Szakmai beszámoló az Echo Innovációs Műhely 2006. évi közhasznú tevékenységéről - függelék a közhasznúsági jelentés 1. sz mellékletéhez …………………………………..
…………………………………..
Zugor Zsuzsanna elnök a szervezet képviselője
Domokos Tamás módszertani igazgató a szervezet előző képviselője
Székesfehérvár, 2007. augusztus 4.
Szakmai beszámoló – 2006
2
I. ERŐFORRÁSOK Az Echo Oktatáskutató Műhely alapító okiratát 1997. május 17-én fogadta el az egyesület közgyűlése, majd az 1999. október 16-án kelt módosítással közhasznú szervezetté alakult át. A legutóbbi jelentős módosításra 2005. július 30-án került sor, amikor a Közgyűlés értelmében a szervezet neve Echo Innovációs Műhelyre módosult, székhelye pedig Veszprémből 8 év után átkerült Székesfehérvárra. A módosítással egy időben az egyesület céljai és feladatai pontosításra kerültek. 2006-ban szervezeti felépítésben és a tisztségviselők személyében nem történt változás, az egyesületi elnök munkáját közvetlenül a network referens segíti, aki felügyeli az irodavezető a sajtóreferens és a projektvezetők munkáját is. Az egyesületi működést 3 fős felügyelő-bizottság ellenőrzi.
módszertani igazgató
ügyvezető Felügyelő Bizottság
WG1
Felügyelő Bizottság
WG3
WG4 WG5
Work Group
network referens
nemzetközi konzultáns
WG6 WG10
kutató
WG2
tudományszervező
kutatásveztő
kutatási asszisztens
irodavezető
WG9
sajtóreferens
Projekt Team
kutató
kutatásszervező
WG8
WG7
projektveztő
projektasszisztens
Projekt Team
külső megbízottak
önkéntesek
projektasszisztens
külső megbízottak
A network referens koordinálja az egyesület által létrehozott szervezetek (Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet, Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány, Zöld Alma Egészségfejlesztési Alapítvány, Echo Innovációs Műhely) információáramlását, koordinálja az egyesület tagjainak munkáját, szervezi és intézi az egyesület belső és külső kapcsolatát, ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel az elnök megbízza, elkészíti és a Közgyűlés elé terjeszti az éves szakmai beszámolót, felel az egyesületben futó pályázati programok nyilvántartásáért. A network referens az egyesület főállású alkalmazottja és joga van a futó projektekkel kapcsolatosan minden információt bekérni az egyesület elnökétől, tagjaitól és a munkacsoport vezetőitől ezen túl pedig az elnök jóváhagyása mellett dönt az egyesület szakmai feladatainak ellátását esetenként segítő szakértők és projektvezetők felkéréséről. Az egyesület tagjai a szervezet céljainak megvalósítására, egy-egy pályázati projekt lebonyolítására eseti munkacsoportokat hozhatnak létre. A munkacsoport vezetőjét a munkacsoport Echo Innovációs Műhely
Szakmai beszámoló – 2006
3
választja az egyesület tagjai vagy alkalmazottai közül. A munkacsoport vezetője felel a csoport teljes tartalmi és operatív tevékenységeinek ellátásáért. A munkacsoport munkájába egyesületen kívüli személyek is bevonhatók. A 2005-ben elindított nem kutatásokhoz kapcsolat eseti vagy állandó munkacsoportok vegyes tapasztalattal zárták a 2006-os évet. Az év közben több munkacsoport megszűnt vagy pedig nem mutatott aktivitást. 2007-ben a humánerőforrás átalakításával célszerű lesz átgondolni, újrastrukturálni a munkacsoportok rendszerét az egyesületen belül. Munkacsoport száma
Munkacso port neve
WG0
Vezetői
WG1
Echo Oktatási Központ Echo Survey Training Környezeti
WG2 WG3
Feladata
Jellege Állandó
3
4
Eseti
2
Nem működött
Eseti
2
2
Eseti
2
Eseti
3
Eseti
2
Eseti
2
Nem működött Nem működött Nem működött 2
Eseti
4
Állandó
3
Nem működött 2
Állandó
3
Megszűnt
Eseti
3
Eseti
4
Nem működött Megszűnt
Eseti
2
Megszűnt
Állandó Állandó
2
2 Nem működött
WG5 WG6
IKT
WG7
Dokumentác iós rendszer Pénzügyi tervezőelemző Rekreációs Az alkalmazottak és az önkéntesek rekreációs célú egyesületi programjainak szervezése Honlap A network szervezeteinek egységes honlap rendszerének kialakítása Nonprofit Minőségbiztosítási rendszer kialakítása Minőség Hosting Hosting program koncepciójának kidolgozása, beveztése Könyvtár A könyvtári munka segítése, fejlesztése Önkéntes A network munkáját segítő önkéntesekre vonatkozó önkéntes program kidolgozása Tudományo A tudományos kutatócsoportok s kialakítására vonatkozó stratégia kutatócsopo kidolgozása rt Külső PR munka fejlesztése és a kapcsolatok partnerszervezetekkel való kapcsolat
WG8
WG9
WG10 WG11 WG12 WG13
WG14
WG15 WG16
Tagok száma 2006.
Az Echo Network tagszervezetei közötti munka összehangolása, startégiai tervezés, projektvezetői kézikönyv megírása A képző terem kialakítása és a képzési koncepciók meghatározása, a képző központ hasznosítása EST néven alapozó kutatás-módszertani tréning kialakítása A környezettudatos irodai magatartás kialakítás, fejlesztése A networkben használatos formanyomtatványok megtervezése Az új arculat elkészítése, arculati kézikönyv alkotása Az IKT eszközök fejlesztésére, bővítésére és cseréjére vonatkozó szakmai koncepció elkészítése Belső dokumentációs rendszer kialakítása A pályázati költségvetések elkészítése, folyamatos monitoringja
Formanyomt at-vány Arculati
WG4
Tagok száma 2005.
Személyi változások
Echo Innovációs Műhely
2 Eseti 3 Állandó 2
3 Megszűnt
Szakmai beszámoló – 2006
4
2006-ban személyi változások is történtek részben igazodva a projekt-ciklusokhoz. A Phare programok lezárásával és megszűnésével négy munkatárs határozott idejű megbízása járt le a nyáron, közülük a sajtóreferens és az egyik projekt asszisztenstől végleg megváltunk, a projektvezetővel abban állapodtunk meg, hogy esteti jelleggel igénybe vesszük szolgáltatásait, mint alvállalkozóét, a másik projekt asszisztenst pedig tovább tudtuk foglalkoztatni egy NCA program terhére. Így 2006 végén a statisztikai állomány 4 fő volt. További személyi változás, hogy 2006. szeptember 17-től a network referens Zugor Zsuzsanna szülési szabadságra, majd GYED-re ment, feladatait átmeneti időre részben az elnök, részben a projekt asszisztens vette át. 2005. óta az egyesület elnöke Domokos Tamás, aki egyben az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet módszertani vezetője is, a felügyelő bizottság elnöke Kovács György (Nemzeti Civil Alapprogram), tagjai pedig Járosi Éva (Mobilitás) és Ruff Tamás (Echo Survey).
II. 2006. ÉVI PROGRAMOK 2006-ban az Echo Innovációs Műhely programjai részben fejlesztés részben pedig kutatás orientáltak voltak. A korábbi évekkel ellentétben a fejlesztési programok között egyre nagyobb hangsúlyt kpanak az oktatási, képzési programok. 1. NGO kutatások Kistérségi civil együttműködések vizsgálata a Közép-Dunántúli régióban a 2007-2013 közötti közösségi kezdeményezésekhez és programokhoz való csatlakozás érdekében című kutatásunk célja a közép-dunántúli régióban az EU közösségi kezdeményezések és programok érdekében létrejött jelenlegi együttműködések és a 2007-20013 közötti időszakra tervezett szövetségek és hálózatok kistérségi kapcsolatok elterjedtségének minőségi és mennyiségi elemzése volt. A kutatás során kataszterszerűen listáztuk azon civil szervezeteket a régióban, akik a 2000-2006 közötti időszakban már részt vettek szakmai együttműködésben közösségi kezdeményezésekben, illetve a régióban többdimenziós klaszterezéssel kiválasztottunk három 3 modell kistérséget, ahol a KSH adatai alapján regisztrált valamennyi civil szervezetet megkerestük a kérdőíves kutatással, az eddigi együttműködéseit rögzítjük és leíró jellegű elemzést készítettünk a kiválasztott kistérségekben a civil együttműködés jellemzőiről, területi elterjedtségéről, problémáiról hiányosságairól különös tekintettel a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó hálózati terveikről az EU közösségi kezdeményezésekhez kapcsolódva. A kutatást a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta. Együttműködési stratégiák vizsgálatára az integrációs programokban résztvevő dunántúli civil szervezetek körében is sor került. Az európai uniós és a nagyobb hazai pályázatok egyik kimondott alapelve a kooperáció, a különböző szektorok, ágazatok és szervezetek közötti együttműködés fokozása a szociális szolgáltatások hatékonyságának növelése érdekében, különösen nagy tekintettel az integrációs programok területén. A kutatás két irányban vizsgálta a szervezetek közötti együttműködés alternatíváit, egyrészt az egyes integrációs programokat és szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek státusza mentén, másrészt a humánszolgáltató intézmények, szervezetek ágazata mentén különös tekintettel a szociális - oktatási ágazatok közötti feladatmegosztásra. A kutatás előkészítő szakaszában lebonyolított orientáló workshopon a meghívott szakemberek egybehangzó tapasztalata alapján az integrációs programoknál a civil együttműködések még nagyon kezdeti stádiumban vannak, ezért kutatásunk során elsősorban az integrációs programok interszektoriális együttműködésének tanulmányozására helyeztük a hangsúlyt. A kutatást a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta.
Echo Innovációs Műhely
Szakmai beszámoló – 2006
5
2. Ifjúságkutatások 2006-ban két önkormányzat is megkereste közhasznú egyesületünket, hogy a korábbi években lezajlott ifjúságkutatásunk mintájára segítsünk az ifjúsági koncepciójukhoz empirikus kutatásokkal. 2006-ban Székesfehérváron és Kecskeméten készítettünk nagymintás városi ifjúságkutatást a fiatalok problémáiról, humánszolgáltató intézményekhez való viszonyukról, értékrendjükről és a településhez való viszonyukról. A kutatási beszámolókat elérhetővé tettük az interneten. A kutatásokra a megbízást az Echo Innovációs Műhely kapta, a szakmai feladatokat pedig az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet végezte el. 3. Részvétel az Echo Survey kutatásaiban Műhelyünk 2006-ban is együttműködő partnerként több olyan kutatásba kapcsolódott be, amelynek az Echo Network egy másik tagja, az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet volt a témafelelőse. Így az egyesület munkatársai és tagjai részt vettek az észak-erdélyi autópálya társadalmi hatását vizsgáló kutatás tesztelésében, az ESPAD 07 tanulói drogérintettségi kutatás előkészítésében, a magyarországi nagycsaládos szervezetek helyzetét feltáró kutatásban, a Fehérvári Zenei Napokat látogató fiatalok körében zajló kérdőíves felmérésben valamint a foglalkoztatási célú civil szervezetek helyzetének országos vizsgálatában. 4. A helyi demokratikus deficit csökkentése a civil szektor kontroll szerepének erősítésével Székesfehérváron (PHARE ACCESS 2003/004-02-02-0039) Jelenleg Székesfehérváron a demokratikus önkormányzati működésből hiányzik az erős helyi civil szféra kontroll, ellenőrző szerepe. Az NCA és az EU Phare pályázati programja által is támogatott program célja a helyi önkormányzati működéssel szembeni civil ellensúly erősítése a városban, a demokratikus ellenőrző mechanizmusok kifejlesztése és a civil-önkormányzati partnerség alapjainak megteremtése a civil szervezetek oldaláról. Ez nem képzelhető el az önkormányzati döntések társadalmi alapú civil monitorja, a helyi civil szervezetek önkormányzati hatalomtól való távolítása valamint az érintett civil szervezetek fejlesztése nélkül. A program célcsoportja elsősorban 10-15 olyan civil szervezet a városban, amely mérete és előtörténete alapján potenciálisan alkalmas lehet az önkormányzati döntések társadalmi kontrolljának és döntéshozatali mechanizmusok átláthatóságának biztosítására, másodsorban a célcsoport maga a döntéshozó hatalom. A program 2006 nyarán ért véget, részeként elkészült a Helyi Demokrácia Audit jelentés több kötete is. 5. Generátor Program (PHARE ACCESS 2003/004-347.02.02/MIKRO) Az EU Phare finanszírozású Generátor komplex fejlesztőprogram fejér megyei állami gondozott fiatalok személyiségfejlődése és társadalmi integrációja érdekében. A projekt azt a csoportot ( az állami gondozott fiatalokat ) érinti, amelynél tapasztalataink és a szociális szférában dolgozó szakemberek szerint leginkább összegződnek a hátrányos helyzet tényezői, amihez társul az őket ellátó rendszer burokszerűsége. A program célja három fejér megyei állami gondozottakat ellátó intézményben - a Fejér megyei Lakásotthon Hálózat székesfehérvári, ill. sárbogárdi részében, valamint a velencei Diák- és Gyermekotthonban – élő gyerekek és fiatalok számára komplex személyiségfejlődést biztosító programok megvalósítása volt. A program elemei: A) Patrónus-rendszer, B) KEN - Közös energia – ezen alprojekt lényege egy képzéssorozat a közepesen veszélyeztetett helyzetben levő állami gondozottak számára, C) Surranópálya - Az állami gondozott fiatalok aktívabb, tehetségesebb tagjai és a két egyesület kortárssegítői részére vegyes csoportban megtartott képzések, nyári tábor és egyszeri rendezvény sora, D) Ötletgyár – a megye nevelőotthonainak motivált, szakmai fejlődést, tapasztalatcserét igénylő, a KENalprojektben is részt vevő munkatársainak ill. a gyerekekkel kapcsolatba kerülő más humán szakembereknek havi rendszerességű alkalom szervezése, E) Közbeszéd - A projekt PR-e F) Echo Innovációs Műhely
Szakmai beszámoló – 2006
6
Szakmai szimpózium azon projektek megvalósítóinak részvételével, akik Magyarországon állami gondozásban élő fiatalok számára fejlesztő munkát végeznek. A programban partnerszervezetünk a Bástya Gyermekszolgálat volt, támogatója az Európai Unió. 6. Backspin 3.0 és Quick Change 3.0 programok Az év során a drogprevenciós startégiai irány keretén belül ismét pályázatot nyújtottunk be kortárs-segítők képzésére (Quick Change) és gyógyult szenvedélybetegek munkaerőpiaci reintegrációját elősegítő oktatási tevékenységre (Back Spin). Mindkét pályázat sikeres volt, a programot az alacsonyküszöbű és a szenvedélybetegek közösségi ellátását végző Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítványunkkal együttműködve hajtottuk végre. 7. Mentálhigiénés szervezetek konferenciája Tiszta-Kép címmel mentálhigiénés szervezetek konferenciáját szervezetük meg A mentálhigiénés programok komplexitásáért című programunk részeként. Konferenciánk célja az ország különböző területein civil kezdeményezésként létrejött mentálhigiénés nevelési-oktatási programok összefogása, tapasztalatok és módszerek megosztása. Szeretnénk lehetővé tenni a tisztán látást a mentálhigiénés szervezetek körében, feltárni a hiányosságokat, megvizsgálni a mentálhigiéné megvalósulási területeit, és mindezt összehozni a képzésben kompetens személyek elképzeléseivel, koncepcióival. A programot az NCA támogatta. 8. KDRFÜ képzés „Helyi közösségi kezdeményezések támogatásának módszerei címmel komplex képzési programok valósítottunk meg a Közép-Dunántúl 5 kistérségében (Sárbogárd, Veszprém, Ajka, Gárdony, Komárom). A képzés célja a ROP 3.1.3 intézkedése keretében támogatott „Regionális és kistérségi együttműködések ösztönzése a Közép-Dunántúli Régióban” 3 projektelemének megvalósítása volt. A képzés résztvevői a meghatározott kistérségekben civil szervezetek, bejegyzett non-profit szervezetek vezetői, tagjai voltak valamint a velük együttműködő társadalmi partnerek. A képzés során a résztvevők elsajátították a helyi közösségi kezdeményezések támogatásának elméleti és módszertani alapjait, gyakorlati feladatok alapján élményalapú jártasságot szereztek a közösségi kezdeményezések helyi facilitálásában, megismerték a közösségi kezdeményezések támogatásának tágabb szociális és gazdasági kontextusát és helyi kezdeményezések fenntarthatóságával kapcsolatos stratégiákat. A képzést a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség rendelte meg tőlünk. 9. Kaptár program Az Echo Innovációs Műhely 2005-ben indította el Kaptár néven önkéntes programját. Ennek részeként kialakításra került egy önkéntes irodája valamint bevonásra kerültek a Youth programok megvalósításába a fiatalok. 2006-ban a programhoz igazodóan tárgyi eszközöket sikerült vásárolni a Mobilitás támogatásával, valamint Vérfrissítő néven az önkéntesek belföldi tapasztalatcserén vehettek részt a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával. 2006 végére az Önkéntes program egy kicsit „leült” a nagy fluktuáció és a korosztályi programok hiánya miatt. 2007-ben érdemes lesz átgondolni a Kaptár programot.
III. ECHO NONPROFIT NETWORK
Az Echo Innovációs Műhely által alapított Echo Nonprofit Networkben (ENN) résztvevő szervezetek (Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány, Székesfehérvári Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány, Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet Közhasznú Társaság, Echo Innovációs Műhely) között a szakmai együttműködés 2006-ban erősödött, központi koordinátor szervezete az Echo Innovációs Műhely lett. A Echo Innovációs Műhely
Szakmai beszámoló – 2006
7
Network referensi státusz beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Egyelőre az Agóra Vidékfejlesztő Alapítvány integrációja okozza a legtöbb problémát a Network (ENN) napi működésben elsősorban a földrajzi távolság okán.
2005-ben egységesített arculat jó hatással volt a szervezeti marketing kommunikációra, elkészült a egy arculati kézikönyv is, mely végrehajtása azonban részben forráshiány, részben pedig a munkatársak ellenállása miatt (berögzült munkakultúra) megakadt. 2006-ban a Network integrált honlapja tovább finomodott, regisztrált felhasználói felület is bevezetésre került. Amivel adósok vagyunk az az angol nyelvű változat elkészítése és a hírek frissítése is akadozik.
Echo Innovációs Műhely
Szakmai beszámoló – 2006
8
Network bővítés Az elmúlt évek során egyre több drogprevenciós és egészségfejlesztő projektet indított egyesületünk. Háttérbeszélgetéseken eddig is többször felmerült annak gondolata, hogy a városban illetve a megyében szükség lenne egy komplex egészségfejlesztő alapítványra, amely alapítvány felvállalná a hiányzó alacsonyküszöbű szolgáltatások és a drogambulancia előkészítését is. Az előzetes felmérések szerint a városban jelentős támogatottsága lenne az alapítványnak. Előkészítő tárgyalásokat folytattunk a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat és a Kórház Addiktológiai Gondozójának szakembereivel az alapítvány lehetséges működési területeiről, kuratóriumáról és finanszírozási formájáról, majd az egyesület Közgyűlése döntött arról, hogy 500 ezer forint képszpénz vagyon átadásával Székesfehérvári Zöld Alma Egészségfejlesztő Alapítvány néven önálló közhasznú szervezet hoz létre. Az új Echo Nonprofit Network tagot 2006 elején jegyezte be a Fejér Megyei Bíróság.
IV. AZ ECHO INNOVÁCIÓS MŰHELY 2007 ÉVI TERVEZETT PROGRAMJAI Networkon belüli átalakítások A gazdasági törvény módosításával a kht. formában működő Echo Survey Szociológiai Kutatóintézetet át kell alakítani nonprofit gazdasági társasággá vagy más – a jogszabályban rögzített - formává. Közhasznú egyesületünk készíti 2007-ben a Közép-dunántúli regionális ifjúsági stratégiát. E stratégia végrehajtása csak akkor lehet sikeres ha lesz a végrehajtást koordináló operatív testület. E célra tervezzük, hogy létrehozunk egy új közhasznú alapítványt a régiós ifjúsági szolgáltatások támogatására és a stratégia végrehajtására. Ebben első számú partnerünk a Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda lenne. Echo Oktatási Központ Az Echo Network képző termét célszerűnek látszik felszámolni a megnövekedett bérleti díjak és a kihasználatlanság miatt. 2006-ban a legtöbb képzést már nem Forgó u. 15. alatti oktatóteremben, hanem a vidéki helyszíneken végeztük. Az Echo Oktatási Központot 2007-ben a virtuális térbe kell helyezni, s alapvetően mint képzést szervező műhelyt kell elképzelnünk s nem fizikai oktatótermet. Helyi demokrácia fejlesztési programok A társadalom demokratikus működése nélkülözhetetlen helyi szükséglet a XXI. század modern Európájában s ennek nemcsak makrotársadalmi szinten, hanem lokálisan is érvényt kell szerezni, s nem csupán formálisan. Erős helyi civil szféra nélkül nem létezik helyi demokrácia. E téren komplex, modell jellegű – elsősorban angolszász eredetű - projekteken keresztül kívánjuk fejleszteni a helyi civil szervezetek humánerőforrás-állományát és a helyi demokráciát több dimenzió mentén is 2007-ben is. Echomédia A képzési, kutatási és fejlesztési programjaink nyilvánosság szervezését a korábbinál sokkal hatékonyabban kell végezni. 2006-ban az Echomédia terveiből semmi nem valósult meg, 2007-2008-ra lesz időszerű. Ennek koncepcióját kell elkészíteni 2007-ben.
Echo Innovációs Műhely
Szakmai beszámoló – 2006
9
V. PARTNEREINK A helyi társadalmi problémákat csak széles társadalmi összefogással lehet megoldani, ezért működésünk során 2006-ben is együttműködtünk az állami, önkormányzati szervezetekkel, a tudományos kutatóműhelyekkel, az érintett oktatási intézményekkel és civil szervezetekkel egyaránt. A legfontosabb partnereink voltak 2006-ban: • • • • • •
Bástya Gyermekvédelmi Szolgálat Közép-Dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége Civil Centrum Közhasznú Alapítvány Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum városi középiskolák
Anyagi támogatóink voltak 2006-ban: • Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata • Regionális Ifjúsági Tanács (ICSSZEM) • Európai Unió (Phare program) • Nemzeti Civil Alapprogram • Fejér Megyei Önkormányzat • Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Közhasznú szolgáltatásaink megrendelői voltak 2006-ban: • Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata • Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata • Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség • Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat • Sziti Szociális Egyesület • Enigma 2001 Társadalomkutató Kft. • Kodolányi János Főiskola
…………………………………..
…………………………………..
Zugor Zsuzsanna elnök a szervezet képviselője
Domokos Tamás módszertani igazgató a szervezet előző képviselője
Echo Innovációs Műhely