SZAKMAI EGYEZTETÉS – MUNKACSOPORT ÜLÉS (II.) MEZŐTÚR, 2015. május 19. „ÉSZAK-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM – FENNTARTHATÓ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS A KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSOKBAN – INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁK KIDOLGOZÁSA” PROJEKT AZONOSÍTÓ: ÉAOP-6.2.1/K-13-2014-0002
TÉMÁK
ITS előzmények (SWOT, Megyei TOP ITP) Városrészi lehatárolások (városrészek, szegregátumok, akcióterületek) Városi célok
Fejlesztési elképzelések, projektek
TERVEZÉSI KERETEK Cél: a város 2014-2020-as időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiai dokumentumának (ITS) elkészítése, amely alapját képezi a támogatási források igénybevételének Belügyminisztérium által koordinált tervezés, az egész országra kiterjedően (járásszékhelyek) Észak-alföldi régióban a szakmai munkát végző szakértő konzorcium: TRENECON COWI Kft. – MEGAKOM Kft. által alkotott ITS Konzorcium Jogszabályok, útmutatók: 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről Útmutató a kis- és középvárosok számára az Integrált Településfejlesztési Stratégia 2014 – 2020 elkészítéséhez (Munkaanyag) (Belügyminisztérium, 2014. december 11.) Városfejlesztési Kézikönyv (Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, Területfejlesztésért és Építésügyért Felelős Szakállamtitkárság, második, javított kiadás, 2009. január 28.)
A TERVEZÉSI FOLYAMAT
Megalapozó vizsgálat (helyzetfeltárás, helyzetelemzés, helyzetértékelés)
Településfejlesztési koncepció
Partnerségi egyeztetés
Integrált településfejlesztési stratégia (ITS)
A TERVEZÉSI FOLYAMAT SZEREPLŐI Döntéshozatal Képviselő-testület Irányítás Polgármester
Szakmai tervezés ITS Konzorcium
Koordináció, döntéselőkészítés Városi koordinátor
Partnerségi egyeztetés Jogszabály szerinti kötelező véleményezői kör
Szakmai egyeztetésbe, véleményezésbe bevont partnerek
Lakosság
AZ ITS LEGFONTOSABB FEJEZETEI
• • • •
Középtávú célok és azok összefüggései A megvalósítást szolgáló beavatkozások Anti-szegregációs program A stratégia megvalósíthatóságának főbb kockázatai • A megvalósítás eszközei és nyomon követése
AZ ITS TERVEZÉSÉNEK ÜTEMEZÉSE Május 26: a dokumentumok kiküldése véleményezésre (szakhatóságok, megyei önkormányzat, szomszédos települések) Május 26 – június 26: szakhatósági és lakossági véleményezés Június 26: a dokumentumok kiküldése véleményezésre a BM-nek
Július 27 – augusztus 17: a dokumentumok véglegesítése Augusztus 17-től: testületi döntés a dokumentumokról
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) PRIORITÁSAI ÉS INTÉZKEDÉSEI Jász-Nagykun-Szolnok megyei keret: 53,78 Mrd Ft (1702/2014. (XII. 3.) Korm. Hat.) 1. Térségi gazdasági környezet fejlesztése a foglalkoztatás elősegítésére
2. Vállalkozásbarát, népességmegtartó településfejlesztés 3. Alacsony széndioxid kibocsátású gazdaságra való áttérés kiemelten a városi területeken
1.1. Helyi gazdasági infrastruktúra fejlesztése (Ipari területek kialakítása, Inkubátor házak építése, Agrár-logisztikai fejlesztések)
7,700 Mrd Ft
1.2. Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés
4,803 Mrd Ft
1.3. A gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés
3,443 Mrd Ft
1.4. A foglalkoztatás segítése és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével
4,151 Mrd Ft
2.1. Gazdaságélénkítő és népességmegtartó településfejlesztés (Barna-mezős fejlesztések, Zöldváros, Csapadékvíz elvezetés)
9,951 Mrd Ft
3.1. Fenntartható települési közlekedésfejlesztés
5,069 Mrd Ft
3.2. Önkormányzatok energiahatékonyságának és a megújuló energia-felhasználás arányának növelése
8,465 Mrd Ft
A TOP PRIORITÁSAI ÉS INTÉZKEDÉSEI 2. 4. A helyi közösségi szolgáltatások fejlesztése és a társadalmi együttműködés erősítése
4.1. Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése 4.2. A szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése
5. Megyei és helyi emberi erőforrás fejlesztések, foglalkoztatás-ösztönzés és társadalmi együttműködés
5.1. Foglalkoztatás-növelést célzó megyei és helyi foglalkoztatási együttműködések (paktumok) 5.2. A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok
4.3. Leromlott városi területek rehabilitációja
5.3. Helyi közösségi programok megvalósítása 7. Közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések (CLLD)
7.1. Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése 7.2. A városi lakosság közösségi aktivitásának növelése a helyi közösségszervezés és kulturális kínálatbővítés segítségével
1,448 Mrd Ft
1,151 Mrd Ft 1,560 Mrd Ft 4,462 Mrd Ft
0,581 Mrd Ft 0,996 Mrd Ft CLLD
CLLD
A PROJEKTFEJLESZTÉS JAVASOLT LÉPÉSEI
• • • • • • • •
Fontossági sorrend Forrás vizsgálat Projektkoncepció Projektterv Tanulmány tervek Pályázat Közbeszerzés Kivitelezés
VÁROSRÉSZEK ÉS SZEGREGÁTUMOK
VÁROSRÉSZEK
Városközpont Lakóövezet 1.
Lakóövezet 2. Ipari terület
SZEGREGÁTUMOK 1. szegregátum: (Sugár út XXVI. Utca - Kert utca XXIX. utca) 2. szegregátum: (Balassa Bálint utca - XVIII. utca XIX. utca) 3. szegregátum: (Balassa Bálint utca - IX. utca Tartsay Vilmos utca - X. utca) 4. szegregátum: (Fóti utca Kiss János utca - Komp utca - Bercsényi Miklós utca - ) 5. szegregátum: (Szélmalom utca - Korsós utca - Kiss János utca - Törő Pál utca déli oldala) 6. szegregátum: (Mikes Kelemen utca - Táncsics Mihály utca - Kossuth Lajos utca -vasút - HortobágyBerettyó)
CÉLRENDSZER
VÁROSRÉSZI CÉLOK
TEMATIKUS CÉLOK
ÁTFOGÓ CÉLOK
JÖVŐKÉP
MEZŐTÚR VÁROSFEJLESZTÉSI CÉLRENDSZERE „Mezőtúr magas életminőséget biztosító, vonzó lakóhely, erős hagyományokkal rendelkező 21. századi mezőváros. A bővülő foglalkoztatottságnak, a járásközponti funkciók erősödésének, a minőségi szolgáltatások magas számának köszönhetően a helyiek életszínvonala folyamatosan javul, a stabil és kiszámítható vállalkozási környezet hosszú távon is fenntartható növekedési potenciált jelent a helyben működő és a betelepülni kívánó vállalkozások számára. Az épített és természeti környezet megújulásával a település idegenforgalmi vonzereje is egyre növekszik.” Az életminőség javítása, a társadalmi különbségek csökkentése
T1: A versenyképes gazdaság feltételeinek megteremtése
T2: A települési környezet és infrastruktúra fejlesztése
Versenyképes és innovatív gazdaság
T3: Az energiahatékonyság növelése és a megújuló energiaforrások használatának terjesztése
Fenntartható város megteremtése
T4: A lakosság életvitelének javítása és közösségidentitásának erősítése
T5: A hátrányos helyzetű lakosság komplex felzárkóztatása és társadalmi integrációja
V1: A városközpont belvárosi funkcióinak megerősítése és vonzerejének növelése
V2: A Lakóövezet 1. városrész lakó- és közösségi funkcióinak fejlesztése, a települési környezet javítása a jobb életminőség biztosítása érdekében
V3: A fenntartható mobilitás és a minőségi lakókörnyezet feltételeinek fejlesztése a Lakóövezet 2. városrészben
V4: Az ipari terület gazdasági potenciáljának erősítése, tőkevonzó képességének javítása
MEZŐTÚR VÁROSFEJLESZTÉSI CÉLRENDSZERE
FEJLESZTÉSI ELKÉPZELÉSEK, PROJEKTJAVASLATOK
AKCIÓTERÜLETEK
Akcióterületek 1. Városközpont funkcióbővítő AT 2. Szociális városrehabilitációs AT 3. Hortobágy-Berettyó turisztikai fejlesztési AT 4. Ipari Park AT
VÁROSKÖZPONT FUNKCIÓBŐVÍTŐ AT TERVEZETT BEAVATKOZÁSOK: Városi Oktatási Centrum (volt főiskola épülete) épületenergetikai korszerűsítése, megújuló energiák felhasználásával Városháza felújítása és energetikai korszerűsítése
Színházterem felújítása A bölcsőde felújítása, energetikai korszerűsítése és kapacitás-bővítése A strandfürdő és ehhez kapcsolódó gyógyászati fejlesztések
Liget rendezvénytér kialakítása A területen megvalósítandó lehetséges magán beruházások közül a legjelentősebbek: Bowling center létrehozása Kalandpark építése Református egyház oktatási intézményeinek fejlesztése, templomok felújítása Nemzeti Szálloda homlokzat felújítása
SZOCIÁLIS VÁROSREHABILITÁCIÓS AT TERVEZETT BEAVATKOZÁSOK: Lakóépületek megújítása: energiahatékonyság-javulást eredményező felújítások megvalósítása, közös tulajdonban álló elemek – tető, homlokzat, födémek, lépcsőház – felújítása, gépészeti beavatkozások, megújuló energia rendszerek kiépítése Közterületek megújítása (parkok, utak, járdák) Nonprofit közösségi szolgáltatóház kialakítása Az érintett lakosság bevonását célzó, a helyi közösség identitását erősítő szervezése:
akciók
Közösségfejlesztést és a szabadidő hasznos eltöltését segítő szolgáltatások, tanfolyamok, képzési programok szervezése Munkaerő-piaci beilleszkedést elősegítő tevékenységek Integrált településfejlesztési tevékenységekhez (pl. parkosításhoz, játszóterek kiépítéséhez) kapcsolódó helyi társadalmi akciók
HORTOBÁGY-BERETTYÓ TURISZTIKAI FEJLESZTÉSI AT TERVEZETT BEAVATKOZÁSOK:
Közterületek megújítása a Hortobágy-Berettyó főcsatorna mindkét partján: gyalogos és kerékpáros közlekedésre alkalmas sétányok kiépítése, futópálya kialakítása parkok kialakítása, utak, járdák felújítása
a főtér megnyitása a folyó felé, közösségi rendezvénytér kialakítása A főcsatorna mederkotrása, rendezése Csónakház építése, vízi sportok újraindítása
IPARI PARK FEJLESZTÉSI AT TERVEZETT BEAVATKOZÁSOK:
Teljes vonalas infrastruktúra kiépítése: villamos energia, víz, szennyvízcsatorna, gáz, úthálózat, közvilágítás, kommunikációs hálózat. (20,6 ha) Az ipari park összes területe 45,6 ha, ebből hasznosítható terület 39,6 ha – betelepített terület 12,2 ha, hasznosítható szabad terület 27,4 ha. Vállalkozói Inkubátorház megépítése a Mezőtúri Ipari Parkban,1 ha-os területen (osztott ipari csarnokok 2350 m2, irodahelyiségek, szolgáltatóház 790 m2). A 46-os főút várost elkerülő szakaszának megépítése és az Ipari Park bekapcsolása az elkerülő szakaszba (a 46-as főút elkerülő szakaszának megépítése nem önkormányzati feladat, megvalósítása nem az önkormányzattól függ). „Rosier ágy” kifejlesztése, tesztelése és hasznosítása: Innovatív gyógyászati szolgáltatás kifejlesztése (reumatológiai betegségek kezelése sóágy segítségével).
KULCSPROJEKTEK A Városháza felújítása, energetikai korszerűsítése A Mezőtúri Ipari Park fejlesztése Vállalkozói és Innovációs Központ kialakítása (Szolnoki út 5-7.) „Fruit Group” bogyós gyümölcslékészítő üzem létesítése „Legyen Ön is Mezőtúrista!”: Tematikus útvonal kialakítása „Mezőtúr a kerámia fővárosa” „Akvakultúrás” termelés feltételeinek kialakítása
„Akvapónia” a valóságos kombinált termelés feltételeinek kialakítása
HÁLÓZATOS PROJEKTEK Középületek energiaracionalizálása Városháza Mezőtúri II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és tagintézményei, telephelyei (kivétel Kossuth Lajos Ált. Isk. tagintézménye) Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
Mezőtúri Városi Intézmény Csoda-vár Központi Óvoda (telephelyeivel) Városi Oktatási Centrum épületei Városi Strandfürdő és Fedett Uszoda Közösségi Ház Túri Fazekas Múzeum Városi Galéria Városi Sportcentrum
HÁLÓZATOS PROJEKTEK FENNTARTHATÓ VÁROSI KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS Járdák szilárd burkolattal történő ellátása a kiépítetlen szakaszokon Kerékpárút-hálózat fejlesztése (Dózsa Gy. út (Magyar úttól egészen a Kossuth Lajos térig, a közúti hídig nincs meg); Kossuth Lajos út egész szakasza; Sugár út egész szakasz; Rákóczi út (Rákóczi 18. (térképen kb.: Rákóczi u. –Búza u. sarok) sarokszámtól vissza a Dózsa Gy. út felé nincs kiépítve); Puskin út teljes szakasza felújításra szorul
Buszmegállók, buszöblök felújítása, korszerűsítése (Autóbuszállomás; Balassa u. - XVII. U; Balassa u.; Sugár u. - XVII. U; Sugár u. - X. u; Sugár u. - III. u; Bajcsy-Zs. U; Zrínyi u.; Szabadság tér; Dózsa Gy. U; Kossuth tér; Kossuth Lajos út; Puskin út; Vasútállomás; Puskin u - Bajnok u; Szolnoki u. 77.; Földvári út 61.; Földvári út Vásárhelyi Pál út; Földvári út - Laktanya u. előtt) Parkolókapacitások bővítése: Petőfi tér; Dózsa Gy. út 17. (Teleki Blanka Gimnázium környéke); Wesselényi utca (OTP környékén Wesselényi-Dózsa Gy. út sarok); Kossuth Lajos tér egészén (Városháza környéke); Kossuth Lajos út (Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet környéke); Rákóczi út 3. (Munkaügyi Központ környéke); Petőfi út (Református Kollégium környéke Petőfi-Kossuth sarok); VII. utca – Sugár út sarok (Újvárosi orvosi rendelő környéke); Rákóczi úti iskola környéke (Rákóczi út 3236.)
HÁLÓZATOS PROJEKTEK Városi zöldfelületek minőségének javítása Szolnoki úton a víztorony alatti területen Erzsébet-liget (elöregedett fák cseréje, állapotának javítása) Petőfi út 3. sz. alatt található volt Dózsa Mozi területe, Szabadidő eltöltési lehetőségek bővítése: játszótér, kondi park kialakítása Közterek fejlesztése
a Kossuth tér rendbetétele a főiskola kerítésének elbontásával a tér megnyitása és a közösségi funkció erősítése a fürdő mellett rendezvénytér kialakítása többfunkciós kulturális tér kialakítása a belvárosban; Üresen álló ingatlanok szolgáltatás- és lakáscélú fejlesztése A város több pontján található üresen álló ingatlanok fejlesztése, pl.: Dózsa Gy. u. 19, Bachrach iskola, volt Tüdőgondozó a Fóti úton, Pétery K. u. 8. alatti önkormányzati lakások.
EGYÉB PROJEKTEK
Madárfigyelő létrehozása
Mezőtúr és térsége turisztikai szolgáltatáscsomag kialakítása Néphagyomány a helyi identitás erősítéséért
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET!