VI. évfolyam, 2. szám
2016 augusztus
SZAKMAI FINOMSÁGOK: AZ ÉLELMISZERIPAR AKTUÁLIS HELYZETE HAZÁNKBAN ELEMZÉS
VÉLEMÉNY
INTERJÚ
ESETTANULMÁNY
Csődök Európában, a Creditreform elemzése
Brexit, a FECMA elnökének írása
A faktoring előnyei, Interjú dr. Molnár Tamással
Bako Hungária Kft.
16-23. oldal
24-27. oldal
12-15. oldal
28-30. oldal
KÖSZÖNTÕ
Köszöntõ Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Credit Manager Kollégák! Az idei nyár – ahogy 4 évente mindig – elhalmozott minket sporteseményekkel: előbb foci EB, majd nyári Olimpia, igazi (vizuális) Kánaán a hozzám hasonló sportrajongóknak. Sajnos nem volt alkalmam kiutazni a Nemzeti Tizenegy mérkőzéseire, de még így is nagyszerű élmény volt barátokkal, kollégákkal, vagy akár ismeretlenekkel együtt szurkolni, megérezni a győzelem ízét, a sikert, amit eddig csak távolról, irigykedve néztünk. Az Olimpia pedig - ha lehet - még nagyobb „durranás” számomra, nem csak a lassan évszázados távlatban is kiemelkedő magyar eredmények miatt, hanem a sokszínűség, a hangulat, a nagyszerű, sokszor megható pillanatok, nagy momentumok, történetek, sikerek és „tragédiák”, az itt-ott igenis felbukkanó fair play miatt. Természetesen az Olimpia üzlet is és ez sajnos lassan de biztosan kiírtja a nemes versengést, így tehát annyit tudunk tenni, hogy élvezzük a szép pillanatokat amíg lehet. A klasszikus forgatókönyv szerint itt most annak kellene következnie, hogy a sportolókat látva mindannyian példát vehetünk kitartásból, céltudatosságból, eltökéltségből amit az üzleti életbe át-
Szentirmay Péter, Magyar Credit
ültetve…..
Management Szövetség
Valószínűleg így van, ennek ellenére nekem egész más ugrott be: nézve a versenyzőket, látva, hogy milyen aprólákos gonddal elemzik saját teljesítményüket, csiszolják technikájukat, hogy aztán ezredmásodpercekkel vagy milliméterekkel javítsák eredményeiket, arra gondoltam, hogy mi credit managerek is pont ugyanezt tesszük a saját szakmánkban. Újra és újra átnézzük a folyamataikat, gyakorlatunkat, keressük azokat a pontokat, amiket javítani lehet, amit hatékonyabbá lehet tenni. Folyamatosan új, jobb megoldásokon törjük a fejünket, tanulunk egymástól, átvesszük a best pratice-t. Ahogy a tavalyi konferencián Tom Bangemann mondta: „world class credit management” a cél. Meggyőződésem, hogy sokan jó úton vagyunk a világklasszis teljesítmény felé, talán még nem vezetnénk a képzeletbeli világranglistát, de a helyezésünkre – akárcsak a sportban – itt is büszkék lehetnénk.
Magazinunk aktuális számához tartalmas időtöltést kívánok!
Szentirmay Péter Magyar Credit Management Szövetség
2
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
SZÖVETSÉG HÍREI
Szövetség hírei Érdekes előadások és finom sörök a Dreher Zrt-nél A Dreher Zrt. credit management csapatának meghívására 2016. március 23-án félnapos rendezvényt tartottunk sörgyár Jászberényi úton található patinás gyárépületében. A szakmai program első felépben a résztvevők megismerkedhettek a Dreher szofisztikált, aprólákosan kidolgozott, modern informatikai megoldásokat alkalmazó
credit management gyakorlatával. A második előadáson pedig az Opten, a rendezvény társ-házigazdája tolmácsoásában hallhattunk előadást a magyar cégek kockázati anomáliáiról. Az előadásokat követően lehetőségünk volt megtekinteni a gyárat, ahol a figyelmes hallgatók sörfőzési alapismereteken túl olyan hasznos ismeretekre is szert tehettek, mint például a „léhűtő” vagy „részeg disznó” kifejezések eredete, de azt is megtudtuk, mit is jelent a német sörök kapcsán oly sokat hallott „Reinheitsgebot”. A napot sörkostoló zárta, ahol nem csak finom söröket volt alkalmunk megkóstolni, de lehetőség volt egy kis kötetlen beszélgetésre, networkingre is. Talán a sörnek, talán a hangulatos környezetnek köszönhető, hogy a legkitartóbb credit managereket végül csak zárórakor sikerült kitessékelni a kedves büfés néninek. Köszönjük Lénárt Tibornak és csapatának a kedves vendéglátást!
Ahol a CLA születik – Gyárlátogatás a Mercedes–Benz kecskeméti gyárában Nagy érdeklődés előzte meg az április 7-re meghirdetett Mercedes-Benz gyárlátogatást. A rendezvényen – bár ez alkalommal nem volt közvetlen szakmai tartalom – a Szövetség tagjai és vendégei a gyárlátogatásra meghatározott lehetéséges maximális létszámmal vettek részt. A rendezvény első részén rövid előadást hallottunk a Mercedes történetéről, filozófiájáról, valamint a kecskeméti gyár felépítéséhez vezető útról, a megvalósításról és gyártás beindításáról. Meglepő volt hallani, hogy az óriásberuházásért zajlott nemzetközi versenyfutásban milyen apróságok döntöttek, míg végül Kecskemét lett a kiválasztott helyszín. A gyár mind méreteivel, mind technológiájával, mind pedig a látogatók profi vezetésével lenyűgözött minket. Akkor még csak annyi hangzott el, hogy a megvásárolt és gyártelepként előkészített területnek csak kis hányada került beépítésre, lehetőséget adva a további beruházásokra – azóta már tudjuk, hogy a Mercedes új gyár építéséről döntött a kecskeméti telephelyén, amely első- és hátsókerék meghajtású gépkocsik gyártására is alkalmas lesz. A tervek szerint a vállalat így további 1 milliárd Euró értékben fog beruházni Kecskeméten.
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
3
SZÖVETSÉG HÍREI
A
gyártási
folyamatot
részletesen megismerve érdekes volt látni, hogy az itt gyártott három különböző típus (CLA, CLA Shooting brake és B-osztály), ezek összes modellvariánsa, felszereltsége, színválasztáka a Mercedes központba beérkező rendelé-
sek sorrendjében, tehát praktikusan teljes összevisszaságban kerülnek a gyártósorra. Az automatizált / robotizált gyártósorokra azonban pontosan olyan sorendben és azok az alkatrészek érkeznek, amelyek az éppen gyártás alatt levő autókhoz szükségesek. Talán kevesen tudják, de a CLA és CLA Shooting brake modelleket a világ összes piacára kizárólag Kecskeméten gyártja a Mercedes, így az elkészült autók egy része – természetesen gondos és mindenre kiterjedő ellenőrzést követően - sokszor tengerentúli vásárlókhoz indulnak útnak. Mielőtt azonban a gépkocsik trélerekre kerülnek, a gyártási folyamat lezárásáként rövid tesztpályán futnak néhány kört. Ottjártunkkor épp egy, a gyártósorról frissen legördült CLA AMG tesztkörét láttuk és egyöntetű volt a vélemény, hogy Mercedes tesztvezetők vérében biztos van egy csipetnyi F1. Külön köszönet Kiss Gábornak, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. külkapcsolati vezetőjének a kedves vendéglátásért!
FECMA Council meeting in Malta A Credit Management Szövetségek Egyesületének (Federation of European Credit Management Associations, FECMA) május 20-án Málta gyönyörű szigetén tartott idei tavaszi council meeting-jét. A rendezvény házigazdája a MACM (Malta Association of Credit Management) volt, amely idén ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Az évforduló alkalmából nagyszabású konferenciát rendeztek, amelyen a council tagjai részben hallgatóként, részben előadóként képviselték a FECMA tagországait. A council meeting számos, az európai szakmai közösséget érintő kérdéssel foglalkozott. Örömmel fogadtuk a Lengyel Credit Management Szövetség bemutatkozó prezentációját és FECMA felvételi kérelmét, amelyet a FECMA tagszervezetek egyhangú szavazással el is fogadtak. Örvendetes, hogy a FECMA család folyamatosan bővíti tagjainak számát, hiszen az elmúlt évben az orosz és a spanyol szakmai szervezet is hivataloson csatlakozott, míg a svájci szövetség felvételi kérelmét idén őszre várjuk. Természetesen kiemelt téma volt a FECMA Pán-európai Kongresszus is, amely a nemzetközi credit management aktuális helyzetéről és fejlődési irányairól szóló professzionális tapasztalatcseréhez kínál fórumot. Első alkalommal 2013-ban Budapesten, majd 2015-ben Brüsszelben került sikeresen megrendezésre, így a folytatás nem lehet kérdés. A rendezvény célkitűzése, hogy egyrészt a kontinens kiemelkedő szakembereinek előadásával, másrészt kerekasztal beszélgetésekkel, vitafórumokkal a legfrissebb trendekről tájékoztassa és naprakész tudással ruházza fel a különböző országokból érkező résztvevőket. A következő FECMA kongresszus 2018-ban Máltán kerül majd megrendezésre. A Máltai Turisztikai Hivatal a council meghívására rövid előadást tartott, amelyben bemutatta a helyi lehetőségeket és Málta, mint kedvelt konferencia helyszín előnyeit. Málta könnyen elérhető az összes jelentősebb európai reptérről (így Budapestről is közvetlen járattal), az angol hivatalos nyelv, számos 4-5 csillagos szálloda közül lehet választani, a mediterrán éghajlat, az Euró és persze a máltaiak vendégszeretete ideális helyszínné teszik. Bár még sok idő van hátra, bízunk benne, hogy számos hazai szakemberrel találkozunk majd a rendezvényen!
4
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
VITORLÁZÁSSAL EGYBEKÖTÖTT SZAKMAI NAP AZ ELMŰ ALSÓÖRSI SPORTTELEPÉN Várjuk Önöket a Magyar Credit Management Szövetség nyárbúcsúztató rendezvényére! Az idei év szakmai programjainak következő állomása a Balaton keleti medencéjében fekvő Alsóörs, ahol az ELMŰ meghívására igazán különleges programban vehetnek részt a Szövetség tagjai és vendégei! A regisztrációt után, délelőtt 10 órától szakmai előadások várják a vendégeket, majd az ebédet követően, lehetőségünk lesz hajóra szállni és megismerkedni a balatoni vitorlázással. A tervezett program és a helyszín adottságai miatt a résztvevői létszám korlátozott, ezért kérjük, részvételi szándékát mielőbb jelezze. A jelentkezéseket érkezési sorrendben regisztráljuk, a Szövetség tagjai elsőbbséget éveznek. A rendezvény házigazdája az ELMŰ és a Creditreform.
A rendezvény időpontja: 2016. szeptember 2., péntek, 9:30 - 16:00 óra A rendezvény helyszíne: ELMŰ Kikötő, 8226 Alsóörs, Vasút u. 11. Részvételi szándékát kérjük legkésőbb 2016.08.25-ig jelezze a Magyar Credit Management Szövetség alábbi elérhetőségein: NÉMETH NIKOLETT
[email protected] +36 20 425 3827
[email protected]
Ha Önök még nem tagok, de érdekesnek találják programjainkat, és hasznosnak a tapasztalatcserét, úgy ne habozzanak, csatlakozzanak Önök is a Magyar Credit Management Szövetséghez!
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
5
ELEMZÉS
Az élelmiszerágazat helyzete 2016 első negyedévében
A hazai élelmiszeripar kulcsszerepet játszik a biztonságos élelmiszerellátásban, meghatározó részesedése van a magyar GDP termelésben és a nemzetgazdaság exporttevékenységében, valamint a mezőgazdaság legnagyobb felvevő piaca, ezért az élelmiszer-feldolgozás hazánkban stratégiai jelentőséggel bír.
Az élelmiszerágazat általános helyzetképe
szinten is, a külföldi értékesítés ösztönzésére a kormány
Magyarország jelenleg mintegy 120%-os önellátásra ké-
hogy meglehetősen összetett, számos eltérő alágazatot
pes az alapvető élelmiszerekből, termelési potenciálunk
magába foglaló iparágról beszélünk, melyek teljesítmé-
fenntartható fejlesztésével ez mintegy 150%-ra növel-
nye, illetve adottságai egymással nem összehasonlítha-
hető. Annak érdekében, hogy az ágazat versenyképes-
tóak.
sége valamint az alágazatok (szakágazatok) fejlesztése
Figyelemreméltó, hogy az elmúlt években a piaci szerep-
fenntartható maradjon, európai uniós és állami szub-
lők körében tapasztalt csőd- és fizetésképtelenségi eljá-
venciók nyújtása is szükséges. A piaci szereplők számá-
rások aránya megnövekedett, de tömeges fizetésképte-
ra ugyanakkor a bankok hitelezési hajlandósága is ked-
lenség még így sem várható.
vező: 2015-ben a kihelyezett banki kölcsönök mértéke
Az iparágban tapasztalható tendenciák alapján az Euler
10%-kal emelkedett az ágazatban.
Hermes ágazati kockázati besorolásában 2016 első ne-
A gazdasági válság az élelmiszeripar teljesítményére is
gyedévében az ágazatot egy osztállyal lejjebb minősí-
hatással volt. A mezőgazdaság teljesítményében azon-
tette, azaz az élelmiszeripart a kockázatmentes besoro-
ban a válságot követő években fejlődés volt tapasztal-
lásból a közepesen kockázatos kategóriába sorolta.
ható, hiszen mind a termelés, mind az értékesítés javult.
Ahogy azt korábban említettük, az élelmiszerágazat
2014-re az ágazat teljesítménye rekord értéket ért el,
meglehetősen összetett, így az iparág sajátosságainak
teljes bruttó kibocsátása 2014-ben 2410 milliárd forint
elemzésekor célszerű azt alágazatonként vizsgálni.
volt folyó alapáron, azonban ez a növekedés 2015-ben
Mezőgazdaság
nem volt fenntartható, így az összteljesítmény 2014-
2015-ben nemzeti kereskedőházakat hozott létre. Az élelmiszerágazat elemzésekor fontos megemlíteni,
A mezőgazdaság teljesítménye 2014-ben közel 20%-kal meghaladta az előző öt év értékeit, de 2015-ben már
gyel összehasonlítva 13%-kal csökkent. Az agrár-külkereskedelem növelése stratégiai hangsúlyt kap állami
6
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
lők árbevételére, nyereségére, beruházási, fejlesztési, innovációs lehetőségeire. A többi ágaágazatban alacsony, nem vonzó befektetési célpont a húsipar. A cégek méretét megvizsgálva elmondható, hogy a nagyméretű cégek aránya az elsődleges húsfeldolgozásban alacsony, ezért a méretgazdaságosság, teljes ka-
ELEMZÉS
zattal összehasonlítva a külföldi tőke aránya az
pacitáskihasználás pozitív hatásai nem tudnak érvényesülni. Ugyanakkor a mikrovállalkozások nagyon kis létszámmal működnek, alacsony munkabért fizetnek, ezért lehetnek hatékonyabbak, termelékenyebbek. Folyamatos felmerülő kérdés a szektor elemzésekor a feketegazdaság, melynek csökkentésére az elmúlt években kormányzati intézkedések (EKÁER, ÁFA csökkentés) kerültek bevezetésre. Az Euler Hermes tapasztalata szerint ezen intézkedéseknek pozitív hatása van az alágazat megítélésében. nem tudta elérni ezt a mértéket. Bár az őszi búza és az árpa termésátlaga az előző évhez képest emelkedett, ugyanez a kukorica, a napraforgó és a gyümölcsök esetében csökkent. Az alszektor profitabilitására továbbra is nagy hatással vannak az állami és európai uniós támogatások melyeknek (az új uniós támogatási ciklus irányelvei alapján) fő fókuszában a családi gazdaságok és a fiatal gazdák állnak. Továbbá új intézkedésként megjelent, hogy kormányzati kezdeményezésre megkezdődött az állami tulajdonú földek magyar gazdáknak történő értékesítése is. Mindezek hatására a mezőgazdasági alágazat tekinte-
Az Euler Hermes portfóliójában nyilvántartott „TOP” hú-
tében pozitívak a kilátások 2016-ra, azonban az esetle-
sipari cégek rangsora árbevétel alapján
ges szélsőséges időjárási körülmények kedvezőtlenül
Sertéságazat
befolyásolhatják az alágazat teljesítményét.
A magyar húsipar általános jellemzői
A 2014 augusztusában meghirdetett orosz embargó és egyéb tényezők negatív hatással voltak a sertéshús piacára, mivel azok összességében túltermelést és az árak csökkenését eredményezték az európai piacon. 2015ben több meghatározó piaci szereplő fizetésképtelenségével is szembesült a piac, ezek között volt a Pápai Hús Kft és a Surjány-Hús Kft is, de más vállalkozások fizetési fegyelmében is komoly romlást tapasztalt az Euler Hermes. Az állatállomány méretére vonatkozó 2015-ös adatok szerint a sertések száma 3.1 millió volt , ami növekedést jelent, azonban összességében az ágazat teljesítménye
Összességében elmondható, hogy Magyarországon
nem változott.
gyenge a fizetőképes kereslet, ami kihat a piaci szerep-
Mindezek mellett a sertéshúsfogyasztás növelésére, és
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
7
ben Ausztria, valamint Németország és Románia volt. A
visszaszorítására a kormány a sertéshús
tíz legfontosabb exportpiac között számos fejlett ország
áfáját 27%-ról 5%-ra csökkentette. A
található, a már említetteken kívül Franciaország, Svájc,
szabályozás először 2015 januárjában a
Belgium, Japán és az Egyesült Királyság. A baromfiága-
félsertésre és a vágósertésre vonatko-
zatra az orosz embargó kevésbé volt hatással, többek
zott, majd 2016 januárjától kiterjesztés-
között azért, mert a a tilalom előtt a rubel leértékelődé-
re került a sertés tőkehúsra is.
se már gyengítette az alágazat exportteljesítményét. Az
Idén jelentős átrendeződést hozhat a
orosz embargó direkt hatásainak elemzése helyett, az
sertéshúspiacon az a nagyobb méretű
Euler Hermes véleménye szerint kockázati tényezőként a
beruházás, amelynek célja egy éves szinten kb. 1 millió
különböző világpiaci területeken felmerülő madárinflu-
sertés feldolgozására alkalmas feldolgozóüzem létesíté-
enza hatásait, valamint az orosz embargó indirekt hatá-
se. A mohácsi MCS Vágóhíd Zrt. új egységében várható-
sait érdemes megemlíteni.
ELEMZÉS
az ágazatban működő feketegazdaság
an 2016 utolsó negyedévében kezdődik a termelés, a
Az ágazat eredményeiben ugyanakkor megfigyelhető
beruházás megvalósításával a vállalat átveheti a piacve-
némi szezonális hatás, az első negyedév jellemzően
zető pozíciót.
gyengébb számokat mutat. Bár hazánkban a baromfiágazat kiemelkedő szerepet tölt be az élelmiszeripar al-
Baromfiágazat
ágazatai között, hazánk az európai fogyasztásnak csupán 3%-át termeli. Az Európai Unió legnagyobb kiszolgálója Németország, azonban érdemes megemlíteni, hogy Lengyelország kibocsátása potenciális piacbefolyásoló tényező lehet.
Szarvasmarha-ágazat A szarvasmarha-tenyésztés is a mezőgazdaság szerves része, stabil növekedési pályára állt az elmúlt években.
A baromfiágazat teljesítménye 2010 óta dinamikusan növekedett és mára az állattenyésztés húzóágazatává vált. Ehhez hozzájárult az ágazatra jellemző, az alapanyag-termelés és feldolgozás szereplői közötti erős integráció is. A sertéshús áfájának csökkenése ezzel együtt várhatóan a baromfiágazatot sem hagyja érintetlenül. A sertéshúsra vonatkozó 5%-os adókulcsnak köszönhetően a várakozások szerint visszaeshet a baromfihús iránti kereslet, így az ágazat veszíthet a versenyképességéből. Ezen hatás ellensúlyozására 2017 januártól a baromfi alágazatban is áfacsökkentés várható. A baromfitermékek értékesítése túlnyomórészt a hazai piacon történik, az elmúlt években az eladások mintegy 60%-a, 2014-ben 59%-a belföldön realizálódott. A külföldi eladásokat illetően a legfontosabb célország 2014-
8
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
nyomta a bélyegét a feketegazdaság; az or-
mány: jelenleg mintegy 821 ezer szarvasmarhát tarta-
szágba folyamatosan érkezik a környező orszá-
nak a gazdálkodók Magyarországon, melyből 165 ezer
gokból a hazainál olcsóbb tej, holott ezen or-
a húshasznú állat száma. A szarvasmarha-állomány
szágokban a nyerstej ára magasabb a magyar-
62%-át gazdasági szervezetek, 38%-át egyéni gazdasá-
nál. 2014-től a tej felvásárlási ára drasztikusan
gok tartják, a megoszlás az elmúlt években nem válto-
csökkenni kezdett. A nemzetközi áreséssel pár-
zott jelentősen.
huzamosan ráadásul a helyzetet tovább ron-
Az Euler Hermes által kezelt portfólióban nem számot-
totta,
tevő az e tevékenységet folytatók száma, az ágazat sú-
2015/04/01-én eltörölték a tejkvótát, amely ad-
lya elmarad a sertés- illetve a baromfitenyésztéstől. Az
dig kontroll alatt tartotta a kínálatot. A kvóták hiányá-
alágazat elemzésekor figyelembe kell venni, hogy a hús-
ban a kínálat nőni kezdett, ami az árak további csökke-
hasznú szarvasmarha-tenyésztés exportorientált ága-
néséhez vezetett. Mindezekhez még egyéb világpiaci fo-
zat, a felvevőpiacokon gyakori a politikai kockázat, mi-
lyamatok is hozzátársultak, mint az orosz embargó és a
vel a szállítmányok jelentős hányada kerül a Közel-Kelet
lassuló kínai gazdaság.
országaiba, Észak-Afrikába és Törökországba. Emellett
Ezek eredményeként a hazai tejtermelők önköltségi ár
az időközönként felbukkanó, fajra jellemző betegségek
alatt tudják csak értékesíteni termékeiket, mely állapot
is jelentős hatással bírnak az ágazatra. A szarvasmarha-
mellett működésük nehezen fenntartható.
tenyésztésnek jelentős az eszközigénye és az élőmunka
A rendkívüli piaci helyzet enyhítésére több intézkedést
igénye. A terhek enyhítésében a támogatási rendszer-
tett a kormány: a tejtermelők ideiglenes támogatásával
nek és az uniós pályázati lehetőségeknek fontos szerepe
párhuzamosan döntés született a tej áfájának jövő év
van. A 2015 januárjától életbe lépett, 5%-ra történő áfa-
elejei csökkentéséről is. Ezen tervezett intézkedések ha-
csökkentés a szarvasmarha élőállatra és a húsra is kiter-
tásának megítélése azonban az ágazati szereplők sze-
jesztésre került, ezáltal az alágazat részesül kormányza-
rint sem egységes, így további lépésekre lehet szükség
ti támogatásban.
az ágazat helyzetének stabilizálása érdekében. Az emlí-
hogy
három
évtized
elteltével
ELEMZÉS
Az utóbbi öt évben mintegy 20 százalékkal nőtt az állo-
tett nehézségek a partnerek fizetési fegyelmében is lát-
Tejipar
szanak, az Euler Hermes behajtási osztálya a közelmúlt-
A tejtermékpálya vállalkozásai három szakágazati beso-
ban több ügyet kezelt ebből az iparágból a korábbi idő-
rolás alá tartoznak: tejhasznú szarvasmarha-tenyésztés,
szakokhoz képest.
tejtermék gyártása és tejtermék nagykereskedelme. A magyarországi tehénállomány nagy része tejelő típusba tartozik. A jelenlegi tejpiaci nehézségeket több tényező együttes hatása eredményezte. A hazai tejiparra mindig is rá-
Az élelmiszerágazat SWOT-elemzése Az élelmiszeripar erőssége, hogy nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelentőséggel bír, mivel jelentős
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
9
nyada szintén az élelmiszeriparban tevékenykedik. A cé-
állításához. Az iparág termelésének és
günk által folytatott követeléskezelési eljárások száma
hatékonyságának növelése érdekében
2016 első negyedévében a mezőgazdaságban maga-
ezért számos kormányzati és Európai
sabb volt, mint a többi szektorban együttvéve.
Uniós támogatás érhető el és a vállalko-
A 2016-os év legjelentősebb fizetésképtelenségi eljárá-
zások könnyebben juthatnak banki hitel-
sai és a biztosító kártérítési kötelezettségeinek szem-
hez. Fontos előny továbbá a GMO-men-
pontjából is a Sikér Malomipari Zrt-t kell megemlíte-
tes mezőgazdasági termelés is.
nünk, amely céget a magyar piac jelentős gabonamal-
Az élelmiszeriparban ugyanakkor na-
mai között tartottak számon. Az Euler Hermes elemzése
gyobb mértékű kutatás-fejlesztésre és innovatív techno-
szerint a fizetésképtelenség oka az évek óta fennálló,
lógia alkalmazására lenne szükség. Az ágazat erősen tá-
korábbi beruházáshoz is köthető rendkívül magas ban-
mogatásvezérelt, a szereplők hatékonyságát a források
ki hitelállomány mellett az volt, hogy egy pénzintézet
lehetősége nagyban befolyásolja. A hústermelő alága-
zárolta az adós bankszámláját, a társaság csődeljárást
zat mindezek mellett súlyos mértékben eladósodott,
kezdeményezett maga ellen. A hitelezői igények kielégí-
legtöbbször csak a beszállítók kifizetésére képesek.
tésére fordítható eszközök hiányában, a Sikér Malomi-
Kormányzati szinten ugyanakkor olyan kezdeményezé-
pari Zrt. nem volt képes a hitelezők számára is elfogad-
sek történtek, amelyek segíthetik az élelmiszeripar haté-
ható csődegyezségi ajánlatot tenni, az egyezség hiánya
kony működését. Egyrészről a hústermékekre kiszabott
pedig automatikusan a cég felszámolását eredményezi.
alacsonyabb adókulcs hatására növekedhet a hazai fo-
A felszámolási eljárás elrendeléséről szóló közlemény
gyasztás mértéke, illetve nemzeti kereskedőházak jöttek
megjelenése hamarosan várható, melynek következté-
létre, amelyek célja az exporttevékenység fellendítése.
ben, terheletlen vagyon hiányában a biztosítékkal nem
Annak érdekében, hogy az élelmiszeripar és alágazatai
rendelkező hitelezők követeléseik megtérülésére nem
megtarthassák versenyképességüket és képesek legye-
számíthatnak.
nek fejlődni, több tényezővel is kell számolni. Ilyen az
A másik jelentősebb fizetésképtelenségi eljárással a Toll
időjárás, amely a mezőgazdaság teljesítményét nagy-
96 Kft. esetében kellett szembesülnie az Euler Hermes-
ban befolyásolja. A támogatások kifizetésekor előfordu-
nek, amelynek fő tevékenységi köre a vízi szárnyas vala-
ló esetleges késések fizetési problémákat okozhatnak az
mint baromfi tartása és feldolgozása. A társaság felszá-
iparági szereplők számára is. Mindezek mellett a szerep-
molását a bíróság annak ellenére rendelte el, hogy az fi-
lők fizetőképességének fenntartásra különleges fizetési
zetőképes volt, megfelelő likviditással rendelkezett, és a
feltételek kidolgozása is szükséges. A globális piacon ez-
társaság vagyona többszörösen meghaladta a vele
zel együtt erős a verseny mind az uniós országokkal,
szemben fennálló hitelezői igényeket. A biztosító kárté-
mind pedig a Távol-Kelet országaival szemben, ahol a
rítési kötelezettsége beállt, ugyanakkor a Toll 96 Kft., te-
hazai élelmiszeriparnak helyt kell állnia. Iparági szinten
kintettel megfelelő likviditására olyan egyezségi ajánla-
komoly dilemma a felvásárlási árak és világpiaci árak
tot volt képes tenni szállítóinak melynek során vala-
alakulása, ami globálisan az egyik legsarkalatosabb
mennyi hitelező követelése viszonylag rövid időn belül
pont az ágazat eredményességének, jövedelemtermelő
100%-ban térülne. A csődtörvényben fellelhető joghé-
képességének vizsgálatakor.
zagok, a nem megfelelő törvényi szabályozás és bizo-
ELEMZÉS
mértékben járul hozzá hazánk GDP elő-
nyos szempontból a jogalkalmazói tehetetlenség miatt
Az Euler Hermes releváns ügyfélportfóliója
azonban a Toll 96 tavaly október óta nem volt képes sza-
Az Euler Hermes kiemelkedő szakmai színvonalú, komp-
esete tipikus példája lehet annak, hogy a szállítóknak
lex szolgáltatásainak és két évtizedes magyarországi je-
kockázatvállaláskor számolniuk kell az elégtelen szabá-
lenlétének köszönhetően változatos ügyfélportfólióval
lyozások miatti jogi kockázatokkal is, és annak, hogy
rendelkezik. Ügyfeleink közel fele az élelmiszeriparból
egy megfelelően, sőt jól prosperáló cég, hogyan válhat
vagy a mezőgazdaság szereplői közül kerül ki.
gyakorlatilag is fizetésképtelenné a jogban kétségkívül
Az ügyfelek biztosított vevőállományának jelentős há-
meglévő hiányosságok miatt.
10
Magyar Credit Management Szövetség
badulni a felszámolási eljárásból, annak ellenére sem, hogy valamennyi szereplő érdekét ez szolgálná. A Toll 96
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
SAVE THE DATE! EGY HAJÓBAN EVEZÜNK – HATÉKONY EGYÜTTMŰKÖDÉS A CREDIT MANAGEMENT ÉS A SALES KÖZÖTT A Magyar Credit Management Szövetség őszi konferenciája! Szakmai előadások, esettanulmányok, kerekasztal beszélgetések és hagyományainkhoz híven kiváló networking lehetőség! Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Időpont: 2016. október 26., szerda
A RENDEZVÉNYEN ISMÉT ÁTADÁSRA KERÜL AZ ÉV CREDIT MANAGEMENT CSAPATA DÍJ! KÉRJÜK, FOGLALJA LE NAPTÁRJÁBAN!
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
11
INTERJÚ
Faktoring
A credit management eszköztárban kevés szó esik a faktoringról, pedig nemcsak egy rugalmas finanszírozási formát jelent a vállalatoknak, hanem kifejezetten jó megoldás a vevők nemfizetési kockázatának illetve a kinnlevőségek kezelésére, ráadásul úgy, hogy közben a vállalat mutatószámai is javulnak. A faktoringban rejlő lehetőségekről beszélgettünk Dr. Molnár Tamással, az OTP Bank Nyrt. kereskedelmi faktoring területének vezetőjével. Hogy kerültél a pályára, mik voltak a legfontosabb ál-
tem. 2005-ben vettem át az MKB Bank faktoring terüle-
lomások?
tét, amely akkor 42mrd Ft-os forgalommal az 5. legnaJogász közgazdász
gyobb faktoring szolgáltató volt Magyarországon.
végzettséggel ren-
2006-ra az MKB Bank piacvezetővé vált a kereskedelmi
delkezem, a pálya-
faktoring piacon. Piacvezető pozícióját távozásomig
futásomat
1995-
(2012-ig) megtartotta. 2012-ben csatlakoztam az OTP
ben az MKB Banknál
Bankhoz, ahol rövid üzletirányítási feladat kitérőt köve-
vállalati ügyfélkap-
tően feladatul kaptam az OTP Bank kereskedelmi fakto-
csolati
területen
ring területének a kiépítését. 2013 május végén kezdte
kezdtem. Itt 98-tól
meg az OTP Bank faktoring tevékenységét, 2014-re az
KKV kockázati veze-
OTP Bank piacvezetővé vált a faktoring piacon. 2014-
tőként, majd a Köz-
ben 17%, 2015-ben 33%, 2016. I. félévben 40% feletti
ponti üzletirányítás
piacrésszel az OTP Bank stabilan a legerősebb faktoring
területen
szolgáltató hazánkban.
dolgoz-
tam senior munka-
Miért kezdtél el faktoringgal foglalkozni?
társként. 2002-től a retail és wholesale vállalati üzletpo-
2005 előtt üzletirányítási vezetőként feladatkörömbe
litikáért, termékfejlesztésért felelős terület vezetője let-
tartozott új üzletágak, perspektivikus üzleti irányok elin-
12
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
piac előttünk jár. Célom, hogy az OTP Bank
adatom volt a faktoring üzletág „pályára állítása” is. Lé-
egy olyan univerzális fakorszolgáltató legyen,
tezett ugyan korábban is ilyen tevékenység a Bankban,
amely valamennyi, a nyugat-európai piacon
de messze nem abban a mértékben, ahogy azt – vélemé-
elérhető konstrukcióval rendelkezésre áll.
nyem szerint – egy vállalati nagybanknak művelnie kel-
Miért nem volt az OTP Bankban 2012 előtt fak-
lene.
toring tevékenység?
Az üzletág pályára állítása megtörtént, ezzel egyidejű-
Az OTP Bankcsoportban voltak előzményei a
leg – egy belső szervezeti átalakulás kapcsán – lehetősé-
faktoring tevékenységnek: korábban a cso-
get kaptam rá, hogy azt magam indítsam útjára. Mivel
porthoz tartozó Merkantil Bank végzett ilyen
egyértelműen üzletembernek tartom magam, számom-
jellegű tevékenységet. De értelemszerűen felmerült az
ra egy valós, mérhető, számon kérhető üzleti terület irá-
is, hogy a Bank work-out leánycége, az OTP Faktoring
nyítása lényegesen kedvezőbb volt, mint egy termékfej-
Zrt. vehetné fel tevékenységei közé az üzleti típusú kö-
lesztő-üzletirányító terület működtetése, így a felkérést
vetelésvásárlás szolgáltatást. A Bank vezetése azonban
örömmel elfogadtam. Mondhatjuk úgy is: amit elméleti
úgy döntött, hogy ezt a tevékenységet célszerű a Ban-
irányként az MC-vel elfogadtattam, azonnal saját ma-
kon belül, más tevékenységekkel nem keverve, önálló
gam kaptam meg végrehajtásra.
üzleti irányként létrehozni.
A feladat sikerült, az új faktoring üzleti modell 2006-ra
Hogyan épül fel a faktoring tevékenység?
közel 200 milliárd forint többlet pénzforgalmat és piaci
Az OTP Bank által létrehozott üzleti modell lényege,
sikereket hozott az MKB Bank számára.
hogy a kereskedelmi faktoring terület egyben valameny-
INTERJÚ
dítása, fejlesztése az MKB Banknál. Ezek egyikeként fel-
Hogy néz ki a hazai faktoring piac? Mennyire fejlett?
nyi faktoring termék termékfejlesztője (amely révén
A hazai faktoring piac tekintetében irányadó Magyar
egyedi ügyféligényeket is ki tudunk szolgálni tailor ma-
Faktoring Szövetség statisztikái szerint néhány éve újra
de módon, ennek révén tudunk például akár 100%-os,
dinamikusan bővül. A 2014 évi 900 milliárd forintos
visszkereset nélküli szolgáltatást nyújtani, ha ez az üzle-
összforgalomhoz képest 2015-re 1200 milliárd forintra
ti igény), és vagyunk egyben üzleti – lebonyolító terület
nőtt a piaci szereplők által generált összforgalom. 2016
is. Azaz gyakorlatilag „bank a Bankban” jelleggel üze-
első félévben közel 800mrd Ft-os forgalmat generált a
meltetjük a szolgáltatást. A terület értékesítő munkatár-
piac, amely előre vetíti, hogy idén is jelentős lesz a piaci
sai – faktorcégekhez hasonló rugalmassággal – közvet-
bővülés. A növekedés motorja jelenleg az OTP Bank. A
len tartják a kapcsolatot jelenlegi és leendő ügyfeleink-
2014-es piaci növekmény 112%-a származott az OTP-től
kel, becsatornázzák az üzleti igényeket, az operációs-
(azaz OTP nélkül csökkent volna a faktor piac), 2015-ben
termékfejlesztési területrész pedig igyekszik minden
a piaci növekmény 95%-át testesítette meg a Bank.
egyedi, speciális ügyféligénynek megfelelő jogi – infor-
GDP arányos faktor forgalom tekintetében a nyugat-eu-
matikai – üzleti megoldást előkészíteni.
rópai faktorpiac még 2-3-szor fejlettebb a hazai piacnál,
Nem véletlen, hogy a fenti rugalmas üzleti modell révén
de régiós versenytársaink közül is a lengyel, cseh, horvát
épp a nagyvállalati és felső-középvállalati ügyfélkategó-
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
13
INTERJÚ
riában domináns az OTP Bank piaci jelenléte,
a teljes faktoring piac hozott létre. Az üzleti siker vélemé-
hiszen ott a leginkább jellemző, hogy az
nyem szerint az alábbi tényezőknek köszönhető:
ügyfelek nem dobozterméket, hanem igénye-
1.) Legfontosabb, hogy nem csak „doboz” termékekkel
ik szerint szabott, akár IT fejlesztést – összekö-
tudunk ügyfeleink rendelkezésére állni. Természete-
tést igénylő módon kívánnak velünk közösen
sen a kisebb ügyletek esetén sok doboz termékünk is
dolgozni.
van, amely biztosítja, hogy akár 2-3 nap alatt tudunk
Szintén fontos megemlíteni, hogy az OTP Bank
döntést hozni és az ügyfél igényeit kiszolgálni. De na-
kereskedelmi faktoring tevékenységét két hi-
gyobb ügyletek esetén az ügyféllel közösen akár új
telbiztosító partner segítségével közösen vég-
terméket is létre tudunk hozni, ha az üzletileg indo-
zi. Indulásunk óta partnerünk az Euler-Hermes Hitelbizto-
kolt és közös előnyöket hordoz;
sító, 2016-tól pedig – a Hermes mellett – a Coface hitel-
2.) Az OTP Bank Magyarország legerősebb univerzális
biztosítóval is közösen igyekszünk az ügyfelek igényeit
bankja, amely már az egyik legnagyobb piaci sze-
kiszolgálni.
replő a vállalati ügyfélkiszolgálásban is (OTP Busi-
Milyen szaktudásra van szükség a kollégáknál?
ness brand). A fakoring terméket a Bank teljes háló-
A faktoring tevékenység valami furcsa keveréke a vállala-
zatában több mint 200 nagyvállalati, továbbá meg-
ti referens, a hitelbiztosító, illetve egy cég pénzügyi – jo-
számlálhatatlan kisvállalati értékesítő kolléga tudja
gi területei gondolkodásának. Problémának is látom,
az ügyfelek rendelkezésére bocsátani. Ha az ügyfél-
hogy Magyarországon jelenleg nincs megfelelő szakem-
nek nem csak faktoring, hanem faktoring, hitel, tre-
berképzés sem erre a piacra. A közgazdász, illetve jogi
asury műveletek stb. együttesen kell, hogy rendel-
képzés megszerzése során a faktoring tevékenységről na-
kezésére álljon, komplett kiszolgálással tudunk
gyon kevés információ hangzik el, miközben például az
szolgálni.
országban végbemenő engedményezés típusú jogügyle-
3.) Rendkívül gyors az OTP Bank faktoring kockázati dön-
tek döntő többsége a faktoring tevékenységhez kapcso-
téshozatali mechanizmusa. Az idei évben 1 napnál is
lódik. Kollégáim többsége sok éves faktor tapasztalattal
alacsonyabb az átlagos kockázati döntéshozatali
bír, mégis a csapat átlagéletkora csak 40 év körül van,
időnk. Azaz egy nagybank likviditását tudtuk ötvözni
hogy biztosítani tudjuk a szaktudás és a dinamizmus
egy kis faktorcég rugalmasságával és gyorsaságával.
egyensúlyát. Vannak közöttünk közgazdászok, jogászok,
Reményeink szerint ügyfeleink is ezt érzik a kiszolgá-
illetve – magam is beleértve – jogász-közgazdászok is. Így
lás során.
értjük miről kell megállapodni az ügyféllel és el is tudjuk
Mennyiben más a faktoring, mint más finanszírozási
azt készíteni hosszú jogi-kockázati egyeztetések nélkül is.
technikák?
Milyen eredményeket értetek el, ezek minek köszönhetők?
A faktoring alapvetően tér el egy bankhiteltől az alábbi-
Miért működik jól a faktoring az OTP keretei között?
akban: bankhitel esetén a Bank bevizsgálja ügyfelét,
Ahogy korábban említettem, mind az MKB Bankban, mind
hogy az milyen összeg igénybevételére jogosult, majd
az OTP Bankban az üzleti modell és a stabil szakértői csa-
azt – jogi biztosítékok mellett – az ügyfél rendelkezésére
pat segítségével sikerült piacvezetővé válni. 2016-ban vár-
bocsátja és lejáratkor az ügyféltől kéri visszafizetni.
hatóan az OTP Bank egymaga közel akkora faktoring for-
Faktoring esetén az ügyfél egyszerre négy fő szolgálta-
galmat fog tudni generálni, mint ami 2014-ben nélkülünk
tást kap:
14
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
egészében átvállaljuk a behajtást. A fi-
nézni saját főkönyvét, azon belül a nyitott vevőállo-
zetési hajlandóság javítható szolgálta-
mányát (illetve annak bruttósított értékét). Ez az ál-
tásunk segítségével.
lomány az, ami faktor finanszírozás tárgya lehet.
4.) Nyilvántartás: természetesen az átvál-
Azaz a faktor feldata, hogy akár folyamatosan (akár
lalt, átvett követelésről teljes körű me-
naponta) megvásárolja a mindenkor kiszámlázott,
nedzsment riportot nyújtunk a partner
vevő által még meg nem fizetett vevőköveteléseket,
részére.
INTERJÚ
1.) Finanszírozás: minden vállalkozásnak érdemes meg-
ezzel forgótőkét szabadítunk fel a vállalkozás számá-
Ahogy jeleztem, a faktor révén a mérleg-
ra. A hitellel szemben előnyünk, hogy a Bank a vevő
szerkezet javítható, hiszen vevőállomány
fizetőképességét ellenőrzi és a vevőtől is várja a kö-
értékesítés révén a könyvekből eltűnik a vevőkövetelés
vetelés megtérülését, ezért a faktor szerződő part-
állomány, helyére pénzeszköz kerül. Javul az eladóso-
nertől nem is kér semmilyen jogi biztosítékot a köve-
dottság, a vevőforgás. Bizonyos cégeknél ezek mened-
telés megtérülésére, csak azt kéri, hogy adja el vevői
zsment mutatók is, melyek javításában segítséget tu-
követeléseit;
dunk nyújtani.
2.) Kockázat átvállalás: a faktoring szolgáltatás lehet
Mennyiben tekinthető a faktoring credit management es-
visszterhes (ez esetben a finanszírozó a vevő nemfi-
zköznek?
zetése esetén visszakéri a pénzt a szállítótól), de le-
Véleményem szerint a visszkereset nélküli faktoring
het visszteher mentes is. Az OTP Bankban ez utóbbi
(azaz a vevőkockázat átvállalással nyújtott szolgáltatás)
szolgáltatás a vezértermékünk. Célunk az, hogy ne
teljes egészében megfelel ezen kritériumnak, hiszen va-
csak finanszírozzuk az ügyfél vevői követeléseit, ha-
lós kockázatátvállalás történik úgy, hogy a követelés be-
nem át is vállaljuk a vevői nemfizetés kockázatát. Ez
hajtásban is a Bank eljár az ügyfél helyett.
utóbbi szolgáltatásunk US GAAP és IFRS szerint is
Milyen cégek tudják a faktoringban rejlő előnyöket
u.n. true sales szolgáltatásnak minősül, azaz számvi-
legjobban kiaknázni?
teli értelemben nem finanszírozunk, hanem megvá-
Nincs ilyen ágazati specifikáció. Minden olyan cég szá-
sároljuk a vevői követeléseket (ezzel számviteli érte-
mára jelenthetünk előnyt, ahol a 3-as számlaosztályban
lemben mérleg javító termékként is használható a
van nyitott vevőkövetelés, ahol akár a finanszírozás
faktoring szolgáltatás). Visszkereset nélküli (azaz ve-
igény, vagy a vevőkockázat kezelés, esetleg a mérlegtisz-
vői kockázat átvállalással együttes) szolgáltatásunk
títás a cél. Ügyfeleink többsége nagyvállalat, nagyrészt
nem csak belföldi, hanem export vevőkövetelések
multinacionális nagyvállalatok hazai tagvállalatai, de e
esetén is rendelkezésre áll.
mellett egyre nagyobb részt képvisel portfoliónkban a
3.) Követeléskezelés: a megvásárolt követelések behaj-
KKV szektor, illetve az agrárvállalkozások is.
tásában a Bank közreműködik, igény esetén teljes
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
15
ELEMZÉS
Csődök Európában 2015-ben számok és fejlemények. A Creditreform gazdaságelemzése
Ha folytatódott is a gazdasági növekedés az utóbbi időben, úgy igazából nincs nyugalom Európában. A gazdasági növekedési fázist nyugtalanító tényezők
1. A nyugat-európai országok fejlődése 2014/15-ben
fenyegetik. A márciusi terrortámadások, amelyek Európa politikai centrumát érintették, a brit referen-
Nyugat-Európa: csökkenés a csődök számában.
dum júniusban Nagy-Britannia kilépéséről az EU-ból,
Miután Nyugat-Európa (EU-15 plusz Norvégia és Svájc)
valamint a menekültáradat a polgárháború sújtotta
visszatalált a növekedés ösvényére, tovább csökkent a
országokból, amit úgy Dél-, mint Észak-Európának el
vállalati csődök száma. 2015-ben összesen 174.941 cső-
kell szenvednie.
desetet jelentettek. Ez majdnem 7.200 csőddel, azaz 3,9
Visszatekintve a múlt évre, Európát egy stabilabb emelke-
százalékkal kevesebb, mint 2014-ben (182.132). Már az
dési trend jellemezte. Ennek fő meghatározója első sor-
előző évben is visszaesés volt a csődök számában (mí-
ban az olajárak kedvező alakulása, valamint az EKB „ala-
nusz 10.600 eset; mínusz 5,5 százalék).
csony kamat” politikája volt. Így a gazdaság az egykori
A jelentős enyhülési folyamatok ellenére az utolsó két
krízis-országokban Európa déli felén végre fellélegezhe-
évben, az évi csődesetek száma Nyugat-Európában még
tett. Ám a bevezetőben említett tényezők következtében
mindig magasabb, mint a pénzügyi válság előtt (2008:
megnőtt a bizonytalanság a további fejlődést illetően.
155.581 csőd).
1. Táblázat: Vállalati csődök Nyugat-Európában
16
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
Négy országban emelkedett a csődök száma.
2. Ára: A vállalati csődesetek alakulása a kiválasztott országokban
Nyugat–Európa országainak többségében csökkent a csődök száma 2014/15 összehasonlításában (lásd 1. ábra). Csak 4 országban jegyeztek több csődöt, minta az előző évben: Portugália (plusz 7,6 százalék), Svájc ((plusz 3,9 százalék), Luxemburg (plusz 3,3 százalék), Franciaország (plusz 0,9 százalék). A legnagyobb csökkenést Görögországban jegyezték mínusz 42,7 százalékkal. Ezt követi Spanyolország (mínusz 25,1 százalék), Hollandia (mínusz 20,7 százalék) és Finnország (mínusz 12,9 százalék). Németország 3,5 százalékos csökkenéssel az európai átlagnak felel meg. A csődtörténet általában csak töredékét képzi az összes cégfelszámolásnak. Sok országban különösen a kisvállalkozásokat gazdasági nehézségek esetén gyakran hivatalos csődeljárás mellőzésével szüntetik meg és töröl-
Alább következik az egyes országok rövid áttekintése:
nek a cégjegyzékből (vállalkozás megszüntetések Nyu-
UK: újra erős csökkenés – a legalacsonyabb
gat- és Kelet-Európában: 2,2 Millió vállalkozás, ebből
szám 2007 óta.
520.000 Kelet-Európában).
Nagy-Britanniában (Anglia, Wales, Skócia, Észak-Írország) újra pozitív irányt vett a csődtörténet. A csődök
1. Ábra: A vállalati csődesetek alakulása 2015-ben
csökkenésének mértéke 2015-ben 9,7 százalékkal volt
Nyugat-Európában (változások százalékban)
nagyobb, mint egy évvel korábban (mínusz 6,7 százalék) és így nagyobb az európai átlagnál is. A vizsgálati módszerek megváltoztatása és a nemzeti statisztikai hivatal adatainak átfogó ellenőrzése után a vállalati csődök száma 2015-ben 15.952 volt (2014: 17.660). Ez a legalacsonyabb szám 2007 óta. Az eddigi rekordértéket tekintve (2009: 25.288) a vállalati csődök száma több mint egyharmaddal csökkenet. Ezt a pozitív változást egy konjunkturális növekedés tette lehetővé, ami 2015-ben 2,4 százalékkal növelte a GDP-t. A privát háztartások nagymértékű eladósodása ellenére a reál-
Enyhülés a GIIPS-országokban.
bérek növekedésének köszönhetően a belső fogyasztás
Az időrendi fejlődést tekintve különösen az egykori Eu-
erősen megugrott.
ro-krízisországokban (Görögország, Írország, Olaszország, Portugália és Spanyolország) mutatkozik enyhülés
Németország: 15 éves mélyponton a vállalati
a csődtörténetben, miután a 2008. évet követően egy
csődök száma.
erőteljes növekedés volt megfigyelhető (2. Ábra). A cső-
2015-ben Németország is tartotta a gazdasági növeke-
dök száma ezekben az országokban még így is duplája
dés irányát. A konjunktúra motorja a privát fogyasztás
a válság előtti időszakban jegyzett értéknek. Nagy-Bri-
volt, ami olyan emelkedésnek indult, amire 2000 óta
tanniában és Németországban a gazdasági fellendülés-
nem volt példa. A gazdaság stabilan emelkedő ösvé-
sel már hosszabb idő óta csökken a csődök száma és jó
nyén – a GDP 1,7 százalékkal nőtt – tovább csökkent a
ideje már a 2008. évi érték alatt marad. Skandináviában
vállalati csődök száma. A 3,5 százalékos csökkenés min-
ezzel szemben a csődszint továbbra is magasabb, mint
denesetre sokkal szolidabb, mintegy évvel korábban
korábban, annak ellenére, hogy itt is elindult egy csök-
(mínusz 8,0 százalék). A szövetségi Köztársaságban ösz-
kenési folyamat. Franciaországban ezalatt évről évre
szesen 23.180 vállalati csődöt regisztráltak. Ez egyben a
egyenletesen nagyszámú csődöt jegyeznek.
legalacsonyabb érték 1999 óta.
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
17
nusz 10,1 százalék) figyelhető meg jelentős javulás, ahol
javulás.
2015-ben erős gazdasági növekedés volt érzékelhető.
A Benelux-államokban 2015-ben jelentősen
Finnországban 2007 óta, illetve Svédországban 2008
kevesebb vállalkozás jutott csődbe, mint az
óta most jegyezték fel a legkevesebb csődesetet. Norvé-
előző évben. 15.906 vállalati csődöt jegyez-
giában is nagyobb volt a csődszám csökkenése (mínusz
tek fel (2014: 18.226), ami 12,7 százalékos
7,1 százalék) az európai átlagnál.
csökkenésnek felel meg. Már 2014-ben is mu-
Mivel az ezt megelőző két évben még emelkedett, a cső-
tatkozott a javuló tendencia, hasonló nagy-
dök száma továbbra is magasabb a pénzügyi világvál-
ságrendben. Hollandia (mínusz 20,7 száza-
ság előttinél. Dániában gyakorlatilag nem változott a
lék) és Belgium (mínusz 9,1 százalék) mutat különösen
csődesetek száma (mínusz 0,5 százalék). Annak ellené-
markáns csökkenést. Hollandiában az 5.271 csődeset a
re, hogy beindult a konjunktúra, a stagnálás évei még
legalacsonyabb értéket jelenti 2008 óta, míg Belgium-
éreztetik a hatásukat.
ELEMZÉS
A Benelux-államokban folytatódik a
ban a 9.762 eset 2010 óta a legkisebb csődszámot mutatja. Szemmel láthatóan normalizálódott a csődhelyzet
Franciaország: az erőtlen gazdaság kedvez a
mindkét országban, miután a krízis éveiben rohamosan
csődöknek.
emelkedett a csődbe jutott vállalkozások száma.
Franciaországban 2015-ben is tartósan magas vállalko-
Luxemburgban a csődök száma az emelkedés ellenére
zói csődszámot regisztráltak. A 61.379 csődeset rekord-
(plusz 3,3 százalék) az eddigi, 2012-ben és 2013-ban
értéket jelent – egy évvel korábban 60.853 csődöt jelen-
jegyzett csúcsértékek alatt marad.
tettek. Franciaország azon kevés európai nemzetek egyike, ahol az utóbbi időben nem enyhült a csődhely-
Ausztria és Svájc: különböző előjellel.
zet. Különösen a kisvállalkozások érintettek a csődtörté-
Svájc azon kevés nyugat-európai ország közé tartozik,
netben.
ahol a vállalati csődök száma emelkedett. A csődesetek
Tovább nőtt Franciaország részesedése az európai
száma egy éven belül 5.867-ről 6.098-ra emelkedet
csődstatisztikában. 2015-ben az összes csőbejutott vál-
(plusz 3,9 százalék). A svájci emelkedéssel szemben áll
lalkozás jó egy harmadát (35,1 százalék) Franciaország
az Ausztriában jegyzett enyhe csökkenés (mínusz 3,2
adta (2011: 28,0 százalék). Itt meg kell jegyezni, hogy a
százalék) a csődök számában. 5.422 regisztrált esettel a
csődök száma Franciaországban a krízis után is magas
csődbe jutott cégek száma 13 éves mélypontot jelent.
értéken maradt, miközben sok országban csökkentek a
Svájcban a csődök száma sokévi összehasonlításban to-
csődszámok ebben az időszakban.
vábbra is magas, még akkor is, ha 2010-ben és 2013-
A jelenlegi trend megváltoztatásához továbbra is kedve-
ban magasabb értékeket is mértek.
zőtlenek a keretfeltételek. A francia gazdálkodásban
Svájc enyhe leszakadásának egyik oka lehet a svájci
ugyanis nem fedezhető fel számottevő javulás. A gazda-
frank év elején történt egy százalékos felértékelése utá-
ság fejlesztése takaréklángon zajlik. A beruházások
ni szolid gazdasági növekedés. Ennek az export-üzletág
stagnálnak az állami megszorítások miatt. A munkanél-
és a vendéglátóipar látta kárát. Ausztriában is gyengült
küliek aránya makacsul magas értéket mutat.
a gazdasági fejlődés dinamikája az Eurozóna más országaihoz képest. Elmaradtak a beruházások, de vissza-
Megint Írország Európa hullócsillaga?
esett a lakossági fogyasztás is. Csökkent ugyan a válla-
A GIIPS-országok csoportja (Görögország, Írország,
lati csődök száma, ugyanakkor gyakoribbá váltak a pri-
Olaszország, Portugália és Spanyolország) összességé-
vátcsődök.
ben továbbra is javuló tendenciát mutat. Az öt országban 29.457 csődöt jegyeztek (2014: 30.932; 2013:
A finnek és a svédek előre törnek, a dánok
33.094). Az évi csődesetek száma minden esetre még
ezúttal nem.
így is háromszor akkora, mint 2007-ben.
A skandináv országokban, amikhez jelen elemzés kere-
Egyedül Portugáliában emelkedett a csődök száma
tében Dánia, Svédország és Norvégia mellett az eurozó-
(plusz 7,6 százalék), a GIIPS-csoport többi országában
na tag Finnországot is hozzávettük, összességében
kisebb-nagyobb csökkenés mutatkozott. Olaszország
csökkent a vállalati csődök száma. Különösen Finnor-
mínusz 0,5 százalékkal a sereghajtó közöttük. Az ország
szágban (mínusz 12,9 százalék) és Svédországban (mí-
négy év után először 2015-ben mutatott fel újra csekély
18
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
gazdasági növekedést. Ezzel együtt a fejlődés még labilis, azért is, mert a hosszú krízis alatt erősen csökkent a gazdaság versenyképessége és mert az ország fontos
2. Csődök gazdasági ágazatok szerint Csak kismértékű javulás a
Egy javuló vállalati stabilizáció feltételeit eszerint még
kereskedelemben.
nem sikerült helyreállítani. Sokkal jobban alakul a gaz-
Éves
dasági helyzet Írországban. Az ország gazdasága az
mind a négy fő gazdasági ágazatban csök-
utóbbi időben erőteljesebb növekedésnek indult, mint
kent a csődök száma. Legnagyobb javulás
bármely más EU-országban. Időközben lehagyják a krí-
megint a feldolgozó iparágban volt (mí-
zis előtti szintet. A vállalati csődök száma is ennek meg-
nusz 8,7 százalék; előző év: mínusz 5,2 százalék). Az épí-
felelően csökkent (mínusz 9,9 százalék).
tőipar és a szolgáltatók következnek 5,1 százalékos
2015-ben a GIIPS-országok adták Nyugat-Európa összes
csökkenéssel. Ebben a két szektorban a javulás nem csak
vállalati csődjeinek az egy hatodát (16,8 százalék).
folytatódott, de fel is gyorsult. A kereskedelemben
2009-hez képest (10,6 százalék) alaposan megnőtt a ré-
(benne vendéglátó ipar) ezzel szemben csak kismértékű
szesedés aránya még úgy is, hogy az utóbbi időben né-
javulás volt érzékelhető (mínusz 1,9 százalék) és ráadá-
mi enyhülés volt tapasztalható a csődtörténetben.
sul kevésbé meggyőző, mint egy évvel korábban.
3. Ábra: A csődesetek eloszlása Nyugat-Európában
összehasonlításban
2014/15-ben
ELEMZÉS
kereskedelmi partnerei szintén gyengültek.
4. Ábra: változások a fő gazdasági ágazatokban Nyugat-Európában 2013/14 és 2014/15
GIIPS: csak a termelő iparágban történt javulás. Erősödés két nagy nemzetgazdaságban.
A legtöbb nyugat-európai országban a csődszámok
Teljesen másképpen történtek a változások Németor-
csökkenése nagy szórást mutat. Ezt mutatja a csődök
szágban. Ennek részesedése a csődökből tovább csök-
alakulása a fő gazdasági ágazatokban 2014/15 éves ösz-
kent 13,5-ről 13,3 százalékra. Még szembetűnőbb a po-
szehasonlító diagramja. Így a feldolgozó ipar különösen
zitív változás a középtávú időintervallumot tekintve
a Benelux-államokban (mínusz 19,5 százalék) és a GIIPS-
2009 óta. Hat évvel ezelőtt az összes nyugat-európai
országokban (mínusz 18,8 százalék) jelentős csökkenést
csődeset 17,9 százaléka német vállalkozást érintett. Eu-
mutat. Az Ausztria/Svájc duó ezzel szemben mini-emel-
rópának egy további nagy nemzetgazdaságában is
kedést produkált ebben a szektorban (plusz 0,7 száza-
csökkent a csődök részesedése, ez pedig: Nagy-Britan-
lék), Franciaországba (mínusz 1,2 százalék és Skandiná-
nia. A regisztrált csődeseteknek csak 9,1 százaléka szár-
viában (mínusz 1,9 százalék) is csak enyhe csökkenést
mazik a szigetországból (2009: 13,8 százalék). Nagyjá-
regisztráltak. Az építőiparban is nőttek a csődszámok
ból változatlan a Benelux-államok és Ausztria/Svájc ré-
Ausztria/Svájcban (plusz 3,0 százalék), miközben főleg
szesedése ebben az időszakban, miközben Skandinávia
Nagy-Britannia (mínusz 14,2 százalék), a Benelux-álla-
tendenciális javulást mutat (11,9-ről 10,0 százalékra
mok (11,3 százalék), valamint a GIIPS-országok (mínusz
csökkent a csődök aránya).
11,2 százalék) figyelemre méltó csökkenést értek el. Németországban változatlan maradt az építőipari csődök csökkenési aránya (mínusz 1,6 százalék).
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
19
5. ábra: Változások a fontosabb gazdasági
tágnak a legnagyobb a részesedése a nyugat-európai
területeken országonként illetve régiónként 2014/15
csődtörténetből; az összes regisztrált csődeset 36,6 százaléka ebből a szektorból kerül ki. A 2014. évi 37,1 százalékhoz viszonyítva ez enyhe csökkenést jelent. Ez Európa nyugati felén a feldolgozó iparra is igaz: ennek a szektornak 11,0-ről 10,4 százalékra csökkent a csődökből való részesedése. Nagyjából változatlan maradt az építőipar részaránya (20,6 százalék; előző évben: 20,8 százalék). Ezzel szemben enyhén emelkedett a kereskedelem és vendéglátóipar részesedése (31,4-ről 32,1 százalékra). Ez a trend hosszú távon is érvényesül: 2010ben a kereskedelem és vendéglátóipar részesedése Nyugat-Európa csődjeiből 30,5 százalék volt.
Franciaország: több csőd a kereskedelemben és a szolgáltatói ágazatban.
2. Táblázat: Csődök aránya a fő gazdasági ágazatok
A kereskedelem- és vendéglátó szektorban a csődök
szerint2014/15-ben a kiválasztott országokban,
száma továbbra is magas. Példaképpen a GIIPS-orszá-
illetve régiókban (%)
gokban gyakorlatilag nem történt változás. Említésre méltó csökkenés volt ebben az ágazatban a Benelux-államokban (mínusz 12,1 százalék), ezt követi Skandinávia (mínusz 5,3 százalék) és Nagy-Britannia (mínusz 4,4 százalék).
Sőt,
Franciaországban
egyenesen nőtt a kereskedelmi vállalatok csődszáma (plusz 2,6 százalék). Kedvezőbben alakult a csődtörténet a feldolgozó üzletágban, persze nem mindenütt. Francia-
A kereskedelem nagyarányú csődrészesedésének kiin-
országban több szolgáltató (plusz 0,9 százalék) jutott
duló pontja a GIIPS-országokban, Nagy-Britanniában és
csődbe, mint az előző évben, miközben Nagy-Britannia
nyomokban Skandináviában és Franciaországban kere-
(mínusz 17,7 százalék), Benelux (mínusz 12,5 százalék)
sendő. A trend ellenében nőtt az építőipar részesedése
és Skandinávia (mínusz 9,7 százalék) jelentős javulást
a csődökből Ausztria/Svájcban, a Benelux-államokban
mutat.
és Németországban is. Nagy-Britannia emelkedő csődszámot jegyzett a feldolgozó szektorban, miközben az
6. Ábra: A fő gazdasági ágazatok részesedése a csődesetekből Nyugat-Európában 2010 - 2015
építő- és feldolgozó ipar a GIIPS-országokban kevésbé volt érintett, mint az előző évben. Ahogyan eltér az egyes európai országok gazdasági szerkezete, ugyanúgy eltérő az egyes gazdasági ágazatok részvételi aránya a csődtörténetben. Feltűnő a szolgáltatói ágazat magas részaránya Luxemburgban, Hollandiában és Svájcban, ahol is 50 százalék fölé emelkedett az ágazat részesedése a csődökből. A csődök kiemelkedően
magasarányával
jeleskedik
Belgium,
Portugália és Franciaország a hotel- és vendéglátó üzletágban. Norvégia és Franciaország átlag felett magas csődaránnyal tüntetik ki magukat az építőipar terüleNőtt a kereskedelem részesedése a csődökből.
tén, ami mindkét országban a csődöknek több mint egy
Ahogy korábban is, 2015-ben ismét a feldolgozó üzle-
negyedét teszi ki.
20
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
3. Táblázat: Csődök a fő gazdasági ágazatokban 2015
százalékos mérséklődés jelentősebb, Mint Nyugat-Európában. Minden esetre a kontinensnek ezen a részén is van még pótolni való – az előző évben Nyugat-Európától eltérően még emelkedett a csődbe jutott vállalatok száma (plusz 5,7 százalék). 2014-ben a vállalati csődök rekord számot értek el (101.707), ami kereken kétszer akkora volt, mint 2010-ben (53.351). Időközben azért lábra kapott a gazdaság erősödése. Az orosz embargó, ami a kelet-európai országok földrajzi helyzetüknél fogva jelentősen érintette, szemmel láthatóan veszített a jelentőségéből. Kelet-Európának javára válik Nyugat fejlődési irama. Erősek a gazdasági kötődések, például a beszállítói üzletágban. Minden esetre Kelet-Európában a változások nem egységesen zajlanak. Négy országban emelkedett a
Az egyes nyugat-európai országokban eltérő csődjog
csődök száma. Szerbiában elenyésző (plusz 0,5 száza-
mellett a csődkvóták rangsora jelentősen átlag feletti
lék), míg Horvátországban jelentős (plusz 164,0 száza-
csődérintettséget mutat Luxemburgban, Svájcban, Dá-
lék) az emelkedés, aminek inkább szerkezeti oka van,
niában, valamint Franciaországban és Belgiumban.
miután Horvátországban 2015-ben új csődjogot vezettek be. Litvániában (plusz 26,2 százalék) szintén egy, a
4. Táblázat: Csődök Nyugat-Európában 2015
csődeljárást megkönnyítő jogi változás okozza az emelkedést. Nyolc országban jegyeztek csökkenő csődszámokat, a legszembetűnőbb Románia (mínusz 50,4 százalék). Az enyhülő csődfolyamatnak Kelet-Európában tehát széles bázisa van. 5. Táblázat: cégcsődök Közép- és Kelet-Európában
Bulgária: több vállalkozás vág bele a csődeljárásba. Bulgáriában 2015-ben enyhe emelkedés (plusz 5,0 szá-
3. Vállalati csődök Közép- és Kelet-Európában
zalék) mutatkozott a csődök számában, mialatt az előző évben jelentős csökkenést (mínusz 16,3 százalék) regisztráltak. Valószínű, hogy több fizetésképtelen cég lé-
Kelet-Európa túl a nehezén: csökkenő
pett a még mindig költséges és hosszadalmas csődeljá-
csődszámok.
rás útjára. Az ellehetetlenült vállalkozásokat gyakran
Közép- és Kelet-Európa országaiban is enyhült a csőd-
egyszerűen csak megszüntetik. Bulgária gazdasági hely-
helyzet 2015-ben. A csődbe jutott vállalatok száma eb-
zete eközben rendezettnek mutatkozik; csökkent a
ben a régióban 101.707-ről 90.069 csökkent. A 11,4
munkanélküliség, ami jó hatással volt a belső keresletre.
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
21
Ugyan a vállalati csődök száma 1.083-ra emelkedett
Lengyelországban tovább javul a helyzet.
2015-ben, viszont a rekordértéket (2013: 1.232) nem
Lengyelországban valamelyest csökkenő csődszámokat
érte el.
(mínusz 2,3 százalék) jegyeztek fel, miután az előző évben erőteljesen visszaesett a csődök száma (mínusz 6,7
Horvátország: a csődeljárások során keletkezett
százalék). A csődök következtében elvesztett munkahe-
feltorlódást sikerült ledolgozni.
lyek száma 2015-ben jóval a megelőző évi alatt marad.
Horvátország csődtörténete ezúttal szembetűnő. A
Itt a lengyel gazdaság fejlődési folyamata határozottan
164,0 százalékos emelkedés az előző évihez képest
érzékelhető. Lengyelországban 2015-ben a gazdaság
azonban jogi változásra vezethető vissza, így az aktuális
fejlődése 3,5 százalékos volt – különösen a beruházások
számok csak részben hasonlíthatók össze az előző évek-
emelkedtek dinamikusan. A béremeléseknek és a csök-
kel. Az új rendelkezés szerint a szorult helyzetben lévő
kenő munkanélküliségnek köszönhetően a belső keres-
vállalkozások ellen hivatalból csődeljárást indítanak. A
let is hozzájárult a gazdaság fejlődéséhez. A vállalati
recesszió évei alatt nyilvánvalóan feltorlódás keletke-
csődök száma azonban még így is a 2010. évi érték
zett, ami most rövid idő leforgása alatt bekerült a csőds-
(665) felett van.
tatisztikába. Ezzel együtt a horvát gazdaság újra feljövő ágban van. Mindenekelőtt a külkereskedelem fejlődött
Csődreform Romániában
dinamikusan 2015-ben, így a vállalkozások keretfeltéte-
Romániában az előző évben végrehajtott csődreform
lei összességében javultak.
után továbbra is jelentősen csökkent a csődök száma (mínusz 50,4 százalék). Mivel első sorban az 1 Mio. Eu-
Javulás a Baltikumban.
ró feletti évi forgalmat jegyző nagyvállalatok választják
A balti országok 2015-ben folyamatosan javítottak a
a csődeljárás intézményét, így nagy valószínűséggel a
csődstatisztikájukon. Észtországban mínusz 12,1 száza-
hitelezőket ért csődkárok nem csökkentek akkora nagy-
lékos csökkenést regisztráltak, miután már az előző év-
ságrendben, mint a csődök száma. A javuló csődhelyzet
ben is esett a csődök száma (mínusz 8,7 százalék). Ezzel
a határozott gazdasági fejlődésnek és növekvő beruhá-
elérték a krízis előtti szintet. Minden esetre a csökkenő
zási kedvnek köszönhető. Ezzel Románia Lettország és
csődök számában visszatükröződik a cégek visszafo-
Csehország mellett egyike azon kelet-európai országok-
gottsága is, amelyikek a csődhelyzet elkerülése érdeké-
nak, amelyikek hosszú időn keresztül 2010 óta a legna-
ben például korlátozták a befektetéseiket. 2015-ben a
gyobb mértékben csökkent a csődök száma.
belső fogyasztás biztosította Észtország gazdasági növekedését.
Erősödő gazdasági régiók: Csehország és
Lettországban is negatív előjelet kapott a csődtörténet
Szlovákia.
(mínusz 8,9 százalék). Minden esetre az előző év erőtel-
A Cseh Köztársaságban (mínusz 15,7 százalék) és Szlo-
jes növekedését csak részben sikerült érvényesíteni, mi-
vákiában (mínusz 14,0 százalék) közel azonos mérték-
vel az orosz-ukrán válság a Baltikum gazdaságára is ká-
ben csökkent a csődesetek száma. Szlovákiában később
ros hatással volt. Időközben a cégek reagáltak és a kül-
indult és lassúbb volt a fejlődés üteme, ezzel szemben
kereskedelmet inkább az EU-országok felé irányították.
Csehországban már a korábbi években is nagymérték-
Ez a növekvő belső kereslet mellett átlag felett tovább
ben visszaesett a csődbe jutott cégek aránya. Mivel a
élénkítette a gazdaságot. A pénzügyi válság okozta ká-
csődök által érintett munkahelyek száma is erősen visz-
rokat még így sem sikerült teljesen behozni.
szaesett, arra lehet következtetni, hogy kevesebb nagy-
Jogi változtatások könnyítik meg Litvániában 2015 óta
vállalat került csődbe és inkább a kisvállalkozások voltak
a csődeljárás megindítását, aminek a hitelezők, az
érintve. Ezen túlmenően Csehországban már 2013 óta
egészségbiztosítók és az adóhatóság élvezik az előnye-
lehetősége van a magánvállalkozásoknak, hogy a privát-
it. Ennek megfelelően jelentősen emelkedett a regiszt-
csődeljárást válasszák. Ezt nagyon sokan kihasználják. A
rált csődesetek száma (plusz 26,2 százalék). Ezzel együtt
csökkenő csődszámok háttere: a Cseh Köztársaság
is töretlenül csökken a csődszám 2012 óta, úgy hogy
2015-ben Európa egyik legjobban fejlődő nemzetgaz-
közben még mindig jól érzékelhető a cégek alapjaiban
dasága volt (GDP: plusz 4,5 százalék). Szlovákiában szin-
gyenge pénzügyi helyzete. 2015-ben a pozitív fejlődési
tén komoly gazdasági növekedést eredményeztek a ne-
trend mellett gyengült a konjunktúra.
kilendülő beruházások.
22
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
31,0 százalékkal. A szolgáltatói üzletágban
Magyarországon a csődök száma.
(mínusz 21,0 százalék) átlag alatti volt a
2015-ben Magyarországon is enyhült a csődhelyzet (mí-
csökkenés, de még mindig jelentős. Az elő-
nusz 22,2 százalék). A megelőző évben még nagymérté-
ző évben még növekvő csődszámokat re-
kű növekedést (plusz 30,6 százalék) regisztráltak. Akkor
gisztráltak az építőiparban (plusz 12,8 szá-
a krízist követő néhány konjunkturális év után újra egy
zalék), és a szolgáltatóknál (plusz 1,9 szá-
csődhullám érkezett.
zalék).
Úgy tűnik, ezt sikerült ledolgozni; a felemelkedés elin-
ELEMZÉS
A felemelkedés következtében csökkent
dult, mindenek előtt az export- üzletág kapott újra erő-
Oroszország nem lábal ki a krízisből.
re. Ennek megfelelően 2015-ben a gazdasági növekedés
A zuhanó nyersanyag árak és a kereskedelmi tranzakci-
az európai átlag felett helyezkedett el.
ók következtében az orosz gazdaság 2015-ben jelentősen visszaesett. Ennek megfelelően a vállalati csődök
6. Táblázat: Csődök aránya a fő gazdasági
száma Oroszországban továbbra is relatíve magas érté-
ágazatokban Közép-Kelet-Európában *)
ket mutat. 2015-ben az előző évi 14.508 esettel szemben 14.624 csődöt regisztráltak (plusz 0,8 százalék. Az év folyamán mégis valamelyes enyhülést lehetett megfigyelni. A csődjog megváltoztatása után 2015. Októbere óta itt lehetősége van az egyéni vállalkozóknak a privát csődeljárás alkalmazására. Ez erősen lenyomta a vállalati csődök számát. De mivel ezzel egy időben a hitelezői jogok megerősödtek, ez újra növelheti a csődeljárások
A csődtörténet zászlóshajói Kelet-Európában a kereske-
iránti érdeklődést. Mindenek előtt a turisztikai ágazat
delem és a szolgáltatói üzletág amelyikek együtt az ösz-
került krízishelyzetbe; 2015 legnagyobb csődjeinek
szes regisztrált csődeset 76,6 százalékát adják. Miköz-
egyikét a „Transaero” légitársaság jegyezte. A gépjár-
ben a feldolgozó ipar (10,7-ről 10,5 százalékra) és az
műipar is recesszióban leledzik; sok kereskedő került
építőipar 13,7-ről 13,0 százalékra) részesedése csök-
csőd közeli helyzetbe, tovább folytatódott a piac letisz-
kent, különösen kivették a részüket a csődökből a szol-
tulása.
gáltatók-
Törökország csökkenő csődszámokat tud felmutatni, amelyek a javuló gazdasági helyzetnek köszönhetők.
7. Ábra: Csődök Kelet-Európában *) gazdasági
Az ország az utóbbi tíz évben átlagosan 4,7 százalékos
ágazatok szerint; Változások 2014/15 százalékban
növekedést produkált. Annak ellenére, hogy Törökországot háború és terror sújtja, 2015-ben sikerült a GDPt további négy százalékkal növelni. Ukrajna mély recesszióban. Ukrajna továbbra is mély gazdasági válságban van. 2015-ben 10 százalékot esett a GDP, tovább romlottak a gazdasági kapcsolatai a szomszédos Oroszországgal és gyenge a pénzügyi szektor. A vállalati csődök száma 13.696-ra emelkedett.
Kelet-Európában a csődszámok minden gazdasági ága-
7. Táblázat: cégcsődök Oroszországban,
zatban jelentősen csökkentek. A 2014. évivel összeha-
Törökországban és Ukrajnában
sonlítva a legnagyobb javulást az építőiparban és a kereskedelemben érték
el
mínusz
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
23
VÉLEMÉNY
BREXIT
A FECMA elnökének, Glen Bullivant-nak a Brexit népszavazást követően publikált glosszája
(a szöveghűség és a stílus megőrzése érdekében eredeti nyelven, angolul teszünk közzé). new dawn – a dawn which would witness a decision not expected, and for many of us not welcome. On the 23rd June, 2016 between the hours of 07.00 and 22.00 British Summer Time, a total of 33,551,983 UK citizens placed their X in the relevant boxes on the ballot paper. The turnout was 71.8%, high in the context of normal UK elections, which itself showed how important the vote was seen to be. The shock, surprise and sadness was because 16,141,241 (48.11%) voted for the UK to remain a member of the EU, but 17,410,742 (51.89%) elected to leave. Do not think that my reference to the Titanic is because I think that Great Britain has collided with an object which it should have seen coming and is now doomed
THE UK, THE EU AND FECMA
to inevitable catastrophe. My reference is simply because I see the same myths, truths, half truths and untruths
Nobody ever actually said that the Titanic was unsinkab-
which surrounded the ill fated liner as those peddled
le – the builders, Harland & Wolff, never made that cla-
endlessly for the last 4 months by those campaigning to
im, nor indeed did the owners, White Star Line. It has to
remain or leave. Some fundamentals need to be unders-
be said, however, that when an article appeared in a tra-
tood, the principal being that ever since the last UK re-
de magazine which reported that the arrangement of
ferendum on the EU back in 1975, the relationship bet-
watertight compartments, bulkheads and automatic
ween this rain soaked island and the continent of Euro-
doors rendered the vessel practically unsinkable, it sui-
pe has been fraught with difficulties. The British have al-
ted the shipping company’s marketing department not
ways felt that they have been misled over the last 40
to loudly correct any subsequent misquote by the more
years or so, and what was simply a single market club
popular Press. Hence, the myth was born, expanded,
has evolved, almost unseen, into something they felt
exaggerated and perpetrated far and wide. Say somet-
they had not signed up for. From the beginning, there-
hing often enough and it becomes true in the public
fore, there have been major splits in UK political circles
consciousness, or to put it into journalistic terms, never
with the “ins” and the “outs” spreading propaganda su-
let the truth stand in the way of a good story. I was re-
ited to their own ends, with the ability to blame the EU
minded of this on the morning of 24th June, 2016,
for what has gone wrong, and praise the unity of Euro-
when I awoke early to watch the BBC as results were be-
pe for what has gone right. The British never fully emb-
ing declared on the United Kingdom referendum on
raced the grand European project, hence no Euro, no
membership of the European Union. I was shocked,
Schengen and no political integration. Road signs still
surprised and saddened by what was clearly becoming
show miles and yards, babies are always proudly disp-
inevitable as the early hours of darkness gave way to a
layed at birth weighing pounds and ounces, and Heaven
24
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
much better to stay in and fight our cor-
road. More to the point, Brits have never felt that they
ner from within, but as the politicians
had any say in decisions coming out of the EU, despite
cannot be trusted, the voter goes with
the fact that successive UK governments made themsel-
the heart instead of the head.
ves continually unpopular in Brussels by always arguing
So what has gone wrong? Firstly, lay
over something. On the other hand, the UK has greatly
much of the blame fairly and squarely
benefited from EU membership – witness the Manches-
on the remoteness of the European
ter Metro system and countless major projects partly
Commission from the ordinary citizen. I
funded by the EU – ease of travel and a huge single mar-
always believed that Brits were not alo-
ket of over 500 million consumers. From the earliest
ne in their discontent over the Junckers of this world,
days, therefore, it has been almost impossible to discuss
and the rise of fringe political parties right across Euro-
the EU in a reasonable and rational manner. If you like
pe is testament to the fact that many European citizens
something about the EU, you are a Europhile, but if you
also feel disconnected. I also always maintained that
say something about the EU you do not like, you are a
this referendum, whichever way the result panned out,
Eurosceptic. There never seems to have been any midd-
was a very firm kick up the European Commission back-
le ground (usually the British way) and it was hoped that
side – a wake up call, if you prefer, to clearly point out
when it came to the time for an actual decision for the
that the direction of travel did not have everybody on
electorate, we could have a proper reasoned debate.
board. One size does not, did not, and never will fit all
Not so – Leave and Remain took diametrically opposing
and the absolute farce of Greece and the Euro is a per-
views and shouted at each other, quoting fiction as
fect example of trying to find a one fit cure to a massi-
facts, facts as fiction and utilising every propaganda
ve self-inflicted wound. The damage done by that sce-
trick in the book to sway voters. It could be said that this
nario alone should be obvious even to the most ivory to-
approach was inevitable, but no less damaging for all
wer inhabitant in the Commission – perhaps the Titanic
that. Politicians are not to be trusted, and a plague on
analogy is more suited to Greece and the Euro than to
both your houses seems to have been the outcome –
the UK and the EU. The Greek Tragedy is far from over –
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
VÉLEMÉNY
forfend that the UK ever drives on the wrong side of the
25
their Party and voted accordingly, but clearly they did
not too far away. Secondly, blame UK politici-
not. This begs the question, of course, about Corbyn’s
ans who put themselves before others, and
rather lack lustre attempts to warn workers of their job
spin the facts and figures to suit their own
and wage prospects, not to mention job protection and
ambitions. The announcement by the Prime
foreign investment in UK manufacturing – that clearly
Minister, David Cameron, only hours after the
fell on deaf ears in places like Swindon (Honda) and
referendum result was known, that he was to
Sunderland (Nissan). The Leave vote was well in front in
resign was precisely what Boris Johnson wan-
England and Wales (with the notable exception of Lon-
ted – as Mayor of London the blonde bombs-
don), and much of that was in the industrial heartlands
hell had experienced first hand the benefits of Europe-
of the North East, North West and the Midlands – were
an cooperation, funding and support. He wants to be
the voters snubbing Corbyn just as much as the EU? If
Prime Minister, however, and what better way than lea-
Cameron feels he got it wrong and has to go, what pri-
ding the campaign to leave in direct opposition to his
ce the future of Corbyn? Politicians on both sides of the
own party leader. A win-win for Boris – if Cameron had
English Channel totally misread the mood of the
won, Boris would not have in effect lost anything (still a
17,410,742 – the more you tell a Brit not to do somet-
Conservative MP and still a force to be reckoned with in
hing, the more he/she will do it and Junckers should be
the future), and in the event of victory, Cameron would
taken out into a Brussels back yard and given forty las-
have to go and who better to replace him than me!
hes with a wet lettuce for some of the ill-judged “advi-
Thirdly, the UK Labour Party under Jeremy Corbyn is fast
ce” he gave from on high.
becoming as irrelevant as the Liberal Democrats. The La-
Scotland and Northern Ireland were strongly for remai-
bour Party official policy was to remain in the EU, but
ning in the EU, and potentially that spells more trouble
Corbyn himself has long been a euro sceptic and did not
for the UK going forward. The Scottish National Party is
exactly inspire any support in his manner of campaig-
still determined to go for independence, and it is no co-
ning. Indeed, remaining in the EU should have been a
incidence that the SNP has virtually wiped out Labour in
foregone conclusion if Labour voters had supported
Scotland as they once did to the Conservatives. In that
VÉLEMÉNY
another bite in the EC proverbial posterior is
26
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
VÉLEMÉNY sense, no surprise, but their plan is itself fraught with
ways been (we have been there before too). It will not
danger. North Sea oil is running out, Holyrood needs
be easy, and I for one (who voted Remain) wish we we-
Westminster for much of its financial support even now,
re not in this position. I am from the camp which says
and in a few years, the Scottish economy would be cri-
better to fight on the inside for what you believe in than
tical without it. So Nicola Sturgeon, the SNP leader, is
snipe from the outside. However, my years in the credit
prepared to gamble Scotland’s future on the fact that as
management profession have taught me that if I cannot
an independent nation they can join the EU themselves
co-operate officially, I can still co-operate! There are
and hey presto the problem is solved. Risky? Northern
challenges ahead for us all, whatever our profession,
Ireland borders the Republic of Ireland (obviously) and
but credit management lies at the heart of business,
has enjoyed free movement between the two since long
whether it be in Birmingham or Berlin.
before there even was an EU. The relationship is estab-
We credit managers have the major role in the success,
lished, therefore, but the legacy of years of conflict still
prosperity and profitability of business, and whether in
lingers, much lessened by membership of the EU and
or out of the EU, we have the Federation of European
that has to be considered to be of greater value than
Credit Management Associations (FECMA) as our own
any financial benefits – having said that, however, Nort-
European family. We meet, debate, discuss, promote
hern Ireland remains one of the poorest areas of the UK,
best practice and ethics, educate, share, assist and sup-
and therefore the recipient of a greater proportion, pro
port. FECMA is not affiliated in any way to the EU so is
rata, of EU funding. NI and Scotland therefore see gre-
not damaged or weakened by the departure of the UK
ater benefits of being in the EU, though perhaps for dif-
from the European Union. Indeed, the Chartered Insti-
ferent reasons.
tute of Credit Management in the UK, as the principal
So where do we go from here. The UK will soon apply
founder of FECMA, is as committed to promoting the
for Article 50 and begin the two year exit negotiations.
status and the professionalism of the credit manager ac-
I do not for one minute believe that member states will
ross Europe as it is back in the UK and the value of mem-
make matters as awkward as they can for the UK – it will
ber associations to their own members can only be en-
be in their own best interests so not to do. The UK mar-
hanced by this family unity. Perhaps this has been a kick
ket itself is far too important to the likes of VW or BMW,
up our backsides too – now is not the time to retreat be-
Fiat or Siemens, and the rest, to be jeopardised by dog-
hind the barricades. Some might want to do just that,
matic impositions. The Bank of England will support
raise the drawbridge and look forward to Christmas.
Sterling (we have been there before) and UK financial
Credit managers cannot, and nor should they – for us
institutions will be as outward looking as they have al-
the time for family unity has never been more vital.
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
27
ESETTANULMÁNY
BAKO HUNGÁRIA Kft.
A 25 éves múltú BAKO HUNGÁRIA Kft. egykor a hazai piac egyik legjelentősebb pékáruk és cukrászati alapanyagok forgalmazásával foglalkozó társasága volt. A 2009-ben még közel 8,5 Mrd Ft-os árbevételű társaság 2015-re alig 3 Mrd Ft-os méretűre apadt úgy, hogy az utolsó 9 évben mindössze 1 alkalommal zárta pozitív eredménnyel az évet. Sajtóhírek és az éves beszámoló tanúsága szerint a NAV 2014-ben egy vizsgálat során 383 Mio Ft áfa megfizetésére kötelezte a társaságot, melyet zárolt is a cég bankszámláin. A Kft. ellen 2016. május 10-én indult csődeljárás. Vajon volt-e előre látható jele a társaság fizetésképtelenségének?
A BAKO HUNGÁRIA Kft. rövid bemutatása A BAKO HUNGÁRIA Kft.-t 1991-ben alapította a német
Szakmai berkekben már évek óta nem sorolták a társa-
BÄKO központ Baden-Württemberg tartományi szövet-
ságot a vezető nagykereskedők közé, versenytársai az
kezete, ill. a mai nevén Cukrász és Pék Kft.-ként működő
utolsó években jelentősen elléptek tőle, minden muta-
vállalat. A tulajdonosi kör egészen 2016 februárjáig vál-
tóban magasan a Bako felett teljesítettek.
tozatlan volt, ekkor – az eljárás megindulása előtt közvetlenül - lépett ki a kisebbségben lévő (16,3%) magyar tulajdonos. Az élelmiszeripari nagykereskedő – mely jelentős részben német tulajdonosának termékeit forgalmazta – bevételi szempontból 2008-ban egy piacvásárlást követően zárta csúcsévét. Ez a tranzakció azonban a pénzügyi adatok alapján egyértelműen rossz döntésnek bizonyult: a rekord árbevétel mellé 2009-ben 550 Mio Ft mértékű rekord veszteség társult, a cég saját tőkéje 10 Mio Ft-ra apadt, míg kötelezettségállománya 600 Mio Ft-tal közel 1,9 Mrd Forintra emelkedett.
2008-2013 – Konzerválódó gyenge működés • A társaság 2008-ban vásárolt piacot, melynek köszönhetően jelentős terheket vett magára. Finanszíroznia kellett egy magasabb készlet és vevőállományt, valamint terhelte a működését a vásárlás ellenértéke. A tranzakció kapcsán megnövekedett vagyont szinte teljes egészében a szállítói finanszírozták, átlagos fizetési idejük 80 nap fölé ment ebben az évben. • A következő évben jelent meg az árbevételében egy több mint 3 Mrd Ft-os emelkedés, mely 547 Mio Fftos veszteséggel párosult! Az egyébként is gyenge
A fizetésképtelenséget megelőző főbb mérföldköveket az alábbi ábra szemlélteti: 2009. évi beszámoló: Jelentős árbevétel bővülés, rekord veszteség kritikus szintű fizetőképesség és tőkeellátottság
2009
2014. évi beszámoló Megjelenik a mérlegben a NAV által elkülönített jelentős adókövetelés, ennek finanszírozása: szállítók, be nem fizetett adók
2010
(…)
2010. évi beszámoló: Újabb komoly veszteség mellett „eltűnt” a többletárbevétel, negatív saját tőke
28
Magyar Credit Management Szövetség
2016.02.03.: kiszáll a magyar tulajdonos 2016.03.02.,12.: társasági határozat felülvizsgálata iránti perek megszűnése 2016.05.10.: csődeljárás kezdete
2014
2015
2016
2015. május, július: 2 társasági határozat iránti per indul 2015.06.12.-07.02.: közjegyzői végrehajtás 2015.06.17., 19.: taggyűlési döntés a tőkehelyzet javításáról
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
ESETTANULMÁNY likviditása 67%-ra süllyedt, a cég láthatóan egyik napról a másikra élt, a finanszírozásban a német tulajdonos egyre jelentősebb részt kellett, hogy vállaljon. • A némileg ingadozó / stagáló árbevétel mellett a 8 vizsgált évben mindössze 2012-ben sikerült egy minimális (1,3%-os) pozitív eredményt összehoznia a cégnek. A csőd előtti évig (2014) a kumulált mérleg szerinti eredménye közel 1,1 Mrd Ft. Ez már önmagában elgondolkodtató egy társaság jövőjének szempontjából… • A likviditás folyamatosan csökkent, a saját tőke pedig 2010 óta folyamatosan negatív volt, mellyel a társaság nap mint nap egy komoly cégbírósági eljárást is kockáztatott. 2014 – A csődeljárás előtti lezárt év • Ebben az évben a kissé csökkenő forgalom mellett továbbra is közel 100 Mio Ft veszteséget termelt a cég.
• A pénzügyi mutatók is gyenge értéket mutattak, mind a tőkehelyzet mind a likviditás kritikus volt. • Megjelent továbbá a beszámolóban a korábban említett áfatartozás, mely a pénzeszközök között került kimutatásra, azonban a kiegészítő melléklet szerint zárolásra került a NAV által. • A folyamatosan gyenge számok mellett 3 olyan körülmény látszott ebben az évben, mely credit management szempontból fontos információ: 1) a tulajdonosi finanszírozás nem emelkedett ebben az évben, 2) a szállítóállomány jelentősen emelkedett, a forgási idő 37 napról 54 napra emelkedett, ami emelkedő késedelmekre engedett következtetni, 3) láthatóan komoly viták voltak a két tulajdonos között: társasági határozat felülvizsgálata iránti per, a magyar tulajdonos blokkolta a cég tőkeemelését, a beszámolót pedig csak június végén publikálták (forrás: könyvvizsgálói záradék, kiegészítő melléklet)
A következő táblázat a BAKO HUNGÁRIA Kft. beszámolóinak főbb adatait tartalmazza: (adatok e Ft, ill. %)
2009
2010
2011
2012
2013
2014
Árbevétel
8 480 902
5 132 855
4 946 018
5 549 175
5 521 891
5 301 695
Üzemi eredmény
-476 803
-183 471
15 164
48 361
25 432
8 428
Adózott eredmény
-547 650
-255 697
-135 329
70 750
-36 047
-98 775
Befektetett eszközök
871 602
810 455
846 536
842 444
867 252
864 421
Forgóeszközök
1 008 165
653 788
607 521
704 654
623 110
971 927
Eszközök összesen
1 886 880
1 472 419
1 485 935
1 587 984
1 510 693
1 848 990
10 435
-245 262
-289 381
-183 321
-173 209
-256 822
Saját tőke Kötelezettség-állomány
1 865 711
1 715 313
1 775 316
1 767 790
1 683 902
2 100 411
Források összesen
1 886 880
1 472 419
1 485 935
1 587 984
1 510 693
1 848 990
ROS%
-6,46%
-4,98%
-2,74%
1,27%
-0,65%
-1,86%
Likviditás %
67,96%
48,98%
43,69%
48,15%
44,10%
52,99%
Saját tőke arány %
0,55%
-16,66%
-19,47%
-11,54%
-11,47%
-13,89%
Információforrás: cégtörténet, sajtó
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
29
A 2015-2016. évek főbb eseményei • 2015. május 22.: társasági határozat felülvizsgálata iránti per kezdődik • 2015. június 17., 19.: taggyűlési döntés 100 Mio Ft pótbefizetésről, ill. a jegyzett tőke leszállításáról, majd felemeléséről (a 2014-ben hozott döntés ismételt jóváhagyása). A döntést nem követte tényleges változás. • 2015. június 12.: közjegyzői végrehajtás indul a társaság ellen • 2015. június 23.: a határidő lejártát követően publikálják a 2014. évi beszámolót
• 2015. július 2.: megszüntetik a közjegyzői végrehajtást • 2015. július 15.: egy újabb társasági határozat felülvizsgálata iránti per kezdődik • 2016. február 3.: kiszáll a cégből a kisebbségi magyar tulajdonos • 2016. március 2., 12.: lezárul mindkét társasági határozat felülvizsgálata iránti per • 2016. május 10.: elindul a csődeljárás
Összességében véve azt lehet mondani, hogy az ágaztában meghatározó társaság, német tulajdonosi háttérrel és erős pénzügyi támogatással sem tudott talpon maradni piacán. Nyolc évig tartó vesszőfutásának egy – jelen pillanatban általuk még vitatott – áfatartozás vetett véget. A csődeljárás indulásakor nagyjából 500 Mio Ft értékben finanszírozták a céget szállítói. A múltbéli adatok alapján meglepő lenne, ha sikerülne kijönniük a csődeljárásból. A részletes elemzés alapján ez az eset is jól példázza, hogy a kellő körültekintéssel hitelező szállítók az eljárás előtt több mint egy évvel elég egyértelmű képet tudtak rajzolni a cég valós pénzügyi helyzetéről.
30
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
Magyar Credit Management Szövetség
n
www.creditmanagementszovetseg.hu
n
[email protected]
23
Legyen az Ön vállalata is a Magyar Credit Management Szövetség tagja és legyen részese a hazai credit management szakma vérkeringésének! Szövetségünk független és önálló platformot kínál a vállalati credit managereknek a közvetlen tapasztalatcserére, a hazai és nemzetközi best practice megismerésére. A Szövetség által szervezett elõadásokon, konferenciákon Ön is találkozhat és konzultálhat saját iparágának és más ágazatok credit management szakembereivel, hírleveleinkbõl pedig folyamatosan értesülhet a credit management szakma legfrissebb újdonságairól. A Magyar Credit Management Szövetséggel és a szövetségbe való belépéssel kapcsolatos bõvebb információkért kérjük, keresse fel honlapunkat: www.creditmanagementszovetseg.hu.
MAGYAR CREDIT MANAGEMENT SZÖVETSÉG Cím: 1118 Budapest, Rétköz u. 5. Telefon: +36 (1) 248 0067 E-mail:
[email protected] Web: www.creditmanagementszovetseg.hu