SZABOLCS-SZATMÁRI SZEMLE

SZABOLCS-SZATMÁRI SZEMLE

SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG: Gulyás Emilné dr. (a szerkesztő bizottság elnöke), Horváth Gabriella, Horváth Mik­ lós, dr. Klenczner Imre, Konc Károly, Kopka János, Lábass Menyhért, dr. Margócsy József, Szilágyi Imre.

FELELŐS SZERKESZTŐ: H á r s f a l v i

Pé t e r

SZABOLCS-SZATMÁRI SZEMLE

Gazdasági, társadalmi és kulturális folyóirat A Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács lapja Megjelenik negyedévenként K iad ja a S za b olcs M egyei L ap k iad ó Vállalat, F elelős k ia d ó : Farkas Pál igazgató S zerk e sztő sé g: N yíregyháza, V asvári P ál utca 16. T e le fo n : 32—46, 32—47. K iad óhivatal: S za bolcs M egyei L ap k iad ó V állalat, N y íreg y h á za , Z rín y i Ilona u. 3—5. T e le fo n : 30—00. K éziratot nem őrziln k m eg és nem adun k vissza. T erje sz ti: a M agyar Posta. E lőfizeth ető a P osta K ö zp o n ti H írlap irod án ál (B p „ V., J ózsef nádor tér 1.) és bá rm e ly k ézbesítő postahivatalnál. Évi előfizetési d íj: 40,— Ft. C sek k szám laszám : egyéni 01 280, közületi Cl 066, v a g y utalás az MNB 47. szám ú foly ószá m lá ra . — B efizetésk or m in d en eset­ ben k é r jü k feltün tetni a fo ly ó ir a t n ev ét: S ZA B O L C S -S Z A T M A R I SZEM LE Készült a S za bolcs-S zatm ár m e gy e i N y om d a ip a ri Vállalatnál F elelős v e ze tő : H oléczl István. 1967. V. 1438. I n d e x : 25 793.

II

SZABOLCS-SZATM ARI

Gazdasági, társadalmi és kulturális folyóirat II. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1967. MÁJUS

TARTALOM: GOMBÁS SÁNDOR: Ideológiai életünk néhány kérdése az MSZMP IX. kongresszusának tükrében------------1 gazdasági

élet

TÓTH GYÖRGY: Vasútvillamosítás Szabolcsban — — — 7 OROSZ MIKLÓS: A Nyírbátori Növényolaj gyár — — — 13 TÓTH JÓZSEF: A természeti tényezők hatása a Nyírség ta la jv is z o n y a ira -----------------------------------— ---------23 WESTSIK VILMOS: A nyírségi szövetkezeti gazdaságok növénytermelési beosztása-------------------------------------- 27 BARNA BERTALAN: Vízkészletgazdálkodás SzabolcsSzatmár m e g y é b e n ----------------------------------------------- 35 P O R T R É KOPKA JÁNOS: Közéleti arcképvázlatok------------------------ 45 HAGYOMÁNY

BANNER JÁNOS: Jósa András és Kiss Lajos emléke­ zete ---------------------------------------------------------------------- 51 PAPP ZOLTÁN SÁNDOR: Az urasági cselédek élete a régi B e re g d a ró c o n ----------------------------------------------------63 NYÁRÁDI MIHÁLY: Nyíregyháza az 1848—1849. évi sza­ badságharcban -------------------------------------------------------- 71. VIKÁR SÁNDOR: Kodály Zoltán Nyíregyházán--------------- 81 MOLNÁR MÁTYÁS; Három kiadatlan M óricz-levél------- 87 MŰVÉSZET

OELMACHER ANNA: Ámos I m r e --------------------------------- 91 LOVAS LÁSZLÓ: V e rsek ----------------------------------------------- 94 KOROKNAY GYULA: Barzó E ndre--------------------------------- 99 . KÉPES GÉZA: V e rs e k -------------------------------------------------- 116 könyvekről

FÖLDES PÉTER: Zalka Máté élete (Cservenyák László) 119 HAULISCH LENKE: Ámos (Muraközi Á gota)------------------ 122

III.

K É P E K

BERECZ ANDRÁS: Illusztráció--------------------------------------- 6 SZ. NAGY MÁRIA: A n y á m -------------------------------------------12 RASZLER KÁROLY: C sendélet--------------------------------------22 FŐNYI GÉZA: C s e n d é le t----------------------------------------------- 33 SZALAY PÁL: Anya gyerm ekével--------------------------------- 34 WÜRTZ ÁDÁM : Kakas és huszár-------------------------------------- 50 SZURCSIK JÁNOS: P u ly k a t a n y a --------------------------------- 50 ÁMOS IMRE: önarckép a n g y a lla l----------62 PÁSZTOR GÁBOR: L i t o g r á f i a -------------------------------------- 70 ÁMOS IMRE: Sárga f o l t ----------------------------------------------- 80 H a jn a l v á r á s --------------------86 Dédnagyanyám tükre e lő tt------------------------ 00 ö n a r c k é p ----------------------------------------------- 93 GACS GÁBOR: H áború---------------------------------------------------- 97 KOKAS IGNÁC: Havas u d v a r --------------------------------------97 GÁDOR MAGDA: Velencei kút (te r v )-----------------------------98 TÖKEI PÉTER: F é r f i f e j ----------------------------------------------114 BERECZ ANDRÁS: Illu sztráció-------------------------------------115 RASZLER KÁROLY: K o n y h a ------------------------------------ H8 Főnyi Géza, Gacs Gábor, Pásztor Gábor, Raszter Károly, Szalay Pál, Szurcsik János, Tökei Péter és Würtz Adám kép­ zőművészek e számban közölt alkotásaikat a vajai múzeum képtárának ajándékozták.

,

E SZÁMUNK MUNKATÁRSAI

Dr. Banner János egyetemi tanár, Budapest; Barna Bertalan mérnök, Nyíregyháza Berecz András festőművész, Nyíregyháza; Cservenyák László főiskolai adjunktus, Nyíregyháza, Főnyi Géza festőművész, Budapost; Gacs Gábor grafikusművész, Buda­ pest; Gádor Magda szobrászművész, Budapest; dr. Gombás Sándor, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei bizottságának titkára, Nyíregyháza; Képes Géza költő, Buda­ pest; Kokas Ignác festőművész, Budapest; Koplca János újságíró, Nyíregyháza; Koroknay Gyula tanár, Nyíregyháza; Lovas László költő, Budapest; Molnár Mátyás mú­ zeumigazgató, Vaja; Muraközi Ágota múzeológus, Nyíregyháza, Sz. Nagy Mária szob­ rászművész, Budapest; dr. Nyárádi Mihály múzeológus, Nyíregyháza; Oelmacher Anna művészettörténész, Budapest; Orosz Miklós igazgató, Nyírbátor; Papp Zoltán Sándor nyugdíjas, Beregdaróc; Pásztor Gábor grafikusművész, Budapest; Raszter Károly grafikusművész, Budapest; Z. Szalay Pál festőművész, Nyíregyháza; Szurcsik János festőművész, Budapest; Tóth József tudományos kutató, .Nyíregyháza; dr. Tóth György mérnök. Nyíregyháza; Tokai Péter festőművész. Nyíregyháza; Vikár Sándor zeneis­ kolai igazgató, Nyíregyháza; dr. Westsik Vilmos, a MTA. lev. tagja, Nyíregyháza: Würtz Ádám grafikusművész, Budapest. Foto: Zsák Zoltán. Technikai szerkesztő Pristyák József. IV.

G o m b ás’ S á n d o r:

Ideológiai életünk néhány kérdése az MSZMP IX. kongresszusának tükrében A m arxista ideológia és a néptöm egek gyak orlata Pártunk IX. kongresszusa továbbfejlesztette, a jelen fejlődési szakaszra konkre­ tizálta a szocializmus teljes felépítésének programját. E program világos perspektívát nyújt a szocializmus erőinek további kibontakoztatására a népgazdaság, a politikai és kulturális élet minden területén. szocializmus teljes fe'építésének programjában, társadalmunk anyagi, kultu­ rális felemelkedésében ma már minden osztály és réteg érdekelt. A közös érdekek felismertetése, a szocialista építés soron következő feladatai nem valósíthatók meg a néptömegek tudatosságának, eszmei tisztánlátásának magasabb foka nélkül. Ezért a IX. kongresszus népünk megerősödött szocialista jellemvonásaira építve részlete­ sen fog’alkozott a hatékonyabb ideológiai nevelőmunka feladataival. Megtartotta és elmélyítette az eszmei nevelés már korábban tisztázott, a mostani fejlődési szakasz­ ban konkrét szükségletként jelentkező célját: „tanítsuk meg az embereket szocialista módon élni, dolgozni és gondolkozni.” Korunkban a marxista ideológia népszerűsége, eszmei és érzelmi vonzereje ro­ hamos mértékben megnövekedett. Az érdeklődés az élő, gazdagodó marxizmusnak szól, amely nem zárkózik „kész” igazságainak védőbástyái mögé. hanem váralja a XX. század e korszakának emberiségét foglalkoztató, a társadalom továbbfejlődését szolgáló nagy kérdéseit. Jellemző, hogy e hatás alól még a polgári ideológia sem tudja kivonni magát, s a „marxizmusban utazók” hagyományait felújítva divatos kí­ sérleteket tesz a marxizmus és a polgári eszmeáramlatok „összebékítésére.” A dolgozó néptömegek részéről a marxizmus nem divat. Népszerűsége egészen más forrásokból táplálkozik. Elsődlegesen abból, hogy a munkásmozgalom gyakorla­ tának létszükségletei a tőkés országokban, a szocializmus építésének sorrakerülő feladatai a szocialista országokban, újra és újra megteremtik a tömeges eszmei tisz­ tánlátás és a tudományos elméleti kutatás s állásfoglalás igényét. A IX. kongresszus határozata szerint: „Fejlődésünk jelenlegi szakaszában alap­ vető feladatunk népünk szocialista erkölcsi és világnézeti egységének megteremtése, a- szocialista világnézetünkkel szembenálló nézetek leküzdése.” A kongresszus cél­ kitűzéseinek realitása abban van, hogy az ideológiai nevelőmun-ka történelmi tapasz­ talatain és eredményein túl, számol a kedvezően megváltozott osztályviszonyokkal, társadalmi feltételekkel. A szocializmus teljes felépítésének időszakában, amikor a munkásosztály forradalmi célkitűzéseit, a szocializmust a szocialista termelési vi­ szonyokból adódóan a társadalom többsége magáévá teszi, reális feladat népünk er­ kölcsi, világnézeti egységének a megteremtése. Az erkölcsi és világnézeti egység kialakításának hosszabb távra szóló folyama­ tában politikai céljaink vállalásán, alapvető ideológiai kérdésekben való egyetértésen keresztül vezet az út. Illúzió lenne, ha olyan követelményt állítanánk az emberek elé,

1

hogy máról-holnapra szabaduljanak meg minden régi szokásuktól, elképzelésüktől és éljenek minden lépésükben a szocialista erkölcs valamilyen idealizált követelmény­ rendszere szerint. Ugyanakkor égető társadalmi szükségletként jelentkezik — a fenti példánál maradva — hogy a szocialista erkölcsnek a munkára, közéletre vonatkozó alapelveit magunkévá tegyük és közvéleményünk számonkérje ezek megvalósu'ásat városon, falun, üzemben, termelőszövetkezetben és hivatalban egyaránt. Pártunk általános politikája, a tömegeknek e politika iránti bizalma olyan alap. amelyre joggal építhetjük ideológiai nevelőmunkánkat. S amikor a IX. kongresszus e politika fo'ytatása és következetes megvalósítása mellett döntött, ezzel az ideoló­ giai munka legfontosabb feltételét is biztosította. Ma a propagandista nem kerül olyan kényelmetlen helyzetbe, hogy az általános politika cikk-cakkjai miatt nézeteit érveinek fegyvertárát félévenként kelljen változtatnia, mint azt a személyi kultusz időszakában tennie kellett. A következetes marxista politikai irányvonaltól való eltérés nemcsak az ideoló­ giai és propaganda munkát hozza nehéz helyzetbe, hanem veszélyezteti a szocialista rendszer minden vívmányát, a munkásosztály hatalmát. Erre sajnos nemcsak a hazai történelmi tapasztalatok, hanem napjaink kínai „kulturális forradalmának” követ­ kezményei is tragikus példával és tanu’sággal szolgálnak. Néptömegeink mindennapi éleiében, tapasztalatában, szocializmust építő gyakor­ latában igazolódik pártunk politikai irányvonalának helyessége. Ezzel együtt lépésről lépésre bizonyítást és elfogdást nyernek a marxizmus—leninizmus eszméi, igazságai. Az élet hitelesíti elveinket. Ilyen feltételek között az ideológiai és propagandamunka számára nem marad más feladat, „csak” az, hogy tudatosítsa a szocializmus minden­ napi eredményeit, tapasztalatát, választ adjon az építés új kérdéseire, megszilárdítsa és bővítse a marxizmus eljogadott igazságainak körét , tömegek gondolkozásában. A szocializmus igazságai iránti tömeges igény és érdeklődés bizonyítékául ér­ demes felfigyelni az alábbi megyei adatokra: megyénkben szervezett és tömeges párioktatás keretében ebben az évben több mint 4B ezer fő vesz részt. Ebből pl. gazdaságpolitikai tanfo'yam keretében tanul közel 0000, esti középis­ kolában mintegy 500, esti egyetemen általános és szakosított tagozaton több mint 1000 fő. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy bármilyen jó lehetőséget adnak a marxizmus igazságainak elterjesztésére a párt- és állami oktatás keretei, a televízió, rádió, napilapok és folyóiratok széles csatornái, ebben döntő szerepet mégis a szo­ cialista építés gyakorlata és közvet'en élménye játssza. A jelenlegi fejlődési szakaszra konkretizált változatlan politikai irányvonal nem jelent mozdulatlanságot, konzervativizmust vagy megnyugvást az ideológiai munka számára sem. A gyakorlati élet igazolja, hogy nap mint nap meg kell küzdeni ahe'yes politikai irányvonal biztosításáért. A helyes politikai irányvonal mellett is fennáll annak lehetősége, hogy helyenként a gyakorlati végrehajtás során az eredeti célki­ tűzések ellorzu’nak, vezetési, irányítási, szemléletbeni hibák miatt. Megyénkben is az utóbbi években a legtöbb gondot nem az általános politika meg nem értése okozla. hanem azok a kontrasztok, amelyek célkitűzéseink, elveink és az esetenként helyileg torzult gyakorlat összevetéséből származtak. Már az Ideológiai Irányelvek vitái felszínre hozták, nogy nem elegendő a helyi torzulások ellen egyszerűen felsorakoztatni, ismételgetni általános elveink, célkitű­ zéseinek igazságait. Ugyancsak hiba, ha a polgári és kispolgári eszmeáramlatok elleni harcot elérhetetlen magas régiókba toljuk. Az emberek saját, nem ritkán közvetlen gazdasági és életkörülményeikben érzik elveink esetenkénti megsértését és teljes jog­ gal akarnak szocializmust a munkahelyen, a közvetlen környezetükben.

2

A vitában kiderült, hogy az első pillanatra távolinak tűnő ideológiai kérdések mennyire elevenbe vágnak, hogy mennyire beágyazódnak az emberek gyakorlati éle­ tébe Ahhoz, hogy ideológiai munkánk megfeleljen a társadalmi szükségleteknek, be­ hozza viszonylagos lemaradását, különösen erősítenünk kell a tömegek felelősségtu­ datát és egészséges kritikai szellemét, szemléletét. Az a törekvésünk, hogy megyénk­ ben az alapszervezetek mindenütt legyenek az ideológiai munka, az eszmei harc ve­ zetői, ismerjék fel a politizálás helyi lehetőségeit, feladatait. Pártalapszervezeteinknek az ideológiai munkát folyamatos tevékenységként kell értelmezniük. Csak így érhető el. hogy alapszervezeteink az emberek gondolkodását, magatartását formáló eszmei harc hozzáértő irányítói legyenek. Felismerve a helyi politika, a konkrét gazdasági feladatok és az ideológiai kulturális kérdések összefüggéseit, egymásra hatását. „Az eszmei megnyugvás” ellen szól az előbbieken túl az is, hogy társadalmi éle­ tünk napjainkban számos új kérdést vet fel, vagy már korábban is szereplő kérdé­ seket, új vonásokkal. Ezek közül legnagyobb horderejű az új gazdasági mechanizmus bevezetése, amely egy sor szemléleti problémát is érint. A közgazdasági szemlélet és propaganda ezért szerepelt kiemelten a IX. kongresszuson. Az 1967-es évet megyénkben is felhasználjuk a gazdaságirányítás új rendszerére való áttérés előfeltételeinek, megteremtésére, biztosítására. E feltételek között nem utolsó helyen szerepel az, hogy politikai, gazdasági életünk vezetői, de a széles nép­ tömegek is megértsék a reform bevezetésének szükségességét és célkitűzéseit. Ennek érdekében most folyik különböző szinten a vezetők gazdasági mechanizmus-tanfo­ lyamokon történő továbbképzése. Bízunk abban, hogy az elkészítő munka meghozza a maga gyümölcsét, és megyénk dolgozói megtanulnak a reform szellemében, a köz­ gazdasági szempontokat figyelembevéve gondolkodni és dolgozni. Az ideológiai kérdéseket nem lehet egyetlen rohammal eldönteni. A VIII. kongresszus óta megjelent elméleti vonatkozású párthatározatok egyér­ telműen jelzik, hogy alapvető ideológiai feladataink ismétlődnek. Ez következik ma­ gának az ideológiai munkának a természetéből, folyamatosságából, abból hogy az embe­ rek gondolkozásának átformálása nem valósítható meg egyetlen rohammal. Az alapvető ideológiai feladatok ismétlődése természetesen nem jelent változatlanságot, egyhely­ ben topogást. A IX. kongresszuson is kiemelt helyen szerepeltek a munka, a szocialista erkölcs, a szocia1ista hazafiság, a vallásos világnézethez való viszony kérdései. Ezeken a te­ rületeken való gyorsabb előrehaladástól függ politikai, társadalmi céljaink elérése, a szocializmus teljes felépítésének megvalósítása. Az alapvető ideológiai feladatok meghatározásánál, a kongresszusi anyag hang­ vételében visszatérően jelentkezik két egymástól elválaszthatatlan követelmény: a türelem és a határozottság. Az első követelmény hangsúlyozása annak, hogy az em­ berek kü’önböző utakon jutnak el a szocialista világnézet igazságainak elfogadásá­ hoz, ezért a türelmetlenség, idegeskedés a világnézeti nevelőmunkában súlyos káro­ kat okozhat. A második: elutasítása annak a szemléletnek, amely az ideológiai munka sajátos jellegére, vagy éppen a türelemre hivatkozva elvi engedményeket tesz, s vi­ lágnézeti céljaink megvalósítását beláthatat'an távoli jövőbe tolja. Megyénkben az ideológiai munka eddigi tapasztalatai azt igazolják, hogy munkánk gyengesége, nem kielégítő hatásfoka gyakran az ideológiai kérdések rossz megközelítéséből, gyenge módszereinkből fakad. Ezért a jövőben a világnézeti nevelés, a szocialista gondolkodás-formálás mód­ szereire nagyobb gondot kell fordítanunk. Módszereink javítása, tökéletesítése az ideológiai munka kétfrontos harcának következetes megvalósításában elengedhetet­ lenül szükséges.

3

A munkához való szocialista viszony jeladatainál érdemes felfigyelni arra, hogy a kongresszusi beszámoló és határozat milyen szigorúan elkülöníti az anyagi érde­ keltség elvét az anyagiasság, a haszonlesés, harácsolás kispolgári szellemétől. Ki­ mondja, hogy: „A jó munkával érvényesített egyéni érdektől senkit sem kell óvni. de őrködni kell azon, hogy csak a végzett munka arányában lehessen szert tenni ja­ vakra és jogokra.” A kispolgári szemlélet és magatartás megnyilvánulásaival megyénkben is talál­ kozunk, ahogy erre a megyei pártértekezlet is felhívta a figyelmei. „A másodállások és pénzes munka halmozása, a fusizás, a borravaló és ajándék kiprovokálása elég gyakran előforduló jelenség.” Az individualista szemlélet és magatartás sok kárt és problémát okoz. Véleményünk szerint elsődleges forrása „a jövedelem megszerzésé­ nek módja”, az, hogy ki, hogyan és milyen munka révén jut anyagi javakhoz. A leg­ utóbbi években előforduló, szocialista erkölcsöt, törvényeinket sértő visszaélések egye­ di esetei azt bizonyítják, hogy ezek gyakrabban jelentkeznek olyanoknál, akike! nem a napi szükség kényszerít erre, hanem a harácsolás, a szerzés, a nagylábon élés „ösz­ töne.” Ezen szemlélet gyakorlatát megkönnyíti a helyenkénti elvtelen összefonódás és az ellenőrzés formális jellege. Nem tekinthető vélet'ennek, hogy az előbb említett helyeken jelentkezik a közélet tisztaságának megsértése, a bírálat elfojtása, a de­ mokratizmus továbbfejlesztésétől való félelem. A kispolgári gyakorlat e'leni harc túl mulat az ideológiai munka keretein és lehetőségein. Nemcsak arra van szükség, hogy közéleményünk egészséges állásfog­ lalására támaszkodva elítéljük és ostorozzuk ezeket a visszásságokat. Megszünteté­ sükhöz elengedhetetlenül szükséges törvényeink betartásán, a felelősségrevonáson túl a szocialista demokratizmus továbbfejlesztése. Ha dolgozóink nagyobb részt vállalnak a közérdekű ügyek intézésében, tanácsnál és munkahelyen egyaránt, akkor az ellen­ őrzésnek ez a népi formája lehetetlenné teszi a protekcionizmust, az elnézést cs az elvtelen összefonódást. Ezzel együtt megszűnik a „gazdálkodásnak” kispolgári lehető­ sége és méginkább megnyitjuk a terepet azok számára, akik becsületes munkájukkal sokszor önzetleníi’ és ellenszolgáltatás nélkül járulnak hozzá a szocialista társadalom építéséhez. A legutóbbi választások során megélénkült politikai aktivitás egyik legfontosabb tapasztalata az volt, hogy a dolgozók többsége megérti társadalmunkban a köteles­ ségek és jogok elválaszthatatlan egységét. A lakosság igényli a tájékoztatást, az őszinte szót, nagy és kis ügyekben egyaránt. Szükségesnek tartja a demokrácia kiszé­ lesítését, tartalmasabbá tételét politikánk következetesebb megvalósítása, a szocialista társadalmunktól idegen jelenségek elleni harc sikere érdekében. Megyénk sajátosságaiból adódóan ideológiai munkánkban különös fontosságot tu­ lajdonítunk a szocialista hazafiság és proletár-nemzetköziség követelményeinek. Olyan népi, demokratikus, forradalmi hagyományokkal rendelkezünk, mint a Rákóczi-szabadságharc, az agrárszocialista és földmunkás mozgalom hagyatékai, az 1919-es Ma­ gyar Tanácsköztársaság és a két világháború közti munkás- és földmunkás mozgalom öröksége. A történelmi múlt e foPradalmi hagyományai beépülnek a szocializmus épitésések 21 éves, ma már szinte történelmi múltnak számító eredményeivel együtt népünk érzés-, és gondolatvilágába. Arra is fel kell figyelnünk, hogy e 'egutóbbi tör­ ténelmi korszak idős résztvevői, a földosztás, a münkáshatalom megteremtéséért folytatott küzdelem, az államosítás harcosai jórészt itt élnek közöttünk. Megbecsülésükről, tapasztalataik hasznosításáról a magunk oku'ására és az ui nemzedékek nevelésében nem feledkezhetünk meg.

4

Megyénkben különösen jó lehetőség nyílik a szomszédos népekkel való barátság és együttműködés érzésének és tudatának ápolására. Szabolcs-Szatmár megyét — bár gazdasági feltételei szerények — átmenő forgalma révén joggal tartják az ország legje’entősebb „nyersanyagbázisának.” Ez önmagában is illusztrálja, hogy hazánk nem­ zeti felemelkedése elválaszthatatlan a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szov­ jetunióval való sokoldalú kapcsolatoktól, baráti együttműködéstől. Az internaciona­ lizmus eszméje nem merül ki a szocialista országokkal folytatott, számunkra is ked­ vező gazdasági kereskedelmi kapcsolatokban. Elkötelezettségünk a szocialista világ­ rendszer, a vietnami nép és a nemzetközi munkásmozgalom iránt közös harcunkból, eszmei és politikai érdekazonosságból fakad. Megyénknek a szomszédos országokkal való határai ma már összekötnek és nem elválasztanak bennünket. Összekötik né­ pünket a szomszédos szocialista országok néptömegeivel a szocializmus építésének ta­ pasztalatai, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy közös összefogással céljaink könnyebben elérhetők. Ebből fakad, hogy különös gonddal készülünk a Nagy Októberi Szocialista For­ radalom 50. évfordulójának megünneplésére. Az ünnepségeket jó alkalomnak tartjuk a szovjet-magyar barátság, az internacionalizmus továbbmélyítésére. Az internacionalizmus és a szocialista hazafiság egymástól elválaszthatatlan. Ezért célunk, hogy társadalmunk minden rétege szívügyének tekintse a szocialista haza. a szülőföld népének boldogulását és felemelkedését. Propagandamunkánknak a szocialista hazafiságot ember-közelségbe kell hoznia, félretéve e kérdéseknél olyan gyakran jelentkező nagy szavakat, és tartalmatlan sémákat. A szocialista világnézet további elmélyítése érdekében a IX. kongresszus hang­ súlyozza, hogy: „Különös türelemmel, — az érzelmek megsértése nélkül — és a tu­ dományok eredményeire építve — folytassuk név élőmunkánkat a vallásos tömegek körében.” Megyénk lakosságának nagy többsége, különösen a többséget kitevő pa­ raszti tömegek világnézetükben ma még nem szakadtak el a vallástól. Gondolkodá­ sukban azonban egyre több reális, materialista elem halmozódik fel, tapasztalva, hogy saját személyes sorsuk, boldogulásuk nem a túlvilági erők, hanem a közösség és saját erőfeszítéseik függvénye. Az egyes emberek és csoportok vallástól való elszakadási folyamata hosszú és bonyolult utat tételez fel. A természet- és társadalomtudományi felvilágosító tevékenységnek mindezekre nagyobb figyelmet kell fordítania és na­ gyobb türelemmel kell elősegíteni a felvilágosult materialista világnézethez való el­ jutást. Egy helyben topog az olyan felvilágosító propaganda, amely nem ismeri a mai vallásos gondolat-, és érzelemvilágot, és a vallás régi érveit cáfolgatja. Nem lebe­ csülve a meggyőző szónak az erejét, látni kell, hogy világnézeti munkánk hatékony­ ságának fokozása ma nem az előadások számának növelését kívánja. Inkább azt, hogy sokoldalúan haszná'juk fel társadalmi, gazdasági eredményeinket, kulturális és nép­ művelési lehetőségeinket a materialista világnézet elterjesztése érdekében. Nagyobb figyelmet fordítva arra, hogy mi mit tartunk jónak, igaznak, becsületesnek, erköl­ csösnek, előremutatónak, mit tartunk igazi emberi értéknek. A kongresszusi beszámoló nem taktikai megfontolásokból beszél arról, hogy: „Az ■sztályharc frontja szerintünk nem a hívők és nem hívők között húzódott és ma sem ott húzódik.” Nem soroljuk egy táborba a ma még vallásos meggyőződésű emberek tömegeit a szocializmus néhány ellenségével, ahogy nem azonosítjuk mi sem magun­ kat a cinikus, a közömbös „ateistákkal.” Az osztályharc valóságos frontja és az em­ berek megítélésének elsődleges alapja az, hogy ki, milyen munkával járul a közösség, a szocializmus ügyének előrehaladásához.

5

Az ideológiai nevelőmunka problémái, gondjai nem azonos módon jelentkeznek az egyes osztályok és rétegek esetében. Ennek oka a lakosság ma még meglévő anya­ gi, kulturális és politikai világnézeti szintkülönbsége. Ezért az általános ideológiai feladatainkat rétegenként és helyileg is konkretizálni, differenciálni kell. Ha előrébb akarunk lépni, akkor ideológiai és propaganda munkánkat korsze­ rűbbé kell tenni, közelebb kell vinni az élet valóságos igényeihez.

6

GAZDASÁGI ÉLET Tóth G y ö rg y :

Vasút villamosítás Szabolcsban A népgazdaság fejlesztése elképzelhetetlen korszerű közlekedés nélkül. A nép­ gazdaság szállítási szükségleteinek jelentős részét hazánkban a vasút elégíti ki, ezéri kimagasló helyet foglal el a közlekedési ágak között. A vasúti közlekedés előnye, hogy szárazföldön nagy tömegeket teljes biztonsággal, gyorsan, olcsón, rendszeresen, pontosan, az időjárástól és évszakoktól függetlenül, nagy távolságra tud szállítani. A vasút működése az egész népgazdaság életével szorosan összefonódik, kapcsolódik más termelési ágak .munkájához. A vasút a gazdasági élet szervezetében az érrendszer. Az utóbbi időben az egész világon a vasúti közlekedés mellett a többi közlekedési ág is, így a közúti, vízi, légi közlekedés és csőszállítás hatalmas mértékben fejlődött, különösen a gépkocsi és a repülőgép jelentősége nőtt meg a közelmúltban. Ezek a közlekedési ágazatok azonban csak ott játszhatnak jelentős szerepet, ahol a szállítási igényeket a népgazdaság részére kedvezőbben tudják kielégíteni, mint a vasút. A vasút egyeduralkodása azonban ott, ahol nagy tömegeket nagy távolságra kell szállí­ tani — tehát mind az áruforgalomnál, mind a személyforgalomnál — továbbra is megmarad. Ha hazánkban a vasút szállítási teljesítményeit vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a százalékos részesedés változatlansága, vagy némi csökkenése mellett abszolút ér­ telemben a vasút által szolgáltatott teljesítmények (árutonna km, utas km) évről évre nőttek és jelenleg is nőnek. A vasút jelentősége a népgazdasági feladatok végrehajtásában a jövőben sem fog csökkenni, hanem csak fokozódik. A növekvő feladatoknak megfelelően a vasútat tehát fejleszteni kell. A fejlesztés fő szempontja, hogy a teljesítőképesség fokozása mellett az üzemeltetés gazdaságossága is egyre inkább növekedjék. Évszázadunk technikai forradalma a vasúti közlekedést is teljesen átalakítja. A vasúti közlekedés fejlesztésének egyik fő iránya ma külföldön és hazánkban is a vil­ lamosítás és dieselesítés, a korszerűtlen és gazdaságtalan gőzmozdonyoknak modern, nagy teljesítőképességű, gazdaságos villany- és dieselmozdonyokkal való felcserélése. A nagyobb beruházással, tehát nagyobb anyagi ráfordítással járó fejlesztés a vil­ lamosítás, azonban gazdaságosabb üzeme következtében a nagy terhelésű, nagyfor­ galmú vasútvonalaknál mégis ez a kedvezőbb. Nem elhanyagolható azonban hazánk­ ban az a vasútvillamosításnál jelentkező előny sem, ami a nagymennyiségű, drága hazai és import szénnek viszonylag olcsóbb villamosenergiával való pótlása miatt, il­ letve az ország energiamérlegére gyakorolt kedvező hatásban jelentkezik. Magyarországon a vasútvillamosítás a két világháború között indult meg, azonban a fejlődés hamar megrekedt. Kandó Kálmán, kinek tervei alapján az első villamos mozdony a Budapest—Komárom közötti vonalrészen 1932-ben végigfutott, világhírű úttörője volt a vasútvillamosításnak

7

Kandó Kálmán zseniális elgondolással 50 periódusú váltóáramot használt fel a fázisváltóval működő villamos mozdonyaihoz, és ezáltal rendszere azzal az előnnyel rendelkezett, hogy az energiaellátás az országos villamoshálózatból volt biztosítható A Kandó-féle vontatási rendszer felett azonban — mely akkor úttörő volt — el­ járt az idő és a legutóbbi évtizedekben a villamosvcntatás es elsősorban a villamos­ mozdonyok fejlődése nagyot lépett előre. A jelenleg nálunk folyó vasútvillamosítás már a legkorszerűbb rendszerben tör­ ténik. Az 50 periódusú energiatáplálást meghagyva, a régebben alkalmazott 16 kV-os feszültségről áttértek a 25 kV-ra, a villamosmozdonyok meghajtása pedig a mozdony­ transzformátor után kapcsolt, szilícium egyenirányítóról táplált egyenáramú vontató­ motorokkal történik. A hazánkban jelenleg külföldi licencia alapján a Ganz gyárban készülő korszerű villamosmozdonyok már világviszonylatban is megállják a helyüket. A Budapest—Hegyeshalom közötti, akkor legnagyobb vasúti forgalmat lebonyo­ lító fővonal 1934-ben történt villamosításával egy időre befejeződött nálunk a vasút­ vonalak villamosítása. Az akkori idők adottságainak megfelelően az első vonal vil­ lamosítása még jelentős külföldi támogatással valósult meg. A mozdonyok főbb gépei, a villamos transzformátor alállomások berendezései import útján voltak csak bizto­ síthatók és a kezdeti időszakban az építési munkákat is külföldi szakemberek irá­ nyították. Ezután hosszú idő telt el és a magyar vasút villamosításának továbbfejlesztésére csak a felszabadulás után kerülhetett sor. 1952-ben fejeződött be a Budapest bal parti körvasút, 1956-ban a Budapest—Hatvan, 1962-ben pedig a Hatvan—Miskolc közötti vo­ nalak villamosítása. 1965-ben Szerencsig ért el a villamosüzem, 1966 december 17-én pedig ünnepélyesen átadásra került a Szerencs—Nyíregyháza közötti villamosított vo­ nalszakasz. Ezzel a MÁV villamosított vonalainak hossza 495 km-re növekedett. Harmadik ötéves tervünk a vasútvillamosítás terén is nagyarányú fejlesztést irá­ nyoz elő. Ebben az ötéves tervben 1979 végéig 400 km-rel kell növelni a villamosított vonalak hosszát, ami azt jelenti, hogy a Nyíregyháza—Záhony közötti vonal villamo­ sításán kívül az ötéves terv végére be kell fejezni a Budapest—Szolnok—Debrecen— Nyíregyháza vonal villamosítását is. 1970-re a Magyar Államvasutaknál az összes vontatási teljesítmények 75—80u0-át már a korszerű villamos és diesel vontatás fogja szolgáltatni. ★ A MÁV villamosítási programjának megvalósítása közvetlen közelről érinti me­ gyénket is. Mielőtt azonban a vasút villamosításának a megyénkre gyakorolt hatá­ sával foglalkoznék, elöljáróban röviden említést kell tenni arról is, miért éppen a Miskolc—Nyíregyháza—Záhony vonal villamosítására került, illetve kerül sor nap­ jainkban, illetve milyen jelentősége van ennek a vasútüzem szempontjából. A vasútvonalak villamosítása elsősorban azokon a vonalszakaszokon folyik, ame­ lyek a legnagyobb forgalmat bonyolítják le, ahol a legtöbb és legnagyobb terhelésű vonatok közlekednek, mivel itt jelentkeznek a villamosvontatás során a legnagyobb gazdasági előnyök. Az elmúlt években a Budapest—Miskolc vonal villamosításával a fejlett borsodi iparvidék kapott korszerű és nagy teljesítőképességű vasúti összeköttetést az ország szívével, fővárosával, Budapesttel. A Miskolc—Nyíregyháza—Záhony vonál, ahol jelenleg a villamosítás folyik, szin­ tén az egyik legforgalmasabb vasútvonalak egyike. Megyénkben van ugyanis az urszág egyik „legnagyobb nyersanyag-bázisa”, ahonnan óriási árutömegek ömlenek vasúton

8

az ország belsejébe. Ez a „nyersanyag-bázis” Záhony, ahol a hazánk részére nélkülöz­ hetetlen nyersanyagok, valamint egyéb áruk a határon belépnek. A Szovjetunió és Magyarország közötti külkereskedelmi kapcsolatok évről évre töretlenül fejlődnek. A Szovjetunióval bonyolítjuk le egész külkereskedelmi forgal­ munk több mint egyharmadát és olyan, népgazdaságunk fejlődése szempontjából nél­ külözhetetlen áruk szerepelnek a Szovjetunióból hazánkba érkező áruk listáján, mint a vasérc, kőszén, koksz, olaj, hengerelt áru, fa, gyapot, szuperfoszfát stb. Nagy segítséget nyújtanak mezőgazdaságunk fejlesztéséhez a Szovjetuniótól vá­ sárolt kombájnok, traktorok és más mezőgazdasági gépek és még sokáig lehetne so­ rolni a Szovjetunióból érkező többi árukat. . Mindezekért mi főleg gépeket és berendezéseket, valamint könnyűipari, mező­ gazdasági és gyógyszeripari cikkeket szállítunk kedvező feltételek mellett, szintén el­ sősorban vasúton. Ez az áruösszetétel biztosítja termelésünk arányos fejlődését és az egyes iparágak megfelelő állandó foglalkoztatottságát. A Miskolc—Nyíregyháza vonal már megvalósult villamosítása, valamint ennek Záhonyig történő továbbvitele hozzájárul ahhoz, hogy a Szovjetunió és Magyaror­ szág közötti, népgazdaságunk számára nélkülözhetetlen, egyre emelkedő árucserefor­ galom korszerű vasúton, gyorsan és zökkenőmentesen' kerülhessen lebonyolításra. Így jut el most már pl. a Szovjetunióból érkező vasérc, szén és koksz további fel­ dolgozás céljából a borsodvidéki vaskohókhoz. A villamosítás — mint említettem — nagymértékben fokozza a vasútvonalak át­ bocsátó, illetve szállítóképességét, mivel az aránylag kis vontatóképességű gözmozdonyok helyett beállított nagyteljesítményű villamosmozdonyok nagyobb vonatsebes­ séget és vonatterhelést biztosítanak. A villamosítással együtt célszerű azonban a villamosított vonal teljes korszerű­ sítését is elvégezni, tehát a pálya megerősítését, állomások bővítését, korszerű táv­ közlő és biztosító berendezések felszerelését stb., hogy a villamosítás folytán jelent­ kező üzemi előnyök, mint pl. nagy terhelésű vonatoknak nagy sebességgel való továb­ bítása, teljes egészében kihasználhatók legyenek. Az elmúlt évben befejeződött Szerencs—Nyíregyháza vonal villamosításával egy­ idejűleg szintén sor került a vonal teljes korszerűsítésére is. Szerencs és Nyíregyháza között a pálya teljesen ót lett építve és a korszerű, hézagnélküli felépítmény 125kmes óránkénti sebességet biztosít. Tárcái, Tokaj, Hakamaz, Görögszállás, Nyírtelek és Nyíregyháza Északi kitérő állomások átépítésre, illetve felújításra kerültek. Az állo­ mási vágányok hossza és száma megnövekedett, ezen kívül korszerű szigetperonok létesültek. A vasútállomásokat korszerű integra-dominó rendszerű biztosítóberendezéssel lát­ ták el, a vonalon pedig automatikus térközbiztosító berendezések létesültek. Az út­ átjáróknál a régi sorompók helyébe újszerű fény, illetve félsorompók kerültek. A vonal mentén húzódó postai és vasúti távközlő légvezetékeket lebontották, és az öszszeköttetést kábelre terhelték át. A közeljövőben ezen a villamosított vonalszakaszon — az országban elsőízben — a legkorszerűbb vonali forgalomvezérlés is bevezetésre kerül, ami annyit jelent, hogy az egész vonal vasúti forgalmát egy központból fogják a modern távvezérlés eszkö­ zeivel irányítani. A villamosítással együtt folyó korszerűsítési munkák mértékére jellemző, hogy amíg Szerencs és Nyíregyháza között a szorosan vett villamosítási munkák 100 millió forintba kerültek, addig az egyéb, előbb említett korszerűsítési munkák végrehajtá­ sára több mint 200 millió forintot fordítottunk.

9

A Nyíregyháza—Záhony vonalon a jelenleg folyó és év végére befejezésre kerülő villamosítással együtt, a számos korszerűsítési munka mellett a második vágány épípítésére is sor kerül majd, ami nagymértékben fogja növelni ennek a vonalnak a forgalmi átbocsátó képességét, illetve ezen keresztül a szállítási kapacitását. A vasútfejlesztés igen jelentős anyagi ráfordításokkal jár és komoly népgazda­ sági áldozatokat igényel. Ennek nagyságrendjét jól szemléltetem azzal, ha megemlí­ tem, hogy a Nyíregyháza—Záhony közötti 65 km-es vonal fejlesztésére a beruházási program szerint 673 millió forint van előirányozva. Ennek a hatalmas feladatnak a megvalósítása a beruházó, tervező, kivitelező és egyéb szervek részéről egybehangolt, jól szervezett, együttes munkát, valamint je­ lentős erőfeszítéseket követel meg. Elég megemlíteni, hogy a legkülönbözőbb szakte­ rületekről, mint pl. a pályaépítés, villamos felsővezeték-építés, biztosítóberendezés­ szerelés stb. mintegy 1000—1500 fő között mozog állandóan a kivitelezésben részt­ vevő dolgozók létszáma. A munkák kivitelezését még külön nehezíti az, hogy az építkezés tartama alatt a vonalon a rendes forgalmat is teljes egészében fenn kell tartani, a szükséges árués személyszállításokat le kell bonyolítani. Ez sok esetben az elkerülhetetlen vágány­ zárási munkák miatt csak körülményesen, pl. utasforgalomnál autóbuszos átszállá­ sokkal oldható meg. A feladatok megvalósításánál, az építkezések végrehajtásánál menetközben szá­ mos nehézség és probléma is jelentkezik, mindennek ellenére a fejlesztési munkák megfelelő ütemben haladnak és minden remény megvan arra, hogy a Nyíregyháza— Záhony vonalon az év végére a villamosvontatás megindul. Ezzel Hegyeshalomtól Záhonyig egy összefüggő, korszerű villamosvontatású pálya áll majd rendelkezésre a vasúti szállítások lebonyolításához. ★

Nyíregyházának a villamosított vasúthálózatba történt bekapcsolása, majd a Nyíregyháza—Záhony vonal villamosítása nem csak népgazdasági és vasútüzemi szempontból jelent előnyöket, hanem kedvezően érinti Szabolcs-Szatmár megye fej­ lődését, valamint közvetlenül Nyíregyháza és a megye lakosságát is. Először talán a villamosvontatás folytán jelentkező utazási sebesség-növekedés kedvező hatását kell megemlítenem. Szabolcs-Szatmár megye a legtávolabb fekszik az ország központjától, Budapest­ től. Nem mindegy, hogy mennyi idő alatt jut el a szabolcsi ember a fővárosba, de az sem mindegy, hogy a pesti ember mennyi idő alatt jut el Szabolcsba, Szabolcs-Szatmár megye egyik speciális sajátossága, hogy innen sok ezer ember jár el rendszeresen, állandó jelleggel más megyékbe, elsősorban Borsodba, de távo­ labb, a fővárosba, sőt még a Dunántúlra is dolgozni. Ezeknek a dolgozóknak sem mindegy, hogy a munkahelyüket, vagy visszafelé az otthonukat mennyi idő alatt érik el. A villamosvontatás bevezetésével 4 személyszállító vonatok menetideje jelentősen megrövidült Miskolc—Budapest irányában. A menetrendváltozáskor (május 28-cal) beinduló és Budapest—Nyíregyháza között közlekedő „Tokaj express” menetideje pl. 2 óra 50 perc lesz csak, tehát közel 1 órával fog a jelenleg Debrecen irányban meg- ' lévő utazási idő lerövidülni. Ebben jelentkezik tehát az utazó ember számára közvetlenül a villamosítás elő­ nye, mely gyorsabb közlekedést és ezzel szorosabb kapcsolatot biztosít egyrészt me­ gyén belül, másrészt más megyékkel illetve más megyék városaival is.

10

Sokkal nagyobb jelentőségű azonban az a gazdasági hatás, melyet a vasútvillamosítás a megye fejlődése szempontjából jelent. A korszerű és gyors közlekedés elősegíti mind az ipar, mind a mezőgazdaság fej­ lődését, lehetővé teszi a nyersanyagok és késztermékek gyors és nagytömegű szállí­ tását, a mezőgazdasági termények zökkenőmentes továbbítását, a mezőgazdaság gépek­ kel való ellátását stb. A megye vasúti vonatkozásban rövid időn belül a lehető legfejlettebb, legkor­ szerűbb közlekedéssel lesz ellátva. Korszerű, gyors, nagy teljesítőképességű vasút áll majd rövidesen rendelkezésre a jelentkező szállítási igények magas színvonalon tör­ ténő kielégítésére, a szállítási feladatok végrehajtására. Az eddigi tapasztalatok szerint a korszerű közlekedéssel rendelkező területek je­ lentős vonzást gyakorolnak az ipari, mezőgazdasági objektumok, létesítmények elhe­ lyezésére és telepítésére. Ez feltehetően néhány éven belül Szabolcs-Szatmár megye vonatkozásában is éreztetni fogja hatását. A megye iparfejlesztése illetve telepítése szempontjából a fejlett közlekedés mel­ lett nem elhanyagolható az az előny sem, amelyet a megyében lévő kedvező munka­ erőhelyzet jelent, A további iparosítás szempontjából az is figyelembe vehető, hogy az elsősorban vasúti vontatás céljából létesülő villamos alállomások lehetőséget nyújtanak egyéb iparágak villamosenergiával való közvetlen és zavartalan ellátására is. Megyénkben a közlekedés már eddig is döntő súllyal szerepelt és a mezőgazdaság után a foglalkoztatott létszám tekintetében a legnagyobb termelőüzemet jelentette. A közlekedés jelentősége a villamosítás során ezután még csak fokozódik. Villamos al­ állomások, vonalfelügyelőségek létesülnek, melyeket szakemberekkel, új dolgozókkal kell ellátni. Űj szakemberek kerülnek majd a megyébe, de új szakemberek neve­ lődnek ki a megyén belül is, olyanok, akik a közlekedés területén már a legfejlettebb technikát fogják alkalmazni. Ez az új technika, a korszerű villamosmozdonyok közlekedése, a legmodernebb dominórendszerű állomási biztosítóberendezések működése stb. nem maradhat hatás nélkül a vasúton kívül álló szakemberekre és egyszerű dolgozókra sem. Látni és érezni fogják, hogy a modern technika betört közvetlen életükbe. Ma már minden ember utazik vonaton és közvetlenül is érzékelni fogja a szocializmus építésével együttjáró technikai fejlődést, a szállítási, utazási szükségleteknek mind magasabb szinten történő kielégítését. A vasút fejlesztését szolgáló anyagi eszközök jelentős része koncentrálódik és kerül felhasználásra ezekben az években Szabolcs-Szatmár megyében. Teljes erővel folynak a vasútépítési munkák, folyik a vasútvillamosítás Nyíregyházától Záhonyig, mely megváltoztatja a megyét keresztülszelő vasúti fővonal jelenlegi arculatát és új lehetőségeket teremt a megye további fejlesztésére. Bízunk benne, hogy a korszerű villamosvasút valóban elő fogja segíteni Szabolcs-Szatmár megye széleskörű fejlő­ dését, a szabolcsi emberek életkörülményeinek további javulását, további boldogu­ lásukat.

11

Sz, Nagy Mária: Anyám

12

Orosz M iklós:

A Nyírbátori Növényolaj gyár Bármely irányból közelítjük meg Nyírbátort, már jó távolról feltűnik egy szokat­ lan alakú, hatalmas vasbeton épület. Közelebb érve egy jelentős ipari üzem, a Nyír bátori Növényolajgyár többi épülete is szemeink elé tárul, amely a község északi részén helyezkedik el. Joggal mondhatjuk, hogy ez a gyár jelentette hosszú ideig a község, de a megye délkeleti részének is egyetlen komolyabb ipari létesítményét. Tekintsük át röviden ennek a 112 éves, nagymúltú objektumnak a történetét és nézzük meg, hogy milyen szerepet tölt be jelenleg a megye és a Tiszántúl mezőgazda­ sági iparában, valamint vázoljuk fel továbbfejlődésének lehetőségeit. A Nyírbátori Növényolajgyár a megye egyik legrégibb üzeme. A gyár alapjait egy vállalkozó szellemű szabolcsi nagyiparos, Mandel Ede rakta le. A gyár legelső épü­ letének alapkövét 1964-ben, a rekonstrukció folyamán az építők megtalálták, amelyen német nyelven ez a szöveg olvasható: „Mandel Ede alapította 1855-ben.” A gyártelep a „Bóni” elnevezést tenát nem.a tulajdonostól kapta, hanem attól a homokdombtól (Bóni domb), amelyen, i11, melynek környékén a gyár felépült. A gyártelep mezőgazdasági vállalkozás volt, amely szeszgyárral, majd vámma­ lommal és sörgyárral indult. A sörgyár rövid működés után azonban vízhiány miatt megszűnt. A szeszgyár burgonyát, kukoricát és rozsot dolgozott fel. Ebben az időben a gyár főképpen nyers szeszt és lisztet szállított az akkori keleti országrészek terüle­ tére. Az ipar rohamos fejlődése szinte kényszerítette a vállalkozást a nagyobb műszaki fejlesztésre, bővítésre. Ezt természetesen csak nagyobb befektetéssel érhette el a gyár, ezért részvénytársasággá alakult. Ennek folyományaként a*vállalkozás szeszfinomító­ val, növényolajgyárral és eketaligagyárral bővült. Tulajdonukat képezte a „Bóni eketaliga" szabadalom (feltalálási jegy) is. A Bóni gyár természetesen a kapitalista gazdasági törvényeknek megfelelően a minél nagyobb pillanatnyi haszonra törekedett. Kereste az előnyös cikkek gyártásá­ nak lehetőségeit. Ezért van az, hogy egy mezőgazdsági termékeket feldolgozó vállal­ kozás egész más profilt, eketaliga-gyártást is folytatott. Ez az oka annak, hogy az üzem igen gyakori átalakításon, átszervezésen ment át. Érdekes megemlíteni, hogy a gyár közüzemű villanytelepet is létesített. A gyár villanytelepe, amely korábban csak üzemi célokat szolgált, látta el Nyírbátor községet 1905-től 1955-ig villanyárammal, ezzel megelőzött sok-sok mai várost a közvilágítás korszerűsítésében. A múlt század két utolsó évtizedében a gyár kókuszdió feldolgozásával is foglal­ kozott. Termékeit messze vidékeken ismerték. A kókuszdióolaj azonban, ill. annak gyártása versenyképtelenség miatt hamarosan megszűnt. A gyár alapanyagát a széles környéktől és a saját mezőgazdaságától kapta. A gyár 6 ezer hold saját és bérelt mezőgazdasági területtel rendelkezett. A századforduló után rövid idő múlva létesült a mészhomoktéglagyár. Ebben az időben Nyírbátorban igen sok ház épült mészhomok téglából.

13

A Bóni életében voltak kedvező és kedvezőtlen periódusok. A jól jövedelmező üz­ letbe bankok és nagytőkések nagyobb mennyiségű részvény vásárlásával kapcsolód­ tak be. Ennek megfelelően több új gyárrészleggel bővült a gyártelep. Ekkor létesítet­ ték a szappangyárat, a növényolaj extrakciót és az olajfinomítót. A gyár közelében nagyobb területen telepítettek gyümölcsöst (alma, szilva) és szőlőt. A gyár a gyümölcs egy részét exportálta, mint friss gyümölcsöt, a megmaradt részét pedig gyümölcspálinkának dolgozta fel. A szőlő egy részét csemegeszőlőként értékesítette, másrészt pedig saját pincegaz­ daságában dolgozta fel, és mint jóminőségű bort hozta forgalomba. A huszas évek elején a gyár sok anyagi nehézséggel küzdött. Ekkor leszerelték a növényolaj extrakciót, megszüntették a szappangyárat ^és főképpen a szeszipari ter­ mékek irányába tolódott el a gyár profilja. Fejlesztették a malmot (kereskedelmi és vámmalom), majd a leszerelt növényolaj extrakció helyén korszerű kenyér- és. süte­ ménygyárat létesítettek. A Tanácsköztársaság idején a gyárban munkástanács alakult, mely gondoskodott a folyamatos termelésről. A munkástanács feladata volt a gyár köztulajdonba vétele is. A gyár ebben az időben termelvényeivel ellátta a Vörös Hadsereg Tiszán túl har­ coló egységeit. A' második világháborút megelőző konjunktúra a gyár életére is hatással volt. Megindult a rum- és likőrgyár és több nagykereskedelmi funkciót kapott. Futura főbizományosság, szesznagykereskedői engedély, szeszdenaturálás és denaturáltszesz nagykereskedés is tartozott a gyár profiljába. ★ A felszabadulás után a gyár azonnal termelni kezdett. Az államosítás után még néhány évig a több profilú gyár egy vállaltként működött, majd több — különböző központhoz tartozó — teleppé alakult át. A több apró üzemből hamarosan kiemelke­ dett a növényolajgyár, amely gyors fejlődésnek indult és ma már a korábbi kapacitá­ sának hatszorosát termeli növényolajból. A növényolajgyár, amely 36 kát. holdon te­ rül el, igen kedvező adottságokkal rendelkezik a fejlődéshez. Ennek folytán a kor­ mány vidéki iparfejlesztési programja kedvezett a gyár fejlesztésének is. A fejlesztés tervezett iránya egyértelmű volt. Ezt a régi múlttal rendelkező, me­ zőgazdasági termékeket feldolgozó gyártelepet továbbra is ebben a profilban kell bő­ víteni és korszerűsíteni. Ezt a célt nagymértékben alátámasztották azok a főhatósági utasítások, melyek megszüntetni rendelték a korszerűtlen, gazdaságtalanul működő sok apró vidéki olajütőt és a növényolaj termelést koncentrálták. Ismeretes, hogy megyénkben hagyománya van a napraforgó termesztésének. Az is tudott, hogy a szabolcsi napraforgóból kinyert olaj igen jó minőségű, amelyet minden beavatkozás nélkül, eredeti állapotban lehet exportálni a nyugati piacra, vagy bár­ mely más vevőnek. Természetes tehát, hogy a gyár fő profilját, a napraforgóolaj-ter­ melést kívántuk mindenekelőtt korszerűsíteni és bőviteni. Ennek a célkitűzésnek volt az eredménye, hogy már 1949. december hónapban megindultak a helyszíni tárgyalá­ sok a fejlesztéshez szükséges villamosenergia biztosítására. Az energiakapcsolat 1959ben kiépült, de a termelő üzem rekonstrukciója igen vontatottan haladt. A növényolajgyártás színvonala a műszaki fejlesztés lassú volta miatt még nem érte el az átlagos hazai színvonalat sem. Ezért a gyár vezetősége a megyei szervek se­ gítségével lankadatlanul azon munkálkodott, hogy települjön Nyírbátorba, a meglévő üzem kiegészítésére egy olyan kapacitású extrakció, amely alkalmas arra, hogy a

14

flilfllllll il&g&jíig; íSI-MSíSS

i:••••••••••..•! __••

'*• Nyírbátori Növényolajipari Vállalat extraháló üzeme a tűzvédelmi víztárolóval (Foto: Zsák)

15

megye — esetleg a közel fekvő Hajdú és Borsod megyék — napraforgó termésének egy részét Is feldolgozza. Hosszú és következetes szorgalmazás után 1963. évben megindult a várva-várt beruházás kivitelezése és 1965-re befejezést nyert. A beruházási programban egy, na­ pi 1200 q napraforgó feldolgozására alkalmas növényolaj extrakció szerepelt, a meg­ felelő kapcsolódó létesítményekkel. A kapcsolódó létesítmények közül legjellegzete­ sebb és ma már az építészeti és a raktárgazdálkodási szakemberek előtt országosan ismert objektum a modern silórendszerű raktár. Ez a raktár 450—500 vagon napra­ forgó, vagy 900—1000 vagon gabona befogadására alkalmas. A belső szállító berende­ zések lehetővé teszik, hogy a huszonhárom darab függőleges tároló cellába teljesen gépesítve kerüljön a tárolandó anyag. Ugyancsak teljesen gépesített a raktárból való kiszállítás is. A raklárt a feldolgozó üzemmel légszállító berendezés köti össze, mely­ nek lényege az, hogy két egymással párhuzamos csőbe ventillátor segítségével leve­ gőt fuvatunk, mely magával ragadja a csövekbe betáplált magot és elszállítja a kí­ vánt feldolgozási helyre. A silóraktár kapcsolatban van egy korszerű, nagy kapacitású szárító berendezés­ sel. mely lehetővé teszi, hogy a raktárba már megfelelően száraz, raktározható álla­ potban kerüljön be a mag. Ez a körülmény komoly mértékben segíti a termelőszövet­ kezetek őszi betakarítási gondjainak részbeni megoldását, mert a gyár a felvásárló vállalattal történt megegyezés alapján, nedvességtartalomtól függetlenül átveszi a napraforgót. Ezzel mentesítettük a termelőszövetkezeteket a napraforgószárítás és ke­ zelés gondjaitól és éppen az őszi munkák idején ezáltal munkaerőt és raktárkapaci­ tást takaríthatnak meg. Szövetkezeteink éltek is ezzel a lehetőséggel és az elmúlt év őszén már közel 700 vagon magas nedvességlartalmú magot vettünk át a szövetkezetektől. Az átvétel na­ gyobb ütemű megszervezésének érdekében a folyó évben külön közúti forgalomban érkező áruk fogadására alkalmas nagy teljesítményű tisztítóberendezéseket helyezünk üzembe, hogy ezzel elkerüljük az esetleges tumultust az átvételnél. Ez az intézkedé­ sünk igen kedvező hatást váltott ki a termelőszövetkezeteknél. A napraforgó feldolgozását az üzem korszerűsítése következtében fejlett műsza­ ki színvonalon végezzük. Meg kell jegyeznem, hogy a közel 40 milliós rekonstrukció során felhasznált gépi berendezések, néhány őrlő hengerszék kivételével, kizárólag hazai cégek gyártmányai. Gyárunk szinte kizárólag exportra termeli a napraforgóolajat. Legnagyobb felve­ vő piacunk Ausztria, Svájc, a Német Szövetségi Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, de több más nyugati országba és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság­ ba is jelentős mennyiséget exportálunk. Hosszú éveken keresztül kifejezetten ragasz­ kodtak az átvevők a nyírbátori olajhoz, mert minősége kitűnően megfelelt igényeiknek. Az elmúlt évben azonban az átvett napraforgó minősége lényegesen rosszabb volt a korábbi évekénél és ezért exportálási nehézségeink voltak. Ennek kiküszöbölésére olyan döntés született, hogy üzemünkben tovább kell fejleszteni a feldolgozás szín­ vonalát és ebben az évben be kell szerelni egy savtalanító üzemet, melynek segítsé­ gével exportképes olajminőséget tudunk termelni az időjárás okozta rosszabb minő­ ségű magból is. Ez a fejlesztés lényegesen megnöveli .a minőségi előírások biztositá-. sának lehetőségeit és mindenkor eleget tudunk tenni a legigényesebb külföldi vevők minőségi kikötéseinek is.. Természetesen nem kisebb jelentőségű az a körülmény sem, hogy milyen mér­ tékben lesz ellátva a gyár nyersanyaggal. Ezen a téren a legkülönbözőbb helyzetben

16

A 45 méter magas, 600 vagonos silótorony

(Foto

Zsaki

17

voltunk már. Amint korábban már szóltam róla, kapacitásunk 1200 q napraforgómag 24 óránként. Ez a teljesítőképesség évenként — figyelembevéve a karbantartási időt — 3200—3300 vagon napraforgómag feldolgozását biztosítja. Sajnálatos, hogy a me­ gye napraforgótermelése a korábbi évekhez képest lényegesen megcsappant. A csökke­ nés különösen az 1965. évben olyan méretű volt, hogy csupán néhány hónapra biztosítót ta üzemünk ellátását, s ezért import alapanyaggal kellett ellátni a gyárat. Ennek során szóját, lent.és repcét importáltunk. A napraforgóolaj egyik fontos valutaszerző mezőgazdasági exportcikkünk. A nö­ vényi olajok termelése és fogyasztása világviszonylatban gyorsabb ütemben fejlődik, mint az állati zsíroké. A világ zsiradékszükségletének több mint 60%-át növényi olaj­ ból fedezik. A növényi olajok a világpiacon igen keresettek és a belföldi fogyasztás is erőteljesen fokozódik. Hangsúlyoznunk kell, hogy az olaj mellett nem másodrangú szerepe van a kitűnő minőségű, magas fehérjetartalmú olajosmagdarának, mely a mezőgazdaság egyik leg­ keresettebb takarmánya. A napraforgódara olyan fontos a mezőgazdaság számára, hogy az olajgyártás mellett már nem is mellék-, hanem főterméknek lehet tekinteni. Az olajkinyerésnél a gyárakat kettős cél vezeti; egyrészt minél nagyobb mennyiségű, jó minőségű olaj nyerése, másrészt pedig a mezőgazdaság érdekeit szolgáló nagy fe­ hérjetartalmú, jó minőségű dara termelése. A darát a mezőgazdaság közvetlenül, vagy közvetve visszakapja, amelyet az állattenyésztésben jól felhasználhatnak. Meg kell említenünk, hogy az utóbbi években hazánkban is túlnyomó mérték­ ben elterjedtek a nagy olajtartalmú napraforgófajták, különösen a szovjet krasznodári fajta. Ennek hazai meghonosításában megyénk járt az élen. 1957-ben 720 hol­ don éppen a mi üzemünk termeltetési szerződéssel kezdte meg ennek a nagy olaj­ tartalmú fajtának az elterjesztését. Az eredmény szinte meghökkentő volt. A sza­ bolcsi mag 29—33% olajtartalmához képest a nálunk termelt krasznorádi mag olaj­ tartalma 44—48% volt. Ma már nem lepődünk meg az 51—53%-os olajtartalmú krasznodári magon sem. A nemesítés tovább folyik, természetesen a hazai fajták olajtar­ talmának növelése terén is. A gyár vezetősége, figyelembe véve a vidéki iparfejlesztés érdekében hozott köz­ ponti határozatokat, erőteljesen szorgalmazta új profilok telepítését. Ennek során ro­ hamosan bővült az üzem profilja. Szőnyegtisztító, borotvatimsó, porcelánragasztó, szaliciles faggyú, szarvasfaggyú és gyertyagyár települt Nyírbátorba, mely üzemek újabb 50—60 dolgozó részére biztosítottak állandó munkalehetőséget. Ezzel megnőtt az exportlehetőség is. Borotvatimsót Albániába ős Lengyelországba exportálunk. Ugyancsak létesítettünk műjéggyárat, mely a kereskedelem boltjait és a lakosságot látja el a nyári időszakban műjéggel. A gyertyagyár az elmúlt évben jelentősen növelte választékát, amennyiben meg­ kezdte a már nagyon kedvelt díszgyertya gyártását is. A budapesti nemzetközi vá­ sárban kiállított díszgyertyáinkról a sajtó elismerően nyilatkozott. Ezen cikkeinkkel szerepeltünk Nyíregyházán az irodaházban rendezett megyei kiállításon is. Díszgyer­ tya választékunkat állandóan bővítjük és az újabban gyártott márványos és matricás díszgyertyáink igen nagy keresletnek örvendenek. Rövidesen megkezdjük különféle tájjellegű díszgyertyák gyártását is. A gyertyatermelés évi mennyisége általában 800 —900 tonna. Az ipar átszervezése folytán a szőnyegtisztító és timsógyártás más gyárba került, míg kárpótlásként jóval nagyobb volumenű cikk, a habzószóda gyártását kezdtük meg. Ez a termék az átprofilozott cikkeket bőven kárpótolja. Létszámban négyszereséi biztosítja az előbbieknek. Évi 4000 tonnás mennyiségével gyárunk egyik fő terméke,

18

A mosószer üzemet a folyó évben tovább fejlesztjük, amennyiben már folyamat­ ban van a FLÖRA előáztatószer és a FALU szappanfőzőszer üzemének a szerelése. Tervünk az, hogy további mosószerek gyártását telepítsük gyártelepünk területére, melyekkel az egész Tiszántúlt és a borsodi iparvidéket látjuk majd el. A gyár gyorsütemű fejlesztése természetesen szükségessé tette a személyi előfel­ tételek biztosítását is. Számítottunk erre a fejlődésre, ezért üzemünkből megfelelő lét­ számot iskoláztunk be technikumokba és felsőfokú intézményekbe. Elmondhatjuk, hogy ma már minden lényeges ponton megfelelő felkészültségű dolgozók irányítják a termelést. A beiskolázott dolgozóknak biztosítottuk a felkészüléshez szükséges szabadidőt és figyelemmel kísértük iskolai tanulmányaikat. így lehetővé vált, hogy sokirányú szak­ mai felkészültséget igénylő üzemeink zökkenésmentesen fejlődhetnek. A dolgozók szakmai továbbképzését is szem előtt tartjuk. Több éve vasipari mun­ kásakadémia működik gyártelepünkön, főképpen a karbantartok részére, f\ munkás­ akadémia tematikáját a gyakorlati életnek megfelelően állítjuk össze A hallgatok tankönyveket, író- és rajzszereket kapnak, amelyeket az akadémia elvégzésé után megtarthatnak maguknak. A tanévet szakmai kirándulással zárjuk, rendszerint vala­ mi.-. en nagyobb vasipari üzemet látogtunk meg. A dolgozók szívesen látogatják az előadásokat, hogy ezáltal fejlesszék szaktudásukat és hogy kepesek legyenek lépést tartani a gyár gyors fejlődésével. Érdemes megemlíteni, hogy gyárunk az iparág egyik legjobban műszerezett üze­ me. ahol minden fontosabb helyen mérési csomópontokat létesítettünk. 'Minden idő­ ben ellenőrizhetjük a víz, a gőz, a villamosenergia felhasználását, az üzemekbe be­ táplált nyersanyag, a félkész- és készáru mennyiségét, a gőz es a gyár.ás alatt lévő anyag hőfokát, a gyártó berendezésekben lévő atmoszférikus nyomást, a technológiai víz mennyiséget és hőfokát, a technológiában résztvevő benzin mennyiségé-, hőfokai és még sok más, a termelés menetét befolyásoló tényezőt. Üzemeink műszerezettségét azonban tovább fejlesztjük, hogy ne legyen egyetlen olyan terület sem, amelyet a lehető legpontosabban ne tudnánk ellenőrizni. Teimészetesen ez magasabb színvonalú felkészültséget kíván meg dolgozóinktól. Gondosko dunk róla, hogy dolgozóink megfelelő szakismereteket szerezzenek ezen a területen is. Gyártelepünkön évenként kb. 47—48 ezer tonna anyagot mozgatunk meg, ezéit igen fontos az anyagmozgatás gépesítése. Ezen a téren még sok a tennivalónk. Job­ ban kell gépesítenünk a vasúti kocsik kiürítését, a gyártelepen belüli anyagmozgatást. Az utóbbi érdekében jelentős útépítési programot irányoztunk elő, melynek kereté­ ben a folyó évben két és félmillió forint értékben végzünk útépítést. Ahol csak le ­ het, ievogőszállítást valósítunk meg. Jelenleg már a teljes napraforgómag mennyiséget és más olajgyári alapanyagot, valamint a darát ezzel a módszerrel szállítjuk. Foly­ tatjuk rak'áraink gépesítését. Célunk, hogy a nehéz fizikai munkát teljesen kiküszö­ böljük. Gyártmányaink minőségének ellenőrzésére jól felszerelt laboratórium kell, szak képzett dolgozókkal, ezért a folyó évben új, modern épületbe költözik a már elavult és szűknek bizonyult épületből. A minőségi ellenőrzés jelentősége állandóan fokozó­ dik. A készáruk minősítése fokozottabb felelősséget ró állandóan dolgozóinkra, mert a nagyértékű exportszállítmányaink helytelen minősítéséből jelentős vállalati és ez­ által népgazdasági kár keletkezhet. A dolgozók munkakörülményeinek megjavítását fokozott figyelemmel kísérjük. Énnek során minden munkahelyen igyekszünk biztosítani a balesetmentes munka le-

19

hetőségeit. Havonként egyszer üzemi bejárást tartunk és az esetleg előforduló hiá­ nyosságok kiküszöbölésére határidő és felelős megnevezésével intézkedést teszünk. A balesetek száma a létszámemelkedés ellenére sem nő, sőt a kiesett munkanapok száma 1965-höz képest 1966-ban 53%-kal csökkent. A gyár profiljának bővítése, az újabb üzemek telepítése jelentős mértékben nö­ veli a gyár termelési volumenét is. Ennek jellemzésére megemlítem, hogy 1966 év­ hez képest 1967-ben 60%-kal nő a gyár termelési értéke. Természetesen a létszám nem emelkedik ennek megfelelő arányban, mert a gépesítés színvonalának emelése sok fizikai munkát takarít meg. Ennek egyenes következménye a termelékenység gyorsütemű emelkedése, mely 1966-ről 1967-re 35%-kal nő. Szükséges tehát, hogy to­ vább növeljük gyárunk termékeinek választékát, mennyiségét, hogy ezáltal még több dolgozónak tudjunk biztosítani állandó munkahelyet. Ismeretes, hogy az ipar aránytalan területi elhelyezkedése számos társadalmi és gazdasági problémát veti fel. Ez megnyilvánul, abban, hogy az elmaradott területek népessége fogy, vagy jobb esetben stagnál. Jellemző, hogy járásunk lakosságának lét­ száma az elmúlt négy év alatt ötezer fővel csökkent, ami két közepes nagyságú köz­ ség lakosságával ér fel. Megnyilvánul továbbá az alacsonyabb életszínvonalban, a rosszabb ellátottsági viszonyokban, másrészt — az ipar túlzott területi koncentrálódása miatt — az átlagos szállítási távolságok növekedésében is. Ennek jellemzésére megemlítem, hogy eddig rendszeres gyakorlat volt, miszerint a Szabolcsban termelt napraforgó tetemes részét Budapestre szállították feldolgozásra. Ugyanakkor vissza kellett szállítani a napra­ forgódarát. Ez természetesen feleslegesen vette igénybe a MÁV egyébként is szűk kocsiparkját. Ez m,a már megszűnt. Felmerült az a gondolat, hogy célszerű volna a Tiszántúl egy részét és a borsodi iparvidéket, valamint a közeli konzervgyárakat nálunk finomított palackos, ill. hordós étolajjal ellátni. Igen sok szállítási kapacitást köt le a palackos étolaj Budapestről a Tiszántúlra való szállítása és az összegyűjtött üres palackok újból Budapestre való szállítása. A munkalehetőség növelése érdekében fejlesztjük folyamatosan a mosószer üze­ münket is, melyet ez évben — ahogy korábban már szóltam róla — két új cikkel is bővítünk. További fejlesztési lehetőségeket igyekszünk felkutatni és megvalósítani. Ebben nagy segítségünkre van országos vállalatunk budapesti központja, melynek dol­ gozói szinte soronkívüliséget biztosítanak gyárunk problémáinak és a fejlesztéssel já­ ró tervezési, anyagbeszerzési problémáinkat közvetlenül intézik. Gyártelepünk 36 kát .holdas területével még sok új üzemi épület elhelyezésére al­ kalmas. Annak ismeretében, hogy az alapvető közművekkel rendelkezünk, szinte ön­ ként adódik a feladat és lehetőség: tovább fejleszteni a gyárat. A munkaerőhelyzet megoldott. Minden időben tudtuk biztosítani a szükséges mun­ kaerőigényt. Szakmunkásképzéssel is foglalkozunk olyan mértékben, hogy ezzel biz­ tosítjuk a szükséges utánpótlást, ill. a bővítés igényeit. ★ 0

Vállalatunk az iparátszervezés folytán a Növényolajipari és Mosószergyártó Or­ szágos Vállalat Nyírbátori Növényolajgyára lett. A termelőegységek és az irányító apparátus közelebb kerülése egymáshoz nagymértékben elősegítette ,a gyorsabb fejlő­ dés lehetőségeit. A vállalat központjában különösen a műszaki fejlesztés és szervező1: szempontjából fontos, új szervezetek alakultak. Ez kedvezően befolyásolja a műszaki fejlesztést, a korszerűbb technológia kialakítását, a színvonalasabb szervezés megol­ dását, specializált szakemberek nevelését és a vezetés színvonalának emelését a nagy-

20

vállalat termelő egységeinél. Lehetővé vált az értékesítési tevékenység és a műszaki fejlesztés helyes kooperációjának kiépítése, mely szoros összhangban áll a nagyvál­ lalat célkitűzéseivel. A termelés műszaki színvonalának emelésében jelentős szerepet tölt be a válla­ lati kutatóintézet. A nagyvállalati szervezet létrehozása jó alapot teremtett a kutatás és a termelés egymáshoz közeledéséhez. Jelentős eredmény például a napraforgómag minőségi romlástól mentes tárolása, mely különösen a hidegen sajtolt magas értékű olaj gyártását az egész termelési időszakra lehetővé teszi. Ugyancsak jelentős az üze­ münkbe a folyó évben beszerzésre kerülő folyamatos savtalanító berendezés, mely szintén a kutatók gyakorlatias munkáját dicséri. A továbbiakban is várjuk a gyakor­ latban hasznosítható eredményeket. Tovább sorolhatnánk a nagyvállalati szervezet előnyeit, de ezúttal még csak egy konkrétumról számolok be. Gyárunk területén nem voltak épített utak, földutakon közlekedtek a járművek. A nagyvállalat anyagi eszközei lehetővé tették, hogy két és félmilliós költséggel korszerű, pormentes utakat építsünk. Természetesen a nagyvállalati szervezetben is niagy szerepe van az együttműködő felek között kialakított emberi kapcsolatoknak, a bizalomnak is. Az irányító központ és a gyár közötti bizalom alapvető jelentőségű. Ez azonban nem jelentheti az ellen­ őrzés lazulását, hanem módszerében annak megjavítását feltételezi. A kölcsönös bi­ zalom ugyanis nemcsak morális kérdés, hanem gazdasági szükségszerűség is. Ma már teljes biztonsággal mondhatjuk — az új szervezetben eltöltött néhány éves gyakorlat alapján — hogy nem lehetséges mindent központilag és a legnagyobb részletességgel irányítani, vagy szabályozni. A termelő egység vezetőjének a központi irányelveket helyileg kell alkalmaznia. A helyi adottságokat jól ismerő, rugalmas ve­ zetési módszer kialakítása viszont elkerülhetetlenné teszi a helyi vezetők hatásköré­ nek, felelősségének növelését. Ez a felelősség fokozottabban fog érvényesülni a gazda­ ságirányítás reformjának végrehajtása során, amikor a gazdasági vezetők megfontolt ítélete, helyzetfelismerése döntő tényezője lesz a vállalat, vagy gazdálkodó egység munkájának. A gazdasági mechanizmus reformjából adódó feladatok minél jobb megértése ér­ dekében a gyári dolgozók számára többórás tanfolyamot szerveztünk. Így dolgozóink tudják, hogy a gazdasági mechanizmus reformja célszerű, hasznos és szükséges. Biz­ tosítani kívánja, hogy az egyes dolgozók életszínvonala a jelenleginél jobban függjön egyéni teljesítményüktől, a kollektív munka eredményességén belül. De tudják azt is, hogy a gazdasági ügyek intézését és a termelést a vezetők hozzáértésére, széles hatáskörére és személyes felelősségére, s ezen túl az egész gyári kollektíva összefo­ gott, jól szervezett, fegyelmezett munkájára kell alapozni. Ez a mi üzemünk további fejlődésének legfőbb záloga.

21

Raszler Károly: Csendélet (rézkarc),

22

Tóth József:

A természeti tényezők hatása a Nyírség talajviszonyaira Hazánk tájainak kialakulásában a domborzati- és talajtani viszonyok szerepe közismert. Különösen nagy hatással van egy táj arculatának formálására, ha e vi­ szonyok alakulása szélsőséges. Ilyen szélsőséges talajtani viszonyok alakultak ki a Tiszántúl északkeleti vidé­ kén, a Nyírségben. A 0,1—0,2 mm szemcseátmérőjű homokból álló talajalkotó kőzet kedvezőtlen adszorpciós tulajdonságainak következtében a kémiai és biológiai fo­ lyamatok intenzitása fokozott, hatékonysága azonban korlátozott. Ez nagymértékben befolyásolja a nyírségi talajok termőképességét. A termőképesség a mezőgazdaság legfontosabb termelő eszközének, a talajnak alapvető tulajdonsága. Kialakulását több tényező befolyásolja. Ezek: a geológiai, éghajlati, domborzati (hidrológiai) adottságok, valamint az élővilágnak a talajra gyakorolt hatása. A fenti talajképződési tényezőket vizsgálva megállapítható, hogy azok hatékony­ sága a Nyírség viszonyai között igen különböző. Legnagyobb szerepük a geológiai és éghajlati adottságoknak van. A többi tényező hatása a terület legnagyobb részén alárendelt. A talajtani és növénytermesztési kutatások eddigi eredményeit összegezve cél­ szerű kijelölni az utat, amely a jövőben a Nyírség talajainak termőképességét az ed­ diginél nagyobb mértékben növelheti. Ennek előfeltétele a táj objektív természeti — főként talajtani — viszonyainak megismerése. E rövid ismertetés célja, hogy vázlatosan leírja a Nyírség kialakulásával kapcso­ latos tényezők hatását a jelenlegi talajviszonyok alakulására, mivel ezen ismeretek alapján könnyebb meghatározni a megfelelő talajvédelmi és agrotechnikai eljárások rendszerét. 1. A nyírségi táj kialakulására vonatkozóan eddig több elmélet jelent meg. A leg­ újabb, amely legközelebb visz e vidék geológiai megismeréséhez, Sümeghy kutatási eredményeire támaszkodik. Megállapítása szerint a Nyírség mai, 150—200 m. vastag homokrétegét a Kárpátokból és Erdélyből lefutó folyók építették fel. A korábbi geo­ lógiai időkben a mai Nyírség tája süllyedőben volt. A Kárpátok homokkövét mállasztó csapadék és a málladékot tovahordó folyók a Nyírség süllyedő medencéjében vesztették el sebességüket és rakták le üledéküket, a durvaszemcsés folyóvízi ho­ mokot. Az „östisza” mellékfolyói a Nyírség mai területén nagyjából É—D-i irányú lefutással az Érmellék vidékén folytak össze. Folyási irányukat szeszélyesen és gyak­ ran változtatták, medreikben jelentős mennyiségű kavicsréteget raktak le. Ez a ka­ vicsréteg a fúrások során ma is megtalálható és jelentős felszín alatti víztároló. Az Észak-Nyírség és a szatmári síkság területén magasabban (2—10 m), délre haladva egyre mélyebb rétegekben (50—100 m) található. A fentiekben ismertetett feltöltési folyamat azonban megszakadt, mivel a ko­ rábban süllyedő táj földtanilag emelkedni kezdett. Ez a lassú emelkedés azt eredmé-

23

nyezte, hogy a Nyírség fokozatosan elvesztette élővizeit. A Tisza északi irányba ka­ nyarodott és a homokkal feltöltött nyírségi tájat megkerülve a „tokaji kapun” az Alföld irányába tört. A feltöltődési időszakra jellemző volt még a különböző intenzitású porhullás. A fínomszemcsés lebegő iszap a vízborítottság idején kimosódott. Jelentős mennyiségi; azonban felhalmozódott a mai felszín alatti 2—10 m-es rétegben. Ekkor az intenzív vízmozgás már megszűnt. A löszös, agyagos réteg a mai felszín alatt lencseszerűen általában megtalálható és ez a Nyírség felső vízzáró rétege, A földtanilag emelkedő­ ben lévő Nyírség, élővizeit elveszítve, fokozatosan kiszáradt. Az intenzív szelek (3 Beafort°) könnyen kikezdték felszínét, majd jellegzetes formákat képző, un. „parabola”-buckákká rendezték. A folyamat közben az egykori folyómedrek fokozatosan feltöltődtek futóhomokkal. Máshol mélyen — pl. Nyíregyháza—Apagy—Gyulatanya vonalán — sok esetben a vízzáró löszös-agyagos rétegig kifújta a homokot a szél, s ezeken a helyeken deflációs mélyedések keletkeztek. Az átlagos alföldi felszínből tehát a Nyírség vidéke 10—15 m. magasan kiemelkedett. A szél által buckákká for­ máin felszínen mélyfekvésű buckaközi teknők és 20—50 m magas homokbuckák ala­ kultak ki. A domborzat alakulása az éghajlattal és növényzettel együtt nagy hatással volt a továbbiakban a talaj fejlődési folymatokra. A felszín jellegzetes formáit az éghajlati viszonyok, elsősorban a szél határozta meg. A csapadék 50 évi átlaga 550 mm felett van. Az Alföld átlagos csapadék-mennyi­ ségével összehasonlítva ez kedvező, azonban évenkénti mennyisége és megoszlása rendkívül nagy ingadozásokat mutat. A lehullott csapadék részben elpárolog, részben a növényzet hasznosítja, egy hányada pedig a vízzáró rétegig leszivárogva a talajvízzel hagyja el a Nyírséget. A felszín alakulása, a téli és tavaszi csapadékbőség tette szükségessé az igen sűrű belvíz-levezető csatornarendszer kiépítését. A csapadékvíz mélybe történő leszivárgása a talajviszonyok alakulásánál jelentős. Vízben oldott sókat és a laza homok­ talajok vízgazdálkodását javító kolloidokat mos le a talaj alsó rétegeibe. Ezeket csak a mélyen gyökerező, főként a fás-szárú növények tudják hasznosítani, A Nyírség talajviszonyainak alakulásában jelentős szerepe volt a növényzetneK is. A még szántóföldi művelésbe nem vett tájon uralkodó volt az erdő. A lehullott lombtakaró, annak elbomló, savas kémhatású vegyületei kihatással voltak a felszín' talajrétegben lévő vas- és alumínium vegyületek elbomlására és lemosódására. Ezek az anyagok a talaj alsóbb rétegeiben halmozódtak fel, s erdőtalajok kialakulásához vezettek. A talajok szántóföldi művelésbe vételével a természetes talajképződési folyama­ tok pozitív, vagy negatív irányban eltolódnak. Nemcsak a művelés, de a hasznosítás és az alkalmazott különböző agrotechnika is jelentősen kihat a termőképességre. A kialakulási körülmények megismerése mellett fontos a talajok jelenlegi típusai, fizi­ kai, kémiai, biológiai tulajdonságainak megismerése. Az ismeretek birtokában ké­ pesek vagyunk újabb eljárásokat alkalmazni a magasabb termőképesség elérése ér­ dekében.

2.

*

Az ismertetett főbb talajképző tényezők hatására — annak megfelelően, hogy mely tényező milyen mértékben hatott — különböző -talajtípusok alakultak ki. Ezt vizsgálva megállapítható, hogy az „anyakőzet”-nek, a homoknak a talajkép­ ződésben uralkodó szerepe van. Egységnyi térfogatban lévő nagy tömegénél fogva (85—95 súly %) meghatározza a talajban lejátszódó fizikai, kémiai és biológiai fo­ lyamatok irányát és intenzitását. E folyamatok visszahatnak az „anyakőzet”-re és

24

változásokat idéznek elő abban, pl. mállásban, tápanyagoldásban, humuszfelhalmo­ zódásban stb. A homok mint kőzet, a felszíni formák, az éghajlat és növényzet együt­ tes hatása alakította ki a táj két fő részét, az Észak- és Dél-Nyírséget. Az Észak-Nyírség uralkodó talajtípusa a kovárványos barna erdőtalaj. E talajra jellemző, hogy benne sok esetben 3—4 m mélységig 0,5—2,0 cm. vastag, egymástól 5—25 cm. távolságban elhelyezkedő zeg-zugos lefutású, rozsdabarna színű vasas sávok, un. „kovárványcsíkok” húzódnak. Ezek a sávok az egykori erdők hatására keletkez­ tek úgy, hogy a kioldódott vasvegyületek időszakonként csíkok formájában csapódtak ki. A vas-kiválást elősegítette a homoktalaj jó levegőzöttsége, az oxigénbőség. A kovárványcsíkok a talaj víz- és tápanyaggazdálkodására vannak kedvező hatással, tgy fékezik a lehullott csapadék gyors lcszivárgását, a tápanyagok és kolloidméretű részecskék kimosódását, csökkentik a nagyfokú párolgási veszteséget és nagyobb mér­ tékben biztosítják a növény részére a tápanyagokat, meg a vizet, mint a közbeeső homokrétegek. A víz mozgásának lassítása a talajban lejátszódó egyéb folyamatokat (tápanyagfeltáródás, biológiai tevékenység) is kedvező irányba befolyásolja. E ta­ lajok kémiai tulajdonságát illetően általában savanyú vagy közel semleges kémhatás jellemző (pH 4,5—6,5). A mésztartalom igen alacsony. A talaj biológiai tevékenysége a levegőzöttség következtében oxidatív, ennek következtében a szervesanyag gyorsan bomlik alkotó­ részeire. A viszonylag kis fajlagos felület és rendkívül alacsony (8—10%) kolloid tartalom következtében a szervesanyagból elbomlott tápanyag nem tud megkötődni. Ez a típus a Nyírségben (340 ezer kh-nyi területen) a legelterjedtebb talajelőfordulás. A Nyírség déli részén a futóhomok a jellemző talajtípus. Itt a talajképződésrc jellemző folyamatok, mint pl. a humuszképződés, vagy a szervetlen anyagok vándor­ lása és felhalmozódása, rendkívül korlátozott. A talajba kerülő szervesanyag igen gyorsan oxidálódik. A víz mozgása — beszivárgása és elpárolgása — lényegesen gyorsabb, mint a kovárványos barna erdőtalajoknál. Az ásványi eredetű kolloidok mennyisége 2—4%. A humusztartalom rendszerint nem éri el az 1,0%-ot. Kémiai tu­ lajdonságát illetően savanyú, vagy közel semleges kémhatású (pH 4,0—6,0). Szén­ savas meszet nem tartalmaz. Rossz tápanyaggazdálkodása következtében rajta a mű­ trágyák igen jól érvényesülnek. Kiterjedése 228 ezer kh. Mind az Észak-, mind a Dél-Nyírségben elszórtan előforduló típus a humuszos homok és a lapos réti talaj. A mély vagy közepes fekvés, az időszakos vízállásos jel­ leg vagy többé-kevésbé állandó vízborítottság fontos tényező volt mindkét típus ki­ alakulásánál. A belvízrendezés előtt a buckaközi vízgyűjtő medencékben a mész, hu­ musz és ásványi kolloidanyagok a csapadék hatására összemosódtak. Részben tehát a vízborítottság, részben a lemosott anyagok következtében meszes, lápos réti tala­ jok alakultak ki. Az ármentesílési munkák után, amikor a felszíni állóvizek lecsapolása megtör­ tént, ezek a talajok egyre inkább elvesztették lápos jellegüket. A felszíni szerves­ anyagban gazdag réteg egyre inkább oxidálódott és réti talajokká alakult, vagy alakul át. A szervesanyagban gazdag felszíni réteg alatt számos esetben 40—70%-nyi kolloidot tartalmazó meszes, iszapos homokréteg van. Gyakori volt a felszíni rész lepusztulása (lemosódása vagy ásványosodása) különösen ott, ahol a talajvíztükör le­ szállítása lehetővé tette a területek szántóföldi művelésbe vételét. Ahol rét vagy le­ gelőként hasznosult, ott ma is megtalálható a meszes üledéken keletkezett, külön­ böző vastagságú, kotús, lápos feltalaj. Az 1—15% CaC03-ot tartalmazó területeken a mésztartalom összefüggésben van a már korábban említett agyagos, löszös vízzáró réteggel, amely ezeken a helyeken

25

a felszinközelben húzódik. Helyenként a mésztartalom 15 % fölé emelkedik finom szemcsés mészlerakódás formájában. A lápi mész-iszap réteg vastaSága 1, között " “ '1 Kemiai tUlajd° nSaga igen k öv e ző . Szervesanyagtarialma 4 -1 5 0 ? v i X n oldh ^I3^ körülményektől függően. Káros nátriumsókat nem tartalm a a

sár^teszi.6alkalmassá. tU,ajd° nsága tal^ j-ít á s r a , különösen a homoktalajok ja v " S ken fŐ VÍC!ékén’ elsösorban azonban a lápos réti talajok körnvéen húzódó azoknál magasabb fekvésű területeken réti-csernozjom és csernoziom Jellegű homoktalajok alakultak ki. A réti csernozjom talajok viszonylag magas - 2 A Szer7P ó ? U,- Í l ? ? mal rendelkeznek; Víz- ^ tápanyaggazdálkodásuk kedvező . ' /o o - 1 igen megháláljak. Kiterjedésük 40—45 ezer kh. Javításra ! azonban termőképességük emelése érdekében a helyes művelési trágyázasi eljárások szigorú betartása szükséges. elő £ ! “ * ÍŐ.talajtÍpUK Sokon belül még számos altípus és helyi változat fordul j “ , f‘7-lkai’ kemiai’ blologiai tulajdonságai főbb vonásaikban megegyeznek “ P f a JC le™zo- elöbb ismertetett tulajdonságokkal. Mivel azonban e jellemzőktől \alamely tulajdonságában az általánostól eltér, ezt mindenkor figyelembe kell venni es az agrotechnikai eljárásokat ennek megfelelően kell alkalmazni

A Nyírség ismertetett talajviszonyai alapján megállapítható, hogy a terület két egjellemzobb talajtípusa, a kovárványos barna erdőtalaj és futóhomok talaj javítás­ ra szorul. A javítás azonban egyetlen és nem kizárólagos tényező, amely a termőkepesseg fokozásában közrejátszik. Kutatni kell azokat az eljárásokat, amelyek a ja­ vítás mellett a terméseredmények növelésében hatékonyak és számba jöhetnek Az éghajlati es közgazdasági viszonyok figyelembevételével a homoktalajok szerves- és mutragyazasa, valamint művelése az a két fontos agrotechnikai eljárás, amelynek helyes alkalmazása döntő hatással van a nyírségi talajok termőképességére.

26

Westsik Vilmos:

A nyírségi szövetkezeti gazdaságok növénytermelési beosztása Az 1960 előtti időszakban a szántóföldek legnagyobb részét még egyéni gazdálko­ dásban kezelték. Sokszor egy 8—10 holdas gazdálkodó szántóföldje csupa futóhomok­ ból állott. Ehhez mérten kellett alkalmazni a takarmánytermesztést és az állatte­ nyésztésnek is ehhez kellett alkalmazkodnia. Ma már azonban egészen más a helyzet és ennek figyelembe vételével módosul­ nia kell a növénytermelési beosztásnak is. A mai nyírségi mezőgazdasági szőve ke­ zetek legtöbbjének a területe 2000—3000 kát. hold, sőt egyeseké eléri a 4000 kát. hol­ dat is. Nyilvánvaló, hogy i'yen nagy területen vannak táblák, melyek szántóföldje agyag- vagy vályogtalaj. Egyes tábláké jobb összetételű laza homok és akadnak olya­ nok is, melyek talaja nagyon gyenge futóhomok. így tehát a jelzett talajalakulás sze­ rint kell beosztani a növénytermelést. Minden talaj éltető eleme a szerves trágyázás, tehát az istái ó-, a zöld- és a gyökértrágyázás. Ha esetleg egyes olvasóink nem ismerik a gyökérlrágyázas szakki­ fejezést, meg kell említenem azt, hogy a gyökértrágyázás nem más, mint mikor pil­ langósvirágú növényeket termesztünk szálastakarmánynak, vagy magnak. Ezek után lássuk, milyen irányelvek szerint célszerű beosztani egv szőve!kezeti gazdaság növénytermelését. Általánosan ismert tény, hogy az istá lótrágyából sehol sincs sok a Nyírségben Az istállótrágyát elsősorban a gyümölcsösöknek, a szőíőskerteknek és a jobb agyagés vályogtalajú szántóföldeknek kell biztosítanunk, ahol az ipari növényeket és a fehérjedús szálastakarmánynövényeket termesztjük, hiszen az utóbbiak képezik a korszerű szarvasmarha tenyésztés alapját. Márpedig korszerű szarvasmarha tenyésztés nélkül nem tudunk elegendő istállótrágyát kitermelni és nem tudhatunk elegendő tejet és vajat adni a népgazdaság, a közélelmezés számára. De elegendő tejet keli biztosítanunk a borjúnevelés számára is, továbbá elegendő, a vajkeszítés alkalmával lefölözött tejet a húsfajta jellegű malacoknak és sü'dőknek. Ezeken kívül pedig a baromfi is jövedelmezően értékesíti a lefölözött tejet, feltéve, hogy ügyelünk a tisz­ taságra és az állategészségügyi szabályokra. Fentiek alapján belátható, hogy a kor­ szerű szarvasmarha tenyésztés alapja a jó minőségű szálastakarmány termesztés. És vajon miért? Azért, mert a jobb minőségű pillangósvirágú szá astakarmánynövények aszályos nyáron a laza homokokon lombozatukkal több nedvességet páro­ logtatnak el, mint amennyit a gyökérzetük utánpóiolni képes. Ezért javasolom azt az irányelvet követni, hogy a korszerű szarvasmarha tenyésztés fellendítése érdeké­ ben a jobb minőségű szálastakarmánynövényeke! a szövetkezeti gazdaságokban a jobb minőségű agyag- és vályogtalajon termesszük. Ezt az irányelvet szem előtt tartva az istái ótrágyát elsősorban a jelzett talajo­ kon beállított vetésszerkezeteknek, illetve vetésforgóknak juttassuk. Azt már helyi adottság és kereskedelmi érdek szabja meg, hogy a vetésszerkezet keretében az is­ tállótrágyát közvetlenül az ipari növénynek, vagy a szálastakarmánynak juttatjuk-e?

27

A jobb minőségű agyag- és vályogtalajú táblákban elsősorban a lóhere és a lu­ cernatermesztésnek adjunk elsőbbséget és nagyobb teret. Ezt indokolja az a tény, hogy a jelzett két pillangósvirágú növény adja a legna­ gyobb tömegű és fehérjedús szálastakarmányt. Márpedig a fejősteheneknek, a bor­ júknak, valamint egyéves korig a növendékmarháknak éppen erre van a legnagyobb szükségük. Hogy pedig — a szálastakarmánytermesztés nézőpontjából ítélve — a ló­ herének vagy a lucernának adunk nagyobb vetésterü'etet, azt minden esetben az agyag- és a vályogtalajok fekvése és vegyi hatása dönti el. Ha a jelzett talajok lúgos vegyi hatásúak, van bennük elegendő mésztartalom, és másrészt az altalaj vízoszlopa nem magas, tehát a lucerna nincs kitéve az úgynevezett lábvíz káros hatásának, akkor nagyobb vetésterületen termeszthetjük a lucernát, akár vetésforgó keretében, akár vetésforgón kívül. Ha azonban a szóban forgó talajok belső vízosz’opa magasan áll, mely esetben a lucerna a lábvíztől sokat szenved, akkor jobb eredményt fogunk el­ érni a lóheretermesztéssel. Ez a helyzet nagyon gyakori a nyírségi szövetkezeti gaz­ daságokban, mert hiszen közismert, hogy a nyírségi homokdombok alján, vagy azok szelíd lejtőin találhatók az agyag- és vályogtalajok, kisebb, vagy nagyobb területtel. Ezek nagy részénél magasan áll az altalaj vízoszlopa, ezért a lucerna nem ad kielé­ gítő szálastakarmánytermést a lábvíz hatása folytán. Régebben az volt a felfogás, hogy a lóhere nem termeszthető jó sikerrel a savas vegyi hatású és mészben szegény agyag- és vályogtalajon. Az 1930—1940. évek idő­ szakában a kisvárdai és mándoki járásban végzett kísérleteim azonban igazolták azt a tényt, hogy a lóhere nagyon jó alkalmazkodó képességgel rendelkezik. Megbarát­ kozik a savas vegyihatású és mészben szegény agyag- és vályogtalajokkal is. Üzemtani nézőpontból ítélve jó takarmánytermést is ad, így termesztése nagyon is jöve­ delmező. Ennek csupán egy alapfeltétele van, éspedig az, hogy a vetésszerkezetet, a vetésforgót kielégítő szerves és ásványi, tehát műtrágyázással kell ellátnunk. A lóhere jó előveteménye a búzának, de csak abban az esetben, ha termését szá­ lastakarmánynak vágjuk le. Ismeretes termesztési folyamata, hogy védnövénnyel, ta­ vaszi árpával vetjük, sőt egyes gazdaságikban tavasszal rávetik a búzára, noha ez nem mindenütt sikeres módszer. De a vetési évet nem szoktuk a lóhere termést adó évének értelmezni. A vetési időszak utáni évben a lóhere két termést ad, vagyis kétszer kaszálható. A második kaszálást azonban sok gazdaságban magnak hagyják. Ebben az esetben a lóhere már nem elsőrendű veteménye a búzának. A lóhere csak akkor jó előveteménye a búzának, ha mind a két kaszálást szálastakarmánynak vág­ juk le. Mivel kísérleteimben kitűnt, hogy a lapályos fekvésű és jobb minőségű agyagés vályogtalajokon a lábvíz miatt a lóhere több évi átlagban nagyobb szálastakar­ mánytermést adott, mint a lucerna, azért az 1930—1943. évek időszakában a kisvár­ dai és mándoki járásban a volt nagyüzemi gazdaságok inkább a lóheretermesztésnek adtak nagyobb vetésterületet, mint a lucernának. Ez érthető is, mert a jelzett két járásban a jobb minőségű agyag- és vályogtalajok nagyobb része savas vegyi hatású és mészben szegény. Üzemtanilag a jelzett időszakban nagyon fontos volt a pénzkiadások, bármely költség csökkentése. Ezért a két járásban a volt nagyobb gazdaságok a lóherét két termelési évben hagyták meg, olyan beosztással, hogy a második évben a második termést magnak hagyták. Ebben az esetben azonban nem búzát vetettek, hanem a lóhere őszi feltörése után következő őszi mélyszántásba tavasszal burgonyát ültettek. Ezzel a módszerrel a volt nagyüzemi gazdaságok kitűnő burgonyaterméseket értek el, de a burgonyát minden esetben okszerű műtrágyázással termesztették.

28

Ki kell emelnem azt is, hogy a helyi adottságok szerint akár a lucernának, akár a lóherének adunk nagyobb vetésterületet, a szálastakarmány termesztésekor a ve­ tésszerkezet, tehát a vetésforgó 6 szakasznál rövidebb nem lehet, mert ellenkező eset­ ben gyakoribbak lesznek a rovarkárok és súlyosabb mértékben fognak jelentkezni a növények gyökérbetegségei. A vetésforgónak ezt az üzemtani irányelvét annyival is inkább ajánlatos megfontolni, mert a szövetkezeti gazdaságok is termesztenek cu­ korrépát a gyárak részére, és másrészt a kukoricának az új vegyszerekkel való gyom­ talanítása miatt kénytelenek búzát búza után vetni, hogy a népgazdaságot a szük­ séges kenyérgabonával el lehessen látni. Arra kell következtetnünk tehát, hogy ha a jobb minőségű nyírségi agyag- és vályogtalajokon sikeresen lehet termeszteni lucernát vagy lóherét szálastakarmány­ nak, akkor a vetésforgó 6 szakasznál rövidebb nem, sőt, ha a helyzet úgy kívánja, 8 szakaszos is lehet, de ebben az esetben több műtrágyát kell igénybe vennünk. A jobb minőségű szántóföldnek évente csupán egyhalod, eset'eg egynyolcad részét kell is­ tállótrágyával ellátnunk. Ez nagy üzemtani előny, különösen abban az esetben, ha a szövetkezeti gazda­ ságban nagyobb gyümölcsös, vagy szőlőskert és konyhakertészet van. A gyümölcsös és a szőlűskert pedig minden gazdaságban a legjövedelmezőbb üzemágak közétartozik, és nem hiszem, hogy volna olyan szövetkezeti gazdaság, amelyik sajnálná az is'ál ó­ trágyát a gyümölcsöstől, a szőlőskerttől és a konyhakertészettől. A csillagfürttel tör­ ténő zöldtrágyázást elsősorban a laza homoktalajú szántóföldön kell alkalmaznunk, ahol annak tág tere nyílik és nagyon is jövedelmező a Nyírség minden részében, ha a növénytermelési beosztást okszerűen vezetjük be. De mielőtt ennek főbb irány­ elveiről szólnék, ki kell térnem meg egy fontos üzemgazdasági kérdésre, mert nem­ csak a régi közigazgatás szerinti Szabolcs megyéről van szó, hanem figyelembe ke 1 vennünk a régi Szatmár megyét is. Márpedig a Szatmár megyei terület talajai eltérő jellegűek. Ezek nagy része kotús, tehát tőzeges eredetű, a másik része meg nagy vas­ tartalmú, szívós és levegőzetlen agyagtalaj. Ezeken a nagy vastartalmú és levegőzetlen szatmári agyagtalajokon dr. Klenczner Imre, a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatója több éven át számos kísérletet végzett a szatmári szövetkezeti gazdaságokban, nemcsak a penyigei kísér­ heti üzemegységben. Ezek a kísérletek egybehangzóan igazolták, hogy a szatmári va­ sas cs szívós agyagtalajokon jövedelmezően alkalmazható a 30—40 cm mély altalaj­ javítás, melyet a vetésszerkezet keretében elsősorban a cukorrépa, vagy a kukorica alá célszerű megtenni. A szatmári vasas agyagtalajokon, ahol a pillangósvirágú növények szálastakarmány-termesztési lehetősége nagyon szűk térre korlátozódik, helyükre cé'szerű az édes cirkot és az édes szudáni füvet felkarolni. Itt már gyakoribb istállótrágyázás szükséges, ami azt jelenti, hogy évente a szántóföld egynegyed—egyötöd részét kell beterítenünk istállótrágyával. így a vetcsszerkezc*ek, a vetésforgók 4—5 szakasznál hosszabbak ne legyenek. Ez azonban gyakorlati nehézséget nem okozhat a mai agrár­ tudományi felfogás szerint. Ha ugyanis a vetésforgó keretében előirányzott trágyázási szakasznak nem jut a teljes adag, mondjuk kát. holdanként 200—250 q istálló­ trágya, nyugodtan adhatunk 100—150 q-át. A Magyar Tudományos Akadémia Agro­ kémiai és Talajtani Intézete az ország több vidéken sok éven át végzett istálló- és műtrágyázási kísérleteket és mindezek végeredménye az volt, hogy 100 q is'állótrágya, kiegészítve helyes adagolású műtrágyákkal, nagyobb termést adott több évi adag­ ban, mint 200 q istállótrágya egymagában. A vázolt eljárások sikeresen alkalmazhatók a szatmári vasas agyagtalajokon. Itt főként arra ke 1 ügyelnünk, hogy olyan mütrágyaféleségeket használjunk fel, amilyeneket az újabb agrártudomány a szatmári vasas agyagtalajok számára határozott meg.

29

Másrészt ügyeljünk arra is, ha a vetésszerkezet egyik-másik szakaszába búzát akarunk vetni, akkor az illető szakaszból a szálaslakarmánynak termesztett silókuko­ ricát, vagy siló édes cirkot legkésőbb július hó első felében kell hordanunk. E’lenkező esetben a legkorszerűbb lalajművelési eszközökkel sem tudjuk ezeket a vasas agyagtalajokat apróra elmunkálni. Pedig ez az alapfeltétele az október hónapban elvetett őszi búza kifogástalan kike'cscnek. Amennyiben az eddigi irányelvek betartása esetén fennmarad kisebb mennyiségű istállótrágya és a szövetkezeti gazdaságban nagyobb területen laza homoktalaj van, melyen a tarlóba vetett csillagfürt 10 éves időszak alapul vételével legalább 6 éven át sikerül közepesen vagy jó\ akkor javasolom a vegyes szervestrágyázáson alapuló vetésforgók igénybevételét Ez azt jelenti, hogy a vetésszerkezet, tehát a vetésforgó keretében, egy szakasz kapjon is*állótrágyázást, egy szakasz tarlóvetésű csillagfürt­ tel történő zöldtrágyázást és egy szakasz gyökértrágyázást. Mindezeken kívül azonban igénybe kell vennünk az okszerű ásványi, vagyis a műtrágyázást. A vegyes szerves­ trágyázáson alapuló vetésforgók legyenek 6—8 szakaszosak, a helyi adottságok sze­ rint. így azok sok istál'ótrágyát nem igényelnek. Az 1930—1943. évig terjedő idő­ szakban ezekkel a vegyes szervestrágyázáson alapuló vetésforgókkal értem el a leg­ jobb eredményeket a volt nagyüzemi gazdaságok laza homoktalajain. Példának mu­ latok be egy 7 szakaszos vetésforgót, amely igen jó terméseket adott. A jelzett vetésforgó szakaszai az alábbi sorrendben követték egymást: 1. Homoki szálastakarmánynövények istállótrágyázva. Valamennyi kap kát. ho'danként 150 q középérett isi ál lótrágyát éspedig nyári szántással leforgatva. Ennek alapján a szakasz egyik felébe takarmány rozs jönne, melyet május elején lekaszá­ lunk zöldtakarmánynak és utána tarlószántásba minden fészkelés nélkül takarmány­ tököt ültetünk. A szakasz másik felébe pedig ugyancsak ősszel vetünk szöszösbükkönvt szálastakarmánynak. Ennek május közepén történő lekaszálása után a helyi adottságok szerint vethetünk csibehúrt, melyet aszályos evekben legelőnek használ­ hatunk fel. De eljárhatunk úgy is, hogy a lekaszált szöszösbükkönv tarlóját nem tör­ jük fel, hanem felhasználjuk időszaki legelőnek. Ez különösen a nagyon aszályos években lesz indokolt. 2. Ebben a szakaszban jönnének kerti és ipari növények, műtrágyával szórva. A fészkes műtrágyázás biztosabb eredményt adna, de azt kézi munkaerő hiánya miatt a szőve kezeti gazdaságok nem igen tudják végrehajtani. így a szakasz első felébe, tehát a takarmánylök utáni részbe jönne express borsó magnak, retek magnak és vöröshagyma. A szakasz másik felébe pedig görögdinnyét, uborkát, paradicsomot és dohányt ültetnénk. Minden növény szórva kapna 150 kg szuperfoszfátot és 80 kg kálisót. Kivétel volna azonban a dohány, amely a minőség érdekében 100 kg szuperfoszfá ot és 100 kg kónsavas kálit kapna. Nem szükséges, hogy a 2. szakaszban fel­ sorolt növények mindegyikét termessze egy szövetkezeti gazdaság. Ebben a kérdésben a helyi adottságok és az értékesítési lehetőségek a döntőek. Csak azért soroltam fel őket, mert mindegyikük jó sikerrel termeszthető a laza homokon. 3. Rozs magnak, adunk alá 100 kg pétisót és 100,kg szuperfoszfátot. A rozs learalása u'án a tarlószántásba keserű csillagfürtöt vetünk zöldtrágyának, me’ yet ta­ vasszal leszántunk burgonya alá. 4. Burgonya. Adunk alá 100 kg szuperfoszfátot és 40 kg kálisót. 5. Rozs magnak, adunk alá 100 kg pétisót és 100 kg szuperfoszfátot 6. Keserű csillagfürt magnak, trágyázás nélkül. 7. Rozs magnak, adunk alá feltételesen 100 kg pétisót, de minden esetben 100

30

kg szuperfoszfátot és 40 kg kálisót. Azért írtam, hogy a 100 kg pétisót feltételesen adjuk, mert ha március végi, esetleg kései kitavaszodás esetén április elején úgy látjuk, hogy a rozs nagyon buja fejlődésű és ennek folytán a június havi zivatarok nagy esőit megdőlés nélkül nem bírná ki, akkor a 7. szakaszba besorolt rozsnak ne adjuk meg az előirányzott 100 kg pétisót. Ennél a vetésforgónál a magnak termesztett rozs az egész vetésforgó vetésterü­ letének 42 százalékát foglalja ek Így tehát a népgazdaságnak sok kenyérgabonát tu­ dunk adni. Másrészt e vetésforgó révén sok alomszalmához is jutunk. Az pedig ál­ talánosan ismert tény, hogy a mai korszerű állattenyésztés sok alomszalmát igényel. Végül nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az Alföldön az évente kiterme endő istállótrágya mennyiségét döntően befolyásolja az állatok által felhasznált alomszalma. Ajtay Ödön több éven át igen jó sikerrel a’kalmazta a következő hét szakaszos, vegyes szerves szervestrágyázáson alapuló vetésforgót: 1. Március végén keserű, sárgavirágú csillagfürtöt vetünk zöldtrágyának. Ezl legkésőbb május 10-én leszántjuk és utána sütőtök számára készítünk fészket, me­ lyekbe érett is^állótrágyát adunk és azt kiegészítjük foszforsav és káli műtrágyákkal. 2 Burgonya, melynek adunk 100 kg pétisót, 100 kg szuperfoszfatot és 100 kg kálisót. 3. Rozs magnak. Adunk alá 150 kg pétisót és 100 kg szuperfoszfátot. 4. Szöszösbükköny szálastakarmánynak, Adunk alá 50 kg pétisót. A szöszösbükköny május közepe táján történő lekaszálása után a tarlószántásba május végén alacsony szárú és korán­ érő napraforgót vetünk magnak. 5. Keserű sárgavirágú csillagfürt magnak, trágyázás nélkül. 6. Rozs magnak. Adunk alá 100 kg pétisót, 100 kg szuperfoszfátot és 50 kg kálisót. A rozs learatása után a tarlószántásba keserű sárgavirágú csillagfürtöt vetünk zöldtrágyának, melynek avarját tavasszal leszántjuk kukorica alá. 7. Kukorica mag­ nak. 50 kg pétisót és 100 kg szuperfoszfátot adunk. Érdekességénél fogva szükségesnek véltem az Ajtay féle vetésforgót megismer­ tetni olvasóinkkal. Ki kell emelnem azonban azt, hogy az 1. szakaszban ismertetett csillagfürtöt legkésőbb május 10-ón kell leszántani zöldtrágyának, hogy május 15-ig el tudjuk készíteni a sütőtöknek való fészkeket és a magot is el tudjuk ültetni. Ezl azért kell figyelembe venni, mert a május 20-a után elültetett sütőtökben sok lesz a meddő tő. De ez vonatkozik nemcsak a sütőtökre, hárem a takarmánytökre is, sőt a takarmány görögdinnyére is! A 4. szakaszban a szöszösbükköny után május végén elültetett vagy akár elvetett napraforgó sikeres megtermesztése nem vonható két­ ségbe, mert a Nyírségben az szeptember végére biztosan beérik minden évben. A nyíregyházi Homokkísérleti Gazdaság a nagyon esős 1940., 1941. és 1942. években a homokdombok alján elterülő, lapályos fekvésű talajain kénytelen volt a koránérő alacsonyszárú „Lovászpatonai” fajta napraforgót elültetni június első felében és az teljesen beérett október hó elejére. Nagy előnye az Ajtay féle vetésforgónak az is, hogy az 5. szakaszba besorolt magcsillagfürt napraforgó után következik, mely nö­ vény nem szenved a „Fusarium Oxispórum” nevű gomba által okozott gyökérbeteg­ ségektől. Ebből a nézőpontból ugyancsak helyes beosztásnak kell minősítenem azt is, hogy az 1. szakaszba van besorolva a zöldtrágyának leszántandó csillagfürt, mert ez a 7. szakaszba besorolt kukorica után következik. Márpedig a kukorica mentes a fusáriumos gyökérbetegségtől. Erre pedig a Nyírségben nagyon is szigorúan kell ügyelni a növénytermesztési beosztásoknál. így pl. a burgonya finom gyökérzeténél fogva igen jó előveteménye minden növénynek, még a búzának is, ha azt korszerű műtrágyázásban rézz'sitjük. De viszont szigorúan kell ügyelnünk a növénytermelési beosztásokéi arra, hogy bur­ gonya után csillagfürt ne következzék, különösen nem a magnak termesztendő csil­ lagfürt. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy a Nyírség száraz és meleg éghaj-

31

lata miatt a burgonya sokat szenved az úgynevezett nyári hervadástól. Ezt a gyökér­ betegséget pedig a „Fusárium Oxispórum” nevű mikroorganizmus idézi élű, mely a talajbeli igen apró gombaféleségekhez tartozik és ez betegíti meg a burgonya gyö­ kérzetét. De ez a gyökérbetegség átterjed a csillagfürtre is. Ha tehát több éven át burgonya után következik a magnak termesztett csillagfürt, akkor olyan súlyos ta­ lajfertőzés áll be, hogy sem a burgonya, sem a magcsillagfürt nem fog jó terméseket adni, és ezt a hibát csak több év múlva tudjuk jóvátenni. A Nyírségben azonban van több olyan szövetkezeti gazdaság is, amelyekben aránylag több a laza homok, mint a jobb összetételű agyag- vagy vályogtalaj. Ennél­ fogva a laza homoktalajú táblák egy részének nem tudunk a legkisebb mennyiségű istállótrágyát sem adni. Ott az önálló zöldtrágyás vetésforgókat kell bevezetnünk. Ez a Nyírségben nem jelent nehézséget, mert a burgonya jobban szereti a csillagfürt­ tel végrehajtott zöldtrágyázást, mint az istállótrágyázást, feltéve, ha a zöldtrágyát ki­ egészítjük korszerű műtrágyázással. A nyírségi laza homoktalajokon a zöld trágyázott burgonya jobban ellenáll a szárazságnak és a betegségnek. Nagyobb és egészségesebb terméseket is ad, mint az istállótrágyázott vetésszerkezetek, illetve vetésforgók kere­ tében. Az önálló zöldtrágyási vetésforgók nem lehetnek hosszú lefolyásúak. Leghelye­ sebb, ha nem hosszabbak 3—4 szakasznál. Ennek az irányelvnek a helyes követése érdekében példának írok le két önálló zöldtrágyás vetésforgót, amelyek a gyakor­ latban már több évtized óta igen jól beváltak. Az egyik vetésforgó beosztása a következő: 1. Rozs magnak, adunk alá 150 kg pétisót, 100 kg szuperfoszfátot és 50 kg kálisót. A rozs learatása után tarlószántásba keserű csillagfürtöt vetünk zöldtrágyának, melynek avarját tavasszal szántjuk le burgonya alá. 2. Burgonya. Adunk alá 100 kg szuperfoszfátot és 50 kg kálisót. 3. Rozs magnak, trágyázás nélkül. Ebben a vetésforgóban a burgonya vetésterülete 33 és a rozsé 67 százalékos. Így tehát ezzel a vetésforgóval nagyon is előnyösen látjuk el a népgazdaságot burgonyával és kenyérgabonával. Ezenkívül az állattenyésztés szá­ mára sok alomszalmát is tudunk biztosítani. Ezzel pedig előnyösen tudjuk befolyá­ solni az évente kitermelendő istállótrágya mennyiségét. Egyedüli észrevétel csupán az lehet, hogy a zöldtrágyázáshoz szükséges csillagfürtmagot ez a vetésforgó nem termeli ki, hanem azt egy más vetésforgó keretében kell kitermelni. Ezért írom le a másik vetésforgó beosztását, amely nemcsak a maga területére, hanem más vetés­ forgók számára is kitermeli a zöldtrágyázáshoz szükséges csillagfürtmagot. Ennek a vetésforgónak a következő lehet a beosztása. 1. Keserű csillagfürt mag­ nak. Adunk alá 100 kg szuperfoszfátoti és 50 kg káliisót. 2. Rozs magnak. Adunk alá 100 kg pétisót, 100 kg szuperfoszfátot és 50 kg kálisót. A rozs learatása után tarló­ szántásba keserű csillagfürtöt vetünk zöldtrágyának, melynek avarját tavasszal le­ szántjuk burgonya alá. 3. Burgonya, melynek 100 kg szuperfoszfátot és 50 kg kálisói adunk. 4. Rozs magnak, adunk alá 150 kg pétisót. Látható, hogy az 1. szakaszban besorolt magcsillagfürt nem burgpnya után kö­ vetkezik, hanem a 4. szakaszba beosztott rozs után. A rozs pedig növénykórtani szem­ pontból is jó előveteménye a csillagfürtnek. Eddig olyan zöldtrágyás vetésforgókat említettem, amelyekben a rozstarlóba ve­ tett csillagfürt legalább 6—7 évben ad kielégítő zöldtrágya tömeget, ha egy 10 éves időszakot vizsgálunk. A Nyírségben azonban vannak annyira gyenge futóhomokok i«. melyekben 10 év leforgása alatt a rozstarlóba vetett csillagfürt csak 2—3 éven ad nemi zöldtrágya tömeget. Az ilyen homokon legjövedelmezőbbnek az a beosztás bi­ zonyult, hogy a csillagfürtöt mint főterményt szántjuk le zöldtrágyának. Tehát idő­ járási lehetőségek szerint, március végén vagy április elején vetjük el a csillagfür-

32

töt és azt virágzása után, magkötése elején, július hó elején, esetleg csak közepén szántjuk be zöldtrágyának rozs alá, A futóhomokon ez a legjövedelmezőbb termelés a Nyírségben, ezzel a módszerrel tudunk a legtöbb terményt adni a népgazdaságnak. A nyírségi futóhomokokon a mai viszonyok között is az alábbi négy szakaszos vetésforgót javaslom alkalmazni a szántóföldi növénytermesztés esetén: 1. Keserű sárgavirágú csillagfürl (Lupinus luteus) főveíésű zöldtrágyának. Műtrágya adagja 100 kg szuperfoszfát és 40 kg kálisó. 2. Rozs magnak, melynek 100 kg szuperfoszfátot és 40 kg kálisót adunk. 3. Burgonya. Műtrágya adagja 100 kg, pétisó. 4. Rozs magnak. Műtrágya adagja 100 kg pétisó, 100 kg szuperfoszfát és 40 kg kálisó. Befejezésül ki kell emelnem, hogy a valamennyi vetésforgónál leirt műtrágya­ adagok 1 kát. hold nagyságú területre érvényesek. Szem előtt kell tartani azt is, hogy olyan irányelveket írtam le a szántóföldi növénytermesztésre vonatkozóan, amelyek a Nyírségben igen jól beváltak. Mindazonáltal a szövetkezeti gazdaságok ezeket helyi adottságaik szerint némileg módosíthatják.

33

Szalay Pál: Anya gyermekével (olaj).

34

B arn a B e rta la n :

Vízkészletgazdálkodás Szabolcs-Szatmár megyében Napjainkban világszerte általános az a felismerés, hogy a víz nélkülözhetetlen és pótolhatatlan természeti kincsünk, amellyel a magunk és különösen az utánunk jövő nemzedékek érdekében gondosan gazdálkodnunk kell. A gazdálkodásnak menynyiségi és minőségi vonatkozásai vannak, tehát szó van mind a vízkincs mennyi­ ségének tervszerű, takarékos beosztással való felhasználásáról, mind a minőséget óvó intézkedésekről. Világszerte kialakulóban van tehát az az újszerű tevékenység, ame­ lyet nálunk találóan vízkészletgazdálkodásnak szokás nevezni. A vízkészletgazdálkodás felöleli a vízkészletek és vízigények számbavételét, nyil­ vántartását, jövőbeni alakulásuk megtervezését és irányítását, a gazdálkodás mód­ szereinek, műszaki—tudományos alapjainak állandó fejlesztését, a meglévő vízkész­ letnek a népgazdaság egésze szempontjából optimális elosztását célzó intézkedéseket, a vízgazdálkodási szempontoknak a telepítés-politikában való érvényesítését, a víz­ készletek országok közötti igazságos megosztására irányuló törekvéseket, a vízgaz­ dálkodási adottságokat kedvezően módosító műszaki létesítmények építésének kezde­ ményezését, a vízgazdálkodási és a népgazdasági távlati tervezésben való tevékeny közreműködést stb. A vízkészletgazdálkodás szakemberei egy-egjy nagyobb emberi közösség érdekében dolgoznak — mondhatjuk így is: munkaterületükön a népgazdaság egészének érde­ keit érvényesítik — s ezért különösen jelenleg, munkájuk kezdeti szakaszában, szá­ mos elszigetelt érdekkel, munkájuk célja szempontjából felszámolandó s^bkással és nézettel találják szemközt magukat, így érthető, hogy a tervszerű vízkészletgazdál­ kodás feltételei a központosított államhatalmú, a lakosság, egészének érdekében irá­ nyított tervgazdálkodású országokban a legkedvezőbbek. Ezek közé az országok közé tartozik Magyarország is. A vízkészletgazdálkodás helye a népgazdaságban tulajdonképpen még általában tisztázatlan. Minthogy a tevékenység gyakorlati kezdeményezője — általános feladat­ köréből következően — a Vízügyi Szolgálat, és első megvalósítói vízimérnökök, el­ fogadott szokás szerint a vízkészletgazdálkodást a vízügyi munka részeként, éspedig — nemcsak újszerűsége, hanem sajátos összehangoló munkája miatt is — bizonyos szempontból kitüntetett részeként tekintjük. Ez azonban csak egyik oldala a tevé­ kenységnek, hiszen a vízkészletek optimális hasznosításának és megóvásának mun­ kája a népgazdaság valamennyi ágazata munkájának összehangolásával is lényeges szerepet játszik, tehát nemcsak vízügyileg, hanem népgazdasági szinten is központi v feladata van. Megyénk felszíni vízkészletét vizsgálva, vessünk egy pillantást a Kárpátmedence vízügyi térképére. A Tisza a Keleti Kárpátok és a Máramarosi hegyek vizét, míg a Túr, a Szamos és a Kraszna Erdély északi részének vizét szállítja. A Tisza a Szovjet­ uniót, míg a többiek a Román Szocialista Köztársaságot elhagyva érkeznek hazánk területére. A Tisza folyó vízjárásának lényeges megváltozására a közeljövőben szá-

35

mítani nem lehet. Kisebb vízrendezések, vagy néhány kisebb, ill. közepes tározó be­ lépése nem gyakorol számottevő hatást, esetleg a kis vízhozamok időbeni eltolódását, vagy némi megemelkedését fokozhatja. Nagyobb tározóépítésekkel (pl. Visó-völgy) a kritikus időszakok kisvízi készletét lehetne hatékonyan növelni és mód lenne az árvízszintek néhány deciméterrel való csökkentésére Is. A felszíni vízkészlet természetes vízkészlete, ami a hidrológiai adatok alapján levezethető augusztusi 85%-os tartósságéi kisvízhozam, és egyéb összetevőkre bont­ ható. Valamely vízgazdálkodási területegység természetes felszíni vízkészlete a terü­ letet érintő összes vízfolyás kilépő és belépő szelvényére vonatkozó összegezett víz­ hozamainak különbsége. Hogy a hasznosítható felszíni vízkészlethez jussunk, a ter­ mészetes vízkészletből egyrészt le kell vonni a mederben hagyandó vízhozamot, és a külföldi vízkészlet elvonásokat, másrészt hozzá kell adni a tározásból származó több­ letet, továbbá a bevezetett használt és szennyvizeket. Meg kell említenem, hogy amennyiben a vízkészletgazdálkodási egység területére külföldről lép be vízfolyás, — amint megyénk esetében az esetek többségében ez áll fenn — akkor annak határszelvényében mutatkozó vízhozamát nem létezőnek te­ kintjük és így a terület vízkészletének megállapításakor nem is kerül levonásba. összes vízfolyásaink közül egyedül a Csaronda nem torkollik területünkön a Ti­ szába, augusztusi kisvízkészlete amúgy is 0. Ezért az előbbiekben említett vízkészlet­ módszertan alapján a Felső-Tiszavidék természetes felszíni vízkészlete a Tisza folyó tokaji kilépő szelvényére vonatkozó augusztusi 85%-os tartósságú kisvízhozam, ami 101,5 m3 sec. a Bodrog nélkül. Ebből 25,0 m3'sec. a Szamos, 2,43 m3'sec. a Túr, 0,16 m3 sec. a Kraszna és 0,29 m3 sec. egyéb területi vízfolyások vízkészlete, 1965. évben a tározott többlet kereken 600 lit./sec. volt, ami a tunyogi Holt-Számos tenyészidőszaki vízkiadagoló képességéből, a Belfő csatorna medertározásából és a három nyír­ ségi tározó teljesítőképességéből adódik. Ipari szennyvíz és használtvíz bevezetés szintén folyamatos vízsugárban kifejezve 180 üt.'sec. volt. Minimális mederben ha­ gyandó élővízként a Tiszánál és Szamosnál az augusztusi legkisebb víz 75%-át, a Túr folyónál 25%-át vettük levonásba. A többi vízfolyásnál a minimális élővíz m e n ­ nyiségének megállapítása a szennyeződések mértékének figyelembevételével történt. Más, alsóbb területre átadandó víz Szabolcs-Szatmár megye vonatkozásában a Tisza folyószakasz teljes vízkészlete. A Szamos vízkészletéből az alsóbb területekre történő átadást az Országos Vízügyi Főigazgatóság 1964-ben rendelte el. Ezen átkönyvelések, levonások, ill. többletek figyelembevételével területünk 1965. évre számításba vett felszíni hasznosítható vízkészlete kereken 6,2 m3 sec. volt. Ennek a vízkészletnek a területi elosz*ása nem kedvező. Nagy folyóink mentén jó lehetőség van öntözőtelepek és öntözőfürtök kialakítására, de a megye jelentős részét magába foglaló nyírségi és felső-szabolcsi részeken a szűkös és évi rossz megoszlású területi felszíni vízkészlet­ re vagyunk utalva. A felszíni vizeket terhelő vízigények a következők voltak: ipari vízigény öntözési vízigény , halászati vízigény összesen:

g5 lit./sec. 4920 lit./sec. 110 lit./sec. 5125 lit./sec.

Az igények és a készletek összevetése alapján felszíni vízkészletünk elvi kihasz­ náltsága vízfolyásonként a következő:

36

Tisza—Szamos Túr-rendszer Kraszna Keleti övcsatona Lónyay csatorna Belifő csatorna

77% (ez a területnek engedélyezett vízkészletére vonatkozik) 68% 190 % 104% 115 % 241 %

A felszíni vízkészlet 1965. évi kihasználtsága 83%volt. Ha időtengely mentén ábrázoljuk a megye vízigényének alakulását, látható, hogy különösen a felszíni víz­ igény mutatkozik rohamosan növekvőnek és 1980-ra több, mint kétszerese lesz az 1965. évinek. Az ábrán feltüntettem a megye 1965. évi saját területről származó fel­ színi vízkészletét, ami 0,8 m3/sec. és összehasonlításképpen az ugyancsak saját terü­ letről származó elméleti maximális felszíni vízkészlet értékét, amely a terület összes felszíni vizének teljes kigyenlítésű tározását tételezi fel. Ez a középvízhozam, ami 8,15 m3/sec. folyamatos vízsugárnak felel meg. (1. ábra).

íá b r a :

A VÍZIGÉNYEK FEJLŐDÉSE SZABOLCS-SZATMÁR M EGYÉBEN

5

Itt kell ismét említést tenni egy — a Magyarország vízkészletének tárgyalásánál már érintett — problémáról, amely megyénk vízgazdálkodását is jelentősen befolyá­ solja, nevezetesen arról, hogy vízfolyásaink vízkészletének túlnyomó része külföldi eredetű, ami a 101,5 m3/sec. felszíni vízkészlet 99,5%-át teszi ki. A távlati tervezés során ezt a körülményt feltétlenül figyelembe kell venni és a határt szelő vízfolyá­ soknál a jövőben is beható vizsgálatokat igényelnek a környező államokban bekö-

C

37

vetkező beavatkozások hatásai. Ezek egyes esetekben alapvető változásokat eredmé­ nyezhetnek. Vegyük számba a vízkészletek és vízigények vízfolyásonként) alakulását az el­ múlt és elkövetkezendő időszakban. Tisza— Szamos

A Tisza, mint kiemelt országos jelentőségű folyó szerepel vízmérlegünkben, teljes saját vízkészlete alsóbb vízgazdálkodási területeknek adandó át. A Tiszából való víz­ használatok a Szamos, mint kiemelt területi folyó vízkészlete terhére könyvelendők. A Szamos alapkészlete 25 m3/'sec., amiből 11,2 m3/sec. a mederben hagyandó minimá­ lis élővíz. A megmaradó 13,8 m3/sec. hasznosítható készletet a Keretterv 1960. évi vízmérlege még a Felső-Tiszavidék igen jelentős fejlesztését lehetővé tevő víztarta­ lékaként tartja nyilván, amely akár közvetlenül a Szamosra telepítendő öntözőfürtök­ kel, akár a Tisza mentén bárhol telepített vízhasználatokkal hasznosítandó. Nem így a Vízkészletgazdálkodási Évkönyvek, amelyek jelentős belföldi átkönyvelést hajtanak végre a Tisza és az alsóbb területek javára és ezzel a Szamos területünkön haszno­ sítható vízkészletét 5,09 m3/see.-ra csökkentik. Az ábrán ezt az értéket szerepeltetem 1964-ig. Ebben az évben OVF rendelet intézkedett a Tisza és mellékfolyóinak újabb vízkészlet-megoszlása tekintetében, ami a Szamos általunk használható vízkészletét több mint 2 m3/sec.-al csökkentette. Ezzel területünk számára kereken 3 m3/sec. víz­ készlete maradt, aminek kihasználtsága 1964. évben 46%, 1965. évben pedig már77%os volt. (2. ábra).

ZABRA ■ VÍZKÉSZLETEK É s ALAKULÁSA A FE LS Ő -TIS ZA V ID É K TERÜLETÉN 7 TÚR-RENDSZER

_____ vízkészlet _____ VÍZIGÉNY

38

1970-ig a Tisza—Szamos vízkészlete terhére további fejlesztés területünkön nem történhet. Mégis a vízkészlet és vízigényvonal emelkedése azért indulhat meg a meg­ jelölt 1970. évi időpontnál korábban, mert a Tiszabecs—milotai cs a tunyogj öntöző­ fürtök teljes felfejlesztéséhez az OVF. a szükséges vízmennyiséget biztosította az ön­ tözőfürtök által érintett területek számára. A Tisza és Szamos 1980. évi vízmérlegét arra a meglehetősen bizonytalan felte­ vésre építjük, hogy 1980-ig jelentősebb külföldi beavatkozás nem várható. A Sza­ mosra vonatkozó magyar—román vízügyi tárgyalások irányzata éppen az, hogy a Romániában megvalósuló, a magyar vízkészletgpzdálkodást is érzékenyen érintő fej­ lesztéseket a vízrajzilag lejjebb lévő vízfolyások, elsősorban a Maros mellé koncent­ rálják, hogy ezáltal a vízrajzilag feljebb lévő vízfolyások — köztük a Szamos — szá­ munkra különösen értékes készlete a lehetőséghez képest tehermentesüljön. A Szamoson az 1980-ig terjedő időben készletnövelő hatással jelentkezik a me­ derben hagyandó minimális élővízhozam csökkentése az augusztus havi kisvízhozam 75%-áról 25%-ra. Ez a vizek szennyezettségének várható csökkenése eredményeként hajtható vég­ re. Távlatban tehát a Szamos készlete terhére tervezett öntözés-fejlesztésünk szá­ mára a víz biztosított, Kerettervi adatok szerint 1980-ban 13,3 m3 sec. vízkészletét 7,5 m3/sec. vízigény terheli, ami 56%-os kihasználtságjot jelent. Túr-rendszer

1960. évben a Túr folyó még csak 1,1 m3/sec. alapkészlettel szerepelt vízmérle­ günkben. Az azóta elkészült korszerűbb, hosszabb adatsorra támaszkodó VITUKIfeldolgozás alapján azonban jelentős mértékben helyesbíteni kellett a Túr folyó mér­ tékadó vízkészletét. Az ábrán a mederben hagyandó mennyiség levonásával ez az érték szerepel, ami 2,2 m3/sec. A vízkészlet kihasználtsága az 1960. évi 47l)/o-ról 1965ben 68%-ra növekedett. Az ezen területen vetésforgóba állított rizsterületek nagy­ ságát és az így kiadódó maximális vízigényeket figyelembe véve lehet mérlegelés tár­ gyává tenni ezen terület fejleszthetőségének mértékét. Az Igazgatóság vízhasznosítási tervei szerint a Túr-rendszer vízkészletének elvi kihasználtsága 1970-re éri el a 100%-ot. A Túr-rendszeren belül jelentős vízátvezetés történik Sonkádnál a Túr folyóból, a Túr belvíz főcsatorna menti öntözőtelepek vízellátására. A Túr belvíz főcsatorna mentén lekötött vízmennyiség 1965. évben 600 lit./sec. volt. Az ábrán feltüntettem a középvízhozam értékét, ami 6,6 m3/sec. hosszúidejű vi­ szonylatban. Kraszna A Kraszna vízkészlete tehát augusztusi 85%-os kisvízi hozama a torkolatnál 160 lit./sec., mederben hagyandó élővize 25 lit./sec. Ez a készlet a Keretterv adatai sze­ rint 1980-ig szenny- és használtvizek bevezetéséből eredően 340 lit./sec.-ra emelke­ dik. A vízmérleg tanúsága szerint a Kraszna jelenleg a legerősebben leterhelt víz­ folyásaink közé tartozik, már 1961-ben elérte a 100%-os elvi kihasználtságot, 1965ben pedig a Kraszna terhére lekötöt víz 256 lit./'sec., ami 190%-os leterheltséget jelent. Ezen a területen aktív vízmérleg elérésére beavatkozás szükséges és meg­ oldásként kézenfekvőnek látszik a Kraszna magyarországi balparti vízgyűjtőjén, a Kelet-Nyírségen, a nyírségihez hasonló tározórendszer létesítése. Az ábrán feltüntet­ tem a középvízhozamot ábrázoló vonalat, mint a magyar vízgyűjtő saját értékes, tel­ jes kiegyenlítésű tarozással megfogható vízkészletének felső határát. Meg kell azon­ ban itt említeni, hogy csak mezőgazdasági célokat szolgáló tarozással, ami tehát egész

39

évi, vagy majdnem egész évi tározás és csak az öntözési idény alatti vízkiadagolást jelent, a középvízhozamnál nagyobb — az egész területre való kiépítés esetén a kö­ zépvízhozam kétszeresét kitevő mennyiségű, állandó öntöző vízkiadagolást lehet biz­ tosítani, (3. ábra).

ZABRA'

v íz k é s z l e t e k é s v íz ig é n y e k K Ö Q - 4 ,6 8

m

I'S E C

ALAKULÁSA A TERÜLETÉN

FELS

*

LDNYAY-RENDSZER

KRAS2'NA 3

A N Y ÍR S É G IT ír

dzö ren d

- ,

E Z E R TE LJES K IÉ P ÍT É S E - E S E T É N \ / K D G -2 .D B M 3/S E C ,'*' 4‘

2

2

hí £

M A G Y A R VÍZL lY Ü JT Ö K Ö Q

m

4

± <

--- ■---- -----

/

J

.A

T Á R D Z Ú É p h í'S ESE TÉ N V ÍZK É S ZLET

D ■taEn

v íz ig é n y

-------------" 49/0

-

4

A

fK

i9 B 0 E V

ma

iB7D

ma

ék

A grafikonon szerényebben 1980-ig kisebb tározóépltési programot tételeztem fel, de hangsúlyozandó, hogy a Lónyay-redszer vízgyűjtőjével együtt ez a terület az, ahol nagyobb folyóktól távol, a szűkös és éven belüli rossz elosztású területi vízkészletek­ re vagyunk utalva és ahol az egyre növekvő mezőgazdasági vízigények kielégítését elsősorban tározóépítésekkel lehet és célszerű megoldani. Lónyay-rcndszer A Lónyay-vízrendszer, tehát a nyírségi terület vízmérlegének időtengely menti alakulásánál szépen megfigyelhető a rohamosan emelkedő vízigények és a hasznosít­ ható vízkészletet biztosító tározó belépések versenyfutása. 1962-ig a terület a főfolyások összesen 135 lit./sec. hasznosítható készletére volt utalva és az elvi kihasználtság már 1961-re elérte a 105%-ot. Az 1963-ban üzembe lépett vajai tározó — az igények állandó növekedése dacára — 86%-ra szorította le a rendszer elvi kihasználtságát. Az időközben belépett két vízhasznosítási célokat • szolgáló rohodi és császárszállási tározó sem tudja már az igényeket kielégíteni, a Lónyay-rednszer 1965. évi elvi leterheltsége 115%. A további fejlődést tekintve az ábrán feltüntettem a Kerettervben tervezett vízkészletnövekedést, ami legynsgyobb részt ipari, szenny- és használtvíz bevezetéséből adódik és a meglehetősen szerény

40

vízigénynövekedést. Szeifert Gyula által a Nyírség komplex vízgazdálkodási tanul­ mánytervében kidolgozott tározóépítési program szerint biztosítható öntözővízkészlet cca. 2,7 m3/sec,, ami 85%-os valószínűséggel áll rendelkezésre és 700 lit./scc.-al meg­ haladja a Lónyay-rendszer sokévi küzépvízhozamát. A mind nagyobb területen jelentkező intenzív mezőgazdasági kultúra, gyümöl­ csös-, kertöntözés, stb. biztonságos, kiegyenlített terméseredményének eléréséhez szük­ séges víz, sőt bizonyos ipari vízigények kielégítése is ilyen módon a területen fel­ színi vízből biztosítható. Példaképpen elég itt utalni a konzervipar tervezett fejlesz­ tésével párhuzamosan szükséges kertöntözőtelepek területi fejlesztésére. Beltű A Belfő csatorna alapkészlete 23 lit./sec., amely ipari szennyvízbevezetésekkel és medertározódás révén kereken 100 lit.,sec.-ra növekszik. Sok évi átlagú középvízho­ zama 930 lit./sec. A Belfő leterheltsége az 1900. évi 19°/o-ról 1964-re 128%-ra emel­ kedett, 1965-ben pedig elérte a 240%-ot. A hiányt mutató vízmérleget a Tiszából való vízvisszaengedéssel, ill. tározással lehet javítani, mely utóbbinak természetesen határt szabnak a belvízmentesítési követelmények. A vízgazdálkodás-fejlesztési cso­ port tavalyi vizsgálódásai azt mutatták, hogy a Belfő-menti holt-erekben viszonylag kis költséggel 60—80,000 m3-es tározók létesíthetők, feltöltésük és üzemeltetésük bel­ vizes érdekek megsértése nélkül megoldható. Talajvíz Talajvíznek nevezzük azt a földfelszín közelében elhelyezkedő első felszín alatti vizet, ami a laza, üledékes kőzetek szemcséi közötti hézagokat összefüggően kitölti, a nehézségi erő hatása alatt áll és készletében a felszíni befolyásoló tényezők ha­ tására gyakori, közvetlenül érzékelhető változásuk állnak elő. A statikus talajvíz­ készlet az a térfogatban kifejezett mennyiség, ami a talaj pórusait adott időpontban kitölti. A dinamikus talajvízkészlet az a mozgásban lévő víz, ami a természetes hid­ rológiai körfolyamatban vesz részt. Ez több összetevőből áll. A dinamikus talajvíz­ készlet nagyságát elsősorban az utánpótlás fajtája és mértéke, valamint egyéb hid­ rológiai adottságok határozzák meg. Jelenlegi ismereteink szerint kitermelhető alap­ készletnek csak a dinamikus talajvízkészlet horizontális áramlásban résztvevő részét tekinthetjük. Természetesen, ha ezt kitermeljük, nem fog megérkezni az alsóbb szelvé­ nyekbe, folyókba és csatornákba. A Keretterv szerint kitcrmelhetőnek ítélt dinamikus talajvízkészlet területünkön a következő: A Tisza—Kraszna közén A Nyírségen és Felsőszabolcsban helyi talajvíztartókból

3,60 m3/sec. 0,30 m3/'sec.

Ezenkívül a VITUKI 1962. évi jelentése szerint — amit a tapasztalat is igazolt — jelentős talaj vízkészlet-tartalékok vannak a Beregi öblözetben is. Itt 0,66 m3'sec. a becsült kitermelhető vízmennyiség. Az ábra mutatja a Keretterv által es az Igaz­ gatóság által tervezett vízigényváltozás. Ebben szerepel az Igazgatóság távlati tervébe beállított, összesen 36 000 kát. hold csőkutas öntözés. A kiadott vízjogi engedélyek alapján 1965. évben a részterületek szerinti elvi kihasználtság a következő volt: Beregi rész Túrmenti rész Túr—Kraszna köze Nyírség—Felsőszabolcs

76 6 7 23

Felső-Tiszavidék összesen

18 %

% % % %

41

Területünk egyes részein tehát nagy fejlesztési lehetőséget biztosít még a vízkész­ let, bár a Kerettervben 1980-ra ütemezett fejlesztést már 1964-ben meghaladtuk. (4. ábra).

4J b m :

v íz k é s z l e t e k é s v íz ig é n y e k a la k u lá s a

A FELSO-TISZAVinÉKTERÜLETÉN

TALAJVÍZ

RFTEBVIZ

Uj C/J £

A

V ÍZ IÉ .

TÁVLATI

y

$

íd *

5

3

TERVE

s

/ -

t

■I9BD

/

■1970

■I3BO EV

■I9BL7

■1970

m a ev

. VÍZKÉSZLET .VÍZIEÉNY

Rétegvíz Területünkön a mélységi víz túlnyomó része rétegvíz, mely réteges víztartókban tározódik. A talajvízhez hasonlóan a rétegvízkészletet két részre oszthatjuk. A ter­ mészetes sztatikus készlet a kőzetek pórusaiban lévő vízmennyiség. A Felső-Tiszavidéken ennek becsült értéke 392 km3, amiből 220 km3 800 m mélységig, 170 km3 pedig ennél nagyobb mélységekben helyezkedik el. A természetes sztatikus készlet kitermelhető részét 5—7%-ra becsülik. Természetes dinamikus vízkészletnek nevezzük a felszín alatti vízkörforgalom­ nak azt a részét, amely víz (források) formájában ismét a felszínre jut. Ezt a vizet hasznosítva a felszín alatti körforgalmat nem módosítjuk. A vízmérleg felállításához készletenként ezt a teljes dinamikus készletet és a sztatikus készlet egy elenyésző kis részét veszi számításba a Keretterv, nevezetesen a nyírségi és felsőszabolcsi ré­ szen, 5330 lit./sec., a beregi és Tisza—krasznaközi területen pedig 1420 lit./sec. folya­ matos vízsugárban kifejezett értéket. Hogy mennyire hézagosak még a rétegvízre vonatkozó ismereteink és hogy elméleti és gyakorlati kérdésekben még mennyire nem alakult ki egységes felfogás (külföldön sem), ennek jellemzésére megemlíthetem hogy például a Mosonyi—Papp: Műszaki Földtanában közölt becslés szerint a nyír-

42

ségi és felsőszabolcsi területen a vízmérlegünkben használt kereken 5 m3/sec. helyett 140—210 m3/sec.-ra értékelik a hidraulikai egyensúly megbontása nélkül kitermel­ hető rétegvízkészletet. A kisebb értéket tekintve is alapkészletnek, a kihasználtság nem számottevő. Ez az 1960. évi 2%-ról 1965-re 7%-ra emelkedett és az 1980. évi tervezett kihasználtság is csak 19%-os. A megye vízkészletgazdálkodásának áttekintése után még egy fontos vonatko­ zással szeretnék röviden foglalkozni, amely Magyarország és ezen belül SzabolcsSzatmár megye vízkészletgazdálkodását, annak eredményességét fokozottan befolyá­ solja. Ez a problémakör a vízszennyeződés kérdése. Vízkészletgazdálkodásunkat jelentősen befolyásoló tényező a vízminőség, a víz­ szennyeződés. Magyarországon és ezen belül Szabolcs-Szatmár megyében is a víz­ folyások fokozódó elszennyeződése tovább fokozza a vízkészletgazdálkodás jelentő­ ségét és szükségességét. Nem elegendő tehát a vízkészleteket csupán mennyiségi vo­ natkozásban vizsgálni, hanem a víz minőségét is figyelembe kell venni. 1 m3 víz nem azonos értékű egy másik m3 vízzel. Éppen ezért a vízmennyiségeket nem lehet egy­ szerűen összegezni. A jelenleg kibocsátott szennyvizek egyharmada teljesen tisztítatlanul jut a be­ fogadóba. Vizeinknek csak 32%-a természetes tisztaságú, 56°,'o még elfogadható, vi­ szont 12%-a már erősen szennyezett országos vonatkozásban. A közegészségügyi szem­ pontú minősítés az oxigénfogyasztás figyelembevételével, illetve a coliszám alapján történik. A 4 kategória a következő: Kategóriák I. II. III. IV.

Tiszta Kissé szennyezett Szennyezett Erősen szennyezett

Coliszám ml 0—10 10—100 100—1000 1000—

O fogyasztás mg 1 0—10 10—15 15—25 25—

Területünk vonatkozásában az előbbi kategorizálás szerint a Tisza és a Túr tisz­ ta, A Szamos vize bakteriológiai szempontból kissé szennyezetten érkezik az ország­ ba. Középső szakasza azonban már tisztának minősíthető és eg(észen a torkolatig az is marad. A Kraszna szennyezettsége az országhatártól, ill. Nagyeosedtől, a Lápi csa­ torna torkolatától fokozatosan csökken. A Lónyay csatorna Nyírbogdánytól szennye­ zett, a VIII. sz. főfolyás torkolata alatt pedig erősen szennyezett jelleget ölt, Nyír­ egyháza házi és ipari jellegű szennyvizeinek hatására. A Belfő csatornát különösen a Demecseri Burgonyakeményítő Gyár és a Nagy­ halászi Kendergyár szennyezi. A vízfolyásokba bejutó szennyeződés korlátozza a víz­ készletet és éppen ezért a vízminőség kérdésének ugyanolyan jelentőség^ van a víz­ készletgazdálkodásban, mint a vízmennyiségnek. Ezt a szemléletet miden vízkészlet­ gazdálkodónak magáévá kell tennie. A vizek tisztaságának megóvása terén a KGST már eddig is sokat tett. Kidol­ gozott és elfogadott néhány jelentős javaslatot, amit azután a tagországok számára ajánlásként, kiadványban ismertetett. Ilyen fontos téma volt „A vizek tisztaságinak védelmére vonatkozó egységes tervezési módszerek.” Ezen népgazdasági tervezést kell érteni. A téma tehát azt foglalja össze, hogy az egyes országokban milyen intézkedé­ seket kell tenni a vizek tisztaságának védelmére. Igen nagy jelentősége van annak, hogy ezek az intézkedések az összes szocialista országokban egységesen, azonos alap­ elvek szerint történjenek. A kétoldalú nemzetközi kapcsolatokban és egyezmények­ ben már a lefektetett alapelvek szerint rendezik ezt a kérdést.

43

Egy másik igen fontos téma volt „a vizek minőségi osztályozása.” Ma már a szo­ cialista országokban egységes alapelvek szerint történik az elbírálás. Ennek is nagy jelentősége van, mert nem közömbös, hogy mi milyen vizet tartunk tisztának és milyet a szomszédos országok. Azonos mértékkel kell mérnünk. Ugyancsak fontos az egységes vízvizsgálati módszerek bevezetése is, mert a határvizek tekintetében megint csak elengedhetetlen, hogy a mindkét fél által végzett észlelések eredményei egybevehetőek legyenek. A vizek tisztaságának megóvása érdekében folytatott küzdelemnek egyik fontos feltétele, hogy megfelelő tisztító berendezések, gépek, műszerek álljanak rendelke­ zésre. Ezen a téren is sokat várunk a KGST-ben való együttműködéstől, amely ezek­ nek a berendezéseknek az egységesítésére, tipizálására és gyártásuk szakosítására irányul. A szennyvízbevezetések alakulása jelentős mértékben befolyásolja a vízkészlet­ gazdálkodást. A szennyvizek növelik a mederben hagyandó és így csökkentik a hasz­ nosítható vízhozamot és általában korlátozzák a vízkészletek felhasználhatóságát. Ép­ pen ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen nagy jelentősége van ennek a problémának területünkön is, hiszen csak a Felső-Tiszavidék területén az 1980-ig terjedő időszakban a vízfolyások szennyezettségének csökkentése révén 8,2 m3/sec. vízkészletnövekedésre van lehetőség. Ezt tehát úgy kell felfogni, hogy a szennyvíz­ kérdés megoldásának vízkészletnövelő hatása lesz. Ezért fontos feladataink közé tartozik az ipari és házi szennyvizek fokozottabb tisztítása, a szennyvizek tározása és szakaszos lebocsátása, az ipari vizek minél tökéletesebb többszörös és ismételt felhasználása, valamint erősen szennyezett vízfolyásaink szennyezettségének csökken­ tése céljából tározás útján higítóvíz biztosítása. Ez utóbbi feladatnál elég utalni a VIII. számú főfolyás, és a Lónyay csatorna császárszállási tározókból történő higító­ víz biztosítását célzó vizsgálatainkra. összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy a vízkészletgazdálkodás a megye gazda­ sági életének fejlesztését szolgálja. A terület természeti—földrajzi adottságai a me­ zőgazdaság fejlesztésének, az öntözéses gazdálkodás minél nagyobb területen és mi­ nél intenzívebb fokon való megvalósításának útját jelölik ki elsődleges feladatként. A helyesen végrehajtott öntözéssel a száraz gazdálkodásnál nagyobb és biztosabb termést érhetünk el, függetleníthetjük a termelést az időjárás szeszélyeitől és a ta­ lajok esetleg rossz vízgazdálkodási adottságaitól, továbbá elősegíthetjük a mezőgaz­ dasági termelés átalakítását, a termelés belterjesebbé tételét, fejleszthetjük az állat­ tenyésztést és korszerű talajjavítást is végezhetünk. A területen jelenleg jelentkező ipari vízigény viszonylag csekély mértékű, kielé­ gíthető. Nagyobb problémát okoz az üzemek szennyvízkibocsátása és egyes felszíni vízfolyások elszennyeződése. Ezt a folyamatot előírt hatásfokú tisztítóberendezések létesítésével, ill. hagyobb iparsűrűségű területeken központi csatornaművek létesíté­ sével lehet megakadályozni. A gazdasági fejlődés következtében fokozódott a lakosság szociális-kulturális igénye, ezen belül a korszerű, jó ivóvízzel való ellátás kérdése került napirendre. E célt szolgálják a megyében már több helyen megépült, ill. kivitelezés alatt álló köz­ ségi törpevízművek. A fejlesztés ütemét ezen a területen is fokozni kell. A vízkészletekkel való tervszerű gazdálkodás, vízkincsünk mennyiségi és minő­ ségi védelme így válik Szabolcs-Szatmár megye gazdasági és kulturális fejlesztésének eszközévé.

44

PORTRÉ Kopka Ján os:

JCözéUti (ii'í'képtuizLatok 1 Ha nem mondta volna, akkor is éreztem: nehéz fiatalsága volt. Nehéz a kéz szo­ rítása is. Százezrek sorsán osztozott. Szatmárban született, a kis és eldugott Mándon. Amire eszmélt, a szegénység. Annak is a teteje, a huszonkilences gazdasági válság. Hogy kevesebb búzakenyeret és több málékenyeret sütött, tengeripuliszkát főzött az édes­ anyja. Harmincnégyben kijárta a hat osztályt és kapálni kellett mennie: nyáron részes aratásba és a cséplőgéphez. Tizenhét éves korában ismerkedett meg az ettől is ne­ hezebb kenyérrel, a kubikostarisznyával, talicskával. Közeli csatornákat vájtak, tá­ voli utakat róttak a sovány napszámért. Nyáron a por, télen a befagyott jég hátán kereste a megélhetést. Azt mondja, a jeges pocsolya volt a leginkább keserves, mert abba mezítláb kellett bemenni, hogy ép maradjon a lábbeli. De ez is csak addig volt rossz, amig a lába el nem zsibbadt. Ami következett, az sem csak az ő sorsa volt Katonaság, majd front és azután fogság. Negyvenhat őszén tért haza. Házat szerettek volna építeni, de telek csak az egyháznak volt. így lett titkára az Üjonnan Földhözjutottak Országos Szövetségének Mándon. Addig gyalogoltak társaival a szálkái megyei központba, mig megkapták a házhelyet. Negyvenhétben — most húsz éve — belépett a pártba. Pártiskola, UFOSZ gyűlések előadója az akkori Szalmár megyében — nem volt még kocsi, gyalog. Negyvenkilenctől függetlenített pártmunkás. Pártiskolák Gödöllőn, Pesten, pártmunka a megyei pártbizottságon, ötvennégy­ ben azt mondták neki a pártközpontban: „A csengeri járás elég rosszul áll. Három elvtársnak javasoltuk, menjen oda. Messze van Csenger, a világ végén és nehéz a teher, nem vállalták. Maga megfelelne, ismeri a környéket, az embereket.” Tizenhárom esztendeje első titkára lett a csengeri járási bizottságnak. Azt hiszem, ő az egyedüli, aki ugyanot', ugyanazon a poszton maradt tizenhárom évig. Tizenhárom küzdelmes év. Jóban és rosszban ugyanott. Sok embert ismer, őt talán mindenki a járásban. Most már nem olyan nehéz, de az ötvenes évek első felében, akkor nem volt irigylésre méltó egy járási párttitkár dolga. Megérte? A válasz most, hogy igen. Szerette az embereket, a munkáját. A pártmunkás élete örökös tűz, lobogás. Voltak persze keserves napok. „Volt, hogy amit megmondtunk egyik héten, azt meg kellett cáfolni a másikon. Pedig meggyőződésből mondtuk az elsőt is.” Talán soha nem felejti el, mennyi jelszót, idézetet ismételt. Egy ötvenegyes példa Kishódosról, aratás idejéről: „Bizony, nagyon sovány ebédeket hordtak az asszonyok.

45

Megkérdezték az aratómunkások, mért van ez. És én azt mondtam, azért, mert nem szabad megennünk ma azt a tyúkot, amelyik holnap aranytojást tojik.” Hitt, ebben a jelszóban is. „Akkor szinte mindent leírtak. Az embernek nemigen kellett a saját fejével gon­ dolkodni.” — Nagyon jó — mondja —, hogy most fordítva van, Az is, hogy amit megmondtunk ötvcnhétben, azt ma sem kell szégyenlenünk. Pedig tíz év telt el. És az is, hogy semmit le nem írnak, a saját fejünkkel kell gondolkodni. Meg az is, hogy Kishó­ doson ma nem kell aratáskor idézetekhez folyamodni. Mi volt a legfontosabb? A gazdálkodás megváltoztatása, a villany, a kultúra. Az áram az alapja a rádiónak, a mozinak, az emberibb életnek. Már nem mondhat­ ják, hogy sötét Szatmár, s hogy annak is a legsötétebb sarka a csengeri járás. Szim­ bólum, hogy innen indult el a megyében a községfejlesztési mozgalom. Kérdem, hogy lesz egy emberből kommunista? Ügy válaszol, hogy senki sem született kommunistának, mindenki síró csecse­ mőként jött a világra. „Mi is emberek vagyunk és már azt is tudjuk, hogy nem va­ gyunk különös anyagból gyúrva. Csak hivatásunk, hogy több az életünkben a harc, a közösségért, a mások javáért. Az a feladatunk, hogy az emberben az embert lássuk.” Mások mondják, itt soha nincs zárva az ajtó, s olyan, hogy „jöjjön holnap.” Minden nap fogadóóra van. Tizennégy év alatt elvégezte a hetedik-nyolcadik osztályt, a marxizmus—leninizmus esti egyetemét, a közgazdasági egyetem ipargazdaságtan tagozatát, az egyéves mezőgazdasági vezetőképzőt, egyéves orosz nyelvi tanfolyamok Ennyivel zárja le: „Az ember nem győz eleget tanulni.” Vallja, az elmélet kritériuma a gyakorlat. Többet tenni a járásért, az emberek­ ért. Sorolja, miért kell most küzdeni. Az időjárás ellen, a belvíz, aszály kártevése el­ len, a tárolók építéséért, a gépesítésért, az iskolázott szakemberekért, és már tömi kell a fejünket, ha meg akarjuk állni a helyet az új mechanizmusban. Ez az ő propagandája. Jók a közös gazdaságok, de jobbaknak és szilárdabbaknak kell lenniük. Gazdagabbaknak a falvaknak itt, a világ végén ip. Nem tud mást mon­ dani most sem, hogy a járás lakói képviselőnek választották. Szeretik. A jelölőgyű­ lésén idős parasztember ezekkel fejezte be a méltatást: „Javaslom, válasszuk meg Dancs Jóska elvtársat” ! Marcel Cachin, a francia munkásmozgalom nemrég elhunyt nagy öregje kitűnő portrékat rajzolt kommunistákról. De ő nem ismerte, még nem ismerhette azokat, akikből mind több él minálunk. Akik a hétköznapokon alkotnak maradandót.

----------- 2 Magasról fénylik a Nap, tavaszodik. — Mehetünk lassan kifelé a földekre szántani, vetni — szól a gazdaság központja előtt Polcz János, az ötyevöt éves hófehér hajú epiber. Mindene a mezőgazdaság, a föld. Élettörténete előbb lepergett mozaikjai után a mondabeli Anteusz jut eszembe, akinek anyja, élete volt a föld, abban volt az ereje. Polcz János nagy emberi ereje is ebben van. A földben és a föld népében, a kettővel való elszakíthatatlan kapcsolatban. Itt élte le eddigi életéit. Még akkor is, amikor hivatalt adtak neki: negyvenöt kora tavaszán a legfiatalabb tagként delegálták a Szabolcs megyei Földbirtokrendezó Tanácsba.

46

— Harcos, nehéz hónapok voltak. Volt, hogy amit nappal kiosztottunk az em­ bereknek, éjszaka kihányták onnan a karót. De sokszor be kellett avatkozni, s ma­ gyarázni, hogy emberek, ez a tiétek, végérvényesen és mindörökké. A reakció sut­ togott, hogy visszajönnek az urak, s jaj lesz annak, aki szántani, vetni mer. Itt is ő osztott földet Nyírteleken. Ahol ősei születtek, s dolgoztak látástól vakulásig Dessewffy grófék hatezer holdján. De nekik negyvenöt előtt nem jutott a földből egy talpalatnyi sem. Csak szerencséjük volt. Hogy apja tizenegy gyerekével nem négyes, hanem kettős pitvarba kerülhetett a cselédlakásban. Földet osztott a harminchárom éves Polcz János, mérte a grófi szérűt. Ott állt a szegények mellett ezután is, mert a szabolcsi történelem vonulása sza­ bályosan lemérhető az ő életén is. Az Újonnan Földhözjutottak Országos Szövetségé­ nek Szabolcs megyei elnöke lett. Járta a falvakat. Nincs olyan községe a Nyírségnek, ahol ne tartott volna népgyűlést azokban a lázas, forrongó években, ahol ne ma­ gyarázta volna: emberek, a föld már a miénk, de meg is kell művelni. Egyszerű parasztember volt akkor is, amikor megyei titkára lett a Nemzeti Pa­ rasztpártnak, s amikor 1943-ben parlamenti képviselőnek választották. Egyszerű pa­ rasztember ma is, amikor a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke és ti* zenhat éve, hogy igazgatója a Gyulatanyai Kísérleti Gazdaságnak. Negyedszer élüzem ez a gazdaság. A vitrinek tele vannak az arany és ezüst dí­ jakkal. amelyeket az országos mezőgazdasági kiállításokon kaptak. Mégsem erre a leg­ büszkébb, hanem arra, hogy a gazdaság ötvennégy óla nyereséges. — Ez a lényeg — mondja kurtán, egyszerűen. És ezt a „lényeget” annak tulaj­ donítja, hogy rendes emberek a dolgozók. „Együtt vagyunk a jóban és a bajban...” Együtt ették Dessewffy cselédkenyerét. Pertuban van kenyerespajtásaival ma is. Megértik egymást. „Egy kevés ideig nehéz volt, mert itt is érvényesült, hogy lsenki sem próféta saját hazájában. De azután annál könnyebb lett. Most már elmondják az emberek a legbizalmasabb dolgaikat is.” Nyugodtan megisznak most már együtt néhány pohár bort, mulathatnak a tánc­ estéken. „De ha jön egy vagon és ki kell pakolni, csak egyszer szólok: elvtársak, ki a frontra” ! — egyetlen ember nem marad itt. Így mondja, ki a frontra. Komolyan vepzi, amit mond, szó szerint. A front neki a termelés. A harc célja most, hogy minél jobb példát mutasson a gazdaság. Akkori­ ban, ötvenben azért segítette a gazdaságok létrejöttét, hogy megmutassák a paraszt­ ságnak, a mezőgazdaság útja és jövője a nagyüzem, ahol már nem a ló és a vetőmag a központi kérdés, hanem a mázsák versenye. Tavaly tizenhét mázsán felül volt a rozs, húszon felül a hazai búza és meghaladta a huszonötöt az árpa. — Jönnek a termelőszövetkezeti vezetők, hívjuk őket, lássák, nézzék a saját szemükkel, így is lehet, így kell. Mi is megyünk hozzájuk, segítünk, de az első, amivel hozzájárulunk a parasztság felemelkedéséhez, az most a minőségi vetőmag, a fa­ csemete, az almafa, amelyből mi adtunk a telepítések nagyrészéhez. Tizenhat éve nincs két nap, hogy ne legyen ott valamelyik szomszédos közös gaz­ daságban, ne adjon tanácsot. Most, hogy az újfehértói választókerület képviselője lett, valami olyat válaszolt: szerény tudásával dolgozik tovább, elég erőt érez magában ahhoz, hogy folytassa, amit elkezdett negyvenöt tavaszán. Segíti a falu népét. — Most már közel sem olyan nehéz, hiszen megsokszorozza az ember erejét: olyan politikát szolgálok, amellyel szívem mélyéből egyetértek. Űjfehértó, Nagycserkesz, Nyírtelek, Kálmánháza — ismerős falvak, ismerős em­ berek, ismerős gondok. Ezek megoldásához kértek segítséget a jelölőgyűléseken. A

47

különbség a huszonkét évvel ezelőttihez képest mégis nagy. „Akkor nagy volt az éhség. A legszükségesebb: a lét, vagy nemlét körül forgott minden. Ma az anyagi igényt a szellemi igény kezdi felváltani. Az egyszerű tanyai ember nem él rosszul, de szebben, kulturáltabban akar élni. Kritikusabbak a mai emberek, egészséges a gondolkozásuk. Kérnek, de nem lehetetlent, s azt is hozzáteszik, ők miben segíthetnek.” És ez nagyon lényeges.

----------- 3 Abból a nemzedékből való, amely nem ismeri a pihenést. A munka a levegő, az élet — a megnyugvás a halál. — Ezzel a múlttal megpihenni? — kérdi vissza. — Hogy tudjak akkor tájékozód­ ni? Lehet úgy élni, hogy azt a sok tapasztalatot, amit összegyűjtöttem, ne adjam tovább? Akkor miért csináltam mindent? Azért van történelem, hogy átadjuk azt, ami az új nemzedék előtt volt. Hogy ne kelljen minden fiatalnak mindent élőiről kezdeni. Sokat élt, még többet szenvedett a múltban. De mint mondja, nem ezen kell ke­ seregni, hanem tervezni a jövőt. Azért úgy hiszem, mégsem árt visszalapozni egy kommunista élettörténetének lapjaiban. 1916. Tizennégyéves, apja három és fél évre szerződtette lakatosinasnak abba a gyárba, ahol maga is dolgozott: a Győri Vagon és Gépgyárba. Mikor az első nap elengedte a fiút, azt mondta neki, hogy csak a vörösöktől óvakodjon, mert a vörö­ sök nem 'szeretnek dolgozni, inkább politizálnak. — Most már tudom, hogy a vörösök csak a tőkéseknek nem szerettek dolgozni. Azért kellett nekik a munkás, hogy ha hét bőr lett volna rajta, lehúzták volna mind a hetet. Háború volt és nagy nyomor. Nem volt kenyér csak kukoricalisztből, nem volt hús és nem tudtak tejet adni a gyerekek szájába sem. A tanoncfelügyelő soha nem indult el a gyárba a bikacsök nélkül. Azt vallotta, hogy verés nélkül nem lehet ne­ velni. Tiltották, de ő belépett a vas- és fémmunkás ifik szövetségébe. „Még most is emlékszem, hogy a szakszervezeti, szegényes könyvtárban kutatgattam, mit olvassak. Upton Sinclair került a kezembe, érdekes címe volt a könyv­ nek: Kuiató Sámuel. Egy amerikai ifjúmunkás életét, fejlődését, nagy útját írta le. Mennyit böngésztem ezt a könyvet... Marx tanításait az életből leste el. Az idősebb szakik beszélgettek a gyárban, a munkásotthonban, s mellettük hallgatózott. „Marxnak igaza van, a munkásosztálynak fel kell szabadítania önmagát...” Ilyeneket hallott. 1917-ben Oroszországban kitört a forradalom. Itthon megvonták a munkásoktól a zsírt és büdös olajat adtak helyette. Sztrájk, ígérgetés, fenyegetés, azután katonai behívó következett. És Doberdó, ahol úgy hullottak az emberek, mint október végén a fáról a levél. „Sokan dezertáltak, és sok volt itthon az orosz hadifogoly is. Kérdeztük, kik azok a bolsevikok. A többség — mondták, a munkások, akik átvették a hatalmat. Ennyit tudtunk...” Ilthon tüntetések újra: békét, kenyeret! Ettől a követeléstől lett hangos minden utca. Tizenhatéves volt, amikor kitört az őszirózsás forradalom és tizenhét, amikor megalakult a Tanácsköztársaság. A győri Vörös Házat ők védték, akik közben meg-

48

alakították a Kommunista Ifjúmunkás Szövetséget. Ott volt a ház előtt a győzelmek idején, ott találkozott egy éjjel Szamuely Tiborral, aki azt mondta: „Csak a fegyvert ne adják le. Semmilyen körülmények között ne adják le a fegyvert. A munkásság sorsa múlik ezen.” Ott volt később is, amikor leverték Tanács-Magyarországot. Huszonháromban bu­ kott le, két évig sínylett a pesti börtönökben, egy évig magánzárkában a Gyűjtő­ fogházban. 1925. Bécsbc ment, ahonnan a párt Franciaországba küldte. Innen a német Rúhr vidék, azután egy emlékezetesen szép és nagymúltú város következett: Wuppertaal, Engels szülővárosa. — A Wupper folyó völgyében telepedtem meg, miután papirokat kaptam a weimari Németországtól. Egy hónapig útmunkán, aztán vasszerkezeti munkán voltam, ahol belecseppentem a gazdasági válság kellős közepébe. így találtam ké­ sőbb munkát az I. P. Bemberg-ben, a műselyemgyárban. Üzemlakatos volt és a pártszervezet titkára, majd az üzemi tanács tagja. Mikor be akarták vezetni a Badeaux-rendszert a gyárban, sztrájkba léptek. így távolították el tíz kommunistával együtt őt is. Eduard Kraft — mert ez volt külföl­ dön a neve — a hatszázezres nagyváros alkerületi párttitkára lett. Előadásra hív:a meg a német kommunisták vezérét, Ernst Thalmannt, s ott ült mellette az előadáson. Együtt dolgozott Róbert Stammal, Willy Vesperrel, Oltó Böhnével. A hosszú és kanyargós út más, kegyetlen állomásán is találkoztak. ThSlmann elvtársat odaérkezése előtt, 1944 augusztusában végezték ki Buchenwaldban, Ottó Böhne már mellette halt meg. Mert időközben felgyújtották a Reichstagot és jött Hitler barnainges terrorista bandájával. Kopogtak, verték az ajiót 1933 január 31-én, Bürgermoor volt az első a koncentrációs táborok közül. Két év után megállapították, hogy nem német és ki­ utasították az országból. így került Csehszlovákiába, azután haza, ahol rendőri fel­ ügyelet várta. Évek teltek. Jött az Anschluss, Csehszlovákia felfalása, itthon büntető­ század. És jött negyvenegy, a háború roppant három éve, s jött Buchenwald. Laka­ tos volt, szerencséje volt, így maradt élve. A ludwiglusti táborból szabadították ki a szovjet csapatok. Éhenhalt hullák tömege közül csontig soványodva. 1945 októberében jött vissza az országba a német kórházból. Hét testvérét, édes­ apját meggyilkolták a németek Negyvennyolcig Győrött szervezete a pártot, azután elküldték Szabolcsba, meg­ szervezni a gépállomásokat. Megszervezte. Azután utakat kellett építeni, rendbeszedni a régieket, az elavultakat. 1950-től állandóan tagja a megyei tanácsnak. Ötödször most választották meg márciusban. Ott ült a Nyíregyházi Autóközlekedési Vállalat kultúrtermében, mikor egy ember azt mondta: álljon fel, hadd nézzék meg, kit jelölnek. Azután kitűnt: személyesen is ismeri. Most már nyugdíjasként dolgozik a közéletben. Sokat és fá­ radhatatlanul. Mindent elintéz, ami jogos. Szállóigévé vált, amit sokszor mond: „Ezt meg kő csinyáni!” Azt is tudják, hogy Szarvas Ernő ezt nem csak mondja. Azok közül való, akik nem tudnak munka nélkül élni. Akik hatvanon túl és nyug­ díjasán is minden reggel nyolckor járnak be a hivatalba, a munkahelyre. Nála ez a hivatal öt éve csak a közélet. Ha nem lenne, levegő nélkül maradna.

49

Szurcsik János: Pulykalanya (olaj)

50

HAGYOMÁNY Banner Já n o s :

Jósa András és Kiss Lajos emlékezete Amikor a Magyar Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat fennállá­ sa óta először tartja vándorgyűlését Szabolcs megyében, a homokdombokkal, kiszá­ radt folyócskákkal és lefolyástalan tavakkal sajátságosán változatos tájképet nyújtó Nyírségben, úgy hiszem, kötelessége rövid pillantást vetni a terület századik évét 1964-ben betöltött kutatás történetére, kiemelve azok érdemeit, akik céltu­ datos munkájukkal, szenvedélyükké vált régészet-kedvelésükkel bevilágítottak ennek a vidéknek a magyar honfoglalásig, sőt a tatárdúlásig lezajlott, sok viszontagságot, nehéz emberi életeket tükröző őstörténetébe. Nem hosszú az a névsor, amelyik az egykori „Archaeológiai levelek”-et írók (Czóbel Imre, Somogyi József, Tokaji Nagy Lajos) nevét őrizte meg, és ha nem is beszé­ lünk róluk külön-külön, emlékezni kell rájuk. Név szerint is említenünk kell gróf Tessewffy Miklóst, aki barbár pénzgyűjteményének leírásával az első magyar kelta éremcorpust adta érmészeti irodalmunknak. Hangsúlyozottan kell azonban említe­ nünk báró Vécsey József főispánt, az első múzeumalapítót. Vécsey József ásatott először Szabolcsban, a geszterédi halomban. Támogatták munkájában Mészáros Dániel és Jósa András, aki már 1864 óta minden udvarház­ ban, kastélyban és szegényes parasztviskóban felfigyelt a kuriózumként, vagy babo­ nából őrzött, földből előkerült leletekre. Vécsey József tizenötödmagával (Czóbel Albert, Elek Pál, Graefl József, Györ­ gyöm Ignác, Horváth Imre, Jósa András, Mészáros Dániel, Molnár Ágoston, Ónody Bertalan, Uray Tamás, Simon Endre, Szilvási János, Tamás Imre) megyei régészeti társulat alakítását és „egy régészeti tárgyak tárául szolgáló üveges szekrény megala­ pításával egy megyei múzeum létesítését kezdeményezte” Nagykállóban. a megye ak­ kori székhelyén, mint erről Vécsey József és Tokaji Nagy Lajos az Archaeológiai Ér­ tesítőben (1868/73) beszámolt. Nem kétséges, hogy ez az egy ásatásból és egy szekrényből kiinduló kezdeménye­ zés egyik láncszeme a Rómer Flóris nagyméretű és nagyhatású szervezésének, a ma­ gyar múzeumok egymást követő alapításának. Annak az alapvető munkának, amely­ nek kezdeményezőjéről születése 150. évfordulóján (1815. ápr. 12.) csaknem egészen elfeledkeztünk. Vécsey ismeretlen okokból, de saját elhatározásából történt visszavo­ nulása után az elnökségben helyébe lépő Jósa András nélkül hamu lett volna a szal­ malángból, mint ahogy feloszlott az egyesület, de az ő vasakarata nemcsak a gondo­ latot tartotta életben, hanem maga is — nem egyszer orvosi honoráriumként — gyűjt­ ve az előkerülő emlékeket, a mai múzeum alapját valóban megvetve, életerős kultúrin­ tézménnyé is tette, sokkal inkább a saját erejéből, egyesek megértéséből, mintsem hi­ vatalos támogatással. Maga ásatott, gyűjtött, leltározott, népszerűsített és szakközle­ ményeket írt mindaddig — sőt az után is —, amikor életének utolsó nyolc esztende­ jében, a fajáért éppen úgy lelkesedő, ahhoz mindvégig szeretettel ragaszkodó, hasonló gondolkodású és munkabírású Kiss Lajosban munkatársat kapott, s vele együtt dől-

gozva biztosította az immár állami felügyelet alatt álló (1892 óta) megyei múzeum fennmaradását és nehéz időkben is továbbfejlődését. Méltán viseli tehát a múzeum Jósa András nevét, ha születésének 100. évfordulóján a múzeumban felállíttatott sze­ rény szobrát az 1951. évi első átrendezés idején raktárba tétette is a meg nem értés; a múlt emlékeit lebecsülő félreértés. Elismeréssel adózik a magyar művelődésügy Kiss Lajos fáradhatatlan munkájának is, és a megyei tanáccsal egyetértésben bizonyára meg­ találja a módját emléke hozzá méltó megörökítésének. Mindenki tudja, hogy a két férfiú-elülte'.te magból terebélyesedett ki a mai megyei múzeumi szervezet szerte­ ágazó intézményeivel együtt. Ki mert volna erre gondolni kereken 100 évvel ezelőtt, vagy éppen ötven esztendővel későbben? Jósa András családja a Nyírség homokos talaján sarjadt, ha ő maga Erdély ka­ pujában, Nagyváradon látta is meg először (1839. XI. 30) a napvilágot, de mindig nyírséginek vallotta magát. Kiss Lajos a búzatermő Alföld áldott fekete földjén született. (1881. III. 13.) A hódmezővásárhelyi földön tette meg az első lépéseket nemcsak az életben, de később a tudomány terén is, és mind a ket*en a Nyírség földjét vallatták régészeti kutatá­ saikkal, keresve nem utolsó sorban a honfoglalók emlékeit. Jósa András régi címeres nemes családból származott, de gyógyító munkájával a Nyírség nyomorult szegény parasztságát szolgálta, ha úgy adódott, ellenszolgáltatás nélkül. Kiss Lajos szegény paraszt szülők gyermeke volt és haláláig tartó, nagyértékű munkásságával a jobbágysorból felszabadulva is szegénynek maradt parasztság ha­ gyományait, nehéz munkáját, küzdelmes életét örökítette meg. Jósa András soha sem dicsekedett származásával: nem használta ki annak a ma­ ga idején mérhetetlenül nagy előnyeit, mert — bár őrizte családja hiteles nemesi ok­ levelét — csak azt a kutyabőrt tisztelte, amelyiket szorgalommal és tudással önmaga érdemelt ki. Kiss Lajos akkor sem tagadta meg paraszti származását, amikor még nem voll divat azzal dicsekedni; de később sem siefett előnyeit önző céllal felhasználni. Jósa András beleszületett kora vezető társadalmi rétegébe, de szakadatlanul dol­ gozva nem azok jelentős részének — irodalmunkban is sokszor megrajzolt — könnyű életformáját élte. Mindenkivel kapcsolatot tartott, de barátjának csak azt nevezte, akiben valóban az embert ismerte meg. Kiss Lajos a neki idegen megyei emberek közt is megmaradt annak, akinek szü­ letett, de műveltsége, a művészet és tudomány iránti szeretete nőttön-nőtt, tudomá­ nyos munkája szélesebb körű, irodalomismerete és kritikai készsége egyre nagyobb lett, de igazán jól csak a magával egyformán gondolkodók közt érezte magát. Ez fűzte szoros szálakkal az igaz embernek megismert Jósa Andráshoz és hód­ mezővásárhelyi egykori környezetéhez még akkor is, amikor nagyobb részüknek már csak a sírját kereshette fel s amikor már Jósa András nyírségi szegényembereinek küzdelmes életével is közelről megismerkedett. Jósa András előtt nyitva állott az út bécsi előkelőségek orvosaként dolgozni, sőt a pesti egyetem egyik orvosi tanszékén továbbadni tudását a fiatalabb orvosnemze­ déknek, de ő haza vágyott, hogy a maga fajtáján segítsen és nem percent-számokkal, hanem meggyógyult emberek munkaerejével javítsa'a nagyon szomorú egészségügyi statisztikai képet. Kiss Lajosnak, Kiss Tamás fiának, annyi érdemes néprajzi gyűjtőmunka után sem jutott biztos kenyér gazdag szülővárosában, de számára idegen emberek, idegen társadalmi osztály tagjai közé jutva is mindig visszajárt a mostoha Hódmezővásár-

-helyre, édes vérei közé, és egy eredményekben gazdag, hosszú élet után a Kincseste­ metőben tért meg övéi közé pihenni. Mindketten — csaknem egy kort érve — halálukig ragaszkodtak a maguk fajtá­ jához. Jósa a millenáris fényben pompázó haza elesőben lévő és elesett, vagy éppen felemelkedni soha nem tudó szegény embereihez, Kiss Lajos a maga gyermekkora és az azóta más életkörülmények közé került magyar parasztságához. Jósa András az óvári gazdasági akadémia elvégzése után a bécsi egyetemen szer­ zett orvosi diplomával kora színvonalát messze túlhaladó hírneves orvos volt, akinek egészségügyi munkássága a Nyírség egész területén éreztette itt még nem is vázol­ ható, üdvös hatását. Kiss Lajost szíve a színészi pálya felé vitte, de diplomáját megszerezve a vásár­ helyi nép művészete, tarka néprajza és a magafajta szegény emberek élete vonzotta és mai napig egyedülálló egységes tárgyi anyagot gyűjtött, válogatott össze azzal az ösztönösséggel, amit a tarjányi kis házból hozott magával. Ezzel cs a szegény pa­ rasztság küzdelmes életének megrázóan hű feliárásában találta meg igazi hivatását. Jósa András külföldi utazásokon gyarapította orvosi tudását, régészeti ismereteit Sarajevótól Lembergig, Bécsig, Párizsig, Berlinig, Münchenig stb. Kiss Lajos soha sem lépte át az ország határát, de fajtája ősi hagyományaiba, életének tanulmányozásába annál jobban elmélyedve, a tárgyi gyűjtéssel megismert csontvázra felrakta az élet húsát, idegeit, ereibe vért eresztett és mindig a maga egyé­ ni útján járva — Győrffy Istvánon kívül — egyedül ő teremtett nálunk eleven nép­ rajzot, a holt betűk közt is mozgalmas — hol bús, hol vidám — népi életképet raj­ zolva. Nem a tőle valóban távol álló pesszimizmus az oka, hogy az előbbi színek túl­ súlyban vannak ezen a képen. Jóta András csak nyugdíjba vonulása után élhetett egyedül a maga alapította, nagy fáradsággal, utánjárással összegyűjtött, dédelgetett múzeumának. Kiss Lajos — otthagyva a maga gyűjtötte vásárhelyi múzeumot — Jósa András múzeumában találta meg nemcsak a szerényen kimért kenyeret, de szenvedélyévé vált munkája kielégítési lehetőségét is. Itt is a magyarságnak dolgozott. A két egymástól nagyon távolálló társadalmi osztályból származás nem válasz­ totta el őket, mert egy célért dolgoztak és fajtájuk szereltében, felemelkedésükre tö­ rekvésben egyek voltak. Ketten együtt éppen 80 esztendeig szolgálták a magyar mú­ zeumügyet, 8 éven át egymás munkáját vglódi értéke szerint megbecsülve, egymástól is tanulva. Az alapító, a „régészetet kedvelő”, magát „szakrégész” -nek soha nem tartó, a honfoglaló ősök emlékét nagyrabecsülő Jósa András volt, de a nép kallódó értékei­ nek felismerése, megmentésének megkezdése, majd a néprajzi gyűjtemény megszer­ vezése itt is Kiss Lajos nevéhez fűződik. Ezzel is a dolgos ősök emlékét becsülte. A magyar múzeumok hőskorában együtt dolgoztak, de az első világháború után a múzeumok államosításáig, közel harminc éven át Kiss Lajos már magára maradva küzdötte végig a sokszor feleslegesnek vélt múzeum nehéz életét. Azt az időt, amikor a múzeum költségvetés nélkül dolgozva, sokszor az ebadó rovaton kapta a pénzt, egy-egy sürgős, párnapos ásatás vagy éppen csak kiszállás erejéig, a mindenkori al­ ispán érdeklődéséhez mért rendelkezése szerint. Olyan dolgok ezek, amelyekről tapasztalatból már csak kevesen beszélhetünk, de nem felesleges azok elé tárni, akik ma erősen változott viszonyok között, hivatalosan is összehasonlíthatatlanul nagyobb támogatással dolgoznak a vidéki múzeumokban. De nem felesleges tudni akkor sem, ha azok munkájáról könnyelműen mondunk le­ kicsinylő véleményt, akiknek ezekkel a viszonyokkal meg kellett küzdeniük, és be­ csülettel meg is küzdöttek; mindig a közművelődés érdekében.

53

Jósa András első ásatása után 23 évvel vett tollat a kezébe először, hogy a ré­ gészet érdekében a Nyírvidék hasábjain szót emeljen, mert erre a Nyírségben csak kevés kézben megfordult, de ott sem mindig olvasott Archaeológiai Értesítőt nem tartotta alkalmasnak. És ebben igaza is volt. Kiss Lajos évekig tartó gyűjtése alatt soha sem írt a hódmezővásárhelyi hír­ lapokban, de Jósa nyomdokain haladva egy évvel nyíregyházi kinevezése után már cikkezett a múzeum érdekében és folytatta ezt a munkát csaknem a második világ­ háború utolsó évéig. Kiss Lajos Jósa András példáját követte, akinek figyelmét bizonyára Rómer Flóris hívta fel — de legalább is példát mutatott — erre, aki a Győri Hírlapban egykor azért írt szélesebb rétegeket nevelő cikkeket, mert első teendői közé számította azt, hogy egész erejéből tartozik legközelebbi vidékére hatni. Ez késztette ilyen munkára ugyanannak a célnak érdekében a három egymást kö­ vető nemzedéket — és valóban nem eredmény nélkül. Jósa András hetven éves korában tett németországi útján döbben rá arra, hogy múzeumának az Archaeológiai Értesítőben már közzétett anyagát — csak magyar nyelven jelenvén meg — legfeljebb a képekről ismerik, ha ismerik, a külföldi szak­ emberek. Ekkor gondolt arra, hogy a gyűjtemény anyagát bőven illusztrálva, magyar, német és francia nyelven is közzé kellene tenni. Ügy gondolta, hogy Dessewffy Mik­ lóssal ketten elvégezhetnék ezt a munkát. A német és magyar szöveg el is készült sokszorosításban. Nem tudjuk, ebből a munkából mi jutott Dessewffy Miklósnak, de azt tudjuk, hogy a rajzokat Kiss Lajos készítette az első háború — utolsónak gondolt — második évében. Ez is mutatja azt a nem mindennapi egyetértést, amely nélkül közös munkát végezni lehetetlen. Jósa András szerint: „nem egészen elítélendő, ha valaki kapcsolatokat keres az ős múltban és a ma élő emberek között. A régészeknek ártatlan — ma még bölcsőben lévő feladata ez. Hajlamom szerint — de csak mint műkedvelő — ezen utóbbi irány­ nyal rokonszenvezem.” Kiss Lajos — dolgozatainak megjelenése idején még — élő szegény emberek éle­ tének minden napját írta meg, de ki merné azt mondani, hogy nem a nem is olyan ősmúlt és az akkor élő emberek közt kereste a kapcsolatot. Jósa András az általa feltárt, halott régészeti emlékeket a Nyírség homokja alatt találta. Kiss Lajos Hódmezővásárhely, majd Szabolcs megye falvaiban, tanyáin, a föld színén, az életben. Ahogy a mozgó homok egykor betemette az előbbit, az élei száguldó üteme eltüntette az utóbbit nyom nélkül. A sors közös volt mind a kettővel és így lett a régészetből néprajz, a néprajzból — idő előtt — régészet. A két igaz ember ezen a ponton is találkozott, de ennek a csak most megállapít­ ható találkozásnak Jósa András már nem lehetett megértő, méltányló tanúja. Még soká lehetne folytatni a párhuzamokat, de inkább vessünk egy rövid pil­ lantást mind a kettejük munkásságának arra a részére, amely bennünket elsősorban érdekel, vagy legalább is közel áll hozzánk. Ha Jósa András közel félévszázados régészeti és múzeumi munkásságát értékelni akarjuk, gondolni kell azokra a régi múzeumi leltárakra, amelyeknek tárgymeghatá­ rozásait, szövegezéseit nehéz mosolygás nélkül olvasni, de mint kezdő lépéseket, így is meg kell becsülni. Hány vidéki régi leltárban — sőt még a Nemzeti'Múzeuméban is — találkozunk egy-egy, bármely vidékről került tárgy találónak vélt megnevezésével, igen gyakran azzal a megjegyzéssel: „egyébként teljesen értéktelen dolog”, ami mutatja, mennyire félreismerték — vagy talán lebecsülték — a múzeumok munkáját, rendeltetését.

54

Jósa András — négy év híján száz éves (1069) — feljegyzéseiben ilyen nincs. Me­ gyei múzeumnak szánt magángyűjteménye szigorúan szabolcsi múzeum volt kezdet­ től fogva. Nem tévesztette meg, céljától nem tántorította el semmilyen tetszetős tárgy, ha nem a megye területéről származott, és nem annak történetéről beszélt. Ezért írhatta egy helyen: „A mi leleteink származási helye és leletkörülményei — elenyésző csekély kivétellel — ösmeretesek.” Pedig — mint írja — „vármegyénk kicsinye-nagyja, szegénye, gazdagja, önzetlen szorgalommal halmozta fel.” És magá­ nak mindebből csak annyi részt tulajdonított, hogy csak eszköz volt, aki igyekezett az érdeklődést fenntartani. De ez a „csak’' volt a primum movens, a fő mozgató erő. És ez nagyobb érdem volt az ajándékozásnál, mert határozott cél felé törekedett. Érthető ez annál az embernél, aki a régészet főcéljának azt tartotta, hogy a tár­ gyak származási korát kiderítse. Nem ócska csuprokat, bronz- és vastárgyakat g , újtól! hanem — mint ír,a — „Kíváncsi volnék tudni, honnan származtak a hazankat lakott ősnépek; mely vidékekkel voltak összeköttetésben, milyen befolyással voltak más vi­ dékek lakói a mi ősnépeink műveltségi, ipari fejlődésére, azoknak vallására, szoká­ sára stb.” Olyan gondolatok, amelyek a legújabb kutatásokat legfeljebb szelesebb körben, nagyobb anyagismerettel és korszerű technikával végzett ásatásokkal cs vizs­ gálatokkal foglalkoztatják. De az ő fogalmazásában is benne van a régészét történeti feladata. Hogy ezt a gondolatát nem a mi korunk követelményei szerint közelítette meg, azért senkinek nincs joga róla elmarasztaló ítéletet mondani. Munkáját, fára­ dozásának eredményeit csak saját korába állítva lehet és szabad értékelni. Ott pedig — nemcsak vidéki vonatkozásban — megállja a helyét, kora színvonalán van, de önállóságával sokszor meg is lep. De milyen nehéz volt a bizonyító leletekhez hozzájutni ott, ahol „a mi népünk babonája szerint az agancsnak hasznát nem vehetik, a kővéső pedig csalhatatlan eszköz a tehén tőgyének és a torokfájásnak gyógyítására... Az őskori gyöngyöket — különösen a caleedont — hályog ellen tartják csalhatatlan eszköznek... Ha a főidben talált edényeket hazaviszik, szerencsétlenséget hoz a családra.” Széttörik, még a ko­ rukban magas műveltségű urak is, mert nem volt benne pénz. Nem csoda, hogy a birkózó termetű henlesmester a kicsikkel könnyen elbánt, de a nagyra kétszer is rá kellett ugrani, míg szétment. A tokaji ékszerész tégelyében sok nemes fémekszer ol­ vadt el, vagy került kalmár kéz útján jól fizető külföldi gyűjteménybe. Jósa András egész élete — mint régészet-kedvelőnek, mint orvosnak, mint nagy­ műveltségű, olvasott, világot látott embernek — a babona és a tudatlanság elleni küz­ delemben folyt le olyan időben, amikor igen sokszor magára maradva küzdött e sok­ fejű sárkány ellen. Hogy eredménnyel, azt a megye egészségügyi statisztikája mellett a megye honfoglalás utánig terjedő történetének megírása is igazolja, aminek mun­ kájában Nagy Gézával osztozott. Eredeti egyénisége, önálló gondolkozása nem engedte, hogy kitaposott úton járjon, annak ellenére, hogy Rómer Flórissal, Hampel Józseffel, Nagy Gézával igen belső kapcsolatot tartott, és kora minden régészettel foglalkozó magyar múzeumi emberé­ vel örömest érintkezett, de velük — éppen úgy, mint a külföldi útja során megláto­ gatott szaktekintélyekkel — szemben is igyekezett a maga régészeti logikáját érvé­ nyesíteni, megállapításait megvédeni. Nem lehet csodálkozni, hogy szűkebb hazájának gazdag bronzleletei és az általa még La Téne-nek ismert — túlnyomórészt szkíta sírok — leletei szembefordították a már régen felismert, vagy felismerni vélt történeti tényekkel. Es ennek a maga lep­ lezetlen őszinteségével erőteljesen is kifejezést adott. „Vaskalaposok ellenére nemcsak gyűjteni, de okoskodni is jogosult dolog. Némely tudós csupán a gyűjtés jogosultságát engedi meg, későbbi időknek tartván fel a kö-

55

vetkeztetéseket. Nem nyugszom bele, mert minden keletkezőben vagy fejlődőben lévő ismeretig hypothesisekre szorult.” Ezen a ponton találkozott össze a természetvizsgáló Jósa András a régésszel, ami­ kor amannak módszerét itt is szükségesnek tartotta és elgondolásában ahhoz iga­ zodott. „A nagy távolságokban előkerülő analóg tárgyak követelik a hypothesisek [el­ állítását. A bővebb leletanyaggal rendelkező későbbi korok kötelessége a következte­ téseket helyesbíteni. A mi leleteink helyesbítik a dogmává vált nézetet.” Nem egy ilyen ütközőpontot találunk nála. Vitába száll az általánosan elfogadott hármas felosztással, amely — szerinte — megállhat Németországra, de nálunk nem. Bizonyára csak a harácsolt rakamazi telep-leletekre hivatkozik, amelyek a kő-, bronz-, és vaskorszakot képviselik és nem rétegben, hanem összekeveredve kerül­ tek elő. Ebből természetesen téves következtetést vont le. Szerinte „a Szabolcs megyébe özönlött kőkorszakbeli emberek rövid idő alatt elsajátítván a kultúrát, átváltoztak bronz, majd vaskorszakbeli emberekké. Nálunk tehát nem az a lassú fejlődés ész­ lelhető, mint külföldön, mégis azt mondják, hogy nekik köszönhetjük kultúránkat.” Van ebben a megállapításban tévedés, de mégis ki kell ragadnunk ebből egy addig nem hangoztatott gondolatot. Az őslakosság megmaradását, továbbélését, kul­ túrájának alakulását, ha nem is úgy és olyan gyorsan, ahogy ő gondolta. Ez a prob­ léma — legalábbis időközben közel eső kultúráknál — ma is foglalkoztatja a ré­ gészeket — és nem egy esetben bizonyítják is. Pulszky és Hampel természetesen nem láthatták — még kevésbé ismerhették el — ezt a keveredést. Bizonyára a mindig körültekintően óvatos Hampel figyelmeztet­ hette is erre. Jósa nagyon tisztelte ugyan — sohase tartván magát „szakrégész”-nek — a szak­ emberek véleményét, de a magáéból sem engedett sem itt, sem a Hallstatt — La Téne kérdésben. „A régészek némelyike előtt ezen két műszó — írja — dogmává fajult és a porba hullanak előtte. Mindennek ezen keretbe kell beleszorulnia. Inkább bcleszakad a fe­ jük, mintsem hallstatti és La Téne vallásukkal felhagyjanak.” Egyik dolgozata „Hallstatti vagy nyíri kultúra” címen jelent meg. Ebben kifej­ tette, hogy a bronzkor a Nyírségben 150—200 évvel tovább tartott, mint Középeurópa többi részében. Megállapította, hogy az egymáshoz hasonló edények hamarabb kerül­ tek a Nyírségbe, mint Hallstattba, mert oda már a vas ismeretével jutottak, míg ugyanakkor a Nyírségben a bronz-kultúra virágzott. Megállapításának a maga idején itthon is voltak ellenzői. Az újabb kutatások azonban már legalább is annyit látnak, hogy ha nem is lehet nyíri kultúráról beszél­ ni, ebben az időben korai vaskori központ lehetett a terület. De talán nem lesz érdektelen itt az ő bizonyítékára, a kántorjánosi leletre hivat­ kozni. — Két hallstatti bográcsban olyan bronztárgyakat találtak, amelyeket Reinecke is ilyeneknek ismert el s bár a bográcsokat ő is hallstattiaknak tartotta, az előbbi megállapítás meggyőzte Jósát a maga teóriájának*" helyességéről. Mások úgy vélték, hogy a régebbi, bronzkori tárgyakat hallstatti edényekben később rejtették el. Ne vitatkozzunk azon, vajon kinek volt igaza, de idézzük eredeti észjárását jel­ lemző kijelentését: „Mindaddig kullancs módjára ragaszkodom azon nézethez, hogy a mi vidékünk volt a híd, amely az akkor még a cullúrának még árnyékával is alig érintett barbár Középeurópát az aránylag magas műveltségű kelettel összekötötte, míg ki nem sütik

56

azt, hogy abban a bográcsban egy hallstattkori régész bronzkori tárgyakat gyűjtötl és rejtett el Kántorjánosiban, Hrányi János portáján.” A La Töne-kultúrát (Ung-, Bereg- és Szabolcs megyéken keresztül) keletről szár­ mazónak hirdette. A szkíta emlékanyagban előforduló formák jogosítani látszottak erre, de a kultúra eredetének keletre helyezésére valóban nem. De idézzük szó szerint a mindenképpen eredeti fogalmazást: „Hogy germánok voltak-e vagy kelták, csak akkor lesz bizonyítva — írja — ha egy hallstatti kondérban talált balták, lándzsák, karvédők közt egy kelta grammatikát is találunk." A grammatika bizony csaknem minden őskori kultúránk etnikumának ismere­ tére valóban szükséges volna, de éppen a keltáknál — ha jó volna is az eredeti ki­ adás — tudjuk nélkülözni. •Büszkén tartotta Szabolcs megyét a honfoglaláskor leggazdagabb lelő-, s így a magyarság első települcshelyének. Ez nem csak egészen természetes volt nála, de igaz is. Még akkor is, ha több leletet ismerve módosult is az a kép, amelyet Jósa András tanulmányaiban életükről rajzolt. Közleményeinek, cikkeinek nagyobb ré­ sze e kor emlékeivel foglalkozik. Régészet-kedvelésének indító oka e kor kutatása volt. Ez hozta magával a hal­ mok, földvárak kutatását olyan megfigyelésekkel, elgondolásokkal, amelyekkel előtte alig találkozunk. Talán elég lesz, ha körcikk-szelvényes halom-feltárásaira hivatkozunk, vagy arra, hogy nem minden halom feltárásával bizonyította a honíoglaláskori eredetet. Figyelemmel volt arra, hogy az uralkodó szelek, az esőcsapás iránya, a szántoga'.ás, lehordás a halom alakját megváltoztatta. A modem kutatás csak évek múlva jutott erre a gondolatra. Halmokról szólva írja: „Az őstörténelemnek ezen homályos kérdését — nem egyeseknek, hanem Oroszország példájára az államnak kellene aránylag csekély ál­ dozattal megoldani.” De ki gondolt erre rajta kívül a milleniumot követő első évben? Nem állt meg sem a bronzkori halmaz-leleteknél, sem a neki legkedvesebb hon­ foglaláskori emlékeknél, halmoknál. Ír a régi templomok, freskók, harangok és egyházi műkincsek érdekében. Azt teszi a Nyírségben, amit Rómer tett országszerte a maga idején; azt, ami ma már semmiképpen som lehet egyetlen ember feladata, még ha teljes munkaerejét erre fordíthatja is. Teszi mindazt azért, hogy „a vármegyei múzeumot mint ilyen jelentő­ ségű intézményt, igazán nyilvánossá tegye, hogy igazán kulturális nevelő, tanító, lel­ kesítő intézmény legyen, élő szervezete nemzeti fejlődésünknek.” És ezalatt nem a kiváltságosak művelését értette, hanem a népét, amelyet mint orvos életben tartani, mint emberséges ember nevelni akart. Nem most, hanem az el múlt század utolsó évtizedeiben. Üttörő volt ezen a téren is a Nyírség homokján. Sokat lehetne beszélni Jósa András igaz emberségéről — amiről orvosi pályája tanúskodnék legjobban —, de elégedjünk meg cgy-két gondolatának megismerésével. Bőségesen elég lesz arra, hogy belelássunk annak az embernek lelkivilágába, akinek hat lánya mellett legtöbbe kerülő hetedik gyermeke a Nyírség régészete, a Szabolcs megyei Múzeum volt. „Kívánatos volna — írja — ha valamely vagyonos magyarországi gazdag ember, ahelyett, hogy báróságot, vagy más titulust vásárolna, pályadijat tűzne ki egy őskori keramikai pályamű megírására. Az általános lefegyverezés idejéig, melyet mindnyá­ jan óhajtunk és sokan remélünk, nem fog erre bankó kerülni.” Ezekben a sorokban a korát több mint fél évszázaddal megelőző ember szól kor­ társaihoz, de hozzánk is; még inkább és még határozottabban a következőkben:

57

„A népek csak kétségbeesésből rombolnak, a hatalmasoknak némelyike pedig sport bői küldi az embereket a mészárszékre.” Ma olvasva, vág}' hallva ezeket, csak azon lepődünk meg, hogy ezt hatvan eszten­ dővel ezelőtt le merte írni valaki. Igaz, hogy az Jósa András volt, a nyíri kuruc, aki Hermán Ottóhoz írt első levelében egyebek közt a következőket írta: .......csak azt akartam jelezni, hogy Szabolcsban is vannak olyanok, akiknek nem császártalp-nyalás a vágyaik netovábbja.” De nemcsak ezt írta. Ö volt talán az első ember Magyarországon, aki először gyakorolt a sajtó hasáb­ jain önkritikát, mikor ezt írta: „Mennél többet tapasztalunk, annál inkább belátjuk ismereteink fogyatékosságát.” Kár, hogy ez a gondolat leginkább csak az öreg embereknek jut eszébe, sőt egye­ bet is elfelejtenek — mások is, nem is hosszú idő múlva. Jósa András 1918. IX. 8-án bekövetkezett halála után a magyar régészet hiva­ talos lapja, az Archaeológiai Értesítő, amelynek 1892-től haláláig szorgalmas munka­ társa volt, egy sorban sem emlékezett meg róla, munkásságáról. Pótolják most ezt a mulasztást a Társulat nevében is az én igénytelen szavaim! ★

Kiss Lajost nem veszi, de nem is veheti el a régészet a magyar néprajztól, de munkásságából kéri és számontartja azt, ami hozzátartozik. Hódmezővásárhelyen és Szabolcsban egyaránt a magyarság néprajzával foglalko­ zott és éles szemével jól meglátta azt, ami a két területen eltért egymástól — mint ahogy az én hódmezővásárhelyi ásatásaimat többször is felkeresve meglátta azt is, amiben a két terület őslakosságának földmegőrizte hagyatéka ugyanabban az időben különbözött egymástól. Ott is, itt is gondosan gyűjtötte a szellemi és tárgyi néprajz anyagát, hogy — mint maga mondotta — „legalább írásban megmaradjon mindaz, amit a múló idővel az örök fejlődés megváltoztat, átalakít és eltüntet.” Ennél tömörebben aligha lehetne megfogalmazni a néprajz és régészet kapcso­ latát. Benne van ebben az a gondolat, hogy ami ma néprajz, évek múlva régészet lesz, mint ahogy egykor néprajz volt az — ha még senki sem vette is észre — ami ma ré­ gészet. A ma holnap már tegnappá változik, sokmillió év óta. De ez a fogalmazás olyan teljesített terv is, amely hódmezővásárhelyi vonatkozás­ ban maradéktalanul megvalósult. Ha semmi más nem maradt volna a hosszú élet gazdag munkájából, mint „A szegény ember élete” és „A szegény asszony élete,” akkor is egyedülállót alkotott vol­ na a magyar néprajz széleskörű irodalmában. Olyat, amelynek tudományos forrás- és irodalmi értékét egyazon mértékkel lehet mérni. Kiss Lajos az igaz szó embere volt, aki sem magáról, sem szüleiről, szegény hoz­ zátartozóiról nem mondott többet annál, mint amit feltétlenül szükségesnek tartott és igaznak érzett. Olyan volt az írása, mint a kevés szavú szögényembör mégis gazdag beszéde. „Az én sírjaimon nincs semmiféle cifraság, az elmúló dombocskákat puha, sárga avar fedi” , írja 1910-ben a vásárhelyi temetőről szólva. Ha fejfa nem állana rajtuk, lassanként olyanok lennének, mint a maga feltárta honfoglaló sírok, a teljes elmú- ■ lás őszinte példái. Mintha az olasz versíróval mondanák: „Elmúlik, elillan minden, állhatatlan a szerencse, csupán csak a halál szilárd és örök.” Nincs okunk kételkedni a tőle idézett kegyeletes szavak igazságában, de 1939-ben és 1943-ban, a két említett könyv megírásával olyan emléket állított a sírban nyugvó

58

szeretteinek, amelyhez hasonlót nem emelt és soha sem fog emelni a hivalkodó „ke­ gyelet” a leggazdagabb vásárhelyi ember sírja fölé sem. Örök emlék, amely annakidején keresetlen őszinteségével megdöbbentett, ma hi­ teles történeti okmánya — ha úgy tetszik, a változott viszonyok közt, régészeti em­ léke — egy letűnt kor elmúlt életformájának. László Gyula, Kiss Lajos őszinte, nagy tisztelője „A honfoglaló magyar nép élete"-ről írt szép könyve után Kiss Lajos munkájának azt a címet is adhatnánk: „Az új honfoglalás előtti magyar nép élete.” A két könyv valóban erről szól, de nincs írói hagyatékában egyetlen olyan tanulmány, amely nem ennek az életformának emlékeit őrizné. Ezek értékelése nem az én feladatom, annak ellenére, hogy csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatnék valamennyiről, már csak a sokszor egy hajóban evezés jogcímén is. Van a néprajzi tanulmányai között egy, amely munkamódszerével már a régésze­ tet is közelebbről érdekli és amelynek megírása a mi szakunkban még mindig várat magára, pedig anyagunk bőven volna hozzá. „A tárgyak életé” -re gondolok. Ebben bőséges példákkal mutatja meg, hogy „Minden tárgynak megvan a hova- és mirevalósága azután is, amikor már első ren­ deltetését befejezte.” Csakúgy, mint az őskorban, sőt későbbi időkben is, ahol léptennyomon találkozunk elpattant kőbalták újra fúrásával, eltört csont-, vas- és bronz­ eszközök átalakításával, eltört cserépedény darabjainak más célra használásával. Ná­ lunk is többet jelentene ez magánál a tárgynál, mert — hogy szavait idézzem — a „tárgy és élete belevilágítana nemcsak a készítői gondolkozásába, találékonyságába, hanem . . . a nép társadalmi életébe is, azonkívül sok olyan dolgot hozna felszínre, és tenne érthetővé, amelyekre ma még nem Is gondolunk, még kevésbé tudhatunk.” Akkor (1940) beszélt erről, mikor a tárgyak mögött — néhány szakember kivéte­ lével — sem a néprajzban, sem a régészetben nem érdeklődött senki a készítők min­ dennapi életéről, társadalmáról; gondolkozásáról pedig — a népmeséken, balladákon, zenén és babonákon túl — éppenséggel senki. De nem ezzel az — hogy úgy mondjam — újkori régészeLi szép tanulmányával közelített hozzánk. Mikor ez megjelent, már 36 éve magafonta, elszakíthatatlan szálak fűzték a magyar múzeumügyhüz és 32 éves kapcsolata volt a régészettel (1908). Még jó pár évig (1912) gyűjtögette a vásárhelyi néprajzi tárgyakat, készítette ha­ láláig kifogyhatatlan, értékes feljegyzéseit, amikor a Múzeumok és Könyvtárak Or­ szágos Főfelügyelősége 100 koronás segélyével az Erdélyi Múzeum Régészeti és Érmészeti Osztályán rendezett első régészeti tanfolyamra küldte Kolozsvárra, nyilván­ valóan azzal a szándékkal, hogy e téren szerzett tudását később szülővárosa még csak alakulóban lévő, — de néprajzi tárgyakban máris gazdag — múzeuma érdekében ka­ matoztassa. Nem így történt: de ez a tanfolyam — és a kolozsvári múzeum lapidáriumában megtartott tréfás régészeti doktorrá avatása — Posta Béla régészeti iskolájához kap­ csolta mind őt, mind a tanfolyamnak az ország legtávolabbi vidékeiről összetoborzoti múzeumi embereit, — köztük Leszich Andort, Móra Ferencet, Szalay Gyulát — akik nem az egyetemeken tanulták meg sem a régészet, sem a néprajz tudományát, de szakavatott vezetés mellett belekóstolva abba, országszerte nagy hasznára voltak mindkét tudományágnak. Talán ezek a tanfolyamok a magyar múzeumügy megíratlan történetének leg­ érdekesebb fejezetei lehetnének és csak ezek ismeretében volna jogosult az elvégzett munkáról kritikát mondani.

59

Az elmondottakból is látszik, hogy Kiss Lajos előtt nem volt ismeretlen az az út, amely a szülővárosától távoli Nyíregyházán, a Szabolcs megyei Múzeumban, atyai barátjává lett Jósa András irányításával megnyílt előtte. De a vásárhelyi járt utat, a nyírségi járatlanért — ha sokat is járt rajta, a Nyírségen éppen úgy, mint a Rét­ közön, amiről kitűnő munkái tanúskodhatnak, — soha sem hagyta el, de ott is ma­ radéktalanul végezte a rábízott munkát és 1919-ben — a vásárhelyi után a második néprajzi múzeum alapjait rakta le. Kiss Lajos, a maga nagyértékű néprajzi munkájáról 50 éves jubileumán az alap­ természetében rejlő szerénységgel csak annyit ismert el: anyagot hordott és köveket talyicskázott, hogy ebből egykor felépüljön a Néprajzi Tudomány hatalmas hajléka. Régészeti munkájáról bizonyára azért nem szólt, mert a Régészeti Társulat ak­ kori vezetősége éppen úgy nem kért részt az ünneplésből, mint az Archaeológiai Ér­ tesítő szerkesztősége, hogy ilyen irányú közismert eredményeiről, ha csak pár szóval is, megemlékezzék. Ha beszelt volna valaki, ő bizonyára régészeti működéséről se mondott volna többet. . Való igaz, hogy tanulmányokat nem írt — és az adott körülmények közt nem is írhatott — de Jósa András nyomdokain haladva, a múzeum gyűjött és ásatott anya­ gában, évi jelentéseiben, szakcikkeiben, hírlapi közléseiben olyan megbecsülhetetlen anyagot halmozott fel, amely nélkül nem lehet Szabolcs vármegye honfoglalás előtti történetét megírni. Ne essék itt szó nyíregyházi hírlapi közleményeiről, amelyekben a múzeum újabb leleteiről — a témától soha el nem térve (ebben nem követte Jósát) — beszámolt a vármegye nyilv ánossága előtt, s a hivatalos támogatásról nem szólva, soha se a leeresz­ kedő kegytől várva a segítséget, hanem a falusi tanítóktól, papoktól és az eke szar­ vát, kapát vagy ásót markoló kisemberektől, akik legelőször találkoznak a földből előkerült régiségekkel. Jósa András halála után egyedül maradva is folytatta ezt a munkát a múzeum érdekében. Hagyomány volt ez 1864 óta a Nyírségben. Hermán Ottó arra tanította Jósa Andrást, hogy hol egy, hol más irányba kell kutatnunk, de soha sem kétfelé ugyanegy időhen. Ahogy a „régészetkedvelő" Jósa András — bár követni akarta — soha se tudta betartani ezt az utasítást, hiszen egy-egy ásatási engedély elnyerése érdekében egész bokor települését, sőt kisebb falu lakosait — mint orvos, végigvizsgálta, úgy Kiss La­ jos sem tarthatta be sem néprajzi, sem régészeti kutatómunkája közben. Nem tévesz­ tette szem elől a fő célját, de nem egy ásatása, kiszállása alatt éppenúgy végzett nép­ rajzi megfigyeléseket, mint ahogy néprajzi munkája közben sem ment el közömbö­ sen a meglátott régészeti leletek mellett. Nemcsak észrevette, — ha lehet, megsze­ rezte, de rajzot és feljegyzést mindenképpen készített róla; leletkataszterében nyil­ ván is tartotta. Régészeti munkássága, éppen úgy, mint Jósa Andrásé, nem lépte túl a megye nem Ls olyan szűk határait. Kő- és bronzkori, de főként honfoglaláskori közleményei az Archaeologiai Hungaricában, az Archaeológiai Értesítőben, a Fólia Archaeologicában és a szegedi Dolgozatokban szívesen közölve, idegen nyelven is megjelenve, be­ lekerültek az európai régészet vérkeringésébe. Minden kor emlékét egyaránt fontosnak tartotta, de egészen természetes, hogy a magyar néprajz kutatója a honfoglalók hagyatékában kereste legszívesebben az egy­ kor élő néprajz föld alá került emlékeit. Ebben is néprajzi módszeréhez alkalmazko­ dott. Cikkeinek nem a lap alatti jegyzetekben hivatkozott irodalom, hanem a valóság

— befolyásoktól független — megfigyelése adja meg forrásértékét, mint azoknak a feljegyzéseknek, amelyek az ő kezén keresztül kerültek a megyei múzeum egyre gaz­ dagodott gyűjteményeibe, irattárába. A magyar múzeumok államosításáig átélt ideje csak kivételesen engedett ennél több eredményt. Kiss Lajos életművét eddig csak a néprajz oldaláról világították meg, de a köz­ kézen forgó bibliográfia nagyon megkönnyíti, hogy hozzá nem férhető mindenirányú hírlapi cikkei, múzeumi jelentései is a Jósa Andráséhoz hasonlóan egy kötetben ki­ adva megjelenjenek. Ügy gondolom, emlékének ilyen megörökítéséről sem idegenke­ dik az a múzeum sem, amelynek négy évtizeden keresztül áldozatos munkájú őre, majd igazgatója volt. ★

Jósa András és Kiss Lajos egy cél érdekében végzett munkájáról részletesen be­ szélni, azt érdeme szerint méltatni nem lehet e rövid emlékezés feladata. Jósa András — mint 1904-ben írta — negyven év alatt (de tudjuk, hogy haláláig) minden törekvése dacára nem volt képes magának nyílt ellenséget, szerezni, pedig emberi magatartása, politikai, hajthatatlan ellenzéki meggyőződése szemben állt a hivatalos tényezőkével. De annál többet szerzett olyat, aki áldozatos munkájáért tisz­ telte, nagyrabecsülte. Kiss Lajost mindenki szerette, aki ismerte szeretetet sugárzó, segíteni kész, igaz emberségét és tudta, hogy tagadhatatlan kiemelkedő nagy sikerei mögött milyen ön­ feláldozó, lankadatlan munka húzódik meg közismert szerénységével. Csak két ilyen jellemű ember tudott egymást megértve együtt dolgozni, eredmé­ nyeket elérni. Kettejük — sajnosán rövid ideig tartó — közös munkája példaképe lehet az őket követő nemzedékeknek. Ezért tesszük ie a kegyelet jelképes virágait Jósa Andrásnak a nyíregyházi Mor­ gó-temetőben, a magakívánta fakereszt helyett álló síremlékére, félszázados sírjára. Az a seb, amelyet az ő halála ütött, a természet rendje szerint, az idők múlásá­ val begyógyult, de ő maga mindig visszatér, amikor rajongásig szeretett Nyírségének őstörténeti emlékeivel találkozunk, kedvelt problémáival foglalkoznak. Annál elevenebb, fájóbb az a seb, amelyiket a hódmezővásárhelyi Kincses-teme­ tőben eltemetett Kiss Lajos halála ejtett mindnyájunk szívén, akik öregen vagy fia­ talon kortársai voltunk, ismertük, szerettük és becsültük úgy, mint ahogy ő, a köz­ vetlen munkatárs becsülte és szerette nagy elődjét, Jósa Andrást. Az emlékezés virágaiból az ő sírjára is elküldjük keresetlen szavakból font, hoz­ zá illő koszorúnkat. Életművükben mindketten tovább élnek. Emlékezetüket őszinte elismeréssel őrzi a magyar régészettudomány is.

61

62

Papp Zoltán Sándor:

Az urasági cselédek élete a régi Beregdarócon A századfordulón Beregdarócon kb. 1200 ember élt. A lakosság egyharmadának megélhetése a Lányai Gábor-féle uradalomtól függött. A beregdaróci őslakók között nincsen olyan ember, akinek a családja ne kóstolta volna meg a cseléd életét. Foglalkozás szerint urasági cselédekhez tartoztak az összes kommenciósok, osto­ ros béresek, béresek, kocsisok, bojtárok, pásztorok és a kerülők. Ez alkalommal azt szeretném bemutatni, hogy 60—80 évvel ezelőtt hogyan éltek Beregdarócon az os­ toros béresek.

★ A szegény ember addig sajnálgatta, óvta gyermekét a munkától, hogy aztán be­ lefásult. El is felejtette, hogy a gyermekének jobb sorsot szánt. Így hát sokat jelen­ tett az a pár krajcár is, amit a nagyobb gyerekek kerestek a napszámmal, de ezt, ahogy megkapta a gyerek, az anyja el is költötte. Az uradalomban nem volt állandóan gyermeknek való munka. Ha lett volna is. de majdnem gyermeknek való bérért, meglett embereket is dolgoztathattak. Hiszen nagyon sok volt a szegény ember. Nemcsak a faluból, hanem a szomszéd községekből, sőt a felvidékről is még olcsóbban hozathatott ruszinokat dolgozni. Így a szülő igye­ kezett az uradalomban olyan helyre benyomni a gyermekét, ahol már negyed, fél, vagy háromnegyed kommenciót kaphatott. Ilyen negyed, fél vagy háromnegyed kommenciót biztosítottak, ha valamelyik gyermeket elszegődtették az uradalomba gulyás, juhász, vagy kondás bojtárnak. Ezt a posztot általában a pásztoremberek gyerekei töltötték be. A béres, a kocsis gyermeke ostoros béresnek szegődhetett. Ez is fél béri kapott két éven keresztül, aztán a harmadik évben háromnegyedet. A múlt század hatvanas éveitől egészen a század végéig az uradalmi birtokhoz tartozó több mint ezerötszáz kataszteri hold földet faekékkel szántották, melynek csak a feje volt vas, a többi réisze, még a kormánydeszkája is fa. A kemény kötött talajú földet egy pár fogattal, lóval, tehénnel csak kaparcolni lehetett, nem pedig rendesen megművelni. Az uradalomban ezért minden ekébe két pár öt évesnél idősebb magyai szürke fajta ökröt állítottak. Ezeknek a mozgatása egyedül a béresnek nehéz volt Két bérest nem alkalmaztak, hanem a béresek kisegítésére kisbéreseket, vagyis ahogy népiesen nevez'ék ezeket az emberkéket, ostoros béreseket szegőd tettek. Ha a gyermek elérte életének tizenkettedik esztendejét, a növése is elég nagy volt, már elszegődhetett ostoros béresnek. Tizenhárom éves kortól aztán már nem nézték a növését. Január elsején szegődtettek, mint a többi cselédet. Azonban előtte mar augusztusban, szeptemberben mozgolódni kezdett a asalád feje, hogy biztos le­ gyen a gyermek elszegődtetése. Már ezekben a hónapokban tudták, hogy kiket masíroztatnak be katonának. Tudták, hogy a legöregebb béresek közül hány teszi le végleg

♦ R észlet a szerző 1966. évi m e gy e i n é p ra jzi—h on ism ereti p ályázaton I. d ija t n yert p ály am u n ­ k ájából.

63

a béresostort. Ezek helyére aztán az ostorosból előlépett béreseket állították. így szükség volt új ostorosra is. Ki kellett érdemelni a gyermeknek, hogy ostoros béres lehessen. Figyelembe vették, hogy az uradalomban hogyan állta meg a helyét, vagy állja meg a helyét az apja, nagyapja. Ha ezen a téren nem volt akadály, akkor a béresnél kezdődött a beszélgetés, akinek ostoros béresre lesz szüksége. Munka közben vagy éppen a kocsmában ereszkedtek belszédbe az apa és a béres. — Koma! Hallottam, hogy az ostorosodat előléptetik béresnek! — Hát elő. Jó béres lesz belőle. Nem is tudom, hogy ki lesz a következő! Ez na­ gyon szófogadó vót. Nem tudtam neki olyat mondani, hogy meg ne csinálta vóna! No de hát majd lesz másik! — Te, koma! — ha éppen a kocsmában vannak, akkor az apa kér egy kis italt vagy ha munka közben, akkor dohánnyal kínálja meg,. — Hát én is szeretném, de nem is annyira én, hanem ez a fiju rágja a filemet, hogy ostoros szeretne lenni! Is­ mered Kari fijamot? Hát ű lenne az! Igyes az, mint a csík! Szófogadó! Nem tudsz neki olyat mondani, hogy az ne ugorna nyomba! Hát rád gondoltam, koma! Ha tehozzád kerülne, akkor tudnám, hogy jó kézben van. A béres gondolkodik, úgy tesz, mintha nagyon törné a fejét, aztán megszólal: — Hát nem rajtam múlik egészen! Szólj a béresgazdának, a gazdának! Az apa úgy is tesz. Sorban beszél mindenkivel, aki tehet valamit. Végül az in­ tézőhöz kerül az ügy. Ha az intéző meg volt elégedve a cselédjével, nem kellett sűrűn raportra állítani, szorgalmasan szolgálta az uradalmat, akkor lehetett számítni. Ha nem, akkor az intéző megmondta, hogy magát az embert is el akarja bocsátani, nem pedig a gyermekét felvenni. Novemberben, decemberben már biztosat lehetett tudni. Az anya már alakította az apa ruhájából az ostorosnak valót. A fiú fonta szöszből az ostort. Az apa jó könnyű nyelet faragott a villába, mert erre is szüksége lesz a gyermeknek. Aztán ja­ nuár elsején megtörtént az elszegődés, Ismertették az ostorossal a kötelességeit, évi járandóságát. Tisztába volt ezekkel a gyermek, hiszen szeme előtt volt az uradalom­ ban a hetven-nyolcvan ostoros. Azt is többször hallotta, hogy mennyit kap évente. Azért száj<átva hallgatott mindent, mintha új lenne neki. Jobban azonban a járandó­ ság okozott neki igazi örömek Hiszen akinek fél kommenciót adnak, az már félig embernek számít. Egy ostoros esztendei bére a következő volt az 1880-as években: húsz forint ángária pénz, hat köböl kenyérgabona (ebből öt köböl rozs, egy köböl búza), hat méter hasábfa téli tüzelőnek, egy fél csomó gally nyári tüzelőnek, félköblös tengeri föld (fiOO négyszögöl), száz négyszögöl kenderföld, ötven négyszögöl zöldséges kertnek, egy darab tehéntartás, három mázsa alomszalma, három mázsa rétiszéna, 600 négyszögöl feles kaszáló, egy pár zsírosbőrből készült csizma, hat kilogramm só. Az irodából a béressel, a volt ostorossal együtt az út az istállóba vezetett. A béres megmutatja, hogy a két pár ökörből melyik kettőt kell gondozni az ostorosnak Aztán a volt ostorostól átveszi a szerszámokat, amik az egy pár ökörhöz tartoznak. Ide tartozott a járom, két darab járomszeggel, egy ílarab közszeggel. Vontatőrúa. vontatókötéllel. Egy darab három vagy négyágú villa, egy darab vakaró, egy darab kefe, a két ökör tisztántartásához. Ezeket a szerszámokat a kis ostoros jól megjegyez­ te magának, és odarakta a béreséhez. Ebéd után a fiú kapott az anyjától egy pár krajcárt és az apjával, no meg a béressel együtt a kocsmába mentek. A fiú fizette az első kört, hiszen ő volt az, akinek illő fizetni, hiszen félig emberré lépett elő. A béres nem utasítja vissza, hanem koccint a gyermekkel, az apjával és mond egy-két szót szerencsét kívánva a gyermeknek és megígéri, hogy mellette nem lesz rossz,

csak szófogadónak kell lenni. Az italért cserében a béres átnyújtja a dohányzacskó­ ját. A fiú ránéz az apjára. Pipázott már titokban, de most már csak megengedheti az apja, hiszen maga is keres. Az apa bólint. Másodikén hajnalban négy órakor a megszólaló kolomp nemcsak az öreg cselédek­ nek, hanem az ostorosnak is szól. Ezzel az első kolompszóval kezdi meg az igazán nehéz életet. A kisbéreseket azért fogadták az uradalomba, hogy segítsenek a béresnek az ök­ rök mozgatásában. Ezért a kisbéreseknek az állandó szerszámuk az ostor. Ennek mindig kéznél kell lenni, mint a katonánál a fegyvernek. Innen is kapták a nevüket népiesen, hogy ostoros béres. Ezzel jelentkezik már az első nap reggelén a béresnél. A bérestől kapja a parancsot. Természetesen a béres pedig aszerint utasít, ahogyan 6 kapja az első béresen keresztül a gazdától. Az esztendő minden szakában más és mása munka. Egy azonban mindig állandó: az ökrök gondozása. Az ostoros felnövé­ sen köszön, amint belép az istállóba. Előbb a béreseknek, aztán az 6 béresének. Az vagy fogadja emberségesen, vagy pedig máris kiabál, köszönés nélkül: — Hát tán én fogok helyetted dógozni, te fiju ?! Az ostoros szegre akasztja az ostorát és munkához lát, A soros emberek, akik az egész éjszakát az istállóban töltötték, hogy a jószágok ne tehessenek kárt egymás­ ban, amikor a kolomp megszólal, enni adnak minden ökörnek. Aztán amint a béresek, ostorosok belépnek az istállóba, az az első dolguk, hogy a ganéjt kihányják az állat alól. Az ostoros is kapja a villáját, s előbb a béres, majd az ő ökrei alól szedi ki a ganéjt és csomókba rakja az ökrök faránál, az ól piacán. Lesi, hogy mikor szabadul fel a ganéjhordó talicska, a saroglya. Utána egy másik ostorossal megfogják és tele­ rakják ganéjjal. Az egyik elölről, a másik hátulról rakja, hogy kevés hullhasson le, Aztán a béresek viszik ki az istállóból. Ha lusta a béres vagy embertelen, akkor beválasztott magának az ostoros, mert arra dolgozhat. Nemcsak ki kell szedni a ganéjt az ökrök alól, hanem megfogni a saroglya végét is. Ez pedig nem könnyű munka, mert a saroglyára lehet sokat is, keveset is rakni. A goromba béres sokat rak, hadd citerázzon az ostoros térde. Ha félútban elejti, nem bírja, akkor a béres káromkodva hátraszalad és nyakonveri az ostorosát. Az meg sír, hisz ő nem tehet róla, hogy gyermek létére nem bírja a mázsás vagy másfél mázsás terhet cipelni. Ilyenkor örül az ostoros, ha jelen van a béresgazda, mert az a pálcájával végigvág a béresen. Igaz, hogy ezt is csak az ostoros keserüli meg, ha egyedül maradnak a béressel. A trágyakihordás után az ostoros a béressel együtt viszi be az alomszalmát az ökrök alá. Olyan vastagon és egyenletesen terítik el, hogy térdig érjen a szalma. Mire ezzel végeznek, lehet másodszor is adni a jószágnak. Ilyenkor másodjára szénát kel­ lett adni. Ez vagy ki volt porciózva, vagy pedig szénás kosárba kellett rakni és az ökrök elé lenni. Előbb azonban az ostorosnak ki kelleti szedni a csutkaíziket a négy ökör elől. Bekötni abba a vesszőbe, amibe a tengeriszár volt kötve és kivinni hátra, ahol gyűjtötték. Amíg a jószág eszegette a szénát, sor került az ökrök vakarására, kefélésére. Ha az ökör belefeküdt a ganéjba, akkor szalmával jól le kellett csutakolni. Az'án a nya­ kánál kezdte vakarni a vakaróval és a farkánál fejezte be. Utána következett a kefé­ vel a por kikefélése a szőrből és a szőr lesimítása. Vakarás közben az ostoros fi­ gyelte az ökrei szarvát, hogy nem túságosan száraz-e? Ha száraz és. fénytelen volt akkor faggyúval kellett bekenni. De faggyúval kente be az ökrök patáit is, ha azok szárazok, töredezettek voltak. Amíg a jószág evett és pucolták, az istállóban nem volr szabad beszélgetni. A beszélgetés elterelte volna a jószág figyelmét az evésről. Ez fel is volt írva az istállóban: ,,Amíg a jószág eszik, lármázni tilos” ! Az itatásig kis idő maradt, addig az istálló közepére gyűltek össze, s csendben beszélgettek. A béres-

gazda itt adta ki a parancsot a napi munkára. A parancsot a béresek kapták, az os­ torosnak csak tudomásul kellett venni. Itatásnál az ostoros béres feladata, hogy vizet húzzon az itató vályúba és itatás után a vályúból kiereszti a vizet, hogy az szét ne faggyon. Ha ezzel végez, fázós kéz­ zel fut be az istállóba, fogja a vesszőseprőt és az ól piacát felsepri. Téli időben a früstök hat órakor volt. Amikor a früstökre szólt a kolomp, az ostoros béres igyekezett bekapni a reggelijét. Ha bérese soros béres volt, akkor csak aztán mehetett enni, ha a többiek már befejezték. A früstök télen egy óra hosszat tartott. Utána kezdődött a munka, ahogyan a béresgazda parancsolta. Az első béres kezdte a befogást. Télen nem volt annyi munka, mint tavasszal,nyáron és ősszel, de azért volt tennivalójuk a béreseknek. Ha jó kemény fagy és hó volt, akkor az erdő­ ből szállították haza a fát, az uradalomnak és a cselédségnek. Tél vége felé, amikor még jó szánút volt, került sor a trágya kihordására. Az ostorosnak mindkét esetben ott kellett állni a béres mellett. A béres rakta a szánt, szekeret, fával vagy ganéjjal, az ostoros pedig a nagy ökrök előtt állt az ostorával, hogy azok moccanni se mer­ jenek. Ha lusta volt a béres és az ökrök nem vadak, akkor az ostorosnak is villát kellett ragadni, segíteni a rakodásban, felmászni a szekérre, taposni a trágyát. Ha meg volt rakva a szán és a béres felült, az ostoros megindult az ökrök előtt ki a mezőre, ahová a trágyát vinni kellett. Nem számított, hogy volt-e hó, vagy nem, az ostorosnak az ökrök előtt kellett haladnia végig, hogy a jobb úton vezesse őket. Köz­ ben hátra-hátra nézett, ismételgetve a béres vezényszavait, amiket az mondott az ökröknek. Ha jó volt a béres és az ökrök sem rohantak a nagyvilágba, akkor csak addig kellett vezetni az ostorosnak, amíg egyenes útra értek. Utána felülhetett a béres mellé. Pipázhatott, és osak a mezőre érve szállt le. Itt aztán újra az ökrök előtt kel­ lett állnia, hogy ne mozduljanak, amíg a béres rakja a trágyát. A lusta béres mást csinált. Leszállt a szánról, elvette az ostorostól az ostort és annak kellett lerakni a trágyát. Téli időben törték járomba a négy-öt éves örkröket. Azért törték ilyenkor, mert a puha hóban nem törhette össze magát az ökör. Mindig csak egy ökröt tanítottak egyszerre. A tanuló ökröt hátra fogták be. Eléje a két legnyugodtabb ökröt. így aztán az új ökör nem futhatott el. Ha meg a többit is megbolondította, volt melege elől az ostorosnak. Tiporták a sarká*, ha pedig szembefordult velük, akkor a keze kapott az óriási szarvaktól. Olyan is előfordult, hogy az ökrök megtáltosodtak, figye­ lembe se vették az ostorost és keresztül gázoltak rajta. Délig dolgoztak, majd délután ismét folytatták sűrvedésig. Utána következett az etetés-itatás ideje, takarmány előkészítése másnapra. Ha ezzel végeztek, adtak az ök­ röknek másodszorra is, mehettek vacsorázni. Vacsora után itattak, rendet teremtettek az ökrök körül. Ha nem volt dolguk, az istálló közepén lobogó tűz köré ültek a bére­ sek közé és hallgatták a különböző történeteket, meséket. Tíz órakor hagyhatták el az istállót. Ekkor ért véget a nap. A kis ostorosnak már többször is elnyúlott a szája azóta, hogy beléptek a meleg istállóba. Megfázott egész nap a hóban, viharban. így aztán alighogy letette a fejét, álmodni sem volt ideje, már megint szólt a hajnali kolomp. . Tél utolján, amikor olvadni kezdett a hó, készültek a tavaszi szántáshoz. Minden béres előszedte az ekéjét, s ha hibája volt, maga javította meg vagy vitte a szekér; ácshoz, kovácshoz. Az ostorosnak itt is mellette kellett lenni és amit kért, a keze alá adni. Ekkor kenték meg a szekerek tengelyét is hájjal. Aztán kezdeni lehetett a szántást. Mielőtt szántani indultak volna, az ostoros minden szántáshoz szükséges dolgot felrakott a szekérre. Csak abban segített a béres, amit egymaga nem bírt fel­ tenni. Szekérre került az ekerúd, eketaliga. Az eke hátra, félig a bérfába, félig a

66

saroglyába. Mivel faeke volt, így az ostorosnak a szekér oldalán lógó vessző korsó­ tartóba kellett rakni kapcsot, tölgyfaéket, hogyha baj van az ekével, legyen kéznél a béresnek minden. Amikor már zöldült a gyep, az ostoros a nagy lőcsre akasztotta a szájkosarakat. Enélkül nagyon keserves volt nyáron a szántás, mert az ökör össze­ vissza kapdosott a fű után. Ha messzire mentek szántani, akkor arról is az ostorosnak kellett gondoskodni, hogy porcióba kötve széna is kerüljön a szekérre az ökrök ré­ szére. Amikor már minden a szekeren volt, akkor mehetett früstökölni. Früstök után pedig rögtön fogtak be és elindultak szántani. Ha a béres tudta, hogy valamit nem tett fel az ostoros a szekérre, de kínozni akarta a fiút, akkor fél, vagy háromnegyed útról visszazavarta, de azokkal a szavakkal, hogy mire ő kiér a mezőre, akkorra az ostoros is ott legyen. Az ostoros segít leszedni a szekérről az ekét, taligát, összeszerelni azokat és a szekérből az eke elé fogni az ökröket. Utána következik a szántás. Télen is be voltak ugyan fogva az ökrök, de nem húztak maguk után olyan terhet, mint az eke. így a járom már az első lépésnél meghúzta a nyakukat. Megy az ökör ilyenkor jobbra, balra, hátra, csak éppen előre nem akar menni és egyenesen. Márpedig barázdolni kell. Az első béres ostorosa a négy ökör első párját a tavalyi barázdába vezeti, hogy a jobboldali „tokr” -os ökör pontosan a barázdába léphessen. Ha a földet előző évben hátára szántották, akkor az ökrökkel a föld jobb sarkán kellett beállni, ha szét­ szántották, akkor a középen kellett beállni a barázdába. Az ostoros ilyenor félig előre néz, félig az ekén és a béresen tartja a szemét, hogy az eke pontosan akadjon bele a földbe. Utána előre fordul és megy előre a barázdába, de a két első ökör kötelét úgy szorítja, hogy azok se jobbra, se balra nem tudjanak mozdulni, mert ak­ kor kiszaladhatnak a barázdából, vagy pedig olyan lesz, mint az „ökörhugyozás.” Ment egy darabig, aztán a béres szavára megállítja az ökröket. Ekkor állítják be az ekét, hogy sekélyebben vagy mélyebben szántson, vagy nagyobbat fogjon az eke. Ahogy megindul az elsőbéres a friss barázdában, máris következik a második béres, harmadik és a többiek, ostorosaik belevezetik az ökröket a barázdába. Ez nem könynyű dolog. Nagyon kell ügyelni. Ha a barázdás ökrök nem a barázdába, hanem jobb­ ra, a friss szántásba lépnek, az eke nem fog bele a földbe. Ha balra lép a barázdá­ tól a barázdás ökör, akkor rögtön csíkot hagy az eke. Ilyenkor vissza keli újra for­ dulni és beállni rendesen a barázdába. Ez nem megy szótlanul. Káromkodik a béres ijedtében kiabál az ökröknek az ostoros. Ha az ökrök előbb megfutnak, mint ahogy az eke belekapna a földbe, akkor hátráltatni kell az ökröket, a béresnek rángatni vissza az ekét. Ilyenkor sok vezényszó hallik a béres és az ostoros szájából. Induláskor: — Gyér’ ide Betyár! Badar ne! Hátra mozgatáskor: — Hökk hátra, Badár! Hőkk Betyár! Megálláskor: — Hóha Betyár! Hóha! Szántás közben a földbe való beálláskor van a legtöbb baja az ostorosnak, meg a kiforduláskor. Beálláskor ügyelni kell, hogy lassan mozogjanak az ökrök, pontosan beállíthassa az ekét a béres. Amikor végigér a földön, a hátsó dűlőre, ügyelni kell. hogy az ökrök ne a kelleténél előbb forduljanak ki, mert ha előbb fordulnak ki, mint az eke, a barázda vége elgörbül. Befordulni is nagyon nehéz, főleg amikor hátára szántják a földet, ilyenkor kezdésnél majdnem egy helyben kell megfordítani a négy ökröt. Ha szétszántást végeznek, akkor középről figyelik jobbról is, balról is a földet. Itt is nehéz az ökrök egy helyben forgatása. Ha a föld két végén dűlőút van, szabadon lehet forgatni, nincsen baj. De ha árok van a végén, bozót, bokrok vagy fák, akkor

67

az ostoros előre is fél. Ilyenkor szemben áll a béressel és kíséri a barázdát, háttal megy. Könnyebbedik az eke, lassan kifordul a földből. Ha az ökrök ilyenkor megsza­ ladnak, akkor maguk előtt tolják az ostorost az árokba, bozótba, tövisbe. Ha mezítláb van, kapdo'hatja a lábát. Ha pedig el akarja kerülni a tövist, akkor előbb fordítja ki az ökröket és vissza kell fordulni a barázdába. Akkor nehéz az ökröket vezetni, amikor ciklire jön ki a föld. Vagyis középen elmarad egy sáv, ami keskeny és rövid. Szívesebben felvágná kapával is az ostoros, dehát szántani kell és vezetni az ökröket. Ha az eke nagyobbat fogott, mint kellett volna, de csík nem maradt el, hanem a rend befedi a földet, da alatta nem volt felszántva, „vakbarázdá” -nak nevezték. A földnek van első és hátsó dűlője. Első, ahonnan szántani kezdenek, hátsó, ahol visszafordulnak. Szántásban egyet fordulnak akkor, ha a földön felmennek és visszajönnek. Dűlő­ szántást végeznek, amikor a földet végigszántották és a két végén keresztbe szánta­ nak. Akkor jó a szántás, ha a dűlők keskenyek. Szántás közben naponta többször is megállnak pihenni. Ilyenkor az ostoros így szól az ökröknek: — Hőkk, hátra Badar! — azért, hogy az ökör ne érezze a terhet a nyakán. Továbbra is ottmarad az ökör előtt állva, vagy leül. Az ostor a kezében marad Ha pipázik, akkor addig hátra megy a béreshez, hogy megkínálja és maga is rá­ gyújt. Ez az idő rövid, általában früstökkor van. Csupán egy pipa kiszívásának az ideje. Tíz óra tájban újra pihennek, rágyújtanak. Aztán délben pihennek két órát. Ha messze vannak a tanyától, ott a mezőn fogják ki az ökröket. Hozzákötik két o l­ dalra a szekér fájához és elé rakják az otthonról hozott szénát. A béresek hazamen­ nek ebédelni, az osforosok pedig ottmaradnak az ökrökre vigyázni, ö k ott esznek Ha túl messze vannak, akkor a béresek sem mennek haza, ők is ott esznek. Vagy odaviszik nekik az ebédet, vagy már reggel tarisznyát készítettek. Mielőtt munkába állnának, még a pihenési idő alatt az ökröket elviszik a legközelebbi kúthoz megita*ni. Uzsonnakor van újra pihenő és amikor sötétedik, indulnak el hosszú sor­ ban hazafelé. A fogatok előtt mindenütt ott ballagnak, vánszorognak az ostoros bé­ resek. Az első napi szántás általában nehéz embernek, gyermeknek egyaránt. így az ostoros béresnek is. Aztán megszokja, mert meg kell szokni. Mire befejezik a tavaszi szántást, az ostoros béres már megtanulta, hogyan kell szántani. Amikor az ökrök nyaka már megszokta a jármot, az ostoros béresek már csak addig mennek az ökrök előtt, amíg ki, vagy beállnak a földbe. Ha egyenesen haladnak a barázdában, akkor az ostoros hátra, baloldalon a hátsó ökör fejéhez áll és ostorával innen irányítja az első pár ökröt. Ha nagyon jól megy a négy ökör, s a béres is jó ember, akkor az os­ toros hátra is mehet tartani az ekét. Előbb inog a kezében, de a béres magyaráz neki. Aztán megtanulja ezt is. A tavaszi szántás után következő nagyobb munka a szénahordás és ara*ás után az élef hordása. Itt is az a feladata az ostoros béresnek, hogy vezesse az ökröket. Megtanulja, hogyan kell boglya mellé állni szekérrel. Nem szabad sem túl közel, sem túlságosan távol állni, mert akkor nehéz rakni a szekeret. Ha közel áll, nem fér a szekérrakó. Ha messze van, akkor cipelni kell a szénát. Arra is ügyelni kell az osto­ rosnak, hogy a szekérrel úgy álljon a boglya mellett, hogy az első és hátsó kerekek egy nyomban haladjanak, így álljanak meg. Különben akkor félre rakja a béres a szekeret. Az ökröknek moccanni sem szabad rakodás közben, mert a béres nem fi­ gyelhet oda, rakja a szekeret. Ilyenkor az ostoros szemben áll az ökrökkel, fogja a szekér rúdját és figyeli a bérest. Amikor a bérfa tele van szénával, a béres szarut gyűr, ő pedig vezényli: — Egy kicsit balra tegye, András bátyám! Még egy kicsit! Nem annyira I Most jó!

68

Aztán következik a másik szaru jobbra. A szénának mindkét szélen egyformán kell állni, mert ha egyik oldala kijjebb, vagy beljebb van, akkor könnyen felborulhat a szekér. Amíg az ostoros figyeli és irányítja a bérest, meg is tanulja, hogyan kell szekeret rakni. Termény behordásakor ugyanez a feladata, hogy az ökrök előtt álljon és irányítsa a szekér rakását. Mivel ilyenkor kévékből rakják a szekeret, az ostoros úgy érzi, hogy kévékből már ő is tudna jó szekeret rakni. Amikor aztán elindulnak a tele szekérrel, az ostorosnak kell ügyelni, hogy csak a legjobb úton vezesse az ökrö­ ket a göröngyös, kátyus útrészeket elkerülje amennyire csak lehet, mert ha borul a szekér, nem az ökrön vág végig a béreis, hanem az ostoroson. Aratás, cséplés után szekérrel szállították a terményt Beregszászba. A rakodás ideje alatt ilyenkor is ott állt az ostoros az ökrök előtt, aztán vezette őket. Utána ahogy telik az idő, jön az őszi szántás-vetés, betakarítás ideje. Lehullik a hó, eltelik egy kemény esztendő. A következő év már nincs olyan nehéz. Egy év alatt megerő­ södik az ostoros béres. De megismeri a bérest is minden gyengéjéről. Igyekszik a kedvébe járni. Ha pipás ember, sütvén megkínálja a saját dohányából. Ha szereti az itókát, fizet neki a korcsmában. Ha hallgatag ember a béres, akkor igyekszik ő is olyan lenni, Ha hazúg ember, akkor neki is lódítani kell a béressel, mert különben szo­ rul. A harmadik esztendőben aztán háromnegyed emberré válik az ostoros. Három­ negyed kommenciót kapott, de már tud annyit, mint a legöregebb béres. Nem esik kétségbe, ha a béres a vásárra megy jószágot eladni vagy ha bizonyos időre leesik a lábáról. Egyedül is tudja irányítani a négy ökröt. Tud szántani, szekeret rakni. Féligmeddig a nagy legények sorában érzi magát. Az ostoros béres öltözete az első két esztendőben télen az, amit az anyja csinált neki az apja ruháiból. Csizmát az uradalomban kapott. Ehhez a ruházathoz télen még báránybőrből köcét csináltatnak vagy marad az apáé, nagyapáé. Fejébe kerül az apja vagy a nagyapja volt báránybőr kucsmája. Amikor melegszik az idő, az os­ toros öltözete már csak a féllábszárig érő festett vagy festetlen vászoning. Alá nem vesz fel semmit. Fejében ócska kalap vagy szalmakalap. Szántás közben mezítláb jár, ha sok a csutka, vagy tarlót szántanak, akkor a gulyásokkal ócska csizmaszárból bocskort csináltatnak. Másodéves korában még marad ez az öltözet, de harmadéves korában már nyárra bő vászongatyát kap, ugyancsak bő ujjú vászoninggel, fején szalmakalap, lábán bocskor. Ünnepi ruhája az ostorosnak csak a második év végén lesz testhezálló és új. Ezt már az ő keresetéből veszik. Nyáron fehérített vászonból készített rojtos gatya, ugyan­ csak ilyen ing bő ujjal, fekete kalap. Lábán új bocskor vagy csizma. Természetesen ehhez tartozik még a fekete lajbi. Az ostoros béresnek csak annyi szabad- és ünnepnapja volt, amennyit a szerző­ dés biztosított. Egy nap szabadságot kapott, amikor vásárra mehetett. Más szabad­ napja a vasárnap és az egyházi ünnep azon részei, amit nem kell a jószág mellett tölteni. Vasárnap később szól a kolomp, mint hétköznap. Megeteti, megitatja a jószá­ got, beszalmáznak alá, tisztára seprik az istálló környékét, aztán tíz órakor el lehet hagyni az istállót. Ha soros béresnek van beosztva a béres, akkor az ostoros is marad vele egész napra. Különben nincsen szolgálat, délutáni etetésig szabad. Télen négy órakor kezdődik a délutáni etetés, nyáron pedig hat-hét óra tájban. Az ostoros béres évi járandósága fél vagy háromnegyed kommenció. Nem tűnik ez soknak, de ha egy családból az apán kívül még két ostoros is keres, nagy könynyebbséget jelent a család eltartásában. Sőt valamit lehet kaparni is ennyi kere­ setből.

69

Pásztor Gábor: Litográfia

70

N yárády M ihály:

Nyíregyháza az 1848—1849. évi szabadságharcban A szabadságharc idejebeli Nyíregyháza sok tekintetben különbözött a mai Nyír­ egyházától. Nagy részben más volt a területe. Hozzá tartoztak bizonyos Nagycserkesz és Nyírtelek községbeli területek. Viszont hiányoztak belőle a sóstóhegyiek és bor­ bányaiak. Az utóbbiak ugyanis még Kótaj, Pazony, (Nyírpazony) vagy Oros községek tartozékai voltak. A város összterülete így 24 319 kataszteri hold volt. A város képe olyan volt, mint egy nagy falué. A piacán csak ódon, alacsony földszintes házak sorakoztak. Ezek kevés kivételtől eltekintve, náddal voltak fedve.1 Lakosainak a száma alig ütötte meg a 13 000-et. Ebből még csak egyharmad rész vallotta magát magyarnak.2 A város élén a polgármester állott. Legfőbb intéző szerve a képviselőtestület volt.3 Lakossága huszonnégy évvel előbb váltotta meg magát a jobbágyi terhek alól. Az önálló gazdák túlnyomó többségben voltak benne. Ezek számának csak kis töre­ déke volt az iparosok száma. Kereskedőkről, értelmiségiekről beszélni alig lehetett. Az agrárproletárjai jóformán a szolgákból, az ipari proletárjai pedig a segédekből és inasokból állottak.4 A város még nem volt a megye (Szabolcs megye!) székhelye, E mellett vasútja sem volt. Posta éppen került a városban. Csak hát az kicsi forgalmú volt. A mun­ kája pedig meglehetősen lassú. Egy héten háromszor kapott a város postát.5 Abba pedig hét nap is beletelhetett, hogy valami hír az ország szívéből — Pestről — el­ érkezzék a városba. A március tizenötödiki események hírének így nagy késéssel kellett megérkeznie Nyíregyházára. Pest város közönsége maga értesítette Nyíregyháza város közönségét arról, hogy polgárvér omlása nélkül megvalósultak a szükséges reformok. S egyben közölte vele a nemzet tizenkét pontba foglalt kívánságát. Valamint azt is, hogy maga polgárőrséget alakított. És, hogy a reform-diadal megünneplésére elrendelte Pest vá­ rosa kivilágítását. S ezek követésére felhívta Nyíregyháza közönségét.6 Lukács Ödön a „Nyíregyháza szabad kiváltságolt város története” című könyvé­ ben lelkesedéssel írt a hírnek a városba való érkezéséről: „A nagy események híre villámszárnyakon járta be a várost, mindenfelé élénk csoportok alakultak, — a köz­ helyek megteltek esténként, s a közeli nagy események elősejtelme s március 15-ének igézete alatt forrongásban voltak a kedélyek.7 A körülmények újra és újra való mérlegelése után mi más eredményre jutottunk. Sietve kijelentjük, hogy ez az eredmény nem abból adódott, hogy Nyíregyházán még az 1850. évben is csak 4266-an vallották magukat magyarnak. Mert — hogy a legna­ gyobb dolgot mondjam — a szabadságharc egyik szép legendáját, a Szent harang-le­ gendát, — annak az egyháznak a harangjáról jegyeztük le, amelyiknek a hívei na­ gyobb részben a legszámottevőbb nemzetiség — a tót (szlovák) — sorából kerültek ki. Tehát az evangélikus egyháznak a haragjáról!* Hogy Lukács Ödön leírását nem tudtuk egészen magunkévá tenni, egy furcsa nevű járványnak, a hidegláznak a városban való szörnyű pusztítása volt az oka.

71

Az 1846. évben 972 volt Nyíregyházán az összes halálozások száma. Az utána kö­ vetkező 1847-ben már 1587, 1848-ban 1668, 1849-ben pedig 1761! Szembenaz 1850. évi 619-es normális elhalálozási számmal. Ezek szerint az elhalálozásban már az 1846. évben is rendellenesség volt. Meg­ lepővé — sőt félelmetessé — azonban csak az 1847. év végén lett. Hogy mi volt a hidegláz? Azt nem ismerték fel könnyen és idejében. Az 1848. évi anyakönyvi adatokból azonban már kitűnt, hogy a betegség a ko­ lera volt. Mint nagyon jellemző dolgot, megemlítjük itt azt is, hogy a hivatalos emberek a hidegláz névvel — amíg tudták — maguk is takargatták a rémületes kolera jelen­ létét, Egy felsőbb orvosi utasítás szerint az orvosoknak és lelkészeknek a hír kipatta­ nása után már azt is hirdetniük kellett, hogy a kolera nem ragályos (!): nehogy a hozzátartozók ápolás nélkül maradjanak.9 A helyzet jellemzésére megemlítjük itt azt is, hogy a római katolikus egyháznál az 1847. év végen 74 hideglázas „idegent” temettek el. És, hogy ezeket részben az utcán, holtan szedték fel, részben, rövid itt tartózkodásuk után a kórházba vitték, ahol meghaltak. És, hogy ezek többségükben a Felvidékről, Zemplénből, Szepesből, Gömörből, Zólyomból, Árvából valók voltak. És hogy szegények, vagy éppen kol­ dusok voltak. Az 1848. év elején is ilyenféle volt a helyzet. A pesti március tizenötödiki nagy események híre tehát ilyen borzalmak közt ér­ kezett meg Nyíregyházára! Nem is lehetett itt szó nagy tömegek mozgósításáról. An­ nál inkább nem azoknak a „megmozdulásáról.” A város vezetősége azonban nem maradt érzéketlen a „közhaza” nagy ügye iránt. Képviselőtestülete rokonszenvét nyilvánította a március tizenötödikén kezdett re­ form-mozgalommal kapcsolatban. Egyben a pestvárosi Rendreügyelő Bizottságnak értesítést küldött arról, hogy Nyíregyházán a pestihez hasonló mozgalmat kezdemé­ nyeztek.19 Hogy melyik napon történtek ezek, pontosan nem tudjuk megmondani. Semmi módon sem előzhették meg azonban a Szabolcs vármegyének küldött értesítést, és ugyanennek a megyének az azzal kapcsolatos intézkedéseit. Ezek pedig március hu­ szonegyedikén mentek végbe. A város lakosai természetesen a pesti mozgalom részletei felől sem maradtak tá­ jékozatlanok. A vármegye ugyanis a rendfenntartásra alakított állandó választmá­ nyának két nyíregyházi polgárt is tagjává választott.11 Lukács Ödön szerint a megye küldöttsége szervezte meg április 2-án a Nyíregy­ házi őrsereget.19 Tagjainak a kiképzésére azonban, szerintem csak május 12-e után került sor. Akkor fogadták fel kiképzőnek Vietorisz Antalt. Az őrseregnek pedig nemcsakhogy katonai ruhája, de még nemzetiszínű szalagja sem volt. Ezt is május 12-én szerez­ ték be.13 Azt talán már mondanom sem kellene, hogy az őrseregnek rendkívül kevés fegyver volt a birtokában. Ezek is részben vadászfegyverek voltak. 1848. augusztus 16-án is még csupán az őrsereg kaszákkal való ellátásáról esett szó. A nemzeti őrsereg mellett azonban rendes fegyveres haderő is volt Nyíregyhá­ zán: éspedig a gróf Wrbna 6. könnyű lovasezred alezredesi osztályának az I. százada. Amikor pedig az ezrednek a megyében lévő másik (II.) századát Nyíregyházára he­ lyezték — ami április 15-én történt — az Althan alezredes levele szerint is még a magyar hadügyminisztérium rendelete értelmében és a nagykállói megyei küldött­ ségnek (választmánynak) történt bejelentés mellett ment végbe.14 Városunkban tehát az 1848. év kezdetén mégiscsak történtek „különleges” dol­ gok. Ilyen volt egy május 14. napján tartott templomi ünnepély is, amelyet Szabolcs

72

vármegye Központi Választmányának a felhívására tartott a papság és az elöljáró­ ság, — arra való utalással, — hogy a korszakalkotó 1848-as törvények valószínűleg (!) a május 8 és 13 napjai közti időben lesznek kihirdetve. A választmány pedig még külön hangsúlyozta e rendelkezésében, hogy a hálaadó egyházi ünnepélyeket az or­ szág békés átalakulásáért tartják, s ez alkalommal a „nemzet atyja”, — a „koronás király” — „és a törvényhozó testület iránti hálacrzelmet mutassák be a mindenható Űristennek.”15 Más különlegességek is akadtak még, az akkori időben a városban. Így pl. az 1848-as törvények közül az váltotta ki a legnagyobb érdeklődést, amely kimondta, hogy a földesurakat a jobbágyságnak juttatott földjükért kárpótolni fogják. A vá­ ros lakosai tudniillik már megváltották a jobbágyi földjüket. Most az örökváltság fejében kifizetett összeget szerették volna megkapni térítésképpen az államtól. Ugyancsak szerették volna megkapni az államtól a tized megváltási összegét is. Ezek­ nek az elintézésére a város vezetői a legnagyobb sietséggel alakítottak is egy bi­ zottságot.16 E mellett azonban lázba ejtette még a lakosokat a közteherviselés arányosításá­ nak a kérdése is. Túlságos adóterhükön régi földesuraik megadóztatásával nem le­ hetett segíteni. Azok birtokai a város határán kívül feküdtek. Így a vezetőség az absentisták (távollevők), a fényűzési cikkek és a jövedelmek megadóztatásával igye­ kezett könnyebbséget elérni.17 Az új választási törvény végrehajtása pedig a városban éppen nem ment végbe teljesen simán. Nyíregyháza rendezett tanácsú várossá lett. Képviselőküldési joggal is fel lett ruházva. (A város már egymaga választhatott egy képviselőt!) Így a város vezető­ ségének össze kellett állítania a választók névjegyzékét. Ezeknek a munkáknak a során kiderült, hogy „számos birtokos lakos” „a törvény magosra határozott qulificatic (ja) miatt” választási jogot nem kapott. Az elégedetlenség csillapítására a város ve­ zetői a következő határozatot hozták: „Minthogy számos birtokos lakosok érzékenyül veszik mellőztetésüket, ...addig is, míg ezen megszorítás újabb törvény által tágíttathatni fog (!), nemcsak a választási, de (az) azzal elérni óhajtott eredményt illyetén elmellőzött lakosok is élvezhessék, a legközelebbi tisztújítás befejeztével haladék nél­ kül öszve hívandó népgyűlésben (!) a végül lesznek egybegyűjtendők, hogy tetszések szerint válasszanak egy egyént, Népszószóló (!) nevezett alatt, fizetés nélküli minő­ ségben és közgyűlésben érdekeiket képviselendőt és előmozdítandót.” 18 A város vezetősége intézte hát az ügyeket legjobb belátása szerint. Ha kellett, keménységgel, ha kellett, emberséggel. Néha azonban hagyta azt is, hogy egyes tes­ tületek intézzenek el bizonyos dolgokat helyette. így járt el az egységbontó Hulyuk Mihály evangélikus segédlelkész esetében is. Ráhagyta ügyének az elintézését az egyházi hatóságokra. Hulyuk Mihály felvidéki eredetű ifjú volt. 1847. szeptember 12-én fogadta fel az egyházközség segédlelkésznek. A templomban történő bemutatkozása után úgy nyilakozak róla, hogy gyenge mellű, gyenge szavú ember. A beszéde is hibás. Megje­ gyezték azonban, hogy az utóbbit annak is lehet tulajdonítani, hogy idegen helyen szónokolt. Mivel az egyháznak „a kóros időkben történő igen számos elhalálozás miatt nagy szüksége van” a két lelkész mellett egy segédlelkészre (!) — ha megígéri, hogy máskor hangosabban beszél, — mégis megfogadják. Hulyuk Mihály segédlelkész személyével azonban később sem voltak teljesen ki­ békülve a hívek. Egyesek szerint kellemetlen előadásával a köznépet elidegenítette az istentisztelet szorgalmas látogatásától. Másoknak a társalgási körökbeli viselkedése sem tetszett. Voltak olyanok ics, akik nem találták a szelídség példaképének. De azért

73

már szinte kivétel nélkül elítélték, hogy a vegyes — vagyis magyar és „tót” nyelvű alsó iskolák tanulói által lázító „tót” verseket másoltat és terjeszt, — s hogy ezáltal a közönség belső békességes állását igyekszik felforgatni. Hulyuk Mihály azonban nagyobb zavart nem idézett fel. Bizonyos térítést kapott az egyháztól s így a lehető legrövidebb időn belül békességben távozott el a városból. Mindezek 1848. áprilisában történtek.19 A város vezetősége különben előkészítette a választásokat is. A képviselőtestületi tagok számát 102-ben állapította meg. Kimondta, hogy azoknak a városi tisztviselők­ nek, és egyéb alkalmazottaknak, akik élethossziglan választattak, a többiekkel együtt le kell mondaniok. Ha azonban az új választás során meg nem választatnának, ré­ szükre nyugdíjat állapítanak megu Akiket pedig megválasztanak, azok állásukat kö­ telesek elfogadni. A megválasztandó polgármeser lesz a képviselőtestület gyűléseinek az elnöke. A nemzeti őrseregre való ügyelet és a toborzások költségeinek kiutalása ugyancsak az ő jogai lesznek. (Itt csak a három legkülönlegesebb hatáskörét emlí­ tettük meg!) A tanács tagjai lösznek: a főbíró, albíró, a kapitány és a hat tanácsnok. Ennek a testületnek csupán az igazságszolgáltatás és az árvák vagyonának a kezelése lesz a feladata. Az elnöke pedig a főbíró lesz. Ezek mellett választanak még főjegy­ zőt, aljegyzőket, ügyészt, számvevőt, tiszti gyámnokot, főorvost, sebészt, erdőfelügye­ lőt és pusztafelügyelőket. A május 23, és 26. közti időben a jelölletését elfogadni nem akaró régi polgár­ mester, — ICrajnyák János — helyébe Haczell Antalt választották. A főbírói tiszt­ séget Galánffy Jánosra, az albíróit Palicz Mihályra, a kapitányit Súlyán Jánosra, a főjegyzőit Májerszky Lajosra ruházták. Az országgyűlési képviselő választását június 15-ére tűzték ki. Képviselőnek a város új polgármesterét, — Haczell Antalt — választották meg.21 A megüresedett pol­ gármesteri székbe azonban megintcsak a város régi polgármesterét, Krajnyák Jánost helyezték.22 A város új képviselete (képviselőtestülete) maga is nagyon komolynak látta a helyzetet. Erre következtethetünk abból a határozatból, hogy minden hónapban ren­ des közgyűlést fog tartani. A „vészterhes” időkben a szükséges vélemények megadá­ sára külön bizottságokat választott. A haza véderejének gyarapítására toborzó tisz­ teket küldött ki. ötven honvéd foglalójára 1000 pengő forintot ajánlott fel. A to­ borzásnak addig való folytatását is elhatározta, míg az újoncok száma százra nem emelkedik.23 Az egyre vészterhesebbé váló idők kétségtelen jele lett az, hogy a városi kép­ viselet egykori földesuraitól, a Dessewffyektől — Királytelken nem akart vállalni új bérletet. Nemkülönben az is, hogy a nála levő tartozásokat felmondta, s hogy maga kölcsön után járt. ínségről a város határán belül nem lehetett szó, mert egy július 7-i, — tehát aratástáji — képviseleti határozattal az előző évi termésből fennmaradt 360 köböl takarékmagtári gabonának az eladását elrendelhették.24 A munkások kereseti lehetőségét is előmozdították: A Bujtos nevű mocsár víz­ mentesítésének napszám mellett való folytatását is azért határozták el.25 A rendkívüli előfogatozásra a földdel nem bíró lovas gazdák kímélettel való ki­ rendelését is előírták.29 E mellett azonban a város polgárai sem vonták vissza magukat attól, hogy az ország „felsegélésére” két ízben is önkéntes ajánlatot tegyenek. Különösen szép ered­ ménnyel járt az első! Ekkor 2327 pft és 5/8 lat ezüst gyűlt össze örökös ajánlatkép-

74

pen, 160 lat ezüst pedig kölcsönképpen. Az ajánlás eredményére világosságot vethe­ tünk azzal a ténnyel, hogy az állam maga később hasonló célra Szabolcs vármegye egészére csupán 60 000 forintot vetett ki.27 A város közönsége tehát már kezdettől fogva együttérzett és dolgozott Pest vá­ rosával és a magyar kormánnyal. Csak nem volt elég tájékozott a rendelkezések felől. Nem tudta például a közönség, hogy mit is kezdjen a városban tartózkodó császári­ királyi lovassággal. Az élelmezését már július első napjaiban beszüntette. Ugyanennek a hónapnak a 7. napján tartott közgyűlésében azt is elhatározta, hogy felszólítja a lovasság pa­ rancsnokságát puskaporának pénzért való átengedésére (!). Sőt, elszánta magát arra is, hogy az ajánlat visszautasítása esetén a parancsnokot letartóztatja. Nem volt azonban egészen biztos a dolgában, azért azt is kimondta határozatképpen, hogy az ügyet elbírálás végett felterjeszti az alispánhoz.28 Mi lett a vége a dolognak, határozottan nem tudjuk. Abból azonban, hogy egy Kállay Ubul nevű főszolgabíró július 16-án rendelkezett a gróf Wrbna-ezred Bécsbe igyekvő második lovasosztályának a kenyérrel, zabbal és a továbbutazáshoz szükséges szerekkel való ellátásához, nem lehet másra következtetnünk, minthogy a nyíregy­ házi első lovashadosztály is bántatlanul hagyta el a várost.29 Eközben és ezek után is folyt azonban a nyíregyháziak egységének a megbontá­ sára irányuló törekvés. Bizonyság erre nézve Ferdinánd király és Ferenc József csá­ szár, valamint Jellasics, Windischgraetz és Haynau császári vezérek ki ^ltványa. rendelet- és parancsolat-másolatainak az evangélikus egyház iratai között valé puszta léte is. Ezek az írások és próbálkozások azonban hatástalanok maradtak városunk la­ kosainál. ★

Lássuk ezek után a nyíregyházi korai háborús eseményeket. 1848. július 7. napján — a város közgyűlése kérelmet intézett a miniszterelnök­ höz, hogy a nemzetőrök őrnagyává a Szabolcs megyei Apagyi Boldizsárt neveztesse ki. Ugyanakkor értesítette a főszolgabíróját bizonyos nemzetőri ruhák megvételéről. Egyben tudatta vele a rendelkezésre álló fegyverek számát is, és elhatározta, hogy a nyíregyházi őrsereg harcba menendő tagjainak a családját segélyezni fogja. Szeptem­ ber 30-án azután önkéntes jelentkezés alapján lövészcsapatot is szervezett belőle, ennek hat hétre csekély összeget is rendelt. (A nemzetőrségnek az idegenben való szolgálati ideje ugyanis hat hétben volt megszabva).30 Az alakulat október 13-a előtt el is ment a harctérre. Miért is újabb csapatol szervezett a város. Aminek azután a vadászcsapat nevet adta. Az előbbi csapat az 1849. év január hó 3. napján Kralovánszky András parancsnoksága alatt Nagybá­ nyán tartózkodott és várta, hogy leváltásáról gondoskodjanak.31 A nemzeti őrsereg gyakori váltogatási kényszere miatt gondoltak arra is, hogy toborzott csapatokkal próbálkozzanak, és az a törekvés is általánossá vált, hogy a nemzetőrséget, — a népfelkelés esetétől eltekintve, — egyes-egyedül a megye hatá­ rán belül alkalmazzák. Május 29-én 42 önkéntes nyíregyházi esküdött fel Nagykállóban a magyar hon­ védzászló alá. (Két nappal azután még más 800 szabolcsi tette le ugyanott az esküt.)32 1848 szeptember 17-én azonban Degenfeld Imre kormánybiztos-főispán már egy kiáltványban jelentette a kormány újabb toborzási szándékát is. A kiáltvány rend­ kívül érdekes volt, benne ugyanis már nyíltan beszélt a horvátokkal és szerbekkel

75

folyó Dráva- és Duna-melléki harcokról. A honvédsereg ilyen módon való kiegészí­ tésére azonban szerinte még mindig csak addig lett volna szükség, „míg a katonai állítási törvények... (a) koronás király... által szentesíttetnek.33 Szeptember és október hónapokban Nyíregyházán 104 honvédet toboroztak. Ennek a katonafogadásnak a költségét, 8481 vfrt. 19 krajcárt ugyancsak a város vállalta ma­ gára. (Megjegyezzük itt, hogy a ruha, a köpenyegnek és túri süvegnek a kivételével egyszerű paraszti volt, s hogy a süveg is csupán abban különbözött az eléggé álta­ lános, kobakhoz simuló, karimával bíró kalaptól, hogy az elejére egy nemzeti színű kokárdára fűzött fehér lemezből készült magyar országcímert alkalmaztak).34 A sorozás ideje is elég hamar bekövetkezett, — csak nem olyan módon, mint azt Degenfeld Imre kiáltványa után várni lehetett volna: V. Ferdinánd ugyanis október 3-án törvénytelen leirattal feloszlatta az országgyűlést, egyben az országot hadi tör­ vény alá vetette. A magyar kormány pedig ezután már a király ellenére rendelte el a sorozást. Amit Nyíregyházán október 20-án meg is tartottak. A továbbiakban rendkívüli nehézséget okozott a csapatok felszerelésének kérdése. A lakosoktól tehát a puskákat beszedték. Majd igénybe vették a nyíregyházi szabók, szűcsök, csizmadiák, szíjjártók, fegyverművesek, kovácsok és kerékgyártók nagy ré­ szének a munkáját. Az utóbbiakét már valóban a legnagyobb szükség tette indo koltlá, a honvédeknek 7 sukknyi (kb. 7x220 cm-nyi) nyírfalevéllel ellátott, kiegyene­ sített nyakú kaszáját készíttették velük. (Ehhez azután már lefoglalták a városban található összes kaszákat!)35 Hogy ezt a vágó szerszámot nemcsak a harcterek mögöttes részén portyázó nem­ zetőröknek, hanem az ellenség előtt álló honvédeknek a kezébe is odaadták, annak bizonysága Szabolcs vármegye 1849 január 3-áról keltezett jegyzőkönyve. Nem is lehet csodálkoznunk így a szabadságharc kezdeti nehézségein. Nem ok nélkül került ki Degenfeld kormánybiztos-főispán tolla alól az a ren­ delet, amelyet Kállay Immánuel járási biztos 1848. december 25-én továbbított Galánffy János nyíregyházi főbíróhoz: 1. Tilos az ellenség által foglalva tartott Abauj és Sáros vidékére minden élelmiszer kivitele. 2. Nyíregyházán időszakonként nép­ gyűlést kell tartani, és a történtekről ott igaz tudósítást kell adni. Minden lehetséges eszközt fel kell használni a nép lelkesítésére, és a haza védeimi készségére. 3. Elő kell készíteni a népet arra, hogy ha ellenség mutatkoznék, mitévők legyenek: hogy élelmiszereiket elrejtsék, igavonóikat elhajtsák, a hidakat és utakat összerombolják, így nehezítsék az ellenség előbbre jutását. 4. Minden álhírt és rémületet okozó beszé­ det el kell tiltani, a lázítókat el kell fogatni, és a rakamazi Rögtönítélő Bíróság elé kell kísértetni. Rendkívül jellemző Finta Márton ezidőbeli Szabolcs megyei politikai biztosnak a nyíregyházi szabadságos honvédeket bekövetelő irata. Ebben tudniillik szó esik arról is, hogy azoknak a visszatéréséért megbízható embereknek felelősséget kell vállalniok. így lett az egyik honvédért kezes az elöljáróság, a másikért bizonyos Kralovánszky András nevű „úr” , — talán a szabadságolt honvéd századosa — a harma­ dikért éppen a tulajdon édesanyja.36 . A hatóságok természetesen kutattak a szökevények után is. Nyíregyházán azon­ ban ilyet nagyon keveset tartottak nyilván. Az újabban kinevezett különféle biztosok és megválasztott bizottmányok már eligazították a városi hatóságot a fontosabb dolgokban. Erre mindig nagyobb és nagyobb szükség is lett: a városban egymást érték az élelmet, szállást és előfogatot igénylő nemzetőrök és honvédek.

76

Legfőbb ideje is volt a megnyugtató rendcsinálásnak, mert 1848. decemberében már nem titkolták, hogy a városban kolerában halnak az emberek. Az e hónapi el­ halálozás pontosan 77 volt! Az 1849. év első két hónapjában pedig 83 volt a kolerás halottak száma a városban. A betegség március közepén azonban már határozottan vesztett a súlyosságából. Április közepére pedig már megszűntnek is lehetett tekinteni. Az osztrák csapatok is egyre távolodtak a megye határától. A honvédek a diadalmas szolnoki, isaszegi, váci, stb. csaták révén egyre nagyobb országrészt tisztítottak meg a császári csapa­ toktól. Űgyannyira, hogy Március Idusának az első évfordulóját, s az április 14-i debreceni Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetését már valóban megfelelő külsőségek közt tudták megünnepelni Nyíregyházán.37 A város ezidőbeli biztonsága miatt egy időben a horvát, lengyel, és olasz nem­ zetiségű hadifoglyok gyűjtőhelyévé is vált.38 A bizakodást Nyíregyháza élelmezési viszonyai is emelték. A bizakodást azonban már nyugtalanság váltotta fel az orosz cári beavatkozás hírére. Ezt még növelte a kultuszminiszternek az „ellenség” elleni „kereszteshadjárat­ ra” való felhívása. A lelkészeknek e felhívás alapján 3 héten át kellett a népet a szabadságharc folytatására buzdítani. Ugyanannyi időn át kellett a nép előtt a mi­ niszter által küldött imádságot felolvastatni, s e könyörgés befejeztével a harango­ kat is meg kellett húzatni, közben pedig június 6-án (!) valláskülönbség nélkül (!) böjtöt tartani.39 És június 7-én a kolera újból jelentkezett.40 A további események sem voltak már alkalmasak a kedélyek megnyugtatására: tudniillik Korponay ezredes a „kun táborból”, — július 7-ről — keltezett rendeleté­ ben megparancsolta a hajduvárosoknak, Szabolcs, Szatmár, Borsod, Abauj, Torna, Gömör és Szepes vármegyéknek, továbbá a Hegyaljának, — s kifejezetten Nyíregy­ házának magának is, — hogy amikor Dembinszky altábornagy, — az akkori fővezér — tőlük 80 000 katonájával, s bihari lovasságával és számos ágyúval Tokaj felé előre fog nyomulni, — és erről az első hírt meghallják, — a városokban és falvakban ver­ jék félre a harangokat s pusztítsák, öljék, és gyilkolják az ellenség apróbb csapatait és kövessenek el mindent a rontására. Ne hallgassanak senkire. A nyugati és keleti (erdélyi) részek fegyvert ragadtak, és a magyarok seregeit millióval növelték. „Azért fel, fiaim és testvéreim az Isten nevében, — fejezte be rendelkezését az ezredes. — Az ellenség Debrecen tájáról már hátrál, a magyar sereg nagyobb része a Hortobá­ gyon át Debrecen felé nyomult. Gyülekezzetek majd fegyverbe. Tokajt elfoglaljuk legfeljebb 3—4 nap alatt. Bem tábornok már kergeti az ellenséget.41 De az itteni — városi — népfelkelésből mégsem lett semmi. Előbb az orosz cári csapatoknak a június 29-i nyíregyházi bevonulása miatt. Később pedig már a kolera elhatalmasodása miatt. A cári csapatok előőrsei a városba már június 29-én behatoltak. Az előőrsöket nyomban követte a deréksereg is, amely egy hadtestből állott.42 Július 2-án már el is indult a sereg Debrecen felé. A szállításokra körülbelül 250 nyíregyházi forspontot is igénybe vett. Betegeit azonban itthagyta. Ezek nagyobb részben kolerások voltak.43 Július 3-án nagyobb erőre kapott Nyíregyházán ez a rettenetes betegség. A ha­ lálozás majdnem mindennapos lett. És már hullámozva emelkedett. Egészen a hónap tizedik napjáig. Ekkor v olta legtöbb áldozat: 21 !44 A számadásokból következtetjük, hogy az orosz cári hadtest részei már július 4-én vissza is érkeztek a városba.

77

Ez alkalommal a cári csapatok 9-ig tartózkodtak. És akkor Rakamaz felé tá­ voztak.45 Július 16-án azután már a polgárság képviselői tanácskozásra gyűltek össze. Meghányták-vetették a történteket. Köszönetüket nyilvánították azoknak a tisztviselők­ nek és polgároknak, akik a cári csapatok ittléte alkalmával a közjóléten fáradoztak. Azokat a tisztviselőket pedig, akik helyüket elhagyták, — igazolásra szólították fel.46 Bejelentették egyszersmind azt is, hogy a magyar kormánybiztos a várost, szeren­ csétlen állapotára való tekintettel a népfelkelési kötelezettség alól felmentette,47 A szerencsétlen állapot alatt természetesen a kolerát magát kell értenünk. Ezt a betegséget különben is határozottan nagy könnyelműség lett volna a népfelkelők közé behurcolni. Ennek a rendelkezésnek a szükségességét és érvényességét bizonyítja az is, hogy a július 29-én Nyíregyházára érkezett Görgey-féle magyar sereg maga is a városon kívül — a Sóstón — ütött tábort, és hogy távozott is gyorsan a város határából.48 A nyíregyháziaknak már csak az vált feladatukká, hogy az összevont „erőt” a szükséges kenyérrel ellássák.49 Talán mondanom sem kellene már azt, hogy a Korponay-féle parancsból a nép­ felkelés részben vált valóra. Az ezredest magát is megverték a cári haderők július 26-án Tiszafürednél, s utána a rakamazi népfelkelőket is megfutamították. A cári csapatok ezúttal augusztus 8-án érkeztek Nyíregyházára: éspedig Deb­ recen felől. Cseodajeff paranasnoksága alatt jöttek meg, s öt napon át tartózkodtak a városban.50 Utánuk Osten-Sacken cári seregbeli hadteste érkezett ugyancsak öt napi tartóz­ kodásra.54 Augusztus 9-én már a július 2-i debreceni csatában Nagy Sándor tábornok sere­ géből foglyul esett honvédeket kísérték itt Kassa felé a cári haderők. Ezek közül 78 beteget városunkban hagytak vissza ápolásra.52 Augusztus 13-án jött meg csekély kísérettel Drevenyák Ferenc osztrák császári­ királyi biztos. Ugyanezen a napon kezdődött meg a cári hadseregnek a városon át hazafelé való vonulása.58 A csapatokat elsősorban a nyíregyháziaknak kellett élelemmel és előfogatokkal ellátniok. Ez indította a város vezetőségét arra a lépésre, hogy július 28-án „a rop­ pant hadtestek tömérdek szükségei, ellátása s fuvarozása tárgyában” „kíméletet” kérjenek Constantin orosz cári főhercegtől, — a cári hadak fővezérétől. A kérelem részbeni meghallgatását bizonyítja az osztrák császári-királyi biztosság szeptember 5-i értesítése, amelyben a város részére húskárpótlás címén 100 ökörrel való meg­ segítéséről írt.54 További rendkívüli érdekességei, — hogy ne mondjuk — merészségei is voltak az említett kérvénynek, — hogy intézkedést kért a magvar (Kossuth) bankjegyek for­ galmának eltiltása révén bekövetkezett pénztelenség megszüntetésére. Valamint elő­ terjesztést tett benne, az élelmezés könnyítése címén, a Nyíregyházán őrzött fogoly honvédek szabadonbocsájtására.55 A cári seregrészek tömeges visszavonulásában szeptember 7-e volt a határ. Az élelmezés aktáiból azonban kitűnik, hogy szeptember 27, 28 és 29-én, október 2, 4, 7 és 30-án — sőt december 14-én is haladtak át Nyíregyházán cári csapatok.56 A kolera is szűnőfélben volt már, csak október 11-én és 12-én volt egy-egy kolerás haláleset.57 így október 17-én már elhatározták a rendes őszi országos vásár megtartását.58

78

Elérkezett volna tehát a béke ideje, hanem ez a béke még nem volt az óhajtott igazi béke. Még sok megpróbáltatás várt a lakosságra. A történelmünkből ismert nevezetesebb emberek közül a nagy beteg vakká lett Haczel Márton országgyűlési képviselőt hat hónapon át fogva tartatták. Majd vagyonelkobzásra ítélték. Bónis Sámuel kormánybiztost tíz évi várfogságra, Degenfeld Imre kormánybiztos-főispánt pedig halálra ítélték. „De az egyszerűbb embereknél sem volt sokkal különb a helyzet, — mondta viszszaemlékezése közben másoknak egy Márton nevű nyíregyházi lakos. — Én a kun­ ságra mernem. Ott csikós lettem. Két év múlva mertem hazajönni. Vesztemre tettem. Elfogtak. Katonának besoroztak. Tíz évig katonának kellett lennem.59

JEGYZETEK 1. Egy N yíregyházára is elvetőd ő szatm ári I. határezredbeli futárnak, — Bartha M órnak — az életleírásából. — L u by M argit közlése alapján. 2. A v árosi levéltári 1850 évi összeírás szerint 13 218 volt a la k osok száma. E bből 4366 volt m agyar. — A N yíregyházi Állam i Levéltárban található. 3. V árosi L ev éltár: 39/1848. 4. V árosi L evéltár: K ép viselőválasztói n év jeg y zék . 1848. évi anyag. 5. V árosi L evéltár: 1848. jú liu s 7-i képviseleti je g y z ő k ö n y v szerint is m ég csak a hetenkénti n é g y ­ szeri p ostajárás iránt írtak fel K lauzál G áb or m iniszterhez. 6. V árosi L ev éltár: 1/1848. 7. I. m. 278. lap. 8. A legenda érdekes k ev erék e a v alósá gn ak és k ép zeletn ek : 1847-ben egy vihar az is ­ tentiszteletre v aló harangozás id ején m egbontotta az evangélikus tem plom tetejét. A leom ló párkányzat alatt két em ber lelte halálát. U gyanebben az id őben rendkívüli m ódon haltak az em be­ rek. És1 későb b, — 1849-ben — töm egesen pusztultak a városu n k ba érk ező idegen csapatok. Eb­ ből az esem ényhalm azból alakult ki a n yíregyh ázi Szent harang-legenda. Egy m an d ab ok ori szár­ m azású orosi parasztem bertől hallottuk. A legendát a n yíregyh ázi B ocskai utcai S uh anesz-féle fű szerkeresked ésben m ondta el nekü nk. E lm on d ója ism eretlen akart m aradni. A z ism eretlenség job ban is illik a legend áh oz. — A z em ber analfabéta volt. Nem tudta nekünk m egm ondani, h og y 1848-ban kivel harcoltak a m a g y a rok ?... A tö rö k k e l-e v a g y a tatárokkal? Hanem azt m ár tudta, h og y nagy kár érte őket a Szent harang szavára: az e v an gélik u sok szent harangjáéra. Ez a h a­ rang nem olyan v olt, m int a m a i: m ert m ég Szent v olt. M ert aki m agát elpusztította, annak nem húzták m eg. De m egh úzták az ellenségn ek n e g y v e n n y o lcb a n . (!) És azok rakásra hulltak a sza­ vára. A m ik o r az ellenség észrevette a d olgot, ágyúval m egron gálta a tem plom ot. Mert azt ú jr a ­ építették. A k k o r is! M áskor is, — m ondta e lg on d olk ozv a az em ber —. Nem úgy áll, m int vala­ m ikor állott. 9. A z utasítás az E vangélikus Egyházi L ev éltárba n : 263/l848, keltezése 1848. jú lius 10. 10. A P estvárosi B en d reü g y elő B izottság 1848. április 2-ről keltezett lev elében nyugtatta ezt N y ír­ egyháza v árosn ak. 11. V árosi L ev éltár: 47/1848. sz. irat. — N yíregyh á zá ról G a lá n ffy János és K ralov án szk y A ndrás lettek a választm án y tagjai. 12. N yíregyháza t ö rt.: 278. lap. 13. E gy jú niu s 12-i összesítőből. — A városi levéltá r szám ozatlan irata. — E gyébkén t a levéltárban a szabadságharc id ejeb elf Iratok k özt so k a szám ozatlan. Ezért a levéltári szám ot nem tudtuk k özöln i m inden esetben. 14. V árosi L ev éltá r: 2/1848. 15. E vangéliku s E gyházi L ev éltár: 254/1848. sz. irat. 16. V á­ rosi L ev éltár: 63/1848. 17. V árosi L ev éltár: 63 1848. 18. V árosi L evéltár: 40/1848. 19. E vangélikus E gy­ házi L evéltár je g y z ő k ö n y v e i. 20. V árosi L ev éltár: 39 1848. 21. V árosi L evéltár: 63/1848. 22. Városi L evéltár: 63/1848.' 23, V árosi L ev éltár: A m áju s 27-i Jegyzők ön yv 16. sz. tétele. 24—30. V árosi L e­ véltár. 31. Á llam i L ev éltár: N yíregyháza. S za bolcs vm . L ili. k özgy ű lési Jeg y zők ön y v 1849. janu ár 3. 32. N yíregyháza város történ ete: M agyarország v á rm eg y éi és városai. S zabolcs v á rm eg y e k ö ­ tet: 115.1. 33. V árosi L ev éltá r: 20/1848. 34. V árosi L e v é ltá r: 33/1848. 35—36. V árosi Levéltár. 37. N yíregyháza to rt.: 283—284. 1. 38. V árosi Levéltár. 39. E gyházi Levéltár. 40. V árosi Levéltár. 41.— 13. V árosi L evék ár. 44. E gyházi Levéltár. 45. V árosi Levéltár. 46—58. V árosi Levéltár, szám ozatlan iratok. 59. Id. B aranyai A ndrás szabóm ester (N yíregyh áza) szóbeli közlése.

79

Ámos Imre: Sárga folt (1939.)

80

Vikár S á n d o r:

Kodály Zoltán Nyíregyházán 19G7. március 6-án, a kora reggeli órákban eltávozott az élők sorából minden idők egyik legnagyobb magyar zeneszerzője: Kodály Zoltán. Ott álltam ravatala mellett a Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokában, rengeteg virág és koszorú között. Az emberek ezrei vonultak el koporsója előtt, hogy utolsó búcsút vegyenek a nemzet nagy zeneköltőjétől. Elkísértem utolsó útjára a Farkasréti temetőbe, ahol első felesége hamvai mellé helyezték örök nyugalomra. S amíg hazafelé hozott a vonat a szomorú küldetésből, volt idő átgondolni és visszaemlékezni azokra az em­ lékekre, melyek személy szerint hozzá fűztek, visszaemlékezni azokra a kapcsola­ tokra, melyek Szabolcshoz, közelebb Nyíregyházához fűztek a Mestert. Hivatott tollú írók, művészek és tudósok írtak és fognak még sokat írni Róla, ezért ennek az írásnak nem az a célja, hogy méltassa, felmérje, vagy ismertesse a Mester tudományos, művészi és pedagógiai munkásságát, hanem csak pusztán a személyes élményre való visszaemlékezés. Visszaemlékezés azokra a kapcsolatokra, amelyek Öt Nyíregyházához fűzték, melyekre már kevesen, s mind kevesebben fog­ nak emlékezni. Hol is kezdjem? Talán ott, amikor 1932. június 10-én befejeztük a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián a zeneszerzés tanszakot s a karmesterképző nyilvános hangversenyén elvezényeltük a nekünk kiosztott zenekari művet s évfolvamt rsammal, a kitűnő zenreszerzővel: Viski Jánossal (sajnos már ő is meghalt) megkaptuk az oklevelet, azt mondta Kodály tanár úr: menjenek vidékre, mert ott van most legnagyobb szükség a muzsikusokra. Ebben az időben még teljesen ismeretlen s főként idegen volt az új magyar zene két nagy megteremtőjének: Bartóknak és Kodálynak a muzsikája Nyíregy­ házán. Kodály kórusait ekkor már szerte az országban énekelték mind a felnőtt, mind az iskolai énekkarok, de ide Szabolcsba még nem jutottak el. Nem is lett volna helyes, ha azzal az igénnyel lépünk fel, hogy mostmár csak Kodálv-kórusokat énekeltetünk. Jó bevezető volt ehhez előbb a Bartók—Kodály gyűjtötte népdalok mcgismeCetése, megszerettetése, népszerűsítése. Akadálya volt a Kodálv-kórusok el­ terjedésének, hogy ezeket gyenge előadásban énekelték. S amikor a tanítónőképző énekkara szép és jó előadásban énekelte a „Lengyel László” , a „Pünkösdölő” , a „Víz­ kereszt”, valamint a többi nagyszerű művet, akkor egyszerre sok barátja akadt a / uj kórusoknak. Átvette a Kodály Kórusok éneklését az áll. fiútanítóképző, sőt a két tanítóképző fúzionált s vegyeskari előadásban tanulta meg az „öregek” , „Akik mindig elkésnek” c. vegyeskari műveket. Énekelte a Kossuth gimnázium és a leány­ gimnázium énekkara Krecsák Laci bácsi vezetésével, sőt bevonta az akkor még ki­ tűnő „Tisztviselő Dalkör” énekeseit is, amelyik énekkar ugyan férfikar volt. de nagyon szépen és lelkesen énekelték a „Huszt", a „Karádi nóták” és a többi férfi­ kari művet. Csak így érett meg lassanként a helyzet ahhoz, hogy Kodály műveiből önálló hangversenyt rendezhettünk s meghívhattuk arra Kodály Zoltánt is, aki akkor szívesen vállalta az utazással járó kényelmetlenséget, fáradságot, hiszen a magyar

zene alapjait rakta le azzal, hogy széles körben igyekezett elterjeszteni és alapot adni a korszerű zenepedagógiának, az újjászülető kóruskultúrának. A magyar zenekultúrát valahogy mindig felülről kezdték építeni. A díszes tetőt és tornyokat akarták előbb megépíteni anélkül, hogy az ezeket tartó alap meg lett volna. Kodály meg akarta fordítani ezt az egészségtelen és helytelen irányzatot. Szé­ les alapokra akarta fektetni az épülő új magyar zenekultúrát. Legyen a zene min denkié! — jelszóval valóban tömegmozgalommá akarta tenni a kórusóneklést, a zenei műveltség alapjait, a korszerű zenepedagógia elterjedését. El akarta érni, hogy Ma­ gyarországon ne csak a fővárosban legyen zenekultúra, hanem legyen a zenemű­ vészet fogyasztója a vidék is. Ezért jött le szívesen 1937. május 2-án Nyíregyházára s az akkori Városi Színházban — mely zsúfolásig megtelt — előadást is tartott: „Vi­ déki város zeneélete” címmel. (Megjelent: Kodály Z.: Visszatekintés I. kötet 71. old.) Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy nem ez volt az első ittléte Ko­ dálynak. 1926. november 6-án járt itt először s az akkori „Korona” szálló nagyter­ mében (ma József A. Megyei Műv. Ház) tartott előadást a székely népdalról s utána Basilides Mária, a kiváló énekesnő énekelt 15 székely dalt és balladát. A hangver­ seny után másnap kiment Nagykállóba s végignézte és hallgatta a Kállai Kettőst, melyet akkor keltettek újra életre. Bizonyára ekkor ismerte meg élményszerűen ezt a nagyszerű hagyományt, melyből később a világhírű „Kállai Kcttős” -t komponálta vegyeskarra, népi zenekari kísérettel. Bővebbet a fenti hangversenyről és előadásról nem tudok, hiszen ekkor még nem voltam Nyíregyházán. Mindenesetre egy szűkebb hangversenylátogató közönség számára rendezték ezt az előadást, nagyobb társa­ dalmi visszhang nélkül. De az 1937. május 2-i Kodálv-matinénak (délelőt fél 11 órakor kezdődött!) már nemcsak helybeli, de fővárosi visszhangja is volt. Tóth Aladár, a neves publicista és kritikus, az Operaház későbbi igazgatója is elkísérte Kodályt, végighallgatta az itteni előadást, s arról a „Pesti Napló” 1937. évi május 16-i Színház rovatában „Magyar város, melyet iskolásgyermekek tanítanak muzsikaszóra” címmel hosszú beszámolót írt. Érdemes ennek a beszámolónak néhány sorát idézni: „Hiába jöttek elsőrendű műsorokkal fővárosi, vagy külföldi művészek: a vidéki város nem tanulta meg Budapesttől, Európától, hogyan lehet és hogyan kell saját erőkből önálló zene­ életet élni... Nyíregyházán most megmozdult a zeneélet. Üj muzsika csendült fel, melyet azonban nem fővárosi, vagy külföldi művészek hoztak vendégségbe. Ha a pesti kritikus írni akar róla, nem hallhatja ugyanazt a fővárosban: le kell utaznia Szabolcs székvárosába. És ez a szabolcsi muzsika már nem a magyar vidéki városok tragikus zenei múltjáról beszél, hanem a magyar vidéki város szebb zenei jövőjéről.” Milyen jól látta Tóth Aladár azt, hogy kultúrát, zenei kultúrát nem lehet né­ hány idegenből jött művésszel, néhány hangverseny megrendezésével teremteni. _Ehhez a tömegek aktív részvétele szükséges. „Ebben a muzsikában nem a vidék zenei pusztaságába tévedt magányos hang hirdeti a magas zenei műveltséget. Száz és száz ajkon csendül fel ez az új ének, száz és száz hang hirdeti itt, hogy a magas zenei műveltség nem egyes kiválasztottak, nem magános különcök kiváltsága, hanem közkincse lehet mindenkinek, akinek van füle a hallásra.” Micsoda ismerős hang ez 1937-ben! Mintha csak most hangozna el napjainkban' De nézzük tovább ezt az ér­ dekes újság-dokumentumo*: „Kodály Zoltán volt az a nagy egyéniség, aki gyermek­ karainak, kórusainak varázsával megtörte az éneklő magyar nagy tömegekre nehe­ zedő átkot: kiszabadította a félműveltség mocsarából és magas kulturális hivatás öntudatára ébresztette az iskolásgyermekek, dalárdaénekesek ezreit és tízezreit. Nyír­ egyháza dalosai is ezzel a Kodály-muzsikával ajkukon indították meg harcukat mű­ veltségért és magyarságért. A Kálvineum tanítónőképzőjének rendezésében nagysza-

82

bású Kodály-hangversenyt tartottak a Városi Színházban. A műsoron nem kevesebb, mint huszonkét kóruskompozició szerepelt, közöttük három újdonság, melynek be­ mutatásával Nyíregyháza megelőzte a fővárost. Nagyszerű példája volt ez a hangver­ seny annak az erőnek, hitnek és kitartásnak, melyet a magyarság Kodály zenekölté­ szetéből meríthet.” Nagyon jellemző volt az akkori állapotokra és helyzetre az újságíró eme meg­ jegyzése: „Ennek a kulturális tettnek értékelésénél nem feledhetjük cl hogy éneke­ seinket a Kodály-muzsika belső lelkesítő hatalmán kívül nem támogatta semmi sem.” Bizony ez gyakran előfordult. De a támogatás hiányát feledtette az, hogy „A magyar énekes tömegek és a magyar zene géniusza teljesen egymásra vannak utalva. De már az is nagy szó, sőt ez a legfontosabb, hogy végre egymásra találtak, hogy meg­ értik egymást.” „És különös öröm, ha ezt a megértést olyan teljesnek és komolynak látjuk, mint Nyíregyháza Kodály-tinnepén.” Milyen jó és felemelő érzés visszagondolni azokra az időkre, mikor az úttörő munkát olyan kritikus ismertette és méltatta, mint Tóth Aladár. „Ez a határozott, színig becsületes, meggyőződéses kiállás a magyar zene va­ lódi géniusza jegyében: ez volt számunkra Nyíregyháza zenei megmozdulásának leg­ mélyebb benyomása. Kultúra, zene itt nem voltak hangzatos, általános frázisok: itt

Kodály Zoltán Nyíregyházán 1942-ben nevén merik nevezni a gyermeket, kimondják és megmutatják, hogy mi az a kultúra, melyik az a zene, melyre szükségünk van.” Elismerően és melegen írt Totn Aladár a vezénylő karnagyokról is. Bessenyei Lajos főigazgató megnyitó szavai után Kodály Zoltán emelkedett szólásra. Előadásának címe: „Mit tehet a magyar város a zene­ kultúráért.” Mindjárt az elején megállapítja, hogy „a magyar műveltség sajátos tí­ pusa okozta, hogy az általános műveltség emelkedésével a zenei műveltség nem fo-

83

kozódott arányosan.” Rámutat arra, hogy „zenefogyasztásunk kezdetleges és szerve­ zetlen. Közönségünk zenei ellátása hiányos s innen a nagy zenei igényteleség. Ezen a hiányon a rádió is csak kis részben segített. Egyrészt még nem jutott el nagy felada­ tának tudatára és egy nagyszabású, nemzetnevelő koncepciónak, aminöt több külföldi rádió igyekszik valóra váltani, nálunk még csak halvány körvonalai derengenek.” Kiemelte az élő és gépzene közti nagy különbséget: „A rádió csak zenepóilékot nyújt, aki valóságnak veszi, sohasem tudja meg, mi az igazi zene.” De az aktív zenélésbe való bekapcsolódást sem segíti elő a gépzene: „Minek vesződjön hangszergyakorlással az, akinek úgy is kevés az ideje? Csavar egyet a gombon s a legnagyobb művészeket hallgathatja. Igaz, hogy harmadkézből.” Maga veti fel a kérdést: „Mi tehát a teendő? Mennél nagyobb tömegeket köz­ vetlen érintkezésbe hozni igazi, értékes zenével. Mi ennek a ma legjárhatóbb útja? A karéneklés.” De nem akármilyen karéneklést ért ezalatt a Mester: „a zeneirodalom legmagasabb rendű, legmagasztosabb művei vegyeskar nélkül nem szólalhatnak meg." Beszelt a zenei elitnevelés problémájáról is: „Neveltünk zenei elitet, de elfelejtettünk közönséget nevelni hozzá, melynek a zenei elit munkájára szüksége van. így sok ze­ nészünk külföldre szorult, mert itthon nem kellett. A nemzet anyagi és szellemi tő­ kéjének egyaránt óriási vesztesége volt. Ezért az exportért ugyanis semmit sem kap­ tunk. Mi haszna volt a magyar zenekultúrának abból, hogy Vecsey Ferencnek Velen­ cében palotája volt? Ahonnan csak árvízkor jött haza, egyet-kettőt hegedülni.” Az elhibázott magyar művelődés-politikának helyreállításában „legsürgősebb teendő az iskolai zeneoktatás fejlesztése, jobban mondva megteremtése.” A rossz zenei kultúr­ politikáért részben a szakzenészeket teszi felelőssé, íme: „Mintegy 1925-ig én is a szakzenészek rendes életét éltem, azaz semmit sem törődtem az iskolával, abban c Íriszemben, hogy ott minden rendben van, tesznek, amit tehetnek. Ebből az illúzióból egy véletlen eset rázott föl. Egy szép tavaszi nap a budai hegyekben egy kiránduló •eánycsapatra akadtam. Daloltak. Attól, amit daloltak, egyre jobban elszörnycdlem, csak annyit mondok, hogy a műsoruk koronája Schneider Fáni volt. Megtudtam, hogy egy pesti lanílónőképző növendékei s hirtelen megláttam, hogy a jövő nemzedékének nevelői és anyái az analfabélaságnál is rosszabb, teljes zenei züllöttségben nőnek fel.” Befejezésül ezeket mondta Kodály: „Engedjék, hogy gyermekeink, unokáink többel, kapjanak az örömből, az élet szépségét jobban érezzék, mint éreztük mi. Járuljunk hozzá, hogy érdemesebb legyen nekik embernek és magyarnak lenni, mint nekünk volt.” Azóta már részben megvalósultak Kodály álmai és vágyai. A szocialista kultúrforradalom lehetővé tette, hogy a tömegek zenei nevelése terén is jelentősét lépjünk előre. Csodálatos ajándéka a sorsnak, hogy amiért dolgozott, küzdött és harcolt, an­ nak győzelmet részben még életében megérhette. Itt hangzott fel először Nyíregyházán a „Forr a világ” ...kánon, körülbelül 400 dalos ajkáról. Az énekkarok egyrészc a színpadon volt elhelyezve, másik része a má­ sodik emeleti karzaton. A kánon hatása lenyűgöző és döbbenetes volt, hiszen akkor hallották először Nyíregyházán. Kodály nagyon meg volt elégedve az itteni áttöréssel. Énekkarom minden egyes tagjának megküldte aláírásával a Pünkösdölő kórusát, melyet az énekkar énekelt. A nekem dedikált kórusgyűjteményébe pedig ezt írta: „Vikár Sándornak, köszönettel és elismeréssel a nyíregyházi áttörésért, Kodály Zoltán.”' Az itteni énekkaroknak és vezetőinek jó hozzáállása, az első kollektív siker tette lehetővé, hogy öt év múlva, 1942 május 2-án megismételhettük, most már még nagyobb szabású kivitelben, a nyíregyházi énekkaroknak ezt a demonstratív hangversenyét. Ezt az „Éneklő Ifjúság” hangversenyt már szabad téren kellett megtartani, hiszen kb.

84

1500 énekes vett részt rajta, a város valamennyi iskolájának számbajöhető énekkara. \ hangverseny színhelye a tanítónőképző erre a célra igen alkalmas zárt udvara volt. Szorongással és aggodalommal vártuk, vajon milyen idő lesz, mert a nevezetes dátum előtt rendkívül hideg, szeles, esős idő volt. Szerencsénk volt, mert csodálatosan szép meleg tavasz köszöntött reánk, Kodály nagyon szívesen és örömmel tett eleget a meg­ hívásnak, eljött feleségével s magával hozta Bárdos Lajost, a kiváló kóruskompo­ nistát és karnagyot, aki szintén feleségével együtt jött el. A nagy és tágas udvart zsúfolásig megtöltötte a hallgatóság és az énekkarok. Kodály maga vezényelte a „Forr a világ” kánont, melyet a közönség kívánságára meg kellett ismételni. Bárdos Lajos az „Énekelj magyar ifjúság” kánont s még néhány más közös számot vezényelt. Soha el nem feledhető élmény marad az 1500 főnyi ifjúsági énekkar döbbenetes hatású összkara. Mint kedves epizódot említem meg, hogy amikor elutaztak a művészek, s a vonathoz kikísérte őket az énekesek nagy tömege, Bárdos Lajos a vonat ablakából vezényelte nékik a „Forr a világ” -ot, az utazó közönség lelkes tetszésnyilvánítása közben. Többet nem jött Kodály Nyíregyházára. Nem jöhetett, mert megakadályozta eb­ ben a háború, az újjáépítés sok-sok más problémája és végül a felette is egyre múló idő. Több mint hat évtizedes gazdag és sokirányú munkássága alatt mestere és taní­ tója volt kiváló magyar zeneszerzőknek, zenetudósoknak, pedagógusoknak, az éneklő magyar ifjúságnak. Énekkari alkotásaival, pedagógiai műveivel nemzedékeket nevelt a magyar szó és dal szerctetére. Nevét és emlékét beírta Szabolcs-Szatmár megye tör­ ténetébe is. Népdalokat gyűjtött Gacsály, Kocsord, Komlódtótfalu, Túrricse közsé­ gekben A „Kállai kettős” megalkotásával örök emléket állított Nagykállónak. A nyíregyházi „Éneklő Ifjúság” hangversenyek sok száz és ezer résztvevőjének és hall­ gatójának cl nem múló nagyszerű élményt nyújtott és nyújt mindig, amikor művei felcsendülnek az énekkarok hangján. Szomorú és megrendítő a halál, de vajon meghalhat-e az, akinek életműve, mint egy hatalmas folyó, tovább folyik, tovább folytatódik az idők végezetéig? Ott álltam ravatala mellett s gondolatban beszámoltam a Mesternek 35 év munkájáról. Ügy érzem, most is azt mondta volna, mint amit az 1942-es hangverseny alkalmával a tőle kapott könyvbe dedikációként beírt: „további búzgó munkát kívánok, Kodály Zoltán.” Meglesz!

85

Amos Imre: Ilajnalvárás (1939 körül).

86

t o ln á i M átyás:

Három kiadatlan Móricz-levél Móricz Zsigmond kiadatlan leveleinek sorához három levél közlésével járulha­ tok hozzá. Közülük kettőt — egyéb, Móricztól származó emlékekkel együtt — a jánl.majlison élő Olajos Istvánné Luterán Ilona őriz, aki azokat régebben átadta nekem elolvasásra, és hozzájárult a közlésükhöz. Olajosné hosszú éveken ál dolgozott Móriczék háztartásában, szinte nem is te­ kintenék alkalmazottnak, inkább családtagnak. Kérésemre lejegyezte visszaemléke­ zéseit, s ebben azt írja, hogy 1912-ben került Móriczékhoz, mint szegény, árva gyer­ mek, és nagyon szeretett ott lenni. Mint írja: „Móricz Zsigmondné anyám helyett anyám volt, Móricz Zsigmond apám helyett apám volt.” 1 Janka valóban szinte anyai törődéssel volt iránta, ezt mutatja levele, amelyet akkor írt Ilkához, midőn az átmenetileg hazatért falujába.2- Móricz Virág is említést tesz róla az Apám regényé-ben: „Volt nekünk egy... Ilkánk, ...mint kislány került hozzánk.., majd meg­ bolondult anyámért.” 3- Az alábbi Móricz-levélben szintén találkozunk nevével. Kedves Jenőm, 7nőst érkeztünk haza és a leveledet ma kaptam meg. Terka ugyanakkor elutazott haza, mikor mi Itáliába. Az Ilka címét nem tudom, de ha jelentkezne nálam, megmondom neki, hogy hozzátok mehet, — ha még akkor is lesz rá szükségetek.

Mi egészségesek vagyunk, lehet hogy valamely nap elmegyek hozzá­ tok pár órára a jövő héten. Csókollak benneteket Zsiga Bp. 1925. IV. 25. A levél Móricz sógorának, Holics Jenőnek szól, aki a Janka két öccse — Jenő c.s Pál — közül az idősebb, és ebben az időben bányatisztviselő volt Salgó'.arjában. janka halála után is tartották a rokoni kapcsolatot; a temetés után a legkisebbik Móricz-lányt, Lilit a nagybátyja magával vitte Salgótarjánba. Röviddel ezután Mó­ ricz két nagyobbik leányával, Virággal és Gyöngyivel itáliai utazásra indult. A fenti tevéi bevezető szavai erre az utazásra utalnak. A távollétük idején küldött levelei­ ben Holics Jenő nyilván háztartási alkalmazott „közvetítésére” kérte sógorát, érdek­ lődve annak korábbi alkalmazottai, Terka és Ilka után. Terka szintén évekig volt Móriczék alkalmazásában, ott volt Janka halálakor is, s ez annyira megrendítette, hogy szinte belebetegedett. így, midőn a temetés után Móricz leányaival Olaszor­ szágba u‘ azott, nem maradt ott házőrzőnek, hanem hazautazott. 4- Ilka sem volt mar olt, cs Móricz a címét sem tudta közölni. Esztendők múltán azonban Ilka fel­ kereste az írót, s kérte, hogy vőlegényét juttassa állásba. Móricz az alábbi levélben válaszolt Ilka kérésére:

87

K e d v es Ilk a !

Gratulálok a férjhezmenetelhez és minden boldogságot kívánok. Arra azonban nem tudok vállalkozni, hogy a vőlegényt állásba juttas­ sam, mert nincs rá lehetőségem. A lakadalom napjáról értesítést kérek hogy valami emlékkel hozzájárulhassak a fészekrakás szép munkájához, megemlékezve sok évi hűséges munkádról. Szívesen üdvözöl jóakaród, Móricz Zsigmond Dpest, 1928. III. 30. IV. Fővámtér 2. Ha az Ilka kérését nem teljesítette is Móricz, az esküvőre sok hasznos ajándékoi küldött: evőeszközt, háztartási eszközöket, értékes vázát. Első gyermeke születésekoi pedig babakocsival és kelengyével ajándékozták meg — megemlékezve a sok évi hűséges munkáról. ■k

A harmadik levél Móricz rokonához, Ombody Izáhcz szól, aki ezt három évvel ezelőtt nekem ajándékozta. Kedves Iza, köszönöm a tollat, diót, s minden kedvességedet, örülök neki, hogy figyelmes vagy. A fiad most végre igen jó helyen lehet tanuló, már fel is van véve, de csak feltételesen. Jövő hétfőig be kell szereznie a hiány­ zó okmányait, anélkül nem veszik fel. Kell egy hatósági illetőségi bizonyítvány, erkölcsi bizonyítvány. Ezeket a községi elöljáróság állítja ki és egy szabályszerű születési bizo­ nyítvány. Ha van, újraollási bizonyítvány, ha nincs, akkor itt be kell oltatnom őt. Józsi már írt, amint mondja, de én is írok, hogy lásd, hogy ez na­ gyon sürgős és komoly dolog. A fiúnak már lakást is szereztem, a Ke­ resztyén Ifjúsági Egyesület tanoncotthonában fog lakni, s én a költségeit vállalom a lakásnak, addig, míg jól viseli magát. A helyet már megnéz­ tem, nagyon szép, sok egykorú diákkal lesz együtt, s bizonyára jól érzi magát, s minden esetre a legjobb helyen, felügyelet alatt lesz. Itt is attól van függővé tétele a felvételének, hogy szerződésben le­ gyen, s azt bizonyítványok nélkül nem éri el. Édesanyádnak s neked minden jót kívánok és szeretettel csókollak benneteket. Leányfalu, 1939. nov. 6. JMóricz Zsigmond Móricz unoka-nagybáfyja volt Ombody Izának, akihez a fenti levél szól. Ombody Iza leánya volt Ombodyné Papp Máriának, aki Papp György és Móricz Borbála házasságából született, tehát unokatestvére volt Móricz Zsigmondnak. Ombody Iza 1962. XII. 24-cn kelt, hozzám intézett levelében leírja, hogy 1939 nyarán nagybátyjának, Papp Mihálynak a feleségével együtt felkeresték Móricz

88

Zsigmondot leányfalusi lakásában. A látogatás során azzal a kéréssel fordult unoka­ bátyjához, legyen segítségére, hogy fia szakmát tanulhasson. Móricz segítőkészségé­ ről így emlékszik a fent említett levélben: „...azt mondta, mindjárt elhelyezi, és ha jó lesz a fiam, az összes költségeit fedezi.” Mint Móricznak a fent közölt leveléből kitűnik, ezt a rokoni ígéretet tett is követte. Ombody Józsefet nemcsak ipari tanulónak vétette fel, hanem a Keresztyén Ifjúsági Egyesület tanoncotthonában lakást is szerzett neki. Az, hogy az iratok be szerzése ügyében ő maga is levelet írt Ombody Izának, mutatja, hogy mennyire ko­ molyan vette a vállalt feladatot. A levélben iis megerősítette szóban tett ígéretét, hogy vállalja a lakás költségeit, amíg a fiú „jól viseli magát.” Pedig — amint Móricz Virág Apám regényében írta — 5- ebben az időben saját gondja is volt bőven. Nem tudta előadatni egy darabját sem, nem sikerült megfil­ mesíteni sem a Kismadár-1, sem a Kerek Ferkó-1, amelyik legfőbb anyagi tartalékát jelentették volna, s 1939 november 23-án a Pesti Naplónál is felmondtak neki. Meg kellett szenvednie politikai-írói állásfoglalásáért. A lábfájása is egyre jobban kínozta. S ennyi nehézség, gond közepette még szélesítette is a pártfogásba vett rokon­ gyerekről való gondoskodást. Az édesanyja levelében így emlékszik erre vissza ... a fiam nem szeretett ott lenni (a tanoncotthonban), és Zsiga bátyámnál volt, ott lakott, halála után jött el a Móricz-villából.” Móricz tehát otthont is adott Ombody Józsefnek, s megteremtette a lehetőségét annak, hogy jól képzett motorszerelő mű­ szerész váljon belőle. „Egy nemes lelkű ember volt, kár hogy ilyen korán elhunyt” — írja visszaemlékezésében unoka-nagybátyjáról Ombody Iza.

JEG YZETEK

1. O lajos Istvánná L uterán Ilona (Jánkm ajtis) v isszaem lék ezései M óricz Z slgm on d ra. Kézirat. 2. M óricz Z sig m o n d n é H olics Janka lev ele Ilk á n a k : A lev élk édet m egkaptam Ilka. A pénzt Is m egkaptam , m ost nát ez ren d ben van. É rde­ kelne. h o g y a fo g a id Jól tartanak-e, m ert a testvéred eg y szer beszélt valam it, de rem élem , ő nem jó l tudta. Hát szo k tá l-e m ég néha sird og á ln i? M ég p edig ok n élk ü l? H og y élsz? Isten á ld jo n m eg, Ilka. Bp. 1922. m árc. 5. M óricz Z sigm on d n é A z eredeti O lajos Istvánná L uterán Ilon a (Jánkm ajtis) tulajdon ában. 3. M óricz V ir á g . A pám reg én y e, S zép iroda lm i K ön y v k ia d ó , 1954. 252. o. 4. U. O. 275. O. 5. U. o. 496—498. o.

89

90

O elraacher A nna:

Árnos Imre (1907— 1944) A Nyírség adta a modern magyar képzőművészet egyik legkiemelkedő alakját, a mártírhalált halt nagy festőt, Ámos Imrét. József Attila és Radnóti Miklós kortársa volt „olyan korban” , amit szégyenleni és jóvátenni alig győz a XX. század második fele. Oly korban, mely legjobbjait őrületbe cs tömeghalálba kergette, de amely leg­ jobbak befejezetlen életműve századokra szóló híradás marad. A festő Nagykállóban született 1S07 december 7-én. Középiskoláinak elvégzése alán a biztonságot ígérő mérnöki szakra a Műegyetemre iratkozott. A harmincas ívek elejének létbiztonsága még így is csak annyi volt, hogy az állás!alan diplomások havat seperhettek — ha éppen volt hó. Ámos tehetségének kevés teret nyújtott a szerkesztő rajz cs a matematika: közvetlen, spontán kifejezésre kívánkozott lírai al­ kata és ebből fakadó szemlélete. Átlépett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Rudnay Gyula tanítványa lelt. Már növendék korában kitűnt ezüstös színű, kissé elégikus hangulatú fes menyeivel s érzékeny vonalvezetésű, finom rajzaival. Főiskolás korától 1031 -tői kezdve állandó kiállítója volt a tárlatoknak, és 1934-ben a Szinyei Merse Társaság Tavaszi Szalonjának (valójában a fiatal művészek számára évenként s tehelségkulató-pártoló szándékkal rendezett kiállítások) első díját nyerte. Ezután, 1936ban önálló kollekcióval szerepelt az Ernst Múzeum egyik csoport-kiállításán. Ekkorra kialakult fátyolos, pasztelles színvilága és tartalmában, lémájában a gyermekkort idézi, a misztikus-kabalisztikus világot, a kisablakú, (uggönyös szobák homályát s benne a régvolt embereket. Naplójában 1935 december 21-én ezt írta: „Pár napig ott­ hon voltam szülővárosomban. Ahogy elnéztem a regi bútorokat, nagyapám könyv­ szekrényét, pipatartóját, a régi gyertyatartókat, tükröket, mind egy-egy képet indítoti meg bennem.” S ha a dédanya, a szentek és kabalisták s mindezek később a har­ mincas évek második felére jelképpé sűrűsödnek, szimbólumai egyre gazdagabbakká, jelentéstartalmukat illetően egyre tragikusabbakká válnak. Néhány szép nyarat Szent­ endrén töltött feleségével, Anna Margit festcnővel, s a roskatag kisváros hangulata is hozzájárult, hogy alapérzései egyre szorongatobbá váljanak. A sok emlékfigura pola­ rizálódik, de egyetlen szárnyas alakban a jó és a rossz is megjelenik, hol géniusz és védőangyal, hol a halál angyala lesz belőle. Már 1938-ban megfestette a Halál an­ gyala című kompozícióját, a Háború című nagy vásznát és az első Sötét idők című képé!, amit 1944-ig, míg csak festhetett, variált, hiszen az idők egyre inkább sötétül­ lek. Jó ideig megkísérelte kizárni a gyötrelme? külvilágot és kis otthonának tárgyait festette, ám azokban is csak a szegénység és a szorongás foglaltatik. Nagy nehezen elerte, hogy néhány koplaló hónapra 1937-ben Párizsba utazhatott. Ott találkozott nagy példaképével, Maré Chagallal, s ez a találkozás döntő a festői formák alaku­ lásában. A víziókat hordozó elemek megszilárdulnak és az álmok helyett a valóság tényei szót kérnek. AHajnalvárás-t még 1939-ben festette s a kompozíción feleségével

91

szendercgvc egy hatalmas kakas sötétség-űző, ébresztő hangjára vár. De egészen más hangok ébresztetlék-riasztották valamivel később. 1940 július 4-én ezt írta naplójába „Korán reggel bekopogott hozzánk Kelemen Emil, elbúcsúzott, mert azonnal be kel­ lett vonulnia katonának,” Július 10: „Kapunk előtt vezényszavak pattognak, bakan­ csok csapódnak a földhöz. Anni mondja, hogy itt gyakorlatoznak az öreg katonák. Nem valami megnyugtató, ihletet adó légkör a munkához. Érdekes, hogy véletlenül olyan képen dolgozom, amin az önfeledt festő feje fölött ég a ház. Csak a tetőn fekvő és a tűzzel mit sem törődő angyal megnyugtató az egész képen. Mintha a kapu előtt lévő dolgok sugallták volna a képet.” Ennek megfelelően sűrűsödik művészetében a dráma. Különösen rajzaiban, e páratlan gyöngyszemekben emelkedik a tiltakozás hangja az élet sérthetetlenségével, a művészet lényegével összeférhetetlen inzultusok ellen, a büntetlen barbárság ellen. Közben persze megjárja a munkatáborokat, s ha kis időre hazatérhet, szomjasan esik a festésnek, pedig kezét megviselte a durva fizikai munka, amire kényszerült. Az 19-10 után készült festményein a tárgyak szűk világa — a szűkösség attribú­ tumai —, Szentendre utcái és terei az egyre boruló éggel s az egész beborult világ jelképpé sűrűsödött és általánossá szélesült motívumai jelennek meg. A kommunis­ ták által kezdeményezett Szabadság és Nép freskóterv-pályázaton 1942-ben két na­ gyon szép művel részt vett. A Háború összekötözött emberpárt mutat; a Béke fehértógás, lámpásokkal fu'.ó fiúkat, amelyben az aranykort idézi. Az 1943-as év jelentős művei a Lótetem, Menekülő, önarckép ravatalon, vagyis a rettegés és tiltakozás áb­ rái. Élete utolsó évében a Sötét idők számos változatát festette a bal<ás ember, a szárnyaszegett, esetleg lefejezett angyal figuráiban. Tempera és tusrajzai, esetleg csak kis tintarajzokon a számtalan Látomás, Halál, Bombázás, Bestialilás, egy hárfa­ érzékenységű lélek rezonálásaként jelenik meg. E kései rajzokon már nem a harmin­ cas évek vonaltisztaságát, kissé szecessziósán hajladozó kontúrjait látjuk, hanem az összetett életérzés összetett megformálását, amit és ahogy kiváltott a művészből a kivédhetetlen erőszak. Vízióiban visszatérő motívum a halál, de életösztöne tiltako­ zásra készteti és mérlegre teszi a jót és a rosszat. 1941-ben még felhívást rajzolt „Európa népeihez”, de mint egy másik kép címében jelezte: Süketek a szentek. A rajz mozgékonyságával követi a „szörnyű napok” fordulatait s kivetíti páratlan gaz­ dagsággal belső didergését, egyre erőtlenebb védekezését. Az utolsó évek munkáiban már szinte zokog és sikoltozik. Nem bízik többé az egyéni sors külön útjában — bár erre barátai módot nyújtottak —, mert ismerte már azokat a sötét erőket, amelyek milliók holttestén akarták felépíteni a „Herrenvolk” (uralkodó nép) hatalmát. Végül 1944 szeptemberében újra elindult a feltűzött szuronyok között és soha többé nem tért vissza. Életműve lalán a leggazdagabb hírmondó arról a bűnös korról, mert hatalmas tehetsége és érzéseinek kifinomultsága a külső történések belső átélését a szonett s néha az epigramma sűrítésével közli és ítéli meg. Már néhány nemzetközi kiállításon szerepelt az elkötelezettek és az ellenállók között — Bologna 1965, Wien—Linz 196b — és nem kis büszkeséggel állíthatjuk, hogy az értékelésben Picasso és Heartfielci mellett, az első sorban nyert helyezést. Az 1958-as Nemzeti Galériabeli kiállítása óta több vidéki nagyvárosunkban is bemutattuk. Megért az_idő, hogy hatvanadik szüle­ tésnapjához közeledve megismerje a szülőföld, amelyben gyökerezett, amely az első. legmélyebb élményeket adta s amely élmények mindhalálig meghatározták művé­ szetének belső izzását, larlalmi intenzitását.

92

Amos Imre: Önarckép

93

Lovas László: 4 — 10969. A— 10969... számok szomorú oszlopa szorongat, s bár fulladnom kell, e könnyekig mély, keserű számokat, nedves ajkammal gyógyítanám... Számok misztériuma... babonás körtáncuk végeérhetetlen, menetelnek rendezett katona-sorokban, ütemes ütemek dörögnek négyzetreemelten, lángszórók s lovasság konok logaritmussal törnek át a kerten, pontos műveletek zuhognak differenciáltan és integráltan... A kiáltásból tizedes-törtek lesznek, pokoli eledelül vonító rakéták fény-tüzének, a földön jajgatás terül, s köröskörül háromszögű trigonometriák csatáznak megtizedelt, meztelen számoszlopokkal, sokismeretlenű egyenlet-börtönökben... Gyökvonással csúfolt koponyák kopognak, magasfeszültség, halottak feszülnek a dróton, mint rongyos fehérneműk, mint papírsárkányok, amelyek fennakadtak és megszenesedtek, szögesdrótok s tüzek katlanában... Egyesek visszajöttek... nem szentek, s nem mértani halad ványok, csak emberek, akik visszajöttek pluszok és mínuszok ütközetéből, bélyegesen és fekélyesen. Kékeres karja tetovált bélyegét gonddal betűzöm, elérzékenyülten, nem... nem értem... ilyen algebrát sosem tanultam, osztani nem tudom, kivonni nem tudom, néhány szám és olyan végtelen, mint elvonuló sürgönyoszlopok szuronyhegyes száműzetésben! A— 10969...

94

19 6 1

Beszélgetés Babindranath Tagore-val ... The poet did lőve while he lived...” Rabindranath Tagore! Látod-e sápadt s elvékonyult arcom a kora ősz alkonyatában? Látod-e a parti sétány nyűtt lombjai alatt a meditálót? Látod-e homlokom barázdáit a kérdezés kényszerében? Rabindranath Tagore! Lásd, itt vagyok, itt labdázom a zizegő falevelekkel, csontzörgésű követekként gurulnak hullámvert partra, iszapos temetőbe, mi lesz belőlük? És mi lesz belőlünk — emberekből — létünk ellenpólusainak sistergő katlanában?! A távoli tüzeket álmaink verejtékével űzzük, amíg lángnyelvek kúsznak szívünkre. Ez volt tegnapunk Ez a mánk. S ez lenne holnapunk is ? ' Mit válaszolnál?! Mint éljünk e félhomályos izgalomban?! Nagy a fertőzöttség, s mintha Ázsia rengésétől remegne a szív, s bomlana az erek egyensúlya. Rabindranath Tagore! A szív félemlítéssel is sebezhető — távol és közel — Indiában, s itt, Európa közép-vidékén, mindig és mindenütt sebezhető ez a bonyolult szivattyú-rendszer, amely olykor hangosan figyelmeztet, hogy valami nincs rendben, valami rosszat tesznek, valami hiányzik, kér, követel, zokog...

Vitatkozom a délkeleti széllel, a partot ostromló hullámok futamával, ez is tünet, ki kell öntenem a szív mérgezett tartalmát, hogy könnyebb legyen a kérdések nyilalása a Rendeltetésről. Opelek, s Fiatok robognak köröttem, esteledik, fény, hang, és elektromos hullámok sztakkatói zümmögnek, s az aggodalom hanglemezként forog fejemben, tántorgok saját kicsiségem súlyától, minden oly haszontalannak látszik, most, e puskaporos eszkalációban, árvák zokogásának rapszódikus rohamában. Ordítanék... miért gyógyítgatnak?! S milyen metamorfózissal áltassam magam, e ragályos szeretetlenségben?! Csak kérdezek... De bronzöntésű hideg mellszobrod mint értené a meditálót? Mint értenéd lombsuhogású szavaim záporát?! Rabindranath Tagore! 0, hogyan is mondtad?! „A költő szeretett, míg élt...1’ Ám, én szeretlek holtod után is, mert felelősséget oltottál lelkem venyigéibe, sebeim katlanába, világ sorsát féltő gyötrelmes aggodalmat; s ha a költő ily nagyon szeret, követni: férfias dolog... Rabindranath Tagore! 1965

Gaos Gábor: Háború (litográfia).

Kokas Ignác: Havas udvar.

97

-ró* i

V. • •

■■■<■?»*....

-

■ ■■■••■■

í

■

■í i-íííífí.-' ■

Gádor Magda: Velencei kút (terv),

Koroknay G y u la :

Barzó Endre (1898- 1953) — Nem akarsz egy nagy művész­ szel megismerkedni? — kérdezte Ba­ lázs. — K ivel7 — kérdeztem vissza két­ szeresen meglepetten. Egyrészt azért, hogy Diószegi Balázsnak séta köz­ ben, a Széchenyi utcán hogyan ju­ tott eszébe ilyen kérdés, másrészt ő maga is olyan erőteljes művészegyé­ niség, hogy ha ilyen szavakkal tisz­ telt meg valakit, annak komoly alap­ jának kellett lennie. — Barzó Bandival, aki ott megy előttünk. — Majd máskor, most sietnem kell — mondtam, s el is váltunk. Ahogy visszanéztem, egy megtört férfit lát­ tam, aki megroggyanó térddel, nehe­ zen vonta már lépteit. Sokszor va­ gyunk úgy, hogy egy kis semmiség­ gel olyan nagy mulasztást követünk el, melyet később nem tudunk, nem lehet jóvátenni, s életünk végéig saj­ náljuk. Akkor már súlyos beteg volt, s az a „majd máskor” sohasem jött el, nemsokára meghalt. Az elmulasz­ tott pillanatot nem lehetett vissza­ hozni. nem tettem meg akkor né­ hány lépést, de azóta hosszú utakat bejártam, hogy műveivel megismer­

kedhessek, hogy bejárjam azokat a tájakat, ahol festett, hogy régi bará­ taival, egykori pályatársaival beszél­ gessek. S ahogy később egyre job­ ban megismertem műveit, s próbál­ tam behatolni lelkivilágába, tudo­ mást szereztem rendkívül magas mű­ veltségéről, s átéltem érzéseinek, szenvedélyességének hőfokát, egyre súlyosabb lett a mulasztásom terhe, hogy egyszer sem tudtam a szemébe nézni, nem hallottam a hangját, so­ ha nem fogott velem kezet s nem fejezhettem ki előtte legalább egy­ szer halála előtt feltétlen és mélysé­ ges elismerésemet művészete iránt. Amint az a pillanat az idő kérlelhe­ tetlen kegyetlenségével visszavonha­ tatlanul eltűnt, lassanként rádöbben­ tem, mint lelkiismereti problémára, hogy utólag kell pótolnom azt, amit lehet. Ez az írás ennek a lelki­ ismereti kényszernek az eredménye, és mikor már ez a belső számvetés kész volt, akkor olyan formát vett fel ez a gondolat, hogy ez már nem is magánügy többé, hanem egyúttal, bizonyos szempontból Nyíregyháza városnak, az 6 szülőhelyének is az ügye, sőt, a legújabb magyar művé­ szet szempontjából sem közömbös.

GYERMEKKOR Ez a tragikusra fordult élet és derékba roppant pálya kedvező csillagok alatt indult. Abban az 1898-as esztendőben, mikor május 5-én Barzó Endre a Kossuth u. 22. szám alatti házban megszületett, a városnak még távolról sem volt városias arculata. Emeletes épülete alig van: a megyeháza, a városháza, a Nagykorona, a Kossuth gim­ názium és a négyéves színház. A Kossuth téren ferdén beékelve még áll a régi róm. kát. templom, de még nincs a Széchenyi utcán egyetlen nagyobb épület sem. A Ta­

99

karékpalota sem áll helyén, csakúgy, mini a város szívében, azok a kis falusi házal< vannak, melyek ma már a város széléről is eltűnnek lassan, ahová éppen Barzó Mi­ hály építőmester működése következtében húzódtak. A városban három éve van villany, de a villamossínek helyén árok van, mely a Benczúr és Bessenyei tér vizét vezeti le. A Bessenyei szobor, a megye első szobra mar készül, és Budapesten készüi egy fiatal író első kötetével, ki mindvégig egy nagy szerelem melegségével szereti ezt az igénytelen kis várost és lakosait. Többek között éppen Barzó Mihályról is ad egy karikatúraszerű rajzot (Valakit elvisz az ördög). Természetesen itt számolnunk kell azzal, hogy Krúdy a hanyatló dzsentrik ellenérzésével nézte a dolgos és tehetséges építőmestert, aki tipikusan éppen azt a feltörő polgárrcleget képviselte, mely munká­ jával, tudásával, szorgalmával szorította háttérbe az előjogaiknak visszfényében süt­ kérező nemeseket. Barzó Mihályt városépítőnek nevezte el valaki, s nehezen lehetne rá jobb szót találni jellemzésképpen. „Olyan korban, mikor a város fiatalos lendülettel indult mee a fejlődés útján” , élt és működött, a középületek és magánházak oly hosszú sora fűződik nevéhez, hogy ncoreneszánsz eklektikájával a városképre döntően ráütötte bélyegét. Rendkívül sokat foglalkoztatták, sokat is keresett, s mikor 1909-ben meg­ halt, özvegye, született Kelemen Anna, ki férje életében fényt, s mosolyt derített annak fáradt homlokára, most minden okosságát, szeleteiét, jóságát hét gyermeke nevelésére fordította. Endre a legidősebb volt köztük. Gyermekkoráról kevés adat maradt fenn. Az ev. elemi iskolába járt, melyet édes­ apja épített. Második és harmadik osztályos korában Szcpesszombatra kerül — Pop rád mellett —, ahogy mondani szokták, „nemet szóra.” Valószínűnek látszik, hogy a Tátra alatti hegyek bizonyos fogékonyságot oltottak bele: később inkább szeretett dombvidéket festeni, mint síkságot. Középiskolai tanulmányait a nyíregyházi Kossuth gimnáziumban végezte, melyet ugyancsak az apja bővített. Gyermekkorában zárkózott és csendes volt. Tíz éves korában kezdett zongorázni, s később jól és szépen játszott. Lányos összejöveteleknek kedvenc vendége volt, mert szívesen zongorázott, míg a többiek táncoltak. Gimnazista korára sem lett beszéde­ sebb, ez alól csak akkor volt kivétel, ha irodalmi témáról volt szó. Akkor rögtön fel­ élénkült s szenvedélyesen vitázott. Zenei tehetségén kívül azonban rajzolási készsége is korán kibontakozott. 1G éves korában feltűnt iskolai kiállításon egy orosz katonaköpenyt és egy égő falut ábrá­ zoló rajzával. Jellemző fiatalabb testvéreinek az az anekdotikus adata, hogy a Bandi rajzai miatt kétségbe voltak esve, mert később az iskolában nem tudták a bátyjuk rajzát beadni, olyan jók voltak.

BENKHARD MELLETT Érettségi után szívesen ment volna a Zeneakadémiára is, édesanyja pedig azt sze­ relte volna, ha mint elsőszülött fiú, mérnökként az apa örökébe lép. Rajztanára, Ko­ zák István nagyban bíztatta, hogy iratkozzék be a Képzőművészeti Főiskolára. A műegyetemi indexe már meg is volt, amikor mégiscsak a Képzőművészeti Főiskolára ment. Édesanyja engedte, csak azt kötötte ki, hogy párhuzamosan a rajztanárképzőt is végezze el. Ezt az anyai kívánságot a fiatal főiskolás teljesítette is, megszerezte a rajztanári diplomát, de sohasem tanított. Főiskolás korában a nyíregyházi származású író, Andor József házában lakott Budán, a Jolán utca 10 alatt, s ez a körülmény iro­ dalmi érdeklődését továbbra is ébren tartotta.

100

A főiskolán Révész Imre növendéke volt. Két stúdiuma fennmaradt ebből az időből, egyik egy teljesen realista portré, a szemekben a lelkiállapot tökéletes viszszaadásával, a másik egy beállított drapériás csendélet. A maga nemében mindkettő kiforrott, becsületes munka. Barzó azonban Benkhard növendékének vallotta magát, aki csak 1922-ben került a főiskolára, a Lyka Károly-féle reform következtében. Benkhard aztán hosszú évekig döntően hatott Barzónak nemcsak a munkásságára, hanem életére is. Az ő művészetének ismerete nélkül Barzó korai munkásságát sem lehet megérteni. Benkhardra mindenki úgy emlékszik vissza, mint egy rendkívül megnyerő, vá­ lasztékos megjelenésű, szimpatikus emberre, akiben jól megalapozott tudás, biztos művészi érzék társult a pedagógus liberális, megértő szellemével. Bár Nagybányán az iskolán kívül dolgozott, úgy tartják számon, mint a nagybányai hagyományok egyik legjelesebb folytatóját. Szerkesztésmódja, színkultúrája azonban behizelgőbb a nagybányaiakénál. S nem is követte mindenben őket. Hogy helyét a főiskolán világosan lássuk, idézünk a Pesti Hírlapnak egy későbbi, 1923. március 18-i kritikájából: ..Amióta Lyka Károly vette át a művészeti iskola vezetését és a modern művé­ szekből válogatta ki tanárait, a régi és az új irány harcosai hevesen csatároznak afölött: hogyan kell nevelni a művészifjúságot. Múlt héten a Magyar Képzőművé­ szek Egyesülete közgyűlésen is élénken támadták az új irányt, mely a művészifjaknak szabad teret enged, ahelyett, hogy befognák őket az iskola igájába.” „A művésznöven­ dékeket — így szól az ellenérv — nem a művészetre, hanem a mesterségre kell meg­ tanítani. Aki már tudja a mesterségét, tud arányokat és formákat meglátni cs meg­ rajzolni, az tudja művészileg kifejezni azt is, amit lelkében érez.” Nekünk nincs semmi okunk arra, hogy e kérdést vitassuk, bár sokan úgy fogják fel a dolgot, hogy a szabad tanulás a művészanarchia bölcsője és a régi oktatás nyomán gyönyörűen fejlődött magyar művészet jövőjét teszi tönkre. Most maga a nagyközönség ítélheti meg az Emst múzeumban bemutatott ifjúsági művekből az elért eredményeket. Leg­ élesebb ellentét van pld. a Bosznay-tanítványok akadémikuson pozitív, tiszta, nemes vonalú rajza és a Vaszary-tanítványok luminőz, fény- és színfoltokból odavetett, sok­ szor groleszkül elrajzolt művei között. Ez a két szélsőség. A szigorúan lelkiismeretes tanulást látjuk még Révész Imre, Deák—Ébner, Edvi—Illés Aladár és Baránszki Lász­ ló tanítványainál , — viszont sok szabadságot enged meg tanítványainak Csók, Glatz Oszkár, Olgyai Viktor — az arany középúton látjuk Benkhard Ágost és Réti István tanítványait.” Az idézet nemcsak Benkhard művészegyéniségét, s a Főiskolán elfoglalt helyét jelzi, hanem érzékelteti azt a környezetet is, melybe a fiatal Barzó került, s melyben művésszé nőtt. Hamar felfigyeltek rá, a főiskolás kiállításon már kiemelték nevét, s Benkhard 1922-ben maga mellé vette tanársegédnek. Kétségtelenül nagy elismerés volt ez egy frissen végzett, 24 éves fiatalember számára. Barzót nemcsak a modora, irodalmi, zenei műveltsége ajánlotta, hanem tehetsége is. (Itt visszacseng fülünkben Vén Emil szava: „Abból a társaságból Barzó ért a legtöbbet.") Természetesen ebben az időben mestere nyomain haladt, s tehetsége az ő példájának a szemmeltartásával bontako zott ki. A főiskolai tanársegédi állás mellett 1922-ben elnyerte a „Kévé” -nek — ennek az első, 1907-ben alakult tekintélyes művészegyesületnek a díját „Diákotthon” című ké­ pével. A festményt Budapest székesfőváros vásárolta meg. 1924-ben „Tájkép” című olajfestményével nyeri meg ismételten a Kéve nagydiját, mely ez alkalommal mostmár egymillió korona. A következő évben a Kéve rendes tagjai közé választja. A fiatal nyíregyházi művész csillaga egyre emelkedett, városok vásárolják képeit, 1927101

ben a Szépművészeti Múzeum vásárolja meg egy képét, 1928-ban pedig elnyeri a Nemes Marcel díjat, mi kéthónapos olaszországi tartózkodást tett lehetővé. 1929-ben a Szépművészeti Múzeum bekéri életrajzi adatait, s nemsokára ezután 1931 no­ vemberében megrendezi első kollektív kiállítását. Ez a rövid felsorolás Barzó pálya­ kezdetének a felfelé ívelését csak külső keretként adja meg, mint útjelző kövek Ezeken belül még több megemlítendő esemény van. így harmadéves korában 1918 nyarán lement Nagybányára. Ebből az időből két képét ismerjük. Meg lehet állapí­ tani, hogy Nagybánya mintha lefogta volna. Palettája színeinek nincsen tüze, a szer­ kesztése egyszerű, annyi látszik, hideg okossággal festett. 1920 nyarán és 1921 telén Paszabon volt Túri Sándor vendége. Innen járt Tiszabercelre, hol egy sor képet csinált, melyek közül azonban egyet sem ismerünk. Mikor Miskolcon Benkhard vezetésével megalakult a Művésztelep a Csabai-ka­ puban, ahol most is van, Barzó 1921—27-ig ott töltötte a nyarait. A helyet Benkhard választotta, ő szerette az enyhe dombos tájakat, mint amilyen Tapolca környéke Benkhard szerette a szórt ellenfényt, különösen ha gazdagon világított felhőrétegen sugárzott. A Bükkalja párás levegője mindezekre kiváló lehetőséget adott. Barzó Bcnkhaulnak átvette ezt a hajlamát, ezért nála is gyakori az ősszel, tavasszal, vagy a késődélután megfogalmazott tájkép, mikor az omlós, híg fény valami különös poézist von a bokrok, a fák köré. (1. sz. kép.)

.? ■

Mgm

l.sz. kép: Tájkép

102

Barzó tájainak szereplői a természetnek egyébként igénytelen gyermekei, egy jellegtelen útkanyar, facsoport, vagy bokros rét, néhány házzal, amely mellett min­ denki érdektelenül megy el. Tájai különös nyugalmat, békét árasztanak, mely tele van költészettel, melynek hangulati szépségére a művész hívja fel a figyelmet. Egy bizonyos felfedezés, egy bizonyos szelídhangú, de mélyenérző természetköltészet Barzó ekkori piktúrája. Az 1927-ben Miskolcon festett „Országút” című olajképe művészetének egyik el­ ismert és reprezentáns alkotása. Fekvő formátumú kép, a napkorong nem egészen a közepén, lenyugvóban. Fényes korongja már a fákat éri, ez az az időpont, amikor a fény átlényegíti az egész tájat. Az országút kanyarja csodálatos reflexet kap, mely továbbárad a szénaboglyák közt a réten. A széles táj minden pontjának a nap ad értelmet és színt, s minél távolabb van tőle, akár az égen, akár a réten, annál hi­ degebb és fénytelenebb színkombinációk kerültek a vászonra. A nap alatti okkeres boglya csúcsfénye narancsszín, az oldalsókon ez a szín már rozsdásodik. A naphoz kissé közelebb lévő asszonyfigurák lilák. Egy csipetnyi narancs, s egy ecsethegy lila csodálatosan tud élni a zöldeknek és egyre hidegülő kékeknek hihetetlen gazdag skálájában. Kevés kép van a magyar festészetben, mely színben és vonalban ilyen mesteri módon van megkomponálva, s mely a táj nyugalmában annyi révületet tud érzé­ keltetni. Arcképet keveset festett. Paskuj Andrásról csinált egy azóta befeketedett képei „Hegedűs” címen. Egy másik arcképén — 1925-ből — a miskolci telep egy festőnője, Palocsai Horváth Margit áll a világos ablak előtt. Csupa tónussal a kék ruha ár­ nyékában, némi mozgásban ábrázolva rendkívüli nyugalmat árasztó portré. Ez a kép is, meg a „Kosaras lány” is ellenfényben készült. Ez utóbbi beszédes mozdula­ taival már inkább zsánerszerű. Külön kell megemlíteni az 1927-es gyönyörű „Akt fekete macskával” c. képéi rendkívül harmonikus vonalvezetésével, nyugtalanító zöld háttér előtt átlósan fekvő aktjával s a feléje lopódzó szimbolikus, fekete macskával. Csendéletet szintén keveset festett. Ezek is tökéletes kompozíciós példaképek. A szemből áradó fényhez a művész itt sem hűtlen. Egyikük 1926-ból azért különös, mert csaknem teljesen kék tónusban van tartva. Barzó később nem szerette ezt a színt. Csendéleteinél felfigyelhetünk a témára: köcsögök, korsók, szegett kenyér, házi­ vászon — kimondottan népi jellegű tárgyak. A tájainál nem jelentkezik ennyire ez a bizonyos népi jelleg, de Barzó ekkor nem volt a város festője. Magában véve ezek a tematikai apróságok nem jelentenének sokat, tudjuk azonban, hogy gyermekkorá­ ban szívesen játszott parasztgyermekekkel, gyűjtötte a népi tárgyakat, s később ezek az apróbb jelek fokozott értelmet kapnak. A festői mesterség dolgában Benkhard mellett a fiatal mester korán eltanul min­ dent, amit az nyújthatott. Komponálási tudása bámulatos; vonalai harmonikusan szövődnek, tökéletes egyensúly minden képén, egy kis magábazárt világ mindegyi­ kük. Ecsetkezelése oldott, laza, a kontúrokat ritkán erősíti meg. Palettája rendkívül gazdag tónusokban, árnyalatokban. Lokális színt egyáltalában nem használ, de ref­ lexekben, bontott színekben dúskál. A színharmóniák iránt rendkívül fogékony, de szorosan kézben fogja és alárendeli a kompozíciónak. Ahogy a színharmóniák hozzásímulnak elgondolásaihoz, éppoly természetesen és észrevétlenül igazodik mindkettő a festő érzéseihez. És ha ezt megláttuk, akkor már kétségtelenül felismertük Barzóban a nagy művészt.

103

VELENCE A Nemes Marcel-díj elnyerése 1920-ban lehetővé tette, hogy két hónapig Olasz­ országban tartózkodjék. Ezután Barzó festő-modora teljesen megváltozott, ennek a változásnak azonban előzményei vannak. 1926-ban megvált tanársegédi állásától és 1927 után a miskolci művésztelepre sem ment dolgozni, ami nem jelentett a mesterével szakítást, mert a jó viszony köz­ tük továbbra is fennmaradt. Ügy látszik, hogy a Benkhard-féle posztnagybányai szel­ lem nem elégítette ki. Ennek az iránynak elérkezett a csúcsára, ahol vásárlások, el­ ismerés, siker rövid idő alatt az ölébe hullott. S fiatalon, akkor még 30 éves sem volt, rájött, hogy amit elért, az mégsem minden, valami belső nyugtalanság, kielégülctlenség, mint az idős Odüsszeuszt, új utakra űzte. Egyelőre kísérletez. Van Goghot mindig szerette. 1020-ból van Barzónak egy tájképe négy jegenyével, mely a holland festő technikájára mutat. A nap körül koncentrikus körök színes szaggatottságával éreztette a vibrálást, a fák, a bokrok kezdenek valahogy érző, sőt szenvedő lények lenni. De Van Gogh paroxizmusát Barzó szelídebbre hangolja. Bi­ zonyos fokú rokonságban van ezzel a képpel egy tanyát ábrázoló tája. A nála szo­ katlan alacsony horizont fölé hatalmas derült ég borul, mely felbontott színeivel vibrál. A színek bizonyosfokú harsogásával Kosztára emlékeztet.

Míg ezek a képek szórványos próbálkozások, egy kisebb csoportot is megálla­ píthatunk. Ide tartoznak az 1928-ból származó „Ruhateregetők” , egy falusi utcakép cím nélkül, a „Bánya közelében” és a „Falu vasárnapja.” Barzó itt már nemcsak festő, költő is. Az előző korszakának az áhítata, mellyel a világot nézte, emóció lesz, erőt vesz rajta a megindultság. A valóságot már nemcsak leírja, hanem erős érzelmi szálakkal át- meg átszövi. Elhagyja a tárgyi festőiség ha­ tárait, s egy kis ábrándozásból, önfeledtségből, fantáziából, valami poctikus álom­ világot teremt. A valóság átalakul: kedvesek a házak, mint a mesében, a fák ke­ csesen, s kissé érzelmesen magasodnak az ég felé, az emberek is inkább csak jel­ képek, a fény azonban uralkodik mindenen, elönt, megszépít, beborít mindent. A falusi utcakép 1928-ból összeboruló fáival Cézanne némely kompozíciójára em­ lékeztet. Szélein a hideg színek, a kép közepe felé tartva egyre melegebbek leszneK, míg középen egy nagy lila árnyékban, s alatta egy nagy narancsfoltban kulminálódnak. A „Bánya közelében” (a diósgyőri bányák közelében) című kép egy fényélmény konkretizálása a szembe áradó világosság megbont a képen mindent: eget, hegyeket, házakat. Az eltűnt „Falu vasárnapja” (2. sz. kép), mely alkotójának a legnagyobb kül­ földi elismerést hozta, a barcelonai kiállítás aranyérmét, ismét egy szembe fényben fürdő utcának a képe, melyen fák vetik átlósan az útra elegáns vonalú árnyékukat. A „Ruhateregetők” (1928) rajza már keményebb, geometrikusabb. Ez már előjáték a Velence utáni képekhez. Ugyanebből az évből származik egy másik különös képe, az „Akt fekete macs­ kával” (nem azonos az előző évi hasonló című képpel). Ez a kép még közelebb jul a stilizáláshoz, ami a festői felfogását illeti; szerkezetileg azonban az előző évi akt­ nak áthelyezése és továbbfejlesztése. Átlósan elhelyezkedve világít egy félig stilizált, némileg gótizáló vonalú aki, mellette jobbra az alsó sarokban egy másik pruszlikos nő, s mindketten kíváncsian, a már ismert fekete macskát nézik, mely előttük ke­ resztbe jön. A bal felső sarokban kecsesvonalú, száras virágok, s a háttér többi részéi egy házfal darabja zárja le nyugodt tagolatlanságával. A komponálás gazdag és ki­ egyensúlyozott, a rajz kissé kemény, a vonalvezetés a sienai gótikus festményekre emlékeztet: játék és dallam. ★ 1929 tavaszának a végén ment Velencébe. Csodálta Veronesét, főleg Tintorettót, különösen, hogy modell nélkül olyan változatos fejeket tudott készíteni. Egyik ked­ venc szobra volt Donatellónak a Frariban lévő Keresztelő Szent Jánosa. Sokat járt az Accademia déllé Béllé Arti képtárába, de mindezek az adatok csak érdeklődését mutatják, új stílusának eredetére semmi fényt nem vetítenek. Aba-Novák is akkortájt volt Rómában. Meg is hívta, hogy jöjjön hozzá, nála el­ lakhat, műtermét is használhatja. De bármilyen barátságban is voltak, Barzó nem ment Rómába. Az azonban tény, hogy ekkor kezd városképeket festeni, s azok emlé­ keztetnek is Aba-Novák olasz városképeire. Néha az ő módján, darabosan töri a hát­ teret. Lényegében véve azonban ez a periódusa általában olaszos jellegű. Ez az új stílusa annyiban neoklasszikus, hogy határozott, keményszélű, és kevéssé tónusos felületek uralkodnak a képein. A futurizmus dinamikája nem hatolt rá (egy kivétel az 1930-a „Táncospár” ), Barzót nem lehetett nyugalmából kizökkenteni. De az 1928-ban megkezdett álomvilágot tovább szövögeti. Az alakok törékenyek, valami irrealitás lebegi őket körül, a tárgyaknak és az embereknek nincs árnyékuk, s a kép többször többet akar mondani, mint amennyi a festészet eszközével lehetséges.

105

Viszonylag nagy tablókat készít, sok részlettel: „Álomváros” és „Holdfényes éj” 1930-ból. „Elképzelt város” (3 sz. kép) és „Különös virradat” 1931-ből. Többször nyúl szimbólumokhoz, így a „Rohan a nyár” című képén előtérben a pádon két öregaszszonnyal, mögöttük vágtató lovakon egy férfi és egy nő, s a férfi valami kifejező gesztussal magasra emeli karját. A „Múlt és jelen” című képén egy, az 192fl-as női

3. sz. kép: Elképzelt város (1931).

akt tart magasra egy kártyát a primitív gótikusok suta kecsességével, macska dörgölődzik a lábához, s félig oldalt mögötte ül egy öregasszony, legyezőjével csaknem el­ takarva az arcát. A szimbólumok jelrendszere mögül egy elég érthető mondanivaló bontakozik ki, meg kell azonban vallani, hogy ez az érzésvilág nem tűnik ki külö­ nösebb melegségével, a közhelynél nem emelkedik magasabbra, mindez azonban fes­ tői módon van illusztrálva. Portréja kevés van ebből az időből. Szereti ekkor a keskeny 1:2 arányú álló­ képet, melynek alsó felében van a figurális. P. G. arcképe 1930-ból, mely családi meg­ rendelésre készült, rendkívül kifejező szemeivel, s hajának oldott festőiségével ra­ gaszkodik a valósághoz, de a háttérben lévő vitorlások már egy álomvilágnak a hajói. „A favágó felesége” 1930-ból már teljesen átköltött kép. Ezen csak mélyen a háttér­ ben lévő fejsze jelzi, mint attribútum a címet, mert a női arc finomsága, sőt túlfinomultsága éppen nem utal realista felfogásra. Ez a kép egyébként sok szempont­ ból bámulatra méltó. Bravúrosan oldja meg a keskeny formátum aljára helyezett félalak és a háttér perspektívája közti nehézségeket. Csodálatos tónusokat tud pro­ dukálni és színhatásban is tud újat mondani, mikor a háttérben lévő fekhelyre rá­ dob egy keveretlen kékszínű kendőt, mely a kép legvidámabb foltja. Jelentős számunkra az 1931-es, rongált állapotban lévő önarcképe. Fekete zakóban áll, zsebredugott kézzel, oldalra fordulva, abba az irányba, ahonnan hozzábujik egy vöröshajú nő (Yvette Grey), a táncosnő. A művész testtartása rendkívül jellemző. Van egy kis dicsekvés a zsebredugott kéztartásban, ugyanis emlékezetből is bámu­ latosan tudott rajzolni. Másrészt az a rendkívüli nyugalom, ahogy ott áll, akkor alap­ vető jellemvonása volt. Arckifejezésében azonban benne van önmardosó hajlama. Le­ olvasható róla tépelődő természete, aki túlzásba viszi a problémakcresést, s gyakran önmagába hull, ki so’sincs megelégedve magával, már nem látja volt sikereit, s min­ dig valami rendkívülit szeretne. Ebben az időben Barzó a KUT-tal együtt állít ki. Az 1931-es katalógus szerint Barcsay — ekkor tűnt fel a „Munkáslánya” — Bernáth, Bornemissza, Derkovits, Kmetly, Márffy társaságában szerepelt. Ez a névsor olyan, amire érdemes felfigyel­ ni. A novemberi csoportkiállításról pedig Lázár Béla, akkor az Ernst Múzeum igaz­ gatója írt elismerő sorokat: „Barzó Endrét nem egyszer láttuk kiállításokon. Minden­ kor feltűnt sajátos természetlátásával. Most egyszerre nagyobb gyűjteménnyel jelent­ kezik, s mindenkit meglep majd fantáziája dús és eredeti szárnyalásával és lálományai gazdag változataival. A világot fantasztikus elképzelésekké írja át. Az ég, a föld, a víz, minden átalakul lelkében álomszerű elképzelésekké. Apró alakok népesítik be előtereit, mesealakokká válik a szemében minden nagyobb figurája, mindenre gyöngy­ ház tónusának finom fátyolát borítja, mely alatt fény cikázik, égnek a színek, fan­ tasztikummá lesz a felhő s alakjai megnyúlnak, majd összezsugorodnak, most vonallá, majd színhatásokká alakulva át — egy, a formákat mesére átalakító fantáziával meg­ áldott művészt ismerünk meg.” A kiállításnak mégsem volt olyan visszhangja, mint amilyet várt. Főnyi Géza szerint ez elkeserítette. Barzó sem lehetett megelégedve magával, talán ő maga volt ennek a stílusának legszigorúbb kritikusa, mikor 1932 után abbahagyja. Első periódu­ sához viszonyítva mégis azt kell megállapítanunk, hogy Barzó fejlődésében ez az út­ keresés jelentős állomás volt. Amíg eleinte a valóságot valahogy Mája fátyolán ke­ resztül nézte, addig mostmár problémái merülnek fel, valami értelmet keres, valami tartalmi telítettséget, mélységet, bár egyelőre nem tudja, hogyan s hol találhatja. De talán maga is észrevette, hogy a festőiségnek egyik legfontosabb eleméről és saját

107

magának egyik legerősebb kvalitásáról mondott le, a tónusokról, másrészt talán azt is belátta, hogy az az irodalmiság, amit keresett, festőileg nem oldható meg, hogy az ábrándok és álmok bármilyen szépek is, nem lehet életprogram. Más értelmét kell keresni a művészetének, álomvárosban lakni nem lehet.

A SZENVEDÉLY ÉS GYÖTRŐDÉS Barzó Pesten a Semmelweiss utca 11. második emeletén lakott. Életmódja min­ dig igen egyszerű volt. Reggel a vaskályhán teát főzött, kétszersültet, vagy kenyeret evett. 10—12 óra között dolgozott, ha dolgozott. Vendéglőben ebédelt, de ha bele­ feledkezett a munkába, elfeledkezett róla. Ebéd után beült a Centrál kávéházba egy feketére, balra a második asztalnál volt a törzshelye. Itt találkozott író és művész barátaival, — közülük Erdélyi Józseffel volt jó viszonyban, őt meg is festette. Estéje a Körút és Üllői út sarkán a Valéria kávéházban magánbarátoknak volt fenntartva. „Borzasztóan kávéházi lény volt” — említik, kik ismerték. Legszűkebb baráti köre írók és orvosok közül került ki, és mégis különös ellentmondásképpen végzetes be­ tegsége már akkor benne volt, de erről nem szólt senkinek. 1937-ben pünkösdkor meghalt édesanyjuk. Feketeruhás alakját művészfia két évvel később idézi több ké­ pén. Ugyancsak 1937-ben az UME kiállításon három képe szerepel, egyiket, a „Fehér házak” című olajfestményét a Szépművészeti Múzeum megvásárolta. Ugyanebben az évben festette meg Nyíregyháza részére Bencs Kálmán polgármester arcképét fény­ képről. Ebben teljesen a rendelők ízléséhez kellett tartania magát. Egyetlen megbízás volt ez Nyíregyházától egy olyan festő részére, ki szülötte volt, kinek képei Európa több országát megjárták, s kitől Budapest, Miskolc, Szeged, Székesfehérvár, Hódmező­ vásárhely vásárolt hivatalosan képeket. Nyaranta többször volt Tihanyban, rendszerint nem egyedül, Főnyi Géza, Bartha László neve ismeretes a társaságából. Szentendrén is járt. Talán a rosszabbodó anyagi helyzetével függött össze, hogy 1939-től kezdve elkezdett pasztellezni. Az összegyűj­ tött Rippl-Rónai reprodukciók tanúsítják, hogy ki adott neki útmutatást. Rövidesen azonban annyira elszakadt tőle, hogy legsajátosabban ebben a technikában fejezte ki később magát.

1940ben az UME-val állított ki. Az ekkori kritikák szerint „dőzsöl színben, rajz­ ban, de már modorosságot éreztet” , továbbá „szerencsésen keveri a rajzot a kevés, de nem mellékes színfolttal.” Az elismerés tehát nem egyértelmű, s nem általános.

1941ben huzamosabb időre hazajön Meglátogatja Jenő öccsét Géberjénben, két rajza erről a szatmári látogatásról megmaradt. Benedek Jenőt, akihez még főiskolai barátság, és sok közös élmény fűzte, Tokajban látogatta meg. festett is nála. A háború alatt volt sor alatt, de nem hívták be, viszont a légkör egyre kevésbé volt kedvező a művészi élet számára. 1944-ben Lázár Béla felhívására nagy kiállításra készül az Ernstben Benedek Jenővel, Főnyi Gázával, Miháltz Pállal és Ilosvai Varga Istvánnal. Március 19-re volt kitűzve a megnyitó. Az az elterjedt történet, hogy nyi­ táskor a közönséget egy rendőr szétoszlatta volna, mire Barzó a kiállítást, pesti mű­ termét képekkel együtt ott hagyta volna, hogy soha többet pe térjen oda vissza, nem felel meg a valóságnak. De a művész tragédiája bekövetkezett. Közönség nem láto­ gatta a kiállítást. De kinek volt kedve a német megszállás első napjaiban kiállítást látogatni?! Barzó a megnyitás után két nap múlva haza is jött. A Magyar Építőmű­ vészet 1944. májusi száma hozza a „Krumpliszedők” című pasztelljének reprodukció­ ját rövid bírálattal: „Barzó szellemes és mégis mélyen szántó képeinél több helyen hiányoltuk annak a monumentalitásnak megfelelő kiállítási modort (olaj), melyet 108

kompozíciói megkövetelnek.” Kiállításának eredménytelensége azonban Pesten maradt képeit sem ő hozta le, s attól kezdve alig dolgozott.

letörte,

És ekkor tudta meg, hogy betegsége gyógyíthatatlan. 1944—45-ben félévet az orosi út melletti tanyájukon töltött, s amikor a helyzet konszolidálódott, a Bercsényi u. 14. szám alatti házukban lakott. Először az udvarban, az istállóból átalakított épületben volt műterme és egy kis szobája, majd 1948-ban felköltözött a felső épületbe. Ugyan­ ebben az évben Benkhard, a régi mestere, aki mindig szeretettel gondolt vissza rá, újjászervezte a miskolci művésztelepet s ezt egy kiállítással kezdte, cs ezen való részvételre Barzót is meghívta. Néhány képét el is küldte, de személyesen nem ment el. Ekkor már meg is szűnt alkotó művész lenni. A betegsége egyre súlyosbodott, a régi remek humorú társaságbeli ember barátságtalan és emberkerülő lett, már nem zon­ gorázott, a művészetről sem beszélgetett és a nyugalom egykori megtestesítője ideg­ beteg lett. Rövidesen meg is halt a nagykállói ideggyógyintézetben 1953. augusztus 25-én. A nyíregyházi Morgó temetőben a családi sírboltban van eltemetve. ★ Nagyon különös az az ellentét, ami néha egy művész élete, életének szomorú vége és a munkásságának a nagyszerűsége között van. Barzó esetében is így vagyunk. Emberi és művészi tragédia áll szemben a tehetséggel, egy nagyszerű művészettel. Sajnos, az 1932—35 közötti évekből Barzónak nem ismerjük jelenleg egyetlen munkáját sem. (Az ilyen jellegű első felmérést elvégző írások ki vannak téve ilyen és egyéb veszélyeknek.) Érett korszakából az első ismert munkája 1936-ból a „Kálvin tér” Nyíregyházán. Tulajdonképpen egy városkép házuk ablakából. A négyzetes alakú kép jobb oldalán látszik a park kerítése s az akácsor egyenese, melynek árnyéka fan­ tasztikusan hull az úttestre, az úton jellegzetes nyíregyházi taliga, a posta utáni ház­ sor az óvodával baloldalról vonul tova a Vadászház felé. Fenn sötét, egy helyen nyi­ tott ég zárja le feketébe hajló szürkével és barnával az eget. Izgatottan dőlnek a házak, s tónusában az egész kép csupa szenvedély, nyugtalanság. A sötétszürke ural­ kodó színből megdöbbentően ugranak ki tompa barnák mellett a heves sárga foltok. Rajzilag széles ecsetkezelés, nagyvonalúság, és a kontúrokba nem zárt folthatások már ekkor jelentkeznek. Az 1937-es kiállítás egyik képén a „Tokaji táj” -on azonban megfigyelhető, hogy az előtérben lévő fák a kép magasságáig felnyúlnak, mint a régebbi képein, Ezzel azonban valahogy a táj monumentalitását lefogja. Később ezt a megoldást nem lát­ juk viszont Barzónál. Éppen az átmeneti anyagnak a hiánya miatt csak találgatásokra vagyunk utalva, honnan merítette Barzó ezt az új, széles ecsctkczelésű technikáját. Matisset jól ismerte. Egyik lehetőség ez lenne. Magyarországon ezt a modort a francia tapasztalatokkal rendelkező művészek kedvelték, a harmincas évekre már többen éltek vele: Márffy, Farkas István, Dési-Huber és a kevéssel azelőtt hazajött Barcsay. Barzó technikája a Márffy és Dési-Huber stílusát közelíti meg legjobban, valahogy középút a kettő között, nem szárnyal úgy, mint Márffy, de kevésbé darabos, mint az utóbbi. Még egy körülményt nem szabad Barzó új stílusa eredetének a kutatásakor fi­ gyelmen kívül hagynunk. Bizonyos elemek már megvoltak benne a keresés korában is. Akkor is fontos szerepet játszott nála a vonalkultusz, azoknak a kifejező ereje, csakhogy most más előjelet kap. A novecentista képein is (Álomváros, Holdfényes éj) az apró figurák megrajzolása, melyek ecsetheggyel vannak festve, lényegében nagyon közel áll ehhez a stílusához, amely ezért nem egészen váratlan.

109

Barzó érett korában még kevésbé szeret természet után festeni. Nyűgnek érzi' a valóság másolását. Portrét is alig fest, éppen azért, mert nagyon megköti a kezét. Tájait s életképeit viszont rendkívül szabadon van lehetősége kezelni. A helyszínen csak vázlatokat készít, ezeket később, télen, vagy évek múltával dolgozza fel. Nála a téma nem hűl ki, hanem érik. Jellemző eset, hogy az édesanyja emlékét felidéző képeket mintegy két évvel a szomorú eset után készítette. „Anyám és festő fia” című képe (4 sz, kép) 1939-ből származik, és azonkívül — horribile dictu — Barzó Mihálynak egy fényképfelvétele után készült, ami jelen esetben nyílván a vázlat szerepét töltötte be. Tihanyi tájai közül is többet vázlat után, műteremben festett, mint ahogy ez né­ melyiken fel is van tüntetve.

4. sz. kép: Édesanyám és festő fia. A „tűlérzékeny” festő, ahogy barátai sokszor mondták róla, nem tud elmenni semmi mellett közönyösen. Mindent szenvedéllyel telit. Nagy olajképein (5 sz. kép) a viharos ég, — Greco Toledójának az ege, — egy helyen nyílt, a tájat mély sötétség, szomorkás derű borítja. A falurészletek nem nyugalmat sugároznak, inkább nyomottságot és gyötrelmet (6. sz. kép). Az egyébként szelíd tihanyi dombok magasravett ho­ rizonttal óriásokká nőnek. Szenvedélyesen futó vonalaikkal csakúgy gyötrődnek, mint a fák, az utcák, a házak. A formák ijesztő, bánatos, vagy kétségbeejtő külsőt ölte­ nek s gyakran torzulásba fordulnak. Nem szépek az emberek, nincsenek szép arcok, sokszor valami állatias jelleg üt ki olykor talán finom arcvonások közül. Az alakok nehezek, eldurvultak. Sokszor olyanok, mint egy lidérces álom, de az ember nem tudja csúnyaságuk hatása alól magát kivonni (7. sz. kép).

110

Nagyon kevéssel ki tudja fejezni magát Néhány erőteljes vonal, nagy foltfelüle­ tek váltakoznak nagyon finom hatású részletekkel. A színeket egyre erősebben fogja vissza. Fedőfehérrel csodálatos gyöngyház-szürkéket és barnákat tudott kihozni. Akvarelljein is rendkívül erőteljes és végtelen finom tud maradni. Legtovább a narancs­ színhez, olajzöldhöz ragaszkodott, ezekkel egészen szokatlan egyéni színakkordokat tudott megütni, Vannak krétarajzai, melyeken ezeket, vagy csak egyiket használja feketével. Legérettebb pasztelljein a színfoltok függetlenek a kontúroktól, a finom vonásoknak csak jelző értékük van, mégis csodálatosan találóan tudja az a néhány elszabadult vonás az érzéseket szárnyra bocsátani. A szenvedélyes mondanivalójához egyenrangúan szenvedélyes kifejezésmód, ez Barzó életstílusa.

5. sz. kép: Tihany (1939). Ami Barzó gondolatait illeti, jól ismerte Baudelaire!, Rimbaud-t, az ő világuk van valahogy itt időben, térben társadalomban transzponálva. Barzó mindig közel érezte magához a parasztokat, művészetében azonban csak fokozatosan fordul feléjük. Első tájképei óta szerepük egyre nő, tevékeny figuráik benépesítik a tájat, ez a táj előző felfogásához viszonyítva már úgy jelenik meg, mint a paraszti munkának a színtere, s ahogy Barzó egyre jobban belát a paraszti sors problémáiba s maga is egyre fogé-

111

fi. sz. kép: Pasztell. konyább a szenvedés iráni, úgy egyre többet foglalkozik velük. Az emberek megnőnek a tájban, s ugyanaz a föld, mely korábban a szépség cs színek varázslatának az igé­ zete alatt állott, most visszazendül a paraszti élet nehézségeitől. Az emberek szerepe megnő a házak falai között, s bánat, szomorúság, kínlódás hordozói lesznek. Egy-egy üde női figurán is rajta van a szenvedés pecsétje, a szépvonalú, nevető szemek alatt az arcot eltorzította a paraszti élet.

És Barzó később kiszélesítette ezt a felfogást, a világból és az emberekből nem is lát már mást. Az alapgondolattal kapcsolatban lehetetlen nem észrevenni a rokonságot közte és a né­ piesek között, köztük a két közeli ismerős Féja Géza és Erdélyi József. És most visszaidéz­ hetjük a Central kávéházat, kedvenc tartózkodási helyet. Itt alapították annakidején a Nyugatot. „A harmincas esztendők derekán a Centrálbaií folyt a rebellis ország­ gyűlés" — írja Féja. Tamási Áron is, kinek Barzó minden tárcáját kivágta az újsá­ gokból, ide jött. A Central volt Barzó világa, a jövőnek.ez a szellemi kohója. Bármilyen nagy művésznek is tartjuk Barzót, a fentiek miatt utolsó, 1944-es ki­ állításának nem valószínű, hogy nagy sikere lett volna. A széles közönségnek eleve nem tetszhetett modern technikája, a hozzáértők szűkebb körét pedig erősen meg­ rostálta volna tartalmi mondanivalója.

112

7. sz. kép: Pasztell.

ÉS AZÓTA? Azóta elismeréséért érdemleges dolog nemigen történt. Míg egykori pályatársai­ nak mindegyike ma már elismert művész, közülük többen érdemelték ki a Kossuthdíjat is, addig a Barzó neve körüli feledés egyre sűrűbb. Néhány egykori pályatársa: Boross Géza, Diószegi Balázs ma is megható szeretettel s elismeréssel emlegetik, de művészetének emléke egyre halványul. Két alkalommal Nyíregyházán néhány ké­ pével emlékkiállításokon szerepelt, gyűjteményes kiállítását e sorok írója már két­ szer próbálta megrendezni. Nem sikerült. Most, néhány éve ismét hallani, hogy va­ lami készül. De ez évről ismét elhalasztották. Szeretnénk, ha ez a néhány sor és pár gondolat az első megtett lépést jelentené a nagy hiány pótlására: ennek a nagy nyír­ egyházi és nagy magyar festő művészetének a méltó, teljes, s megérdemelt elismeré­ séhez vezető úton. Nem lesz korán!

113

114

Berecz András: „Magos a rutafa.” Népdalillusztráció.

115

K épes G é z a :

Örök lóriját A vállamon fordul a nap mint hegytetőn a réti sas: meg is pihen, tollászkodik — társam az éj lesz, vállalom. Jobb társam is lesz mint a nap, fénytelenebb, hangtalanabb: rámomlik majd hallgatagon és átölel, és én hagyom. így tartjuk egymást hajnalig, alig virrad: szétrebbenünk. S vállamra száll megint a nap vijjogva mint a réti sas. (Delphi, 1966 szeptember)

S a napon tá lró l... S a Napon túlról indult egy futár sugárhajtású gépen, szemünk látta.még villanni: fénycsíkot húzott az ég kék kupoláján, így ért le a földig, a tengerig s kettőnket, Miháliszt és engem befogva parabola-ívébe, villogott tovább a végtelenbe. Sűrvedett az este a kék-tinta tengerszín felett s a parabola gyújtópontjában barátom cigarettája izzott, mely mintha az én örömem piros tüze volna: égett hunyorgó, ki nem alvó kis kemény parazsával. S mi egyre mélyebben hallgatva néztük a tengert, mely egyre mélyebben kéklett, ettük a sült halat, a szárgoszt, mit a korcsmáros előbb elevenen megmutatott (pár perccel előbb fogták ki) úgy hozta , pirított krumplival, bíbor paradicsommal és jó hűvös fenyőízű borral — ettük a halat locsolgatva recinával és néztük a tengert,' amely elnyelte éppen sisteregve a végtelenből jött s a végtelenbe ment jelt. (Dél-Peloponnésos, Navarino, 1966. szept. 15-én)

d

mláq oéqhi

Görögország szélső fokán ülök, egy sziklán kuporgok, a kék fényben elmerülve egészen. Nézem a horizontot, de nincs horizont: a kék ég a kék tengerrel összeolvadt nyomtalanul. Itt vége a világnak: ezután Kréta jön és Afrika. Egy lépés csak, egyetlen mozdulat s a kék vízbe merülök s eltűnök. Nem por és hamu leszek, hanem víz, moszat és koráll és iszap a tengerfenéken. De még nem! De még nem! Előbb még napégette tájakat harapok mint kenyeret, iszom rá sósvizet, mitől csak nő a szomjúság — most még bámulom az alkonyodó hegyeket, míg csúcsok fölött kinyílik az égbolt égő geometriája — azután, majd azután, igen, elmerülök a kék vízben egészen. S a végeérhetetlen és lemérhetetlen emlékektől felbolydul a tengermélyi fanyar iszap-magány s a koráll-örökkévalóság. (Szunion-csúcs.)

117

Földes Péter:

Zalka Máté élete Földes Péter eddigi irodalmi munkás­ ságán végigtekintve egy nemes írói cél bontakozik ki előttünk. Az ugyanis, hogy alkotásai révén az olvasók minél szélesebb táborát ismertesse meg a ma­ gyar munkásmozgalom hősi küzdelmei­ vel és e küzdelmek kiemelkedő n,agyar hőseivel. Európa homlokán c. trilógiája az oroszországi szocialista foradalomban részt vett magyarokról (Százezer 1957), az 1919-es magyar Vörös Hadseregről (Mennyei páncélvonat, 1959) és a spa­ nyol polgárháború magyar harcosairól (Spanyol rapszódia, 1951) szól. Felejt­ hetetlen május (1954) c. regényében a Tanácsköztársaság három napjának tör­ ténetét írja le. A túlsó partról c. mű­ vében Stromfeld Aurél, A drámai kül­ detésben pedig Szamuely Tibor életét mutatja be. Zalka Mátéról szóló életre­ gényét a hős születésének 70. évfordu­ lóján, 1966-ban adta ki a Móra Könyv­ kiadó. A könyv megjelenését persze nem­ csak az évforduló indokolta. Sokkal in­ kább az, hogy e nagyszerű hős, forra­ dalmár, író és katona életének rövid 41 éve alatt olyan tetteket hajtott végre, amelyek méltóvá teszik arra, hogy clete tanulság legyen. Vera Ivanovna, Zalka özvegye a következőket írta a könyv szerzőjének: „ ö elsősorban is Ember volt, és ezért lett hős belőle; máskép­ pen ez nem is történhetett. Éppen ezért őt mindenekelőtt Emberként kell bemu­ tatni. Bocsásson meg nekem, hogy ta­

nácsot adok önnek, de róla annyian ír­ tak már és oly sok kigondolt históriát (bár bizonyára a legjobb szándékkal), figyelmen kívül hagyva, hogy az ő élet­ rajza — hogy úgy mondjam, a valóság­ ban — igazán gyönyörű volt, így nincs szükség annak szépítésére, a kitalálás csak bes/.eplőzi, eltorzítja életrajzát.” Számunkra azért is öröm e mű meg­ jelenése, mert Zalka Máté a megyénk­ ben Matolcs szülötte. Eredeti neve Franki Béla, Franki Mihály matolcsi kocsmáros kilencedik gyermeke. Ma­ tolcs, és különösen Mátészalka, ahová polgári iskolába járt, mindvégig kedves maradt számára. Mátészalkán találko­ zott először közéleti szellemmel, önálló gondolkodással, egyéni véleménnyel és eszmékért folytatott küzdelemmel, noha ezek itt ekkor még csak a politikai be­ folyásit törő jómódú kispolgárság radi­ kalizmusában jutottak kifejezésre. Igazi pátriájának ezt a városkát tekintette, amit mi sem bizonyít jobban, hogy írói nevét a városnév játékos átformálásából képezte. Szatmárnémeti volt életének követke­ ző állomása, ahol felsőkereskedelmibe járt. De igazában — minthogy a ke­ reskedelmi ismereteket nem szívlelte — a színház érdekelte. Eszményképe Petőfi volt, és színész akart lenni. Apja kíván­ ságára azonban lemondott a színészet­ ről és írói hivatásra készült. Egy verse már Mátészalkán megjelent. Tehetségét az önképzőkörön mutatta meg igazán. Falusi királykisasszony című 2 felvonásos diáktörténetét Hevesi Gyula, a szat­ márnémeti színház igazgatója elfogadta bemutatásra. Első regényét éppen be­ fejezte, amikor kitört az első világ­ háború.

119

ö is, mint annyian, komolyan vette a háborús dalokat, szépített hadijelenté­ seket, cikkeket és regényes naivitással lelkesedett a háborús győzelemért. Örült, amikor előre hozták a korhatárt és 19 évesen kerülhetett önkéntesi szolgálat­ ra. Az egri tiszti iskolában komolyan tanulta a tereptant, műszakit, fegy­ vertant, lőutasítást, ekkor még nem sejtve, hogy végül is nem az akkor igaz­ nak vélt imperialista érdekekért, hanem a népek szabadságáért folyó harcban fogja katonai ismereteit hasznosítani. Az olasz front kegyetlen csatáiban, majd az orosz fronton szerzett tapasztalatai alapján ébredt lassan a háború igazi céljaira, világosodott meg előtte, hogy „szép kis csávába rátották mindkét ol­ dalon a kisembereket.” 1916 július 18-án 11 „rossz sebbel” került orosz hadifogságba. így külön­ böztette meg az imperialista érdekek­ ért folyó háborúban szerzett sebeit, a szovjet hatalomért folytatott harcokban később szerzett 7 „jó sebétől.” Felgyó­ gyulása után Szibériába, a krasznaja rjecskai fogolytáborba került. Itt irá­ nyítják figyelmét a marxizmusra azok a fogolytársai, akik vonzódtak az orosz világhoz. Nem egyik napról a másikra vált forradalmárrá. Nem volt számára könynyű a döntés, amikor az Októberi Szo­ cialista Forradalom győzelme után fel­ szabadult a fogolytábor, és akkor sem, amikor a breszti békekötés után válasz­ tania kellett: haza menjen, vagy vál­ lalja a harcot az annyira vonzó szo­ cialista eszmékért. Ekkor még honvá­ gya győz, de mégsem utazhat haza, mert a magyar határon nem szívesen en­ gedik át azokat, akik átélték a két orosz forradalmat. Ez, és a szibériai Kolcsak-uralom ke­ serű tanulsága ébresztették rá arra, hogy a szocialista eszmékért szovjet földön kell harcolnia és ezzel szolgálja legjobban hazája érdekeit is. 1919-ben 11 társával együtt megszökött a fogoly­ táborból és vörös partizáncsapatot ho­

120

zott létre. Ettől kezdve élete mélysége­ sen összeforrott a forradalom ügyével. 1919 decemberében Scsetyinkin és Kravcsenko partizán hadseregében már szá­ zadparancsnokként harcolt. Egymás után hajtotta végre a bravúrosabbnál bravúrosabb haditetteket. A krasznojarszki állomáson két századnyi volt ha­ difogollyal, trükkel megadásra bírta a hatezer főből álló jól felszerelt Len­ gyel Légiót. Röviddel ezután a Krasznojarszktól több mint 500 km-rc lévő Irkutszk környékén, az ellenforradal­ márok által ellenőrzött területen tűnt fel csapatával, és részt vett az arany­ vonat, valamint Kolcsak elfogásában. E merész vállalkozásoknak nagy része volt abban, hogy Zalkát a Krasznojarszkban szervezett III. Internacinálé nevű nemzetközi ezred egyik zászlóal­ jának parancsnokává nevezték ki. Ez az ezred kísérte az ellenforradalmároktól veszélyeztetett területen az európai Oroszországba az aranyvonatot. A len­ gyel fronton már ezredparancsnok, pe­ dig még csak 24 éves. Komoly érdeme­ ket szerzett Kiev felszabadításában, majd a Vrangel elleni harcban, amely­ nek győzelmes befejezésével Szovjetoroszország végre elnyerte a békét. Hő­ siességét a szovjet állam a legnagyobb katonai kitüntetéssel, a Vörös Zászló­ renddel és díszkarddal jutalmazta. Nem csodálkozhatunk ezek után, hogy végtelenül fájdalmas lehetett szá­ mára, amikor — ez a polgárháború be­ fejezése után történhetett — észrevette, hogy egyesek gyanakvóan, lekicsinylő­ én tekintenek rá, azért, mert csak 1919 óta vett részt a forradalmi harcokban, miért nem volt ott már 1918-ban? Aki már csak 1919-ben kapcsolódott be, az — különösen ha tiszt volt az illető — beilleszkedő is lehet* aki bár dereka­ san rendelkezésre bocsátotta szaktudá­ sát, de semmi esetre sem forradalmár Nem akarta kitenni magát a sok két­ kedésnek és előítéleteknek, elkövetett egy vétket, amely — bár nem firtatták — az idők folyamán egyre terhesebb

lett lelkiismeretének. 1918-as vörösgár­ distának mondta magát, ha adatairól kérdezték. Minthogy időközben az em­ berek megítélésében rendkívül merev formák lettek úrrá, amelynek alapján csak „tökéletes” lényeket, meg „ellen­ séget” ismernek. Nem látott módot ar­ ra, hogy magyarázza ifjúkori vétkét. Kénytelen volt magával cipelni az el­ ferdített adatot. Hátrahagyott napló­ jegyzetével segített helyreütni a hamis vallomást és azzal, hogy önéletrajzá­ ban a harcokban való részvételéről csak ezt az egyetlen mondatot olvashatjuk: „A polgárháború sok győzelmét és ve­ reségét értem meg ezredemmel együtt.” Egy szóval sem emlékezett meg nagy haditelteiről, kitüntetéseiről. 1922-től családjával Moszkvában élt. Feleségének, Vera Ivanovnának meg­ értő és segítő élettársa, kislányának Tálocskának szerető édesapja volt. Mi­ helyt tehette, Magyarországon élő édes­ apjával is felvette a kapcsolatot és 1931-ben bekövetkezett haláláig anyagi­ lag is segítette. Leszerelése után 2 évig diplomáciai szolgálatot teljesített. Ezután irodalmi munkakörben helyezkedett el. 1924-től egymás után jelentek meg írásai. Több lap és folyóirat hívta meg szerkesztő bizottságába. Meleg baráti kapcsolatot tartott fenn a Szovjetunióban élő ma­ gyar írókkal: Gábor Andorral, Gergely Sándorral, Hidas Antallal, Illés Bélá­ val, Komját Aladárral, Madarász Emil­ lel. Megfordult házában Maxim Gorkij. Ű segített felfedezni Osztrovszkijt, „Az acélt megedzik” ünnepelt íróját. Ö te­ remtette meg a kapcsolatot az emigrá­ cióba szorult magyar kommunista írók és a szovjet írók között. Vendégei vol­ tak a Szovjetunióba érkező külföldi írók is csaknem kivétel nélkül. E ta­ lálkozásokat felhasználta arra, hogy fel­ keltse az érdeklődést a magyar nép és a magyar irodalom iránt, ö nyerte meg Lunacsarszkijt, hogy foglalkozzon Pe­

tőfi Sándorral. Azt, hogy benne meny­ nyire összeforrott magyarsága a nem­ zetköziséggel, jól illusztrálja a szerző ál­ lal idézett vallomása: „Ha nem szere­ ted hazádat, ahol születtél és ahol fel­ nőttél, azt a földet, amely táplált té­ ged, az eget, a fákat, szülőhazádat, ak­ kor nem érted az internacionalizmus lé­ nyegét, más népekkel való kapcsolatod értelmét, amely saját hazád szeretctének érzéséből fakad.” 1936. szeptember végén befejezte Doberdó című regényét. Évek óta dédelge­ tett tervét azonban nem tudta megva­ lósítani. Nagyszabású regényt akart ír­ ni arról, hogyan hatott Október a ma­ gyarokra. A nagy regény első és má­ sodik kötetének kéziratával el is ké­ szült. 1936. júliusától azonban érdeklő­ dését egyre inkább a spanyol nép sza­ badságharca kötötte le. Amikor pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a német és olasz fasizmus teljes gátlástalansággal beavatkozott a spanyol polgárháború­ ba, elhatározta, hogy Spanyolországba megy. Két hét múlva már úton is van, pedig nem volt könnyű búcsút vennie szeretteitől. Ö azonban örökre eljegyez­ te magát a népek szabadságküzdelmé­ vel. A spanyol polgárháborúban Lukács Pál néven vett részt. A 12. nemzetközi brigád parancsnokaként Madrid védel­ mében, különösen pedig a guadalajarai győzelem kivívásában szerzett elévülhe­ tetlen érdemeket. A győzelem után a világsajtó tele volt Lukács Pál tábor­ nok nevével. Mindig a legnehezebb feladatokat vállalta. 1937. június 15-én azonban Huescánál, a terueli csatát megelőző szemle alkalmával egy gyil­ kos golyó kioltotta életét. A spanyol nép megrendülve vete tudomásul nagy barátja halálát és nevében a kormány miniszterelnöke vett búcsút a hős had­ vezértől. Élete és halála egyaránt irigylésre méltó volt, írta róla Ehrenburg. Való­ ban hősként élt és hősként halt meg.

121

E rövid ismertetőben csak epizódjait tudtuk felvillantani Zalka Máté ese­ ményekben oly gazdag élettörténetének. Földes Péter művében viszont a maga teljességében, sokrétűségében és színes­ ségében tárul fel előttünk. A regény olvasása maradandó élményt nyújt azok számára is, akik már sokat hallottak Zalka legendás tetteiről. A sokrétű for­ rásanyag felhasználásával ugyanis az író olyan életregényt alkotott, amelyben a nagyszerű forradalmár pályájának ed-

Hauiisch Lenke:

Ámos (1907- 1944) „A művészet kiskönyvtára” sorozatá­ ban a Corvina Kiadó gondozásában je­ lent meg Haulisch Lenke Amos-tanulmánya 1966-ban. A tragikus sorsú festőművész, Ámos Imre születésének 60. évfordulójáról em­ lékezünk meg ebben az esztendőben. Megyénk egyik régi települési helyén. Nagykállóban született. Művészi pályája kitérővel indul. A p ­ ját korán elveszti, s pártfogója, egy mérnök rokon kívánságra a Műegyetem­ re jelentkezik 1926-ban. Elutasítják. Egy évet dolgozik a Láng ezüstgyár­ ban, mint zománcozó. A következő év­ ben sikerül bejutnia az egyetemre a már érvényben lévő „numerus clausus” törvénye ellenére is. Szorgalmasan ta­ nul, három évet jeles eredménnyel el is végez, azonban a mérnöki tanulmá­ nyok nem elégítik ki.- Felvételét kéri a Képzőművészeti Főiskolára. Próbálko­ zása sikerrel jár, Rudnay mester irá­ nyítása mellett kezdi meg tanulmányait 1931-ben, 1934-ben pedig megszerzi a diplomát.

122

dig még fehér foltjai emberi és halha­ tatlan hősi cselekedetekkel telítődtek. Az Októberi Forradalom 50. évfordu­ lójának évében a mű jelentős hozzájá­ rulás ahhoz a feladathoz, hogy a ma élők mind többen ismerjék meg a ma­ gyar internacinalisták hősi harcait és méltóan emlékezzenek meg azokról, akik hazájuktól távol, szovjet és spanyol föl­ dön életüket áldozták népük és az egész emberiség szabadságáért. Cservenyák László

1931-től állandóan szerepelt kiállítá­ sokon. 1934-ben a Szinyei Társaság Ta­ vaszi Szalonjának első díját nyerte el, 1935-ben megkapta a Lipótvárosi Ka­ szinó díját, a Munkácsy Céh, majd a Képzőművészek Űj Társasága tagjául választotta. Ámos magába olvasztotta korának mű­ vészi gondolatait. Érzékeny alkata ve­ zette a századforduló izmusai és kife­ jezési formái között. A természetelvű festészet nem vonzotta, az alföldiek ide­ genek voltak tőle. Festészete kora ur­ bánus intellektualizmusába, eklekticiz­ musába eresztette gyökereit. Megértet­ te Derkovits formai sajátosságait, RipplRónai bensőséges dekoratívitását, a sze­ cessziót, Berény, Bernáth, Szőnyi, Egry úttörő munkáját. Üjraélte és túlhaladta elődei alkotásait. Legmélyebb lelki ro­ konság mégis a vizionárius festőkhöz köti. Chagall álomvilága, Csontváry, Gulácsy expresszivitása alkati sajátságai miatt végleg rabul ejti. ö maga „asszo­ ciatív expresszionizmusnák” nevezi módszerét, finom pasztellszíneivel az ér­ zelmek álmaiba, a tudatalatti sejtelmei­ be varázsolja a nézőt. (Dédnagyanyám tükre előtt, Zöld dívány, Álmodó, Hajnalvárás, Álom a medvetáncoltatóról, stb.) „Nem lefesteni akarok valamit — vallja Naplójában Ámos — hanem a tárggyal, figurával asszociált emlékké­ pek összességét belesűríteni a képfelü-

letbe, hogy a lelki tartalom legyen az a plusz, ami az általános követelmé­ nyeken kívül (szerkesztés, komponálás, szín) megkülönbözteti minden más kép­ től.” Milyen lelki tartalmakat vetít a mű­ vész vásznára, s milyen eszközökkel? Ezekre a kérdésekre ad választ Haulisch Lenke tanulmánya. Kitűnő érzékkel elemzi az Amos-oeuvre egy-egy állo­ mást jelző alkotását, a képeken alkal­ mazott motívumok, tárgyak jelentősé­ gét, szimbolikáját. (Tél, Gond, Asszo­ nyok a forrásnál.) Ennek a korszaknak színvilága sötétre hangolt, melyet ké­ sőbb ezüstszürkés, halvány tónusok vál­ tanak fel. A dekoratív, ornamentikusan megoldott felületek Rippl-Rónait, a „magyar nabi” -t juttatják eszünkbe, azonban a képek hangulata itt merő­ ben más. Sejtelmesek, álomszerűén lé­ giesek, de nyomasztó titokzatosságot su­ gallnak. Alakjainak maszk-szerű arca, hipnotikus álomba merevült testtartása minden kétséget kizáróan jelzik, meny­ nyire hatottak Ámos nemzedékére a freudista tanok módszerükben és ered­ ményeikben egyaránt. A művész érzékenyen rezonál a kor­ szak testet-lelket gúzsbakötő emberte­ lenségére. Képeinek álomvilágában pró­ bál menedéket keresni, azonban hiába menekül, a Jóság, a Tisztaság angyala — vásznain gyakran ismétlődő jelkép — megvédeni nem tudja, s ő egyre keserűbb lélekkel figyeli a kapuja előtt menetelő katonák lépteit. Feleségével, művésztánsával, Anna Margittal több­ ször kényszerül műterem-változtatásra. Képeiket nem igen vásárolják, szűkös anyagi viszonyok között tengődnek. Az utolsó nagy élményt, a párizsi utat egy váratlan szerencsés képeladás hozta meg számára: Picassót lát eredetiben, Chagall fogadja és elismeréssel nyilat­ kozik képeiről, bár néhol kifogásolja a kompozíciót. Hazatérése után új korszak nyílik fes­ tészetében: a korábbi fátyolos-sejtelmes színeket erőteljes, tiszta colorit váltja

fel, képszerkesztése is határozottabbá válik, képeinek témája módosul, az ál­ modó figura eltűnik, hogy helyet adjon az önállósult álomnak. A katasztrófák felé sodródó világban egyre bizonytalanabbá válik a művész clete, az alkotás lehetősége. Munkatá­ borokba viszik. 1944 őszén találkozik ve­ le felesége utoljára, amikor átadja neki vázlatkönyvét, ezután a szászországi Ohrdorfba hurcolják. Élete utolsó éveiben a szürrealista vi­ lág ötvöződött a fasizmus irtózatos va­ lóságától szorongó magányos egziszten­ cia hallucinációkig fellazult grafikai lát­ leleteivel. A felgyűrt ujjú keretlegény (Látomás 39. kép) bárddal fejezi le a gyenge és tiszta szívű angyalt — a visszatérő szimbólumot —, a lelkiisme­ retet. A vérző galamb hulló vérében benne van Ámos vére, Radnóti vére, a megöltek vére. Az 1944-es Kompozíció-bán (43. kép) a fasizmus szörnyű gépezetének egyet­ len embertelen kerekét vizsgálja lélek­ tani pontossággal: a kegyetlen, elembertelenedett, bornírt nyárspolgárt, aki koncáért megszervezi Európa elárulá­ sát. Önarcképében (52. kép) a min­ dentudás szörnyű állapotát vetíti ki, a magányos, tettek nélküli álomból való ébredés borzalmát. Kádár György és Sorr Tibor, mű­ vésztársai, akik túlélik a fasizmus ret­ tenetét, még látják a vázlatkönyve fölé hajló művészt 1944 őszén... Utolsó korszakából megmaradt váz­ latai, rajzai mélyről jövő sikoltások, a kígyózó, remegő, felágaskodó vonalak egy tragikus sorsában kiteljesedő mű­ vész utolsó vallomásai az életről az élethez. Haulisch Lenke pontos kritikával elemzi a nemesszívű, nagytehetségű fes­ tőt, aki a festészet és a gondolatok örök lángjánál melegedett az emberiség leg­ ridegebb és legkegyellenebb korszaká­ ban (Melegedő 27. kép). Muraközi Ágota

123

VEGYEN RÉSZT AZ IBUSZ KÜLFÖLDI TÁRSASUTAZÁSAIN KÉNYELMES, GONDMENTES, KÜLÖNBÖZŐ UTAK KÖZÜL VÁLASZTHAT KÜLFÖLDI TÁRSASUTAZÁSÁT MÁR MOST KÖSSE LE 300—600—1000,— FT ELŐLEG LEFIZETÉSÉVEL

AZ Í B I S Z AZ ITAZ0K0Z0N SEG SZOLGÁLATÁBAN V EG YE IG ÉN YBE SZOLGÁLTATÁSAIT BEL- ÉS KÜLFÖLDI MENETJEGYEK AUTÓBUSZ KÜLÖNJÁRATOK RENDELÉSE KIRÁNDULÁSHOZ TANULÓK AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁSAINAK LEBONYOLÍTÁSA , FIZETÖVENDÉG-, SZÁLLODA- ÉS ÜDÜLOSZOLGÁLAT BELFÖLDI RENDEZVÉNYEK (ÉRETTSÉGI BANKETT, STB.) BELFÖLDI TÁRSASUTAZÁSOK, IBUSZ—TIT ORSZÁGJÁRÁS KÜLFÖLDI TÁRSASUTAZÁS VALUTA VÉTELE ÉS ELADÁSA ÚTLEVÉL- ÉS VÍZUMÜGYEK EGYÉNI KÜLFÖLDI UTAZÁSOK

IBUSZ UTAZÁSI IRODA, NYÍREGYHÁZA, BETHLEN G. U. 2. Telefon: 31—33.

\Z, I D E G E N F O R G A L O M ; Tj T

A BÉKÉHEZ

N E M Z E T K Ö Z I ID E G E N F O R G A L M I

EV;

1967.

IDŐBEN BIZTOSÍTSA RÉSZVÉTEIÉT

A NYÍRBÁTORI

ZENEI NAPOK RENDEZVÉNYEIRE!

1967. RÚG. 19 - 27 . TÖRTÉNELMI KÖRNYEZET KÖZÉPKORI ZENE ORSZÁGOS NEVŰ MŰVÉSZEK Augusztus 19-én 20 óra: Kórus- és zenekari hangverseny a gótikus református templomban. Augusztus 20-an 20 oia. Dalostalálkozó ünnepi hangversenye s nyírbátori Bathori Ist­ ván Múzeum udvarán. Augusztus 26-án 20 óra: Hangverseny a református templomban: A Capella müvek, Kodály. Psal­ mus Hungaricus. Augusztus 27-én 20 óra: Tinódi es kora — zenés irodalmi előadás a járási művelődési hazban. A zenei napok ünnepélyes megnyitója augusztus 19-én 16 óra­ kor lesz Nyírbátor főterén. A U G U SZTU S 19—27 K öZ Ü T T ; M ÜZEUM I K IÁ L L Í­ T Á S O K ; E G YÉB REN DEZ­ VÉNYEK FE LV IL Á G O SÍTÁ S, M ŰSOR­ K A L A U Z, JEGYE LŐ VÉ TE L: A N YÍR B Á T O R I ZENEI N A ­ PO K RENDEZŐ B IZ O T T S Á ­ G Á N Á L , N YÍR B Á T O R , J Á ­ RÁSI T A N Á C S VB. M Ű VE­ LŐDÉSÜ GYI O S Z T Á L Y A S ZÁ L L Á S , ÉTKEZÉS ELŐ ­ ZETES MEGRENDELÉSE, IN FORM ÁCIÓK, IDEGEN­ VEZETŐ B IZ T O S ÍT Á S A : M EGYEI ID E G E N FO R G A L­ MI IITVATAL, N YÍR E G Y ­ H Á Z A , KOSSU TH TÉR 2. TE LEFON : 18—87. A REN DEZVÉN YEK IDE­ JÉN IN FORM ÁCIÓS S ZO L ­ G A L A T N Y ÍR B Á T O R FŐ­ TERÉN

125

ÉVENKÉNT

IQ OQO CSÖREPEDÉS OKOZ KÁRT

A HÁZBAN, A LAKÁSBAN A csőtörés, csőrcpedós következtében keletkezett károk a biz­ tosítás útján megtérülnek. Ha, megköti az új kibővített biztosítást, a véletlen vízömlés esetén is megtérít] a kárt a biztosító. (Pl. a vízszolgáltatás szünetelése, a csapok fclcdókenységből nyitva maradnak.) KITERJED A BIZTOSÍTÁS TOVÁBBÁ: a) tűz, villámcsapás, robbanás, kő-, földomlás okozta ká­ rokra ; b) ha a biztosított lakásból árvízveszély miatt a hatóság el­ rendeli a kiköltözést. A kártérítés összege 2000 Ft, gyorsegély címén. Ezen kívül kerül megtérítésre meg a fel­ merült kár; c} betörés, lopás, rablásból eredő károkra; d) szavatossági károkra; e) lakáshelyiségek ajtóinak, ablakainak beépített üvegezésé­ ben törés vagy repedés által keletkezett károkra; f) olyan baleseti károkra, amelyeket a biztosított, vagy vele a lakónyilvántartás szerint állandó jelleggel családtagi minőségben együttélő hozzátartozója, vagy háztartási al­ kalmazottja szenved. A megemelés, rándulás, fagyás, napszúrás, hőguta nem minősül balesetnek, ezért ezekre a biztosítás nem terjed ki. A BIZTOSÍTÁS HAVI DÍJA: 1 szobás lakásnál 12,— Ft 2 szobás lakásnál 18,— Ft 3 szobás lakásnál 24,— Ft 3 szobásnál nagyobb lakásnál 30,— Ft A kiegészítő épületbiztosítás havi díja: a) egy vagy kétszobás lakóépületre b) három vagy annál több szobás lakóépületre

3,— Ft 5 - Ft

FELVILÁGOSÍTÁST ADNAK AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ FIÓKJAI, KÖRZETFELÜGYELÖI, HELYI MEGBÍZOTTAI ÉS A TAKARÉKSZÖVETKEZETEK

N E M KELL NAGY TÁVOLSÁGRA UTAZNIA! MINDENT MEGVÁSÁROLHAT A SZÖVETKEZETEK SZAKÜZLETEIBEN ÉS ÁRUHÁZAIBAN ÁRUHÁZAINK: ÜJFEHÉRTÓ - NYÍRBÁTOR VÁSÁROSNAMÉNY - FEHÉRGYARMAT NAGYECSED

A SZÖVETKEZETEK VENDÉGLÁTÓ EGYSÉGEI AZ EGÉSZ MEGYÉBEN

jé (Hátast fa száraké cá NYÚJTANAK HÉTVÉGI PIHENŐIT TÖLTSE A GERGELYI-UGORNYAI, TIVADARI CAMFINGEKBEN ÉS A BAKTAI ERDŐBEN LÉVŐ FENYVES CSÁRDÁBAN

ÜDÜLJÖN, FÜRÖDJÉK, SZÓRAKOZZON

a (Sóstón SZÁLLÁS, ÉTKEZÉS A KRÚDY-SZÁLLÓ ÉS ÉTTEREMBEN

Különleges tájjellegű ételek, tánczene, jó szórakozás

Várjuk kedves vendégeinket!

NYÍREGYHÁZI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT

128