Szarmata sírok Mélykúton

Szarmata sírok Mélykúton Készítette: Jakity Attiláné© A szerző engedélye nélkül a dolgozatot, abból részleteket sem hagyományos, sem digitális módon nem lehet másolni, átvenni, idézni belőle pedig csak a forrás pontos megjelölésével lehet.

Mélykút, 2005.

Jakity Attiláné©

2

Szarmata sírok Mélykúton

Tartalomjegyzék Bevezetés ____________________________________________________________________ 3 I . A szarmaták története _______________________________________________________ 5 I.1

Szauromata időszak i. e. IV. század_____________________________________ 5

I.2

Prohorovkai vagy korai szarmata időszak i. e. IV-I. század ___________________ 6

I.3

Közép szarmata időszak: időszámításunk kezdete - i. sz. II. század ________ 10

I.4 Késő szarmata időszak_______________________________________________ I.4.1 A szarmaták a kárpát-medencei “honfoglalása”____________________________ I.4.2 A dák háborúk és a kárpát-medencei szarmaták ___________________________ I.4.3 A nagy markomann-szarmata háborúktól Dacia feladásáig ___________________

12 15 17 20

II . Szarmata életmód, társadalom, harcmodor __________________________________ 24 II.1

Életmód_____________________________________________________________ 24

II.2

Társadalom felépítése _________________________________________________ 26

II.3

Szarmata harcmodor __________________________________________________ 29

III . Szarmata sírok Mélykúton ___________________________________________________ 30 III.1 Sírok _______________________________________________________________ III.1.1 Mélykút – Sáncdűlő I. _____________________________________________ III.1.2 Mélykút – Sáncdűlő II._____________________________________________ III.1.3 Mélykút – Sáncdűlő III. ____________________________________________ III.2

30 30 31 32

A temetők szerkezete __________________________________________________ 36

III.3 Temetkezési szokások ________________________________________________ III.3.1 A sírok tájolása___________________________________________________ III.3.2 A sírok jelölése___________________________________________________ III.3.3 Sírgödrök mérete és formája ________________________________________

37 37 38 39

III.4 A halott földbehelyezésének módja ____________________________________ 40 III.4.1 Koporsó ________________________________________________________ 40 III.4.2 A halott pozíciója _________________________________________________ 41 III.5 Sírokban talált tárgyak szerepe _______________________________________ III.5.1 Gyöngyök_______________________________________________________ III.5.2 Fibula __________________________________________________________ III.5.3 Egyéb ékszerek __________________________________________________

42 42 43 44

III.6 Jellegzetes mellékletek _______________________________________________ III.6.1 Kés ____________________________________________________________ III.6.2 Orsógomb_______________________________________________________ III.6.3 Tarsoly _________________________________________________________ III.6.4 Tükör __________________________________________________________ III.6.5 Fegyverek_______________________________________________________ III.6.6 Kerámia ________________________________________________________ III.6.7 Övcsatok, szíjbújtatók _____________________________________________ III.6.8 Állatcsontok _____________________________________________________

44 45 45 46 46 48 49 49 51

Összegzés ____________________________________________________________________ 53 Felhasznált irodalom___________________________________________________________ 56

Jakity Attiláné©

3


Bevezetés

1998-ban a kiskunhalasi Városi Könyvtár átadott a mélykúti Fenyő Miksa Könyvtárnak egy három kötetből álló Mélykútról szóló cikkgyűjteményt, melyet Fekete Dezső gyűjtött össze az 1958 és 1979 között megjelent Petőfi Népe című újságból. Könyvtárunkban az egyik feladatom a helyismereti gyűjtemény gondozása és feldolgozása. E kötetek forgatása közben egy 1959-es cikkre lettem figyelmes. Elsőként adott arról hírt, hogy községünk határában honfoglalás kora előtti sírokra bukkantak.1 Ekkor találkoztam először a szarmata elnevezéssel. Idő közben, egy helyi amatőr helytörténész gyűjteményének kötetbe rendezésére kértek fel. Ezen anyagok között egy 1968-as újsághír is a kezembe akadt. Kincsek a domb mélyén címmel adott hírt a késő szarmata temetőről. A cikkben utaltak egy néhány évvel korábbi régészeti leletre – igaz ez hunkori volt - mégis elővettem a Fekete Dezső által készített cikkbibliográfiát. A tárgymutatójában azután a 906. tételszám alatt rátaláltam egy 1961-es cikkre.2 Mindez arra sarkalt, hogy utána nézek valójában kik voltak a szarmaták? Honnan érkeztek a mai

Magyarország területére, illetve Mélykútra?

Milyen

rítusaik lehettek, hogyan temetkeztek? Miért nem halhattak a gyerekek hon- és népismeret órán a falu e valamikori népéről ? Szakdolgozatomban először a szarmaták eredetéről írtam, kezdve a szauromata időszaktól a késő szarmata korszak végéig, mely a honfoglalással ért véget. A második részben az élettér kiválasztásának szempontjai, társadalmi szerkezetük, harcmodoruk kerül bemutatásra. Az utolsó rész az ásatási naplókban rögzített leleteken keresztül mutatja be a temetkezési szokásaikat, rítusaikat, mindennapos használati eszközeiket, öltözködésüket, fegyvereiket. 3 1 2

3

Kőhegyi Mihály: Későszarmata sírmező Mélykúton. Petőfi Népe, 1959. Október 24. 14.évf. 250.sz. 6.p. Szarmata temető Mélykúton. Petőfi Népe, 1961.december 07. 16 évf. 288.sz. 4.p. Kincsek a domb mélyén. Petőfi Népe, 1968. augusztus 28. 23. évf. 201. sz. 5. p.

Jakity Attiláné© Itt

szeretnék

4 köszönetet

mondani

Szarmata sírok Mélykúton a

bajai

Türr

István

igazgatónőjének, hogy engedélyezte az ásatási naplókba való betekintést.

Múzeum

Jakity Attiláné©

5


I . A szarmaták története

I.1

Szauromata időszak i. e. IV. század

A szarmata név a sztyeppe iráni nyelvű népességének, törzseinek összefoglaló megjelölése. A szarmaták évszázadokon keresztül az eurázsiai sztyeppe uraiként erőteljesen és gyakorta beleszóltak az antik történelem folyamatába. Ennek oka egyrészt az a hatalmas terület – Közép-Ázsiától a Dunáig - melyet tömegesen benépesítettek,

másrészt

mozgékony

és

egyúttal

harcias

életformájuk,

harmadrészt földrajzi helyzetük, amelynek révén mind a Távol-Kelettel (Kína), mind a dél-ázsiai magaskultúrákkal, mind pedig a görög-római világgal kapcsolatban álltak. A szarmata nyelvi emlékek száma meglehetősen csekély, összefüggő szöveg egyáltalán nem maradt ránk, hely-, törzs- és személynevek, valamint a szarmaták/alánok máig élő leszármazottainak, a kaukázusi oszéteknek a nyelve adja azt az alapot, amely kiindulópontul szolgált a kutatás számára. Ennek ellenére ma már nem merülhet fel kétely azzal kapcsolatban, hogy a szarmaták “szkütha nyelvet beszéltek”, amely a közép-iráni nyelvek északi ágához tartozott. Eredetük legendáját Hérodotosz őrizte meg. E szerint a szkíta ifjak összeházasodtak a velük sokáig ellenséges amazonokkal. A legenda amazonjait a kutatás régóta igyekszik a kimmerek és/vagy szkíták elő-ázsiai hadjáratokból való visszatérésével kapcsolatba hozni. Szicíliai Diodóros egy Médiából a Tanaishoz (Don) átköltöztetett, alávetett népről tudott, amelyet szauromatának neveznek.4 A

szauromaták

legkorábbi

említésével

Hérodotos

munkáiban

találkozhatunk. Dareiosz i. e. 512-es hadjárata során a szkíták elhatározták, hogy a “felperzselt föld” taktikáját alkalmazzák és haderejüket két részre osztották, s az egyikhez csatlakoztak a szauromaták is. Ez a sereg azt a feladatot kapta, hogy ha

4

Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 8 – 10. p.

Jakity Attiláné©

6


a perzsák arrafelé tartanának, hátráljon meg előlük, vonuljon vissza a Meiótisz-tó mentén a Tanaiszhoz, ha pedig a perzsák visszavonulnának, eredjen a nyomukba és vegye üldözőbe őket. A i. e. VI. század elejére tehát a Don torkolatvidékénél, az Azovi-tenger partjánál a szauromata jelenlét egyértelműen bizonyítható a forrásokból. A régészeti adatok alátámasztják ezt a lokalizálást: a szauromata temetkezések kimutathatók ezen a vidéken. A szauromata időszak tárgyi hagyatéka közeli rokonságban áll a sztyeppe szkíta leleteivel, amire elsősorban az állatstílus hívja fel a figyelmet. Jellegzetes szokás a halottak kurgán alá temetése, általában fejjel Ny-ra. A férfiak tipikus melléklete a gazdag – gyakran szkíta típusú – fegyverzet (kard, tőr, íj és nagy mennyiségű nyíl tegezben, ritkán pikkely- és lemezes páncél, valamint sisak is). Sajátos módon fegyvereket nemcsak a férfiak, hanem a nők mellé is helyeztek a sírba. Ritkán előfordul egy-egy teljes ló eltemetése a halottal, gyakrabban csak a lószerszám (zabla) kerül a temetkezésbe. Gyakori mellékletek az üstök és kőoltárok. A tűzkultuszra az oltárokon megfigyelt égésnyomok mellett jó néhány rítuselem is utal, így a sír felett meggyújtott tűz maradványai, a gödörbe belehajigált faszén és hamu, valamint a halott mellett talált okkerrögök.

I.2

Prohorovkai vagy korai szarmata időszak i. e. IV-I. század

A szauromatákkal kapcsolatban a kutatás egyik központi problémája, hogy azonosíthatók-e a szarmatákkal vagy sem. Történeti szempontból aligha különíthető el a két népesség. Már csak azért sem választható szét szauromata és szarmata, mivel a i. e. IV. században elterjedő új régészeti leletanyag a korábbi szauromata szállásterületen fejlődött ki.

Jakity Attiláné©

7


Magának a szarmata névnek a legkorábbi megjelenése a forrásokban nem teljesen egyértelmű. A i. e. IV-III. századból vannak ugyan olyan forráshelyek (pseudo-Scylax, Knidosi Eudoxos, Heraklidos Pontikos, valamint Theophrastés), amelyek már említést tesznek egyfelől egy „szürmatai” nevű népről a Don-vidéken, másfelől egy Sarmatia megjelölésű helyről. E forráshelyek azonban részben bizonytalan keletkezésűek, részben olyan áttételesen maradtak csak ránk, hogy a szarmatákra, illetve Sarmatiára vonatkozó említéseiket egyértelmű adatként nem kezelhetjük. A szarmaták legkorábbi hiteles és egyértelmű említése Polybiosnál maradt fenn. Annyi megállapítható, hogy a szarmata népnévvel a régészeti kutatásban az ún. prohorovkai kultúra hordozói azonosíthatók. A szakirodalomban újabban már inkább korai szarmatákként, mint prohorovkaiaként jelölt lakosság az autochton népességből a Dél-Uralban, illetve attól keletre fejlődött ki. Kialakulásában idegen hatások, illetve jövevények működtek köre.5 Az Alsó-Volga vidékére hadjáratok révén jutott el a prohorovkai népesség. A Dél-Uraltól a bevándorlás a Volga vidékre tömeges volt. A prohorovkai kultúra temetkezései elterjedtek a Volga és Dnyeper közötti területen. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a szauromata korhoz képest megnövekedett a szállásterület: a szarmaták átlépték a Don vonalát és benépesítették a Don és Dnyeper közötti sztyeppeövezetet is. A Dontól a további vándorlás DNy-i irányba tartott. A Bosporusi Királyság területét a Kubány vidékén az i.e. IV. század második felében érte el – talán Arifarnés király vezetésével – a szarmata vándorlás. 6 A Kubány vidékén a szarmata vándorlást megelőző időszakban a szarmatáktól alapvetően eltérő életmódú, földművelő meótok éltek. Vezető rétegük a szirák hódítás hatására eltűnt. Ugyanakkor a meótok tovább 5

Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 12. p.

Jakity Attiláné©

8


kereskedtek az Európai Bosporusszal. A Bosporusi Királyság átalakította az itteni viszonyokat: hatására kialakult a szirák-emót törzsszövetség a szirákok vezetésével. A meót sírokban kimutatható a szarmatizálódás. A i. e. III. század derekán hirtelen csökken a bosporusi importtárgyak száma a sírokban, ami a kereskedelem lanyhulására utal. Megkezdődött egyúttal a szarmaták fokozatos letelepedése. Erre az időszakra tehető a szirákoknak az Észak-Kaukázus középső részére való behatolása. A régészeti adatokból ítélve legyőzték a védekező autochton lakosságot. A szirákok Kubány völgyi megjelenésének idején a sztyeppe nyugati felének urai még a szkíták voltak. A Fekete-tenger északi partvidékén a i. e. IV. század közepén élte el fénykorát Ateas király vezetésével a

szkíta állam, a

Tanaistól az Isztrosig (Dunáig) szervezve meg egyeduralmát. Ateas a Balkán irányába terjeszkedett, ahol szembekerült Philippos makedón uralkodóval. 339-bena szkíták vereséget szenvedtek a Duna mellett.7 Az i. e. IV. század vége Szkítiai számára vészterhes időszakká vált: nyugati határain folytatódtak a harcok a makedónokkal, a keleti határokon a Bosporusi Királysággal. A Philippostól elszenvedett vereség utáni évtizedekben a szkíták nagy része elmenekült részben a Dnyeper alsó folyásához és a Krím sztyeppei részére, kisebb csoportjuk pedig a Dunától délre, Dobrudzsában húzódott meg. A szkíták nyugati elmozdulásának hátterében az új iráni nép – a szarmaták – előrenyomulása

állt.

A

hunok

megélénkülő

katonai-politikai

aktivitása,

elmozdulásuk Kína határán a i. e. III-II. század fordulóján a különféle iráni népek nagyarányú nyugati expanzióját váltotta ki. A szarmaták birtokba vették a Feketetenger északi partvidékét. Vándorlásuk következménye az Alsó-Dnyeper menti szkíta telepek és temetők megszűnése is legkésőbb az i. e. III. század első

6

Ferenczy Endre (1958) : A magyar föld népeinek története a honfoglalásig. Gondolat Kiadó, Budapest. 2425. p. 7 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 25. p.

Jakity Attiláné©

9


harmadának végén. A szkíták visszaszorultak a Dnyeper torkolatvidékére, ahol erődítményeket emeltek a szarmaták ellen.8 Ezeket csak az i. e. I. század végén – i. e. II. század elején sikerült a szarmatáknak felszámolniuk. A szarmaták kezdetben a csak a környező területet tudták birtokba venni. Az i.e. II. század közepe táján mind a régészeti leletanyag, mind a források alapján nagyarányú változások mutathatók ki az egész eurázsiai sztyeppén. A szarmaták egyre aktívabban mozogtak mind nyugati, mind keleti irányban. Ugyanebben az időben jelentek meg tömegével a szarmata leletek a Feketetenger északi partvidékén és az Észak-Kaukázusban is, sőt behatoltak a Don vidék erdős sztyeppei zónájába is. Ennek hátterében talán egyazon törzs (vagy annak egy része) sejthető. Ez a törzs pedig ebben az időszakban az aorszok népe volt. Az i.e.I. századra az aorszok és szirákok mellett jelentős erőt képviseltek az európai sztyeppeövezetben a roxolánok is, akik (valószínűsíthető) a nagy aorsz törzsszövetségből váltak ki, mint fehér alánok. Általában a Fekete-tenger északi partvidékén ekkora szarmata (ezen a területen

i.e.

II-I.

század)

anyagával

szokás

őket

azonosítani.

Egyik

jellegzetességük a halottak északi tájolása, ami 180 fokos változást jelent a korábbi szarmata kultúrák rítusához képest. Ugyanakkor az i.e. II. századtól az adatok számos más kisebb-nagyobb szarmata csoportról megemlékeznek. A kutatók több ízben kísérletet tettek rá, hogy az egyes szarmata csoportok egyfelől az aorszok és roxolánok, másfelől a roxolánok és tőlük nyugatra említett jazigok - régészeti leletanyagát körülhatárolják, ezek a kísérletek azonban még nem jártak megnyugtató eredménnyel.

8

Cumania I. Archeologia (1972): In: Mócsy András(szerk.): A római-barbár szomszédság utolsó évszázada hazánk területén. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 94. p.

Jakity Attiláné© I.3

10


Közép szarmata időszak: időszámításunk kezdete - i. sz. II. század

Az i.sz. I. században a Volga-Don vidék sztyeppéin gyökeres változások következtek be.9

Ezt az új régészeti anyagot – amelynek egyik legfőbb

jellegzetessége az ún. szarmata plichróm állatstílus, a tamgák, az állatfüles bronzüstök, a diadémok – közép szarmata néven ismerjük. Erőteljes közép-ázsiai kapcsolatokat mutat. A ma leginkább elfogadhatónak tűnő elképzelés szerint a jec-cai-ra kell leginkább

odafigyelnünk,

akik

alighanem

Strabón

asiosaival

hozhatók

kapcsolatba. A késői Han dinasztia évkönyve (25-220 közt) – a most tárgyalt időszakra vonatkozó egyik legfontosabb kínai forrás – arról számolnak be, hogy “Jen-cai birtokai átneveztettek A-lan-ja-ra; amelyik Kang-kü-i befolyás alatt állt. … A nép szokásai és viselte hasonló a kang-kü-iekhez.” Nem zárhatjuk ki azonban, hogy a többi szaka eredetű – és két évszázada idevándorolt szarmatákkal (az aorszokkal) összeolvadt – csoport is szerepet játszott a nyugati vándorlásban. Az i.sz. I. század elejétől számolnunk kell alán jelenléttel a Fekete-tenger északi partvidékén. Nem zárhatjuk ki, hogy már ők is részt vettek a szirákok és aorszok mellett a fent említett, az Armenia trónjáért a rómaiak és aparthusok közt folyó harcokban. Európai feltűnésük a Kaukázus vidékéhez kapcsolódik. Hamarosan átvették a hatalmat – talán a Mithridates-féle háborúban egymás ellen harcoló aorszok és szirákok nevető harmadikjaként a Kubány vidékén. Innen indulhattak arra a hadjáratra, amelynek kapcsán először felbukkan az alán név az auctoroknál. Az alánok európai feltűnésének első hiteles, évhez köthető említése Josephus Flaviustól származik, aki értesült médiai és armeniai betörésükről. Az alánokat Iberia királya – alighanem saját céljaira akarván kihasználni őket – átengedte az Adrjalon. Innentől kezdve csak akkor lehetséges, hogy előbb 9

Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 16-17. p.

Jakity Attiláné©

11


Médiát, s csak utána Armeniát rohanták le, ha a Kura-völgyében ereszkedtek le, az Araksz, a Szevan-tó és a Kaspi-tenger közötti részt – Bedia Atropatenát – támadhatták meg, s innen fordulhattak vissza immár északnyugat felé, hogy elérjék a Szevan- és Van-tó környéki Armeniát.10 Az alánok központja az Alsó-Don vidékén – amelyik mellesleg a i. sz. II. században a legtöbb kapcsolatot árulja el a Kárpát-medencével – alakult ki. Itt tárták fel dúsgazdag temetkezéseik egész sorát. Itt koncentrálódnak pl. a baktriai stílusú lószerszámok is. Az alánok terjeszkedése gyors volt és elsöprő. Az i. sz. I. század közepén a Dnyeszter és Duna közti területen a nomád törzsszövetség élére Farzoi király került, aki i. sz. 60-70 táján Olbiában aranypénzt verettett nemzetségi tamgával. A törzsszövetség hatalmát az i. sz. I. század végére kiterjesztette a Volga és a Duna közti hatalmas területre, a Dél-Bugig és az Al-Dunáig egészen biztosan, s nagy valószínűséggel a Kárpát-medence keleti felére is. Keleti határuk azonban a Volga maradt, a Volgától keltre, az Észak-Kaspi vidéken és a Dél-Ural vidéken leleteik nem fordulnak elő. Az alán foglalás erősen átrendezte a sztyeppe lakosságának összetételét és elhelyezkedésüket. Strabón által még jóval keletebbi területen ismert aorszok a roxolánokkal és alánokkal együtt a Fekete-tenger északi partvidékén szerepelnek.

Szarmata törzsek i. sz. I. században

10


Jakity Attiláné© I.4

12


Késő szarmata időszak

Az ún. késő szarmata kultúra kialakulásának és elterjedésének

megértéséhez

időben kissé vissza kell mennünk. Mint láttuk a Volga-Ural menti sztyeppéről nagyobb szarmata csoport (aorszok) költözött át az i. e. II. század elejére KözépÁzsiába. Ott megkezdődött összeolvadásuk a helybeli iráni – szka-masszageta – csoportokkal. Így formálódott ki lassanként az az új horizont, amelyik valamikor az i. sz. I. század legvégén – II. század elején fokozatosan tért hódított az UralVolga vidékén. Az új korszak egyik legjellegzetesebb vonása a koponyatorzítás sajátos szokásának elterjedése.

11

A temetkezési rítus fő elemei is alapvetően

megváltoztak erre az időszakra. Uralkodóvá vált a korábban csak szórványosan fel-felbukkanó – és főként a Fekete-tenger partvidékének észak-nyugati részére jellemző – É-D-i tájolás. Immár nem korábbi kurgánokba ásták a sírokat, hanem maguk emeltek kurgánt egy-egy halott számára. A sírhalmokból gyakran kerülnek elő összetört edények faszénnel. sok esetben találják meg a halotti étel maradványait – a juh lábcsontokat – a sírokban a leletek között gyakorivá válnak az oldalfüles kis tükörcsüngők, a négyszögteltes rituális edénykék. A fibulák korábban nem túl nagy számban fordultak elő: most gyakorivá válnak. Új típusú fegyverzetet találunk: a fém keresztvas és markolatvég nélküli hosszú kardok kiszorítják a

gyűrűs markolatúakat, a korábbi

kisebb méretű, könnyű íjakat

felváltják a csontveretes nagyobb, ún. hun típusú fegyverek, amelyekhez nagyobb, nehéz

vasból

készített,

háromszárnyú

nyílhegyes

vesszőket

használnak

(ugyanakkor már nem tömött tegezt adnak halottaik mellé, csupán egy vagy néhány nyílvesszőt). 12

11


12

Cumania I. Archeologia (1972): In: Mócsy András(szerk.): A római-barbár szomszédság utolsó évszázada hazánk területén. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 97-98. p.

Jakity Attiláné©

13


Mindezek az új vonások Közép-Ázsia területéről kerültek át az Ural-Volga vidéki sztyeppére, párhuzamaik jól ismertek onnan. Észak-Baktria régészeti anyagában más megközelítésben is nyomon követhető az ott élő nomádok elmozdulása. Az új - immár egyértelműen és kizárólagosan – K-Ny-i irányú terjeszkedés hátterében a gyökeresen megváltozott közép-ázsiai politikai helyzet áll. Az i. sz. I. századra eléri virágkorát a kusán állam, a korábban Kang-kühöz tartozó Horezm és a Taskenti oázis felett is megszerzik a hatalmat a kusánok. Kang-kü erre északnyugat felé fordul. Talán ennek volt következménye a középázsiai lakosság elmozdulása nyugat felé: terjeszkedésük az alsó-Volga irányába.13 A fenti adatokat összefoglalva: valamikor az i. sz. I. század közepe táján a Közép-Ázsiában lezajló politikai változások (kusánok) hatására, a korábban (i. e. II. század) az Ural-Volga vidéki sztyeppéről érkező népek (aorszok) és a helyi iráni (szaka-maszageta) lakosság összeolvadásából kiformálódó új csoportok vándorlása megindul nyugati irányba. A Közép-Ázsiából az Alsó-Volga vidék irányába elmozduló vándorlás kilökte az ottani korábbi lakosságot, akik átkeltek a Volgán. Erre elsősorban a diagonális temetkezése “eltolódása” utal a Volgán inneni területre. A Volga egy darabig választóvonalként funkcionál: a késő szarmata időszak elején jól körülhatárolható különbségek mutatkoznak a Volgán túli területen (közép-ázsiai bevándorlók) és a mai Volgográdtól délre, a Volga – Don között feltárt leletanyagban. Közép-Ázsiából két nagyobb vándorlás indult meg nyugatra. Az egyik a Kaszpi-tengert északról megkerülve a Volga felé tartott. A másik csoport (vagyis a Fekete-tenger partvidékre bevándorló alánok) – mint

láttuk – inkább délről

kerülhette meg a Kaspit és a Darjalon keresztül szállhatta meg a Fekete-tenger északi partvidékét.

13

Bakay Kornél (1997): Őstörténetünk régészeti forrásai. I. Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolc. 76. p.

Jakity Attiláné©

14


A helyzet az i. sz. III. század közepe táján változik meg ismét a Volga vidéken. Ekkor indul meg a tömeges átvándorlás innen a Fekete-tenger északi partvidékére. Elpusztul Tanais (244-247), a Kubány jobb parti erődített telepeket lerombolják, az egész sztyeppe ismét mozgásba lendült. Az okot általában a gótok vándorlásában sejtik. Az i. sz. III. század elején a keleti germán törzsek elérték az Észak-Pontust. A Duna bal partján élő – dákokkal rokon – karpok is keményen támadták ekkoriban a roxolánokat. A változások oka mégsem lehetett a gót mozgalom. Mind a források, mind a régészeti leletek a szarmaták meglehetősen nagy népsűrűségére engednek következtetni. A kialakuló Csernyahov kultúra egyik legfőbb etnikai összetevője minden bizonnyal a szarmaták voltak. Az együttélésre nemcsak régészeti, hanem nyelvészeti adat is utal.14 Az epigráfiai adatok alapján e hatás legintenzívebben a Don és az Azov környékén jelentkezett, ahol sajátos módon a Csernyahov kultúra csak gyenge befolyással bírt. Ugyanakkor a III.századi nagy átalakulások nemcsak a pontusi sztyeppet érintették. Ebben az időszakban formálódik ki ugyanis a Szászánidák új és erős állama is. Az i. sz. II-III. században a nagy selyemút működése intenzívebbé vált. Az Észak-Kaukázus előterében a szkíta időszaktól folyamatosan éltek iráni nyelvű csoportok az i. sz. I-III. század elején az Észak-Kaukázus központi részein (pl. Nyizsnyij Dzsulat, Csegem, Podkumszk stb.) is kimutathatók. Ezek a csoportok az i. sz. II. század végén – III. század elején védettebb helyekre kényszerültek: többségük a korábban gyéren lakott Terek-Szunzsa közén telepedett le. Ez az első hegyekbe húzódó hullámuk, amelyik elkezdett összeolvadni a helyi lakossággal. Az alánok két hullámban kerültek a Kaukázusba.

14

Cumania I. Archeologia (1972): In: Mócsy András(szerk.): A római-barbár szomszédság utolsó évszázada hazánk területén. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 100. p.

Jakity Attiláné© I.4.1

15


A szarmaták a kárpát-medencei “honfoglalása”

Hérodotosz után csak jó néhány száz évvel később találkozunk a Fekete-tenger északi partvidéke törzseinek módszeres leírásával, mégpedig Strabónnál. Az általa felsoroltak (i. e. I - i. sz. I. század elejére vonatkozó) közt négy szarmata csoport szerepel: a Don-Dnyeper közén a roxolánokat jelöli; a Dnyepertől nyugatra sorban előbb az urgok, majd a királyi szarmaták, s végül a jazigok tűnnek fel. A roxolánok mögött mytilenei Theophanes alapján az aorszok a Don bal partján, illetve az Azovi-tenger partján, míg a szirákok a Kubány völgyében helyezkedtek el. Közülük a Strabónnál legnyugatabbra említett jazigok vándoroltak el. Georg Hozer szerint a “yazyu-ka” = ’áldozatot bemutató pap’ szóból vezethető le a jazigok neve. Nem kevésbé zárható ki Vasmer elképzelése, amely szerint az iránu yazu-, óiráni yahu- = ’fáradhatatlan, nyughatatlan’ lenne a név eredete. 15 Mi okozta a jazigok, valamint a többi szarmata a csoport nyugati irányú elmozdulását? Időszámításunk kezdetére az alánok fennhatósága alá került a Don és Dnyeszter közti terület nagy része. Nyugati vándorlásuk egyre intenzívebb. Ez a

mozgás

kimozdította

korábbi

törzseket

eddigi

szállásterületükről,

a

legnyugatibb csoportok egészen a Kárpát-medencéig húzódtak, helyet engedve az erősebb új bevándorlóknak a Pontus –vidéken. A

jazigok

nyugati

eltolódásának

egyik

koronatanúja

Ovidius,

aki

megénekelte – rendszeres és keserves – találkozásait velük az al-dunai Tomiban (ma Constanta). Közép-Duna menti megjelenésükre utal Ptolmais adata, valamint Tacitus leírása. Az i. sz. I. század első felére vonatkozóan Plinius leírása szerint “a Duna és a herciniai erdő közt egészen a pannoniai téli szállásokig Carnuntumban és azokon a helyeken, ahol a germánok határa húzódik,a mezőket és síkságokat a jazig-

15


Jakity Attiláné©

16


szarmaták lakják, a hegyeket és erdőket pedig a Pathyssus folyóig az általuk elűzött dákok.” 16 A szlovák kutatás a viszonylag gyér, erre az időszakra keltezett leletanyag alapján

egyértelműnek

véli Vannius

uralmát

legalább

a

Vág

vonaláig

(Sládkovièovo, Abrahám, Kostolná pri Dunaji lelőhelyek – valamennyi Galánta vidékén), s nem számol szarmata jelenléttel a térségben. Annyi bizonyos, hogy 50-ben már a Kárpát-medencében találjuk a jazigokat. Foglalásuk azonban egyes feltételezések szerint már jóval korábban – talán 18/19 előtt – megtörténhetett. Plinius fentebbi adatát a jazigok előretöréséről Carnuntumig mindenképpen a foglalás idejére kell vonatkoztatni.17 9-ben a markomanok Drusustól szenvedtek vereséget, s ezáltal elmozdulásra kényszerültek. Alighanem ekkor húzódtak a velük rokon kvádok a későbbi Morvaország területére, ahol Maraboduus markomann király fennhatósága alá kerültek. Maraboduus azonban hamarosan vereséget szenvedett Ariminiustól, a cheruszkuszok vezérétől. Hatalma lehanyatlott, s az elégedetlenkedők őt is, majd utódját, Catualdát is megbuktatták. Róma vazallus államot alakított ki a határán, mégpedig a két bukott vezér párthíveit tömörítve a Duna bal partján. Az új állam élére Vanniust, egy kvád férfit állított. A szarmaták kihasználták az alkalmat – a Birodalom határán lezajló mozgolódásokat – s a zavarosban halászva jelentek meg még Maraboduus idején a Dunától északra. Ez annál is inkább elképzelhető, mert feltételezhető, hogy Árpád honfoglalóihoz hasonlóan őket is gyakran hívhatták meg zsoldosként viszonylag távolabbi területekre, ahova a busás zsákmány reményében szíves-örömest szegődtek el. A kárpát-medencei jazigok keleti szomszédjai ebben az időben a

dákok

lettek, akik Caesar óta a római külpolitika számára mindenkor figyelembe veendő 16 17

Ferenczy Endre (1958): A magyar föld népeinek története a honfoglalásig. Gondolat Kiadó, Bp. 34-38. p. Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 63-67. p.

Jakity Attiláné©

17


erővel rendelkeztek, s nem utolsósorban kezükben tartották Erdély aranybányáit is. Korábbi lakóhelyük egy részéről Plinius szerint épp a jazigok szorították ki őket. A dákok birodalmának Ény-i részén az alávetett Osi és Dotini – alighanem kelta eredetű törzse lakott. Augustus a dákok i.e. 11-10 közé keltezhető betörését megpróbáló, Marcus Vinisis vezetésére bízott hadjárata éppen ezt a területet érintette. A dákok meggyengült helyzete a hadjárat után egyúttal megkönnyítette a jazigok foglalását is. A dák hatalom szilárdsága megingott a középponttól távol eső vidéken. Amennyire tehát

a germán fronton kedvező volt a helyzet a

szarmaták számra, legalább annyira elmondhatjuk ugyanezt a dákokkal kapcsolatban is.18 Ez az állapot azonban nem tartott sokáig. Az új germán hatalom (Vannius

vezetése

alatt)

kiszorította

a

jazigokat

Carnuntum

előteréből,

visszavetette őket a Vágon túlra. Maga Vannius és a vele szövetséges jazigok pedig hamarosan együtt is vereséget szenvedtek.

I.4.2

A dák háborúk és a kárpát-medencei szarmaták

A dák kérdés megoldása gyakorlatilag Caesar óta napirenden volt. A megoldást hozó leszámolás azonban jócskán elhúzódott, és csak Traianusnak sikerült a végső rendezés. E háború-sorozat első mozzanatát 85-86 telére keltezhetjük, amikor a dákok nagy erőkkel lerohanták Moesiát. A kvágok és markomannok megtagadták a rómaiak által kért fegyveres támogatást, majd hamarosan (91-92) táján megtámadták Pannoniát is. A római-germán háború során A szvébek, maguk mellé vettek jazigokat és megkezdték a felkészülést arra, hogy velük együtt átkeljenek az Isteren. A dákokról teljesen átterelődött a figyelem a szvéb-szarmata veszedelemre. A szarmaták elleni hadjárat korántsem volt gyors és könnyű,

18

Magyar régészet az ezredfordulón (2003). In. Vaday Andrea (szerk.): A római kori barbarikum kutatásának története. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Teleki László Alapítvány, Budapest 265. p.

Jakity Attiláné©

18


ahogyan Suetonius írja inkább volt kényszerből, mert megsemmisítettek egy legiot parancsnokostul. Az elpusztított legio 92-93 táján a XXI. Rapax volt. A szarmaták ellenséges viselkedése csak Traianus alatt változott meg. Ez ideig az Al-Duna mentén létezhetett egy korridor, amelyen keresztül a kárpátmedencei szarmaták fenntarthatták kapcsolatukat a velük rokon törzsekkel, illetve a Pontus-vidék városaival a korábbi életmódjukat feladni kényszerülő – fokozatosan letelepedő és földművelésre áttérő – kárpát-medencei szarmaták nehéz helyzetbe kerültek a Duna-menti korridot elvesztésével. Gyökeres változást jelentett számukra Traianus azon elhatározása, hogy véget vet az egyre erősödő dák állam fenyegetésének. S egyúttal megszerzi Decebal hatalmas gazdagságát. Decebalt

és területük visszaadásában reménykedő jazigokat szövetségeseinek

tudhatta a háború során. Ugyanakkor az al-dunai roxolánok - akiket a rómaiak19 dákok ellen felvonulása érintett érzékenyen – a dákokkal léptek szövetségre. Hosszú és nehéz háborúskodások során végül a római haderő győzedelmeskedett a

dákok

felett

(105-106).

Traianus

megkezdte

az

új

provincia,

Dacia

megszervezését, ami semmiképp nem tette lehetővé a szarmaták által visszakövetelt területek átadását, hiszen egyébként Moesia és Dacia közé beékelődtek volna a barbárok állandóan veszélyeztetve a tartomány ellátást. A jazigok első támadása ennek következtében már 107-ben elérte Pannoniát. Ezt a támadást még viszonylag könnyedén sikerült elhárítani, azonban Traianus halála után 117-ben megindult a kárpát-medencei jazigok és az al-dunai roxolánok összehangolt támadása Pannonia, Dacia és Moesia ellen. Hadrianus nehéz helyzetbe került, sőt arra gondolt, hogy feladja az újonnan szerzett Dáciát. Hadrianus minden lépes a veszély nagyságát jelzi: lebontotta az éppen csak felépített hidat Turnu-Severinnél, Dacia és Pannonia élére közös kormányzót nevezett

ki,

megemelte

a

roxolánoknak

kifizetett

évdíjat.

A

régészek

megállapították, hogy az Olt-Duna-Szeret-Erdélyi-Kárpátok déli vonulata közti 19


Jakity Attiláné©

19


termékeny síkság nem tartozott Dacia proviniciához. E terület nyugati peremén erős várrendszer húzódott az Olt mentén a kárpátokig. Ezt a védelmi vonalat kissé keletebbre még egy védelmi vonallal – párhuzamos erődsorral – tovább erősítették. Délen a Duna partján 3 legio állomásozott nagyszámú segédcsapattal az Olttól a torkolatig. A fontosabb átkelőhelyeket ellenerődök biztosították. A komoly védelmi szisztéma kidolgozására a roxolánok jelenléte kényszerítette a rómaiakat. Moesia határát is megerősítik. Mindezek alapján felmerül a kérdés, hogyan sikerült pacifikálni a területet követelő szarmatákat. A megemelt aranyadó aligha oldotta meg önmagában a problémát. A pacifikáció része lehetett egy roxolán betelepítés is Istria déli részére. Bizonyíték erre Resparaganust, a roxolánoknak Hadrianustól polgárjogot nyert királyát említő két felirat Polából. 20 Talán nem alaptalan az a lehetőség, hogy a kitűnő stratégia császár, Tarainus igényt tarthatott a legyőzött ellenség, Decebal egész országára: ennek nyugati határa pedig a Tisza volt. Hadrianus pedig kompromisszumként e terület egy részét, nevezetesen a Tiszántúlt adta át a barbároknak. Tény, hogy a szarmata régészeti leletanyag a Duna-Tisza közéről az i. sz. I. század első fele után valóban fokozatosan átterjedt a Tiszától keletre fekvő területekre is. Az is nagyon valószínű, hogy a háború zavarosában halászva ebben az időszakban az Alföldre beköltöztek a legelső roxolán csoportok, akik kikényszeríthették az átvonulást az Al-Duna mentén.21

Végső soron sikerült

lecsendesíteni - nagy áldozatok árán – a szarmaták valamennyi csoportját a Duna vidéken. A szarmaták helyzete ettől kezdve alig változott a nagy markomannszarmata háborúkig. 22

20

Magyar régészet az ezredfordulón (2003). In. Vaday Andrea (szerk.): A római kori barbarikum kutatásának története. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Teleki László Alapítvány, Budapest 269. p. 21

Sztrinkó István (szerk.) (1987): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1986. In: Kulcsár Valéria(szerk.) (1986): A Duna – Tisza köze településtörténeti kérdései a kora császárkorban. Kecskemét. 47 – 48.p.

Jakity Attiláné© I.4.3

20


A nagy markomann-szarmata háborúktól Dacia feladásáig

Erre az időszakra kialakult az alföldi szarmaták sűrű településhálózata. Kialakultak a fő kereskedelmi utak, amelyek vonala az importtárgyak elterjedése alapján rajzolódik ki. E békés fejlődésnek vetett véget a nagy háború kirobbanása. A 160-as évek elején a rómaiak a parthus háborúra csoportosítottak át nagy haderőt: köztük a pannoniai katonaság egy részét is. Ezt használták ki a dunai germánok. A háború soha nem látott méretűre duzzadt: Pannoniát és Daciát egyaránt érzékeny veszteségek érték. A germánokhoz csatlakoztak a szarmaták is. A harcok során azután már a szarmaták jelentettek nagyobb veszélyt.23 A szarmatákkal kapcsolatban Marcus Aurelius császár feltett szándéka volt, hogy kiirtja őket, ahogyan azt Traianus tette a dákokkal. Ezzel az elképzeléssel állt összefüggésben a császárnak az az elképzelése is, hogy új provinciát alakít ki az alföldön Sarmatia néven, ahova majd új – a régieknél sokkal békésebb – jövevényeket telepít. 180-ban bekövetkezett halála ebben megakadályozta. Utóda, Commodus pedig végleg letett e tervekről. A jazigok és kvádok feletti végső győzelem 188-ra keltezhető, amikor lezárult a nagy háború. 24 A markomann-szarmata háborúk gyökeres változásokat idéztek elő az Alföld településtörténetében is. Az egyik békeszerződés egyebek mellett azt is tartalmazza, hogy Dacián keresztül a helytartó felügyelete mellett engedélyezték az alföldi szarmatáknak a kapcsolattartást az al-dunai roxolánokkal. Az i. sz. III. századra a germán népek (elsősorban gótok) északról dél felé vándorlásuk során megközelítették az Észak-Pontust. A dákokkal rokon karpok, ennek hatására keményen támadták a roxolánokat. A gótok támadása elől nyugatra és keletre mozdultak el a szarmata csoportok. Ettől az időszaktól kezdve az események mind nehezebben követhetők nyomon. Tény, hogy a markomann-

22

Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 84-85. p. Cumania I. Archeologia (1972): In: Mócsy András(szerk.): A római-barbár szomszédság utolsó évszázada hazánk területén. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 101 – 102.p. 24 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 93-96. p. 23

Jakity Attiláné©

21


szarmata háborúk utáni időszak viszonylagos békét hozott a Kárpát-medencében. Köszönhető volt ez részben a béketárgyalásoknak, valamint annak, hogy ismét katonai átszervezések folytak a szarmata limesen. A szarmata betörések azonban még Dacia feladása előtt megkezdődtek: már a 230-as évek második felében kisebb betörésükről tudunk, majd 258-260-ban Kelet-Pannoniát széles frontszakaszon érte a szarmaták és a hozzájuk csatlakozott kvádok támadása. Dacia provincia pedig végleg reménytelen helyzetbe került, s végül nem maradt más lehetőség Aurelianus számára, mind kiüríteni és feladni a tartományt 271-ben.25 A szarmata-római viszony immár a térség meghatározó elemévé vált – a tertrarkhiák idejében összesen hét nagy császári expedíciót kellett indítani a szarmaták ellen. A szarmata belháború előtt 10 évvel, 322-ben a szarmaták még keményen támadták a rómaiakat: Rausimodus nevű királyukkal az élen Camponánál (a mai Nagytéténynél) törtek be. Constantinus átkelve a Dunán nagy csapást mért rájuk. Keresztülvonult egész területükön, s magát Rausimodust is megölte. A következő években a szarmaták nem támadtak. Kérdés, hogy a nyugalomnak a vérveszteség volt-e az oka vagy az új szövetségi megállapodás. Felmerült az a lehetőség, hogy éppen ekkor (322 és 332 között) épült ki a Kárpát-medencei szarmaták határát kijelölő (Csörsz-árok, Ördög-árok, sánc-árok védműve) A 322. évi béke nem volt tartós. 332-ben a rómaiak által feladott Dacia provincia új lakói, a nyugati gótok megtámadták az alföldi szarmatákat, akik Constantinus császár segítségét kérték ellenük. A római seregek a Bánságban hátba támadták a gótokat. Ezzel a háború véget is érhetett volna, ha időközben a szarmatáknál nem borult volna fel a rend. A források szerint a gótoktól megrémült “uralkodó szarmaták” (arcaragantes)26 félelmükben felfegyverezték a “szolga

25

Sztrinkó István (szerk.) (1987): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1986. In: Kulcsár Valéria(szerk.) (1986): A Duna – Tisza köze településtörténeti kérdései a kora császárkorban.

Kecskemét. 48 – 50.p. 26

Arcaragantes: uralkodó szarmaták vagy szarmata arisztokrácia. A nemzetségi arisztokrácia kiemelkedése az i. sz. I-II. századra tehető, különösen a Fekete – tenger vidékének városaival

Jakity Attiláné©

22


szarmatákat” (limigantes)27. Utóbbiak azonban “uraik” ellen fordultak és elűzték amazokat korábbi szállásaikról. Az események színhelye a Bánát. Az arcaragantesek helyzete azonban nem lehetett kielégítő. Zizais királyuk vezetésével indultak harcba a rómaiak ellen, hogy kikényszerítsék helyzetük megváltoztatását.

Constantinus

358-as

megtorló

hadjárata

alaposan

végigpusztította a szarmaták földjét. Ugyanakkor

a

limigantesek

is

Moesia

ellen

támadtak.

Kiűzésükre

megindultak a római csapatok, s a velük éppen szövetséget kötött szarmata csoportok Zizais vezetésével. Nemcsak a Birodalom területéről, hanem korábbi szállásaikról is kiűzték a betolakodókat. Most a limigantesek menekültek el. A barbár támadások nem szűntek meg. A Birodalom mindent megtett a béke érdekében. Próbálkoztak szövetségkötéssel, vérfürdővel, sőt receptióval is. A Notitia dignitatum felsorolásában a “Sarmatae gentiles” hat praefectusát említi, ami nagy tömegű nép provinciába betelepítésére utal. 334-bern I. Constantinis tömegesen telepítette őket családostól Scythia, Thrakia, Makedonia és részben Italia földjére. A Birodalom – és így Pannónia – területén mind több barbár, és közte szarmata/alán telepedett le. A hunok előretörésének következtében az Al – Dunánál a helyzet válságosra fordult. Ennek egyik következményeként a 370-es években egy gót – alán-huncsoport betelepítésére is sor került. Az alföldi szarmaták történetének erre az időszakára vonatkozó forrásaink egyre gyérebbek. Az események között első helyen egy olyan háborút kell kiemelnünk, amely a Valentinianus-kori építkezésekkel áll kapcsolatban, amelyek egyébként a

szarmata barbarikumban is folytak. A kvádok és a

szarmaták

határán végzett munkálatok robbantották ki a harcokat. A kvádok tiltakoztak ellene, hogy tudtuk és beleegyezésük nélkül indult meg az építkezés. A rómaiak – közvetlenül érintkező és kereskedelmet folytató törzsek között. A Volga menti sztyeppeken élő szarmata törzsek időszámításunk első két évszázadában sokkal alacsonyabb fejlettségi fokon álltak. 27 Limigantes: szolga szarmaták vagy elszegényedett, szabad szarmaták. Feltehetőleg az i. sz. I-II. századra tehető megjelenésük.

Jakity Attiláné©

23


ahelyett, hogy a panaszt orvosolták volna - megölték a kvádok panaszt tevő királyát. A kvádok segítségül hívták szarmata szomszédjaikat, s 374-376-ben óriási pusztítást vittek végbe Pannóniában. Ugyanakkor Moesiát is szarmata támadás érte. A hanyatló Birodalom csak nagy üggyel-bajjal tudott fölébük kerekedni. Maga Valentinianus császár sem élhette meg a győzelmet – egy tárgyalás során gutaütésben meghalt.28 469-ben a gótok ellen szövetkező népek között ott találjuk két királyuk, Beuka és Babai vezetésével a szarmatákat is, sőt 516-ban Anastasius császár még viselte a Sarmatcius címet. A szarmaták politikai függetlensége valószínűleg ekkor semmisült meg véglegesen. Területüket a gepidák foglalták el, akiknek uralmát a szarmaták kénytelenek voltak elismerni és seregükben katonáskodni. A gepidák bukása után a szarmaták is avar fennhatóság alá kerültek, míg egy részük a langobárdokkal Itáliába távozott. Az avar-bizánci háborúk idején a VII.század elejéről van még adatunka szarmatákról, akiknek emléke ettől az időtől kezdve homályba vész. 29

Szarmata törzsek i. sz. I-IV. század.30

28

Bakay Kornél (1997): Őstörténetünk régészeti forrásai. I. Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolc. 124136.p. 29 Jazigok, roxolánok, alánok. (1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula, 112-117. p. 30 A térképen a törzsek elhelyezkedésének jelölése saját készítésű.

Jakity Attiláné©

24


II . Szarmata életmód, társadalom, harcmodor II.1 Életmód

A szarmaták elsősorban a természetes vizek partján, a sík vidékből kissé kiemelkedő dombhátakon telepedtek meg. A telepek formája alkalmazkodott a természetes adottságokhoz, követve a folyók vagy a tavak partvonulatát. Több helyen figyelhető meg, hogy mára már feltöltődött, de a római korban feltehetően még meglévő patak, vízér is lehetett ilyen természetes vízpart. A vizektől távolabb fekvő telepek vízellátást mesterséges úton oldották meg, így a telepnek nem kellett alkalmazkodnia egy megadott vonalhoz, szabadabban terjeszkedett. Az utak mellett fekvő települések feltehetően igazodtak az út vonalához. Ezek inkább a mai szalagfaluhoz hasonlíthattak. A szarmata telepnyomok nagy része inkább nagyobb majorság, körülöttük szántókkal és legelőkkel, a mai bokortanyákhoz hasonlóan. 31 A Ptolemaiosz által felsorolt jazig “városok” nagyságáról, szerkezetéről még elképzelésünk sincs. Közülük egyedül “Partiszkon”-t lehetett azonosítani a mai Szegeddel. Itt a tiszai átkelőhelyről tudjuk, hogy a római őrállomás körül igen sok szarmata lelőhely sűrűsödik. Ugyanez tapasztalható a római határ barbár oldalán is, a római erődítmények körzetében. Feltehetően az Alföldet átszelő utak mentén is sűrűbben sorjáztak a falvak. Több lelőhelyen figyeltek meg árokrendszereket, melyek egy része védmű lehetett, más részük karám vagy az egyes portákat kerítő árok, illetve vízelvezető árok volt. Az árokrendszer egymással párhuzamosan futó árkokból állt. A legszélesebb a külső határoló árok. A belső, jóval keskenyebb és

31

Cumania I. Archeologia (1972): In: Kőhegyi Mihály (szerk.): Római pénzforgalom és kereskedelem az Intercisa – Csongrád közötti útvonalon. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 103 – 110.p.

Jakity Attiláné©

25


sekélyebb árok aljában cölöphelyek voltak. Ebből következtettek az árokpalánkkerítés konstrukcióra. 32 A településeken általában a magasabban fekvő részeken épültek a félig földbe mélyített, tartócölöpös, tapasztott falú, vagy vályogtéglából épült házak. Az ipari műhelyeket a portákon kívül, a falu szélén építették az uralkodó szélirányt figyelembe véve, néha a mester portája mellett álltak. A kutakat, a ciszternákat vagy a vízjárások közelében vagy a házak között ásták meg. Igen nagy a jelentőségük a telep belső időrendjének vizsgálatakor, ugyanis általában több, hosszabb – rövidebb időszakos használatot lehet megfigyelni a kutak feltöltődésében, illetve szándékos feltöltésében. Házaik általában téglalap alakúak és egyetlen helységből állnak. Felmenő falaik paticsból készültek, nagyságuk kb. 5x5 méter. A nyeregtetőt a sarkokban és az oldalak közepén lévő cölöpök tartották.

Cölöpszerkezetes, félig földbe mélyített épület nyomai

A házakat méhkas vagy henger alakú tároló vermekkel vették körül.33 A mezőgazdasági telepeknél nagyobb számban találunk tároló vermeket. Számos

32

Kőhegyi Mihály (szerk.) (1965): A szarmaták kutatása Baja környékén. A bajai Türr István Múzeum kiadványa 12., Baja. 18. p.

Jakity Attiláné©

26


kemencetípus fordul elő a szarmatáknál. A sütőkemencék, az edényégető kemencék mellett a szárító vagy aszaló kemencék. Települések többszáz éves egyhelyben lakásról és nagy lélekszámról tanúskodnak. Ehhez a letelepedett életmódhoz alkalmazkodott állattartásuk is, gyakoribb lett náluk a sertés, a baromfiak, sőt a macska. A csontok tanúsága szerint fogyasztották a szarvasmarha, kecske, juh, sertés és házi lúd mellett a lovat is. Egyes előkerült ló medencecsontokon talált vágásnyomok a hátsó láb eltávolítását

sugallják.

Valószínű,

hogy

lovat

inkább

valamiféle

ünnepi

alkalmakkor ettek és nem volt része a hétköznapi táplálkozásnak. A telepek egy részét elhagyták a lakók, más részüknél háborús eseményekre lehet következtetni. Az utóbbiakhoz köthetők a település hulladékgödreibe hajított emberi maradványok, amelyek a markomann háborúk és a hun kor alkonyán fordulnak elő a szarmata terület háborús zónáiban.

II.2 Társadalom felépítése34

Az egyes szarmata törzsek kulturális fejlettsége különböző fokon állt. A Feketetenger vidékének városaival közvetlenül érintkező és kereskedelmet folytató törzsek gyorsabban fejlődtek. A szarmata arisztokrácia egy része letelepült bennük és a helyi arisztokráciával keveredett. Ezzel szemben a Volga menti sztyeppéken élő szarmata törzsek sokkal alacsonyabb fejlettségi fokon álltak. Ezek körében még erősek voltak a matriarchátus csökevényei, s a rabszolgatartó társadalmakkal alig folytattak kereskedelmet.

33

Magyar régészet az ezredfordulón (2003): In: Istánovits Eszter – Kulcsár Valéria (szerk.): A szarmata területek régészete. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Teleki László Alapítvány, Budapest. 276 – 280.p. 34 Az, hogy valójában hogyan épülhetett fel a szarmata társadalom, csak nagyon kevés adatunk van. Az ókori történetírók írásaiban találunk utalásokat rá, amelyek azonban nem megbízhatóak. Vaday Andrea szerint a múzeumok raktáraiban őrzött, még fel nem dolgozott kutatási leírások, valamint az újabb feltárások segítségével sikerülhet, a szarmaták társadalmát, annak szokásait megismerni.

Jakity Attiláné©

27

Az ókori írók


leírása alapján a szarmatáknak nem alakult ki az

államszervezetük, hanem ún. központosított törzsszervezetben éltek. A törzsek élén fejlett nemzetségi nemesség állt. A szarmatáknál is találkozunk ún. királyi törzzsel

(ez

volt

valószínűleg

a

törzsszövetség

vezértörzse,

melyből

a

törzsszövetség főnöke, a fejedelem került ki, akit a rómaiak barbár uralkodókként kezeltek) uralkodó helyzetben volt a többi törzzsel szemben. A társadalomban betöltött kiváltságos helyüket az ún. szarmata tamgákkal35 (képes rangjelzés) is hangsúlyozták. 36

Szarmata tamgák

Hitük szerint a király vagy fejedelem kapcsolatban áll a túlvilági szellemekkel, segítségükkel irányítja a törzs életét, ítélkezik perekben. Benne testesülnek meg az ősök vagy természetfeletti erők különleges képességei. Sámánok vagy varázslók segítik hatalmának gyakorlásában.37 A királyi hatalmat gyakran a főnöki többnejűség erősíti meg. Sok fontos nemzetségbe házasodik be, így biztosítva befolyását. Hatalmának megerősítését szolgálják a neki beszolgáltatott ajándékok. A központosított törzs alcsoportjai, nemzetségei egymástól nem függetlenek és nem is egyenrangúak. Vannak előkelő nemzetségek, innen kerülnek ki a főnökök, akik

nyilvántartják a többi nemzetség rangsorát. Annál alacsonyabb

rangú egy nemzetség, minél kevesebb és minél távolabbi rokoni szállal kapcsolódik a főnök nemzetségéhez.

35

tamga: képes rangjelzés. Feltételezhető, hogy a lengyel nemesség címereiben is szarmata tamgák vannak. Davies, Norman (2000): Európa története. Osiris, Budapest. 194-195. p. 37 Lőrinc László (1997): Életmódtörténet I.: Őskor-Ókor. AKG K., Budapest. 86-88. p. 36

Jakity Attiláné©

28


Alattvalóikat szolgáknak tartották és így is nevezték őket. Nemcsak a területszerzés volt fontos számukra, hanem a hatalmuk alá vetett emberek is. 38 A társadalom legalsó lépcsőfokát a rabszolgák foglalták el, akik a hadifoglyokból kerültek ki. 39 A társadalom legkisebb egysége a család, amit összetett családot vagy nagycsaládot jelent. A nagycsaládban egy háztartásban éltek a szülők a már házas gyermekeikkel és azok gyermekeivel. A családok ágazatot alkotnak, vagyis apaági leszármazás esetén az apa fiútestvéreinek nagycsaládjaival közös közösséget. Ezek önmagukban, vagy más – többé kevésbé rokon – ágazatokkal közösen laknak egy faluban, több falu pedig nemzetséget, több nemzetség altörzset vagy törzset alkot. Ez közös nyelven beszélő, hasonló szokásokat ápoló emberek csoportja, akik rokonoknak, közös ősöktől származottaknak tartják magukat. Az ágazatok általában exogámok, vagyis csak kifelé házasodnak, az ágazatok között pedig gyakori a „kereszt-unokatestvérek” házasodása anyai, apai ágon. A házasodási szabályok célja a kapcsolatok kiépítése. A Duna-Tisza közén megtelepedett szarmata jazigok letelepült életmódot folytattak. Valószínűleg, ezért a termelőtársadalmakhoz hasonlóan a patrilineáris család jellemzi társadalmukat. Ez azt jelenti, hogy az apaági (patrilineáris) leszármazás a jellemző, vagyis a feleség költözik a férfi családjába, a vagyon pedig apáról fiúra száll. Szülő-gyerek, illetve férj-feleség kapcsolatok egyértelműbbek, erősebbek, a testvéri viszonyok kevésbé fontosak, a házasságok tartósabbak, a nők helyzete alárendeltebb. A család feje a férj. A termelők patrilineáris családjaiban is általában többnejűség a jellemző, nagyobb törzsek főnökeinek egész nagy háremük is lehetettA családok számára nagy megtiszteltetés lehetett, ha lányuk egy fontos ember feleségei közé léphetett.

38 39

Zsukov, E. M. (főszerk.): Világtörténet. 2. köt. Kossuth Kiadó, Budapest. 729-731. p. Bakay Kornél (1997): Őstörténetünk régészeti forrásai. I. Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolc. 191-192. p.

Jakity Attiláné©

29


Az ilyen befolyásosabb férfiaknak jóval több gyermekük is született, mint az egyszerűeknek, akiknek általában csak egy feleség jutott.

II.3 Szarmata harcmodor A szarmata vezető réteg nehéz páncélosként harcolt, míg a közemberek, mint könnyűlovasok vettek részt a háborúkban. Valószínűleg csak az előkelők testét fedte a harc közben pikkelypáncél.40 A szarmata pikkelypáncélos lovasok a catafractariusok nagy, nehéz kétélű kardokkal, rövid íjakkal és a latin forrásokban félelemmel emlegetett több méter hosszú döfőlándzsával, contussal voltak felfegyverezve. Hosszú lándzsájukat térdüknek feszítve, ék alakú csatarendben támadtak az ellenségre. Nem okozott gondot számukra átjutni egy folyón vagy gázlón

még télen sem. Már

gyermekkorukban megtanították őket úszni, majd később a befagyott folyón való harcra is kiképezték őket. Ezek a harcosok komoly hatást gyakoroltak Európa középkori lovagi kultúrájára is, például a rómaiak által Britanniába telepített Kárpát-medencei szarmaták bizonyíthatóan szerepet játszottak az Arthurmondakör kialakulásában.

Szarmata pikkelypáncélos lovas

40

Bakay Kornél (1997): Őstörténetünk régészeti forrásai. I. Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolc. 191 p.

Jakity Attiláné©

30


III . Szarmata sírok Mélykúton III.1 Sírok

III.1.1 Mélykút – Sáncdűlő I. Időpont:

1959. IX. 29 – X. 5.

Ásatás vezetője:

Kőhegyi Mihály

Előzmény Gusztonyi Károly, a mélykúti általános iskola igazgatója telefonon jelentette, hogy a Termő Kalász Termelőszövetkezet silógödröt ásatott, munka közben emberi csontokat és más régészeti leleteket találtak. A községtől K-re, a Termő Kalász központi tanyaépületétől D-re, mintegy 60-80 mre két kb. 40x7 m nagyságú silógödröt ásott a gép. A gödör oldalfalában 2 sír beásása látszott. A silógödör fenekén további 1 db sír. Gusztonyi igazgató átadta a talált leleteket. (edényperem, bronzcsat, “S” alakú koporsókapocs töredék). Valamennyi késő szarmata időből származott. A felmérés után kiderült, hogy 2 sír van ténylegesen, de ezeket a traktor megbolygatta, a megmaradtakat a környékbeli gyerekek kiforgatták helyükből. 41

1. Sír: nagy része elpusztult, így is gazdag mellékletet adott (Fémtükör nyéllel fehér fémből. Eredetileg is összetörve tették bele. Feltételezhető, hogy vászonzacskóban helyezték a sírba. Több aranylemez) 2. Sír: teljesen bolygatott volt, egyetlen szürke perfilált fenékrész került elő. 3. Sír: mélyítés után újabb sír, kevés cseréptöredék, vaskés és szíjbujtató vasból. 4. Sír: késő szarmata pohár, vasfibula

41

Kőhegyi Mihály(1959): Ásatási napló. Türr István Múzeum, Baja.

Jakity Attiláné©

31


Nagyjából kör alakú, átmérője 128 cm, alsó átmérője 99 cm. Benne egy korongolt, szürke edényperem és durva kézzel formált edényfenék, edényoldal. 5. Sír: csak lábszárak, feje É-on van, mellette

több-nagyobb állat csontja és

valószínűleg csirke csont. 6. Sír (női): fejjel D-nek fekszik, földgyalu alsó lábszárat elvitte. Mellette késő római fibula, kis vascsat. 7. Sír: összedobált csontok, közel egykori rablás. Benne késő szarmata szürke edény összetört darabjai.42

III.1.2 Mélykút – Sáncdűlő II. Időpont:

1961. 06.30-07.10.

Ásatás vezetője:

Kőhegyi Mihály

Előzmény Hegedűs Béla, a mélykúti Alkotmány Termelőszövetkezet főkönyvelője telefonon jelentette a múzeumnak, hogy homokhordáskor sírok kerültek elő a szövetkezet földjén. A községtől Ny-ra, Mélykút-Tataháza között húzódó műúttól D-re, az Alkotmány Termelőszövetkezet irodája előtt D-re vezető műutat a Mélykút-Bácsalmás kövesúttal összekötő földút K-i felén homokot termeltek. A szövetkezet a közelben tehénistállót épített. A munkások elmondása szerint 3 sírt tettek tönkre a kiérkezésig. A sírokban több melléklet volt, de rendeltetésüket nem ismerték fel. Hegedűs Béla megmentett és átadott a múzeumnak egy késő szarmata-hun típusú bögrét és orsógombot.43

42

43

Kőhegyi Mihály (1959): Ásatási napló. Türr István Múzeum, Baja. Kőhegyi Mihály (1961): Ásatási napló. Türr István Múzeum, Baja.

Jakity Attiláné©

32


További 3 sír került elő időközben. A munkások – a figyelmeztetés ellenére – kibontották a sírokat, szalmával letakarták ugyan, de a gyerekek a csontokat kiszedték. Mindössze csak a 4. sír vázát találták aránylag ép állapotban.

4. Sír (gyermek): helyzete D-É. Melléklet fibula a nyaka alatt. 5. Sír (női?): sok gyöngy, “S” végű koporsókapocs 6. Sír (női?): gyöngyök44

III.1.3 Mélykút – Sáncdűlő III. Időpont:

1968. VIII. 1-29.

Ásatás vezetője:

Kőhegyi Mihály

Előzmény Székelyhidi Géza, a mélykúti Béke Termelőszövetkezet üzemgazdásza jelentette, hogy a termelőszövetkezet területén nagyméretű földmunka kezdődik ott, ahol évekkel ezelőtt már sírokat tártak fel. Augusztus 1-jén a kivonuláskor kiderült, hogy a munkálatok már megkezdődtek és itt valamikor már 7 sír feltárásra került. Bennük késő szarmata-hun kori leletanyaggal. Közöttük egy nagyméretű fibulával és egy halpikkely díszítésű aranylemezzel, mely közvetlenül a Szeged-Nagyszéksósi hun fejedelmi lelettel rokon.45

9. Sír: szépen díszített csonttárgy 10 – 11. Sír: vascsat, állatcsontok

44 45

Kőhegyi Mihály (1961): Ásatási napló. Türr István Múzeum, Baja. Kőhegyi Mihály(1968): Ásatási napló. Türr István Múzeum, Baja.

Jakity Attiláné©

33


12. Sír (női): fej balra dőlt, karok a váll mellett kinyújtva, bolygatatlan. Melléklet vascsat. 17. Sír: bolygatatlan, teljes váz. 50. Sír (férfi): bolygatatlan, teljes váz. Koponya hátra billenve, balkar medencébe téve, jobb nyújtva.

Mellékletek: ♦ Koponya mellett jobbra vaskarika, töredezett. ♦ Kis szíjvég, lemezes a bordákon ♦ A bal kar közepe mellett lemezes nagy- szíjvég, élével lefelé, kerek vége a koponya felé. ♦ Bronz lemezes négyszegletes veret a medencelapát mellett balról. ♦ A jobb medencelapát alsó peremén pattintott kő és vastöredékek (tarsoly) ♦ Vaskés a jobb combcsont külső felén, hegye a bokák felé. ♦ Vascsat a jobb combcsont közepének külső felén. ♦ Vasfokos éle a koponya felé. Hajlása a váz felé, nyele a lábakon keresztül. ♦ Fekete földedény a bal lábfej mellett állt. ♦ A jobb lábfej mellett jobbról állati csontok (tyúk?) ♦ Állati csont (birka) a jobb felkaron keresztül. ♦ A jobb felsőkar mellett jobbról négyszegletes veret ♦ Téglalap alakú veret a bal felső kar mellett balról ♦ Az előbbitől 6 cm-re négyszegletes lemezes veret.

Jakity Attiláné©

34


A három ásatással együtt mintegy 54 sírt tártak fel a Sáncdűlőben. 16 férfi, 28 női, 6 gyerek, 1 – 1 db vegyes (női-gyerek, férfi-női) sír került napvilágra. Az összefoglaló táblázatban az ezekben talált tárgyak láthatók.46

Tárgyak

1959-es ásatás 1961-es ásatás

“S” végű koporsókapocs Állatcsontok

1 db

1 db

-

Van

-

Van

-

-

1 db

Edénytöredék

Van

-

Van

Fémtükör

1 db

-

-

Fibula

2 db

1 db

-

Gyöngyök

Van

Van

-

Orsógomb

-

1 db

-

Pohár

1 db

1 db

-

Szíjbújtató

1 db

-

-

Szíjvég

-

-

2 db

Tarsoly

-

-

1 db

Vascsat

-

-

3 db

Vasfokos

-

-

1 db

1 db

-

1 db

-

-

4 db

Csonttárgy

Vaskés Veret

46

1968-as ásatás

Az összefoglaló táblázat saját készítésű.

Jakity Attiláné©

35


TEMETŐTÉRKÉP

Mélykút-Sáncdűlő47 1968. VIII. 1-29.

7

É I. Sírgödör (1959.évi ásatás) 1 2

A A/1

5

17

6

24 18

B B/1

20

16

9

29

A/2 32 21 12 10

11, 8 13

22

15

A/3

36

B/2

37

23

38 33 14 25 19

A/4 B/3 31

39

30

27 41

34

40

28

26 42

43 44

46

B/4 51 52

47

45

50 49 48

B/5 47

53

54

Az eredeti temetőtérkép alapján készítettem a térképet.

Jelmagyarázat: férfi nő gyerek nő és gyerek férfi és nő

3-4

Jakity Attiláné©

36


III.2 A temetők szerkezete

Alapvetően két szerkezettípust különböztethetünk meg:

a) centrális: a sírok egy vagy több központ köré csoportosulnak. Valószínűsíthető, hogy annak az ősi szarmata rendezési elvnek a megnyilvánulása, amely alapján a kurgán központjába temették a családfőt (nemzetségfő), s körülötte csoportosultak családtagjai és szolgái.

b) soros vagy lánc alakban elhelyezkedő sírok: a láncalakban rendezett kurgánokba a gazdagabb családok tagjait temették.48

Mindezek

ellenére

nem

lehet

egy

általánosan

jellemző,

szarmata

temetőszerkezetről beszélni. Minden egyes vizsgált lelőhelynek megvan a maga jellegzetessége, amely származhat a változatos terepadottságokból, kronológiai és etnográfiai különbségekből. Rendkívül hiányosak az ismereteink, ezért nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni. A felsorolt típusok csak ritkán jelentkeznek “tisztán”, sokszor kombinációk tűnnek fel. A

Mélykúton

talált

temető

szerkezetéről

sem

lehet

egyértelműen

megállapítani, hogy mely csoportba sorolhatóak. Az egyértelmű, hogy egy-egy család – feltételezhetően – egyazon temetői részbe temetkezett. Mindezek ellenére valószínűsíthető, hogy a temető szerkezete inkább a centrális, mintsem a soros elhelyezkedésű típusba tartozik. Egyértelmű megállapítást, akkor tudnánk tenni, ha a feltárás tovább folytatódott volna.

48

Zsukov, E. M. (főszerk.): Világtörténet. 2. köt. Kossuth Kiadó, Budapest. 732. p.

Jakity Attiláné©

37


III.3 Temetkezési szokások A késő szarmata korban eltűnnek azok az erős törzsszövetségek, amelyek egymást követően, ill. részben egymás mellett uralták a szarmata világot. A közép szarmata kor temetkezési sajátosságai módosulnak. Így a DNy-ÉK-i, DK-ÉNY-i tájolású, diagonális, széles gödrű sírokat a i. sz. III. század középtől É-i tájolású keskeny, padmalyos vagy egyszerű sírgödrök váltják fel. A kurgánemelés szokása azonban még továbbra is fennáll.

Ugyancsak

megőrződnek a korábbi változatos sírformák is, de csak elenyésző hányadban jelentkeznek a padmalyos, illetve az egyszerű, keskeny aknasírokhoz képest. A tűzkultuszra utal a mész, a kréta, faszén jelenléte a temetkezésekben. Ezeknek az anyagoknak a megléte a sír alján vagy betöltésében a tűzkultusszal összefüggő bonyolult rítust helyettesíthette. Ez a szokás a III. században is még tovább él, de sokkal kisebb mértékben, mint a korábbi időszakokban. Egyik jellegzetes vonása e kornak a koponyatorzítás, amellyel a mélykúti leletekben nem találkozhatunk. A szokás valószínűleg keleti eredetű, s az időszámításunk elején kezdődő közép-ázsiai vándorlással függ össze. 49

III.3.1 A sírok tájolása

D-É-i tájolás: A halott fejjel D-nek, lábbal É-nak való elhelyezése a sírban általános szokás a szarmatáknál a Kárpát-medencében. Ez figyelhető meg a dolgozatban említett sírok esetében is, annak ellenére, hogy ezt a szokás a keleti tömbből kiszakadt és a Duna-Tisza közé bevándorló jazigok hozták magukkal a közép szarmata időszakból.

49

Kulcsár Valéria (1998): A kárpát-medencei szarmaták temetkezési szokásai. Aszód. 15-22. p.

Jakity Attiláné©

38


É-D-i tájolás: Az általánosnak mondható D-É-i tájolással szemben szokatlan, rendellenes jelenség a sírok É-D-i tájolása.

Ennek okaként a szakemberek az

idegen népelemek (új jövevények), mágikus jelenségek, szegények vagy (rab)szolgák társadalmi ranglétra legalján való elhelyezkedését jelölik meg. Az É-D-i tájolás rítusa az évszázadok során növekvő tendenciát mutat. Ez azonban nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az alföldi szarmata lakosság nem csak a természetes szaporulatnak köszönhetően növekedett, hanem a bevándorlók letelepedésével is. A Duna – Tisza közére és Szeged környékére jellemző módon a mélykúti szarmata sírok tájolása is nagy többségben D-É-i tájolású. Természetesen találunk közte ellentétes tájolású sírt is, melynek okát még ma sem tudják (5.sír). Ny-K-i tájolás: A Ny-K-i temetkezések leggyakrabban egyesével – vagyis “idegenként” – jelennek meg egy-egy temetőn beül, ahol általában a sírok többségét “normálisan”, vagyis D-nek tájolták. Jellemző ezekre a sírokra, hogy nincs koporsó, nem kerítik őket árokkal, ritkán emelnek föléjük kurgánt. Mindezek arra engednek következtetni, hogy az így eltemetett halottak társadalmi vagy vagyoni helyzete alacsonyabb lehetett, mint a D-É tájolású sírokban fekvőkénél.

Másik

feltételezés

szerint,

olyan

nem

szarmata

néptöredék

temetkezésekről van szó, amelynek rítusában soha nem is voltak meghatározóak a felsorolt jegyek (körárok, kurgán stb.). 50

III.3.2 A sírok jelölése A szakirodalomban elterjedt feltételezés, hogy a sírok egy részénél – valószínűleg a fejnél – valamiféle jel állhatott, amely utalt az eltemetett nemére és életkorára. (Bizonyíték: a sírok kirablásának módja, ill. hogy a melléklet nélküli, vagy nagyon szegény sírokat nem rabolták ki.)

50


Jakity Attiláné©

39


A sírokat kör, négyzet vagy szabálytalan alakú, általában nyitott árokkal kerítése igen elterjedt volt. A bejárat általában D-ről van, átmérője 5-13 m. A sír árokkal való körülkerítésének célja valószínű, hogy a halott elhatárolása lehetett. Nem az árok formája volt a lényeges, hanem a puszta megléte. Fontos jellemzője ezeknek az árkoknak a bejárat megléte (kultikus jelentősége: a túlvilágra vezető út). Igen érdekes jelenség, hogy például a csecsemőket ebbe az árokba temetik. A halmos, vagy kurgános temetkezések a kezdetektől fogva jelen volt ennek az etnikumnak a temetkezési rítusában. A halomemelés szokása legkorábban az i. sz. II.sz. végén jelenik meg a kárpát-medencei szarmatáknál és általánosnak is mondható az egész korra. Az itt eltemetettek a társadalom legfelső rétegéhez tartozhattak. Ezt bizonyítja a rítus és a mellékletek különlegessége. A kőpakolásos kurgán alá temetés archaikus szarmata szokás volt, amellyel a Kárpát-medencében nem találkozunk.

A föld és a kő kombinálása a

kurgánépítésben igen mély gyökerekre nyúlik vissza. A falu határában talált sírok mellékletei alapján feltételezhető, hogy nem halmos (kurgános) temetkezéssel állunk szemben. Az árkolás azonban szinte bizonyosra vehető, mivel ez általánosan elterjedt szokás volt akkoriban. Mindez azonban csak feltételezés, mert az ásatási naplóban nem található erről feljegyzés.51

III.3.3 Sírgödrök mérete és formája Az alföldi szarmatáknál mind a keskeny, mind a széles típusú sírgödör megtalálható. Nem igen jellemzőek a gödörméretek. Átlagos alapterületük 1,5-2 m² között mozog. A halomsírok és a körülárkolt temetkezések csaknem minden esetben kiemelkednek formájukkal és méreteikkel. Ez utóbbi körülmény alapul szolgálhat

utólagos

rítus-rekonstrukcióhoz,

amikor

a

mai

terep-

talajviszonyok miatt már nem észlelhető a halom vagy körárok.

51


vagy

Jakity Attiláné©

40


III.4 A halott földbehelyezésének módja

Kőhegyi Mihály szerint a Mélykúton talált sírok alján barnás, ill. fekete anyag volt megfigyelhető. Az ásatási naplójában többet nem ír erről, sem a későbbiekben. Feltételezhető, hogy egy jellegzetes dél-alföldi szarmata szokásról van szó. A sírgödröket ugyanis mésszel, vagy más fehér anyaggal, valamint faszénnel és egyéb égéstermékkel szórták fel. (Lásd. Sírok tájolása)

III.4.1

Koporsó

A leggyakrabban megfigyelt tárgy, amely azt szolgálja, hogy a halottat elválasszák a földtől, a koporsó. Használtak – e koporsót a mélykúti szarmaták ? A keleti szállásterületen az i. e. IV. sz. előtti temetkezésekben nem találtak koporsót. A kora szarmata kultúrában lécből vagy fakéregből készült halotti ágyat használtak. Néhány esetben paziriki típusú kocsival52 szállították a halottat, a kocsit szétszedték a temetkezőhelynél és az alapot ágyként alkalmazták. A középszarmata korban előfordulnak deszkakoporsók, ritkán rönkkoporsók. A késő szarmata korban a padmalyos illetve keskeny sírokban eltemetettekre jellemző a koporsó. Ez a szokás általános az alföldi szarmata Barbaricumban. 53 “Dinnyés István behatóan tárgyalta a vasalkatrészekkel rendelkező koporsók típusait. Meggyőzően bizonyította, hogy az S- vagy C-alakú koporsókapcsok jelenléte a sírban rönkfa-koporsóra utal, s a szokás megjelenését a 270-es évek utáni korszakra keltezte.”54 Ilyen “S” alakú koporsókapcsokat szerepelnek Kőhegyi ásatási naplójában is. Szinte mindig talált a sír alján ebben az esetben barna korhadt réteget is a váz alatt, amely további bizonyíték arra, hogy koporsókban voltak a tetemek. A

52

paziriki típusú kocsi: a mai kordéhoz hasonló két kerekű kocsi, melynek szállítólapja levehető. Vörös Gabriella (1996): Temetkezési szokások és viseletek egy dél-alföldi szarmata temetőben. MFMÉStudArch II., Szeged-Tápé. 121–122. p. 54 Kulcsár Valéria (1998): A kárpát-medencei szarmaták temetkezési szokásai. Aszód. 28. p. 53

Jakity Attiláné©

41


koporsó használat a szarmatáknál nem helyi jellegzetesség, viszont a tipikus, mindkét végén behajlított vagy S-alakú koporsókapcsok alkalmazása kárpátmedencei fejlemény. A szarmaták nemcsak koporsóban temették el a halottakat. A leletek alapján elmondható, hogy textilből készült halotti lepelbe, bőrbe, gyékénybe csavarták az elhunytakat. Egyedülálló a Szegeden talált lelet, amelynek halottját fakéregbe tekerték. A halotti lepel vagy egyéb burkoló anyag sok esetben nem a koporsót helyettesítette, hanem kiegészítette azt.55

III.4.2 A halott pozíciója

A Sáncdűlőben talált sírokban a halottak nagy részét egyesével, hátra fektetve, nyújtott helyzetű végtagokkal temették el. Találunk azonban 2 olyan sírt, amely az ún. páros sírok közé tartozik. Az egyik egy anya gyermekével, a másikban pedig egy férfi-női párost találtak. Az anya-gyermek páros sírba való temetés történhetett egy időben, illetve ún. utólagos beletemetkezéssel is. (az anya vagy előbb, vagy utóbb került bele a sírba).56 A felnőtt páros sír ritkán fordul elő házaspárok, kivételes esetben hasonló nemű felnőttek között. A több halott egy sírgödörbe temetésének nem kronológiai, földrajzi vagy etnográfiai okai vannak. Nagy valószínűséggel inkább családi, egyéni motívumok kereshetők mögött. 57 Ritkán bár, de előfordul, hogy az elhunyt egyik kezét a medencére hajlították. Ez a ritka helyzet figyelhető meg az 50 sz. sírnál is, ahol a férfi bal karját a medencébe helyezték. Egy másik rituális elem, hogy a koponyát hátrabillenve találták. Valószínűsíthető, hogy eredetileg valamilyen szerves anyagból készült 55 56

Kulcsár Valéria (1998): A kárpát-medencei szarmaták temetkezési szokásai. Aszód. 31-32. p. Harmatta János (1950): Párducz Mihály: A szarmatakor emlékei Magyarországon. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. 213-215. p.

Jakity Attiláné©

42


alátéten nyugodott. Rendellenességet, mint például a zsugorított helyzetben sírbatétel, feltámasztott lábbal való eltemetés vagy a hasrafektetés,

nem lehet

megfigyelni a halottak pozíciójában. A zsugorítás az alávetettség jele a szarmata társadalomban, amely igen ritka és idegenes vonás a szarmata temetkezési szokásokban. A feltámasztott lábbal eltemetés

a

“klasszikus

zsugorításra”

emlékeztet.

A

hasrafektetés

valószínűsíthetően hitbéli okai lehetnek, vagyis babonás képzetekkel függhet össze.58

III.5 Sírokban talált tárgyak szerepe

III.5.1 Gyöngyök

A mélykúti leletek között kis számban találtak gyöngyöket is, ellentétben az ország más területén fellelt gazdag leletekkel. Ezeket is főleg a láb környékén. Ez a legelterjedtebb és leggyakrabban előforduló szarmata lelettípus. Egyben etnikumjelző is, hiszen a gyöngy nyakláncként, karperecként és egyéb viseleti formákban általánosan előfordul a legkülönbözőbb korokban és kultúrákban, azonban a láb környékén való viselése meglehetősen szokatlan. A szarmata gyöngyös viselet eredete térben és időben meglehetősen távoli. Az idők során mennyiségük fokozatosan növekedett. A kultúra korai szakaszában

átlagosan 4 gyöngy fordult elő egy sírban. Ez a szám i. e. IV-III. században már 30. A közép szarmata korban tömegáruként jelennek meg a gyöngyök. Nyakláncként, fejdíszként, kéz- és lábperecként, a ruha szegélyének díszeként gyakran fordulnak elő. (általában egy sorból áll). Főleg kisebb közösség tagjainál 57 58

Kulcsár Valéria (1998): A kárpát-medencei szarmaták temetkezési szokásai. Aszód. 48-50. p. Vörös Gabriella (1996): Temetkezési szokások és viseletek egy dél-alföldi szarmata temetőben. MFMÉStudArch II., Szeged-Tápé. 124. p.

Jakity Attiláné©

43


voltak felkapottak ez a szokás. Virágkorát az i. sz. II. sz. végén – III. század elején élte. A gyöngyök elterjedésében nem játszott szerepet az etnográfiai csoportok léte. Kirívó ezzel szemben az, hogy a Duna-Tisza köze és a Bánát mennyire leletszegény ebből a tárgyból.

Gyöngyök egy szarmata sírból

III.5.2 Fibula

Az ékszerek gyakran elválaszthatatlanok a viselettől, mivel nem csak díszítő szerepük volt, hanem funkciójuk is. Pl. a ruhát összefogó fibula. A férfi és női viseletben betöltött szerepét tekintve, a nőknél sokkal – csaknem kétszer – gyakrabban fordul elő.

Általában (mint a mélykúti 4.sír, 6.sír is bizonyítja)

egyesével fordulnak elő, ritkábban kettesével, vagy hármasával. (Egy esetben ötöt találtak). 59 Alapjában véve nincs különbség a férfi és a női fibulaviselési módok között. Mindkét nem képviselői elsősorban a mellen kapcsolták össze a ruhát, a nők gyakran használták a nyakban, ritkábban valamelyik vállon. Feltűnő, hogy ott

Jakity Attiláné©

44


ahol fibulát találnak, gyöngyök is nagyobb számban kerültnek elő. Ugyancsak gyakoriak itt a fémékszerek: fülbevalók, hajkarikák, karperecek, valamint az ezekkel együtt lévő csüngők. Ezeknek a tárgyaknak az együttes jelenléte jelzi, hogy a fibula egy teljes – talán ünnepi – viselet tipikus és nélkülözhetetlen eleme volt.60

III.5.3 Egyéb ékszerek

Az alföldi szarmaták jellemző ékszerei közé tartozott a nyakperec. Kezdetben aranyból, később ezüstből vagy bronzból készítették. (Nálunk nem találtak ilyet.) A több variációban viselt karpereceket mindkét karon, (egyiken egy, másikon kettők) viseltek, amelyek különböző fémből készültek. Gyakran egészítették ki gyöngyökkel és csöngőkkel is. Ritkán, de férfi temetkezésben is találkozunk vele. Viselése valamely kéz preferálása egy-egy kisebb közösségre volt jellemző. Azon különleges jelenségnek számít, hogy a vas karperecet kizárólag a bal karra húzták fel. Arra lehet ebből következtetni, hogy a vas-bal kéz (oldal) összefüggésének itt valamilyen hitvilágbeli háttere van. Az 50.sírban is találtak egy vaskarikát, de nem valószínűsíthető, hogy ékszer lenne, mivel nem a test bal oldalán található.

III.6 Jellegzetes mellékletek

A mellékletek – az útravaló – jellege, összetétele és helye a sírban a temetkezési rítus legjelentősebb elemi közé tartozik. A leggyakrabban előkerülő sírmellékletek között vannak a mindennapi munka eszközei is.

59 60

Kulcsár Valéria (1998): A kárpát-medencei szarmaták temetkezési szokásai. Aszód. 51-54. p. Vörös Gabriella (1996): Temetkezési szokások és viseletek egy dél-alföldi szarmata temetőben. MFMÉStudArch II., Szeged-Tápé. 130-132. p.

Jakity Attiláné©

45


III.6.1 Kés

A sírokban összesen 2 db vaskést, az egyiket az 50. sírban a jobb combcsont külső felén, hegyével lefelé találták. A 3. sírban talált kés helyét nem lehetett meghatározni, mivel bolygatott volt. Tehát a leggyakoribb helye mindenképp a medence környékén lehetett, amely arra utal, hogy ezt az eszközt övön viselték. Mindkét nemnél előfordult ez a lelet, azaz olyan hétköznapi eszközről van szó, amelyet kézügyben hordtak az életben.

Sok esetben a női sírokban

edénytöredékeket találtak a kések mellett, vagy éppen a kést helyezték bele. 61

III.6.2 Orsógomb

Kőhegyi Mihály is talált az 1961-es ásatások alkalmával orsógombot, igaz eredeti helyét nem tudta megállapítani, mivel azt a földgép fordította ki a földből. Az bizonyosan elmondható, hogy nincs szigorú szabálya annak, hogy hova helyezték. Előfordul medencénél, felsőtestnél, comb között és mellett, fejnél és lábnál is. Helyenként törekedtek a szimmetriára elhelyezésénél, így a kések többségét bal oldalra, az orsókat a jobb oldalra tették. 62

Típusai: a) lapos karika, metszete szabálytalan téglalap

61 62

Kulcsár Valéria (1998): A kárpát-medencei szarmaták temetkezési szokásai. Aszód. 56-57. p. Vörös Gabriella (1996): Temetkezési szokások és viseletek egy dél-alföldi szarmata temetőben. MFMÉStudArch II., Szeged-Tápé. 123. p.

Jakity Attiláné©

46


b) bikónikus orsógomb, melynek két fele aszimmetrikus

c) szimmetrikus, egyforma magasságú orsógomb

III.6.3 Tarsoly

Az 50.sírban találtak egy tarsolyt, amely főként férfiaknál volt divat. Érdekes módon azonban nem találtak benne érmet, sem tűzszerszámot. Az hogy nem volt benne érem, nem bizonyítja egyértelműen, nem létezett a Duna-Tisza közép pénzforgalom.

III.6.4 Tükör

Az első sírfeltárásnál találtak egy fém tükröt vászonzacskóval együtt. Maga a tükör törött volt, de nem a feltárásnál sérült meg, hanem így helyezték a sírba. Miért tették ? A tükrök száma a kárpát-medencei Barbaricumban nem túl magas. Az eddigi kutatás egyértelműen megállapította, hogy a sírba tett tükröknek kétféle szerepe

Jakity Attiláné©

47


van. Részben mint pipereeszközöket helyezték a halott mellé, ugyanakkor mindig mágikus jelentést is hordoztak. A tükörrel kapcsolatos mágiák elterjedtek a világ legkülönfélébb népeinek körében, mágikus jelentéstartalmukra

széles körben találunk példát kezdve a

lámaizmustól a magyar néphitig bezárólag.63 A sztyeppe iráni népeinél a tükör gyakori melléklet, de talán egyetlen más régészeti kultúrára sem jellemző annyira, mint épp a szarmatákra, akiknél az i.e. VI. századtól az i. sz. IV. századig folyamatosan megtaláljuk e tárgyakat. Kezdetben épp tükröket helyeznek a sírokba, a későbbi korszakban jön divatba az eltörött

tükör,

illetve

a

tükör

egy

darabjának

eltemetése.

Helyenként

megfigyelhető a töredék másodlagos felhasználása, amikor csüngőként viselték. (A tükör drágaságával magyarázható) Egyes vélemények szerint a tükörrongálás mágikus eredetű. Az élő embert érintő mágikus cselekedet nyoma lenne.

A következő tükörtípusokat találtak az Alföldön: Peremes tükör: 8-10 cm közötti átmérőjű, peremükön megvastagodó tükör. Minden alkalommal törötten, rongáltan vagy töredékként került elő. Elterjedése általános, kronológiai helyzete késő szarmata időkre utal. Sima, kerek tükrök: kissé homorúak. Karcolt, koncentrikus körök látszanak a hátlapon. Valószínűleg szerves anyagból készült a nyelük, méretük 5,5-10 cm. Perforált szélű tükrök: kör alakú, peremükön lyuksorral díszített római tükrök. Hátoldalukon gyakran koncentrikus karcolt körök látszanak. Többségük töredékesen, csonkítva vagy összetörve került sírba. Földrajzi elterjedésük az Alföld középső sávja. Római importból származnak. Szögletes tükrök.

63


Jakity Attiláné©

48


A római kori alföldi Barbaricumban a tükröket az esetek túlnyomó részében női sírokban – ritkán gyermekeknél – találták meg. Elképzelhető, mivel a Kárpát-medencében a tükörmelléklet a női sírok sajátja, inkább kapcsolódhat egy olyan képzethez, mint a japán “a tükör a nő lelke”. A tükröknek nem volt stabil, meghatározott helye a sírban. Előfordul kéznél, tarsolyban (pl. 1. sírban), nyaknál, vállnál, lábnál. A kárpát-medencei szarmata sírokban talált tükrök nagy része tehát összetörve került elő. Az ép példányok az összes ismert tükör csupán egy negyedét teszi ki. Ezek is gyakran olyan sírokból kerültek elő, amelyekben római készítésű ékszeres ládikát is elhelyeztek a halott mellé. Ezekben az esetekben feltételezhetően nem mágikus tárgyként, csupán a piperekészlet darabjaként került sírba a tükör.

III.6.5 Fegyverek

Egy ilyen eszköz a vasfokos, amelyet az 50.sírban találtak a halott mellett. Éle a koponya felé nézett, nyele pedig a lábakon keresztül nyugodott. Különleges, hogy a fegyverek között a szakirodalom nem tartja számon a fokost, csupán az íjat, nyilat, kardot, lándzsát, pajzsot és a tört említi meg. Az íj és nyíl a szarmata sereg alapját képező könnyűlovasság egyik fő fegyvere volt. A közép szarmata korban egy halott mellé általában 10-60 nyilat helyeztek a sírba. A kárpát-medencei szarmata sírokban azonban nem találtak ilyen eszközöket. Néhány esetben a nyíl, mint “másodlagos” helyzetben volt a sírban (pl. szegcsontba befúródva, nyaklácként). Csak azok

sírjaiban voltak a fegyverek fellelhetők, akik

privilegizált helyzetben voltak. 64

64


Jakity Attiláné©

49


III.6.6 Kerámia Az alföldi szarmata Barbaricum leggyakoribb melléklete az edény. Ezek korongolt vagy kézzel formáltak voltak. Általában a halott lábához helyeztek egy edényt (pl.50.sír, ). A több edény előfordulása egy síron belül csak a női temetkezések sajátossága. Előfordul azonban, hogy férfi sírokban a fej mellé helyezték az edényt, amely bizonyítja, hogy az így eltemetett fegyveres férfiak keletről érkező új hullám képviselői voltak. Gyermeksírokban gyakran fordul elő fejénél, kéznél, esetleg térdek között. Általában kézzel formált, igénytelen kivitelű edények voltak. 65

Kézzel formált szarmata edények

III.6.7 Övcsatok, szíjbújtatók

A sírokban mindösszesen 8 db övcsatot és szíjbújtatót találtak. Ezek közül is az 50.sírban mintegy 4 darabot a bordákon, bal kar közepén, bal medencelapát mellett, jobb combcsont közepe. A veretek ezekkel megegyező helyen találták, tehát ezek az öv díszítéseként szolgálhattak.66

65

Vörös Gabriella (1996): Temetkezési szokások és viseletek egy dél-alföldi szarmata temetőben. MFMÉStudArch II., Szeged-Tápé. 126 – 128. p.

66


Jakity Attiláné©

50


A viselet fontos kelléke a ruhát derékon rögzítő vagy összehúzó öv, mely gyakran függesztő segédeszközként is szolgált. A női szarmata öveknek több típusa is volt, melyek egyszerre fordultak elő. A viseletük az elhunyt életkorát, a közösségen belüli helyét is meghatározta. Az ún. füzéres övek előfordulása az i. sz. I.-III. századra jellemző elsősorban, míg a bronz- és vaskarikás öv gyöngyözés nélküli változata az i. sz.

IV. sz. végéig

megtalálható. 67 Előfordulnak bronz- vagy vascsattal záródó övek is az alföldi szarmata nőknél. A csatos övek esetében erős, vastag, jó megtartású bőrövekre kell gondolnunk. A csatos bőrövek előfordulása esetleges, ritka. Az i. sz. III. sz.-tól kezdve azonban egyre gyakoribbá válnak. Férfi sírokban talált övek több funkciót is elláttak. Nagy valószínűséggel az övről lógtak le a kések, a felerősítést néha csattal oldották meg.

Övcsat

67

Övcsat

Vörös Gabriella (1996): Temetkezési szokások és viseletek egy dél-alföldi szarmata temetőben. MFMÉStudArch II., Szeged-Tápé. 128. p.

Jakity Attiláné©

51

Csatos férfi bőröv


Összehúzó női öv

III.6.8 Állatcsontok

a)

Ételmelléklet: A falu határában talált sírokban csirke, tyúk és juh csontokat

találtak a régészek. Elsőként el kell dönteni, hogy ezek étel- vagy áldozati állatok voltak –e. Ha megvizsgáljuk a temetkezési szokásokat, láthatjuk, hogy a szarmata történet minden szakaszában a temetkezés megszokott tartozéka volt az útravalónak szánt hús. Régiók és korok szerint változó, mely fajokat kedvelték. A késő szarmata korban jött divatba, hogy agyagedénybe helyezték a húst, s ezt a láb környékére tették. A csirke, tyúk és juh ételmelléklet az Alföld két régiójára északra és délre (Mátételke – Mélykút – Madaras) korlátozódott. Az állathúst tartalmazó temetkezések jól példázzák azt az alapvető változást, amely a kárpát-medencei – letelepülő – szarmaták

Jakity Attiláné©

52


gazdálkodásában végbement. Hangsúlyossá vált a sertés megjelenése és ezzel szemben a juhok viszonylag jelentéktelen szerepe. 68

b) Áldozati állatok:

Kutya

A kutya eltemetése az ember közelében nem ismeretlen a keleti szarmata rítusban. Ritkán előfordul késő szarmata sírokban is. Valószínűleg rituális-mágikus jelentése van.

Ló

Az esetek többségében férfiak mellé helyezték a lócsontokat, amelyek többségében a fej részei (koponya, állkapocs, fogak) voltak. Az alföldi szarmaták temetkezési szokásaiban főként áldozati, rituális szerepet kapott a ló. (A lókultusz szerepéről az iráni hitvilágban számos nyelvészeti, történeti, régészeti és folklór adat tanúskodik). Elfogadott az a nézet is, hogy kapcsolat áll fenn a ló- és nap- vagy tűzkultusz között. Főként a kurgánok alá temetkező csoportok hagyományaiban él tovább.

A mélykúti sírleletekben (Kőhegyi Mihály feljegyzése alapján) nem találhatók áldozati állatokra utaló nyomok.

68

Kulcsár Valéria (1998): A kárpát-medencei szarmaták temetkezési szokásai. Aszód. 70-74. p

Jakity Attiláné©

53


Összegzés

Az i. sz. I-II. századi leletanyag csaknem kizárólag sírokból származik. Ennek az az oka, hogy a legkorábbi időszaknak telepeit egyáltalán nem ismerjük. A bevándorlók első generációjának hagyatéka a pontus vidékéről származó jellegzetes ékszerek (aranylemezből készült ruhadíszek, rozetták, csövecskék, kalcedon és kerek karneolgyöngyök, filigrándíszes kar- és nyakperecek stb.) A férfisírok száma elenyésző a női sírok gazdagságával és nagy számával szemben. Jellemző még e korra a római importtárgyak teljes hiánya. Az i. sz. II. század szarmata leletei már nem egy frissen érkezett, helyi hagyományoktól idegen nép benyomását keltik. A korszak jellegzetes lelete az ún. szarmata csat a hozzátartozó pásztorkészséggel. Bizonyos római viseleti elemek (pl. fibula használata), a kelta és római fazekas tradíciók beépülése a szarmata kerámiaművességbe – mindezek a jelenségek egy asszimiláltabb népességre utalnak. A viselet, a temetkezési rítus és egyéb etnikumjelző elemek megváltozása azonban nem az asszimilációs folyamat eredménye. Ebben a században újabb szarmata bevándorló hullám is szerepet játszott, abban, hogy a leletek ugrásszerűen megszaporodtak, a viselet, valamint rítusokban váltás következett be. Mélykút Bács-Kiskun megye déli részén terül el. Az 1910-ben készült képek alapján következtetni lehet arra, hogy valamikor természetes vizekben bővelkedő gazdag település lehetett. Termőföldje igen gazdag még most is humuszban, így a legelők, rétek biztosan jó állattartási feltételeket jelentettek a késő szarmata időszakban is. Tehát a letelepedéshez kiváló feltételeket nyújtott ez a régió. Mindezek ellenére az, hogy csupán 54 sírt tártak fel a régészek, véleményem szerint annak köszönhető, hogy sem pénz, sem kellő idő nem állt rendelkezésükre az alaposabb, célirányosabb kutatáshoz, mivel ebben az időben került napvilágra a madarasi sírmező, mely közel 600 szarmata sírhely feltárását jelentette. Mindez

Jakity Attiláné©

54


az 1968-as ásatási naplóból világosan kiderül. Míg az 1959-es naplóban minden egyes halott helyzete, a csontvázak állapota, az azok mellett talált tárgyak pontos helye bejelölésre került, addig az 1968-ban talált sírok közül csak 1 sírt tártak fel részletesen, 4 sír pedig csak egy-két szóval került rögzítésre a naplóban. Ennek okairól sajnos az akkori ásatásvezetőt Kőhegyi Mihályt már nem lehet megkérdezni. Azonban nem csak ezt találtam furcsának, hanem azt is, hogy a szarmata kutatással foglalkozó Kulcsár Valéria és Vaday Andrea publikációiban nem tesznek említést a mélykúti leletekről, pedig az általuk készített térképeken jelölésre kerültek azok a helyszínek is, ahol csak egy sírt találtak leletanyag gazdagságtól függetlenül. Talán a Kőhegyi Mihály által fel nem dolgozott anyag játszott szerepet benne? Érdemes lenne felhívni a kutatók figyelmét erre a helyszínre mindenképp, mivel Vaday szerint az 1951-1960 között csak 25%-a, következő évtizedben az új feltárásoknak mindösszesen 19%-a került feldolgozásra. Ez az eltérés a feltárások és a publikációk között még jobban megnőtt a későbbi évtizedekben. A leletanyag általános elemzését a kutatás egyenetlensége, a feltárási hiány és a sokszor igen rosszul vagy egyáltalán nem dokumentált – a múzeumokban hosszú évtizedek óta elfekvő – közöletlen anyag is nehezíti. Az utóbbi évtizedek anyaggyűjtései, feldolgozásai több százszorosára emelték a korábban ismert lelőhelyek számát. A terepbejárások során még a mai település hálózatnál is sűrűbb megtelepedést figyeltek meg. 69 A szarmatákról sem az általános iskolai, sem a középiskolai tankönyvekben nem olvashatunk (vagy csak igen keveset), pedig e korszak neves kutatóinak eredményeit érdemes lenne a társadalom szélesebb rétegeivel is megismertetni, és az iskolai tananyagba beépíteni. 69

Magyar régészet az ezredfordulón (2003): In: Vaday Andrea (szerk.): A római kori barbarikum kutatásának története. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Teleki László Alapítvány, Budapest. 268. p.

Jakity Attiláné©

55


A dolgozatban leírtak is bizonyítják, a szarmaták hosszabb időn át voltak lakói Pannóniának. Múltjuk, hagyományaik, nem feledni valók. Ezért a figyelem ráirányítása e leletekre nemcsak a szakemberek, hanem a hon- és népismeret tantárgyat oktató pedagógusok felé is meg kell történni. Kötelességünk, hogy az ország

hagyományai,

történelme

mellett

gyermekeinkkel

megismertessük

lakóhelyük történelmét is. Ezt azonban fel kell tárni, be kell mutatni. Remélem, hogy dolgozatommal sikerült ezt elérni, hisz a szarmaták a Kárpát-medence történetének fontos és különleges színfoltjai voltak.

Jakity Attiláné©

56


Felhasznált irodalom

1. Bakay Kornél (1997): Őstörténetünk régészeti forrásai. I. Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolc. 302 p. 2. Bakay Kornél (1998): Őstörténetünk régészeti forrásai. II. Miskolci Bölcsész Egyesület, Miskolc. 336 p. 3. Cumania I. Archeologia (1972). Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 245 – 248.p. 4. Cumania I. Archeologia (1972):

In: Mócsy András(szerk.): A római-barbár

szomszédság utolsó évszázada hazánk területén. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 94 – 102.p. 5. Cumania I. Archeologia (1972): In: Kőhegyi Mihály (szerk.): Római pénzforgalom és kereskedelem az Intercisa – Csongrád közötti útvonalon. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét. 103 – 110.p. 6. Davies, Norman (2000): Európa története. Osiris, Budapest. 194-195. p. 7. Ferenczy Endre (1958): A magyar föld népeinek története a honfoglalásig. Gondolat Kiadó, Bp.191.p. 8. Harmatta

János

(1950):

Párducz

Mihály:

A

szarmatakor

emlékei

Magyarországon. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. 213-228.p. 9. Jazigok, roxolánok, alánok(1998): Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula. 193 p. 10. Kincsek a domb mélyén. Petőfi Népe, 1968. Augusztus 28. 23.évf. 201.sz. 5.p. 11. Kőhegyi Mihály (szerk.) (1965): A szarmaták kutatása Baja környékén. A bajai Türr István Múzeum kiadványa 12., Baja. 17-28.p. 12. Kőhegyi Mihály (szerk.) (1985): Kora szarmata aranyleletes női sírok az alföldön. Különlenyomat a debreceni Déri Múzeum 1982.évi évkönyvéből, Debrecen. 355 p. 13. Kőhegyi Mihály(1959): Ásatási napló. Türr István Múzeum, Baja. 14. Kőhegyi Mihály(1961): Ásatási napló. Türr István Múzeum, Baja.

Jakity Attiláné©

57


15. Kőhegyi Mihály(1968): Ásatási napló. Türr István Múzeum, Baja. 16. Kőhegyi Mihály: Későszarmata sírmező Mélykúton. Petőfi Népe, 1959. Október 24. 14.évf. 250.sz. 6.p. 17. Kulcsár Valéria (1998): A kárpát-medencei szarmaták temetkezési szokásai. Aszód. 153 p. 18. Lőrinc László (1997): Életmódtörténet I.: Őskor-Ókor. AKG K., Budapest. 86-93. p. 19. Magyar régészet az ezredfordulón (2003): In: Vaday Andrea (szerk.): A római kori

barbarikum

kutatásának

története.

Nemzeti

Kulturális

Örökség

Minisztériuma Teleki László Alapítvány, Budapest. 267 – 269.p. 20. Magyar régészet az ezredfordulón (2003): In: Istánovits Eszter – Kulcsár Valéria (szerk.): A szarmata területek régészete. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Teleki László Alapítvány, Budapest. 271 – 280.p. 21. Szarmata temető Mélykúton. Petőfi Népe, 1961.december 07. 16 évf. 288.sz. 4.p. 22. Sztrinkó István (szerk.) (1987): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1986. In: Kulcsár Valéria(szerk.) (1986): A Duna – Tisza köze településtörténeti kérdései a kora császárkorban. Kecskemét. 47 – 50.p. 23. Vörös Gabriella (1996): Temetkezési szokások és viseletek egy dél-alföldi szarmata temetőben. MFMÉ-StudArch II., Szeged-Tápé. 111 – 135. p. 24. Zsukov, E. M. (főszerk.): Világtörténet. 2. köt. Kossuth Kiadó, Budapest. 420807. p.

Szarmata sírok Mélykúton

Recommend Documents