SZARMATA TEMETÕRÉSZLET BALÁSTYA, SÓSPÁL-HALOM MELLETT. ÚJ ADATOK A DÉL-ALFÖLD ÁROKKERETES SZARMATA TEMETÕIHEZ ÉS A RENDELLENES TEMETKEZÉSEIHEZ

Pusztaszertõl Algyõig. MFMÉ – MonumArch II (2010) 149–170

149

SZARMATA TEMETÕRÉSZLET BALÁSTYA, SÓSPÁL-HALOM MELLETT. ÚJ ADATOK A DÉL-ALFÖLD ÁROKKERETES SZARMATA TEMETÕIHEZ ÉS A RENDELLENES TEMETKEZÉSEIHEZ. BALOGH Csilla – HEIPL Mónika A Beregsurány és Algyõ között épített gázszállító vezeték nyomvonalán végzett megelõzõ feltárások keretében 2008 tavaszán Paluch Tibor vezetésével került sor Balástya Õszeszék elnevezésû határrészében, a Sóspál-halom közelében elterülõ lelõhely beruházással érintett részének kutatására.1 A feltáráson

szarmata és Árpád-kori telepobjektumok mellett 5 szarmata sír került feltárásra. Emellett valószínû, hogy további 4, leletanyagot nem tartalmazó, a sírok tájolásával megegyezõ és a temetkezések rendjébe illõ gödör is a temetõhöz tartozott.

A LELÕHELY A lelõhely Balástya község határának keleti részén, az Õszeszék határrészben található, az õszeszéki vasúti megállótól délkeletre kb. 600 m-re, a Sóspál-halomtól 200 m-re délkeletre, egy ÉNy–DK irányban húzódó, szélesen elterülõ, vízállásos terület közepén kiemelkedõ keskeny háton (1. kép 1). A lelõhelyet ÉK–DNy irányban vágja keresztül a Vilmaszállási-csatorna. A lelõhely 1997-tõl ismert, terepbejárás során került lokalizálásra.2 A feltárás a lelõhely teljes hosszában, 420 m hosszan folyt a gázvezeték 5 m-es építési szélességében. A 2100 m2-nyi területen 123 objektum került elõ: a már említett

szarmata sírokon és talán ezek sorába tartozó gödrökön kívül 103 telepobjektum a szarmata, és 10 az Árpád-kori periódusba tehetõ. A szarmata telepjelenségek a feltárt terület teljes hosszában jelentkeztek, míg a szarmata sírok és az azokat részben bolygató Árpád-kori objektumok a dél-délnyugati szélen helyezkedtek el. Ezen a részen az a földhát, melyen a lelõhely húzódik, kelet felé erõteljesen kiszélesedik. Ezt és a sírok K–Ny irányú tengelyben való elhelyezkedését figyelembe véve szinte biztosra vehetõ, hogy a feltárt területtõl nyugatra és keletre is további sírok lehetnek.

A SÍROK LEÍRÁSA 22. sír: T.: DK–ÉNy, 130–310°. H.: 194 cm, sz.: 102 cm, m.: 29 cm. A szabálytalan, lekerekített sarkú, téglalap alakú aknasírban egy 45–55 éves nõ3 jó megtartású csontváza feküdt hanyatt, nyújtott helyzetben. A koponya kissé jobbra, elõre billent, a koponyacsont a föld súlya alatt összeroppant. Bal karja szorosan a test mellett, a jobb könyökben enyhén behajlítva, a testtõl kissé távolabb nyugodott. Lábai nyújtva, párhuzamos helyezkedtek el. Jobb lábszárcsontjai valószínûleg a sírba helyezéskor mozdultak el a sírgödör széle felé (2. kép 1; 5. kép 1). Mell.: 1. A koponya jobb oldalán, az áll-

kapocs alól vékony, tordírozott, drótból hajlított bronz fülkarika töredékei (2. kép 2) kerültek elõ. Átm.: 2,8 cm. 2. Az állkapocs alatt, a nyakcsigolyák körül gyöngyök (2. kép 5) voltak elszórtan: 2-2 db hasáb és szabálytalan nyomott gömb alakú kék üveggyöngy, 3 db lapos, ovális átmetszetû, barnáslila árnyalatú üveggyöngy, 4 db korong és 2 db henger alakú, töredékes borostyángyöngy. 3. A bal oldali bordák alatt kisméretû, oldalt hajlított lábú ezüst fibula (2. kép 4) hevert. Rugószerkezetét vasrudacskára tekercselt ezüst drótból alakították ki. H.: 2,4 cm, sz.: 1,2 cm. 4–5. A jobb al-

1 Ezúton köszönjük az ásatónak, hogy hozzájárult a leletek feldolgozásához és közléséhez. A tárgyrajzokért Koncz Margitnak mondunk köszönetet. A lelõhelyrõl lásd BALOGH–LÕRINCZY 2010, 23–25.! 2 Harkai István: Balástya község keleti részének településtörténete a régészeti leletek alapján. Egyetemi szakdolgozat. Kézirat. Szeged, 1998, 8–9. MFM RégAd. 2528-99, 2530-99. 3 Az embertani anyag meghatározását Marcsik Antónia antropológus végezte el, melyért köszönettel tartozunk.

BALOGH Csilla – HEIPL Mónika

150 karon, a könyök közelében 2 db kerek átmetszetû huzalból hajlított, szélesre kalapált végû bronzkarperec (2. kép 6–7) került elõ. Kiszélesedõ végük három sorba rendezett, kerek alakú poncolásokkal díszített. H.: 6; 6,2 cm, sz.: 4,8; 4,9 cm. 6. A bal csuklónál egy téglalap átmetszetû, kissé elkeskenyedõ végû, vas pántkarperec (2. kép 3) volt töredékes állapotban. 7. A bal lábfej külsõ oldala mellett egy szürkésbarna színû, kerámiazúzalékkal soványított anyagú, kézzel formált, aszimmetrikus, kisméretû fazék (2. kép 8) állt. Lekerekített pereme kihajlik, rövid nyaka ívelt, teste tojásdad alakú. Perem átm.: 7,3 cm, fenék átm.: 5 cm, ma.: 8,6 cm. 25. sír: (1. kép 3; 5. kép 2): T.: DK–ÉNy, 130–310°. H.: 92 cm, sz.: 66 cm, m.: 30–37 cm. Szabályos téglalap alakú, kisméretû sírban 35–39 éves nõi igen jó megtartású csontváza nyugodott lábbal a sírgödör délnyugati oldalához támaszkodva, hanyatt fekvõ, erõteljesen zsugorított pozícióban. A koponya és a felsõ négy nyaki csigolya nem került elõ. Mivel a megmaradt csigolyákon csonkítás nyoma nem látszott, ezért nagyon valószínû, hogy a hiányzó csontokat gépi munka során emelték ki. A karok a váz mellett feküdtek, könyökben a mellkasra hajlítva, a csuklónál egymást keresztezve. A térdek egészen a mellkasig voltak felhúzva, a jobb térd a könyökhöz ért. A combcsontok keresztezték egymást. A lábszárak a bokánál szorosan összeértek. Mell.: 1. A jobb medencelapát felett, a lábak felé nyíló helyzetben egy téglalap, a csattövisnél kerek átmetszetû, ovális karikájú vascsat (1. kép 4) került elõ. H.: 5 cm, sz.: 2,3 cm. 109. sír: T.: DK–ÉNy, 140–320°. H.: 264 cm, sz.: 111 cm, m.: 32 cm. Feldúlt sír. Nagyméretû, szabályos téglalap alakú aknasír, melyben egy 23–39 éves férfi koponyatetõ töredéke és a sír közepén a jobb alkarcsontja hevert másodlagos helyzetben. 122. sír: (3. kép 1; 5. kép 3): T.: DK–ÉNy, 166–346°. H.: 274 cm, sz.: 97 cm, m.: 68–56 cm. A sírgödröt a déli oldalán megszakadó, rézsûs oldalú, egyenes aljú körárok kerítette.

A sír a körárok által határolt terület nyugati felében helyezkedett el. A szabályos, lekerekített sarkú téglalap alakú sírban 23–25 éves nõ hanyatt fekvõ, nyújtott helyzetû, jó megtartású csontváza nyugodott. Koponyája balra billent, állkapcsa leesett. Jobb karja nyújtva, szorosan a test mellett feküdt, bal karja könyökben meghajlítva a medencében nyugodott. Lábai párhuzamosan helyezkedtek el. Mell.: 1. A jobb csecsnyúlványnál vékony huzalból hajlított, tekercselt végû bronz fülkarika (3. kép 2) feküdt, amelynek egyik vége hurkosan, a másik kúposan végzõdött. Erre a végére vékony bronz lemezbõl hajlított kúpot húztak. Átm.: 2,8 cm. 2. A nyaknál, az állkapocs alatt gyöngyök (3. kép 3) hevertek: 6 db korallgyöngy, 12 db nyomott gömb alakú, sötétkék üveggyöngy, 4 db barnáslila és 13 db sötétkék színû, hasáb alakú üveggyöngy. 3. A mellkas bal oldalán kerek átmetszetû, tordírozott vaskarperec (3. kép 5) töredéke került elõ. 4. A jobb alkaron, vékony, félkör átmetszetû huzalból hajlított, végei felé kissé kiszélesedõ bronzkarperec (3. kép 4) volt. Átm.: 6 cm. 5. A bokák körül gyöngyök (4. kép 1) kerültek elõ, amelyek 3–4 vízszintes sorba voltak felfûzve: 43 db sötétkék, 1-1 db világoskék és szürkéskék, valamint 20 db barnáslila, lecsapott sarkú hasáb alakú üveggyöngy, 2 db korong, és 17 db hasáb alakú, rossz megtartású borostyángyöngy, 106 db kék, 1 db zöld és 11 kékesen irizáló, lapított gömb alakú üveggyöngy. 6. A lábak végében sötétszürke, finomszemcsés homokkal soványított, gyorskorongon készült, bikónikus kis edény (4. kép 2) állt. Az edény testének felsõ része vízszintesen körbefutó, párhuzamos árkolásokkal tagolt. Pereme hiányos. Perem átm.: 8,1 cm, fenék átm.: 3,5 cm, ma.: 8,4 cm. 123. sír: T.: ÉNy–DK. H.: -, sz.: -, m.: 36 cm. A 122. sír körárkán belül, a sír és a körárok között egy Inf. I. korú gyermek koponyájának töredékei kerültek elõ. A gyermeksír gödrét nem lehetett követni, mivel a sír nagy részét egy Árpád-kori árok (102. obj.) megsemmisítette.

A TEMETKEZÉSI SZOKÁSOK Tekintve, hogy e lelõhelybõl mindössze egy 5 m szélességû sáv került csak feltárásra, teljes joggal feltételezhetjük, hogy az elõkerült öt szarmata síron kívül továbbiakat is rejt még itt a föld. A temetkezések közelében további négy olyan objektum került elõ — 10., 14., 17. és 19. obj. —, amelyek DK–ÉNy tájolásuk, viszonylag szabályos téglalap alakjuk és elhelyezkedésük alapján talán szintén a temetõhöz tartoznak (1. kép 2). Hasonló jelenséget, leletanyag nélküli, a szarmata temetõ sírjainak rendjébe illeszkedõ gödröket a kiskundorozsma-subasai temetõben is megfigyeltek (SZALONTAI–TÓTH 2000, 32). A Sóspál-halmi temetõ szerkezetérõl a keskeny feltárási szélesség miatt nem kaptunk biztos adatot. Azonban az üres gödröket is tekintetbe véve, azokkal együtt K–Ny irányú, viszonylag szabályos sírsorok rajzolódnak ki (1. kép 2).

A tájolás Az ötbõl négy sír DK–ÉNy tájolása — csak az 123. sír tér el ezektõl feltételezett ÉNy–DK tájolásával, azonban errõl a sírról igen kevés biztos információnk maradt, mivel a sírt az Árpád-korban egy árok ásásakor megsemmisítették — azt mutatja, hogy a tájolás az ide temetkezõ közösség temetkezési szokásainak rögzült eleme lehetett. A halott fejjel délnek és lábbal északnak való fektetése általános szokás a kárpát-medencei Barbaricum szarmata temetkezéseiben,4 amelynek hagyománya a szuszli (közép szarmata) kultúrában gyökerezik (KULCSÁR 1998, 16). Az 123. sír többivel ellentétes tájolása esetünkben rendellenességként értelmezhetõ, bár a temetõ egészének ismerete nélkül

4 Miközben a Kárpátoktól keletre élõ rokonaik esetében a Kr. u. 2–4. században ennek az ellenkezõje a meghatározó (KULCSÁR 1998, 16).

Szarmata temetõrészlet Balástya, Sóspál-halom mellett nem dönthetjük el, hogy a gyermek fordított tájolású fektetése mögött pontosan milyen szándék állt.5 A sírgödrök formája és mérete Mind a négy esetben, ahol a sírgödör dokumentálható volt, lekerekített sarkú téglalap alakú aknasírt alakítottak ki. Ha a sírok hosszúságát és szélességét tekintjük, akkor az azok elosztásából képzett paraméter-indexek átlaga 2,1, ami közepes szélességû gödröket mutat.6 A sírgödrök közül a 2., zsugorított sír gödre a legkisebb és a legsekélyebb, míg az árokkal kerített 122. sír a leghosszabb és a legmélyebb. Vagyis a sírgödör mérete — az árokkal jelöléshez hasonlóan — valószínûleg arra utal, hogy a 122. sírban nyugvó nõ közösségében kiemelt családi vagy társadalmi helyzetû volt.7 Sírszám

Sírgödör alapterülete (m2)

Sírgödör köbtartalma (m3)

1.

1,97

0,57

2.

0,6

0,22

3.

2,9

0,93

4.

2,65

1,8

5.

–

–

1. táblázat: A sírgödrök méretei Koporsóhasználat A 109. és 123. sír esetében a rablás és a késõbbi bolygatás miatt nem tudjuk, hogy a halottat hogyan fektették a sírba. A 22. sír esetében a csontelmozdulások (jobb lábszárcsontok kimozdulása és a jobb karcsontok távolsága a felsõtesttõl) arra engednek következtetni, hogy a sírba helyezett idõsebb nõt biztosan nem koporsóba temették. Ezzel szemben a 122. sírban nyugvó fiatal nõt nagy valószínûséggel

151 koporsóba temették el, amelyre a csontok elhelyezkedése, valamint a sírgödör alja és a csontváz között lévõ, 3–5 cm vastag barna betöltés utal. A szarmata síroknál az esetek többségében a vaskapcsok alapján következtetünk koporsóhasználatra, sokkal ritkábban sikerül elszínezõdést vagy famaradványt megfigyelni. Így elsõsorban a vaskapcsokkal erõsített koporsótípusokat ismerjük,9 s sokkal kevesebb információval rendelkezünk azokról, amelyek csak fa alkatrészekbõl álltak. A Kárpát-medence legkorábbi, általában kis sírszámú jazig temetõibõl nem ismerünk koporsót, csak a markomann háborúkat követõ idõszakra, a Kr. u. 2. sz. végére – 3. sz. elejére keltezhetõk a legkorábbi vasalkatrész nélküli rönkkoporsók, és ekkor jelennek meg a koporsókapcsok is (KULCSÁR 1998, 28). Ettõl kezdve mind térben, mind pedig idõben általánosan elterjedt a koporsóhasználat a szarmaták körében, de számukat tekintve a rítus mégsem tekinthetõ gyakorinak. Rendellenes temetkezés A 22. és a 122. sírban a szarmaták körében általános, hanyatt fekvõ, nyújtott testhelyzetben feküdtek a csontvázak. Az elõbbinek a jobb, az utóbbinak a bal karja volt könyökben kissé meghajlítva. Az egyik, vagy mindkét kar medencére hajlítása ritkán adatolt szarmata temetkezésbõl. Csak Csongrád megyénél maradva erre példa a jánosszállási 1. (KOVÁCS 1914, 111) és a Szeged-alsóközponti 1. sírból (PÁRDUCZ 1931, 97) ismert, távolabbról pl. Tápiószele-Pedagógusilletmény 2. sírból adatolt (DINNYÉS 1980, 188–189). Az új ásatások során hasonló kartartást figyeltünk meg a Makó-Igási járandó lelõhelyen feltárt, Kr. u. 2–3. századi temetõ két sírjában is (507. és 530. obj.).10 A Sóspál-halomnál elõkerült 25. és 123. sír esetében rendellenes temetkezésekrõl van szó: az elõbbi zsugorított helyzetével, az utóbbi a többitõl eltérõ, azokkal ellentétes tájolásával válik megkülönböztetetté. A 123. sír bolygatott volta miatt további vizsgálatra nem alkalmas.

5 E kérdés megválaszolása a Barbaricum többi, D–É tájolású sírokkal jellemezhetõ temetõjében elõforduló É–D tájolású sír esetében is problémás, elsõsorban a temetõk alacsony feltártsági foka miatt. Más a helyzet pl. az Árpád-kori, 10–11. századi temetõkben elõforduló ellentétes tájolású sírokkal. Több, teljesen feltárt temetõben tett megfigyelés alapján — sok közöttük a melléklet nélküli és a gyermek, s gyakran a temetõ szélén helyezkednek el — valószínû, hogy negatív megkülönböztetõ szerepe volt az eltérõ tájolásnak: rabszolgákról, idegenekrõl, vagy a közösségbõl valamilyen deviancia miatt kilógó egyénrõl van szó (TETTAMANTI 1975, 93). 6 A szélesség-hosszúság adatok vizsgálatánál elõször Istvánovits Eszter alkalmazta a tiszadobi temetõ elemzésekor az adatok elosztásával számított indexet (ISTVÁNOVITS 1991, 35). 7 A legtöbb esetben az árokkal keretelt sírok alapterülete jelentõsen meghaladja a temetõ többi sírjának átlagát, ami az árokkal jelölt temetkezések kiemelkedõ voltát támasztja alá (VÖRÖS 1985, 157; KULCSÁR 1998, 25). 8 A sírok köbtartalmára vonatkozó adat természetesen csak tájékoztató jellegû lehet a sírmélység adat relatív volta miatt. Ezért az adatok csak tendenciaszerûen szabad értékelni! 9 Az S- és C-alakú koporsókapcsokról és a vasalkatrészes koporsótípusokról lsd. DINNYÉS 1975; VÖRÖS 1988, 116., 119! 10 A lelõhelyrõl röviden RégKut 2008 (2009) 144–145.

152 A 25. sírban fekvõ középkorú nõ a hátán feküdt, erõteljesen zsugorított, összekötözött helyzetben. A csontok elhelyezkedése alapján — alkarjait a mellkasra hajlították, a csuklók keresztezték egymást, a térdeket a mellkasra húzták fel úgy, hogy a combokat keresztezték, majd a jobb lábszárat a bal combcsonton fektették át — bizonyosra vehetõ, hogy a csuklóit és a bokáit szorosan össze is kötözték. A lábainak felhúzása oly mértékben természetellenes, hogy csak a hullamerevség elmúltával lehetett így gúzsba kötni. A koponya és a felsõ négy nyakcsigolya nem került elõ, de az ásató véleményét szem elõtt tartva valószínû, hogy a gépi munka áldozata lett.11 A temetést végzõk olyan kicsi sírgödröt ástak, hogy az összekötözött halott is csak úgy fért el benne, hogy a lábfejei a sírgödör oldalára támaszkodtak. A természetellenesen felhúzott és összekötözött végtagokkal nem egyszerûen megkülönböztetést, de sokkal inkább büntetést fejeztek ki, „visszatérésében” korlátozták. Ehhez hasonló magyarázata lehet annak, hogy a sándorfalva-eperjesi 10. sírban a halott sarkát hátrakötözték (VÖRÖS 1985, 150). Nem ritka, de temetõnként legfeljebb csak 1–3 esetben fordul elõ az általánostól eltérõ, vagyis rendellenes temetkezés, melyek körébe az eltérõ tájolású sírok és a hanyatt, nyújtott helyzettõl eltérõ módon való fektetés tartozik.12 Az alföldi szarmaták rendellenes temetkezéseit Kulcsár Valéria a szarmaták temetkezési szokásaival foglalkozó, átfogó munkájában rendszerezte (KULCSÁR 1994; KULCSÁR 1998, 31–34). A rendellenes pozíciónak három csoportját különítette el,13 azonban véleményünk szerint indokolt egy negyedik csoport kialakítása is, ahová a rendellenes kar és lábtartású csontvázak sorolhatók. Ide sorolható pl. a kiskunfélegyháza-kõvágóéri temetõ 30. sírja, melyben a hanyatt fekvõ csontváz a medencétõl lefelé a bal oldalára lett fordítva (GALLINA 1999, 7), vagy a szentes-kistõkei 16. sír, amelyben a gyermek alkarjait a vállhoz hajlították fel (PÁR-

BALOGH Csilla – HEIPL Mónika DUCZ 1944, 12).

Ugyanakkor azoknak az eseteknek a megítélésénél, ahol a végtagok alig vannak behajlítva — pl. Szeged-Algyõ 81. sír (KÕHEGYI–VÖRÖS 1992, 74–77, 13. kép) — érdemes körültekintõen eljárni, mert nem zárható ki, hogy a csontok elmozdulása a sírba helyezés eredménye. A Sóspál-halmi 25. sír gúzsba kötött halottja csak nehezen sorolható be a zsugorított sírok sorába, inkább az utóbbi csoportba, az individuális indíttatású rendellenességek közé tartozik, de azon belül egy jól körülírható csoportot, az összekötözött csontvázak csoportját alkotja egyelõre csak a sándorfalva-eperjesi 10. sírral együtt. E két sírt a mozgásban, „visszatérésben” való korlátozás rokonítja. A hasra fektetett helyzetû csontvázak és a két, említett, összekötözött csontváz a többi rendellenes temetkezéstõl alapvetõen különbözik abban, hogy e sírok leletszegények: pl. a Sóspál-halom-i sírból csak egy vascsat került elõ, a sándorfalvai sír pedig melléklet nélküli volt. Márpedig eddigi ismereteink szerint a szarmata kori rendellenes temetkezések sajátossága az, hogy nem jellemzõ rájuk az a fajta leletszegénység, ami a népvándorlás és az Árpád-kori hasonló temetkezésekre. Tehát a szarmata temetkezésekben az alábbi rendellenes pozíciók fordulnak elõ: 1. zsugorított helyzetû csontváz 2. feltámasztott lábakkal való eltemetés 3. mozgásban korlátozott testhelyzetben (hasra fektetés, összekötözés) való eltemetés 4. rendellenes kéz- és lábtartású csontvázak Kulcsár Valéria munkájának megjelenése óta, elsõsorban a nagyberuházásoknak köszönhetõen, számtalan új szarmata temetõ, temetõrészlet került elõ, s a rendellenes temetkezések száma is gyarapodott. Nagyszámú közöletlenségük miatt egyelõre újabb elemzésbe bocsátkozni nem érdemes, a közölt új adatok pedig csak megerõsítik a korábbi megfigyeléseket. A téma további, átfogó kutatását nehezíti a régi ásatások szakszerûtlen feltárása, hiányos do-

11 Természetesen teljes biztonsággal nem állíthatjuk, hogy nem valamilyen szakrális cselekedet, csonkítás következménye a koponya és a nyakcsigolyák hiánya. A halottcsonkításra példa a Szabadszállás-Boczka tanyánál elõkerült, magányos sír. Az 5. század elsõ felére keltezhetõ, késõ római rítus szerinti sírban hanyatt fekvõ 30–35 éves férfi koponyáját és nyakcsigolyáit leválasztották és a csigolyák felé fordított helyzetben, rendellenesen helyezték el (H. TÓTH 1969, 6). A dunaharaszti 4. sírban a koponyát ugyancsak leválasztották a törzsrõl és a sír közepén, egy lapos kõre helyezve került elõ (PÁRDUCZ 1950, 28). A Debrecen-Varga kerti sírban nyugvó halottnak csak a bal kéz ujjait vágták le, amelyek a kézcsonttól távolabb kerültek elõ (SÕREGI 1932, 30–32). 12 Nem egyértelmû — az elsõsorban késõi — szarmata telepeken elõforduló, atipikus jelenségeknek tartott, gödörbe bedobott, néha azonban szabályosan, azokba eltemetett, un. gödörhullák e körbe tartozása. Vannak, akik a rendellenes temetkezések közé sorolják (KULCSÁR 1998, 35. j.), mások áldozatnak tartják (ISTVÁNOVITS 1999, 177), vagy az Alföldön lezajlódó politikai események nyomaiként értékelik (VADAY 1997). 13 Hivatkozott munkájában a rendellenes temetkezések között tárgyalta a kettõs- és többes temetkezéseket, sõt a késõbbi rátemetkezéseket (Nachbestattung) is. Véleményünk szerint azonban sem ezek, sem az utótemetkezések nem tartoznak a rendellenesen, az általánostól megkülönböztetve eltemetettek közé. Az egy sírba eltemetett két vagy akár több csontváz különbözõ régészeti korokban és kultúrákban felbukkan, bár mindig csak kisebb esetszámban (TOMKA 2003, 18–20). Elõfordulásukból legfeljebb közelebbi rokonságban állók egyszerre, vagy közel egy idõben történt elhalálozására következtethetünk. Az egy gödörbe, vagy egymás közelébe temetéssel a temetést végzõk azt demonstrálták, hogy akik az életben szorosabban kötõdtek egymáshoz, azok a túlvilágon is együtt, vagy legalábbis egymás közelében legyenek.

Szarmata temetõrészlet Balástya, Sóspál-halom mellett kumentálása, a nem egyértelmû és ellenõrizhetetlen leírások pl. az „ülõ”, „guggoló” és „álló” csontvázakra vonatkozóan. A rendellenes temetkezések katalógusát a DélAlföld vonatkozásában az alábbiakkal egészíthetjük ki: Zsugorított helyzetû csontváz:14 BékéscsabaMokri, Gorka-tanya (RégKut 2005, 185–186), FelgyõKettõshalmi dûlõ 4253. objektum,15 Kiskundorozsma-Subasa 1. sír (KÜRTI 2005, 3. kép 1), Kiskundorozsma-Subasa II. 288. sír (PAJA 2003, 166, 3. kép), Szentes-Nagyhegy, Solti-szõlõk 4. sír (PÁRDUCZ 1950, 26), Szentes-Sárgapart, Újtelep 14. sír (PÁRDUCZ 1950, 8), Tiszaug-Homokbánya (RégKut 2000, 219). Feltámasztott lábbal eltemetett csontváz: Óföldeák-Ürmös, M43 9. lh. 137. sír.16 Rendellenes kar és lábtartású csontváz: Csongrád-Endre király u. 2. sír (PÁRDUCZ 1941, 10), Kiskunfélegyháza-Kõvágóér 30. sír (GALLINA 1999, 7), Szentes-Kistõke 6. és 138. sír (PÁRDUCZ 1944, 12, 16). Körárkos temetkezések A 122. és 123. sírt egy kb. 7 m átmérõjû körárok övezte, amelynek csak egy része esett a feltárandó területre. Az árok a déli oldalán megszakadt, valószínûleg itt volt a bejárat. Belõle apró szarmata edénytöredékek kerültek elõ. Az árkot Árpád-kori gödrök és árkok vágták. Az Alföldön már a szarmaták elõtt is ismert volt a sír körülárkolásának szokása: a bronzkorban és a szkítáknál is elõfordul (VADAY–SZÕKE 1983, 121). A szarmata népesség körében ezzel a temetkezési rítussal a szauromata korszaktól (Kr. e. 6–4. század) lehet számolni (KULCSÁR 1998, 36). A Kárpát-medencében a szarmata temetkezési rítusban a Kr. u. 2. század elejétõl az 5. század elejéig jelen volt, de nem vált általánossá (VÖRÖS 1985, 157). Az árokkal keretelt temetkezések problematikája régóta visszatérõ témája a szarmata temetkezési rítusokkal foglalkozó munkáknak (VÖRÖS 1985; VADAY 1989, 197–198; KULCSÁR 1998, 35–40), de sok kérdésre még ma sincs megnyugtató válasz. A legelsõ körülárkolt sír feltárása Zalotay Elemér nevéhez fûzõdik, aki 1952-ben figyelte meg a rítust

153 az Orosházi-tanyák temetõben, s elképzelése szerint ezek kerítõfalak voltak (ZALOTAY 1953, 63). Azóta néhányan a halom emeléssel kötötték össze (VÖRÖS 1985, 154–157; VADAY 1989, 197), de valószínûbb, hogy a feladata inkább csak a halott elhatárolása lehetett, valamint helyet adott a temetési utáni rituális szokásoknak. Ez utóbbira utal, hogy az árkokból gyakran állatcsontok és összetört edények kerülnek elõ, pl. valamilyen rituális cselekedet része lehetett a Hajdúszoboszló-Bocskai Tsz halastava lelõhelyen a kerítõárokból elõkerült csecsemõ is (KULCSÁR 1998, 35–36, 39). A Sóspál-halom mellett elõkerült temetõrészletben a két sír egy körárokban került elõ, sõt elhelyezkedésük alapján — az árok nyugati felében voltak, s a körároknak is csak a fele került feltárásra — nem zárhatjuk ki annak lehetõségét, hogy még további sír/sírok is lehetnek ezek közelében, az árokkereten belül. A jelenség nem párhuzam nélküli, területileg közeli példaként a Kiskundorozsma-Nagyszék II. (SZALONTAI–TÓTH 2003, 74) és a sándorfalva-eperjesi (VÖRÖS 1985) temetõk hasonló esetei említhetõk. Ezekben az esetekben a felnõtt és gyermeksírok egy árkon belüli elhelyezkedése valószínûleg valamiféle szorosabb kapcsolatra, esetleg családi kötelékre utal. A sírok körüli árokkeret minden esetben nyitott — a bejárat stabilan mindig délen van kialakítva —, szemben a kurgánok zárt, technikai célokat szolgáló árokgyûrûivel (ISTVÁNOVITS 1998, 39).17 Az 50-es évek elején megfigyelt elsõ árokkeretes sírok feltárásától az ezredfordulóig a Barbaricumban 40 olyan lelõhely vált ismertté, ahol árokkeretes sírok is elõfordultak (KULCSÁR 1998, 36; ISTVÁNOVITS 1998, 39). A lelõhelyek többsége a Duna–Tisza köze középsõ harmadában helyezkedett el, annak is a keleti felében. Ugyanakkor a Duna–Tisza köze északi része, a Gödöllõi dombságtól északra, a Duna menti 25–30 km széles sáv, a Bács-értõl délre és a Tiszántúlon a Marostól délre esõ területek, a Felsõ-Tisza-vidék, a Csörsz-ároktól nyugatra esõ, a szarmata szállásterület keleti széle gyakorlatilag fehér foltként jelentkezett (KULCSÁR 1998, 10. kép). Kulcsár Valéria lelõhely katalógusát az árokkeretes lelõhelyek vonatkozásában a Dél-Alföldrõl az alábbiakkal egészíthetjük ki: Apostag-Szilas, Kelet (RégKut 2005, 177); Békéscsaba-Kereki, Kékegyi-tanya

14 Párducz Mihály a Csongrád-Kenderföldek temetõjében tett megfigyelései alapján az általános hanyatt fekvõ temetkezési forma mellett a szarmaták körében az ülõ/guggoló és az álló testhelyzetet különítette el (PÁRDUCZ 1959, 351, 380–382). Az utóbbiakra példa Akasztó-Katolikus templom (PÁRDUCZ 1959, 309–398; H. TÓTH 1990, 116), Apatin-Kis sánc/Apatin (S) (PÁRDUCZ 1950, 74), Vaskút (PÁRDUCZ 1950, 73). Az ilyen testhelyzetrõl szóló híradások hitelességében joggal kételkedhetünk, hiszen hasonlóra vonatkozóan hiteles, dokumentált adatok nem állnak rendelkezésre. 15 A lelõhelyrõl röviden MÉSZÁROS et al. 2007! 16 Az árokba temetett térdeit a falnak támasztották. Sóskúti Kornél szíves szóbeli közlése. 17 A nyitott árokkeret és a zárt árokgyûrû eltérõ funkciójához fontos adalékokkal szolgált a madarasi temetõ, amelyben Kõhegyi Mihály megfigyelte, hogy a halmokat kerítõ árkok mindig zártak, a sírokat kerítõk pedig mindig nyitottak (KÕHEGYI 1971, 213). Megállapításával ellentétben azonban ismerünk ma már zárt árokkeretes, biztosan halom nélküli temetkezést is, pl. Orosházi-tanyák 7. sír (NAGY 2005, 18); Tiszavasvári-Városföldje, Jegyzõtag 7. sír (ISTVÁNOVITS 1990, 88).

154


(RégKut 2006, 160); Békéscsaba-Mokri, Gorka-tanya (RégKut 2004, 177; RégKut 2005, 185–186); Békésszentandrás-Kettõshalom (MRT 8, 1/17. lh.; RégKut 2003, 165); Csengele 12/16. M5 53. lh. (RégKut 2004, 204); Gyula-Siórét, Makkosi vízfolyás IV., 56. lh. (RégKut 1998, 150); Hódmezõvásárhely-Kútvölgy (RégKut 2007, Kiskundorozsma-Daruhalom II. (MÉSZÁ229); ROS–SÓSKÚTI 2006, 118); Kiskundorozsma-Daruhalom III. (RégKut 2005, 315–316); Kiskundorozsma-Hosszúhát (RégKut 2004, 284); Kiskundorozsma-Nagyszék II. (SZALONTAI–TÓTH 2003, 74, 13. kép); Kiskundorozsma-Subasa 26/78 lh. (BOZSIK 2003; KÜRTI 2005; RégKut 1999, 247–248; RégKut 2004, 286); Kistelek 27/2, M5 4. lh. (RégKut 2003, 240); Kistelek 27/71, M5 57. lh.

(RégKut 2003, 240); Pinczéd II. temetõ/Veliki Atovi (PÁRDUCZ 1950, 74); Szeged-Kiskundorozsma, Tóth János dombja I. (RégKut 2003, 294); Szentes-Schweidel József utca (RégKut 2006, 283); Tázlár-Templomhegy (RégKut 2003, 300–301).

Figyelembe véve az újabb adatokat is valószínû, hogy az árokkeretes lelõhelyek területi elhelyezkedésének egyenetlensége csak részben magyarázható a kutatás hiányosságával és a lelõhelyek közöletlenségével. Ugyanakkor csak a Dél-Alföld vonatkozásában a lelõhelyek számának jelentõs növekedése, közel megduplázódása a rítus általános elterjedtségét jelzi ezen a területen.

A LELETANYAG ÉRTÉKELÉSE A vizsgált temetõrészlet 5 sírjából csak a 22. és a 122. sír tartalmazott értékelhetõ leletanyagot, melyek a lábhoz helyezett, egy-egy edény kivételével ékszerek és a viselethez tartozó tárgyak. A két szarmata nõ ékszerkészlete hasonló összetételû volt: fülbevalót, gyöngyöket és karperecet viseltek. A sírokban lévõ fülbevalókat mindketten egyesével, a jobb oldalon hordták. A 122. sírban tekercselt végû fülbevaló volt. A típus kisebb példányai, a 1,5–2 cm átmérõjû darabok a Kr. u. 2. század közepétõl kerültek divatba, míg a nagyobbak, a 3–4 cm-es darabok a Kr. u. 3. századtól terjedtek el (VADAY 1989, 45–46). A mi példányunk mérete alapján inkább már az utóbbi csoporthoz tartozik. A 22. sírban egy tordírozott bronz huzalból hajlított fülbevalótöredék került csak elõ. Tordírozott huzalból többségében torqueseket ismerünk, karperecként csak ritkábban (pl. Nagykörû-Marsó Péter tanya (PÁRDUCZ 1941, XXII. T. 15; VADAY 1989, 259. Taf. 74. 12); Jászberény-Csegelapos (VADAY 1989, 236–237. Taf. 21. 9), fülbevalóként pedig csak egészen ritkán fordul elõ. Ilyen a Törökszentmiklós-Surján, Újtelep, Kis-Büdös-ér part 9. sírból származó, hurkos-kampós záródású bronz fülbevaló (VADAY 1989, 289, Taf. 148. 1). Talán ehhez lehetett hasonló a Sóspál-halmi 22. sírból elõkerült, töredékes darab is. Mindkét nõ a nyakában vegyes gyöngyökbõl álló nyakláncot viselt. A nyomott gömb és lecsapott sarkú hasáb alakú üveggyöngyök mellett a 22. sírban borostyán-, a 122. sírban korallgyöngyök voltak. A nyomott gömb alakú gyöngyök, akárcsak a korallgyöngyök a Kr. u. 1. századtól a Kr. u. 4. századig kedveltek voltak (DINNYÉS 1980, 201), a sokszögû üveggyöngyök divatjának virágkora a Kr. u. 2–3. század volt (PÁRDUCZ 1950, 51; VADAY 1981, 8), de a késõ szarmata idõszakban is gyakoriak. A 22. sír korong és henger alakú borostyángyöngyei is a késõ szarmata idõszak felé mutatnak.

A két sírban egyforma karperecviselet fordult elõ: a nõk jobb karján bronz-, a balon vas karperecük volt. Ez a fajta aszimmetria nagyon gyakori a szarmata nõi temetkezések között (KULCSÁR 1998, 55). A 122. sírból való, egyszerû bronz huzalkarperec pontosabb keltezésre nem alkalmas, a Kr. u. 1–4. században végig elõfordul, a szarmata anyagban a leggyakoribb karperectípust képviseli. A 22. sírban szélesre kalapált végû karperecpár volt, mindkettõt a jobb karon viselte tulajdonosa. A típus a Kr. u. 2. században tûnt fel és a 3. századi leletkörnyezetben is elõfordul (VADAY 1989, 51). A poncolt díszes példányunknak jó párhuzamai ismertek — a teljesség igénye nélkül — pl. Kiskundorozsma-Subasa 26/78. lh. 21. (BOZSIK 2003, 6. kép 3–4); Klárafalva B. 23. (PÁRDUCZ 1950, LII. t. 1–2); Orosházi-tanyák 17. (NAGY 2005, 13. kép 1–2); Szolnok-Szandaszõlõs, Netovább csárda 1. (VADAY 1989, 268, Taf. 93. 3) sírból és Törökszentmiklós-Surján, Újteleprõl (VADAY 1989, 284, Taf. 135. 1). Elõfordulásuk alapján úgy látszik, hogy ez a karperectípus elsõ sorban a szarmata szállásterület középsõ részén, fõként a Dél-Alföldön terjedt el. Az ékszerek közé is sorolható, de funkcionális szereppel is bírt a 22. sírban a mellkas bal oldalán talált ezüst fibula. A rossz minõségû ezüstbõl készült kis fibula a T-alakú fibulák (PATEK 1942, L/3) barbár utánzata. A T-alakú fibulák a Kr. u. 2. század második fele – 3. század eleje elõtt nem terjedt el a szarmaták körében (VADAY 1989, 79), így a 22. sírban lévõ utánzat csak késõbbre keltezhetõ. A 122. sírban nyugvó nõ ruhájának alja több sorba rendezett, vegyes gyöngyökkel volt kivarrva, a díszítésük rendszerét azonban nem sikerült rekonstruálni. A láb környéki gyöngyök a legelterjedtebb és leggyakoribb lelettípusok közé sorolhatók a szarmaták leletanyagában, s lényegében etnikumjelzõ szerepet is tulajdoníthatunk neki, hiszen a ruha/

Szarmata temetõrészlet Balástya, Sóspál-halom mellett nadrág/csizma ilyen fajta díszítése más népekre nem jellemzõ (KULCSÁR 1998, 48). A lábigyöngyök jelentõsebb mértékben a markomann háborúk után terjedtek el a Kárpát-medencében. Virágkoruk a Kr. u. 2. század végén, a 3. században volt, a késõszarmata idõszakban kisebb gyakorisággal fordultak elõ (KULCSÁR 1992, 10). A 122. sír lábigyöngyei között elõforduló, lecsapott sarkú hasáb alakú karneol gyöngyök alapján a leletegyüttest biztosan nem lehet a Kr. u. 3. századnál korábbra keltezni (VADAY 1989, 105).

155 A Sóspál-halmi sírok leletanyaga pontos keltezést nem tesz lehetõvé. A 22. sír szélesre kalapált végû karperecpárja, valamint a 122. sír hurkos-kampós záródású fülbevalója és lábigyöngyös ruházat a Kr. u. 2. század közepe elõtti keltezést nem támogatja, a lábigyöngyök között lévõ lecsapott sarkú hasáb alakú karneolgyöngyök és a 22. sír barbár készítésû fibulája a Kr. u. 3–4. századi keltezést valószínûsít. Ezt erõsíti a 122. sír edényének bikónikus formája, valamint a késõszarmata idõszakra utal a 25. sír ovális vascsatja is.

A SZARMATA TELEPÜLÉSRÕL A gázvezeték nyomvonalában feltárt objektumok közül 103 tartozott a szarmata településhez.18 Döntõ többségük tároló és különféle munkagödör volt, s ezen kívül néhány árokrészlet, s egy félig földbe mélyített objektum (talán ház?) sorolható még e horizontba. Mivel a feltárás csak egy keskeny keresztmetszetet adott a jóval nagyobb kiterjedésû lelõhelyrõl, ezért a településszerkezetre vonatkozó mindennemû következtetés alaptalan lenne. A lelõhelyrõl származó leletanyag 96%-a kerámia, a vizsgálható anyag száma 575 db. Az anyag erõsen töredékes, ami arra utalhat, hogy a települést fokozatosan hagyták fel, pusztulási rétegnek nem volt nyoma. A töredékességbõl következik, hogy a kerámiatöredékek a feldolgozás során csak kisebb mértékben használhatók. A legtöbb esetben csak a készítéstechnika határozható meg, de az edénytípus már nem. A leletanyag gyakorlatilag csak barbár anyagból áll, az egyetlen import darab a 64. objektumból származó, Drag. 37 sigillata töredék. Ez a terra sigillata típus Közép-Galliában Kr. u. 140–150 és 180–190 között mûködõ mûhelyben készült (SÓSKÚTI 2005, 247). A tál a Barbaricum egyik legkedveltebb típusa volt. A barbár anyag készítéstechnika alapján alapvetõen három csoportra osztható: nagy részét a jól iszapolt, finom szemcséjû homokkal soványított, gyorskorongon formált edények, illetve azok töredékei alkotják. Ugyancsak jelentõs a kerámiazúzalékkal soványított anyagú, kézzel formált darabok száma. A harmadik csoportba mindössze négy edénytöredék tartozik, melyek durvább szemcséjû homokkal, apró kaviccsal soványítottak és kézikorongon formáltak. A kézzel formált edények a szarmata lelõhelyeken a legkorábbi idõszaktól megtalálhatók, mind a telepeken, mind pedig a temetõkben jelen vannak.

1. diagram: A kerámiaanyag megoszlása készítéstechnika alapján. Valószínûleg napi használatra helyben készítették ezeket (VADAY–VÖRÖS 1977, 104). Nagyrészük konyhai kerámia, fõként fazék. Formakincsük egyáltalán nem változatos (6. kép 2–3, 5–9). Ezeken kívül néhány fedõ és egy kúpos tál töredéke (6. kép 1, 4), valamint egy parázsfogó töredéke tartozik még a durva kerámiák közé. A gondosan elõkészített anyagú, gyorskorongon formált edénytöredékek között elsõsorban a peremés a jellegzetes töredékekrõl sikerült eldönteni, hogy milyen edénytípushoz tartoznak. Ez alapján a vizsgált anyagban a leggyakoribb edénytípusnak a tálak számítanak. Köztük a behúzott peremû és ívelt oldalú tálak töredékei egy viszonylag kis csoportot alkotnak (7. kép 1–3). Jóval nagyobb számban és változatosabb formában fordultak elõ az anyagban a fordított csonkakúp alakú, kihajló, megvastagodó peremû tálak töredékei (7. kép 4–10). A táltöredékek

18 Számos olyan objektum volt, amely nem tartalmazott leletanyagot, ezért kormeghatározásuk bizonytalan. Többségüknél azonban statigráfiai helyzetük kétségtelenné tette a szarmata telephez való tartozásukat. A leletanyagot lásd BALOGH–LÕRINCZY 2010, 37–43!

156


között csak a legegyszerûbb díszítés, a vízszintesen körbefutó árkolás tûnt fel. Az edénytöredékek közül több gömbös testû edény töredéke volt. Ezek között szinte csak méretbeli különbségek vannak: a kisebb méretû edényektõl a nagyobb ûrtartalmúig széles palettát alkotnak (8. kép 1–6). Peremkiképzésük alapján két típus van képviselve az anyagban: ívelten kihajló és lekerekített, valamint az ívelten kihajló és egyenesre simított peremû darabok. Nagyon kevés töredék tartozott hombárhoz (8. kép 7–8). Az egyik hombártöredék az anyagban igen ki számban jelen lévõ, díszített töredékek csoportjába tartozik. A hombár válltöredéke két, párhuzamos borda között rádli mintával díszített (8. kép 8). A kerámiatöredékek harmadik csoportjába, a kavicsos soványítású darabokhoz mindössze 15 töredék tartozott, melyek kivétel nélkül fazekak darabjai. Ez az edénytípus a Kr. u. 4. század végi anyagban tûnik fel az Alföldön (VADAY 1984, 31; VÖRÖS 1987, 17).19 Az edénytöredékeken kívül néhány használati eszköz található még a leletanyagban: vaskés, orsógombok és karika, fenõkõ, valamint hálónehezék.

A telepobjektumokból származó leletanyag alapján az objektumok nagy része a Kr. u. 3–4. századra tehetõ, néhány objektum (13., 15., 24., 26. obj.) — amelyek részben a szarmata temetõ területére, illetve attól kissé északabbra esik, de egy tömbben helyezkednek el — azonban a kavicsos edénytöredékek alapján biztosan nem lehet korábbi a 4. század végénél. A temetõ és a település/települések viszonyára vonatkozóan biztosat nem állíthatunk, mert egyetlen statigráfiai adat sincs, amely támpontként szolgálhatna. Valószínûnek tartjuk, hogy telep korábbi fázisa és a temetõbe temetkezõ közösség összekapcsolható. A lelõhely déli szélét egy egykori vízjárta terület képezte. Annak déli partján helyezkedik el a Balástya, Vilmaszállási-csatorna lelõhely (BALOGH– LÕRINCZY 2010, 26–29), melynek egy része e projekt keretében szintén feltárásra került. A jellegzetes hunkori anyaggal jellemezhetõ lelõhely és a fentebb bemutatott település összetartozása nem bizonyítható, noha részben párhuzamosan is lakhatták azokat.

IRODALOM BALOGH–LÕRINCZY 2010 Balogh Cs. – Lõrinczy G.: Régészeti lelõhelyek és leletek egy gázszállító vezeték Csongrád megyei szakaszán, Pusztaszertõl Algyõig. In: Pusztaszertõl Algyõig. MFMÉ – MonumArch 2. Szerk.: Lõrinczy G. Szeged, 2010, 9–147. BOZSIK 2003 Bozsik K.: Szarmata sírok a Kiskundorozsma-subasai 26/78. számú lelõhelyen. — Sarmatian Graves at Site 26/78. in Kiskundorozsma-Subasa. In: Úton-útfélen. Múzeumi kutatások az M5 autópálya nyomvonalán. Szerk.: Szalontai Cs. Szeged 2003, 97–106. DINNYÉS 1975 Dinnyés I.: Az S alakú koporsókapcsok használatáról. — Vom Gebrauch der S förmigen Sargklammern. StudCom 3 (1975) 61–77. DINNYÉS 1980 Dinnyés I.: II–III. századi szarmata sírok Tápiószelén. — Sarmatische Gräber aus dem 2–3. Jahrhundert von Tápiószele. StudCom 9 (1980) 187–234. GALLINA 1999 Gallina Zs.: Késõ szarmata temetõrészlet Kiskunfélegyháza-Kõvágóéren. Adalék a szarmata sírszerkezetek és a korabeli sírrablások kérdéséhez. — Spätsarmatische Gräberfeld von Kiskunfélegyháza-Kõvágóér. Angaben zur Fragen der Sarmatischen Grabkonstruktionen und Zeitgenossene Grabberaubung. In: A népvándorláskor fiatal kutatói 8. találkozójának elõadásai (Veszprém, 1997. november 28–30.) Szerk.: S. Perémi Á. Veszprém 1999, 7–27.

H. TÓTH 1969 H. Tóth E.: Kora-bizánci üvegpohár egy szabadszállási magányos sírból. — Early byzantine glasscup in a solitary grave at Szabadszállás. Kecskemét 1969. H. TÓTH 1990 H. Tóth E.: Négy évtized régészeti kutatásai Bács-Kiskun megyében, 1949–1989. — Archäologische Forschungen von vier Jahrzenten im Komitat Bács-Kiskun, 1949–1989. Cumania 12 (1990) 81–233. ISTVÁNOVITS 1990 Istvánovits E.: A Felsõ-Tisza-vidék legkorábbi szarmata leletei. 2–3. századi sírok Tiszavasváriból. — The earliest Sarmatian finds of the Upper Tisza region. 2nd–3rd century burials in Tiszavasvári. JAMÉ 27–29 (1984–1986) 1990, 83–133. ISTVÁNOVITS 1991 Istvánovits E.: Adatok a FelsõTisza-vidék 4–5. századi történetéhez a tiszadobi temetõ alapján. — Beiträge zur Geschichte des Oberen Theissgebeits in dem 4–5. Jahrhundert. MFMÉ 1984/85-2 (1991) 29–54. ISTVÁNOVITS 1999 Istvánovits E.: Tiszavasvári-Városföldje, Jegyzõtag. A settlement of the 5th century. — Hunkori település maradványai Tiszavasváriban, a Városföldjén. JAMÉ 41 (1999) 173–254. KOVÁCS 1914 Kovács I.: A jánosszállási jazyg temetõ. — Cimetière jazyque de Jánosszállás. (À la frontière de Szeged) Dolg 5 (1914) 109–120. KÕHEGYI 1971 Kõhegyi M.: Elõzetes jelentés a Madaras-Halmok késõszarmata-hunkori temetõjének ásatásáról. — Vorläufige Mitteilung über die Freilegung des spätsarmatisch-hunnenzeitlichen Grä-

19 Korábbi elõfordulását, a Kr. u. 3. századi anyagban csak Gyoma 133. lelõhelyrõl ismerjük egyelõre (VADAY 1996, 108).

Szarmata temetõrészlet Balástya, Sóspál-halom mellett berfeldes von Madaras-Halmok. ArchÉrt 98 (1971) 210–215. KÕHEGYI–VÖRÖS 1992 Kõhegyi M. – Vörös G.: 3–4. századi temetõ és 4–5. századi település Szeged–Algyõn. — Friedhof aus dem 3. und 4. Jh. und Siedlung aus dem 4. und 5. Jh. in Szeged–Algyõ. MFMÉ 1989/1990-1 (1992) 63–116. KULCSÁR 1992 Kulcsár V.: Megjegyzések a szarmata gyöngyös viselet kérdéséhez. Gyöngyös viseletû kislány sírja Kiskunfélegyháza, Pákáról. MKBKM 1990 (1992) 6–12. KULCSÁR 1994 Kulcsár V.: A kárpát–medenci szarmaták rendellenes temetkezései. MKBKM 1992 (1994) 62–66. KULCSÁR 1998 Kulcsár V.: A kárpát–medencei szarmaták temetkezési szokásai. Múzeumi Füzetek 49. Aszód 1998. KÜRTI 2005 Kürti B.: Szarmata temetõrészlet Kiskundorozsma-Subasáról (M5-26/78. lelõhely, Csongrád megye, 1998). — A part of a sarmatian cemetery from Kiskundorozsma-Subasa (M5-26/78 site, Csongrád county, 1998). SZKMÉ 7 (2005) 85–109. MÉSZÁROS ET AL. 2007 Mészáros P. – Paluch T. – Sóskuti K. – Sz. Wilhelm G.: Régészeti kutatások Felgyõ határában. MKCSM 2006 (2007) 121–134. MÉSZÁROS–SÓSKÚTI 2006 Mészáros P. – Sóskuti K.: Megjegyzések a szarmata kori sírrablásokhoz. MKCSM 2005 (2006) 117–132. NAGY 2005 Nagy D. S.: Az Orosházi-tanyák, MÁVhomokbánya szarmata temetõje. — Sarmatisches Gräberfeld aus der MÁV-Sandgrube von Orosházi-tanyák. SZKMÉ 7 (2005) 11–48. PAJA 2003 Paja L.: Kiskundorozsmai 26/78-as számú lelõhely embertani anyagának rövid ismertetése. In: Úton-útfélen. Múzeumi kutatások az M5 autópálya nyomvonalán. Szerk.: Szalontai Cs. Szeged 2003, 157–163. PAJA 2003a Paja L.: Röszkei (48/60., 48/75.) és kiskundorozsmai (26/60., 26/72.) szarmata kori embertani maradványok rövid ismertetése. In: Úton-útfélen. Múzeumi kutatások az M5 autópálya nyomvonalán. Szerk.: Szalontai Cs. Szeged 2003, 164–168. PATEK 1942 Patek E.: A pannóniai fibulatípusok és eredete. — Verbreitung und Herkunft der Römischen Fibeltypen in Pannonien. DissPann Ser. 2. No. 19. Budapest 1942. PÁRDUCZ 1931 Párducz M.: A Nagy Magyar Alföld rómaikori leletei. — Römerzeitliche Funde des Grossen Ungarischen Alföld. Dolg 5 (1931) 74–186. PÁRDUCZ 1941 Párducz M.: A szarmatakor emlékei Magyarországon I. — Denkmäler Sarmatenzeit Ungarns I. ArchHung 25. Budapest 1941. PÁRDUCZ 1944 Párducz M.: A szarmatakor emlékei Magyarországon II. — Denkmäler Sarmatenzeit Ungarns II. ArchHung 28. Budapest 1944. PÁRDUCZ 1950 Párducz M.: A szarmatakor emlékei Magyarországon III. — Denkmäler Sarmatenzeit Ungarns III. ArchHung 30. Budapest 1950. PÁRDUCZ 1959 Párducz M.: Hunkori halmok Vaskút határában. — Barrows from the Hun Period int he Vicinity of Vaskút. FolArch 11 (1959) 95–104. SÓSKUTI 2005 Sóskuti K.: Szarmata településrészlet Kiskunfélegyháza, Pap-dûlõ (451/3.) lelõhelyen. —

157 Sarmatische Siedlung in Kiskunfélegyháza, Pap-dûlõ (451/3). SZKMÉ 7 (2005) 235–272. SÕREGI 1932 Sõregi J.: Rómaikori magános sír feltárása a debreceni Varga-kertben. Jelentés 1932. Debrecen 1932, 50–53. SZALONTAI–TÓTH 2000 Szalontai Cs. – Tóth K.: Elõzetes jelentés a Szeged-Kiskundorozsma határában végzett szarmata kori település- és temetõfeltárásról. — Vorbericht über die sarmatenzeitlichen Siedlung- und Gräberfeldsfreilegungen in der Gemarkung von Szeged-Kiskundorozsma. In: Hadak útján. A népvándorláskor fiatal kutatóinak konferenciája. Szerk.: Bende L. – Lõrinczy G. – Szalontai Cs. Szeged 2000, 59–78. SZALONTAI–TÓTH 2003 Szalontai Cs. – Tóth K.: Szeged-Kiskundorozsma-Nagyszék II. (26/72., M5 Nr. 34. lelõhely). — Szeged-Kiskundorozsma-Nagyszék II (Site 26/72 No. 34, M5 motorway). In: Úton-útfélen. Múzeumi kutatások az M5 autópálya nyomvonalán. Szerk: Szalontai Cs. Szeged 2003, 69–81. TETTAMANTI 1975 Tettamanti S.: Temetkezési szokások a X–XI. században a Kárpát-medencében. — Begräbnissitten im 10–11. Jh. im Karpatenbecken. StudCom 3 (1975) 79–123. TOMKA 2003 Tomka P.: Az avar kori temetkezési szokások kutatásának újabb eredményei. Kettõs- és többes temetkezések. — Neuere Erkenntnisse in der Forschung der Bestattungsbräuche zur Zeit der Awaren Doppel-, und Mehrfachbestattungen. Arrabona 41 (2003) 11–56. VADAY 1981 H. Vaday A.: Szarmata sírok MartfûZsófia majorban. SzMMÉ 1981, 5–9. VADAY–SZÕKE 1983 H. Vaday A. – Szõke B. M.: Szarmata temetõ és gepida sír Endrõd-Szujókereszten. — Sarmatischen Gräberfeld und gepidisches Grab in Endrõd-Szujókereszt. ComArchHung 1983, 79–132. VADAY 1984 Vaday A.: Késõ szarmata agyagbográcsok az Alföldön. — Spätsarmatenzeitliche Tonkessel von der Tiefebene. MFMÉ 1984, 31–42. VADAY 1989 Vaday, A.: Die sarmatischen Denkmäler des Komitats Szolnok. Anteus 17–18/1988–1989. Budapest 1989. VADAY 1997 Vaday A.: Atipikus szarmata telepjelenségek Kompolt, Kistéri-tanya 15. lelõhelyen. — Eine atypische sarmatische Siedlungserscheinung auf dem Fundort Kompolt, Kistéri-Gehöft 15. Agria 33 (1997) 77–107. VADAY–VÖRÖS 1977 Vaday A. – Vörös I.: Szarmata település nyomai Bánhalma határában. — Sarmatische Siedlungsspuren in der Gemarkung von Bánhalma. ArchÉrt 104 (1977) 98–105. VÖRÖS 1985 Vörös G.: Hunkori szarmata temetõ Sándorfalva-Eperjesen. — Eine Sarmatische Begrabnisstätte aus den Hunnenzeit in Sándorfalva-Eperjes. MFMÉ 1982-83 (1985) 129–172. VÖRÖS 1987 Vörös G.: Késõ szarmata edénylelet Kiskundorozsma-Kistemplomtanya lelõhelyrõl. MFMÉ 1989, 11–23. VÖRÖS 1988 Vörös G.: Késõszarmatakori temetõrészlet Szeged Tarján városrészében. — Spätsarmatenzeitlicher Gräberfeldabschnitt aus dem Stadtteil Szeged-Tarján. ComArchHung 1988, 113–124.

158


SARMATISCHES GRÄBERFELDTEILSTÜCK BEI BALÁSTYA, SÓSPÁL-HALOM. NEUE ERGEBNISSE ZU SARMATISCHEN, VON EINEM GRABEN UMGEBENEN GRÄBERFELDERN, UND ZU IRREGULÄREN BESTATTUNGEN DER SÜDLICHEN TIEFEBENE

Csilla BALOGH – Mónika HEIPL Im Frühjahr 2008 wurden in der Gemarkung Õszeszék von Balástya nahe Sóspál-halom (Abb. 1) in einer Ausgrabung neben sarmatischen und arpadenzeitlichen Siedlungsobjekten 5 sarmatische Gräber gefunden. Wahrscheinlich haben 4 weitere fundlose Gruben, die wie die Gräber orientiert sind und in die Reihe der Bestattungen hineinpassen, auch zum Gräberfeld gehörten. Die SO/NW–Orientierung von vier der fünf Gräber zeigt, dass die Orientierung ein festes Element der Bestattungsriten der Gemeinschaft, die ihre Toten hier bestattete, gewesen sein konnte. Den Toten mit dem Kopf nach Süden und den Füßen nach Norden ins Grab zu legen war ein üblicher Brauch bei den sarmatischen Bestattungen des Barbaricums im Karpatenbecken (KULCSÁR 1998, 16). Die abweichende Orientierung des Objekts 123 kann als eine Anomalie interpretiert werden. Die Grabgruben waren im Grundriss rechteckige Schächte mit abgerundeten Ecken. Der Durchschnitt der ParameterIndexe, die nach Länge und Breite der Gräber erstellt wurden, ist 2,1, dies weist auf Gruben mittlerer Breite hin (Tabelle 1). Unter den Grabgruben ist die Grube des Objekts 25 (Hockerbestattung) die kleinste und flachste, während das mit einem Graben umgebene Objekt 122 das längste und tiefste ist. Die Maße der Grabgrube — ähnlich wie die Hervorhebung durch den umgebenden Graben — deuten darauf hin, dass die hier bestattete Frau in ihrer Gemeinschaft eine gehobene familiäre oder gesellschaftliche Position gehabt haben konnte. Bei den Objekten 25 und 123 handelt es sich um irreguläre Bestattungen: ersteres unterscheidet sich von den anderen durch die Hockerlage, das zweite durch seine gegensätzliche Orientierung. Die Frau mittleren Alters im Objekt 25 lag in starker Hockerstellung auf dem Rücken, der Körper war fest zusammengebunden. Nach der Lage der Knochen — die Unterarme waren vor dem Rumpf bei den Handgelenken gekreuzt, die Knie waren dergestalt an den Brustkorb gezogen, dass die Oberschenkel übereinander und zugleich der rechte Unterschenkel über den linken Oberschenkel gelegt waren — kann man sicher sein, dass ihre Handgelenke und Knöchel auch eng zusammengebunden waren. Die angezogenen Beine sind dermaßen unnatürlich, dass das Binden nur dann erfolgen konnte, wenn die Leichenstarre schon abgeklungen war. Der Schädel und die vier obersten Halswirbel waren nicht zu finden. Betrachtet man einige Beispiele (Szabadszállás-Boczka tanya 1H. TÓTH 1969, 6), Dunaharaszti Grab 4 (PÁRDUCZ 1950, 28), sind eine sakrale Handlung oder eine Verstümmelung nicht auszuschließen. Wahrscheinlicher ist aber, dass der höher liegende Schädel bei der Arbeit mit Erdbaumaschinen zerstört wurde. Für die Bestattung wurde eine dermaßen kleine Grube ausgehoben, dass die zusammengebundene Tote, die Füße an der Grabgrubenwand abgestützt, gerade eben hineinpasste. Mit den unnatürlich angezogenen und zusammengebundenen Gliedmaßen wurde nicht eine Unterscheidung, sondern viel eher eine Strafe ausgedrückt, eine „Wiederkehr“ sollte verhindert werden. Es ist nicht selten, aber pro Gräberfeld kommt eine vom Üblichen abweichende, also irreguläre Bestattung höchstens ein- bis dreimal vor. Hierhin gehören Gräber mit abweichender Orientierung und solche, bei denen die Totenhaltung von der gestreckten Rückenlage abweicht. Die fest geschnürte

Verstorbene aus Objekt 25 von Sóspál-halom kann nur schwer den Hockerbestattungen zugeordnet werden, sie gehört eher zu den Irregularitäten mit individueller Ausprägung; hier bildet sie zusammen mit Grab 10 von SándorfalvaEperjes (VÖRÖS 1985, 150) die Gruppe der zusammengebundenen Skelette, die gut einzugrenzen ist. Die beiden Gräber sind durch die Einschränkung der Bewegung, der „Wiederkehr“, verwandt. Die Skelette in Bauchlage und die zwei erwähnten zusammengebundenen Skelette weichen von den anderen irregulären Bestattungen grundsätzlich dadurch ab, dass diese Gräber fundarm sind; aus dem Grab von Sóspálhalom kam nur eine Eisenschnalle zutage, das Grab in Sándorfalva war fundlos. Nach unseren bisherigen Erkenntnissen ist jedoch das Charakteristikum der sarmatenzeitlichen irregulären Bestattungen, dass für sie die Fundlosigkeit nicht zutrifft, die bei ähnlichen Bestattungen der Völkerwanderungszeit und der Arpadenzeit typisch ist. Die Objekte 122 und 123 waren mit einem Kreisgraben von ca. 7 m Durchmesser umgeben, davon lag nur ein Teil auf dem freizulegenden Gelände. An der Südseite endete der Graben, hier war wahrscheinlich der Eingang. Die zwei Gräber im Gräberfeldteil bei Sóspál-halom kamen innerhalb eines Kreisgrabens zutage, aufgrund ihrer Position — sie lagen in der westlichen Hälfte der vom Graben umschlossenen Fläche, und nur die Hälfte des Kreisgrabens wurde freigelegt — kann sogar die Möglichkeit nicht ausgeschlossen werden, dass in ihrer Nähe noch weitere Gräber innerhalb des Kreisgrabens existieren. Der Befund ist nicht ohne Analogien, als territorial nahe Beispiele können hier die ähnlichen Fälle der Gräberfelder von Kiskundorozsma-Nagyszék II (SZALONTAI– TÓTH 2003, 74) und Sándorfalva-Eperjes (VÖRÖS 1985) erwähnt werden. Die Erwachsenen- und Kindergräber lagen in diesen Fällen innerhalb eines Grabens, dies kann auf eine engere Beziehung, eventuell auf familiäre Bande hindeuten. Mit dem Brauch, das Grab mit einem Graben zu umgeben, kann man bei der sarmatischen Bevölkerung ab der Sauromatischen Zeit (6.-4. Jhd. v. Chr.) rechnen (KULCSÁR 1998, 36). Im Karpatenbecken war dieser Brauch in der sarmatischen Bestattungssitte ab Anfang des 2. Jhd. n. Chr. bis Anfang des 5. Jhd. vertreten, wurde aber nicht allgemein üblich (VÖRÖS 1985, 157). Die Problematik der mit einem Graben umgebenen Bestattungen ist ein seit langem wiederkehrendes Thema von Arbeiten, die sich mit sarmatischen Bestattungssitten beschäftigen (VÖRÖS 1985; VADAY 1989, 197–198; KULCSÁR 1998, 35–40), viele Fragen sind aber bis heute nicht abschließend beantwortet. Seit der Freilegung der ersten Gräber mit umgebendem Graben zu Anfang der 1950er Jahre bis zur Jahrtausendwende sind im Barbaricum 40 Fundorte bekannt geworden, an denen auch von Gräben umgebene Gräber vorkamen (KULCSÁR 1998, 36; ISTVÁNOVITS 1998, 39). Die Mehrzahl der Fundorte lag im mittleren Drittel des Gebietes zwischen Donau und Theiß und auch noch in dessen östlicher Hälfte. Gleichzeitig waren der nördliche Teil des Gebietes zwischen Donau und Theiß, nördlich vom Hügelland von Gödöllõ, der 25-30 km breite Streifen entlang der Donau, südlich vom Bács-ér und jenseits der Theiß die Gegenden südlich des Maros, die Obere Theißgegend und der Teil westlich vom Csörsz-Graben — der östliche Rand des Sarmatengebietes — praktisch ein weißer

Szarmata temetõrészlet Balástya, Sóspál-halom mellett Fleck (KULCSÁR 1998, 10. kép). Den Fundortkatalog von Valéria Kulcsár aus dem Jahr 1998 hinsichtlich der Fundorte von Gräbern, die von einem Graben umgeben sind, können wir aufgrund neuer Ausgrabungen durch 18 weitere Fundorte aus der südlichen Tiefebene ergänzen. Wenn man auch die neuen Ergebnisse berücksichtigt, lässt dies den Schluss zu, dass die unterschiedliche Verteilung der Fundorte von Gräbern, die mit einem Graben umgeben sind, nur teilweise mit einem Forschungsmangel und unveröffentlichten Fundorten zu erklären sind. Die bedeutende Zunahme der Fundortanzahl allein nur in der südlichen Tiefebene bestätigt die allgemeine Verbreitung des Ritus in diesem Gebiet.

159 Das Fundmaterial der Gräber von Sóspál-halom lässt keine genaue Datierung zu. Das Armringpaar mit breit gehämmerten Enden aus Objekt 22 (Abb. 2, 6–7) sowie der Ohrring mit Schlinge-Haken – Verschluss (Abb. 3, 2) und die Kleidung mit Fußperlen (Abb. 4, 1) aus Objekt 122 unterstützen eine Datierung vor Mitte des 2. Jhd. n. Chr. nicht. Die prismatischen Karneolperlen mit abgeflachten Ecken zwischen den Fußperlen und die von Barbaren angefertigte Fibel aus Objekt 22 erlauben eine Datierung in das 3. bis 4. Jhd. n. Chr. Dies bestätigt die doppelkonische Form des Gefäßes aus Objekt 123 (Abb. 4, 2), wie auch die ovale Eisenschnalle des Objektes 25 auf die späte Sarmatenzeit hindeutet (Abb. 1, 4). Übersetzt von Éva PÁVAI-MORCHE

Balogh Csilla Móra Ferenc Múzeum 6701 Szeged, Pf. 474. E-mail: [email protected]

Heipl Mónika Móra Ferenc Múzeum 6701 Szeged, Pf. 474. E-mail: [email protected]

160


1

3

4 2

1. kép 1: A lelõhely földrajzi helyzete; 2: A szarmata sírok elhelyezkedése; 3–4: 2. sír. M: 3: 1:20; 4: 1:1.

Szarmata temetõrészlet Balástya, Sóspál-halom mellett

161

2

3

4

1

6

5

8

2. kép: Balástya, Sóspál-halom mellett 22. sír. M: 1: 1:20; 2–7: 1:1; 8: 1:2.

7

162


2

3

1

4

3. kép: Balástya, Sóspál-halom mellett 122. sír. M: 1:1:20; 2–5: 1:1.

5


163

1

2

4. kép: Balástya, Sóspál-halom mellett 122. sír. M: 1: 1:1; 2: 1:2.

164


1

2

3 5. kép 1: 22. sír; 2: 25. sír: 3: 122. sír.


165

2

1

3 4

5

6

7

8

9

6. kép: Kézzel formált edénytöredékek a telepanyagból. M: 1:2.

166


1

2

3

5

6

4

7 8

9 10

7. kép: Korongolt táltöredékek a telepanyagból. M: 1:2.


167

1

2

3

5

4

6

7

8. kép: Korongolt gömbös testû edénytöredékek; 7–8: hombár töredékek. M: 1:2.

8

MARCSIK Antónia

168

APPENDIX

A BALÁSTYA, SÓSPÁL-HALOM MELLETT FELTÁRT SZARMATA SÍROK HUMÁN CSONTVÁZANYAGÁNAK RÖVID ISMERTETÉSE MARCSIK Antónia A lelõhelyrõl 5 egyén csontváza került elõ. Két esetben a csontok nagyon hiányosak, a másik háromnál — a szarmata csontvázanyag megtartási átlagához viszonyítva — jobb megtartást figyelhetünk meg. Az elhalálozási életkor (életkorcsoport) becslése a gyermekek és fiatalkorúak esetében SCHOUR– MASSER 1941; STLOUKAL–HANÁKOVÁ 1978, a felnõtteknél ACSÁDI–NEMESKÉRI 1970; ISÇAN ET AL. 1984; MEINDL–LOVEJOY 1985 munkája alapján történt. A koponyák és vázcsontok mérésénél és értékelésénél MARTIN–SALLER 1957, további értékelésnél ALEKSZEJEV–DEBEC 1964, a termet megállapításánál SJØVOLD 1990, a taxonómiai elemzésnél LIPTÁK 1965, a morfológiailag észlelhetõ patológiás elváltozások megállapításánál ORTNER 2003 munkája volt az elsõdleges. Az egyének csontvázainak leírása 22. sír: Koponya és vázcsontok: a koponyatetõ jobb oldalon hosszanti irányban erõsen plagiocephal post mortem, az arci- és alapi része nagyon hiányos; a C3 és C5, a costae, valamint az ossa metacarpalia, -tarsalia és az ossa digitorum nagy része hiányzik. Neme: nõ (sex. jelzõ: -2), elhalálozási életkora: 45–55 év (maturus: obliteratio V, facies symphyseos IV, costae 5, abrasio erõs). Homlok területe széles, a mandibula a corpusnál kicsi, a processus condylarisnál közepes, ramus mandibulae kicsi, apertura piriformis anthropin, fossa canina közepesen mély, alveolaris prognathia nincs, os frontale egyenes lefutású. A vázcsontok variációi közül megfigyelhetõ a jobb oldali os acromion és a bal clavicula anatómiai variációja (az acromialis területen 3 cm hosszú, 0,5 cm mély, félkör alakú hosszanti bemélyedés, ami — feltehetõleg — izom variáció utáni benyomódás). A fogak nagy része ante mortem, az 13, 23, 25, a 42, 31 post mortem elvesztek, meglévõ foga a 43–45, 32–33. A maxillaris fogak életben történõ elvesztése késõbb történt, mint a mandibularis fogaké. A meglévõ fogai erõs abrasiot mutatnak (az alsó PM2 dentin állománya láthatóvá vált), a mandibularis fogak occlusios felszíne ferde irányú. Patológia szempontból jellegzetes a diploe megvastagodása az os frontalén és a parietalén (ezzel függhet össze a sutura coronalis és a sagittalis endo- és ectocranialis teljes obliterációja), a kéz kisízületeiben arthritis, a degeneratív spondylitis (L2-3-4-5), ami enyhe fokozatot mutat. Az os frontale, illetve os parietale megvastagodása metabolikus megbetegedéssel lehet kapcsolatban.

Termete alacsony (149 cm), taxonómiailag europid (gracilis mediterrán-x). 25. sír: Vázcsontok, a koponya és a cervicalis 1–4 csigolya post mortem hiányzik. Neme: nõ (sex. jelzõ: -2), elhalálozási életkora: adultus korcsoport, 35–39 év elsõsorban a costae végeinek és a clavicula extremitas sternalisának, a facies auricularisnak morfológiai konfigurációja, a sacrum szegmentjei alapján, a facies symphyseos II-III. Mindkét facies auricularis melletti területen medialisan kis mértékû exostosis, a jobb scapulán, a medialis oldalon a spina scapulae bazisa alatt kb. 1,5 cm hosszúságban kis mértékû callussal és újcsontképzõdéssel gyógyult törés nyoma figyelhetõ meg. Termete nagyközepes (158 cm). 109. sír: Koponyatetõ (bal os frontale) és vázcsontok maradványai (bal humerus, ulna, radius, sacrum elsõ szegmentje és a femur proximalis epiphysise). Neme: férfi (?) (értékelhetõ jellegek száma kettõ), elhalálozási életkorcsoportja — elsõsorban a csigolyák corpusainak morfológiai jellegzetességei alapján — adultus, 23–39 év. 122. sír: Koponya (az arckoponya hiányos, elsõsorban a bal oldalon) és vázcsontok. Neme: nõ (sex. jelzõ: -2), elhalálozási életkora 23–25 év (adultus: oblitaratio I, a crista iliaca, a tuber ischiadicum nem teljesen fusionált, M3 eruptált, abrasio nincs). A koponya nagyon rövid (hyperbrachykran) és magas (hypsikran, akrokran), a homlok közepes szélességû (metriometop), a szemüreg nagy (hypsikonch), a mandibula kicsi, gonionnál közepes, a corpus nagyon magas. A fõ non-metrikus/morfológiai variációk közül az os apicis és a Worm-féle csontok jelentõsek, az os occipitale lefutása curvoccipital, fossa canina mély, jellegzetes a kifejlett alveolaris prognathia, a homlok csont egyenes lefutású (tuber frontale kissé elõreálló). Fogstátusza: összfogaiból a 12, 22–25, a 44–45, 47, a 36–37 post mortem hiányzanak; caries media a 46-ban. Termete közepes (155 cm), taxonómiailag europid (pamiri-x). 123. sír: Gyermek (inf. I. életkorcsoport) agykoponya csontjainak maradványai (os frontale, os parietale) és két borda corticalis darabja. Jellegzetes az os frontale endocranialis mintázata, ami — feltehetõleg — fertõzõ megbetegedésre utal.

A magyarországi szarmaták csontvázanyagának vizsgálata régóta ismeretes, számos kutató foglalkozott (BARTUCZ 1938; MALÁN 1939) és jelenleg is foglalkozik biológiai arculatukkal (HAJDÚ–BERNERT 2007). 2001–2004 között, az Alföld történeti népessé-

Szarmata temetõrészlet Balástya, Sóspál-halom mellett gének nagyobb arányú felmérése keretében a szarmaták vizsgálatára is sor került. Ez a projekt20 a nevezett idõszak 77 lelõhelyérõl származó — 66 új, 11 irodalmi adat — 1590 egyén csontvázanyagának — a lehetõségekhez mérten — metrikus, morfo-taxonómiai, paleopatológia, paleostomatologiai vizsgálatát is magában foglalta. Jelen tanulmányunkban a taxonómiai elemzés eredményét emeljük ki. A metrikus-morfológiai elemzés során kitûnt, hogy beszélhetünk egy kis esetszámú, rendkívül robusztus (archaikus) koponyaformáról. Ez a jellegzetesség a feltûnõen hajlott homlokban, a linea nuchae superior/ inferior-t „helyettesítõ” torus occipitalisban, az erõsen kiemelkedõ glabellában, arcus superciliarisban jelentkezik és nagy abszolút méretekkel párosul (Tápé-Malajdok, Csongrád-Laktanya, Szentes-Kaján, Szíhalom-Pamlényi tábla, Füzesabony-Kastélydûlõ). Valamivel nagyobb százalékot adnak a nem robusztus karakterû dolichokranok (cromagnoidok) (CsongrádLaktanya, Tápé-Malajdok), általában azonban a brachykrania (fõleg pamiri) túlsúlya mutatható ki. Részletesebb morfológiai elemzés során kitûnt, hogy egészen kis százalékban a mongolid/mongoloid jellegkomponens is szerepet játszik (Eger-Mol,

169 Madaras-Halmok, Kiskundorozsma, Tiszadob-Sziget, Hevesvezekény-Nagyfertõ, Mezõszemere-Kismari, Mezõszemere-Szihalom, Szihalom-Pamlényi tábla, Kiskundorozsma-Öreghegy, Szeged-Alsóközpont, Üllõ, Kiszombor B., Szegvár-Oromdûlõ). Mindezek alapján kitûnik, hogy az Alföld szarmata idõszakának népessége rendkívül heterogén volt. A Balástya, Sóspál-halom mellett feltárt lelõhely humán csontanyagának vizsgálatából természetszerûleg következtetést nem tudunk levonni. Annyit azonban megemlíthetünk, hogy típussprektuma illeszkedik a dél-alföldi területek anyagához (Domaszék-Nagy Mátyás földje, Kiskundorozsma-Daruhalom III.,21 Kiskundorozsma-Subasa 26/78 és 26/72 (PAJA 2003; PAJA 2003a). A szarmatákkal foglalkozó embertani munkák, megjelent tanulmányok ellenére az idõszak népességének biológiai rekonstrukciója további vizsgálatokat követel, és minden, a legkisebb esetszámú feldolgozás is jelentõséggel bír. Ez azért is nagyon fontos, mert a szarmata kori népességek kraniológiai jellemvonásai jelentõs mértékben továbbéltek egészen a 10–11. századig (SZATHMÁRY ET AL. 2005; SZATHMÁRY ET AL. 2008).

IRODALOM ACSÁDI–NEMESKÉRY 1970 Acsádi, Gy. – Nemeskéri, J.: History of Human Life Span and Mortality. Budapest 1970. ALEKSZEJEV–DEBEC 1964 Alekszejev, V. P. – Debec, G. F.: Kraniometria. Metodika anthropologitsheskih isledovanij. Moskva 1964. BARTUCZ 1938 Bartucz L.: A magyar ember. A magyarság antropológiája. Budapest 1938. ISÇAN–LOTH–WRIGHT 1984 Isçan, M. Y. – Loth, S. – Wright, R.: Age estimation from the rib by phase analysis: White Males. Journal of Forensic Sciences. 29 (1984) 1094–1104. HAJDÚ–BERNERT 2007 Hajdú T. – Bernert Zs.: Embertani adatok a Tisza-vidék szarmata és gepida korához. Tisicum 16 (2007) 327–344. LIPTÁK 1965 Lipták, P.: On the taxonomic method in paleoanthropology (Historical Anthropology). ActaBiol 11 (1965) 169–183. MALÁN 1939 Malán M.: A kecskeméti jazyg sírok embertani vizsgálata. FolArch 1–2 (1939) 108–109. MARTIN–SALLER 1957 Martin, R. – Saller, K.: Lehrbuch der Antropologie. Stuttgart 1957. MEINDL–LOVEJOY 1985 Meindl, R. S. – Lovejoy, C. O.: Ectocranial Suture Closure: A Revised Method for the Determination of Skeletal Age at Death Based

on the Lateral-anterior Sutures. American Journal of Physical Anthropology 68 (1985) 57–66. ORTNER 2003 Ortner, D. J.: Identification of Pathological Conditions in Human Skeletal Remains. Amsterdam–Tokyo 2003. PAJA 2003 Paja L.: Kiskundorozsmai 26/78-as számú lelõhely embertani anyagának rövid ismertetése. In: Úton-útfélen. Múzeumi kutatások az M5 autópálya nyomvonalán. Szerk.: Szalontai Cs. Szeged 2003, 157–163. PAJA 2003a Paja L.: Röszkei (48/60., 48/75.) és kiskundorozsmai (26/60., 26/72.) szarmata kori embertani maradványok rövid ismertetése. In: Úton-útfélen. Múzeumi kutatások az M5 autópálya nyomvonalán. Szerk.: Szalontai Cs. Szeged 2003, 164–168. SJØVOLD 1990 Sjøvold, T.: Estimation of stature from long bones utilizing the line of organic correlation. Human Evol 5 (1990) 431–447. SCHOUR–MASSLER 1941 Schour, J. – Massler, M.: The Development of the Human Dentation. Journal of American Dental Association 28 (1941) 1153–1160. STLOUKAL–HANÁKOVÁ 1978 Stloukal, M. – Hanáková, H.: Die Länge der Längsknochen altslawischer Bevölkerungen. Unter besonderer Berück-

20 Marcsik Antónia: Szarmata, szarmata/hun idõszak. Metrikus-morfológiai elemzés, taxonómia. In: Zárójelentés „Az Alföld népességstruktúrájának átalakulása másfél ezer év folyamán” c. projekt 2001–2004. 5/081-OM. Kézirat. Budapest 2002. 21 Anyaga feldolgozás alatt!

170 sichtigung von Washstumsfragen. Homo 29 (1978) 53–69. SZATHMÁRY ET AL. 2005 Szathmáry L. – Marcsik A. – Lenkey Zs. – Kõvári I. – Holló G. – Guba Zs. – Csóri Zs.: A továbbélés becslése az Alföldön az I. századtól a XI. századig. IV. Kárpát-medencei Biológiai Szimpózium. Szerk. Korsós Z. Magyar Biológiai Tár-

Marcsik Antónia 6771 Szeged Mályva u. 23. E-mail: [email protected]

MARCSIK Antónia saság, Fõvárosi Állat- és Növénykert. Budapest 2005, 183–188. SZATHMÁRY ET AL. 2008 Szathmáry L. – Marcsik A. – Lenkey Zs. – Kõvári I. – Holló G. – Guba Zs. – Csóri Zs.: Az Alföld népességeinek továbbélése az 1. századtól a 13. századig. In: Árpád elõtt, Árpád után. Szerk.: Szathmáry L. Szeged 2008, 7–25.

SZARMATA TEMETÕRÉSZLET BALÁSTYA, SÓSPÁL-HALOM MELLETT. ÚJ ADATOK A DÉL-ALFÖLD ÁROKKERETES SZARMATA TEMETÕIHEZ ÉS A RENDELLENES TEMETKEZÉSEIHEZ

Recommend Documents