SZEMLE
IDEGEN NYELVŰ MAGYAR FOLYÓIRATOK A Z ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ELVESZTÉSE s a m a g y a r állam s z é t h u l lása ébresztette r á a m a g y a r közvéleményt s a m e g m a r a d t országcsonk felelős i r á n y í t ó i t a r r a , h o g y m e n n y i r e n e m ismeri E u r ó p a M a g y a r o r s z á g o t és a m a g y a r s á g o t . A d u a l i s z t i k u s k o r s z a k m a g y a r értelmisége alig mélt a t t a figyelemre azt a szívós és jól szervezett propagandamunkát, a m e l y e t a monarchia háttérbe szorított nemzetiségei folytattak nyugaton a mon a r c h i a léte s b e n n e a k é t vezető népelem, a német és m a g y a r ellen. E n n e k a m u n k á n a k az élén a csehek j á r t a k , akik a m a g y a r - o s z t r á k kiegyezés által kisemmizve érezvén m a g u k a t , kíméletlen h a d j á r a t o t indítottak a n y u g a t i közvélemény, elsősorban a franciák monarchia-ellenes befolyásolására. Franciaország önként kínálkozott szövetségesül: 1871 u t á n k e l e t e n k e r e s t e a n a g y r a n ő t t n é m e t s é g e t ellensúlyozó erőt, az „ a n t i g e r m á n koefficienst”, s mivel a monarchia hivatalos külpolitikáját s vele a n é m e t és m a g y a r népelemet a szövetségi szálak mind szorosabban a n é m e t b i r o d a l o m h o z k a p c s o l t á k , m a g á t ó l é r t e t ő d ő e n f o g a d t a el a d u a l i z mus ellenségeinek bizonyuló nemzetiségek felkínálkozását.1 A r o m á n é s a szerb p r o p a g a n d a szálai is egyre s ű r ű b b r e szövődtek n y u g a t felé s a monarchia nemzetiségeinek ü g y e az egész n y u g a t i világ érdeklődését felkeltette, amikor tehetséges és ü g y e s szószólója, Scotus Viator megkezdte tevékenységét. A v i l á g h á b o r ú a l a t t a p r o p a g a n d a elérte a t e t ő p o n t j á t , F r a n c i a o r s z á g l e a r a t t a d u n a t á j i kapcsolatainak gyümölcseit, a b é k e t á r gyalásokon irányító szerephez jutott s a monarchia területének újjárendezésénél r a j t a keresztül szinte korlátlanul érvényesülhettek a m a g y a r ellenes igények. A m a g y a r s á g a h á b o r ú b ó l n e m c s a k területében, de jóhírében és becsületében is m e g c s o n k í t v a k e r ü l t k i : a háború felidézésében é s a n e m z e t i s é g e k e l n y o m á s á b a n e l m a r a s z t a l v a előlről kellett kezdenie m i n dent, hogy m a g á t rehabilitálja és igazi mivoltában mutatkozzék m e g a n y u g a t előtt. É g e t ő szükség volt az önigazolásra a n n á l is inkább, m e r t a n a g y r a nőtt szomszédok a fiatalság lendületével és aggálytalanságával építették tovább a r á g a l m a k falát a szűk térre szorított magyarság köré. B á r céljukat reményeiken felül elérték, a szerzemény biztosítása s az ítélőbírák szerepét játszó h a t a l m a k lelkiismeretének elaltatása m i a t t jól kiépített propagandaszervezetük fokozódó energiával dolgozott tovább. A m a g y a r f e l v i l á g o s í t ó t e v é k e n y s é g n e k ezzel s z e m b e n n e m c s a k a g y ő z t e s hatalmak ellenséges közönye állott az útjában, hanem a t ö n k r e m e n t o r s z á g s z á n a l m a s s z e g é n y s é g e is. A Trianon utáni évtizedek kulturpolitikája mégis tiszteletreméltó erőfeszítéseket tett, hogy ne csak hangoztassa a m a g y a r kulturfölényt a szomszéd n é p e k k e l szemben, h a n e m a n n a k bizonyítékait m e g g y ő z ő f o r m á b a n a világ elé is t á r j a . A m a g y a r t u d o m á n y külföldi k a p c s o l a t a i n a k a m e g szervezése, a m a g y a r irodalom ú t n a k i n d í t á s a n y u g a t felé ezekben az évek1 A F r a n c i a o r s z á g b a n k i b o n t a k o z ó cseh p r o p a g a n d á r a s a f r a n c i a t ö r t é n e t t u d o m á n y fokozódó m o n a r c h i a e l l e n e s s é g é r e t a n u l s á g o s o l v a s m á n y Baráth Tibor t a n u l m á n y a a S z á z a d o k 1937. é v f o l y a m á b a n . (A d u n a i t á j a f r a n c i a n y e l v ű történetírás tükrében, 1871–1935.)
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
291
ben történt s az ekkor lerakott alapokon már nagyobb nehézségek nélkül épülhettek ki a harmincas évek fejlettebb, gyümölcsözőbb nyugati kapcsolatai. A MAGYAR ÜGY KÜLFÖLDI T É R N Y E R É S E a k ü l f ö l d e t j á r ó m a g y a r
tudósok, az ösztöndíjasok csapatai és a Magyarországot ismertető könyvek mellett nem kis mértékben az idegen nyelveken megjelenő magyar folyóiratoknak köszönhető. A folyóiratnak a könyvvel szemben való nagyobb mozgékonysága, az aktuális követelményekhez való alkalmazkodása lehetővé tette, hogy abban a széles fronton folyó háborúban, amelyet a magyar szellem a nyugat megnyeréséért folytatott, elsőrendű fegyverként használják fel. A folyóirat sokoldalúbb, a széles tömegek számára hozzáférhetőbb, a különböző rétegek színvonalához is hajlékonyabban tud alkalmazkodni s a magyar kulturdiplomácia, amely Trianontól kezdve hivatalosan is, de különösen néhány lelkes, önzetlen magánembernek az odaadó munkája nyomán mind nagyobb területekre terjesztette ki hatókörét, jó támogatást kapott az idegen nyelvű magyar folyóiratokban. 2 A magyarság nemismerését nemcsak azoknál a népeknél panaszolhattuk fel joggal, amelyek a távoli Nyugateurópában éltek. A magyarnémet kulturális kapcsolatok nyugtalanlelkű, izzó tettvággyal eltöltött apostola, Gragger Róbert sok személyes tapasztalat alapján, í r t a az Ungarische Jahrbücher megindulásakor 1921-ben, hogy még a tanult németeknek a magyarságról való elképzelése is egész sereg félreértésből tevődik össze. Ezért tűzte ki folyirata céljául, hogy a magyar tudományt kiszabadítsa a nyelvi elszigeteltség béklyóiból s kaput nyisson a magyar nyelvre, történelemre és kultúrára vonatkozó kutatások eredményének Németország felé. A folyóirat első számában közölt munkaterv jóval több a hasonló kezdeményezések szokásos programmadásainál. Szerepel benne az antropológiai és néplélek-kutatásoktól kezdve a történelmen, jogon á t a közgazdaságig a tudományok minden ága; külön kiemeli a jellegzetes magyar államművészet vizsgálatát és a finnugor-indogermán rokonságnak nyelvtudományi alapon való kutatását, mindenütt fontosnak t a r t j a a magyar kultúrának az egyetemes európaival, különösen pedig a némettel való összefüggéseit. S ehhez a programmhoz a folyóirat közel negyedszázados fennállása alatt mindig hű is maradt. Gragger korai halála után irányítása Farkas Gyula kezébe került, aki elődjéhez hasonlóan a magyar tudományosság tükörképévé igyekezett a lapot kifejleszteni. Az egy-egy problémakör köré csoportosított füzetek a legjobb magyar tudósok tollából hozták a magyar tudományos kutatások eredményeit, gyakran szóhoz jutottak azonban német szakemberek is s a német tudomány mai délkeleteurópai szaktekintélyei közül nem egy tartozott az Ungarische Jahrbücher fiatal berlini szerkesztőgárdájához. Ma is az egyetlen folyóiratunk, amely a német tudományos körök teljes bizalmát élvezi s ezt hűvös tárgyilagosságával, a tárgykörében és hangjában egyaránt megnyilvánuló emelkedettséggel és a propagandafogások kerülésével érte el. Bibliográfiai összeállításai, amelyek igyekeznek a lehető teljes magyar tudományos termelést felölelni, a délkeleti problémákkal foglalkozó német tudósok számára nélkülözhetetlenek. Elterjedettsége ennek megfelelően kielégítő: a német birodalom minden tudományos intézményében megtalálható, a berlini egyetemi magyar intézet barátainak társaságán, majd az 1940-ben alakult Német-Magyar Társaságon keresztül pedig eljut a társadalom művelt 2 A magyar kulturdiplomácia irányelveire 1. annak legeredményesebb munkásától, Hankiss Jánostól: A kulturdiplomácia alapvetése. (Aktuális problémák 8. füz.) Budapest, 1937.
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
292
rétegében, azokhoz is, akik a m a g y a r kérdések i r á n t érdeklődést tanusítanak. Vegyesnyelvű folyóiratnak indult, de 1942-ben teljesen németnyelvűvé vált a budapesti tudományegyetem keleteurópai intézetének a folyóirata, az Archivum Europas Centro-Orientalis. Létesítését 1935-ben az a felismerés t e t t e szükségessé, hogy Közép-Keleteurópa politikai és gazdasági jelentőségének növekedésével ez a térség mindinkább bekerült a tudományos érdeklődés előterébe s Magyarország számára m u l t j a és elhelyezkedése e g y a r á n t parancsolóan í r t a elő, hogy a tudományos k u t a t á s o k b ó l a z őt megillető részt kivegye. Az Archivum érdeklődési területe így jóval szűkebb lett, mint az Ungarische J a h r b ü c h e r é s m a g a t a r t á s a is határozottabb, m e r t a délkeleteurópai t é r politikai feszültsége természetszerűen éreztette h a t á s á t a tudományos k u t a t á s r a is és a magyar k u t a t ó k n a k n e m egyszer kellett szomszédaink politikai elfogultságtól vezetett tudósaival szembeszállni. Elévülhetetlen érdeme a Lukinich Imre i r á n y í t á s a a l a t t álló folyóiratnak, hogy lehatolt a magyar-román kérdés v i t a a n y a g á n a k a gyökeréig s azt tudományos feldolgozásban s elfogulatlanul csoportosítva a világ elé vitte. A lap körül alakult ki az erdélyi problémát feldolgozó f i a t a l t u d ó s kör, benne l á t t a k napvilágot Gáldi László, Tamás Lajos, Kniezsa István, Elekes Lajos idevonatkozó legjobb munkái, i t t világította meg Alföldi András a Kárpátmedence rómaikori történetét, Deér József Magyarország államjogi helyzetének tisztázásában szerzett n a g y érdemek e t a m a g y a r - h o r v á t közjogi viszony gyökereinek és a m a g y a r k i r á l y s á g megalakulása körülményeinek a vizsgálatával s itt l á t t a k napvilágot Hadrovics László példaszerűen tárgyilagos dolgozatai a m a g y a r s á g és a déli szlávok kapcsolatainak köréből. A nemzetiszocialista Németország politikai jelentőségének növekedésével ú j értelmet n y e r t e k a magyar-német kulturális kapcsolatok is, a politikai síkon való együttműködés pedig kívánatossá tette olyan o r g á numok életrehívását, amelyek szélesebb német rétegek számára is lehetővé teszik a m a g y a r s á g helyes megismerését. A két nép ilyen értelemben való közelebbhozására alakult meg 1940-ben a Magyar-Német T á r s a s á g s indult meg Ungarn címmel a T á r s a s á g havi folyóirata. Szerkesztőinek, Pukánszky Bélának, és Gál Istvánnak, tárgyismerete és lelkes munkája rövid idő a l a t t olyan színvonalra emelte a lapot, amelyen valóban tökéletesen eleget tesz rendeltetésének. A m a g y a r tudományos k u t a t á s eredményei népszerűsítő színvonalon kerülnek b e m u t a t á s r a benne, a történelmi problémák s o r á n különösen a m a g y a r s á g európai hivatásával s a magyar-német kapcsolatokkal összefüggő kérdések szerepelnek sokat, de a magyar föld, nép, t á r sadalom, gazdaság b e m u t a t á s á r a is bőségesen van hely. Elsősorban azonban az a körülmény biztosít n a g y jelentőséget az Ungarnnak, hogy az egyetlen németnyelvű folyóiratunk, amely a klasszikus és a m a i m a g y a r irodalom legjobb alkotásainak tolmácsolását is feladatának tekinti. Vörösm a r t y , Petőfi, A r a n y , Ady, Tompa, Reviczky, Babits, Kosztolányi, Móra, K r ú d y , Móricz mellett a m a élők, Illyés, Nyirő, Márai, Erdélyi József, Mécs László, Szabó Lőrinc, Cs. Szabó, Németh László alkotásai j u t o t t a k el benne a n é m e t közönséghez olyan fordításban, amelyért a szerkesztő ízlése vállal kezességet. Szemlerovata h ű t ü k r e a magyar-német viszonyl a t b a n megjelenő műveknek és kulturális eseményeknek. E l t e r j e d t s é g é t a Német-Magyar T á r s a s á g birodalmi szervezetei is előmozdítják azáltal, h o g y t a g j a i k h o z rendszeresen e l j u t t a t j á k . A politikai és kulturális kapcsolatoknál talán még fokozottabban elmélyült a viszony gazdasági téren Magyarország és a német birodalom között. A német felemelkedés gazdasági következménye az lett, h o g y a birodalom Délkeleteurópai országait csaknem teljesen a m a g a érdekkörébe vonta be, de ennek a helyzetnek a t a r t ó s s á tétele és továbbfejlesz-
Erdélyi Magyar Adatbank
293
Szemle
tése érdekében a német szaktudomány is nagy apparátussal dolgozta ki az ú j gazdasági rend elméletét. A gazdaságelméleti kérdések tisztázása az ú j gazdasági térség többi állama részéről is fontos feladat volt s szükségesnek látszott, hogy Délkeleteurópa gazdasági jövőjének kialakításánál Németország mellett a többi érdekeltek is hallassák szavukat. Ennek a felismerése hívta életre 1941 nyarán a Donaueuropa című folyóiratot, amely Középeurópa egyik legképzettebb közgazdaságelméleti szakemberének, Surányi-Unger Tivadarnak a szerkesztésében a dunai államok gazdasági és társadalmi problémáinak feldolgozását tűzte ki feladatául. Már a cím is szimbóluma annak a szemléletnek, amellyel a folyóirat a kiválasztott problémakört nézi: a Dunatájat a folyó egységgé kapcsolja öszsze, maga a t á j azonban átmenet Kelet és Nyugat között, így a t á j problémái is közösek, nem határolhatók azonban el a szomszédos tájaktól, hanem azokkal is szerves összefüggésben vannak. Ennek a felfogásnak az értelmében a folyóirat cikkei is a t á j gazdasági és társadami problémáinak összefüggéseit világítják meg s különösen azoknak a kapcsolatoknak szentelnek nagy figyelmet, amelyek a dunai államokat Németországhoz fűzik. Magyar szerzők mellett a legjobb német szakemberek cikkei találhatók meg a lapban, de bőségesen szóhoz jutnak a szomszédos népek, a horvátok, szlovákok, bulgárok, románok és albánok képviselői is. Így a Donaueuropa gazdasági és társadalmi területen fontos tényezője a dunatáji kis népek annyira kívánatos megértésének és együttműködésének. Olvasottsága jelentős: Németországban eljut a politikai és gazdasági élet legfontosabb személyiségeihez is, de nagy a tekintélye a többi szomszédos állam szakköreiben is. Könnyebb műfajú, de talán a legelterjedtebb németnyelvű magyar folyóirat a Marjay Frigyes szerkesztésében megjelenő Das schaffende Ungarn. Ez az ötödik évfolyamában járó képes riportlap a mindennapi magyar életből közöl aktualitásokat a legszélesebb rétegek számára, helyet kapnak benne a politika, a háború, a gazdasági élet, a képzőművészetek, színház, film és sport, sőt a könnyű szépirodalom is. A felsorolt folyóiratokban többé-kevésbbé ismertetésre kerültek a magyar tudományos kutatások eredményei is, rendszerességgel és részletesen azonban talán csak az Ungarische Jahrbücherben. A magyar tudományos eredményeknek a külfölddel való rendszeres ismertetésére indította meg a Tudományos Társulatok és Intézmények Országos Szövetsége 1943-ban a Litteraria Hungarica című negyedévenként német nyelven megjelenő bibliográfiái folyóiratot. Tekintve, hogy a természettudományi irodalom eredményeinek idegen nyelven való ismertetése rendszeresen folyik, az ú j folyóirat csak a szellemtudományokra korlátozta figyelmét. Jelentősége, hogy nemcsak a kiválasztott tudományszakok részletes bibliográfiáját adja, hanem azokról összefoglaló beszámolókat is közöl, amelyekben kitűnő szakemberek értékelik ki a kutatásokban fejlődést jelentő mozzanatokat. NÉMETORSZAG MELLETT nyugat felé Olaszország volt a másik állam, amely a békekötések utáni években nem fogadta gyanakvással vagy ellenszenvvel a magyar közeledést. A történelem századai során a magyarság nemcsak a latin kultúrával kapcsolódott össze elválaszthatatlanul, hanem politikailag, gazdaságilag és az egyházon keresztül is számtalan szál kapcsolta az olasz félszigethez. A 19. század folyamán a politikai kapcsolatok kölcsönös rokonszenvvé mélyültek el, amit a világháború intermezzoja sem tudott tartósan megszakítani. A monarchiából kivált Magyarország közeledését Olaszország a régi barátsággal fogadta, a közeledés kezdeményezőinek itt nem is kellett úttörő munkát végezniök, mert az olasz társadalom sokkal többet tudott Magyarországról, mint általában
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
294
a n y u g a t i népek. A Magyar-Olasz T á r s a s á g m á r 1921-ben megindította a Corvina című folyóiratot, amely Berzeviczy Albert, Gerevich Tibor és Zambra Alajos i r á n y í t á s a a l a t t főleg a történelem, irodalom- és művészettörténet problémáit ismertette az olasz olvasóközönséggel. Különösen az olasz-magyar történelmi kapcsolatok gazdag m u l t j a bizonyult kimeríthetetlen f o r r á s n a k a folyóirat í r ó g á r d á j a számára. A fasiszta Olaszországgal való politikai b a r á t s á g elmélyülése természetesen a kulturális kapcsolatok fokozódását is m a g á v a l hozta. A Corvina 1938-tól ú j sorozatban, az addigi szerény terjedelem helyett havi füzetekben jelenik meg, kibővülve szépirodalmi, művészeti és kritikai rovatokkal. Ugyancsak a politikai kapcsolatok elmélyülése és a h á b o r ú s együttműködéssel párhuzamos gazdasági érdekközösség h í v t a életre 1941-ben a Rassegna d’Ungheria című h a v i folyóiratot. A R. Mosca által szerkesztett lap érdeklődési köre inkább az aktuális politikai, gazdasági és t á r s a d a l m i problémákat öleli fel, s cikkei j o b b á r a az ezeken a területeken bekövetkezett eseményekkel, változásokkal vannak kapcsolatban. Változatos tartalmából jelentősek a különböző szemle-rovatok, a napi eseményeket naptárszerűen összefoglaló k r ó n i k á k s az o k m á n y t á r , amely a nemzetközi kapcsolatok jelentősebb a k t á i t g y ű j t i össze. N é m e t és olasz földön a r á n y l a g nem ütközött nagy nehézségekbe a m a g y a r s á g megismertetésének a m u n k á j a s talán csak az a n y a g i nehézségek okozták, hogy az csak a legutolsó években bontakozott ki a r é g ó t a kívánatos méretekben. A n y u g a t i államokban, Franciaországban és Angliában azonban az anyagi nehézségekhez még az az ellenséges h a n g u l a t is járult, amely a háborúból m a r a d t vissza s amelyet csak növelt ellenségeink ügyes és eszközökben n e m válogatós propagandája. Francia földön a Revue des Études Hongroises megindítása (1923) volt az első kísérlet a m a g y a r tudományos problémák rendszeres ismertetésére. Az Akadémia égisze a l a t t kiadott folyóirat szerkesztésében Eckhardt Sándor és Baranyai Zoltán i r á n y í t á s a mellett a f r a n c i a k u l t ú r a magyarországi híveinek a legjobbjai (Müller-Molnos Lipót, Hankiss János, Birkás Géza, Bárczy Géza stb.) vettek részt. T á r g y k ö r e felölelte a szellemi tudományok egész t e r ü l e t é t : a filozófia, filológia, történelem és irodalom köréből hozott tanulmányokat, kiegészítve krónikával, kritikai rovattal és a f r a n c i a nyelvű, m a g y a r vonatkozású irodalom bibliográfiájával. Bő t e r e t szán a finnugor nyelvészeti és n é p r a j z i k u t a t á s o k ismertetésének is. A 30-as évek végén a folyóirat beszüntette megjelenését; örökébe 1943-ban a Revue d’Histoire Comparée lépett, azonban teljesen ú j , az idők és a körülmények követelményeihez alkalmazott célkitűzésekkel. A szerkesztés m u n k á j á t : Eckhardt Sándor, Lajti István, Kosáry Domokos és Benda Kálmán végzik, s az É t u d e s Hongroises ú j sorozataként megjelenő folyóirat lapjain elsősorban történeti t a n u l m á n y o k l á t n a k napvilágot. Csak részben célja azonban a m a g y a r t ö r t é n e t t u d o m á n y eredményeinek f r a n c i a nyelven való ismertetése: a K á r p á t e u r ó p a f o g a l m a alá tartozó, nemcsak gazdaságilag és geopolitikailag, de történetileg is összefüggő t á j a t választotta ki vizsgálódási t á r g y á u l s ezzel olyan m a g a s r e n d ű célkitűzést igyekszik megvalósítani, amilyennel az európai folyóiratok m u n k a p r o g r a m m j a i b a n nemigen találkozunk. Ebben a m u n k á b a n a szerkesztőség szorosan e g y ü t t működik a Gróf Teleki Pál Tudományos Intézettel és a párisi M a g y a r Tanulmányi Központtal. Az 1943-as évfolyam – amely mint az É t u d e s Hongroises XXI. kötete jelent meg – a legszebb reményekre jogosít a kitűzött célok elérését illetően. A vaskos kötet tanulmányai a K á r p á t o k vidékének csaknem valamennyi népével kapcsolatban t u d n a k olyan szempontokat felvetni, amelyek a t á j e g y s é g szerves összetartozása mellett szólnak. A magasszínvonalú kritikai rovat mellett nagyjelentőségű ú j í t á s a a folyóiratnak a terjedelmes kárpáteurópai bibliográfia, amely a lehető
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
295
teljességgel adja a kárpáti térségre vonatkozó 1942-es irodalmat, az idegen nyelveken megjelent munkákat is. A magyar-francia kultúrkapcsolatok másik jelentős irodalmi szerve, a budapesti Francia Irodalmi Társaság folyóirata, az 1908-ban alapított Revue de Hongrie az egyetlen volt az idegen nyelvű magyar folyóiratok közül, amely megszakítás nélkül át tudta vészelni a háborút és a forradalmakat. A jobbára irodalommal, valamint aktuális politikai és gazdasági kérdésekkel foglalkozó lap korábban Huszár Vilmos, 1931-től pedig Ottlik György vezetése alatt állott, 1932-től Nouvelle Revue de Hongrie cím alatt jelent meg a legutóbbi napokban történt betiltásáig. 1933 óta Balogh József szerkesztette, akinek ambiciózus és ötletes irányítása alatt a folyóirat terjedelemben megnőtt, tartalomban és célkitűzésekben megváltozott. Helyet kapott benne a magyar tudománynak úgyszólván minden á g a : ami ú j a t a tudományos kutatás Magyarországon felszínre hozott, a Nouvelle Revue de Hongrie rövid idő mulva közvetítette lerövidítve és közérthetően összefoglalva a francia nyelvű olvasóközönség számára. Állandó helyük volt benne ezenkívül Magyarország aktuális kultúrális, gazdasági és politikai problémáinak, sőt a szomszédos népekről is számos tárgyilagos tanulmány jelent meg benne. Fontos szerepet töltött be azáltal is, hogy állandóan hozott szemelvényeket a jelenkori magyar irodalomból s ezáltal alkalmat nyújtott a francia olvasóközönségnek a magyar irodalommal való közelebbi ismerkedésre. Francia íróknak is gyakran alkalmat nyújtott arra, hogy a dunavölgyi kérdésekhez hozzászóljanak. Bár az angolszász világ felé is megindult már a húszas években a magyar felvilágosító munka és jelentős eredményeket ért el az angol nyelvű közvélemény kedvező irányban való befolyásolása terén, csak a 30-as évek közepén indult meg olyan folyóirat, amely a magyar ügyet angol nyelven külsőben és tartalomban méltóképpen képviselte. Az 1936ban megindult The Hungarian Quarterly ugyancsak Balogh József irányítása alatt magas színvonalon megírt tanulmányokkal igyekezett az angolszász világ érdeklődését a Dunavölgye problémái felé fordítani. A jellegzetes angolszász gondolkozásmódra alkalmazva adta körülbelül azt, amit a Nouvelle Revue de Hongrie, amellett sokat tett a magyar-angol és magyar-amerikai történelmi és kultúrális kapcsolatok tudatosításáért. Neves angol közírók is megszólaltak lapjain s amikor a háború a folyóirat munkáját az angolszász államokban lehetetlenné tette, az angol világnyelv segítségével a háborún kívülmaradt semleges államokban próbálta a magyar ügyet szolgálni. A MAGYARSÁG MEGISMERTETÉSÉT SZOLGÁLÓ külföldi szervek és az ismertetett idegen nyelvű magyar folyóiratok természetesen még csak kis töredékét végezték el annak a munkának, amely feladataik közé tartozik. Hatásuk azonban már így is érezhető: a külföldet járó magyar ugyan még ma is a balítéletek egész tömegével találkozik mindenfelé az ország határain kívül, egyre gyakrabban akadnak azonban már jószándékú külföldiek, akiknek helyes fogalmaik vannak a magyarságról, földjéről, multjáról, kultúrájáról, az európai civilizációnak tett szolgálatairól. Az első lépéseken mindenesetre már túl vagyunk: a külföldi, akinek érdeklődése felébredt hazánk és népünk iránt, tud már olyan könyveket és folyóiratokat találni, amelyekből érdeklődését a valóságnak megfelelő adatokkal elégítheti ki. S ezeken az alapokon már könnyű lesz tovább építeni akkor, amikor a kifáradt és megbékélt népek ismét megnyitják egymás előtt határaikat és lelküket. BARTA
Erdélyi Magyar Adatbank
ISTVÁN
Szemle
296
PARASZTNÉPÜNK MULTJÁNAK FELTÁRÁSA (Befejező közlemény) NYOMON KÖVETVE parasztságtörténelmünk első másfélszázadának erőfeszítéseit és eredményeit, s o r r a kibontakozott előttünk a felvilágosodás eszméit hirdető történetírók, m a j d egy kisebb, átmeneti jellegű csop o r t (Podhradczky, P r e y e r , Péczely), azután, nagyjából a századforduló t á j á i g , a liberálisok s a pozitivisták munkássága. Időben a felvilágosodás h a t á s a öleli á t a legnagyobb távolságot (kb. 1 7 2 0 – 1 8 2 8 ) ; t ö r t é n e t t u d o m á n y u n k e k k o r csak alakulóban v a n még, s így sokkal nagyobb hézagok ékelődnek e száz esztendő próbálkozásai közé, semhogy iskolaszerű, szerves kapcsolat f ű z h e t n é össze őket. E g y b e n mindenesetre megegyezik valam e n n y i : abban, hogy a h u m á n u m elvi magaslatáról s a h a l a d á s eszméjétől elbűvölten tekint a m u l t b a – s mivel ott a természetjoggal ellenkező állapotokra talál, nem habozik ö n t u d a t o s a n pálcát törni a „sötét” jobb á g y s o r s s a h a g y o m á n y o s kötöttségek fölött. Ez a folytonosan visszat é r ő a l a p h a n g a z u t á n egyénenkint k a p különböző árnyalást. R i t k a kivétel, h a a n n y i r a h á t t é r b e szorul, hogy nem torzíthatja el az egészséges t ö r t é n e t i érzék szavát ( P f a h l e r ) : többnyire, erőteljes fokozással, a felvilágosult állami beavatkozás dicsőítésébe (Jankovits), esetleg a vallási f a n a t i z m u s k á r h o z t a t á s á b a (Kovacsóczy) torkollik. Hasonló crescendo-val h a r s o g j a t ú l a szabadságeszme dübörgése a rendi felfogás gyérülő h a n g foszlányait azon a k i s csoporton belül, melynek munkássága a felvilágosodástól a liberális i r á n y felé vezet. Valamennyi közül ez utóbbi iskola p r o f i l j a domborodik elénk a legkézzelfoghatóbb vonásokkal. Megfigyelhettük a liberális történetírók h a j landóságát a r r a , h o g y a szabadságeszme kibontakozásában lássák a hist ó r i a legfőbb t a r t a l m á t , s a romantikus-nemzeti köntösbe öltöztetett f e j lődést a függetlenség eszményéhez mérve, teleológikusan m a g y a r á z z á k . Annál idegenebb a pozitivistáktól a tények bárminő hangzatos aláfest é s e ; végső céljuk –: e x a k t természettudományos törvények megállapít á s a révén a jelennek u r á v á lenni – sokkal távolibb annál, semhogy tov á b b j u t h a t n á n a k e törvények é p í t ő k ö v e i n e k : empírikusan észlelhető tényeknek összeszedegetésén. Minél több új, pozitív adatot f e l k u t a t n i s szinte megmérhetően, leltározhatóan közzétenni: ez a g y a k r a n öncéllá lett mechanikus törekvés h a t j a á t ennek a technikai haladástól megmámorosodott k o r n a k számos k u t a t ó j á t . Ám hiába minden a n y a g g y ü j t ő buzg a l o m : a m u l t csak n e m t á m a d t fel önmaga által; azt a jobb b e l á t á s t sikerült u g y a n meggyökereztetni, hogy adatok h í j á n nem lehet történelm e t írni, erőre k a p o t t a tárgyilagosság is a liberális szubjektivitás ellenében – de túl mindezen, o t t leskelődött a pozitivizmus két eredendő h i b á j a : a kvantitatív, a n y a g i a s szemlélet s fától erdőt nem látó, szétforgácsoló specializálódás. A LIBERALIZMUS
BETETŐZÉSE
NEMCSAK A KÖZÖNSÉG nem tudott megbarátkozni ezzel a száraz, elvonatkozó t ö r t é n e t f e l f o g á s s a l : idegenkedtek tőle azok a historikusok is, akik n e m tévesztették szem elől a történelem nevelő h a t á s á t . Hiába h a n g o z t a t t a P a u l e r Gyula, a pozitivisták programmadó teoretikusa, hogy a m a t e m a t i k a t u d o m á n y a sem ismer szabadelvű szellemet: a liberális eszmék virágzását nem f a g y a s z t h a t t á k le ilyen józan, rideg f u v a l l a t o k sem.
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
297
A liberalizmus tovább hódított parasztságtörténetíróink körében a maga minden vonzóerejével és gyengeségével; torzító szemléletétől nem menekedhettek legnevesebb képviselői sem, Thaly Kálmán, Horváth szellemi örököse éppoly kevéssé, mint a nagyérdemű Márki Sándor. Thaly mindenekelőtt a politikai történet síkján lett a liberális hagyományok kurucos lobogású letéteményesévé; elszórt parasztságtörténeti adatközlései, az 1632-, 1735- és 1754-i zendülésekről (Századok 1870, 1871), tulajdonkép szintén a politikai történet, a szabadságküzdelmek vonalába esnek, e mozgalmakat a Rákóczi-felkelés elő- illetve „bádgyadt utójátékának” tüntetik fel. A társadalomtörténet mezején Márki vette fel a fiatal Horváth próbálkozásainak elejtett fonalát; a tiszta szándék s a fáradhatatlan buzgalom az irány legeredményesebb munkásává teszi őt. Lehetetlen fel nem fedezni kettejükben a rokon vonásokat; amikor a Magyar Történelmi Társulat Márkival íratta meg Horváth Mihály életrajzát, nem is bízhatta volna azt megértőbb kezekre. Közös bennük az érzelmesség, a szabadsággondolat szívből fakadó, mélyen átérzett, lelkes tisztelete, még a szépírói véna is, mely, ifjúkori költői kísérletek után, történeti műveikben a liberális felfogás könnyed, vonzó, hatásos kifejtését tette lehetővé. A vonások intenzitása azonban különböző: a meggyőződés spontán élményszerűségét Márkinál nem egy ponton doktriner radikalizmus váltja fel, az előadás heve kissé tompított, szelidebb és naívabb formáknak ad helyet, mint ahogy Márki általában véve tehetségben mögötte marad mesterének, ha adatgyüjtő szorgalmában felül is múlja. Valami gyöngéd érzelmesség vezeti, mikor a jelenre való hatásukat tartva szem előtt, féltő kegyelettel ápolja magasztos történeti eszményeit. Ne bántsuk a legendákat – mondotta –; a történetíró, ha rózsákból fonhatja, nem fonja tövisből nagyjaink koszorúját; úgy ítéljen, mint az esküdtszék, mely az érzelmekkel is számol. S nemcsak vallotta mindezt: meg is valósította parasztságtörténeti tanulmányaiban. Úgy tűnik fel, hogy a magyar jobbágyság hivatott történetírójának tekintette magát; magántanári képesítését is ebből a tárgykörből kérte. Arad megye multjának kutatásával kapcsolatban s részben erről írt monográfiájába illesztve megírta a Péró-lázadásnak (Értek, a tört. tud. k. XV. 1893) és a Hóra-lázadás magyarországi részének (Századok 1894) történetét, főműve azonban ebben a vonatkozásban „Dósa György” (1883) akadémiai dicséretet nyert életrajza maradt, mely három évtized multán alaposan kibővítve és átdolgozva jelent meg ú j r a a Magyar Történelmi Életrajzok sorozatában (29. k. 1913). Bár bírálói már az első alkalommal hibáztatták, hogy az újkor eszméinek szemszögéből ítéli meg, Danton elődjének tünteti fel s a demokrácia úttörőjeként dicsőíti hősét – Márki műve harminc év alatt csak anyagában gazdagodott, apróbb simításokat leszámítva, a szerző megmaradt mély meggyőződésénél. A bővülés mindenesetre számottevő: Márki bámulatos buzgalommal aknázta ki hazai és külföldi levéltárak anyagát s tanulmányozta á t a felhasználható magyar és idegen irodalmat. Igaz, idézetei sokszor odevetettek, külsőségesek, s néha biblográfiai ismereteknél alig mutatnak többre: pl. a felkelők földosztó terveiről szólva (82.), az ú j kiadásban (158.) beszúrja, hogy ezt a földközösség értelmében kell venni, lásd Tagányi tanulmányát. Tagadhatatlan az is, hogy szorgalmasan összeszedett kiegészítései nagyrészt nem a tulajdonképeni tárgyra vonatkoznak, hanem korrajzés epizódszerű anyaggal töltik fel s lazává és szétesővé teszik az események ábrázolását. (A lázadókkal egy-egy vár alá érve, elmondja pl., hogy mikor épült az, ki emeltetett ott templomot, mióta tartottak hetivásárt, kik voltak a földesurak, honnan származtak, milyen anyagi viszonyok közt éltek, hány gyermekük volt, leányuk mikor ment férjhez, mikor lett
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
298
özveggyé, k i örökölte a vagyont, stb.) Mindamellett Márki a liberális iskola hívei között messze kimagasló példája m a r a d t a szinte pozitivista gondosságú a n y a g g y ű j t é s n e k . Csak sajnálni lehet, hogy a f o r r á s o k megr o s t á l á s á b a n n e m m u t a t hasonló kvalitásokat. Hiteles a d a t o k a t g y a k r a n valószínűtlenül kiszínezett tudósításokkal, naiv hagyományokkal é s mondákkal, sőt versidézetekkel vegyesen sorakoztat fel művében, kellő elkülönítés és állásfoglalás nélkül; s pl. nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy Dózsa beszédét (mivel „legtöbb történetírónk” az ő „ n y o m á n indul”) T a u r i n u s hangzatosabb elbeszélése a l a p j á n a d j a elő – noha m a g a jelenti ki, h o g y Tubero szövege józanabb. (96. ill. 182.) A JÓZANSÁG valóban nem volt erős oldala Márki Dózsa-könyvének; m i n t h a ezt erősítené meg m a g a is a Hóra-lázadással kapcsolatban t e t t kijelentésével: „Expectoratiók ( ! ) írásától fölmentenek előbb í r t könyveim” ( ? ) . (Századok 1894, 609.) H o r v á t h Mihály még a hatalomvágyban, a n a g y r a v á g y á s b a n l á t t a Dózsa f ő lelki motívumait, sőt n e m h a bozott őt „az emberiségből kivetkezett kuruczvezérnek” minősíteni; ú g y vélekedett a lázadókról, h o g y a l a p j á b a n véve „a jog érzete kívánataikban s tetteikben alig tűnik elő, s csak ábránddüh, szilaj gazság é s dőreség, kaland- és r a b l á s v á g y színét viseli minden m o z d u l a t u k . . . a szabadság nemesebb tüzének egy s z i k r á j a sem vehető észre egész az irtózatosságig emelkedett szenvedély lángjában.” (Tudománytár 1841, 222, 225.) Márki azonban, m i n t h a e ponton t ö r é s t érezne a liberális következetességben, jellemző módon liberálisabb mesterénél, nem őt követi, h a n e m J ó k a i felf o g á s á t . „Az á l t a l á n o s vágyódás, a középkornak az a g y a k r a n t a g a d o t t , de nem mindíg hiányzó közszelleme, mely a társadalmi ellentéteket m o s t m á r , az intézmények vénülésének idején kiegyenlíteni törekedett” – így í r j a körül Márki, b á r bizonytalankodva, az 1514-i felkelés végső f o r r á s á t ( A r a d v á r m e g y e . . . története, I I / l . 477.); s Jókainak Gyulai Páltól k á r h o z t a t o t t f e l f o g á s a csaknem u g y a n í g y hangzik; az arisztokratikus alapokon n y u g v ó t á r s a d a l o m a XVI. század elejére elhasználta m a g á t , úgyhogy az 1789-i f o r r a d a l m i elveket m á r csak alkalmazni kellett. „Igaza v a n Gyulainak, hogy ez – veszi védelmébe Márki Jókai nézetét – ellenkezik a nemzet t ö r t é n e t i tudatával, s míg ez a t u d a t marad, igaz lesz Gyulai k r i t i k á j á n a k vége i s : ’hogy tőlünk és a z o k t ó l . . . , akik tiszteljük nemzeti h a g y o m á n y a i n k a t , n e v á r j o n egyebet a legélénkebb h i b á z t a t á s nál’. Míg ez a t u d a t m e g nem változott, a regény- és drámaíró n e m is k ö t h e t ki v e l e . . . A p r a g m a t i k a i t ö r t é n e t azonban független a t ö m e g t a p s á t ó l – f o l y t a t j a f e n n e n –, keveset törődik vele, részesül-e b e n n e v a g y s e m ; k i m o n d j a meggyőződését úgy, ahogy a positivizmus ( ! ) és a históriai valóság a l a p j á n kimondania kell.” (Dósa Gy. 1 6 0 – 6 1 . ill. 480.) Igen, Márki – a b b a n a hitben, hogy „még pusztíthat ez a láng” (t. i. Dózsa szelleme, ú j kiad. 495.) – nem csekélyebbet kísérel meg, mint a meggyőződése szerint e ponton hibás történeti közvélemény helyreigazítását. N e k e z d j ü n k Dózsa megítéléséhez úgy, hogy eleve szörnyetegnek á l l í t j u k be – h a n g o z t a t j a . (216. ill. 522.) „Eötvös, a regényíró, helyesebben ítélte meg Dósát, m i n t a k o r á i g élt történetírók, kik v a g y nemesi gyűlöletből ítélték el a p ó r u l j á r t vezért, vagy azért, m e r t – nincs szalonképes ( ! ) megjelenése a modern liberális eszmék ( ! ) országában”. (78. ill. 154.) A t ö r t é n e t í r á s „bemocskolt, társadalmi szörnyül odadobott . . . e m b e r t ” f a r a g o t t Dósából; igen, m e r t – f o l y t a t j a némi g ú n n y a l – „életírói kedves e m b e r e k , . . . előttük az az eszme, amelyet a l e g ú j a b b kor t á r s a d a l m a ismét ( ! ) f ö l k a p o t t . . . , amelyért ez a székely halt, semmi.” ( Ú j kiad. 3, 4.) Pedig „nem szabad m i n d j á r t áldozatul dobni azt, k i szintén nemest, n a g y o t a k a r t , egyben-másban meg is előzte k o r á t ( ! ) , csak-
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
299
hogy nem bírta homályosan képződött terveit elfogadhatóan megalkotni.” ( Ú j kiad. 4, 191.) „ V a j j o n , h a D ó s a a k a t a s t r o p h a u t á n é l e t b e n m a r a d h a t , . . . o l y m o s t o h á n b á n t volna-e vele a k ö z v é l e m é n y ? ” (22. ill. 88.) A z e l h a m a r k o d o t t í t é l e t o n n a n ered, h o g y „ s e m l e g e s h e l y e k r ő l n e m k o r r i gálhatta a közvéleményt” ( ! ) , hogy „nem l á t h a t á higgadni a kedélyeket, melyek legalább a csöndes elmélkedések idején l a t o l g a t h a t t á k volna m e g a z á l t a l a az e s e m é n y e k v i h a r á b a n f ö l v e t e t t e s z m é k e t . ” (1. k i a d . 2 2 – 2 3 . ) S e m m i k é t s é g , M á r k i a l i b e r á l i s - d e m o k r a t a e s z m é k r e gondol, e z e k e t v e t í t i vissza ahisztorikus módon, számonkérve a középkori uraktól, hogy n e m t e t t é k p o l g á r r á a j o b b á g y o t . (43. ill. 7 5 – 7 6 . ) D ó z s á b a n a X I X . s z á z a d i e s z m é n y e k k o r a i h i r d e t ő j é t l á t j a : „ D ó s a n e v e b o r o n g a k o r s z a k ( ! ) kezd e t é n – K o s s u t h n e v e r a g y o g a k o r s z a k v é g é n ” . (22. ill. 88.) „ D ó s a n e m volt olyan közönséges néplázító, m i n t amilyennek többnyire f e s t i k ; h a n e m egy t á r s a d a l m i és politikai f o r r a d a l o m n a k ösztönszerű vezére”, aki körülbelül a vezérek korabeli (!) politikai egyenlőségnek megfelelő d e m o k r á c i á t a k a r t ; „ u g y a n a z a n é p l é l e k v e z e t t e , m e l y 1061-ben ( ! ) é s 1437-ben l e l k e s í t e t t e a z ő s k o r i i n t é z m é n y e k h e l y r e á l l í t á s á é r t h a r c o l ó k a t . ” ( Ú j kiad. 191.) H a nem néplázító: a k k o r társadalmi reformer – ez a végletekben való gondolkodás színezi egyfelelől a nemesség és Zápolyai, másfelelől Dózsa és a lázadók jellemzését is. „Az u r a k é s lelketlen s á f á r a i k a népet nyúzt á k ” , „a törvényt lábbal tipró hatalmasok” galádul k i f o r g a t t á k jogaiból; „még talán azt is csak a szolgák szaporításának czéljából ismételték a decretumokbam, hogy a m á s faluból feleséget hozó jobbágy a k k o r az egyszer ne fizessen vámot.” (1. kiad. 68.) Azok a lelketlen u r a k tették koldussá a jobbágyot, „kik hol a törvényességnek p a l á s t j á b a burkolózva, hol az írott malasztoknak kijátszásával, úgy szólván a z ököljog révén, a parasztoknak minden idejét és vagyonát s a j á t . . . érdekeiknek áldozták fel.” ( Ú j kiad. 130.) Zápolyait könyvének első kiadásában azzal g y a n u s í t j a meg, hogy a „becsületére bízott” országrészben haszonlesésből késett a kötelességszerű beavatkozással; „jogállamban, rendes viszonyok közt ily csodálatos magaviseletnek komor neve van” – mondja, ki az ítéletet (148, 152.) E z t a részt, jellemző módon, három évtized mulva ki kell hagynia az ú j kiadásból, m e r t időközben kiderült, hogy a v a j d a hivatalosan távol volt. Azt azonban mégsem t u d j a megállni, hogy m e g h a g y j a a következő, ugyancsak Zápolyainak szóló célzást: „Csak együgyü nép csodálhat oly embereket – mondja Rousseau –, kik a nemzeti szabadság védelmének ürügye a l a t t őt kölcsönösen ( ? ) elárulják, elnyomják és meglopják, hogy önzésüket, kényelemszeretetüket kielégítsék s örökös tétlenségben a szerencsétlenek millióinak verejtékéből és véréből táplálkozzanak.” (207. ill. 512–13.) Egyedül Hunyadi az, aki a nemesség oldalán elismerésben részesül, azért, m e r t 1450-ben „osztálykülönbség nélküli” búcsút k é r t a pápától. „Magyarország minden m á s európai országot megelőzött volna demokratikus felfogásában, h a ez a törvénykönyvbe is b e j u t h a t ” – interpretálja Márki merészen ezt az akciót, m a j d meglepő logikával így f o l y t a t j a : „A mai demokráczia eltürné-e, hogy a loggiákban lakó nagyúri családot csak egy függöny válassza el a terem alsó részében nyüzsgő s o k a s á g t ó l ? . . . Valóban a hazaszeretet templomai voltak a vajdahunyadihoz hasonló v á r k a s télyok, h o v á . . . szolgáló jobbágyok hajadonfővel, sőt mezítláb is (!) beléphettek.” ( Ú j kiad. 116–17.) E z a szinte önmagán átlendülő retorika aligha alkalmas arra, hogy Dózsáról s követőiről élethű arcképet adjon. Szabó Károly említett a d a t közlésében alaposan kifejtette, hogy a „gondos nyomozódás u t á n kimondott bűn (t. i. az i f j ú Dózsa által elkövetett rablás) igaz v o l t á t . . . kétségbe vonni alapos okunk nem l e h e t ; . . . azon kor erkölcsi sülyedtségének egyik legkiáltóbb bizonyítékául kell tekintenünk, hogy egy ily közönséges rablógyilkosnak ismert e m b e r t . . . a királyi udvar kitüntetéssel f o g a d o t t , . . . Magyarország f ő p a p j a pedig a hatalom oly polczára emelt, melyen a m a g a s a nyers tömeg vad szenvedélyeinek fékét megeresztve a hazát oly ve-
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
300
szedelembe dönthesse.” ( S z á z a d o k 1876, 21.) M á r k i k ö n y v é n e k első k i a d á s á b a n m a g a i s m e g t ö r t é n t n e k veszi a rablógyilkosságot; a z ú j k i a d á s azonban, n o h a időközben ú j a b b a d a t n e m k e r ü l t elő, m á r c s a k b i z o n y í t á s r a v á r ó v á d r ó l beszél, s c s u p á n a n n y i t enged ,meg, h o g y a „ p u s z t a f ö l t e v é s és a v a l ó s z í n ű s é g l á t s z a t a ( ! ) m á r m a g a i s foltot e j t D ó s a becsületén.” (30.) A l á z a d ó p a r a s z t o k vezére erősen idealizálva lép elénk, r o m a n t i k u s h ő s k é n t , a k i racionális, szinte n e m z e t m e g v á l t ó indítékokból cselekszik s lépt e n - n y o m o n m a g a s r ö p t ű , m o d e r n ü l h a n g z ó gondolatokat hirdet. D ó z s a ú g y vélte, – h a n g o z t a t j a M á r k i – h o g y „ a közönyös n e m e s s é g e t a s z a b a d n a k s z ü l e t e t t f ö l d m í v e s e k k e l kellene f e l f r i s s í t e n i . . . A siker, egy életrevaló n e m z e t m e g t e r e m t é s e , elég k á r p ó t l á s u l szolgálna a z esetleg k i o n t a n d ó v é r é r t . ” (79. ill. 154.) N é m i l e g ellentétben áll ezzel, a m i t m á s helyen m o n d : „Dósa G y ö r g y ö t ebben a r e m é n y t e l e n (!) küzdelemben követni c s a k h a l á l r a eltökélve lehetett.” ( Ú j kiad. 173.) „Kedvezőbb a l k a l m a t – f o l y t a t j a – . . . k e r e s v e s e m lehetne találni, h o g y a z ú g y i s a n e m z e t k ö z i jog d u r v a m e g s é r t é s é v e l . . . e g y b é k é b e n élő ellenség (t. i. a p o g á n y t ö r ö k ) m e g t á m a d á s á r a s z á n t s e r e g e t egy socialis és politikai ( ! ) f o r r a d a l o m eszközévé tegye.” (80. ill. 155.) M í g í g y h ő s e fellépésének m e s s z e m e n ő céltudatosságot t u l a j donít, m á s f e l ö l b u z g ó n k e r e s i a m e n t s é g e t a f o r r a d a l o m kilengéseire. Szer i n t e Dózsa, a m i k o r C s á k y t és T e l e g d y t e m b e r t e l e n k e g y e t l e n s é g g e l kivég e z t e t t e , „ b e n n ü k a f ő p a p s á g n a k és az a r i s t o k r a t i á n a k sok s z á z a d o s dicsk ö r é t a k a r t a e g y m o z d u l a t t a l elsötétíteni a t ö m e g s z e m é b e n . . . G ö r g e y is e g y Zichy életével m u t a t t a m e g a m a g a e l h a t á r o z o t t s á g á t ” ( 1 2 6 – 2 7 . ill. 232.) – teszi h o z z á k i s s é s á n t í t ó h a s o n a t t a l . „Mikor egyes e s z m é k d i v a t b a j ö n n e k – f i n i s s a n c t i f i c a t m e d i a . . . F o r r a d a l m i vezérektől n e m - i g e n követelhetjük, hogy uralkodjanak az általuk n e m teremtett, csak talán felidézett ( ! ) h e l y z e t e n ; elég, h a bele t a l á l j á k m a g u k a t . . . b á r . . . dicséretök m i n d í g c s a k egyoldalú, m e r t c s u p á n a z á l t a l u k f ö l k a r o l t i r á n y részéről jövő lehet. E t e k i n t e t b e n t e h á t D ó s á t alig é r h e t n é v á d ( ! ) ” . ( 1 2 7 – 2 8 . , ill. részben 233.) Ezzel s z e m b e n „Dósa legyőzői k ö z ö n s é g e s elnyomók voltak, olyanok, m i n t a f o r r a d a l o m v é r b e f o j t ó i e g y a r á n t . E g y megcsontosodott eszme k é p viselői, k i k a b e t e g t e s t b e n is t a r t j á k a z életet, a m í g lehet (?’). Ilyesmi t e k i n t é l y t a d n e k i k a sínlődő p a t i e n s n é l ” ( ? ) (1. kiad. 193.) „A négy havi k ü z d e l e m n e k s z e m m e l l á t h a t ó e r e d m é n y e i („jelei” – j a v í t j a k i a z ú j kia d á s b a n ! ) c s a k a k a r ó k , r u d a k , g e r e n d á k és a k a s z t ó f á k lettek, m e l y e k a n n y i (jellemző b e s z ú r á s a z ú j k i a d á s b a n : „ ú r n a k é s ” ) felkelőnek életét o l t o t t á k ki.” (204. ill. 5 0 7 – 8 . ) A l á z a d ó k egy r é s z é n e k kivégzésénél a „Walesi b á r d o k a t ” idézi, s C a r l y l e s z a v a i t a g i r o n d e i a k r ó l ( ! ) , k i k a v é r p a d o n a Marseillaise-t énekelték, ( Ú j k i a d . 3 8 8 – 8 9 . ) A k o m o r vég eljött; á m a z á r n y é k , melyet a t e m e s v á r i k á p o l n a vet, jelentheti „a m u l t a k f i t y m á l ó i n a k szemében a k i r á l y s á g n a k a g ő g ö s oligarchia előtt való m e g a l á z k o d á s á t ; de n é h á n y u n k n a k szemében a z t a z erőt jelenti, mellyel a t ö r v é n y e k r e h i v a t k o z ó j o b b á g y a s z e m é l y e s s z a b a d s á g elvét megvédelmezte. í g y f o g t a f e l . . . P e t ő f i i s , . . . a k i a z e s k ü s z e g ő k i r á l y t a z á r t a t l a n áldozat vér é b e a k a r t a f o j t a n i . ” ( Ú j kiad. 428.) E g y m á s i k Petőfi-idézet n e m v a l a m i szerencsésen jellemzi a levert p a r a s z t o k h e l y z e t é t : „ F á z u n k és é h e z ü n k s á t l ö v e oldalunk, r é s z ü n k m i n d e n n y o m o r , de s z a b a d o k ( ! ) v a g y u n k . ” (213. ill. 518.) A b a l j ó s képet c s a k a jövendőnek f é n y s u g a r a enyhítheti, m e l y a „politikailag nonsenssé” t e t t n é p o s z t á l y t „rehabilitálta, sőt emancipálta.” (22. ill. 8 7 – 8 8 . )
Idézeteinkből, melyekben a racionális m a g y a r á z a t s a j á t s á g o s a n vegyül érzelmi megnyilatkozásokkal, önmagától t á r u l elénk p a r a s z t s á g t ö r t é n e t ü n k liberális irányának minden fogyatkozása. Úgy t ű n h e t i k fel, m i n t h a előszeretettel t á r t u k volna elő gyenge oldalait; elfogulatlan szemlélő előtt azonban aligha lesz kétséges, hogy nem kipellengérezés volt a célunk, h a n e m okulás, hasonló hibák lehető elkerülése – s ez a szempont n e m engedte a hibák elhallgatását. H a fentebb a liberális i r á n n y a l foglalkoztunk a legtöbbet, ez nemcsak annak a jele, hogy gyöngéi a r á n y l a g könnyebben észrevehetők (mert a felületen mozgók), hanem a megbecsü-
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
301
lésé is egyszersmind. Éppen Márkitól, az irány legvonzóbb s egyben lezáró alakjától.– mert Szeberényi Lajos jószándékú, de a történeti módszerben teljesen tájékozatlan áttekintése (A parasztság története a legrégibb időktől napjainkig, 1937) már csak gyönge utóhang – búcsút véve, kell a meleg érdeklődést, a szociális érzéket, a spontán, nemes buzgalmat ismételten kiemelnünk. Liberális történetíróink elévülhetetlen érdeme marad, hogy addig nem látott lelkesedéssel fordultak leghasznosabb társadalmi rétegünk multja felé, állandó és megérdemelt figyelmet tudtak kelteni iránta, s szorgos munkával hatalmas anyagot hoztak napvilágra. S ha ezt egyoldalú színezéssel adták is elő – még pedig mindíg a földesúr rovására, ami a róluk szóló kritikának akaratlanul is jobbágyellenes látszatot kölcsönöz –, a túláradó pátosz, mely különben a tényektől többnyire könnyen különválasztható, rendszerint becsületes törekvésből s őszinte, benső meggyőződésből fakadt, nem pedig számító tendenciából. A TÖRTÉNELMI
MATERIALIZMUS
BAJOSAN MONDHATNÓK EL UGYANEZT parasztságtörténelmünknek a XIX. század végén kikristályosodó ú j irányáról: a történelmi materializmusról. Már Márki Dósa-könyvének ú j kiadásába is becsúszott egy-két Jászi Oszkár-idézet („az osztályérdekek s z o l i d a r i t á s a . . . győzött a f a j i széthúzáson”, 115.), de inkább csak a teljességre törekvés bizonyságául. Úgy vélte, Jászi „teljesen megtalálta a feudalizmus lényegét abban, hogy a nagyurak katonai erőszakon alapuló magánjellegű uralmat gyakoroltak az ország valamely része fölött. A középkori Európával szemben csak azt a különbséget l á t j a – idézi tovább Márki kritikai állásfoglalás nélkül –, hogy a magyar feudalizmus inkább puszta rablóvilág volt, mely a politikai és gazdasági szervező munkában alig vett részt.” (105.) Figyelmeztet továbbá Márki az 1901-i szocialista kongresszus indítványára, hogy Marxnak, Lassallenak és Dózsa Györgynek „a proletárság előharcosának” emeljenek szobrot Budapesten; s az „Az Ujság” megjegyzését, hogy Dózsa szobrát „magyarnak és kiengesztelőnek kell megcsinálni, nem pedig internacionális rajongónak” – kommentár nélkül fűzi hozzá (495.), s a j á t véleményéről tájékozatlanságban hagyva az olvasót. Ami azonban Márkinál csupán ú j gondolatok szorgalmas regisztrálása s mély szociális érdeklődésének naiv lecsapódása, már előzőleg programmszerű tudatossággal jelentkezik Acsády Ignác műveiben. Acsády indulása sokat megmagyaráz későbbi munkásságából: hírlapírással kezdte, a „Századunk”-nak lett munkatársa, s regény- és drámakísérletek után tért át a történetírásra. Feltűnő érzékkel fordult az anyagi kérdések kutatása felé: egyebek közt foglalkozott „Közgazdasági állapotainkkal a X V I – X V I I . században” (1889), a jobbágynépesség számával a mohácsi vész után (Értek, a tört. tud. k. XIV. 1889), feldolgozta. XVI. századi jobbágyadózásunk történetét (Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd alatt, 1888; Akad. Értesítő 1894 és: Két pénzügytörténeti tanulmány, II. rész 1894; Értek, a tört. tud. k. XVI. 1896 és XX. 1906), statisztikai módszerrel feltárta az 1715-i és 1720-i országos összeírás nagyértékű anyagát (Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában, M. Stat. Közlemények XII. 1896), m a j d előbb a Közgazdasági Lexikon részére (II. k. 1900), utóbb önálló, vaskos kötetben megírta „A magyar jobbágyság történetét” (1908; ú j kiadás 1944). Már külső méreteiben is igen tekintélyes munkásság; valóban, mindmáig senki sem foglalkozott többet parasztnépünk multjával, mint éppen ő. Acsády több ízben kifejtette a maga elvi álláspontját a történeti kutatás kérdésében; s e megnyilatkozásokból nemcsak a politikai történet
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
302
hegemóniájának erősbödő reakciója világlik ki, hanem az is, hogy praktikus célok lebegtek a szeme előtt. „Ott, hol az állam – í r j a – . . . a csendes mélyreható kulturtevékenység i r á n t is élénk érzékkel v i s e l t e t i k , . . . o t t a t ö r t é n e t í r á s sem csupán a katonai vagy diplomáciai eseményeknek, nemcsak a híres embereknek s a vezérlő elemeknek áldozta figyelmét. O t t felöleli a társadalom összes elemeit, a nép minden r é t e g é t : a z ismeretlen, a névtelen n a g y tömegeket, melyek hivatása kevésbbé dicsőséges, de nem kevésbbé hasznos, m i n t az uralkodó osztályoké.” Az állami akciók t ö r t é n e t e – f o l y t a t j a – „nem oly közvetlen gyakorlati ( ! ) jelentőségű, mint az egyetemes nemzeti közművelődés fejlődésének történetéé. Csak ez utóbbi öleli f e l a t ö r t é n e t í r á s legfontosabb, legtanulságosabb t á r g y á t : az egész népet, s midőn megvilágítja a multat, a jelenkor socialis és politikai jelenségeinek válik egyedül illetékes magyarázójává.” Sőt a történelem Acsády utilitarisztikus felfogásában nemcsak m a g y a r á z a t o t ad, de valóságos p é l d a t á r a jelen számára: „a szó legszélesebb értelmében ú. n. munkás-osztályok m u l t j á n a k megvilágításával lesz a t ö r t é n e t í r á s valóban az élet mestere. Tanulságai csupán így értékesíthet ő k a jelenben.” (Értek, a t ö r t tud. k. 3 – 4 . ) Acsády azt is elárulja, h o g y „ a ködülte, sötétbe merült völgyekben” élő százezrek, a legalsóbb néposztályok h a j d a n i életére ( M a g y a r o r s z á g pénzügyei I. F e r d i n á n d alatt, 207.) milyen módszer, milyen történetfelf o g á s d e r í t h e t világosságot. Történetünk igazi n a g y problémái i r á n t – h a n g o z t a t j a – eddig nem volt érzéke történetírásunknak; a m a g y a r állam világtörténeti jelentőségét, igazi hivatását, mely a m a g y a r föld polg á r o s í t á s á b a n állt, a politikai t ö r t é n e t nem is f e j t h e t i meg. „Nemzetivé a szó modern értelmében csak o t t és azzal vált a történetírás, ahol munk á j á n á l kereste f ö l az egész nemzetet.” „A társadalmi munkaszervezet a l a k u l a t á n a k és működésének ismerete f o n t o s a történelem minden korszakának megértése szempontjából.” A m a g y a r „hivatás teljesítése az organizácziótól, a t á r s a d a l m i erők kifejlesztésétől, a nép anyagi és szellemi szükségleteinek kielégítésétől f ü g g ö t t , mi pedig mindíg az a n y a g i polgárosodáson, a gazdasági élet f u n d a m e n t á l i s a l a p j á n nyugodott.” Teh á t a g a z d a s á g t ö r t é n e t az a stúdium, melynek „világításában egészen m á s képet n y e r ü n k a m a g y a r s á g hivatásáról s a r r ó l az örök emlékezetes munkáról, melyet ezer év f o l y a m á n e haza f ö l d j é n végzett s a mi történelmének f ő t a r t a l m á t , u r a l m á n a k legszilárdabb jogczimét teszi.” História-írásunk, „kitérve a gazdaságtörténeti problémák elől, k i t é r t a mag y a r történelem legfontosabb eredményeinek megvilágítása elől s kifel e j t e t t e előadásából a t ö r t é n e t í r á s n a k legfőbb t á r g y á t , a gazdasági életben szerepet vivő összes tényezőket, t e h á t a m u l t a k sociális-politikai szervezete mellett a tulajdonképeni néptömegeket, és kifelejtette egyszersmind legfőbb t a r t a l m á t , az a n y a g i polgárosodás megalapítását, f e j lesztését, időnként való változását. Pedig épen az a t ö r t é n e t í r á s veleje.” „Minden n a g y történeti esemény m ö g ö t t . . . szembetűnően ott lappang az eddig észre nem vett, meg n e m értett, nem méltányolt gazdasági érdek, m i n t első sorban mozgató rugó. A népek vándorlása, a keresztes, n a g y vallásháborúk ( ! ) , a hódiító h a d j á r a t o k , az egyházi mozgalmak és felekezeti küzdelmek ( ! ) , a parasztlázadások, a királyi hatalom és az olyg a r c h i a közti százados t u s á k első sorban gazdasági okokban, anyagi ellentétekben és tényezőkben t a l á l j á k igazi m a g y a r á z a t u k a t . Csak a jelszó, a lobogó volt m á s , . . . a politikai, rendi, vallásos, felekezeti ( ! ) t a k a r ó a l a t t ösztönszerűen, öntudatlanul, de tényleg gazdasági törekvések, anyagi érdekek hevítették a küzdő feleket.” (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895, 1 3 9 – 4 3 . )
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
303
LÁTNIVALÓ, MINT FESTI ALÁ Acsády sokban helyes meglátását egy mindenáron, a végletekig erőszakolt, merev és mechanikus, anyagias szemlélet: az éppen csak nevén nem nevezett történelmi materializmus. Még jobban szembetűnik ez, ha megfigyeljük: hogyan nyilatkoznak meg történetírói elvei a gyakorlatban. Nagy jobbágyságtörténetében azt igéri, hogy „elfogulatlanul, a modern európai szaktudomány segédeszközeinek és módszereinek megfelelően” világítja meg a törvényes fejlődés menetét, a törvények gyakorlati megvalósulását s ennek hatását „az anyagi polgárosodásra”; evégből „történelmünk minden (!) kútfejét, nemcsak a nyomtatásban megjelenteket, hanem részben a levéltárakban levőket” is áttanulmányozta. Ez az önérzetes kiállás azonban némi csorbát szenved következő szavaiban: „Igaz, hogy ez utóbbiak óriási anyagából, melynek értékesítése első sorban a helyi monographusok hivatása ( ! ) , aránylag csak keveset m e r í t h e t t e m . . . De mindenesetre belőlök is használhattam annyit, a mennyire mulhatatlanul szükségem volt.” S végül: „átvizsgáltam a hozzáférhető anyag minden felhasználható (!) részét” (1. kiad. 9 – 1 0 . ) – teszi hozzá már egészen óvatosan. Volt oka erre a visszakozásra: az okleveles emlékeket, melyek alapján e „hőskölteményt” (!) állítólag írta (6.), eredetiben csak Tagányi Károly szívességéből idézi; az is megesik, hogy másodkézből merít (pl. Kazinczynak és Berzsenyinek Berzeviczy könyvére tett megjegyzéseit Grünwald Béla „Régi Magyarország”-ából) minden forrás-megjelölés nélkül; s bár kétségtelenül nagy anyagra támaszkodik (főleg s a j á t műveire találunk sűrű utalásokat), általában a hivatkozások pongyolasága vagy teljes hiánya lépten-nyomon feltűnik a pozitivisták és Márki precizitásától elkényeztetett olvasónak. Nem állunk jobban az „európai szaktudomány segédeszközeivel” sem: egy-két német munkát idéz ugyan (ezek azonban a gazdaságtörténet körébe vágnak), ám azokról a kutatásokról már nincs tudomása, melyek a századfordulón a majorsági üzem kialakulásának roppant jelentőségére s vele együtt a parasztsors rosszabbodására vetettek világosságot. Hogy ebben a tekintetben mennyire a sötétben tapogatózik, arra jellemző, hogy a majorsági földek bérbeadását – ami a súlyos robotkövetelések feladását jelentette – a jobbágyot kihasználó üzérkedésnek tekinti a földesúr részéről. (173.) Ami pedig az elfogulatlanságot s a modern, európai módszereket illeti, sok haladást ebben a tekintetben sem látunk. Sőt! Acsády részben az ismert liberális frazeológiát szajkózza, részben megtoldja azt vaskos szocialista kiszólásokkál. A sokszínű, változó életet mechanikusan szimplifikálva, két, egymástól mély és áthidalhatatlan szakadékkal elválasztott, mereven szembenálló világot lát a földesurakban és a jobbágyságban az egész történeten á t változatlanul; ahisztorikus szemléletében kezdettől fogva homogén, zárt szervezett és öntudatos, racionális tervszerűséggel cselekvő egység mindegyik. A „birtokos osztály” természetesen a szervezett elnyomás képviselője, mely „a munkaerő röghöz kötésében l á t t a üdvét” (227.) s időnkint „egész meztelenségében f ö l t á r h a t t a igazi farkastermészetét.” (286.) „A földesúri hatalom az önkény f á j á n a k gyümölcse volt, s minden kimélet elvileg ellenkezett természetével” (286.); „az a földesúr volt az idők tipikus képviselője, aki” tömlöceit, láncait, pallosjogát „kénye-kedve szerint használta jobbágyai anyagi kizsákmányolására s erkölcsi lealázására.” (245.) Mindez azonban nem elég; Acsády e komor színekkel festett földesúri önkénynek még „barbár elfajulását” (369.) is ismeri, s ennélfogva nemesi gőg, lenézés, zsarolás, nyúzás, szipolyozás, kizsákmányolás, irgalmatlan kiaknázás – valóságos szó-arzenál – sűrűn szerepel könyvében – természetesen az ilyen általánosításokhoz szükséges elegendő bizonyító a d a t nélkül. ,,Úr és munkás mint isten egész külön teremtményei állnak tehát szemben egy-
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
304
m á s s a l s a z ú r f e n s ő b b l é n y n e k képzelte m a g á t , k i t j o b b á g y a i r á n y á b a n s e m isteni, s e m e m b e r i t ö r v é n y n e m kötelez s kivel s z e m b e n j o g t a l a n s á g b a s o h a s e m e s h e t , b á r m e n n y i r e l á b b a l t a p o d j a a vallás, a z e r k ö l c s és a közt ö r v é n y p a r a n c s a i t . ” (246.) A m i l y e n s ö t é t és e r ő t e l j e s v o n á s o k k a l rajzolódik elénk a „ s z e r v e z e t t o s z t á l y u r a l o m ” lelki h a b i t u s a , éppoly halvány, m a j d n e m s e m m i t m o n d ó a kép, m e l y e t a j o b b á g y s á g r ó l k a p u n k ; szinte a z t lehetne m o n d a n i : A c s á d y n e m a n n y i r a a p a r a s z t n é p , m i n t i n k á b b a földesúri k i z s á k m á n y o l á s t ö r t é n e t é t í r t a m e g . A j o b b á g y s á g r ó l , a „ m u n k á s - n é p r ő l ” , ahogy a szocializmus m a i s z ó h a s z n á l a t á n a k helytelen” visszavetítésével következetesen nevezi, c s a k a n n y i t t u d m o n d a n i jellemzésül, h o g y „dolgozott lelkesen, o d a a d á s s a l ” (71.); s h a m e g r o m l o t t , ebben c s a k f ö l d e s u r a i n a k r o m l o t t s á g a t ü k r ö z ő d ö t t . (185.) „ A z 1514-i t ö r v é n y m e r ő b e n k é p t e l e n n é t e t t e a j o b b á g y o t h i v a t á s a t e l j e s í t é s é r e ” (199.) – jelenti k i –, kiölte belőle a z egyéni érdek e t , e l l a n k a s z t o t t a m u n k a k e d v é t , r á b í r t a a r r a , h o g y a földesúr m e g k á r o s í t á s á r a igyekezzék, a m i n e k h a t á s a i m é g a j o b b á g y s á g m e g s z ű n t e u t á n i s érezhetők. (205) E z t a z o n b a n utóbb elfelejti, s III. K á r o l y k o r á t ú g y jellemzi, h o g y „ ú j r a a m u n k á s o k dalától v i s s z h a n g z o t t az ország, s a t ö m e g l e l k e s ü l t e n . . . f o g o t t n a g y n e m z e t i h i v a t á s a teljesítéséhez.” (360., v. ö. 398.) K e r ü l h e t - e sor m á s r a e k é t f é l e m a g y a r nép (128.): s z e r v e z e t t k i z s á k m á n y o l ó k s a dolgozók tömegei, u r a l k o d ó és t e r m e l ő osztályok között, m i n t a M a r x e l m é l e t é n e k megfelelő o s z t á l y h a r c r a ? (78.) Eleinte u g y a n m é g a k i r á l y f e l ü l v i z s g á l t a a z ú r és a m u n k á s s á g közti szerződéseket, s a z ú r b é r e s p ö r ö k b e n jogvédő, m é r s é k l ő b e f o l y á s á t érvényesítette – m o n d j a (71.) m e r ő a n a k r o n i z m u s s a l . D e a z t á n e l j ö t t a f e u d á l i s rendiség z ű r z a v a r a a m a g a v á l a s z f a l a i v a l , „ a k i v á l t s á g o s ú r a s z a b a d népet a r a b s z o l g a színv o n a l á r a i g y e k e z e t t l e s z o r í t a n i ” ; a z é r d e k - é s osztályellentét, s ő t az é r zelem, a z erkölcs, a gondolkodás, a v i l á g f e l f o g á s ellentéte ú r és m u n k á s k ö z t a v é g l e t e k i g kiéleződött, a m i n e k i d ő n k i n t a z á l l a m a l a p j a i t m e g i n g a t ó ö s s z e ü t k ö z é s e k r e k e l l e t t vezetnie. (72, 69, 131, 154, 101.) „A j o b b á g y o k h a s z n á l n i k e z d t é k k a r d j u k a t a z ellen is, a k i t m i n d i n k á b b k é n y u r o k n a k , v é r s z o p ó j u k n a k t e k i n t e t t e k . . . ” E r r e b i z t a t t a a j o b b á g y o t a XV. s z á z a d i „ m ű v e l t E u r ó p a á t a l a k u l ó közszelleme, h o n n a n u r a i a f e u d a l i s m u s k e g y e t l e n g y a k o r l a t á t , ő ellenben a z ú j f e l v i l á g o s o d á s ( ! ) t a n a i t s z í v t a m a g á b a . ” (156.) „Az o s z t á l y e l l e n t é t e k a v é g l e t e k i g e l f a j u l t a k ” , a n e m e s s é g e t „a rendi g ő g és e l b i z a k o d o t t s á g t e l j e s e n v a k k á t e t t e a p o l g á r i m u n k a é r t é k e s a m u n k á s e l e m e k szenvedései i r á n t ” ; a z ú r és t i s z t j e i t ú l t e t t é k m a g u k a t „a vallás, a jog, a z erkölcs, a j ó z a n ész m i n d e n k o r l á t j á n . ” ( 1 7 7 – 1 7 9 . ) Gyűlölségből e l t i l t j á k a j o b b á g y n a k a v a d á s z a t o t : „ a v a d á l l a t – m o n d j a mer é s z f o r d u l a t t a l – h a t é k o n y a b b védelemben részesült t e h á t , m i n t a m u n k á s e m b e r . ” (183.) M á r „ á t h i d a l h a t a t l a n ö r v é n y ” z á r j a el a j o b b á g y o t föl-, d e s u r á t ó l ,s ez n e m c s a k n e m t ö r ő d i k a m a z z a l , „ h a n e m , h o g y n e k e l l j e n f é l n i e tőle, e g y r e s ú l y o s a b b l á n c z o k a t ” r a k r á ; ezzel lehetetlenné teszi n e k i a t e r m e l ő m u n k á t , s a b ű n ú t j a i r a viszi. (186.) A f o r t i s s i m o m é g t o v á b b erősbödik, a z ellentét, a gyűlölség u r a l k o d ó k és dolgozók k ö z ö t t a t ű r h e t e t l e n s é g i g fokozódik (190.): k i t ö r a z 1514-i „ f o r r a d a l o m ” . A m e g t o r l ó t ö r v é n y e k , m e l y e k b e n „ a b a r b á r s á g legsötétebb szelleme és .minden b o r z a l m a m e g u j u l t ” , „helotizálták, r a b s z o l g a s á g b a d ö n t ö t t é k a m a g y a r j o b b á g y s á g o t ” (200, 204.); kiölték „ a t ö m e g e k szívéből a r a g a s z k o d á s t a z államhoz, m e l y e t i m m á r g y i l k o s ellenségének ( ! ) kellett t e k i n t e n i e ” , sőt azáltal, h o g y „ a t ö m e g e k e t r a b s z i j r a f ű z t e ” , erkölcsileg m a g á t a z á l l a m o t is lef o k o z t á k . (199, 206.) „ A k e g y e t l e n r a b s z o l g a s á g lealázó erkölcsi és k i z s á k m á n y o l ó g a z d a s á g i á l l a p o t á b a n sinylett t e h á t a m a g y a r j o b b á g y s á g t ú l n y o m ó a n n a g y r é s z e , . . . a külső l e a l a c s o n y í t á s a z e m b e r t egészen á l l a t t á sülyeszti.” (261.) A z állapotok t ű r h e t e t l e n e k , „nyomor, önkény, testi-lelki e r ő s z a k ” n e h e z e d i k a m u n k á s n é p r e ; de a X V I I I . s z á z a d i m o z g a l m a k jelzik, „ h o g y k i n z á s és öldöklés ú t j á n n e m lehet többé a j o b b á g y s á g e l n y o m á s á b ó l f a k a d ó socialis b a j t orvosolni (!).” (368, 3 7 4 – 7 5 . ) A z e g y h á z é s a földesu r a s á g , m e l y e k „ s o k millió d e r é k m u n k á s e m b e r t t a r t o t t a k t ö b b é - k e v é s b b é ( ! ) súlyos r a b s á g b a n ” , „ e g y r e a g g a s z t ó b b ellentétbe j u t o t t a k a m u n k á s t ö m e g e k k e l ” , s „fel kellett i s m e r n i ö k helyzetök r e t t e n e t e s k o m o l y s á g á t . A
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
305
termelő m u n k á t ” szolgáló „tömeg .minden m e g n y i l a t k o z á s á b ó l . . . élettől, ifjúságtól duzzadó erő, az anyanyelvhez, a haladáshoz való mozgalom, a tavasz friss vérkeringése (!) á r a d t s z e r t e s z é t . . . Ha tehát immár a z állam egész hatalma is hozzá p á r t o l n a , . . . az ú j demokratikus osztály oly hatalmas erőre tehetne szert, hogy összezúzná, agyontiporná a korhadt rendiséget.” (397–399.) „A tömegek ellenállhatatlan nyomásának kitett” „földesúri osztály örökös rémületben élt jobbágyai közt,” mégis a k a d t közte elég, aki „lábbal tiporta” az „állatnak tekintett” jobbágy „emberi önérzetét és m é l t ó s á g á t ” ; „mindenütt csupa jogtalanság”, a kiváltságosok „minél koldusabbak voltak, annál szilajabbul éreztették nemesi gögjüket a paraszttal, zsidóval (!!), de éppen úgy a tanítóval és az egyházfival. Pedig ezek (!) a munkásrétegek (!) alkották a m a g y a r nép (!) óriási többségét.” (399, 441, 401, 491, 452.) Széchenyi igyekszik először szabályozni, modernizálni (!) „a munkástömegek kizsákmányolása által megmételyezett jogi és erkölcsi érzést” (471.); de „a tömeg rablánczainak széttörése” Kossuth „nevével van örökre összefűzve”, ő érzett igazán együtt „a munkástömegekkel 1 , melyek nem a k a r t á k többé a kizsákmányolás és elnyom á s uralkodó rendszerét tűrni.” (493.)
Ezekhez az idézetekhez igazán nem kell kommentár; önmagukban is világosan mutatják, hogy az ilyen merev, doktriner beállítottság, a mult apriorisztikus, végletesen elfogult szemlélete mennyire leronthatja egy nagy munkával összehordott anyag értékét és használhatóságát. Egyetlen terjedelmesebb parasztságtörténeti összefoglalásunkat az olvasó csak a legnagyobb óvatossággal veheti kezébe, mert itt már nemcsak liberális egyoldalúságokkal és könnyen kiküszöbölhető’ retorikával akad dolga, hanem ezenfelül újságírói felületességgel és tendenciózus ferdítésekkel, melyek annál veszedelmesebbek, mert rendszerint nehezebben felismerhetők. Acsády nem egy dologban kétségtelenül túltett a liberális irány hívein: így mindenekelőtt mozgékonyságban, a látókör tágasságában, a jobbágysors többoldalú szemléletében, az igen lényeges gazdasági háttér megrajzolásában. Másrészt azonban tetézte a liberalizmus hibáit azzal, hogy erőszakkal – publicisztikai fordulatokkal, üres szólamokkal, ha kellett: nagyon is merész feltevésekkel vagy csűrt-csavart, erőltetetten racionális magyarázatokkal – a modern viszonyok alapján megszerkesztett osztályharc-elmélet Prokrusztesz-ágyába gyömöszölte letűnt korok merőben más viszonyait. Jobbágy és földesúr helyenkint s időben változó viszonyát ég és föld ellentétének, két engesztelhetetlen véglet pusztító feszültségének fogta fel mindenütt és minden korra nézve azonos módon, s úgy ábrázolta, mint egy sötét, feudális-rendi kor erőszakkal létrehozott erkölcstelen intézményét. E szemléletből önként következett a rendi korszak felszámolásának: a liberális reformoknak s köztük a jobbágyfelszabadításnak fenntartás nélküli dicsőítése. Acsádynak azonban látnia kellett (amit a liberálisok, egyedül Márki és Gombos kivételével, nem akartak észrevenni), hogy a „földtehermentesítés” korántsem oldotta meg parasztságunk szociális problémáját. Érthető, ha ezen a ponton zavarba jön s a döntő kérdések fölötti gyors elsiklással, hangzatos szólamokkal és mellébeszéléssel igyekszik elütni a dolgot. „Az aggodalmak, melyeket a felszabadításhoz fűztek – jelenti ki –, egyáltalán nem váltak valóra. Sohasem élt annyi magyar e hazában (!), soha a magyar nemzeti érzés, a magyar polgárosodás szellemi és anyagi tekintetben a fejlettség ama fokán nem á l l t , . . . mint ma, két nemzedékkel a fölszabadulás után. Időközben az ú j munkaszervezetből ú j társadalmi és gazdasági bajok keletkeztek ugyan, de a közös munka és siker az egymásra utaltság tudatát egyre jobban kifejleszté a századokon á t haragvó testvér (!) néprétegek között.” (544.) Meg kell hagyni, a történelmi materializmus újabb képviselői ebben a tekintetben őszintébbek voltak, így különösen Szabó Ervin, aki a jobbágyfelszabadítás előzményeit tárgyalva, Kossuth szere-
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
306
pét é s a 48-as rendezés eredményeit illetően egészen m á s eredményekre j u t o t t n a g y apparátussal, de hasonló doktriner beállítottsággal í r t könyvében. (Társadalmi és p á r t h a r c o k a 4 8 – 4 9 - e s forradalomban, bev. Jászi Oszkár, 1921.) 1848 természetesen az irány legújabb képviselői s z á m á r a sem vetett véget az osztályharcnak, a tudományos jelleg h i á n y a azonban fölment attól, hogy műveikkel (Eörsi Béla: A m a g y a r földmívesszegénység kialakulása, 1938; Szentmiklósy L a j o s : A feudalizmus, 1942; u. az.: Az á r p á d k o r i társadalom, 1943) érdemben foglalkozzunk. ÚJABB
POZITIVISTA
ÍRÓK
A TÖRTÉNELMI MATERIALIZMUS a történés végletes, csak ideálisan j ó t és elvetemülten gonoszat ismerő, mereven racionalista szemléletében látszólag egy volt a liberalizmussal: a rendiségben mindkettő csak sötét erőszakot látott, a földesuraságot gyűlöletes színben t ü n t e t t e fel, s ennek érdekében, jobb híján, szívesen élt hatásos frázisokkal. De mekk o r a mégis a különbség a k é t szemléleti mód között! Ami az egyik, liberális oldalon csupa belső hév, nemes buzgóság, melegen érző részvét az elnyomottak i r á n t – a másikon rideg doktrinerség, céltudatos számítás, sivár, a n y a g i a s szemlélet. Külsőleges átvételnél jóval több azonban az, a m i t a történelmi materializmus a pozivitizmusnak köszönhetett: mindenekelőtt r o p p a n t adattömeget, a n y a g i a s szemléletet s általában a t á r s a dalom- és gazdaságtörténet intenzív művelését. Említettük, hogy a pozitivizmus, az individuális-esetleges politikai történettől elkülönítve, a művelődéstörténet neve a l a t t f o g l a l t a egybe a históriának inkább kollektív jellegű ágait, hogy a darwini evoluciós t a n m i n t á j á r a természettudományos törvényszerűségeket állapíthasson meg. 1896-ban még Acsády i s hasonló szellemben, pozitivista módon (de n e m mindíg pozitivista akribiával), törvényszerűségek megállapítását célzó statisztikai módszerrel t á r t a fel az 1715-i és 1720-i országos összeírás a n y a g á t . A vérbeli pozitivisták t á b o r á b a n azonban ekkor m á r egész iskolák kezdtek alakulni a t á r s a d a l o m t ö r t é n e t kérdéseinek vizsgálatára, így elsősorban a m á r említett Békefi Remig, továbbá Erdélyi László s a részben szintén idesorolh a t ó Marczali Henrik vezetése alatt. Erdélyi m a g a is tüzetesen foglalkozott á r p á d k o r i társadalmunkkal, T a g á n y i Károllyal heves v i t á t is folyt a t o t t idevégó problémákról a Történeti Szemle hasábjain, munkásságán a k ismertetésére azonban – csupán speciális jobbágytanulmányokról lévén szó – e helyen n e m t é r h e t ü n k ki. Csak „Egyházi földesúr és szolgái a középkorban” c. m u n k á j á t (1907) említjük meg, melyben a pannonhalmi a p á t s á g birtokain élő szolganép á r p á d k o r i helyzetének példáj á n m u t a t j a ki Acsády jobbágyságtörténetének nagyfokú felületességét. N e m v e h e t j ü k szemügyre a Békefi i r á n y í t á s a a l a t t készült „Művelődéstörténeti értekezések” között megjelent s az egyéb társadalomtörténeti áttekintéseket sem, csupán a XX. század első két évtizedének n é h á n y jobbágyságtörténeti értekezését soroljuk elő. Tarján Kristóf királyságunk első k é t századának szolganépeiről adott kevéssé tájékozott, alig haszn á l h a t ó á t t e k i n t é s t ( A szolgáló népek, 1914). Gáspár Mária, mintegy Békefi említett t a n u l m á n y á n a k folytatásakép, a „szabad munkásosztály” kialakulásának nehéz kérdésére iparkodott megfelelni (A rabszolgaság megszünése hazánkban, 1907), m a m á r ki nem elégítő módon. Illés József, a vegyesházi királyok k o r á t véve szemügyre, a megalakuló jobbágyság helyzetének f ő k é n t jogi „ismérveit” p r ó b á l t a összegezni (Közgazdasági Szemle 1908). Jánossy István, a jobbágyság Mátyás-kori helyzetét szorgos k u t a t á s a l a p j á n t á r g y a l v a (A m a g y a r j o b b á g y s á g M á t y á s korában, 1914), elsőnek veszi figyelembe a szomszéd országok viszonyait; az „uralkodó osztályt” azonban kissé mereven állítja szembe a „homogén dol-
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
307
gozó tömeggel”, s a feudalizmusban, történeti formáció helyett, hajlandó eltévelyedést látni. Lóránd Lajos a királyi adózás fonalán a székely jobbágyság kialakulását igyekszik nyomon követni, nem mindíg világos vonalvezetéssel (A székely jobbágyság kialakulása, 1906). Oslay Ferenc az újkoreleji horvát jobbágyság helyzetéről adott józan, alapos feldolgozást (A horvát jobbágyság 1500–1650-ig, 1910), munkáját Tarczay Erzsébet folytatta széleskörű anyaggyűjtés alapján, de meglehetősen rendszertelenül és kevesebb kritikával, itt-ott Acsády földesúr-befeketítő kiszólásait visszhangozva (A jobbágyság története Horvátországban 1650 –1848, 1913). Annál kevesebb az elfogultság a földesúr rovására Éble Gábornál, aki az ecsedi jobbágyok X V I I I – X I X . századi úrbéri perének hosszadalmas menetét kísérte végig szorgalmasan (Az ecsedi százéves úrbéri per története, 1912). Kallós Berta szépirodalmunknak a jobbágyról szóló megnyilatkozásait gyüjtötte össze kissé kezdetleges módon, meglehetősen távol maradva a teljességtől (A jobbágyság a magyar szépirodalomban, 1914). Nagyobb jelentőségűnek a felsorolt értekezések egyike sem mondható; a liberalizmus s a materializmus színező hatását többé-kevésbbé sikerül ugyan elkerülniük, de a történés bonyolult szövedékéből csak egy kis részletet ragad ki mindegyik, anélkül, hogy (dicséret a kivételnek!) tárgyát belső szempontok szerint, szervesen határolná el, s mondanivalóját annak rendje és módja szerint beépítené a magyar fejlődés egészébe s az európai háttér keretébe. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ
UTÁN
JOBBÁGYSÁGTÖRTÉNETÜNK liberális, materialista és pozitivista irányainak áttekintése után az első világháborút követő időkre térve át, szűkebbre kell fognunk mondanivalónkat. E kor jobbágyságtörténészei nagyobbrészt ma is élnek és dolgoznak, munkásságuk jellege sokszor még alakulóban van, lezártnak korántsem tekinthető. Semmi kétség, az utókor fog találni kivetni valót, egyoldalúságokat műveikben; ma azonban még hiányzik megítélésükhöz a kellő távlat, az áramlatok sokkal zajlóbbak, elevenebbek, semhogy maradandóan rögzíteni lehetne vonásaikat. Mégis, úgy véljük, a pozitivizmuson kívül, mely, halványulva bár, ma is hat még, három fő irány bontakozása figyelhető meg. Az első a szellemtörténet, melynek első nyomai már Szekfű Gyula alapvető tanulmányában (Serviensek és familiárisok. Értek, a tört. tud. k. XXIII. 1912) felfedezhetők. Szekfű mutatott r á a r r a – amiről, mint láttuk, sem a liberálisok, sem a materialisták a legcsekélyebb mértékben nem akartak tudomást venni –, hogy középkori társadalmunk „szélesen kifejlett és egymásba folyó osztályokból” állt, amelyeket csak Werbőczy gyömöszölt „két skatulyába: nemességbe és jobbágyságba.” S azután a „Magyar történet” újkori köteteiben ugyancsak Szekfű adott példát arra, hogy a szellemtörténet teljes fegyverzetét értékesítő szintézis, a pozitivizmus által összegyüjtött bő anyag segítségével, milyen életteli képet festhet jobbágyságunk multjáról. A másik, népiségtörténeti iránynak Mályusz Elemér a megalapozója; nem szakít teljesen a szellemtörténeti módszerrel, de egyoldalúságot lát a nagy európai összefüggések kidomborításában, abban, hogy multunkat csupán az európai fejlődés egy részének, a nyugatról jövő szellemi hullámok továbbgyűrűzésének tekintsük. Amikor ezzel szemben népünk „öntudatlan életének és kulturális tevékenységének” kutatására ösztönöz, ú j indítást ad a szellemi tényezők hangsúlyozása révén háttérbe jutott jobbágyságtörténetnek is. Ugyanebben a vonatkozásban ma még át nem tekinthető lehetőségekkel bíztat Hajnal István ú j utakon járó, szociológiainak nevezhető iránya, mely a szellemi
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
308
tényező előtérbe állításával szemben a társadalomszerkezetre m i n t a f e j lődés tulajdonképeni hordozójára h í v j a fel a figyelmet. Ma még nehéz lenne különválasztani, hogy jobbágyságunk történetének 1918 u t á n i feldolgozásai közül melyik milyen irány h a t á s á t mut a t j a leginkább. E l é g e d j ü n k meg h á t azzal, hogy általános jellemzésként kiemeljük európai tájékozódásukat, sokoldalúbb szempontjaikat s az ebből következő nagyobb, frázisoktól mindenesetre mentes elfogulatlanságot. Irányok bogozása helyett p r ó b á l j u k meg inkább felvillantani a problémákat, melyek megoldására ú j a b b történetírásunk az erejét f o r d í t o t t a . J o b b á g y s á g u n k k i a l a k u l á s á n a k m e g v i l á g í t á s á r a Kiss Károly Ernő t e t t a l a p o s e r ő f e s z í t é s t ( A c s o n g r á d i r e á l g i m n . értesítője 1932/33, 1933/34); a k é r d é s t k i s s é k i s z a k í t v a t á r g y a l j a a t á r s a d a l o m egészéből. É r i n t k e z i k ezzel a f o l y a m a t t a l i p a r ü z ő g ó c p o n t j a i n k k i a l a k u l á s a , mellyel Lederer Emma f o g l a l k o z o t t b e h a t ó a n ( S z á z a d o k 1928). Degré Alajos a s z o l g a r e n d ű e k é s j o b b á g y o k h á z a s s á g i k o r l á t o z á s á v a l k a p c s o l a t o s jogi k é r d é s e k e t t e t t e v i z s g á l a t t á r g y á v á ( R e g n u m 1942/43). F ö l d e s ú r és j o b b á g y viszonyát illetően n a g y é r t é k ü f o r r á s a n y a g r a h í v t a f e l a f i g y e l m e t Oszvald Arisztid ( A gödöllői p r e m o n t r e i g i m n . évkönyve 1939/40). U g y a n c s a k a n a g y b i r t o kon. élő j o b b á g y s á g XV. s z á z a d i életébe n y ú j t t a n u l s á g o s b e p i l l a n t á s t S i n kovics István ( A m a g y a r n a g y b i r t o k élete a XV. század elején, 1933). Köz é p k o r i j o b b á g y s á g u n k h e l y z e t é n e k s a r k p o n t j a a s z a b a d k ö l t ö z é s volt; a vele kapcsolódó f o n t o s p r o b l é m á k r a Kring Miklós g o n d o l a t é b r e s z t ő t a n u l m á n y a h í v j a f e l a f i g y e l m e t ( S z á z a d o k 1935), m e g o l d á s u k ú t j a i t i s m e g m u t a t v a . S o k á i g e s z a b a d költözés b i z t o s í t á s á t o l v a s t á k k i N a g y L a j o s 1351-i t ö r v é n y é b ő l ; a szöveg filologiai p o n t o s s á g ú m e g á l l a p í t á s á v a l Szabó István, p a r a s z t s á g t ö r t é n e t ü n k m o s t a n i legeredményesebb k u t a t ó j a a d t a e f é l r e é r t e t t t ö r v é n y c i k k helyes értelmezését. U g y a n ő t á r t a f e l j o b b á g y s á g u n k k ö z é p k o r v é g i h a n y a t l á s á n a k k é t n a g y f o n t o s s á g ú jelenségét is: a j á r v á n y o k n y o m á b a n j á r ó p u s z t á s o d á s t é s a t e r h e k súlya a l a t t m e g i n d u l ó vár o s b a t ó d u l á s t ( S z á z a d o k 1938). E f o l y a m a t o k épúgy előidéző okai l e t t e k a z 1514-i p a r a s z t l á z a d á s n a k , m i n t a XV. század v é g é n a f e l t ö r e k v ő par a s z t b é r l ő - r é t e g j o b b á g y s o r b a s z o r í t á s a , a m i r e középkori t á r s a d a l o m t ö r t é n e t ü n k m e s t e r e , Mályusz Elemér világított r á ( T á r s a d a l o m t u d o m á n y 1926, S z á z a d o k 1930). H o g y a l á z a d á s t m e g t o r l ó t ö r v é n y e k k o r á n t s e m m e n t e k á t m i n d e n ü t t a g y a k o r l a t b a , a z t a T h u r z ó - b i r t o k o k p é l d á j á n Berlász Jenő m u t a t t a k i m e g g y ő z ő erővel ( A T h u r z ó - b i r t o k o k a XVII. sz. első h a r m a d á b a n , 1936). Á m a t ö r ö k v i l á g m é g i s n y o m a s z t ó erővel n e h e z e d e t t a jobb á g y r a – deríti k i az a d ó z á s t á r g y a l á s a s o r á n Juhász Lajos (Századok 1936) –: t e l k e elaprózódott, p u s z t á v á lett, m a g a sokszor zsellérré sülyedt; u g y a n ő é r d e k e s k é p e t a d f ö l d e s ú r és j o b b á g y o k XVII. század-végi pörösködéséről ( D o m a n o v s z k y - e m l é k k ö n y v , 1937). A földesúr t í p u s a a z o n b a n kor á n t s e m az volt, a k i v é g s ő k i g k i z s á k m á n y o l t a j o b b á g y á t , m i n t a r r a G ö m ö r m e g y é b ő l s a X V I I – X V I I I . s z á z a d b ó l s z á m o s bizonyítékot hoz Ila Bálint ( A g ö m ö r i j o b b á g y s á g a X V I I – X V I I I . s z á z a d b a n a z úrbérrendezésig, 1938). A z e l h a n y a g o l t erdélyi j o b b á g y s á g t ö r t é n e t t e r é n Szabó T. Attila t e t t a l a p o s k e z d e m é n y e z ő l é p é s e k e t ( E r d é l y i M ú z e u m 1940). E g y - e g y m á r a m a r o s i ill. b i h a r m e g y e i u r a d a l o m j o b b á g y v i s z o n y a i r a v o n a t k o z ó l a g hoz ért é k e s a d a t o k a t 1700 t á j á r ó l Bakács István János ill. Kónyi Mária ( A g r . K l e b e l s b e r g - T ö r t é n e t k u t a t ó I n t é z e t évkönyve, IV. 1934.) A j o b b á g y r a nézve előnyös szerződéses viszony X V I I I . századi n a g y f o k ú e l t e r j e d é s é t t a n u l s á g o s a n v i l á g í t o t t a m e g Lukács Zsófia ( A szerződéses j o b b á g y o k helyzete h a z á n k b a n a X V I I I . s z á z a d f o l y a m á n a z úrbérrendezésig, 1937). A kezdődő á l l a m i jobbágyvédelem eszközeit és e r d e m é n y e i t t á r j a elénk Ember Győző ( A g r . K l e b e l s b e r g - T ö r t é n e t k u t a t ó I n t é z e t évkönyve VI. 1936). Az ú r b é r r e n d e z é s n e k , ez á l l a m i b e a v a t k o z á s legszebb g y ü m ö l c s é n e k indító o k a i t m á r 1925-ben t i s z t á z t a Eckhart Ferenc és Szabó Dezső (Klebelsberge m l é k k ö n y v ) ; utóbbi a z u t á n a M a g y a r T ö r t é n e l m i T á r s u l a t n a k g r . Klebelsb e r g K u n ó á l t a l életre hívott n a g y j e l e n t ő s é g ü F o n t e s - s o r o z a t á b a n az, ú r b é r r e n d e z é s m e g i n d u l á s á n a k i r a t a i t t e t t e közzé bő b e v e z e t é s kíséretében, a n é l k ü l a z o n b a n , h o g y ezt a jelentős r e f o r m o t a z előzmények s a közép-
Erdélyi Magyar Adatbank
309
Szemle
európai fejlődés hátterébe kellően beállította volna. ( A magyarországi ú r bérrendezés története Mária Terézia korában, I. 1933, v. ö. Értek, a tört. tud. k. XXV. 1934). K i a d v á n y á t a bécsi államtanács idevágó tárgyalásainak ismertetésével hasznosan egészítette ki Ember Győző ( A gr. Klebelsberg-Történetkutató Intézet évkönyve, V. 1935) és Téglás J. Béla (A szegedi Baross Gábor-gimnázium értesítője 1936/37). Az irtványok és visszaváltások n a g y jelentőségéről – a sopronmegyei jobbágyra ill. földesúrra nézve – érdekes képet rajzol Soós Imre (Az úrbéri birtokrendezések eredményei Sopron megyében, 1941). Hogy milyen nehéz volt az erdélyi jobbágy sorsa s a rendi ellenálláson hogyan hiúsult meg o t t az úrbérrendezés, Berlász Jenő m u t a t t a ki tanulságosan (A gr. Klebelsberg-Történetkutató Intézet évkönyve, IX. 1939 és Századak 1941.) Vozáry Judit a szepesi zsellérek úrbérrendezés-utáni helyzetét vázolta fel, n e m a legnagyobb t á j é k o zottsággal (Magyar Statisztikai Szemle 1938). Bakács István János, miután az addigi k u t a t á s o k a l a p j á n a XVIII. századi p a r a s z t helyzetéről áttekintő képet próbált rajzolni (Századok 1936), az 1791-i úrbéri bizottság m u n k á j á n a k megindulását követte nyomon (Domanovszky emlékkönyv, 1937); hogy miért rekedt meg a jobbágykérdés rendezésének ügye a XVIII. század végén, azt ismét Berlász Jenő kísérte figyelemmel (A M a g y a r Történettudományi Intézet Évkönyve 1942). Kérészy Zoltán a jobbágyközségek igazgatásának k i a l a k u l á s á r a adott visszapillantást (Illés József-emlékkönyv, 1942). A jobbágytársadalom feltörekvő rétegéről, a szabadosokról Csapodi Csaba n y ú j t o t t a z ú j k o r r a nézve összefoglaló képet (Századok 1940); a jobbágyoknak m é g feljebb, a nemességbe vezető ú t j á t pedig Szabó István helyezte éles megvilágításba (Turul 1941). A jobbágyfelszabadítás utáni k o r s z a k r a vonatkozólag Loránth Mária a földtehermentesítés lefolyásának megismeréséhez vitt közelebb (Adatok az úrbéri k á r p ó t l á s történetéhez, 1927), Sándorffy Kamill a székely jobbágyság felszámolásával kapcsolatos birtokjogi problémákat f e j t e t t e fel (Illés József-emlékkönyv, 1942), Gabona Béla a 90-es évek agrárszociális mozgalmairól adott preciz képet (A magyarországi agrármunkás-mozgalom története, 1934), Iván János pedig a z t vizsgálta meg, hogy közvéleményünk az első világháborút megelőző évtizedekben milyen álláspontot foglalt el a földbirtokreform kérdésében. (Földbirtokreform é s t á r s a d a l m u n k 1890–1914, 1935). F e l s o r o l á s u n k , ú g y hisszük, elég b e s z é d e s k é p e t a d a r r ó l , h o g y p a rasztságtörténetünk mezeje valóban szorgos művelés alatt állt az elmult k é t é v t i z e d b e n . S z i n t e t ö b b t ö r t é n t e z e n a t é r e n a z első v i l á g h á b o r ú ó t a , m i n t a z előző k é t é v s z á z a d a l a t t ; a k u t a t ó k n é p e s g á r d á j a g y ü r k ő z ö t t neki a feltoluló problémáknak, s alig van korszak p a r a s z t n é p ü n k történetében, melyben számottevő mélységre n e á s o t t volna. Pedig csak az említett történettudományi irányok körébe tartozó tanulmányokról ejtett ü n k szót, mellőzve a z ú j n é p i i r á n y z a t s z é l e s e b b k ö z ö n s é g n e k szóló, n e m c é h b e l i h i s t o r i k u s o k tollából s z á r m a z ó t e r m é k e i t ( F é j a G é z a : D ó z s a G y ö r g y , 1939; B ö z ö d i G y ö r g y v i s s z a p i l l a n t á s a „ S z é k e l y b á n j a ” c. m e g rázó erejü könyvében; hogy Kovács I m r e merőben egyoldalú áttekintését, „ N é m a f o r r a d a l o m ” c. k ö n y v é b e n , n e i s e m l í t s ü k ) , s a z o k a t a m u n k á k a t is, m e l y e k m ó d s z e r e s t ö r t é n e t t u d o m á n y o s f e l k é s z ü l t s é g n é l k ü l j ö t t e k l é t r e ( í g y Bernát Gyula e g y é b k é n t i g e n s z o r g a l m a s t a n u l m á n y a i : A m a g y a r jobbágyfelszabadítás eszmeáramlatai, 1930; Századok 1931; Az a b s z o l u t i z m u s f ö l d t e h e r m e n t e s í t é s e M a g y a r o r s z á g o n , 1935; A z ú j M a g y a r o r s z á g a g r á r p o l i t i k á j a , 1938; t o v á b b á s z i n t é n n e m j e l e n t ő s p r ó b á l kozások: Schneller E d i t h : A j o b b á g y s á g t á r s a d a l m i helyzete a parasztlázadások előtt, 1929; J . Z i m m e r m a n n cikke, D e u t s c h e F o r s c h u n g e n in U n g a r n 1939; M i s s á k G é z a : A f ö l d t e h e r m e n t e s í t é s t ö r t é n e t e n a p j a i n k i g , 1937). D e t a l á n l e g i n k á b b j e l l e m z i p a r a s z t s á g t ö r t é n e l m ü n k ú j a b b f e l l e n dülését, h o g y r é s z l e t p r o b l é m á k m e g o l d á s á n t ú l m á r ö s s z e f o g l a l ó f e j l ő d é s k é p e k m e g r a j z o l á s á r a v á l l a l k o z h a t o t t , s h a k i s e b b t e r j e d e l e m b e n is, mint Acsády műve, nála mindenesetre alaposabban s m a r a d a n d ó b b ered-
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
310
ményekkel. Sinkovics István és Szabó István a földesurat és jobbágyot egész t ö r t é n e t ü n k f o l y a m á n egybefűző erős szálakra m u t a t o t t r á meggyőző erővel (Úr és p a r a s z t a m a g y a r élet egységében, szerk. E c k h a r d t Sándor, 1941). A M a g y a r Művelődéstörténet pompás köteteiben ( I I – I V . é. n.) Domanovszky György, Juhász Lajos és Csapodi Csaba szép, k e r e k jellemzéseket a d h a t o t t az egyes korok jobbágyságának sorsáról. S u g y a n csak nemrég Szabó István, aki m á r Ugocsa megye népiségtörténetéről í r t ú t t ö r ő m u n k á j á b a n h a t a l m a s , jobbágyságtörténeti szempontból is t a n u l ságos a n y a g o t dolgozott fel, az ú j a b b k u t a t á s o k felhasználásával csekély terjedelemben is újszerű, p r e g n á n s á t t e k i n t é s t n y ú j t h a t o t t a m a g y a r par a s z t s á g történetéről ( M a g y a r Szemle Kincsestára 8. 1940 és a M a g y a r föld, m a g y a r nép c. munkában, 1943). PARASZTSÁGTÖRTÉNETÍRÁSUNK EDDIGI PROBLÉMAI V A J J O N AZT JELENTI MINDEZ, hogy történetírásunk m e g t e t t minden tőle telhetőt p a r a s z t n é p ü n k m u l t j á n a k feltárása érdekében? Bizon y á r a nem. De h o g y a kérdésekre pontosabb választ adhassunk, vessünk mégegyszer számot magunkkal, p r ó b á l j u k összegezni: milyen problémák a t l á t o t t m e g s i p a r k o d o t t megoldani kétszázesztendős p a r a s z t s á g t ö r t é n e t ü n k ? A „hogyan”, a módszer t á r g y a l á s a u t á n vegyük szemügyre a „mit”, a t é m a kérdéseit is. A felvilágosodásra, mely szorosan v e t t iskol á t n e m hozott létre – hiszen képviselői közt nem fedezhető fel számottevő kapcsolat – n e m szükséges bővebben kitérnünk; elégedjünk m e g a n n a k megállapításával, hogy j o b b á g y s á g u n k multjából f ő k é n t a felvilágosult állami jobbágyvédelem előzményei – illetőleg, ezek h á t t é r - k o n t r a s z t j a k é n t , a természetjoggal s a rációval ellenkező állapotok – r a g a d t á k meg figyelmüket. A romantika, m i n t láttuk, kiesett parasztságtörténetírásunk fejlődéséből; f o g j u k össze t e h á t az elmúlt száz esztendő jellemvonásait. Első pillantásra szembeszökő, hogy liberális történetíróink csaknem kizárólag a jobbágyfelkelések lefolyásának tisztázására szentelték energiáikat. Bármennyire h a n g o z t a t t a is H o r v á t h Mihály a nép „békés f o g lalkodásinak” mint történetírói o b j e k t u m n a k a fontosságát, feltűnő módon m a g a is, követői is éppen az összeütközések f e l t á r á s á t tekintették főcéljuknak. Nyilvánvaló: a liberalizmus lényegéből következett az a szemlélet, hogy a parasztlázadások nem egyebek a dicső jobbágyfelszabadítás k u d a r c b a f ú l t elődeinél, s csupán azért b u k t a k el, m e r t az idők szavát m e g nem értő, elmaradott földesurak oldalán állt a h a t a l o m . Ebből pedig önként következett egyrészt e lázadások feltétlen erkölcsi igazolása, m á s r é s z t az a meggyőződés, h o g y ezek – mindaddig, míg bennük a jobb á g y s á g a haladott, liberális eszmék zászlóvivője lehetett, t e h á t leverésük pillanatáig – a p a r a s z t s á g m u l t j á n a k legmagasztosabb, igazi lényegét adó momentumai. H o r v á t h is inkább csak a politikai történettel való ellentét kidomborítása végett s t a l á n r o m a n t i k u s olvasmányok h a t á s a a l a t t emlegette a népi élet békés körét, anélkül, hogy a „népiség” és a földművelés t ö r t é n e t é t illető, különben sem jelentős próbálkozásait a j o b b á g y s á g t ö r t é n e t körébe v o n t a volna. De bizonyos, hogy szemlélete ebben a vonatkozásban is r u g a l m a s a b b volt, m i n t követőié, akik a liberális elveket nem in statu nascendi, h a n e m m á r megmerevedett f o r m á j u k b a n t e t t é k m a g u k é v á . Ők m á r – K. N a g y Sándor komolyan nem vehető öszszefoglalását leszámítva – egyébről sem a k a r t a k tudni parasztlázadásoknál ( N a g y B e n j á m i n is tulajdonképen csak az 1514-i felkelés előzményeit í r t a le), ezek lefolyását azonban lehetőleg kétszer is (Dózsa-, Péró-, Hóra-lázadás) feldolgozták. Közülük különösen Márki volt az, aki mintegy h i v a t á s á n a k tekintette a különböző jobbágyfelkelések a d a t a i n a k ösz-
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
311
szeállítását; s második Dózsa-könyv, ez irány időbeli lezárása, tanulságosan példázza, hogy a liberalizmus történetírása problémalátásban hetven év alatt alig jutott tovább, Horváth Mihály tanulmánya óta a „pórzendülések” szűk körében topogott 1514-től megint vissza 1514-ig. Másszóval: a parasztság hosszú multjából csaknem kizárólag azokat a rövid, kritikus időszakokat ragadta ki, midőn a parasztok kavargó elégedetlensége országos és hadi eseményekben robbant ki, azaz a társadalmi feszítőerők feltörtek a politika síkjára. S Márki, az irány legfőbb képviselője, még ezt a hírhedt mozgalmat is megszemélyesítve, életrajz formájában adta elő, a kollektív feszítőerők feltárása helyett úgy ábrázolta mint egy ember: Dózsa György céltudatos katonai-politikai cselekvését. Nem kevésbbé jellemző Thaly példája: a XVII–XVIII. század parasztfelkelései – mint láttuk – az ő felfogásában nem egyebek a Rákóczi-felkelés elő- és utójátékainál, tehát a társadalomtörténet jelenségei a politikai történet eseményeivé „lépnek elő.” Ha még meggondoljuk, hogy a liberális irány hívei jobbágyságunk történetének – kivált liberális szemmel – legjelentősebb eseményét, a felszabadítást nem tették részletes vizsgálat tárgyává, hanem elintézettnek vélték egy politikai aktussal, az 1848:IX–XIII. tc. megalkotásával: igazolva l á t j u k fentebb adott általános jellemzésünket, hogy a liberális történetírás lényegében mindvégig politikai történetírás maradt. Érthető, ha a történelmi materializmus is előszeretettel fordult a jobbágyfelkelések felé, hiszen a lappangó osztályharc meg-megújuló kitöréseit látta bennük; nevük ennélfogva a szocialista szóhasználatban többé nem jobbágyzendülés, még kevésbbé lázadás, hanem a „munkások forradalma”. De a materialisták, mint Acsády példája mutatja, ezen túlmenőleg nem kisebb buzgalommal próbálják megrajzolni ez osztályharc anyagi hátterét, összehordani és kellően tálalni a földesúri „kizsákmányolás” hatásos bizonyítékait; ennek során kivált az állami adó s az úrbéres terhek részesülnek beható figyelemben. Ennek megfelelően Acsády öszszefoglalása részben politikai-történeti, részben gazdaságtörténeti jellegű; a tulajdonképeni társadalomtörténeti nézőpont alig érvényesül. Jellemző e tekintetben, hogyan vonja meg Acsády a korszakok határait. Az általa fölvett három mérföldkő – 1301, 1514, 1711 – közül csak a középső tekinthető kifejezetten társadalomtörténetinek, a másik kettő világosan m u t a t j a a politikai történet hatását. De még inkább erre vall, hogy Acsády e fő korszakokon belül többnyire királyok szerint csoportosítja anyagát (szinte a krónikaírókra emlékeztető eljárás!), s a fejezeteket az uralkodó országlásának általános jellemzésével kezdi, mintegy e politikai bevezetéssel adva meg az alaphangot. A politikai történet szempontjai, különösen az indulásnál, a pozitivista jobbágy-tanulmányokon is jól megfigyelhetők. A jobbágyfelkelések lefolyásának tisztázása azonban csakhamar egy-egy kiragadott – s többnyire politikai eseményekhez kapcsolódó – részletkérdés tárgyalásának, vagy egy-egy kisebb (még pedig gyakran politikai nézőpontból elhatárolt) korszak művelődéstörténeti jellegű feldolgozásának ad helyet. Mindkét esetben a jobbágyok jogállása, terhei, a szolgáltatások pontos adatai állanak a pozitivisták érdeklődésének középpontjában. A századforduló óta azután, a középkori források társadalom-jelölő kifejezéseinek értelmét bogozva, az irány jelentősebb képviselői a szolgáló népek rétegeinek elhatárolására is számottevő erőfeszítéseket tesznek. A jobbágytársadalom összetétele, egyes rétegeinek mibenléte alkotja a szellemtörténeti iránynak is legfőbb problémáját; e rétegeket azonban nem önmagukban s önmagukért teszi vizsgálat tárgyává, hanem a társadalom egészébe szervesen beilleszkedő komponenseket lát bennük. E
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
312
szemlélet önként hozza magával a társadalom dinamikájának, belső hullámzásának megfigyelését. A pozitivizmus még általában véve f o r r á s adatokkal többé-kevésbbé rögzíthető adottság m ó d j á r a kezelte, a t á r s a dalom megállapodott, sztatikus egységének f o g t a fel jobbágynépünket, nem sokkal különbül, mint a materialisták vagy a liberálisok. Mindvégig élőnek, alakulónak, fejlődő organizmusnak csak a pozitivisták közül messze kimagasló T a g á n y i Károly k u t a t á s a i óta l á t j u k a g r á r t á r s a d a l m u n k a t ; a jobbágyság egyes elemeinek emelkedését, süllyedését – kétségtelenül a bontakozó t á r s a d a l o m t u d o m á n y h a t á s a alatt, melytől elválaszthatatlan Hornyánszky Gyula nagyjelentőségű munkássága – csak az első világháború ó t a teszi tüzetes vizsgálat t á r g y á v á történettudományunk. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy most m á r mindenestül e belső, szorosan v e t t társadalomhistóriai szempontok uralkodnak jobbágys á g t ö r t é n e t i irodalmunkban, a politikai történet nézőpontjának t e l j e s félretételével. A paraszti megmozdulások lefolyásának rekonstruálásával, igaz, m a m á r nem sokat bajlódnak kutatóink, de k o r á n t sincs hiány olyan tanulmányokban, amelyek állami akciók s beavatkozások lefolyásának tisztázását t ű z t é k ki céljukul. E z a jelenség részben külső okokkal: a bécsi levéltári a n y a g hozzáférhetővé válásával f ü g g össze, m á s r é s z t azonb a n mélyen b o c s á t j a gyökerét a szellemtörténet s a j á t o s természetébe. A szellemi tényező kidomborítása u g y a n i s e g y ü t t j á r azzal, hogy az irány hívei egy-egy uralkodó eszmében l á t j á k a különböző korszak f ő jellemvonását. E k o r f o r m á l ó eszmék fölülről t e r j e d t e k lefelé, s h a egyáltalán e l j u t o t t a k a paraszti rétegekig, h a t á s u k a nép körében csak n a g y üggyelb a j j a l r a g a d h a t ó m e g ; az uralkodó eszmék szerepének kidomborítására t e h á t jobbágyvonatkozásban is mindenekelőtt a felső rétegek s m é g inkább az állam sorsát irányító tényezők állásfoglalása n y ú j t megfelelő alkalmat. Nyilvánvaló azonban: a n n a k előadása pl., hogy a bécsi u d v a r jobbágyvédő akciói az egyes hatóságok r e t o r t á i n á t milyen viszontagságokon mentek keresztül, önmagában véve nem a jobbágyság, h a n e m az állami jobbágypolitika története – hiszen az intéző körökre jellemző s nem a jobbágyokra –: t e h á t lényegében politikai történetírás. A TOVÁBBFEJLŐDÉS
ÚTJA
KORÁNTSEM AKARJUK AZT ÁLLÍTANI, hogy a politikai t ö r t é n e t szemponjait és jelenségeit, m i n t oda nem tartozókat, ki kell rekeszten ü n k parasztnépünk m u l t j á n a k tárgyalásából. Nem vitás, h o g y a politikai t ö r t é n é s t ezer szál f ű z t e jobbágyságunk sorsához mindenkor; a m u l t egyetlen élő, szerves egészet alkotott, s ennélfogva egyes részei ma sem szakíthatók el egymástól erőszak nélkül. Bizonyos az is, hogy a parasztlázadások éppolyan f o n t o s m o m e n t u m a i jobbágyságtörténetünknek, a k á r a törvényes intézkedések v a g y egyéb állami akciók, s nélkülük nem ismerhetnők meg az u t a t , melyen falusi népünk e l j u t o t t mai állapotáig. De milyen szegényes lenne parasztságtörténetünk, h a egyebet sem t u d n a elénk t á r n i azoknál a momentumoknál, melyekben a jobbágyság ügye politikummá lett, s a parasztsors hullámzása az országos politika szintjéig csapott f e l ! Ne felülről, az udvar s a m a g a s hatóságok szemszögéből tekintsünk le jobbágynépünk h a j d a n i életére. Torzítástól mentes, valósághű képet csak a k k o r k a p h a t u n k róla, h a alulról, önnön mélyéből p r ó b á l j u k ú j r a felépíteni. N e m kívülről, idegenből: a politikai történetből, h a n e m önnön magából vett, benső, társadalomtörténeti szempontokkal kell közelednünk a l e t ű n t p a r a s z t i sors megértése felé. L á t t u k a mélyreható különbséget a politikai események individuális-esetleges jellege s a t á r s a d a l m i folyam a t o k kollektív-konstans természete között; h o g y a n is s z a b h a t n a h á t
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
313
irányt egyik a másiknak e két annyira különböző diszciplina közül? Lássuk be: parasztlázadások kétes dicsőségénél hívebben tükrözik a parasztsors lényegét, s az egész nemzet története szempontjából is hasonlíthatatlanul fontosabbak jobbágynépünk dolgos hétköznapjai. Ezek feltárása az elsőrendű feladat, ezek tükrében tárul fel a paraszti életforma igazi értelme. Ne keressük mindenáron a lázadó dacos vonásokat parasztnépünk arculatán, ne tulajdonítsunk lépten-nyomon hangzatos, országos szerepet neki; mélyedjünk el inkább hűséges országépítő munkájába, csöndes, egyszerű életébe. Nincs az a forradalom, melynek süvöltése hallhatatlanná tehetné a falusi ember kitartó erőfeszítését, irracionális mélységekben gyökerező, szerves közösségi életfolyamatait. A szociális reformer mesterkélt, büszke attitüdje, melyben Dózsa s követői lépnek elénk, hogyan is tárhatná elénk a paraszti lét igazi gyökerét, hagyományokon őrködő, konzervatív természetét? Parasztságtörténelmünk régibb iskoláinak nem volt érzéke hozzá, hogy ilyen sztatikus, állapotszerű vonásokat méltányoljon: ellenkezett ez a liberálisok forradalmi, felvilágosultak s pozitivisták haladási, materialisták katasztrófa-elméletével egyaránt. S ami főként a liberalizmus híveire jellemző: a kollektív mélykultúra kutatásánál sokkal könnyebbnek mutatkozott a nagy jobbágy-megmozdulások megszemélyesítése, hogy ily módon a politikai történetírásban szokásos individualizáló-racionális fejlődésmagyarázat k a p t a f á j á r a lehessen húzni azt, ami valójában tudattalan, organikus bontakozás eredménye. Nem vitás azonban, hogy a politikai szempontok és vonatkozások kidomborítása a kutatás kezdetleges fokának felel meg: a jobbágyságtörténetírás gyermekkorának maradványa, azé az időszaké, mikor társadalomtörténelmünk, lassan kibontakozva a politikai történetírás egészéből, még ennek gyámsága alatt élt, minden lépésénél ennek k a r j á r a támaszkodott. De úgy véljük, az sem fejezi ki parasztnépünk multjának legbenső lényegét, ha a kutatás a jobbágy állami és földesúri terheinek pontos megállapításában l á t j a legfőbb feladatát. Hogy mit fizetett a paraszt, mivel adózott – pénzben, terményben, munkában – az államnak, a megyének és földesurának, önmagában véve nem lehet hű tükre helyzetének; csak úgy ítélhetjük meg terheinek igazi súlyát, ha feltárjuk életének pozitív oldalát is, ha azt is fürkésszük: miből teremtette mindezt elő, milyen eredményt hozott munkája, gazdasága. Földesúr és jobbágy jogviszonyának mindenáron való elemezgetése, csakúgy, mint a paraszti rétegek jogállásának pontos rögzítésére való törekvés a jogi szempont túltengésének a jele s ismét csak kézdeti stádiumra utal: a r r a az időre, mikor a gazdaságtörténelem, a társadalomtörténetírás ikertestvére, még a jogtörténelemnek volt mellékhajtása, s ennek védőszárnyai alatt vágott neki feladatai teljesítésének. Kétségtelen azonban, hogy a jogi momentumok gyakori kiemelésének a tudománytörténeti indítékokon túl más, parasztságtörténetünk forrásainak természetében rejlő okai is vannak. Ismeretes, hogy az írásbeliséget eredetileg jogi szükséglet hívta életre, okleveles emlékeink hosszú időn á t csaknem kizárólag jogi bizonyságképen keletkeztek, s ennélfogva jobbágyságtörténetünk írásos dokumentumai is nagyobbrészt jogi tényeket vagy kívánalmakat rögzítenek. De ezek is leginkább a földesuraságnak köszönhetik létrejöttüket, hiszen a parasztság – saját kárára! – sohasem tudott számottevő szervezeteket kiépíteni, melyek működésük során írásos emlékeket örökíthettek volna ránk. Vegyük még ehhez azt, amit bevezetőül a közösségi életfolyamatok szokásszerű, alig változó, amorf és anonym jellegéről, a parasztnép szűkszavúságáról, csekély kifejezőképességéről s az írásbeliség ottani elenyésző szerepéről mondottunk: s gondolkodóba kell esnünk parasztságtörténetírásunk fejlődési lehetőségei felől.
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
314
MÉGSEM HISSZÜK, hogy parasztságtörténelmünknek le kelljen mondania arról, hogy tovább lásson jobbágyzendüléseknél, állami akcióknál, a falusi nép helyzetének jogi momentumainál, vagy a k á r a t á r s a d a l m i rétegződés alakulásánál. M a r a d még egynéhány eszközünk a r r a , h o g y megragadhassuk, ami ezek m ö g ö t t van, hogy megkíséreljük felidézni parasztnépünk h a j d a n i életét a m a g a teljességében. Ott vannak mindenekelőtt az országos jellegű adó-, dézsma-, népességösszeírások. H o g y milyen értékes a n y a g rejlik bennük, bőven m e g m u t a t t a Tagányi Károly a földközösség történetéről í r t mesteri tanulmányában (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894), mely egy egész elsüllyedt világot t á r az ámuló olvasó elé. Aligha túlozunk, h a ezt a m u n k á t – bár gazdaságtörténelemnek íródott s nem mentes bizonyos pozitivista törvényszerűség-kereséstől – p a r a s z t s á g t ö r t é n e t í r á s u n k mindmáig legkitűnőbb termékének t e k i n t jük. V i t a t h a t a t l a n : T a g á n y i olyan mélyre hatolt népünk h a j d a n i életébe, m i n t sem előtte, sem u t á n a senki m á s ; s tanulmánya ismét a r r a figyelmeztet, hogy a t á r s a d a l m i jelenségekkel legközelebbről rokon gazdasági f o l y a m a t o k oldaláról közelíthetjük meg leginkább a paraszti m u l t legbenső lényegét. Jellemző, h o g y k o r t á r s a i távolról sem ismerték fel Tagányi m u n k á j á n a k jelentőségét; Márki, m i n t láttuk, csak odavetve idézte, Acsády is elégnek t a r t o t t a nyolc sorban megemlékezni róla jobbágyságtörténetében. É r t h e t ő , h a a liberalizmusnak nem volt érzéke közösségi intézmények iránt, melyektől éppen megszabadítani vélte p a r a s z t s á g u n k a t ; nem n a g y o n illettek azok a történelmi materializmus rendszerébe sem, hiszen okkal-móddal sem a kizsákmányolás, sem az osztályharc kategór i á j á b a nem voltak besorolhatók. Mégis meg kell lepődnünk azon, hogy az a n y a g i jelenségek i r á n t n a g y érzéket m u t a t ó Acsády ily könnyedén á t s i k l o t t a lényeg: a paraszti gazdálkodás s az általa sokat emlegetett munkaszervezet döntő kérdései fölött. Megfigyelhetjük azonban, h o g y Acsády tulajdonkép csak az általános gazdasági keretet vonja m e g jobbágyságtörténetében, s n e m a p a r a s z t i gazdálkodásra f o r d í t j a f i g y e l m é t ; röviden csak a népesség és a megművelt terület összegezését veszi á t saj á t n a g y feldolgozásából is, az 1715-i és 1720-i országos összeírásnak sok m á s é r t é k e s t a n u l s á g g a l szolgáló anyagából – pedig éppen ez a d t a a kiinduló pontot T a g á n y i alapvető tanulmányához. Az általános összeírások feldolgozása azonban önmagában nem lehet elegendő, hiszen csupán keresztmetszeteket ad s nem genetikus fejlődésvonalat. A hosszanti, szerves kibontakozás követésére csak modern, módszeres felkészültségü helytörténeti k u t a t á s vállalkozhat, olyan, amely a Mályusz Elemértől húsz évvel ezelőtt körülírt programmot (Századok 1924) teszi a magáévá. Ebbe a k e r e t b e tartozik mindenekelőtt a kisebbnagyobb u r a d a l m a k h a j d a n i életéről r á n k m a r a d t f o r r á s a n y a g szakszerű feldolgozása. Említettük, hogy a földesuraság termelte ki a j o b b á g y s á g történetére vonatkozó írásos emlékanyag legszámottevőbb részét; t e h á t a k u t a t á s r a az egyes, f ő k é n t n a g y u r a d a l m a k levéltárai n y ú j t a n a k legtöbb lehetőséget. De n e m kevésbbé fontos, hogy a h a j d a n i nagybirtok a földesúrtól f ü g g ő szerves gazdasági és társadalmi egységet alkotott, s így a p a r a s z t s á g sorsa i t t a m a g a teljes életösszefüggésében t á r u l elénk. Éppen ez ad p a r a s z t s á g t ö r t é n e t i vonatkozásban is rendkívüli jelentőséget a Domanovszky Sándortól létrehozott „Tanulmányok a m a g y a r mezőgazdaság történetéhez” c. sorozatnak. E b b e n a XVI. századra nézve Komoróczy György ( N á d a s d i T a m á s és a XVI. századi m a g y a r nagybirtok gazdálkodása, 1932) a dunántúli nagybirtokon élő jobbágyság helyzetének felvázolásával próbálkozott m e g ; a XVIII. század első felét illetően Csapodi Csaba (Az E s t e r h á z y a k alsólendvai u r a d a l m á n a k gazdálkodása, 1933) ugyancsak egy dunántúli, Ravasz János (A sárospataki u r a d a l o m gaz-
Erdélyi Magyar Adatbank
Szemle
315
dálkodása, 1938) pedig egy felső-tiszamenti uradalom jobbágynépéről adott áttekintést; a XVIII. század második feléből Gerendás Ernő (Az esztergomi főkáptalan garamszentbenedeki birtokkerülete, 1934) egy felvidéki egyházi birtok jobbágyviszonyait vette szemügyre; e sorok írója pedig (A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása, 1933) a XVIII. század közepétől a XIX. század elejéig követte nyomon egy pestkörnyéki uradalom parasztnépét, figyelemmel ennek gazdálkodására, közösségi berendezkedésére, életmódjára s az erősebb-gyengébb szálakra, melyek földesurához fűzték. E tanulmánysorozat eredményeihez – melyekről Domanovszky Sándor adott (Zur Geschichte der Gutsherrschaft in Ungarn. Wirtschaft und Kultur, Dopsch-Festschrift 1938) ú j meglátásokban bővelkedő, európai horizontú összefoglalást – szervesen csatlakoznak Holub József (Egy dunántúli nagybirtok élete, 1943) megállapításai a veszprémi püspökség középkorvégi birtokain s Bojt Lajos kutatásai (A fejérvári őrkanonokság birtokának története, 1935) egy XVIII. századi somogymegyei egyházi nagybirtokon élő jobbágynépről. A parasztságtörténet helytörténeti jellegű kutatása azonban nem állhat meg az egyes uradalmak h a t á r á n : tovább kell hatolnia a paraszti munka tulajdonképeni színterére, az egyes községek életének genetikus ábrázolásáig. S ehhez fel kell használnia minden forrásanyagot, ami csak keze ügyébe kerülhet. Mindenekelőtt persze a községben fennmaradt írásos emlékanyagot: a jegyzőkönyvek pl., mint azt Kring Miklós mutatta meg (Szentpétery-emlékkönyv, 1938), kellő módszerességgel kiaknázva, élénk fényt vetnek nagyobb községeink hajdani igazgatására, sőt segítségükkel igen elevenen tárul elénk alföldi parasztvárosaink egész elsülylyedt élete (ld. Majlát Jolán: Egy alföldi civis-város kialakulása, 1943; Márkus István: Kertek és tanyák Nagykőrösön a X V I I – X V I I I . sz.-ban, 1943; és kettejük cikkét, Századok 1943). De kutatnunk kell azt is, ami nem rögződött meg írásban: így a jogszokásokat; ezen a téren, óriási apparátussal, ismét Tagányi Károly rakta le az alapokat (A hazai élő jogszokások gyüjtéséről, 1919 és németül: Lebende Rechtsgewohnheiten und ihre Sammlung in Ungarn, 1922); kezdeményező munkája újabban Papp László tanulmányában (Kiskunhalas népi jogélete, 1941) érlelt gyümölcsöt. Sok értékes anyagot n y ú j t h a t a parasztságtörténet kutatójának a néprajz is, ha időben, genetikusan rögzíteni t u d j a anyagát; e tekintetben elég, ha Györffy István sokrétű és nagyjelentőségű kutatásaira utalunk. Ugyancsak Györffynek köszönhetjük egyebek között a Mályusztól sürgetett településtörténeti módszer sikeres felhasználását alföldi parasztvárosaink településformájának vizsgálatában (Az alföldi kertes városok, 1926; Hajduböszörmény települése, 1927; Magyar falu, magyar ház, 1943; ld. még Földrajzi Közlemények 1937; v. ö. Szabó István, Föld és Ember 1929, Papp László: A kecskeméti tanyatelepülés kialakulása, 1936 és Néprajzi Értesítő, 1940, Szabó Kálmán: Kecskeméti tanyák, 1936. Mendöl Tibor, Földrajzi Közlemények 1939 és Magyar Művelődéstörténet, IV. k., Erdei Ferenc, Magyar .tanyák, 1942 és Márkus i. m.) Értékes útbaigazításokat adhat a falu hajdani képének, építkezésének, a parasztház belső tagozódásának és berendezésének megismerésére a régészet is, mint azt Papp László (Néprajzi Értesítő 1931), Szabó Kálmán (Az alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei, 1938) és Domanovszky György (Magyar Művelődéstörténet, II. k.) mélyre világító kutatásai bizonyítják. De túl a falu- és házformákon, ott van utolsónak a paraszt hajdani életének még egy emléke: maga a föld, melyben századok folyamán mélyen bevésődtek verejtékes munkájának nyomai, a faluhatár, melyet nyers és barátságtalan természeti környezetből ő formált kultúrtájjá. A dülőnevek s a régi dülőtérképek ma is őrzik ennek a földben akkumulált erőfeszítés-
Erdélyi Magyar Adatbank
316
Szemle
n e k emlékét, csak é r t e n i kell hozzá, h o g y v a l l o m á s r a b í r j u k őket. I d e j e lenne, h o g y ez a k u t a t á s i m ó d s z e r n á l u n k is k ö v e t ő k r e t a l á l j o n , hiszen a z a b é k é s k u l t ú r m u n k a , mely, a f a l u h a t á r h a j d a n i k é p é r ő l m a i s b i z t a tóan sugárzik felénk, parasztnépünk évezredes m u l t j á n a k legfőbb tartalma, h i v a t á s á n a k igazi értelme. JOBBÁGYSÁGTÖRTÉNELMÜNK, k é t évszázados fejlődés u t á n , imm á r n e m m e h e t el k ö z ö n y ö s e n e n a g y b ő s é g g e l t á r u l ó f e l a d a t o k é s k u t a t ó m ó d s z e r e k m e l l e t t . Úgy h i s s z ü k , t á r s a d a l o m t ö r t é n e l m ü n k n e k á l t a l á b a n k i kell törnie m a i szűk köréből, kiterjesztve vizsgálódását m i n d a r r a , ami kollektív jelenség, a m i az individuális, elsősorban a politikai t ö r t é n e t körébe nem vonható, hiszen a t á r s a d a l m i folyamatok erőszaktétel nélkül n e m g y ö m ö s z ö l h e t ő k a j o g - v a g y o k t a t á s t ö r t é n e l e m h e z h a s o n l ó r é s z diszciplina keretei közé. P a r a s z t s á g t ö r t é n e l m ü n k is csak a k k o r válik a m a g y a r falusi nép m u l t j á n a k igazi megelevenítőjévé, h a – túl politikai v o n a t k o z á s o k o n , j o g i t é n y e k e n , t á r s a d a l m i r é t e g z ő d é s e n – m a g á b a öleli a kollektív mélykultúrát, letűnt századok paraszti életét a m a g a teljességében. WELLMANN IMRE JEGYZET. T a n u l m á n y u n k bevezető részének m e g í r á s á b a n a következő m u n k á k n a k v e t t ü k h a s z n á t : Kornis Gyula: Történetfilozófia, 1924; A. V i e r kandt: F a m i l i e , Volk u n d S t a a t , 1936; Dékány István: A történettudomány m ó d s z e r t a n a , 1925; u. a z : G a z d a s á g - és t á r s a d a l o m t ö r t é n e t . ( A m a g y a r tört é n e t í r á s ú j ú t j a i , s z e r k . H ó m a n Bálint, 1931); S z e k f ű Gyula: A politikai t ö r t é n e t í r á s ( u o . ) ; Hóman Bálint: A t ö r t é n e t í r á s ú t j a (uo.). A z irracionális tényező jelentősége, á l t a l á b a n a s z o k á s s z e r ű fejlődés s a p a r a s z t i é l e t f o r m a lén y e g é n e k f e l i s m e r é s e t e k i n t e t é b e n a l a p v e t ő k Hajnal István t a n u l m á n y a i (ld. K á r o l y i Á r p á d - e m l é k k ö n y v 1933, K l e b e l s b e r g - e m l é k k ö n y v 1933, Századok 1939 és 1942, V á r o s i Szemle 27. évf.; Az ú j k o r t ö r t é n e t e , 1936 stb.). – Az európai t ö r t é n e t í r á s fejlődésére nézve ld.: E. Fueter: Geschichte d e r neueren Historiog r a p h i e , 1936, t o v á b b á H ó m a n i. t a n u l m á n y á t . – A m a g y a r p a r a s z t s á g t ö r t é n e t i irodalom ö s s z e g y ü j t é s e , i r á n y a i n a k m e g á l l a p í t á s a és k r i t i k á j a t e k i n t e t é b e n c s a k n e m t e l j e s e n t ö r e t l e n ú t o n k e l l e t t j á r n u n k ; így mondanivalónk m a g u k o n a szövegben felsorolt m u n k á k o n épül. Kielégítő t ö r t é n e t i bibliográfia híj á n b i z o n y á r a v a n n a k h é z a g o k s e r e g s z e m l é n k b e n ; kétségtelen, a n n a k is m e g v a n a m a g a h á t r á n y a , h o g y a speciális p a r a s z t s á g t ö r t é n e t i tanulmányokra kellett k o r l á t o z n u n k e l ő a d á s u n k a t – a szélesebb k ö r r e t e r j e s z k e d é s a z o n b a n ( t á r s a d a l o m t ö r t é n e t i m u n k á k r a á l t a l á b a n s az á t f o g ó feldolgozások jobbágyv o n a t k o z á s a i r a ) s o k a t m a r k o l á s s a l l e t t v o l n a e g y é r t e l m ű s a p á r t a t l a n s á g veszélyével f e n y e g e t n e . T ö r t é n e t í r á s u n k részletes t ö r t é n e t e u g y a n c s a k feldolgoz a t l a n . F l e g l e r S á n d o r jó h e t v e n évvel ezelőtt í r t á t t e k i n t é s e ( A m a g y a r t ö r t é n e t í r á s t ö r t é n e t e , 1877) m a m á r t e r m é s z e t e s e n n e m i g a z í t h a t ú t b a ; H ó m a n i. t a n u l m á n y a ( m e l y M á r k i t pl. a p o z i t i v i s t á k k ö z é s o r o l j a ) , Baráth Tibor k ö n y v e (L’histoire en H o n g r i e 1 8 6 7 – 1 9 3 5 , 1936) s a pozitivizmust illetően Thienemann Tivadar és Nagy József jellemzései ( M i n e r v a 1922, 1926) pedig, k i t ű z ö t t c é l j u k n a k megfelelően, c s a k á l t a l á n o s s á g b a n a d h a t n a k i r á n y í t á s t , s n e m a p a r a s z t s á g t ö r t é n e l e m r e nézve. A XIX. század-eleji i r o d a l o m n a k legú j a b b , r é s z l e t e s feldolgozása (Lékai Lajos: A m a g y a r t ö r t é n e t í r á s t ö r t é n e t e 1 7 9 0 – 1 8 3 0 , 1943) t u d o m á s t s e m vesz P f a h l e r r ő l . G a z d a s á g - és t á r s a d a l o m t ö r t é n e t í r á s u n k ú j a b b fejlődését illetően ú t t ö r ő jelentőségű Kring Miklós lengyeln y e l v ű t a n u l m á n y a ( W e g i e r s k a h i s t o r i o g r á f i a spoleczno-gospodarcza w o s t a t n i c h 25 latach, 1937); a legutóbbi száz esztendőről n e m r é g a d o t t kronológikus, évtizedek s z e r i n t h a l a d ó á t t e k i n t é s n e k (Berlász Jenő, K ö z g a z d a s á g i Szemle 1943 nov.-dec.) t e r m é s z e t e s e n n e m is célja, h o g y parasztságtörténetírásunk fejlődéséről t e l j e s s é g r e törekvő, k e r e k k é p e t a d j o n .
Erdélyi Magyar Adatbank
