Szakdolgozat
Tóth Viktória
2013.
Miskolci Egyetem Állam –és Jogtudományi Kar Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék
Szakdolgozat
Az elítéltek foglalkoztatásának (munkáltatás, oktatás, szakképzés, közművelődési tevékenység stb.) aktuális kérdései
Készítette: Tóth Viktória
Konzulens: Dr. Nagy Anita
igazságügyi igazgatási szak
egyetemi docens
levelező
Miskolc 2013.
2
University of Miskolc Faculty of Law Department of Criminal Procedure Law and Penitentiary Law
Final Thesis
Current issues in the employment of convicted ( employment education, public educational activities)
Author: Tóth Viktória
Consulent: Dr. Nagy Anita
BA in Judicial System Administration
Associate professor
Correspondence course
Miskolc 2013.
3
I.
Előszó
Az Rtv. 97. § (1) bekezdés h) pontja az alábbiak szerint határozza meg a fogvatartott fogalmát: "akit törvény, illetőleg törvény alapján kiadott hatósági határozat alapján a szabad mozgáshoz és tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogában korlátoznak (őrizetbe vett, előzetesen letartóztatott, közbiztonsági őrizetben lévő, elfogott és előállított, elővezetett);".1 A büntetés-végrehajtási jogban a fogvatartott elnevezést a szabadságvesztésre ítélt – az elítélt- és az előzetesen letartóztatott személyek összefoglaló megnevezéseként használják.
2
A börtönnépesség a 2012.
decemberi adatok szerint 17.179 fő volt, ami szinte megegyezik az előző évi számmal, a 1720 fővel.3 Ha összevetjük a 2012-es elítéltek számát a magyarországi 9.957.731 fős 4
népességgel, akkor kiderül, hogy hazánk 0,17 százaléka börtönben élt. A 2011.évi
költségvetési törvény 48425,5 millió Ft-t támogatást irányzott elő a büntetésvégrehajtásra a 2012-es évre5. Az alábbi térkép a 2011-es év regisztrált bűncselekmények számát mutatja tízezer lakosra vetítve. Ebből kiderül, hogy a közép –magyarországi régióban (506,9) és az észak-alföldi régióban (499,3) a legmagasabb a bűncselekmények száma. Ugyanebben a két régióban a legmagasabb a munkanélküliségi ráta is.
1
1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről
2
A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996.(VII.12.) IM rendelet 1.§(3) bekezdés 3
http://www.bvop.hu/download/szamok,tenyek_2012.doc/szamok,tenyek_2012.doc
4
http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wnt001b.html
5
2011. évi CLXXXVIII. törvény Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről
4
372,7-380 380,1-400 400,1-470 470,1-506,9
1. ábra: Bűncselekmények száma régiók szerint, forrás: http://www.ksh.hu/interaktiv/terkepek/mo/igazsag.html?mapid=ZJI001
Tehát az ország rengeteget költ a büntetés-végrehajtásra. Ezt az összeget úgy kell felhasználni, hogy a büntetés elérje a célját, olyan emberek kerüljenek ki a börtönökből, akik minél kevesebb eséllyel válnak visszaesővé. Képessé kell tenni őket arra, hogy megváltoztathassák az életüket, mai csak nevelés útján érhető el. A nevelés fontos területe a foglalkoztatás, amibe beletartozik a fogvatartottak oktatása, munkáltatása, terápiás
foglalkoztatása,
művelődés,
szabadidős
tevékenysége,
személyiségfejlesztő, gyógyító és rehabilitációs programokba való bevonása.
sportolása, 6
Ebben a dolgozatban az oktatással és a munkáltatással foglalkozom részletesebben, és a börtönkönyvtárakkal, melyek szervesen kapcsolódnak az oktatáshoz, művelődéshez és a szabadidős programokhoz. Az aktuális helyzetet - sikereket és nehézségeket- igyekszem felvázolni, a jogszabályi háttér, statisztikai adatok és a szakirodalom alapján.
6
Kőszegi Szilvia: A fogvatartottak oktatása és képzése, Börtönügyi Szemle2010/3.55-62.old.
5
II. Az oktatás 1. Az oktatás célja, szükségessége
Az elítéltek iskolai végzettsége hazánk lakosainak átlagos végzettsége alatt van, emellett szocializációjuk is súlyosan sérült. Nyilvánvaló, hogy a társadalomba való beilleszkedésük, visszavezetésük csak a hiányosságok pótlásával, vagyis oktatással, neveléssel valósítható meg. A börtönökben folyó oktatómunkának szervesen illeszkednie kell a szabad életben folyó oktatáshoz, mivel a cél az, hogy kiszabadulva folytatni tudják megkezdett tanulmányaikat, illetve munkát tudjanak vállalni, amivel képesek eltartani magukat, és nem kényszerülnek ismét bűnözésre. Ehhez az általános iskolai végzettség az előfeltétel, majd erre épülve szakképzettség megszerzése is szükséges.
A
megfelelő
műveltség
birtokában
képessé
válnak
önmaguk
megváltoztatására, önbecsülésük felépítésére. Nem elhanyagolható az sem, hogy az oktatás változatosságot, hasznos időtöltést jelent a börtönnapok egyhangúságában, ami csökkenti a depresszió megjelenésének lehetőségét is.
2. Az oktatást, szakképzést meghatározó normák
A nemzetközi ajánlások közül a Pekingi7 és a Havannai Szabályok8 a fiatalkorúakra nézve adnak iránymutatást. Ezek szerint az intézeteknek biztosítani kell minden segítséget, ami a fiatalok egészséges fejlődéséhez szükséges. Megfelelő elméleti és szakmai képzéssel lehetővé kell tenni, hogy szabadulásuk után oktatási szempontból ne legyenek hátrányos helyzetben. A tanköteles fiatalokat szakképzett pedagógusoknak kell oktatni, olyan rendszerben, amely szervesen illeszkedik az adott ország oktatási rendszerébe, hogy távozásuk után folytatni tudják tanulmányaikat. Ezen célok eléréséhez szükséges megfelelő számú szakembert alkalmazni. Az Európai Börtönszabályok 28. és 106. szabálya foglalkozik az oktatással. Ezek szerint különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a fiatalok képzésére, amit az egyéni 7 8
Az ENSZ 1986-os határozata a kiskorúak igazságszolgáltatására vonatkozó Minimális Szabályokról Az ENSZ közgyűlése 1990.dec. 14-én fogadta el a 45/113.számú közgyűlési határozatával
6
célok, törekvések figyelembe vételével kell megszervezni. Elsőbbséget élveznek az alap, illetve szakképzettséggel nem rendelkezők. Minden intézetnek az elítéltek számára elérhető könyvtárat kell működtetnie. Kitér arra is, hogy tanulás miatt hátrány nem érheti a fogvatartottakat, úgy kell tekinteni őket, mintha dolgoznának. A 6/1996-os IM rendelet alapján az alapfokú oktatásban részt vevő elítélt számára az oktatás ingyenes, vagyis költségtérítés nélkül kell biztosítani a tanszereket, tankönyveket is. A szakképzés és továbbképzés költségei viszont a szervezőt terhelik, amihez az elítélt is hozzájárulhat. A jogszabály lehetővé teszi - bár a börtönparancsnok engedélyéhez köti-, hogy a felsőfokú tanulmányokat megkezdett elítélt tanulmányait a börtönben is folytathassa. Az általános iskolát végző, illetve az első szakmájukat szerző fiatalkorúakat a képzési idő alatt munkavégzési kötelezettség, és a tartására fordított költségekhez való hozzájárulás nem terheli. A tanuló elítéltet - ha nem dolgozik - a képzés ideje alatt az alapmunkadíj egyharmadával megegyező pénzbeli térítés illeti meg, amiből nem vonható le tartási költség. Ha dolgozik, akkor munkaidő kedvezmény illeti meg: tanévenként legalább öt napra felmentik a munkavégzés alól, amit a vizsgákra, beszámolókra való felkészülésre fordíthat. Ezen kívül oktatási naponként egy óra munkaidő-kedvezményben is részesülnek. 1993-ig 40 éves korig kötelező volt az elítéltek számára az általános iskola befejezése. A 2012.szept. 1-jétől hatályos új oktatási törvény alapján a tankötelezettség 18 évről 16 évre csökkent, így a büntetés-végrehajtási intézetekben is csak eddig kötelezhető a tanulás.9 A korhatár leszállítása felmenő rendszerben történik, vagyis akik a kilencedik évfolyamot 2011/2012-es tanévben vagy attól korábban kezdték meg, azoknak a tanulóknak még 18 éves korukig tart a tankötelezettségük.10 A börtöniskolában szerzett bizonyítványba a képzésért felelős intézmény pecsétje kerül, semmi sem utalhat arra a későbbiekben, hogy hol végezte tanulmányait, így e miatt hátrány nem érheti a szabad életben.
9
2011.éviCXC .törvény a nemzeti köznevelésről 45.§ (3) 2011.éviCXC. törvény a nemzeti köznevelésről 97.§
10
7
3. Nevelők alkalmazásának formái
Európában a börtöntanárok foglalkoztatásának az alábbi típusai léteznek: - Az önellátó modellben a pedagógusok a büntetés-végrehajtás állományba tartoznak. - Az import modell alapján a börtönben és a kinti társadalomban párhuzamosan is oktatnak. - A szerződéses modell szerint a tanárok nem tartoznak az állományba, hanem szerződéses viszony alapján kizárólag csak börtönben tanítanak. - A vegyes modellben a saját tanárokon kívül külsős tanárokat is alkalmaznak.11 Már több éve megkezdődött egy európai szintű egységesítés a pedagógusok képzésében. 2005-2007 között megvalósuló Grundtvig projekt eredményeként elkészült egy mesterképzés tananyaga és tematikája a büntetés-végrehajtási intézetekben dolgozó nevelők számára. Az EPEA Máltai csoportja rendszeresen szervez számukra továbbképzéseket.
4. Nehézségek
A tanulók oldaláról Jellemző, hogy az elítéltek tanuláshoz fűződő élményeik negatívak, iskolai végzettségük hiányos, a meglévő osztályaik számát nem tükrözi a tudásuk. Ismereteik, készségeik elmaradnak az életkoruktól. Ennek több okai is van. Legfontosabbnak tartom az családi mintát, körülményeket. Az otthoni rendezetlen körülmény nem biztosította a nyugodt, elmélyült tanulást. Sokuk szülei aluliskolázottak, a tanulásban nem segítették, ösztönözték gyermeküket. Így az ő szemükben sem érték a tudás, boldogulásukat nem a tanulmányaiktól várják. Mivel az órákra felkészületlenül 11
Ruzsonyi Péter: Reflexiók „Az oktatás a bv. intézetben..” című cikkhez, Börtönügyi Szemle2011/2. 3638.old.
8
érkeztek, nem kaptak sikerélményt, csak szidást, lemaradtak társaiktól, nem tudták tartani a tempót így az órákon unatkoztak, rendetlenkedtek.12 Gyakran külső ártalmak hatására, vagy organikus okokra visszavezethetően sajátos nevelésű igényűek - testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, valamint a pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott13- vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség küzdenek, ami még inkább nehezíti boldogulásukat. A korai iskolaelhagyás okaként jelentkezik a kirekesztettség érzése is. A gyerekek szemében nagyon fontosak a külsőségek, a megjelenés- hogy kinek milyen szép a ruhája, táskája- nem barátkoznak a rendetlen ruházatú, piszkos gyerekekkel, akik így kirekesztetté, frusztrálttá válnak, ami sokszor agresszióban nyilvánul meg. Ezek a gyerekek nem szívesen mennek iskolába, inkább elcsavarognak. Halász Gábor14 által végzett vizsgálatból kiderül, hogy a roma tanulók nagyobb valószínűséggel morzsolódnak le, különösen a szakiskolások estében. Andrulla Vasiliu európai biztos riasztó adatai alapján Európában minden hetedik gyermek idő előtt hagyja el iskoláját, amivel jelentősen romlanak az életkilátásai, és ezzel egyenes arányban nő a kriminalizáció veszélye. Hazánkban 2010-ben 10,5 %-os, 2011-ben 11,2 %-os volt a lemorzsolódási arány. Fiatalkorú elítéltek körében végzett kutatás (Dr. Ligeti Katalin 2008) arra mutat rá, hogy a vizsgált fiatalok alig fele jár iskolába, s az iskolába járók között minden harmadik legalább kétszer váltott iskolát. Nagyon gyakori a hosszabb tartamú iskolakerülés és a többszöri évismétlés. Közel 60 százalékuk már legalább egyszer tanévet ismételt és 27,8 százalékuk korábban vagy a kutatás időszakában is magántanulói volt. A válaszadók harmadának mindkét szüleje munkanélküli. Maurer Péter a lemorzsolódás indokát látja a pedagógusok képzetlenségében, alkalmatlanságában és lelkiismeretlenségében is.15 Több mint tíz éve dolgozom tanárként, és az a véleményem, hogy ez az állítás csak igen kis mértékben lehet igaz kollégáimra. Az iskolabezárások és az alacsony bérnek köszönhetően főleg tapasztalt, 12
Czenczer Orsolya: Az oktatás mint reszocializációs eszköz a fiatalkorúak büntetés-végrehajtás intézeteiben, Börtönügyi Szemle 2008/3. 1-12.old. 13 2/2005. (III. 1.) OM rendelet a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve 1.§ 14 http://www.observatory.org.hu/eredmenyes-europai-szakpolitikai-intezkedesek-a-korai-iskolaelhagyascsokkentesere-konferencia-beszamolo/ 15 Maurer Péter: Az oktatás helyzete a büntetés-végrehajtási intézetekben- a katedra két oldalán állók szemszögéből, Börtönügyi Szemle 2011/2. 30-35.old.
9
30 éven felüli nők maradtak a pályán, akiknek erős a hivatástudatuk. Való igaz, hogy a pedagógusképzés nem készített fel a „problémás” gyerekek kezelésére, ennek pótlására rengeteg tanfolyamot indítottak az utóbbi években. Nevelési tanácsadók segítik a munkánkat, akik 1-3.osztályig minden évben szűrik a gyerekeinket, hogy a jelentkező nehézségek ne maradjanak kezeletlenül. A problémát a pedagógus oldaláról inkább a túlterheltség jelenti. A kötelező órák számát folyamatosan emelik, az iskola összevonások, kisiskolák bezárásával „mamutosztályokat” hoznak létre, amelyben képtelenség egyéni képességek alapján dolgozni. Az Európai Bizottság 2012. május 30án tett ajánlásában is megállapította, hogy az iskolai oktatással kapcsolatos új jogszabályok egyes elemei miatt nőni fog a lemorzsolódás. Mindezen negatív élmény, körülmény hatására az elítéltek többsége csak nehezen szánja rá magát a tanulásra. Ha csupán a tankötelezettsége kényszere, vagy csak a tanulásért kapott díj miatt ülnek ismét iskolapadba, akkor gyakran fegyelmezetlenek, érdektelenek, és zavarják az órán azokat, akik tényleg tanulni szeretnének. A tanórákra sokszor felkészületlenül érkeznek a rabok, aminek oka nem csak a motiválatlanság, hanem nehezíti a tanórákra való felkészülést a zárkák zsúfoltsága is, ahol nincs mód az elmélyült tanulásra. Gyakran előfordul az is, hogy átszállítják egy másik intézetbe, ahol nincs ugyanolyan szakmai képzés, így félbe maradnak tanulmányai. A pedagógusok oldaláról Az oktatók nem rendelkeznek andragógiai ismeretekkel, gyakoriak a fegyelmezési problémák, a tanulók figyelmét nehezen tudják felkelteni, tartósan fenntartani. A termek zsúfoltak, felszereltségük hiányos. A tanulók gyakran tanulási, mentális nehézségekkel küzdenek, sajátos módszereket igényelnének. Felkészületlenül járnak a diákok az órákra, így nagyon lassan lehet csak haladni a tananyaggal. Alapismereteik hiányosak, különböző szintűek, tudásuk nem felel meg az osztályaik számának. A tapasztalás útján szerzett ismeretanyag átadásra megkönnyítené munkájukat, de erre csak minimális a lehetőség pl.: kísérletekre, természeti jelenségek megfigyelésére, tanulmányi sétára. Az intézmény oldaláról Egy modern börtönben a helyiségek 30-40% kell, hogy az elhelyezést szolgálja, a többinek foglalkoztatási célokat kellene kielégíteni. A hazai börtönök többsége ennek a 10
feltételnek
nem
felelnek
meg.
Hiány van
a
szakemberekből
is,
úgymint
pszichológusokból, pszichiáterekből, testnevelőből, szociális munkásokból, tanárokból, oktatókból. Problémát jelent az adminisztrációs túlterheltségük is.16
5. Az oktatás, képzés főbb típusai, jellemzői
Általános iskola Az elítéltek végzettség szerinti megoszlását mutatja az alábbi diagram, ami 2011.dec.31-ei adatokat tartalmazza.17 Ebből kitűnik, hogy harmaduk még az alapfokú iskolai végzettséggel sem rendelkezik, 1 százalékuk pedig analfabéta. Ez a szám a 15 évesnél idősebb népesség esetében 4,8 százalék, vagyis hatszor gyakoribb az alapok hiánya az elítéltek körében, tehát ez is alátámasztja, hogy szükséges az általános iskolai tanulmányok folytatásának lehetőségét biztosítani. Tankötelezettségről csak 16 éves korig beszélhetünk, illetve a sajátos nevelésű igényű tanuló esetében ez 23 éves korig növelhető, tehát az idősebbek estében csak önkéntes alapon lehet a beiskolázást megszervezni. 2009-ben 896, 2010-ben 1020, 2011-ben 1159 fő kezdte meg a tanévet. 18
16
Maurer Péter: Az oktatás helyzete a büntetés-végrehajtási intézetekben-a katedra két oldalán állók szemszögéből, Börtönügyi szemle 2011/2. 30-35.old. 17 Büntetés-végrehajtási Szervezet 2011.évi évkönyve, Budapest, BVOP,2012 18 Kőszegi Szilvia: A fogvatartottak oktatása és képzése, Börtönügyi Szemle 2010/3. 55-62.old.
11
1. ábra: Az elítéltek végzettség szerinti megoszlása 2011, forrás: Büntetés-végrehajtási Szervezet 2011.évi évkönyve, Budapest, BVOP,2012. 25.old.
Ebben a sajátos oktatási formában nagyobb szerepet kap a tananyag átadása mellett a hiányosságok pótlása, a felzárkóztatás, az elmaradt készségek, képességek fejlesztése, mint a szabad életben. Kiemelkedően fontos egy előzetes szintfelmérés, mivel a bizonyítványuk nem mindig tükrözi a valós tudásukat. Elérhető célokat kell kitűzni eléjük, sikerélményt kell biztosítani, meggyőzni őket a tudás fontosságáról, hogy ne csak passzív résztvevők legyenek. Mivel a cél az, hogy szabadulva folytatni tudják a megkezdett tanulmányokat, így a normál iskolai modell szerint kell szervezni az oktatást. A legnagyobb problémát az idegen nyelv és az informatika tananyag elsajátítása okozza.19 A legtöbb rab számra a magyar nyelv írása, olvasása is nagy nehézséget okoz, nemhogy az idegen nyelv. Az oktatási törvény viszont lehetőséget biztosít arra, hogy ha szakértői vélemény alátámasztja-megállapítja a sajátos nevelési igény, illetve a tanulási nehézség fennállását- fel lehet menteni a tanulókat a tantárgy, tananyagrész, a helyesírás érékelése és
minősítése
alól.
Ezzel
elkerülhető
lenne
a
sorozatos
kudarcélmény,
évfolyamismétlés.
19
Czenczer Orsolya: Az oktatás mint reszocializációs eszköz a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézeteiben, Börtönügyi Szemle 2008/3.1-12.old.
12
Középiskolai képzés A fenti kördiagramból jól látszik, hogy a rabok legnagyobb része-48%-uk- rendelkezik ugyan alapfokú végzettséggel, de szakmával nem. Ez a szám is jóval több, mint az össznépesség esetében, ahol ez 28,4%-ot jelent. A büntetés-végrehajtási intézetekben nem elsődleges cél az érettségire való felkészítés, hanem csak a 10. évfolyam elvégzése, mivel ezután már szakképzésben is részt vehetnek. A 2009/2010-es tanévben 15 intézetben, 933 tanulóval folyt ilyen oktatás, 2010/2011-ben már 20 intézetben volt rá lehetőség, de csak kevesebb rab-878 fő- élt a lehetőséggel. 2011/2012-es tanévben ismét nőtt a résztvevők száma, 920 főre. Szakképzés A szakemberek a szakmai képzést tekintik legjobb módszernek a fiatalkorúak személyiségfejlesztéséhez és a munkakészség elsajátításához. Mindenhol általános célként jelenik meg, hogy az elsajátított szakma a munkaerő-piaci igényeknek megfeleljen, ezért a munkaügyi központok és a büntetés-végrehajtási intézetek között. Leginkább a kis eszközigényű szakmák oktatására kerül sor, amik közül az építőiparhoz kapcsolódók a legnépszerűbbek, amit a hétköznapi életben is használni tudnának. A legtöbbjük előzetes munkatapasztalatai is ezekhez kapcsolódnak.
20
Majdnem tíz évvel
ezelőtt, 2004/2005-ös tanévben vettek részt a legtöbben -1350 fő-valamilyen szakképzésben. Sajnos ez a szám folyamatosan csökkent a pénzhiány miatt, míg elérte mélypontját a 2010/2011-es tanévben, mikor 367-en tanultak, 20 tanfolyamon. a 2011/2012-es tanévben ismét emelkedni kezdett ez a szám, így 24 féle képzésben 400 tanuló részesült.21 Felsőfokú tanulmányok 2011-ben az elítéltek csupán 1%-a rendelkezett diplomával, ami jóval elmarad az össznépességre jellemző 16,7%-tól. Felsőfokú képzésben a parancsnok engedélyével vehetnek részt a rabok, levelező hallgatóként. Számuk 2008/2009-es évben volt a legmagasabb,18 fő, 2010-ben már csak 16, 2011-es év végi adatok szerint pedig- a szabadulások miatt- csak 6 fő folytatott felsőfokú tanulmányokat a börtönökben. A tanévet jóval többen megkezdték, hiszen csak a szegedi Csillagból a Szegedi 20
Lakos Zsuzsa-Lőrincz József: Amikor mákos az iskolaköpeny-fiatalkorú elítéltek oktatása Börtönügyi Szemle 2011/4. 31-40.old. 21 Büntetés-végrehajtási szervezet 2005.,2010,2011. évi évkönyve
13
Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar társadalomtudományi szakára hárman, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára ketten, a Szent Pál Akadémiára, teológus szakra hárman, az egri Esterházy Károly Főiskola informatikuskönyvtáros szakára öten és a Sola Scriptura Teológiai Főiskolára pedig tízen jártak. Az elítéltek mind dolgoztak is valamit: könyvtárosként, az asztalosműhelyben vagy éppen a konyhán, és saját maguk fedezték a tanulmányaikat.22
6. Hazai programok
"Van kiút" - Partnerség a fogvatartottakért23 A projekt két célcsoportja a fogvatartottak, illetve a büntetés-végrehajtási nevelők, a pártfogó felügyelők, és a szakképzést végző szakoktatók. A program célja, hogy a szakembereket integrálva kidolgozzanak egy olyan személyiségfejlesztő módszert, amivel az elítéltek alkalmassá válnak szakmai ismeretek elsajátításra, beilleszkedésre és munkavégzésre. A projektben az alábbi 4 szervezet működik együtt: Büntetésvégrehajtási Szervezet Oktatási Központja, Központi Igazságügyi Hivatal, Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület, és a Cinkotai Szakközépiskola. Szívesen vesznek részt az elítéltek a programban, ahol a jártasságaik, képességeik hiányát pótolhatják, fejleszthetik. Személyre szabott felmérés során térképezik fel a fejlesztendő területeket, majd ez alapján elkészítik el a szakemberek minden személyre külön a munkatervet. A program hat foglalkoztató eljárást ajánl, melyek csoportfoglalkozáson belül valósulnak meg: -
kölcsönös segítő foglalkozások
22
http://www.mohaonline.hu/egyetem_guide/diploma_felsooktatas_borton_szeged_csillag_rab_tanulas 23 http://equal.nfu.hu/main.php?folderID=1029&objectID=5002694
14
-
felvértező foglakozások
-
gondolkodási hibák kijavítását célzó foglalkozás
-
társas készségek tréningje
-
társas döntéshozatallal kapcsolatos foglalkozások.24
A társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása – TÁMOP 5.6.2
Kiemelt jelentőségű a TÁMOP 5.6.2” A társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása” című, 1.988,7 M Ft költségvetésű beruházás. A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával Minisztérium
a
Belügyminisztérium,
Igazságügyi
Szolgálatának,
a a
Közigazgatási
és
Büntetés-végrehajtás
Igazságügyi Országos
Parancsnokságának, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, valamint a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjainak, a Miskolci Egyetemek az összefogásával valósult meg. A projekt keretében a bűnmegelőzést segítő módszerek gyakorlati kipróbálására, majd az ezekből leszűrt tapasztalatok alapján a továbbfejlesztett változatok országos bevezetését megkönnyítő, protokollok/eljárási szabályok, belső szabályzók elkészítésére került sor. A program a bűnözés szempontjából leginkább érintett három régió büntetésvégrehajtási intézeteiben valósult meg, vagyis Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon. Az ezen belül megvalósult alprojekt célja volt egy olyan „szolgáltatáscsomag” kialakítása, ami elősegíti a fogvatartottak sikeres társadalmi és munkaerő-piaci 24
Lakos Zsuzsa – Lőrinc József: Amikor mákos az iskolaköpeny-fiatalkorú elítéltek oktatása, Börtönügyi Szemle2011/4. 31-40.old.
15
visszailleszkedését
és
csökkenti
a
szabadultak
visszaesését.
Munkaerő-piaci
információk terjesztése, tanácsadás, készségfejlesztés, 50 képzési program 700 fogvatartott bevonásával és szabadulásra való felkészítés valósul meg. Az alprojekt végrehajtása 2010. április 16-án kezdődött, és két évig tartó folyamat volt. A kialakított rendszerben a reintegrációt elősegítő tevékenységek négy egymásra épülő szakaszban valósulnak meg a büntetés-végrehajtási intézményeken belül, majd a fogvatartott szabadulását követő 6 hónapon keresztül. Az első szakaszban az önkéntesen jelentkező fogvatartottak részletes információt kapnak az igényelhető szolgáltatásokról, majd kérdőíveken keresztül felmérik a szükségleteiket, kompetenciáikat és motivációjukat. Ezek alapján készülnek el az egyéni fejlesztési tervek. A második szakaszban készség- és képességfejlesztő (kommunikációs, agressziókezelő, konfliktuskezelő, önismereti, életvezetési) csoportos foglalkozásban vesznek részt. Emellett egyéni interjúk alapján a fejlesztési tervek is kiegészülnek egy jövőtervvel, vagyis az elítélt szabadulás előtti és utáni terveivel. A harmadik szakaszban kerül sor a szakképzésekre. Itt van nagy jelentőségük a munkaügyi központoknak, mivel a hiányszakmák elsajátításával nő a rabok elhelyezkedési esélye. A képzés típusa és hossza a jelentkező fogvatartottak jövőtervétől, képzettségi szintjétől és szabadulásuk várható időpontjától illetve munkaerő-piaci igényektől függően kerül meghatározásra.
A negyedik szakaszban
felkészítik a szabadulásra- álláskereső technikákat sajátítanak -, másrészt elkezdődik a 6 hónapos utógondozás, amit önkéntes mentorok is segítenek.25
7. Pannon Oktatási központ
A hazai börtönoktatásban kiemelkedő szerepe van a Pannon Oktatási Központnak, amit tíz éve, 2003-ban hoztak létre. A 2003/2004-es tanévben még csak általános iskolaként működött, majd a 2004/2005-ös tanévtől többcélú intézménnyé vált. Az oktatók közül többen dolgoztak korábban a büntetés-végrehajtásban, tehát megfelelő tapasztalatokkal rendelkeznek. Kiemelt figyelmet fordítanak a szabadság-vesztésüket töltő fiatalok és felnőttek oktatására, melyet országos keretek között szerveznek és irányítanak. 25
http://www.bvop.hu/?mid=96&lang=hu
16
Több pályázatot nyertek az elítéltek rehabilitációs tevékenységével kapcsolatban, így lehetőség nyílt arra, hogy az oktatáson és képzésen kívül a személyiség terápiás kezelésére is foglalkozhassanak. A 2004-2005-ös tanévtől kezdve OKJ-s szakképzéseket indítottak a munkaerőpiacigényeihez igazodva, vagyis asztalos, parkgondozó, szobafestő-mázoló és tapétázó, állatgondozó,
ápolási
kazánkezelő,
kerti
asszisztens, munkás,
kosárfonó
és
könnyűgépkezelő,
fonottbútor-készítő, mezőgazdasági
szakács, gépkezelő,
mezőgazdasági munkás, varrómunkás, virágkötő, számítógép-kezelő, szociális gondozó és ápoló képzéseket. Jelenleg már több mint 80 szakmát oktathatnak, illetve önismereti tréningeket tarthatnak.26
III.
Börtönkönyvtárak
1. A börtönkönyvtárak fogalma, funkciója
A börtönkönyvtárak az elítéltek könyvtári szolgáltatásaihoz való jogát biztosítja. Különböző szerepet tölthetnek be, adottságaiknak, lehetőségeiknek megfelelően: -
Művelődési funkciót betöltve az elítéltek igényit igyekeznek kielégíteni a különböző művekkel, ami nehéz feladat, hiszen végzettségük, iskolázottságuk széles skálán mozog.
-
Rehabilitációs szerepet vállalva terápiás programokat szerveznek.
-
Információs bázisként tájékoztatást nyújt a börtönök szervezetéről, jogaikról, kötelezettségeikről, és a szabad életről.
-
Kulturális, közösségfejlesztő helyszínként rendezvényeknek, szakköröknek, önképző köröknek összejöveteleknek ad helyt, szervezi meg azokat.
26
http://www.humanpszicho.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=47&Itemid=58
17
-
Rekrációs, szabadidős funkciót ellátva a szabadidő hasznos eltöltését biztosítja értékes vagy akár pihentető olvasmányokkal. 27
2. A börtönkönyvtárak története
A börtönök célja a büntetés mellett az önbecsülés kialakítása, képességeik fejlesztése, amihez az olvasás egy fontos eszköz. Már a XVII. századtól juttattak be könyveket az európai és amerikai raboknak lelkészek. A XIX. században javító célzattal csak vallásos és erkölcsileg felemelő műveket olvashattak. A XX. században a rehabilitáció került központba, fejlődtek a könyvtárak, felismerték, hogy az olvasás megkönnyíti a rendfenntartást, nyugtatóan hat az elítéltekre. Az 50-70-es években terápiás módszerek terjedtek, javult a nyilvános könyvtárakkal is a kapcsolat. Jelenleg a fogvatartottaknak ugyanolyan
joguk
van
a
könyvekhez
való
hozzájutáshoz,
mint
a
szabad
embertársaiknak. Magyarországon a reformkorban már 145 olyan börtön volt, ahol könyvtár is működött. 28
A hazai börtönkönyvtárak ” atyjaként” Réső Ensel Sándort tisztelik, aki 1866-ban
felhívást tett közzé a Jogtudományi közlönyben könyvek gyűjtésére a börtönkönyvtárak létrehozásához. Száz évvel később már IM rendelet írta elő könyvtárak kialakítását az elítéltek számára. Az 1970-es években megnőtt az érdeklődés a börtönkönyvtárak iránt, a nyugaton sikeresen alkalmazott biblioterápia hatására. A módszert a recski munkatábor lakói is használtak: az ugyancsak rab Faludi György verseit memorizálták, így próbálva enyhíteni a gyötrelmeiket. 1979-től könyvtári hálózatot alapítottak, és ugyanettől az évtől törvényerejű rendelet biztosítja az elítéltek jogát sajtótermékek megrendelésére, művelődési lehetőségek igénybevételére.29 A Bv. szabályzat mellékletei tételesen felsorolják, hogy mit tarthatnak a zárkájukban, s ezek között a könyvek, újságok is szerepelnek. Az IFLA börtönkönyvtári
27
Némethné M. Magdolna: A Verseghy Ferenc Könyvtár a Jász-Nagykun-Szolnok megyei büntetésvégrehajtási Intézet fogva-tartottai könyvtári ellátásának javításáért, Könyv Könyvtár Könyvtáros 2011/3. 15-22.old. 28 Gaál Julianna: Könyvtár a rács mögött, http://veol.hu/hirek/konyvtar-racs-mogott-1371504 29 Némethné M. Magdolna: A Verseghy Ferenc Könyvtár a Jász-Nagykun-Szolnok megyei büntetésvégrehajtási Intézet fogva-tartottai könyvtári ellátásának javításáért, Könyv Könyvtár Könyvtáros 2011/3. 15-22.old.
18
munkacsoportja által kidolgozott irányelvek mutatnak utat a hazai könyvtárak működéséhez, kialakításához.
3. A könyvtárak és a könyvtárhasználati szokások jellemzői
A hazai börtönkönyvtárakat a 2003-2005 közötti időszakban Vidra Szabó Ferenc 30
vizsgálta, majd Amberg Eszter31 a tanulmány folytatásaként a 2006-2010-es évet
dolgozta fel statisztikai adatok alapján. Az első időszakban 25, a másodikban már 28 könyvtár adatszolgáltatási alapján mérték fel az intézményeket. A könyvtárak általában az intézmények jól megközelíthető pontjain találhatóak, az oktatási vagy a számítástechnikai helység szomszédságában. Átlagos alapterületük 72 m2 (a legkisebb 15 m2-es, a legnagyobb Szegeden 280m2-es). A kezdeti 25 órás heti nyitvatartási idő 32 órára nőtt. A fogvatartottak- biztonsági fokozatuktól függetlenülhetente átlag 1 órát tölthetnek nevelőtisztjeik felügyeletében a könyvtárakban. Mozgókönyvtárakkal,
kocsikkal
szállítják
az
olvasmányokat
a
mozgásukban
akadályozott raboknak, előzetes kívánságlista alapján. A dokumentumállomány stagnál, az éves intenzív selejtezés hatására, és az állománygyarapodás lelassulása miatt, amit a 2008-ban kirobbanó gazdasági válság okozott. 2010-re 10 olyan intézmény volt, ami nem tudta gyarapítani állományát. A Nemzeti Kulturális Alap pályázatai segítették az állomány fenntartását, újítását, hiszen közel 30 millió Ft-ból 15.554 db. dokumentumot vásároltak a könyvtárak. Átalagosan 1900 Ft jutott egy rabra, vagyis körülbelül rabonként egy dokumentumot tudtak vásárolni. A 28 könyvtárból összesen négynek volt egy-egy db. számítógépe 2010-re. A könyvtárosok általában az adott intézmény lakói közül kerülnek ki. 2003-2005 között minden intézményben alkalmaztak egy főt, ami 2006-2010 között a felére csökkent, viszont nőtt a felsőfokú végzettségűek száma (6 fő), köszönhetően a Szegedi fegyház és Börtönben szervezett felsőfokú képzésnek.
30
Vidra Sz. Ferenc: Könyvtárak a büntetés-végrehajtási intézetekben, Könyv Könyvtár Könyvtáros 2007/6. 30-35.old. 31 Amberg Eszter: Könyvtárak a peremhelyzetben, Könyvtári Figyelő 2012.2 szám 241-254.old.
19
A beiratkozottak, a kölcsönzött dokumentumok és a személyes használatok száma folyamatosan csökken. Ennek ellenére a könyvtár népszerű hely, hiszen a szabadság érzetét közvetíti azáltal, hogy szabadon nézelődhetnek, válogathatnak. 2005-ös vizsgálat alapján, amit Szegeden végeztek, a legkedveltebb könyvek: Mario Puzo A Keresztapa, Ajtmatov Vesztőhely és John Flowes Lepkegyűjtő című műve. Népszerűek a cigány nyelvkönyvek, amik a börtön-szleng elsajátítását segítik. Szívesen olvasnak kalandregényeket is pl.: a Piszkos tizenkettőt, a Fegyverek szavát és verseket, meséket is.32 Csányiné Lukács Erzsébet könyvtáros tapasztalatai alapján a tököli fiatalkorúak Leslie L. Laurence, Robin Cook, Rejtő Jenő írásait kedvelik, de szívesen forgatják a szerelmes regényeket és a versesköteteket is. A nagykorúak Krúdy, Karinthy, Kaffka és Robert Merle iránt érdeklődnek. A tököli könyvtár számos vetélkedőt rendez, pl.: bibliait, történelmit, vers-és novella írót. Filmklub is működik, de kulturális programokat is szerveznek, gyakran külső előadókkal, vendégekkel.33
IV.
Munkáltatás
1. A munkáltatásra vonatkozó nemzetközi és hazai normák
A munkáltatást európai normák és azokhoz igazodó hazai jogszabályok alapján szervezik meg a büntetés-végrehajtási intézetekben, melyek pontosan meghatározzák a feltétel rendszereket, jogokat és kötelességeket. A munkáltatást meghatározó nemzetközi normák „Az Emberi Jogok Európai Egyezménye” (1950.nov.4. Róma) a 4. cikkében tiltja a rabszolgaságot, szolgaságot, kényszer és kötelező munkát, viszont a büntetésvégrehajtáson belül lehetővé teszi a munkakötelezettséget, a közérdekű munka büntetésként való alkalmazását. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának az ítélkezési gyakorlata alapként szolgál a magyar bíróságoknak is. 32 33
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/piszkos_fred_a_bortonkonyvtar_slagere/140713/ Jáki László: A könyvtár a művelődés hagyományos bázisa, Könyv és Nevelés 2011/1. 48-50.old.
20
Európai Börtönszabályok előírásai alapján az elítéltet el kell látni elegendő és hasznos munkával, ami nevelési eszközként funkcionál. Hasznosság szempontjából a fogvatartott érdekei domináljanak, vagyis fejlessze képességeit, növelje elhelyezkedési lehetőségeit a munkaerőpiacon szabadulása után és ne a profit előállítás legyen az elsődleges. Munkakötelezettséget tilos fegyelmi büntetésként alkalmazni, mert az akkor kényszermunkának minősül. Olyan munkafeltételeket kell biztosítani, melyek az adott körülmények között leginkább hasonlítanak a szabad életben lévőhöz. Az intézményen kívül is lehet munkát végezni, de a külvilágtól elkülönítve. Munkáltatóként jelen lehet maga az intézmény-mint gazdasági társaság - vagy magánvállalkozó, társas vállalkozó. Mivel alapvető emberi jog a tulajdonhoz való jog, így fizetésével szabadon rendelkezhet. Hazai szabályozók A munka törvénykönyve részben vonatkozik a börtönmunkára, akkor is, ha nem munkajogviszonyként értelmezhető. Tilos a diszkrimináció, az elítéltre is érvényesek a pihenőidőre, munkaidő-keretre, a munkavédelemre, munkáltatói kártérítésre, az elítélt által okozott kár megtérítésére vonatkozó jogszabályok.34 1979. évi 11. törvényerejű rendelet előírja az elítéltek munkavégzési jogát és kötelezettségét, meghatározza, hogy fokozatonként (fegyház, börtön, fogház) hol és milyen feltételek mellett végezhetnek munkát. Ezek alapján a fegyházban elítélt intézeten belül is csak engedéllyel és felügyelettel járhat, külső munkát csak kivételesen és a külvilágtól elkülönítve végezhet. A börtönben az elítélt , külső munkában kivételesen vehet részt, a büntetés-végrehajtási intézet kijelölt területén szabadon járhat. A fogházban az elítélt külső munkában részt vehet, életrendje részben meghatározott, szabad idejét belátása szerint használhatja fel, a büntetésvégrehajtási intézetben szabadon járhat. Valamint kötelezővé teszi azt is, hogy a dolgozó hozzájáruljon a tartásához, kivéve, ha önhibáján kívüli okból nem dolgozik, és nem részesül nyugellátásban vagy baleseti nyugellátásában.
2. A munkáltatás pozitív hatásai 34
Pallo József: Az elítéltek foglalkoztatása az európai büntetés-végrehajtási gyakorlatban, Börtönügyi Szemle 2010/4. 35-58.old.
21
Társadalmi elvárás, hogy aki bűncselekményt követ el, az büntetést kapjon. A büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el.35 Ha el akarjuk érni, hogy a jövőben ne váljon ismét visszaesővé az elítélt (kb. 28 százalékuk visszaeső, 23 százalékuk különös visszaeső)36, akkor el kell érni a reszocializációt, vagyis vissza kell vezetni a társadalomba, hasznos részévé kell tenni. Az elítéltek munkáltatása a reintegráció fontos része, munkájuk során sikereket érnek el, ezáltal nő az önbecsülésük, fejlődik a fegyelmük, koncentrációjuk, hasznosan töltik az idejüket. Fizikai-szellemi erőnlétüket fenntartják, a szabad életben is használható tapasztalatokat szereznek. Sokuknak hiányzik a munkakultúrájuk, mivel eddig munkanélküliek voltak, sőt a szüleik sem dolgoztak. Ezek az emberek a kötelező munkavégzés során a büntetés-végrehajtási intézetekben találkoznak először a munka világával, szereznek szakmai tapasztalatokat, rendezett életvitelhez szoknak. Kutatások alapján a rendszeres munka és szakképzés 20%-kal csökkenheti a visszaesést.37 A büntetés-végrehajtási intézetekben a fegyelem fenntartása, a biztonság fontos feladat. Az agresszív magatartást növeli a zsúfoltság, viszont a hasznos elfoglaltság csökkenti. A dolgozó rabok kevesebb vétséget követnek el, fegyelmezettebbek. Az alábbi táblázatból is jól látszik, hogy az intézetek túlzsúfoltak. Az utóbbi tíz évben 2002-ben volt a legrosszabb a helyzet, amikor majdnem 16 fogvatartott jutott egy helyre. 2008-ra sikerült a telítettséget csökkenteni a férőhelyek jelentős növelésével, bár ekkor is 17%-kal többen voltak elhelyezve. 2009-ben viszont 514-gyel kevesebb lett a férőhelyek száma, de az elhelyezettek létszáma 689 fővel nőtt az előző évhez képest. Ezzel együtt a rabok agresszivitása is jelentősen növekedett. A 2008-2009 közötti 6%os telítettségi növekedéssel az elkövetett súlyosabb esetek száma 36,6%-kal emelkedett, ami 2010-ben érte el csúcspontját, 395 esetben történt súlyosabb fegyelemszegés. 2011-
35
BTK.37.§
36
http://www.bvop.hu/download/buntetes-vegrehajtasi_igazgatas.doc/buntetesvegrehajtasi_igazgatas.doc 37 Palló József: Az elítéltek foglalkoztatása az európai büntetés-végrehajtási gyakorlatban, Börtönügyi Szemle 2010/4. 35-58.old.
22
2012-ben a telítettség az előző évekhez képest negatív rekordot döntött, egy helyre kb. 14 rab jutott. Pozitívumként jelentkezett viszont a fegyelem javulása. időpont
férőhely (fő)
fogvatartottak telítettség fogvatartottak által (fő) (%) elkövetett összes súlyosabb eset
2002.12.31 2005.12.31 2006.12.31 2007.12.31 2008.12.31 2009.12.31 2010.12.31 2011.12.31 2012.12.31
11.416 11.260 11.374 11.252 12.556 12.042 12.171 12.604 12.573
17.837 15.775 14.856 14.353 14.743 15.432 16.527 17.210 17.179
156 140 131 128 117 128 134 137 137
112 190 212 243 332 395 321 -
2. ábra: A börtönök telítettsége és a fogvatartottak által elkövetett súlyosabb esetek forrás: BVOP évkönyvei és http://www.bvop.hu/?mid=77&cikkid=1973
A zsúfoltság káros hatásának kiküszöbölésének egyik módja, ha minél több időt a zárkán kívül töltenek, például a munkahelyükön. A reintegráció és a fegyelem fenntartásának elősegítésén kívül a munkáltatás csekély mértékben hozzájárul a fogvatartottak tartásával kapcsolatos költségek csökkentéséhez is, ami kb. 8000 Ft/nap.38 A dolgozók munkadíjából levont 300 Ft napi hozzájárulás majdnem fedezi az élelmezésre fordított 400Ft-ot. 2013-ra a költségek növekedést követve a napi hozzájárulás 360 Ft-ra emelkedett.
3. Kényszermunka és a kötelező munka elhatárolása
A kényszermunka kifejezést a nemzetközi közösség akkor használja, amikor az érintettek szabad akaratuk ellenére kénytelenek dolgozni, mivel erre kényszerítik őket. 38
Palló József: Az elítéltek foglalkoztatása az európai büntetés-végrehajtási gyakorlatban, Börtönügyi
Szemle 2010/4. 35-58.old.
23
A kényszermunka nem egyenlő a kötelező munkával. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye engedélyezi a fogvatartottak kötelező munkavégzést. A kényszermunka tilalmazott, ugyanakkor a jogerősen elítélt személytől munkavégzést lehet követelni. Az unió tagállamaiban működő büntetés-végrehajtási intézeteknek kötelező irányelveit a Börtönszabályok rögzítik. Ezek szerint a büntetés-végrehajtási intézeteknek feladatuk, hogy olyan „építő jellegű elfoglaltságokat és olyan elbánást biztosítanak, amelyek lehetővé
teszik
a
fogvatartottak
társadalomba
történő
visszailleszkedésének
előkészítését”. A Börtönszabályok 26. pontja foglalkozik részletesen ezzel: 26.1. A büntetés-végrehajtási intézetben a munkát a büntetés végrehajtási rezsim pozitív elemének kell tekinteni és munka büntetésként sohasem róható ki.26.2. A büntetésvégrehajtási hatóságoknak törekedniük kell elegendő és hasznos munka biztosítására.26.3. Amennyire lehetséges, a munkának lehetővé kell tennie, hogy a fogvatartott megtartsa, vagy javítsa azt a képességét, miszerint kiszabadulása után munkával keresett jövedelméből megéljen.26.4. A 13. szabály értelmében nem alkalmazható semmiféle – nemen alapuló hátrányos
megkülönböztetés
valamilyen
típusú
munkára
való
beosztásakor.26.5.
Szakképzésre kiterjedő munkát kell felajánlani azon fogvatartottak számára, akik képesek a lehetőséggel élni, különösen pedig a fiataloknak. 26.6. Amennyire lehetséges, a fogvatartottak számára biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy megválasszák azt a munkatípust, amelyet végezni kívánnak.26.7. A büntetés-végrehajtási intézetekben a munkaszervezést és módszereket a lehető legnagyobb mértékben közelíteni kell a büntetés-végrehajtási intézeten kívüli azonos munkára vonatkozókhoz, a fogvatartottaknak a szabad környezetben való rendes munkafeltételekre történő felkészítése érdekében.26.10. A fogvatartottak munkáját mindenképpen méltányosan díjazni kell.26.11. A fogvatartottaknak lehetőséget kell kapniuk arra, hogy munkabérüknek legalább egy részét személyes használatukra szánt, engedélyezett tárgyak vásárlására fordítsák, a másik részét pedig elküldjék családjuknak.26.15. A fogvatartottak napi és heti maximális munkaóráinak számát a szabad munkavállalók foglalkoztatására vonatkozó szabályozás vagy helyi szokások szerint kell megállapítani.26.16. A fogvatartottaknak legalább heti egy pihenőnapot és elégséges időt kell kapniuk a képzéssel és más tevékenységekkel való foglalkozásra.26.17. A
24
munkát
végző
fogvatartottaknak,
amennyiben
lehetséges,
be
kell
lépniük
a
társadalombiztosítás nemzeti rendszerébe. A magyar büntetés-végrehajtási intézetekben a fentiek figyelembevételével szervezik a munkát. Alapvetően kétféle munkát végezhetnek az elítéltek: munkáltatást és munkavégzést. Munkáltatás
Munkáltatásnak
minősül
a
rendszeres,
szervezett,
díjazás
ellenében
történő
foglalkoztatás. Megvalósulhat a büntetés-végrehajtási gazdaságok keretében, vagy más gazdálkodó szervezetnél, kivéve, ha ott büntetésének megkezdése előtt tulajdonos, vezető tisztviselő volt, vagy olyan munkakört töltene be, aminek feltétele a büntetlen előélet, vagy közeli hozzátartozójával kerülne elszámolási, illetve alá-fölérendeltségi viszonyba. A fogvatartotti munkáltatás másik formája a költségvetési munkáltatás, melynek során az intézetek fenntartásában - felújítás, karbantartás - és a működést kiszolgáló funkciók ellátásában - mosoda, konyha - vesznek részt. A büntetés-végrehajtási intézetekben működő Befogadási és Foglalkoztatási Bizottság (BFB) dönt arról, hogy ki dolgozhat, osztja be az elítélteket a munkahelyekre, jelöli ki a munkáltatót. Figyelembe véve a szakképesítésüket, biztonsági követelményeket, és egészségügyi állapotukat. Feladata továbbá, hogy biztonsági csoportokba sorolja a veszélyesség növekedésével (l., II., II., IV. számú csoport).39 Az elítélt kölessége, hogy a munkarendre, munkahelyére utaló jelzést viselje, munkáját az utasításoknak megfelelően,
fegyelmezetten,
elvárható
szakértelemmel,
gondossággal
a
munkavédelemi, környezetvédelemi szabályoknak megfelelően végezze, munkahelyén megjelenjen. Ez utóbbi alól felmentést kap, ha munkaképtelen, tanköteles, minimum hat hónapos terhes, gyermekét az intézetben gondozza, vagy nyugdíjas.
39
Cséri Zoltán- Hirják András Péter: A fogvatartottak foglalkoztatása és a kapcsolódó gyakorlati
problémák a Közép-Dunántúli Országos Bv. Intézetben és az Annamajori Kft-nél, Börtönügyi Szemle 2009/2. 17-24.old
25
Munkarend írja elő a munkavégzés helyét, idejét, a műszakbeosztást. Éjszakai műszakra nem osztható be fiatalkorú, illetve kisgyermekes vagy terhes nő. Kötelező hat munkanap után 1 pihenőnapot, hat órás munkavégzés után 20 perces szünetet beiktatni. Évente 20 nap fizetett szabadság jár, aminek kiadásáról a munkáltató és az intézet dönt. Kedvezmények illetik meg azt, aki oktatásban vesz részt: oktatási napokon 1 óra munkaidő kedvezmény, tanévenként 5 szabad nap a vizsgákra és munkarendjét úgy kell megszabni, hogy az ne zavarja az oktatásban való részvételét. Munkavégzés Az elítéltnek kötelezően, díjazás nélkül részt kell vennie az intézet tisztántartásában, ellátásában. Bv. tvr. 33. § (1) bekezdésének e) pontja. A munkavégzés ideje a napi négy órát, havonta összesen a huszonnégy órát nem haladhatja meg. R. 102. § (2) bekezdése El kell látni, ha szükséges, munkavédelmi ruházattal, munkavédelmi oktatásban kell részesülnie. A BSZ szerint:19.5. A fogvatartottaknak ügyelniük kell személyük, ruházatuk és szállásuk tisztaságára és rendezettségére.19.6. A büntetés-végrehajtási hatóságoknak a fogvatartottak rendelkezésére kell bocsátaniuk az ennek eléréséhez szükséges eszközöket, különösen tisztálkodási eszközöket, valamint háztartási felszereléseket és tisztítószereket. A munkáltatás megkezdése előtt orvosi nyilatkozatot kell készíteni az elítéltekről, mely alapján ezt a típusú munkát elláthatja. Ha szükséges- az elítélt egészségügyi, fizikai állapota vagy életkora miattcsökkenthető az elvégezhető munka terjedelme.
4. Képez-e nyugdíj-jogosultságot a munkáltatás?
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXI. törvény szabályozza ezt a területet. Ez alapján: A nyugdíjat a szolgálati idő alapján és a befizetett járulék alapján számítják. A szolgálati időbe nem lehet figyelembe venni az előzetes letartóztatás, a szabadságvesztés tartamát. E rendelkezéstől eltérően figyelembe kell venni, ha a letartóztatottat az ellene emelt vádak alól jogerősen felmentették, vagy a büntetőeljárást megszüntették, jogerősen felmentették.
26
A munkadíj nem járulékköteles, tehát nyugdíjjárulékot sem vonnak le belőle, így tehát a nyugdíj számításánál nem lehet figyelembe venni. Ez óriási hátrányt jelent, hiszen a büntetésük alatt ledolgozott évek „kiesnek”, ami akár 10-15 évet is jelenthet. Szabadulásuk után munkanélküli segély sem illeti meg őket ezek az évek után. Ennek orvoslására Prof. Dr. Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa 2012. április 24-én kelt jelentésében felkérte az érintett minisztereket, hogy a kapcsolódó jogszabályok módosításának kezdeményezésével, teremtsék meg a fogvatartottak foglalkoztatásának nyugdíjra jogosító jogszerző ideje megszerzésének lehetőségét.
5. Az alacsony munkadíj veszélyezteti a munka iránti tisztelet, az önbecsülés kialakulását?
A munkadíjat a 6/1996.IM rendelet 124.§(2) bekezdése alapján fizetik:„a teljes munkaidőben foglalkoztatott elítélt részére a havi munkadíjként a kifizetés évét megelőző év első napján a munkaviszonyban álló dolgozókra megállapított kötelező legkisebb munkabér összegének legalább egyharmada jár”. Ez az összeg 2012-ben 26.000 Ft volt havonta, ami 2013-ra 31.000 Ft-ra növekedett. A díjkategóriák (kiemelt szakmunkás, szakmunkás, betanított munkás, segédmunkás) alsó határainak megállapítását 2013. évben intézetparancsnoki hatáskörbe utalta a büntetés végrehajtás országos parancsnoka.40Keresményének egy részét-a Börtönszabályoknak megfelelően- szabadon felhasználhatja saját szükségletei kielégítésére vagy elküldheti családjának, ami fokozatonként eltérő: a fegyházakban 80, a börtönökben85, a fogházakban 90 százalék használható fel szabadon. Köteles eltűrni, hogy bérének fennmaradó részét az intézet tartalékolja a szabadulásáig, illetve ebből járul hozzá tartási költségeihez, ami nem lehet kevesebb, mint havi bérének 1 % - a, 2013-ban ez az összeg 360Ft/fő/nap. Tehát, amit kézhez kapnak egy havi munkájuk után az kb.10.000-14.000 Ft. Ez valóban nem magas összeg, de nem szabad elfelejtenünk, hogy nem kell költeniük ételre, ruhára, 40
A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának 1-1/83/2012 (XII.19.) OP.
27
lakhatásra, vagyis a megélhetésükre. Az intézetek napi háromszori étkezést biztosítanak, figyelembe véve a vallási előírásokat, ételallergiát, vegetáriánus életmódot. Ingyen kapnak továbbá az évszaknak megfelelő formaruhát és lábbelit, munkavégzéshez munkaruhát, védőruhát és védőfelszerelést.
A tisztálkodáshoz szükséges feltételekért
és az alapvető tisztálkodási cikkekért sem kell fizetniük. Havonta legalább egy alkalommal - szintén térítésmentesen - fodrászt vehetnek igénybe. A megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvizet, fűtést és világítást is az intézet biztosítja. Az elítéltek orvosi ellátásban is részesülnek.41 Ösztönzően hat, hogy jutalomban is részesíthető a jó munkás, ami lehet: pénz-vagy tárgyjutalom,
dicséret,
oklevél,
fenyítés
elengedése
vagy
annak
törlése
a
nyilvántartásból, látogatási idő növelése, plusz csomag engedélyezése, személyes szükségletre fordítható összeg növelése, kimaradás, rövid tartalmú eltávozás. Nem mellékes a fogvatartottak szempontjából, hogy szakmai tapasztalatot, gyakorlatot szereznek, amiért a szabad életben gyakran fizetni kell.
6. Költségvetésre nem jelent-e túlzott terhet a munkáltatást?
A munkáltatás sajátosságai A fogvatartottak foglalkoztatása az Európa Tanács minden tagállamában kötelező, és általános irányelv az, hogy a profitszerzés nem előzheti meg a fogvatartottak érdekeit. A fogvatartottak munkájának speciális jegyei vannak. Pozitívan hat a termelésre, hogy olcsó, fegyelmezett a munkaerő, negatívan befolyásolja a nagyarányú szakképzetlenség, a munkaerő folyamatos változása, az átlagnál rosszabb egészségügyi állapot, a munkakultúra hiánya, ami a selejtes termékek számát jócskán megemeli. Növeli a költségeket, hogy a munkahelyeket biztonsági rendszerekkel kell felszerelni, és az őrzés is sok pénzbe kerül.
41
Bakos Dalma: Vitázik az ombudsman a dolgozó fegyencek miatt http://hvg.hu/karrier/20120707_borton_munka_fizetes
28
A gazdasági társaságok múltja Az elítéltek foglalkoztatása jórészt a büntetés-végrehajtási gazdasági társaságok keretében történik. A társaságok 100 % tulajdonú állami Kft-k, melyeket 1994. jan.1-jén a jogelőd vállalatokból az igazságügyi miniszter alapított. Akkor 9 könnyűipari, 3 mezőgazdasági társaságként működött, majd közülük négy mezőgazdasági termelésre állt át, 8 pedig maradt az iparban. Az uniós csatlakozással érkező pénzügyi támogatás pozitívan hatott a mezőgazdaságra, kiegyensúlyozta a kedvezőtlen környezeti tényezőkből, pl. aszályból, és az állattenyésztés válságából származó veszteségeket. Az ipari társaságok azonban egyre nehezebb helyzetbe kerültek az évek múlásával. Nem részesültek uniós támogatásokban, a költségek óriásira ugrottak, köszönhetően az épületek elavult villamos energia és fűtési rendszerének, a nyersanyagárak folyamatos emelkedésének. Folyamatosan kiszorultak termékeik a piacról, árbevételük csökkent (Pl. az Ábránd-Ágynemű Kft. 30%-os piaci részesedése 2009-re 5%-ra hanyatlott.) A távol-keletről érkező olcsó termékekkel nem tudták felvenni a versenyt. A hagyományos partnerek - kórházak, MÁV, honvédség, posta- megrendelései csökkentek, fizetési határidejük rendkívül hosszúra, 120-150 napra nyúlt. A társaságok nem fogtak össze, nem osztották fel egymás között a feladatokat, az azonos ágazatokban működők egymással is versengtek. A 2008 őszén kezdődő gazdasági válság mélypontra jutatta a társaságokat. 2009-ben 7 társaság veszteséget termelt. A piaci nehézségek a foglalkoztatottak létszámát is visszavetették. Nyilvánvalóvá vált az átszervezés szükségessége. A gazdasági társaságok működésének átszervezése 2010-ben kezdődött meg a munkáltatás, a gazdasági társaságok átszervezése. Kormány létrehozta a Központi Ellátó Szervet (KESZ), amit a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága működtet. Rendeletekkel alapozták meg működését: - A 44/2011. (III. 23.) Korm. rendelettel, ami 2011.júl.1-jével lépett hatályba. Ez alapján a Büntetés-végrehajtási szervezetek a fogvatartottak kötelező foglalkoztatása során előállított termékekkel és szolgáltatásokkal látják el a központi államigazgatási 29
szerveket és a rendvédelmi szerveket (továbbiakban, mint kedvezményezettek) Ha a kedvezményezetteknek 100 E. Ft-ot elérő igényeik lépnek fel, a KESZ-en keresztül kell azokat kielégíteni. 2012 jan. 1-jétől a kedvezményezettek köre kibővült az egészségügyi és szociális intézetekkel és a Magyar Honvédséggel, ami összességében kb. 300 intézményt jelent.
Ehhez kapcsolódó tervezet: a kedvezményezetti kör kibővítésre
kerülne az autonóm államigazgatási szervekkel, de az ellátási kötelezettség kizárólag akkor áll fenn, amennyiben az autonóm államigazgatási szervek fordulnak igényeikkel a Központi Ellátó Szervhez fordulnak. Emellett a Központi Ellátó Szervnek évi egy alkalommal lenne kötelező beszámolnia a Kormány valamint a Belügyminisztérium felé. A véleményezés végső határideje: 2012. november 7. - Az előállítandó termékeket és szolgáltatásokat, azok átadás-átvételét és az ellentételezés
rendjét
a
9/2011.
(III.
23.)
BM
rendelet, valamint
az
azt
módosító 41/2011. (XI.25.) BM rendelet részletezi. A 2011. (III. 23.) BM rendelet 9/2. melléklete sorolja a kedvezményezetteket: 1. Belügyminisztérium 2. Rendőrség 3. Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az irányítása alá tartozó szervek 4. Rendészeti Szakközépiskolák 5. Rendészeti Vezetőképző és Kutatóintézet 6. Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 7. Alkotmányvédelmi Hivatal 8. Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és az irányítása alá tartozó szervek 9. Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ 10. Terrorelhárítási Központ 11. Nemzeti Védelmi Szolgálat 12. Rendőrtiszti Főiskola 13. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 14. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Befogadó Állomás, Békéscsaba 15. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Befogadó Állomás, Bicske 16. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Befogadó Állomás, Debrecen 17. Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelő Központ
30
- És a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint a hivatásos tűzoltóságok egyenruha-ellátásra
jogosult
személyi
állományának
ruházati
és
öltözködési
szabályzatáról szóló 14/2010. (XII. 31.) BM rendelet.
BM
3. ajánlattétel jelentési kötelezettség
kedvezményezett
gazdasági társaságok
1. 1.ajánlatkérés
KESZ
2.kijelölés
3. ábra: Az ellátórendszer egyszerűsített működési vázlata
A kedvezményezett elküldi a KESZ- hez, amit meg akar rendelni (1.). Feltünteti a kívánt termék mennyiségét, minőségét, műszaki paraméterit, a teljesítés helyét, határidejét. A KESZ elutasítja, ha nem teljesíthető a megrendelés, de ha a fogvatartottak által megvalósítható, akkor 10 munkanapon belül értesíti erről a kedvezményezettet, és kijelöli a gazdasági társaságot (2.). A kijelöléstől számított 10 napon belül a gazdasági társaság megküldi a kedvezményezettnek az ajánlattételét, aki ha minimum 20%-kal olcsóbban be tudja szerezni, akkor 8 napon belül tárgyalást kezdeményez a KESZ- szel. Ha érdemben igazolni tudja, az olcsóbb lehetőséget és nem tudnak megegyezésre jutni a KESZ- szel, akkor nem kötelezhető a gazdasági társaságtól rendelni. Ha elfogadja az ajánlatot, akkor megkötik a szerződést. Amint teljesítik a megrendelést, a számla kézhezvételétől 30 napon belül ki kell fizetni a gazdasági társaságot. A KESZ- nek jelentési kötelezettsége van az elutasított ajánlatokról és az ellátásokról a Belügyminisztérium felé.
31
A gazdasági társaságoknál dolgozók létszáma 4000 3500 3000
3426 3059
3009
3072
3057 2680
2500
2230 2000 1500 1000 500 0 2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
4. ábra: A gazdasági társaságoknál dolgozók létszáma 2005-2011, forrás: Büntetés-végrehajtási Szervezet 2005-
2011.évi évkönyvei, Budapest, BVOP,2006-2012
Ezen intézkedésekkel az alábbi problémák oldódtak meg: -A belső ellátás kiszámítható, tartós bevételi forrást, termelési feladatot jelent, ami megkönnyíti a termelést megtervezését. -A fogvatartottak nagyszámú foglalkoztatását biztosítja: A fenti ábra is jó mutatja, hogy a foglalkoztatottak száma 2009-ben érte el mélypontját, 2230 főt, a már korábban részletezett okok miatt. 2010-ben 3072-re ugrott, ami több mint 72%-os növekedést jelent. A 2011-es évben is folytatódott a sikerszéria, a növekedés akkor 354 fő volt, vagyis 11,5%-os a javulás az előző évhez képest. - Erős kontroll és koordináltság működik. Az integrációval jelentős összeget spórolnak meg, mivel a közös feladatokat pl.: értékesítés, marketing közösen oldják meg. - A rövid és kikényszeríthető fizetési határidők a likviditási problémákat csökkentik. A korábbi 120-150 nap teljesítési határidő 30-ra csökkent. 32
Gazdasági társaságok eredényeinek alakulása 2007-2011 700 600 500 400 millió Ft.
300
mez.gazd.
200
ipar
100 0 -1002007
össz. 2008
2009
2010
2011
2012
-200 -300 -400
5. ábra: A gazdasági társaságok eredményeinek alakulása 2007-2011 forrás: Büntetés-végrehajtási Szervezet
2007-2011.évi évkönyvei, Budapest, BVOP,2006-2012
- A12 gazdasági társaság eredménye a 2009-es mélypont után 2010-re 78,47 millió Ft bevételre nőtt. Ebből az ipar veszteséges volt, 71,86 millióval, de a mezőgazdaság 150,33 millió Forint pozitív eredményt produkált. 2011-ben az ipari társaságok is jól teljesítettek:306,1 millió Ft lett a nyereségük, a mezőgazdaságé 342,5 millió. Így a nyereség ebben az évben 648,7 millió Ft, amit fejlesztésre fordítottak, amivel a termelés még hatékonyabb lett. - Költséghatékony a rendszer, mert egy költségvetési forrásból kétféle közfeladat valósul meg, egyrészt az állami szerv feladatellátása, másrészt az elítéltek munkáltatása. Az Állami Partner cégcsoport jellemzése A 12 Kft egy cégcsoportba tömörülve az Állami Partner védjegyet viseli. Mivel mindegyik fenntartója, ellenőrzője a BVOP és azonosak a stratégiai céljai, így a marketingtevékenységeket is összehangolják. Célja a termékek és szolgáltatások népszerűsítése. Hangsúlyozva a megbízhatóságukat, a fejlett technológiájukat, a jó minőséget, és a kedvező árat. A cégcsoport könnyűipari, vegyesipari és mezőgazdasági tevékenységet ölel fel, működési körében megtalálható a saját, illetve kooperatív 33
terméken kívül a bérmunka is, melyhez a munkaerőn kívül a korszerű gépeket, csarnokot is biztosítani tudják, de lehetőség van saját gépek telepítésére és a külső munkavégzésre is. Az Állami Partner az alábbi kft-ket tömöríti: Balassagyarmati Ipoly Cipőgyár Kft. fő profilja a munkavédelmi cipőgyártás. 2011ben 222 fogvatartottat foglalkoztattak. Nyereségük 198.109000 Ft lett. 68.000 pár lábbelit értékesítettek, ennek kb. negyedét a Belügyminisztérium szervei vettek meg, több mint 28000 párt pedig exportáltak a svájci vasútnak. 340 milliós beruházást valósítottak meg ebből, cipőtalpgyártó gépsort szereltek fel 2012-ben.42 Szegedi
Nagyfa-Alföld
Mezőgazdasági
és
Vegyesipari
Kft.
főtevékenysége
gabonafélék, hüvelyes növény, olajos mag termesztése. Egyéb tevékenységi kör: kisbútorok, bútor alkatrészek gyártása, fémipari és egyéb bérmunkák végzése, ingatlan bérbeadás, továbbá szántóföldi és kertészeti növénytermesztés, állattenyésztés, húsfeldolgozás. Az 1950-es évektől létező bútorgyártás szinte nyomtalanul eltűnt napjainkra. Az Alföldi Bútorgyártó Kft egybeolvadt az idő közben önállósodott Nagyfai Mezőgazdasági Kft-vel. Közel 700 ha-on gazdálkodnak, összesen 356 fizikai, 8 szellemi munkást alkalmazásával. 2011-ben a bevételük 572.007 ezer Ft lett, amiből a haszon 28,523 ezer Ft. Legfontosabb fejlesztésként 2011-ben magtisztító üzemet és hozzá vezető utat építettek ki, nyílászárók cseréltek, gyógyszeradagolót szereltek fel a pulykáknak, öntözőtelepet építettek, vizesblokk újítottak fel. 43 A BUFA Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft. faipari termékek előállításával foglalkozik. 2011-es eredménye 7.096 ezer Ft lett. A foglalkoztatott fogvatartottak éves átlagos dolgozói létszáma 112 fő volt. Beruházásaival főleg az energiafelhasználás csökkentését célozták meg, tetőt szigeteltek, és az épületeket hőszigetelték.44 A márianosztrai Nosztra Kft. tároló fatermékek előállításával foglalkozik fő tevékenységként. Emellett készítenek pl.: karót, seprűt, zászlórudat, kutyaólat, madáretetőt. Árbevételének több mint fele papíripari bérmunkából származik. Mérleg szerinti eredménye 2011-ben 30.465ezer Ft, ami óriási növekedést jelent a 2010-es 1.629 ezres, és a 2009-es 437 ezres eredmény tükrében.45 42
http://www.ipolycipo.hu/kozzetetel/eredmenykimutatas_2011.pdf http://invitel.hu/nagyfalkft/files/2011_eves_beszamolo(2012.05.30).pdf 44 http://bufa.hu/dok/2011_melleklett.pdf 45 http://nostrakft.hu/download.php?view.143 43
34
Tökölön a Duna Papír Kft. toalettpapírt, szalvétát, zsebkendőt, orvosi lepedőt, fóliát készít. A 2010-es mérleg szerinti eredménye 53.821 ezer Ft., ami csökkenést mutat a 2009-es 63.694 ezer Ft-hoz képest. Átlagos foglalkoztatotti létszáma 303,3 fő, amiből 11,2 főszellemi foglalkoztatású.46 A sátoraljaújhelyi Ábránd- TEXTIL Termelő és Kereskedelmi Kft. fő tevékenysége az ágynemű és egyéb háztartási textíliák konfekcionálása, kórházi textíliák és munkaruházati termékek gyártása, amely kiegészül bérmunkával: (cipővarrás, fémcsiszolás, kézi csomagolás, elektrotechnikai eszközök szét és összeszerelése.2009ben veszteséges volt (-49.871 ezer Ft) a cég, de 2010-ben nyereséget termelt,19.271 ezer Ft-ot.47 A Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft-ben már 1924-től foglalkoztatták a rabokat a szövőgyárban. Napjainkban arculatváltásra kényszerültek, a szövödei tevékenységet fokozatosan felszámolták. Jelenleg ruhaipari üzemükben a fogvatartottak kórházi textíliákat és a saját ruháikat is előállítják. Mosodájuk büntetés-végrehajtási intézeteket, kollégiumokat,
panziókat
szolgál
ki.
Bérmunkában
zárösszeszereléssel,
raklapgyártással, gumisorjázással foglalkoztak. 2009-es veszteséges évet (-9.526 ezer Ft.) követően 2010-ben 65.610 ezer Ft lett a nyereségük.48 A kalocsai Konfekcióipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-t 1950-ben alapították a női rabok foglalkoztatására, majd 1994-ben átalakult. Tevékenységi köre: formaruházat, védőruhák, munkaruhák, munkaköpenyek, egészségügyi ruházat, alsóruházat készítése, finom konfekció, szőnyegszövés és 1995-től népművészeti termékek előállítása. 2010 közepétől a BM rendvédelmi szerveit látják el egyenruhával. Varrodájuk jól felszerelt,500 ipari varrógépet használnak. Bérmunkában csomagolást, zöldségtisztítást vállalnak és egyre nagyobb az igény a mezőgazdasági bérmunkára, mint paprikaszedés, kapálás. Mérleg szerinti eredményük 2010-ben 65.697 ezer Ft volt, ami 2011-re 9.030 ezer-re emelkedett. 2011-ben 188 fogvatartottat foglalkoztattak.49 A pálhalmai Agrospeciál Kft-nek igen széles a tevékenységi köre. Foglalkoznak növénytermesztéssel: 150 ha rét-legelő, 110 ha erdő, 4095 ha szántó tartozik a gazdasághoz, amit a legkorszerűbb technikával művelnek meg. A megtermelt növények 46
http://www.dunapapir.hu/index.php?option=com_weblinks&view=category&id=54&Itemid=77 http://www.abrand.atw.hu/ 48 http://skiparikft.webpole.hu/files/konyvvizsgaloi_jelentes.pdf 49 http://www.konfekci.hu/oldalak/tuldont/hatarozat_eves_beszamolo.pdf 47
35
harminc százalékát a kalászosok, harminc százalékát a silókukorica teszi ki, a többi részt az ipari-és takarmánynövények, biotermékek és vetőmag adja. A növénytermesztés által biztosított az állatállomány ellátása. Az Agrospeciál tradicionálisan szarvasmarhatartással foglalkozik jelenleg 3 telephelyen. A Tolnatej Zrt. részére értékesítik a nyerstejet. Sertéstenyésztés két telephelyen működik, az innen származó sertéseket a saját vágóhídjukon dolgozzák fel, 2010-től rendelkeznek a Minőségi Magyar Sertéshús védjeggyel. A zöldségeket 2011-től dolgozzák fel. Napi 3000-4000 kg-ot tisztítanak, szeletelnek, vákuum csomagolnak, majd hűtőkocsikkal a felhasználókhoz szállítanak. Bv. intézeteket, iskolai étkezdéket, éttermeket látnak el. A mezőgazdasági hulladékból biogázt állítanak elő. Mosodájuk 64 fővel közel 40 partnert lát el. Emellett bérmunkát is vállalnak pl. elektrotechnikai hulladékok szétszerelését. Még 2009-ben is pozitív mérleggel zárt, amit 2010-ben 164,88 százalékkal tudott növelni, így az eredményük 2010-re 85.812 ezer Ft lett, 3,5 százalékkal nőtt a foglalkoztatott fogvatartottak szám (660 fő). 2011-ben ismét sikeres lett a gazdálkodásuk, 387.087 ezer Ft lett az eredményük, és ezzel együtt a foglalkoztatottak száma is 7,5 százalékkal nőtt, 709,9 főre. Ebben az évben 161.922 ezer Ft értékben beruházást hajtottak végre, többek között mély-kutat fúrtak, tenyészállatokat, silómarót, kazánt vásároltak, hizlaldát építettek.50 Az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. 9892 hektárnyi területtel rendelkezik. Árbevételének túlnyomó részét -89,2%-át- a szántóföldi növénytermesztés adja, de tenyésztenek mangalicát, pulykát, csirkét, lovat, és juhot is. Az állattenyésztés fedezethiánya azonban számottevő, a felvásárlási ár az önköltség alatt maradt 2011-ben. Mindezek mellett 2011-es év eredménye 606.756 ezer Ft volt, vagyis az előző év majdnem háromszorosa. 2010-ben 437 elítéltet foglalkoztattak, 2011-ben pedig már 587 főt.51
50
http://www.agrospec.hu/media/dokumentumok/kozerdeku/2011/Palhalmai_Agrospecial_Kft_konyvviz sgaloi_jelentes.pdf 51 http://www.allampusztaikft.hu/download/kiegeszito_melleklet2011.pdf
36
6. ábra: A gazdasági társaságok elhelyezkedése, forrás: http://www.bvop.hu/?mid=4&lang=hu
A baracskai Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. öt fő tevékenységben foglalkoztatja a rabokat. A növénytermesztési ágazat 1057 ha földterületen gazdálkodik. Főbb terményei: a kukorica, búza, árpa, napraforgó és repce, de megtermelik az állattenyésztéshez szükséges takarmányt is. A tehenészetben Hostein-friz fajtát tartanak. A kft-hez tartozik egy 4000m2-es csarnok, ami szerelőüzemként funkcionál. Jelenleg műanyag nyílászárókat gyártanak itt. Sütőüzemük ellátja a börtönt, de helyi boltban is megjelennek termékeik. Közel
50 ha-on
spárgatököt
termesztenek, amit
a
zöldségfeldolgozó üzemükben konyhakészre csomagolnak.2010-es eredményük 11.685 ezer Ft volt, ami 2011-re több mint duplájára, 27.210 ezerre nőtt.52 A váci Duna-Mix Kft. ipari tevékenységet folytat. Nyomdai részlegében vállalják az előkészítő munkákat-szövegtördelést és szerkesztést, montírozást- a nyomtatást és a kötést is. Konfekcióüzemében készülnek a rabok egyenruhái és egyéb textil felszerelései, de varrnak egyéb egyenruhát, munkaruhát és lakástextíliát is. Asztalos és fémmegmunkáló üzemeiben állítják elő többek között a zárkrák felszereléseit, mint pl. a
52
http://www.annamajor.hu/merleg2011/konyvvizsgaloi_2011.pdf
37
zárkaasztalt, tévéállványt. Itt készülnek a rendőrségi kordonok, fegyvertartó állványok is. Galvánüzemükben horgonyoznak, nikkeleznek. Mindegyik részlegben vállalnak bérmunkát is.2010-ben veszteségesek voltak, de 2011-ben 21.707 ezer Ft nyereséggel zártak. Saját pénzeszközből 23.521 ezer Ft összegben vásároltak különböző gépeket az üzemekbe.53
53
http://www.dunamix.hu/public/docs/aht/OP-hat_13_1-2011_éves-beszámolóról.pdf
38
V.
Összegzés
Az oktatás hatékonyságának növelése érdekében az osztályok kialakításánál nem az eddig sikeresen elvégzett osztályok számának kellene mérvadónak lennie- mivel ez gyakran nincs összhangban a tudásukkal-, hanem egy előzetes tudásszint felmérése alapján kellene besorolni a tanulókat a megfelelő osztályba. Kis csoportokban kellene, hogy folyjék a nevelő munka, a gyakorlati munka, a tapasztás során szerzett tudást előtérbe helyezve. Egységes pedagógiai programot kellene használniuk az intézeteknek, így az átköltöztetés nem jelentene problémát a tanulmányok folytatásához. A tanulást ösztönözni kell, aminek fontos eszköze az ösztöndíj, amit érdemes lenne tanulmányi eredményhez kötni, így érdekeltté válnának a minél jobb osztályzatok eléréséhez. Szükséges lenne a nevelési tanácsadókkal, pedagógiai szakszolgálatokkal felvenni a kapcsolatot, szakértői véleményeket kérni tőlük, melyek alapján megfelelő, személyre szabott fejlesztő foglalkozások során korrigálhatnák a tanulási nehézségeket. A szakértői vélemények alapján lehetőség nyílna egyes tantárgyakból, tananyagrészekből, írásbeli értékelés alóli felmentés megadására. A sajátos nevelésű igény befolyásolja a tankötelezettséget is, hiszen nekik a tankötelezettség 23 éves korukig tart. Mivel az itt oktatóknak a szokásosnál nagyobb türelemre, speciális felkészültségre van szükségük, szerencsésebb lenne, ha főállású oktatókként továbbképzéseken
vennének
részt,
ahol
a
dolgoznának,
felnőttoktatás
akik
sajátosságaival
megismerkedhetnének, pszichológiai, gyógypedagógiai, mentálpedagógiai ismeretet szereznének. A felkészülést segítené, ha tanulószoba, tanulózárka állna a rabok rendelkezésére, és ha tanulásmódszertant is oktatnának nekik. Az elítélteknek is joguk van a könyvtárhasználathoz, aminek meghatározó szerepe van az oktatásban, nevelésben, reintegrációban. Relaxációs és unaloműző hatása a fegyelmezést, önkontrollt is megkönnyíti. Tehát a könyvtárak fejlesztése szükséges, a hatékonyság, a siker kulcsa pedig a könyvtáros személye és a környezet. Ezért szükséges a megfelelő számú szakember alkalmazása, ami az IFLA ajánlása alapján 500-1000 fő fogvatartotthoz 1,1000 fő fölötti létszámra 2 főállású könyvtáros lenne. Barátságos, hívogató, kényelmes környezetet kellene kialakítani. Részt kellene venniük 39
a könyvtárközi kölcsönzésben, így szélesebb körű igényeket tudnák kielégíteni, anélkül, hogy beszerzésre kellene költeniük. A munkáltatás a nevelés legfontosabb eszköze, ami fejleszti a készségeket, képességeket. A társadalom végső célja, hogy a büntetés letöltése után egy olyan ember kerüljön ki a szabad életbe, aki képes ellátni magát, képes szabálykövető, hasznos életet élni, amihez nélkülözhetetlen a munkavállalás. Az elítélteknek fel kell készülniük erre. A büntetés-végrehajtási munkavégzésnek ez a fő célja, de emellett fontos az is, hogy ez a munka a társadalom szempontjából is hasznos legyen. A gazdasági társaságok ellenőrzésével, összehangolásával ez lehetséges.
40
Tartalom
I.
Előszó..................................................................................................................... 1
II. Az oktatás ................................................................................................................. 6 1. Az oktatás célja, szükségessége ............................................................................ 6 2. Az oktatást, szakképzést meghatározó normák ..................................................... 6 3. Nevelők alkalmazásának formái ............................................................................ 8 4. Nehézségek ............................................................................................................ 8 5. Az oktatás, képzés főbb típusai, jellemzői .......................................................... 11 6. Hazai programok ................................................................................................. 14 7. Pannon Oktatási központ ..................................................................................... 16 III. Börtönkönyvtárak ................................................................................................ 17 1. A börtönkönyvtárak fogalma, funkciója............................................................. 17 2. A börtönkönyvtárak története ............................................................................. 18 3. A könyvtárak és a könyvtárhasználati szokások jellemzői ................................. 19 IV. Munkáltatás .......................................................................................................... 20 1. A munkáltatásra vonatkozó nemzetközi és hazai normák .................................. 20 2. A munkáltatás pozitív hatásai .............................................................................. 21 3. Kényszermunka és a kötelező munka elhatárolása ............................................. 23 4. Képez-e nyugdíj-jogosultságot a munkáltatás? ................................................... 26 5. Az alacsony munkadíj veszélyezteti a munka iránti tisztelet, az önbecsülés kialakulását? ............................................................................................................ 27 6. Költségvetésre nem jelent-e túlzott terhet a munkáltatást? ................................. 28 V. Összegzés ............................................................................................................. 39 Források jegyzéke .................................................................................................... 42
41
Források jegyzéke
1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996.(VII.12.) IM rendelet http://www.bvop.hu/download/szamok,tenyek_2012.doc/szamok,tenyek_2012.doc http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wnt001b.html 2011. évi CLXXXVIII. törvény Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről Az ENSZ 1986-os határozata a kiskorúak igazságszolgáltatására vonatkozó Minimális Szabályokról-Pekingi Szabályok Az ENSZ közgyűlése 1990.dec. 14. 45/113.számú közgyűlési határozata-Havannai szabályok 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről Ruzsonyi Péter: Reflexiók „Az oktatás a bv.intézetben..” című cikkhez, Börtönügyi Szemle 2011/2. 36-38.old. Czenczer Orsolya: Az oktatás mint reszocializációs eszköz a fiatalkorúak büntetésvégrehajtási intézeteiben, Börtönügyi szemle 2008/3. 1-12.old. Kőszegi Szilvia: A fogvatartottak oktatása és képzése, Börtönügyi Szemle2010/3. 5562.old. http://www.ksh.hu/interaktiv/terkepek/mo/igazsag.html?mapid=ZJI01 01 Némethné M. Magdolna: A Verseghy Ferenc Könyvtár a Jász-Nagykun-Szolnok megyei büntetés-végrehajtási Intézet fogva-tartottai könyvtári ellátásának javításáért, Könyv Könyvtár Könyvtáros 2011/3. 15-22.old. 2/2005. (III. 1.) OM rendelet a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve http://www.observatory.org.hu/eredmenyes-europai-szakpolitikai-intezkedesek-a-koraiiskolaelhagyas-csokkentesere-konferencia-beszamolo/ 42
Maurer Péter: Az oktatás helyzete a büntetés-végrehajtási intézetekben- a katedra két oldalán állók szemszögéből, Börtönügyi Szemle 2011/2. 30-35.old. Büntetés-végrehajtási Szervezet 2011.évi évkönyve, Budapest, BVOP,2012 Büntetés-végrehajtási Szervezet 2010.évi évkönyve, Budapest, BVOP,2011 Büntetés-végrehajtási Szervezet 2009.évi évkönyve, Budapest, BVOP,2010 Büntetés-végrehajtási Szervezet 2008.évi évkönyve, Budapest, BVOP,2009 Büntetés-végrehajtási Szervezet 2005.évi évkönyve, Budapest, BVOP,2006 Lakos Zsuzsa-Lőrincz József: Amikor mákos az iskolaköpeny-fiatalkorú elítéltek oktatása Börtönügyi Szemle 2011/4. 31-40.old. http://www.mohaonline.hu/egyetem_guide/diploma_felsooktatas_borton_szeged_csilla g_rab_tanulas http://equal.nfu.hu/main.php?folderID=1029&objectID=5002694 http://www.bvop.hu/?mid=96&lang=hu http://www.humanpszicho.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=47&It emid=58 Gaál Julianna: Könyvtár a rács mögött, http://veol.hu/hirek/konyvtar-racs-mogott1371504 Vidra Sz. Ferenc: Könyvtárak a büntetés-végrehajtási intézetekben, Könyv Könyvtár Könyvtáros 2007/6. 30-35.old. Amberg Eszter: Könyvtárak a peremhelyzetben, Könyvtári Figyelő 2012.2 szám 241245.old. http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/piszkos_fred_a_bortonkonyvtar_slagere/14071 3/ Jáki László: A könyvtár a művelődés hagyományos bázisa, Könyv és Nevelés 2011/1. Pallo József: Az elítéltek foglalkoztatása az európai büntetés-végrehajtási gyakorlatban, Börtönügyi Szemle 2010/4. 35-58.old. BTK.37.§ http://www.bvop.hu/download/buntetes-vegrehajtasi_igazgatas.doc/buntetesvegrehajtasi_igazgatas.doc http://www.bvop.hu/?mid=4&lang=hu 43
Cséri Zoltán- Hirják András Péter: A fogvatartottak foglalkoztatása és a kapcsolódó gyakorlati problémák a Közép-Dunántúli Országos Bv. Intézetben és az Annamajori Kft-nél, Bűnügyi Szemle 2009/2. 17-24.old. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának 1-1/83/2012 (XII.19.) OP. Bakos Dalma: Vitázik az ombudsman a dolgozó fegyencek miatt, http://hvg.hu/karrier/20120707_borton_munka_fizetes Budai István: Az elítéltek költségvetési foglalkoztatása, Bűnügyi Szemle 2009/2. 1316.old. Tóth László: A gazdasági társaságok jelene, a gazdasági működés jövőbeni tervei, Bűnügyi Szemle 2009/2. 1-12.old. http://www.bvop.hu/?mid=77&cikkid=1973 http://www.agrospec.hu/hu/allami-partner/34-allami-partner http://www.dunamix.hu/public/docs/aht/OP-hat_13_1-2011_éves-beszámolóról.pdf http://www.annamajor.hu/merleg2011/konyvvizsgaloi_2011.pdf http://www.agrospec.hu/media/dokumentumok/kozerdeku/2011/Palhalmai_Agrospecial _Kft_konyvvizsgaloi_jelentes.pdf http://www.allampusztaikft.hu/download/kiegeszito_melleklet2011.pdf http://www.dunapapir.hu/index.php?option=com_weblinks&view=category&id=54&Ite mid=77 http://www.abrand.atw.hu/ http://skiparikft.webpole.hu/files/konyvvizsgaloi_jelentes.pdf http://www.konfekci.hu/oldalak/tuldont/hatarozat_eves_beszamolo.pdf http://www.ipolycipo.hu/kozzetetel/eredmenykimutatas_2011.pdf http://invitel.hu/nagyfalkft/files/2011_eves_beszamolo(2012.05.30).pdf http://bufa.hu/dok/2011_melleklett.pdf http://nostrakft.hu/download.php?view.143
44