Szakszerűen segíteni Kézikönyv és példatár a migráns-specifikus segítés gyakorlatához
A kézikönyvet összeállította Bognár Katalin
1
A projekt címe: „Szakszerűen segíteni” A projekt az Európai Unió Európai Integrációs Alapjának támogatásával valósul meg. A kiadvány címe: Szakszerűen segíteni Kézikönyv és példatár a migráns-specifikus segítés gyakorlatához A kiadásért felel a Menedék − Migránsokat Segítő Egyesület elnöke Cím: 1081 Budapest, Népszínház utca 16. III./3. Telefon: (36-1) 322 1502 Fax: (36-1) 479 0272 E-mail:
[email protected] Honlap: www.menedek.hu Szöveggondozás: Bognár Róbert Asszisztens: Hetzer Kata Szakmai lektor: Kováts András Projektkoordináció: Medjesi Anna Design, DTP: Varga Magdolna − Visual Manna − www.visualmanna.hu Budapest, 2011 ISBN 978-963-87923-6-5 2
Szakszerűen segíteni Kézikönyv és példatár a migráns-specifikus segítés gyakorlatához
Szakértők: Koppány Judit Kováts András Kreácsik Judit dr. Pucsok Albert Udvarhelyi Éva Tessza
3
4
Tartalom Bevezető
6
A projekt bemutatása
9
Köszönet
11
Kiknek szól a kiadvány?
13
Útmutató a kézikönyv használatához
15
A képzés szerkezete és tematikája
16
KÉZIKÖNYV ÉS PÉLDATÁR
19
A szociális munkások migráns-specifikus készségfejlesztése gyakorlatokon keresztül
ESETEK
21
29
Esetek, példák, gyakorlatok
31
Esetek feldolgozásra
51
TEREP
109 Terepen, találkozások migránsokkal
ELMÉLET
111
139
Háttértanulmányok
141
Bevándorlók Magyarországon
143
A migráns fókuszú szociális munka módszertana a külföldi szakirodalom tükrében
TUDÁSTÁR
167
209
Hasznos linkek
210
Ajánlott irodalom
212
Ajánlott filmek
217
5
Bevezető A harmadik országbeli állampolgárok sikeres integrációjának egyik fontos feltétele, hogy az állami intézményekben, közszolgálatban dolgozók és a civil szervezetek munkatársai kellően felkészültek legyenek a hatékony és szakszerű segítségnyújtásra. A Menedék Egyesület évek óta érzékeli, hogy a harmadik országok állampolgáraival is foglalkozó segítő szakemberek migráns-specifikus szakmai felkészültsége hiányos és fejlesztésre szorul. Tapasztalatunk szerint a szociális szakképzésben elvétve található migráns-specifikus tematika. A Menedék Egyesülethez számos esetben fordulnak segítségért közigazgatásban dolgozó ügyintézők, családsegítő szolgálatok munkatársai, gyermekvédelmi feladatokat ellátók, egészségügyi dolgozók és egyéb civil szervezetek dolgozói, de az ügyfélkörükbe tartozó bevándorlók, harmadik országok állampolgárai is beszámolnak ügyeik intézése közben elszenvedett sérelmekről. Az esetek többségében jogi szabályozással, ügyintézéssel kapcsolatos kérdések merülnek fel, de az is gyakori, hogy megfelelő nyelvi és egyéb szakmai kompetenciák hiányában a bevándorlókkal foglalkozó emberek nem tudják ellátni feladataikat. A bevándorlók elleni intézményes elutasítás, illetve diszkrimináció az esetek jelentős részében nem kifejezett idegenellenességből fakad, hanem abból, hogy az ügyintézők és segítő szakemberek tájékozatlansága, inkompetenciája miatti frusztráció elutasítássá alakul. A sorozatos negatív tapasztalatok azután kialakítják azokat az egyéni attitűdöket, amelyek meghatározzák a szociális intézmények szervezeti kultúráját, ami gyakran kirekesztő a migránsokkal szemben. A migránsok jelentős része így ellátatlanul marad, negatív tapasztalataik gyengítik a magyar társadalomba és intézményrendszerbe vetett bizalmukat, s ez elidegenedéshez, kirekesztéshez és az integrációs folyamat elakadásához vezet.
6
A Menedék Egyesület évek óta szervez tréningeket, képzéseket Budapesten és vidéki városokban szociális szakembereknek, munkaügyi központok munkatársainak, más civil szervezetek munkatársainak. Az egyesület által szervezett korábbi képzésekkel kapcsolatos visszajelzések kivétel nélkül pozitívak voltak, a képzésekbe bevont szakemberek rendre hangsúlyozták a kapott ismeretek fontosságát, illetve azt, hogy más szakmabeliek számára is fontos lenne az ilyen képzéseken való részvétel. Tapasztalataink azt támasztják alá, hogy a harmadik országbeli állampolgárokkal foglalkozóknak olyan komplex képzésekre van szükségük, amely ötvözi a bevándorlókkal kapcsolatos alapvető elméleti és gyakorlati ismereteket; az interkulturális ismereteken túl, kommunikációs készségeket fejleszt, szakmai önismeretet mélyít. A képzésbe egyaránt bevonhatóak harmadik országbeli állampolgárokkal gyakori vagy alkalmi kapcsolatban lévő alkalmazottak, közigazgatásban dolgozó ügyintézők, rendőrök, egészségügyi dolgozók, a gyermekvédelmi rendszerben dolgozók, és a gyermekvédelmi feladatokat ellátó személyek, családsegítők és civil szervezetek munkatársai, önkéntesei, felsőoktatásban dolgozók. Képzéseink során – az ismeretátadáson és készségfejlesztésen túl – nagy súlyt fektetünk a hálózat- és kapcsolatépítésre, ami szintén növeli a képzésben részt vevők hosszú távú hatékonyságát. Jelen kiadványunkban segítséget adunk a Magyarországra irányuló migráció jobb megértéséhez, felhasználva a „terepen” dolgozó és a témában járatos elméleti kérdésekkel és oktatással foglalkozó szakemberek tapasztalatait.
7
8
A projekt bemutatása A „Szakszerűen segíteni” projekt a Wesley János Lelkészképző Főiskola és a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület összefogásával megvalósuló projekt, amelyet az Európai Unió Európai Integrációs Alapja támogat. A két szervezet együttműködése nem új keletű. Közös célunk a hátrányos helyzetű csoportok, ezen belül a bevándorlók segítése. A Menedék Egyesület munkatársai már 1998-ban migráns-specifikus kurzusokat tartottak a főiskola szociális munkás szakán tanulóknak, és ezt követően is számos alkalommal működtünk együtt, sikeresen. A Menedék Egyesület évek óta szervez migráns-specifikus továbbképzéseket Budapesten és vidéki városokban, állami és civil szférában dolgozó segítő szakembereknek. Több százan kapcsolódhattak be képzéseinkbe, amelyeknek tematikáját folyamatosan fejlesztjük, beépítve az egyesület szociális szolgáltatásainak tapasztalatait, a képzéseken részt vevő hallgatói és oktatói véleményeket, visszajelzéseket, a migrációhoz kapcsolódó szakterületek aktualitásait. A „Szakszerűen segíteni” képzési projekt ezekre a képzési tapasztalatokra épülve jött létre. A projekt folyamán hat képzést szervezünk. A képzésekben mintegy száz fő vesz részt, a projekt keretében készült el ez a hiánypótló kiadvány is.
9
10
Köszönet a projekt szakembereinek, az előadóknak, trénereknek, akik szakmai igényességükkel hozzájárulnak a projekt sikeréhez, a képzéseinken részt vevő „tanulóknak”, akik saját szakmai tapasztalataik megosztásával, nyitottságukkal, érdeklődésükkel rengeteg energiát és lendületet adnak a projektben közreműködő szakembereknek, a budapesti és a vidéki képzési helyszíneken dolgozóknak, hogy ideális körülményeket biztosították számunkra, beleértve a finom ebédeket, a meleg kávét, teát és a mindig tökéletesen működő technikai eszközöket… és végül, de nem utolsó sorban azoknak a Magyarországon élő bevándorlóknak, akik a képzésen részt vevők felkérésére interjúalanyaivá váltak a házi feladatként elkészült esettanulmányoknak, terepnaplóknak. Köszönjük, hogy bepillantást engedtek élettörténetükbe, megosztották velünk számunkra nagyon értékes gondolataikat, érzéseiket.
11
12
Kiknek szól a kiadvány? A kézikönyv és példatár olyan segítő vagy segíteni vágyó szakembereknek szól – dolgozzanak akár rendőrségen, önkormányzatoknál, civil szervezeteknél –, akik munkájuk során elsősorban nem migráns ügyfelekkel foglalkoznak, de bármikor találkozhatnak olyan külföldiekkel, akik segítségre szorulnak. Reményeink szerint azok is találhatnak benne új és hasznos információkat, inspirációkat, akik már régóta foglalkoznak migránsokkal. Szeretnénk, ha a szociális szakképzésben részt vevő hallgatók is bepillantást nyernének a témába, ezért őket is célozza kiadványunk. Bízva abban, hogy fontos a folyamatos fejlődés, szakmai megújulás, kiadványunkat olyan oktatóknak, trénereknek is ajánljuk, akik szeretnének a témával foglalkozni. Végül ajánljuk mindenkinek, akit érdekel, honnan jöttek, mit csinálnak itt, hogyan élnek a hazánkban élő migránsok.
13
14
Útmutató a kézikönyv használatához A kézikönyvet sokféleképpen forgathatjuk. A kiadványban lévő ikonok segítik az eligazodást, megkönnyítik a használatot.
Elmélet
§
?
Eset
Tréning
Terep
Szakértő
§
§
?
?
§ § ?§
??
Feladat
Tudástár
§
? 15
A képzés szerkezete és tematikája A képzés négy, egymásra épülő modulból áll. A tematika kidolgozásakor szem előtt tartottuk, hogy a résztvevők közt vannak, akik olyan intézményekből érkeztek, ahol elvétve ugyan, de megjelenik a migráns ügyfélkör; vannak, akik napi munkájuk során rendszeresen találkoznak harmadik országbeli állampolgárokkal; vannak, akik tanácsadóként, ügyfélszolgálatokon foglalkoznak emberekkel; továbbá olyanok is részt vesznek képzéseinken, akik csak érdeklődnek a téma iránt, és még nem tudják, hogyan integrálják a megszerzett tudást munkájukba. Erénye ez képzésünknek, hiszen a tapasztalatcsere, a vitatkozás, a közös feladatmegoldás mind olyan élmények, melyek mélyítik, belsővé teszik a megszerzett információkat. A képzés első részében fontos szempont volt a migráns-segítés kontextusának meghatározása, egy olyan kereté, melyben világosak az egyes szereplők feladatai, hatáskörei, a segítés lehetőségei. Mivel a képzés nagy része interaktív, kompetenciafejlesztő, önismereti jellegű, fontosnak tartjuk a csoportépítést, egymás megismerését. A következő modul során alapvető elméleti ismeretekre tesznek szert a résztvevők (a migráció szociológiája, jogi háttere, és a migráns lét pszichológiai dimenziói). A harmadik, negyedik modul az interkulturális kompetenciával foglalkozik. A hallgatók megismerkednek a migránsok legfőbb kibocsátó országaival, aktuális helyzetükkel és az elvándorlás néhány fő okával, megismerkednek a kommunikációs szituációkat nehezítő különbségekkel és az ezekből fakadó konfliktusok hátterével, okaival és működési mechanizmusaival. Megismerkednek az interkulturális kommunikációt és megértést nehezítő migráns-specifikus tényezőkkel. A képzés e szakaszában kerül sor a terepgyakorlatra (erről később részletesen olvashatnak). A képzés záró részének fő célja a szakmai önismeret fejlesztése. A tréning során alkalmazott önismereti feladatok fejlesztik a résztvevők kompetenciáját a segítő kapcsolat terén. A résztvevők gyakorlati példákon, esetismertetéseken keresztül ismerhetik meg a migráns célcsoport szükségleteit, megoszthatják tapasztalataikat kollégáikkal. Helyzetgyakorlatok során tapasztalhatják meg, milyen élethelyzetekkel szembesülnek a migráns kliensek hazánkban. Az érzékenyítő feladatok által felszínre kerülhetnek olyan attitűdök, melyek gátolják a hatékony segítő munkát.
16
A szemléletet megváltoztató feladatok oldják a frusztrációt, segítik az önreflexív szakmai gondolkodás mélyítését. Újdonság képzéseinkben, hogy egyre többet dolgozunk migráns egyéneket, csoportokat bemutató dokumentumfilmekkel, melyek fejlesztik az empátiát, jó alapot adnak érzések, tapasztalatok megbeszélésére, átgondolására. A tréning során súlyt fektetünk a résztvevők kommunikációjának fejlesztésére, alternatív konfliktuskezelő technikák alkalmazására. A kulturális kompetencia nemcsak a migránsokkal folytatott segítő munka alapvető szakmai tudása, ezért fontosnak tartjuk, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű csoportokkal dolgozó segítők is tisztában legyenek fogalomrendszerével, alapelveivel.
17
18
KÉZIKÖNYV ÉS PÉLDATÁR
§
?
19
20
A szociális munkások migráns-specifikus készségfejlesztése gyakorlatokon keresztül
Mint ahogy a tematika ismertetése során bemutattuk, a képzés elején fontosnak tartjuk a kontextus meghatározását. A migránsok integrációja szempontjából nélkülözhetetlen a jogszabályok, szociológia-alapfogalmak megismerése. A képzés elejére egy olyan tágabb perspektívát nyújtó tréninggyakorlatot fejlesztettünk, amely segít a képzésen részt vevőknek átélni a migránsok életútját, a fontosabb csomópontok meghatározását. A gyakorlat során „migráns profilokat” alkalmazunk, melyek valós történeteket integráló kitalált, fiktív esetek. A feladatmegoldás első fázisában csoportos felkészülés folyik: a résztvevők négyöt fős csoportokban elolvassák az eseteket, és megadott szempontok alapján megbeszélik azokat. A szempontrendszer kidolgozása során fontosnak tartottuk, hogy szó essen a segítést és a migráns életútjának alakulását meghatározó jogi környezetről, a migráció lelki hatásairól, a társadalmi kontextusról, az interkulturális találkozások jelentőségéről, a potenciális segítségnyújtás irányáról és eszközrendszeréről. A képzés egésze során több olyan nonverbális, kreatív gyakorlatot alkalmazunk, amely tapasztalataink szerint segíti az élményszerzést, a tapasztalatok belsővé válását. A lent ismertetett „migráns profilok” egyes szám második személyben való elolvasása hozzásegíti a résztvevőket ahhoz, hogy jobban beleéljék magukat az adott migráns életútjába. A megbeszélés után a csoportok színes újságok, papírok, olló, ragasztó segítségével egy folyamatábrát készítenek, ahol jelölik a fontosabb csomópontokat az adott életúton.
21
ABAYOMI 24 éves vagy. Nigériában, Lagosban nőttél fel. Szüleid példáját követve, mérnök
§
?§ §
?
?
szerettél volna lenni, először szülővárosodban iratkoztál be egyetemre. Kiderült azonban, hogy a képzés nincs akkreditálva, az állami egyetemi képzés pedig alacsony színvonalú. Eldöntötted, hogy külföldön próbálsz szerencsét. Felmerült Ghána, USA vagy Kanada és Magyarország. (A magyarországi egyetemek közül sok hirdeti magát a nigériai újságokban, napilapokban.) Végül Magyarország tűnt a legkedvezőbbnek. Nem volt ismerősöd az egyetemen, információ nélkül vágtál bele az utazásba (az interneten csak a politikával foglalkozó cikkeket találtál). A vízumügyintézéssel némileg meggyűlt a bajod, bár számos hivatalos papírod volt, ami tanúsította, hogy felvettek a pesti egyetemre, a követségi meghallgatáson úgy érezted, mintha egy rendőrségi kihallgatáson lettél volna. Megérkezésed után a külföldi diákoknak fenntartott kollégiumba kerültél, és bíztál benne, hogy a kollégiumi, illetve egyetemi diákszövetségek segítségével gyorsan beilleszkedsz. Az általuk szervezett programok azonban nem igazán nyerték el a tetszésedet, legtöbbjük amúgy is a közös sörözésről szólt, így hamar elmaradtál róluk. A beilleszkedés nehézségeit tapasztalva, az első 2 évben depressziós voltál, nem szerettél itt élni. Főként nigériai diákokkal voltál reggeltől estig, akik – hozzád hasonlóan – nem találták helyüket. Az egyetemen megismerkedtél egy amerikai emberrel, aki térítéssel is foglalkozott. Elvitt egy keresztény gyülekezetbe. Ekkor végre jobbra fordultak a dolgok. Elkezdtél olyan emberekkel találkozni, akik szintén külföldiek, de szeretnek Magyarországon élni. Több magyar barátod is lett a gyülekezetben.
22
QUANG
1995-ben érkeztél Magyarországra. Vietnamban orvosnak tanultál. Diplomád megszerzése után felvettek az állami kórházba. Egyszer lehetőséged adódott, hogy meglátogasd egyik barátodat, aki Magyarországon él. Turistaként jöttél ide, de megtetszett neked az ország, a magyarok vendégszeretete, és úgy érezted, itt jobbak a kilátások. Számos vietnamival találkoztál, aki Magyarországon sokkal jobban keresett kétkezi munkával, mint Vietnamban diplomásként. Ezért maradtál itt annak ellenére, hogy feleséged és kisfiad továbbra is Vietnamban él. Jó érzéssel töltött el, hogy támogathatod őket anyagilag.
§
?§
§
?
Megérkezésed előtt már sokat hallottál Magyarországról, mivel sok barátod élt az országban, valamint a tanulmányaid során is hallottál a magyar mezőgazdaságról. Ennek ellenére nem volt igazán elképzelésed az országról. Gyönyörűnek tartod Magyarországot, különösen Budapestet, és ezért is szeretsz itt élni.
?
Az elejétől fogva albérletben laksz, mindig barátaiddal közösen béreltek lakást, hol vietnamiaktól, hol magyaroktól. Pavilonod van a Kőbányai piacon (a Négy Tigrisben), ruházati cikkeket árulsz, magyar alkalmazottad van. Naponta 9 órát dolgozol a hét 7 napján. Árudat magyaroktól és a vietnamiaktól szerzed be. A magyar cikkeket itthon varrják, ismersz is pár magyar „főnököt”, akiknek saját manufaktúrája van. A vietnami árut más vietnamiak importálják, tőlük veszed meg. Vevőid magyarok, kínaiak, külföldiek és néha vietnamiak is. Mostanában egyáltalán nem megy a bolt, a válság hatása miatt jelentősen csökkent a vevőid száma; akik korábban vásárlóid voltak, most csak panaszkodni jönnek. Kiadásaid gyakran meghaladják bevételeidet, már a visszaköltözésen gondolkodsz.
23
ÉVA
Évának hívnak. 45 éves vagy. A kárpátaljai Beregszászon születtél, ahol egy helyi élelmiszerüzletben dolgoztál eladóként. Válásod után 3 évvel ezelőtt úgy döntöttél, hogy Magyarországon próbálsz boldogulni. Volt férjeddel nem sikerült „szépen elválnod”, nehezen dolgoztad fel a veszteséget. Gyereketek nincs.
§
?§ §
?
?
Kapóra jött egy régi osztálytársad ajánlata, aki akkoriban takarítóként dolgozott Nyíregyházán. Annak ellenére, hogy elszánt voltál, nehezen tudtál alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Bár ismerősöd – amiben tudott – segített az első időben, sokat idegeskedtél. Nem érezted magad biztonságban, szeretted volna legalizálni ittlétedet, ami a feketemunka mellett lehetetlennek tűnt. Már azon gondolkoztál, hogy visszaköltözöl szülővárosodba, amikor láttál egy hirdetést egy húsüzem előtt, amelyben munkatársakat keresnek. Mivel élelmiszeripari szakmunkásképzőt végeztél, megfeleltél a kritériumoknak, és állást kaptál az üzemben. A biztos munkahely és megélhetés lehetőséget teremtett neked, hogy legalizáld tartózkodásod (munkavállalási célú beutazó vízumot kellett kérned Ukrajnában, így szerezhettél tartózkodási engedélyt). Nagyon rosszul érint az ügyintézés bürokratikussága, és igazából nehezményezed, hogy magyar anyanyelved ellenére ugyanúgy kezelnek téged, mint más külföldit. Az ukrajnai gazdasági helyzet miatt azonban továbbra sem tervezed, hogy hazatérsz, úgy érzed, Magyarországon még mindig jobbak a kilátások…
24
DZSAMILA Dzsamila vagy, 38 éves, muszlim vallású. Iskolába nem jártál. Libériában egy kis településen születtél, ahol felnőttként volt egy vendéglőd. Több afrikai nyelven is tudsz, és jól beszélsz angolul. Férjed keresztény, és a házasságod miatt a családoddal összeütközésbe kerültél, nem számíthatsz rájuk. Két fiad van, 20 év körüliek.
§
?§
Libériában 1980-tól 2005-ig, Charles Taylor távozásáig polgárháború dúlt. A háború sok áldozatot szedett. Téged és a családodat sokáig nem érintett közvetlenül a háború, de 1996-ban megölték a sógorodat, és a férjed eltűnt. Nem sokkal később fegyveresek törtek be a házba, a férjedet keresték és megfenyegettek, hogy megölnek, ha nem mondod el nekik, hol van. Nagyon megvertek, de elmentek azzal, hogy később még visszajönnek. Ezután elmenekültél az országból: Ghánában évekig éltél egy menekülttáborban, ahova sikerült a gyerekeidet is magad után hozatni. 2005-ben azonban zűrzavar ütött ki a táborban, és a libériaiakat halomra öldösték. Az egyik fiad meghalt, a másik eltűnt. Te megint csak menekülni kényszerültél.
§
?
?
Romániába hamis papírokkal jutottál, majd onnan Németországba szerettél volna eljutni, ahol az egyik rokonod él. De a magyar–román határon elvették az irataidat. A Békéscsabai Befogadó Állomásra vittek, majd személyazonosságod tisztázása után Debrecenbe szállítottak, ahol mintegy fél évet töltöttél a menekült státuszra várva. Miután megkaptad a pozitív határozatot, Bicskére költöztél az ottani pre-integrációs állomásra. Ismerőseid javasolják, hogy keress fel egy pesti civil szervezetet, ami segít a munkavállalásban. A szociális munkás nagyon készséges, kigyűjtitek a szóba jövő lehetőségeket, és azt is vállalja, hogy felhívja őket. Sajnos, amikor meghallják, hogy külföldiről van szó, visszakoztak. De nem adod fel. Végül a második hónap elteltével állásinterjúra hívnak. Az interjú jól megy, másnap felhívnak, hogy tied az állás. A kezdeti lelkesedésed azonban hamar elmúlik, a vállalt 8 óra helyett napi 10-12 órát dolgoztatnak, és a fizetés is kevesebb, mint amennyiben megállapodtatok. Tanácstalan vagy. Úgy érzed, kihasználnak, de se erőd, se lehetőséged, hogy változtass a helyzeten.
25
A feladatmegoldás után az alábbi szempontrendszert kapják kézbe a képzés résztvevői. A szempontrendszer integrálja az egyes részterületeket, segítséget nyújt az esettanulmány (képzés során elkészítendő házi feladat) elkészítésében is.
A bevándorló életútjának megismerése
Jogi, pszichológiai, antropológiai, szociológiai megfontolások Az otthon kontextusa A kibocsátó ország társadalmi/politikai/gazdasági/kulturális helyzete Milyen az ország politikai berendezkedése? Milyen az ország gazdasági helyzete? Milyen kulturálisan meghatározó csoportok alkotják az ország népességét? Ezek között milyen státusz különbségek? Mi az uralkodó vallás? Nyelv/nyelvek? Milyen társadalmi/kulturális feszültségek/konfliktusok vannak? Milyen kulturális hatások érvényesülnek? A migráns helyzete a kibocsátó országban Etnikai hovatartozása? Kisebbségi/többségi identitás? Vallása? Anyanyelve/beszélt nyelvek? Politikai meggyőződés/aktivitás? Képzettsége, szakmája, munkája? Gazdasági helyzete? Társadalmi státusza? Családi hálózata? Traumák, veszteségek?
Az útra kelés kontextusa Mi motiválta az indulást? Milyen tervvel indult? Kivel indult? Útitársaival mi lett? Milyen országokon keresztül érkezett? Egy-egy helyen mennyi időt töltött? Milyen jelentős események történtek vele? Traumák, veszteségek? Változott-e a terve?
26
Az érkezés kontextusa Kivel, hogyan érkezett? Itt várta-e valaki (kapcsolathálója a fogadó országban)? Gazdasági háttere? Hivatalos procedúra (státusz, ügyintézés)?
A jelen kontextusa Jogi státusza? Családi háló (itt és ott)? Kapcsolatháló a családon kívül (itt és ott)? Vallásgyakorlás? Milyen nyelveket beszél? Milyen gazdasági tevékenységekben vesz részt? Szociális helyzete? Gazdasági státusza? Milyen kulturális/társadalmi tevékenységekben vesz részt? Személyes megelégedettség a helyzetével? Mennyiben érzi úgy, hogy teljesültek az elvárásai? Változott-e a terve? Mennyi időre tervezi, hogy marad?
27
28
ESETEK
29
30
Esetek, példák, gyakorlatok
Az alábbiakban olvasható esetek a képzéseink során gyűltek össze. Az olvasó képet kaphat a Magyarországon élő migránsok helyzetéről, a képzésen részt vett hallgatók szemszögéből. A példák segítik a migráns élethelyzet mögött húzódó különböző dimenziók tudatosítását, lehetőséget adnak az élettörténetek multidiszciplináris feldolgozására. Egy esetet lehet pusztán jogi, pszichológiai, szociológiai, interkulturális szempontból is értelmezni (mint ahogy az első három „példa” esetében láthatjuk), de az adott ember, történet megértéséhez, az esetleges segítségnyújtás megtervezéséhez, beavatkozási terv elkészítéséhez mindenképp szükséges a rendszerszemléletű látásmód elsajátítása, az összefüggések feltérképezése.
31
Mintaesetek, példák a feldolgozásra Sara
§ §
?
?
Sara az 1970-es évek vége felé Marokkóban, Rabatban született. Marokkó hivatalos nyelve az arab, sokféle népcsoport él itt, más-más nyelvet és szokásokat őriznek, de a hitük közös: majdnem mindenki muszlim. Nyolc testvér közül ő a hatodik gyermek a családban. Szegények nem voltak, édesapja és édesanyja is dolgoztak, de főként az édesanya dolgozott sokat. Gyermekkorából az egyik meghatározó személy az énektanárnője volt, aki Magyarországról származott, teljesen más kultúrából. Mesélt nekik egy nagy magyar zeneszerző, Kodály Zoltán munkásságáról, a népdalgyűjtésről, és ezzel óhatatlanul az európai életről, Magyarországról. Sara elérte azt a kort (18 év), amikor a szülők úgy döntöttek, hogy a családi háló és a vagyoni kötelékek további erősödése miatt ideje férjhez mennie. A muszlim házasságok többségét a szülők, rokonok hozzák össze, reményeik szerint az ő tapasztalatukkal, körültekintésükkel a házasság hosszú életű lesz. A házasság nem szentség, hanem szerződés, melynek során a férj hozományt fizet a feleségnek két részletben: az első (kisebb) részletet azonnal, a másikat akkor, ha esetleg válásra kerülne a sor. Sara nem kedvelte a „választott” férfit, tanulni szeretett volna még. De nem akarata ellenére ment a férfihoz, a szülei nem kényszerítették. Férje olyan magatartási és viselkedési szabályokat akart rákényszeríteni, amelyeket nem tudott elfogadni. A férfi elvárta tőle, hogy szigorúan az iszlám törvényei szerint éljen. Csadorban kellett járnia, tanulási szándékában férje nem támogatta, sőt többször bántalmazta és megfenyegette: ha nem engedelmeskedik, összevagdossa a testét. Sara válni akart. Amikor valamelyik fél bejelenti válási szándékát, kötelező kivárni egy bizonyos időszakot, hogy kiderüljön, ha a feleség terhes. Ha ezután is ragaszkodnak ahhoz, hogy elváljanak, akkor a férjnek ezt két további alkalommal még ki kell jelentenie. Amennyiben a feleséget házasságtöréssel vádolják, azt férfi tanúknak kell igazolnia. A hamis tanúságtételt az iszlám szigorúan bünteti. Sara a rendőrséghez fordult, beadta a válókeresetet, különköltözött a férjétől. Csakhogy a férj beszerzett ugyanettől a hivataltól egy igazolást, miszerint ez nem elegendő ok a válásra, Sarának vissza kell költöznie. Az ottani törvényeknek megfelelően még három hónapot a férjével kellett volna élnie. A családjához nem mehetett vissza. Sara rettegett, nem akart a férjével élni, ezért megszökött.
32
A döntés, a lélek és a felelősség Sara érvényes úti okmánnyal, vízummal és nagy reményekkel érkezett meg 1999-ben repülőgéppel Magyarországra. A repülőtérről Budapest egyik hoteljébe ment, ott szállt meg. Elképzelése szerint az országban majd munkát vállal, dolgozni fog. Akkor még nem gondolta, hogy mindezek elérésére sok évvel később lesz lehetősége, de amíg erre az útra léphet, nagy megpróbáltatásokon megy keresztül. Magyarországon a munkavállalás feltételekhez kötött, megfelelő engedélyre van szüksége, amellyel ő nem rendelkezik. A pénze gyorsan fogy, egyre reménytelenebbé válik a helyzete. Ekkor követi el az első súlyos hibát. Nem akar Magyarországon maradni, a jobb élet reményében tovább akar utazni Európában, ehhez azonban nincsenek érvényes okmányai. Budapesten megismerkedik egy kurd férfival, aki felajánlja Sarának a segítségét. Tőle vásárol egy más nevére kiállított francia tartózkodási engedélyt. Elindul Ausztria felé, de a határellenőrzés során felfedik a hamisítást, előállítják. Tolmács közreműködésével meghallgatják a rendőrök és a határőrök. Amikor a meghallgatás után a tolmács közli vele, hogy vissza kell térnie hazájába, sírógörcsöt kap. A tolmács megemlíti, hogy folyamodhat menekült státuszért. Megteszi. Elszállítják a Debreceni Befogadó Állomásra, ahol sok és sokféle ismeretlen ember közé kerül, de nehezen viseli az ottani életet. Nem tesz semmit a beilleszkedéséért, elutasító. Úgy érzi, bezárták, állandóan figyelik, nem tud aludni, nincs étvágya. Keresi a kiutat, nem akar a táborban maradni. Eközben megismerkedik egy szlovák állampolgárságú nővel, aki megígéri, segít neki Horvátországon keresztül Olaszországba jutni. Vásárol egy eredeti útlevelet, az abban lévő képet kicserélik az övére. Bár tudja, hogy ez nem törvényes, belemegy. Ezzel az útlevéllel előre megszervezett időpontban, egy autóval jelentkező férfival együtt, bejelentés nélkül elhagyja a tábort. A horvát rendőrök igazoltatják, felfedik a fényképcserés útlevelet, elveszik tőle. Rendőri meghallgatások következnek kirendelt tolmács közreműködésével. Közlik vele, hogy kiutasítják a Horvát Köztársaság területéről, Magyarországra fogják visszaszállítani. Újabb kudarc, újabb szégyen. Magyarországra szállítását követően szembesül azzal, hogy vele szemben a magyar hatóság is kiutasítást rendel el. Összeomlik, amikor közlik vele, hogy őrizetben marad, nem kerül már vissza Debrecenbe a Befogadó Állomásra, ahonnan eljött, hivatalos papírjai beszerzését követően repülővel fogja elhagyni az országot. Megtagadja az eléje tett hivatalos papírok aláírását.
33
Neheztel a tolmácsra, őt okolja, hogy az ügyét nem befolyásolta kedvezően. Teljesen elveszít mindenféle kontrollt, nagyon szorong, tehetetlen és elkeseredett. Könyörög, hogy engedjék szabadon. A hónapok óta tartó stressz fizikális és mentális állapotában is jelentkezik. Egyik nap a mellékhelyiségből kijövet elveszíti az eszméletét, összeesik. A kiérkező mentőorvos további vizsgálat céljából belgyógyászati szakrendelésre szállíttatja. Ezt követi egy másik szakvizsgálat, amely megállapítja, hogy Sara 11 hetes terhes. Megszökött saját hazájából egy szabad és jobb élet reményében, menekülve egy bántalmazó férj elől. Magyarországon nem tudja az elképzeléseit megvalósítani, mások rábeszélésére törvénytelen eszközökhöz nyúl, vállalja ennek veszélyeit. Folyamatosan egyre kiszolgáltatottabb és nehezebb helyzetekbe kerül, hogy hazájába ne kelljen visszatérnie. De mindez hiába volt, mert őrizetben van, innen már nem tud kimenni, be van zárva, mindenhová fegyveres emberek kísérik, még az orvosi vizsgálatokra is. Számára idegen emberekkel kell beszélnie életéről, családjáról. Úgy érzi, senki nem törődik vele, hiába kérleli a rendőröket, az orvosokat, a tolmácsot, nem akarnak rajta segíteni. Láthatóan hárítja a felelősséget magától: ő csak egy áldozat. Terhessége kapcsán döntenie kell a magzat sorsáról: megtartja, vagy terhességmegszakításra megy? Megjelenik nála a családsegítő munkatársa, akit ilyenkor hivatalból kirendelnek. Sara teljesen zavarodott, ő ezt az egészet nem így akarta. Nincs akivel őszintén, bizalommal beszélhetne a vele eddig történtekről, nincs barátja, a családja távol van. A kurd férfiról, akitől a baba van, nem tud semmi közelebbit. Ebben az állapotban lép be Saránál a származás, a neveltetés és a vallás meghatározó volta. Az iszlám ugyanis elítéli a házasságon kívüli szexualitást. A megszületett gyermeknek törvényes, vér szerinti apja kell hogy legyen, akinek kötelessége gyermekéről gondoskodni, és akit apaságától nem lehet megfosztani. Az iszlámban az örökbefogadás éppen ezért törvénytelen. Önkéntelenül is belehelyezi magát a származási országa normájába, tudja, hogy Marokkóba való visszatérésekor családja „megölné”. A beszélgetésünknek ez volt a legnehezebb állomása. Bár nagyon szerettem volna Sara történetét megírni, éreztem, hogy rettenetesen megviseli, amikor felidézi akkori állapotát. Ezért a tolmács és én is teljesen a háttérbe vonultunk. Ha úgy dönt, itt vége a beszélgetésnek, felállok, megölelem őt, megköszönöm az eddigi bizalmát, és minden neheztelés nélkül tudomásul veszem a döntését, hogy nincs tovább ereje erről beszélni, a múlt eseményeit ismét átélni. De nem így történt, a beszélgetés folytatódott. Kissé szégyenkezve említi, hogy abban a helyzetben nem tudta már, mi történik vele. Üti a zárka ajtaját, a figyelmeztetés ellenére sem hagyja abba a kiabálást, leköpi az őröket. Átviszik
34
egy másik emeletre, mert zavarja a többi fogva tartott nyugalmát. Itt egyedül hagyják, magányos. Földhöz veri magát, fejét öklével üti, nem tudja abbahagyni a dühöngést. Orvost hívnak hozzá, megint fegyveres emberek kísérik egy kórházba, ahol injekciót kap. Másnap visszaszállítják a fogdába, megjelenik ismételten a családsegítő, akivel a terhességéről kell beszélnie. A beszélgetésből annyit fog fel, ha megtartja gyermekét, nem kell visszatérnie Marokkóba, ha a terhességmegszakítást választja, nem maradhat az országban, kitoloncolják. De neki döntenie kell! És ő döntött! Sara a beszélgetésünk befejezésekor mutat egy képet első osztályos kislányáról. Mostani életéről csak pár szót beszélünk. Kislányát Magyarországon szülte meg, befogadottként tartózkodik az országban. Jelenlegi párjával is hazánkban ismerkedett meg, ő is migráns. Becsüli és szereti a férfit. Mostani életével elégedett, de soha nem fogja elfelejteni a múltját, sokszor gondol az otthoniakra, a szüleire és a testvéreire. Tudja, hamarosan eljön az a pillanat, amikor őszintén kell beszélnie kislányának arról az országról, ahol született, ahol nevelkedett, ahonnan úgy érezte el kell menekülnie. Reméli, hogy a nők helyzete átértékelődik a szigorú muszlim államokban is, felismerik a nők társadalmi szerepvállalásának szükségességét, a nők helyzetét érintő társadalmi változásokat. Sara történetét azért választottam, amiért erre a migráns-tanfolyamra is jelentkeztem. Keresem a választ, a helyes út megtalálását ahhoz, miként lehet, illetve lehet-e egyáltalán a hivatásunkból adódó eljárás menetében a jogszabályokat sérelem nélkül alkalmazni emberi sorsok feletti döntéseknél? Rendőrként hatósági munkát végzek, így döntéseimet törvények és jogszabályok szigorú keretei között hozom meg. A Sara történetében eljáró hatóságok esetében is biztos vagyok abban, hogy a jogszabályoknak megfelelően, törvényesen jártak el, bár munkánk során sajnos hajlamosak vagyunk az automatizmusra, az általánosításokra. Sarát sem akarom az elkövetett illegális cselekmények alól felmenteni, a felelősséget, a következményeket vállalnia kellett. Mi lehet az eljárások folyamatában az a pluszdolog, amit egy külföldi esetében hatósági személy megtehet? Tehet-e egyáltalán valamit? Nos igen, tudnunk kell felismerni a meghallgatások során az érintett mentális állapotát. Sara esetében sokat segíthetett volna egy pszichológus, aki az erre a fiatal lányra zúduló problémákat, terhet segített volna feldolgozni, „kibeszélni”. Aki a PTSD egyértelmű tüneteit, jellemzőit felismeri, kezelni tudja, hiszen ez a szakmája. Egy dühöngő embernél nem feltétlenül csak egy nyugtató injekció a megoldás. Ennél többre van szükség, hiszen az injekció hatása egyszer elmúlik, a kiváltó ok viszont megmarad. Az esettanulmányt Szélig Györgyi készítette.
35
KÉRDÉSEK a pszichológus szemszögéből
§
Milyen lehetett Sara helyzete a családban? (apához, anyához, testvérekhez fűződő viszony)
?
Mit jelenthet a „liberális család” Marokkóban? Mondhat-e „nem”-et a gyerek (lány!) egy ilyen családban?
§
Mi okozott konfliktust Sara számára, családjával, férjével, önmagával kapcsolatban?
?
Milyen érzések kísérhették ezeket a konfliktushelyzeteket? (Mit érezhetett Sara, a családtagok és a férj?) Melyek a racionális és emocionális elemek Sara döntéseiben? Milyen érzések és gondolatok kavaroghattak a lányban, amikor a Budapest felé tartó repülőgépen ült? Milyen motívumok fedezhetők fel Sara cselekedeteinek hátterében, Magyarországra érkezése után? (tervek-tettek-motívumok időrendi sorrendben) Hogyan reagál Sara az akadályokra? (frusztráció tűrőképesség) Mikor került a lány krízishelyzetbe? Melyek voltak az ehhez vezető lépések? Mit tehettek volna a segítő szakemberek, hogy megakadályozzák a krízis kialakulását (prevenció) és mélyülését (intervenció)? Mi nehezítette Sara beilleszkedését? (külső és belső okok) Miért választotta újra és újra az illegális utat? Mennyire önálló Sara? Milyen a lány konfliktuskezelő stratégiája? Melyek voltak a folyamatosan fennálló stresszkeltő tényezők? Mit lehetett volna tenni a stressz csökkentése érdekében? Mit érezhetett, amikor megtudta, hogy gyermeket vár?
36
Gyermekének megtartásával kapcsolatos döntését milyen mértékben befolyásolhatták érzelmei, értékrendje és célja (letelepedés) elérésével kapcsolatos vágyai? Hogyan befolyásolhatja Sara későbbi életét, beilleszkedését a megérkezést követő krízishelyzet? Megszüntethetők-e a traumák nyomai? Vajon milyen értékrend szerint neveli gyermekét? Mit közvetít felé hazájáról? Melyek Sara előrevivő és visszahúzó személyiségvonásai? Mi az a Poszt Traumás Stressz Szindróma (PTSD), és valóban erről van-e szó Sara esetében? Mit utasítok, illetve fogadok el Sara viselkedésében? Mit utasítok, illetve fogadok el a segítők viselkedésében? A kérdéssor Kreácsik Judit munkája.
Mint láthattuk, a pszichológus az egyén/család helyzetét, érzelmi viszonyulását, az értékrend különbségeit, a konfliktuskezelési stratégiáit térképezi fel. Kérdései a történettel kapcsolatban a szereplő személyiségvonásaira, érzéseire, társas kapcsolataira irányulnak. Az esetet vizsgálhatjuk a „segítő” szemszögéből is, az esettanulmány összegző része tartalmazza azokat a szempontokat, melyek a találkozás során felmerült személyes és szakmai dilemmákat is tartalmazzák. Fontos szempont az interkulturális találkozások során pontosítani, hogy az eltérő kulturális háttér mennyiben befolyásolja a segítő-segített viszonyt, mint ahogy annak is kiemelt jelentősége van, hogy mi az adott segítői helyzet kontextusa. A következő eset más szempontok alapján kerül feldolgozásra. Olyan szakember reflektál az esetekre, aki napi munkája során – ügyvédként – találkozik külföldiekkel.
37
Ági
2009 tavaszán egy mongol asszonnyal (nevezzük Áginak) és a lányával ismerkedtem meg. Családgondozóként az alapellátás során rendszeresen találkoztam velük. 2009 novemberében interjút készítettem Ágival az otthonában. Pest megye egyik frekventált városában bérel szoba-konyhát, itt él lányával.
§ §
?
?
Ági 45 éves. Mongóliában leányával és férjével a fővárosban laktak. Nagyon rossz volt a kapcsolata a szüleivel, gyakran bántalmazták őt, és amikor férjhez ment, arra gondolt, most talán minden megváltozhat. Sajnos, nem így történt. Férje agresszívnak, erőszakosnak bizonyult. Rokonai Magyarországon próbáltak szerencsét, Ági még lány korában egyszer meglátogatta őket. Megtetszett neki Magyarország, a rokonok akkori életvitele. A férjével megromlott a kapcsolata, elvált tőle. Mongóliában többször lakóhelyet változtatott, de a férfi mindenhová követte, tovább zaklatta őt és az akkor kétéves kislányukat. A rokonok biztatására mint munkavállaló érkezett Magyarországra 1999-ben. Minden papírja rendben volt, hiszen tudta igazolni a keresőtevékenységet mint tartózkodási célt – rokonai varrodát működtettek –, a megélhetését, a szálláshelyét – rokonai erről is gondoskodtak –, és az összes többi feltételnek is megfelelt. Az ő esetében markánsan kirajzolódik a migráció szociológiájában használt hálózatelmélet, Ági a rokonai révén, az általuk már megteremtett „készbe” érkezhetett, anyanyelvén beszélhetett, ami szintén nagy könnyebbség. Rokonai felügyeletet is biztosítottak a gyermekének, míg ő dolgozott. Lánya könnyen megtanulta a nyelvet, így nem jelentett gondot az iskola sem. Ági idővel saját betéti társaságot alapított, és élete zökkenőmentes és sikeres volt, mígnem könyvelője 2007-ben a vállalkozás összes dokumentációjával ismeretlen helyre távozott. Ekkor Ági számára összekuszálódott minden, az addigi biztos talajt elveszítette a lába alól. Mivel nem adott be letelepedési engedélyre irányuló kérelmet, amikor a tartózkodási engedélyét kellett volna meghosszabbítani, sajnos, a feltételek már nem voltak adottak. A Bevándorlási Hivatalban tájékoztatták, hogy adjon be egy kérelmet, mint menekült, ezzel talán legalizálhatja magyarországi tartózkodását. Ehhez szükséges volt, hogy ő és lánya a békéscsabai menekülttáborban töltsenek két hetet, mintha most érkeztek volna Magyarországra. Ismét elkezdődhetett egy eljárás, aminek sajnos, elutasítás lett a vége. Ági ekkor is dolgozott, csak már nem hivatalosan. Bejelentés nélkül, kézbe kapta fizetését. Ebből ki tudta fizetni albérletét és el tudta tartani magukat.
38
A lánya mindvégig bízott benne, hogy nem történhet velük semmi baj. Iskolájában nagyon kedvelik, talán ez is hozzásegítette őt, hogy ne lássa borúsan az életet. Barátai és a pedagógusok is mindig támogatták, segítették. 2009 májusáig kaptak haladékot, hogy önkéntesen hazautazzanak Mongóliába. 2009 tavaszán Ágit a rohammentő szállította az intenzív osztályra, mivel magas vérnyomása miatt agyvérzést kapott. Lánya hívta a mentőket, majd pedig értesítette a rokonokat. Szolgálatunkat az iskola gyermekvédelmi felelőse kereste fel, mivel aggódott a kislányért (van-e mit egyen, nincs-e veszélyben, ki gondoskodik róla, míg édesanyja kórházban van?), így kerültem kapcsolatba a családdal. Ági elmondta, hogy nagyon büszke lányára, amiért a bajban is talpraesetten viselkedett. Bízott abban, hogy rokonai gondoskodnak a lányáról, míg ő meg nem erősödik. Kórházi tartózkodása alatt (két hónap) rendszeresen látogatták. Csak arra tudott gondolni, hogy mihamarabb újra munkába kell állnia, hiszen így tudja biztosítani megélhetésüket. Szerinte ez az akarat is hozzájárulhatott ahhoz, hogy felépüljön, lassan ugyan, de gyógyuljon. Az iskola úgy segíti őket, hogy lányának ingyen biztosít étkezést (alapítványi pénzből), a pedagógusok pedig a lelkét is pátyolgatják. Amikor hazakerült, szembesülnie kellett azzal, hogy megtakarított, kevéske pénze az albérlet kifizetésére se elég. A tulajdonos ugyan megengedte neki, hogy részletekben fizesse ki a felhalmozott tartozást, de a helyzet így is kilátástalannak tűnt. Nagyon gyenge volt, munkavégzésre, pénzkeresésre alkalmatlan. Ráadásul nagyon hiányzott neki egy társ, akivel megoszthatja gondjait. Lányával beszélget ugyan, de előtte az optimista anyukát kell adnia, pedig vannak pesszimista gondolatai is. Igaz, nem akar ő hálátlannak tűnni, hiszen nemcsak a rokonok, hanem több szervezet is segítette őt ekkor (a Máltai Szeretetszolgálat, a Gyermekjóléti Szolgálat és mások), és a közvetlen lakókörnyezete is rendes volt velük. Régebben volt egy barátja, de nem fordult komolyabbra a kapcsolatuk. Ez még abban az időben volt, amikor vállalkozóként dolgozott. Most már csak arra tud gondolni, hogy meglévő kapcsolatait felhasználva keressen egy olyan férfit, akihez – névlegesen ugyan, de – férjhez mehet, így biztosítva lenne státuszuk.
39
2009 közepén újabb kérvényt adott be a Bevándorlási Hivatalba, abban reménykedve, hogy egészségügyi állapotára való tekintettel, a gyógykezelés szükségessége miatt valamilyen méltányosságban részesül kérelme elbírálásakor. Azóta erre is megérkezett az elutasító válasz. Felajánlották, vegyen részt az Önkéntes Hazatérési Programban, de Ági abban nem kíván részt venni. Amíg a válaszra várt, végig azon munkálkodott, hogy el tudjon helyezkedni. Egyszeregyszer bedolgozást vállalt – persze csak pár órát. Most egy közeli kínai étteremben dolgozik konyhalányként, déltől estig. Itt pénzt is kap, és a napi meleg ételük is biztosítva van. Úgy érzi, kezd egyenesbe jönni. Szeret Magyarországon élni. Megszokta már az itt lakókat, szokásaikat, életvitelüket. Pozitív tapasztalatai vannak az emberekkel kapcsolatban, ismerősökre, barátokra talált itt. Próbál helytállni munkavállalóként és anyaként is. Úgy érzi, befogadták őket. Próbáltam végiggondolni, vajon mit tennék én az ő helyzetében. Első hallásra némi gondolkodás után valószínű, hazautaznék gyermekemmel, hiszen pillanatnyilag nem sok esélyt látnék arra, hogy legalizáljam magyarországi tartózkodásomat. Az Önkéntes Hazatérési Program keretében normál módon utazhatnánk Mongóliába, egy kis pénzhez is jutnék, ami elég lehetne az újrakezdéshez. Talán egy rövid ideig olcsó szállást is kapnánk valahol, segítenének a beilleszkedésben. Biztos furcsa lenne, hiszen sok minden változhatott, már „külföldinek” számítanék. Lányom alig boldogulna a nyelvvel, nehéz lenne neki iskolát találni stb., de megszokná ezt is. Viszont ha itt maradok, fennáll a veszély, hogy illegális tartózkodásom alatt valami olyan történik, ami miatt felfigyelnek rám a hatóságok. Ekkor bilincsbe verve, megalázottan repülnék haza, és valószínűleg nem fogadnának tárt karokkal hazámban – még ha papír szerint annak az államnak a polgára vagyok is. Mi van, ha megbetegszik valamelyikünk? Nincs biztosításom, hogyan fizetem ki az ellátást? A lányom hogyan tanul tovább? Mi történik, ha ismét munkaképtelenné válok, ki fizeti ki az albérletet? Miből látjuk el magunkat? Ez mind végigfutott az agyamon. Áginak is. Ő azt választja, hogy marad. Marad, mivel a bizonytalant – tehát a magyarországi tartózkodását – nem adja oda a számára biztos rosszal. Kértem, fejtse ki, miért gondolja, miért ennyire biztos benne, hogy ha hazatérne, ott csak rossz várna rá.
40
Azt felelte, én nem tudhatom, Mongóliában milyen a társadalom, milyenek az ottani szokások. Igaza van, tényleg nem tudom. Elsorolta, hogy mivel a családi kötődése szinte megszűnt (szülei meghaltak, vagyonuk nem volt), oda „idegenként” érkezne. Lánya alig beszéli, inkább csak érti az anyanyelvet (hiszen már egész kicsiként érkezett Magyarországra), ezzel kivívná mások utálatát. Végiggondolta, hogy ott nagyon nehéz lenne egyedülálló nőként boldogulnia, nehezebb, mint itt, Magyarországon. A társadalom kivetné magából, ledér nőszemélyként kezelné, talán lányát is megaláznák azért, mert elvált asszony gyermeke. Nem jutna szakképzettségének megfelelő munkához, lépten-nyomon falakba ütközne. Röviden ennyi. Ennek hallatán már én sem választanám olyan könnyen a hazatérést. A fenti beszélgetés megerősített abban, hogy milyen nagy szerepe van munkámban az interkulturális tanulásnak. Annak, hogy én szakemberként mennyit tudok elsajátítani, megismerni annak az embernek a kultúrájából, akivel éppen dolgozom. Ennek a tudásnak a hiánya tévútra viheti a segítő munkát is, megléte viszont segíthet megérteni a tőlünk különböző kultúrából jött emberek gondolkodását, cselekedeteit. Az esettanulmányt Matolcsi Ildikó készítette.
41
Az eset jogászszemmel Ági, a 45 éves mongol asszony és lánya a családgondozói alapellátás során került kapcsolatba az interjút készítő szociális munkással. A külföldi 1999-ben érkezett Magyarországra mint munkavállaló. Kétéves gyermeke szintén vele érkezett. Férjétől elvált még Mongóliában. Az eset gyakorinak mondható, Mongóliából a ’80-as, ’90-es években több ezer munkavállaló érkezett elsősorban varrodákba dolgozni. A történetben nem teljesen világos, hogy miért került sor saját betéti társaság alapítására és ezzel státuszváltásra. Munkavállalóként a külföldi évente, majd kétévente tudta hosszabbítani a munkavállalási engedélyét és így a tartózkodási engedélyét is, azonban betéti társaság üzletvezetésre jogosult beltagjaként jóval nehezebb a tartózkodási cél igazolása és a szükséges dokumentumok beszerzése. 2007-től a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény megköveteli legalább három magyar munkavállaló meglétét vagy (2010-től) üzleti terv benyújtását a kérelemhez. Ezenkívül természetesen szükséges megfelelő jövedelem, megtakarítás igazolása is. A történet szerint a könyvelő 2007-ben a vállalkozás összes dokumentációjával ismeretlen helyre távozott, azonban a céges iratok pótolhatóak lettek volna a cégbíróságon vagy az okiratszerkesztő ügyvéden keresztül, és adott esetben igazolási kérelemmel a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal elfogadta volna az iratok késedelmes benyújtását.
§
?
2007-ben a menedékjogi kérelem benyújtása a magyarországi tartózkodás legalizálása céljából véleményem szerint elhibázott döntés volt, mivel az illető 1999 óta, azaz közel nyolc éve tartózkodott folyamatosan Magyarországon, hiszen ahhoz, hogy tartózkodási engedélyt kapjon, itt kellett élnie. A menedékjogi kérelem okáról az esettanulmány sokat nem közöl, de úgy tűnik, hogy valódi oka (genfi ok) a kérelem benyújtásának nem volt. Természetesen előfordulhat olyan eset is, amikor utóbb válik valaki menekültté, aki külföldi tartózkodás alatt a tartózkodási helyen kér menedékjogot. Azt a személyt, aki országa elhagyásakor még nem volt menekült, de egy későbbi időpontban azzá vált, a szakirodalom sur place menekültnek nevezi. Itt elsősorban külszolgálatban lévő diplomatákra, diákokra kell gondolni, akiknek a származási országában utóbb olyan események történnek, amelyek miatt valaki menedékjogot kér, például diktatórikussá válik az ország berendezkedése, polgárháború tör ki stb. Jelen esetben ilyen okokról nem tesz említést az esettanulmány. 2009 májusában eredménytelenül zárult le a menedékjogi eljárás. Ekkor agyvérzést kapott a külföldi. Ezen ok miatt lett volna lehetősége ismételt menedékjogi kérelmet benyújtania, hiszen az egészségügyi ellátás színvonala Mongóliában
42
sokkal rosszabb, mint Magyarországon. A rossz egészségi állapota miatt a külföldi súlyos sérelemnek lenne kitéve hazájában. Valószínűsíthető, hogy hazájában csak a vagyonosabb réteg számára létezik elérhető és igénybe vehető orvosi ellátás. A gyermek társadalmi beilleszkedése tízévesen – úgy, hogy anyanyelvén alig beszél – egy törzsi alapú hagyományos társadalomban, mint amilyen a mongol is, akadályokba ütközne. Az egyedülálló édesanya életkezdése sem oldható meg családi, törzsi támogatás nélkül. Ezen okok miatt egy esetleges ismételt menedékjogi kérelem, és így ideiglenes védelem megadása megalapozott lehetett volna. Az eset felveti a névházasság lehetőségét is, így biztosítva státuszt a külföldinek. A házasság ténye a magyar vagy uniós állampolgárral valóban lehetővé teszi a tartózkodási kártya igénylését a 2007. évi I. törvény alapján, azonban a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal mindent elkövet, hogy kiszűrje a visszaéléseket, így nagyon alapos meghallgatást tart, ahol a házaspárokat külön-külön nyilatkoztatja az együttélés körülményeiről, továbbá helyszíni szemle és tanúk bevonásával igyekszik meggyőződni a kérelem valódiságáról. Ezek alapján lebeszélném a külföldit a névházasságról. Az esettanulmány említ viszont egy férfit, aki a külföldi barátja volt, aki szóba kerülhet mint élettárs. Jogi szempontból ez akkor lehet fontos, amennyiben bizonyítani tudják az egyéves együttélést. Kérelmezhetne így tartózkodási kártyát, ha ez az élettárs magyar állampolgár. A külföldi joggal gondolja, hogy illegális tartózkodása miatt a hatóságok felfigyelhetnek rá, hiszen bármilyen igazoltatás, munkaügyi ellenőrzés kapcsán a hatóság látókörébe kerülhet, és mivel 2009 májusától kezdve tartózkodási engedély nélkül tartózkodik az országban, ezért csak kiutasítás és beutazás- és tartózkodási tilalom elrendelése mellett hagyhatja el az országot. Jelen esetben valóban felróható a külföldinek, hogy a hároméves jogszerű tartózkodást követően, azaz 2003-tól miért nem kísérelte meg a bevándorlási/letelepedési engedély megszerzését, amikor még megfelelt a feltételeknek. Sajnos a szociális munkások legtöbbször csak akkor találkoznak a külföldivel, amikor már a baj megtörtént, a külföldi segítségre szorul. Ezért is fontos a külföldiek megfelelő információval történő ellátása és segítése a hatályos jogszabályok nyújtotta lehetőségek figyelembevételével. Jelen esetben valóban az önkéntes hazatérés lehet az egyetlen jogszerű megoldás az ügyben, és ezt követően a legközelebbi magyar külképviseleten egy újabb tartózkodási engedély felvételére jogosító vízum kérelmezése jelentene megoldást. Az elemzést dr. Pucsok Albert készítette.
43
Darius
§ §
?
?
Dariusszal 2008 októberében ismerkedtem meg Brüsszelben, amikor pár hónapra én is a városba költöztem. Harmincéves iráni férfi; 2001 nyarán hagyta el Iránt, elsősorban politikai okokból. Már nyolc éve Belgiumban él. 2009 áprilisában negatív választ kapott a menedékkérelmére, melyet másfél éve nyújtott be. Ezzel párhuzamosan a „régularisation” dossziéja is be van adva a hatóságoknál, mely feljogosítaná arra, hogy nyolc év után végre legálisan is munkát vállalhasson. Az élet Iránban. Család Darius egy ötgyerekes család középső gyermeke, az egész család Shirazban él. Az édesapja mérnökként dolgozott, azonban meggyőződéses kommunista volt, ezért elvesztette az állását, aztán pedig az egész családot kiköltöztették a lakásukból. Darius édesanyja háztartásbeli, lényegében a gyerekeket neveli otthon. Rengeteg rokonuk van Irán déli részén, egy évben kétszer-háromszor meglátogatják egymást. A szűk családi körben mindenki játszik valamilyen hangszeren, Darius is több iráni fúvós hangszeren játszik, és gyakran ad iráni koncerteket egy másik iráni barátjával Brüsszelben. Szociális, gazdasági és politikai környezet Darius az egyik legjobb tanuló volt a középiskolában, de vitába keveredett a vallásoktató tanárjával. Ezután esti iskolába kellett járnia, de a tanulmányai végén nem kapott bizonyítványt. Ezután következett két év katonaság, embertelen kiképzés a sivatagban. Darius „javíthatatlan” volt, a fenyítések ellenére ki merte fejezni kritikus nézeteit a rezsim intézkedéseivel kapcsolatban, ezért többször meggyűlt a baja a rendszerrel, egypárszor még börtönbe is került egy-két napra. Menekülés Iránból Darius 2000-ben úgy döntött, hogy elhagyja Iránt, ahol megfosztják a szabadságtól. Mindenét eladta, mindenkitől segítséget kért, akire számíthatott. Egy barátjával indultak neki Európának 2001 nyarán. Törökországig repülőn mentek, aztán embercsempészek segítségével jutottak át a Balkánon. Csoportokban vitték őket át a határon. Az út erdőkön, folyókon át vezetett, és nehezen jutottak előre, mert kisgyerekek, sőt csecsemők is voltak a csoportban. Olaszország volt az első európai uniós ország, ahova megérkeztek, aztán Franciaországon keresztül végül eljutottak Belgiumba. Innen tovább szerettek volna menni Angliába, de nem jutottak el a szigetországba.
44
Élet Belgiumban Belgiumban Darius kezdetekben elég nehezen boldogult. Nem beszélte a nyelvet, idegen kulturális közegbe került, gondjai voltak a beilleszkedéssel. A Petit Château nevű menekülttáborba került, ami nem egy zárt menekülttábor, azonban a körülmények elég rosszak. Kezdetekben 16 emberrel osztott meg egy szobát, lényegében egy ágya és egy éjjeliszekrénye volt hónapokon át. Egy évet töltött a Petit Château-ban, aztán olyan irániak fogadták be, akik már több éve érkeztek Belgiumba. Feketemunkákból élt, és egyre több emberrel ismerkedett meg a belga fővárosban. Ezenkívül sok zenés�szel is barátságot kötött, és egyre többször lépett fel különböző együttesekkel a város alternatív szórakozóhelyein. Elmondása szerint a zene segít neki leküzdeni az életében felmerülő problémákat, és nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy tehetséges, hiszen úgy gondolja, így hiába van ellehetetlenítve jogilag – nincs munkavállalási engedélye, nincsenek papírjai –, a zenén keresztül kifejezheti önmagát. Ezeken túl Darius a kezdetektől aktívan részt vett különböző, a menekültek és bevándorlók ügyeivel foglalkozó mozgalmakban Brüsszelben. 2004-ben diákok és irániak tüntetést szerveztek az ULB (Université Libre de Bruxelles) kávézójában, és elfoglalták a helyiséget. Előadásokat tartottak és tüntetéseket szerveztek, hogy kikényszerítsék az irániak papírjait az illetékes hatóságoktól. A csoport egy része éhségsztrájkba kezdett, ők azonnal megkapták a papírokat, Darius nem volt köztük. A tüntetésekben sok iráni ellenzéki párt képviseltette magát, azonban Darius egyik párttal sem értett egyet igazán ideológiailag, ezért nem köteleződött el feléjük. Az iráni nagykövetség egyébként a rektornak küldött hivatalos levelében hazaárulóknak nevezte a tüntetéssorozatban részt vevőket. Darius azóta kissé visszafogottabban vesz részt a mozgalomban, leginkább a zenén keresztül próbál beszélni az olyan társadalmi-politikai kérdésekről, melyeket azelőtt a tüntetéseken fejezett ki iráni társaival. Úgy érzi, a zenével sokkal könnyebben meg tudja értetni más emberekkel az érzéseit és a gondolatait, jobban be tudja mutatni saját kultúráját. Nagyon érdekesnek tartom azt, amit arról mesélt, milyen érzései voltak, amikor visszament látogatóba a menekülttáborba. Irániaknak szerveztek estet, melynek keretében mint zenész lépett fel. Iráni tradicionális zenét játszottak, az emberek pedig köréjük gyűltek, bekapcsolódtak az éneklésbe, voltak, akik elsírták magukat az olyan perzsa dallamok hallatán, melyeket legutoljára talán hazájukban hallottak.
45
A jövő Dariusnak rengeteg terve van. Éttermet szeretne nyitni egy Belgiumban élő szíriai barátjával, és a zenélést is mindenképp folytatni akarja. Nagyon érdekli a segítő munka, úgy érzi, sok mindent megoszthat olyan iráni menekültekkel és bevándorlókkal, akik nemrég érkeztek Belgiumba és segítségre szorulnak. Nagy hatással volt rám az a kitartás és energia, amivel Darius fölül tud emelkedni a saját problémáin, és az az önzetlenség, amivel más emberekhez közeledik. Az esettanulmányt Csia Orsolya készítette.
46
Az eset szociológusszemmel Darius példáján keresztül képet kaphatunk a migrációs döntések mögötti összetett társadalmi, kulturális és lelki folyamatok természetéről. A migrációval foglalkozó társadalomkutatók gyakran keresik a választ arra a kérdésre, hogy mi késztet valakit arra, hogy kilépve-kiszakadva az őt körülvevő társadalom gazdasági, kulturális és emocionális szövedékéből egy másik – számára gyakran idegen – társadalom tagjaként élje tovább életét. Az emberi viselkedés, az egyéni döntések és személyes vélemények nem érthetők meg az egyént érő társadalmi hatások ismerete nélkül. Az embereket az őket körülvevő társadalmak kulturális mintázata, szabályrendszere, viselkedési szereprepertoárja befolyásolja, az egyének viselkedése mögött mindig felsejlenek az azt befolyásoló társadalmi folyamatok. A hatás nem egyirányú: a társadalmak működését befolyásolják az őket alkotó egyének döntései, szerepválasztásai, egymáshoz fűződő hatalmi, gazdasági viszonyai. Darius iráni fiatal, az ország, ahol élt, 1979 óta a legfelsőbb vallási vezetők irányítása alatt álló köztársaság, a politikai jogok, a szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás a nemek közötti egyenlőség és általában véve a liberális demokráciákban természetesnek tartott jogok és lehetőségek erősen korlátozottak. Irán ugyanakkor a Föld egyik legdinamikusabban növekvő népességét tudhatja magáénak: jelenleg 72 millió lakosa van, 1979-ben, az iszlám forradalom idején a lakosság száma ennek csupán fele volt. Az irániak több mint kétharmada harminc év alatti, ahhoz a generációhoz tartozik, amely már a forradalom után született, és amelynek Darius is tagja. Noha Irán nem tartozik a Föld legszegényebb országai közé, az egy főre jutó GDP tekintetében 99-dik a 193 ország közül, a gazdaság súlyos strukturális problémákkal küzd. A munkanélküliség rendkívül magas, a hivatalos kormányzati adatok szerint is 15 százalékos, és elsősorban a fiatalokat és a nőket sújtja. Nagyon magas a magasan képzett munkaerő elvándorlása: évente több mint 180 ezer iráni vándorol ki, becslések szerint a felsőfokú végzettségűek egynegyede külföldön él. A világban élő, becslések szerint 4-5 milliós iráni diaszpóra is elsősorban ebből a rétegből kerül ki. Napjaink kivándorlását elsősorban a fiatal generáció kilátástalan helyzetével magyarázhatjuk: az egyetemekre felvételizőknek csupán tíz százalékát tudja a felsőoktatási rendszer fogadni, a pályakezdő diplomásoknak csupán egynegyede talál állást. A vallási elit által szabályozott szigorú viselkedési szabályok egyre nehezebben fogadhatók el azok számára, akik az internet által közvetített globális-kozmopolita kulturális rendszerekben (is) szocializálódnak. Iránban a lakosság közel 45 százaléka aktív internethasználó (Magyarországon ez az arány 60 százalék fölötti), a bloggerek számát illetően az USA és Kína után a harmadik a világon,
47
a perzsa az angol után a második leggyakrabban használt nyelv a globális blogoszférában. Az utóbbi évek demokratizálódási törekvéseinek brutális elfojtása további tömegeket ösztönöz az ország elhagyására. A fentiek ismeretében Darius története nem nevezhető különlegesnek. Noha az ország elhagyásának elsődleges okát politikai kötődésével és aktivitásával magyarázza, helyzetében fellelhetők az iráni fiatal generáció kilátástalanságérzetét okozó más tényezők is. A család fokozatos gazdasági ellehetetlenülése a családfő politikai meggyőződése miatt, Darius egyre erősödő rendszerkritikája és az emiatti konfliktusokból fakadó elszigetelődése és társadalmi kirekesztődése meghatározó tényezők a migrációs döntés meghozatalában. Az esettanulmányból nem derül ki, hogy mi motiválta Dariust a célország – NagyBritannia – kiválasztásában, valószínűleg angol nyelvtudása, esetleg rokoni, baráti kapcsolatok ott élő irániakkal, vagy egyszerűen az ország pozitív megítélése a bevándorlók befogadását, a munkaerő-piaci lehetőségeket illetően. A migrációs döntéseket gyakran a gazdasági racionalitás mentén meghozott személyes döntésekként jellemezzük, amelyeket elsősorban a migráció után realizálható jövedelem motivál. Annak ellenére, hogy a migráció utáni gazdasági státusz alapvető tényező a migrációs döntések kialakításában, egy sor egyéb faktorral is számolnunk kell. Elsősorban a migráció költségei azok, amelyek meghatározzák, hogy valaki végül útra kel-e vagy sem, illetve hogy melyik országot vagy várost választja úticélul. A migráció költségeként ugyanakkor nem csak a konkrét anyagi költségeket kell számításba vennünk. Darius esetében a költségek egyfelől a konkrét útiköltségek formájában jelentkeztek: a repülőjegy ára, az isztambuli szállásköltségek, valamint az embercsempészek által meghatározott szállítási díj. Megfelelő kapcsolatok, formális beutazási lehetőségek hiányában sok nemzetközi migráns számára csak az embercsempészek kínálta út járható: magas díjak, kockázatos és veszélyes utazás, valamint bizonytalan tartózkodási és letelepedési lehetőségek a célországban ezek mind a migráció költségeit növelő tényezők, amelyek miatt nagyon sokan a kilátástalannak tartott otthoni élethelyzetük ellenére is lemondanak az utazásról. A migráció költségeinek egy része nem anyagi természetű: az otthoni családi, baráti kapcsolatok elvesztése miatti stressz, az új országban jelentkező kommunikációs nehézségek, a támogató közeg hiánya miatt megnövekedő időráfordítás a hétköznapi ügyek intézésére, a bizonytalan jogi és anyagi státusz okozta társadalmi kirekesztődés és státuszvesztés mind olyan tényezők, amelyekkel a migrációs döntések meghozatalakor, valamint a maradás vagy hazatérés mérlegelésekor a migránsoknak számolniuk kell.
48
Darius esetében megfigyelhető, hogy kezdetben a migráció körülményei korántsem voltak ideálisak számára. Nem jutott el a kiszemelt célországba, menekültsátusz iránti kérelmét nem fogadta a hatóság pozitívan, hiányzott a szociális kapcsolatrendszer, lakhatási és munkavállalási körülményei még az otthoniaknál is rosszabbak voltak. Az idő haladtával kialakult körülötte egy kapcsolati háló, amely jelentős erőforrást jelentett. A kapcsolati háló létrejöttében egyfelől származása, nemzeti identitása jelentett erőforrást: más irániak fogadták be és segítették; másfelől pedig művészeti tevékenysége, szakmai identitása segítette a társadalmi integrációban: zenészként kapcsolatot teremtett más zenészekkel, akik mind a gazdasági mind pedig a kulturális integrációban segítséget jelentett. A bevándorlás során kulcsfontosságú a migránsok által birtokolt „tőke” konvertálása: minél több konkrét és szimbolikus tőkével rendelkezik valaki (pénzzel, szakértelemmel, társas kapcsolatokkal, nyelvtudással, etnikai kötődéssel), annál valószínűbb, hogy társadalmi integrációja sikeres lesz. Darius esetében az iráni származás valamint a művészeti tevékenység jelentett belgiumi tartózkodása során konvertálható erőforrást. Fontos aspektus Darius történetében a menekült illetve bevándorló identitás kialakulása és „intézményesülése”. Részvétele a bevándorlók jogaiért küzdő politikai mozgalmakban új – a többségi társadalommal szemben elfoglalt helyzetéből fakadó – bevándorló identitásából táplálkozik. A migrációs folyamatok intézményesülése, a bevándorlást és a bevándorlók helyzetét segítő szervezetek megjelenése általános kísérőjelensége a migrációs folyamatoknak, a szervezetek, mozgalmak tevékenysége jelentős erőforrást jelent, közvetlenül hozzájárulva a migrációs költségek csökkentéséhez. Esetünkben a belga tartózkodás legalizálása volt Darius sok társa számára a kézzelfogható eredménye a politikai aktivitásnak. Sok migráns esetében megfigyelhető, hogy annak ellenére, hogy letelepedtek egy országban, nem szakítják meg az anyaországgal ápolt gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatot. Ezt a jelenséget transznacionalitásnak nevezzük, és a modern migrációs elméletek egyre gyakrabban magyarázzák a bevándorlási folyamatokat ennek segítségével. Darius esetében nem hallunk az otthon maradottakkal ápolt kapcsolatokról, sőt a politikai szerepvállalása kifejezetten azért ér véget, mert a bevándorlók belgiumi helyzetén túl az iráni belpolitikai helyzettel is foglalkozni kezd a mozgalom. A transznacionalitás alacsony foka általában is jellemző az iráni diaszpórára: a hazaadott jövedelmek aránya elenyésző az ország gazdaságában, az iráni politikai életben egyáltalán nem, a kulturális életben pedig csak korlátozottan vesznek részt a külföldön élő irániak.
49
Darius a jövőben a bevándorlókra jellemző etnikai gazdaságban kíván tevékenykedni. Erőforrásként művészeti tevékenységét, illetve más bevándorlókkal kialakított kapcsolatait kívánja hasznosítani: egy szíriai barátjával készül éttermet alapítani. Az iparosodott országokban a bevándorlók gyakran kényszerülnek meghatározott gazdasági szerepekbe: a munkaerőpiac és gazdaság nem nyitott számukra minden szegmensében. Jellemzően az alacsonyabb szakképesítést igénylő szociális és szolgáltató szektorban, valamint a gasztronómiai és kulturális vállalkozások között találunk nagyobb számban bevándorlókat. A mérnök családból származó Iránban egyetemi tanulmányokat folytató Darius zenészként és vendéglátó-ipari vállalkozóként tervezi jövőjét Belgiumban – ha sikerül tartózkodási státuszát rendeznie. Az elemzést Kováts András készítette.
50
Esetek feldolgozásra
Az első három esetben példákat láthattak arra, hogy milyen szempontokat vethet fel egy eset, ha jogászszemmel, vagy ha pszichológusi, szociológiai szempontból nézünk rá. Arra biztatjuk az olvasót, gondolja végig az egyes szempontokat, és a „próbaesetekhez” hasonló módon gondolja végig az egyes dimenziókat.
51
Ottó
Az interjúalany „A szüleim második fiúgyermeke vagyok. Büszke is volt az apám, mert két fiú egymás után az erős karaktert jelent, de anyám is örvendett, mert úgy gondolta, fiúkkal kevesebb gondja lesz.”
§
?
Ottó Romániában született, a Keleti-Kárpátokon túl, egy kis csángó faluban a 80-as évek elején. Gyermekkorát a faluban töltötte, legfőképpen nagyszüleivel, akiknek gazdaságuk volt. Sok időt töltött az állatokkal. Az iskolai tanulmányokat (általános iskola és gimnázium) egy közeli kisvárosban végezte. 28 éves, nőtlen, amit nagyon sajnál. Jelenleg egy multinacionális vállalatnál dolgozik mint stratégiai beszerző. Sokat utazik, így már nincs állandó jelleggel Magyarországon. Az áttelepülés körülményei „Miután érettségiztem, tudtam, hogy két lehetőségem van: vagy Bukarestbe, vagy Budapestre megyek a közgazdasági egyetemre. Szeptember elején voltak a felvételik, és mind a két helyen szívesen láttak, úgyhogy én az anyaország fővárosát választottam.” Elsősorban tanulmányi céllal érkezett Magyarországra. Mivel írni és olvasni nem tudott magyarul, először az úgynevezett Nemzeti Előkészítő Intézetbe (NEI) került. Egy év után kezdte tanulmányait a Budapesti Közgazdasági Egyetemen. A NEI-ben nemigen találkozott magyarokkal, hanem főleg külföldiekkel volt együtt, velük alkotott először közösséget: „(…) őket éreztem sorstársaimnak: egy kazah, egy norvég, egy agyongyúrt horvát, egy német és egy etióp.” Könnyen alakított ki kapcsolatokat, mivel a csoportban ő beszélt egyedül magyarul, így mindenki tőle kérdezte a magyar szavakat, ő segített nekik az értelmezésben. Ez jócskán növelte önbizalmát. Mindamellett a magyartanulást mégis nagyon nehéznek érezte, és küszködött vele: „Teljesen át kellett állítanom a memóriám nyelvét. (…) Lassan-lassan hozzászoktam a Kazinczy által felújított nyelvünkre. Meg is szidtam az öreget az elején, mert még a székely szomszédom sem értette a kívánságomat…”
52
Nem állt meg Magyarországon, az évek során számos vidéken megfordult hosszabb-rövidebb ideig, bár bevallása szerint még így sem járt elég helyen: „Egyetem alatt dolgoztam még Angliában, látogattam Délnyugat-Európát stoppal. Egyetem befejezte után ösztöndíjjal mentem ki Hollandiába, ott is dolgoztam egy cégnek, ami Boszniába küldött egy befektetési projekt végett; aztán úgy döntöttem, hogy Magyarországon szeretném kamatoztatni tudásomat.” A kumulált okság elmélete szerint az újabb elvándorlás annál valószínűbb, minél több útra került már sor korábban. Beilleszkedés / Akkulturációs stratégia Herskovits és Redfield (idézi Berry 2002) definíciója szerint az akkulturáció magába foglalja azokat a jelenségeket, amelyek eredményeként, ha különböző kultúrák csoportjai kontaktusba kerülnek, akkor az eredeti kultúra mintájára fog megváltozni mindkét csoport. Az akkulturációt megkülönböztetik a kulturális változástól, aminek csak egy aspektusa van, és az asszimilációtól, ami az akkulturáció egyik szakasza. Közvetlenül az átköltözés után „Sokszor bajom volt belőle, mert hirtelen egyedül éreztem magam, és kedvelt tréfáimat, játszmáimat nem tudtam másokkal gyakorolni.” A lakóhely és a kulturális-szociális közeg, amelyben élünk, életmódunk meghatározó elemévé válik. A lakóhely megváltoztatása gyakran jár együtt kisebb-nagyobb krízisekkel. Ez egyfajta veszteség (életmód, társas közeg, bevált viselkedési módok) a családok, egyének számára, ám nem mindegy, hogy a veszteség fejlődést implikál, vagy zavarokat okoz a személy és a csoport működésében. Azt, hogy az ilyen veszteségekkel járó szituációkkal hogyan képes megküzdeni az egyén, számos egyéb tényező befolyásolja (szociális háló, személyiségjegyek stb). Minél magasabb az egyén énkomplexitása például, annál jobban képes megküzdeni a stresszel teli életeseményekkel, kevésbé valószínű a depresszió vagy a pszichoszomatikus betegségek kialakulása. Ottó nagyon pozitívan és optimistán állt ehhez az időszakhoz, sikeresen vette az akadályokat: „Végezetül azt mondanám, hogy nem volt könnyű (…) egyedül, nulláról kezdeni az életet, de hála Istennek egy ajtó bezárása huzatot csinál maga után, és annak az ereje egy másik ajtót nyitja.”
53
Az egyedülléten, a társas támogatás hiányán kívül számos olyan akadály felléphet a migráció során, amely nagyban megnehezíti az első és akár a későbbi időket is. Például már a későbbiek során is okozott és okoz a mai napig néha kisebb fennakadásokat a nyelvhasználat: „Nyelvakadások előfordulnak nagy ritkán. A moldvai kifejezéseket csak akkor használom (ösztönszerűen), ha otthoniakkal beszélek.” A másik emberpróbáló változás a nagyvárosi életvitelből adódhat. Egy teljesen új városba való becsöppenés, főleg ha egy új ország fővárosáról van szó, rengeteg olyan helyzettel, gáttal szembesítheti az egyént, amelyre nincs felkészülve. Ez még hangsúlyosabb lehet olyasvalaki esetén, aki élete eddigi részét egy néhány száz vagy ezer lelket számláló faluban élte le. Ottó viszonylag könnyen megszokta a nagyvárost. Viccesen így fogalmaz: „Nagyjából olyan, mint az otthoni falu, csak sokkal több az állatállományuk.” Mindig feljárt a Sas-hegyre, és onnan tekintett le a városra, azt mondta, felülről könnyebb megjegyezni az utcákat, jobban át lehetett látni a város hálózatát. Olyan volt ez számára, mint manapság a Google Earth. Befogadhatóvá vált a hatalmas tér, könnyebb lett számára a tájékozódás. Jellegzetesen problémát okoz a bevándorlók letelepedésekor a munkavállalás. Bár Ottó már jó ideje élt Magyarországon, hiszen itt végezte az egyetemet, számos nehézségről számolt be az elhelyezkedés terén. Magyar vállalatok nem is vették fel, az állásinterjúkon érezte, hogy „nem esik ínyükre, hogy nem útleveles magyar”. Ezzel szemben a nemzetközi cégeknél nem tapasztalt problémát. Az előbbiekben gyakran kapta kifogásként, hogy problémás a papírok elintézése, az utóbbiaknál ez nem merült fel. A társadalom részéről kétféle attitűdöt tapasztalt; vannak, akik féltik a munkalehetőséget, és azt gondolják, az idejövő határon túli magyarok veszélyeztetik az anyaországi magyarok megélhetését. Az emberek egy másik, kisebb hányada pedig hozzáadott értéknek tekinti a határontúliságot. Ottó szerint ez műveltségi szint kérdése.
54
A magyar kultúra átvétele és/vagy a csángó kultúra elhagyása „Nem hagytam el egyáltalán. Átvettem a magyarországiból is dolgokat, s mindkettőből próbálom a legjobbakat megtartani.” A fejezetet keretező idézetben egyértelműen jelenik meg a Berry által integrációnak elnevezett akkulturációs stratégia. Berry négyféle akkulturációs stratégiát különböztet meg, egyfelől a befogadó, másfelől az etnokulturális csoportok részéről, amelyek két dimenzió mentén különíthetők el. Egyrészt, hogy mennyire motivált az migráns/kisebbségi csoport saját kulturális örökségének megőrzésére, másrészt a befogadó/többségi társadalom mennyire nyitott az etnikai csoporttal való nyílt kapcsolatfelvételre. Az integráció során az adott közösség tagja motivált az új kultúrába való beilleszkedésre, ám egyértelműen meg kell fogalmaznia azokat a sajátos jegyeket, melyek által az őt körülvevő etnikumoktól elkülönül/elkülöníthető, másrészt pedig fontos, hogy ezeket a jegyeket meg is kívánja tartani. Ez utóbbi az úgynevezett etnolingvisztikai vitalitás, más szóval etnikai-nyelvi életképesség. Fontos azonban kiemelnem, hogy az interjúalanynak nem egyértelműen csak az integrációra utaló megnyilvánulásai voltak: „Igyekszem, amikor Magyarországon vagyok, ottani magyarnak lenni.” Ez lehet egyben az integrációs stratégia részalkalmazása, azonban utalhat egyfajta asszimilációra is. Bár ebből a megnyilvánulásból következtethetünk arra is, hogy otthon pedig igyekszik „otthoni” magyarnak lenni, tehát nincs szó eredeti kultúrájának elhagyásáról, pusztán az identitás más-más felületét emeli ki az adott kulturális környezetben. Az integrációs stratégia követésének egy másik jellegzetes ismérve a saját kulturális örökség megőrzésére való törekvés; a hagyományok, a szokások, az érték- és normarendszer megtartása és adaptív alkalmazása az új etnokulturális közegben. Ottó a következőképpen vallott a csángó kultúra megtartásáról: „A csángó kultúrával foglalkozni... az bennem van. Mindent, amit csinálok, a szerint csinálom. Az otthoni nevelést hordom magammal minden mozdulatomban, gondolatomban. Tartom a szokásainkat, s hiszek is a mi értékeinkben.”
55
A kultúra megőrzése nagyon jól manifesztálódik a gyermeknevelési attitűdben. Az, hogy az egyén mennyire szeretné továbbörökíteni gyermekeibe a kulturális örökséget, jól demonstrálja, hogy mennyire motivált a kultúra életben tartására. „Fontosnak tartom, ez igaz, de nem fogom erőltetni azt a nyelvjárást. Úgyis az anyjuktól fognak beszélni tanulni. Majd viszem őket gyakran P.-be, s ott elsajátíthatják az ottani nyelvjárást. Meg fogok én is aprócskán adagolni belőle.” Fontos azonban, hogy ez nem feltétlenül jár együtt a hozott kultúra propagálásával, hirdetésével. Ez nyilván nem titkolózást, rejtegetést jelent, hanem pusztán a személyes tér védelmét, az identitás határainak felállítását: „Propagálni a kultúrámat nem szoktam. Büszke vagyok rá, de magamnak. Ha megkérdeznek ügyeinkről, elmondom a véleményemet, de színpadra táncon kívüli eseményekért nem állok fel.” Interjúalanyom nem végez önkéntes, aktivista tevékenységet a csángó kultúra ápolásáért, nem tagja hagyományőrző vagy segélyszervezeteknek. Kapcsolatok „Jó a kapcsolatom a nagyapámékkal. Nagyon szeretem őket... oly bánat fog el, amikor látom, hogy egyre gyengébbek...” A társas támogatás és a szociális háló nagyon fontos szerepet játszik a migráns beilleszkedésében. Az elsődleges referenciakeret az egyén számára a család, így a családdal való kapcsolat mindig is meghatározó. A migráció új közgazdaságtana a migrációt már nem pusztán az egyénnel kapcsolatos folyamatként kezeli, hanem alapegységének a háztartást, a családot tartja, ugyanis a vándorlás hátterében álló komplex motívumrendszer elválaszthatatlan ettől az aspektustól, akaratlanul összefonódik a családdal. Ottó nem beszélt arról, hogy a családjának lett volna különösebb szerepe a kultúraváltásban. Nem említette az anyagi támogatást vagy a családtól való egyéb segítséget mint húzófaktort. A családdal való kapcsolata a mai napig tartós és szoros, nagyon erős az érzelmi kötődés a nagyszülőkhöz: „Anyukámék ott laknak, nagypapámék, onokatestvérek... Mindenkivel tartom a kapcsolatot, anyámi részről. Apai részről nem nagyon. Jó a kapcsolatom a nagyapámékkal. Nagyon szeretem őket... oly bánat fog el, amikor látom, hogy egyre gyengébbek...” Haza-hazalátogat, ez azonban sok más tényező függvénye is (korábban anyagi okok, manapság a munka).
56
Az otthon maradt segítő és támogató háló fizikai hiánya miatt nagyon fontossá válnak az újonnan alakuló kapcsolatok, barátságok, és a már esetlegesen kialakult etnikai közösségek, migráns ismerősök. Megemlítette, hogy nagybátyja Pesten élt, és amikor hiányolta a zöldövezetet, mindig elment hozzá a szőlőjébe, ahol volt egy kút. Nagyon csendes helynek írja le, amely visszacsempészett valamit az otthon hagyott környezetből. Azt gondolom, ez nagy pszichés jelentőséggel bírt az akkulturációs folyamat során. Jelenlegi barátai „vegyesek”. Vannak köztük magyarok is, csángók is, és már csak a munkája révén számos külföldi ismerőse, barátja van. A beilleszkedés során jelentős szerepet kap a munkahelyi szocializáció, a munkatársakkal való kapcsolat is: „Amilyen ember voltam, a szerint ítéltek. Volt, aki nagyot nézett, hogy honnan származok, meg hogyan fogalmazok, volt, aki nem. Munkatársaim inkább szerettek, mint nem.” Azért hozzátette, hogy legtöbbször külföldiekkel és nem magyarokkal dolgozott együtt, és így kön�nyebben is ment a jó munkahelyi kapcsolatok megteremtése. Hátráltató tényezők „Van, aki úgy néz rád, mint az elveszett gyökerére, s van, aki úgy néz rád, mint egy betörőre. Egy a közös bennük: a nap végére állatkertben érzed magad, s sajnos nem te vagy a vendég.” Mint ahogyan azt a Berry-féle modell is leírja, az akkulturációs folyamat sosem egyoldalú. Azokban a kultúrákban valósulhat meg az integráció, amelyek széles körben elfogadják, hogy a csoportok változatosak, nem előítéletesek, és pozitív az attitűdjük a kisebbségi csoportok iránt. Ahhoz, hogy a közös akkomodáció megvalósuljon, mindkét csoport hozzájárulására szükség van. A közvélemény-kutatások statisztikái alapján a magyar társadalom migránsokkal szembeni attitűdje igen negatív. A többségi társadalom által mutatott tükör ugyanis nagyban hozzájárul az egyén kulturális identitásának alakulásához. Ottó rengeteg negatív, kirekesztő és pozitívnak tűnő előítélettel találkozott. A pozitív előítélet illúzióját az kelti, amikor egyfajta lesajnáló attitűddel közelednek az egyénhez: nagyon barátságos, de biztos inkompetens. Nyilván sokat számított, hogy művelt, tanult ember, ám az előítéleteket nemigen lehet megkerülni. Mint szó volt róla, Ottó sosem hangoztatta származását, nem adott hangot ennek, mégis mindig megkérdezték tőle, hova valósi, mert elárulta nyelvezete. El soha nem titkolta, de magától nem mondta.
57
Érdekes módon annak örült a legjobban, ha a csángóság annyit mondott valakinek, hogy régi magyarországi. „Bár köztünk maradjon: a csángóföld sohasem tartozott a magyar korona alá, de jólesik tudni, hogy közösséget alkotnak velünk” – tette hozzá. Identitás A kulturális környezet váltása, az új kultúrába lépés szükségszerűen a „megfelelő helyzet” definiálására szolgáló motívumok átrendeződését, és ezen keresztül az identitás újraszerveződését is magával hozza. Elkerülhetetlen, hogy a migrációt követően az egyén kulturális identitásában ne menjen végbe változás. Az interkulturális tapasztalat önismerethez, az önmagunkról való tanuláshoz vezet, elősegítheti az identitás eddig inaktív felületeinek felismerését, vagy akár a saját nemzeti etnikai identitás felerősödését. „A származásomra ugyanolyan büszke vagyok, mint akárki más a sajátjára. Az életemre meg igen, hatást gyakorol, hisz a járásomat a szerint járom; meg hozzáadom azokat az elemeket, amiket közben összeszedek.” A csángók esetén az etnikai-nemzeti identitás meglehetősen bizonytalan. Mivel a többségi román társadalom alapvetően románnak definiálja őket, így magyar identitásuk gyakran csak a migrációt követően képes megkonstruálódni. Érdekes módon alapvetően katolikusságukba ágyazva ragadják meg önmagukat. A vallási identitás önmeghatározásuk egyik legbiztosabb alapja egészen addig, amíg el nem hagyják a szülőföldet, és a migráció során nem nyer teret az identitásuk más részeinek felerősödése. Ottó is katolikus, ám mára a vallásosság veszített jelentőségéből életében, sőt ha teheti, református felekezetet látogat. Hangsúlyozza azonban, hogy nem fog soha nyíltan váltani, mert az otthoniak soha nem értenék meg, „anyám nagyon szidna” – mondja. A vallási identitás gyengülése azonban nem járt együtt a hit elvesztésével, csak az egyház, mint identitásteremtő intézmény, elvesztette jelentőségét. Az esettanulmányt Szabó Ágnes készítette.
58
Jegyzetek, benyomások
59
Andrea Kibocsátó közösség
§
?
Interjúalanyom, Andrea, 1988-ban született Szabadkán. Élete első 14 évét a Szabadka közelében fekvő Orom nevű községben töltötte. Elmondása szerint Orom és a környező falvak lakosságának nagy része magyar etnikumú. A kisebbségben lévő szerbek jelentős mértékben asszimilálódtak. Általános iskolai tanulmányait a helyi magyar nyelvű Kiss Ferenc Általános Iskolában végezte. Itt a német idegen nyelv mellett kötelezően tanulta a szerbet mint államnyelvet. Azt tapasztalta, hogy a szerbek az oktatás minden területén előnyt élveznek; a szerb diákok két idegen nyelvet tanulhatnak (angol, német), a szerb ünnepek túlreprezentáltak, a szerb tanárok hatalmaskodóak, vezető pozícióban csak szerbek vannak. A konkrét problémát úgy fogalmazta meg, hogy „nekem mindig az jelentett problémát, hogy nem merünk dolgokat megtenni”. Ennek kapcsán elmesélt egy történetet, miszerint március 15-e alkalmából kidíszítették néhány osztálytársával a magyar termet költők képeivel és két kokárdával. Mikor ezt a magyartanár meglátta, fölment az igazgatóhoz – aki szerb etnikumú volt –, majd le kellett szedniük a teljes díszletet. Általában csak annyiban lehetett megünnepelni március 15-ét, hogy elszavalhattak néhány verset, de azok sem lehettek „túl hazafiasak”. Ezzel szemben Szent Száva, a szerbek védőszentjének ünnepe mindig nagyszabású volt. Az otthoni helyzetből a beszélgetőpartnerem a szerb– magyar ellentétet és a vajdasági magyarok elnyomott helyzetét emelte ki, valamint azt, hogy az emberek nem tesznek ez ellen semmit. Ezeket pedig ő nehezen viselte el. Ezek mellett, mintegy mellékes szálként (ez interpretációjában nem jelent meg migrációs motivációként) megemlítette a délszláv háború hatásait, az 1999-es NATO-bombázást, mely után napokig nem volt áram, a gazdasági dekonjunktúrát, ami a mindennapi élet egészére negatív hatással volt.
60
Migrációs döntés Andrea elmondása szerint 13 éves korában döntötte el, hogy Magyarországon szeretne tanulni. Ennek okaként, a fentieken túl, két dolgot említett. Az egyik hogy „az anyanyelvemen akarok tanulni”. A szerbiai magyar középfokú oktatásban igen nagy a szerb tanárok aránya, mivel a felsőoktatásba magyarként nagyon nehéz bekerülni (az oktatás nyelve alapvetően szerb), így nem képeznek elegendő magyar anyanyelvű tanárt. Következésképp ha beszélgetőpartnerem Szerbiában marad, ő is kisebb eséllyel kerül be a felsőoktatásba. A másik érv, ami a migráció felé tolta, hogy a magyar oktatás – legalábbis a Vajdaságban – magas presztízsű. Ezt támasztja alá az az elbeszélése adatközlőmnek, melyben elmeséli, hogy hosszú titkolózás után, mikor kiderült az oromi tantestületben, hogy Magyarországon szeretné folytatni a tanulmányait, a szerb nyelvtanárnő rátámadt, és „közölte velem, hogy minek megyek ki, úgyis tök hülye vagyok, oda csak a tehetséges ember jut el”. Az interjú során azonban több szó esett a migráció támogatóiról, mint az azt ellenzőkről. Ezek közül a legfőbb a beszélgetőpartnerem édesanyja volt, aki a legnagyobb hóvihar közepette gyalog kelt át a határon, hogy feladhassa lánya felvételi jelentkezési lapját. Következzék itt egy rövid részlet az interjúból, mely jól tükrözi a migráns és a közösség hozzáállását a kiutazáshoz: „Ez volt az egyetlen dolog, amit anyukám így elintézett [a felvételi jelentkezési lap leadása]. […] Ő adta a kezdő lökést. Utána mindent önmagamnak intéztem, a tartózkodásit, ilyesmit. […] Az volt csodálatos dolog, hogy sokan ellenem voltak, de sokan mellettem. És nem úgy, hogy itt van százezer forint, hanem hogy átjött a szomszéd és azt mondta, hogy menjek, mert veled vagyunk. És mindig hazajössz, itt vagyunk és büszkék leszünk rád. És nem kell hazajönnöd. Nehogy hazagyere! […] A bolt előtt söröző negyvenévesek odahívtak: […] egyet ne felejtsek, meneküljek. Csak meneküljek, és soha ne jöjjek vissza. Sokat kaptam ettől. […] Olyan voltam, mint amikor süllyed a Titanic, és ott egy csónak… és én voltam a csónak.”
61
A befogadó ország Andi középfokú tanulmányait Szegeden végezte, egy matematika-orientáltságú gimnáziumban. Azért esett a választása erre az iskolára, mert a kibocsátó közösségéből hárman, a háziorvos gyermekei itt tanultak. Tehát a migrációs hálózati kapcsolatai alapján választott. Az osztályában még két vajdasági magyar diák volt. „Mindenki a mi osztályunkba akart kerülni, aki határon túli, mert hihetetlenül emberséges volt [az osztályfőnök]. Adott időt, segített, korrepetált.” Tehát a gimnázium tanárai közül is volt támogatója. Egy leánykollégiumban lakott, ahonnan minden hétvégén hazajárt középiskolás korában. A kollégiumon kívül semmilyen állami támogatást nem kapott, sőt egy alkalommal kis híján tandíjat is fizettettek vele. A tandíjmentességhez ugyanis érvényes tartózkodási engedéllyel kell rendelkezni, ehhez pedig orvosi igazolások kellenek. Egy alkalommal az orvos közölte vele, hogy a vizsgálat szerint tbc-ben szenved. Mint később kiderült, az volt a probléma, hogy Szerbiában más életkorokban kapják a gyerekek a védőoltásokat, és az orvosi vizsgálat előtt nem sokkal kapta meg beszélgetőpartnerem a tbc elleni oltást, amit így még kimutattak a szervezetében. Tizenötezer forintért készíttetett egy röntgenfelvételt, mely kimutatta, hogy egészséges, és így határidőre megkaphatta a tartózkodási engedélyét. Ahogy ennek kapcsán fogalmazott: „Az egészségügy egyáltalán nem fogad be minket, és abszolút ellenséges.” Integráció Andrea kapcsolata a befogadó országbeliekkel ambivalens. A kérdésre, hogy érték-e atrocitások Magyarországon vajdasági volta miatt, a következő választ kaptam: „Először azt mondanám, hogy nem, de ha belegondolok, értek atrocitások, csak én ezt nem akartam meghallani.” Tehát itt annak a kognitív disszonanciának, hogy otthon magyarként, Magyarországon szerbként van diszkriminálva, a csökkentésére igyekszik kizárni az emlékezetéből ezeket a történéseket. Konkrét példaként elmesélte, hogy a kollégiumi lakótársai kinevették bizonyos tájszavak és szerb jövevényszavak használata miatt. Ezt kiküszöbölendő – ahogy fogalmazott – „ravasz” lett, és megtanulta a „másik” magyar nyelvet is. Így a két különböző dialektust – az irodalmi magyart és a vajdaságit – felváltva használja, attól függően, hogy hol tartózkodik. Mint ezt megfogalmazta, amikor „átlépem a határt, egy másik Andi leszek”. Ez a változás, mint az interjúból kiderül, nem csak a nyelvhasználatban mutatkozik meg, hanem viselkedésben, gondolkodásban is. A negatív tapasztalatokon túl természetesen pozitív kapcsolatok is jöttek létre a befogadó országbeliekkel, azonban ezek az interjúban alulreprezentáltan jelentek
62
meg szemben a negatív élményekkel. Ennek legfőbb okát abban látom, hogy az interjúkészítő önkéntelenül és óhatatlanul hatással van az interjúalanyra és magára az interjúszituációra. Beszélgetőpartnerem és köztem több éves baráti kapcsolat van, így feltételezem: nem tartotta fontosnak elmondani, hogy vannak magyarországi barátai is. Mint fentebb kiderült, interjúalanyom a hálózati kapcsolatai mentén lépett a migráció országútjára. Azonban a továbbiakban nem ápolt szoros kapcsolatokat a szintén határon túli diákokkal, mivel – elmondása szerint – azok, akik ekkoriban Magyarországra jöttek tanulni, gazdag szülők gyermekei voltak, szemben az ő alacsony jövedelmű családjával. Tehát a befogadó országban is megjelenik a kibocsátó társadalom státuszhierarchiája a migránsok között. Adatközlőm elmondásában ez konkrét szituációkban és attitűdbeli különbségekben objektiválódott. Elsősorban a bürokrácia nehézségeivel való megküzdést említette, mivel a „gazdagok” bérelnek egy jogászt, aki elintézi a papírmunkát, így ők nem találkoznak a szerb hivatali nehézségekkel, amit a „szegények” esetében még a nyelvtudás hiánya is nehezíthet. Emiatt a határon túli jómódú diákoknál gyakorta nem volt meg a szerbekkel szembeni negatív attitűd, amit beszélgetőpartnerem mélyen elítél. „Asszimilálódtak. Kicsit haragszom rájuk. Valahol miattuk is kell küzdenem.” Jövőterv Beszélgetőpartnerem folyamatosan otthonra reflektál. Ez volt a döntő motiváció, hogy politológia szakra jelentkezzen. Támogatni akarja az otthoniakat, akik „nem mernek, feladták, megtört az önbecsülésük”. Kérdésemre, hogy hol kívánja végezni a master-képzését, fel sem merült a külföld lehetősége, mert onnan nincs lehetőség segíteni a vajdaságiaknak. Az esettanulmányt Hunyadi Márton készítette.
63
§ Jegyzetek, benyomások
?
64
65
Adi B.
§
?
Az otthoni élet Izraelben a katonai szolgálat helyett a vallásos lányok ún. nemzeti szolgálatot teljesítenek, ami leggyakrabban vagy szociális munka (értelmileg sérült, hátrányos helyzetű gyerekekkel, a periférián, külvárosokban, sivatagban élőkkel), vagy valamilyen oktatással kapcsolatos feladat. Adi a Yerucham nevű sivatagi városban tette ezt. Miután befejezte a nemzeti szolgálatot, szociális munkát tanult egyetemen, majd pont egy olyan állást kapott, ahol az volt a feladata, hogy más nemzeti szolgálatot végző lányok munkáját koordinálja és felügyelje mint vezető szociális munkás. Ezután megházasodott, Tel Avivba költöztek. Állást kapott egy midrashában (női vallási főiskola) mint informális oktatási módszertani vezető. Mindkét állását nagyon élvezte, és élete egyik legboldogabb időszakaként tekint rá. A férje, Kobi, háromszor futott neki az orvosi egyetem felvételi vizsgájának, de mivel sikertelenül, úgy döntöttek, hogy Európában keresnek egyetemet. A SOTE-t választották. Mehetett volna Olaszországba is, de ahhoz először meg kellett volna tanulnia olaszul, Budapesten pedig angolul oktatnak. Felvették vidéki egyetemekre is, de mivel ők a zsidóság modern ortodox irányzatához tartoznak, fontos volt, hogy legyen kóser mészárszék, rituális fürdő, zsidó óvoda a gyerekeknek. Az érkezés Magyarországra Mikor elindultak, a legnagyobb dilemma az volt számukra, hogy milyen lesz a gyereküknek (akkor egyéves volt) Budapesten felnőnie, hiszen minimum hat évre jönnek. Az is problémát okozott, hogy tudták, a szüleiktől fognak gazdaságilag függeni, hiszen az egyetemi tandíj is iszonyatos összeg, és tanulás mellett nehéz dolgozni. Semmit nem tudtak Magyarországról, nem magyar származásúak (Adi török, Kobi román), csak egy itt tanuló izraeli párt ismertek, akik segítettek nekik lakást szerezni. Nem jöttek turistaként körülnézni, rögtön ideköltöztek a sikeres felvételi után, amit Izraelben tett le Kobi. Mikor megérkeztek a 7. kerületi lakásba, Adi zokogni kezdett, mert annyira megijedt a koszos „új otthontól”. A megérkezést követő hetekben leginkább az okozott gondot, hogy megbirkózzanak a bürokráciával. Órákig álltak sorban a különböző hivatalokban és üzletekben, mire lett internet, mobiltelefon, kábeltévé stb. Az első pozitív élményük az volt, amikor rájöttek, hogy mennyivel jobb a tömegközlekedés, mint Izraelben, és autó sem kell nekik. Nem sokkal a megérkezés után Adi teherbe esett, de amikor eljött az ideje, hazarepült szülni.
66
A jelen Jelenleg ötödik éve él itt, és még mindenképpen itt fog élni pár évig, férje tanulmányai és szakmai gyakorlata miatt. Úgy érzi, itt van az otthona, de Izrael a hazája. Nem beszél folyékonyan magyarul, de sokat ért, és a hétköznapi életben boldogul magyarul. Nem járt magyar nyelvtanfolyamra, a mai napig leginkább a saját gyerekeitől tanul, akik az óvodában-bölcsődében hamar megtanultak magyarul. Egyszer beiratkozott egy kurzusra, amely végül nem indult el. A legnagyobb szerencséje az volt, hogy talált itt munkát egy nagy nemzetközi izraeli szervezetnél, a JAFI-nál, ahol izraeli ösztöndíjprogramokkal foglalkozik, valamint részt vesz különböző zsidó informális oktatási programok szervezésében. A munkatársai többsége izraeli, a főnöke szintén, és a barátai is. Nehézséget okoz számára az, hogy a gyermekei a zsidó hagyomány szerint kipában és cicitben járnak, és mindig aggódik, hogy ne érje őket emiatt atrocitás az utcán. Amúgy a gyerekek az ortodox zsidó óvodába járnak. Akkor érezte magát végérvényesen itthon, amikor a harmadik gyermekét szülte idén ősszel a Péterfy Utcai Kórházban, és miközben ő „héberül vajúdott”, az ápolónők magyarul nyugtatták. Furcsa volt neki a hangulat sabbatkor a kórházban. A legnagyobb siker számára az, hogy értelme volt idejönniük, hiszen a férje nemsokára orvos lesz, és kórházakban dolgozik. Ami nagyon zavarja, hogy a gyerekei elszigeteltebben nőnek fel, mintha Izraelben élnének, mert teljesen mások a gyereknevelés normái itt, mint Izraelben, ahol sokkal liberálisabb és lazább a rendszer. Azt gondolja, hogy a magyarok nagyon udvariasak, de zordabbak is. A munkamorál különbözik az izraelitől, a munkahelyi kapcsolatok formálisabbak és kevésbé őszinték, ritkán merik megmondani a véleményüket a főnöküknek a beosztottak (jogos a félelem). Az átlagos magyarokról ezen túlmenően nincs konkrét véleménye, a magyar barátai zsidók, akik kevésbé reprezentatívak ebből a szempontból, mert a zsidó közösség is kisebbség, és különbözik a többségi magyar társadalomtól. A baráti kapcsolatai megváltoztak, mivel azóta a legtöbb barátja megházasodott, gyerekeik születtek, és hiába vannak folyamatos kapcsolatban, már nem nagyon ismerik a másik életét, a férjeket, feleségeket stb. Az itteni barátságok amúgy is többnyire kényszerbarátságok, ha Izraelben maradtak volna, soha nem kerültek volna kapcsolatba.
67
Vallási kérdések Vallási értelemben nehéz a dolguk, mert itt a chabad mozgalom közösségéhez tartoznak, ami egyáltalán nem felel meg az ő világnézetüknek, de még ez áll a legközelebb a többihez képest, és ez a legbefogadóbb. Nagyon hiányzik neki a zsidó ünnepek hangulata: Izraelben mindenki átéli valamilyen módon az ünnepet. Olyan, mint egy nem zsidónak a december karácsony és karácsonyi hangulat nélkül. Yom kipurkor Izraelben megáll az élet, pészahkor mindenki főz, itt meg olyan nap, mint az összes többi. Néha feltűnik neki, hogy már kevésbé vallásos, mint volt korábban, például elfelejti megáldani az ételt étkezés előtt. Amit magáról tanult Úgy gondolja, hogy sokat változott az elmúlt években. Nagyszülők vagy más segítség nélkül neveli a gyermekeit, ezért sokkal függetlenebb és önállóbb lett. Nagyon megváltoztatta a világnézetét, hogy a diaszpórában él, és hatalmas tanulási élményként írja le a kapcsolatát az itteni zsidókkal. Szintén megváltozott abban az értelemben, hogy kompromisszumkészebb lett, tudja, hogy kevesebb a lehetősége, mint Izraelben, de azzal kell élnie. A nyelv hiánya miatt viszont kisebb lett az önbizalma, mert nehezebben tud megnyilvánulni szakmai kérdésekben. El tudja képzelni, hogy más országba költözik, de csak olyan helyre, ahol erős és nagy a zsidó közösség (Franciaország vagy az Egyesült Államok). Ha visszaköltözik Izraelbe, az észak-negevi térségben akarnak letelepedni, mert az egy hátrányosabb helyzetű régió, és mindkettőjükben erőteljes a társadalmi felelősség érzése, és mindketten hátrányos helyzetűekkel akarnak foglalkozni orvosként, illetve szociális munkásként. Azt gondolja, hogy erősebb lett a családja, mert jobban egymásra voltak utalva a férjével az elmúlt években, ötéves nagy fia pedig valóságos barát is: sok időt töltenek együtt, és mindenről beszámolnak egymásnak. Soha nem lépett kapcsolatba a Menedékkel vagy más migránsokat segítő szervezettel, de azt gondolja, hogy jó lett volna, és nagy segítséget jelenthetett volna, ha tudott volna a létezéséről. Az esettanulmányt Büchler Tamás készítette.
68
Jegyzetek, benyomások
69
János
§
?
Beszélgetőtársam, János, magyar állampolgárságú, nős, kétgyermekes férfi. 1988-ban, 26 évesen Romániából, a határ menti körzetből egyedül érkezett Magyarországra a „zöld határon” át. Főiskolásként csoporttársak voltunk. A tanulmányok részét képező empátiás, kommunikációs tréningen, a bemutatkozás során mondta el történetét épp csak néhány szóban, de később nemigen mesélt a múltjáról. Most készséggel állt rendelkezésre. A beszélgetésre a férfi kertes családi házában, az esti órákban került sor, ahol ez idő alatt otthon volt két kislánya, a 11 éves Eszti és a 9 éves Andi. Felesége éppen dolgozott, így a gyerekek miatt választottuk ezt a helyszínt a beszélgetéshez. János családjának magyarországi gyökerei vannak: nagyszülei Szentesen, Gyulán, Gyulaváron születtek, a szülei már Romániában. A kis faluban, ahol János családjával nyolcadik osztályos koráig élt, majdnem mindenki magyar volt, magyarul beszélt. Ezért ő csak később tanult meg románul. Szülei földművesek voltak, emellett az édesanyja harangozó is. A család hagyományos katolikus értékrend szerint nevelte három gyermekét (Jánosnak nővére és húga van). A nyolcadik osztály elvégzése után Aradra került, ott is érettségizett, majd a szövőiparban dolgozott három műszakban. Közben orgonálni tanult, hétvégeken pedig kántorként dolgozott. Életét meghatározta az egyházi közösség, az összetartó magyarság. A fiatalok együtt jártak kirándulni, színházba, koncertre. Aztán behívták katonának; másfél év távol a megszokott környezettől, közösségtől. Román közegbe került, magyar elvétve volt közöttük. A magyarságáért bántották a nem erdélyiek, főleg a moldovaiak, zavarta őket, ha valaki nem román. A katonaság után János főállású kántor lett. Ez a Ceausescu-éra utolsó időszaka. A román titkosszolgálat, a Securitate emberei mindent ellenőrzés alatt akartak tartani, őt is megkeresték, hogy beszervezzék. A papokról akartak minél több információt szerezni. Miért járnak össze, kinél, mikor? „Nem akartam együttműködni, ezért azt mondták, hogy gondolkodjak, és holnap visszajönnek. Unokatestvéremet félholtra verték pár héttel azelőtt. Mivel már máshonnan is hallottam, hogy sokat megvertek, vagy előbb-utóbb beszervezték, nem vártam meg a következő napot, azonnal szedtem az irataimat, bezártam a lakást, és soha többé nem mentem vissza oda. A húgomnál aludtam aznap éjjel. (A lakás, ahol János egyedül lakott, kántori szolgálati lakás volt.)
70
Még most is átélem az egészet, amikor felidézem. Pedig már több mint húsz éve történt. De azért jó néha elmesélni, mert azzal is egyre könnyebb… Másnap reggel elindultam a határkörzetbe. A húgomnak azt mondtam, hogy ha biztonságban megérkezem, azt úgy jelzem, hogy küldök egy táviratot, amelyben boldog névnapot kívánok, »Feri bácsi« aláírással. Vonattal indultam. Tudtam, hol a határ, mert emlékeztem, hogy legutóbb egy apuka mutatta a kisfiának, hogy az ott már magyar erdő. Három kilométerre az úttól volt a határövezet, de fényes nappal életveszélyes volt megmozdulni. Két napig tartott az a három kilométer. Tisztában voltam vele, hogy akár le is lőhetnek. Egy palack vízzel és két szendviccsel tettem meg az utat. Nagyon fáradt voltam és elszánt. Nem mertem kockáztatni nappal a tarlón. A második éjszaka szerencsés volt, vihar volt, villámlott, annak fényében láttam a két határőrt kutyával. Amikor elmentek, átfutottam. Aztán beleugrottam az árokba és… és ott voltam.” Azelőtt sohasem járt Magyarországon, mert útlevélkérelmét mindig visszautasították. Az erdősáv túloldalán, immár a magyar oldalon, egy traktoros azt tanácsolta Jánosnak, hogy menjen a határőrségre. A határőrök kedvesek voltak és határozottak. Felvették az adatokat, kikérdezték őt az előzményekről. Mindent elmesélt a családi kapcsolatokról, a kiterjedt magyarországi rokonságról, arról, hogy a nagyszülei itt születtek. János szerint megnyugtató volt a határőrök viselkedése. Másnap reggel bevitték Gyulára, egyenesen egy rokonához, éppen a korábban már említett Feri bácsihoz szállították. A tartózkodási engedély megszerzése ezután már gyorsan ment a munkavállalási engedély megszerzése is. Öt nap múlva már egy közeli településen dolgozott mint kántor. Mindenkitől nagyon sok bátorítást és biztatást kapott, sehol nem „románozták le”. János ekkor még egyáltalán nem ismerte a magyar mentalitást. A beszéde nem tért el a helyiekétől, inkább a gondolkodásmódja. Véleménye szerint Magyarországon felszínesebbek a kapcsolatok, Erdélyben jobban egymásra vannak utalva az emberek, ez meghatározza kapcsolataikat is. Az itteni vallási közösség előnyt jelentett számára. Nem maradt támasz nélkül, volt kivel beszélni, volt kiben bízni. Hamarosan elvégzett Szegeden egy hitoktatói tanfolyamot. Amúgy nem volt könnyű pótolni a hiányzó ismereteket. Romániában magyar iskolákba járt ugyan, magyar iskolában érettségizett, de a magyar földrajz, történelem és irodalom oktatása nem hatolt el a mélységekig. Négy-öt évnek kellett eltelnie, hogy kezdje itthon érezni magát Magyarországon, ekkor már lettek barátai, barátnői is.
71
A rendszerváltás után alkalma volt haza-hazajárni, és szülei is rendszeresen meglátogatták új hazájában. Később a húga is áttelepült a kilátástalanság, a munkanélküliség elől. A szülők már idősek voltak, és erős kötődésük miatt sem akarták otthagyni szülőfalujukat. Az új hazában János két diplomát szerzett, most szociális munkásként dolgozik egy idősotthonban. Két gyermekével néha kilátogat a gyulai temetőbe, megmutatja nekik, hol nyugszanak a dédszülei. Szülőfalujába is rendszeresen elviszi a gyerekeket; idős édesanyját és nemrég elhunyt édesapja sírját látogatják meg. Amikor eljött az elsőszülött kislány iskolaválasztásának az ideje, Jánosnak a helyi román nemzetiségi iskola családias hangulata, gazdag felszereltsége nyerte el leginkább a tetszését. De Romániában „a lelkünket kitettük, hogy magyarok maradjunk, hogy jött volna ki, hogy itt pedig román iskolába íratom be a gyerekeimet?(…) Nem érzek ellenségesen a románok iránt, csak sajnálom őket, hogy olyan földhözragadtak. Egy turistaegyesület tagja is vagyok, és előszeretettel viszem a magyar turistákat Romániába túrázni. Onnan nekem el kellett jönnöm, mert életveszélyben voltam. A nagyszüleim is innen származnak, nagyapám rengeteget mesélt Magyarországról, én ide hazajöttem. Itt nem voltam soha kiszolgáltatott, az egyházi közösség biztonságot nyújtott. A gyermekkoromat otthagytam, egy nehéz, de általam jól ismert világot hagytam ott, ehelyett eljöttem egy könnyű, de általam ismeretlen világba. De szívesen megyek vissza.” Megnyugtató, hogy dolgozatom hőse nem tapasztalt előítéletes magatartást, igaz, a vallási közösséghez való erős kötődés és a családi kapcsolatok sokat segítettek. Ezekhez persze hozzájárult érett személyisége, elszánt küzdelme, kockázatvállalása, kitartása, identitástudata. A korábbi élményeket elfelejteni nemigen lehet, de János láthatóan kiegyensúlyozott életet él, és az is figyelemre méltó, hogy segítő foglalkozást választott. Az esettanulmányt Gátszegi Szilvia készítette.
72
Jegyzetek, benyomások
73
Inés
§
?
Inés negyvenéves mexikói nő, Mexikóvárosban született. 2000-ben költözött Magyarországra, Balázzsal, magyar férjével. Más országokban is megtapasztalta a migránslétet. Lakásomon beszélgettünk, angolul. Inés hosszú kerülővel került Mexikóból Magyarországra. Hazáját hosszabb időre először 1991-ben hagyta el, ekkor egy évre Belgiumba került. Másfél évnyi otthon tartózkodás után hét évig Japánban élt. Ott találkozott későbbi férjével, vele jött Budapestre 2000-ben. Inés nem említett nekem semmilyen olyan okot, amely Mexikó elhagyására kényszerítette volna. Vágyott rá, hogy megismerjen más országokat, kultúrákat, embereket, ezért pályázott külföldi ösztöndíjakra, és így került mind Belgiumba, mind Japánba. Világlátásának másik oka a függetlenedési vágy. Mexikóban egy nőnek lehetetlen családtól független életet kialakítani: „vagy a családoddal élsz, vagy a férjeddel, középút nincsen”. Inés családjáról annyit mondott, hogy középosztálybeliek, és inkább az országban való belső vándorlásnak van előtörténete a családban. Egyedül anyai nagybátyja töltött rövidebb időt az USA-ban, ott dolgozott és tanult. Inést utazásaiban, külföldön tartózkodásai alatt családja mindig támogatta. Egyedül Japánba való elutazása nem tetszett édesapjának, aki akkor úgy gondolta, hogy továbbtanulás helyett inkább már meg kellene állapodnia. Számára a család támogatása, a velük való rendszeres kapcsolat (eleinte levelezés, telefon, majd internet) rendkívül fontos volt és az is maradt, sokszor ők tartották benne a lelket. Belgiumi tartózkodásáról két dolgot emelt ki. Az egyik, hogy valósággal meg kellett küzdenie belga barátaival, hogy elköltözhessen tőlük, holott éppen a függetlenedés volt migrációjának egyik oka. Ez őt nagyon meglepte, hiszen úgy gondolta, hogy a „liberális” Európában ez természetes. A státuszával kapcsolatos bonyodalmak is megpecsételték antwerpeni tanulmányait. Mexikóban a belga nagykövetség munkatársa nem volt hajlandó diákvízumot kiadni Inésnek, pedig minden papírja megvolt (ösztöndíj, meghívólevél stb.). Nem akarta elhinni, hogy nem dolgozni megy Belgiumba. Mivel nem rendelkezett diákvízummal, három hónap után el kellett volna hagynia Belgiumot. Azonban nem akarta félbehagyni tanulmányait, így papírok nélkül kényszerült eltölteni a hátralévő időt. Szerencsére ebből nem lett baj, még utazásai során sem.
74
Másfél évnyi szünet után Inés újra felkerekedett, ezúttal Japánba, egy tokiói egyetemre sikerült ösztöndíjat szereznie. Másfél évre tervezte otttartózkodását, de végül hét év lett belőle. A család, amelyhez költözött, nagyon fontos lett számára („én japán családom”, csak így emlegeti őket). Tokióban találkozott Balázzsal, későbbi férjével. Mind a család, mind Balázs arra ösztönözte, hogy folytassa tanulmányait Tokióban, próbálkozzon meg MA-diplomával (művészeti, grafikai tervező szakon). Sikerült megszereznie az öt évre szóló ösztöndíjat, így maradt. B.-nek, aki ugyancsak ösztöndíjasként élt Japánban, időközben haza kellett jönnie. Inés többször meglátogatta Balázst Magyarországon, egy ilyen látogatáskor házasodtak össze. Utána még másfél évig Japánban éltek együtt. A japán bevándorlásiakkal szerencsére soha nem gyűlt meg a baja, mert Japánban „a külföldi diákokat nagyon megbecsülik”. Másfél évig tartott, mire otthonosabban kezdte magát érezni Japánban, és még egy év kellett, hogy „ne várjam a szünidőket, amikor hazamehetek Mexikóba”. Ekkor már otthonának érezte Japánt, és ez az érzés tölti el, valahányszor visszalátogat az országba. Pedig a sokszor kimondatlan szabályok, melyek átszövik az egész japán társadalmat, igencsak megnehezítették az alkalmazkodását, ezeket kulturális sokként élte meg. Japán családja sohasem érzékeltette vele, hogy külföldi, mindenben támogatták. A különböző hivatalokban voltak rossz tapasztalatai, az utca emberével nem. Tanulmányai végeztével férjével Magyarországra költözött. A döntésnek praktikus okai voltak: Budapesten olcsóbban sikerült lakást venniük (Mexikó és Japán is drágábbak ebből a szempontból), és Balázsnak állása is volt itthon. Inésnek nyaralásai során az ország tetszett és szívesen jött Magyarországra élni. Jelenleg letelepedési engedéllyel rendelkezik. Státuszával nem voltak nagyobb gondok, egyedül a költözéskor akadt egy kis bonyodalom. A magyar nagykövetség Japánban nem volt hajlandó családegyesítési vízumot kiadni számára, mert feleslegesnek gondolták. Így Inés csak turistavízummal rendelkezett, amikor megérkezett az országba. A bevándorlásiak itthon viszont nem akarták először engedélyezni számára a családegyesítési vízumot, mivel azt még Japánban kellett volna kérni, belföldön nem volt lehetséges. Végül sikerült megszerezni a vízumot, de számára ez a tapasztalat azt mutatta, hogy a rendszer hibás, de nagyon: egyik kéz nem tudja, hogy mit csinál a másik.
75
Amikor Inést a magyar állampolgárságról faggattam (hiszen jogosult lenne rá), elmosolyodott, és azt mondta, hogy ez egy bonyolult kérdés, sok mindentől függ, „az a hely, ahová az ember tartozónak érzi magát, sokszor nem ugyanaz a hely, amely az útlevelében szerepel”. A magyar állampolgárság megszerzését nem tartja prioritásnak, mivel csak kisebb, praktikus előnyök származnának számára belőle (a jövő biztosabb lenne, a reptéren a gyorsabb sorba lehetne állni stb.). De „nem leszek magyarabb csak attól, hogy papírom van arról, hogy magyar vagyok”. Nem érzi magát itt idegennek vagy akár migránsnak már, valamennyire magyarnak vallja magát, valamennyire otthon is érzi magát. Azonban ez az otthonosságérzés más itt Magyarországon, mint Japánban vagy Mexikóban, „ez egy sokkal magányosabb érzés”. Az emberek közötti viszonyok, a viselkedés még mindig idegenek Inésnek. Kicsik a családok, a kapcsolatokat alig tartják, az ismerősök közötti találkozások gyérek, felületesek, sokszor formálisak, az emberek elidegenültek egymástól. Szerinte ez nemcsak Budapestre, illetve Magyarországra jellemző, hanem egész Európára, Mexikó és Japán más. Kénytelen volt elfogadni, vagy legalábbis tudomásul venni ezt a magatartást, de tudatosan törekszik rá, hogy ő maga ne vegye át. Inés eddigi magyarországi tartózkodása alatt nagyrészt nyelvet (spanyolt és angolt) tanított. Egyedüli munkahelyi rossz élménye a legelső volt, amikor három hónapig egy óvodában dolgozott. A vezető nagyon rosszul viselkedett vele, és még a fizetését sem kapta meg. Később szerencsére már csak pozitív élmények érték a nyelviskolákban. Tartózkodása elején még próbált szakmájában (grafikai tervező) elhelyezkedni. Ez különböző okokból nem sikerült. Egyrészt magyartudásának hiányossága miatt, másrészt mindenhol számítógépes tervezőket kerestek, amit ő nem szeret. Arroganciával is találkozott az eléggé zárt művészeti körökben. Nyelvet tanítani nagyon szeret, a tanítást hatalmas lehetőségnek látja arra, hogy emberekkel találkozhasson, hogy a magyar kultúrát még jobban megismerhesse. Inés nehezen tudja elfogadni, hogy „az emberek ismeretlenül prédikálnak neked az utcán, ha valamit kicsit másképpen csinálsz, rád szólnak”. Nem tetszik neki a megtapasztalt tekintélyelvűség, a sok kiabálás, az agresszív légkör és viselkedés, a sok feszültség. Nehezen viselte a bolti eladók arroganciáját és udvariatlanságát; egy kicsit talán javult a helyzet az utóbbi években, de érdemben nem változott.
76
Inés soha nem tanulta a magyar nyelvet tanítási órák keretében, de a hétköznapi életben elboldogul. Különben magyar ismerőseivel is leginkább spanyolul vagy angolul kommunikál. Sokszor még előnyösnek is tartja, hogy nem ért mindent magyarul, például a feszült helyzetek, viselkedések során. A magyarokat intoleránsnak látja, akik nem hajlandók elfogadni a másságot, legyen szó akár bőrszínről, akár vallásról, akár nemzetiségről. Egyszer inzultus érte egy buszon, amikor egy öregebb férfi elkezdte csapdosni. Nem derült ki, hogy miért (bőrszíne miatt vagy mert alacsony és nő?), de senki nem jött a segítségére. Inést az, hogy magyar a férje, nem igazán segítette az integrációban (bár ő ismer olyan migránsokat, akiknek ebben ellentétes tapasztalatai vannak). Férje családja szétesett, és nincsen nagy ismeretségi köre sem. Vegyes érzelmei és tapasztalatai ellenére nem tervezi, hogy elhagyja Magyarországot és visszaköltözik Mexikóba vagy Japánba. Bevallása szerint még Magyarországon a legjobb: Japánban a szabályok miatt soha nem telepedne le, Mexikóban pedig nem tudná azt az életvitelt folytatni, amihez itt Budapesten hozzászokott. Érdekesnek találtam, hogy Inés, bár csak negatív dolgokat mondott Magyarországról, a magyarokról, az itteni viszonyokról, érezhetően kötődik az országhoz, sőt talán szereti is. Elgondolkodtam, hogy bár az általa megfogalmazott kritikák igazak, ez a negativizmus nem az átvett magyar gondolkodás sajátja-e (mindenre panaszkodunk, semmi nem jó stb.). Ha igen, akkor Inés „magyarabb”, mint ő maga hinné. Az esettanulmányt Kozma Veronika készítette.
77
§ Jegyzetek, benyomások
?
78
79
Mojtaba Mojtaba 21 éves, alig egy éve érkezett Magyarországra a nyugat-iráni Tabrizból.
§
?
Többször találkoztunk különböző összejövetelek, programok alkalmával, de felületes beszélgetéseken kívül nem volt kapcsolatom vele. Édesapja orvos, édesanyja ápolónő, mindketten Iránban végezték az egyetemet. Két öccse van. Szülei példáját követve, és mert Iránban ez hagyományosan az átlagosnál jobb státuszt biztosító szakma, ő is orvosi pályára készül. A középiskola után otthon elvégzett egy kétéves egyetemi előkészítőt. Iránban, fő szabályként, a középiskola elvégzése után minden fiú köteles két évre bevonulni katonának. Ha azonban valakit felvesznek egyetemre, jogosult a katonai szolgálatot a diploma megszerzése után teljesíteni. A felsőoktatási intézménybe való bekerülésen kívül egyetlen lehetőség van a bevonulás időpontjának elodázására: ha a fiatal kifizet 15 ezer dollárnak megfelelő rialt az illetékes hatóságnak, egy hónapra elhagyhatja az országot, és a katonai szolgálatot az egy hónap leteltével, Iránba visszatérve kell megkezdenie. Ebben az esetben a 15 ezer dollárnyi rialt visszakapja. Ha egy hónap leteltével nem tér vissza Iránba, akkor a befizetett pénzt nem kapja vissza, és két évig távol kell maradnia, ellenkező esetben a hatósággal való első találkozás automatikus következménye az azonnali bevonulás (továbbá a rákövetkező két évben tilos visszatérnie abba az országba, ahova „megszökött”). Mojtabával a szülei az egyetemi előkészítő elvégzése után közölték, hogy vagy bevonul katonának, és ebben az esetben a katonaság után kell egyetemre járnia, amit azonban nem finanszíroznak; vagy elmegy külföldre tanulni, amit finanszíroznak. A „döntésre” kb. egy hónapja volt; lehetséges „útirányként” szóba került India, Törökország (a külföldön tanuló irániak többsége ezekben az országokban, főleg Törökországban jár egyetemre) és Magyarország. Végül azért döntöttek Magyarország mellett, mert a három közül az a legolcsóbb, és mert itt információik szerint színvonalas az orvosképzés. Mojtaba azt mondja, az utolsó, Iránban töltött hónapja nagyon jól telt. Elbúcsúzott a barátaitól, és izgatottan várta az utazást, élete első külföldi útját. Egyedül, szülei és barátai nélkül érkezett meg Budapestre (szülei és egyik öccse azóta egyszer meglátogatták, két hetet töltöttek nála; legjobb barátja pedig három hónapja itt él és tanul, az ő „hatásáról” később még esik említés). Az első napokban szállodában, illetve már itt élő iráni barátainál lakott. Ez egyébként bevett technika az ide érkező iráni fiatalok körében: úgy jönnek ide, hogy lakhatásuk nincs megoldva, átmenetileg szállodába, vagy barátokhoz költöznek.
80
Az az időszak, amíg nem volt lakása, horrible volt, mondja Mojtaba, de fel sem merült benne, hogy meggondolja magát, és hazamenjen. Egy ingatlanközvetítő iroda aztán hamar megoldotta gondjait (annál is könnyebben, mivel pénzügyi szempontokat nem kellett figyelembe vennie). Ideérkezése óta ugyanabban a Corvin köztől nem messze lévő, új építésű társasházban lakik egy kétszobás, amerikai konyhás, panorámás nappalijú lakásban. Egy olyan college-ba jár, aminek mind az alapítója, mind a jelenlegi igazgatója iráni; és ahol elsősorban iráni, kisebb részben török fiatalok tanulnak (angol nyelven). Mi a legfurcsább számára Budapestben? Azt feleli, maga a magyar nyelv, az, hogy a magyarok többsége nem beszél angolul, és hogy nagyon régiek a metrószerelvények. Mojtaba, az otthoni szokásoknak megfelelően gyakorlatilag mindennap vendégül látja lakásában a barátait. Iránban azonban nem ott húzódik az este és az éjszaka határa, ahol a legtöbb magyar számára: ők úgy gondolják, hogy este tíz körül éri meg elkezdeni a vendégek fogadását, és aztán éjfél körül együtt elmennek valahova. A vendégségek/vendégeskedések mindig hangos zenével járnak, és nemritkán a lépcsőházban vagy a ház udvarán is van egy kis rohangászás. Ehhez vannak szokva, merthogy Iránban nincsenek szórakozóhelyek, nincs hova bulizni menni, tehát otthon buliznak. Ezzel a „szórakozási kultúrával” érkeznek, és hamar szembesülnek vele, hogy a többi lakó 11-kor már aludni szeretne. Más konfliktusa nem volt mint idegennek, a szomszédokkal való összetűzések viszont állandósultak. Persze nehéz is lenne máshol is konfliktusba kerülni magyarokkal, hiszen kapcsolatban sem nagyon van velük. Akárhányszor török vagy iráni barátaim körében vagyok, olyan érzésem van, mintha egy mini Törökországban, vagy egy mini Iránban lennék. A törökök és az irániak bármilyen városban megtalálják (vagy megcsinálják) a török vagy perzsa üzleteket, éttermeket; nem hajlandók annak az országnak a nyelvén beszélni, ahol migránsként élnek, és mindezek ellenére szinte csaknem problémamentesen tudnak jelen lenni akárhol. Mojtabának rajtam kívül nincsenek magyar ismerősei. Igaz, olyan iskolába jár, ahol irániak és törökök tanulnak, és ha majd bekerül az egyetemre, ez megváltozik – mondja Mojtaba. Ezt én nem látom ennyire biztosnak, mivel valószínűleg semmi oka nem lesz kibővíteni azt a 99 százalékban irániakból, 1 százalékban más migránsokból összeálló baráti társaságot, amely körülveszi, és ami nagyjából pont addigra stabilizálódik, mire felvételizik az egyetemre.
81
Mojtaba kiemeli: a magyarok, akikkel kapcsolatban vannak, szinte mindig lányok: majdnem minden (iráni) barátjának magyar barátnője van (holott az iskolájukba ugyanúgy járnak perzsa lányok is, mint fiúk). Neki is volt már magyar barátnője, most egy iráni lánnyal van együtt (akit az iskolában ismert meg). Kertelés nélkül beszél róla, hogy a magyar lányokkal folytatott kapcsolatok többnyire csupán a testiségről szólnak. De hát, ugye, a fiúk pont abban az életkorban, 18-20 évesen hagyták ott Iránt, ahol addigi életükben hivatalosan csak a velük azonos neműek társaságában lehettek… Mindenesetre: magyar barátnők ide, magyar barátnők oda, az itt tanuló irániak zárt közösséget alkotnak, amely sok tekintetben az otthonról hozott normákat követi. Mojtaba tradicionális családból származik, a vallása nagyon fontos számára. Magyarországon volt először klubban, de alkoholt egyáltalán nem iszik, nem fogyaszt disznóhúst, és minden más húsfélét is kizárólag egy bizonyos perzsa boltban vásárol. Perzsa édességeket eszik, perzsa zenét hallgat. Budapest és Magyarország nevezetességei iránt az elmúlt pár hónapban kezdett érdeklődni: barátaival voltak már Visegrádon és Szegeden. A kezdeti időszakban kizárólag egymás lakásában, perzsa éttermekben vagy plázákban töltötték az időt. Mikor idejött, nem dohányzott, sőt kifejezett ellenérzései voltak a dohányzással kapcsolatban. Azóta szokott rá, amióta legjobb barátja ideköltözött (azelőtt az a fiú sem dohányzott). Néhány hónapja egy házibuli alkalmából jártam már Mojtaba lakásában, és megfigyeltem, hogy a Korán külön polcot kapott. Amikor most interjúzni voltam nála, észrevettem, hogy a Koránnak neki van támasztva sok más könyv: perzsa nyelvű orvosi könyvek, néhány regény. És ugyanazon a polcon piros marlborós dobozok meg egy öngyújtó. Az esettanulmányt Szíjártó Rita készítette.
82
Jegyzetek, benyomások
83
Klára
§
?
Egy dél-alföldi kisváros családsegítő szolgálatának munkatársa vagyok. Tavaly felkeresett a problémáival egy szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű asszony. Annak idején a magyarellenesség miatt döntött úgy, hogy családostul áttelepül. Készítettem vele egy interjút, melyben elmondta, miért nem vonult menekülttáborba, és mennyire sikerült beilleszkednie Magyarországon. A családot a munkám során ismertem meg: egy alkalommal felkeresték a családsegítő szolgálatot, segítettem nekik, és azóta többször felkerestek. Általában nem túl komplikált problémákkal fordulnak hozzám, többnyire hivatalos ügyek intézésekor, de eljönnek csak úgy, beszélgetni is. Nagyon hálásak azért, hogy van valaki, aki meghallgatja őket, és – ha csupán jó szóval vagy együttérzéssel – velük van. 2003 végén érkeztek Magyarországra. A középső gyermek koncepciós perbe keveredett Szerbiában, és a rendőrség megfenyegette őket. A másik ok a rossz gazdasági helyzet volt. 2008 decembere óta letelepedési engedéllyel rendelkeznek. 2004-ben az Idegenrendészetnél menekültstátuszt kértek, de a fogadtatás igencsak hűvös volt. „A folyosón fogadtak bennünket, elmondtuk a problémánkat, elkérték a telefonszámunkat, és ígéretet tettek, hogy vissza fognak hívni. Ahogy ott velünk bántak, nagyon megalázónak éreztük, és semmilyen tájékoztatást nem kaptunk. Fél évet vártunk a telefonhívásra, de hiába.” Végül fél év várakozás után írtak a Bevándorlási Állampolgársági Hivatalnak Budapestre, tőlük kértek segítséget. Körülbelül két hónapra rá kaptak választ. Megint a regionális Idegenrendészethez mentek, de ott lebeszélték őket, hogy menekültstátuszért folyamodjanak. Azt javasolták, keressenek magyarországi állandó, bejelentett munkahelyet, és így letelepedési engedélyhez juthatnak idővel. Arra a kérdésre, hogy milyen nehézségekkel szembesült a magyarországi letelepedés során (ügyintézés, előítéletek, munkavállalás), így válaszolt az interjúalanyom: „Nagyon nehéz volt nekünk. Próbáltunk bejelentett munkát kérni, de mindenhol elutasítottak minket. Megpróbáltuk a lehetetlent, bementünk a polgármesterhez is, de persze ő is azt mondta, hogy csak a bevándorlási hivatal tud segíteni. Bemutatkoztunk a helyi plébánián, szerettünk volna minél előbb a közösség tagjaivá válni. Hála Istennek, hogy volt anyagi tartalékunk, házat vettünk, próbáltuk átvészelni a munkanélküliséget, közben pedig alkalmi munkákból tartottuk fent magunkat.
84
Ha megbetegedtünk, vissza kellett mennünk Szerbiába, a legkisebb fiunk emiatt hiányzott az iskolából pár napot. A tanító néni megkérdezte, hogy mit szoktunk hozni Szerbiából, mire a gyerek azt válaszolta, hogy »anyu vett szörpöt«, erre a tanító néni megjegyezte: »Aha! Szóval ti is alkoholt csempésztek.« Ez nem egy kellemes emlék sem nekünk, sem a gyermekünknek. Ami lehetetlen volt még számunkra, az a banki hitelfelvétel. Nem volt könnyű, a férjem és én is betegek vagyunk, amikor még jobban ránk tört a baj, akkor nem tudtuk, hogy hova mehetünk a segítségért, reménytelen helyzet volt.” Amikor azt kérdeztem, hogy milyen pozitívumokkal járt az anyaországi letelepedés, milyen kellemes élményekről tud beszámolni, a válasza a következő volt: „Akkor, 2004-ben az idejövetel pillanatnyilag megoldás volt a problémáinkra, de ami utána jött, nagyon nehéz volt. Amikor a férjemnek három év után sikerült végre bejelentett munkát szereznie, az megváltoztatta a helyzetünket: az addig uralkodó bizonytalanság megszűnt, beadtuk a letelepedési kérelmet. Az eljárás elég gyorsan és problémamentesen lezajlott, így 2008 decemberében nagy megkönnyebbülésünkre megkaptuk a letelepedési engedélyt. Most magyar állampolgárságért folyamodtunk, és bízunk benne, hogy ha azt is sikerül megkapni, akkor végre minden jobbra fordul.” A családfő sofőrként dolgozik. Az asszony nem dolgozik, az egészségi állapota nem túl jó. Három gyermekük van; a nagylányuk itt Magyarországon lett szerelmes, boldog házasságban él, a középső fiuk még tanul, neki sem sikerült állandó munkahelyet találnia, de reménykedik, a kisfiuk még általános iskolás, ő nagyon szeret itt lenni, itt vannak a barátai. Mind a három gyermekük ragaszkodik Magyarországhoz. A kérdésre, hogy ő mit érez és mit gondol az itteni életükről, azt mondja: „Én is szeretek itt élni, a nehézségek ellenére nekem ott jó, ahol a gyermekeimnek. A férjem sokszor elgondolkozik azon, hogy talán jobb lenne visszatérni, hiába, ott vannak a gyökerei.” 2009 szeptemberében a család tagjai megkapták a magyar állampolgárságot, az apa azóta egy másik cég alkalmazottja. Nagyon boldogok, hogy ennyi év megpróbáltatás után sikerült révbe érniük. Sikerük annak is köszönthető, hogy az anyanyelvük magyar. Egyedül az apa nem érzi magát otthon. Az esettanulmányt Budzicz Rácz Barbara készítette.
85
§ Jegyzetek, benyomások
?
86
87
David és Rebeca
§
?
Interjúalanyaim egy Izraelből érkezett, ötvenes éveiben járó pár. Egy mintegy húszezer lelkes Pest megyei településen élnek több mint egy éve. Hozzájuk egy barátnőmön keresztül jutottam el, aki magyart tanít nekik. Az interjúra a pár otthonában került sor. Eljött a barátnőm is, akinek viszonya szemlátomást baráti a tanítványaival. Emiatt szerintem oldottabb is volt a légkör és interjúalanyaim is beszédesebbek voltak, de egyébként is nagyon nyitott, érdeklődő embereket ismertem meg bennük. Kérdéseimre igen bőséges és mindenre kiterjedő válaszokat adtak, néha kicsit el is kalandoztak a témától, de nem állítottam le őket, hiszen így jobban megismerhetem a kontextust, mint a szigorú kérdés-válasz formát betartva. Az interjú kérésükre angol nyelven folyt, mivel bár alanyaim megértetik magukat magyarul, könnyebb volt nekik angolul mesélni. A feleséget hívjuk most Davidnak, a férjet pedig Rebecának. David nagyon jól beszél angolul, Rebeca kevésbé, úgyhogy többnyire David vitte a szót, Rebeca csak közben tett egy-egy megjegyzést. Arra kértem őket, hogy meséljék el az életüket Izraelben, és hogy hogyan jöttek Magyarországra, milyen itt nekik. Mindketten kibucban születtek Izraelben, az újonnan alakult országba bevándorló zsidó szülők gyermekeként. David szülei Argentínából vándoroltak be az országba (egy generációval korábban a nagyszülei Oroszországból költöztek Argentínába), tehát a mobilitás családi mintának mondható. A kibucban csak David hatéves koráig éltek, utána kiköltöztek, mivel szüleinek nem tetszett a kibucbeli életmód. Rebeca viszont egész gyerekkorát kibucban töltötte; az ő szülei magyarországi zsidók voltak, édesanyja holokauszt-túlélő, és nagyon fiatalon kényszerültek elvándorolni új hazájukba, ahova egy zsidó ügynökség segítségével jutottak el, mely a háború után elárvult zsidó gyerekeknek segített (ők akkor 16 évesek voltak).
88
Nekem korábban nem sok információm volt a kibucokkal kapcsolatban, annyit tudtam, hogy földművelésen alapuló zárt közösségekről van szó. Így számomra újdonság volt, amit még megtudtam róluk. Tehát ezek olyan közösségek, melyeket cionista-szocialista elvek alapján hoztak létre, épp e szocialista vonal baloldali ideológiája végett nem a vallásosság, hanem az ateizmus jellemző e közösségekre. A kibucokban, ahol David és Rebeca élt, szigorú szabályok voltak, a gyermekeket közösen nevelték, nem a szüleikkel laktak együtt, hanem egy közösségi házban. Napközben a szülők dolgoztak a földeken, a gyerekek pedig az iskolában tanultak, tehát naponta úgy két órára találkoztak a gyerekek a szülőkkel, csecsemőkorukban meg csak a szoptatás alkalmával (!) találkoztak anyjukkal. Kérdésemre, hogy milyen volt így felnőni, interjúalanyaim válasza az volt, hogy ők ezt a dolgot egyáltalán nem élték meg rosszul. Örültek, hogy sokat játszhatnak a barátaikkal, sőt a nem kibucbeli gyerekek irigyelték őket, hogy milyen nagy szabadságban élnek. David édesanyjának viszont nem tetszett, hogy külön van a gyerekétől, és a privát szférát is kevésnek érezte, például hogy bárki bármikor betoppanhatott hozzájuk, így ők egy mosávban folytatták a későbbiekben életüket. A mosáv, hasonlóan a kibuchoz, több család által alkotott szövetkezet, de sokkal lazább kötődésekkel, így kevésbé kommunális jellegű: a családok együtt élnek, külön a saját házukban, saját földterületük van, a gazdálkodás viszont közösen történik. A mosáv, ahova Davidék költöztek, a Jordán völgyében van (a terület 1967-es izraeli elfoglalásával David egyébként nem ért egyet). Nevelkedésük helyszíne, illetve szüleik beállítottsága komoly hatással volt David és Rebeca gondolkodására, attitűdjére. David azt mondta, hogy ő izraelinek tartja magát, és nem zsidónak, a hagyományos ünnepek is csak annyiban érintették őket, hogy együtt vacsorázott a család, illetve nem kellett dolgozni menniük. Én eközben magamban rájöttem, hogy élt bennem egy olyan előítélet, hogy az izraeli zsidók, ha nem is buzgó hívők, de fontos nekik a tradíciók őrzése. Kérdésemre, hogy szerintük mennyire jellemző a vallásosság Izrael zsidó lakosságára, Davidék azt mondták, hogy kevésbé, de a hagyományokat még mindig nagyon sokan tartják, a többségre jellemző az ünnepek megülése, a hagyományok tisztelete (pl. évközi ünnepek, bármicvó megtartása). Voltak kisebb konfliktusaik abból adódóan, hogy nem tartják a hagyományokat, például egyszer egy szomszédjuk kopogott be hozzájuk, hogy miért nincs a bejárati ajtójukon mezüze (hagyományos imatekercs egy tartótégelyben), ami általában mindenkinek van, ők pedig megmondták neki, hogy ez egy olyan dolog, ami nem rá tartozik. Gyerekeiket sem nevelték a vallási hagyományok szerint, de rájuk bízták, ők döntsék el, hogy akarnak-e a vallással foglalkozni vagy sem.
89
David nevelkedésében nagyobb szerepet játszott szülei argentin volta, mivel ő velük töltötte gyerekkora nagy részét, ellentétben Rebecával. Szülei egymás között sokszor beszéltek spanyolul, így ő is hamar megtanulta a spanyol nyelvet, argentin rokonaik is látogatták őket, és ők is ellátogattak Argentínába. Így, amellett, hogy David identitásának része, hogy argentin, sokat tud arról a kultúráról is és beszéli is szülei nyelvét. Rebecával egész más a helyzet. Mivel ő elég keveset volt csak a szüleivel, magyarul sem tanult meg, valamint a rokonokkal se igen tartották a kapcsolatot, szülei nem is nagyon meséltek neki rokonairól. Ez, azt mondták, amiatt is van, hogy mivel Rebeca édesanyja holokauszt-túlélő, nem szívesen mesélt semmit régi életéről, így a családtagokról sem, és édesapjától sem tudott meg sokat a magyarországi családtagokról, nem is találkozott velük. Továbbhaladva az időben, mindketten érettségivel fejezték be tanulmányaikat, aztán bevonultak a hadseregbe (1973-ban), ami Izraelben kötelező férfinak, nőnek egyaránt. Ott ismerkedtek össze, sőt sok nagyon jó barátjukat is ebben az időben szerezték: hároméves szolgálat és a bajtársiasság jó összekovácsoló tényező, úgy tűnik. Többi családtagjuk is mind szolgált a seregben, például David bátyja, apja is, sőt mindannyian voltak háborús bevetésen is, hiszen életük során folyamatosan voltak háborúk, fegyveres konfliktusok. Szüleik idejében például 1956-ban a szuezi válság, majd 1967-ben a „hatnapos” arab–izraeli háború, 1973-ban ennek folytatása, később pedig a libanoni konfliktus (’70-es évek vége, ’80-as évek eleje), aztán 1991-ben az öbölháborúban is részt vettek izraeli csapatok, az arab– izraeli konfliktus pedig a mai napig folytatódik. Gyerekkorukban mindig azt mondták nekik, hogy mire ti felnőtök, már béke lesz, sajnos ez azóta sem teljesült. 21 évesen házasodtak össze, két fiuk lett, egyikük harmincas, másik húszas éveiben jár. Mindketten érettségiztek, kitöltötték katonai szolgálatukat, majd dolgoztak is, aztán az idősebb hét éve kiköltözött Chicagóba. A fiatalabb testvér meg vagy fél éve elment bátyját meglátogatni, végül ő is kint ragadt az Egyesült Államokban.
90
Magyarországra tíz éve látogattak először (bár Rebeca szülei korábban is látogatták már itteni rokonaikat), itt találkoztak Rebeca anyjának sógorával, apjának bátyjával is, valamint, ami nagy meglepetésként érte őket, kiderült, hogy még legalább húsz rokon él itt, szóval Rebeca számára feléledtek az addig nemigen létező rokoni kapcsolatok. Ezután többször jöttek ide látogatóba, felmerült az itteni rokonok részéről, hogy ideköltözhetne Rebeca és David. Végül két és fél éve egy látogatás alkalmával úgy döntöttek, megpróbálják Magyarországon az életet. Házuk, mely egy Tel-Aviv közeli kisvárosban van, már úgyis túl nagy volt nekik a gyerekek nélkül, itt meg a rokonok segítettek mindenben, ami csak az ideköltözésükhöz kellett. Beköltözhettek egy házba, ami Rebeca egy nagynénjéé volt ezen a Pest megyei településen, ezt rokonaik felújították számukra, valamint munkát is kaptak a helységben működő szódát gyártó és forgalmazó üzemben, ami a rokonaiké. Még mielőtt ideköltöztek volna, Rebeca benyújtotta a magyar állampolgársági kérelmet. Nem volt nehéz dolga, hiszen mindkét szülője Magyarországon született, sőt a várt egy évnél rövidebb idő, mindössze négy hónap alatt megkapta a magyar útlevelet. Szóval meglett a magyar útlevél, ők meg ideköltöztek. David férje révén öt évre szóló tartózkodási engedélyt kapott, ezen kívül neki is van lakcímkártyája és társadalombiztosítása. Izraeli házukat nem adták el, hanem bérbe adják. Azt mondták, ha nem lettek volna ilyen sok oldalról bebiztosítva, nem költöztek volna el, mivel már nem fiatalok, hogy olyan könnyen újrakezdjenek mindent. A szódaüzemben Rebeca a gyártósoron dolgozik, David pedig adminisztrációs munkakörben. Ez a munka, ahhoz képest, amit Izraelben végeztek, más, illetve némileg alacsonyabb presztízsű. Izraelben egyébként Rebeca katonatisztként dolgozott a kötelező szolgálat után, a kibuc-vonal révén pedig mezőgazdasággal is foglalkoztak mindketten, Rebeca kertészként is dolgozott, nagyon ért a különböző virágokhoz, mint kiderült. David a seregben nyelvi attasé volt nyelvismeretei révén, aztán dolgozott még beosztottként cégeknél, szellemi foglalkozásúként. Nem bánják annyira, hogy az itteni munkájuk visszalépés a karrierjükben, mivel örülnek, hogy van hol dolgozni, napi kapcsolatban lenni az emberekkel, tanulni a magyar nyelvet. Úgy gondolják, így lehet jobban megismerni egy országot és a benne élő embereket, amellett, hogy a munkahely szükséges is az ittlétükhöz valamelyest. David mondta, hogy ő nem is szívesen maradna otthon, nem tetszene neki, hogy ne foglalja el magát egész nap, és ne találkozzon emberekkel.
91
Megkértem őket, hasonlítsák össze, milyen itt élni, és milyen volt Izraelben, és érdeklődtem, hogyan érzik itt magukat. Az első, amit David mondott, az, hogy itt jobb az időjárás, ugyanis ő nehezen tudta elviselni Izraelben a forró, száraz időjárást. Azt is mondta, hogy nem tekintenek magukra bevándorlóként, mivel az az ország, ahol éltek idáig, szinte csak különböző bevándorlókból jött létre, tehát ez ott egy kicsit értelmezhetetlen, hogy bevándorló, abban a kontextusban, hogy mindenki az. Ezért itt Magyarországon sem érzik maguk bevándorlónak. Nagyon érzékelhető számukra az életszínvonalbeli különbség, ami Magyarországon alacsonyabb, mint Izraelben. Lehet, hogy nem tűnne olyan nagynak a különbség számukra, ha például a fővárosban élnének, igaz, Izraelben is egy kisebb településen laktak. Furcsa nekik, hogy feltűnően többet vásárolnak például a szupermarketben, mint a többi, helyi vásárló, és hogy sok helyen még mindig csak készpénzzel lehet fizetni (Izraelben már inkább hitelkártyát használnak). Azt mondták, Izraelben a boltokban nagy az árubőség, minden megtalálható, importra pedig legnagyobb mértékben csak vízre van szükség, nagyon jó színvonalú ott a helyi mezőgazdaság, és el is tudják látni vele az országot. Jó ellátásokat biztosít dolgozói számára az izraeli vállalati szociálpolitika, valamint mindenki megengedheti magának évente a külföldi nyaralást. Kevesebb embernek van itt autója (nekik ott két autójuk volt), nem olyan jó itt a közvilágítás, és este hatkor ott, ahol most laknak, minden bezár, nincs élet. Ez utóbbinak az lehet az oka, hogy lakhelyük egy tipikus ingázó város, ami lehet, hogy nem annyira jellemző az izraeli kistelepülésekre. Furcsa volt Davidnak, hogy amikor kórházban volt itt Magyarországon, saját magának kellett gondoskodnia törülközőről, WC-papírról. Szokatlan számukra, hogy itt mindenki sokkal jobban spórol a légkondicionálóval, villannyal. Az is különbözik, hogy Magyarországon sok esetben együtt lakik egy család több generációja, az izraeliekre ez kevésbé jellemző. Izraelben a gyerekek hat napot járnak egy héten iskolába, ez is különbség. Az is eltérő, hogy Izraelben hároméves sorkatonai szolgálat van, nőknek és férfiaknak egyaránt, ezt nem is lehet elkerülni, csak ha valakit orvosilag/pszichológiailag alkalmatlannak nyilvánítanak – de akkor meg hátránnyal indul álláskereséskor. Ezek után különös volt számukra, hogy Magyarországon annyian hordanak katonai jellegű ruházatot a mindennapokban, náluk mindenki örül ennyi katonaság után, hogy végre nem kell ezeket a göncöket hordaniuk.
92
Ami pozitív nekik a magyarokban: úgy vélik, itt jobban tiszteletben tartják a magánéletet az emberek, udvariasabbak, köszönnek (Izraelben nem szoktak, állítólag még a boltban sem), a gyerekek is illedelmesebbek. A magyarok nem annyira idegesek, energikusak, agresszívek és ambiciózusak, mint az izraeliek. Ott mindenért harc megy, az autóvezetésben is sokkal agresszívabbak, sorban állni meg állítólag konkrétan nem tudnak. Ez a viselkedés náluk valószínűleg összefügg az ország állandó háborús készültségével, a feszült helyzettel. Szóval nekik az ott megszokott nyüzsgéshez, rámenősséghez képest felüdülés volt Magyarország. Itteni lakhelyükön különlegesnek számítanak külföldiként, pedig kinézetükben nem is különböznek a magyaroktól. Izraelben nem újdonság különböző származású, bőrszínű embereket látni, hiszen az ország összetétele igen vegyes, megszokták a sok különböző kultúrát, ami a magyarok számára (főleg egy kisebb településen) szokatlan látvány. Izraelben minden házban van riasztó, rács az ablakokon (kötelező a biztosítás miatt), ami itt nem jellemző. Ott egyébként nem is a különböző fegyveres konfliktusok, robbantások miatt veszélyes az élet, hanem rettenetesen sok a közlekedési baleset, és a maffiák közötti utcai harcok, bűnözés, drogozás is veszélyt jelentenek. David és Rebeca egy ideig itt képzelik el az életüket, de ezt korántsem tekintik véglegesnek, szeretnének még Latin-Amerikában is élni valamikor (ahol David gyökerei vannak), vagy talán az USA-ban, ahol fiaik élnek. Most jól érzik itt magukat, élvezik az itteni nyugodtabb életet, ismerkednek a magyarokkal, a kultúrával, Magyarországgal. Az esettanulmányt Viczay Zsuzsa készítette.
93
§ Jegyzetek, benyomások
?
94
95
Éva
§
?
Interjúm alanya, Éva 30 éves nő, aki az egykori Szovjetunióban a mai Ukrajnában, Ungváron született. Jelenleg boldog párkapcsolatban él férjével és ötéves kisfiukkal egy magyar kisváros kertvárosi részén. Találkozásunk helyszíne saját családi házuk ízlésesen berendezett nappalija. Egy korosztályba tartozunk, és találkozásunkat egy közös barát szervezte meg, ezért megkért, hogy az interjú alatt is tegeződjünk. Ungváron egy tetőtér-beépítéses kertes házban élt a szüleivel és bátyjával, a kárpátaljai gazdasági körülményekhez mérten jó anyagi helyzetben és boldogságban. A családban mindenki magyarnak vallja magát, a nagymama magyar állampolgár, Ungvárról még a második világháború után költözött Békéscsabára. Annak idején négy állampolgársága (csehszlovák, orosz, lengyel, magyar) is volt. Interjúalanyom nagyon kötődik a nagymamájához, nagy szeretettel beszélt róla. Éva az általános iskola befejezése után ukrán nyelvű gimnáziumba járt, 1996ban érettségizett. A későbbiek során kiderült, hogy ez Magyarországon hátrányt jelent: a felsőoktatásban csak költségtérítéses képzésre nyerhetne felvételt, mivel a rendszer szabályozása szerint nem számolnak el ilyen esetben felvételi pontokat. Az érettségi után maradhatott volna tanulni Ukrajnában, de volt egy olyan lehetőség a Kárpátalján élő, magyarul beszélő frissen érettségizettek számára, hogy Magyarországra jöhettek egészségügyi ismereteket tanulni. Csak egy önéletrajzot kellett elküldenie, amit egy személyes beszélgetés követett. Miután felvételt nyert, az iskola küldött egy igazolást a felvétel tényéről, majd ezen igazolás birtokában az Ungváron működő magyar konzulátuson kiállítottak egy tartózkodási vízumot. A tartózkodási vízum alapján, a Békéscsabai Rendőrkapitányságon kapott egy külföldiek számára szóló személyi igazolványt, melyet először egy évre, majd a lejártát követően újabb két évvel meghosszabbítottak. „Nem volt semmilyen negatív élményem – mondja interjúalanyom –, minden gördülékenyen ment. Az idegenrendészeti ügyintézők kedvesek és segítőkészek voltak, holott nagyon akcentussal beszéltem akkor még a magyart. Később a letelepedési engedély intézésénél már voltak negatív élményeim.” Az iskola elvégzése után felajánlották, hogy a Gyulán lévő Pándy Kálmán Kórházban munkát vállalhat, és ő élt is a lehetőséggel. A kórház által kiadott igazolásra kiállították a munkavállalási engedélyt, mely akkor még tartózkodásra is jogosította.
96
Szeretett volna hazamenni, mert, mint mondja: „Hiányoztak a barátaim és a szüleim. Viszont itt kétszer annyit kereshettem, mint Ukrajnában, és a kórház is korszerűbb volt. Egy-másfél évig volt honvágyam, hiányzott nagyon a Kárpátok látványa. De aztán évente kétszer utaztam haza a szüleimhez, és ők is jöttek. Otthon elmaradottabb az élet, itt szebb volt.” A munka és az iskola révén egyre több embert ismert meg, aztán egy baráti összejövetelen megismert egy nála tíz évvel idősebb férfit, aki 2001-ben feleségül vette. „Nem volt nehéz barátokat találni, egyből elfogadtak, bár itt más az emberek mentalitása. Zárkózottabbak és nem segítőkészek. De sajnos én is ilyen lettem az évek alatt, ezt észre is vettem magamon. Ahogy nálunk mondják: Kivel barátkozol, olyan leszel.” A házasságkötés után a letelepedési engedély megszerzése volt a cél, mivel az engedély nélkül kedvező feltételekkel ingatlant sem vásárolhattak. A hivatalos ügyintézés most már nem működött gördülékenyen. „Már a hivatalba belépéskor úgy szólt hozzám az ajtóban álló biztonsági őr, mintha alsóbbrendű lennék. Bunkó volt. Ráadásul kaptam tőlük egy listát, amelyen az volt, hogy milyen papírokat kell beszereznem a letelepedési engedélyhez. Minden megvolt, de az ügyintéző a felsoroltakon kívül is kért iratokat. Mai napig nem értem, hogy miért nem voltak neki elegek az általam átadott papírok, hiszen ezeket kérték és mind ott volt hiánytalanul. Emiatt így többször kellett leutazni Szegedre. Rengeteg pénzünkbe került, mert minden bizonyítványt és iratot hivatalosan le kellett fordíttatni, ami oldalanként akkor 1500-2000 forintba került. Még az Ukrajnában kiállított erkölcsi bizonyítvány fordítása is kellett. Őrületes pénzt költöttünk el csak erre. Amúgy kedvesek voltak velem… Na most, a letelepedési engedély… Ennyi év távlatából már nevetek rajta, de akkor ez nem volt vicces, sőt inkább elkeserítőnek éltem, éltük meg. Vártunk egy évet, és semmi visszajelzés nem érkezett. 14 hónap után a férjem megkereste egy ismerősét, nézzen már utána, hogy miért nincs semmi fejlemény az ügyemben. Kiderült, hogy az én ügyemmel foglalkozó ügyintéző tíz hónapja gyesen van, a fiókjában vannak az irataim, és elfelejtette továbbítani. Miután ez kiderült, egy hónapon belül a kezemben volt a letelepedési engedély. Ha nincs ismerősünk, aki utánakérdez, vajon mikor lett volna letelepedési engedélyem? Talán akkor, amikor az ügyintéző visszamegy szülési szabadságról?”
97
A letelepedési engedély megszerzése után sikerült megvásárolni egy telket, melyre takaros házat építettek. 2005-ben megszületett kisfiuk, és ezzel az eseménnyel egy időben fogalmazódott meg a családban, hogy interjúalanyomnak is meg kellene szereznie a magyar állampolgárságot. Az összes szükséges igazolást beszerezve beadták az állampolgárság iránti kérelmet, de elutasították, azzal az indokkal, hogy a törvényben előírt tartózkodási éveket nem töltötte el Magyarországon, márpedig ez az egyik feltétele a magyar állampolgárság megszerzésének. „Nagy csalódás volt, főleg hogy tényleg minden idekötött már. A gyerek, a férjem, a munkahely, az itteni barátok, minden. Aztán egypár nap múlva felhívott az egyik ügyintéző, és elmondta, hogy ha tudom azt igazolni, hogy valamelyik felmenőm Magyarországon született, akkor meggyorsulhat az ügyintézés és megkaphatom az állampolgárságot. Azóta is hálás vagyok neki.” A nagymama rendelkezett egy magyar királyi pecsétes keresztlevéllel, melyet az 1930-as években állítottak ki, és az igazolta, hogy Magyarországon született. Ez a keresztlevél elegendő volt ahhoz, hogy a hivatal előtt, hitelt érdemlően igazolja, hogy felmenői között van magyar születésű. „Szinte napra pontosan egy év múlva magyar állampolgár lettem. Az ukrán állampolgárságom megmaradt, mivel nem kellett lemondjak róla, az ukrán állam nem kötelez erre. Szóval kettős állampolgár vagyok, de főként magyar.” Az interjú elkészülte óta az jár(t) a fejemben, hogy ha egy magyarul jól tudó és biztos otthoni és magyarországi családi háttérrel rendelkező bevándorlónak ennyire nehézkes kiismernie magát a hivatalok útvesztőjében, akkor a nyelvet egyáltalán nem beszélő, segítség nélkül érkezőnek milyen falakat kell ledöntenie ahhoz, hogy eljusson a végső céljáig, az új befogadó haza megtalálásáig. Az esettanulmányt Szabó Róbert készítette.
98
Jegyzetek, benyomások
99
Zorán
§
?
Zorán az egyik pécsi hajléktalan ismerősöm, barátom. Mint sok baranyai fedél nélküli, én is évek óta visszatérő vendége vagyok a TÁMASZ Alapítványnak, csak én kedvezőbb szerepben, a segítőében. Sokukat ismerem egész fiatal koruktól, hiszen már egy évtizede kapcsolatba kerültem ezzel a szubkultúrával. Tehát – módszertani szempontból teljesen hibásan – interjúalanyom az ismeretségi körömből került ki, választásomat leginkább az időhiány motiválta. Zorán és a prikézsia Zorán 1955-ben született Délkelet-Szerbiában, a jelenleg közel 15 ezer fős Béla Palánkán. 1991 végén érkezett Magyarországra, és hamarosan menedékjogért folyamodott a segítő szervezetek tanácsára. A mai napig igen rosszul beszél magyarul. Zorán Ljubljanában élt fiatal kora óta, Szlovéniában volt katona, később ott dolgozott és alapított családot. 1991 nyarán édesanyja beteg lett, és ő hazautazott Szerbiába, hogy ott töltse el a szabadságát. 1991. június 25-én Szlovénia kikiáltja függetlenségét, a szerb csapatok pedig bevonulnak a területre. Ekkor indul Zorán vissza Béla Palánkából Ljubljanába… „Én menni Szabadka vissza, Lenti, horvát volt még probléma, és én menni Magyarország. Jönni evvel határőr Lenti, monda, nem menni, menjél Szerbia. Figyeljél, én katona itt vagyok, feleség, gyerek, munka itt van. Nem érdekel, nem érdekel, ideges, ez, az, fasz, ő mondja nem menni be. Menni vissza. Magyarország volt a hotel…” Zorán nem tud mit tenni, visszafordul, de állítása szerint visszafele sem jár sikerrel. „Mert nem hagyni Szerbia vissza, Szlovénia nem hagyni menni vissza. Szerbia mondta, menni, baszni vissza Szlovénia. Kapitány mondani, perfekt szerb beszélni, tudom mi a probléma, ő mondta, nem tudom, mi a neve… hagynia francba, nem csinálni valami rossz, menni Nagyatád, van sok bosnyák, ez-az, menni oda, marad itt. Itt a kocsi elvinni oda.” Ezzel Zorán megkezdi Magyarország főbb látványosságainak, Nagyatádnak, Békéscsabának és Bicskének a megismerését.
100
„Nem ki volta evve nem három hónapot, sok évet, volta két hónap másfél éve. Volta Lajos tolmács beszélni jugo meg magyar, Zorán gyere, itt van ez papír menni, probléma, ez van, te tudsz nagyon jól mi a probléma, hívni iroda ki mész Békéscsaba, én mondani mért menni? Nem tudni mi van Békéscsaba. Békéscsaba van egy menekült politikus tábor, kapni politikai státusz, nem tudsz visszamenni szerbia rendőrség elvisz, hová menni papír nélkül? Nem tudsz menni Németország, nem tudsz menni Ausztria. Ez van, Zorán. Akkor Békéscsaba sikerül papír. Elment Békéscsaba 3-4 hónapú, egyik interjú, másik interjú… mondani Nagyatád elmonda, nem tudok mást mondani. Harmadik interjú, volta monda, jó Zorán. Utána 15 nap volta kaptam státuszt. Utána volta policia, rendőrség, csinál személyigazolvány magyar, utána keresni munkát…” Bicskéről elmondása szerint egy táborbeli konfliktus után kellett eljönnie. Zorán az interjú során utalt rá, hogy neki vannak bosnyák, horvát, szlovén, muszlim és mindenféle barátai, „ez most politika”, ő nem kíván részt venni benne. Bicskéről mégis neki kellett eljönnie, ott a bosnyákok és albánok voltak többségben. „Igen ’93, nem ’92-es. Volt a probléma, muszlim, én nem csinálni, de volta csinálni… volta bosnyák, albán, muszlimán, szerb… mondani, menni vissza Békéscsabára… mondani én nem csinálni probléma, Zorán én látni nem csinálni probléma, de itt sok a bosnyák, sok az albán, kevés szerb… menni vissza Békéscsabára.” Zoránnak, miután megkapta a menekült státuszt, el kellett hagynia a befogadó állomást. 1993–1994-ben 10% felett volt a munkát keresők aránya az országban, Békés megye ezen belül is rossz mutatókkal rendelkezett, és Zorán nem beszélt magyarul. „Mikor mondta menni, mondom hova menni, amikor nincsen semmi, se pénz semmi. Volta 50 ezer forint… muszáj mész albérlet… 15 nap evvel, nem, nem tudom, Zorán hol a papír, itt van nála, utána, ez, az, most meg politika, minden.” És nem érezte a magyar vendégszeretetet. „Békéscsaba elengedni albérlet, pénz 50 ezer forint, albérlet volta 15 ezer, gondold el, két hónap, utána nem volta munka, de kapni, dolgoztam két evve, utána ez volt valami evve sok ember nem volt munka, nem kaptam semmit Peti, Békéscsaba, az munka központ, én vagyok itt, Magyarország, akkor kaptam 200 ezer maximum, segélyt, én mindent dolgoztam, apám mondja ez, testvér, barát mondta, Németország kapni, én nem kaptam itt semmi. Menekül egy ember politikus, nem kap nagy lakás, legalább kis lakás, igaz?”
101
Egy ideig Budapesten élt, ha jól vettem ki a szavaiból, külföldi segélyszervezetek miatt, ott kapott támogatást. A befogadó állomáson töltött idő alatt még meglátogatta kétszer a felesége, aztán gyorsan megszakadt a kapcsolata az otthon maradtakkal. Mikor látta, hogy Budapesten sem boldogul, gondolta, megpróbálja Pécsen. Látszik, hogy nincs tisztában, mely régiókban vannak munkalehetőségek. Pécsen rögtön hajléktalanként kezdte, mára az összes kapcsolata megszakadt. „Hát mindegy… Minden nem, nem… Most csöves vagyok. Most vagyok itt, én nem csöves vagyok, menekült politikus. (…) Semmi, barát, senki… nincsenek semmi barát, semmi kollega, ne haragudjál, nem tudom, ez kapcsol, nem kapcsol, nem Magyarország szégyene, hogy menekült politikus nem kapni egy szobás lakást? Én nem kaptam itt semmit. Húsz éve kaptam 200 ezer forintot. Ez Magyarország nem rendez semmi, csak jár lopni, húzni… nem igaz?” Az esettanulmányt Nagy Péter készítette.
102
Jegyzetek, benyomások
103
Lili
Lili 24 éves kínai nő, 5 éve él Magyarországon. Magyar nevét volt magyartanárja adta neki, de mivel összes ismerőse és barátja kínai, azóta sem használja a mindennapokban ezt a nevet. Az interjú magyar nyelven folyt. Otthon
§
?
Lili Jian Yin Zhen-ben, egy kis tengerparti faluban született. Anyanyelve Fuqing, ami a szülőfaluja tartományát és egyben nyelvjárását is jelöli. A hivatalos nyelvet hétévesen kezdte el tanulni az iskolában. Testvéreivel, szüleivel és nagymamájával élt, akik halászattal és halárusítással foglalkoznak. Mindannyian ma is Kínában élnek, öccse eladó lett, nővére otthon van. 17 éves korában a közeli városba ment egy magántextilgyárba dolgozni, mivel továbbtanulásra anyagi okok miatt nem volt lehetősége, és édesapja amúgy is ellenezte. A kínai közgyárakban a munkásoknak állami ünnepeken nem kell dolgozniuk, de mivel Lili egy magángyár alkalmazottja volt, heti hétszer nyolc órában, váltott műszakban dolgozott havi 1500 jüanért (kb. 45 000 forint), amelynek felét hazaküldte a családjának. Havonta látogatott haza, a barátaival a városban tartotta a kapcsolatot. Vallásos családból származik, ő azonban csak itt, Magyarországon kezdett foglalkozni a buddhizmussal. Külön kiemelte, hogy míg édesanyja vakon, gondolkodás nélkül követi a vallás előírásait, ő hosszas utánajárás után talált rá a hitre, amelyet viszont nem szervezett keretek között gyakorol. Etnikai hovatartozására adott válaszából kiderült, hogy a tartományában született összes ember vezetékneve Lin, ez alapján szerveződik a közösség. Politikailag fiatal kora és Kína politikai berendezkedése miatt nem volt aktív, szavazásra helyi szinten lett volna később lehetősége, azonban a politika hidegen hagyja. Politikai meggyőződése nincs, viszont azt fontosnak tartotta kiemelni, hogy országában a lehető legjobb irányba haladnak a dolgok, elégedett az országa vezetésével. Útra kelés Lili 19 éves korára nagynénje már hosszú ideje (kb. tíz éve) Magyarországon élt. Hazalátogatásai alkalmával többször említette Lili édesanyjának, hogy mennyivel többet lehet Budapesten keresni, és amennyiben úgy dönt a család, ő szívesen látja a lányt. 2005-ben, kétévnyi gyári munka után (amelyet rendkívül unalmasnak talált) közösen arra az elhatározásra jutott a család, hogy Lili csatlakozzon a nagynénjéhez. Mivel internet-hozzáférésük nem volt és egyéb módon sem tudott informálódni tervezett úti céljáról, nagynénje elbeszélései alapján annyi információval indult neki az útnak, hogy Budapesten nagyon szép házak vannak.
104
Mesélte, hogy három országról hallott addig életében, Amerikáról, Angliáról és Németországról. Minden másra csak külföldként gondolt, így összefoglalóan. Egyedül szállt fel a repülőre, Pekingbe repült, ahol egy nap városnézés után (ekkor járt ott először) repült tovább közvetlenül Budapestre. Vízumát nagynénje intézte Magyarországon, és küldte el nekik postán. Érkezés A határon kicsit izgult, de mivel a papírjai rendben voltak, nem volt semmi fennakadás. Ferihegyen várta a nagynénje, hozzá költözött és vele élt 2010 júliusáig. Nagynénje férje és annak hét testvére, valamint ezek gyermekei mind Budapesten élnek, így nagycsaládba érkezett. Barátokat csak később szerzett, szintén a kínai közösségből. Édesanyja adott számára kis kezdőtőkét, illetve saját fizetéséből tett félre, azt hozta magával. 2010-ig három hónapos vízummal (tehát az első három hónap letelte után illegálisan) tartózkodott az országban, nem tudott hazalátogatni, mert akkor nem jöhetett volna vissza. Érkezés után azonnal nagynénjénél kezdett el dolgozni, a kőbányai kínai piacon – munkavállalási engedély nélkül, feketén. A jelen 2010 októberében nagy öröm érte, ugyanis megkapta az 5 évre szóló tartózkodási engedélyt, így februárban, a kínai holdújévre haza tud utazni. Továbbra is nagynénjének dolgozik, ruhákat árulnak a piacon, nagynénje ad el, Lili a raktárban pakol, a hét minden napján 8-tól 17 óráig. Úgy gondolja, hogy habár már igényelhetne munkavállalási engedélyt, nem fog, mivel jelenleg 200 000 forintot keres, ami bejelentett munkával nem lenne lehetséges. Nagyon örül, hogy Magyarországon legalább az állami ünnepeken nem kell dolgoznia – a legboldogabb viszont akkor lenne, ha minden héten egy napot pihenhetne. Munka után internetezni szokott, kínai honlapokat olvas és on-line nézi a kínai tévé adását. A piacon családi közvetítéssel összeismerkedett egy kínai fiúval, aki azóta eljegyezte, és júliusban összeköltöztek (a fiú rokonainak lakásában kaptak egy külön szobát). A házasság napja is ki volt tűzve, azonban a dátumot az otthoni közösség bölcse nem hagyta jóvá (szerencsétlenséget hozna, ha 23-án házasodnának), így az esküvővel várnak, amíg nem kapnak egy új, a házasságra szerencsét hozó dátumot. Vőlegénye szintén a piacon dolgozik a hét minden napján, 12 órákat, így estére nagyon fáradt. Szabadidejükben ezért aztán leginkább otthon szoktak maradni, de a közelmúltban elmentek egyszer vacsorázni egy kínai étterembe, illetve ellátogattak egy vidéki
105
kastélyhoz, valamint az állatkertbe. Ezek a programok nagyon sokat jelentettek számára, és ezeket jelölte meg abszolút pozitívumként Magyarországban, hogy itt van lehetősége és pénze kirándulni, utazni. Kínában sosem utazott, mivel sem ideje, sem pénze nem volt rá. Továbbá egyértelműen Magyarország mellett szól a tiszta levegő, ami sajnos hazájában a sok autó miatt nem jellemző. Lili két évet tanult magyarul, a tanárt az egyik kollégája ajánlotta számára, és nagyon meg is szerette. Időhiány miatt hagyta abba végül a magánórákat, és amiatt, hogy nincs hol gyakorolja a nyelvet, mivel praktikusan kizárólag kínaiak között éli az életét (ennek ellenére teljesen érthetően és összefüggően beszélt magyarul). Előtte csak a „piacnyelvet” ismerte – környezete továbbra is csak ezen a szinten beszél magyarul, ezért nem is tudnak közösen magyar tévéadást nézni otthon. Egy tekintetben érzi, hogy nem minden alakult úgy, ahogy elképzelte: azt gondolta, hogy itt majd több lehetősége lesz tanulni. Sajnos egyedül nyelvórákon tudott részt venni, de szívesen továbbtanulna. Tanárként tudná magát elképzelni, már hallott a Budapesten működő kínai-magyar iskoláról, szívesen tanítana ott, de nem tudja, hogy hol tudna hozzá képesítést szerezni. Úgy érzi, hogy összességében jól sikerült a kivándorlás, elégedett a helyzetével, és a következő öt évet még mindenképpen Magyarországon töltik vőlegényével, utána (mikor lejár a tartózkodási engedély) majd meglátják. Hosszú távon Kínában képzeli el az életét, mivel ott vannak az igazi barátai. A gyerekvállalással kapcsolatban elmondta, hogy neki elég egy gyermek, ez nem fogja visszatartani abban, hogy visszatérjen Kínába – ha mégis több gyermekük születne itt, akkor majd inkább kifizetik az utánuk járó bírságot, amikor visszatérnek Kínába. A magyar embereket kedveseknek találja, barátságosan viselkedett vele minden magyar, akivel kapcsolatba került, nagyon ritkán észlel diszkriminatív megnyilvánulásokat. Örül, hogy Magyarországot választotta, és elmondta, hogy az otthoni egyetlen elképzelése az országról is valósnak bizonyult – tényleg szépek a házak. Az esettanulmányt Zombori Flóra készítette.
106
Jegyzetek, benyomások
107
108
TEREP
§
?
109
110
Terepen, találkozások migránsokkal
A képzéseink során fontosnak tartjuk, hogy a résztvevők ne csak elméletben és „virtuálisan” a dokumentumfilm-nézések közben, hanem „élőben” is találkozzanak migránsokkal. A fent bemutatott migránsinterjú-készítés mellett kidolgoztuk a terepgyakorlat módszerét, szempontrendszerét is. A tereplátogatás célja Budapest tereinek, társadalmi viszonyainak felfedezése-elemzése. A tereplátogatás során olyan (köz)tereket látogatnak meg a képzés résztvevői, amelyeket gyakran használnak különböző státuszú, hátterű, motivációjú migránsok. A feladat a migráció nyomainak felkutatása, a migránsok város- és térhasználatának vizsgálata, a migránsok, valamint a helyiek és migránsok közötti viszonyok felfedése és a megfigyelők saját érzéseinek, reakcióinak elemzése. A terepgyakorlatot csoportos előkészítő gyakorlatok és beszélgetés előzi meg. Az alábbiakban egy ráhangoló gyakorlatot mutatunk be, majd a szempontrendszert vázoljuk.
111
„Leírás – értékelés – értelmezés”
§
A gyakorlat során olyan képeket mutatunk a részvevőknek, melyek valamilyen módon érintik a migráció, kulturális különbségek, városi terek témáját.
?
Instrukció: Az egyes képek után írjátok le, mit láttok! Négy-öt kigyűjtött kép után a csoportvezető felírja az alábbi fogalmakat a táblára: leírás – értékelés – értelmezés Az egyes csoportok közösen eldöntik, hogy amit a papírra írtak („mit látok a képen”), mely kategóriába tartozik (pl. muszlim nők ruhát vásárolnak – értelmezés) és felrakják a táblára a „cetliket”. A résztvevőknek kiscsoportos feladatmegoldás során meg kell határozni az egyes fogalmak jelentését. Összesítve az egyes csoportok meghatározásait, az alábbi lista kerül a táblára. leírás
mit látok – „objektív” – ami a képen van
értelmezés mit gondolok róla? – kulturális megegyezés van róla értékelés
mit érzek? – személyes megítélés, kulturális keret
A fogalommagyarázat után a csoportvezető elolvassa az egyes „cetliket”, és közösen megbeszélik, hogy melyik meghatározás hova kerüljön. A gyakorlat során arra a következtetésre jutnak a résztvevők, hogy bár a feladat az, hogy objektív leírások szülessenek, mégis zömében értékelések és értelmezések készülnek. A gyakorlat segít a megfigyelés szempontjait pontosítani, hasznos az interkulturális kompetencia, a tudatosság fejlesztésében, ráhangol a terepgyakorlatra.
112
A terepgyakorlat megfigyelési szempontjai • • • •
Kik használják a teret (életkor, nem, társadalmi státusz, etnikum stb.)? Mi(k)re használják ezt a teret? Melyek a tér fizikai jellemzői? Milyenek a benyomásaid a térről?
§
?
Konkrét megfigyelési szempontok • Milyen migránsok használják ezt a teret (státusz, anyagi helyzet, származás, nem, életkor, kapcsolatok stb.)? • Miben különböznek a migránsok a nem migránsoktól a viselkedés, kinézet, használati tárgyak, eszközök, térhasználat, épületek, építmények, szimbólumok, rítusok stb. szempontjából? • Mi az, ami azonos/hasonló a migránsok és nem migránsok között? • Hogyan kommunikálnak egymással az emberek? • Hogyan jellemeznéd az itt történő találkozásokat? Önreflexió • • • • • • •
Mi az, ami számodra érdekes/’más’? Miért? Hogyan érzed magad mint megfigyelő? Miért? Mi volt nehéz? Miért? Mi volt jó? Miért? Mi volt kellemetlen? Miért? Mi volt érdekes, váratlan? Miért? Mit tanultál?
A megfigyelés módszertana • • • • •
Töltsetek el hosszú időt egy-egy térben! Ne csak sétáljatok – ahol lehetséges, üljetek le hosszabb időre is! Különböző (térbeli) szemszögből (l. előbb) vizsgáljátok a tereket/embereket! Végezzetek megfigyelést külön-külön és egyedül is! Használjátok a résztvevő megfigyelés eszközeit is: lépjetek interakcióba a terek szereplőivel, beszélgessetek velük!
113
Jegyzetek • A helyszínen: a megfigyeléseiteket írjátok le minél hamarabb (a kulcsszavakat)! • Készítsetek térképet, rajzot az egyes terekről! • Még aznap: a jegyzetelés közben különítsétek el a helyszín és az emberek leírását saját értelmezésetektől és értékelésetektől (különböző színű tollak segítségével, illetve hasábokkal, széljegyzetekkel stb.)!
Terepnapló Leíró • a terep részletes bemutatása (hol, mikor, mi stb.) • a terepen tartózkodó migránsok bemutatása a terepjegyzet alapján (jelenlét, események, interakciók) Értelmező • a megfigyelések elemzése és összefüggésbe hozása a képzés elméleti részén tanultakkal Reflektív • személyes reflexió a helyzetre és saját magatokra.
A képzés résztvevői párban végzik terepgyakorlatukat, a terepmegfigyelések tapasztalatairól terepnapló készül.
Az alábbiakban a terepnaplókból olvashatunk ízelítőt, melyet a terepmunka elvégzését és a naplók elkészítését mentoráló antropológusok kommentálnak. A terepgyakorlatra adott visszajelzés természetesen nem kritika, célja a több szempontú, önreflektív, interkulturálisan kompetens gondolkozásmód fejlesztése.
114
Terepnapló 2009. október 7-én zajlott a tereplátogatás, amely során Budapest két olyan helyszínét kerestük fel, ahol feltehetően több migráns személlyel találkozhatunk. A tereplátogatásunk célja az interkulturális kommunikáció mechanizmusainak megfigyelése volt. Az általunk felkeresett helyszínek a következők: • A Váci utca alapvetően turistákra építő, „exkluzív” bevásárlóutca. Butikok, éttermek, kávézók és egyéb üzletek találhatóak mintegy 1300 méter hosszan. A helyszínt a Vörösmarty tér felől kellett megközelítenünk, végigjárnunk a Fővám térig, majd vissza. • A Négy Tigris Piac általában csak kínai piacként ismeretes. A VIII. kerületben van, célközönsége az alacsonyabb életszínvonalú magyar vásárló. Az I. kapu irányából közelítettük meg a területet. Mindkét helyszínen valamivel több, mint másfél órát töltöttünk el.
1. megálló: Váci utca Fél 10 körül érkeztünk társammal a Vörösmarty térre. A helyszín általában hemzseg a turistáktól, ami igen megnehezíti a migránsok észrevételét. A bevásárlóközpontok időszámításához képest korai időpontnak köszönhetően azonban az utca még viszonylag üres volt, és ez elméletileg megkönnyíthette volna a migránsok felfedezését és az esetleges kapcsolatfelvételt. Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a migránsok nem migránsoktól való megkülönböztetése sokkal nehezebb feladat. A turisták általában csoportban, de minimum párosával, lassan sétálnak, nézelődnek, és rendelkeznek egyéb jellegzetes markerekkel is (térkép stb.). Azt, hogy valaki turista-e vagy sem, viszonylag könnyedén eldönthető volt, ezzel szemben a migránsok semmiben sem különböznek a budapesti lakosságtól; az itt élők általában csak áthaladnak a Váci utcán reggel, munkába menet. Ha a bőrszín vagy egyéb jellegzetesség nem nyújtott egyértelmű információt, nem tudtuk megkülönböztetni a bevándorlókat a magyaroktól. Igyekeztünk a szolgáltatókra és a személyzetre fokuszálni, különösen az egy adott kultúrához szorosan kapcsolódó üzletek esetén. Az utca ugyanis erősen épít a kulturális autentikusság látszatára; például a török büfé berendezése a török kultúrát idézi, az ételek, a feliratok, a felszolgálók törökök. Sok esetben ez csak látszat.
115
Bevándorlók Etnikai szempontból a bevándorlók négy különböző csoportjával találkoztunk. Minden csoport egy jellemző szolgáltatással foglalkozott, és általában helyileg is közel voltak egymáshoz. Az utcában csak egy török éttermet találtunk, amelyben a személyzet is török származású volt. Más, kulturálisan jellegzetes éttermek esetén a személyzet magyar származású volt, vagy legalábbis nem színes bőrű migráns, így nem váltak felismerhetővé. Egy idő után elkezdtünk a belső udvarokban és az utca vonzáskörzetében is migránsok után keresni, és ez gyümölcsözőnek bizonyult. A belső udvarokban megbújó szellem-bevásárlóközpontokban (üresek, nincsenek benne boltok, csak szolgáltatók, mint bank, szolárium, esetleg kávézók, nagyon kevés ember téved be) ugyanis egytől egyig megtalálhatók a thai masszázsszalonok. Gyakorlatilag nincs olyan udvar, bevásárlóház, amelyben ne lenne egy kizárólag thai lányokat foglalkoztató, thai masszázst nyújtó üzlet. A másik migráns csoportra jellemző ágazat a használt mobiltelefon árusítása, amely az arab származású bevándorlók által kedvelt szolgáltatás. Sikerült megfigyelnünk egy ilyen jellegű bolt láthatóan gazdag arab tulajdonosát, amint egy szintén arab társával elhagyja az üzletet (ahol egyébként egy szintén közel-keleti származású takarító dolgozott), majd a szomszéd üzlet tulajdonosával kezdtek el beszélni/tárgyalni. Ez az üzlethelyiség sem az utcafronton található, hanem egy félreeső részen. Az egyik ilyen belső udvarban épp tanúi lehettünk egy orosz (esetleg ukrán) közösség találkozásának (egy részük üzlettulajdonos volt az épületben), és ugyancsak megfigyelhettük az üzletekben dolgozó, feltehetően szintén orosz személyzetet, amint a házban lakó két fiatal anyukával és a gyermekeikkel váltanak pár szót. Látszott, hogy szoros az ismeretség köztük, egy közösség tagjai. Az egész találkozás nagyon meghitt volt és személyes, elég intim ahhoz, hogy úgy éreztem, nem illik néznem őket. Az idő teltével egyre több turista jelent meg a helyszínen, ám ezzel egy időben cserediákok több csoportja is megérkezett a különböző kávézókba. Származásukat tekintve teljesen vegyes csoportok voltak, jellemzően sok skandinávot és németet véltem felfedezni (kinézet és nyelvhasználat alapján). Színes bőrű diák látványosan kevesebb volt; néhány ázsiai és egypár fekete fiú.
116
Státusz Feltételeztem, hogy a török étteremben és a thai masszázsszalonban dolgozó személyzet, valamint az arab takarító kereső tevékenységi célú tartózkodási engedéllyel rendelkező bevándorlók. Az arab bolttulajdonosok és az orosz közösség tagjai esetén elképzelhetőnek tartom a letelepedett státuszt is. Közvetlen interakcióra nem volt lehetőségünk, ugyanis a boltok még többnyire zárva voltak, illetve olyan szituációkban találkoztunk a személyekkel, amelyek során nem tudtuk megszólítani őket. Így a státusz megítélésekor pusztán feltevéseimre hagyatkozom. Valószínűsítem, hogy megfelelnek mind a tartózkodási engedély, mind a letelepedési engedély feltételeinek; Budapest egyik legfrekventáltabb és legdrágább bevásárlóutcájában tulajdonosai vagy bérlői egy üzlethelyiségnek, tehát folyamatos jövedelemmel rendelkeznek, képesek fizetni a lakhatásukat, biztosításaikat, következőleg jogi értelemben nem okoznak gazdasági terhet a társadalom számára. Az orosz nők esetén elképzelhető, hogy az itt dolgozó férj miatt költözött át az egész család. Nagyon csekély a valószínűsége, hogy illegálisan tartózkodnának az országban. A három hónapnál hosszabb idejű tartózkodási engedéllyel rendelkező csoportok jelentős hányadát teszik ki a tanulmányi célból érkező külföldi diákok. Feltehetőleg mindannyian a képzés időtartamára szóló engedéllyel rendelkeznek, kivéve természetesen az EGT-államból érkezőket, hiszen számukra biztosított a szabad mozgás a tagállamok között. Kulturális jellegzetességek, tárgyi környezet Nem volt semmi olyan jellegzetes építmény, ami migránsok jelenlétére utalt volna. Egyes éttermek ugyan „profiljukat” tekintve egy kultúra köré szerveződtek, így a berendezés, az ételek utalhattak bevándorlószemélyzetre, illetve -tulajdonosra, ám ez a török büfé és a thai masszázs kivételével nem igazolódott. Interakció Interakciókat a csoportokon, illetve a közösségen belül figyeltünk meg, mi magunk nem kerültünk kapcsolatba a migránsokkal. Nehéz dolgunk volt, egyrészt, mint említettem, mivel a boltok épp csak nyitottak, másrészt folyamatos és gyors a mozgás a terepen; mindenki áthalad, munkába siet, el van foglalva. Az arab üzletemberek úton voltak, és egymással, majd egy másik üzletemberrel beszéltek. Az oroszok meghitten beszélgettek. A thai masszázsszalonban dolgozó lány, akitől érdeklődni szerettem volna, egyik pillanatban kirakta a táblát, a másikban már bent is volt az üzletben. Olyan az utca, mint egy gyorsan pörgő film.
117
2. megálló: Négy Tigris Piac A szűken vett helyszínen kívül fontosnak tartom megemlíteni már magát a piachoz vezető utat. A Népszínház utcában szálltunk fel a villamosra, ami ugyancsak olyan környék, ahol jellemző a migránsok jelenléte. A villamoson érdemes nyitott szemmel ülni, állni, ugyanis nagyon sok migráns és roma (akik bár nem bevándorlók, az interkulturális kommunikáció szempontjából releváns csoport) jár ezen a vonalon. A mi utunk során épp ez nem volt annyira hangsúlyos, mivel dél körül értünk oda, és ekkor kevesebben közlekednek, de azért így is voltak páran, inkább ázsiaiak. A megfigyelőtársam tapasztalatai szerint az afrikaiak például jellemzően inkább csak a délutáni órákban jelennek meg. Bevándorlók A piacon, ellentétben az előző helyszínnel, nem kellett keresnünk a migránsokat, és nem okozott nehézséget a turistáktól (egyetlen turistapárral találkoztunk az ott eltöltött másfél óra alatt) vagy a nem migránsoktól való megkülönböztetés. Az árusok szinte kivétel nélkül keletről, nem EGT-tagállamból érkező bevándorlók, illetve számos határon túlról érkező magyar. Alapvetően négy etnikumot tudtunk megkülönböztetni egyértelműen az árusok között: kínaiak, vietnamiak, közel-keletiek és magyarok. A szegmentálódás látható és nagyon erőteljes. A büfésoron kizárólag törökök, arabok találhatóak. A vietnami és kínai árusok is viszonylag könnyen elkülöníthető csoportokban voltak felfedezhetőek. Ebben ismét a társamra hagyatkoztam, ugyanis én, ha nincs egyértelmű jelzés (például felirat), akkor nem igazán tudom megkülönböztetni a kínaiakat a vietnamiaktól. A különböző etnikumok nem nagyon keveredtek, kommunikáltak egymással. Mindenki a saját közösségén belül folytatott interakciókat, amely viszont nagyon is élénk volt. Kártyáztak, sakkoztak, rengetegféle játékot játszottak, kis csoportokban együtt ettek, beszélgettek. Nem láttam azonban kínait vagy vietnamit más nemzet ételét enni, vagy nem kelet-ázsiait kelet-ázsiaival beszélni, kommunikálni, egymástól vásárolni. Egy kivétellel, amikor is fiatal magyar – talán szláv származású – árusok beszélgettek fiatal ázsiaiakkal, nem találkoztam kevert etnikumú csoporttal. Az áruk felosztásában is erőteljes szegmentálódás érezhető. Az arabok jellemzően mobiltelefont és ételt árulnak, valamint pénzváltással foglalkoznak, a kínaiak és vietnamiak ruhákat árusítanak. Látványos a nemi különbség az etnikumok között. Arab nők egyáltalán nem voltak a piacon, mindenhol kizárólag férfiak árultak és dolgoztak. A kínaiak és vietnamiak esetén nagy a nők reprezentáltsága, ám nincs egyedül nő a sátorban, mindig van mellette (vagy legalább a közvetlen környezetében) egy férfi hozzátartozó.
118
Státusz Státuszukat tekintve egyrészt második generációs bevándorlók, másrészt tartózkodási engedéllyel rendelkező munkavállalók lehetnek, harmadrészt valószínűsíthetően sok köztük az illegális munkavállaló is. A határon túli magyarok esetleg rendelkezhetnek magyar igazolvánnyal, ami számos kedvezményt biztosít számukra. A kontraszt hatalmas az előző helyszínhez képest. A Váci utcában a bevándorlók egy magasabb gazdasági státuszú szűk rétegével találkoztunk, a kínai piacon betekintést kapunk a bevándorlók mindennapi életébe. Kulturális jellegzetességek, tárgyi környezet Az arab csoportok részéről szimpatikus volt számomra, hogy bevitték a saját kultúrájuk jellegzetességeit. Volt egy sátor, aminek jellemzően közel-keleti volt a berendezése, és arab férfiak szívhatták vízipipájukat. Mivel kizárólag arab férfiak voltak ott, és semmi nem hirdette a vízipipázás lehetőségét (nem volt kiírva például az ára), arra következtettem, hogy ez a hely nem a vásárlókat célozza, hanem az itt lévő arabokat, nekik nyújt szolgáltatást. Ezen felül az, hogy például a nők nem dolgoztak, nem voltak jelen az üzleti tevékenységben, szintén a kultúra- és szokásrendszer megtartására utalt. A kelet-ázsiai kultúra nem volt jelen az áruban, és az interakciókban sem sikerült a nyomát felfedeznem. Nyilván valamiképpen jelen volt a kultúra, csak nekem nem sikerült kódolnom a kulturális jellegzetességeket akár a verbális, akár nonverbális (meta)kommunikációban. A legmeglepőbb számomra az volt, hogy hagyományos villával ettek, nem pálcikával. Francia kártyával és sakkal játszottak, holott azt várnám, hogy a kulturálisan jellegzetes játékok megőrződnek, kevésbé halványulnak el a közösségben. A büfékben azonban árultak kizárólag kínaiaknak és vietnamiaknak készült ételt, ugyanis a kiírások magyarul egyáltalán nem szerepeltek, és ránézésre sem a magyaroknak „átalakított” ételt árulták.
119
Interakció Nagyon nehéz volt interakciót kezdeményezni. A kelet-ázsiaiak nem voltak nyitottak, még csak az árut sem ajánlgatták. Ha kérdeztünk valamit a portékával kapcsolatban, válaszoltak, de sok esetben ugyanazzal a lendülettel folytatták is a beszélgetést egymással. Ezzel szemben az arabok, törökök kezdeményezőbben voltak, sőt – bár előzőleg nagyon is szívesen kommunikáltam volna a török és arab árusokkal – az áru tukmálása egy idő után kellemetlen volt. A migráns csoportokon belüli interakció állandó volt. Érdekes módon a hangok, a zajok és a számomra érthetetlen nyelv ellenére állandóságot, a mozgás terén kevesebb dinamikát éreztem az előző helyszínhez képest. Míg a kultúra materiális szinten kevésbé vagy egyáltalán nem jelent meg, addig a verbális és nonverbális kommunikáció, a személyek közötti interakció azt az érzést keltette a megfigyelőben, hogy most egy más világ részese. (Ehhez persze nagyban hozzájárult a saját nyelv használata is.) Helyszínek összevetése, személyes érzések A két helyszín hatalmas kontrasztban volt egymással, ám az erőteljes státusz-, életszínvonal-, foglalkozás- és etnikumbeli különbségek ellenére, számomra mindkét terepen ugyanaz a jelenség vált hangsúlyossá: a közösség keresése, a csoportban maradás. Elvonatkoztatva attól, hogy mennyire voltak nyitottak az adott csoportok (milyen szinten sikerült integrálódniuk, esetleg asszimilálódniuk a magyar társadalomba, egyáltalán sikerült-e, van-e rá motiváció), azt gondolom, nagyon fontos számukra a kapcsolat, az interakció, egymás keresése, a szociális háló ápolása a saját etnikumukon belül, s ez a fizikai közelségben is megnyilvánul. A feladat egyik része az interakció keresése lett volna a migránsokkal; ezt nem sikerült – azt hiszem – kielégítően teljesíteni. Az első helyszínen nem adódott rá lehetőség, a piacon pedig annyira szűk körű volt az eladók kommunikációja, hogy nagyon nehéz lett volna személyesebb irányba terelni a beszélgetést. Ebből adódóan egyáltalán nem tudtam meg személyesebb információkat a migránsokról, vagyis hogy honnan érkeztek, milyen tapasztalataik vannak, milyen státusszal rendelkeznek. Csak a megfigyelésemre és a feltételezéseimre hagyatkoztam. Mindemellett magam sem voltam eléggé motivált. Feszélyezett a hely (a második helyszín), idegennek éreztem magam, nemigen tudtam kezdeményezni, holott ez általában nem szokott problémát okozni.
120
Az első terepen esetenként nagyon erősnek éreztem a gazdasági státuszbeli különbséget köztem és például az üzletemberek között, emiatt például a láthatóan nagyon jómódú arab üzletembert nem mertem megszólítani (hasonlóan éreztem az orosz nőkkel kapcsolatban is). Nem annyira kulturális, inkább a gazdasági távolságot éreztem. Ellenben a második helyszínen erőteljesen kiemelkedhetne a kulturálisetnikai különbség, ám itt sem éreztem ezt a kategóriát elsődlegesnek az árusokkal szemben. Rögtön, mikor megérkeztünk a piacra, vásároltunk az egyik büfénél egy kávét, és menet közben egy arab férfiakból álló csoporton mentünk keresztül, ahol valamiféle üzleti tevékenység folyt, feltételezhetően pénzváltás. Nagyon hamar nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy rossz helyen vagyunk, ugyanis egyetlen nő sem volt a közelben. Az üzletelés nem állt le, folytatódott a hangzavar, de éreztem, hogy rám szegeződnek a tekintetek. Az identitásom „nő” része hatalmas mértékben felerősödött, legalábbis én így éreztem. Volt bennem egy kis félelem, éreztem, hogy megszegtem egy szabályt. Egy olyan szabályt, amit ott, akkor nem „büntethetnek”. Ekkor éreztem azt, hogy hiába tűnik ez egy „más világnak”, hiába érzem azt, hogy itt én vagyok a kisebbség, mert nem így van, ez még mindig Magyarország, és függetlenül attól, hogy a kínai piacon vagy a Váci utcában vagyok, rendelkezem valamiféle „kulturális előjoggal”. Hozzáteszem, lehet, hogy tévedek, lehet, hogy nem vétettem semmilyen kulturális szabály ellen, egyszerűen csak rosszul interpretáltam a helyzetet, lehet, hogy az egész csak a saját tévhitem, mégis rengeteg gondolatot és kérdést ébresztett bennem ez a jelenet. Nyugalommal töltött el, hogy ha esetleg meg is sértettem egy kulturális normát, ezt itt nem büntetik. Minden negatív érzelmem ellenére kis idő elteltével újra keresztülmentünk a férfiak csoportján, mert érdekelt, hogy mit csinálnak, hogyan reagálnak, mi folyik ott köztük. Úgy érzem, kihasználtam a „kulturális előjogomat”. Számtalan olyan helyzet van a mindennapi élet során, amikor a többségi társadalom a saját kultúráját önkényesen normának tekinti. Megtehetem-e, mikor? Mondhatom-e, hogy a saját kulturális szokásaim felülírják az adott szituációban a másik csoport normáit? Ha igen, hol a határ, meddig mehetek el? Egyáltalán létezik-e „kulturális előjog”? Előtérbe helyezhetek-e egy norma- és szokásrendszert egy másik kultúra rendszerének a rovására?
121
Támogatnom kell-e, segítenem kell-e, lehetővé kell-e tennem migránsokkal dolgozó szakemberként olyan normák, szokások és hagyományok gyakorlását, amivel más meggyőződéseim, az identitásom egy része (például nő voltam, amely ugyanúgy küzd a szexizmus ellen, mint a kulturális-etnikai toleranciáért) alapján nem értek egyet? Nem tudom, hogy van-e ezekre a kérdésekre egyetlen, helyes válasz. Azt hiszem, olyasmi ez, mint amikor az identitás vagy a kultúra megmagyarázhatatlan részét, a „fekete lyukat” próbáljuk megmagyarázni. Nyilván nem lehet kielégítő választ adni, de nem is feltétlenül kell, talán már az is elég, ha gondolkodunk róla, ha feltesszük ezeket a kérdéseket. Mint a sztereotípiák: nem lehet kiirtani, nem lehet tőlük megszabadulni, talán nem is kell, csak tudatosítsuk, hogy vannak, hogy használjuk őket, hogy mások is használják velünk kapcsolatban. Bár nem sikerült közvetlen és mély interakciót kialakítanom migránsokkal, és abban sem vagyok biztos, hogy a terepmegfigyelésem során eleget tettem-e az interkulturális találkozás kritériumainak, összességében mégis úgy érzem, hogy adott számomra többletet mind szakmai, mind önismereti szempontból. A terepnaplót Szabó Ágnes készítette.
122
A Terep – az antropológus szemszögéből Szabó Ágnes terepnaplója részt vevő megfigyelésen alapul, és két budapesti tér elemzésére tesz kísérletet. A látogatás célja mindkét esetben a migránsok tér- és városhasználatának felderítése, valamint a migránsok és a helyi lakosok közötti interakciók felkutatása volt. Ági társával a Váci utcát és a józsefvárosi Négy Tigris, azaz népszerűbb nevén, Budapest egyik „kínai” piacát járta be. Megfigyelései jó kiindulópontot adnak ahhoz, hogy azonosítsuk az interkulturális tanulás néhány témakörét és elemezzük a megfigyelő saját észlelésének és értelmezésének szerepét az interkulturális találkozásokban. Ági a Váci utca használóinak csoportosításával kezdi beszámolóját. Itt azonnal egyértelművé válik, milyen nehéz „ránézésre” megállapítani valakiről, hogy „helyi” vagy „migráns”. Egyáltalán nem egyértelmű, hogy e két kategória pontosan mit takar, hiszen első benyomásunk szöges ellentétben állhat mind az adott személy önmeghatározásával, mind számos tudományos definícióval. Vajon helyinek számít-e egy Budapesten tanuló, de szegedi származású diák vagy egy kőbányai illetőségű férfi, aki ritkán jár a Váci utcában? És feltétlen migráns-e minden külföldi származású, függetlenül a különböző nemzetiségi, kulturális és etnikai kategóriáktól és saját önmeghatározásától? Migráns-e a határon túli magyar? Vagy épp a második generációs kínai fiatal, aki szülei hazájában már csak mint turista fordul meg? Mint ahogy Ági is írja, a „bőrszín vagy egyéb jellegzetesség nem nyújtott elegendő információt”. Hogyan is nyújthatna? Vajon minden olyan ember migráns, aki máshogy néz ki, mint a társadalmi képeink által meghatározott, „átlagos magyar személy”? Migráns-e az a húszéves fiú, akinek biológiai apja nigériai, de sosem élt vele egy háztartásban, s bár bőrszíne sötétebb a „magyarokénál”, szülőhazája Magyarország, és teljesen magyarnak érzi magát. A „másik” gyakran sokkal homogénebbnek és egységesebbnek tűnik a szemünkben, mint saját magunk. Erre Ági is utal, amikor arról ír, hogy a Négy Tigris Piacon nem tudta megkülönböztetni a „kínaiakat” a „vietnamiaktól”. Egy kelet-ázsiai országból származó embernek valószínűleg szinte magától értetődő, hogy kinézete (ruházata, arcformája, szemszíne, szemformája stb.) alapján ki mely ázsiai országból, illetve etnikai csoportból származik, a „külső” szemlélő azonban „minden ázsiait” ugyanolyannak lát. Nem szabad elfelejtenünk: hasonló a helyzet az európaiak megítélésével például Afrikában vagy Ázsiában. De jó példa erre egy amerikai aktivista csoport magyarországi látogatása is. A csoport tagjai sokat hallottak a magyarországi rasszizmusról és megkülönböztetésről, ami a cigányokat éri, és amikor a csoport meglátogatott egy erdei hajléktalantelepet, az amerikai vendégek többször megkérdezték a lakókat, hogy vajon cigányokat is beengednének-e a telepre. A kérdés kissé érthetetlen volt a helyieknek, hiszen a telep lakói 90 százalékban cigányok.
123
Rövid értetlenkedés után azonban kiderült, hogy miről is van szó: az amerikaiak számára nem kötődik szinte semmilyen kép ahhoz a kifejezéshez, hogy „cigány”, így nem tudták megkülönböztetni a cigány és nem cigány magyarokat, nem tudták megállapítani azt, ami számunkra – ebben az országban élve – egyértelmű. Ez a példa jól mutatja, hogy a „faji” jegyek nem „természetesek”, hiszen csak akkor bírnak jelentéssel, és akkor válnak számunkra olvashatóvá, ha megtanuljuk őket értelmezni. Persze, az a képesség, hogy bizonyos fizikai jeleket vagy viselkedéseket jelentéssel ruházunk fel és megtanuljuk őket olvasni, korántsem jelenti azt, hogy értelmezésünk hibáktól mentes. Ezért fontos, hogy ezt tudatosítsuk magunkban, különben sztereotípiánk és előítéleteink félrevezethetnek minket. Ági dolgozatában kitér a különböző „etnikus” étkezdékre, illetve szolgáltatásokra is, és arra, hogy ezek a kulturális autentikusság látszatát keltik, noha nem feltétlen annak megnyilvánulásai. Persze kérdés, hogy mit tekintünk kulturálisan autentikusnak. Attól autentikus-e egy étel, hogy a felszolgálók egy adott etnikai csoport tagjai? Mennyire autentikus egy iraki vagy libanoni felszolgáló (akit a magyarok többsége törökként azonosít) egy „török” büfében? Attól autentikus egy étel, hogy éppen úgy készül el, mint „otthon”? Hányféleképpen lehet autentikusan elkészíteni egy halászlevet vagy egy gulyást? Kérdezzünk csak meg szegedi, bajai vagy budapesti családokat! A kultúra koncentrikusan egymásra rakódó rétegeinek kérdése is markánsan megjelenik Ági beszámolójában. Termékek, szimbólumok, társadalomszerkezet (látható)
Értékek, normák, szabályok (láthatatlan, tudatos)
Kulturális axiómák, világnézetek, rejtett értékek és normák (láthatatlan, tudatalatti)
124
Vajon mire gondol Ági, amikor arról beszél, hogy valaki egy adott helyzetbe, környezetbe „beviszi a saját kultúrája jellegzetességeit”? A kultúra mely rétegeire gondolhat? A kultúra olyan látható megnyilvánulásait, mint például képeket vagy díszítéseket sokkal könnyebb „meglátni”, olvasni, mint a mélyebb rétegekben elhelyezkedő térhasználatot, testnyelvet vagy normákat. Az arab árusoknál Ági értékelte, hogy megjelentek a „jellegzetes” kulturális elemek, a kínai és vietnami árusok esetében viszont úgy véli, hogy a „kelet-ázsiai kultúra nem volt jelen az áruban”. De vajon nemcsak arról van-e szó, hogy a „keleti” vagy „arab” kultúra látható jelei ismerősebbek, mint a kínai vagy a vietnami eladók által kialakított terek? Az a kérdés is felmerül, hogy a globalizáció korában egy Nike cipő vajon mennyire kínai és mennyire amerikai? Noha kinézetükben a „Nyugatra” utalnak, a „kínai piac” árui minden ízükben be vannak ágyazódva a keletázsiai társadalmak munkaerőpiaci, családi és kulturális viszonyaiba. A nemi szerepek az interkulturális találkozások egy másik érzékeny területe, számos rejtett kulturális dimenzióval. Ahogy Ági is megfigyelte, a kínai és vietnami árusok között a nők voltak többségben, az „arab” árusok között nem látott nőket. A nők és férfiak különböző szerepei és köztéri jelenléte kultúránként eltér, és sokat elmond bármely csoport szerkezetéről, normáiról, viszonyairól. De az interkulturális helyzetekben saját nemi szerepeinkre, identitásainkra is sokkal nagyobb nyomás nehezedik. Ági beszámolója szerint, amikor az „arab” férfiak között találta magát szinte egyedüli nőként, felerősödött identitásának női oldala. Ez valószínűleg annak tulajdonítható, hogy átlépte nemcsak az „arab” közösség normáit, de talán saját kultúrájáét is. Egy szabály áthágásakor a szabály maga sokkal erősebben megmutatkozik. Végül: a megszokottól eltérő közegben identitásunk is formálódik; ezért lehet, hogy olyanok is erősebben érzik magyar identitásukat külföldön, akik otthon ezt nem tartják fontosnak. Ági az áruk kínálásánál is észrevette a kulturális sajátosságokat. Míg a keletázsiai eladók modorát túl visszafogottnak, az „arab” árusokét „túl közvetlennek” találta. Vagyis a kultúra különböző rétegei nagyon is jelen vannak minden egyes interakcióban – a különbség talán az, hogy melyiket hogyan értékeljük,
125
mennyire áll közel hozzánk, mennyire ismerős vagy elfogadható számunkra, megfelel-e előzetes elvárásainknak, elképzeléseinknek. Egészen biztos, hogy mindkét eladói csoport – a kelet- és nyugat-ázsiai is – a számukra legjobbnak tűnő stratégiát választja az áruk kínálására. Vásárlóként Ági is a saját kulturális és társadalmi normáinak megfelelően viselkedett. Mind az eladók, mind a vevők saját értékrendjük szerint várják el a többiek viselkedését, és amikor ez nem teljesül, kellemetlenül érezhetjük magunkat. Az interkulturális találkozások esetében külön nehézség, hogy számos esetben a ki nem mondott szabályok, a kultúra rejtett dimenziói azok, amik összeütköznek, és az okozza a feszültséget, félreértést, hogy a részt vevő felek úgy érzik: saját szabályrendszerüket vonják kétségbe. Mivel ezek a dimenziók láthatatlanok, a konfliktus valódi forrására csak tudatos hozzáállással, valamint az önmagunk és a másik viselkedése mögött meghúzódó értékrendszerek elemzésével jöhetünk rá. Ági terepelemzése jó példa arra, hogy egy rövid városi „séta” során is mennyi kérdéssel, dilemmával, forrásanyaggal szembesülünk az interkulturális kommunikáció és tanulás területén, ha nyitott szemmel, tudatosan és a látszólagos evidenciákat megkérdőjelezve járunk. Ezt a megközelítést mindennapi életünk, szakmai és személyes találkozásaink során is gyakorolhatjuk annak érdekében, hogy azokat zökkenőmentesebbé, sikeresebbé tegyük. Az elemzést Koppány Judit és Udvarhelyi Éva Tessza (Artemisszió Alapítvány) készítette.
126
Terepnapló Terepmegfigyelésemet két helyszínen, két időpontban végeztem. Az első helyszín az Ázsia Center volt, melyet 2010. április 10-én, egy szombati napon látogattunk meg megfigyelőtársammal. A másik színtér a Gutenberg tér, ahol 2010. április 26-án voltunk.
1. megálló: Ázsia Center Az épületegyüttes a Szentmihályi útról közelíthető meg. A buszmegállótól a bevásárlóközpontig a gyalogos odahagyja a kádári múltat megtestesítő tízemeletes panelházak rengetegét, majd átkel a folyamként hömpölygő Szentmihályi út zebra-hídján, mely mögött egy másik világ, a „mesés kelet” csodái várják. Már itt, a zebrán, egy távol-keleti kisfiú jött velünk szembe egy (vélhetően) magyar kísérővel kézen fogva. Ezután egy kínai kapu tűnik fel, mely egyben szimbolikus határátlépés is a posztszocialista Magyarországról az egzotikus keletbe, legalábbis a magyar vásárló számára. Innentől kezdve megváltozik a tér szerkezete, Magyarországon szokatlan köztéri szobrok övezik a bevásárlóközpontba vezető utat. Azonban a számunkra releváns kérdés valójában az, hogy ez a „keleti hangulat” amellett, hogy marketingfogásként alkalmazható a vásárlók becsalogatására, teremt-e otthonosságérzést az Ázsia Centerben dolgozó távol-keletieknek? Vajon az identitásukban szereplő „otthoni” kultúrával van-e kapcsolódási pontja az itt reprezentált – valószínűleg ugyanúgy „nyugatosított”, csak külsőségekben megjelenő távol-keleti – kultúrának? E kérdésekre sajnos nem tudok választ adni, mivel rövid terepmegfigyelésem során nem készítettem interjúkat az itt dolgozó távol-keletiekkel. A megfigyelést, az Ázsia Center nyugati szárnyából indulva, rövid terepbejárással kezdtük. Rögtön szembetűnt, hogy a termékek bemutatótere túlnyúlik a szigorúan vett üzlethelyiségeken, és belóg a „köztérre”, közösségi térbe (2. kép), ezzel kissé kaotikussá (egzotikussá?) téve a tér képét, és egy kicsit piaci jelleget kölcsönözve a helynek. Ezzel a momentummal szembehelyezkedik az Ázsia Center az olyan bevásárlóközpontokkal, mint például a WestEnd City Center, melynek marketingpolitikájában fontos helyen szerepelnek az olyan kijelentések, hogy a WestEnd nem „zsibvásár”, nem „kínai piac” (vö. Udvarhelyi 2002). Tehát a bevásárlóközpont külső környezetének „keleti hangulata” belül is folytatódik.
127
Feltűnő a távol-keletiek magas aránya az eladók közt. A tinédzserektől a középkorúakig minden korosztály képviselteti magát. Öltözetüket tekintve nem különböztek szembetűnően a vásárlóktól, legfeljebb annyi állapítható meg, hogy az általuk árult ruhák stílusa köszön vissza. A nyugati szárnyban két kávézó van. Az egyik a forgalmas bejárat előtti térben, a másik kicsit hátrébb, az egyik „utca” kiszélesedésében. Mind a kettő asztalai a közösségi térben vannak. Az első terepbejárás után megfigyelőtársammal beültünk az utóbbi kávézóba. A választás azért esett erre a helyre, mert itt több migráns ült. A másik kávézóban csak két üzletembernek látszó távol-keleti férfi ült. A másik szempont pedig az volt, hogy ez a hely olcsóbbnak látszott. A kávézó tíz asztala háromszög alakban volt elhelyezve (1. ábra). A felszolgáló személyzet magyar volt. A pulttól a két legtávolabbi asztalnál („a” és „c” asztal) ültek migránsok, első pillantásra a két asztalnál ülők között nem látszott kapcsolat. Az „a” asztalnál ülő három távol-keleti nő (1-3) megközelítőleg 20 és 35 év közöttiek, egymással beszélgettek az anyanyelvükön. Előttük néhány fehér műanyag ételszállító doboz, illetve frappés üvegpoharak. A „c” asztal mellett egy negyven és ötven év közötti távol-keleti férfi (4) evett, szintén egy fehér műanyag ételesdobozból. Öltözete sokkal visszafogottabb volt, mint az „a” asztalnál ülőké. Nem úgy ült az asztalnál sem, mint a szomszédai, hanem csak mellette, és a kezében fogta a dobozkát, pedig az asztala üres volt. Mikor befejezte ebédjét, váltott néhány szót az „a” asztalnál ülő egyik nővel (2) valamelyik távol-keleti nyelven, majd bement az egyik üzletbe, ahol látszólag eladóként dolgozott. Néhány perccel később megjelent az „a” asztalnál egy 30 év körüli távol-keleti férfi. Miután beszéltek vele, az egyik nő (3) felállt és távozott az asztaltól. A férfi állva maradt, míg mondott néhány mondatot az asztalnál maradottaknak, akik ezt szolid nevetgéléssel honorálták, majd a férfi távozott. Kis idő múlva visszatért egy csomag süteménnyel, és leült az üres székre úgy, hogy nagyjából egyforma távolságra legyen a két nőtől. Nem sokat beszélgetett az asztaltársaival, testtartása, viselkedése nyugtalan, feszült volt. Úgy éreztem, nem érzi odaillőnek magát. A két nő azonban zavartalanul beszélgetett tovább, néha egyikük (2) szólt néhány szót a férfihoz, de nem integrálták a beszélgetésükbe. Megközelítőleg 5-6 perc múltán érkezett még két 30-35 év körüli távol-keleti férfi, akik szintén letelepedtek az asztalhoz (1. kép), megbontva ezzel az eddigi egyensúlyi helyzetet, hogy a már ott ülő férfi mindkét nőtől a legmes�szebb üljön.
128
Viszont kialakult egy új szimbolikus rend, mely igazából csak a résztvevők számában különbözött. Az asztal egyik oldalán, ha képzeletben megfelezzük, a két nő ült, a másikon a három férfi. Tehát nem a cameloti kerekasztalra emlékeztetett, ahol mindenki egyenlő – és ezért egyenlő távolságra ül egymástól –, hanem inkább a vietnami brúk térhasználata jutott eszembe (l. Vargyas 2002), ahol nagyon szigorúan szabályozott a házon belüli nemi elkülönülés rendje. Ebben az új helyzetben a két újonnan érkezett leginkább egymással beszélgetett, csak néha váltottak néhány mondatot a nőkkel. A harmadik – „régebbi” – férfi pedig perifériára szorult. A másik két férfi beszélgetését figyelte ugyan, de bele nem szólt, néha az egyik nő (1) mondott neki valamit, azonban ebből az interakcióból nem alakult ki hosszabb kommunikáció. A két nő ez idő alatt nem beszélgetett tovább egymással, hanem az újonnan jött férfiak társalgását figyelték, és amikor tudtak, hozzászóltak. Ez a helyzet állt fenn addig, míg már zavarónak éreztük megfigyelőpartneremmel, hogy megközelítőleg fél órája figyeljük őket, ezért fizettünk és távoztunk a kávézóból. Fontos viszont még megjegyezni, hogy a társasághoz egyszer sem ment oda a felszolgálónő. Ez akkor vált világossá, mikor az egyik „újonnan jött” férfi maga ment a pulthoz rendelni. A többi vendéghez – akik látszólag nem migránsok voltak – meglehetősen hamar odament, és felvette a rendelést. A fent leírtakat értelmezve arra a következtetésre jutottam, hogy a megfigyelés elején külön asztalnál („c” asztal) ülő férfi (4) az „a” asztalnál ülő valamelyik nő alkalmazásában állt. Minden bizonnyal az általam a 2-es számmal jelölt nő lehetett a főnöke, mivel az ebédje befejeztével vele beszélt, mielőtt visszament volna a boltba. Az, hogy e férfi egyedül ült az asztal mellett – nem az asztalnál –, láthatólag hozott ételt evett, valamint görnyedt testtartása arról árulkodott, hogy alárendelt szerepben van itt. Ezzel szemben az „a” asztalnál ülők feljebb helyezkedtek el a helyi hierarchiában. Bár nem feltétlenül mindannyian egy szinten. Az volt az érzésem, hogy a 3-as számmal jelölt nő szintén alkalmazott, még ha magasabb beosztású is, mint az előbbi férfi. Ezt abból gondolom, hogy a 30 év körüli férfi érkezésekor távozott, és utána nem tért vissza. Természetesen lehet, hogy csak más dolga akadt, azért ment el, nem a férfi utasítására, hiszen a lezajlott kommunikációt nem értettem. Az ott maradt két nő (1 és 2), valamint az először érkezett férfi megítélésem szerint magasabb státuszúak lehettek, talán valamilyen középvezetői állásban, mivel a megfigyelés alatt nem kellett visszamenniük dolgozni. A nők előtt sorakozó ételesdobozokból arra következtetek, hogy ők is máshonnan hozták az ebédjüket, ennek oka valószínűleg – ahogy az idősebb férfi esetében is –
129
az lehet, hogy ízlésüknek az az étel felelt meg a legjobban. Nem gondolom, hogy pusztán csak annyi lenne, hogy olcsóbban beszerezhető, mivel ha spórolni kívántak volna, nem fogyasztanak a kávézó kínálatából. Tehát itt az „otthoni ízek” preferálása érhető tetten, mely arra enged következtetni, hogy első generációs migránsokról van szó. Mert amennyiben itt nőttek volna fel, hozzá lennének szokva a magyar ízvilághoz. Abból, hogy az „a” asztalnál ülők fogyasztottak a kávézóban, míg a „c” asztalnál ülő nem, szintén az eltérő társadalmi státuszukra is lehet következtetni. A két nő és az elsőnek érkező férfi interakcióiból azt a következtetést vontam le, hogy ők sincsenek egy szinten a csoporthierarchiában. Azt a férfi viselkedéséből gondolom, mivel nagyon feszélyezett volt. Nehezen ült le, nem rögtön. Azután is igyekezett megfelelő távolságot tartani a nőktől, valamint alig kommunikált velük. Kezdetben az volt a hipotézisem, hogy ebben a távolkeleti csoportban a férfiak és nők elkülönülése, elkülönítése nagyon erősen szabályozott, még a kommunikáció terén is. Azonban e tézisem megdől, amikor megérkezett a másik két férfi. Az első férfi alárendeltsége továbbá abból is látszhat talán, hogy a férfi hozott egy csomag süteményt a nőknek, melyet szerintem ők rendeltek tőle. De ez persze csak puszta feltevés. Az utoljára érkező két férfi megjelenése tovább színesítette a képet. Ők minden teketória nélkül leültek az asztalhoz, de sem a harmadik férfival, sem a nőkkel nem beszélgettek hosszabban. Meglátásom szerint ők magasabban állnak a közösség hierarchiájában. Az mindenesetre egyértelmű volt, hogy nem egyenrangúak a nőkkel. Ezt abból gondolom, hogy a nők ekkor már megszakították a beszélgetésüket, és a férfiak beszédtémájára figyeltek, de bele nem folytak, csak néhány hozzászólás erejéig. A harmadik férfi ekkor teljesen a jelenlévő csoport perifériájára szorult, mivel a nőkkel eddig sem beszélgetett, és a két újonnan jöttel sem tudott kommunikációs viszonyba lépni. A két másik férfi társalgását figyelte – láthatólag elhatárolódva a nőktől −, de mintha nem lett volna jogosult beleszólni. Mindezek alapján azt gondolom, van valamiféle gender különbség a megfigyelt csoportnál, azonban ez sokkal differenciáltabb, mint hogy ilyen rövid megfigyelés után leírható legyen. Azonban az, hogy tartják magukat ehhez, azt mutatja, hogy őrzik a kibocsátó közösség kultúráját, továbbá erre utalhat, hogy a közösség igen erősen hierarchizált. Ezek a jelenségek is erősítik azt a feltevésemet, hogy az itt megfigyeltek első generációs migránsok.
130
1
a 3
a b
c e
d h
f
2 4
c
j
i
pu
lt
g
131
Továbbá megfigyelhető a bevásárlóközpontban dolgozó magyarok és távolkeletiek elkülönülése is. A pincérnő hozzáállásából emellett az is kiderült, hogy ezek a személyek gyakran ülnek itt fogyasztás nélkül, mivel a nő tudta, hogyan kell viselkednie ebben a szituációban, hogy nem kell/lehet (?) zaklatni őket a rendelés felvételének szándékával. A kávézói megfigyelés után útra keltünk, hogy behatóbban megfigyeljünk konkrét boltokat, ahol migránsok dolgoznak. Az egyik megállapításunk az volt, hogy a bolti eladók közül a távol-keletiek – az eladók 80-90 százaléka – nem szólította meg a vevőket, nem kérdezte meg, hogy segíthet-e, nem kezdte el tukmálni a portékáját, csak megállt a vásárló mellett, és várta, hogy az kérdezzen/kérjen. Ennek oka lehet a nyelvi bizonytalanság is, vagyis az, hogy nem biztos, hogy el tud kezdeni beszélgetni egy vevővel, de lehet kulturális sajátosság is, hogy náluk – a kibocsátó kultúrában – a csereaktus így zajlik. Mindazonáltal itt nem éreztem differenciát a különböző távol-keleti etnikumok között. De milyen etnikumok is voltak jelen a megfigyelés helyszínén? Két országot tudtam – később – azonosítani, melyek etnikumai biztosan jelen voltak az Ázsia Centerben: kínaiak és vietnamiak. Az azonosításhoz az nyújtott támpontot, hogy több helyen is láttam tévét néző eladókat. Ez vagy a pultban történt, vagy például az egyik kisebb „utcában”, ahol ketten nézték együtt az adást (2. kép), mintegy mindennapi közösségi tevékenységként. Két csatornát láttam, a VTV5 (Vietnam Television) és a CCTV (China Central Television) adását. Ezek mellett találtunk az Ázsia Centerben egy távol-keleti élelmiszerboltot, melynek törzsközönsége az itt élő migránsok lehetnek, mivel a boltnak nem volt semmilyen egzotikus designja, mely az európai vevőket bevonzaná az amúgy is eldugott helyen lévő boltba, valamint az árak, illetve az ételek magyar megnevezése is ritkán szerepelt az árukon. A nyugati szárny bejárása után átmentünk megfigyelőpartneremmel a keleti szárnyba is, de itt nem találtunk számottevő eltérést. A terepmegfigyelés végén, már épp hazafelé indulva, figyelmes lettem a két szárny közötti tér hátsó részén négy tíz-tizenkét év körüli gyerekre, akik ott játszottak (3. kép). Mindannyian távol-keleti vonásokkal rendelkeztek, azonban folyékonyan és akcentus nélkül beszéltek magyarul egymás között. Második generációs migránsok lehettek, akik, míg a szüleik dolgoztak, itt töltötték a szabadnapjukat.
132
Mindezek alapján arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy ha a bevásárlóközpontokat Lizbeth Cohen elmélete szerint utópikus, ideális városoknak tételezzük fel (Udvarhelyi 2002), akkor az Ázsia Center egy „idealisztikus diaszpóra”. Van sok munkalehetőség, a központon belül a távol-keletiek vannak többségben, megőrizhetik kultúrájukat − legalábbis ami egy terepmegfigyelés alapján megállapítható –, például a tradicionális nemi szerepeket, társadalmi hierarchiát, táplálkozáskultúrájukat. A gyermekeik itt nőnek fel, beletanulva – a magyar oktatás mellett – szüleik kultúrájába is, hasonlóan migráns helyzetű társakkal vannak körülvéve, ami szintén megkönnyítheti a saját kultúrájuk megőrzését. De mint az odafele látott távol-keleti kisgyerek és magyar kísérője párosból is kiderült, illetve az udvaron játszó gyerekek nyelvhasználatából – egymás között is magyarul beszéltek – látható, megvan a törekvés arra, hogy saját kultúrájuk mellett a helyi, magyar kultúrából is befogadjanak. A kutatás kibővítéseként érdekes lenne megvizsgálni ennek az „ideális diaszpórának” a belső hierarchiáját, a különböző távol-keleti etnikumok helyzetét az egészen belül, az épített térrel való kapcsolatukat, azt, hogy mennyiben őrizték meg eredeti kultúrájukat, illetve milyen hatással van rájuk ez a magyar környezetbe ágyazott diaszpóra? Valamint, hogy mennyire érzik ők maguk ideálisnak ezt a helyzetet? A megfigyelés ideje alatt egy másik világ részévé váltam, de eltérően az eddigi terepmunkáimtól – melyek alapvetően több naposak/hetesek voltak –, itt nem azt éreztem, hogy én helyezkedem bele az ő kultúrájukba, nem éreztem, hogy alárendelt szerepben lettem volna, és függtem volna tőlük. Ennek legfőbb oka, hogy nem törekedtem interjús helyzetre, ahol rá lettem volna utalva a jóindulatukra. A másik ok talán abban rejlik, hogy a közegben, ahol találkoztam velük, ők voltak inkább alárendelt szerepben, mivel mint bolti személyzet jelentek meg. Ez a szerep, a vásárló–eladó viszony pedig már szocializációmból fakadóan értéktelített, hiszen az eladó munkája, hogy kiszolgálja a vevőt. Ezért bármennyire is azzal az attitűddel léptem be az Ázsia Centerbe, hogy az itt dolgozó migránsok egyenrangú emberek, a – számomra Magyarországon − alacsony presztízsű munka miatt másként tekintettem rájuk, főként amíg ebben a szerepben voltak. Lehet, hogy ennek tudható be az is, hogy a megfigyelés jelentős részét az tette ki, amikor a nem bolti eladói szerepben lévő migránsokat figyeltem meg.
133
1. megálló: Gutenberg tér Erre a szabadtéri helyszínre csak jóval később, április 26-án sikerült eljutnunk, mivel azokon a napokon, mikor megfigyelőtársamnak és nekem is megfelelő volt az időpont, az időjárás nem volt alkalmas egy nyílt téri megfigyelésre. Ez egy hétfői nap volt. Dél és fél kettő között tartózkodtunk a téren, de ezalatt nem láttunk olyan személyt, aki feltételezhetően migráns lett volna, annak ellenére, hogy a téren voltak emberek. Egyedüli kivétel a József körúton található perzsa étkezde volt, ahová a megfigyelés előtt beültünk kávézni. Az étkezdében két, szemlátomást közel-keleti személy tartózkodott, egy nő és egy férfi. Amikor beléptünk, a nő volt a pult mögött, tőle kértem két kávét, de nem válaszolt. A férfi lépett hozzánk, és egy kis akcentussal megkérdezte, milyen kávét szeretnénk. Annak a közel-keleti tradíciónak a nyomait vélem felfedezni, hogy egy arab nő nem beszélhet idegen férfiakkal, de persze lehet, hogy egyszerűen csak nem tudott magyarul. Mindenesetre érdekes kísérlet lett volna a megfigyelés végeztével is visszamenni, és megfigyelőtársamnak – aki nő – kérni valamit az eladónőtől, hogy lássuk: neki válaszol-e? A Gutenberg téren eltöltött, mintegy háromnegyed órás várakozás után körülnéztünk a kis utcákban. Elsősorban a kapucsengők neveit böngésztük, találtunk is kilenc külföldi hangzású nevet. Számomra a legtöbbet mondó a B. Lucianoné név volt, mely interetnikus házasságról árulkodik. Az egyik kis utcában találtunk egy internetkávézót, ahol végre láthattunk néhány színes bőrű személyt, akikről feltételeztük, hogy migránsok. Összesen öten voltak, három fekete-afrikai és két vélhetően közel-keleti. Őket sajnos idő hiányában már nem tudtuk megfigyelni. Ebből a kissé sikertelennek mondható terepmegfigyelésből nem kívánok messzemenő következtetéseket levonni, csak annyit, hogy a hétfő déli órák nem a legalkalmasabbak ilyenfajta megfigyelésre.
134
Irodalom Fejős, Zoltán: Az egzotikum felé – közelítések, perspektívák. In: Az egzotikum. [szerk.] Fejős Zoltán – Pustai Bertalan. Néprajzi Múzeum – Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék. Budapest – Szeged, 2008. Udvarhelyi, Éva Tessza: Kulturális változás, szimbolikus politika és a WestEnd City Center. In: Elitek és piaci kultúraváltások. [szerk.] Szakál Gyula - Udvarhelyi Éva Tessza - A. Gergely András. MTA PTI Etnoregionális Kutatóközpont Munkafüzetek 89. 2002. Vargyas, Gábor: Fent – lent, tiszta – tisztátalan: ember és ház a vietnami brúknál. In: Mikrokozmosz – makrokozmosz. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. (Tanulmányok a transzcendensről III.) [szerk.]: Pócs Éva. Balassi, Budapest, 2002. A terepnaplót Hunyadi Márton készítette.
135
§ Jegyzetek, benyomások
?
136
Jegyzetek, benyomások
137
138
ELMÉLET
139
§
?
140
Háttértanulmányok
A kézikönyv következő részében két olyan tanulmányt találhat az olvasó, melyek háttérismereteket nyújthatnak a gyakorlati, segítő munka hatékonyabbá tételéhez. Az első tanulmány elolvasása után képet kaphatunk a Magyarországon élő migránsok helyzetéről, kapcsolatairól, társadalmi státuszukról, migrációs stratégiájukról. A második tanulmány betekintést nyújt a migránsspecifikus segítés nemzetközi tapasztalataiba és gyakorlati segítséget nyújt az interkulturális kompetencia pontos meghatározásához.
141
§
?
142
Bevándorlók Magyarországon Örkény Antal – Székelyi Mária
Bevezető A rendszerváltás utáni Magyarországon egyre nagyobb figyelmet szentelnek a tudományos kutatások a hozzánk érkező bevándorlók vizsgálatának. Ez a figyelem elsősorban annak köszönhető, hogy a bevándorlók nem csak számosságukat tekintve jelentősek, hanem annak is, hogy a migránsokkal nem a többségi világtól elkülönülten, izoláltan, például menekülttáborokban találkozhatunk elsősorban, hanem egyre inkább együtt élnek velünk a mindennapi életünkben is. A rendszerváltás utáni első nagy menekülthullám Erdélyből érkezett, ez azonban nem tekinthető klasszikus értelemben migrációnak, hiszen az erdélyi magyarok nyelvükben, kultúrájukban nem különböznek tőlünk, és jórészt maguk sem migrációként élték meg magyarországi letelepedésüket, hanem úgy gondolták, hogy visszatértek az anyaországba. A másik, számosságában ugyancsak igen jelentős bevándorlóhullám a jugoszláviai háború miatt érintette Magyarországot. Bizonyos értelemben ez sem tekinthető klasszikus értelemben migrációnak, elsősorban azért, mert a bevándorlók jelentős része nem végleges letelepedési szándékkal érkezett, hanem a háború és a katonai szolgálat elől menekült, és többségük nem adta fel visszatérési szándékát, ami a háború befejeztével aztán valóra is vált. Eközben, kevésbé látványosan, de folyamatosan érkeztek Magyarországra „igazi migránsok” is. Ők a világ legkülönfélébb helyeiről jöttek, legfőképpen azért, hogy jobb életkörülményeket biztosítsanak maguknak és megvalósítsák álmaikat, de olyanokat is találhatunk köztük, akiket politikai üldöztetés (ilyenek például az arabok) vagy háborús esemény (például afgánok) űzött el az anyaországukból. Napjainkra különösen Budapest egyre inkább hasonlít Európa más nagyvárosaihoz: kínai boltok, arab éttermek, török üzletek portáljai váltogatják egymást, Magyarországon eddig alig ismert imaházak nyíltak, az idegen kultúrák zenéje, szokásai és hagyományai beszivárognak a magyar kultúra zárt „szövetébe”, és az sem szokatlan többé, ha a kedvenc focicsapatunkban színes bőrű játékosok szerepelnek. Ez a születőfélben lévő multikulturális közeg a társadalomkutatók figyelmét is egyre inkább olyan kérdések felé irányította, mint a migránsok társadalmi integrációjának kérdése, illetve, hogy a bevándorlók egyre bővülő száma hogyan alakítja át a társadalom hagyományos és megszokott életét. Fontos kutatási témává lett, hogy egy nyelvileg és kultúrájában, vallásában a magyaroktól különböző család gyereke hogyan képes beilleszkedni az oktatási rendszerbe, mennyire képes a közoktatás a magyarul nem vagy gyengén tudó gyerekek befogadására.
143
§
?
A mi kutatásunknak is azért fontos kérdése a bevándorlók társadalmi integrációja, mert cseppet sem mindegy, hogy egy gyökértelen, erőforrásokban korlátozott, szűk vagy üres kapcsolatrendszerben élő bevándorló talál-e munkát, szerez-e lakást, biztosítja-e maga és családja számára a megélhetést, tudja-e taníttatni a gyerekét, azaz otthonra talál-e Magyarországon, vagy, éppen ellenkezőleg, a társadalom perifériájára szorulva a szürke vagy fekete zónában éli az életét. Ahhoz, hogy a bevándorolók sikeresen végigmenjenek az integrációs folyamaton, arra is szükség van, hogy a befogadó társadalom ne tanúsítson ellenséges magatartást a „mássággal” szemben. Az integráció sikere tehát nemcsak a bevándorlók „igyekezetén” múlik, hanem a befogadó ország lakosainak nyitottságán is. Különböző migráns csoportok különböző stratégiákkal és különböző esélyekkel próbálják elérni, hogy bevándorlásukat maguk is sikeresnek érezhessék. Amikor hat különböző migráns csoportot kérdeztük arról, hogy miért hagyták el a hazájukat, és mit remélnek magyarországi letelepedésüktől, akkor eleve arra számítottunk, hogy a különböző bevándorló csoportok markánsan eltérő stratégiákkal dolgoznak. A hat csoport összehasonlító elemzése azonban arra is rávilágíthat, hogy 20 évvel a rendszerváltás után Magyarország mennyire képes befogadni a különböző migráns csoportokat. Tanulmányunkban először a bevándorlás-történet és az integráció különféle aspektusait mutatjuk be a hat migráns csoport esetében, majd azokat a migrációs stratégiákat vesszük sorra, amelyek segítségével a bevándorlók megpróbálják sikeressé tenni magyarországi karrierjüket.
144
A kutatásról Kutatásunk az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium „A harmadik országok állampolgárainak beilleszkedését segítő európai alap (európai integrációs alap)” által meghirdetett pályázat keretében valósult meg. A kutatás célja, hogy fényt derítsen a Magyarországon élő migránsok (harmadik állam polgárai) számára és összetételére, szocio-demográfiai sajátosságaira és integrációjukat meghatározó faktorokra, valamint a gazdasági, politikai és kulturális életben játszott szerepükre. Magyarországon ez idáig nem készült ilyen átfogó kutatás a fenti témában, az eddigi munkák csupán a vizsgált terület egyes elemeit érintették, eltérő módszertani háttérrel. Hat bevándorló csoport egyenként mintegy 200 fős mintáját kerestük meg kérdőívünkkel. A minták kialakítása hólabda-módszerrel történt, és szigorúan ügyeltünk arra, hogy elkerüljük a zárt láncokat, azaz biztosítsuk az egyes mintaszegmensek reprezentativitását. A határon túli magyarok, az ukrán, az arab és a török minta esetében életkorra és nemre, a kínai és vietnami minták esetében korra, nemre és foglalkozásra súlyoztunk, és ezzel biztosítottuk, hogy a minták szerkezete azonos legyen a bevándorlási statisztikákból reprodukálható összetétellel. A nem magyar anyanyelvű migránsokat saját anyanyelvükön készült kérdőívvel, az adott nyelvet jól beszélő kérdezőbiztos segítségével kérdeztük le. A kérdezésre 2009 nyarán került sor. Összességében úgy látjuk, hogy a hat migráns minta sikeresen mintázza a bevándorlók teljes csoportját.
145
§ Bevándorló diaszpórák Magyarországon: hasonlóságok és különbözőségek
?
Bevándorlástörténet A bevándorlók zöme értelemszerűen nem Magyarországon született. Összesen 5 arab, 4 vietnami és 1 kínai válaszadó mondta azt, hogy Magyarországon született. A határon túli magyarok Ukrajnából származnak, a többi bevándorló csoport pedig nemzetiségének megfelelő anyaországból érkezett. A migráns csoportok markánsan különböznek aszerint, hogy milyen engedéllyel tartózkodnak az országban. A határon túli magyarok és az ukrán bevándorlók zömmel letelepedési engedéllyel rendelkeznek, a kínaiak és a vietnamiak többsége vagy letelepedési engedéllyel, vagy (állandó) tartózkodási kártyával rendelkezik. A törökök többsége bevándorlási engedéllyel tartózkodik nálunk. Az arab országokból származó migránsok pedig legtöbbször három hónapot meghaladó, tartózkodásra jogosító vízummal vagy állandó tartózkodási kártyával rendelkeznek. A Magyarországra irányuló tömeges bevándorlás a rendszerváltás után vált lehetségessé, így a mintából mindössze 82 migráns érkezett 1989 előtt. Leghosszabb ideje a vietnamiak tartózkodnak Magyarországon (átlagosan 14 éve). Őket a kínaiak követik, akik átlagosan 10 éve élnek nálunk. Az arab, az ukrán és a határon túli magyar migráns csoport átlagosan 9 éve tartózkodik az országban. Ám e három csoport érkezésének üteme igencsak különböző. Az arabok között van egy igen hosszú ideje nálunk élő csoport és egy nagyobb létszámú, viszonylag frissen érkezett csoport. Az ukrán és a Kárpátaljáról bevándorló magyar migránsok viszont viszonylag ütemesen, egyenletesen érkeztek Magyarországra. A törökök átlagosan 9 éve élnek nálunk, ám az itt-tartózkodásuk ideje arra utal, hogy Magyarország egyre kedveltebb célországgá válik számukra.
A migráns minta közel kétharmada nem pionírként érkezett hozzánk, hanem rokoni, baráti kapcsolatok várták. Ez alól csak a török migráns csoport kivétel, közülük ugyanis csupán 17 százalék azoknak az aránya, akiknek voltak magyarországi kapcsolatai. Magyarországot elsősorban egzisztenciális okokból választották célországnak. Ám amíg a határon túli magyarok és az ukránok állásajánlat birtokában vagy tanulás céljából érkeznek, addig a kínaiak, a vietnamiak és a törökök vállalkozást akartak beindítani. Az arabok kétharmada tanulási céllal érkezett, továbbá náluk fordul említésre méltó gyakorisággal a kalandvágyra való hivatkozás (38 százalék), és ugyancsak náluk fordul elő az anyaországban őket ért diszkrimináció említése (16 százalék). Az anyaországban tarthatatlan egzisztenciális viszonyokra a kárpátaljai magyarok és a kínaiak hivatkoztak, mindkét csoportban 30 százalék körül.
146
Abban, hogy Magyarországot választották célországul, komoly szerepe volt annak, hogy az országról kedvező információik voltak. Ám míg a határon túli magyarok, az ukránok és az arabok több mint háromnegyede választotta pozitív előzetes elképzelés birtokában Magyarországot célországnak, addig a vietnamiak, a kínaiak és a törökök esetében ilyen kedvező képe csak a csoportok felének volt. A különböző migráns csoportok nem feltétlenül tekintik az országot a migráció végleges céljának. A kínaiak közel negyede, a határon túli magyarok 17 százaléka, de még az ukránok és a törökök 12 százaléka is azért jött Magyarországra, mert innen könnyebb továbbvándorolni. Ez a továbbvándorlási szándék értelemszerűen kisebb azokban a migráns csoportokban, akik már hosszabb ideje nálunk élnek. Ennek köszönhető, hogy az arab és vietnami migránsok között a továbbvándorlási szándék csak 8 százalék körül mozog. A migránsok zöme elégedett hajdani döntésével, és ha újrakezdhetné az életét, akkor is Magyarországra költözne. Leginkább a kínaiak bánták meg, hogy elhagyták az anyaországot, és ugyancsak náluk fordul elő relatíve leggyakrabban az a válasz, hogy ha újrakezdhetnék, inkább egy másik országba költöznének. A határon túli magyarok és az ukránok 80 százaléka viszont mindenképpen ma is eljönne szülőhazájából, és mindenképpen Magyarországot választaná. A vietnami, török és arab migráns csoportban valamivel vis�szafogottabb az elégedettség amiatt, hogy Magyarországra jöttek. A kontinensen kívülről érkezett migráns csoportok gyakrabban mondják, hogy jobb lett volna otthon maradni, mint az Ukrajnából jött két migráns csoport tagjai. A bevándorlás fontos aspektusa, hogy állampolgári státuszt kívánnak-e nyerni a jövőben a letelepedni szándékozók. Általában is igaz, és Magyarországra is érvényes, hogy a befogadó országok a „nemzetállami és állampolgári érdekek védelme” jegyében az újonnan érkezőknek nem egykönnyen teszik lehetővé a gyors státuszszerzést, és az élet legkülönfélébb területeire szóló, az állampolgárokkal egyenlő jogok kiterjesztését. Ezt figyelembe véve egy bevándorló nagyon eltérő célokat követhet. Az asszimilációs cél az állampolgárság és a teljes jogegyenlőség elvén alapuló státusz gyors elérését követeli meg; egy másik beilleszkedési mód a kettős állampolgárságot tűzheti ki elérendő célnak, vagy a végső jogi státusz (állampolgárság) kérdését nyitva hagyja, és átmeneti, de legális megoldásokban gondolkodik. További sajátos dilemmákat vethet fel a családtagok jogi-adminisztratív státusza, különös tekintettel a gyerekek generációira.
147
§
?
Az állampolgárság megszerzése tekintetében a hat vizsgált migráns csoport kimutathatóan eltérő stratégiákat követ. A határon túli magyarok és az ukránok döntő többsége (76, illetve 60 százaléka) kíván magyar állampolgárságot szerezni, és további 20 százalékuk gondolkodik a kettős állampolgárságban. A vietnamiak és az arabok sokkal távolságtartóbbak, hiszen 40 százalékuk szeretne magyar állampolgárságot, és ugyanannyian gondolkodnak kettős állampolgárságban. Viszont a kínaiak és a törökök nem érzik lezártnak migrációs karrierjüket, hiszen sokan visszautasítják a magyar állampolgárság gondolatát, és a kettős állampolgárság sem túl vonzó számukra.
Szociodemográfiai szerkezet A migrációval foglalkozó szociológiai szakirodalom ma már evidenciaként vallja, hogy – leszámítva a valamilyen okból menekülni kényszerülőket – a migráció az egyén részéről általában olyan sajátos anyagi és kulturális-lélektani erőforrásokat követel meg, amely egyben sajátos szociodemográfiai profilt is ad a migráns személyeknek és csoportoknak. Eszerint a kalandot, a jobb életkörülményeket, vagy éppen új hazát keresők között több a fiatal, az egyedülálló, az iskolázott, a városban élő és a férfi. Fontos – bár nem kizárólagos – előfeltétel, hogy a migráns lehetőleg rendelkezzen némi anyagi erőforrással, piacképes szakmai tudással és munkatapasztalattal, transzformálható kulturális tőkével, ezen belül is némi idegennyelvtudással, és lehetőleg némi baráti-családi kapcsolatrendszerrel a célországban. A migráns mintában férfi túlsúly mutatkozik, a férfiak aránya 60 százalék, és az átlagéletkor is alacsony, mindössze 39 év. A férfi túlsúly azonban kifejezetten a török és arab bevándorlóknak köszönhető, náluk ugyanis a férfiak aránya meghaladja a 75 százalékot, a másik négy csoportban viszont a férfi és nő arány kiegyenlített. Életkorukat tekintve a migráns minták alig különböznek, mindössze a törökökről mondhatjuk el, hogy fiatalabbak, mint a többiek, átlagéletkoruk ugyanis 34 év. A migráns csoportok rendkívül magasan iskolázottak. A diplomások aránya 52 százalék, és a középfokú végzettségűek (39 százalék) fele tanulóként tartózkodik nálunk, tehát hamarosan ők is diplomások lesznek. A legmagasabban iskolázott csoport az araboké, de az ukránok között is közel 70 százalék a diplomások aránya. A legszerényebben a török és a kínai csoport iskolázott, de még náluk is mintegy egyharmad a felsőfokú végzettségűek aránya.
148
A migráció sikerességének egyik fontos fokmérője, hogy a bevándorlók képesek-e megfelelő pozíciót szerezni a befogadó ország munkaerőpiacán. Eredményeink jól mutatják azt, hogy mind a hat csoportban – nem utolsósorban a fiatalabb életkornak köszönhetően – magas az aktív dolgozók aránya (több mint kétharmad). Részben megint csak a kormegoszlásnak, részben a migráns lét sajátosságainak köszönhetően a tanulók aránya is magas (19 százalék). A migráns csoportok közötti első igazán markáns különbség a munkaerőpiacon betöltött pozíció jellegében nyilvánul meg. Az arabok és a kínaiak nem szívesen válaszoltak a foglalkozási státuszra vonatkozó kérdésre, egyötödük el is zárkózott a válaszadástól. A vietnami, a kínai és a török migránsok zöme vállalkozó, de a vietnamiak inkább egyszemélyes vállalkozásokat működtetnek, a kínaiak és a törökök viszont több alkalmazottat foglalkoztatnak. Az Ukrajnából érkező bevándorlók, és különösen az etnikai magyarok között relatíve magas a fizikai foglalkozásúak aránya, és ebben a két csoportban jóformán csak alkalmazottakat találunk. Körükben az önálló vállalkozásokat működtetők aránya alacsony. A válaszadástól el nem zárkózó arab bevándorlók körében az önálló és alkalmazásban lévők aránya kiegyenlített. A migráció sikerességét nem csak az jelzi, hogy sikerül-e valakinek a befogadó országban munkát és megélhetést találni, az is fontos szempont, hogy az új munkahely felfelé vagy lefelé mobilitást jelent-e az anyaországbeli pozícióhoz képest. A migránsok több mint fele (54 százalék) megőrizte otthoni foglalkozási pozícióját, 20 százalékuknál egyértelműen felfelé mobilitás tapasztalható, és 7 százalékuk a migráció hatására státuszt vesztett. Mintegy 20 százalék esetében horizontális mobilitásról beszélhetünk. Az a sztereotípia, hogy a migráció státuszvesztéssel jár, egyik migráns csoport esetében sem igazolódik. Az esetek többségében a foglalkozási karrier nem törik meg az új hazában, egyedül a vietnamiak esetében tapasztaltunk jelentős pályamódosítást, de ezt nem kíséri státuszvesztés. Úgy tűnik tehát, hogy a migráns csoportok tagjai zömmel az anyaországban már kiépített karrierjüket folytatják Magyarországon. A viszonylag rövid ideje nálunk élők között valamivel gyakoribb a pozícióvesztés, míg horizontális mobilitásra azok képesek, akik már hosszú ideje nálunk élnek.
149
§ Motiváció és a migráció sikere
?
A migránsok arról számolnak be, hogy a magyarországi életszínvonaluk magasabb, mint amilyet az anyaországukban sikerült elérni. E tekintetben az arabok jelentik az egyetlen kivételt. Először arra gondoltunk, hogy a magyarázat azokban a kényszermozzanatokban rejlik, amelyeknek hatására az arabok egy része kénytelen volt elhagyni hazáját. Ám azt tapasztaltuk, hogy a politikai okokból migrációra kényszerült arab bevándorlók nem érzékelnek erősebb életszínvonal-romlást, mint akik egyéb okokból kerestek új hazát. Adataink azt mutatják, hogy a migránsok többsége az anyaországra jellemzőnél jobb vagy legalábbis átlagos anyagi helyzetben döntött a kivándorlás mellett. Körükben kisebbségben vannak, akik átlagos vagy annál kedvezőbb helyzetből érkeztek hozzánk, és többségben vannak azok, akik az anyaországban kifejezetten hátrányos helyzetűnek érezték magukat anyagi szempontból. Önmagában is érdekes, de a későbbi, a migrációs stratégiákat tárgyaló fejezetben különös jelentőséget kap, hogy a migránsok mit tekintenek referenciacsoportnak, amikor a migráció anyagi sikerességét megítélik. A referenciacsoport kérdése jelenti az első jelzést az egyes migráns csoportok társadalmi beágyazottságáról. Azt feltételezzük, hogy azok a migránsok, akiknek referenciacsoportját a magyarok jelentik, jobban integrálódtak a befogadó ország társadalmába, mint azok, akik számára akár a saját diaszpóra, akár az anyaországbeliek jelentik az összehasonlítási alapot. A kínaiak, a vietnamiak és az arabok, valamint meglepő módon a kárpátaljai magyarok csak az anyaországbeli honfitársaikat tekintik viszonyítási alapnak. Az ukránok számára a Magyarországon élő migráns csoportok tagjai jelentik a legfontosabb viszonyítási pontot, de az anyaországbeli honfitársaik és a magyarországi magyarok is fontosak számukra ebből a szempontból. A törököknek viszont csak a magyarországi magyarok jelentik a referenciacsoportot, amikor az életszínvonalukat megítélik. A bevándorlók esetében a mikrovilág szerepe különösen felértékelődik. A család nemcsak a szokásos értelemben vett hátteret és biztonságot szolgáltatja, de a házastárs és a rokonság etnikai hovatartozástól függően nagyban segítheti a migráns csoportokba vagy a többségi társadalomba való beilleszkedést. A beilleszkedés szempontjából kulcsfontosságú a magyar nyelv legalább részleges ismerete, és fontos szerepe lehet a vallási közösségeknek is, amelyek mint kulturális közvetítők enyhíthetik az anómiás állapotot.
150
Az arabok és a törökök kivételével a migránsok többsége házasságban vagy élettárssal él. A migráns családok többségében nincsenek (még) gyerekek. Ez különösen érvényes az arab és török migránsokra, ahol a családok 80 százaléka gyermektelen. Egyedül a vietnamiak között gyakori a gyerekesek aránya (47 százalék). A kínai és a vietnami megkérdezettek több mint 90 százaléka saját etnikai csoportjából választott házastársat. A magyar házastárssal rendelkezők aránya az arabok és a határon túli magyarok esetében számít relatíve magasnak (30 százalék). Értelemszerűen a határon túlról érkezett magyarok anyanyelvi szinten tudnak magyarul, az ukránok több mint fele, a vietnamiaknak, törököknek és araboknak körülbelül egyharmada, a kínaiak egynegyede jól beszél magyarul. Azok számára, akiknek nyelvi nehézségeik vannak, fontos a magyar nyelvtudás tökéletesítése. Mindössze a törökök, az arabok és a kínaiak esetében találunk egy 20 százaléknyi csoportot, akiknek nincs szándékában elsajátítani a magyar nyelvet. Ez az attitűd a későbbiekben ugyancsak fontos lesz a migrációs stratégiák tárgyalásakor. A migráns csoportok felekezet szerinti megoszlása nem tartogat sok meglepetést. A kárpátaljai magyarok a katolikus és protestáns, az ukránok az ortodox keresztény és a görögkeleti felekezethez tartoznak, a kínaiak és a vietnamiak többsége felekezet nélküli, és körülbelül egyharmaduk buddhista. A törökök szinte teljes egészében (96 százalék) és az arabok többségükben (66 százalék) az iszlám vallás hívei. A migráns stratégiák szempontjából a felekezeti hovatartozásnál fontosabb szerepe van a vallási kötődés erősségének. A vallási közösség az arabok és a törökök számára nyújthatja a legtöbb segítséget a migráció okozta nehézségek leküzdésében. Legkevésbé a kínaiak és a vietnamiak vallásosak, a két európai migráns csoport többsége pedig lazán, de kötődik különböző vallási közösségekhez. A migráns csoportok családi háttere jelentős különbségeket mutat. A határon túli magyarokat mind a házastárs etnikai hovatartozása, mind a nyelvtudásuk, mind a felekezet szerinti megoszlásuk és esetleges vallásosságuk segíti abban, hogy erős szálakkal kötődjenek a többségi társadalom különböző csoportjaihoz. A kínai és a vietnami csoport ennek ellenpontja: őket a mikrovilág szálai a nálunk élő diaszpórákhoz kapcsolják, vallásukban, nyelvükben és házasodási szokásaikban élesen különböznek a befogadó társadalomtól. A török és arab minta átmenetet képez a két előbbi migráns típus között. Az ukránok szintén valahol a kárpátaljai magyarok és a kínai–vietnami csoport között helyezkednek el, ám a magyar nyelv ismerete és a kulturális hasonlóságok okán beágyazottabbak, mint az arabok vagy a törökök.
151
§
?
Az integráltság fontos jelzőszáma, hogy a bevándorlók milyen lakáskörülmények között élnek. Az arabok és a törökök kivételével a migránsok többsége saját tulajdonú lakásban él. Bizonytalan, feltehetően szívességi alapon alig 6 százalékuk lakik, mindössze a törökök esetében tapasztalunk ennél magasabb, 15 százalékos arányt. A bevándorlók ráadásul meglehetősen jó lakáskörülményeknek örvendhetnek: a laksűrűség egyik csoport esetében sem haladja meg a másfél fő per szobát. A bevándorlók lakásai még akkor is kiugróan jól felszereltnek számítanak, ha olyan magyar családokéval hasonlítjuk össze, ahol a családfő legalább középiskolai végzettséggel rendelkezik. A migráns családok infokommunikációs ellátottsága (plazmatévé, számítógép, internethozzáférés) sokkal magasabb, mint az iskolázott magyar családoké. Ezek az eszközök egyrészt a kapcsolattartást segítik elő, másrészt biztosítják a bevándorlók kulturális igényeinek kielégítését. A migráns háztartások a nagy értékű vagyontárgyak terén is messze megelőzik az iskolázott magyar háztartásokat. Mind a nagy értékű gépkocsi, a műkincsek, mind a második vagy harmadik lakóingatlan szempontjából jobban ellátottak. A kínai, az ukrán és a vietnami migráns csoport majdnem 100 százalékának van gépkocsija. A felhalmozásra törekvés jelei az ukrán és a kínai migráns csoportok esetében figyelhető meg: az ukránok közel fele, a kínaiak egyharmada műkincsekkel és extra lakóingatlannal rendelkezik. A migránsok egy főre jutó jövedelme magasabb, mint azokban a magyar háztartásokban, ahol a családfő legalább érettségizett. Nagyok azonban a különbségek: a kárpátaljai magyarok, az ukránok és a vietnamiak egy főre jutó átlagos jövedelme körülbelül akkora, mint egy iskolázott magyar családban. Az arabok, a törökök és a kínaiak egy főre jutó átlagos jövedelme kétszer akkora, mint az iskolázott magyar háztartásokban. A török migráns csoportban vannak a legnagyobb jövedelmi egyenlőtlenségek: a felső és az alsó 20 százalékban az egy főre jutó jövedelmi kvintilis hányadosa 19-szeres. A kínaiak esetében a felső jövedelmi ötödbe tartozó családokban 11-szer, az araboknál 10-szer nagyobb az egy főre jutó jövedelem, mint a legszegényebb ötödhöz tartozó családokban. A vietnami, ukrán és kárpátaljai családok között kisebbek a jövedelmi különbségek: a felső és alsó ötöd között 5-szörös a különbség. Ha a migránsok anyagi státuszát olyan mérőszámmal jellemezzük, amely egyszerre veszi figyelembe az egy főre eső jövedelmet, a vagyoni helyzetet és a lakáskörülményeket, akkor azt találjuk, hogy a kínaiak vannak a legkedvezőbb helyzetben. A rangsorban őket a törökök követik, és az átlagosnál valamivel kedvezőbb helyzetben vannak az arabok is. Valamivel hátrányosabb helyzetűek az ukránok, és még inkább a vietnamiak és a kárpátaljai magyarok.
152
Politikai érdeklődés és informáltság, politikai beállítódás A kutatás egyik fontos kérdése volt a bevándorlók politikai érdeklődése és politikai aktivitással mért integrációja. A magyarországi terep ismeretében már előzetesen is feltételeztük, hogy a civil szféra fejletlensége és erőtlensége következtében a migránsok lehetőségei korlátozottak saját politikai érdekeik érvényesítésére. Az azonban mindenképpen fontos kérdés, hogy milyen erős a bevándorlók különböző csoportjainál a politika iránti érdeklődés, és milyen csatornákon tudják érvényesíteni politikai érdekeiket. Talán meglepő, milyen erős politikai érdeklődést tapasztaltunk a migráns csoportjaink körében. Magyarország közügyei iránt több mint 70 százalékuk, az anyaország közügyei iránt pedig 85 százalékuk mutatott érdeklődést. Ezek az arányok különösen annak fényében tűnnek magasnak, hogy egy 2007-es vizsgálat szerint a budapestiek alig 60 százaléka mutat akár csak mérsékelt érdeklődést az ország dolgai iránt. A határon túli magyarok kivételével mindegyik migráns csoportban erősebb az anyaország közügyei iránti érdeklődés, de az ukránok körében határozott érdeklődés mutatkozik a magyarországi ügyek iránt is. A kárpátaljai magyarok sajátos helyzetét jelzi, hogy a magyarországi közügyek iránt kifejezetten erős érdeklődést mutatnak, miközben Ukrajna közügyei hidegen hagyják őket. Érdeklődésük és informáltságuk ellenére csak a migránsok 18 százaléka tagja valamilyen magyarországi egyesületnek vagy szervezetnek. E téren legaktívabbak a törökök, legpasszívabbak a kínaiak. Minél távolabbról érkezett egy migráns csoport, annál inkább preferál olyan szervezeteket, amelyekben többségben vannak a saját etnikai csoportjából származók. A migránsok több mint fele nem ismeri a magyarországi pártokat, vagy nincs véleménye arról, hogy melyik párt a legrokonszenvesebb. A bal-jobb skálán való önbesorolásra általában a migráns csoportok egyharmada nem vállalkozott, de a kínaiaknál a válaszadástól elzárkózók aránya majdnem kétharmad volt. A migránsok általában a bal-jobb skálán középre helyezik önmagukat. A kárpátaljai magyarok, a törökök és az arabok inkább jobbra, a vietnamiak és a kínaiak kicsit balra helyezik el magukat, az ukránok éppen a skála közepén helyezkednek el.
153
§ Migránslét Magyarországon
?
A migránsok sokkal inkább egyetértenek azokkal az állításokkal, amelyek a bevándorlók nehéz helyzetére utalnak, mint amelyek könnyűnek láttatják a migránsok helyzetét. Egyedül az arabok szerint segítőkészek a magyarországi intézmények a migránsokkal. Úgy látják, hogy kifejezetten előnyös helyzetben vannak más csoportokhoz képest, és alig tapasztalnak előítéletet a többségi társadalom részéről.
Objektív nehézségek, diszkrimináció A kárpátaljai magyarok a többi migráns csoporthoz képest közepes helyzetűnek definiálják önmagukat, az ukránok viszont előnyösebb pozícióban látják saját csoportjukat, mint a többi bevándorló csoportot. Az Ukrajnából érkezett magyar és ukrán migránsok a közepesnél erősebb előítéletességet tapasztalnak a magyar társadalom részéről. A kínai, vietnami és török migráns csoport sok nehézséget lát, és kevéssé érzi a bevándorlók életét könnyítő intézményeket segítőkésznek. Mindhárom csoport a közepesnél rosszabb helyzetben látja magát. Markánsan különbözik e három csoport véleménye a többségi társadalom előítéletességéről: a vietnamiak barátságosnak, a törökök átlagosnak, a kínaiak pedig kifejezetten előítéletesnek látják a többségi társadalmat. Minden migráns csoport szembesült már hátrányos megkülönböztetéssel Magyarországon: a törökök alig 10 százaléka, a kínaiaknak és vietnamiaknak viszont több mint fele. A másik három csoport érintettsége 20-30 százalék körüli. A kárpátaljai magyarok esetében a diszkrimináció gyakori észlelése mindenképpen meglepő, hiszen róluk sem „ránézésre”, sem nyelvi nehézségek miatt nem fedezhető fel a migráns státusz. A teljes migráns mintát tekintve a lakókörnyezet és az iskola tűnik a legbefogadóbbnak, az intézményekben és a nyilvános színtereken viszont keserű tapasztalatokat szereztek a Magyarországon élő bevándorlók. A határon túli magyarok álláskereséskor tapasztalnak hátrányos megkülönböztetést, de a hivatalok bánásmódját kedvezőnek ítélik más csoportokhoz képest, és a mindennapi életben is kevesebb megkülönböztetést tapasztalnak. Az ukránok épp a hivatalok működését ítélik a leginkább diszkriminatívnak, és a privát életben ők is alig tapasztalnak hátrányos megkülönböztetést. A kínaiaknak szinte az élet minden területén szembesülniük kell a diszkriminációval. (Egyetlen kivétel az álláskeresés. A magyarázat abban rejlik, hogy zömük a szolgáltatási szférában dolgozik, és vagy maguk a tulajdonosok, vagy más kínaiak.) A vietnamiak a rendőrségen tapasztalnak leginkább hátrányos megkülönböztetést. Hogy erre a vietnamiak több mint egyharmada panaszkodott, arra utal, hogy a nálunk élő vietnamiak a szürke zóna környékén tevékenykedve gyakrabban kerülnek kapcsolatba a rendőrséggel. A törökök szinte egyáltalán nem éreznek hátrányos megkülönböztetést, és az a véleményük, hogy legfeljebb a vásárlásnál kell szembe-
154
sülniük néha diszkriminációval. Az arabok számára a magyar hivatalok, sőt az egészségügy és a munkahelyek is befogadónak tűnnek. Ugyanakkor a hétköznapi életükben gyakran tapasztalnak személyre szóló hátrányos megkülönböztetést. Az arabok az egyetlen olyan migráns csoport, amely a lakókörnyezetében megnyilvánuló diszkriminációra panaszkodik.
A migránsokat segítő szervezetek megítélése A migránslét nehézségeinek leküzdésében a magyarországi hivatalok és szervezetek figyelemre méltó segítséget nyújtottak a migránsoknak, hiszen háromnegyed részük kapott valamilyen segítséget a problémái megoldásához. A migránsok közül legtöbben a hivatalos ügyek intézésében és az egészségügyi ellátáshoz jutásban, valamint a nyelvi képzésben kaptak segítséget. Úgy tűnik, ezek a szervezetek a migránslét kezdetén felmerülő problémák megoldásában viszonylag hatékonyan dolgoznak. Az idő előrehaladtával sem nélkülözik a migránsok ezen szervezetek segítségét, hiszen a gyerekek iskoláztatásában, a szakmai átképzésben, a lakáskérdés megoldásában is sokan kaptak segítséget. A családegyesítés az esetek nagy részében ugyancsak e szervezetek segítségével történt.
0 10
20
30
40
50 60
70
80
hivatalos ügyintézésben egészségügyi ellátáshoz jutásban nyelvi képzésben a gyerek(ek) iskoláztatásának megoldásában családtagok Magyarországra településében szakmai képzésben lakáskérdés megoldásában hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben munkahelykeresésben életvezetési tanácsokkal
A magyarországi hivatalok és szervezetek segítségnyújtása a különböző ügyek intézésében, előfordulási arány, százalék 155
90
§
?
A kárpátaljai magyarok és ukránok a többi migráns csoporthoz képest kevéssé érezték a magyarországi hivatalos és civil szervezetek segítségét. A kínaiak inkább a migrációból adódó rendkívüli élethelyzetekben kértek és kaptak segítséget, például a családegyesítésben, a kórházi ellátásban, a diszkriminációs esetekben és esetenként a gyerekek iskoláztatásával kapcsolatos ügyekben. A vietnamiak fokozottabban támaszkodtak a migránsokat segítő szervezetekre, különösen a lakásszerzésben, szakmai átképzésben, családegyesítésben, a diszkriminációs ügyek rendezésében. A törökök és az arabok valamennyi felsorolt területen a migránsokat jellemző átlagnál jóval több segítséget kaptak. Legalábbis a válaszaikból ez tetszik ki. A szubjektív érzeten kívül a segítségnyújtás eltérő mértéke abból is fakadhat, hogy az itt élő diaszpórák eltérő hatékonysággal hozzák létre saját segítő szervezeteiket. Valamennyi migráns csoport hajlandó lenne legalább barátként elfogadni a magyarokat. Az ukrajnai magyarok és az ukránok majdnem mindegyike a családjában is szívesen látna magyart, a kínaiak és a vietnamiak sokkal távolságtartóbbak. A kínaiak között olyanok is akadnak (igaz, mindössze 4 százalék), akik még lakószomszédságukban sem látják szívesen a magyarokat, a vietnamiak 13 százaléka pedig legfeljebb szomszédként fogadja el a magyarokat. A törökök háromnegyede családtagként is elfogadná a magyarokat, az arabok visszafogottabbak, alig több mint 50 százalékuk fogadna be magyart a családjába, viszont a többiek barátként elfogadnák őket. A kínaiak és a vietnamiak a többi migráns csoporttal szemben elzárkózóak. Ez a távolságtartás az arabok részéről viszonzásra talál, és a kínai–vietnami viszony is kölcsönösen távolságtartó, sőt esetenként ellenséges is, azaz azonos településen sem szívesen laknának. A törökök és az ukránok nem viseltetnek erős ellenérzésekkel a vietnamiakkal és a kínaiakkal szemben. Ebből úgy tűnik, hogy a kínaiak és a vietnamiak erős szegregatív diaszpórát alkotnak, az arabok csak a vietnamiakkal és a kínaiakkal szemben táplálnak ellenérzéseket, de más migráns csoportok felé nyitottak. Az ukránok és a törökök pedig a magyarok iránt táplált rokonszenvüket a többi migráns csoportra is képesek kivetíteni.
156
A bizalom A tipikus helyzetben lévő bevándorlónak olyan kevés az érvényesüléshez és a személyes biztonság megteremtéséhez szükséges erőforrása, hogy a bizalom lehet az egyetlen „korlátlan”tőkéje. Az is lehetséges azonban, hogy a befogadó ország társadalmának perifériáján elhelyezkedő migráns a kulturális idegenség státuszában nem tud bizalmat ébreszteni maga iránt. A Magyarországon élő migráns csoportokat nagyfokú bizalom hatja át. A többség közepesen bízik a magyarokban, ennél valamivel jobban a diaszpórájuk tagjaiban, de leginkább az anyaországbeliekben. Ez alól a vietnamiak és az arabok kivételt jelentenek. A vietnamiak ugyanis legjobban a magyarokban, valamivel kevésbé a diaszpóra tagjaiban, és még kevésbé a Vietnamban élőkben bíznak. Az arabok az anyaországbelieket tüntetik ki leginkább a bizalmukkal, utána a magyarok következnek, és legkevésbé a saját diaszpórájukban bíznak. A magyarországi intézményekbe vetett bizalom mértéke a Kárpátaljáról érkezett két migráns csoport kivételével minden migráns csoport esetében ugyanolyan, mint a magyar emberek iránt érzett bizalom. Viszont az anyaországban hagyott honfitársak iránti bizalom sokkal erősebb, mint az anyaország intézményeibe vetett bizalom. Ez alól csak a kínaiak jelentenek kivételt, akik minden tekintetben visszafogottan nyilatkoznak a bennük rejlő bizalom nagyságáról. Két olyan csoportot találtunk, amely a hazai intézményekben inkább bízik, mint a magyarországiakban: ezek a kínaiak és a törökök. Egyetlen olyan tényező létezik, amely minden migráns csoport esetében magas fokú bizalom tárgya, és ez a saját egyház. A saját egyházukban azok is jobban bíznak, akik ateistáknak vallják magukat. Az Európai Unió intézményei nem jelentenek fontos támaszt ebben a dimenzióban a migránsok számára, bár az unió intézményei iránt az átlagosnál valamivel erősebb bizalmat táplálnak. Összességében azt mondhatjuk, hogy az arabok és a törökök tűnnek a legbizalomtelibbnek, és a kínaiakban és a határon túli magyarokban van a legtöbb gyanakvás.
157
§ A kötődés mértéke
?
A migránsok integrációjának fontos jelzőszáma, hogy az anyaországhoz és a saját etnikai csoportjukhoz, vagy a befogadó országhoz kötődnek-e jobban. Adataink azt mutatják, hogy a migráns csoportok igen sok és erős szállal kötődnek szülőföldjükhöz és saját migráns csoportjukhoz. A határon túli magyarok legerősebben saját sorstársaikhoz kötődnek, azaz azokhoz a magyarokhoz, akik Magyarország határain túl élnek, de természetesen Magyarországhoz is szoros szálakon kapcsolódnak. Az ukránoknak honfitársaik jelentik a legerősebb kötést, de Magyarországhoz, Ukrajnához és a más országban élő ukránokhoz is közel érzik magukat. A kínaiak számára csak Kína és az ott élő kínaiak jelentik a kötődést. A vietnamiak viszont ezzel épp ellentétesen mindenkihez és szorosan kapcsolódnak. A törökök éppen úgy, mint a kínaiak, csak az anyaországhoz és az ott élőkhöz mutatnak kötődést. Az arabokban viszont sajátos nosztalgia él, ami nem az emberekre, hanem az elhagyott hazára irányul. A migránsok többsége nem bánta meg, hogy elhagyta szülőhazáját, csak a törökök, a kínaiak és a vietnamiak között találunk nagyobb arányban olyanokat, akik legszívesebben hazaköltöznének (33, 22 és 25 százalék). A Magyarországon való végleges letelepedés szándéka a kárpátaljai magyarokban és az arabokban a legerősebb (32 és 21 százalék). A törökök és a kínaiak a legkevésbé biztosak abban, hogy Magyarországon akarnak maradni. Az ukránok majd kétharmada (62 százaléka) Magyarországot a migráció átmeneti állomásának tekinti. Bizonytalan a végleges letelepedés-továbbvándorlás-hazaköltözés tekintetében mind a négy nem Európából érkező migráns csoport (35-42 százalék). A gyerekek (akár hipotetikus) iskolaválasztása jó jelzőszáma lehet a migránsok Magyarországhoz való integrációs szándékának és kötődésének, hiszen azok a családok, amelyek a saját tannyelvű, illetve nemzetközi iskolákat preferálják, valószínűleg nem tekintik Magyarországot végleges hazának a gyerekeik számára. Azt a kérdést, hogy a gyerekeit magyar, külföldi vagy a saját etnikai csoportjának nyelvén oktató iskolába járatná-e, nemcsak azoknak tettük fel, akiknek van iskoláskorú gyereke, hanem azoknak is, akiknek már felnőttek a gyerekei, illetve azoknak is, akiknek (még) nincs iskoláskorú gyereke. Az előbbieknél a már felnőtt gyerekek korábbi iskolájára kérdeztünk rá, az utóbbiaknál pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy mik a tervei a gyerekek iskoláztatása tekintetében.
158
Értelemszerűen a kárpátaljai magyarok zöme magyar tannyelvű iskolát választ, és kis részük preferál nemzetközi iskolát. A kínaiak esetében a legkisebb azok aránya, akik a gyerekeiket magyar tannyelvű iskolába járatják. Az ő választásuk többnyire kínai tannyelvű iskolákra esik. Az arabok, a törökök és az ukránok között is sokan nem magyar nyelvű iskolát választanának, de mivel saját etnikai nyelvükön működő intézményeik nincsenek, ők nemzetközi iskolákban gondolkodnak. A vietnamiak körében közkedveltek a magyar nyelvű iskolák, és gyerekeik számára magyarországi karriert képzelnek el. A migráns számára a kötődés másik iránya az elhagyott anyaország. Láttuk, hogy az anyaországhoz való lelki kötődés minden migráns csoportnál meglehetősen erős. Az, hogy milyen intenzíven tartanak kapcsolatot a migránsok az otthoniakkal, természetesen függ attól is, hogy milyen az anyaország infokommunikációs penetrációja, interneten és telefonon mennyire nehézkes vagy egyszerű az érintkezés. Ennek megfelelően sok kínai és vietnami elvétve vagy évente maximum néhányszor tud kapcsolatot létesíteni az otthoniakkal. A kárpátaljai magyarok és ukránok esetében a földrajzi közelség és az internet lehetővé tenné a sűrű érintkezést az otthoniakkal, közel 20 százalékuk mégsem él ezzel a lehetőséggel. A törökök, és különösen az arabok között intenzív az otthon maradottakkal való kommunikáció. Az otthoniak meglátogatása, a hazautazás még inkább függvénye a földrajzi távolságnak és a migráns anyagi lehetőségeinek. A kárpátaljai magyarok és ukránok háromnegyed része évente többször is hazalátogat. A kínaiaknak és a vietnamiaknak alig 20 százaléka engedheti meg magának, hogy évente egyszer hazalátogathasson. A törökök több mint fele évente többször is elutazik Törökországba. Az araboknál viszont ez az arány kevesebb, mint egyharmad. A magyar viszonyokhoz való alkalmazkodás lehetséges indikátorai, hogy a bevándorlók mennyire barátkoztak meg a magyar konyhával, és mennyire szerették meg a magyar zenét. Az eredmények: a kínaiak, a vietnamiak és a törökök a hazai ételeiket preferálják (80-90 százalék), és 65-70 százalékuk kizárólag saját országuk zenéjét hallgatja. A kárpátaljai magyarok többsége természetesen magyar ételeket és magyar zenét fogyaszt. Az ukránok és az arabok távolságot tartanak mind a befogadó, mind az anyaországbeli szokásoktól, ízlésük a nem speciálisan magyar vagy ukrán/arab hagyományokat preferálja.
159
§ A migránsok kapcsolati hálója
?
A migránsokkal foglalkozó szakirodalom ma már evidensnek tekinti, hogy a kapcsolati háló szorosan összekapcsolódik az integráció sikerével. Ha egy migránsnak sikerül nagy létszámú kapcsolati hálót kiépítenie a befogadó országban, az nem csak az izoláltság érzetét csökkenti, hanem segíthet a lakásszerzésben, a munkavállalásban és a hivatali útvesztőkben való eligazodásban. A kapcsolati háló összetétele azonban szegregációhoz is vezethet, hiszen ha csupa diaszpóratagból áll, az elsősorban a megtelepedés első nehézségein és a lelki, érzelmi problémákon segíti át a bevándorlót, de nem viszi közelebb a magyar társadalomba való integrálódáshoz. Ennek fényében tartjuk különösen fontosnak a migráns csoportok networkjének feltérképezését, mégpedig két szempontból is: mekkora a kapcsolati háló nagysága, és etnikailag mennyire zárt vagy nyitott? A kapcsolati hálót két szituációs kérdéssel térképeztük fel. Az első annak a networknek a jellemzőit írja le, amelyre a fontos személyes ügyek megtárgyalásakor számíthatnak a válaszadók. A második a munkakeresés vagy pénzszűke esetében számba jöhető networkre vonatkozott. Mindkét szituációban legfeljebb 6 kapcsolatot lehetett feltüntetni. A migráns csoportok meglepően nagy létszámú kapcsolati hálóval rendelkeznek, és különösen a személyes problémák megoldásában kaphatnak sok embertől segítséget. A munkakeresésben és az anyagi ügyek megoldásában kevesebb támogatóra számíthatnak, és különösen a törökök és a kínaiak hálója szegényes ezen a téren. A migráns csoportok networkje 40-60 százalékban áll barátokból vagy munkatársakból, a többiek a tágabb-szűkebb családhoz tartoznak. Valószínűleg a nagy földrajzi távolság is közrejátszik abban, hogy a kínaiak és a vietnamiak esetében a kapcsolati háló zömmel rokonokból és családtagokból áll, az arabok mindkét szituációban elsősorban barátokra (70 százalék) támaszkodnak. A migránsok csak elvétve barátkoznak magyarokkal, kapcsolati hálójuk zöme a nálunk élő saját etnikai csoport tagjaiból tevődik össze. (Természetesen a kárpátaljai magyarok kivételt jelentenek, hiszen barátaik majdnem fele magyarországi magyar.) A kapcsolati háló alapján a magyarországi bevándorlók beágyazottsága csekély, az integrálódásnak csak halvány jelei fedezhetők fel.
160
Migrációs stratégiák A bevándorló tudatosan vagy sodródva többféle stratégia közül választhat. Elkövethet mindent annak érdekében, hogy átvegye az ország szokásait, megtanulja a nyelvét, állampolgárságot szerezzen, és véglegesen letelepedjék. Lehetőségek híján vagy belső meggyőződésből azt az utat is választhatja, hogy saját diaszpórájánál keres menedéket, a migráns társak segítségével keres munkát, jobbára csak az anyanyelvét használja, nem barátkozik magyarokkal, azaz a befogadó társadalom tagjaitól szegregált módon él. Létezik egy harmadik migráns karrier is, amit a szakirodalom transznacionális migrációnak nevez. Ebben az esetben a migráns élethelyzet nem egyszerűen a befogadó ország lokalitásában, hanem a kibocsátó és befogadó ország között zajlik, sőt a migráns a fizikai helyváltoztatással egy olyan globális rendszer részévé válik, amelyet gazdasági, pénzügyi, személyes kapcsolatokon szerveződő szálak tartanak össze. Ebben a rendszerben az anyagi gyarapodás, a jobb életminőség elérése, vagy a vállalkozás sikere jelenti a fő célt, és a célország annak függvényében változik, hogy éppen hol kínálkoznak a legjobb lehetőségek. A transznacionális migráns kognitív eszközkészlete (mindennapi interakciós normák, nyelv, ismeretek, öltözködés stb.) széles palettán mozog, és a lokalitástól függően rugalmasan igazodik a lokális elvárásokhoz. A transznacionális migráció így jól megférhet a szegregációs stratégiával, hiszen minden attól függ, hogy a gazdasági érdekek merre orientálják. Nyíri Pál a budapesti kínaiakról írva így foglalta össze a transznacionális migráns típusát: „[a kínaiak többsége] folyamatosan és állandóan alkalmazkodva mérlegel számos tényezőt, melyek között szerepel a lehetséges jövedelem és mobilitás, a legális tartózkodáshoz való jog, az életminőség és a társadalmi ranglétrán felfelé való elmozdulás esélyével kecsegtető iskoláztatáshoz való hozzáférés a gyermekeik számára (Nyíri Pál: Új ázsiai migráció Kelet-Európába: a magyarországi kínaiak. Tér és Terep 2002. 169. oldal.)”.
E három migrációs stratégia többé kevésbé megragadható volt kutatásunkban is. Az asszimilációs stratégia esetében feltételeztük, hogy a bevándorló már hosszabb ideje él Magyarországon, ha újra döntenie kellene, ismét ezt az országot választaná célországnak, legalább közepes szinten tud magyarul, nem érez társadalmi távolságot a befogadó társadalom tagjaival szemben. Ennek megfelelően a kapcsolati hálójában relatíve sok magyar található, nincs kizárva, hogy magyar házastársat választ magának. Bízik a magyar intézményekben, gyermekeit magyar tannyelvű iskolába járatja, anyagi szempontból a migrációját sikeresnek tekinti, és ennek megfelelően sokkal elégedettebb az életével, mint a más stratégiát választó migránsok. Úgy véli, hogy a bevándorlóknak kedvező a helyzete Magyarországon, szeretne magyar állampolgárságot szerezni. Ebben a csoportban a legnagyobb az ingatlantulajdonosok száma, ami ugyancsak a végleges letelepedés szándékát jelzi.
161
§
?
A szegregációs stratégia néha azok osztályrészéül jutott, akiket nem anyagi motiváció hajtott, hanem politikai kényszer űzött el az országából. Akár politikai, akár gazdasági okok miatt hagyta el valaki hazáját, a szegregációs stratégiát követő bevándorló nem veszítette el érdeklődését a kibocsátó ország ügyei iránt, ma is erősen kötődik az anyaországhoz, az itt élő diaszpóra tagjaiban jobban bízik, mint a magyarokban, alig tud magyarul, és ennek megfelelően jobbára csak honfitársaival barátkozik. Migrációja lefelé mobilitást eredményezett, gyökértelennek érzi magát az új hazában, sokkal jobban bízik az anyaországbeli intézményekben, mint a magyarországiakban, és kulturálisan is a szülőföldjéhez kötődik, tartja a szokásokat, ünnepeket. Úgy gondolja, hogy Magyarországon rendkívül nehéz sors vár a bevándorlókra, és legszívesebben soha sem hagyta volna el a szülőhazáját. A legnehezebb dolgunk a transznacionális stratégia empirikus megragadásával volt. Az ilyen stratégiát követő bevándorlók szülőhazájukat gazdasági okokból hagyták el, ha újra dönthetnének, újra a migránssorsot választanák, de semmiképpen nem óhajtanak magyar állampolgárokká válni, hiszen azonnal továbbállnának, ha egy másik ország jobb lehetőséget kínálna. Nem beszélnek és nem is akarnak megtanulni magyarul, és a gyerekeiket főképp nemzetközi iskolákba járatják. A kapcsolati hálójuk rendkívül gazdag, sok barátjuk van, de sem a magyarok, sem a többi migráns csoport iránt nem éreznek különösebb bizalmat, igaz, nem is ellenségesek velük szemben. Bár nem mutatnak különösebb érdeklődést az anyaország ügyei iránt, mégis rendkívül intenzív kapcsolat fűzi őket az otthon maradottakhoz. Ezek a kapcsolatok az „üzletvitelt” segítik elő. A migrációjuk sikeres, hiszen magasabb életszínvonalat értek el Magyarországon, mint otthon, de amikor az életszínvonalukat megítélik, elsősorban az európai emberekhez viszonyítják a saját helyzetüket. Nagyfokú bizalommal fordulnak az európai uniós intézmények felé, és szívesen költöznének akár távoli országokba is, de a szülőhazájukba nem vágynak vissza. Eleve feltételeztük, hogy a különböző migránsstratégiák nem laboratóriumi tisztasággal mutathatók ki a különböző bevándorlócsoportok karrierjében, de azt reméltük, hogy a domináns stratégiák mégiscsak kirajzolhatók lesznek. A különböző stratégiák jellegzetes alakzatait klaszterelemzés segítségével találtuk meg. A három klasztercsoport markánsan különböző stratégiákat különített el. Az első típusba az asszimilánsok tartoztak, és mint az alábbi ábra mutatja, arányuk igencsak különbözik az egyes bevándorlócsoportokban.
162
100% 80%
8 28
22
59
44
65
24
44
32
60%
15 40%
32
21
20% 0%
64 határon túli magyar
33 ukrán
10 kínai
42 vietnami
14
44
török
arab
szegregált transznacionális asszimiláns
Migrációs stratégiák a bevándorlócsoportokban, százalék
163
§ Összefoglalás
?
A magyarországi migráns diaszpórák rendkívül sokszínűek, mégis van néhány közös jellemzőjük. Mindenekelőtt relatíve fiatal emberekre kell gondolnunk, amikor bevándorlókról beszélünk. Ha valaki arra vállalkozik, hogy elhagyja szülőhazáját, és egy másik országban kezdjen új életet, feltételezhetjük, hogy figyelemre méltó bátorság és vállalkozó kedv munkál benne. Adatainkból azonban az is látszik, hogy a migráció sikerét nagyban segíti, ha a bevándorlás egy kiépült és jól működő szociális térbe és kapcsolathálóba illeszkedik. Ennek is köszönhető, hogy a migránsok zöme elégedett hajdani döntésével, és ha újra kezdhetné az életét, akkor is Magyarországra költözne. A különböző migráns csoportokat nagyon eltérő célok vezérelték Magyarországra, de többségüket rendkívül erős alkalmazkodóképesség és nyitottság jellemzi. Ezt bizonyítja, hogy erős a közügyek iránti érdeklődés a migránsok körében, ám a politikai érdeklődés és aktivitás a migránsok esetében egy mikrovilágban zajlik, amelynek nem csak az a funkciója, hogy a tisztánlátást elősegítse ezekben a kérdésekben, hanem az is, hogy a számukra oly fontos biztonságot és a valahova való tartozás tudatát megteremtse. Bármennyire is nagy változás a bevándorlók életében a migráció, a modern technikának és a világ globalizációjának köszönhetően nemcsak a fizikai távolságok rövidültek meg, hanem az otthoniakkal való folyamatos kapcsolattartás lehetősége is kitágult. Nem kell elveszíteniük az anyaországhoz való kötődésüket, egyszersmind a befogadó országhoz, az itt élő emberekhez, sőt a saját diaszpórájuk tagjaihoz is szoros szálakon kötődhetnek. A kötődések sokszínűségét megkönnyíti, hogy a migránsok sokkal befogadóbbak a többi kisebbséggel szemben, mint a többségi társadalom tagjai. Ha egy migránsnak sikerül nagy létszámú kapcsolati hálót kiépítenie a befogadó országban, csökkenti az izoláltságérzetet, és segít a hétköznapi nehézségek leküzdésében. A kapcsolati háló összetétele azonban szegregációhoz is vezethet, amennyiben csak diaszpóratagból áll. A migránsok életútjában fontos szerepet játszhat a többségi társadalomba való beilleszkedés szándéka. Ezt hívtuk asszimilációs stratégiának. A migráns azonban kényszerből vagy szabad akaratából választhatja a szegregációs stratégiát is, amelynek értelmében csak a saját migráns diaszpórájához fűzik őt gazdasági vagy lelki kötelékek. Végül kimutattuk a transznacionális stratégia szerepét is, hiszen találtunk egy olyan bevándorló
164
csoportot, a kínaiakat, akik egy globális világ keretei között élik életüket, és teljesen esetleges, hogy éppen melyik ország szolgál lakóhelyükül. A többi migráns csoport esetében a „transznacionális migráció” nem egy globális, virtuális világhoz való tartozást jelent, hanem a Magyarországra történő migráció sikertelenségéből fakadó továbbvándorlási szándékot. A különböző migráns csoportok más-más stratégiákat preferálnak, vagy kénytelenek elfogadni. A stratégiaválasztást a migránsok személyes kvalitásain túl kultúrájuk, származási országuk hagyományai befolyásolják, és igen fontos szerepe van annak is, hogy a befogadó ország milyen arcát mutatja a bevándorlók felé.
165
§
?
166
A migráns fókuszú szociális munka módszertana a külföldi szakirodalom tükrében Bartos Kata A tanulmány célja, hogy áttekintést adjon a migránsspecifikus szociális munka elméletének és gyakorlatának nemzetközi irodalmáról, és felvázolja azokat a nemzetközi standardokat, amelyek eszköztárat nyújtanak a területen dolgozó szociális munkás szakembereknek egyéni kompetenciáik fejlesztéséhez. A tanulmány módszertani/műfaji szempontból szakkönyv- és tanulmányelemzés. Az áttekintett anyag angol nyelvű, a Magyarországon elérhető szakkönyvekből és az interneten talált szakirodalomból áll össze. A bevezető részletezi, hogy mikor és hogyan vált speciálissá ez a terület, és milyen kihívásokkal, problémákkal kell szembenéznie a szociális munkásnak a bevándorlókkal végzett munka során. Ez a rész mutatja be, hogy a migránsok mennyiben alkotnak különálló, a többitől eltérő klienscsoportot (eltérő kulturális háttér, nyelvi akadályok, pszichológiai szükségletek, menekültek tapasztalatai stb.). A tanulmány részletesen tárgyalja, hogy a világjelenséggé váló migráció hatására milyen elméletek láttak napvilágot a szociális munka területén, mint például az antidiszkriminációs gyakorlat, az emberi jogi megközelítés vagy az interkulturálisan kompetens szociális munka. Az elméletek megértése érdekében kibontja a témához kapcsolódó olyan alapvető fogalmakat, mint az akkulturáció, asszimiláció, multikulturalizmus stb. A tanulmány második fele foglalkozik a módszerek megtervezéséhez és a stratégiák kialakításához szükséges szakmai tudással, készségekkel és kompetenciákkal, amelyekre a segítő szakembernek szüksége van a bevándorlókkal végzett munka során.
167
§ Bevezetés
?
A jelen tanulmányban nincs hely részletezni a nemzetközi migráció történetét, jogi aspektusait. Fontos azonban néhány szóban felvázolni, hogy miért van szükség a nemzetközi, úgynevezett jó gyakorlatok (best practices) összegyűjtésére, és hogy miért specializálódott ezen a területen is a szociális munka gyakorlata az utóbbi évtizedekben. A rendszerváltást megelőzően a szovjet tömb országaiban hivatalosan nem létezett bevándorlás és menekültügy, így nem volt sem jogi, intézményi háttere, sem gyakorlata a migránsoknak nyújtott segítő munkának. A kilencvenes évek elején felállított szociális munka tanszékeken egyre nagyobb az igény az általános szociális munka gyakorlatán túl a specializálódásra. Az 1993. évi szociális törvényben nevesített ellátások és a létrehozott intézmények már egy bizonyos problémakörre specializálódtak, de gyakran mind az intézmény, mind a segítők szintjén hiányzott a problémát holisztikusan megközelítő gyakorlatok ismerete és a hatékony segítés eszközrendszere. A segítő munka sokszor lényegében adminisztratív elemekre korlátozódott, és nem segítette elő a társadalmi integrációt. Tőlünk nyugatra a „modern menekültügy” már több mint ötvenéves. A menekültekért vállalt (nemzetközi szintű) felelősség, a róluk való gondoskodás intézményrendszerének alakulása a különböző háborúk miatt megindult menekülthullámokat követte. A hontalanság problémája a korábbi népmozgásoktól függetlenül csak az első világháború után, az otthonuktól elszakadt több százezer ember visszatelepítésének kérdése kapcsán merült fel a nemzetközi jogban. Ad hoc megoldások születtek még a második világháborút követő első időszakban is, ideiglenesen működő nemzetközi szervezetek és egyezmények jöttek létre, és nem voltak megszilárdult jogintézmények sem, noha érzékelhetővé vált a migráció és menekültkérdés változó természete, és az, hogy a probléma tartós marad. Kezdetben a háborús övezetekből érkező menekültáradat kényszerítette az iparosodott – elsősorban nyugat-európai – államokat a menedékjogot kérők ügyének kezelésére, a század vége felé azonban súlyosbította a helyzetet az egyre inkább elszegényedő harmadik világ országaiból érkező gazdasági migránsok megjelenése, és az összeomló államok belső menekültjei (internally displaced persons – IDPs). Manapság már vita tárgya a klimatikus változások (pl. sivatagosodás, áradások) miatt otthonukat elhagyni kényszerülő, úgynevezett éghajlati, környezeti, avagy klímamenekültek/ökológiai menekültek menekültként való elismerése is.
168
A befogadó országokra háruló terhek miatt az intézkedések először „önvédelmi” és adminisztratív jellegűek voltak, például a határellenőrzés vagy az útlevélkiadás szigorítása, és csak később helyeződött nagyobb hangsúly a menedékkérők nemzetközi jogi védelmére (Genfi egyezmény, 1951; ENSZ Menekültügyi Főbiztosság, 1951; Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 1966) és az úgynevezett tartós megoldások keresésére. A rendszer fókuszában ezek közül eleinte a menedékkérők letelepítése vagy harmadik országba való áttelepítése állt, a kilencvenes évektől viszont a befogadó országok inkább megpróbálták hazatelepíteni a menekülteket (a származási ország viszonyainak rendeződése után). A nemzetközi jogi védelem fejlődésével párhuzamosan indult útjára a bevándorlók számára elérhető nemzeti szintű jóléti szolgáltatások kialakítása, valamint a szociális munka szerepének, helyének, munkamódszerének kidolgozása ezen a területen. A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1966), valamint a Gyermek Jogairól szóló Egyezmény (1989) részletezi azokat a méltó emberi létet biztosító alapvető szociális jogokat (pl. méltányos munkabér, megfelelő életszínvonal, ingyenes elemi oktatás), amelyek megalapozzák a bevándorlóknak nyújtott szolgáltatások standardjait. A szolgáltatások kialakításához első lépésben meg kell ismerni a klienscsoport jellemzőit, és fel kell mérni az érintettek speciális igényeit. A bevándorlókkal és menekültekkel végzett munkát olyan tényezők teszik egyedivé, mint a kulturális, a vallási különbségek, a nyelvi korlátok, vagy éppen a menekülés miatt elszenvedett pszichológiai trauma, és ezek a jellemzők nem külön-külön, hanem többnyire egyszerre jelentkeznek. A szociális szakembernek a bevándorlási, menekültügyi, szociális rendszerek ismerete mellett tisztában kell lennie a szociokulturális sajátosságokkal: megváltozott társadalmi helyzet, elszegényedés, családon belül felcserélődött szerepek, találkozás az előítéletekkel, elszigetelődés stb. A tanulmány célja, hogy elsősorban a bevándorlókkal foglalkozó jó gyakorlatokat tekintse át a nemzetközi irodalomban. Ehhez természetesen meg kell határoznunk, hogy kiket tekintünk bevándorlóknak. Míg a menekültek vagy menedékkérők általában előre nem látható és rajtuk kívül álló események (éhínség, háború, elnyomás stb.) miatt, életüket mentve kényszerülnek hazájuk elhagyására, addig a migránsok önkéntesen, saját elhatározásból, meghatározott céllal, egy szebb jövő reményében kívánnak eljutni egy másik országba. Erre előtte felkészülnek, és mind ők, mind családjuk jelentős anyagi áldozatot hoznak, „befektetnek”.
169
§
?
Az irodalom áttekintése alapján megállapítható, hogy a szakkönyvek általában együtt tárgyalják a két klienscsoporttal folytatott munkát. Véleményem szerint ez azért van így, mert egyrészt a befogadó országokba érkezve problémáik (ismeretlen terep, eltérő kulturális háttér, nyelvi akadályok stb.) hasonlók lesznek, így az intézményrendszer sem kezeli őket önálló klienscsoportként, másrészt az újonnan érkezettek egyre népesebb táborában nehéz és egyre nehezebb különbséget tenni. A rendelkezésre álló irodalomból egyértelműen az amerikai Miriam Potocky-Tripodi Best Practices for Social Work with Refugees & Immigrants című munkája tűnt a leghasznosabbnak, amely nagyon részletes, jól felépített, és kézikönyvként is jól használható.
170
A témához kapcsolódó elméletek A mai szociális munka gyakorlatát az elméleti sokszínűség jellemzi. Nem feltétlenül választ a teóriák közül és nem választja élesen el őket egymástól, hanem többféle módszertant alkalmaz egyszerre. A fejezet kiemel néhány fontos elméletet, amelyek a jelenkori szociális munka gyakorlatára leginkább hatással vannak. A második világháború után, az 1960-as években számos társadalmi mozgalom indult útjára. Ilyen volt például a feminizmus, vagy az etnikai kisebbségek ügye és a rasszista diszkrimináció hatására kialakult mozgalmak, amelyek egyre nagyobb politikai és médiafigyelmet kaptak. Erre az időszakra tehető a politikai radikalizmus és a pszichedelikus drogok megjelenése is, és számos nyugati kultúrában kerültek előtérbe a humanitárius értékek és a liberalizálódás. Az angol R. D. Laing új szemléletet képviselt a hagyományos pszichiátriával szemben. A széles tömegek által követelt változásokat lassan követte a politika és a törvényhozás is (antidiszkriminációs törvények, emberi jogok egyetemes nyilatkozata stb.). Mindezek a folyamatok és az egyre formálódó társadalomtudományok alternatív szemléletmódot hoztak a szociális munka gyakorlatába.
Az antidiszkriminációs gyakorlat Neil Thompson könyvében arra mutat rá, hogy a – korábban röviden vázolt – társadalmi folyamatok, mozgalmak és az antidiszkriminációs törvények megszületése miként befolyásolta a gyakorlati szociális munkát. Korábban a tradicionális szociális munka csak az egyénnel, az egyéni szinten megjelenő problémákkal foglalkozott, az antidiszkriminációs gyakorlat viszont szélesebb körben, az egyénin túl, kulturális és strukturális szinten is próbál beavatkozni a munkája során. A múlt század utolsó évtizedeiben készült társadalomtudományi kutatások mutattak rá a diszkrimináció természetére, és hogy a diszkriminatív és elnyomó eljárások nem csupán az egyének szintjén érhetők tetten, hanem más szinteken, pl. az intézmények működésével kapcsolatban is kimutathatók. Diszkrimináció: igazságtalan vagy egyenlőtlen elbánás egyes személyekkel vagy csoportokkal szemben; előítéletes viselkedésmód olyan emberekkel szemben, akiket egy hatalom nélküli csoport (nők, etnikai kisebbségek, idősek, fogyatékkal élők stb.) tagjainak gondolunk; elnyomás: embertelen vagy megalázó bánásmód egyénekkel vagy csoportokkal szemben; negatív és lealacsonyító hatalomgyakorlás;
171
§
?
antidiszkriminációs gyakorlat: a szociális munka gyakorlatának az a megközelítése, amely azt keresi, hogy miként lehet csökkenteni vagy megszüntetni a diszkriminációt és az elnyomást. A szociális munkás hatalommal és befolyással bíró pozíciót birtokol. Fontos eleme, hogy a szakember a saját gyakorlatából is megpróbálja kiirtani a diszkriminációt és elnyomást, valamint igyekszik felfedezni másokéban és az intézményi struktúrában. PCS-analízis A szerző négy különböző elnyomást (szexizmus/nemi diszkrimináció, faji diszkrimináció, életkor és fogyatékosság miatti hátrányos megkülönböztetés) vizsgál a PCS-analízis különböző szintjei alapján. Ezek közül például a faj vagy rassz kérdése a szexizmushoz hasonlóan gyakran biológiai problémaként merül fel. Blackburn, illetve Muldoon szerint ez a nézőpont félrevezető, és hamis megállapításokra vezet. Biológiai értelemben ugyanis minden ember ugyanahhoz a fajhoz, jelesül az ember fajhoz tartozik. Muldoon a rabszolgaság történetéről írva megjegyzi, hogy az emberiségről alkotott középkori felfogás – amely szerint az emberi faj egy és oszthatatlan – a modern rabszolgatartás korszakában megváltozott. Egy áltudományos alapon nyugvó nézet vette át a helyét, amely szerint az emberiség biológiailag és így mentális és morális értelemben is különböző típusú csoportokból (rasszokból, fajokból, mint pl. fekete, fehér) áll. Ez a felfogás az emberek látszólag természettudományos alapon álló, valójában viszont társadalmilag konstruált megkülönböztetése. A faj vagy rassz fogalma tehát a feltételezett biológiai érvekre épülő kategorizálást, ember és ember közötti különbségtételt szolgálja. Az ilyen gondolkodásmód két fő jellemzője: • inherens egyenlőtlenségek: a faji alapú kategorizálás nemcsak különbségeket rejt magában, hanem vélelmezett kapcsolatot a felsőbbrendűséggel, illetve alsóbbrendűséggel; • biológiai legitimáció: a diszkrimináció és az egyenlőtlenség jogosságát az emberek közötti biológiai különbség magyarázza.
172
A szexizmus („hiedelmek és attitűdök mélyen gyökerező, gyakran nem tudatos rendszere, amelyek hatására az emberek értéke a nemük és a nemi szerepeik alapján mérettetik meg” – Bullock és Stallybrass) kapcsán a nők társadalmi szerepére az alábbiak jellemzők: • kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és jobban ki vannak téve a munkanélküliség veszélyének; • nagyobb arányban fordulnak elő kevéssé megbecsült és kiszámítható jövőt nem nyújtó szakmákban; • számottevően több házimunkát végeznek; • a lakhatással kapcsolatban, a szociális juttatások és az egészségügy területén jelentős hátrányban vannak. A fenti jellemzők, hátrányok kialakulása szoros kapcsolatban áll az úgynevezett „patriarchális társadalomszerkezettel”, amely a tradicionális családmodellt (a férfi a kenyérkereső, a férfi örökli a vagyont stb.), a férfi általános dominanciáját foglalja magába. Egy férfidominanciájú világban a klasszikus szociális munka fogalmai (normális, abnormális stb.) is „hamisak”, ebből fakadóan pedig a legfontosabb következtetés a szociális munka számára, hogy radikálisan újra kell gondolni a „férfidomináns érában” született alapvetéseket, fogalmakat, elméleteket, és kritikai szemlélettel kell feltenni a kérdéseket, feltárni az ezek mögött meghúzódó ideológiákat. A szerző szerint annak megértéséhez, hogy az egyenlőtlenségek és a diszkrimináció miként befolyásolja a kliens társadalmi körülményeit, valamint a kliens és a jóléti rendszer közötti kapcsolatot, három különböző szintet (P, C, S) is fontos elemezni. A P (personal vagy psychological) szint az individuum szintjén vizsgálja a gondolatokat, érzéseket, attitűdöket és cselekvéseket. A P utal a gyakorlatra (practice) is, amely szakember és kliens közötti interakció, valamint az előítéletekre (prejudice). A C (cultural) a kulturális szint, ahol a látás-, gondolkodás- és cselekvésmódot már közösségi szűrő jellemzi. A C utal a közös vonásokra (commonalities) és a közmegegyezésre (consensus) is. Az S a strukturális szintre utal, a társadalmi osztályok (social division) hálózatára és a hatalmi kapcsolatokra.
173
§
? P C S
Ahogyan a fenti ábra is mutatja, a P szint beágyazódik a C szintbe, hiszen akármennyire egyéniek is a gondolataink, cselekvéseink, attitűdjeink és érzéseink, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a kultúra befolyásolja, alakítja a véleményünket, cselekvéseinket stb. A C szint pedig beágyazódik az S szintbe, hiszen a társadalmi struktúra befolyással van a közösségi létünkre, hiedelmeinkre. A szerző a szociális munkát politikai cselekvésként szemléli, véleménye szerint a szakember hatalommal van felruházva, és akkor cselekszik helyesen, ha erejét arra használja, hogy csökkentse és megsemmisítse a különböző szinteken megjelenő diszkriminációt és elnyomást.
174
Az antirasszista szociális munka A mozgalom jeles képviselőjének, a szintén angol Lena Dominelli könyvének sokatmondó az alcíme: Kihívás a fehér szakemberek és pedagógusok számára. A könyv születésekor, a ’90-es években Nagy-Britanniában a szociális munkások többsége középosztálybeli, fehér származású, klienseik viszont számtalan kultúrát képviselnek. A szerző kissé provokatívan arra próbálja felhívni a figyelmet – az antidiszkriminációs elmélet képviselőihez hasonlóan –, hogy a rasszizmus olyannyira beivódott a mindennapjainkba, hogy áthatol a szociális munka ideológiáján és gyakorlatán is, és csak folyamatos önreflexióval lehet felülemelkedni rajta. Azaz a mégoly érzékenynek és toleránsnak gondolt szociális szakemberek is éppúgy érintettek lehetnek, mint a hétköznapi emberek. Neil Thompsonhoz hasonlóan ő is kiemeli a rasszizmus meghatározásakor, hogy többszintű kérdésről van szó: • individuális rasszizmus; • intézményes rasszizmus; • kulturális rasszizmus.
175
§ A szerző 10 pontban foglalja össze az antirasszista szociális munka útmutatóját:
?
1. Meg kell változtatni a szociális munka feladatával kapcsolatban jelenleg érvényesnek tartott definíciót. Olyan meghatározást kell alkotni, amely láthatóvá teszi az elnyomás jelenségét. 2. Tagadni kell a jelenleg a professzionalizmusba beágyazódott „objektivitáseszményt”, amely alátámasztja a kívánatos helyzettől igencsak messze lévő status quót. 3. Változtatni kell a szolgáltatások használói és a szociális munkások közötti hatalmi viszonyokon. Nem kellene a „szakértő” hangjával helyettesíteni az elnyomottak hangját. 4. Nem szabad megfosztani a fogyasztókat (használókat) attól a joguktól, hogy maguk határozzák meg, milyen jóléti szolgáltatásokat vesznek igénybe. 5. Gátat kell szabni annak a felfogásnak, amely szerint a jólét, a boldogulás az egyén és a csoport szintjén felhasználható más emberek és vágyaik kirekesztésére. A jóléti szolgáltatásoknak ehelyett az egyéni önmegvalósítást és a szociális jólétet kell szolgálniuk. 6. Meg kell változtatni az oktatás alapelvét, amely tévesen abból indul ki, hogy a szociális munka semlegesen viszonyul a társadalmi és etikai kérdésekhez. Ehelyett új elvi alapvetésre van szükség, amely nyíltan vállalja az elnyomás minden fajtáját ellenző értékrendet, morált és politikai irányultságot. 7. Szakítani kell a hatalom elosztásának gyakorlatával, amely átörökíti, újratermeli az igazságtalanságot és a nyomort. Olyan új hatalomallokációs rendszerre kell ezt cserélni, amely az igazság és az egyenlőség elvei alapján működik. 8. Véget kell vetni annak, hogy a szociális munkát mesterségesen elválasztják (a) az állam más szféráitól, különösen a jóléti rendszertől – például lakásügy, társadalombiztosítás, egészségügy, oktatás – és (b) a jog területétől – lásd például rendőrség, bíróságok, bevándorlási hivatal. Ehelyett nyilvánvalóvá, hogy láthatóvá kell tenni a kapcsolatot ezekkel a részekkel. 9. Az elvet és a gyakorlatot különálló entitásokként kezelő felfogás megkérdőjelezésével ki kell mutatni a szociálpolitika és a gyakorlati szociális munka közötti kapcsolatokat. 10. A politikai elkötelezettség hiányát a faji egyenlőtlenség felszámolása iránti elkötelezettségnek kell felváltania.
176
Emberi jogi megközelítés Az emberi jogi megközelítést talán az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának bevezetőjéből vett idézettel tehetjük érthetővé: „az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon”. Az emberi jogi megközelítés központjába a minden embert – származástól, vallástól, nemtől, szexuális beállítódástól függetlenül – egyformán megillető háromgenerációs emberi jogok állnak. Ez a megközelítés azért játszik fontos szerepet a migránsokkal foglalkozó szakember számára, mert míg az általános szociális munka elsősorban a második generációs jogok (gazdasági, szociális és kulturális jogok) érvényesítésénél jelenik meg, addig az emberi jogi megközelítés a migráns-menekült klienscsoportnál már az első generációs emberi jogoknál (polgári és politikai jogok) jelentős szerephez jut. A menekültlét különböző „stációiban” (megérkezés, menedékjogra várás, letelepedés, kiutasítás) egyformán fontos a professzionális segítő jelenléte. A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1966), valamint a Gyermek Jogairól szóló Egyezmény (1989) részletezi azokat a méltó emberi létet biztosító alapvető szociális jogokat (méltányos munkabér, megfelelő életszínvonal, ingyenes elemi oktatás stb.), amelyek megalapozzák a migránsoknak nyújtott szolgáltatások standardjait.
177
§ Az interkulturálisan kompetens szociális munka elmélete
?
Az utolsó évtized amerikai szakirodalmában (Lum, Potocky-Tripodi, Fong) egyre többször találkozhatunk az interkulturálisan kompetens szociális munka fogalmával. Az interkulturálisan kompetens szociális munka elmélete épít a fentebb vázoltakra, de jelentőségét leginkább az adja, hogy alapos és világos segítséget nyújt a gyakorlatban dolgozó szakembereknek. Ahhoz, hogy megérthessük a kulturális kompetencia fogalmát, először tisztáznunk kell a kultúra definícióját. A kultúra a leginkább elterjedt meghatározás szerint a közös hiedelmek, értékek, szokások, viselkedések és termékek rendszere, amelyet a társadalom tagjai abból a célból hoznak létre, hogy megbirkózzanak saját világukkal vagy mások világával, és ezeket generációról generációra tanulás útján sajátítják el. Az interkulturális kompetencia az a képesség, illetve képességek halmaza, amelynek birtokában a szociális munkás hatékonyan tud dolgozni olyan emberekkel, akiknek a sajátjuktól eltér az etnikai, kulturális, politikai, gazdasági és vallási hátterük. Az interkulturálisan kompetens szociális munkás tudatában van és tiszteli a más etnikumból származó kliensek értékeit, hagyományait, szokásait. Miriam Potocky-Tripodi azon viselkedések, hiedelmek, tudások és készségek halmazaként határozza meg az interkulturálisan kompetens gyakorlat fogalmát, amelyekkel a szociális munkásnak mindenképpen rendelkeznie kell ahhoz, hogy a sajátjától eltérő kultúrából származó kliensekkel folytatott munkája hatékony legyen. Potocky-Tripodi és Fong is idézi Doman Lum meghatározását, amely szerint a kulturális kompetencia „összefüggő viselkedések sorozata, amelyek megfigyelhetők, mérhetők és hatékony multikulturális gyakorlatot mutatnak be”. Az elméletek megértéséhez a szociális munkásnak tisztában kell lennie egyéb fontos fogalmakkal is. Az alábbiakban ezeket tekintjük át a vonatkozó szakirodalom alapján. Mindig fontos azonban szem előtt tartani a szociális munka gyakorlata során, hogy az itt felsorolt kategóriák egyike sem képes leírni az egyes ember teljes és páratlan valóságát. A kategóriákat sohasem használhatjuk statikus mivoltukban, hiszen a világ változásával a kategóriák is dinamikusan változnak.
178
Etnikai identitás: az egyén etnikai, kulturális hovatartozását jelöli, pszichológiai kötődés a közös kulturális tradíciókhoz és örökséghez, amely nemzedékeket köt össze; van, akiknek fontos, és van, akiknek nem, általánosságban elmondható, hogy a többségi társadalom tagjainak kevéssé lényeges, a bevándorlóknak, etnikai kisebbségeknek viszont jellemzően rendkívül fontos. Akkulturáció: két kultúra közötti adaptáció folyamata, amely inkább szól az újonnan jöttekről, mint a többségi társadalom tagjairól, azaz két (vagy több) különböző kulturális háttérrel/identitással rendelkező csoport együttélése során az egyik igazodik a másik csoport sajátosságaihoz, és ez általában a kisebbségi csoport önfeladását jelenti. Az akkulturációs folyamatnak Berry (1990) szerint négy lehetséges kimenetele van.
A befogadó kultúrával való azonosulás mértéke
A származási ország kultúrájával való azonosulás mértéke
Magas
Alacsony
Magas
Integráció (Bikulturalizmus)
Elkülönülés
Alacsony
Asszimiláció
Marginalizálódás
Az akkulturáció kétdimenziós modellje
179
§
?
A modell alapján integrációról akkor beszélhetünk, ha a bevándorló megtartja saját származási kultúráját, és hozzáilleszti a befogadó ország kultúrájához. Elkülönülés az, amikor az egyén nagymértékben azonosul a származási országa kultúrájával, és elutasítja az újat. Fordított esetben beszélhetünk asszimilációról, azaz amikor az egyén elutasítja a származási kultúráját és adaptálja a befogadó országét. A marginalizálódás pedig az, amikor a bevándorló nem tartja meg származási kultúráját, viszont az újat sem adaptálja. (Szegmentális asszimilációról akkor beszélünk, ha az egyén nem a többségi kultúrával azonosul, hanem egy másik odavalósi, de kisebbségi kultúrához, amely esetleg közelebb áll a sajátjához.) A fenti csoportosítás az akkulturáció egyéni szintjeiről, a pszichológiai és viselkedésbeli folyamatokról szólt, holott az akkulturációnak van csoportszintje is. Strukturális akkulturációról akkor beszélünk, ha az adaptáció fizikális, társadalmi-gazdasági vagy politikai pozíciók szintjén történik. Mint az akkulturációnak, ennek is számtalan kimenetele van. A legrosszabb a népirtás, amikor egy nép teljesen elpusztít egy másikat. Egy másik kimenet például a strukturális asszimiláció, melynek során egy újonnan érkezett csoport feladja saját kultúráját, és teljesen elmerül a domináns kultúrában. (A szociális munka hajnalán ez volt a cél, manapság egyértelműen az integráció.) Etnocentrizmus: olyan irányzat, amely a világot egyetlen perspektívából – a saját kultúrájáéból – szemléli. Ezt tekinti egyedül fontosnak, amely mindennek a középpontjában áll, mások származását, viselkedését, értékeit stb. pedig leértékeli. Előítéletek: általánosításokon alapuló, előre kialakított negatív előjelű vélemény egy másik csoporttal vagy a csoport tagjának gondolt emberrel szemben. Sztereotipizálás: negatív általánosítások egy csoportról, negatív jellemvonásokat tulajdonít a csoport minden tagjának. Xenofóbia: félelem és gyűlölet egy idegen csoporttal szemben. Rasszizmus: az a meggyőződés, hogy egy „faj” vagy etnikai csoport természeténél fogva kiválóbb/felsőbbrendű, és joga van uralkodni másik csoportokon.
180
Diszkrimináció: viselkedésbeli megnyilvánulásai a negatív attitűdöknek és hiedelmeknek. Az a meggyőződés, amely szerint bizonyos csoportok nem egyenlő tagjai a társadalomnak. A széles látókör megszerzéséhez, a gyakorlati munka során végzett beavatkozások fejlesztéséhez elengedhetetlenül fontos, hogy a szakember járatos legyen a különböző tudományterületek és elméletek labirintusában. A pszichológia, szociológia, antropológia politikatudomány, történelem és a közgazdaságtan tudománya is rendelkezik olyan elméletekkel, amelyek különböző magyarázatokat adnak az etnikai identitás, kultúra, akkulturáció, előítéletek, diszkrimináció stb. tekintetében a beavatkozásra. Potocky-Tripodi szerint a legfontosabb elméletek: általános és szociális rendszerelméletek; behaviorista elméletek; kognitív viselkedésterápia; ego-pszichodinamikus elméletek; tanulási elméletek; humanisztikus elméletek; szerepelmélet; családelmélet; konfliktusteória; stresszteória; szimbolikus interakcionizmus; szociális konstrukcionizmus; alaklélektan (Gestalt-pszichológia); mezőelmélet; kötődéselmélet; életen át tartó fejlődés elmélete. Ezeknek az elméleteknek az ismerete lehetővé teszi, hogy a szociális munkás holisztikus szemlélettel mérje fel a kliens problémáját. A szociális munkásnak ugyancsak ismernie kell a szociális munka gyakorlatához szorosan kapcsolódó többrétű elméleteket: pszichológiai, problémamegoldó, feladatcentrikus, strukturális, rendszer- és ökológiai modell. Ezen elméleteket pedig különböző szinteken kell ismernie: az egyén, a párkapcsolat, a család, a kisközösség, a szervezet és a nagyobb közösség szintjén. Amikor a szociális munkás a különböző elméletek közül választ a gyakorlati alkalmazás céljából, kritikus hozzáállást kell tanúsítania, azaz szisztematikusan, racionális megfontolások alapján kell megállapítania az egyes elméletek hasznosságát a kliens problémájának megértése és megoldása szempontjából.
181
§
?
Ennek érdekében a következőket érdemes megvizsgálni: • Történelmi perspektíva: milyen történelmi kontextusban fejlődik/bontakozik ki egy elmélet, hogyan történik ez, és miért éppen így; • elemzés (feltételezés vagy megbeszélés): az elméletek explicit vagy implicit feltevéseiről (premisszáiról) a kliensre, az emberi természetre, a szociális munkás és a kliens kapcsolatára nézve; • logikai hiányosságok, ellentmondások kutatása az elméletekben, összeilleszthető-e a szociális munka küldetésével, tévedések az érvelésekben/okfejtésekben; • gyakorlati hasznosság: alkalmazható-e az elmélet a gyakorlatban; • erősségek és gyengeségek, az elméletek összehasonlítása és a potenciális haszon felmérése a speciális problémákkal, a klienssel és a helyzettel kapcsolatban; • gyakorlati dilemmák, avagy annak a megvitatása, hogy miként vonatkoztathatók az elméletek a speciális problémákra, kliensekre vagy helyzetekre.
182
A gyakorlati munkához szükséges egyéni készségek, kompetenciák Az etnikai csoportok jellemvonásainak ismerete A szociális munkásnak ismernie kell azoknak az etnikai csoportoknak a jellemzőit, amelyek tagjaival dolgozik. Az egyik oldalon a demográfiai jellemzők állnak, a másikon a kulturális örökség, történelmi háttér, értékek, hiedelmek és normák. Ez a tudás több szempontból is fontos. Egyrészt rávilágít a különböző elméletek hasznosságára és fontosságára, valamint előtérbe helyezi a kritikus gondolkodást. Ezek az ismeretek segítik a szociális munkást, hogy kialakítsa a gyakorlatot, összeegyeztethetővé tegye a kulturális sajátosságokkal, elvárásokkal, ezáltal pedig növelje a siker esélyét. A kliens kultúrájának megismerése (a kliens kultúrájára jellemző problémamegoldási stratégiák, teherbírás, közösségi erőforrások stb. feltárása) segít meghatározni azokat a tényezőket, amelyek relevánsak a kliens problémájában, illetve azokat, amelyek hozzájárulhatnak a probléma megoldásához. Green a szociális munkás számára három utat vázol, amelyek során ismereteket szerezhet az etnikai csoportokról: • Felkészülés a származásból: szakirodalmi kutatómunka. Szociológiai, pszichológiai, antropológiai tanulmányok, személyes elbeszélések és fikciós művek tanulmányozása egyaránt ajánlott, hiszen ezeken keresztül bepillantást nyer a szakember az etnikai csoportok történetébe, tapasztalataiba, világába. Ennek később nagy hasznát veheti. Fontos mind általános, mind specifikus információk megszerzése. • Kulturális „idegenvezetők” használata: megtalálni és igénybe venni azoknak a csoporttagoknak a segítségét, akik tanítani tudják a szociális munkást a csoportról. Őket gyakran nevezik kulcs adatközlőknek. Kulcs adatközlő lehet közösségi vagy vallási vezető, munkatárs vagy egykori kliens. Az információkat interjús technikával szerezheti meg a szociális munkás. • Részt vevő megfigyelés: kulturális antropológusok által kifejlesztett kutatási módszer. A kutató belép a közösségbe egy – az adott kultúrából származó – kísérő segítségével, hosszabb időt tölt el ott, és aktívan részt vesz a mindennapi életben (családi eseményeken, közösségi ünnepeken, vallásos tevékenységekben stb.). Ez egyfajta „belső látásmódot” eredményez. A részt vevő megfigyelést általában a kulcs adatközlőkkel készített interjúkkal kombináljuk.
183
§
?Ezekkel a módszerekkel a következő információkat gyűjtheti össze a szociális munkás: • az etnikai csoport beazonosítása és lakhelyének felderítése egy adott területen belül; • a közösség társadalomszerkezetének leírása; • a helybeliek hiedelmeinek és ideológiai jellemzőinek leírása; • feltárhatja a javak megszerzésének, felhalmozásának és elosztásának módozatait; • a mobilitás módjának leírása, társadalmi és földrajzi szempontból egyaránt; • az elérhető szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés és e szolgáltatások kihasználtsága.
Az információk megszerzése után a szociális szakember úgynevezett szociális térképet készíthet. Ez egy rövid dokumentum, amely egy vagy több fizikai térképet, illetve leíró információkat tartalmaz a hat fenti szempont alapján. A szociális térkép segítségével egy idegen általános bevezetést kap arról, hogy kik élnek a területen, hogyan élnek, miben hisznek, mivel foglalkoznak, és hogyan használják a szociális szolgáltatásokat. Bármen�nyire időigényes is a szociális térkép kialakítása, fejlesztése, rendkívül értékes eszköz a kulturális kompetencia növelésére.
184
A szociális térkép összeállításának végeztével a szakember számos műveletet, elemzést lesz képes elvégezni, illetve jártasságra tehet szert. Ezek közül a tanulmányozott szakirodalom alapján az alábbiak a legfontosabbak: • fel tudja tárni, képes lesz meghatározni a különbségeket saját maga és az etnikai csoport között – verbális és nonverbális viselkedésben egyaránt; • elemzi a nézőpontokat, hogy mit gondolnak az etnikai csoport tagjai olyan témákról, mint például a nem, az életkori sajátosságok vagy a fogyatékosság; • megvizsgálja az etnikai csoport elvárásait a családi/nemi szerepekről és a családi feladatokról, a családi élet döntéseiben való részvételről, ki az alkalmas családtag, aki részt vehet a segítségkeresésben, és mi a kulturálisan elfogadott eszköze az érzelmek kimutatásának; • képes mélyebben megérteni a csoport vallási, spirituális hiedelmeit annak érdekében, hogy pontosan tudja, mikor, milyen téma megvitatása helyénvaló vagy kerülendő; • képes felvázolni egy személyiségfejlődési elméletet, és hogy az hogyan kapcsolódik vagy hogyan nem kapcsolódik az etnikai csoport tagjaihoz; • képes példával illusztrálni, hogy a gyakorlati szociális munkával kapcsolatos elméletek megfelelőek vagy sem az adott etnikai csoport tagjai számára; • meg tudja határozni a nem, a szociális-gazdasági státusz, illetve a fizikai fogyatékosság szerepét abban, hogy miként hat az etnikai csoport tagjainak személyiségfejlődésére; • ismerősen mozog a szociális szolgáltatások, intézmények terén, amelyek támogatást ajánlanak a közösségnek; • feltárja a segítségnyújtás hagyományos útjait az etnikai csoporton belül.
185
§ Az emberekre irányuló környezeti hatások
?
Többek között Fong és Potocky-Tripodi is kiemeli, hogy a szociális munkás számára elengedhetetlenül fontos a környezeti hatások ismerete (sztereotipizálás, rasszizmus, xenofóbia, intézményi diszkrimináció stb.), illetve ezek különböző megnyilvánulási szintjeinek az ismerete (család, csoport, szervezet, közösség, társadalom). Az ökológiai modell szerint a társadalmi környezet befolyásolja az emberi viselkedést. A téma megértéséhez a történelmi szempontot és a jelenkori szempontot is figyelembe kell venni. Milyen diszkriminációs gyakorlattal kell szembenézniük ma a csoport tagjainak, és milyenekkel szembesültek korábban? A történelmi szempont ismerete azért is fontos, mert megismerhetjük, hogy milyen tényezők alakították ki az egyén etnikai identitását, tapasztalatait, és azért is, mert okulhatunk a múltban előfordult hibákból. A tudásanyag ezekről a múltbéli és jelenlegi hatásokról ugyanazokkal az eszközökkel szerezhető meg, amelyeket már bemutattunk: háttér-információk szakkönyvekből, interjúkból, kulcs adatközlők segítsége és részt vevő megfigyelés.
A szociális munkás ezek után képes lesz: • megmagyarázni az etnikai csoport és a többségi társadalom közötti érintkezések történelmi hátterét, és a kapcsolat típusának (menekült, migráns, rabszolgává tett stb.) hatását a jelenlegi társadalmi kérdésekre, a lehetséges kapcsolatokra, és arra a bizalomra, amelyre a segítség keresése során van szükség a többségi kultúra intézményeiben; • beazonosítani azokat a hatásokat, amelyek az etnikai csoport tagjait érik (például intézményi diszkrimináció, kiváltságok), valamint a múltbéli és a jelenlegi politikai helyzetet, „véleményklímát” a migrációval, szegénységgel és jóléti rendszerrel kapcsolatban; • megmagyarázni, hogy az olyan tényezők, mint a szegénység és a hatalomnélküliség hogyan befolyásolják az etnikai csoport jelenlegi helyzetét; • meghatározni a klienscsoport értéknövelő hozzájárulásait, azaz hogy a munkájával mekkora gazdasági hasznot hajtott a befogadó ország – s benne a szociális munkás – számára; • beazonosítani a jelen kérdéseit (törvényhozás, társadalmi klíma stb.), amelyek hatással vannak az etnikai csoport tagjaira.
186
Mindezek mellett nagyon fontos megjegyezni, hogy minden kliens individuum, azaz a kliens etnikai csoportjáról szerzett tudást csak mint kiindulási pontot használhatunk a munka során, és nem mint megkérdőjelezhetetlen tényt. Amikor kérdéseket fogalmazunk meg, próbáljunk előzékenyek és érdeklődők lenni, a kérdéssel is sugalmazni, hogy individuumként kezeljük a klienst. (Például: „Sok családban, az ön kultúrájában a gyermekek nem esznek egy asztalnál a felnőttekkel. Hogyan van ez az ön családjában?”) A legtöbb bevándorló és menekült szeret információkat megosztani, hiszen büszkék származásukra és kultúrájukra. A fenti fogalmak és tényezők tisztázása annak érdekében történik, hogy a szociális munkás minél jobban megértse kliense világát, gondolatait, érzéseit, valamint azokat a társadalmi hátrányokat, amelyek az eltérő fizikai külső megjelenésből, kisebbségi létből származnak.
Ahhoz azonban, hogy valóban megérthessük a kliens szempontjait, tisztában kell lennünk önmagunk érzéseivel is. A kulturális öntudat (öntudatosság) növeléséhez fontos az olyan kérdések megválaszolása, mint például: • Milyen erős a szociális munkás etnikai identitása? • Mennyire van hatással az individuális, családi, szomszédsági és közösségi környezet a kulturális öntudatára? • Hogyan hat a kulturális háttere a kognitív fejlődésére és tanulási technikájára? • Milyen, a saját életét jellemző kulturális tényezők voltak hatással a nézeteire, a társadalmi függéssel, motivációval, problémamegoldással stb. kapcsolatban?
Ezt követően, mint ahogyan már az elméleteknél szó volt róla, be kell azonosítani a saját – más etnikai csoportokkal szemben fennálló – negatív attitűdjeit, hiedelmeit és viselkedésformáit. Ez a feltételezés sok emberből tiltakozást vált ki, főleg a segítő szakemberekből, mert azt gondolják magukról, hogy nincsenek ilyen típusú előítéleteik.
187
§
?
Fontos látni, hogy ezek „szerzett” attitűdök, hiedelmek, viselkedésformák, amelyeket a szülőktől vagy más, befolyással bíró szereplőtől (média, kortársak stb.) tanul az ember. Senki sem születik előítéletekkel, és ahogy megtanuljuk azokat, úgy el is tudjuk felejteni. Ezeknek a negatív attitűdöknek a realizálása, tudatosítása igen hasznos lehet a szociális szakember számára. A következő lépés a negatív gondolatoktól és érzésektől való elmozdulás. Ahogy megtanuljuk értékelni és figyelembe venni a kulturális különbségeket, interkulturálisan kompetenssé válunk. Az interkulturálisan kompetens szociális munkás nem mond ítéletet a kulturális különbségek felett, felismeri, hogy egyik kultúra sem felsőbbrendű a másiknál. Ez alól az olyan esetek kivételek, amelyek során a kliens kulturális normája arra hatalmazza fel, hogy bántalmazzon valakit. (Mint ismeretes, egyes kultúrákban például elfogadott, hogy a férj bántalmazza a feleséget.) Ilyen esetekben a szociális munkásnak etikai kötelezettsége miatt kell közbelépnie. Talán a fenti témához is kapcsolódik Jayashree Nimmagadda és Charles D. Cowger Kultúrák közötti gyakorlat – A szociális munkás leleményessége a gyakorlati ismeretek honosítása során című tanulmánya. Számos kutatás foglalkozik a fejlődő országokbeli szakemberek gyakorlati munkájával. Az itt tárgyalt munkában a szerzők indiai szociális szakemberek mindennapi munkáját vizsgálták. Azt találták, hogy a szociális munkások a gyakorlat során megpróbálják a saját kultúrájukhoz igazítani az egyetemen megszerzett, nyugatról importált és a zsidó-keresztény értékekre épülő tudást. Például az iskolában azt tanulták, hogy nem adhatnak tanácsot a kliensnek, nem befolyásolhatják a döntését, hanem a probléma feltárása és a megoldási irányvonalak felvázolása után a kliensnek kell meghagyni a döntés jogát. Mindennapi gyakorlatukban azonban azt tapasztalták, hogy a kultúrájukból fakadó nyomás miatt mégis javaslatot tettek az általuk helyesnek érzett döntésre. Amikor a kutatás vezetői megkérdezték, hogy milyen indíttatásból tették ezt, három válasz érkezett: először is mert ez a kötelességük, másodszor a klienseik és családjuk elvárásainak tettek eleget, harmadszor pedig, mert működik. A helyzet miatt (tanult értékek kontra gyakorlati munka) érzett ambivalenciát tehát úgy próbálták feloldani, hogy egy kulturálisan inkább helyénvaló és hatékonyabbnak gondolt gyakorlattal próbálták segíteni klienseiket.
188
Az interkulturálisan kompetens segítő attitűdje Az interkulturálisan kompetens szociális munkás • tudatában van, hogy a gyakorlat nem lehet pártatlan, értékmentes vagy objektív; • ismeri a saját kulturális örökségét, és érzékeny rá; • tudatában van, hogy a saját kulturális háttere és tapasztalata, viselkedésmódja, értékei és előítéletei hatással vannak a pszichológiai folyamatokra; • tudja, hogy a döntései etnocentrikusak lehetnek; • tudatában van, hogy a saját negatív érzelmi reakciói más faji vagy etnikai csoportokkal szemben hátrányos helyzetbe hozhatják klienseit; • tudja, hogy sztereotípiái vannak más faji vagy etnikai csoportokkal kapcsolatban; • hajlandó céltudatosan/szándékosan változtatni a más csoportokkal kapcsolatos érzésein, elgondolásain és viselkedésén; • figyelembe veszi és tiszteli a közte és kliense közt létező etnikai, kulturális és hitbéli különbségeket, és előítélet nélkül hajlandó szembesíteni saját hiedelmeit és viselkedésformáit a sajátjától különbözővel; • tiszteletben tartja a kliensnek a fizikális és mentális működéssel kapcsolatos vallási és/vagy spirituális hiedelmeit, felfogását, értékrendjét; • tiszteletben tartja az adott etnikai csoportban hagyományosan működő segítségnyújtási rendszert és szociális hálót; • értékként kezeli a kétnyelvűséget; • figyelembe veszi a szociális szakma kötelezettségvállalását a társadalmi igazságosság mellett; • értékeli a tapasztalaton alapuló gyakorlat fontosságát; • képes felismerni alkalmasságának, szakértelmének és tapasztalatainak korlátait.
189
§ Az interkulturálisan kompetens gyakorlat ismeretei
?
Sokrétű elméletek Az interkulturálisan kompetens szociális munkás jól informált • • • •
társadalomtudományi elméletekből; viselkedés-lélektani elméletekből; a szociális munka gyakorlatának elméletéből; és kritikusan gondolkodik az elméletekről.
Önismeret
Az interkulturálisan kompetens szociális munkás jól informált arról, hogy • származása, kulturális öröksége által befolyásolva miként határozza meg saját maga számára a normalitás és az abnormalitás fogalmát, illetve a gyakorlati munka mibenlétét; • az elnyomás, a rasszizmus, a diszkrimináció és a sztereotipizálás hogyan befolyásolja őt magánemberként és szakemberként; • kommunikációs stílusa hátráltatja vagy előmozdítja a munkáját az etnikai kisebbségből származó klienssel, és fel tudja becsülni, hogy stílusa miként hat másokra.
190
Az etnikai csoport jellemvonásai
Az interkulturálisan kompetens szociális munkás jól informált • az etnikai kisebbségi populáció demográfiai jellemzőiről; • a különböző etnikai csoportok élettapasztalatáról, kulturális örökségéről, történelmi hátteréről; • a különböző etnikai csoportok családi struktúráiról, hierarchiáiról és hiedelmeiről; • azzal kapcsolatban, hogy a származás, az etnikai hovatartozás, a kultúra és a kisebbségi lét miként hat a személyiségfejlődésre, az életmódválasztásra, a pszichológiai rendellenességek kialakulására, a segítségkereső magatartásra és a gyakorlati megközelítési módok alkalmazhatóságára vagy alkalmazhatatlanságára; • arról, hogy a kultúra a forrása a kohéziónak, az identitásnak és az erőnek, csakúgy, mint a feszültségnek és viszálykodásnak; • az etnikai csoport alkalmazkodási stratégiájáról; • az etnikai közösség jellemzőiről és közösségi erőforrásairól.
Emberekre gyakorolt hatás
Az interkulturálisan kompetens szociális munkás jól tájékozott • azzal kapcsolatban, hogy az ember viselkedését miként irányítja a családokban, csoportokban, szervezetekben és közösségekben viselt tagság; • hogy a társadalompolitikai hatások, mint például a menekültüggyel kapcsolatos fejlemények, a szegénység, a rasszizmus, a sztereotipizálás, a diszkrimináció és a hatalomnélküliség hatással van az etnikai közösséghez tartozó kliens életére és a szakmai munka menetére.
191
§ A szociális munka gyakorlatának kulturális alapjai
?
Az interkulturálisan kompetens szociális munkás jól informált • az általános szociális munka gyakorlatának kulturális jellemzőiről, és hogy ezek milyen módon ütközhetnek a különböző etnikai csoportok kulturális értékrendjével; • arról, hogy miként torzíthatnak a felmérési módszerek és diagnosztizáló rendszerek; • az intézményi akadályokról, amelyek megakadályozzák az etnikai kisebbségeket, hogy használják az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat.
Tapasztalaton alapuló gyakorlat
Az interkulturálisan kompetens szociális munkás alapos tudással rendelkezik • a kutatások kritikai értékelése és alkalmazása terén; • a beavatkozás hatékonyságával kapcsolatos empirikus felmérésekről; szakirodalmi anyagokról; • a program- és a gyakorlatértékelési módszerekről.
Korábban már hangsúlyoztuk annak fontosságát, hogy a szakember legyen tudatában saját etnikai hátterének. Az önismeret közeli kapcsolatban áll az öntudattal/öntudatossággal, de tágabb fogalom, mert magába foglal olyan sajátos ismereteket, mint például az elméletek kritikai analízise, és hogy miként befolyásolja maga a szociális szakember a segítő kapcsolatot. A szociális munkás tudatossága a saját származásával kapcsolatban behatárolt lehet a saját élettapasztalata miatt. Az önismeret viszont megköveteli a szociális munkástól, hogy tudatosan tanuljon a saját etnikai származásáról.
192
Az önismeret egyik fontos eleme annak a tudomásulvétele, hogy a saját származásunk hatással van arra, mit tartok normálisnak vagy éppen abnormálisnak, és befolyása van a segítő folyamatra is. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a saját elgondolásaink megismeréséhez, és hogy a más kultúrákból származó kliensekkel végzett munkánk hatékony legyen, fontos megismernünk, hogy a saját családi és kulturális perspektívában mi az elfogadható (normális) és az elfogadhatatlan (abnormális) magatartási kód, és miben, illetve miben nem különböznek ezek más családoktól és kultúráktól. Egy másik eleme az önismeretnek az a tudás, hogy az elnyomás, rasszizmus, diszkrimináció és sztereotipizálás hogyan befolyásol valakit személyesen és szakmailag.
193
§§
??
Feladat: • Határozd meg és elemezd azokat az előnyöket, amelyeket személyesen kaptál a társadalomtól az etnikai származásodnak, társadalmi-gazdasági hátterednek, nemednek, fizikai képességeidnek vagy egyéb jellemvonásaidnak köszönhetően! • Gondold át az emberi fejlődéselméletet, és hogy ez milyen kapcsolatban van a saját tapasztalataiddal! • Gondolj végig egy szituációt, amelyben másképp ítéltek meg valakit, mint ahogy megérdemelte volna, és egy olyat, amelyben ő ítélt meg másképp valakit, mint ahogy megérdemelte volna! • Olvasd el egy újabb keletű kutatás eredményeit a rasszizmusról, etnikai identitásról vagy ehhez kapcsolódó koncepcióról. Gondold végig, hogy miként kapcsolódik a személyes és szakmai fejlődésedhez.
194
Az önismeret harmadik eleme a kommunikációs stílushoz kapcsolódik, és hogy ez hogyan hat a kliensre. A kommunikációs stílus más-más kultúránként és egyénenként, továbbá verbális és nonverbális szinten is. A verbális elem része a szavak összeválogatása, intonáció, a beszéd gyorsasága, izgalmi szint és a közbeszólások, viccek, félreszólások, célzások, ugrálás témáról témára. A nonverbális elem részét képezik a kézmozdulatok, a testtartás, szemmozgások, fizikai közelség, érintések, ruházkodás, fizikai környezet. Ahhoz, hogy megállapítsuk valakinek a stílusát és annak másokra gyakorolt hatását, nagyon hasznos lehet videóra rögzíteni és megtekinteni a segítő–kliens interakciót. Szintén segítség lehet megfigyelni a saját kultúránkból származók és egy másik etnikai csoportból származók viselkedését, hogy beazonosítsuk a közös motívumokat.
Feladat: • Jellemezd a saját verbális és nonverbális viselkedésedet, és a mások viselkedéséről szóló értelmezésedet, elvárásaidat! • Jellemezd a saját kommunikációs stílusod kulturális alapjait, és egy másik etnikai csoportból származó egyén stílusa közötti különbséget! • Jellemezd a kommunikációs stílusod viselkedési hatásait egy más kultúrájú kliensre! • Hozz példát olyan helyzetre, amelyben módosítottad a kommunikációs stílusodat, hogy igazodj egy más kultúrából származó kliensedhez! • Hogyan határoztad el a módosítást, és mik voltak az eredményei?
195
§ A szociális munka gyakorlatának kulturális alapjai
?
A szociális munkásnak tisztában kell lennie azzal, hogy az általános szociális munka gyakorlata is kulturálisan kötöttnek mutatkozik. Ez azt jelenti, hogy a szociális munka gyakorlatának fejlődése csak egy adott kulturális összefüggésben értelmezhető, és hogy speciális kulturális értékeket ír le. A szociális munka gyakorlata alapvetően – mint ahogy már szó volt róla – a nyugati kultúra egyén- és társadalomképében, valamint a zsidókeresztény hagyománykörben gyökerezik.
Ezenfelül nagyban befolyásolta az az öt érték, amely az amerikai többségi kultúrát jellemzi: • aktív önkifejezés; • egyenlőségen alapuló és sallangok nélküli, nem formalizált társadalmi kapcsolatok; • teljesítmény és eredmény; • önkontroll és a sors kontrollálása a szebb jövő érdekében; • demokratikus keretek között edzett individualizmus és autonómia, valamint nem tekintélyelvű kapcsolatok másokkal.
A szociális munka kulturális háttere és értékei úgy nyilvánulnak meg, ahogy a szakember a kliens problémáját definiálja és megközelíti. Azonban az elméletek, amelyeknek feladata, hogy segítsék a szociális munkást eligazodni, szintén kulturálisan kötöttek. Sok értékelő és diagnosztizáló eszközt eleinte fehér középosztálybeli válaszadókkal fejlesztettek ki, speciális történelmi, kulturális és szociálpolitikai kontextusban, így aztán azt is kétkedve kell kezelni, amihez viszonyítunk. Az intézmények is kulturálisan kötöttek. A struktúra, a funkció, az ideológia, az intézményi eljárási modellek mind-mind azon többségi társadalom kulturális normáit tükrözik, amelyik kialakította az intézményt. Ezek a kulturális jellemvonások gyakran emelnek akadályt a más kultúrából származó kliensek elé. A tapasztalaton alapuló tudásnak, gyakorlatnak sokféle összetevője van. Először is kritikus szemmel kell értékelni a kutatási eredményeket, amelyeket mások készítettek. Ez persze azt is jelenti, hogy a szociális munkásnak ismeretekkel kell rendelkeznie a kutatás fogalmáról, a mintavételről, a mintáról, az adatgyűjtésről, az adatelemzésről stb.
196
Ha megvannak ezek az ismeretei, akkor meg tudja vizsgálni, hogy milyen lépések történtek a kutatásban, amelyek hatásossá tehették az eredményt a kliens problémájának megoldásában. Ha bevándorlókkal dolgozunk, különösen fontos ez az ismeret, hiszen a létező empirikus irodalom sokszor más populációkról szól, és a szakembernek képesnek kell lennie eldönteni, hogy hasznos lehet-e a beavatkozás, vagy milyen módosítása szükséges a beavatkozásnak. A szociális munkásnak arra is képesnek kell lenni, hogy a saját programjait és módszereit értékelje. Milyen speciális problémák merülnek fel a migránsokkal és menekültekkel folytatott munka során, és milyen válaszokat ad erre a szociális munka?
Tapasztalaton alapuló gyakorlat, ahol a szociális munkás • • • •
maximálisan használja a kutatások eredményeit; szisztematikusan adatokat gyűjt, hogy monitorozza a beavatkozást; empirikusan demonstrálja, hogy hasznos-e a beavatkozás; konkrét, megfigyelhető, mérhető formában határozza meg a problémákat, beavatkozásokat és ezek kimenetelét; • használja a kutatások gondolatmenetét, és a kutatási metódusokat a kliens problémájának definiálásához, kérdéseket fogalmaz meg, értékeléssel kapcsolatban adatokat gyűjt, értékeli a beavatkozás eredményét, használja a bizonyítékokat; • úgy tekint a kutatásokra és a gyakorlatra, mintha egyenrangú részei lennének a problémamegoldó folyamatnak; • úgy tekint a kutatásokra, mint eszközökre, amelyeket használni kell a gyakorlatban.
197
§ Az interkulturálisan kompetens gyakorlathoz szükséges készségek
?
A készségek viselkedésformák, amelyeket a hatékony szociális munkás használ a gyakorlat folyamán. „A készségek képviselik a kulturális tudatosság és az ismeretanyag gyakorlati alkalmazását.” (Lum)
A szociális munka gyakorlata az alábbi, egymás után következő lépéseket tartalmazza (Potocky-Tripodi 2002): • • • • • •
elköteleződés; problémameghatározás és -értékelés; célok kijelölése és megállapodás (szerződéskötés); beavatkozás kivitelezése és monitorozása; befejezés és értékelés; nyomon követés.
Minden lépéshez speciális képességekre van szükség.
198
Az interkulturálisan kompetens gyakorlathoz szükséges készségek Elköteleződés
Az interkulturálisan kompetens szociális munkás • felelősséget vállal, hogy a kliens által kért nyelven nyújt szolgáltatást; • erős képessége van a kliens bizalmának megszerzésére, a kölcsönös tisztelet, az elfogadás és a megbecsülés kialakítására; • képes legyőzni a kliens gyanakvó, bizalmatlan és haragos érzéseit; • pozitív és nyílt kommunikációs stílust használ; • adekvát terminológiát, szavakat, vizuális jeleket, hangnemet, arckifejezést és hanghordozást használ; • kulturálisan megfelelő protokollt használ; • őszintén, nyíltan közvetíti az elfogadás, a tisztelet jeleit, amelyek megegyeznek a kliens kulturális hiedelmeivel; • helyénvaló módon közöl információkat saját magáról.
Problémameghatározás és -értékelés
Az interkulturálisan kompetens szociális munkás • beazonosítja a kliens problémáját úgy, ahogy a kliens akarja vagy szüksége van rá, annak különböző szintjein és részleteiben; • használja az etnográfiai interjúkészítési ismereteit annak érdekében, hogy beazonosítsák a problémát; • segít a kliensnek meghatároznia, hogy a probléma a rasszizmusból vagy előítéletekből származik-e, annak érdekében, hogy a kliens ne önmagát hibáztassa; • megállapítja a stresszt kiváltó tényezőket, és felméri a kliens teherbírását, ami fontos a problémával és a megoldással kapcsolatban; • megfelelően használja az értékelő és tesztelő eszközöket.
199
§ Célok kijelölése és megállapodás (szerződéskötés)
?
Az interkulturálisan kompetens szociális munkás • aktívan részt vesz kliense céljainak megállapításában és a megállapodás kialakításában; • segít a kliensnek rangsorolni a problémákat; • informálja klienseit a beavatkozás folyamatáról (célok, elvárások, törvény adta jogok, a szociális munkás orientációja); • kulturálisan elfogadható célokat állapít meg; • többszintű beavatkozási alternatívákat fogalmaz meg; • beazonosítja, hogy a kliens miket tart sikeres megküzdési stratégiáknak és problémamegoldó stratégiáknak, és ezeket a definíciókat alkalmazza; • kulturálisan helyénvaló és tapasztalaton alapuló gyakorlatokat választ; • világos, részletes megállapodást/szerződést dolgoz ki.
200
Beavatkozás kivitelezése és monitorozása
Az interkulturálisan kompetens szociális munkás • erősíti vagy helyreállítja a kliens pszichológiai működését, és keresi a módját, hogy miként orvosolhatja a társadalmi szinten előforduló strukturális méltánytalanságokat; • különböző beavatkozási stratégiákat készít a segítségkéréshez, a probléma definiálásához és a megoldás kiválasztásához; • vegyíti a formális és informális segítő erőforrásokat; • ha szükséges, tradicionális gyógyítókkal, vallási-spirituális vezetőkkel és orvosokkal konzultál; • a terápiás kapcsolatban megvizsgál olyan területeket is, mint a tekintély vagy az egyenlőség; • célja, hogy növelje a kliens egyéni, személyek közötti vagy politikai erejét, a családnak, a csoportnak és a közösségnek „képessé tétel” technikáján keresztül; • támogatja a kliens önsegítő erejével és önuralmával kapcsolatos érzéseit; • célja, hogy elősegítse a kollektív, növekvő hozzáférést az erőforrásokhoz, valamint együtt fejlessze ki klienseivel a megoldásokat; • alkalmazza az intézményi beavatkozási képességeket a kliensei érdekében, hogy felszámolja az előítéleteket és a diszkriminatív eljárásokat; • felügyeli/figyeli a beavatkozás végrehajtását és a kliens fejlődését.
201
§ Befejezés és értékelés
?
Az interkulturálisan kompetens szociális munkás • áttekinti a kliens fejlődését és gyarapodását; • más szakembereket vagy intézményeket, szervezeteket ajánl a klienseinek, ha úgy érzi, hogy nem tud segíteni; • kiértékeli a problémák változásait és a célok elérésének folyamatát; • értékeli a beavatkozások hatékonyságát; • beszél a klienssel a segítő kapcsolat befejeződésével kapcsolatos érzéseiről; • segít a klienseknek célokat és feladatokat kitűzni; • összehozza a klienst más közösségi erőforrásokkal, intézményekkel, személyekkel; • nyomon követési tervet készít; • értékeli a szervezet hatékonyságát.
Nyomon követés
Az interkulturálisan kompetens szociális munkás • • • • •
202
találkozásokat szervez a nyomon követés érdekében; ösztönzi a klienscsere folyamatát; információkat gyűjt a kliensről a nyomon követési szakaszban; értékeli a nyomon követési adatokat; szükség esetén újra beavatkozik.
Jó gyakorlatok az interkulturálisan kompetens esetmenedzsmentben
A szociális munkás • arra összpontosít, amit a kliens lát a „való élet” problémájának; • készít egy átfogó környezettanulmányt, amely megállapítja a pénzügyi és szociális szükségleteket: a munka során erre támaszkodik; • felkészíti a klienst a szolgáltatásokra azon keresztül, hogy szereppróbát és információt ajánl, segít kitölteni a klienseknek az űrlapokat, információkat ad a környékbeli erőforrásokról, olyan eszközöket (grafikák, lefordított anyagok) használva, amelyeket a kliens megért; • a korrekt nevén szólítja a klienseit, azon a formális rangon, amely a kliens kultúrájában elfogadott, ha kétségei vannak, megkérdezi a klienst a kiejtésről, a keresztnévvel és vezetéknévvel kapcsolatos kulturális protokollról és egyéb udvariassági formákról; • készen áll önmaga megmutatására, kitárulkozására, hogy beszéljen magáról, családjáról, lakhelyéről, gondolkodásmódjáról, annak érdekében, hogy tájékozódni tudjon a kliensről mint magánemberről is; • készen áll arra, hogy a kliens családját is bevonja a munkába; • támogatja a klienst és a családtagokat, ha hagyományos gyógyító vagy segítő szolgáltatásait kívánják igénybe venni; • óvatosan jár el a generációk közötti konfliktus jeleivel kapcsolatban; • érzékeny az indirekt módon felvetett ügyekben; • előzetesen egyeztet a szolgáltatást ajánlókkal, annak érdekében, hogy megerősítsék a család fogadását; • felajánlja a szállítást, és felkészít a tömegközlekedési eszközök használatára; • biztosítja, hogy legyenek elérhető munkatársak a nyitvatartási idő után, esténként és hétvégenként, ott, ahol a közösség tagjai élnek; részt vesz a kulturális foglalkozásokon, amelyek során bevezetik a klienst a helyi kultúrába (fesztiválok, ceremóniák); • ápolja a kapcsolatot a közösség legmegbízhatóbb/leghitelesebb segítőivel, a „kapuőrökkel”, akiken keresztül el lehet jutni a közösség fontos személyiségeihez; • önképviseletre nevel és biztat.
203
§
Összegzés
?
A feldolgozott irodalom alapján a legfontosabb megállapításként azt mondhatjuk, hogy a bevándorlókkal folytatott munkához szükséges képességeket nem lehet egy nap alatt megszerezni, és hogy a mai szociális munka gyakorlatát az elméleti sokszínűség jellemzi. A modern gyakorlathoz elengedhetetlenül fontos kulturális kompetencia inkább egy életen át tartó tanulási folyamat, amelynek során a szociális munkás folyamatosan fejlődik, és egyre jobbá válik. A mai kor szakembere folyamatosan értékeli a gyakorlati munkáját és annak a szervezetnek a szakpolitikáját, eljárásmódját, amelynek munkatársa, annak érdekében, hogy megállapítsa, hogyan lehetne jobban szolgáltatni és hatékonyabbnak lenni. Legvégül, de nem utolsósorban a szociális munkás folyamatosan megvizsgálja az attitűdjeit, hiedelmeit, ismereteit és készségeit, amikor egyedi és kulturálisan különböző klienseivel folytat munkát.
204
Felhasznált irodalom: Berry, John W.: Immigration, Acculturation and Adaptation. In: Applied Psychology: An International Review, 1997, Volume 46. (1). 5-34. old. Bullock Allan és Stallybrass, Oliver: The Fontana Dictionary of Modern Thought. 1988, London, Fontana. Dominelli, Lena: Anti-Racist Social Work, 1997, PALGRAVE. Fong, Rowena: Culturally Competent Practice with Immigrant and Refugee Children and Families, 2004, New York, The Guilford Press. Green, James W.: Cultural awareness in the human services: A multi-ethnic approach. 1999, Boston, Allyn and Bacon. Lum, Doman: Culturally Competent Practice: A Framework for Growth and Action, 1998, Brooks/Cole Publishing Company. Muldoon, James: Race or Culture: Medieval Notions of Difference. In: Lang, Berel (ed.) Race and Racism in Theory and Practice, 2000, Oxford, Rowman and Littlefield Nimmagadda, Jayashree–Cowger, Charles D.: Cross-Cultural Practice: Social Worker Ingenuity in he Indigenization of Practice Knowledge. In: International Social Work, 1999, Volume 42. No. 3. 261-276. old. Potocky-Tripodi, Miriam: Best Practices for Social Work with Refugees and Immigrants, 2002, New York, Columbia University Press. Thompson, Neil: Anti-Discriminatory Practice, 2001, PALGRAVE.
205
§§ Jegyzetek, benyomások
??
206
Jegyzetek, benyomások
207
§
?
208
TUDÁSTÁR
209
Hasznos linkek További információkat az alábbi helyeken talál: Artemisszió Alapítvány www.artemisszio.hu Belügyminisztérium www.bm.hu Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) www.bmbah.hu Cordélia Alapítvány www.cordelia.hu ENSZ Menekültügyi Főbiztossága www.unhcr-budapest.org Egyenlő Bánásmód Hatóság www.egyenlobanasmod.hu KSH Népességtudományi Kutatóintézet www.demografia.hu Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) www.iom.hu Magyar Helsinki Bizottság www.helsinki.hu Magyar Ökumenikus Segélyszervezet www.segelyszervezet.hu Magyar Vöröskereszt www.voroskereszt.hu Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület www.menedek.hu
210
MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet www.mtaki.hu Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) www.neki.hu Országos Rendőr-főkapitányság www.police.hu Református Menekültmisszó www.misszio.reformatus.hu Társaság a Szabadságjogokért www.tasz.hu Naprakész információk, migrációs témákban http://migransintegracio.hu
211
Ajánlott irodalom Az alábbiakban olyan magyar nyelvű szakkönyveket ajánlunk, melyek hozzásegíthetnek a téma alaposabb körüljárásához. Allport, Gordon W. (1995): Az előítélet. Osiris, Budapest Banaji, Mahzarin (2003): Rejtőzködő attitűdök és sztereotípiák. Osiris, Budapest Barley, Nigel (2006): Egy zöldfülű antropológus kalandjai. Typotex, Budapest. Bevándorlókról – Kézikönyv segítő szakembereknek (2009): Artemisszió Alapítvány, Budapest. Béres István – Horányi Özséb (szerk.) (2001): Társadalmi kommunikáció. Osiris, Budapest Biczó Gábor (szerk.) (2004): Az Idegen. Variációk Simmeltől Derridáig. Csokonai Kiadó, Debrecen Biczó Gábor (2009): Hasonló a hasonlónak – Filozófiai antropológiai vázlat az asszimilációról. Kalligram, Pozsony. Feischmidt Margit – Nyíri Pál (szerk.) (2006): Nem kívánt gyerekek? Külföldi gyerekek magyar iskolákban. MTA Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpont - Sík Kiadó, Budapest Feischmidt Margit (szerk.) (2010): Etnicitás – Különbségteremtő társadalom. Gondolat – MTA Kisebbségkutató Intézete, Budapest. Finetti, Fabrizio – Francia, Giada (2007): Népek. Geographia Kiadó, Budapest. Gillert, Arne – Taylor, Mark (szerk.) (2000): Interkulturális tanulás (T-kit 4). Európa Tanács és Európai Bizottság, hn. Gödri Irén (2010): Migráció a kapcsolatok hálójában. KSH NKI Kutatási Jelentések, 89, Budapest. Hall, Edward T. (1987): Rejtett dimenziók. Gondolat, Budapest.
212
Hárs Ágnes – Tóth Judit (szerk.) (2010): Változó migráció – változó környezet. MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest. Heller Ágnes (1997): Az idegen. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest. Hidasi Judit (2004): Interkulturális kommunikáció. Scolar, Budapest. Hofstede, Geert – Hofstede, Geert Jan (2008): Kultúrák és szervezetek – Az elme szoftvere. VHE Kft. Budapest. Lévi-Strauss, Claude (1999): Faj és történelem. Napvilág Kiadó, Budapest. Maróti Andor (2005): Sokszemszögből a kultúráról. Trefort Kiadó, Budapest. Melegh Attila – Kovács Éva – Gödri Irén (2010): „Azt hittem, célt tévesztettem” – A bevándorló nők élettörténeti perspektívái, integrációja és a bevándorlókkal kapcsolatos attitűdök nyolc európai országban. KSH NKI Kutatási Jelentések 88, Budapest. Milborn, Corinna (2008): Európa, az ostromlott erőd – A bevándorlás fekete könyve. Alexandra Könyvkiadó, Budapest. Nguyen Lan Anh – Fülöp Márta (szerk.) (2003): Kultúra és pszichológia. Osiris, Budapest Nagy Sándor István (szerk.) (2006): Interkulturális kommunikáció – nyelvi és kulturális sokszínűség Európában. ELTE Lengyel Tanszék – MTA Modern Filológiai Társaság, Budapest. Örkény Antal, Székelyi Mária (szerk.) (2010): Az idegen Magyarország – Bevándorlók társadalmi integrációja. ELTE Eötvös Kiadó – MTA Kisebbségkutató Intézete, Budapest. Rédei Mária (2007): Mozgásban a világ. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Rosengren, Karl Erik (2006): Kommunikáció. Typotex, Budapest. Sidanius, Jim – Pratto, Felicia (2005): A társadalmi dominancia – A társadalmi hierarchia és elnyomás csoportközi elmélete. Osiris, Budapest. Sik Endre (szerk.) (2001): A migráció szociológiája. Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest.
213
Steinberg, Stephen (1994): Az etnikum mítosza. Cserépfalvi, Budapest. Thomas, William Isaac – Znaniecki, Florian (2002-2004): A lengyel paraszt Európában és Amerikában 1-6. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. Tóth Pál Péter – Gödri Irén (szerk.) (2005): Bevándorlás és beilleszkedés – A szomszédos országokból Magyarországra irányuló bevándorlás az ezredfordulón. KSH NKI Kutatási Jelentések 80, Budapest. Ude-Pestel, Anneliese (1993): Ahmed – Egy játékterápia története. Párbeszéd Könyvek, Budapest. Udvarhelyi Éva Tessza (2007): Vándorok kultúrák között. Szerzői kiadás A migrációs témájú szépirodalom újabb kérdéseket vethet fel, gondolatébresztőként szolgál azoknak, akik szeretnének elmélyülni a témában. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül sorolunk fel olyan magyar nyelven megjelent szépirodalmi műveket, illetve esszéköteteket, amelyekről úgy gondoljuk, hogy segíthetnek a bevándorlás, az interkulturalitás megértésében. Ajar, Émile (Gary, Romain) (2005): Előttem az élet. Magvető, Budapest. Ali, Monica (2005): A muszlim asszony. Ulpius ház, Budapest. Bahrampour, Tara (2006): Visszatérés Iránba. Ulpius-ház, Budapest. Dent, Bob (2008): Magyarország kívülről, belülről. Európa Könyvkiadó, Budapest. Eggers, Dave (2008): Az elveszett fiú – Valentino Achak Deng regényes életrajza. Park Könyvkiadó, Budapest. Guéne, Faiza (2007): Soha, sehol, senkinek. Ulpius-ház, Budapest. Hosseini, Khaled (2005): Papírsárkányok. Hazatérés Afganisztánba. Tercium Kiadó, Budapest Husain, Ed (2008): Az iszlamista. Konkrét Könyvek, Budapest.
214
Kaminer, Vladimir (2005): Orosz diszkó. Ulpius-ház, Budapest. Kaminer, Vladimir (2006): Multikulti. Berlini történetek. Helikon Kiadó, Budapest. Kazan, Elia (1963): Amerika, Amerika. Európa Könyvkiadó, Budapest. Kanafáni, Ghasszán (2003): Lángoló ég alatt. Serdián Kft. Budapest. Khemiri, Jonas Hassen (2009): Montecore – Egy párját ritkító tigris. Gondolat Kiadó, Budapest. Koestler, Arthur (2000): Érkezés és indulás. Osiris, Budapest. Kováts András – Rónai Gergely (szerk.) (2009): Bevándorló Budapest. Menedék Egyesület, Budapest. Lahiri, Jhumpa (2007): Beceneve Gogol. Illia & Co. Kiadó, Budapest. Lahiri, Jhumpa (2008): Egy ismeretlen világ. Genaral Press, Budapest. Maalouf, Amin (1998): Levantei kikötők. Európa Könyvkiadó, Budapest. Márai Sándor (2006): Föld, föld!... Helikon Kiadó, Budapest. Mikes Kelemen (1978): Mikes Kelemen művei. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. Miller, Cathleen – Dirie, Waris (2009): A sivatag virága. Gabo Könyvkiadó, Budapest. Moberg, Vilhelm (1958): A kivándorlók. Európa Könyvkiadó, Budapest. Moberg, Vilhelm (1961): A bevándorlók. Európa Könyvkiadó, Budapest. Moberg, Vilhelm (1963): Telepesek. Európa Könyvkiadó, Budapest. Moberg, Vilhelm (1964): Az utolsó levél Svédországba. Európa Könyvkiadó, Budapest. Mora, Terezia (2006): Nap mint nap. Magvető Könyvkiadó, Budapest.
215
Mphahlele, Ezekiel (1985): Hontalanok. Európa Könyvkiadó, Budapest. Nguyen, Kien (2002): Amerika hazavár! Tiara Rt. Budapest. Ovidius (1991): Levelek Pontusból. Európa Könyvkiadó, Budapest. Potock, Chaim (2001): A kiválasztott. Ulpius-ház, Budapest. Satrapi, Marjane (2007): Persepolis – Gyermekkorom Iránban. Nyitott Könyvműhely, Budapest. Satrapi, Marjane (2008): Persepolis – A visszatérés. Nyitott Könyvműhely, Budapest. Schmitt, Eric-Emmanuel (2005): Ibrahim úr és a Korán virágai. Európa Könyvkiadó, Budapest. Shakib, Siba (2002): Afganisztánba csak sírni jár az Isten. Magyar Könyvklub, Budapest. Singh, Khushwant (1995): Át, Pakisztánba. Európa Könyvkiadó, Budapest. Smith, Zadie (2002): Fehér fogak. Európa Könyvkiadó, Budapest. Stefaniak, Mary Helen (1992): Anyám és a török. Geopen Könyvkiadó, Budapest. Pamuk, Orhan (2005): A hó. Ulpius-ház, Budapest. Rushdie, Salman (2005): Az éjfél gyermekei. Ulpius-ház, Budapest. Yildiz, Bekir (1986): Sírok virág nélkül. Európa Könyvkiadó, Budapest. Varga, Krzysztof (2009): Turulpörkölt. Európa Könyvkiadó, Budapest. Zilahy Lajos (2001): A lélek kialszik. Osiris, Budapest.
216
Ajánlott filmek Az alábbi filmeket – szintén a teljesség igénye nélkül – ajánljuk mindenkinek, aki érdeklődik a migráció témája iránt. Ha oktatási segédanyagként szeretnék hasznosítani, kérjük, még a felkészülés időszakában tekintsék meg, ne a csoporttal együtt lássák először! Migrációs témájú filmek: Amerika, Amerika (America, America) 1973, amerikai Rendező: Elie Kazan Ádám almái (Adams aebler) 2005, dán-német Rendező: Anders Thomas Jensen Bábel (Babel) 2006, francia-amerikai-mexikói Rendező: Alejandro González Inárritu Bálnalovas (Whale Rider) 2002, új-zélandi-német Rendező: Niki Caro Baran – Allah nevében (Baran) 2001, iráni Rendező: Majid Majidi Bazi nagy görög lagzi (My Big Fat Greek Wedding) 2001, kanadai-amerikai Rendező: Joel Zwick Billy Elliot (Billy Elliot) 2000, angol Rendező: Stephen Daldry Célegyenes (Lucky Miles) 2007, ausztrál Rendező: Michael James Rowland
217
Cigányok ideje (Dom za vešanje) 1989, angol-olasz-jugoszláv Rendező: Emir Kusturica Crossing Over (Crossing Over) 2008, amerikai Rendező: Wayne Kramer Csavard be, mint Beckham (Bend It Like Beckham) 2002, angol-német-amerikai Rendező: Gurinder Chadha District 9 (District 9) 2009, amerikai Rendező: Neill Blomkamp Dogville – A menedék (Dogville) 2003, dán-svéd-norvég-német-finn-olasz-japán-angol-amerikai Rendező: Lars von Trier Eső előtt (Pred Dozhdot) 1994, macedón-angol-francia Rendező: Milko Mancsevszki Éjszaka a Földön (Night on Earth) 1991, francia-angol-német-amerikai-japán Rendező: Jim Jarmusch Az élet egy csoda (Život je čudo) 2004, szerb-francia-olasz Rendező: Emir Kusturica Az én szép kis mosodám (My Beautiful Laundrette)1985, angol Rendező: Stephen Frears Élj és boldogulj! (Va, vis et deviens) 2005, francia-izraeli-olasz-belga Rendező: Radu Mihăileanu
218
Előttem az élet (La vie devant soi) 1977, francia Rendező: Moshé Mizrahi Esküvő monszun idején (Monsoon Wedding) 2001, indiai-amerikai-francia-olasz-német Rendező: Mira Nair Ezen a világon (In This World) 2002, angol Rendező: Michael Winterbottom Fallal szemben (Gegen die Wand) 2004, német-török Rendező: Fatih Akin A félelem megeszi a lelket (Fear Eats the Soul) 1974, német Rendező: Rainer Werner Fassbinder Florida, a paradicsom (Stranger Than Paradise)1984, amerikai-NSZK Rendező: Jim Jarmusch Fűszerek hercegnője (The Mistress of Spices) 2005, amerikai- angol Rendező: Paul Mayeda Berges A gyűlölet (La haine) 1995, francia Rendező: Mathieu Kassovitz Három szín: Fehér (Trzy kolory: Bialy)1994, lengyel-francia-svájci-angol Rendező: Krzysztof Kieslowski Hontalanul Afrikában (Nirgendwo in Afrika) 2001, német Rendező: Caroline Link
219
Hová tűntek a mexikóiak? (A Day Without a Mexican) 2004, amerikai-mexikói-spanyol Rendező: Sergio Arau Isten hozott! (Welcome) 2009, francia Rendező: Philippe Lioret Jákob rabbi kalandjai (Les Aventures de Rabbi Jacob) 1973, francia-angol Rendező: rendező: Gérard Oury Júliusban (Im Juli) 2000, német Rendező: Fatih Akin Karamell (Sukkar banat) 2007, francia-libanoni Rendező: Nadine Labaki Kebab kapcsolat (Kebab Connection) 2005, német Rendező: Anno Saul Kelet az Kelet (East Is East) 1999, angol Rendező: Damien O’Donnell Kelet–Nyugat (Est-Ouest)1999, francia-spanyol-bolgár-orosz-ukrán Rendező: Regis Wargnier A királynő és én (Drottningen och jag) 2008, svéd Rendező: Nahid Persson Sarvestani Kiskakukk (Kukushka) 2002, orosz Rendező: Alexander Rogozskin
220
A kívülálló (Outlander) 2008, amerikai-német Rendező: Howard McCain A kör (Dayereh) 2000, iráni Rendező: Jafar Panahi Lamerica (Lamerica) 1994, olasz-francia Rendező: Gianni Amelio Lélektől lélekig (Man to Man) 2005, francia-dél-afrikai-angol Rendező: Régis Wargnier Lilja 4-ever (Lilja 4-ever) 2002, svéd-dán Rendező: Lukas Moodysson Lőporos hordó (Bure baruta)1998, szerb-horvát-francia Rendező: Goran Paskaljevic Mambo Italiano (Mambo italiano) 2003, kanadai-amerikai Rendező: Émile Gaudreault A másik oldalon (Auf der anderen Seite) 2007, német-török Rendező: Fatih Akin Mátkaság és legényélet (Bride & Prejudice) 2004, angol-amerikai Rendező: Gurinder Chadha Milyen jóízűek a fehérek (Come sono buoni i bianchi) 1987, francia-olasz-spanyol Rendező: Marco Ferreri
221
Minden vilángol (Everything Is Illuminated) 2005, amerikai Rendező: Liev Schreiber Mint a királyok (Comme des rois) 1997, francia Rendező: Francois Velle Monsieur Ibrahim és a Korán virágai (Monsieur Ibrahim et les fleurs du Coran) 2003, francia-török Rendező: Francois Dupeyron Montenegro (Montenegro) 1981, svéd-angol Rendező: Dušan Makavejev Osama (Osama) 2003, japán-ír-iráni-holland-afgán Rendező: Siddiq Barmak Az osztály (Entre les murs) 2008, francia Rendező: Laurent Cantet Ócean hozott (Picture Bride) 1994, japán-amerikai Rendező: Kayo Hatta Őrült Johnny (Johnny Mad Dog) 2008, francia Rendező: Jean-Stéphane Sauvaire Persepolis (Persepolis) 2007, francia-amerikai Rendező: Marjane Satrapi, Vincent Paronnaud Reménytelen gyilkosok (Lost Killers) 2000, német Rendező: Dito Tsintsadze
222
Sabah (Sabah) 2005, kanadai Rendező: Ruba Nadda Senki földje (No Man’s Land) 2001, boszniai-francia-angol Rendező: Danis Tanović A sivatag virága (Desert Flower) 2009, angol-német-osztrák Rendező: Sherry Horman Sutkai bajnokok (Knjiga rekorda Šutke) 2005, szerb-cseh Rendező: Aleksandar Manić Szabad világ (It’s a Free World...) 2007, brit-német-olasz-spanyol Rendező: Ken Loach Táncos a sötétben (Dancer in the Dark) 2000, dán-német-holland-amerikai-angol-francia-svéd-finn-izlandi-norvég Rendező: Lars von Trier Távoli rokon (The Nephew) 1998, ír Rendező: Eugene Brady Terminál (The Terminal) 2004, amerikai Rendező: Steven Spielberg Törökfürdő (Hamam) 1997, török-olasz-spanyol) Rendező: Ferzan Özpetek Úttorlaszok (Kleistoi dromoi) 2000, görög Rendező: Stavros Ioannou, Afrodite Pavlaki
223
Valaki más Amerikája (Someone Else’s America) 1995, angol-francia-német Rendező: Goran Paskaljevic Virdzina (Virdžina) 1991, jugoszláv Rendező: Srdjan Karanovic West Side Story (West Side Story) 1961, amerikai Rendező: Jerome Robbins Zöld kártya (Green Card) 1990, ausztrál-francia-amerikai Rendező: Peter Weir A Palantír Film Alapítvány által létrehozott – az Európai Integrációs Alap támogatásával létrejött – 34 dokumentumfilmből álló gyűjteményt jól lehet használni migrációs témájú előadásokon, képzéseken, filmklubban. Az egyes filmek használatához oktatói segédanyag is készült. Részletek az alábbi honlapon: www.idegenekakertemben.hu A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és az Ensz Menekültügyi Főbiztossága közös képzési anyagot állított össze, főként gyerekeknek. Az oktatási segédanyag rövidfilmeket is tartalmaz, melyek jól hasznosíthatók képzési helyzetben. http://www.iom.int/jahia/Jahia/activities/by-theme/facilitating-migration/migrantintegration/not-just-numbers-educational-toolkit
224
