Schwarcz Dávid* Szarmata fémmûvesség a Tiszaföldvár-téglagyári temetô

Hadak útján XIX.

Schwarcz Dávid* Szarmata fémmÛvesség a Tiszaföldvár-téglagyári temetÔ 84. sírjában található ékszerek tükrében

A tiszaföldvár-téglagyári szarmata temető 84. sírjában talált fémékszerek vizsgálata jelentősen hozzájárul a késő szarmata fémművesség megismeréséhez.1 A tárgyakon, illetve azok párhuzamain megfigyelt, különböző ötvöstechnológiai–fémmegmunkálási sajátosságok olyan mesterségbeli jellegzetességekre világítanak rá, amelyek felismerése csak az utóbbi évtizedekben felerősödő ötvöstechnikai elemzések és anyagvizsgálatok által vált lehetővé. Jelen dolgozatban ezen – új kutatási irány – módszereit használom fel, ezért a klasszifikáció és az egyes tárgytípusok párhuzamainak felgyűjtése kisebb szerepet kap. Az elemzés során tett megállapítások számos ele mét kiegészítik és alátámasztják a temetőhöz tartozó telepen feltárt ötvösműhely bizonyos jelenségei, ezért érintőlegesen ezek is bemutatásra kerülnek. I. A lelőhely Először 1954-ben kerültek elő leletek a tiszaföldvári tég lagyár agyagbányájában. A Damjanich János Múzeumból Szabó János Győző helyszínelt; a bányarézsűben jelentkező gödröket nem tárta fel, csak négy szarmata sír anyagát gyűjtötte össze és vitte a múzeumba.2 Jelentésében megállapította, hogy a lelőhely elpusztult, így az agyagkitermelés – sajnálatos módon – zavartalanul folyhatott tovább. Újabb leletek csak 1976-ban, Szlankó István3 segítségével kerültek a múzeumba. Ekkor Stanczik Ilona és Vaday Andrea szálltak ki szemlére, amely során kiderült, hogy a telep és a temető egyaránt folytatódott északi irányba.4 Ezt követően 1976 és 1986 között tíz éven át, szerény financiális lehetőségekkel és főként ebből az okból kifolyólag, kedvezőtlen körülmények között folyt a feltárás. A – sok korszakú5 – lelőhely pontos elhelyezkedése: „a község belterületén, a vasútállomástól ÉNy-ra, a Mezőtúrra vezető út mellett épült Vízügyi Igazgatóság telephelye és az attól nyugatra fekvő, az egykori – szabályozás után –

kiszáradt Tisza-meder közti részen fekszik, a folyó keleti magaspartján húzódó löszös altalajú dombvonulaton.”6 A különböző korszakú telepek közvetlenül a Holt Tisza partja mentén helyezkedtek el, a késő szarmata temető sírjai ettől D–DK-re feküdtek az újonnan nyitott bánya 200 méteres rézsűje mentén. A telepen téglalap alapraj zú házak, hulladék- és tárolóvermek, ciszterna és a telep legkésőbbi fázisában épült, ún. „pincés” házak kerültek elő. Az egyik legjelentősebb telepobjektum a bronzöntő műhelyként azonosított 1982/36. objektum.7 Fontosságát hangsúlyozza, hogy a korszakból szarmata színes-, illetve nemesfém-feldolgozóműhely nem ismert. A feltárt temetőrészletben összesen 100 szarmata sír anyagát sikerült megmenteni. Az első sírok a – kétfázisú – telep kezdeti fázisával egyszerre indultak, a Kr. u. II. század elején, a legkésőbbiek a hunkorra keltezhetők. A temető feltehetőleg a telep pusztulásával egy időben, a Kr. u. V. század közepe táján, szűnt meg.8 II. Leletek leírása A temető D–É-i tájolású 84. számú női sírja 1979. április 19-én került feltárásra. A sír szélessége 100 cm, hossza 240 cm, mélysége 140-165 cm volt. A holttestet marhavagy lóbőrbe burkolva helyezték örök nyugalomra, ezért * Email: [email protected] 1 Köszönettel tartozom Vaday Andreának a leletanyag rendelkezésemre bocsátásáért, valamint az eddigi munkám során nyújtott szakmai tanácsaiért. 2 Vaday 1988-1989, 272–273. 3 A tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum akkori igazgatója. 4 Az ÉNy-i régi, és a közvetlenül mellette, újonnan nyitott, bánya rézsűjében is jelentkeztek mind a sírok, mind a telepobjektumok. 5 Újkőkori- és rézkori teleprészlet és sírok, bronzkori és kelta telep nyomok, szarmata telep és temető, továbbá Árpád-kori és XVI–XVII. századi majorság anyaga került elő. 6 Vaday 2005, 155. 7 Vaday 1992, 9–10; Vaday 2005, 156. 8 Vaday 1994, 106; Vaday 2005, 156.

HADAK ÚTJáN

HadakÚtjánKonf19CsakJobbos.indd 57

57

12/23/11 11:19:05 AM

Schwarcz Dávid

csontanyaga az előkerült fémekkel együtt nagyon rossz megtartású volt.9 A dolgozat meghatározó elemei a fém ékszerek, ezért a sírban előkerült többi tárgynak csak rövid leírását adom. A fejtől a láb felé haladva az alábbi leletek kerültek elő:10 II. 1. Fémékszerek 1.) Pitykék (II. t. 10.): Körülbelül 19 ép és töredékes darab helyezkedett el a fej környékén szétszórtan. Töredékes voltuk ellenére két helyen sűrűsödtek: közvetlenül a fej bal oldalán és attól kicsit feljebb, a sír sarkában. A pitykék feltehetőleg három szerkezeti elemből tevődtek össze.11 Egy körülbelül 0,5 cm átmérőjű, félgömb alakú lemezből, amelynek homorú (hát-) oldalán koncentrikusan, kis, ovális borda, vagy bemélyedés található. Ehhez kapcsolódott egy Ω-alakban meghajlított, kerek átmetszetű huzaldarab, amely a felerősítő fül funkcióját töltötte be. Az Ω szárai együttesen hosszabbak, mint a gömbszelet alakú fej átmérője. Nem egyértelmű, hogy a legtöbb esetben a fülhöz „tapadt” lemezdarabkák miként illeszkedtek az előbbi két elemhez. Mindegyik alapanyaga valamilyen rézötvözet lehetett. A félgömb alakú lemezeket egy speciális technikával le is ezüstözték. 2.) Hurkos-kampós fülbevalók (II. t. 1a-b): A fej két oldalán került elő egy-egy darab, átmérőjük: 3,5–3,7 cm. Testüket kör keresztmetszetű huzal alkotja. Egyik végük kampós, a másikat kétszeresen tekert spirális alakban hajlították vissza és tekercselték a fülbevaló testének kb. egynyolcad részére. Ezt a tekercselést egy-egy további, vékonyabb huzal rátekerésével toldották meg.12 Így a vastagabb és a vékonyabb, többszörösen feltekert huzalok együtt a fülbevalók testének kétötöd részét foglal ják el. A tekercselések között három helyen, egymástól megközelítőleg egyenlő távolságban, a tekercselésre merőlegesen, a síkból kiugró, spirálisokat alakítottak ki.13 A jobboldali fülbevalón ezek közül egy sem, a baloldalin töredékesen mind megmaradt. Alapanyaguk rézötvözet, melyet a pitykéktől eltérő módon ezüstöztek. 3.) Nyakék: A nyak tájékon és a koponya körül előkerült 9 Ezt a jelenséget mindegyik bőrbe burkolt csontváz esetében megfigyelték (Vaday 1986, 2). 10 A leletek pontos adatait ld. az összefoglaló táblázatban (I. t. 1. táblázat). 11 A rossz megőrződés miatt csak hozzávetőleges megfigyelésre alkalmasak az egyes darabok. 12 Habár a két huzal viszonya nem egyértelmű, elkülönülésükre kétség telenül utal a hirtelen keresztmetszet-csökkenés. 13 A zárszerkezetet alkotóval együtt így összesen 4 spirális lenne látható a fülbevaló külső oldalán.

58

nyakék elemeit alapanyaguk szerint két csoportba lehet osztani. A nem fémes elemek közé tartoznak a borostyán, üveg, korall, illetve sokszögű karneolgyöngyök (összesen: 29 db). A fémes elemeket az alábbi tagok képezik (II. t. 4–7.): két hosszúkás, 2,49 cm hosszú, henger alakú lemezgyöngy (II. t. 4a-b), két, lemezből készült (a visszahajlított véggel együtt) 1,72 cm hosszú, lapos, stilizált levél alakú csüngő (II. t. 6a-b). Egyik, elkeskenyedő, végüket kör alakban visszahajlították és ezüsthuzalból készült karikát fűztek bele, ami csak az egyik levélnél maradt meg. Másik végük hosszúkás, félkör alakban végződik. A gyöngyök közé fűztek még négy, vékony, kör keresztmetszetű fémhuzalból, kúp alakban feltekert gyöngyöt (II. t. 5a-b), amelyek töredékes állapotban kerültek elő. Mindegyik darab oldalán barnás anyag látható. Kettőt összetapadva – szándékosan bikónikus alakot formázva – találtak. Végül ide sorolható még az 1,4 cm átmérőjű, szilvamag alakú keresztmetszettel rendelkező, kerek zárótag (II. t. 7.), amelyhez egy kiemelkedő, kis gömbös rész kapcsolódik. Mindegyik fémes elem magjának alapanyaga, az anyag vizsgálat szerint ezüst, réz és ólom ötvözete. Felületüket ezüstözték. 4.) Torques (II. t. 3.): A kör keresztmetszetű, 12,7 cm átmérőjű, huzalból készült körte alakú zárszerkezettel ellátott nyakperec viseleti helyzetben, a nyaknál került elő. Kampó alakban visszahajlított vége gombos záródású, a másik lapos, körte alakban kiszélesedik, közepén, a külső ívet követő, kivágás található. A kivágást kopott vonal keretezi; a vonal és a kivágás közti rész enyhén kiemelkedik a síkból. A körte alakú zárszerkezet csúcsa kettérepedt. Ennek alaposabb vizsgálatára nincs lehetőség, mivel a restaurálás során a zárszerkezet két tagját összeragasztották. Alapanyaga: rézötvözet ezüstözve. 5.) Filigrán és granulációdíszítéssel ellátott korongalapú fibula (II. t. 2.): A másik, aláhajtott lábú fibulától a láb felé kb. 10 cm-re, a mellkason, került elő. A csonkakúp alakú (alap átmérője: 4 cm, magassága 1 cm) fibula közepén lévő, 1,4 cm átmérőjű kerek foglalatba kék színű ca bochon-üvegbetétet foglaltak. A tárgy sérült és töredékes, a felület díszítése már csak nyomokban látszik. Az alsó és a ráerősített kúpos felső lemez találkozásánál gyöngy-, vagy rovátkoltdrót fut körbe. Ezen támaszkodnak oldalukkal, a paláston körben elhelyezett lekerekített sarkú háromszög alakban meghajlított vékony huzalok. Rajtuk egykor gra nulációs díszítés lehetett. A granulátumoknak nagyrészt már csak a helye látható. Az alaplemez a tűtartónál és a spirális tűszerkezetet tartó részen – talán használat közben – elrepedt. A nyolcszorosan tekert alsóhurkolású tű szára a tűfejhez közelebb eső egynegyedében eltört. A

HADAK ÚTJáN


12/23/11 11:19:05 AM

Szarmata fémmûvesség a tiszaföldvár-téglagyári temetô 84. sírjában található ékszerek tükrében

fibula alapanyaga ezüst-ötvözet, a tűszerkezetet rögzítő stift viszont, vasból készülhetett (korróziójának nyoma a teljes tűszerkezeten megfigyelhető). 6.) Kiszélesedő végű nyitott karperecek (II. t. 8–9.): A medencével egyvonalban kerültek elő. Kettő a bal és egy a jobb csuklón. Ovális alakúak (átmérőjük: kb. 5 × 6 cm), keresztmetszetük kör alakú, kiszélesedő végeiket négy-, ill. hatszögűre alakították. Alapanyaguk: ezüstözött rézötvözet. II. 2. Egyéb leletek 7.) Egytagú felsőhúros aláhajlított lábú fibula: A mellkason, keresztbe feküdt. Hossza: 4,1 cm. Alapanyaga: rézötvözet. 8.) Bronztükör töredéke: A jobb felkarcsont végétől kb. 10 centiméterre a láb felé, réz-alapú ötvözetből készült, kör alakú tükör töredékei kerültek elő. Hossza 8 cm. A rekonstruált tükör átmérője kb. 12 cm. 9.) Gyöngy-karkötők: A kiszélesedő végű karperecekkel azonos helyen, a jobb és a bal csuklón volt egy-egy, sokszögű karneolgyöngyökből álló, gyöngy-karlánc. 10.) Vas ár: A jobb térd tájékának külső részén került elő. Az áron talált famaradványokból fa tokra lehet következtetni. Hossza 9 cm. 11.) Orsógomb: Az ártól kb. 10 centiméterre, a jobb lábszár közepénél helyezkedett el a fekete színű, bikónikus, két oldalán törött orsógomb. Magassága 2 cm, átmérője 3,7 cm. 12.) Gyöngyök: A bokák és az alsólábszárak körül került elő 611 db ép és további töredékes gyöngy. Elhelyezkedésük egyértelműen utal a jellegzetes szarmata viseletre: a nadrágszárak gyönggyel történő kivarrására. 13.) Vastűk: A két lábszár között, a jobb lábhoz közelebb, a gyöngyök fölött volt 2 db vastű. Előbbi hossza 3,6 cm, utóbbié 1,2 cm. Mindkettőn látszanak a fa tok nyomai. 14 A színesfémekhez tartozik minden olyan fém és ötvözet, amely nem vas-alapú (kifejezőbb a szó angol megfelelője: „non-ferrous metals”; Brown 1998, 156). Az ötvösség, illetve a finom fémmunka leginkább ehhez a fémcsoporthoz kötődik. A vas külön tárgyalandó, mivel eltérő tulajdonságokkal rendelkezik: érceit máshol bányásszák, mint a színesfémeket, továbbá finomítási és megmunkálási menete is kü lönbözik. 15 Pannonia provinciában a legtöbb esetben csak műhelyre utaló leletek, öntőminták, öntőtégelyek, félkész, vagy beolvasztásra váró bronztár gyak (pl. Arrabona, Sellye 1970; Keszthely-Fenékpuszta, Müller 1978) és a legritkább esetben vasszerszámok (pl. Szalacska; Darnay 1909 és 1910; Járdányi-Paulovics 1953), kerültek elő. Kevés lelőhelyen sikerül magát a műhelyt is megtalálni (pl. Aquincum, Brigetio, Intercisa, Scarbantia; Sellye 1970, 69–70; Vaday 2005, 154).

III. Bevezetés a tárgyakon alkalmazott ötvöstechnikákhoz III. 1. Műhely A fent felsorolt fémékszereket színesfémekkel (bronz, ezüst, arany)14 dolgozó ötvösműhelyben készítették. Ilyen műhelyeket eddig csak a Római Birodalom terü letén, sikerült azonosítani.15 Ezért számít egyedülállónak a tiszaföldvár-téglagyári szarmata telepen előkerült barbár16 ötvösműhely és a számos gödörben talált, színesfém-feldolgozásra utaló leletanyag.17 A stratigráfiai megfigyelések, a félkész fibulák, valamint egyes fibula-öntőformák alapján a műhely a telep első fázisában (Kr. u. II. sz. eleje – III. sz.) működött. Ez kizárja a (Kr. u. IV. sz. végére – V. sz. elejére keltezhető)18 84. sír fémékszereinek ebben a műhelyben való készítését. Viszont a korábbi időszakra datált barbár műhely azt mutatja, hogy már a Kr. u. II. század végétől, kialakult, helyi fémművességgel számolhatunk. 1982-ben, a telep nyugati felén tárták fel a 36. objektumot, amely egy részben földbe mélyített É-ÉNyD–DK-i irányítású, 2,8 × 3,5 m kiterjedésű építmény volt. Az egykori műhely keményre döngölt padlóját műhelyhulladék (öntőminták, öntőtégelyek, beolvasztásra váró bronztöredékek, stb.) és szerszámok (széles pofájú fogók, poncok, stb.) borították. A fal tapasztására az áglenyomatos paticsdarabok utaltak. Az épületen belül csak egy tartócölöp helye került elő, a többi feltehetőleg a falon kívül helyezkedett el. Az építményben talált több, kisebb cölöplyuknak inkább a műhely berendezéseihez volt köze. Kemencét nem sikerült azonosítani, csak néhány átégett foltot és az építmény déli harmadának közepén egy 28 cm átmérőjű, 60 cm mély, egyenes aljú, cölöplyukszerű kis aknát (körülötte és részben benne sok nagyobb faszéndarabbal és fémolvadékkal).19

16 A műhelyben dolgozó, vagy dolgozók barbár voltára egyértelműen utal az öntéstechnika. Az öntőformákban nem alakítottak ki lég csatornákat, illetve túlfolyókat (az ötvös szakzsargonban „tápfej”), amelyek az öntés során a forma aljára szoruló lég-, illetve gázbuborékok távozását biztosították volna. E miatt az öntvények felü letén buborékok és üregek keletkeztek, ami a barbár műhelymunka ismertetőjegye (Vaday 2005, 160). 17 Színesfémfeldolgozó-műhelyre utaló leletanyag volt még az 1982. évi ásatás X. szelvényének 16. (és más hulladékgödrökben) és az 1984. évi ásatás 25. objektumában (Vaday 2005, 157). 18 Vaday 1994 19 Vaday 1992, 9–10; Vaday 2005, 156–157.

HADAK ÚTJáN


59

12/23/11 11:19:05 AM

Schwarcz Dávid

Érdemes a tibiscumi római tábor vicusában épült műhelyek20 és a tiszaföldvári barbár műhely egyes sajátosságait összevetni. Kiterjedést illetően a tibiscumiak nagyobbak (6,50 × 3,40 m, 6,50 × 1,80 m, 7,45 × 1,65 m) voltak.21 Mindegyiknél megfigyelték a padló agyagtapasztását, valamint a negyedik műhelynél még a faltapasztást is sikerült megfogni. Ugyanebben a műhelyben találtak hármas-négyes csoportokba rendeződő, 5–7 cm átmérőjű kis gödröcskéket, amelyeket – miként Vaday Andrea a tiszaföldvári műhelynél megfigyelt hasonló jelenségek esetében – Doina Benea a műhely berendezéseinek „lenyomataként” értelmezett.22 A két lelőhelyen található műhely öntőtégelyeit összevetve a következő eredményre jutunk. A Daciában, római táborokban, talált darabokat Benea, magasságuk szerint, két csoportba osztotta. Az egyikbe a 6–9 cm, a másikba az 1,8–3,5 cm magasságúakat sorolta. Előbbi darabok a méretük23 és a róluk vett fémolvadékok anyagvizsgálata alapján bronzöntésre szolgáltak. Utóbbiak nemesfémek öntéséhez való használatát az anyagvizsgálatok és az űrtartalom mellett, továbbá alátámasztja, hogy ezeket a tégelyeket finomabb agyagból készítették és külső 20 Itt Dacia provincia megalakulását követően alakultak az első fémműhelyek. Összesen ötöt sikerült azonosítani, melyek a Kr. u. II – III. század közötti időszakban működhettek (Benea 2002, 32–33). Eleinte még faépületekben folyt a munka, a kőbe való átépítéseket Hadrianus uralkodásának második felétől (Kr. u. II. sz. 1. fele) kezdték meg (Benea – Petrovszky 1978, 226). 21 Kivételt jelent a 4. műhely, amelynek alapterülete csak 2,40 × 2,40 m volt. 22 Benea 2002, 33; Vaday 2005, 157. 23 A számítások szerint ezek a tégelyek akár 520 g fém olvasztására is alkalmasak voltak (Benea 2002, 37). Ez már körvonalazza, hogy az adott műhely milyen termékeket állított elő. Az ilyen nagy anyagmennyiség sorozatgyártást, vagy nagyobb tárgyak előállítását feltételezi. 24 Benea 2002, 37. Ezek a kisebb tégelyek inkább apróbb tárgyak, ékszerek, ruházati kiegészítők öntését tették lehetővé. Utóbbi állítást igazolják azok a lelőhelyek ahol erre specializálódott műhelyeket sikerült azonosítani: Porolissum (Benea 2002, 34, 38), a tibiscumi 5. műhely (Benea 2002, 33, 38), távoli példaként pedig a Bosporusi királyság területén működő tanaisi műhelyt lehet említeni, ahol tükrök, övcsatok, és legfőképpen fibulák öntésére specializálódtak. Az itt előkerült tégelyek űrtartalma kb. 150–200 g volt (Treister 1996, 73). Természetesen a különböző méretű öntőtégely használata nem zárja ki egymást. 25 Vaday 2005, 162–164. 26 Személy szerint az olyan egzakt eljárásoknál, mint az öntés, ahol adott mennyiségekkel kell dolgozni, – szem előtt tartva a minimális veszteség és a maximális kihasználtság/felhasználhatóság követelményeit – a véletlenszerűséget kizárnám. 27 Az ezüst (Ag) általános fizikai tulajdonságai a következők, olvadás pont: 960,5 °C; Brinell keménység (lágyított állapotban): 28 kp/ mm2 (Pallai 1972, 11). Élénk fényű, fehér fém. Az arany után a legjobban nyújtható, hidegen és melegen egyaránt jól alakítható. Kémiai tulajdonságai közül az egyik legfontosabb, hogy – mi vel nemesfém – levegőn nem oxidálódik, sőt, az oxigénnel még az izzás hőmérsékletén sem egyesül. Az ezüst-alapú tárgyak felületén jelentkező fekete-kékesfekete réteg oka a kénhidrogén-tartalmú levegő, ugyanis a kénnel reakcióba lépő ezüst felületén ezüstszulfidból álló bevonat keletkezik. Az esetleges oxidációt a nagyobb arányban jelenlévő, nem nemesfém, ötvöző okozhatja. Az ezüst higannyal

60

védőréteggel látták el, hogy az esetlegesen lecsöppenő olvadt fém ne tapadjon a tégely felületére.24 A tiszaföldvári tégelyek, lefelé szűkülő, kúpos alakja megegyezik a Daciában előkerült, római tégelyekével, azonban magasságuk kb. 3,9 cm.25 Így, a Benea által felvázolt két kategória közé esnek, de közelebb álnak a kis tárgyakat öntő tégelyek méreteihez. Kérdéses, hogy a méretbeli eltérés egyben a barbár-római öntéstechnika különbségének mutatója is, vagy csupán véletlennek mondható.26 III. 2. Alapanyagok és összetétel A 84. sír fémékszerein végzett anyagvizsgálatok kimutatták, hogy azok készítése során ezüstöt27 és rezet,28 pontosabban ezek ötvözeteit használták fel.29 Megjegyzendő, hogy a fémek a természetben nem fémtiszta formában vannak jelen. Minden esetben tartalmaznak valamennyi szennyeződést, illetve egyéb anyagokat. Mesterséges ötvözésről csak akkor beszélhetünk, ha ezek mértéke eltér az átlagostól.30 elegyítve amalgámot képez (ennek a tűzaranyozáshoz hasonló módszerrel történő ezüstözésnél van jelentősége). Az ezüst a rézzel (valamint az arannyal és a palládiummal) minden arányban ötvözhető, a többi fémmel cink, ón) csak korlátoltan. Legfontosabb ötvözője tehát a réz, amely az ötvözet olvadáspontját redukálja. A 720‰-es (vagyis 1000 g ötvözetben 720 g színezüst van jelen) ezüst-réz ötvözetnek a legalacsonyabb az olvadáspontja, 779 °C. A rézmennyiség növekedésével arányosan nő az olvadáspont is (Pallai 1972, 18–20, 20–22; Dzurdzik 1998, 110–111, 115–116). 28 A (vörös)réz (Cu) általános fizikai tulajdonságai a következők, olvadáspont: 1083 °C; Brinell keménység (lágyított állapotban): 50 kp/ mm2 (Pallai 1972, 29). Jellegzetes vörös színű, szívós, képlékeny, jól alakítható fém. Folyékony állapotban a gázokat magába zárja, viszont megdermedéskor ezek eltávoznak belőle, így az anyag lyukacsossá válik. Ezen rossz tulajdonságának kiküszöbölése miatt van szükség az öntéshez, más fémmel/fémekkel történő ötvözésére. Száraz levegőn nem, de nedves levegőn oxidálódik: felületén nem egységes összetételű, de tömör felületet alkotó, zöld színű, rézkarbonát (CuCO3 Cu(OH)2) – más néven patina, zöldrozsda, grünspan – réteg képződik, amely megvédi a további elváltozásoktól. Legismertebb ötvözetei a bronz és a sárgaréz. A bronz, réznek ónnal (Sn) alkotott ötvözete, amely legfeljebb 25% ónt tartalmazhat. Az óntartalom növekedésével az ötvözet keménysége, ridegsége fokozódik, így romlanak megmunkálhatósági tulajdonságai. Az alacsony óntartalmú bronzok kovácsolásra, sajtolásra kifejezetten alkalmasak. Az ötvözet öntési tulajdonságai kiemelkedőek. A sárgaréz, réz és cink (Zn) ötvözete. 39% cinktartalomig melegen és hidegen egyaránt jól alakítható, sajtolható; 39–50% cinktartalomnál már keménnyé válik az ötvözet, megmunkálásra kevésbé lesz alkalmas. Az alacsony cinktartalmú (10–20%) rézötvözeteket, amelyek még az alapfém színét megtartották, tombaknak nevezzük (Pallai 1972, 29–30; Dzurdzik 1998, 74–75, 78–79, 84–85). 29 Kivétel a filigrán és granulációdíszes fibula tűszerkezetét rögzítő stift, mert ennek alapanyaga vas. 30 Healy 1978, 199. Az arannyal kapcsolatban geológiai és régészeti adatokra támaszkodva sikerült megállapítani, hogy az 1%-nál ke vesebb rezet tartalmazó arany természetes megjelenési forma, míg a 3%-nál többet tartalmazó egyértelműen emberi tevékenység, vagyis mesterséges ötvözés eredménye (Hall et alii 1998, 548).

HADAK ÚTJáN


12/23/11 11:19:05 AM


Az is bizonyos, hogy az ékszerek készítéséhez gyakran nem a „bányából érkezett” és finomított nyersanyagok kerültek felhasználásra, hanem más – hibás, szükség telenné vált, esetleg „ódivatú”, stb. – tárgyakat olvasztottak újra.31 Ehhez szolgál adalékanyagul az a 17 db aranyfóliából készült tárgy, amelyeket az oroszországi pokrovkai 2. temető 9. kurgánjának 1. sírjában találtak. Keltezésüket tág időhatárokkal, a Kr. u. II–IV. század közé helyezték. A kis fóliákat optikai emissziós (OES) és tömeg spektrométeres (MS) elemzéseknek vetettek alá, majd a kapott eredményeket klaszteranalízis segítségével értékelték ki.32 A vizsgálat nem a várt eredménnyel zárult: csupán néhány tárgy esetében sikerült azonosítani az Urál hegység alluviális vagy aranytelér lelőhelyeit, mint a felhasznált arany származási helyét.33 A tárgyak többségének alapanyagát mesterséges ötvözéssel létrehozott, újraolvasztott tárgyak adták.34 A tiszaföldvár-téglagyári 84. sír ékszerein végzett mikrospektrokémiai vizsgálatok a fenti elemzéshez hasonló részletes információkkal nem szolgáltak. Sikerült megállapítani, hogy „az együttes bizonyos darabjai (karperecek, fülkarikák) azonos anyagból készültek (…) Kivétel a torques, amelyen az animához fémesen nem kötött ezüstréz ötvözet réteg van.”35 Makroszkópos vizsgálattal itt leginkább csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. A megfigyelések alapján a tárgyak alapanyaga valamilyen rézötvözet lehet, amelyet vékony ezüstréteggel vontak be.36 Ez számos helyen lekopott. Egyedi felületkezelési eljárást a pitykék, 31 Számos más tényezőt is figyelembe kell venni. A kárpát-medencei szarmaták az al-dunai korridoron keresztül tartották a kapcsolatot rokon törzseikkel, valamint a Pontusz-vidéki városokkal. Ezt először Decebál hódításai (Kr. u. 103–104 táján), majd a dák uralkodó legyőzését követően a Traianus által megszervezett (Kr. u. 107) Dacia provincia zavarta meg. Ezek az események teljesen elvágták a szarmatákat elsődleges kereskedelmi forrásuktól, így a nemesfémáru, illetve –nyersanyag beszerzésétől is. Csak a nagy markomann-szarmata háborúk lezáródását (Kr. u. 188) követően élénkülhetett fel újra a kapcsolat (Istvánovits 1998, 38–41). Habár ez a temetőnket időben nem, vagy csupán kis mértékben, érinti, mégis fontos adalékanyag a fémbeszerzést illetően. Főképp, ha szem előtt tartjuk azt a fontos tényt, hogy a szarmata Barbaricum fémnyersanyagban szegény volt; vagyis a bányászható fémércek hiánya, valamint a sajátos életmód sem tette lehetővé a szarmaták számára a bányászmesterség elsajátítását. Ugyan másodlagos vasfeldolgozás nyomait sikerült azonosítani Gyoma 133. és Örménykút 52. lelőhelyen (Vaday 1992, 9), az elsődleges feldolgozást, a szegényebb osus, illetve cotinus törzsek végezték, akiktől a kibányászott, majd finomított vas, adó formájában került a szarmatákhoz, illetve a kvádokhoz (Istvánovits 1998, 38; Vaday 2005, 151). Mindezek miatt az itt élő szarmaták a (nemes) fémekhez eleinte inkább csak a rokon törzsekkel, a megtelepedést követően már a rómaiakkal is folytatott kereskedelem révén juthattak hozzá, ami jelentősen lelassította a helyi szarmata fémművesség kialakulását.

illetve – az anyagvizsgálat szerint – a torques esetében lehet megfigyelni. Ez az ún. zsugorításos hideg eljárásos ezüstözés (a technika leírását ld. IV.1. résznél).37 A többi tárgy ezüstözését feltehetőleg a tűzaranyozáshoz hasonló módon végezték.38 III. 3. Filigrán-technika A technika az újkorban kapta a „filigrán” elnevezést.39 A gyűjtőfogalom alatt az egyes cső-, vagy huzalalakító eljárások értendők. Ezen belül elsődlegesen a különböző módon díszített/kialakított huzalokra, illetve csövekre: tordírozott, kordil-, rovátkolt-, és gyöngydrót, stb, használjuk.40 A fémek képlékeny alakítását (hajlítás, nyújtás) a csúszások teszik lehetővé oly módon, hogy a fémek kristályrácsainak adott síkjaiban lévő atomok erő hatására elmozdulnak, és más rácspontba kerülnek.41 A filigrán esetében az alakító műveleteknek42 három cél ja lehet. Ezek megfelelnek a megmunkálás fázisainak is: 1. A kiindulási anyag (lemez, huzal) létrehozása 2. Finomalakítás: megfelelő alakú, illetve méretű keresztmetszettel rendelkező huzal, cső létrehozása 3. Díszítés Mivel az első pont nem képezi szervesen a filigrántechnika részét, erről nem szólok részletesebben. A második pont a tárgyalt technika kiindulópontja. Erről a rövid összefoglaló táblázatot ld. I. t. 2. táblázat.43 A felületdíszítő műveletek közül a rovátkolt- és a gyöngydrót készítését emelem ki, mivel ezek egyikét al32 Hall et alii 1998. 33 Az innen származó aranyban jellemzően magasabb a Platina Csoport Elemeinek a jelenléte (Hall et alii 1998, 550). 34 Ld. 30. jegyzet az arany-ötvözet természetes vagy mesterséges voltát illetően. 35 Vaday et alii 1986, 3. 36 Kivételt képez a filigrán és granulációdíszes fibula, amelynek alap anyaga valamilyen ezüstötvözet volt, és felületét egy eltérő összetételű ezüst-ötvözettel vontak be (Vaday 1994, 112). 37 Vaday 2005, 160. 38 Az aranyat, vagy ezüstöt higannyal elegyítették, így folyékony amalgámot hoztak létre. Ezt az aranyozandó, vagy ezüstözendő tárgy felü letére vitték fel. Miközben hevítéssel elpárologtatták a fölöslegessé vált higanyt, vékony arany, vagy ezüstréteg maradt vissza (Bühler 1999, 57–62). 39 Bühler 2000, 208; Duczko 1985, 15. 40 Ebben az értelemben vett, szűkebb megfogalmazása: „Delicate ornamental wire.” (Brown 1998, 90.) 41 Dzurdzik 1998, 14, 19. 42 A hideg- és a meleg-alakító műveletekre egyaránt vonatkozik. 43 A táblázat elkészítéséhez a következő irodalmakat használtam fel: Ogden 1982; Duczko 1985; Foltz 1989; Bühler 2000. A terjedelemre való tekintettel csupán az alaptechnikák kerültek bemutatásra (kimaradt például a „Strip-drawing”).

HADAK ÚTJáN


61

12/23/11 11:19:05 AM

Schwarcz Dávid

kalmazták az ezüst korongfibula peremének díszítésére. A két technika alapvetőleg csak az alkalmazott eszköz munkaélének kialakításában tér el egymástól.44 Előbbinél egy egyélű szerszám segítségével V-, vagy U-alakú rovátkák kerültek kialakításra (III. t. 5) oly módon, hogy végül – ideális esetben – bikónikus, vagy ovális alakú gyöngyök sorakoztak egymás mellett.45 Ezzel szemben a gyöngydróthoz használt eszközök két-, vagy többélűek: az élkialakítás homorú, vagyis a munkaél nem egyenes, hanem egy vagy több horony töri meg (III. t. 4). Theophilus két ilyen eszköz, a gyöngydrótvéső és az organarium leírását adja „Schedula diversarum artium” című munkájában.46 Ezekkel szabályosabb, a gyöngysorhoz hasonlóan, hézag nélkül egymás mellett elhelyezkedő ovális, vagy gömb alakú szemek alakíthatók ki a huzalon. A két technika különválasztásának nehézségét az adja, hogy a rovátkolt drót ugyanúgy néz ki, mint gyöngydrótvésővel készített, gyengébb kivitelű gyöngydrót.

IV. A leletek a párhuzamok és az ötvös-technikák fényében IV. 1. Pitykék

Habár a granulációt – a filigránhoz hasonlóan – már az ókori Mezopotámiában és Egyiptomban is használták, elnevezésére csak az újkorban került sor.47 A technológia alapját a fémek hő hatására fellépő felületi feszültsége jelenti: a kis fémdarabok hő hatására megolvadnak és a legoptimálisabb formát, amely a gömb, veszik fel. Ennek a tulajdonságnak az ismeretében számos módon elő lehet állítani a technikához elengedhetetlen granulátumokat (erről a rövid összefoglaló táblázatot ld. I. t. 3. táblázat48). A létrehozott kis golyókat előkészített alapra, ún. recipiensre rögzítették. Előkészítés alatt értendő a granulátumok helyének poncolóval, esetleg véséssel történő ki-

A pityke elemeiről a II. fejezetben már szó volt. A gömbszelet alakú tagból, a függesztőfülből és a hozzá tapadt lemezkéből a következőképpen állíthattak össze egy pitykét. A gömbszelet alján lévő ovális kerethez illesztették az Ω-alakban meghajlított huzaldarabot úgy, hogy az íves része a keretre feküdt föl. A függesztőfülhöz tapadt kis lemez feltehetőleg a gömbszelet hátlapját adta, és leszorította a függesztőfület. Habár semmilyen anyag sem volt megfigyelhető az egyes elemeken, – mivel a pitykék részeikre estek – feltételezhető valamilyen ragasztó-, vagy kitöltőanyag használata. A három elemből összeállított pitykét az Ω-alakú tag szárai segítségével varrhatták fel egy anyagra.53 Mindegyik elem alapanyaga valamilyen rézötvözet lehet. A félgömb/gömbszelet-alakú tagok hátoldalán meglévő kis ovális bordák alapján feltételezhető, hogy ezeket öntéssel készítették. A sorják eltávolítását, illetve a felület egyenletessé tételét követően ún. hideg-ezüstözéses eljárással ezüstözték az egyes darabokat. A módszer

44 Részletes leírásukat, jellemzésüket, valamint elkülönítésük kritériumait ld. Whitfield 1998, 59–79; Bühler 2000, 226–235. 45 Bühler 2000, 226–227. 46 3. könyv, 9–10. fejezet. 47 Wolters 1983, 11. 48 A táblázathoz Wolters 1983-as munkáját vettem alapul. 49 Wolters 1983, 48–50. 50 A művelethez 450–500 °C fölötti hőmérsékletre van szükség. A granulátumok és a recipiens közti fémes kötés kialakításáért a forrasztóanyag felel (Pallay 1972, 102–103). Ezt általában az alapfém anyagából készítették ötvözéssel. Célja az volt, hogy az alapfém olvadáspontjánál legalább 50 °C-al alacsonyabb olvadáspontú ötvözetet nyerjenek, így ennek felhasználásával, a két elem (alapfém és a granulátum) megolvasztása nélkül alakíthatták ki a fémes kötést. Az aranyhoz ezüstöt, rezet, esetleg mindkettőt felhasználták az olvadás pont csökkentése érdekében. Az ezüstöt ugyanilyen céllal, rézzel ötvözték (részletesebben ld. Healy 1978, 243; Dzurdzik 1998, 116). Mindenképpen fontos szempont, hogy az ötvözött forrasztóanyag színe ne üssön el nagymértékben az alapfémétől. Anyagtól függően

már néhány százaléknyi ötvöző jelenléte befolyásolhatja az alapszínt. A forrasztás kivitelezéséhez továbbá folyósítóanyagra van szükség (Wolters 1983, 54–56). Ez lehetett – a még napjainkban is használt – bórax (Na2B4O7, tetraborát) vagy a mára kevésbé elterjedt hamuzsír (K2CO3, kálium-karbonát). A felületre felvitt folyósítóanyag, a hevítés során segített a forrasztóanyagnak a megfelelő helyen kialakítani a fémes kötést. 51 Nem a mai értelemben – hegesztőpisztoly segítségével – végzett eljárásra kell gondolni. Az alapfelület és a granulátumok anyagának kis mértékű megolvasztásával, közvetlenül alakították ki a fémes kötést, folyósító, vagy egyéb segédanyag felhasználása nélkül. Magától értetődő, hogy a művelet magasabb hőfokon (ez függ az alapanyag olvadáspontjától) zajlott, mint a keményforrasztás (Farkas 2000, 148–156). 52 A granulációs technika részletes menetéhez továbbá ld: Duczko 1985, 22–24; Ogden 1982, 58–70; Wolters 1983, 34–67. 53 A pitykék – fej környéki – elhelyezkedéséből és szerkezetükből feltételezhető, hogy fátyolra voltak felvarrva. Ez a viselet jellemző az iráni-szarmata népesség körében.

III. 4 Granuláció

62

alakítása, annak érdekében, hogy a végleges rögzítésnél a szemek ne mozduljanak el. Másik megoldás a felület megfelelő részeire vékony ragasztóréteg (növényi: tragant, birsalmagyanta; állati: glutinenyvek) felvitele.49 Az alapfelület és a granulátumok közötti végleges, fémes kötést keményforrasztással,50 vagy „hegesztéssel”51 hozták létre (III. t. 2). Végül a keletkezett felületi szennyeződést eltávolították, majd valamilyen drótszálú kefével felkarccolták, esetleg felpolírozták a tárgyat.52

HADAK ÚTJáN


12/23/11 11:19:05 AM


lényege, hogy a felhevített alapfémet folyékony ezüstbe mártották, majd hirtelen hidegvízben hűtötték le, így habár nem alakult ki erős fémes kötés, vékony ezüstréteg keletkezett. Erre az eljárásra a rézötvözetek felületéről egészben leváló, a gömbszelet alakját megőrző vékony ezüstlemezkék utalnak. Ezzel az ezüstözési technikával külső megjelenésében értékesebbé és impozánsabbá tették az egyes pitykéket és ezáltal a végül elkészített fátylat is. Felmerül a kérdés, hogy ezt az ezüstözési eljárást miért csak a pitykéknél alkalmazták?54 A fátyoldíszek általában aranyfóliából készült különböző maszkos, állatalakos és florális motívumokkal díszített, préselt lemezek.55 A tiszaföldvárihoz hasonló gömbszelet-alakú pitykék ritkán kerülnek elő, továbbá mind a gömbszelet alakú tag, mind a rögzítőfül a hozzájuk tartozó elemek nélkül nehezen értelmezhetők.56 IV. 2. Fülbevalók A fülbevalókon a drótkészítési eljárások két alapvető módja (húzás és csavarás) volt megfigyelhető. A testet alkotó, végei felé elvékonyodó réz-alapú ötvözetből készült huzalon húzás nyomai látszanak, ennek visszatekercselt részén látható, hosszúkás „bemélyedések” okára ez idáig nem sikerült magyarázatot találnom. A feltekert véko nyabb „huzalt” csavarásos eljárással készítették. Utóbbi technikáról a tekercselt szálakon spirálisan megjelenő egy-egy vékony „vonal” (a lemezszalagok két szélének összeérése), a fúg árulkodott (III. t. 7). A felhasználandó huzalok előkészítése után először a kampós véget alakíthatta ki az egykori mester, majd ezt követően a testet alkotó vastag huzalt kör alakban meghajlította. Ezután dolgozhatta ki a hurkos zárszerkezet képező spirálist, és tekerte a fülbevaló testére a fennma radó részt. Mindezt végül vékonyabb ezüstszál felteker cselésével egészítette ki. A feltekerések között fogó 54 Talán a tárgy kis méretéből adódóan egyszerűbb volt ezzel a technikával leezüstözni. Az öntőtégelyek szájátmérője lehetővé tette, hogy a pitykéket a tégelyben megolvasztott ezüstbe mártsák, majd gyorsan vízben lehűtsék. 55 Ezeket nagy számban állították elő a Fekete-tenger környéki ötvösműhelyek (Pantikapaion, Olbia, stb.; Vaday 1988–1989, 73– 74). Több aranylemezből préselt – figurális – darab volt például a Szentes-nagyhegyi 20. női sírban (Párducz 1935, 15-18, V. t. 1–18). 56 A tiszaföldvárival csak alakilag megegyező, de vasból készült, illetve nagyobb méretű tárgyat közölt Párducz Mihály Szentes–Sárgapart 23. sírjából. A halott koponyájának halántéka mellett talált letetet „ismeretlen rendeltetésű fémtárgy”-ként azonosította (Párducz 1950, 10, T. XIII. 5a-b). A kép alapján a méretből ítélve nem pitykéhez tartozhatott, de funkciója ugyanaz lehetett. Alföldi A. a pokrowski 18. kurgánból mutatott be, megjelenésében a tiszaföldvárival egyező,

segítségével hozta létre síkból kiemelkedő spirálisokat úgy, hogy azok nem törték meg a feltekerés menetét. Ezt követte az ezüstözés, amely véglegesen rögzítette az alap huzalhoz a tekercselést. A hurkos-kampós aranyfülbevalók már a Metanastae Iazyges legkorábbi (Kr. u. I. sz.) sírjaiban is feltűnnek, az ezüst és bronz példányok megjelenésével a Kr. u. II. századtól kezdve számolhatunk a szarmata Barbaricumban. Jelen fülbevalótípus már egy későbbi, a Kr. u. III. századtól induló variánst képvisel.57 Hasonló, spirálfejjel díszített darab a szentes-nagyhegyi 20. sírban került elő.58 IV. 3. Torques A nyakperec felületének dendrites struktúrája mutatja, hogy öntéssel készült.59 Az öntési hibákat reszelővel próbálták meg korrigálni, ennek nyomai a torques egyes részein megfigyelhetők. A körte alakú zárótag nyílása három geometrikus alakzatra bontható: egy nagyobb és egy kisebb kör alakra és az ezeket összekötő két párhuzamos, egyenes vonalra. A köröket valamilyen lyukasztóval üthették ki, amit a hát oldalon megmaradt sorja igazol. Az összekötő elemet pedig lemezvágó ollóval, vagy valamilyen egymással szembenálló, vágóéllel rendelkező eszközzel vágták ki.60 (III. t. 1). A nyírás következtében végbement anyagbegyűrődés az oldalélek csúcsos, fektetett „V”-alakú keresztmetszetében fogható meg. Miután a zárótagokat végleges formára hozták és a torques testét adó huzalt megfelelő ívben meghajlították, az ezüstözés következett. A létre hozott vékony ezüstréteg több helyen megfigyelhető kopása hosszú használati időről tanúskodik. A torquesek már a Kr. u. I. században megtalálhatók a Kárpát-medencébe érkező szarmata bevándorlók – magukkal hozott – leletanyagában. Jelen darab nem tartozik a jellegzetes típusok közé. Egyedül körte-alakú zárótagja emeli 6 db kis, egykor feltehetőleg függesztőfül funkcióját betöltő tár gyat, de – Párduczhoz hasonlóan – sem meghatározását, sem pontos méreteit nem adta meg (Alföldi 1932, Taf. XXIV. 16). Egyedül a Jászberény-alsómuszaji sírból kerültek elő olyan darabok, amelyekről feltételezhető, hogy pitykék félgömbös fejei lehettek, de mivel Párducz félgömbös fejű bronzszegekként azonosította ezeket, nem került sor további vizsgálatukra (Párducz 1959, 332, T. XXIX.5,10–13). 57 Vaday 1988–1989, 45–46. 58 Párducz 1935, 16–17, T. V.19. 59 Foltz 1981, 57. 60 A két oldalról érkező ékszerűen kialakított vágóél, nyomás hatására kettévágta az anyagot. Az erőkifejtés és az ellenállás mértékét az ékszög nagymértékben befolyásolja, ami a vágóél kialakítása szempontjából kulcsfontosságú (Farkas 2000, 56).

HADAK ÚTJáN


63

12/23/11 11:19:05 AM

Schwarcz Dávid

ki a nyakperecek sorából, ez viszont nem csak a szarmata, de a germán leletanyagban is megtalálható.61 Szeged-Zákány lelőhelyen közel megegyező darab került elő.62 Az alaki és szerkezeti sajátosságokon túl összekapcsolja a két torquest az a jelenség, hogy mindkettő körte-alakú zárótagjának vége kettérepedt. Ennek okára eddig egyértelmű magyarázatot nem találtam: a nyakperec tartásából fakadó feszültség nem lehet olyan mértékű, hogy a zárótag vége megrepedjen. Véleményem szerint ezek a repedések is öntési hiba (szívódási üreg) eredményei. IV. 4. Nyakék A nyakéken négyfajta fémtag készítési menete vizsgálható: az ezüstcsöveké; a kis, levél alakú csüngőké, a kúp alakban feltekert huzalgyöngyöké és a kerek zárótagé. A 0,03 cm vastag lemezből előállított ezüstcsöveket készíthették húzással, kalapálással, vagy fogó segítségével. Felületi nyomok egyik módszerre sem utalnak. A három technika közül egyedül a húzás az, amelyik nem feltétlenül hagy felületi nyomokat. Egyértelműen azonban nem jelenthetjük ki, hogy ezt a módszert alkalmazták, mivel a másik két eljárás okozta felületi nyomok reszeléssel, vagy smirglizéshez hasonló módszerrel eltűntethetők. Így a húzással végzett előállítási menet egyelőre csupán feltételezés marad. A kis levél alakú csüngőket valószínűleg öntéssel készítették. Fémlemezből való kifűrészelésüknek ellentmond, hogy oldalukon erre utaló nyomokat nem találni. Végüket fogóval hajlíthatták vissza, majd a kerek átmetszetű huzalból készített függesztőkarikát belefűzték. A levelek üresen hagyott, díszítetlen felülete arra utal, hogy felcsiszolták azokat, így jobb hatást értek el, mint bármilyen díszítési (áttörés, filigrán, granuláció) megoldással. A felcsiszolt, felpolírozott, majd leezüstözött felület csillogása különleges szépséget kölcsönözhetett a nyakéknek. A kúp alakban feltekert huzalgyöngyöket alkotó 0,04 cm átmérőjű, kör keresztmetszetű huzalok előállítási módja a felületet borító barnás, talán égési-olvadt, réteg miatt nem 61 Kulcsár 1998, 53; Vaday 1988–1989, 49. 62 Párducz 1931, 31, Taf. 17.9; Párducz 1950, Taf. LXXXI.8 63 Járdányi-Paulovics István kénes színű kitöltőmasszát említ néhány vékony, aranylemezből készült tárgy esetében. Véleménye sze rint a masszát az esetleges sérülések elkerülése miatt alkalmazták (Járdányi-Paulovics 1953, 125). Ilyen kitöltőanyagokat a hellenisztikus műhelyek is használtak (Vaday 1988–1989, 91). Az ezüst kémiai tulajdonságaira alapozva a tényleges kéntartalom esetünkben magyarázattal szolgálhatna az ezüstözött felületen megfigyelhető barnás réteget illetően.

64

azonosítható. Viszont a szélesebb oldalukkal összetapadva előkerült gyöngyök, a készítés folyamatáról árulkodnak. A négyből két gyöngyöt, kiszélesedett részüknél összetapadva találtak. Egyetlen huzalból ez a bikónikus alakzat, forma-mag segítsége nélkül nem (vagy csak körülménye sen) készíthető el. A gyöngyökhöz felhasznált huzalokat külön-külön egy magra tekerhették fel. A magról való levételt követően a két-két feltekert gyöngyöt valamilyen masszával töltötték ki, az esetleges sérülések elkerülése végett.63 Végül a két-két darabot összeillesztették. Anyagvizs gálat nélkül kérdéses marad a felületen lévő barnás réteg odakerülésének oka. E réteg, valamint a gyöngyök nagyfokú töredékessége miatt sem lehet megállapítani, hogy a huzalgyöngyök tekercseléseit a ragasztó-, vagy esetleg valamilyen forrasztóanyag tartotta össze. A kis kerek zárótag egyenetlensége és az oldalán lévő sorja, kétség kívül a kétrészes öntőforma használatával végzett öntés bizonyítéka. A felületen jelentkező légbuborékok és egyéb öntési hibák a már korábban tárgyalt barbár öntési technológia hiányosságával magyaráz ható.64 A kerek részhez kapcsolódó kis, gömbölyű fejű tag funkciója kérdéses. Talán az öntőcsap megmaradt kis részét dolgozták el így.65 Az is lehetséges, hogy a kis nyúlvány a nyakék szempontjából töltött be valamilyen specifikus funkciót.66 Minden lánc esetében a nyaknál lévő rész kopik a legnagyobb mértékben. Ennek a darabnak mindkét oldalán, a nyakkal érintkező részen – a nyakéket alkotó többi fémtaghoz képest – erősebb kopásnyom jelentkezik. A nyakék összeállítása egyedi, az egyes elemek közül kizárólag a kis csövek pontos párhuzamait találtam meg: Kiskundorozsma-Öreghegy67 és Szentes-Kistőke68 lelőhelyeken. IV. 5. Karperec A karperecek átlagosan 0,3 cm átmérőjű, kör átmetszetű huzalból készültek. Az öntési hibák ennél a tárgycsoportnál jelentkeznek a legszembetűnőbben. Az egykori mester 64 Ld. 16. lábjegyzet. 65 Hasonló öntőcsap figyelhető meg a csüngőként, vagy övkarikaként használt ú. n. „gömbös gyűrűk” egy részén is. 66 Előfordulhat, hogy a nyakék „zárszerkezetében” volt valamilyen sze repe. 67 Publikálatlan darab. Ez úton köszönöm Wilhelm Gábornak, hogy a leletegyüttesre felhívta a figyelmemet. 68 Párducz 1944, Taf. XII.6, 8.

HADAK ÚTJáN


12/23/11 11:19:05 AM


ezeket reszelővel próbálta meg kijavítani, aminek nyomai jól látszanak (III. t. 9). A reszeléssel a hibák korrigálására tett kísérletek mellett a kör keresztmetszetű huzalból készült karperecek végeit négy-, illetve hatszögűvé alakította.69 A tökéletlen kialakításból arra következtethetünk, hogy ez az eljárás nem tartozott a mester általánosan alkalmazott módszerei közé. Lehet, hogy kizárólag a rosszul si került öntés helyrehozása és nem az átmetszet alakja bírt elsődleges fontossággal. Ugyanakkor az is érdekes, hogy a jobb csuklón megtalált karperec végeinek hatszög-alakú keresztmetszete miért különbözött a másik két darabétól. Lehet-e mögötte valamilyen szimbolikus háttértartalom, vagy egyszerűen csak egy új kidolgozási módszert próbált ki a mester?70 A reszelési munkákat követően hajlította megfelelő alakúra a karpereceket (hacsak nem rögtön ilyen formába öntötte) és végül, mellőzve a reszelőnyomok eltűntetését és mindenfajta csiszolási, vagy polírozási műveletet, leezüstözte azokat. A nyitott, megvastagodó végű karperecek a kárpát-medencei szarmaták gyakori leletei közé tartoznak. Az öntött példányok a Kr. u. III. század végét követően jelennek meg és mivel barbár termékekként értékelendők, feltételezhető, hogy alföldi barbár műhely(ek)ben készültek.71 IV. 6. Fibula A fibula szerkezete különleges. Ha részeire bontjuk, az egyes elemek más tárgytípusoknál is feltűnnek (pl. az alapot adó kör alakú lemez az egyszerű lemezes, lemezrátétes, emailos korongfibuláknál). Itt kell kiemelni a fémtárgyak strukturális felépítésének fontosságát. Az elemzésekhez megalkotott tárgytípusoknál ritkán veszik figyelembe, hogy a készítő szemében nem a „tárgytípus” jelent meg, hanem annak szerkezeti egységei és ezek előállításához szükséges technikai feltételek. A fibulát az alábbi elemekből állította össze készítője: egy 3,1 cm átmérőjű kör alakú alaplemezből, egy 1,7 cm hosszú spirálszerkezetes tűből, ennek rögzítéséhez szükséges vas stiftből, valamint az egy vagy két lemezből 69 Az egyik jobboldali karperec végei hatszögletes átmetszetűek voltak, a másik jobboldali és a baloldali karpereceké négyzetesek. 70 A sírokban elhelyezett ékszerek alapján a jobb- és a balkéz megkülönböztetett szerepéről Vaday Andrea (Vaday 1988–1989, 49) és Kulcsár Valéria (Kulcsár 1998, 54–55) is beszámolt. Fémkarperecek a férfi és a női temetkezésekben egyaránt előfordulnak, gyöngykarkötővel együtt azonban csak nőknél. A jobb-, vagy balkéz eltérő szerepére a karperecek száma és esetenként alapanyaguk utal. Leggyakrabban – a tiszaföldvári 84. sír esetében is – a jobb csuklón kerül elő több karperec. 71 Vaday 1988–1989, 51. 72 Vö. a III.3. fejezetben a rögzítésről szóló résszel.

készült tűtartóból és (a spirálfej rögzítését szolgáló) fülből, egy 1,4 cm átmérőjű tokos foglalatból (ebbe illesztették a kék üvegkövet), a fibula testét alkotó csonkakúppalást alakú lemezből, a felületi díszítéshez granulátumokból és 0,1 cm átmérőjű, kör átmetszetű filigránhuzalokból. Az ötvös mester az összeillesztés során a paláston elhelyezte a háromszög alakban meghajlított filigránhuzalokat, amelyeken valószínűleg már előzőleg beponcolta a granulátumok helyét (III. t. 3)72 és fel is forrasztotta azokat. Ezt követően a foglalatot forrasztotta a palást középső, nyitott részéhez. A tűszerkezet rögzítésének pontos felépítése nem látszik, csak következtetni lehet arra, hogy a tűtartó és a spirálszerkezetes tűfejet tartó tagok összekapcsolódnak, amire az alaplemezen a két elem között megjelenő téglány alakú kidudorodás utal. Ebben az esetben az alaplemezen, egyvonalban, egymástól megfelelő távolságban egy-egy kis részt kellett kivágni/kifűrészelni, hogy a – még vissza nem hajlított – tűtartót és a tűfej rögzítésére szolgáló kis fület ezeken át lehessen tolni. Ezután felforrasztotta az alap szélére a rovátkolt drótot, majd összeragasztotta a palástot az alaplemezzel. Végül visszahajlította a tűtartót és a nyolc szoros tekercselésű spirálfejet úgy alakította ki, hogy annak alsó húrját a fej rögzítésére szolgáló kis fülön fúrt lyukon átvezette. Végül vasstifttel rögzítette a tűszerkezetet.73 Párducz Mihály a keleti párhuzamok alapján keltezte az ú. n. aranylemez-borítású korongfibulákat („Scheibenfibeln mit Goldblech Überzug”).74 Ennek nehézségeire Vaday Andrea hívta fel a figyelmet és a késő szarmata időszak leletanyagának értékelése kapcsán összegyűjtötte az ebbe a csoportba tartozó darabokat.75 Amint fentebb már említettem, kiemelt fontosságú a fibulatípus szerkezeti felépítésének felismerése: egy foglalatba elhelyezett üveg-, vagy féldrágakövet olyan lemezpalástra illesztettek, amelyre körben háromszög, lekerekített sarkú háromszög, esetleg félkör alakban hajlított filigránhuzalokat, granulátumokat és/vagy többszörös granulációsor-keretelést forrasztottak. A palást és az alaplemez találkozását rovátkolt- vagy gyöngydróttal fedték le. Ugyanilyen szerkezeti felépítés figyelhető meg számos, a Fekete-tenger térségéből származó, egyéb tárgytípuson.76 Érintőlegesen már Párducz Mihály is megfogalmazta ezt a gondolatot, amikor feltételezte, hogy ilyen 73 Ez a szerkezeti megoldás jellemző a késői lemezpalást testű korongfibuláknál (Vaday 1988–1989, 90–91). 74 Párducz 1959, 376–377. 75 Vaday 1988–1989, 90–94, Abb. 18; Vaday 1994, 109–112, Tab. VII–IX. 76 Staniza Novokursunskaja környékén (Kubán-Vidék) szórványként került elő egy kalcedon markolatgomb, melyet aranyfoglalatba foglalt féldrágakővel díszítettek (Šarov 2003, Abb. 4). Zubovskij Khutoron ugyanilyen szerkezetű övdíszt találtak (kis eltéréssel: a palástot körben szív alakban meghajlított filigránhuzalokkal díszítették; Schukin 2003,

HADAK ÚTJáN


65

12/23/11 11:19:06 AM

Schwarcz Dávid

„lemezeket” keleten a kardok markolatgombjának díszítésére használhattak77. A Fekete-tenger északi partvidékének hellenisztikus hagyományokra épült ötvösműhelyeiből (Olbia, Gorgippia, Pantikapaion, Tanais, stb)78 kikerült lemezpalást testű fibulák – és egyéb hasonló felépítésű tárgytípusok – magasabb ötvöstechnikai színvonalon,79 jobb alapanyagokból80 készültek. Nem csak ennél a tárgycsoportnál találkozunk ezzel a jelenséggel. Ha az endrőd-kocsorhegyi 41.81 és a szegedszőregi82 1977–78-ban talált női sírok ezüstlemez-kar pereceit összevetjük azok keleti párhuzamaival,83 kiderül, hogy ezek esetében is a szerkezeti azonosság mellett technológiai különbség figyelhető meg.84 V. Összefoglalás Az eddigiek alapján elmondható, hogy a mai Tiszaföldvár területén már a Kr. u. II. században színesfémekkel dolgozó ötvösműhely működött, amely termékeivel ellátta a környező szarmata felvevőpiacot. Abból a tényből kiindulva, hogy a telep és a temető egyszerre indult, szűnt meg, és fázisaik is megfeleltek egymásnak,85 valószínűsíthető, Fig. 12.3). A Staniza Brjuchowezkaja kurgán feltárása során talált fibula szerkezetében megegyezik, de sokkal korábbi (Kr. e. III–II. sz.) és karmos foglalattal látták el (Leskow 1989, 139, Taf. 33). Az Vosdvishenskaja stanjizai Kr. e. I – Kr. u. I. századra keltezhető darab foglalata szintén karmos kialakítású (Párducz 1935, Taf. VI.4; Vaday 1988–1989, 93). 77 Párducz 1959, 376, vö. 72. lábjegyzet. 78 Treister 1996, 73. 79 A fibula egyes részeit forrasztással illesztették össze, ezzel szemben a magyarországi daraboknál, abból következtetve, hogy több esetben csak az alaplemez (Szolnok-Szandaszőlős, Netovább csárda; Vaday 1988–1989, 269, Taf. 95.3), vagy a lemezpalást (Tiszaalpár; Párducz 1959, 376, Taf. XXVIII.7a-b) került elő, leginkább összeragasztották a különálló tagokat (kizárólag a díszítést adó filigrán, illetve granulációs díszítésnél alkalmaztak forrasztást). 80 Az alföldi szarmata Barbaricumból származó példányokhoz többnyire ezüst-ötvözetet használtak, amelyet esetleg aranyoztak (kivétel pél dául a kunszentmárton-péterszögi aranyból készült példány; Vaday 1988–1989, 251, Kat. 176), a foglalatokba pedig üvegköveket foglal tak. Ezzel szemben a keleti darabok többsége aranyból készült és olykor gemmával díszítettek. Több esetben megfigyelhető, hogy a granulációsor helyén kis féldrágakő-keretelést alkalmaztak. 81 Juhász 1978, 98–99, t. V.5–6. A publikáló a karperecpárt római importtárgyként azonosítja és a Kr. u. II sz. végére – III. század elejére keltezi (Juhász 1978, 103). 82 Vörös 1986, 19–21, 4-5. kép, t. II.1. Vörös G. helyesen ismerte fel a karperecek Endrőd-kocsorhegyi darabokkal való kapcsolatát, azonban a tárgyak felépítése és zárszerkezete alapján az V – VII. századi, bizánci ékszerek felé mutató vonásokat emelte ki (Vörös 1986, 27). 83 Duschnoe (Krím-fsz), Kr. sz. III–IV. századi temetőjének 24. fülkesírjában egy-egy, aranylemezzel borított ezüst-ötvözetből készült, karneollal díszített darab került elő (Werner 1999, 115, 118, Kat. 18, Abb. 121) Gorgippia (Pontusz-vidék), Kr. u. II–III. század közepére keltezett 2. sírboltjának 2. szarkofágjában kiemelkedő technikai kidolgozású, aranyból készült, türkizzel és üveggel díszített példányt találtak (Leskow 1989, 181, Kat. 260, Taf. 43). 84 A karpereceket két fő elemből állították össze: egy meghajlított

66

hogy a telep lakói ebbe a temetőbe temetkeztek, így az ötvösműhellyel egykorú sírokban talált ékszerek egy része bizonyára a műhelyben készült.86 Az 1982/36. objektumból előkerült leletek (továbbá pl. az öntőtégelyek űrtartalma) jelzik a műhely kis fémtárgyakra, ékszerekre való specializációját. A műhelyben dolgozó(k) barbár voltára az azonosított ötvöstechnológiai eljárások utalnak: a túlfolyó nélkül kialakított öntőformák, valamint az öntőtégelyek római standardtól eltérő volta. A későbbi időszakot képviselő, Kr. u. IV. sz. végére – V. sz. első felére keltezhető 84. sír fémékszerein a finom ötvösmunka szélesebb technológiai spektrumát lehetett megfigyelni.87 Ugyanakkor, a leleteket a Fekete-tenger hellenisztikus műhelyeihez köthető párhuzamaikkal összevetve, megállapítható, hogy azokat olyan, az alföldi Barbaricumban dolgozó mester(ek) készítették, akik keleti előképek alapján, alacsonyabb színvonalon dolgoztak.88 Az alkalmazott módszerek tökéletlenségére a számos tárgyon megfigyelhető utólagos javítás utal.89 Hangsúlyozandó, hogy a fent leírtak mindaddig a hipotézis szintjén maradnak, amíg a tárgyalt leletanyagot párhuzamaikkal együtt anyagvizsgálat, továbbá ötvöstechnikai makro- és mikroszkópos elemzések alá nem vetik.

lemezből, amely a karperec testét adta és ennek végei közé illeszkedő, a karperec fő díszítési felületét adó, kerek lemezből. A két elemet zsanéros szerkezettel rögzítették egymáshoz. A lemezes test végeinek visszahajlításával két-két zsanért alakítottak ki, ezek közé csúsztatták be a lemezkorong két szélén kialakított egy-egy zsanért és rögzítették stift segítségével. A korongos tag közepére foglalatban elhe lyezett követ illesztettek, a fennmaradó felületet pedig granulációt és filigránt imitáló, préselt aranylemezzel borították (a gorgippiai darab felépítése kissé eltérő, sokkal összetettebb és precízebb kidolgozású). A magyarországi két-két darabra az ilyen aranylemezeket, valamint a karperec testének végeire helyezett lemezes díszítéseket felragasztották; ezzel szemben a keleti példányoknál forrasztást alkalmaztak. 85 Vaday 2005, 156. 86 Ezek, valamint a műhelyben talált félkész és beolvasztásra váró termékek összehasonlító anyagvizsgálata és klaszteranalízise segíthetne ennek eldöntésében. 87 A felületi nyomok elemzéséből azonosíthatók voltak a különböző forgácsolási (pl. reszelés) képlékeny alakító (kalapálás), daraboló (nyírás), lyukasztó-harapó műveletek. A készítő(k) nagy jártassággal rendelkeztek a felületi fémbevonatok (hideg ezüstözéses és a tűzaranyozáshoz hasonló ezüstözési eljárás) készítésében is. Utóbbi technikák széleskörű ismeretére valószínűleg a nemesfémhiány kényszerítette rá őket. Ha ezeket a technológiai eljárásokat a keleti tárgyakon nem sikerül azonosítani, helyi fejlődés eredményeként értelmezhetők. Amennyiben bizonyossá válik, hogy a lemezpalást testű fibula lokális gyártmány, a filigrán és a granuláció technikájának barbaricumi alkalmazásával is számolhatunk. 88 A kevésbé értékes alapanyagok felhasználásának okára már a 31. lábjegyzetben kitértem. Az eltérő technikai színvonal (az egyes elemek összeragasztása forrasztás helyett) talán valamilyen „tudásbeli vagy technológiai veszteséggel” magyarázható: a mesterek még emlékeztek a keleten készült tárgyak szerkezeti kialakítására, de már nem voltak a pontos eljárás menetének, és/vagy a technológiai feltételek birtokában. 89 Például a csárdaszállási téglalap alapú lemezpalást testű fibula leesett alaplemezét durva módszerrel, egy drót segítségével rögzítették a palásthoz (Vaday 1994, 111, Taf. VIII).

HADAK ÚTJáN


12/23/11 11:19:06 AM


Irodalom Alföldi 1932 Alföldi A.: Leletek a hun korszakból és etnikai szétválasztásuk. ArchHung 9. Budapest 1932. Benea 2002 Benea, D.: Römische Werkstätte in Dakien (I) (mit Bezugnahme auf die Herstellung von Schmuckstücken und militärische Ausrüstungsgegenstände aus Bronze). In: Zwischen Rom und dem Barbaricum. Festschrift für T. Kolník zum 70. Geburtstag. Nitra 2002, 31–53. Benea – Petrovszky 1987 Benea, D. – Petrovszky, R.: Werkstätten zur Metallverarbeitung in Tibiscum im 2. und 3. Jahrhundert n. Chr. Germania 65/1 (1987), 226–239. Brown 1998 Brown, C. D.: Dictonary of Metallurgy. Somerset 1998. Bühler 1999 Bühler, B.: Thesaurus materialographische Begriffe. Kézirat, 1999. Bühler 2000 Bühler, B.: Der Scharnierbeschlag von Weiden am See und die Drahtherstellung im Frühmittelalter; In: Daim, F. (Hrsg): Awaren am Rand der byzanischen Welt. Monographien aus Frühgeschichte und Mittelalterachäologie 7., Innsbruck 2000, 205–248. Duczko 1985 Ducko, W.: The filigree and granulation work of the Viking Period. In: Birka. Untersuchungen und Studien V. Angered 1985. Darnay 1909 Szentmártoni Darnay K.: Kelta pénzverő és öntőműhely Szalacskán. ArchÉrt 29 (1909), 335–342. Darnay 1910 Szentmártoni Darnay K.: Kelta pénzverő- és öntő-műhely Szalacskán. ArchÉrt 30 (1910), 130–140. Dzurdzik 1998 Dzurdzik J.: Anyagismeret és gyártástechnológiák I. Budapest 1998. Farkas 2000 Farkas L.: Ötvös szakmai ismeretek I. Budapest 2000. Foltz 1981 Foltz, E.: Antike Goldschmiedetechniken und ihre Erkennung. Arbeitsblätter für Restauratoren Heft 2; Gruppe 3, Edelmetalle 1981, 50–63. Hall et alii 1998 Hall, M. E. – Brimmer, S. P. – Fu-He Li – Yablonsky, L.: ICP-MS and ICP-OES Studies of Gold from a Late Sarmatian Burial. JAS 25 (1998), 545–552. Healy 1978 Healy, J. F.: Mining and Metallurgy in the Greek and Roman World. London 1978. Istvánovits 1998 Istvánovits E.: Szarmaták a Kárpát-medencében. In: Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön. Gyulai katalógusok 6. Gyula 1998, 33–48. Járdányi-Paulovics 1953 Járdányi-Paulovics I.: Szalacska, a kaposvölgyi rómaikori fémművességi központ. ArchÉrt 80 (1953), 115–129. Juhász 1978 Juhász I.: Szarmata temető Endrődön. BMMÉ 5 (1978), 87–114. Kulcsár 1998 Kulcsár V.: A kárpát-medencei szarmaták temetkezési szokásai. Múzeumi Füzetek 49. Aszód 1998. Leskow 1989 Leskow, A. M. – Lapuschnjan, W. L. – Nabatschikow W. A. (Hrsg.):

Gold und Kunsthandwerk vom antiken Kuban. Stuttgart 1989. Müller 1978 Müller R.: V. századi bronzművesműhely maradványai KeszthelyFenékpusztáról. ArchÉrt 105 (1978), 11–29. Ogden 1982 Ogden, J.: Jewellery of the Ancient World. London 1982. Pallai 1972 Pallai S.: Ötvösművészet. Budapest 1972. Párducz 1931 Párducz M.: A Nagy Magyar Alföld rómaikori leletei. Dolgozatok (Szeged) 7 (1931). Párducz 1935 Párducz M.: Az első pontus-germán emlékcsoport legkorábbi emlékei Magyarországon. A berlini Coll. Hungaricum kiadványai 2. Szeged 1935. Párcuz 1944 Párducz M.: A szarmatakor emlékei Magyarországon II. Budapest 1944. Párducz 1950 Párducz M.: A szarmatakor emlékei Magyarországon III. Budapest 1950. Párducz 1959 Párducz M.: Archäologische Beiträge zur Geschichte der Hunnenzeit Ungarns. ActaArchHung 11 (1959), 309–398. Sărov 2003 Sărov, O.: Die Gräber des sarmatischen Hochadels von Bospor. In: von Carnap-Bornheim, C. (Hrsg.): Kontakt – Kooperation – Konflikt. Germanen und Sarmaten zwischen dem 1. und 4. Jahrhundert nach Christus. Schriften des Archäologischen Landesmuseums Band 1 Sonderband 13. Neumünster 2003, 35–64. Schukin 2003 Schukin, M.: Complex of Finds from Zalevki near Smela in the Middle Dniepr Basin, In: von Carnap-Bornheim, C. (Hrsg.): Kontakt – Kooperation – Konflikt. Germanen und Sarmaten zwischen dem 1. und 4. Jahrhundert nach Christus. Schriften des Achäologischen Landesmuseums Band 1. Sonderband 13. Neumünster 2003, 19–34 Sellye 1970 Sellye I.: Adatok az arrabonai fémművességhez. Arrabona 12 (1970), 69–82. Treister 1996 Treister, M. Y.: Essays on the Bronzeworking and Toreutics of the Pontus. Colloquia Pontica 1.Tsetskhladze G. R. (ed.): New Studies on the Black Sea Littoral. Oxford 1996, 76–134. Vaday 1988–1989 H. Vaday A.: Die sarmatischen Denkmäler des Komitats Szolnok. Antaeus 17–18 (1988–1989) Vaday 1992 Vaday A.: Fémműves műhelyek a Kárpát-medencei szarmata Barbaricumban. Iparrégészeti és Archeometriai tájékoztató X (1992), 8–10. Vaday 1994 Vaday A.: Late Sarmatian graves and their connections within the Great Hungarian Plain. SlA XLII (1994), 105–126. Vaday 2005 Vaday A.: Adatok a szarmaták fémművességéhez (Tiszaföldvár-Tég lagyár). A SZKMÉ 7 (2005), 151–198. Vaday y – Gregus – Bakos 1986 H. Vaday A. – Gregus E. – Bakos M.: Egy szarmata női sír ékszerleleteinek természettudományos vizsgálata. Iparrégészeti és Archaeometriai Tájékoztató V/1 (1986), 2–3.

HADAK ÚTJáN


67

12/23/11 11:19:06 AM

Schwarcz Dávid

Vörös 1986 Vörös G.: Hunkori leletek a szeged – szőregi homokbányából. MFMÉ 1986-1 (1986), 15–30.

Whitfield 1998 Whitfield, N.: The Manufacture of Ancient Beaded Wire: Experimments and Observation. Jewellery Studies 8 (1998), 57–86.

Werner 1999 Werner, T. (Hrsg.): Unbekannte Krim. Archäologische Schätze aus drei Jahrtausenden. Heidelberg 1999.

Wolters 1983 Wolters, J.: Die Granulation. Geschichte und Technik einer alten Goldschmiedekunst. München 1983.

Tárgytípus

Anyagvastagság (cm)

Külső átmérő (cm)

Fülbevaló (jobb)

0,2

3,5 × 3,6

Lemezgyöngyök

0,03

0,4 × 0,5

2,5

Huzalgyöngyök

0,04

0,3–0,7

0,8

Pitykék

Hosszúság (cm)

Kb. 0,5

Fülbevaló (bal)

0,2

Levél alakú csüngők Kerek zárótag Torques

3,7 × 3,6

0,1

0,2–0,7 (szélesség)

0,2 × 0,3

1,4

0,4

12,7

Karperec (jobb, A)

0,3

5,3 × 5,1

Karperec (bal)

0,3

6,3 × 5,3

Lemezpalást testű fibula Karperec (jobb, B)

1,7

3

0,3

6 × 5,1

1. táblázat: A tiszaföldvár-téglagyári 84. sír fémékszereinek adatai (tizedes értékre kerekítve) Technika elnevezése és leírása

Kalapálás: A rúd, vagy huzal megfelelő alátétben, kalapáccsal történő, nyújtása, alakítása.

Kiindulási anyag • Huzal (ø > 1mm)

Alkalmazott eszközök

Felületi nyomok

Végtermék

• Kalapács • Formavas

• Huzal átmérőjének egyenetlensége • Huzal felszínén fazetták

• Huzal

• Huzal • Cső

(Drót)húzás (III. t. 8): A húzófogó segítségével a húzóvas lyukain egymás után áthúzva megfelelő alakú, illetve méretű keresztmetszettel rendelkező huzal létrehozása.

• Huzal • Fémszalag

• Húzóvas • Húzófogó

• Huzal hossztengelyével párhuzamosan futó vékony vonalak • Lemezeknél a kész cső testén végigfutó fúg

Csavarásos eljárás, „Strip Twisting” (III. t. 6): A fémszalag spirálisan, cső alakban történő feltekerése.

• Fémszalag

• Speciális szerszámot nem igényel

• Cső testén végigfutó fúg: Svájci tekercs-alakú keresztmetszet

• Cső

Csavarásos eljárás, „Block Twisting” (III. t. 6): A fémszalag teljes hosszában történő megcsavarása.

• Fémszalag

• Speciális szerszámot nem igényel

• Cső testén végigfutó fúg: H-alakú keresztmetszet

• Cső

2. táblázat: Huzal-, csôkészítési eljárások Módszer és leírása

Hevítés alátétlapon: A kis fémdarabokat egy alátétlapra téve olvasztják meg. Ha előzőleg nem alakítottak ki kis, félgömb alakú vájatokat, a granulátumok alja lapos lesz.

Előnye

Hátránya

• Szabályos gömb alakú granulátumok

• Időigényes • Lassú munkamenet

Vízbe folyatás: Az olvadt fémet szitán keresztül vízbe folyatják, ahol az megdermed.

• Sok granulátum • Gyors munkamenet

• Szabálytalan, inkább csepp alakú granulátumok

Faszénporos edény használata: Az olvadt fémet faszénporos edénybe öntik, ahol a cseppek a felületi feszültség hatására gömb alakban dermednek meg.

• Szabályos gömbök • Gyors munkamenet

• Első említése: XVI. században

3. táblázat: Granulátum-készítési módszerek I. Tábla

68

HADAK ÚTJáN


12/23/11 11:19:06 AM


II. Tábla: A tiszaföldvár-téglagyári 84. sír fémékszerei. 1. Fülbevalók, 2. Lemezpalást testû fibula, 3. Torques, 4. a-b Lemezgyöngyök, 5. a-b Huzalgyöngyök, 6. a-b Levél alakú csüngôk, 7. Zárótag, 8. Baloldali karperc, 9. a-b Jobboldali karperecek, 10. Pitykék

HADAK ÚTJáN


69

12/23/11 11:19:07 AM

Schwarcz Dávid

III. Tábla: 1. Nyírás mûvelete és szögei: α hatszög, β ékszög, γ homlokszög, 2. a. Granuláció forrasztással, b. Granuláció hegesztéssel, 3. A granulátumok elõponcolt helyei a lemezpalást testû fibulán, 4. Gyöngy-/rovátkoltdrót készítéséhez használt eszközök a. Egyélû, b. Kétélû, c. Sokélû eszköz, 5. Rovátkoltdrót-készítési eljárások, 6. Csavarásos eljárások: fönt „block twisting”, alul „strip twisting”, 7. A fülbevaló vékony huzaljának készítési menetére utaló fúg 8. Dróthúzás nyomai egy dróton, 9. Reszelônyomok a karperec végén

70

HADAK ÚTJáN


12/23/11 11:19:08 AM

Schwarcz Dávid* Szarmata fémmûvesség a Tiszaföldvár-téglagyári temetô

Recommend Documents