Szeged gazdasági fejlődésének mérföldkövei Abonyiné Palotás Jolán1 Szeged megyei jogú város területe 281 km2, lakóinak száma 162 860 fő (lakónépesség, 2002). Ezzel a népességszámmal a hazai vidéki városok között Debrecen és Miskolc után az ország harmadik legnépesebb városa. Itt él a megyei népesség 38,2 %-a. 2002-ben a természetes szaporodás –3,2 o/oo volt, amely értékkel Csongrád megye 8 városa közül relatíve a legkedvezőbb (Kisteleké pl. –10,8 o /oo). A közelmúltbeli lakásépítési mélypont után a lakásépítés fajlagos mutatója a megye városai közül itt a legmagasabb (a 10 000 lakosra jutó újonnan épített lakások száma 24,2). Számos szociális infrastrukturális mutató terén a megyében és a régióban az első helyen áll. Az utóbbi években kibontakozó dinamikus fejlődés és az Európai Unióhoz történő csatlakozás adta lehetőségek sikeres kihasználása azt sejteti, hogy Szeged város ismét magára talál és fejlődésének egy felfelé ívelő szakaszába jut. Szeged fejlődése azonban nem volt töretlen. Mind a természeti, mind pedig a társadalmigazdasági tényezők alakulásában voltak olyan események, amelyek befolyásolták, vagy meghatározták közelebbi, vagy távolabbi fejlődését, mintegy mérföldkőként szolgáltak a város életében. Előadásomban ezeket a fő állomásokat kívánom kiragadni Szeged fejlődési folyamatából, hangsúlyozva a fejlődést befolyásoló ösztönzők közül mindig a prioritásokat. Szeged helyén a település kialakulásának a legfőbb motorja a Tisza és a Maros találkozása nyújtotta lehetőségek kihasználása volt. Kiváló volt a „hely” fekvése, a jó közlekedés-földrajzi helyzete, a kitűnő kikötési lehetőség, és a jó átkelőhely. Maga a víz is „telepítő” tényezőként funkcionált és sok ember számára megélhetőségi lehetőséget biztosított. Szeged neve először írott formában 1183-ban szerepelt, amikor III. Béla király a nyitrai egyháznak engedélyezte, hogy három sószállító hajó Szegeden is állomásozzon (Kristó, 1992). A történészek feltevése szerint azonban már a XI. század elején, Szt. István korában királyi sóraktár működött e helyen. A Szeged nemzetség halásztanyája azért tudott a többi Tisza menti halásztanya fölé emelkedni, mert a Maros akkor kiválóan alkalmas volt hajózásra. Így kitűnő lehetőséget biztosított az erdélyi kincsek (só, fa) biztonságos szállítására, maga a „hely” magasabb pontjai a tárolására, a felhalmozott tapasztalat az elosztására, valamint a kereskedelemre történő korai szakosodás miatt a továbbszállításra. Tehát Szeged fejlődését történelme korai szakaszában kialakult logisztikai központ szerepkörének köszönhette. Ezek a halásztanya közelében létrehozott sóház, a sópajták (raktározás), a szárazföldi és a vízi szállítási eszközök, a piaci és a vásári értékesítés tárgyi és személyi feltételrendszere, a sóhordók kiképzése és biztosítása. Az ötletes, innovatív képességgel rendelkező őseink igyekeztek kihasználni a vásárokban rejlő lehetőségeket. A piac, illetve vásártereken étkezési és szálláshelyeket, kocsmákat, védett zárt tereket, istállókat, stb. biztosítottak. Vagyis fejlesztették a kereskedelem és a vendéglátás infrastruktúráját. Tehát az akkor kitűnően hajózható Maros, a vízi úton Szegedre szállított só és egyéb áru megjelenésének tovagyűrűző, településfejlesztő multiplikatív hatásainak lehettünk szemtanúi. Lassan növekedett a térségben a népesség száma, egyre jobb körülmények között élt a lakosság, lehetőségük volt a halászok, pásztorok védőszentje tiszteletére templomot építeni (ez volt a Szt. Demeter fatemplom). Ezáltal a korábbi halásztanya faluvá lépett elő és az 1
Dr. Abonyiné Dr. Palotás Jolán kandidátus, egyetemi docens, SZTE Gazdaság és Társadalomföldrajz Tanszék 6701 Szeged, Pf. 650,
[email protected]
1
egyházi központok sorába emelkedett. A templom körül gomba gyorsasággal épültek az egyszerű nádfedeles házak. 1241-ben a sóház védelme érdekében IV. Béla földvárat építtetett, amelyben a védők idegenek, vendégek voltak. A Szeged nemzetségből származó halászok, hajósok, sóhordók a XIII. században városi polgári rangra emelkedtek és a század végén a királyi kancellária kimondta, hogy a polgár egyenlő a vendéggel, s ezáltal egységes városi polgárrá lettek. Így lehetővé vált, hogy a XIII. század közepén (1247) Szeged szabad királyi városi rangot nyerjen el. (Ősi Szeged a vár körül mint anyaváros + Al-Szeged királyi városok rangján + Felső-Sziget falu). Közös bíró és tanács kapcsolta egy várossá a három települést. Ezt követően nagyon pozitív változás játszódott le a térségben, amelynek eredményeként Szeged környezetének igazi központjává vált. Hamarosan az ország egyik legfontosabb kereskedelmi központja lett, ahol már nemcsak az erdélyi sóval és a szerémségi borral, hanem a helyi mezőgazdasági termékekkel (lovakkal, juhokkal, gulyákkal, mézzel, gabonával, paprikával, gyümölcsfélékkel) később pedig iparcikkekkel is lehetett kereskedni. Heti piacai és vásárai országos hírűek voltak igen nagy felhozatallal, illetve forgalommal. Ahogy növekedett a termésmennyiség, egyre több terméket lehetett értékesíteni. Így nemcsak a helyi piacok és a vásárok bonyolították már le a forgalmat, hanem elszállították az ország más vidékeire is. A török hódoltság idején sokat szenvedett a város, kirabolták, felgyújtották, sokan elmenekültek, másokat elhurcoltak, ugyanakkor voltak, akik a török földesurak elől idemenekültek. A 144 éves török uralom alól 1686. október 23-án szabadult fel Szeged. Utána a város mintegy három évtizeden át végvárrá lett, és csak ezt követően jött ismét a fellendülés korszaka. 1719. május 21-én III. Károly Szegednek szabad királyi város címet, oklevelet és címert adományozott. Ma ezen a napon ünnepeljük a „város napját”. Szeged szabad királyi várossá minősítését követően dinamikusan fejlődött a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem. 1720-tól augusztus 4-én és november 30-án rendszeresen országos vásárokat, szerdánként és szombatonként hetipiacokat tartottak. Ezek a napok ma is kitüntetett szerepet játszanak a város szabadpiaci felhozatalában. Így a korábban is élénk kereskedelemi élet továbberősödött. A reformkor kezdetétől ismét fellendülés bontakozott ki a város életében. Az infrastruktúra különböző elemeinek kiépülése pozitívan befolyásolta a gazdaság helyzetét. Ismét élénkült a hajóforgalom a Maroson, a Tiszán és a Dunán, ami jótékonyan hatott a fa és hajóipar fejlődésére, segítette az ipar, és a kereskedelem erősödését. A hajózásban fordulópontot jelentett a gőzhajók megjelenése (Szegeden 1833-ban, de szélesebb körben csak 1845 után terjedt el a gőzhajózás a térségben). Újabb lökést adott a város fejlődéséhez az osztrák-magyar államvasút társaság Pest és Szeged közti szakaszának a kiépítése (1854). Így 1857-ben kiépült a vasútvonal Szegedtől egészen Temesvárig. E kedvező vonalvezetés a város ügyes lobbizásának köszönhető. 1869-ben megépült a Szeged-SzabadkaZombori vonal, az Alföld-Fiumei Vasúttársaság tulajdonában. 1870-72-ben elkészült a Nagyvárad-Szeged-Eszék-i-fiumei vasútvonal. Ez azért bírt térségünkben nagy jelentőséggel, mert a túlzottan Budapest központú magyar vasúti- és közúti hálózatot ellensúlyozta. E vasútvonalak szegedi metszéspontja újból a város emeltyűjéül szolgált. De fejlődést mutattak az egyéb infrastrukturális ágazatok is. Javult a közvilágítás. 1865 után a városban gázvilágítás terjedt el. Fejlődött Szeged a fürdők terén is. Az egykori törökfürdő tönkrement, ezért a várkörönd közelében létesítettek egy közfürdőt, majd Újszegeden egy katonai fürdőt. Később bővült a fürdési lehetőség egy kádfürdővel, és egy uszodával is. 1843-ban elkészült a város gőzfürdője.
2
1840-ben megépült a piactól a sóházig vezető első kövesút. Később a deszkapallók helyett téglajárdákat kezdtek építeni. 1858-ban megépült a vasúti híd és a személypályaudvar. Lassan fejlődött az egészségügyi helyzet is. A megyében csupán Szegeden működött tisztiorvosi szolgálat és az egyetlen patika. 1829-ben kórház épült Szegeden. Később kaszinó, kőszínház, zsinagóga, takarékpénztár, lapkiadó, tűzoltóállomás stb. tevékenysége szélesítette a szolgáltatások körét. Az árvíz előzményei A Tisza szabályozásakor az árterület és a védőtöltések kijelölésénél nem a tavaszi legnagyobb vízszintet vették figyelembe. Amikor az árterületet lecsökkentették és a folyó „ágyát” töltésekkel behatárolták, veszélybe hozták Szegedet. A töltésépítés költségeit a város és az érintett községek viselték. Ugyanakkor 1855-ben, 1857-ben, 1858-ban és 1860-ban és 1876-ban nagy árvizek voltak. Az árvíz elleni védekezés során azonban a körtöltéssel nem foglalkoztak. 1876-ban a Szegedre tervezett nagyszabású ipari és gazdasági kiállítás rendezésének költségei elvonták a forrásokat az árvíz elleni védekezéstől. 1876. tavaszán hónapokon keresztül súlyos volt a helyzet és akkor is csak éjjel-nappali védekezés árán menekült meg az árvíztől a környék. A szakemberek már látták, hogy katasztrófa fenyegeti a várost, mégsem tették meg a szükséges lépéseket. Az 1855 és 1878 év közötti folyamatos védekezés felemésztette a város rendelkezésére álló forrásait, sőt még eladósodottsághoz is vezetett. 1879. március 11-én, 23 órakor orkán erejű szél támadt és március 12-én éjfél után fél kettőkor beszakadt a vasúti töltésen épített nyúlgát, és betört a víz a városba. Ekkor félreverték a harangot, a lakosság a magaslatokra, az emeletes házak tetejére, illetve Újszegedre, onnan pedig a környék falvaiba menekült. A víztömeg először Rókust és Felsővárost öntötte el, majd szétterült az egész városon. A város mintegy 60 000 lakosából 150 vesztette életét és 5 458 házából csupán 265 maradt épen. Június elejétől augusztus végéig 116 szivattyú szivattyúzta ki az ideiglenes körtöltéssel körülvett város területéről a vizet. Március 17-én I. Ferenc József, Tisza Kálmán és a miniszterek felkeresték a rombadölt várost. Ekkor hangzottak el a király bíztató szavai: „Szeged szebb lesz, mint volt”. Mivel ez az árvíz korának egyik legnagyobb katasztrófája volt, az állam, a gazdag polgárok, különböző egyesületek támogatták az újjáépítést, sőt nemzetközi összefogással segítettek a gondok megoldásában. Az újjáépítés nagyon tervszerű volt, sorra oldották meg a feladatokat. Ezek a következők voltak: - a víz leszivattyúzása a városról, - a romok eltakarítása, - kárbecslések elkészítése, - a hajléktalanok elhelyezése - fertőtlenítés, a lakosság étkeztetésének megoldása, - az újjáépítés műszaki feltételrendszerének (személyi és tárgyi) megteremtése, - a város újabb víztől való védelmének megteremtése, - Szeged részleges feltöltése (a kiskörút, a nagykörút és a sugárutak), - a város földtani feltárása. A régi Szeged helyén Párizs, Bécs és Budapest alaprajzára emlékeztető, a kor Európájának egyik legmodernebb szerkezetű kettős körutas és sugárutas rendszerű város jött létre. „Szegedhez fogható ily egységes, formás város e korszakból Európában nincsen, s noha
3
a maga kora nemzetközi módján épült ujjá, lényegében mégis sajátos alföldi magyar város maradt… Belvárosa pedig egészében műemlékfélévé válik”. (Granasztói Pál) Az újjáépítés során nagyon sok feladatot kellett megoldani. Az árvíz után Szeged falusias jellege kezdett megváltozni és a figyelem inkább a városfejlődésre, az iparosításra, a kereskedelem, az oktatás és egyéb szolgáltató ágazatok fejlesztésére irányult. A mezőgazdaság ennek ellenére - tradicionális okok miatt is - fontos maradt. A szántóföldi növénytermesztés (a rozs, a tengeri, a burgonya, a búza, a dohány, a fűszerpaprika) terén a gabona-, a takarmányfélék és az ipari növények emelkedtek ki. Az állattenyésztés legfontosabb ágazatai a ló, a sertés, az élénkülő baromfitenyésztés volt, lassan nőtt a szarvasmarha szerepe és hanyatlásnak indult a juhászat, valamint a korábbi időszakokhoz viszonyítva a híres tiszai halászat is. Az erdősültség foka nagyon alacsony volt. Az ipar tevékenységei közül azok voltak a legrégibb keletűek, amelyek a mezőgazdasági termékek feldolgozására épültek. A XIX. század utolsó harmadára esett Szegeden a céhrendszer felbomlása, és a kézműipar mellett a gyáripar kialakulása. Hogy egy-egy ipari tevékenységet egy adott ipari objektumban (műhelyben, ipartelepen, vagy gyáripari vállalatban) hányan űztek, milyen koncentráltságban, és milyen gépesítettség mellett, az igen lényeges. Mégis, mi az egykori Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara 1926. év végi kimutatását idézzük fel annak szemléltetésére, hogy a szegedi iparűzők szakmacsoportonként hogyan oszlottak el és az egyes szabad iparok űzői, a szakképzett iparosok, valamint a gyáripari vállalatok szakmánként milyen gyakoriságot mutattak. A rendelkezésre álló bőséges információ lehetővé tenné a témakör részletes elemzését, mi ezt most mégis mellőzük, és helyette a gondolatébresztő, más információinkkal kiegészíthető kimutatást mellékeljük. 1. táblázat A szegedi iparűzők szakmai csoportok szerint 1. Vas- és fémipar 2. Gép- és közlekedési eszközök, hangszerek, műszerek, tanszerek és tudományos eszközök ipara 3. Kő-föld-agyag és üvegipar 4. Fa- és csontipar 5. Bőr-sörte-tollipar 6. Fonó- és szövőipar 7. Ruházati ipar 8. Papíripar 9. Élelmezési és élvezeti cikkek ipara 10. Vegyészeti iparok 11. Építőiparok 12. Sokszorosító- és műipar 13. Szálloda, vendéglő, kávéház 14. Közlekedés 15. Mutatványosok
361 128 41 337 45 134 1353 28 891 16 280 57 402 232 6
Forrás: Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara
E felsorolás közgazdasági jelentőségét nehéz objektíven értékelni, mivel a gyáripar, valamint a kis- és középvállalatok nem különülnek el, tehát a foglalkoztatottak száma, az állóeszközök bruttó értéke, a termelés volumene, a termelési érték, az erőgép-kapacitás igen differenciált, mégis orientál bennünket.
4
Fontos volt a köz- és magánépületek, az ipari objektumok, a közterek stb. helyének kijelölése, a kor követelményeinek megfelelő szállítási feltételek biztosítása, valamint az egészséges ivóvíz kérdésének megoldása. Az építkezés lendülete az 1880-as évek közepéig elismerésre méltó volt, majd csökkent az ütem. Az 1890-es évek közepétől azonban ismét erőre kapott. Ez részben a gazdaság fellendülésével, részben a milleneumi „láz” jótékony hatásával magyarázható. Bár az építkezést állami tőke is segítette, a fejlesztési források döntő hányada magántőke volt. A dinamikus fejlődés miatt gyorsan fejlődött az építőanyag- és az építőipar is. Nem feladatunk, hogy méltassuk azokat a tervezőket, akik Szeged város elismerésre méltó közintézményeit, belvárosi lakóházait, jelentősebb gyárait megálmodták és megtervezték, a szakembereket, akik kivitelezték, csupán felsorolunk ezekből a remekművekből néhányat, amelyek Szeged arculatának meghatározásában kulcsszerepet játszanak. Ilyenek a Tisza szálloda, a Kultúrpalota, a Városi Gőzfürdő, a Royal szálló, a Boldogasszony sugárúti MÁV rendelőintézet, a Mars téri Fa- és Fémipari Szakiskola, az Újszegedi Gyermekkorház, a szalámigyár, a szegedi nagyállomás, később a Fogadalmi templom stb. Bár a XIX. és a XX. század fordulóját követően volt még egy fellendülés a városi építkezés során, azonban az I. világháború kitörése végett vetett ennek. Az első világháborút közvetlen megelőzően már a gazdaságot a háborús készülődés jegyei jellemezték, 1914-től pedig szinte minden a háború szolgálatába állt. A beruházások félbeszakadtak, sok termelő tevékenység megszűnt, a nyersanyag és energiaellátás akadozott, sőt még fogyasztási cikkekből és élelmiszerekből is hiány jelentkezett. A kor nagyjai felismerték, hogy melyek a város fejlődése érdekében a legfontosabb teendők. „Meggyőződésem, hogy a város jövedelmei gyarapításának fő emeltyűje a közhasznú intézmények szaporítása, gyári, ipari, üzleti telepek létesítése, amelyek nemcsak a lakosság számát növelik és munkát adnak, nemcsak a városiasságot emelik, s az állandó haladást jelzik, de az adóalap növelése és erősítése által a közjavadalmat évről évre állandóan fokozzák”, vallotta Lázár György korabeli polgármester. A kereskedelem Szeged fejlődése során markáns átalakuláson ment keresztül. A korszerű közlekedési hálózat kialakulása hátrányosan érintette a város tradicionális nagykereskedelmét. Ezt a visszaesést fokozta a trianoni határrendezés utáni helyzet, amikor a város elvesztette korábbi hinterlandját, a gazdag, fizetőképes kereslettel rendelkező vidéki vevőkörének nagy részét, és csapást jelentett az ugyan csak nagy hagyományokkal rendelkező terménykereskedelmére is. Az 1920-as évek közepén a kereskedők száma mintegy 3000 – 3100 volt. A terménykereskedelem legfontosabb szakágaiként a gabona, a mag, a gyümölcs, a hagyma, a gyógynövény valamint a baromfi és a mezőgazdasági gépkereskedelmet kell megemlíteni. Jelentőségénél fogva külön kiemelendő az ellentmondásos fejlődésű, viszontagságokkal küszködő paprikakereskedelem. Később a szegedi kereskedelem a városi és piaci keretek közti forgalmazás mellett igyekezett a nyugaton alkalmazott, nagyvárosi stílust és formát is megvalósítani. Sorra nyíltak a belvárosi üzletek, sőt az 1920-as évek közepén megnyílt a város első modern üzletháza is. A XIX. század második felétől, majd a XX. század elején Szegeden is dinamikus növekedésnek indult a hitelrendszer és más pénzügyi infrastrukturális ágazat kiépülése. A város bankrendszerének fejlődését is két hullám jellemezte. Az I. világháború előtt Szeged nyolc pénzintézete látta el a feladatokat, majd az 1920-as évek elejére számuk 42-re emelkedett. A világválság idejére ez a szám 13-ra csökkent le. A művelődési helyzet terén a mélypontot az jelentette, hogy megsemmisült a városi könyvtár könyvállománya. Minőségi változást hozott Somogyi Károly esztergomi kanonok azon döntése, hogy felajánlotta 43 000 kötetes könyvtárát Szegednek. Csodálatos gyűjteményekkel gazdagodott a város múzeuma, az új szegedi színház szépségével és méretével vetekedett a fővárosiéval, egyre magasabb szintre emelkedett a
5
város zenei élete. Fontosságának megfelelő figyelem irányult az elemi és a középfokú oktatásra, melyből a piaristák által irányított oktatás és nevelés széleskörű elismertségnek örvendett. Szeged közlekedésében a város nagy kiterjedése miatt mind a belterületi, mind a külterületi úthálózatnak fontos szerepe volt. Az utak megfelelő minőségű kiépítése és karbantartása a szükséges jó minőségű építőanyagok ideszállításának költségessége miatt mindig is nagy gondot jelentett. Fontos volt a tanyavilág bekapcsolása is Szeged gazdasági vérkeringésébe, ezért 1926ban megépítették az alsótanyai gazdasági vasutat, kb. 78 km hosszan. 1884-ben lóvasúton, majd a századforduló után villamoson közlekedhettek a különböző városrészek között az utasok. A húszas évek második felétől autóbusz járatokat indítottak a Szeged környéki településekre. Szeged egészségügyi ellátása a XIX. század elejétől a nehézségek ellenére (forráshiány, eszköz és épülethiány stb.) mindig színvonalas volt. Az egészségügyi hálózat fejlődésében a szegedi egyetem létrejöttével új korszak kezdődött. Nagy horderejű minőségi változást jelentett a város életében a szegedi egyetem létrejötte. Szeged már a XVIII. századtól vágyott arra, hogy működjön a város falain belül magasabb kultúrát és fejlődést hordozó felsőfokú oktatási intézmény. Az első részsiker a filozófiai iskola létesítése volt. Az egyetemért folytatott akciók azonban sokáig csak részeredményeket hoztak. Az első hivatalos, hat vármegye követei által tolmácsolt kéréssel 1790-ben fordultak – eredménytelenül – az uralkodóhoz. Két évvel később nagy előkészületek után megismételték a kérésüket, kiegészítve azzal az ígérettel, hogy vállalja a város az intézmény felállításával és fenntartásával járó valamennyi költséget. Ennek eredményeként 1792 decemberében a város megnyithatta kegyes iskolabéli atyák vezetésével a Délvidék első és egyetlen magasabb szintű tanintézetét. Ezt követte a jogakadémia felállításáért folytatott „szakadatlan küzdelem”. Az ismételt kérelmek között később felmerült a műegyetem és egy gazdasági-kereskedelmi főiskola terve is. 1910-ben egyetem helyett kényszerűségből a jogakadémiával kellett beérni. Közben egy szegedi egyetem felállításáért 1879. és 1911. között hét alkalommal folyamodtak a „felsőbbséghez”. Az egyetemért folytatott küzdelem a város „tökéletesítését” kívánta szolgálni. 1908-ban Szeged az egyetem céljaira felajánlotta: - a múzeumot és a könyvtárat, - az összes kezelése alatt álló alapítványt, - tíz új alapítványt, - közegészségügyi intézetek felépítését, - valamennyi fakultás épületének létrehozását, - s az utóbbi három fedezésére hat millió koronát. 1910-ben a felajánlott összeg megemelése ellenére a kérés ismét eredménytelen maradt. Végül 1919 tavaszán Somogyi Szilveszter polgármester Bethlen István erdélyi miniszter előtt kijelentette, hogy Szeged a Kolozsvári Egyetemet tárt karokkal várja és tevékenységét messzemenően támogatja. Végül 1919 decemberében miniszteri szinten döntés született arról, hogy a Kolozsvári Egyetemet Szegeden helyezik el. Ezt követően a megvalósítás módjának részleteit dolgozták ki. Az 1921-22-es tanévben a beiratkozási felhívás már Szegedet jelölte meg székhelyként. A város áldozatkészsége minden várakozást felülmúlt. De az egyetem is megtett mindent azért, hogy az egyetem szegedi jövőjét biztosítsa. Szinte könnyebb volt a helyzet 1921-ben Szegeden, mint 1872-ben Kolozsváron, ugyanis már ekkorra kialakult az egyetem szelleme. Máig fennmaradt Berde Áron, szegedi rektor híres mondása „az egyetemet nem a néma falak,
6
hanem tanárainak szellemi ereje alapítja meg”. Entz Géza rektor a szegedi egyetem érdemeként sorolta fel a tanszabadság, az önkormányzat, a budapesti egyetemmel való egyenjogúság, a tanszékek kielégítő száma, és az önálló természettudományi kar tényét. Néhány év elteltével az egyetem bebizonyította, hogy „nem csupán partikuláris érdekek kielégítésére szolgáló eszköz, aminek nehányan eleinte hitték, hanem a nemzeti kultúrának kiváló fontosságú és horderejű tényezője”. (Berzeviczy Albert, közoktatásügyi miniszter) Az egyetem, amíg az új, erre a célra épülő, korszerű épületei nem készültek el, a város által rendelkezésre bocsájtott, erre alkalmas intézményeiben (szemkórház, közkórház ideg- és elmegyógyászati osztály, babaképző intézete, gyermekkorház, stb.) működött. Beforgatták a felsőipar-iskolába és a katonakórház, a főgimnázium, az ítélőtábla épületét is. Közben az új klinikai épületek (gyermek-, sebészeti-, nőgyógyászati klinika) gomba gyorsasággal nőttek ki a földből. Nagy előrelépést jelentett, hogy 1925-ben az egyetem megkapta a négy szintes vasúti leszámoló palotát, amelyet rögtön használatba vett. Ide került a földrajzi intézet is, akkor az első emeleti részre. A hivatal fokozatosan adta át a felszabaduló szobákat, termeket és így helyet kaptak a biológia, a bölcsészet-, a nyelv- és a történettudományi kar egységei is. Utólag azt mondhatjuk, hogy a Szegedi Egyetem helyzete 1925-re megszilárdult. A működés feltételei sokáig hiányosak voltak. A nélkülözések miatt szükség volt az oktatók elszántságára és áldozatkészségére is. A nehézségekhez hozzászokott tanárok ragyogó tudományos eredményeket produkáltak, elismerésre méltó könyvek, tanulmányok tömegét hozták létre. Az 1926-27 évi állami költségvetés előirányzata a Szegedi Egyetemnek 2 593 947 pengő volt, amelynek 43,5 %-a személyi, a fennmaradó hányad pedig dologi kiadások fedezésére szolgálhatott. A Gazdaság és Társadalomföldrajz Tanszék jogelődje a Kolozsvárról Szegedre költözött Földrajzi Intézet volt. Az első otthona a Központi Egyetem két kis dolgozószobája volt. A néhány könyvből és szegényes bútorzatból álló felszerelést fáradságos szervező munka eredményeként rövid idő múlva könyvtár, térképtár, megfelelő bútorzat és műszerek váltották fel. Az intézet oktató- és kutató munkájához szükséges infrastruktúra megteremtéséhez segítséget nyújtott Szeged város, az alföldi városok, a vármegyék, a minisztériumok, a fővárosi tudományos intézetek és intézmények (Akadémia, Országos Meteorológiai Intézet, Állami Nyomda, Statisztikai Hivatal stb.) társulatok, magánemberek. A tárgyi feltételek javulásával megindult a színvonalas tudományos kutatás is. A Földrajzi Intézet elsődleges kötelességének tartotta Szeged város, tágabb környezetének és az egész Alföldnek a kutatását. E kutatások nemcsak elméleti (általános geográfiai) témaköröket öleltek fel, hanem a nagylelkű anyagi támogatást meghálálva Szeged és az Alföld egészének fejlődését gyakorlati jellegű kutatásokkal is segítették. Rövidesen kinőtte a korábbi szűk kereteket az intézet. Új helyiségeket kapott a MÁV leszámolópalotájának I. emeleti részén, ahol 7 szobában folytatta munkáját. A fenti terjeszkedést és a műszeretettség magasabb fokának elérését sokan támogatták. (Főleg a meteorológiai megfigyelések igényeltek sok fejlesztési forrást.) 1927-ben a Földrajzi Intézet felszerelésének értéke kb. 40 000 pengőt tett ki, amelynek mintegy 6/7 részét a város és különböző társadalmi szervezetek adták össze. Trianon hatása a város fejlődésére A trianoni határrendezés nagyon hátrányosan érintette Szegedet. A város ugyanis az 1825-től induló reform korszakban kibontakozó látványos fejlődés eredményeként a szó szoros értelmében a régió gazdasági, kereskedelmi, oktatási, kulturális, közlekedési, igazgatási stb. központjává vált. A határrendezés után kiterjedt vonzáskörzete nagyon lecsökkent. Periférikus helyzetűvé válása azért is érintette érzékenyen Szegedet, mert éppen a
7
déli és a délkeleti térséget vesztette el. A tőle északra, vagy nyugatra eső területek a centrális közlekedési hálózat, a túlzott fővárosi központúság és egyéb okok miatt is nagyon vonzódtak Budapesthez. Így a határrendezés az igazi hinterlandjától fosztotta meg a várost. Elvesztette korábbi nyersanyagellátó és árufelvevő térségét, egészségügyi, oktatási, kulturális, pénzügyi vonzáskörzetének egy részét. Az egykori centrum perifériává vált. Bár megmaradt a Tisza menti fekvés, de az új határvonal meghúzását követően minimálisra csökkent a hajóforgalom, a vasúti forgalom is elapadt, sőt fontos járatokat eltereltek. Így Szegednek súlyos gazdasági nehézségekkel kellett megküzdenie. A kibontakozó általános gazdasági és pénzügyi válság csak tovább nehezítette a helyzetet. A XIX. századig a Maros vize volt a város éltetője. A vasúthálózat kiépítése csökkentette Szeged kereskedelmi központ szerepét, átértékelődtek az erőviszonyok. Trianon után Szeged határszéli várossá lett. Ettől kezdve nyomasztó teherként nehezedett a városra az igen kiterjedt tanyavilág ellátása. Meg kellett oldania a városnak az elcsatolt területekről ide menekültek problémáit is, gondoskodni kellett az ipar elvesztett nyersanyagkészleteinek pótlásáról stb. Ebben a nehéz helyzetben jelentett nagy segítséget Klebelsberg Kunó kultuszminiszter városunkat felemelő kultúrpolitikai terveinek megvalósítása. A II. világháború súlyos károkat okozott a városban. Nagy volt az emberáldozat és az anyagi kár egyaránt. A II. világháború után a háborús károk helyreállítása (a vasúti híd kivételével) gyorsan megtörtént. Új ipari objektumok is létesültek (pl. a Szegedi Textilművek), ezt követően azonban Szeged fejlődése politikai okok miatt megtorpant, egészen az 50-es évek közepéig. Ezután viszont mindmáig nem volt alkalma behozni fejlődésében ezt a tempóveszteséget. Újra lendületes fejlődés 1958-59 után (a „vidék” iparfejlesztésének napirendre kerülésével) bontakozott ki. 1961-ben Csongrád megye székhelye Hódmezővásárhely helyett ismét Szeged lett. A városközpontban fontos intézmények (MTA Biológiai Központja, Sportcsarnok, egyetemi épületek, kollégiumok) új lakótelepek és ipari körzetek létesültek, ezáltal megváltozott Szeged morfológiai képe és felgyorsult az agglomerálódási folyamat. A kőolaj- és a földgázkitermelés növekedésével Szeged és Algyő környékén sajátos szénhidrogén-kitermelő táj alakult ki. 1973-ban Algyő, Kiskundorozsma, Szőreg, Tápé és Gyálarét község Szeged megyei várossal történő egyesítése után Szeged részeivé váltak. Azóta Algyő önállósult. Szeged ipari specializáltsága 1963-ban Debrecen, Miskolc, Pécs és Győr körében az utolsó előtti helyen állt. A fenti városok specializációs indexértékének átlagától Szegedé mintegy 12,5 %-kal maradt el. Természetesen az azt jelenti, hogy míg a rangsorban első helyen álló Győr ipara sajátos szerkezete miatt meglehetősen specializált volt, addig a sorrend utolsó helyét elfoglaló Debrecené az egyes ágazatok közötti kiegyensúlyozottság miatt közelebb állt a „homogén” struktúrához. Debrecen és Szeged iparának alacsony specializáltságára elsősorban a tradicionális iparágak okozta sokarcúság hatott. Megismételve a számításokat az 1973. év adataival az tapasztalható, hogy egy város (Debrecen) kivételével valamennyi esetben csökkent a specializációs index érték. Szeged esetében mind az abszolút, mind pedig a relatív specializáltság csökkenése következett be. Ennek fő oka elsősorban az volt, hogy fejlődése – más városokhoz viszonyított – tempóveszteség miatt csak később jutott olyan stádiumba, amikor az ipar fejlődése során a komplexitás erősítése, a több irányú tevékenység végzésére való áttérés helyett a szakosodás fokozódását részesítette előnybe. Szeged esetében a különböző jellegű ipari tevékenységek – új iparágak (kőolaj- és földgázkitermelés stb.) – kialakulására serkentőleg hatott a város és környékén feltárt kőolajés földgázmező kitermelésének dinamikus fejlődése is. Számottevő belső, lényeges, progresszív strukturális változások is bekövetkeztek. Ha csak az ipari főcsoportokban
8
foglalkoztatottak száma alapján képzett megoszlási viszonyszámokat nézzük, akkor is szembetűnő a nehézipar számottevő előretörése, az élelmiszeripar némi növekedése, valamint a könnyűipar jelentős csökkenése. A továbbiakban míg egyik oldalról az egymásra épülő, vagy egymáshoz kapcsolódó vertikális ágazatok együttműködésének növelése vált indokolttá, más oldalról a hatékonyabb gazdálkodást biztosító, a termelés tömegszerűségi fokának növelését és a koncentráció fokozását eredményező munkamegosztás elmélyítése vált szükségessé. Megítélésünk szerint városunk ipari fejlődésének járható útja – a komplexitás szem előtt tartásával – a magára sokat várakoztató ipari és gazdasági specializáció fokozása lett volna. 2. táblázat A foglalkoztatottak összevont nemzetgazdasági ágak szerinti megoszlásának alakulása Szegeden (%) Megnevezés
1990
2001
27,4
26,5
2,5
2,0
Szolgáltatás jellegű ágazatok
70,1
71,5
Összesen
100,0
100,0
Ipar, építőipar Mező- és erdőgazdálkodás
Forrás: KSH
A 80-as évek közepétől Szeged iparában is jelentkeztek a válság jelei. Itt is jellemző volt a biztos piacokra történő termelés miatt az elkényelmesedés, s ezáltal fokozatosan csökkent a termékek versenyképessége. A rendszerváltozást követően a KGST szétesése és a keleti piacok összeomlása után nehéz helyzetbe került a város ipara. Megkezdődtek a vállalti átalakulások, csődeljárások, felszámolások, privatizáció, létszámleépítések stb. Az átalakulások során visszazuhant az iparban foglalkoztatottak száma, csökkent a termelés volumene, nőtt a munkanélküliek és előnyugdíjasok száma és hányada. A szervezeti átalakulás és a külföldi tőke beépülése lassúbb volt Szegeden és a fővároshoz, valamint a fejlettebb nyugati térségekhez viszonyítva később kezdődött meg. A válság azonban sajátosan érintette a város iparát. Mivel ipara nem olyan egyoldalú volt, mint a nehézipari körzetek városaiban, a problémák nem olyan hirtelen, nem olyan intenzitással jelentkeztek, de ugyanakkor jobban elhúzódtak. Az átalakulások egy része lejátszódott, más része pedig sajnos még folyamatban van. A struktúra módosulásnak újabb lökést adott az általános béremelés, amely miatt számos ipari termelő egység nehéz helyzetbe került. Sokan az olcsó munkaerő miatt keletebbre vitték a termelő tevékenységüket. A tulajdonváltás számos esetben profilváltással és létszámleépítéssel járt. Az új vállalatok ma is keresik a versenyképes termeléshez vezető utat. Szeged iparának jövője a szellemi felkészültségen kell, hogy nyugodjék. Városunk olyan szellemi központ, ahol nemzetközi hírű az alapkutatás. A jövőben erősíteni kell az alkalmazott kutatást és felgyorsítani a tudományos eredmények gyakorlatban történő alkalmazását. E folyamat már elindult, amelynek eddigi eredményei a jövőre nézve bíztatóak. Szeged mezőgazdaságában, 1990-ben a város aktív keresőinek nem egészen 2,5 %-a tevékenykedett. A 80-as évek végén, Szegeden és környékén 11 termelőszövetkezet működött. Területük összesen mintegy 25 – 30 km-es körzetben helyezkedett el. Azóta markáns változások következtek be a mezőgazdaság szervezeti struktúrájában, a földbirtokok tulajdonosi és a földterület gazdálkodási szerkezetében, a termelés volumenében,
9
megoszlásában, és színvonalában egyaránt. Ez az állapot csak átmeneti, amely az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően számos módosuláson fog keresztül menni. A rendszerváltozás után a vegyesgazdaság, majd a piacgazdaság kialakulásának éveiben az infrastrukturális ellátottságból az egyik leggyengébb láncszemnek a közlekedés bizonyult Szeged szűkebb, illetve tágabb térségében. Az elérhetőség ideje, minősége, költsége visszavetette a fejlődésben. Nem jött a külföldi működőtőke és a nagy hazai befektetők is mellőzték a térséget. Most, hogy a közúti, a vasúti és a légi közlekedés dinamikus fejlődése van kibontakozóban, ismét új helyzet fog előállni. A közlekedési ágak közti munkamegosztás akkor jó, ha összehangolt és mind abban fejti ki tevékenységét, amelyben leghatékonyabb. Mindent meg kell tennünk, hogy ezeket az összehangolt fejlesztéseket minél gyorsabban megvalósítsuk. Már a beruházások kezdetétől katalizátorként hat a térség gazdaságára, az üzembe helyezés után pedig a gazdasági folyamatokban kézzelfoghatóan kifejtheti tovagyűrűző multiplikatív hatását. Most már ne azzal foglalkozzunk, hogy a dinamikus külföldi működőtőke beáramlás időszakában milyen fejlesztési forrásoktól estünk el és az elszalasztott lehetőségekben az egyes tényezők milyen szerepet játszottak, hanem ragadjuk meg a most előálló új helyzetből fakadó lehetőségeket. Térségünk az EU-hoz való csatlakozás pillanatától különösen felértékelődik. Az Európai Unió egyik fő kapuja lettünk. Az új közlekedéspolitikai koncepciónk is szemelőtt tartja az európai közlekedéspolitikai elképzeléseken kívül a területrendezési tervünket is. Ebből a felismerésből fakad Szeged logisztikai szerepkörének bővítése és erősítése. Szeged fejlődésének a motorja, a környezetéből való kiemelkedésének alapja a szállítás és a kereskedelem volt egykoron is, de a közeljövőben magasabb szinten, a logisztikai központ jelleg más szerepkörökkel (oktatás, képzés, tudományos kutatás, szellemi tőkét igénylő iparágak, idegenforgalom, magas szintű szolgáltatások) kiegészülve újraismétlődhet.
IRODALOM Abonyiné, P. J. (1976) Szeged ipari specializációjának változása. – Városépítés 5. p. 39. Abonyiné, P. J. (1997) Gazdasági szerkezet – üzleti élet. pp. 70 – 78, A megye infrastruktúrájának bemutatása. pp. 66 – 77, Szeged népessége, Szeged infrastruktúrája, Szeged gazdasági élete. pp. 205 – 210. in: Mészáros, R. (szerk.) Csongrád megye kézikönyve. Abonyiné, P. J. (2003) Infrastruktúra – Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 174. p. Kiss, F. – Tonelli, S. – Sz. Szigethy, V. (1927) Szeged a Magyar Városok Monográfiája Kiadó Hivatala, Budapest, 423. p. Krajkó, Gy. (1990) A város fejlődésének főbb sajátosságai, funkcióinak változó szerepe. – in: Mészáros, R. (szerk.) Az urbanizáció térbeli folyamatai Szegeden. pp. 26 – 34. Kristó Gy. (szerk.)(1992) Szeged története. Kronológia a kezdetektől 1944-ig. Szeged, 98. p. Lechner, L. (2000) Szeged újjá építése. – (Hasonmás kiadás) Szeged, 90. p. + melléklet. Mészáros, R. (1996) Szeged regionális szerepkörének jellemző vonásai a 19 – 20. században. – in: A Kárpátmedence történeti földrajza. Nyíregyháza, 1996. pp. 343 – 352. Reizner, J. (1900) Szeged története III. kötet. – Szeged, 536. p. Wagner R. (szerk.) (1939) Kogutowicz Károly emlékkönyv. Szeged, 542. p. A népszámlálások megfelelő kötetei 1870 – 2001-ig
10
