V. ÉVF. 6. SZÁM 2008.
s z ág! H aj
m a g y a r ok
!
rá
Ha
Győri Polgári Lap
jr á M a g y a
SZENT LÁSZLÓ NAPOK
Szent László díjakat adományoztak Borkai Zsolt polgármester ünnepi beszéde a Bazilikában
A Szent László Érem díjakat a Szent László Napi Ünnepi Díszközgyűlésen, június 27-én adták át a kitüntetetteknek. Június 27. és 29. között rendezték meg Győrött a Szent László Napokat. Péntek délután a város önkormányzatának díszközgyűlésével kez-
dődött meg az ünnepségsorozat. A díszközg yűlésen Borkai Zsolt polgármester mondott ünnepi beszédet, amelyben Szent László történetét méltatta, hangsúlyozva, hogy Győrben, szűkebb hazánkban is nagy hagyományai vannak Szent László
A megkoszorúzott Szent László Király dombormű
kultuszának. A győri bazilika egyik féltve őrzött kincse Szent László hermája, amely a keresztény magyarság szimbolikájában is óriási jelentősségel bír. László uralkodói nagysága, karizmája, a hősiességéről szóló legendák évszázadokon át szájról szájra hagyományozódtak a magyarság soraiban: „Szent László attól vált nagy uralkodóvá, nemzetének szent királyává, hogy számára a legfontosabb mindig a haza, azaz a pátria, s az ország, vagyis a regnum érdeke volt. Elkötelezettsége emelte őt a halhatatlanok közé.” „Hitünk, hazánk, és városunk iránti szeretetünk tartson együtt bennünket hogy ezen az ünnepi napon, de a Szent László körmenet a hermával
Mezőfi László
Csak fogy a Magyar! A magas fának erős ága hiába tör az ég felé. Bár sok a levél, de virág nincsen. Milyen világnak nézünk így elé? Bő gyermekáldás kéne miránk. Mert vészesen fogy a nemzet. A Magyar anya-apa régen itt több gyermeket szült-nemzett. Nagyobb megbecsülés járna a családnak. És biztos segítség is, persze. Mert ezek nélkül csak fogy a Magyar. Vészesen fogy, percről, percre. A költő legújabb verseskötete „A szeretet végtelen tenyerén” megjelent, melyet a Kazinczy úti antikvárium forgalmaz. Ez a kötet tartalmazza az eddig az Összefogásban megjelent hazafias verseit is. jövőben is méltók maradjunk a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb uralkodójának Szent László királyunknak történelmi örökségéhez” – zárta szavait a polgármester. folytatás a 2. oldalon
Fotó Oláh Jakócs Péter
r or
JÚLIUS
Hírek
Semmelweis-ünnepség
folytatás az előző oldalról A közgyűlés határozatait dr. Ottófi Rudolf alpolgármester ismertette, a Szent László Érem díjakat pedig Borkai Zsolt adta át. Szent László díjakat adományozott Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése Dr. Balogh Péter főorvos részére több évtizedes kiemelkedő sebészeti munkája, valamint a magyar és a győri kézilabdasport érdekében végzett magas színvonalú orvosi és szervező munkája elismeréseképpen. Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése Bojtár Imréné Gál Anikó karigazgató asszony részére a győri operaéneklés fejlesztése, ápolása érdekében, valamint a zenei nevelés terén kifejtett több évtizedes, magas színvonalú oktatói, korrepetitori munkássága elismeréseként adományozta a „Szent László Érem” díjat. Dr. Rédly Elemér pápai prelátus, Győr-szabadhegyi plébános a hitoktatás területén kifejtett több évtizedes, magas színvonalú tevékenysége, példaértékű és áldozatos lelkipász-
Győr város vezetése a körmeneten
2
A Szent László díjazottak tori munkája, valamint kiemelkedő közéleti munkássága elismeréseként részesült a „Szent László Érem” díjban. A Díszközgyűlés után a Szent László Dombormű megkoszorúzásával, majd a Püspöki Szentmisével és Körmenettel folytatódott az ünnepség. Az estét a Győri Filharmonikus Zenekar ünnepi hangversenye zárta.
Az ünnepi mise a Bazilikában
Minden évben Semmelweis Ignác, az „anyák megmentője” születésének évfordulójához igazodva rendezi meg a város az egészségügyi és szociális ágazat közös kitüntetési ünnepségét. A június 30-án megtartott ünnepségen Borkai Zsolt polgármester mondott köszöntő beszédet. „Önök, akik az emberek megsegítését választották hivatásul, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a családok, az idősek, a betegek, a hajlék nélküliek kiegyensúlyozottabb esélyekkel élhessenek és érezhessék, hogy nem maradnak segítő támasz nélkül. Örömmel és nem kis büszkeséggel tölt el az, hogy az önkormányzatunk minden évben előre lép és fejleszti ezeknek a szolgáltatásoknak a tárgyi és a személyi feltételeit. Ebben a szakmai eltökéltségünkben nagyon sok segítséget kapunk az intézményeinkben dolgozó szakemberektől, amit ezúttal is szeretnék megköszönni.” –hangzott el a polgármester üdvözlőbeszédében. Borkai Zsolt polgármester és dr. Somogyi Tivadar alpolgármester adta át a „Győr Város Egészségügyéért” kitüntetéseket. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata „ Győr Város Egészségügyéért „ kitüntetésben részesültek Dr. Meidl Katalin és Dr. Sipos Erzsébet háziorvosok. Borkai Zsolt polgármester és Ecker Gyula az Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottság Elnöke adta át a „Győr Város Szociálpolitikájáért” kitüntetéseket. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata „Győr Város Szociálpolitikájáért” kitüntetésben részesítette Bognár Gyöngyit, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Minőségbiztosítási Osztály Vezetőjét és Ráczné Németh Teodórát, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény igazgató helyettesét. Gonda Jánosné körzeti nővér emlékérmet és oklevelet vehetett át. Borkai Zsolttól és Páternoszter Piroskától, a Népjóléti Osztály osztályvezetőjétől Bálintné Varga Margit, a Kodály Zoltán úti bölcsőde szakgondozónője és Lovászy Bernadett, a Családsegítő Szolgálat családgondozója. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata tanácsosi címben részesült Németh Ferencné, az Anya-Csecsemő és Gyermekotthon gyermekvédelmi ügyintézője, vala-
mint főmunkatársi címben Takács Ferencné, a Báthory úti bölcsőde gondozónője, Böcz Imréné, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat szociális gondozó-ápolója, Csillag Miklósné, a Lepke utcai Gondozási Központ gondozónője, Szilágyi Tiborné, a Répce utcai Átmeneti Gondozóház ápolónője. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata munkatársi címet adományoztak Sándor Mária bölcsődei adminisztrátornak és Bodor Györgynének, a Répce utcai Idősek Klubja gondozónőjének.
Lerakták a hulladékkezelő alapkövét A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás szilárd hulladékfejlesztési projektjének, a Győr-sashegyi regionális hulladékkezelő központ- és lerakó ünnepélyes alapkőletételét július 3-án tartották meg. Az alapkőletételen Borkai Zsolt polgármester kiemelte, az esemény győri vonatkozású jelentőségét. Mint elmondta, régóta várunk az új hulladékkezelő központ megvalósulására. A Pápai úti hulladéklerakót csak 2009-ig lehet működtetni, ezért is fontos az új központ határidőre való elkészítése. Hangsúlyozta, hogy mintegy 112 település számára fontos a beruházás. A polgármester megköszönte a Komszol és minden más közreműködő munkáját. Barabás Miklós, a Sashegy Arrabona Konzorcium vezetője elismerte, hogy nagy kihívás számukra ez a feladat, ám biztos benne, hogy határidőre, első osztályú minőségben készül el a beruházás. A projekt egyik fontos eleme a Győr-sashegyi regionális hulladékkezelő központ- és lerakó, melynek kivitelezését közbeszerzési pályázat keretében a Sashegy Arrabona Konzorcium nyerte el nettó 2.870.843.149,- Ft-os ajánlati árral. A kivitelező vállalta, hogy 2009. április 30-ig elkészíti a 72 ezer négyzetméter területű lerakót, és 2009.
október 31-ig megépíti a 70 ezer négyzetméter védőerdőt, 2300 négyzetméter válogatócsarnokot, a 7890 négyzetméter mechanikai-biológiai előkezelőt. Elkészül a szükséges úthálózat és csapadékvízelvezetés, a talajvízfigyelő kutak és a kiszolgáló épületek.
„Olimpiai játékok” Győrben „Olimpiai játékokat” tartottak a győri Fekete István Általános Iskolában. A három napos rendezvény június 10-i megnyitóján sok győri olimpikon is részt vett. A Fekete István Általános Iskolában először rendezték meg a három napos rendezvényt, amelyen az egész intézmény képviseltette magát. A megnyitó ünnepség dobszóval kezdődött, majd az „országok” bevonulásával folytatódott. Az eseményen olyan sportolók és győri olimpikonok is megjelentek, mint Palotai Károly, Keglovich László, Horváth József, Joós István, Csicsay Ottó, Iváncsik Mihály, Földingné Nagy Judit, Hoffmann Beáta vagy Vén Lajos. A megnyitó beszédben Borkai Zsolt polgármester, olimpiai bajnok gratulált az iskola vezetésének a kreatív ötletért, amellyel Győrbe csempészték az olimpia hangulatát. Borkai Zsolt személyes olimpiai emlékeit is felidézte a fiataloknak, hozzátéve: a sport megtanítja számunkra a győzelmet, megtanítja a vereséget, mert mindkettőt át kell élni, és mindkettőt el kell tudni viselni. A sport egészséget biztosít, és óriási közösségteremtő ereje van. Borkai köszöntője után a diákok letették az olimpiai esküt. A színvonalas gálát követően Simon Róbert Balázs alpolgármester beszéde zárta a megnyitót.
Sikeres fűtéskorszerűsítés A fűtéskorszerűsítési program eredményeiről Borkai Zsolt polgármester számolt be június 12-én. A mintaprojektben a Lepke u. 24-28., az Erfurti u. 37-41., az Erfurti u. 43-45., a Jereváni u. 19., a Szabolcska u. 43-49., összesen 172 lakás vett részt. Az eredmények ismeretében kijelenthető, hogy a Borkai Zsolt polgármester által kezdeményezett program sikeresen teljesítette a kitűzött célokat. Mind az öt épület tekinteté-
ben jól kimutatható megtakarítás mutatható ki a korábbi évekhez képest. Az üzemeltető sikerre teljesítette a célzott 30 százalékos energia megtakarítást a 172 lakás tekintetében. A három legalacsonyabb megtakarítást elérő épületeknél még az idén Panel Program felújítást terveznek, ami a hőszigetelést és az ablakcseréket foglalja magába, így valószínűsíthetően a következő évben ezek az épületek is elérik az előirányzott 30%-kos megtakarítást. Összességében elmondható, hogy az energia felhasználók alacsonyabb fűtési díjat fizettek. A projekteredmények azt tanúsítják, hogy műszaki tartalmuk hatékony, a konstrukció megfelelően funkcionál. A polgármester által meghirdetett program tovább folytatódik annak érdekében, hogy a győriek fűtési költségei minél alacsonyabbak legyenek
Mediterrán sétány Győr az elmúlt hónap folyamán egy pihenésre és kikapcsolódásra is alkalmas zöldterülettel, valamin turisztikai szempontból is érdeklődésre számot tartó mediterrán sétánnyal gazdagodott. A kivitelező Győri Kommunális Szolgáltató Kft. a zártparkok felújítási programjának első fázisát a Kálóczy téren valósította meg. A program különlegessége, hogy már a tervezés és kialakítás során új funkcióval gazdagodtak a városi zöldterületekek. A most elkészült parkot Borkai Zsolt polgármester, Dr. Németh Viktor önkormányzati képviselő, Szekeres Tamás, a Széchenyi István Egyetem rektora és Kovács Barnabás, a Komszol Kft. ügyvezetője közösen adta át. A zártparkok megújítási programjában a Kálóczy tér volt az első, ahol funkcióváltást vitt véghez a város. Ennek keretein belül a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. szakemberei a parkban kivágták az életveszélyes, beteg és elkorhadt fákat. Ezek pótlása természetesen már megtörtént. A szakemberek cirka 1000 négyzetméter közlekedő utat építettek meg. A pihenésre szánt idő eltöltésére szolgál a 42 darab kihelyezett pad. A padok mellet, valamint az utak mentén 35 darab hulladékgyűjtő edényt helyeztek el. Megújult a park növényzete: majdnem 500 darab cserje –japán birs, magyar lonc, babérmeggy – kapott helyet az egynyári virágok –begónia, kakastaréj – mellett. Emellett 3 darab ős mamutfenyőt is ültettek. A
Kálóczy téren található Lengyel emlékművet megtisztították, köré virágokat ültettek, a zöldterület Révfalui híd felöli oldalán pedig kutya illemhelyet alakítottak ki. A mediterrán sétány funkcióinak megfelelően 23 darab dézsás növényt helyeztek el a sétányon. A leanderek, tölcsérliliomok és baugantvillék igazi mediterrán hangulatot varázsoltak a Kálóczy térre. A Kálóczy téri beruházás mintegy 18 millió forintba került. Az elkövetkezendőkben az Eötvös ligetet hasonló módon alakítják át, de a tervek között szerepel az Erzsébet ligetben elkészülő vakok kertje, valamint a megújuló Malom liget.
Alternatív energiaforrások Borkai Zsolt polgármester, dr. Lipovics Szilárd jegyző, valamint Bokorovics Balázs a Pannergy Igazgatótanács elnöke is részt vett azon a június 16-i sajtótájékoztatón, amelyen a geotermikus energiaforrások kiaknázása volt a téma. Borkai Zsolt polgármester hangsúlyozta, hogy a Győr környéki geotermikus energiaforrásokkal összefüggő projekt Győr számára jó lehetőség arra, hogy megélhetésünk ne függjön teljesen a gázárak emelkedésétől. A megújuló energiaforrások használata a jövőben a lakosság életkörülményeit javíthatja-tette hozzá a polgármester. A lakosság igényeit, a környezet védelmét, a fogyasztók ellátását, az elsődleges energiaforrások felhasználásának megtakarítását és a felhasználható energiaforrások bővítését szem előtt tartva az önkormányzat elképzelhetőnek tartja a megújuló energiaforrások és ebből következőleg a geotermikus energiaforrások minél szélesebb körben történő költség-hatékony hasznosítását. Ezért kötött megállapodást a PannErgy Nyrt. Polifin A Kft-vel, melynek értelmében a cég felméréseket végez a Győr környéki geotermikus helyekkel kapcsolatban. Bokorovics Balázs elmondta, Győr és környéke jó adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy a földben rejlő energiát a város szolgálatába tudja. A lelőhelyekkel kapcsolatos vizsgálatok várhatóan szeptember végére, október elejére zárulnak le. Sikeres beruházás esetén hosszú távra biztosítható lenne az alacsonyabb távhőár.
Lakás felújítási program Győrben
A lakás felújítási programmal kapcsolatos tájékozató rendezvény június 20-án ért Győrbe. Az eseményen dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter és Borkai Zsolt polgármester számolt be a program részleteiről. A Marcalvárosban megtartott tájékoztatón az önkormányzati miniszter elmondta, hogy a program sokaknak komoly lehetőséget jelent, ez különösen igaz Győrre. A miniszter hangsúlyozta, Győr azon városok közé tartozik, amely fontosnak tartja a panelos felújítást. Borkai Zsolt polgármester kiemelte, hogy az iparosított technológiával épült lakóépületek felújítási programja Győrben rendkívül sikeres, és ha lehet, még sikeresebbé vált az évek során. 2008-ban 69 pályázat érkezett be, amely 2812 darab lakást jelent. A polgármester kitért a fűtéskorszerűsítésre is, melynek során 172 lakás újult meg. A tájékoztató után a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szakemberei látványos bemutatóval hangsúlyozták a tűzvédelem fontosságát.
Átadták a Csibész játszóteret Az Ikva úti Csibész Liget játszóparkot Borkai Zsolt polgármester és Kányási Kristóf, a játszótér kilenc éves névadója avatta fel, és adta át a gyerekeknek használatra június 24-én. Kovács Barnabás. a Komszol ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. a 2008. évi játszótér-fejlesztési program részeként az Ikva utcában épített az Európai Unió szigorú kritériumainak eleget tevő játszóparkot. A beruházás mintegy 20 millió forintba került. Borsi Róbert, a terület önkormányzati képviselője abbéli reményét fejezte ki, hogy a környéken lakó gyermekek örömüket lelik majd a korszerű játszóparkban. A számos pályázó közül a zsűri a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános és Szakiskola 9 éves diákjának, Kányási Kristófnak a javaslatát találta a legjobbnak, így lett a játszópark neve Csibész Liget. Borkai Zsolt polgármester kifejtette, a városvezetés által elindított játszótér-fejlesztési programnak kö-
3
szönhetően 2009-ben Győr városa élenjáró lehet az EU-szabvány játszóparkok tekintetében. A polgármester gratulált a nyertes pályázónak, majd Kristóffal együtt leplezték le azt a táblát, amelyen a park neve szerepelt. A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. az Európai Unió szigorú előírásainak és a Magyar Szabványnak egyaránt megfelelő játszópark kialakításán dolgozik Győrben a közkedvelt Malom ligetben, a szabadhegyi Rózsák terén, valamint Révfaluban a Damjanich lakóparkban és a Szent-Györgyi Albert iskola melletti területen.
Az árajánlatok bekérése közben 2008. május végén a Komszol részletekre kiterjedő graffiti felmérést készített a történelmi belváros Jókai utca–Révai utca–Teleki utca és a Püspökvár által határolt területén. Fényképpel dokumentálva önkormányzati épületeken 760 m2, egyéb épületen illetve műtárgyon 690 m2 graffitivel szennyezett felület került rögzítésre több mint 170 db felvételen. A Polgármesteri Hivatal pedig információt gyűjtött a graffitivel szennyezett önkormányzati fenntartású épületekről. A munkák első ütemben a történelmi belváros önkormányzati kezelésű, magán és társasházai mentesítésével kezdődnek (kb. 1850 m2-en),
és kb. 1,5 hónapig tartanak, majd 1 hónappal később körkörösen kifelé haladva folytatódnak az önkormányzati tulajdonú ingatlanokon, amely további kb. 1200 m2-t jelent. (Orvosi rendelők, iskolák, szociális intézmények stb.) A belvárosban a magánházak esetében a Komszol Kft. segítséget nyújt a közös képviselők megkeresésében, de a mentesítésre az engedélyt a vállalkozók gyűjtik be. A vállalkozók az esetleges károkozások megtérítésére rendelkeznek felelősségbiztosítással. A két cég azt is vállalta, hogy a városkép javítása érdekében a megbízás felületnagysága 10%-ának mértékéig díj felszámítása nélkül többletmunkát végez.
Levél Ausztráliából
Kiáltvány a hazáért Megtisztítják Győr városát a graffitiktől A graffiti eltávolítók tisztítják meg a házfalakat csúfító falfirkáktól: Borkai Zsolt polgármester és Németh Zoltán alpolgármester június 26-án a Szent István út – Teleki utca sarkán számoltak be az induló programról. A tájékoztatón elhangzott, 2006. augusztus 25-én Borkai Zsolt polgármesterjelölt, és Németh Zoltán, mint a belvárosi 1-es választókörzet képviselőjelöltje, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy megválasztásunk esetén programot indítanak a graffitik és falfirkák eltűntetésére, amely rontja a városképet, irritálja a jóérzésű embereket. Eddig az előkészítő munka folyt, amelynek során több cég is bemutatta a városban a technológiáját. Miután a feladat elvégzésére alkalmas technológiát megtalálták, a város idei költségvetésébe az anyagi fedezetet is beépítették. Az idén 10 millió forint fordítható az épületek falfirkamentesítésre. A városvezetés a munka koordinálására a Győri Kommunális Szolgáltató Kft.-t kérte fel. Hat cég ajánlata került értékelésre, a vállalkozók kiválasztásánál a Komszol Kft. a szakmai tapasztalatot, a gépi felszereltséget, a referenciákat és az ajánlati árat vette figyelembe. A legkedvezőbb ajánlatot győri Marclean Kft. és a tarjáni Ifotech Kft. közösen tette. (A cégek 2007-es áron végzik el a feladatot.)
4
Kedves Borsodi Pista! Ismét én, Nógrádi Botond zavarom levelemmel a föld másik sarkából, Ausztráliából. Elsősorban gratulálok Önöknek, győri honfitársaimnak ahhoz, hogy a rengeteg közömbös és magával meghasonult emberrel szemben felvették a harcot a haza, a hon védelmében. Könnyes szemekkel olvastuk az Ön által küldött Összefogás című nagyszerű újság tudósításait arról, hogy felavatták az országzászló emlékművet Győr városában. Nem találok szavakat ahhoz a himnuszhoz, melyet mindazokhoz szeretnék intézni, akik létrehozói voltak annak a dicső műnek, melyhez remélhetőleg egyre több magyar ember el fog járni imádkozni. Kis magyar közösségünk, amely még az akkori kommunisták és a mostani szocialisták elől menekült el hazájából megfogadta, hogy hamarosan zarándokutat szervez a győri országzászlóhoz, és kérjük a jó Istent, hogy adja vissza népünknek azt, ami az övé volt. Részünkről elindítunk egy olyan kiáltványt, amely remélhetőleg felhívja a figyelmet arra a mérhetetlen igazságtalanságra, amely nemzetünket érte 1920-ban, Trianonban. A világtörténelemben kevés nemzetet aláztak meg néhány tollvonással úgy, mint Magyarországot. Kiáltványunkban felhívjuk a figyelmét az Egyesült Európa felelős vezetőinek arra, hogy a nemzetek közösségében mérhetetlen feszültségek érezhetők Közép-Európában, és csak e feszült-
ségek feloldásával, megszüntetésével lehet Európa a legnagyobb. Ennek a közösségnek példát kell mutatnia a világnak, hogy képes meggyógyítani azokat a sebeket, amelyekbe nemzetek belepusztulhatnak. Kiáltványunkban felhívjuk az EU figyelmét arra is, hogy a Trianoni szerződés jó néhány pontja érvényét vesztette azzal, hogy Szlovákia és Csehország különvált. Hiszen a Felvidéket nem Szlovákiához csatolták, hanem egy más államközösséghez. Szlovákiának azonnal vissza kellett volna adni a magyar területeket, amikor önálló államot hozott létre. A Vajdaságot is egy másik államközösséghez csatolták 1920-ban. Ukrajna ugyancsak nem a jelenlegi felállásban jutott a magyar területekhez. Azóta merőben új államok jöttek létre. Ezek pedig jogtalanul, ha egyáltalán ott volt jog, birtokolják a magyar területeket. Franciaország – melynek magyar származású elnöke van – jóvá tehetné azt a bűnt, melyet 1920-ban elkövetett. Kiáltványunkban felhívjuk Európa józan gondolkodású lakosainak figyelmét erre a mérhetetlen igazságtalanságra. Ebben az új birodalomban sokan nem tudják és nem ismerik a magyarok ellen hozott igazságtalan és megalázó dekrétumot. Itt az idő, hogy tudomására hozzuk a világnak, hogy milyen aljas eszközökkel csonkították meg nemzetünket, bízva abban, hátha felébred a lelkiismeret Európa legújabb nemzedékében. Hát ennyi Kedves Barátom. Üdvözlettel: Nógrádi Botond Ausztráliából
2008. június 4-én szép ünnepe volt Győr városának. Akkor avattuk fel azt az eredeti helyén újjáépített Országzászlót, amely félárbócon lengve mutatja a trianoni békeszerződés igazságtalanságát, országunk népének, területének megosztását. Az ünnepség résztvevői nem csak helybeliek voltak. Távoli vidékekről, más országokból is érkeztek ide magyar honfitársaink, akik velünk együtt meghatottan hallgatták a tárogatók felbúgó hangját, és átérezték a szónokok által sugallt, szíveinkben élő jelszót: „Igazságot Magyarországnak!” Az Országzászló újjáépítésével, az „Emlékpark” kialakításával városunk olyan példát mutatott, amely egész országunkban követendő lehetne. Az ünnepség hangulatában született meg az új gondolat: nem csak fájó sebeinket kell bemutatnunk a világnak, hanem a magyarság érdemeit is, amelyekre méltán lehetünk büszkék. Ezek bizonyítják a legjobban, hogy a magyar nép az egész emberiség java érdekében is hasznosan élt és él. Lássa meg végre az ország, a világ, hogy a magyarság igazi képét nem a köznapi politika „felkent bajnokai”, a túl modern látszatúvá vált kereskedelem, a monetáris élet, a harsány reklámszakma, és a mindezek őrzésére szerződött réteg mutatja. Az embermilliók szorgalmas, létfenntartó munkája mellett ott találjuk azokat a kivételes személyeket, akiknek a tevékenysége, tehetsége világhírt hozott saját magának, de népének is. Győr városának el kell vállalnia a magyar világhírességek bemutatásának a feladatát, mert nagyot lépünk előre népünk boldogulása felé, a város pedig az országban egyedülálló turisztikai látványosságot szerez. A megvalósulás előnyösen jöhetne létre egy önálló épületben, vagy elkülöníthető épületrészben, a témához kapcsolódó visszafogottan dekoratív megjelenéssel. Kitűnő alkalom lehet a tervezett kulturparkokhoz való csatlakozás, akár a Stromfeld utcában, akár a GRAB sátor helyén, azok
részeként. Elnevezésül javasolható: „Világhírű magyarok csarnoka” vagy „Kis Magyar Panteon” stb. A bemutatást muzeális jelleggel, főleg képi (festmény, falikép, mozgókép) feldolgozással javasolható megoldani. De szóba jöhet még szobor és más tárgyi emlék bemutatása. Igen nagy szerepük van a feliratoknak, a magyarázó szövegeknek, melyeket legalább német-angol fordítással kell kiegészíteni. Bőven alkalmazni lehet a videotechnika vívmányait. Szükséges még az emléktárgy és reklámanyag árusítása. Természetes, hogy az előkészítés alapos kutatómunkát igényel, és csak az igazságot tartalmazó anyaggal lehet színre lépni. Tematikailag az alábbi vázlatos elképzelés szerint javasolható a kiállítás megszervezése azzal az alapgondolattal, hogy itt nem történelmünk megismertetéséről van szó, hanem a magyarság és a „nagyvilág” kapcsolatáról, a világhírről. Magyar történelem: 1. Keresztény állam Európa közepén a 10-11. században: Szt. István 2. Szent királyok, királylányok: Szent László, Szent Imre, Szent Margit, Szent Erzsébet, Szent Hedvig, Szent Kinga, stb. 3. Idegen népek befogadása: jászok, kunok, mócok, stb. 4. A világtörténelmet befolyásoló erős középkori állam: Nagy Lajos, Mátyás király stb. 5. Hódító jellegű keleti támadások ellen Európa védelme /tatárok, törökök/: IV. Béla, Hunyadiak, Zrínyiek, végvárak, stb. 6. Egyetemes vallásszabadság harcosa: Bocskai István fejedelem szobor Genfben 7. Az elnyomott népek szabadságharcainak vezéralakjai: Rákóczi F., Kossuth L. stb. 8. Ellenállás a szovjet elnyomórendszer ellen Nagy Imre stb. 9. Déli harangszó /Nándorfehérvári győzelem/ Magyar Kultúra: 1. Irodalom: idegen nyelvre fordított írók, költők: Madách, Petőfi, József A., Márai S., stb. 2. Zene: Liszt F., Bartók B., Kodály Z., Lehár F., Kálmán Imre, Seress Rezső, Dankó Pista, stb. 3. Festészet: Munkácsy M., Victor Vasarelly, stb.
5. rész
4. Szobrászat: Kolozsvári testvérek, Izsó M., Amerigo Tot stb., 5. Építészet: Ybl M., Breuer Marcell, /Bauhaus/ Makovecz I., stb. 6. Színészet: J. Weismüller /uszóTarzan/, Gábor Zsazsa, Rökk Marika, Tony Curtis, stb. 7. Film: Kertész M., Zukor A., stb. „Nobel” díjasaink: 13 fő magyar Nobel Díjas Világhírű feltalálók: Jedlik Ányos, Irinyi János, Teller Ede, Neumann János, Bíró László, Gábor Dénes, Eötvös Lóránd, Szent-Györgyi Albert, Asbóth Oszkár, Csonka János, Déri–Bláthy–Zipernovszky, Kandó Kálmán stb. Világhírű sportolók: Puskás Öcsi, Papp Laci, Gervich A., /vívó/ Olimpiai csapatok, világbajnokok stb. Világhírű földrajzi kutatók: Körösi Csoma S., Teleki Sámuel, stb. Egyéb „hungarikumok”: Tokaji aszú, kecskeméti barackpálinka, gulyásleves, pulikutya, szürke marha, acélos magyar búza, világörökség részei, királyi vár, Pannonhalma, Tihany, székely kapu, országzászlók, stb. A mai általános megítélés szerint országunk helyzete mind lelki, mind gazdasági viszonyainkat tekintve inkább süllyedő irányzatot mutat. A környezetünkben lévő még kisebb államok is elénk kerülnek az értékelésben. Itt van tehát az idő, hogy egyenes gerinccel beálljunk a népek sorába a minket megillető helyre. Városunk bővelkedik műemlékekben, látnivalókban, melyek ősi korunkat idézik. De bővítenünk kell ezt a kört azzal, hogy önálló-állandó kiállítás formájában bemutatjuk: Mit adott a magyarság a világnak?: Biztosak lehetünk abban, hogy a tematikailag is egyedülálló bemutatónk jól szolgálja majd népünk, de városunk ügyét is. Ha egy nép őszintén kitárja lelkét és megmutatja értékeit, ezzel csak elismerést érhet el. Vendégeink, az idelátogató turisták meg fogják érteni nemzeti öntudatunk jogosságát, és ők is át tudják majd érezni a népek közötti békesség hő áhítását. A megvalósítás érdekében tegyünk meg mindent, de kérjük Isten segítségét is. Id. Szabó Gyula, okl. ép. mérnök, nyugdíjas
Fotó Bognár Béla
A látványos Győr
Gangl András, Németh Jenő képviselők, Simon Róbert alpolgármester feleségével, valamint a Kisalföld 100 tagú Férfi Kórusa a ménfőcsanaki falunapon
Benedek Elek leírása
A Magyar Nemzet története Az első nemzeti önvédelem
„Ne bántsd a magyart!” Negyvenkét csatában vett részt Bethlen Gábor a vallásszabadság és a magyar alkotmány védelmében. Tenger vér árán kényszerítette II. Ferdinándot a híres nikolsburgi békére (1622), melyben II. Ferdinánd megfogadta, hogy nem üldözi tovább a vallásszabadságot, nem bántja a magyar alkotmányt. De még Bethlen Gábor életében megszegte fogadalmát, s mikor Bethlen Gábor meghalt, újra kitört a felekezeti háború. A vallás- és nemzeti szabadság zászlaját Bethlen halála után I. Rákóczy György fejedelem vette föl, s ő ki is vívta a szintén híres linci békét (1645), mely megerősítette a Bocskay-féle bécsi békét. De I. Rákóczi György halála (1648) után nem sokáig tartott Erdély függetlensége. Gyenge fejedelmek következtek a nagyok után. A hosszú felekezeti harcban elgyengült az ország, s ennek láttára vérszemet kapott a török. Azt hitte, itt az ideje, hogy meghódítsa Erdélyt is, az anyaországot is teljesen. Rengeteg török sereggel tört Délmagyarországba Köprili Mohamed s ugyanakkor Erdélyre egy tatár csordát zúdított, mely végig pusztította a kis országot. A magyar király I. Lipót (1657–1705) volt e gyászos időben. Ahelyett, hogy a török ellen fordította volna minden erejét, felekezeti harcot szított a magyarok közt, hadd pusztítsák egymást: így könnyebben megfojthatja a nemzet szabadságát. A haza egén mind sötétebb és sötétebb fellegek tornyosultak. A törökök elfoglalták Váradot, „Erdély kulcsát”, s a császári hadsereg tétlenül nézte a nagy veszedelmet. Ekkor tört ki a
„szigetvári hős” dédunokájának, Zrínyi Miklósnak, a költőnek és hadvezérnek háborgó lelkéből a hatalmas riadó: Ne bántsd a magyart!” Zrínyi Miklós sokáig azt hitte, hogy csak a császári segedelemmel lehet kiűzni az országból a törököt. De mikor látta, hogy csalódott hitében, könyvet írt, mely ezzel a riadóval kezdődik: Ne bántsd a magyart! Figyelmeztette a nemzetet, hogy ne számítson az idegen segítségre. Maga védje a hazáját a magyar. Állítson fel nemzeti hadsereget. Zrínyi Miklós könyve nem jelent meg akkor, de a veszedelem, mit könyvében megjövendölt, bekövetkezett. Erdély elpusztult: egyszerre ült nyakán német és török. Zrínyi, ki hosszú időn át jóformán egymaga harcolt a török ellen, a maga erején várat is épített, hogy megállítsa a törököt hódító útjában. De mikor tönkre verhette volna a török hadat, a császári vezérek cserbenhagyták. Hosszas habozás után a császári hadak fővezére, Montekukoli, megütközött a törökkel Szentgotthárdnál (1664), s meg is verte. És mi történt? Lipót király és császár Vasvárt a törökkel oly békét kötött, mely nem a legyőzöttet, de a győzőt alázta meg. A török a béke alapján megtartotta összes hódításait s a szultán megígérte, hogy a magyarokat többé nem segíti, ha netalán szabadságuk védelmére fegyvert fognának. A vak is láthatta, hogy Lipót király a magyar nemzet ellen kötötte a békét. Itt volt az ideje, hogy ismét egyesüljön az egész nemzet s országszerte felzendüljön a hatalmas riadó: Ne bántsd a magyart! folytatjuk
5
Fehérvári út, melegfelvonulás, Balogh Józska könyv és az ehhez kapcsolódó gondolatok Majd 10 éve várták Jancsifalu lakói, hogy végre új útburkolatot kapjon a már elhasznált, sokat próbált, iszonyatos forgalmat tűrő Fehérvári út belső 230 m-es szakasza. Az itt élők joggal panaszkodhattak eddig az elviselhetetlen zaj, szmog ártalomra, amit nap, mint nap, óráról órára el kellett viselniük. A házfalakon keletkezett repedések, melyek a kamionforgalomból és a hatalmas vasmonstrumok által keltett rezgésekből adódtak nagymértékű ingatlanérték vesztéshez vezettek. A kétrétegű aszfalt a jövőben gondoskodik arról, remélhetőleg hosszútávon, hogy az itt élő emberek nyugodtan kipihenhessék a munka fáradalmait, és civilizált, egészséges környezetben élhessék mindennapjaikat. Ahol kellett a közművek cseréje is megtörtént és az út egyik szakaszáról a másikra történő gyalogos átkelés és biztonságosabbá vált. Ezen városrész egy bolttal is gazdagodhat és itt nem véletlenül használok feltételes módot, hisz a Plus áruház egyenlőre fittyet hány azon kötelezettségvállalására miszerint egy rendőrlámpás csomópontot épít ki a Körkemence út Fehérvári út találkozásához. Valamiért mismásolnak az áruház a Szeviépre mutogat a Szeviép a Vegyépszerre, de a lámpák csak nem kerülnek a rendeltetési helyükre. Pedig az itt élők nagyon várják a bolt nyitását, hisz ezen városrész nem rendelkezik olyan hellyel ahol az emberek bevásárlással múlathassák az időt. Az áruház azonban addig nem kapja meg a használatbavételi engedélyét amíg a vállalt feladatot nem teljesíti. Magyarországon egy gyökeres szemléletmód változásra lenne szükség, mert az hogy szinte minden kis közép ill. nagy volumenű munka több hetet akár hónapokat is csúszhat, az megengedhetetlen. Nem szabad egy legyintéssel elrendeznünk, hogy majd meglesz meg, hogy Magyarországon élünk, belefér a csúszás mindig is így volt stb…. Ez így nem jó! Nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban ezt az alig több mint 200 m-es útszakaszt 3 hét alatt puccparádéba vágják közműcserével, szegélyekkel, útburkolattal, buszmegállókkal, járdákkal egyetemben. Örüljünk annak ami van, mert ez a városvezetés legalább tenni akar az emberek érdekében (Ipar út 90-94
6
előtti pihenőpark, játszótér, Adyvárosi lakótelepi rendőrség, Barátságparkban történő jövő évi nagy volumenű beruházás stb.) a munkamorálon, a szervezettségen, a különböző szervek együttmunkálkodásán azonban nagyon sokat kell még javítani. Közben – hogy egy kicsit témát váltsak – szerte Győr város területén fellelhető a „Baloghjózska” könyv a megfelelő promóciós háttérrel. Véleményem szerint több mint elgondolkodtató és erőteljesen feszegeti a médiaetika írott, íratlan szabályait, hogy egy nagy példányszámú megyei napilap főszerkesztő helyettese, egy jelenleg is aktív, a 3. számú országgyűlési körzet képviselőjéről, aki amúgy a Nyugat Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke lett, könyvet ír. Az más ha valaki ír egy memoárt, hogy milyen volt a 12 évi polgármesteri tevékenysége, parlamenti szerepe, múlt időben. Hangsúlyozom, hogy múlt időben, hisz így erőteljes aktuálpolitikai hatással bír a szarházizós könyve. Nem is foglalkozom ezzel többet, hisz értelmes tartalmas dolgokkal is eltölthető az idő mint a – „…amíg én itt polgármester vagyok nem lesz országzászló” – könyvének lapozgatása például egy csodálatos futball Európa bajnokságot kísérhettünk figyelemmel ahol az utóbbi évtizedek talán legszínvonalasabb sporteseményén a kápráztató játékú spanyol armada győzedelmeskedett, vagy a Roger Federer–Raffael Nadal Wimbledoni döntő ami az utóbbi teniszesemények legizgalmasabb gladiátor játékát hozta. Közben Budapesten a deviáns homoszexuálisok, transzvesztiták, leszbikusok és még egyéb más ferdehajlammal rendelkezők felvonulásán, amit ők meleg büszkeség napjának hívnak, azt kapták amire igazából számítottak: gyűlöletet, átkokat, szitkokat és tömény közutálatot, szinte polgárháborús állapotok közepette. Véleményem szerint az ember nemi identitása, kivel hogyan hányszor, teljes mértékben hálószoba titok. Én sem vonulok ki heteroszexuálisként az utcára, hogy bizony az ellenkező nemhez vonzódok és ez engem mennyire nagy büszkeséggel tölt el. Én elhiszem, hogy elbánt velük a sors, és ezt a tragédiát életük végéig vállukon kell viselniük, de akkor is vegyék tudomásul, hogy ők a kisebbség,
akiknek igazodniuk kell a többséghez és ezen többségnek természetesen tolerálni is kellene őket, addig amíg ők nem provokálják, hergelik nap mint nap az egészségest, a szaporodásra képest. Sajnálom Orosz Józsefet, Horn Gábort, Szetey Gábort és mindazokat a méltóságokat akik részt vettek a felvonuláson, hogy bántalmazták őket. Hogy mennyire sajnálom őket, azt nem árulom el. Kíváncsi vagyok a Magyar Chartára – mi lesz ennek az értelme, mit hoz ki ebből is Fletó, akinek léte, jelene generálja az ilyen és hasonló jellegű összetűzése-
ket országszerte. Vonulj vissza, mondj le, hagyd el az országot, mert ez a nemzet többet érdemel. Ui.: köszönöm mindazoknak, akik megtisztelték jelenlétükkel az országzászló visszaállításának ünnepségét, akik meg nem voltak ott, azoknak üzenem, hogy nálamnál sokkal nagyobb emberek is úgy vélekedtek, hogy az a magyar akinek Trianon fáj. Természetesen lehet, hogy ők is magyarok, csak egy kicsit másképp... én azokkal barátkozom akiknek Trianon fáj! Herkely Ákos
KDNP politikusok Böjte Csaba testvérnél Jótékonysági úton látogatta meg dr. Sík Sándor frakcióvezető és dr. Ottófi Rudolf alpolgármester Böjte Csaba három erdélyi gyermekotthonát. Szombaton, június 7-én érkezett Szovátára a győri politikusdelegáció. A Szent József Gyermekotthonban Pál Mária és Csaba testvér elmesélték, hogy Szováta egy nagyon fontos, szimbolikus jellegű létesítmény: Az ingatlan megvásárlására a magyarországi gyermekek gyűjtötték össze a pénzt a Magyar püspökkari Konferencia kezdeményezésére. A Gyulafehérvári Egyházmegye a Szent Erzsébet napi gyűjtésből komoly összeget ajánlott fel az ingatlan felújítására és Németországban is gyűjtést szerveztek. Ebből kezdhették el a kilenc lakrész kialakítását. A már nagyon előrehaladott állapotban levő ház azonban 2004 nagypéntekére virradó éjszaka leégett. A romok eltakarítása után megkezdődött az újjáépítés. 2005 szeptemberében szentelte fel az új otthont dr. Pápai Lajos püspök úr. Vasárnap megható gyermekmisén vett részt a küldöttség, majd továbbutazott a delegáció Tusnádfürdőre, ahol a Szent László Gyermekvédelmi Központot Kolozsvári Tibor igazgató mutatta be. A ház amerikai testvérek adományából készült, mely 2005 őszén meghozta a gyümölcsét, életre kelt a tusnádi, Szent László tiszteleté-
re, és árva székely gyermekeink javára épült gyermekvédelmi központ. A késői ebédet már a kovásznai Apor Vilmos gyermekvédelmi Központban költötték el Kolozsi Noémi és férje Kolozsi István társaságában. 2005-ben az Alapítvány egy nagyon komoly pénzösszeget kapott a magyarországi adófizetők 1%-ból. Ebből a pénzből sikerült megvenniük, a háromszéki gyámhatóság irányításával Kovásznán, a híres fürdő városban, egy közel 500 négyzetméteres ingatlant. 2006 tavaszán dr. Pápai Lajos Győri megyéspüspök úr újból megszervezte a „Szeretetnapokat”. A rendezvényt bevételéből, sikerült megvenniük egy szép telket, közvetlenül a megvásárolt ház mellett. Szerencsére a vásárlás mellett maradt még annyi pénzalap, hogy elkezdhették a javításokat és így őszre elkészült az új otthon. Az otthoniaknak köszönhetően a háromszéki bajba jutott gyerekeknek ki tudtak alakítani egy nagyon szép és hangulatos otthont. Mivel az otthon homlokzatán adódik egy domborműnek való 3,70 m x 1,80 m keret, felvetődött, hogy a háromszéki püspök, Apor Vilmos térjen vissza, és díszítse az ő emléke a házat. Ezért utazott a két politikussal Lebó Ferenc szobrászművész is, hogy saját szemével lássa a díszítendő épületet és környezetét. A terv szerint győri képviselők adományaiból megvalósítható az ottaniak álma.
A KDNP győri szervezetének
regionális külpolitikai koncepciója A Kereszténydemokrata Néppártnak (KDNP) alapvető célja a külföldi, keresztényszociális irányultságú szervezetekkel való partnerkapcsolat minél szélesebb körű kiépítése.
Szeretnénk a demokratikus hagyományokkal rendelkező országok, de különösen a határon túli magyarság keresztényi irányultságú tömörüléseivel regionális szinten is felvenni a kapcsolatot. Pártunk szellemisége, a kétezer éves gyökerekkel rendelkező kereszténység értékeit zászlajára tűző, keresztény orientáltságú európai pártokkal való ideológiai sorsközösségünk is erre sarkallnak minket. Remek példa külkapcsolataink ápolására egyébként az Osztrák Néppárt prominenseivel való harmonikus viszony megléte. Ennek keretében csoportunk meghívására dr. Mathias Tschirf, az Osztrák Néppárt bécsi elnöke városunkba látogatott, akit Borkai Zsolt polgármester úr is fogadott. Az európai kultúrkör keresztény-szociális pártjainak, szervezeteinek gazdasági, szociális és egészségügyi programjait vizsgálva az egyes komponenseket sikerrel adaptálhatjuk a Kereszténydemokrata Néppárt győri szervezetébe. Pártunk nagy hangsúlyt fektet az európai közösségek terrénumában arra, hogy a szabad, független és demokratikus Magyarország morális, szellemi, illetve materiális téren is gyarapodjék a csatlakozás adta lehetőségek révén. Célunk a keresztény-szociális értékrend erősítése a határokra való
tekintet nélkül. A felvidéki, erdélyi, délvidéki, kárpátaljai és őrvidéki, a miénkkel megegyező mentalitású magyar szervezetek felkarolását rendkívül fontos feladatnak tartjuk. Az egymással rokon szellemiséggel rendelkező tömörülések közös programalkotása számos kérdésben vezethet sikerre, nemcsak lokális, de globális szinten is. Közös érdekünk a környezetvédelem, a klímaváltozás elleni fellépés hatékonyabb elősegítése, az európai tradíciók népszerűsítése és erősítése, kulturális értékeink védelme és népszerűsítése. Nemzeti hagyományaink intenzív ápolása nem zárja ki, hogy más kultúrákat megismerve gazdagítsuk tapasztalatainkat. Győri csoportunk kiemelt célja tehát a tapasztalatszerzés. A 2010-es választásokra készülve, nemzetközi kapcsolatrendszerünket is kihasználva érhetjük el a sokak által sürgetett kormányváltást, majd egy nemzeti sorskérdések és európai kérdések iránt egyaránt érzékeny kormányban való részvételünket. Meggyőződésünk, hogy a jobboldal ezekkel a tapasztalatokkal 2010-ben – esetleg korábban – megerősödve kerülhet ki a magyar politikai erőtér diktálta kampányküzdelmekből. Az európai közösségbe való integrálódásunk révén visszatérhetünk az elmúlt évtizedekben a szocialista kényszerpálya miatt letért útra, Európai Néppárt-i tagságunkkal pedig ismét európai dimenziókba terelhetjük pártunk működését. Az egységes Európa és a nemzeti identitás – ha úgy tetszik, a nemzetek Európája-, szimbiózisban élnek egymással. Reméljük, hogy a nemzetközi politika kihívásaihoz alkalmazkodva hittel, bizalommal és őszintén tudunk tevékenykedni nemzetünkért, hazánkért. Nem szabad elfelednünk, hogy bár Európa a jövőnk, de Magyarország a hazánk. Herkely Ákos
„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” (Pio atya)
Az előrehozott választás gazdasági kényszer
Beszélgetés Orbán Viktorral, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnökével – Elnök úr, Ön azt mondta évadzáró beszédében, hogy Magyarországnak nincs több vesztegetni való ideje. – Mindenki tisztában van azzal – hiszen elemzők, közgazdászok régóta figyelmeztetnek rá – hogy a világgazdaság radikális átalakulás előtt áll. Ez az átalakulás hatalmas kihívás elé állítja a magyar gazdaságot, amely jelenlegi válságos állapotában nem tudja felvenni az új ritmust, nem tud alkalmazkodni az új körülményekhez. Ezért minél előbb változásra van szükség. Kezelni kell a válságot, és talpra kell állítani a gazdaságot. Erre azonban a kisebbségi kormány képtelen. – Hogyan idézhető elő Ön szerint a változás? – Az ország érdeke egyértelműen azt diktálja, hogy az emberek minél előbb, előrehozott választáson fejezhessék ki akaratukat az ország jövőjét illetően. Ugyanakkor az előrehozott választás mára gazdasági kényszerré is vált, hiszen a kisebbségi kormány képtelen úrrá lenni a válságon, amit napról napra újabb bizonyítékok támasztanak alá: a májusi adatok szerint az infláció már elérte a 7%-ot, egy év alatt tizenegyezerrel nőtt a munkanélküliek száma, újabb gyárak, üzemek zárják be kapuikat, a kormány mindeközben pedig az ÁFA emelésére készül.
– Mi kell az előrehozott választáshoz? – Az előrehozott választáshoz az Országgyűlésnek fel kell oszlatnia önmagát. Ez pedig kizárólag az SZDSZ-en múlik. A szabaddemokratáknak el kell dönteniük: az emberek pártjára állnak, vagy továbbra is kültagok maradnak az MSZP nevet viselő mutyi bt-ben. – A kormánypártok állandóan azt róják fel Önöknek, hogy nincs programjuk. – Az MSZP tovább folytatja a hazugság politikáját. Tavaly decemberben mutattuk be az „Erős Magyarország” című programunkat, azt mindenki elolvashatja. A következő kormányzás azonban csak akkor lehet sikeres, ha programjának legfontosabb pontjairól egyezség születik a kormányzásra készülők és a társadalom különböző csoportjai között. A nyugdíjas szervezetekkel már egyezséget kötöttünk, amelyben garantáljuk, hogy minden körülmények között meg fogjuk védeni a nyugdíjak vásárlóértékét. Tárgyalunk a gazdasági élet vezető szereplőivel is, elmondtuk, hogy tíz év alatt egymillió új legális munkahelyet kell létrehozni a válságból való végleges kilábalás érdekében. A nyár folyamán újabb és újabb szervezetekkel, társadalmi csoportokkal készülünk egyezségeket kötni. Meggyőződésünk, hogy nem az embereket, hanem az emberekkel kell kormányozni.
7
Akik eljöttek és a szemerkélő esőtől sem riadtak vissza és meg sem mozdultak, mikor az égiek is siratni kezdték azt a múltat, amit az emberi aljasság hozott egy olyan nemzetre, amely többet érdemelne. Felnőtt fejjel is olyan lázasan készültünk erre a napra, mint egy kisgyerek. Már délelőtt, mikor az emlékműnél már remegett a meghatottságtól a lábunk, mikor találkoztunk Majtényi Lászlóval és Fehér Imrével (szervezők) akikkel még egyszer megbeszéltük azokat a momentumokat, amik nem voltak tiszták előttünk. A két tapasztalt rendező nagyon sokat segített azokban a kérdésekben, amik még nem voltak letisztázva. Két nemzetőr az emlékmű épségére vigyázva egészen a rendezvény megkezdéséig az emlékmű környékén maradt és vigyázott, hogy amit éjszaka a Magyar Gárda megmentett azt nappal ne tudják a mocskok beszennyezni. Az 56-os éveket megélt nemzetőrök is olyan izgatottan készültek, mint mi. A 14 órakor kezdődő főpróbán már a nemzetőrök, mint akik mindig országzászló tartanának a kezükben, olyan biztosan és méltósággal viselkedtek. Mikor egy járókelő odalépett és megcsókolta az Országzászlót, akkor kezdtük felfogni, hogy a város vezetés milyen megtisztelő feladatra kérte fel a Magyar Uniós Nemzetőrség elnökét, aki a szervezők segítségével megszervezte a zászló katonai tiszteletadását. A főpróba úgy sikerült, ahogy terveztük, majd visszamentünk az irodába, ahol már várt bennünket a Magyar Nemzetőrök parancsnoka Dr. Dohány András és még sok megyei nemzetőr parancsnok, huszár, vitéz, akik azért érkeztek az egész ország területét képviselve, hogy leróják tiszteletüket a múlt és jelen hősei előtt. Eljött a felvonulás ideje, amikor a történelmi zászlók bevonultak, érződött az az egészséges feszültség, ami ilyenkor természetes, és amire számítottunk is. Arra viszont nem lehetett felkészülni, ami akkor történt, mikor a Nemzetőrök elkezdtünk bevonulni az országzászlóval. Ami az előttünk szétnyíló tömegből felénk és az Országzászló felé sugárzott, az a szeretet, az a méltóság, az ütemes tapssal
Csoda Győrben
akarják, amit mi (megtisztítani ezt a csodálatos Országot azoktól a mocskoktól, akik nem a MAGYAR emberek és a SZENT KORONA ORSZÁGÁNAK a felemelkedését akarják, hanem a saját érdekeiket előtérbe helyezve elárulják az országot). Csoda Győrben, hogy olyan emberek, akik már megették a kenyerük javát, akik már nem hittek a felemelkedésben és a változásban, azoknak a szemében újra felcsillant valami, aminek a neve ÖSSZETARTÁS, és látszott rajtuk, hogy újra bíznak saját erőnkben, mert látták, hogy nem vagyunk egyedül. Nagyon köszönöm mindenkinek, akinek eszébe jutott a Magyar Uniós Nemzetőrség akkor, mikor az Országzászló katonai tiszteletadására felkért szervezet visszahátrált. Nagyon köszönöm azoknak a szervezőknek, akik tapasztalatukkal segítették tapasztalatlan bajtársaimat és engem is a feladat hibátlan végrehajtásában. Köszönöm minden bajtársamnak azt az odaadó munkát, amivel elvégeztük azt a feladatot, amit Győr város vezetése ránk bízott. Boros Gábor Nemzetőr őrnagy, Magyar Uniós Nemzetőrség Győri Szervezete
ötvözve, az egy csoda volt. És amikor láttam, hogy a bajtársak szemébe is (enyémbe is) könny szökött, azt nem lehet elfelejteni! A beszédek és a kulturális előadások olyan megható és igazságra törően sikerültek, hogy még az előírásról is megfeledkezve (díszőrségben nem szabad mozogni) néha én is megtapsoltam a hallottakat, látottakat. Nagyon megható volt, ahogy
az emberek szemében látni lehetett, megértették azt,, amit az emlékmű és emlékműsor nekik, nekünk üzenni akart, megható volt, ahogy látni lehetett a könnycseppeket a szemekben. Hihetetlen volt, hogy az eső ellenére mindenki kivárta rendezvény végét, amikor a Magyar Gárda is lerótta a tiszteletét annál az emlékműnél, ahol ők is ugyan úgy éreznek, és ugyan azt
A ZÁSZLÓ BECSÜLETE Az újjáépített országzászló avatás előtti óráiban történt Győrben. A történelmi zászlókkal és az országzászlóval a bevonulást gyakorló nemzetőrség a kiindulási helyre lépdelt. Ekkor az ünnepségre gyülekező tömegből előlépett egy középkorú férfi. „Kérem uraim álljanak meg egy pillanatra” mondta. Nem tudtuk mi a szándéka, de lerítt róla a jó szándék. Megálltunk, ő odalépett az országzászlóhoz, féltérdre ereszkedve arcához emelte, és megcsókolta a zászlót. „Köszönöm,” szólt, és visszalépett a tömegbe. A főpróba folytatódott, de sokáig nem szóltunk egymáshoz. Aki a jelenet szemtanúja volt, abban belül nyomot hagyott az eset. Egy jó magyar eljött ünnepelni, és spontán egyszerű, de maradandó Id. Cseh Zoltán dolgot tett hozzá az ünnep fényéhez.
Apák, nagyapák és unokák! „Ne féljetek” bíztatott bennünket a szent pápa, amikor a gonoszok elvárták, hogy féljünk tőlük. Ma is elvárnák. Azonban ma már egyre többen biztatjuk honfitársainkat ugyanígy, hozzátéve azt is, főleg ne hallgassatok! Sőt beszéljetek, mindent és mindenkit nevén nevezzetek. A gonosz is azt a jelzőt kapja, amit érdemel. E viselkedést várjuk is el egymástól! A gonosz ettől ugyan nem fog észhez térni, de aki támogatja, előbb-utóbb elkullog szégyenében. Mert ez idáig nem álltunk a sarkunkra, ennek itt a lesújtó eredménye. A mi és gyermekeink múltját, jelenét és jövőjét már elvették, de unokáink jövőjét kötelességünk megmenteni! Ehhez kisebb és nagyobb unokák, ti is kelletek. Kérdezzétek meg a papát, a nagypapit és „oldalbordáikat”, válaszoljanak őszintén, mit tettek idáig keresztbe, vagy hosszába a saját és a ti boldogulásotok érdekében?! Id. Cseh Zoltán
Megjelenik 8000 példányban • Kiadja az „Összefogás a Polgári Körökért” Egyesület 9022 Győr, Batthyány tér 5. • E-mail:
[email protected] • Weblap: www.ofpk.hu
Győri Polgári Lap
Felelős kiadó: Majtényi László, telefon: (20) 599-7786 • Tördelőszerkesztő: Keszler Ádám Bankszámlaszám: Halászi Takarékszövetkezet 58600283-11109550