért izgalmas? Csupán címszavakban: mert interdiszciplináris megközelítésű, gyakorlatias, reflektív, kliensközpontú. Hogy mit jelentenek ezek a fogalmak egyre nyilvánvalóbbá válik az Ön számára a tanulás folyamán. Noha a tárgyalt probléma az egészségügyi és szociális területre vonatkoztatott, onnét valók a példák és ilyen irányultságúak a megoldandó feladatok, mégis egyértelműen állítható hogy az ismeretek szélesebb érvényűek. Például Skóciában járva meglepődve tapasztalhattuk, hogy tanárképzősök és menedzser szakos hallgatók egyaránt szívesen felveszik programjukba a kurzust. Sietve hozzátesszük az elkészült távoktatási anyag nem csupán a felsőoktatásban használható, de a már dolgozó egészségügyi és szociális munkások továbbképzésében is. Miből áll az adaptált távoktatási csomag? A Tankönyvből, amely módszertani útmutatásaival mintegy vezérli a tanulási folyamatot, tartalmazza az elsajátítandó törzsanyagot; az Olvasókönyvből és a Dokumentumok c. kötetből. Az Olvasókönyvben olyan tanulmányok vannak, amelyekre szervesen épül a Tankönyv, amelyekre folyamatosan hivatkozások történnek, illetve alapul szolgálnak a reflektív tanuláshoz. A Dokumentumok két részből áll, az elsőben beszélgetéseket találunk, ezek az eredeti anyagban magnókazettákon hallhatók, mi szerkesztett átiratokat készítettünk belőlük. A második részben vannak a tényleges dokumentumok, a legkülönfélébbek: tanulmányrészletek, napilapok cikkei, naplók, szabályzatok, beszámolók. Ezek azon túl, hogy tapasztalati anyagként hasznosíthatók hozzájárulnak a kurzus frissességéhez, életszerűségéhez. Talán kíváncsi rá, vajon miről szól kurzusunk? A szociális politikáról, személyes kapcsolatokról, pszichológiáról, szociológiáról, és arról, hogyan vegyük kritikusabban igénybe a különböző szolgáltatásokat, vagy miként végezzünk színvonalasabb munkát.
Ahhoz, hogy át tudjuk fogni ezt a hatalmas és kimeríthetetlen témát, ki kellett választani egy specifikus területet. Ez nem más, mint a személyes emberi kapcsolatok az egészségügyi és a jóléti szférában, vagyis az egészségügyi és a szociális szolgáltatásaiban való részvétel, legyenek ezek akár kormányszintű hivatalos szolgáltatások, akár olyanok, mint az informális betegellátás. A Tankönyv első részében a közvetlen kapcsolatok kérdését először oly módon közelítjük meg, hogy felkérjük Önt, gondolja végig a szerepek és kapcsolatok különböző fajtáit. Felkérjük, mesélje el saját tapasztalatait, és a véleményét kérjük arról, hogy milyen módon járul az elméleti gondolkodás és a személyes reflexió a szerepek és kapcsolatok valódi alakulásához. Mindenki eltölt bizonyos időt személyes reflexióval, válhat-e ez a gyakorlat szerves részévé, és ha igen, hogyan? A reflexió hidat jelenthet a személyes tapasztalat és az azt formáló elemek között. Segíthet abban, hogy felmérjük, a fontos társadalmi kérdések miként tükröződnek az egyén saját cselekvéseiben? Miért szükséges az egészségügyi és jóléti szerepeket és kapcsolatokat tanulmányozni? Az egészségügy és a közjólét kérdései mindenkit érintenek. Egy család tagjaként, barátként, szomszédként törődnie kell saját egészségével és másokéval. Ön segít és Önnek is segítenek; ellát valakit és Önt is ellátják. Ha úgy érzi, mások nem járulnak hozzá személyes jólétéhez, ez aggasztja. Az, hogy az ember miként juttatja kifejezésre ezt az aggodalmát és hogyan harcolja ki a támogatást, amit nyújt és amit kap, központi kérdés az ember életében. Mindazonáltal az egészségügyi és a szociális kérdések nemcsak személyes problémák, hanem a közéleti tevékenységek központi kérdései is. Kormányszintű, önkéntes és magánszervezetek alkotnak véleményt arról, hogyan támogassák az egészségügyi és a jóléti terület szervezeteit. . Milyen szerepekről és kapcsolatokról van szó? Ezen a hatalmas területen belül a kurzus nagyrészt az egyéni szerepeket és kapcsolatokat tárgyalja, vagyis a személyes viszonyokat. Mivel nem lehetséges minden területet felölelni, az anyagban a következőket fogjuk tárgyalni: személyes szerepek és kapcsolatok, például a betegellátás és annak igénybevétele; szerepek és kapcsolatok a szolgáltatások igénybevevői és a dolgozók között a gyakorlat szempontjából - az egészségügy és a közjólét javítása, megfigyelése, segítése;
1
az egészségügyi és jóléti szolgáltatásokat nyújtó dolgozók közötti kapcsolatok. Mit értünk szerepeken és kapcsolatokon? Az angol kurzust irányítók a közreadott beszélgetésben értékelik a szerepeket és a kapcsolatokat.Segíteni fog Önnek saját véleményének kialakításában, ha elolvassa a Dokumentumok c. kötetben beszélgetésüket a szerepekről és kapcsolatokról. Ha elolvasta, készítsen feljegyzéseket saját definíciói megalkotásához. Ha valamivel nem ért egyet, vagy valami nem egészen érthető, azt is jegyezze fel. Szerep alatt azt értjük, amit Ön játszik, míg a kapcsolat azokat a viszonyokat jelenti, amiben másokkal áll. Életünkben a szerepek és a kapcsolatok egyértelműen összefonódnak. Néha olyan kölcsönös függőségben vannak, hogy azok a szavak, mint például anya, szerető, barát, melyek szerepek, könnyen személyes kapcsolatokat idéznek fel. De a két terminust el lehet választani. A vitában a következők merültek fel: A kapcsolatok az időben születnek, ami az jelenti, hogy dinamikusak, állandóan változnak. A szerepeket viszont statikusnak kell felfognunk. Természetesen az, hogy mit értünk szerepen, idővel változik. A szerepek egy sor elvárást tartalmaznak. A szerep olyan, mint egy színdarab része. Az ember a szerepet a maga ízlése szerint értelmezheti, de mindig vannak elvárások, melyek néha különbözőek attól függően, hogy mit kíván a szerep. Míg a kapcsolatokat ezek az elvárások befolyásolják, egy sor más tényező határozza meg a kapcsolatot is - például az egyéni személyiség, egymás megismerése, a ragaszkodás, vagy az ellenszenv. A szerep és a kapcsolat mindennapi értelmezése az őket tanulmányozó szakembereket különböző vélemények kialakításához vezették. A szavak többféle jelentést kaptak. A szociológusok a szerepet a társadalmi struktúrák és minták szempontjából tartják hasznosnak, a pszichológusok a kapcsolatot a még egyedibb esetek és tapasztalatok vizsgálata szempontjából ítélik fontosnak. Milyen mértékben határozzák meg, illetve korlátozzák a szerepek az emberek közti kapcsolat lehetőségét? Milyen általános elvárások alakultak ki azt illetően, hogy a dolgozók és az igénybevevők milyen kapcsolatot alakítanak ki? Milyen egyedi vonásokkal rendelkezik minden egyes személyiség?
A kurzus célja Az anyag angol készítői a szerepek és kapcsolatok vizsgálatának öt szempontját a következőkben határozták meg: Azt kérik Öntől, hogy adjon számot saját tapasztalatáról az egészségügyi és jóléti szféra szerepeit és kapcsolatait illetően, illetve értékelje azokat; mások tapasztalatára alapozva ismerje meg a példákat és az esettanulmányokat; gondolja végig, hogyan tudja felhasználni a reflexiót a szerepek és kapcsolatok megértésében, és hogy ez mikor vezethet a reflexiós gyakorlathoz; vizsgálja meg, milyen különböző elméleti keretek határozzák meg mindennapi élményeinket a szerepeket és kapcsolatokat illetően; Tekintsük át ezeket a célokat. A saját tapasztalat értékelése Személyes tapasztalataival egészítse ki a kurzus adatait. A legtöbb tanulási folyamatban az ember önmagát is adja a teljes kép megalkotásához, de itt mi azt szeretnénk, ha ez még hangsúlyozottabb lenne. Ennek az az oka, hogy amíg a témát tudományosan is tárgyalhatjuk, ragaszkodnunk kell ahhoz a tényhez, hogy ami igazán érdekel bennünket, az a személyes tapasztalat. Ebben a kurzusban az analízis nem csupán tudományos feladat; hozzásegít a személyek és szerepeik, kapcsolataik pontosabb feltérképezéséhez, és ha kívánja, segítséget adhat Önnek, hogy meglátásait saját szerepeiben és kapcsolataiban alkalmazza. Esettanulmányok vizsgálata A kurzus fókuszában az egyének és személyes kapcsolataik állnak. Speciálisan kiválasztott esettanulmányokat használunk, amelyekben a személyek saját szituációikról beszélnek. Újságok, lapok cikkeit idézzük, és személyes élményeinket dolgozzuk fel. Számos személyt, a kurzus potenciális hallgatóit kértük fel, hogy vállalkozzanak a fejlesztést tesztelő szerepre, és anyagunk készítése közben olvassák azt. Az ő észrevételeiket is felhasználtuk. Ezzel azt a célt próbáltuk megvalósítani, hogy a kurzust életközelbe hozzuk, hogy látni és láttatni tudjuk, mit is tesznek az emberek szerepeikben és kapcsolataikban. Így vált a gyakorlat a valódi szituáció részévé. A reflexiós gyakorlat vizsgálata Ha kurzusunk egyik fő forrása az életünk tanulmányozása, akkor a másik az, hogy miként mutat-
2
kozik meg tapasztalatunk, és hogyan lehet ezt a folyamatot a gyakorlatban felhasználni. A kurzus elsősorban gyakorlati jellegű. A gyakorlat fogalma általában arra a módra utal, ahogy a dolgozó cselekszik. Bár mi ezt tesszük nagyító alá, Öntől azt kérjük, gondolja végig a fizetség nélkül dolgozók, vagyis az önkéntesek, a betegellátók, illetve a szolgáltatások igénybevevőinek, az ellátottaknak a gyakorlatát is. A gyakorlat felöleli mind a felhasználókat, mind a dolgozókat, bár az ő cselekvésüket nem a gyakorlat szóval szoktuk definiálni. A kialakítástól függően amit ők tesznek, azt tanácskérésnek, vagy részvételnek, vagy reagálásnak nevezhetjük. A vállalt szerepek alakítják a felhasználók cselekedeteinek lehetséges irányát, mely visszahat a gyakorlatra. Amit a dolgozók és a felhasználók tesznek - amit egymással szemben gyakorolnak -, a kurzus szerves részét alkotja. Reméljük, az ilyen gyakorlat módozatait bemutatva képesek lesznek a változtatás lehetséges formáit megtalálni. Ez mindkét oldalról felelősséget és kezdeményezőkészséget követel. A felhasználóknak képesnek kell lenni, hogy követeléseik mellett érveljenek. A dolgozóknak azzal kell tisztában lenni, mit tudnak nyújtani. Mindkettőnek ismernie kell a találkozásukkor végbemenő folyamatokat. Csak ilyen módon lehetséges megvitatni, hogy a személyes kapcsolatok eredményesek-e, vagy változtatásra van-e szükség. A különböző elméleti keretek vizsgálata A gyakorlat jobb megértésének fejlesztését az elméleti gondolkodás segíti elő. Miért teszik a dolgozók és a szolgáltatást igénybevevők azt, amit? Honnan ered a gyakorlat? A kurzus során úgy érvelünk, hogy a tudományos hagyományok kerülnek le a gyakorlat szintjére. Az elméleti keretekkel való ismeretség segítheti a gyakorlatról való gondolkodás terének szélesítését. A további hatások vizsgálata Az egyéni szerepeket és kapcsolatokat személyesen érezzük, de azok tulajdonképpen társadalmi hatás alatt állnak. Arra kérjük, gondolja végig, hogyan hat a kormányzati politika, a szociális attitűdök, az értékek, a törvények, a szervezeti struktúrák és a gyakorlatról alkotott egyre változó megítélés a betegre, a betegellátóra, az ápolónővérre, a rendelőben való megjelenésre, a tanácsadó felkeresésére, vagy egy esetkonferencián történő részvételre. A kurzus témáinak bemutatása A kurzus minden egyes célja arra hivatott, hogy az egészségügy és a jóléti szféra szerepeinek és kapcsolatainak különböző nézőpontjait világítsa meg. De hogyan tudjuk biztosítani az átmenetet a különféle nézőpontok között? Az anyag készítése során, a célok fokozatos kialakításakor több, újra és újra felbukkanó főtémát találtunk. Ez hatékony
módnak bizonyult, hogy a szerepek és kapcsolatok egyértelműen személyes megközelítése és azok szélesebb társadalmi kérdésekkel, értékekkel és elméleti keretekkel való kapcsolata között hidat találjunk. A témákat három szópárral azonosítottuk: tapasztalat és szakértelem, hatalommal való felruházás és hatalom, illetve sokféleség és diszkrimináció. Első olvasásra nem biztos, hogy ezek a szópárok túl sokat jelentenek Önnek. A következőkben bővebben ki fogjuk őket fejteni. Megértésüket a példák és a viták fogják könnyíteni. Tapasztalat és szakértelem A szolgáltatás nyújtása gyakran szakértelmen alapul. Ezeket elismerik és professzionális státuszt kapnak. A szakértelemmé váló tapasztalatot sokszor nehéz azonosítani, mennyiségileg meghatározni, és megfelelően értékelni. Mely ponton válik a tapasztalat szakértelemmé? Erre utal az egyik kép, az óvodai kisegítői posztra pályázó mondja: Nem kapnám meg az állást, kedvesem - nincs szakképzettségem. Csak öt gyereket neveltem fel...A szakértelem egyszerűen hozzáértés kérdése, vagy nyilvános elismerést és érvényesítést követel, hogy szakértelemmé minősülhessen? A nővérek és szociális dolgozók néhány feladatát önkéntesek és betegápolók is el tudják végezni - ez vajon azt jelenti, hogy nem szükséges a szakértelem? Ha a hozzáértés és a szakértelem lényeges a feladat szempontjából, akkor miért van az, hogy néhányan magas jutalmat és professzionális státuszt kapnak, mások számára pedig egyszerűen ingyenmunka, amit csinálnak? A betegellátók nagy tapasztalatot és jártasságot szereznek munkájuk során. Vajon ezzel szakértővé válnak? Mi a helyzet a szolgáltatást igénybevevők tapasztalatával? Elismerik és értékelik azt? A tapasztalat értékelése egyenlő a szakértelem leértékelésével? Hatalommal való felruházás és hatalom A társadalmakban nem mindenkinek ugyanazok az esélyei a hatalmi pozícióba jutáshoz. A kapcsolatokat segítő szolgáltatás a segítő, illetve ellátó személyt gyakran hatalmi pozícióba helyezi a felhasználóval szemben. De ez a szerepeknek és kapcsolatoknak nemcsak strukturális vonása. Sokan valóban hatalomtól megfosztottnak érzik magukat. Helyzetüket reménytelennek tartják - úgy érzik, semmiképp sem tudják azt befolyásolni. Ez valóban elkerülhetetlen? Milyen lehetőségeket tudnak az emberek szerezni maguknak, hogy hatalmi helyzetbe kerüljenek? Mi a segítők szerepe? Hatalmat tudnak adni azoknak, akiken segítenek? Vagy a hatalommal való felruházás olyasvalami, amit csak magának tud kiharcolni az ember?
3
Sokféleség és diszkrimináció A kurzus során a tapasztalat sokféleségét elemezzük. Fontos, hogy elismerjük a faji, nemi, korbeli, vallási, vagy szexuális sokféleséget, mely azzal jár, hogy az egyének különböző elvárásokkal lépnek fel a szervezetekkel szemben. Hogyan tudjuk a sokféleséget még tudatosabban kezelni? Hogyan tudja a sokféleség javítani a kapcsolatokat? A diszkrimináció a különbségek kiélezését jelenti. Ez magában sem helyes, sem helytelen. Csupán magát a különbségtételt jelenti. Ha azzal jár, hogy egyéneket, csoportokat igazságtalanul kezelnek, akkor negatívvá válik. A különbségek elismerése egyik módja lehet a negatív diszkriminációnak, ez pedig igazságtalansághoz vezethet. A sokféleség elismerése és a diszkriminatív feltételezés, hozzáállás és viselkedés közötti kapcsolatot kutatjuk. Bár a szópárok azt sugallják, hogy azok alternatívák, ellentétek, úgy gondoljuk, ez nem feltétlenül van így. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a hatalom használása csakis rossz lehet, illetve a hatalommal való felruházás csakis jó. Tapasztalat és szakértelem A következő feladat két, a kurzus során domináns csoportra koncentrál. A tapasztalat és a szakértelem képezi az első téma vitájának alapját. Feladat Fizetett és fizetés nélküli betegellátók 30 percet töltsön ezzel a feladattal. Vegye kézbe az Olvasókönyvet és olvassa el Jan Walmsley Nem az a fontos, hogy mit csinálsz, hanem hogy ki vagy: gondozói szerepek és gondozói kapcsolatok című cikkét. Miután elolvasta a cikket, jegyezze fel a szerző által felsorolt okokat a szívességből végzett és a fizetett betegellátás különbségére vonatkozóan az Egyesült Királyságban. Ha ismer valakit, akit mindkét módon ellátnak, próbálja elképzelni, hogy ő miként vázolná a különbségeket. Ha jut ideje, beszéljen vele erről a témáról. Megjegyzés Talán ezt jegyezte fel Walmsley előadásából: Különbséget kell tennünk az intézményi és a magánmunka között. A nyilvános, szervezeti munkát elismerik, értékelik és megfizetik. A magánmunka nagyrészt az otthonra irányul és ritkán fizetett. A feministák gyakran említik a közmunka és a magánmunka határvonalát, mely a nemek közötti különbségen alapul, hiszen általában a nők otthoni munkája tartozik az utóbbi kategóriába. Az otthoni munka láthatatlan, nem számít.
4
Másrészt a kormánypolitika szorgalmazza a női rokonok által végzett fizetetlen munkát, hisz az olcsó és csökkenti az állami szervezetek felé támasztott igényt. A külső szemlélő szemében a jártasság - amikor értékes feladatot olyan személy végez, akit nem tartanak fontosnak, hatalmi pozícióban levőnek - nem minősül alapvetően szükségesnek. Az otthon végzett, kevésbé értékelt betegellátói munka a hasonló feladatot végző professzionális csoportokat, mint például a nővéreket, arra inspirálja, hogy munkájuk ezen részét alábecsüljék. Miért érdemel valaki fizetést, elismerést olyan munkáért, amit más ingyen is elvégez? Annak érdekében, hogy alátámasszuk Walmsley feltételezését, miszerint a fizetetlen betegellátás mindig jobb, arra kértük, vizsgálja meg, hogy egy mindkét típusú ellátást igénybe vevő miként látja a különbségeket. Ha Ön jelenleg ilyen ellátásra szorul, saját tapasztalata alapján összegezze a preferált vonásokat. Amennyiben nem, emlékezzen vissza hasonló múltbeli eseményre, vagy képzelje magát az adott helyzetbe. Mi lenne az Ön preferenciája? Hatalommal való felruházás és hatalom Ez kurzusunk következő témája. Ehhez és a következő témához arra kérjük, hogy olvassa el az Olvasókönyv idevonatkozó cikkét, és állapítsa meg, hogy az mit emel ki mindkét témával kapcsolatban. Feladat 30 percet szánjon a cikk elolvasására és a jegyzetelésre. Olvassa el David Ward és Audrey Mullender Hatalommal való felruházás és elnyomás: napjainkban a szociális munkában feloldhatatlan párosítás című cikkét. Közben próbálja definiálni, hogy mit értenek a szerzők hatalom, hatalommal való visszaélés és hatalommal való felruházás alatt. Minden Ön által fontosnak tartott és a megértést segítő kifejezést írjon le. Megjegyzés A cikk olvasása során valószínűleg úgy találta, hogy a hatalom és hatalommal való visszaélés terminusokat pontosabban meg tudja határozni, mint a hatalommal való felruházás kifejezést. Kiemeltük azt a két mondatot, amelyek leginkább definiálják a hatalom és hatalommal való visszaélés fogalmát: A hatalom nem csupán valaki akaratának kiterjesztése más személyre, esetleg mások rovására, hanem egyben érvek másra történő ráerőszakolása mind nemzeti, mind nemzetközi szinten.
A hatalommal való visszaélés egyfelől az életfeltételek létrehozása, másfelől maga a folyamat, melyben ezek a feltételek kialakulnak és fennmaradnak. A hatalmon levők állapítják meg a feltételeket, melyek az élethez való joghoz és a lakosság más csoportjainak hatalomtól való megfosztottságához vezetnek. A cikk azt fejti ki, hogy a társadalmat a hatalommal való visszaélés forgácsolja szét, és az olyan intézmények, mint a jog, a média és az oktatási rendszer a normalitás azon verzióját biztosítják, amely néhány csoport elnyomását erősíti például a középületek azért épülnek tolókocsis feljáró nélkül, mert az úgynevezett normális emberek képesek a lábukon közlekedni. Tehát mi is a hatalommal való felruházás, és hogyan illik a képbe? A szerzők szerint:"[...] a terminusból hiányzik a specifikusság és elkendőzi a szignifikáns különbségeket. Társadalmi aeroszolként működik, elfedi a konfliktusok és a nézetbeli eltérések zavaró szagát." A szerzők mindazonáltal a hatalommal való felruházást a következőkben látják: elkötelezettség az igazságtalanság és hatalommal való visszaélés elleni harcra és azok legyőzésére, mely tettekben és szavakban is megnyilvánul. Szerintük ez többet jelent egyszerű felhatalmazásnál. A kurzus során a szerepeket és kapcsolatokat egyénileg érzett és társadalmilag generált tényezőknek fogjuk fel. Ez fontos a hatalom és hatalommal való felruházás elemzésekor. Sokféleség és diszkrimináció Amint bizonyára észrevette, Ward és Mullender rávilágít harmadik szópárunkra, a sokféleségre és diszkriminációra is. Ők a negatív diszkriminációt hangsúlyozzák. Úgy érvelnek, hogy a különböző csoportok életfeltételei különbözőképpen épülnek fel. Természetesen a csoportok eltérő tapasztalatokkal rendelkeznek. Jan Walmsley Olvasókönyvbeli cikkében felveti, hogy a nők azok, akik a hozzájuk közelálló személyek gondozását magukra vállalják, bár ez nem minden nőre vonatkozik. A skála az egész napos betegellátás anyagi biztonságától kezdve az egyszerű ellátóig terjed. Feladat Sokféleség és diszkrimináció 30 percre lesz szüksége, hogy újra elolvassa a cikket és jegyzeteket készítsen. Olvassa el ismét Ward és Mullender írását. Vizsgálja meg, hogy szerintük mely csoportok rendelkeznek kedvezőbb életfeltételekkel. Milyen szociális jellegek idézik elő a hatalommal való visszaélést?
Miután elolvasta a cikket, jegyezze le, hogy a szerzők milyen véleményt formálnak a hatalom birtokosairól, akik aláássák azoknak a törekvéseit, akik vitatják a státuszukat. Megjegyzés A szerzők felvetik, hogy a hatalom nélküli embereket azért tudják elnyomni, mert a feltételeket a hatalmon levők szabják meg, és ezek a feltételek választják szét a köz- és a magánszférát, illetve az egyént és a társadalmat. Más szóval a társadalmi kérdések, különösen a problémák, individualizálódnak. Például kizárólag az egyedi embert teszik felelőssé a bűnesetekért. A lakótelepek zavargásait inkább az egyéni gonoszságnak és felelőtlenségnek, mint a társadalmi megfosztottságnak tulajdonítják. Nézetünk szerint a sokféleség elismerése a hatalommal való felruházás szerves része. A sokféleségnek a köz szférájába kell tartoznia. A sokféleség elismerése nem individualizálja az elnyomott csoportokról alkotott érveket. Ellenkezőleg, szembeáll azokkal a túlzottan általánosító kijelentésekkel, miszerint a nők, a feketék és az egészségileg károsodottak ugyanabba a kategóriába tartoznak. Az emberek egyszerű kategorizálása negatív diszkriminációhoz vezet. Az emberek sokféleségének elismerése kezdőpontja lehet egy olyan szolgáltatási rendszer felállításának, amely ennek a sokféleségnek a függvénye, bár ennek megvannak a maga problémái. Az előbbi két cikkhez a későbbiekben visszatérünk. Egyelőre talán szeretne lejegyezni néhány kérdést, mely Önben megfogalmazódott. Például egyik olvasónk, aki az anyagot készítése közben ismerte meg, rámutatott, hogy Ward és Mullender nem ismeri el a felhasználói csoport szabad akaratból történő alávetését a professzionális szolgáltatóknak, akik azáltal, hogy az eseményeket irányítják, kizárják azokat a személyeket, akiket éppen nekik kellene képviselni. Foglalkozás, dolgozó és felhasználó: terminológiai magyarázat Nem húzunk szigorú válaszvonalat a szakmai csoportok között aszerint, hogy melyiket lehet igazából professzionálisnak nevezni. Ezen a területen jó néhány jelentős kérdés merül fel. Az Olvasókönyv Jan Williams: Mit jelent a szakma? Gyakorlat versus szaktudás című cikke egy mesterség hivatásszerű űzésének pozitív és negatív aspektusait tárgyalja. Ha elolvassa, hasznos támpontot kaphat a kurzus több kérdésének megválaszolásához. Azt szeretnénk, ha az egészségügy és jóléti szféra szerepeiről és kapcsolatairól való gondolkodást nem szűkítené le csupán professzionális - kliens terminusokra. A professzionális szót csak akkor kívánjuk használni, amikor a hagyományos szakmák kapcsán kiemelünk egy specifikus
5
részt. Ehelyett inkább a dolgozó és foglalkozás kifejezést használjuk az orvostól kezdve a fizetetlen betegellátóig bezárólag. Ugyanezen okból beszélünk a szolgáltatások felhasználóiról, minden más terminust félretéve. A kliens, igénylő, fogyasztó, páciens, közösségi tag, vásárló kifejezéseket különleges összefüggésben alkalmazzuk. Ezek az adott háttér hatalmi kapcsolatait is felfedik. Ward és Mullender szerint a fogyasztói mozgalom nem más, mint az önmaga érdekeit megvédeni képes individuum szócsöve. Másrészt a felhasználók tábora közösen lép fel a mindenkit magában foglaló univerzális célok érdekében. A mi dolgozó és felhasználó terminológiánk a saját értékrendszerünket tükrözi a segítő, betegellátó viszonylatban. Reméljük, hogy ezek a kifejezések további teret biztosítanak annak a feltérképezésére, hogy miként fejlődnek a szerepkapcsolatok az egészségügy és közjólét szférájában. A kurzus tartalma Előszavunkat egy rövid összefoglalóval zárjuk. A kurzus, ás az alapjául szolgáló Tankönyv négy részre oszlik. Az első részben a kurzus néhány alapvető gondolataival ismertetjük meg az olvasót: az Ön saját és mások tapasztalatára építünk, elméleti síkon gondolkodunk és értelmezzük a reflexió használatát. A második részben a szerepekkel foglalkozunk. A szülőotthonokban tevékenykedő nők tapasztalatainak esettanulmányait elemezzük. Az anyagot specifikusan a kurzus számára gyűjtöttük, illetve további forrásokat is felkutattunk. Azt vizsgáljuk, hogy milyen nyomás nehezedik a dolgozókra és a felhasználókra, hogy meg tudjanak felelni szerepük elvárásainak, illetve lehetőségeket keresünk a megszokott szerepfogalmak megváltoztatására. A harmadik részben a kapcsolatokra koncentrálunk. Pozitív gyakorlati élmények modelljét vázoljuk fel, ami a segítőket képessé teszi a felhasználók pszichológiai szükségleteivel való megismerkedésre. A kapcsolatokat még szélesebb társadalmi környezetben vizsgáljuk és a bemutatott modell implikációit kutatjuk. A kurzus számára készített esettanulmány egy nővel ismertet meg, aki jelenleg egy fiatal otthontalanok számára épített központban él. A negyedik részben (A megértés keretei) a megértést segítő elméleti modellekkel ismerkedhetnek meg. Halláskárosult gyerekek családjaival készült esettanulmányokra alapozva azt vizsgáljuk, hogy milyen különféle elméletek és magyarázatok használhatók a szerepek és kapcsolatok elemzésekor. Rávilágítunk az elmélet kipróbálására is.
6
Megnézzük, hogy miként lehet változtatásokat bevezetni a munka különböző területein. Az AIDS-ről és a HIV-ről szóló esettanulmányunk példát szolgáltat a dolgozók és felhasználók szerepeinek és kapcsolatainak új megközelítésére. A hallgatóknak lehetősége lesz saját, változtatást javasló ötleteiket előterjeszteni. Néhány feladatot *-gal jelöltünk, ezek hasznos jártasságok megszerzésében segítenek; erről bővebben a Tanulási útmutató ad tájékoztatást. Megismerkedtünk a kurzus által tárgyalt témákkal és problémákkal. Milyen források állnak rendelkezésre az egészségügy és a közjólét szerepeinek és kapcsolatainak feltárásához? A következőkben a személyes tapasztalatot, mint forrást mutatjuk be: azt kutatjuk, hogyan használható a személyes tapasztalat, különösen az olvasóé, a tanulási folyamatban.
Első rész: Tanulás és reflexió
7
1. Tanulás és tapasztalat A következőkben a személyes tapasztalatot, mint forrást mutatjuk be: azt kutatjuk, hogyan használható a személyes tapasztalat, különösen az olvasóé, a tanulási folyamatban. 1.1 A tapasztalat mint forrás A kurzus információt és tudásanyagot nyújt az egészségügyi és jóléti szféra szerepeinek és kapcsolatainak tanulmányozásához. Az információ, egyik szótári definíciója szerint, elmondott dolog, mi pedig számos dolgot szeretnénk elmondani! De a kurzus meglevő tapasztalatokra is támaszkodik. Az Ön tapasztalata szerves része tanulási folyamatának. Az alábbi táblázatban látni fogja, hogy a tanulás és a tapasztalat definíciói szorosan kapcsolódnak. Oxford szótár Tapasztalat Tények és események valódi megfigyelése, tevékenység, vagy gyakorlat. Ilyen módon nyert jártasság vagy tudás. Esemény vagy tevékenység, mely valakinek tapasztalatot ad: (ige) megfigyelni vagy személyesen részt venni; hatás alá kerülni. Tanul Tudást, vagy jártasságot szerezni egy témában tanulás, tapasztalat, vagy tanítás útján. Tudatában lenni valaminek információ, vagy megismerés segítségével. Saját tapasztalatának forrásként való felhasználása a szerepeitől és kapcsolataitól való elszakadást, azokról tárgyilagosan való gondolkodást jelent. A gondolatai, érzései és tettei közötti kapcsolatról kell elmélkednie, és képesnek kell lennie kifejezni ezt a tapasztalati tudást. Ez része a tanulási folyamatnak, melyet a kurzus nyújtani kíván. 1.2 Tapasztalat és tanulási struktúra Az emberek gyakran hiszik, hogy mindennapi életükben és munkájuk során teljesen mást végeznek, mint amit hivatalos keretek között tanultak. Nem látják a kapcsolatot az iskolai tevékenység és a kert gondozása, a hazakészülődés, vagy a gyerekvállalás között. Pedig mindezek valódi tanulási folyamatok. Ha az embert motiválják és lelkesedik, akkor hatékonyan, örömmel fog tanulni. Különösen akkor, ha a tanult anyag lényeges és azonnal alkal-
8
mazható. A telekről ( kertről ) akkor kezdünk tanulni, ha veszünk egyet - ez a munka közbeni elsajátítás. A ma pedagógusai arról igyekeznek meggyőzni bennünket, hogy amit tanulunk, az a valódi élet szerves része. A szakmai tanfolyamokon a tapasztalati tanulás a tanulmányok részét képezi. A medikus hallgatók klinikai munkát végeznek, a szociális és közösségi munkások állásközvetítést gyakorolnak, a leendő ápolók pedig kórtermekben töltenek egy bizonyos időt. Ez is munka közbeni tanulás, szigorú felügyelet mellett, mely rendszeres reflexiót biztosít. A tapasztalati tanulás más módon is kezd beépülni az oktatói programokba. Szituációkat szimulálnak, a hallgatók szerepeket játszanak és kipróbálják, hogyan boldogulnának egy igazi munkahelyi helyzetben. Vagy problémamegoldó vitákat folytatnak, azokat a folyamatokat imitálják, amelyek munkaköri döntéshozatal során előfordulhatnak. Az ilyen szervezett csoportos tanulás lehetősége a mi távoktatási kurzusunkon korlátozott. Ennek ellenére arra kérjük Önt, idézze fel élményeit mind egy téma körüli gondolkodás céljából, mind az általunk bevezetett gondolatkörök összefüggésében. Családi és baráti körben is felvetheti, megbeszélheti a kurzuson tárgyalt anyagot. Az élethelyzeteket reprodukáló tanulási projektek egy szociális háló tagjai közti információ- és ötletcserét is magukban foglalnak. Miért ne tehetnénk mi is ezt? Valójában akár hivatalos formában is bevonhatja barátait, kollegáit a tanulásba. Tapasztalati tanulás - a hatékony tanulás szakasza A tapasztalati tanulás számos perspektívával és céllal rendelkezik. Néhányan még mindig szétválasztják a tanulást és a cselekvést, a tanulást csak osztálytermi keretek között, könyvek olvasásával tudják elképzelni, míg a cselekvés nem más számukra, mint a tanultak megerősítése és demonstrálása. Ezen a ponton nem kívánjuk az összes perspektíva felsorolását, de hadd idézzük az elméleti gondolkodók egyikét, David Kolbot, aki megkísérelte a tanulást és az aktív tevékenységet közelebb hozni egymáshoz. Kolb (1984) a tanulás problémamegoldó aspektusára hívja fel a figyelmet. Inkább a tanuló problémamegoldáshoz szükséges aktív érdeke számít, mint a tanár ismeretanyag átadása. A problémamegoldás nem választható el a problémát megoldó személy életétől. Amitől egy probléma azzá válik, ami, az a tény, hogy a személy részese a problémá-
nak. Minden külső értékelés nélkül is pontosan tudja, mikor tekinthető a probléma megoldottnak. A tanulás és a problémamegoldás ciklusa egyszerű folyamat. Egyszerre aktív és passzív, konkrét és absztrakt. A ciklus négy szakasza a következő: Konkrét tapasztalattal kezdődik: a tanuló teljesen, explicit módon új tapasztalatot szerez. Ezt követi a megfigyelés és a reflexió: a tanuló visszatekintve reflektál a tapasztalatra. Ez absztrakt koncepciók és általánosítások levonásához vezet: a tanulónak meg kell értenie a megfigyelt tényeket és logikusnak tűnő teóriákba kell integrálnia őket. A tanuló egy jövőbeli tevékenységben tesztelt hipotézist formál, mely újabb tapasztalat forrása. A ciklust az 1.1 ábra illusztrálja.
* A reflektívek adatokat gyűjtenek, eltűnődnek a tapasztalatokon, és ezeket sok szempontból elemzik. (megfigyelés és reflexió) * A teoretikusok a megfigyeléseket komplex, logikusnak tűnő elméletekbe integrálják. (absztrakt koncepciók és általánosítások alkotása) * A pragmatikusok megkísérlik az alkalmazást, tesztelik az ötleteket és technikákat annak eldöntésére, működnek-e a gyakorlatban. (koncepciók tesztelése új helyzetekben) Szánjon egy kis időt annak eldöntésére, vajon az Ön ismeretségi körébe tartozó személyek mely tanulási stílust preferálják - melyik az a pont, ahol leginkább kibontakoznak. A munkában és a szabadidős tevékenységben is előfordulnak olyan csoportok, ahol a tagok külön-külön a ciklus egy-egy szakaszában kiválóak és ez együttesen jó csapatmunkát eredményez. A különféle tanulási stílusok egyformán értékesek. Michael Faraday-t, akinek a nevéhez fűződik az elektromosság erőforrásként való felhasználása, nem nagyon érdekelte felfedezéseinek gyakorlati alkalmazása. De boldog volt, amikor ezt mások megtették! Honey és Mumford a tanulási folyamat fázisait újrafogalmazták és a következő egyszerűbb formában tették közzé:
1.1 ábra: Kolb tanulási ciklusa
Ez az értelmezés a tanulást folyamatos tevékenységnek fogja fel. A gondolatokat tapasztalati úton teszteljük és ötleteinket ehhez a tapasztalathoz igazítjuk. Kolb azt is hangsúlyozza, hogy nem mindenki egyforma módon és módszerrel tanul. Egyénenként változó, hogy a tanulási ciklus mely szakaszai erőteljesebbek. Tulajdonképpen az, hogy mely szakasz hangsúlyos, szakma-specifikus. Egy szociális szolgáltatási vezető inkább a koncepciók aktív alkalmazásában érintett, míg egy fizikoterápiás orvos a konkrét tapasztalatokat értékeli. Más kutatók továbbfejlesztették Kolb különböző tanulási stílusait és más elnevezésekkel látták el őket. Szerintük a ciklus bizonyos szakasza az adott egyén természetes stílusa. Honey és Mumford (1982) a következő kategóriákba sorolták a vezetőket: * Az aktivisták az új tapasztalatok kihívásáért lelkesednek és a konszolidáció, illetve az ismétlés untatja őket. (konkrét tapasztalat)
*
tapasztalattal való rendelkezés
*
a tapasztalat áttekintése
*
a következtetés levonása
*
a további lépések megtervezése
Mindenki tapasztalhatja, hogy saját stílusa változik. Néha egyik, aztán egy másik szakaszban bontakozik ki. Kolb teóriája nem állítja, hogy meg kell alkudnunk; elméletét úgy alakította ki, hogy az egyén maga találja meg a valódi tapasztalás értelmezésének módját. Feladat Az Ön tanulási stílusa 20 percet töltsön a feladattal. Idézzen fel egy Ön számára tanulságos tapasztalati eseményt. Gondolja végig, mit tanult belőle. Jegyezze le, mit tett minden egyes tanulási szakaszban. Kolb, vagy Honey és Mumford terminusait használja. Preferálja-e valamelyik szakaszt? Melyik kategóriába sorolná magát: aktivista, reflektív, teoretikus, vagy pragmatikus?
9
Megjegyzés Sokat segít, ha azonosítani tudja tanulási stílusát, mert pontosabban láthatja, mi az erőssége, és azt, hogy miként állna helyt egy problémamegoldó folyamatban. Azon is gondolkodjon, melyik oldalt szeretné erősíteni. Példaként nézzük Jill Reynolds véleményét:
tekintve fel- és lefelé mozgó történéseket látunk, és képesek vagyunk a történtek következményét azonosítani, pedig akkor mindez ismeretlen és bizonytalan volt. Feladat Tanulás és változás
"A tervezés az erősségem és ezt dolgozom ki részletesen. Ez mások számára is hasznos lehet, mert megbeszélem velük a tervemet és világossá válik, ki mit fog csinálni. Másrészt néha problémás számomra a terv gyakorlati megvalósítása, mert váratlan események jönnek közbe. Ha jobban tudnék alkalmazkodni a szituációban és bíznék a spontán ítéletemben, kiegyensúlyozottabb dolgozó lehetnék."
30 percet töltsön a feladattal.
Az olvasó úgy érezheti, egyik stílus sem igazán az övé. Az egyik stílus preferálása nem zárja ki a többit: mindenki rendelkezik egyik-másik elemmel mindegyikből. A különböző hátterű helyzetek kiemelik az egyik, és esetleg háttérbe szorítják a többi stílust. Ne feledjük, hogy a tanulási stílusok elemzése az események alaposabb megismerésében segít. A valódi élet a fent említett elmélet sokféle variációját produkálhatja.
* a tényezőket, melyek ahhoz vezettek, hogy a munkahelyén feleslegesnek érezte magát;
* Vegye kézbe az Olvasókönyvet és olvassa el Norma Pitfield "Kerteket csinálnak a vadonból: idősebb nők életútjai" című írását. A cikk több év bonyolult eseménysorát ábrázolja és arról ad számadást, hogy a nő életének különféle aspektusai miként hatottak egymásra. Jegyezze le a következőket: * a szerző mostani és múltbeli érzéseit anyjáról;
* változókori zavarait; * a képességet, hogy most egészen másképp látja az eseményeket, mint történésük idején.
Megjegyzés 1.3 A tapasztalat összegzése A tanulás és a tapasztalat kapcsolatának megértéséhez kérjük, ismerkedjen meg a személyes tapasztalat két értelmezésével: Egy nő életének feszült periódusáról ad számot. Személyes változás tapasztalatáról van szó. Egy nő saját orvosi tanulmányairól mesél. Az egészségügyi oktatás témái merülnek fel, illetve azok a szerepek, amelyeket a hallgatók tanulmányaik során vesznek fel. Mindegyik számadás a szerepek és kapcsolatok bizonyos fajta analízise. Mindegyik áttekinti a szerzett tapasztalatokat és következtetéseket von le. Miután elolvasta őket, alkosson róluk véleményt és gondolja végig, milyen saját tapasztalat alapján tudná őket elemezni. Tanulási folyamat 1: Norma Pitfield A hétköznapi életben különféle, más és más múlttal rendelkező emberrel találkozunk. Mindenki története új szerepek és kapcsolatok magára vállalását jelenti. Ha visszatekintünk, a megtörtént dolgokat mintegy magától értetődőnek tartjuk. Néhány eseményt kevésbé tudunk kézben tartani - például a szülők elvesztését. Más események döntést követelnek, mint például egy új szerep felvállalása egy új munka, vagy új kapcsolat relációjában. Vissza-
10
Norma Pitfield többéves traumával teli periódust élt át. Nyomasztó tapasztalatainak nagy része abból eredt, hogy új szerepeket vállalt: munkahelyén, amikor betegellátó lett, női mivoltának egy új szerepében, a változókorban. Az új szerep élete mindegyik területén kihívásnak számított: munkahelyén szervezeti nehézségek, egész életen át tartó ambivalens kapcsolata anyjával és mások láthatóan sikeresebb küzdelme a változókorral, mindez nehéz helyzet elé állította. Most azonban, változókora kezdetén úgy érzi, a szó legjobb értelmében változtatott életén. Ezeket a változtatásokat szándékosan tette, és tervei megvalósítása sikeressé tette a változókor elleni harcot. Meggyőzte saját magát, hogy a változókor nem más, mint a női élet sokféleségének egy része. A nők nem egyformák; a nő nem a kategóriák egyike és nincs egységes válasz az őket érintő problémákra. Visszatekintve Norma Pitfield már képes kritikusan értékelni tapasztalatát. Tanulását is körvonalazni tudja. Valószínűleg maga az írás folyamata segített neki tisztázni, miben is áll ez a tanulás. Hatékonyan el tudta magát juttatni a hatalomtól megfosztottság állapotától a hatalommal való felruházottság állapotáig. A továbbiakban azt illusztráljuk, hogy Honey és Mumford tanulási szakaszai miként alkalmazhatóak Norma Pitfield esetében:
* Tapasztalattal való rendelkezés: nyomasztó családi események sorozata és egy nehéz új munka depresszióba kergeti a szerzőt. * A tapasztalat áttekintése: az idő előtti nyugdíj lehetőséget ad, hogy a munkahelyi és a magánéletbeli szerepét végiggondolja. * A következtetés levonása: tapasztalatának következményeit képes asszimilálni és elvontan tud gondolkodni életének változásairól és az öregedésről.
társadalmi életünkre. Szerepeinkből fakadó érzelmeinket másokra hárítjuk. A hatáskörünkön kívül történő események is jelentős emóciós hatással bírnak. Egy közösség betegellátási rendszerében bekövetkezett változás radikálisan befolyásolhatja a fizetetlen betegellátók és önkéntesek szerepeit, növelheti, vagy csökkentheti stresszérzésük mértékét. Egy elfekvőkórház fekhelyeinek csökkentése káros hatású az egyébként is gondterhelt és kimerült fizetetlen ellátókra. A fizetett, vagy önkéntes munkát végzők is frusztráltak a források elégtelensége, a nem megfelelő személyzet és az alacsony bér miatt. Tehát az érzelmek szorosan kötődnek szerepeinkhez és kapcsolatainkhoz. Feladat 30 percet töltsön a feladattal. Olvassa el az Olvasókönyvben Naomi Craft "Érzést az orvoslásba" című cikkét. Ebben egy fiatal orvosnő beszél tanulmányaival kapcsolatos érzelmeiről. Állapítsa meg, hogy az orvosi szakma vonatkozásában milyen szerepet játszanak az adott problémák generálta érzelmek. Megjegyzés
Orvostudomány iránti lelkesedés? Forrás J. Bebets, Nursing Standard
* A további lépések megtervezése: most jön a kert létesítése a vadonból, az előretekintés és a múlt megbéklyózó, visszatartó erejével szembeni ellenállás. Tanulási folyamat 2: Naomi Craft Az érzelmek más dimenzióba tartoznak, mint a gondolkodás és a cselekvés, bár gondolkodhatunk is az érzelmeinkről és véghez is vihetjük őket. A szerepekben és kapcsolatokban az emócióknak különös jelentősége van. Néhányan könnyen kinyilvánítjuk érzelmeinket és azok a napi interakciók során felszínre kerülnek. Másoknak mintha nem is lennének. Pedig vannak. Az élet minden területe érzelmeket generál, a munkában éppúgy, mint a szabadidős tevékenységben. Hazavisszük munkahelyi gondjainkat, családunk is ezek hatása alá kerül; a személyes problémákból adódó érzelmek romboló hatással vannak
Naomi Craft orvosi képzésének első szakaszában szerzett tapasztalatairól mesél, amikor halottakat kellett boncolnia. Reakciói nem ezzel állnak öszszefüggésben, hanem a sokkról beszél, amit az asztalon fekvő hústömeg és az emberi lény közti kapcsolat tökéletes hiánya okozott számára. Reakciói annak a gondolatmenetnek a csíráit hordozták magukban, amit az egészségügyi oktatásról kezdett kialakítani. Kényelmetlen és ideges érzések támadtak benne, melyek arra sarkallták, hogy felidézze, mi is vezetett idáig. A tények létezésének okát kezdte kutatni. Az olvasó előtt világossá válik, hogyan jött rá az ember patológiai esetként való felfogásának következményeire, arra, hogy az orvostanhallgató miért nem engedheti meg magának, hogy érzelmekkel rendelkezzen munkája során. Saját emócióit használta alapul az orvosszerep aspektusainak kiderítéséhez. Naomi Craft nem hagyta, hogy tanulmányai kitöröljék érzelmeit, így képes volt a kettő kapcsolatát értelmezni. Személyes érzéseinek segítségével mutatott rá szakmai kérdésekre. A személyes tapasztalat segít a szakértelem megszerzésében és a komponenseivel való ellenállásban. Naomi Craft esetében Kolb tanulási ciklusa az 1.2 ábra szerint a következőképpen alakul:
11
Tehát a személyes tapasztalat a szerepek és kapcsolatok elemzésének egyik forrása. A kurzus az Ön saját tapasztalatát mások élményeivel egészíti ki. Ez összehasonlítási alapot ad és lehetővé teszi, hogy megtalálja a hasonló és különböző vonásokat. Kurzusunk elméleti keretet biztosít, melyben a saját tapasztalatot a szerepek és kapcsolatok relációjába helyezheti. A tapasztalat összefüggései
1.2 ábra: Kolb tanulási ciklusának alkalmazása Naomi Craft esetében
Az előző két eset olvasása során hogyan használta fel saját tapasztalatait a következtetések levonásához? Mielőtt tovább olvasna, tartsunk egy kis szünetet és gondoljuk át, Önnek milyen hasonló tapasztalatai voltak, illetve miként reagált rájuk. Gondolja végig: * milyen konkrét eset váltotta ki; * mit figyelt meg és miként reflektált erre a konkrét esetre; * milyen mértékben tudott általánosítani a specifikus tapasztalatból; * tesztelte-e reflexióinak következményeit. 1.4 A tapasztalat korlátai Mind Norma Pitfield, mind Naomi Craft számára a tanulás képezte tapasztalatszerzésük döntő részét. Mindketten elemezték szerepeiket és az ezekből adódó problémákat. Végigjárták tapasztalataik és tanulásuk folyamatát, mely képessé tette őket a problémák megoldására és a szerepeiket meghatározó kételyek eloszlatására. Persze, amint azt Ön is bizonyára észrevette, egyikük sem légüres térben játszotta szerepét: mindkettőjüket korlátozta a mások által támasztott elvárás. De ezen túlmenően, saját személyes tapasztalatukon kívüli okokból adódó magatartással és gyakorlattal álltak szemben. Az egészségügy és az orvosok társadalmi helyzete az, amiről Naomi Craft legvégül tapasztalatot szerzett, épp úgy, ahogy Norma Pitfield átélte betegellátói szerepét és sikeres nő lévén, elszenvedte az őt körülvevő személyek kétségét, ambivalenciáját.
12
Újra gondolja át az imént olvasott beszámolókat. Mindkettő személyes jellegű, de a felvetett témák összevethetőek mások hasonló tapasztalatával, és megállapíthatók a hasonlóságok és az eltérések. Az elmesélt történeteket kategóriába sorolhatjuk ahelyett, hogy személyes élménynek fogjuk fel őket vagyis a betegellátó és az orvos tapasztalatáról beszélhetünk. Azon vizsgálat alapjául is szolgálhatnak, hogy eldöntsük, mi is a szakértelem és hogy a nem milyen mértékben határozza meg a szerepjátszást. Egy sor egészségügyi és jóléti összefüggésbe ágyazhatjuk a tapasztalatokat: milyen oktatást kíván az állam és az orvosi szakma az orvosoknak nyújtani és így tovább. Ezek mind a személyes tapasztalat megközelítésének lehetséges módjai. Az egészségügyi és jóléti szerepek és kapcsolatok vizsgálatakor nemcsak az egyén személyes tapasztalatára és beszámolójára építünk, hanem azokat a témákat és eredményeket is elemezzük, amelyek a személyes tapasztalatot a maga helyére, a megfelelő háttérbe helyezi. 1.5 Összefoglalás Megismerkedtünk a kurzus forrásanyagával, külön hangsúlyt helyeztünk a szerepek és kapcsolatok tanulmányozásának forrásául szolgáló tanulás és személyes tapasztalat hasznosságára. Két különböző történet szolgált annak bemutatására, hogy két személy miként ad számot tapasztalatairól. Mindkét esetben tárgyilagosan és kritikusan látták és láttatták magukat szerepeik és kapcsolataik összefüggésében. Bizonyos értelemben tapasztalatuk egy részét kinagyították, hogy alapos elemzésnek tudjuk őket alávetni. Kurzusunk anyagának nagy része hasonló szellemben íródott. Adatokat nyújtunk a szerepek és kapcsolatok összetevőiről, Önt pedig arra kérjük, elemezze őket. A szerepek és kapcsolatok a komplex világ komplex elemei. Minden egyes individuum tapasztalata ennek megerősítése.
2. Elmélet, tapasztalat és reflexió Ehhez a fejezethez szüksége lesz a Dokumentumok című kötetre, egy felvevő magnetofonra, egy üres kazettára és az Olvasókönyvre.
tást illetően, hisz az életünk elengedhetetlen része. Munkájának jelentősége is szerepet játszik viselkedésében.
A következőkben a reflexiót kívánjuk vizsgálni, melynek segítségével alkalmazni tudja az elméletet a saját és mások tapasztalatában. A feladatok lehetőséget adnak, hogy elmélyüljön a témában. Észre fogja venni, hogy megjegyzéseink nem sugallják a megoldást: saját válaszai számítanak érvényes visszajelzésnek.
Stephen Kemmis (1985) a villanyszerelés példáját annak illusztrálására használja, hogy a reflexió nem egy külvilágtól teljesen független egyéni tevékenység. Szerinte ahhoz, hogy megértsük a reflexiót, az egyéni gondolkodást a társadalomhoz és a kultúrához kell rendelni: lehetetlen őket elválasztani.
2.1 A reflexió definíciója A reflektál szó szótári meghatározása gondolkodni, meditálni, elmerengeni (Collins szótár, 1988). A reflexió: alapos, hosszú megfontolás, gondolat. Egy másik jelentés szerint a reflexió valami visszatükröződő dolog, vagy egy tükörben látszó kép. Vegyük ezeket sorra. 2.2 A reflexió mint alapos megfontolás Ez személyes jellegűnek tűnik, olyasvalaminek, ami nincs szoros kapcsolatban a külső világgal. Hegytetőket, egy British Múzeumbeli olvasótermet idéz fel. Mégis, az ember egyfolytában saját tetteiben és különböző információkkal reflektál: ez néha tudatos, néha automatikus. Feladat Villanyszerelés Néhány percet töltsön a feladattal. Ön épp most olvassa ezt a szöveget. Talán este van, de mindenesetre sötét van. A villany hirtelen elalszik. Mi villan át az agyán? Megjegyzés Egy pillanatnyi zavar után Ön azonnal végiggondolja, mi történt és mi a teendő. Lehet, hogy megnézi a többi kapcsolót, hogy kiderüljön, a biztosítékkal van-e baj. Megnézi, van-e másik villanykörtéje, vagy biztosítéka, és felidézi, hol tárolja őket. Talán eszébe jut, milyen fontos számára, amit olvas, illetve, hogy Önön kívül kit érint még az áramszünet. Más tevékenység is eszébe juthat, amihez fény kell. Az ilyen helyszíni reflexióval bebizonyítja, milyen szoros kapcsolatban áll a külvilággal. Bizonyos mértékű tudással rendelkezik a villanyvilágí
Példánkat kibővítve tegyük fel, hogy kívülállóként egy más személyt látna az elsötétedés pillanatában. Pontosan tudná, mi játszódik le az illető fejében. Ugyanígy a TV-reklámoknak sincs szüksége párbeszédre, mert a néző gondolatban kiegészíti a hiányzó részeket a saját ismereteivel. Természetesen ha egy földönkívüli kerülne hasonló helyzetbe, ő bajba kerülne a megoldást illetően. Kemmis (1985, 143. oldal) három pontban érvel amellett, hogy a reflexió társadalmilag lokalizált és orientált. Néha a reflexiót úgy értelmezik, mint az értelem saját magával történő párbeszédét. A párbeszédhez egy társadalmi jelenségre, nyelvre van szükség. Még ha a hallgató nincs is tisztában a partner minden gondolatával, a párbeszéd mégis a nyelv használatán keresztül valósul meg. A reflexiónak formát és tartalmat adó gondolatok és megértési sémák társadalmilag adott tényezők. Szociálisan felépített jelentésekből és jelentőségből álló világunkból merítjük őket. A reflexió eredménye a cselekvés, mely azáltal rendelkezik értelemmel, hogy köze van a környezethez. (Például tudjuk, mire való a villanykörte.) Ez magától értetődőnek tűnhet, de sokszor előfordul, hogy az emberek nem tudják kifejezésre juttatni észleléseiket. Amikor rövid idő alatt sok minden történik, nem vagyunk mindig tudatában gondolkodásunk bonyolultságával. Ennek abból a szempontból van jelentősége, hogy kurzusunkban miként kívánjuk saját reflexióinkat használni. Szeretnénk az Ön automatikus reflexiós folyamatait tudatosabbá tenni. Tapasztalata vajon azt jelenti-e, hogy a magyarázatok közül némelyiket jobban preferálja a többinél? Helyezze a világról alkotott képét szociális kontextusba, hogy jobban megértse, vajon kapcsolata az egészségüggyel és a jóléti területtel miként hat észleléseire. Természetesen beszélni könnyebb, mint cselekedni. De reméljük, hogy anyagunkkal segítséget tudunk nyújtani.
13
Az általunk bemutatott esetek és az egészségügyi és jóléti környezet széles skálát ölelnek fel, így valószínű, hogy némely területhez közelebb érzi magát, mint a többihez. Az, hogy néhány probléma ismeretlen az Ön számára, valójában forrásanyagot szolgáltat. Úgy járhat, mint a földönkívüli, aki zavart a tapasztaltak miatt, és olyan eseményekkel kerül szembe, ami hozzáértők számára egyértelmű, Önnek viszont nem. Ha Ön nem gyakorlott egészségügyi, vagy jóléti szakember, kívülállóként még élesebben észlelheti a gyakorlat rejtélyeit. Végül is azt mondják, a dolgok ismerete azok megvetését hordozza magában. Akik nem orvosként dolgoznak, talán még inkább ellenérzéssel viseltettek, amikor Naomi Craft elmesélte az orvostanhallgatók személytelen hozzáállását a boncoláshoz. Reméljük, hogy az Ön számára ismeretlen esetek tanulmányozása a saját és mások tapasztalatát új megvilágításba helyezi. Arról van szó, hogy képesek legyünk a magától értetődő világot tárgyilagosan szemlélni. Hogy még inkább tudatában legyen észleléseinek és azok okainak, figyelnie kell saját magát. Tehát hogyan és mikor szokott tudatalatti gondolataira összpontosítani? Legtöbben időt hagyunk annak a típusú reflexiónak, mely alapos és hosszú megfontolást igényel. Figyeljünk az értelem saját magával történő párbeszédére. Ez különböző formákat ölthet. Némelyek vizuális képekben gondolkodnak, mások gondolatban egész beszélgetéseket átélésekor próbálnak el. Megint mások a napi események átélésekor eltűnődnek tapasztalt érzéseiken, emócióikon.
munka és az otthon között. A reflexió sokszor szerepcsere során lép fel - munkából haza vagy vissza, a napi házimunka után és így tovább. Az ilyesfajta reflexió a szerepek közötti határvonalat is meghúzza, lehetőséget ad arra, hogy egy befejezetlen ügyet kis időre szüneteltessünk és félretegyünk. Például néha azon kapja magát az ember, hogy olyan módon játssza újra a szituációt, ahogy szerette volna, hogy történjen. 2.3 A reflexió mint tükörkép Az ember saját magáról alkotott képzete nem minden esetben egyezik a mások róla alkotott képével. A tükör vizuális képet nyújt, de a körülöttünk élőktől is kapunk visszajelzést. Mások véleményét ismerni alapvető emberi szükséglet. Robert Burns így öntötte szavakba vágyát: "Adná az ég, hogy hidegen néznénk magunk, mint idegen." (Kálnoky László fordítása)
A reflexió arra való, hogy felhasználjuk mások rólunk alkotott képét, ami kulcsot ad önmagunkhoz és kapcsolatainkhoz. Minél teljesebben tudjuk magunkat értelmezni a többféle forrásból származó információ segítségével, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy befolyásoljuk kapcsolatainkat.
Feladat Gondolatok és képzetek 10 percet töltsön a feladattal, melynek célja az Ön saját személyes stílusának és reflexiójának megfogalmazása. Gondolja végig, hol és mikor reflektál leggyakrabban munkájáról és más fontos napi tevékenységről. Gondolatai szóban, vizuális képekben, vagy érzésekben nyilvánulnak meg leginkább? Megjegyzés Anyagunk egyik készítője, Brian Dimmock, szóban és érzésekben reflektál. Így beszél erről: Munkából hazafelé az egyórás autóúton újra átgondolom a nap eseményeit, elsősorban a párbeszédeket és azok elpróbálását, és egészen szokatlannak tűnnek. A történéseket kísérő érzések, a düh, az élvezet, az izgalom, melyeknek nem is voltam tudatában az adott pillanatban, újra rám törnek. Gyakran az ilyen utak határvonalat képeznek a
14
Feladat Visszajelzés 20 percet töltsön a feladattal. Célunk az, hogy visszajelzést kapjon a másokkal történő kommunikációjáról. Kérjük, hogy csak azokat a feladatokat végezze el, melyek kellemesek Önnek. Vegye kézbe magnetofonját és vegye fel magát beszéd közben. Írja le saját magát, nevét, korát, jellemezze személyiségét, mondja el, hogy mit szeret, mit nem és így
tovább. Arról is ejtsen néhány szót, mit érez a gyakorlat végzése közben. Játssza vissza a felvételt és jegyezze le, hogy milyennek ítéli saját hangját és az elmondottakat. Ha nincs a közelben magnó, felkérheti barátját, hogy adjon visszajelzést miután Ön beszélt magáról, vagy megkérdezheti tőle, milyen volt Önről az első benyomása. Megjegyzés Ha hangfelvételt készített, sokkoló hatású lehetett saját magát hallani, hacsak nem szokott hozzá. Az jut eszünkbe, tényleg ilyen a hangom? A kommunikáció rendkívül komplex. Meglepő, ahogy mások látnak bennünket. Brian Dimmock így beszél erről: Még mindig szörnyűséggel tölt el annak az emléke, amikor először láttam magam videón. A kamerát magasan a falra helyezték és pontosan a fejemre irányították. A bizonyíték megcáfolhatatlan volt: kopaszodom!
Önmaga meghallgatása abban is segít, hogy a többiekről készített felvételeket is tudatosabban értékelje. Ha felidézi, mit tartott meglepőnek önmagával kapcsolatban, figyelje meg, mitől azonosul vagy reagál erősebben egy másik beszélőre. Gyakran csak a normális szabályok áthágásakor vesszük észre saját reakcióinkat. A többiek hallgatása közben jegyezze le: * amikor nem értett valamit, mert kevés információt hallott; * amit szeretett volna kijavítani egy átlagos beszélgetésben; * amikor nem talált szavakat. A következő feladat alkalmat ad ezen lehetőségek kipróbálására. Feladat Reflexió a szerepekről 20 percet töltsön a feladattal.
2.4 A reflexió mint a társadalmi interakció kulcsa Akár tudatosan figyeli saját kommunikációját és keresi a visszajelzést, akár nem, szerepeiben mindig hatással lesz a mások által Önről alkotott kép. A szerep különféle elméleti perspektíváinak vizsgálata során észre fogja venni, hogy az emberek mások visszajelzése segítségével magukról alkotott képének gondolata sokszor visszatér. Körülbelül úgy, mint Burns írta: magunkat látni, ahogy mások. A társadalomtudomány egy ennél pozitívabb fogalmat alkotott, mely szerint az emberek olyanok, ahogy mások felelnek nekik. 1759-ben Adam Smith feljegyezte: "Úgy fogjuk fel saját magunkat, mint viselkedésünk külső szemlélőjét és megpróbáljuk elképzelni, hogy milyen hatással lenne ez ránk. Ez az egyetlen tükör, amivel másokon keresztül tüzetesen megállapíthatjuk saját viselkedésünk helyességét." (Smith, 1976, 112. oldal) A reflexió, mint társadalmi interakcióban játszódó folyamat, mind a dolgozók, mind a felhasználók számára jelentős az egymástól kapott képekre reagálás szempontjából. Amikor magnóról saját magát hallgatja, vagy mástól kér visszajelzést, olyasmit gyakorol, amit mindenki más, bár kevésbé tudatosan, és amire mindenkinek szüksége van az egészségügyi és jóléti szerepek és kapcsolatok kialakításában: az önmagára irányuló reflexió képességét.
Olvassa el a Dokumentumokban Sue beszámolóját (1. kazetta 1. oldala 3. rész). Sue, aki mostanáig szociális munkásként és kapcsolatteremtési tanácsadóként dolgozott - a két szerephez való viszonyáról, azok különböző szükségleteiről és követelményeiről beszél. Állapítsa meg, hogy beszámolója mennyivel több puszta leírásnál. Jegyezze le mindazokat a következtetéseket, amiket Sue vont le munkája során. Megjegyzés Bizonyára észrevette, milyen jelentőséggel bírtak a határok Sue reflexiójában azt illetően, hogy miként lépett egyik szerepből a másikba; például hiányzott életéből az a bizonyos autóút, ahol a váltás megtörténhetett volna. Az is szembetűnhetett, hogy mennyire ráhangolódott a két szerep követelte életritmusra. Az önmagával folytatott párbeszédben olyan következtetéseket vont le, amelyek a jobb munkavégzést segítették. Reflexiót alkalmazott, hogy sikeresen helytálljon. Eddig a reflexióval mint a tanulási és problémamegoldó folyamat részével foglalkoztunk. Kolb tanulási ciklusában a reflexió a négy lépés egyikeként kapcsolódik a megfigyeléshez, mely határozottan elkülönül, bár a gyakorlatban ezek inkább együtt alkotják a folyamatot. Ismét figyelje meg a korábban vázolt szakaszokat. A rendelkezésére álló adatok egy része az ön saját reagálása a tananyagra. Kolb terminusával élve a konkrét tapasztalat a megismert gondolatokból, esetekből és személyes beszámolókból szerzett tapasztalat. Nem lesz képes
15
mindig azonnal alkalmazni a megfigyelés eredményeként kialakított koncepciókat és általánosításokat a gyakorlati életben, de a kurzus során az új szituációkban folyamatosan tesztelni tudja őket. Reméljük, hogy a továbbiakban egy sor eszközt biztosítunk az Ön számára az egészségügyi és jóléti munka területén. 2.5 Reflektív gyakorlat Ezúttal az elméleti gondolatokat kívánjuk a reflektív gyakorlatba átültetni. A gyakorló szakemberek saját reflexiós folyamatainak felismerése és azok sikeresebb alkalmazása munkájuk során abból a szakmai kritikából ered, ami az egészségügy és közjólét dolgozóit és az őket képző szakembereket jó ideje foglalkoztatja. Donald Schön a legismertebb, aki műveiben a reflektív gyakorló szakemberről ír. Álláspontja szerint a hangsúly, melyet a hagyományos és az újonnan kialakuló szakmák a problémák műszaki és racionális megoldására fektetnek, nem képes a gyakorló szakembereket hatékonyan felvértezni a napi munka bizonytalan és kusza áradata ellen. A valódi élet nem igazodik a tankönyvek megoldásaihoz: a problémák zavarosak, nem tisztán kivehetőek és szélesen szétágaznak. Schön optimistán szemléli a jártassággal és művészi érzékkel megáldott emberek gyakorlati megnyilvánulását. Arra kíván bennünket buzdítani, hogy a tevékenységeinkről informáló, magától értetődő elméleteket hozzuk nyilvánosságra, hogy ezáltal a spontán know-how-t mindenki számára érthetővé tegyük. Feladat A működésben levő reflexió 40 percet szánjon az olvasásra és a jegyzetelésre. Olvassa el az Olvasókönyvből Donald Schön "Reflexió cselekvés közben" című munkáját. Mit ért Schön működésben levő reflexión és hogyan különíti azt el a működésben levő tudástól? Jegyezze le, mit jelentenek ezen koncepciók. Megjegyzés Schön a működésben levő tudás eredményének azokat a tevékenységeket nevezi, melyek nem követelnek meg előzetes intellektuális analízist. Lehetséges, hogy nem tudatosítjuk, hogy ezeket meg kellett tanulnunk; spontán tevékenységnek tűnnek. A működésben levő reflexió szintén lehet spontán, de bizonyos mértékig oda kell figyelnünk, mi is történik. Tudatában kell lennünk annak, amit vég
16
zünk és hogy az mennyire eredményes, illetve megfigyeléseinket a jövőben kamatoztatnunk kell. Schön reflexió leírása főleg ennek átgondolását és szempontjait takarja. Ezen kívül létezik egy bizonyos képzeti tükör is, amivel az egyén a szituációhoz kapcsolódik, és az egyik mozzanat reflektálja a következőt. A továbbiakban Schön tervezőket mutat be, akik reflektív párbeszédet folytatnak a szituációval. A reflexió magából a szituációból következik, mintegy visszabeszél. A dolgozó reagál, a szituációnak következményei vannak. A dolgozó új dolgokat értékel és új tetteket hajt végre. Így a szituáció és a dolgozó olyan párbeszédbe elegyedik, melyek reflektálják egymást. A szituáció azt jelenti, ami éppen történik. Példaként Kieran O'Hagant (1986) említjük, aki egy krízishelyzetben levő otthonban tett látogatásáról ír. Egy fiatal anya állítólag elhanyagolta csecsemőjét. Moore úrral és Moore asszonynál lakott és egy idő után szó szerint a karjukban hagyta a gyereket. A Moore családhoz érkezve O'Hagan nemcsak a házaspárt, hanem egy tucat szomszédot és bámészkodót talált a házban. Mindannyian abban a hitben voltak, hogy hivatalos személlyel kerülnek szembe. O'Hagan felmérte a helyzetet. Ahelyett, hogy a hivatalnok szerepét játszotta volna, udvarias, szórakoztató modorban lépett fel. Bemutatkozott és bizalmasan közölte Moore asszonnyal, hogy nehezére esik ilyen sok ember társaságában megbeszélni a problémát. Hozzátette, hogy nem áll jogában elküldeni őket és Moore asszonyhoz fordult segítségért. A barátokat lefegyverezték és azok meglepetten távoztak. O'Hagan reflexiója e találkozás során annak felismerése volt, hogy tiszteletteljesen kell viselkednie Moore asszonnyal és sikerének titka az volt, hogy a nőt, mint a helyzet kulcsfontosságú szereplőjét közelítette meg. Schön terminusa szerint reflektív párbeszédet folytatott a szituációval. Egy keményebb fellépés más hatást válthatott volna ki. A döntések, mint O'Hagané is, a helyszínen születnek, de mégsem véletlenszerűek: bölcsességre, elméletre és tapasztalatra épülnek. Feladat A működésben levő tudás Csak néhány percet töltsön a feladattal. Milyen fajta működésben levő tudást gyakorol? Példaként említhetünk olyan hétköznapi tevékenységeket, mint a rádió behangolása, az írógép billentyűzetén a T betű megtalálása, a legközelebbi postaládáig vezető út ismerete, a cipőfűző bekötése, a biciklizés. Gondolja végig, hogyan írná le ezeket, vagy más hasonló tevékenységet valakinek, hogy ő is el tudja őket végezni.
2.6 A képzés képtelenné tesz a gyakorlatra? Reflektív gyakorló szakembereket képezni minden szakmai képzési tanfolyam kívánsága. Mindazonáltal túl gyakran megesik, hogy a résztvevők a tanfolyam elvégzése után különbséget éreznek a felkészítés és valódi munkájuk között. Ezt a valóság sokkjának nevezik. Ezzel magyarázzák, hogy néhány nővér miért hagyja abba az ápolói munkát (Kramer, 1974). A pályaelhagyó szociális munkások a másik csoport, akik arra hivatkoznak, hogy képzésük nem készítette fel őket a munka kemény realitására (O'Connor és Dalgleish, 1986). Ez ellentmond annak a ténynek, hogy képzésük egy részében valódi körülményekkel találkoztak. Feladat 20 percet töltsön a feladattal, melynek célja olyan problémák felismerése, melyek a képzés és a munkaköri követelmények összehangolásakor merülnek fel.
A biciklizés működésben levő tudást követel. Forrás: Új biciklis, 1992. március
Megjegyzés Az ilyen működésben levő tudásból adódó jártasságokat nehéz leírni, mert a tudás és a tevékenység emléke a kisujjunkban, nem pedig a fejünkben van. Azt hihetjük, hogy nincs semmi különös ezekben a működésben levő tudáson alapuló képességekben. Mégis, az a kívánság, hogy a reflexiót gyakoroljuk, nem más, mint az ismeretek határának kibővítése. Amikor felismerjük, hogy eddig tudatalattinak hitt ismeretekkel rendelkezünk, valami belső tudást felhasználva reflektálunk rájuk és nagyobb készséggel kezeljük az új szituációkat. A reflektív gyakorlat fogalma az egészségügyi és jóléti munkában vita tárgyát képezi potenciális felhasználását illetően. A különböző elvek szerint a jó gyakorlatot megalapozó fogalmakhoz kötik, de ideális esetben a megfelelő gyakorlat jelenlegi értelmezésénél mélyebbre hatolást jelent annak a felismerésnek az érdekében, hogy még ez a gyakorlat is változtatható és maga is reflexió előidézője lehet. Természetesen nemcsak az egészségügyi és közjóléti dolgozók hasznosítják belső tudásukat és reflektálják azt tevékenységükre. Reméljük, hogy Ön, akár gyakorló szakember, akár nem, képes lesz a reflektív gyakorlat ismeretében közelíteni az adott intézmények szolgáltatásaihoz.
Mit gondol, miért érzik az újonnan kiképzett gyakorló szakemberek, hogy nem készítették fel őket az igazi munkára? Idézze fel saját képzését és hogy az mennyire felelt meg a munkaköri követelményeknek. Válasza segítséget nyújthat egy specifikus egészségügyi vagy közjóléti szakma esetében. Megjegyzés A témát illetően mindenki véleményt alkot. Nemcsak az újonnan kiképzett gyakorló szakemberek szerint tér el a képzés és a valódi munka. A gyakorló szakemberek, a tudományos kutatók és a hallgatók másképp látják a problémát. Ebből kaphatunk most ízelítőt. Érintik azokat az érveket, melyeket Ön is említett? Hogyan érintik ezek az eltérések az egészségügyi szolgáltatást igénybevevőket? A tanított elmélet a gyakorlatban nem állja meg a helyét. Ez az érv minden bizonnyal a gyakorlati területen dolgozóktól származik. Arra panaszkodnak, hogy az elméletek elrendezése zavaros, mesterségesen késztették őket a gyakorlati munkára, és az elméletek gyakorlati haszna csekély. A gyakorló szakemberek az elméletnek nem veszik hasznát. Ez a vád leginkább a tudományos élet szereplőitől ered. Olive Stevenson és Phyllida Parsloe a helyi szociális munkásokkal végzett tanulmányt és arra a következtetésre jutott, hogy a dolgozók a
17
gyakorlatot specifikus elméleti perspektívákból merítették. Úgy érezték, hogy nem reflektálnak és nem fogalmakban gondolkodnak:
sokat merítenek az ilyesfajta kritikából és a tudásról alkotott definíciójukat kibővítik a hagyományostól eltérő gondolatokkal is.
"Gyakran azt érzem, hogy sokkal inkább ösztönösen, mint tudatosan cselekszem [...] Intuitív módon dolgozom." (Stevenson és Parsloe, 1978, Howe magazin, 1987, 15. oldal)
A képzés nem készít fel a szervezeti körülményekre.
A tanított elmélet nem követi a gyakorlatot. Ennek az érvnek az egyik verziója szerint a gyakorlat összetett és állandóan változó. A szakmák száma megsokszorozódott, rengeteg törvény létezik, a szociális problémák súlyosbodtak és a gyakorló szakemberek képtelenek megfelelni a velük szemben támasztott elvárásoknak. Az érv egy kevésbé elkeserítő, de az oktatókat kritikusabban illető változat szerint a képzésben résztvevők eltávolodtak a szakmától és nem tartanak lépést a gyakorlat fejlődésével. Ez nem az a munka, amire kiképeztek. A legszélsőségesebb verzió szerint az elméletek ritkán alkalmazható munkáról születtek, ezt főleg pszichiátriai intézetekben végzett tanulmányok során állapították meg (Harrison, Drolen és Atherton, 1989). Az adott intézményekben dolgozó szociális munkások tanácsadásra és terápiára készültek, de csalódottan kellett tudomásul venniük, hogy adatgyűjtésre, értekezleteken való részvételre és irodai munkára korlátozták őket.
Ez meglepőnek tűnhet abban az esetben, ha a hallgatók bizonyos gyakorlatot szereztek a szervezetben, de igazából a diák státusz nem nyújt alapos megismerési lehetőséget. Parsloe (1977) úgy érvel, hogy a rendszer mintegy óvja a szociális munkát végző diákokat a gyakorlattól. Az ápolónők is hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek (Gott, 1984). A frissen végzett gyakorló szakemberek egyik feladata saját szerepük, helyük megtalálása az új munkahelyen. A képzés során kialakított viták és eszmecserék után kirekesztettnek érzik magukat, nélkülözik a támogatást. A felhasználók képzési és gyakorlati kilátásai Bemutattuk a képzés és a gyakorlat közötti szakadék különböző nézőpontjait, melyek a gyakorló szakemberektől és az oktatóktól származnak. Felhasználóként eltérő véleménnyel rendelkezhet. A tanultak gyakorlatba ültetése néha ügyetlen, mesterséges. A jártasság megszerzése időbe telik.
A gyakorlat nem tart lépést az elmélettel. Az emellett elhangzó érv szerint a lelkes végzősök unott, kiégett kollegákkal találkoznak a munkahelyen, aki így beszélnek: én is így álltam hozzá annak idején, de már tudom, hogy a valóság egészen más. A negatív reakciókkal körülvett újoncok a dolog egyszerűbb végét fogják meg és felveszik a csapat szellemét. Hasonló módon, a tapasztalt dolgozók nehezen tudják gondolataikat kamatoztatni a gyorstalpaló tanfolyamokon. Ez a magyarázat az oktatókhoz áll közel. Az embereket nem veleszületett adottságaik szerint képzik. Eszerint a képzés megfosztja a tanulót annak a lehetőségétől, hogy a józan ész vezérelje, ehelyett az éppen divatos felfogás mesterséges módszereit erőltetik rá. Ez különös problémát jelent azok számára, akik csoportjukban a kisebbséget képviselik. Így a női orvostanhallgatók észreveszik, hogy az orvosi szakkönyvek alábecsülik a nők egészségügyi ismereteit, vagy hogy a feketék olyan kurzusokat végeznek, melyek a saját fajtájuk egészségügyben szerzett tapasztalatait teljesen figyelmen kívül hagyja. Ugyanakkor a diákokat megfosztják a sokféle perspektíva gazdagító érzésétől. Ez minden szakmára igaz lehet. A szakmai tanfolyamok mégis
18
Az orvosi segítségre szoruló nem nagy örömmel veszi tudomásul, hogy kegyetlen folyamat eredménye az érzéketlen szakember. Míg kedvünket szegi, hogy szociális munkásunk zöldfülű, ha előzőleg a tapasztalatlan szakember rossz benyomást tett ránk, ha fásult, kiégett személytől kaptunk odavetett segítséget, a továbbképző tanfolyamról lelkesen kikerülő, aki hajlandó elég időt és figyelmet szentelni ránk, üdítő színfolt. Az is előfordul, hogy házi ellátónk megértőbb és elérhetőbb, mint a magasan képzett szakemberek serege.
Reflexiós képzés A képzés célja, hogy felkészítsen a változó szerepekre, amiket lehetetlen egyszerre felvenni. A szerepbe bele kell nőni, a munkatársakkal együtt kell működni. Ha a reflektív gyakorlatot lehet is oktatni, az semmiképp sem jelenti a szakácskönyv adj hozzá vizet és keverd el egyszerűségét. A tanfolyamok reflektív jártassággal kell, hogy felvértezzenek, ez segít a gyakorlatot összekötni az elmélettel. Az azonnali döntések, az elégtelen források ellenére az ellátás biztosítása, a munkatársak ésszerűtlen követelései közepette nem könnyű feladat a reflektív gyakorlatot véghezvinni. A gyakorló szakembernek mikor jut ideje a reflexióra? 2.7 Összefoglalás Bármilyen irányból is közeledik az egészségügy és közjólét szférájához, kurzusunk az Ön számára ismeretlen kérdésekbe enged bepillantást. Az új területek feltárása tárgyilagos nézőpont kialakításához vezet és közelebb visz a gyakorlathoz. Mintha külföldi nyaralásról hazatérve más szemmel látná a megszokott dolgokat. Szeretnénk, ha saját reflexiós folyamatait tudatosabban érzékelné, és feltárná azt a tudást, ami a természetesnek tűnő jártasságok mélyén húzódik. Ez a fajta reflexió az elmélet és a gyakorlat sokszor két különálló világnak tűnő területét hozza egymáshoz közelebb. A következő fejezetben részletesebben foglalkozunk a megfigyelés és a reflexió fejlesztésével.
19
3. A megfigyelés és a reflexió képességének fejlesztése A problémák egyike, hogy időt szakítsunk a reflexióra. Egy Zen történet a gyorsan vágtató lovon lovagoló férfiról szól. Az út mentén álló férfiú kérdésére Hova vágtat? azt feleli: Nem tudom. Kérdezze a lovat. Mi is hasonló cipőben járunk. Sok lovat ülünk meg, amiket nem tudunk kontrollálni. [...] Ilyen elfoglaltak vagyunk. (Hanh, 1987, 65. oldal) Minél zaklatottabb az életünk, annál nagyobb az igényünk arra, hogy megálljunk, felmérjük a helyzetünket, megfigyeljük, hogy mi történik bennünk és körülöttünk, hogy reflektáljunk a szituációra. Néha a gyors cselekvés tűnik az egyetlen megoldásnak, de ha értelem és irány nélkül történik, mint a példabeszédben, a ló leveti lovasát. Ha túl sok probléma halmozódik fel és kevés idő áll rendelkezésre, nem tudunk megoldást javasolni, de abban biztosak vagyunk, hogy a megfigyelés és a reflexió képessége szerves részét alkotja a gyakorlatnak. Akkor pedig nem feltétlenül kell külön időt szakítania a reflexióra. Ebben a fejezetben további feladatok segítenek reflektálni a saját és mások kommunikációjára. Reméljük, hogy saját interakcióinak reflexiója gondolatokat ébreszthet azt illetően, hogy az egészségügy és közjólét dolgozói miként reflektálhatnak feladataikra. Abban is segít, hogy kritikusan szemlélje gyakorlati példáinkat. 3.1 Önmegfigyelés Arra kérjük, hogy a magától értetődő világot kritikus szemmel vegye szemügyre. Ön is a világ részét képezi, így felmerül a kérdés, hogy miként tudja magát mintegy kiszakítani és kívülről értékelni az eseményeket? A reflexió az, ami fejleszti fantáziáját és lehetővé teszi a külső szemlélést. Még a másoktól kapott visszajelzés nélkül is párbeszédet folytathat magával. *Feladat Többszörös magyarázat 15 percet töltsön a feladattal - minden magyarázattal néhány percet. Ellenőrizheti, milyen ismeretátadás történik, miközben másokkal beszél. Gondoljon valakire, akinek megpróbált segíteni, és gondolja végig magát a folyamatot. Most képzelje el, hogy gondolatait el kell mesélnie a többi érdekelt félnek is, az illető személynek, a családjának, a barátainak, más segítőknek, a körzeti orvosnak.
20
Ha Ön gyakorló szakember, másokat is bevonhat a feladatba, például a felettesét, más ügynökségek dolgozóit, egy adófizetőt, a helyi újság újságíróját, egy az Ön számára ellenzéki párt politikusát. Jegyezze fel, mennyire különböző módon tálalja a témát számukra: mit hagy ki, mit hallgat el és mit nagyít fel. Ha szükséges, tükör előtt próbálja el a beszélgetést. Figyelje meg az arckifejezésének változásait attól függően, kihez szól. Megjegyzés Valószínűleg észrevette, hogy a hangsúlyt minden esetben másra helyezte, illetve fellépése néha védekező, máskor magabiztos volt. A magabiztosság megléte, vagy hiánya alapvetően a másoknak átadni kívánt információ elmondásában rejlik. Attól tartunk, hogy ítéletet alkotnak rólunk, vagy félreértenek. Mindenkinek különböző véleménye van rólunk, amelyek sokszor radikálisan eltérnek egymástól, de mégis, mi egy és ugyanaz a személy vagyunk. Brian Dimmock, ennek a feladatnak az írója, így vall: "Rájöttem, hogy amikor kínosan ügyeltem arra, hogy jó benyomást keltsek magamról, több kézmozdulatot használtam. Arra is rájöttem, hogy a mondanivalómat más és más megvilágításba helyeztem. Amig az igazgatótanács egyik tagjának az anyagi források megszerzését ecseteltem, addig az újságírónak azt bizonygattam, milyen lelkes támogatója vagyok a szolgáltatásnak, melynek része volt ez a munka. A politikussal azt igyekeztem bebizonyítani, hogy ha időben közbelépünk, csökkenteni tudjuk a későbbi kiadásokat. A kliensemmel szemben nem ezt a taktikát vetettem be, mert félő volt, hogy félreérti." Brian észrevétele is alátámasztja, hogy különböző módon bánunk az emberekkel, illetve a szituáció határozza meg, miként változtatunk magatartásunkon. Nem mindenki számára könnyű ezt elfogadni, néhányan azt hiszik, hogy egyformán kommunikálnak. De a reflektív gyakorlat szempontjából fontos felismerni, hogy más és más személy jelenlétében más és más szerepet veszünk fel. 3.2 Arcjáték és tükörkép Gyakran arcjátékkal tesszük meggyőzőbbé fellépésünket, vagy fejezzük ki egy személlyel szembeni érzéseinket. A gesztusok, a tekintetek, a hanglejtés mind a kimondott szavak hatását erősítik. Néha a buszon, vagy sorban állás közben beszélgetések foszlányait kapjuk el, mert azok intenzívebben hangzottak el. Mintha ugyanaz a szereplő játszaná az összes szerepet egy darabban.
Margaret Foster A férfiaknak elege van? (1988) című könyve számos ilyen beszámolót említ, mint például a családtagok elbeszélése a nagyival való együttélésről. A nagymama kifejezetten zavarosan cseveg és a következő részlet azt illusztrálja, milyen érzelemreakciókkal viseltet a család tagjaival szemben. Most az unoka mondja el, hogyan reagált a nagyi egy rádióban hallott horror történetre: "Hát nem szörnyű! Akkor ne hallgasd. Rettenetes, rettenetes, hallottad Nem akarom hallani. Ketten, háromszor Nagyi, felejtsd el, kérlek. Egyre rosszabb, a világ megőrült. Nem őrült meg, csak egyre többet tudunk meg. Hát nem szörnyű!" (Foster, 1989. 22. oldal) Amikor függő beszédben meséljük el egy beszélgetés mindkét résztvevőjének mondatait, ez olyan, mintha az a személy, akiről beszélünk, de legalábbis a képzete, jelen lenne. Valószínűleg Ön is úgy találta, hogy az, akinek segített, jelen volt a folyamat rekonstruálása folyamán. *Feladat Beszámolók meghallgatása 20 percre lesz szüksége. Hallgassa meg, hogyan mesélnek el barátok különböző eseményeket. Ha lehet, kérjen meg valakit, hogy meséljen valamiről, amiben más is részt vett és erős érzelmek kísérték a történteket. Jegyezze le, milyen gyakran használnak függő beszédet ahelyett, hogy összegeznék a párbeszédet. Vajon átveszik a másik fél hanglejtését, gesztusait és kifejezéseit? Átváltoznak az illető személyiséggé? Mit mond az elbeszélés stílusa a barát érzelmeit illetően? Megjegyzés Némelyikünk gyakran teszi a fent leírtakat. Néha a párbeszéd elmesélése egy szórakoztató történetté válik. A csapat egyik tagjának az édesanyja még a vízvezeték szerelővel folytatott telefonbeszélgetést is egy pattogó drámává tudja változtatni. Bár ő könnyedén veszi, a részletek pontosan hírt adnak aggodalmáról. Nem javasoljuk, hogy elbeszélésekor változtasson stílusán. Inkább arra koncentráljon, hogy mások hogyan beszélnek, illetve mit mondanak. A két utolsó feladatból levont tanulságot ültessük át a gyakorlatba. Mind a dolgozók, mind a felhasználók tovább viszik kapcsolatteremtésük következményeit. Később az akkor jelen nem levő személyeknek el is mondhatják tapasztalataikat. Az Olvasókönyvben Gerry Stimson és Barbara Webb
"A szemtől szembeni interakció és a konzultáció után" című cikke betegek és orvosaik találkozását írja le, és azt a megfigyelést teszi, hogy a páciensek az orvos tanácsát megbeszélik egymással: ez mind a döntéshozatali folyamatnak a része. A szerzők egy másik cikkükben (Webb és Stimson, 1976) azt fejtegetik, hogy a betegek magukat az orvosi konzultáció aktív szereplőiként ábrázolják. A valóságban a körzeti orvosnál tett látogatás során a páciensek sokkal passzívabbak és engedelmesebbek voltak. A dolgozók szavaikat és tetteiket jó színben tüntetik fel, ha magukról beszélnek. Ha tanácsot, vagy segítséget kérnek, jobb, ha pontos és hű képet adnak arról, ami valójában történt, bármilyen nehéz is. Néha a dolgozók több információt közvetítenek, mint maguk gondolnák. 3.3 Ellenőrzött reflexió Janet Mattinson (1975) felveti, hogy épp úgy, mint a tudatos arcjátékot, a dolgozók a felhasználókról alkotott kevésbé tudatos reflexiót is beviszik az ellenőrzésbe. Peter Hawkins és Robin Shohet (1989, 69. oldal) a folyamatot egybevetésnek nevezi. Cikkükben Joan Wilmotot mutatják be, aki egy bentlakásos terápiás intézetben felügyeli az egyik leendő szociális munkást. Bizonyára ismerős a szituáció, amikor valakinek segíteni akar, az illető pedig folyton így reagál: Igen, de ... az nem fog működni, már próbáltam, nem akarom ... Mintha falba ütköznénk, és nehéz nem azonosulni az adott személy reménytelenségével és dühével. Keretes írásunkban összegeztük Joan Wilmot növendékének esetét. Mattinson megfigyelése, hogy a dolgozók gyakran felveszik a felhasználó szerepét és felügyelőikkel újra eljátsszák azt különböző helyzetekben. Mattinson ezt más és másféle formában megjelenő reflexiós folyamatnak hívja. Idézze emlékezetébe az utolsó tevékenységet. A következők közül melyik volt kevésbé tudatos reflexió, amikor barátja elmesélt egy eseményt? * Egyenes azonosítás: a dolgozó elkezd a felhasználó fejével gondolkodni, érezni és cselekedni. A felügyelő, aki felfigyel erre a szokatlan viselkedésre, kihasználja a reflexiót és ezzel hatást gyakorol a többiekre. * Tudatalatti arcjáték: a dolgozó nem teljesen veszi át a felhasználó szerepét, de lehet, hogy zavartnak érzi magát és a megfelelő szavak hiányában az arcával fejezi ki gondolatait. A felügyelő úgy érezheti, hogy bele kényszerítették a felhasználó szerepébe és elkezd a rokonaként viselkedni. * Újrajátszás: épp úgy, ahogy a felhasználók újrajátsszák a szülő viselkedésének egy gyűlölt
21
epizódját, a dolgozó is képes éreztetni a felügyelővel átélt élményét. * A felhasználó terhének átvállalása: a többitől abban különbözik, hogy nem jár vele egyenes azonosulás. Sok felhasználó nincs tisztában érzéseivel, vagy ellenkezőleg, túlságosan érzelmes. A kurzus végén a felhasználó a dolgozóra hárítja problémáit. Az előbbi megkönnyebbül, az utóbbi idegessé és túlterheltté válik. A dolgozó akkor a felügyelőre hárítja gondjait és őt terheli meg. Mattinson felveti, hogy ha az érzések, amelyek a felhasználó - dolgozó - felügyelő láncon át haladnak, nem állnak távol mind a három gondolkodásától, akkor a felügyelő képes a reflexiót szavakba önteni. Ez a dolgozót segíteni fogja a felhasználóval történő következő találkozás alkalmával. A dolgozó kevésbé érzi fontosnak, hogy védekező álláspontba helyezkedjen, a felhasználó pedig érteni fogja a ki nem mondott üzenetet. Együtt közösen tudatosabban fognak közeledni a kérdéses problémához. A de továbbítása A diák egy negyvenes éveiben járó helyi lakost látogatott, aki rehabilitációs programjának következő szakaszában önkéntes munkát akart vállalni. A gondozott képes lett volna a munkát elvégezni, de a diák minden egyes segítő javaslatára Igen, de válasszal reagált. A diák a felügyelővel folytatott beszélgetés során ugyanígy felelt minden felvetett gondolatra. Joan Wilmot akkor saját felügyelőjéhez fordult tanácsért. Kifejtette, hogy a diák pont úgy viselkedik, mint a gondozott. Ez a felismerés volt a helyzet kulcsa! Joan Wilmot elmondta élményét a diáknak, aki a továbbiakban nem ellenkezett, hanem képessé vált a gondozott ellenállását megfejteni. Kiderítették, hogy a gondozott hatalmát akarta éreztetni az ellenkezéssel, és ezt el tudták választani az önkéntes munka keresésétől. Egy héten belül találtak számára megfelelő munkát. A felügyelet során gyakorolt reflexió fogalmának kifejlesztésekor Mattinson megfogalmazta a pszichodinamikus elméletet. Azt vizsgálta, hogy az emberek, sokszor szándékuk ellenére, felügyelőjüknek továbbítják a másokkal történt találkozáskor kialakult érzéseiket. Sokat segít, ha a szokatlan viselkedésről visszajelzést kapunk és a felügyelővel folytatott beszélgetés során kitisztulnak a zavaros érzések. De mit tehetünk, ha nem áll a rendelkezésünkre ilyen felügyelő? Nem mindenki oszthatja meg a problémáit egy nála tapasztaltabb személylyel.
22
3.4 A belső kontroll kifejlesztése Az előző részben felvetettük, hogy a napi események feldolgozására a munkából hazavezető utat használjuk. A párbeszédeket újrajátsszuk, és az eseményeket megint átéljük. Ez az események meglehetősen spontán átszűrése határvonalat képez a különböző tevékenységek között, megszabadulhatunk érzéseinktől. Ez azonban nem mindig a legpontosabb reflexiója annak, ami valójában történt. Hajlamosak vagyunk eltorzítani az emlékeinket. Néha teljesen kitörlünk kényelmetlen epizódokat, elfejtjük, mit mondtak, és milyen érzés volt. Jobb forgatókönyvet írunk magunknak, és az általunk kívánatos verziót éljük át. Az önigazolás elhomályosítja az igazságot. De ellenkező hatást is kiválthatunk, ha túl kritikusak vagyunk és az ártatlan megjegyzéseket hatalmas hibává duzzasztjuk. Hogy tudunk torzítás, tagadás és törlés nélkül reflektálni? Peter Hawkins és Robin Shohet (1989) szerint még a gyakorló szakembereknek is, akik felügyelet segítségével dolgoznak, szüksége van a tudatos önkontrolra. Figyelni kell tevékenységünket és gondolatban feljegyzéseket kell készíteni. Belső kontrollal kell rendelkezni, akinek tudnia kell a tényekről. Ez egészen más, mint a belső bíró, aki csak vádol: Összezavartad az egészet! Reménytelen alak vagy. A kommunikációjának módjáról való visszajelzés, a működésben levő tudásának azonosítása, és a segítségnyújtás többszintű magyarázatának elpróbálása mind a belső ellenőr kifejlesztésének lépései voltak. A tanácsadás számára kidolgoztak egy kérdéssort, amit bárki használhat a belső ellenőr kialakítása céljából (Borders és Leddick, 1987, Hawkins és Shohet cikkében, 1989). A mi verziónk azt vizsgálja, hogy mi zajlott le a dolgozó-felhasználó kapcsolatban: Önmegfigyelés (a dolgozó gondolatainak, érzéseinek, tetteinek összekapcsolása a felhasználó viselkedésével):
1. Mit hallottam, mit mondott a felhasználó és/vagy mit láttam, mit csinált? 2. Mit gondoltam és éreztem megfigyeléseimmel kapcsolatban? 3. Milyen választási lehetőségem volt ezen a ponton? 4. Hogyan választottam a lehetőségekből? 5. Hogyan akartam továbblépni a kiválasztott válaszaimmal? 6. Mit csináltam valójában? Önértékelés (a dolgozó fellépésének értékelése a felhasználó válaszának megfigyelésével): 1. Milyen hatást tett a válaszom a felhasználóra? 2. Hogyan, mikor értékelném a válaszom hatékonyságát? *Feladat Egy találkozás reflexiója 30 percre lesz szüksége a jegyzeteléshez. Célunk, hogy a következő kérdéssort alkalmazzuk egy valódi, vagy szimulált gyakorlathoz.
kérdéscsoport egy területét. Nem feltétlenül problémát kell megvitatnia. Az viszont fontos, hogy a megbeszélést követően azonnal készítsen jegyzeteket, amíg frissek az emlékek. Ha partnerének nincs kifogása a magnófelvétel készítése ellen, az segíti a visszaemlékezést és később együtt beszélhetik meg a kérdéseket. Megjegyzés Ha a gondolatokra és érzésekre koncentrálunk, nem tudunk a megszokott természetességgel viselkedni, csak ha gyakorlatot szerzünk ezen a területen. Észrevette, hogy olyan gondolatai, érzései és benyomásai keletkeztek, amelyek nem álltak szoros kapcsolatban a felhasználóval történt találkozásával? Bizonyos pillanatokban még az is nehéznek tűnt, hogy az elhangzott információra figyeljen. A napi kommunikáció jó néhány részlete elkerüli figyelmünket, nem tartjuk őket fontosnak, vagy udvariatlannak tűnne őket észrevenni. Valójában az információcsere nagy része rejtve marad. Hozzászoktunk, hogy csupán a felszínnel törődünk és a mélyebben rejlő üzeneteket figyelmen kívül hagyjuk. Sokszor előfordul, hogy rövid időre kikapcsolunk és nem figyelünk a partnerünkre. Ez nem feltétlenül jelent szándékos, vagy gondatlan figyelmetlenséget. Talán azon járnak a gondolataink, hogy milyen benyomást teszünk a másik személyre, vagy a következő kérdést próbáljuk el. Közvetlen felvételkészítés
Egy találkozás segítségével tudatosítsa, hogy mit hall, lát, gondol, érez és az adott pillanatban mit csinál. A találkozás után vegye sorra a kérdéseket, amik segítenek a jegyzetelésben és írja le, hogy mi történt és hogyan reagált a másik fél. A feladatot a következő három mód egyikével végezheti: * Használjon fel egy saját maga és egy felhasználó közötti találkozást. * Keressen segítséget és beszéljen meg vele egy aktuális problémát. * Emlékezzen vissza egy találkozásra, amit eredményes megbeszélés kísért. A találkozás ne tartson tovább 5 percnél. Ha hosszabb interjút kíván készíteni, válassza ki a
Mivel a pillanatnyi figyelmetlenség miatt később fontossá válható információt veszíthetünk el, a hallgatóknak azt javasoljuk, hogy az interjú alatt, vagy közvetlenül utána készítsenek hangfelvételt. Így tudatosan és a tényekre támaszkodva tudnak dolgozni. Ha felügyelet mellett tevékenykednek, megmutathatják a felvételt a felügyelőnek, aki további észrevételt tehet az anyaggal kapcsolatban. Nehéz száz százalékos figyelemmel hallgatni valakit, de ilyen módon tudatosan követhetjük a bezárt kommunikációs csatornákat és a jövőben több ilyen csatornát nyitva tudunk hagyni. Audio- vagy videokazettára venni az interjút a legjobb megoldás. Norman Kagan (1987) használta először a videofelvételt a tanfolyamok során, és az alaposabb megértés forrásaként kezelte. A hallgatók rögtön az interjú elkészítése után megnézhették interakcióikat. Arra a következtetésre jutottak, hogy könnyű volt értelmezni a felhasználó állításait, de képtelenek voltak érzékelésükre hivatkozni. Azokat a pillanatokat is regisztrálták, amikor figyelmük elkalandozott. Például, amikor visszajátszották az interjúkat, az orvostanhallgatók olyan
23
fontos információ birtokába jutottak, amit nem vettek észre a beszélgetés során. Saját magunkat látni és hallani nem mindig kellemes élmény. Ezt az előzőleg készített hangfelvételnél is észrevehettük. A képzés során a hallgatókat felkészítik erre, ők pedig párokat alkotva igyekeznek feldolgozni az anyagot. Ezért hangsúlyozzuk, hogy lehetőleg partner segítségével dolgozzunk. 3.5 A reflexiót ellenőrző kérdések Az előző fejezet kérdései hasznos ellenőrzési módot biztosítanak a dolgozó és a felhasználó személyes találkozásának elemzéséhez. De mindent felölelnek ezek a kérdések, ami a reflexiós gyakorlathoz szükséges? Elegendő csupán a saját és a partnerünk válaszainak figyelmes hallgatása és pontos megfigyelése? Gyakran hiányos források állnak rendelkezésünkre munkánk során, és még azok sem a legmegfelelőbbek. Fontosnak tűnik megkérdőjelezni azt a kontextust, amiben segítséget akarunk nyújtani. Ismét arról van szó, hogy ne vegyünk semmit készpénznek, magától értetődőnek. Donald Schön egy sor reflexiós módozatot vet fel: Egy gyakorló szakember reflektálhat az ítéletét megalapozó hallgatólagos normákra és elismerésre, vagy egy viselkedési mintában meghúzódó stratégiákra és elméletekre. Reflektálhat egy olyan érzésre, ami egy bizonyos tevékenység elfogadására sarkallta, azon a módon, ahogy megfogalmazott egy problémát, és abban a szerepben, amit a maga számára alakított ki az intézményi keretek között. Olvassa el ismét a fentieket és gondolja végig, hogy a Schön által felsorolt módok mit jelentenek a gyakorlatban. Ha szükséges, olvassa el újra a cikket, hogy felelevenítse Schön érvrendszerét. Szerintünk ezek a módok hasznos ellenőrzési támpontot biztosítanak (Abraham, 1992). Tekintsük át őket egyenként: * az ítéleteket megalapozó hallgatólagos, vagy egyértelmű normákra és elismerésekre történő reflexió * egy viselkedésmintában meghúzódó stratégiákra és elméletekre történő reflexió * egy bizonyos tevékenységre sarkalló érzésekre történő reflexió * egy probléma megfogalmazásának módjára történő reflexió * az intézményben a segítő által felvett szerepekre történő reflexió
24
Schön azokra a módokra utal, amelyekben a gyakorló szakemberek a működésben levő reflexiót gyakorolják. A reflexió különféle módjait a kurzus során megismert esettanulmányok során is alkalmazni tudjuk. Most ezt kívánjuk áttekinteni. Az ítéleteket megalapozó hallgatólagos, vagy egyértelmű normákra és elismerésekre történő reflexió Ha a normák hallgatólagosak, nem fogalmazzuk meg őket. Lehet, hogy széles körben ismertek, de olyan mélyen bújnak meg cselekedeteinkben, hogy fel sem fogjuk őket. Nagyobb valószínűséggel a saját életünkben nem létező normákat kérdőjelezzük meg. Amikor a diszkrimináció és sokféleség témái merülnek fel, fontos saját feltételezéseinket is számba venni. Például a fehéreknek nem szabadna azt hinni, hogy a fehér az elfogadható, és hogy a feketék kulturálisan elmaradottak. Reméljük, hogy ez a kurzus segíteni fog a magától értetődő világ megismerésében. Barabara Webb beszámolója fia kórházi ápolásáról példát szolgáltat a hallgatólagos normák erejére. Megpróbálta elsajátítani a kórterem szabályait: ezeket a szabályokat sohasem fogalmazták meg nyíltan. Képes volt ugyan tárgyalási alapot teremteni a maga számára, de lehetőségei korlátozottak voltak. Végső soron mégis a személyzet definíciói és ítéletei számítottak. Míg az ítéleteket látszólag klinikai értékekre alapozták, az, hogy ezek az értékek mit is takarnak valójában, sosem derült ki. Ha így lett volna, a szülőknek több hatalma lett volna a problémákat megbeszélni és tárgyalást kezdeményezni. A viselkedésmintákban meghúzódó stratégiákra és elméletekre történő reflexió Gyakran nem áruljuk el, milyen stratégiát alkalmazunk. Talán nem is tudjuk, hogy rendelkezünk vele. Úgy, mint a normákkal és az értékekkel, könnyebb a másik viselkedését megérteni, ha tisztázzuk a mögötte húzódó elméletet. Ha Barbara Webb magyarázatot kapott volna arra nézve, hogy milyen óvintézkedéseket kell betartani fia bőrátültetését követően, nem lett volna szükség arra, hogy keserű tapasztalat árán tanuljon az esetből. Annál is inkább tisztában kell lennünk saját stratégiánkkal, hogy képesek legyünk annak sikerességét ellenőrizni, illetve változtatni tudjunk rajta. Például, amikor Barbara engedélyért könyörgött, hogy kivihesse fiát a kórteremből, akkor a következőket tette: * arra hivatkozott, hogy a körülmények kivételesek (szép az idő) * az ápolónőt bevonta az ügybe (hangsúlyozta, hogy mennyire élvezték) * úgy kért engedélyt, hogy biztosra vette annak
megadását (már feladta a kabátot) Ha ismerjük stratégiánkat, már úton vagyunk a jártasságok megszerzésében. Különböző körülmények között ki is próbálhatjuk őket, elmagyarázhatjuk valaki másnak. Egy bizonyos tevékenységre sarkalló érzésekre történő reflexió A Naomi Craftról szóló cikk szerint sem a dolgozó, sem a felhasználó számára nem szerencsés, ha az egészségügyi gyakorlat kizárja az érzelmeket. Azt is el kell ismernünk, hogy éppen ezek az érzelmek mozdítanak el bennünket egy bizonyos irányba, a többivel ellentétben. Arról is beszéltünk, hogy a magnón hallott személyekre különböző módon reagálunk. Általában a kurzus tananyagával kapcsolatban is számot adhat reakcióiról. Az érzelmek vizsgálatakor összetevőiket is elemezhetjük: az intuíció arra a bizonyítékra épül, amit a kapott adatok halmaza nyújt. Erős érzelmek alakulhatnak ki olyan információ hatására, ami eredetileg nem tűnt lényegesnek. Egy probléma megfogalmazásának módjára történő reflexió A problémákat sokféle módon meg tudjuk határozni. Ugyanazt a témát felfoghatjuk orvosi, szociális, vagy politikai kérdésnek. A lehetséges meghatározások különböző hatékonyságot eredményeznek. Például, ha egy fiatal anya hörghurutját orvosi problémának tartjuk, akkor antibiotikummal kezeljük. Ha ugyanezt szociális keretek között vizsgáljuk, akkor családi összefüggés merül fel: mozgósítani kell a családtagokat, vagy segíteni kell nekik. Még magasabb szinten mindenki számára magasabb életszínvonalat kell biztosítani, vagy a környezeti ártalmakat kell csökkenteni. Mindezek a megközelítések a megoldást a politika szintjére emelik (Abraham, 1992). Így válnak témáink a tapasztalat és a szakértelem, a diszkrimináció és a sokféleség és a hatalom kérdéseivé.
ként, klienseik szószólójaként közelíthetik meg. (Schön, 1991, 311. oldal) Minden személy rányomja bélyegét a saját szakmai szerepére, ami szintén a reflexió központi kérdése lehet. Ahogy a dolgozók szerepeit az intézményi keretek határozzák meg, ugyanígy a felhasználók számára elérhető szerepeket is. A reflexió további aspektusai annak a megfigyelését teszik lehetővé, hogy a szervezeti célok és a dolgozók szerepeinek értelmezése mennyire korlátozza, vagy szélesíti ki a felhasználók számára hozzáférhető választékot. A fent említett ellenőrzési lista lehetővé teszi, hogy különböző információkat vessünk reflexió alá. Ez szemben áll a "Találkozás reflexiója" feladatával, ahol figyelmünk a dolgozó saját észleléseire irányult. Az utóbbi lista és Schön reflexiós módjai megkönnyítik a gyakorló szakemberek számára munkájuk vizsgálatát és hogy reflektív módon tevékenykedjenek. A reflexiót azonban szélesebb körben is alkalmazni lehet. Nem kell a gyakorlatban személyesen részt venni ahhoz, hogy ezeket a reflexiós módokat a problémák megoldásában kipróbáljuk. Esettanulmányaink során erre példát fogunk szolgáltatni. 3.6 Összefoglalás Az előző részekben a reflexiót mint a gyakorlat és az elmélet közötti hidat mutattuk be. A reflexiót személyesen végezzük, az individuális tudat fontos tényező. De a reflexiót nem szabad személyes érzelmekre, kisléptékű kapcsolatokra szűkíteni. Ha a dolgozók reflektív szakemberekké válnak, akkor képesnek kell lenniük saját szerepük kritikus megközelítésére is. Felhasználóként, gyakorló szakemberként és kutatóként hasznát veheti a reflexiónak.
Az intézményben a segítő által felvett szerepekre történő reflexió A segítő szerepe és az intézmény figyelmének fókusza a probléma megoldásának első lépése. Nem mindig ez a járható út. A reflexió egyik nézőpontja az lehet, hogy megkérdőjelezzük az intézményi és a szakmai célok helyességét. Még az intézményi korlátokon belül sem kell az adott szerepeket felvennünk, kiszélesíthetjük, definiálhatjuk szerepeink korlátait. Szerepeinket sokféleképpen értelmezhetjük: A szociális munkások feladatukat klinikai dolgozóként, a szociális magatartás monitoraként és ellenőrzőjeként, szociális szolgáltatások nyújtója-
25
Hivatkozások Abraham, F. (1992) Some Suggestions for Reflecting on Practice, unpublished discussion paper
Smith, A. (1976) The Theory of Moral Sentiments, Oxford: Oxford University Press (first published 1759)
Borders, L.D. and Leddick, G.R. (1987) cited in Hawkins, P. and Shohet, R. (1989) Supervision in the Helping Professions, Buckingham: Open University Press
Stevenson, O. and Parsloe, P. (1978) Social Service Teams: The Practitioner's View, London: Department of Health and Socail Security
Forster, M. (1989) Have the Men Had Enough?, Harmondsworth: Penguin Gott, M. (1984) Learning Nursing, London: Royal College of Nursing Hanh, T.N. (1987) Being Peace, Berkeley: Parallax Press Harrison, W.D., Drolen, C.S. and Atherton, C.R. (1989) 'Role discrepancies in state hospital social work', Social Casework: The Journal of Contemporary Social Work, 70 (10) pp.622-626 Hawkins, P. and Shohet, R. (1989) Supervision in the Helping Professions, Buckingham: Open University Press Kagan, N. (1987) Influencing Human Interaction: Fifteen Years with Interpersonal Process Recall (unpublished paper adapted by H.L. Johns), Bristol University Kemmis, S. (1985) 'Action research and the politics of reflection' in Boud, D., Keogh, R. and Walker, D. (eds) Reflection: Turning Experience into Learning, London, Kogan Page Kolb, D. (1984) Experiential Learning: Experience as the Source of Learning and Development, Engelwood Cliffs, New Jersey: Prentice Hall Kramer, M.(1974) Reality Shock: Why Nurses Leave Nursing, St Louis, Missouri: Mosby Mattinson, J. (1975) The Reflection Process in Casework Supervision, London: Institute of Marital Studies O'Connor, I. and Dalgleish, L. (1986) 'cautionary tales from beginning practitioners: the fate of personal models of social work in beginning practice', British Journal of Social Work, Vol. 16, No. 4, pp.431-447 O'Hagan, K. (1986) Crisis Intervention in Social Services, Basingstoke: Macmillan Education Parsloe, P. (1977) 'How training may unfit people', Social Work Today, Vol. 9, No. 4, pp.15-18 Schön, D, (1991) The Reflective Practitioner: How Professionals Think in Action, Aldershot: Gower
26
Webb, B. and Stimson, G. (1976) 'People's accounts of medical encounters' in Wadsworth, M. and Robinson, D. (eds) Studies in Everyday Medical Life, London: Martin Robertson
Második rész: Szerepek
Bevezetés A második és a harmadik részben megismerkedhet a szerep és a kapcsolat fogalmának értelmezésére szolgáló néhány megközelítéssel, valamint ezeknek az egészségügyi és szociális ellátás különböző területein való alkalmazásával. A Tankönyv e két részét, a bennük tárgyalt témáknak megfelelően, "Szerepek", illetve "Kapcsolatok" címmel illettük. Valójában az egyik nem képzelhető el a másik nélkül. Így nem kerülhető el, hogy ne tegyünk utalást a kapcsolatokra a második, a szerepekre a harmadik részben. És bár az olvasónak feltűnhet, hogy a második részben inkább egy össztársadalmi/kulturális szinten próbálunk magyarázatokat adni, míg a harmadikban az individuális és interperszonális szintű magyarázatok dominálnak, észreveheti azt is, hogy más szinten értelmezhető magyarázatok is előfordulnak mindkét részben. A "Szerepek" című részben szerepfogalmakat vizsgálunk meg, értékelve azok használhatóságát az egészségügyi és jóléti problémák értelmezésében. Reméljük, hogy az egy szerephez kapcsolódó kü
28
lönböző elvárások elemzése, akár a szociális munkás, akár az egészségügyi és jóléti szolgáltatások igénybevevőjének elvárásairól legyen szó, segítheti Önt a saját és mások tapasztalatainak átgondolásában. Az első és második fejezet segít feltérképezni a "szerep" szó értelmezéseit köznapi és tudományos alkalmazásaiban, és használni a hozzá kapcsolódó különböző fogalmakat. A harmadik fejezetben a szolgáltatások igénybevevőinek felhatalmazását célzó próbálkozások példáin keresztül vizsgálunk meg néhányat a kliensekkel kapcsolatos előfeltevések közül. A negyedik fejezetben szembeállítjuk egymással a segítségnyújtás és -elfogadás élményét. Mindannyiunk átéli egyszer az egyiket, másszor a másikat. A segítséget nyújtó és elfogadó személy helyzete által sugallt szerepek tudatosítása a részvétel egy kreatívabb módjához vezethet. Az ötödik, befejező fejezetben az individuális segítő szerepektől eljutunk azokhoz, melyek az egészségügyi és jóléti rendszerek keretei közt működő különböző csoportokban való részvételhez kapcsolódnak.
máskor hogyan hátráltatja a megfelelő kommunikációt az, ha tudatában vagyunk szerepeinknek.
1. Szerepjáték Ehhez a fejezethez szüksége lesz az Olvasókönyvre.
1.1 A szereplő és a szerep Már eddig is sokat használtuk a "szerep" szót, anélkül, hogy megpróbáltuk volna tisztázni a munkánk kezdetén adott egyszerű definíció mögött rejlő fogalmat: ezen definíció szerint a szerep - alakítás. Részletesen feltérképezzük, hogyan lehet a "szerep" fogalmát használni. Arra fogjuk kérni, vizsgáljon meg néhányat saját szerepei közül, rajzolja meg saját szerepfáját, és gondolja át, hasznos módja-e ez annak, hogy különböző szerepeit kapcsolatba hozza egymással. Megvizsgáljuk a szerepelmélet alkalmazhatóságát az egészségügyi és jóléti rendszerek dolgozói és klienseik kapcsolatának tanulmányozásában. Megvitatjuk, hogy a mindennapi életben egyes esetekben hogyan segíti elő,
Az első gyakorlat segítséget nyújt ahhoz, hogy tisztázza a "szerep" szó köznapi használatának egyes aspektusait. Feladat Szerepek és szereplők Körülbelül 10-15 percet szánjon erre a gyakorlatra. Az alábbi két hirdetés nemrég jelent meg egy napilapban. Ahogy olvassa a hirdetéseket húzza alá, vagy jegyzetelje ki azokat a jellemzőket, amelyek a munkakör természetére vonatkoznak. A többi jellemző mire vonatkozik?
TKKM Célunk a TKKM-nél, hogy együtt dolgozzunk a helyi közösségekkel és felhívjuk a közvélemény figyelmét a kábítószer fogyasztásra. Jelen pillanatban szükségünk van két közreműködőre Bethnal Green központú 493-as számú projectünkhöz, ami a Tower Hamlets és Hackney-beli intravénás kábítószer-élvezők problémáin igyekszik enyhíteni. Célja, hogy visszaszorítsa a HIV fertőzés terjedését az azáltal közvetlenül veszélyeztetett csoportban és a szélesebb közösségben. Világos gondolkodás, elhivatottság valamint olyan személyiségjegyek szükségesek a munkakör betöltéséhez, amelyek képessé teszik Önt arra, hogy jó benyomást tegyen az emberekre, akikkel dolgozik, és jó kapcsolatot tudjon kialakítani kliensei csoportjával. project közreműködő/ápoló L14.726 - L17.570 bruttó Képzett ápolóként széleskörű ismeretekkel kell, hogy rendelkezzen az egészséges életmódra nevelés és a felvilágosítás területén. Kábítószer-élvezőkkel kapcsolatos munkában szerzett előzetes tapasztalat feltétlen szükséges. Azt várjuk Öntől, hogy ápolói szaktudását kliens csoportja körében az egészséges életmód terjedésének elősegítésében és egészségügyi alapellátás nyújtásában hasznosítsa. project közreműködő/egészségnevelés L14.726 - L17.570 bruttó Ezen munkakör betöltéséhez speciális képzettség nem szükséges - sokkal fontosabb, hogy tapasztalatokkal rendelkezzen azon tevékenységet illetően, amit egy kulturális sokféleség jellemezte közegben dolgozó, multiprofesszionális csapat folytat. Kábítószer/HIV területen szerzett egyéves gyakorlat feltétlen szükséges. Mindkét munkakörhöz rugalmas hozzáállás szükségeltetik, mivel előfordulhat, hogy alkalomadtán nem-szokványos időpontokban kell dolgoznia. Cserébe a következőket ajánljuk: a munkakörrel járó külön juttatás, 28 napos éves szabadság és valódi megelégedettséget nyújtó munka. További információért és jelentkezési lapért forduljon Sandra Baldwin-hoz, Társaság a Kábítószer-függőség Kialakulásának Megelőzésére, Great Guildford Street 37-39, London SE1 0ES. Telefon: 071-620 1919 Határidő: 1992. február 19. A meghallgatások 1992. március 2-án és 3-án lesznek. Társaság a Kábítószer-függőség Kialakulásának Megelőzésére Forrás: Guardian, február 5., 1992.
29
Chalvington Alap Bentlakó szociális munkások Chalvington egy koedukált, bentlakásos, terápiás közösség Sussexben, érzelmi problémákkal küzdő serdülők számára, ahol a gondozó, tanító és ellátó testületek összehangolt módon együtt dolgoznak a fiatalokkal. Egy B.SZ.M. munkakörének betöltése gondos és figyelmes hozzáállást igényel a gondozott fiatalokkal végzett terápiás munkában, valamint jó kommunikációs készségeket, elhivatottságot, rugalmasságot és kezdeményezőképességet. Mindez kihívást és sok feszültséget jelent, ugyanakkor szakmai megelégedettséget nyújt; a testület munkájának támogatására szupervíziót és gyakorlati képzést biztosítunk. A sikeres jelentkezés feltétele egy a serdülők szükségleteire irányuló, megfelelően megalapozott pszichoterápiás megközelítési mód ismerete és elfogadása. A munkakörökben lehetőség nyílik felelősségteljesebb pozíciók felé való továbblépésre. Jelenleg az etnikai kisebbségek alulreprezentáltak a testületben, így különösképp örülünk az ilyen csoportokból érkező jelentkezőknek. Két betöltetlen állásunk van tavaszra és további kettő ürül meg augusztusban. Évi fizetés: Ł12.274 - Ł16.526 között (beleértve a járulékos adók összegét). Határidő: 1992. február 21., előzetes meghallgatások 1992. március 5-én. Részletes információért forduljon az Igazgatósági Titkársághoz, Chalvington Alap, Firie Road, Seaford, East Sussex BN25 2JE. Telefon: (0323) 892676/898833 A Chalvington Alap elkötelezett híve az Egyenlő Lehetőségek térnyerésének.
Megjegyzések Meglepően kevés jellemző vonatkozik magára az elvégzendő munkára, vagyis arra, amit az állás betöltőjének csinálnia kell. A bentlakó szociális munkás munkaköre a "gondozott fiatalokkal végzett terápiás munká"-t foglalja magába. A project közreműködő/ápoló feladata az "egészséges életmód terjesztése és egészségügyi alapellátás nyújtása". A project közreműködő/egészségnevelés munkakör kapcsán magának a végzendő munkának egyetlen jellemzőjét sem említik, azon túl, hogy egészségnevelés,
30
hogy az ápoló munkakörhöz hasonlóan, a munkát végzőnek "nem-szokványos időpontokban kell dolgoznia", és hogy célja, hogy "visszaszorítsa a HIV fertőzés terjedését az azáltal közvetlenül veszélyeztetett csoportban és a szélesebb közösségben". Néhány egyéb dolog, amit a hirdetők keresnek: *
előzetes gyakorlat;
*
személyiség;
*
tudás;
*
készségek;
*
értékek.
A legtöbb említett jellemző követelmény, aminek a kiválasztott személy meg kell hogy feleljen. A hirdetések néha említést tesznek olyan jellemzőkről is, amelyek hasznosak, de nem feltétlen szükségesek. Az egyetlen ebben a kategóriában az a bentlakó szociális munkások munkakörével kapcsolatosan tett megjegyzés, miszerint örülni fognak az etnikai kisebbségekhez tartozók jelentkezésének. • Nem ritka, hogy a munkáltatók a jelentkezők számára egyaránt meghatároznak személyi feltételeket és megadnak munkaköri leírásokat. Az előbbi a megkívánt személyes kvalitások sorát tartalmazhatja, míg az utóbbi a szóban forgó feladatokról nyújtana részletes információt. Mindez azt sugallja, hogy mikor a munkáltatók új munkaerőt keresnek, nemcsak egy bizonyos feladatokat elvégezni képes személyt próbálnak találni; hanem olyan embert akarnak, aki be tud tölteni egy sajátos szerepet szervezetük számára, valakit, aki például pozitíven képes hozzájárulni egy testület vagy csapat teljesítményéhez amellett, hogy megvannak a képességei magának a munkának az elvégzéséhez is. És néha, mint ahogyan az egészségneveléssel kapcsolatos munkakörben, a jelentkező gyakorlata van olyan fontos, mint bármely speciális szakképzettség vagy kvalifikáció. Az első részben azt ajánlottuk, hogy gondoljon úgy a szerepre, mint egy alakításra. De amikor az álláshirdetéseket olvasta, láthatta, hogy ez nem olyan egyszerű, mint ahogy talán az első pillanatban látszik: a hirdetések nemcsak a szerepet írják le. Valamit elmondanak a szereplőről is: milyen embert keres a munkáltató, és hogyan kellene ennek a személynek betöltenie a szerepet. Tanulmányozásukkor nemcsak a szerep hozzáértő kivitelezéséhez szükséges szakképzettségre kell gondolnia, de arra is, hogy hogyan járul mindehhez a tapasztalat.
Feladat Ön és egy szerep, amit játszik 15 percet szánjon erre a gyakorlatra. Válasszon ki az Ön által a mindennapi életben játszott szerepek közül egy olyat, amelynek köze van a másoknak való segítségnyújtáshoz, illetve a másokról való gondoskodáshoz: mint amilyen például a szülő, a gondozó, az önkéntes, az egészségügyi dolgozó szerepe. Írjon le néhány, a szerep lényegét meghatározó kulcsfontosságú pontot (például mit csinálnak a szülők), aztán azt, hogy Ön személy szerint hogyan tölti be ezt a szerepet. Megjegyzések Íme egy válasz egy a kurzus kidolgozásában segítségünkre levő, a feladatokat próbaképp megoldó munkatársunktól. Apa-szerep előírja, hogy egyenlő részt vállaljon házastársával a gyermekek gondozásában, azaz segítsen a gyermekek mindennapi problémáinak megoldásában, a játékban, az öltöztetésben, a fürdetésben és az etetésben. Valójában nem vagyok olyan figyelmes, mint kellene. Gyakran hiányzik belőlem az erő és a türelem! Talán nehéznek találja, hogy különbséget tegyen aközött, hogy mi a szerep, és hogy Ön hogyan tölti be a szerepet. Még ha rendelkezünk is egy munkaköri leírással, ez gyakran nem tartalmaz mindent, amit tudnunk kell. A munkakör mibenlétével kapcsolatos hagyományok megszilárdulhatnak anélkül, hogy valaha is leírták volna őket. Például az 1970-es évek elején munkát vállaltam egy szülőotthonban mint szociális munkás, és mindjárt az első héten meglepetéssel tapasztaltam, hogy a főorvos elvárta tőlem, hogy fehér köpenyben kísérjem őt a viziten. A másik lehetőség az volt, hogy pulcsira és hozzáillő színű kardigánra, gyöngysorra és tweed szoknyára cseréljem pólómat és farmeromat. Hogy miből is áll maga a szerep, vita tárgyát képezheti. De mindemellett gondolt-e már arra, hogy Ön személy szerint hogyan formálta szerepét? Ha igen, úgy, szociológiai kifejezéssel élve, szerepének teljesítését írta körül - vagyis, hogy Ön személy szerint hogyan értelmezte az Ön által játszott szerep mibenlétét. A szerep eljátszása A szerepek drámai szerepként való felfogásával gyakran találkozhatunk a társadalomtudományokban. Olyan metafora ez, mely gyakran felbukkan a
mindennapi életben is. Néha őszintétlenséget sugall: például mikor azt mondjuk "játssza a hőst", ezzel arra utalunk, hogy valaki elismerést vár a többiektől, holott azt nem érdemli meg. Másrészről ha azt mondjuk, hogy "a hős szerepét játssza", nem szükségszerűen gondolunk őszintétlenségre, inkább arra, hogy mit is jelent hősnek lenni (Downie, 1971). Mindkét esetben a szerepjátszás metaforájának használata azt sugallja, az embereknek van egy elképzelése arról, hogy mit foglal magába egy adott szerep Ez viszont nem azonos azzal, hogy valaki hogyan játssza el ezt a szerepet. Minden ember rá jellemző sajátos módon tölti be szerepeit. Mikor a szerepeket tanulmányozza, figyelembe kell vennie azt a kölcsönhatást, amely a szerep mibenlétéről alkotott elképzelések, a különböző emberek szerepértelmezései által ezekre gyakorolt hatás, és minden embernek egy szerep módosítására való képessége között áll fenn. Vegyük például Hamletet. Egyszer itt van Hamlet szerepe, másrészt itt van a szöveg, amit Hamlet mond. Elképzelhető, hogy a színészeket befolyásolja egy különösen emlékezetes Hamlet-alakítás, melyet felhasználnak a szerepről alkotott saját értelmezésük kialakítására. Mégis, egy színész ugyanabban a szerepben, ugyanazzal a szöveggel életre keltett Hamletje nagyon különböző lehet egy másik színész által megformálttól, ahogy ezt ez az egy színházi kritikus szemléjéből kiemelt sor sugallja: Richard Briers tegnap este Hamletet őrült írógépként jelenítette meg. (L.A. Darlington a Daily Telegraph-ban, idézi Rigg, 1982)
1.2 Nem egy szerep, hanem sok Az elképzelés, miszerint a szerep olyasvalami, amit szándéka szerint vehet fel vagy dobhat el az ember, azt az érzést kelti, hogy a szerep nem az egész személy. A tény, hogy mindenkinek nem csak egy, de sok szerepe van hozzájárul ehhez a benyomáshoz. Ahogy Sue-tól hallotta az első kazetta A oldalán (lásd a beszélgetések c. dokumentumot), ezen szerepek némelyike nincsen összhangban egymással. A következő fejezetben a szerepkonfliktusok különböző fajtáit vizsgáljuk meg. Egyenlőre egy ember különböző szerepei között fennálló kapcsolatokkal fogunk foglalkozni.
31
… napjának egy élete Mindössze néhány óra alatt Bev, a bentlakásos intézetben dolgozó szociális munkás, egymást követő szerepek sokaságát veszi fel. Felkészíti a gyerekeket az iskolába indulásra (anya, gondviselő), aztán elsimít egy félreértést férje és fia között (békéltető). Munkahelyén először egy diákkal tölt el egy órát (szupervízor), majd egy bentlakóval beszéli meg annak problémáját (kapcsolattartó, tanácsadó). A testületi tanácskozáson megpróbálja összeegyeztetni két kollégája ellentétes elképzeléseit (ismét békéltető, egyeztető, talán elképzelések tisztázója). Vesz néhány szendvicset a helyi büfében (vásárló). Visszatérve a munkához Bev talál egy üzenetet egy másik szülőtől, melyben az szabadkozik, hogy nem tudja elhozni Bev gyerekét az iskolából (anya), erre telefonál, hogy más megoldást találjon (szervező). Megmutatja néhány új lakónak hogyan használják a mosógépet (oktató). Elolvas és néhány megjegyzést fűz egy eljárási fogalmazványhoz, amelyet a központból küldtek körbe véleményezésre (alkalmazott, résztvevő). Mennyiben segít tehát a szerep fogalmának megértésében az, ha látjuk, ahogy ilyen sok szerepet vesz fel egymást követően Bev? Mondhatjuk-e azt, hogy mindezen szerepeket egyidejűleg tölti be? Ha igen, hogyan kapcsolódik egyik szerep a másikhoz? A szerepek néhány különböző típusa A nap folyamán Bev szerepkapcsolatai közül jó néhányba belépett. Ezek leglényegesebb szerepeibe - anya, feleség, bentlakásos intézetben dolgozó szociális munkás, kapcsolattartó, csoporttag és egy nagyobb szervezet alkalmazottja - vonták be. Bev úgy érezheti, ezek közül néhány központibb helyet foglal el életében, mint a többi. Néhány szociológus bizonyos fokig a nem, az életkor, a nemzeti hovatartozás, a faj, és a születéssel létrejövő kapcsolatok által meghatározott szerepeket, mint velünk született szerepeket írták le. Egy másik módja annak, hogy megkülönböztessünk néhány központi, az egyén által egész élete során viselt szerepet, az, ha alap-szerepeknek nevezzük őket, mivel ezek meghatározó fontosságúak abból a szempontból, hogy az emberek hogyan élik az életüket (Banton, 1965). Fiatal fekete nő - ezek tehát Bev alap- vagy veleszületett szerepei. Ezeket szembeállíthatjuk azokkal a szerzettnek nevezett szerepekkel, amelyeket az emberek saját cselekedeteik eredményeképp életük során vesznek
32
fel. Bevnek más olyan szerepei is vannak, melyek központi jelentőségűek élete szempontjából, olyanok, amelyekre ő tett szert, és amelyek jelenlegi munkájához és családi életéhez kötődnek. Ezek: feleség, anya, bentlakásos intézetben dolgozó szociális munkás és alkalmazott. Michael Banton ezeket általános szerepeknek nevezte. Az idő, ameddig ezek a szerepek érvényesek, hosszúra nyúlhat; de akár meg is szakítható, illetve megváltoztatható ezen időtartam, ahogy az egyén új szerepeket vesz fel. Ezen kívül Bev munkája magába foglal speciális feladatokat is, mint például kapcsolattartó, szupervízor, testületi csoporttag, kolléga, tanácsadó: ezeket másodlagos szerepeknek nevezhetjük. Michael Banton egy további kategória, a független szerepek kategóriájának felállítását javasolta, amely az egyén szempontjából kevésbé központi jelentőségű, de szintén szerzett szerepeket tartalmaz. Ezek nem szükségszerűen kapcsolódnak, de kapcsolódhatnak az általános szerepekhez. Ha Bev tagja az iskolai intéző testületnek, saját háza van és tagja egy fekete munkásokat támogató csoportnak, ezek az ő független szerepei. Egy másik egyén, például olyasvalaki esetében, akinek nincs kereső állása, néhány ezek közül sokkal központibb helyet foglalhat el és általános szereppé válhat. Ralph Ruddock (1969) egészítette ki ezt az osztályozást a szerzett szerepek egy negyedik típusával, az átmeneti szerepekkel. Ezzel a kifejezéssel magyarázza meg, hogyan változhat egy személy szerepe többször is egy párbeszéd folyamán. Példának okáért egy osztályos nővér az osztályán dolgozó munkatársai eligazításakor kiadhat egy utasítást vezetői általános szerepében, majd ötleteket és tanácsokat kérhet (felhatalmazó). Ezt követően támogathatja egy kollégáját (támogató) és befejezésül tehet egy humoros megjegyzést (tréfamester). Bev néhány átmeneti szerepe volt a békéltető, az egyeztető, a szervező, a tanár és a résztvevő. Az átmeneti szerepek egyben az egyén általánosabb szerepeiben nyújtott alakításának megjelenési formái is. Azt mutatják meg, hogy az egyén hogyan értelmezte az osztályos-nővér, az anya, a bentlakásos intézetben dolgozó szociális munkás léttel járó szerepeket. A kifejezések összezavarhatják az embert: például ha valaki hosszú időre börtönbe vagy kórházba kerül, inkább érezheti ezt egy rákényszerített, mintsem szerzett szerepnek. A szociológusok ezeket a fogalmakat nem annyira a személyes tapasztalatok kifejezésére alkották, mint inkább arra, hogy felvázoljanak néhány, a társadalmak szerveződési módjában fellelhető mintázatot.
Az ideiglenesebb kölcsönkapcsolatokra vonatkozó kifejezések közül sokat a csoportviselkedés tanulmányozásának keretében fejlesztettek tovább. Később vizsgáljuk meg az emberek csoportokban felvett szerepeit. Amellett fogunk érvelni, hogy ezek nem annyira átmeneti szerepek, mint különböző viselkedés fajták. Azért hasznos, ha ezen kapcsolattípusokat a viselkedésben gyökerezőnek tekintjük, mert ebben az esetben számolhatunk az emberek különböző viselkedési formák elsajátítására való képességének lehetőségével, és nem kell úgy kezelnünk őket, mint akik korlátozott számú szerephez vannak láncolva. Az átmeneti szerepek megkülönböztetésével kapcsolatba hozhatjuk az emberek alapvető és általános szerepeit nyilvánvalóan kevésbé központi szerepeikkel. A fenti rövid beszámolóban Bev kétszer folytatott békéltető tevékenységet. Ez elmondhat valamit készségeiről, arról, hogy hogyan látja önmagát, vagy hogy hogyan látja a gyermekes, férjezett nő szerepét, amit betölt.
Az én szerepfám
1.1-es ábra
Feladat
1.3 Szerepfa? Az alap-, általános, másodlagos, független és átmeneti szerepek ezen osztályozása lehetővé teszi számunkra, hogy a szerepeket egymással összefüggésben, egy szerteágazó hálózat vagy szerepfa formájában képzeljük el (Ruddock, 1969). Egy a kurzus kidolgozásában segítségünkre levő, a feladatokat próbaképp megoldó munkatársunk szerepfája látható alább. A kifejezések azok, melyeket ő használt önmaga jellemzésére. A szerepfa lehetővé tette számára, hogy néhány szerepelméleti definíciónak megfelelően kategóriákba rendezze őket. A törzs az illető alap-szerepeit szimbolizálja, melyek a férfi, a fehér, a skót, a 34 éves, a testvér és a fiúgyermek szerepei. A fő ágak az általános szerepeket mutatják be, a férj, az apa, a szociális munka menedzser és a tanuló szerepeket. A vékonyabb ágak jelzik másodlagos szerepeit az általános szerepeken belül, ezek a szakszervezeti tag, az idősek számára nyújtott szolgáltatások igazgatója, a családi kassza kezelője, és független szerepeit, ezek a házrész tulajdonos és a barát. A levelek átmeneti szerepeit mutatják, mint érdekérvényesítő, ellenőrzést gyakorló, vezető, felhatalmazó, tanácsadó, szövetséges, bizalmas, előadás szervező, tanár és így tovább.
Szerepfa rajzolás Harminc percet szánjon erre a gyakorlatra. E gyakorlat segítségével tisztába jöhet a tárgyalt szerepfogalmak használatával, miközben ezeket saját szerepeire alkalmazza. Először jegyezzen fel annyit saját szerepei közül, amennyi csak eszébe jut. Talán könynyebb dolga lesz, ha kiválaszt néhány napot, mikor másokkal kapcsolatba került és leírja, hogy milyen szerepeket vett fel ezekben a kapcsolatokban. Döntse el, hogyan fogja csoportosítani szerepeit: melyik alap-, általános, másodlagos, független vagy átmeneti. Ezután rajzolja meg és címkézze fel saját szerepfája törzsét, ágait és leveleit. Gondolkozzon el rajta, mennyiben veheti hasznát ennek a struktúrának a szerepek vizsgálatában? Megjegyzések Néhányan, a feladatot próbaképp megoldó közreműködők közül arról számoltak be, hogy nehézséget okozott számukra a különböző szerepek elhelyezése, és hogy eleinte nem voltak elégedettek az "ágak" elrendezésével. A szerepelmélet használata segítségükre volt saját életük átgondolásában is. Kettő közülük a következőképp értékelte a gyakorlat hasznosságát: Valóban ad egy valamelyest hasznos benyomást a szerepek komplexitásáról, mindazonáltal amit én rajzoltam, az nem több felületes pillanatfelvételnél
33
Gondot okoz, hogy: nem állandó, hanem folyton változik; nem ad benyomást azokról a szerepeken belüli érzésekről, attitűdökről és percepciókról, amelyek befolyással vannak azok megvalósítására. Hasznos, amennyiben módunk nyílik rá, hogy felismerjük a gyökereit az ember arra való képességének, hogy másokat megértsen és rájuk reagálni tudjon. Nehézségek akkor merülnek fel, mikor egymással össze nem egyeztethető szerepek jelennek meg és az embernek kicsi a választási lehetősége a döntéshozatali folyamatokban. A fák nőnek és változnak, és épp így az ön szerepei is, rajza tehát nagyon megváltozhat néhány év alatt. Fájának egyes részei talán sűrűbbek, mint mások. Az emberek tapasztalatai különböznek azt illetően, hogy munkájukhoz vagy otthonukhoz kapcsolódó szerepük van-e több. Szerepfája elárulhat egyet s mást a személyiségéről. Ez felvetheti a kérdést, hogy vajon szerepfája pillanatnyi alakja eléggé kihangsúlyozza-e személyisége különböző aspektusait. Mit gondol, képes lenne ellátni néhány olyan szerepet is, amit jelenleg nincs lehetősége felvenni? Képes kapcsolatot találni a törzsre helyezett alap-szerepek és - jellemvonások és életének az ágak és levelek által megjelenített irányultságai között? Hasznosnak bizonyulhat, ha rászán pár percet, hogy átgondolja, hogyan nézett volna ki szerepfája életének különböző pontjain. A szerepek közötti összefüggések ilyetén felvázolása adhat néhány támpontot szociális fejlődésével kapcsolatban. Nem ad számot azonban a kapcsolatokról. Ez azt jelenti, hogy használhatósága korlátozott, mivel az emberek kapcsolataikon keresztül formálják önmagukról alkotott elvárásaikat és dolgozzák ki szerepeiket. Tulajdonképpen a kapcsolatok figyelmen kívül hagyása megkérdőjelezi annak érvényességét, hogy egyes szerepeket alapszerepként kategorizálunk. Valóban léteznek olyan szerepek, mint a fehér, a skót, a férfi, a 34 éves? Ezek a jellemvonások nem egy személy identitásának a részei? A többi szerep, amit munkatársunk felvázolt, mind kapcsolatba hozta őt másokkal, míg az előbbiek nem szükségszerűen. Ennélfogva ezek nem foglalnak magukba sajátságos kötelezettségeket, annak ellenére, hogy az illető találkozhat olyan elvárásokkal, amelyek megfelelnek a fehér, skót férfiakról kialakított sztereotípiáknak. ?
A szerep mint társadalmi képződmény Az elképzelés, miszerint egy szerep mibenlétét illetően bizonyos egyetértés tapasztalható, mélyen a kulturális kontextusban gyökerezik. A szerepek nem "dolgok", amelyek önmagukban mérhetőek és összehasonlíthatóak. Amit mérni és összehasonlítani lehet, az az emberek adott szerepekkel kapcsolatos attitűdjei és elvárásai, vagy mások szerepteljesítései. És ahol széleskörű az egyetértés az egy adott szereppel kapcsolatos elvárásokat illetően, ott az emberek úgy fognak cselekedni, hogy az tükrözni fogja ezen elvárások erejét .A szerepek osztályozásának különböző módjai csupán eszközök, melyek arra szolgálnak, hogy segítséget nyújtsanak az embernek önmaga és mások értelmezéséhez, és mint ilyenek nyitottak a viták és változtatások felé. Ezért lehet nehéz eldönteni, hogy hova tartoznak bizonyos szerepek, mikor az ember megpróbálja osztályozni őket, és hogy hol ér véget az egyéniség és hol kezdődnek a szerepek.
1.4 Szerepek és az én Fellelhető-e tehát egy valódi személy mindezen szerepek között? Vajon az ember által játszott szerepek összessége és az én ugyanaz a dolog? A "szerep" nagyon fontos fogalom a szociológusok számára, mert lehetővé teszi a társadalom egyénre gyakorolt hatásának értelmezését, és átfogó mintázatok feltárására nyújt lehetőséget. De az összes emberi viselkedés szerepekben való értelmezése mégsem igazán célravezető. Más, inkább a pszichológia tartományába tartozó fogalmak, mint személyiség, intelligencia, identitás és kondicionálás, az egyéni viselkedés megértésének szintén fontos eszközei. Az én kérdéskörének egyik megközelítési módja a döntéshozatalra való képesség elemzése. Még az általunk alap-szerepeknek nevezett szerepek is magukba foglalnak bizonyos választási lehetőségeket. A biológiai jellemzők és körülmények azok, amelyek többé-kevésbé adottak. Bev fiatal, fekete nő. De az már Bev választásától függ, hogy milyen mértékben vállalja fel a fiatal, fekete nő mivoltához kapcsolódó társadalmi elvárásokat. Ugyanakkor, döntéseire hatással lesz az, hogy mások hogyan reagálnak rá, és az, hogy a külső hatások hogyan formálták önmagáról kialakított képét. Így aztán néha nem olyan könnyű választani. Magunk közt szólva, én sem mindig tudom igazán, hogy az önmagamról kialakított kép mely elemei tulajdoníthatók annak, hogy nő, vagy hogy fehér, vagy hogy negyvenes vagyok. Az énről alkotott pszichológiai elméletek általában az egyének vonásaik és sajátságaik fejlődésére helyezik a hangsúlyt. Egyes vonásokkal az emberek
34
születésüktől fogva rendelkeznek, másokat maguk fejlesztenek ki, és néhány pszichológus ezt a folyamatot fontosabbnak tekinti, mint azt a társas közeget, amelyben az egyén él. George Herbert Mead (1934), aki nagy hatást gyakorolt a szerepekről való gondolkodásra, az én egy olyan felfogását javasolta, ami sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a társadalmi folyamatokra: Az én olyasvalami, ami fejlődik; nem rendelkezünk vele eredendően, születésünktől fogva, hanem a társas tapasztalás és cselekvés folyamatában alakul ki, vagyis egy adott egyénben fejlődik ki ezen folyamathoz mint egészhez, és más, ezen folyamatban résztvevő egyénekhez fűződő kapcsolatai eredményeképpen […] Az én […] lényegében társadalmi struktúra, ami a társas tapasztalásban alakul ki. (Mead, 1934, 135. o.) Ez azonban még mindig nyitva hagyja a választások kérdését, és azt, hogyan lehet, hogy az egyének egyediként tapasztalják meg önmagukat, és önmagukról konzisztens képet képesek fenntartani, ha olyannyira alá vannak vetve a társadalmi befolyásoknak. Mead úgy próbálja feloldani ezt a dilemmát, hogy én-fogalmában két aspektust különböztet meg: a reaktív ént (I) és a felépített ént (me). A "felépített én" részt mások elképzelései és elvárásai befolyásolják, míg a "reaktív én" rész szabadon elfogadhatja vagy elutasíthatja ezeket a nézeteket, és kreatív és spontán módon képes reagálni a körülményekre. A "reaktív én" az, amely reflektálni képes a "felépített én"-re; és míg a "felépített én" válaszol a társadalmi hatásokra, a "reaktív én" biztosítja az illető egyéniségét.
1.5 Szerepek és kapcsolatok az egészségügyi és szociális rendszerekben Most talán úgy érzi, a "szerep" meglehetősen nehezen megfogható fogalom. Mennyiben láthatjuk hasznát ennek a fogalomnak az egészségügyi és jóléti rendszereket jellemző kapcsolatok tanulmányozásakor? A következő gyakorlat segít a "szerep" fogalom néhány tudományos és gyakorlati felhasználási módjának áttekintésében. Feladat Szerepek és kapcsolatok tanulmányozása 40-50 percet szánjon a cikk elolvasására és jegyzetek készítésére. Lapozzon az Olvasókönyvben Kate Lyon Miért tanulmányozzuk a szerepek és kapcsolatokat? című cikkéhez. Ahogy a cikket olvassa gondolkozzon el azon, hogy milyen segítséget nyújt Önnek a szerepek és kapcsolatok ta-
nulmányozása. Készítsen jegyzeteket a szerepek és kapcsolatok megértésének fontosságáról, figyelembe véve, ami a kliensek és az egészségügyi és jóléti intézményekben dolgozók között történik. Megjegyzések Az egészségügyi és jóléti intézményekben dolgozók és klienseik közötti személyes interakciók az egyének szintjén működnek. Kate Lyon hangsúlyozza, fontos, hogy a dolgozók a szélesebb társadalmi struktúra kontextusába helyezzék egyéni segítő kapcsolataikat. A szerepfogalmak adhatják a kapcsolódási pontot, ami ezt lehetővé teszi, mivel magyarázatot nyújtanak arra, hogy "hogyan épül fel a társadalmi a személyesen belül". Lehetővé teszik mintázatok felkutatását és segítségükkel az emberek képessé válnak arra, hogy elvonatkoztassanak személyes benyomásaiktól és átfogóbb problémákat lássanak meg. A dolgozóknak tisztában kell lenniük saját szerepükkel: specializált szaktudásukkal és korlátaikkal. Fel kell ismerniük azt is, hogy klienseik milyen jelentést kapcsolnak szerepeikhez és kapcsolataikhoz. Ha egy személy egész identitása néhány kulcs-szerep köré szerveződik, akkor ezen szerep elvesztése megsemmisítő lesz a számára. A szerepek és kapcsolatok jelentése kulturális képződmény, tisztába kell jönnünk tehát a jelentések variációs lehetőségének mértékével. Az egészségügyi és jóléti intézményekben dolgozók számukra hatalmat biztosító pozíciókat foglalnak el: szinte "kényszeríthetik" klienseiket a szülői vagy családi szerepek egy szűken vett értelmezésének megfelelő viselkedés követésére. A szerepelmélet összekapcsolja a személyeset és a társadalmit, és ez a kapcsolat lehetővé teszi, hogy megértsük az emberek viselkedését behatároló kényszereket, csakúgy mint önálló cselekvésre módot adó lehetőségeiket. Kate Lyon úgy véli, ezáltal olyan eszközzé válik, amelyet az egészségügyi és jóléti intézményekben dolgozók felhasználhatnak a kliensek felhatalmazása érdekében. De a szerepek és kapcsolatok kritikai megközelítésének segítségével könnyebben észrevehetjük, hol hat ránk és másokra a társadalmi struktúra, képesek leszünk felismerni, hol húzódnak a hatalom erővonalai, és hogy hol nyílhat lehetőség számunkra és mások számára a végeredmény befolyásolására. A szerepek és kapcsolatok megértése tehát nemcsak a dolgozók és az egészségügyi és jóléti szolgáltatások igénybevevői közötti interakciók tanulmányozásakor hasznos, abban is segíthet a dolgozóknak, hogy reflektáljanak saját gyakorlatukra, és
35
hogy elhelyezzék azt a társadalom hatalmi viszonyainak szélesebb kontextusában. ? A szerepelméletek két hagyománya Íme Kate Lyon "szerep" definíciója: […] a szerep fogalmát az egy pozícióhoz kapcsolódó, és szerepteljesítésben vagy -viselkedésben kifejeződő elvárások leírására használjuk. Kate Lyon az elvárásokat összekapcsolja a "jogokkal és kötelességekkel". Mindazonáltal tehetünk valamiféle megkülönböztetést az elvárás, aminek vagy megfelelünk vagy sem, illetve ami módosítható, és a jogosultság között, ami sokkal inkább sugall erőt és állandóságot. Ez a megkülönböztetés a lényege a szerepről való elméletalkotás két fő társadalomtudományi hagyományának, melyekre Kate Lyon hivatkozik. A szimbolikus interakcionizmus a szubjektumot helyezi a társas világ középpontjába, azt állítva, hogy a társas valóság az egyénben gyökerezik, és az egyének közötti egyezkedések során alakul ki. A szerepekről alkotott elvárások tehát bizonyos mértékig képlékenyek, és egyezkedések tárgyát képezik. A strukturális funkcionalizmus "a társasnak, mint az emberi viselkedés egyéni meghatározóitól elkülönültnek a fontosságát hangsúlyozza" (Rex, 1970. 75.o.), és ezért úgy tartja, a szerepekben bennfoglalt jogok és kötelességek bele vannak szőve a társadalmi struktúrába. Egy az elméletek leegyszerűsített megkülönböztetését célzó felosztást kívánunk szemléltetni az ezen két hagyományra történő hivatkozással. Valójában számos olyan gondolati iskola van, amely a "társast" emeli ki, és a társadalom egy holisztikus felfogását vallja: vagyis a társadalmat, egy olyan átfogó szervezetként vagy rendszerként képzeli el, melynek részei
összeillenek. Különböző elemzők más-más kérdéseket hangsúlyoztak a holisztikus társadalomképen belül, és különböző modellek alakultak ki. Az egyik legfontosabb és legjobban ismert a funkcionalizmus. Míg egyesek a struktúra szempontjából vizsgálták a társadalom egészét, mások az abban működő funkciók iránt érdekelődtek. Az alább található keretes szövegek a könnyebb áttekinthetőség kedvéért összefoglalják a szimbolikus interakcionizmus és a funkcionalizmus hagyományainak megfelelő szerepfelfogások néhány alapvető különbségét. (A leírásokat Abercrombie et al., 1988. publikációjából vettük át.) Ha további olvasmányokat keres e tárggyal kapcsolatban, bevezetésnek Peter Berger Invitation to Sociology (1966) című könyvét ajánljuk. Az elméletek mindkét csoportjának megvannak a maga korlátai. A kritika szerint, kissé vulgarizálva, a funkcionalisták túlhangsúlyozzák az elvárásokkal szembeni konformitás jelentőségét, míg a szimbolikus interakcionisták azt sugallják, hogy a választási lehetőségek végtelenek. Mindazonáltal a két hagyomány legkiválóbb képviselői nem próbálták meg "beskatulyázni" a társadalmat, és megadni működésének végső magyarázatát. Elméleti modelleket alkottak a társadalomról és az egyének között zajló interakciókról, hasonlóan ahhoz, ahogy egy közgazdász épít fel egy modellt a gazdaságról. A társadalmi modelleket eszközként használták a valós világban zajló események vizsgálatára. Néha pontos előrejelzést ad a modell: máskor a valós események eltérnek a modell alapján vártaktól, és ez érdekes kérdéseket vet fel a további vizsgálódások számára.
A szerepek és a szimbolikus interakcionizmus G.H.Mead (1934) volt az előfutára ennek a megközelítési módnak, és ő volt az első, aki szisztematikusan használta a szerepfogalmat. A szerepek az interakciók puhatolódzó és kreatív folyamatának eredményeképp jönnek létre. A meadi szociálpszichológia érdeklődése arra irányult, hogy a gyerekek hogyan alakítják ki saját társadalmi lényüket szerepátvétel útján, vagyis úgy, hogy képzeletben átveszik mások, például anyák, apák, tanárok szerepeit. Az elmélet szerint a felnőttek szintén élnek a szerepátvétellel saját szerepeik kidolgozásakor. A szimbolikus interakcionisták szerint minden szerep magába foglal egy másik szereppel való interakciót: például nincsenek "ápolók" "betegek" nélkül. A szerepeket játszó emberek folyamatosan tesztelik saját, mások szerepeivel kapcsolatos elképzeléseiket, és a többiek reakciói megerősítik vagy megkérdőjelezik ezeket. Ennek eredményeképp az emberek fenntartják vagy megváltoztatják saját szerepviselkedésüket. A szerepkialakítás fogalma írja le, hogyan változtatják meg az emberek szerepekről alkotott elképzeléseiket különböző viselkedési formákat próbálva ki a másokkal folytatott interakcióik során. Ez azt jelenti, hogy van lehetőség a változtatására, hiszen a szerepek az emberek közötti egyezkedések eredményeként alakulnak ki. De még a szerepkialakítás mellett is felfedezhető néhány, különböző embertípusokhoz kapcsolt, konzisztens viselkedésminta.
36
A szerepek és a funkcionalizmus R. Linton (1936) munkásságából fejlődött ki a szerep egy funkcionalista megközelítése. A funkcionalisták a szerepeket nagyobb mértékben előírt és statikusabb viselkedési elvárásokként látják. A szerepfogalom alkalmazásával mód nyílik a társadalom stabilitásának megmagyarázására. A társadalmat egymásba kapcsolódó elemekből felépülő rendszernek tekintik, melyek mindegyikének meg van a szerepe a társadalom egészséges működésének fenntartásában. A szerepek társadalmi tények: változhatnak, ahogy a társadalom fejlődik, de az egyéneket azon szerepek elsajátítására és felvételére szocializálják, amelyek eljátszását a társadalom, amibe tartoznak, megkívánja tőlük. A szerepekre vonatkozó előírások a társadalom kultúrája által meghatározottak és a szerepekhez tartozó viselkedéseket irányító társadalmi normákban fejeződnek ki. Elismerik, hogy a szerepek más szerepekhez való viszonyukban határozódnak meg, de a gondolat, hogy az interakciók hozzák létre és alakítják a szerepeket, nem áll a figyelem középpontjában. Ezen felfogás szerint a szerep a viselkedés egy eszményi mintázatát írja le, melynek a valós viselkedés nem feltétlen felel meg.
1.6 Szerepek: keret vagy ketrec? A mindennapi élet tapasztaltai azt sugallják, hogy az emberek felhasználják mások szerepeiről kialakított értelmezéseiket saját cselekvéseik szükségszerű támpontjaiként. Milyen lenne az élet szerepek nélkül? Nehéz elképzelni, de talán érzett már valami hasonlót, ha volt valaha olyan helyzetben, amikor nem tudta a többi jelenlévőről, hogy kicsoda, vagy hogy mit várnak el Öntől. Egy kollegánkat meghívták egy konferenciára, hogy egy esetlegesen az ő területét érintő "áldozat támogató tervezet" szükségességéről tárgyaljanak. Egy sor különböző érdekelt volt ott: bűntények áldozatai, elkövetők, rendőrök, békebírók, nevelőtisztek, orvosok, önkéntesek. A konferencia szervezői szándékosan úgy rendezték a dolgokat, hogy senkit sem mutattak be, és amikor az emberek felszólaltak semmi olyasmit nem mondtak, ami kilétükre utalt volna. Gondolkodjon el egy pillanatig azon, hogyan érezné magát, ha megpróbálna bekapcsolódni egy kis csoport beszélgetésébe ezen a konferencián, anélkül, hogy bármit is tudna a többiek szerepéről. A feladatot próbaképp megoldó közreműködők a következőket jegyezték fel: Hátrányok: Félnék, hogy esetleg kínos helyzetbe hozom magam. Nemigen tudnám mit mondjak, vagy hogy kihez szóljak. Azon tűnődnék, hogy vajon mit várnak tőlem. Kényelmetlenül érezném magam, mivel az ember gyakran érzi, ha valami tapintatlanságot követtek el akkor is, ha nem igazán érti a lényegét. Ha nem ismerem a hátterüket, ez azt jelenti, hogy nem tudom, voltaképp mit is értenek azalatt amit mondanak. Előnyök:
Egy ideig figyelnem kellene, hogy tájékozódni tudjak, így valószínűleg többet tanulnék. Nem lenne rám nagyobb hatással az, hogy ki beszél, mint az, hogy mit mond. Kisebb az esélye annak, hogy bizonyos egyéneket sztereotip módon lássak, és elsietett következtetéseket vonjak le kilétükre vagy feltételezett pozíciójukra vonatkozóan. Az, hogy nem ismerem egy személy státuszát, pozícióját, vagy hatalmát, segíthet abban, hogy könnyebben kimondjam, amit gondolok, hogy magabiztosabbnak, vagy kevésbé gátlásosnak érezzem magam. A konferencia mást és mást jelentett a bűntények áldozatai, az elkövetők és azok számára, akik szakmai vagy segítségnyújtói minőségben voltak jelen. A szerepek különbözősége magába foglalja a hatalomhoz való hozzáférés módjainak különbségeit, és kilétüktől függően a résztvevőknek több előnyük vagy több hátrányuk származhatott anonimitásukból. Egy bűnöző persze értékelheti a lehetőséget, hogy bármelyik jelenlévő békebírónak nyíltan szemébe mondhatja véleményét, anélkül, hogy felfedné saját helyzetét: de talán mégsem tenné meg, ha tudná, hogy egyikük tárgyalja ügyét a következő héten! Azt, hogy a különböző emberek számára mást és mást jelent az anonimitás személyesen is megtapasztalhattam, mikor részt vettem egy kezdő szociális munkás tanulók és előadóik részére szervezett ismerkedési összejövetelen. Mindenkinek egy képet kellett rajzolnia magáról, amiből kiderült, mi érdekli őt, aztán meg kellett néznünk egymás képeit. Én egy diákkal beszélgettem: elmagyaráztuk egymásnak, hogy mit ábrázolnak képeink, és mindketten bevallottuk, hogy nagyon izgatottak vagyunk az elkövetkező félév miatt. Csak néhány percnyi beszélgetés után jött rá, hogy én előadó vagyok, nem pedig diák. Élveztem a lehetőséget, hogy egyszerűen csak úgy kezeltek, mint egy másik személyt, nem pedig mint egy tanárt. Ő minden-
37
esetre úgy tűnt meglehetősen zavarba jött: nem beszélt volna velem ilyen közvetlenül, ha tudta volna, hogy én egy előadó vagyok. Az, ahogy a konferencia - ahol a résztvevők nem ismerték egymás szerepeit - lezajlott, segíthet Önnek tisztázni szerepekkel kapcsolatos elképzeléseit. Ha ismerjük az emberek szerepeit, ez hasznos támpontot adhat ahhoz, hogy milyen várakozásokkal éljünk, hogyan viselkedjünk. A legtöbb szituációban az emberek nem viselnek magukon címkéket, de hordoznak más szerepjeleket. Az egyenruha, a modor, a környezet, a vagyontárgyak, a térhasználat mind üzeneteket közvetítenek az egyén szerepéről. Az embereknek egyfajta biztonságérzetet nyújt, ha tudják, hogy mások valószínűleg megértik az üzenetet, amit szerepükről továbbítanak. Nem kell állandóan magyarázgatniuk, hogy kik is ők. Az emberek szerep értelmezései azonban előfeltevéseket is magukba foglalhatnak, amelyek korlátozóak lehetnek egyesek szempontjából.
szerep mibenlétét illető kezdeti meghatározás alapstruktúrát nyújt az új szerepbe belépő személy számára, ami segítségére lehet mindaddig, amíg elég önbizalomra tesz szert, hogy a szerepet saját, személyes módján alakítsa át.
A szerep mint ketrec Egyes esetekben a szerepek nyújtotta keret olyan lehet, mint egy ketrec. Az érzés, hogy pozíciója miatt egy bizonyos fajta viselkedést várnak el valakitől, fenyegetést jelenthet az illető egyéniségére. Talán már Ön is érezte úgy, hogy mások elvárásai szerint éli az életét. Ha az emberek mindig csak a szerepeikhez tartozó előírásoknak megfelelően cselekednének, az élet nagyon személytelennek és lélektelennek tűnne. "Csak a munkámat végeztem" - az egyik kontextusban ezzel a mondattal, mint felháborító atrocitásokra adott kifogással találkozhatunk; ez az amikor a szerepek ketreccé válnak. Egy másik kontextusban ugyanezek a szavak arra emlékeztetnek, hogy a szabályokat be kall tartani az igazságosság és a méltányosság érdekében; ehhez a szerepek biztosítanak keretet.
1.7 Összefoglalás
Szerepjelek - az egyenruha, a környezet, a vagyontárgyak, a térhasználat mind üzeneteket közvetítenek az egyén szerepéről. Forrás: Maggie Murray/ Format A szerepek által nyújtott keret A szerepek hasznos keretet nyújthatnak. Az olyan szituációkban, ahol idegenek találkoznak, esetleg nincs is szükség arra, hogy az emberek megismerkedjenek egymással. Képesek interakcióba lépni az ő szerepüket betöltő személyekkel szemben támasztott elvárásokról alkotott elképzeléseik alapján. Egyes esetekben a szerep egyfajta védelmet nyújthat: amikor valaki azt mondja "ne vedd magadra", gyakran arra a szerepre utal amit ő vagy a másik betölt. A szerepek felhasználhatók úgy, hogy ezáltal az emberek eltávolítják magukat cselekedeteiktől. Egy kihívást jelentő szerep felvétele lehetőséget nyújthat az illetőnek a személyes fejlődésre: példának okáért amikor előléptetik az embert, vagy amikor szülővé válik. Ezek a lehetőségek segíthetik az illetőt, hogy változzon és kiteljesedjen. Egy a
38
Ebben a fejezetben alkalma nyílt, hogy összekapcsolja a "szerep" fogalmának elméleti alkalmazásait, és az Ön által játszott szerepekről szerzett tapasztalatait. Azok az emberek, akikkel az egészségügyi és szociális intézményekben találkozhatunk, legyenek bár dolgozók vagy kliensek, szerepeik kontextusában lépnek kapcsolatba egymással. És ezekhez a szerepekhez mind szakértelmüket, mind tapasztalatukat hozzáteszik. A munkáltatók vagy kollégák esetleg úgy találják, hogy egyik vagy mindkét tényező azt mutatja, a személy és a szerep "összeillik". A szerepek néhány elemét az elvégzendő munkák vagy a keresett szolgáltatások fajtája határozza meg. Ehhez hozzájárulnak az elvárások, amelyeket az emberek egymással szemben támasztanak. A következő fejezetben közelebbről is megvizsgáljuk, hogy az egészségügyi és szociális rendszerekben alkalmazott különböző dolgozók hogyan kezelik mások velük szemben támasztott elvárásait.
2. Szerepek és kapcsolatok a munkahelyen Ehhez a fejezethez az Olvasókönyvre és a Dokumentumok c. kötetre lesz szüksége. Ebben a fejezetben módja lesz a szerepfogalmakat az egészségügyi és jóléti rendszerek különböző színterein folyó munka elemzésében alkalmazni. Először Janet, egy pszichiátriai tevékenységet végző szociális munkás tapasztalatairól fogunk beszámolni, amit új munkakörbe lépésekor szerzett. Ezek után az egyes kórházakat jellemző eltérő szervezeti berendezkedések okozta, a bábák és az orvosok szerepeit érintő változásokról fog olvasni. Valamint hallani fog menedzsereket és tolmácsokat a munkájuk során velük szemben támasztott különböző követelményekről és elvárásokról beszélni. Bár figyelmünket ebben a fejezetben elsősorban a dolgozók felé fordítjuk, az általuk felvett szerepek nyilvánvaló módon befolyással vannak klienseik lehetőségeire. 2.1 Új szerepek tanulása Az előző fejezetben a szereplő és a szerep illetve a szerepalakítás és a szerep megkülönböztetésével foglalkoztunk. Ön is sok új szerepet tanult élete során miközben új szituációkkal birkózott meg, új kollégákkal találkozott, új készségeket sajátított el. Ilyen alkalom lehetett az első gépkocsi vezetésből vett lecke ( gépjárművezetővé válni), az első gyermek megszületése (szülővé válni), az első szexuális kapcsolat megkezdése (szeretővé válni), egy kapcsolat befejezése (ismét egyedülállóvá válni). Egyes új szituációk lehetőséget nyújtanak az ember számára, hogy bennük korábban megszerzett tudását hasznosítsa, mint például amikor első állásból a másodikba, majd az azt követő állásokba lép át. Még ekkor is vannak új dolgok, amiket még el kell sajátítani, esetleg más emberekkel kell más környezetben másféleképpen dolgozni. Feladat Egy új szerep felvétele 10 percet szánjon erre a gyakorlatra. Gondoljon egy pillanatra új munkába állásakor szerzett tapasztalataira. Hogyan sajátította el szerepét? Megjegyzések Talán Önnel is előfordult már, hogy miközben azon vette észre magát, hogy egy új feladatot végez, nem ismerte fel, hogy ez szerepének megváltozását jelentette. Néha az emberek akaratukon kívül egyszerűen belecsusszannak új szituációkba: képzelje el például, hogy egy közeli rokona egészségi állapota leromlik és Ön egyszer csak gondozóvá lép elő. Az ilyen helyzetekben előfordulhat, hogy nem sok segítséget kap a szerep elsajátításához. Az egyén a gyakorlatban sajátítja el amit
kell, és esetleg csak akkor döbben rá a források meglétére, vagy éppen hiányára, mikor nehézségekkel kerül szembe. Néhány gondozó sohasem jön rá, hogy segítséget kaphatna. Egyes új munkaszituációk biztosíthatnak egy gyakorló vagy beavatási időszakot az új készségek vagy eljárások elsajátítására. Vagy megoldásra váró feladatokat, illetve megvalósítandó célokat neveznek meg, ami támpontot adhat a dolgozónak cselekvései megszervezéséhez. Ha egy új szerep egy bizonyos aspektusához lelkesedéssel látott hozzá, az befolyással lehetett arra ahogyan a dolgok alakultak. Arra, hogy hogyan értelmezte új szerepét, valószínűleg valamelyes befolyással volt az, hogy mit gondolt, mások milyen elvárásokkal élnek Önnel szemben. ? Janet-tel, egy pszichiátriai tevékenységet végző szociális munkással beszélgettünk, aki nemrégen költözött el Londonból és vállalt el egy új, részidős állást Dél-nyugat Angliában. Ahogy a munkáját leírta, nyilvánvaló volt, hogy képzettsége, és az effajta munkával kapcsolatos tapasztalatai ellenére sokat kellett vizsgálódnia és próbálkoznia, hogy el tudja látni új munkakörét. Voltaképp nem vezették be a munkakörébe, és bár egy kollégája megmutatta neki, hogy mi hol van, és átvették a gyakorlati dolgokat, egy kicsit ad hoc volt az egész: Az ember tényleg úgy érzi magát az első három héten, hogy mindenkinek a terhére van, mert mást se csinál, mint állandóan azt kérdezgeti, hogy "most erre van szükségem, hol van az?", tudod, hogy van, "mit csinálunk ezzel meg ezzel, hova tegyem ezeket a nyomtatványokat?", pláne, mivel még nem dolgoztam ebben a városban. Mint részidős dolgozó, Janet azt tapasztalja, hogy munkájának egyik aspektusa meghatározó jelentőségű és befolyással van arra, hogyan szervezi meg az idejét. Mint szakképzett szociális munkásnak, a Mentálhigiénés Törvény előírásának megfelelően, szerepel a neve egy szolgálati beosztási jegyzéken és rendelkezésre kell állnia az esetlegesen kötelező kórházi ápolásra szoruló emberek eseteinek elbírálásakor, ez pedig jobban zavarja más jellegű munkáiban, mint ahogy azt gondolta: Nem mondták meg pontosan, hogy milyen gyakran kell valakinek részt vennie ebben, jelenleg úgy egy napot vesz el a hetemből, ami azt jelenti, hogy csak két és fél nap marad […] A munkahetem egy nagy részét nem tudom úgy beosztani, ahogy szeretném, különösen amikor betegeket fogadok, akiknek arra van szükségük, hogy rendszeresen találkozzam velük és teljes figyelmemet nekik szenteljem. […] Mivel az ember különböző heteken más és
39
napokon kerül sorra, a korábbi állásaimban a betegekkel, akikkel foglalkozom, inkább terápiaszerűen találkozhattam volna, rendszeres időben, a hét ugyanazon napján és ez itt nincs meg. Olvasókönyvbeli cikkében Kate Lyon rámutat, hogy a munkaköri leírások ritkán határozzák meg, hogy az újonnan munkába állók milyen elvárásokat támasztanak azokkal szemben, akikkel dogozni fognak. Másokhoz hasonlóan, Janetnek is fel kellett fedeznie, hogy mire van lehetősége. A szociális munka osztályon nemigen nyílt módja eszmecserét folytatni: Az emberek nagyon maguknak valók, ezért aztán, bár elméletileg mindenkinek jól körülhatárolt munkaterülete van, nemigen tudom, hogy ezeken a területeken belül mit is csinálnak, és nem különösebben érzem úgy, hogy sok gondolatunkat, forrásunkat vagy információnkat osztanánk meg egymással. Úgy érzem, elvileg meg van a lehetőség arra, hogy ha az emberek megosztják egymással munkával kapcsolatos tapasztalataikat és érzéseiket különféle dolgokról, abból sok jó dolog származzon, és épp ennyire érzem képtelennek magam, hogy ezt megtegyem. Bár Janet szeretne többet tudni arról, hogy a többiek mit csinálnak, és szeretné, ha lenne alkalma megbeszélni munka közben szerzett tapasztalatait, ő nem kezdeményez ilyen beszélgetést. Semmi sem mutatott arra, hogy ezt elvárják tőle, vagy hogy ez egy legitim elvárás az ő részéről. Janet egy multidiszciplináris csapatban dolgozik, és szoros kapcsolatban van az orvosokkal és az ápolókkal. Úgy gondolja, a főorvossal és a szakvizsgázókkal végzett közös munka számára nagy segítséget jelent. Előző állásában nagy lelkesedéssel egészítette ki munkakörét terápiás szolgáltatásokkal: Ahogy gyakorlottabb lettem, ez olyasvalami volt, ami érdekelt […] ahogy magabiztosabbnak érzed magad, kifejezésre juttatod, hogy voltaképpen mi érdekel, aztán […] hozzád küldik az ilyen betegeket, vagy esetleg magad keresed azt a területet […] aztán valahogy beindul az egész. Így aztán idővel Janet képes volt kialakítani egy szerepet, amely lehetőséget nyújtott számára, hogy kifejlesszen egy speciális szaktudást, és hogy befolyásolja mások vele szemben támasztott elvárásait. Mindazonáltal, mikor új munkába kezd, jókora önbizalomra van szüksége: Tulajdonképpen általában eléggé magabiztosnak érzem magam azzal kapcsolatban, amit csinálok, legalábbis a terápiás munkámmal kapcsolatban, de […] mivel nem kapok annyi támogatást, mint amennyihez szoktam, megintcsak a saját forrásaimra lettem utalva. […] Nagyon úgy látszik, hogy tőlem függ, mit tudok megcsinálni. Úgy tűnik, hogy mivel mások nem nyújtottak számára megfelelő támogatást, Janet kifejlesztett magában egy
40
belső szupervízort. A szociális munkások az egészségügyi szervek kórházaiban dolgoznak, másrészről viszont a helyi hatóságok szociális szolgáltatásokért felelős osztályától kapják a fizetésüket, és egyszerre kell igazodniuk a helyi hatóságok és az egészségügyi szervek különböző hosszú távú terveihez: A szociális munkások […] úgy érzik, két malom között őrlődnek. Az egészségügyi szervek által tett lépések miatt nemigen tudják mit csináljanak, és ugyanakkor nyugtalanok azon változások miatt is, amit a közösségi szintű gondozás hoz a szociális munkás szerepében. Hogy képesek leszünk-e folytatni terápiás szerepünket, vagy sokkal inkább válság orientáltaknak kell lennünk. Így aztán az egész szociális munkás csapat kicsit bizonytalannak és szétforgácsoltnak érzi magát. Először úgy tűnt Janetnek, választhat a beilleszkedés és a szókimondás között: Vagy azért érzed magad kényelmetlenül, mert beilleszkedsz és ezért nem igazán azt mondod, amit csinálni szeretnél, vagy azért, mert megmondod, hogy szerinted hogy kéne lenniük a dolgoknak, és ezért aztán nem illeszkedsz be. Idővel mindazonáltal a szociális munkás csapat elkezdett reagálni a különböző elképzelésekre: Két vagy három új ember csatlakozott a csapathoz, ami azt jelentette, hogy a csapatnak, ami addig elég merev volt, egyszerre látnia kellett, hogy a dolgokat másképp is lehet csinálni […] Amikor én, aki máshoz voltam szokva, csatlakoztam a csapathoz, hirtelen emlékezniük kellett arra, hogy a dolgok másmilyenek is lehetnek. Nyilvánvaló, hogy az új állás betöltése Janet számára sokkal több volt, mint egyszerűen készségeinek és szaktudásának egy másik környezetbe való átültetése. Janet-nek, hogy megtalálja helyét a szociális munka osztályon belül, egyezkedések során kapcsolatokat kellett kialakítania kollégáival, és azokkal az orvosokkal és nővérekkel, akik közvetlen munkacsapatának tagjai voltak. Janet vagy azért volt boldogtalan, mert nem mondta ki, ami a szívét nyomta, vagy elmondta és kényelmetlenül érezte magát, mert kilógott a sorból. Ez jól mutatja, milyen fontos az embereknek, hogy olyan szerepeik legyenek, amelyek összeillenek az önmagukról kialakított képpel. Ez a probléma inkább előtérbe kerülhet egy olyan jelentős változás során, mint amilyen például egy új állás elfogadása. Mindenesetre össze lehet hasonlítani Janet beilleszkedéssel kapcsolatos érzéseit Norma Pitfield Olvasókönyvben található beszámolójával, amelyben elmondja, hogyan alkalmazkodott gondozói szerepének elvesztéséhez egyik szülője halálakor. Szülei elvesztésével Norma Pitfield elvesztette önmagáról kialakított addigi képét is.
2.2 A szerepek újraformázása Hogy valaki hogyan találja meg a helyét új munkakörében, személyes ügynek tűnhet. De egy másik szinten, a szervezeti berendezkedésnek és a szerepnek, amit a foglalkozás mint egész, alakított ki magának, megvan a maga hatása. Janet utalt a szociális szolgáltatások és az egészségügyi szervek közötti viaskodások morális hatására. Hangsúlyozta, milyen nehézségekbe ütközik a betegek kötött időpontban, terápiás céllal történő rendszeres fogadása, mivel különböző kötelező feladatoknak is eleget kell tennie. Egy másik pszichiátriai tevékenységet végző szociális munkás, Jill Rowe tanulmányt készített arról, hogy a mentálhigiéné területén dolgozó szociális munkások mennyiben képesek fenntartani felnőttekkel végzett munkájuk pszichoterápiás és tanácsadó aspektusait. Úgy tűnik, szerepük egyre inkább átalakul, ahogy a hatóságok növekvő hangsúlyt fektetnek a gyermekvédelmi munkára, és ahogy kezdetét veszi a közösségi gondozási politika megvalósítása. Így ír: A terápiás munkát, úgy tűnik, manapság kevéssé értékelik, vagy ismerik el a hivatalos szociális munka hivatalok, és közülünk azoknak, akik, mialatt szociális munkásként vannak alkalmazva, tanácsadást és pszichoterápiás szolgáltatásokat biztosítanak felnőtt kliensek részére, mindezt "szép csendben" kell tenniük, a magasabb vezetés tudomása nélkül - mintha valami felettébb erkölcstelen és alattomos dolgot művelnénk. (Rowe, 1991., 1.o.) Rowe tanulmánya felhívja a figyelmet azokra a hatásokra, amelyek befolyással vannak a gyakorló szociális munkás szerepe megfogalmazódásának mikéntjére, különösen egy multidiszciplináris csapaton belül. Amikor különböző területeken dolgozó kollégákkal dolgozik együtt, mint ahogy azt a pszichiátriai tevékenységet végző szociális munkások teszik, a hivatását gyakorló embernek bűvészkednie kell különböző identitásaival. Mi ő elsősorban: szociális munkás vagy mentálhigiénés dolgozó? A csapatban dolgozó többi ember elképzelései és értékei megerősíthetik őt abban az identitásban, amelyet ő a többiek vele kapcsolatos elvárásaiban lát viszszatükröződni. Mindazonáltal, ahogy Rowe rámutat, bár a csapattagok közötti felcserélhetőség igen kívánatos lehet a szorosan együttműködő munkavégzéshez, felveti annak kockázatát, hogy a vezetés úgy dönt, egyes szerepek feleslegesek. Ha mindegyik mentálhigiénés dolgozó terapeuta, miért kellene a szociális szolgáltatások nagy nyomás alatt álló költségvetésének finanszíroznia egy szociális munkás munkakört, ami alig megkülönböztethető a többi csapattag által végzett, az egészségügyi szervek által finanszírozott munkától? Ahogy a szociális szolgáltatásokért felelős osztályok csökkentik a mentálhigiénés munkát célzó ráfordításaikat, közösségi pszichiátriai ápolók töltik fel a tanácsadói és pszichoterápiás munkára hagyott rést (Rowe, 1991). Ahogy átszerveződnek ezek a munkakörök, a terápiás készségekkel rendelkező szociális munkások egyre ke-
vésbé képesek értékesíteni ezen készségeiket, és az újoncok elveszítik a lehetőséget, hogy egyáltalán szert tegyenek ilyen készségekre. Egy képzettség, amibe befektetéseket eszközöltek, elveszítette értékét. A munkáltatók rugalmas munkaerő iránti igénye összeütközésbe kerülhet a dolgozók azon igényével, hogy az általuk végzett munka számukra megelégedést nyújtson. Az ilyen változások érintik a klienseket is: milyen fajta szolgáltatásokat várhat el az ember? A bekövetkező változások szinte észrevétlenek lehetnek, és a kliensek esetleg nem is tudnak azokról a lehetőségekről, amelyek megszűnnek vagy megnyílnak a szervezeti és foglalkoztatási prioritások változásával.
2.3 Szerepek és szervezeti változások A következő gyakorlat lehetőséget nyújt Önnek, hogy megvizsgálja, mi történik, ha egy egész munkakör szűnik meg, és így a feladatok azon csoportját, melyet azelőtt e munkakört betöltő személy végzett el, máshogyan kell elosztani. Feladat Munkakapcsolatok Körülbelül 40 percre lesz szüksége az Olvasókönyvben található cikk elolvasására és kijegyzetelésére. Lapozzon az Olvasókönyvben Jenny Kitzinger et al. Munkakapcsolatok: szülésznők és orvosok egy szülészeti osztályon című cikkéhez. A szerzők hat kórházat érintő vizsgálatukat ismertetik, amely során összehasonlítják a bábák és orvosok közötti kapcsolatokat a főorvosok, adjunktusok és beosztott orvosok hagyományos három-lépcsős hierarchiájával jellemezhető szülészeteken, és azokon, ahol az adjunktusok középső szintje hiányzik. Figyelje meg, hogy a szerepek változása hogyan befolyásolta a kapcsolatok kialakításának lehetőségét. Ugyanakkor az orvosok és a bábák kapcsolataikon keresztül voltak képesek vagy megerősíteni, vagy kiterjeszteni szerepeiket. Készítsen jegyzeteket arról, hogyan változott vagy maradt változatlan a bábák szerepe a kétlépcsős hierarchiával rendelkező kórházakban. Megjegyzések A kétlépcsős rendszert vizsgálva a szerzők különbséget tesznek a bábák főorvosokkal, és beosztott orvosokkal fennálló kapcsolatai között. Ami a beosztott orvosokkal fennálló kapcsolatukat illeti, bár a kétlépcsős rendszerben a bábák kiterjesztették napi döntéshozataluk terét, a lehetséges konfliktusok száma megnőtt. A vitatott terület nagysága nagyobb volt, és a ki-mit-csináljon problémáját 41
tovább bonyolította a beosztott orvosok mindenki által érzékelt magasabb státusza, míg a bábák viszont, általánosságban véve, határozottan nagyobb tapasztalattal rendelkeztek. A bábák elkerülték a nyílt konfliktust, olyan stratégiákat használva, amelyek azt a látszatot keltették, hogy a szakvizsgázók (a beosztott orvosok) hozták meg a döntést. A bábák tapintatos javaslatokat tettek arra vonatkozóan, hogy mit lenne a leghelyesebb tenni. A szerzők ezt a "hierarchia fenntartására irányuló erőfeszítésnek" nevezik. Ez azt jelenti, hogy az alorvosok státusza nem kérdőjelezhető meg. A bábák kapcsolati kézségeiket használták fel (bár elég manipulatív módon) arra, hogy fenntartsák a látszatot miszerint a formális döntéshozatali szerepek változatlanok maradtak. Másrészről úgy tűnik, hogy a bábák a főorvosokkal fennálló kapcsolatuk szempontjából nagyobb hatalomra tettek szert a kétlépcsős rendszerben, így aztán sikerült egy kevésbé egyenlőtlen kapcsolatot kialakítaniuk. Nem volt nyílt konfliktus tulajdonképpeni rendelkezési területük határai körül. A szerzők hangsúlyozzák a főorvosok szülőszobában való gyakoribb jelenlétének fontosságát: a bábáknak és a főorvosoknak lehetőségük volt, hogy megismerjék egymást. A főorvosok többet láttak abból, hogy mit is csinálnak a bábák valójában, és a bábák hozzászoktak, hogy szorosan együtt dolgozzanak a főorvosokkal, ezért kevésbé volt valószínű, hogy ne tudjanak megbékélni a főorvosok hozzáállásával. A kétlépcsős egységek gárdája talán nem volt tipikus: ezek az egységek esetleg a függetlenebb gondolkodású bábákat és a kevésbé tradicionális gondolkodású főorvosokat (akik képesnek érezték magukat a hatalom megosztására, és más szaktudásának elismerésére) vonzották. A tanulmány rávilágít arra, hogy a szerepeket emberek töltik be. A testületi kapcsolatokban beállott változások nem biztos, hogy a testületi struktúra változásainak eredményeképp jönnek létre. A szerkezeti változások csupán másfajta kapcsolatok létrejöttének lehetőségéhez teremtik meg a feltételeket, melyek cserébe új szerepek kialakulását teszik lehetővé. Nem tudunk eleget a bábákról ahhoz, hogy megmondhassuk, vajon reflektív praktizálók-e vagy sem. De talán észrevett valamit gyakorlati refleksziójukból. Meg tudták nevezni azokat az eredményesnek bizonyuló stratégiákat, amelyekkel döntéshozatalban érvényesíthető hatalmuk növelése érdekében éltek. És természetesen maga a kutatás is lehetőséget teremtett arra, hogy a bábák reflektáljanak a kórház nagyobb intézményén belül az önmaguk számára konstruált szerepekre. Az egymással kapcsolatban álló területeken dolgozó embereknek gyakran nincs pontos elképzelése egymás szerepeit illetően. Janet tapasztalatai azt sugallják, hogy még az ugyanazt a munkát végző emberek sem biztos, hogy részleteiben ismerik, hogyan végzik ezt a munkát mások. A szerepeket a kapcsolatokon keresztül fedezzük fel. Úgy tudhatjuk meg, hogy mire képesek az emberek,
42
ha megfigyeljük őket. Mindazonáltal a munkában, csakúgy mint más területeken, ez nem jelenti azt, hogy az emberek képességeiket nyílt és könnyed stílusban ismertetik meg egymással. Janet-nek új munkakörébe történő beilleszkedéséről tett megjegyzései jól mutatják, mennyi bizonytalanság lehet azzal kapcsolatban, hogy milyen elvárásokat támaszt egy csapat egy új taggal szemben, és hogy milyen fajta támogatást van joga egy új dolgozónak elvárni a többiektől. Az új munkatárs szaktudása és tapasztalata fenyegetőnek tűnhet a régi csapattagok számára. És ahogy már fentebb említettük, a kliensekre befolyással van az, hogy a velük foglalkozó dolgozók mennyire vannak tisztában (vagy éppen mennyire nincsenek tisztában) kollégáik szerepeivel. Mit gondol, a vajúdó asszonyoknak előnye vagy hátránya származik abból, ha egyes főorvosok nem tudják, mit is csinálnak a bábák? A főorvosok és a bábák közötti jó kapcsolat talán kisebb zavarodottságot fog eredményezni és kisebb lesz az esélye annak, hogy elhanyagolják az anya szükségleteit. De a szolgáltatások igénybevevői nem feltétlenül érzik mindig úgy, hogy az ügyükkel foglalkozó dolgozók közötti szoros munkakapcsolatok, és a rendelkezésükre álló közös információmennyiség ebből következő megnövekedése előnyös a számukra. Egy olyan anya szemében, akivel kapcsolatban a múltban már felvetődött, hogy nem tud megfelelően gondoskodni gyermekeiről, a főorvos és a bábák együttes aggodalma afelől, hogy képes lesz-e megbirkózni az egy újabb kisbaba születésével előálló helyzettel, olyan összeesküvéssé nőhet, amelynek ellensúlyozására neki nemigen van módja. Mi itt pusztán feltételezésekbe bocsátkozhatunk arról, hogy a kórházak eltérő szervezeti berendezkedése milyen hatással van a leendő anyák választási lehetőségeire nézve. Ami érdekes, az az, hogy a szerepek és a dolgozók közötti kapcsolatok változásairól szóló beszámolók, mint például az, amit éppen most olvasott, a kliensek szempontjait figyelmen kívül hagyhatják. A későbbi fejezetek során remélhetőleg kiegyensúlyozzuk a képet a kliensek szempontjainak bemutatásával. Az anyasággal kapcsolatos esettanulmányokat fog olvasni, amelyeket egy olyan nő gyűjtött össze a számunkra, aki nemrég szült.
2.4 Elvárások és követelmények Janet új munkakörében szerzett tapasztalatai, valamint a bábák és orvosok kapcsolatai érzékeltetik valamelyest, milyenek is azok a szerepek, amelyeket elvárások formálnak. Minden szerep magába foglal egy személyt és egy sor vele interakcióba lépő másik embert. Ezeket az embereket szerep-
készletnek nevezzük. Mindazonáltal a szerepkészlet tagjainak egymással szemben támasztott elvárásai, a munkaköri leírásokon túl, ritkán nyíltak és egyértelműek. Gondoljon szerepkészlete egyikének tagjaira. Minden velük kapcsolatos elvárásával tisztában vannak ők is? Vannak-e olyan elvárásai, amelyek nyilvánvalóak, és olyanok, amiket megtart magának? Különbség lehet az Ön által támasztott követelmények, tényleges elvárások, és aközött, amit valójában szeretne egy adott személytől. Mennyire biztos abban, hogy ismeri mindazokat az elvárásokat, amelyeket mások támasztanak Önnel szemben? Janet szerint új munkahelyén a dolgozók jobban megbeszélhetnék tapasztalatikat és megoszthatnák információikat. Ekkor talán még nem érezte úgy, hogy szembesíthetné szerepkészletét ezen személyes vágyával. Az emberek nem mindig beszélik meg, hogy mit várnak el egymástól. Néha úgy tűnik, mintha egyszerűen csak elvárnák az embertől, hogy tudja, anélkül, hogy megmondanák neki. Ami gyakran nyilvánvaló, az az, hogy hova nem illik be, nehezebb viszont megérezni, hogy a többiek mit becsülnek vagy értékelnek nagyra. Mi több, szerepkészlete tagjai nem szükségszerűen értenek egyet Önnel szemben támasztott elvárásaikat illetően. A legtöbb ember bűvészkedni kényszerül az egy adott szerepben való viselkedését illető számos, egymással versengő elvárással. Soha nem lesz egy szerep mibenlétével kapcsolatban olyan teljes társadalmi egyetértés, hogy az egyénnek mindössze el kelljen sajátítania a megfelelő viselkedést. Meg kell értenie, hogy bármely új szerep felvételekor egy sor elvárással kell szembenéznie. Szüksége lehet arra, hogy reflektáljon ezekre a legkülönbözőbb fajta elvárásokra, és hogy kezelésükre kidolgozzon bizonyos módszereket. Szerepnyomás és szerepfeszültség A szerepnyomás fogalmát különféle olyan problémák leírására használják, amelyekkel az embereknek szerepeikben kell szembenézniük. Néhány szerző különbséget tesz egy szerep, az illetőt esetleg nagy nyomás alá helyező, külső követelményei és a személy ezen követelményekre adott, szubjektíve megtapasztalt reakciói között, amit aztán mint szerepfeszültséget írnak le (Hardy, 1978). A különbségtétel lényege, hogy az emberek különbözőképpen tapasztalják meg a rájuk nehezedő nyomást. Néhányan feszültséget fognak érezni, míg mások számára a rájuk nehezedő nyomás csak része a kihívásnak, és lehetőséget nyújt számukra, hogy kreatív megoldásokat találjanak. Példának okáért úgy tűnt a Kitzinger és szerzőtársai olvasókönyvbeli cikkében
idézett bábát nem igazán zavarták a döntések kérdésében a szakvizsgázókkal kialakult konfliktusok. Kidolgozott egy taktikát: Egyszerűen úgy kell tenned, hogy ettől fontosnak érezzék magukat, és meg kell tanulnod, hogyan irányítsd a dolgokat a háttérből. A következő gyakorlat során három vezetőt fog hallani beszélni a munkájuk során rájuk nehezedő nyomásról és a bennük keletkező feszültségekről. Gillian egy otthoni gondozással, Charlotte egy otthoni segítségnyújtással foglalkozó csoport vezetője, Kathryn pedig egy fizikoterápiás csoport vezetőjének a helyettese. A kliensekkel közvetlen kapcsolatban álló dolgozók felügyeletének ellátásával a vezetés első lépcsőjét alkotják. Őket is ellenőrzik, így tehát létezik egy felelősségre-vonhatósági hierarchia, ami az otthoni gondozással foglalkozó csapat vezetőjének esetében a szociális szolgáltatások igazgatójával ér véget. A vezetés hierarchiáját tekintve ők alkotják a vezetés első szintjét. Feladat A vezetés első szintje Körülbelül harminc percre lesz szüksége ahhoz, hogy elolvassa a beszélgetést és jegyzeteket készítsen. Olvassa el a Dokumentumok c. kötetben található szöveget (Második kazetta "Szerepek", A oldal első tíz perce). Gillian és Kathryn beszél először. Készítsen jegyzeteket a velük szemben támasztott, egymással versengő követelményekről. Ha szükséges, olvassa el újra a szöveget. Megjegyzések Gillian feszültséget érez, ahogy egyszerre próbál dolgozó és vezető lenni. Mint dolgozó szeretné mindazokat a szolgáltatásokat megadni, amire igény van, de vezetőként emlékeznie kell arra, hogy az általa felajánlható források korlátozottak. Az azonnali döntések szükségességének kényszerét is magán érzi, miközben nincs ideje, hogy mintegy hátralépjen, és a szélesebb képre reflektáljon. Az otthoni gondozók által nyújtott szolgáltatásokról beszélve, Gillian talál néhány ellentmondást. Az egészségügyi szervek nyomást gyakorolnak az otthoni gondozókra, hogy személyesebb gondozói
43
feladatokat is ellássanak, mint amilyen például az emberek mosdatása, miközben viszont nem adhatják be az embereknek a gyógyszereiket, csupán emlékeztethetik őket, hogy vegyék be azokat. Kathryn úgy érzi, közvetít a páciensek szükségletei (közvetlen kényszer, ami jelen van, és nem lehet figyelmen kívül hagyni), és a vezetésnek a forrásokat érintő korlátozásai között, ami néha azt jelenti, hogy "be kell húznia a fékeket". Van egy főnöke, aki nem kommunikál jól, és néha a szűrő szerepét kell betöltenie főnöke és az alacsonyabb pozíciókat elfoglaló dolgozók között. Charlotte, csakúgy mint Gillian, frusztrációt érez amiatt, hogy a kliensek elvesznek a különböző dolgozókhoz tartozó területek között. Az egészségügyi és szociális szolgáltatások különböző hierarchiái mellett nincs fórum, ahol meg lehetne beszélni a dolgokat. Reflexió az elvárásokra és a követelményekre A vezetés első szintjén dolgozók különösképp ki vannak téve a szerepnyomás hatásának. Egyszerre várják el tőlük, hogy megfeleljenek a felsőbb vezetés, illetve az alacsonyabb pozíciókat elfoglaló dolgozók és a kliensek követelményeinek, így könnyen eljutnak ahhoz az érzéshez, hogy se "lent se fent", ahogy Kathryn jellemezte a helyettes szerepét. Hogyan lennének képesek reflektálni a vezetők a teljes helyzetre, amikor, Gillian-hez hasonlóan, annak kényszerét érzik magukra nehezedni, hogy azonnali döntéseket hozzanak?
A szerepelmélet néhány alapfogalma Szerepkészlet Emberek egy csoportja, akikkel egy személy bármely adott szituációban interakciókba lép. Egy szerepkészlet általában több embert foglal magába, mint azt az ember eredetileg várná. Szerepkonfliktus Az egyéntől több szerep kivitelezését várják el ugyanabban a szituációban. Példának okáért, egy dolgozó anyának foglalkoznia kell egy a gyermekeivel kapcsolatos válsághelyzettel, és ettől függetlenül be kell tartania egy munkájával kapcsolatos határidőt. Szereptúlterhelés A szerepkonfliktus egy másik formája. Akkor jelentkezik, ha az illetőnek túl sok szerepet kell ellátnia. Például egy rehabilitációs szálláson dolgozó munkásnak ki kell választania, ki lesz a jövőben az intézmény lakója, segítenie kell a jelenlegi lakókat, hogy elboldoguljanak a szálláson, mindeközben kapcsolattartóként dolgozik közülük jó néhány mellett egyénileg is, valamint ott van a volt bentlakók eseteinek mindig növekvő terhe, akik mindegyikének szüksége van némi segítségre új szálláshelyén. A szereptúlterhelés nem egyszerűen az, ha túl sok mindent kell csinálni - ez megtörténhet akkor is, ha csak egy szerepről van szó. Szerepalulterhelés
A szerepteoretikusok számos fogalmat fejlesztettek ki annak érdekében, hogy meghatározzák az erőket, amelyek a szerepeket betöltő emberekre hatnak. Ezek felhasználhatók a reflekszió eszközeként, mivel lehetőséget nyújtanak a szerepnyomás összetevőinek elemzésére. Az alábbi keretben található definíciókat Charles Handytől vettük át (1976, 54-60. o.). Az első a szerepkészlet - ez adja azt a keretet, amelyben az elvárások kialakulnak. A többi mind az egyénre nehezedő nyomás valamilyen fajtáját írja le, amit aztán az illető mint szerepfeszültséget tapasztal meg.
Szintén a szerepkonfliktus egy formája. A szerep meghatározása nincs összhangban a személy egy nagyobb kiterjedésű szerepnek, vagy szerepek egy nagyobb csoportjának ellátására is lehetőséget adó képességeivel.
Feladat
hogyan értékelik a munkát; lehetőség az előmenetelre; hatáskör; másoknak az egyén teljesítményére vonatkozó elvárásai. Szerepösszeférhetetlenség Az egy szerepkészlet különböző tagjai által támasztott elvárások nyilvánvalóak, de mint ugyanazon szerep elemei, összeférhetetlenek. Például a főnök a vezetés egy feszesen strukturált, szabályorientált formáját kívánja megvalósítani, míg a dolgozók egy laza, barátságos, nyugodt stílust részesítenék előnyben. Egy másik formája, mikor mások szereppel kapcsolatos elvárásai és az illető saját énképe kerül összeütközésbe.
A szerepfogalmak értelmezése A gyakorlat célja egyszerűen az, hogy lehetőséget nyújtson Önnek a fent használt szerepfogalmak átgondolására. 10 perc feltehetően elég lesz erre a feladatra. Mielőtt elolvassa a keretben lévő definíciókat, nézze végig először csak a címeket, és gondolkozzon el azon, hogy mit jelentenek a különböző kifejezések az Ön számára. Ezután olvassa át a definíciókat és keressen példákat, akár a kurzus anyagából, akár saját tapasztalataiból, a leírt szerepfeszültség típusokra.
44
Szerepkétértelműség Bizonytalanság bármely adott időpontban a szerep pontos mibenlétét illetően, talán abból kifolyólag, hogy a személy több szerepet egyesít. A munka kontextusában kétértelműséget eredményezhet a következőkkel kapcsolatos bizonytalanság:
Megjegyzések A következő példákat a fejezet anyagából merítettük. Janet szerepkonfliktust él át, mikor szociális munkás hivatásából adódó kötelezettségei összeütközésbe kerülnek betegei hosszú távú, terápiás kezelése érdekében kialakított rendelési beosztásával. Munkájának részidős jellege csak nehezebbé teszi számára a két szerep egyidejű, hatékony kivitelezését. Ez gyakori probléma részidős munkások esetében, akiktől mindentől függetlenül elvárják, hogy azon túl, hogy eleget tesznek munkájuk adminisztratív vonatkozásainak, eljárnak a megbeszélésekre, és így tovább, éppolyan odaadással végezzék munkájukat, mint teljes munkaidőben dolgozó kollégáik. Janet esetében ez szereptúlterheléssé fokozódhat. A szereptúlterhelés nyomát láthatjuk abban is, ahogy Gillian saját érzése szerint egyszerre dolgozó és vezető. A Gillianhoz hasonló csoportvezetőknek közvetlenül kell felelősséget vállalniuk csoportjuk munkájáért, így aztán vészhelyzetekben, mint például egy kliens halálakor vagy hirtelen megbetegedésekor, a csoportvezetőnek kell a helyszínen lenni, ahelyett, hogy az otthoni gondozóra ruházná át a feladatot. Nehezebb volt példát találni a szerep-alulterhelésre. Ez nem jelenti azt, hogy ez nem valóságos probléma: gyakran előfordul, hogy a vezetők nem bíznak abban, hogy az általuk ellenőrzött dolgozók képesek kiterjeszteni szerepüket. A legközelebbi példa, amit találtunk, egy a bábákról és orvosokról szóló tanulmányból kiolvasható gondolat, miszerint néhány bába kevesebb autonómiát élvez, mint amennyit kezelni tudna. Kathryn csoportvezető helyettesként végzett munkáját bizonyos fokú szerep-kétértelműség jellemzi: a vele szemben támasztott elvárások nem voltak nyilvánvalóak a számára. Ez vonatkozik a kétszintű hierarchiával jellemezhető kórházakban dolgozó bábákra is. Mindkét példában a kétértelműség révén lehetőség nyílik az illető számára, hogy érdeklődésének megfelelő munkaterületet alakítson ki a magának. A kétértelműség hatására az illető úgy érezheti, hogy a mások által elhanyagolt, vagy rosszul végzett munka területeire kell benyomulnia. Kathryn-nek az a véleménye, hogy főnöke rossz kommunikátor. Azért vállalja vajon a közvetítő csatorna szerepét, mert élvezi ezt, vagy mert úgy érzi, kénytelen ezt tenni? A bábáknak szintén van részük némi szerep-összeférhetetlenségben. Talán a beosztott orvosoknak is. A szakvizsgázók úgy érzik, hozhatnak döntéseket, még akkor is, ha a bábák véleménye szerint esetleg nincs meg az ehhez szükséges tapasztalatuk. A bábáktól elvárják, hogy engedjenek, annak ellenére, hogy sokévi tapaszta
lat áll a hátuk mögött. Mindkét fél arra törekszik, hogy fenntartsa a fikciót, miszerint a dolgok így működnek, mivel a szerepeikkel kapcsolatos elvárások nincsenek összhangban képességeikkel. Kathryn szerep-összeférhetetlensége a klasszikus középvezetői dilemma. A dolgozók azt várják el tőle, hogy az ő prioritásaikat képviselje a vezetőségben (hogy végső soron az ő oldalukon álljon). Ugyanakkor ő a vezetőség tagja, és neki azon prioritásokra, karcsúsításokra és szűkítésekre vonatkozó elképzeléseknek megfelelőn kell tevékenykednie. A szerepfogalmak ilyetén való alkalmazása lehetőséget nyújt arra, hogy megvizsgáljuk, mennyiben hasznosíthatók a reflekszió eszközeiként. Segítséget nyújthatnak Önnek, hogy mintegy eltávolodva a szituációtól meglássa, milyen nyomást fejt ki maga a szerep jelenlegi formájában az egyénre. Elképzelhető, hogy a szerepfogalmak inkább használhatók magyarázatok nyújtására, mintsem előrejelzések vagy cselekvési útmutatók kidolgozására. A szerepfeszültség szubjektíve érzékelt, személyes ügy. A szerep kétértelműsége egyesek számára felszabadító, mások számára elnyomó hatású lehet Nem pusztán arról van szó, hogy a munkaköri leírásoknak pontos meghatározásokra kellene törekedniük. Ugyanakkor nem minden egyénekre nehezedő nyomásnak és feszültségnek van köze a szerepek kétértelműségéhez, konfliktusához és összeférhetetlenségéhez. Ha túl sok munkát kell elvégeznie, az is nyomásként nehezedhet az egyénre. Az is, ha élet-halál kérdéseivel kerül szembe, vagy ha olyan problémákkal kell megküzdenie, amelyek, mivel személyes gondjaira emlékeztetik, különösképp felizgatják. Így aztán, bár a szerepfogalmak szolgálhatnak a reflekszió eszközéül, nem ezek az egyedüli eszközök, amelyekre szüksége van. Más eszközökkel is meg fog ismerkedni a tankönyv további részeiben.
2.5 A szerepnyomás és a szerepfeszültség kezelése Charles Handy (1976, 62-63. o.) felvázol néhány általánosan használt stratégiát az ésszerűtlen szerepelvárások közötti hányódások okozta feszültség enyhítésére. Az alább található keretben összefoglaltuk ezeket. Olvassa át őket, és gondolkodjon el egy pillanatra azon, mennyire lehetne hasznukat venni a fent áttekintett szituációkban.
45
A szerepnyomás enyhítése Szerepkonfliktus Hagyja el az egyiket a konfliktusban álló szerepek közül, vagy minimalizálja fontosságát, hogy ebben nyújtott elégtelen teljesítménye ne jelentsen problémát az Ön számára. Egyezzen meg másokkal és szigetelje el egymástól élete különböző területeit, hogy szerepei ne fedjék át egymást. Például mindig a hét ugyanazon napján teljesítse munkájával járó szolgálati kötelezettségeit, hogy a többi napot fenntarthassa rendszeres, heti betegfogadásra. Szereptúlterhelés 1 Értékelje alá munkája egyes elemeinek fontosságát és fogadja el, hogy ezen szerepekben nyújtott teljesítménye esetleg nem annyira jó: ezt el tudja viselni, mivel ezek a célok többé nem létfontosságúak az Ön számára. 2 Egyezzen meg másokkal néhány szerepével kapcsolatos feladat újra elosztásában. Szerepalulterhelés 1 Legyen "minden lében kanál", hogy úgy tűnjön, rendelkezik némi hatalommal a szituációban, és hogy a szervezetben dolgozó emberek jobban felfigyeljenek Önre. 2 Vegye fel valaki más szerepét a sajátja mellé. Szerepkétértelműség 1 Érvényesítse saját elképzeléseit szerepkészlete más tagjaival szemben. 2 Kérje meg őket (elsősorban főnökét), hogy tegyék elvárásaikat egyértelművé az Ön számára. Szerepösszeférhetetlenség 1 Részesítse előnyben szerepkészlete legfontosabb tagjainak elvárásait; értékelje le mások elvárásait. 2 Kérje meg az érintetteket, hogy mondják meg, hogyan oldja fel az összeférhetetlenséget.
Észrevehette, hogy (kivéve a szerep-alulterheléssel kapcsolatos javaslatokat, mikor nemigen van módja az alkudozásra) az első stratégiát választva minden esetben anélkül határozhatja el magát kivitelezésére, hogy másokkal egyeztetne. Más szóval, ez egy egyoldalú stratégia. A második stratégia alkalmazása minden esetben másokkal való egyeztetést kíván meg, azok részvételét és egyetértését biztosítandó. Ezen az alapon ez nagyobb valószínűséggel jár sikerrel: de épp mikor szerepproblémákkal küszködik az ember a legnehezebb másokkal együttműködve keresni a megoldást. Az, hogy valakinek módjában áll egyoldalúan cselekedni, gyakran egy hatalommal járó szerep birtoklásának a jele - a Szociális Szolgáltatások igazgatója esetében például, aki eltávolíthatja a sztrájkoló szociális munkásokat. Azok az emberek, akik egyénileg nem rendelkeznek hatalommal, úgy érezhetik, eredményesebben tudnak fellépni, ha másokkal együttesen cselekszenek. Egészében véve, azok a dolgozók, akikre a kurzus ezen részében, mint esetpéldákra hivatkoztunk, inkább egyoldalú, mint egyeztető stratégiákat alkalmaztak. Ez nem mindig jelentette azt, hogy úgy érezték, hatalommal rendelkeznek: talán nem volt elég idejük, vagy nem bíztak eléggé másokban ahhoz, hogy egyeztessenek. Természetesen van egy harmadik lehetőség is, továbbra is megpróbálni megtenni mindent, amit kérnek az embertől. Ez biztos út a kimerüléshez. A tárgyalt szerepfogalmakat szervezetekben dolgozó emberek problémáinak leírására dolgozták ki, és ebben a fejezetben egészségügyi és jóléti rendszerekben dolgozó alkalmazottakkal foglalkoztunk. Alkalmazhatja ezeket a fogalmakat a szolgáltatásokat igénybevevő emberekkel kapcsolatban is. A családi élet sok példával szolgál a konfliktusban álló szerepekre, példának okáért a szülőknek megvannak a saját szükségleteik, amelyeket össze kell egyeztetniük gyermekeik igényeivel. Bárki törekedhet tehát ezen stratégiák alkalmazására. De néha azt a speciális szerepet, amit az illető a szolgáltatások igénybevételekor vesz fel, teljes egészében meghatározzák a dolgozó klienssel szembeni elvárásai. A nevelőtiszt például lenézi a feltételesen szabadlábra helyezett bűnözőt, aki viszont megpróbálja leértékelni vagy elszigetelni próbaidős szerepét, hogy továbbra is törvénysértő cselekedeteket követhessen el. Az, hogy egyoldalú vagy egyeztető stratégiákat lesz-e módja alkalmazni a különböző szerepek összeegyeztetésére, annak lesz a függvénye, hogy mennyi hatalommal rendelkezik bármely adott szituációban. A fejezet utolsó gyakorlatában azonosítania kell azokat a stratégiákat, amelyeket két egészségügyi dolgozó a tolmács szerepében alkalmazott.
Részesítse előnyben szerepkészlete legfontosabb tagjait
46
*Feladat A tolmács szerep A gyakorlat harminc percet vesz igénybe - olvassa el a leirt kazetta kb. tiz perces anyagát és készítsen jegyzeteket. Olvassa el a Dokumentumokban a Második kazetta "Szerepek" című A oldalának leirt következő tíz percét. Yesim és Shelina beszél speciális szerepükről - etnikai közösségük és az egészségügyi központ dolgozói között tolmácsolnak. Látni fogja, hogy rengeteg konfliktussal kell szembenézniük miközben elmagyarázzák az egészségügyi dolgozóknak, hogy közösségük tagjai milyen elvárásokat támasztanak velük szemben, és fordítva. Gondolja végig, hogyan kezelik szerepeiket, amelyek nagy nyomást gyakorolnak rájuk, és hogy az eltérő elvárások kezelése során használják-e a Handy által felvázolt stratégiák bármelyikét.
egészségügyi tanácsadás kérdését. Yesim-re és Sheliná-ra hárul ezen nézőpontok közvetítésének feladata, de néha olyan feltevéseket is közvetíteniük kell, amelyeket soha nem mondanak ki. Példának okáért néha tudják, hogy a beteg szeretne elvégeztetni egy terhességi vizsgálatot, vagy hogy azt reméli, kivizsgálják, és hogy az orvos ezt nem veszi észre. Néha bíztatják a beteget, hogy mondja meg, mit akar, néha maguk adják elő a kívánságot, úgy, mintha azt a beteg mondta volna. Ezekben a helyzetekben megszegik saját, a szerepek elválasztására vonatkozó szabályaikat, és arra használják a közösségi tag szerepet, hogy információkkal lássa el a tolmács szerepet.
Szerepkonfliktus: Yesim egyszerre fogadóportás és tolmács egy orvos rendelőjében. Mikor elszólítják portási kötelezettségeitől, hogy fordítson, rossz érzése van, mert így kollégájára marad a recepció ellátásának megterhelő feladata. Abból, amit Yesim mond, úgy tűnik, hogy miközben elsőbbséget ad fordítói kötelezettségeinek, ő maga viseli ezen szerepkonfliktus terhét.
Ezen kívül néha olyan dolgokat is mondanak nekik a betegek, amiket nem az orvosnak szánnak ilyen lehet például az orvossal kapcsolatos panasz vagy egy társadalmi vonatkozású megjegyzés. Shelina minden alkalommal elmondja nekik, hogy mindent le kell majd fordítania, amit mondanak. Yesim szembenéz a problémával, ha az felmerül, és esetleg nem fordít le olyan dolgokat, amelyek megítélése szerint nem válnak a beteg hasznára. Visszatart információkat, de úgy gondolja a beteg akaratának megfelelően cselekszik. Elfogadja, hogy a beteg bizalmasának tartja őt, vagy hogy úgy tekint rá, mint egyfajta biztonsági szelepre, és ezen szerepét előnyben részesíti tolmács szerepével szemben.
Shelina munkájának részét képezi a bangladesi betegekkel való közvetlen kapcsolattartás; néha meglátogatja őket otthonukban, hogy megbeszélje velük lakásgondjaikat vagy egyéb problémáikat. Amikor az orvos rendelésén tolmácsol, félre kell tennie mindazt, amit a betegről vagy családjáról tud, mivel a tolmács szerepe azt írja elő számára, hogy egyszerűen csak fordítsa le amit a beteg vagy az orvos éppen mond.
A betegek elvárásainak leértékeléséhez tapintatra van szükség. Sok török kéri meg Yesimet, hogy elhelyezésükkel és más jóléti szolgáltatásokkal kapcsolatos nyomtatványokat fordítson le nekik. Ez nem tartozik a munkaköréhez, de gondot fordít rá, hogy ne tűnjön elutasítónak. Tudja, hogy sok nő számára kevésbé megalázónak tűnik egy orvoshoz fordulni, mint jóléti szervezeteket felkeresni.
Shelina elszigeteli konfliktusban álló szerepeit, és elmagyarázza a bangladesi betegeknek, hogy csupán lefordítja az orvosnak, amit ők mondanak neki. Ezt a szerepváltást néha kicsit nehezen értik meg a betegek, mivel elvárják Shelinától, hogy emlékezzen azokra a dolgokra, amiket akkor mondtak neki, mikor az egészségügyi dolgozó szerepét játszotta.
Mind Shelina, mind pedig Yesim a rasszokat elválasztó határvonalon állnak. Előre kell látniuk azokat a nehézségeket, amivel az angol nyelvű egészségügyi dolgozók kerülnek szembe, mikor a közösség tagjainak elvárásait és nézőpontjait próbálják megérteni. Néha ők maguk látják leginkább kárát egy félreértésnek. Stratégiáik nagyrészt arra irányulnak, hogy tompítsák ezen kölcsönös félreértések hatását. Néha az egészségügyi dolgozók diszkriminatív attitűdjeinek szűrőjeként működnek. Ugyanakkor visszatükrözik a dolgozó felé a közösség tagjainak sokféleségét. Nemigen képesek a beteg és az orvos közötti egyeztetésre és egyetértésre irányuló stratégiáikkal csökkenteni a rájuk nehezedő szerepnyomást, mivel ők maguk a kommunikáció eszközei. Visszautasíthatnak valamennyi felelősséget azzal, hogy azt mondják "én csak lefordítom amit mond", de központi pozíciójuk folytán előbb észlelik, hogy mi történik egy interjú folyamán, mint bárki más.
Megjegyzések
Szerepkétértelműség: Shelina új munkaterületeken dolgozik, például olyan nők számára biztosít tanácsadást, akik partnerük részéről erőszaknak vannak kitéve. Nem mindig nyilvánvaló, mi módon tudna Shelina segíteni, hiszen tisztában van vele, hogy a nők legtöbbje nem akar elmenni hazulról. Bár az orvosok bátorították új szolgáltatások kidolgozására, nem biztosítanak sok támogatást vagy időt a számára. Shelina felismeri, hogy szüksége van valakire, akivel rendszeresen beszélhet erről a munkáról. Érzi, ahogy a szerepének ezen vonatkozásában jelentkező kétértelműség és bizonytalanság nyomása ránehezedik. Szerepösszeférhetetlenség: A közösség tagjai és az orvosok nagyon különbözőképp látják az egészség és az
47
A tolmács központi pozíciója folytán előbb észleli, hogy mi történik egy interjú folyamán, mint bárki más Forrás: Dave Richards
Ha többet akar tudni a tolmács szerepéről, Jane Shackman (1984) The Right to be Understood című könyve hasznos betekintést nyújt az érintett témákba.
2.6 Összefoglalás Nincs olyan munkakör, ahol ne merülnének fel konfliktusok és ne lennének bizonytalanságok az elvárásokkal kapcsolatban. A legtöbb embernek potenciális nehézségek viharos tengerén kell átevickélnie nap mint nap, és ezt nem feltétlenül tudatosan teszik. Donald Schön szavaival élve, ezzel igazi "gyakorlatban-való-tudás" bizonyítékát adják. Egy szerepkonfliktusban álló, össze nem illő vagy nem kellően meghatározott elemeinek elemzése révén a feszültségek kezelésére vonatkozó lehetőségek szélesebb skálája tárulhat fel előttünk. Ez általában azt jelenti, hogy olyan emberek figyelmét hívják fel bizonyos kérdésekre, akik képesek változtatásokat eszközölni, példának okáért Charlotte esetleg lehetőséget akar találni arra, hogy az egészségügyi és szociális szolgáltatásokban dolgozók hivatalosan vállalják fel a közvetítő szerepét, Yesim és Shelina pedig talán azt szeretné, ha kollégáik jobban tisztába jönnének a velük szemben támasztott különböző követelményekkel. Az egészségügyi és szociális rendszerekben dolgozók különösen érzékenyek lehetnek a rájuk nehezedő nyomásra, ha az is feladataik közé tartozik, hogy valamifajta
48
megoldást találjanak a szükségletek és források összeegyeztethetetlenségének problémájára. Legjobb esetben is ott lehet még egy csomó bizonytalanság. A rájuk nehezedő nyomás jelen van a környezetben: a feszültséget a dolgozók, vezetők és kliensek személyesen érzékelik. A szerepekkel szemben támasztott követelmények tanulmányozása során lehetőségünk nyílik arra, hogy a környezeti nyomás vizsgálatát helyezzük figyelmünk középpontjába, és ne a személyes kudarcnak a feszültséget gyakran kísérő élményével foglalkozzunk.
3. Szerepek és a szolgáltatások igénybevev ői Ehhez a fejezethez szüksége lesz a Dokumentumok című kötetre és az Olvasókönyvre. A következő fejezet az egészségügyi és szociális szolgáltatások igénybevevőinek szerepeit vizsgálja. Mi tesz valakit klienssé? Ha valaki szolgáltatásokat vesz igénybe, jelenti-e ez egy sajátos szerep felvételét is? Mi a közös a szolgáltatások igénybevevőiben. Mennyiben alakítják az igényeiket a kínált szolgáltatások? A továbbiakban olvashat néhány, kliensek és munkások által írt beszámolót, amelyekből kiderül, hogyan próbáltak ezek az emberek szembeszállni a kliens szerepét szűkítő elképzelésekkel. Ezen beszámolókon keresztül a kurzus témáinak további vonatkozásait tárjuk fel, külön hangsúlyt fektetve a diszkrimináció, a szakértelem és a felhatalmazás (empowerment) kérdéseire. 3.1 Mit jelent a szükségletek iránti igény? Bizonyos értelemben mindenki potenciális igénybevevője az egészségügyi és jóléti szolgáltatásoknak. A kurzus folyamán mindvégig hangsúlyozzuk ezt azáltal, hogy felhívjuk figyelmét a saját, kliensként szerzett tapasztalataira. Ezzel értékes bepillantást nyerhet a kliens és dolgozó szerepekbe. De nem minden szolgáltatás egyformán hozzáférhető mindenki számára. Az Egyesült Királyságban az egészségügyi szolgáltatás nagyjából ingyenes és általánosan hozzáférhető. A szociális szolgáltatások szelektívebbek, és gyakran csak a kliensek egy sajátos típusát célozzák meg. Látszólag minden szolgáltatás szükségleteken alapszik. Mik ezek a szükségletek, és ki határozza meg őket?
Feladat Milyen fajta szükségletek? Gondolja végig, mit is ért az alatt, hogy "egészségügyi és jóléti szükségletek". Ha arra kérnék Önt, írja le, hogy milyen szükségletekre irányulnak az egészségügy és jóléti szolgáltatások, milyen szavak jutnának eszébe? Megjegyzések Hogy mi fog eszébe jutni, az saját vonatkoztatási keretétől függ. Egy szociális munkás talán gyerekgondozással, mentálhigiénés problémákkal, rokkantsággal, idős korral, tanulási nehézségekkel kapcsolatos szükségleteket említene. Egy egészségügyi dolgozó gondolhat például az egészségügyi alapellátásra, az ambulanciára, a nőgyógyászatra, ipari balesetekre. Másrészről, valaki - átgondolva saját egészségügyi és jóléti szükségleteit - mondhatta volna azt, hogy tetőt
akar a feje fölé, ételt és italt, társaságot, tanácsot és támogatást, szakszerű segítséget. A szükségletek kérdése nem mentes az értékvonatkozásoktól. Hogy szolgáltatásokat szervezhessenek, az egészségügyi és jóléti hivataloknak valamilyen módon csoportosítaniuk kell azt, amit nyújtani tudnak. Az általunk említett egészségügyi kategóriák nagyrészt szakszolgáltatások, ilyen az ambulancia vagy az egészségügyi alapellátás; ugyanakkor a szociális munkával kapcsolatos kategóriák, úgy tűnik, inkább emberek meghatározott csoportjaival hozhatók összefüggésbe: családokkal, tanulási nehézségekkel küszködő emberekkel. Tulajdonképpen mindkét felsorolás többet mond arról, hogy a hivatalok hogyan rendszerezik a szolgáltatásokat, mint magukról a szükségletekről. A szolgáltatások néha problémákra, néha emberekre irányulnak. Az Olvasókönyvben található cikkükben Jalna Hanmer és Daphne Statham éles iróniával utal a szociális munka kategóriáira: Ahogy mindannyian tudjuk, az idősek, a gyerekek és a fiatalok, a mentálisan és fizikailag sérültek, az etnikai kisebbségek, a szabálysértők és bűnözők mind klienscsoportokat képeznek. […] Nincs semmi logika abban, hogy a felnőttek, a nők, a férfiak, a szegények és munkanélküliek kategóriáit kizárjuk a szociális munka osztályozásából, azon túl, hogy azok a kategóriák a klienscsoportok, amelyekért gondozásuk és felügyeletük vonatkozásában az állam nyíltan vállalt némi felelősséget. […] Mindazonáltal a szociális munkán kívül szorultak nem feltétlenül találják értelmesnek az osztályozás ezen módját. Az emberek egy nyilvánvaló szükségletük alapján történő beskatulyázása azzal járhat, hogy más szükségleteikről kevésbé jól gondoskodnak. Vajon egy vak személynek mindig jobb szolgáltatást nyújt egy a vak emberekkel való munkában speciális képzettséggel és szakértelemmel rendelkező dolgozó? Mi van akkor, ha az illető tanácsot szeretne kapni nem kívánt terhességével kapcsolatban? Vajon ekkor is a vakokkal dolgozó szociális munkás a legmegfelelőbb ember a segítségnyújtásra? Kliensként Ön kiléte vagy szükségletei alapján szervezett szolgáltatást vár el? A szolgáltatások nem feltétlenül lesznek úgy megszervezve, mint ahogy azt Ön saját szükségleteiről alkotott elképzelései alapján várná. A szolgáltatások nyújtóinak szolgáltatásaik megtervezésekor el kell határozniuk magukat a kliensek valamilyen fajta kategorizációja mellett. Mindazonáltal az, hogy hogyan reagálnak az egészségügyi és jóléti szolgáltatások az emberek szükségleteire, hozzájá49
rul ahhoz, hogy miképp határozzák meg ezeket a szükségleteket általánosabban. Ez elkerülhetetlenül azt jelenti, hogy az egészségügyi és jóléti rendszerekben dolgozók meglehetősen nagy hatalommal rendelkeznek, amennyiben szolgáltatásaik igénybevevőivel kapcsolatban módjukban áll "megszabni a feltételeket". Kliens felhatalmazás A kliensek felhatalmazásának kérdései túlmutatnak annak tárgyalásán, hogy mi módon biztosítják a szolgáltatásokat, és, ahogy Ward és Mullender megjegyzi, problémák széles körével hozhatók összefüggésbe, például azzal, hogy hogyan látják a klienseket, hogy mi jellemzi azok saját énképét, és hogy a társadalom egészében uralkodó hatalmi viszonyok hogyan határozzák meg ezek kialakulását. A kurzus ezen részében ezeket a kérdéseket fogjuk megvizsgálni esetpéldák segítségével. Az általunk kiválasztott első eset néhány, idős embereket érintő probléma megtárgyalása kapcsán kérdéseket fog felvetni arra vonatkozóan, hogy mennyiben alkotnak az idősek egy sajátos szükségleteket felmutató csoportot, és hogy ezek a szükségletek mennyiben társadalmilag konstruáltak. A második példa bemutatásához egy hangszalagra rögzített interjút használunk fel, melyet három, egy belvárosi mentálhigiénés csapatban dolgozó munkással vettek fel. Mentálhigiénés problémákkal küszködő feketékkel foglalkoznak, munkájuk modellt nyújt a felhatalmazás kérdésének strukturált megközelítéséhez. A harmadik példa terhes-gondozási szolgáltatások során szerzett tapasztalatokra épül. 3.2 Öregedéssel kapcsolatos feltételezések megkérdőjelezése A szemközti fotó Pat Moore-t ábrázolja. Mielőtt bármi mást is olvasna róla, gondolja át a fotóra adott reakcióit. Próbálja elképzelni, hogy találkozik vele segítői minőségében, és figyelje meg, milyen gondolatai és érzései támadnak vele kapcsolatban. A fotón látható figurából egyfajta sebezhetőség és óvatosság sugárzik. A fotóra adott reakcióiban támaszkodhatott saját idősebb emberekkel kapcsolatos tapasztalataira, és az általuk igényelt segítség mibenlétére vonatkozó elképzeléseire. Valójában a képen látható személy nem különösebben öreg. Felvette egy idős ember szerepét, hogy megtudja milyen öregnek lenni New Yorkban (Young, 1989). Terméktervezőként arra volt kíváncsi, mennyiben felelnek meg a termékek az idősek szükségleteinek. Egyik legdöbbenetesebb felfedezése az volt, hogy az emberek teljesen eltérő módon reagáltak rá attól függően, hogy Öreg Pat vagy Fiatal Pat volt éppen. Jellemző módon, egy manhattani írószerbolt eladója egyszerűen nem akart tudomást venni az öreg Pat-ről. Nyersen válaszolt mikor Pat megkérdezte,
50
Pat Moore New York City utcáin forrás: Bruce Byers
hogy árul-e írógép szalagot, és amikor Pat ténylegesen félrehallotta írógépe típusára vonatkozó kérdését, fennhangon ismételte meg hibáját, hogy megalázza. Hogy biztos legyen benne, nem egyszerűen rossz passzban találta ezeket az embereket, Pat a következő napon visszament ugyanabba a boltba mint fiatal önmaga, vállig érő, szőke hajjal, fiatal, napbarnított arccal és gyakran ugyanabban az olcsó kartonruhában mint az öreg Pat - nem mintha ezt egyszer is észre vette volna bárki. Az írószer boltban a következő napon ugyanúgy zajlott le minden egészen addig, amíg elkövette ugyanazt a hibát. Ezúttal azonban nevetést és egy kedélyes választ váltott ki vele. A fiatal Pat zavartan és elképedten távozott. "Idős" megjelenése szinte pavlovi reakcióként váltotta ki az ingerült viselkedést. Pat elkezdett az emberek vele, mint öreg emberrel szemben kialakított elvárásaihoz igazodni. Tapasztalatai szerint mindig irritálóan hatott másokra. Amellett, hogy szóban sértegették, fizikai értelemben is sokszor kihasználták. Jónéhányszor előfordult, hogy kevesebbet adtak vissza neki a pénztárnál, vagy hogy kitaszigálták a sorból. Néha úgy érezte, ledobja álarcát és megmondja az embereknek, hogy mit gondol róluk. Ehelyett idővel egyre alázatosabb lett:
Mások attitűdjei, a tény, hogy dühítem őket nagyon félénké tett. Kezdtem félreállni, hogy elengedjem magam mellett az embereket, és azt mondogattam magamnak, végül is az idős hölgyeknek rengeteg idejük van, nem igaz?
Az "igazi" Pat
Igazából Pat nem érezte magát öregnek, hiszen bármikor előbújhatott álarca mögül. Meglepődve tapasztalta, hogy idősebb barátai sem igazán érezték magukat öregnek. Ők is úgy érezték, mintha álarcot viselnének: fiatal lelkek öreg arcok mögé rejtve. Ez a felfedezés fordulópontot jelentett Pat számára. Rájött, hogy az öregedés élményét sokkal inkább mások attitűdjei, és a mások által felállított pszichológiai korlátok alakítják ki, semmint valamifajta testi gyöngeség. Pat talán nem tudta meg, hogy milyen érzés öregnek lenni. Megtudott viszont sok mindent arról, hogyan viselkednek az emberek az idősekkel. Módja volt reflektálni arra, hogyan alakul ki az öreg emberek "problémája". Végül arra a véleményre juthatott, hogy a probléma nem annyira az, hogy a termékek mennyiben felelnek meg az idősek igényeinek, hanem hogy az életkori megkülönböztetés mennyiben van hatással azokra az emberre, akiket, tekintet nélkül szükségleteikre és képességeikre, az "öreg" kategóriába soroltak. Próbálja megfigyelni saját idősekre adott reakcióit az elkövetkezendő pár napban. Még ha önmagát is idős embernek tartja, megfigyelheti saját, más idős emberekkel kapcsolatos reakcióit, vagy talán figyelje meg azt, hogy fiatalabb emberek hogyan viselkednek Önnel. Gondolja végig, mennyiben határozza meg ezeket a reakciókat pusztán a kor.
Életkori megkülönböztetés Életkori megkülönböztetésről akkor beszélünk, ha pusztán koruk miatt másként bánnak emberekkel, néha túlzó gondoskodással, gyakran kevésbé kedvező módon. Ez csak egyik formája az emberekkel szemben alkalmazott, azok személyes erejétől és gyengeségétől merőben független diszkriminációnak. A diszkrimináció más típusaihoz hasonlóan, ez is a személyköziség szintjén működik. Mind a szoros, mind az alkalomszerű kapcsolatokat meghatározhatják az idősek szerepeire vonatkozó elképzelések és elvárások. Az emberek sztereotípiákat építenek fel azzal, ahogy beazonosítanak egyes, egy bizonyos csoporttal általánosan összekapcsolt jellemvonásokat. Nem minden sztereotípia negatív: minden, egy másik személy szerepével kapcsolatos előfeltevés bizonyos fokig sztereotípiákon alapul. Ami megadja a negatív sztereotípiák erejét, az az, hogy hatalmunkban áll embereket mint értéktelen csoportok tagjait kezelni. Az életkori megkülönböztetés intézményi szinten is működik. Számtalan elv és gyakorlat szövi át a mindennapi életet, és tart embereket hátrányos helyzetben. Az elvek és a gyakorlatok kivitelezését rendszerint emberek végzik, mint az általuk képviselt szervezetek ágensei, és ennyiben ezek is lehetnek személyesek. Mindazonáltal nehéz lehet egy egyénnek, legyen bár fiatal vagy öreg, jelentős hatást gyakorolnia a szolgáltatások adott formáiban őrzött elvekre. Mennyiben társadalmi termékek az időskori jóléti szükségletek? Az Egyesült Királyságban az idősek számos különböző módon kerülhetnek függő helyzetbe. Általában az idősek nagyobb valószínűséggel kerülnek valamilyen mértékben anyagilag függő helyzetbe az államtól, mint a fiatal felnőttek, gyakrabban rendelkeznek alacsony jövedelemmel, korlátozottabb területi mobilitásuk és beszűkülnek a lehetőségeik a különböző források megszerzésére. Mindazonáltal az idősek jóléti szükségletei nem életkoruk szükségszerű következményei. Nagy-Britanniában az idősek egy harmadának jövedelme az állam által meghatározott szegénységi küszöb értéke körül mozog (Walker, 1987). A népesség többi részének mindössze egy ötöde rendelkezik ilyen alacsony jövedelemmel. A legfőbb oka annak, hogy az idősek ennyivel rosszabbul állnak az, hogy kisebb valószínűséggel dolgoznak, és hogy az alapnyugdíjak alacsonyak. Ami azt illeti néhány az utóbbi időben készült kutatásból úgy tűnik, hogy az idősek esetében az
51
osztályhovatartozás és a nem erősebben meghatározzák az egészségi állapotot és a jövedelmet, mint az idős kor (Arber és Ginn, 1991). Az, hogy nagyszámú nyugdíjas, idős ember él a társadalomban, viszonylag új fejlemény. Ma sokkal kevesebb idős ember dolgozik tovább a nyugdíjas kor elérése után, mint a 30-as években. 1931-ben a 65 éves vagy idősebb férfiak kevesebb mint 50%-a nem dolgozott. Ez az arány gyorsan nőtt a munkanélküliség emelkedésével a 30-as években, 78%-ot érve el 1971-ben, és 94%-ot 1984-ig (Walker, 1987). A korai nyugdíjazás a széleskörű munkanélküliséggel folytatott harc és a produktívabbnak tartott fiatal munkások elhelyezésének bevett eszközévé vált. Az idősek szükségleteinek tárgyalásánál elsikkadhat a figyelem a köztük fennálló különbségek felett, még az olyan meghatározó különbségek felett is, mint amilyen a nem, és úgy kezelhetik őket mintha mindegyiküknek hasonló szükségleteik és problémáik lennének. Az Egyesült Királyságban élő vietnámi közösségek egyes tagjai felettébb különösnek találják az idősek számára nyújtandó különleges szolgáltatások gondolatát, és úgy érzik, többet tudnak nyújtani az öregeknek azzal, ha bevonják őket a közösség minden tagja számára hozzáférhető tevékenységekbe (Vu, 1987). A nyugdíjaskor elérésének nem szükségszerűen kell azt jelentenie, hogy az illető már nem képes dolgozni. A Parlament számos idős ember aktív közreműködésére tart számot. 1992 elején csak az Alsóházban a férfi képviselők 11, a női képviselők 25%-a volt a nyugdíjkorhatár felett. Mindazonáltal a foglalkoztatáspolitikai és nyugdíjpolitikai célkitűzések, valamint a társadalmi attitűdök egyaránt szerepet játszanak az idősek függő helyzetének fenntartásában. Az Olvasókönyvben megtalálja Gladys Elder "Az elidegenedettek: az öregedés napjainkban" című cikkét, amely tovább tárgyalja az idősek sztereotipizálásának kérdését. Elnyomás és szolgáltatás Az elnyomás érzése az igazságtalan diszkrimináció megtapasztalásából fakad. Sok idős embernek van jó esélye rá, hogy átélje az "elnyomás" élményét. Szembekerülhetnek olyan helyzettel, ahol másokat részesítenek előnyben, olyanokat, akikről úgy gondolják, több forrás áll a rendelkezésükre, például fiatalabb embereket, akikről feltételezik, hogy aktívabbak, produktívabbak vagy vonzóbbak. Az idősek számára nyújtott szolgáltatások általános menete nagy valószínűséggel újratermeli ezeket az előfeltevéseket. Természetesen egyes idős emberek szembeszállhatnak a róluk kialakult ilyesfajta meghatározásokkal, és néhány, szolgáltatások nyújtásával vagy termékek előállításával foglalkozó ember, mint amilyen Pat Moore, megpróbálhatja beleképzelni magát a helyzetükbe, hogy megtudja, mire van igazán szükségük.
52
A plakátokon olvasható szöveg: Emeljék fel a nyugdíjakat most! Sok idős ember maga száll szembe az előfeltevésekkel forrás: Nicky Johnston
3.3 A felhatalmazás kérdésének egy strukturált megközelítése: egy belvárosi project Egy sor különböző Nagy-Britanniában lefolytatott kutatás szolgáltat adatokat arra vonatkozóan, ahogy a feketéket jó eséllyel félrediagnosztizálják és számukra a mentálhigiénés szolgáltatásokban nem megfelelő kezelést nyújtanak. Példa erre a skizofrénia túl gyakori diagnosztizálása, az, hogy kimagaslóan sokukat utalják kötelező kórházi ápolásra, hogy a már kórházban lévők közül sokan kerülnek zárt osztályra, valamint az, hogy a feketék körében indokolatlanul gyakran alkalmazzák az elektro-konvulzív terápiát (EKT) . A következő példa kapcsán beszámolunk egy projectről, ami specifikusan olyan csoportokat célzott meg, melyek szükségleteit nem elégítették ki bevett szolgáltatások. A bristoli Belvárosi Mentálhigiénés Project olyan emberekkel foglalkozik, akiket az a veszély fenyeget, hogy faji hovatartozásuk miatt nem részesülnek megfelelő ellátásban. Három dolgozóval készítettünk interjút a bristoli projectből, a következő gyakorlat kapcsán így módja lesz megtudni, hogyan látja szerepét Stephanie Gabriel, Sohail Elohai és Fiona Perry, és hogy hogyan próbálják a mentálhigiénés szolgáltatások fekete klienseit felhatalmazni. Stephanie és Sohail mindketten feketék: Stephanie afro-karibi, Sohail ázsiai. Fiona fehér. Mindhárman szakképzett mentálhigiénés ápolók. *Feladat Belvárosi mentálhigiénés csapat Ez a gyakorlat 30-40 percet vesz igénybe. A cél, hogy jobban megértsük, milyen befolyással van a rasszizmus a dolgozókra és a kliensekre.
Olvassa el a Dokumentumok c. kötetben a belvárosi mentálhigiénés csoporttal készitett interjú leirt szövegét. ( Második Kazetta "Szerepek" A oldal 3 rész ). Készitsen jegyzeteket a következőkről:
dolgozók a feketéket tekintik tevékenységük elsődleges célcsoportjának. Nem mindenki értene egyet azzal,
milyen sztereotípiák élnek a szolgáltatások igénybevevőivel kapcsolatban; hogyan hatnak ezek a sztereotípiák a dolgozókra és a kliensekre. Megjegyzések A különböző közösségekről különböző sztereotípiák élnek. Az afro-karibi klienseket gyakran címkézik skizofrénnek, tartják kábítószer-élvezőnek és gondolják agresszívnek; kisebb valószínűséggel utalják pszichoterápiára, mint más kezelési formákra. Az ázsiai közösségek az elvárások szerint önmagukra támaszkodnak; láthatatlanok a mentálhigiénés szolgáltatások működési területén. Sztereotípiák élnek magukról a fekete dolgozókban is. Stephanie úgy gondolja, fehér kollégái agresszívnek és paranoiásnak látják őt. A fehér dolgozók néha szinte lebénulnak, ahogy a beszélgetések során felmerül a rasszok témája ebben a különböző rasszok képviselőit egyesítő csapatban. Paradox módon gyakran a fehér munkások azok, akik fenyegetve érzik magukat. Ráadásul a fekete kliensek olyannyira internalizálhatják saját hatalom-nélküliségük érzését, hogy a fekete dolgozókat is hatalom-nélkülinek látják. ? Maguk a kliensek jelentik a problémát? Ezt a belvárosi mentálhigiénés projectet azért hozták létre, hogy kliensek egy olyan csoportjának szükségleteit elégítsék ki, akiknek a meglévő egészségügyi és jóléti szolgáltatások nemigen tudtak segíteni. A dolgozók célja, hogy felhatalmazzák a klienseket, hogy szószólóikként lépjenek fel ha szükséges, hogy a segítségnyújtás kulturálisan érzékenyebb formáit hozzák létre, és hogy szembeszálljanak az uralkodó szakmai attitűdökkel, elvekkel és gyakorlatokkal. Pat Moore-hoz hasonlóan a dolgozók reflektálnak arra, hogy hogyan alakulnak ki a problémák. Stephanie rámutat, hogy az afro-karibi klienseknek gyakran nem adják meg a lehetőséget, hogy élvezzék a "beszélgetősebb" terápiák előnyeit. A dolgozók reflektálnak saját maguk számára konstruált szerepeikre is, valamint arra, hogy mások hogyan értelmezik ezeket. A project nem kizárólag feketékkel foglalkozik, potenciálisan bárki részese lehet a belvárosban, aki mentálhigiénés problémákkal küszködik. Mindazonáltal a
hogy az etnicitás ilyen nagy hangsúlyt kapjon a mentálhigiénés ellátásban. Sashi Sashidharan (1986) szerint egy ilyen körülhatárolt reakció arra utal, hogy a feketék csoportjait (vagy kultúráikat) mint probléma területeket határozzák meg. Jobbnak tartaná, ha a mindenki számára hozzáférhető pszichiátriai szolgáltatások javítására tennének erőfeszítéseket (Sashidharan, 1991). Az egyik érv az ellen, hogy javítsák a feketék pszichiátriai gondozáshoz való hozzáférését az, hogy így csak növekedne a tévesen mentális betegségben szenvedőnek címkézett feketék száma. És ha a szolgáltatás nem is olyan jó, valóban jó ötlet lenne több ember számára biztosítani azt? Mindazonáltal nagyon nehéz meghatározni, hogy hogyan tehetők jobbá a szolgáltatások a belvárosi csapatéhoz hasonló projectek tanulságos és találékony munkája nélkül. Fiona beszámol arról, hogy a mentálhigiénés rendszerben kapott bevezető képzése és kezdeti tapasztalatai után felkészületlennek érezte magát a különböző kultúrákhoz tartozó kliensek szükségleteinek felvállalására, vagy saját, rasszokkal kapcsolatos elképzeléseivel való szembenézésre. Legyenek bár fehérek vagy feketék, az embereknek szükségük van támogatást nyújtó hálózatokra és új elképzelések hatásaira ahhoz, hogy jobban átlássák, megértsék a dolgokat, és hogy jobban végezhessék saját munkájukat. 3.4 A felhatalmazás kérdésének egyéni megközelítései: terhesgondozás A szükségletek nem minden területén jelentkezik ilyen tisztán a szolgáltatások igénybevevőinek stigmatizációja. A kliens szerepének hagyományos felfogásával szembeszálló emberekről szóló következő példánk bemutatásához áttérünk terhesgondozással kapcsolatos esettanulmányunkra. A terhes nők által átélt élmény szokványos. Szükségük van tanácsra és gondoskodásra, és néha mások támogatására is rászorulhatnak, mégis talán a terhes-gondozás klienseit kisebb valószínűséggel tekintik valamilyen értelemben csökkent értékűnek.
53
Mit jelent tehát a felhatalmazás ebben a kontextusban? Jane-t, egy londoni háziorvost kértünk meg, hogy gyűjtse össze az esettanulmányhoz szükséges anyagot. Saját terhesgondozással kapcsolatos tapasztalatairól szóló beszámolójával kezdjük. Jane-nek nyilvánvalóan megvoltak a forrásai ahhoz, hogy tisztába jöjjön a terhes-gondozással kapcsolatos különböző lehetőségekkel. Ez nem jelenti azt, hogy a teljes folyamat problémamentes volt. Jane boldog volt, hogy néhány hónapon belül, hogy elhatározta, szeretne egy kisbabát, teherbe esett, és nem gondolt az esetleg felmerülő nehézségekre. A terhességet normális folyamatnak tekintette. Mindazonáltal azon a napon, mikor be volt jelentve orvosához egy terhességi vizsgálat elvégzésére, vérezni kezdett: Sokáig dolgoztam, este vetéltem el, és másnap dolgozni mentem. A vérzés hamar elállt, a fájdalom gyorsan elmúlt, úgyhogy egyáltalán nem konzultáltam az orvosommal, mivel nem láttam rá semmi okot. Semmi testi dolog nem adott rá okot, de talán pszichológiailag jobb lett volna, ha beszélek valakivel, mert senkinek sem mondtam el, és magamba zártam bánatomat és félelmemet, hogy nem lettem újra terhes a következő hat hónapban. Úgy éreztem, nem mehetek el az orvosomhoz csak azért, hogy a vetélésemmel kapcsolatos érzéseimről beszélgessek vele. Itt nemigen tűnik úgy, mintha Jane magát egy páciens vagy egy kliens szerepében látná. A terhesség nem betegség volt, és a vetélés sem tűnt annak. Mikor úgy döntött, hogy segítségre van szüksége, még mindig nem lépett kapcsolatba háziorvosával, mivel ő és a partnere éppen költözködés előtt álltak. Úgy érezte, nem akar belekezdeni egy vizsgálatba valahol, hogy aztán máshol kelljen folytatnia. A következő megjegyzést teszi: […] milyen nehéz lehet azoknak az embereknek, akik gyakran költözködnek, hogy jó orvosi ellátást kapjanak, különösen hosszú távon vagy nem sürgős problémák esetében. Jane nem lépett kapcsolatba háziorvosával, ehelyett: Ősszel elmentem egy tanácsadóhoz, mert a vetélésemmel kapcsolatos érzéseim befolyással voltak a munkámra. Úgy döntöttem, magánúton csinálom, mert tisztában vagyok vele, mennyire kevés forrás áll rendelkezésre tanácsadás és terápia céljára a Nemzeti Egészségügyi Szolgálaton belül; és mert így megtudtam választani, hogy kihez menjek - valakihez, akit egy barátom ajánlott. A hetenkénti beszélgetések sokat segítettek, és egy idő múlva a partnerem is eljött, úgyhogy együtt néztünk szembe bánatunkkal, hogy úgy látszik, nem lehet gyerekünk. Egy évvel a vetélés után Jane elment új háziorvosához. Nem volt könnyű találni egy orvosnőt, akinél regisztrálhatta magát, de úgy érezte, mivel mindketten nők, kön-
54
nyebben tud vele beszélgetni. Sokat segített, mikor a doktornő elmondta, hogy neki magának is volt egy hasonló élménye. Jane-nek voltak fenntartásai azt illetően, hogy azáltal, hogy egy meddőségi klinikára utalják, "orvosilag" értelmezzék a helyzetét: Éreztem, hogy a lelkiállapotomnak sok köze volt ahhoz, ami a testemmel történt, úgyhogy azt gondoltam, valószínűleg nem volt semmi bajom fizikai értelemben, és hogy egészében kellene megközelítenünk a dolgot. Mindazonáltal Jane és a partnere alávetették magukat néhány vizsgálatnak, és úgy érezték, sikerült kialakítaniuk egy olyan kapcsolatot a főorvossal, ami meggyőzte őket arról, hogy az átlátja a dolgok állását. Megkönnyebbült, mikor minden különösebb beavatkozás nélkül újra teherbe esett, és boldog volt, hogy nem kellett többet a meddőségi klinikára mennie, ahol érzése szerint inkább az abnormalitásra helyezték a hangsúlyt, semmint a normalitásra: Muszáj volt visszamenekülnöm a "normalitásba" a meddőségi klinika "abnormalitása" elől. Ott rögtön különleges teszteket és ultrahangvizsgálatokat akartak elvégezni velem, amint terhes lettem. Hogy már terhes volt, Jane a lehető legkevesebb orvosi beavatkozás mellett akarta kihordani a babát. Úgy döntött, független bábákhoz, Nicky-hez és Katrina-hoz fordul, hogy viseljék gondját terhessége alatt, azzal az elhatározással, hogy otthon hozza világra gyermekét: Mikor elképzeltem, milyen lesz, ha majd jönnek a szülési fájások, arra gondoltam, hogy fontos lesz mind szellemileg, mind testileg, hogy csak arra koncentráljak, és a lehető legkevesebb dolog vonja el róla a figyelmemet. Akkor a legnagyobb az esélyem arra, hogy ez sikerüljön, ha otthon leszek, megszokott környezetben, olyan emberek között, akiket ismerek. Erősen hiszem, hogy az orvosi beavatkozás, megzavarván a vajúdás normális menetét, okozhat problémákat, és ha minél többet avatkozunk be, annál többet kell beavatkoznunk, mert a problémák egymásra halmozódhatnak. Jane terhessége alatt mindössze egy alkalommal járt kórházban, de ez az egy találkozás megerősíthette szükségtelen technikai beavatkozással kapcsolatos félelmeit. Egy ultrahangvizsgálatra ment, és az értékelést, amit a vizsgáltnál segédkező bába adott az eredményekről, hasznosnak találta. Megkérdezték, hogy részt venne-e egy a vérátáramlás és a preeklampszia összefüggéseivel foglalkozó kutatásban (a preeklampszia egy a terhesség során fellépő komoly és elég gyakori állapot, mikor a nő vérnyomása felmegy, a kezei és az arca megduzzadnak,
és megnő a vizelet fehérje tartalma). Jane beleegyezett a teszt elvégzésébe, de nem akart egy újabb ultrahangvizsgálatot csinálni, hacsak nem feltétlenül szükséges, mivel úgy gondolta, a korai terhesség alatt végzett ultrahangvizsgálatok veszélytelensége nincs bizonyítva. Mivel a teszt enyhe csökkenést mutatott ki a vérátáramlásban, Jane-t megkérték, hogy jöjjön vissza néhány hét múlva egy újabb tesztre. A második látogatás élménye mélyen felkavarta: Ezúttal egy technikus, nem pedig egy bába végezte az ultrahangvizsgálatot, ráadásul egy sokkal nagyobb gépen. Úgy tudtam, a méh artéria vérátáramlását fogja mérni. De egy gyors ultrahangvizsgálattal kezdte, aztán a köldök artéria, a baba aortája (a szívből kiinduló fő ér), és egy sor más hely vérátáramlását kezdte mérni. Mi lett volna, ha talál valami rendellenességet? Talán egyáltalán nem tudta volna, hogyan értelmezze, hiszen a munka még csak a kutatás fázisában van. Tegyük fel, hogy azt hiszik, valami komoly fejlődési rendellenessége van a kisbabámnak - egyáltalán nem voltam felkészülve erre, és arra, hogy ezt megtudjam. Ezután egy részletesebb ultrahangvizsgálattal folytatta, tovább kutatva rendellenességek után: gondolja meg, ekkor már 25 hetes terhes voltam, ami teljesen más, mint amikor 18 hetes terhességnél keresnek rendellenességeket, mikor még lehetősége van az embernek egy egészségügyi abortuszra. Miközben körbe-körbe mozgatta a gépet megszólalt: "most láthatja a kisbabáját", mintha ez olyasvalami lenne, amit meg kell adnia nekem, és amikor azt mondtam, hogy nincs rá szükségem, hogy lássam a kisbabámat, remekül éreztem magam, éreztem, ahogy mozog a baba, és éreztem, hogy minden rendben, ő nyilván azt gondolta, hogy faragatlan vagyok és nagyon furcsa. A technikus azt mondta Jane-nek, jöjjön vissza két hét múlva egy újabb ultrahangvizsgálatra. Mivel ez csak egy kutatás volt, amiben Jane önkéntesen vett részt, azt mondta, csak akkor jön el, ha valami aggodalomra okot adó dolgot tapasztal: Akkor megfenyegetett, hogy esetleg alacsony súllyal fog megszületni a kisbabám, és arra utalt, hogy felelőtlen vagyok. Azt hiszem, ha nem rendelkeztem volna bizonyos orvosi ismeretekkel, és nem viselte volna olyan jól gondomat Nicky és Katrina, eléggé megijedtem volna, és féltem volna, hogy talán tényleg valami baj van, és aztán kényszerítve éreztem volna magamat, hogy visszamenjek újabb és újabb tesztekre. Jane tisztában volt vele, hogy részvétele önkéntes. Egy másik nőre talán nagyobb nyomást gyakorolt volna egy ilyen, a technikai szakértelemre történő hivatkozás. Most áttérünk Jane partnerére, David-re, és az ő beszámolójára a terhességről és a szülésről.
Feladat Az ellenőrzés megtartása a terhesség és a szülés ideje alatt Körülbelül 40 percre lesz szüksége ehhez a gyakorlathoz. A gyakorlat célja, hogy feltárja a felhatalmazással kapcsolatos problémákat. Először olvassa el a Dokumentumok c kötetben a "David beszámolója Jane terhességéről és vajúdásáról" című részt. Gondolja át mind David, mind Jane beszámolóját, olvassa el újra azokat a részeket, amiket hasznosnak ítél, és azonosítsa esetük azon jellegzetes mozzanatait, amelyek lehetővé tették számukra, hogy megtartsanak valamennyit a szülés folyamata felett gyakorolt ellenőrzésből, és azokat, amelyek gátolták őket ebben. Megjegyzések Ami lehetővé teszi, hogy ellenőrzést gyakoroljanak: Jane nagyon is tisztában volt azzal, hogy mit akar, és hogy milyen segítségre van szüksége ahhoz, hogy azt elérje. Jane-nek és David-nek, mint párnak megvoltak a forrásai ahhoz, hogy megteremtsék a környezetet, amit az otthoni szüléshez akartak, és hogy a magán bábák mellett döntsenek (ugyanúgy, ahogy magán tanácsadójuk volt korábban). Bíztak annyira magukban, hogy keresztülvigyék szándékaikat, és nemet mondjanak az általuk nem kívánt beavatkozásokra. De a hozzáállásuk nem merült ki a természetes = jó, technológia = rossz formulában. A természetes gyerekszülés órákról és a független bábáktól származó információikat arra használták fel, hogy kiteljesítsék tudásukat és megerősítsék önbizalmukat. Egészében véve képesek voltak pozitív módon reagálni még az élmény "orvosiasabb" aspektusaira is: a meddőségi klinikára, a kórházba rohanásra a szülés előtt. A meddőségi klinikán tapasztalt, státuszuk ellen irányuló fenyegetés helyett nyugodt, támogató segítséget találtak. A szülészetet jellemző, ellentmondást nem tűrő utasítgatás helyett, meglepetésükre, figyelembe vették kívánságaikat. Ami akadályozza, hogy ellenőrzést gyakoroljanak: Bár, ahogy David mondta, áldozatul estek a születés fiziológiájának, úgy tűnik, egészében véve pozitívan viszonyultak az élményhez. A vetélést követő időszak nehéz volt, különösen mivel először nem ismerték fel, mennyire szüksége volt mindkettejüknek arra, hogy beszéljenek érzéseikről. Jane-nek a forrásokról háziorvosként szerzett ismeretei csak szkeptikusabbá tették azzal kapcsolatban, hogy az Nemzeti Egészségügyi Szolgálaton belül keressen tanácsadást. A háziorvos-cserével kapcsolatos agg
55
odalmai, és a technikussal folytatott viaskodás a kórházban ráébresztette Jane-t, hogy néhány nő esetleg rosszabbul járt volna, mint ő. Egyes életstílusok mellett nehéz biztosítani az ellátás folyamatosságát, a megfelelő tudás hiányában pedig a kliensek nemigen tudnak szembeszegülni a szükségtelen eljárásokkal. ? Szakértelem és ellenőrzés Nem minden nő akarná olyan határozottan elkerülni az orvosi beavatkozást, és bízna annyira a természetes folyamatokban, mint Jane. A szülészek és maguk a terhes nők egymásnak feszülő nézőpontjaiból emelkedik ki a terhes-gondozásról folyó vita egyik központi problémája. Jane arra vonatkozó kívánsága, hogy elkerülje terhessége szükségtelen "orvosiasítását", és azon igénye, hogy megfelelő módon tudja képviselni saját véleményét, és továbbra is ellenőrzést gyakoroljon az események felett, jól szemlélteti ezt a problémát. Ann Oakley és Martin Richards a következőképp jellemzi a szülészek és az anyák eltérő nézőpontjait: A szülészek hajlamosak a terhességet és a szülést orvosi folyamatokként szemlélni, amelyek kiemelhetők a nők élet élményének totalitásából, a tudás egy sajátos területét konstituálják, és "sikerességük" olyan fiziológiai indexekkel mérhető, mint amilyen például a halálozási és megbetegedési arányszámok. Ezzel szemben sok anya fenntart bizonyos elképzeléseket, melyek szerint a terhesség egy személyes fejlődésükbe és társadalmi életükbe beágyazott, természetes folyamat - egy folyamat, amellyel kapcsolatban rendelkeznek a megfelelő tudással, és amelynek sikeressége nem pusztán az önmagában vett fizikai túlélés szempontjából közelítendő meg, hanem olyan kérdések felvetésével, mint amilyen a boldogság és a lelki megelégedettség. (Oakley és Richards, 1990, 184. o.) Az egyes anyák által képviselt "természetes folyamat" megközelítés rokonságban áll a Kitzinger és szerzőtársai által leírt, az Olvasókönyvben található modellel ("Munkakapcsolatok: szülésznők és orvosok egy szülészeti osztályon"). Az a fajta technika, amit a császármetszésnél használnak, biztosítja a szülészek egy különleges szakértelemre való hivatkozásának jogosultságát. A természetes szülés pártolói képtelenek egy teljes alternatívát felmutatni a szülés orvosi ellenőrzésével szemben, mert élniük kell a technikai szakértelemmel a nehéz vagy nem rutin jellegű szüléseknél, ahogy ez Jane esetében történt. Mindazonáltal van némi ellentét a szülész szakértelme és a terhes és vajúdó nők "gyakorlatban-való-tudás" tapasztalata között. Néhány szülészettel kapcsolatos szöveg különös hangsúlyt fektet arra, hogy a várandós anyáknak bízniuk kell a szakértőkben. A egyik szöveg elmagyarázza, hogy bár egy várandós anya talán szeretne részt venni a szülészeti gondozására vonatkozó döntések meghozatalában:
56
[…] esetleg nincs igazán tisztában azzal, milyen elképesztő mennyiségű tudás és hány évi tapasztalat szükséges ahhoz, hogy egy hozzáértő szülész jól el tudja látni a feladatát. Ha többet tudna, rájönne, bölcsen teszi, ha bízik a szakértőkben, és megengedi, hogy a vajúdás ideje alatt döntéseket hozzanak a saját és kisbabája egészségét és biztonságát illető kérdésekben. (idézi Oakley és Richards, 1990, 185. o.) Ezzel szemben úgy tűnt, Nicky és Katrina egyrészt hozzáértő bábák voltak, képesek rá, hogy megbirkózzanak egy válságos helyzettel, és ugyanakkor támogatást is tudtak nyújtani Jane-nek és David-nek, hogy ők maguk dönthessék el, mit akarnak csinálni. A terhesség és szülés felett gyakorolt ellenőrzés problémája sokak szerint csak a középosztályt foglalkoztatja. Vajon a munkásosztályi háttérrel rendelkező nők számára valóban érdektelen kérdés ez? Nicky szerint nem, és a most következő gyakorlat során az ő, valamint Marie, Joan és Cleo - Nicky szüléselőkészítő csoportjába járó nők - beszélgetésével fog megismerkedni. Feladat Terhesgondozás 30 percre lesz szüksége ehhez a gyakorlathoz. Olvassa el a Dokumentumokban a Terhesgondozási esettanulmányt.( Második Kazetta A oldal utolsó rész). Figyelje meg a következőket: hogyan dolgozik Nicky annak érdekében, hogy felhatalmazza a terhes-gondozást igénybe vevő nőket; mit csináltak a szüléselőkészítő csoportba járó nők, hogy bízzanak saját magukban. Megjegyzések Nicky egészében véve úgy gondolja, hogy mint bábának olyan keveset kell tennie, amilyen keveset csak lehet. A nők tudják, mi jó nekik, és át kell hogy érezzék a teljesítményt, hogy egyedül csinálták meg. Úgy döntött, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálattól függetlenül fog dolgozni, mivel jelenleg ez az egyetlen módja, hogy a folyamat egésze alatt foglalkozhasson a nőkkel. Egy emelkedő díjszabás kialakításával lehetővé vált számára, hogy ingyenes szolgáltatást nyújtson azoknak, akiknek erre szükségük van - a nála bejegyzettek körülbelül felének. Amikor Nicky észrevette, hogy a fiatal, munkásosztályba tartozó nőknek szükségük van információra és támogatásra terhességük ideje alatt, megpróbálta összehozni őket egy szülés-előkészítő csoportba, világossá téve számukra, hogy itt a lehető-
ség, hogy feltegyék az őket érdeklő kérdéseket bátorítva őket, hogy elhozzák a barátaikat is. Nicky hisz abban, hogy a csoportba járó nők sokszor tudnak segíteni egymásnak problémáik megoldásában: együttes tapasztalatuk és szakértelmük az, ami sikeressé teszi a csoportot. A csoportba járó nők képesnek bizonyultak arra: hogy jobban átgondolják, milyen lehetőségeik vannak (Joan úgy döntött, hogy otthon hozza világra gyermekét);
Ha az idősek, a munkásosztálybeli nők és a feketék nagyobb valószínűséggel esnek áldozatul az elnyomásnak, mi a legjobb módja annak, hogy fokozzuk érdekérvényesítő képességüket a szolgáltatások igénybevételében? Mind a független bábák, mind a belvárosi csapat példa a szolgáltatás főáramán kívüli megközelítésekre. Az egyes kliensek által tapasztalt hatalom-nélküliségre összpontosítanak. Egyben kihívást jelentenek a bevett szolgáltatásokkal szemben.
hogy, szembesülve azzal, mi történhet (az epidurális érzéstelenítéstől a gátmetszésig), jobban felkészüljenek a szülésre; hogy jobban legyenek informálva, és hogy érezzék, uralkodni tudnak még a vajúdás felett is (Marie magabiztosabb lett afelől, hogy a teste megfelel ennek a folyamatnak, és hogy megbízhat benne). Szükségben szenvedő csoportok megcélzása Sok kutatás számol be a munkásosztályba tartozó nők részéről a terhes-gondozási szolgáltatások igénybevételével szemben megnyilvánuló határozott ellenállásról (Oakley és Richards, 1990, Cornwell, 1984). Az ilyen kutatások arra utalnak, hogy a munkásosztályba tartozó nők hagyományosan saját tapasztalataik és más nők tapasztalatainak hasznosítása révén képesek kezelni a terhesség és szülés élményét. Ezt figyelembe véve az, hogy Nicky helyi közösségi hálózatokon keresztül dolgozik, vonzónak tűnhet a munkásosztályba tartozó nők számára. Nicky, elemzései hatására, szolgáltatásait hozzáférhetővé tette olyan nők számára is, akik nem engedhették meg maguknak, hogy megfizessenek egy független bábát; az Albany csoport létrehozásával fehér és fekete munkásosztálybeli nőket célzott meg. Mindazonáltal alapvetően ugyanazt a szolgáltatást nyújtja minden nőnek. Az ő szolgáltatásait igénybevevő emberek nem mint szükségben szenvedők, vagy mint valamire nem megfelelők kerülnek kiválasztásra. Úgy tűnik, Nicky szerint minden nőt fel kell hatalmazni arra, hogy azok felfedezhessék saját, terhességgel és szüléssel kapcsolatos szakértelmüket. 3.5 Összefoglalás A fejezet elején felvetettünk néhány bonyolult kérdést. Mit gondol, ki határozza meg az idősek, a terhes nők és a feketék szükségleteit? Esetpéldáinkkal csak utalni tudunk néhány lehetőségre. Nicky munkásosztálybeli nőket bátorított arra, hogy igénybe vegyék szolgáltatásait - de ő határozta meg egy szükséglet mibenlétét. Hasonlóképp, a belvárosi csapat hiányosságokat és elégtelenségeket azonosított a mentálhigiénés szolgáltatásokban. De a feketék mentálhigiénés szükségleteinek mibenléte továbbra is viták alapját képezheti.
57
4. Segítséget nyújtani és a segítséget igénybe venni Ehhez a fejezethez szüksége lesz az Olvasókönyvre. Ebben a fejezetben részletesebben megvizsgáljuk azokat a szerepeket, melyeket az egyes szociális és egészségügyi dolgozók és klienseik töltenek be a segítő kapcsolatokban. A "segítségnyújtás" vagy a "segítség elfogadása" az embereket olyan sajátos, egymással meghatározott viszonyban álló szerepekbe kényszeríti, melyek nem mindig egyértelműek és ez megnehezítheti a segítségnyújtást. Amennyiben Ön is mások megsegítésével foglalkozik fontos, hogy ezen nehézségek jobb megértése érdekében felhasználja azzal kapcsolatos tapasztalatait, hogy milyen volt, mikor Önnek nyújtottak segítséget. Néhány olyan dolgozó beszámolóját adjuk közre, akik "szerepcseréjüket" idézik fel, azaz tapasztalataikat azzal kapcsolatban, mikor ők maguk szorultak segítségre. Ezek után áttekintjük, hogy a segítők hogyan használhatják fel különböző szerepekről szerzett személyes tapasztalataikat, és hogyan szélesíthetik ki az olyan szerepekkel kapcsolatos ismereteiket, melyeket sohasem éltek át.
4.1 Szerepjátszás a segítő kapcsolatokban A következő részlet Oliver Sacks A Leg to Stand On című írásából való, és a szerepjátszás egy olyan aspektusát mutatja be, ami előfordulhat a segítő kapcsolatokban. Sacks, egy neurológus, egy baleset következtében nem tudta használni a bal lábát egy ideig. Szaktudása folytán tisztában volt vele, hogy lába nem javul úgy, ahogy kellene. Nagyon várta, hogy a sebész főorvossal, mint két szakember, megvitathassák, mi történik. A viziten a Mr Swan, főorvos, először megkérdezte a Nővért, hogy hogy van a páciens, aztán Sackhez fordult: "Nos Sacks", mondta. "Hogy van ma a lába?" "Úgy tűnik jól, Uram", válaszoltam, "sebészeti értelemben". "Hogy érti azt, hogy - 'sebészeti értelemben'?" kérdezte. "Nos, hmm -" a Nővérre néztem, de az arca mintha kőből lett volna. "Nem fáj különösebben, és - öö - nem dagadt be". "Remek" mondta, láthatólag megkönnyebbülten. "Akkor semmi gond, ha jól értem?" "Nos, csak egy". Swan szigorú arcot vágott, és én dadogni kezdtem. "Ez … ez … úgy tűnik nem tudom megfeszíteni a kvadricepszem … és, öö … mintha az izomnak nem lenne tónusa. És … és … nehézségeim vannak a láb helyzetének meghatározásával". Mintha Swan megrémült volna egy pillanatra, de csak egy pillanatig tartott az egész, olyan gyorsan elmúlt, hogy nem lehettem biztos benne. 58
"Ugyan már, Sacks", mondta élesen és határozottan. "Nincsen semmi baj. Egyáltalán semmi. Nincs miért aggódni. Egyáltalán nincs!" "De … " Felemelte a kezét, mint egy rendőr, aki megállítja a forgalmat. "Nagyon téved", mondta megfellebbezhetetlenül. "Nincsen semmi baj azzal a lábbal. Érti, ugye?" Egy nyers és - nekem úgy tűnt - ingerült mozdulattal elindult az ajtó felé, ahol szakvizsgázói tiszteletteljesen utat nyitottak neki. Megpróbáltam elkapni a csapat arckifejezését amint megfordultak, de az arcok zárkózottak voltak és semmit sem árultak el. A menet sebesen kikanyarodott a szobából. Meg voltam döbbenve. Mindaz a kétségbeesett és gyötrelmes bizonytalanság és félelem, mindaz a szenvedés, amin keresztül mentem mióta rádöbbentem milyen állapotban vagyok, mindaz a remény és várakozás, amelyet ehhez a találkozáshoz fűztem - és most ez? Azt gondoltam: milyen orvos, milyen ember az ilyen? Meg sem hallgatott. Nem mutatott érdeklődést, nem figyel a betegeire - fütyül rájuk. Az ilyen ember soha nem figyel a betegeire, soha nem tanul tőlük semmit. Nem figyel rájuk, lenézi, semmibe veszi őket. Aztán azt gondoltam - szörnyen igazságtalan vagyok. Akaratlanul is provokatív voltam, mikor azt mondtam "sebészeti értelemben". Továbbá mindketten kényszerhelyzetben voltunk a formalitások, a hivataloskodás és a tiszteletkörök miatt. Mindkettőnknek, bizonyos értelemben, szerepet kellett játszanunk - neki a Mindentudó Szakorvosét, nekem pedig a Tudatlan Betegét. És ezt még inkább kiélezte és tovább rontotta az, hogy én vele egyenrangú voltam, egyenrangúnak látszottam és részben egyenrangúként viselkedtem, így aztán egyikünk sem tudta igazán hogyan is állunk. (Sacks, 1984, 72-73. o.)
Feladat A mindentudó szakorvos Öt percet szánjon erre a gyakorlatra. Mit gondol, miért utasította el Mr Swan olyan gyorsan Oliver Sacks lábával kapcsolatos aggodalmait? Milyen okok jutnak eszébe? Megjegyzések Mr Swan talán még sohasem került szembe ilyen problémával. Talán őszintén úgy gondolta, hogy Sacksnak téved és a lába hamarosan olyan lesz, mint volt. Mégis, Sacks érzése, hogy Swan egy pillanatra rémültnek tűnt, ha ez tényleg igaz, azt jelenti, hogy a felvetett probléma Swan saját bizonytalanságára és aggodalmára emlékeztette, amit egy ilyen súlyos állapotban levő beteg kezelése váltott ki belőle. Elég jóindulatúan, Sacks arra a következtetésre jutott, hogy Swan elutasító magatartásának részben az volt az oka, hogy neki nem sikerült a "Tudatlan Beteg" szerepelvárásaihoz alkalmazkodnia. Úgy tűnik, Swan úgy érezte, hogy szaktudását nyilvánosan megkérdőjelezik. Talán úgy gondolta, hogy a formális vizit nem megfelelő hely egy reflektívebb beszélgetésre. Bármi legyen is az oka, Mr Swan beleragadt a "Mindentudó Szakorvos" szerepébe. Szerepjátszás és a reflexió hiánya Donald Schön (1991) szakmákat érintő kritikája szerint a szakemberek munkavégzését azon, önmagukkal szemben támasztott elvárásuk korlátozza, hogy ők a szakértő szerepét alakítják. (Ezen a ponton esetleg hasznosnak találja ha újra elolvassa az Olvasókönyvben Jan Williams "Mit jelent a szakma? Gyakorlat versus szaktudás" című írását.) Mr Swan talán az ilyen szerepjátszás szélsőséges példája. Munkavégzése nem tűnik reflektívnek. Buzgón tagadta Sacks érzékelésének érvényességét és lezárta a témát, ahelyett, hogy megpróbálta volna világosan és nyíltan közölni saját véleményét Sacks állapotáról, és megtudni hogy lábával kapcsolatban szerzett élménye mit jelentett Sacks számára. Mindazonáltal a szerepjáték amelyben Swan és Sacks részt vett, rávilágít a szakember szerepével kapcsolatos elvárások egy aspektusára. Mindketten hallgatólagos beleegyezésüket adták azon elvárás fenntartásához, hogy a szakember ítéletét nem lehet megkérdőjelezni, és hogy a szakembert nem szabad magyarázkodásra kényszeríteni. Míg ez a kép talán jobban jellemzi az olyan tradicionális szakmákban dolgozók közötti kapcsolatokat, mint amilyen az orvoslás és a jog, mégis fontos hatást gyakorolhat arra, hogy az emberek hogyan éreznek általában a segítségnyújtással és a segítségelfogadással kapcsolatban, és hogy milyen szerepeket vesznek fel valójában. A dolgozók úgy érezhetik, nekik többet kell tudniuk arról, hogy mi történik, mint a kliensnek, és ezáltal aláássák a kliens tudását és magabiztosságát. Nicky és
Katrina, az előző fejezetben szereplő bábák, valójában ennek ellenkezőjét tették. Segítették Janet és Davidet abban, hogy kitalálják, mit is akarnak tenni. Terhes nőkkel végzett munkájáról beszélve, Nicky nyilvánvalóvá tette, hogy tudatosan próbál a lehető legkevesebbet tenni, annak érdekében, hogy a nők úgy érezzék, mindent maguk csináltak. Így mikor Jane vajúdni kezdett, Nickyt hívta: Azt mondta reggel hatkor vissza fognak jönni, hacsak én nem szólok, hogy jöjjenek korábban. Megkérdeztem tőle honnét fogom tudni, akarom-e, hogy korábban jöjjenek. Azt mondta biztosan tudni fogom. Ő jobban bízott ebben, mint én, és én biztos vagyok benne, hogy igaza volt. Nagyon nyugodt voltam, hogy otthon vajúdtam: David segített minden összehúzódásnál. Nem minden bába dolgozik így, mint az a következő, egy kutató által a szülőszobán készített beszélgetésből is kiderül: Páciens: Mennyi ideig tart? Bába: A babák akkor jönnek, mikor készen állnak. (témát vált) Páciens: Szeretem tudni, hogy mi történik. Bába: Nemsokára szakértő lesz ebben a témában. (Csend) Páciens: Nem tudom mire számítsak. Bába: Az elsőnél senki sem tudja. (a beszélgetésnek vége) Ezek közül az asszonyok közül senki nem tett fel több kérdést vajúdása alatt, bár sok dolog volt amit szerettek volna tudni. A bába tanulók ezeket, a nők információkeresésének megakadályozására vagy eltérítésére irányuló technikákat azoktól a bábáktól tanulják, akikkel együtt dolgoznak. A vajúdó nő azoktól tanulja a megfelelő viselkedést, akik gondját viselik, és ha mi azt szeretnénk, hogy passzív legyen, akkor valószínűleg az is lesz. (Kirkham, 1986, 41.o.) Az is lehet, hogy a szociális és egészségügyi dolgozók úgy érzik, szaktudásukat és kompetenciájukat azáltal bizonyíthatják klienseiknek, ha nem mutatják ki bizonytalanságukat és zavarodottságukat. Hiszen még ha rendelkezik is a dolgozó egy explicit vagy implicit működési engedéllyel, a kliensek nem tudhatják, hogy öt perce, vagy éppen öt éve van meg neki ez az engedély. Senki nem akar tapasztalatlan kezdőnek látszani. A valóságosnál nagyobb kompetencia színlelése nem biztos, hogy eredményre vezet. Egy pszichoanalitikus kontextusban gyakran érvelnek amellett, hogy ennek épp az ellenkezője kívánatos:
59
Minden rendelőben két meglehetősen ijedt embernek kellene tartózkodnia: a páciensnek és a pszichoanalitikusnak. Ha nem ilyenek, akkor az ember elgondolkozik, hogy miért vacakolnak olyan dolgok megfejtésével, amit mindenki tud. (Bion, 1974, 13. o., idézi Casement, 1985, 4. o.) Mindenesetre a "nem-tudástól" való félelem beismerése, paradox módon, nagy adag önbizalmat kíván. 4.2 Segítséget igénybe venni Ha a segítők és ha a kliensek elvárják, hogy a dolgozók szaktudása ne kérdőjeleződjön meg, ez befolyásolja a kliensek szerepviselkedését, akkor, amikor a segítők velük foglalkoznak. Azon kezdeti próbálkozás után, hogy a főorvost egyenlő félként kezelje, Oliver Sacks úgy tűnt - felismerte, hogy ő maga lépett ki a páciens szerepéből, és egyből önmagát kezdte hibáztatni a kettejük között zajló rossz kommunikáció miatt. A segítségkérés egész helyzete számos érzést kelthet. Mit jelent Önnek a segítségkérés? *Feladat Segítségkérés 15 percet szánjon erre a gyakorlatra. Gondoljon bármely olyan kapcsolatára, mellyel problémái voltak, ahol szerette volna, ha a kapcsolat javul. Ez lehet egy szoros személyes kapcsolat, kapcsolat egy kollégával, vagy egy segítő kapcsolat, melynek Ön is részese volt. Függetlenül attól, hogy Ön segítségért folyamodott-e akkor, gondolkozzon el most azon, milyen nehézségekkel került volna szembe, ha egy külső személy segítségét kéri. Írja le röviden, ami az eszébe jut. Megjegyzések A feladatot próbaképp megoldó közreműködők a következőket említették: félelem a nehézségek felismerésének és esetleg önmaguk megváltoztatásának szükségességétől; aggodalom, hogy még gyámoltalanabbnak érzik majd magukat, és még kevésbé lesznek képesek saját kompetenciájukra támaszkodni; anyámasszony katonájának érezné magát; félelem attól, hogy még sebezhetőbb lesz; félelem attól, hogy félreértik vagy megkritizálják; nemigen tudná, mit kérjen. Egyiküket a segítségkérésnek a kapcsolat másik résztvevőjére tett hatása aggasztotta. A segítségkérés azt jelenti, hogy a kapcsolat jelentősége napvilágra kerül, és többé már nem tartható meg személyesnek és privátnak. A segítségkérés kockázatvállalást is magába foglal. Ez igaz a szerepelvárások megkérdőjelezésére is. A kockázat fel nem vállalásának az lehet az ára, hogy az emberek nem kapják meg azt a segítséget, amire szükségük van. Kapcsolatok esetében ez azt jelentheti, hogy a kap-
60
csolat stagnál, és az érintettek igényei esetleg nem elégülnek ki. A következő gyakorlat lehetőséget nyújt az Ön számára, hogy a segítséget nyújtó és a segítséget igénybe vevő szerepét mindkét oldalról megvizsgálja. Patrick Wakeling pszichiáter saját depressziójáról és kórházi kezeléssel kapcsolatos tapasztalatairól ír. Sacks-hez hasonlóan neki is "szerepcserében" volt része, mikor segítségnyújtóból segítséget igénybe vevő lett. Ez hasznos bepillantást nyújthat mindkét szerepbe. Feladat Ébredések Legalább 40 percre lesz szüksége a cikk elolvasásához és jegyzetek készítéséhez. Most olvassa el Patrick Wakeling "Megsebzetzt gyógyitók: ébredések" című cikkét az Olvasókönyvben. Mikor egyszer már elolvasta, nézze át még egyszer és készítsen jegyzeteket az alábbi kérdésekkel kapcsolatban: Mit gondol Patrick Wakeling munkaszerepe mennyiben járult hozzá depressziójához? Miért találta nehéznek, hogy segítséget kérjen? Mi segített és mi ártott a rajta segíteni próbálókhoz fűződő kapcsolataiban? Megjegyzések Patrick Wakeling azt állítja, hogy szakadék tátongott törekvései és ezek megvalósulásának lehetősége között. Nem tudott sokat változtatni az alacsony színvonalú pszichiátrián, ahová bekerült. Mégis önmagát hibáztatta azért, mert képtelen volt erre. Szerep-összeférhetetlenséget élt át. Nem tudott megfelelni saját cselekvési képességeivel kapcsolatos elvárásainak. Nem ez volt az egyetlen oka depressziójának, de ez is hozzájárult ahhoz. Paradox módon pszichiáter szerepe is megnehezítette Patrick Wakeling számára, hogy segítséget kérjen. Megtanulta, hogy kifelé közömbös arcot mutasson, és azt várta, hogy más feljebbvalói is ugyanezt teszik, hogy ne kelljen szembenézniük saját sebezhetőségükkel. Nem akart gyengeséget mutatni olyan emberek felé, akiknek hatalmuk van fölötte. Úgy tűnik kevés dolog volt egyértelműen segítségére Patrick Wakelingnek kórházi tartózkodása alatt. A legpozitívabb élménye a szenvedésben való osztozás összekötő ereje, amit a többi beteg iránt érzett. Későbbi depressziójánál felesége volt nagy segítségére, aki segített neki feldolgozni az élményt. A felkínált segítség egyik ártó aspektusa, hogy a kórházi gárda láthatóan nem akart tudomást venni
arról, hogy ő hogy érzi magát. Az emberek összekeverték azt, ami őket foglalkoztatta, azzal, ami Patrick Wakelinget foglalkoztatta, és ennek szellemében adtak tanácsot neki. A jó páciens szerepét játszva Patrick Wakeling vonakodása, hogy önmagát a páciens helyzetébe juttassa, szomorú képet fest szakmájának kliensfelfogásáról is. A kollégák esetleg azt mondják, hogy a mentálhigiénés probléma éppolyan betegség, "mint bármelyik másik", de valójában senki sem gondolja ezt igazán komolyan. .A Baleseti osztályon dolgozók, akik gyógyszer-túladagolásának következményeivel foglalkoztak, panaszkodtak, hogy már így is elég bajt okozott. Nem úgy kezelték, mint aki jogosan beteg. Valójában a kórházi dolgozók nem igazán akarták tudomásul venni depresszióját, legalábbis ő így érezte, és úgy tűnt, mindenkinek könnyebb lesz, ha problémáinak egy képzeletbeli változatát közli velük. Patrick Wakeling kapcsolata a neki szakszerű segítséget nyújtó dolgozókkal a két fél összejátszását eredményezte. Ő egy pillantás erejéig sem háborgatja a segítőket félelmetes depressziójával. Cserébe együttérzést és nyilvánvaló megértést kap ahelyett, hogy elmebetegnek és teljességgel érthetetlennek bélyegeznék. A többi beteg inkább a segítségére volt, hiszen - lévén ők is ebben a helyzetben - nekik kevesebb vesztenivalójuk volt, és nem kellett egy hiteltelen szerep alakítását fenntartaniuk. A segítők bátorították Patrick Wakelinget, hogy a "jó" páciens szerepét játssza, ezáltal távol tartva magukat az igazi problémától. Nem szokatlan, hogy a lehangoló helyzetekkel dolgozó emberek elnyomják magukban a nyugtalanság érzését, amit a másik személy szenvedése vált ki belőlük (Menzies, 1970). Patrick Wakeling-gel derék emberként bántak, aki valószínűleg a túl sok munka következtében olyan betegségnek esett áldozatul, ami éppen olyan, mint bármelyik másik. Senki sem segített igazán, hogy feltárják a probléma gyökerét. Valójában, éppen úgy, mint a sérült lábú Oliver Sacks esetében, a szerepjátszás megakadályozta a nyílt kommunikáció kibontakozását. "Az otthon szülő orvos" Az utolsó részben Jane-ről fog olvasni, és arról az egész folyamatról, ami a teherbeesés érdekében tett erőfeszítésektől a vajúdásig és gyermeke megszületéséig tartott. Ez egy másik "szerepcsere" volt, ezúttal Jane számára, aki háziorvosként rendelkezik bizonyos tapasztalatokkal terhes nők kezelése terén. Bár példáinkat az orvosi hivatás területéről hoztuk, nem az orvosok az egyetlen segítő foglalkozásúak, akik a szerepcsere során egyszer csak a segítséget elfogadó szerepében találhatják magukat. Mi a helyzet azzal a szociális munkással, akinek gyermekét a Nevelési Tanácsadóhoz küldik, vagy azzal a családtervezéssel foglalkozó nővérrel, akinek a fogamzásgátlással kapcsolatban adnak tanácsot? Mindig
feszültséggel jár ez? Kié a probléma: a segítséget nyújtó, vagy a segítséget igénybe vevő személyé? Feladat A megfelelő szerep kiválasztása Ez a gyakorlat körülbelül 15 percet vesz igénybe. Olvassa el az alábbi részleteket Jane, lányának megszületése előtt és azt követően szerzett tapasztalatairól szóló beszámolójából. Úgy érezte, hogy egyes helyzetekben szinte beleerőszakolták orvos szerepébe. Mi volt ennek a hatása? A meddőségi klinikán A főorvos nagyon tiszteletteljes volt, nem siettette a dolgokat és mindig megkérdezte, hogy meg akarunk-e csinálni egy bizonyos vizsgálatot, vagy jöjjön a következő lépés. Néha hajlamos volt rá, hogy orvosi zsargonban beszéljen hozzám, ami kirekesztette a partneremet, és bár együtt mentünk oda, a feljegyzéseket az én nevemre készítették, és valahogy mintha nagyobb hangsúlyt helyeztek volna rám. Én például nem fogyasztottam alkoholt, megpróbáltam megfelelően táplálkozni és sokat tornázni, de a partneremnek senki nem mondta, hogy kevesebbet dohányozzon vagy igyon. Egy alkalommal a nővér kihívott engem a váróból, hogy megkérdezze tőlem, vajon a partnerem csináltatott-e sperma vizsgálatot. A partnerem közvetlenül mellettem ült! Nagyon szerencsések voltunk, mivel minden alkalommal találkoztunk a főorvossal. … Mindazonáltal az egyetlen ember, aki megkérdezte tőlem, mit érzek ezzel az egésszel kapcsolatban az aneszteziológus volt, mikor laparoszkópiát végeztek rajtam, és vele csak egyszer találkoztam. … Szülés előtti gondozás (1) Egy bába szenvedélyes hite az otthon szülésben vagy egy bizonyos étrendben vagy bármi másban eléggé kényszerítő erejűnek tűnhet: úgy érezheted, hogy azt próbálod tenni amit ő akar, ahelyett, hogy saját kívánságaidnak megfelelően cselekednél. Elmentünk egy szüléselőkészítő csoportba, amit egy olyan bába vezetett, aki túlságosan is buzgón támogatta az otthon szülést; olyan, a terhesség elég késői fázisában levő nőket próbált meggyőzni, akik meglehetősen boldognak tűntek, hogy elő vannak jegyezve egy kórházba. Én úgy szerepeltem nála, mint "az otthon szülő orvos", mintha ez azt hirdetné, hogy a dolog biztonságos. Ez nagy viszszatetszést keltett bennem, mivel abban a csoportban nem "orvos" akartam lenni, hanem csak egy terhes nő, mint mindenki más. A két független bába, Nicky és Katrina foglalkozásai nagyon mások voltak. Az egyik arról szólt, hogy milyen előkészületek szükségesek az otthoni 61
szüléshez. A másik hosszú foglalkozáson részt vett Jane nővére és barátnője is, akik szintén nála laktak. Mindketten ott lesznek a szüléskor, hogy segítséget és támogatást nyújtsanak Jane-nek és David-nek. Szülés előtti gondozás (2) A foglalkozáson beszélgettünk a vajúdás folyamatáról, egy baba, egy medencecsont, egy fantasztikus kötött méh segítségével bemutattuk, hogy mi is történik. Orvosként úgy érezhettem volna, hogy az én felelősségem lenne a többiek oktatása. Arról nem beszélve, hogy rájöttem, sok mindent nem tudok, és hogy orvosi képzettségemnek itt nem sok hasznát veszem; fontos volt, hogy elfeledkezhettem szaktudásomról, és a többiek Nicky-től és Katrina-tól tanulhattak, miközben olyan nőkkel beszélgettek, akiknek volt már gyerekük és különféle könyveket olvasgattak. Szülés utáni gondozás A szülészeten szinte semmiféle gondoskodásban nem volt részem. Hét órával azután, hogy Rosie megszületett, mikor az epidurális érzéstelenítés hatása még nem múlt el teljesen - úgyhogy amikor megpróbáltam felállni, elég bizonytalanul éreztem magam - bejött egy bába, hogy megkérdezze, akarok-e fürödni. Remek ötlet. Vele volt viszont egy bába tanonc, aki azt hitte, hogy én vagyok a háziorvosa, és az, hogy megfürdessen, teljesen zavarba hozta. Engem persze nem. Végül egyikük sem segített nekem, és otthagytak a fürdőszobában, hogy egyedül gondoskodjam magamról, ami, ahogy így viszszagondolok rá, szerintem kétségtelenül veszélyes volt. Voltak más kisebb dolgok is, ami rossz volt - senki nem mondta meg nekem, hogy hol vannak a baba dolgai, és ha valaki éppen átesett egy gátmetszésen, nem nagyon fog körbejárni, hajolgatni és átvizsgálni az összes szekrényt; és azt sem mondta meg nekem senki, hogy mi az étkezések rendelésének és átvételének rendje, így másnap nem kaptam reggelit. Nicky és Katrina azt mondta, hogy boldogan gondomat viselik otthon: így aztán meggyőztem a kórházat, hogy engedjenek haza 32 órával Rosie születése után. Megjegyzések Úgy tűnik, Jane-nek nehezebben sikerült elérnie, hogy szükségleteit kielégítsék, mikor a vele foglalkozók orvos szerepére helyezték a hangsúlyt. Jane azt szerette volna, ha közönséges terhes nőként kezelik, akinek ugyanazok a reményei, félelmei és bizonytalanságai, mint bármelyik nőnek, aki először szül gyereket. Az a tény, hogy ő orvos, nem jelentette azt, hogy ne lettek volna olyan dolgok, amiket meg kellett tanulnia, vagy hogy ne lett volna szüksége fizikai gondoskodásra, mikor gyenge volt. Ugyanakkor Jane azt is szerette volna, ha partnere teljesen bevonódhat ebbe a folyamatba , és nem azt, hogy neki orvosi terminusok fordítójaként kelljen fellépni partnerével szemben. Nem azt akarta, hogy neki kelljen
62
megtanítania nővérét és barátnőjét arra, mi a vajúdás, hanem azt hogy ők vele együtt tanuljanak. Jane nagyon nehéznek találta, hogy ellenálljon, mikor mások az orvos szerepét akarták ráosztani. Ténylegesen engedélyre volt szüksége ahhoz, hogy ne kelljen a szakértő szerepében feltűnnie, akitől elvárható lenne, hogy családját és barátait a gyermekszüléssel kapcsolatos dolgokra oktassa. Jane egyfajta szerepkonfliktust élt át. Úgy gondolta, hogy leghelyesebb a szerepeit külön kezelni. Jane helyzete különbözött Oliver Sacks-étól. Az orvosi szakértelemmel szembeni, általa képviselt kihívást fenyegetésként élték meg, míg Jane-t, úgy tűnt, gyakran pozitív értelemben bátorították, hogy ne felejtse el, ő is orvos. Mégis, ez legkevésbé sem könnyítette meg a kommunikációt, inkább az volt a hatása, hogy Jane úgy érezte, nem ismerik el őt, mint teljes személyt. A meddőségi klinikán, csak az aneszteziológus volt kíváncsi arra, hogyan érzi magát. És Patrick Wakeling-hez hasonlóan gyakran tapasztalta azt, hogy a " segítők" összetévesztik saját szükségleteiket az övével: például az a bába, aki azt akarta, hogy Ő szolgáljon az otthonszülés reklámjául, vagy az a nővér tanuló, aki túlságosan zavarban volt ahhoz, hogy megfürdesse. Az Olvasókönyvben található "Jogositvány és mandátum" című cikkében Everett C. Hughes leírt egy jelenséget, amit "bűnös tudásnak" nevez: ez az a titkos információ, amivel az azonos foglalkozást űzők beavatottként rendelkeznek. Amit ezek a szerepcserék előhoztak, az az a probléma, hogy egy bizonyos foglalkozási csoport tagjai hogyan kezeljenek egy olyan klienst, aki osztozik bűnös tudásukban. A személyt valamilyen módon semlegesíteni kell, és ezt vagy úgy lehet megtenni, hogy leértékelik a tudást, és ragaszkodnak a páciensszerepének fenntartásához, ahogy ez Sacks esetében történt, vagy úgy mint a másik két példában, hogy a jól informált klienst visszaemelik foglalkozási szerepébe. Azért választottuk Oliver Sacks, Patrick Wakeling és Jane példáját, mert a segítséget igénybe vevő szerepe éles ellentétben állt saját segítségnyújtó szerepükkel. Ez egy olyan ellentét, amit bizonyos fokig mindenki megtapasztal - talán az a nő is, aki idős korára beteg lesz és függő helyzetbe kerül, azok után, hogy egész életében ő viselte gondját másoknak, vagy azok a szülők, akik egyre inkább függnek immár felnőtt gyermeküktől, aki viszont gyermekkorában tanulási nehézségekkel küzdött. Milyen fajta tapasztalat vihető át egyik szerepből a másikba, anélkül, hogy érvényét vesztené? Milyen fajta tapasztalat átültetése megengedett?
4.3 A személyes tapasztalatok hasznosítása
Mindhárom orvos, aki megtapasztalta a kliens szerepet - Oliver Sacks, Patrick Wakeling és Jane - bizonyos fokú bepillantást nyert abba, hogy mi segít nekik, és mi árt. Azt nem tudjuk megmondani, hogy ettől jobb orvosok lettek-e vagy nem, de ez a tapasztalat olyan forrást teremtett számukra, amit esetleg felhasználhatnak mások megsegítésére. *Feladat Kapcsolatok a segítő és a segítséget igénybe vevő személy tapasztalataiban Körülbelül 10 percet szánjon erre a gyakorlatra. Hogyan befolyásolja a kapcsolatot, ha a segítő rendelkezik olyan tapasztalatokkal, mint az a személy, akinek segíteni próbál? Miközben ezen töpreng, vesse papírra néhány gondolatát. Esetleg idézzen fel egy esetet, melyben Ön mint egy segítséget nyújtó, vagy mint egy segítséget igénybevevő személy vett részt. Megjegyzések A gyakorlatot próbaképp megoldó közreműködők megemlítették, hogy közelebb érezték magukat azokhoz a segítőkhöz, akik belülről ismerték problémáikat: Emlékszem, mikor az orvos édesanyja elmondta nekem, hogy az orvos maga is asztmás, és amikor meglátogatta a fiamat, aki szintén asztmás, azt gondoltam "Itt van valaki, aki meg fogja érti, hogy mit érzek." Ha egy olyan embertől kapsz segítséget és támogatást, aki maga is "keresztülment" ezen a dolgon, észre fogod venni a különbséget eközött, és mondjuk egy szociális munkás között, aki azt állítja, tudja, mit érzel.
potenciál az, amit az emberek érzékelnek és amihez kötődni tudnak. (Bennet, 1979, 184. o., idézi Rippere és Williams 1985, 6. o.) A dolgozók eldönthetik, hogy mennyire tárják fel saját sebezhetőségüket egy segítő kapcsolatban. Mindazonáltal a dolgozók és kliensek identitásának bizonyos vonásai azonnal láthatók: a faj, a nem, valamivel kevésbé a kor és a fogyatékosságok gyakran napvilágra kerülnek anélkül, hogy beleszólásunk lenne a dologba. Néha ezek a tulajdonságok olyan tapasztalatokra utalnak, amelyekben osztozunk, amelyekre a segítés folyamatában forrásként támaszkodhatunk. A terepmunkában részt vevő vietnámi szociális munkások úgy érezték, hogy a közös kultúra nagyon fontosnak bizonyul, mikor Nagy-Britanniában élő vietnámi családokkal dolgoznak: Olyan sok közös dolog van bennetek, ha ugyanolyan színű a bőrötök és ugyanazt a nyelvet beszélitek, és ezt nem lehet puszta csevegéssel pótolni. Ez azoknak a kis dolgoknak az összessége ami miatt kellemesen érzitek magatokat együtt, ami minden kapcsolat lényege. Minden olyan dolog amit érzékelsz, de aminek nem vagy tudatában. És azok a dolgok amiket ők érzékelnek: ahogy gesztikulálsz, ahogy bizonyos dolgokról beszélsz - amitől úgy érzed, hogy ugyanolyanok vagytok. Közösek a vicceitek, hasonló a humorotok. (Bang, 1987, 11.o.)
A legtöbb ember elismerte, hogy nehézségek is felmerülhetnek, főleg, ha a figyelem a segítséget nyújtó problémáira terelődik, mikor is a segítségre szoruló úgy érezheti, nem figyelnek rá. Fontos, hogy a segítséget nyújtó feldolgozza saját negatív élményeit, és így ne legyen szüksége arra, hogy ezeket letagadja, vagy összetévessze annak a személynek a tapasztalataival, akinek segíteni próbál. Peter Wakeling beszámolója megmutatja, milyen káros az, ha a segítők olyan tanácsokat adnak, melyek valójában saját személyes dilemmáikra és nehézségeikre vonatkoznak. A személyes tapasztalatoknak az énfeltárás folyamatán keresztül történő, tudatos felhasználásával és másokkal való megosztásával kapcsolatos kérdések közül néhányat később vitatunk meg. Glin Bennet azt állítja, hogy azok a segítők akik maguk is szenvedtek, és képesek sebezhetőségüket másoknak feltárni, valószínűleg valami különleges dologgal járulnak hozzá a kapcsolathoz: Azáltal, hogy leveszik páncéljukat, kinyilvánítják, hogy nem tökéletesek és sebezhetetlenek. Bár talán ténylegesen nem mutatják ki saját gyengeségüket, mégis elfogadják a személyes gyengeség lehetőségét, és ez a
Olyan sok közös dolog van bennetek, ha ugyanolyan színű a bőrötök Forrás: Dave Richards
Nem tudjuk pontosan, hogy a terepmunkát folytató szociális munkások mit értettek az alatt, hogy "nem lehet puszta csevegéssel pótolni": talán azt, hogy sokkal több mindent lehet így közölni, mint amit a beszéd önmagában lehetővé tenne. A terepmunkát végző szociális munkások úgy gondolták, hogy az a tudat, hogy közös gyökerekkel rendelkeznek, a biztonság és bizalom érzését te63
remtették meg közöttük, amit azután felhasználhattak a segítő kapcsolatban: Egyre inkább barátot látunk bennük, és ők sok mindent szeretnének tudni, nem csak választ akarnak néhány kérdésre. Szeretnénk megismerni a hátterüket, megtudni, hogy hol voltak azelőtt, és hogy miért volt annyira rossz ott. Sok mindenben osztozunk velük, mivel mi magunk is menekültek vagyunk, így aztán közel kerülünk egymáshoz. (Bang, 1987, 13.o.)
4.4 Azonosság és különbözőség Ha a dolgozók képesek beismerni saját maguknak is, hogy egyes nyilvánvaló tapasztalataikban osztoznak klienseikkel, ez lerombolhat néhány olyan korlátot, amit a "szakértő" szerepére való hagyatkozás emelt. A közös tapasztalat semmit nem ér, ha nem ismerik fel. Ez nem könnyű feladat, mivel lehetséges, hogy a személyes sebezhetőség felismerésével jár, mint ahogy ezt a következő idézetben olvashatjuk: De amint a szociális munkás elsétált a lány ágya mellől, a kórterem ápolónőjéhez fordult és beismerte: "Én magam sem bánnék egy kis anorexiát. Körülbelül tíz kiló erejéig. Az jól jönne nekem". Ezzel a megjegyzéssel a szociális munkás saját önelfogadásának hiányát jelezte és nyilvánvalóvá tette, hogy ő pontosan ugyanazt a cselekvési módot tartja nagyra, mint az anorexiás. (Duker és Slade, 1988, 135.o.) A dolgozók néha nem akarják észrevenni a hasonlóságot saját életstílusuk és klienseik tapasztalatai között. A fent idézett szociális munkás elismerte, hogy az anorexiás klienshez hasonlóan, ő is szeretné testsúlyát ellenőrzése alatt tartani. Mégis, megjegyzésének könynyedsége azt sugallja, hogy még nem igazán látott hozzá a helyzetük között fennálló hasonlóságok és különbségek feltárásához. Így hát nagyfokú én-tudatosság csakúgy mint esetleg szupervízión keresztül nyújtott támogatás szükséges ahhoz, hogy a dolgozók felismerjék és felhasználják azt, amiben osztoznak klienseikkel. Jalna Hamner és Daphne Statham (1988) azt állítják, hogy azoknak a területeknek is nagyobb figyelmet kellene szentelni, ahol a dolgozók és klienseik közötti különbségek megnyilvánulnak, és ezt a közös jellemzők tudatosításán keresztül lehet elérni. *Feladat Az azonosság és különbözőség áttekintése 30-40 percet szánjon a cikk elolvasására és jegyzetek készítésére Olvassa el Jalna Hanmer és Daphne Statham "Azonosságok és különbségek a női kliensek és a szociális munkás nők között" című cikkét az olvasókönyvben. Ők a szociális munkában egy 64
nő-központúbb megközelítés megvalósítása mellett érvelnek, mivel az ilyen fajta hasonlóságot a szociális munkások és a kliensek között nagyon gyakran nem veszik figyelembe. Hanmer és Statham azt állítja, hogy a férfiak feladata más: nekik, különbözőségük jobb megértése érdekében, a nők közötti azonosság mélyebb megértésére kell törekedniük. Ahogy a cikket olvassa, gondolkozzon el azon, hogy Ön személyesen, bármely segítő szerepében, hogyan használhatná fel azt a megközelítést, melyet Hanmer és Statham hirdetnek. Megjegyzések Az, hogy hogyan reagál a cikkre, személyes helyzetétől függ. A gyakorlatot próbaképp megoldó közreműködők sok különféle lehetséges cselekvési területhez fűztek megjegyzést: Az kell, hogy ne sztereotipizáljam elhamarkodottan az embereket, hanem hogy egyénekként bánjak velük, akik különbözőek, de egyenlőek, és elég terük van ahhoz, hogy maguk hozzák meg döntéseiket, nincs szükségük arra, hogy én észrevételeket tegyek. Nekem nincsenek személyes kapcsolataim utazó családokkal, de abban a szerepben, amit munkám során betöltök, mégis elvárják tőlem, hogy megértsem az ő problémáikat/ kultúrájukat. Ahelyett, hogy egyszerűen konkrét problémákra reagálok, megpróbálhatnám beszélgetéseken keresztül (több időt rászánva) megtanulni, hogy milyen érzés az ő kultúrájuk részének lenni stb. Átérétkelném saját attitűdjeimet, hiedelmeimet, értékeimet. A különbözőség azonosságon keresztül való megtapasztalása nem könnyű feladat, ahogy nem az a férfiak számára javasolt feladat sem, hogy nőkről alkotott sztereotípiáik mögé nézve ismerjék fel a nők és férfiak közötti azonosságot. Lehet, hogy felfigyelt már arra a fajta tudásra és tudatosságra, ami ahhoz szükséges, hogy hatékonyan legyen képes olyan emberekkel dolgozni, akiknek tapasztalatai és helyzete jelenősen különbözik az Önétől. Amint egyik közreműködőnk megjegyezte, ez mind időt vesz igénybe. Amiről most elgondolkodott, az az, hogy hogyan lenne esetleg képes tudatosan módosítani szerepét a személyes és strukturális kérdések kontextusában. Az azonosság és különbözőség problémájának áttekintése oda vezethet, hogy észreveszi tapasztalatainak és tudásának hiányosságait, ami viszont hatással lehet segítőként nyújtott teljesítményére. Az azonosság felismerése egy a magától-értetődőnek-vett világ szintjén végbemenő reflexiót foglal magába.
Nyilvánvalóan, ha az embernek különféle kliensek sokaságával kell eredményesen dolgoznia, nem elég tapasztalati hiányosságainak puszta elismerése. Egy szociális munkát oktató tanár egy hallgatónak gyakorlati feladatával kapcsolatos reakcióját írta le: Egy férfi hallgatónak nehézséget okozott az interjú elkészítése egy olyan nővel, akinek gyermekeivel voltak gondjai. Úgy tűnt, az volt az érzése, hogy mivel ő férfi, nem tudhat semmit erről a dologról. Nem gondolta, hogy kötelessége lenne a tájékozódás. Neki is voltak gyerekei. Nem arról volt szó tehát, hogy ne lettek volna gyerekkel kapcsolatos tapasztalatai, hanem arról, hogy a róluk való gondoskodást illetően nem érezte magát magabiztosnak. Őszinte volt, de alkalmatlan. Úgy érezte, az is elegendő, ha ezt beismeri.
4.5 Összefoglalás Néhány, a segítséget nyújtó és a segítséget kérő személy megfelelő viselkedését rögzítő, általánosan elfogadott szerepelőírás korlátozhatja a hatékony segítségnyújtás megvalósulásának lehetőségét. A segítség igénybe vételének megtapasztalása egyfajta eszközt kínál a segítségnyújtási folyamatra való reflexióhoz. Az azonosság és különbözőség problémája által nyújtott keret utat nyithat a gyakorlati munkához kapcsolódó különféle tapasztalatok, szerepek és életmódok jobb megértéséhez.
(Reynolds, 1990) Néha az addig figyelmen kívül hagyott terület átvizsgálása lehet a kiindulópont, és az, ha megpróbálunk rájönni, miért hanyagoltuk el eddig. Természetesen a kliensek is segíthetik a dolgozókat abban, hogy jól informáltak legyenek. De először a dolgozónak fel kell ismernie a tapasztalataiban mutatkozó hiányosságokat vagy azt, hogy tapasztalatai miben különböznek másokétól, és el kell döntenie, hogy mi is az, amit még meg kellene tanulnia. Ha a dolgozók "figyelni" tudnak azokra a kellemetlen helyzetekre, amiket klienseikkel együtt éltek át; ha "beszélni tudnak a helyzettel", ez segítségükre lehet ebben. A hasonlóságok hangsúlyozása nem jelenti azt, hogy csak az azonos nemű, fajú, vagy társadalmi háttérrel rendelkező dolgozók és kliensek dolgozhatnak hatékonyan együtt. Van, hogy ez fontos lehet, például talán jobb ha nem férfiak, hanem inkább nők készítik el a bevezető interjút azokkal a lányokkal, akiket minden valószínűség szerint szexuális zaklatások értek. De az embereknek nemük, vagy bármely más tulajdonságuk érzékelt hasonlóságán alapuló egyszerű összepárosítása azt jelentheti, hogy különbözőségük megnyilvánulásának fontos területeit esetleg nem vesszük figyelembe. Vannak más veszélyek is: ha a fekete dolgozóknak nem adjuk meg a lehetőséget, hogy fehér emberekkel éppúgy dolgozhassanak, mint feketékkel, akkor karrier kilátásaik ennek megfelelően beszűkülnek. Ha valaki mindig olyan emberekkel dolgozik, akik hasonlóak hozzá, nem kap lehetőséget a "másság" megtapasztalására. És a dolgozók és kliensek közötti összejátszás esélye megnő. Amire az azonosság és különbözőség problémája felhívja a figyelmet az az, hogy a dolgozók, a kliensek és valójában bárki, mindig más mint a többiek! Nincs két ember, aki pontosan ugyanazokkal a tapasztalatokkal rendelkezne. Mindazonáltal, ha a női dolgozók tudatosabban viszonyulnak azokhoz a dolgokhoz, amiben osztoznak női klienseikkel, és magabiztosabbá válnak ezekkel kapcsolatban, akkor megtanulhatják, hogy hogyan kezeljék érzékenyebben életüknek azon aspektusait, amelyek teljesen eltérőek.
65
5. Szerepek és csoportok Ehhez a fejezethez szüksége lesz a Dokumentumok című kötetre. Ebben a fejezetben azokra a formális és informális szerepekre térünk át, amelyeket az emberek csoporthelyzetekben vesznek fel. Az egészségügyi és szociális szolgáltatásokban dolgozó emberek és ezen szolgáltatások igénybevevői gyakran mint csoportok tagjai kapcsolódnak a szolgáltatásokhoz, mint például az egy önkéntes szervezet vezető bizottságában résztvevő kliensek. A dolgozók gyakran csapatokba szerveződnek, vagy van néhány kollégájuk, akikkel együtt kell dolgozniuk. A szolgáltatások megtervezésével, vagy az egyénekkel illetve családokkal végzett munka menetével kapcsolatos döntéseket sokszor egy-egy munkaösszejövetel vagy értekezlet keretében kialakuló csoportok hozzák meg. A kliensek önsegítő csoportokat alakíthatnak vagy végezhetnek csoportmunkát a kezelés részeként. Miközben megvizsgálja a hatást, amit a különböző szerepek és stílusok gyakorolnak a csoport tevékenységére, módja lesz hasznosítani saját, különböző csoportokról szerzett tapasztalatait.
úgy viselkedik más csoportokban, mint egykor a családjában. Az emberek csoportokkal kapcsolatos múltbeli tapasztalatai óvatossá tehetik őket azt illetően, hogy csatlakozzanak-e egy csoporthoz vagy sem. Félhetnek, hogy elveszítik saját egyéniségüket, vagy hogy nem irányul rájuk többé kitüntetett figyelem, vagy hogy a csoportnyomások olyan tevékenységekbe vagy viselkedési formákba kényszerítik őket, amelyeket nem ők választanak meg. Egy önsegítő csoport, egy sajátos rendellenességben szenvedő gyerekek szülei részére szervezett támogató csoport például elveszthet néhány potenciális tagot, akik félnek, hogy nyomasztani fogja őket valamilyen módon, ha megismerkednek hasonló problémákkal küszködő emberekkel. Másrészt, egy csoportban lenni olyan emberekkel, akik megbecsülést mutatnak mások iránt, felettébb gyümölcsöző élménynek bizonyulhat, olyan élménynek, ami segíthet felépíteni az ember önbizalmát. Azok az emberek, akik jól tudnak együtt dolgozni, így könnyebben jutnak kreatív gondolatokra, mint amikor egyedül dolgoznak. *Feladat Csoportban lenni 10-15 percet szánjon erre a gyakorlatra. Gondoljon egy csoportra, aminek tagja, ha lehet olyanra, ami kapcsolatban van ezen kurzuson való részvételével, vagy bármely olyanra, aminek volt valami célja, tervszerűsége. Az alább következő kérdések segítségével gondolja át, hogy hogyan vesz részt a csoport életében, és gondolja át a szerepeket, amiket esetleg visel. Készítsen rövid jegyzeteket a következőkről
Az egészségügyi és szociális szolgáltatásokban dolgozó emberek és ezen szolgáltatások igénybevevői gyakran mint csoportok tagjai kapcsolódnak a szolgáltatásokhoz forrás: Open University, 1986
5.1 Hogyan lehet a legeredményesebb a csoportban végzett munka? Az ember élete egy mozaik, és ez a mozaik azokból a csoportokból tevődik össze, amelyeknek az illető a tagja. A legtöbb ember csoportokkal kapcsolatos első élményét saját családja, vagy más, korai éveiben gondozására és nevelésére szerveződött egység jelenti. A családi életről szerzett tapasztalatok gyakran erős befolyással vannak a későbbi csoportválasztásokra. Valaki, aki gyerekkorában úgy érezte, állandó versenyben áll testvéreivel szülei figyelméért, megfigyelheti, hogy ugyan66
Inkább arra koncentrál, hogy a csoport "ügyével" foglalkozzanak, vagy hajlik arra, hogy az emberek érzéseit és kommunikációjuk mikéntjét helyezze figyelme középpontjába? Vagy egyforma figyelmet fordít mindkettőre? Jobb szeret spontán módon viselkedni, és várni, mi lesz, vagy azt szereti, ha a megbeszélések jól megtervezettek és strukturáltak kezdetüktől fogva? Hajlik arra, hogy várjon mielőtt szólna, hogy hallja mit mondanak a többiek, vagy szereti korán kifejteni álláspontját? Gondolja át gyorsan, hogy részvételével kapcsolatos észrevételei megfelelnek-e más csoportokban kifejtett tevékenységének.
Megjegyzések Azonosította az egyik csoportban felvett stílusa néhány jellemzőjét, és elkezdett gondolkozni azon, hogy vajon használja-e ezt a stílust általánosabban. A különböző stílusok és készségek, amiket az emberek egy team megbeszélésen vagy egy támogatásgyűjtő bizottságban képviselnek, olyan kavalkádot alkothatnak, ami kreatívabbnak bizonyulhat annál, mint amikor egy ember küszködik a munkával egyes egyedül. De saját stílusunk és mások eltérő stílusainak bizonyos fokú méltányolása nélkül félreértések merülhetnek fel. Az illetőt, aki szereti, ha a tárgyalások jól meg vannak tervezve, és gyorsan túl akar jutni a döntéseken, bosszantani fogja egy olyan valaki, aki szerint a legfontosabb dolog lazán kezelni a dolgokat és megtudni, hogy mit gondolnak az emberek, és ez persze fordítva is igaz. A kurzus kidolgozásában segítségünkre lévő munkatársaink összehasonlították különböző csoportokban tapasztalt érzéseiket, és nem meglepő módon arról számoltak be, hogy szerepeik és részvételük attól függött, milyen célból jött létre a csoport. Egyikük például azt mondta, hogy menedzser csoportjában: Én vezetem ezeket az üléseket, és úgy szeretem, ha félig-strukturáltak, feladat-orientáltak. Én vezetem fel a témákat, és nem hagyom elkalandozni a beszélgetést, de szeretem ha mások bekapcsolódnak mielőtt kifejtem a véleményemet - hogy ne irányítsam vagy térítsem el előre a beszélgetést. A családjával azonban: Szeretem az érzésekre és a kommunikációra helyezni a hangsúlyt. Nem annyira szervezett, inkább kaotikus. Egyes kérdésekben nincs sok egyezkedés, másokban meg annál több. A csoportok különböző céljai hatással vannak a hozzájárulásokra, amiket az emberek nyújtani szándékoznak. Hatással van az is, ha valaki úgy érzi, hogy újonc valahol, vagy hogy kisebbségi véleményt hangoztat; az, hogy hogyan látja saját státuszát, hogy mihez ért, hogy milyen érdekek fűzik az adott csoporthoz. Mindazonáltal valószínűleg talál néhány közös jellemzőt különböző csoporttagságaiban: senki sem tökéletes kaméleon, hogy átalakuljon színről színre. Személyes stílusa és kézségei mellett ott vannak a többi csoporttag elvárásai, amelyek közül néhány esetleg olyan más szerepeire vonatkozik, amelyekről ők is tudnak. Így aztán a matektanár mint pénztáros szerepel; az orvostanhallgatók egy ápoló és szociális munkás tanulókkal közösen szervezett órán úgy érzik, átveszik szemináriumi csoportjuk vezetését,
az elfoglalt tanár/anya azon veszi észre magát, hogy a többiekről gondoskodik a testületi ülésen.
5.2 Csoportok és csoportosulások Nem minden csoport világosan meghatározott és szervezett csoport, amellyel a kliensek és a dolgozók az egészségügyi és szociális ellátó rendszerek színterein találkoznak. Ez hatással van arra, hogy az ember milyen szerepet tud vállalni és mit nem. Néhány csoport nagyon laza; a tagokban talán van valami közös, de esetleg kevéssé van meg a folytonosság és a cél érzése. Például egy tucatnyi idős ember, akik egy bentlakó otthon egyik termében, a fal mellé körbe helyezett székeken üldögélnek anélkül, hogy bármiféle nyilvánvaló kommunikáció zajlana közöttük, esetleg nem érzik magukat egy csoportnak, és kevés hasznát látják egymás társaságának. Stratégiájuk lényege talán az, hogy szembenézzenek a ténnyel, miszerint egy csoporthelyzetben "kell" élniük. Allan Brown és Roger Clough (1990) szerint az egy helyen lakó és azonos korú, de másban nemigen osztozó emberek ilyesfajta együttesét "csoportosulásnak" nevezhetjük. Ezzel szemben ha az egyik dolgozó összehozza őket egy nosztalgiadélutánra, és bátorítja őket, hogy beszélgessenek fiatalabb éveikből származó emlékeikről, így már talán pontosabban leírhatók egy csoportként. A Brown és Clough által használt csoportdefiníció nem csak a közös célokat, de az identitás megkülönböztető érzésének fontosságát és a tagok között zajló közvetlen vagy közvetett interakciókra épülő társadalmi struktúrát is hangsúlyozza. A csoportok és csoportosulások megkülönböztetéséből gyakorlati következtetések is levonhatók. Vannak-e közös céljai és van-e közös identitása egy központ klienseinek, egy csapat dolgozóinak vagy egy bizottság tagjainak? Kell-e, hogy legyen? Feladat A szüléselőkészítő csoport A gyakorlat körülbelül 30 percet vesz igénybe A cél, hogy elkülönítsük a csoportidentitás érzésének, vagy ezen érzés hiányának a hatásait gyakorlati példák segítségével. Továbbra is a terhesgondozással kapcsolatos esetanyagunkat használjuk, mivel a szüléselőkészítő csoportok vonatkozásában már állnak rendelkezésére adatok. Ha kívánja, újra olvassa el Nicky és a szüléselőkészítő csoportba járó nők véleményeit.
67
Továbbá olvassa el a Dokumentunok c. kötetben a "A szülés-előkészítő csoport" című részletet. Margaret, aki hivatásos látogató, és Suzanne, aki bába, nőkkel foglalkoznak, hogy segítsenek nekik felkészülni a szülésre, és az újonnan született kisbabájukkal töltendő első napokra. Mikor elolvasta a részletet, gondolja át: Ön szerint az ülés résztvevői, Brown és Clough fogalmai szerint, egy csoportot vagy egy csoportosulást alkottak? Nézze át újra a szöveget, hogy mit csinálnak és mit mondanak a résztvevők, és jelöljön meg minden olyan dolgot, ami hatással van arra, hogy a tanfolyamra járó nők mennyire érezhetnek át egy közös identitást és célt. Megjegyzés A részlet egyik értelmezése szerint a nők a "tanár" és a "tanuló" szerepében találkoztak egymással. Nem volt bizonyíték rá, hogy úgy érezték volna, egy saját identitással, folytonosság-érzettel és céllal rendelkező csoportot alkotnak. Az interakciókat kérdés-felelet szinten tartották, és azok egyrészről Suzanne és Margaret, a szaktudással és tapasztalattal rendelkező tanárok, másrészről az interakciókba egyénileg belépő terhes nők, mint tanulók között zajlottak. Neveket nem kérdeztek, árultak el vagy használtak. Ez egy bizonyos távolságot teremtett a beszélgetésekben. Az aggodalmat, amit éreztek, hogy a kisbabákkal esetleg nem lesz minden rendben, nem használták fel mint lehetőséget arra, hogy megosszák félelmeiket és talán közelebb kerüljenek egymáshoz közös problémáikon keresztül. Ehelyett, minden kérdés vonatkozásában tényszerű magyarázatokkal nyugtatgatták magukat. Bár a terhes nők feltehettek kérdéseket, Margaret, lezárva egy területet, előterjesztve egy másikat, irányította a beszélgetést: "Most akkor hagyjuk ezt és lássuk, mi van, ha a kisbabának különleges gondozásra van szüksége Akkor lépjünk tovább az "átalakuló életstílusokra". Mind Margaret, mind Suzanne lelkesen válaszoltak a felvetésekre vagy adtak tájékoztatást. Margaret néha beszélgetést kezdeményezett: "Árulja el, mit gondol erről?", "Hogy érti ezt?" Mindazonáltal ez nem bírta rá egyik terhes nőt sem, hogy reagáljon a másik hozzászólására. Azután, hogy akár Pat, akár Ellen beszélt, Margaret vagy Suzanne hamar felkapta a beszélgetés fonalát. Az, hogy nemigen vettek tudomást arról a nőről, aki elment mielőtt az ülés elkezdődött volna, vagy arról, aki késön érkezett, alátámasztja azon benyomásunkat, hogy a nők még mindig viszonylag idegenek voltak egymás számára, annak ellenére, hogy ez volt az utolsó a hat ülésből.
68
Egy szülés-előkészítő óra forrás: Maggie Murray/Format
A nők szülés-előkészítő csoportban szerzett tapasztalatai Margaret elmondta az interjút készítő munkatársunknak, hogy a szülés-előkészítő osztály taglétszáma ingadozott: néha tízen voltak, néha ketten vagy hárman. Talán jó gyakorlati okai vannak a terhesség késői szakaszában annak, hogy miért nehéz a nőknek úgy dönteni, hogy eljöjjenek mind a hat órára. A váltakozó látogatottság nagy akadályt jelenthet a csoporthoz tartozás érzésének kialakulásában: a nők úgy érezhetik, sosem tudják, kivel fognak találkozni a következő héten. Vagy esetleg úgy határoznak, nem mennek el az órákra, mert úgy érzik nem tartoznak oda. Nem volt lehetőségünk rá, hogy beszélgessünk azokkal a nőkkel, akik erre a szülés-előkészítő órára jártak, de rendelkezünk interjúkkal, amiket Nicky szülés-előkészítő csoportját látogató nőkkel készítettek. Beszéltek ottani és más órákon szerzett tapasztalataikról. Ezen nők legtöbbje láthatóan fontosnak tartotta, hogy az órákat látogató emberek jó kommunikációs kézségekkel rendelkezzenek, és hogy legyen lehetőség eleven vitákban való részvételre. Egyikük beszélt egy a helyi kórházban tartott óráról, amelyen bátorították a nőket, hogy hozzák el partnereiket: Nem volt semmi, amibe bevonhattuk volna őket, csak ültek mint a sült tök, egyáltalán nem kapcsolódtak be, úgyhogy a legtöbbjük elmaradozott Azt hiszem a bába, aki vezeti az órát, egyébként egy idősebb nő, és elég közismert, a legrémesebb kommunikátor. Nagyon dühös vagyok emiatt, mert én tudtam, hogy fogok kapni információkat ezen az órán kívül is, de sok nő volt ott, aki csak erre az
órára hagyatkozott, hogy megtudja amit kell a szülésről, a vajúdásról és arról, hogy milyen az élet egy kisbabával. Ennek a hat ülésnek a végén semmivel se tudna többet. A beszámoló szerepalulterhelésről beszél a partnerek vonatkozásában, akik elbírtak volna egy nagyobb szerepet is a szituációban. Ennek a hölgynek a számára az volt a fontos, hogy találkozzon és összebarátkozzon más nőkkel: ismét egy kívánság, hogy az egyén a szerepek egy szélesebb körét vállalhassa fel, mint amit a bába felkínál. Volt ott két nő, aki ugyanakkorra várta a kisbabáját, mint én, és igazán jól összebarátkoztunk, és rendszeresen találkozunk. Ahogy beszélgettünk a másik hét növel a csoportban, mind egyetértettünk abban, hogy szörnyű volt. Annyi volt, hogy elmondta, milyen lesz, és tényleg gőze nem volt a modern gyakorlatról és a modern tanításról. Egy másikuk egy igen lepusztult területen lévő lakótelep hatalmas egészségügyi központjában tartott szülés-előkészítő osztályba járt: A csoport túlontúl nagy volt, vagy harminc nő, és én még a terhességem nagyon korai szakaszában jártam, a többiek mind sokkal előrehaladottabb állapotban voltak. Nagyon összevissza volt, és senkihez sem éreztem közel magamat, és nagyon rövid volt és felületes. Nem éreztem úgy, mintha nagyon támogattak volna: minden nő csak jött és ült és nagyon fáradt volt és senki se szólt senkihez. Az, hogy egyes bábák nem tudták elérni, hogy a nők kontaktust létesítsenek egymással, azt jelenti, hogy nem érezték magukat felhatalmazva szülés-előkészítő órájukon. Emlékezhet rá, hogy Nicky szerette bevonni magukat a nőket az egymásnak adandó információk cseréjébe. Az ő szülés-előkészítő csoportját látogató nők megjegyzései arra utalnak, hogy sikerült összehoznia egy olyan csoportot, amiben a nők úgy érezték, volt némi befektetés: Szerintem, az, hogy visszajárnak nők, nagyon jó módja a tanulásnak. Nincs sok barátom, akinek gyereke lenne, úgyhogy nem sok igazi szülési történetet hallottam. Figyeltek a nőkre, és azok úgy érezték, különlegesek: Mindenkinek tudtuk a nevét és ismertük a problémáját, és bevonta az embert az egész csoportba. Bizalmat keltett bennük, hogy megbeszéljenek mindent, amit csak akarnak: És szabadon lehetett beszélni személyes dolgokról, és mindent, amit meg akartál beszélni, jól körüljártunk, és az egész egy olyan problémává vált, amit mindenki magáévá tett, mivel számolnia kell az embernek azzal, hogy bármi megtörténhet vele a terhessége alatt.
Úgy tűnik, ezek a nők azt akarták, hogy komolyan vegyék őket, nem pedig azt, hogy anyáskodjanak felettük. Információkat akartak, de a saját ritmusuk szerint, és mindezt egy élénk, meleg légkörben.
5.3 A csoportinterakció javítása A szerepek, amiket Nicky szüléselőkészítő csoportjában, Margaret és Suzanne az órán felvettek, meghatározóak voltak abból a szempontból, hogy a nők mennyit lesznek képesek elsajátítani és menynyire válhatnak magabiztossá. Néha a facilitátor titulust használják annak elismeréseképp, hogy létezik egy feladat, ami nem elsősorban vezetés vagy irányítás: szó szerint ez annyit tesz, mint könynyebbé tenni a csoport munkáját. Segít, hogy ne érezzék feszélyezettnek magukat az emberek egy csoportban, és gondot fordít a személyesebb mozzanatokra is, úgyis mint: megbizonyosodni, hogy mindenki ismeri egymást; megnézni, hogy mit várnak az emberek egy találkozótól vagy üléstől; eldönteni, hogy mennyiben elégíthetők ki a különböző elvárások; kideríteni, hogy mit éreznek az emberek; reagálni a hozzászólásokra és elősegíteni a beszélgetést. Néhány nőnek a szüléselőkészítő órákon fontos volt, hogy potenciális barátokat találjon. Az interjúkban található egyes megjegyzések arra utalnak, hogy barátságok virágozhatnak ki a legbarátságtalanabb környezetekben is. Előfordulhat, hogy ez a környezet még elő is segíti a barátság kialakulását. Az érzés, hogy mások törődnek azokkal a dolgokkal, amik Önt foglalkoztatják, és hogy esetleg Ön is tud nyújtani valamit, segíthet abban, hogy új szerepeket sajátítson el, és hogy erősebbnek érezze magát miközben új élményekkel gazdagodik. A csoportfejlődés állomásai Fontos, hogy az illető, aki összehozza az emberek egy csoportját, hívják akár facilitátornak, elnöknek, csapatvezetőnek vagy oktatónak, hogyan áll hozzá a dolgokhoz. De egy ponton a csoport saját életre kel. Tulajdonképpen felettébb kívánatos, hogy így legyen, hogy az emberek úgy érezhessék, ők is befektettek valamit a csoportba. A csoportok kialakulásáról szóló irodalom felhívja a figyelmet a csoportfejlődésben azonosítható állomásokra. Ha rendelkeznek némi ismeretekkel ezen állomásokat illetően, segítségére lehet azoknak, akik csoportokat akarnak létrehozni.
69
Az, ahogy az emberek egy csoportja cselekszik, a szerepeik, a viselkedési és kommunikációs mintáik jelentős változásokon mehetnek át idővel. A csoportok változásait leíró modellek egyike a (ki)alakulás (forming), a viharzás (storming), a normázás (norming), és a feladatteljesítés, működés (performing) stádiumait különbözteti meg (Tuckman, hivatkozik rá Brown, 1986). Ez kiegészülhet egy végső, befejező állapottal, amit gyászolásnak (mourning) nevezhetünk. Alább részletesebben megvizsgáljuk ezeket az állomásokat. Mindegyik leírást igyekszünk szemléletesebbé tenni egy nők számára nyújtott tanácsadó szolgáltatással foglalkozó, önkéntes csoport egyik tagja által adott személyes beszámolóval. (Ki)alakulás Idő kell ahhoz, hogy az egybegyűlő emberek megismerjék egymást, és elkezdjenek bízni egymásban. Természetesen előfordulhat, hogy néhány tag már ismeri egymást, és magával hozza történetüket, ami aztán befolyással van a szerepelvárásokra és a szerepviselkedésre. Brown és Clough (1990) felhívja a figyelmet annak valószínűségére, hogy a nappali vagy bentlakó ellátás színterein mozgó egyének beemelik sztereotip szerepeiket a különböző csoportokba és csoportosulásokba, amelyekbe tartoznak. Esetleg segítségre lesz az az igényük, hogy egy új csoportban élhessenek más szerepek felvételének lehetőségével. Beletelt egy kis időbe, hogy megtudjam, mikor vannak a találkozók, mert ha egyet kihagytam fel kellett hívnom valakit, aki ott volt és tudta, mikor lesz a következő. Néhány közülük maga is igénybe vett régebben mentálhigiénés szolgáltatásokat. Feltűnt, hogy azok, akik nem vettek még részt ilyenben, néha szabadkoztak mikor bemutatkoztak amiatt, hogy nem rendelkeztek személyes tapasztalatokkal, mint kliensek. Az "alapító tagok" látszólag ismerték egymást egy másik női csoportból. Nem tudtam mindig megmondani, hogy ki volt ex-kliens és ki nem. Emiatt egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Viharzás Ahogy magabiztosabbá válnak a tagok, feltűnőbbé válhatnak azok a területek, ahol nem értenek egyet. Az emberek megpróbálják kialakítani egyéni szerepeiket, és ahogy küzdenek a hatalomért, és összeegyeztethető szerepek után kutatnak a csoportban, konfliktusok léphetnek fel közöttük. Ann sokat fáradozott azon, hogy a tanácsadást működésben tartsa. Ő maga is elég sebezhetőnek látszott. Mikor beteg volt, senki más nem vállalta a csoport vezetésének a felelősségét. Mi meg akartuk próbálni kidolgozni politikánkat, és egy-két nő összejött, hogy felvázoljon egy pár elképzelést. Mikor bemutatták az elképzeléseiket bírálták azt, ahogy Ann csinálta a dolgokat, és azt javasolták, hogy néhány dolgot másoknak kellene felvállalniuk. A csoport teljesen kettéoszlott, néhányan ezt egy Ann ellen irányuló személyes támadásnak tekintették, mások azt mondták, ők úgy érezték,
70
szükség van erre, de nem mertek szólni. Mindenki nagyon fel volt dúlva, és egy vagy két nő ekkor otthagyta a csoportot. A normaképzés időszaka Egy ponton a csoport a haladás implicit vagy explicit útjaira léphet. Ahogy a csoport fontossá válik tagjai számára, kialakul egy csoportkultúra. Néha ez azoknak a tagoknak a kárára történik, akik ellenállnak a haladás elfogadott módjának, és bűnbakká válnak. Ez általában azt jelenti, hogy egy népszerűtlen pozíciót foglalnak el, ami valamilyen módon kielégíti saját szükségleteiket, csakúgy mint a csoport többi tagjáét. Személyes szinten az emberek elkezdhetnek többet megosztani magukból másokkal. Volt néhány nagyon nehéz hónapunk, mivel nem volt a csoportnak elég tagja ahhoz, hogy teljes szolgáltatást nyújthassunk, és jó pár találkozón azon vitatkoztunk, hogy fordítsuk-e minden erőnket új tagok toborzására, és fogjuk-e vissza a szolgáltatást. Valahogy sikerült talpon maradnunk és néhány új önkéntest szereznünk. Volt néhány nagyon jó műhelyünk, amit tagok vezettek. Beszélgettünk arról, hogy hogyan érint minket személyesen néhány azok közül a kérdések közül, amikkel a tanácsadás során foglalkozunk. Sokkal közelebb éreztem magam a többiekhez a csoportban. Feladatteljesítés (működés ) Beindul a feladatok kivitelezése. A csoport tagjai egyénileg és együttesen felelőssé válnak a csoportért és annak tevékenységéért. A gyakorlatban nem mindig könnyű megkülönböztetni ezt a normaképzés stádiumától. A szolgálati beosztás sokkal jobban kezdett működni. Egy nő rendszeresen megcsinálta a beosztást, és hangsúlyozta, hogy maguké a tagoké a felelősség, hogy helyettesítést találjanak, ha nem felel meg nekik egy időpont. Sokkal kevesebb volt a nézeteltérés és a válság, és mivel a nők egészében véve sokkal szorosabb kapcsolatban álltak egymással, általában volt valaki, aki tudta, ha egyikük esetleg nem tud elmenni az ülésére. Gyászolás Egyes csoportok számára meg van szabva egy időhatár, vagy megszűnnek egy adott munka elvégzésével, vagy eljutnak egy olyan pontra, ahol úgy tűnik, nincs értelme tovább folytatni. Sok olyan csoportnak, amely az egészségügyi és jóléti szolgáltatásokkal kapcsolatban jön létre, nincs végpontja. Inkább arról van szó, hogy egyének elhagyják a csoportot, cserélődik a tagság. Mikor először elmentek emberek nem volt világos, hogy esetleg vissza akar még jönni. Azt gondol-
hattuk "nem akar most ezzel foglalkozni". Úgyhogy
A csoportfejlődés állomásai
azt kértük, hogy ha bárki ott akarja hagyni a csoportot , írjon egy levelet, és valaki majd válaszol, hogy nyugtázza. Néha elég hirtelen törésnek tűnt, ha valakinek nem volt módja beszélni a csoporttal a távozásáról. Feladat A csoportfejlődés állomásainak azonosítása Körülbelül 15 percet töltsön el ezzel a gyakorlattal az olvasásra szánt időn túl. Gondoljon egy csoportra, amely rendszeresen találkozik bizonyos célból, és amelynek tagja vagy amelynek egykor tagja volt. Olvassa el újra a csoportfejlődés állomásainak fenti leírását és emelje ki azokat a pontokat, amelyek megfelelnek saját tapasztalatainak. Megjegyzések Talán úgy érezte, saját élményei nem feleltek meg maradéktalanul ezeknek az állomásoknak. A kurzust tesztelő munkatársaink többsége látott bizonyos változásokat végbemenni az általuk felidézett csoportokban, ahogy az összeverődött egyének elkezdtek tudomást venni egymásról. Egyikük megjegyezte, hogy egy bentlakó központban, egy festő terápián először: Mindenki úgy festett, mintha az élete függne tőle. Mindenki teljesen elmerült benne. Aztán mikor elhatároztuk, hogy kitűzzük a munkákat a falra, elkezdődött a verseny. Aztán az interakció: egy kis csevegés, rá egy adag tisztelet, neheztelés majd rossz-
indulat. A tehetséges lányok nagyon hamar vezetővé emelkedtek. Néhányan elvesztették az érdeklődésüket. A folyamat inkább körbe-körbe halad, nem pedig lépések egy szabályos sorrendjét követi. Az egészségügyi és jóléti rendszerek színterein előforduló csoportok közül soknak nincs határozott kezdővagy végpontja. Változhat a tagság, és idővel a célok is módosulhatnak. Lehet, hogy senki nem figyel az új tagok azon szükségletére, hogy ők maguk is átmenjenek a csoport meg nem torpanó fejlődéséhez kapcsolódó állomások során. Az új tagoknak sok nehézséget okozhat a szerepkétértelműség, és az, hogy az első napokban egyáltalán nem biztosak benne, mi is a szerepük; vagy a szerepalulterhelés, mikor úgy érzik, többet is elbírnának. • Konfliktus a csoportokban Az az elképzelés, miszerint a csoportoknak egyszer jól megy, egyszer meg kevésbé jól, és hogy ezek a szakaszok megfelelhetnek állomások egy sorozatának, felhívja a figyelmet a csoportokban előforduló konfliktusok fontosságára. A "jó" csoportinterakció nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden csupa harmónia és egyetértés. Néhány konfliktusnak valószínűleg be kell következnie ahhoz, hogy így feltárulhassanak az álláspontok, és felszínre kerüljenek a mélyben meghúzódó feszültségek. Enélkül nagyon törékeny lehet a konszenzus, és nagyon bizonytalan talajon állna.
71
Néha az emberek, akik együtt dolgoznak, azzal próbálnak megtámogatni egy törékeny konszenzust, hogy saját csapatukon vagy projectükön kívüli személyeket bírálnak. Hessie Sachs (1990) mutatott rá erre egy belvárosi lakótelepen folytatott, hivatásos látogatókat és szociális munkásokat foglalkoztató projectben végzett csapatmunkáról készült tanulmányában. A munkások hajlottak arra, hogy ne vegyék tekintetbe vagy lebecsüljék azokat az elképzeléseket, amelyek a projecten kívülről eredtek. Csak mikor a project egyik alapító tagja elment, vetett fényt az utód kijelölése feletti megosztottságra, mély belső ellentétekre. A csoport egysége puszta illúzió volt. Saját kurzus csapatunkban a belső egyet nem értéseket feltáró eseteket gyakran a "szőnyeg alá söpörtük" azzal, hogy közös ellenséget kerestünk, az adminisztrátoroktól a professzorokig, akik ellen egyesülhettünk. Néha ez annak a kárára ment, hogy megoldást találjunk voltaképpeni problémáinkra! Így tehát a viharzás nézeteltéréseket magában foglaló állomása szükséges ahhoz, hogy felszínre kerülhessenek a különbségek és az eltérések. Csak mások tekintélyének megkérdőjelezésével képesek az emberek rátalálni a maguk tekintélyére. Ez megtörténhet a csoport fejlődésének egy korai szakaszában, ahogy az állomások modellje sugallja, vagy történhet később, vagy szükségessé válhat, hogy más formákban újra lejátszódjon, ahogy a csoport egy új ciklusba kezd. Szerepeket hordozni a csoport számára Nem minden konfliktus szerveződik nézet- vagy értékbeli különbségek köré. Munkát végző csoportok, például értekezletek, gyakran tükrözik azoknak a klienseknek a problémáit, akikkel foglalkoznak. Az emberek átveszik a szülő fájdalmát, vagy a gyerekét, vagy valaki másét a szélesebb közösségben, és az a fájdalom szólal meg bennük, amit ezek a problémák keltettek bennük. Ez megtörténhet bármely olyan munkacsoporttal vagy -csapattal, amelyik fájdalmas szituációkkal foglalkozik. Az emberek felvesznek egy olyan szerepet, aminek több köze van az érzéseikhez mint a véleményükhöz. Peter Hawkins (1990) azt javasolja, hogy a testületek rendszeresen dolgozzanak együtt, hogy átlássák a tagok kapcsolatainak dinamikáját: Dolgoztam egyszer egy bentlakó otthonban, ahol az egyik bentlakó megölte magát. A dolgozókat rögvest mániákus aktivitás fogta el, megpróbáltak foglalkozni mindennel és megnyugtatni mindenkit anélkül, hogy szembenéztek volna saját nyilvánvaló szorongásukkal. Összehívtam az egyik munkacsoportot, és arra próbáltam rávenni mindegyik tagot, hogy saját érzéseire koncentráljon. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik tag a csoport iránt érzett dühöt hordozza, egy másik a bűntudatot, hogy többet kellett volna tennünk, és egy harmadik az ezen tragikus veszteség felett érzett fájdalmat. Csak mikor megoszthatták ezeket az érzéseket és egyszerre mindannyiuké lettek, ahelyett, hogy a hordozásukra leginkább képes egyénben rakódtak volna le, csak akkor voltak képesek segíteni a bentlakók közössé-
72
gének, hogy ők is végigcsinálják ezt a folyamatot egy különleges közösségi gyűlés keretében. (Hawkins, 1990, 53. o.) A csoportokról való pszichodinamikus gondolkodás azt sugallja, hogy az emberek érzéseket "hordoznak", és kiterjesztéssel szerepeket vesznek fel a csoport más tagjai helyett. Egy illető erős érzéseket nyilvánít ki, úgyhogy mások visszafogják hasonló érzéseik kinyilvánítását, vagy fordítva. Néha szükség van arra, hogy nyíltan beszéljenek erről a dinamikáról, hogy az érzések visszajuthassanak oda, ahová tartoznak. A fent leírt példában mindenki hordozta a dühöt, a bűntudatot és a fájdalmat, és szükség volt rá, hogy ezeket az érzéseket újra kioszszák a tagoknak, semmint hogy mindössze néhány egyénben hagyják lerakódni azokat.
5.4 Csoportcél és csoporttevékenység: informális szerepek A konfliktusok és az mögöttük meghúzódó érzések létének felismerése rámutat, hogy közös célokért dolgozó emberek bármely csoportjának nem csak a kivitelezés feladatára kell figyelmet fordítania, de a tulajdonképpeni folyamatra is: arra, ahogy kivitelezik azt. A legtöbb csoportnak szüksége van egyfajta egyensúlyra aközött amit, és ahogy csinálnak. A formális csoportszerepeket - mint amilyen az elnök, a csapatvezető, a felkészítő vagy a facilitátor betöltő emberek némi felelősséggel rendelkeznek a tekintetben, hogy segítsenek ezt megteremteni. Megfigyelhetjük azt is, ahogy emberek informális szerepeket vesznek fel csoportokban. Lehet, hogy a dolgok megvalósítása vezeti őket (feladat szerepek), vagy hogy az emberek érzéseire fordítják figyelmüket (folyamat szerepek), vagy éppen úgy tűnhet, eltávolodnak a csoport céljaitól (az egyének által saját céljaik érdekében felvett szerepek). Végtelen lehetséges szerep létezik: a kliensek szóvivője, az ötletgyáros, a munkafelügyelő, a kávécsináló, a békéltető. Egyes esetekben az emberek jelentkeznek a szerepekre, máskor mások rendelik azokat hozzájuk, megint máskor a kettő együtt jelentkezik, hogy létrehozza a tréfamestert, a bűnbakot, a monopolistát. Feladat Szerepek felismerése a csoportokban Ez a gyakorlat körülbelül 10 percet vesz igénybe. Gondoljon három olyan szerepre, amit csoportokban vett fel, vagy másokat látott felvenni. Találjon ki egy saját használatú nevet mindegyik szerepre, és figyelje meg, hogy vajon a
csoport feladatára vagy a folyamatra irányult-e, vagy egyikre sem. Megjegyzések Hogy a különböző szerepekben a feladatra vagy a folyamatra fog-e kerülni a hangsúly, bizonyos mértékben a körülményektől függ. A kurzust tesztelő egyik munkatársunk úgy találta, hogy ő volt az ötletgyáros és a békéltető egy nappali központ operatív csoportjában, ahol konfliktus állt fenn az önkéntes szektorban és az egészségügyi szolgáltatásokban dolgozók között. A "békéltető" első hallásra folyamat szerepnek tűnhet. Valójában érzése szerint mindkettő segítségére volt az előtte álló feladat megoldásában, és a következő megjegyzést tette: Nem fordítottunk elég figyelmet a folyamatra, például a potenciális kliensekkel való konzultációra, és szervezett tiltakozással kellet szembenéznünk a közösség részéről. Nem szükségszerűen jobb felvenni egy feladatszerepet mint egy folyamat, vagy akár egy egyéni szerepet. Hogy mit fog beadni egy csoportszituációba, attól függ, hogy mit jelent az a csoport az Ön számára, és hogy mit akar tőle. Sokat segíthet valakinek, aki feszültnek vagy idegesnek érzi magát amiatt, amit tennie kell, ha valaki viccel próbálja oldani a hangulatot - de tűnhet ez kínos ízléstelenségnek is. A kliensek szószólója adhat szükséges emlékeztetőket a dolgozóknak, hogy mire is kell összpontosítaniuk a figyelmüket. Ha azonban ott vannak a kliensek, hogy beszéljenek a maguk nevében, talán nem lesz szükségük egy szószólóra, vagy esetleg úgy érezhetik, atyáskodik felettük az, aki megpróbálja felvenni ezt a szerepet. Nyilvánvalóan van itt némi szerep-összeférhetetlenség. A "szószóló" úgy érzi, kötelessége, hogy a kliensek nevében beszéljen, a kliensek pedig úgy érzik, joguk van hozzá, hogy ők beszéljenek a saját nevükben. • Megfigyelték, hogy hajlamosak vagyunk a feladat szerepeket férfias viselkedéssel társítani, míg a folyamat szerepeket feminimebbeknek látjuk. Az emberek úgy érezhetik, alkalmazkodniuk kell a nemi elvárásokhoz vagy más sztereotip viselkedési formákhoz a csoportokban. A nők néha felpanaszolják, hogy az ő elgondolásaikat nem veszik figyelembe a találkozókon, míg mindenki odafigyel, ha egy férfi fejti ki ugyanazt. A hivatásos látogatás témájának egyik női előadója mondta, hogy a testületi találkozókon: Néha előadom a véleményem, és a kollégám, John következik a sajátjával. Talán jó pár más ember is beszél, aztán az elnök visszatér arra, amit én mondtam, de elfelejti, hogy én mondtam és így szól "Azt hiszem meg kellene fontolnunk, amit John mondott az előbb". Ez nagyon feldühít. Amire érdemes emlékezni a csoportokban előforduló feladat- és folyamatszerepekkel kapcsolatban, az az, hogy a legtöbb ember mindkettőt fel tudja venni. Bár mint szerepekre utaltunk rájuk, valójában különböző
fajta viselkedésekből épülnek fel. Az emberek meg tudják tanulni, hogyan viselkedjenek több különböző módon. A veszély abban rejlik, hogy elkezdik elvárni tőlük, vagy ők elkezdik elvárni maguktól, hogy a szerepek egy korlátozott tartományában maradjanak, más szóval: sztereotipizálódnak.
5.5 Csoportmunka és változás Az egészségügyi és jóléti szolgáltatásokban dolgozók és az ezeket a szolgáltatásokat igénybevevő emberek hasznosíthatják a csoportfolyamatokról esetleg rendelkezésükre álló tudást, hogy többet hozzanak ki azokból a "természetes" csoportokból, amelyek előfordulnak az életükben. A csoportmunka lehet a változások elérése érdekében tudatosan felhasznált eszköz is. *Feladat Változások eszközlése csoportmunkán keresztül 30-40 percet szánjon erre a gyakorlatra. Olvassa el Tara Misty "Egy feminista csoportmunka-modell bevezetése a feltételes szabadlábra helyezési szolgáltatásokban" című cikkét az Olvasókönyvben. Ahogy olvassa a cikket, gondoljon a feladatra és a folyamatra a próbaidőre bocsátott nők csoportjában. Mit sugall ez a beszámoló a feladat és a folyamat között fennálló kapcsolatról? Készítsen jegyzeteket gondolatairól. Megjegyzések Ebben a beszámolóban, úgy tűnik, nagyon összefonódik egymással a feladat és a folyamat. A feladatok némelyike az ülésekhez kötődött: a nők beszélgettek különböző témákról, amelyek hatással voltak az életükre, ilyenek voltak például a büntetőjogi rendszer, a jóléti jogok, az otthoni erőszak témái. Ez segít nekik abban, hogy jobban legyenek informálva. Egy másik fontos feladat az volt, hogy csökkentsék a törvénysértések számát, és ezt szolgálta a beszélgetések témaválasztása. De a csoport folyamata központi jelentőségű volt a csoport hatékonysága szempontjából, bármelyik feladatának megvalósításáról legyen is szó. A dolgozók arra számítottak, hogy egy csak nőkből álló, önkéntes, és a létező indukciós csoportoknál kevésbé strukturált csoport létrehozásával olyan magas szintű érzelmi és gyakorlati támogatást tudnak nyújtani, amely segítségével a nők magabiztosabbakká válhatnak. A nőknek megadatott a lehetőség, hogy aktív szerepeket vegyenek fel a csoportban. Ez valószínűleg sokukban megváltoztatta azt, ahogy magukról gondolkodtak.
73
Tara Mistry röviden utal arra, hogy a dolgozóknak figyelemmel kell lenniük a csoportfolyamatok hasonló vonatkozásaira: hogy feltételezéseket kérdőjelezzenek meg, ha szükséges, hogy szóra bírják a csendesebb tagokat, hogy ügyeljenek, hogy senki se uralja a társalgást. De a legfontosabb folyamat az volt, ahogy a nők bizalmas, személyes részleteket osztottak meg egymással, és gyakorlati támogatást nyújtottak és kaptak. Amit a beszámoló hangsúlyoz, az az, hogy a csoportokkal végzett munkában a hogyan csinálni éppolyan fontos mint a mit csinálni, és hogy néhány esetben a hogyan és a mi egybe eshet. • A csoportok az emberek szerepeikben való megerősítésének terepei lehetnek, vagy lehetőséget nyújthatnak arra, hogy az emberek más szerepeket vegyenek fel. Egyszerűen az, hogy valaki egy csoport tagja, még nem jelent önmagában garanciát arra, hogy új szerepeket sajátíthat el. A próbaidős csoportban fontos volt, hogy a vezetők gondosan terveztek, figyeltek a célokra és arra, hogy ezeket hogyan valósítsák meg. Meggyőzték a kollégáikat, hogy mindez megéri a fáradságot, és biztosították őket arról, hogy megfelelő módon képesek ellátni a csoportot, ami magában foglalta azt is, hogy konzultációt szerveztek maguknak. Az, hogy hangsúlyt helyeztek a klienseknek nyújtandó segítségre, hogy azok kreatívabb szerepeket fejleszthessenek ki a csoportban, azt jelentette, hogy a nők képesek voltak több felelősséget felvállalni és autonómabbá válni. Ez, ahogy Mistry látta, felhatalmazó hatású volt. Míg ő és vezetőtársa a csoportfolyamatokban használták fel szakértelmüket, a tagok önmaguk szakértőivé váltak. Észreveheti, hogy Mistry utalást tesz a csoportban megjelenő különbözőségre és diszkriminációra is. A csoport fehér tagjai megtanultak valamit arról, hogy milyen hatással van a rasszizmus a fekete csoporttagokra. Mindazonáltal Mistry úgy gondolja, hogy a fekete nők talán többet kaptak volna egy csak feketékből álló csoporttól. Az emberek, akiknek állandóan szembe kell nézniük a diszkriminációval, hasznot húzhatnak egy kis "holtidőből", amikor nem kell másoknak elmagyarázniuk, hogy ez mit jelent, amikor azonosságuk érzéséből ki tudnak fejleszteni néhány pozitív stratégiát. A cikk nyilvánvalóan nem a csoport feladatának és folyamatának puszta leírása volt. A csoport tapasztalatait feldolgozva Tara Mistry Schön eljárásaival párhuzamban hozza felszínre reflexióit: a női elkövetők magától értetődőnek vett "patológiájának" megkérdőjelezése; a felhatalmazást célzó stratégiái nyílt kifejtése; saját, rasszizmussal és szexizmussal kapcsolatos érzéseinek megfigyelése, és munkája során az ezekre való támaszkodás;
a keret - amiben a női elkövetők mások és a maguk számára megjelennek - megváltoztatása; a saját maga és munkatársai által a csoportban, és a próbaidős szolgáltatáson belül játszott szerepekre való reflexió.
5.6 Összefoglalás Bár minden csoportnak megvannak a maga különböző jelentései a résztvevők számára, az emberek igenis áthozzák tapasztalataikat és egynémely szerepeiket egykori csoportjaikból az új csoporthelyzetekbe. Az egészségügyi és jóléti rendszerek színterein számos szándékolatlan csoportosulás, és céltudatosan kialakított csoport található. Az, hogy a tagok mennyire erősen kívánják a közös identitás tudatos felépítését és azt, hogy a közös célok érdekében együtt dolgozzanak, befolyással lesz arra, hogy milyen lehetőségek nyílnak meg a számukra szerepeik csoport-interakciókon keresztül való kifejlesztésére. Néhány állomás vagy ciklus azonosítható a csoportok időbeni változásának folyamatában. A csoport fejlődésével összefüggésben az emberek más és más szerepek felé mozdulnak el. Néhány szerep inkább a megoldásra váró feladatra irányul, mások a csoport fenntartására, vagy a folyamatra, amely során a feladatot megoldják. Az emberek beleragadhatnak egy adott csoportban felvett szerepeikbe a tekintély és a hatalom, a korábbi kapcsolatok vagy az egymás szerepeivel kapcsolatos elvárások miatt. A dolgozók számára fontos lehet, hogy megvizsgálják, hogyan reagálnak ők a kliensek fájdalmára, mivel a munkacsoportok visszatükrözhetik a kliensek problémáit. A kliensek vagy a dolgozók esetleg azonosítani akarják azon csoportokkal kapcsolatos érzéseiket, amelyekhez korábban tartoztak - talán gyermekkoruk idején - és tudni szeretnék, vajon van-e valami nyoma ezeknek az érzéseknek egy jelenlegi csoportban. A csoportmunka eszközt adhat a résztvevők kezébe, hogy szélesítsék a rendelkezésükre álló szerepek körét. Követelmények Mikor befejezi a kurzus ezen részét, képesnek kell lennie a következőkre: hogy felismerje a szerepelméletek mint az egészségügyi és jóléti rendszerek színterein működő kapcsolatok megértésére szolgáló eszközök erősségeit és gyengéit; hogy azonosítsa a szerepnyomásokat, és hogy alkalmazza ismereteit azokra
74
a helyzetekre, ahol valószínűsíthető a feszültségek fellépése; hogy példákat adjon a személyes és intézményes diszkriminációra; hogy felismerje a kliensek szerepeiben megmutatkozó elnyomás különféle formáit, és hogy feltárja a felhatalmazás következményeit; hogy felismerje a különbözőséget és az azonosságot a kliensek és a dolgozók szerepeiben és tapasztalataiban; hogy felismerje, milyen hatással van a csoportdinamika az emberek lehetőségeire, hogy kifejlesszék szerepeiket.
75
76
Harmadik rész: Kapcsolatok
77
Bevezetés A "Kapcsolatok" című részben különböző nézőpontokat mutatunk be a dolgozó-kliens kapcsolatról. A második rész első három fejezetében bemutatjuk Maryt, egy Glasgow-ban lakó fiatal nőt, aki a kurzus e részében bemutatott legátfogóbb esettanulmány alanya. Az első fejezet a szükségleteknek az emberi kapcsolatokon keresztül történő kielégítéséről, a második a kapcsolatok kiépítéséről és fejlesztéséről szól, a harmadik pedig a veszteségekkel és a kapcsolatokat érintő változásokkal foglalkozik. Mindegyik a dolgozó-kliens kapcsolat egy erősen pszichológiai felfogására épül: bemutatják, hogy a pszichológiai fejlődés folyamata hogyan alakítja az embereket, akiknek viselkedése érzelmek, motivációk és pszichológiai szükségletek szempontjából értelmezhető. Ez a három fejezet a megfelelő gyakorlat egy modelljét nyújtja olyan dolgozók bemutatásával, akik különféle kommunikációs modelleket alkalmaznak, annak érdekében, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljenek klienseik pszichológiai szükségleteivel. A negyedik fejezet címe "Néhány további gondolat Maryvel kapcsolatban". A fejezet annyiban különbözik az azt megelőzőktől, amennyiben azt próbálja feltárni, hogy egy sor pszichológiai feltételezés megalkotásával hogyan jött létre bennünk
78
a Maryről kialakított kép. A lényeg az, hogy mindig sokféleképpen láthatunk egy másik embert, és a vele kapcsolatos nézeteink meghatározzák vele szemben tanúsított viselkedésünket. Az ötödik fejezet az egészségügyi és jóléti rendszerekben folyó kommunikációról szól. Különös hangsúlyt fektet a szociális munkások és klienseik között zajló személyes interakciókra, és figyelmünk középpontjában a hatodik, "Hatalom és felhatalmazás" címet viselő fejezetben is ez áll. Mindazonáltal a hatodik fejezet figyelmet szentel azoknak az átfogóbb társadalmi struktúráknak is, melyekben a személyes interakciók létrejönnek, amelyek megadják az érzelmek alakításának és a pszichológiai szükségletek kielégítésének kontextusát. A tankönyv nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatra. Látni fogja, hogy a kérdésfeltevések közül sok az egészségügy és jóléti ellátás gyakorlatával kapcsolatos, magától értetődőnek tekintett feltételezést kérdőjelez meg.
1. Szükségletek kielégítése az emberi kapcsolatokon keresztül Ehhez a fejezethez szüksége lesz a Dokumentumok c. kötetre. Az 1., 2. és 3. fejezetek elsősorban pszichológiai szemszögből íródtak, és a pszichológiai szükségletek és érzelmek fontosságára helyezik a hangsúlyt az egészségügyi és jóléti munkában. Ezek a megfelelő gyakorlat képét nyújtják, ami olyan gyakori a tanácsadás, a pszichoterápia és a szociális munka sok területén. A 4., 5. és 6. fejezetben kritikai megjegyzéseket fogunk fűzni ezekhez az elgondolásokhoz. Ez a fejezet egy hosszabb esettanulmányt mutat be egy Mary nevű fiatal nőről, aki bentlakásos intézetben él Glasgow-ban.
1.1 Ismerkedjünk meg Maryvel ! Mary egy 17 éves lány, aki a Glengowan Házban lakik Glasgow-ban. Glengowan egy nagy viktoriánus villa Glasgow déli részének jómódú kerületében, amit a glasgowi érsekség 16 hajléktalan fiatal otthonaként üzemeltet. Közös hálószobákat, kölcsönös támogatást, terápiás lehetőséget és bátorítást nyújt sokféle szabadidős tevékenység folyatatásához. Mary anyagát Graham Connelly, egy szociális munkát oktató bocsátotta rendelkezésünkre, aki azért készített vele interjút, hogy összeállítson egy anyagot Mary tapasztalatainak megvitatására. Graham és Mary beszélgetését olvashatja a 2. kazetta leírásában. Ezen kívül Graham írásos beszámolót is készített Mary életéről és egy Elsie-vel, Mary kapcsolattartójával, készített interjúról. Mary örömmel beszélgetett Graham-mel "ha ez segít az olyan embereknek, mint én". A beszámoló elkészítésénél Graham, úgy tűnik, fontosnak tartotta, hogy nyilvánvalóvá váljon a tény, miszerint Mary skót. A következő részletek megkísérlik visszaadni beszédstílusának hangulatát.
körülbelül 16 1L értékű adagot egy éjszaka, meg ilyesmi, csak hadd menjen, aztán végül depressziós lettem és totál begőzöltem a drogoktól. Elmentem az orvosomhoz, aki elküldött egy pszichiáterhez, és a pszichiáter azt mondta, hogy mivel még csak 17 éves vagyok Andy Dicksonhoz kell küldenie [ közösségi pszichiátriai ápoló, akivel Mary már korábban találkozott, mikor drogproblémái miatt segítségre volt szüksége] […], aztán vele volt egy megbeszélésem, ami három órán át tartott, a megbeszélés, teljesen kiborultam tőle. Én egyszerűen, én teljesen alkalmatlan voltam arra, hogy kiengedjenek az utcára, ahogy ők mondták. Idegileg teljesen össze voltam zavarodva akkoriban […] azt hiszem túl sok drog volt bennem - hasis, speed, gellies, tems, acid, bármi amit szerezi tudtam bevettem, kivéve a kemény dolgokat. [Hasis = marihuána; speed = amfetamin; gellies = Tomazepam; tems = Temgesic; acid = LSD.] Mikor Graham készített vele interjút, Mary már másként látta önmagát: "Normális tinédzser vagyok - kivéve, hogy egy különc hegymászó is egyben". A 17 éves Mary így jellemezte önmagát második találkozásunk alkalmából. "Normális tinédzserként" szeret találkozni a barátaival és táncolni menni. A hegymászás iránti érdeklődése újkeletű, azután alakult ki, hogy, bár először vonakodva, részt vett egy kiránduláson, amit a Glengowan Házbeli gondozó személyzet tagjai szerveztek. A múltbeli családi és baráti kapcsolatok, és azok is, amelyek Glengowan-on keresztül jöttek létre, nyilvánvalóan a történet fontos tényezőit képezik. Mi a jelentőségük különösképpen Mary szempontjából, és mit lehet ezekből a kapcsolatokra nézve áltlánosabb értelemben megtudni?
Hogy megismerkedhessen vele, kérjük olvassa el a következő részletet. Ez Mary saját beszámolója a Glengowanba érkezését közvetlenül megelőző időszakról, ami hat hónappal ezelőtt volt. Három hétig kórházban voltam, egy kisebbfajta idegösszeroppanás - legalábbis szerintük az volt -, a családi problémáim és a drogok miatt. Összecsaptak a hullámok a fejem felett, és ez egyszerűen túl sok volt nekem. Mikor otthagytam az anyámat erősen drogoztam […] aztán kaptam egy saját lakást és csak ültem a házban, mindenkitől távol, és ültem és hasist szívtam, Glengowan Ház Forrás: Glengowan Ház
79
1.2 Mire jó a kapcsolatok tanulmányozása? Egyrészről vizsgálhatjuk a kapcsolatokat úgy, hogy mennyiben elégítik ki, illetve nem elégítik ki az emberek pszichológiai szükségleteit. Általánosan elfogadott nézet a pszichológiában , az egészségügyi és szociális területen dolgozók és általában véve az emberek között az, hogy valakiből milyen felnőtt lesz, azokon a kapcsolatokon múlik, amelyekben élete korai szakaszában része volt. Azt szeretnénk, ha ezzel kapcsolatos gondolatait a következő gyakorlat segítségével gyűjtené össze. Feladat A kapcsolatok fontossága Öt percet szánjon arra, hogy feljegyezze, Ön szerint milyen módon játszanak fontos szerepet a kapcsolatok az emberek pszichológiai fejlődésében. Talán segít, ha először a gyerekekre gondol, aztán a felnőttekre.
1.3 A szükségletek hierarchiája Számos szerző, akik közül Abraham Maslow (1970) a legkiemelkedőbb, ezeket a szükségleteket hierarchikusnak tartja. Vagyis, amíg egy egyén alapvető, túlélésre és biztonságra irányuló szükségletei nincsenek kielégítve, addig lehetetlen számára az olyan felsőbbrendű szükségletek kielégítése mint az intimitás, az önbecsülés, és végül az, amit Maslow önmegvalósításnak nevez. Az önmegvalósítás azt jelenti, hogy az egyén önmagára vonatkozó tapasztalata szerint értékes, szeretett, kompetens és így tovább - legalábbis legtöbbször! Maslow hierarchiáját piramis formájában ábrázolhatjuk, mint a 2.1 ábrán láthatja.
Megjegyzések A gyakorlatban felvetett probléma megválaszolásának egyik módja az lehet, ha a kapcsolatokat azon fejlődési szükségletek szempontjából tekintjük át, melyeket a humán életciklus különböző pontjain a kapcsolatok elégítenek ki. Egy gyermek számára a kapcsolatok életfontosságúak alapvető élettani szükségleteinek kielégítéséhez. A gyermeknek szüksége van egy valamilyen formájú, felnőtthöz fűződő kapcsolatra, hogy az étel és ital iránti alapvető szükségletei kielégüljenek. De az etetésen kívül egy gyereknek tető is kell a feje fölé, és az, hogy megóvják őt a bajtól. Még egyszer, a gyerek nem képes ezeket a szükségleteit egyedül kielégíteni, és ezért egy felnőtthöz fűződő kapcsolattól függ. Ha a gyerekek nem képesek alapvető élettani szükségleteiket felnőttek által kielégíttetni, akkor puszta létezésük kerül veszélybe. Néhány embernek sohasem szűnik meg az olyan kapcsolatok iránti igénye, melyek alapvető szükségleteik kielégítését biztosítják: ilyenek például a súlyos fejlődési nehézségekkel küzdő emberek. De a legtöbb ember, amint felserdül és felnőtt lesz, függetlenné válik másoktól alapvető szükségletei kielégítésében. Idős korban, ha a személy képességei meggyengülnek, ezen alapvető szükségleteinek kielégítésében ismét kapcsolatokra kell hagyatkoznia. Amint az alapvető szükségletek kielégülést nyernek, nyilvánvalóvá válnak a magasabb rendű szükségletek, melyek beteljesülése szintén különféle kapcsolatok függvénye. És ez az egész élet során folytatódik. A felnőtt szükségletei társas kapcsolatok és barátság, szórakozás és öröm, valahová tartozás és bajtársiasság az egyén én-identitásának megerősítése felé irányulnak. Mindezen szükségletek más embereket is magukba foglalnak: kapcsolatokat foglalnak magukba. •
80
2.1 Ábra, Maslow szükséglet hierarchiája Forrás: Maslow (1970), átvette Mairian Corker
Maslow azt állítja, hogy ha az alapvető szükségletek nem nyernek kielégülést életünk egyik szakaszában sem, akkor nehéz, vagy egyenesen lehetetlen előrejutni a piramis következő lépcsőjére. Ne feledje, hogy ez a pszichológiai fejlődés egyik elmélete. Nem jelenti azt, hogy az emberek minden esetben alacsonyabb rendű szükségleteik kielégítését tartják a legfontosabbnak. Bármely éhínség vagy katasztrófa megmutathatja, hogy az emberek gyakran félreteszik saját alapvető szükségleteiket azért, hogy másokon segítsenek. Részletesebben vizsgálhatjuk meg Maslow elgondolásait, ha megnézzük, hogy a kapcsolatok Mary élettörténetében hogyan elégítették ki különböző szinteken levő szükségleteit. Azt javasoljuk, hogy először olvassa el Graham alábbi beszámolóját, és azután olvassa el a magnókazetta leírását.Tartsa szem előtt a kérdést, hogy mennyire elégítették ki Mary szükségleteit azok a kapcsolatok, melyekben élete során része volt.
1. 4 Graham Connelly beszámolója Mary történetéről Mary úgy látta, hogy problémái igazából akkor kezdődtek, mikor 10 éves korában szülei elváltak. A család kettészakadt, egyik bátyja az apjukkal maradt, és Mary és az édesanyja "hajléktalan szállásokon" találtak menedéket, mielőtt végül a város egy másik részében kaptak lakást, távol a barátoktól és rokonoktól. Ha van egy apád, aki le sem szar téged, és egy anyád, aki az apád legjobb haverjával lépett le, aki szintén le sem szar téged, mit várhatsz, ha ez mind veled történik meg? Úgy értem, szóval, ez az élet rendje, nem? Kétéves korom óta nem volt mögöttem biztos háttér, vagyis mióta megszülettem, de kétéves korom óta mindenre emlékszem. Mary és a bátyja rendszeres kapcsolatban álltak a nagymamájukkal (az apa édesanyjával, a többi nagyszülő már a gyermekek születése előtt meghalt) és a nagynénjükkel, akinek hatása jelentős volt, de aki meghalt, mikor Mary még kicsi volt. Az édesanya családjával laza kapcsolatuk volt a házasság felbomlása előttig, és azután még rövid ideig. A boldogtalanság fő forrása a családban az apa alkoholizmusa és erőszakos kitörései voltak, melyek főként Mary anyjára irányultak. "Az apám alkoholista volt […] és az anyám pedig bántalmazott feleség, ahogy általában mondják." Ezen kívül Mary úgy érzi, hogy mindkét szülője bátyját részesítette előnyben. Egy visszautasítás, amit később mélyen átérzett, mikor drogproblémái idején a család "becsapta az ajtót az orrom előtt". Miután új lakást kapott, Mary édesanyja talált munkát. Partnert is talált, aki gyakran a házban tartózkodott mikor Mary (immár 12 éves) hazaért az iskolából. Mary félt egyedül lenni édesanyja fiújával, ezért nem szeretett hazamenni és sokáig kimaradt. Együtt volt más gyerekekkel akik oldószerekkel, később pedig drogokkal kísérleteztek. Hamarosan elkezdett "lógni" az iskolából, és a Gyermekvédelmi Bizottság elé küldték iskolakerülés, majd a szülői ellenőrzés hiánya és oldószerrel való visszaélés miatt. Kijelöltek egy szociális munkást aki rendszeresen találkozott Maryvel , amíg "otthoni felügyelet" alatt állt, ami a bentlakásos gondozás alternatívája, és az a célja, hogy anya és lánya együtt maradhasson. Mary elmondta nekem, hogy a szociális munkás soha nem jött rá deviáns viselkedésének valódi okára. Valójában, bár egy barátjának elmondta, az egész történet csak azután került napvilágra, hogy Glengowanben szoros kapcsolatba került kapcsolattartójával. Édesanyja partnere szexuálisan zaklatta őt, de ő annyira félt a férfitól, hogy teljesen tehetetlennek érezte magát. A zaklatás csak akkor szűnt meg, mikor bátyja velük lakott egy darabig. Mary elmondta, hogy egyszer apja feldühödve érkezett, elszántan arra, hogy kiegyenlíti a számlát azzal a jóbaráttal, aki lényegében "elrabolta" tőle a családját.
Az apám odajött és […] iszonyúan dühbe gurult. Az apám már volt bíróság előtt gyilkossági kísérlet miatt, meg ilyesmi, és ez a pasas feküdt és a saját vérében fuldoklott, majdnem holtan, és erre én azt gondoltam: "Remélem meghalsz". De ők nem tudták, mi járt a fejemben akkor, és én egyszerűen azt akartam, hogy meghaljon akkor és ott. Most már halott, de mégis olyan sebet hagyott az életemen, amit sohasem tudok elfelejteni, érted? Megkérdeztem Maryt, hogy a zaklatás emléke gyakran háborgatta-e őt azon évek során, míg ezt az élményt magában tartotta annak ellenére, hogy kapcsolatban állt szociális munkásokkal. Háborgatott, de el tudtam felejteni. De valójában a drogok és az alkohol volt az, ami elfelejtette velem. Azt hiszem, ha akkor foglalkoztam volna a dologgal, akkor nem szedtem volna, hát , drogokat, vagy bármi ilyesmit. Ezek voltak azok a dolgok, amik kizárták ezt az elmémből. De mikor elkezdtem megpróbálni kezelni a dolgokat, akkor azt gondoltam: "Nem fogom elrejteni többé, nem tudom elrejteni többé". Fájdalmas, de most már nem anynyira fájdalmas, mivel foglalkozom vele. És ez az, amiben Glengowan segített nekem, hogy képes legyek kezelni ezt a dolgot, érted mire gondolok? […] Először féltem meg ilyesmi, mikor először kezdtem találkozgatni az apámmal, féltem a saját apámtól, és féltem a bátyámtól, féltem minden férfitől, meg ilyesmi, De most, hogy tudom, hogy csak ő volt ilyen ferde hajlamú, és senki más nem akar bántani, érted? Ez az egyik dolog amit értem tettek, hogy segítettek ezzel az egész dologgal. Megkértem, hogy gondoljon vissza a gyerekkorára, és mondja meg nekem, mely időszakokra emlékszik úgy, hogy akkor boldog volt, és melyekre, hogy nem. Az általános iskola boldog emlékeket ébreszt, mert: "Nem kellett otthon lennem és látnom, hogyan verik az anyámat"; és mert voltak iskolai kirándulások. Ebben az időben rendszeresen járt templomba (már nem jár, de este imádkozik) és úgy emlékszik az Első Áldozásra, mint egy különösen örömteljes eseményre. Voltak klubok különféle programokkal és diszkók, ami klassz mulatság volt. Az otthoni élet nagyon boldogtalan volt, és éjjelente ismétlődő veszekedésekre emlékszik és arra, hogy anyját monoklival a szeme alatt látta. A válás időszaka különösen boldogtalan volt: a gyermekelhelyezés eldöntése miatt ügyvédekkel kellett találkoznia. A bátyja több periódust gyermekotthonokban töltött, mikor elköltöztek elszakadt a barátaitól, és végül szexuálisan zaklatták. A középiskola (két különböző iskolában) katasztrofális volt. Gyakran kerülte az iskolát, és nem emlékszik egyetlen tanárra sem, akit különösképpen érdekeltek volna az ő dolgai. "Jó móka volt, mikor lógtunk és mindenféle dolgot csináltunk." a "dolgok" magukba foglalták az
81
oldószer szippantást és az alkoholfogyasztást a barátokkal. Most már a rendszeres drogozás miatt, és azért, mert a saját házukból lopott, Mary viselkedése vitákhoz vezetett az édesanyjával. Mivel 12 éves kora óta főként ő gondoskodott saját magáról, az iskola befejezése után Mary kapott egy önkormányzati lakást a város azon részében, ahol korai gyermekéveit töltötte, és ahol édesapja azóta is lakott. Mivel tanulmányait többször megszakította, és mert olyan területen lakott, ahol a munkanélküliek aránya magas volt, valószínűtlennek tűnt, hogy munkát tudna találni - még akkor is, ha nem lettek volna drogproblémái. Mary mindazonáltal kipróbált néhányat a Fiatalok Képzési Programjai (FKP) közül, de egyiket sem találta kielégítőnek. De most volt egy állandó barátja. Ezt az időszakot így írta le: Boldog időszak, mert nem jártam iskolába és azt tehettem amit akartam, és akkor kezdtem először járni azzal a fiúval, és ez egyszerűen csodás volt, egészen majdnem múlt évig csodálatos volt, tudod, elválaszthatatlanok voltunk, meg minden. Szóval, na igen, jó idők voltak azok, meg minden, mert együtt csináltunk mindent, tudod? Együtt mentünk táncolni, még a boltokba is együtt mentünk, érted, mire gondolok? Együtt loptunk minden hülyeséget. De körülbelül egy év elmúltával, mikor Maryt komolyan verni kezdte a barátja, a kapcsolat megromlott. Ezután következett egy ivással, kemény drogozással, magányossággal, depresszióval és csövezéssel fémjelzett időszak, ami végül abban csúcsosodott ki, hogy kórházba, majd Glengowanba utalták . Megkértem Maryt, hogy próbálja meg elképzelni a jövőt. Boldog kilátásokkal tekinthet elébe? "Egész életemben többnyire boldogtalan voltam, így most rajtam áll, hogy boldog legyek, és el is fogom ezt érni." Mary optimizmusának az az oka, hogy úgy érzi, ezúttal támogatják: a glengowani dolgozók támogatják, akik az ő közreműködésével dolgoztak ki egy gondozási tervet, valamint a pszichiátere, akivel hetente találkozik. Önbecsülését jelentősen megnövelte, hogy munkát talált, és hogy különféle tevékenységek, különösen a hegymászás, kielégülést nyújtanak számára. Normális tinédzser vagyok, kivéve, hogy különc hegymászó is egyben. Nagy előrelépést tettem […] az aggodalmaim és az idegességem terén, és kezdek, lassan de biztosan, előrelépést elérni az itallal és a drogokkal kapcsolatban is. És az érzéseim és a múlt […] Elsie-nek [a kapcsolattartó] olyan dolgokat mondtam el, amiket évek óta magamba fojtottam, és megkönnyebbülést éreztem, hogy kiadhattam őket, de még mindig nem tudom kontrollálni az érzéseimet. Valójában még mindig az érzéseim irányítanak engem, de meg fogom tanulni kontrollálni azokat éppolyan jól, mint ahogy azok irányítanak engem.
82
Feladat Mary szükségletei Körülbelül 25 percet szánjon erre a gyakorlatra. Az alapján, amit eddig megtudott Maryről, vázolja fel röviden, hogy életének eddigi kapcsolatai milyen mértékben elégítették ki, vagy nem elégítették ki a maslowi hierarchia két alapvető szükségletét (a fiziológiai és biztonsági szükségletek). Miután ezzel végzett, olvassa el a Dokumentumokban Graham interjúját Maryvel (2. kazetta B oldal leírásának első része). Itt Mary főként Elsie-hez, a kapcsolattartójához, Andyhez, a pszichiátriai ápolóhoz és édesanyjához fűződő kapcsolatairól beszél. Az interjú olvasása közben egészítse ki jegyzeteit. Megjegyzések Nyilvánvaló, hogy míg családja kielégítette Mary ételre, italra és alvásra irányuló alapvető szükségleteit, sokkal kevésbé voltak sikeresek biztonsági szükségletei kielégítésében. A hozzájuk fűződő kapcsolatai kevéssé voltak sikeresek ezen a szinten. 10 éves korában, szülei válásakor, elveszítette otthonát. Félt egyedül maradni édesanyja barátjával, és a férfi szexuálisan zaklatta őt. Annyira félt tőle, hogy tehetetlennek érezte magát. Édesapjának anyjukkal szembeni erőszakosságát és fizikai bántalmazásait is megtapasztalta. Úgy tűnik, őt magát is fizikailag bántalmazta saját állandó barátja, miután elhagyta otthonát, hogy vele éljen. Az a kép tárul elénk, hogy biztonsági szükségleteit családi kapcsolatai nem elégítették ki teljes mértékben. • A történetet úgy is értelmezhetjük, hogy a fizikailag biztonságos és nem fenyegető környezet iránti igényét csak Glengowan-ba költözése elégítette ki megfelelően.
1.5 Kapcsolatok és szükségletek Ha elfogadja azt az előfeltevést, hogy a kapcsolatok keresésénél az emberek arra a legalacsonyabb szintre koncentrálnak, amelyen a múltban szükségleteik kielégítetlenek maradtak (mégpedig azért, hogy kielégítsék ezeket a szükségleteket), akkor azt állíthatjuk, Glengowan-ban Mary pontosan azokat a fajta kapcsolatokat találta meg, melyekre biztonság iránti alapvető igénye kielégítéséhez szüksége volt. Ha így nézzük, az állami és más segítségnyújtó hivatalok szerepe az lenne, hogy biztosítsák azokat a kapcsolatokat, melyek normális esetben jelen vannak a személyes és családi életben, de azok valamilyen oknál fogva nem voltak elérhetőek a
személy számára abban a formában, ami szükségleteit kielégítette volna. Magasabb rendű szükségletek és kapcsolatok az egészségügyi és szociális jóléti rendszerek területén Sok segítő-kliens kapcsolatnak nyílt célja, hogy a kliensnek lehetőséget nyújtson arra, hogy magasabb rendű szükségletek felé törekedjen. Feladat Mary, Elsie és Andy 15 percet szánjon erre a gyakorlatra. Ha szükséges, olvassa el újra Mary és Graham beszélgetését. Készítsen jegyzeteket arról, hogy Maryt Elsie-hez, a kapcsolattartójához (program tervező koordinátor) és Andy-hez, a pszichiátriai ápolóhoz fűző kapcsolataiban hogyan kerülnek a középpontba a szeretettel és a valahová tartozással kapcsolatos szükségletek.
idejére korlátozódik, és nagy számú kliens között oszlik meg. Ez felveti a kérdést, hogy ez a foglalkozási szerep miben különbözik az igazi anyák vagy az igazi barátok szerepétől. Mindazonáltal az igazi anyák és az igazi barátok viselkedése annyira sokféle, hogy valószínűleg egyébként sincs értelme ennek a kérdésfeltevésnek. Nézzük a dolgot inkább gyakorlatiasabban és mondjuk azt, hogy az egészségügyi és jóléti területeken dolgozóknak mindig tudniuk kell a választ arra a kérdésre, hogy "Menynyit adok önmagamból a klienseknek: hol kellene meghúznom a határt magánéletem és a hivatásom között?" Szeretnénk, ha tovább gondolkodna ezen a kérdésen mialatt négy egészségügyi és jóléti dolgozó szavait olvassa, amint munkájukról beszélnek (Dokumentumok, 2. kazetta B oldal leirt változata).
Megjegyzések Mary különösen Elsie-vel való kapcsolatát egy majdhogynem szülői viszonyként látja. "Elsie ott van, ha szükségem van rá ha ölelésre van szükséged, megölel Elsie olyan, mint egy anya figura." Elsie célját úgy értelmezhetjük, hogy példát mutat fel Marynek a jó szülői gondoskodásra, hogy ezáltal részben kárpótolja öt a rossz tapasztalatokért, amit saját anyja mellett szerzett. Elsie érdekes példáját nyújtja annak, hogy a tapasztalat, jelen esetben az anyaként szerzett tapasztalat, hogyan nyerhet szaktudásként való elismerést úgy, hogy az ő anyai készségeit fizetéssel jutalmazzák. Érdekes hallani, ahogy Mary pozitív értelemben azt mondja Andy-ről "néha megfenyegetett". A jó szülői gondoskodás magába foglalja a világos korlátok felállítását. Mary nyíltan elismeri, hogy szüksége van arra, hogy viselkedését korlátok közé szorítsák. A bentlakásos intézmények ellen gyakran felhozott kritika az, hogy céljaik egy fűtött, biztonságos környezet megteremtésére irányulnak, ahol az embereknek megfelelő étel és hajlék áll rendelkezésére, de ahol kis hangsúlyt fektetnek az ott lakók magasabb rendű igényinek kielégítésére. Ezt a bentlakásos gondozás "raktározás" modelljeként írták le (Miller és Gwynne, 1972). Mindazonáltal Mary esetében feltételezhetjük, hogy Glengowan csak alapvető szükségleteinek kielégítése után lehetett segítségére abban, hogy magasabb rendű szükségletei kielégítésének módjait kifejleszthesse. Korlátozó szerepek: korlátozó kapcsolatok Bizonyos szempontból helyesen írjuk le, hogy mit jelentett Glengowan Marynek, ha azt mondjuk, hogy azt a "családi életet" biztosította számára, amiben soha nem volt része, és azokat a szükségleteit elégítette ki, melyeket családja nem. Mindazonáltal Elsie nem Mary anyja. Ő egy fizetett alkalmazott. Anyai gondoskodása főként munkaidejére és a fiatalok glengowani tartózkodásának
Hol kellene meghúznom a határt személyes és hivatásos életem között? Forrás: Országos Gyermekotthon
*Feladat Magánélet és hívatás 20 percet szánjon erre a gyakorlatra. Főleg az első három beszélőre figyeljen: Stan nevelőtiszt, Von otthoni gondozó asszisztens és Mike szakképzett szociális munkás. Olvasás közben készítsen jegyzeteket az alábbi témákról: Klienseikhez fűződő kapcsolataikat hogyan korlátozzák általuk nem kontrollálható körülmények - például Stan kapcsolata a Becsületszó Bizottsággal.
83
Hogyan jellemzik önmagukat mikor valami "személyeset" visznek a segítő-kliens kapcsolatba, ami egyébként hideg és távolságtartó lenne - Mike például megpróbálja az értékeléseket "bizonyos fokú melegséggel és gondoskodással" végezni. Miután elolvasta ezt a részt tegye fel ezt a két kérdést saját hivatásbeli szerepére vonatkoztatva is, vagy egy olyan segítő szerepére vonatkoztatva, akivel kapcsolatba került. Megjegyzések Bizonyára sok mindent leirt a két kérdésre válaszolva. A részletek nem annyira fontosak, mint az, amit szemléltetnek. Ami az első kérdést illeti: bármely egészségügyi és jóléti foglalkozás esetében sok dolog korlátozza a kliensekkel létesíthető kapcsolatokat, de ezek két általánosabb típusba rendezhetők. Az elsőbe tartoznak azok, amelyek a munka megszervezésének módjából adódnak: a műszak hossza, az intimitás foka, a találkozások hossza és gyakorisága, és így tovább. Ezek a körülmények néha segítik, máskor akadályozzák, hogy "jó" kapcsolatot alakítsanak ki a kliensekkel. A korlátozások második halmazába azok dolgok tartoznak, amelyek a hatékony és a hatástalan segítő-kliens kapcsolatok közötti határvonal meghúzásának kérdése körül vetődnek fel - amely kapcsolatok elválasztásának mikéntje maga is vita tárgyát képezheti. Például szupervízori kötelezettségeinek teljesítését az Otthon Irodánál és a Becsületszó Bizottságban, bár "barátkozását" korlátozza (az Otthon Irodában), a bűnözőkkel való foglalkozás egyik hatásos módjának tekintik. Hasonlóképpen, azt gondolják, hogy azok a szociális munkások, akik ágyba bújnak klienseikkel, hatékony munkavégzésüket kockáztatják. A második kérdésnél nyilvánvalónak kell lennie, hogy mindegyik szociális munkás a "személyes" kézségek "professzionális" módon való felhasználásáról beszél, arról, hogy beemelik azokat a szolgáltatásokba hivatásbeli céljaik elérése érdekében. Az a szó, hogy "hivatásos" mindig magába foglalja a kliensekhez fűződő kapcsolatok korlátozását. A segítőknek is vannak szükségleteik Mike, egy hivatásos szociális munkás, nagyon éles különbséget tesz személyes és klienseihez fűződő kapcsolatai között. Lehet, hogy én részese vagyok az ő örömeiknek és bánataiknak, de nyilvánvalóan nem lenne helyes, ha ők is részesei lennének az én örömeimnek és bánataimnak ugyanolyan módon, mint ahogy én részese vagyok az övéknek. Nekik vannak szükségleteik, és az én munkám az, hogy segítségükre legyek szükségleteikkel kapcsolatban. Személyes kapcsolataimban nekem is vannak szükségleteim, és barátaimat használhatom ezen szükségleteim kielégítésére, de nem lenne helyes, ha ezeket a szükségleteimet klienseim elégítenék ki.
84
Úgy tűnik Mike azt mondja, hogy ő rendelkezésére áll klienseinek szükségleteik kielégítésében, de ők nem állnak az ő rendelkezésére, hogy az ő szükségleteit kielégítsék. Ez a leírás nyilván nem teljes, hiszen Mike kliensei egészen biztosan segítik őt alapvető szükségletei kielégítésében - az ő létezésük jelenti számára a fizetést, és feltéve, hogy Mike munkáját kielégítőnek találja, kliensei segítik őt önmegvalósításra irányuló magasabb rendű szükségletei kielégítésében, ahogy Maslow mondaná, ráadásul elég találóan. Az, hogy vajon a dolgozók, vagy a kliensek szükségleteit elégíti-e ki jobban az egészségügyi és jóléti munka gyakorlata, nagyon érdekes kérdés, de ezzel itt most nem foglalkozunk. Fejezzük be egyszerűen azzal, hogy azt mondjuk, mindkét félnek vannak szükségletei, és találkozásaikat olyan mértékben fogják kielégítőnek, vagy nem kielégítőnk találni, amilyen mértékben a kapcsolat kielégíti szükségleteiket. Az egyik fél akár sokkal elégedettebben is távozhat, mint a másik.
1.6 Összefoglalás Ebben a fejezetben bemutattuk Önnek Maryt, és az ő esetét használtuk fel Maslow személyiségfejlődési elméletének illusztrálására, mely példa egy olyan elméletre, amit széles körben használnak a szociális munkában és a pszichoterápiában. Ezen szükségletelméletek az embereket úgy ábrázolják, mint akik pszichológiai szükségletek mindenki számára közös halmazával rendelkeznek, valamint azzal az emberi joggal, hogy ezeket kielégítsék. Ugyanígy az emberi sokféleséget is jelképezik, abban az értelemben, hogy az egyének szükségletei különböző mértékben vannak kielégítve. Ha ez így van, a dolgozók szaktudásának fontos aspektusává válik, hogy képesek legyenek a kliensek kielégítetlen szükségleteinek felderítésére, és tervek kidolgozására azok kielégítésének érdekében. A szakértelem egy másik aspektusára is ráirányítottuk a figyelmet - a dolgozó-kliens kapcsolat korlátozásának képességére annak érdekében, hogy a kapcsolatot terápiás céllal lehessen használni. Nyilvánvaló, hogy Mary helyzete gyerekként és fiatal nőként is a hatalom hiányával jellemezhető. Egy olyan szükségletelmélet értelmében, mint amilyen Maslow-é, a szociális munka beavatkozása felhatalmazó hatású, amennyiben addig kielégítetlen szükségleteket elégít ki, és ezáltal lehetőséget nyújt Marynek arra, hogy kifejlessze magában azokat a szociális és pszichológiai készségeket, amelyekre tiszteletreméltó és független életet élve szüksége lesz.
2. Kapcsolatok kiépítése és fejlesztése Ehhez a fejezethez szüksége lesz a Dokumentumokra és az Olvasókönyvre. Amennyiben Ön az egészségügyi és jóléti rendszerben dolgozik, munkájának időbeosztása mennyiben korlátozza a klienseihez fűződő kapcsolatai kiépítésére fordítható időt? A sürgősségi munkát végző emberek például csak rövid időre lépnek kontaktusba klienseikkel. Más dolgozók szerepei lehetnek olyanok, hogy a kapcsolatnak világosan meghatározott végződési pontja van: ilyenek például a hivatásos látogató és a kisgyermekes családok kapcsolatai. 2.1 A kapcsolatok fejlesztésére fordítható idő Feladat Idő, szervezés és kapcsolatok 20 percet szánjon erre a gyakorlatra Azt szeretnénk, ha átgondolná az idő jelentőségét a kapcsolatok fejlesztésében, úgy, hogy kliensként vagy segítőként szerzett saját tapasztalataiból merít, és leírja, hogy az idő és annak megszervezése hogyan korlátozza a kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Megjegyzések A gyakorlatra adott válaszai nagyrészt tapasztalataitól függnek, de tehetünk néhány általános megjegyzést. Az, hogy pontosan mennyi idő áll rendelkezésre, önmagában fontos a kapcsolatok fejlesztésénél. Az emberek általában még csak meg sem próbálnak mély és értelmes kapcsolatot létrehozni másokkal, ha tudják, hogy csak rövid időszakra vagy időszakokra találkoznak. Az egészségügyi és szociális munka néhány formája , mint például a bentlakásos gondozás vagy a pszichoterápia, hosszú időszakot kínál a kapcsolatépítésre; mások, mint például a balesti vagy sürgősségi munka viszont nem. Az idő kérdésének egy másik vonatkozása egészségügyi és jóléti kontextusban az, hogyan töltik ki a feladatok. Lehet, hogy az ápolók és a páciensek hosszú időszakokon keresztül ugyanazon a helyen vannak együtt, de az ápoló által végzett munka gyakran olyan, hogy az ápoló csak kevés figyelmet szentelhet a kapcsolatfejlesztésre. Az egészségügyi és jóléti munka sok területén a kliensek és segítők találkozásainak időbeosztása úgy van ütemezve, hogy a kapcsolat befejezése bizonyos és előre várható: a halál a rákos betegek utókezelési szanatóriumában, a hivatásos látogató által látogatott gyerekeknél egy bizonyos életkor elérése, a páciens kezelésében egy bizonyos stádium elérése. Ahol a kapcsolat befejeződése előre megjósolható, ott különféle módszerek lehetnek ennek emberi módon történő kezelésére, például hogy segítsék a klienst abban, hogy az addig kapott szolgá
ltatás vagy a támaszul szolgáló kapcsolat nélkül is képesek legyenek megküzdeni a nehézségekkel. 2.2 A kapcsolatok dinamikája Feladat Prestwich Kórház 20 percet szánjon erre a gyakorlatra. Kérjük olvassa el a Dokumentumokban a Prestwich Kórházról szóló részt (második kazetta B oldal harmadik rész). Eközben készítsen jegyzeteket arról, hogy milyen tényezőket tart fontosnak az első három dolgozó a kapcsolatok kiépítésének és fejlesztésének korai stádiumában. Megjegyzések A felsorolt tényezők a következők: Simon Gower a motiváció fontosságát hangsúlyozza a szolgáltatások igénybevevőinek részéről.: "Nem nyújthatsz pszichoterápiás segítséget az embereknek, ha ők ellenállnak". Annak, hogy a kapcsolat fejlesztésének lehetőségét befolyásolni tudja, egyik fontos feltétele, "hogy a kliens elmozduljon a nagyobb részvételi hajlandóság felé". A kezelésről úgy beszél mint egy partneri viszonyról, amelyben kezdetben központi szerepet játszik az, amit "bevonódási folyamatnak" hív. Cath, aki a betegfelvételnél dolgozik, az első benyomások és a kedves fogadtatás fontosságára utal (amint ez talán el is várható egy olyasvalakitől, aki az első vonalban dolgozik). Megemlíti azt is, amit mi empátiának neveznénk, mikor azt mondja, "segít, ha tudod, hogy min mennek keresztül ha meg tudod érteni, hogy miért érezhetnek úgy, ahogy éreznek". Ray, aki foglalkozási terapeuta, a bizalom fontosságáról beszél. A kliensek "első gondolata, hogy kijussanak innét nem akarnak itt maradni". Egy-két hét is eltelhet míg a fiatal beilleszkedik, és "az az időszak nagyon fontos abból a szempontból, hogy hogyan fognak boldogulni az állomáson". Bizalom nélkül, mondja Ray, a fiatal emberek nagyon gyanakvóak azzal szemben, ami történik. Kiemeli annak fontosságát is, hogy "támogatóak, bátorítóak és előítélet-mentesek" legyünk, például semleges módon reagáljunk a dühre, és ne érzelmileg érintetten, ami gyakran jellemzi szüleikhez fűződő kapcsolatukat.
85
Bizalom A "bizalom" volt az a szó, amely a leggyakrabban bukkant fel az interjúkban és a Tankönyv ezen részének összeállításához végzett kutatás során. Feladat A bizalom meghatározása 5 percet szánjon erre a gyakorlatra. Mit jelent a "bizalom"? Próbálja meg megalkotni saját definícióját. Megjegyzések Tartalmazott az Ön definíciója olyan fogalmakat mint "biztonságban érezni magát", "biztonság" ,"képesnek érezni magát arra, hogy elengedje a másikat", "a korlátok lebontása", "a kontroll feladása" ,"mások beengedése", "engedni más embereket, hogy kapcsolatba lépjenek Önnel"? Ugyanúgy, ahogy Maslow felismerte az egyéni érzelmi szükségletek hierarchiáját, Erik Erikson (1963), az egész életen át tartó fejlődés gondolatának jelentős szerzője nyolc egymást követő "feladatot" vagy "krízist" azonosított, melyeket az egyénnek érzelmi érettsége elérése érdekében meg kell oldania. Az első feladat a csecsemőkor folyamán jelentkezik, míg a többi a gyermekkor, serdülőkor és felnőttkor során merül fel. A probléma, mellyel minden csecsemőnek szembe kell néznie életének első évében, és amelyet továbbfejlődése érdekében le kell győznie, Erikson szerint az "ősbizalom" kontra "ősbizalmatlanság" problémája. Itt az emberi környezet bejósolhatóságáról van szó. A gondviselőkkel kapcsolatos tapasztalatokon keresztül a gyermek megtanulja, hogy számíthat-e arra, hogy élelem, meleg és más túléléséhez nélkülözhetetlen alapvető szükségleteit kielégítik. Ha ezeket a szükségleteit nem elégítik ki, akkor a másokhoz fűződő bizalom érzése nem fejlődik ki. Az egyén felnő és úgy szembesül az összes későbbi feladattal, mint amilyen például az én-identitás érzésének kifejlesztése, és kreatív felnőtt kapcsolatok létrehozása, hogy nem fejlesztette ki önmagában azt az alapvető hitet, hogy képes megbízni másokban. Maslow elméletéhez hasonlóan, amit a hatodik fejezetben ismertettünk, Erikson elképzelései meghatároz-
Elsie beszámolója Maryről
86
zák, hogy mi közös az emberekben és mi teszi őket mégis oly különbözővé. Mindkét esetben az emberi lények rendelkeznek egy sor elvégzendő életfeladattal, a különbségek pedig onnét származnak, hogy az emberek különböző mértékben valósítják meg életfeladataikat. És mindkettőben benne rejlik az a morális implikáció, hogy az embereknek joguk van segítséget igénybe venni ezen célok eléréséhez. Ez az a morális feltevés, ami igazolja azt a pozitív diszkriminációt a Maryhez hasonló emberek esetében, ami gondoskodás és figyelem felajánlásából áll. Erikson felfogása szerint Marynek egy olyan kapcsolatra van szüksége, ami párhuzamba állítható az anya-gyerek kapcsolattal, úgy, hogy lehetővé tegye az ősbizalom-ősbizalmatlanság problémájának megoldását, amit saját szüleihez fűződő kapcsolatában nem sikerült megtennie. Feladat Mary kapcsolata kapcsolattartójával 15 percet szánjon erre gyakorlatra. Ismét olvassa el Mary történetének első részét a Dokumentumok c. kötetben. Eközben gondolkozzon el azon, hogy mi olyan különleges Elsie-hez fűződő kapcsolatában. Melyek a kulcsszavak Mary számára ebben a kapcsolatban? Hasonlítsa ezeket össze azokkal a szavakkal, melyeket az életéről szóló korábbi beszámolókban használt kapcsolatai leírására. A keresendő kulcsszavak a következők: gondoskodás, bizalom, támogatás, elérhetőség. Most olvassa el a lenti keretben, hogy mit mondott Grahamnek Elsie a munkájáról. Olvasás közben készítsen jegyzeteket arról, hogy hogyan áll Elsie a munkájához, és különösen arról, hogy hogyan volt képes bizalmi kapcsolatot létesíteni Maryvel. Miben különbözött ez az olyanfajta kapcsolatoktól, amilyenek Maryt a múltban más szociális gondozókhoz fűzték? Vagy attól a fajta kapcsolattól, ami édesanyjához fűzte?
Elsie beszámolt nekem a Maryvel végzet munka fő vonásairól. Elmagyarázta, hogy a munka fő alapelve az, hogy amennyire csak lehetséges, a fiatal határozza meg, hogy életének mely területeire fordítsunk figyelmet, és hogy egy program elkezdésénél mik legyenek a prioritások. Konzultáltak másokkal - ebben az esetben a központ igazgatójával, Mary szociális munkásával és a közösségi pszichiátriai ápolóval - de főként Mary és Elsie dolgozott együtt, és egy három részes programot találtak ki, melyben a fő elemek a következőek voltak: (1) az érzések kezelése (2) a múlt kezelése (3) munkát találni. Kezdetben úgy éreztük, hogy Mary még nem áll készen arra, hogy felvállalja a felelősséget, ami egy állással jár, mivel szörnyű sok érzés kavargott benne, dühödt érzések, a belsejében, és nem igazán tudott megbirkózni egy állással úgy gondoltuk jobb lenne Marynek, ha egy kis teret és időt adna önmagának, de annyira dolgozni akart, így egyszerűen hagytuk, hadd csinálja. Így, gondozói aggályai ellenére, Mary dönthette el, hogy mi neki a legfontosabb - és támogatták ezt a döntését. Első munkavállalása nem volt sikeres, amint ezt a dolgozók is megjósolták. Mary ritkán járt be dolgozni és hamar otthagyta azt a helyet. Az interjú készítésének időpontjában helyet kapott egy kiskereskedelmi képzési programban. A munka eddig még csak a tanteremben folyt, de neki tetszettek ott szerzett tapasztalatai, melyek reményei szerint lehetővé teszik majd, hogy bolti eladóként helyezkedhessen el. Elsie elmondta nekem, reménykedik benne, hogy ez az elhelyezkedés sikeres lesz majd, mert Mary egyre inkább képessé válik arra, hogy identitását - "a valódi énjét" - megtalálja tanácsadói kapcsolatukon keresztül, és ez arra bátorította Maryt, hogy megvizsgálja és szembenézzen a múlt fájdalmas eseményeivel. Kezdetben nem hiszem, hogy bárkiben is bízott volna annyira, hogy a múltjáról beszéljen. És néha azért időbe telik, tudod, a kapcsolat kiépítése, szóval, hogy Mary bízzon bennem és mikor úgy érzem, hogy kész arra, hogy beszéljen, vagy látom, hogy eléggé rosszkedvű nos volt egy, például kezdett teljesen maga alá csúszni, vasárnap volt, én beszélgettem vele és azt hiszem akkor készen állt arra, hogy beszéljen és én akkor ott voltam, számíthatott rám, és ő készen állt. Akkor elég sok érzés a felszínre került a múltjából, és ő beszélt erről - sok dühödt érzés - fájdalom, frusztráció. Elsie elmagyarázta, hogy sebezhető fiatalokkal végzett munkája során szerzett tapasztalatai szerint a bizalmi kapcsolat kifejődése gyakran hat hónapig, vagy akár egy évig is eltarthat, és biztos, hogy nem lehet siettetni. Csak akkor lehet megkezdeni az érzések feltárását, mikor a bizalmat már megszereztük. Emlékezzünk csak vissza, hogy Mary képtelen volt beszélni szociális munkásával vagy a közösségi pszichiátriai ápolóval az átélt szexuális zaklatásról. Megkértem Elsie-t, magyarázza meg nekem, hogy ő hogyan értelmezi saját kapcsolattartói szerepét. Olyan embernek látom magam, aki képes megérteni, hogy valójában min megy keresztül egy fiatal az életben én tényleg nagyon szeretem a fiatalokat, és én itt vagyok egy állásban, és ez arra szolgál, hogy segítsem és támogassam őket mindenen keresztül egy egészséges életmód eléréséig és itt vagyok, hogy figyeljek rájuk, hogy segítsem őket, és hogy tanácsot adjak nekik és támogassam őket, bármi legyen is a problémájuk A Glengowanbe küldött fiatalok általában túl vannak már azon a koron, mikor kötelező jellegű gondozási intézkedéseket lehetne foganatosítani a Gyermekvédelmi Bizottság fennhatósága alatt. Ennélfogva, csakis a fiatal beleegyezésével végezhető bármilyen beavatkozás. Legtöbb esetben a fiatal több forrásból kap segítséget, és ezért kell, hogy legyen egy koordinátor, egy olyan valaki, aki az összes résztvevőt képes összegyűjteni, hogy célokat határozzanak meg, és megvitassák és megoldják azokat. Megjegyzések Elsie megközelítésében központi fontosságú volt, hogy Mary időt kapjon a bizalom kifejlődéséhez, feltételezve, hogy sokféle érzelmen kellett átdolgoznia magát, mielőtt tovább léphetett; és aztán ott lenni és készen állni, mikor Mary beszélni akart. És az egészet azért hajlandó megtenni, mert törődik Maryvel, és ezt ki is mutatja. Érdemes lenne összehasonlítani Elsie megközelítési módját a
kurzus videóján látható kapcsolattartókéval, ha esetleg alkalma lesz rá, hogy megnézze. Mary kapcsolata Elsie-vel és más emberekkel, akiket mostanában ismert meg, előnyökkel járt a számára. Sok más kérdés is van, amit ezen kurzus szempontjából a kapcsolatról feltehetünk. Alább feljegyeztünk néhányat:
88
Miért tudott Elsie olyan jól együtt dolgozni Maryvel? Saját háttere miatt? Személyisége miatt? Készségei miatt, melyeket azalatt fejlesztett ki, míg Glengowan-ban dolgozott? Olyan készségek ezek, amit más szakember is meg tud tanulni? Ez tapasztalat és szaktudás kérdése? Mi történne, ha Elsie-nek el kellene hagynia Glengowan-t? Nem kezd Mary túlságosan ráhagyatkozni? Mi történne Mary bizalmával, ha Elsie elmenne? Mi van az Elsie-re nehezülő nyomással? Hogyan tud megbirkózni vele? Hol van az erőegyensúly ebben a kapcsolatban? Hatalma van Elsie-nek Mary felett? És mi a helyzet azzal, hogy Mary nem mond el mindent Elsie-nek? Ez azt jelenti, hogy ő jobban ellenőrzése alatt tartja a kapcsolatot? Mi fog történni most, hogy Mary kezd új kapcsolatot kialakítani az édesanyjával? A két nő Mary más-más szükségleteit fogja kielégíteni? Együtt kell, hogy dolgozzanak ezen? Mary anyjának szintén szüksége van támogatásra? Nem fogjuk megkísérelni itt, hogy választ találjunk ezekre a kérdésekre. A kurzus folyamán kapott eszközöket, hogy átgondolja ezeket, és más kérdéseket, melyek esetleg szintén felmerültek Önben. De Mary története még nem ért véget, és nem is tudjuk, hogyan fog végződni. A többiekhez hasonlóan, akik olvasták és megindítónak találták, reméljük, hogy jól fog végződni.
2.3 Tanácsadó kapcsolatok Graham Connelly utal a tanácsadásra a kapcsolattartó-kliens kapcsolat leírásakor. Általánosan elterjedt nézet szerint Carl Rogers a modern tanácsadás, vagy, ahogy gyakran nevezik, a "kliens-központú segítségnyújtás" vagy "személy-központú gyakorlat" megteremtője (Rogers 1951). Azt állítja, hogy három olyan alapfeltétel van, melyek szükségesek egy ilyen kapcsolat kifejlődéséhez. Ezek az empátia, a melegség és a hitelesség. Sok emberben tanulás nélkül, pusztán a tapasztalatok által is kifejlődik az empátiára, a melegségre és az őszinteségre való képesség, de jelentős mennyiségű szakértelmet kíván az, hogy ezeket a készségeket mások segítésére használjuk fel. Empátia Az empátia az a képesség, hogy a világot valaki más szempontjából lássuk; nem az, hogy azzá az emberré váljunk, hanem olyan "mintha azzá válnál és elképzelnéd, hogy milyen érzés az". Az "olyan mintha" minőséget hangsúlyozni kell. Képzelje el, hogy érezné magát Elsie, ha szem elől tévesztené saját érzéseit és "Maryvé válna"? Segítene ez Maryn? Mibe kerülne ez 88
érzelmileg Elsie-nek? Ha szimpátiát mutatsz valaki iránt, akkor lehet, hogy elfelejtkezel az objektivitásról, állást foglalsz és eltörlöd a társadalmi távolságot önmagad és a másik személy között. Az empátia különbözik ettől. Az empátia azt jelenti, hogy nem foglalunk állást, ítéletmentesek és értékelésmentesek maradunk. Az empátia aktív odafigyelés, és azáltal fejeződik ki, hogy úgy reagálunk a másik emberre, ami számukra azt jelzi, hogy érzelmi üzenetüket meghallgatták és megértették. Az empátia kommunikálására szolgáló egyik technika az, hogy az üzenetet saját szavainkkal visszatükrözzük. Néhány író, mint például Paul Halmos (az Open University első szociológia professzora) azt állítja, hogy az empátia a jó kapcsolatok kiépítésének univerzális vonása, és hogy a magas empátia-szintet mutató dolgozók nagyobb valószínűséggel sikeresek munkájukban, mint az alacsony empátia-szintet mutatók (lásd Halmos, 1965 és Truax és Mitchell, 1971). Feladat Jelentésteli távolságok Körülbelül 30 percet szánjon erre a gyakorlatra. Kérjük lapozzon Olvasókönyvében Ruth Purtilo "Jelentéssel teli távolságok" című cikkéhez. Ebben a cikkben a szerző rámutat néhány olyan nehézségre, melyek akkor léphetnek fel, mikor a dolgozó szem elől téveszti annak szükségességét, hogy világos határvonalat húzzon énje és a kliens közé. Bár Purtilo a "szociális távolság" kifejezést használja arra a távolságra, ami kívánatos lenne, a kifejezés használatával nem az érzelmi bevonódás hiányát vagy a közönyösséget akarta jelezni. Ellenkezőleg, a különbséget kívánja megragadni az empátia, amely a másik ember belső világának megértésére tett koncentrált és törődő erőfeszítést foglal magába, és a szimpátia között, ami a másik emberrel való túlzott azonosuláshoz és bevonódáshoz vezethet a külvilágban. Amint Purtilo rámutat, ez káros lehet a kapcsolat szempontjából és csak kevéssé lehet hasznára, sőt akár kárára is lehet a kliensnek. Amint az olyan problémákat bemutató példákat olvassa, melyeket az okozott, hogy a dolgozók összezavarták az őket klienseiktől elválasztó határokat, tegye fel a kérdést Önmagának, hogy volt-e valaha (a) szolgáltatóként Karen, Greg vagy Mrs. Garcia, vagy (b) szolgáltatás igénybevevőként Jack, Michael vagy az édesanyák helyzetében. Tapasztalta valaha a bevonódás, a szánakozás vagy a túlzott azonosulás érzését?
Megjegyzések Kívánatos, hogy az énfeltárás és a jelentésteli távolságok kérdését a helyénvalóság szempontjából tárgyaljuk. A kliensnek fel kell tárnia bizonyos mennyiségű információt a tényeket és az érzéseit illetően, különben a segítő honnét tudhatná, hogy a kliens mit érez vagy mit akar? De a segítőnek nem kell mindent tudnia, és a kliensnek nem kell mindent elmondania. Például lehet, hogy helyénvaló egy olyan szociális munkás részéről, akinek feladata, hogy a HIV pozitív emberek kapcsolatait lenyomozza, hogy ismerje a páciens teljes szexuális történetét. Mindazonáltal a személy tanácsadója vagy orvosa részéről az ilyen részletek kicsikarása valószínűleg a privát szféra szükségtelen megsértésének tűnne. Az érem másik oldala az, hogy az ápoló és beteg közötti kapcsolatban alkalom adódhat, amikor az előbbi felfedi, hogy például személyes tapasztalatokkal rendelkezik egy bizonyos fajta testi betegséget illetően, vagy egy szociális munkás felfedheti kliensének, hogy személyes tapasztalatokkal rendelkezik (például) a szexuális zaklatásról. Egy ilyen kinyilatkoztatás valószínűleg nem helyénvaló az első találkozón, vagy az első találkozók egyikén, vagyis valójában addig, míg a kapcsolat jól megalapozottá nem válik, és a dolgozó biztosan nem tudja, hogy a kliens hogyan fogadna és értelmezne egy ilyen üzenetet. Gyakran soha nem lesz helyénvaló. A dolgozó szakértelme abban áll, hogy képes eldönteni, milyen mértékű énfeltárás helyénvaló. Látni fogja, hogy ezek a megjegyzések kibővítik a szakértelemről szóló vitát. Melegség, elfogadás Purtilo beszél arról, hogy a klienst meg kell hagyni abban a meggyőződésében, hogy gondoskodni fognak róla a kialakított távolság adta kereteken belül. A távolság eszköz egy cél - ami maga a gondoskodás - elérése érdekében, és nem egy önmagában való cél. Itt arra a csapdára figyelmeztet, mely az interperszonális készségek érzéketlen, fölényes és nem gondoskodó gyakorlásában rejlik. A melegségre, Rogers második alapfeltételére, gyakran hivatkoznak úgy, mint "elfogadásra", vagy "feltétel nélküli elfogadásra". Amit ez magába foglal, az a másik ember értékelésmentes elfogadása vagy megbecsülése pusztán önmagáért, legyen bár csúnya, szeretetre nem méltó, bibircsókos, meg minden. Pusztán az a tény, hogy valaki segítségre szorul, gyakran azt jelenti, hogy a személy elismeri gyengeségét, kudarcát vagy értéktelenségét. Mary önbecsülése például nagyon alacsony. A tény, hogy egy másik ember pusztán önmagáért értékesnek tartja őt, megkönnyíti számára, hogy újraértékelje értékfelfogását. Ez nem jelenti azt, hogy Elsienek el kell fogadnia a Mary által elfogadott értékeket és viselkedését, hogy egyet kell értenie azokkal, vagy hogy el kell néznie őket, például a kábítószer-élvezetet. Azt jelenti, hogy képes legyen azt az érzést közvetíteni, hogy őt, mint másik személyt, feltétel nélkül értékesnek tartja.
Hitelesség Gyakrabban nevezik "autentikusságnak" vagy "őszinteségnek"; a hitelesség a dolgozó azon képességére utal, hogy tisztában van saját érzéseivel, és képes harmóniát teremteni szavai, érzései és nem verbális viselkedése között. Az elmélet szerint ez nyíltságot, őszinteséget és megbízhatóságot közvetít, és ezáltal megkönnyíti a másik ember számára, hogy ő is ezen a "hitelesebb” módon kommunikáljon. Így nyíltabb és őszintébb kapcsolat fejlődhet ki a segítő és a kliens között. Az, hogy hitelesek vagyunk nem jelenti azt, hogy rögtön, reflexszerűen reagálunk saját érzéseinkre: ennek éppen az ellenkezője igaz. Ahhoz, hogy így lehessenek hitelesek, a segítőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy vannak érzéseik, hogy ezeket kezelni kell, és hogy ezek konstruktív módon felhasználhatóak a kapcsolatok fejlesztésének elősegítésére. Rogers három alapfeltételére reflektálva Még akkor is, ha az empátia, az elfogadás és a hitelesség sok segítő-kliens kapcsolatban fontos szerepet játszik, helyes-e ha azt gondoljuk, hogy bármely kontextusban helyénvalóak? Például egy olyan orvos-csoport, aki életveszélyes helyzetekkel foglalkozik, lehet, hogy egy sor "Igen" "Nem" választ igénylő kérdést sokkal hatékonyabbnak talál egy krízis kezelésénél, mint a nyitott kérdéseket, amelyek használatát a tanácsadó és kommunikációs készségeket oktató tanfolyamok hagyományosan ösztönözni kívánják. Van idő mikor inkább, és van idő mikor kevésbé helyénvaló empátiás kapcsolatok keresése. Vigyük ezt a gondolatot tovább, most már konkrétabban, egy olyan példa segítségével, ami egy Roger Gomm által tanulmányozott vesedialízis állomás munkájában mutatja be a "tanácsadó kapcsolatok" kialakításánál felmerülő problémákat. Azok az emberek, akiknek szükségük van dialízisre, helyzetükből adódóan gyakran küzdenek akut személyes és érzelmi problémákkal, mint például impotenciával, munkanélküliséggel, a korai halál lehetőségével és az ezekhez a problémákhoz kapcsolódó kapcsolati nehézségekkel. A veseállomáson az ápolók a testi gondozáson kívül érzelmi támogatást és tanácsadást is akartak nyújtani. Az ápolók és a páciensek hosszú időt töltöttek egymás társaságában, de a munka rájuk nehezedő nyomása korlátozta az időmennyiséget, amit az ápolók egy beteggel eltölthettek, és a páciensekkel létesített kontaktusok időtartamának nagy részét a dialízis gépek beállítsa és ellenőrzése töltötte ki. A veseállomás térbeli elrendezése olyan volt, hogy minden páciens látható volt egy központi kezelőpultból. A páciensek fizikai biztonság iránti igényeinek kielégítése szempontjából ez ideális volt, hiszen minden páciens mindig tisztán látható volt. Ennek az volt az ára, hogy a 89
páciensek is láthatták egymást, és ezáltal nem állt rendelkezésükre az a személyes szféra, amelyben a tanácsadó kapcsolathoz szükséges bizalom kifejlődhetett volna: a fizikai biztonság kívánalmainak kielégítése lehetetlenné tette a pszichológiai biztonság iránti igény kielégítését. Mi több, mivel az ápolóknak mindig több páciens szükségleteit kellett szem előtt tartaniuk, sohasem biztosíthatták egy páciensnek azt az osztatlan figyelmet, ami a hatékony odafigyeléshez és annak az üzenetnek a közvetítéséhez szükséges, hogy - arra az időre legalábbis - a tanácsadást igénybe vevő a legfontosabb a tanácsadó számára. Ezen kívül, annak érdekében, hogy a veseállomást otthonos (vagy kevésbé unalmas) hellyé tegyék, a televízió állandóan be volt kapcsolva és fel volt hangosítva, hogy elnyomja az állomáson uralkodó zajt. A vesebetegségek területén dolgozók munkájuk során gyakran találkoznak olyan páciensekkel, akik nem tartják be szigorúan a diéta és folyadék-beviteli előírásokat, és ezáltal nagyon beteggé teszik saját magukat. Az ápolók nagyon nehéznek találták, hogy ezeket a pácienseket ítéletmentesen kezeljék, és hogy "feltétel nélküli pozitív elfogadást" tanúsítsanak irányukba. Úgy érezték, ezek az együttműködést megtagadó betegek becsapták őket. Úgy érezték, hogy ezek a betegek nem tartották be az egyezség rájuk vonatkozó részét, mikor pedig az egészségügyi személyzet olyan keményen dolgozik, hogy ők egészségesek lehessenek, és hogy a pácienseknek az előírások betartásával együtt kellene működniük velük (saját érdekükben). Úgy érezték, sokkal elégedettebbek lennének ápolói hivatásukkal, ha a betegek betartanák a játékszabályokat. Mivel a dialízis lehetőségek korlátozottak, ezeknek az ápolóknak gyakran részt kellett venniük az arra vonatkozó döntések meghozatalában, hogy ki ne kapja meg a szolgáltatást, és ennek következményeként ki haljon meg; az ápolók úgy érezték, hogy az együttműködést megtagadó betegek kevésbé érdemlik meg a kezelést, mint akik együttműködnek. Ezek a fajta, ítélkezésre utaló érzések bizonyára nagyon megnehezítették az ápolók számára, hogy meleg és ítéletmenetes, vagy hiteles és őszinte kapcsolatot alakítsanak ki az együttműködést megtagadó betegekkel. Ennek megfelelően az együttműködést megtagadó betegek maguk is nyilván nagyon nehéznek találták, hogy őszintén és hitelesen viselkedjenek az ápoló személyzettel szemben. Nekik is volt valami fogalmuk arról, hogy a kezelés egy szerződést foglal magába, amit ők az együttműködés megtagadása által megszegnek. Így hazudtak és alakoskodtak, vagy kifogásokat és önigazolásokat kerestek, vagy azzal vádolták az ápolókat, hogy azok igazságtalanul vádolják őket. Így az ápolók és páciensek közötti kapcsolatok ahelyett, hogy melegek, elfogadók és hitelesek lettek volna, gyakran barátságtalanok vagy hidegek, őszintétlenek vagy vádaskodók voltak. A páciensek nem értették, hogy az ápolók miért nem értik meg az együttműködéssel járó nehézségeket, és az ápolók nem tanúsítottak megértést aziránt, hogy a páciensek miért nem működnek együtt.
90
Azt gondoljuk, ebből a példából láthatja, hogy míg a tanácsadói kapcsolat megfelelő lehetett volna az együttműködés megtagadásának kezelésére, az ápolók és páciensek találkozásának sajátos körülményei a kapcsolat létrehozását rendkívül megnehezítették. A hatalom és felhatalmazás fogalmai szerint is megvizsgálhatjuk ezt a helyzetet. Nem annyira szándékosan, mint inkább kényszerűségből, a veseszolgáltatások igénybevevői fel vannak hatalmazva arra, hogy saját maguk intézzék a diétás és a folyadékfelvételre vonatkozó előírások betartását, vagy másképpen szólva a vesegondozó testületnek csak korlátozott hatalma van az együttműködés kikényszerítésére. Amennyiben a kliensek felhatalmazással rendelkeznek, nekik kell viselni az erkölcsi felelősséget saját maguk megbetegítéséért. Egy bonyolult paradoxon rejlik itt arra vonatkozóan, hogy ha valaki hatalommal rendelkezik, annak vállalnia kell a felelősséget is. Ebben az értelemben az együttműködést megtagadó páciensek nyíltan hibáztathatók. A tanácsadói kapcsolat azt kívánja a tanácsadóktól, hogy a hozzájuk fordulókat ne hibáztassák, ugyanakkor az, hogy az embereket nem hibáztatjuk, azt jelenti, hogy úgy kezeljük őket, mint akik nem felelősek saját cselekedeteikért. Ha a vesebetegek igazából nem felelősek azért, mert nem működnek együtt, akkor hogyan tarthatjuk őket elég felelősségteljesnek ahhoz, hogy a saját diétájukra vonatkozó előírásokat betartsák? Mi úgy érezzük, hogy ezeknek a pácienseknek kétségbeesett szüksége volt a tanácsadásra, de a veseállomás önmagában nem volt megfelelő helyszín erre. Még ha az ápolók máshol találkoztak volna is a páciensekkel, az együttműködést megtagadó páciensekhez fűződő kapcsolatuk akkor is nagyon megnehezítette volna a tanácsadói kapcsolat kialakítását. Ez azért van így, mert szabályokat, jutalmakat, szankciókat kellett volna kombinálniuk azzal, hogy feltétel nélküli, ítéletmentes elfogadást mutatnak a páciens irányába. Ez nem lehetetlen, de nagyon nehéz. Ez az amit néha "gondozási és ellenőrzési" dilemmának hívnak, és ezzel sok olyan egészségügyi és jóléti dolgozónak kell szembenéznie, akiknek az a feladata, hogy megfelelő viselkedésre késztessék klienseiket. Ez a dilemma benne rejlik a főnök-beosztott kapcsolatban is, ahol a főnöknek támogatást kell felkínálnia, és elő kell segítenie a munkavállaló személyes fejlődését, ugyanakkor fegyelmező funkciót fejt ki, és ő viseli a felelősséget azért, hogy a munkavállalót jó minőségű munkára késztesse. Feladat Gondozás és ellenőrzés Körülbelül 30 percet szánjon erre a gyakorlatra.
Kérjük nyissa ki az Olvasókönyvet és olvassa el Graham Connelly "Az ifjúsági otthonokban dolgozó nevelők szerepkonfliktusai" című cikkét. Olvassa el, mert ezzel bepillantást nyerhet az Elsiehez hasonló kapcsolattartók munkájába, de különösen figyeljen az utolsó néhány oldalra, melyek arról szólnak, hogy az ő számukra mit jelent a gondozási és ellenőrzési dilemma. Talán segítségére lesz, ha a szituációt a kliens nézőpontjából gondolja át. Kliensként a túlságosan nagymértékű ítéletmentességet úgy értelmezhetem, hogy a kapcsolattartó egyáltalán nem törődik velünk, és/vagy, hogy egyáltalán nem számít, hogy mit csinál a kliens. A túlságosan kismértékű ítéletmentesség (a túl sok ítélkezés) azonban védekező pozícióba kényszerítheti a klienseket. Nem lesznek őszinték és akár ellentámadást is intézhetnek. Ha befejezte az olvasást, kérjük gondoljon egy saját éltéből vett példára, mikor valakivel gondoskodó, ugyanakkor korlátozó kapcsolatban volt (a családján belül például). Írjon egy rövid beszámolót arról, hogy a gondozási és ellenőrzési dilemma hogyan merült fel az Ön számára, és Ön hogyan kezelte azt. Megjegyzések Nem tudunk közvetlen megjegyzéseket fűzni az Ön által felhozott példára, de az egyik módja annak, hogy a segítők (és a szülők) ítéletmentesek maradhassanak ilyen körülmények között az, hogy valami olyasmit mondanak :"Szeretlek téged, de gyűlölöm, ahogy viselkedsz". Hogy ez működik-e, az attól függ, hogy a kliens hajlandó-e ilyen módon különbséget tenni énje és viselkedése között. Az Ön példája talán egy nagyon általános jelenséget mutatott be: a kliensek gyakran nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy magukra vonatkozó morális ítéleteket csikarjanak ki a szociális munkásokból. Ez olyan, mintha az mondanák: "azáltal közöld velem, hogy fontosnak tartasz engem, hogy elmondod nekem, mennyire utálsz". Vagy "mutasd meg, hogy elég fontos vagyok neked ahhoz, hogy dühös legyél rám". Az egyik legnagyobb problémát az okozza a tanácsadói kapcsolatok kialakításakor, hogy a tanácsadást igénylők nem vettek részt tanácsadási képzésben. Gyakran félreértik az ítéletmentességet, nemtörődömségként és kitérésként értelmezik és gyakran keményen dolgoznak annak érdekében, hogy a tanácsadói kapcsolatot felbomlasszák, és hogy olyan fajta kapcsolattá alakítsák át, amit ők is ismernek, ahol a düh megnyilvánulásai, az ellenőrzésre tett kísérletek és a morális ítéletek annak bizonyítékai, hogy valaki törődik velük. Ezen kívül a mindenre kiterjedő ítéletmentesség megfosztja a klienst a lehetőségtől, hogy megtapasztalja, mi a megengedhető viselkedés. Az új tanárt kapó, vagy gondozásba kerülő gyerekek gyakran próbálgatják a dolgozók türelmének határait, amíg rájönnek, hogy a megengedhető viselkedésnek hol húzódnak a határai.
Jobban érzik magukat, miután ezt már kitapasztalták. Összefoglalásképpen tehát, a tanácsadói kapcsolat kialakítása nemcsak a segítőtől kíván meg egy bizonyos fajta teljesítményt, de megfelelő feltételekre is szükség van az idő, hely és a munkaszerveződés vonatkozásában. És az is szükséges, hogy a tanácsadást igénybe vevő személy megértse, mi történik, és hogy képes és hajlandó legyen a megfelelő szerep eljátszására.
2.4 A kapcsolatok fejlesztéséhez szükséges szintspecifikus készségek Az olyan írók, mint Gerald Egan (1975) az állítják, hogy a tanácsadói kapcsolatot felfoghatjuk úgy is, mint különböző állomások sorozatát. Az empátia, a melegség és a hitelesség minden szinten szükséges és releváns, de minden szinthez kell hogy tartozzanak arra jellemző specifikus készségek. Bár Egan-t főként a tanácsadás érdekelte, az általa alkotott szint-specifikus-készség modell nagyobb jelentőséggel bír. Egan három állomást különböztet meg: ezek a "feltárás", az "újfajta értelmezés kialakítása" és a "cselekvés". Ha kívánja gondoljon rájuk, mint kezdeti, középső és végső stádiumokra. Feltárás A feltárás magába foglalja a kliens által hozott problémák részletes átvizsgálását. Célja, hogy segítse a klienseket abban, hogy mélyebb bepillantást nyerjenek önmagukba: énképükbe, attitűdjeikbe, hiedelmeikbe, érzelmeikbe, kapcsolataikba, ugyanúgy, ahogy bármely konkrét kérdésükbe vagy problémájukba is, amelyet hoznak. A feltárás révén mind a dolgozó, mind a kliens jobban áttekintheti és mélyebben megértheti a dolgokat. Ennek a fázisnak a kulcskészsége az aktív odafigyelés. Az aktív odafigyelés képessé teszi a segítőt, hogy visszatükrözze a kliensnek, amit megfigyelt és megértett. Ez elősegíti a bizalom kifejlődését. Feladatt Az érzések visszatükrözése 20 percet szánjon erre gyakorlatra. Egyikünknek (Ray Woolfe) azt mondta nemrég egy tanuló, hogy "nem halad jól a tanulmányaival". Azt mondta, nem tud koncentrálni arra amit csinál, úgy érzi, nagyon elege van a tanfolyamból és tanulmányai megszakításán gondolkozik. Ön mit válaszolt volna neki, ami segítené "története" feltárását?
91
Megjegyzések Ray a következő megjegyzéseket fűzi ahhoz, amit tett: Valami ilyesmit jeleztem neki vissza: abban a pillanatban elég komoran és depressziós hangulatban nyilatkozott tanulmányairól, és talán elég ideges és aggódik amiatt, hogy jól közelíti-e meg munkáját, és hogy most hogyan tovább. Ha úgy válaszolok neki, hogy "te tudod, mi a legjobb számodra" az lezárt volna bizonyos lehetőségeket. Ha azt mondtam volna neki "kár lenne, ha kimaradnál a tanfolyamból, mivel tudom, hogy sok energiát fektettél bele" az szimpátiát fejezett volna ki, de nem bátorította volna arra, amit szerintem akart, a további párbeszédre. Az a válasz, amit végül is adtam, azt közvetítette számára, hogy megértettem az aggodalmait, és alkalmat adtam neki, hogy részletesebben kifejtse a problémáit: hogy folytassa a feltárás folyamatát. Újfajta értelmezés kialakítása Ahogy folytatódik a feltárás folyamata, elér egy pontot, amikor újfajta betekintést nyerünk a dolgokba és kialakul egy újfajta értelmezés. Például, a tanácsadóval végzett feltárás megmutathatja, hogy az illetőnek az intim kapcsolatok fenntartásánál jelentkező nehézségei esetleg abból adódnak, hogy mindig hasonló típusú személyt választ partneréül. Más szóval létezik egy bizonyos mintázat. Ez fokozatosan elvezethet részükről a kapcsolat felbomlásának egy újfajta megértéséhez: talán olyan érzelmi szükségletek miatt következik be, aminek eddig csak homályosan voltak tudatában. A diák esetében érzelmi állapotának feltárása általános önbizalomhiányt és depressziót hozott a felszínre, és a jövő miatti aggodalma pedig a mélyben meghúzódó önbecsüléshiányának volt a jele. Ray és a diák együtt kezdték fokozatosan megérteni, hogy mi ennek az oka, és hogy hogyan hat a fiúra. Ezen a ponton olyan típusú készségek léphetnek színre, amelyek lényege inkább az, hogy a tanácsadó kihívást intézzen klienséhez. A diák például ragaszkodott ahhoz, hogy ő sok időt tölt diáktársaival, mégis nyilvánvalóvá vált, hogy szinte soha nem beszél egyikükkel sem. Mikor elérkezett a megfelelő idő, a diákot szembesíteni lehetett ezzel a következetlenséggel. Íme néhány további példa arra, hogy milyen is a következetlenséggel való szembesítés: "Azt állítja, szeret minden nap délután négykor teázni, de mikor idehozom Önnek a teát, azt mondja nem kéri." (Gondozó asszisztens az idősek otthona egyik lakójának.) "Azt állítja, többet szeretne társaságban lenni, de úgy tűnik, Ön mindig megsérti vagy mellőzi azokat az embereket, akik barátkozni akarnak Önnel." (Nevelőtiszt egy fiatal bűnözőnek.) "Azt állítja, nem mérges, de a keze állandóan ökölbe szorul." (Tanácsadó a kliensnek.) Ebben az
92
esetben a közlés verbális és nem-verbális elemei mondanak ellent egymásnak. Vagy ami különböző szervezetekben történhet: "Azt állítja, hogy ez az ügynökség az egyenlő lehetőségek politikáját folytatja, de akkor miért van az, hogy a teljes fekete személyzet az alsóbb szinteken dolgozik, és hogy a vezető réteget szinte kizárólag fehér férfiak alkotják?" Ebben az esetben a szervezet nyilvánosan tett kijelenései nincsenek összhangban az általuk folytatott jelenlegi gyakorlattal. "Azt állítja, hogy ezt a szervezetet demokratikusan vezetik, pedig úgy tűnik, hogy az egyetlen ember, akinek a véleménye számít, az az igazgató." Általában nem túl bölcs dolog a kihívást alkalmazó készségeket felhasználni addig, amíg alapos feltárással meg nem teremtettük a bizalmi kapcsolat alapjait a másikkal, vagy a szervezeti példák esetében, amíg biztosan meg nem alapoztuk pozíciónkat ott. Az ilyen technikák elhamarkodott, érzéketlen vagy hirtelen használata azzal a kockázattal jár, hogy elidegenítjük magunktól a másik személy(eke)t és aláaknázzuk azt a hitet és bizalmat, amit az első stádiumban építettünk fel. (Akár ki is rúghatnak!) A következetlenségekkel való szembesítésen keresztül a helyzet újfajta értelmezését alakíthatjuk ki. Ebből aztán új és az eddigiektől eltérő célok születhetnek vagy az egyén, vagy a szervezet számára, olyanok például, hogy az egyenlő lehetőségek gyakorlati megvalósítását összhangba hozzák az erre vonatkozó állításokkal. Cselekvés Ahogy a kapcsolat továbbfejlődik, az újfajta értelmezések kialakítása célok kitűzéséhez és olyan cselekvési módokhoz vezet, melyekkel ezek a célok elérhetők. A depressziós diák például rájött, hogy több időt kellene diáktársaival töltenie. Egy cselekvés, aminek elvégzésében tanácsadójával megegyeztek az volt, hogy hetente kétszer fél órát tölt a Diák Egyesületben; ez olyasvalami volt, amit azelőtt került. Egyikünk munkaértékelőként kollégákkal találkozik, hogy munkavégzésük gyakorlatát megvizsgálják annak érdekében, hogy az elérendő célok egy csoportjában megegyezzenek. Amint ezek a célok meghatározásra kerülnek, együtt dolgozhatunk azon, hogy az elérésükhöz szükséges cselekvési módokat meghatározzuk. Az ehhez az állomáshoz tartozó készségek lehetnek viselkedésesek, mint amilyen például az erőforrás gyűjtés, a probléma-megoldás és a döntéshozás. A diák, például, elhatározta, hogy részt vesz egy kurzuson azért, hogy interperszonális készségeit fejlessze. Ezeken a kurzusokon a dolgo-
zók arra tanítják vagy edzik a klienseket, hogy hogyan fejlesszenek ki ilyen készségeket. Ez egy cselekvési szakasz, a fő szempont itt az, hogy képessé tegyük a személyt vagy a szervezetet arra, hogy a célok elérése érdekében cselekedjenek. De a korábban felmerülő készségek, mint például az aktív odafigyelés, a visszatükrözés vagy a kihívás kézsége sem válnak hirtelen feleslegessé. Valójában az történik, hogy a kapcsolat elér egy szintet, ahol egy új és inkább a viselkedést hangsúlyozó készségcsoport lesz helyénvaló. *Feladat Feltárók, konfrontálók és cselekvők 20 percet szánjon erre a gyakorlatra. Milyen típusú ember Ön a kapcsolataiban? Egy kapcsolat mely szintjén vagy fázisában érzi magát legotthonosabban? Ez milyen mértékben tükrözi az Ön személyiségét és érzelmi szükségleteit? Hivatásának megválasztása (fizetett és/vagy nem fizetett) egy meghatározott típusú kapcsolat iránti igényét tükrözi? Szerepe egy bizonyos fajta válaszformát igényel az Ön részéről? Megjegyzések Az emberek a kapcsolatok fejlődésének különböző szintjeit részesítik előnyben. Néhány dolgozó szeret azonnal rátérni a cselekvési módokra, anélkül, hogy a kapcsolat korábbi szintjeit alaposan kidolgozták volna. Lehetséges, hogy ez a személy azon képességét tükrözi, hogy átlátja a problémát és hamar eljut a megoldáshoz. De talán az egyén arra irányuló szükségleteit is tükrözi, hogy sikeres legyen és eredményeket érjen el. Természetesen a kliens ellenállhat a nyomásnak, és még akkor is, ha a megoldás megfelelő, időre lehet szüksége, hogy a feltáró fázison túljutva a megoldást "sajátjának érezze". Talán ismerős Önnek ez az élmény bizottságokban vagy csapatmunka során szerzett tapasztalataiból, ahol valaki megpróbálja gyorsan keresztülvinni a dolgokat.
annak, hogy a segítő stílusa ne illeszkedjen a kliens stílusához.
2.5 Összefoglalás Ebben a fejezetben folytatódott Mary története, és áttekintettük, hogy a közte és a glengowanbeli testület között fennálló kapcsolatok hogyan segítették elő személyes fejlődését. A 6. fejezetben Mary problémáit úgy mutattuk be, mint egy olyan személyiségét, akinek nem volt lehetősége az egészséges fejlődésre. Ebben a fejezetben az eriksoni személyiségfejlődés elméletet használtuk, de ennek terápiás implikációi nagyjából ugyanazok, mint a korábban ismertetett maslow-i elméleté. Mindkét esetben Marynek egy halom olyan kapcsolatra van szüksége, melyek életének korábbi szakaszaiban nem kielégített szükségleteit elégítik ki. Ez a fejezet bemutatta Önnek azon készségek egy fontos modelljét is, amelyekre az egészségügyi és jóléti dolgozóknak feltétlenül szüksége van - amelyeket gyakran úgy hívunk: “tanácsadói készségek". Azt is megjegyeztük, hogy a tanácsadói készségek önmagukban nem elegendőek. Amire szintén szükség van, azok egyrészről szervezetek, melyek lehetővé teszik a dolgozóknak készségeik gyakorlását, másrészről pedig kliensek, akikkel meg lehet értetni és el lehet fogadtatni a tanácsadási folyamatot.
Más emberek a konfrontációt szeretik, megint mások pedig nagyobb örömüket lelik a feltárás folyamatában, mint abban, hogy megleljék a megoldást, és tartózkodnak vagy a konfrontációtól, vagy a cselekvéstől. A három embertípus közül egyik sem jobb a másiknál. A különböző fajta foglalkozási szerepeket egy adott típusú ember esetleg jobban be tudja tölteni, mint egy másik, és a legtöbb szervezetnek sok különféle emberre van szüksége, akik mindenféle típusú kapcsolatot megtestesítenek. Ez pusztán annak kérdése, hogy a megfelelő embert a megfelelő szerepbe helyezzük. Ami igaz a segítőkre, az a kliensekre is igaz. Néhányukat boldoggá teszi, ha hosszú időszakokat tölthetnek önmaguk és helyzetük feltárásával. Mások gyors cselekvés által feltárt, gyors megoldást várnak problémájukra, míg megint mások megőrülnek a konfrontációért, és a harc folytatása érdekében tartózkodnak minden másfajta cselekvéstől. Meglehetősen nagy az esélye
93
3. Veszteség és változás a kapcsolatokban Ehhez a fejezethez a Dokumentumokra és az Olvasókönyvre lesz szüksége. Az, hogy egy kapcsolat véget ér, mind a dolgozók, mind a kliensek életének szerves része. Hogy gondolatokat ébresszünk Önben a befejezésről, kérjük végezze el a következő gyakorlatot. 3.1 Befejezések Feladat Befejezésekkel kapcsolatos érzések A befejezések megszervezése Forrás: Jan Siegieda/Magic Compass
15 percet szánjon erre a gyakorlatra. Kérjük gondoljon egy vagy két kapcsolat befejeződésére, amit egészségügyi vagy jóléti dolgozóként, vagy ezen szolgáltatások igénybevevőjeként tapasztalt életének elmúlt 12 hónapja folyamán. Milyen érzéseket tapasztalt akkor és most? A feladat megoldásában segíthet, ha átgondolja, hogy a befejezés kiszámítható, vagy kiszámíthatatlan, előre tervezett vagy előre nem tervezett volt, és hogy ez számított-e egyáltalán. Azt javasoljuk, készítsen jegyzeteket. Megjegyzések Lehetséges, hogy olyan érzéseket azonosított, mint a szomorúság, a düh, az öröm, a megkönnyebbülés, a remény, a várakozás, a tagadás, az aggódás, stb. Bármiféle befejezés valószínűleg érzések egész sorát hozza elő, gyakran elég ambivalenseket. Például, a szomorúságot kísérheti megkönnyebbülés egy olyan munkacsoport megszűnésekor, ami egyaránt volt nagyon jelentős és mégis, érzelmileg megterhelő. Annak az oka, hogy a befejezések olyan erős érzelmeket képesek kiváltani, az, hogy korábbi elszakadások emlékeit idézik fel, amelyek egyik fajtáját majdnem mindenki megtapasztalja: a különálló egyénként való kifejlődést és a szülőktől való elszakadást. A hirtelen bekövetkező és előre nem tervezett befejezések különösen fájdalmasak lehetnek. Lehet, hogy nincs idő istenhozzádot mondani, és elengedni az illetőt. Azok a dolgok, amiket az ember esetleg szeretett volna az eltávozott egyénnek elmondani, lehet, hogy kimondatlanok kell hogy maradjanak. Mivel a befejezések fájdalmasak lehetnek, az emberek gyakran megpróbálják megvédeni magukat a felmerülő érzésektől különféle védekező stratégiák használata által, melyeknek egy része lehet hogy nem tudatos. Ez teljesen nyilvánvalóvá válik az olyan csoportokban, amelyek közel vannak a megszűnéshez. Néhány ember megpróbálja meghosszabbítani a csoport tevékenységét, míg mások azáltal, hogy elkésnek és érdektelenséget mutatnak, már jóval a valódi befejezés előtt elkezdenek érzelmileg visszahúzódni a csoporttól. Mások nagyon megharagszanak a vezetőre, és megint mások azt javasolják, hogy a csoport a továbbiakban kötetlen formában találkozzon, akár a hivatalos befejezés után is. 94
3.2 A veszteség megtapasztalása Az életben kényes egyensúly áll fenn az egyénnek egy más emberektől elkülönült identitás-érzés iránti vágya, és a másokhoz való kapcsolódás vágya között. Ha túlságosan nagymértékű az elkülönülés, az emberek az elszigetelődéstől félnek, ha túlságosan nagymértékű a kötődés, akkor a szabadságuk elvesztésétől félnek és attól, hogy elnyeli őket a tömeg. Egy kapcsolat befejezése elkülönülést, vagy a kötődés elvesztését eredményezi. A kulcsszó a veszteség. Míg a veszteséggel való megküzdésről szóló kutatásokat legtöbbször a halállal kapcsolatban végezték, ezek szélesebb körben alkalmazhatók a kapcsolat bármilyen módon történő elvesztésére. A halálból fakadó veszteség hatásaival való megküzdésről szóló irodalom leírja az egészséges adaptációt, ami azt jelenti, hogy az egyénnek keresztül kell jutnia a gyász egymást követő állomásain (lásd Bowlby, 1973, és 1980, Kubler-Ross 1969, Murray- Parkes 1972, és Worden 1983). Feladat A gyász folyamata Körülbelül 20 percet szánjon erre a gyakorlatra. Néhány szerző szerint a gyászolási folyamat minden egyes állomását meghatározott érzelmek jellemzik. Vessen egy pillantást a gyászolási folyamatra, amint azt az alábbi keretben körvonalaztuk, és mialatt ezt teszi, nézze át ismét az előző gyakorlatra ("Befejezésekkel kapcsolatos érzések") adott válaszait. Próbálja meg összekapcsolni érzelmi reakcióit a modellben feltérképezett állomásokkal. Ezen kívül, ha Ön szolgáltatásnyújtó, tegye fel Önmagának a kérdést, hogy felfigyel-e ezekre a jellemzőkre klienseinél vagy kollégáinál. A gyász folyamata Sokk Adott pillanatban, mikor a kapcsolat befejeződik és a veszteséget elszenvedjük, esetleg
nehéz elfogadni, hogy ez az esemény megtörtént. Az érzelmi állapot lehet dermedtség, amikor képtelenek vagyunk felfogni, hogy valami komoly dolog történt. Tagadás Végül a sokkos állapot átadja a helyét a tagadásnak. Az egyén tagadhatja a veszteség érzelmi következményeit, vagy szélsőséges esetben még azt is tagadhatja, hogy a veszteség egyáltalán bekövetkezett. Például egy bentlakásos otthon lakói lehet, hogy üresen hagyják a hiányzó ember kedvenc karosszékét, mintha a személy visszatérését várnák. Az emberek még akár arról is beszámolhatnak, hogy látták vagy megérintették a hiányzó személyt. Egy sérült újszülött szüleinek nehézségei lehetnek a várt ideális gyermek elvesztésének elfogadásával kapcsolatban. Szomorúság/depresszió Egy idő után ráébrednek a jelentős esemény vagy változás valóságosságára. Az eltávozott személlyel kapcsolatos emlékek és az elveszett kapcsolat makacsul befészkeli magát a személy gondolataiba. Ezen az állomáson lehet, hogy az emberek könnyeznek és szerencsétlennek érzik magukat, és esetleg képtelenek bármit is kezdeni a munkájukkal vagy életük más területeivel. Megvan a lehetősége annak, hogy depresszióba süllyedjenek. Ez a stádium sokáig tarthat, és mindeközben a személy kétségbe vonja, hogy képes lenne megbirkózni a megváltozott körülményekkel. Néha, mikor egy értékes kapcsolat fejeződik be, mint például egy házasság felbomlása esetén, úgy tűnik, az egyik fél vállalja magára a teljes felelősséget a helyzetért, és súlyos depressziót, esetleg önutálatot mutat. Néha ugyanez a személy gyűlöletet mutat a másik iránt is, amiért az olyan gyűlöletessé tette őt. Nem ritka, hogy az emberek vagy a depresszió és a harag között vergődnek, vagy aközött, hogy önmagukat hibáztatják, majd a másikat, mert az elérte, hogy ők saját magukat hibáztassák. Harag A szomorúság és depresszió időszakait a harag gyakran elég intenzív érzése tarkíthatja, ami az ellen a személy ellen irányul, aki elment. Néha a depresszió időszakát követi a harag egy időszaka, néha a harag jön először. Nincsen mindenkire érvényes szabályszerűség. Az emberek gyakran oda-vissza mozognak a stádiumok között. A harag különösen erős lehet, ha a veszteség hirtelen jött és nem volt idő felkészülni rá. Egy ilyen
helyzetben könnyen lehetnek befejezetlen ügyek, olyan dolgok, amiket az ember szeretné, ha el mondott volna az elveszett személynek, vagy ügyek, melyek még nem oldódtak meg. Hirtelen eltávozásuk megfosztja az ottmaradó személyt attól a lehetőségtől, hogy ezeket a gondolait vagy érzéseit közvetlenül azzal a személlyel közölje, aki elment. A harag megjelenése különösképp valószínű, ha a másik elvesztését visszautasításként, vagy elhagyásként értelmezik. Ebben a helyzetben az emberek gyakran azon veszik észre magukat, hogy megsemmisítik az eltávozott személy leveleit, fényképeit és más vele kapcsolatos emléktárgyakat. Mikor egy értékes kapcsolat szakad meg, az egyik, vagy mindkét fél nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a felelősséget és a személyes hiányosságokat a másikra kenje. Házasságok felbomlása esetén és más hasonló helyzetekben nem ritka, hogy az elkülönült felek szövetségest keresnek, hogy azok a jogos felháborodás érzésének kidolgozásában segítsék őket. A gyász folyamata szempontjából nézve könnyen megérthetjük, hogy ez a dolog hogyan képes a harag stádiumának szintjén tartani az illetőt, hogy az ne legyen képes továbbhaladni az elfogadás felé. Maryről szóló esettanulmányunk azon a ponton ért véget, mikor Mary látni kezdte, hogy anyjának jó tulajdonságai is vannak a rosszak mellett. Elfogadás Végül aztán az ember fokozatosan elfogadja azt, hogy az emlékek kivételével a kapcsolatnak vége. Ne felejtse el, itt sokkal többről van szó, mint csak a halálról. Ha egy Ön által nagyra tartott kollégája új munkája miatt 30 mérföld távolságra költözik el, úgy vehetjük, hogy az eredetileg fennálló kapcsolat megszűnt, még akkor is, ha alkalomadtán találkoznak. Fokozatosan eljön a régi kapcsolat érzelmi temetésének stádiuma, és annak elfogadása, hogy az elveszített kapcsolat valóban a múlthoz tartozik. Bár még mindig lesznek emlékei az elveszített kapcsolatokról, ezek már nem kényszerítő erejűek és erősek. Megtörtént egy bizonyos fajta elengedés. Végül már képes nagy emocionális fájdalom nélkül emlékezni arra, ami elveszett, és ha ami elveszett jó volt, akkor gyengédséggel és szeretettel emlékezhetünk rá. Az elfogadás és az érzelmi temetés folyamata ezzel lejátszódott. Megjegyzések Nem lenne meglepő, ha Ön is megtapasztalt volna már ezen érzések közül néhányat, vagy akár mindegyiket, még ha nem is szükségszerűen ebben a sorrendben. A halál, de sok más veszteség esetén is,
95
hagyományosan azt tartják, hogy nincs mód a folyamat rövidre zárására, és hogy a veszteségből fakadó gyásszal csak úgy birkózhatunk meg, ha átéljük, és nem próbáljuk megkerülni azáltal, hogy tartózkodunk tőle. Egy veszteségről és változásról írott könyvben Peter Marris megjegyzi, hogy "ha tagadjuk a gyászt, akkor tagadjuk a fontosságát annak a jelentésnek, amit oly sok küzdés után adtunk az életnek. A veszteség azért fájdalmas, mert el vagyunk kötelezve amellett, hogy személyes tapasztalataink jelentőséggel bírnak" (Marris, 1974). Ugyanakkor jegyezze meg azt is, hogy ez nem több egy modellnél, ami a gondolkodás irányító keretét adja, és hogy a valós életben a veszteség feldolgozása nagyon zavaros lehet a stádiumok közötti oda-vissza ugrálás miatt: lehet, hogy nem mindig teljesen nyilvánvaló, hogy éppen melyik stádiumot értük el. Ön nem furcsa vagy abnormális akkor sem, ha még mindig erős érzelmeket hordoz egy olyan veszteséggel kapcsolatban, ami akár több évvel ezelőtt történt. A különböző stádiumokon történő áthaladás hosszú ideig tarthat. A kurzust kidolgozók csoportjának egyik tagja még mindig nem tudta feldolgozni azt a veszteséget, amit fogyatékos gyermekének megszületése okozott több mint két évtizeddel ezelőtt. Nem szokatlan jelenség, hogy az olyan események, mint például az évfordulók olyan fájdalmas érzéseket ébresztenek bennünk, melyekről pedig azt hittük, hogy már rég magunk mögött hagytuk őket. A veszteséggel való megküzdés olyan jelenség, ami emberi létezésünkből fakad. Ezt az árat fizetik az emberi lények azért, hogy más emberekhez ragaszkodnak. Feladat Veszteség és a fogyatékos gyermek szülője 20 percet szánjon erre a gyakorlatra. A Dokumentumokban ( 3. kazetta A oldal leírása) Majorie Underwoodról, egy süket gyerekekkel és családjukkal foglalkozó szociális munkásról olvashat, amint két süket kislányával, Ruth-tal és Nancy-vel kapcsolatos tapasztalatairól számol be. Ebben a helyzetben a veszteség a várt ideális gyermek elvesztése. Kérjük, először a beszámoló első részét olvassa el. Eközben, a gyász fenti keretben található modellje alapján, térképezze fel, hogyan reagált Majorie lányai süketségének felfedezésére. Megjegyzések Majorie Ruth süketségének felfedezése utáni reakciói összhangban voltak a modellel. Ott volt a "teljes tagadás klasszikus tagadás" kezdeti időszaka. "Meggyőztem magam", mondja, "hogy ezt a dolgot meg lehet gyógyítani az orrmandulák kezelése, vagy tubusok beültetése által így nem igazán aggódtam miatta egyáltalán egyszerűen csak nem hittem el annyira nem törődtem a dologgal mikor a fül-orr-gégész specialistához mentünk , hogy egyedül mentem (azaz a férje nélkül). Ma visszagondolva erre az állapotra , azt mondja hogy "nem tudom elhinni, hogy a szó "halló-
96
készülék" olyan keveset jelentett számomra nem tört össze engem és nem sírtam az egyetlen dolog ami az eszemben járt ez volt: ez pozitív tapasztalat kell hogy legyen Ruth számára". Mindazonáltal úgy tűnik, ez egy jelentős esemény volt. A könnyek is megérkeztek végül, ahogy Majorie mondja "Hazafelé bicikliztem és ömlöttek a könnyeim, akkor kezdtem el gyászolni". Miután az iskolában beszélt egy segítőkész nővérrel, aki azt jelezte neki vissza, hogy még mindig sokkos állapotban van, könnyekben tört ki "és ez persze óriási megkönnyebbülés volt". Férje reakciója hasonló volt, de nála a tagadás időszaka tovább tartott. "Mikor a kezdeti diagnózist felállították nagyon meglepődött mindazonáltal három vagy négy évig meggyőzően mondogatta nekem, hogy talán eltúlzom a problémát egészen addig tagadott. Állhatatosan tagadta, hogy bármi baj lehetne ezekkel az édes kislányokkal, és a dolog így jobban meglepte őt, mint engem. Azt hiszen elég nagy sokk érte őt." A tagadás és a sokk után "ekkor tényleg [mindketten] átestünk depressziós időszakokon, ami így visszapillantva, elég természetes volt". Nancy esetében, mondja Majorie: "Sokkal könynyebben túljutottam rajta nem volt sokk, nem volt hitetlenség , nem volt az a bűntudat" (hogy talán valamilyen módon ő is felelős a süketségért), "Biztos nem olyasmi miatt történt, amit én csináltam". Mindazonáltal "ami viszont előjött, az a depresszió egy rövid ideig ismét teljesen klasszikus depresszióba estem". Majorie nem említi a haragot, beszél viszont bűntudatról, amit sokan internalizált haragnak tartanak, azaz az ember saját maga ellen irányuló haragjának. Majorie Underwood története egy olyan kapcsolat elvesztéséről szólt, ami soha nem létezett: a szülők és a várt ideális gyermek között. A Majorie és férje közötti kapcsolatra, és kettejük gyermekeikhez fűződő kapcsolatára is hatással volt ez a veszteség, a gyász folyamatán való sikeres túljutás pedig újjáalkotta azokat. 3.3 Felkészülés arra, hogy a kapcsolatok véget érnek Amint elismeri, hogy a kapcsolatok megszakadása magába foglalja az ehhez hasonló érzések feldolgozásának folyamatát, jobb helyzetben van ahhoz, hogy megpróbálkozhasson ennek kezelésével. A valóságban nem minden befejezés hirtelen és pusztító erejű, hanem sokszor lehetőség van arra, hogy a résztvevő felek felkészüljenek a befejezésre. A Rákos Betegek Utókezelő Szanatóriuma mozgalom filozófiájának lényege, hogy a befejezés (ebben az
esetben a halál) tervezett, vagy legalábbis valamilyen szinten kezelt módon következzen be. Itt a dolog kezelése nem csak azt jelenti, hogy foglalkoznak a fizikai fájdalommal, hanem azt is, hogy segítik az embereket érzelmileg felkészülni erre az eseményre. Ez a példa felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a befejezés nem csak azok számára lehet jelentős akiket otthagytak, hanem azok számára is akik eltávoznak. Valóban, egy kapcsolat befejezése gyakran mindkét fél számára veszteséggel jár. Például, ha egy testi fogyatékos fiatalember elhagy egy bentlakásos otthont azért, hogy saját lakásba költözzön, ő megtapasztalja azoknak az embereknek az elvesztését, akikkel korábban élt, míg azok a saját részükről megtapasztalják azt a veszteséget, amit az ő távozása jelent.
Rákos betegek utókezelő szanatóriuma Forrás: St Christopher utókezelő szanatórium rákos betegek részére
Feladat A csoportos gondozás során felmerülő érzések 30 percet szánjon erre a gyakorlatra. Most kérjük lapozzon az Olvasókönyvben John Simmonds "Elmélkedés a csoportos gondoskodással kapcsolatos érzelmekről" című cikkéhez. A cikk a bentlakásos otthonokban élő fiatalok elszakadásának kérdéseiről szól. Mit mond a szerző az "elszakadásról"? Készítsen jegyzeteket. Megjegyzések Simmonds úgy látja, hogy az elszakadás egyaránt problémát jelent a testület és a fiatalok számára. A dolgozók úgy érezték, hogy csak a bizalmi kapcsolat kiépítése két évet vehet igénybe. Ez azt jelentette, hogy az a feladat, hogy bentlakókat felkészítsék a távozásra, háttérbe szorult. Erről gyakran csak hetekkel vagy napokkal a fiatal távozása előtt beszéltek, amit a bentlakók részéről gyakran pánik, a dolgozók részéről pedig bűntudat kísért. Hajlamosak voltak kevés figyelmet fordítani az eseménnyel kapcsolatos érzelmekre. A bentlakók részéről jelentkező, elszakadással kapcsolatos aggodalmak a függetlenség komplex problémájában gyökereztek. Ez sok bentlakónál azt eredményezte, hogy tagadták az érzelmi realitását annak, amit tapasztaltak, és belekényszerítette őket egy "erős és gyakran negatív jellegű függőségi helyzetbe a testülettel szemben". Simmonds az elszakadás "fájdalmáról” beszél.
Az elszakadás nyilvánvalóan probléma a gondozásból kikerülő fiatalok számára. A Simmonds által felvetett kérdést Mary helyzetére is alkalmazhatjuk. Feladat Távozás Glengowanből 20 percet szánjon erre gyakorlatra. Előbb vagy utóbb Mary távozni fog Glengowanből. Hogyan próbálna Ön segíteni neki a távozásra való felkészülésben? Nem várunk részletes tervet, de ha gondolja, ilyet is készíthet. Néhány általános ötletet várunk. Megjegyzések Az ilyenfajta, befejezésre való felkészülést legjobb ha egy folyamatnak és nem egy egyszeri eseménynek tekintjük. Vannak bizonyos arra utaló jelek, hogy ez a folyamat már el is indult. Mary kialakítja önmagában a függetlenég érzést. A szakképzési programban való részvétele és az új kapcsolat kialakítása az édesanyjával a kifejlődő függetlenség példái. Egy ponton beszélnie kellene Natasával a befejezésekről korábban, például édesapjával kapcsolatosan, szerzett tapasztalatairól. Talán vannak olyan haragérzések, melyeket felszínre kell hozni. Aztán ott van Mary kapcsolata Elsie-vel. Hogyan fog megbirkózni annak befejezésével? Gyanítjuk, hogy ez nehéz lesz neki, és lehet, hogy mérges lesz Elsie-re, akiről talán azt gondolja majd, hogy elhagyja őt, ugyanúgy, ahogy a szülei tették egykor. A függetlenség, amint Simmonds jelzi, ijesztő kilátásnak tűnhet, főleg egy olyasvalaki számára, akinek már idő előtt gondoskodnia kellett saját magáról. A folyamatnak fontos része lenne, hogy beszélgessen Maryvel azokról a félelmeiről és aggodalmairól, amit akkor érzett, mikor egyedül kellett megküzdenie mindennel. Talán fel lehetne ajánlani neki azt a lehetőséget, hogy rendszeresen ellátogathasson Glengowanbe, így a kapcsolatnak nem kell hirtelen megszakadnia. Ez azt jelentené, hogy az elszakadás problémáját úgy kezeljük, hogy a folyamatot szakaszossá teszszük. 3.4 Összefoglalás Ebben a fejezetben a veszteség élményének fontosságát, és a veszteséggel gyakran együttjáró, "gyászfolyamat" klasszikus modelljét mutattuk be Önnek. Reméljük sikerült megértenie, hogy a gyász folyamatának ismerete hogyan segíthet egy dolgozót vagy barátot abban, hogy segítségére legyen a veszteséget elszenvedőnek, és főleg, hogy hogyan valósíthatjuk meg a segítségnyújtást a korábban körvonalazott készségek gyakorlásával.
97
4. Néhány további gondolat Maryvel kapcsolatban Ehhez a fejezethez a Dokumentumokra és az Olvasókönyvre lesz szüksége. 4.1 Ki is Mary? Feladat Ki is Mary? A lehető leggyorsabban végezze el ezt a gyakorlatot. Anélkül, hogy visszalapozna a szöveghez, vagy újra olvasná a Dokumentumok ide vonatkozó részét, írja le gyorsan, hogy mire emlékszik Maryvel kapcsolatban. Négy-öt állításban foglalja össze Mary jellemzőit. Megjegyzések Ha feltesszük Önnek a kérdést, "Ki is Mary?", akkor az egyetlen válasz, amit Ön helyzeténél fogva adhat, valami ilyesféle: "Fiatal nő, akiről az előző fejezetekben olvastam, és akit a kazettán hallottam". Aztán néhány részletet is megemlíthet abból, amire a hallottakból és olvasottakból emlékszik. Ez egy nagyon kézenfekvő, sőt banális válasznak tűnik, pedig alapvető jelentőségű, mivel az Ön számára Mary nem más, mint egy szereplő, akivel egy történetben találkozott, habár egy tényeken alapuló történetben. A következőkben azt akarjuk megvizsgálni, hogy hogyan formálódott ki Mary alakja, ahogy Ön végül olvashatja a Dokumentumokban és olvashat róla a szövegben. Vegyük szemügyre a folyamatot. 4.2 Történetek történtekről szóló történetekről Mary mögött egy egész élet tapasztalata áll. Az interjú pillanatában ennek jól megszerkesztett változatát adja elő néhány ezer szóban. Az, hogy hogyan szerkeszti meg beszédét, szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy szerinte miről szól az interjú. Ennek köze van ahhoz, hogy mit gondol, mi a megfelelő módja annak, hogy egy Graham Connellyhez hasonló szociális munkás előadó kérdéseire válaszoljon. Más hangok is megszólalnak a kazettán - a Glengowanben dolgozóké. Amit elmondanak, az az, amit ők a saját szempontjukból fontosnak tartanak megemlíteni Maryről. Az ő történetük a Maryvel kapcsolatos munka sikeréről szól. A magnófelvételek megszerkesztettek. A szerkesztés irányvonalát az adta, hogy a szociális munkások és a kurzust összeállító csoport szerint mik a személyes problémák fontos forrásai, a pszichológiai fejlődés fontos alapelvei és a kliens pszichológiai állapota fontos jelzései. Az ilyesfajta dolgok döntik el, hogy mi tartozik a lényeghez és marad bent, és hogy mi lényegtelen és marad ki. Aztán Graham Connelly magyarázó szöveget
98
fűz az anyaghoz. Megmondja nekünk, hogyan értelmezzük Mary, Elsie, David és Andy kazettán hallható szavait. A Kapcsolatok első fejezetének szövegében egy még átfogóbb kommentárt talál. Ez megint csak a szociális munkások körében igen elterjedt elgondolásokat használ fel annak eldöntésére, hogy mely részek érdemlik meg a kiemelést. Elmond nekünk egy történetet a kapcsolatok fontosságáról Mary életében. Ez egyáltalán nem meglepő. Mary szerepe itt az, hogy a kapcsolatok fontosságának illusztrációjaként szolgáljon. Így aztán az, amit a Kapcsolatok első fejezetében olvas, egy történet szerkesztett kiemelésekkel illusztrálva, egy már előzőleg megszerkesztett kazettáról, amit Mary életének önmaga által megszerkesztett történetéből készítettek. Paradox módon, minél távolabb kerülünk a Mary által átélt gyermekkori tapasztalatoktól, annál hitelesebbnek tűnik az igazság Maryvel kapcsolatban. Mostanra tudatában kellene lennie annak, hogyan érhető el ez a hatás. A hitelesség érzésének növekedése két úton következik be. Először is, a legutóbbi mesélő mindig megbízhatóbbnak tűnik mint az előző: egy Open University szöveg szerzője megbízhatóbb, mint egy szociális munkás, aki megbízhatóbb, mint egy kliens. Másodszor a történetet minden állomásnál finomítják, elméleti része egyre jobban szervezett, így mire elérjük azt a változatot, ami az Open University szövegében található, már nemigen marad olyan dolog, ami ne illene az utolsó szerző értelmezésébe. Minden összegződik. Az egésznek értelme van, és a szöveg kevés lehetőséget kínál a másfajta értelmezésre. Feladat Mary megszerkesztése 20 percet szánjon erre a gyakorlatra. Azt szeretnénk, ha a következő gyakorlat elvégzésével felülvizsgálná azt, ahogy az eddig elhangzottakat értelmezte. Itt egy rövid részlet Graham Connelly Maryvel folytatott interjújából, ami a Kapcsolatok 1. fejezetben szerepelt. Ha van egy apád, aki le sem szar téged, és egy anyád, aki az apád legjobb haverjával lépett le, aki szintén le sem szar téged, mit várhatsz, ha ez mind veled történik meg? Úgy értem, szóval, ez az élet rendje, nem? Kétéves korom óta nem volt mögöttem biztos háttér, vagyis mióta megszülettem, de kétéves korom óta mindenre emlékszem. 1. Gondoljon arra a pillanatra, mikor Mary ezt mondta. Tűnődjön el azon, miért gondolhatta azt, hogy ez megfelelő módja annak,
hogy önmagát egy szociális munkásnak bemutassa. 2. Gondoljon arra, hogy a kurzus ezen részének fejezete (Kapcsolatok 1.) milyen felépítésű. Miért ott idézzük ezt a bekezdést? Megjegyzés 1. Az azzal kapcsolatos gondolatok, hogy Mary vajon miért mondhatta ezt, pusztán spekulációk szintjén mozoghatnak. De vegye észre, hogy Mary azt sugallva meséli a történetet, hogy jelenlegi problémás viselkedése nem az ő hibája, hanem sokkal inkább körülményei tehetnek róla. A másik lehetőség, amire gondolhatott, esetleg az előzővel egyszerre, az, hogy Mary ráébredt, a szociális munkásokat érdeklik a gyerekkori érzelmi deprivációk, és ő azt nyújtja a szociális munkás interjúkészítőnek, amit az hallani akar. 2. Ez a bekezdés elsőbbséget élvezett a szerkesztésnél. Amit Mary mond, az nagyon jól "beleillik" azokba az általános szociális munka és tanácsadási elméletekbe, melyek szerint a később felmerülő problémákat a korai depriváció okozza. A Kapcsolatok 1. fejezet összefüggésében ez a bekezdés a Maslow-féle szükséglet hierarchia hitelességének kész illusztrációját nyújtja. 4.3 A relevancia szabályai Könnyebben megérthetjük ezt, ha a "relevancia szabályok" fogalmát alkalmazzuk. Mikor az emberek leírják önmagukat vagy valaki mást, ezt mindig valamilyen célból teszik. Ez a cél határozza meg, hogy mi szerepeljen a leírásban, hogy mit hagyjunk ki, és hogy a leírás darabkái mi módon alkotnak értelmes egészet. Ez igaz akkor is ha panaszt tesz, ha viccet mesél, ha feljegyzést készít vagy ha valaki meghatározza, bemutatja magát. Ha Ön szereti a detektív regényeket, akkor tudja, hogy a nyomozó sikere gyakran azon múlik, hogy relevánsnak tekint olyan dolgokat, amit mások nem. A relevancia szabályok ugyanis akkor is érvényesek, mikor az emberek megfigyelnek másokat vagy interakciókba lépnek. Az emberek másokról alkotott nézeteit nem csak találkozásuk körülményei korlátozzák, de az is, hogy az emberek főleg arra figyelnek, ami jelen céljaik szempontjából relevánsnak tűnik. Ennek így is kell lennie. Egyszerűen lehetetlen mindent relevánsnak tekinteni, vagy akár csak néhány dolognál többet relevánsnak tartani egyszerre. Másképpen szólva, egy leírás elkészítése vagy egy kapcsolat kialakítása nagyjából annak a függvénye, hogy mit ítélünk relevánsnak az óriási számú lehetőség közül. Akkor hát melyek azok a relevancia szabályok, amelyeket az egészségügyi és jóléti rendszerekben dolgozók és klienseik önmaguk és egymás leírásának megfogalmazására, valamint arra használnak, hogy eldöntsék, énjük mely arcát hagyják érvényesülni kapcsolataikban?
Ez egy olyan kérdés, amelyet rendesen meg kellene válaszolni minden egyes esetben, minden egyes foglalkozásnál, és minden egyes szervezetnél. De adhatunk a dolgozók számára durva általánosításokat is. A kliensekhez fűződő viszonyban a dolgok relevánsak akkor, amikor róluk leírást készítünk, vagy amik hivatásbeli feladatunk szempontjából meghatározók. A relevancia szabályai közül néhányat a bürokrácia kényszeríti ránk: vajon ez a személy kielégíti-e azokat a kritériumokat, amik jogosulttá tesznek valakit erre a szolgáltatásra? Milyen prioritási kategóriába tartozik ez az ember az ügynökség osztályozási gyakorlata szerint? Más relevancia szabályokat az határoz meg, hogy milyen fajta elméleteket ismer és használ fel a dolgozó munkája irányelveinek meghatározásakor. Ezek közül néhány olyan ad hoc, mindennapos gyakorlatból származó elmélet, melyek tudományosan nem elismertek, de mindazonáltal széles körben használják őket; ilyenek például az arra vonatkozó elképzelések, hogy hogyan szúrjunk ki egy "szimulánst", vagy hogy hogyan különböztessük meg a "cirkuszolást" a "valódi szomorúságtól". A többi azoknak a fajta elméleteknek a különböző változatai, amelyekről ebben a könyvben is olvashat. Ezen relevancia szabályok ismerete és használata fontos része annak, ahogy a dolgozók megítélik egymás szakértelmét. Ha ellenőrzi a Maryről ezen fejezet első gyakorlata során készített feljegyzéseit, azok feltevésünk szerint tükrözni fogják azokat a fajta elméleteket, amelyeket Graham Connelly használ, és amelyeket ezen Tankönyv III.részének 1., 2. és 3. fejezetei írnak le: Mary mint fiatal nő, aki gyermekkorában érzelmi deprivációt szenvedett el és aki most korábban kielégítetlen szükségletei kielégítését keresi. Érdekes például, hogy sem a "bűnöző" sem a "kábítószerfüggő" szó nem szerepelt Mary leírásában. Használatuk által megszegtünk volna egy relevancia szabályt, ami azon az elven alapul, hogy a klienseket "ítéletmentes és értékelésmentes szellemben" kell kezelni. Ennek ellenére persze Mary követett el bűntényeket és kábítószerfüggő volt. Ha Maryt egy bíró írta volna le, aki éppen bolti lopás vádja miatt szab ki rá büntetést, akkor ezen szavak közül egyik, vagy mindkettő használata releváns lett volna. És mindezt azért, hogy kihangsúlyozzuk azt az egyszerű dolgot, hogy a dolgozó számára klienséhez fűződő kapcsolata nem több, mint egy klienshez fűződő kapcsolat. A megfelelő gyakorlat szerint az a releváns és az kap kiemelkedő helyet a kapcsolatban, ami fontos a szolgáltatások igénybevevője, a kliens vagy páciens szempontjából, és nem más. Bizonyára Ön is szörnyen meglepődne, ha látszerésze szexuális életéről kérdezgetné, vagy szex terapeutája szemvizsgálatot végezne Önnel. A dolgozók és a kliensek nem úgy találkoznak egymással, mint
99
személyek, hanem mint szerepek. Mary, akivel Ön találkozott, az a Mary volt, akit kliens szerepe, valamint olyan elméletek szempontjai alapján szerkesztettek meg, amiket azok a dolgozók használnak, akik egy szolgáltatás igénybevevőjeként kezelik őt. 4.4 Egy másik Mary Most megpróbálunk egy másik képet kialakítani Mary-ről. Nem lesz teljesen összeegyeztethetetlen az elsővel, de bizonyára más lesz. A képet, ami az eddigiek során alakult ki Önben Maryről, átitatták a kielégítetlen pszichológiai szükségletek eszméi. Ezeket helyezték létezésének középpontjába, és ezáltal a Glengowanben végzett szociális munka stratégiái értelmesnek látszottak. Annak érdekében, hogy egy másfajta képet alakíthasson ki Maryről, azt szeretnénk, ha egy másik fajta elméletre támaszkodna. Legyen ez egy feminista elmélet, hogy így Mary elsősorban és leginkább a nők férfiak általi elnyomásának, a férfiak nők iránti erőszakosságának, és annak az áldozatának tűnjön, ahogy a férfiak világa korlátozza a nők számára elérhető lehetőségeket. Ha kívánja, szocialista felhangokat is belevihet, és Maryt (és édesanyját, és édesapját, és az édesanyja szeretőjét) a munkásosztályhoz tartozónak tekintheti, akiknek lehetőségeit szigorúan behatárolja társadalmi osztályuk. Feladat Mary , egy másik nézőpont 45 percet szánjon erre a gyakorlatra. Hogy tájékozódjon a gyakorlattal kapcsolatban, kérjük fogja az Olvasókönyvet és olvassa el újra Jalna Hanmer és Daphne Statham "Azonosságok és különbségek a női kliensek és a szociális munkás nők között" című cikkét; olvassa el Jill Reynolds "Feminista elmélet és stratégia a szociális munkában" című cikkét. Most ismét nézze át a Maryről szóló esettanulmányt és írja le, mit gondol, melyek azok a pontok, amiket egy feminista dolgozó kiemelne. Megjegyzések Bizonyára észrevett számos olyan módszert, aminek segítségével Mary helyzetét úgy lehet bemutatni, hogy az a férfiaknak a nők élete feletti hatalmát illusztrálja,
100
kezdve a férfiak nők iránti erőszakosságától egészen addig, hogy a nők gyakran függnek a férfiak jövedelmétől. Esetleg azt is észrevette, hogy az esettanulmányban szereplő négy dolgozó közül a legalacsonyabb beosztású egy nő - Elsie, és hogy Elsie az egyetlen közülük, akit megszemélyesítettek, méghozzá anyaként személyesítették meg. Az eredeti értelmezésben Elsie sikerének leírása az anyaszerep betöltésében, nyilvánvalóan hiányosságokat sugall Mary saját anyjával kapcsolatban. Feminista olvasatban Mary anyja inkább a patriarchátus áldozataként kerülne a középpontba, és nem annyira "bukott" anyaként. Ezzel megalapozzák a Mary és édesanyja közi azonosságot, nem úgy mint az eredetiben, ahol az édesanya mint Mary problémáinak fő forrása szerepelt. Az, hogy Mary Glengowanben lakik, a munkásosztálybeli, fiatal nők korlátozott lehetőségei eredményének tűnik, és nem annyira a kielégítetlen érzelmi szükségletek kielégítése érdekében folytatott keresés eredményének. Az eredeti esettanulmányban azt, hogy Glengowanben Mary biztonság és menedék iránti alapvető szükségletei kielégítést nyertek, úgy tekintettük, mint a magasabb rendű érzelmi szükségletek kielégítése felé tett első lépést. Talán most úgy látja Glengowant, mint a fiatal, munkanélküli nők előtt nyitva álló kevés lehetőségek egyikét, ahol megvédhetik magukat a férfiak erőszakossága, az éhség és az otthontalanság ellen. Az eredetiben Mary iskolakerülése és arra való képtelensége, hogy megmaradjon a fiatalok képzési programjaiban, úgy jelennek meg, mint zavart jellemének további bizonyítékai. Mary viselkedését most talán nem zavartnak látja, hanem úgy értelmezi, hogy az annak az oktatási és képzési gyakorlatnak az érthető elutasítása, ami nincs tekintettel a glasgow-i, munkásosztálybeli fiatalok szükségleteire. Röviden, Mary most az elnyomás tehetetlen áldozatának tűnik. 4.5 Mary édesanyja Nagyrésze annak, amit Mary anyjáról tudunk, Mary által tett megjegyzésekből származik. Az eredeti esettanulmányban főként úgy jelenik meg, mint Mary hiányosságainak egyik forrása: mivel nem elégítette ki Mary pszichológiai szükségleteit. Inkább kényszerűségből semmint szándékosan, a felelősség nagy részét ő viseli Mary helyzetéért. Próbáljuk ki alakjának egy jóindulatúbb olvasatát.
Feladat Empátiát keresve 20 percet szánjon erre a gyakorlatra. Ehhez a gyakorlathoz olvassa el a Dokumentumokban azt az interjút, amit bántalmazott gyermekek édesanyáival készítettek. Ők szolgálnak majd Mary édesanyjának helyettesítőiként.( Ez az utolsó beszélgetés a Második Kazetta B oldalán.) Kérjük, döntse el, hogy ezeket a nőket olyan anyáknak tekinti-e, akik csődöt mondtak gyerekeikkel kapcsoltban, vagy olyan nőknek, akik jól küzdöttek egy teljesen kilátástalan helyzetben. Megjegyzések Úgy gondoljuk, nagyon nehéz ezt a szöveget az anyaság csődjének értelmezni anélkül, hogy irreális normát ne állítanánk fel azzal kapcsolatban, hogy mit kellett volna ezeknek a nőknek elérni. Ennek egyik oka az, hogy ezek a nők saját szavaikkal mondják el történetüket oly módon, hogy az legalábbis bizonyos mértékű empátiát tesz lehetővé irányukba, és a hallgatót az ítéletmentesség pozíciója felé tolja el. Itt az empátia és az ítéletmentesség nem ezen nők kielégítetlen pszichológiai szükségleteiknek, hanem nagyon nehéz életkörülményeiknek a felfedezéséhez vezet. Az eredeti esettanulmány nem mondta ki kereken, hogy Mary anyja csődöt mondott, vagy hogy rossz anya volt. De az esettanulmány felépítésének módja nem nagyon hagyott más lehetőséget, mint hogy így lássuk őt. Nem volt senki, aki szót emelt volna az érdekében.
4.6 Személyiség és gyakorlat Az egyik dolog, ami nem teljesen egyértelmű a Maryről szóló esettanulmányban, az a "normális család" képe, amit az eredeti értelmezés magába foglal:
és patriarchális társadalomban. De a feministák szerint maguk a hagyományos családok is a nők elnyomásán és kizsákmányolásán alapulnak, főként "az anyaság megfogalmazásának módja, az, ahogy ez a nők létezését alakítja, és ahogy megsérti a nők arra vonatkozó jogait, hogy emberként fejlődhessenek" (Bie Nio Ong, 1986). Az egyik megjelenési formája annak, ahogy az anyaság hagyományos definíciói sértik a nőket az, hogy az anyai gondoskodás gyakran irreális normáit állítják fel velük szemben, oly módon, hogy ha a nő nem képes ezeknek megfelelni, akkor rossznak vagy betegnek tartják őt. Az eredeti esettanulmányban a három női szereplő egymástól elkülönülve jelenik meg: Mary , egy rossz anya és egy jó anya (Elsie). Mary, édesanyja és Elsie életének hasonlósága felett elsikkadunk: pedig közös tapasztalatuk a női lét egy főként férfiak által ellenőrzött világban. Egy feminista olvasat feminista eljárást kíván. Amire most ennek a Marynek szüksége van, a jövedelmen és lakáson kívül, az egy lehetőség, hogy felfedezze és megértse önmagát, mint egy patriarchális világban élő nőt, és hogy küzdési módokat fejlesszen ki a nők számára megjelenő problémák kezelésére. Ha kárpótoljuk is Maryt a jó anyai gondoskodás hiányáért, az még nem változtatja meg azt a társadalmi kontextust, amelyben a jövőben Marynek küzdenie kell a túlélésért. A nőkkel szembeni súlyos előítéletek megmaradnak, és csak ha a nők összejönnek, hogy megosszák közös tapasztalataikat, hogy támogassák egymást és hogy a patriarchális társadalom megkérdőjelezésére stratégiákat dolgozzanak ki, csak ekkor fejlődhetnek teljes kiteljesedésük felé.
Ha így nézzük, az állami és más segítségnyújtó hivatalok szerepe az lenne, hogy biztosítsák azokat a kapcsolatokat, melyek normális esetben jelen vannak a személyes és családi életben, de melyek valamilyen oknál fogva nem voltak elérhetőek a személy számára abban a formában, ami szükségleteit kielégítette volna. Ez nem feltétlenül jelenti a normális családi élet fogalmának szűken vett értelmezését, de azzal az előfeltevéssel él, hogy a normális, egészséges személyiségeket a normális családi élet alakítja ki, hogy Mary problémáit az okozta, hogy deviáns családból származik, és hogy ezek a problémák valami olyasfajta családpótlék segítségével oldhatók meg, mint amilyet Glengowan is nyújtott. A feminista nézet ettől eléggé eltérő lenne. Feminista szempontból a Mary-éhez hasonló családok léte azt jelzi, hogy sok ember számára lehetetlen a családi élet hagyományos formájának megteremtése egy kapitalista
Normális családok? Forrás: Atkinson és Williams (1990)
101
4.7 Realitás és lehetőségek Mostanra talán már idegesíti vagy aggasztja az a feltevés, hogy a dolgozók soha nem tudhatják, hogy klienseik kik is valójában. Az, hogy ez tényleg aggodalom-e, attól függ, mit ért az alatt, hogy "valójában". Ha az, hogy a klienseket valójában ismerjük, azt jelenti, hogy mindent tudunk róluk, akkor ezt felejtse el. Lehetetlen. Nincs rá idő. Erre nincs szükség és a kliensek egészen biztosan nem akarják, hogy a dolgozók mindent tudjanak róluk. Mi több, ha még elképzelhető is lenne, hogy mindent tudjunk egy másik emberről, amit csak tudni lehet, végül akkor is csak egy csomó különféle lehetséges verzióval rendelkezne arra vonatkozóan, hogy milyen is ez az ember. Nincs olyan értelmezési rendszer, ami önmagában értelmezhetne egy olyan összetett dolgot, mint amilyen egy másik ember. Nagy számú értelmezésre lenne szüksége, hogy az összes bizonyítékot kezelni tudja, és mindegyik értelmezés másfajta véleményt tükrözne. Mindazonáltal, a valóság gondolata által előidézett legtöbb probléma itt abból a feltételezésből adódik, hogy az emberek rendelkeznek egy rögzített, belső, lényegi alkotórésszel, ami valódi énjük. "Valójában megismerni valakit azt jelenti", hogy ezt ismerjük meg. A Tankönyv Kapcsolatok 1. fejezetében már találkozott ennek a lényegi énnek az egyik változatával: eszerint az pszichológiai szükségletek egy csoportja, amelyek közül néhány kielégített, néhány pedig nem. Ha Ön tud valamit a pszichológiai elméletekről, akkor azt is tudja, hogy ez csak egy az individualitás lényegének kilenc vagy tíz pszichológiai értelmezése közül. Tehát ne is tegyük fel azt a kérdést, hogy "milyenek is az emberek valójában?". Inkább azt kérdezzük, hogy "milyenek lehetnek az emberek - valójában?" Ezzel azt próbáljuk kifejezni, hogy minden embernek rendelkezésére áll egy sor lehetőség, hogy olyan emberek legyenek, amilyenek tudnak és szeretnek lenni, egészen addig, amíg mások támogatják őket ebben; és egy sor olyan lehetőség, hogy olyanok legyenek, amilyenek tudnak, és nem szeretnek lenni, amibe mások kényszerítik bele őket. Ez a kérdés figyelmünket nem annyira a múltra, mint inkább a jelenre és a jövőre irányítja. Nem az a fontos, hogy az embereket hogyan alakították ki, hanem az, hogy hogyan lehet alakítani az embereket, és hogyan alakíthatják ők saját magukat. 4.8 Ki tehát Mary? Nem szeretnénk, ha azt a benyomás maradna meg Önben, hogy Mary csak egy történet, amit valakiről kitalált valaki más. Marynek is szerepe volt ebben az egészben. Szeretnénk rámutatni, hogy az a Mary, aki a megszólal a kazettán, és az a Mary, akiről mások beszélnek, olyasvalaki, aki részese egy sor másokhoz fűződő kapcsolatnak, melyek afelé irányítják, hogy egy bizonyos fajta
102
Segíteni szeretnénk neked, hogy felfedezd valódi önmagadat. Csak lépj egy kicsit jobbra kedvesem...
ember legyen, és gátolják abban, hogy másfajta lehessen. Másként szólva, azt szeretnénk, ha a dolgozó-kliens kapcsolatot tanulási folyamatnak tekintené. Ahogy korábban mondtuk: Ahogy folytatódik a feltárás folyamata, elér egy pontot, amikor újfajta betekintést nyerünk a dolgokba és kialakul egy újfajta értelmezés A dolgozók megtanulnak bizonyos dolgokat a kliensekről, de tanulásukat a munkájuk során használt relevancia szabályok irányítják. Főként azt tanulják meg, amit hivatásbeli feladatuk szempontjából relevánsnak tartanak. A kliensek nem csak a dolgozókról, hanem önmagukról is megtanulnak bizonyos dolgokat. Mikor a dolgozók olyasmiket mondanak, mint hogy "jól alkalmazkodott", vagy "kezd bizonyos fokú rálátást nyerni", vagy "most már jobban képes megragadni a valóságot", akkor ezt úgy értik, hogy a kliens kezdi úgy értelmezni önmagát, ahogy a dolgozó értelmezi őt: ahogy ők látják, kezd olyanfajta emberré válni, amilyenné szerintük válnia kellene. Ha Mary képes olyan terminusokkal leírni önmagát, amelyek konzisztensek a kielégítetlen érzelmi szükségletek elméletével, ez azt jelenti, hogy megtanulta, hogyan legyen Mary glengowani változata. A szerep eljátszása és a Glengowannek megfelelő identitás kifejezése teszi Maryt képessé arra, hogy az általuk felkínált szolgáltatásokhoz hozzáférjen és ezeket felhasználja. Éppen úgy, ahogy a dolgozók szakértelemre tesznek szert a szolgáltatások nyújtásában, a kliensek is szakértelemre tesznek szert ezek felhasználásában. A kérdés, amit most fel kellene, hogy tegyen Önmagának nem az hogy "ki is Mary?", hanem hogy "Mary melyik lehetséges verziója lenne a leghasznosabb magának Marynek a számára?"
4.9 Összefoglalás A Kapcsolatok 1. és 2. fejezeteiben megmutattuk az egyik módját annak, hogyan láthatjuk Mary-t. Ebben a fejezetben egy másikat mutattunk be. Ezzel nem szándékoztuk azt mondani, hogy a Maryről korábban bemutatott kép rossz volt, ez az utóbbi pedig jó. Inkább azt akartuk megmutatni, hogy az igazságnak mindig vannak alternatívái. De Önt ne zavarja e tény. Ez nem jelenti azt, hogy soha nem lehet igaza. Ez azt jelenti, hogy egy sor különféle módon lehet igaza, mivel mindenki számára minden időpontban nyitva áll a lehetséges jövendők egy egész sora, és a jövőbe lépni annyit tesz, mint újraalkotni a múltat.
Mindazonáltal ez mindössze két kép az azonosságról és a különbözőségről. Sok másik is lehetséges. Ön is elgondolkozhat azon, hogy milyen kép alakulhat ki a Marzhez hasonló kliensekről, ha elsősorban - mondjuk - a becsületes, törvénytisztelő állampolgárok, illetve a deviáns és haszontalan emberek, vagy a dolgozók, mint állami hivatalnokok, illetve a kliensek, mint közérdekű problémák forrásai, vagy a fiatalok, illetve az idősek, vagy a fehérek, illetve a feketék között - és így tovább teszünk különbséget.
A két egymás mellé helyezett változat egy érdekes dologra mutatott rá a kurzus egyik témájával kapcsolatban: a különbözőség és megkülönböztetés kérdésére. Látnia kell, hogy a "különbözőség" fogalmának jelentése nagyban függ attól, hogy hogyan osztályozza az embereket. Bármit is tesz, ehhez szüksége van arra, hogy osztályokba sorolja az embereket, mint akik hasonlók egyes vonatkozásokban és különbözők (másfélék) másokban. Azok a fajta szükségletelméletek, amiket a korábbi fejezetekben használtunk, közös biológiai és pszichológiai szükségleteik szerint osztályozzák az embereket, valamint abbéli különbözőségük szerint, hogy ezen szükségleteik kielégítettek-e vagy sem. Az ezeknek az elméleteknek az alapján irányított egészségügyi és jóléti munka nagy részének fő feladata, hogy az egységesítés irányába mozdítsa el az embereket: mindenkinek segítségére legyen ezen emberi szükségletek kielégítésében. A felhatalmazás gondolata szorosan kapcsolódik ezekhez az elgondolásokhoz, és azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy az emberek felelősséget vállaljanak saját életükért azáltal, hogy segítjük őket addig kielégítetlen szükségleteik kielégítésében. A kliensek úgy jelennek meg, mint kielégítetlen szükségletekkel rendelkező emberek, a dolgozók pedig mint szaktudással bíró személyek, akik ezen szaktudásuk alkalmazásával segíthetnek a klienseknek szükségleteik kielégítésében. Ezzel szemben a feminista elmélet, amit Mary másik arcának kialakításához használtunk, először is férfiak és nők között tesz különbséget, azután pedig a nők tapasztalatainak és érdekeinek azonosságát hangsúlyozza. A nőkre, mint elnyomott csoportra tekintenek, függetlenül attól, hogy dolgozók vagy kliensek. A felhatalmazás a férfiak elnyomása ellen szövetkező nőktől indul ki. Ebben a keretben a dolgozók szakértelme sokkal kevésbé fontos, mint a női lét élménye egy férfiak által dominált világban.
103
5. Én, kommunikáció és kapcsolatok Az ezen fejezet keretében végzendő munkához szüksége lesz az Olvasókönyvre és a Dokumentumokra. "Ha én egy kliens vagyok", mondhatná Ön, "nem akarom, hogy úgy bánjanak velem mint egy szereppel. Azt akarom, hogy egész emberként kezeljenek". Mindazonáltal nem értheti ezt szó szerint. Ha nem is vesszük figyelembe, hogy mennyi időt és erőfeszítést kívánna meg egy ennek eleget tévő dolgozó-kliens kapcsolat, csaknem bizonyosan nem akarna úgy viszonyulni egy dolgozóhoz, hogy ezáltal egyéniségének minden vonatkozása, és korábbi tapasztaltainak minden aspektusa relevánssá és kíváncsi vizsgálódások számára hozzáférhetővé váljon. Amire az emberek igazából gondolnak, amikor azt mondják, hogy "egész emberekként" akarják, hogy kezeljék őket, az az, hogy ők maguk akarják ellenőrzésük alatt tartani azt, ahogy kezelik őket: ők akarják meghatározni, hogy önmaguk mely vonatkozásait teszik relevánssá és beszélik meg, és hogy melyek legyenek azok, amelyeket nem vonnak be. Vagy, ahogy mi mondanánk, azt akarják, hogy ők maguk legyenek felhatalmazva arra, hogy eldöntsék, milyen identitást kívánnak felmutatni, és hogy ne rajtuk kívül álló tényezők határozzák meg ezt. E fejezetben kifejtve feltételezni fogjuk, hogy az emberek sohasem kommunikálnak "személyesen", hogy mindig szerepeken keresztül kommunikálnak; és hogy ennek így is kell lenni. Az előző fejezetben felhívtuk a figyelmet arra, ahogy az emberek között zajló kommunikációk felkínálnak bizonyos lehetőségeket arra vonatkozóan, hogy valaki kivé válhat, és ugyanakkor kizárnak más lehetőségeket. Részletesebben is megvizsgáljuk ezt a most következő fejezetben. 5.1 A társas én Feladat A társas én 45 percet szánjon erre a gyakorlatra. A Tankönyv III. rész 4., 5. és 6. fejezetében áttekintett elméleti megfontolásokról bővebben olvashat az Olvasókönyvben, Sheelagh Strawbridge "Szabályok, szerepek és kapcsolatok" című cikkében. Szeretnénk, ha most elolvasná a cikket, és megkérjük, hogy nézze át újra a 6. fejezet olvasásakor is. Hogy tudja, mire fordítson figyelmet, kérjük, olvassa el gondosan a következő mondatokat, a cikk fontos tételeit, amikkel a következőkben foglalkozni kívánunk. Eljátszandó szerepekkel rendelkezni annyi, mint otthon lenni a világban, mint rendelkezni egy iden
104
titással egy felismerhető kapcsolatok által strukturált, valódi világban. A végső én […] megfoghatatlan marad. Minél mélyebbre ásunk, annál inkább a társadalmit találjuk. Próbálja meg alkalmazni mindkét gondolatot Mary példájára. Megjegyzések 1 Ha úgy tekint az identitásra, mint egy "aki én vagyok" érzésre, és mások "aki ő" érzésére, akkor szerepek és kapcsolatok nélkül az identitás lehetetlen: mindenki csak másokhoz kapcsolódva lehet "valaki". Mary (vagy bárki más) számára az, hogy kik azok a mások, és az, hogy hogyan azonosítják őt, meghatározó abból a szempontból, hogy kivé lesz. Miután az emberek általában szerepek és kapcsolatok nagyszámú különböző készleteinek közepében helyezkednek el, nagyszámú énnel vagy identitással rendelkezhetnek. A legtöbb ember azonban hoz valamifajta döntést arra vonatkozólag, hogy melyik a legfontosabb énje hogy melyik "vagyok igazán én". Mondhatjuk azt, hogy ahogy Mary hozzáidomult Glengowanhez, amit tett, az volt, hogy identitásképzetét áttolta arról, amit kábítószer-élvező barátai nyújtottak arra, amit a bentlakó otthon nyújtott. 2 Minél közelebbről vizsgáljuk meg Maryt, egyre inkább úgy találjuk, hogy társadalmi kapcsolatok és társadalmi szervezetek alakítják az identitását, akár abban az értelemben, hogy történeteket mesélnek róla, akár úgy, hogy lehetőségeket kínálnak fel neki, hogy egy bizonyos fajta ember legyen inkább, minthogy egy másmilyen. A kapcsolatok egy másik készletében Mary lehet valaki más is. ? 5.2 A kommunikáció és a kapcsolatok értelmezése Nézzük meg akkor, mit is jelent ennek egy része a kommunikáció és a kapcsolatok megértése szempontjából. Először: a kommunikációk mindig emberek között zajlanak, akik benyomásokat közvetítenek magukról. Az én fontos részét képezi annak, amit kommunikálnak. Hívhatja ezt "benyomás-közvetítésnek", vagy hívhatja, mint Erving Goffman teszi, "én-bemutatásnak" (Goffman, 1956), vagy nevezheti, mint Peter Berger és Hansfried Kellner, "az én társadalmi felépítésének" (Berger és Kellner, 1964, idézi Strawbridge). Azt
szeretnénk, ha az továbbiak során úgy gondolna ezekre az énekre, mint egyetlenekre. Mint olyasvalamikre, amik a kommunikációban épülnek fel, beleértve ebbe azt a kommunikációt is, amit Ön önmagával folytat. Másodszor: nincs szabad választása arra nézve, hogy milyen fajta énnek tudja bemutatni magát. Szerepek és kapcsolatok kötik meg a kezét, és ezek nagyon szigorú határokat szabnak arra nézve, hogy milyen fajta ént jeleníthet meg. Harmadrészt (a fejlődés végső állomásaként) az, hogy a másokkal folytatott kommunikációban Ön milyen én lehet, nagyban függ a többiek együttműködésétől, illetve attól, hogy akadályozzák-e Önt. Az én egy "közös termék". Hogy érthető legyen, gondoljon arra, hogyan mutatja be vendégét egy beszélgetős show házigazdája, hogyan tesz fel kérdéseket, ad végszavakat. Gondolhat arra is, hogy hogyan minősíti a keresztkérdéseket feltevő ügyvéd megbízhatatlannak vagy zavartnak a tanút. Most pedig gondoljon a saját életéből vett példákra, amikor a benyomás, amit magáról akart kelteni megbukott valaki más viselkedésén, vagy más példákra, mikor úgy érezte, hogy valaki "a legjobbat hozta ki Önből". Ezek az élmények arra mutatnak rá, hogy csak olyan ént tud felmutatni, amit mások megengednek, hogy felmutasson. Negyedrészt: mindenki hoz a másokkal folytatott kommunikációba értelmezési eljárásokat - "interpretatív beállítottságokat" -, amelyek segítségükre vannak (más dolgok mellett) abban, hogy különbséget tegyenek aközött, amit "puszta játéknak" fognak tartani, és aközött, amit "igaziként" fognak kezelni. A "relevancia szabályainak" korábban bemutatott gondolata valami hasonlót mond. Ha nem így lenne, nem lenne könnyű olyan szavakat használni, mint "szélhámos", vagy "alakoskodás", vagy "védekező mechanizmus" vagy "álca", vagy "bepillantás", és így tovább. 5.3 Az én beszédben való bemutatása Néha az emberek nagyon nyílt módon mutatnak fel egy ént, közvetlenül elmondják másoknak, hogy kik, és milyen fajta emberek ők. Gyakran nyílt instrukciókat adnak arra vonatkozólag, hogy hogyan akarják, hogy mások értelmezzék a viselkedésüket. Például az emberek gyakran próbálnak meg érvényesíteni egy "a látszat ellenére" szabályt, arra kérve másokat, hogy tekintsenek el attól, amit esetleg látnak vagy hallanak, és higgyenek helyette valami mást: Általában nem ilyen szemétdomb ez a hely, de annyira elfoglaltak voltunk az utóbbi időben. Jó napot fogott ki. Általában tiszta bolondok háza az egész.
rend értékei mellett is, és mint helyes gondolkodású személyt tünteti fel magát ebben a vonatkozásban, valamint részvétet és gratulációkat igényel, amiért ennyire elfoglalt. Egy ilyen rövid megnyilvánulás nagy munkát végezhet el! A második idézet egy tanárral készült interjú elejéről való, aki a továbbiak során az iskolai fegyelem meglazulása miatt panaszkodott. A mondat előkészíti a talajt egy olyan önjellemzés számára, miszerint az illető túlterhelt és igazságtalanul kihasznált. A harmadik mondat egy olyan nőtől való, aki a nyugtatószerek rabja és időnként pánik rohamok törnek rá. Szerintünk, a következő olvasható ki belőle: "Talán úgy tűnik, nincs szükségem a segítségedre, de valójában nagyon is van." Mindhárom esetben a beszélő egy (alighanem) kedvező önmegjelenítést dolgozott ki, de különböző okokból. Az első azt mondja "gondolkozz kedvezően rólam", a második, hogy "sajnálj engem", és a harmadik, hogy "segíts", és mindegyik, hogy "tégy így a látszat ellenére, ami talán mást sugall".
"Két meghajló ember, akik közül egyik sem ismeri a másik viszonylagos státuszát" Paul Klee képe forrás: Paul Klee Alapítvány
*Feladat Mutassa be magát 15 percet szánjon erre a gyakorlatra. Nézze át újra az 5.3 részt. Gondolja át az ott elmondottakból leszűrhető következtetéseket egy olyan közelmúltban lejátszódott eset kapcsán, mikor Ön kért meg valakit, hogy a "látszatnak ellentmondó módon" tekintsen Önre, ha esetleg nem úgy tett volna. Vagy egy olyan utóbbi időben történt eset vonatkozásában, mikor úgy érezte, valaki Öntől kérte ugyanezt. Írjon egy-egy rövid beszámolót mindkettőről. Mit gondol, milyen következtetések vonhatók le ebből az emberek egymáshoz való viszonyulásának jobb megértése szempontjából?
Ma jó napom van, néha még arra is képtelen vagyok, hogy kinyissam az ajtót. Az első kijelentésből látni fogja, hogy nem csak azt kéri a beszélő, hogy megtévesztőnek fogadják el a látszatot, de egyben elkötelezi magát a szervezettség vagy
105
Megjegyzések A nyilvánvalóan adódó következtetés szerint az emberek elég keményen dolgoznak, hogy azt a benyomást mutassák be magukról, amit be akarnak mutatni, és amikor bizonyítékok ellentmondani látszanak a benyomásnak, amit közvetíteni akarnak, arra kérik a többieket, hogy hagyják azokat figyelmen kívül, vagy értelmezzék őket valamilyen adott módon. Van két kevésbé nyilvánvaló implikáció is. Először is, mindez nem jelenti azt, hogy az emberek mindig őszintétlenül vagy hiteltelenül viszonyulnak egymáshoz. Az emberek nem csak azért dolgoznak keményen, hogy elfogadtassanak egy megtévesztő benyomást, keményen dolgoznak azért is, hogy érvényre juttassák azt a benyomást, ami hitük szerint az igazságot fejezi ki. Másodsorban, az emberek, mint ilyenfajta információk befogadói, általában észben tartják, hogy "a látszat félrevezető" lehet. • 5.4 Az érzések megismerése Mindennapi tudásunk részének tűnik, hogy az érzések valóságosabbak és őszintébbek mint a kommunikációk. Ez az a nézet, amit a Tankönyv III. részének 1., 2. és 3. fejezetében leírt tanácsadás és pszichoterápia modell a magáévá tesz. De honnan tudja az ember, hogy mit érez? Arra szeretnénk rámutatni, hogy gyakran előfordul, hogy az ember nem tudja mit érez, amíg nincs módja kommunikálni az érzéseiről. Beszélgetéseket folytathat önmagával - elmesélve önmagának, hogy érzi magát - de gyakran úgy szerez tudomást az érzéseiről, hogy elmondja azokat másoknak. Ez felhívja a figyelmet annak a lehetőségére, hogy nem közvetlenül belső érzésekből, hanem önmagával és másokkal folytatott kommunikációjából ismeri meg az érzéseit. Hogyha másoknak is köze van ehhez, ez felveti a lehetőségét annak, hogy ahogy érez, attól függ, hogy a többiek hogyan reagálnak arra, amit elmond nekik. Úgy gondoljuk, valószínűleg jobb, ha a segítő és kliens kapcsolatát nem egy olyan folyamatnak tekintjük, amin keresztül felfedezik a kliens valódi, már létező érzéseit, hanem egy olyannak, amelyen keresztül a tanácsadó és a kliens megegyeznek az érzések és más olyan dolgok igazságának egy verziójában, amelyeken a jövőben együtt fognak dolgozni. A kliens számára tehát a nem-eredendő érzések innen emelkednek ki, és nagyon is megalapozhatnak egy értékes és sikeres tanácsadói kapcsolatot. *Feladat Az értelmezés irányítása 10 percet szánjon erre a gyakorlatra. Azt szeretnénk, ha reflektálna a tanácsadói kapcsolatokban folytatott kommunikációra. Bizonyára megfigyelte már beszélgetései közben , hogy gyakran használja Ön vagy kliense a "mm"-t. Figyelje meg milyen szerepet játszott e "kifejezés" egy tanácsadó és diák párbeszéde során. A pár-
106
beszédet megtalálja a Dokumentumok gyűjteményben. Röviden foglalja össze tapasztalatait. Megjegyzések Az ilyen “mm”-k által elvégzett munka nem csak annak a kérdése, hogy a segítő mit értett alattuk, hanem annak is, hogy a kliens mit gondolt, értett alattuk A kliens lehetséges értelmezései: - Felszólítás, hogy “Mondj el többet erről a dologról!” - Kritika , amely kétségbe vonja a mondottak értelmét. Most “rajtakapták”.(Ebben az esetben elég valószínű, hogy a “mm”-t egy másik “mm” követi.) - “Várj, mert gondolkodnom kell!” - “Most hülyeséget mondtam.” Azt is észrevehette, hogy gyakran kevésbé fontos, hogy mi hangzik el, mint hogy mikor hangzik el valami egy kommunikációs láncban. A lényeg, amit szeretnénk, hogy megjegyezne: a dolgozók és kliensek között folyó kommunikációk nem érthetők meg egyszerűen abból a szempontból, hogy az emberek kapcsolatba kerülnek egymás érzéseivel. Fontos figyelembe venni azt a rendszert is, aminek a segítségével kommunikálnak: ez (általában) a beszélt nyelv és annak működési módja. 5.5 A kommunikáció társadalmilag szervezett A szituációk, amelyekben az emberek kommunikálnak egymással, társadalmilag szervezettek. Gondolkodjunk el ezen, elemezve egy nő terhes-klinikán tett látogatását . Olvassa el a Dokumentumok c kötetben "Jane a szüléselőkészitő klinikán" című szöveget, majd térjen vissza ide. Nagyon is nyilvánvaló, hogy Jane arra vonatkozó lehetőségeit, hogy mint egy személy jelenítse meg magát, szigorúan korlátozza a klinika szervezettsége. Egy társadalmi szervezet komplex rendszerébe lép be, amelyet az ott dolgozó testület működtet, és amely magába foglal néhány szűken meghatározott, a kliensek által eljátszandó szerepet. A szervezet fontos részét alkotják a testület interpretatív beállítottságai és relevancia szabályai. Az ott dolgozók ezek segítségével értelmezik a klienseket, egymást, a bürokratikus rutinokat és így tovább. A "jó beteg"-szerepek egyikének eljátszása azt jelenti, hogy Jean alakítását ahhoz a térhez igazítja, amit a szervezet a számára meghagyott: a megfelelő időben jelenni meg; az előírt módon állni sorba; a feltett kérdésekre válaszolni; nem tenni fel olyan kérdéseket, amelyek megválaszolására, vagy nem kérni olyan kezelést, amelynek megadására a szervezet nincs felkészülve. Eltávolodni ezektől a meghatá-
rozásoktól annyi, mint a "problémás beteg" szerepek egyikét játszani. És egy bizonyos értelemben a "problémás beteg" szerepe is ott van már, várva arra, hogy valaki eljátssza. Nem mintha Jean így szólna magához: "A problémás beteg szerepét fogom játszani". De azt talán mondhatta magának, hogy "addig fogok velük veszekedni, amíg meg nem kapom azt a kezelést, amit akarok". Mindazonáltal, bármik is legyenek a szándékai, a testület valószínűleg úgy fog reagálni erre mint "beteg problémára". Belehelyezik ebbe a szerepbe Jean-t és működésbe hozzák a problémás betegek kezelésére rendelkezésükre álló rutinokat. Így aztán nyilvánvaló, hogy a Jean számára elérhető lehetőséget, hogy magát mint egy személyt mutassa be, a klinika társadalmi szervezete alakította ki és határolta le. Ahogy a dolgokat megszervezték, ez a szervezettség határozta meg Jean-t is. Képzeletben vegye kézbe Jean terhességi adatlapját. Mit fog találni rajta? Mivel úgy tűnik, készséges kliens volt, valószínűleg rendben lesz. A megfelelő rublikákban találja a bejegyzéseket. A legtöbb bejegyzés a fizikumára fog vonatkozni. Nagyjából ennyi, amit Jean be tudott magáról mutatni a klinika felé. Az ő céljaik szempontjából ennyi Jean. Így szerkesztették meg Jean, mint szülés előtt álló anya képét. Hasonlítsa ezt össze azzal, ahogy a főorvos és a bábák megszerkesztették Jean képét. Ők relevánsnak fogadták el a tényt, hogy Jean orvos.Ez a kép egy másfajta, más szerepeket, más kapcsolatokat és az identitás számára más lehetőségeket tekintetbe vevő társadalmi szervezet terméke volt. 5.6 Kiből ki lesz? A tapasztalt egészségügyi és jóléti dolgozók számára a kliensekkel való találkozásoknak rutin jellege van. Rég kidolgozták szakmai identitásukat, amit megszokott módon mutatnak fel a klienseknek. Segítségükre volt ebben a képzés, amiben részesültek, az, hogy megfigyelték kollégáikat, a háziszabályok és -filozófiák, és különösen arra vonatkozó tapasztalataik, hogy mi működött látszólag elég jól a múltban. Másrészt, a legtöbb kliens számára égető kérdés, hogy hogyan viselkedjenek. Még ha tudják is nagyjából, mit jelent "egy betegnek" lenni, nem biztos, hogy tudják például, mit jelent ennek az adott orvosnak a betegének lenni, ebben az adott egészségi állapotban. Másfajta dolgozók, mint például a szociális munkások, a pszichiáterek vagy a diétás orvosok, talán még nagyobb talányt jelentenek az új kliens számára. A kliensek feltételezik, hogy a dolgozókkal való találkozásaik szervezettek lesznek, és hogy lesz ott számukra egy szerep, amit eljátszhatnak, és egy megfelelő személyiség, amit felmutathatnak, de előfordulhat, hogy maguknak kell ezeket kitapogatniuk.
Feladat Milyen a jó bentlakó anya 45 percet szánjon erre a gyakorlatra. Fogja az Olvasókönyvet és olvassa el újra Barbara Webb cikkét ("Trauma és unalom: beszámoló arról, milyen az élet egy gyerekosztályon"), ami azokról nehézségekről szól, amelyek egy kórházban fekvő, sérült gyermek bennlakó anyjának szerepével kapcsolatosan merülnek fel. Miközben olvas, kérjük, fordítson különös figyelmet a következőkre: 1. Hogyan sajátították el ebben a helyzetben az anyák a számukra a kórházban kiosztott szerepeket? 2. Az általában vett anya szerep és a kórházban bennlakó anya szerepe közötti különbségekre - jegyezze le a különbségeket. 3. Hogyan kezelték a bennlakó anyák a kórházi gyakorlatokkal szembeni kritikáikat? Megjegyzések 1. Az Olvasókönyvbeli cikk választ ad erre a kérdésre, ugyanakkor ez egy példa arra, ahogy a segítő-kliens találkozások a kliens számára egy tanulási folyamattá állnak össze, s közben a kliens elsajátítja azt, hogy hogyan mutassa be magát olyan emberként, amilyennek a kliensnek lennie kell. Néhány kliens természetesen nem tudja megtanulni ezt vagy nem hajlandó beszállni a játékba! 2. Jelentős különbségek vannak a két szerep között, amelyek nagyrészt azáltal jönnek létre, hogy megfosztják az anyát megszokott szabadságától, hogy döntéseket hozzon gyermekével kapcsolatban. A bennlakó anya szerepének elsajátításával kapcsolatos nehézségek nagyrészt abban állnak, hogy tudnia kell, mi mindenről várják el, hogy lemondjon. Úgy mondanánk, ezek az anyák azzal az interakciós problémával küszködnek, hogy magukat úgy kell megjeleníteniük, mint akik "jó anyák az adott körülmények között": sem nem "túl beavatkozóak", sem nem "túl közönyösek". 3. A kórházi gyakorlattal szembeni kritikáikat, úgy tűnik, a "színfalak mögé" tolták: félretéve más anyák számára, és oly módon kezelve azokat, hogy közben ne egy "problémás" identitást mutassanak fel. Figyelje meg a szöveg utolsó sorait. • Barbara Webb beszámolójának egyik epizódja különösen érdekes:
107
Odafordulva a szobában tartózkodó három anyához [az ápolónő] megjegyezte, hogy szörnyű dolog egy gyereknek [Davidnek] ilyen sokáig ágyban feküdni. Azután biztatta David anyját, hogy segítsen neki pár lépést tenni körbe a szobában. A másik két anyát és fiút láthatóan felvillanyozta ez a rövid kirándulás. Kicsit később a fiú anyja megismételte ezt az ágyazáskor, és az egyik ápoló jól leszidta.
Edith 2:
Dr. D… Nem […] nem a doktornő.
Pat 2:
Ó, igen.
Edith 3:
Jött, hogy megnézzen, és beszélgetett velem - mindig nagyon kedves volt […] megértő […] azt mondta, beszélt a doktornővel a rehabról. Az nagyon örült […]
Jól látható, hogyan vált ez az anya "beavatkozó anyává" a kórház működési rendjében. Talán úgy gondolja, helyesebb volna "rendezetlenséget" mondani, de mi ragaszkodunk ahhoz, hogy "rendről" beszéljünk, mivel a mi fogalmaink szerint a rend az, ahogy a dolgok vannak, nem pedig az, ahogy lenniük kellene.
Edith 4:
Jól bántak velem, de haza akarok menni.
Matt 1:
Otthon akarsz lenni […] ahogy mi mindannyian.
5.7 Az identitás rituáléi Paul Strong és Alan Davis (1978) egy rituálénak tekinti a dolgozó-kliens interakciót: hasonlóan egy temetéshez, ahol mindenki tudja, hogy egy szomorú ember benyomását kell, hogy keltse, bárhogy is érezzen egyébként, vagy egy lakodalomhoz, ahol mindenkinek egy boldog ember benyomását kell keltenie, bárhogy is érezzen egyébként. És a segítő-kliens találkozásokkal is hasonló a helyzet, mint az ilyen rituálékkal általában: mikor az emberek nem a szituációnak megfelelően játszanak, valószínű, hogy rossz vagy nem megfelelő embereknek fogják őket tartani. Ha bármilyen módon is, de együtt dolgozik másokkal, tudja, hogy az ember mindig a megfelelő alakítást próbálja nyújtani, függetlenül a pillanatnyi érzéseitől. Akkor simák és problémamentesek a segítők és kliensek között fennálló kapcsolatok, ha mindkét fél azért kommunikál egymással, hogy fenntartsanak egy sor "fikciót". Csakúgy mint egy temetésen, ahol lehet, hogy valaki tényleg szomorú, vagy lehet, hogy csak eljátssza azt a fikciót, hogy szomorú, úgy a segítő-kliens interakciókban is a fikciók lehetnek igazak és lehetnek hamisak. Tekintheti ezeket a fikciókat "idealizált szerepeknek". Általában fontos idealizáció, amit fenn kell tartani egy segítő-kliens interakcióban, egyrészről az, hogy a segítő szakképzett és megbízható gyakorlója hivatásának. Másrészről az, hogy a kliens áll a hivatásszerűen végzett gondoskodás és törődés gyújtópontjában, és hogy jó kliens - bármit is jelentsen ez utóbbi az adott körülmények között. Sok kliensek és segítők közt zajló interakció tűnik simának és problémamentesnek, mert a felek követik az udvariasság egy közönséges, mindennapi szabályát. "Ha nem kérdőjelezed meg az indítékaimat és a képességeimet, én sem kérdőjelezem meg a tiedet." "Ha jóváhagysz engem, én is jóváhagylak téged." Nézze meg ezt a részt "Edith feladásá"-ból: Edith 1:
Jobban akarok lenni és haza akarok menni - otthon akarok lenni megint.
Pat 1:
Az orvosok elégedettek veled, vagy nem? Úgy gondolják, nagyon jól haladsz.
108
Úgy olvassa a párbeszédet, hogy közben Edith udvariasságára figyel. Bármit is értett Pat azon, amit Pat 1-ben mondott, láthatja, hogy Edith végül is úgy reagál rá mint egy felhívásra, hogy mondjon valami kedvezőt az orvosról (Edith 3). Úgy válaszol, mintha Pat 1 azt mondaná: "Az orvosok elégedettek veled, most rajtad a sor, hogy elégedett legyél velük", és ő a megfelelő módon válaszol (Edith 3). De nézze csak meg Edith első megjegyzését (Edith 1). Mi egy hazamenetelre vonatkozó követelésként vagy kívánságként olvassuk. De nyilvánvaló, hogy Edith nem találja Pat ezen kívánságra adott válaszát (Pat 1) teljes mértékben kielégítőnek, mivel a következő megnyilvánulása egy helyesbítés: Edith 2: nő.
Dr. D… Nem […] nem a doktor-
De mit helyesbít? Úgy gondoljuk, Edith valójában ezt mondta: "De nem elég elégedettek az orvosok ahhoz, hogy hazaküldjenek. És én haza akarok menni": valójában első követelésének megismétlése ez. Amit erre Pat mond ("Ó, igen") az Edith helyesbítésének a helyesbítése, annak tagadása, hogy szükség volt bármilyen helyesbítésre. Ezek után Edith úgy viselkedik, mintha rajtakapták volna, hogy udvariatlan volt, és túláradóan kezdi magasztalni az orvost. De a dicséretben egy panasz bújik meg. Azokat a orvosokat dicsőíti, akik rehabra akarják küldeni, nem pedig haza, ahová ő akar menni. Edith utolsó mondata (Edith 4) nagyon jellemző az udvarias beszédre. Egy követelés - ugyanaz a követelés - de megelőzi azt egy dicséret. Valójában így szól: "Nem akarom, hogy azt gondolják, hogy panaszkodom a velem való bánásmód miatt, de […]". Így vagy úgy, Edith eddigre háromszor adta elő a követelését, de az udvariasság szabályai iránt tanúsított olyan tisztelettel, hogy könnyen semmibe vehették. Matt végül lezárja a párbeszédet, átfogalmazva Edith egyéni, személyes követelését egy közönséges és általános emberi állapot egy olyan esetévé, amivel kapcsolatban semmit sem szükséges tenni:
Matt 1: mindannyian.
Otthon akarsz lenni […] ahogy mi
Ez példa egy nagyon általánosan használt képletre: "Sok ember van ugyanabban a helyzetben, mint te, és nem lehet mindig az, amit te akarsz". Emlékezzen rá, hogy az ápolók nincsenek abban a helyzetben, hogy megadhassák Edith-nek, amit akar. Forrásproblémák, Edith támogatásának kérdései, és hasonlók szorítják korlátok közé őket. Nem akarják, hogy elhagyja magát, de pillanatnyilag nincsenek abban a helyzetben, hogy azzal segítsenek rajta, amit igazán szeretne. Valószínűleg próbára tette volna Edith udvariasságának erejét ha megpróbál szembehelyezkedni ezzel anélkül, hogy udvariatlan lenne. Most tegye próbára saját udvariasságának erejét. Mit mondhatna ezek után Edith helyében, ha továbbra is haza akarna menni, nem pedig a rehabilitációs osztályra, egyrészt anélkül, hogy úgy gondolná, az orvosok vagy az ápolók rosszul ítélik meg a helyzetet, másrészt anélkül, hogy bolondnak tüntesse fel magát, aki kész ellenszegülni a jó orvosi tanácsoknak? Edith végsőkig udvarias kommunikációja nem ássa alá azokat a benyomásokat, hogy az ápolók és az orvosok jó szándékú, hozzáértő emberek, vagy hogy ő maga egy olyan beteg és rokon, akivel törődnek. 5.8 Mások lebecsülése Egyes esetekben az egészségügyi és jóléti munkában zajló kommunikáció olyan formát vesz fel, amelyben a kliens hozzájárulása szinte egyáltalán nem releváns. Olvassa el az itt következő feljegyzést, ami egy öregotthonban, egy idős bennlakó és az őt ellátó gondozó között zajló beszélgetést rögzíti. Gondozó:
Itt volt a lánya tegnap? Csússzon kicsit arrébb.
Bennlakó:
Ó, igen, igen itt volt,
Gondozó:
Ez szép tőle, egy kicsit feljebb a másikat.
Bennlakó:
Egy kicsit elkésett, de nagyon elfoglalt.
Gondozó:
Melyiket akarja felvenni ma?
Bennlakó:
Az emberek tényleg annyira elfoglaltnak látszanak manapság.
Gondozó:
A rózsaszínt vagy a sárgát?
Bennlakó:
De azért szép volt tőle.
Gondozó:
Azt hiszem a rózsaszínt szeretné.
Ez nem egy barátságtalan vagy akár egy nemtörődöm kommunikáció a gondozó részéről; ez az a fajta kedves kommunikáció inkább, amit a macskánkkal folytatunk, vagy egy nagyon kicsi gyerekkel. Amikor a másik fél egy felnőtt, gondolkodó, érző ember, akkor a közvetített üzenet az, hogy mint személy nem számít.
A kommunikációs nehézségekkel küszködő kliensek számos különböző problémát állíthatnak a dolgozó elé. Ott van az az egyszerű eset, amikor nem képes megadni vagy kikérni a lényeges információkat. Amikor mások is ott vannak, gyakran megfigyelhető, ahogy a dolgozók mindenki számára nyilvánvalóvá igyekeznek tenni, hogy a kommunikációs nehézségek forrása a kliens, nem pedig ők. Olvassa el ezt a feljegyzést, ami egy gondozó és egy szenilis demenciában szenvedőnek diagnosztizált idős ember között zajló párbeszédből származik. Gondozó:
Kéri a teáját akkor? Tea?
Bennlakó:
[Hallgat]
Gondozó:
Nem mindig kapcsol, így van drágám?
Bennlakó:
Akarom venni.
Gondozó:
Mit akar venni, drágám? Néha kicsit nehezen emlékszünk a szavakra.
Bennlakó:
Fel akarom venni a papucsomat.
Gondozó:
Na, végre valami határozott. Kapcsolat, kapcsolatban vagyunk [nevetés].
Úgy gondoljuk, elfogadható, ha a gondozó által adott folyamatos kommentárt úgy értelmezzük, hogy az valójában a következőt jelenti: "Nem az én hibám, hogy kommunikációs nehézségek lépnek fel, az ő demenciája miatt van". Amit csinál az az, hogy a külvilág számára demenciásként mutatja be a bennlakót. Feladat Megjegyzések a kommunikációról 15 percet szánjon erre a gyakorlatra A legtöbb helyzetben sértő, ha megjegyzéseket teszünk arra vonatkozólag, hogy valaki hogyan vagy mennyire jól beszél. Azt szeretnénk, ha lejegyezne néhány példát azokra a szituációkra, amelyekben az ilyen, mások beszédjével kapcsolatos kommentárok elfogadhatóak, és megnézné, hogy mi ezekben a közös. Megjegyzések Három fő szituáció típus van, amelyben az ilyen kommentárok elfogadhatóak. Az egyik, amikor a kommentátor valaki más szavait belefűzi saját beszédébe, mint amikor egy elnök összefoglalja, amit valaki más mondott. Ezt általában udvariasan teszik, és sértő ha mégsem. A második egy ezzel ellentétes szituáció, ilyen lehet például amikor egy politikus egy nem éppen hízelgő kommentárt ad egy másik politikus beszédjéről, vagy amikor a védőügyvéd kommentálja a vád tanújának szavait. A másik félnek talán nem 109
tetszik ez, de elfogadja, hogy mindez része a politikai vagy éppen a tárgyalótermi játszmának. A harmadik szituáció az, amikor az egyik fél elfogadja a tanuló vagy az újonc szerepét, és a másik a tanárét. Senki sem tiltakozik, hogy a franciatanár kijavítja a diák francia kiejtését, bár talán tiltakoznak erre vonatkozó kritikai megjegyzései ellen, ha azoknak egy harmadik fél a címzettje. A lényeg az, hogy az ilyen kommentárok definiálják a személyt, akit kommentálnak, vagy mint egy nagyra értékelt forrást, vagy mint egy ellenfelet, vagy mint egy kevésbé hozzáértő személyt, mint ahogy azt a fentiekben láttuk. Nem meglepő, hogy amikor segítők csinálják bármelyiket az utóbbi kettő közül a kliensekkel, azok azt kifogásolhatónak és elutasítandónak tarthatják. • Az utolsó lépés a mások lebecsüléséhez vezető úton az, amikor a klienst saját füle hallatára "tárgyalják ki" anélkül, hogy lehetőséget nyújtanának rá, vagy elvárnák tőle, hogy ő is részt vegyen a beszélgetésben. Ez általános jellemzője a kórházakban folyó viziteknek.
kor a kliens úgy gondolja, tudása és szakértelme felülmúlja a dolgozóét. Jó példa volt erre amit a Tankönyvben olvashatott, amikor a betegnek (Sacks-nek), mint neurológusnak, nemcsak megvolt a szakértelme, ami felvette a versenyt a főorvoséval, de élt is ezzel a tudásával. Hogy felfrissítse emlékezetét, nézze meg újra, hogyan is kezelte a főorvos ezt a szituációt. Most vegye elő a Dokumentumok c. gyűjteményt. Talál benne egy feljegyzést "A találkozáscsoport" (encounter group) cím alatt. A találkozáscsoport egy szituáció, amelyet úgy irányítanak, hogy a résztvevők feltárhassák belső énjüket a másokkal való interakció közvetítő közegén keresztül. A szakértő - a facilitátor - számára adott egy helyzet: ő egy kompetens szakértő, szakértelemmel rendelkezik a csoportdinamikát illetően, és alaposan ismeri az emberi érzelmeket. A résztvevők elkötelezték magukat arra, hogy "kapcsolatba kerüljenek érzelmi énjükkel", hogy "szembenézzenek önmagukkal", elkötelezték magukat az "önfeltárulkozás", a "személyes növekedés" és a "csoport" iránt. ( mindezen "..." kifejezéseket a facilitátor használja). Bjorn több oldalról is fenyegeti ezt a helyzetet. Először is azzal, hogy nem "osztozik" a csoport iránt tanúsított "elkötelezettségben", másodszor azzal, hogy azt állítja, Jenny önfeltárulkozása hamis volt. Azzal vádolja Jenny-t, hogy nem az előírt szerepet játssza, vagyis nem a saját érzéseiről őszinte beszámolót nyújtó személy szerepét. Rejtetten rászedhetőnek minősíti a facilitátort és a többi résztvevőt: nem vették észre, hogy Jenny csak "színlelt".
Vizit egy kórházban forrás: Observer
5.9 A kliens problémák általános magyarázatai A fentiek során olyan kliensekre fordítottuk a figyelmünket, akik elfogadták a korlátozásokat. Ezeket egy intézmény (mint amilyen egy terhes-klinika vagy egy kórházi osztály) átfogó szervezete, és a dolgozókkal folytatott személyes interakcióikba közvetlen beépült, aprólékosabb társadalmi szerveződés kényszerítette rájuk. De néha a kliensek nem ilyen együttműködőek. Lehet, hogy nem sikerül elsajátítaniuk, amit a dolgozók elvárnak tőlük. Félreérthetik a helyzetet, vagy esetleg nagyon is jól megértik. Nem biztos, hogy kedvük lesz udvarias rituálékat végigjátszani, ha ezek láthatóan nem eredményezik azt, amit ők akarnak, vagy esetleg annyira szoronganak vagy olyan zavartak, hogy egyszerűen képtelenek végigcsinálni azokat. A "kliens problémáknak" sok okuk lehet, és sokféle formát ölthetnek, de mindig fenyegetést jelentenek a dolgozó image-ére, miszerint ő hozzáértő és készséges, és a szervezet image-ére is, miszerint az hatékony és jól szervezett. A fenyegettetés egy érdekes típusa az, ami-
110
Nézze meg, mit tesz a facilitátor. Felajánl Bjorn-nek egy azonosulási lehetőséget, amely beleesik a csoporttagok számára megengedhető identitások tartományába: egy olyasvalaki identitását, aki "magába zárkózott" (és ennélfogva téved Jenny-t és a facilitátor naivitását illetően). Elősegíti, hogy Bjorn kivitelezze a zárkózott ember identitását. Bjorn nem fogadja el a felkínált identitást. De ha valami megerősíti a facilitátor helyzetről adott definíciójának hitelét, úgy az Bjorn lázadása, mivel a szituációról adott definíciónak már eleve része. Néha még az elkötelezett résztvevők is magukba zárkóznak. És ott van Bjorn, akit úgy tüntetnek fel, mint egy zárkózott embert, és minél ellenségesebb lesz, annál komolyabbnak tűnik a zárkózottsága. Bjorn nem volt ott a csoportban a következő héten. A facilitátor a következőt mondta róla: Sok minden van most, amivel életének ebben a szakaszában nem tud mit kezdeni, ami megnehezítette számára, hogy képes legyen arra a, öö, arra a fajta csoportba vetett bizalomra, amire szüksége volt, hogy előbújjon sáncai mögül, amelyek az ő esetében nagyrészt abban […] Ez főként abban
mutatkozott meg, ahogy megpróbált aláásni másokat. Nagyon ígéretes légkör alakult ki akkor, de ő, hm, zárkózott volt […] nem tudott rákapcsolódni. Azt hiszem, ha maradt volna, a csoport talán segíthetett volna neki, hogy feldolgozza ezt, de tudják, ez egy nagy kihívást jelentő élmény, és nem mindenki képes felvállalni. Mi figyelmeztetjük őket erre az elején, de persze nem tudják, mit jelent ez addig, amíg tényleg meg nem tapasztalják egy érzelmi szinten.
A kulcskérdés természetesen az, hogy azok a kliensidentitások, amelyek számára az egészségügyi és jóléti szervezetek teret engednek, a kliensek érdekeit szolgálják-e.
Bjorn láthatóan nem hisz abban, amit a csoportban folytatnak. Fellázad a facilitátor szituációról adott definíciója ellen. De bármilyen fenyegetést állítson is ez szembe a facilitátor image-vel, miszerint ő hozzáértő, illetve a résztvevők image-vel, miszerint azok "elkötelezettek" (Jenny), és empatikusak (a többiek), az semlegesítődik mind ott helyben, mind pedig a facilitátor által adott magyarázatban. Bármiféle egészségügyi és jóléti munkáról legyen is szó, a dolgozók interpretatív beállítottságai magukba foglalnak egy egész sor képet a "problémás" kliensről. A "zárkózott ember" ennek egy példája. Egy reflektív módon gondolkodó segítő számára az egyik fontos kérdés az lenne, hogy ezek a kliensek együtt-nem-működésére és/vagy terápiás kudarcára vonatkozó magyarázatok mennyiben érvényes magyarázatai annak, ami valóban történik, és mennyiben a nehézségekkel és kudarcokkal szembesülő segítők moráljának fenntartását szolgáló eszközök. Néha az egyik, néha a másik, és néha mindkettő együtt. 5.10 Összefoglalás Befejezésül teszünk néhány megjegyzést azzal kapcsolatban, aminek nyilvánvalónak kellene lennie, mert az emberek gyakran megpróbálják elkerülni, hogy szembenézzenek a nyilvánvaló dolgokkal. Az egészségügyi és jóléti rendszerek színterein nagy részt előre el van döntve, hogy az emberekből ki lehet, és hogy milyen kapcsolatokat alakíthatnak ki másokkal. A dolgozóknak megvannak a munkaköri leírásaik, és ott vannak azok a dolgozói gyakorlatok, amelyek követését vezetőségük és kollégáik elvárják tőlük. A kliensek lehetnek a szervezet számára megfelelő, vagy nem megfelelő esetek. Ha nem azok, meg kell szabadulni tőlük, ha van rá mód, valami más segítő szervezethez utalva őket. Ha megfelelő esetek, rendelkezésükre áll a szervezet munkájával összeegyeztethető típusok meglehetősen korlátozott választéka. A dolgozó-kliens kommunikáció arra irányul, hogy a klienseket besorolhassák egyik vagy másik típusba, és hogy létrejöjjön a szervezetben használt interpretatív beállítottságoknak megfelelő viselkedés. A kliensek számára a dolgozókkal létesített kapcsolatok tanulási tapasztalatok. Hogy végül a szervezet fogalmai szerint sikeres esetekké válhassanak, el kell sajátítaniuk a szerepet, amit a szervezet oszt ki rájuk, és meg kell tanulniuk a megfelelő módon kommunikálni.
111
6. Hatalom és felhatalmazás A fejezet során végzendő munkához szüksége lesz az Olvasókönyvre. Bevezetésként ehhez a fejezethez csak annyit kívánunk elmondani, hogy a tudományos irodalomban két fő hatalomfogalmat találunk. Az egyik szerint a hatalom olyasvalami, amivel egy ember vagy egy csoport rendelkezik, és arra használ, hogy befolyást vagy ellenőrzést gyakoroljon mások felett: egyfajta tulajdon vagy vagyontárgy. A másik nézet szerint a hatalom olyan dolog, amiből senkinek sincs sok, mert szervezetekbe ágyazódik be, és olyan elképzelésekbe, amelyek mindenkit korlátoznak. Mi személy szerint inkább a második nézetet támogatjuk (a 6.5 résztől kezdve fogunk beszélni róla), de szükségesnek tartjuk, hogy egy méltányos bemutatást szánjunk az elsőre, úgyhogy egy "stratégiai interakció"-nak nevezett gondolattal kezdjük, ami a hatalom első fogalmát használja.
Egy várószoba forrás: John Behets/Nursing Standard
6.1 Stratégiai interakció A stratégiai interakció gondolata úgy próbálja szemlélni a dolgozó-kliens interakciót, mint egy fajta visszafogott küzdelmet, amiben mindkét fél számára rendelkezésre állnak bizonyos források. Egyszerűen fogalmazva, a stratégiai interakció azt jelenti, hogy az emberek közötti érintkezésekben a felek általában el akarnak érni valamit, és céljaik elérése érdekében stratégiákat használnak. A fizikai konfliktusoktól eltekintve, ezek a találkozások tekinthetők úgy, mint tárgyalási folyamatok, ahol a tárgyalás fő médiuma a nyelv. Nem fogunk sok időt eltölteni a stratégiai interakcióval, mivel már számos jó példával találkozott erre vonatkozólag, és mert Gerry Stimsonnak és Barbara Webbnek van egy kitűnő cikke az Olvasókönyvben a háziorvos rendelőjében zajló stratégiai interakciókról.
112
A címe: "A szemtől szembeni interakció és a konzultáció után". Azt ajánljuk, olvassa el most. Ha megengedi, adunk néhány tanácsot arra vonatkozólag, hogy hogyan nézze át újra a kurzus során korábban előfordult példák némelyikét a stratégiai interakciók fényében. Először is, emlékezzen arra, hogy az egészségügyi és jóléti rendszerek dolgozói és kliensei stratégiai tárgyalásokat folytatnak egymással az udvariasság szabta határokon belül. Arra vonatkozó hallgatólagos, talán tudattalan, szabályokat követnek, hogy egyikük sem fogja aláásni a másik által felmutatott image-t: "Te jóváhagysz engem, én jóváhagylak téged". Barbara Webb "Trauma és unalom: milyen az élet egy gyerekosztályon" című írása, amit a 10. fejezettel kapcsolatban olvasott (és esetleg újra át kívánja nézni), megmutatja, hogyan valósították meg céljaikat a bennlakó anyák azzal, hogy olyan stratégiákat alkalmaztak, melyek egyrészt nem támadták nyíltan a testület autoritásának alapját, másrészt nem leplezték le őket amint ellenszegültek annak, amit (udvariasan) elfogadtak, mint a testület definícióinak helyességét. Az 5.7 részben megvizsgálta, hogyan kommunikál Edith az ápolókkal. Viselkedése megmutatja, hogyan fulladt kudarcba a stratégiája, mivel az udvariasság szabályai olyannyira szűk mozgásteret hagytak a számára, hogy nem tudta volna érvényesíteni a követelését anélkül, hogy meg ne sértse őket. Nem világos, hogy milyen célok és milyen stratégiák vannak jelen a diák és nevelője közt zajló, kitalált tanácsadó ülésen (5.4 rész), de mindenképpen van valamifajta tárgyalási folyamat, amely során megegyezés jöhet létre azt illetően, hogy mit érez a diák, és hogy mit fognak igazi problémájának tekinteni. Bjorn a találkozáscsoportban (5.9 rész) nem törődik az udvariassággal és nyílt támadást intéz az ellen, amit az ott folyó dolgok hiteltelenségeként érzékel. Bár nem jár sikerrel, a facilitátor valami nagyon érdekes dolgot csinál. Megpróbálja tárgyalás útján olyan fajta szükségletté fordítani át Bjorn tettét, amellyel ő, mint facilitátor, kezdeni tud valamit: vagyis megpróbálja elfogadtatni Bjorn-nel, hogy ő egy "zárkózott ember", nem pedig egy pontos és éleslátású kritikus. Nagyon jellemző az egészségügyi és jóléti munkára, hogy mielőtt még nagyon előrehaladhatna, a kliensek meg kell hogy legyenek győződve arról, hogy abban az egészségi állapotban vannak, vagy azok a szükségleteik, vagy azok az érzéseik, vagy
abba a típusba tartozó emberek, amit a segítő gondol. Vagy legalábbis úgy kell viselkedniük, mintha ez így lenne. Természetesen sok szolgáltatás sok kliense készségesen elfogadja a segítők szituációról adott definícióját, és sok esetben az nem nagyon különbözik a sajátjuktól. A segítők és a kliensek céljai gyakran különböznek, mivel különböző világokhoz tartoznak, amelyek más fajta követelményeket támasztanak velük szemben. Egy orvosnak fontos lehet, hogy olyan gyorsan jusson túl a konzultáción, amilyen gyorsan csak lehetséges, hiszen még más betegeket is meg kell néznie, míg ellenben a beteg célja az lehet, hogy meghosszabbítsa a beszélgetést. Vagy a kliensek esetleg be kívánják "osztani" az idejüket vagy a részvételüket. Egy hivatásos látogató talán rá szeretne szánni egy órát egy fejlődési tesztre, az anya meg esetleg vásárolni akarna menni. Az ilyen dolgokról tárgyalásokat lehet folytatni, de anélkül, hogy ezt így megfogalmaznák.
kontextusában, általában a segítők vannak fölényben. Szeretnénk, ha a következő gyakorlat során elmélyedne kicsit abban, hogy miért lehet ez így.
Feladat A dolgozó hatalmának alapjai 15 percet szánjon erre a gyakorlatra. Írjon fel mindent, ami csak eszébe jut, hogy miért vannak gyakran fölényben a segítők a segítő-kliens érintkezésekben. Megjegyzések Nézze meg alább "A segítő-kliens kommunikáció modellje" című ábrát. Alábbi megjegyzéseink erre vonatkoznak. Először vesse össze a jegyzeteit a modellel. •
Minden példánk azt sugallja, hogy amikor tárgyalásokra kerül sor az egészségügyi és jóléti rendszerek
2.2 ábra A dolgozó-kliens kommunikáció modellje
113
6.2 A segítő-kliens interakció modellje Ha a modell elejéről indul (1), akkor azok a segítők, akiket általában "szakembereknek" neveznek az egészségügyi és jóléti rendszerekben, egy elit csoport részét alkotják, mely elit csoport tagjai egy különleges szelekció útján kerültek pozícióikba. Magas társadalmi státusszal bírnak és ez gyakran megjelenik a kliensekkel való érintkezésekben is. Más segítők alacsonyabb presztízsű pozíciókat foglalnak el, de bárhogy is legyen, képzettségük és a rendelkezésükre álló tapasztalat miatt a segítők általában felkészültebbek arra, hogy kapcsolatba kerüljenek a kliensekkel, mint fordítva. Az, ahogy a szolgáltatások meg vannak szervezve (4), azt jelenti, hogy az azokban résztvevő segítők olyasvalamit tudnak felkínálni, ami máshol nem hozzáférhető, és addig, ameddig a kliens úgy gondolja, hogy azok értékes szolgáltatások, ez a segítő számára hatalom forrása. Mint szervezetek tagjai, a segítők hozzáférhetnek mindenféle olyan lehetőségekhez, amelyekhez a klienseknek nincs hozzáférése (2). Ezek magukba foglalják a munkához szükséges eszközöket, egyenruhákat és kellékeket és hozzáférést olyan terekhez, amelyek meggyőző hátteret nyújtanak ahhoz, amit csinálnak. A segítők ezen kívül általában tökéletesen elsajátítanak egy olyan ezoterikus nyelvet, amelyet a kliensek nem képesek maradéktalanul megérteni, és aránytalanul több információval rendelkeznek a kliensekről, mint a kliensek róluk (3). Eddig "tapasztalatról és szakértelemről" beszéltünk, felvázolva, miként képezik a hatalom alapját. A segítőknek általában vannak kollegáik, és mint csoport állhatnak szemben az egyéni klienssel. Még ha egyedül is dolgoznak, valószínűleg vannak más segítők a mellette lévő szobában, és van egy titkárnő a felvételnél. Figyelje meg, hogy azok a segítők tapasztalják a legtöbb "kontroll problémát", akik olyan kliensekkel kerülnek szembe, akik csoportot képeznek, és közös ellenállási stratégiákat alkalmazhatnak, mint például a bennlakó gondozásnál vagy a börtönben. Sok egészségügyi és jóléti munka azonban elválasztja egymástól a klienseket és egyesíti a segítőket . 6.3 Hatalom és torzult kommunikáció Egy kicsit más irányba kívánunk most továbbhaladni, mert azt szeretnénk, ha egy kicsit másképp használná a modellt, hogy ezáltal összegezhesse, amit az 5. fejezetben tanult. Hogy felkészüljön, vessen újra egy gyors pillantást a "kliens problémák"-ról szóló bekezdésekre (5.9 rész). Most pillantson a modell középső részére (14), ahová a következő van írva: "A segítő képes gyakorlatra váltani hozzáértését". Ez valami hasonlót jelent ahhoz, amit Maslow az "önmegvalósítás" alatt értett. Úgy gondoljuk, hogy amit a legtöbb, az egészségügyi és a jóléti rendszerekben dolgozó ember akar a munkájától, az egy érzés a nap végén, hogy hozzáértő módon végezték a dolgukat. Azt szeretnénk, ha most úgy olvasná az
114
ábrát, mint egy olyan kommunikáció rendszert, ahol cinkeltek a kártyák, úgyhogy a "nap végén" a dolgozóknak jó esélyük van arra, hogy ténylegesen úgy érezzék, jó munkát végeztek. Meg fogja érteni, mire gondolunk, ha új módon alkalmazza az 5. fejezetben található gondolatokat és anyagokat. Gondoljon mindarra, ami az egészségügyi és jóléti szolgáltatásokat nyújtó szervezetekben történik, mint kommunikációk egy hatalmas és rendezetlen rendszerére, bár senki sem tervezte meg így azokat. Most, hogy egyszerűsítsük a dolgokat, gondoljon a kliensektől kiinduló kommunikációkra pusztán az "igények", az "elismerések" és a "panaszok" szempontjából - bár természetesen a kliensek valójában ennél sokkal többet kommunikálnak. Ezen vonatkozásokban, hacsak valaki nem dolgozik keményen, hogy korrigálja ezt, a dolgok hajlamosak úgy összeállni, hogy a szervezet a következőket teszi: 1. Érzékenyen reagál a kliensek pozitív, felértékelő üzeneteire. Megmutattuk, hogy hogyan irányítják gyakran a segítő-kliens kommunikációt úgy, hogy a segítők részére felértékelő üzeneteket kommunikáló kliensek esélyeit maximalizálják, azon előfeltevés jegyében, hogy ha a kliensek udvariasak és méltányolják az érdekükben tett erőfeszítéseket, akkor a segítők kedvesek és tiszteletteljesek. Ahogy Barbara Webb rámutat, a kliensek igazából elég nagy valószínűséggel közvetítenek felértékelő üzeneteket a testület felé egy az általuk kifogásolhatónak talált gyakorlatok és szabályok megváltoztatására, illetve rugalmasabbá tételére irányuló stratégia részeként. A klienseknek panaszuk van, de a szervezet elismerést hall. 2. Gátolja a klienseket a negatív üzenetek kommunikálásában. Ugyanazon okból, mint fenn, és emlékezzen vissza, hány példával találkozott a szövegben és a szalagokon, arra, hogy a kliensek a "kulisszák mögé" tolják panaszaikat, úgyhogy végül is következetlenek. 3. Érzékenyen reagál az azokra a szolgáltatásokra irányuló igényekre, amelyeket a szervezet nyújtani tud, és érzése szerint nyújtania kell, és nem érzékeny az azokra a szolgáltatásokra vonatkozó igények iránt, amelyekkel nem tud szolgálni vagy szerinte nem kell szolgálnia. Figyelje meg, milyen gyakran fordul elő, hogy a kliensek kérnek valamit és meggyőzik őket arról, hogy valójában valami másra van szükségük. 4. Problematikus kommunikációkat vezérel a kliensek helyett. A modell felső fele (4-5-6-7-14) képviseli a zökkenőmentes segítő-kliens kommunikációt. Pillantson újra a modell alsó felére. Ahol a kliensek hisz-
nek a szolgáltatás értékében és a testület hozzáértésében, ott általában hallgatólagosan felhatalmazzák a segítőket arra, hogy megtegyék az első lépést (7). Ott, ahol a kliensekben nincs meg ez a bizalom (8), egyszerűen ott hagyhatják az egészet, és ez nem jelent problémát a szervezet számára. De ahol nem mennek el, vagy ahol nem önszántukból vannak ott (mint például a börtönben vagy a próbaidős munkán), ott a szakmai csoportoknak általában kész elképzelések állnak a rendelkezésükre, hogy magyarázatot adjanak együtt-nem-működésükre (10). Amennyiben használják ezeket, akkor ezeknek az embereknek a panaszai vagy együtt-nem-működése nemigen kérdőjelezi meg a testület hozzáértését vagy a szervezet hatékonyságát. Ki hisz a bűnözők, az őrültek, az érzelmileg zavart, a zárkózott, stb. emberek panaszainak? Gyakran, mint a modell mutatja, rendelkezésre állnak bizonyos eszközök, hogy rákényszerítsenek szolgáltatásokat ilyen nem-együttműködő kliensekre (11). Mindent egybevéve tehát, van egy tendencia, mely szerint a szervezetekben zajló kommunikációk úgy szerveződnek meg, hogy felerősítsék a kliensektől érkező elismeréseket, és jelentéktelen suttogássá halkítsák mind a panaszaikat, mind az olyan dolgokra vonatkozó igényeiket, mely dolgokat a szervezet nem tud megadni. És ahol ez nincs így, mint például a börtönökben, a zárt osztályokon és néhány elmegyógyintézetben, ott általában ki lehet hozni, hogy a kliensek olyan emberek, akiknek az igényeit és a panaszait nem lehet komolyan venni. Végül, mikor arra kerül a sor, hogy megítéljék saját hozzáértésüket, a segítők inkább támaszkodnak kollégáik ítéleteire semmint a kliensekére (12) és (13). A kollégákra általában lehet számítani, hogy jóindulattal telve meghallgassák egymás problémait és hogy elmondják, "a körülményekhez képest jó munkát végeztek".
*Feladat Szót adni a klienseknek 25 percet szánjon erre a gyakorlatra. Szeretnénk, ha reflektálna a kommunikáció ezen modelljére valamely Ön által ismert egészségügyi és jóléti szervezettel, vagy ha nincs ilyen, valami más, Ön által ismert nyilvános szervezettel kapcsolatosan. Először olvassa át újra az 1-4 pontokat, majd: 1. nézze meg, mennyiben illik a modell az Ön által választott szervezetre. 2. Amennyiben nem illik, azonosítsa a szervezet azon jellegzetességeit, amelyek megakadályozzák, hogy eltorzuljon a kliens kommunikáció.
3. Amennyiben illik, vessen fel néhány lehetőséget arra vonatkozólag, hogy hogyan lehetne nagyobb beleszólást biztosítani a kliensek számára. Megjegyzések Ahol a kliensek rendelkeznek valamely jelentős, a szervezeten kívül gyökerező hatalommal, ott általában jobban érvényt tudnak szerezni az akaratuknak a szervezeten belül. Sejthetjük, hogy a királyi család tagjainak, vagy a miniszterelnököknek, mint klienseknek a kommunikációját sokkal komolyabban veszik mint az átlagos kliensét. Az ombudsman-ok, esetleg a betegek, vagy más kliensek charter-einek felléptetése kísérlet arra, hogy kiegészítő hatalmat juttassanak a mindennapi klienseknek. Hasonló szerepet játszanak a "házőrző" szervek. Vannak kísérletek arra, hogy összekapcsolják a dolgozók hasznát a kliensek megelégedettségével, például úgy, hogy "a pénz kövesse a beteget", mint ahogy az az egészségügyi szolgáltatások utóbbi időben életbe léptetett reformjaiban megjelenik, vagy úgy, hogy a dolgozókat a kliensek megelégedettséget vizsgáló felmérések alapján fizetik, ahogy azt a felsőoktatásban tanító előadók esetében tanácsolják. A magánpraxissal már így áll a helyzet. Sok jóléti segélyalapnál bevonják a klienseket a szolgáltatások irányításába. Talán megjegyezte, hogy Glengowanben a fiatalok teljes mértékig részt vettek sok őket érintő döntés meghozatalában, és ez lehetőséget adott nekik nézeteik nyilvános kifejtésére. A másik lehetséges alap, amire a kliensek hatalma épülhet, a kliensek szervezett csoportjainak hatalma, amelyek lobbizhatnak a jobb szolgáltatásokért. Nem ritka, hogy egy szervezet dolgozói szövetkeznek a kliensekkel, hogy a központi vagy helyi kormányzatnál lobbizzanak több forrásért vagy törvénykezési változások érdekében. Nemigen fordul elő viszont, hogy a segítők szövetkezzenek a kliensekkel, hogy saját ügynökségüknél lobbizzanak. • 6.4 A kliens visszavág Mivel eleddig olyannyira csak a segítők kliensek feletti hatalmára összpontosítottunk, szükséges, hogy módosítsunk kicsit a képen, és felhívjuk a figyelmet arra, amit a kliensek tudnak elérni a segítőkkel folytatott tárgyalásokon. Még a börtönökben is, amelyek nagyon erős felügyeletrendszerek, a testület képtelen fenntartani a rendet anélkül, hogy jelentős engedményeket ne tenne a raboknak. Mi több, a börtönök rendje nagyban támaszkodik arra, hogy a testület megegyezik néhány fegyenccel, hogy azok, bizonyos privilégiumok fejében, fenntartsák a rendet. A Stimson és Webb által tanulmányozott betegek befolyásolták az orvost, és nem feltétlenül követték az orvos utasításait. Maguk határoztak tanácsait illetően. 115
Egy sor, az amerikai elmegyógyintézetekről készült nagyon elegáns tanulmány (Braginski, Braginski és Ring, 1969) tanúsítja, hogy amit az ápoltak megtanulnak, az az, hogy hogyan kell megfelelő módon elmebetegnek lenni. A "megfelelő módon" itt azt jelenti, hogy elég betegnek lenni ahhoz, hogy ne bocsássák el, de nem annyira, hogy megvonják tőlük a kórház körüli és a városba történő szabad mozgás maximális privilégiumát. A kutatás során videó-felvételeket készítettek olyan ápoltakkal készült interjúkról, akik vagy az elbocsátás szélén álltak, vagy arra volt kilátásuk, hogy további privilégiumokat fognak biztosítani a számukra. Mikor ezeket a videó-felvételeket megmutatták pszichiátereknek, azokat, akikkel esetleges elbocsátásuk tudatában beszélgettek, a pszichiáterek általában mentálisan zavartabbnak ítélték, mint a többieket. Az egyik értelmezés szerint ezek a betegek, azáltal, hogy manipulálták a tüneteiket, képesek voltak tárgyalás útján teremteni maguknak egy az éhséggel és otthontalansággal szembeni alternatívát, kihasználva a testület elmebetegségekkel kapcsolatos hiedelmeit, és a betegség súlyosságának megítélési nehézségeit. Talán az volt a benyomása, hogy a találkozáscsoport facilitátora (10.9 rész) igen manipulatív operátor volt, irányította a résztvevők gondolkodását. De nem így volt. A kurzus egyik munkatársa a résztvevőkkel együtt vacsorázott a csoport találkozása előtt, és a beszélgetésük megmutatta, hogy egyáltalán nem voltak együgyűek. A vacsoraidő alatt érzéseken gondolkodtak, amit kifejezhetnek, és forgatókönyveken, amit előadhatnak a csoportban. Paul a következőt mondta Bjorn-ről: Az volt a baja, hogy túl komolyan vette. A legtöbb ember mókásnak találta, de ő tényleg hitt benne. Kapcsolatba akart kerülni a benső énjével, meg ilyesmi. Mi mindannyian így félig kinn, félig benn, tudja, de ő nem tudta így eltávolítani magát. Az egészet valóságosnak szerette volna, azt hiszem. Messze attól, hogy Bjorn lenne a csoport legszkeptikusabb tagja, ebben a verzióban a legkevésbé szkeptikus tagként szerepel, és az ember, aki leginkább manipuláltnak tűnik, ezúttal a facilitátor. 6.5 Mindenki korlátozva van Mikor az egészségügyi és jóléti szolgáltatásokban működő hatalomról beszélünk, úgy gondoljuk, nem sokra jutunk azzal, ha megpróbáljuk leltárba venni a dolgozók és a kliensek győzelmeit és vereségeit. Ha ezt tennénk, ezzel elvonnánk a figyelmet arról a tényről, hogy mindkét oldal rendkívüli módon korlátozva van abban, amit tehet. Ennek megfigyelése a hatalom második felfogásához vezet el minket, amiről a 6. fejezet bevezetésében ejtettünk szót. E felfogás szerint mindenki korlátozva van és senkinek sincs sok hatalma. Edith feladása kapcsán (5.7) például, ahol azt mondhatná, hogy Edith "vesztett", az ápolóknak nagyon kevés lehetőségük volt megválasztani, hogy mit tegyenek. A
116
találkozáscsoportban mindaddig, amíg a résztvevők eljátszották a "találkozáscsoportot" sem ők, sem a facilitátor nem nagyon tudott eltérni a szerepétől. A segítők kliensek "ellen" irányuló stratégiai interakcióinak nagy része a szolgáltatások elosztásával hozható kapcsolatba, de nem a dolgozók műve az a szűkösség, amiből a mérlegelés szükségszerűsége fakad. Az egyik fontos jellegzetessége annak, hogy társadalomban élünk az, ahogy mindenkit korlátok vesznek körül, amelyek közül sokat még csak észre sem veszünk. Például ha tevékenységét össze akarja hangolni más emberek tevékenységével, olyan nyelvet kell beszélnie, amit megértenek, alkalmazkodnia kell a helyi időhöz és az ott használatos naptárhoz, és a helyi fizetőeszközt kell használnia tranzakcióihoz. Garfinkel "diszrupció /bomlasztás,szétszakítás/ kísérletei", amelyekre Sheelagh Strawbridge hivatkozik Olvasókönyvbeli cikkében jól demonstrálják, hogy mi történik, ha az emberek nem azt teszik, amit mások magától értetődőnek vesznek. Ha hatékony kommunikációt akar folytatni kollégáival, bizonyos mértékben osztania kell interpretatív beállítódásaikat. Tulajdonképpen az egyik legfontosabb eljárás, amely segítségével a kollégák meggyőződnek egymás hozzáértéséről, az, hogy megnézik mennyiben értenek egyet. 6.6 Struktúrákba és gyakorlatokba ágyazott érdekek A szervezeteken belül zajló kommunikációkról adott modellünk azt sugallta, hogy az egészségügyi és jóléti szolgáltatásokban dolgozó hivatalokban a dolgok hajlamosak úgy "összeállni", hogy a kliensek elégedetlenségére utaló bizonyítékokat eltussolják vagy érdektelennek, esetleg hihetetlennek minősítik. Senki sem tervezi a dolgokat azzal a nyílt céllal, hogy ezt a hatást érje el, ezt más kérdésekkel kapcsolatos pici döntések és döntésképtelenségek milliói önmagukban alakítják ki, és tartják fenn. És mégis, amennyiben a modell illeszkedik a valósághoz, a végeredmény egy szervezet, amely a dolgozók egyes érdekeit elébe helyezi a kliensek egyes érdekeinek. Ez azt példázza, hogy a magyarázatok és a magától értetődőnek vélt gyakorlatok egyes érdekeket jobban szolgálnak mint másokat, és mégis korlátokat állítanak mind azok számára, akiknek az érdekeit szolgálják, mindazok számára, akiket kijátszanak.
Feladat Családideológia 40 percet szánjon erre a gyakorlatra. Azt szeretnénk, ha most visszatérne az Olvasókönyvhöz és Sheelagh Strawbridge cikkéhez, és újraolvasná az "Az elnyomás ideológiája és az alávetettség" című részt. Valószínűleg át kell futnia újra a cikk elejét, hogy összefüggésébe helyezhesse ezt a részt. Mikor elolvasta az ideológia részt, szeretnénk, ha lejegyezné, mit gondol, menynyiben lehetnek az olyan szakmai értelemben használt fogalmak, mint az "egy egészséges test", az "épelméjűség", és az "egy normális család", elnyomóak és korlátozóak. Ezek után olvassa el az itt következő kivonatot, és végezze el az alatta található gyakorlatot. A hagyományos család egy törvényes módon házasságra lépett felnőtt férfi és felnőtt nő szilárd kapcsolatán nyugszik. Korábban egyikük sem volt házas. Kölcsönösen kielégítő szexuális kapcsolat van közöttük, és nincsenek futó kalandjaik. Ugyanaz a vallásuk (vagy nem vallásosak) és ugyanabból az etnikai csoportból és megközelítőleg ugyanabból a társadalmi osztályból valók. A feleség nem magasabban képzett, mint a férj. Nem túl fiatalon vagy túl öregen házasodtak össze, a köztük lévő korkülönbség nem túl nagy. Egynél több gyerekük van (vagy lesz), de nem több, mint négy (egymás után nem túl hamar és nem túl későn születnek) akik együttesen kettejük biológiai értelemben vett leszármazottai. Mindegyik gyerek "kívánt terhességből" született vagy fog megszületni. Egyik gyerek sem fogyatékos semmilyen módon. A család szeparáltan és a kívánalmaknak megfelelő módon lakik, úgyhogy a különböző nemű gyerekeknek külön hálószobájuk lehet. A férj teljes munkaidőben dolgozik. Nem dolgozik távol az otthonától és nem utazik sokat nap mint nap, és van rá módja, hogy időt töltsön a családjával, és ezt meg is teszi. Amíg a gyerekek fiatalok a feleség vagy nem áll fizetett alkalmazásban, vagy olyan munkát végez, ami nem befolyásolja feleségként és anyaként végzett szerepét. A család jövedelme elegendő ahhoz, hogy abból tisztességesen megéljenek anélkül, hogy állami juttatásokra vagy a rokonok segítségére támaszkodnának. Tekintse át a "normális család" fent leírt sztereotípiáját, és arra vonatkozó tudására támaszkodva, hogy az emberek hogyan beszélnek a családokról, soroljon fel minden lehetséges módot, ahogy az igazi családok eltérhetnek a sztereotípiától. Mindegyik mellé írja oda azokat a fajta problémákat, amelyek az emberek szerint a normától való adott eltérés folyományai, például: "Az elvált szülők gyermekei érzelmileg bizonytalanok". Megjegyzések Íme néhány olyan probléma, amelyet gyakran a "normális" családi élettől való eltérés következményének tartanak: Azonos nemű házastársak - a deviáns szexualitás áttevődik a gyermekekre és a gyermekeknek szükségük van a különböző nemű szülőkre, mint szerep modellekre,
hogy elsajátíthassák saját szexuális identitásukat. A nem házasságban élő párok gyermekei törvénytelenek és egy társadalmi stigma terhét hordozzák. Az olyan egyszülős családokban, ahol a családfő nő, a fiúk nem ismerik a fegyelmet és nem áll a rendelkezésükre férfi szerep modell - homoszexuálissá válhatnak. Az olyan egyszülős családokban, ahol a családfő férfi, a lányok nem tudják megtanulni, hogy mit jelent nőnek lenni. A korábbi házasságok állítólag problémát okoznak, csakúgy mint a mostoha kapcsolatok. A frigiditás, az impotencia, a szexuális össze nem illés megrontja a házastársi kapcsolatokat és vérfertőző vagy alkalmi kapcsolatok létesítéséhez vezethet. A promiszkuitás tönkreteszi a házasságot. A vallási, osztály vagy faji szempontból vegyes házasságok nem stabilak. A fiatal korban kötött házasságok nem tartósak. Az idős szülők nem tudnak kapcsolatot teremteni tinédzser korú gyermekeikkel. A fiatal szülők "maguk is csak gyerekek". A férfiak bizonytalanul érzik magukat, ha a feleségük magasabban képzett, mint ők. Az idősebb férfiak egy idő után nem képesek kielégíteni a feleségüket szexuálisan, és az idősebb feleséggel élő férfiak hamarosan valaki fiatalabb után néznek. A nem kívánt terhességből származó gyerek neheztelést, a fogyatékos gyerek feszültséget vált ki. Az egyedüli gyerekek magányosak, vagy elkényeztetettek, vagy mindkettő. A nagy családokban nem jut mindenkinek a gyengédségből (vagy más forrásokból) és a legfiatalabb gyereket kényeztetik. Ha túl hamar születik meg a következő gyerek, ez megfosztja a korábban születettet anyja gyengédségétől. Ha túl sok idő telik el a gyerekek születése között, akkor a gyerekeknek nem lesznek rendes testvérei, és így tovább, és így tovább, és így tovább. Láthatja ebből a példából, hogy ahol a "különbözőség" egy sztereotípiától való eltérést jelent, gyakran tapasztalhatunk diszkriminációt. • A "normális családi élet" és az állítólagosan az ettől való eltérésekből adódó problémák gondolata fontos jellemzője a mindennapi gondolkodásnak, és egyes verzióit bonyolult szakmai elméletekké dolgozták ki. Kevés család felel meg a sztereotip ideálnak, de a legtöbb ember érzi magán a nyomást, hogy vagy alkalmazkodjon hozzá, vagy hogy jó indokokat mutasson fel, hogy miért nem teszi. Mivel a családi élet állítólag az érintett egyének által létrehozott valami, a szülőkön, és különösen az anyákon "kérik számon" a sztereotípiától való eltéréseket. És ez mindkét irányba működik. Az abnormális családokra úgy tekintenek, mint amelyek abnormális embereket teremtenek és/vagy abnormálisnak tartanak embereket, mert képtelenek normális családokat összehozni. Mary korábban említett esettanulmányával kapcsolatban feltehető volt, hogy Mary anyjának negatív image-e részben a normális család normális anyjával történő szembeállítás eredménye volt. A 117
bántalmazott gyerekek anyáira is, akikről a 9. fejezetben hallgatott szalagon esik szó, nyilvánvalóan így tekintettek a szociális munkások és a törvényszéki tisztviselők. Feladat A család becsülete 15 percet szánjon erre a gyakorlatra. Saját tapasztalataira támaszkodva írjon egy rövid beszámolót egy a saját családja életében történt eseményről, ami illusztrálja vagy: 1. hogy milyen, amikor együtt igyekeznek a családtagok, hogy fenntartsanak egy magukról, mint egy jó családról kialakított képet akkor, mikor ez a kép veszélybe kerül (például egy eltévelyedett gyerek miatt), vagy 2. hogy egy családi válsággal vagy a család öszszeomlásával szembesülve hogyan próbálnak az egyének fenntartani egy magukról, mint jó emberekről kialakított képet a családi kudarc bizonyítékai ellenében.
módon befolyásolják a családtagok jó benyomás fenntartására irányuló kétségbeesett próbálkozásai. 2 A legnyilvánvalóbb, és talán a legáltalánosabb módja ennek ha azt próbáljuk megmutatni, hogy bármi történt is, az valójában más családtagok "hibája". Egy másik stratégia a "körülmények", például munkanélküliség vagy betegség, oly módon való lefestése, hogy azok rosszabbak, mintsemhogy "velük valaki szembeszállhatna". Néha, mindazonáltal az emberek magukat hibáztatják. Ez ott fordul elő, ahol a családot nem lehet hibáztatni. Ha ez egy megfelelő intézmény, én nem vagyok megfelelő ember. • Sheelagh Strawbridge azt írja, hogy az ilyen elképzelések: […] tanárok, orvosok, ápolók, pszichiáterek, szociális munkások és mások kulturálisan meghatározott, szakmai gyakorlatába ágyazott fegyelmező mechanizmusok. 6.7 Ideológiák és korlátok Amikor a szociológusok a mindennapi gondolatok és gyakorlat erejét akarják kifejezni, rendszerint az "ideológia" szót használják. Írtunk a családideológiáról, ami privilegizált státuszt biztosít a családi életnek és a családi élet egy bizonyos formájának, és más formációkra mint deviánsra, veszélyesre és szégyenteljesre utal. A mindennapi elképzeléseket és a szakmai gyakorlatot áthatja a családideológia. Néha az "ideológia" gondolatát olyan fogalmakkal fejezik ki, mint amilyen az "intézményesített rasszizmus", vagy az "intézményesített szexizmus", vagy intézményesített valami más. Ez az "intézményesített" azt jelenti, hogy a rasszista vagy szexista elképzelések olyannyira beleágyazódnak a mindennapi gondolkodásba, szervezeti struktúrába és foglalkozási gyakorlatba, hogy elég normálisnak és érvényesnek tűnhetnek: így egyáltalán nem annak tekintik őket, mint amik valójában.
Családportrék
Megjegyzések 1 Megjegyzéseinkben arra szorítkozunk, hogy kijelentjük ez a jelenség felhívja a figyelmet arra, hogy a segítőknek a családhoz fűződő kapcsolatait mi 118
Több oldalról megmutattuk a kurzus ezen részében, hogy a másokkal való sima és könnyű interakció attól függ, hogy az ember úgy viselkedik, mintha bizonyos dolgok igazak lennének. Az emberek gyakran osztoznak bizonyos elképzelésekben másokkal, de gyakran csak úgy tesznek, mintha így lenne. A legkönnyebb út ahhoz, hogy jó barátnak, jó kollégának vagy szolgáltatások jó kliensének bizonyuljunk, az, ha követjük - bármik is legyenek szerintünk azok- a pillanat fikcióit, akár hiszünk bennük, akár nem. De ezekből a magától értetődőnek vélt gondolkodási vagy viselkedési módokból egyesek számára gyakran nagyobb előny származik, mint másoknak.
Rendben: egyetérthetünk abban, hogy az olyan elképzelések, mint amilyen a "normális család"-é vagy a "normális anyaság"-é felettébb korlátozóak. Még ha nem is használjuk ezeket mint életvezetési szabályokat, azért érezzük az erejüket, amikor emberek vagy körülmények hatására eltérünk tőlük. Definíció szerint a rasszizmus és a szexizmus hátrányba hozza a feketéket, illetve a nőket. De a kérdés, amit most fel kell tennünk, az, hogy kit hoznak előnybe ezek az ideológiák és "izmusok", amelyek kárt okoznak másoknak. A válasz erre a kérdésre egy sokkal átfogóbb, a hatalomnak és az előnyöknek a társadalomban való elosztásával kapcsolatos kérdésre adott választól függ. 6.8 Hatalom és érdekek az egészségügyi és jóléti munkában Az egészségügyi és jóléti rendszerek irodalmának gyors átfutása során is kiderül, hogy sok válasz van arra a kérdésre, hogy kinek az érdekeit szolgálják leginkább a jelenlegi egészségügyi és jóléti szolgáltatások. A kérdésre, hogy "hol a hatalom", mindegyik másképp felel. Feladat A segítő-kliens kapcsolatokról alkotott képek Körülbelül 35 percet szánjon erre a gyakorlatra. Azt szeretnénk, ha fogná az Olvasókönyvet és megkeresné Roger Gomm "A hatalom kérdései az egészségügyi és jóléti szférában" című cikkét. Észre fogja venni, hogy kapcsolódik a "Szót adni a klienseknek" nevezett gyakorlathoz, amit korábban végzett el. Olvassa el, és szenteljen különös figyelmet a hatalomról és a segítő-kliens kapcsolatokról adott négy képre. Írja le mindegyik pozícióval kapcsolatban, hogy milyen következtetések vonhatók le belőle a családideológia által szolgált érdekekre vonatkozóan.
zanak meg, hagyják, hogy az emberek kudarcot szenvedjenek elérésükben, és aztán karriert csinálnak a gyógyító szerek árusításából. Az egyezkedő kapcsolat: a normális családi élet csak egy a dolgok elrendezésének lehetséges módjai közül. Néhány különösen hangos, saját elképzeléseit másokra ráerőszakolni próbáló társadalmi csoport preferenciáit jeleníti meg. Ha az emberek nem akarnak úgy élni, lehetővé kell tenni a számukra, hogy úgy éljenek, ahogy ők akarnak. A nem normális családi élet okozta problémák nagyrészt a konvencióktól eltérő emberekre halmozott stigmákból fakadnak. • Úgy gondoljuk, hogy, ahogy Roger Gomm cikke is sugallja, a négy nézet közötti különbségek nem közvetlenül ténybeli, hanem erkölcsi értékítéleteket érintő kérdésekből adódnak. Még ha egyet is tudnának érteni a négy nézet képviselői a hatalom adott elosztását illetően - ami valószínűtlen - még akkor se értenének egyet igazságos, avagy igazságtalan voltával kapcsolatban. Azon kérdésen túl, hogy ki rendelkezik a hatalommal, ott van az a kérdés, hogy kinek kellene rendelkeznie vele, és hogy kinek az előnyére kellene használni. És annak a kérdésén túl, hogy a jelenlegi elképzelések és gyakorlatok kinek az érdekeit részesítik előnyben, ott van az a kérdés, hogy kit kellene előnyben részesíteni. Hacsak nem gondolja úgy, hogy mindenkinek az érdeke ugyanaz, és nem tudja meggyőzni az embereket, hogy ez így is van, akkor el kell fogadnia, hogy minden társadalmi berendezkedés egyes embereket jobban szolgál mint másokat. Természetesen lehetnek jobb és rosszabb, igazságosabb és kevésbé igazságos rendszerek, de hogy melyik, az azon elképzeléseitől függ, hogy ki mit érdemel, és valójában attól, hogy ki kicsoda igazából a világban.
Megjegyzések Az elnyomó kapcsolat: a normális családi élet része az elnyomás apparátusának. Ingyenes munkaerőt biztosít a munkaerő újratermeléséhez és a gyerekek félrevezető elképzelésekkel való ellátásához. Lehetőséget nyújt a férfiak számára, hogy kihasználják a nők munkaerejét és szexualitását. Más családi élet mintákkal jellemezhető csoportokat deviánsnak minősít, és devianciájukat a szülői gondoskodás kudarcaival magyarázza. A segítő kapcsolat: a normális családi kapcsolat azért normális, mert a gyerekek fejlődési szükségleteik kielégítésére, és a felnőttek meleg és jelentésteli kapcsolatok megteremtésére vonatkozó érdekeit szolgálja. Azoknak az embereknek, akiknek nincs normális családi életük, problémáik vannak. A fogyatékossá tevő kapcsolat: a normális családi élet szakemberek és szakértők találmánya, akik még saját életüket se élik úgy. Része az eszközkészletnek, amelyet arra használnak, hogy valószerűtlen ideálokat határoz-
6.9 Összefoglalás A hatalom a legbonyolultabb mindazon fogalmak közül, amelyeket a társadalmi életre alkalmazunk. Úgy gondoljuk, a hatalom fogalmával kapcsolatos nehézségek egy része onnan ered, hogy azt kérdezzük: "kinek van?", amikor a valóságban még azok az emberek is, akiket hagyományosan "hatalmasokként" jellemzünk, korlátozva vannak választási lehetőségeikben, gondolkodásukat pedig beszabályozzák a gondolatok és társadalmi szervezetek magától értetődőnek vett formái. A hatalomról való gondolkodás másik fő nehézsége abból fakad, hogy a hatalom és a hatalom-nélküliség ügye morális kérdés. Mindig érdeklődésünkre tarthat számot az a kérdés, hogy kinek van túl sok hatalma, és kinek van túl kevés, de nehéz megegyezésre jutni ezt illetően. Ebben a fejezetben, felhasználva Sheelagh Strawbridge és Roger Gomm Olvasókönyvben
119
található cikkeit, arról beszéltünk, hogy a "hatalom", a "hatalom-nélküliség" és a "felhatalmazás" szavak jelentése az arra vonatkozó erkölcsi jellegű ítéletektől függ, hogy hogyan kell megszervezni a társadalmat az azt alkotó különböző csoportok különböző érdekeinek szolgálatára. A társadalom rendkívüli sokfélesége folytán ez nem egy olyan probléma, amely megoldható úgy, hogy a megoldással mindenki elégedett legyen. A végeredmény az, hogy az olyan dolgok, mint amilyen az, hogy mi számítson szakértelemnek, és hogyan kellene használni, hogy kinek a tapasztalatát kellene érvényesnek és fontosnak elfogadni, és kiét kellene jelentéktelennek vagy tévesnek tekinteni, hogy kinek a szükségleteit kellene előnyben részesíteni, hogy mennyiben kellene az embereket hasonlóként, és mennyiben kellene őket különbözőként kezelni, mind szükségszerűen politikai kérdések: viták és küzdelmek tárgyai.
Követelmények Miután elvégezte kurzus ezen részét, képesnek kell lennie a következőkre: •
hogy leírja, ahogy a szükségletek kielégítése és az identitások kialakítása magába foglalja kapcsolatok teremtését;
•
hogy átlássa, hogyan alakulnak ki az identitások az emberek egymással folytatott kommunikációja során;
•
hogy felismerje, hogy a különböző elméleti keretekben különböző kép rajzolódik ki az egészségügyi és jóléti szolgáltatások klienseiről és dolgozóiról, és hogy bennük a gyakorlat más formáit írják le;
•
hogy szembenézzen a kapcsolatokban jelenlévő hatalom elemzésének nehézségeivel.
120
Hivatkozások Abercrombie, N., Hill, S. and Turner, B.S. (1988) The Penguin Dictionary of Sociology, London: Penguin Books
Duker, M. and Slade, R. (1988) Anorexia Nervosa and Bulimia: How to Help, Milton Keynes: Open University Press
Arber, S. and Ginn, J. (1991) Gender in Later Life: A Sociological Analysis of Resource and Contrasts, London: Sage
Egan, G. (1975) The Skilled Helper Monterey, California: Brooks Cole
Atkinson, D. and Williams, F. (eds) (1990) Know Me As I Am: An Anthology of Prose, Poetry and Art by People with Learning Difficulties, Sevenoaks: Hodder and Stoughton Bang, S. (1987) We Come as a Friend: Towards a Vietnamese Model of Social Work, Derby: Refugee Action Banton, M. (1965) Roles: An Introduction to the Study of Social Relations, London: Tavistock
Erikson, E.H. (1963) Childhood and Society, New York: W. W. Norton Fernando, S. (1988) Race and Culture in Psychiatry, London and New York: Tavistock/Routledge Goffman, E. (1956) The Presentation of Self in Everyday Life, Edinburgh: Edinburgh University Press Halmos, P. (1965) The Faith of the Counsellors, London: Constable
Bennet, G. (1979) Patients and their Doctors: The Journey Through Medical Care, London: Bailliere Tindall
Handy, C.B. (1976) Understanding Organisations, Harmondsworth: Penguin
Berger, P. (1966) Invitation to Sociology: A Humanistic Perspective, Harmondsworth: Penguin
Hanmer, J. and Statham, D. (1988) Women and Social Work: Towards a Women-Centred Practice, Basingstoke: Macmillan
Berger, P.L. and Kellner, H. (1964) 'Marriage and the construction of reality', Diogenes 46 (1), pp. 1-23 Bie Nio Ong (1986) 'Child abuse: are abusing women abused women?' in Webb, C. (ed.) Feminist Practice in Women's Health Care, Chichester: Wiley Bion, W.R. (1974) Brazilian Lectures, 1, Rio de Janeiro: Imago Editora Bowlby, J. (1973) Separation: Anxiety and Anger, London: Hogarth Press Bowlby, J. (1980) Loss: Sadness and Depression, London: Hogarth Press Braginski, B., Braginski, D. and Ring, K. (1969) Methods of Madness: The Mental Hospital as the Last Resort, New York: Holt, Rheinhart and Winston Brown, A. (1986) Groupwork, Aldershot: Gower Brown, A. and Clough, R. (eds) (1989) Groups and Groupings: Life and Work in Day and Residential Centres, London and New York: Tavistock/Routledge
Hardy, M. (1978) 'Role stress and role strain' in Hardy, M. and Conway, M. (eds) Role Theory: Perspectives for Health Professionals, New York: Appleton-Century-Crofts Hawkins, R. (1990) 'The social learning approach to resindential and and day care' in Brown, A. and Clough, R. (eds) Groups and Groupings: Life and Work in Day and Resindential Centres, London: Tavistock/Routledge Kirkham, M. (1986) 'A feminist perspective in midwifery' in Webb, C. (ed.) Feminist Practice in Women's Health Care, Chichester: Wiley Kitzinger, J., Green, J. and Coupland, V. (1990) 'Labour relations: midwives and doctors on the labour ward' in Garcia, J., Kilpatrick, R. and Richards, M. (eds) The Politics of Maternity Care, Oxford: Clarendon Press Kubler-Ross, E. (1969) On Death and Dying, New York: Macmillan
Casement, P. (1985) On Learning From the Patient, London: Tavistock
Linton, R. (1931) The Study of Man: An Introduction, New York: Appleton
Cornwell, J. (1984) Hard-Earned Lives: Accounts of Health and Illness from East London, London and New York: Tavistock Publications
Marris, P. (1974) Loss and Change, London: Routledge and Kegan Paul
Downie, R.S. (1971) Roles and Values: An Introduction to Social Ethics, London: Methuen
Maslow, A. (1970) Motivation and Personality, New York: Harper and Row Mead, G.H. (1934) Mind, Self and Society, Chicago: University of Chicago Press
121
Menzies, I. (1970) The Functioning of Social Systems as a Defence Against Anxiety (Tavistock Pamphlet No. 5), London: Tavistock Miller, E.J. and Gwynne, G.U. (1972) 'Dependence, independence, and counter-dependence in residential institutions for incurables' in Gosling, R. (eds) Support, Innovation and Autonomy, London: Tavistock Murray-Parkes, C. (1972) Bereavement: Studies of Grief in Adult Life, London: Tavistock Oakley, A. and Richards, M. (1990) 'Women's experiences of caesarean delivery' in Garcia, J., Kilpatrick, R. and Richards, M. (eds) The Politics of Maternity Care, Oxford: Clarendon Press Rex, J. (1970) Key Problems of Sociological Theory, London: Routledge and Kegan Paul (első kiadás 1961) Reynolds, J. (1990) Introducing Perspectives on Gender into Social Work Teaching, kiadatlan doktori disszertáció, University of Bristol Rigg, D. (1982) No Turn Unstoned, London: Arrow
Aberdeen: Saxon House for the Institute of Medical Sociology Truax, C.B. and Mitchell, K.M. (1971) 'Research on certain therapists' interpersonal skills in relationship to process and outcome' in Bergin, A.G. and Garfield, S.L. (eds) Handbook of Psychotherapy and Behaviour Change: An Empirical Analysis, New York: Wiley Tuckman, B.W. (1965) 'Developmental sequence in small groups', Psychological Bulletin, 63 (6), pp. 384-399 Vu, K.T. (1987) Last Refuge: Elderly People from Vietnam in the UK, Derby: Refugee Action Walker, A. (1987) 'The social construction of dependency in old age' in Loney, M., Bocock, R., Clarke, J., Cochrane, A., Graham, P. and Wilson, G. (eds) The State or the Market: Politics and Welfare in Contemporary Britain, London: Sage/The Open University
Rippere, V. and Williams, R. (1985) (eds) Wounded Healers: Mental Health Workers' Experiences of Depression, Chichester: John Wiley
Walmsley, J., Reynolds, J., Shakespeare, P. and Woolfe, R. (eds) (1992) Health, Welfare and Practice: Reflecting on Roles and Relationships, London: Sage (K663 Course Reader)
Rogers, C.R. (1951) Client Centred Therapy, London: Constable
Worden, J.J. (1983) Grief Counselling and Grief Therapy, London: Tavistock
Rowe, J. (1991) Can Psychotherapeutic Practice Survive Within Mental Health Social Work in the 1990s?, kiadatlan jelentés egy a University of Bristol-on működő egyéni kezdeményezésű társaságról, a Social Services Fellowship-ről
Young, L. (1989) 'The incredible ageing woman', Guardian, 1 August
Ruddock, R. (1969) Roles and Relationships, London: Routledge and Kegan Paul Sachs, H. (1990) A Brave Attempt: Teamwork between Health Visitors and Social Workers on a Inner City Estate, London: Kings Fund Sacks, O. (1984) A Leg to Stand On, London: Picador Sashidharan, S.P. (1986) 'Ideology and politics in transcultural psychiatry' in Cox, J.L. (ed.) Transcultural Psychiatry, London: Croom Helm Sashidharan, S.P. (1991) 'Psychiatry without asylums', a Transzkulturális Pszichiátria Társaság Peterborough-ban tartott konferenciáján elhangzott kiadatlan előadás Schön, D. (1991) The Reflective Practitioner: How Professionals Think in Action, Aldershot: Avebury Shackman, J. (1984) The Right to be Understood, Cambridge: National Extension College Strong, P. and Davis, A. (1978) 'Who's who in paediatric encounters: morality, expertise and the generation of identity in medical settings' in Davis, A. (ed.) Relations between Doctors and Patients,
122
Negyedik rész: A megértés keretei
123
Bevezetés E részben megvizsgáljuk, hogyan befolyásolja az elmélet a gyakorlatot. Az elmélet és a gyakorlat közötti távolság áthidalására bevezetjük a modell fogalmát. A modellek soha nem tekinthetők a valóság pontos megfelelőinek, hanem csak közelítik azt. Olyan keretet adnak, amely felülvizsgálatra és módosításra szorul. Gondolatainkat a problémák okainak és megoldásának felelősségi körét számbavevő modellek sorozatán keresztül fejtjük ki. E rész központi esettanulmánya a süket gyerek a családban témakörre épül. Ismertetjük a süketség (fogyatékosság) társadalmi modelljét, majd összehasonlítjuk és szembeállítjuk az orvosi modellel. Ezt követően egy sokkal bonyolultabb modell felállításába fogunk. Két kulcsszempont vizsgálatát végezzük el. Az első, hogy az elméletek elsődlegesen a rendet vagy a konfliktust mmagyarázzák-e. A második, hogy az elméletek
124
feltételeznek-e egy egyénen kívüli, objektív társadalmi realitást, vagy az egyetlen létező realitás az egyén felfogásában gyökerezik. Megvizsgáljuk, hogyan ültethető át ez az elméleti elvonatoztatás a gyakorlatba, részletesen tárgyaljuk a különböző segítségnyújtási módokat, különös tekintettel a feminista elméletre és gyakorlatra. E rész végén arra kérjük Önöket, hogy gondolják át az elmélet és a kutatás kapcsolatát és az utóbbival együttjáró adatgyűjtés módozatait. Két kutatási modellt mutatunk be: a kvantitatív és a kvalitatív modellt. Végig úgy mutatjuk be a kutatást és az elméletet, mint a cselekvés reflexiójának elválaszthatatlan elemeit. Arra biztatjuk Önöket, hogy vegyék észre a józan észen alapuló tudás mögött rejtőző számos teoretikus előfeltevést és tekintsék magukat teoretikusnak.
1. Az élet az elmélet szemüvegén keresztül E fejezetben szemügyre vesszük, mit értünk "elmélet" és számos ehhez kapcsolódó fogalom, például "hipotézis" és "modell" alatt. Kérjük, gondolják végig, hogyan befolyásol valakit a bizonyítékok értelmezésében kedvenc teóriája. Találkozhatunk a süket gyerekek családjának problémáival, amelyekre a modellek kidolgozásának és alkalmazásának bemutatására e fejezetben számos helyen hivatkozunk. Nem feledkezünk meg a süketség orvosi és társadalmi modelljének bemutatásáról sem.
1.1. Elmélkedés az elméletről Az elméleti gondolkodás a gondolkodó gyakorlat erőforrása. Azzal, hogy Önöket erre biztatjuk, nem a technikai racionalitást kívánjuk előnyben részesíteni az intuícióval szemben. Sőt ellenkezőleg, meg vagyunk győződve arról, hogy az elméleti gondolkodás Önöket a mindennapi gyakorlatban sokkal rugalmasabbá és cselekvőképesebbé teheti. A reflektív gyakorlat a következőket igényli: gondolkodjanak el arról, honnan származik az Önök saját értelmezése; kövessék nyomon, hogyan járultak hozzá saját élményeik, tapasztalataik ehhez az értelmezéshez; vessék össze saját értelmezésüket másokéival, nemcsak a tankönyvek formalizált elméleteivel, hanem az irodalommal és más személyes élményekkel is. Az elméleti gondolkodásban az Önök saját tapasztalata nem veszít értékéből, hanem a rendelkezésre álló bizonyítékok részévé válik.
Az életet nézve... Forrás: Richard Kalvar/Magnum
Egy definíció Hall és Lindsay (1970) az elméletet a következőképpen definiálták: "...olyan, a valóságra vonatkozó, nem bizonyított hipotézis vagy feltételezés, melyről biztosan nem tudni, hogy igaz-e és (...) mikor az elmélet megerősítést nyert, ténnyé válik. (Hall és Lindsay, 1970, 10. o.) E definíció egyik alapvető sajátossága az az előfeltevés, mely szerint van valami, amit "valóságnak" hívunk és amit bizonyítani, sőt előre jelezni is tudunk. Feladat Az elmélet mint az előrejelzés alapja Ez a feladat körülbelül 10 percet vesz igénybe. Olvassák el figyelmesen az alábbi négy hipotézist, majd mindegyikhez írjanak pár gondolatot arról, hogy milyen mértékben lehetne bizonyítani őket, hogy ténnyé válhassanak. Ha leejtenek egy tárgyat, az a földre esik. Valamennyi emberi viselkedésforma elsajátítása a megerősítésen alapul; vagyis ha egy viselkedésforma elnyeri jutalmát, akkor ismétlődni fog, ha azonban ezt nem kapja meg, akkor végső fokon eltűnik. A közösség gondoskodása előnyösebb, mint az intézeti ellátás. A közvetlen ápolás előnyösebb, mint a feladatorientált megközelítés.
"Ennyit a tömegvonzás törvényéről!"
Megjegyzés 125
Az első hipotézist természetesen a tömegvonzás törvényeként ismerjük. Ennek birtokában száz százalékos biztonsággal vállalkozhatunk előrejelzésre (legalábbis a Földön). Hall és Lindsay terminológiája szerint ezt inkább ténynek, semmint teóriának nevezhetnénk. A tudomány arra vágyik, hogy az okot és az okozatot ilyen törvényszerű állításokkal kapcsolja össze, de az emberi társadalom ennél sokkal kevésbé kiszámítható.
ról szólnak. Mi is az egyáltalán? Mik az ismertetőjegyei? Mi a célja? Kiért van? Hogyan csinálják a valóságban? Howe hozzáteszi, hogy "...egy a szociális munkára vonatkozó elmélet burkoltan tartalmazza a szociális munka egy elméletét is. Vagyis egy gyakorlat céljára szolgáló elmélet kiválasztása annak az eldöntése is egyben, hogy milyen tevékenységnek tekintik a szociális munkát" (166. o.).
A másik három állítás, amely az emberi életről szól, már sokkal inkább vitatható. Sok pszichológus esküszik a második állításra és a viselkedésre vonatkozó magyarázatait és előrejelzéseit is erre építi. Más pszichológusok azonban tiltakoznának az ellen, hogy a bonyolult emberi cselekvés ilyen egyszerű elmélettel magyarázható lenne. E hipotézis esetében soha nem dönthető el, hogy tény-e vagy sem. Lehetséges, hogy az emberi élet annál sokkal bonyolultabb, semmint hogy tényeket vagy törvényszerűségeket termeljen, mint a fizikai világ (például a tömegvonzás). A viselkedéstan elméletei néha talán bepillantást engednek e világba és bizonyos körülmények között igen hatékonynak bizonyulnak, de a továbblépés valószínűleg nem lehetséges. Ebben az esetben az elmélet reflexiója során meg kell értenünk a benne rejlő lehetőségeket és annak korlátait egyaránt.
Ezen gondolatokat általánosítva beszélhetünk "gyakorlatra vonatkozó elméletekről" és "gyakorlatról szóló elméletekről". Az előbbiek a mindennapi gyakorlat részletkérdései, például hogy hogyan tehetjük egy munkacsoport működését hatékonyabbá és mindenki számára elfogadhatóvá vagy hogyan valósíthatjuk meg egy szervezeten belül az esélyegyenlőséget. Másrészt vannak olyan általánosabb érvényű, lényeges problémákat érintő elméletek, például hogy egy szervezet hogyan egyensúlyozhat a stabilitás és a változás között vagy hogy a nemi és faji hovatartozás hogyan befolyásolja az emberek esélyeit. Ezek mind példák a "gyakorlatról szóló elméletek"-re. A tanfolyam három témája körül a gyakorlatról szóló elméletek fejlődhetnek ki. Reméljük, hogy ezek megvitatása során Önök a tanultakat saját gyakorlatukra tudják vonatkoztatni és képesek lesznek önállóan saját, a gyakorlatról szóló elméleteik felállítására.
A harmadik és a negyedik hipotézis hasonló egymáshoz és egy olyan elméletet példáz, amelynek célja nem elsősorban a magyarázat vagy az előrejelzés, hanem egy vélemény kifejezése. Az ilyen véleménynyilvánítás célja gyakran az, hogy a cselekvést vagy a politikát befolyásolja. Ezek ténynek álcázott hipotézisek. Ahhoz, hogy ezeket az elméleteket egyáltalán komolyabban megvizsgálhassuk, először azt kell meghatároznunk, hogy mit jelentenek konkrétan (a gyakorlat nyelvére lefordítva), majd meg kell vizsgálnunk mindegyik közelítés működését külön-külön. Ezután válik lehetségessé például egy olyan hipotézis felállítása, mely szerint a közvetlen ápolás előnyösebb, mint a feladatorientált megközelítés, különösen akkor, ha az érintett személye és érzelmi kiegyensúlyozottsága számunkra fontos. Az elmélet alkalmazása közbeni reflektivitás azt jelenti, hogy Önöknek tudatosítaniuk kell magukban azt, hogy személyes értékrendjük, véleményük, elfogultságuk és élményeik hatására spekulatív hipotézisekből könnyen tények válhatnak. A társadalom tanulmányozásánál az emberek általában nem függetleníthetik magukat a vizsgált jelenségtől. Ezért különösen fontos, hogy meg tudják különböztetni a hipotéziseket a bizonyított tényektől. Az elméletek számos különböző szinten léteznek. Egyesek igen szűk területről állítanak valamit, mások általánosabb megállapításokat tesznek. David Howe (1987) ezt a szociális munkára alkalmazza és különbséget tesz a szociális munkára vonatkozó elméletek és a szociális munka saját elméletei között. Álláspontja szerint az előbbiek "...segítenek megérteni az embereket és helyzetüket. Ezek a gyakorlatot szolgálják" (Howe, 1987, 166. oldal). Utóbbiak magáról a szociális munká-
126
1.2. Az elméleti szemüveg fölvétele Nemrég barátaimmal sétáltam, akik magukkal hozták 18 hónapos kisfiukat is. Egy cumi volt a szájában, ami fel sem tűnt egészen addig, amíg ki nem esett a sárba. A cumit természetesen nem kapta vissza, s ezért keserű sírásra fakadt. Erről hirtelen eszembe jutottak szüleim, akik büszkék voltak arra, hogy csecsemőként nem szoktattak rá engem a cumizásra. Elméletük az volt, hogy a cumik koszosak, akadályozhatják a fogak növését és egyébként is a függőséget erősítik: jobb az, ha a csecsemő minél hamarabb megtanulja elviselni az anyamell hiányát. Ezt jellemépítésnek hívták. E felfogásuk a 40-es években a csecsemők szükségleteiről és fejlődéséről széles körben elterjedt hiedelmen alapult. A 90-es években már más hagyományos bölcsesség az uralkodó. Azzal, hogy cumit ad a fiának, barátom azt a széles körben elfogadott "helyes" elméletet ülteti át a gyakorlatba, mely szerint a cumi érzelmileg kielégíti a csecsemőt, tehát az jó dolog. Ez a példa arra utal, hogy mindennapi hiedelmek és gyakorlatok nemcsak hogy az elméletben gyökereznek, hanem hogy ezek idővel változnak is. Divatokat követnek. Ez sehol nem annyira szembeötlő, mint éppen a gyereknevelésben. "Tedd el a pálcát és tönkreteszed a gyereket" szólt jól hangzó nevelési elv azokban az időkben, amikor a gyereket kis felnőttnek tekintették (figyeljék meg például,
hogyan ábrázolják a gyermekeket a XVI. századi portrékon).
William Hogarth, A Graham gyerekek, 1742 Forrás: Nemzeti Galéria
Manapság azonban az ilyen elvek nemkívánatosak, sőt sértőnek is tekinthetők. A gyermeket úgy tekintik, hogy sajátos érzelmi szükségletekkel bír és a testi fenyítést a legtöbb esetben nem tekintik ösztönző hatásúnak. A Dokumentumok című kötetben Sheila Kitzinger jegyzete a csecsemők táplálásáról világosan mutatja a divat változását. A szerző nemcsak a témában járatos szakértő jogán szólal meg, hanem saját, csecsemőkori emlékeit is feleleveníti. Feladat A szoptatás néhány társadalmi és pszichológiai vonzata A feladat megoldása körülbelül 15 percet vesz igénybe.
Truby-Kingé, másodkézből származnak. Példákat hoz a szakértelemnek a tapasztalat felett a szülők pszichológiai jóérzésének feláldozása árán aratott győzelmeire. Saját gyermekkorát idézve Sheila Kitzinger megjegyzi, hogy édesanyja, aki már teljesen kétségbeesett az ő szűnni nem akaró sírásától, végül "csalt" és feladta. Sokkal fontosabb volt számára az, hogy saját érzéseire hallgasson, mint az, hogy egy szakértő "tanácsait" kövesse. Ebből talán az a következtetés vonható le, hogy végső soron a szakértelem csak akkor értékelhető, ha mindkét érintett fél megélt tapasztalatai is alátámasztják. Habár a szerző a társadalmi osztályról explicit módon nem tesz említést, mivel a puritán etikára és érzelmileg semleges gyermeknevelésre utal, ez a közelmúltig fennálló angol közoktatásra enged következtetni. Gyanítom, hogy édesanyámnak a cumival szemben tanúsított ellenállását az a hiedelem befolyásolta, mely szerint a cumi használata az alacsonyabb társadalmi osztályok elnéző magatartását tükrözi. Tehát hogy melyik elmélet az "elfogadott", azt nem csak a tárgyilagos tudományos álláspont határozza meg, hanem az a képesség is, amellyel az egyes társadalmi csoportok a valóság definiálásához rendelkeznek. 1.3. Alternatív hipotézisek összehasonlítása Az elméletek kidolgozásánál minden egyén a saját tapasztalataiból indul ki. De hogyan lehetséges az ebből származó, tapasztalatokon és józan észen alapuló elméletet megvizsgálni és mások tapasztalatával összevetni? Az egyik járható út az, hogy a saját (és így az azt képviselő józan észen alapuló) elméletünket csak egyik lehetséges hipotézisnek tekintjük. Ez azt jelenti, hogy a saját nézőpontunkat is vitathatónak kell tekintenünk. Ehhez az is társulhat, hogy alternatív hipotéziseket kell felállítani.
Vegyék elő a Dokumentumok című kötetet és olvassák el Sheila Kitzinger "A szoptatás tapasztalatai" című jegyzetét. Olvasás közben próbáljanak arra figyelni, hogy mit mond a tanfolyam témáját képező tapasztalat-szakértelem viszonyról, megjegyzéseiket rögzítsék. A szerző szerint melyik csoport rendelkezik a valóság definiálásának jogával? Megjegyzés Sheila Kitzinger rávilágít arra, hogy a szakértelemnek az anyák közvetlen gyakorlati tapasztalatával szemben nagyobb szerep jut. Utal a 30-as években igen befolyásos Truby-King hatására. Beszél olyan szakemberekről, akik, dacára annak, hogy asszonyok, maguk soha nem szoptattak csecsemőt, így tapasztalataik, akárcsak
Paulette Randall
127
Ezt a folyamatot egy feladat segítségével szeretnénk érzékeltetni, amely Anne McFerran Paulette Randallról, egy fekete írónőről szóló írásán alapul. Megmutatja, mi ihlette őt egy darab megírására, melynek témája fekete nők a börtönben. A kezdeti, tudatalatti feltételezés az a hipotézis volt, hogy a börtönbe kerülő emberek lusták és egyáltalán nem törődnek életkörülményeik javításával. Figyeljék meg, hogy ez a hipotézis a fajról vagy a nemről nem tesz említést. Egyformán vonatkozhat fehér vagy fekete férfiakra vagy éppenséggel fekete nőkre. *Feladat Különböző hipotézisek vizsgálata A feladat megoldása körülbelül 30 percet vesz igénybe. Olvassák el a Dokumentumokból Ann McFerran "Részigazság" című írását és húzzák alá valamennyi azonosított hipotézist. Megjegyzés Feljegyeztük: "Mindenki lusta, aki a börtönben köt ki." Ez az elmélet a probléma okát az egyén temperamentumának tulajdonítja. Ez egy biológiai/pszichológiai magyarázat. Randall elveti ezt az elméletet. "Az állandó szegénység és elszigeteltség a bűnözők életútjának közös velejárói." Ez az elmélet a problémát társadalmi tényezőkre vezeti vissza, ezért szociológiai. "Azért lett terhes, hogy elűzze a magányt az életéből. Iskolát nem végzett, bolti fizetéséből alig tud megélni, hogyan vegyen hát bármi új dolgot a gyerekének?" Ez leginkább pszichológiai és szociológiai magyarázatok ötvözete. A bensőségesség iránti igény az anyaságra ösztönöz, de ebből ki nem elégített társadalmi szükségletek keletkeznek. "Mi, fekete nők nem várunk bocsánatot, ez idegen a kultúránktól." Ez az elmélet a viselkedést a kulturális meghatározottságból eredezteti, ismét egy szociológiai megközelítés. " A bírák szemében elegendő rossz az, ha egy nő bűnöző, hát még egy bűnöző bolsi nő..." Itt a megbélyegzés szociológiai elméletéről van szó, amelyben egy csoportnak (a bírák) hatalmában áll eldönteni, mit tartanak megfelelő viselkedésnek mások számára, sőt ennek megfelelően meg is bélyegzik őket. Ez magában foglalja azt a elméletet is, mely bizonyos elvárásokat támaszt kizárólag a női nemmel szemben.
128
Fiatalok Forrás: Mike Abrahams/Networks
Paulette Randall egy elméletből indult ki, melyet később a darab kidolgozása során felmerült bizonyítékok miatt elvetett. Végül azonban eljutott az általa vizsgált jelenség egy lehetséges magyarázatáig, amelyet igaznak vélt. Bár eredeti hipotézise még csak említést sem tett fajról és nemről, de a megértés folyamatában mindkettő fontos tényezővé vált. Randall munkája mérlegelő: kipróbált elméleteket, amelyeket aztán a bizonyítékok alapján elfogadott vagy módosított. Ezt azonban nem könnyű megtenni. Nagyon nagy a kísértés, hogy egyszerűen elvessük azokat a tényeket, amelyek nem illenek az elméletünkbe Az már maga is az alkalmazott "józan észen alapuló" elmélet függvénye, hogy az ember hogyan értelmezi a tényeket. Így például ha a város főterén éjjel egy csoport fiatalt látnak őgyelegni, vajon úgy dolgozzák-e fel ezt az információt, mint a fiatalok antiszociális beállítottságának egyik bizonyítékát; vagy arra gondolnak, hogyan alakította ki a társadalom a serdülőkorként ismert rosszul definiált átmeneti állapotot; netán a fiatalok alternatív szórakozási lehetőségeinek hiánya jut az eszükbe? Ha az első elméletet alkalmazzák, akkor a csoportot fenyegetőnek vélhetik; ha a másodikat, akkor a csoport azokat a nehézségeket példázza, amelyekkel a társadalomnak a serdülők helyének meghatározásánál szembe kell néznie; ha pedig a harmadikat, akkor a csoport a szabadidőszükséglet kielégítetlenségének bizonyítéka. Mindegyik esetben az elmélet már előre meghatározza, hogy Önök a bizonyítékokat egymástól igen eltérő módon értelmezzék. Az első lépést egy reflektívebb elméletépítés felé annak elismerése jelenti, hogy a tények egyén által történő értékelésének mikéntje maga is az alkalmazott "közkeletű" elmélet terméke. Ennek felismerése csökkenti annak a veszélyét, hogy a "közkeletű" elméletek önbeteljesítő jóslatokká váljanak; ez éppen ellentétes lenne a reflektív gyakorlattal.
1.4. Modellek Az elméletet úgy definiáltuk, mint olyan, a valóságra vonatkozó, be nem bizonyított hipotézist vagy feltételezést, mely ha megerősítést nyer, ténnyé válik. Most egy másik fogalmat határozunk meg, mellyel a könyv hátralevő fejezeteiben nagyon sokat fognak találkozni. Ez a fogalom a "modell". Mi ezt az elméletet és a gyakorlatot összekötő hídnak tekintjük. Definíció A modell koncepciók rendszere, és a vizsgált terület változóinak feltérképezésében nyújt segítséget. Gondoljanak arra, hogy a modell egy elmélet működő részeinek megjelenítési módja, amelyen keresztül látható a valóság azon szelete, amelyre az elmélet vonatkozik, noha leegyszerűsített formában.
riába sorolták. A kórtan a betegségek tudománya, a kórtani modellben a beavatkozás hangsúlya a kóreset meggyógyításán van. A süketség orvosi modellje azt feltételezi, hogy a süketség önmagában is szociális hátrányt okoz, és ezért elsődlegesen a süket ember felelőssége a halló emberek világához történő alkalmazkodás. Azonban vannak problémák ezzel a modellel kapcsolatban. A süketség a szó közönséges értelmében nem betegség. Valójában az orvosi értelemben vett kórtan gyakran nem is meghatározó tényező (az emberek nem emiatt kerülnek kapcsolatba a szociális munkásokkal). Erre Nora Groce mutat rá a "Egy közösség alkalmazkodása a süketséghez" című írásában, melyet az Olvasókönyvben találnak. Ha egy közösség minden tagja jelbeszédet használ, akkor nincs okunk arra, hogy a süketséget a normálistól eltérő állapotnak tekintsük.
A modellekkel kapcsolatban néha találkozhatunk az "ideáltípus" kifejezéssel is. Ez a fogalom figyelmen kívül hagyja a "megjelenítés" vagy ábrázolás szerepét. A modellek soha nem lehetnek a vizsgált jelenség pontos, hű megfelelői. Max Weber szerint:
Néhányan a süket embereket és világukat a süketség "funkcionális" vagy "társadalmi" modelljével közelítik. A modell sarkköve a kommunikatív kapcsolat és az, hogy ez hogyan befolyásolja a süket ember más emberekhez fűződő viszonyát. A süketség társadalmi modellje azt tételezi fel, hogy a süket ember a társadalmi magatartásformák és szokások területén hátrányos helyzetű; számos olyan leküzdendő akadályon kell túljutnia, melyek nem is szükségszerű, hogy ott legyenek. Azok, akik erre a modellre szavaznak, úgy gondolják, hogy a változás a társadalom és a süket ember együttes felelőssége kell hogy legyen és hogy a süketnémaságot depatologizálni kell.
"Egy tisztán racionális cselekvéssor kidolgozása [...] a példa [ideáltípus] a szociológusnak arra, hogy megértse azt a mechanizmust, melyen keresztül a tényleges cselekvést mindenféle irracionális elem (például hatások vagy hibák) befolyásolja, hiszen ezek felelősek azért, hogy a cselekvés eltér attól a vonaltól, amelyet a tisztán racionális cselekvés hipotézise alapján várni lehetne."
Ennek érzékeltetésére megkérjük Önöket, hogy olvassák el Maggie Woolley írását az Olvasókönyvből és csináljanak meg egy ehhez kapcsolódó feladatot. Maggie Woolley felnőttként süketült meg, s ebben az írásában beszámol saját tapasztalatairól és azokról az ismeretekről, melyeket ő ebből merített.
Richard Chorley és Peter Haggett szerint: "A modellek legfontosabb jellemzője, hogy kidolgozásuk az információval szemben erősen szelektív magatartást követel meg, melynek következtében nemcsak a zajtól szabadulunk meg, hanem a kevésbé fontos jelek is eltűnnek azért, hogy a dolgok mélyére láthassunk." (Chorley és Haggett, 1967)
(Weber, 1981) A modellek a gondolkodás útjelzői. Gondoljanak a modellre úgy, hogy az egy esemény, helyzet vagy terület térképe vagy vázlata. Azt emeli ki, amelyet alkotója (a modellező) fontosnak vél.. A továbbiakban számos utalást találnak a "modell" kifejezéssel kapcsolatban. A modellek többsége a süket emberek és a süket gyerekek családjai helyzetét ábrázolja. Noha további eszmefuttatásunk középpontjában ez az esettanulmány áll, mégis több alkalommal megkérjük Önöket, hogy a modellek alkalmazhatóságát más esettanulmányokra is gondolják át. 1.5. A süket ember és családja modelljei Először olyan modelleket veszünk szemügyre, amelyet a süketség (és a fogyatékosság sok más formája) tárgyalásánál alkalmaztunk. Lényeges kérdés, hogy vajon a süketség kórállapot-e. Hagyományosan ebbe a kategó-
Feladat Szerzett hallásvesztés A feladat megoldása körülbelül 30 percet vesz igénybe. Olvassák el az olvasókönyvből Maggie Woolley "Szerzett hallásvesztés: szerzett elnyomás" című írását. Ebben a szerző utal "az orvosi definíciók és az orvosi modellek elutasítására". Írják le, mit ért ő "orvosi modell" alatt. Megjegyzés Maggie Woolley azt állítja, hogy azok az emberek, akik felnőttkorukban süketülnek meg, nemcsak süketté, hanem szorongóvá is válnak. Ez azért következik be, mert a süketség jelentkezésekor a süket embereknek más elvárásoknak kell megfelelniük, mint amelyekhez még halló emberként addig hozzászoktak. Hajlamosak leképezni azt a képet, ame-
129
lyet a halló emberek festenek róluk, s ezzel a süketség kórállapottá válik. Azt írja: "éntudatunk formálásában megragadunk ezeknél a kórtani modelleknél és orvosi definícióknál, noha valójában nem vagyunk beteg emberek. Mi társadalmilag, pszichológiailag és politikailag egyaránt elnyomottak vagyunk". Woolley az "orvosi modell" kifejezést arra használja, hogy jellemezze vele az orvosi szakma módszereit és kedvelt megoldásait (hogy igazságosak legyünk az orvosokkal megjegyezzük, hogy a szerző számos megjegyzése más szakmabeliekre vonatkozik). Mint ép, halló ember megtanulta, hogy a fogyatékos és süket ember "a társadalom kiszolgáltatott és meglehetősen haszontalan tagja". Más szavakkal a modell a süket embert és a benne rejlő lehetőségeket hiányosnak írja le. A kiszolgáltatottság betegséget rajzoló képének emlegetésével a modell az "erőtlenség érzését" kelti. Mi nem vagyunk "hibás emberek" - írja Woolley - mi csak egyszerűen megtanultuk, hogy a társadalom milyen kevéssé értékeli a fogyatékos embereket. Azzal érvel, hogy a süket emberek "elnyomásban" élnek. E gondolatból kiindulva a szerző vázolja a süketség társadalmi modelljét (valójában általánosan a fogyatékosságét). Ez a társadalmi modell nagy hangsúlyt fektet a fogyatékosság társadalmi eredetére, kiemelve, hogy a probléma nem a süket emberek viselkedésében, hanem a velük szemben megnyilvánuló társadalmi hozzáállásában rejlik. Woolley írása azt sugallja, hogy egy kidolgozott külön modell nagy hatással lehet a gyakorlatra. Noha a legújabb irányzat az orvosi modell társadalmi modellel történő kiváltása, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a süket és a halló emberek közötti működőképes viszonyról megoszlanak a vélemények. Ezek az egymással öszszeütközésbe kerülő nézetek tükröződnek azokban a vitákban, amelyek a süket gyerekek neveléséről és iskolázásáról folynak. Ahogy Önök egyre többet tudnak meg erről a területről, különösen egyes emberek életéről, kérjük, ne feledkezzenek meg az alábbiakról: a süket gyerekek és családjuk személyes tapasztalatainak figyelembevétele a süket gyerekek neveléséről folytatott vitákban; a tárgyalt modellek hatása a süket emberek önállóságára és jogaira; a "körülmények", melyek között a segítséget felajánlják - vagyis annak a mértéke, hogy mennyire kell a süket embernek és családjának "beszállnia" egy adott modellbe, hogy segítséget kapjon; a modell alkalmazása milyen mértékben jelenti a más emberek fölötti hatalom gyakorlását;
a nyugati társadalmakban uralkodó süketségről vallott nézetek milyen mértékben korlátozzák a süket emberek életét.
130
1.6. Összefoglalás Ebben a részben felfedeztük, hogy a különböző elméleti szemüvegek viselése mennyire más színben láttatja velünk a világot. Mint ahogy létezik szemüvegdivat, éppúgy létezik az elméletek divatja is. Bevezettük a modell fogalmát, amelyet úgy definiáltuk, mint az elméletet és a gyakorlatot összekötő hídat. Áttekintettük a süketséget is, mit egy olyan problémakört, amelyre a modellek alkalmazhatók és megkezdtük az orvosi és társadalmi modellek fogalomrendszerének kidolgozását is.
2. Modellek használata Ebben a fejezetben a modellszerkesztést vizsgáljuk egy bővített példán keresztül. Célunk, hogy olyan segítő megközelítéseket határozzunk meg, amelyek (a) a probléma okával és (b) a probléma megoldásával kapcsolatos feltételezéseken alapulnak. Ezen összefüggő kérdéspárra adott válaszok meghatározzák a segítő-rászorult viszonyát. Négy ilyen viszonyt tárgyalunk: az "orvosi", a "kompenzációs", az "erkölcsi" és a "felvilágosult" modellt. Úgy véljük, hogy mindegyik modellnek vannak előnyei is és hátrányai is a rászorultak szemszögéből nézve. Kérjük, gondolják át, hogyan rendelhetők hozzá a modellek egy adott rászorult csoport jellemzőihez. Végezetül megkíséreljük egy olyan modellsorozat létrehozását, amely néhány, a hatalommal kapcsolatos kérdést taglal: a kapcsolat kinek az érdekét szolgálja, és ki képes meghatározni kinek a cselekedeteit?
Ki hibáztatható a problémáért, azaz ki a felelős a probléma kialakulásáért? Ki a felelős a probléma megoldásáért? Ha ezt a két kérdést együtt kezeljük és két felelősségi szintet (nagy és kicsi) határozunk meg, akkor négy eset lehetséges. Mindegyik viszony e négy eset valamelyikébe esik. Ezek: az egyén csak kismértékben felelős a probléma kialakulásáért és megoldásáért egyaránt (amit a szerzők orvosi modellként jellemeznek); az egyén csak kismértékben felelős a probléma kialakulásáért de nagymértékben felelős annak megoldásáért (kompenzációs modell); az egyén nagymértékben felelős a probléma kialakulásáért és megoldásáért egyaránt (erkölcsi modell);
2.1 Modellek létrehozása Az általunk vizsgált modell Karuza és társai (1982) munkáján, a "Felelősség megosztása segítők és rászorultak között" című íráson alapul. A szerzők úgy állítják be a segítségnyújtást, mint "olyan kapcsolat a segítő és a rászorult között, amelynek célja a rászorult által felvetett probléma megoldása" (108. o.). Céljuk az, hogy olyan elméletet hozzanak létre, amely hasznos a "segítők" és "rászorultak" közötti kapcsolat feltárásában. Azt állítják, hogy e kapcsolatot két alapvető szempont határozza meg:
az egyén nagymértékben felelős a probléma kialakulásáért de csak kismértékben felelős annak megoldásáért (felvilágosult modell); A négy modellt az 1.1. ábra táblázata mutatja be. A modellek segítenek hidat verni a felelősség meghatározásával kapcsolatos elméletek és a tényleges gyakorlat közé.
Felelősség a probléma megoldásáért
Felelősség a probléma kialakulásáért
Nagy
Kicsi
Nagy
erkölcsi
felvilágosult
Kicsi
kompenzációs
orvosi
1.1. ábra A felelősség meghatározásának következményei a segítség-rászorultság négy modelljében 1.2. Karuza és társai (1982) nyomán
A következő feladat, hogy megvizsgáljuk mind a négy modell tulajdonságait. Ezt a szerzők hat szempont alapján teszik, melyeket némi módosítással mi is átveszünk: a rászorult önértékelése;
a segítőtől elvárt cselekvés a modell emberi természetről alkotott implicit képe; a modellek lehetséges hátrányai.
a rászorulttól elvárt cselevés; a segítőtől elvárt szerep;
Mindegyik modellt sorra vesszük.
131
egyrészt szülő, másrészt segítő, ezért Marjorie mindkét oldalt képviseli.
2.2 Az orvosi modell Az "orvosi modell" kifejezéssel Önök az előző fejezetben találkozhattak. E modell szerint, Karuza és társai definíciója alapján a rászorult sem a probléma okáért, sem megoldásáért nem felelős. A rászorult ebben a modellben segítségre szorul, meglehetősen passzív és gyenge. A segítő a szakember, aki a kezelést végzi és más szolgáltatásokat is biztosít. Noha az "orvosi modell" kifejezés gyakran pejoratív értelemben használatos, a szerzők kiemelik funkcionális tulajdonságait. Ebben az esetben a rászorult számára az nyújt előnyt, hogy anélkül fordulhat segítségért, hogy magát hibásnak kellene tartania és a megoldás keresésének kényszere sem gyötri. E modell nagy hátránya azonban, hogy a függőséget és a tanult reménytelenséget táplálja, különösen intézeti keretek között. Ez gyakran megfelelő a segítők és a rászorultak számára egyaránt. Az Olvasókönyvben Maggie Woolley "Szerzett halláskárosodás: szerzett elnyomás" című írásában olvashatunk arról, hogyan alakítanak ki függőséget a segítők, amelyben "ők ismerik legjobban a prioritásokat, a problémákat és azok megoldását". Ez lehetővé teszi számukra, hogy a helyzet urai maradhassanak. Mint azt már korábban jeleztük, a szigorú értelemben vett kórtani és egészségügyi orvosi modellt manapság egyre többen helytelenítik és olyan segítő-rászorult kapcsolatok modelljeit helyezik előtérbe, amelyek a rászorult számára nagyobb függetlenséget és hatalmat biztosítanak. Az orvosi modell tulajdonságainak összefoglalása A rászorult önértékelése:
Beteg
A rászorulttól elvárt cselekvés:
Fogadja el a szak ember fennhatóságát
A segítőtől elvárt szerep:
Szakértőként lépjen fel
A segítőtől elvárt cselekvés:
Kezelést adjon
Az emberi természetről alkotott implicit kép:
Gyenge
Hátrány:
A függőséget táplálja
*Feladat Különböző nézőpontok a süketségről A feladat megoldása körülbelül 30 percet vesz igénybe. Olvassa el a Dokumentumokból a Marjorie Underwooddal készült interjút. Marjorie ma süketekkel foglalkozó szociális munkás, szakmáját személyes elkötelezettségből választotta, mint két süket kislány édesanyja. Mivel szerepe kettős,
132
Marjorie a süketséggel szemben tanúsított különböző szakmai hozzáállás következményeiről beszél. Miközben olvassák, készítsenek két listát: az egyikbe jegyezzék fel azokat a kifejezéseket vagy gondolatokat, amelyek véleményük szerint a süketség orvosi modelljét képviselik, ahol a süket embert olyasvalakinek tekintik, akit normálissá kell tenni; a másikba pedig azokat a kifejezéseket, amelyek a süket ember és a segítő közös felelősségét hangsúlyozó modellt képviselik. Ez utóbbi az, amelyet társadalmi modellnek neveznek. Még egy harmadik feladatot is próbáljanak megoldani: ismerjék fel a különbségeket és az ellentmondásokat a süketség Marjorie által leírt kórtani modellje és a Karuza és társai által ismertetett orvosi modell között. Megjegyzés 1. Marjorie megrázónak találja a süket emberek "normálissá tétele" kifejezést, amely azt feltételezi, hogy a beszélni nem tudó süket ember a jelbeszéddel együtt valami negatív dolog (ezt ugyanis a halló emberek társadalma úgy értelmezi, mint a "normálissá válás" alóli kibúvást). Ez egy olyan orvosi betegségmodellt mutat be, amelyben a süket embernek valami olyan hiányossága van, amelyet meg kell szüntetnie. Ahogy azt a fül-orr-gégész szakorvos mondta neki: "A lányának kétoldali érzékelőideg halláskárosodása van, de hallókészülékkel egészen jól fog boldogulni [...]". 2. Marjorie megjegyzései a süketség társadalmi modelljéről sokkal homályosabbak, mert túl sokat beszél a szülőkről. A lényeg azonban annak a meglátása, hogy a szülők együttműködnek a gyerekeikkel; hogy mindaz, ami a süketséget tagadja, káros, és hogy az emberek szembe tudjanak nézni a valósággal és ne kelljen megtagadniuk süketségüket. Más szavakkal a süketség valóság. Ez része az egyén személyiségének és ha ezt tagadjuk, az egyént tagadjuk. 3. Marjorie érzékelteti azt az óriási különbséget, amely egy egyszerűen kihirdetett orvosi diagnózis és a süket gyerekkel való együttélés között tátong, amely magában foglalja a kultúra egészét és a süketség mint életforma elfogadását a családban.
4. A süketség kórtani értelmezése Marjorie szerint azt sugallja, hogy a süketség maga az, ami társadalmilag hátrányos és ezért elsősorban a süket emberé a felelősség, hogy mindent elkövessen azért, hogy "normálisnak látsszon". Ezzel szemben Karuza modellje szerint a rászorultat nem terheli felelősség a probléma megoldásáért: a süket ember szerepe, hogy passzív és függő legyen. 2.3 A kompenzációs modell A kompenzációs modell a rászorultakat olyan hiányossággal rendelkező egyéneknek állítja be, akik nem felelősek problémáik kialakulásáért. Az elképzelés szerint azonban másrészről a megoldás kulcsa az ő kezükben van. Elvárják tőlük, hogy "személyesen kompenzálják hiányosságukat vagy környezeti korlátaikat". A segítő szerepe, hogy fejlessze a magabiztosságot a rászorultban, segítse abban, hogy önmaga urává váljon és kifejlessze a megfelelő képességeket, például a döntések, problémamegoldás, érdekképviselet és kapcsolatépítés területén. Ebben a kapcsolatban a segítő az edző, míg a rászorult aktív résztvevő saját problémáinak megoldásában. Az emberi természetről alkotott implicit kép alapvetően jó. E modell előnye, hogy a rászorultakat nem hibáztatják problémáikért és megadják nekik a problémamegoldás lehetőségét. Őket aktív tanulóknak tekintik, akik olyan hasznos képességeket fejlesztenek ki, amelyek más területen is alkalmazhatók. A modell hátránya, hogy a rászorultak esetleg kényszernek érzik a problémamegoldás feladatát, magukat pedig értéktelennek és megkeseredettnek, sőt depressziósnak, ha elbuknak.
állapíthatják a süketséget és megtaníthatják a szájról olvasást, de a modell azt hirdeti, hogy a végső lépést a rászorultaknak kell megtenniük, hogy beilleszkedhessenek a halló emberek világába. A feladat második részét illetően a modell kiválóan alkalmas számos közösségorientált cselekvési program leírására. Például: egy tanácsadó segít egy tömbház bérlőinek, hogy a tulajdonostól jobb feltételeket harcoljanak ki; egy szociális munkás segít a fogyatékos gyermekek szüleinek abban, hogy több és jobb minőségű gondozást kaphassanak; egy jogsegélyszolgálat tisztviselője segít fekete emberjogi aktivistáknak a fiatalokkal szemben alkalmazott rendőri túlkapások felderítésében; egy közösségi szociális munkás együttműködik a helyi lakossággal, tiltakozva a helyi kórház bezárása ellen; az egyén szintjén, egy munkaügyi tanácsadó segít egy fogyatékos embernek olyan környezet kialakításában, amelyben megvalósulhat az önállósága. A kompenzációs modell tulajdonságainak összefoglalása A rászorult önértékelése:
Rászorult
A rászorulttól elvárt cselekvés:
Magabiztos legyen
A feladat megoldása körülbelül 10 percet vesz igénybe.
A segítőtől elvárt szerep:
Szakértőként lépjen fel
Mennyire illeszkedik ez a modell a Marjorie Underwood és családja által tapasztaltakhoz? Tudnak-e példát mondani az ilyen típusú segítő-rászorult kapcsolatra az egészségügy és a szociális munka területéről?
A segítőtől elvárt cselekvés:
Segítsen a felrázásban
Az emberi természetről alkotott implicit kép:
Jó
Hátrány:
Esetleg depresszióhoz vezet
Feladat A kompenzációs modell a gyakorlatban
Megjegyzés Számos ponton Marjorie tapasztalatai egybevágnak a modellel, különösen abban a felismerésben, hogy a hallás lehetőségétől megfosztott süket emberek számára a megoldás kulcsa a saját kezükben van, ha a halló emberek világában boldogulni szeretnének. A segítők meg
2.4 Az erkölcsi modell Az erkölcsi modell a probléma okát és a megoldás kulcsát egyaránt a rászorultban látja. A kifejezés abból a felismerésből fakad, hogy a rászorultak erkölcsi kötelessége, hogy segítsenek magukon.
133
A modell a rászorultakat tekinti, hogy a probléma kialakulását csak önfejűségüknek, lustaságuknak vagy hibás cselekedeteiknek köszönhetik. A megoldás kulcsa is bennük van, saját erejükből kell úrrá lenniük a problémán és harcolniuk egy jobb életért. E modell a rászorultakat erős egyéniségeknek láttatja, akik aktív szerepet játszanak saját életük kialakításában és nem engedik, hogy azt külső tényezők határozzák meg. A segítő szerepe, hogy ösztönözze és bátorítsa a rászorultat helyzetének megváltoztatására és mindig emlékeztesse arra, hogy problémájáért ő maga a felelős és a megoldást is önmagának kell megtalálnia. A szerzők állítják, hogy e modell lényege önmagunk segítése. Gyakorlati példa erre néhány amerikai városban fekete csoportok küzdelme a szociális és gazdasági kirekesztettség ellen. A jóléthez való jogot úgy értelmezve, hogy az függőséget alakít ki és semmittevésre ösztönöz, hangsúlyozták annak fontosságát, hogy helyi közösségük gazdaságilag zárkózzon fel a vállalkozói kedv élénkítése és munkahelyteremtő programok révén. E példa és a kompenzációs modellben bemutatott közösségi cselekvési program között a különbség a segítő szerepében rejlik. Az előző példában a segítő szerepe az, hogy segítsen a rászorultnak erőtartalékai mozgósításában és képzést biztosítson számára. Az utóbbiban pedig az, hogy biztosítsa a körülményeket (buzdítson), de cselekvően ne vegyen részt a folyamatban.
E modell előnye, hogy csökkenti a függőséget és a passzivitást. Másrészről azonban néha a probléma nem oldható meg az egyén szintjén vagy egyszerűen nem hunyhatunk szemet az egyén problémái felett, mint például a rossz lakáskörülmények és munkanélküliség, amelyek a magányosság, elszigeteltség és kétségbeesés érzését táplálják.
Az erkölcsi modell tulajdonságainak összefoglalása A rászorult önértékelése:
Lusta és félrevezetett
A rászorulttól elvárt cselekvés:
Harcoljon az élet minőségének javításáért
A segítőtől elvárt szerep:
Teremtse meg a körülményeket és maradjon kívül a partvonalon
A segítőtől elvárt cselekvés:
Lelkesítsen
Az emberi természetről alkotott implicit kép:
Erős
Hátrány:
Magányossághoz vezethet
2.5 A felvilágosult modell A felvilágosult modell azt tartja, hogy noha az egyén felelős problémáinak kialakulásáért, a megoldás keresése nem az ő felelőssége. A rászorultak azáltal idézték elő a problémát, hogy elvesztették az uralmat önmaguk felett, mit például a szenvedélybetegek esetében. Mivel a rászorultak nem urai önmaguknak, a segítő szerepe, hogy erőt, támogatást adjon és a fegyelmet fenntartsa. Már önmagában az képes változást előidézni, hogy a segítő erejére, támogatására támaszkodnak és alávetik magukat fennhatóságának, mint például a nevelőtisztek, a Névtelen Alkoholisták gyámjai vagy a Túlsúlyfigyelők esetében. Rajtuk keresztül remélhető az, hogy a rászorult felismeri, hogy a probléma uralható. A veszély a tekintély megszemélyesítőivel való túlzott azonosulásban rejlik, így a rászorult képtelen lesz később felügyelet nélkül a maga ura lenni.
A rászorultak erkölcsi kötelessége, hogy segítsenek magukon Forrás: Neil Libbert/Network
134
A felvilágosult modell tulajdonságainak összefoglalása A rászorult önértékelése:
Bűnös
A rászorulttól elvárt cselekvés:
Rendelje alá magát a tekintélynek
A segítőtől elvárt szerep:
A tekintély megszemélyesítőjeként lépjen fel
A segítőtől elvárt cselekvés:
Fegyelmet tartson
Az emberi természetről
Rossz
alkotott implicit kép: Hátrány
A tekintélyt képviselő szerepének túlértékelése (fanatizmus)
2.6 Segítő sztereotípiák a modellek kiválasztásánál Miután e négy modellt kidolgozták, Karuza és társai számos hipotézist állítottak fel arról, hogy melyik rászorult korosztályhoz melyik modell lehet a leginkább megfelelő. E hipotézisek felállításánál azokra a sztereotípiákra támaszkodtak, amelyek széles körben elterjedtek a kérdéses csoportokkal kapcsolatban. Feladat Sztereotípiák és a segítség modelljei A feladat megoldása körülbelül 10 percet vesz igénybe. Nem gondolják-e, hogy egy bizonyos segítségnyújtási modell esetleg jobban illik a rászorultak egy bizonyos csoportjára, mint a többi? Írják le, hogy az Önök véleménye szerint melyik modell lehet célravezető a gyermekek, fiatalok és idősek esetében? Megjegyzés Karuza és Firestone (1979) olyan kérdőívet dolgoztak ki, amelynek segítségével felmérték, hogy a fiatal felnőtt segítők mely modellekhez vonzódnak leginkább. Az tapasztalták, hogy: idősebb emberek esetében a válaszadók többsége az orvosi modellt részesítette előnyben; fiatal felnőttek esetében a válaszadók többsége az erkölcsi és a kompenzációs modellt részesítette előnyben; gyermekek esetében a válaszadók egyik modellt sem emelték ki. Ezek az eredmények néhány általánosan elterjedt sztereotípiát tükröznek. Az idős embereket gyakran
függőnek és passzívnak tekintik. Az ilyen beskatulyázás veszélye, hogy olyan szituációt teremt, melyben a rászorult belenyugszik a róla kialakult képbe és problémáját a függőség még jobban felerősíti. Maggie Woolley is említést tesz arról, hogy amikor megsüketült, felszólították, hogy próbáljon azonosulni a süketségről általánosan kialakult képpel. Ezek a sztereotípiák talán a legtöbb idős ember számára nehezen hozzáférhető pénzügyi, vagy egyéb erőforrások hiányát tükrözik, melyek segítségével saját életüket befolyásolhatnák. Ha a rászorultak azonosultak ezekkel a sztereotípiákkal, aligha várható el tőlük, hogy szembeszegüljenek a velük és problémáikkal kapcsolatos többi sztereotip felfogással. Fiatal felnőttek esetében az erkölcsi és a kompenzációs modell választása talán leginkább az e rétegről kialakult sokkal pozitívabb sztereotípiát tükrözi, amely vagy ahhoz a képhez vezet, hogy ezek az emberek motiválhatók és ösztönözhetők (erkölcsi modell), vagy pedig ahhoz, hogy segítséggel olyan, általánosan is használható képességeket fejleszthetnek ki, melyek segítségével függetlenné válthatnak (kompenzációs modell). A rászorult képe e sztereotípián belül erős, jó, küzdenitudó és magabiztos, s ez sokkal pozitívabb, mint az orvosi modellben szereplő gyenge, beletörődő egyéniség. Ami a gyermekekkel kapcsolatos eredményeket illeti, ezek a vélemények megoszlását tükrözhetik e korcsoport természetét és képességeit illetően. A különböző csoportokkal szemben megnyilvánuló eltérő modellválasztás azt példázza, hogy a választási lehetőség diszkriminációt is eredményezhet, ha nem képes túllépni azon, hogy különböző jellemű embereket túlzottan leegyszerűsített skatulyákba gyömöszöljön. A probllémát továbbgondolva az a kérdés is felmerülhet, hogy melyik segítségnyújtási modellt választanák akkor, ha a rászorultak többsége nő vagy etnikai kisebbség. 2.7 A vezetéshez nem kell túristatérkép A tárgyalt modellek esetében sokat megtudhatnak a felelősség meghatározásáról, de a segítő-rászorult kapcsolat más fontos elemei csak érintőlegesen vagy egyáltalán nem szerepelnek. Például a modellek a hatalommal való felruházás és a hatalom fontos kérdését csak implicit módon tartalmazzák. Mondanak ugyan valamit a hatalom kapcsolatban betöltött szerepéről, de ezt Önöknek kell kihámozniuk. Ha Önök megfigyelik a hatalommal való felruházás négy modelljét Roger Gromm "A hatalom kérdéseköre az egészségügyi és népjóléti szférában" című írásában (Olvasókönyv), akkor észrevehetik, hogy nagyjából az összes, az orvosi, a kompenzációs, az erkölcsi és a felvilágosult modell megtalálható az ő "segítő kapcsolatokról" szóló modelljében. Ennek egyik fő jellemzője az, amit ő "a szak-
135
értelem szakadékának" nevez, vagyis hogy a segítők állítják, hogy ők jobban tudják, mire van a rászorultaknak szükségük, mint maguk az érintettek. Mivel a négy meghatározó modell lényegében nem tesz különbséget a hatalom erejét illetően, ezért ebben az összefüggésben csak érintőlegesen esik róluk szó; de mivel ez nem is célja, így nem lenne tisztességes ezt a szemére vetni. Szükség van olyan modellre vagy modellekre is, amelyek a hatalom kérdését vizsgálják a segítő-rászorult kapcsolatokban. Önökkel együtt kísérletet teszünk arra, hogy ilyen modelleket állítsunk fel.
2.8 A hatalom modelljei Két szempontra fogunk összpontosítani: a kapcsolat kinek az érdekét szolgálja és ki határozza meg kinek a cselekedeteit? Ezek egy négyelemű mátrixot hoznak létre, ahol mindegyik elem egy-egy modellt képvisel. Ez az 1.2. ábrán látható.
mindenki tudja, mi a jó neki és ezt ki is mondja, a rejtély megoldódott. Az ember egyszerűen megkérdezi X-et és Y-t, mi a jó nekik és a szituációkat a válaszoknak megfelelően helyezi el az ábrán. De a mindennapi életben ez így ritkán teljesül. Az elején az emberek általában hajlamosak eltitkolni, mit akarnak kihozni egy szituációból, mert a vágyak kiadása esetleg veszélyeztetné a vállalkozás sikerét, vagy olyan cél megjelölése, amelyet később nem sikerül elérniük, kudarcnak minősülne. A mindennapi életben jogos az a feltételezés, hogy az emberek rendszerint nem tudják, mi a saját érdekük. Néhány esetben, például gyerekek, elmebetegek, súlyos tanulási nehézségekkel küszködők, kómás vagy sokkos betegek esetében érdekeiket rendszerint mások határozzák meg. Más embereknél ez sokkal ritkábban történik meg. Feladat Kinek előnyös? A feladat megoldása körülbelül 10 percet vesz igénybe.
1.2. ábra A hatalom négy modellje
Az A lehetőség az, ami először eszünkbe jut a hatalmi viszonnyal kapcsolatban. X szabadon rákényszerítheti akaratát Y-ra úgy, hogy az eredmény az ő (és ne Y) javát szolgálja. Ez a hatalom a legrosszabb és a legigazollhatatlanabb. A B elem olyan hatalmat reprezentál, amelyet egy hatalommal bíró személy gyakorol más javára. Úgy is értelmezhető ez a helyzet, mint ahol nem a hatalomról, hanem az "altruizmus" egyik fajtájáról van szó. Azonban addig, amíg X olyan választásokat tehet, amelyek Y-nak nem állnak módjában és Y-t Y legjobb érdeke szerint utasítja, a hatalom tűnik a leginkább megfelelő kifejezésnek. Úgy is értelmezhető, mint jóindulatúlag vagy felelősséggel gyakorolt hatalom. Ha szükségesnek tartja, egy újabb fajta viszonnyal egészítheti ki a mátrixot annak középvonalában, amelyet A/B-vel jelölhet utalva arra, hogy X a hatalom birtokosa, de az eredmény mind X mind pedig Y számára egyaránt előnyös. Még mindig az ábra felső részénél maradva néhány olyan problémát veszünk sorra, amelyek abból adódnak, hogy valódi szituációkat próbálunk az ábra négyzetrácsába kényszeríteni. Ezek a problémák az "érdek", "java", "szükséglet" stb. homályos természetéből adódnak. Hogy különbséget tudjunk tenni az A és B elemekhez tartozó szituációk között, azt kell tudnunk eldönteni, hogy "mi kinek az érdeke?" Ha feltételezzük, hogy 136
Figyeljék meg az alábbi párbeszédet két felvételiztető között, egy szociális munkás tanfolyamra jelentkező dyslexiás pályázóról. Döntsék el, hogy ezt a szituációt Önök az előző oldalon található ábra bal, jobb vagy középső részére sorolnák-e. Legyen a pályázó Y, a felvételiztetők pedig X. Egyelőre ne törődjenek azzal, hogy a szituáció az ábra alsó vagy felső részére kerül-e. 1. felvételiztető: Nem hiszem hogy fel tudnánk venni, nem tudunk mit kezdeni ezzel az igen súlyosnak tűnő dyslexiával, még csak segíteni sem igen tudunk rajta. 2. felvételiztető: Igen ám, csakhogy nekünk az egyenlő esélyek politikájához ragaszkodnunk kell. 1. felvételiztető: Ha mi megadnánk számára az egyenlő esélyt, akkor már hallgatóként nagyon nehéz lenne neki és nagyon sok nyomasztó élményt szerezne, és még ha netán sikerülne is őt valahogy felvennünk, hogyan fog megbirkózni olyan rutinfeladatokkal, mint például a terepgyakorlatokról szóló beszámolók írása? 2. felvételiztető: Ő természetesen magnóra vehetné a szemináriumokat és az esszéit is- ezt egy vak hallgatóért is megtennénk, ugye? És mi van, ha a foglalkoztatás szorosan véve már nem a mi gondunk?
1. felvételiztető: Olyan terepeket kell találnunk, ahol egy gépírónő legépeli a beszámolóit, vagy valami hasonló [...], de végül felelősséggel állíthatjuk-e, hogy ő alkalmas a feladatra, ha ténylegesen, fizikailag még egy beszámolót sem tud megírni, feljegyzést sem tud készíteni? [...] Elmondom, mit kell tennünk, s ez neki is a lehető legjobb lesz. Tényleg. Azt fogjuk neki mondani, hogy úgy gondoljuk, kiváló szociális munkás válna belőle, ez az, amit valójában gondolunk, de egy évre elküldjük, hogy tanuljon különböző technikákat a dyslexiája enyhítésére, mint például azt, hogyan mondjunk esszét magnóra, ilyesféléket. Aztán jöjjön vissza egy év múlva. Jó? Megjegyzés Azt, hogy az ábra jobb vagy bal oldalán helyezik-e el ezt az esetet, teljesen attól függ, hogyan definiálják az oktatók és a pályázó érdekeit. Ha feltételezik, hogy a pályázó tisztában van vele, hogy mi az ő érdeke és ezt az idén benyújtott pályázatával kifejezésre is juttatta, akkor biztosan rosszul esik neki a felvételiztetők döntése. Arra is gondolhatnak, hogy a felvételiztetők saját kényelmük érdekét a pályázó érdekének álcája alatt tüntették fel. Ezt úgy definiálták, hogy az eredmény számukra kedvező legyen. Ha így nézzük, a párbeszéd a bal oldalon helyezkedik el (az eredményből az oktatók húznak hasznot). Másfelől egyetérthetnek az oktatókkal abban, hogy a felvételiző rosszul ítélte meg, mi is a saját érdeke, s az oktatók, szakértelmük segítségével és hatalmuknál fogva rávezetik a helyes útra. A fő érv az, hogy az oktatók jobban tudják, mi a jelölt érdeke, mint ő maga. Ha így nézzük, a párbeszéd a jobb oldalon helyezkedik el (az eredménnyel a jelölt jár jól). Ha úgy vélik, hogy a főiskola kényelmét szolgáló döntés a jelölt érdeke is egyben, akkor a párbeszédet középen helyezhetik el. Természetesen a kérdésre nincs helyes válasz. Ha a helyes válasz az, amellyel vizsgatesztekben találkozhatnak, akkor nincs helyes válasz az érdekekkel, javakkal, szükségletekkel stb. kapcsolatos kérdésekre. Azért nincs, mert a kérdés valójában erkölcsi. Arról szól, amit az emberek másoktól érdemelnek. Erkölcsi kérdésekre nincs végső és helyes válasz. Az esettanulmányt erkölcsi oldalról is újragondolhatjuk. Ekkor úgy tűnik, a valódi kérdés az, hogy a jelölt rászolgál-e az oktatók és a vizsgabizottság többlet erőfeszítéseire, szüksége van-e arra az idegeskedésre, amelyben dyslexiás hallgatóként a szociális munkás szakon része lesz, a társadalomnak szüksége van-e egy olyan szociális munkásra, aki nem tud beszámolót írni és
így tovább. Nemcsak az oktatók döntenek erkölcsi kérdésekben, hanem Önök is erkölcsi döntéseket hoznak, amikor eldöntik, hogy az oktatók a hatalmukat saját érdekükben, vagy a jelölt érdekében használták. Fontos megjegyeznünk, hogy viszonylag könnyű volt áttekinteni ezt a kis döntési helyzetet, mert egyedi esetként mutattuk be. A valós döntések azonban mindig egy szélesebb döntéshozatali mátrix részei, s egy döntésnek előre látható és előre nem látható következményei lehetnek számos más emberre és helyzetre nézve. Például az a döntés, hogy a jelöltet felveszik, azzal jár, hogy valaki mást nem vesznek fel. Mennyire érdemli meg a jelölt a felvételt az összes többi jelentkezővel összehasonlítva? Most az ábra alsó felét vizsgáljuk meg és olyan problémákat tárgyalunk, amelyek abból adódnak, hogy az eseteket a diagram alsó vagy felső felén ábrázoljuk-e. Itt a probléma az, hogy el kell döntenünk, mennyi hatalma van a szereplőknek egy adott szituációban. Az nyilvánvaló, hogy a fenti esettanulmányban az oktatóknak nagyobb hatalmuk van, mint a jelöltnek. Amit ők tudnak tenni vele az össze sem mérhető azzal, amit ő (a felvételiző) tud tenni velük. Az oktatók hatalma, hogy döntsenek a jelölt sorsáról, intézményi alapokon nyugszik, és ugyanaz a bonyolult szervezet, amely a hatalmat adja, egyidejűleg erősen korlátozza is azt. Valójában erősen megkérdőjelezhető az oktatók "hatalmáról" beszélni, mintha az valamiféle személyes tulajdon lenne. Hiszen például ha egyikük megbetegedne, akkor valaki más helyettesítené. Valószínűleg sokkal inkább helyénvaló arról beszélni, hogy az oktatók a szervezethez rendelhető hatalmat gyakorolják. A feladat címe, "Kinek előnyös?", arra enged következtetni, hogy az oktatók keze meg van kötve. Például nem mondhatnának olyan dolgokat mint "Nem tetszik az orra. Nem vesszük föl." A jelöltek felvételi rendszere szigorúan szabályozott. Nyilván észrevették, hogy az egyik oktató az egyenlő esélyek elvére hivatkozott. A másik a közérdek mellett tette le a voksát. Addig, amíg a szervezet által is igazolható érveket sorakoztatnak fel, az oktatóknak hatalmukban áll az illető jelöltet felvenni, vagy elutasítani, de azt nem tehetik meg, hogy az összes jelöltet felvegyék, de azt sem, hogy mindenkit elutasítsanak. Ha állásban akarnak maradni, akkor fel kell tölteniük a szakot, a helyek számát pedig rajtuk kívülálló tényezők határozzák meg. A mi jelöltünk által okozott döntéshozatali bizonytalanság részben ebből adódott: a szociális munka gyakorlatához jelentésírási kötelezettség társul, és a szociális munkás szak felépítése az írás képességét tételezi fel.
137
Ha megkérnék Önöket, hogy az esetet az ábra alsó vagy felső részébe helyezzék, döntésük attól függne, hogy az oktatók és a jelölt hatalma közötti különbséget vennék-e alapul, vagy azt, hogy mind az oktatók, mind pedig a jelölt szabadságát az őket összehozó társadalmi szervezet erősen korlátozza. Az egyik nézet szerint sokkal felvilágosultabb, ha a "hatalmat" az ábra alsó részére korlátozzuk, azon az alapon, hogy igencsak ritka eset az, hogy egyének vagy akár csoportok személyes tulajdonuknak tekinthető jelentős hatalommal bírjanak. Az emberek nem "hatalmasak": inkább olyan pozíciókat töltenek be, melyekhez a társadalom felépítése, a mindennapok gyakorlata, a józan belátás stb. hatalmat rendel. A hatalom nem is annyira a kapcsolatokban van, mint inkább a kapcsolatok vannak a hatalom keretein belül. Tehát lehetetlen eldönteni, hogy egy esetet az ábra bal vagy jobb oldalán tüntessünk-e fel, továbbá úgy tűnik, hogy a felső kockák üresen maradnak, hacsak azt nem akarjuk ábrázolni, ahogy az egyén a különböző korlátok között manőverez. Az eszmefuttatás úgy tűnik, lebontotta a rácsokat. Végül kiderült, hogy a hálós szerkezet alkalmatlan a valóság ábrázolására. Mindazonáltal hasznos volt, hiszen segítette a gondolkodást, s végső soron ez a modellek célja. Miután végigolvasták ezt az okfejtést, lapozzák fel újból Roger Gomm Olvasókönyvben található írását. Korábban már olvasták ezt a cikket a kapcsolatok szempontjából. De talán ezúttal Önök sokkal elméletibbnek fogják találni. 2.9 Összefoglalás Ebben a fejezetben részletesen megvizsgáltunk egy modellt, amely a felelőst határozta meg (a) a probléma keletkezéséért és (b) a probléma megoldásáért. A mátrix minden kockájára hoztunk példákat, mélyebben tanulmányoztuk az orvosi modellt. A modelleket úgy mutattuk be, mint olyan ideáltípusokat, amelyek a gondolkodás irányítására alkalmasak. Azt állítottuk, hogy a segítők körében a modellek kiválasztását az egyes csoportokról fennálló sztereotípiák befolyásolják. A hatalom kérdéskörét a modellépítés (és lerombolás) folyamatának bemutatására használtuk.
138
3. A süketség modelljei Ebben a fejezetben azt mutatjuk be, hogyan alkalmazzuk a modelleket a gyakorlatban. Ehhez mi a süket gyermekek és családjuk témáját vesszük esettanulmányként, azt vizsgálva, hogy hogyan alkalmazkodnak a családok ahhoz, hogy egy süket is van közöttük. Kérjük Önöket, gondoljanak az orvosi modellre és arra, hogy ez mennyiben adja a süketség kórtani képét. Ezt szembeállítjuk a fogyatékosság szociális modelljével, amely azt nem az egyén belső tulajdonságának fogja fel, hanem inkább mint az egyén és környezete közötti kölcsönhatás termékét. Magasabb szinten megismerkedünk a pszichodinamikai elmélet alapjaival, különös tekintettel annak veszteség és fájdalom esetén történő alkalmazására. Noha e fejezetben többször alkalmazzuk a pszichodinamikai modellt, kritikailag értékeljük a veszteség hagyományos modelljét is, a jelenséget egy sokkal inkább szociológiai nézőpontból tárgyalva. 3.1 Egy társadalmi modell Az orvosi modellhez hasonlóan a társadalmi modell is hasznosnak bizonyult a gondolkodás irányítására. Ez utóbbi olyan ideáltípus, amely segít a világ értelmezésében, noha az nem remélhető, hogy azt pontosan reprodukálni tudja. Éppúgy, mint az orvosi modell, nem több, mint absztrakció, amelyet különböző szerzők egymástól alig eltérő módon használnak, így a "szociális modell" kifejezés nem esik szerzői jogvédelem alá. Azonban ha a fogyatékossággal kapcsolatban használják, valamennyi szerző elutasítja a fogyatékosság orvosi megközelítését és a hangsúlyt a gyógyításról (vagy ha nem gyógyíthatók, a gondoskodásról) egyfajta "kommunikációs" megközelítésre helyezik. A kifejezést az egyén és környezet közötti kölcsönhatásra vonatkoztatják. Feladat Rokkantság: a gyakorlat megváltoztatása A feladat megoldása körülbelül 30 percet vesz igénybe. Olvassa el az Olvasókönyvből Vic Finkelstein: "A gyógyítástól vagy gondoskodástól a fogyatékos emberek meghatárrozásáig" című írását. Olvasás közben tartsák szem előtt az alábbi, fogyatékossággal kapcsolatos listát: "krónikus beteg", "béna", "fogyatékosság", "hátrányos helyzet", "károsodás", "munkaképtelen", "gyógyíthatatlan", "erőtlen", "rokkant ". Miután elolvasták a cikket, minden szóval kapcsolatban jegyezzék le azt, ami leginkább a figyelem középpontjában áll. Vajon az egyénre, a környezetre, vagy az egyén és a környezet közötti kölcsönhatásra jellemző-e?
Megjegyzés Talán felismerték, hogy milyen kevés szó helyezi a fogyatékosságot az egyénen vagy az egyén és társadalmi-fizikai környezete közötti kapcsolaton kívül. E szakadék áthidalására beszélhetünk fogyatékossá tevő vagy hátrányos helyzetbe hozó környezetről. Például egy kiszámíthatatlan lyukakkal zsúfolt, egyenetlen felületű járda a vak embert ténylegesen fogyatékossá teszi, de lehet-e egyáltalán a fogyatékosságot a fogyatékossá tevő környezetre és nem pedig magára a látás hiányára vonatkoztatni? Hogy még érzékletesebben fejezzük ki az érveket, egy kérdőíven a "Mi az Ön fogyatékossága?" kérdésre írhatja-e a tolókocsiba kényszerült, hogy "a lépcső"? Ha a fogyatékosság definiálása során a hangsúly a személyesről a társadalmi és fizikai környezetre tevődik át, akkor esetleg új szavak kellenek azoknak a problémáknak megvilágítására, amelyeket meg kívánunk oldani. Ha a fogyatékosságot úgy tekintjük, mint egy adott fizikai károsodás és a társadalmi-fizikai környezet kialakítása közötti összeütközés eredményét, akkor újra kell gondolnunk számos, széles körben elfogadott nézetet azoknak a nehézségeknek a természetéről, amelyekkel a fogyatékos embereknek szembe kell nézniük. Ahogy erről Alan Sutherland ír: "A fogyatékos embereknek igenis [...] korlátokkal kell szembenézniük [...], de ezeket a korlátokat nem fogyatékosságuk állította számukra. Ezeket a társadalom állította fel számukra, amely hátrányosan megkülönbözteti a fogyatékos embert és azáltal állít fel számukra korlátokat, hogy megtagadja tőlük a bennük rejlő lehetőségek kifejtéséhez szükséges eszközöket." (Sutherland, 1981, 22. o.) Ez az értelmezés arra ösztönöz bennünket, hogy figyelmünket inkább a fogyatékos ember és a társadalmi-fizikai környezet közötti kölcsönhatásra, nem pedig a fogyatékos test működésére fordítsuk. Michael Oliver (1978) továbblépett ebben az érvelésben azzal, hogy bírálta azt a széles körben elterjedt nézetet, mely szerint egy újonnan fogyatékossá vált egyénnek először egy átállási időszakon kell keresztülmennie, melynek során a gyász különböző stációban siratja elveszett ép testét.. Oliver azt állítja, hogy ez a nézet abból táplálkozik, amelyet ő "pszichológiai megközelítésnek" nevez (habár ez egészen pontosan pszichodinamikai megközelítés), amely az átállást főleg egyéni jelenségként értékeli. Azt állítja, hogy egy gerincvelő-sérülésnél (és talán általánosan a rokkantságnál) 139
a család egészséges tagjainak gyakran sokkal nehezebb átállni a hirtelen trauma következtében kialakuló fogyatékosság állapotára, mint magának a fogyatékosnak. Ennek egy lehetséges oka lehet, hogy az újonnan megbénult ember esetleg inkább a betegségével kapcsolatos pozitív értelmezésekkel találkozik, míg a család többi része nem. Ahogy Oliver írja, a kórházi osztály dolgozói, akikkel a bénult ember kórházi kezelése alatt találkozik, "általában a bénulás természetének pozitívabb oldalát hangsúlyozzák és olyan tényezőket említenek, mint például a személyes függetlenség, munkaképesség, vezetés, sportolás és így tovább". Aztán vannak mások (család és barátok), akik már korántsem vallanak ilyen derűs nézeteket a bénulásról és olyan témákat vetnek fel, mint például az inkontinencia kezelése, a fájdalom, a pénzügyi támogatás mértéke, a cselekvés- és mozgásképtelenség, amelyeket számukra a bénulás jelent". Ráadásul az ellátás később is a rokkant egyén szükségleteit tartja szem előtt és figyelmen kívül hagyja más családtagok kívánságait. Oliver úgy véli, hogy mivel olyan sok bénult képes magát megfelelően ellátni, "sokkal logikusabb úgy tekinteni, hogy ez egy normál hétköznapi reakció [...] és az átállás normális és nem is probléma egyáltalán". Ő továbbmegy és egy alternatív "szociológiai megközelítést" javasol a pszichológiai modellbe ágyazott hagyományos bölcsesség helyett. Úgy véli, hogy a fogyatékosság egyén számára szóló jelentését "más tekintélyekkel" való párbeszéd során kell kialakítani és formálni. Ha azonban ezek az értelmezések döntően negatívak, mint azt Maggie Woolley esetében láttuk, akkor aligha meglepő, hogy a hangsúly a fogyatékosságra mint a veszteség egy formájára tevődik át. Egyetérthetünk Oliverrel (és Finkelsteinnel is) abban, hogy veszélyes dolog a fogyatékos ember figyelmét befele irányítani, mintha ott lenne például egy mozgási probléma forrása, sokkal célszerűbb ehelyett figyelmét kifele fordítani, ahol a mozgás útjában álló akadályok eltávolítására új megoldások találhatók. Egyidejűleg ügyelnünk kell arra, nehogy a fürdővízzel kiöntsük a gyereket is azzal, hogy elutasítjuk a veszteség és fájdalom modelljét, amelyet néhány fogyatékos ember hasznosnak talált, mert segített nekik megérteni néhány reakciójukat a fogyatékosságuk kezdetén. De bármelyik álláspontot fogadjuk is el, eszmefuttatásunk célja, hogy az Önök figyelmét arra a módra irányítsuk, amellyel az elméletek a modellekben kifejezést nyernek. Ráadásul néhány modell, esetünkben a veszteség és fájdalom pszichodinamikai modellje, mint a rokkantságra adott elfogadható válasz egyre szélesebb körben terjed és sokan magától értetődőnek vélik, mintha valahogy nyilvánvalóan helyes lenne. Így ezek a hagyományos bölcsesség részévé válnak. Oliver munkája arra figyelmeztet bennünket, hogy amit "normálisnak" vagy "józan ésszel beláthatónak" vélünk, az nem más, mint bizonyos elméletek a hagyományos bölcsességet megjelenítő kifejezései.
140
3.2 Modellek alkalmazása süket gyerekekre és családjukra Reakciók egy süket gyermekre A süketség észlelése reakciók egész sorozatát váltja ki, hasonlóan a gyászolás folyamatához. Ezeket Marjorie Underwood ismertette. A gyászolás folyamata önmagában még nem kóros, de mindenképpen fájdalmas. Ez az a mód is egyben, ahogy az emberek megtanulják, hogyan alkalmazkodjanak az új körülményekhez. Már korábban felhívtuk a Önök figyelmét Michael Oliver érvelésére, aki szerint az elveszett ideál (test) gyászolásának szükségszerűsége vitatható. Ő a fogyatékosság egy jóval dinamikusabb értelmezését helyezi előtérbe, amelyben a fogyatékosság korlátait elsősorban a társadalmilag megalkotott jelentéstartalmakban és társadalmi korlátozásokban látja. Ha valakit veszteség ér, ez ezekből a korlátozásokból következik, s nem pedig valamiféle belső veszteségérzetből. A fogyatékosság ezen értelmezése fontos azért, mert felhívja a figyelmet arra, hogy a "normális" és "veszteség" fogalmak a társadalom termékei. Oliver nem vitatja, hogy a szülőknek szükségük lehet a veszteséghez társuló érzelmek feldolgozására ahhoz, hogy gyermeküket a valóság tudomásulvétele után elfogadhassák. A ragaszkodás a szülő-gyermek viszonyban alapvető. A gyermekek nem képesek egészséges ragaszkodással viszonyulni szüleikhez felnőttkorukban akkor, ha gyermekként nem tanulták meg a ragaszkodást, majd később a függetlenné válást. A gyermek süketségének elfogadása tehát a gyászolási folyamat célja. A túlélés is alapvető fontosságú. Mindenkiben benne van az a beépített mechanizmus, mellyel igyekszik elkerülni a veszélyt. Ez összekapcsolódik azzal a tapasztalattal, hogy bizonyos dolgok életveszélyesek. Néhány ember szemében a süketség is ilyen, mert a család ideálját fenyegeti. S ha így fogják fel, akkor ez könnyen "kirekesztettséghez" vezethet. Ez olyan folyamatra utal, melyben mindent, ami fenyegető, el kell nyomni. Így a süketség esetében a süket emberek önmagukat tartják fenyegetőnek. Így válnak "kirekesztetté" és mások által elnyomottá. A süket gyermekek néha bizony ilyesfajta ellenkezést váltanak ki szüleikből, mert a legtöbb szülő tökéletes gyermekről álmodik és igen nagy elvárásokat támaszt gyermekével szemben. A süket gyermek ezt az álmot megkérdőjelezi és így könnyen válhat a szülők idegenkedésének céltáblájává, már amennyiben ilyen egyáltalán kialakul. A tökéletes gyermek illúziójának meghiúsulása által kiváltott reakciók a beszéd kényszerétől a könnyekkel vegyes dühig terjedhetnek, s ezek egytől-egyig a gyászolási folyamat részét képezik. Ha a szülők nem
járhatják végig ezt az utat, ez könnyen a gyermek elemi erővel feltörő elnyomásához vezethet. Ez különös akkor igaz, ha a szülők a tagadás szakaszában ragadnak le. Miután egyszer ez a védekező mechanizmus beindul, nagyon nehéz megállítani. Nagyon sok magatartásforma és reakció csecsemőkorban épül be a gyermek személyiségébe. Ezért fontos a megfelelő időzítés a süket gyermekekkel és családjukkal való konstruktív foglalkozásban. A kirekesztettség fogalma talán segít a szülők reakcióinak megértésében. Azonban nem minden szülő reakciója a kitaszítás. A fájdalom és a veszteség reakciójához hasonlóan a kirekesztettség is a társadalmi jelentések és elvárások világában gyökerezik. Feladat Szerepek a Kennedy családban A feladat megoldása körülbelül 10 percet vesz igénybe. Olvassák a Dokumentumok c. gyűjteményben a "Süket gyerekek és családjaik" című szemelvényt! Lizzie beszámolóját olvasva figyeljenek arra, hogy vajon felismernek-e néhány szerepkezdeményt a Kennedy családban. Megjegyzés Lizzie beszámolója Michelle életének első néhány hónapjáról a kórossá váló érzelmek jegyeit viseli magán. Lizzie a sors áldozatának tartja magát. Tagadása abban nyilvánul meg, hogy azt akarja a lányától, hogy halljon és normális legyen. Ezt megerősíti Dave édesanyjának azon óhaja, hogy "csináltassatok már vele valamit", továbbá Dave mély hallgatása és menekülése otthonról. Michelle nővérének, Anitának érzelmi reakciói is - a testvérek közötti rivalizálás -halaszthatatlanná tették a beavatkozást. A család minden tagja tudat alatt Lizzie-t hibáztatta, s ez csak megerősítették őt abban, hogy ő az áldozat. Még azt is állíthatjuk, hogy a család néhány tagja az "ügyész" vagy "vádló" szerepében lépett fel. De vajon ebben a káoszban hol volt Michelle? Egy árnyalak lett belőle, a kép középpontjában, de mégis háttérben, és a növekvő kommunikációs nehézségek egyre inkább elszigetelték. Miért felelős a tagadás Michelle a többi családtagtól való elszigetelődéséért? A magyarázatot Abraham Maslow írásában találjuk. Maslow (1971) azt állítja, hogy minden ember az önmegvalósítás felé törekszik és ehhez különböző szakaszokon keresztül juthat csak el. A hierarchia alsó szintjén, az önbecsülés és az önmegvalósítás előtt a biztonság és társadalmi szükségletek állnak. Ha egy süket gyermek szülei nem képesek ezeket az alapvető igényeket kielégíteni, a gyermek megragad ebben a társadalmi és a biztonsági szakaszban. Biztonság, valakihez tartozás, szeretet és ragaszkodás igényét szülei nem elégítik ki. Maslow és mások is úgy vélik, ha a szükségletek kielé-
gítése egy adott szakaszban nem történik meg, akkor az egyén nem képes a piramis magasabb pontjára lépni és így nem valósíthatja meg az élet fő céljait. Ahogy azt Önök nyilván észrevették, mivel Michelle szülei leragadtak a süketség tagadásánál, így nem adhatták meg neki az általa igényelt szeretetet és ragaszkodást. Maslow a személyiség vizsgálatának egy humanisztikus megközelítését adja, az "önmegvalósítás" mögött megbúvó emberi képességpotenciál fontosságát hangsúlyozza. Mi azonban a süket gyermek családjának tapasztalatait, s benne a kirekesztettséget, a pszichodinamikai megközelítés talaján állva kíséreljük meg értelmezni. 3.3 Pszichodinamikai elméletek A II. rész 1. fejezetében Önök a társadalommal kapcsolatos két, általános érvényű elméleti hagyományt ismerhettek meg. Az egyik, a szimbolikus interacionizmus elve azt tartja, hogy a társadalmi valóság az egyének közötti párbeszéd eredménye. A másik, a strukturális funkcionalizmus, az emberi viselkedés egyénitől élesen különböző társadalmi összetevőit tárgyalja. A pszichodinamikai elmélet egy másik, általános érvényű elméleti hagyományt képvisel. Számos elméletet és modellt foglal magába, de a hangsúlyt az egyéneket mozgató tudatalatti szükségletekre helyezi. E szükségletekről feltételezi, hogy ezek a kora gyermekkori, különösen a szülőkkel kapcsolatos tapasztalatokból és kapcsolatokból származnak. Az ilyen értelmezés összefoglalásának egyik lehetséges módja azt állítani, hogy a múlt tevékenyen munkál a jelenben olyan szükségletek kifejeződéseként, melyeknek az egyén legjobb esetben is csak nagyon kevéssé van tudatában. A veszteség modellje, amelyet korábban alkalmaztunk, különösen fontos példája a pszichodinamikai elméletekből levezethető modelleknek, mivel az emberi ragaszkodás fontosságát hangsúlyozza. A ragaszkodás irányulhat egy másik egyén felé (kapcsolat) vagy egy tökéletes testről, gyerekről, életformáról alkotott ideálkép felé. Ha a ragaszkodás fontos, akkor a veszteség jelentős, mert ez egyenértékű a ragaszkodás szálainak elszakításával. A pszichodinamikai elmélet hirdetői a ragaszkodás szükségletét a csecsemő a túlélési ösztön által hajtott, anyához való kezdeti ragaszkodásából eredeztetik. A tőle való elszakítás tehát nemcsak szimbolikusan, hanem a valóságban is az életét fenyegető tapasztalattá válik, így az elválasztástól és veszteségtől való félelme és az ahhoz társuló érzések felnőttkorában is elkísérik. Az elválasztás és a veszteség adódhat a halálból, válásból, fogyatékossá válásból, a munkahely elvesztéséből, nyugdíjba vonulásból, valamely vízválasztó életkor eléréséből, az otthon elhagyásából vagy millió más, valós vagy
141
képzelt eseményből. Mindegyik esetben az egyén, az elmélet szerint, komoly érzelmi válságba kerül, melynek eredete életének sokkal korábbi szakaszára nyúlik viszsza. A pszichodinamikai elmélet hívei valójában azt hirdetik, hogy az emberi viselkedés megértéséhez meg kell keresnünk az érzelmek helyét és a tudatalatti motiváló tényezőket. Amikor Michael Oliver támadja a fogyatékossággal párosuló veszteség nézetét, akkor valójában a modellt és implicit módon a pszichodinamikai elméletet kérdőjelezi meg. Sigmund Freud úgy fogta fel az elmét, mint egy három területből álló szerkezetet, amelyeket ő Tudatalattinak, Egónak és Szuperegónak nevezett el. A Tudatalatti az azonnali kielégülés ösztönös, gyermeki vágya. Az Ego a realitást képviseli: a felnőttet az egyénben, aki mérlegel és kompromisszumokat köt a tudatalatti vágyak és a külső világ realitása között. A Szuperego a lelkiismeret, az erkölcsi mérték forrása. A Tudatalatti azt mondja "Akarom", az Ego azt: "lehet vagy nem lehet", a Szuperego azt: "jó vagy nem jó". A Szuperego a bennünk rejtőző szülő. A probléma forrása, ha a Tudatalatti kívánságai összeütközésbe kerülnek az Ego vagy a Szuperego korlátaival vagy parancsaival. Lizzie szuperegója valószínűleg azt súgja, hogy szeretnie kellene Michelle-t, de egyidejűleg tudatalattija azt sugallja, hogy ő nem az a tökéletes gyerek, akit ő szeretett volna. Az eredmény konfliktus és szorongás. Az ehhez hasonló konfliktusok kivédésére az emberek védelmi mechanizmusokat fejlesztettek ki, amelyekkel elnyomhatják azokat. A tagadás is a védelem egy fajtája. Megakadályozza, hogy Lizzie-t és családját olyan érzések kerítsék hatalmukba, amelyek fölött képtelenek lennének uralkodni. Láthattak példát egy másik védekezési mechanizmusra is, az áthárításra, amikor Michelle nővére, Anita, nem tudván dühét a kis csecsemőn levezetni, érzelmeit Lizzie ellen fordította. Az érzelmek végül a felszínre kerültek, de nem a megfelelő helyen. A szorongás ellen bevetett védekezési mechanizmusok elmélete a szervezetek és egyének tanulmányozása során egyaránt széleskörűen használatos. Egy sokat idézett műben, Isabel Menzie munkájában, az ápolás során fellépő stresszhelyzetek tanulmányozása során kifejtette, hogy társadalmi rendszerek mint intézményi módszerek milyen szerepet töltenek be az ápolók szorongásának leküzdésében (Menzie, 1970). Különböző módszerek és a különböző pozíciót betöltő ápolószemélyzet viszonya megvédte az ápolókat azoktól a fájdalmas és lehangoló érzésektől, melyeket a fájdalom, szenvedés és halál látványa képes kiváltani. A szorongás elleni védelem az intézményekbe, a kultúrába és a munkahelyekre is eljutott. A szervezetek vizsgálata hagyományosan azzal kezdődik, hogy egy adott feladatot vagy célkitűzést határoz
142
nak meg. A hierarchia ezt követően a feladat értékelése során rajzolódik ki. Ezzel szemben a pszichodinamikai elméletek arra koncentrálnak, ahogy a szerkezetek a tudat alatt (s nem pedig racionálisan) felépülnek, mint olyan csatornák, melyeken keresztül az egyének és a csoportok megvédhetik magukat a rájuk törő szorongással szemben. A szerkezetek nem is mindig a célok elérésének racionális céljait szolgálják, hiszen védelmi mechanizmusok is működhetnek. A pszichodinamikai elmélet alkalmazása mind a szervezet, mind pedig az egyén szintjén azt jelenti, hogy a tudatalatti tartalmát megkíséreljük a tudat szintjére emelni és ezáltal tudatosítani a védelmi mechanizmusokat. A helyzetek és a problémák azonban számos különböző módon értelmezhetők. Már megfigyelhettük azt, ahogy Oliver kikezdte a veszteség pszichodinamikai elméletét, s hasonlóképpen támadta Gillian Chapman (1983) is Menzie pszichodinamikai modelljét az ápolás rendszerével kapcsolatban. Chapman "Rituális és racionális tevékenység a kórházakban" című cikke az Olvasókönyvben tömörített formában szerepel. Oliverhez hasonlóan sokkal inkább szociológiai megközelítésből indul ki és arra a következtetésre jut, hogy az ápolás szertartásai nem pusztán a szorongással szemben nyújtanak védelmet, hanem néhányuk társadalmi üzenetet is közvetít. Azzal érvel, hogy az ápolók viselkedése nem függetleníthető a kórházi munkában elfogadott társadalmi és kulturális normáktól és értékektől. Példának hoz fel egy esetet, amikor az orvos a vizit során megalázó helyzetbe hozta a főnővért, amikor négy, egyformán fontos feladatot adott neki egyszerre. Chapman szerint a rituális megszégyenítés "egy olyan szociális rítus, amely az ápolónők munkájának, gondoskodásának szerepét igyekszik kisebbíteni, túlértékelve a férfiak, a műszerek és egyéb műszaki tényezők az egészségügyben betöltött szerepét". Talán nem meglepő, hogy a pszichodinamikai és a társadalmi viselkedési modellek egymással összeütközésbe kerülnek. Két igen különböző álláspontból indulnak ki. Az egyik a tudatalatti hatalmát hangsúlyozza és a viselkedést a belső érzelmi konfliktusok megnyilvánulásaként magyarázza, a másik azt a módot hangsúlyozza, ahogy a viselkedést a társadalmi szerkezetek racionálisan alakítják. E tanfolyam során nem célunk az, hogy feloldjuk ezt az ellentmondást vagy valamelyik oldal mellett állást foglaljunk, hanem inkább az, hogy felhívjuk az Önök figyelmét arra, hogy a különböző elméletek és a belőlük származtatható modellek milyen mértékben befolyásolják az emberi viselkedés, szerepek és kapcsolatok megértését és milyen hatással vannak a gyakorlatra.
Onnan folytatjuk a Kennedy család történetét, amikor Lizzie először viszi Michelle-t hallásvizsgálatra. Feladat Információszerzés A feladat megoldására körülbelül 10 perc fordítható.
3.4 Kapcsolatok Már egészen kis korától kezdve Michelle számos segítővel került kapcsolatba. Az 1.3. ábrán a jobb oldali oszlop mutatja azokat a kapcsolatokat, amelyeket a legtöbb süket gyermek családja kialakít a segítőkkel az első öt év során. A bal oldali oszlopban azok az emberek szerepelnek, akik rendszerint nem elérhetők a legtöbb süket gyermek családja számára. Az ábra jobb oldalán felsorolt kapcsolatok közül néhány változatlanul vagy kisebb módosításokkal megmarad, ha a gyermek iskolába megy. Például a süketek kilátogató tanára még az iskoláskor előtt otthon látogatja meg a gyerekeket. Amint az iskola elkezdődik, a látogatások véget érnek, vagy szerepét másik szakember veszi át. Kevés kapcsolat marad fenn később is rendszeresen, s igen ritkán a családok kérésére. A sajtó a jobb oldalon szerepel, mert az, ahogy a süketség az újságokban vagy a televízióban szerepel, fontos hatással lehet a család süket gyermekkel szembeni magatartására. Ha előveszik a Dokumentumokat, megfigyelhetik, hogy Michelle már kapcsolatba került a háziorvossal, a védőnővel és a fül-orr-gégész szakorvossal. Ráadásul édesanyjában már kialakultak a jelbeszéddel kapcsolatos elképzelések és félelmek az alapján, amit süketnéma emberekkel kapcsolatban a televízióban látott.
1.3. ábra Süket gyermekek családjai és külső kapcsolataik
Szerepek és viszonyok a család és kapcsolatai között
Olvassák el a Dokumentumokban a második, " Süket gyerekek és családjaik" című szemelvényt. Írják le, hogy milyen információkat kapott Lizzie és kitől és hogyan reagált rájuk. Hasznos lehet visszapillantani Lizzie elbeszélésének első részére, hogy az információkra vonatkozó kép teljes legyen. Megjegyzés Lizzie elbeszélésének első részében a fül-orr-gégész azt mondta, hogy Michelle meg fog tanulni normálisan beszélni, s ez a megjegyzés valóságos áldás volt a tagadó anya számára, annak megerősítése, hogy minden, amiről álmodott, valósággá válik. A vágyakkal áthatott gondolkodás és a csodaszer keresése (hallókészülék) szintén a tagadási folyamat részét képezik. Miközben megpróbál lelket önteni az anyába, a fül-orr-gégész összejátszik az anyában meglevő tagadással. Bizonyára azt is észrevették, hogy a "mindenkiből sugárzó mosoly", amikor úgy tűnt, hogy Michelle hall valamit, szintén Michelle süketségének tagadását erősítette Lizzie-ben. Ezek a reakciók mind azt közvetítették Lizzie és Michelle felé, hogy a hallás "jó" és a süketség olyan "rossz", amelyet meg kell tagadni és el kell kerülni. A probléma nem egyszerűen valamelyik információ vagy hiánya. Hanem a hatalom. Az információ hatalom. Lizzie élete érzelmileg annyira telítetté vált, hogy az információ kulcsfontosságúvá vált számára. Mégis olybá tűnik, hogy csak úgy mellékesen adagolták számára, nem is gondolva arra, hogy hogyan fogja értelmezni. Emlékezhetnek, mi történt Marjorie-al is. A fül-orr-gégész azt mondta neki, hogy "a lányának kétoldali érzékelőideg hallásvesztése van, de hallókészülékkel egészen jól fog boldogulni", majd valamilyen nem pontosan meghatározható célú vizsgálatra küldte. Önök már ismerik Marjorie ezzel kapcsolatos véleményét, vagyis hogy milyen óriási különbség van egy mellékesen odalökött információ és annak realitása között, hogy hogyan fogja felnevelni gyermekét. De van egy bizonyos távolság Lizzie és a segítők között is, amely fokozza kiszolgáltatottságát. A hatalom egyértelműen a segítők kezében van, mert ők gyakran olyan információkkal bírnak, amelyeket eltitkolnak a szülők elől. Például az oktatáspszichológus el sem magyarázza azt a felmérést, amelyet alkalmaz és a kilátogató tanár is kirekeszti
143
Lizzie-t, hagyva, hogy szemlélő legyen, de belefolyni nem engedi. Lizzie "partner a tudatlanságban" és kiszolgáltatott. Ha Önök visszaemlékeznek a Kennedy család bemutatására, akik már korábban is meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben voltak, alacsony jövedelemmel, végzettség nélkül egy olyan környezetben, ahol viszonylag kevés erőforrás áll a lakosság rendelkezésére. Talán ez a háttér is hozzájárult ahhoz, hogy Lizzie és családja nem kért és nem kapott helyzetére magyarázatot. Arra is gondolhatnának, hogy ez az elbeszélés nemcsak a hatalmat és kiszolgáltatottságot példázza, hanem utal a 2. fejezetben megismert orvosi modellre is. Emlékezzenek arra, hogy a rászorulttól elvárták, hogy szakértőnek tekintse a segítőt, fogadja el az adott kezelést és legyen a segítségre passzív befogadó. Ez pontosan az a szerep, amelybe Lizzie-t a segítők kényszerítették. Úgy tűnik, a modell meglehetősen pontosan írja le az ő helyzetét. Feladat Lizzie szükségletei A feladat megoldása körülbelül 10 percet vesz igénybe. Olvassák el a Dokumentumokban másodszor is Lizzie elbeszélésének második részét és próbálják felsorolni mindazt, amit Lizzie szükségletének vélnek. Megjegyzés Lizzie is éppúgy gyámolításra szorul, mint Michelle. Igényli: az információt; hogy meghallgassák, mert nagyon sok megválaszolatlan aggodalma van; hogy bele tudjon folyni abba, ami körülötte történik; hogy tudja, hogyan rendezze viszonyát a család többi tagjával. E szükségletek jó részét a megfelelő képzettségű segítők ki tudják elégíteni: pszichológusok, azok, akik tisztában vannak a süket gyermek és családja helyzetével (vagyis az 1.3. ábra bal oldali oszlopában szereplő személyek). Valójában Lizzie-vel a legtöbb időt a süketek tanára töltötte. De közben Lizzie nem tehetett mást, csak ülhetett és figyelhetett. Elbeszéléséből kitűnik, hogy soha nem vehetett részt a játékban és soha nem kapott magyarázatot, hogy éppen mi történik. Azt mondja: "most már tudom, hogy ez azért volt, mert a lányom a legfontosabb". Mi azonban láttuk, hogy a család és működése döntő fontosságú a süket gyermek jóléte szempontjából, így a rá való koncentrálás nem feltétlenül azt jelenti, hogy "az első helyre kell tenni". Ez a magatartás nem tett egyebet, mint az orvosi modellt erősítette Michelle-el kapcsolatban: vagyis hogy ez 144
lényegében az ő problémája és neki kell "meggyógyulnia". Mi a normális? Az orvosi modell a hangsúlyt a süketség korai felismerésére helyezi, hogy a hallókészülék minél hamarabb alkalmazható legyen és megkezdődhessen a beszédtanulás. Mégis, a tanítás bármilyen formáját válasszuk is, a beszélt nyelv elsajátítása nehéz és fájdalmas a süket gyermek számára. A sors fura fintora, hogy ugyanaz a folyamat, amely annyi reményt önt a családtagokba és a szakemberekbe egyaránt - vagyis a "normális" beszélt nyelv elsajátítása - óriási stresszt jelent a süket gyerek számára. A segítők álláspontja gyakran az, hogy a süket emberek csak akkor integrálódhatnak a halló emberek társadalmába, ha megtanulják annak nyelvét vagyis ha "normális" viselkedésre nevelik őket. Azok, akik ezt a nézetet vallják, a legfontosabb elszigetelő tényezőnek a jelbeszédet tartják. Talán azért, mert a jelbeszéd és a beszéd képzése nyelvészetileg annyira különbözik egymástól, hogy a két nyelvet fizikai lehetetlenség együtt használni. Mivel a halló emberek többsége egyáltalán nem érti meg a jelbeszédet, a süket közösség tagjai csak egymással képesek kommunikálni. Érdekes, hogy noha a segítők jelentős hangsúlyt fektetnek az integrálódásra, a szülőnek gyakran említést sem tesznek a jelbeszédről. Ezzel a szülők csak sokkal később találkoznak, ha esetleg olvasnak róla vagy a televízióban látják. Sok teljesen süket ember a kommunikáció normál eszközének tekinti a jelbeszédet, és Maggie Woolley egyenesen a nyelvgyakorlási jog megtagadásának tekinti, ha megnehezítik a hozzáférés lehetőségét. Ha Michael Oliver vagy Vic Finkelstein társadalmi modelljének szemszögéből nézzük, a süket emberek problémája abban gyökerezik, ahogy a társadalom állapotukra reagál. Mint Nore Groce Olvasókönyvben található cikke ("Egy közösség alkalmazkodása a süketséghez") jelzi, a probléma nem szükségszerűen az állapothoz kötődik. Így arra a kérdésre, hogy "Mi a normális?", amellyel ezen alfejezetet indítottuk, a válasz: "Attól függ, hogy melyik modellt használjuk". 3.5 A személyiség kérdése Lizzie elbeszélése nagy hangsúlyt fektet a családtagok és a segítők közötti szereposztásra és kapcsolatra. Michelle szerepe a történetben nem mindig világos. Úgy tűnik, mintha egy mellékszereplő lenne a háttérben. Szándékosan írunk így a Kennedy családról, mert helyzetük igen sok süketnéma gyerek és családja helyzetével rokon. De Önök hogyan éreznék magukat, ha úgy nőnének fel, mint egy mellékszereplő, annak kényszere alatt, hogy olyanná váljanak, amilyennek más emberek látni szeretnék Önöket?
Feladat Gyermekkorral kapcsolatos érzések E feladat megoldására körülbelül 10 perc áll rendelkezésükre. Vegyék elő a Dokumentumok c kötetet és olvassák el a harmadik, "Süket gyerekek és családjaik" című szemelvényt, amelyben egy süket felnőtt tekint vissza a gyermekkorára. Olvasás közben készítsenek két listát. Az elsőbe jegyezzék fel az elbeszélő elszigeteltség érzésével kapcsolatos szavait és kifejezéseit. A másodikba azokat a szavakat és kifejezéseket írják fel, amelyek arra vonatkoznak, hogy hogyan látja őt a többi ember. Megjegyzés Egyértelműen az a benyomásunk, hogy az illető kétségbeesetten próbálja megőrizni egyéniségét, de ebben más emberek minduntalan megakadályozzák. Ő mégis elhatározta, hogy könnyebb visszavonulva megőrizni egyéniségét, mint megpróbálni olyanná válni, amilyennek őt mások szeretnék látni. Arra nem lát lehetőséget, hogy egyidejűleg önmaga is maradjon és mások elvárásainak is megfeleljen. Ő mindenekelőtt egy süket ember. Feladat Az egyéniségről szólva A feladat megoldására körülbelül 15 perc áll a rendelkezésükre. Térjünk vissza Marjorie Underwoodhoz. Vegyék elő a Dokumentumokata és olvassák el a negyedik, "Süket gyerekek és családjaik" című szemelvényt. Közben húzzák alá azokat a személyiséggel kapcsolatos problémákat, amelyeket Marjorie lányaival kapcsolatban felvet. Figyeljék meg azokat a kifejezéseket, amelyeket Marjorie egyéniségük értelmezésénél használ. Megjegyzés Marjorie nézete szerint Ruth és Nancy saját süketségükhöz igen eltérő módon viszonyultak. Ruth büszke volt arra, hogy süket. Nancy személyisége már kétértelműbb. Talán ő az, akit anyja "alapvetően pszichológiailag halló"-nak nevez. Természetesen mindkét kislány abban a családban nőtt fel, ahol a süketséget elfogadják, mint valami létezőt. Része az életüknek. Személyiségük is ebben a légkörben alakult ki. Marjorie érzi, hogy úgy tud viszonyulni gyermekeihez, mint azelőtt tette, hogy süketségükről tudomást szerzett volna. Ez egy lépés a süketnémaság kórmentesítése felé.
3.6 A süketség kórmentesítése és a "süketség a családban" társadalmi modell kidolgozása Családrendszerek A süketség betegségként való kezelése olyan eszköz, amelynek segítségével a halló család a süket gyermekkel egyfajta életjátékot játszik, azzal a burkolt célzattal, hogy a családon belül az egyensúly fennmaradjon. Ez abból áll, hogy a halló családtagok irányítják a süket gyereket, miközben mindnyájan a halló személyiség céljait akarják megvalósítani. Akik ebben részt vesznek úgy is felfoghatják ezt a folyamatot, mint "egyikük hátrányos helyzetének kiküszöbölését", amit nem lehet elérni akkor, ha engedünk a süketségnek. A betegségként való kezelés folyamatának e családi szövetségen belül nagyon jelentős pszichológiai hatása van mind a süket családtagra (aki a játékot játssza), mind pedig a család halló tagjaira, akik megfeledkeznek bűnös titkukról. Ez veti meg az alapját egy családi mítosznak: a süketség tagadásának és egy "süket-halló rendszer" létezésének. A süket egyén számára ez egyfajta belső pszichológiai tudathasadáshoz vezet, az árnyékba húzódó süket oldal el van nyomva, a szerzett, de tökéletlen "halló" személyiség pedig megpróbál erősebb lenni, hogy a rendszer irányítóinak kedvében járjon. Az én (süket és "halló" oldal) egységét így nagyon nehéz elérni a család bármelyik tagjának. Egy teljesen kiépült halló-süket családrendszer létrejöttéhez a halló családtagoknak éppen annyira kell "süketté" válniuk, mint amennyire a süket családtagnak "hallónak". A halló családtagok, vagy egész családok, akik megragadtak a gyászolás tagadási szakaszában, egy olyan folyamatot indítanak el, amely elveszi a süket egyén elől annak a lehetőségét, hogy süketként kialakítsa magának tiszta és pozitív egyéniségét. Segítő-rászorult rendszerek Tehát hogyan tehetünk lépéseket a süketség kórmentesítése felé? Ebben a folyamatban rendkívül nagy szerep jut a segítő-rászorult kapcsolatnak. Az 1.4. ábra a süket gyerekekkel való bánásmód különböző eseteit ábrázolja. Az orvosi modellben a gyermek mindenki mástól messze van. A társadalmi modellben a gyermek egy egyenlő oldalú (stabil, kiegyensúlyozott) háromszög tetején foglal helyet, átlátva saját kapcsolatainak alakulását. Más szavakkal a háromszög egy olyan modellt jelképez, amely eltávolodást jelent a süketség kórállapotként való kezelésétől. A modell azért hasznos, mert hidat ver a kórtan és a gyakorlat között, olyan teendőket javasolva, amelyek a kilátások javítását szolgálják.
145
1.4. ábra Az orvosi és a társadalmi modell
3.7 Összefoglalás Tárgyként a süket gyermekek és családjuk esettanulmányából kiindulva e fejezetben arra kértük Önöket, hogy gondolják végig a modellek alkalmazását. A tanfolyam nemcsak úgy foglalkozik a modellekkel, mint a gondolkodás segítőivel, hanem mérlegeli a modellek gyakorlati alkalmazásának következményeit is. A modellek befolyásolják a gyakorlatot is: hogyan fogják fel a süketséget a családon belül és milyen típusú segítségre van szükségük a családtagoknak az alkalmazkodáshoz. Habár a pszichodinamikai modellt, különösen a fájdalom és veszteség modelljét, sokszor használtuk, láthatták, hogy a többi modellhez hasonlóan e modell is ki van téve a kritikáknak.
146
4. Az elméletek vizsgálatának kulcsszempontjai Az előző két fejezetben megvizsgálták, hogyan használhatók a modellek a valós világ feltérképezésének eszközeiként. Azonban végig azt feltételeztük, hogy létezik egyfajta objektív valóság "ott kint", az egyénen kívül. Ebben a fejezetben arra kérjük Önöket, hogy vizsgálják meg alaposabban ezt a feltételezést és ehhez néhány új segédeszközt is biztosítunk. Egészen pontosan a társadalomra vonatkozó két megközelítést hasonlítunk össze: az egyik feltételezi, hogy a realitás létező objektív valóság, míg a másik a realitást az egyén tudatán belül találhatónak véli. Azt állítjuk, hogy e két álláspont nem is teljesen kibékíthetetlen. Önök korrábban már megismerkedhettek e két közelítés mögött álló két alapvető gondolkodási irányzattal, a funkcionalista és szimbolikus irányzat képviselőinek a szerepelméletről vallott nézeteivel. Kérjük Önöket, hogy vegyék figyelembe az elméletekben található másik szempontot is: hogy vajon súlypontjuk a társadalmon belül a renden és szabályokon, vagy a konfliktuson és a változáson nyugszik-e. Mindenekelőtt azonban arra kérjük Önöket, hogy oldjanak meg egy feladatot, amely a valóság egy szeletét objektív dolognak, vagy ténynek láttatja. 4.1 Objektív realitások Feladat Társadalmi tények A feladat megoldására körülbelül 5 perc fordítható. Emile Durkheim az öngyilkosságról szóló, először 1897-ben kiadott, s azóta klasszikussá vált tanulmányban felfedezte, hogy az öngyilkosság gyakoribb a protestánsok, mint a katolikusok között; gyakoribb városban, mint falun; gyakoribb az egyedülállók között, mint házaspároknál. Tudnának-e mondani egy vagy két olyan hipotézist, amely magyarázatul szolgálna ezekre az eredményekre? Megjegyzés Első pillantásra az öngyilkosság egyike a legegyénibb és legszubjektívebb emberi cselekedeteknek, hát hogyan lehetne akkor e különbségekre magyarázatot találni? Durkheim úgy gondolkodott, hogy az öngyilkosság azért kevésbé gyakori a katolikusok között, mert ott az egyén a társadalom rendszerén keresztül a Mindenhatóhoz kapcsolódónak érzi magát, szemben a protestánsok által vallott sokkal egyénibb felfogással. Úgy látta, hogy a vidékkel ellentétben a városokban a társadalom sokkal inkább széttöredezett, kevésbé jellemző rá a családi összetartás, a lokálpatriotizmus és a hagyományápolás. Ami pedig a családi állapotot illeti, ezt ő úgy értelmezte,
mint kölcsönös támogatás forrását, amely az egyedülálló számára nem elérhető. Ami közös mindhárom példában az az, hogy az öngyilkosságok gyakorisága kisebb ott, ahol nagyobb mértékű a társadalmi szerveződés és az összetartó erő. Durkheim ezeket az eredményeket "társadalmi tényeknek" nevezte. A társadalmi tény valami olyasmi, amely objektíve létezik a világban, függetlenül az egyéntől, akire hat. Durkheim ugyanebből a munkából más társadalmi tényekre is következtetett, például arra, hogy különböző társadalmakban az öngyilkosság sokkal gyakoribb békeidőben, mint háborúban, ahol az egyéneket szoros kapcsolat fűzi egybe a közös ellenség ellen. Ezeket a szerepeket funkcionalista értelmezésük láttatja társadalmi tényekként. A társadalmi tények kutatása az elméletalkotás egyik célkitűzése. Burrell és Morgan (1979, 4. o.) úgy vélik, hogy ha így nézzük, az olyan jelenségek, mint például a bűn, a vétség, az öngyilkosság vagy az elmebetegség léteznek "anélkül, hogy ehhez az egyén beleegyezésére szükség lenne". David Howe (1987, 26. o.) úgy beszél róluk, mintha a "személyes tapasztalat előtt" is léteznének. Az ebből az álláspontból kiinduló elméletek vagy feltételezések arra ösztönzik a megfigyelőt, hogy olyan bevett viselkedésmintákat keressen, mint például a szokás, intézmények és hiedelmek, melyek birtokában az egyén viselkedése magyarázható. Durkheim értelmezése szerint ezek éppoly valódiak, mint a fizikai világ elemei. Ezt a megközelítést alkalmazva a süketségre, azt úgy kell tekintenünk, mint egy Ruth-on, Nancy-n, Michelle-en és családjaikon kívül létező jelenséget. A kutatónak kevésbé kell figyelembe vennie az egyéni tapasztalatokat, inkább a süketséggel kapcsolatos általános állításokat kell kidolgoznia. Képzeljék el azt a szituációt, hogy egy tinédzser akár enyhe, akár súlyos fokú halláskárosodással jobban alkalmazkodik a társadalomhoz, mint egy közepes fokú halláskárosodással rendelkező társa. E feltételezés mögött az az érvelés rejlik, hogy míg az enyhén halláskárosult személyiségét halló emberként találja meg, a súlyosan halláskárosult pedig a süketek világában, addig a közepes fokú halláskárosodással rendelkező bizonytalan, hogy hol keresse személyiségét és ez kihat társadalmi beilleszkedésére is. Marjorie Underwood valami ilyesmiről beszélt, amikor a Ruth és Nancy előtt tornyosuló nehézségekről tett említést (lásd 3.5. fejezet). Ez a hipotézis vagy igaz, vagy nem. A helyzet az, hogy alaposan megvizsgálhatjuk és végül valamilyen következtetésre juthatunk, például statisztikai adatokat gyűjthetünk a barátok számáról, vagy a pszichometrikus teszteken elért eredményekről anélkül, hogy azt kérdeznénk, hogy a beilleszkedés 147
mit jelent személyesen Ruth és Nancy számára. Talán ezt mindketten egészen másként értelmezik. Vagyis felfedezhetünk olyan társadalmi tényeket, amelyeket az egyénen kívül létezőknek értelmezünk. 4.2 Szubjektív realitások Ellentétben azzal, hogy a realitást az egyénen kívül létezőként fogjuk fel, egy alternatív szubjektív közelítést is alkalmazhatunk. A korábban röviden érintett szimbolikus interakcionizmus híveinek értelmezése magában foglalta ezt az elméletet. Ez azzal kezdődik, hogy szükség van az egyéni tapasztalat jelentésének megértésére. Például egy objektivista létrehoz egy kategóriát, például "beilleszkedés a társadalomba", majd megpróbálja ezt megfigyelései révén tényekkel kitölteni, például hogy hány barátja van az illetőnek és így tovább. Így valaki, akinek kevés barátja van, rosszabbul illeszkedett be, mint az, akinek sok van, függetlenül attól, hogy hogyan vélekednek maguk az egyének ezekről a barátságokról. A szubjektivisták pedig azt állítják, hogy az ilyenfajta kategóriák, mint például a "beilleszkedés a társadalomba", csak az elméletgyártók képzeletének szüleményei. Ennek Ruth vagy Nancy szempontjából semmiféle jelentősége sincs. A fontos az, hogy próbáljuk megérteni tapasztalataikat és ezeket használjuk az elméletek létrehozására. Ez azonban mindjárt egy problémát is felvet: hogyan lehetséges személyes tapasztalatból általános érvényű elméletet gyártani? A válasz, hogy keressük az általánost és a közös vonást az elbeszélések mögött. Az olyan elméletre, amely ilyen általánosításokból ered, azt mondhatjuk, hogy az emberek gondolkodásán alapul. Például ha mind Ruth, mind pedig Nancy társadalmi tapasztalatainak elbeszélése során olyan kifejezéseket használ, mint "elszigeteltség", "igény a társas érintkezésre", "nehezen találunk barátokat" és így tovább, akkor úgy gondolhatjuk, hogy a süket fiatalok általános problémája a társas kapcsolatok, illetve azok kialakítása. Ez inkább valóságban gyökerező megközelítés, mint a teoretikus által konstruált értelmezés, esetünkben a "beilleszkedés a társadalomba". Az ebből származó elméletek a gondolatmenet végén kristályosodnak ki, s nem pedig a kutató előfeltevései között szerepelnek, így sokkal inkább biztosak lehetünk abban, hogy ezek a személyes tapasztalatokban gyökereznek. Ha így szemléljük a világot, akkor a realitás olybá tűnik, mintha inkább az egyénen belül és nem kívül lenne. Az egyének aktívan részt vesznek az őket körülvevő világ megértésében és értelmezésében. Ebben az értelmezésben a realitást a szubjektum hozza létre. Az elméleti szakember meg akarja érteni az egyén, csoport vagy szervezet belső szerkezetét. A hangsúly azon van, hogy megértsük az adott szerepjáték történéseinek jelentését és azt a módot, ahogy két vagy több különböző kísérlet találkozásából végül a realitás kikerekedik. Barbara Webb "Trauma és unalom" című írása az Olvasókönyv-
148
ben e párbeszédet mutatja be anyák és ápolónők között egy kórteremben. A realitás e felfogása szerint nincsenek objektív társadalmi tények, csak azok, amelyeket felfogunk. David Howe írja: "Az emberi elme saját rendjét kényszeríti a világra, ahogyan azt érzékeli. Amint érzékeli, felfogja" (1987, 25. o.). Vagyis az emberi elme nem érzékel objektivitást, hanem csak közvetít. Ebből a nézőpontból szemlélve az öngyilkosság nem objektív tény, hanem olyan címke, amelyet egy adott esemény értelmezése során orvosok, halottkémek, rendőrtisztek, családtagok és az esemény egyéb szereplői ragasztanak rá. Míg néhány esetben a címke egészen egyértelmű is lehet, például ha búcsúlevél marad hátra, más esetekben azonban igen problematikus is lehet, például autóbalesetnél. Gyakran igen heves viták bontakoznak ki az "öngyilkosság" címke használatáról, mert ez pejoratív töltésű és súlyosan érinti a hátramaradottak érzelemvilágát, nem is beszélve olyan dolgokról, mint például a biztosítás. Hatások a gyakorlatra Mindkét elmélettípus hatást gyakorol a gyakorlatra. Az objektivista az anyagi világ megváltoztatására összpontosít. Például valaki érvelhet úgy, hogy ha az embereknek jobb lakáskörülményeket biztosítanának, akkor kevesebb lenne a törvénysértés. Másfelől azonban a szubjektivista azzal érvelhet, hogy az olyan dolgok, mint például az emberek átköltöztetése csak akkor érthető meg, ha megvizsgáljuk, mit jelent az illető egyén vagy család számára. Ha például egy család nem akar X lakótelepre költözni, akkor egy ilyen művelet ahelyett, hogy megszüntetné, inkább állandósítaná elidegenedettségüket és ebből több törvénysértés is adódna. A következő feladatban elmélyíthetik az objektív és szubjektív valóság fogalmának megértését. Feladat Bizonyítékok gyűjtése A feladat megoldására körülbelül 15 perc áll a rendelkezésükre. A közelmúltban valóságos öngyilkossági hullám söpört végig az ítéletre váró, őrizetben levő fiatalok között. Ha Önöket kérnék fel arra, hogy próbáljanak magyarázatot találni erre a jelenségre, hogyan fognának hozzá a bizonyítékok összegyűjtéséhez, hogy felállíthassanak egy elméletet?
Megjegyzés
4.3 Az ember a társadalomban és a társadalom
Összegyűjthetnek néhány statisztikai adatot, majd öszszehasonlíthatnák az elmúlt évi öngyilkosságok számát az elmúlt öt év hasonló adataival. Összehasonlíthatják az öngyilkosságok számát különböző intézmények vagy korcsoportok szerint, vagy az elkövetett bűn súlyossága szerint, vagy a családjukkal való kapcsolat szerint.
Börtöncella Forrás: Isabell Souriment
Mindegyik módszer azt tételezi fel, hogy létezik valamilyen objektív magyarázat. Lehet, hogy az elmúlt évben megváltozott az őrizetben tartás gyakorlata, egy adott korosztály érzelmileg sebezhetőbbé vált, esetleg kapcsolat fedezhető fel az elkövetett cselekmény súlyosságával és így tovább. Természetesen azt is kideríthetik, hogy a közvélemény figyelmét felkeltette a börtönök állapota és a sajtó azonnal lecsapott erre. Bármelyik hipotézis felállítása az objektív valóság létezését példázza. Másfelől megkérdezhetik az öngyilkosok cellatársait vagy családtagjait is, hogy kiderítsék, milyen is lehetett lelkiállapotuk közvetlenül az öngyilkosságuk előtt. Azt tapasztalhatják, hogy bizonyos esetekben az öngyilkos valóban véget akart vetni életének, más esetekben azonban az öngyilkosság sokkal kevésbé egyértelmű kifejeződése lehetett egy depressziós lelkiállapotnak, talán egy kétségbeesett segélykiáltás volt. Talán néhányukat társai piszkálták fel vagy annyira gyötörték, hogy az élet számukra elviselhetetlenné vált: ez már majdnem gyilkosság, nem is öngyilkosság. Az egyik öngyilkosság ilyen, a másik olyan. Az ilyen információ csak akkor ér valamit, ha az "öngyilkosság" címkével csínyján bánunk, azt problémásnak és magyarázatra szorulónak tekintjük ahelyett, hogy az öngyilkossági arányt társadalmi tényként fognánk fel. A Dokumentumokban találják a "Rémuralom Nagy-Britannia legszörnyűbb börtönében" című írást, amelyet érdemes elolvasniuk ezen a ponton. Ez egy dél-angliai fiatalkorúak börtönében uralkodó állapotokat az "erőszak kultúrájaként" jellemzi és ezt szánja magyarázatul néhány ott elkövetett öngyilkosságra.
az emberben Az objektív és szubjektív realitások tárgyalása során megkértük Önöket, hogy röviden térjenek vissza a strukturalista - funkcionalista irányzat és a szimbolikus interakcionalizmus hagyományairól szóló részhez (Szerepek 1. részében). Az előbbi különbséget tesz az emberi viselkedés társadalmi és egyéni meghatározó tényezői között, s így a szerepeket az egyének számára adottnak tételezi fel. Ez a világ objektivista értelmezése. Ezzel szemben az utóbbi azt a módszert emeli ki, amellyel az egyén aktívan részt vesz a realitások kialakításában és a szerepeket másokkal való párbeszéd során formálja. Ez a világ szubjektivista értelmezése. Noha ez a két nézet különbözik egymástól, mi a tanfolyam során végig arra törekedtünk, hogy egy középső álláspontot foglaljunk el: nevezetesen, hogy szerepeikben és kapcsolataikban az egyének sem teljesen nem szabadok, sem teljesen nincsenek kényszer alatt. Vajon kifejezhető-e ez az álláspont pontosabban? Ennek igen elegáns megfogalmazását adja Peter Berger (1966). Berger azt állítja, hogy a társadalom emberi termék, s nem is létezik azon kívül, amit az emberi tevékenység és a tudat felhalmoz. Az egyénről mondható, hogy a társadalomban él. Ugyanakkor az emberek ugyanannak a társadalomnak a termékei. Ahogy Berger fogalmaz (1969) "minden egyén életrajza egy epizód a társadalom történetében, amely őt megelőzte de túl is fogja élni". Valójában amíg létezik szubjektív realitás, ez a társadalom létezése az egyénen belül. Berger az ember és társadalom viszonyát három tényezőben látja: Externalizálás - az az állandó folyamat, amelyben az emberek szellemi és fizikai termékeiket a világ tudomására hozzák. Objektiválás - ezek a termékek aztán szembekerülnek létrehozóikkal, mint egyfajta külső vagy objektív realitások, bár e realitást kétségtelenül emberi tevékenység hozta létre. Internalizálás - az emberek internalizálják, befogadják ezt az objektív realitást, magukévá teszik, s az objektív világ kereteiből szubjektív tudatukba emelik.
149
Az externalizáláson keresztül a társadalom emberi termékké válik (az ember a társadalomban). Az objektiválás folyamatában a társadalom objektív realitást tételez fel. Az internalizáláson keresztül pedig az emberek válnak a társadalom termékeivé (társadalom az emberben). A folyamat állandó, vázlatosan az 1.5. ábra mutatja. Nincs kezdete és nincs vége. E gondolatmenet végén arra a következtetésre juthatunk, hogy amit az ember realitásnak hív, az nem más, mint az objektív világ szubjektív rendszerezésének a terméke. Megkíséreltük bemutatni, hogy a két elméleti nézőpont egymással nincs kibékíthetetlen ellentétben, nem tagadva ezzel, hogy a hangsúly különbözik.
1.5. ábra Az ember és a társadalom
Az olyan kifejezések, mint "objektív" vagy "szubjektív" olyan segédeszközöket jelentenek, amelyek segítségével megérthetővé válnak a szerepek és kapcsolatok modelljei. Az elmélet egy lehetséges jellemzési szempontja, hogy az objektivista vagy a szubjektivista álláspontot képviseli-e. Egy másik szempont, hogy megvizsgáljuk, vajon a fő célja annak értelmezése, hogy miért tartanak össze és maradnak együtt az emberek, csoportok és társadalmak, vagy esetleg az, hogy értelmezze az emberek és csoportok, vagy a társadalom egyéb alrendszerei között fennálló konfliktusokat. Így a hangsúly a rend/szabályozás-ra, illetve a konfliktus/változás-ra kerül. 4.4 Rend/szabályozás A szociológián belüli hagyományos nézet a szociológia születését a Nagy Francia Forradalomnak és a régi feudális társadalmi rétegződés XIX. századi lebontásának tulajdonítja. A korai szociológusok, mint például Durkheim keresték a magyarázatot arra, hogy állhat fenn rend, stabilitás és szabályozás egy olyan világban, amelyet nagy változékonyság jellemez. Maga Durkheim az "anómia" (normanélküliség) kifejezést használta az iparosodás és modernizálódás hatásainak jellemzésére és olyan megoldásokat javasolt, mint például a céhek és a polgári oktatás programjai. A kérdés, ahogy az Durkheim és mások, például Herbert Spencer látták, az, hogy hogyan tud a társadalom egyáltalán egyben maradni? A válaszuk az volt, hogy a társadalom egy részekből álló rendszer. A rendszer jellemzője, hogy az egyensúly elérésére törekszik. Ha a rendszer egyik részét megzavarjuk, akkor a többi rész úgy rendeződik át, hogy a
150
rend megmarad és a határok változatlanok maradnak. E közelítés kulcsszavai a "szerkezet" és a "funkció". A szerkezet a rendszer vagy alrendszerei (oktatás, munka, vallás, család stb.) egészére vonatkozik, míg a funkció az egyes részek az egész fenntartására irányuló hatására utal. A család, a kórház, az intézetek, az otthon mind a szerkezetet alkotják, az egyének és alcsoportok ennek részét képezik és funkciókkal bírnak: innen a strukturális funkcionalizmus kifejezés. Hatások a gyakorlatra Ennek nézőpontnak is van hatása a gyakorlatra. Ha a rendszer egy problémáját egy rész hibás működése okozza, az egyik lehetséges megoldás az illető rész kijavítása. Például ha valaki állandó jelleggel hiányzik az iskolából, az egyik lehetséges válaszlépés, hogy az illetőt "kezelésre" oktatáspszichológushoz küldjük. Az orvosi modell, ahogy azt a családon belüli süketnémaságra alkalmaztuk, a helyzetet így értelmezi. A süketnéma ember a hibás rész: a cél, hogy kijavítsuk, hallókészülék, szájról olvasás vagy más hasonló segítségével. Így a család rendszere visszaállhat az eredeti állapotába. Azonban, ahogy azt az esettanulmány is jelzi, a szituációra adott ilyenfajta válasz eredendően elnyomó jellegű, mert a süketnéma személyt betegnek tünteti fel. Önök találkozhattak egy másfajta érveléssel is Woolley, Finkelstein és Oliver részéről: nevezetesen, hogy a családnak és a társadalom intézményeinek kell alkalmazkodniuk. Ez a példa jól szemlélteti a rendet/szabályozást hangsúlyozó elméletek problémáját, vagyis azt az implicit feltételezést, hogy a homeosztázis vagy egyensúly rendhez, sőt úgymond "normál" állapothoz vezet, amelyet a harmónia és a konfliktusok hiánya jellemez. Ezt az álláspontot a feministák támadták, akik úgy látták a család intézményét, mint a nők elnyomásának fenntartására szolgáló eszközt. Mi értelme van, érveltek, segíteni egy depressziós asszonynak depressziója leküzdésében, majd visszahelyezni őt a családba, amely őt depresszióba taszította? A fenti okokból kifolyólag a rendszerelméleteket általában az a kritika éri, hogy eredendően konzervatívak. Ezt azonban nem szabad mereven értelmezni. A gyakorlat ritkán áll egy helyben és a rendszerelméletek modern formái figyelembe veszik a kritika javaslatait azzal, hogy a hibásan működő részt nem problémának, hanem a rendszeren belüli komolyabb üzemzavar tünetének tekintik. Így például, olyan gyerekek esetében, akik sokat hiányoznak az iskolából, számos pszichológus a viselkedést nem a hibás egyéni beállítódás tünetének tekinti, hanem az egész rendszer hibás működésére utaló jelzésként fogja fel. A hiányzást esetleg a családon belüli kommunikáció hiányának értelmezi és így munkáját ebben az irányban folytatja, s
nemcsak az egyén viselkedését, hanem a rendszert is próbálja helyes irányba terelni. 4.5 Konfliktus/változás A helyzet egy egészen másfajta értelmezését adja az a közelítés, amely azon a feltételezésen alapul, hogy a rendszeren belül az egyes csoportok érdekei nem feltétlenül vannak összhangban egymással. Azt állítják például, hogy a férfiak és nők, a középosztály és a munkásosztály érdekei nem szükségszerűen esnek egybe. Azt a tényt, hogy egyre inkább az a nézet van elterjedőben, hogy igenis egybeesnek, annak tudják be, hogy néhány csoport elég hatalommal bír ahhoz, hogy az emberek tudatos világértelmezését befolyásolni tudja. Ez különösen igaz arra a kérdésre, hogy mi is a "normális". Az a szó, amely ezt az elméletet segít összetartani, a "konfliktus". Hogyan maradhat fenn a társadalom, tette föl a kérdést Karl Marx, Durkheim kortársa, amikor egy nagy csoportot (a proletariátust) egy sokkal kisebb csoport (a burzsoázia) kizsákmányol? Válasza az volt, hogy azért, mert a proletariátus nincs tudatában sem annak, hogy kizsákmányolják, sem helyzete tarthatatlanságának. Feministák ezt a fajta gondolatmenetet a nemek viszonyának tanulmányozásánál is alkalmazták. És ez implicit módon megtalálható a süket gyermekek és családjuk esettanulmányában is, vagyis hogy a süket emberek érdekei nem esnek egybe a "normál" családéval, s ez, ahogy Maggie Woolley látja, egy eszköz, melyen keresztül a süket emberek megtanulhatják, hogyan fogadják el alárendeltségüket. Kiemeli, hogyan fogadják el saját szükségletükként a süket emberek azt a nézetet, hogy ők családjuk kiszolgáltatott és haszontalan tagjai. 4.6 Rend vagy konfliktus Az esettanulmányok, melyeket a tanfolyamon feldolgoztunk, lehetőséget adnak Önöknek az alábbi két társadalmi értelmezés tanulmányozására: rend/szabályozás, konfliktus/változás. Intenzív osztály Az intenzív osztály esete a rendszer és az egyén közötti konfliktust példázza. Vajon a közvetlen ápolás felé tett lépés nem jelent-e veszélyt a hagyományos rendszerre, amelyben a betegeket csak a tünetek hordozóinak és nem pedig teljes embernek tekintik? Vagy ellenkezőleg, a közvetlen ápolás felé tett lépést úgy foghatjuk fel, mint azt a módot, ahogy a rendszer a fennmaradáshoz szükséges mértékben átalakul, hogy a segítő-rászorult viszony lényegében változatlan marad, csak sokkal jótékonyabb formában jelentkezik? A kérdésekre adott választ leginkább a vizsgálatnál alkalmazott elméleti álláspont határozza meg.
Szülészet A szülészeti esettanulmány a Tankönyv II. részében a hatalom és konfliktus kérdését veti fel. A születésszabályozás a szakemberek, vagy az anya és családja döntése kell hogy legyen? A független szülésznők is konfliktust jelentenek a bürokratikus társadalombiztosítási rendszer és az egyén szükségleteihez szabott egyéni csomag között. De vajon egy speciális szolgáltatás, amely a fizetőképesség függvénye, nem tesz-e egyebet, mint tehermentesít egy rosszul működő rendszert, pontosan azokat a középosztályokat vonva ki belőle, amelyek egyébként a rendszer legharsányabb kritikusai lennének? Mary Vitatható, hogy Mary esettanulmánya ( 3. rész) alapvetően az egyensúly helyreállításának kísérletét példázza-e. Az a családszerkezet, amely "kivetette" Maryt újból létrejött Glengowanben, elsősorban egy nevelő formájában. A munka középpontjában Mary "deviáns" viselkedésének megváltoztatása állt, hogy alkalmassá váljon ahhoz a társadalomhoz való beilleszkedésre, amely kivetette őt. Ez nem Glengowan kritikája, csak az azt alátámasztó elmélettel kapcsolatos megfigyelés. Egy feminista elmélet valószínűleg kiemelné azt, ami Maryben, Elsie-ben és Mary anyjában közös, vagyis a nemüket, és megvizsgálná a nők és a férfiak szükségletei között fennálló implicit konfliktushelyzetet. Az esettanulmány a bemutatott formában ehelyett Elsie-t "jónak", míg Mary anyját "rossznak" láttatja, így inkább a különbséget hangsúlyozza, semmint közös vonásukat, hogy mindketten nők. Eszmefuttatásunk korántsem volt kimerítő. Keressenek példákat a saját környezetükben a rend/szabályozás és a konfliktus/változás eseteire.. 4.7 Összefoglalás Ebben a fejezetben az elméletek kidolgozásának két fontos szempontját tárgyaltuk: az objektív-szubjektív és rend-konfliktus viszonyt. Mindegyikük hatással van arra, hogy hogyan értelmezzük a világot: mit tekintsünk bizonyítéknak és hogyan viszonyulnak az emberek egymáshoz. A következő fejezetben megvizsgáljuk, hogyan illeszthető össze ez a két szempont egy részletesebb elmélet keretében, amely sokkal inkább alkalmas azoknak a címkéknek a jellemzésére, melyeket az emberek elméleti pozícióinak azonosítására használnak.
151
5. Az elmélet átültetése a gyakorlatba 5.2. A modell kibővítése A negyedik rész 2. és 3. fejezetében úgy értelmeztük a modell fogalmát, mint a tanulmányozott terület feltérképezésére használt módszert. Egy kétdimenziós mátrixot is létrehoztunk, amelynek tengelyeit a felelősség megállapításának szempontjából osztottuk fel. Ez a modell alkalmas volt egy adott téma tárgyalására. Azonban nyilván Önök is tisztában vannak vele, hogy bizonyos problémák lényegesen nagyobbak, mint mások, és az előző fejezetben megvizsgált két szempont rend-konfliktus és szubjektív-objektív - a modern szociológiában zajló viták alappillére. E fejezetben ezt a két szempontot hozzuk össze, hogy értelmezni tudjuk a különböző gyakorlati megközelítések elméleti hátterét, különösen a szociális munka területén.
David Howe (1987) Burrell és Morgan modelljét vette alapul és a gyakorlati szociális munkára alkalmazta. Ehhez úgy találta, hogy az egyes cellák átkeresztelésére van szükség. A radikális humanistákat "tudatébresztőknek", az interpretivistákat "jelentéskeresőknek", a radikális strukturalistákat "forradalmároknak", a funkcionalistákat pedig "ezermestereknek" keresztelte el. Mostantól Howe elnevezéseit használjuk. Ez az 1.7. ábrán található mátrixhoz vezet bennünket. Kissé módosítottunk a szabályozás-változás szempontok elnevezésén is.
5.1. Egy komplexebb modell Burrell és Morgan (1979) a két szempontot egyesítette és egy négy elemből álló mátrixot hozott létre, amely az 1.6. ábrán látható. Az egyes cellákban található kifejezések jelentése nemsokára világossá válik. Egyelőre kérjük Önöket, fogadják el alapértelmezésüket.
1.7. ábra A szociális munkára alkalmazott mátrix
Howe állítása szerint minden egyes cellának (ő "paradigmáknak" hívja őket) fontos kihatása van a gyakorlatra az alábbi területeken: hogyan definiáljuk a problémát; milyen megközelítést alkalmazunk a helyzetértékelésre; 1.6. ábra A szubjektív-objektív és a szabályozás-változás ellentétpárok
Ha Önök inkább szavakban szeretnek gondolkodni és nem a vizuális módszer hívei, akkor a mátrix értelmezése a következő: Mindegyik cella közös tulajdonsággal bír ugyanazon tengelyen levő szomszédjával, de a másik tengelyen levő szempont szerint különbözik tőle. Például a radikális humanisták és az interpretivisták egyaránt a szubjektívet helyezik a középpontba. De míg a radikális humanisták a változásra összpontosítanak, addig az interpretivisták a szabályokat részesítik előnyben. Hasonló összehasonlítás végezhető a radikális strukturalisták és funkcionalisták, valamint az interpretivisták és a funkcionalisták között is.
152
milyen célokat tűzünk ki; milyen módszereket használunk. Hamarosan arra kérjük Önöket, hogy olvassák el az ehhez a részhez tartozó dokumentumot, amelyben egy párbeszéd található David Howe, Mike Scott és Maye Taylor között ezekről a paradigmákról egy rövid esettanulmánnyal kapcsolatban. David Howe-t arra kértük, hogy a "jelentéskeresőket" képviselje, Maye Taylor a "tudatébresztőket", Mike Scott pedig az "ezermestereket" (habár ő saját munkáját inkább több paradigma ötvözeteként jellemezné). A négy paradigmáról részletesen is szó esik a párbeszédben. Ezt megelőzően azonban néhány előzetes definíció megfogalmazása nem haszontalan.
Jelentéskeresők: a hangsúly azon van, hogy segítsünk az embereken, hogy jobban megérthessék saját életüket; mi történik velük és miért (szubjektív fókusz). Mindez azon a feltételezésen nyugszik, hogy a gyakorlat célja a működés rendjének helyreállítása (rend/szabályozás fókusz). Ez a paradigma kitűnően illeszkedik a betegközpontú (egyénközpontú) megközelítésekbe, ahol a hangsúly azon van, hogy segítsünk az embereknek célkitűzéseik meghatározásában. Ezermesterek: a hangsúly a rendszer megjavításán van (innen a rend/szabályozás fókusz). Feltételezi, hogy az egyén értelmezésén kívül is létezik egyfajta objektív realitás (objektív fókusz). Ennek gyakorlati megnyilvánulását a behaviorisztikus közelítések jelentik, melyeknél az objektív realitást az egyén korábbi társadalmi tanulásának eredményeként értelmezik. Tudatébresztők: A jelentéskeresőkhöz hasonlóan a hangsúly azon van, hogy segítsünk az embereken, hogy jobban megérthessék saját életüket (szubjektív fókusz). Azonban a másik paradigmával ellentétben mögötte az a feltételezés rejlik, hogy a gyakorlat célja segíteni az embereknek a rendszer megváltoztatásában addig, hogy hozzájuk illeszkedjen (konfliktus/változás fókusz). Ez a paradigma a legmarkánsabban a feminista elméletek által áthatott gyakorlatban nyilvánul meg, melynek célja, hogy a nők identitástudatát erősítse. Megtalálható még a fekete, a homoszexuális és a leszbikus aktivisták gyakorlatában is. Forradalmárok: a "tudatébresztőkhöz" hasonlóan e paradigma hívei is inkább a rendszer megváltoztatását tűzik ki célul ahelyett, hogy meglevő rendszer egyensúlyát próbálnák helyreállítani. A "tudatébresztőkkel" ellentétben és az "ezermesterekhez" hasonlóan munkál bennük az a feltételezés, hogy az objektív realitás az egyén felfogásától függetlenül is létezik. Azt állítják, hogy a társadalom gazdasági berendezkedése és a csoportok viszonya a termelési eszközökhöz nagymértékben meghatározza az egyén önmagáról alkotott képét (a fókusz az objektív realitáson van). Ami ebben a paradigmában és a "tudatébresztőkben" közös, az az, hogy a társadalmat mindketten egymással szembenálló részekből felépülő rendszernek fogják fel. Az utóbbi például azt állítja, hogy a nők és a férfiak érdekei különböznek. A "forradalmárok" kifejezés Karl Marxtól származik, aki azt vizsgálta, hogy a munkásosztályt (ő proletariátusnak nevezte) hogyan zsákmányolja ki egy jóval kisebb csoport, az uralkodó osztály (burzsoázia). A hangsúly a konfliktus/változáson van. Marx a két osztály közötti viszonyt a termelési eszközökhöz való viszonyuk által meghatározottnak látta, mivel a munkások saját munkaerejük tulajdonosai voltak. Egy társadalmi osztály viszonya a termelőeszközökhöz pedig az egyén felfogásán kívül is létezik. A szociális munka gyakorlata e felfogás szerint közösségorientált és a meglevő szerkezetek létjogosultságát kérdőjelezi meg. A rászorultakat egy elfogult, kapitalista osztályközpontú szolgáltatás befogadó végén látja, magát a szociális munkát pedig úgy értelmezi, mint az államapparátus részét, amely az
uralkodó osztály érdekeit szolgálja azzal, hogy eredetileg szerkezeti problémákat egyéni problémaként tüntet fel, s ezáltal eltereli a figyelmet a társadalmon belüli egyenlőtlenségekről. *Feladat A segítségnyújtás különböző módjai A feladat megoldása körülbelül egy órát vesz igénybe. Három szakaszból áll: Olvassák el a keretben található, Maryről szóló esettanulmányt. Olvassák el a Dokumentumokban a David Howe, Mike Scott és Maye Taylor közötti beszélgetést. Készítsenek jegyzeteket arról, hogy (a) az egyes szereplők hogyan közelítenék meg a problémát David Howe négyelemű mátrixa alapján és (b) hogyan magyarázhatók e paradigmák segítségével a tanfolyamon eddig feldolgozott esettanulmányok (intenzív osztály, szülészet, Mary, süket gyerekek családjai). A három résztvevőt felkértük, hogy vitassák meg az esettanulmányt, melyet ők már néhány héttel korábban kézhez kaptak. David Howe a szociális munka docense az East Anglia Egyetemen, Mike Scott a liverpooli Személyes Szociális Szolgáltatások Szervezetének vezető pszichológusa, Maye Taylor pedig a Manchesteri Főiskola klinikai pszichológia docense. Habár a három résztvevő számos ponton arra utal, hogy egy terapeutának mit kellene csinálni Eva estében, a gondolatmenet szempontjából a szociális munkás vagy segítő kifejezés is éppúgy helyénvaló.
Eva Eva 45 éves asszony, egy 15 és egy 17 éves gyermeke van. A helyi középiskolában tanít. Férje üzletember, a család anyagi helyzete kiegyensúlyozott. A család már több éve problémákkal küszködik. A fiatalabb gyermek kimaradozik az iskolából, Eva pedig depressziósnak érzi magát és anti-depresszáns gyógyszereket szed. Háziorvosa tisztában van vele, hogy Eva és a férje eltávolodtak egymástól és házasságuk nehéz helyzetbe került. Hogy valamit tegyen, a háziorvos Eva-t az Egészségügyi Központ szociális munkásához küldte. Vajon mit tehet a segítő? Megjegyzés
153
Vizsgáljuk meg, hogyan képviselték a résztvevők a négy paradigmát. Ezermester Mike Scott azzal a javaslattal élt, amelyet ő "kognitív-behaviorisztikus" álláspontnak nevez. A behaviorizmus egy társadalmi tanulási elmélet. Azt mondja ki, hogy az emberek életüket az elsősorban gyermekkorukban kapott jutalmak és büntetések alapján alakítják ki. Ezt az elméletet később továbbfejlesztették és olyan lelkiállapotok értelmezésénél is alkalmazták, mint például a reményvesztettség vagy a depresszió, amelyeket tanult állapotnak vélnek (Seligman, 1985). Például néhány ember rájött arra, hogy ha reményvesztettnek mutatják magukat, akkor mások szimpátiája feléjük fordul. Ez tovább erősíti a reményvesztettség állapotát, mint a nehézségekre vagy a stresszre adható egy lehetséges választ. A behaviorizmus különösen szép eredményeket ért el a fóbiák és a szorongás kezelésében. A kognitív-behaviorisztikus megközelítés a behaviorizmust helyezi előtérbe amikor azt állítja, hogy az emberek nem csupán passzívan, előre beprogramozott módon reagálnak a külső világ történéseire. Sőt épp ellenkezőleg, az idegrendszeri hatást jelentéssel telítik. Ez a jelentéstartalom az, amit a segítőnek értelmeznie kell, nem pedig az idegrendszeri hatás. Egyszerűen megfogalmazva nem az esemény a fontos, hanem az, hogy az emberek mit gondolnak róla. Az tény, hogy Eva úgy gondolja, hogy ő egy törődést igénylő értéktelen ember. A kognitív-behaviorisztikus megközelítés tehát eltávolodik attól a felfogástól, amely az embereket a társadalmi meghatározottság sakkfiguráinak látja és ehelyett őket aktív, céltudatos gondolkodóknak tekinti. Ennélfogva Mike Scott úgy érvel, hogy ez a gyakorlattípus nem csupán az életben felmerülő problémák hatékonyabb leküzdésében nyújt segítséget (ezermesterek), hanem segít az embereknek azt is megérteni, hogy hogyan jutottak abba a szituációba és felvilágosítja őket a rendelkezésükre álló választási lehetőségekről. Ezért ezt a megközelítést inkább a bal alsó cellába (jelentéskeresők), nem pedig a bal felső cellába (tudatébresztők) helyezné. Valószínűleg nem jutnánk előbbre, ha megpróbálnánk a kérdést eldönteni. A mátrix (mint minden modell) csak egy segédeszköz, amelyre egy probléma megoldása során támaszkodhatunk. Talán sokkal bonyolultabb modellre lenne szükség, de még akkor is, a jelenlegi modell segítségével is valamennyit előbbrejuthatunk. Eva esetében Mike Scott annak a szükségességét hangsúlyozta, hogy neki olyan eltérő viselkedésformát kellene kialakítania, amelyből némi elégedettséget meríthetne. Ez egy lépésről-lépésre történő problémamegoldó mechanizmust igényelne, s még bizonyos képességek betanítására is szükség lehet. Ennek sikeres begyakorlásával önbizalomra tehet szert. Ekkor gondolkodása is kevésbé negatív lenne, kevesebb jelenne meg a Mike Scott által megfigyelt "negatív realitásokból". Noha
154
vitatkozhatunk arról, hogy e felfogás szerint a realitás az egyénen kívül található-e (előzetes társadalmi tanulás), az minden vitán felül áll, hogy középpontjában Eva egy rendszerhez (a családhoz) történő alkalmazkodásának elősegítése áll, s nem pedig a rendszer megváltoztatására tör; azaz egyértelműen a tengely rend/szabályozás oldalán áll. Ami a tanfolyam során tárgyalt többi esettanulmányt illeti, nem könnyű példát találnia kognitív-behaviorisztikus megközelítésre. A legközelebbi példa talán a szülésre történő előkészítés, melynek során a nők megérthetik az előttük álló folyamat pszichológiai és fiziológiai aspektusait és ezáltal azt sokkal kiszámíthatóbbnak és kezelhetőbbnek érezhetik, mint azt esetleg korábban gondolták. Azt is mondhatjuk, hogy segítséggel a helyzet urai lehetnek, éppúgy, mint Eva, aki segítséggel megtanult uralkodni depressziója felett. Jelentéskeresők David Howe közelítése Eva-nek időt és teret engedett és megadta neki annak a lehetőségét, hogy valaki meghallgassa. Megközelítése egyénközpontú: Eva-ben megvan a képesség, miért nem engedjük hát, hogy kiaknázza? Feltételezi, hogy képes felfogni tapasztalatait, ehhez mindössze egy kényelmes, nyugodt helyre és egy figyelmes hallgatóra van szüksége. Lelkét szavakba öntve érzései kikristályodhatnak és így megkezdheti önmagához és mások fűződő viszonyának újjáépítését. A modell szempontjából erősen szubjektivista álláspont azt feltételezni, hogy az egyént nem érthetjük meg másképp, csak ha kiszedjük belőle gondolatait, érzéseit és világról alkotott véleményét. A tanfolyamon vett hosszabb esettanulmányok esetében a "jelentéskeresők" paradigma leghatározottabban Mary esetében nyilvánul meg. Itt Glengowan szerepe abban rejlik, hogy Mary számára biztonságos környezetet és segítő kapcsolatokat kínál, melyben ő szembesülhet saját érzéseivel, feldolgozhatja élettapasztalatait, megvizsgálhatja személyiségét és kifejlesztheti magában azt a belső energiát, amellyel átalakíthatja életét. Tudatébresztők Maye Taylor úgy véli, hogy Eva nem is annyira depressziós, hanem inkább elnyomott, s ezt a magyarázatot hihetőnek is tarthatjuk, ha Eva állapotát a nők általános tapasztalataiból származtatjuk, azaz a nők családon belül betöltött szerepére koncentrálunk. Azzal, hogy Eva pszichológiai szükségleteire összpontosítunk, mintha azok kizárólag őbenne gyökereznének, problémáját az egyén problémájává alakítjuk át. Ezután őbenne látjuk a hibát és a rendszer hiányosságait, melyek őt depresszióba taszították, figyelmen kívül hagyjuk. E álláspont mögött az az érvelés húzódik meg, hogy nem sok értelme van segíteni egy nőnek kimászni depressziójából, ha
utána visszakerül abba a családi közegbe, melynek depresszióját köszönheti. Miután a "normális" és "normál" családi élet definícióját általában a férfiak határozzák meg, a nők személyisége a családon belül általában gúzsba van kötve. Az olyan gyakori kifejezések, mint "szerencsés vagyok, hogy ilyen szerető férjem és ilyen szép gyerekem van [...]. Tudom, hogy nem szabadna depressziósnak lennem", arra utalnak, hogy a nők szükségletei a családéval összemosódnak. Maye szerint a nőknek szükségük van arra, hogy újraértelmezzék a nő és az anya szerepét. Ezt jelenti a "tudatébresztés". Ez egy szubjektív megközelítés, mert azzal érvel, hogy amit mi társadalmi realitásnak vélünk, az nem egyéb, mint az egyének közös gondolkodásának terméke. A megközelítés azért radikális, mert a renddel szemben a változásra helyezi a hangsúlyt. Implicit módon megtalálható benne az a feltételezés is, hogy a férfiak és nők érdekei nem szükségszerűen esnek egybe. A hosszabb esettanulmányok közül leginkább a süketség társadalmi modellje, különösen a Maggie Woolley által ismertetett modell esik egybe ezzel a szemlélettel. Éppúgy, ahogy a nők magukévá tettek egy jobbára férfiak által konstruált nézetet, ugyanígy fogadták magukba a süketnéma emberek a halló emberek által megalkotott álláspontot. A süket emberek, a nőkhöz hasonlóan, saját börtönőreikké váltak. Ahhoz, hogy segíthessünk nekik kitörni ebből a csapdából, a tudatébresztéshez hasonló folyamatra van szükség. Ez a megközelítés köszön viszsza a szülészeti esettanulmányból is, ahol azzal az érvvel találkoztunk, hogy a nőknek saját kezükbe kell venniük a szüléssel kapcsolatos tapasztalataik irányítását és nem hagyni, hogy ezt helyettük szakemberek, orvosok és szülésznők tegyék meg. Az intenzív osztályon játszódó esettanulmányban a két nővér tudatában van annak, hogy mit jelent a hatalom megosztása a betegekkel. Így ők is részt vesznek önmaguk tudatébresztésének folyamatában. A résztvevők nem tárgyalták Eva esetét a mátrix negyedik cellája, azaz a forradalmárok szempontjából. Talán a rendelkezésre álló túl kevés részlet birtokában ezt nem is lett volna célszerű megtenni. Más helyen David Howe (1987) ezt a cellát is megvizsgálja, Joanna Bornat, Chris Phillipson és Sue Ward (1985) "Az öregkor kiáltványa" című munkájára támaszkodva. Howe a szerzőket idézi, hogy olyan politikai és gyakorlati javaslatokat tesznek, melyekkel az idős emberek gazdasági és társadalmi helyzetét kívánják megjavítani: felvilágosítani az idős embereket állapotukról, továbbá olyan félelmeikről, mint a lelassulás, leépülés és teherré válás; segíteni az idős emberek önszerveződését és előmozdítani azt, hogy saját érdekeiket felvállalják (nyugdíj, létesítmények stb.); megváltoztatni a társadalmi hozzáállást, a sajátjukat is és a társadalomét is általában.
Bornat, Phillipson és Ward könyvüket a következővel kezdik: "Az idős- és nyugdíjaskor osztályról és nemről alkotott képének átalakítása kulcsszerepet kell hogy kapjon a szocialisták programjában. Egy olyan szocialista szellemű szociálpolitikát kell kidolgoznunk, amely a jelenlegi nyugdíjrendszer helyébe léphet." A hangsúly itt a forradalmár mátrixcellából származik - változás és lerombolás, mint objektív, külső cselekedetek. 5.3 Feminista elmélet és hatása a gyakorlatra A tanfolyam e részének központi gondolata az, hogy az emberek egy adott problémáról alkotott véleménye nagymértékben befolyásolja, hogy hogyan reagálnak rá a gyakorlatban. A négy paradigma ezt az álláspontot példázza. A négy cella között azonban nincs éles választóvonal és az olyan kifejezések, mint például a "tudatébresztők" vagy "jelentéskeresők" inkább csak a rövidítés termékei, amelyek az egyes paradigmákat sokkal homogénebbnek láttatják, mint amilyenek azok a gyakorlatban valójában. Ráadásul számos elmélet nem is engedi magát a cellákba kényszeríteni. Vegyük például a feminizmust. A következő feladatban el fogják olvasni Jill Reynolds egyik írását. Noha a címben a "feminista elmélet" kifejezés szerepel, a szerző azt sugallja, hogy a feminista elméletalkotás valójában számos elméletet olvaszt magába; vagyis nem egy, hanem sok feminista elmélet létezik. Ezekre ő a "liberális", "radikális" és "szocialista" címkéket ragasztja és megemlíti, hogy ezek rokon és eltérő vonásokat egyaránt mutatnak abban az alapvető kérdésben, amelyet minden elméletet gyártó feminista feltesz, nevezetesen, hogy mi a társadalmon belül a férfiak uralmának forrása? Feladat Liberális, radikális és szocialista feministák A feladat megoldása körülbelül egy órát vesz igénybe. Vegyenek elő egy darab papírt és húzzanak rajta három függőleges vonalat. A részek fejlécébe írják fel a "liberális", "radikális" és "szocialista" szavakat. Miután ezzel végeztek, olvassák el az Olvasókönyvben Jill Reynolds "Feminista elmélet és stratégia a szociális munkában" című írását, közben mindegyik oszlopba írják le a válaszokat az alábbi három kérdésre: Hogyan marad fenn a férfiuralom forrása? Milyen változtatásra irányuló stratégia következik ebből az elméletből?
155
Mik a korlátai? Megjegyzés A liberális feministák azt hangsúlyozzák, hogy a nemek közötti biológiai különbségek alakultak át kulturális különbségekké. A változtatásra irányuló stratégia a törvény előtti egyenlőség megteremtését és a fiúk és lányok szocializációjával szembeni eltérő magatartás kialakítását tűzi ki célul. Hátránya, hogy túl kevéssé hangsúlyozza a nemek közötti biológiai különbséget, valamint hogy az egyenlőséget nehéz megteremteni a kimenetnél akkor, ha a résztvevők különböző pozíciókból indulnak.
mek szerinti elnyomást a társadalmi osztálykülönbségből és faji hovatartozásból származó elnyomással rokonítják, gyakorlatuk olyan, széles körben alkalmazott elvek kidolgozására irányul, amelyek a munka, a szolgáltatások és a gondozás területén alakítanak ki olyan gyakorlatot, amely diszkriminációtól mentes. Most vegyék elő a Dokumentumok c. kötetet, ahol a három álláspont összegző összehasonlítását találják Nes és Iadicola tollából, "A liberális, radikális és szocialista feminista megközelítések összehasonlítása" címmel. Az összehasonlítás hét tényezőt vesz alapul:
A radikális feministák a férfiak bebetonozott hatalmát emelik ki, uralmukat a "patriarchális" kifejezéssel is jelzik. Amíg a liberális feministák a nők és férfiak közötti egyenlőséget hangsúlyozták (közös vonás), a radikális feministák a különbséget emelik ki (diverzitás). A radikális feministák a nők hatalmát úgy kívánják erősíteni, hogy számukra külön intézményeket hoznak létre vagy a hagyományos intézményekben külön teret biztosítanak számukra. E szemlélet legnagyobb hátránya, hogy túlhangsúlyozzák a nők és a férfiak között fennálló alapvető fiziológiai különbségeket. Ráadásul a szocialista feministák szemére hányják, hogy nem veszik tekintetbe az osztályhovatartozásból és fajból adódó elnyomást.
az emberi természetről alkotott kép;
A szocialista feministák a nők elnyomottsága és a kapitalista rendszer között vonnak párhuzamot. A társadalmi osztályok (és fajok) és a nemek közötti kölcsönhatások azt jelentik, hogy a nők egyes csoportjai különböző mértékben vannak elnyomva. Például egy munkásosztálybeli fehér nő másképp van elnyomva, mint egy középosztálybeli nő és e tekintetben inkább a munkásosztályhoz tartozó fehér férfiakhoz áll közelebb. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy támadják az elnyomásért felelős kapitalista rendszert. A szocialista feministákat viszont a radikális feministák kritizálják, hogy lepaktálnak a férfiakkal és figyelmen kívül hagyják az elnyomás olyan tényezőit, mit például a férfiak uralma és az erőszak a szexualitásban, aminek az égvilágon semmi köze sincs a kapitalizmushoz.
javaslatok arról, hogy hogyan lehetne elérni a nemi szerepek megváltozását.
Jill Reynolds bemutatja, hogyan kapcsolódik a szociális munka bizonyos elméletekhez. A liberális megközelítésre példaként a szervezeteken belüli esélyegyenlőséget vagy az összeütközésbe kerülő szexuális viselkedésformákat említi. Az olyan szervezetek, mit például a megerőszakoltakat segítő központ, a nők menedékhelyei vagy a jószolgálati női klinika, mind a "radikális" szemléletből következnek. A szerző úgy látja, hogy ezek inkább egyfajta szeparatista stratégiák, melyek a nő és a férfi közötti különbségeket hangsúlyozzák. A szocialista kezdeményezéseket a szolgáltatásokat igénybe vevő nőknek adott irányítási jogban (és ezáltal hatalomban) és az ellátás rendszerének hierarchiától mentes szervezésében (a hatalombeli különbségek csökkentésére) vélhetjük fölfedezni. Mivel a szocialista feministák a ne-
156
az érzékelt társadalmi rend természete; az egyenlőtlenség természetének meghatározási módja; a nemek közötti egyenlőtlenséget fenntartó tényezők; elképzelését arról, hogy milyennek kellene lennie egy "jó", nemek között egyenlőséget teremtő társadalomnak; a nemek között egyenlőséget teremtő társadalom megteremtését szolgáló stratégiák;
Ez a lista is megerősíti Jill Reynolds álláspontját, hogy a tudatébresztés, amely látszólag a bal felső cellába illik, valójában egy igen szerteágazó tevékenység. Ez alátámasztja azt az érvelést, hogy a modellépítés rendkívül hasznos a gondolat terelésében és közelítő ábrázolását adja a valós világnak. Azonban a modell nem több ennél: közelítés és nem pontos ábrázolás. Feladat Különbségek egy paradigmán belül A feladat megoldása körülbelül 15 percet vesz igénybe. Vegyék elő az előző feladatnál használt papírt (vagy egy újat ugyanolyan fejlécekkel) és írjanak le néhány gondolatot arról, hogyan látja Ned és Iadicola a "jó társadalmat" és a "nemi szerepek változásának receptjét" a három nézőpont mindegyikéből. Megjegyzés A liberális perspektívából egyfajta jóindulatú jóléti kapitalizmus a kívánatos. Ebben a modellben a nőknek kell megváltozniuk és férfiasabb, határozottabb életfelfogást kell magukban kifejleszteniük. A radikális perspektívából nézve a férfiak azok, akiknek meg kell változniuk, hogy el tudják fogadni
a nők értékrendjét és magatartásformáit. A jó társadalmat sem kapitalista, sem szocialista értelemben nem definiálják; a hangsúly a nem kizsákmányoló társadalmon van, amely képes meghaladni a nő és férfi hagyományos definícióját és tekintettel van a női természetre is. A szocialista perspektívából nézve demokratikus szocializmusra van szükség ahhoz, hogy egy elnyomásmentes társadalom jöhessen létre. Ha ilyen társadalom létrejön, a férfi és a nő közötti különbségek eltűnnek és az emberi természet újjászületik. Ezen különbségek ellenére egy tényező mindhárom megközelítésben közös: annak hangsúlyozása, hogy a nők a felvilágositás révén meg kell hogy ismerjék annak az értelmezésnek a kulturális forrását, hogy mit is jelent nőnek lenni. 5.4 ...és vissza a modellépítéshez Hogyan vonatkoztatható ez a gondolatmenet arra a mátrixra, amely e fejezet középpontjában áll? Itt álljanak meg egy pillanatra és tegyék fel maguknak a kérdést, hogy hova helyeznék ezeket a feminista elméleteket a mátrixon? Talán nem is olyan könnyű. A leglogikusabb válasznak az tűnik, ha mindegyiket a "tudatébresztő" cellába sorolják. Végül is ez volt az a közös tényező, amely a három elméletet egymáshoz fűzte. De talán ezek e cellán belül is különböző pozícióban helyezkednek el. Egy lehetséges elgondolást az 1.8. ábra mutat be.
1.8. ábra Feminista elméletek és a rend/szubjektivitás mátrix
A liberálisok kevésbé törődnek a radikális változással, mint a másik kettő, de közel állnak a radikálisokhoz abban, hogy a realitást szubjektívnek tekintik. A radikálisok, noha egyetértenek a liberálisokkal abban, hogy a realitást társadalmilag felépítettnek látják, hajlamosabbak a radikális változás fontosságának hangsúlyozására. A szocialisták a radikálisokhoz vannak közelebb a változás sürgetésében, de az objektív világ létezését tételezik fel, s amelyet ők a csoportok, például a nők, termelőeszközökhöz fűződő viszonyában látnak. E fogalmak jelentését itt egy kicsit sarkítottuk Jill Reynolds értelmezéséhez képest, hogy el tudjuk helyezni őket az adott modell keretein belül. Az alapvető kérdés, hogy vajon a nők tapasztalatai szabad választás eredményei-e vagy azokat a rendszer határozza-e meg? E feladat célja azonban nem egyfajta végső válasz, megoldás vagy
definíció megfogalmazása, hanem csak az, hogy gondolatok egy csoportjával kísérletezzünk. A kísérletezés azért fontos, mert ez a gondolkodást ösztönzi. Amit mi próbáltunk, az egyfajta ábrázolási gyakorlat volt. A végén arra a következtetésre juthatunk, hogy ez így nem működik és egy új modellre vagy térképre van szükség. Ez a következtetés tökéletesen jogos. Maga az ábrázolási feladat az, ami segíti a gondolkodás fejlesztését. Más gondolkodásának a megértése, sőt már egyáltalán annak felismerése, hogy itt gondolkodásról van szó, a gyakorlat egy sokkal gondolkodóbb értelmezését teremti meg. A feminista elmélet kitűnő példát szolgáltatott a reflektív cselekvésre, amelyet e tanfolyamon szorgalmazunk. Ahogy a nők elkezdtek gondolkodni a nemek közötti egyenlőtlenség természetéről, felismeréseik a feminista elmélet kidolgozásához vezettek. Az elmélet segített az egyenlőtlenség természetének értelmezésében és hatással volt a gyakorlatra is, amint azt Tara Mistry Olvasókönyvbeli cikke is mutatja. 5.5 Összefoglalás Ebben a fejezetben megvizsgáltuk, hogy a gyakorlat különböző megközelítései hogyan gyökereznek a feltett elméleti kérdésekben. Tegyük fel a változás lehetőségét firtató kérdést és több különböző választ kapunk. Kérdezzük meg, hogyan tartható fenn a rend és a stabilitás, újabb válaszokhoz jutunk. Hasonlóképpen, a társadalomról alkotott képünk, hogy vajon van-e objektív külső realitás vagy ez csak az emberek tudatában létezik, döntő hatással van arra, hogy hogyan próbálják meg az emberek befolyásolni az őket körülvevő világot, hogyan fogalmazzák meg problémáikat, milyen célokat tűznek ki maguk elé, milyen módszereket használnak. A feminista elméleteket annak bemutatására használtuk, hogy mennyire sokrétű az a közelítés is, amely első pillantásra homogénnek tűnik. S mindennek a célja annak hangsúlyozása, hogy a modellek nem többek, mint az általuk megragadni kívánt külső világ közelítései.
157
6. A kutatás megértése: a mennyiségi és min őségi módszerekről való gondolkodás Nagyon nagy a kísértés, hogy a kutatást és az általa felhalmozott adatokat egyfajta objektív kenőanyagként fogjuk fel, amellyel megkenhetjük a társadalom megértésének kerekét. Az elméletek tárgyalása azonban mostanra biztosan kialakította Önökben azt az elképzelést, hogy semmi nem nyilvánvaló, ami első pillantásra annak tűnik. Ha az elméletet úgy fogjuk fel, mint egy adott elméleti szemüvegen keresztül felfogott realitásról szóló állítást, akkor a kutatási adatok a realitás egy olyan sajátos nézetét képviselik, amely abból az adott döntési sorból következik, amellyel a kutató meghatározza, hogy a vizsgált jelenség szempontjából milyen bizonyítékok a lényegesek. E fejezetben ezt az állítást vizsgáljuk és különbséget teszünk kvantitatív és kvalitatív módszerek között. 6.1 Az adatgyűjtés módszerei Azzal a kérdéssel kezdjük, hogy milyen típusú adatokat kell gyűjtenünk. Ahhoz például, hogy a fizetett segítők és a rászorultak kapcsolatának minőségét feltárjuk, részletesen tanulmányoznunk kell három vagy négy ilyen esetet hosszabb időn keresztül, vagy postán ki kell küldenünk egy kérdőívet, de sokkal több érintetthez. Feladat Az adatgyűjtés különböző módszereinek előnyei Erre a feladatra 5 percnél többet ne fordítsanak. Sorolják fel ennek a két módszernek az előnyeit. Csak a benyomásaikat rögzítsék. Megjegyzés Az első közelítésből sok részlet derül ki. Megfigyelhetők az egyes kapcsolatok apró finomságai és a változások hosszabb időn keresztül. A másik közelítés kevesebb részletet tár fel, de az adatok sokkal szélesebb körből érkeznek. Ennélfogva e közelítésnek nagyobb esélye van arra, hogy jellemző legyen az adott szerepkapcsolatra. Tömören úgy foglalhatnánk össze, hogy az egyik megközelítés a mélységet, a másik a szélességet hangsúlyozza. A feladat célja annak megmutatása, hogy a kutatás során választásokkal kell szembenéznünk azzal kapcsolatban, hogy milyen bizonyítékokat gyűjtsünk és hogyan; továbbá hogy a bizonyítékokat rejtő adatok megértéséhez szükségünk van annak megértésére is, hogy hogyan történik ez a választás. A hipotézist olyan bizonyítékok gyűjtésével tanulmányozzák, melyek célja igazolni vagy cáfolni azt. Hagyományosan a bizonyítékok gyűjtésének két módja ismeretes. Az első, a "kvantitatív", amely abból a társa-
158
dalomértelmezésből fakad, hogy létezik benne egyfajta objektív realitás az egyénen kívül. A másik a "kvalitatív", amely a realitást szubjektívként értelmezi és megértéséhez szükség van annak a jelentéstartalomnak a meghatározására is, amit az egyén az eseményeknek tulajdonít. A kvantitatív kutatás módszerei között például a felmérések, postai kérdőívek és olyan strukturált interjúk szerepelnek, ahol az alanynak a kutató által feltett kérdésekre előre meghatározott módon kell válaszolnia (például igennel vagy nemmel). A tízévenkénti népszámlálás is a kvantitatív kutatás egy példája. Ezzel szemben a kvalitatív kutatás során az adatgyűjtés gyakran az alany megfigyelését jelenti: vagyis egyszerűen vele van és figyeli, s néha részt vesz abban, amit csinál. A kvalitatív kutatás jelentheti például írásos dokumentumok tanulmányozását, például naplókét, melyek vezetésére az alanyt megkérik, vagy olyan strukturálatlan interjúkat, ahol, noha a kérdések lehetnek előre kigondoltak, de az alany azt válaszol rájuk, amit jónak lát. Feladat A kutatás értékelése E feladat megoldására egy óra áll a rendelkezésükre. Kérjük Önöket, hogy olvassanak el két cikket. Az első Sara Arber és Nigel Gilbert "Férfiak: az elfeledett gondoskodók" című írása az Olvasókönyvben és az 1980-as általános lakossági közvéleménykutatás adataira támaszkodik. A második Sarah Matthews "A barátság definíciói és következményeik az időskorban" című írása a Dokumentumokban az idős emberek közötti viszony minőségével foglalkozik. E két cikk elolvasása után hasonlítsák össze: a realitást objektívnek vagy szubjektívnek tételezik-e fel; a statisztika alkalmazását és a mintaszámot; véleményüket, hogy az eredmények mennyire általánosíthatók; főbb előnyeiket és hátrányaikat. Megjegyzés Arber és Gilbert a statisztikát jelentős mértékben használja. Valójában cikkük a rendelkezésükre álló nagyszámú statisztikai adaton alapul. Az adatok önmagukban igen sok objektív realitás létezését sugallják, ilyen például a "súlyosan fogyatékos" emberek kategóriája. Meg sem kísérlik feltárni,
hogy mit jelent ez a fogalom egy idős, fogyatékos ember számára, de azt sem teszik meg, hogy a fogalmat szubjektíven az egyén oldaláról értelmezzék. Az objektív realitás ezen értelmezése teszi lehetővé számukra, hogy a statisztikára olyan mértékben támaszkodjanak, ahogy teszik és nagyszámú adat vizsgálatát végezhessék el. Igen nehéz lett volna elbeszélgetniük súlyosan fogyatékos emberek ezreivel. Munkájuk eredménye, hogy elnagyolt képet festenek a férfi ápolók szerepéről, habár nyilvánvalóan ez az elnagyolás elfedi az egyéni különbségeket. A hangsúly a férfi ápoló tapasztalatainak közös jellemzőin és nem pedig sokféleségén van. A kutatás célja, hogy számokkal támassza alá a három "általánosan elfogadott és majdnem magától értetődő" hipotézist a férfi ápolókkal kapcsolatban: a férfiak valószínűleg nem lehetnek idős, beteg emberek közvetlen ápolói; az idősebb férfiak több támogatást kapnak intézményes és önkéntes segítőktől, mint az azonos rokkantsági fokú nők; ha az ápolást férfiak végzik, ők sokkal inkább kapnak segítséget, mint a női ápolók. E kutatási módszer előnye, hogy elég nagyszámú adattal rendelkezik ahhoz, hogy némi biztonsággal állíthassa, hogy az állításai igazak. Legfőbb hátránya, hogy nem tesz említést a férfi ápolók megélt, személyes tapasztalatairól. Ezzel szemben Sarah Matthews egyáltalán nem használ statisztikát, kutatása sokkal inkább a próbálkozáson alapul. Az ő vizsgálatának tárgya a válaszadókkal folytatott irányított beszélgetésekből kiszűrődő szubjektív realitás. A mintaszám viszonylag kicsi, csak 60 fő, ami lehetővé teszi, hogy a kutató mindegyikük szubjektív világát megismerhesse és a válaszadók is szabadon kifejthetik a barátságról alkotott saját véleményüket. E kutatási módszer fő előnye, hogy betekintést enged az idős emberek érzelmi és pszichológiai szükségleteibe (megélt élményeikbe) és kijelöli a további kutatások irányát. Legnagyobb hátránya, hogy nem lehetünk biztosak abban, hogy a vizsgált alanyok valamennyi idős ember felfogását hűen tükrözik. 6.2 Kvantitatív és kvalitatív közelítések E két mű olvasása és értékelése során Önök megismerhették a kvalitatív és kvantitatív kutatás néhány előnyét és hátrányát. Az összehasonlítás során hangsúlyozni szeretnénk, hogy ezúttal is modellekkel van dolgunk. A gyakorlatban a legtöbb kutatás se nem kvalitatív, se nem kvantitatív, hanem a kettő ötvözete. És mint minden modellnél, ezúttal is tiszta ideáltípusokban gondolkodunk, amelyek a valóság absztrakciói. És ahogy célszerű elkerülni, hogy az orvosi modellt valami egységes gondolatként értelmezzük, éppúgy nem célszerű a kvantitatív és a kvalitatív modell vonatkozásában szte-
reotípiákban gondolkodnunk. Ez nem annyira egyszerű, hogy a kvantitatív kutatás a mélység helyett a szélességet hangsúlyozza, a kvalitatív kutatás pedig elméletek gyártása helyett kérdéseket vet fel. Arber és Gilbert munkája jelentős mélységeket tár fel, a kvalitatív módszerekkel kapcsolatban pedig bevezettük a "valóságban gyökerező" kifejezést azoknak az elméleteknek a megalapozottságára utalva, amelyeket ez a módszer létrehoz. Alábbiakban szembeállítjuk egymással a kutatás két formáját a fenti megjegyzések fényében. A különbségekre inkább úgy kell tekinteni, mint "többé-kevésbé" és nem pedig "vagy-vagy". Plummer (1983) és Bryman (1988) munkáit használtuk fel arra, hogy összevessük a kvalitatív és kvantitatív megközelítéseket. A két modell hat címszó alatt hasonlítható össze: a kutatás szerepe (célja); a kutató és az alany között fennálló viszony (a kutató személyes stílusa); az elméletek/felfogások és a kutatás között fennálló viszony (kutatási stratégia); az eredmények látóköre (a fókusz); a társadalmi realitás képe (objektív vagy szubjektív); az adatok jellege. A kutatás szerepe (célja) Néhány helyzetben a kvalitatív kutatás gyakran felfedező jellegűnek és strukturálatlannak tűnik, egyfajta hipotézisfelvetésnek, melynek termékeit a kvantitatív kutatás hivatott alaposabban tesztelni. Számos probléma azonban egyszerűen nem ragadható meg statisztikai eszközökkel. Továbbá érvként az is felhozható, hogy vannak vizsgáló jellegű kvalitatív módszerek is, mint például a deviáns esetek állandó összehasonlítása és elemzése. Glaser és Strauss (1967) "telített kategóriákról" beszél azzal kapcsolatban, ahogy a kvalitatív kutatók a bizonyítékok szisztematikus felhalmozásával próbálják igazolni teóriáikat. Így a kvantitatív kutatás sem pusztán mérés, mint ahogy a kvalitatív kutatás sem egyszerű megfigyelés vagy leírás. A kutató és az alany között fennálló viszony (a kutató személyes stílusa) A kvantitatív kutatás során az alanyhoz fűződő kapcsolat igen felszínes, már ha egyáltalán létezik, mint például a postán kiküldött kérdőívek esetében. Ezzel szemben a kvalitatív kutatás sokkal alaposabb és bensőségesebb kapcsolatot tételez fel a válaszadóval, még egyszeri találkozás esetén is. A kvantitatív kutató a befele tekintő kívülálló szerepét játssza. Az előre meghatározott kategóriák 159
használata segít ebben. A hangsúly azon van, hogy szisztematikus legyen és az adatokat sokszorosítható módon állítsa elő. A műszaki szakszó erre a "megbízhatóság". A kvalitatív kutatónak ugyanakkor muszáj közel kerülnie a válaszadóhoz, hogy megérthesse annak szubjektív világát; szinte a bőrébe kell bújnia, hogy felfogja a jelentéseket. Ez hasonló az empátiához. A hangsúly azon van, hogy képzelőereje legyen és olyan adatokat találjon, amelyek "valódiak", "érvényesek". Az elméletek/felfogások és a kutatás között fennálló viszony (kutatási stratégia) A kvantitatív kutató általában egy elméletből indul ki. A kvalitatív kutató hagyja, hogy az elmélet megszülessen. Célja, hogy felfedezzen elméleteket, ahelyett, hogy bizonyítaná őket. Tekinthetjük a kvantitatív módszert "deduktívnak" is, vagyis kikövetkezteti, mit vár egy elmélettől: majd megnézi, hogy az egyének beleillenek-e a rendszerbe. A deduktív megközelítésre példa lehetne annak ellenőrzése, hogy az idős szülő ellátása inkább a lánygyermekre hárul. E tárgy kutatása során a "tény" az adatokból jön létre. Ez kikövetkeztethető. Ezzel szemben a kvalitatív kutatás "induktív", azaz az elméleteket számos különböző egyéni esetből általánosítva állítja elő. A példánál maradva felépíthetjük a "gondos" ápolás gyakorlatát az egyének tapasztalatai alapján, nemükre való tekintet nélkül. E különbségek hatása az, hogy a kvantitatív kutatók jobbára mérőeszközöket, például kérdőíveket használnak, amelyekben kategóriáikat a válaszadókra kényszerítik, akiknek rendszerint nem is igen van más választásuk, mint "igen"-nel, "nem"-mel vagy "nem tudom"-al felelni. Ezzel szemben a kvalitatív kutatók sokkal nyíltabb kategóriákat használnak és a válaszadók számára az adható választ gyakorlatilag jóval kevésbé korlátozzák. Az eredmények látóköre (a fókusz) A kétféle megközelítéssel kapcsolatban néha elhangzik a "nomotetikus" ("törvényadó") és az "ideografikus" ("ötlet-író") kifejezés. Ezek az eredmények látókörére vonatkoznak. A nomotetikus megközelítés törvényhez hasonló eredményeket keres, amelyek általánosan alkalmazhatók, időtől és helytől függetlenül. Hasonlóan a világegyetem törvényeihez, például a tömegvonzás törvényéhez, amelyeket a természettudomány hoz létre. Az ideografikus kutatás az egyedivel és a különössel foglalkozik: bizonyos idővel, hellyel vagy kulturális eseménnyel. A "törvények" létrehozására irányuló kísérleteknek a véletlenszerű mintavétel az előfeltétele. Az egyszeri esettanulmányokról azt tartják, hogy csak önmagukra vonatkoztathatók. E gondolatmenet újból túlzottan leegyszerűsítetté vált. A kvalitatív kutatók gyakran addig folytatják a példák keresését a vizsgált jelenséggel kapcsolatban, amíg az összes lehetséges hipotézist ki nem merítik ("telített kategóriák", ahogy Glaser és Strauss e folyamatot nevezik). Egy egyszeri eset jelentőségének megítéléséhez más esetekkel hasonlítják össze. Azt mondhatjuk, hogy
160
ennek során közelítenek néhány, a fizikusok által alkalmazott kísérleti módszert. A társadalmi realitás képe (objektív vagy szubjektív) A kvantitatív kutató hajlamos úgy tekinteni az emberek társadalmát, mintha azonos lenne a fizikai világgal. A realitás a szereplőkön kívül esik. Ez ahhoz a nézethez vezet, hogy van, ami megfigyelhető, például a viselkedés, és van, ami mérhető, például az események. Ezzel szemben a kvalitatív kutató kevésbé hajlamos elfogadni, hogy létezik világ az egyéneken kívül és ezért szükségesnek tartja a szubjektív jelentés vizsgálatát, melyen keresztül az emberek világértelmezésüket megalkotják. Őt inkább a belső dolgok érdeklik: jelentések, érzések stb., és a hangsúly inkább a folyamaton van ahelyett, hogy mérhető eseményeket vagy más megfigyelhető jelenségeket keresne. Bryman véleménye szerint a kvantitatív kutatók célja a változók közti ok-okozati viszony felderítése. Például feltételezhető, hogy a nőkre kiosztott társadalmi szerep azt jelenti, hogy ők sokkal inkább gondoskodnak majd idősebb hozzátartozóikról, mint a férfiak. Másrészről azonban a kvalitatív kutatók figyelnek a zavaró tényezők lehetséges hatására is. Például jelentős különbségek lehetnek az említett viszonyban, ha a társadalmi osztályt is figyelembe vesszük. Vagyis az a véleményük, hogy az okozati lánc meglehetősen bonyolult. Az adatok jellege Amíg a kvantitatív kutató olyan adatokat próbál meg létrehozni, amelyek szilárdak és megbízhatóak (ismételt kísérlettel újból előállíthatók), addig a kvalitatív kutató által termelt adatok bőségesek és mélyek. Ez nem jelenti azt, hogy egyúttal nem lehetnének szilárdak is a reprodukálhatóság szempontjából. Az adatokat hitelesebbnek tartjuk (közelebbi kapcsolatban vannak a válaszadó által értelmezett "igazsággal"). A kvantitatív kutatásban az adatok gyakran statisztikai jellegűek, a válaszadó egyénisége eltűnik a részletek mögött. A kvalitatív kutatáson a válaszadó egyén nyelve és stílusa is átüt. Az előző a szélességet, az utóbbi a mélységet reprezentálja. 6.3 Összefoglalás Ezt a részt az elmélettel indítottuk és a kutatással fejeztük be. A kapcsolat magától értetődik. Az elmélet és a kutatás összefonódtak. Az elméleteket a kutatások tesztelik és finomítják, további kutatásoknak adva teret. A szerepekről és viszonyokról való gondolkodás kiindulópontja a "józan ész" teóriája lehet. Ahogy Önök kialakították magukban a reflektálás készségét és a cselekvés közbeni reflexió, majd a cselekvésről való reflexió képességét,
rájöhettek arra, hogy az elmélet és kutatás a logikusan következő lépés. A cselekvésről reflexiója során Önök már elkezdték finomítani és kategorizálni, amit átvettek. Átszűrvén ezeket az objektivitás és szubjektivitás, a rend és változás kérdésein, saját gondolataikat valamelyik fő elméleti irányzathoz tudják rendelni. Annak megértése, hogy hogyan boncolja a kutatás az elméleteket, a gondolkodás kialakításának és a "realitás"-nak nevezett valami megértésének mérföldköve. Önök mostanra bizonyára rájöttek arra, hogy nem is kell egzotikus vagy ismeretlen tájakra merészkedni, ha a rejtélyest keresik. Ez jelen van mindennapjainkban és elméletekkel megragadható. A gyakorló gondolkodót az elméleti szemüveg is segíti. De ne felejtsék el, hogy az Önök által kifejlesztett reflexiós szint minden kutató fontos eszköze. Ez a kutatás kezdete - mit - miért - hogyan?
161
7. A személyes és szakmai fejlődés irányítása A fejezetben végzendő munkához szükség lesz a Dokumentumokra és az Olvasókönyvre A kurzus az eddigiek során igyekezett az olvasót segíteni abban, hogy saját tapasztalatait elméleti, gyakorlati és irányelvek által alkotott kontextusba illeszthesse. Reméljük, hogy a kurzus elvégzése lehetővé tette az olvasó számára, hogy alaposan elgondolkodjon saját gyakorlatán. Valószínűleg arra is felbátorítja majd az olvasót, hogy elgondolkodjon azon, hogyan változtatna jelenlegi, az egészségügyben és szociális gondozásban való részvételén. A kurzus folyamán, és különösen ebben a részben a témaköröket számos szinten a változások mentén tárgyaltuk - a nagy volumenű változások szintjén, mint amilyenek az egészségügyi és szociális gondozásban bekövetkező jogi és szervezeti változások, és kisebb mértékű változások szintjén, amelyek a csoportokban, projektekben és egyéni munkamódszerekben mennek végbe. Ha az olvasó részvétele az egészségügyi és szociális gondozásban valamely szervezeten keresztül történik, az eszközölni kívánt változások nagy mértékben kötődhetnek a szervezet céljaihoz és kultúrájához. 7.1 Hogyan találjuk meg a dolgozókhoz illő munkát Minden szervezet arra törekszik, hogy az általa alkalmazott munkatársak illeszkedjenek az elvégzendő munkához "munkatárs" szót itt tág értelemben használjuk mindazokra, akik egy szervezetben dolgoznak, függetlenül attól, hogy kapnak-e fizetést vagy sem). A szervezetek ezt a célt számos módon próbálhatják elérni. Megpróbálhatnak olyan munkatársakat találni, akik már rendelkeznek az adott munka elvégzéséhez szükséges képzettséggel. Ugyanígy alkalmazhatnak oktatási és képzési programokat is a célból, hogy a munkatársakat a munkához "igazítsák". Még ha úgy is hajtja végre ezt egy szervezet, hogy olyanokat talál, akik már rendelkeznek a szükséges képzettséggel, jelentős változások esetén kénytelen lesz újraképezni a már meglévő gárdát, hogy az jobban illeszkedjen a feladathoz. Máskülönben hagynia kell, hogy maguk evickéljenek át a változásokon, és a tőlük telhető legnagyobb mértékben igazodjanak azokhoz, ami pedig valószínűleg nem igazán hatékony módszer. El is bocsáthatja őket, ami viszont feltételezi, hogy már létezik olyan munkaerő-bázis, amely az új helyzetbe tökéletesen illeszkedő munkatársakat biztosít. A legtöbb ember munkáját nem csupán annak alapján ítélik meg, hogy eleget tesz-e a szervezet által megkívánt "illeszkedési szabályoknak". Nekik is vannak olyan vágyaik, céljaik, amelyek az általuk vállalt szere
162
pek halmazából - a személyes szerepeket is ideértve - fakadnak. Az ő munkájukkal kapcsolatos elvárásaik néha eltérhetnek a szervezetbe való tökéletes illeszkedés gondolatától. Elképzelhető, hogy szeretnék munkájuk egyes elemeit megváltoztatni, mert úgy gondolják, hogy ezáltal jobb szolgáltatást tudnak nyújtani; vagy szerepük természetét kívánják megváltoztatni szakmai előmenetelük érdekében. Lehetséges, hogy másfajta képzésben szeretnének részt venni, vagy más szerepeik kívánalmai miatt egy időre visszafogják a munkájuk iránti elkötelezettségüket. Az is lehet, hogy protekcionista szempontok alapján szeretnék visszafogottabb módon végezni munkájukat. Mindezek az opciók nemcsak a dolgozók által vállalt szerepekre vannak hatással, hanem a mások által betöltöttekre is. Egy szervezeten belül tevékenykedő oktatók például akkor találkozhatnak ezekkel a problémákkal, amikor érdektelenség mutatkozik a kurzusok iránt, vagy kísérletek történnek arra, hogy a kurzusokat eltérítsék eredeti céljaiktól. Ez a fejezet két különböző szervezeti irányultságot vizsgál: a megfelelő dolgozók megtalálását és a célnak megfelelő munkatársak megtartását. Mindkét hozzáállás tekinthető úgy, mint ami "felülről lefelé" módszert alkalmaz. A fejezet ugyanakkor azokat az eseteket is vizsgálja, amikor a munkatársak maguk kívánják saját fejlődésüket kézbe venni, illetve munkamódszereiket megváltoztatni -- ez a módszer leírható "alulról felfelé" működőként is. A szervezetek lényegesen különböznek egymástól a tekintetben, hogyan viszonyulnak munkatársaikhoz azok előmenetele szempontjából. Egyes szervezetek kezdeti beavatást tartanak, és később jutalmazzák és értékelik a munkatárs szerepét a szervezetben (előléptetés); alkalomszerűen javítanak vagy igazítanak az alkalmazott szerepén (képzés), és tudatában vannak, hogy a dolgozónak visszajelzésre van szüksége ahhoz, hogy továbbra is megfelelően tölthesse be a szerepét (dicséret). A szóban forgó munkatárs a fentieket elszigetelt eseményekként éli meg, de a szervezet számára mindez gyakorlatilag egy szocializációs program lehetőségét jelenti: a munkatársakat értékes erőforrásként kell kezelni. Egyes szervezetek nyilván meglehetősen egyenetlenül gondolkodnak munkatársaik támogatásáról és fejlődéséről; esetleg úgy tartják, hogy a kétkezi munkások pótolható egységek, míg az értelmiségiek táplálandó erőforrást jelentenek. Más szervezetek kevés gondot fordítanak a dolgozókra mint fejleszthető erőforrásra, és egyszerűen pótolható egységeknek tekintik őket, amelyek képesek az adott munkát elvégezni. Több kutatás kimutatta, hogy azokban az egységekben, ahol botrányok törtek ki, a
dolgozóknak saját eszközeikre kellett hagyatkozniuk, és csaknem dehumanizálttá váltak, míg a gondozás általános hiánya a lakosok közérzetét is befolyásolta. Ez felveti azt a kérdést, milyen kapcsolatban állnak egymással a szervezetek és a dolgozók. Ha az egészségügyi és jóléti szakmák a gondozásról szólnak, akkor a gondoskodás nem pusztán a dolgozók felhasználók iránti gondoskodását, hanem a dolgozók iránti gondoskodást is kell, hogy jelentse. 7.2 A szervezet és a dolgozók egymáshoz illesztésének formalizálása A késő nyolcvanas - kora kilencvenes években számos kormányzati kezdeményezés támogatta a munkaadókat abban, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a dolgozók és a munka egymáshoz illesztésére. A Nemzeti /Skót Szakmunkásvizsgák rendszere megkísérli pontosan meghatározni, mi szükséges a különböző állások betöltéséhez, és megpróbálja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy bizonyos szakképesítéssel rendelkező dolgozók beleillenek-e bizonyos állásokba. A kérdéses kompetenciát a releváns ágazat határozza meg. Ennek eredményeként a dolgozók olyan tanúsító pecsét birtokában változtathatnak állást, amely bizonyítja, hogy illenek a munkához. Egy másik kezdeményezés - a Humán Befektetések - is azon az alapon jött létre, hogy a szakképzés nem megfelelően kapcsolódott az adott foglalkozások követelményeihez. A Humán Befektetések megköveteli a programban résztvevő szervezetektől, hogy bizonyítsák: a szervezet céljait az alkalmazottak megértik, és hogy a szakképzés, a fejlesztés, az új munkatársak beavatása, a munkahelyi előmenetel és a munkatársak megbecsülése olyan módon megy végbe, hogy az a munkaerő legjobb kihasználását teszi lehetővé. Így a szakképzés és a Humán Befektetések együtt biztosítják azt, hogy a dolgozók a nekik megfelelő munkát végzik. A hasonló fejlesztéseknek olyan összetett okai vannak, amelyek globális szinten kapcsolódnak a termékek előállításában bekövetkezett változásokhoz. Ahhoz, hogy kis piacon kis mennyiségű árut kínáljunk, és érzékenyen reagáljunk a legkülönbözőbb fogyasztói kívánalmakra, rugalmasan bevethető munkaerő szükséges. Ha úgy tetszik, "finomhangolás" kérdése az egész. Az egyik fő szempont a minőség. Nem mintha a minőség vadonatúj téma lenne, a minőség elérése viszont folyton változott a történelem folyamán a munkaerő-elosztás és a termelési folyamatok függvényében. Ellis és Whittingham (1993, pp. 37-38) felhívják a figyelmet arra, hogy mekkora problémák adódtak az ipari forradalom alatt, amikor a vásárlók rájöttek, hogy a különböző forrásokból származó cikkekből nem lehetett szövőszéket vagy működőképes gőzgépet előállítani. Az iparban a továbbiakban is fontos kérdés maradt a termékeknek egymáshoz való illeszkedése. Az a munkaerő, amely képes bizonyos szempontok alapján dolgozni, a
minőséget is biztosítani tudja. A munka és a dolgozók jobb egymáshoz illesztésére irányuló törekvések ugyanakkor nem csak az ipari termelésre igazak: a szolgáltatásokban dolgozókra is befolyással vannak, és az egészségügyi és szociális gondozásban dolgozók rájönnek, hogy a munka világában működő trendek őket is érintik. A kormányzatok azon felismerése, hogy a lakosság jólét iránti igényei növekvőben vannak, arra késztette őket, hogy igyekezzenek meggyőződni arról: jó helyre kerül a pénz. Az állam által fenntartott szolgáltatások esetében a minőség kérdése szorosan kapcsolódik ahhoz a vágyhoz, hogy a meglévő forrásokból a lehető legtöbbet préseljék ki. 7.3 Toborzás A dolgozó, a munka és a szervezet illeszkedésére vonatkozó megfontolások már azelőtt megkezdődnek, hogy bárki is csatlakozna a szervezethez. A folyamat első szakasza az elvégzendő munka meghatározása. Ezután válik lehetővé a munkaköri leírás elkészítése, illetve egy olyan lista összeállítása, amely a munka elvégésére képes személy jellemzőit tartalmazza: ezek lehetnek elengedhetetlen jellemzők és képesítések, illetve kívánatosak. Ezzel megkezdődik egy szerep felépítése. A szerepet tovább finomítja egy személyre vonatkozó specifikáció. A példaként kiválasztott hirdetések a dolgozó és munka egymáshoz illeszkedésének különböző fokozatait mutatják be. Olvassuk el őket, azután állapítsuk meg, mely munkaadók keresnek a munkához tökéletesen illő alkalmazottat, és melyek utalnak arra, hogy hajlandóak segíteni a kiválasztott személynek a fejlődésben. Az olvasó észreveszi majd, hogy a Chalvington Alap szociális gondozóknak szóló álláshirdetése (amelyet előbb a Tankönyv 2. részében közöltünk) kifejezetten üdvözli a jelenleg "alulreprezentált" etnikai kisebbségek képviselőinek jelentkezését. Miről szól tehát ez a hirdetés? A szóban forgó szervezet már a potenciális dolgozókkal létesített első kapcsolat során - vagyis a hirdetési szakaszban - hangsúlyozza esélyegyenlőséggel kapcsolatos elveit. Ennek kettős hatása van. Először is kapcsolatot teremt a makrokérdés, vagyis a szervezet munkaerő-összetételének (és ezáltal feltehetően a különböző felhasználókhoz való viszonyának) megváltoztatása és a mikrokérdés, vagyis az egyes dolgozók felvétele között. Másodsorban üzenetet hordoz arról a szervezeti atmoszféráról, amellyel a dolgozók várhatóan szembesülnek majd. Ebben a szakaszban a hirdetés legfontosabb feladata az, hogy a dolgozók lehető legszélesebb köréhez jusson el. Számos hirdetés tartalmaz ehhez hasonló kijelentéseket. Az persze kérdés, hogy az újonnan toborzott munkatársak el tudják-e ismerni - elisme-
163
rik-e egyáltalán- az ilyesfajta egalitáriánus atmoszférát. Érdekes jelenség, hogy az esélyegyenlőség kapcsán sok szervezet használ olyan kifejezéseket, mint "azért dolgozik, hogy ...", "azért küzd, hogy ...", (vagy a kérdéses hirdetésben: " elkötelezett ...". E kifejezések segítségével talán pontosabban kifejezhetők az esélyegyenlőség elérésének nehézségei. Így tehát az ember szakmai előmenetelének potenciális irányítását már a kezdetektől fogva egy szervezet érdekei és követelményei határozzák meg, illetve az, hogy a szervezet milyen dolgozói profilt kíván, és hogyan szeretné a dolgozót az adott munkakörhöz illeszteni. Bár az újságokban állást keresők által közzétett hirdetések is találhatók (Egészséges negyvenes bármilyen törvényes munkát elvállal), ezek igen ritkák: a dolgozók és az állások egymáshoz illesztése a mindennapokban nagyrészt úgy történik, hogy egy szervezet teszi meg az első lépést, és így előre meghatározza munkatársainak karrierjét.
Chalv ngton Alap
SZOCIÁLIS GONDOZÓK A Chalvington bentlakásos, oktatást és gyógyterápiát biztosító közösség Sussex megyében. Érzelmileg sérült kamaszokkal foglalkozik olyan környezetben, amelyben gondozók, tanárok és kisegítők dolgoznak együtt a fiatalokkal. A szociális gondozói munka a fiatalokkal végzett terapeutikus munkához való gondoskodó, megfontolt hozzáállást, ezen kívül jó kommunikációs készséget, elszántságot, rugalmasságot és találékonyságot kíván. A tevékenység kihívást jelent és feszültséggel jár, de szakmailag jövedelmező. A munkatársak támogatása érdekében szakmai felügyeletet és betanítási periódust biztosítunk. Az alkalmazás feltétele a fiatalok igényeivel kapcsolatos széleskörű pszichoterápiai megközelítés ismerete és alkalmazása. Az állás beöltése később több felelőséggel járó pozícióhoz vezethet. Jelenleg az etnikai kisebbségek alulreprezentáltak a munkatársak között, így szívesen várunk kisebbségi csoportokba tartozó jelentkezőket. Tavasszal két, augusztusban újabb két állás betöltésére nyílik lehetőség. Fizetés: évi 12274-16525 font (beleértve a kiegészítő tevékenységekért járó összeget) Jelentkezési határidő: 1992. február 21. Az előzetes felvételi elbeszélgetésekre 1992. március 5-én kerül sor. További részletek: Igazgatói Titkárság, Chalvington Alap, Firle Road, Seaford, East Sussex BN252JE. Tel.: (03323) 892676/898833 A Chalvington Alap elkötelezett az esélyegyenlőség iránt. Forrás: Guardian, 1992. február 5.
Női vezetőhelyettes RH7 évi 18990-20442 Ref.: 956/CC Az állás betöltéséhez szükséges, hogy a jelölt: felelősséget vállaljon a meghatározott feladatok iránt és elvégezze a szervezet napi irányítását a vezető távolléte esetén; megfelelő tapasztalattal rendelkezzen a gyermekekkel/ fiatalokkal végzett munkában bentlakásos körülmények között; képes legyen a célok meghatározására és teljesítésére; rendelkezzen képzettséggel és tapasztalattal a gondozástervezés és gyermekvédelem területén; képes legyen arra, hogy jó minőségű gondozási szolgáltatást biztosítson egy esélyegyenlőséget hangsúlyozó munkahelyen; képes legyen arra, hogy irányítsa és motiválja az alkalmazottakat; rendelkezzen pénzügyi vezetési ismeretekkel.
MENTÁLHIGIÉNÉS SZOLGÁLTATÁS 2 bentlakásos szociális gondozó RH4 14451-16776 font Ref.: 938/CC Közösségi alapokon nyugvó, tízágyas bentlakásos intézet a Grenge-ben N8, olyanok számára, akik hoszszas kezelés után kikerülnek a pszichiátriai intézetekből. Célunk gondoskodó, támogató környezet kialakítása, amelyben ápoltjaink szert tehetnek a nagyobb függetlenség eléréséhez szükséges önbizalomra. A projekt anyagi forrásait a Helyi Egészségügyi Hatóság biztosítja, az irányítást pedig a Szociális Ellátás Minisztériuma végzi. A munkatárs élénk, nyitott, 11 tagú csapathoz csatlakozna, amely munkája során hangsúlyt fektet a kölcsönös megértés és az önbizalom fejlesztésére csakúgy, mint az otthon lakóinak saját gondozásukba történő bevonására. Előfeltétel, hogy a jelentkező képes legyen a nehézségekkel küzdő páciensekkel való kommunikációteremtésre és kapcsolatépítésre. Ugyanilyen fontos a nagyfokú motiváció és kezdeményezőkészség. Az egyik állás betöltésére férfi jelentkezőt kívánunk alkalmazni. Az egyik állás a Nemi Diszkriminációról szóló törvény 7(2)e paragrafusának hatálya alá esik. Az állások nem kívánnak bentlakást, heti 37 munkaórával járnak, beleértve a hétvégi munkavégzést és a bent alvást is. Ez utóbbi javadalmazása 21,62 font óránként, amely összeg az alapfizetésen felül jár. Forrás: Community Care, 1995, január 12-18.
164
Műtők
FŐÁLLÁSÚ ÁPOLÓ D vagy E besorolás -- Ref.: 1165 Képzett műtősök csatlakozását várjuk barátságos csoportunkhoz. Az állás nyitott a műtői ismereteket elsajátítani kívánó főállású ápolók számára is. A megfelelő jelentkezők elvégezhetik ENB 183-as és 182-es tanfolyamainkat. A munka végzése közben lehetőség nyílik anaszteziológiai képzésre is. Egyéb kedvezmények: ingyen tagság a helyi sportközpontban. Jelentkezési határidő: 1994. július 22. Tájékozódó vagy formális felvételi elbeszélgetés: Miss M. Uchendu, Műtőigazgató, 2256. mellék. Munkaköri leírásért és jelentkezési lapért kérjük, folyamodjon Mrs. H. Dayhez, Műtők, Kingston Kórház NHS Alap, Galsworthy Road, Kingston Upon Thames, Surrey, Tel.: 081-546 7711, 2398. mellék (de. 9.30 és du. 1.30 között).
FŐÁLLÁSÚ ÁPOLÓ E besorolás - féléves, véges határidejű szerződés -- Ref.: 1162 E besorolású főállású ápolót keresünk az Astor Kórházba, amely nagy forgalmú, általános sebészeti intézmény. Feltétel egyéves általános sebészet területén szerzett tapasztalat; az ENB 998-as végzettség előnyt jelent. Előzetes elbeszélgetés ügyében keresse Gill Baileyt, az Astor Kórház Főápolóját, a 2306-os melléken. Jelentkezési nyomtatvány és munkaköri leírás: Ann Chantry, CMG sebészeti iroda, Kingston Kórház NHS Alap, Esher szárny, 5. szint, Galsworthy Road, Kingston Upon Thames, Surrey KT2 7QB. Tel.: 081-546 7711, 2985-ös mellék (24 órás üzenetrögzítő). Forrás: Nursing Time, 1994 július 13.
Az eligazítás a felvételi elbeszélgetések során folytatódik. Manapság számos szervezet küldi az elbeszélgetéseken résztvevő alkalmazottakat igazságos kiválasztással foglalkozó tanfolyamokra. Ezzel biztosítják, hogy a felvétel során egy jelentkezőt sem ér hátrányos megkülönböztetés, és hogy a felvételi folyamat teljes egészében az elvégzendő munkára koncentrál. Az egész célja durván az, hogy csökkentse az olyan munkatársak felvételét, akikkel a szervezet dolgozói "a vonaton találkoztak" vagy "együtt jártak iskolába". A felvételnek egyik sem kielégítő kritériuma. Ezzel ugyanakkor nem azt kívánjuk mondani, hogy a szervezetek illetve az ott dolgozó egyének ne vethetnék latba kapcsolataikat annak érdekében, hogy felhívják az álláslehetőségekre érdeklődő és képzett ismerőseik figyelmét. Mindez olyan infrastruktúrát feltételez, amely elég jól fejlett és felszerelt ahhoz, hogy nagyszámú potenciális jelentkezőt vonzzon, kiképezze alkalmazottait az igazságos kiválasztási folyamat érdekében és biztosítsa azt a képzést, amely a dolgozónak az álláshoz való illesztése érdeké-
ben szükséges akkor, ha az elvégzendő munka és a felvett munkatárs nem tökéletesen illik egymáshoz. Ha a felvételi folyamatot megfelelően dokumentálják (ehhez rendszerint korrekt hirdetés, jó felvételi elbeszélgetés, stb. szükséges), a jelentkező és a szervezet is kielégítő képet nyer arról, mibe is fogott. Az állás és a munkatárs egymáshoz illesztésével kapcsolatos követelményekkel már a toborzási szakaszban foglalkoznak, így egyértelművé válik a munkahelyi előmenetel lehetősége: a jelentkező megismeri az állást, illetve az azzal járó lehetőségeket. Vegyünk fontolóra olyan alternatív szituációkat, amelyekben nem gondolnak a munkatárs és az állás egymáshoz illesztésére: amikor a betöltendő állás követelményeinek 'bárki' eleget tud tenni. Ez számos rövidtávú és félállásra igaz. A 'bárki' más gondolatok hiányát is jelzi. A 'bárki' kevés joggal rendelkezik, és nincsenek személyes vonásai. Feladat Bárki lehet gondozó? Szánjon 30 percet erre a feladatra. Lapozzunk az Olvasókönyvben Jan Walmsley "Nem az a fontos, hogy mit csinálsz, hanem, hogy ki vagy: gondozói szerepek és gondozói kapcsolatok" c. írásához. Olvassuk el újra, és soroljuk fel, milyen módokon vonatkozik a 'bárki' a fizetetlen, a 'valaki' pedig a fizetett gondozókra. Megjegyzés Az írás tartalmaz még egy dimenziót - azt a gondolatot, hogy saját rokonai szemében a fizetetlen gondozó is 'valaki'. Ez viszont még mindig arra mutat, hogy bármelyik családtag automatikusan képes egy rokona gondozását ellátni - bárki képes rá. Az olvasónak valószínűleg feltűnt, hogy bizonyos státuszokat azok miatt a személyek miatt hoznak összefüggésbe szakképzettséget nem igénylő munkával, akik azt végzik - Gwen, a tanulási nehézségekkel küzdő nő, anyák, 'hétköznapi emberek', és így tovább. Ezen státuszok egyike sem kapcsolódik a gondozáshoz mint szakértelmet igénylő tevékenységhez. A 'bárki'-munka határai rosszul megfogalmazottak, vagy úgy definiálják őket, hogy nem adódik esély a munkán belül az előmenetelre. Ha 'bárki' el tudja végezni, akkor valaki más is ugyanolyan jól el tudja végezni. Az egészségügyi és szociális gondozás területén számos dolgozó szembesül ezzel a helyzettel. Bizonyos szakmák, például az ápolói, jó ideje igyekeznek e helyzetből menekülni úgy, hogy megpróbálják a gondozást mint szakértelmet igénylő munkát definiálni. Ha a gondozás bárki által elvégezhető munka, és ha az ápolók gondozók csu-
165
pán, akkor megszűnik munkájuk szakértői státusza. Az egyes felfelé nyitott foglalkozások megpróbálhatják soraik közül kizárni azokat a dolgozókat, akik 'bárki által elvégezhető' munkával foglalkoznak. Ez rendkívüli mértékben megnehezíti azt, hogy ezek a dolgozók igazolt szakértelmet szerezzenek. A 'bárkik'-ről elmondható, hogy nem rendelkeznek elismert szakértelemmel. Egy felvételi elbeszélgetés, amely versengés eredményeként kerül sorra, definíciószerűen feltételezi azt, hogy az állás paraméterein belül bizonyos fajta szakértelem és tapasztalat szabja meg, ki kapja meg a munkát. Egy elbeszélgetés során a tapasztalat és szakértelem bizonyos formái fontosak. Egy 'bárki' munka esetében, ha sor kerül egyáltalán elbeszélgetésre, az valószínűleg a végletekig informális, és gyakran olyan felületes tájékozódásra szorítkozik, amely során a munkaadó arról kíván meggyőződni, hogy a jövendőbeli alkalmazott nem rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyekből esetleg probléma adódhat (például ha valaki nem éri el a korhatárt). A munkaválasztás korai szakaszát tehát a következő skálával szemléltethetjük: Nem specifikus Bárki
Specifikus Valaki
1.1 ábra : A kiválasztás-skála
Ez a skála valójában a tapasztalattól a szakértelemig terjed. A bal oldalon elegendő az emberi léttel járó hétköznapi tapasztalat. A jobb oldalon a tapasztalatnak specifikusnak - szakértelemnek - kell lennie. E skála mentén helyezkedik el a bármely állásban elérhető előmenetel lehetősége. Ha bárki képes elvégezni, nincs szükség képzésre, oktatásra, elismerésre, és így tovább. Ha viszont nem tudja mindenki elvégezni, együtt jár vele a szakértelem és annak minden előnye. 7.4. Beillesztés A beillesztés, vagyis egy új munkatárs belépésének megkönnyítése szükségszerűen kétoldalú dolog. Itt egyrészt a formális szerepről és az ahhoz kapcsolódó elvárásokról, másrészt pedig a munkahely informális szokásairól és kultúrájáról van szó. Feladat Egy beillesztési terv Szánjon 20 percet erre a feladatra. Válasszon ki egy szervezetet, amelyet jól ismer. Képzelje el, hogy új munkatárs érkezik, és Önt kérték fel arra, hogy dolgozzon ki számára egy beillesztési programot. Gondolja át, mit kell figyelembe vennie e feladat elvégzéséhez, és vázolja fel a beillesztési program durva tervét. Megjegyzés
166
Ez a feladat munkafüzetünk számos témáját összefoglalja. Egy jó beillesztési program kidolgozásához meg kell értenünk az új munkatárs szerepét - szinte át kell tudnunk élni a szerepet. Képzeljük el, hogy le kellene írnunk szerepünket a tér és az idő szempontjából - hova megyünk, kivel találkozunk egy tipikus napon. Mindezt ráadásul formális és informális összetevőkre kell osztanunk, hogy a kérdéses munkatárs napját beoszthassuk. Ennek során természetesen nem vehetünk figyelembe minden olyan összetevőt, amellyel az illető az új szerepben szembesülhet. Eszünkbe jutott vajon, hogy az illető mellé mentort, vagy olyasvalakit adjunk, aki vészhelyzetben a rendelkezésére áll? A terv elkészültével gondolkodjunk el egy pillanatra azon, hogyan végzi a valóságban a kérdéses szervezet a beillesztést. Az alábbiakban felsorolunk néhány olyan alapkérdést, amelyet az Open University saját Humán Befektetések programjában használ: Szükséges-e vajon, hogy mind a beillesztés "kényelmi" szempontjai, mind a szervezett munkavégzésre irányuló kezdeti képzés érvényesüljenek az összes új alkalmazott esetében, ide értve a rövidtávú kinevezéseket, az egészés részmunkaidős alkalmazottakat, konzultánsokat és másokat? Információt nyújt-e a beillesztés a normákra, a teljesítményre, a viselkedésre és a munkastílusra vonatkozó elvárásokról? Része-e a beillesztésnek az, hogy az alkalmazottnak bemutatják a szervezet, illetve annak az egységnek a céljait, amelyben dolgozik? Nyilvánvalóvá teszik-e az új munkatársak számára a munkájuk elvégzéséhez szükséges tapasztalatot, tudást és hozzáértést? Amikor az alkalmazottakat előléptetik, felvértezik-e őket az új pozíció által megkívánt vezetői ismeretekkel? Tudatában vannak-e a vezetők annak a felelősségnek, amely a munkatársaknak a szervezetbe, illetve a szűkebb munkakörnyezetbe való hatékony beillesztésével jár? Lényeges megjegyeznünk, hogy a fenti lista szerint minden új munkatárs megérdemli a beillesztést: nemcsak az egészállású dolgozók, hanem azok is, akik viszonylag rövid időre kerülnek a szervezethez. Fontos az is, hogy a szervezet, az adott állás, stb., természetét világossá tegyük, és szükség van egy képzési programra is, ami segíti a dolgozókat munkájuk hatékony elvégzésében. Harmadsorban, a vezetők felelősséggel tartoznak a beillesztés hatékony koordinációjáért. Milyen következtetéseket tud az olvasó levonni azzal kapcsolatban, hogy
hogyan tekint a beillesztési irányelvek alapján az új alkalmazottakra az általa kiválasztott szervezet? Ha nem léteznek beillesztési irányelvek, a szervezet feltehetően úgy tartja, hogy (a) minden dolgozó közvetlenül illeszkedik majd a munkájához, és rendelkezik az ehhez szükséges ismeretekkel, vagy (b) majd küszködnek, amíg rá nem éreznek. A második lehetőség szerint a szervezet felkészült rá, hogy a már meglévő munkatársak hajlandóak lesznek informális támogatást nyújtani az újonnan jötteknek; felkészült arra is, hogy az új munkatársak nagyfokú stresszhatáson mennek keresztül, illetve arra, hogy elfogadja az alacsony produktivitási szintet mindaddig, amíg beleilleszkednek munkájukba. Feladat Személyes kapcsolatok Szánjon 15 percet erre a feladatra. Gondolkodjon el azon, milyen mértékben jár saját szervezetben betöltött szerepe beillesztési funkciókkal. Ha nem tölt be szerepet egy szervezetben sem, beszéljen valakivel, aki igen. 1. Van szerepének olyan oldala, amely kapcsolatba hozza a szervezetbe újonnan érkezettekkel? Ha igen, milyen a kapcsolata az új munkatársakkal? 2. Létezik informális alkalom a bemutatkozásra (meg tudja kérni például az új munkatársakat arra, hogy csatlakozzanak a csoporthoz ebédidőben vagy kávészünetben?), esetleg saját baráti és munkatársi csoportja kizárja az újonnan jötteket? Megjegyzés A tananyag kipróbálói számos, a beillesztés belső aspektusait érintő kérdést megvitattak. Egyikük megjegyezte, hogy a csoport tagjainak ritkán volt idejük kávévagy ebédszünetre, de az új tagokat igen pozitív módon vonták be a hivatal működésébe. Másikuk észrevette: bizonyos mértékig igaz az, hogy minél régebben dolgozik együtt a személyzet, annál kevésbé fogadja el az újonnan érkezőket. Egy tesztelő pedig elmondta, hogy kihívásnak érezte az új munkatársak jövetelét: "Gyakran megkérdezték: 'Ezt miért így csinálod?' Nekem pedig el kellett gondolkodnom rajta: 'Vajon miért csinálom ezt?' Néha az ember csak azért csinál valamit úgy, ahogy, mert mindig is úgy csinálta, és régen megfeledkezett a dolog eredeti okáról." A beillesztés fontos vezetési kérdés. Ha a menedzsment részben abból áll, hogy a munkatársak révén bizonyos dolgok elintéződjenek, akkor a munkatársak elindítása szintén az irányítási folyamat része. Ha az ember vezetőként dolgozik, a beillesztés valószínűleg feladatkörének része. Informálisabb módon azonban minden dolgozónak alkalma nyílik a beillesztésben való részvételre. A beillesztési folyamatban való aktív részvétel és az új munkatársakkal végzett tevékenység kitűnő lehe-
tőséget nyújt arra, hogy az ember elgondolkodjon saját szerepén. Elképzelhető, hogy ezáltal a szerepet újra "idegennek" látjuk, és megvizsgáljuk a munkánkkal kapcsolatos kimondatlan feltételezéseket. A beillesztési folyamat alkalmat kínál arra, hogy újragondoljuk és újraértékeljük a szervezeten belül létező szerepeket, megvizsgáljuk, ki mennyire törődik a dolgokkal, és saját munkánkba is beépíthetünk egy esetleg egyébként hiányzó összetevőt: a törődést. 7.5. A képzés A minőségi kérdések szempontjából a hirdetések, az elbeszélgetések és a beillesztés (legalábbis a szó hivatalos értelmében) mind a szervezet struktúrájára irányulnak. Más szóval céljuk az, hogy építsék és támogassák a szervezeti felépítményt: jó munkatársakat szerezzenek, és tegyenek róla, hogy azok illeszkedjenek a szervezet követelményeihez. Gyakran a képzés is ezt a szerepet tölti be. Azt várhatnánk, hogy mihelyt az ember gyakorolni kezdi foglalkozását megszűnnek a képzés és a valós világ kapcsolatával összefüggő problémák. Ugyanakkor természetesen sokan vesznek részt munkahelyi, illetve azon kívüli képzésben, és ez utóbbit tekinthetjük éppen úgy is, mint a "valós világon" kívül eső területet. Mindkét fajta képzésnek megvannak az előnyei és a hátrányai. Gondolkodjunk most el azon, melyek is ezek. Az alábbiakban közlünk egy listát. Az olvasó más tényezőket is meghatározhatott. A munkahelyi képzés gyakran konzervatív, és kritikátlanul alkalmazott módszereket szorgalmaz; az is elképzelhető, hogy nem teszi lehetővé a munkahelyi szerepek változása szempontjából kívánatos reflexiót. A munkahelyi képzés gyakran olyannyira a kompetencián alapul, hogy nem teszi lehetővé a mélyebb ismeretekkel kapcsolatos reflexiót, amely a munka értő módon történő elvégzéséhez vezet. A munkahelyi képzés speciális vállalati képzés, az alkalmazottak számára történik, s lehetővé teszi számukra, hogy azokkal a mindennapos kérdésekkel foglalkozzanak, amelyekkel munkájuk során szembesülnek. A munkahelyen kívüli képzésnek gyakran oly sok dolgozó igényeinek kell eleget tennie, hogy egyikük sem részesül a saját munkakörét megillető figyelemben. Lehetséges, hogy a munkahelyen kívüli képzés során meghatározott célok olyan távoliak, hogy nem tükrözik megfelelően a gyakorlati munka komplexitását.
167
A munkahelyen kívüli képzést gyakran nehéz "leszállítani" a munkahely mindennapi prioritásainak szintjére. A munkahelyen kívüli képzés lehetővé teszi az alkalmazottak számára, hogy kényelmes környezetben nyugodtan elgondolkodjanak munkájukról, és reflexióval éljenek. A jellemzők természetesen jelentősen eltérőek, és lehet, hogy mind a munkahelyi, mind az azon kívüli képzés a jótékony és a haszontalan elemek keverékét tartalmazza. Magának a képzésnek a sikere pedig részben a képzést végzők tudásán és minőségén múlik. Milyen, a képzést illető tapasztalatokkal rendelkezik az olvasó egy általa ismert szervezetben? Erre a kérdésre a fejezet során még visszatérünk, amikor megvizsgáljuk, milyen fajta tudásra tehetnek szert a dolgozók a munkahelyen. Míg a fent tárgyalt kérdések nagy része a szervezetek strukturális jellemzőivel áll kapcsolatban, a gyakorlati munkát két szempontból, a szervezet struktúrája, illetve a gondozási folyamat szempontjából is vizsgálhatjuk. Ez utóbbi akkor nyilvánul meg, amikor a dolgozók szerepei működésbe lépnek. Ezek közül most hármat vizsgálunk meg: a vezetési célokat, az elismerést és a felügyeletet. 7.6 A vezetési célok Bárhogyan gondolkodjék is egy szervezet a dolgozónak a munkához illesztéséről, valószínűleg támaszt valamilyen célt az alkalmazottaknak, még ha azok a teendők bevásárlólista-szerű felsorolását jelentik is csupán. A dolgozók számára támasztott célok hasonlatosak a munkatársak szervezetben betöltött szerepének lakmuszpapír-tesztjéhez. Vegyük szemügyre a 1.2 ábrát! Próbálja meg az olvasó saját, egy szervezetben meglévő céljait az ábrán elhelyezni. Az A cellában általában mindenkinek van célja. Egyes alkalmazottak munkahelyi céljai azonban olyan természetűek, hogy "még délelőtt mindenkit le kell mosdatni". Ez jelenti szakmai horizontjuk határát, ugyanakkor nem mondhatjuk, hogy ezek a dolgozók ne vetnének latba kifinomult interperszonális és gondozási ismereteket feladataik megvaló-
sítása érdekében. A szakképzettséggel rendelkező dolgozóknak gyakran vannak a D-cellába eső céljaik. Ezek sokszor kisebb, rövid időtartamú célok sorozatára bomlanak le. Ugyanakkor igaz az, hogy a "jövő május"- irányelv alapján tevékenykedő alkalmazott kifejezetten másként tervezi meg munkáját, mint az, aki csak az adott délelőttre, 11 óráig tervez. Feladat Célok és időtartamok Szánjon 20 percet erre a feladatra. Válassza ki egyik munkahelyi szerepét. Gondoljon a következő napra, hétre, hónapra és évre, és jegyezze fel, milyen célokat szeretne megvalósítani mindegyik periódus leteltére. Megjegyzés Egyes munkákat nehezebb hosszú távra tervezni, mint másokat. Elképzelhető például, hogy egy bentlakásos gondozó-asszisztensnek például csak napi és heti feladatai vannak. Egy ápoló céljai esetleg a páciensek egy kis csoportjának gondozására irányulnak, egy szociális munkás céljai pedig esetleg az egyes esetek megoldásával kapcsolatos időskálán helyezkednek el. A hosszabb távú célok gyakran vezetői funkciót feltételeznek. Ugyanakkor még ha a munkatársak jelenlegi céljai nagyrészt rövid távra vonatkoznak is, a munkaminőség javításának szempontjából rendelkezhetnek hosszabb távra szóló, a munkájuk minőségére vonatkozó célokkal is. Ide tartozhat egy bizonyos tanfolyam elvégzése (Például A szerepek és kapcsolatok kezeléséé), egy szakképesítés megszerzése, a szervezet különböző tevékenységeivel vagy éppen a felhasználókkal kapcsolatos tapasztalatszerzés. Itt kell megjegyeznünk azt is, hogy egy olyan világban, amelyben a folyamatos állások egyre bizonytalanabbá válnak, és az alkalmazottak könnyen feleslegessé válhatnak, sokan döntenek úgy, hogy szélesítik repertoárjukat, és sokfajta tudásra szert téve készülnek fel a munkaerőpiacban bekövetkező változásokra. Egyes szervezetek rendelkeznek olyan külön csatornákkal, amelyeken keresztül az alkalmazottak értékelhetik munkahelyi teljesítményüket. A célok és időskálák megfontolása könnyen lehet e rendszer egyik eleme.
7.7 Elismerés 1.2 ábra: Célok és időtartamok
168
A szervezeti és személyes célok forrásai különbözőek. Van-e vajon lehetőség arra, hogy a két,
különböző forrásból fakadó célrendszert kibékítsük egymással, esetleg elérjük, hogy kiegészítsék egymást? Ahhoz, hogy a kérdésre igennel válaszolhassunk, a szervezetnek és az alkalmazottaknak a célokat kölcsönösen előnyösként kell felfogniuk, és ennek eléréséhez szükség van egy mechanizmusra is. Egyes esetekben a mechanizmus lehet az elismerés, vagy, ahogy néha nevezik, az éves értékelés is. Az elismerés módot kínál arra, hogy:
"Módot ad arra, hogy bosszút álljanak a nem kedvelt dolgozókon." "Lehet, hogy a papírmunkát jól elvégzik, de a legfontosabb kérdések elsikkadhatnak." "Improduktív lehet azon dolgozók számára, akik munkájukat nem karrierként fogják fel." "Nehézséget okozhat, ha nincs pénz a képzésre, és az elismerés nem jár anyagiakkal."
értékelésre kerüljön, mennyire illeszkedik a dolgozó a szervezetbe;
"Egyes dolgozók úgy érezhetik, hogy 'leszidják' őket."
lehetővé váljék, hogy a dolgozók megfogalmazzák, szerintük mennyire illeszkednek munkájukhoz;
"A vezetők féltékennyé válhatnak kreatív beosztottjaikra, és megpróbálhatják korlátozni őket."
visszajelzést kapjanak arról, hogyan értékelik mások az általuk betöltött szerepet;
Az is megjegyzendő, hogy az elismeréshez való hozzáállás gyakran individualisztikus, és csak a dolgozó erősségeire vagy hiányosságaira koncentrál. Ugyanakkor, mint azt a tanfolyam során sokszor megjegyeztük, minden egyén szerepe része egy nagyobb szerepegyüttesnek. Minden szerepet korlátoz az, hogyan töltik be mások a kapcsolódó szerepeket, ideértve például az értékelt munkatárs vezetőjét. Ezen kívül lehetséges, hogy a dolgozóknak vannak olyan, informális hosszú távú céljaik, amelyek tökéletesen illeszkednek saját, jövőről alkotott elképzeléseikhez, de kevés közük van a szervezet formális céljaihoz. Valószínűtlen például, hogy a dolgozók közöljék: egy a sajátjukkal versenyben álló szervezetnél kerestek állást. Elképzelhető tehát, hogy az értékelés során nem kerül felszínre egy dolgozónak a szervezet iránti elkötelezettsége, illetve az ott vállalt szerepe.
kiegyezzenek az elismerés szempontjaival a következő évre. Bár a módszer nem szolgálja kifejezetten a dolgozó törekvéseit, egyfajta kommunikációs csatornát biztosít. Feladat Elismerés - előnyök és hátrányok Szánjon 20 percet erre a feladatra. Képzelje el, hogy egy olyan szervezetben dolgozik, ahol nem vezették be az elismerés vagy éves értékelés gyakorlatát. Készítsen egy listát az elismerés bevezetésének előnyeiről, és egyet annak hátrányairól. Megjegyzés A tesztelők a következő érveket említették pro és kontra: Előny "Meghatározza a szervezet és az egyén erősségeit és gyenge pontjait." "A feladat/alkalmazott illeszkedésére koncentrál." "Segíti az alkalmazottat abban, hogy az erősségeire építsen, és/vagy fejlessze gyenge pontjait." "Segíti a dolgozót abban, hogy értékelje saját teljesítményét." "Alkalmat kínálhat a további képzés megvitatására." "Lehetőséget nyújt a dolgozóknak arra, hogy elgondolkozzanak saját hosszú távú céljaikon, és kissé eltávolodjanak napi teendőktől." "A dolgozóknak alkalma nyílik arra, hogy fontos kérdéseket vitassanak meg." Hátrány "Használható arra, hogy döntsenek a dolgozók felesleges voltáról, a teljesítménybérezésről, stb."
Feladat Elismerési lánc Szánjon 30 percet erre a feladatra. Olvassa el a Dokumentumok c. kötetben Peter Nicklin "Belső ügyfelek" c. írását. A cikk egy olyan elismerési lánc ötletét vázolja fel, amelyben a dolgozók elismerésére egy nagyobb szerep együttes kontextusában kerül sor. Az írás kifejezetten a vezetőkről szól, de a kontextuális értékelés gondolata bármely olyan szerepre alkalmazható, amelyben valaki másokkal együtt dolgozik. Ha elolvasta a cikket, gondoljon egy olyan szerepre, amelyet Ön tölt be egy szervezetben vagy csoportban, és töltsön néhány percet azzal, hogy egy diagrammal ábrázolja munkatársait. Közülük is azokat, akik az elmúlt évben befolyásolták az Ön által végzett munkát, vagy akiket az Ön munkája befolyásolt. A diagram elkészítése után válaszoljon az írásban felvetett kérdések módosított változatára: Milyen célokat tűztem ki erre az évre? Mit értem el e célok ismeretében?
169
Vajon hogyan értékelhették a teljesítményemet azok, akikkel együtt dolgoztam? (Gondoljon munkatársaira és a szolgáltatás-felhasználókra is, ha ez releváns az Ön esetében.)
készítsünk dokumentációt;
Milyen hatással voltak ez alatt az idő alatt mások arra, amit el próbáltam érni?
értékeljük önmagunkat.
Megjegyzés Úgy találta, könnyű volt meghatározni az elmúlt évre kitűzött céljait? Ha nem vett részt elismerési rendszerben, nehézséget okozhat munkáját hosszú távú célok szempontjából meghatározni. Az éves értékelés vagy elismerés egy szervezetben bizonyos értelemben arra koncentrál, hogy a dolgozó az adott időpontban a szervezet által megkívánt módon illeszkedik-e munkájához. Ennek megvitatására gyakran speciális terminusokat használnak - célok, eredmények, erősség, hiányosság, stb. Ugyanakkor az elvégzett és a jövőben elvégzendő munka értékelésére szinte bármilyen felállásban sor kerülhet. Nehézséget okozhat az is, hogy egy olyan időszakra tekintsünk vissza, amely alatt talán nem voltak kifejezett céljaink. Mégis hasznos lehet, ha időt szánunk arra, hogy átcsoportosítsuk gondolatainkat, és megpróbálunk olyan hosszú távú képet kapni, ami túlmutat a mindennapi munkán és problémákon. (Ezzel együtt mindenkinek van olyan periódusa, amikor a leg-hosszabb távú cél, amire gondolni tud, az, hogy túlélje a napot.!) Sokan olyan helyzetben dolgoznak, amelyben az elismerés nem elterjedt módszer, és az egyedüli visszajelzés, amit kapnak, közvetlen természetű - éppen elvégzett feladatokra vonatkozik, és nem ad hosszú távú képet munkájukról. Úgy tűnik, hogy ha ezek a munkatársak hosszabb távú képet szeretnének kapni karrierjükről, ezt maguknak kell megteremteniük. A személyes és szakmai fejlődés nem feltétlenül jelenti azt, hogy az ember feljebb jut a "szamárlétrán". Ehelyett cél lehet az, hogy kimerítő ismereteket szerezzen saját szerepéről, és jobban megismerje munkatársait. A különböző helyzetekből merített tapasztalat és a szerep által lehetővé tett interakció bővítése együtt jár a szakértelem növekedésével. Egyes dolgozók számára a munkahelyi előrelépés azt jelenti, hogy eltávolodnak attól a munkától, amelynek végzése iránt a leginkább elkötelezettek. Mi több, magának a "karrier"-nek a fogalma is egyre problematikusabbá válhat azáltal, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a munka által támasztott elvárások, és egyre kevesebbet a dolgozók; az állásbizonytalanság pedig egyre gyakoribbá válik. Ha az ember munkájához nem járul elismerési rendszer, késztetést érezhet arra, hogy informálisan megkérje egy munkatársát: értékeljék egymás teljesítményét. Felmerülhet egy belső elismerési rendszer gondolata is; ez stílusában hasonló lehet ahhoz, amikor egy belső felügyelő számára felvázoljuk a következő elemeket: kísérjük figyelemmel saját munkánkat;
170
győződjünk meg róla, hogy hozzáférünk a tényekhez; figyeljük önmagunkat;
A belső elismerést végző munkatárs ezek szerint: felvázolja a célokat; ezeket a célokat a szervezet, illetve a vezető által javasolt célokhoz kapcsolja (már amenynyiben létezik elismerési rendszer és/vagy vezető); nyomon követi, hogy a célok teljesülnek-e, és ha igen, hogyan (önmegfigyelés); értékeli, mit lehetne megváltoztatni (önmegfigyelés/önértékelés). Nem mindenkinek tetszik majd az ötlet, hogy saját tevékenységét értékelje. Demoralizáló lehet például az, ha a szervezet céljai tisztázatlannak tűnnek, vagy állandóan változnak. Másrészt viszont , ha az ember önértékelést végez, saját céljait változatlanul tarthatja! Ez a feladat szolgálhat arra, hogy tisztázzuk személyes céljainkat, vagyis hogy mit szeretnénk elérni a szervezetben az elkövetkezendő fél év, egy év, stb. folyamán. Feladat Két szempont: a felhasználó és a dolgozó Szánjon 20 percet erre a feladatra. Olvassuk el újra az Olvasókönyvben Liz Lloyd "Gondolatok a rövid távú esetmunkáról" c. írását. A szerző egy eset kapcsán felvázol egy tervet, folyamatot, végeredményt és értékelést. Fontoljuk meg, hogyan használhatta volna az esetet Liz Lloyd szélesebb kontextusban arra, hogy saját teljesítményét értékelje. Megjegyzés Az írás arra a nőre irányul, akivel Liz együtt dolgozott. Az epizódot ugyanakkor úgy is értékelhetjük, mint Liz lehetőségét arra, hogy értékelje saját munkáját. Ő ezt valószínűleg meg is tette; mi itt csak találgatunk a belső értékeléssel kapcsolatban, de nem jelentjük ki, Liz ezt vagy azt tette, illetve nem tette. A terv magába foglalja Liz céljait - hogy a szituációra a felhasználó definíciója alapján tekintsen, a szervezetet hatékonyan használja, és annak munkájában csak ideiglenesen vegyen részt. Ezen célokat tágabb értelemben vázlatként is használhatnánk arra, hogy megvizsgáljuk Liz felhasználókkal kapcsolatos munkáját egy időszakon belül. Mindegyik cél Liz munkájának más-más aspektusára irányul, és még egy apró elismerési láncot is megjelenít: a felhasználó szempontjait, a szervezet
helyét, a dolgozó szerepét. Liz ezek alapján értékelhetné, milyen gyakran sikerült elérnie céljait és megvizsgálhatná azokat az alkalmakat, amikor ez nem sikerült. Liz az írás végén megjegyzi: "Lehet, hogy korábban is elérhettem volna ezt a pozíciót [vagyis hogy a felhasználó dönthessen bizonyos kérdésekben, és megbízzon Liz ítéletében]. Ez a fajta megjegyzés Liznek a munkája iránti reflektív attitűdjére utal, és magában hordozza az önértékelés lehetőségét. A felhasználó valószínűleg azért nem juthatott korábban ebbe a helyzetbe, mert Liz a szervezeti kereteken belül végezte munkáját. Most esély nyílik arra, hogy építsen a reflexióra, felülvizsgálja céljait, stb. Az olvasó mostanra valószínűleg azt gondolja, "Igen ám, de az elismerés kétoldalú dolog, ami a vezetőre és a dolgozóra is vonatkozik. Ennek hogyan tehet eleget a belső elismerés?" Jó észrevétel - ez ugyanis nem lehetséges. Ugyanakkor az elismerés hiányában a dolgozó a közvetlen feladatokat meghaladó módon, tágabb értelemben gondolkodhat munkájáról. Amikor pedig sor kerül annak megvitatására, hogyan illeszkedik a dolgozó a munkájához, rendelkezésére áll egy struktúra arra, hogy a munkájáról személyesen illetve a szervezet tagjaként beszélhessen. Mint azt az egyik tananyagot kipróbáló megjegyezte, a belső értékelés módot adott számára, hogy "gyakorolja" az értékelés egyes szempontjait - a szervezet, ahol dolgozott, nemsokára be kívánta vezetni a gyakorlatot. 7.8 Ellenőrzés Valószínű, hogy az elismerés csak alkalomszerűen történik meg. A legtöbb egészségügyi és gondozási szerepet ugyanakkor egy csoportba sorolják azért, hogy a dolgozóknak rendszeresebb támogatást és felügyeletet biztosítsanak. Harris és Kelly a szociális munka kapcsán azt mondják, hogy az ellenőrzés utat jelent az elszámoltathatósághoz, támogatja az alkalmazottakat és olyan területekre koncentrál, amelyekben valódi szolgáltatás-felhasználókkal valódi interakció történik. Így az ellenőrzés tapasztalaton alapul és kihasználja azt, hogy a felnőttek valóságos helyzetekből tanulnak. (Harris és Kelly, 1992). Ezt a koncepciót a legalaposabban a szociális munkában fejlesztették ki, bár ezen a szakterületen sem egyetemesen elfogadott. Ha a Harris és Kelly által leírt definíciót használjuk, az ellenőrzés igen lényeges szempontot kínál a dolgozóknak ahhoz, hogy reflektáljanak munkájukra, a munka lényegével kapcsolatos speciális körülményekre és helyzetekre; arra, hogy mennyire illeszkednek az adott helyzetbe és hogy mit tehetnek a gyakorlat javítása érdekében. Feladat Egy ellenőrzési terv Szánjon 15 percet erre a feladatra.
A körülményektől függően válassza vagy az 1., vagy a 2. lehetőséget. 1. Ha a foglalkozásával együtt jár az ellenőrzés (felügyelőként vagy felügyeltként), gondolja át a legutóbbi ellenőrzés tervét. Mi szerepelt benne? Készítsen listát! 2. Ha munkájának nem része az ellenőrzés, gondoljon egy olyan jelenleg végzett munkájára, amelynek célja, hogy valakit valamilyen módon segítsen. Készítsen listát egy olyan helyzet jellemzőiről, amelyet valakivel megvitatott vagy meg szeretne vitatni. Sorolja fel azokat a kérdéseket, amelyeket fel szeretne tenni. Megjegyzés Az ellenőrzés legfontosabb jellemzője - támogató funkcióján kívül - az, hogy lehetőséget nyújt a teljesítmény javítására. Ha a feladatban a 2. lehetőséget választotta, elképzelhető, hogy az adott helyzet olyan jellemzőit sorolta fel, amelyekkel kapcsolatban nem elég magabiztos, vagy nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel. A munka ilyenfajta értékelése nem gyengeség, hanem a reflektív folyamat része. Ahogy az ember szakmailag kompetenssé válik, a gondozási helyzetre vonatkozó kérdések listája valószínűleg megváltozik, hiszen a mindennapi tennivalók megszokottá válnak, de eltűnnie sohasem szabad. Néha szerencsés a mindennapi feladatokat idegenként szemlélni. Ez egy kicsit hasonlít ahhoz, mint amikor egy jó színész estéről estére ugyanazt a szerepet játssza - mindig szeretne többet meríteni a helyzetből és a szerepből is. A jó ellenőrzés segít abban, hogy a lehető leg-jobban kimerítsük az adott szerepben rejlő lehetőségeket. A szociális munka ellenőrzésének van egy olyan dimenziója, amelyben szakmai megfontolások kapcsolódnak a valódi helyzetekhez. Létezik ugyanakkor egy vezetői dimenzió is. Bármilyen munka is zajlik egy szervezeten belül, az eredményeknek kompatibilisnek kell lennie a szervezet kívánalmaival. Az ellenőrzés legszárazabb formájában úgy is felfogható, mint ami módot nyújt arra, hogy megbizonyosodjanak az eljárások betartásáról. Ez a téma kötődik a bürokráciához. Glastonbury, Bradley és Orme (1987, p.13) szerint az ellenőrzés nem más, mint [...] olyan összetett fogalom, amely szerint az ellenőrzést végző személy vezető, tanácsadó, oktató, alternatív véleményt biztosító, értékelő, támogatás-nyújtó, forrásellenőrző és a kliensek védelmezője. Ezek szerint az ellenőrzési folyamat során az ellenőrzött személy számos különböző szerepben látja majd az ellenőrzést végzőt, és ez jó esetben lehetővé teszi számára, hogy saját szerepének és a fel-
171
használókkal való kapcsolatának számos aspektusáról elgondolkodjon. Az ellenőrzés folyamán az ellenőrzött megtapasztalja az ellenőrzést végző vezetői, értékelő, forrásértékelő, támogató típusú magatartását, stb. Ráadásul a dolgozónak képesnek kellene lennie arra, hogy a szakmai előmenetele részeként olyan speciális kérdésekre koncentrálhasson, amelyek az ellenőrzés során adódó szerep-repertoárhoz kötődnek. Ha például egy dolgozó tisztában van az ellenőrzést végző stílusával, lehetőség adódik arra, hogy szerepének kevésbé hangsúlyos aspektusai is ellenőrzésre kerüljenek. Az ellenőrzés a dolgozó képzésének eszköze - vagy annak kellene lennie. Az ellenőrzés az ápolói szakmában is fontos, és e foglalkozási területen általában klinikai felügyeletnek nevezik. Bishop (1994) a klinikai felügyelettel járó számos előnyt felsorol: reflektív gyakorlat, ami javít a páciensek gondozásán; a szakembergárdának nyújtott támogatás; kompenzáció az ellaposodott hierarchiáért és az elszigetelt szakemberekért ; minőségi gondozás olyan területeken, ahol a páciensek gyorsan kikerülnek a rendszerből; megfelelő tudás a gyors technológiai változásnak alávetett területeken; a jó gyakorlat és a közös ismeretszerzés terjesztése; a személyes fejlődés támogatása. Ezek az előnyök szinte egyenlő mértékben vonatkoznak a változások kezelésére, a dolgozók fejlődésére és a felhasználónak nyújtott jobb minőségű gondozásra. E munkafüzet írásának idején azonban, bár az új alkalmazottak mentorokhoz való rendelése széles körben elterjedt, a tapasztaltabb munkatársak klinikai felügyelete nem ennyire elfogadott. Miért nem tartják vajon hasznosnak ezt a látszólag támogatást nyújtó gyakorlatot? Bishop szerint az ápolói képzettséget gyakran végcélnak tekintik; vagyis az ápolás "azonnali" aspektusa gyakran személyesen kifejlesztett ismeret, amelyben kevés szerepet játszik a tudás megosztása, és még kevesebb hagyománya van annak, hogy a tudásnak ezt a fajta átadását formalizálják. Azt is felvethetjük, hogy a klinikai felügyelő léte inkább fenyegetést, mint támogatást jelent a szerepre nézve. Egy ápolóban felmerülhet a kérdés: "Támogatás ez, vagy rendőri ellenőrzés?" Ugyanakkor a klinikai felügyelet, az ellenőrzés más formáihoz hasonlóan, felfogható gumibot helyett a dolgozó fejlődésének eszközeként is. Az elismerés és az ellenőrzés is számos, a gondozás minősége szempontjából fontos jellemzőre koncentrál. Hangsúlyt fektet arra, hogy a dolgozó a szervezet számára hatékony erőforrás, jó munkaerő maradjon, de ügyel a dolgozó tudására és képességére is a mindennapi 172
gondozási tevékenység során. Ezen kívül a jelenlegi viszonyok között természetesen arra is erőfeszítéseket tesznek, hogy az elismerést és ellenőrzést a felhasználókra is kiterjesszék, hogy az összes résztvevő között létrejöhessen az információcsere. Ez befolyásolja a személyes és a szakmai fejlődést is. Lehetőség nyílik arra, hogy az ember a lánc több szeménél is megvizsgálja szerepét. Ha azonban pusztán individuális szempontból fogjuk fel a kérdést, hogyan veheti vajon hasznát a dolgozó a szakmai és személyes fejlődés lehetőségének az általa betöltött szerepen belül? 7.9. Specifikus és átváltható ismeretek Az elismerés és a felügyelet egyfajta kereszteződést jelent a munkahelyi támogatás "felülről lefelé" illetve "alulról felfelé" való megítélése között. Az ellenőrzésben például a vezetőnek vagy a felügyelőnek elvárásai vannak a munkavégzés módjával kapcsolatban. Ezen elvárások alapját a szervezet céljai és létjogosultsága jelenti. Attól függően, hogy a két résztvevő személy azonos foglalkozást űz-e, vagy sem, a foglalkozáshoz szerepelvárások is kapcsolódhatnak. A dolgozónak, aki a "frontvonalban" van, meg kell értenie, milyen lehetőségekkel és korlátokkal jár szerepe a valós világban. A reflektív gyakorlatra vonatkozó ismeretek mellett a dolgozónak az érdekképviselettel kapcsolatos tudásra is szüksége van ahhoz, hogy ügyét jól, érthetően adhassa elő. Ez önigazolás formájában is végbemehet úgy, hogy a dolgozó tartja magát álláspontjához, és elvet minden, a felügyelő által esetleg felhozott pozitív kritikát. Ez a fajta tudás átváltható, és az ellenőrzésen kívül számos helyzetben alkalmazható. Feladat Specifikus és átváltható ismeretek Szánjon 20 percet erre a feladatra. Gondoljon egyik munkahelyi szerepére. Nem kell, hogy fizetett munkáról legyen szó, bármilyen munka szóba jöhet - önkéntes, otthoni vagy egyéb. Először sorolja fel röviden mindazt, amit az utóbbi néhány napban elvégzett. Ezután készítsen két listát. Az egyik legyen "A szerephez specifikusan szükséges ismeretek", a másik pedig "Az átváltható ismeretek". Ezután párosítsa a szerep-lista pontjait ez utóbbi két lista pontjaival. Végül a listák elkészültével vegye sorra a szerep szempontjából specifikus ismereteket, és vizsgálja meg, átalakíthatók-e egyes aspektusai átváltható ismeretekké. Megjegyzés A tananyag tesztelői számos specifikus ismeretet említettek. Ezek közül a leggyakrabban a specifikus tanács adása fordult elő. Az egyik tesztelő rájött, hogy egy pont sem szerepel a speciális ismeretek listáján, mivel egy szinten minden ismeret átadható
volt (odafigyelés, az emberek tájékoztatása, felszólamlás az érdekükben, az ügyek nyomon követése). Az átváltható ismeretek lényege az, hogy, legalábbis potenciálisan, képessé teszik az embert arra, hogy más szerepekbe illeszkedjen a szervezeten belül, vagy arra, hogy - ha úgy dönt - egy másik szervezethez menjen. A szerep specifikus ismeretek meghatározott szervezetre vagy kontextusra vonatkoznak. A személyes vagy szakmai fejlődés szempontjából nyilvánvalóak annak az előnyei, ha az ember egy fenékkel két lovon ül. Gondoljon egy olyan szervezetre, amelynek ismeri a működését, és gondolkodjon el azon, vajon a szervezet által ajánlott, szakmai fejlődést célzó támogatás a szervezet saját alapvető kívánalmaira specifikus-e , vagy pedig átváltható. Felvethető az a gondolat, hogy a fentiek kapcsolódnak a képzés hatékonyságához. Ha a képzés nem megfelelő a dolgozók számára, akkor megfosztja őket a hatalomtól. Ugyanakkor a legtöbb fajta képzés az ember hasznára válhat akkor, ha elgondolkodik annak alapvető céljáról. Megéri, ha az ember elgondolkodik a "keretről", amelybe a képzés illik; még ha ki is derül, hogy a keret a szervezet számára nem különösebben előnyös, az egyes dolgozót hatalommal ruházhatja fel. 7.10 Összegzés A személyes és szakmai fejlődés témája megfelelőnek tűnik arra, hogy ezzel zárjuk a kurzust. Számos olyan szempontot és témakört ölel fel, amellyel az eddigiekben foglalkoztunk. Míg a személyes és szakmai fejlődés az egészségügyben és szociális szolgáltatások terén dolgozók életében manifesztálódik, befolyásolják az egészségügyi és jóléti munka világának nagyobb volumenű kérdései is: hogyan működnek együtt a szervezetek és a szakmák; hogyan illesztik a szervezetek a munkát a dolgozókhoz illetve a dolgozókat a munkához; és hogyan illenek a munkahelyi szerepek a tágabb értelemben vett személyes szerepek és törekvések sorozatába. Ráadásul a személyes és szakmai fejlődés témája szorosan kötődik a kurzus anyagához. Azt, hogy milyen mértékben szorgalmazzák a szakmai fejlődést, nagy valószínűséggel az határozza meg, milyen mértékben és mennyire hasonlóan értékeli a dolgozó illetve a szervezet a dolgozó szakértelmét és tapasztalatát. A kielégítő és nem kielégítő szerep közötti különbséget jelentheti az, ha a dolgozók lehetőséget kapnak arra, hogy hatalommal ruházzák fel magukat a szakértelem elérése érdekében. Ha pedig a szervezetek és szakmák képesek arra, hogy elismerjék és bátorítsák a munkatársak különbözőségét, ez módot ad arra, hogy a kérdéses szervezetben megnöveljék a humán források jelentőségét. Olyasfajta gondozási koncepció ez, amelynek át kellene hatnia az egészségügyi és gondozási intézményeket.
Szervezeti profil Feladat 8 Szánjon egy órát erre a feladatra.
A feladat elvégzése után az olvasó elvégezheti ugyanezt a személyes és szakmai fejlődés szempontjából is. Használhatja a feladatot a szervezettel kapcsolatban vagy tágabb értelemben, a személyes fejlődéssel kapcsolatban is. A kiválasztott szervezet tanulmányozásának befejezéseként gondolja át, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a kiválasztott szervezetben a munkavégzés fejlesztésére. Ide sorolhatók az elméleti és gyakorlati tanfolyamok, önsegítő csoportok, stb. Ugyanakkor elgondolkodhat azon is, milyen mértékben épül bele a szervezet rutintevékenységébe - az ellenőrzésbe, az elismerésbe és a mentori intézménybe - a (szakmai) fejlődés lehetősége; vagy még informálisabb módon, hogyan épülnek ezek a jellemzők a vezetők által a munkatársaknak nyújtott támogatásba és irányítási elvekbe; és hogy mennyire rugalmas módon teszik lehetővé a munkatársak számára a lehetőségek kihasználását (ilyenek például a bölcsődei elhelyezés, a tanfolyamokon résztvevő munkatársak helyettesítése, annak a tudásnak az értékelése, amelyet az alkalmazottak a tanfolyamon szereztek, és így tovább). Feladat Szakmai és személyes fejlődés Ez a feladat szabadon választható; reméljük, elvégzi majd, hiszen ez a feladat kerekké teszi a tanfolyamot azáltal, hogy visszaviszi az olvasót saját szerepéhez, és annak fejlesztéséhez. Ha kívánja, a feladat elvégzéséhez használhatja a kiválasztott szervezetet is. Gondoljon az elmúlt fél évre, és készítsen egy listát arról, hogyan javított egy az ön által fontosnak tartott munkahelyi szerepet. Az alábbiakban közöljük azoknak a lehetőségeknek a listáját, amelyekkel javítható a szakmai fejlődés. Használja a lista pontjait saját fejlődésének felmérésére. A szervezet által fizetett tanfolyamok elvégzése Csatlakozás olyan munkacsoportokhoz és bizottságokhoz, amelyek elősegítik a szervezetben zajló tervezési folyamatot Konferenciákon való részvétel Részvétel a felnőttoktatásban, szabadegyetemi előadásokon vagy távoktatásban Gyakorlati tanfolyamokon való részvétel A szakma által kínált vagy megkövetelt változások nyomon követése Szakmai lapok és folyóiratok Szakkönyvek
173
Releváns dokumentumfilmek A napi hírek nyomon követése Dosszié összeállítása a témába vágó újságés folyóiratcikkekből Tagság egy hasonló gondolkodású személyekből álló önsegítő csoportban A szakmai szervezeti kérdéseknek egy kollégával való megvitatása Szakszervezeti tagság (vagy tagság egy szakszervezet speciális érdekcsoportjában) Tagság egy szakmai társaságban Munkahelyi vonatkozású napló vezetése Ha elkészítette az utóbbi fél évre vonatkozó listát, gondolja át, a szerepfejlesztés milyen módját gyakorolja majd az elkövetkező fél évben. Segítségül ismét használhatja az általunk megadott listát. Célok E munkafüzetben az alább felsorolt célokat tartottuk szem előtt. Ezek a szervezeti profilhoz öszszeállított dosszié ellenőrzésére is használhatók. A célok alkalmazhatósága ugyanakkor természetesen függ az olvasó által kiválasztott szervezet típusától. Követelmények A kurzus e részének feldolgozása után Önöknek képesnek kell lenniük: annak felismerésére, hogy a "józan ész" értelmezései az elméletekben gyökereznek; megvizsgálni a modellek létrehozásának folyamatát és alkalmazásukat a valóság ábrázolására; különböző modelleket összehasonlítani és értékelni; kétdimenziós modellek segítségével elemezni az elmélet és a gyakorlat kapcsolatát; felismerni az elméletek széles skáláján belül a komplexitásokat és a gyakorlatban megnyilvánuló közös vonásokat és különbözőségeket; szembeállítani a kutatási adatgyűjtés kvantitatív és kvalitatív módszereit és felsorolni mindegyik módszer néhány előnyét és hátrányát. meghatározza a kapcsolatot a szervezeteknek a dolgozókkal szemben támasztott, illetve a dolgozóknak a szervezetekkel szemben támasztott követelményei között; egy szervezetre vonatkozóan alkalmazza a reflektiv gyakorlatot, különös tekintettel a tanulmányozás során Ön által kiválasztott szervezetre.
174
HIVATKOZÁSOK Berger, P.L. (1966) Invitation ti Sociology: A Humanistic Perspective, Harmondsworth: Penguin Berger, P.L. (1969) The Social Reality of Religion, London: Faber Bishop, V.(1994) 'Clinical supervision for an accountable profession', Nursing Times, Vol. 90, No. 39, pp. 35-36 Bornat, J., Phillipson, C., Ward, S. (1985) A Manifesto for Old Age, London: Pluto Bryman, A. (1988) Quantity and Quality in Social Research, London: Unwin Hyman Burrel, G. and Morgan, G. (1979) Sociological Paradigms and Organisational Analysis, London: Heinemann Chapman, G.E. (1983) 'Ritual and rational action in hospitals', Journal of Advanced Nursing, 8, pp. 13-20 Chorley, J.R. and Haggett, P. (1967) Socio-Economic Models in Geography, London: Methuen and Co. Ltd. Durkheim, E. (1952) Suicide London: Routledge and Kegan Paul Ellis, R. and Whittingham, D. (1993) Quality Assurance: a handbook, London: Edward Arnold Fido, J. (1977) 'The Charity Organisation Society and social case work in London 1869-1900' in Donajgrodski, A.P. (ed.) Social Control in Nineteenth Century Britian, London: Croom Helm Glaser, G.B. and Strauss, A.L. (1967) The Discovery of Grounded Theory : Strategies for Qualitative Research, London: Weidenfeld and Nicholson Glastonbury, B., Bradley, R. and Orme, J. (1987) Managing People in the Personal Social Services, Chichester: John Wiley and Sons Hall, C.S. and Lindsay, G. (1970) Theories of Personality, New York: John Wiley
American Psychological Association, New York: September Karuza, J., Sevon, M.A., Rabinowitz, V.C. and Brickman, P. (1982) 'Attribution of responsibility by helpers and recipients' in Wills, T.A. (ed.) Basic Processes in Helping Relationships, New York: Academic Press Lambert, R., Bullock, R. and Millham, S. (1975) The Chance of a Lifetime, London: Weidenfeld and Nicolson Luterman, D. (1987) Deafness in the Family, Boston: College Hill Press Menzies, I.E.P. (1970) The Functioning of Social Systems as a Defence Against Anxiety, London: Tavistock Institute of Human Relations Oliver, M. (1978) 'Disability, adjustment and family life - some theoretical considerations' in Brechin, A., Liddiard, P. and Swain, J. (eds) (1981) Handicap in the Social World, Sevenoaks: Hodder and Stoughton Plummer, K. (1983) Documents of Life: An Introduction to the Problems and Literature of a Humanistic Method, London: George Allen and Unwin Seligman, M.E.P. (1985) Helplessness: On Depression, Development and Death, San Francisco: Freem Southgate, J. and White, K. (1989) 'Alienism - the underlying roots of racism, sexism and oppression', Journal of the Institute for Self-Analysis, Vol. 3, No. 1, pp. 35-38 Sutherland, A. (1981) Disabled We Stand, London: Souvenir Press Weber, M. (1968) Economy and Society, edited by Guentner Roth and Claus Wittich, New York: Bedminster
Harris, J. and Kelly, D. (1992) Management Skills in Social Care: a handbook of social care managers, Aldershot: Ashgate Howe, D. (1987) An Introduction to Social Work Theory, Aldershot: Wildwood House Jacques, E. (1955) 'Social systems as a defence against persecuting and depressive anxiety' in Klein M. (ed.) New Directions in Psychoanalysis, London: Tavistock Karuza, J. and Firestone, I.J. (1979) Choice of Helping Startegies: Effects of Recipient Age and Intimacy, paper presented in symposium 'Factors affecting helping'
175
Tartalomjegyzék ELŐSZÓ ................................................................................................................................................. 1 ELSŐ RÉSZ: TANULÁS ÉS REFLEXIÓ ............................................................................................. 7 1. 1. Tanulás és tapasztalat ........................................................................................................ 8 1.1. A tapasztalat mint forrás ......................................................................................... 8 1.2. Tapasztalat és tanulási struktúra ............................................................................. 9 1.3. A tapasztalat összegzése ........................................................................................ 10 1.4. A tapasztalat korlátai ............................................................................................ 12 1.5. Összefoglalás ......................................................................................................... 12 1. 2. Elmélet, tapasztalat és reflexió ........................................................................................ 13 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7.
A reflexió definíció ................................................................................................ 13 A reflexió mint alapos megfontolás ....................................................................... 13 A reflexió mint tükörkép ........................................................................................ 14 A reflexió mint a társadalmi interakció kulcsa ...................................................... 15 Reflektív gyakorlat ................................................................................................. 17 A képzés képtelenné tesz a gyakorlatra? ............................................................... 18 Összefoglalás ......................................................................................................... 21
3. A megfigyelés és a reflexió képességének fejlesztése .......................................................... 19 3.1. 3.2. 3.3. 3.4. 3.5. 3.6.
Önmegfigyelés ....................................................................................................... 20 Arcjáték ................................................................................................................. 21 Ellenõrzött reflexió ................................................................................................ 21 A belsõ kontroll kifejlesztése.................................................................................. 22 A reflexiót ellenõrzõ kérdések................................................................................ 24 Összefoglalás ......................................................................................................... 25
Hivatkozások .............................................................................................................................. 26 MÁSODIK RÉSZ: SZEREPEK ........................................................................................................... 27 Bevezetés ........................................................................................................................ 28 1. Szerepjáték ............................................................................................................................ 29 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6. 1.7.
A szereplõ és a szerep ............................................................................................ 29 Nem egy szerep, hanem sok ................................................................................... 31 Szerepfa? ............................................................................................................... 33 Szerepek és az én ................................................................................................... 34 Szerepek és kapcsolatok az egészségügyi és szociális rendszerekben ................... 35 Szerepek: keret vagy ketrec? ................................................................................. 37 Összefoglalás ......................................................................................................... 38
2. Szerepek és kapcsolatok a munkahelyen ............................................................................ 39 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6.
Új szerepek tanulása.............................................................................................. 39 Szerepek újraformázása......................................................................................... 40 Szerepek és szervezeti vátozások ........................................................................... 40 Elvárások és követelmények .................................................................................. 43 A szerepnyomás és a szerepfeszültség kezelése ..................................................... 46 Összefoglalás ......................................................................................................... 48
3. Szerepek és szolgáltatások igénybevevõi ............................................................................ 49 3.1. 3.2. 3.3. 3.4. 3.5.
Mit jelent a szüségletek iránti igény? .................................................................... 49 Öregedéssel kapcsolatos feltételezések megkérdõjelezése ..................................... 50 A felhatalmazás kérdésének struktúrált megközelítése: egy belvárosi projekt ...... 52 A felhatalmazás kérdésének egyéni megközelítései: terhesgondozás .................... 53 Összefoglalás ......................................................................................................... 57
175
4. Segítséget nyújtani és a segítséget igénybe venni................................................................ 58 4.1. 4.2. 4.3. 4.4. 4.5.
Szerepjátszás a segítõ kapcsolatokban ................................................................... 58 Segítséget igénybe venni ........................................................................................ 60 A személyes tapasztalatok hasznosítása ................................................................. 62 Azonosság és különbözõség ................................................................................... 64 Összefoglalás ......................................................................................................... 65
5. Szerepek és csoportok ........................................................................................................... 66 5.1. Hogyan lehet a legeredményesebb a csoportban végzett munka? ......................... 66 5.2. Csoportok és csoportosulások ................................................................................ 67 5.3. A csoportinterakció javítása .................................................................................. 69 5.4. Csoportcél és csoporttevékenység: informális szerepek ......................................... 72 5.5. Csoportmunka és változás ...................................................................................... 73 5.6. Összefoglalás ......................................................................................................... 74 Követelmények ................................................................................................................ 74 HARMADIK RÉSZ: KAPCSOLATOK ............................................................................................... 77 Bevezetés ........................................................................................................................ 78 1. Szükségletek kielégítése az emberi kapcsolatokon keresztül ............................................. 79 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Ismerkedjünk meg Maryvel! ................................................................................... 79 Mire jó a kapcsolatok tanulmányozása? ................................................................ 80 A szükségletek hierarchiája.................................................................................... 80 Graham Connelly beszámolója Mary történetérõl ................................................. 81 Kapcsolatok és szükségletek ................................................................................. 82 Összefoglalás ......................................................................................................... 84
2. Kapcsolatok kiépítése és fejlesztése ..................................................................................... 85 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5.
A kapcsolatok fejlesztésére fordítható idõ .............................................................. 85 A kapcsolatok dinamikája ...................................................................................... 85 Tanácsadó kapcsolatok .......................................................................................... 88 A kapcsolatok fejlesztéséhez szükséges szintspecifikus készségek .......................... 91 Összefoglalás ......................................................................................................... 93
3. Veszteség és változás a kapcsolatokban .............................................................................. 94 3.1. 3.2. 3.3. 3.4.
Befejezések ............................................................................................................. 94 A veszteség megtapasztalása .................................................................................. 94 Felkészülés arra, hogy a kapcsolatok véget érnek ................................................. 96 Összefoglalás ......................................................................................................... 97
4. Néhány további gondolat Maryvel kapcsolaban ................................................................ 98 4.1. 4.2. 4.3. 4.4. 4.5. 4.6. 4.7. 4.8. 4.9.
Ki is Mary?............................................................................................................. 98 Történetek történetekrõl szóló történetekrõl .......................................................... 98 A relevancia szabályai ........................................................................................... 99 Egy másik Mary ................................................................................................... 100 Mary édesanyja .................................................................................................... 100 Személyiség és gyakorlat ...................................................................................... 101 Realitás és lehetõségek ......................................................................................... 102 Ki tehát Mary? ..................................................................................................... 103 Összefoglalás ....................................................................................................... 103
5. Én, kommunikáció és kapcsolatok ..................................................................................... 104 5.1. 5.2. 5.3. 5.4. 5.5. 5.6.
176
Társas én .............................................................................................................. 104 A kommunikáció és a kapcsolatok értelmezése .................................................... 104 Az én beszédben való bemutatása ........................................................................ 105 Az érzések megismerése ....................................................................................... 106 A kommunikáció társadalmilag szervezett ........................................................... 106 Kibõl ki lesz? ........................................................................................................ 107
5.7. Az identitás rituáléi.............................................................................................. 108 5.8. Mások lebecsülése ............................................................................................... 109 5.9. A kliens probélmák általános magyarázatai ....................................................... 110 5.10. Összefoglalás ...................................................................................................... 111 6. Hatalom és felhatalmazás .................................................................................................. 112 6.1. Stratégiai interakció ............................................................................................ 113 6.2. A segítõ-kliens interakció .................................................................................... 114 6.3. Hatalom és torzult kommunikáció ....................................................................... 114 6.4. A kliens visszavág ................................................................................................ 115 6.5. Mindenki korlátozva van ..................................................................................... 116 6.6. Struktúrákba és gyakorlatokba ágyazott érdekek ................................................ 117 6.7. Ideológiák és korlátok ......................................................................................... 118 6.8. Hatalom és érdekek az egészségügyi és jóléti munkában .................................... 119 6.9. Összefoglalás ....................................................................................................... 119 Követelmények ............................................................................................................. 120 Hivatkozások ............................................................................................................................ 121 NEGYEDIK RÉSZ: A MEGÉRTÉS KERETEI ................................................................................ 123 Bevezetés ...................................................................................................................... 124 1. Az élet az elmélet szemüvegén keresztül ........................................................................... 125 1.1. 1.2. 1.3. 1.4. 1.5. 1.6.
Elmélkedés az elméletrõl ..................................................................................... 125 Az elméleti szemüveg felvétele ............................................................................. 126 Alternatív hipotézisek összehasonlítása ............................................................... 127 Modellek .............................................................................................................. 129 A süket ember és családja modelljei .................................................................... 129 Összefoglalás ....................................................................................................... 130
2. Modellek használata ........................................................................................................... 131 2.1. 2.2. 2.3. 2.4. 2.5. 2.6. 2.7. 2.8. 2.9.
Modellek létrehozása ........................................................................................... 131 Az orvosi modell .................................................................................................. 132 A kompenzációs modell ....................................................................................... 133 Az erkölcsi modell................................................................................................ 134 A felvilágosult modell .......................................................................................... 134 Segítõ sztereotípiák a modellek kiválaszásánál ................................................... 135 A vezetéshez nem kell túristatérkép .................................................................... 135 A hatalom modelljei............................................................................................. 136 Összefoglalás ....................................................................................................... 138
3. A süketség modelljei ........................................................................................................... 139 3.1. Egy társadalmi modell ......................................................................................... 139 3.2. Modellek alkalmazása süket gyerekekre és családjukra ...................................... 140 3.3. Pszichodinamikai elméletek ................................................................................. 141 3.4. Kapcsolatok ......................................................................................................... 143 3.5. A személyiség kérdése.......................................................................................... 144 3.6. A süketség kórmentesítése és a “süketség a családban” társadalmi modell kidolgozása ............................................................................... 145 3.7. Összefoglalás ....................................................................................................... 146 4. Az elméletek vizsgálatának kulcsszempontjai .................................................................. 147 4.1. 4.2. 4.3. 4.4. 4.5. 4.6. 4.7.
Objektív realitások............................................................................................... 147 Szubjektív realitások ............................................................................................ 148 Az ember az emberi társadalomban, és a társadalom az emberben .................... 149 Rend/szabályozás................................................................................................. 150 Konfliktus/változás .............................................................................................. 151 Rend vagy konfliktus ............................................................................................ 151 Összefoglalás ....................................................................................................... 151
177
5. Az elmélet átültetése a gyakorlatba ................................................................................... 152 5.1. 5.2. 5.3. 5.4. 5.5.
Egy komplexebb modell ....................................................................................... 152 A modell kibõvítése .............................................................................................. 152 Feminista elmélet és hatása a gyakorlatra .......................................................... 155 ...és vissza a modellépítéshez ............................................................................... 157 Összefoglalás ....................................................................................................... 157
6. A kutatás megértése: mennyiségi és minõségi módszerekrõl való gondolkodás ............ 158 6.1. Az adatgyûjtés módszer ........................................................................................ 158 6.2. Kvantitatív és kvalitatív közelítések ...................................................................... 159 6.3. Összefoglalás ....................................................................................................... 160 7. A személyes és szakmai fejlõdés irányítása ....................................................................... 162 7.1. Hogyan találjuk meg a dolgozókhoz illõ munkát ................................................. 162 7.2. A szervezet és a dolgozók egymáshoz illesztésének formalizálása ....................... 163 7.3. Toborzás ............................................................................................................... 163 7.4. Beillesztés ............................................................................................................. 166 7.5. A képzés ................................................................................................................ 167 7.6. A vezetési célok .................................................................................................... 168 7.7. Elismerés .............................................................................................................. 169 7.8. Ellenõrzés ............................................................................................................. 171 7.9. Specifikus és átváltható ismeretek ........................................................................ 172 7.10.Összegzés .............................................................................................................. 173 Követelmények .............................................................................................................. 174 Hivatkozások ............................................................................................................................. 175
178
