Szentes Árnyai Első Fejezet: Szeged Rózsája 2060. szeptember 25., szombat, 23:32; Szeged Nem könnyű elszökni a Triádok elől, különösen a Tüzes Ló Éve ölelő karjaiból nehéz szabadulni. Ezt Lótuszvirágnak sikerült megtennie. Elérte azt, amit akart a triád égisze alatt, aztán megpattant. Nyolc éve érkezett Kínából tökélyre fejlesztett harci képességekkel. Sohasem kérdőjelezte meg a felettesei utasítását, de egyszer csak besokallt. Nem bérgyilkosnak szegődött a bűnbandához, mivel ő mindig is árnyvadásznak tartotta magát. Gyűlölte Szegedet, pontosabban Asteropolist; ez lett a város hivatalos neve 2049-től, mivel leginkább egy tizenkét ágú csillagra hasonlít. A tong főnök küldte le Pestről, hogy erősítse meg az itteni érdekeltségeit. Valamint, ha az szükséges lesz, az ellenfeleket gyengítse meg, ha kell, likvidálja őket. A páncélozott hosszú kabátja két hónaljtokjában egy-egy kapcsolt Colt Manhunter pihent, mivel Lótuszvirág úgy tartotta, hogy egy lány nem lehet elég óvatos, különösen a mai világban nem. A két Colt nem mostani darab volt, de mióta Szegeden tartózkodott, megbízott a két fegyver szavatosságában és tűzerejében. Már többször húzták már ki kellemetlen helyzetekből. Ork volt, ez első pillantásra látszott, de humán szemmel is csinos volt meta típusa ellenére. Tetejébe nem volt benne egyáltalán idegen anyag sem. Semmiféle kibervert nem rakatott magába, mivel belső mágiával rendelkezett. Igaz, ő nem dobált tűzlabdákat és nem fagyasztotta meg senkinek a vérét; az ő ereje más honnan táplálkozott. Adeptus volt. Villámgyors reflexekkel és tökéletesebben kezelte a két pisztolyt a mágikus erejével, mint mások bármiféle beültetéssel. Jól ismerte a szegedi árnyakat, és talán egykori társai itt keresték a legkevésbé, pedig a Tüzes Ló Éve Asteropolisban is nagy befolyással bírt. Éppen a nekik végzett dolgok miatt kellett elhagynia Szegedet, és most egy kis segítségre volt szüksége. A Kovácsok Fertálya városrész felé tartott, ahol a Pattantyús nevű fegyverkereskedés volt található. A fegyverkereskedő tartozott Lótuszvirágnak, mivel korábban megmentette a fickót néhány részeg Lobogótól. Bekanyarodott a városrészbe, mikor megszólalt a kézi telefonja. Felvette. – Találkoznunk kellene… – csak ennyit mondott a hang a készülékbe, és a lány tudta, gáz van. Persze lehetett csapda is, de az ösztönei azt súgták, hogy nem az. Óvatosan közelítette meg a boltot és feltette a foncsorozott napszemüvegét, mely kapcsolatban állt a fegyverekkel. Így képes volt még pontosabban eltalálni a kiválasztott célpontot. Halkan lépett be a hátsó ajtón az üzletbe, a riasztót gyorsan kikapcsolta az Arita által megadott kóddal. A Coltokat már kibiztosította és nagy erejű robbanófejes lőszerrel tárazott be. Kiélesítette a hallását és meghallotta, hogy az üzlet elejéből hangok szűrődnek ki. Hallgatózni kezdett. – Mikor jön már? – a beszéd türelmetlen volt és némi félelem is vegyült bele. – Percek kérdése – válaszolta egy másik, hasonlóan türelmetlenül.
1
Az ork adeptus egyik hangot sem ismerte fel, tehát nem olyanok, akikkel már találkozott. – Félnek. Helyes – gondolta Lótuszvirág és megpróbálta meghatározni a helyzetüket a boltban. Kezdők, ez egyértelmű. Még annyi eszük sem volt, hogy a hátsó bejárathoz egy őrt állítsanak. Pofonegyszerű lesz. Mágiával felerősített érzékei segítségével be tudta tájolni őket és szinte vakon csapott le rájuk, de a különleges képességei a segítségére voltak. Mindösszesen két-két lőszert eresztett ki a Coltokból, a kínai bandatagok holtan estek össze a Pattantyús padlóján. – Arita! – kiáltotta a lány a tulaj nevét, de választ nem kapott. Körbenézett, hogy nincs-e valaki, aki lesből támadna rá, de a bolt padlóján csak az egyik megkötözött törp technikust találta. – Mi történt? – kérdezte Lótuszvirág. – Hirtelen leptek meg, még a riasztót sem tudtam bekapcsolni – válaszolta a férfi. – Ez volt a szerencséd, különben végezetek volna veled. Lehet, hogy kezdők voltak, de ahogy elnéztem, a rutint erőszakkal próbálták ellensúlyozni – ezzel a törp is egyetértett. – Arita már keresett. Mondta, ha elkerülnétek egymást, akkor ezt adjam oda – ezzel egy adatchipet vett elő a farzsebéből. Remélem, nem sérült meg, mert pont akkor támadtak rám, mikor vele beszéltem. Lótuszvirág odalépett a tridifonhoz és behelyezte a lejátszóba a chipet. Egy nagyon rövid üzenetet talált rajta. „Lótuszvirág! Keres a Tüzes Ló, de tudok egy vadászatot, amivel el tudsz tűnni egy pár hónapra a városból. Legyél pontban éjjel egykor a MH5 második kilométer kövénél. A meló: Fegyvereket kellene becsempészni az országba. Mr. Johnson húszezret ígért fejenként, és búvóhelyet is találhatsz Szentesen, vagy máshol. Arita” – Ezt érdemes lesz megpróbálni – gondolta az ork adeptus. – Arita még nem vágott át, legalábbis szándékosan még nem. Bár elég veszélyes lesz, mivel a közeli mocsárban van néhány parakrokodil. Rühellem őket. 2060. szeptember 26., vasárnap, 0:21; Szentes Az ütött-kopott Gaz-Willy terepjáró kényelmesen fordult be a Kossuth utcára, miközben az őszi eső halkan szemerkélt a sötét városra. Árnyacska leállt a kocsival a zsinagóga előtt. Az épület több mint félévszázada ugyanazokat a funkciókat látta el a város életében, mióta a múlt század utolsó évtizedében felújították. Zsidó szentély, könyvtár és mátrixpont. Árnyacska kiszállt a humán méretűre tervezett gépjárműből és összébb húzta magán a páncélkabátot, mely most is jó szolgálatot tett, hiszen a szeptember végi szemerkélő eső már ott hordozta magában a tél leheletét; érezni lehetett benne a maró hideget. Árnyacska tudta, hogy ez egy fontos este, ezért nem akarta lekésni a találkozót, amit a Szentes-tó városhoz közelebbi részéhez szervezett Izomagy, a Nádvágók vezetője. Mindenképpen meg akart arról bizonyosodni, hogy nem lesz semmi gond, és nem szerette volna, ha a Nagy Testvér kiszúrja őket. Ezért is jött először ide a könyvtárhoz. Fellépett a járdára, majd gyors, de nem sietős léptekkel megkerülte az épületet. Állhatott volna az épület mögötti parkolóba is, de Árnyacska attól félt, hogy valami baja lesz a terepjárónak. Neki pedig ma este mindenképpen szüksége volt a járműre. Szentesért Tár-
2
sulás rendfenntartói jobban ellenőrizték a főutcát, mint a mellékutcákat. Mivel a sötét helyeken előszeretettel, mint a mellékutcák, kibelezték a járműveket a bandák, és motor nélkül a terepjáró nem megy. A biztonság kedvéért először körbenézett, mielőtt benyomta volna a templom pinceablakát, és bebújt rajta. Számára ez rutin volt, számtalan esetben tört már be a könyvtárba, hogy fellépjen a Mátrixra és elintézze egy-két ügyét. Itt legálisan használta a mátrixot, és nem az illegálisan felállított csatlakozójáról, amit a Vajda-telepi lakásában volt. Az igazgatói irodából végezte folyamatosan a dolgait és még idáig egyetlen egyszer sem kapták el. Maga is csodálkozott rajta. Éppen ezért a lehető leggyorsabban végzett a műhold kikapcsolásával, hogy ne lásson semmit, mikor a Szentes-tó fölé ér. Az erősen módosított CMT Avatar megint csak jó szolgálatot tett, nem hiába fizetett érte egy kisebb vagyont. Tizenöt perccel később leállította a tóparton a terepjárót Árnyacska, és felpillantott az égre. Tudta, hogy a műholdak odafent köröznek, de ebben az órában Szentes „láthatatlanná” válik a számukra. Az órájára pillantott – még húsz perc a találkozóig. Kényelmesen hátradőlt, a rozoga ülés pedig hangos nyöszörgéssel vette tudomásul, hogy a nő megváltoztatta a testhelyzetét. Árnyacska körbepillantott a nádasban. Nem sok minden mozdult ezen a késő órán. Ahelyett, hogy otthon aludnék. Egy nagyzási hóbortban szenvedő trollnak segítek – gondolta. Lelki szemei előtt minden harsány zöldbe borult, és kellemes langy meleg nyárrá változott a táj. Egy sok évvel ezelőtti nyári emlék idéződött fel benne; kiszökött a házukból szülei határozott tiltása ellenére, hogy találkozzon azzal a magas, jóképű sráccal. Azzal a céges disznóval! Pedig teljesen bele volt habarodva tizenhat évesen. Ám csak utána jött rá, hogy minden férfi – különösen a cégesek – egy mocskos disznó. Egy perverz disznó. Csak azért csábított el, mert kíváncsi volt… Hogy a törp lányok mennyire „bozontosak”. Persze miután lefeküdt vele, a srác dobta, arra hivatkozva, hogy nagy köztük a társadalmi különbség, csak azért, mert egy kicsit barnább a bőre, mint a magyar lányoknak általában. Hogyan is gondolhatta, hogy együtt marad vele. A szüleinek persze nem szólt egy szó sem, szíjat hasítottak volna a hátából. Árnyacskát az óra sípolása ébresztette fel az álmodozásból. Idő van! – gondolta és leellenőrizte, hogy a Ceska vz/120-as pisztolya töltve van-e. Az ember ugyebár sohasem tudhatja, mibe szaladhat bele egy ilyen találkozó alkalmával. Mindig készen áll a vadászatra. Kiszállt a kocsiból és elindult a megbeszélt hely felé. – Na, megjött a feles tesó is! – mondta a jelenlévők közül az egyetlen ork, utánozva vígjátéki stílusban a lány nemzetiségét. – Fogd be, bunkó! – vetette oda a lány a fickónak. – Na, ha már ilyen családiasan összejöttünk, akkor rátérhetnénk az üzletre – mondta Izomagy, a csapat egyetlen troll tagja. – A Társulat kezd egy kicsit messzire menni. Két napja megerősítették a járőrszolgálataikat a mocsárban és a környékén. Így bajosan hozzuk be a cuccokat. – Mi lenne a dolgunk? – kérdezte Árnyacska. – Nem kertelek. Át kellene hozni egy szállítmányt a szegedi határon – mondta a troll, miközben az egyik agyarának ezüst tokját piszkálta.
3
– Nehogy azt hidd! – vágta rá a nő. – Hogy bennünket lőjenek le a határvadászok, mint valami gumikacsát. Az egyébként is ennek a beképzelt majomnak a reszortja, hogy gumikacsa legyen! – bökött az orkra. – Téged elsősorban elektronikai szakértőként, illetve Mátrix fedezetként használnánk – nyugtatta a troll a törpöt. – Miféle Mátrix? Örülhetünk, ha van kapcsolat a rendszerrel, főleg itt a semmi közepén! Nem kell a púder, Izomagy! Mi a VALÓDI oka, hogy kellünk ehhez a melóhoz? – szegezte neki a kérdést paprikás hangnemben a lány. – EZ a valódi ok – mondta a troll megőrizve a hidegvérét. – Úgy tűnik, rászolgáltál a hírnevedre; tényleg nagyszájú vagy. A törpe még mindig nem hitt neki. – Mennyiért? – kérdezte az ork, aki Pléhpofa névre hallgatott egy eléggé nyilvánvaló beültetés miatt. A kérdés végül Árnyacska érdeklődését is felkeltette, és a gyanakvását némileg elaltatta. – Húszezer, plusz a jutalék – bólintott a troll. Húszezer nujen – gondolta a lány. Azzal egy jó ideig kihúzhatják. Bár az afancokkal teli mocsárban mászkálni így szeptember végén még nem biztonságos. Akkor is, húszezer nujen! Persze azért egy újabb kérdés fogalmazódott meg benne. – Csak azt nem tudom, miféle Mátrixtámogatás kell odakint a mocsárba? – Mint mondtam, – folytatta a troll – elektronikai szakértőként van rád szükségünk, és te egy másik helyen leszel becsatlakozva. Segítened kell a Társulat elleni vadászatban… – mondta sokat sejtetően. 2060. szeptember 26, vasárnap, 0:42; Szentes közelében – Ott vagyunk már? – kérdezte Pléhpofa és a kirgiz gyártmányú Aros Predatorát tárazta immáron hetedjére. Árnyacskában elszakadt valami és elveszítette a hidegvérét, pedig ez igen ritka eset volt, de az ork már az agyára ment. Keményen a terepjáró fékébe taposott, majd hátraperdült az ülésen és keményen a férfi szemébe nézett. – Ha még egyszer megkérdezed, te majom, esküszöm mindenre, ami szent; azt a kevés agyvelődet úgy kell majd lekaparnom a hátsószélvédőről! Megértetted?! – sziszegte, mire az ork némám bólintott. Árnyacska ismét elhelyezkedett a Gaz-Willy kormánya mögött – immáron sokkalta nyugodtabb lelkiállapotban –, és gázt adva tovább indult az erősen elhanyagolt nagymágocsi úton. Ezt a terepjárót még az Euró háborúk idején szerezte Árnyacska édesapja. Ő úgy mondta, „újítottam”. Jó negyedórányi zötykölődés után leállította a terepjárót és kérdőn nézett az anyósülésen helyet foglaló Izomagyra a félhomályban, de nem tudta kifürkészni a troll gondolatait. Ekkor állt meg mögöttünk egy viseltes, módosított Honda Accord szedán. – Gyerünk! – szólalt meg Izomagy, ezzel kiszállt a terepjáróból. Majd követték egy romos épülethez, amely a nádas szélén állt. A troll nem gondolkodott sokat, belökte az épület fából készült rozoga ajtaját és elkurjantotta magát. – Sellő! Itt vagyunk! Odabent szinte teljes sötétség volt, így Pléhpofa, a csapat egyetlen ork tagja is alig látott valamit, viszont a másik két bandatag nem zavartatta magát, mert a látási viszonyok ellenére sem vették le a napszemüvegeiket.
4
– Nagy marha vagy, Izomagy! – jegyezte meg egy nyugodt hang mögöttük. A vékony alak eltakarta a bejáratot. Egy emberként pördültek meg a vadászok a betonpadlójú kocsiszínben. A vékonyan beszűrődő fényben nem látszott nála fegyver, de Árnyacska biztosra vette, hogy a csempész is fel van fegyverezve. Mégpedig rendesen. – Te is! Kis híján lelőttelek. Ráijesztesz öt jól képzett vadászra, ez szerintem túlmegy a józan ész határán. Indulhatunk? – Persze. Előbb bemutatom a mai vadászat hetedik tagját, – ezzel egy valamivel vaskosabb alak, ám Sellőhöz hasonló, szálkás nő vált láthatóvá, aki egy ork volt – ő Lótuszvirág, az én segítségem. Árnyacska hallotta, hogy Sellő babonás, és most már saját maga is megtapasztalta. Ha vadászni indul, azt hét emberrel teszi, nem többel és nem kevesebbel. Az épület mögötti nádasban ott ringott egy módosított Zemlya-Poltava Kardforgató motorcsónak. A tetején lévő forgóágyú jól látható volt, és valószínű, hogy a motorját is megpiszkálták a jobb teljesítmény érdekében. Ahogy sétáltak a sötét tóparton, a törp dekás kiszúrta, hogy Pléhpofa erősen bámulja Lótuszvirágot, pontosabban annak hátsó felét. – Figyeld! Mindjárt árnyékra vetődik – bökte meg a mellette sétáló humán sámánt a dekás. Hirtelen odaugrott Pléhpofa a kínai ork lány mellé és így szólt. – Mi lenne, ha vadászat után tartanánk egy külön bulit, csak mi ketten! – ezzel belemarkolt a lány formás fenekébe. Az adeptus reakciója szinte láthatatlan volt, csak a végeredmény lett egyértelmű. A következő egy tizedmásodperc leforgása alatt a lány kezében megjelent egy viharvert Colt Manhunter és a másik ork alsó állkapcsához szorította azt. – Meg ne próbáld még egyszer! – sziszegte némi akcentussal. Árnyacska hangosan felnevetett. – Egy éjjel ketten is melegebb éghajlatra küldik! – ekkor a kínai lány észrevétlenül rákacsintott a törpre. Árnyacska nem értette, vagy nem akarta félreérteni a mozdulatot. – Beszállás! Árnyacska, ez rád duplán vonatkozik – mutatott Izomagy a műszerfalon lévő dekk csatlakozóra, majd bekapott egy fehér pirulát és kényelmesen elhelyezkedett a motorcsónak hátsó részében található padon. – Látom, lecseréled a Nissant – bökött a troll a Kardforgatóra. – Ja. Ehhez könnyebb alkatrészt szerezni, plusz sokkal csendesebb. A „dicsőséges” orosz hadsereg által itt hagyott roncsok szolgáltatják cseréhez az alapot – bólintott a tünde csempész és beindította az Euroháborúból itt maradt járművet, mely motorja azonnal életre kelt. 2060. szeptember 26., vasárnap, 1:53; Magyar határ közelében, valahol a mocsárban a magyarországi oldalon Ahogy Turánia határához értek, Sellő lekapcsolta a Kardforgató motorcsónak robbanómotoros meghajtását és elindította az elektromosat. – Árnyacska, nézz szét odafent, mivel nem minden jelet veszek azonnal a szenzorokkal. A törp nő már száguldott is az információs szupersztrádán, egészen a legközelebbi műholdig, melybe bedekázott, pontosabban abba, melyet másfél órája kapcsolt le. Veszélyes volt, de a céges dekások átverése volt a specialitása, és mellesleg ez éltette igazán. A sze-
5
mei lettek a műhold érzékelői, így ötven kilométeres körzetben tudta, mi történik. – Két kilométerre egy hajót látok. Hatan vannak benne, az egyik nagy valószínűséggel mágiahasználó, tippem szerint teljes értékű sámán, a fétisei alapján. – Nem lenne hátrány, – fordult a troll a varázslóhoz – ha beizzítanád a mágikus képességeidet. Ezzel a sámán halk kántálásba kezdett, majd elmondott egy varázslatot és a kezében lévő színes kavicsok mattá váltak. Bár a dekás lány csak részlegesen érzékelte a környezetét, mivel még mindig a Mátrixba volt becsatlakozva és nem igazán értett a mágiához, de tudta, hogy Szalma kezében lévő kövek mágikus fókuszok voltak, melyek a sámán varázslatát volt hivatott erősíteni. Így Árnyacska csak reménykedett benne, hogy megfelelő mágikus háttértámogatást hoztak Szalma személyében, és hogy elég erős lesz a varázslat, melyet elmondott. Ahogy elsiklott a motorcsónak a turániai határőrség hajója mellett, úgy tűnt, hogy a válasz a fel sem tett kérdésre, igen. A törp megkönnyebbült és néhány perc múlva kiszállt a műholdból, majd átsuhant egy másikba, hogy továbbra is szemmel tudja tartani a területet. Az út hátralévő része majdhogynem unalmasan telt, még akkor is, mikor másodszor áthaladtak a turániai határon a „szegedi oldalon”. Majd Szeged mellett elkanyarodtak dél felé, hogy eljussanak az egykori magyar-jugoszláv határig – ügyelve arra, hogy a Sztrádáról lehetőleg senki se lássa meg őket. Mivel nem szerették volna, hogy néhány szolgálatban lévő részeg Sztrádaőr; akik a Lobogóknak nevezik magukat, elkezdenek rájuk lövöldözni és ezzel lehetetlenné teszik a ma éjszakai vadászatot. Árnyacska lenézett erre a Sztrádára, monumentális építményre a műhold érzékelői segítségével, mely az egész ország különböző részeit összekötötte, vagy legalábbis az ország azon területeit, melyek még a Társasági Tanácshoz tartoztak. Magát az autópályát valamikor a negyvenes évek közepe tájékán kezdték építeni, de mostanra csak karbantartogatják. Ez meg is látszott rajta. – Szerencsére, vízi úton megyünk. Egyébként a Lobogókkal kellene szembeszállnunk, és nem a határőrökkel – gondolta Árnyacska. – Bár lehet, hogy jobban járnánk egy csapat alkoholista „szelíd motorossal” – gyorsan elhessegette a baljós gondolatait és a munkájára kezdett összpontosítani. A nádasban elrejtve egy kisebb halászkalyibában történt meg az üzletkötés. Izomagy fizetett, és a ládákat elkezdték bepakolni a motorcsónak csomagterébe, majd visszaindultak. Simán átcsúsztak a szegedi turániai határon. – Túl simán megy ez a vadászat – morogta Pléhpofa az orra alatt. *** – Készüljetek! – szólt hátra Sellő. – Még egy határátkelés és megérkezünk a búvóhelyre. – Valami kilökött a rendszerből! – kiáltott fel Árnyacska, majd elveszítette a sokktól az eszméletét. Egy nagy méretű motorcsónak jelent meg a Kardforgató előtt, és az orrba szerelt gépágyújából tüzet nyitott az árnyvadászok járművére. A kaszniról lepattogtak a lövedékek, de a hajó közvetlen víz feletti gyenge páncélzata átengedte az ellenséges tüzet és a hajó gyorsan kezdett süllyedni a folyóban.
6
– Kikormányozom a partra a dereglyét! – kiáltott a tünde, miközben az orrba rejtett nagy kaliberű géppuskával viszonozni kezdte a tüzet. A következő pillanatban elemi erővel csapódott valami az egyébként is sérült motorcsónakba. Árnyacska magához tért. – Ez egy rakéta volt, vagy valaki varázslatot használ! – kiáltotta a tünde csempész. Majd egy robbanás rázta meg a járművet, és ahogy a Kardforgató nagy sebességgel átfordult az oldalára. Árnyacska beverte a fejét, azonnal elveszítette az eszméletét. Ma este immáron másodszor. Mikor ismét magához tért, automata fegyverek jellegzetes kereplését hallotta. A feje borzalmasan lüktetett és mindenből kettőt látott. Kihúzta a fejéből és a gépből is a csatlakozót, majd a hátára vette a kisebb vagyont érő CMT Avatar kiberdekkjét. – Jól bevághattam a fejemet – és lassan megpróbált a tetejére fordult járműből kijutni. Odakint a társai a fákat használták fedezékként, a dekással senki sem foglalkozott. Turánia partiőrsége épp akkor állt meg a folyóparton, mikor a lány kimászott a tönkrement motorcsónakból és keresztül esett egy holttesten. A lángoló roncs kevés fényt adott, de hason fekve is jól látta, hogy egy ork fekszik előtte. – Nagy pofájú hülye volt, de nem ezt a sorsot érdemelte – gondolta a lány. Izomagy és kicsiny csapata össztüzet zúdított a parti őrségre, de a golyók jól láthatóan szinte lepattogtak a varázsló által létrehozott mágikus védőfalról. – Golyóálló korlát! Hol van Szalma? Néhány méterrel feljebb meglátott egy újabb holttestet vett észre, aminek a ruháján többféle fémből és fából készült tárgy lógott. – Meg kell őket valahogy fékezni! – ezzel elkezdte Pléhpofa ruházatát és felszerelést át kutatni. Rövid keresgélés után ráakadt egy gránátra. – Legalább most nem hagyott cserben ez a majom, és remélem, nincs védelme a varázslónak más ellen – szűrte a fogai között, miközben kiélesítette a tojásalakú robbanóanyagot, majd a támadók felé dobta. Nem sikerült pontosan a dobás, de szerencsére a gránát elvégezte a neki szánt feladatot és az őrök szétrepültek a detonáció hatására. – Kimondta azt a hülyeséget, hogy varázslatot csak varázslattal lehet megfékezni! – somolygott magába a lány. Ezek után megpróbált felállni, de csak nagyon nehezen sikerült. Árnyacska csodálkozott rajta, hogy nem lőttek rá azonnal a folyami őrök. Elővette a Ceska vz/120-as könnyű pisztolyát és kibiztosította, majd megpróbált a fák takarásában, minél messzebbre jutni a rajtaütés helyszínétől. A parton ismét felugatott egy automata fegyver, de mivel a folyó felől jött a lövés, azt jelentette, hogy még mindig van, aki életben maradt a folyami őrök közül. Árnyacska kihasználta természetes hőlátását, és futott tovább egyre messze a Kardforgató roncsától. Hirtelen valami felkapta és szalad vele. Árnyacska a bűzös mocsár, a lőpor szag és az agyrázkódása ellenére is érezte az enyhe női parfüm illatot. Biztos volt benne, hogy Lótuszvirág az, aki cipeli. Valahogy sikerült elhagyni a rajtaütés helyszínét, és jó tíz kilométeren keresztül cipelte magával a másik árnyvadászt a kínai adeptus. Aztán megállt és letette egy fának támasztva a hátát, majd letelepedett mellé. – Szerencsénk van, hogy nem felhős az ég és a hold elég fényt ad – Árnyacska egyetértően bólintott. – Remélem, eléggé sikerült összezavarom a határőröket és nem követnek –
7
majd belehallgatott az éjszakába, de semmi rendelleneset nem tapasztalt. – Csak idáig segíthettem. Ha a tájékozódó képességem nem csal, akkor Szentes kábé öt-hat kilométerre van arrafelé – ezzel észak-északkeleti irányban mutatott, majd felállt és dél felé indult. – Várj! – szólt utána a törp. – Csalatkoznék Izomagyban, ha ténylegesen fegyvereket csempésztünk volna, vagy csak fegyvereket. Tudod, mik voltak a ládákban? – Amelyik láda tartalmát én láttam, abba kicsi színes golyók voltak. – Mágikus komponensek? – értetlenkedett a dekás. – Inkább kémiai késztermékek. Nekem tablettáknak tűntek semmint mágikus segédanyagoknak. – Az a mocskos drogcsempész! – vágta rá azonnal átkozódva Árnyacska, és dühösen a földre csapott. Szentesen járt a pletyka, hogy Izomagy nemcsak a természetes faji adottságai miatt néz úgy ki, ahogy; hanem a tudomány áldásos előnyeit is élvezi, mint amilyenek a szteroidok. A törp dekás annyira a gondolataiba felejtkezett úgy hogy észre sem vette, az adeptus időközben magára hagyta. Még a távolodó, halvány hőképét sem látta a másik lánynak, ahogy dél felé nézett. Majd egy jó félórányi pihenés után lassan feltápászkodott és elindult arra, amerre a várost sejtette.
*** Lassan lépdelt a zsombékok között Tamás atya. Jól tudta, hogy habár már elkezdődött az ősz, de ha ügyes, akkor még találhat kővarangyot a Szentes-tó déli részén fekvő láposban. Tehát érdemes volt ezen a korai órán kijönnie, mivel ilyenkor már a csempészek hazatértek, de az utolsó szafarik még nem indultak el a mocsárban. Így nyugodt volt a környék, és az ég kelet felé már erősen világosodott. Nem félt attól, hogy egy afanc – azaz egy parakrokodil – megtámadja, mivel jól felkészült ellenük, és magával hozta a kábító lövedék varázsfókuszát is. Mégis megéri a kockázatot, ha véletlenül összefutna egy krokodillal. Mivel a kővarangy homlokán található ásvány os kicsapódás tökéletes alapanyaga lesz a következő fókuszához és a kristály rendkívül értékes. A nádasból egy csapzott emberfej emelkedett ki. A pap egy pillanatra visszahőkölt, és elkezdett összpontosítani a mágikus energiára, hogy varázslatot formázzon belőle. Az emberi fejhez test is párosult. A törp haját összetapasztotta a víz és bizonyos helyeken a rászáradt vért sem tudta teljesen feloldani. Árnyacska kiköpte a mocskos vizet és köhögve próbált kimászni a partra. A pap odaugrott és segített neki kimászni a vízből. A nő teljesen legyengül és valószínűleg át is fagyott a hideg vízben. – Hol sérült meg? – kérdezte a férfi. A dekás próbálta a látását a papra fókuszálni, de miután harmadszorra sem sikerült, így időlegesen feladta. – Hol sérült meg a fején kívül? – kérdezte ismét a katolikus pap. – Valószínű, hogy csak ott. Agyrázkódásom is lehet, mivel kettőt látok magából. Tulajdonképpen ki maga? – kérdezte Árnyacska miközben megpróbált talpra állni. – Tamás atya vagyok a szentesi katolikus plébániáról. Jobb lenne, ha nem beszélne és
8
mozogna sokat, legalább addig, amíg meg nem vizsgálom – válaszolt a férfi, és ezzel elkezdte a lány asztrális képét tanulmányozni, további sérülések után; szerencsésen nyugtázta, hogy nincsenek. – Árnyacska – nyögte a törp, csak ennyit mondott, mert hiába volt a férfi pap nem bízott meg benne. – Hívok segítséget. – Ne! Ha autóval van, atyám, akkor nagyra értékelném, ha bevinne a városba, onnan majd elintézem a dolgaimat – mondta a lány, bár tökéletesen tisztában volt vele, hogy segítség nélkül még a papnak a kocsijáig sem jutna el. – Jöjjön, nincs messze a kocsim – ezzel ölbe vette a törpe dekást és elindult kifelé a mocsárból. Egy hatalmas árny csusszant ki a vízből. Legalább négy méter hosszú volt – ha nem hosszabb – és hódra emlékeztető farka eloszlatta azt a gyanút, hogy egy cirkusztól elszökött krokodil akar reggelizni. Kitátotta a száját és rásziszegett a Tamás atyára. A férfi összpontosított és a fókusza erejének egy részét felhasználva megerősítette a varázslatát, mely csak az asztrális síkon volt látható. Majd elengedte a bűbájt, melynek következében az afanc azonnal álomba szenderült. Majd az atyára ható asztrális energiák negatív következményeit próbálta csökkenteni – ugyancsak a fókusz megmaradt erejének segítségével. Sikerült teljesen eliminálnia azokat. A pap megszaporázta a lépteit a rozoga benzines Chrysler-Nissan Jackrabbitje felé. Árnyacskának csak foszlányok maradtak meg, hogyan kerülhetett a mocsárból a katolikus templom parókiájára. Amikor megérkeztek, mintha látott volna két mozgó vízköpőt a parókia tetején, de utána szinte biztos volt benne, hogy csak képzelődött. Betudta a fejét ért sérülésnek az állatokat. Két nappal később már tisztán emlékezett a vadászat részleteire, miután a katolikus pap többször is gyógyította, mind hagyományos, mind mágikus módon. Hálás volt az atyának, mivel nem kérdezett semmit és a rendőröket sem értesítette. Árnyacska fejében kavarogtak a gondolatok. – Az a szemét izomagyú troll! Nem véletlen a névválasztás – gondolta keserű szájízzel. – Még hogy fegyver csempészet. Drogokat kellett áthozni a határon. Mocskos díler! Ráadásul maga is függő! Ám jelen helyzetében nem tudott semmiféle módon tenni a Dél-Alföld második legnagyobb bandájának fejével. Pedig lett volna ötlete ezzel kapcsolatban. Talán majd egy másik, kedvezőbb alkalommal, biztosan alá tud gyújtani.
9
