Szabolcs-Szatmári A TARTALOMBÓL GAZDASÁGI,TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRAT CSABAI LÁSZLÓNE: TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS NYÍREGYHÁZÁN

Szabolcs-Szatmári GAZDASÁGI,TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS FOLYÓIRAT

A TARTALOMBÓL ÉN SZŐKE VAROSOM (Szépirodalmi összeállítás Nyíregyházáról) ★

CSABAI LÁSZLÓNE: TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS NYÍREGYHÁZÁN ★

KOROKNAY GYULA: NYÍREGYHÁZA ÉS A HAJDÜSZABADSAG

87 3

*

★

NÉMETH ZOLTÁN: A MÁTYUSFÖLDRÖL NYÍREGY­ HÁZÁRA - KITÉRŐVEL

Szabolcs-Szatmári Szemle XXII. ÉVFOLYAM

3. SZÁM

NYÍREGYHÁZA, 1987

SZABOLCS-SZATMÁRI SZEMLE a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács gazdasági, társadalmi és kulturális folyóirata

Felelős szerkesztő: Dr. Mező András Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b. Telefon: 15-222

Kiadja: a Szabolcs-Szatmár Megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3—5. Felelős kiadó: Dr. Kárpáti Imre Készült: a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán 37. — 6504 Indexszám: 25 923 ISSN 0133— 2465

Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlap­ üzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) — Budapest V., József nádor lér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénz­ forgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 88 Ft. Befizetéskor minden esetben kérjük feltüntetni a folyóirat nevét.

SZABOLCS-SZATMAR1

Gazdasági, társadalmi és kulturális folyóirat 1987. AUGUSZTUS X X II. ÉVFOLYAM , 3. SZÁM

Tartalom VÁCI MIHÁLY: Én szőke városom — — — — — — Üdvözlet a V árosn ak ------- ------------------------ --------- — —

257 259

ÍRÁ SO K N YÍREG YH Á ZÁ RÓ L CSABAI LÁSZLÖNÉ: Településfejlesztés Nyíregyhá­ zán — — — — — — — — — — — 261 SZEMJÁN TIBOR: Gazdálkodó szervezeteink alkalmaz­ kodásának tapasztalataiból----------------- — — — — 266 SERES ANTAL: Az építőiparról — m ásképpen------------ 273 KOROKNAY GYULA: Nyíregyháza és a hajdúszabad­ ság — — — — --------------------------------------------------------282 MARGÖCSY JÓZSEF: A régi Nyíregyháza öreg pati­ kái ----------------------------------------------------------------------------- 299 M. OBERLÁNDER ERZSÉBET: Svájci cukrászok Nyír­ egyházán — — — -------------------------------309 BENE JÁNOS: A nyíregyházi „Baloldali Kör” program­ ja — — — — — — — — — — — — — — — 320 GALAMBOS SÁNDOR: Nyíregyháza és a millennium — 325 RÉVAY VALÉRIA: Finn kapcsolataink a századfor­ dulón — — — — ------------ —• — ------------------------ 331 LEGIDŐSEBB MARSSÖ JÓZSEF: Amit megírt és amit elhallgatott a N yirvidék-------------------------------------------- 338 MURAKÖZI A G O TA : Művésztanárok a régi Nyíregy­ házán — — — — ------------------------------------------------- 347 NÉMETH ZOLTÁN: A Mátyusföldről Nyíregyházára — kitérővel — — — — ---------357 NYÍREGYHÁZI KÉPESLAPOK (E lek Em il f e l v . ) ------- 258 272, 281, 319, 324, 367, 371, 382 IRODALOM RÁDICS KÁROLY: „Ha lenne rá mód, neonbetükkel ír­ nám a verseimet” (Beszélgetés Váci M ihállyal)------- 368 KRÚDY GYULA: Nyíri mese (részlet)------------------------------- 372 GULYÁS PÁL: A sóstói alkony (v e rs)--------------------------- 375 RÁKOS SÁNDOR: Krúdy ( v e r s )------------------------------------ 376 MESTER ATTILA: Az a határtalan ( v e r s ) ----------------- 376 GARAI GÁBOR: A Sóstón (v e r s )------------------------------------ 377 BORY ZSOLT: Bujtosi képek, III. (v e rs)---------------------- 378 MESTER ATTILA: Igétlenül ( v e r s ) ------------------------------- 378

CSORBA PIROSKA: Diák voltam N yíregyházán------- 379 KÁLLAI JÁNOS: Vers és talapzata (v e r s )----------------- 383 KULCSÁR ATTILA: Megyeháza ( v e r s ) -------------------------- 383 NÓGRÁDI GÁBOR: Interurbán Nyíregyházára (vers) — 383 BÉNYEI JÖZSEF: Városkapukra jelnek (v e r s )-----------------384 SZIGETI GYÖRGY: In memóriám Váci Mihály (vers) — 383 ANTAL ATTILA: Sóstói n y á rv é g ------------------------------------ 385 TAMÁSI OROSZ JÁNOS: Apámmal Nyíregyházán (vers) — — — --------------------------------------------------------386 MADÁR JÁNOS: Fábián Zoltán emlékére (v e r s )------- 387 SZILÁGYI SZABOLCS: T u ja s ir a t ó ------------------------------- 388 SZEMLE írói jelenlét (S im on Z o lt á n ) ----------------- — — — — — 391 BALOGH ISTVÁN: Regeszták Szatmár vármegye jegy­ zókönyvéből (K áv ássy S á n d o r ) ------------------------------- 392 A „Kis-Kossuth” (Z ám bó Ild ik ó ) — — — — — ------------- 398 A Régi Tiszántúli Könyvtárak két újabb kötetéről (F u ta k y L ászló) — — — — — — — — — — — 399 MARGÓCSY JÖZSEF: Utcák, terek, emléktáblák II. (B alog h István ) — — ---------------------------------------------- 401 Agrárszocializmus Magyarországon (G alam bos S án ­ dor) — --------— --------- — — — — — — — --------- 404

E SZAMUNK SZERZŐI: ANTAL ATTILA költő, főiskolai tanársegéd, Nyíregyháza; BALOGH ISTVÁN, a történettudomány doktora, ny. levcltárigazgató, Debrecen; BENE JÁNOS muzeológus, Nyíregyháza; BÉNYEI JÓZSEF költő, a Hajdú-Bihari Napló fő­ szerkesztője, Debrecen; CSABAI LÁSZLÖNÉ, városi tanácselnök, Nyíregyháza; CSORBA PIROSKA író, a Napjaink rovatvezetője, Szuhakálló; ELEK EMIL újságíró, fotóművész. Nyíregyháza; FUTAKY LÁSZLÓ kritikus, könyvtáros, Nyíregyháza; GALAMBOS SÁNDOR levéltáros, Nyíregyháza; GARAI GÁBOR költő, főszerkesztő, Budapest; KÁLLAI JÁNOS költő, Nyíregyháza; KÁVÁSSY SÁNDOR, a történettudomány kandidátusa, főiskolai tanár, Nyíregyháza; KOROKNAY GYULA ny. muzeológus. Nyíregyháza; KULCSÁR ATTILA költő, építész, Nyíregyháza; MADÁR JÁNOS költő, Nyíregyháza; MARGÖCSY JÖZSEF ny. főisk. tanár; MARSSÖ JÓZSEF, LEGIDŐSEBB, nyugdíjas, Nyír­ egyháza; MURAKÖZI ÁGOTA művészettörténész, muzeológus, Nyíregyháza; NÉMETH ZOLTÁN nyelvész, lektorátusvezető. Nyíregyháza; NÓGRÁDI GÁ­ BOR költő, az Üj Tükör rovatvezetője, Budapest; M. OBERLÁNDER ERZSÉ­ BET ny. tanárnő, Nyíregyháza; RÁDICS KÁROLY tanár, Budapest; RÁKOS SÁNDOR költő, Budapest; RÉVAY VALÉRIA nyelvész, főisk. adjunktus Nyír­ egyháza; SERES ANTAL igazgató, SZÁÉV, Nyíregyháza; SIMON ZOLTÁN könyvtáros, Debrecen; SZEMJÁN TIBOR, a városi pártbizottság titkára, Nyír­ egyháza; SZIGETI GYÖRGY költő, Tiszavasvári; SZILÁGYI SZABOLCS új­ ságíró, Nyíregyháza; TAMÁSI OROSZ JÁNOS költő, újságíró, Budapest; ZÁMBÓ ILDIKÓ tanár, Nyíregyháza.

VÁCI MIHÁLY:

Én szőke városom Szeretem lányos szeleid, én szőke városom! kibontott hajú éjjeleid a felhő-vánkosokon; hullámzó szerelmeim ragyogását a szélrázta rozson.

Szerelem-váró nyírfáid fehér sikolyát, mennyekbe vándorló jegenyék fasorát, s amivel fiadat te megáldod: a porfelleg-glóriát.

Szeretem dűlöutakon bujdosó bánataid, s a kerék-nyomokon a szelek szimatait, amikor keresik egeid le-lehunyt távlatait.

Ez a táj tanított szeretni Hazát! Ez a por mutatott arányaidra — világ! Itt lett rokonom a Három-Milliárd! 237

A Sors ide visszasodor. s fölötted a vágy ki-kitár, ahogyan aranyosan a por tetőidre szitál, s fészek felett ölelőn kinyílik a szárny!

Szeretem lányos szeleid. én szőke városom! Szerelmeim ragyogását a szélrázta rozson, s kibontott hajú éjjeleid mindig szeretni fogom!

A színészház felvétele)

258

a Bessenyei tér felöl.

Az előtérben Váci Mihály szobra

(Elek Emii

Üdvözlet a Városnak! A Szabolcs-Szatmári Szemle szerkesztősége és minden munkatársa kö­ szönti Nyíregyházát, 120 000 lakosát és folyóiratunk minden olvasóját, aki szereti e számunkra oly kedves várost. Sokan élünk itt olyanok, akik még tanúi voltunk álmos merengésének, a megrekkent akácleveleken leülepe­ dett porának, koptattuk a korlátkerítések tövéből kinőtt járdáinak koptathaíatlan macskaköveit, a beregi-szabolcsi-szatmári falvaink nádfedeles házait leltük meg a Holló utcán, a Virág utcán és mindenütt. Otthonunk­ nak adatott, választottuk és vállaltuk ezt a várost. És megéltük igazi nagy­ várossá válását: lakói számánál: megkétszereződését, lakótelepek, torony­ házak, „cifra paloták” kinövését, ipari üzemek megkapaszkodását, a kultúrateremlés édes vajúdását színházban, könyvtárban, művelődési ottho­ nokban, a tudomány műhelyeinek megépítését főiskoláiban, örültünk min­ den vízcseppnyi sikerének, és aggódunk érte ma is a nagyra növés kamasz­ görcsei okozta fájdalmai miatt. A történelem nem osztogatta sűrűn a Felső-Tisza-vidék térségében a városi rangot. Oppidum, mezőváros még csak-csak előfordult egy évezred során a Nyírség buckáin, a szatmári, szabolcsi, beregi ártereken is, de iga­ zi város a ma Szabolcs-Szatmárnak nevezett térségben 1837-ig nem volt. Akkor is csak privilegizált szabad városi jogot kapott Nyíregyháza, hogy 9—10 ezer lakosával töltse be azt a szerepkört, amit illik egy városnak gazdaságilag, kereskedelmileg, kulturálisan magára vállalni. Ebből a jogból és rangból nőtt ki a mai Magyarország rangsorban is 9— 10. városa, immár olyan szerepkörrel, amelyet egyetlen magyar város sem szégyellhet. Ipari­ lag ugyan nem vetekedhet Miskolccal, Győrrel, Székesfehérvárral, és bi­ zonyára Debrecen, Szolnok, Pécs sem cserélné fel kereskedelmét e szőke homokra épülő metropolisszal, de hát számosán vannak városi települések, amelyek irigykedve szemlélik az V. Ferdinánd városította Nyíregyházát. Ma már talán nem is lakosságszáma, ipara, közművei, kereskedelme, talán nem is a tirpák hagyomány, a dzsentri tétovaság és nosztalgia tereli erre a figyelmet, hanem sokkal inkább a kibontakozó, pezsdülő szellemi élet. Nyíregyháza nagykorúvá vált szellemileg is. Főiskolái szerte röpítik hírét az országban, s mint hajdan Janus Pannonius önmagára és Pannóniára, büszke lehet Nyíregyháza is mezőgazdasági és tanárképző felsőoktatására. 259

Valószínűleg nem lehet puszta véletlen, hogy sok minden egyéb mellett a hajdani város első igazán rangos történészének, Lukács Ödön munkájának újra való megjelentetésével köszönti a megye Nyíregyházát, s valamit az is elárul a város önmagára ébredéséből, hogy Nyíregyháza vezetői is szük­ ségesnek tartották új monográfiában szembenézni a város történelmével. E számunk minden oldalán Nyíregyházáról és Nyíregyházához szól­ nak idevaló és ideszámító szerzőink: a szabad, kiváltságolt városi cím el­ nyerésének 150. évfordulóján tisztelettel és hálával adózik Nyíregyházának a Szabolcs-Szatmári Szemle.

2G0

írások Nyíregyházáról CSABAI LÁSZLÓNÉ:

Településfejlesztés Nyíregyházan Egy település, így Nyíregyháza város is önmagával, részeinek és struktúrái­ nak egészséges harmóniájával, valamint környezetével összhangban fejlődhet. Fejlődését, az irányítási és ellátási feladatokban betöltött szerepét földrajzi, történelmi és egyéb tényezők szabják meg. Városunk az ország északkeleti csücskének központja, felsőfokú szerep­ kört ellátó megyeszékhely. Szabolcs-Szatmár megye két országgal határos, ezért a városon átmenő vasúti és közúti forgalom országos mércével Ls kiemel­ kedő. A nagy történelmi múlttal, gazdasági és szellemi potenciállal rendelke­ ző két nagy város, Miskolc és Debrecen közelében 215 település közel 700 ezer lakosának kell biztosítania a közép- és felsőfokú szerepkörből adódó ellátási feladatokat. A várost nem övezi hegy, nincsenek folyói, természeti kincsei, földje minősége sem a legkedvezőbb. A keleti szél vitte, és ma is viszi a ho­ mokot, a sokszor szélsőséges időjárás próbára teszi az embert. A történelmi múlt jellegzetes városszerkezetet eredményezett. Az építészeti értékek a szűk belvárosra és Sóstóra központosultak. A várost körülveszik a korábbi külterületeken kialakult régi és új építésű városrészek, és az e vidékre olyannyira jellegzetes bokortanyák. A város elhelyezkedéséből adódó kedve­ ző és kedvezőtlen adottságokat az itt lakó szorgalmas, mindig többre vágyó és többet akaró ember formálta. S ezt történelmünk híven bizonyítja. Négy dá­ tumot és esményt kell megemlítenünk, amelyek jelenlegi helyzetünk kialaku­ lásában meghatározó szerepűek voltak: az 1803. és 1824. évi örökváltság, V. Ferdinánd városi kiváltságlevele 1837-ben és Nyíregyháza megyeszékhellyé válása 1876-ban. A századfordulón belső okok, a két világháború közötti időszakban a kül­ ső körülmények következtében ez a prosperitás leállt, a felszabadulásig lénye­ gében csak szintemtartásról beszélhetünk. K rú d y szerint hangulatos, kedves, M óricz szerint szegény kisváros volt Nyíregyháza. Lényeges változást csak az 1960-as években született párt- és állami határozatok és rendelkezések ered­ ményeztek. A fejlődés alapja az ipartelepítés, a mezőgazdaság szocialista át­ szervezése volt. A helyi ipartelepités jellegzetessége az, hogy — néhány rossz példától el­ tekintve — elhelyezését illetően tudatos és irányított volt, a város peremén ipari környezet, ipartelepek alakultak ki. Fontos sajátság továbbá, hogy ezek az üzemek főleg budapesti központú gyáregységek voltak, elsősorban az élel­ miszer- és könnyűipar területéről. Az ipartelepítés eredménye, hogy ma itt dolgozik a megyében foglalkoztatottak 36%-a, itt van az állóeszköz-állomány 44%-a. A város adja a megye ipari termelésének 55%-át, az építőipari kapa261

citás 70%-át, itt bonyolódik le az áruforgalom 40%-a. A mezőgazdaság szoci­ alista átszervezése többszöri erőfeszítés eredményeként az 1970-es évekre fe­ jeződött be. A település fejlődése az elmúlt 15 év alatt látványos, ugyanakkor feszült­ ségekkel és ellentmondásokkal terhelt volt. A városba áramlás, a természe­ tes növekedés és az idecsatolt települések következményeként 15 év alatt kö­ zel 40%-kal nőtt a lakosság, és ma a 118 ezer fős lélekszám ellátása az alap­ ellátás tekintetében is gondot jelent. A lakosság nagymértékű növekedése a lakás-, a közüzemi, az iskolai, ke­ reskedelmi és egészségügyi ellátást helyezte a fejlesztés előterébe. Három nagy lakótelep épült (Jósaváros, Szamuely-lakótelep, Örökösföld), és az egyre na­ gyobb arányt képviselő korszerű, kertváros jellegű beépítés eredményeként is a lakásállomány több mint 40°o-kal nőtt (a komfortos lakások aránya 38,3%, az összkomfortos lakásoké 33,6%). Ennek ellenére mégis lakáshiányról beszél­ hetünk, mert ma is csaknem 4000 lakásigénylőt tartunk nyilván, és a lakás­ hoz jutás átlagos esélye OTP-lakásnál 2—5 év, tanácsi bérlakásnál 5—8 év között van. Az energiaellátásban, a gázhálózat kiépítésében a hasonló szerepkörű vá­ rosok szintjén vagyunk. Az ivóvíz biztosításában a nagyarányú fejlesztések ellenére sem tudtuk a teljes közműellátást megvalósítani, és tovább nőtt a viz­ es a szennyvízhálózat közötti olló, miközben az épülő szennyvíztelepünk hoszszú távra meg tudná oldani az egész város szennyvizének tisztítását. Ma az egyik legnagyobb gondunk az, hogy miközben elkezdtük a nagy-és kiskörút kiépítését, és a lakótelepek teljes úthálózattal készülnek, addig a bel­ területi utak kiépítettségének aránya éppen csak eléri az 50%-ot, s a bekötőút-program sem fejeződött be. Az elmúlt 15 év társadalmi összefogásának eredményeként az óvodai és bölcsődei ellátás teljeskörüvé vált. Ugyanakkor az új, korszerű oktatás feltéte­ leit biztosító iskolák mellett ma is 48 szükségtanteremben tanítunk, és az is­ kolák negyede nem rendelkezik tornateremmel. A középiskolai ellátás szerke­ zetében és feltételrendszerében is pozitívan fejlődött. Főiskoláink nemcsak a városban, de a megyén túl regionális feladatokat is ellátnak. A megyei szintű közművelődési intézményhálózat kialakítása főleg az elmúlt tíz évre tehető (önálló színház. Megyei és Városi Művelődési Ház, Tudomány és Technika Há­ za stb.). Ugyanakkor a lakótelepi intézményhálózatban nem tudtunk lényege­ sen előbbre lépni. A Mátészalka nagyságú Jó s a v á ro s intézményfeltételeit egy felvonulási épületben kialakított művelődési ház próbálja betölteni. Az egészségügy integrációja a városban teljeskörű, a kórház rekonstruk­ ciója, az új, korszerű osztályok megjelenése eredményeként a kórházi ellátás­ ban ledolgoztuk a hátrányunkat, ma egyre színvonalasabb beteggondozásról, gyógyító munkáról beszélhetünk. Az alapellátás működési feltételeinek kiépí­ tése ellenére ugyanakkor jelenleg éppen ezen a területen van a legtöbb gon­ dunk, itt a legnagyobb az orvoshiány, itt jut a legtöbb beteg egy orvosra. Ez azért is intézkedést igénylő körülmény, mert a kormány által meghirdetett, és valamennyiünk szerint tovább nem odázható egészségvédelmi program végre­ hajtásában pontosan ennek a területnek van meghatározó szerepe. A kereskedelem és szolgáltatás területén a fejlődés szintén jelentős. A város kereskedelmi hálózata az elmúlt 15 év alatt több mint 50 ezer m2-rel 262

bővült, jelenleg az összes alapterület meghaladja a 100 ezer m2-t. Jelentősen nőtt a kisiparosok és a magánkereskedők szerepe, számuk jelenleg megközelíti a 2 ezer főt. Egyre nagyobb teret kapnak az új üzemelési formák, a GMK-k, VGMK-k is. A megye, a város vezetése már korábban is próbálkozott a környező köz­ ségekkel összehangolt fejlesztési koncepció kialakítására. 1979-ben 6 községre is kiterjedt a város általános rendezési terve. A jelenlegi ÁRT-felülvizsgálat szintén érinti a közvetlen városkörzeti települések fejlesztési lehetőségeit is. A város és környezete együttműködését rendezte a járási hivatal megszűnését követően, hogy 24 községi tanács 35 községe gazdasági, társadalmi tevékenysé­ gének koordinálása is feladatunk lett. E történelmi áttekintés, a város fejlődésének, jelenlegi helyzetének ismer­ tetése után indokolt, hogy summásan azt is megfogalmazzuk, hogy tud Nyír­ egyháza város eszköz- és intézményrendszere a közép- és felsőfokú szerepkör­ nek megfelelni. Jelenlegi helyzetünket tudományos módszerrel, a korszerű in­ formatikai és városfejlesztési modell alkalmazásával, a lakosság véleményének felhasználásával értékeltük az 1980—85. év közötti időszakban. A város az alapellátási feladatait igen differenciáltan tudja teljesíteni, nagy különbségek vannak az egyes részek ellátottsági szintjében. A társadalmi gondoskodás és infrastrukturális ellátottság egyes területein pedig helyzetünk a községek ellátottsági szintje alatt van (az utak kiépítettsége, az idős korúak ellátása). Miközben jelentős ipari központtá vált a helység, ugyanakkor az ágazat­ ban a létszám ma már stagnál, s jelenleg a városi munkahelyre áramlás, és az innen máshol munkát keresők száma közel egyensúlyba került. Az összetétel viszont gondot jelent: az elmenők a középiskolai végzettségű kvalifikált fiata­ lok, a beáramlók pedig a vidékről betelepülő vagy a fővárosból munkahelyet változtató segédmunkások köréből kerülnek ki. S mindez figyelemre méltó. A gondok mellett és ellenére a város lakosságával való együttgondolkodásban, a nyílt várospolitika fórumrendszerének szervezésében szép eredményeket ér­ tünk el, amelyet bizonyít a TEHO egyfordulós megszavazása, a VII. ötéves terv közel 500 millió Ft értékű társadalmi munkája. A k ö z é p fo k ú szerepkört Nyíregyháza az elmúlt évek fejlesztéseinek eredmé­ nyeként alapvetően ellátja. Pozitív a középfokú oktatás, az egészségügy, a köz­ művelődési hálózat, a sport és szabadidős program eszközrendszerének megte­ remtése. Néhány speciális területet kivéve megoldottak a kereskedelmi, szolgálta­ tási és idegenforgalmi feladatok ellátásának feltétlei is. A VOLÁN-pályaud­ var segíti, de meg nem oldja, a vasúti pályaudvar rekonstrukciójának elmara­ dása pedig gátolja a közlekedési ellátottság megfelelőségét. A termelésnek és koordinációs munkának gátja ma a város és vonzás­ körzete telefonellátottságának mélyen az országos átlag alatt levő szintje. A városi tanács nehezen találja helyét, szerepét & hozzánk tartozó települések munkájának segítésében, néhány e téren tett próbálkozásunk sikere sem egy­ értelmű. A városkörnyéki bizottság működése elsősorban a tájékoztatást szol­ gálja, kevés a közösen megoldott féladat, a gazdaságilag összehangolt tevé­ kenység. A tanács szakigazgatási szervei nagy felelősséggel végzik a községek irá­ nyításában, ellenőrzésében közreműködői feladataikat. Jól sikerült az árel­ 263

len őrzési társulás, az építésigazgatági társulásban viszont a községek többet, várnak el, mint amit nyújtani tudunk. Ügy ítéljük meg, hogy tűi nagy a vá­ roshoz tartozó települések száma, érdemes lenne az alsófokú központ szerepkör átadásának lehetőségével foglalkozni, s ezzel tehermentesíteni tanácsunkat. Nyíregyháza felsőfokú szerepkörének csak részben tud megfelelni. A két főiskola több megyére kiterjedő, illetve országos beiskolázású intézmény. A főiskolák azonban csak szűk körben biztosítják a tudományos és művészi munka alkotó műhelyét. Mivel a vállalatok többségében, mint gyáregység­ ben, műszaki fejlesztés nincs, a műszaki értelmiség egy részének alkotómun­ káját a MTESZ vállalta fel. Gond, hogy a kertészeti kutatóintézet önállósá­ gának megszűnésével visszaesett a speciálisan szabolcsi növények (alma, bur­ gonya, dohány) kutatómunkájának eredményessége. Az utóbbi időszakban városunk több országos rendezvénynek adott ott­ hont, pl. nyári akadémia, műszaki hónap, nyelvészek konferenciája, vezetés­ tudományi értekezletek. Ez út lehet a felsőfokú szerepkör felvállalásához és megfelelő végzéséhez. Hasonló feladatot szolgál a már 10 éves múltra vissza­ tekintő éremművészeti és kisplasztikái alkotótábor, amely közép-európai szinten egyedülálló anyag összegyűjtését tette lehetővé. Hasonló erjesztő sze­ repet remélünk a Sóstón megvalósulás előtt álló gyógyszálloda működtetésé­ től. A hosszú távú terület- és településfejlesztési, a VII. ötéves tervünk és az általános rendezési tervünk készítését az előhbi minősítés, valamint a szabá­ lyozási feltételek determinálták (gazdasági fejlődés tényei, országos és megyei prioritások, a vonzáskörzet fejlődése, a főbb népességcsoportokkal kapcsola­ tos motívumok). A hosszú távú tervünk főbb céljait az alábbiak szerint fogal­ maztuk meg: — A munkaképes korú lakosság foglalkoztatási lehetőségének biztosítá­ sa, figyelembe véve, hogy a fiatalok szakmai és általános műveltsége növekszik. — Biztosítani kell a város alapfokú ellátásában (lakás, iskola, infrastruk­ túra) jelentkező elmaradás pótlását. — A város és körzete fejlesztésének összehangolása, a kölcsönösen előnyős fejlesztések révén az egész körzet ellátási színvonalának javítása. A VII. ötéves terv készítésekor a városi vezetés legnagyobb dilemmája az volt, hogyan lehet a mennyiségi és minőségi igények kielégítésének összhang­ ját megteremteni, a megyei céltámogatási rendszert legjobban kihasználni. El­ sőbbséget a meglevő intézmények üzemeltetésének adtunk, miközben igyekez­ tünk megteremteni az intézményvezetők érdekeltségét is. A felújításoknál a városképi szempontból jelentős értékek megőrzését, a komfortérzet javítását tűztük célul. A fejlesztési elképzelések új vonásai a következők: a lakásgaz­ dálkodásban a lakásmobilizáció; a telekgazdálkodás előtérbe helyezése; a gyermekintézmények építésénél a bővítés, a komplexitásra törekvés; a közép­ iskolai profilváLtás új igények kielégítését is szolgálja. A lakossági vitában megfogalmazottak alapján került a fő célok közé az idős korúak szociális el­ látásának programja. A közműépítésben a szélesebb körű lakossági összefogás, tehervállalás, a hatékonyabb tanácsi koordináció a legfontosabb feladat. A közlekedésben a körútrendszer továbbépítését, a városközpont tehermentesí­ tését, a parkolási gondok oldását, társulásos formában való útépítést szorgal­ mazzuk. A kereskedelem és a szolgáltatás területén a gazdasági koordináció, a speciális szakmák és a külterületek alapellátását biztosító egységek műkö­ 264

désének segítése a célunk. Gondot fordítunk a környezetvédelemre (a szemét­ szállítás, parkrendezés, a veszélyes hulladék tárolójának koordinált beruházá­ sa). A közép- és felsőfokú szerepkörből adódóan az egész megye lakosságát szolgáló fejlesztések sorában a következőket tervezzük: 44 középiskolai tan­ terem, 400 fős kollégium, DOMUS-áruház, a kórház rekonstrukciója, ifjúsági többcélú szabadidőközpont, rekortánpálya, műjégpálya, a szigligeti úttörőtá­ bor, a városi kis galéria építése, kialakítása, S ha számba vesszük a fejlesztések pénzügyi fedezetét, érdekes következ­ tetést lehet levonni. A megye fejlesztési lehetőségeinek — ha nem tekintjük az elmaradott térségek felzárkóztatására rendelkezésre álló összeget — felét ter­ vezzük Nyíregyházán megvalósítani, ennek 75%-a a városi tanács költségve­ téséből való. Ha kissé erőszakoltan szétválasztjuk az alapellátásra és a bővebb feladatok ellátásához szükséges felhasználást, akkor az alapellátás 66%-ot kép­ visel. Gond viszont az, hogy a városi költségvetés kb. 60°/o-a a lakásépítéssel, lakásgazdálkodással kapcsolatos. Ennek az az eredménye, hogy a középfokú szerepkörrel, valamint a lakásgazdálkodással összefüggő költségek leszámítása után a város egy lakosra jutó fejlesztési lehetősége nem éri el a megyei átla­ got. Ez az intézkedés összhangban van a 12/1980—85. sz. országgyűlési határo­ zattal, a megyei tanács VII. ötéves tervi főbb céljaival, ugyanakkor gondot és feszültséget jelent a város lakosságával kapcsolatos véleményegyeztetésnél. Joggal vetik fel a rekonstrukcióban nem érintett városlakók, a bokortelepü­ lések lakossága, a Kisteleki szőlőben, a Nyírszőlősön lakó emberek, hogy ők nem ezt kérték, nekik út kell, hogy megközelítsék lakásukat, nekik nincs alapellátásuk, iskolájuk és orvosi rendelőjük, csak akkor, ha maguk építenek maguknak. Mit lehet, mit kell ebben a helyzetben tenni? Ügy gondoljuk, hogy a minőségi fejlesztéssel összefüggő feladatokat meg kell valósítanunk, ez kötelességünk a város és környezete lakosságával, de az utánunk következő nemzedékkel szemben is. Azt tudjuk tenni, hogy őszinték vagyunk a város lakosságához. Havonta egy alkalommal 4 oldallal jelenik meg a N yíregyházi S íel, mely a város működésével összefüggő témaköröket dolgoz­ za fel, kiállítást rendeztünk N yíregyháza jö v ő je címmel. A városi tv műsorai kéthetente sugározzák a legaktuálisabb témákat. A terv elkészítésekor a leg­ különbözőbb fórumokon találkoztunk a város minden rétegével. A tanácsi vezetés feladata a gazdálkodás és a gazdálkodásra ösztönzés, a vállalkozás és a kezdeményezés, ugyanakkor a kitűzött feladatok következetes végrehajtása. A beszéden, a vitán túl nagyobb hangsúlyt kell fordítanunk a társadalmi összefogásra, a jobb koordinációra. Ha a városban az egy főre eső társadalmi munka a jelenlegi 800 Ft-ról 1000— 1200 Ft-ra nőne, ha tudnánk olyan közhangulatot alakítani, amely értékeink őrzését szolgálja, akkor előbb­ re tudunk lepni, és talán csökkenthető az a feszültség, esetenként tanácsellenesség is, ami ma tapasztalható. S nem utolsósorban gazdasági, jogi és admi­ nisztratív eszközökkel meg kell akadályozni a város további növekedését, hogy a különböző népességprognózisok az alsó szinten realizálódjanak, és a vá­ ros lakosságának száma ne haladja meg 1990-re a 135 ezer főt. Ebben azonban Nyíregyháza város erőfeszítése nem elég, ehhez szükség van Szaboles-Szatmár megye községeinek népességvisszatartó erejére. És szükséges a városnak a von­ záskörzettel való, a jelenleginél sokkal jobb gazdasági együttműködése is. 265

SZEMJAN TIBOR:

Gazdálkodó szervezeteink alkalmazkodásának tapasztalataiból i.

A gazdaság célszerű alkalmazkodásához szükséges egy helyes irányt megsza­ bó, azt a környezeti hatásokra idejében módosítani képes gazdaságpolitika, az ennek megvalósulását szolgáló irányítási-működési rendszer és a gazdaság ala­ nyainak egybehangolt, tudatos cselekvése. Ma a gazdálkodók különböző feltételekkel vesznek részt a gazdasági-piaci versenyben. Az azonos teljesítmények különbözőképpen adóznak, attól függő­ en, hogy milyen szektorban, milyen szervezeti formában, milyen tevékenység eredményeként jönnek létre. Mindezek az árrendszer torzításával együtt gyakran szülnek a népgazdasági érdekekkel ellentétes helyzeteket. A gazda­ sági környezet a gazdálkodókra komplexen, de egyes elemei, a közgazdasági szabályozók, a foglalkoztatás- és bérpolitika, a piacorientáltság hatványozottan hatnak. A vállalatok környezetének növekvő bonyolultsága, fokozódó dina­ mizmusa megkövetelné, hogy — különösen a műszaki fejlődésben élenjáró, a nemzetközi munkamegosztásban részt vevő és versenyző vállalatoknál — a környezeti alkalmazkodóképesség mint vállalati stratégia kifejlődjön. Ez ket­ tős követelményt támaszt: — legyen képes a vállalat a környezet értékelésére, hosszú távú fejlődési célok kitűzésére, — adott környezeti feltételek mellett biztosítsa saját fejlődését. Ma a gazdaság stagnálásának okfeltárására, valamint az ebből való kitö­ rés lehetséges módozataira, az intenzív pályára állás szükségszerűségére kell a gazdálkodó egységeknek felkészülni. A jelenlegi helyzet feltárásának igé­ nyével végeztünk reprezentatív felmérést a területünkhöz tartozó 114 gazdál­ kodó egység körében. Azt kívántuk megvizsgálni — 50%-os minta alapján —, hogy a vizsgált egységek hogyan alkalmazkodnak környezetükhöz, milyen ter­ vekkel, stratégiai célkitűzésekkel rendelkeznek .az elkövetkező évekre, meglé­ vő lehetőségeik, mozgásterük bővítésére, korszerűsítésére. Ez a kép előrevetít­ heti a közeljövő várható eredményeit, problémáit is.*

* A n y íre g y h á z i v árosi pártbizottság az 19B7. Jűl. 7-én m egtartott ülésén összegezte a v á r o s­ k ö rn y é k g a zd á lk o d ó sze rv e in e k a gazdasági k örn y ezeth ez v a ló alkalm azkodása tapasztalatait. Írásunk erre az ü lésre vitaanyagn ak készült. (A 6zerk.)

266

Területünk gazdasági struktúrájában az iparnak meghatározó szerepe van. Itt dolgozik az összes foglalkoztatott 42%-a, akik a teljes nettó árbevétel 47n/o-át termelik meg. A gazdasági környezethez való alkalmazkodást az ipar és építőipar ágazatban 29 egységnél mértük fel. Helyzetük eltérő, de megfe­ lelően reprezentálják a Nyíregyházán és vonzáskörzetében lévő gazdálkodók helyzetét, illetve az alkalmazkodó képességet. A vizsgált vállalatok közül 24 önálló, 6 gépipari, 6 könnyűipari, 6 élelmiszeripari, 5 építőipari, 6 pedig egyéb. 1986-ban 28,5 Md Ft nettó árbevételt értek el, az 1984. évinél tizedével töb­ bet. Átlagos állományi létszámuk 1986-ban 30 325 fő volt. A gazdasági környezethez való alkalmazkodásuk igen differenciált. Jelen­ legi helyzetüket elsősorban a közgazdasági szabályozórendszer befolyásolja. A rendszer hatásmechanizmusából adódóan az éves tervekben a nyereségtömeg növelése kapott prioritást. Felosztásánál elsődleges cél a bérszínvonal javítása volt, amely mellett a magas költségvetési elvonások az érdekeltségi alapokat minimálisra szűkítették. így a források hiánya a rekonstrukciókra és a szin­ ten tartó bővítésekre sem ad nagyobb lehetőséget. A vállalati vagyon az idő­ szak alatt, valamelyest emelkedett, de ezen belül az állóeszközök nettó értéke lé­ nyegében stagnált. Az állóeszközök többsége elöregedett, nagyfokú a fizikai és az erkölcsi kopás. Az ágazatokat a szabályozórendszer mechanizmusa eltérő mértékben érin­ tette. Míg a nehéz- és könnyűiparban a költségvetési elvonások fokozatosan emelkedtek, addig az élelmiszeriparban az elvonások-támogatások pozitív egyenlege magában hordozta a fejlődés lehetőségét is. A vizsgált időszakban, egyes egységeknél tapasztalhatóak voltak pozitív kezdeményezések. A helyi le­ hetőségekkel és a központi kormányprogramok által biztosított pályázati rend­ szerekkel élve eredményes műszaki fejlesztést hajtott végre a Nyírség KV, az ÁHV és a PIV. E gazdálkodóknál sikerült technológiai váltást, gyártmány- és gyártásfejlesztést végrehajtani. A gazdálkodó egységek egy része — a közgaz­ dasági szabályozók hatására hatékonysági mutatóik javítását célul tűzve — felismerte a belső érdekeltségi, az irányítási és szervezeti rendszer korszerűsí­ tésének, az önelszámolás fokozásának és a termékfelelősi rendszer kiépítésének szükségességét. Eredményes kezdeményezések tapasztalhatók e téren a TAU­ RUS, ÁHV, DiRUVÁLL, PIV, Nyírség KV. Dohánygyár, MEZŐGÉP, V A GÉP, KEMÉV, ÉPSZER, SZÁÉV és a SZAVICSAV egységeknél. E kezdemé­ nyezések az általános költségeket mérsékelték, a jövedelmezőséget javították, de a gazdálkodóknál nem váltak általánossá, és az ezt bevezető egységekben sem érték el a gazdaságilag kívánatos szintet és eredményt. Megállapítható tehát, hogy az egyéni, az önmagukhoz mért eredmények ellenére a gazdálko­ dók pozíciójukat lényegesen változtatni nem voltak képesek. Az eröforrásarányos mérésnél helyzetüket a termelés jellege (eszköz-, ill. munkaerőigénye), a vertikumban elfoglalt, helye, a normatív támogatás rend­ szere határozza meg. Az élőmunka hatékonysága alapján az iparvállalatok rangsorában a jobban alkalmazkodók között található a PIV, a Dohánygyár, az ÁHV és a tejipari vállalat. Az építőiparba soroltak közül a tervező válla­ lat, a KÉV és a SZAVICSAV. A gyengébb kategóriába a DIRUVÁLL, a Sza­ bolcs Cipőgyár, a PIAFE és a Nyírség KV, illetve a KEMÉV, az ÉPSZER, a SZÁÉV. Az eszközhalékonyság alapján kedvező pozíciót foglal el a dohány­ gyár, a DIRUVÁLL, a Szabolcs Cipőgyár, az ÁHV, a faipari vállalat, a ME­ ZŐGÉP, illetve a KEMÉV és a SZÁÉV. Kedvezőtlenebb alkalmazkodásé a TA­ URUS, a PIV, a HAFE, az UNIVERSIL, a Kender-Juta, ill. az ÉPSZER. 267

A feldolgozott 15 mutatószám alapján kimutatott sorrend szerint a kör­ nyezethez — ezen belül is a közgazdasági szabályozórendszerhez — legjobban alkalmazkodó iparvállalatok: faipari vállalat, DIRUVÁLL, nyomda, VAGÉP, MEZŐGÉP, az építőipari vállalatok közül a tervező vállalat, TÁÉV, KÉV. A gyáregységeknél a következő sorrend alakult ki: PIV, HAFE, Kender-Juta, UNIVERSIL, TAURUS, Fémmunkás. A technológiai változások nem dinamikusak. Üj technológia csak új beru­ házásoknál vagy pótlólagos rekonstrukciónál jelenik meg. Ezek száma is ke­ vés. (Legjelentősebbek a Nyírség KV és a PIV beruházásai.) Az alkalmazkodó­ képességet növelő technológiai változásokat az ÁHV, a Nyírség KV, a PIV, a TAURUS és a sütőipari vállalat alkalmazták. A termékösszetételben a stratégiai termékek aránya elsősorban a gépipari és vegyipari ágazatokban magasabb. A könnyűiparban nőtt a „megszünteten­ dő termékek” aránya. Ezek nyereségtartalma kisebb, értékesíthetősége korláto­ zott. A termékösszetétel javítására, fejlesztésére nagy figyelmet fordít a ME­ ZŐGÉP, a Nyírség KV, a TAURUS, a VAGÉP. Ahol a termékcsaládok szá­ mának növelése nem járható, ott elsősorban a gyártmányfejlesztést tekintik célnak (gépipar, UNIVERSIL). Az elmúlt években a termékváltás csak rész­ ben következett be, amely a város és vonzáskörzete iparszerkezetét nem be­ folyásolta. (Az új termékek aránya az összes termékhez viszonyítva kicsi.) A MEZŐGÉP, a PIV és a Nyírség KV volt e téren a legdinamikusabb. A környezethez való alkalmazkodás nem számszerűsíthető tényezőiben még jelentős tartalékok vannak, amelyek csak a stratégiai szemlélet tudatos alkalmazásával válhatnak eredményjavitó tényezőkké. A munkaerő-gazdálkodásban és a foglalkoztatáspolitikában a vállalatok előbbre léptek. A magasabb képzettségű szakemberek iránti igény már nem­ csak a szellemi foglalkozásúakra terjed ki, hanem a közvetlen termelésirányí­ tókra is. A munkaerő-ellátás megfelelő, bár néhány szakmában hiány mu­ tatkozik. Ezt átképzési támogatással a KÉV, az EPSZER és a cipőgyár igyek­ szik áthidalni. Továbbra is jellemző, hogy a keresetek elmaradnak az országos átlagtól, helyileg is (iparáganként, vállalatonként) differenciáltak, de nem min­ dig a végzett munka szerint. A lég lobban képzett szakemberek visszaáramlása nem megfelelő. A legalacsonyabban képzettek, a zavaros előélettel rendelkezők munkaerő-kínálata növekszik. Érezhető a törekvés a vezetés színvonalának javítására, de ez konkrét eredményekben ma még kevésbé mutatkozik meg. A helyi kooperáció színvo­ nala, volumene csökkent. A költségtakarékosság, a létszámok hatékony fog­ lalkoztatása és más különböző tényezők miatt erős alkalomszerűség tapasztal­ ható. A korábbi párhuzamos beruházások és fejlesztések rontják a gépek ki­ használását. így kihasználatlan a javítások szakosodásában, a gépkapacitások ésszerű átcsoportosításában rejlő lehetőség, ill. a kezdeti együttműködési for­ mák elsorvadtak (építőipar, gépipar). Az értékesítési piac beszűkült. A rendelésállomány krónikusan alacso­ nyabb, mint a termelőkapacitás, de időszakonként túlterheléseket is lehet ta­ pasztalni, amelyek szinte „azonnali” szállítási igényekben jelentkeznek. A pi­ aci értékesítés az egyes vállalatoknak egyre jelentősebb gondot okoz, különö­ sen a nem rubel elszámolású relációban. A vállalatvezetés igénye a lényeges információk iránt megnőtt, bár a piackutatás szervezetileg és hatásában is gyengének mondható. A megváltozott irányítási rendszerben ezeket az infor-

298

mációkat egyre nehezebb beszerezni. A gazdálkodó egységek közül elsősorban a DIRUVÁLL, az ÁHV, a Nyirség KV, a MEZŐGÉP és a VAGÉP törekszik a piac jobb felkutatására, a marketingszemlélet fokozására. A középtávú piac­ politikai elgondolások alapján az ipar 70%-a a meglévő piacok megtartását ter­ vezi. Elvétve vannak olyanok, akik új piacot is meg tudnak hódítani. Ennek feltételei a gazdálkodók nagy többsége számára igen korlátozottak. II. Nyíregyháza város és vonzáskörzete gazdasági struktúrájában, a kedvezőtlen adottságok ellenére is, jelentős szerepe van az agrárágazatnak. Ez tükröződik a gazdasági életben, az élelmiszer-alapanyag megtermelésében, a népesség­ megtartó képességben, a foglalkoztatási feladatok megoldásában. Az ágazat termelőegységei alkalmazkodóképességét és -készségét döntően a természeti környezet, a legfőbb termelési eszköz: a föld, az eszközellátottság, a közgazda­ sági szabályozás befolyásolja. Speciális mezőgazdasági sajátosság, hogy a termőföld az egyik legfonto­ sabb erőforrás. Ennek minősége alapvetően befolyásolja a termelhető növé­ nyek körét, hat a termés mennyiségére, az eltartható állatállomány nagyságá­ ra. Területünkön igen fontos a komplex melioráció, a rekultiváció, mivel 24 termelőszövetkezetünk kedvezőtlen adottságú. így az aranykorona-értékre ve­ tített alaptevékenységi termelési érték nagy szóródásokat mutat. A mezőgazdasági termelőegységek jelenlegi foglalkoztatási struktúrája miatt döntő szerepe van az eszközellátottságnak. Jelenleg a gépek, berendezé­ sek használhatósága 45—65% között ingadozik. Jelentős a „0 ”-ra leírt terme­ lőberendezések aránya, amelyek konzerválják a technikai elmaradást, befo­ lyásolják az alkalmazkodás lehetőségeit. A mezőgazdasági üzemek erőforrásai között jelentős az emberi tényező, a vezetés színvonala, a szakképzettség, a nők és férfiak, a fiatalok és idősek aránya. Több településünkön a termelőszövetkezet az egyetlen gazdálkodó szervezet, helyi jövedelemforrás. Az állományi létszám lényegében évek óta változatlan, de nőtt az öregek, a járadékosok aránya. Fokozatosan tért hódí­ tottak a kevésbé munkaigényes kultúrák, a munkaigényesek kikerültek a ház­ tájikba, illetve jelentősen nőtt az alaptevékenységen kívüli tevékenység ará­ nya. A közgazdasági szabályozórendszer gyakori változásaival — hasonlóan az iparvállalatokhoz — nagymértékben megnehezítette a stratégiák kialakítását. A vizsgált időszakban a szabályozás egyértelműen elvonó jellegű volt, 1981-től 1985-re az elvonás megháromszorozódott, a nettó árbevétel csak kétszeres nö­ vekedése, a mérleg szerinti nyereségek 20%-os csökkenése mellett. E hatásra kerültek előtérbe az emberi tényezők, illetve a jobb jövedelmezőség miatt az ipari tevékenység. Az alkalmazkodóképességet, annak ágazati sajátosságait a 100 Ft terme­ lési költségre jutó nyereség, az egy állományi létszámra jutó bruttó jövede­ lem, a 100 Ft eszköz + bérre jutó nyereség alapján közelítettük meg. A jö ­ vedelmezőséget tekintve 1981 és 1985 viszonylatában megállapítható, hogy termelőszövetkzeteink fele a területi átlag alatt gazdálkodott. Fontos az is, hogy az átlag alattiak tovább romlottak, míg a felettiek tovább javultak. A jobbak között a Nyíregyházi Ságvári, Vörös Csillag, Kóitaj, Kálmánháza, Nyírpazony, 269

Ramocsaháza, Tímár szerepel — ez a kisebb számú csoport. Legkisebb mér­ tékű a fejlődés a Nyíregyházi Béke, Tiszabercel, Apagy, Ibrány, Baktalórántháza, Tiszanagyíalu, Demecser termelőszövetkezeteinél. Az eszköz + bérará­ nyos nyereség alapján stabilnak tekinthető 9 tsz (30%). Tartósan rosszul 6 tsz (20%) tevékenykedik. Az egy állományi létszámra jutó bruttó jövedelmet te­ kintve átlag fölött 13— 14 szervezet, alatta 15— 16 tevékenykedett. Közel azo­ nos az eredményén rontó és a javító tsz-ek aránya, ami jelzi a stratégiák eset­ legességét is. A nettó árbevétel alapján 2 tsz a „legnagyobb", 4 „nagy” , 11 „közepes", 12 a „kicsi” kategóriába sorolható, ha egymáshoz viszonyítjuk őket. Lénye­ ges, hogy ebből a szempontból a legnagyobb és a nagy kategóriákhoz tartozók fejlődtek a legtöbbet. A termelőszövetkezeteknek ez egyre kisebb csoportja. Ebből következően a gyengébben fejlődők, kisebb eredménnyel gazdálkodók száma növekszik. Ez döntően összefügg a gazdasági szabályozással, de nem el­ hanyagolható a meglévő termelési struktúra gyengesége, a gazdálkodás és a vezetés színvonalának hiányossága, a pénzügyi problémák megléte sem. Vizsgálataink alapján azt állapíthatjuk meg, hogy az alkalmazkod4s szempontjából fontos követelményeknek a területünk termelőszövetkezeteinek kb. 20—25%-a tud csak megfelelni. A többieknél a vezetői színvonal viszony­ lagos gyengeségei, a változások tartós hatásainak nem kellő áttekintése, az erőforrások gyengesége és pazarló felhasználása, a közösségi érdekek és ér­ tékek ösztönzésének nem teljesen célirányos hatása miatt (stb.) a gazdasági munka hatékonysága, az alkalmazkodás hatásfoka változó és gyenge. III. A vizsgált termelőegységekben működő párlszervek gazdaságpolitikai tevé­ kenységét és annak legfontosabb területeit is áttekintettük. Kiemelten kezel­ tük a testületi munkát, annak előkészítését, színvonalát, a hozott döntések végrehajtásának szervezését és ellenőrzését. A gazdaságpolitikai célkitűzések megismertetése, tudatosítása, az információk áramlása, az alapszervezetekben folyó munka színvonala is hangsúlyosan szerepelt a megítélésben. Szoros összefüggés a gazdasági munka eredményessége és a pártmunka színvonala között nem volt kimutatható. Az előző fejezetek közgazdasági elem­ zéseiből következik, hogy a gazdasági tevékenységet, annak hatékonyságát döntően objektív tényezők befolyásolják. Ezek megszüntetése nemcsak poli­ tikai célkitűzések, döntések függvénye, mert a hatékonyságot rontó problé­ mák megszüntetése is objektív, anyagi jellegű. (Pl. a baktalórántházi tsz-ben hozzáértő, kezdeményező pártvezetőség nívós pártmunkát valósít meg, de a gazdálkodási eredmények gyengék, ill. a kótaji tsz-ben és a Papírgyárban az igen jó gazdálkodási eredmények mellett a pártmunka nem a kívánt színvo­ nalú.) Területünk pártszervezeteinél — kevés kivétellel — nem érzékelhető az MSZMP XIII. kongresszusa és az azt követő KB-ülések határozatainak egyik legfontosabb követelménye, az önállóság fokozása, a helyi kezdeményező­ készség kibontakoztatása, a kreatív és innovatív vezetés erősítése, a nagyobb intenzitású irányító, ellenőrző tevékenység. A pártszervezetek többsége in­ kább követte a gazdasági folyamatokat, és nem tudott olyan, a lehetőségek­ kel összhangban álló helyi célokat kitűzni, amelyekkel alapvetően megváltoz­ 270

tathatták volna ezt a tendenciát. Tevékenységük igy erőteljesen „tudomásul­ vevő” jellegű. A páriszervezeitek tervezőmunkájában is inkább a napi gyakorlat jelenik meg, hiányos a gazdaságpolitikai elemzés, feladatmeghatározás, a gazdálkodás politikai eszközökkel való segítése. Ennek okai abban keresendők, hogy a tes­ tületekben kevés az igazán jól felkészült közgazdasági szemléletű reszortos, igy nem kellően átfogó a gazdaságpolitikai szemléletmód. Felszínesek az el­ lenőrzések, a saját helyzetüket elsősorban a gazdasági vezetés szemüvegén ke­ resztül ítélik meg, nincs elég kezdeményezés a pártmunka megújulására, a ré­ gi módszerek konzerválására törekszenek. Gazdálkodó szerveink többsége to­ vábbra is akciókban, intézkedési tervekben gondolkodik, s erre időnként a felsőbb pártszervek is ösztönöznek. Döntően a pártélet különböző területeire hoznak intézkedéseket, a gazdaságpolitikai elemzés és feladatmeghatározás háttérbe szorul. A pártszervezetek termelést irányító tevékenységének fontos eszköze a pártellenőrzés. Formáját tekintve leggyakrabban a testületi beszámoltatás, a tájékoztatás az uralkodó, ezek fogadása és értékelése azonban sokszor formá­ lis. Tapasztalható lelkiismeretesen, gondosan előkészített, lényegretörő, a fel­ adatokat jól meghatározó testületi anyag, de sok a felületes, a feladatmegjelö­ lés nélküli is. Az ellenőrzés gyakori formája még a gazdasági vezető és a párt­ titkár rendszeres heti, esetenkénti napi megbeszélése, a középvezetők munka­ eligazítása, koordinációs értekezletek, műszaki konferenciák stb. A pártmegbizatások között leggyakoribb a termelést segítő feladat. Ezek minősége, kézzelfoghatósága, ellenőrizhetősége változatos képet mutat, eltérő hatékonysággal segíti a gazdasági munka eredményességét. Folyamatos érté­ kelése gyakorta hiányos, nem mindig következetes és rendszeres. A megsza­ bott feladatvégrehajtás elmaradását ritkán követi érdomi felelősségre vonás. A számonkérés formája leggyakrabban a négyszemközti, esetleg testületi ülésen történő elbeszélgetés. A korszerű vezetéshez, irányításhoz, feladatvégrehajtáshoz naprakész in­ formáltság szükséges. A vizsgált pártszervezetek többsége ezt igényli is. Sok esetben problémát jelent, hogy a párttagság az áttételek miatt nem mindig ugyanazt és ugyanúgy érti, mint az az információt kibocsátó szándékában volt, s így a mindennapi cselekvések és az informáltság összhangja nincs szinkronban egymással. (Pl. ritka, hogy az adott helyen a helyi szinten jelent­ kező problémák megoldása céljából kommunista aktíva ülésezne, vagy a tag­ ság kezdeményezné a taggyűlés összehívását.) összességében megállapítható, hogy a gazdaságpolitikai pártmunka ott jó, ahol ennek feltételei — káderek, a tagság összetétele stb. — megfelelő, ahol az igényszint a gazdasági és a pártvezetés részéről magasabb. IV. A helyzetfeltárás, elemzés során az új mérési módszer is bizonyította, hogy nincs az alkalmazkodásnak receptje. Nincs egyetlen legjobb út sem a gazda­ sági, sem a pártvezetés számára. Nincs, nem is lehet, mert számtalan jó út van. Ahogy emeltük a paraméteres (objektív) mutatószámokat, finomítottuk és növeltük a nem számszerűsíthető minőségi skálán mért (szubjektív, ill. em271

pirikus) mutatókat, fokozatosan vált „láthatóvá” a differenciált környezet. Rangsoroltuk a gazdálkodó szervezeteket tevékenységükben és szervezeti struktúrájukban is. Fokozatosan felértékelődött a gazdasági es pártvezetók szerepe a differenciált környezet felismerésében és az ehhez való gyors reagálókepességben. íg y az alkalmazkodóképesség innovatív gazdálkodó szerve­ zeti stratégiát, kreatív gazdasági és pártvezetést feltételez. Jelenleg általános­ nak tekinthető a szervezeti nagyságrend fokozása, a termelési volumen növe­ lése. Az eddigiekből megállapítható, hogy a környezeti változások dinamiku­ sabbak, mint a gazdálkodói alkalmazkodás gyorsasága. (Ez alól talán kivétel az élelmiszeripar néhány területe, ill. egyes termékcsaládok.) A jövőben arra kell felkészülni, hogy a várható környezeti hatásokhoz rugalmasan tudjanak alkalmazkodni, teremtsék meg ennek belső feltételeit: rendelkezzenek napi információval, erősítsek a marketingszemléletet, dolgoz­ zanak ki a szabályozórendszer várható hatásaira modelleket, törekedjenek a stratégiai termékek bővítésére, és a jelenlegi termékeikben, tevékenységük struktúrájában korszerű módszerekkel határozzák meg a visszafejleszthetök körét.

T i/ja T T S i A Dózsa György út új képe (Elek Emi! felvétele)

SERES ANTAL:

Az építőiparról — másképpen Mindenekelőtt a témával kapcsolatos illetékességemet szeretném a tisztelt ol­ vasó előtt igazolni, ezért kérem, viseljenek el néhány szavas személyesnek tűnő, de korántsem személyes indíttatású bemutatkozást. Szabolcs megye hajdan volt és jogát újra visszanyert városában, Nyírbá­ torban születtem. Általános és középiskolai tanulmányaimat is a megyében végeztem, majd az építészmérnöki képesítés megszerzése után ismét ide tértem vissza. Folyamatos munkaviszonyom az építőiparban az 1958. évben kezdődött. Ettől kezdve — néhány hónapos időszak kivételével — az építőipar kivitelezési területén dolgozom. A művezetési és technikusi munka volt annak az útnak a kezdete számomra, melynek egyik állomása a jelenlegi igazgatói beosztásom a Szabolcs Megyei Állami Építőipari Vállalatnál. E néhány mondatban rögzítet­ tek alapján illetékesnek ítélem magamat arra, hogy néhány gondolattal véle­ ményt nyilvánítsak az építőipar megyei helyzetéről. Távol áll tőlem annak az igénye, hogy véleményemet mindenkivel elfogadtassam, de különösen távoli az, hogy teljeskörűségre törekedjek, hisz csak egy kivitelező szemével kívánom a témát elemezni. Mai helyzetünk tárgyilagos megítéléséhez feltétlenül indokolt néhány gondolat erejéig időzni az építőipar kifejlődésének, illetve nagyiparrá fejlődé­ sének körülményeinél. A II. világháborút megelőző időszakból nagyon jelentős, különösen építé­ szetileg igényes épület nem maradt ránk. Nem akarom ezzel alábecsülni népi építészetünk hagyományait, sem pedig az egyházi és profán építészet értékes vagy nagyon értékes örökségeit. Meg kell azonban állapítani, hogy ezeknek a száma alapján sem mondhatjuk megyénkre azt, hogy építészeti emlékekben nagyon gazdagok vagyunk, és a megye építészeti fejlődése töretlen volt. A felszabadulás után nagy erővel indult meg az újjáépítés, de inkább az új építése. Megyénk magárautaltságára jellemzően zömében saját erőforrásaira támaszkodott szellemi és fizikai kapacitások tekintetében egyaránt. Érthető, hogy a kezdeti időszakban (1946— 1955) a megye nem célként vette figyelembe építőiparának fejlesztését, hanem mint eszközt használta a lakásigények, a középületekben mutatkozó igények kielégítésében. A kettős szerepkör, fejlőd­ ni és eszközül szolgálni nem jelentett egyszerű feladatot. Ennek következmé­ nyeit a mai napig is érezzük, hisz nem alakult ki egy korszerű, új technológiát meghonosító légkör. Másoktól átvett technológiák átvételében nem voltunk restek, de sajátos helyzetünk nem szorította a megye építőiparát az élre. így nyugodtan elmondhatjuk azt, hogy amolyan külterjesen gazdálkodó építőipar lettünk. Ezen nem változtatott az a tény sem, hogy több alkalommal volt jelen­ tős szervezeti módosulás. A SZÁÉV (más név alatt) 1949-ben három szervezet273

bői alakult, és a megye legnagyobb (nemcsak az építőiparban, hanem más ipart is beleértve) vállalata lett. 1960. december 31-ével megszűnik a 6. sz. Mély­ építő Vállalat önállósága, és egyesül az úgynevezett Magasépítő Vállalattal, majd 1971. január 1-jén mintegy 600 fővel kiválik a SZÁÉV-ből egy új válla­ lat, és megkezdi működését a KEMÉV. Közben a Szabolcs-Szatmár megyei Építő és Szerelő Vállalat is elveszíti vagy lerázza magáról a korábban nevében is hordozott tatarozó jellegét, és egyértelműen ún. nagyvállalati stílust vesz fel. Semmi konfliktust nem jelentettek ezek a szervezeti módosulások, hisz munka volt a megyében minden vállalat számára. Sajátosságként meg kell azonban említeni, hogy a mai szemmel talán helyteleníteni lehetett azt, hogy mindhárom nagy építőipari szervezet szinte azonos profilt épített ki, és a sza­ kosodásban rejlő magasabb színvonalra jutáshoz szükséges energia ismét más — haszontalanabb — területeken fecsérlődött el. Ezek a szempontok látszólag nem lényegesek, de a valóságban igen sok közük van ahhoz, hogy a vállalati teljes önállósulás lényegesen jobban megvi­ selte vállalatainkat, minthogy amellett könnyedén el lehetne menni. Meg kell jegyezni, hogy még sok egyéb szemponttal lehetne foglalkozni a mai helyzet kialakulásának teljes feltárásához, de ettől el kell most tekintenünk. Csak cím­ szavakban említem meg a káderhelyzetet (a SZÁÉV-nél 1975-ben mindössze 21 fő egyetemet végzett mérnök dolgozott, főiskolát pedig 33 fő végzett, ez 1986-ra 30, illetve 78 főre változott), a vállalatok ún. átlagbérhelyzetét, a va­ gyoni helyzetét, a szakmai összetételét, az akkoriban szokásos állami pénzek­ hez való hozzájutást stb. Külön elemzés alapján könnyen beláthatóvá lehetne tenni, hogy sajnos a jövőnk építése nem volt általánosan tudatosnak nevezhe­ tő még akkor sem, ha egyik vagy másik vállalat bizonyos területeken e megál­ lapítást cáfoló lépéseket is tett. így jutottunk el napjainkhoz, amikor a követ­ kező helyzetet kell adottságként elfogadnunk. Van a megyének három jelentős kapacitással rendelkező építőipari válla­ lata. Ezenkívül a nem tiszta építőipari profilú szervezetek (pl. tanácsi költség­ vetési üzemek) a VI. ötéves terv alatt csaknem 9 milliárd Ft termelési értéket értek el. Az 1980— 1985 közötti időszak alatt a beruházások mennyisége lecsök­ kent. Szembetűnő, hogy a mezőgazdaságban a beruházások 22° o-kal, az iparban 29n/o-kal, míg az építőiparban több mint 50%-kal csökkentek. Ebből követke­ zett, hogy az építőipar építésszerelési termelési értéke a VI. ötéves terv alatt megyénkben 31,6° o-kal csökkent, míg az országos csökkenés 21% volt. Az épí­ tési igény csökkenése elsősorban a nagyobb beruházások kivitelezésére felké­ szült szervezeteket érintette. így a SZÁÉV-KEMÉV-ÉPSZER a VII. ötéves terv küszöbén már kapacitáslekötési gondokkal találta magát szemben. Azok a szervezetek (pl. a KEMÉV), amelyek a szabadabb vállalkozási lehetőségeiket kihasználva csak nagyon kevés tanácsi, ún. célcsoportos beruházás megvalósí­ tására vállalkoztak, most visszatértek erre a piacra. Az V. ötéves tervben a megyében még olyan légkör volt, ami megfonto­ lásra késztette az építőipari vállalatokat atekintetben, hogy megyén kívüli munkavégzésre vállalkozzanak-e. 1979-ben még a helyi építési igények magvaló­ sításának a veszélyeztetésétől félve az ÉPSZER felügyeleti hatósága, a Megyei Tanács, a vállalatnak megtiltotta a külföldi munkavégzést, pedig ezen a terü­ leten figyelemre méltó anyagi és erkölcsi sikerei voltak. Jogosnak ítélhető te­ hát az a megállapítás, hogy a VII. ötéves terv kezdetén a megye nagyobb épí­ tőipari szervezetei az építőipari igények szerkezeti változásához — kisebb 274

volumenek, területi tagozódás — nem alkalmazkodott megfelelő rugalmasság­ gal. Amikor a megállapítás jogosságát elismerjük, nem szabad megfeledkezni a korábban említett előzményekről sem. 1985-től általánossá vált a piacszerű gazdálkodási igény. Ez megyénket ügy találta, hogy a három legnagyobb építőipari vállalat a tartósan alacsony hatékonyságú vállalatok kategóriájába került, néhány kisebb szervezet pedig vagy felszámolásra, vagy utolsó szanálásra ítéltetett. Innen kell a megye építő­ iparának az igényekhez alkalmazkodó, a foglalkoztatás helyi gondjait nem sza­ porító tevékenységet kialakítani. Ez csak alapos magatartásváltozás mellett következhet be, melynek következményeivel számolni kell nemcsak az építő­ ipari szférán bellii, hanem a megye életének valamennyi színterén. A vállalatok magatartásuk formálását megkezdve súlyos gondként talál­ koznak a munkaerőhelyzettel. Néhány gondolatot érdemes e területről is fel­ vetni. Megyénket az országban úgy tartják számon, hogy a munkaerő-ellátás­ sal kevés gondunk van. Statisztikailag ez talán igazolható is. A gyakorlati oldalát tekintve a dolognak, ez korábban is — ma meg különösen — más képet mutatott. Az építőipari fizikai munka érdemtelenül mellőzött. Nem tudta ma­ gának kivívni sem megyénkben, sem országosan az őt joggal megillető meg­ becsülést. Ennek következménye az, hogy — nagy tisztelet a kivételnek — építőipari szakmát már csak második vagy harmadik megoldásként vállalnak a fiatalok. Gondoljunk már bele, hogy melyik gyereknek szíve vágya az, hogy ő szigetelő (bitumennel dolgozó tetőfedő) legyen? Vagy ki ismer olyan szülőt,

Fák nőnek a nyíregyházi háztetőn (a szerző gyűjteményéből)

275

akinek leghőbb vágya az, hogy gyermeke e szakmában lássa a jövőjét? Kér­ dezzünk meg fiatal nőket, hányán fogják azt mondani, úgy képzelik el családi életüket, hogy a férj — az apa — hetenként egyszer jön haza, és egész életét fagynak, szelnek, napsütésnek kitéve éli le? Ugye, nem kell különösebb meg­ győzés ahhoz, hogy az építőipari szakmák különleges nehézségei érzékelhetők legyenek? Mégis ezek az emberek azok, akik valahol a lelkűk mélyén rejlő valamilyen ismeretlen erőtől hajtva ásnak, lapátolnak, falaznak, betonoznak, ácsolnak épülő létesítményeinken, űk azok, akiknek sokszor kell pirulni a jogos vagy jogtalan, burkolt vagy nyilvános bírálatok hallatán, mert nem jól zár az ajtó, mert kilyukadt a fűtési vezeték, mert bepenészedett a szoba sarka stb. Lehet-e csodálkozni azon, hogy ezek az emberek, ha találnak helyet a közsé­ gükben vagy annak közvetlen közelében, akkor hátat fordítanak a vándorló életmódnak? Nem lehet neheztelni rájuk azért sem, ha a környezet adta lehe­ tőségeket kihasználva kisiparossá válnak, vagy kisszövetkezetet alakítanak, és így lényegesen többet tudnak anyagiakban biztosítani családjuknak. Ügy gondolom, hogy az építőipar dolgaival foglalkozva, arról felelősséggel véleményt nyilvánítani nem lehet anélkül, hogy ne éreznénk át a leglényegssebb szempontnak, a munka kétkezi megvalósítóinak helyzetét. Nem lehet az építőiparról úgy beszélni, hogy ne legyen téma a minőség. Általában negatív, sok esetben pedig teljesen lesújtóak az e területen elhangzó megjegyzések. Az elkeseredett hangú véleménynyilvánítások érthetőek. Az sem utasítható vissza, hogy ezek az építőknek vannak címezve. Mégis úgy gondo­ lom, hogy egy-két gondolatot a minőséggel kapcsolatban érdemes nyilvános­ ságra hozni. A tervezési irányelvek és a szabványok szerint a lakás csak úgy köteles teljesíteni funkcióit, ha télen a külső hőmérséklet nem száll — 15 C° alá, a für­ dőszoba 24, az előszoba 18, a lakószoba 20, a konyha 16 C° hőmérsékletű. A levegő páratartalma nem haladja meg a 65%-ot. Ezen túl a természetes szel­ lőzés útján biztosítandó légcsere 15—20 m3/ó/fő. Amennyiben ezek valame­ lyike nem teljesül, már igazolható a baj. Ha pedig a hiba megjelenik, a kifej­ lődése és hatása nehezen számítható ki. Saját felelősségünket is elismerve az előbb említettekhez már csak azt kell hozzáadni, ha egy szerkezeti pontnál kivitelezési hanyagságból elcsúszik vagy kiég a hőszigetelés, ha a hézagok nem kellő gondossággal lesznek tömítve. Tetőbeázások. Sajnos nagyon sok elfogadhatatlan helyzet kialakulásának az oka a tetők beázása, illetve tönkremenetele. Az esetek egy jelentős részében az ok az, hogy az ún. IRMA rendszerű tetőnél a hőszigetelésül használt NIKE­ CEL alkalmatlansága miatt a tetőn megtelepedett növényi magokból ember nagyságú nyárfák is kifejlődtek. Természetes, hogy ezek gyökerei a víz szige­ telésére szolgáló NEOACID lemezt átfúrják, és így a tetőszigetelés teljesen al­ kalmatlanná válik. Feltehető a kérdés, hogy ki a felelős? A tervező, aki ilyen rendszert tervezett, a gyártó, aki ilyen anyagot gyártott, a hatóság, aki enged ilyen tetőszigetelési rendszert alkalmazni, az üzemelő, aki hagyja, hogy kéthárom év alatt az épület tetején kis csemetekert alakuljon ki, a lebonyolító, aki ellenőriz, vagy a kivitelező, aki a terv szerint a tudományos intézet által engedélyezett szerkezetet megépítette? Egyszerű kitalálni. A felelősség leg­ nagyobb része a bíróság szerint a kivitelezőre hárul, lényegesen kisebb része a tervezőre. Én azt hiszem, nem elfogultság, ha ez esetben azt mondjuk, hogy a felelősség — anyagi és erkölcsi — nem az elkövetett hibák arányában osz276

Nem hisznek a szemüknek. . . (a szerző gyűjteményéből)

277

Az élet é l . . . (a szerző gyűjteményéből)

ük meg. Egy nagyon rövid vállalati adatsor. A SZÁEV szavatossági költsége 1986-ban 7555,6 eFt volt. Ebből a lakások szavatossági költsége 5494,4 eFt. (A lakások által képviselt hányad az egész tevékenységünknek 6ü°ft-a.) Nincs helye annak, hogy a hibákat magyarázzuk, vagy szándékunkban álljon azokat elfogadtatni. Azt azonban az építőmunkások és műszakiak védelmében el kell mondanunk, hogy a felelősség és az elkövetett hiba nincs arányban. Ilyen szakember-utánpótlási lehetőséggel, ebben a gazdasági környezetben szabta meg feladatul a megyei építőipar számára a megyei pártbizottság az 1936. június 3U-i üléséről nyilvánosságra hozott állásfoglalásában: — az építőipar hatékonyságának, jövedelmezőségének növelését, — az építőipari termeléshez felhasználható élő- és holtmunka minőségé­ nek, színvonalának javítását, — az építőipari szervezetek teljesítőképességének mennyiségi és minőségi fokozását. A határozat e legfontosabb elvárások teljesítéséhez szükséges tennivalókat is megjelölte. Azok teljes felsorolását mellőzve nem kerülheti el a figyelmünket néhány olyan szempont, ami bizonyára újként hat. Ilyen a piacszerü magatar­ tás elvárása. A vállalatoknak magatartásukat az építőipari igények struktúrá­ jához kell igazítani. Ez egy igen sok munkát igénylő feladat lesz. Nehézsége abból adódik, hogy az igények struktúrája bizonyos területen ellentmondásban van a korábban idézett elvárások első témájaként említett hatékonyság és a 278

jövedelemnövelés igényével. Megyénkben ugyanis természetes igény 1907-ben is, hogy téglából, jó esetben vasbetonból (annak sem a korszerűbb megoldását felhasználva) készüljenek az iskolák, óvodák, tanácsházak stb. Ez önmagában talán még nem lenne baj. Az azonban már megköti a kezét az építőipari vál­ lalatoknak, hogy az e technológiával dolgozó munkás jövedelemtermelő képes­ sege lényegesen alacsonyabb, mint egy korszerű technológiát alkalmazó és kor­ szerű technikát üzemeltető munkásé. Ez nem vállalataink sajátossága, hanem az árrendszerünkben rejlő következmény. Mi még 82 mFt-ot irányzunk elő egy 12 tantermes iskola készítéséhez, az ország más részein már régen túl van­ nak ezen. Budapesten pl. egy 12-j-4 tantermes, igényes kivitelű iskolát 151 millió Ft-ért építettek meg. Nagyon helytelen és tragikus következményeket hordoz magával az a szándék, hogy a piaci versenyhelyzetet kihasználva kény­ szentsük bele kivitelező vállalatainkat abba, hogy olyan áron vállalkozzanak, amely — nem a megfelelő szintű, hanem egyáltalán — a jövedelemtermelő képességet lehetetlenné teszi. Lehetne itt is rögtön ellenvéleményt nyilvánítani, miszerint: az építőipar szervezze jobban a munkáját, ne engedjük, hogy az építőipar a saját szervezetlenségét az árakba építse be. Ennek is van igazság­ tartalma. De gondoljunk már mélyen bele, az építőipar szervezetlensége olyan fokon áll, hogy ezzel igazolható volna az egy emberre vetített jövedelmezőség­ ben jelentkező, akár hússzoros különbség is? Azt hiszem, ilyen szervezetlenségi különbség nem mutatható ki egy üzem és egy építőipari szervezet között. Már pedig a jövedelemtermelő képesség ilyen különbségére van példa megyénk­ ben. Az építőipari vállalatok tevékenységének szervezetlenségéről beszélve egy sajátosságot meg kell említeni. Ez pedig a szervezett munkához szükséges anyagi, technikai háttér. Egy építőipari vállalat kb. 32 ezer féle anyaggal dol­ gozik. Olyan időpillanat nincs is, amikor hiánycikkek nincsenek. Egy-egv kis értékű anyag is tud olyan szervezetlenséget okozni, amin egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen lehet úrrá lenni. A többi anyag nem várja meg a hiányzó anyag beérkeztét. Az gyakran előfordul, hogy sokszor a hónapokkal később szükséges anyagok már a helyszínen vannak, a „tegnapra” szükséges anyagok szállításáról még csak hallomása sincs a vállalatnak. Ilyenkor aztán a külső szemlélő könnyen elereszti (és tegyük hozzá, látszatra joggal teszi) megjegy­ zését az építőipar szervezetlenségéről. Ehhez már csak az szükséges, hogy egy kemenytollú újságírónak éppen akkor ne legyen „anyaga” , azonnal megvan a hálás téma. Sajnos a gyakorlat gyakran produkálja a fent leírt helyzetet. Következményeit szenvedi az építőipar, de áttételesen az egész környezetünk. Nem lehet vállalkozni arra, hogy minden kritikát kiálló szervezettségről be­ széljünk az építőiparban, de azt felelősséggel ki lehet jelenteni, hogy körül­ ményeit tekintve nem kell szégyenkeznie más területek mögött. Az egy másik kérdés, hogy úgy, ahogy vagyunk, az egész gazdasági életünk nem állhatja ki a kritikát szervezettség dolgában. Természetesen ebben benne értendő az építőipar is. Ezért nehezen fogadható el az építőipar ilyen szembetűnően nega­ tív kiemelése. Társadalmi helyzetünk és az építőipar helyzete a kemény kriti­ kára épülő valós viszonyok feltárását igényli. Hamis úton járnánk, ha egy-egy területet felnagyítva azt remélnénk, hogy az itteni hibák kijavításával meg­ oldhatnánk problémáinkat. Tudomásul kell vennünk, hogy az építőipar hibáiba beépülnek a pedagógusok, a kereskedők, a mezőgazdasági és ipari dolgozók hibái is. Az is tisztán látható, hogy az építőipar hibái visszahatnak a társadalmi életünk valamennyi területére is. Ezért lehet üdvözölni azt a tendenciát, melyet 279

a megyei pártbizottság korábban említett állásfoglalása képvisel. Nevezetesen azt, hogy az elvárások, az igények megjelölése mellett felsorakoztatja az esz­ közöket is, amelyek igénybevételére inspirál. Világos a feladat, hogy ezeket az elvárásokat és lehetőségeket mi, a vállalatok csiszoljuk össze, és ne arra paza­ roljuk az energiánkat, hogy a tehetetlenségünket akarjuk igazolni. Feladataink megoldására képesekké kell válnunk. Természetes dolog, hogy ez áldozatokkal jár. A fontos az, hogy a mindennapi életben váltsuk valóra a piaci magatartást, fejlesszük a vállalkozási készségünket, tegyük változtatásra képessé szervezeteinket, teremtsük meg az igényességet, biztosítsuk a techno­ lógiai és a technikai eszközeink lehetőség szerinti legoptimálisabb összhangját, használjuk ki az új vállalatirányítási forma előnyeit, ne csak beszéljünk róla, hanem alkotóan használjuk fel a számítástechnika adta lehetőségeket, nevel­ jünk újabb és újabb szakmunkásokat. Mindezeket állítsuk annak szolgálatá­ ba, hogy dolgozóink nyugodt légkörben dolgozó, megfelelő jövedelemmel rendelkező, megbecsült állampolgárok legyenek, és az általunk előállított ter­ mékek ne bosszúságokat okozzanak, ne anyagi károkat jelentő megoldhatatlan helyzeteket teremtsenek, hanem a megfizetett színvonalon biztosítsák épüle.teink használhatóságát, sőt megjelenésükkel adjanak esztétikai élményt is. Egy kivitelező építőiparos így látja most helyzetét. Nagyon, de nagyon sok összetevőt kellene még felsorakoztatni, ha azt kívánnánk, hogy teljes képet adjunk. Ez most nem lehetett cél. Azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a sajátos helyzetében megvannak a problémái az építőiparnak is. Meggyőződé­ sem. hogy ezek nem nagyobbak, mint más termelő vagy nem termelő területek bajai. Amiért több figyelmet érdemel, az az, hogy nagy hatással van az egész társadalom gazdasági életére és nem utolsósorban hangulatára. Nem közöm­ bös a hatása a más nemzetek által való megítélésünkben sem. Nekünk, építők­ nek tisztában kell lenni azzal, hogy az a dolgozó, aki úgy töltötte az éjszakáját, hogy rettegett az esőtől, mert beázik a nemrég vásárolt lakása, nem lesz teljes értékű és jóhangulatú ember a napi munkája során. Ugyanúgy nem közömbös az sem, hogy merjúk-e más nemzetek fiainak megmutatni épületeinket, utcá­ inkat, lakótelepeinket, gyárainkat: íme, mi ilyeneket építünk, így tudunk al­ kotni, nézhetitek, és nyugodtan állunk elébe a nemzetközi megmérettetésnek. Nagyon jól tudom, hogy ebben nagyon nagy a felelősségünk és szerepünk. Azt is, hogy nagyon sok korlátunk van. Mi is egy eleme vagyunk össztársadalmunknak, nem emelkedünk ki belőle különlegességünkkel, de a bűnbak sze­ repét sem vállalhatjuk magunkra. Ez az iparág izzadta ki magából — termé­ szetesen nemcsak saját erejéből — megyénk, városaink új arculatát, a gyáraink egész sorát, a modern mezőgazdasági üzemeket, a kulturált élet feltételét jelen­ tő közműveket. Mindezt úgy, hogy nem volt elkényeztetve. Saját magára keveset gondolhatott, mert mindig mások szorító gondjait kellett megoldani. Most, amikor az a feladata, hogy alakítsa ki új arculatát, váltson, korábbi magatartásából vetkőzzön ki, igazítsa magát az új követelményekhez, óhatat­ lanul találkozunk majd új jelenségekkel. Ezek az új jelenségek környezetünk számára is szokatlanok lesznek. Azt az egyet azonban nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nincs az építőiparnak külön feladata, mint ahogy nincs a kereskedelemnek, az iparnak, a közigazgatásnak, a mezőgazdaságnak sem. Egy feladata van mindnyájunknak, ez pedig az, hogy politikai szándékainknak megfelelően szolgáljuk az embert, az emberek által alkotott közösségeket, se­ gítsük az emberek szellemi és anyagi szabadságának kiteljesedését. E feladat280

bán más a szerepköre mindenkinek. Az vezet eredményre, ha a saját szerepét mindenki megpróbálja tökéletesen eljátszani, de nem úgy, hogy a partnerünk szerepét igyekszünk tönkretenni, vagy az esetleges gyenge pontjait rögtön kipoentírozzuk. Segítenünk kell egymást, és a segítséget — ha az bírálat formá­ jában jelenik is meg — el kell fogadnunk egymástól. Ezeken a felismeréseken túl van az építőipar, igyekszik erősíteni magát, hogy segíthessen, de ugyanak­ kor levetkőzte az oktalan gőgösségét is, amely korábban talán akadálya volt még a jószándékú segítségek befogadásának is. Végezetül szeretném kérni azon kollégáknak vagy nem szakmabelieknek az elnézését, akiknek véleménye nem egyezik az általam leírtakkal. Mentsé­ gemre szolgáljon az, hogy nem kívántam mindenki helyett véleményt nyilvá­ nítani, hanem csak a magam nevében szóltam. Természetesnek tekintem, hogy ettől eltérő vélemények is vannak, sőt azok helytállóságáról sem vitatkoznék. A szándékom az volt, hogy az építőipar egy-két sajátos problémáján keresztül megkíséreljem érzékeltetni, hogy az sem alkotásaiban, sem hibáiban, sem ha­ tásaiban nem lehet csak az építők témája, hanem össztársadalmi téma, és mint ilyen, nem nélkülözheti az egységes szemlélet kialakítását és további sorsának közös formálását.

Pillantás a Lenin térre (Elek Emil felvétele)

281

KOROKNAY GYULA:

Nyíregyháza és a hajdúszabadság1 ...... haszontalan és erőtlen, ha consensusa nincsen reá őfelségétől.’’

BÁTHORY GÁBOR A hajdúknak, ennek a zömében jobbágy eredetű félkatona rétegnek Nyíregyhá­ zával kapcsolatos első dokumentuma Szabolcs vármegyének 1608. július 21-i kö­ veti utasításának 7-ik pontja. Lónyay András és Tárkányi Ferenc a kassai rész­ országgyűlésre vitték a vármegye sérelmeit, köztük szerepel az említett Báthory Gábor elleni panasz. „A nyíregyházi falubeli porciója (részjószága) őnagyságának az erdélyi fe­ jedelemnek, azmelyre az hajdúkkal megrakodott és rakodni akar, felette sok hatalmasságokat cselekesznek, nemes emberek jószágára rámennek és jobbá­ gyokat erővel elvisznek, ha melynemcs ember oltalmazza magát és jobbágyát tülök, vagy penig szökött jobbágyát az articulus (törvénycikk) tartása szerént megfogá, kétszer inkább dúlják érette és magokat is megverik, azminthogy meg is esett, kiket az követek meg is nevezzenek. Azért az nemes ország sta­ tútumot csináljon, hogy afféle hatalmaskodásoktul megszűnjenek és szabad nyargalások refrenáltassanak (megfékeztessenek), és minthogy az mi várme­ gyénkben laknak, ezen vármegye ispánjának törvénye alá rendeltessenek, kik eddig is azminemű hatalmasságokat cselekedtek, úgymint Paksy — esetleg Páti — Miklós és többiek, megbüntessenek, az tülök elvitt jobbágyok és marhák meg­ adassanak.” 2 Világosan kell látnunk a körülményeket. Először is Báthory Gábor Erdély­ nek volt a fejedelme és Szabolcs a királysághoz tartozott. Ez nem zárta ki, hogy Báthory Gábornak a királyi országrészen ne lehetett volna birtoka. Ecsednek és következésképp felerészben Nyíregyházának csak földesura volt s így itt csak földesúri jogok illették meg. Másodszor: a Nyíregyházán letelepített hajdúknak ekkor még nem volt levelük, legfeljebb szóbeli ígéret. Nem amiatt, hogy a te­ lepítés még folyamatban van, hanem azért, mert a tényleges szabadságlevél csak 1613-ban lesz meg, látni fogjuk, milyen körülmények között. A nyíregy­ háziak mégis a vármegyével szemben kisajátítanak bizonyos jogokat: befogad­ nak szökött jobbágyokat, nem ismerik el a vármegye törvénykezési jogát. Kü­ lönös a dologban, hogy ekkor még a hajdúvárosok sorsa se rendeződött, csak nemrég kezdték meg a letelepítésüket, példát onnan se nagyon vehettek. Ami pedig a hatalmaskodásokat illeti, ne feledjük, közvetlenül az 1607-ben megkez­ dett hajdúlázadás után vagyunk, az említett törvénytelenségek, nagyon meg­ lehet, hogy még annak a folyamán estek meg. Mindenesetre az a tény, hogy 282

általában a hajdútelepítések igénye a kivételezett helyzet iránt a hajdúlázadás alkalmával jelentkezik, nem látszik biztató előjelnek. A későbbiek ismeretében azért mégis meglepő, hogy a telepítés kezdetén megformálódott, a vágyak és törekvések milyen makacsul fognak még tovább élni. Báthory Gábor maga is tisztában volt azzal, hogy mit ér Magyarországon az ő szóbeli ígérete, vagy ha létezett, kiváltságlevele, ezért mikor 1613. január 11-én Becsbe indította Kamuthy Farkast, Kassai Istvánt, Gilyén Imrét — azaz Bagner Imre kolozsvári főbírót — , Erdélyi Istvánt3, úgy látszik, az is feladatuk volt, hogy kieszközöljék II. Mátyástól Nyírbátor és Nyíregyháza részére a sza­ badságlevelet. Visszatérőben a követség Nyírbátoron át ment, itt állította ki Kassai István azt a különös exemptionális levelet, melyet a vármegye jegyző­ könyve őrzött meg az utókornak. Különösnek azért különös, mert tulajdonkép­ pen II. Mátyás kiváltságlevelének a másolata, melynek a hitelét az erdélyi ta­ nácsurak, a követség tagjai tanúsították és Nyírbátor pecsétjével látták el. El­ gondolkoztató az is, hogy lehet, hogy Nyírbátor, Nyíregyháza, Levelek és Fe­ hértó közösen egy diplomát kap, vajon ki őrzi? Végül érthetetlen az is, hogy az oklevéllel miért csak Báthory Gábor, sőt II. Mátyás halála után álltak elő a nyíregyháziak. így hát ha valaki kétségbe vonja ennek a II. Mátyás-féle ado­ mánylevélnek az eredetiségét, nagyon nehéz a kételyt eloszlatni. Az eddigi hely­ történeti írókkal ellentétben a fentiek alapján nem tudjuk ezt az okmányt hitelesnek elfogadni. Egyébként a szóban forgó irat adománylevél. Felmenti az említett helyek lakóit (!) mindenféle adótól, tizedtől, harmincadtól, vámtól stb. és egy másik lényeges pont, az ecsedi várhoz tartoznak garatuitus labort, vármunkát szol­ gáltatni.4 Kevés adat áll rendelkezésünkre ebből az időszakból, de II. Mátyás 1613. évi dekrétumának 36. törvénycikke elég sokat mond, folytatódik a hajdúláza­ dás után kialakult gyakorlat. A törvénycikk nem nevezi néven Nyíregyházát csak Nyírbátort a helyek közt, „melyek nem tudni minő kiváltság színe alatt merészlék a szökött parasztokat maguknál visszatartani” .

A FISKUS KEZÉN Ecsedi Báthory István nem csekély vagyonát „az ecsedi birodalommal” Gá­ borra, Andrásra és Annára hagyta, így somlyai Báthory Andrást illette volna meg Ecsed is, de nem teljesen tisztázott körülmények közt a kincstár kezére szállt. Magának Ecsednek az átadását Szepsi Laczkó Máté a maga prédikátori szájíze szerint szemléletesen leírja. „1613. circa 22. diem decembris, mivel az ifjú Báthori András, a somlyai Báthori István fia, a lengyel asszonytól való, sok injuriákkal és gyalázattal illetőit vala minden rendeket Ecsed várában, a magyarokat mind egyaránt a tisztségviselőkkel ebeknek mondja vala és azzal fenyegeti vala, hogy mind kihányja őket a tisztből és a várból és lengyeleket hozna belé (idegen nemzetből való házasságnak gyümölcse!), mert azok volná­ nak az ő atyafiai mind vér szerént anyjáról s mind vallásáról. Ez okáért, hogy idegen nemzet no jőne az országba, várát ne okkupálná és nagy háború ne kö­ vetkeznék belőle: a király képének írának a tiszttartók; ki hadait Ecsed vára alá bocsálván, azt izené, hogy valaki nemes ember és a várban vagyon, ha meg 2S3

nem adják a várat a király számára (tanácsból vala ez), ide ki minden jószá­ gokat király számára foglalnák. És a hadak ott lévén, supplicálni kezde Báthori András a tiszttartóknak, hogy ne hagyják oly nagy szükségében; kik azt fe­ lelék: »Nem kellettünk mi az előtt te néked, ebeknek hívtál minket, lengyele­ ket akartál ide a várba hozni: nem gyermeknek való Ecsed vára, királyé a ház! Andare főre (Kimenni!) Itt nem laksz.« És a várat király számára hit alatt ilyen három conditiókkal adák meg . . . ” 5 Az említett király képe, a felső-magyarországi főkapitány Forgách Zsigmond volt, a szentmártoni vár ura. Mikor kinevezik 1612-ben Szabolcs várme­ gye főispánjának, Báthory András tiltakozik, mert a főispán tisztje „örök idők­ től a Báthory-család tiszte volt” , s a vármegyét is eltiltja az eskü letételétől addig, míg őfelségét megkeresi.6 A jogszerinti örökös azonban ahogy nem lett a vármegye főispánja, sose kapta meg Ecsedet és így felerész Nyíregyházát sem. Nem a fiskus miatt, ha­ nem azért, mert más örökösök is jelentkeztek Báthory Andráson kívül. Igényt tartottak rá Báthory Erzsébetnek Nádasdy Ferenctől született gyermekei, Pál és Katalin, még Várday Kata is s mások. Az ügy az országgyűlés elé került, mely 1618-ban azt a döntést hozta, hogy egy év múlva hoznak határozatot.7 Ekkor * azonban a döntést egy fegyveres hódító kardja írta meg. Rátérve Nyíregyházának a fiskus alatti nem egészen 6 évére, az idevágó első dokumentumunk Forgách Zsigmond nádor és szabolcsi főispánnak a vár­ megyéhez írt levele. Ez a levél több ismeretlen közölni valója miatt is meg­ érdemli, hogy teljes terjedelmében közlésre kerüljön. „A z nemes Szabolcs vármegye bizonyos főember követét küldvén hozzánk nagy és keserves panaszkodással jelenték és adák értésünkre: miképpen az bátoriak egyazon vármegyebeli fő és becsületes atyjokfiát, Bessenyey Mihályt az ma­ ga saját örökös jobbágyinak maga saját határán való megfogásáért rút, iszanyú, undok, gyalázatos szidalmakkal cs utálatos beszédekkel illetvén, fegyveres kéz­ zel ellene feltámadván, öléssel fenyegették volna. Annak felette ezen Bessenyey Mihály saját jobbágyát megfogván, mostan is Ecsedben Kegyelmed által és az Nagyságod kezével tartatnék fogva mind az nemes vármegyének praejudiciumára (kárára) és nemességének ártalmas gyalázatjára s mind penig Bessenyey Mihálynak nagy kárára és fogyatkozására. Mely dolgot nem kicsiny kedvetlen­ séggel és búsulással értettünk, értvén az vármegyében való nemességnek ilyen becsületlenségét, és ha más dologra való tekintetőnk tartóztatna bennünket, az bátoriaknak mi az ö nagy gonoszságokért illendő büntetést tudnánk találni. Továbbá az nyíregyháziak is nem kissebb dolgot cselekedvén, azon nemes vármegye szolgabírójára, Petneházy Györgyre és esküdtre, Demjén Jánosra rájok támadtanak és azminemű executióban az vármegyétől kibocsátván voltá­ nak, azt az ország törvénye, szokása és articulusi ellen interturbálták (megza­ varták), mely ezféle dologról az országnak sok ezféle interturbatorokon esett büntetése példák lehetnének és ezek is, mint szintén az bátoriak, az büntetést hasonlóképpen érdemlenék és érdemlik is. Annak okáért hagyjuk és paran­ csoljuk Kegyelmetek tisztének szerint, hogy Kegyelmed is mindjárast tiszti szerint minden várakozás és haladék nélkül mind az ecsedi udvarbíró uram­ mal egyetemben; mind az bátoriak, s mind pedig az nyíregyháziak felöl tör­ vényt tegyen Kegyelmed és ilyen gonoszságokért, azmiérl az törvény hozza, meg is büntesse Kegyelmed őket, hogy annak utána őkegyelmeknek cselekedetiktől megszűnjenek. Az Bessenyey Mihály jobbágyát is penig az fogságból 2S4

mindjárast . . . és falujában békességgel bocsássa Kegyelmed. Erre Kegyelmed­ nek légyen szorgalmatos gondviselése. Éltesse István Kegyelmedet. Dátum Cassoviae die 24 junii anno 1614.” 8 Ezek szerint a nyíregyházi hajdúk letelepítésük óta nem változtak, ragasz­ kodtak bizonyos kiváltságos helyzethez. Az országgyűlés s így a vármegye ezt nem látta jogosnak. Minthogy egyelőre a hajdúk voltak számuknál fogva erő­ sebbek s veszélyesebbek, így kerülhetett sor a Szepesi Kamarának Kassán 1614. augusztus 13-án kelt Szabolcs vármegyéhez intézett levelére, melyet hasonló­ képpen ismeretlensége miatt egészében adunk. A szokásos bevezető formaságok után rögtön a tárgyra tér. „Hogy az bátoriak és nyíregyháziak dolgában vala­ mit praecipitanter et inconsulte (elhamarkodva és tanácskozás nélkül) ne cse­ lekednénk, őfelségének jobbágyi lévén azok, kívántatván, hogy ezen dolgok őfelségének is hírével légyen, ez okért ennek előtte találtuk vala meg Kegyel­ meteket levelünk által kérvén azon, hogy míg errül őfelsége resoválná (elha­ tározná) magát, addig lenne csendességben Kegyelmetek. Minthogy penig an­ nak utána őfelsége praefectus urunkat is felhivatta és most is oda vagyon őnagysága, reményijük azt, hogy az több dolgok között errül is resolválja most magát őfelsége praefectus urunknak ott fennlétében. Mégis azért kérem szere­ tettel Kegyelmeteket, egy küs idő haladékot várjon csendesen ki is és ne há­ borgassa Kegyelmetek az megnevezett őfelsége jobbágyit. Isten meghozván praefectus urunkat, valami méltó és igaz lészen, tudjuk azt hogy őfelsége sem tészen abban ellent. In relique . . . ” (egyebekben) stb.° A Szepesi Kamarának a tanácstalansága talán meglepő, de lényegében csak a mai szemlélő előtt, mert az egész hajdútelepítés a kortársak előtt is rend­ kívül zavaros s áttekinthetetlenül bonyolult ügy volt. Thurzó György nádornak magának sem volt teljes áttekintése róla. Egy 1614. július 20-án írt leveléből kitűnik, maga sem ismerte jól a már kialakult s letelepedett hajdúvárosokat, mert például Nádudvart közéjük veszi, míg másokat nem említ. Ebben a levél­ ben Szabolcs országgyűlési követeinek a kérésére hivatkozva a folyó ország­ gyűlés végzéseire, elrendeli, hogy a hajdúvárosok is tartoznak kiadni a szökött jobbágyokat s tartoznak magukat a vármegyének alávetni, a nádor szavaival: „nem gondolván efféle országunk végezésével, afféle szökött és futott jobbá­ gyokat és szolgákat megadni és visszabocsátani nem akartok, annak felette nemes személyek lévén, az vármegyebeli nemes személyek közül magatokat ki­ vonnátok és senki bírósága alá magatokat nem adnátok. . . ” ezért megparan­ csolja az engedelmeskedést.10 Sima betelepítésének a meghiúsulása is a hajdúkérdés kuszaságát példázza, egyúttal azonban válasz arra az alaptalan feltételezésre is, hogy Nyíregyháza hajdú jogállása a Simáról áttelepülő hajdúktól származott volna, Sima ugyanis szerepel Bocskay 1605-ös korponai adománylevelében. Még mindig 1614-ben március 25-én Varatkay András szolgabíró tanúvallomásokat vesz fel Üjfehértón. A 20 vallomástevő közül egy sem lakik Simán, hanem Kálióban, Nyíregy­ házán, Keresztúton. Többségüknél fel van jegyezve, hogy Sima pusztulása után menekültek el, ami 1587-ben lehetett.11 Azóta is a Kállayak s Borbély György örökösei használták, részben úgy, hogy Kállóból jártak ki dolgozni, részben ott legeltettek.1- És Sima még ezután is jó ideig csaik prédium maradt, ami ebben az időben pusztát jelent. De sántít ez a „simái” elmélet azért is, mert mint láttuk, a nyíregyháziak eddig is gyakoroltak hajdújogokat. 285

A mozgalmas 1614. év után egy ideig csend uralkodik. Legalábbis Nyíregy­ házán, mert Nyírbátor továbbra is befogadott szökött jobbágyokat. Talán még tovább is tartott volna, ha történetesen nem magának az alispánnak, Bay Gás­ párnak szökik be Nyíregyházára egy nem is közönséges jobbágya, hanem egyik providusa, udvarbírója. Azt is jogosan lehet feltételezni, hogy nem üres kézzel. Egy 1618. december 14-én hozott határozat értelmében maga az alispán is ki­ szállt Nyíregyházára, őfelsége nyíregyházi részbirtokára Lukács István nevű szökött jobbágy, udvarbíró kiadatása végett. A szabados Szegedi János, őfelsége udvarbírája és Piroska Mihály bíró távol tartották magukat a dologtól, de „míg a gyakran említett Bay Gáspár a törvényesen visszaítélt jobbágyát kézhez akar­ ta venni és elvinni, a mi legkegyelmesebb urunk, ő császári és királyi felsége nyíregyházi részbirtokán. . . lévő jobbágyai kardokkal, husángokkal, póznák­ kal, karókkal és más hasonló szerszámokkal említett alispánunkra, Bay Gás­ párra és szolgáira is rátámadván, fenyegető és gyalázó szavakkal illetvén őkel, a gyakran említett kiadott jobbágyot erőszakkal és hatalmasul elragadták és igy . . . a végrehajtást megzavarták.” 13 Ennek a latin nyelvű anyagnak van egy magyar nyelvű változata is, a vég­ rehajtást vezető Rády Péter szolgabíró tollából. Némileg kibővíti az előbbieket". Ráday Péter szerint is jelen volt az alispán, ő mutatta meg a jobbágyát. „ . . . sok­ szor való megkérdésőnk után nem feleltek sem szabados Szegedi János, sem penig bíró Pirosika Mihály, császár uronk őfelsége szabados bír(á)ja, sem kö­ zönséges polgárok. Mi megadtuk az peresnek, az actornak, ispán uramnak. An­ nak utána, a mi megadásunk után szolgáink kezekből az nyíregyháziak, csá­ szár uronk őfelsége jobbágyi kirángatták Bay Gáspár uram szolgáitól hatalma­ sól. Vasnyilakkal és ásókkal megsokasodván körülettönk lévén, úgy kelletett kijőnönk Nyíregyházáról.” 14 Az exekúciónál észre kell vennünk azt a körülményt, hogy a nyíregyháziak a szökött udvarbíró kiszabadítására csak botokat, karókat használtak. Nem azért mintha nem lettek volna fegyvereik, a nemeseknek is volt, de ők sem használták. Ez máskor is így szokott történni, adataink vannak rá.

A KÉT IKTÁRI BETHLEN ISTVÁN 1619-ben Pernyeszy Gábor átadta Ecsedet Bethlen Gábornak. Ezzel a nyíregy­ házi hajdúk is az erdélyi fejedelem birtokába kerültek, aki a sorozatos háborúi­ ban nyilván felhasználta őket. Forrásaink érthető okokból hallgatnak erről a háborús időszakról. Valamivel többet tudunk arról a hat évről, mikor 1626-ban az ifjabb Bethlen István, a 21—22 éves nagyváradi főkapitány házassága után feleségével, Széchy Máriával az ecsedi várba költözött. Valószínűleg Ecsedet is „nagy summában adta vala” a fejedelem az öccsének. mint Husztot. Halálát közeledni érezvén, Bethlen Gábor igyekezett elrendezni dolgait. 1628. szeptember 21-én Nyírbátorban eltemeti meggyilkolt elődjét, részben áldo­ zatát, kinek teste 15 évig temetetlenül feküdt a református templom sekrestyé­ jében. Másnap írja alá Nyírbátorban Nyíregyháza exemptionális (adókiváltság) levelét, melyben „nyíregyházi jobbágyait” felmenti mindenféle adó alól. Ne té­ vesszen meg a jobbágy elnevezés, nem a tényleges nyíregyházi jobbágyokról van szó, hanem a hajdúkról,. . . „akik az elmúlt időkben sémikor nem fizettek valamilyen adót attól kezdve, hogy a mi uralmunk alá jutottak, azért meg akar­ juk őket állapotukban tartani” .15 286

Egy hétre rá, szeptember 29-én a nyíregyháziak siettek bemutatni Gyula­ házán a vármegye közgyűlésén az adománylevelet. Az adótól való mentességgel — más jogokról nincsen szó — Bethlen Gábor nemcsak a nyíregyháziaknak akart kedvezni, hanem legalább annyira Bethlen Istvánnak, az „ifjú gróf”-nak, Nagyvárad főkapitányának. Az iratból az is ki­ tűnik, hogy egy meglévő joggyakorlat írásba rögzítése volt csak az adomány­ levél, mert az érdekeltek azelőtt se adóztak.

ISMÉT A KIRÁLYI MAGYARORSZÁGON Mikor Mező András az 1614-es ecsedi urbáriumot közli, mindjárt elsőnek említi a nyíregyházi jobbágyok között egy bizonyos Tatár István nevű jobbágyot.153 Ez a Tatár István, mint egy későbbi oklevélből kiderül, 1629. november 1-én Ba­ lázs, Mihály, András nevű testvéreivel nemességet kapott. Tatár Balázs Bethlen Istvántól más javakkal együtt egy udvarházat kapott. Egy 60 éves vallomás­ tevő szerint: „Tatár Balázs nyíregyházi tiszttartóságában igaz nemes embernek tartatott, és nem is volt szabadabb házhely Nyíregyházán, mint Tatár Balázsé.” 16 Bethlen István a a továbbiakban ragaszkodik Nyíregyháza azon gyakorla­ tához, hogy menekülteket befogadhasson. Tasnádon, felesége birtokán 1631. de­ cember 31-én kelt levelében megtagadja felsőregmeci Szakolyi Györgynek, hogy Nyíregyházára szökött jobbágyait kiadja. Az eset azonban kissé bonyolultabb a szokásosnál. „Nyíregyházán lakó Csigái Bálint és Csigái Márton nevű jobbá­ gyom — írja Bethlen István — adák értésemre, kik annak előtte Kegyelmed neve alatt laktanak, hogy Kegyelmed őket megfogatta volna és erős fogságban tartván, négyszáz forintig való kezességen bocsátotta Kegyelmed el őket. Az kezesek azmint értésemre adják, ily formán lőttének kezesek érettek, hogy ha én őket Nyíregyházáról az én jószágokból kiadom, tehát ők hazamennek; Ke­ gyelmed penig azalatt az kezeseket akarja háborgatni érettek. De Kegyelmed­ nek nem illik azokat háborgatni, mert én az én jószágomnak régi privilégiu­ mát nem kisebbítem vagy rontom meg azzal, hogy én onnat az idegen jobbá­ gyot kiadnám, sőt inkább öregbiteni igyekezem. Kegyelmed azért az kezeseket az okon ne háborgassa, mert általam fogja, azt meg nem engedem s jobbágyi­ mat is meg akarom oltalmazni.” 163 Az adott történelmi pillanat különös helyzetet produkált Szabolcsban. Rákóczy György két hadvezére, Zólyomi Dávid és Bethlen István, még március­ ban Rakamaznál harcolt, majd a következő év áprilisában Nyírcsászári alatt ugyanők szétverték Császár Péter becsapott paraszt serege maradékát. Törté­ nik mindez abban a Szabolcsban, mely Bethlen Gábor halála után a nikolsburgi béke értelmében a 13 vármegyével visszakerült a koronás király uralma alá. Ezek után aligha lehet kétséges, hogy mi lett az említett Csiga i-test vérek to­ vábbi sorsa. Rákóczy György lassan belenyugodott, hogy egyelőre le kell mondania a 13 vármegyéről, így Nyíregyházán megismétlődött a Báthory Gábor alatti helyzet azzal a különbséggel, hogy most nem az erdélyi fejedelem birtokolta, hanem egyik kedvelt főembere, illetve annak 1632-ben történt halála után an­ nak apja, „az öreg gróf” , a fejedelemnek vetélytársa. A felszín alatt azonban sok minden mozgásban volt. Rákóczy György Ke­ mény János szavaival Zólyomi Dávid után „belé akadálykodék” nemcsak Beth­ 287

len Péterbe, az apjába is, vagyis majd az egés^ családba. Abból a tényből, hogy Rákóczy „reája nézve csináltata ily articulust, hogy azkik fiscalis (kincstári) várakat bírnának, az fejedelemnek praesidiumát (őrségét) tartozzanak beven­ ni,” 17 kiderül, Rákóczy megkívánta Husztot s az ecsedi várbirtokot is. Az apa és fia jobbnak látta a királyi Magyarországon lévő birtokaira menekülni. Esterházy nádor s az országgyűlés sem bízott Rákóczyban, békés szándé­ kaiban, így került sor az 1635. évi 68. törvénycikk meghozatalára, melyben a felsorolt helységeket, Nyíregyháza, Nyírbátor, Űjfehértó kivételével Rákóczy hajdúi ülték meg. „A z karok és rendek értesülvén arról, hogy az Őfelségétől ki­ váltságolt hajdúvárosokon kívül az ország felső részeiben akadt egynéhány más hely is, amilyenek a Tiszán túl: Nyíregyháza, Téglás, Szentmihály, Dob, Bőd, Űjfehértó és Bátor, a Tiszán innen pedig Hernádnémeti, Hidvég, Gesztely, meg több hasonló, amelyek nagy része, ámbár a töröknek adózik, mégis minden adó és taksa fizetést megtagad, 2. §. hajdú lakóit a jobbágyság állapotába visszahelyezzék, földesurait szo rítsák parasztokkal egyenlő terhek viselésére.” Sújtotta ez a törvénycikk nemcsak Rákóczyt, de Bethlen Istvánt is, mert megsemmisítette — legalábbis papíron — többek közt Nyíregyháza minden ed­ digi kiváltságát is. Nem lesz jó előjel a 9 év múlva bekövetkezendő háborúra. Bethlen Istvánt azonban más gondok foglalkoztatták. Rákóczy megfosztotta erdélyi birtokaitól is. 1636 januárjában Budára menekült, hogy Rákóczyt te­ gyék le a fejedelemségből. Támogatást is kapott, de míg megindult, itteni bir­ tokait az erdélyiek pusztították. Mi volt ekkor Nyíregyháza sorsa s kik harcol­ tak Bethlenék mellett — nem tudjuk. Azt azonban ki lehet mutatni, hogy az előző évi országgyűlés és Bethlen István támadása mennyire ráütötte bélyegét Lónyay Zsigmond 1637. évi adománylevelére. Lónyay Zsigmond Bereg és Kraszna vármegyék főispánja, Bethlen Gábor, Rákóczy diplomatája Lónyay András kállói főkapitány öccse, Lónyay Anna Kemény Jánosné apja Nyíregyháza másik felének, a szaniszlófi Báthory résznek a birtokába öröklés útján jutott, anyja ui. szaniszlófi Báthory Kata volt. Ok­ levele a másik fél — Nyíregyháza életének ritka dokumentuma, kárpótol azon­ ban azzal, hogy a legrészletesebb. Megemlíti a Nyíregyháza nevű falu „az sok jövők-járók és hatalmasok miatt való romlott és puszta állapotját,” majd pon­ tosan körülírja a katonák és jobbágyok között felmerülő vitás esetek elrende­ zésének a módját, kitér a távozásra, kocsmállásra; két pontban intézkedik a levélvivésről, elsőbbséget igényel az esetleges török foglyokkal kapcsolatosan. A Bethlen-támadás után a leglényegesebb azonban az 5. és a szám nélküli 8. pont. „Ők is pedig erre ígérték és végezték is magokat, hogy valaminémú ha­ dakban lovak háton való szolgálatjok kívántatik, tartozzanak fejenkint jó kíszülettel felülni és énmelletem, gyermekeim mellett, vagy azonkívül is az én és maradékaim parancsolatjára szolgálni, hadban menni egy hónapig minden fizetés nélkül, egy hónap elmúlván pedig, ha tovább akarjuk szolgálatjokat ven­ ni, az hadakban tartozzanak fizetésért minket és nem másokat szolgálni. . . ” Ugyanezt hangsúlyozza a 8. pont következőképpen: „Amikor pedig az ország­ ban valami hadak és háborúságok indulnának is, senki közülök más ember szol­ gálatára és zászlója alá vagy pedig az több hajdúságra az mi hírünk és engedelmünk nélkül el nem m égyen. . . ” A 9. pont viszont a két évvel korábbi or­ szággyűlési végzéseket tükrözi és itt van a lényeges különbség Nyíregyháza két felének szelleme között: „Senkinek jobbágyát közikben bé nem fogadják, ha 288

pedig találkoznék is menni közikben, de megbizonyosodván örökös jobbágy­ sága, mindjárt kézben adják és egyébképpen is az nemes országnak felölök való végzéshez tartsák ök is magokat mindenekben.” A dátum: Namény, 1637. szeptember 9.18 A következő évben összeülő országgyűlés 1638. évi 67. te. nem erre a haj­ dútelepítésre válasz, mikor már kategorikusan rendelkezik. Az élenjáró helye­ ket Szatmárnémeti, Nyírbátor, Nyíregyháza foglalják el, hol a végzések elle­ nére „e városbeliek valamelyes állítólagos kiváltságok előjogára támaszkodva az országlakók odaszökött jobbágyait, még ha vissza is követelik, vissza nem ál­ lítják, rovatalokat (dica) és egyéb taksákat, meg adókat a vármegyék közszük­ ségletére fizetni vonakodnak, az ország törvényei és a vármegyék bírái alatt állani nem akarnak, 1. §. állítólagos kiváltságaikat, mint az ország törvényei ellenére kelteket, egyszereűn megsemmisítsék és erőtlennek tekintsék, 2. §. említett mezővárosokat, mint jobbágyság állapotába visszahelyezetteket a földesurak . . . vármegyei, királyi adókra . . . büntetés terhe alatt szo­ rítsák.”

I. RÁKÖCZY GYÖRGY ALATT 1644-ben Rákóczy György elfoglalta Szabolcsot s attól kezdve Nyíregyháza a fejedelemség sorsában osztozik. Marad azonban Bethlen István birtokában, ki megbékél a fejedelemmel. Ezekből az évekből származik két jelentős dokumen­ tum, de mindkettőt eddig tévesen helyezték el egyrészt időben, másrészt vo­ natkozásban. Első esetben Rákóczy Györgynek arról a nyíregyháziakra vonatkozó ki­ váltságleveléről van szó, melyet állítólag 1640-ben állított ki. így közli a Károlyi oklevéltár is. A dátum évszámát két okból lehetetlen elfogadni. Egyrészt abban az évben Rákóczy támadása előtt Ecsed a királyi Magyarországhoz tartozott, így az erdélyi fejedelemnek nem volt beleszólása az itteni ügyekbe. Rákóczy csak 1644 után tehetett Szabolcsban és Szatmárban adományokat. Másrészt fennma­ radt az eredeti példány is, ezen a latin negyvenedik szó után még következik egy rongálódás következtében olvashatatlan szó, amit a Károlyi oklevéltár ki­ adója s utána történészeink nem vettek, s nem vehettek figyelembe. A kivált­ ságlevél kiállításának helyes időpontja 1644 és 1648 közé datálható, de inkább 1646—47-ben valószínű. Ez az adománylevél általában a Lónyay Zsigmond-féle levelet követi, de kevésbé részletes. „ . . . előttük járó hadnagyságot. . . enged­ tük vitézlő Török Istvánnak úgy, hogy oda emberséges katona rendeket tele­ pítvén meg, azoknak miutánunk ő lehessen hadnagyok s tűle tartozzanak hall­ gatni.” 19 Az ecsedi urbáriumot is tévesen értékelték úgy, mintha Rákóczy birtok­ viszonyaira vonatkozna. Ez az összeírás ugyanis a birtok átvétele alkalmával ké­ szült, miután Bethlen István „életének 66. esztendejében becsületes, szép vénségben maga is fiai után költözött,” 20 vagyis Szalárdy szép szavai után ponto­ sabban 1648. január 10. után, tehát Rákóczy csak néhány hónapig örülhetett Ecsednek, és így az urbárium adatai, melyet a márciusban megtörtént temetése után vette fel Horváth János, az elhunyt „főem ber szolgája” , Bethlen István alatti állapotokat tükrözi.21 289

Az urbárium adatai eléggé közismertek. „Bő mezejű és határú hely ez, kö­ zepes porció” — mondja a Nyíregyházára vonatkozó feljegyzés. 47 háznép ül itt 40 telken, ami ekkor már nagyon jó arány. Közülük 20 lovas szabados van, azaz ennyi a hajdúk száma. Hadnagyuk Török István, kinek 6 lova van, de nem ő a leggazdagabb a helységben, hanem egy Tóth István nevű jobbágy, kinek 2 ló, 12 ökör, 6 tehén, 300 juh és 30 disznó van a birtokában.22

II. RÁKÖCZY GYÖRGY Apja halála után a linzi béke értelmében II. Rákóczy György a 13 vármegyéből csak két vármegyét tartott meg, Szabolcsot és Szatmári. Az 1655. évi ország­ gyűlésre Szabolcs követeiként Bancsy András alispánt és Záthy Lőrincet küldi fel. Ez a diéta nem hozott törvényt az állítólagos hajdúvárosok ellen, csak a szö­ kött jobbágyok kiadatását szorgalmazta, holott Szabolcs követi instrukciójában egy minden eddigieknél teljesebb felsorolást találunk. „A vármegye nagy kárára egyes mezővárosok, birtokok és falvak, mint Kálló, Nyírbátor, Nyíregyháza, Nyíradony, Nyírbagos (ma Hajdúbagos), Űjfehértó, Dob, Bőd, Téglás, Szentmihály, Szentmiklós (Földes és Sáp között elpusztult falu), Búj, Prügy ártalmas kilengései mennyire elszaporodtak, a szökött jobbágyok maguk közé fogadása és visszatartása, az ország és vármegye közterheinek s adóinak megtagadása, a vármegyei igazságszolgáltatás alól való kivonás tekintetében mindenki előtt nyil­ vánvaló . . . NB. A főkapitány a mi részünkön végrehajtást nem végez, fő- és al­ ispán elégtelen, nem bocsáttatik bé.” 23 Az adóval kapcsolatosan a vármegyei instrukció túloz. 1652-ből fennma­ radt Wesselényi nádornak egy kimutatása, melyben összesíti Szabolcs, sőt Nyír­ egyháza hátralékait visszamenőleg egész Bethlen Gábor idejéig. 1625—26 Nyír­ egyházán a Lónyay porció 50 ft-tal, 1635—36-ban mindkét részbirtok 120 forint­ tal maradt adós. „Coronalis” adóról van szó, vagyis arról az adóról, amiből a magyar korona őrzőit fizették.24 Szabolcs vármegyének a fenti követi utasításának az előzménye, hogy 1655. január 3-án Ecseden megerősíti nyíregyházi hajdúinak Bethlen István-féle ki­ váltságait, melyet az irat „szórul-szóra . . . változtatás nélkül” követ. Van azon­ ban hozzá csatolva egy záradék, ami új, ami magyar fordításban a következő­ képpen hangzik: „ . . . a mi ecsedi várunk kapitányának vagy udvarbírájának tudta nélkül senkit maguk közé ne fogadjanak és ne lépjék túl a 35 lovas szá­ mot, sőt aki ezen a számon felül költözik be, jobbágyunként ültessék meg.” 25 Különös év volt a Felső-Tiszán az 1659. II. Rákóczy György februárban Besztercén ismét lemondott a fejedelemségről s valójában már csak két partiumi vármegye, Szabolcs és Szatmár hallgatott szavára, de bizonyos felemás helyzetben. A linzi béke értelmében II. Rákóczy György haláláig bírja az em­ lített két vármegyét. Lemondásával olyan helyzet állott elő, melyre a békeok­ mányok nem tértek ki: hogy lehessen ez a terület egy olyan fejedelem birto­ kában, aki él ugyan, de már nem fejedelem? Szabolcs sürgette Rákóczy tói a hüségesküje alóli feloldást s miközben a királyi országrésszel Wesselényi nádor­ ral Felső-Magyarország többi 11 vármegyéjével kapcsolatait teljesen kiépítette. Ilyen körülmények közt került sor a következő levél megírására, melyet Szabolcs vármegye 1659. március 28-án a fejedelemasszonyhoz intéz. Nem vi­ lágos ugyan, hogy az öregbik fejedelemasszonyhoz, Lórántffy Zsuzsannához — 290

a következő év elején fog meghalni — , vagy Báthory Zsófiához, de ennek gya­ korlati jelentősége nem sok, mivel a vármegye ezidőtájt rendszerint hármasá­ val írta a Rákóczy-családnak a leveleit. A fogalmazvány a levéltárban meg­ maradt. „Kegyelmes Asszonyunk, sok ízben alázatos könyörgésink által sollicitaltuk (sürgettük) és majd unadalmason szorgalmaztuk Nagyságodat, keservesen declarálván Nagyságodnak, minémű pusztulásunk és kárvallásaink legyenek, hogy csoportonként felkelvén jobbágyink, az Nagyságod jószágiban hajdú ne­ vet magának vindikáló faluiban szöknek, transmigrálnak (elköltöznek). Azon­ ban az kárvallott atyánkfiái szolgabíróval az ország törvénye szerént akarván procedálni (eljárni), erővel, hatalommal resistálnak (ellenállnak) és nem admittálják (engedik be) az szolgabírót és törvényes processust. . . Mindazáltal Ke­ gyelmes Asszonyunk, mind eddigien sok káravallott atyánkfiainak csak keser­ ves sóhajtással kelleték pusztulását, kárvallását szenyvedni, nemes várme­ gyénknek közönséges, alázatos szorgalmazásira, supplicatióira (könyörgéseire), méltatlan injuriáltatásinak, kárvallásának megorvoslására cum contento (ki­ elégítő Nagyságod válaszát mindeddig nem obtineálhattuk (kaphattuk) . . . Nagy­ ságodnak azért, mint Kegyelmes Asszonyunknak alázatosan könyörgünk, szö­ kött jobbágyainkat jószágiból juxta legitimam repetitionem restituáltatni (tör­ vényes kikérés mellett kiadni) méltóztassék kegyelmesen parancsolni, az Nagy­ ságod jószáginak légyen kemény fenyítéke, hogy az nemes vármegye bíráit az jobbágyok repetitiójában és egyéb rendes törvényes processusokban admittálják, semmiképpen ne interturbálják (zavarják), hanem illendő lássák az igazság kiszolgáltatásában. Ha peniglen . .. n em ,.. . kételenek leszünk mind igazságos utakat, módokat elkövetni, az felső méltóságokhoz és ország bíráihoz confugiálnunk (menekülnünk) igaz ügyünknek elősegítésében.” 26 A levélből nem derül ki, hogy előző évben Szabolcs vármegye a nagy tatár­ járást leszámítva történelmének legnagyobb pusztulását szenvedte át. A hajdú­ városokat megsemmisítő Szejdi-járás alatt egy kisebb csapat körbejárt a vár­ megyében gyújtogatva, gyilkolva, rabolva, de a várakat elkerülte. Nyíregyháza is csaknem bizonyos, hogy Kálló közelségének köszönhette, hogy nem érte pusz­ tulás. A falvak lakói a Tiszához s a védettebb helyekre menekültek, beleértve a Kálló árnyékában Nyíregyházát, vagyis jórészt Rákóczy-birtokra. A kevés élet is megállt s ekkor kísérli a vármegye, hogy a romokat újjáépítse s fel­ szántsa a földeket. Nyíregyháza név szerint nincs megemlítve a fenti levélben, de az augusz­ tusban összeülő diétára a követeknek július 11-én adott utasítás, de a későbbiek is, egyértelművé teszik, hogy főként Nyíregyházáról volt szó. Az instrukció 14. pontja a következőket mondja: „Az hét hajdú derék városokkal bizonyos végezése lévén nemes várme­ gyénknek, semmi veszökedésünk mostan nincsen, akkomodálván mindkét résztül az végzéshez magunkat, de vadnak némely obsoletum (szokatlan) és ország­ iul elrontatott privilégiumhoz ragaszkodó helyek, úgymint Nyírbátor és ahhoz tartozó jószágok és többek, Isten nevében hajdú nevet magoknak vindikáló he­ lyek, úgymint Nyíregyháza, Téglás, Balsa, Bűd etc, kik felől is elég világos artikulusok (törvénycikkek) vadnak. . . de minthogy azon helyek executióban (végrehajtásban) hatalommal resistálnak (ellenállnak) az vármegye bíróinak, és egyébiránt is hatalmas emberek bírják, instálni kell, annyival jobbítassék eb­ ben az törvény m eg: insufficientibus et non admissis judicibus comitatuum in 291

hujusmodi executionis, supremus comes cum 'gente comitatus executionem fa­ céré teneatur (ha elégtelenek a vármegye szolgabírái és nem bocsátják be őket az ilyen végrehajtásoknál, a főispán köteleztessék a vármegye népével a vég­ rehajtást végbe v in n i. . . ” 27 A követi utasításnak két pontjára kell felfigyelni. Egyik az a hivatkozás, hogy több régebbi törvény sem ismerte el a magánföldesúri hajdútelepítéseket, másrészt hatalommal bíró földesurak túlteszik magukat a törvényen. Rákóczy augusztus 23-án ismét beindul Erdélybe, hogy visszaszerezze a fe­ jedelemséget, feltehetően magával viszi a nyíregyházi hajdúit is. Mielőtt azon­ ban elindulna, a vármegye felé engedékeny gesztussal, mert ha sikerrel jár, Szabolcs ismét teljesen az uralma alá kerül, megengedi, hogy a vármegye Nyír­ egyházára menjen a szökött jobbágyok kiadatására. Mégis, hogy elkerülje a látszatot, mintha meghátrált volna a vármegye előtt, ecsedi viceprefektusa, Ba­ logh Péter velük megy a jobbágyok kikérésére......... kegyelmes urunk, fejedel­ münk parancsolatja mellett — olvassuk a Petneházán 1659. augusztus 29-én tar­ tott közgyűlés jegyzőkönyvében — , ecsedi prefektus vitézlő Balogh Péter uram diem 5 proxime sequentis mensis septembris (a következő szeptember hónap 5-ét) terminált (jelölte ki) közönségesen minden instánsoknak az odaszökött job­ bágyok restitutiójára. Azért az nemes vármegye végezte, hogy ad 4 septembris estvére minden nemes emberek, azkik itthon vadnak vagy mobilis excusatiójok nem lészen sub poena flór 12 indilate et irremissibiliter omnibus juridiciis remediis abscissis exequenda (minden jogi orvoslat nélkül azonnal és hajthatatlanul behajtandó 12 forint büntetés terhe alatt) Orosan estére compareáljanak (jelenjenek meg) és másnap, úgy kivántatván, Nyíregyházára mennének, hogy prefektus uram az szökött jobbágyokat megadatván, jó módjával ki-ki szö­ kött és megadandó jobbágyát minden tumultusok és insurgálások nélkül az nyíregyháziaknak redukálhassa, elhozhassa."28 S hogy ment végbe a repetició? Wesselényi nádor Pozsonyban 1659. no­ vember 13-án kelt a vármegyének írt leveléből megtudjuk. „Kegyelmetek itt lévő becsületes követ atyafiai panaszos információiból értettük, hogy az elmúlt napokban az méltóságos erdélyi fejedelem őkegyelme ecsedi prefektusa ugyan őkegyelme parancsolatjából terminálván némely szö­ kött jobbágyok restitutiójára, hogy azon dolog annyival jobban s rendesebben végben mehetett volna, az nemes vármegye is Orosra alkalmasint oda currált volt immár, azonban némelyek, nem tudatik, micsoda gonosz indulattal incseltetvén, országunk törvénye ellen egyben gyötvén mindenfelől holmi gyülevész népet és nem kevés csavargókat is olyan szándékkal, hogy azon jobbágyok restitutióján jelen léjend s nemességet obruálják (megtámadják), az megírt jobbá­ gyok restitutióját közönséges nemesi szabadságunknak nem kicsin sérelmével fegyveres kézzel impediálták.” 29 Nincs szó arról, hogy az ecsediek eljöttek volna; akkor nem így folyt volna le a jobbágykikérés, Rákóczy nyilván visszarendelte őket, Rákóczy csak játszott. Ebben az ügyben se a nádor, se a vármegye nem vonta kétségbe Rákóczy jóhi­ szeműségét, s ismerve Szabolcs vármegyének és Kálló várának a nyáron adott, majd visszavont beleegyezését, hogy felesküdjenek a koronás királyra, ez a nyíregyházi eset is felelőtlenségének és rosszhiszeműségének egy példája. Wesselényi nádornak e levele végén adott tanácsa nem volt se használható, se értelmes. Megállapítván a törvénytelenséget, „ezen alkalmatlanságok indí­ tóit . . . mint a közönséges nyugalomnak és szabadságnak megháborgatóit maga 292

törvényes székére citálván érdemek szerént másoknak példájára i s . . . büntesse meg.” Az 1659. évi 69. te. meg is született, Kalló, Pócs, Meggyaszó, Balsa, Királytelekc, Polgár, Vári, Téglás, Beregszász van név szerint említve, Nyíregyháza nem szerepel. Később sokat is hivatkoznak erre a törvénycikkre.

BÁTHORY ZSÓFIA ALATT Nagyvárad elfoglalása, az ismételt török pusztítás s a német katonaság beho­ zatala Szabolcsba, háttérbe szorította a nyíregyházi dolgokat. Az ellentétek ak­ kor kezdtek kiéleződni, mikor két nagy pusztulás után a vármegye új porta­ összeírást végzett. A fennmaradt iraton Nyíregyháza néhány más helységgel portaszám nélkül van feltüntetve, mintha nem írták volna össze,30 de Báthory Zsófia egy sértett hangú levele eloszlatja ezt a hitet. „Ecsedi jószágunknak pre­ fektusa, Balogh Péter uram adja értésünkre, hogy a Kegyelmetek vármegyéjé­ ben Nyíregyháza porciónk nem lévén mindezideig is kapuszám szerint connumerálva (összeírva), mostan Kegyelmetek connumeratio alá vette, contributiót is imponálván rája (adót vetve). Mely hogy a memória hominum (emberemlé­ kezet óta) connumeratio nélkül lévén contributióval is nem terheltetett, sőt mostan is nem az ország törvénye szerint connumeráltatott, Kegyelmeteket bizodalmason requiráljuk, előtte viselvén Istenben boldogul kimúlt uramnak Ke­ gyelmetekhez mind életének letételéig viselt jó affectióját (szeretetét). . . jószá­ gainkat ne bántsa Kegyelmetek, hanem az országunknak közönséges törvénye szerint való modalitásokat (módozatokat) m egtartván. . . az megírt nyíregyházi porciónkat remittálja (helyezze vissza) előbbeni állapotjára” vagypedig foly­ tasson törvényes eljárást.303 A levél nem bizonyítja, hogy II. Rákóczy György már nem oltalmazza a nyíregyháziakat és tegyük hozzá a saját érdekeit, hanem inkább a vármegyé­ vel való újabb összecsapás új fejezete. A fejedelemasszony engedni látszik, tartja magát az országos törvényekhez, nem mulasztja el az érzelmekre apellálást, engedékenység látszatát, de megkerüli s mellékvágányra tereli a lénye­ get: a kétes „emberemlékezet óta” lévő gyakorlat nem felelt meg az időköz­ ben hozott törvényeknek. De hogy szavainak mi volt az aranyfedezete, a kö­ vetkező év eseményei jobban megmutatják. Ugyanekkor Wesselényi nádort is megkereste levelével. Ezt nem ismerjük, de a nádornak ez ügyben Szabolcs vármegyéhez a következő 1662. évi január 19-én irt levele fenn maradt. Ne lepődjünk meg, ha a palatínus teljesen Báthory Zsófia álláspontját teszi a magáévá, mint óriási munkaképességű, de túlterhelt ember, kompenzációképpen hajlamos volt arra, hogy mindig annak adjon iga­ zat, akivel szemben volt, de másrészt a kor bizonyítási eljárása is általában inkább verbális jellegű volt, mintsem dokumentált. Wesselényi a következőket írja Szabolcs vármegyének: „Esék értésünkre, hogy Kegyelmetek az méltóságos erdélyi fejedelemaszszony őnagysága jószágiban való direkciójában akarná magát immiscálni (be­ lekeverni) és legelsőbben is az nyíregyháziakot szokatlan adóra compeltálja (hajtja), azkiket még a dicator is, mikor az articulus mellett kiment, nem connumerált. Másodszor: az őkegyelme jurisdictióját (jogszolgáltatását) és szabados ispánságát nem tekintvén, az ecsedi törvényszéket evertálni (felforgatni) kí­ vánja, kihez képest akaránk Kegyelmeteket requirálnunk (megkeresnünk) és 293

tisztünk szerint intenünk is, hogy Kegyelmetek a modo in posterum (mostantol fogva) se a nyíregyháziakon ha azelőtt szokás nem volt és nem connumerálták őket, se penig az ecsedi törvényszéket tollálni (megszüntetni) ne igyekezzék, tudva lévén Kegyelmeteknél, hogy mi az méltóságos fejedelemasszonyt őkegyelmét mindennemű igazságiban manuteneálni (megtartani és megoltalmazni) kívánjuk.” 31

NYÍREGYHÁZA MEZŐVÁROS? Ennek a következő pár évnek az adja meg a szépségét, hogy a kutatás eddig Mező Andráson kívül teljesen elhanyagolta. Nyíregyháza nem fejlődött vissza, hanem egy pár évig feltűnő, hogy mezővárosnak, oppidumnak nevezik.32 A do­ log érthető, ha a közelmúlt török pusztításai elől az idemenekültek jó része itt maradt, és se Báthory Zsófia, se Rákóczy György nem adta ki őket, ennek a növekedésnek megvolt az alapja. Azonban hogy lett mezőváros? — a kérdés megválaszolására még további kutatásokra van szükség. A Nyíregyházáért való harc mindenesetre folytatódik. Ugyanaz nap, mikor a nádor fenti levelét megírta, a vármegye Bessenyey Mihály alispánt és Kemecsey Ferencet küldi követként Báthory Zsófiához „Nyíregyháza mezőváros lakosainak kilengései miatt.” 33 Egy hónap múlva február 18-án az említett kö­ vetek ismét útnak indulnak „az ecsedi jószágban lakos emberinek törvénytelen excessusi végett.” Ekkor az iratok hiánya miatt csend áll be, melyet március 10-én majdnem egy év elteltével egy szűkszavú jegyzőkönyvi bejegyzés tör meg. Eszerint egy négytagú küldöttség keresi fel a fejedelemasszonyt Szabolcs panaszaival „Nyír­ egyháza mezőváros lakosainak és másoknak törvénysértései miatt."34 Az a vál­ tozás, mely időközben a nádor korábbi álláspontjában végbement, azt mutatja, hogy ezalatt a szabolcsi vármegyebeliek se tétlenkedtek. De hozzájárult véle­ ménye megváltozásához az is, hogy a vallási türelem terén is voltak ellene főleg Zemplénben panaszok, nem engedte ugyanis az oktávát (nyolcadot) a birtokán élő prédikátoroknak a földesúri tizedből odaadni, amit egyébként más kato­ likus főurak, sőt később a bogdányi taksás nemesek is megtettek.35 Volt azon­ ban Báthory Zsófiának egy nagy érdeme is. Ez az 1663-as év könnyen a vármegye eltörléséhez vezethetett volna. Ér­ sekújvár ostromához két hatalmas sereg vonult át a vármegye déli részén: a váradi törökök segédcsapataikkal, utánuk késve a tatárok. Nagyobb baj nem történt, de ebben az évben rettegés ülte meg Szabolcs falvait. Ezek előre bocsátásával megértjük a nádor politikáját, melyet Zólyomban, 1663-ban február 27-én a következőképp vetett papírra: „ . . . követ atyafiai je­ lentették azt is, hogy az hatalmaskodóktól és nevezet szerint az méltóságos erdélyi fejedelemasszony őkegyelme részéről nagy oppressiót (elnyomást) szen­ vednek Kegyelmetek, mely dolog végett, mivel már őfelségét. . . alázatosan megtaláltuk, várnunk kel kegyelmes resolutiójától. Kihez képest Kegyelmeteket akaránk szeretettel requirálnunk. . . ezen gyülölséges kérdéseket az őfelsége kegyelmes resolutiójáig. . . tantisper hagyja in suspensione (egyelőre hagyja függőben), akkor osztán Isten azt adván érnünk, több közjóra való dolgoknak eligazításával ezen kérdéseknek complanatiójában is fáradozhassunk.” IB Hogy a nádor okos szavai hatottak, vagy a két háborús év eseményei hoz­ ták magukkal, úgy látszik, egyelőre szünet állt be a Nyíregyháza körül folyó 294

vitában. Egy apró, de talán nem elhanyagolható mozzanatról értesülést kapunk. Mikor 1663. június 9-én a vármegye kirója községenkint a német katonák el­ szállítására rendelt szekereket, Nyíregyháza is szerepel a jegyzéken; hét más helységgel a maximális két szekérrel terhelik.31 A lappangó ellentétek azonban még a vasvári béke előtt kirobbantak. Míg az 1662. évi követi utasításban nem esett szó Nyíregyházáról, addig a 13 vár­ megye 1664. július 9-i kassai partikuláris gyűlésére küldött Jármy András alis­ pán és Kércsy János a következő utasítást kapja az instrukció 12-dik pontjában: „Sok rendbéli requisitióink által többet expendáltunk (költöttünk) immár 200 forintnál az méltóságos fejedelemasszony vármegyénkben lévő nyíregyházi haj­ dúinak insolentiájok (szemtelenségük) felől, azkik szökött jobbágyaikat or­ szágunk constitutiói ellen signanter autem 68/1635, 67 1638, 43/1655 iterum articulus 69 1659 annorum (jelesen pedig . . . sz. t e . . . év) ki nem akarják adni, közönsége szükségünkre felvitendő contributiót administrálni és az törvényes processust nem akarják követni. Kérjük őkegyeimét, palatínus urunkat, írjon az fejedelemasszonynak ezeknek orvoslása felől, ne kellettessék már magát is az fejedelemasszonyt búsítanunk.” 38 Wesselényi nádor minden valószínűség szerint írt Báthory Zsófiának, ép­ pen nem volt lusta levélíró — a Szabolcs megyei levéltár 170— 180 levelét őrzi —, foganatja azonban aligha lett. Fél évvel később ismét felháborodik a vár­ megye, mivel ismét meghiúsult egy kiadatási végrehajtás. Erről egy Kemecsén, 1664. december 11-én kelt félhivatalos levélből értesülünk, melyben a jelen­ volt Kemecsey Ferenc esküdt, helyettes szolgabíró számol be Bessenyey Mihály alispánnak a kudarcról. Ez a Kemecsey Ferenc, az alispán kedvence, lelkes fiatalember lehetett, elég értelmes is, de nem tudott jól beszélni, nem egy falusi bíró jobban forgatta a szót, mint ő. Kiderül ez írásából is, úgy kell az értelmét kihámozni külső adatok segítségével. Miután a bevezetésben a vár­ megye keserves állapotáról elmélkedik, a Nyíregyházára vonatkozó részlet kö­ vetkezik. „Minket az inszurrekcióbán Nyíregyházára bé nem bocsátónak, noha elég lator volt benne köztök, hanem reggel osztán júdási bánásmódon reá szabadí­ tottak az latrok fogására, fegyveres kézzel állván estvéig az fejedelemasszony őnagyságok szeri, kiváltképpen az kapun. Mi is már akkor kitakarodtunk volt az kertek közül, mely felől mások mi hiszemben vadnak, de bizony én mind bánom, szégyenylem, mintha egyedül magamon esett volna az a szégyeny vagy minek mondjam. Kérem Kegyelmedet, Baksa uram jelent(en)é meg az dolgot, ha egyébiránt nem, tekéntse fogyatkozott állapotunkat, ebben már mit kell cse­ lekedni, éltessen tanácsával, mert még csak ez kis dologban is aligha elegek lehetünk magunknak, mert az felsőbbek ezt talán álomnak sem tartják.” 39 Mindeddig helytörténészeink nem vették figyelembe, hogy a Protocollum XIII. kötetében is van az ügyre vonatkozóan egy másik irat 1665. november 27-i bejegyzéssel. Magyarra fordítva a következő szöveg olvasható: „Nemzetes Jármy András úr egyik alispán, mint felperes és hatóság ügye és pere Nyír­ egyháza mezőváros bírája, hadnagya és esküdt polgárai s többi lakosai és lakói, mint vádlottak ellen és szemben.” Majd a tárgyalások szokott kezdő formulája „Levata causa contra et adversus judicem et ductorem Stephanum T örök . . . ” — A név ismerős, szerepelt már Bethlen István kiváltságlevelében. — A vár­ megye prókátora is ismerős, ugyanaz a Kemecsey Ferenc, ki az elmúlt évben Bessenyey Mihálynak írta az előbbi levelet. Most így adja elő ugyanazt az esetet: 295

„Hogy in anno 1664 die 9 decembris, midőn az nomos Szabolcs vármegye statutumábul már az ablicenciált (leszereltetett), élődő katonáknak és gonosz­ tevőknek is vármegyénkből való kiűzésére és megcsendesítésére insurgált volna mind az nemesség, mind penig az parasztság, és mint egyéb helyeken, Nyíregy­ házán is akarván megszállani éccakának ideje lévén, azért magok tudják, mi okból, fegyveres kézzel feltámadván és az kapukat megállván, bé nem bocsátot­ tak, hanem ellene állottak. Mely törvénytelen és statútum ellen való cselekede­ tekért kívánja az actor (felperes), hogy az I.-k (alperesek) száz forinton convincálódjanaik (marasztaltassanak el), melyről törvényt és executiót kíván az ac­ tor. 2. Bizonyos volt az is, hogy ugyanakkor köztük volt öt vagy hat marhahajtó és egyéb latorságot cselekedő katonák és az actor, úgymint magistratus, tiszti szerint parancsolván azoknak megfogásáról, de azokat is meg nem fogták, sem felölök nem feleltek, melyeknek elbocsátásokért kívánja az actor juxta titulum 32 p.3, iem articulum anni 1486, articulum 80 anni 1492 mindenkinek díján convincálódni és executióba vétetni. Harmadszor, ugyanakkor az actor mind ottlétében, mind szolgabíró uram által juxta articulum 16 anni 1659, 12 forint birság terhe alatt meghirdette, hogy együtt insurgálván az nyíregyházi lovasok: bán is 16 és gyalog, az nemes vármegyével elmenjenek az latrok persequálására, de ezeket contumaciter (makacsul) félre tévén, senkit közülök el nem bo­ csátottak, melyért kívánja az dominus actor és magistratus az megírt poéné­ ban incurráljanak (büntetés alá essenek) és executióban vétessék melyről mind három dologrul adjudicatát és emissiót kíván az dominus actor és magistratus.” 40 Az iratot ismeretlen volta miatt egészében közöltük, de sajnos, a folyta­ tást nem ismerjük. Nagyon valószínű azonban, hogy érdemileg és gyakorlati­ lag semmi nem történt. Báthory Zsófia ragaszkodott az ecsedi várbirtok s ben­ ne Nyíregyháza kiváltságos helyzetéhez, melyet még az ura fejedelemsége ide­ jében az 1655. évi záradék biztosított, mikor még Szabolcs és Szatmár II. Rákóczy Györgyé volt, és mely kiváltságos helyzetet a magyar országgyűlés és en­ nek következtében Szabolcs vármegye sem volt hajlandó elismerni. Végered­ ményben tehát nem annyira a nyíregyházi hajdúk jogairól és szabadságszeretetéről helytálló beszélni, hanem Báthory Zsófia feudális hatalomvágyáról s pa­ rancsairól, mert Török István és a hajdúi csak eszközök voltak a fejedelemaszszony kezében, másrészt pedig tudnunk kell, hogy a szentgotthárdi csata éve Szabolcs „ez romlott vármegye” számára, mely már eléggé néptelen s szegény volt, újabb megpróbáltatásokat hozott. Elvonultak Cob és Souches ezredei, men­ nek Lévát, Nyitrát visszafoglalni, de helyettük Spork és Kaiserstein németéi jöttek, főleg pedig az újonnan toborzott magyar katonák. Ebben az évben ők vitték végbe a legtöbb kárt: főleg év elején, mikor még nem kaptak fizetést, s az év végén, mikor nem akartak leszerelni s loptak, raboltak s a jobbágyokat nyúzták. Olyan is előfordult, hogy a káliói katonák lovait lopták el, majd tö­ rök területen adták el. Wesselényi nádor egymás után adta ki üldözésükre a parancsot, de hogyha ezek bevették magukat a hajdúk közé, akkor láttuk, mi lett az eredmény. Az ügyhöz egy megjegyzés is kívánkozik. Lukács Ödön egy rossz olvasat következtében írja, hogy ekkor a szabolcsiak „örömmel fordultak volna a török oltalma alá.” 41 A Baxa, azaz a Zemplénben és Vissen is birtokos Baksa István. Zemplén vármegye jegyzője nevét basának olvasta, mi helytelen és teljesen fél­ revezető. 1665. évben történt még Nyíregyházán, hogy Báthory Zsófia, amit m Zemplénben korábban elkezdett, megvonta aratáskor a prédikátortól az oktá296

vát, vagyis a földesúri tized nyolcadát nem engedte megadni. Erről Patai And­ rás, a szenior mándoki prédikátor így ír: „Nyíregyházán aminémű proventust (jövedelmet) boldog emlékezetű méltóságos Bethlen István uram őnagysága conferált (adományozott) volt, kegyelmes asszonyunk őnagysága megadatni nem engedte.” 41 Szabolcs vármegye ezt a dolgot csak Zemplén vármegyével való „jó correspondentia” következtében kezdte szorgalmazni, itt ugyanis már régebben megvolt az oktáva-megvonás. Az akta másik tanulsága az, hogy nem Lórántffy Zsuzsanna adta az oktávát a nyíregyházi prédikátornak, ahogy mindenütt ol­ vassuk, hanem még korábban, Bethlen István.

RÁKÓCZY FERENC 1666. március 1-én megtörtént Rákóczy Ferenc és Zrínyi Ilona „lakodalmi sollennítása” s most már ő Ecsednek s Nyíregyháza jelentősebb felének ura. Áp­ rilis 26-án megújítja Nyíregyháza régi kiváltságlevelét apjának az 1655. évi zá­ radékával együtt, amiben új vonás, hogy lakosai szökött jobbágyot is befogad­ hatnak. De vájjon nem lesz-e erőtlen — szabadon idézve az csedi urbárium sza­ vait — ez a papíros őfelsége consensusa nélkül? Rákóczy Ferenc anyjánál engedékenyebb s a nyíregyházi ellentéteket sajá­ tosan oldja fel. Nyakas Péterrel, a későbbi alispánnal kiegyezik, mindkét Nyír­ egyházára szökött jobbágyát visszaadja, de egyiküket. Kéri Mihókot csak két­ rendbeli elmarasztalás után, a másikat, Katona Miklóst viszont „minden késle­ kedés nélkül rögtön" megadta azzal a feltétellel, hogy „én is — írja Nyakas Pé­ ter elismervényében — Kéri Mihók miatt való kétrendbeli convinctiókat (elma­ rasztalást) a méltóságos fejedelemnek tali conditione relegáltam (azzal a felté­ tellel érvénytelennek tekintettem), hogyha visszamenne Nyíregyházára megne­ vezett Kéri Mihók, tartozzék őnagysága . . . kezemhez adatni. . . ” 43 Ami mö­ gött az állhat, hogy Rákóczy Ferenc a kirótt nem kevés, több száz forint bünte­ téstől akart mentesülni. Esterházy Máriának, a nádornak Nyáry Krisztinától született lányának, homonnai Drugeth György kassai főkapitány özvegyének jobbágyai Ung várme­ gyéből szöktek Nyíregyházára, „egy abusive quodam nomine filialis hajdúvá­ rosban” : a Szonics-testvérek Turicáról, Balics István Üjszemeréről. A kikérési eljárás „bizonyos okokra nézve” talán az esküdt halála miatt megszakadt. Ez még 1667-ben történt. 1668. január 13-i keltezéssel egy szokatlan s összefüggé­ sében nem egészen világos fordulattal egy írás arról értesít bennünket, hogy Szabolcs vármegye tudatja Joanncs Carolus Strassoldo gróf gyalog ezredessel, a tokaji vár kommendánsával, hogy a Nyíregyháza oppidiumban tartózkodó Szonicz Jakab és Benyó János elidegenedett jobbágyok repeticiója (ismét) halál­ eset miatt Megyery Ferencre és Lasztóczy Istvánra szállt.44 A kutatás jelenlegi állása mellett egyelőre nem tudjuk megmagyarázni, Strassoldónak, mint tokaji német kommendánsnak, miért kell tudnia, hogy Szoniczék és társaik kiadatási ügyében ki fog dönteni. Március 3-án tárgyalja a törvényszék az ügyet, de csak a Szonics-testvérek és Balicz István esetét. A tanúvallomások szerint „Szonics Sándor és Szonics Jakab mióta az Homonnai urak jószágából elidegenedett, meghaladta az harminchét eszteindőket” vagyis akkori szép hivatalos nyelven „az praescriptiónak idejét transcendálták” (túllépték a kikérési előírás idejét). Balicz Istvánt pedig nem érte a repetició Nyíregyházán, ígyhát, bár telkeik még 297

Ungban megvannak, Rákóczy Ferencet felmentik a kiadatástól. Bakay Mihály, Rákóczy ügyvédje „a bíró urak döntésével elégedetten köszönetét mond."45 A két peranyag összevetése beszédes. A fiatal Rákóczy az első esetben tisz­ teli a törvényt, veszít; a második alkalommal már olyan kikérésbe megy bele, melyben tudja, hogy nem veszíthet, illetve megelőzve a hosszadalmas eljárást, a kikért jobbágyot vagy jobbágyokat időközben elviszi a hatalmas birtok más részére. Megtanulta a játékszabályokat.

J E G Y Z E T E K 1. Nyíregyháza történetének ezzel az Időszakával érdemlegesen csak Lukács Ödön és Mező András foglalkozott. A nyíregyházi levéltár anyagának tüzetesebb átvizsgálása folyamán még tekintélyes számú, olyan kiadatlan dokumentum került a kezembe, melyek megérdem­ lik. hogy közismertek legyenek. Ezeket, meg az ismert okleveleket is belehelyezve a korba, a kor viszonyai közé. egy olyan kép alakult ki, mely eltér az eddigiektől: kévésbe roman­ tikus. kevésbé Idealizált és kevésbé egyoldalú, ugyanakkor reális és bizonyos mértékig le­ hangoló. Lchangalo, mert meg lehet ugyan érteni a vármegye álláspontját s a régi nyír­ egyházi kiváltságosok törekvésén is. de teljesen egyik fél álláspontját sem leltet magunkévá lenni. Meglepő azonban, hogy minden jel szerint a varos mar akkor is kiemelkedő hely volt. s hogy lakosai kitűntek az ..előmenetelre való" céltudatosságukkal, ami a későbbi va­ rosnak is legfőbb Jellemvonása lesz. de ami magaban még nem elég. 2. Szabolcs-Szatmár Megyei Levétlár IV. A. 1. Faso. 26. no. II 1606. Későbbiek folyamán a fondszámot csak az esetben teszem ki, ha változik 2. Bethlen Gábor krónikásai, szerk. Makkai László, 1880. 188. 4. SzSzMLt. Protocollum X. folio 82—u;i. 5. Bethlen G. krónikásai 81. 1. fi. SzSzMLt. Elenchus rerum judictalum IV. kötet f. 163. 7. Törvénytár 1618 dekrétum 25. te. 8. SzSzMLt. Fasc. 32. no. 46 1614. 9. Uo. Fasc. 32. no. 41 1914. 10. Uo. Fasc. 32 no. 461614. 11. Erre a körülményre Mező András hívta fel figyelmemet. 12. SzSzMLt. Fasc. 32. no. 21614. 13. Uo. Fasc. 36. no. 6 1618. 14. Uo. Fasc. 37. no. 11/1619. 15. Uo. Prot. X. f. 114. 15. a Németh Péter—Mező András: A régi Nyíregyháza. Nyíregyháza, 1973. 52. 1. 16. SzSzMLt. Fasc. 33. no. 117/1732. Az Elenchus personalis f. 398. adatai nem pontosak. 16. a l o. Fasc. 49. no. 28 1631. 17. Kemény János önéletírása. Budapest, 1959. 209. I. 18. SzSzMLt. V. A. 101b 36'36 1637:2. 19. Károlyt Oki. IV. 260. és 367. 20. Szalárdy János: Siralmas magyar krónikája, Budapest, 1980. 285. 1. 21. Szalárdy, lm. 287. 1. 22. Károlyi Oki. IV. 328. 23. SzSzMLt. 24. Uo. Fasc. 70. no. 53 1652. 25. Uo. Nyíregyháza város legrégibb iratai, V. A. 101 b 38 36—1655. 3. 26. Uo. Fasc. 77. no. 49/1659. 27. Uo. Fasc. 77. no. 131659. 28. Uo. Prot. XII. f. 104. 29. Uo. Fasc. 78. no. 90/1659. 30. Uo. Fasc. 79. no. 9/1661. 30. a Uo. Fasc. 79. no. 14/1661. 31. Uo. Fasc. 79. no. 9 1661. 32. Erre a tényre Mező is felfigyelt, két előfordulást közöl. lm. 173. 1. 33. SzSzMLt. Prot. XIII. f. 2. 34. Uo. Prot. XIII. f. 17. 35. Uo. Fasc. 86. no. 4 1668. 36. Uo. Fasc. 81. no. 1151663. 37. Uo. Fasc. 81. no. 811663. 38. Uo. Fasc. 82. no. 341664. 39. Uo. Fasc. 80. no. 100 1664. 40. Uo. Prot. XIII f. 79—80. 41. Lukács Ödön, Nyíregyháza szabad kiváltságolt város története. Nyíregyháza, 1888. 114—115. 1. 42. SzSzMLt. Fasc. 83. no. 55/1665. 43. Uo. Fasc. 86. no. 201668. 44. Uo. Fasc. 86. no. 21668. 45. Uo. Fasc. 86. no. 49/1668.

298

MARGÖCSY JÓZSEF:

A régi Nyíregyháza öreg patikái 1. A régebbi várostörténetek viszonylag keveset foglalkoztak az egészségügy­ gyei; a gyógyszerészettel még annyit sem.1 Az újabbkori helytörténeti kutatás során azonban már kevésbé mostoha a helyzet. Mindenképpen F az ek a s Á rpádé az úttörés érdeme. Fontos orvostörténeti könyvében egy rövid, de érdekes fe­ jezet foglalkozik a megyei g y ó g y s z e r tá r a k k a l; ezenkívül levéltári, könyvtári kutatásait folytatva — újabb cikkek mutatják be kutatásainak frissebb ered­ ményeit. Ugyancsak az utolsó másfél évtizedben ismerhettük meg M enner Ödön speciálisan gyógyszerészettörténeti kutatásait, cikkeit, nemrég elkészült két nélkülözhetetlen kötetét ebben a tárgykörben.2 A megyei levéltár nyíregyházi anyagát a közelmúltban szerencsésen ren­ dezték, a források most már jól kutathatók. Így az itt szerzett kutatási tapasz­ talatokra, a hírlapokban található adatokra támaszkodva az alábbiakban részle­ tesebb dokumentációra nyílhatott alkalmam. Igyekszem tehát megvilágítani az első három, száz évnél régebbi nyíregyházi gyógyszertár és az ott egykor dolgo­ zó patikusok történetét: mindebből városunk történetének néhány mozzanata is áttekinthetőbbé, világosabbá válhat. 2. A legrégibb idők ködbe vesznek, de a legrégibb nyíregyházi gyógyszer­ tár 1648-i alapítási dátuma már legalább másfél évszázada szerepel a köztu­ datban, feljegyzésekben. Annak ellenére, hogy korabeli adatot egyelőre nem ismerünk. Ezt a dátumot nemigen lehet elutasítani, bár lehetnek kételyeink. Vajon miért, miképpen állt fel, maradhatott fenn a XVII. századi vészterhes időkben — és azokon is túl; a megyeszékhely nem itt volt, földesuraink nem itt laktak; hogyan élhetett itt meg akkoriban egy gyógyszerárus? Tegyük félre ezeket a kérdéseket s vizsgáljuk a megtalált, rendelkezésre álló adatokat. Egyelőre a legrégibb, tényleges gyógyszertárra utaló adatunk eléggé köz­ ismert: 1792-ből származik. Nyíregyházán v á rm eg y ei támogatással és sürge­ tésre építik a patika épületét. A mai OTP megyei igazgatóság, a Nagytakarék épület helyén, ahogy ezt az 1804-ből való térkép is mutatja.3 Ott is m eg y ei gyógyszertár magyarázattal szerepel: alighanem ez az első megyei jellegű in­ tézmény, amelyik itt működik, jóval a megyeszékhely idekerülése előtt. Ezt a területet: a mai térképen nézve a Rákóczi és Dózsa György utca ta­ lálkozását a Kossuth térnél K o b ilitz házaiként, telkei néven tartják számon. Ömaga gyógyszerész, az első adatot 1812. július 29-én találtam róla. A Mindervnapi jeg y z é s e k című bírói diáriumban olvasható: „Kobilitz patikárius idehoz­ ván egy pakétum orvosságokat, azokat Halászba, Oláh József úrnak által kül­ detni kívánja.” 4 Menner Ödön adattára szerint (18), Kobilitz Dániel ekkor ala­ pította a káliói gyógyszertárat, lehet tehát, hogy akkor még csak az akkori me­ gyeszékhelyen gyógyszerészkedik. Jó egy évvel később azonban Nyíregyházán tartja lakodalmát, 1813. szeptember 16-án.5 299

A 810-es évek elején már két patika volt Nyíregyházán. Az említett diárium jegyzeteiben 1812 nyarán nyomon követhető egy új patikaház építésének menete. A júl. 17-i nagy esőzés miatt a tetőfedési munkákat kell megsürgetni; két hét múlva, 31-én e munkákat ellenőrizni; augusztus 3-ára készültek el a padlással stb. Ezt a házat v árosi p a tik a k é n t emlegetik: ez lehetett Geitner (Gaitner) Éliás gyógyszertára; nem sokáig, 1815-ben Geitner már nincs Nyír­ egyházán.6 Ekkorra azonban már a második patika sem működik, mert mindkettőt megvásárolta már addigra a nagykállói és idetelepedett Kobilitz, a már emlí­ tett ház (házcsoport) megvásárlásával valószínűleg egy időben. Minderről majd később szerzünk tudomást: amikor 1834-ben, a város fejlődésével párhuzamo­ san aktuális lesz a hihetőleg életképes második patika felállítása: ekkor a vá­ rosatyák kikötik, ezt majd már nem lehet beolvasztással megszüntetni.7 Régebbről közismert Kobilitz részletes, elvi és gyakorlati érvelése az új patika felállítási terve ellen. Ezúttal, 1834-ben azonban már nem tiltakozik. Nincs ebben semmi rejtély: a mostani pályázó, ifj. B állá Sámuel ugyanis Ko­ bilitz rokona a Juhász famílián keresztül, ahol kercsztkomaságot is vállalt.8 1821-ben Kobilitz mellett segéd F á b ry János: ezt a Menner-féle lajstrom is említi. Maga Fábry kérte 1821-ben nyíregyházi lakosítását, akkor eredmény­ telenül. 1330-ban újra kerte felvételét a polgárok sorába. A márc. 22-én be­ adott kérvénvhez csatolja az 1821-ben megszerzett okmányokat is. így a To­ kajban benedekfalvi Kiszely György által aláírt gyógyszerészi segédlevelet és Kobilitznak Kallóban, 1821. jún. 29-én kiállított n ém et nyelvű tanúsítványát, amely szerint nála Fábry hat hónapon át hűen gyakornokoskodott. (1821:11. V. A. 101/L—37/37.) Közismert Kobilitz széles körű egyházi, társadalmi tevékenysége. Pl. eb­ ben a frissen idetelepült parasztvárosban ő a megkülönböztetett jogosítványok­ kal rendelkező városi n em esség vicehadnagya; a ciklus lejárta előtt meghalt főbírótól ő veszi át 1831 augusztusában a magisztrátus „elölülői” szerepét s így az éppen érkező nagy koleravész idején erélyes intézkedéseire kerülhet sor.9 Egyébként a város egyik leggazdagabb polgára, aki „gyapjú, dohány és szesz kereskedésével gyűjtötte vagyonát” , amelyből 1820-ban „a városi közönség köz­ javának előmozdítására” tízezer forint summát kölcsön öz a városnak „törvé­ nyes interesre”.10 Majd három évtizedes működésének végéről annyit tudok, hogy 1842 ele­ jén K u n a Sándor gyógyszerész már b érli a patikáját. Leltározási differenciáik vannak, de némi pereskedés után megegyeznek, a panasz megszűnt az 1842. nov. 10-i jegyzőkönyv szerint.11 Ekkoriban jelentik be Kobilitzék a magisztrátusnak, hogy Eperjesen, a fő- és az árok utcán, a német és tót evang. papiak szom­ szédságában levő két házukat nemzetes vitézlő B enczúr József nevére regebben már átíratták.12 Nincs adat arra, hogy miért szükséges nekik egy hiteles bizo­ nyítvány nyíregyházi vagyoni állapotukról 1847-ben. Eszerint „részint a pia­ con, részint ahhoz közel három házai, a város határában két kötélalj (kb. 20 hold) föld szállása, öt darab szőlője s két kertje lévén, 18 ezer pengőforintokat megérnek” . Ennek az évnek a végén egyébként már „volt gyógyszerészként'1 emlegeti egy jegyzőkönyvi bejegyzés.13 így már nem gyakorló patikus, de a szabadságharc után is tovább folyik Kobilitz Dániel közéleti szereplése. A Menner-féle adattár a Bach-korszak vé­ gétől szerepelteti H önsch Edét a gyógytár tulajdonosaként. Az újabb adatok birtokában Hönsch működését már az évtized elejére hozhatjuk előre. Az 1852. 300

szept. 9-i jkv. szerint Hönsch Eduárd gyógyszerész az 1850 51. évre esedékes kér. és iparkamarai illetményével még mindig tartozik. (V. B. 142—8 4a. No. 949.) — Hönsch Eduárd egyébként már 1846-ban itt gyógyszerész: akkor szak­ értőnek hívja be a tanács, ápr. 8-án (V. A. 102'b—31/111.): nyilván Kobilitz pa­ tikájában dolgozik — de egyelőre nem világos, hogy milyen minőségben. Ki kell itt röviden térni arra, hogy ezzel a Kobilitz-házzal szemben, a mai Korona-szálló helyén állt a város első önálló hivatali épülete 1772 óta. Később, amikor 1793/94-ben, a mai Kossuth tér, Felszabadulás utca sarki ABC-épület telkén megépült az „ú j” városháza, ezt a régebbi épületet bolthelyiségeknek alakították át, majd 1829-ben kibővíteni rendelik, hogy hét üzletet és egy kocs­ mát helyezhessenek el benne. A munkálatok közben azt kívánták, hogy az épü­ let díszesebb „frontospiciummal” , homlokzattal rendelkezzék, ezért közepére egy k ö k o ro n a p ro jectá lta ssék . Mivel a bodrogkeresztúri kőfaragó koronaterve nem tetszett, világosan meghagyták, hogy „a m ag y ar koron át helyesen kifa­ ragva” küldje el munkáját. így 1830 szeptemberére lett készen a díszes ház és attól kezdve folyamatosan k o r o n a é p iíle lk é n t beszelnek róla, illetve koronakocs­ maként emlegetik az italmérő helyiséget.11 Ha az épülettel „a város és a piac ékesitése” az egyik főcél, ezt valószínűleg elérték; a kocsmával azonban nem, mert 1853 nyárelején megszüntetik, bezár­ ják, s helyén is „boltokat építeni tervezik” . (V. B. 142— 10 5a.) A patikus Hönsch Ede aug. 16-án ,,a megszüntetett kocsma alkalmatosságait magának illendő áron 12 évre lakásul és gyógyszertárul bérbeadatni kéri” . (V. B. 142— 10,5a.) No. 878.) Erre így is került sor, bár a bérlet nem tartott olyan hosszú ideig: Hönschröl 1861 után nincs hír. Mindenesetre az ö idejében került át a patika tér keleti oldalára, a koronaházba. Közben egy új név bukkan fel 1863-ban. A „kebelbeli” műkedvelő szín­ játszók előadásokat tartanak, s az 1863. június 13-i, 28-i és július 28-i előadá­ sok belépőjegyeit elővételben B a rth o lo m a id esz Pál patikájában lehet megvá­ sárolni.15 Az 1866. március 6-i jegyzőkönyvből több fontos adat bukkan elő. Meg­ tudjuk, hogy néhány éve B ertalan Pál bérli a várostól a Korona épületben a gyógyszertár és a lakás helyiségeit; legutóbb 1864-ben kötöttek ú ja b b szerző­ dést (legalább három évre). 1866-ban viszont a bérletet a még hátra levő időre Barcsay Károly kéri magának, mivel megvette a gyógyszertárat s így a lakást is bérelni kívánja. (V. B. 161— 112 3.) És itt találkozom először az A rany sas cégérrel: valószínűleg Bertalan Pál vette fel ezt a nem szokatlan elnevezést. Innen kezdve áttekinthetőbb a patika története. Barcsay 1866 márciusá­ ban vette meg Bertalan Páltól az Arany sast. A folytatást a Szabolcsi Lapok c. hajdani hetilapunkból tudhatjuk. Az 1875. április 11-i számban az olvas­ ható, hogy „e hó elején T irsch er Gyula iglói gyógyszerész vette át az Arany Sashoz c. gyógytárt, amelynek volt tulajdonosa, Barcsay Károly, a múlt hét folyamán vett végbúcsút városunktól, hogy új állomását Szegeden elfoglalja.” Tudtommal Fazekas Árpád hívta fel először a figyelmet azokra a megyei főorvosi vizsgálati jegyzőkönyvekre, amelyek a levéltárban feküsznek és azt tartalmazzák többek közt, hogy az 1866 óta tulajdonos Bertalan Pál „gyógy­ szertára már harmadik éve a városház téren a Ferdlicska féle házban” talál­ ható. Ezekre az 1873-i feljegyzésekre támaszkodva: valószínű, hogy ez a köl­ tözködés — az Arany sas következő, harmadik üzlethelyiségébe — 1870/71 ide­ jén mehetett végbe. Ez a Fer(d)licska ház a pazonyi (Vay Adám, Dózsa György) 301

utca 1. sz. épület volt.16 Itt a Szopkó család 1878,79-ben vette meg a patikát Tirscher Gyulától. A szomszéd, 3. sz. ház ebben az időben a Pólyák örökösöké: benne régeb­ ben a Csapkay-féle vásáros üzlet, később ezt a Wirtschafter család viszi tovább. Az akkor 791. sz. városi ház, 1889 októberében már úgy szerepel a hirdetések­ ben, hogy Szopkó Alfréd tulajdona. E cikk lektorálása során hívta fel figyel­ memet Fazekas Árpád arra, hogy ő ismeri a Nyírvidék egy 1889 augusztusi hirdetését. Eszerint Szopkó Alfréd ebbe a sa ját házába g y óg yszertárát is áthe­ lyezte: vagyis ettől kezdve ez a patika már negyedik, utolsó telephelye. Átszáll majd a következő generációkra is, az idősebb, majd az ifjabb Szopkó Dezsőre, az államosításig.17 3. Az előbbiekből kitűnt, hogy volt hajdan második gyógyszertár, rö ideig, mert Kobilitz azt a magáéba „olvasztotta” . A helyzet akkor változott, amikor Kobilitz egyik atyafia, az ifj. B á llá Sámuel szerzett kellő képesítést s a nagytekintélyű édesapja ellenkezés nélkül megszerezhette a helyi támogatást, majd a hatósági engedélyt is a megnyitásra: a régi curiális épületben, a 840-es évek elejéig állt egykori földesúri tisztilakokban — a mai városháza telkén. Ez az ezentúl másodiknak emlegetett gyógyszertár három helyen működött egymásután, s az is jellemző rá, hogy több, később majd tartósan másutt mű­ ködő patikus, tulajdonos kezdte itt pályáját. Meglehetősen hosszú előkészületek után ifjú Bállá Sámuel 1835. július 12én nyithatta meg officináját: ebben minden forrás megegyezik. De előbb né­ hány szót az apáról. Az id ő sebb B állá Sámuel mészároslegényként, 1808. febr. 23-án kapott teljes jogú lakosi elismerést. (V. A. 102 a—2 82.) Hamarosan mé­ szárszékbérlő, de egyéb kereskedelmi vállalkozásai, hitelügyletei is megjárják a tanácsi fórumot; kötelezvényeit nem egyszer felesége, Greskovits Rozina is aláírja. Hamarosan városatya és tekintélyes polgár. A hivatalos vagyoni bizo­ nyítvány szerint a belvárosban az orosi utcán két portája, ugyanannyi háza, a külső határban 4 kötélalja (kb. 40 hold) szállásföldje, 3 egész nyilas borháza, szőlője, két és fél nyilas gyümölcsöskertje, a szomszéd, keresztúti szőlőskertek­ ben 4 egész nyilas borházas szőlője vagyon, legalább 18 ezer vft értékben. (1836. nov. 27. No. 626. V. A. 102, b—29/109.) Amikor 1850 novemberében meg­ halt, az elrendelt hagyatéki eljárásból megtudjuk, hogy az özvegy és két fel­ nőtt gyermeke, azaz ifj. Sámuel (Soma) és Rozina mellett három kiskorú uno­ ka, egy gondnok védelme alatt álló további örökösök szerepelnek az érdekel­ tek között. (V. B. 142— 2 4. 1850. nov. 18.) A gyógyszertár szempontjából csak az ijj. B aila Sámuel veendő figyelem­ be, akiről az 1834. dec. 15-i jegyzőkönyvből megtudjuk, hogy helybeli születésű, gyógyszeráros diplomát szerzett, több esztendő által több nevezetes városokban provizorként is dolgozott; a város vezetőségének es polgárságának bizodalma van benne, ezért kérik, hogy a vármegye engedélyezze a második patikát s annak működési jogát és felszerelését a helyi kérvényezőre ruházza a felsőbb hatóság.18 A tekintetes megyétől igen gyorsan megjött az engedelem, s így az ifj. Bállá részére a curiális udvarbeli alkalmatosság egy része a felállítandó új pa­ tika nyitása végett hat esztendőre „árendába” kiadatik 1834. dec. 29-én. Ezért lehet a gyógyszertár alap ítási évéül 1834-et említeni, bár a megnyitás, az át­ alakítási munkák után csak egy bő fél év után következett be. Az új patikus unokaöccse, harminc évvel később ezt így írja meg: „Nagybátyám, Bállá Samu 1835. július 12-én nyitotta meg az új, második gyógyszertárt, azon a helyen, 302

hol most (és ma is!) a városháza palota áll. Középtájon, az északi szeglet és kapu között.” Az emlékezés szerint ez a régebben ott állt földesúri, curiális épület „egy földszinté juhakolhoz hasonló hosszú épület” .19 Az első év jól telik. A város 1836. ápr. 29-én olyan bizonyságlevelet ad Bal­ Iának, hogy a tavaly felállított gyógyszertár szép, adósságokkal megterhelve nincsen, a tulajdonosnak nyilvántartott tartozásai nincsenek. (V. A. 102, b 28 108. No. 533.) Két év múlva azonban már egymást érik a helyiség bértarto­ zásai miatt elrendelt foglalások. Mivel pedig az induláskor az idős Bállá vál­ lalt kezességet, a hivatalos eljárások az apa ellen is megindultak.20 Az apa azonban nem fizet a fiáért, hanem engedte a gyógyszertárat árve­ résre, amelyen — nem kis meglepetésre — a legtöbbet éppen őmaga, az idős Bállá ígérte. Végül 10 ezer vforintért a város curiális épületében levő gyógy­ szeres gyógy tárat berendezéssel és joggal együtt meg is kapta. S mivel ö ezt az egeszet azon n al eladta Nzetes B en czú r Vilmos gyógyszerésznek tiz en h étézer

Benczúr Vilmos cégéres számlája 1844-ből (László Gyula reprodukciója)

303

forintért, kéri is egyben, hogy Benczúrt a gyógyszertár birtokába helyezze a tanács 1840. február 29-én. (V. A. 102 a— 10 90. No. 1376.) Erre nem sokkal ké­ sőbb, a márc. 13-i ülésen sor is kerül: a kiküldött bizottság ,.a patikát Benczúr Vilmos gyógyszeresnek birtokába által adta” . (Az előbbi helyen, No. 1411.) Közben történhetett meg Benczúr Vilmos lakosítási kérésének tárgyalása, mert az 1840. márc. 5-i jegyzőkönyv szerint ,,az új patikárius Benczúr Vilmost fel­ szólították a jótékony intézetekre teendő ajánlásra” , — márpedig ez az ada­ kozás a lakosítási eljárás föltétien velejárója. (V. A. 101—34/34. No. 140.) Benczúr tehát az eredeti helyen folytatja a patika működtetését, s azt is tudjuk, hogy egy bizonyos Benkőné asszonynál lakott bérletben 1834 elejéig. (V. A. 101 a— 16 16. p. 23—b.) Nézzük a patika átköltözésének történetét. A város még 1793 94-ben épít­ tette meg második házát: a mai Kossuth tér és Felszabadulás utca sarkán. Ahogy a tér nyugati oldalán, a régi földesúri házak helyén új, földszintes háza elkészült, 1842-ben innen kiköltözött és oda áttelepült. Az óvárosházát áruba bocsátották, de mivel „jutalmasabb vevő nem jelentkezett” , az eredménytelen árverés után sem, végül a kikiáltási árnál olcsóbban, igen kedvező fizetési fel­ tételek mellett Benczúr Vilmosnak adták el 1842. okt. 31-én, cs három hét múlva „az óvárosháza Benczúr Vilmos birtokába rezignáltatott” ; a következő évben aztán a „házban egy patikát és minden környülállashoz szükséges szo­ bákat épitett” — írja a Susztek-féle kéziratos napló.21 Ebben a házban született 1844. január 28-án Benczúr Gyula festőművész, de a család nem sokáig maradt itt. Viszont minden bizonnyal B enczúr Vilmos haszn álta először a cég ért. 1844-ből maradt fenn a levéltárban egy szépen meg­ rajzolt „számvitel” azaz számla űrlap, amelyen egyszerű pajzsban a patikus ne­ vének kezdőbetűi olvashatók. A számla feje a következő: „Gyógyszertár a m ag y a r koronánál Nyíregyházán” , a korona rajzával, az aláírás pedig Benczúr Vilmos gyógyszerész. (A cégér fogalmazása németből fordított nyomokat visel magán. Nem csuda: a ház asszonya német anyanyelvű, később is németül le­ velezett rokonaival.) A későbbiekben már folyamatosan találkozunk e cégér emlegetésével.22 Benczúr 1847-ben elköltözött a városból, miután 1847 februárjában a gyógy­ szertárat és a házat M atthaidesz Gusztávnak adta el. (V. A. 102/a— 14 94. No. 5545, 5618.) — Húsz évig maradt a patika az új tulajdonosnál, majd az 1867. márc. 18-i tanácsülés B erta la n R ezső oki. gyógyszerész vételét hagyja jóvá. (V. B. 161— 113/4.) A megyei patikák felülvizsgálati jegyzőkönyvéből. Fazekas Árpád sajtó alatt levő ismertetéséből is tudhatjuk, hogy 1373-ban a Magyar Korona patika tulajdonosa Bertalan Pál, aki abban az évben vette meg Bertalan fiezsőtől. De csak a patikát: a ház, a főorvosi jegyzetek szerint, még a Matthaidesz családé. És úgy látszik, hogy a következő tulajdonoscsere is csak a gyógyszertárra vo­ natkozik. A Szabolcsi Lapok 1375. április 11-i száma írja azt, hogy a „a korona gyógytárt nemrég vette át B y d esk u th y Bertalan” .23 A következő tulajdonos majd L e d e r e r Ignác, Menner Ödön adattára szerint 1881-től 1898-ig dolgozott itt. Róla Krúdy is többször megemlékezik, az eszlári perről írt könyvéből különösen sok elismeréssel. Amikor elköltözött, a Nyírvi­ dék 1899. jan. 1-i száma búsul az agilis patikus távozása miatt, hiszen az általa felvirágoztatott Kereskedő Ifjak Egyletének elnökségéről is lemondott. Lederernek 1886-ban itt született az a fia, aki L ázár Miklós néven népszerű polgári újságíró a két világháború közötti időben. Lázár 1924-ben, az örökváltság 100. 304

Az épület a két világháború között (László Gyula reprodukciója)

P H

Bfi ÍÉ| |Hw:9| 'i .

*.ۥ.

A Bcnczúr-ház „helye” 1951-ben (László Gyula reprodukciója)

305

évfordulójára rendezett ünnepségekre jön ide, akkor szép visszaemlékezésben ír ifjúságáról, édesapjáról (Nyv. 1924. szept. 4.). és hasonló szellemben nyilat­ kozott a feltett újságírói kérdésekre is a Nyv. 1926. ápr. 4-i számában. Lederer távozása jó alkalom az (idősebb) S z op kó Dezsőnek, hogy hazajöj­ jön e b b e a patikába, ahol csak két évig maradt, 1899-től 1901-ig, mert apja ha­ lála után akkor vette át a „családi” gyógyszertárat a Pazonyi utca 3. sz. alatt. A most tárgyalt, második patika háza ebben az időben már a T ö rö k Péter családjáé, s így szinte természetes, hogy a Gyula fiú, aki már öt éve Beregszá­ szon gyógyszerészkedik, azonnal hazajön. Török Gyula (az idősebb) 1901-től 10 éven át működik itt, miközben feleségül veszi Szabó Dávid megyei főorvos leányát, Laurát. Nem maradt azonban itt, hanem amint 1911-ben meghalt M árton József, a közben szintén tiltakozások közt és után létesített n eg y ed ik patikában, Török azt veszi meg s így lesz az alvégesi résznek a patikusa. (Halá­ la után fia vezeti tovább, az államosításig, sőt még azután is.) Itt, a főtéri „Benczúr-házban” , 1911-től L án yi Dezső, majd G on da Mihálylyal együtt ketten vezetik a patikát. Közkeletű néven ez a „lányíésgonda" pa­ tika. A Lányi család tagjai hosszabb ideig itt működnek, különböző tulajdonosi minőségben. Gonda Mihály azonban 1933-ban kilép: a Haissinger-féle Angyal patikát veszi át és települ a Nyírvíz palota Széchenyi úti sarkára, ahol máig találunk gyógyszertárat. Az itt maradt Lányiék egyik társtulajdonosa, többféle bankérdekeltség mellett, S z ék ely Rezső, s a harmincas évek végén már övé a ház is, amely az 1944 októberi harcokban kiég, elpusztul. A házat a Székely örökösök Ju h á s z J ó z s e f hentesnek adják el: ő barakkszerű üzletházat épít a sa­ rokra és még éveken át ott vezeti boltját. (Já ro ssy Gyula festőművész 1947-ben szép akvarellen örökítette meg a kissé rendbehozott sarokrészt, a Juhász boltot. A kép J. J. birtokában van.) A p a tik a egyik társtulajdonosa valamivel később, amikor a szomszédos, emeletes Háuffel—Babicz-házat újjáépítették, a Luther (Felszabadulás) utca 3. sz. a. kapott helyet. Ja n c s ó Kálmán itt nyitotta meg gyógyszertárát 1947-ben, s L adán y i Györggyel vezette az államosításig. Ez volt tehát a Bállá Samu által 1835-ben megindított patika harmadik helyisége, s itt ma is működik gyógy­ szertár. 4. A harmadik, száz évnél idősebb nyíregyházi gyógyszertár is a piacté k ö rn y ék é n helyezkedett el, — sőt a két világháború között a napi és heti piac közvetlenül ez elé, a vármegyeházával szemben megnyitott patika elé költö­ zött. (Pontosabban: a kezdeti időben még nem állt ott a megyeháza.) Az alapításra van 1866-i adat; ez nem lehetetlen, ekkor már folyik a tilta­ kozás.24 1867. július 16-án K o rá n y i Sebald, megyei főorvosnak 3. fia, Im re, aki „azelőtt Hajdúböszörményben lakott gyógyszerész és gyógyszertártulajdonos” kétszáz (!) forintnyi kórházi alapítványt tesz le telepedési díjul, — tízszer töb­ bet a szokásosnál. Valószínűleg az ellenkezés csillapításául. (V. A. 161— 113/4.) A harc azonban tovább folyik. Még 1868. május 8-án is felségfolyamodványt vivő küldöttséget meneszt útba a tanács — sikertelenül. A K íg y ó cégérű gyógy­ szertár még abban az évben elkezdte működését abban a 14—16 üzletet magá­ ba foglaló földszintes háztömbnek n yu gati oldalán, amely már négy évtizede, és még hosszú ideig Kobilitz-házakként ismeretes. Majd 1900-ban említi a Borovszky-féle monográfia, hogy nemsokkal előbb épült Korányi önálló, csinos és ízléses emeletes háza: a mai totózó helyén. A háború 1944 őszi harcai közben megsérült. (Az ún. takarékátjáró m ásik, térfelőli oldala egészen a Nagytakarékig el is pusztult.) 306

Korányi maga 76 éves koráig. 1606-ig vezette a patikát. Akkor került oda kezelőnek O sgyáni József, aki majd 1910-től tulajdonosa is a patikának, több, mint három évtizeden át. Az eladáskor a Korányi család kikötötte, hogy a Kí­ gyó cégér m ellett használni kell a „K orányi-féle” kitételt. S ez így maradt ak­ kor is, amikor már özv. Osgyáni Józsefné haszonélvezőtől S zabó László bérelte 1946-tól 1950-ig. 5. Ez a három gyógyszerész egy negyedszázadon át zavartalanul vezethette patikáját. Csak a 90-es évek elején jelentkeznek újabb patikajogért: ez ellen — természetesen — a régiek erélyesen tiltakoznak. S ez így folytatódik majd minden újabb alapítási kísérlet előtt, a X X. században is. A két világháború között is keletkezik még két újabb: így az államosítás kilen c nyilvános árusí­ tású gyógyszertárat talál 1950-ben Nyíregyházán, nem túlságosan szerencsés területi elosztásban. Ezeknek története azonban már sokkal közismertebb, így ezekkel most, itt nem foglalkozom. 6. Végezetül, ha már az öreg patikákról volt szó, meg kell jegyeznem, hogy van városunkban egy régi beren d ezés, amelyik nincs használatban, de megte­ kinthető a Gyógyszertári Központ székházának első emeletén, a Csaló közben. Ez a hajdani tiszalöki Szarvas patika officinája, amelyet helyreállított állapo­ tában 1981-ben hoztak ide. Érdemes megnézni és meggondolni, hogy ezt az „alkalmatosságot" használta valamikor K o sz tk a Tivadar, aki nem más, mint Csontvári, a festő és Kabay János, a tiszavasvári Alkaloida gyár későbbi ala­ pítója. Róluk, az ő gyógyszerészi múltjukról F a z ek a s Árpád és M enner Ödön könyvei, cikkei kellő tájékoztatást adhatnak minden érdeklődőnek. JEGYZETEK: 1. A Háger-féle monográfia (1929) csak portrékat közöl: a tiszti orvosokat, nevezetesebb sze­ mélyiségeket sorolja elő, s ilyenkor esik szó néhány gyógyszerészről is (161—2). A községi rovatokban is elsősorban személyi adatokat kaphatunk. — A Dlenes-szerkesztette monográ­ fiában egy hivatalos áttekintés után igen érdekes cikket olvashatunk: Spányi Géza izgalmas dolgozatát. (Orvostörténeti és orvosetnográfiai adatok: egészségügy, népszokások, babonák Szabolcs vármegyében. 185—200.) Ebben Jósa István és más kiemelkedő egyéniségek mellett a gyógyszerészet is bemutatásra kerül (1939). — Ezeken kívül itt is, a Hunek-féle kötetben is, a személyi adattárban olvashatók adalékok orvosok, gyógyszerészek életrajzához. 2. Fazekas Árpád: Orvosi emlékek Szabolcs-Szatmárban Nyh. 1975, 184 oldal. Megannyi cikkét nincs itt hely felsorolni; a legrégibb nyíregyházi (és megyei) gyógytárak felügyeleti tapasz­ talatait összefoglaló megyei főorvosi jelentést ismerteti a most sajtó alatt levő levéltári év­ könyvben. — Menner Ödön több cikke mellett két kötetben olvashatók gyógyszerésztörté­ neti kutatásainak eredményei, mindkettő kézirat. Hozzáférhetők a megyei könyvtár hely­ történeti gyűjteményében: Szabolcs—Szatmár—Bereg vármegye patikái és gyógyszerészei Vásárosnamény, 1980. 157 oldal. Doktori disszertációja: Szabolcs vármegye gvógyszertári há­ lózatának kialakulása (1648—1950). Vnamény, 1984. 91 + X IX oldal. 3. A megyei sürgetést Spányi is idézi (195). — A magyarázatos térkép in: Ebié Gábor, Az ecsedi uradalom és Nyíregyháza. Bp. 1898. 112—113. 4. A 10. lapon. V. A. 103,3—3/199. 5. U. o. 135. lapon. V. A. 103,a—3/199. 6. Gaitner (Geitner) kéri udvarának bekerittetését 1810 februárjában: V. A. 101/f — 37'a—37/a. Ezt az adatot Fazekas is említi könyvében. — A mindennapi jegyzések szerint 1815. nov. 24-én az eddig patikának szolgált helyiségeket egy nem gyógyszerésznek adják ki. 7. Az a városi határozat, amelyik a második patika nyitását támogatja a felsőbb hatóságok előtt, s IfJ. Bállá Sámuelt jelöli meg várományosnak: 1834. okt. 9. V. A. 101—31/31. — Hogy sohase forrhassanak egybe: 1834. okt. 27. No. 971. V. A. 101/a — 5/6. p. 200. 8. Kobilitz tiltakozásainak „időszakából” két kérvényről tudok. Radéll József 1824-ben jelent­ kezik. a febr. 6-i jkv-i bejegyzés szerint: V. A. 102/a—3/83. Majd lB30-ban immár megyei en­ gedéllyel kopogtat Rochlitz István: jan. 19. No. 2038. V. A. 101 a—3/3. p 872. — Már itt meg­ említhető, hogy a Balta patikáját később majd megvásárló Benczúr Vilmos is rokona Kobilitzéknak: Benczúr József (Vilmos testvére) Kobllitzék veje. Erről Kardos István is ir B. Gyuláról szóló cikkében in: Debreceni Szemle 1927:274. Továbbá: az 1841. Jan. 13-i Jkv. No. 1866. V. A. 102/a—10 90. 9. 1831. aug. 14. No. 2811. V. A. 101 a—4/4. p. 1373. illetve 1831. aug. 21. V. A. 102/b—23/103. 1831 :14. — Mas vonatkozásban ír a kolerás időkbeli szerepéről Fazekas is a kötetében. 10. A Juhász Káimán-féle visszaemlékezések 14. lapján. — V. ö. az 1820. máj. 29-i Jkv-ben No. 73. V A 101/a—1 1. — Egy feljegyzésben, még a kezdeti évekből, úgy szerepel, mint a nagykállói postamester.

307

. A 7 1842. évi jegyzőkönyvek — V. A. 102,'n — 11 91 — végigkísérik a felek osztozkodását; a lezárást idéző hely: V. A. 102,b — 31/111. — Azt nem'tudom, hogy ez a bérlet meddig tartott. íz Kétszeresen is a veiükről van sző, aki előbb Emília, annak elhalálozása után pedig Johanna nevű leányuknak a férje: 1841. jan. 15-i jkv. No. 18C6. V. A. 102,’a — 10 90. Az átiratásről: 1842. dec. 9. V. A. 102 a — 11 91. 13. No. 5857. V. A. 102/a — 14,94., ül. 1847. dec. 11. V. A. 102 b — 32 112. Ez utóbbi említés azzal kapcsolatos, hogy fiuk, nemes K. Móricz itt járt szabadságán es innen kért utllevclet Bras­ sóba utaztában. 14. Az V. A. 101/a fondban, a 2 2, 3 3 ill. 4 4 kötetekben az 1866, 1885, 1967. 2091, 2248, 2365, 2B07 es 2827. sz. tételek tartalmazzák a fenti összefoglalás részleteit. — Itt említendő, hogy a koro­ naház épületét 1094-ben bontották le. amikor Alpár Ignác tervei szerint építendő, ma is allo Korona-szállónak csináltak helyet. (Erről részletesebben: Utcák, terek, emléktáblák 1:35. 91, 11:14, 16, 212.) 15. Átnézhettem Rostás Zoltán levéltáros kolléga figyelméből azokat a felragasztott, bekötött plakát-színlapokat, amelyek az V. B. 186. fond X. 1922 17. 822. sz. a. találhatók. Itt olvas­ ható. hogy 1865. márc. és szeptemberében a jegyek már Bertalan Pál gyógyszertárában vá­ sárolhatók. A következőkben a Bertalanról szóló adatokat nézve: Bartholomaidesz legfel­ jebb az 1862. év második felétől az 1863. év végéig vezethette ezt a palikat. Talán nem Is tu­ lajdonosként, csak bérlőként vagy kezelőként, úgy, hogy a tulajdonjog Honschéke (örökö­ söké) maradt? — Idekívánkozik az az összefüggés, hogy 1861-ben egyszerre két testvért vá­ laszt lelkésznek a hbeli evang. egyházközség: Bartholomaidesz Jánost, aki 1900-ig, haláláig fungált és öccsét, B. Károlyt, aki 1873-ban hirtelen meghalt. 16. A Ferdücska—Ferlicska nevű tulajdonos háza nevezetes belvárosi épület. A városi tanács még 1846. július 20-án tárgyalja F. János kérelmét, hogy a koronakocsma északi falához építkezhessen saját lelkén. (V. A. 101a — 18/18. p. 266; engedélyezve p. 302.) — A patikán kí­ vül ebben találjuk az I. világháború előtti André Gyula üveges boltját, majd később az üsterreicher (Dsterreicher és Kálmán) féle nevezetes üvegkereskedést. A ház kapuja min­ dig nyitva: az udvaron keresztül átjáró forgalom „zajlik” a Bujtos, Zöldség tér és a Nagy­ takarék között. Ezt még a húszas években is gyakran André (tirpálcosabban: Andrej) ill. Ferlicska átjáróként emlegetik. 17. Részletesebben Háger monográfiájában (161); u.ott a VIII. táblán fényképek. Később ezek szerepelnek Fazekas Árpád összefoglaló kötetében is. — A Fazekas talalta hirdetés teljes szövege: „Helyiség változtatás: van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására juttatni, hogy 11 év óta a Ferlicska Rudolf úr házában lévő gyógytáramat közvetlen a szom­ szédságban fekvő Polyák-féle, most saját házamba tettem át.” Nyv. 1889. aug. 14. (Ezúton is köszönöm az adat szives közlését.) 18 A részletes indokolás és eljárási határozat: V. A, 102 a — 6 86. No. 4190. és V. A. 102/b — 28 118. 19. A bérbeadás: No. 1075., 2060. V. A. 101 a. — 6 6. — Az unokaöccs: az 1830-ban született Juhász Kálmán (J. Mihály városi mérnök és Bállá Rozália fia), később városi, megyei orvos. Viszszaemlékezéseinek gépirata családi tulajdonban. 20 Az egvre szomorúbbá váló helyzet nyomon követeséhez: 1838-ban No. 203., 433. V. A. 101/a — 12/12. Majd 1839-ben: febr. 4. V. A. 101/a — 13/13., ill. ápr. 28. V. A 102/b. — 15/95., nov. 11-én V. A. 101 — 34/34. No. 609., stb. — Az apa ellen indított eljárás: 1840. jan. 31. V. A. 102 a — 10/90. 21. A városházáról, az építésekről az idézet Susztek naplójából. Lásd: Utcák, terek, emléktáb­ lák 11:14—15., a patikáról u.o. 78—80. — ahol még nem hasznosíthattam legújabb levéltári kutatásaimat. — Az árverésre, eladásra: V. A. 101/a — 15/15. pp. 454—5.; V. A. 101'a — 16/16. p. 4. — Hogy az óvárosháza vételéből következő adósság ügyében Benczúr Vilmosért a rokon Kobilitz vállal kezességet: u. itt p. 9. No. 512. — A birtokbaadásra: p. 15. No. 527. 22. A hbeli evang. egyházközség keresztelési anyakönyve szerint az 1844. jan. 28-án született Benczúr Gyula Károlyt febr. 4-én keresztelték. A kér. szülők: nemes Kobylitz Dániel és neje Ochs Sofia, valamint Posonyl János orvos és nemes Draskóczy Susanna (Benkő István haj­ dani főbíró özvegye). — A szépen rajzolt számla: a V. A. 102/r — 114/194. jelzetű vegyes irato­ kat tartalmazó doboz I. csomójában. — Benczurné Laszgalner Paulina német nyelvű levele­ zésére : Nyv. 1925. febr. 18, 22, ill. Kardos István idézett cikke. — Itt említem meg, hogy az ifj. Bállá nem nyugodott bele patikája elvesztésébe; apját azonnal, majd később is folya­ matosan feljelentgette, támadta. Annak halála után anyjával és az örökösökkel (gyámmal) pereskedett, ugyanúgy Benczúrral, majd Matthaidesszcl is a patlkajogot illetően, — meg évti­ zedekkel későbben is. 23. Bydeskuthynak minden bizonnyal Bertalan a keresztneve. A megyei levéltárba nemrég ke­ rült be Dobos Kálmán honv. alez. 1894/95-i. Debrecenben vezetett naplója. Ebben az 1894. aug. 3-i bejegyzés: „Bydeskuthy Berti gyógyszerész volt Nyíregyházán, elvévén egy oda­ való polgári nőt. Később eladta patikáját 32 ezer forintokért.” 24. A levéltárunkban található V. B. 161 — 117 8. jelzésű doboz iratcsomói közül az 1B66:11. sz. tartalmazza a tiltakozás néhány fontos iratát. Ezekből kitűnik, hogy a helytartótanács már 18 6 6 . május 22-én elrendelte a felállítást. Itt olvasható az a négy, nagy oldalon kiadott nyom­ tatott „alázatos értesítés” , amelyet Matthaidesz Gusztáv és Barcsay Károly nyíregyházi gyógyszertár-tulajdonosok szerkesztettek afféle fellebbezésnek a magas döntés ellen. — Hogy mennyire elmérgesedett ügyről van szó, Jellemzi az 1865. márc. 27-i és ápr. 6-1 jegyzőköny­ vek szövege. A tanács az ügyben szakvéleményt kért a város „orvosi karától” . Tagjai: Posonyi János, Flegmann Miksa, Virányi István, Grünbaum Leó, Szabó Dávid, Takács Alajos, Juhász Kálmán és Meskó Pál. — Itt a 339. sz. bejegyzés összefoglalja a jelentés lényegét. Eszerint a 3. gyógyszertár nyitási kérelme „nem pártolhatónak s kivitele az egészségügyre kártékonynak nyilvánittatik” . A későbbi. 1242. sz. tételben mindez még részletesebben, „tör­ ténetileg” is indokolva ismétlődik meg. (V. B. 162 — 122,5). 11

308

M. OBERLANDER ERZSÉBET:

Svájci cukrászok Nyíregyházán (A d a lék o k a város ip a rtö rtén etéh ez )

A nemzetközi könyvtári figyelő szolgálat útján került a nyíregyházi Móricz Zsigmond megyei Könyvtárhoz az a svájci helytörténeti folyóirat, amelyik ér­ dekes adatokat, képeket tartalmaz a Nyíregyházára és általában a monarchia keleti részeire áttelepülő svájci cukrászokról. A XIX. század második feléből vett adatokat a Bündner Monatsblatt 1986. május—júniusi száma tartalmazza: a graubündeni kantonnak a Safien-vidéki falucskáiból ide jött, cukrászathoz értő és itt megélhetést kereső lakosainak életútját, sorsát, ittmaradását és viszszatérését mutatja be. Mivel felkértek a szöveg lefordítására, illetve a terjedelmes cikkből egy összefüggő referátum készítésére, az érdekes alakokról közölt adatokat egybe­ vetettem a családi cédulagyűjteménnyel. így szélesebb összefüggések is látha­ tóvá váltak: nemcsak a svájciak családkutatása lényeges, hiszen a Bach-korszakbeli (és későbbi) hazai, közelebbről helyi ipartörténet egy sajátos fejezeté­ nek körvonalai is kibontakoztak. Ekkor polgárosodik, urbanizálódik Nyíregy­ háza, oklevele is van városi jogállásáról, de intézményei még nincsenek a mű­ veltebb polgári élethez; tucatnyi kocsmájában zajosan mulatni lehet ugyan, de nincs kávéháza, még kevésbé cukrászdája, ahol a kulturáltabb, családi körben is kívánatos időtöltés, társas együttlét, szórakozás lehetséges. Ezt honosítják meg az akkoriban otthon súlyos helyzetben élt, idemerészkedő cukrászok; ro­ konsággal, frissen alapított családjukkal összefogva felvirágoztatják nemcsak üzemüket és a helyi társadalmi életet, hanem megtalálják saját boldogulásu­ kat is. Az ötvenoldalas cikkből megtudjuk, hogy a grau bü n d en i kanton egy kis szigetéről, völgyéről beszél a szerző, közelebbről S a fien , Tenna, V alen das és Versarn körzetéről. Ez a Safienvidék: a négy falu lakosságának száma 1850ben együttesen kb. 1800. Ez Svájcnak legnagyobb kantonja, máig leggyérebben lakott körzete: Liechtensteintől délre, az ország keleti, Ausztriával határos ré­ szében. Székhelye C h u r: ez a helytörténeti folyóirat is itt jelenik meg, immá­ ron 1850 óta. A cikkíró, P. M. Caflisch szerint ez a kivándorlás szükséges, szer­ vezett jelenség. A cukrászmesterségből otthon már nem lehetett megélni; ezért próbáltak szerencsét másutt, más országban. A református lakosság fiataljai eljutottak Debrecenbe. A kollégiumban teológiai tanulmányokat folytattak már a XVIII. század végefelé: az első Svájcból jött cukrász is ott telepedett meg 1817-ben. Majd feleséget is hozott Svájcból; megindult a levelezés, a mun­ kahely ajánlás. Egy másik központ Selmecbánya környékén alakult ki: itt for­ dult meg az a Christian T ester is, aki 1842-től levelez az otthoniakkal, közvetíti az érdeklődőket s jó forrást szolgáltat a mai kutatóknak. 309

A régi céhszokások egyébként is megkívánták a legények vándorlását, 2—2 éves tapasztalatszerzö utazgatását. Erre is jártak, olykor le is telepedtek, csa­ ládot is alapítottak, — mint a magyar legények is külföldön. A svájci levelek­ ből olykor az aggodalom hangja is kicsend ül: kövesüknek volt igazán szeren­ csében része; többen vesztek el, kallódlak, haltak meg fiatalon is. Olykor „rabszolgasorsró!” is tudatják az otthoniakat: hogy t. i. nem a szakmát tanulják, hanem csak inasi szolgálatokat kívánnak tőlük a mesterek, — nemegyszer ép­ penséggel a svájci tulajdonosok. Az említett négy falu tájékáról, a Safien-környékről 1850-ben 64 olyan személyről tud a cikk, akik Magyarországra jöttek, s túlnyomórészt cukrászként próbálták megkeresni kenyerüket. Néha sürgetve kérik, jöjjenek mások is: ha többen vannak, jobban segíthetnek egymáson, ennek jó példája épp a nyíregyházi „siker” ; máskor praktikus segítséget vár­ nak: küldjenek tankönyveket a fiataloknak, gyerekeknek, hogy anyanyelvűk­ ben erő;södhessenek. A nyelv egyébként is akadály: de át kell venniük a ma­ gyart, ha meg akarnak élni. — A letelepedettek közül sokan maradtak itt tar­ tósan: csak kisebb részük tért vissza, — esetleg éppen öregségükre; itt a többi állampolgárral hasonló sorsot vállaltak. Például az egyik Zinslil említi a szer­ ző: ennek a svájcinak négy, egyes adatok szerint hat fia szolgált és esett el az első világháborúban a magyar zászló alatt. Mások Erdélybe kerüllek: ott szá­ szokként szerepeltek, s az ő sorsukban osztoztak a II. világháború után. Mit tudunk meg a sv á jci tanulmányból azokról, akik Nyíregyházán cukrászkodtak. A szerző 1850-ből idézi az akkor 28 éves C hristian T ester egyik le­ velét, amely szerint L eo n h a rd és Je r e m iá s G red ig unokatestvéreivel, és test­ vérbátyjával, A n ion n al egy üzletecskét indítottak N ieretsch-hass helységben, — mert hát így kell a városka nevét kiejteni. Most már bíznak abban, hogy a sze­ génység napjai elmúlnak felőlük. Maga a levélíró kiválik a következő évben, de jön az utánpótlás Christian Zinsli személyében: az ötvenes években négyen működnek, egyre szélesebb sikerrel. 1860 körül Leonhard és a Zinsli család Nagykállóba megy át, de van hír távolabbi fiókalapításukról is. Itt: Jeremiás Gredig és Anton Tester mellé hoz társat 1866-ban Jeremiás húga, Anna — ter­ mészetesen hazulról, és ugyancsak természetesen rokont: Jeremiás feleségé­ nek, Veronika Hosignak az öccsét. A továbbiakat már az itten i anyakönyvből idézhetjük, ezentúl már magya­ rosan írt nevekkel. A református templomban 1866. dec. 18-án „Hősig Ferenc graubündeni kantonbeli születésű, nyíregyházi lakos, 30 éves, nőtlen és Gredig Anna Borbála, Nyíregyháza 384. sz. lakos, 30 éves hajadon, Gr. András leánya, esküszik. Tanúk May Adolf birtokos és Meskó Pál orvos.” A megjegyzés rovat szerint: „A vőlegény splügi (!) születés, a graubündeni cantonban, keresztleve­ let, hirdetési bizonyítványt, a menyasszony, mint ugyanazon cantonban safieni születés, bizonyítványt mutatott valamint házassági engedélyt.” Ettől kezdve ez a három svájci: Gredig Jeremiás, Teszter Antal és Hősig Ferenc a cukrászda vezetője; működésükről lejjebb lesz szó részletesen. Most azt nézzük meg, hogy miket vallanak róluk az eddig felkutatott nyíregyházi iratok. A lev éltá rb a n olvasható közgyűlési jegyzőkönyv szerint az 1850. június 6-i ülés előtt „Gredig Jeremiás lakhatási engedélyért folyamodván, — kérelmező ügye mindenekelőtt rendőrileg megvizsgáltatni határoztatván, ennek eszközlé­ se Szénfy Gusztáv városi főkapitánynak jelentéstétel mellett kötelességébe té­ tetik.” (V. B. 141/1. No. 724. p. 367.) Gredig neve egyedü l szerepel itt, társai nélkül. A külön vizsgálatra azért volt szükség, mert a város csak azokat fogad; 310

Grcdig Jeremiás és Hősig Veronika

311

háttá be, akik Magyarország területén születtek; máshonnan származók „lakos­ sági joga törvények szerint helyben meg nem engedtethetik” . (V. B. 141 — 1. No. 1078. 1850. VIII. 6.) — Egy évvel később, 1851 szeptemberében G rcdig és társa már szerepel az adózók között. A 21 vegyes iparosra 274 pft-ot vetettek ki, kö­ zülük a legkevesebbet, 2 It. 30kr-t, a fiatal cukrász cég tulajdonosai fizetik. (V. B. 142 — 5 '3a. No. 860.) Ugyanebben az évben, okt. 23-án itt járt Albrecht főherceg, az ország helytartója, s a díszebédre „Gredig Jeremiás és Teszter cuk­ rászok” szállítják az édességet, az elszámolást, költségeket jóváhagyó nov. 4-i ülés jegyzőkönyve szerint (az előbbi kötet No. 1087. tételében). Az időrendben haladva itt egy közjáték következik. A tanácsülés 1852-i jegyzőkönyvi kötetében, a máj. 3-i, 476. sz. bejegyzésben ez az ékes szöveg olvasható: „Felolvastatott Teszter Anton helybeli cukrásztársnak abbeli kére­ lemlevele, melyben házassági viszonyban létét, nagykorúságát, erkölcsiségél, gyakorlati képességét, az eddigi társulati viszonyból kilépésének akadálytalan ságát s külhoni származásának mentő okait igazoló ötrendbeli támogatványainak s egy határozat alá való 30 krajcáros bélyegívnek oldalitása mellett magát megyefőnök úr ÖNsága által a cukrászati iparágnak ezen városban önálló űzhetésére szabályszerű engedéllyel elláttatni s e célból jelen folymodványát az iparrendtartás 207. §-a szellemében véleményes jelentés kíséretében tanácsilag felterjeszteni esedezik, ebbeli kérésének sikere esetében a polgári kórházra há­ rom, s az artézi kútra szinte három, összesen hat pftnyi önkéntes adakozást teendvén.” A határozat szerint kizáró ok nem lévén, a kérvényt felterjesztik a megyefőnökhöz. (V. B. 142—8/4a. pp. 223—4.) — A felsőbb döntés nemsokára megérkezett, a máj. 21-i jegyzőkönyv 536. tétele szerint: Teszter Antal helybeli lakos „a cukrászati iparágnak jelen városbani önálló űzhetésére” engedélyt kap és a beterjesztett okmányait, bizonyítványait is visszaszármaztatják. (U.ott p. 200.) Ugyanebben a kötetben, az 1852. nov. 16-i, No. 1141. bejegyzés szerint: „Gredig Jeremiás cukrász, arról, hogy a cukrászati üzletet ezen városban múlt 1850-ik évi január hó elején megnyitván mai napig folyamatosan gyakorolja, a közterheket pontosan viselte, s ezen idő alatt becsületes öntartást tanúsított, részére tanácsi bizonyítványt adatni kérvén.” Határozat: „Az előadott igaz­ ságos adatokról folyamodónak a kérelmezett tanácsi bizonyítvány kiadandó lé­ szen.” (V. B. 142—8/4a.) Nincs adatunk arra, hogy T. Antal önállósodása sokáig tartott volna. Az idegeneket, általában a nem helyi születésűeket az ötvenes években gyakran ellenőrzi a hatóság; egyeseket vagy bizonyos csoportba sorolt egyéne­ ket együtt be-behívnak a nagykállói megyei főnökhöz vagy a helybeli főszol­ gabíróhoz. A városkapitány 1851-ben jelenti, hogy „Teszter Antal és Gredig Jeromos helvetiai egyéneket” utasította a személyes jelentkezésre. Ugyanekkor még három poroszország i személynek is jelentkeznie kellett: köztük a már ré­ gebben idetelepedett May Adolfnak is. Ez a May később szorosabb barátságba került Gredigékkel: a svájci atyafiságon kivül az egyetlen, aki (általában a fe­ leségével együtt) keresztszülői felkérést kapott, és vállalt a 10 közül hét esetben. Szó volt arról, hogy 1851-ben még milyen kicsi az általuk fizetett adó. Az 1856-i kimutatások azonban más helyzetről tanúskodnak. A céhekbe nem tar­ tozó, 31 vegyes ipart folytató személyek közül a legtöbb adót May Adolf olaj­ ütő fizeti, évi 62 pft 1 krajcárt. A harmadik legtöbbet most már a „32 éves Gredich (!) Jeremiás, írni-olvasni tudó cukrász” fizeti, 41 pft-ot. (V. B. 151 — 65/2.) — Ugyanebben a dobozban található az 1857. évi háztulajdonosok össze312

^Mtkribégkttti

un d K a fte e h a u * f»R ’ M > h . >.-\ f i s l ' H R n i N y r e g y h a s a i n h a b e r $ n * j J c r e r a it e í í R * - f - **«*■') v o n O b e r c a m a n n u n d A m o n testet O S z i - t i K m v o n V j l e w b .

A Gredig-ház 1871-ben

Az 1866/1875-ben épült ház képe 1986-ban (László Gyula felvétele)

313

írása (1857:2). Eszerint Gredig Jeremiás tulajdona a 384. sz. ház: ez a mai Rá­ kóczi u. 4. sz. ház telke, rajta — akkor — földszintes ház. És még egy ház ta­ lálható Gredig nevén: a 276. számú. Ez az akkori Vízi utcában állt; a mai viszo­ nyok között a Bethlen utca sarkánál, kb. a Víz utca 4. sz. telkét azonosíthatjuk ezzel a régi népsorszámmal. Itt meg kell állnunk ennek a gyors sikernek az olvastára. Nem lehet ugyan­ is általában azt mondani, hogy az 1850-es évek kedveztek volna az üzleti vál­ lalkozásoknak. Ráadásul ez a Bach-korszak, s a svájci cukrász társaság néme­ tül beszél. A főleg függetlenségi, negyvennyolcas szellemű városban alig tudott valaki németül, s ha tudott is, — főleg a magánérintkezésben — biztosan nem kérkedett vele. Elsősorban tehát a rokoni-munkatársi viszony, a családi társas­ vállalkozás együttes erőfeszítése, a kevés idegen erőt igénybe vevő kitartó munka hozhatta meg a gazdagodás lehetőségét. Pl. a rokoni érzés, a távoleső szűkebb szülőföld összetartó ereje mutatkozik meg mindennapi életükben is. Egy-cgy gyerek születésénél a másik két család tagjai a keresztszülök, leg­ többször gyermekenként két-két párban. Amikor a Tester-lóny, Karolina-Mária 1872. dec. 30-án esküszik a nyíregyházi ref. templomban az Eperjesen cukrászkodó svájci Fontana Jánossal, — attól kezdve a Fontana család tagjai is megjelennek a keresztszülők névsorában. Még egy példa: az 1394-ben született Tester Antalnak, Tester Lajos fiának a svájci Flim (Flint)-ből jön keresztelőjére egy Fontana. Mindezt azért is kell kiemelni, mert nem Gredigék voltak az első cukrá­ szok, akik itt szerencsét próbáltak. 1841 júniusában ,,Bufi János helvét szárma­ zású cukrász magát lakosnak bevétetni s egyszersmind a liqueur méretesét, mely különben is mesterségéhez tartozik, megengedtetni kéri.” (V. A. 101 a — 15/15. pp. 131— 2.) Nagyon gyorsan megadják a lakosítást amire csak akkor van példa, ha olyan mesterséget gyakorolt a kérvényező, amilyen a városban nincs, vagy kevesen vannak, s több kellene. Ez a Bufi (Buffi) János hamarosan megesküszik Kristóf Rozáliával. Az anyakönyvek szerint 1346—47—48-ban szü­ letik egy-egy gyermeke. Kettőjüknek korai haláláról is van hír, — aztán nagy csend következik. Az ötvenes evek kimutatásaiban nem szerepel, nem gyako­ rolhatta iparát. Majd 1874-ben olvasható neve az anyakönyvben: hetvenévesen, aszkórban betegeskedve halt meg a k ó rh á z b a n , — ami akkor szegénységet és elhagyottságot jelentett. Gredigéknek azonban sikerük van. Ez összefügghet — kiváló szorgalmuk, családi együttműködésük mellett — azzal, hogy a vasút megnyílása, az egy­ szerre megnövekedett városi polgári hivatalnokréteg megnövelte az igényeket. Már több is kellett a szórakozáshoz, mint a zajos, büdös kocsmák, még ha ét­ termeknek vagy kávéházaknak nevezték is ezeket a társas szórakozóhelyeket. Magasabb urbanizáltságú felvidéki városokból jöttek a tanitóképezde, a gim­ názium tanárai, akik ráadásul családjukkal is keresték az ilyen helyeket: békés családi kávézásokra, vizsgákkal kapcsolatos fagylaltozásokra. És ne feledkez­ zünk meg azokról az idetelepített, a Bach-adminisztrációhoz tartozó tisztviselő­ katonatiszti réteg műveltebb tagjairól sem, akik számára egyenesen kényelmes is volt egy olyan cukrászda, ahol a monarchia hivatalos nyelvén, németül be­ szélve kérhették a kiszolgálást és válaszolni is tudtak kéréseikre. S talán nem utoljára: lehetett Gredigék sikerében egy kis lokálpatrióta sznobizmusnak is szerepe. Lám, nekünk van már fényes-tükrös cukrászdánk, előkelő fagylaltozóhelyünk, ahová családostul is be lehet ülni és ahonnan haza is szállítják, ha megrendeljük, a külföldről hozott finom izeket; igaz, a tulajdonosék németül 314

A bejárat az 1866-i zárókövei — felvétele)

és ahogy a mai bérlő megbecsüli

(László Gyula

315

beszélnek, de — tévedés ne essék — nem elnytfmó osztrákok ők, hanem svájci­ ak, ami mégiscsak nagy különbség! — ráadásul reformátusok, az pedig már igazán „magyar vallás” . Sikerük jele: építkezési kedvük fellendülése is. A tanács 1864. április 2-án engedélyezi Gredig Jeremiásnak és Tester Antalnak a városháza szomszédsá­ gában levő 384. sz. házuknak emeletre leendő újjáépítését, mivel „a tervek a város szabályozási és szépészeti rendtartása szellemében” készültek. (V. B. 163 — 124/1. No. 799.) Az építkezés azonban csak 1866 tavaszán kezdődött meg; ak­ kor foglalkozik vele újra a magisztrátus. Eszerint az emeletre építésnek nincs akadálya, de a városházával csatlakozva a tűzfalát az építtető köteles úgy „idomítani” , hogy az esőzés vagy az olvadó hó a szomszédos, földszintes város­ házát ne áztassa, és kötelesek a ház mellett egy ölnyi kőjárdát is kiképeztetni. (Uo. 1866. ápr. 14.) Ha ma erre járunk, láthatjuk, hogy a Rákóczi utca 4. sz. ház bejáratának felső zárókövén olvasható ez az 1866-i évszám. A sv ájci tanul­ mány mellékleteként közölt és itt is reprodukált kép már 1866 u tán i: az eme­ letes épület látható. De 1872 előtti, mert a mögötte látható városháza még föld­ szintes. Az épületnek a mai, Tanácsköztársaság térre néző frontja is keskenyebb még: majd csak a hetvenes évek elején szélesedik ez a homlokzat kilencablakosra, ahogyan ma is láthatjuk. De van még egy finomabb meghatározó is: hogy ti. a cégtáblán még nincs rajta Hősig neve. A harmadik társ esküvője 1866 decemberének végén történt meg: így ez a fénykép minden bizonnyal az 1866-i felépítés után közvetlenül, meg abban az évben készülhetett. Az anyakönyvi bejegyzésekből, gyászjelentésekből tudjuk, hogy a három család tagjai m ind itt laktak, együtt. Ezért is szükséges az épület folyamatos bővítése. S közben arra is jutott mód mindig, hogy a piac közelében, a város központjában irigylésre méltó forgalmú üzlethelyiségeket adjanak bérbe. Al­ kalmanként helyet adnak a kereskedelmi központnak: a terménycsarnoknak, az első nyíregyházi takarékpénztárnak, és hosszabb időn át a kaszinónak is. 1862. aug. 19-én Gredig és Tester urak kérésére megengedi a tanács — pontosan részletezett feltételek mellett — , hogy a vásártéren állandó áruló he­ lyet, standot állíthassanak, 5 öl hosszú és másfél öl széles területen. (V. B. 162 — 119,2.) Majd, nyilván az épület lényeges bővítésével kapcsolatos, hogy „nobcl kávéház” nyitására kérnek engedélyt: ezt 1366. febr. 15-én még nem kapják meg, majd az építkezés befejezése után látja időszerűnek a tanács a tárgyalá­ sát. Valamivel később a két társ engedélyt kap arra, hogy „a cukrászat helyi­ ségeiben nem tilos kártya- és egyéb játékokat űzhessenek” . Ez a kártyázás a közben megnyitott k á v éh á z bán sok zavart okozhatott, így válik nyilvánvalóvá a k é t fé le ü zletág közti különbség. A cukrászda előke­ lő, intim, családias üzem, női fogyasztó és vásárló közönséggel; a kávéház vi­ szont — akármilyen „nobel” is legyen a címében, mindenképpen durvább han­ gú. közönségesebb szórakozóhely. Ezt tanúsítja a rendőrkapitány kényszerű in­ tézkedése is. Mivel Gredig és Tester üzemének „egyik része köztudomásúlag a miveltség alantabb fokán álló egyének gyülhelyéül szolgál, a kártya és más ily nemű játékok tartását családanyák naponkénti kesergő panaszai” kísérték, a kapitány a játékok folytatását betiltotta, a zárórát pedig este 10 órára hozta előbbre. (1867. dec. 20. V. B. 163 — 124,1.) Vagyis: már nem kizárólag az exkluzív cukrászda az aktivitásuk színhelye, hanem többféle formával kísérle­ teznek, működnek egyszerre, eltérő közönségnek, alacsonyabb színvonalon is, ha kell, ha igénylik. Befelé forduló családias életmódjuk, lényegében elzárkózó magatartásuk 316

miatt nemigen találjuk nyomukat a város társadalmi életében. A részletekre oly sokat adó Krúdy Gyula sok-sok írásában emlegeti a svájci cukrászlegények kiváló műhelyét, üzletét, de nem találunk egy arcképvonást sem valamelyikük bemutatására. A város vezetőtestületeiben sem találjuk nevüket a választásra jogosultsággal rendelkező birtokos városlakók között. Majd, amikor a XIX. század utolsó két évtizedében már a legtöbb adót fizető személyek, az ún. virilisek választás n élk ü l lehettek városatyák, akkor már Gredig Jeromos „bir­ tokos” is számításba jött. 1896-ban a városban ő a tizedik legtöbb adót fizető személy, városi képviselőtestületi tag, s ugyanezen a réven a m eg y ei törvény­ hatósági bizottságnak is tagja. De csak az öreg Gredig. Sajátságos, hogy sem a Hősig, sem a Tester család tagjainak a nevét nem találhatjuk a virilisek kö­ zött, sem a kaszinó vezetőségében vagy éppenséggel a református presbitéri­ um tagjai között, — ahol pedig Gredig Jeromos vezetőszerepet vitt mindenütt, az egyházban éppenséggel a legmagasabb laikus tisztségben: ő az egyházközség gondnoka. Mintha ő lett volna a vállalkozásnak, a fejlesztésnek, a magas szin­ ten tartásnak a lelke, oszlopa. Egészségének hanyatlása a cukrászda hanyatlá­ sát is jelentette: mind többen mennek el, sokan éppenséggel vissza a svájci ha­ zába, s Gredig Jeromos halála után már nem sokáig marad a cukrászda felett a svájciak nevével ellátott cégtábla. De lássuk sorba: hármójuk közül Hősig Ferenc halt meg a leghamarább, 1879 januárjában. A cég azonban még több mint egy évtizedig megmarad a hármas név alatt. 22 évi özvegység után, 1900. április 8-án, 77 évesen meghalt Gredig Jeromos. Az alapítók legidösebbikc, Tester Antal élt legtovább: 1903ban halt meg: az üzlet a hasonló nevű fiára maradt. A fiatalabb: Tester Lajos kevésbe érdeklődött a cukrászda cs a mellette levő káveház vezetése iránt: 1908-ban Hol te Vilmosnak adja el az üzemet. Az első világháború idején sokszor nem kapnak semmi cukorféleséget, na­ gyobb időközökre bezárják a kapukat; a háború végefele Hohe utódaként Heringh és társa szerepel tulajdonosként. A katonai szolgálatot teljesítő L en g y el Nándor, aki előzőleg a ház emeletén működő Kereskedők és Gazdák Körének vendéglőse, nyilatkozik, hogy még 1919. május elsején megvette a volt Hoheféle cukrászdát, s ahogy leszerel, meg is nyitja. Amennyire a húszas évek ele­ jének inflációs éveiben lehetett, igyekezett is felvirágoztatni üzemét: délutáni teás összejövetelekkel, esti műsorokkal. Népszerű lehetett, de mind jobban el­ veszett a régi, kedves cukrászdái jelleg: különtermes, táncszobás mulatóvá vál­ tozott. A cukrászda előtt a Rákóczi utcai fronton, még a Gredig-idűkből meg­ maradt a vasrácsos terasz: az üzlet előtti körbezárt helyre kitették az asztalo­ kat az utcára s ott, a szabadban üldögéltek a vendégek. (Mint manapság a Nyírvíz alatti Omnia előtt.) Az egyre növekvő forgalom miatt azonban 1927ben megszüntették ezt, a régi emlékeket felidéző városi jellegzetességet is. Maga az ép ü let több, mint száz éve továbbra is áll. A svájci családtól 1910ben került az Erdey család birtokába. Végül, a három idekerült Safien-beli családról néhány h ely i adat. Gredig Jeremiásnak 10 gyermeke született. Csak hárman éltek hosszabb ideig. A sor­ rendben 3. gyermek: Vilma-Rozália 1883-ban esküdött A m bózy Mihály ügyész­ szel; 31 éves korában özvegyen maradt 9 éves, Gyula nevű fiacskájával. Az idős Gredig halálakor, 1900-ban még Károlyról és Saroltáról tesznek említést; további sorsukról nincs hír. Az itt alapító, majd Nagykállóban működött Lconhard Gredigről a svájci 317

dolgozat ír: 1875-ben Ursula Zinslivel házasodik, 1896-ban halt meg, valószí­ nűleg otthon. A harmadik Gredig testvér: Anna-Borbála házasságából Hősig Ferencéknek öt gyerekük született. Az 1868-beli ikrek közül Anna-Borbáláról olvasha­ tunk a nagybácsi, G. Jeremiás temetésekor, 1900-ban. A fiú ikertestvér 20 éves korában, 1888-ban halt meg. Az 1870-beli ikerszülés mindkét fiúgyermeke a születés után hamarosan meghalt. Az ötödik: Emma-Ágotha 19 évesen, tüdő­ bajban halt meg 1893-ban. Az alapítók közül a legidősebb Tester Antalnak még 1851-ben, Amélia Valloton-nal kötött házasságából itt született, 1853-ban K arolin a. A svájci dol­ gozat szerint 1927-ben halt meg; férjéről, Johann Fontana-ról fentebb volt szó. — A kisebbik gyerek, Lajos-Vilhelm névre keresztelve, 1855-ben született és a cégben dolgozott. A 80-as években házasodott Tester Annával, akinek kereszt­ neve olykor Katalin, Karolina. A családi üzemet 1908-ig vezette, mellette egyéb „polgári” hivatalt is vállalt. 1922-ben svájci egyetemi hallgatók jártak Nyír­ egyházán: a nyíregyháziak ottani látogatását adták vissza. Ekkor — családja eredetére való tekintettel — ő is vendégül látja a fiatal turistákat. Ebben a családban a harmadik generáció is nyomon követhető. Lajos házasságából 1887-' ben született Kálmán, aki tanár lett, majd iskolaigazgató — ők már a Holló utcai családi házban éltek évtizedeken át. Az innen tovább folytatódó negyedik generáció, Kálmán fia és leánya már Budapesten él. A churi cikk névsorában szerepel az 1338-ban született Jákob Tester, je­ lezve, hogy Nyíregyházán dolgozott és Magyarországon halt meg. Ezt pontosithatjuk: Nyíregyházán, 1858. júl. 29-én hunyt el ez a „helvéciai cukrászlegény’'. — Ugyancsak a svájci dolgozat ír az itt alapítóként szereplő Chrislian Testerről és kalandos sorsáról. Az ő neve Tester Lajos gyerekeinek keresztszülei kö­ zött bukkan elő, nem minden rejtély nélkül. Az 1387 júniusában született Kál­ mán keresztanyja özv eg y Tester Keresztélync Schmarz Hortensia; az 1883 szeptemberében született Lajos junior keresztapja Tester Keresztély. Elírás, té­ vedés — vagy itt már egy ifja b b T. Keresztélyről van szó?

JEGYZETEK

a) A Bündncr Monatsblatt Mai Juni 1986. nr. 5 6. számában jelent meg P. Michacl Caflisch cikke: „Zűr Geschichle dér Safier Zuckerbacker in Österreieh-Ungarn” . A folyóiratot Churban adják ki. A cikkben többször szerepel, hogy az első igazi Saflen-belinek mondható cukrászat az 1850-ben Nyíregyházán megindított üzem. Azért emelheti ki a Safien-beliscget, mert alapítói mind a bündeni völgybeli Sálién környékéről valók. b) Gredig Jeremiás (1824—1900) és veronika Hősig (183.'!—77) házasságából tiz gyerek született. 1 Emília 1859. megh.; 2. Alberl-Béla 1860—61; 3. Vilma-Rozália sz. 1801-ben róla a főszövegben van szó; 3. Emma-Lujza 1863—66; 5. Károly-Adolí 1866-ban született, 1900-ban még él; 6. Berta 1868—84; 7. Matilda-Karolina 1870—86: 8. Bajos 1872—73; 9. Emil 1874. megh.; 10. Sarolta SZ. 1877ben; 1899-ben a nöegyleti bál sikeres szereplője, 1900-ban még él. c) A Hősig családról a legfontosabb adatok szerepelnek a főszövegben. A családfő, H. Ferenc 1879. jan. 11-én, 42 éves korában, felesége: Gredig Anna-Borbála 1890. jan. 20-án, 53 évesen halt meg Nyíregyházán. d) A Tester család II. generációjára vonatkozó részletesebb adatok: Tester Lajos-Vilhelm (sz. 1855) és Tester Katalin (Karolina? Anna?) házasságából született Erzsébet, valószínűleg 18 8 6 -ban; majd 1887-ben Kálmán, aki a hbelí felső kereskedelmi iskola igazgatójaként ment nyugdíjba: 1888—1901-ig élt Lajos. A negyedik gyerek Antal. 1894-ben született. — A svájci cikk emlegeti Clirístian Tester esetleges kisvárdai munkahelyét; erről, házassága körülményeiről, haláláról közelebbi adat egyelőre nem áll rendelkezésre. c) A Zinsli családról nagyon keveset árult el a nagykállói rcf. egyház anyakonyvc. Csak Pétcr-Janos születéséről vau adatunk: 1865. alig. 4-en Z. Bálint és Wiiaiid Anna fia, Nagykálló 223. sz. lakosok gyerekeként. Kér. szülők: Hősig Ferenc cukrász és Zinsli Rozália. f) A Wieland (itt: Viland-Vicland) Sebestyén és Kovács Erzsébet adatait említi a sváj tanulmány: 1851—1928, ill. 184B—1901 között éltek. A férfi 1870-ben jött Nagykállóba, hogy elhunyt sógorának, Zinsli Bálintnak (Valentinnak) üzletét folytassa. — A nagykállói ref. anyakönyvek­ ben a következő gyerekekről van hír: 1879. júl. 9-én született János-Péter. s 1882. okt. 3-án tüdő­ vészben meg is halt- ÜJabb gyerek: János-Péter 1886. szept. ll-én született. — Lajos 1887. okt.

fii 8

9-én. Ilona 1889. Január 11-én született. — Van még egy adat egy 1891. jan. 27-én született leány­ káréi, a^i június 13-án ..gyermekaszalyban” mar meghalt. A szülők Nagykálló 77-1. sz. házban laktak; a keresztszülők kozott svájci atyafisag egyszer sem szerepel g) Itt Jegyezhető meg, hogy amikor a helyi református templom elkészült. 1883-ban: Gredig Jeremiás az egyházközségi gondnok, az ÚJ templom epítóje pedig Melhouse János Egyes i r a t o k ­ ban: Mehlhause, Melhause, Mehlhose, s ő is svájci származású. A Gredig házként ismert, ma Rákóczi u, 4. sz. (Tanácsköztársaság tér 1. sz. emeletes sarokházat is ő építette. Nyíregyházán több, ma is álló épület az ö munkája. Katona Béla írja egy régebbi Krüdy-dolgozatban (SzSzSz 1956:73). hogy a sóstói svájci lak néven ismert ház is M. munkája. (A ház stílusa és elnevezése nyilván kapcsolatban van az építesz származásával.) — Nincs azonban s e m m i áriát ar ra , h o g y a cukrász svájciak és az építész honfitársuk közelebbi barátságban, kapcsolatban lettek volna. Mutathatja ez a Safien-beliek kissé elszigetelődő, befelélordulo magatartását, de azt is, hogy Melhouse-zíii kapcsolatban is van még kutíitnlvaló. h) Az anyakönyvi adatok megszerzésében szives segítséget kaptunk a nvírceyházi és n n a g v lcúllói református egyházközség vezető lelkészeitől, — Nagykallóban Bodor Sándor közvetítésé­ vel. Támogatásukat ezúton Is köszönöm.

A Tudomány és Technika Háza (Elek Emil felvétele)

319

BENE JÁNOS:

A nyíregyházi „Baloldali Kör” programja Az 1867-ben megkötött kiegyezés első eredményeit: az alkotmányosság helyre­ állítását, a felelős minisztérium megteremtését, a vármegyei autonómia vissza­ állítását, a gyülekezési és sajtószabadságot Magyarország népe nagy örömmel fogadta. Az alkotmányos szabadság bevezetése az önkényuralom hosszú evei után a társadalmi-politikai élet gyors fölpezsdüléséhez vezetett. Egymás után alakultak a különféle körök, egyesületek, gyakoriak voltak a nepgvülések. Természetes, hogy ebben a légkörben hamarabb szóhoz jutottak a kiegyezést ellenzők is, egyre hangosabban követelve az elégtételt a szabadságharc és reszt­ vevői számára. A kötendő kiegyezés védői és ellenzői 1866—67 folyamán külön laborba, majd pártba tömörültek, s így alakult meg a kiegyezést védő Deák-párt. s en­ nek ellenzéke a Baloldal, mely követelésében a 43-as alkotmányra hivatkozva Magyarország függetlenségét, önálló haderőt, kül- és pénzügyet követelt, han­ goztatva azonban azt is, hogy mindezt alkotmányos úton, békés eszközökkel akarja elérni. A kettő között állt a balközép, mely arra a szerepre vállalkozott, hogy radikális közjogi jelszavakat hangoztatva, az ellenzéki szelet a maga vi­ torlájába fogja. Ez a párt elhatárolta magát a szélsőbaltól, s az 1868. április 1ién kiadott „bihari pontokban” a közös minisztériumok megszüntetését, magyar hadsereget, a pénz- és kereskedelmi ügyek függetlenségét követelte. Ugyan­ akkor azt is hangsúlyozta, hogy működésére az időt higgadtan fogja megvá­ lasztani, alkotmányos eszközöket fog használni, s kerüli olyan izgalmak elő­ idézését, melyek az országra veszélyessé válhatnak. Nyíregyházán 1868. június 8-án, vasárnap délelőtt tartotta a baloldal első összejövetelét, ahol ideiglenes elnökül Vidliczkay Józsefet, jegyzőül Krasznay Gábort választották, majd egy 11 tagú választmányt bíztak meg az alapszabály kidolgozásával, melyet a július 12-i nagygyűlésen kívántak ismertetni és el­ fogadtatni a város polgáraival.1 A Nyír című helyi lap július 11-i számában közölte a programot, és azt a cikket is, melyet 17 tekintélyes nyíregyházi polgár írt alá. Ez az Írás a bal­ oldali kör megalakítását időszerűtlennek, a köznyugalmat felbolyditónak ítélte. Az egy héttel későbbi számban a baloldal keményen elutasította ezt a cikket és ismételten hitet telt a program mellett.A jobb- és baloldal harcát az 1869-es országgyűlési választásokra való fel­ készülés gyorsította meg. 1869. január 10-én a baloldali párt tartott gyűlést a nagyvendéglőben, ahol a lemondott Vidliczkay helyett egyhangúan Krasznay Gábort választották meg elnöknek.3 Ezen az összejövetelen részt vett Bónis Sámuel is, aki az országos balpárt céljáról, programjáról beszélt.4 Még ezen a napon a balpárt Vidliczkay Józsefet jelölte országgyűlési képviselőjéül.5 Ezek után a jobboldal is lepni 320

kényszerült, s január 20-án megalakult a „Deákpárti polgári kör” is.B Február 21-én kilenc gyönyörűen hímzett követválasztási zászlót szentelt fel a baloldal mintegy 6000 ember jelenlétében.7 A zászlók egyik oldalára a következőket hí­ mezték: „1848. Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” , míg a másik oldalon az „Éljen Vidliczkay József” felirat volt olvasható. Három nap múlva a jobboldal tartott zászlószentelést, s ekkor jelölték országgyűlési követnek Bodnár István ügyvédet.® A március is a választási előkészületek jegyében telt el. 18-án a jobboldali nők egy szép selyemzászlóval lepték meg Bodnár Istvánt,9 másnap a baloldali nők ezüstkelyhet ajándékoztak Vidliczkay Józsefnek névnapja al­ kalmából.10 Természetesen mindkét eseményt este bankett követte. S végre elérkezett a nagy nap, 1869. április 9., a választás napja. Az előző napok népgyűlései mind a baloldal sikerével bíztattak, úgyhogy a választás reggelén Bodnár István vissza is lépett, s a városháza udvarán megtartott követ­ választói gyűlésen Nyíregyháza választói egyhangúan Vidliczkay Józsefet vá­ lasztották képviselőnek.11 A közfelkiáltást követően az új követ köszönő beszé­ dében a kilenc hónappal korábban megalkotott program pontjai mellett szállt síkra, és azt tekintette politikai vezéreszméjének. A korabeli röplap alapján közöljük a ..baloldali” párt, tulajdonképpen a Függetlenségi 48-as párt nyíregyházi csoportjának a programját: *

*

*

„A n y íreg y h ázi „ B alold ali K ör" p ro g ra m ja ,12 Az ország azon törvénye, mely a polgárokat országgyűlési követek választására feljogosítja, ugyanazokra a haza irányában egyszersmind azon erkölcsi köteles­ séget is róvja, hogy önállóan, vagyis magok gondolkozzanak arról, hogy mi­ csoda elveket kívánnak megválasztandó követ által az országgyűlésen képvi­ seltetni, és mely irányban kívánnak választásuk által a törvényhozásba, s ezáltal a haza sorsára befolyni? — A választási jog tehát nem puszta jog, ha­ nem a vele való élés a haza irányában egyszersmind erkölcsi kötelességgel is jár, s kell, hogy minden választó majdan a választáskor számolni tudjon önlelkiismerete előtt, hogy választási jogát legjobb belátása, és tiszta meggyőződése szerint gyakorolta. Ehhez képest a választási jognak lelkiismeretes gyakorlása szükségessé teszi, hogy azon polgárok, kik e joggal törvény által fel vannak ruházva, egy­ más között értekeződjenek — egy részről azon elvekről, melyeket az ország­ gyűlésen képviseltetni kívánnak, más részről aziránt, ki legyen az, kire mint követre, a vallott politikai elvek képviselését, s ha azok többséget nyernének, eletbeléptetését bízni kívánják? A dolog természete hozza magával, hogy elébb az elveket kell tisztába hozni, és hogy a követ személyéről csak azután, annak idejében lehet szó. A nézetek e részben az alkotmányos élet gyakorlatában akkép tisztulnak meg, ha a politikai szabadság azon terén, melyet az alkotmány nyújt, az alkot­ mányos élet kérdései szabadon megvitatnak, mely szabad vitatkozás folytán azután múlhatatlanul pártok alakulnak, melyek — amennyiben czéljaikra tör­ vényes eszközöket használnak — teljesen egyenjogúak, törvényhozás terén azután az országgyűlési többség határozván. *

*

*

Hazánkban két nagy országos párt létezik, egyik a Deákpárt, vagyis a „Jobboldal” , melynek kebeléből alakult a most fennálló kormány; másik a „Baloldal” , mely mint alkotmányos ellenzék áll fenn. 321

Az itt helyben alakulni indult „Baloldai K ör" nem kíván valami eddig nem létezett pártnak tekintetni, hanem fennállására azon tért választja, me­ lyen minden eddigi nagy és fontos kérdésekben az országgyűlési baloldal állott, — s mellőz minden oly túlzásokat, melyek a baloldalnak, mint tömör pártnak erejét szétforgácsolhatnák, és működésének biztosságát koczkáztathatnák. Azzal szemben, hogy a jobboldal — amint látszik — minden ezután ho­ zandó törvényeknél az 1867-iki törvények szellemét változatlanul fenntartani, és az ős magyar alkotmányt, mely a politikai szabadság, és az ország önállósá­ ga, es függetlensége eszméjén sarkallik, annak minden részeiben átidomítani kívánja, — így a most függőben levő honvédelmi kérdésnél is, melytől nagy részben az ország jövője függ: a most alakulni indult „Baloldali K ör" indítói a következő rövid programot, mint politikai hitvallást bocsátják helybeli polgár­ társaik érett megfontolása, megbírálása, és elfogadásuk alá: 1-ör: Miután ha­ zánk, és az ahhoz tartozó társországok a felséges uralkodó házzal 1723-ik évben megkötött szerződés — mely sanctio pragmaticának neveztetik — úgy az annak megkötése után hatvanhét évvel, 1790-ik évben meghozott 10-ik törvényczikk értelmében szabad és független ország, s összes közjogi alkotmánya, és szerkezete is önálló; — miután továbbá ezen önállóság és függetlenség szük­ séges biztosítékát egyedül oly alkotmányos intézményekben lelheti, minőket az 1848-iki törvények tartalmaznak: ezeknél fogva óhajtjuk és kívánjuk, hogy ezen törvények, mint Magyarország törvényes önállósága és függetlenségének szükséges biztosítékai alkotmányos úton, vagyis a magyar törvényhozás útján, visszaállíttassanak, — s ehhez képest Magyarország ez úton visszanyerje azt, hogy összes pénzügyéről, hadügyéről, kereskedelmi ügyeiről önmaga intézked­ jék, s ő felsége a magyar király minden külországokban nemcsak mint osztrák császár, hanem egyszersmind, és különösen mint magyar király is képviselve legyen. Ehhez képest — miután az 1867-iki törvények szerint az adók azon része, mely a hadseregre, továbbá a mostani országgyűlés által elvállalt birodalmi adósságok kamataira, és az ausztriai birodalom külországokban! képviselésére fordíttatik, most az úgynevezett delegátiókban, melyek a magyar és a bécsi országgyűlés küldötteiből alakulnak, ajánltatik meg, s tehát nem közvetlenül a magyar országgyűlés által; miután továbbá a mondott 1867-iki törvények sze­ rint Magyarországnak semmi önálló nemzeti hadserege nincs, és tényleg csak osztrák hadsereg van, mely osztrák hadügyminiszter alatt áll: kívánjuk a delegátiók, és az azokkal kapcsolatban álló bécsi közös minisztérium megszünte­ tését, s nemzeti alapon álló honvédelmet akkép, hogy a nemzet fegyveres hadi­ ereje, béke idején állandóan az országban tartózkodjék. — Kívánjuk, hogy a magyar országgyűlés hatóságát mindezek tekintetében az 1848-iki törvények értelmében visszanyerje, s a delegátiók és a közös minisztérium hatósága egy részről a magyar országgyűlésre, más részről — a közös minisztériumé a ma­ gyar kormányra ruháztassék. Csak ezen az úton lehet, meggyőződésünk szerint, elérni azt, hogy hazánk önállósága és a nemzet önmaga feletti rendelkezési joga, a gyakorlati életben is folyton valóság legyen, és a maradék számára is biztosíttassék, mint alapja a nemzet értelmi, erkölcsi és anyagi felvirágzásának. 2-or. Kívánunk ezen közjogi alapon a hazának törvényes útoni, zavartalan békés előrehaladást, úgy szellemi, mint anyagi téren; mert csak a törvényes útoni békés haladás az, mely legbiztosabb, — idővel minden jogosult érdeket kiegyenlít, és rázkódásokat nem okoz. 322

Miután alkotmányos intézményeink nagy részben bevégezetlenek, kíván­ juk, hogy azok az 1848-iki alapon, ti. a politikai szabadság, és törvény előtti egyenlőség alapján, tovább fejlesztessenek, s e téren pártolunk minden szabad­ elvű eszmét, mely a haladás felé vezet. Midőn ezekhez képest demokratikus, vagyis népuralmi intézmények útján a nemzet saját sorsának urává kívánjuk tenni, — meg nem feledkezve az emberiség történetébe örök betűkkel bevésett azon igazságról, hogy csak azon népuralom biztos és bír jövővel, mely az alkotmányos és társadalmi rendet soha szem elől nem téveszti, s melyet a nép értelmes volta, és erkölcsi romlatlansága tart fenn: midőn egy részről a társadalmi rendet — mely főleg a sze­ mély- és vagyonbátorság tiszteletben tartásában áll — minden lehető haladás nélkülözhetetlen feltételének valljuk, más részről a közoktatást és a haladó népnevelés ügyét tekintjük azon feladatnak, mely az alkotmányos nemzet előtt teendői legelső sorában áll. 3-or. Miképp belállapotainkra nézve a törvényes útoni zavartalan békés előrehaladást tűzzük ki czélul: akkép a velünk egy fejedelem alatt álló né­ peknek is szabadságot és békét óhajtunk; szabadságot, mert az ő szabadságok egyszersmind a mi szabadságunknak biztosítéka; békét, mert mindketten csak úgy haladhatunk előre, ha fejlődésünket a háború viszontagságai meg nem za­ varják. Szabadságot és békét óhajtunk Európa összes nemzeteinek, melyeknek ál­ dását árassza e világrészre a Mindenható! 4

*

*

A jelen országgyűlés törvényes működésének berekesztése előtt — a kö­ veti megbízások határideje folyó évi december 9-én lejárván — kívántuk alul­ írtak, jelen hazafiúi felhívásunkat helybeli polgártársainkhoz intézni, s azt velők érett megfontolás és elfogadás végett közölni. — Akik ezen felhívásun­ kat elfogadják, vagy épen alá is írják, azokról felteszszük, hogy jövő követ­ választásnál csak olyan jelöltre szavazandanak, a ki azon elveknek, melyek e jelen programmban foglaltatnak, őszinte híve. Ha a városunkbani jobboldal, saját felfogása szerint, szintén programmal lépne fel, miután minden alkotmányos párt egyenjogú: mi a jobboldalnak ezen egyenjogúságát — azt a magunk részére is követelve — tiszteletben tartani polgári kötelességünknek ismerendjük. Éljen a polgárok közötti testvériség! Éljen a haza!! Kelt Nyíregyházán, 1868-ik évi július 12-én tartott alakító közgyűlésünk­ ből. Krasznay Gábor jegyző

Vidliczkay József elnök”

JEGYZETEK: 1. Nyír, 1860. VII. 4. II. évf. 27. 6z. 2. Nyír, 1668. VII. 18. II. évf. 29. í z . J . Tiszavidék, 1869. I. 11. I. évf. 2. sz.

323

4. Lukács Ödön: Nyíregyháza szabad, kiváltságok város története. Nyit egyháza, 1806. .Tóba Klek Könyvnyomdája 320. o. Üónis Sámuel ekkoriban már — belefáradva a kilátástalan harcba — a szélsőbal helyett a balközép vezetőihez kapcsolódott. Nyíregyházi beszédében a jnhhnldai a kormánypárt ellenében a szélsőbal mellett korteskedett. A szélsőbal melLettl fellépés annál is könnyebb volt. hisz Nyíregvházán a balközépnek sohasem volt Jelentős bázisa, s a református alapon szerveződött balközép és a nyíregyházi lutheránus szélsőbal jelszavai, programja között sok hasonló vonás volt. 5. Tiszavidék, 1869. I. ll. I. cvf. 2. sz. 6. Tiszavidék, 1869. II. 15. I. évf. 7. sz. 7. Tiszavidék, 1869. II. 22. I. évf. 8. sz. 8. Tiszavidék, 1869. in . 1 . I. évf. 9. sz. 9. Lukács Ödön; 5.in. 321. o. 10. Tiszavidék. 1869. III. 22. I. évf. 12. sz. 11. Lukács Ödön: j.m. 3211. o. 12. Jósa András Múzeum tört. dók. gyűjt.; 67.17.1.1.

Nyíregyháza sétálóutcája (Elek Emil felvétele)

324

GALAMBOS SÁNDOR:

Nyíregyháza és a millennium A kiegyezést követő gyors gazdasági fejlődés éreztette hatását Szabolcs me­ gyében is. Különösen élénken fejlődött a megye geográfiai centrumában lévő Nyíregyháza. A város gazdasági akkumulációját elősegítette az, hogy fontos útvonalak találkozási pontján fekszik. 1876-ban a gyengülő Nagykállótól Nyír­ egyháza vette át a megyei székhely szerepét, ez további lendítőerőt adott gya­ rapodásának. Nyíregyházán a múlt század utolsó éveiben 30 ezer lakos élt, ezzel az or­ szágos rangsorban a 30 legnagyobb város között szerepelt. (Ebben az időben a megye második legnagyobb településének, Polgárnak a lélekszáma a tízezret sem érte e l!) A millennium évében már jól láthatók az urbanizáció jelei. Nyíregyháza ekkor már rendelkezik vasútállomással, fürdővel. Felépül a színház épülete, s átadják rendeltetésének a Korona városi nagyvendéglőt. Ez idő tájt kezdik be­ vezetni a villanyvilágítást s a közművesítés ügye is halad előre. A megyeszék­ hellyé válás a szellemi életet is megélénkítette. Ide költöztek a megyei intéz­ mények, hivatalok, s ez az értelmiségi réteg számszerű növekedését jelentette. Egyre több az oktatási intézmény, egyéb iskolatípusok mellett 32 elemi iskola és a főgimnázium teszi lehetővé a műveltség terjesztését. A helyi események­ ről gyakran egyszerre 2—3 sajtóorgánum ad hírt, köztük a mérvadó, a legte­ kintélyesebb az 1880 óta működő Nyirvidék. A „vegyes tartalmú hetilap'’ a vármegye hivatalos újságja, a községi jegyzők egyletének közlönye. E dolgozat a Nyírvidék és a Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár iratai alap­ ján azt próbálja bemutatni, hogyan ünnepelték meg Nyíregyházán a honalapí­ tás ezredik évfordulóját.1 Az ezredik évforduló emlékezetessé tétele már a vármegye közönségének 1894. október 9-én megtartott közgyűlésén2 szóba került. Ekkor határozzák el, hogy a törvényhatóság 240 000 Ft3 kölcsönt vesz fel. Ebből az összegből 200 000 Ft-ot a Nyíregyházán felépítendő közkórház költségeire fordítanak, 10 000 Ftot pedig a Bessenyei-szobor felállítására. Az összeg többi részét a történelmi nevezetességű helyek emléktáblával való megjelölésére, az országos kiállítás te­ rületén építendő törvényhatósági ház költségeire és a megyei monográfia meg­ írására szánták. A felveendő kölcsön törlesztésére évi 1,5%-os törvényhatósági pótadó kivetését rendelték el. 1896. január elsején dühöngő hóvihar tombolt több ember életét követel­ ve, a nemzet egésze viszont ezen a napon kezdte el újjászületésének, a honfog­ lalásnak az ünnepségsorozatát.

Habár a megemlékezések országos központja Budapest volt, a szabolcsi megyeszékhely is mindent megtett, hogy emelje a millennium fényét. 325

Az új év kezdetét harangzúgás jelezte. A -híres prímás Benczi Gyula ze­ nekara a piac terén a közönség kérésére a Rákóczi-indulót játszotta el. Reggel hálaadú istentisztelet volt a templomokban, este a színházban díszelőadáson vett részt a közönség. A megemlékezés rendezvényeit május-június hónapokra tervezték. Márci­ us 19-én a javaslattétellel megbízott megyei millenniumi küldöttség tartott ülést Mikecz János alispán vezetésével. Március 28-án pedig a város képviselete döntött egyrészt a programról,4 másrészt arról, hogy hogyan használják fel a korábban megszavazott 3000 Ftot. A pénz l/3-át a népünnepélyre tették el, a kiállításon részt vevő ötös fogat beszerzésére 750 Ft-ot adtak. A Pestre fellátogató iparosok és tanítók is ré­ szesültek az összegből, s jutott a dalárda támogatására is. 450 Ft-ot a város­ háza és a Korona rajzainak elkészítésére fordítottak. Április 18-án a vármegye rendkívüli közgyűlése állította össze a millennium megünneplésének programját. Eszerint 1396. május 10-én a községek és az egyházak ünnepségeit tartják meg, május 11-én a vármegyei törvényhatóság tiszteleg a honalapítás évfordulója alkalmából. 1396. május 9-en, szombaton az iskolák rendezték meg ünnepélyeiket. A főgimnázium megemlékezése az ágostai hitvallású evangélikus templomban kezdődött a daloskor énekével. Ezután Geduly Henrik segédlelkész, vallástanár — a Nyírvidék tudósítása szerint — „remek verses imát mondott.” Az ünnep­ ség a gimnázium udvarán folytatódott. Dr. Meskó László országgyűlési képvi­ selő, főgimnáziumi felügyelő megnyitó beszéde után Porubszky Pál tanár sa­ ját, erre az alkalomra írott hazafias ódáját adta elő. Az utolsó, kilencedik versszakot idézzük: „H a z á t s z e r e tn i ta n íts e z r e d é v m e g , M u n k á ln i é r te H ogy

egyek

b ék és h a rczokon ;

le g y ü n k

k é z b e n , s z ív b e n , észb en .

K ik n e k a n y já v á le tt e d rá g a h o n , N a g y és erő s n ép a szaba d h azában , M ely e g y ü tt é r e z és e g y e t a k a r: S tú l e z e r é v e n , tú l m in d e n id ő k ö n K e ll, h o g y ö r ö k k é é lje n a m a g y a r .”

Az ünnepi beszédet az iskola másik híres tanára, Leffler Sámuel mondta el. Az ünnepély a Himnusz eléneklésével fejeződött be. Az alsófokú iskolákban is megemlékeztek a millenniumról. A templomi mise, istentisztelet után a növendékek hazafias dalokkal, költeményekkel lép­ tek fel. Általában a tanító vagy egy felsőbb osztályba járó tanuló felolvasást tartott a magyar történelem jeles eseményeiről. Az igazgató méltatta az év­ forduló jelentőségét, majd végezetül a Szózatot énekelték el a gyerekek. Dél­ után emlekfákat ültettek nemcsak az iskolák, hanem számos testület, intéz­ mény, maga a város is. E nap eseményeit a Koronában megtartott díszdalestély zárta. Nyíregyháza a május 10-i ünnepély előtt egy héttel már zászlódiszbe öltö­ zött. Az ünnep napján, vasárnap reggel mozsárlövések köszöntötték a lakossá­ got. A felekezetek ünnepi istentiszteletet tartottak, az ág. evang. templomban először tót nyelven,5 utána magyarul. 1/2 12-kor kezdődött meg a zsúfolásig megtelt városháza dísztermében a városi képviselőtestület díszközgyűlése. Bencs 326

László polgármester megnyitója után Somogyi Gyula királyi közjegyző, a szín­ ház részvénytársaság igazgató elnöke tartotta meg ünnepi beszédét — a jegy­ zőkönyv6 tanúsága szerint — „szónoki hévvel s a mai naphoz illő komolyság­ gal és lelkesiiltséggel” . Az előadó felidézte a korszakalkotó eseményeket, a magyar történelem kimagasló alakjait. Somogyi Gyula az „egész világon párat­ lan” alkotmányról, a magyar nemzet ezeréves szabadságáról és önállóságáról beszélt. Tudatos csúsztatást, a korszak propagandájának eufemisztikus túlzását, az egykor gyűlölt Ferenc Józsefnek piedesztálra emelését, vagyis az akkori kor­ szellemet tükrözi az alábbi részlet: „De azt, hogy a második ezer év küszöbén szellemileg és anyagilag magas fokra emelkedve, számban megsokasodva, szép nyelvünkkel a legműveltebb nemzetekkel méltóan versenyezve — a magyar nemzet a tatárok és törökök vandál pusztításai ellen a mi vérünkkel évszáza­ dokon át megvédett Európa nyugati művelt államai közé felküzdhette magát — minden kétségen felül álló bizonyossággal. . . a legbölcsebb, legalkotmányosabb és összes alattvalóit a legnagyobb szeretettel gondozó Királyunknak köszön­ hetjük .. Az természetes, hogy az ünnepi beszédben a szónok nem szólt a szociális, társadalmi gondokról. Az viszont már hibaként róható fel, hogy a haza fenn­ állásának ezeréves évfordulóján (az egy politikai nemzet egyre inkább elavuló teóriájának megfelelően) a lakosság közel felét kitevő nemzetiségiek szinte nem is szerepeltek a szónoklatban, csak a végén, amikor az előadó szent esküvésre szólít fel „vallás, nemzetiség és polgári állásra való különbség nélkül” mindenkit hazánk felvirágoztatására. A díszgyülés résztvevői nagy tetszéssel, hosszú éljenzéssel fogadták a be­ szédet. A következő napirendi pont azt a javaslatot tartalmazta, hogy „mond­ ja ki a tekintetes képviselet, a mai örömünnep alkalmából városunkban a sze­ gényügy rendezését, ezzel kapcsolatban a koldulás eltörlését, s a mai nap emlékére gyarapítsa a szegényalapot 2000 koronával.” Az indítványt helyes­ léssel fogadták el. Az euforisztikus hangulatban vajon hány embernek jutott eszébe, hogy lehet-e egyáltalán, s különösen 2000 koronával a szegénységet „rendezni” , s megoldást jelent-e a koldulás eltörlése? Az elfogadott határozat nemcsak azt bizonyítja, hogy létezett a probléma, hanem azt is, hogy a város vezetői felismerték és kísérletet tettek a megoldására, ha naiv, idealisztikus hittel is. A közgyűlés végeztével a jelenlévők a városháza előtti téren hazafias dalok éneklésével búcsúztak egymástól. Délután 3 órakor kezdődött a városi népünnepély. A városháza elől indult a menet a káliói utcán a vásártérig. A menet élén 140 főnyi díszes lovasbandé­ rium haladt, nyomában 10— 12 ezer ember a Himnuszt és a Szózatot énekelve, Menet közben az orosi trombitás zenekar és cigánybandák hazafias indulókat játszottak. A vásártéren dr. Ferlicska Kálmán városi tisztiügyész alkalmi szó­ noklatát a közönség tetszésnyilvánításokkal kísérte. A beszéd után tréfás ve­ télkedők, mulatságok szórakoztatták a jelenlévőket. „Volt póznamászás, sza­ már verseny, verseny futás, kifli-falás, tejbúvárlás, zsákbafutás, tánezverseny stb. stb. . . . ” — írta a Nyírvidék 20. száma. 800 liter bort, lacipecsenyét, 800 emlékpoharat osztottak szét az ünnepély fényét emelendő. Este 8 órakor (ugyanilyen célból) az elhangzó mozsárlövés jelére minden épület ablakában gyertyát gyújtottak. Az emberek az utcára özönlöttek, hogy gyönyörködjenek a látványosságban. A középületeket is kivilágították. A vár­ 327

megyeháza 112 ablakában például 1400 gyertya égett. A felélénkült, megboly­ dult város csak késő este csendesedett el. Május 11-én a vármegye törvényhatósága ünnepelt. A római katolikus templomban tartott mise után a templom előtt felállított emelvényről a többi felekezet lelkészei közös istentiszteleten szóltak a hívekhez. A díszközgyűlés a vármegyeháza előtti téren zajlott le. Kállay András főispán nyitotta meg az ezredéves közgyűlést. A díszbeszédet az ősz Vay Ádám gróf, az egykori követ és főispán mondotta el. A pátosszal teli szónoklat után az ünneplő közönség az Egyház térre vonult a megye által emelt emlékoszlop­ hoz,7 amelyet Mikecz János alispán adott át a város gondozásába. A nemes gesztust Bencs László polgármester köszönte meg, ígéretet téve arra, hogy a város az első templomának helyét jelölő oszlopot oltalmazni, gondozni fogja. Délben a megye előkelőségei a Koronában bankettel zárták az ünnepség­ sorozatot. A megyszékhely sok szállal kapcsolódott az országos millenáris kiállítás­ hoz, melyet május 2-án nyitottak meg, és november 3-án rekesztettek be. Elis­ merő okleveleket kaptak a nyíregyházi résztvevők; iskolák, kisiparosok közül néhányan. Az iskolák, a városi és a megyei törvényhatóságok május közepén lezajlott ünnepségei mellett az egyletek és a testületek is igyekeztek méltóképpen meg­ emlékezni a nagy évfordulóról. A nyíregyházi nők az ezer év emlékére zászlót adományoztak a városnak, amelynek egyik oldalán a város címere, a másikon az országé és egy Hungáriát ábrázoló allegorikus kép található. A zászló kék-vörös szalagját a „Légy hű múltadhoz!” és a „Küzdj a jövőért!” felirat ékesíti.8 Szeptember első vasárnapján tartotta millenniumi ünnepi gyűlését a nyír­ egyházi polgári olvasóegylet. Bencs László polgármester mint az egyik legidő­ sebb választmányi tag bevezetője után Leffler Sámuel egyleti elnök mondott alkalmi beszédet. Ezután Rúzsa Endre tanító, az egylet titkára a kör 28 éves történetét ismertette, Kubacska István tanító pedig egy hazafias költeményt szavalt el. A dalárda a „Szabadságdal” előadásával zárta az ünnepélyt. A megemlékezők sorából nem hiányzott a városi kaszinó sem. November 15-én dr. Meskó László egyleti elnök bevezetőjében Széchenyi István munkás­ ságát is méltatta, majd felkérte dr. Vietórisz József titkárt, hogy olvassa fel az egyesület történetéről szóló munkáját. A közgyűlés elhatározta, hogy a kaszinó történetét 500 példányban kinyomatja, ezen kívül elfogadták azt is, hogy Széchenyi arképét megfestetik, és a festményt az egylet helyiségének falán he­ lyezik el. A református tanítók testületé szeptemberben rendezte díszgyűlését. A ta­ nítók és a város kapcsolatára utal, de a korabeli testületi autonómiára törek­ vést, a kisebb közösségek összetartó erejét is példázza a következő eset9: A nyíregyházi képviselőtestület az országos ünnepségek alkalmából 240 Ft se­ gélyben szándékozott részesíteni 1 polgári iskolai, 4 ág. evangélikus, 2 római katolikus, 1 református, 1 görögkatolikus, 1 izraelita, 1 simái tanítót és 1 óvó­ nőt 4 városi hivatalnokkal együtt, hogy részt vehessenek a II. országos tanügyi kongresszuson és a millenáris kiállításon. A polgármesternek írt levélben a nyíregyházi tanitótestület mély tisztelettel és hálás köszönettel veszi tudomásul a segélyezést, majd pontokba foglalva indokolja módosító kérését. Hiszen — írja levelében Horváth István járásköri elnök és Kubacska István járásköri jegyző — minden tanító a legjobb akarattal igyekszik hű honpolgárokat nevel­ 328

ni, mindnyájukat a város népnevelésének közös célja lelkesíti. Továbbá fontos a tagok közös testületi tevékenysége, valamint az egymás iránti bizalom fej­ lesztése. Éppen ezért a levél írói károsnak vélik a tagoknak az iskolák jellege szerinti megkülönböztetését. Ezen indokok alapján kéri a tanítótestület a se­ gélyezésre szánt összegnek a 12 tanítóra eső részét (a négy városi hivatalnok kivételével). A járáskcri elnök majd mindazon tanítóknak juttat a segélyből, akik a tanügyi kongresszuson részt kívánnak venni. A kellő tisztelettel és ala­ posan megindokolt kérést a város vezetői elfogadták. Szinte bizonyos, hogy a segélyösszeg új elosztási módja erősítette a tagság egymás iránti bizalmát, kö­ zösségbe vetett hitét. 1896-ban több olyan jelentős esemény történt Nyíregyházán, amely közvetve-közvetlenül kapcsolódott a millenáris ünnepségkörhöz. Ekkor avatták föl a községi polgári leányiskolát, fejezték be a görögkatolikus templom építését, adták át a Nyíregyházát Polgárral összekötő vasútvonalat. A millenium évében országgyűlési követválasztást is rendeztek. Talán nem véletlen, hogy éppen most sikerült 1861 óta először kormánypárti képviselőnek, dr. Ferlicska Kál­ mánnak győznie. Ebben az évben látogatott a megyeszékhelyre József főherceg, s ekkor pezsditette föl az egyébként pangó színházi életet Jászay Mari néhány előadással. Szintén 1896-ban született döntés a Bessenyei-szobor ügyében. Több eves előkészítő munka (és pénzszerzési kísérletek) után az előző cv tavaszán hirde­ tett pályázatot a megyei törvényhatóság a szobor elkészítésére. A tizenhat be­ érkező pályaművet Budapesten állították ki, hogy a közönség megszemlélhesse, A tervezetekről 1896. január 20-án döntött egy kilenc tagú bizottság. A bírálók között 3 szabolcsi tag is volt: Mikecz János alispán, dr. Jósa András megyei főorvos cs Kovács István törvényszéki bíró. A többi zsűritag országosan ismert alkotóművész, így Lotz Károly, Benczúr Gyula, Fadrusz János. Stróbl Alajos. Lechner Ödön, és Rauscher Károly. A zsűri a fiatal Kallós Ede pályaművét tartotta kivitelre érdemesnek. A bíráló tagok szerint a szobor tükrözi a testőr Bessenyei robosztusságát, de emlékeztet az író Bessenyeire is. A „derült böl­ cseleti szellemtől áthatott arcz” is elnyerte a bizottság tetszését. A szobrot ké­ sőbb, 1899-ben állították föl a vármegyeháza előtti téren, mai helyére 1928-ban helyezték. Az öröm, az ünneplés és a hála évében is voltak szomorú események. Nyír­ egyháza kiemelkedő személyiségei közül néhányan végleg eltávoztak, elhuny­ tak. A legnagyobb veszteség talán Lukács Ödön10 halálával érte a várost. Az első nyíregyházi monográfia szerzője 1896-ban az evangélikus református egy­ ház lelkésze, felső-szabolcsi esperes volt. Egy télvégi napon reggeli sétája köz­ ben meghűlt, de pár napos pihenés után folytatta munkáját. A betegség elha­ talmasodott rajta, az influenza és a tüdőgyulladás március elsején végzett vele. Sem Jósa András, sem Konthy Gyula városi orvos nem tudott segíteni. Az 53 éves Lukács Ödön nemcsak feleségét és hat gyermekét hagyta itt, hanem köl­ teményeit, egyházi beszédeit és a „Nyíregyháza története” c. munkáját is. Az esperes az év elején két millenniumi körlevélben fordult egyházmegyéje papjaihoz. E két levél mintegy szellemi, erkölcsi végrendeletnek is tekinthető. Az első körlevélben Lukács Ödön a magyar történelem századaira visszatekint­ ve a kortársak felelősségére hívja fel a figyelmet; nekik kell megalapozniuk a második ezredévet. Lelkésztársaihoz így szól: „Ne engedjetek híveitek köré­ ben . . . tért a mindent lehangoló közönynek, élesszétek fel a hazafias lelkese­ dést, a biztató reménységet a jövendő iránt.” A második levélben az esperes a 329

nevezetes esztendő emlékezetessé tétele érdekében arra kéri társait, hogy írják meg egyházuk történetét, csinosítsák, javíttassák ki az egyházi épületeket, for­ dítsanak különös gondot a hazafias nevelésre. A lelkészeknek vannak feladata­ ik a vármegyével kapcsolatban is. A megyében lévő régi emlékhelyek, főleg a szabolcsi földvár méltatásával a múlt szeretetét és hazafiságot lehet erősí­ teni. Az elhunyt emlékét szándékozott megörökíteni a vármegyei közgyűlés; a főgimnáziumnak egy 1000 Ft-ra kiegészítendő 500 Ft-os alapítványt adomá­ nyozott 1896 májusában, gyűjtést indítva az alapösszeg növelésére. Az alapít­ vány kamatait Lukács Ödön Tihamér nevű fia tanulmányai végeztéig élvezhe­ ti, kivéve, ha rossz magaviseleté vagy gyenge szorgalma miatt érdemtelenné nem válik, tanulmányai befejezése után pedig a kamat egyik felét a legjobb írásbeli dolgozatot író főgimnáziumi diák, a másik felét a legjobb szavaló kap­ ja. Az alapítvány javára Nyíregyháza városa az elsők között juttatott 10 Ft-ot, a lakosság gyűjtés útján 20 Ft 50 krajcárt. A megbékélés légkörebe, harmóniájába néha disszonáns hangok is vegyül­ tek. A polgármester például húsvétkor arra szólította föl a tisztviselőket, hogy# az ügyfelekkel a hivatalos ügyintézés során csak magyarul beszéljenek. Ez az eddigi (legalábbis formálisan) toleráns magatartást a nemzetiségiekkel szemben megváltoztatta, agresszív módon, megbeszélést, egyeztetést nem tűrve felülről módosította. A honalapítás ezredik évfordulója kiemelkedett az egymást követő évek szürke egyhangúságából. A számos rendezvény élményt nyújtott a résztvevők­ nek, s jó lehetőséget biztosított a városhoz és a hazához fűződő kapcsolatok erősítésére, a lokálpatriotizmus és a hazafias érzés kialakítására, megszilárdí­ tására.

JE G Y ZE T E K :

1. Gcduly Antal: Nyíregyháza az ezredik cvben. (Nyíregyháza), 18915. c. munkája is rengeteg adatot tartalmaz. 2. Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár (a továbbiakban SzSzmL.) V. B. 186. XIIL 1068/1893. 3. Az 1892-es valutareformmal új pénzt vezettek be, a koronát, de az első világháborúig el­ fogadták a Ft-ot is. l forint — 2 korona. 4. SzSzmL. V . B. 181. 22. csomó. 03—64. p. 5. Korabeli szóhasználat; szlovákul. 6. SzSzmL. V. B. 181. 22. cs., 90—100. p. 7. Az oszlop a mai Kálvin téren áll. 8. U. o. m. 2. számú jegyzet. 9. U. o. 10. Emléktábláját 1987. május 29-én avatták föl a nyíregyházi református templomban (az ün­ nepi könyvhét városunkban történt országos megnyitója napján). 1 1 . SzSzmL. V. B. 136. XIII. 766 1896.

330

RÉVAY VALÉRIA:

Finn kapcsolataink a századfordulón A század eleji Nyíregyháza kulturális és irodalmi életének kiemelkedő egyé­ nisége, tevékeny szervezője és közreműködője volt Popini Albert, az evan­ gélikus gimnázium tanára, s a Bessenyei Kör főtitkára. A Bessenyei Körben végzett tevékenységéről többen is megemlékeztek már a városról szóló külön kiadványokban vagy éppen a Szabolcs-Szalmári Szemle lapjain. Popini azon­ ban nemcsak a század eleji Nyíregyháza szellemi életének kiemelkedő alakja, hanem a kibontakozó finn—magyar kapcsolatok egyik lelkes szervezője is, mint ahogy erről Margócsy József is megemlékezett az Üzenetváltás című finn an­ tológiáról írt ismertetőjében a Szabolcs-Szatmári Szemle 1986 4. számában. Popininak a finn nyelv és nép iránti érdeklődéséről nemcsak fordításai és az általa szervezett finn estek tanúskodnak, hanem Juhani Ahoval, a finnek nagy írójával több éven át folytatott levelezése is. Popini Ahohoz írt leveleit a Suomalaisen Kirjallisunden Seura (Finn Irodalmi Társaság) őrzi. Szász Le­ vente a finn irodalom történetét röviden vázoló könyvében („Jelet rakj az úton végig” ) ugyan 14 levelet említ, nekem csak tizenkettőt sikerült máso­ latban megszereznem a Finn Irodalmi Társaságtól. A levelezés, melynek saj­ nos csak egyik fele, a Popini Ahohoz írt darabjai maradtak fenn, kisebb-nagyobb megszakításokkal nyolc évet ölel fel 1895— 1903-ig. Ezek az évek vi­ szont Popini életének éppen azt a szakaszát jellemzik, amikor a legtöbbet fog­ lalkozott a finn irodalommal, a finn fordításokkal és a finn kultúra megis­ mertetésével. A 12 levelet egy francia nyelvű kivételével németül írta. A leve­ lekből egyrészt azt tudjuk meg, hogyan haladt Popini az Aho, illetve más szerzők müveinek fordításával, másrészt viszont Juhani Aho munkásságának egy szakasza is kirajzolódik előttünk. Popini a budapesti egyetem bölcsészkarán szerzett magyar—latin szakos tanári oklevelet és bölcsészdoktori címet. 1887-ben kezdte meg a tanári pályát, s különböző állomáshelyek után 1894—96-ban ismét Budapestre került. Popini diákévei idején az ural-altáji nyelvek professzora Budenz József, a finnugor nyelvészet alapjait lerakó nagy nyelvész, aki a tudományos munka mellett fontosnak tartotta a finnországi kapcsolatokat és a finn nyelv elsajátítását. Ebben később az általa megkezdett munkát tovább folytató tanítványai, töb­ bek között tanszékének örököse, Szinnyei József is követte őt. Szinnyei szé­ les körű nyelvészeti tudományos tevékenysége mellett a finn nép és kultúra egyik leglelkesebb hazai ismertetője. Nyelvtant és nyelvkönyvet ír mind a fin­ nek, mind a magyarok részére, ösztönözve mindkét népet a másik nyelvének megismerésére, amely minden bizonnyal hozzájárult a finntanulás fellendü­ léséhez. Emellett finnországi útján szerzett tapasztalatairól Az ezer tó orszá­ ga címmel terjedelmes és nagy hatású könyvben számol be 1882-ben. Sebes331

tyén Irén, a finn irodalom kiváló tolmácsolója úgy vélte, hogy Popini Szinnyei könyvének hatására kezdett a finn irodalommal foglalkozni.1 Maga Popini Juhani Ahonak küldött rövid életrajzában azt írja, hogy 1894 óta foglalkozik a finn nyelvvel és irodalommal. Ez a megjegyzése ellent­ mond a magyarul megjelent finn szépirodalmi bibliográfiáknak, amelyek Po­ pini első Aho-forditásának — Képek a finn életből — megjelenését két évvel korábbra. 1892-re datálják.2 A Finnugor népek irodalmának bibliográfiája vi­ szont ugyanennek a műnek csak az 1939-es megjelenését említi a Finn Könyv­ tár sorozat 5. darabjaként a Franklin Kiadónál. Finn tanulmányai kezdetéről Popini így vall Juhani Aho Forgácsok című könyvéhez írt bevezetőjében: „Magamat sem kecsegtettem nagyon sok jóval, mikor nyelvükre és irodalmukra ráadtam a fejemet. De a hogy kissé megba­ rátkoztam nehéz nyelvükkel, és elkezdtem böngészni irodalmukban, a hogy ennek kapcsán közvetlen és sűrű érintkezésbe jöttem velük, mindenfelől jól­ eső meglepetések értek, s egyre nagyobb gyönyörűségem telt bennük.” Popini — feltehetően — első finn fordításai a Kanteletarból vett dalok (Jövendömondás; Megjött a tél, ne jött vóna; A kritikusokhoz), valamint A. Ahlqvist A dalnak vége című versének és Maila Talvio Elevenen eltemetve c. karcolaténak fordítása 1895-ben jelent meg a Katholikus Szemlében. Ugyan­ abban az évben a Magyar Szemlében is megjelentette a Kanteletar egy darab­ ját a Sors végzése címmel. Ezek után láthatott hozzá Juhani Aho 1891-ben megjelent kötetének, a Forgácsok-nak (Lastuja) a fordításához. E kötet rö­ vid prózai írásokat, elbeszéléseket, miniatűröket, hangulattöredékeket, vissza­ emlékezéseket, karcolatokat, vázlatokat és néha prózaverseket tartalmaz. Az impresszionista stílusú rövid írások tárgya leggyakrabban a természet, az em­ ber és a természet kapcsolata. A szerzőnek a kötet címéhez fűzött magyará­ zatát Popini a magyar fordítás előszavában így adta vissza: „Mikor az aszta­ los a fából holmit fur-farag, forgácsok röpködnek belőle a műhely padlójá­ ra . . . Az író-mesterember apró irka-firkái is efféle forgácsok . . . Ezek az én forgácsaim egészen olyanok, a milyenekké az íróasztalról leestükben maguk­ tól kunkorodtak". Popini Albert első levele Juhani Ahohoz 1895. november 11-én 'kelt Bu­ dapesten. A rövid, géppel írt és meglehetősen hivatalos német nyelvű levél­ ben arról értesíti a finn írót, hogy már lefordított néhány rövid novellát, s mivel ezek általános sikert arattak, szeretné folytatni ezt a munkát. A két or­ szág közötti posta nem lehetett lassúbb a mainál, s így Aho hozzájárulása a fordítások megjelentetéséhez igen hamar megérkezett. Alig egy hónap múlva, ugyanazon év decemberében már megy is a köszönőlevél a megkapott enge­ délyért, s a fordító mellékelheti is leveleihez a Budapesti Hírlap egyik számát, amelyben a fordítások napvilágot láttak. Közben újabb 14 kis novellát sike­ rült lefordítania, s így már abban reménykedhet, hogy a következő év feb­ ruárjában ezeket a fordításokat összegyűjtheti és megjelentetheti egy kis kö­ tetben, amelyhez fényképet is kér a finn szerzőtől. Cserébe saját, Horatiusról írott tanulmányát küldi Ahonak. A következő levél kicsit késlekedik, s csak 1896. február 28-án fogalmaz­ za meg, ezúttal francia nyelvű válaszát, még mindig Budapestről. A késés oka pedig az volt, hogy biztosat szeretett volna írni Ahonak könyve megjelente­ tését illetően; s valóban érdemes volt várni egy kicsit, mert a Franklin Tár­ sulat — mint írja, az első könyvkiadó Magyarországon — áprilisra ígéri a 19 karcolatot tartalmazó kis kötet megjelenését. Popini viszont még a könyv 332

megjelenése előtt igyekszik népszerűsíteni a finn írót, ezért rövid ismertetést készített róla, amelyet Aho fényképével a Vasárnapi Újságban jelentet meg. Időközben viszont a Forgácsok egyes darabjai ismét napvilágot láttak a Bu­ dapesti Hírlapban, s ezt természetesen azonnal mellékeli is a szerzőnek. S miközben ennyi mindent tesz a finn irodalom magyarországi megismer­ tetéséért, az újságíró és szerkesztő Ahoval való kapcsolatát arra is felhasznál­ ja, hogy segítségével a magyar kultúra finnországi népszerűsítését is szolgálja. Ennek érdekében a millenniumi megemlékezésekre készülő Magyarországot be­ mutató képeket és ismertetőket küld finn barátjának, arra kérve őt, hogy eze­ ket képes újságokban és napilapokban jelentesse meg, s egyúttal meg is hívja a májusban nyíló millenniumi kiállításra. Ami a képek és cikkek elhelyezését illeti, úgy gondoljuk, a finn író bizonnyal eleget tett ennek a kérésének, erről azonban a meglévő levelek nem adnak tájékoztatást. Azt viszont tudjuk, hogy ugyanabban az évben, 1896-ban, valóban megje­ lent Juhani Aho Forgácsok című könyve magyarul az író fényképével és Popini Albert Ahoról írt bevezetőjével. A fordító ebben ismerteti Juhani Aho addigi munkásságát, s aztán különösen nagy elismeréssel ír a Forgácsok író­ jának nagyszerű hangulatfestő tehetségéről, melynek köszönhetően a „szűk kis kereteken belül minden egyes lyrai képecske egy teljes, kerekded egész, a háttér kiszélesedik, megizmosodik, nckimélycd, a költészet finom lehellete len­ gi át e kis képek minden zegét-zugát” . Aztán e kis írások, rajzok témáinak sokszínűségét elemezve külön kiemeli a természetleirásokat, melyekben az író nagy őszinteséggel és nyíltsággal tárja fel a lelket, s „nem habozik kimonda­ ni. hogy mi az ö eszménye a boldogságról, ha mindjárt az cl is üt a mások eszményeitől: a magány álmodozó békéje, a búskomor ábrándokba merülés a nyári este langyos csöndjében, vagy a téli éjszaka fagyos holdvilága mellett; csak ritkán óhajt társat maga mellé, hogy együtt élvezzék „a hangulatok leg­ teljesebb egybeolvadását” és „az érzelmek legfinomabb pianissimóját” . . . E kis rajzoknak csaknem mindegyikében ott ragyog egy-egy darab a költő fi­ nom lelke világából” . Szinnyei József, a „finn tudós” — ahogy ő nevezi —, nemcsak példájával, könyvével buzdította munkára Popinit, amint erre Se­ bestyén Irén is utalt, hanem gyakorlati kérdésekben is segítséget nyújtott ne­ ki. Ezért köszönetét is mond neki bevezetője végén, akárcsak Rákosi Jenőnek, a Budapesti Hírlap főszerkesztőjének, aki Aho hírét lapjai tárcái útján a ma­ gyar közönség körében elterjesztette. Ezt követően több mint kétéves szünet következik a levelezésben, amelynek valószínűleg a Popini életében bekövet­ kezett változás — 1896-ban Temesvárra kerül tanítani — lehetett az oka, de esetleg hozzájárulhatott Aho 1899— 1904 között tett valamelyik külföldi útja is. Mindenesetre a fennmaradt levelezés következő darabja 1898. július 19-én kelt Temesváron. Maga is azzal kezdi sorait, hogy csak hosszú hallgatás után fordul ismét a finn „nagyságos úrhoz” , ahogy több éven át nevezi Ahot. Az eltelt idő alatt készített egy esszét Byronról és Shelleyrul, lefordította Byron Alom című művét, s most ezeket, illetve harmadikként talán a saját verseit küldi finn kollegájának. Közben persze a Forgácsok fordítása sem szünetelt, amelyek továbbra is a Budapesti Hírlapban jelentek meg. Aho történelmi té­ májú regényét, amely 1897-ben jelent meg, s melyet Bán Aladár a legmara­ dandóbb értékű Aho-regénynek tartott3, egy évvel később már el is olvasta finnül; tálán annak reményében, hogy lefordítja magyarra, de mint írja, túl­ ságosan speciális, túlságosan „finn” regény ez a magyar olvasó számára. (Ahonak ezt a regényét azóta sem fordították magyarra.) Ehelyett azonban újabb 333

...forgácsokat" vár az írótól. S az eltelt idő alatt újabb finn fordítás is születik, Aleksis Kivi, az első nagy finn iro Pusztai vargáék (Nummisuutarit) c. vigjáteka alapján, amelyet a Népszínház előadására szánt a fordítója. Ugyanazon év szeptemberében — mint következő leveléből is kiderül — a Kisfaludy Tár­ saságban részleteket is felolvas belőle, s a tervek szerint ugyanez a társaság szándékozott kiadni. Popininak ez a fordítása azonban csak kéziratban maradt fenn, s a színdarab 1929-ben Somkuti (Zolnai Gyula) fordításában jelent meg. 1098-ban azonban Popini még arra számít, hogy kiadják ezt a fordítását is, s ehhez egyidejűleg már egy másik terjedelmes művön — Finnország a XIX. században — is dolgozik, amelynek megjelenését a következő évre tervezi. Ezután Popini életében újabb változás következik; 1899-ben kilépett a kegyes tanítórendből, s ugyanabban az évben a nyíregyházi evangélikus fő­ gimnázium kinevezett tanára lett. Közben talán csak elkallódott az Ahohoz irt levelek egy része, de az is lehet, hogy valóban háromévi szünet következett ismét. Popini ez idő alatt főleg a finn irodalmat és kultúrát népszerűsítő mun­ kát végzett, természetesen tanítás mellett. Erről tanúskodnak az evangélikus^ főgimnázium értesítői, valamint a Nyírvidék és a Szabolcsi Híradó korabeli számai. Az 1899— 1900-as iskolai évről szóló értesítőben jelent meg Popini ter­ jedelmes írása, illetve fordítása, Finnország a XIX. században. Ez a több mint 100 oldalas mű az azonos című (Suomi XIX. vuosisadalla) díszes kiadású finn könyv alapján készült. A térképmelléklettel ellátott mű részletesen bemutatja az országot, vízrendszerét, éghajlatát, növény- és állatvilágát, valamint tarto­ mányait és nagyobb városait. A nép című fejezetben pontos képét kapunk a finnek életmódjáról, szokásairól es hagyományairól, majd a politikai áttekin­ tésben főleg a 19. századi helyzetet, a finneknek Oroszországgal es a carral való kapcsolatát írja le, szól a nemzetgazdaság, a közoktatás helyzetéről, a kö­ vetkező három fejezetben a tudományos és irodalmi társaságokat, a tudományos és szépirodalom korszakait és kiemelkedő képviselőit mutatja be. Az utolso két fejezetben az időszaki sajtó és a szépművészetek rövid leírása található. Alapos, értékes és sokoldalú ábrázolása ez a múlt századi Finnországnak, s egyben jó ismertetés a finn irodalom és művészetek 19. századi helyzetéről. Erre Domokos Péter is utal Popinival kapcsolatban a Barátok, rokonok című finn—magyar közös kiadású könyvben.4 Ugyanez a gimnáziumi értesítő számol be A tanárok irodalmi munkássága c. fejezetben Popininak a Budapesti Szem­ lében és a Budapesti Hírlapban 1900-ban és 1901-ben megjelent Aho-forditasairól. A Nyírvidék és a Szabolcsi Híradó pedig részletesen foglalkozik az 1900. február 17-én a Bessenyei Kör házi estélyével, melyet a Szabolcsi Híradó sze­ rint dr. Popini Albert úrnak és kedves nejének köszönhetnek. A programban kettőjük előadása szerepelt, Popini Albertné értekezését a finn népénekről es népzenéről Vietórisz József olvasta fel; Popini Albert pedig a leírt részletes ismertetésből ítélve a gimnáziumi értesítőben megjelent írása alapján Az ezer tó országa címmel beszélt a finnekről, hangsúlyozva magas műveltségi szint­ jüket, kitérve a gazdasági, politikai és művészeti életre. Zenei betétként finn népdalegyvelegek hangzottak el zongorán, valamint finn népdalok, illetve Cajanus, Merikanto és Pacius dalai. S az estély jobb sikere crdekeben a Szabol­ csi Híradó február 15-i számában négy finn dal magyar szövege is megjelent a következő megjegyzéssel: „A Bessenyei Kör f. hó 17-iki házi estélyén az itt következő finn dalok kerülnek énekben és zongorán vagy csak zongorán elő­ adásra. Közöljük, hogy olvasóink annál inkább kedvet kapjanak e csinos da­ 334

lók meghallgatására, ha meg nem hallgatják, legalább ismerjék a szövegüket'’. A négy finn dal (Oly boldog voltam; Végre az én szívemnek ; Drága volt a szép tanyácska. . . ; Rég látott szép haza) magyar fordítása név nélkül je ­ lent meg, de ezek valószínűleg Popini fordításai. Amikor hároméves hallgatás után Popini ismét felkeresi levelével Ahot. azzal örvendezteti meg a finn írót, hogy Újabb Forgácsok címmel Olcsó Könyvtári kiadásban egy újabb kötetbe összegyűjtött 21 karcolat jelenik meg hamarosan. A kötetben való megjelenés előtt azonban már mindet közölte a Budapesti Hírlap vagy a Budapesti Szemle. Arról is beszámol Juhani Ahonak, hogy nevét és müveit egész Magyarországon jól ismerik és nagyra becsülik, amiért az érdem nem a fordítóé, hanem az írások szép, művészi tartalmáé. Ugyanebben a levélben megemlíti; szüntelenül arra törekszik, hogy a finneket ismertté tegye Magyarországon, s beszámol egy Debrecenben szervezett elő­ adásról is. Ez egyébként az első Nyíregyházán, a Szarvas utca 4. szám alatt kelt levele. Popini következő levele, melyet 1902. május 19-én írt, részben az Újabb Forgácsok megjelenésére várva, részben hosszas betegeskedés miatt késik egy kicsit. Ö viszont az „Eszmék embere’’ (Aatteiden mies) című könyvet kapta meg Ahotól, amelynek írásáról már előző levelében is érdeklődött. Felépülve 3 hónapos betegségéből máris a munkára gondol, s egy nagyszabású finn est terveiről számol be, amelyet Vikár Bélával — aki már majdnem lefordította a Kalevalái és Bán Aladárral, a Kanteletar fordítójával szerveznek. A mű­ sorban felesége finn viseletbe öltözve fog dalokat énekelni. A szükséges ruhát barátjától, Jalmari Finné finn színházigazgatótól akarja megszerezni. Nemze­ ti témájú hegedűversenyek kiválasztásához viszont finn barátja segítségét ké­ ri (csak akkor, 1902-ben kelt levelében meri először — Aho javaslatára — ba­ rátjának szólítani a finn írót). Popini leveleiből az is kiderül, hogy rendkívül jól tájékozott a legújabb finn irodalmat és művészeteket illetően. Állandó kapcsolatban áll a Helsinki Akadémiai Könyvesbolttal, amelytől megkapja az éves könyvjegyzéket, s a számára fontosakhoz így igen hamar hozzájut. A mű­ vészetekkel is hasonló lehet a helyzet, mert levelében a finn festő, Isto 1899ben készült szimbolikus festménye, a Támadás (Hyökkays) c. kép iránt ér­ deklődik, s szeretné megszerezni reprodukcióját. Mint már korábban is, to­ vábbra is félve érdeklődik a „forgácsok” újabb kötetének megjelenéséről. Ezt a levelet szeptemberben ismét követi egy híradás, amelyben Juhani Aho regényterveiröl érdeklődik, s különösen a Lönnrotot és Schellmant szerepeltető készülő nagy mű és a Panu c. regény dramatizált változatáról szeretne többet tudni. Közben finn barátja arról értesíthette, hogy nem ír többé „forgácso­ kat". és emiatt kissé csalódott lett Aho „forgácsainak” hű műfordítója. A ko­ rábban említett debreceni finn estre 1903. január 13-án kelt levelében is viszszatér. Ezúttal már kész az egész estét betöltő műsor: Bán Aladár előadása a Kalevaláról és a Kanteletárról, Popini pedig a finnekről beszél, Sibelius Finlandiája, Kalevala-dallamok, Pacius és Cajanus dalai, valamint egy egyfelvonásos finn színmű bemutatása. Ehhez viszont segítséget kér finn barátjától, mellékelvén egy 14 szerzőt és müvet — melyek közül a legrégibb 1892-ben, a legújabb 1901-ben íródott — tartalmazó listát, amelyet a katalógusokból ál­ lított össze, s arra kéri Ahot, segítsen valami jót, lehetőleg komédiát, kivá­ lasztani közülük, amit ő lefordítana. A szerzők között szerepel Kurikka, Kiljander, Suomalainen, Soini, Niemi, Isko neve. Még mielőtt azonban megkapná Aho válaszát — ami persze majd meg is 335

jön —, január 13-án újabb levelet ir finn barátjának azzal az ötlettel, hogy a korábban regényformában megírt Panu dramatizált változatából válasszon ki inkább egy részt számára Aho. Kicsit sóvárogva jegyzi meg levelében, hogy Jarvenpáá micsoda nagyszerű hely lehet, ahol Aho együtt él a kiváló finn fes­ tővel, Járnefelttel és a finnek nagy költőjével, ErkkoVal. S ismét tanú jelét adja annak, hogy rendkívül jól tájékozott a legújabb finn irodalmat illetően, mert az iránt érdeklődik, hogy vajon Erkko Északi lakodalom című darabja megjelent-e. (A kérdéses mű egyébként épp csak az előző évben, 1902-ben lá­ tott napvilágot.) Járvenpáat említve szóba hozza 1—2 év múlva esedékes finn útjukat, amikor feleségével együtt meglátogatná finn barátját is. A levélvál­ tás idején a finnországi út csak terv maradt, bár Sebestyén íren szerint Popini jár Finnországban*, de erre már valószínűleg csak a levelezés megszakadá­ sa után kerülhetett sor. Ez utóbbi levele egyébként már a Széchenyi tér 3. szám alatti lakásukban íródott Nyíregyházán. A januári két levelet csak áprilisban követi újabb híradás. Ebből megtud­ juk, hogy Aho Popini kérését teljesítve elküldte a kért színdarabot, a Panu dramatizált változatát, de Popini szerint túl rövid lett volna az idő ahhoz, hogy az előadáshoz szükséges ruhákat is idejében megszerezzék Finnországból, ezert — továbbra is hű maradván Juhani Ahohoz — lefordította egy szép szerelmi allegóriáját, a Bikaviadalt, amely hamarosan meg is jelenik a Budapesti Hír­ lapban. Leveleiben részletesen beszámol a debreceni városi színházban tartott finn est nagy sikeréről, amelyre ő maga is ismét sokat készült, hisz nemcsak a finnek jelenlegi helyzetéről tartott előadást, hanem több előadott dal szö­ vegét is maga fordította, amelyek elég sok nehézséget okoztak neki, de mégis jól sikerültek. A műsorban Sibelius, Pacius, Kajanus művei és Faltin Finn ima című kórusmüve szerepel. A fáradhatatlan szervező — a nagy eloadas után sem nyugszik — s ismét azon munkálkodik, hogy Aho fényképe és életrajza megjelenjen a Vasárnapi Újságban; a szerkesztő azonban terjedelmesebb, egész Finnországgal foglalkozó írást szeretne, amelyhez az anyagot — Finnország pillanatnyi politikai helyzetéről — s a finn tájakat és Helsinkit bemutató ké­ peket ismét a barátjától próbálja megszerezni Popini. Ugyanakkor azonban o is megírja Ahonak a maga és a felesége legfontosabb életrajzi adatait, mivel a finn író valamelyik újságban szeretett volna rövid írást közölni róluk. Popini saját életrajzi adatai közül irodalmi tevékenységét emeli ki, s a fel­ sorolt művek — saját írásai, esszéi és fordításai — között olyanokat is meg­ említ, amelyet a bibliográfiák nem tartanak számon. Az általa fordított finn szerzők között ugyanis a már említetten kívül felsorolja Minna Canthot, I. Suomalainent és T. Pakkalát. Ezeknek a fordításoknak egyelőre nincs nyoma. Életrajzi adatként a finn kultúra terjesztésére szervezett 3 előadást is felso­ rolja Temesváron, Nyíregyházán és a legnagyobbat Debrecenben. Megemlíti a Finnország a XIX. században c. mü fordítását, amelynek díszesebb kiadásá­ ra készülhetett, s ehhez már különböző szervektől sikerült anyagi támogatást szereznie, de még további segítségre lenne szükség, amire a finn Setálátől ka­ pott ígéretet. A bibliográfiák és a magyarországi finn irodalommal foglalkozó írások ál­ talában vagy megkérdőjelezik, vagy egyensen Popininak tulajdonítják Aho egyik regényének, A tiszteletesné uszonynak (Papin rouva) magyar fordítását. A bibliográfiák szerint ez a regény a Légrády kiadónál jelent meg magyarul 1902-ben, de ha ez Popini fordítása lett volna, bizonyára megemlíti az 19U3ban írt életrajzában, illetve fordításai között, hiszen minden egyéb, egészen 336

kis iras fordításúról is beszámolt a szerzőnek. S ha csak nem későbbi fordítás a fent említett mu, az 1902-es kiadás valószínűleg nem Popini Albert fordítása lehet. Ugyanazon év májusában írt levelében már arról értesült, hogy finn ba­ rátja hosszabb utazásra készül. Indulás előtt ismét a terveiről faggatja, hiá­ nyolja a „forgácsok” folytatását, s a Lönnrotról és Snellmanról írt mű iránt érdeklődik. A nemzeti ébredés kezdetéről képet festő kétrészes regény azon­ ban csak 1906-ban jelenik meg Tél és télutó (Talvi ja takatalai) címen. Mivel fordítási tervei kozott prédikációk is szerepelnek, ehhez is a megbízható ba­ ráttól kér tanácsot. Az utolsó két levelet 1903. nyarán, júliusban és augusztusban írta, melyek­ ből kiderül, hogy Aho elküldte neki a kért önéletrajzot és fényképet, bár ez utóbbi nem nyerte el Popini tetszését, mert egy ilyen nagy írónak „idealizáltaínia kellett volna magát” a fényképen. A tervek szerint Aho szeptem­ berben készült Firenzébe, s bár Popini utolsó levelében kéri, hogy mindig írja meg neki a címet, valószínű, hogy a levelezés megszakadásának ez az utazás lehetett az oka. Bár nem túl terjedelmes és sűrű ez a levelezés, mégis sok érdekes adatot tartalmaz Popini Albert életének arról a szakaszáról, amikor a legtöbb finn fordítása készült, s amikor a legtöbbet tett a finnek hazai megismertetéséért. A levelekből igen aktív, nagy munkabírású, sokat vállaló író-fordító és köz­ életi embert ismerhettünk meg. A bibliográfiák és a gimnáziumi évkönyvek alapján arra gondolhatunk, hogy a későbbiekben egyéb tevékenységei elvonhatták a finn fordításoktól, s emiatt újabb finn fordítások nem születtek.

JE G YZETEK

1. N. Sebestyén Irén: Finn irodalom Magyarországon. Az uráli népek történelme és művelt­ sége. Szerk.: Erdödi József. Bp. 1966. I. N. Sebestyén Irén, i. m. 12R: Domokos Péter: A finn irodalom fogadtatása Magyarországon. Modem Filológiai Füzetek 15. Bp. 1972. 95.: Szász Levente: „Jelet rakj az úton végig” . Pécs. 1976. 167 és Kai Laitinen: A finn irodalom története. Bp. 1981. 519. 3. Finnek, észtek. Bp. 1928. 274. 4. Domokos Péter: A finn irodalom Magyarországon. In: Barátok, rokonok. Bp. 1984. 145. 5. N. Sebestyén Irén, i. m. 123.

337

LEGIDŐSEBB MARSSÖ JÓZSEF:

Amit megírt és amit elhallgatott a Nyírvidék... E m lékeim a B essen y ei K ö rrő l és a La F on tain e T ársaság N yíregyházi C soport­ já ró l a k é t v ilá g h á b o rú köz ö tti é v ek b ő l.

Bánszki István ezt írja A Nyíregyházi Bessenyei Kör története című munkájá­ nak előszavában (megjelent a Kelet-Magyarország 1986. nov. 15-i számában): „E helyi művelődési kör tevékenységét a ma élő nyíregyháziak közül még az idősebb korosztályok is csak a II. világháború idején, tehát a negyvenes években ismerhették.” Ez a mondat persze egyben felhívást is jelent: ha pedig mégis élne még ki­ vételesen vén tanú, az jelentkezzék és mondja el emlékeit. Ezért jelentkezem most tanúként ezzel az írásommal. De jelentkezem azért is, mert az én emlé­ keim nagyon érdekes, sajátságosán kettős arcot mutatnak a Bessenyei Körről. Az én emlékeim is mutatják ugyanis a Bessenyei Körnek azt a megnyerő, ün­ nepi arcát, amelyet Bánszki István pontosan és hitelesen rajzol meg müvérrek a Szabolcs-szatmári Szemle 1986/3. számában megjelent részletében, főképpen az egykori, nyíregyházi helyi újságnak, a Nyírvidéknek híradásai alapján. De em­ lékeim másféle képet is mutatnak, a Bessenyei Kör hétköznapi, durva arcát is, amelyet a korabeli Nyírvidék soha nem rajzolt meg. Sőt ezt a durva arcot még előbb ismertem meg, mint az ünnepit, éspedig a La Fontaine Társaság Nyíregy­ házi Csoportjának rövid élete során. 1924-ben Nyíregyházára érkezett Vikár Béla pesti író, költő, műfordító és itt felkereste a város kultúrtanácsosát, Kardos Istvánt, majd annak tanácsára a felső kereskedelmi iskola igazgatóját, Margócsy Emilt. Ök hárman, Vikár Béla, Kardos István és Margócsy Emil aztán megbeszélésre hívták össze Nyíregyháza nyelvszakos tanárait és idegen nyelvet értő, néhány orvosát, ügyvédjét, ban­ kárját, értelmiségi embereit. Ezen a megbeszélésen Vikár Béla elmondta, hogy az 1914/18-as világháború befejezése után újjáéledt a magyar műfordító iro­ dalom is, egymás után jelennek meg a világirodalomnak régi és új klasszikusai is magyar nyelven, például Gyergyai Albert fordításában Marcel Proust remek­ műve, az A la recherche du temps perdu, Az eltűnt idő nyomában, vagy az ő saját tolmácsolásában a finnek nemzeti eposza, a Kalevala és ugyancsak az ö fordításában La Fontaine meséi. A kiadók sok pénzt költöttek a klasszikus re­ mekművek magyar fordításainak a kinyomtatására és most csalódottan tapasz­ talják, hogy ezek az újonnan megjelent könyvek a nyakukon maradnak, a ma­ gyar olvasóközönség nem vásárolja azokat. Erre a magyar műfordítók össze­ fogtak és a közönyös magyar olvasótábor felrázása céljából országos egyesüle­ tet alapítottak, hogy az főleg műsoros esték rendezésével ébressze, terjessze, fo­ kozza a világirodalom klasszikusai iránti érdeklődést Magyarországon is. Tö­ 338

mörülésüket La Fontaine Társaságnak nevezték el, egyrészt azért, hogy e névvel a világirodalom egyik nagy klasszikusára mutassanak rá, másrészt azért, mert a la íontaine, forrás szóval jelezni kívánják, hogy a világirodalom remekmű­ veiből, mint forrásból ered jórészben egész európai műveltségünk. A La Fon­ taine Társaság működését a vallás- és közoktatási minisztérium engedélyezte, ö , Vikár Béla azért jött Nyíregyházára, hogy az itteni irodalompártolóknak a segítségével megszervezze a La Fontaine Társaság Nyíregyházi Csoportját és ehhez a munkához kéri a megjelentek segítségét és támogatását. A megbeszélés résztvevői tetszéssel hallgatták Vikár Béla szavait, javaslatát elfogadták, ki­ mondták a La Fontaine Társaság Nyíregyházi Csoportjának megalakulását, örömmel vállalták, hogy főleg a klasszikus remekművekből vett részleteknek színes, eleven bemutatásával fejlesztik az irodalmi ízlést Nyíregyházán. A nyír­ egyházi csoport elnökéül megválasztották az angolul jól tudó Sasi Szabó László ügyvédet, aki irodalmi érdeklődésének és műveltségének már számos jelét adta a nyíregyházi Bessenyei Kör rendezvényein; ügyvezető igazgatónak („mened­ zsernek") pedig megválasztották Margócsy Emilt, aki iskolájában nagy lelke­ sedéssel megszervezte és biztosította a három nagy, nyugati világnyelvnek, a németnek, angolnak és franciának csoportos oktatását és városszerte ismert volt kulturális szervező képességeiről. Melléje szakértő-tanácsadó testületet is választottak leginkább a nyíregyházi középiskolásoknak igazgatói és idősebb, nyelvszakos tanárai közül. Végül az apróbb mellékteendők elvégzésére titkárt is választottak (e sorok íróját). A megalakulás után számot vetettünk elsősorban anyagi helyzetünkkel. Semmi más bevételre nem számíthattunk, csak a tagdíjakra és a belépti jegyek árára, de ezeket is nagyon alacsonyra kellett szabnunk, hogy ezzel is vonzóvá tegyük a hozzánk való csatlakozást. E szűkös bevétel talán fedezi majd elke­ rülhetetlen kiadásainkat: az előadói terem használati, takarítási, világítási, eset­ leg fűtési díjait, a vigalmi adót, a meghívók kinyomtatásának és szétküldésé­ nek a költségeit. Országos hírű, hivatásos előadóművészek meghívására tehát nem is gondolhattunk, műsoraink előadására főleg tehetséges, fiatal amatőrö­ ket, pályakezdő, ifjú művészeket és lelkes irodalombarátokat kellett felkérnünk, akik csak akkor és olyan mértékben kapnak majd honoráriumot, amikor és ahogyan műsoros estjeink bevételéből marad pénzünk. Műsoranyagunkban vi­ szont bőven voltak ismertetések, irodalomtörténeti összefoglalók, műfordítások, szemelvényes kiadások és hasonlók formájában. Vikár Béla megalakulásunkat követően kétszer is eljött hozzánk Nyíregyházára, műsoranyagot, jeleneteket, új műfordításokat, költemények szövegét, kottákat hozott és műsortanácsokat adott. És nekifogtunk szegényes eszközeinkkel és nagy bizakodással, hogy világ­ irodalmi érdeklődést ébresszünk, fejlesszünk, fokozzunk Nyíregyházán. E cél érdekében 1925-ben francia, angol és német estét, 1926-ban második angol, második francia, breton és spanyol estet, 1927-ben pedig arab estet rendeztünk, összesen tehát nyolc estét. Estjeinknek magját minden alkalommal egy-egy elő­ adás adta, amely a kiválasztott nemzetnek egy-egy kiváló írójáról szólt. Az elő­ adás köré csoportosultak e főalak müveiből vett részletek, szavalatoknak, ének­ számoknak, drámai jeleneteknek, prózai szövegeknek a formájában. De nem ra­ gaszkodtunk mereven a főalakhoz, kortárs és nemzettárs írókat is meg-megszólaitattunk egy-két művel és bemutattuk a főalakoknak magyar remekírókhoz fűződő kapcsolatait, műveiknek irodalmunkra gyakorolt hatásait is. Ügy éreztük, társaságunk francia neve kötelez bennünket arra, hogy be­ mutatkozásul francia estet rendezzünk. Főalakul Francis Coppét választottuk, lí­ 339

rájának könnyen érthető, humánus alaphangja miatt is meg azért is, mert Coppé akkor népszerű volt Magyarországon, mint Petőfi fordítója, a Petőfikultusz terjesztője Franciaországban, aki járt is Magyarországon. Coppé költé­ szetét esténkén Fehér Gáborné tanárnő ismertette, szavalóink pedig Coppé-verseket mondtak el. Akkor, 1925-ben volt Jókai születésének századik évforduló­ ja, erről emlékezett meg estünkön Sásdy-Schack Béla főigazgató, a La Fontaine Társaság budapesti, központi elnökségének a tagja. Vikár Béla pedig tagtoborzó beszédet mondott ezen a bemutatkozó esténkén. Műsorunkba színesítőül, gazdagítóul zeneszámot is beiktattunk; Ragyóczy Jolánt, zeneakadémiai tanulmá­ nyait éppen befejező, nyíregyházi zongoraművésznőt kértük fel szereplésre. És ekkor ütköztünk össze először a nyíregyházi Bessenyei Körrel. Volt ugyanis a Bessenyei Körnek egy gyönyörű hangú, hosszú, angolmechanikás hangverseny­ zongorája. Kértük a Bessenyei Kört, engedje meg, hogy a fiatal művésznőnk ezen a zongorán játszhasson műsoros esténkén. Kérésünkre merev, sőt durva elutasí­ tás volt a válasz. A Bessenyei Kör zenei szakosztályának egyik korifeusa, Kovách Árpád közölte velünk, hogy az a zongora országos hírű, kiváló művészek­ nek és nem amatőr gyerekeknek a kezébe való. Művésznőnk így csak egy hirtelenében kölcsön vett, ócska zongorán debütált a nyíregyházi közönség előtt, de így is fényes sikert aratott. A zongora kölcsönzési és szállítási díja az est bevételéből megmaradt pénzünket mind elvitte, a szereplőknek nem tudtunk tiszteletdíjat fizetni. Erkölcsi siker volt, az est folyamán a százhúsz főnyi kö­ zönségből húszan-huszonöten jelentkeztek társulati tagnak. Az első angol és a német esténket Vikár Béla tanácsainak megfelelően, a La Fontaine Társaság pesti központjának segítségével rendeztük. Angol estünk központi alakja Byron volt, művészetét a pesti központ kiküldöttje, Németh Sándor irodalomtörténész mutatta be. Vikár Sándornak Byronról szóló ódáját nyíregyházi szavaló, Garay Gyuláné mondta el, ugyanő adta elő műfordításban Manfréd III. felvonásbeli monológját is. A megzenésített Byron-dalok is ma­ gyar szöveggel hangzottak el. Erről az esténkről pesti központunk tudósítást adott angol lapoknak, amelyek aztán meg is emlékeztek tevékenységünkről. A La Fontaine Társaság pesti központja küldött előadót német estünkre is, SásdySchack Bélát, aki Goethe sokoldalú művészetéről adott képet. Az Erlköniget Schubert zenéjére és a Faust-részleteket is magyar műfordításban hallotta kö­ zönségünk, ahogyan Vikárék javasolták. Ezeknek az estéknek is szép közön­ ségsikere volt, látogatóink száma 150— 150 körül volt, tagjaink száma 60—70-re nőtt. De kritikát is kaptunk. Kardos István súgta meg nekünk, hogy a „Besse­ nyei Kör irányítói” nem jó szemmel nézik működésünket. Csak úgy általában, indoklás nélkül. Bizony megijedtünk. Azonnal tudtuk, hogy a „Bessenyei Kör irányítói” kifejezés valójában a vármegyeházán tömörült dzsentriket jelenti, és azt is tudtuk, hogy legalább jóindulatú közönyüket kell megnyernünk, ha to­ vább akarunk dolgozni. Ezért aztán következő, második angol estünket lényegében önállóan, a La Fontaine Társaság pesti központjától függetlenül rendeztük meg oly módon, hogy estünk főalakjának, Shakespeare-nek bemutatására nyíregyházi előadót kértünk fel, éspedig az egyik legtekintélyesebb szabolcsi, dzsentri csa­ ládnak a tagját, Mikecz Ödön ügyvédet, akit igen tehetséges embernek és lelkes irodalombarátnak ismertünk. Reméltük, hogy az ő szerepeltetése enyhíteni fog­ ja a főképpen a Mikecz családból és Mikecz rokonságból álló, vármegyeházi dzsentrik irántunk érzett ellenszenvét. Mikecz Ödön vállalta a feladatot és ki­ 340

tűnőén meg is oldotta. Shakespeare előadását ezzel az érzékletes hasonlattal kezdte: „A lucskos mosogatórongy bizony nagyon piszkos jószág. De ha a nap rá­ süt, akkor víz- és zsírcseppjei a szivárvány minden színében gyönyörűen tün­ dökölnek. Anglia története meg a világtörténelem is embervértől lucskos piszok­ tömeg, de ezek is a szivárvány minden színében gyönyörűen tündökölnek, ha Shakespeare szellemének napja rájuk süt.” Mikecz Ödönnek kitűnően sikerült, magyar nyelvű előadása köré csopor­ tosítottuk a Shakespeare műveiből vett részleteket. De a La Fontaine Társaság célkitűzéseitől eltérően, legnagyobbrészt nem műfordításokban, hanem eredeti, angol nyelvű szövegükben. Angolul hangzottak el nyíregyházi szereplők elő­ adásában Hamlet-részletek, így a közismert To be or nőt to be monológ is, más drámai részletek és Shakespare-szonettek is. Vikár Béla persze észrevette, hogy műsorunk eltér az általa javasolt iránytól, azt is rossznéven vette, hogy főren­ dezőnk, Margócsy Emil nem vette be a műsorba az ő egyik művét, megsértő­ dött és beszüntette nyíregyházi látogatásait. Ezzel lényegében el is szakadtunk a La Fontaine Társaság pesti központjától. Egyre szorosabb kapcsolatunk alakult ki viszont a La Fontaine Társaság debreceni csoportjával, főként annak vezetőjével, Hankiss Jánossal, a debre­ ceni egyetem francia tanszékének vezető tanárával, aki komoly és eredményes irodalmi tanulmányokat folytatott Franciaországban, különösen Bretagne-ban és Spanyolországban. Következő három, francia, breton- és spanyol esténknek Hankiss János volt a főelőadója és főrendezője. Ö adta meg a bemutatásra ke­ rülő részleteknek, verseknek, jeleneteknek a szövegét, sőt egy breton, dalos­ táncos népi játéknak még a koreográfiáját is, mi csak továbbítottuk ezeket a szövegeket az általunk kiválasztott, nyíregyházi előadókhoz, hogy tanulják meg és majd adják elő estünkön. Sőt Hankiss arra is vállalkozott, hogy francia­ szakos hallgatóival eljátszat Nyíregyházán, második francia estünkön egy klaszszikus, francia egyfelvonásost, azt ajánlotta azonban, hogy ne franciául, ha­ nem a magyar műfordítás szövegével, ahogyan a La Fontaine Társaság debre­ ceni estjén is tették. Margócsy Emil azonban azt kérte, hogy a darabot Nyír­ egyházán francia szöveggel adják elő. Hankiss engedett, így a darab nálunk francia nyelven hangzott el. A La Fontaine Társaság debreceni csoportjának angol estjéhez viszont mi is adtunk szereplőt, azon Gál István nyíregyházi an­ gol tanár angolul szavalt. E második angol és második franoia esténkén már 180— 190 körül volt a lá­ togatók száma, tagjaink száma pedig száz fölé emelkedett. így már némi sze­ rény tiszteletdíjat tudtunk fizetni szereplőinknek. Második francia estünk után azonban Kardos István megint megsúgta nekünk a „Bessenyei Kör irányitói­ nak” véleményét: — Minek dicsőítsük mi annak a nemzetnek a kultúráját, amelyik Trianon­ ban szétdarabolta hazánkat?! Hogy a vármegyeházi dzsentriknek ezt az elutasító véleményét megváltoz­ tassuk, megint beiktattunk spanyol estünknek műsorába dzsentriszereplőt, egy énekesnőt, aki a Nyíregyházán társadalmi vezető szerepet betöltő Sarvay csa­ ládnak közeli rokona volt, sőt e művésznőnek, sikeres szereplés után akkora tisz­ teletdíjat fizettünk ki, hogy emiatt 200 pengőnyi adósságunk keletkezett. De a dzsentrikörök megnyugtatására kieszeltük azt a stratégiát is, hogy hasonuljunk a Bessenyei Körhöz. Gondoltuk, talán elfogadnak bennünket, ha a Bessenyei Kör kosztümjét húzzuk magunkra. Ezért megkértük barátunkat, Vertse K. An341

dórt, a Nyírvidék egyik szerkesztőjét, következő estjeinket úgy harangozza be lapjában, hogy azokat a Bessenyei Kör és a La Fontaine Társaság Nyíregyházi Csoportja közösen rendezi. Megtehettük ezt azért, mert a mi vezérkarunknak tagjai közül, a mi szereplőink, előadóink, szavalóink közül nagyon sokan dol­ goztak a Bessenyei Kör rendezvényein is. De a dzsentriket nem sikerült meg­ nyernünk. Sarvay Elek és felesége megjelent ugyan következő esténkén, hogy rokonuknak valóban magas színvonalú énekművészeiében gyönyörködjenek, de azt hiszem, rajtuk kívül egyetlen esténknek sem volt dzsentrilátogatója. A Nyírvidék tudósításai a Bessenyei Körnek és a La Fontaine Társaságnak együtt­ működéséről valójában a két helybeli művelődési körnek szembenállását ál­ cázták. A három Hankiss-est után Margócsy Emil Germanus Gyulától kért és ka­ pott segítséget, tanácsokat és anyagokat arab est rendezéséhez. Ezen az esten Germanusnak az arab költészetről szóló előadását Kardos István olvasta fel. Az előadást nyíregyházi szereplők műfordításban arab versek szavalatával, arab dalok éneklésével, arab mesék elmondásával és a Koránból vett idézetek be­ mutatásával színesítették. Az arab est után olasz est tervével foglalkoztunk, amelynek középpontjában Dante állott volna. De ez a tervünk már nem valósult meg. Kállay Miklós, Szabolcs akkori főispánja megbeszélésre magához kérte Margócsy Emilt. A nála megjelenő és őt köszöntő Margócsy Emilnek azonban a köztük fennálló „rangkülönbségek” éreztetése és rosszallásának előrejelzése céljából nem nyújtott kezet. Leültette és ezt mondta neki: — Nyíregyháza kulturális életét eddig a Bessenyei Kör irányította a város lakosságával példamutatóan szép egyetértésben és teljes összhangban. Ugyan­ akkor a Bessenyei Kör annak is tudatában volt és van, hogy a mai vészterhes időkben hazánk minden fiának szent kötelessége, hogy harcoljon a trianoni béke határozatai ellen, a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzése érdeké­ ben és a Bessenyei Kör ezt a magasztos célt jól szolgálja lelkesítő ünnepségein. Mint hallom, ö n az utóbbi hónapokban műsoros estéket rendezett Nyíregyhá­ zán. Ezzel megzavarta a város kulturális életének összhangját és egységét. Ide­ gen kultúrák dicsőítésével gyengíti hazánk fennmaradásának legbiztosabb zá­ logát, a lakosság nemzeti érzését. Ön iránti különös jóindulatomnak jeléül még nem indítottam vizsgálatot ebben az ügyben, viszont most teljes barátsággal ugyan, de nagyon határozottan kérem, hagyjon fel e fölösleges, zavaró és politi­ kai szempontból hibáztatható tevékenységével, műsoros esték rendezését en­ gedje át a Bessenyei Kör illetékes szerveinek. Kállaynak e szavait Margócsy Emil rögtön az eset után, keserűen és fel­ háborodva, töredékes félmondatokban panaszolta el nekem. Mi lehetett ennek az erőszakos, főispáni döntésnek az oka? Hiszen a mi estéink műsorai nem sokban különböztek a Bessenyei Kör irodalmi délutánjai­ nak programjától; a szereplők, a szavalok is nagy számban ugyanazok voltak itt is, ott is. De egy főbenjáró dologban különböztünk egymástól: a Bessenyei Kör a legfelsőbb szintet tekintve dzsentri irányítás alatt állt, a La Fontaine Tár­ saság Nyíregyházi Csoportja pedig a városi értelmiség alkotása lévén lényegé­ ben független volt a vármegyei dzsentri köröktől. Kezdeti sikereink láttán Kál­ lay bizonyára attól félt, hogy Nyíregyháza kulturális életében a dzsentrik irá­ nyitó szerepe erősen csökkenni fog, idővel talán még meg is szűnhet, talán ezt akarta megakadályozni, ezért némított el bennünket. E durva elnémítás ellen az akkori körülmények és hatalmi viszonyok kö342

zött rnitsem tehettünk. A La Fontaine Társaság Nyíregyházi Csoportja egysze­ rűen megszűnt. Megjegyzés nélkül tudomásul vette a döntést elnökünk, Sasi­ Szabó László is. De azért gavallér gesztussal saját zsebéből kifizette társasá­ gunknak utolsó, kétszáz pengős adósságát, ö csak ennyivel, Nyíregyháza város azonban sokkal többel, egy értékes kezdeményezéssel lett szegényebb. Társaságunknak e durva elnémítása persze felkeltette érdeklődésemet: va­ jon milyen munkát végez hát a Bessenyei Kör? Honnan van jövedelme és jö­ vedelmét mire fordítja? Mindezt persze csak távolból figyelhettem. Idevonat­ kozó emlékeim tehát már nem annyira ellenőrzött tényeken, hanem inkább csak egykori értesüléseken, esetleg csak hallomásból vett híreken alapulnak. Első megfigyeléseim szerint a Bessenyei Kör gazdag és tartalmas munkát végzett. Az ifjúság számára különböző művelődési köröket szervezett, a polgári és értelmiségi körök számára szabadliceális előadássorozatokat rendezett, az iro­ dalmi érdeklődés kielégítésére irodalmi délutánjai szolgáltak, a zenei kultúrát esti hangversenyei fejlesztették, hazafias ünnepségein pedig a nagy tömegek közgondolkozását irányította. E sokoldalú és eleven tevékenység címén és fe­ jében a Bessenyei Kör nagy összegű, renszeres, állami támogatást kapott. Eh­ hez járultak egyéb bevételei: tagdíjak, a hangversenyjegyek ára, adományok. E bevételekből az ifjúsági művelődési körökre a Bessenyei Körnek nem volt kiadása. Az ifjúsági, zenei, rajzoló, festő és egyéb tanfolyamoknak a ve­ zetését a Bessenyei Kör rábízta egy-egy szaktanárra, akik aztán munkájukért a jelentkező fiataloktól tandíjat szedtek, de a Bessenyei Körtől semmiféle fize­ tést nem kaptak. Munkahelyül a szaktanárok iskolájának egy-egy tantermét használták díjtalanul, így fűtési, világítási, takarítási díjat sem kellett a Bes­ senyei Körnek fizetnie. így például a „Bessenyei Kör Államilag Engedélyezett Zeneiskolája” valójában Vikár Sándornak, a Leánykálvineum karnagyának és énektanárának magániskolája volt, amelynek a Bessenyei Kör csak nevet adott, de egy fillért sem; az iskola a növendékek tandíjából tartotta fenn magát, abból fizette a tanárokat, akiknek viszont természetes kötelességük volt, hogy iskolá­ juk „fenntartójának” , a Bessenyei Körnek rendezvényein, szólistaként vagy ze­ nekarban, díjtalanul muzsikáljanak. Emlékeim szerint e gyenge anyagi ellátott­ ság ellenére is értékes, színvonalas oktatómunka folyt az akkori, ifjúsági mű­ velődési körökben. Sok értékes és érdekes előadás hangzott el a Bessenyei Kör szabadliceális előadássorozatában is. Az elnevezést az magyarázza, hogy a századelőn három­ fajta középiskola működött Magyarországon: a hagyományos, latinos művelt­ séget adó gimnázium, az új műszaki pályákra nevelő reáliskola és harmadik­ ként a két fajta, régi és új műveltséget keverni-egyesíteni szándékozó, tehát általános műveltséget ígérő líceum. Vegyes tárgyú, középfokú ismereteket közlő, egymással össze nem függő előadások sora: ez volt a szabadliceális előadásso­ rozat. Az egyes előadásokat szinte a véletlen adta sorrendben. Tanárok, mér­ nökök, jogászok, szakemberek, orvosok, gyárosok, kereskedők tartották a leg­ különbözőbb témákról, leginkább az előadó kedvenc munkaterületéről, s ezért az előadások legtöbbször nagyon jól sikerültek, a nyíregyházi értelmiségi és műveltebb polgári körökben népszerűek és szívesen látogatottak voltak. Ezek­ nek az előadásoknak a rendezése sem okozott komoly kiadást a Bessenyei Kör­ nek. Az előadóknak meg kellett elégedniük azzal a megtiszteltetéssel, hogy ép­ pen rájuk esett a választás; az előadások színhelye — valamelyik nyíregyházi középiskola díszterme — díjtalanul állt rendelkezésre, legfeljebb a villany­ fogyasztást kellett a Bessenyei Körnek fizetnie. 343

Hasonló volt a helyzet a Bessenyei Kör irodalmi délutánjain. Ezeken Nyír­ egyháza amatőr és íélprofi írói és költői léptek föl, hogy a város irodalmi érdek­ lődésű közönségének bemutassák legújabb műveiket, olvasmánybeszámolóikat, tanulmányaikat. Ez előadók közül különösen két tanárházaspárt becsültem nagyra, az egyik Fehér Gábor és felesége, a másik dr. Mérei Ferenc és felesége Juhász Margit. Fehér Gáborék az evangélikus leánygimnázium tanárai voltak; Fehér Gábor regényeket írt, például a Semmibe ívelő hidak címűt, a párjukat hasztalan kereső embereknek a tragédiáját. Fehér Gábornak nagyon érdekes elmélete volt, hogy az elvakult irredentizmussal szembe kell állítani a magyar nemzeti bűntudatot. Felesége kiváló irodalomtörténész, színes olvasmányélmé­ nyei mindig magas kultúrszinten mozogtak. Dr. Mérei Ferenc, magyar-törté­ net szakos tanár, könyvismertetéseivel és kritikáival tűnt ki; a pozitivista tör­ ténetírással szemben a szellemtörténeti iránynak ismertetője és élharcosa volt Nyíregyházán. Felesége, Juhász Margit, költő (Ádám, hol vagy verskötet) és regényíró (Meótiszi ének, a magyar őstörténet regénye) gazdag kultúrájú ver­ seivel aratott sikereket. Ilyen és hozzájuk hasonló embereknek, az akkori Nyír­ egyháza legjobb elméinek meghitt találkozása és magas szintű gondolatcseréje volt gyakran a Bessenyei Körnek egy-egy irodalmi délutánja. Ezeknek megren­ dezése sem jelentett anyagi megterhelést a Bessenyei Kör számára. A Bessenyei K ör az ifjúsági művelődési körökben, a szabadliceális előadá­ sokon és az irodalmi délutánokon az értelmiségnek és a polgárságnak kultúrigényeit elégítette ki — szinte költségmentesen. Ezeken a rendezvényeken a dzsentrik sem szereplőként, sem látogatóként nem vettek részt. A dzsentrik igényeinek kielégítésére az esti hangversenyek szolgáltak s bár ezeket jóval ritkábban rendezték, mégis ezekre költötték a Bessenyei Kör bevételeinek leg­ nagyobb részét. A dzsentrik igényei ugyanis mértéktelenül nagyok voltak. Az ország leg­ kiválóbb énekeseinek és muzsikusainak művészetében akartak gyönyörködni, de minden fárasztó utazgatás nélkül, szinte otthoni kényelemben és úgy, hogy ez nekik minél kevesebbe kerüljön, a költségek zömét viseljék mások. Ezeknek az igényeknek a kielégítésére szolgált a Bessenyei Kör zenei szakosztálya, amely felkért egy-egy országos hírű, kiváló és nem zsidó származású művészt, hogy ele­ gánsan nagy tiszteletdíjért utazzék le Nyíregyházára s ott adjon hangversenyt. A hangverseny estéjén a Korona-szálló nagytermében gyűlt össze a hall­ gatóközönség. De már a terembe belépésnek módja elárulta, hogy a belépő me­ lyik társadalmi osztálynak a tagja. A dzsentrik vagy a benfenteseknek fenntar­ tott művészbejárón át léptek be a nagyterembe a házigazdák otthonosságával mint a Bessenyei K ör dísztagjai, díszvendégei, védnökei, pártfogói, vagy a fő­ bejáraton át belépve tiszteletjegyet mutattak fel a jegyváltó asztalnál, de pén­ zért jegyet egyikük sem váltott. Viszont esténként két-három olyan esetet is láttam, hogy idősebb dzsentri férfi a belépti jegy árának tízszeresét-húszszorosát tette le az asztalra, mondván: — Adomány a Bessenyei Kör céljaira. Az így érkező dzsentrik, többségükben elegáns nők aztán a nagyterem széksorai közül az első 4—5 sorban helyezkedtek el. A hallgatóközönség másik, jóval nagyobb része, az értelmiségiek persze szabályszerűen kifizették az eléggé borsos, egységes beléptidíjat. Egyiküknek sem volt tiszteletjegye, még azoknak sem, akikről tudtam, hogy sokat dolgoz­ nak a Bessenyei Körben. Az értelmiségiek a jegyváltás után a terem hátsó fe­ 344

lében lévő széksorokban helyezkedtek el, vagy azok szélén ácsorogtak, de a dzsentrik mögött húzódó néhány széksort üresen hagyták. A közönség elhelyezkedése, mondhatnám rétegezödése után valamelyik idő­ sebb dzsentri férfi, házigazdái minőségben megnyitotta az estet, üdvözölte a pesti művészt és felkérte művészetének bemutatására. A művész aztán a hiva­ tásosok biztonságával és tudásával valóban maradandó élményt nyújtott a hall­ gatóságnak s ezért az egyes műsorszámok és ráadások után hangos tapsvihart kapott, ahogyan erről a Nyírvidék másnapi száma pontosan, részletesen és hi­ telesen beszámolt olvasóinak. A tudósítás többnyire azzal végződött, hogy a művész tiszteletére a hangverseny után a Bessenyei Kör nagyszabású bankettet rendezett. így is volt. A hangverseny után a nők többnyire hazamentek, a férfiak a melléktermekbe húzódtak, hogy rágyújtsanak, a nagytermet pedig pincérek ha­ marosan átalakították, hogy U alakban elhelyezett asztalokat terítettek meg benne. Az U alak kanyarulatának közepe volt a főhely, ide ültették az ünnepelt művészt, köréje, mellé vagy szembe vele telepedtek le házigazdákként a dzsent­ rik, 25-en, 30-an. Az U alak két szárnya jutott az értelmiségieknek, a számuk 200 körül mozgott. A két csoport tagjai általában nem érintkeztek egymással. Vacsora alatt és után a dzsentrik pohárköszöntőket mondtak, magasztalták a művészt azzal a nem is titkolt céllal, hogy minél több, újabb ráadást csikarjanak ki belőle. Viszonzásul a dzsentrik is énekeltek a művésznek népdalokat-müdalokat, együttesen és nem is rosszul. Éjfél után az U alak két végénél megjelent egy-egy fizetőpincér. Az értelmiségiek sorban egymás után kifizették fogyasz­ tásukat. Az U alak kanyarulatához, az első dzsentrihez érkező pincérre azon­ ban már rászólt valamelyik tekintélyesebb, idősebb dzsentri: — Hagyja, kérem; ez már az elnökség. És a fizetőpincér eltűnt. A dzsentrik tehat nem egyenkénti elszámolással, hanem valószínűleg csak egybefoglalva, együttesen fizettek. Az értelmiségiek, miután fizettek, eltávoztak és másnap csak kósza hírek szálldostak arról, hogy a dzsentrik reggelig folytatták a mulatozást hazánk nagy művészének tiszteletére. Hogy a hosszú mulatozásnak a költségeit kik és hogyan fizették ki, arról persze semmit sem tudok. A Bessenyei Kör pénztárkönyvét, el­ számolásait soha nem láttam. De azért nagyon valószínűnek tartom, hogy a Bes­ senyei Kör jövedelmének és bevételeinek nagy részét dzsentri igények és kí­ vánságok kielégítésére fordította. A nagy tömegek számára hazafias ünnepségeket is rendezett a Bessenyei Kör, de ezek nem kerültek komoly pénzébe. Már csak azért sem, mert ezeket nem egyedül, hanem más testületekkel, intézményekkel együtt rendeztek nem­ zeti ünnepnapok, évfordulók, emlékműavatások és hasonlók alkalmával, Nyír­ egyházán vagy Szabolcs valamelyik községében, a szabadban, alkalmas időjárás esetén. Ezeket az ünnepségeket tartalmilag az irredentizmus töltötte meg, a tria­ noni béke elleni tiltakozás, a „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyar­ ország mennyország” — gondolat. Ezt a központi célt szolgálták szavalatok, énekszámok, szavalókórusok, jelenetek, főképpen pedig a díszbeszéd, amelyet legtöbbször valamelyik vezető dzsentri, Kállay vagy Mikecz mondott cl. A sze­ replőknek persze hazafias kötelességük volt, hogy díjtalanul szolgálják a ma­ gasztos célt. Tudomásom van arról, hogy a Bessenyei Körben egyéb kultúrmunka is folyt, így például képzőművészeti, régészeti tevékenység is. Ezekről azonban nem szereztem benyomásokat, nincsenek emlékeim. 345

A Bessenyei Kör tehát sokoldalú, sok személyt foglalkoztató, sok embert érintő tevékenységet fejtett ki. E bonyolult tevékenység megtervezéséhez, ki­ alakításához és lebonyolításához persze mindig kiváló képességű, nagy művelt­ ségű szervező kellett, akinek kezében a szálak összefutottak. Ez volt a Bessenyei Kör mindenkori főtitkára. Az első világháború éveiben' szép sikereket ért el a Bessenyei Kör ügyeinek vezetésében főtitkárként Popini Albert tanár. Kiváló szolgálatainak jutalmául a Bessenyei Kör főirányítóinak, a vármegyeházi dzsentriknek protekciója révén a leánygimnázium igazgatója lett. Hogy ezt az állását a Tanácsköztársaság idején is megtarthassa, levélben ismételten felaján­ lotta szolgálatait a „vörösöknek” . Vesztére. A Tanácsköztársaság bukása után a dzsentrik e levelek miatt árulónak minősítették és nemcsak igazgatói, hanem tanári állásából is fegyelmi úton eltávolíttatták, Popiinit nem ismertem. 1923ban kerültem Nyíregyházára, akkori kollégáim így mondták el nekem történe­ tét. A Bessenyei Kör további főtitkárai közül Klekner Károlyt, Kardos Istvánt, Vietórisz Józsefet nagyon jól ismertem és nagyrabecsültem. A Bessenyei Kör­ nek bonyolult ügyvezetésében mindhárman kiváló munkát végeztek, szakmá­ juknak is kiváló mesterei voltak. A vármegyeházi dzsentrik nekik is hivatali karrierrel fizettek szolgálataikért: Klekner Károly orvos a vármegyei kórház igazgató főorvosa lett, Kardos István polgári iskolai igazgatóból városi kultúrtanácsossá emelkedett, Vietórisz József tanár pedig gimnáziumi igazgatóságot ka­ pott. Magasabb beosztásukhoz kétségkívül megvolt képességük, műveltségük, szaktudásuk is, de a dzsentrik pártfogása nélkül aligha érték volna el emelke­ désüket. Fizettek tehát a dzsentrik a Bessenyei Kör legfőbb munkásainak éspe­ dig karrierrel, ami sem nekik, sem a Bessenyei Körnek semmibe sem került. És van még egy személyes emlékem is, amely talán szintén érzékelteti a Bessenyei Kör kétarcúságát. A harmincas évek derekán egyszer engem is föl­ kért a Bessenyei Kör egy szabadliceális előadásra, annak ellenére, hogy soha sem voltam a Kör tagja. Előadásomnak tárgyát rám bízták. Én akkoriban az exisztenciális filozófia német ágával (Kari Jaspers, Martin Heidegger) foglalkoz­ tam nagy lelkesedéssel, előadásom címéül tehát ezt jelöltem meg: A lélek mé­ lyének bölcseleté. Megállapodtunk abban is, hogy előadásomat majd február 10-én fogom megtartani, s mindez így meg is jelent a szabadliceális előadások­ nak az évi programjában. Február 10-én reggel kollégáim mutatják nekem a Nyírvidéknek aznapi számát, amely szerint a február 10-én esedékes szabad­ liceális előadást Domonkos István pesti újságíró tartja meg A nagyvárosi élet jelenségei címmel. Az történt tehát, hogy a Bessenyei Kör vezetői egy alkalmilag Nyíregyházán tartózkodó újságírót nyomtak be a helyemre és erről a cseréről engem még csak nem is értesítettek. A dzsentri mentalitás: ha valakire szük­ ségem van, azt lehetőleg kihasználom; ha többé már nincs rá szükségem, akkor semmibe veszem. így él emlékeimben a húszas és harmincas éveknek Bessenyei Köre. Egy­ felől a korszak Nyíregyházájának legkiválóbb értelmiségei gyűltek össze és munkálkodtak önzetlen lelkesedéssel és olykor szinte európai kultúrszinten a Bessenyei Körben, másfelől azonban a Bessenyei Kör eszköz is volt a várme­ gyeházi dzsentrik kezében arra, hogy politikai akaratukat szellemi síkon is érvényesítsék, uralkodó szerepüknek fennmaradását biztosítsák, szórakozási és mulatási igényeiket lehetőleg mások terhére kielégítsék, az értelmiségieknek tőlük független, önálló, kulturális szervezkedését pedig megakadályozzák.

346

MURAKÖZT ÁGOTA:

Művésztanárok a régi Nyíregyházán A Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ Honismereti Műhelye új érdekes kiállítással lepte meg a lokálpatriótákat — emlékeztetve K o z á k István, Z. S zalay P ál és B oross G éza művésztanárok nyíregyházi tevékenységére. (A tárlat anyagát a Jósa András Múzeum és számos magángyűjtö kölcsönözte.) A tárlókban bemutatott levelekből, dokumentumokból kiderül, mekkora erőfeszítéseket tett K iss L a jo s az 1920-as évektől a K ép tá r megteremtésére (Le­ velek: Rudnay Gyulához, Tornyai Jánoshoz, Endre Bélához). Benczúr Gyulánénak (1921 március) a Bessenyei Körhöz intézett leveléből értesülhetünk ajándé­ kozási szándékáról a B en czú r-szoba részére. Ezúton került a város tulajdonába a mintegy 40 d b -o s g y ű jtem én y , melynek azonban nem tudtak állandó kiállí­ tási lehetőséget biztositani (1954-ig). Kiss Lajos célkitűzéseit meleg bensőséges hangon fogalmazza meg egyik — R udnay G yu lához írt — levelében: „Gyerekkorom óta piktorok közölt éltem s közülük nem egy-két jó nevűt kebelbarátomnak is mondhatok, mégsincs egyet­ len képem egyiktől sem (ez persze az én élhetetlenségem bizonyítja), hogy kö­ vetkezetes maradjak most sem a magam részére fordulok hozzád kéréssel, ha­ nem a Szabolcs vármegyei Jósa Múzeum nevében, mely múzeum létesítőjének, Jósa Andrásnak 1918-ban történt elhunytéig csak régészeti tárgyakat gyűjtött egybe és őriztetett meg. Azóta én népi tárgyak gyűjtésével iparkodok néprajzi osztály létesítésén, melynek némi eredménye már mutatkozik. Bármennyire sze­ ressem is mesterségemet, nagyon száraznak találom azt a gyűjteményt, mely­ ben képek, rajzok nincsenek. Ezen az állapoton szeretnék én valahogy segíteni. Az államtól abban az esetben kaphatok támogatást, vagyis a Szépművészeti Múzeumtól képeket, ha már tapasztalta, hogy valamelyes anyaggal rendelke­ zünk. De nekünk még semmink sincs. Legnagyobb baj az, hogy a Jósa András halála anyagi szükséget is hozott.” Két hónappal később keltezett leveléből már arról értesülünk, hogy R u dn ay G yula 5 db művét a leendő képtárnak adomá­ nyozta (S zeg én y leg én y ek, olaj, M ária fog an tatása, Illés elrag ad tatása, Falusi alkon y ai, L u cern ás k o csi c. képekhez készült vázlatok). Tudjuk, hogy Rudnay több pesti festőbarátjához is elkísérte Kiss Lajost ez ügyben. Közben szívós ki­ tartással küldözgeti a leveleket: „máskor évekig életjelt sem adok magamról, most meg, hogy koldulni kell, hát hozzád folyamodok — írja Endre B élá n a k Kiss Lajos — , ha teheted segítsd elő egy képednek a Jósa Múzeum részére olcsó áron való átengedésével abbeli törekvésemet, valamikor itt képtár lehessen.” 1921 júliusában 12 000 koronáért megvásárolta a múzeum T orn yai .János: D éli­ bábos puszta és A ran yten ger című olajfestményét, ugyanakkor mintegy 8 db rajza ajándékként került a gyűjteménybe. (A b ety á r fe le s é g e a v árm egyén , 1907, B eszélg etők az asztalnál, Putri, 1887, T anya, K is g y erek, C sizm ák, 1886, A sszony 347

Ón fedeles

348

cserépkancsó a XIX. sz. elejéről (Kozák István gyűjteményéből)

Kerékgyártó cch kulacsa (1818) a regi Városi Múzeum anyagából 349

k isg y e r e k k e l, vázlat, B eteg ág y ban ). A zárójelben közölt számok a rajzok készí­ tésének idejét jelzik, Kiss Lajos bejegyzése szerint mindegyik Hódmezővásárhe­ lyen készült. 1921 novemberében T orn yai Já n o s tó l szobrokból (2), festmények­ ből (13), rajzokból (24), fényképekből (40), könyvekből (5), festőktől származó reliquiákból (13) álló 87 d b -o s g y ű jtem én y t vásárolt meg-a múzeum. 1933 májusában — Kiss Lajos leltárkönyvi bejegyzése szerint — Virányi Sándor alispán a képeket a múzeumból az egyes hivatalokba és a könyvtár ol­ vasójába vitette. Ezek a sorok fájóan jelzik a múzeumigazgatónak a Képtár megteremtésére tett erőfeszítéseinek kudarcát. A város nagy szülöttének nevét vette fel a B essen y ei K ö r kép zőm ű v észeti szakosztály a (1923), bár programjukban n em csupán a B en czű r-hagyom án y ápolása, a Benczúr képviselte iskola művészeinek pártolása szerepelt — de ritka kiállítási lehetőségeik közepette is igyekeztek szélesebb horizontját bemutatni a kortársművészetnek. Természetesen a tárlatok megszervezésében, a művészek meghívásában döntőek voltak a személyes kapcsolatok, így Kiss Lajos mellett a város művésztanárainak kezdeményező szerep jutott ebben. Itt működött K o z á k István, a Kossuth Gimnázium tanára, aki 1896— 1901ben végezte a Képzőművészeti Főiskola rajztanári szakát. E rd ély ben kezdte pá­ lyafutását, majd R im aszom batra került, onnét telepedett át Nyíregyházára. Az apja által megkezdett régiséggyűjtést ő is folytatta. Ennek eredményeként aján­ dékozott a Jósa Múzeumnak egy 147 db-os együttest 1919-ben. Erdélyből: régi m agyar, sz ék ely , szász és rom án bokályokat hozott, a Felvidékről pedig ma­ gyar, tót és k éső -h a b á n edényeket, s U ngvárról is néhányat. Nyíregyházán 32 db-os mézeskalács-ütőfa kollekciót vásárolt hozzájuk. Mindig kitűnő érzékkel válogatott: a jellegzetesekből, a korszakjelző darabokból. így válhatott kerámia­ gyűjteménye a késő-habán kultúra jeles tárgyi bizonyítékává, külföldi kutatók által is számon tartott gyűjteménnyé. (A legkorábbi darab az 1735-ös Kustár István — tál a vajai múzeum állandó kiállításán látható.) Az ajándékozás szám szerint is jelentős volt, különösen, ha figyelembe vesszük, miszerint 1868— 1918-ig a néprajzi gyűjtemény összesen 47 tárggyal gyarapodott. A müveit, so­ kat utazó tanár tevékenyen részt vett a város képzőművészeti életének szerve­ zésében; akvarelljeit több ízben is kiállította, művészettörténeti előadássoroza­ tot tartott a nagyközönség számára. Az ifjúságot a népi kultúra megbecsülésé­ re, a népművészet értékeinek felfedezésére oktatta. Mint a R ajztan árok Orszá­ gos E g y esü letén ek tagja, képei budapesti tárlatokra is eljutottak. (Sajnos, Nyír­ egyházán eddig egyetlen munkáját sem sikerült felkutatni.) A Katolikus Gimnáziumban (a helyi szóhasználatban Kir. Kat-ként emle­ getett középiskolában) tanított rajzot Já r o s s y G yula (1925—32), akinek finom színvilágú akvarelljei még fellelhetők nyíregyházi otthonokban. (Ugyanitt ta­ nított G ra b o w iecz k y L eón 1932— 33-as tanévtől.) A kiválóan képzett K án tor A ntal helyére került a líceumba 1940-től G ra b o w ieczky L eón katolikus gimná­ ziumi, V incze István iparos tanonciskolái és T óth István evangélikus gimnáziu­ mi rajztanár óraadóként. Kántor Antal több önálló kiállítást is rendezett, „zsű­ rizett” kollektív tárlatokon vett részt. Előadóként működött közre a felvidéki tanítóság részére — Jászberényben — megtartott átképző tanfolyamokon, lé­ vén maga is felvidéki származású. Az 1940—41-es tanévtől már Budapesten ta­ nított. A M áram arosszigetre költöző Grabowieczky León helyére Salcza Ján os lépett, aki egyébként a Bessenyei Kör képzőművészeti szakosztályának elnöki tisztjét betöltötte 1942—43-ban. (1946-401 a budapesti Árpád Gimnáziumban tanított.) N agybán yaról érkezett a szintén festő tanár Szeren csi Zoltán, aki az-

331

líoross Géza: Jósa Kútja (olaj) 351

után 1948-ban Gödöllőre költözött. A Leánykálvineumban tanított 1936-tól B o ­ ross G éza, a múzeumigazgató Kiss Lajos veje, baráti körükhöz tartozott a Buda­ pestről gyakran hazalátogató tehetséges festőművész, B arzó Endre, M akay László hittantanár és az iskolaorvos V igváry László, aki érzékeny intellektussal, jó szemmel kezdi gyűjteni már ebben az időben a kortárs képzőművészeti alko­ tásokat, többek között Boross Géza-képeket is. Já r d á n Jó z s e f hittantanár is festeget, Salcza János növendékeit viszi el ezekre az alkalmi tárlatokra. Itt telepe­ dett le a szintén felvidéki származású S zalay P ál hosszú évtizedekre. Sor került a Bessenyei Kör képzőművészeti szakosztálya szervezésében je­ lentősebb kiállításokra is, melyeket B orn em issza G éza, K m etty Já n o s, P erlrott C saba V ilm os neve fémjelez. Meghívják Rudnay Gyulát, Iván yi G rünw ald B élát, H erm án L ip ótot egy-egy kiállításra. A debreceni Ajtósi Dürer Céh tárla­ tán többek között G á bo rjá n i S zabó K álm án és M enyhárt Jó z s e f művei szerepel­ nek. Boross Géza a Déri Múzeumban rendez önálló tárlatot (1936, 1939). A kiállítások mellett a 30-as évek elején egy jelentős kezdeményezés is szü­ letett Nyíregyházán a sóstói m ű v észtelep létrehozásával. Kiss Lajos járta ki a városnál, hogy nyaranta lássanak vendégül néhány fiatal festőt a Sóstón. Dé­ delgetett álma itt, az „új hazában” , Nyíregyházán megteremteni egy vásárhelyi­ hez hasonló alkotótelepet. Rudnay Gyulát, a mestert és tanítványait hívták meg. Lakást és ellátást kaptak. (A régi szódagyár három helyiségét bocsátották ren­ delkezésükre.) B oross G éza, K o ffá n K ároly , C sáky -M aron y ák Jó z s e f, Czcnc B éla, K o n ecsn i G yörgy és Kim István töltöttek hosszú időt Sóstón, ahol Rudnay is meglátogatta őket. A müvésztelep 1931—34 között működött. Az itt dolgozó művészek több kiállításon is bemutatkoztak. A szervezési munkában Kiss Lajos is tevékenyen részt vett. Mindezek ellenére a múzeum képgyűjteményébe egyet­ len művet sem sikerült megszereznie. (1973-ban vásárlás útján mégis hozzáju­ tunk két igen kvalitásos festményhez — Rudnay Gyula: B ejei táj és Kun István: T án coló p a ra sz to k — , amelyek a sóstói alkotótelep emlékét őrzik.) Ugyancsak erre az időszakra emlékezve ajándékozza három remek rajzát K o ffá n K á ro ly múzeumunknak. Kiss Lajos pártfogó figyelemmel kíséri az itt dolgozó fiatal kép­ zőművészek által szervezett Benczúr-kör tevékenységét is. (K om lós M iklós, K om lós István, B e r k y N ándor és B erk y A ndrás nevét említhetjük.) A Bessenyei Kör tevékenységét nagymértékben gátolta az a körülmény, hogy nem volt állandó kiállítótermük, pedig figyelemre méltó szellemi erők áll­ tak rendelkezésre, müveit, Európát járt tanárok, művészek buzgólkodtak a vá­ ros kulturális felemelése érdekében. A „házi tárlatok” , s a rendkívüli alkal­ makra biztosított városházi helyiségek nem pótolták a hiányzó Szalont, a Kép­ tárat. A korabeli sajtó, s visszaemlékezések tükrében úgy tűnik, a képzőművé­ szeti élet szerényebb keretek között zajlott — egybevetve a sűrű irodalmi, ze­ nei programmal. A középiskolákban is 'kevés figyelmet kaptak a népes tag­ létszámú irodalmi, zenei önképző körök mellett a rajzkörök. Örökösen rajzteremgonc'okkal küzdöttek a vezető tanárok. A háború évei alatt a katonai célra igénybe vett tantermek akadályozták a „rendkívüli rajz” oktatásának lehető­ ségét. B elo h o rsz k y F eren c a Bessenyei Kör másfél évi munkáját méltatva je­ gyezte meg, hogy a „Szalay Pál vezetése mellett 1940 májusában lefolyt Irodal­ mi és Képzőművészeti Hetek alkalmával rendezett országos jellegű kiállítás elő­ készítése, megszervezése a szakosztályra olyan munkát rótt, amit csak a legna­ gyobb erőmegfeszítéssel tudott teljesíteni. . . valljuk meg azt is, hogy a közön­ ség részéről mégsem kísérte egyik, másik alkalmat leszámítva az az érdeklő­ dés, amit pedig elvárhatott tőle mindenki. így ezek az esték kétségkívül igazol­ 352

ták elgondolásunk helyességét is, amikor a belső k ö rre helyeztük legtöbb gon­ dunkat . . . a Benczúr-kultusz kötelezettsége sok feladatot adhat még a jövőben, s sohasem szabad arról sem megfeledkezni, hogy eg y ön álló kép zőm ű v észeti tár­ saság létesítése N yíregyháza és S zabolcs k ép z ő m ű v észeti ku ltiíráját csa k nö­ v elh eti.” A városházán hét teremben 147 festm én y t, g ra fik á t, szobrot á llíto tta k ki. Árjegyzékes katalógus készült, a recenziót Szalay Pál írta ünnepi hangulatban, az elismerő-méltató jelzőkkel nem fukarkodva a művészkollégák bemutatásánál. A város művelődéstörténetében valóban jelentős eseménynek számított ez a tárlat, melynek megnyitásán részt vettek a kortárs művészet hivatali képviselői, Ugrón G ábor, a Művészeti Tanács elnöke, T ih a m ér L ajos, a Képzőművészek Szövetsége elnöke és C sán ky D énes, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. A közönség — „a város minden rétege” jelen volt — amint Szalay írja — szemtőlszemben láthatta K isfa lu d y S tró b l Z sigm ondot, S zőnyi Istvánt. A nagyterem­ ben: Aba N ov ák V ilm os, Iván y i G riin w ald B éla, G latz O szkár, M árffy Ödön, Szőn yi István, M olnár C. P ál képei társaságában a nyíregyháziakat kép­ viselő B arzó E n dre, S zalay P ál, B oross G éza, G ra b o w iecz k y L eón , Zs. M olnár Rózsi, Tóth István, Z erin vary K o rn élia festményeit tekinthették meg a láto­ gatók. Boross és Szalay képeit az állam megvásárolta. (A kiállított festmények­ ből jó néhány ma is szabolcsi otthonok falát díszíti.) Ezt a tárlatot követte a B en czú r-em lékk iá llítá s, amely a városnak ajándékozott hagyatékból állt. Ebbe a szellemi közegbe érkezett 1936-ban a fiatal festőművész tanár B oross G éza (1908— 1971) Szeghalomról, ahol a reálgimnáziumban tanított raj­ zot. Ott a Viharsarokban megrázó mély emberi élményekkel telítődött, melyek­ ről így vall önéletrajzában: „Itt ismertem meg a kétkezi parasztság nehéz sor­ sát. Megszerettem őket, s melléjük álltam. Művészi munkásságom célja lett az ő sorsuk, az ő nehéz életük ábrázolása. Velük érezni és velük küzdeni a jobb, igazabb életért.” A 30-as években a gazdasági világválság véget vetett a bethleni „konszo­ lidációnak” . Az országban nőtt a nyomorúság. Az egymást váltó kormányok fo­ kozatosan jobbra tolódtak. Mindez egyre erőteljesebb ellenállást érlelt. Ezek­ ben az években bontakozott ki a haladó baloldali erők egységét meghirdető nép­ frontpolitika, a „népi mozgalom” a falukutatók munkásságának felívelő szaka­ sza. Nyíregyházán is megalakult a Bessenyei Kör tá j- és n ép k u ta tó szakosztálya (elnöke P orzsolt István , a Tanítóképző igazgatója), népfőiskolái tanfolyamokat szerveznek, az előadók között ott találjuk B oross G ézát is. (Já k v á r i K á l­ m án, S zik la y L ászló, T ú ri S án d or, K iss L a jo s, N yárády M ihály, M akay László, G abos K álm án , S zabó Z oltán előadásai, E rd ély i Jó z s e f, S in ka István, K á d á r L ajos szereplése. 1940. március 19-től, mint S z a b olcsv árm eg y ei N ép főiskolái M un kaközösség működött.) Kiss Lajos ezekben az esztendőikben a rétközi és szabolcsi községekben foly­ tat néprajzi gyűjtőmunkát: a népi építészet, a népművészet tárgykörében. Út­ jaira számos alkalommal veje, Boross Géza is elkíséri. Házalaprajzokat készít, lakásbelsőket rajzol. (JAM Képzőművészeti Gyűjteménye ltsz. 59.37.1.— 59.39.1.ig 10 db-os tusrajzsorozat.) A művészt megdöbbenti a lev elek i, a k irá ly telk i föld­ házak népének nyomorúsága, de Kiss Lajos mellett fedezi fel a paraszti kultúra értékmegőrző, értékteremtő képességét, s mindez festői látásmódjára is mély ha­ tást gyakorol. Ebből az érzelmi alapállásból születhetik meg parasztfiguráinak népmesehősökre emlékeztető ereje, heroizmusa. Iskolázottsága, pályakezdésének termékeny légköre arra késztette, hogy fes353

tészetét lépésről lépesre logikusan belső figyelemmel építse föl. Rajzoló „kedve” egész életét végigkísérte. A fén y , a szín problémája erősen foglalkoztatja nyír­ egyházi éveiben. A fény nem azonos a tónussal, „vezetni” kell a képen, épp úgy, mint a színt. Nem szabad, hogy a szín egyedül harsogjon, meg kell kont­ rázni — vallja. (P ösze olvas, K aszav erő, C són akos, KancsóS csen d élet 1944. c. képek.) Kevés motívumra épített kompozícióinak összefogottsága, fegyelmezett­ sége az idő haladtával tovább nőtt, ugyanakkor mindvégig megőrizte vallomás­ szerű hitelességét. A n ép i v on atkozású t e m a t ik a : nagy horizontú a lfö ld i táj, f a ­ lusi u tcá k han gu lata, k ö csö g ö k , b u tellák, a k a sz a k alap ácsoló, a k u b ik o s, az ott­ h on ában te v é k e n y k e d ő parasztasszon y látván ya stb. — egyszerű közvetlen élmé­ nyek felidézése a képeken — a budapesti évtizedek alatt is — (1948-tól a Mű­ szaki Egyetem rajz tanszékének oktatója) — kiapadhatatlan forrást jelentettek számára. Rokon ez a hangvétel a R u dn ayéval, a K osztáév al, mégis a sajátja. Nem feledi el főiskolai mesterének, Rudnaynak a tanításait, miszerint csak megtanulható, s tanítható útnak fogható fel a rajz, a szín, a forma, a tér, de egyetlen értelme, hogy segítségével sugalló e r ő v e l m eg tu d ju k jelen íten i az em ­ bert, az em b e r i sorsot. „A nép, annak szokásai, népművészete, a táj, amelyen élünk, annak sajátos levegője legyen a mi mesterünk . . . , hogy népünket te­ kintsük legfőbb tanítómesterünknek” — írta Rudnay egyik tanítványának, Kun Istv án n a k szóló levelében. — „Tudálékolással, agyalással, kitalált zsenialitások­ kal nem lehet igaz művészetet terem teni. . . Az egyéniséget nem lehet kitalálni, mert az vagy megvan már eredetileg is, vagy nincs. Ezért a becsületes festő csak egyet tehet, ha határtalanul őszinte komolysággal állandóan figyeli szívének belső hangját. . . Azt kövesse egy életen át.” A művész eme elkötelezettsége, sorsvállalása a mai ember számára is rejt magában tanulságokat, jóllehet a 70es évek elején a műkritikusok egy csoportja igyekezett megkérdőjelezni az al­ földi iskola, a Rudnay-tanitványok művészetének értékeit. (A vita a Művészet folyóirat hasábjain.) Mára már higgadtabb kedéllyel fogadják az alföldi iskola festőinek kiállításait, a közönség pedig újra s újra felfedezi bennük nemzeti ka­ rakterjegyeinket, s rátalál a képnézés örömére. Z. S zálay Pál (1891— 1975) Léván született, apja kőfaragó építőmester volt. A család, tanárai ösztönzésére érettségi után felvételizett a Képzőművészeti Fő­ iskolára. Életében nehéz évek következtek, csekély ösztöndíjából özvegyen ma­ radt édesanyját, kisebb testvéreit is támogatnia kellett. Tanárai a főiskolán: R évész Im re, S zin yei M erse Pál, Edvi Illés A lad ár és S tróbl A lajos volt. 1920ban elnyervén egy római ösztöndíjat, egy évet tölt Itáliában. L od ov ico F en n otti freskófestő iskolájában restaurálást tanul. Részt vesz Firenze város freskóterv­ pályázatán, melyet külföldi művészek számára hirdettek. V adász je le n e té v e l első díjat nyert. Hazatérése után rövid ideig szülővárosában és Privigyén tanított, majd Nyíregyházára költözött családostól. 50 esztendőn át tanított itt a Polgári Fiú­ iskolában és a Tanítóképzőben. Volt növendékei emlékezete szerint melegszívű, mesélő kedvű tanár volt, aki óráit gyakran színesítette utazási élményeinek fel­ idézésével. Rajzórákon pontos megfigyelésre, a helyes arányok kialakítására ösztönözte tanítványait. A felvidéki .táj: fe n y v e s e k k e l borított h eg y o ld a la k , k e s ­ ken y , m eg h itt v ö lg y e k b e n kan y arg ó p a ta k o k , f á k közül k ib u k k a n ó la n y ah ázak — g y erm ek - és ifjú k o r i tá jé lm é n y e k — egész életére meghatározták festészeté­ nek témakörét. Könnyed finom akvarelljei meghitten közvetlenül vallanak — a mi számunkra csaknem megidézhetetlen — természetáhitatáról. Hosszú pá­ lyafutása alatt sokat dolgozott megrendelésre: sorra lefestette a városatyákat, 354

Z. Szalay Pál: Részlettanulmány (olajvázlat)

355

másolta a XIX. századi portrékat. Ezek közül néhányat őriz a Jósa András Mú­ zeum: S u ták S ám u el polgármester, 1841—46-ig (olaj, 145X87 cm), H atzel M ár­ ton polgármester, 1848 (olaj, 140X86 cm), Já r m y M enyhért polgármester (olaj, 100X75 cm), B e n k ő István főbíró, 1823—26 (olaj, 100X75 cm). Készítésük ideje 1924— 1925. Több nyíregyházi megbízást is kapott a megyében oltárképek meg­ festésére. Az Ipartestület felkérésére 1930-ban nagyszabású képet festett N yír­ egy h áza alap ítása címmel (9X2,7 m). Pedagógusi-művészi munkája mellett lel­ kesen részt vett a város kulturális életének formálásában, ő szervezi a máig is emlékezetes Országos Művészeti Hetek irodalmi, képzőművészeti programját 1940-ben. A felszabadulás után újjászerveződő művészéletbe Szalay Pál is bekapcso­ lódik. A frissen felfedezett népi tehetségeket összegyűjtő Keleti Népfőiskolán (Bessenyei György Képzőművészeti Szabadiskola) művészettörténetet tanít, ő s z D énes, D iószegi B alázs festést, B e r k y N án dor mintázást, M akay László pedig néprajzot. Innen indult: B erecz A ndrás, D án iel R ein hold, Huszár István, Cs. N agy A ndrás, Ö vári L ászló, P ál G yula, P alicz Jó z s e f, T óth László, V áci A ndrás, V áci M ihály, N agy S án dor, ide járt S zabó Jú lia , C sizm adia Z oltán és K őv ári, a keramikus. Szalay Pál több önálló kiállítást rendezett Pécsen, Sopronban, Miskolcon, Székesfehérvárott. Utazásai során több külföldi kiállítására is sor került (Fran­ ciaország, Németország, Ausztria, Itália, Svájc, Svédország, Anglia, Krakkó, Prága, Ungvár). Tagja volt a Modern Művészek Egyesületének Olaszországban és a müncheni Képzőművészeti Társaságnak. A Műcsarnokban és a Fészek­ klubban a Szabolcs-Szatmár megyei művészekkel közösen állított ki. A városi tanács felkérésére négy freskót készített a Móricz Zsigmond Színház előcsar­ nokában és a régi római katolikus elemi iskola dísztermében. (Ma már egyik sem látható.) Ugyancsak megbízásra festette meg íd. G ál Já n o s v eterán olaj­ portréját. Az 50-es években sorozatban festette a munkás-paraszt figurákat, képeinek gyakori témája: a munka. A szocialista-realista stílusban megfestett műveinek szakmai színvonala nem éri el a korábbi könnyed ecsetkezelésű akvarellekét. A tanítóképzőből nyugalomba vonuló tanár több növendéket indított el a művészi pályán (B erecz A ndrás, K ru tilla J ó z s e f, K erü lő Ferenc). 1965-ben a X. M egyei K ép z ő m ű v ész eti T árlaton már együtt állítanak ki. Az átformálódó új tehetségeket felmutató nyíregyházi képzőművészeti életben egy­ re nehezebben találja meg helyét az idős mester. Egy-két festménye még be­ kerül a kollektív tárlatokba, de ő egyre inkább a perifériára szorul a helyi mű­ vészéletben. Néhány volt tanítványa — a régi polgári iskolából, a líceumból — látogatta nyíregyházi utolsó éveiben, segítették a Tűzoltó utcai ház körüli kerti munkákban, közben „Pali bácsi” mesélt frissen, szellemesen európai utazásai­ ról, mint hajdan a rajzórákon. (Olajképeit, akvarelljeit szeretetteljes emlékként őrzik ma is a volt tanítványok.) Életének utolsó éveit S zen ten drén töltötte, ahová lánya „unszolására” költözött felesége halála után. (40 db-os festői hagyatékát Nyíregyháza Városi Tanácsa őrzi. A Jósa And­ rás Múzeumban 12 festménye található.) Kozák István néprajzi gyűjteménye mellett két művésztanár festményeit, akvarelljeit, rajzait állítottuk ki, emlékeztetve munkásságukra: Szalay Pál 95 esztendeje született, Boross Géza 15 éve halt meg.

356

NÉMETH ZOLTÁN;

A Mátyusföldről Nyíregyházára — kitérővel (H ogyan értem 40 év e N yíregyházára?) 1928-ban láttam meg a napvilágot a Mátyusföldön, egy Galánta melletti falu­ ban. Taksonyon. Két öcsém és egy húgom született még. Édesapám nyolc hold földön gazdálkodott. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalumban, osztatlan fe­ lekezeti (evangélikus) iskolában végeztem el. Majd a galántai polgári iskolába jártam, négy éven át naponta gyalog. 1943. június 12-én fölvettek az érsekúj­ vári kereskedelmi középiskola I. osztályába. Abban az évben egy hónapos ké­ séssel kezdődött a tanév. Bejáró tanuló voltam: a járási székhely állomására gyalog mentem, onnan ötven kilométert vonatoztam Üjvárba, és ennyit vissza. Életsorsom a második világháború utolsó két évében és a háború utáni első két évben — sok más társam sorsához hasonlóan — a történelmi események vetülete is volt. Személyes életutam egy-egy állomását olyan események idő­ pontjaival hozom párhuzamba, amelyeket néhány napilapból és az alábbi mű­ vekből vettem: Magyarország felszabadítása (Zrínyi Katonai Kiadó, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975); Negyedszázada történt (Nyíregyházi Kiskönyv­ tár 2. szám); Balogh Edgár: Férfimunka (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986); Gergely Ferenc—Kiss György: Horthy leventéi (Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976); Juraj Zvara: A magyar nemzetiségi kérdés megoldása Szlo­ vákiában (Politikai Könyvkiadó 1965, Bratislava); Ján Bobák: Lakosságcsere Csehszlovákia és Magyarország között (1946— 1948); (szlovákul, Slováci v zahranicí 8, Matica slovenská, Martin 1982); Szabó Károly—É. Szőke István: Ada­ lékok a magyar—csehszlovák lakosságcsere történetéhez (VALÚSÁG, 1982. 10. sz., Budapest). A személyes jellegű vagy családi dokumentumokból betű szerint közlöm a szövegeket, így kerülnek párhuzamba az 1944—47-es évek kortörténeti esemé­ nyeivel.

★ 1944. március 19. Németország orvul megtámadta és megszállta Ma­ gyarországot. 1944. március 21. A németek megszállták Nyíregyházát. 1944. április 1. Iskolám valamennyi tanulója kézhez kapta Érsekújvárban az év végi bizonyítványt, mivel a németek megszállása miatt befejeződött az 1943/44-es tanév. 1944. április 1. Nyíregyházán letartóztattak hat olyan személyt, aki részt vett a Tanácsköztársaság munkájában. 357

1944. április 1.—szeptember 4. A tavaszi időszakot és a nyarat mezőgazda­ sági munkával töltöttem. Augusztusban behívtak a galántai leventetáborba. 1944. szeptember 5. Fölvettek az érsekújvári kereskedelmi iskola II/A osz tályába. Megkezdődött a tanév, de a hadihelyzet miatt leterhelt vasútvonalon ritkábban és rendszertelenül jártak a személyvonatok. Nemegyszer tehervonaton vagy éppen katonai szerelvényen utaztak a bejáró diákok. Az iskola épüle­ tének földszinti és alagsori részeit német tábori kórházzá alakították ki. Csak minden második nap, fölváltva jártak iskolába az évfolyamok, egész napos ok­ tatással. 1944. szeptember 6. Nyíregyházát szőnyegbombázás érte. 1944. szeptember 12. Megkötötték a szovjet—román fegyverszüneti egyezményt. 1944. október 7. Lebombázták az érsekújvári pályaudvart, vele együtt a közelben lévő kereskedelmi iskola épületét is. A bombázás napján hajnalban értem haza az előző napi tanításról. Az iskolai oktatás ekkor végképp meg­ szűnt. Ősszel a mezőgazdaságban dolgoztam. 1944. október 9. A hadműveleti területi kormánybiztos elrendelte Nyír­ egyháza város személyi és anyagi kiürítését. 1944. október 11. Kolozsvárra bevonult a Vörös Hadsereg. 1944. október 15. Elhangzott Horthy rádiókiáltványa. Fegyveres puccs útján hatalomra jutott Szálasi. 1944. október 22. Nyíregyházát elfoglalták a lovas kozákok. 1944. október 26. Nyíregyháza ismét a németek birtokába került. 1944. október 31. A német és a magyar csapatok nyomában romokban hevert több nyíregyházi üzem, a malom stb. A 2. Ukrán Front csapatai véglegesen fölszabadították Nyíregyházát. Fölszabadult Kecskemét is. A nyíregyházi munkásság képviselőit fogadta Malinovszkij marsall. 1944. november 8. Bevezették a szovjet katonai kormányzatot ÉszakErdélyben. 1944. december 6. A HM elrendelte az egyik dunántúli kerületben a 16—20 éves leventék azonnali behívását. 1944. december 12. Megalakult a Kommunista Párt nyíregyházi szer­ vezete. 1944. december 21. Megalakult Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyű­ lés. 1944. december 27—28. A szovjet csapatok folytatták a harcot az Ipoly és a Garam völgyében. 1944. december 28. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány hadat üzen Né­ metországnak. 1944. december 29. A galántai. a szenei, a dunaszerdahelyi és a somorja járásban elrendelték az 1925— 1928-ban született leventék azonnali bevonulását. 1944. december 30. Én és még 67 falubeli ebbe a korosztályba tartozó tár sam 10 napi élelemmel, két pár rekvirált lóval és szekérrel, Troch Pál r. kát. esperes templombeli áldásával a galántai futballpályáról elindultunk a kör­ nyező községek leventéivel Magyardiószeg irányába. A földuzzadt gyalogmenet először Jóka nevű községben éjszakázott parasztházak szobáiban, földre terített szalmán vagy az istállókban. Nagymagyarnál átkeltek a Kis-Dunán, és Csallóközcsütörtökbe értek a leventék. 1944. december 31. A községbe érkeztek a csallóköziek is. 358

1945. január 1. A nyilas kísérők kihirdették a statáriumot. Külön említést érdemel az ügyben Kulcsár István tizedes, akire később rálőtt valaki, illetve Ausztriában kitették őt a teherszerelvény íékbódéjába, mert meg'tetvesedett. 1945. január 2. Levelezőlapot írtam a szüleimnek. A szövege: „Kedves Szü­ leim és testvéreim! Boldog Újévet és jó egészséget kívánok mindjájoknak. Most még Csütörtök községben vagyunk. Két éjjel itt aludtunk, 31-én és 1-jén. Még nem tudjuk, hogy mikor indulunk tovább. Jó helyen aludtunk. Kedves Mama ne sírjon olyan sokat, mert én vigyázok magamra csak maguk vigyázzanak. Ha esetleg az orosz eljut odáig a bizonyítványomat helyezzék biztonságba és maguk is menjenek el oda, ahol nem lesz olyan veszélyes. Az élelem kitart egy ideig. Konyhánk is van. 1-jén tyúkleves volt vacsorára máma 2-án pörkölt lesz. Vettünk egy tehenet közösen 1350 P-ért. Haza nem merek menni, mert még ráfizethetek. Akik hazamentek, még azok is bajba juthatnak, mert 1-jén kihirdették azt. hogy aki szökik azonnal lelesz lőve. Nem tudjuk, hogy indu­ lunk-e máma, lehet, hogy még itt leszünk egy nap, de lehet, hogy megyünk Szlovákiába. Ne aggódjanak értem, mert én jól vagyok. Csókolja kezüket sze­ rető fiuk: Zoli." Ugyanezen a napon édesapám és még két apa egy csézán utánunk jött Csütörtökbe, hogy hazavigyék fiaikat, ö k azonban a statárium miatt nem tud­ ták erre elszánni magukat, egyébként pedig a német—magyar védelmi front már csak néhány kilométerre volt tőlük, a hátuk mögött. Estére a leventék sok száz fős csapatát elindították az akkori magyar-szlo­ vák határon át Pozsonypüspökibe. Rövid pihenő után, a kemény téli éjszakán, hófúvásban tovább kellett menniök Pozsonyon át. Lamacs nevű falun keresztül, és a hajnali órákban Dévényújfaluba értek. A kimerült leventék (és a szekere­ ket húzó lovak) nagy nehézségekkel kaptak szállást istállókban, kamrákban. Én és néhány társam a katolikus esperes konyhájában húzódtunk meg. A koráb­ ban vett tehenet idáig magunk után vonszoltuk, de a falu egyik hentesénél átcseréltük 24 szál szalámira és két marhacombra. 1945. január 2. Megjelent a Magyar Nép című nyíregyházi újság. A Pápai Újság közölte a 16—20 éves leventék azonnali bevonulásáról szóló hirdetményt. Az engedetleneket fölkoncolással fenyegették. A HM Sárváron tartott 25. értekezletén hangzott el: a katonai szol­ gálatra alkalmas hadköteles leventék közül a 16— 19 évesek Németor­ szágba kerülnek légvédelmi szolgálatra. 1945. január 3. Második levelezőlapom haza, Dévényújfaluból. A szövege: „Kedves jó szüleim és testvéreim! Jó egészséget kívánok mindjájoknak. Ma 3-án Dévény-Ujfaluban vagyunk. Itt egy napi pihenő van. Pozsonyon éjjel mentünk keresztül. Morvába megyünk. Ott leszünk kiképezve. Édes jó Mama ne sírjon én miattam, mert én jól vagyok. Most is reggel 4 órára érkeztünk ide. A katolikus tiszteletes úrnál aludtunk. Élelem még van. üdvözlöm a Sán­ dor bátyámékat, István bátyámékat, Feri bátyát, Jani bátyáékat és az egész rokonságot. Csókol mindenkit szerető fiuk, Zoli.” 1945. január 8— 16. Dévényújfaluban hosszabb volt a pihenő, mint gon­ doltuk. Közben többen megszöktek: ki gyalog, ki bérelt autón (azonban el­ fogták őket, és ott kötöttek ki, ahol a többiek). A most már ezres leventeala­ kulatot személyvonaton átvitték Marcheggnél Ausztriába. A megérkezéskor azonnal menetoszlopban haladtak tovább, erős hóviharban. Egy hét alatt át­ vergődtek Baumgarten, Zwendorf, Bad Pirawarth, Niederleis, Eizendorf hely­ ségeken, és elérték Schőngrabern falut, ahol nyolc napig pihentek. Ezt követő­ 359

en a közeli Hollanbrunnban bevagoníroztak. Innen január 10-én egy német nyelvű levelezőlapot küldtem haza: „Liebe Ellem! Ich denke mcin liebe Vatter, und meine liebe Mutter. Ich wünsche Ihnen viel gut und gute Gesundheit. Ich bin gut und ich küsse Ihnen, seine liebe Sohn, Soltan.” 1945. január 9. Szülőfalumból elhajtották a nyilasok az 1929— 1950-ba született leventéket, így Jenő öcsémet is. Ök a csehországi Egerbe (ma Cheb), majd Berlinbe kerültek (minderről egy hazai levélből értesültem márciusban). 1945. január 16. Üres, fűtetlen marhavagonokban továbbszállították a l ventéket Hollabrunnból: egy-egy kocsiban 50— 60 fő szorongott. Az útvonal: Becs—Linz—Salzburg—München—Buchloe—Augsburg—Gablingen. 1945. január 20. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány Moszkvában aláírta a fegyverszüneti egyezményt a szövetséges hatalmakkal. 1945. január 22. A gablingeni repülőtéren — még civilben — föleskették leventéket a Szálasi-kormányra, majd a kísérő nyilasok eltűntek. A leventék fő dolga volt: gyúrni, taposni a havat százas sorokban, napokon át, a gépek le- és fölszállásához, szétszedni a lebombázott hangárokat. Az apróbbja néha a konyhán dolgozott: krumplit hámoztak, mosogattak. 1945. február 3. Használt, kopott német egyenruhába öltöztették a leven téket. 1945. február 9. Bevagonírozás. Az útirány: ismeretlen. 1945. február 11. Farsang vasárnapja volt. Az egység hajnalban Jénába é kezett. Fertőtlenítés után gyalogmenetben a város déli oldalán lévő barakkok­ ba vezették őket. 1945. február 11. Édesanyám levelet írt otthon (Gablingenből kaptak egy német tábori levelezőlapot, az azon megadott ottani címre jöhetett a válasz a szülőfaluból, amit a parancsnokság továbbított Jénába, ahol március 14-én kaptam meg). 1945. február 11—március 14. A leventéket, német vezényszóval, légierősegédszolgálatos feladatokra (Luftwaffenhilfer) képezték ki: az ún. zárólég­ gömbök (Speerballon) kezelését kellett elsajátítaniuk. Az állomásokon (Speerstelle) 5—5 levente teljesített szolgálatot egy-egy altiszttel (Unteroffizier). Egy ilyen állomásra kerültem. Mások a szőnyegbombázások után romokat takarí­ tottak az optikai művek területén vagy a városban. 1945. február 10. A Magyar Nép közölte: „A Népbíróság pár napon belül Nyíregyházán is megkezdi működését.” A 18 éven aluli és az 50 éven felüli hadifoglyok hazatértek Észak-Erdélybe a foksányi gyűjtőtáborból. 1945. február 13. Budapest fölszabadult. 1945. március 6. Petru Groza kormánya letette az esküt Mihály király előtt. 1945. március 9. A szovjet katonai kormányzat megszűnt Észak-Erdélyben. 1945. március 13. A Groza-kormány bevonult Kolozsvárra. 1945. március 14. Jénában kézhez kaptam szülőfalumból édesanyám feb­ ruár 11-én keltezett levelét. A szövegéből: ..... Édes fiam mi egészségesek va­ gyunk, és még itt nyugalom van, sajnos Zolikám a Jenőkét is elvitték a 29. és 30-as gyerekeket is elvitték . . . vonattal. . . egész Sőnvaldba, Berlin fölé. Gon­ dolhatod édesfiam hogy mijen szívfájdalmam van nekem hozzá az édesapád febr. 19 kén bevonul Vezekényre, lehethogy hazajön ha bepanaszolja hogy 360

nemvagytok itthon . .. Minden reggel úgy 5 órakor azt mondom az ágyba hogy hát a gyerekek hol alusznak és csak sírok, de minden hiába. . . A Víg Géza és a koma Sanyi jelentkeztek Galántán a Tót szervezetnél. . . a napokban mentek el Nagykanizsára. . . A címet a királyrévi tanítótól kaptuk meg és Szalajiáknál aludt 11-re viradóra ott érdeklődtünk tőle hogy hogyan v a g y to k ... írjál sűrőven . .. aztot is mondják hogy Bőgi Becsben van eltemetve m egfázott. .. Jenő idáig nemírt csak ú tb ó l. . . küldött. . . Égerből jan. 16 dikán volt ott. Nemvolt hely s tovább mentek 14 nap vagonyba . . . ” 1945. március 15—április 3. A leventék szolgálatos része 3 ütegben (Batterie) mintegy 100 záróléggömbbel „védte” Jénát, a Cári Zeiss optikai müveket. Hasztalanul: legalább tízszer kapott szőnyegbombázást a város, amíg ott vol­ tunk. 1945. március 30. Fölszabadult Galánta és környéke, így szülőfalum, Taksonyfalva is. 1945. március 31. A Magyar Nép című újságból: „Az igazi magyar fel­ támadás ünnepét üli április 2-án, húsvét hétfőjén Nyíregyháza dolgo­ zó társadalma.” 1945. április 4. Magyarország teljes fölszabadilása. 1945. április 4. A leventék zöme gyalogmenetben elhagyta Jénát, közben védelmi vonalakat ástak. Irány: Lipcse. 1945. április 5. Megalkották a Kassai Kormányprogramot, amely kimond­ ja, hogy a szlovákiai magyaroktól megvonják az állampolgárságot. Aláírói — többek között: Zdenek Fierlinger, Klement Gottwald, Viliam Siroky, Ján Masaryk, Ludvík Svoboda, Dr. Vlado Clementis. 1945. április 6. En is elhagytam Jénát, miután a léggömbállomásokon a visszatartott leventéknek parancsra („alles kaputmachen!”) meg kellett sem­ misíteni a ballonokat, a motorokat, a szerszámokat stb. Jéna ekkor már ún. „nyílt város” lett: nem tanúsított ellenállást. 1945. április 7. Eisenbergben értük utol a kelet felé menetelőket. A helyi téglagyár poros, de meleg raktáraiban éjszakáztunk. 1945. április 3. Felszabadulási ünnepség, nagygyűlés volt a nyíregyházi Kossuth téren. 1945. április 8— 14. A Jénából gyalogosan haladó leventealakulat hátában az amerikai csapatok. A romba dőlt Lipcsén (ami szinten „nyílt város” volt már) kétszer is átvergődtek, keresve a kiutat délkelet felé. A német tisztek és altisz­ tek Lipcsében elhagyták őket. A leventék kisebb-nagyobb csoportokban, külön­ böző irányokban haladtak tovább. Én azokkal voltam, akik Chemnitz (ma Kari Marx-Stadt) felé tartottak. 1945. április 15. Ez a 300—400 fős alakulat Chemnitztől északra, kb. 20—25 km-rc a várostól, egy Closscn nevű községben éjszakázott és élelmet kéregetett, amikor amerikai csapatok fogságába került. Mások, igy több falubeli társam is, ugyanebben a faluban és a környéken szovjet csapatokba ütköztek, a fogsá­ gukba estek, és csehországi táborokban vagy Foksányiban kötőitek ki. 1945. április 16. A Szabolcsi Hétfő cimű hetilapból: „A vasárnap ki­ emelkedő eseményei a következők" London, április 15. A 9-ik amerikai hadsereg 160 kilométer szélességben az Elbánál áll és a Berlin elleni nagy támadásra készül. A 3-ik hadsereg két hadoszlopa két kilométer­ re közelítette meg C hem n itzet. Délnyugatra ugyanilyen távolságra áll­ nak a várostól.. .” Zsukov és Konyev marsall katonáinak hatalmas, döntő támadása a német főváros ellen megindult.” 361

1945. április 25. Az Elbánál egyesült a Vörös Hadsereg 1. Ukrán Front­ ja az amerikai hadsereggel. 1945. április 16—május 12. A hadifoglyok állandóan a szabad ég alatt van­ nak. Az eisenbergi, majd a Laucha (Gotha) melletti („sáros” ) lágerből a mainzi táborba kerültem kilenc falubeli társammal, egy falubeli -tényleges katonával és más ismerősökkel együtt. 1945. május 12. A Népszava című újság azt írta, hogy becslések szerint 240 000—300 000 fő körül mozoghatott a nyugatra került leventék szá­ ma. 1945. május 13. A Rajnán túli Bingen melletti (dietersheimi) lágerbe vit­ tek bennünket. Ez a terület egy idő múlva Franciaországé lett, így a fogolytá­ bort átvették az algériai francia alakulatok. A foglyok továbbra is fedél nélkül, a puszta földön éjszakáztak, minimális élelmezéssel és számtalan fertőző be­ tegséggel, tetvesen (a mainzi lágert pl. vérhasjárvány miatt föloszlatták). 1945. július 1. A 17. születésnapomat „ülöm ” (szó szerint is, a földön) a francia lágerben. 1945. július 8. Hastífusszal bekerültem a láger sátorkórházába (Thyphus Zeit). 1945. augusztus 2. A csehszlovák köztársasági elnök 33. számú dekrétuma a szlovákiai magyar lakosságot megfosztotta állampolgárságától, és bevezette ré­ szükre a munkakötelezettséget. # 1945. augusztus 2. A francia lágerparancsnokság Bingenben elrendelte a 18 éven aluli és az 50 éven felüli beteg vagy lábadozó hadifoglyok szabadon bocsá­ tását. A hadifoglyok másik részét (így falubeli társaimat is) a közeli német vágj' francia falukba vittek munkára. (Jó 25 cv múlva tévéfilm készült e témá­ ból Magyarországon, a „Francia tanya” címmel. A Kelet-Magyarország ezt írta akkor: „A film témáját korunk kiapadhatatlan szenvedésforrásából meríti: a háború által elsodort emberi sorsokból. 1944 végén, a háborúvesztcs pánikjában a fasiszták nyugatra hurcolták a magyar leventék, a tizennyolc evüket még el nem ért fiúk ezreit. Ezek egy csoportja francia fogolytáborokba került, s on­ nan a lakosság ház körüli munkákra kiigényelhette őket” . 1945. augusztus 3. Elhagytam a bingeni lágert. A francia és angol nyelvű el­ bocsátó papír angol szövege: „Laz. — 3C DIVISION D’INFANTERIE ALGERIENNE—ETÁT MAJOR. — 2e BUREAU, P. C., le — 2. AOUT 1945. CERTIFICATE OF TEMPORARY DISCHARGE, NAME: Németh, First Name: Zoltán, Ránk: LUFTWAF. HILF. Birth Date: 1. JULI 1928., Birthplace: Taksonyfalva. This person concerned by above informations is authorized to go back to his home. This certificate will be used as a pass from DIETERSHEIM to GALANTA (UNGAR). — Le Général de Division GUILLAUME, PO. Le Chef de Bataillon ANDOLENKO. p. o. Captein JULIÉN” . 1945. augusztus 3—augusztus 10. Egy éjszakát töltöttem a bingeni városi kórházban, majd alkalmi tehervonaton átjutottam a Rajnán, és Mainzon ke­ resztül, Darmstadton át Aschaffenburgba értem. Itt egy hétig ápoltak a „Ró­ bert Koch” nevű kórházban. A testsúlyom: 37,5 kg. 1945. augusztus 6. és 9. Az amerikaiak atombombákat dobtak Hirosi­ ma és Nagasaki japán városokra. 1945. augusztus 11. Átvitték az e kórházhoz tartozó és Würtzburghoz közel lévő Heigenbrücken falu melletti korházba („Kneip Kurheim” ). 1945. szeptember 1. A kórházból elbocsátottak. Alkalmi (amerikai) katonai autón Bambergbe kerültem, majd tovább mentem egy tehervonaton. 362

1945. szeptember 2. Nürnbergbe érkeztem, innen kb. 15 km-t gyalogoltam egy Feucnt nevű helységbe. A Vöröskereszt szállást, a polgármester élelmiszer­ jegyet és tiszta fehérneműt adott. 1945. szeptember 4. Személyvonaton Regensburgon keresztül Passauba ju­ tottam. Itt bekerültem a M. kir. 524. sz. hadikórházba, amely a város több köz­ épületében működött (Oberschule, a dóm környéki kolostor stb.). 1945. szeptember 5—október 2. Kórházi ápolásban részesültem. A testsú­ lyom: 51 kg, kórisme: veselob. 13, ún. „franciás” beteg verődött itt össze. 1945. október 3. Az előző napokban megkezdődött a hadikórház folyama­ tos hazatelepítése. Mint fekvőbeteg, ezen a napon indultam el a második transz­ porttal (az elsőn az igen súlyos és sebesült betegeket szállították). Az útvonal: Passau—Salzburg—Linz—Bécs—Budapest. A kísérők: amerikai katonák. 1945. október 7. Vasárnap délután 3/4 5-kor a kórházvonat áthaladt az osztrák—magyar határon Hegyeshalomnál. 1945. okLóber 8. Megérkeztünk Budapestre. A szerelvény a Déli pályaud­ varon maradt, a betegeket az akkori Szent János kórházba vitték. Házi ápo­ lásra kertem magam, ezért — többünket — magyar belügyi személyek igazol­ tatásra vittek (gyalog) a Károly Laktanyában működő ún. Budai Déli Inter­ nálótáborba. Az igazoltató bizottságtól kapott irat teljes szövege: „MAGYAR ALLAMRENDÖRSÉG VIDÉKI FŐKAPITÁNYSÁGA POLITIKAI RENDÉSZE­ TI OSZTÁLYÁNAK HAZAHOZATALI KORMÁNYBIZTOSSÁGA Kormány­ biztos-helyettesi kirendeltsége, Budapest, 1945. X. 9. n. UTAZÁSI IGAZOL­ VÁNY Név (előző v. leánykori név): Németh Zoltán; Anyja neve: Dömötör Mária; Állampolgársága: magyar; Születési hely: Taksonyfalva; Szül. év, hó, nap: 1928. júli. 1.; Családi állapota: nőtlen; Foglalkozás: tanuló; Elhagyott hazai lakóhely: Taksonyfalva; N evezettet... a kirendeltség Taksonyfalva-i la­ kóhelyére útbainditotta. — Nevezett köteles 8 napon belül hazatérni és a la­ kóhelye szerint illetékes rendőrhatóság politikai osztályán azonnal jelentkez­ ni. Ettől függetlenül tartozik bejelentési kötelezettségének eleget tenni és „Sze­ mélyazonossági igazolvány”-át megszerezni. — Harangi Géza r. nyomozó, kör­ bélyegző. —” Az igazolvány hátlapjára, a határon való átkeléshez, az illetékes csehszlo­ vák szerv ezt irta (magyar fordítása): „A budapesti Szövetséges Ellenőrző Bi­ zottság mellett működő csehszlovák küldött. — Jelentkezett Budapesten és szülőföldjére utazik családja látogatása céljából. — Blaha meghat, küldött.” 1945. október 0— 12. Első pesti éjszakai szállásom a kelenföldi pályaudvar­ ral szembeni vendéglő sörpultján volt, szovjet katonák és mások társaságában. Másnap — egy véletlen találkozás folytán — kenyeret osztogató szovjet kato­ nák csoportjánál, a Keleti pu.-nál találkoztam egy falubeli, de valahol Kőbá­ nyán lakó nénivel, aki részemre is kért kenyeret, és szállást adott. Majd elvitt az Újpesten élő keresztmamámékhoz, akiknél még sohasem voltam, mivel Bu­ dapestet is most láttam először. 1945. október 13. Egy szovjet katonákkal zsúfolt vonaton (ami Prágába in­ dult) éjjel 1 2 2-kor, elrongyolódott német egyenruhában, megérkeztem a galántai állomásra. A Nyugati pu-on találkoztam egy rokon katonával, aki szov­ jet hadifogságból jött haza. Együtt, értünk be a faluba. Szüleim és otthon lévő kisebbik öcsém és húgom nem hittek a szemüknek, mert, mint kiderült, halál­ híremet hozta haza korábban egy, a lágerben velem lévő falubeli katona. (A másik öcsém, akit Berlinig vittek, a bingeni lágerhez 50 km-re volt hadifogoly, de csak 1946 februárjában jöhetett haza.) 363

1945. október 25. A csehszlovák köztársasági elnök 108. számú dekré­ tuma elrendelte a magyarok vagyonelkobzását. 1945. november 19. A csehszlovák köztársasági elnök 88. számú dekré­ tuma elrendelte a magyarok munkaerőtoborzását. 1946. február 27. Budapesten aláírták a Csehszlovákia és Magyaror­ szág közti lakosságcsere-egyezményt. 1946. február 27. Szülőfalumban sok magyar családfő kapott értesítést az áttelepítésről. így szüleim is. Az értesítés szövegét szlovákul írták. Magyar for­ dításban: „Áttelepítési Hivatal Galánta. Tárgy: Értesítés a Magyarországra va­ ló áttelepítésről. Németh Lajos Űrnak, Taksony Fő u. 28. Értesítjük ön t, hogy a Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcsereegyezmény értelmében, amely 1946. február 27-töl érvényes, Magyarországra történő kitelepítésre lett kijelölve, családtagjaival együtt, mégpedig: Mária 1906, Zoltán 1923, Jenő 1929, Lajos 1931, Mária 1933. A kitelepítés pontos idejéről értesítjük. — Hivatalve­ zető —” 1946. május 10. A Csehszlovákia és Magyarország közti lakosságcsere­ egyezményt jóváhagyták Budapesten. 1946. május 15. Az egyezmény XIV. cikkelye alapján Prágában kicse­ rélték a ratifikációs okmányokat, és ezzel az egyezmény hatályba lé­ pett. 1946. június 17. A szlovák belügyi megbízott rendelete alapján meg­ kezdték a magyar nemzetiségű lakosság körében a „reszlovakizáció” -!. 1916. június 25. Jegyzéket terjesztettek elő a Magyarországról Cseh­ szlovákiába önként áttelepülni szándékozó szlovákokról. (Ezek száma 1943-ig: 95 421, ebből áttelepült: 59 774 személy. Nyíregyházáról és a tanyabokrokból jelentkezett: 6065 fő, áttelepült: 4508 személy.) 1946. július 29. Megnyílt a párizsi békekonferencia. 1916. augusztus 1. Munkaalkalmat kerestem, de még fúszeresinasnak sem mehettem cl, mert nem tudtam szlovákul, és nem volt semmilyen állampolgár­ ságom. 1946. augusztus 26. Jegyzék készült a Csehszlovákiából Magyarország­ ra kitelepítendő magyarokról. 1947. október 8. Az áttelepítésre kijelölt valamennyi személy magyar és szlovák nyelvű Igazolvány-t kapott. Ez volt az ún. „fehér lap” . A magyar szö­ vege: „Igazolvány. Igazolom, hogy Ön a Csehszlovákiából áttelepítésre kijelölt magyar nemzetiségű személyeknek a csehszlovák kormány által a magyar kor­ mánynak 1946. augusztus 26-án átnyújtott névjegyzékében szerepel és ennek alapján a csehszlovák—magyar Vegyesbizottság VII. sz. véghatározata értel­ mében magyar konzuli jogvédelemben részesül. — Igazolom továbbá, hogy a csehszlovák—magyar Vegyesbizottság VII. sz. véghatározala az Ön számára tényleges áttelepítése napjáig a következő különleges jogi helyzetet biztosít­ ja: 1. Az áttelepülő f. évi július hó 8-tól mentesül a katonai szolgálattal kap­ csolatos minden kötelezettségtől. — 2. Az áttelepülő, f. évi augusztus hó 26tól semmiféle adót, szolgáltatást és illetéket, illetve egyéb pénzügyi természe­ tű közjogi kötelezettséget teljesíteni nem köteles. Az áttelepülő semmiféle mó­ don nem vonható felelősségre azért, hogy lenti kötelezettségének eddig eleget nem tett, tehát eddigi adótartozásaiért sem. — 3. A Csehszlovákiából Magyar­ országra kitelepítésre kijelölt személy ingó vagyona fölött szabadon rendel­ kezik. — Felhívom figyelmét arra, hogy a csehszlovák kormány a lakosság­ csere-egyezményhez csatolt jegyzőkönyv VII. bek. értelmében kötelezte ma­ 364

gát, hogy a vagyonelkobzó intézkedések végrehajtását felfüggeszti, az idézett jegyzőkönyv VIII. bek. szerint létminimumot biztosító segélyt folyósít az állá­ sukból elbocsátott volt közalkalmazottaknak, a IX. bek. szerint pedig a cseh­ szlovák kormány kötelezte magát az 1945. október 25— i határozata pontos vég­ rehajtására, amely magyarokat illetően a 108/45 Sb. elnöki dekrétum végre­ hajtását felfüggeszti. E kötelezettség vállalása óta, tehát 1946. február 27-e óta csehszlovákiai magyar tulajdonát, vagy tulajdonrészét a 108/45. Sb. elnö­ ki dekrétum, vagy más törvényes rendelkezés alapján sem elkobozni, sem zár alá venni nem lehet, tehát »»národny správca«« sem rendelhető ki, viszont kér­ heti a nemzeti felügyelőség azonnali megszüntetését és elszámoltatását. — Fel­ szólítom, hogy amennyiben személyét bárminemű joghátrány érné, ezt hala­ déktalanul jelentse hivatalomnak, hogy a hatósági közegek egyezménysértő el­ járását a csehszlovák külügyminisztériumnak, továbbá kormányomnak jogor­ voslat céljából azonnal tudomására hozzam. — Dr. Wagner Ferenc sk. magyar meghatalmazott, — Pozsony, 1946. okt. 8-án.” 1946. október 13. Békeszerződés jött létre Magyarországgal. 1946. október 15. Megkezdődött a szlovákiai magyar nemzetiségű lakos­ ságnak Cseh- és Morvaországba való deportálása. (Ez az akció 1947. február 25-ig tartott, és 41 640 személyt telepítettek át, köztük három nagybátyámat cs családtagjaikat.) 1916. november 19. Erdély magyarsága teljes számban részt vett a ro­ mániai választásokon. Győzött a Groza-kormány. 1946. december 4. Királyi trónbeszéddel megnyílt a román parlament. 1947. február 10. Párizsban megkezdődött az olasz, román, magyar, bol­ gár és finn békeszerződés aláírása. 1947. március 27. A „MEGHATALMAZOTT az áttelepítendő magyarok ér­ dekvédelmére Csehszlovákiában” értesíti édesapámat a család áttelepítésének pontos idejéről: „1813/1947 sz. — Pozsony, 1947. március 27-én. — Értesítem, hogy a csehszlovák hatóságok közlése szerint ö n t és családját a magyar— csehszlovák lakosságcsere keretében Magyarországra 1947. április 20-án tele­ pítik át. — Amidőn erről értesítem, tájékoztatásul közlöm, hogy visszamaradó ingatlan vagyona a magyar—csehszlovák vegyesbizottság 10. számú véghatároza­ ta III. bek. 1. pontja alapján szervezett helyi összeíró bizottság útján össze­ írás tárgyát képezi. — A helyi Összeíró bizottság tagjai: egy csehszlovák jegy­ zőkönyvvezető, egy magyar hivatalnok, egy vagy két összeírási bizalmi, egy, a vagyonátvételre kijelölt csehszlovák hivatalnok. Az összeírási bizalmi a he­ lyi áttelepülők soraiból választandó. — Végül értesítem, hogy minden ingó va­ gyonát, tekintet nélkül azok jellegére és beszerzési időpontjára, magával vihe­ ti. Ezért felkérem, hogy az ingók előzetes összeírásakor, mely a szükséges fé­ rőhelyek nagyságát (vagonok számát) van hivatva megállapítani, minden in­ góságát jelentse be. — Meghatalmazott helyett: Berecz Kálmán s. k.” 1947. április 11. Megkezdődött a csehszlovák—magyar lakosságcsere (és ide­ iglenesen felfüggesztették: 1948. június 12-én, illetve véglegesen befejezték: 1948. december 21-én; az így kitelepítettek száma: 68 407). 1947. április 17. Édesapám ingatlanáról és házrészéről (beleértve édesanyám örökrészét és a községre vonatkozó minden adatot) kb. 60 oldalas, kétnyelvű Gyűjtő ív, Betét-lapok, Jegyzőkönyv az összeírásról stb. készült. A jegyzőkönyv aláírói: Franlisek Cervenansky (jegyzőkönyvvezető), Alexander Somorjay 365

(magy. hiv. képv.), Németh Rezső (megbízott az áttelepülők közül), Ján Sevecek (átvevő). 1947. április 17. A Nyíregyháza, Zombori bokor 13. sz. házban eddig áll dó lakóként élők: Gulyás József és felesége, két lánya és fia. valamint Skolnyik Mihály, az apósa, magyar állampolgárok, véglegesen kijelentkeztek, és a Betűsoros Lakónyilvántartó könyv szerint „Csehszlovákia Levice Dolnya szecs” címre költöztek. 1947. április 23. Magyarország területére, Szobra ért a minket és még falubeli családot szállító, kb. 70 vagonból álló szerelvény. Itt a családfők ún. személyi lapot kaptak, és közölték velük, hogy melyik magyarországi helység tudja őket fogadni (Nyíregyháza, Békéscsaba, Baja voltak ekkor a letelepítés­ re kijelölt helyek). A személyi lap szövegéből: „Magyar Áttelepítési Kormány­ biztosság. 597. sorszám. — FELVIDÉKI ÁTTELEPÜLÖK SZEMÉLYI LAPJA: Név: Foglalkozás: Anyja neve: Szül. idő és hely: Családi állapot: Feleség neve: Vele élő gyermekek neve, születési éve: Honnan: Mikor: Milyen alapon (te­ lepült át): Őslakosnak számít-e. — M. Áttel. Korm. Bizt. SZOB határállomás Kirendeltségénél jelentkezett és . . . sz. NYÍREGYHÁZA Elosztó és Letelepítő Kirendeltséghez irányi itatott.” Ugyanilyen lapot adtak még néhány száz családfőnek, akiknek családos­ tól útra kellett kelniök Taksonyfalva, Magyardiószeg, Rété, Andód, ímely, Naszvad nevű falukból, hogy azután csak Szob határállomáson tudják meg: be­ fogadó új hazájuk Nyíregyháza lesz. Az ide, a tanyabokorba, Nagycserkeszre, Kálmánházára telepítettek száma 3—4 ezer fő lehetett. 1947. április 26. Szerelvényünk Nyíregyháza előtt, Császárszálláson vesz gelt, mert torlódás volt a Huszárlaktanya melletti kirakodónál (az ún. „trágyavágány”-on). 1947. április 27. Megérkezés Nyíregyházára. Kirakodás teherautókra. A lyi áttelepítési megbízott — nagyjából a leltárak alapján — közölte, hogy me­ lyik városi házba, melyik tanyabokorba, kinek a volt tanyájába mennek az át­ telepítettek (az „újmagyarok” ). Az autókaravánok kimenő útvonala: Friedmantelep—Pozsonyi utca . . . Családunk a Zombori bokor 13. számú tanyát kapta meg: vertfalú, földpadlójú, villany nélküli épületet. Az ingatlan átadását és átvételét a „Magyar Át­ telepítési Kormánybiztosság Hivatalának 2. számú kirendeltsége Nyíregyháza” feliratú körbélyegzővel ellátott Jegyzőkönyv tartalmazza. A szövege: „M. A. 23/3 — Törzskönyvi cs. sz. 656. — JEGYZŐKÖNYV — Felvétetett Nyíregyhá­ zán ZOMBORI bokor 13. szám alatti tanyában 1947. április hó 27-én. — Jelen vannak alulírottak. NÉMETH LAJOS születclt 1990. év volt Taksonyfalva-i la­ kos telepes ZOMBORSZKY JÁNOS vagyonátadó a Magyar Áttelepítési Kor­ mánybiztosság nyíregyházi kirendeltség megbízottja. — Tárgy: A fenti cím alatti tanyaépület és tartozékainak átadása NÉMETH LAJOS magyar telepes­ nek, valamint ideiglenes birtokba helyezése az alanti leltár szerint. — 2 szobá­ ból és 1 mellékhelyiségből álló tanyaépület, valamint a Magyar—Csehszlovák Vagyonösszeíró Bizottság által felvett vagyonleltárban foglaltakkal és kulcsok­ kal. — kmf. — Zomborszkv János (vagyonátadó), — olvashatatlan aláírás (kor­ mánybiztosság megbízottja), — Németh Lajos (telepes).” A családtagok e dátummal jelentkeztek be a kiutalt tanya címén (ahogy ezt a Szlovákiába kitelepült volt tulajdonos által hátrahagyott lakónyilvántar­ tó könyv bizonyítja). 360

1947. május 2 A Román—Magyar Kultúrhetre Groza miniszterelnök Budapestre érkezett. 1947. május 22—24. V. Clementis, a csehszlovák külügyminisztérium államtitkára és Gyöngyösi János magyar külügyminiszter találkozott Pöstyénben. 1947. augusztus 29. Hároméves késéssel, 19 évesen, korengedéllyel ismét második osztályba vettek föl, de már a Nyíregyházi Községi Gróf Széchenyi István Kereskedelmi Középiskolában. Ennek az internátusából hamarosan meg­ szerveződött a Benczúr Gyula Népi Kollégium, amelynek a titkára lettem. ★ így, ezen módon, ilyen történelmi eseményekkel egyidejűleg kerültem a Mát.vusfóidról Nyíregyházára, es lettem e város polgára éppen negyven évvel ezelőtt.

A piac (Elek Emil felvétele)

367

Irodalom „Ha lenne rá mód, neonbetűkkel írnám a verseimet...” (In terjú Váci M ihállyal) A hatvanas évek elején ismertem meg személyesen egy író-olvasó találkozón Váci Mihályt, akinek már ebben az időben nagy volt az ifjúsági tábora. Nem volt olyan szavalóverseny, hogy ne mondtak volna tőle egy-két verset. Költészete Illyés Gyula támogatásával, az ő nyomdokain, a népi realizmus útján indult. És ezen nincs semmi különös még akkor sem, ha a dunántúli Puszták népe kissé messze esett a Nyírségtől. A fiatalabb pályatárs hite, vágja találkozott a mesterével; az élmény meghatározó jellege azonos miliőből fakadt. Néhány évvel fiatalabb nemzedéktársai — Nagy László, Simon István, Ju­ hász Ferenc, Fodor András és a többiek — kiadták már az első köteteiket, ami­ kor Váci Mihály — alig egy héttel a 30. születésnapja után az Uj Hang 1935. januári számában bemutatkozott az első verseivel, s meg ugyanabban az évben megjelent az Ercszalja című verseskötete. A fogadtatás — az olvasóké és kriti­ kusoké — egyértelmű örömmel üdvözölte Vácit. Iskolánkba már jó negyed százada rendszeresen meghívunk egy-cgy írót, költőt, irodalomtörténészt; Ágh Istvántól Szabó Pálig hosszú a volt vendégeink sora. Vácit is többször hívtam, diákjaim is biztattak, de sajnos csak egy levelét őrzöm 1969-böl, amelyben sajnálkozva lemondta az önképzőkör meghívását. Közvetve mégis sikerült a „találkozás” , mert ezután két tanítványunk fölkeres­ te az Üj Írás szerkesztőségében, és ott mondta magnószalagra a következő in­ terjú szövegét, amelyet azóta sok-sok negyedikes diákunk meghallgatott egyegy magyarórán. Az interjúval szeretnénk kilépni a nagyobb nyilvánosság elé, azért is, hogy példánkat mások is kövessék, és hisszük, hogy a több mint másfél évtizede meghalt költő szavai, versei, ha egyre ritkábban is halljuk, a mának és a hol­ napnak is példát mutathat a hűségről, emberségről. ★

— Nem érzek magamban arra bátorságot, hogy minősítsem Vád Mihály költé­ szetét. Ezért arra kérem, beszéljen nekünk önmagáról. — Engedjék meg, hogy ne a gyerekkoromról, ne az életemről, az életraj­ zomról beszéljek, hanem az irodalomról, a művészetről, arról a munkáról, amely engem és sok kortársamat foglalkoztat. Az önéletrajzi részleteket megtalálhat­ ják a prózai írásaimban, fölismerhetik a verseimben is. Ügy gondolom, talán fontosabb, ha arról beszélgetünk, hogy mi értelme van ma a művészetnek, mit szeretnének csinálni az írók, költők, művészek. Ta­ nácsot szeretnénk adni az ifjúságnak, hogy mit keressenek a művészetben. A világ ma nagyon zavaros, rengeteg szenvedés keseríti az emberiség ele­ tet. A század elején sokan úgy gondolták, hogy a szocializmus eszméjével ren368

dct lehet teremteni a nemzetek összekuszált dolgaiban. Olyan társadalmat kell es lehet építeni, amelyben a demokrácia az anyagi és szellemi egyenlőséghez vezet. Ez a társadalmi átalakulás majd megoldja az emberiség jelenét és jövő­ jét; a földkerekség minden népének — a lehetőségek szerint — egyenlő jólétet, s jogot biztosít. Sajnos, ma mar jól látjuk, hogy ez a jóslat és óhaj nem valósult meg. Nem sikerültek azoknak az embereknek a törekvései, akik ezekért a célokért áldoz­ ták fel az életüket, de nem adták fel a harcot, mert még ma is — sok szenve­ dés és küzdés árán — szeretnék megváltoztatni a szenvedő százmilliók életét. — Ont is a nép legszegényebb rétegeinek a sorsa izgatja a legjobban. Az egyéni és a közösségi mozgásuk, gondjaik, érzésviláguk foglalkoztatja; ez adja a költői földfedezésre váró témát. — Igen. ezt jól látják. Ez az én sorsom és küldetésem. A világ .két részre oszlik. Az egyik részen — főleg az Egyesült Államokban, Európában és a Szov­ jetunióban — a technika és a civilizáció rohamos fejlődése nyomán hatalmas vagyon, gazdagság halmozódott fel. A jólét, a pazarló fényűzés mellett megta­ lálható a kulturális javak széles körű elterjedése is. A városokban élvezik első­ sorban a civilizáció áldását. Szép tájak, gyönyörű kirándulóhelyek, városok, tengerpartok, fürdőhelyek várják azokat, akiknek módjukban áll a gépkocsi, repülő és a valuta, mesés területekre utazhatnak. Ugyanakkor a világ lakóinak kétharmada Latin-Amerikában, Afrikában, Ázsiában óriási harcot vív a megélhetés legelemibb esz­ közeiért. Nincs elég ivóvizük, nincs elég élelmük: a szegénység, a betegség és a babona ragályával küszködnek. — Ezekről a szörnyűségekről mi is tanulunk az iskolában. — A felnőtt nemzedék legjobbjai ismerik ezt a társadalmi antagonizmust. Az írok erről szeretnének írni. Magam is azt akarom elmondani a fiataloknak, jobban figyeljenek a világra. Ha igazán modern, mai és korszerű fiatalnak tart­ ják magukat, akkor ismerjék meg ennek a világnak minden jelenségét és prob­ lémáját. Gondolkodásukban, indulataikban és törekvéseikben legyenek moder­ nek. — Mi a véleménye Önnek a fiatalokról? . — Ezt a kérdést már sokszor föltették nekem. Ügy gondolom, nem az a fontos, amit sokszor a sajtó, az újságírás felnagyít. Nem az a fontos, hogy mi­ lyen hosszú a hajuk, milyen rövid a szoknyájuk, milyen zenére táncolnak, ha­ nem inkább az, hogy ezek a fiatalok mennyire érdeklődnek a ma emberét fog­ lalkoztató probléma iránt, közülük hányán és milyen mértékben ismerik meg ennek a kornak a nagy. drámai konfliktusait, a jövő lehetőségeit és aggodal­ mait. Nagyon fontosnak tartom, hogy mennyire ismerik meg népüknek, nem­ zetüknek a múltját, történelmét, hagyományait, a jelen értékeit. Mennyire pró­ bálnak valóban gondolkodó és lelkiismeretes emberekké válni. Nem a divat, nem az öltözködés és nem is a zenei divatok, zenei szenve­ délyek. hanem a világgal való törődés, a korba való beilleszkedés, a kor problé­ máinak a megismerése, a gondok iránti fogékonyság teszi a fiatalságot, az em­ bert ifjúvá. Ügy válik modern és korszerű emberré, ahogy képes együtt élni korával és a világ szenvedéseivel. Nehogy azt higgyék, hogy az a modern, aki széles vagy rövid, hegyes vagy tompa orrú cipőt hord, aki hosszú vagy rövid szoknyát, hosszú vagy rövid hajat visel. Az a modern, aki mindazt elsajátítja, amit az emberiség eddig alkotott a művészetben és a gondolkodásban. Az a modern, aki meglel egy közösséget, egy népet, egy nemzetet: vállalja annak 369

minden szenvedését. Vállal egy sorsot, és ott akar élni, ahol a képességeit a legtökéletesebben kibontakoztathatja; teljes és gazdag emberi életet élhet. — Ne tessék haragudni, hogy közbevágok, de azt hiszem, inkább az iroda­ lomról kellene beszélnünk, mert a kiindulási ponttól egy kissé messze kanya­ rodtunk. Azt szeretnénk tudni, hogy amikor verset ír. milyen formai eszközö­ ket kedvel a legjobban? — Először is vitatkozni szeretnék magával. A kérdésben azt mondta, hogy először az irodalomról kellene beszélnünk. Ügy gondolom, eddig is az iroda­ lomról beszéltünk. Szerintem az nem irodalom, amely nem arról beszél, amit én az előbb nagy vonalakban próbáltam felvázolni. Az irodalomnak mindig arról kell szólni, ami az adott korban az emberiség, egy nemzet, egy nép leg­ fontosabb problémája. Az az irodalom, amelyről ö n szeretne hallani, amely a formai jegyeket méricskéli, és fontosabbnak tartja a tartalomnál, az tulajdon­ képpen szórakoztatás, ipar, narkotikum, a menekülés eszköze. Szerintem az igazi irodalom mindig a lényeges dolgokról beszél, és mi a leglényegesebb dolog, ha nem az emberiség megmaradásának a problémája, ha nem a továbbélés, a jövő perspektívája. Ez nem csupán az emberiség, hanem azon belül egy-egy közösség dolga is, s ezen belül a közösség fiainak, költőinek, művészeinek a legfontosabb megoldandó feladata. Az irodalom lényege mindig azonos az emberiség nagy célkitűzéseivel. Az ö n kérdése pedig, ami a formákra vonatkozik, csakis ezzel függ össze. Ügy gondolom, hogy annak az írónak, filmrendezőnek, festőművésznek, szobrásznak vagy költőnek, aki igazán érti, ismeri is, elviseli kora minden szenvedését, ba­ ját, örömét, annak joga van, de kötelessége is minden eszközt igénybe venni, hogy koráról mindazt elmondja, amit megszenvedett, átélt. Az író, a költő, a rendező, a festő, a szobrász, tehát a művész tulajdonkép­ pen az a kiváltságos ember, akinek valamilyen varázslatos, kitüntető hely ada­ tott a társadalomban, hogy elkiabálhassa, elkiálthassa vagy megörökítse mások bajait, mások kiáltásait. A tömeg az néma. A tömeg akár szenved, akár boldog, mindig hallgat Csak tíz-, húsz-, harmincévenként, vagy évszázadonként csak egyszer lázad föl és forradalmat csinál. Közben nagyon nagy szükség van arra, hogy olyan em­ berek legyenek, akik ennek a fellázadt tömegnek a nevében beszélnek, és meg­ írják, megörökítik, megőrzik sorstársaik életét; a hétköznapjait, a szenvedéseit, örömeit, igényeit, és amikor szükség van rá, a forradalmi követeléseit. Ehhez pedig minden művészi eszköz jó. — Azt hiszem, erre Petőfi költészete a legjobb példa a magyar irodalom­ ban. — Azt vallom, ha valaki igazán nagy művész és őszinte, a tömegnek, a nép­ nek. a nemzetnek, a közösségnek vagy az emberiségnek a bajairól akar szól­ ni. nyilatkozni, akkor minden eszközt felhasználhat. Ha lenne rá mód. neonbetűkkel írnám a verseimet a tűzfalakra. Mivel erre nincs mód, ezért tollal, géppel, betűkkel írom a folyóiratokba. Ha lenne rá mód. akkor a körúton hangszórókkal mondanám a verseimet, de mivel erre nincs mód, ezért a kötetembe írom a verseimet. Minden eszköz jó arra, hogy elmondjam az igazságomat, azt, amely mások igazságából fogalmazódott meg. 370

A forma átlói függ, hogy milyen indulat cs kiknek az indulata vezérli. 11a a tömegek indulata követeli meg, akkor minden forma jó. Ezért szeretem Ma­ jakovszkijt, aki megérezte a nagy szocialista forradalom után, és megta­ nulta, élte a milliók nagy, talán az emberiség eddigi történelmének a legromantikusabb forradalmi éveit. Ezeknek az éveknek az indulatait, érzelmeit, követeléseit és hatalmas ordítozásait egy egészen eredeti formába öntötte. Ezért szeretem Lorcát, Jeszenyint, József Attilát, mert forradalmárok voltak, és mert a tömegnek, a mindig elnyomott, a mindig szegényeknek, a kisemmizetteknek a hangját kiabálta, ordította. Mindegy, hogy jambusokban, vagy széttördelt szabad versekben, de mindig óriási indulattal, és folyton nagy hittel, elszán­ tan. Ügy gondolom, hogy nem a forma a lényeges, hanem az, hogy kinek a ne­ vében beszélünk. Ha tudjuk azt, hogy kiknek az érdekében szólunk, akkor biz­ tosan megtaláljuk azt a hangot, amelyet azok is megértenek, akikért tollat ve­ szünk a kezünkbe, hogy megfogalmazzuk azt az igazságot, amire ők nem ké­ pesek. — Az interjú végén — iskolánk diákjai nevében is — köszönöm, hogy a zsúfolt munkája ellenére is fogadott bennünket, és válaszolt a kérdéseinkre. Az interjút készítette: R ádics K ároly

Az Epreskert és

a Jósaváros (Elek Emil felvétele)

371

K RÚ D Y G Y U L A :

Nyíri mese (részlet)

Valamikor a Bakony, a Balaton, az Alföld, a Felvidék szolgáltatta azokat a szép mesemondásokat, amelyeken a magyarok lelke elmerengett. Manapság, amikor körülnézünk, elszomorodva látjuk, hogy megfogyatkoztak meseforrá­ saink, északról, keletről már a Tisza folyamon se kelhetnek át passzus nélkül a mesemondások: — a magyar fantázia elkódorog az országhatárt jelentő Nyír­ ségben, ha mesemondáshoz van kedve a hosszúra nyúló őszi estéken. A magyar mese- és mondavilág határainak összezsugorodását évről évre úgy érezzük, mint a betegségektől elszerencsétlenedett ember, aki mind kevesebb lépteket tud tenni a háza tája körül, — végül már csak az ágy vagy a karosszék marad meg számára. Hegyi meséink megöregedtek, mert újak nem eresztettek mellet­ tük szakállt. Csend a Királyhágó f el ől . . . Maradjunk itt a grádicon, a Nyír­ ben, ha már elkövetkezik idejük a hosszú estéknek. Már maga az is a mesemondások világába tartozik: hogyan lett száz esz­ tendő alatt az ország egyik legnagyobb városává Nyíregyháza. Valóban száz esztendő előtt termett ki Nyíregyháza a nyírségi homokból, akármint csóválja a lejét a mai olvasó. Azon a helyen, ahol manapság az öt­ venezret meghaladó lakosságú „határszéli” Nyíregyháza áll: száz esztendő előtt még nem volt egyéb, mint néhány jobbágytanya, vadvíz, erdő, meg „nyír” — az a bús, reménytelennek látszó nyírségi pusztaság, ahol őszidöbcn megáll a világ a sarak, vizek, pocsolyák, országutak hiánya miatt. A nádasokban futó­ betyár meg farkas lappangott. Emberlakta hely legfeljebb a csárda, ahol a me­ gyei csendbiztos faggatózik útonállók felől. A debreceni, miskolci vásárosok ke­ resztet vetve húzódtak keresztül szekereikkel e vadregényes tájon, nagyon sze­ rettek minél hamarább túl lenni az Ököri-tavon. Amíg egy grófnak eszébe jutott, hogy magyar farmereket, telepeseket vonz e bús vidékre, Békés megyei tótmagyarokkal, úgynevezett tirpákokkal népesítvén be az embertelen tájat. És a tirpákok már száz esztendő előtt „megváltották” magukat, kiművelt föld­ jeiket, tanyáikat, jószágukat és szabadságukat Károlyi gróftól, mégpedig örök­ pénzen. Honnan vették a „farmerek” a temérdek pénzt, amelyre a megváltáshoz szükségük volt? Csoda, a nyírségi csodák között is a legnagyobb csoda a tirpák­ szorgalom, a tirpák-munka, a tirpák-vágyon, amelynek az a természete, hogy nem tud fogyatkozni, hanem mindig csak növekedni. Mint valami új honfog­ lalók jöttek ide a Békés megyeiek, hogy a faekéikkel, munkabírásukkal, bibliai serénységükkel megvessék alapját annak a városnak, amelyben manapság már nem is ritka a háromemeletes palota. És most, a százesztendős alapítás éveiben, mikor már a Tresztyánszkyak372

böl lett Nádosiak, a Tomsóezkyak, a Bcncsek, a Szoesovok, a Csengenek meg­ építették első templomukat, iskolájukat, folytatódnak a csodák. Bár az üzletes Miskolc és a vásáros Debrecen közé ékelődik be földrajzi fekvésénél fogva az új Nyíregyháza (hogy kétfelől is küzdjön a konkurenciával), a város hirtelen fejlődni kezd. A városalapításról éppen úgy levizsgáznak az egykori nincste­ len telepesek, mint arról, hogyan kell a terméketlen pusztaságból gazdag ter­ mőföldet teremteni. Nem járt innen senki Amerikában, mégis jobban tudják a farmerek álmát, a városalapítást, mint azok az amerikai telepesek, akik az ottani nagyvárosokat építették. A felvidéki lutheránusok szivárognak apránkint Nyíregyházára, miután itt evangélikus gimnáziumot alapítanak. Már van is új neve Nyíregyházának a XIX. században: a közeli Debrecen („a kálvinista Ró­ ma” ) mellett elnevezik őt „lutheránus Rómának” , ahol vasárnaponkint asszony­ nak, férfinak egyaránt nagy kapcsos imádságos könyv van a hóna alatt, mint valamely jelvény, amely az őslakosságot példázza. Tagadhatatlan, hogy a nagyszerű, páratlan népi erények mellett valódi „tirpák-szerencséje” is volt Nyíregyházának, hogy szinte tündéri gyorsasággal valósult meg a városalapítók álma. Jött az 1848—49— i szabadságharc, majd az utána következő tétlen, bús magyar idők, amelyeket leginkább a megye szék­ helye, a szabolcsi nemességlakta Nagykálló érzett meg. Nyíregyháza akkor sem sokat politizált, mint manapság sem. hanem dolgozott a tirpák napkeltétől nap­ estig, mintha mindig buzogna benne az egykori farmerek vérmérséklete, akik a szabadság mellé várost is akartak maguknak alapítani. És ezt a várost fejlesz­ tette, építette, eszményesítette, szinte hitvallásává emelte az ősi békési telepes unokája, az öreg Bencs, a város esze és polgármestere, aki nem nyugodott ad­ dig, amíg Szabolcs vármegyének nem emelt székházat Nyíregyházán, hogy a megyei központot is idecsalogassa Nagykállóból. A históriai múltján, gyönyörű nemességén, évszázados történetein merengő Nagykálló egyszerre azon vette észre magát, hogy mellette egy új nagyváros növekedett ki a vadvizekből, ná­ dasokból. Talán Szentpétervár óta nem alapítottak így várost az ős-Moszkva nyakára, mint Nyíregyháza meglepte az ős-Nagykállót, amikor vár, nemesi kú­ ria, udvarház helyett „modern” házakat kezdett építgetni már a XIX. szazad­ ban is. Most már csak idő kérdése volt, hogy mikor unja meg a szabolcsi ne­ messég a tagadhatatlanul szívderítő őszi agarászatokat, az ősi udvarházak bús­ komoly mulatozásait, a hosszas szüreteket (amelyekre nézve „szüreti vakáció” címén még nemrégen is felfüggesztették a tanítást, hivataloskodást egy őszi hétre), — most már csak idő kérdése volt, hogy mikor kívánkozik a mindin­ kább álmosodó Nagykállóból a nemes vármegye a friss, eleven életben pezsdülő Nyíregyházába. Az öreg Bencs a kezét dörzsölgette, lutheránus-mosollyal várakozott, — az ő ideje, a megyei székhely hurcolkodása valóban rövidesen bekövetkezett. A magyar városok történetében a százesztendős Nyíregyháza azért is egye­ dülálló, mert nem fulladt ki talán egy esztendőre sem abban a versenytempó­ ban, amelyet száz esztendőn át diktált önmagának. Száz esztendő alatt akart behozni mindent, amit a körülötte fekvő Debrecen, Miskolc, sőt még Kisvárda is századok óta produkált. És az idegei egyszer sem mondták fel a szolgálatot (talán csak az időszülte tiszaeszlári pör idejében, amely pórt éppen ebben a vá­ rosban tárgyalták), folytonosan megmaradt a régi farmerek példaadása mel­ lett: dolgozni, takarékoskodni és megint csak dolgozni. És emellett a sivár, szinte reménytelenül józan életprogram mellett is úgy növekedett a mesebeli leányzó, akit többé nem lehet véka alá rejteni, mint ahogy Nyíregyháza fejlő373

dött, szépült, kijött az ismeretlenségből. Ó. mondd, mondd nekem, te kóválygó emlékezet, hová lettek a nádfedelű házak, a betyáros világra emlékeztető állá­ sok, istállós vendégfogadók, a girbe-gurba kövezetek, a varjaklakta tornyok, a feneketlen sarak, a vadkacsás tavak, a zordon városvégi temetők, a Bujdosók, a cédulaházak, a városvégi vásárterek Nyíregyházáról? Egv város, amelynek százesztendős múltját sem lehet manapság már megérinteni anélkül, hogy ezer­ esztendős porra nem találna az ember már a húsz-harminc év előtt történte­ ken! Egy város, amely nyomban felejti a tegnapi munkát, amint az új nap kí­ nálkozik fel az égboltozaton, hogy újra meg újra nekilóduljon a munkának, és a temetőkben nyújtózkodó ősei nem figyelmeztetik az élet haszontalanságára! Egy város, amely száz esztendő alatt nem ábrándult ki a mindennapi szorgalomból (mert hiszen folyton eredményeket látott annak a nyomán), az egykori tirpáktanya, amely gondolat szerint nem láthatott tovább a háztető­ nél, amelyre ilyenkor őszidőben a tököket szokták kirakni sárgulás szempont­ jából — és mégis messzibb látott még a szalmakazlaknál is, az egykori jobbágy­ telep, amely csak éppen azt a földet kívánta álmában magáénak mondhatni, amely darabka földet elvett testi munkájával a vadvíztől, a szárcsától, a nádas­ tól, a vadmadártól; egy farmerültetvény, ahol legfeljebb vasárnaponkint gondolkozhatik az ember magáért, jövendőjéért, családjáért, terveiért, mert az élet örökösen verejtékező hétköznapokból ál l . .. Mondd, ó, mondd, emlékezet: hová lettél, hogy felhúztad mérföldjáró csizmáidat, eltemetted őseidet anélkül, hogy valaha is megfeledkeznél róluk, akik az első csodákat elkövették ezen a földterületen, amely voltaképpen sohasem kellett senkinek, csak azoknak a no­ mád tirpákoknak, akik faekével, de szemrevaló lovakkal érkeztek meg Békés­ ből, hogy itt új honfoglalásba kezdjenek. — A városoknak is vannak meséik, mint az embereknek. Nyíregyháza v e­ zet a mesemondásban az új Magyarországban, amelyet még mindig nem tu­ dunk megérteni. (1927)

374

Gulyás Pál:

A SÖSTÓI ALKONY A nap az égen m élabú san , titokzatosan á ld o z o t t . . . Őh én m indig úgy elbám u ltam ezt a boron gó csilla g o t! ö a k a r ja , hogy leg y en élet, az ő fia i a n ö v é n y e k ; a r é te k és az e m b e r e k őáltala leh ellen ek .

C sak egy fu tó h o m o k s fe le tte óh m ennyi érzés, m en n yi v ágy! A szél az erd őt á tö lelte, m int viru ló m en yasszon yát . . . A v a rja k f e k e t e hátára rá fo ly t az est piros su gára — s az elm ú lás zord táb ora k isértetesen károg a.

N agy árn y ék o s tö lg y esek alján ballagtam a S óstó fe lé . .. Öh m en n yi drág a fia ta l lány, óh m en n yi készü lő reg én y ! Talán az egész N yíregyháza indul a sóstói h a tá rb a — hogy m ajd , h a m eg á ll a m en et, hangos m ajá list ü ljen ek .

V ilág, v ilág ! H ol a határod? világ, világ, te végtelen ? A k á r a zúgó Ó ceán ok sík já n , hol an n yi vész terem , a k á r a S óstó csöpp vizében — m in den ü tt m eg m u tatja szépen a rcát n ek ü n k az A lk o tó . .. C sak ő a jó ! csa k Ő a jó !

N yíregyháza, te nyíri város, rom an tiku s, g y erm ek v id é k ! Óh m o n d d : sz ív ed b en a h om ály os h ajd an i n óta é l-e m ég? Mint egy árv a H am u p ip őke, a sóstói tö lg y eserd ő k b e ott b u jd osik az agg reg e, a boldog ősö k én ek e.

C sak Ö a j ó ! . . . S én m eg h ajoltam , sejtv én az óriás kezet, am int sírom fö lö tt a p orban v ég ig sim ítja t e lk e m e t . . . A S óstón v oltam és vid ám an tán coltak az áíkon y atsu g árban , m íg v ég re a N ap k ia lu d t . .. P or és h am u ! p o r és ham u!

A N ap az ég en m élabú san , titokzatosan áldozott és a fe l h ő k im m á r ború san h ozták az esti csillagot. Az é j v ito rlá ja sö téten resz k etett a S óstó v iz éb en — s alant, m int m eg p ih en t m alom , n y ú jtózkod ott a B orzalom .

375

Rákos Sándor: K RÜ D Y H ideg fa la k r a tűz a holdsugár. K é k e s k ö d b e n p u h án leb eg a táj. S z e k é r zörög végig a városon , alm os kocsis b ó b isk o l a bakon . P rém ku csm ában — hu j, be fa g y o s a szél! — k é s ő é jje l m eg y ek h a z a felé. B ánat kisér, mint régi ism erős, úgy érzem m ag am , m int egy K rú dy-hös. Tíz év e en n ek . . . Azt az éjsz a k á t és a v árost, h ol ifjú k o rá t töltötte Ki-údy, m essze h ag y tam én — talán álom volt m ú ltam é jjelén .

Mester Attila: AZ A HATÁRTALAN B a rá to k , én m ég itt v ag y ok, s m ár ésszel is fö l é r t e m : e tájo n élni, — s b á rh o l — n em bün tetés, sem érdem .

„H ogy é le k m eg, ha nem lo p o k ”, — így diinnyög ott a nóta, s fo k o ssa l A ngyal B an di áll b lo k k é r t m ög én k a sorba.

F e lő le te k ha h a llo k , m ár irigy sem v a g y o k , lég y en az isten lába am it m eg fo g ta to k .

S a régi N yíri fész ek ? — Túl flancos m ostan ában — C sip ke nyílt, m int a hóvirág a p in cérn ők h ajában .

S zü lőbozótom ez a v áros itt nyűgöz annyi ág, h a ren d re elm esélem , m eg h a jn a llik reá n k .

J a j, és a H árom rózsa . . . — N agyapám od ajárt, m ost is látom a fü stb en világló h om lokát.

E m lék ez tek a Sasra? A leg sz eb b ko csm a tán. H alk n óta dünnyög ott, m ár k o ra délu tán .

S ört ivott? B ort? — M ár n em tudom , csa k azt hogy m essze van, m int a dal, am it h allok, az a határtalan .

376

Górni Gábor: A SÖSTÖN R o k o n i táj ez, g y ön g éd , rin g ató, tü n ék en y -párát illatoz a tó. A g y e r m e k k o r i e m lé k fé n y te le n v etített k é p az élő d ísztelen (szikes n yárv ég , fa k ó fü r d ő r u h á k , egy nagy n a p e r n y ő : fo n n y a d t m á k v ir á g ); átüt r a jta az id ei m agas ég s e k a p k o d v a öltöző tavasz. S m in den oly friss, m in th a v ad on atú j tcrem .tvény v o ln a : n e m cs a k v adu l buzgó h ő fo rrá s, a fo r m á s liget s a híd, m it jó k e d v é b e n seg ített v ilág ra itt az e m b er, — d e a csöpp fü v e k , a n yu rga fá k , az ö r ö k virágzás, m in den e lö s z ö r -v a ló : a pin ty dala, a v éreh u lla tó fe c s k c fü k én sá rg a n ed v e, a rét m ám ora, a sz éd elg ő je g e n y é k , s ben n az erd ő b en , öreg f a tö v éb en az ó riá s-h a n g y a -b o ly , a k em én y term ész et h itv esiv é h ód ított társasága, m in den m egn yílt k o n o k titok. — Az erd ő t h á r o m fé le k é p p já r ju k h árm an — s eg g y é sim ul a k é p : csíz fü tty je le it k ö v e ti M ihály, T am ás h ajlon g v a já r, botan izál, én m eg azt lesem , h og y á ra m lik át ra jtu k , ra jta m s ön m agán a világ, h og y társul a táj s k i ben n e la k ik , S zabolcs, B u d a p est — s m i h árm an , am int n y e ljü k a n yíri tavasz-ízt h a m a r barátság u n k ú jb o r -k o r ly a iv a l.

377

B ory Zsolt:

BUJTOSI KÉPEK, III. T eh én lep én y , iszap, szem ét, törött nád. M acskah u llák között a szél oson. Hát te m ég itt vagy, élsz m ég, te szegén y víz, szerelm esem , eg y k o ri B u jtosom ! H ogy is tu dn á a toron y h áz la k ó ja , h ogy m ostan az én szív em ben m i ég, mit jelen tett, álm os v én N yíregyháza kam asz fiá n a k , ez a tóv id ék. Szigorú arccal torpan m eg a parton, ha sétá ja v életlen a rra visz, n em sejti, h ogy n ek em p arad icsom volt, m i m ost szom orú v a k tü k ö r : a víz. .4 víz, a h a jd a n halván y zöld sely em víz, lágyan olvadt h u llám ába a hant, d e r e k a m a t lan gyos-lu stán ö lelte, szín ére szom jas fe c s k e r a j zuhant . . . Ma is bü szkén ül fö lö tte a város, n y ú jtó z k o d ik a s o k d aru loron y. C sak az fáj, hogy a h a ld o k ló víz p artján én m á r sen k iv el n em találkozom . E lszivárgóit a tó az ifjú ság gal, a B u jtos n ém a, ag yagos tetem . V illódzó szép g y erekillú zióm a g ö d r ö k k e l együtt b etem etem .

Mester Attila:

IGÉTLENÜL Ez a fö ld a h o l annyi és ah ol so h a m ég sem ez a táj a m ely n élkü l s a h o v á m in den ü n n en

378

ez honnan egyszer én is m ielőtt teljesen d e azért m égis m égis (azt hiszem )

CSO RBA

P IR O S K A :

Diák voltam Nyíregyházán Helyesebb lenne ha kérdőjelet tennék a címbéli mondat végére: Diák voltam Nyíregyházán? Érezheti-e a diákság jó ízét, szabadságának varázsát, az ifjúság indiánnyarát az, aki nem igazi, csak afféle félállású diák. levelező hallgató volt Nyíregyházán? Pár évvel ezelőtt — az értelmiségi létről szólva — Katona Béla tanár úr a tokaji irótáborban apropóként elmondott egy viccet . . . ,.Mi a különbség a csa­ logány és a veréb között?” szól a tréfás kérdés .. . S a válasz: ..Semmi, mert­ hogy mind a kettő enekesmadár. A veréb is az, csak ő lev elez ő tagozaton vég­ zett” . Akkor revansot adtam Katona tanár úrnak, hozzászólásomat azzal kezd­ vén, hogy én egy verébtagozaton végzett csalogány vagyok . . . (Ellenségeim se foghatják rám, hogy szerény vagyok . . . — mondhatnám Petőfivel.) — Félre a tréfával, talán az sem érdektelen teljesen, hogyan érezheti ma­ gát Nyíregyházán a bőrében egy levelezős diák ? Akinek kétszeres előítéletekkel kell kezdenie és küzdenie a négy évet. Hiszen a nappali tagozat hallgatóiról is azt tartja a közvélemény, hogy csupán jobb híján mentek tanárképzőre. A leg­ java, a legértelmesebbek, a tehetségesek ugyanis az egyetemet veszik célba. Akik onnan kiszóródnak, azok, hogy mégis legyen diplomájuk, jobb híján el­ mennek tanárnak. Akiknek meg a nappali tagozatra nem sikerül bekerülniük a főiskolán, azok pedig (s ők már a selejt), elmennek képesítés nélkül tanítani, aztán levelezőn végigbukdácsolják a főiskolát, s négy év múlva lesz egyenrangú diplomájuk a nappalisokéval. A pedagógusnak se presztízse, se pénze — ezért aztán működésbe lép a kontraszelekció, s csak az marad a pályán, aki többre nem képes. Ezt nem én mondom, ezt a sajtó s a közvélemény mondja (minden bizonnyal nem teljesen alaptalanul) a pedagógusokról. Hogy engem sért-e? Nem az én ingem . . . Az előzményeket sok helyütt elmondtam, leírtam már, legutóbb a Magyar Mozaik könyvheti antológiájában . . . hogy én végül is azért választoltam ezt a hivatást, mert motoszkált bennem a vágy, hogy — megutálván az aktákat és iratokat — emberek között lehessek. Az emberek között pedig a legcsodálato­ sabbak a gyerekek, mint ahogy a patak is ott tiszta és üdítő igazán, ahol fakad: a forrásnál. Fogalmam sem volt (mint ahogyan előre senkinek sem lehet) mit választok és vállalok, csak éppen a bennem meglévő empátiának, szeretetnek, tudásátadási vágynak kerestem utat, meg a mélységes, másokat liszteletben tartó kíváncsiságnak, amely mindig is bennem élt a másik ember iránt. Férj­ nél voltam, albérletben laktunk, szegények voltunk (ugye nem anakronisztikus ez a szó ma Magyarországon?). így csak egy út maradt nyitva előttem: előbb 379

tanítani, aztán továbbtanulni. A közhiedelemmel ellentétben képesítés nélküli­ ként sem könnyű elhelyezkedni! Én legalábbis három évig próbáltam, mire si­ került! Akkor is csak azért, mert megkerültem a hivatalos utat — a járási osztályvezető előszobáját — s bemerészkedtem egy igazgatói értekezletre, el­ mondván, hogy Miskolcról elmennék bárhová, a legapróbb faluba is, csak ta­ níthassak. Augusztus utolsó napjaiban jött a távirat, s Rakacára kerültem, ta­ nítottam magyart, számtant, rajzot, lett osztályom. Kevés a hely, hogy minder­ ről szóljak részletesen. Most már kaptam munkahelyi javaslatot — amit az előző helyemről nem sikerült — elmentem hát felvételizni. Azért Nyíregyházá­ ra, s nem Egerbe — bár ez közelebb lett volna, mert Bessenyei György neve kedvesebb volt a szívemnek, mint Ho Shi Minh. (Néha ilyen apróságok dönte­ nek életem további folyása felől.) Felvételin történelemből a honfoglalást és az államalapítást kaptam, sze­ rettem ezt a témát. Irodalomból viszont bármennyire szerettem volna verseket, költőt kapni — nem sikerült, Mikszáth novelláiról kellett beszélnem. Akkor, a felvételi idején láttam először Nyíregyházát (nagy, lapos város — gondoltam magamban) és a főiskola épületét. Tetszettünk egymásnak. Bár lehettem volna nappali tagozatos! Akkor elmélyedhettem volna mind­ abban, ami érdekelt! így a négy év alatt a félévi és év végi vizsgákra jutottam cl, még a konzultációkra sem mindig. A zötyögö munkásvonat, az éjszakai éb­ redések, az utolsó ismétlések a könyvből, a vizsga előtti feszültség, a győzelem boldogsága . . . Mindig szerettem elmélyedni, belegyönyörködni magamat abba, ami közel állt hozzám. Ettől fosztott meg a levelczösség, rohammunkává silányította a megismerés szépségei — hiszen közben tanítanom is kellett, nem is akárhogyan! Mindig minden munkát tökéletesen, hibátlanul, szeretettel elvé­ gezni — én ebben nőttem fel otthon. Most aztán volt mit dolgoznom: a levele­ zést nem mentesítik, sőt neki adják a legnehezebb osztályt, tőle várják az in­ gyenes munkát, mondván győzi még, fiatal. Mindennek előnye is van: időbe­ osztásra, az erők gazdaságos felhasználására tan ít. . . Én a megtanultakat bár­ hol, utazás, mosogatás, ebédkészítés közben ismételgettem . . . versolvasás köz­ ben megragadtam egy-egy bonyolultabb összetett mondatnál, s elemezni kezd­ tem a tagmondatok viszonyát. Az irodalom, a versértés, -elemzés, a pszichológia nagyon régtől érdekelt. Amit a főiskolán „hozzászeretlem” , az a nyelvészet és a logika volt. Ez utóbbi kristálytiszta, szinte matematikai pontosságával ragadott meg, ahogyan min­ dent formulákra redukált.. . (csillagos ötösre vizsgáztam belőle), a nyelvészetet pedig Bachát tanár úrnak köszönhetem. Ö tudatosította bennem az addigi ösz­ tönös vonzalmat. A szigorlat évében ő tartotta a nyelvészeti előadásokat — ezek logikai váza érthető, az előadásmód és a tárgy lebilincselő és követhető volt. Maga a Tanár úr pedig érdekes személyiség. Szinte sohasem nézett egyi­ künkre sem, mintha valami láthatatlan hallgatónak magyarázott volna. Gondo­ lom, ragyogó arcomról, feszült figyelmemről tudomást sem vett. Ez az ember tökéletesen érti amit mond, tud, és a tudását egyszerű nyelven át tudja adni másoknak. A logikus előadásmódon azért a szenvedély is átsütött, amit a tár­ gya iránt érzett. Ez imponált nekem. Megbocsátottam azt is, hogy nem néz a szemekbe. Egy közönyös birkalekinlct hogy elkeserítené, kizökkentené! Ma­ gam is annak a diáknak beszélek órán, akiről érzem: velem szárnyal. A Tanár úrról legendák keringtek: rettenetesen szigorú, mondták. A legendaköltés diák­ szokás. Mindenesetre, akiről legendák keringenek — akár félelmesek is. — az egyéniség. Sokat követelt, hibát nem tűrt és nem nézett el. De ugyanilyen ígé380

nyes volt abban, amit nyújtott. Soha nem éreztem — amit másoknál olykor volt alkalmam — hogy félvállról vesz, csak azért mert levelezés vagyok. A kiszámíthatatlan tanárnál nincs rosszabb. Ö adott és követelt. Ez kiszá­ mítható volt, még akkor is, ha a mércét nagyon magasra tette. Én szeretem próbára tenni magamat, a képességeimet — a bukás is megtanít sok mindenre, főleg az önismeretre. Leíró nyelvészetből ötösre szigorlatoztam. Fölsorolhatnék azóta sok más, látványosabb dolgot: MSZT művészeti díja, SZOT-ösztöndíj . . . én erre a szigorlat ötösre mégis különlegesen büszke vagyok. Ha nem tudnék írni, talán nyelvész lett volna belőlem azután a szigorlat után . .. Mindenesetre világomban fölfedeztem így egy új földrészt is, amelyre szívesen kalandozom. Köszönet érte a Tanár úrnak. A szigorlat után enyhe kísértést éreztem, hogy megosszam vele a titkomat: „Tanár úr, én írok” . Aztán a büszkeségem elhall­ gattatott. Majd hall rólam a Tanár úr, ha érdemes leszek rá. S talán a büszke­ ségei között őrizget majd, ahogyan én a tőle kapott jelest. Egészen másfajta ember, másfajta egyéniség Bánszki tanár úr. Irodalmat tanított, nála írtam (s micsoda kedvvel) diplomamunkámat ,,A pokoljárás mo­ tívuma az ó- és középkor irodalmában” . Szégyen is lett volna, ha jelesnél roszszabbat írok. Igazán akkor zártam őt a szívembe, amikor egyest adott egy kol­ lokválnak, (ez ritka dolog volt nála) — s úgy indokolta: hogyan lehet Villon­ ról úgy felelni, hogy az illető közömbös és érdektelen, hogyan lehet Villont nem szeretni? Ha már a vizsgáknál tartunk . . . Nem tetszett, hogy gép „vizsgázta­ tott” pszichológiából. Ha van „emberi” tantárgy, akkor a pszichológia az. Is­ meretének óriási jelentősége lenne, nem küszködnének annyian a pedagógus­ pályán a neveléssel, önmagukkal. Geppel vizsgázni? A gépbe ugyan hogyan plántáljam be, hogy olvastam minden Freud-könyvet, ami magyarul hozzá­ férhető, hogy Szondi Lipót, Hermann István érdekel? A pszichológia tele van irányzatokkal, eltérő véleményekkel — hogyan plántálhatom mindezt a gép­ be, amely csak a, b, c válaszokat ismer? A gép embertelen — a lélektan tudo­ mánya emberi. Tanítani — s ugye ez nem elmarasztaló a főiskolára? — nem a könyvekből tanultam meg: Egyrészt azt hiszem, születtem rá, másrészt ráneveltem magam. Mindig alázattal fordultam a másik emberhez, akár felnőtt volt, akár gyerek. A megérteni akarás, a szeretet alázatával. Máig megrendít, hogy elcsöndesülnek a tanteremben a gyerekek, ha megszólalok — máig szokatlan, hogy azt mond­ ják „tanár néni” — mindig érzem a felelősséget: ez a huszonnyolc gyerek rám van bízva, ki van nekem szolgáltatva. Egyéniségükbe beleépítik az én egyéni­ ségemet is, a szavaim, a tetteim, az életem — pro vagy contra — formálják őket. Azt már ők nem, csak én tudom, hogy közben én is formálódom, hogy ők is alakítanak engem — hogy nem állok meg, nem maradok mozdulatlan és érzéketlen: nekik is köszönhetem. Elsőéves voltam a főiskolán, amikor egy minisztériumi szakmai-módszer­ tani pályázaton II. díjat nyertem. A minisztérium egyik neves illetékese meg­ kérdezte tőlem az állófogadáson, hogy melyik egyetemen végeztem. Elpirulva feleltem, hogy még nem végeztem sehol, sőt nem is egyetemre járok. Főiskolás vagyok Nyíregyházán, épp az első félévi vizsgákon t ú l. . . képesítés nélküli vagyok. Nagy csönd lett a szavaimra, aztán hirtelen egyszerre tapsolni kezd­ tek mindannyian. Nyíregyháza . . . azóta sem jártam fe lé d .. , városodat szinte csak az autó­

381

busz ablakából láttam . . . vizsgák után azonnal vonatra kellett ülnöm, így is éj­ félig gyalogoltam, mire a messzi kis faluba hazaértem . . . Kollokviumok, szi­ gorlatok . . . Harmadikban öt szigorlat, szinte naponta . . . S mindig új tanár előtt, aki mit se tudott rólam, aki túlterhelt volt, akit nem fizettek meg, akit néha mégis sikerült meghódítanom a számára váratlan tudással. .. Bocsáss meg Nyíregyháza, egyszer mégis voltam már, mint végzett diák . . . az asztalnál, ahol a költők között ültem, ott volt egy főiskolai tanár, ő mutatott be a közönség­ nek. S a sorok egyikében, csöndesen ott ült a másik, akinek a tanítványa vol­ tál . . . Adhat-e város szebb ajándékot hajdani nem-is-igazi diákjának, mint ezt a szép meghívást? Mégiscsak diák voltam én Nyíregyházán . . .

Az épülő Örökösföld (Elek Emil felvétele)

382

Kállai János:

Kulcsár Attila:

VERS ÉS TALAPZATA a m ad ár tu d ja : jö n a tél — elv esz ett em b er, a k i fé l — a m ad á r s ír ja : v ég e m ár — szív ében fé s z k e l a h a lá l — a fö ld is s e jt i: havazn i fo g — a hu n y ászkod ástól fo g a v acog — a víz m e g é r z i: b eá ll a jég — nincs m en ed ék , nincs m e n e d é k — a fű b e v a llja : sárgu lt és öreg — ja j, k i m en ti fe l, k i m en ti m eg — én is tu dom m ár p o k lo m a t, m eg ism ertem h alálom at, szivem et m égis em elem , m eg v allatott a g y ö trelem ; m en ten i m ag am at én fog om , erő m : m egszolgált bizalom — telem et így v iselem el, hózáp orban is szólni k e ll: szólni m a d á r n a k : lesz tavasz, v ég tére elfo g y a p a n a sz ; szólni a fö ld n e k : lesz v etés, halál-pu ccs ellen zen d ü lés; m ondan i v íz n e k : olvadás, tavaszi n ed v es tocsogás, h ajlott fű n e k friss zsendülés k a z la k b ó l fe lsz á ll a p en ész hűvös, h alku ló illata . . . tarts m eg v irág n ak, kis haza!

MEGYEHÁZA A lpár Ignác m ű építész összed örzsölte ten y erét m ik o r a hagym a-illatú a ty a fia k k o ck á s p a p írra l a kez ü k b en fe lk e r e s t é k őt Pesten, h ogy k én e n e k ik eg y h á z . . . L eg y en ünneplös, kacag án yos — m ert m eg y e-h áza lesz, — a k á llói szom szédot egye a sárg a irigység. Az ép ítész a k k o r is tudta, h og y az ép ü let kam a szn ak kell, — s a m eg y e háza — a tö rtén elem átjá ró háza, — s a h atalom c ifr á ja ö r ö k divat. És áll a ház m a is, — az ép ítész ceru zája g ra fitja K őm ű v es K elem en n é h am u ja benne. A lpár Ignác összed örzsöln é ten y erét elég ed etten , — ha látná — h ogy a hagym a-illatú a ty a fiú -fia k k o c k á s a b b p a p írra l kez ü k b en m a is terv ezg etn ek a cifra d íszterem ben .

Nógrádi G ábor: INTERURBÁN NYÍREGYHÁZÁRA A k ag y ló eltörött. N em h a llo m m ár a ten g er kön y örg ését. S z étá ra d o k , m int g ö d ö rb en a m élység. De tu dható, a h a jsz á lerek en felsz ip p a n t a g y erm ek i keg y elem . 383

Bcnyci József: VÁROSKAPUKRA JELNEK H álottaim fö lk ia b á ln a k fö lsz ó ln a k fö lü z en n ek riadt lev eleiv el sorjázó je g e n y é k n e k g y ön g e fü v e k k e l m eg a d ió fá k fe k e t e á rn y ékáv al H an gju k az esteli lev éln eszezés g y ö k e r e k tavaszi rop og ása á g -recseg és b o g á r-cik k a n á s dús a v a rb a n F ü lem r a d a r-h á ló ja fig y el R ó la to k b e sz élek a v ilá g n a k k im o n d a la k fá jd a lm a im b ó l sz ö g ez lek v á ro sk a p u k ra je ln e k bo g ly á k csú csára b o k r é tá n a k m á ju s fá k r a k ö tle k szalag n ak c s ik ó k n y a k á ba k iscsen g ön ek V ig y ázlak én h álottaim n a p ja im v e le te k á ld v a -v erv c é jsz a k á im b a n v issz a já rto k h a jn a lo k o n úgy köszön g etü n k eg y m ásn ak k a la p o t em elv e estén k én t együtt borozg atu n k Ti is a k a r to k beszélg etn i fö ls z ó lto k hát a g y ö k e r e k k e l fü v e k k e l m eg je g e n y e fá k k a l n y elv e te k ízét m egtan u ltam s m eg tan ítom g y erm ek eim m el fö ls z ó lo k m ajd n e k ik én is fö lü z e n e k fö lk ia b á lo k fo ly ik a k o m m u n ikáció fö l- le fö l-le ő si nagy oltár az eg ész fö ld e t ten y erü kön ta rtjá k a fö lk ia b á ló h a lo tta k sosin cs v ég e a sz ertartásn ak á ld o z a to k a m in den ő s ö k é r t e le k é r te le k h a lo tla im Így ta rtju k egym ást örökkön örökké kölcsön ös em lék ez etb en

384

Szigeti György: IN MEMÓRIÁM VÁCI MIHÁLY A szörnyű jó sla t b eteljese d ett. A fö ld r e rog y tál irgalm atlanul. B e h a jto ttá k ra jta d is gazul — látod — e le jte tt íg éreted et. A k ö ltő ú tja m eg h atározott, a N agy M agány a k á r h o g y alaku l, am íg a v ers a sz ív éb e szorul, nincs h ely e m á sn a k rajta kívü l ott. V eled leh ettü n k voln a itt sokan , hű k a to n á k e fo rra d a lo m ért, s m ost v éred íze z sib b ad t szádhoz ért, tu d ju k, m égis k érd ezzü k, hogyan? S zem ély es e m lé k ; eg y gyors kézfog ás, és to v á b b m en tél — a z v olt fo n to sa b b —, oly eszelősen h a jto tta d m agad, s n ek ü n k m a ra d t az ön vigasztalás. M ost látod, k ezd en ém , h á th a m eg teszed —, m a ra d j, eg y frö cc s e l üssük az időt, talán azt hiszem , lesz m ég d élelőtt — so k a t sz eretn ék beszéln i v eled . L eü ln ék, sz ó ln ék félsz eg en , su tán : v áru n k, a g y árba g y ere el k özén k, fé lig m in t barát, fé lig fö ld ik én t — , s tu dju k, h ogy m indig v á ru n k ezután.

Antal Attila: SÓSTÓI NYÁRVÉG B arn a te s te k d ö m p in g je a p arton h ó n a lj-m eleg fű h an cú rozó fé n y e k tele g on dtalan n yüzsgéssel a lan kás t á jé k leb eg ő b é k é v e l a lé le k aztán a n ádas m ély érő l h ogy k éső d élu tán t írn a k a je g en y e-á rn y a k szú n y og ok ra jz a n a k elő és hűvös őszi g o n d o k ró l m u zsikáln ak 385

Tamási Orosz János: APÁMMAL NYÍREGYHÁZÁN téli á lm át alu ssza m ost e táj felzson g ben n em eg y e m lé k s nagyon fá j m ert h iába hullt rá tíz eszten dő té l v o lt a k k o r is fa g y o t terem tő tél v olt a k k o r is p o r k a h ó szitált m ög éd lopózott a halál s v árt v á rt n em v e ttü k észre já r tu k a várost a szarvas utcát és az ara n y ján ost az á llom áson fo r r a lt bort ittu n k s tép elő d tü n k h ov á is u tazzu nk s ittu k a bort fe ln ő tté av attál bár k ö ly ö k v oltam s m éltatlan hozzád v ag y m éltó m égis? tu d tad -e A pám s e jte tte d -e h ogy n em jö n el a nyár h og y így m arad m in d en m á r ö r ö k k é hó hull r e á n k ö r ö k k ö n — ö r ö k k é fo g csik o rg a tv a já r o m a várost a szarvas utcát és a z aran y ján ost d e ö r ö k á lm át alu ssza e táj d ö rö m b ö l ben n em eg y a rc s nagyon fá j d ö rö m b ö l ben n em arcod s n agyon fá j

386

Madár János: FÁBIÁN ZOLTÁN EMLÉKÉRE K ag y lót n y ito k m eg ten y erem b ől. Utolsó k ely h et, B áty ám — — — m ert u jju n k h ű v ö sét: nincs, k i isten n el m eg áld ja. E gboltn yi szeg én y ség ü n k cs a k ö k lü n k e t lesi. L án gtól fe k e t e én ek ü n k et. G y ertyák. Az éjb en . Jú d á sn y i tárg y ak id eje. V ersek ig v érző roncs. M ost m it k ez d jü n k — ------C sillaggá fa ra g o tt k o p ja fá d d a l? ! B áty ám az életb en . B átyám a m eg -m eg csik o rd u ló k ö v e k alatt. B é k é s tő l S zabolcsig m in den s z e m a fo rb a n ott fé n y lik k icsik e a la k o d . O rszághatáron túl és innen — ö r ö k k é félú ton .

387

SZILAGYI SZABOLCS:

Tujasirató Tenném, ha merném, s ha hinném igazát: bevallanám, hogy valójában alig van közöm Nyíregyházához. De ha mégis, a kötés halszálnyival sem vastagabb szálú, mint a más tájról áttelepített szőlő gyökere, amely kínkeservesen motoszkál ka­ paszkodó után a nyírségi homokszemek között. Kötésem aligha több egy elhanyagolható életrajzi adatnál: tizenöt évesen, amikor a gyermek illendően még a szülővel költözik, ebbe a városba vetett a sors. Mélyebb gyökereim ma sem lelem e régióban; apám apja is inkább szat­ mári lehetett — de már nincs, ki meséljen. Az utolsó kóródi rokon öregaszszony is végleg elment a temetőbe. Bölcsöhelyem szerint lehetnék nagyváradi; egyetlen háborús emlékképem, egy Bicske környéki falusi pince lépcsőjénél fel­ robbant bomba (ezt felnőtt fejjel túlélésként nyugtázom) csakúgy dunántúlivá teszi gyerekkoromat, mint a keszthelyi apácák kisdedóvója. Fél tanévnyi har­ madik osztály Szentendrén kis híján Pest környékivé avatott, de végül is csak Pest megye fogadott be néhány hajszálgyökeret. Nagykőrösi hat esztendőm sem tett igazán körösivé. Legfeljebb emlékbe kaptam ott A rany Já n o s birös gimná­ ziumának egyetlen elsőosztályos tanévre kimért élményét, az iskolanévadó szobra tövében pedig egy könyvheti ünnepen egy barackot (a fejemre) Z elk Zoltántól. És még abban a kegyben is részesülhettem, hogy irodalom szakos szüleim hírneves tanítványát, Ladányit én csak úgy lemiskázhattam tízéves ko­ romban, amikor persze ő még nem volt hírneves költő. L adán yi M ihálytól, a kezdő poétától — mert a vers nem érdekelt — Ljubityel gépén megtanulhat­ tam, hogy felhős időben öthatodra vagy inkább négyesre nyitjuk a blendét. ★

Nyíregyháza — életrajzom véletlen adata. Igaz, harminc éve ez a már meg­ élt negyvenötnek. A város — már-már városom? — vonz és taszít, s teszi ezt velem olykor egyidejűleg. Vonz és taszít, elküld és visszahív, s gyakran úgy vélem, önáltató hiedelem szavai ezek az ellentétpár két végén. Nyíregyháza szeret és szeretteti magát, gyűlöl és gyűlöletre késztet. Vagy ez csak érzelmi hallucináció lenne? Álmos, poros, tirpákos, villamossal csilingelő, kisvonatával csühögő — mondjuk, hatvanezres lélekszámú — Nyíregyháza kínálta homoktalaját, eresz­ szem csak bele nyugodtan a gyökeret. Nem ment könnyedén, ha mégoly fogé­ kony életkorban s mégoly idilli években kínálkozott fel ez a táj, a város, mint a derűs, derűlátásra hangoló hatvanas évtized. Az első Károlyi kerti randevúk, a kossuthos, zrínyis, vasváris diákbálok, a Bácsik- vagyis az Anna-bár első ko­ nyakos kávéja, az Erdei kitérőtől tett gyalogséták Sóstóra meg onnan hazafelé, 388

a G alam bos L ajos által akkortájt megírt palacklábú nyíregyházi lányok való­ ban csinos lábainak felfedezése — egyszóval az állítólag Nagy Nemzedék tag­ jaként átélt felnőtté válás ezer apró élménye-eseménye-sikere-kudarca-álmavalósága-hazugsága-igazsága mind, mind ehhez a nyíri álomvilághoz kötözött, noha szó ami szó, K rú d y álmoskönyve ekkorra rég becsukódott már, becsapta fedelét a modernizálás szele, miként a keményebb bujtosi történetek is Izsák Im re kedves legendáivá szelídülték.

★ A város — másnak, V áci M ihálynak, kit személyesen nem ismerhettem — szőke város volt, de a múló évek, a szaporodó barátok, itt született értékes is­ merősök gondoskodása révén mélységeivel, szépségével előttem is fel-feltárulkozott. Azután építeni kezdték a konzervgyárat. Hány meg hány mínuszos apró hírt, ünnepnapra szánt elegáns elsőoldalas tudósítást faragtatott az újságíró gya­ kornokkal ez és a másik, a gumigyári beruházás is. A nagy tragédia napja is elérkezett. Elvették tőlünk a Tuját. Kidobták, legyilkolták, megalázták, mert még a nyomát is megsemmisítették. Igen, igen! a Tuja (így, nagy betűvel, mert ez sze­ mélynév!) a mi korosztályunk számára a nyíregyházi villamost jelentette. Jómagam ezzel együtt vagy tán épp ennek jóvoltából vagyis a sárga felső­ testű és sötétszürke vagy olajzöld aljzatú villamosnak hála, kezdtem magamé­ nak vallani a várost. „Nyíregyházán villamos van!” — mondogattam másutt az országban meg a diákvakációs autóstopos Lengyelországban, s olyankor körbepillantottam hall­ gatóságomon, a másvidéki barátokon: felfogják-e vajon, hogy én egy nagyváros lakója vagyok? Eltűnt hát a Tuja, ami télen a zárt, nyáron a lánccal védett nyitott kocsi­ kat, egy-két-három villamos vagont jelentett. Ezeken a kocsikon döcögve-száguldva jártunk a tóra, érettségi bankett után a hajnali első járattal, úgy fél négy tájban a nyitottban térhettünk haza. Meghalt a Tuja, de temetésén nem sírtunk. Talán azért nem, mert elhittük, hogy bölcs városrendezők távolbalátó képessége szedette fel a síneket. Vagy tán azért nem könnyeztünk, mert korosztályunk akkorra már 28—30 éves fél­ felnőtté növekedvén röstellte érzelmeit? Egy bizonyos: engedtük, hogy elvegyék tőlünk ezt a kedves játékot. Nem feküdtünk az utoljára végigbicegő Tuja elé sem a Szabolcs utcai szakaszhatár­ nál, sem a kitérőnél, sem a kis sóstói hídon, sem a Beloiannisz (ma Tanácsköz­ társaság) téren — hogy megakadályozzuk a hagyománypusztítást. Újságíró voltam már akkor is. Egyetlen sort sem írtam Tujánk védelmére. Ha valamikor végleg kitaszít ez a város, városom, biztosan ezért teszi majd. ★ Épült, de még akkor nem sejtettem, hogy nekem is épül a Déli meg az 1 Északi Alközpont. Riportocskám hőse, a kótaji két laki kőműves vakolta a lakást, a Vécsey utcai házat, amely jó évtizeddel később ilyen-olyan csereberék útján másfél szobás családi fészkemmé vált. 389

Nyíregyháza néha új stráfot, később még csillagot is pakolt szakmai rang­ jelzésem díszítgetésére: újságíróvá nevelt feledhetetlen mesterem, S ip k a y B arna és jobb lapokat látott O rdas N ándor, akinek mesterfogásai itt bizseregnek uj­ jaimban. ő tanította meg: a megyehatáron túl is létezik egy világ! Itt fogadott, s hiszem, tartott meg barátjának R a tk ó J ó z s e f és P áll G éza és még sok nagy­ szerű ember, akik elmentek és akik ittmaradtak. Egyszer, amolyan könyvtár-előcsarnokban hevített jóízű vitában, még vagy negyedszázada dr. Szász L ev en te akart megajándékozni úgymond egy leckével, ahogyan ő mondta, „nyíregyházi valóság órával” . Ennek lényege sem több, sem kevesebb nem volt: sohase akarj több vagy jobb lenni a többieknél, vagy ha ki akarsz emelkedni a középszerből, tűnj el innen. Én a k k o r maradtam, nem hittem a tanácsnak, de a tanácsot osztó elment. Az egykori nyíregyházi, a ké­ sőbbi pécsi (könyvtáros a finn nyelv nagy tekintélyű hazad szakértőjévé nőtt. Utoljára a Leningrád—Varsó—Budapest repülőjáraton ültünk egymás mellett, véletlen útitársként. Levente Helsinkiből tért haza, én Varsóból. Ö Pécsre én Nyíregyházára. Valahol a Tátra fölött járhatott gépünk, amikor emlékeztettem őt a vaióságórán kapott leckére. Vallotta, hogy akkor igaza volt. Nem vitat­ koztunk, nem cáfoltam őt — ellenérveim erőtlenek lettek volna. Szeretnék újra találkozni ezzel az emberrel, aki szíve melegével szerette Nyíregyházát. Persze többé nem találkozunk. Meghalt. ★ Egyszer, valamikor a hetvenes években, talán 77-ben nyíregyházi rádiós­ ként ugyancsak furcsa dologra vállalkoztam: R a tkót rávettem, lépjen fel ve­ lem együtt a budapesti rádiókabaréban. Erre a merészségre mindössze annyi jogosított fel, hogy a költővel nem sokkal előbb a szerkesztőség kulturális ro­ vatában együtt kerestük a kenyeret. Lett is ebből a vállalkozásból kabaré szó­ vivői párbeszéd, többek szerint tán még siker is. Annyi bizonyos, hogy asztalt táncoltattunk, szellemet idéztünk Szabolcs-Szatmárban: B essen y eit, K rű dyt, M ó ricz o t. .. szólítottuk a műsorban, ők erre megjelentek, hogy szellemük alakjában tréfálkozva visszatérjenek közénk. Vidám kis műsor volt! Életrajzom véletlen, elhanyagolható adata Nyíregyháza. Ilyen-olyan gyö­ keret mégis eresztettem a laza nyíri talajba. Mert itt is, ott is azon kapom ma­ gam országban, világban, hogy dicsekszem m á s szőke városával, védem, ha szapulják, szellemének világosságát bizonygatom, ha pimaszul sötétnek nevezik az őt körülvevő régiót. Teszem másutt, kardoskodom idegenben. De itthon, a szűkebb kis hazában — és nem a kabaré műfajában — enged­ tessék meg nekem még egyetlen egyszer a szellemidézés: . . . a Tuját szólítom a Széchenyi meg a Kossuth utcára és a Sóstói útra is . . . . . . Szász Leventét és az életükben eltávozott nagyszerű nyíregyháziakat szólítom. Azokat, akik bútorokkal, könyveikkel együtt batyuban a teherautó platójára hajították szomorúságukat is. 390

Szemle írói jelenlét Tíz éve adta hírül Katona Béla e lap hasábjain, hogy megalakult a Ma­ gyar írók Szövetsége kelet-magyar­ országi csoportjának szabolcs-szatmári tagozata. A kissé nehézkes és bonyolult megnevezés mögött egy maroknyi írástudó ember állt: köl­ tők, írók, műfordítók, kritikusok, akik ugyan még nem voltak tagjai az írószövetségnek, de akik már rend­ szeresen publikáltak a megyei sajtó­ ban, a szomszédos irodalmi orgánu­ mokban — az A lföld ben és a N ap­ ja in k bán — s alkalmanként talál­ kozhattunk nevükkel országos fóru­ mokon is. Nos, belőlük lett a „tago­ zat” , egy új irodalmi műhely a „kele­ ti végeken” . Van-e, lehet-e meghatározó szere­ pe egy-egy tájegységnek az irodalom­ ban, meghatározzza-e az alkotót és az alkotást a „hely szelleme” ? Az el­ múlt évben ezekről a kérdésekről volt tanácskozás Debrecenben, s a bevezető előadást tartó Fodor And­ rás gondosan számba vette mind a történelmi hagyományokkal rendel­ kező régi központokat, mind az úja­ kat, s arra a következtetésre jutott, hogy ezeknek szerepe felbecsülhe­ tetlen, mert „a kultúra csak régiók­ ban dajkálódhat” , de — tette hozzá — „a provincia visszaszerzett becsüle­ te nem egyenlő a provincionalizmusban való megrekedéssel” . Valóban nem egyenlő, bár sokan éppen azért nem tartják támogatan­ dónak a „provinciák” kezdeményezé­ seit, mert szerintük a peremiét, pe­ remszemlélettel jár együtt, nem fel­ emel, hanem megköt, lehúz. Magam úgy gondolom, tehetséget adhat a

„gyepsor” , de a flaszter is, s hogy ebből a tehetségből mi lesz, sokban múlik a környezeten. Ám éppen ezért van szükség szellemi „környezetvé­ delemre” . A 19. században lecsapolt vizek helyén — mint ismeretes — gyakran szikes puszták keletkeztek, s hasonló következményekkel járt a szellemi „vadvizek” egyetlen tároló­ ba terelése: helyenként kultúránk, irodalmunk is elszikesedett. „Nem számoltam össze — mondta Fodor András — , de úgy érzem, az elmúlt évtizedekben, különösen a hatvanas években, Szabolcs-Szatmár adta a legtöbb új írót. Voltak köztük iga­ zán tehetségesek és tragikusan tönk­ rement figurák. Érdemes volna egy­ szer az okokat és eredményeket tár­ gyilagosain mérlegre tenni.” Nos, ha ezt megtennénk, alighanem arra az eredményre jutnánk, hogy az okok között az egyik — s talán a legin­ kább meghatározó — a helyi műhely hiánya volt. Mert a kezdő író olyan, mint a csecsemő: dajkálásra, gondo­ zásra szorul, s első lépéseit biztosab­ ban teszi meg, s hamarabb kezd el járni, ha segítő kezek vigyázzák. A szellemi műhely persze nem óvoda — s nagy baj, ha azzá lesz —, sokkal inkább edző, kondicionáló tér, ihlető közeg. És úgy látom, fokozatosan ez­ zé válik a szabolcs-sztamári „tago­ zat” is, jórészt önerejéből, de megértő támogatóktól is segítve. Bizonyíték rá a Je le n lé ti ív című bibliográfia, amit a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár adott ki Madár János összeállításában. Amit ez a kis füzet regisztrál, elismerést kelt pusztán számaival. Tíz év alatt

391

a műhely öt antológiával jelentke­ zett, s megindította a Tiszta szívvel fü z e te k címmel az önálló kötetek (többségükben verseskönyvek) kiadá­ sát; ebből is van már kilenc. Ezek mellett további harminc könyve je­ lent meg az alkotóközösség tagjai­ nak, többségük helyi, nem hivatásos kiadó gondozásában. A napi- és heti­ lapokban, folyóiratokban publikált versek, elbeszélések, fordítások, kri­ tikák száma pedig meghaladja a fél­ ezret. És még mindig a számoknál ma­ radva: huszonkilencen „iratkoztak fel” erre a jelenléti ívre, többségük­ ben fiatalok, és persze költők. Rend­ hagyó viszont — de annál örvendetesebb —, hogy a műhelynek műfor­ dítói is vannak, a cseh, a finn és az orosz irodalom közvetítői; közülük Antal Miklósnak a maga tíz köteté­ vel (és írószövetségi tagságával) már rangja van a pályán, miként az iro­

dalomtörténész, kritikus Katona Bé­ lának, a műhely korelnökének és spiritus rectorának. Mellette Futaky László, Jánosi Zoltán, Madár János és Nagy István Attila vállalkozik a kritikaírás nem mindig hálás felada­ tára, de közülük csak Futakynak ki­ zárólagos műfaja ez, mint ahogy — ha nem tévedek — az epikának is csak egy következetes művelője akad: Bartha Gábor. Mennyiségileg gazdagnak, műfaji­ lag változatosnak mutatja a J e le n ­ léti ív a szabolcs-szatmári irodalmi műhely tevékenységét, s ez a doku­ mentáció utólag azokat igazolja, akik egy évtizede úgy vélték, hogy van igény és lesz lehetőség a szellemi ott­ honteremtésre. De nem kevésbé iga­ zolja és dicséri azokat a szervezete­ ket, testületeket, intézményeket, amelyek segítették, anyagilag támo­ gatták ezt a vállalkozást. Simon Zoltán

Balogh István: Regeszták Szatmár vármegye jegyzőkönyvéből (1593. m áju s 1. — 1616. augusztus 6.) A vármegyei jegyzőkönyv elődei azok a feljegyzések (lajstromok, jegyzékek), latin szóval regestrumok vagy registrumok, amelyek a megyei bíráskodás kapcsán, illetve eredmé­ nyeként a XIV. századtól keletkez­ tek, jöttek létre. E kezdetben szi­ kár s kizárólag jogi természetű fel­ jegyzések nőttek, szélesedtek, terebé­ lyesedtek azután a későbbiekben jegyzőgönyvvé, vagyis azzá az irat­ féleséggé, amely ma mint a megyei történelem egyik legnevezetesebb, legbecsesebb forrása ismeretes. A történeti Magyarország vonatko­ 392

zásában a legrégibb megyei jegyző­ könyv a Zólyom vármegyéé, kezdő­ éve: 1500. Még 23 (összesen tehát: 24) vármegye büszkélkedhetik XVI. szá­ zadban kezdődő sorozatokkal. Közöt­ tük a bennünket közelebbről érdek­ lő térségben az Ung megyéé 1543mal, Szabolcsé 1550-nel, Beregé 1569cel kezdődik és így előkelő helyet foglalnak el a régiség alapján meg­ állapítható ranglistán. Szatmár 1593mal induló jegyzőkönyve tehát ezek­ hez képest kései, 22. a sorban, vég­ tére ez sem megvetendő hely, kora, régisége így is, nemzetközi mércével

mérve is figyelemre méltó. (Főglein Antal: A vármegyei jegyzőkönyv, Levéltári Közlemények, 1938. 142— 167. 1.). Feljegyzések szerint a szatmári jegyzőkönyvek is hamarabb, koráb­ ban kezdődtek. 1610-ben még meg­ voltak a megye régi, ti. 1593 előtti jegyzőkönyvei, amelyeket az egykori jegyzők (Csegoedy András, Vásárhe­ lyi Gábor és Rigómezey Mátyás) ad­ tak át az alispánnak, Vetéssy László­ nak, aki, hogy biztos helyen legye­ nek, az ecsedi várban őriztette azo­ kat. Később mégis nyomuk veszett. Pedig — mint megállapítható — Szatmár ugyancsak vigyázott jegyzőköny­ veire. Amikor 1606. májusában haj­ dúk grasszálnak a megyében, Óvári­ ban népes közgyűlés egyhangú hatá­ rozatban ad autasítást a nótáriusnak: nehogy magával merje hozni a me­ gye jegyzőkönyvét az ülésekre, mert megeshet, hogy útjában hajdúk fog­ ják el, és a megye nagy veszedelmé­ re és kárára megsemmisítik, tönkre­ teszik azt. B alogh István most megjelent mun­ kája a fennmaradt sorozat első kö­ tetét dolgozza fel, illetve az abból ké­ szített regesztákat nyújtja át az ol­ vasónak, ám mint maga mondja, regesztái korántsem ölelik fel az öszszes bejegyzést, hanem csak azokat, amelyek politika-, művelődés- és helytörténelmi szempontból fontosak az eredetileg önálló, 16—20 oldalra terjedő fogásokból álló, s csak utólag összefűzött kötetben, amelynek lap­ számozását is S ch em b erg er F eren c végezte el, amikor a XVIII. század 80-as éveiben a szatmári levéltár ren­ dezésével volt megbízva. Az imént szóba jött, s az előttünk fekvő munka lényegének megértése szempontjából oly fontos regeszta név mint tudományos műszó az ok­ levéltan (diplomatika) szótárából va­ ló, az oklevelek tartalmi kivonatát nevezik így és a regesztázás, azaz a

kivonatkészités pontosan szabályo­ zott eljárás (Borsa Iván: A középko­ ri oklevelek regesztázása. Levéltári Közlemények, 1946. 47—70. 1.) A re­ geszta nevet ma szélesebb értelem­ ben használják és nemcsak az okle­ vél-kivonatokat mondják regesztána'k, hanem az egyéb írott források alapján készítetteket is. A regesztaközlés így a forráskiadás egyik sajá­ tos (lassan gyakorivá váló) formája, amely — ha nem kelhet is versenyre a teljes szövegű közlésekkel — a leg­ határozottabban fontos, hasznos és bi­ zonyos határok között helyettesítheti, sőt pótolhatja is az eredetit. Ebbe a körbe tartozik hát Balogh István értékes munkája (a továb­ biakban: Regeszták) is, amely az or­ szág és a megye, ti. a történeti Szatmár múltjának fontos, egyben drámai fordulatokban is bővelkedő idősza­ kán kalauzolja végig az olvasót, Íri­ szen ekkor zajlik a tizenöt éves hábo­ rú, a Bocskay-szabadságharc és ek­ kor. illetve az utóbbi nyomán követ­ kezik be a rendiség új fellendülése és megerősödése is. Nehéz eltalálni tehát, hogy mit emeljünk ki és mit ajánljunk az érdeklődő olvasó fi­ gyelmébe. Ezt latolva nem hagyhatjuk figyel­ men kívül, hogy a feldolgozott for­ rás két megyei intézmény, éspedig (1.) a m eg y ey y ű lés és (2.) a m egyei törv én y szék (sedria) tevékenysége, működése nyomán jött létre, ezt do­ kumentálja, és érthetően a regeszták is erről szólnak, ebbe nyújtanak be­ pillantást, illetve erről adnak átte­ kintést. 1594. november 30-án hatá­ rozat mondja ki, hogy 12 forint bír­ sággal (adott korban jelentős összeg) kell sújtani azt a nemest, a'ki nem jár el a megyegyűlésekre. Okkal. A megyegyülés a megyei közélet, a helyi politika és igazgatás legfontosabb fó­ ruma. Itt döntenek a lakosságot érin­ tő legéletbevágóbb kérdések felől, itt választják a megye tisztviselőit, 393

az országgyűlési követeket, itt hirde­ tik ki a törvényeket, a központi ha­ talomtól érkező utasításokat és leira­ tokat, itt rendelkeznek a végrehajtás mikéntjéről stb. A megyegyűlés azon­ ban a tárgyalt korban már nemcsak fontos és nevezetes, hanem egy­ szersmind differenciált intézmény is. Nemcsak k ö z g y ű lések et tartanak, ha­ nem rész g y ű lések et is (a Regeszták szerint első ízben 1608. október 29én), a közgyűlésnek meg sajátos for­ mája a p ecsételő közg y ű lés (1607. jú­ lius 18.), amikor az utasításokat és az egyéb megbízásokat látják el pe­ cséttel. A szatmári nemesség 1593 és 1604 között D om ahidán , 1605. január 2-án, amikor minden valamirevaló férfi odavan és Bocskay oldalán har­ col, Ú jh ely ben (ti. Sátoraljaújhe­ lyen, Zemplén vm.), utána váltakoz­ va S zatm áron (ti. Szatmár mezővá­ rosban), C sen g erben , Ö váriban , Csegöldön , B atizon tartja üléseit. Az ülés helyét általában közakarattal hatá­ rozzák meg, és rendszerint zúgolódás nélkül mennek is el a kijelölt helyre. C segöld azonban sehogy sincs a ne­ messég ínyére, „mivel a nagy távol­ ság, az utaknak a gyakori áradások következtében nehéz volta, a becsi (ti. szamosbecsi — K. S.) réven való késedelmes átkelés m iatt. . . törvény­ szék és közgyűlés tartására alkalmat­ lan” — panaszolják.

fekvése, történetei és polgári esmérete I. Budán, 1809. 103— 104. 1.) Ami­ kor 1606-ban a bécsi béke értelmé­ ben Szatmár várát és a vármegyét is Bocskay Istvánnak adják át, Bocs­ kay atyafiát, B á csk á i B ocskay M ik­ lóst nevezi ki főispánnak, egyszers­ mind a szatmári vár főkapitányává. Hajdú katonáival jelentős szerepet játszik 1608-ban Rudolf császár és király félreállításában, II. Mátyás ha­ talomra juttatásában. Nem sokára azonban elpártolt a Habsburgoktól, így történt, hogy a király személyes és odaadó hívét, N agylucsei Dóczy A ndrást nevezte ki szatmári főispán­ ná, egyben szatmári főispánná, azzal az indoklással, hogy a két tiszt-ség „mindig egybe van kötve” . Kénytelen-kelletlen elfogadták, de a két állás összekapcsolása ellen a leg­ határozottabban tiltakozott a megye: „Egyáltalán nem akarnak ellenkezni Őfelsége parancsával — hangoztat­ ják 1610. október 6-án —, ezt a til­ takozást csupán azért teszik, mert Dóczy András a megyében nem bir­ tokos, és főispánnak e megyében úgy fogadják el, hogy ez a szokatlan újí­ tás bármikor szokásba ne jöjjön.” Dóczy főispánsága se ért szerencsés véget. Bethlen Gábor fogságába esett, rabként pusztult el a fogarasi várban 1620 februárjában. (Szirmay Antal i. m. I. Budán, 1809. 107. 1.).

Feltétlen figyelmet érdemelnek to­ vábbá a megye szervezetére, igazga­ tására, tisztviselőire vontakozó fel­ jegyzések, adatok. Főispán, két alis­ pán, négy szolgabíró, valamint né­ hány (pontosan meg nem határozha­ tó számú) esküdt ülnök irányítja, rendezi az ügyeket. A főispáni mél­ tóságot a tárgyalt időben (1585-től) az Ecsedi Báthori-ág utolsó tagja, B áth ori Istv án tölti be. Nemcsak szatmári főispán, hanem szabolcsi és somogyi is egyben. Életének 50. évé­ ben, 1605. július 25-én halt meg. (Szirmay Antal: Szathmár vármegye

A választott tisztviselők megbízása csupán egy évre szólt, de a zűrzava­ ros-háborús viszonyok következtében ennél rendszerint hosszabb ideig vi­ selték tisztségüket. Az alispánok kö­ zül elsőnek A narcsi P éter nevével ta­ lálkozunk a Regesztákban, aki 1593ban másodalispán. 1594. január 20án közgyűlési határozat mondja ki, hogy más alispánt választanak, de mindaddig, míg békésebb idők nem következnek, meghagyják állásában. Az alispáni tisztséget a továbbiakban a következők töltik be: 1595— 96-ban Irinyi G yörgy és K ö k én y esd i Pál,

394

1597—99-ben M ezőterem i V etéssy László és F ilp esi A racsay Já n o s 1601-ben V itkay László és F ilpesi A racsay Já n o s (az utóbbi helyére — időközben bekövetkezett halála miatt — B agosi B ag ossy P ált választják még 1601-ben), 1602-ben R áp olti Nagy (másképp Deák) M átyás, 1603-ban B agossy P ál és R ápolti Nagy M átyás 1604— 5-ben B agossy Pál és D engelegi B ern át (az utóbbi helyett 1605. augusztus 20-tól C som aközy Péter), 1606-ban B agossy Pál és S á rk ö z ú jla k i Ü jlaki M átyás, 1606. november 11-től B alázsházy M iklós, 1607-ben újra S árközú jla k i Ü jlaky M átyás és B a ­ gossy Pál, 1608—09-ben K ölesei K en d e T am ás és B ag ossy P ál (1609. március 1-től kerül Bagossy helyére M agasm arti P athó F eren c), 1610-től 1616-ig szintén K ö lesei K en d e Tam ás és M agasm arti P athó Feren c. Nincs terünk a szolgabírók és az es­ küdt ülnökök hasonló kimutatására, csupán röviden utalunk rá, hogy szol­ gabíróválasztásról az 1594. március 24-i jegyzőkönyvben, ülnökökéről meg az 1595. szeptember 10-i feljegy­ zésben olvashatunk először. A jelzett időpontban 4, majd 1598. december 31-én 13 ülnököt választanak. (Való­ színűen ez utóbbi szám utal a megyei ülnökök pontos, vagy pontosabb lét­ számára.) Talán külön kiemelés nél­ kül is világos az ilyen adatok és fel­ jegyzések óriási jelentősége, hiszen ezek segítségével állapíthatjuk meg, hogy kik ültek a megye kormányá­ nál, kik tartották kezükben a veze­ tést és kikből állott a h ely i elit. Mindaddig, míg igény lesz az ember­ arcú történetábrázolás, és a történet­ írók sem adják fel, hogy a múlt idők való világát valódi, hús-vér alakok­ kal kell bemutatni, az ilyen feljegy­ zéseknek is nagy lesz az ázsiója, hi­ szen helyben a helyi vezérkar hatá­ rozta meg a dolgok menetét, adott sajátos arculatot a megyében zajló eseményeknek.

Nem mulaszthatjuk el, hogy kü­ lön, kiemelten ne szóljunk azokról a tisztviselőkről, akiknek keze munká­ ja a feldolgozott jegyzőkönyv, a je g y ­ zőkről. Szintén választott tisztvise­ lők, az első választásról 1597. június 7-ről van tudósításunk, amikor Ir i­ nyi Irinyi András h ely ére F elsőpu lyai B ü k y F arkast állítják. 1597. jú­ nius 1-től azonban újra Irinyi András a „vármegye pennája” . Ezután hoszszú éveken, sőt évtizedeken keresz­ tül tölti be a tisztséget. Helyzete cseppet sem rózsás, irigylésre méltó. A vármegye enyhén szólva se pontos fizető. Állandóan lemondással kell fe­ nyegetőznie, valósággal közelharcot kell vívnia, hogy megkapja salláriumát. „Irinyi András nótárius tisztes bocsánatkérés mellett a megtagadott fizetés miatt lemondott” — olvas­ hatjuk egy 1603. április 29-i bejegy­ zésben. „Irinyi András két évig fi­ zetés nélkül és nem csekély kárával viselt hivataláról lemondott. Elma­ radt évi fizetése az 1602. és 1603. év­ ről 142 forint” — szól a másik, 1603. augusztus 20-ról kelt feljegyzés. 1605ben munkabeszüntetéssel tiltakozik az elmaradt fizetés miatt. „A jegyző tiltakozik, hogy fizetését az alispán mind máig nem adta meg. Emiatt most senki lehetetlenre nem kény­ szerítheti, addig nem akarja hivata­ lát ellátni, míg fizetési hátralékát meg nem kapja” (1605. június 20.). Mindezek ellenére marad (lehet, hogy nem is tud és igazában talán nem is akar elmenni). Leszármazási táblázatok, ún. ?iemzetség -, illetve csa lá d fá k összeállítá­ sánál mindig fontos feladatként je­ lentkezik az ős, legalábbis a n em esség ­ szerző kilétének felderítése, megálla­ pítása. Rendkívüli fontosak ebből a szempontból azok a feljegyzések, amiket a Regesztákban a cím eres n e­ m e s le v e le k (armálisok) kihirdetésére találhatunk. Az első erre vonatkozó bejegyzés az 1604. május 7-i törvény395

széki ülés jegyzőkönyvében a B ozó István és fia rész ére kiállított armális kihirdetéséről. Ezen kívül még nyolc armális (1606.: Zalagh Albert és testvérei, Lőkös Mihály, Váradi Mihály, 1607.: Balogh István, 1608.: Tarpai Végh István, 1610.: Zekér Mihály, 1613.: Czahóczy Menyhért és testvérei, valamint Bónis Mátyás, 1615.: Kawor Mátyás) kihirdetéséről, illetve az ezek körül támadt bonyo­ dalmakról van tudósításunk. Ahhoz ui., hogy a jobbágy nemességet sze­ rezhessen, földesura engedélyére volt szükség (ezt mondták manomissiónak), az oklevél érvényességéhez pe­ dig a kihirdetés volt az elengedhetet­ len feltétel, erre pedig csa k a megye­ gyűléseken kerülhetett sor. Ez azon­ ban korántsem mindig és minden esetben volt egyszerű, ment simán végbe. Fölöttébb tanulságos ebből a szempontból Csahóczy Menyhért és Bónis Mátyás esete. Mint a R egesztá k b ó l kihámozható, Csahóczy Meny­ hért Egri faluban lakó jobbágy elő­ ször még Bocskay Istvántól szerzett címeres nemeslevelet. Később — nyilván már ennek birtokában — ar­ ra hivatkozva, hogy neki már az ősei is nemesemberek voltak, II. Mátyás­ tól kért újabb oklevelet, amelybe testvéreit és Bónis Mátyást is beírat­ ta. Amikor ez utóbbit is kézhez vet­ te, megtagadta a jobbágyi szolgála­ tot. Földesura (Egry Bernát) bizo­ nyosan rosszindulatból, vagy éppen bosszúból 1613. május 1-én (talán ép­ pen akkor, amikor ki akarták hirdet­ ni az armálist) maga és fia nevében közgyűlés nyilvánossága előtt tilta­ kozott a kihirdetés ellen, mivel — mint mondotta — Csahóczy „hamis könyörgés révén’’ szerezte az okleve­ let. Pár hét múlva, július 17-én újabb tiltakozás kíséretében adta át a Csahóczytól előzetesen elkobzott oklevelet a megyei nótáriusnak. Vé­ gül a november 7-i közgyűlésen az­ zal zárták az ügyet, hogy Csahóczy396

nak visszaadták az armálist, de azzal a kijelentéssel, hogy azzal sem ő, sem testvérei nem élhetnek a megyé­ ben. Hasonlóan fontosak a megyebeli nemesség tagozódására, rétegződésé­ re utaló bejegyzések. „ . . . A megye tisztségviselői fizetésének fedezésére, a nótárius salláriumára dica alá adó­ zó házat bíró minden egyes nemes minden ház után egy forintot, dica alá nem vont, házakat nem bíró taxás nemes teljes ekével, 8 igás ökörrel 50 dénárt, félekével 25 dé­ nárt, két lovat vagy két tehenet bí­ ró 12 1 2 dénárt tartozik fizetni” — így egy 1607. április 7-ről fennmaradt közgyűlési határozat. „Birtokos és dica alá eső telekkel bíró nemesek egyenként 80 dénárt, más birtokos nemesek javaik után nem, csupán teljes 4 ökrös eke után ugyancsak 80, kétökrös eke után 40 dénárral adóz­ nak. Az iga nélküliek mentesek az adótól” — szól egy másik döntés 1608. augusztus 20-ról. A szatmári nemességnek tehát két alaptípusa van a XVII. század elején a fentiek szerint: 1. a b irtokos (dica, azaz adó alá eső házakkal, illetve portákkal rendelkező) és 2. a taxás (tehát adó­ zó, terheket viselő) nemes, akit iga­ erő, vagyis annak alapján vesz igénybe, adóztat a hatalom (esetünk­ ben a megye), hogy nyolc-, négy-, vagy kétökrös gazda-e. A két típus között — mint az idézetek is érzékel­ tetik — természetesen átmenet is van, és a taxásoknál „lejjebb” is áll­ nak, azok ti., akik nem rendelkeznek igával. Nem érdektelen szóba hozni, hogy egy idő óta elterjedt nézet, hogy a nemesség a vérrel való adózásból csa k az azzal járó előnyöket, kivált­ ságokat, kedvezményeket szerette, és sehol, a „fasorba” se volt, amikor az ég zengett és ki kellett állni a gátra. A R eg eszták nem erősítik meg és nem támasztják alá ezt a vélekedést,

legalábbis nem egészen ez a helyzet. 1593 és 1616 között összesen h ar­ m incszor szólítják fegyverbe a ne­ mességet, és a nemesség — ha egyéb­ ként megállapítható is, hogy nem repes és nem veri magát földhöz az örömtől — minden egyes esetben helytáll, teljesíti kötelességét. Mint már utaltunk rá, 1605. január 2^án még a közgyűlést is Űjhelyben kell megtartani, mivel a Bocskay István által elrendelt generális inszurrekció következtében minden férfi távol van, aki csak számít a megyében. A felülések alkalmával rendszerint nem csupán a nemességet mozgósít­ ják, hanem a telekkatonaságot is. „Minden dica alá eső porta után két lándzsás gyalogost állítsanak ki” — rendelik pl. 1594. november 30-án. Vagy: „Minden dicafizető porta után egy lándzsás gyalogos, a dicális por­ tát nem fizető helységek minden tíz jobbágy után szintén ugyanennyit kötelesek kiállítani. Az otthon ma­ radt kilenc jobbágy tartozik a hadbavonultakat ellátni” — hangsúlyozzák 1597. június 24-én. A Regeszták igy arra is számos értékes adalékkal szol­ gálhatnak, hogyan és mint létezett, működött a telekkatonaság intézmé­ nye a XVI—XVII. század fordulója körüli időkben. „Ily soká tartó viadal piacán / A szeled lelkek fene tigrisekké / vál­ nak, elszokván az igaz s az érző 1 em­ beri szívtől” — írta két évszázaddal később az ugyancsak háborús kor­ szakban élt költő. Virág Benedek. A helyzet a XVI. század végén és a XVII. század elején se más. Elszaba­ dult indulatok, a viszonyok eldurvu­ lása jellemzik a regesztázott jegy­ zőkönyv korszakát is. Miközben a török ellen folyik a háború, jófor­ mán egy percre sem szünetel az urak egymás közti harca, napiren­ den a hatalmaskodások és az erősza­ kos cselekmények, kiéleződnek a bel­ ső ellentétek. A megye elrettentő in­

tézkedésekhez folyamadik. „Minden­ féle gyilkosok, tolvajok, hitszegők és hazugok bármely megyebeli helyen találtatnak, azon helyek bírái által büntetödjenek . . . minden helység ha­ tárán kalodát, kereket, kéz- és láb­ bilincset, karót állítsanak a közönsé­ ges gonosztevők büntetésére. . . ” — rendelik el 1607. április 18-án. A hi­ vatkozott rendeletnek nincs kellő fo­ ganatja. „Némely nemesek jelentésé­ ből értjük — olvashatjuk pár héttel később — , hogy a vesztőhelyek és ka­ rók, amelyeket a közönséges gonosz­ tevők megbüntetésére a helységek határain állítottak a megye statútu­ ma szerint, ki vannak döntve és le vannak rontva.” Számos vonatkozását említhetnénk, idézhetnénk még a Regesztáknak. Hisszük azonban, ennyi is elég an­ nak bizonyítására, hogy — ismétlem — értékes munkával van dolgunk, amely rászolgál, hogy intra et extra muros magára vonja a figyelmet. Mégsem hagyhatjuk említetlen, hogy nagyban növelné a további kö­ tetek értékét 1— 2 jól tervezett tér­ kép, továbbá néhány, korhoz és szö­ veghez egyaránt illő kép, rajz, rövi­ den: illusztráció. Ugyancsak nyere­ sége lenne a kutatásnak, ha a fonto­ sabb intézmény-, tisztség- és foglal­ kozásnevek mellett zárójelben a la­ tin terminus is ott állana. Végül egy apróság. A nemesi előneveknél a ré­ gi, feudáliskori gyakorlatnak megfe­ lelően a nagybetűs írást tartanám he­ lyénvalónak, nem pusztán hagyo­ mánytiszteletből, hanem abból a meg­ fontolásból is, hogy a kisbetűs (pl. magasmarti Pathó Ferenc) nem egy­ értelmű, sőt kifejezetten félrevezető is lehet, amennyiben az ilyen kérdé­ sekben járatlan olvasó könnyen vél­ heti a kisbetűvel írt elemet illetőség­ re utoló szónak. A nagybetűs írás (az előbbinél maradva: Magasmarti Pathó Ferenc) ezzel szemben egyér­ telmű, félreértethetlenül utal rá, 397

hogy társadalmi státusára utaló név­ ről van szó. A szerző szerint a fen­ tiekben említettek még nem előnevek, hanem csupán a birtokközpont­ ra, azaz a cúria helyére utaló szavak.) Balogh István könyve önmagában is fontos, ha úgy tetszik, nevezetes eseménye a tájon folyó történetkuta­ tásnak. Ezúttal kétszeresen is az, mi­ vel S zabolcs-S zatm ár M egyei L ev él­ tár K öz lem én y ei címmel új sorozatot vezet be, mely dr. G y arm ath y Zsig­

m on d megyei levéltárigazgató szer­ kesztésében lát napvilágot. Ezt ha­ rangozza be, illetve erről tudósít Gyarmathy Zsigmond tollából a kö­ tet élén álló előszó is. Híradása sze­ rint érdekesebbnél érdekesebb mun­ kákra, kötetekre lehet számítani. Megkülönböztetett figyelemmel, fel­ csigázott érdeklődéssel várjuk tehát a folytatást. Kávássy Sándor

A „Kis-Kossuth“ Szabolcs vármegye XIX. századi tör­ ténetének egyik jelentős személyisé­ géről jelentetett meg életrajzot az el­ múlt esztendőben a nagykállói Krú­ dy Gyula Könyvtár. A szerző, Tidronczel Sándor arra vállalkozott, hogy kivételes történelmi személyi­ ség életének nyomába ered. „K öny­ vével a szerző a nagy idők szabad­ ságharcosának, a nép „Kis-Kossuth"jának: a Jókai, Irányi Dániel és Helfy Ignác, sőt Kossuth Lajos által is nagyra tartott Böszörményi László­ nak kíván emléket állítani” — írja az előszóban a felelős kiadó, Dobó Istvánná. Böszörményi nemes család sarja, legközelebbi ősei Kopócsapátiban él­ tek —, ő is ott született 1822-ben. A sárospataki református kollégium ta­ nulója volt, majd elméleti-jogi tanul­ mányai, valamint joggyakorlata be­ fejeztével Nagy kálióban lett ügyvéd. Az 1848-as márciusi események már itt érték. A nemzeti szellemben ne­ velkedett Böszörményi nemcsak a helyi Közbátorsági Bizottmánynak lett szinte azonnal a tagja, hanem nemzetőrnek is felcsapott. (Egyetlen megjegyzés Böszörményi nemzetőrsé­ géhez: A kötetben szereplő május 26-i dátum mint a szabolcsi zászló­ alj megalakulásának időpontja, té398

vés, mert ezek az „önkéntes nemzet­ őri csapatok” Batthyány Lajos mi­ niszterelnök augusztus 13-i rendelete után szerveződtek, Szabolcs várme­ gyében például augusztus végén.) Böszörményi László a szabolcsi nemzetőrökkel olyan híres csatákban vett részt, mint a letenyei, mosoni, móri, rákosi, szolnoki, ceglédi, hatva­ ni, isaszegi, nagysallói, váci és az ácsi. Ott volt Komáromnál is, ahol az utolsó védők egyikeként jeleske­ dett a harcban. A bukás után — vállalva önmagát és az elkövetkezendő kellemetlensé­ geket — , visszatért Nagykállóba, s mint ügyvéd a nyírbátori, nyíradonyi elesettek mellé állt. 1861-ben megyei főjegyzői tisztséget kapott. Nem sokkal ezután a nagykállói választó­ kerület képviselőjévé választotta. Vi­ szontagságos küzdelmek következtek ekkor. A kiegyezés után kitűnt, hogy a nemzeti közvélemény továbbra is Kossuthot tekinti vezérének. Egyes megyék bizalmi nyilatkozatot is küldtek neki, több megüresedett vá­ lasztókerületben országgyűlési kép­ viselőnek választották és hazahívták. Kossuth a hívást válaszleveleiben el­ hárította, s ismételten kifejezte a ki­ egyezés kritikáját. A váci választók­ hoz intézett levelében az osztrák di-

nasztia uralmát Magyarország füg­ getlenségével összegyeztethetetlennek nyilvánította, és felszólította a törvényhatóságokat, hogy tiltakozza­ nak a kiegyezés ellen. Kossuth leve­ lei a szélsőbal lapjában, a Magyar Újságban jelentek meg, és nagy ha­ tást váltottak ki az országban. 1867 augusztusának végén a szorongatott helyzetbe került kormány erélyes lé­ pésre szánta el magát. A Magyar Új­ ságnak a váci levelet tartalmazó pél­ dányát lefoglalta, majd sajtópert in­ dított az újság szerkesztője, Böször­ ményi László ellen, aki ekkor már a szélsőbal legharcosabb, közmegbe­ csülést élvező képviselője volt. A képviselőház felfüggesztette mentel­ mi jogát, az esküdtbíróság sajtóvét­ ségért elítélte. Böszörményi nagybe­

tegen került a börtönbe, és miután elutasította a felajánlott kegyelmet, ott is halt meg hamarosan. Az az életrajz, amely Tidrenczel Sándor könyvének lapjain kibonta­ kozik, nem mindennapi. Böszörmé­ nyi életútja valóban — a szerző sza­ vaival élve „a tragikus egyéni élet­ sorsokban bővelkedő korszak példázatos esetévé vált” . A „Kis-Kossuth” ról szóló könyv rövidsége ellenére is teljes. Nemcsak életrajzot közöl, az ajánló bibliográfián kívül szemel­ vénygyűjtemény is található benne, melynek minden egyes darabja érde­ mes a tanulmányozásra. (Tidrenczel Sándor: Böszörményi László [a ,,Kis-Kossuth” ] Nagykálló, 1986. 72. o.) Zám bó Ildikó

A Régi Tiszántúli Könyvtárak két újabb kötetéről A debreceni Kossuth Lajos Tudo­ mányegyetem Központi Könyvtára az Országos Széchényi Könyvtár után a második legnagyobb hungarikagyűjteménnyel rendelkező nemzeti könyvtár, a feladatrendszere szerint — elsősorban az észak-tiszántúli ré­ gióban — meghatározó szerepet tölt be a tudományos kutatómunka köny­ vészeti alapjának megteremtésével, a szóba jöhető irodalom, forrásanya­ gok feltárásával. Ennek a célnak gya­ korlati megvalósítása érdekében több évtizede következetes bibliografizáló, repertorizáló, publikációs tevékeny­ séget folytat, s eredményes szakmai műhelymunkájának kézzel fogható bizonyítéka, hogy nívós kiadványai megkülönböztetett figyelmet érde­ meltek, érdemelnek. A többféle soro­ zatban (Tiszántúli Időszaki Kiadvá­

nyok; Tiszántúli Személyi Bibliográ­ fiák; Könyv és Könyvtár cím alatt közreadott évkönyvek, valamint a Régi Tiszántúli Könyvtárak) meg­ jelenő kiadványok közül, most ez utóbbinak, nemrégiben napvilágot lá­ tott két tagját mutatjuk be. Előzményiként meg kell említeni, hogy a Régi Tiszántúli Könyvtárak sorozat indításának gondolata Csüry István, az Egyetmi Könyvtár volt igazgatójának nevéhez fűződik, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a Tiszántúlra vonatkozó irodalom fel­ tárásának előkészítésében, megszer­ vezésében, a kutatás szempontjából számottevő könyvtárak közötti együttműködés kimunkálásában. En­ nek szellemében, s közös vállalkozás jegyében született meg az első kötet, mely a Debreceni Református Kol399

légum Nagykünyvtárának az orvos­ tudomány körébe tartozó műveit re­ gisztrálta — kötetkatalógus formájá­ ban. Második kötetként Ojtozi Esz­ ter: A máriapócsi baziliták cirillbetűs könyvei c. munkáját tették közzé, amely a monostori könyvtár, a pótol­ hatatlan értékű templomi gyűjte­ mény keletkezési körülményeit vizs­ gálta, rekonstruálta. Ugyancsak Oj­ tozi Eszter szerzőségében vált továb­ bá publikussá a Nyíregyházi Püspöki Könyvtár, szeminárium gazdag köny­ vészeti anyagából a keleti pravoszláv egyházi liturgiában használt kiadvá­ nyok meghatározása, rendszerbe fog­ lalása: A Görögkatolikus Hittudo­ mányi Főiskola könyvtárának szláv és román cirillbetűs könyvei címmel. A sorozat témairányultságát meg­ alapozó kötetek után némi késéssel] most kézhez kapott újabb munka folytatását jelenti a könyvtörténeti múlt feltérképezésének. A R efo rm á ­ tus K ollég iu m N ag y kön y v tárán ak soron következő k ö tetk a ta ló g u sa a huszonhárom szakcsoportra felosz­ tott nagy értékű gyűjteményből a földrajz témakörébe tartozó közel négyezer művet veszi számba. Hazai és egyetemes földrajz, útleírások, m o­ nografikus munkák, térképek stb., köztük több száz évvel ezelőtt ki­ adott könyvritkaságok válnak így a kutatás számára ismertté, hozzáfér­ hetővé (megyei vonatkozású pl. Me­ ző Cyril—Zanathy Antal: Szathmár vármegye (Comitatus Szathmariensis). Pest, 1848., Sexty András: Sza­ bolcs Vármegye és a Hajdú Városok Kerülete. [Comitatus Szabolcsiensis et Districtus Oppidorum Hajdunicalium], Pest, 1848. stb.). A katalógus használatát tárgymu­ tató, személynévmutató, possessor névmutató (régi birtokosok, tulajdo­ nosok felsorolása) segíti. A szerkesz­ tők — Barcza Józsefné és Szathmári Sándorné — láthatóan megbízható szakszerűséggel végezték munkáju­ 400

kat. összeállításuk jól példázza: a teológiai tudományos kutatás mellett a Kollégumi Könyvtár biztosítja más diszciplínák forrásanyagainak megis­ merését. A katalógus bevezetőjéből kitűnik, hogy tovább folynak a mun­ kálatok, pl. a legközelebbi kötetben az egyháztörténelem dokumentumait tárják fel, mely elengedhetetlen tá­ jékoztató segédletet jelent az egyete­ mes és hazai egyházi irodalom, va­ lamint művészettörténet tanulmá­ nyozásában. A sorozat legfrissebb, ez évben megjelentetett, ötödik kötete O jtozi E szter: A D ebrecen i E gyetem i K ö n y v tár szláv n yelvű és szláv v o ­ n atkozású rég i n y om tatv án y ai — egyenes folytatása annak a nagyobb lélegzetvételű feltáró munkálatnak, melyet a szerző ebben a tárgykörben már végzett. Csakhogy amíg előb­ biekben e nyelvterület földrajzilag más-más helyen fellelhető gyűjteményalapjánalk, állományrészének, szórvá ny kiadványainak felkutatása volt a cél, most saját intézménye tu­ lajdonában lévő, különgyűjteményként kezelt slavicák feldolgozására vállalkozott. Ojtozi Eszter magyarázó szövegéből tudjuk, hogy a kötetek zöme még az 1950-es években a szer­ zetesrendi könyvtárak szekularizá­ ciója folytán az egyetemi könyvtár britokába került, azóta pedig pénz­ ügyi lehetőségeiktől függően könyv­ aukciókon, antikvár- és magánsze­ mélyektől történő vásárlások útján fejlesztették, gazdagították. A tulajdonképpeni kötetkatalógus két fő fejezetre tagolódik. Az első rész a szláv nyelvű könyveket, illet­ ve a részben szláv nyelvű munkákat (szótárakat, nyelvkönyveket) sorolja fel 1850-ig, míg a második azokat a szláv vonatkozású munkákat, me­ lyek nem magyar szerzőtől származ­ nak, továbbá: szláv államok, tarto­ mányok területén adtak ki 1800-ig — úgyszintén időrendben. Tételeiket te-

kintve az első szerényebb számú (49), a második ennél jóval több (123) munka adatsorát rögzíti, azonos sza­ bálymintát követő bibliográfiai le­ írások alapján. Mindkettőt, névmu­ tató, nyomdák — nyomdászok faktorok, valamint nyomdahelymutató egészíti ki. A kötetben megtalál­ juk a felhasznált irodalom, és bib­ liográfiák jegyzékét, ezen kívül hu­ szonhét — többségében címlapfotót tartalmazó — képet, néhányat possessor kézjegyével ellátva. A fenti két katalógus a könyvtörténeti-könyvészeti értékek feltárási munkálatainak újabb eredményéről tanúskodik. Napjainkra egyre bizta­ tóbb jeleket mutat, s a tervek szerint nagy valószínűséggel megvalósítható­

nak látszik a Csűry-féle elképzelés: a Tiszántúlra vonatkozó irodalom ret­ rospektív feldolgozása, a társadalmi hasznosulás érdekében a tudomá­ nyos kutatómunka jobb kiszolgálása. Ennek a szándéknak kiteljesítéséhez jelentenek szellemi építőköveket a Régi Tiszántúli Könyvtárak kötetei. Sorozatszerkesztő, egyben felelős ki­ adó: Gomba Szabolcsúé. (A Debreceni Református Kollé­ gium Nagykönyvtárának Katalógusa XX., Debrecen, 1986., a Debreceni Egyetemi Könyvtár szláv nyelvű és szláv vonatkozású régi nyomtatvá­ nyai. Debrecen, 1987.) Futaky László

Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák II. Bocsásson meg az olvasó, ha szokvá­ nyos könyvismertetés helyett — amely legtöbb esetben nem más, mint a tartalomjegyzék némileg fel­ hígítva — e könyvről szóló ismerte­ tésemet némi lírai hangütéssel kez­ dem. Meg van ennek az oka. Éppen most júniusban lett fél évszázada, hogy először jártam Nyíregyházán. Egynapi látogatás volt ez, a jó emlé­ kezetű Kiss Lajos múzeumigazgató­ val és az általa igazgatott múzeum­ mal szerettem volna megismerkedni, mint fiatal múzeumi gyakornok. Én akkoriban még a fővárost sem ismertem, nekem a „VÁROS” Deb­ recen volt, amelynek hányatott múlt­ járól már kezdtem valamit kapiskálni. Nyíregyházáról annyit tudtam, hogy nem nagy hely, városnak is fia­ tal, tirpákok lakják és van egy mú­ zeuma, ahol a magyar honfoglalás

korának akkor még alig-alig ismert régészeti emlékeit őrzik . . . Az állomástól befelé jövet — gya­ logoltam, nem ültem a lassan döcögő villamosra — mellettem fütyölt el a kisvonat, amely keresztülszelte a várost. Tanítómesteremtől, Ecsedi Istvántól tanultam, hogy csak gyalo­ golva lehet megismerni az ismeretlen helyet, akkor érthetni meg a tájat és az embereket. Nyíregyháza akkor nem volt nagy város, a lassú életriLmusú Debrecen után éppenséggel álmosnak hatott. Krúdy Gyulát már olvastam akkor, s itt éreztem meg valamit írásai han­ gulatából. De volt valami sajátos bá­ ja a széles utcáknak, a Bessenyei György szobra körüli nagy parknak, a városháza és megyeháza előtti te­ ret környező házak nem hivalkodó, egységes stílusának. Akkor nem ért401

hettem Kiss Lajos bácsi szomorkás kijelentését: „Én csak lakom Nyír­ egyházán, de Vásárhelyen élek” . . . Aztán másfél évtizedig én is itt él­ tem, s ez életem legmunkásabb kor­ szaka volt. Sikerült meglátni a város kétszázötven éves múltjában azt a hallatlan erőt, amely ez idő alatt a la­ kóitól elhagyott pusztahelyet egy fél­ század alatt felépítette, határát mű­ velés alá fogta, s a megtelepítés után másik félszázad múlva hazánkban el­ sőként legalább az egyik földesúrtól nem csekély áldozattal a jobbágyi kötelezettség alól megváltotta ma­ gát. Ezt a tényt ismerte — bár részle­ teiben akkor még feltáratlan volt — Erdei Ferenc is, aki 1939-ben Nyír­ egyházát úgy emlegette, mint a ma­ gyar parasztság polgárrá alakulásá­ nak egyik példáját (A magyar vá­ ros). Az utóbbi évtizedekben ennek az átalakulásnak számos részletét a he­ lyi történetkutatók tisztázták. De ez csak a keret, amelyet tartalommal csak most segít kitölteni Margócsy József második kötetként megjelent munkája, amelynek alcíme: Fejeze­ tek a régi Nyíregyháza életéből. A hasonló című első rész már há­ rom évvel korábban napvilágot lá­ tott. A városukat szerető régi nyír­ egyháziak — akik a helyi rádióban havonta megismételt előadásokat nemcsak érdeklődéssel kísérték, ha­ nem alkalomadtán helyesbítéssel is szolgáltak a szerzőnek — , szinte ki­ követelték a most megjelent folyta­ tást is. A szerző — aki a honismereti moz­ galom megszállott művelője, s egy­ ben a legigazibb értelemben vett lo­ kálpatrióta is — , új műfajt teremtett e kötetekkel. Családja nem tősgyökeres nyíregy­ házi, de két nemzedék óta a legjobb helyi hagyományok hordozója. A vá­ ros történetében nem kevés ilyen ér402

leimiségi család élt itt az utóbbi másfél évszázad alatt, s ismertünk néhány ilyen megszállott embert, akik — bár nem voltak bennszülöt­ tek a jövevény tirpákok városában —, de kezdettől fogva előbb az egy­ ház szervezetében építgették a lelke­ ket; amint a század elején latin is­ kolát, a század közepén nőneveidét, az 1863 évi nagy ínség idején — har­ madikként az országban — az intéz­ ményes tanyai népoktatást is megte­ remtették. Ö már itt született, s nem min­ dennapi íráskészséggel és szeretettel — néha megbocsátó iróniával — vá­ zolja a kisvárosi élet mindennapjait, eleveníti meg a második világháború jellegzetes polgárainak alakját. Irodalmunkból hiányzik ez a faj­ ta városrajz. Pest és Buda városi életének egy-egy korszakáról ugyan jelent meg néhány mű, de a magyar kisváros belső életéről ilyet nem is­ merünk. Margócsy József szorgos utánjárás­ sal, egy életen keresztül gyűjtögette a Nyíregyházáról megjelent írásokat. Szorgalmasan forgatta a korabeli hírlapok lapjait, igazi filológusként ifjúságától fogva cédulázta, rendezte a város életmegnyilvánulásait, politi­ kai eseményeket, a városi képviselő­ testület néha komoly — de sokszor derűt keltő határozatait. A tiszteletet érdemlő erőfeszítéseket a városi rang elérésére. Az emléktáblák, terek és házak le­ írása során kibontakozik az olvasó előtt, kiknek az erőfeszítése, jóravaló törekvése és polgári igénye során ho­ gyan alakult ki az első világháború előtt — a maga erejéből — a széle­ sen terpeszkedő telepes parasztfalu­ ból, a városközpont máig szerencsé­ sen megmaradt és mostanában meg­ szépített harmonikus építészeti arca. E városközpont volt — ma is az — az áruforgalom színhelye előbb csak sertés-, tyúk- és zöldségpiac és

vásártér, aztán részben már az első világháború, majd jobbadán a két háború között vált minden igényt ki­ elégítő boltok sorával valódi üzlet­ negyeddé. Az alapító tirpákok utódai ekkor már a bokortanyákon laknak. Néha külön toborzással kell innen-onnan lakóházuktól vagy a piacról összesze­ degetni a képviselőtestületnek anynyi tagját, hogy határozatképes le­ gyen a közgyűlés . . . A városnak már korán van színháza (1894), de kör­ nyéke még elég rendezetlen. Az is­ kolások a Debreceni utcán még sárban-vízben gázolnak a központi evangélikus iskolába, mégis: „többen előbbrevalónak tartották a szentmihályi út kikövezését, mert ott hely­ beli és vidéki sertések közlekednek hetivásáronként. . . ” (Csak itt jegy­ zem meg, hogy Debrecenben 1930 után, mikor a széles utcákat parkosí­ tották és fásították, a cíviseket bün­ tetéssel kellett kényszeríteni, hogy a város széléig kötélen vezessék ki a csordára járó teheneket. Szidták is a magisztrátust miatta erősen!) Margócsy József emlékezése több, mint egy fél évszázadot ölel fel Nyír­ egyháza történetéből. Nemcsak az ut­ cák, terek, intézmények (színház, egyházak, újság, mozi, irodalmi élet) eseményeiről, keletkezéséről és a közélet mozgatóiról szól, hanem van egy fejezete, az eddig sehol meg nem említett polgári folklórról (153— 177. o.). Ez ugyan be van ékelve két épí­ téstörténeti fejezet közé, de már ez maga megérdemelte, hogy a mű meg­ jelenjék. A magyar társadalomtörténet ugyanis elfeledkezett arról, hogy a századforduló értelmiségi foglalkozá­ sú polgári rétegének első generáció­ ja — legalábbis szokásaiban — nem szakadt el végleg a népi gyökerektől. Ebben a fejezetben a népi erede­ tű, mágikus (termésvarázsló) szoká­ sok éppen úgy élnek (lucabúza), mint

a múlt század közepén még csak fő­ úri osztálynál gyakorolt karácsonyfa­ állítás. De eleven még az ünnepi templomba járás, amelynél kötelező az új ruha felvétele. A legfőbb pol­ gári erények a takarékosság és a csa­ ládok bensőséges kapcsolata, az év végi számadások lezárása általánosan elfogadott norma. Ez már a polgári életstílus, amely azonban nem zavar­ ja a sok évszázada élő szokásrend fennmaradását. A szerző által idézett kéziratos for­ rások (egyházi és magántulajdonban levő feljegyzések) eddig kevéssé vol­ tak ismeretesek, értékükre éppen az itt idézett részek hívták fel a figyel­ met. Aki a múlt században itt végbe­ ment paraszt-polgári életforma át­ alakulásával kívánt foglalkozni, nem nélkülözheti majd ezek használatát. Az pedig a város története szempont­ jából hallatlan kár — ezt is tőle tud­ juk — hogy Benczúr Zsuzsanna kéz­ iratos feljegyzései lappanganak, vagy elvesztek. Az a kevés, ami nyomta­ tásban tőle megjelent, sejteti, hogy a város múlt század közepén megle­ vő állapotának ismeretéhez lehetett volna elsőrangú forrás. Csupán egy futó észrevétel, ez is inkább kiegészítés: A 148. oldalon említett Bagó Márton nem álnév, ha­ nem az 1870— 1890-es évek között a vásárokon árult legnépszerűbb pony­ vairodalom kiadója. Nem tudom megmondani, hogy az utóbbi évtizedben, a város mintasze­ rű felújításában és a történeti vá­ roskép megőrzésében mennyit lehet tulajdonítani Margócsy József köz­ életi tevékenységének, de azt tudom, hogy a korábbi és mostani könyve megjelenése után, a mostanáig sze­ rencsésen megőrzött képen nehéz lesz változtatni. A lokálpatrióta nyír­ egyháziaknak pedig biztosan sok örö­ met szerzett ezekkel. (N yíregyháza, 1986. 21. cm . 258. I.) Balogh István 403

Agrárszocializmus Magyarországon A múlt század végén kialakult ma­ gyar agrárszocializmusról Kautsky így ír: „Magyarország földműves munkásságáról meg éppenséggel ki­ jelenthetem, hogy Európa mezőgaz­ dasági munkásainak élén haladnak” . A századforduló agrárszocialista mozgalmairól Orosházán rendeztek tudományos ülésszakot 1981-ben. Az ott elhangzott előadásokat, hozzászó­ lásokat tavaly jelentették meg Békés megyében. 4 témakör 24 tanulmánya mellett a hozzászólások is helyet kap­ tak a kötetben. A főbb témák a kö­ vetkezők voltak: az agrártársadalom tőkés átalakulása, a mozgalom előz­ ményei, az MSZDP és az agrárszocia­ lizmus, valamint a földmunkás moz­ galom ideológiai forrásai és eszmei tartalma. A kiadvány országos érdeklődésre tarthat számot, hiszen a téma jeles kutatói tették közzé legújabb ered­ ményeiket. Adatgazdagság, új össze­ függések feltárása, megtermékenyítő hipotézisek, új vizsgálati szempontok jellemzik a kötetet. A dolgozatok nagy része a vihar­ sarki eseményeket elemzi, de más régiók mozgalmáról is hangzottak el előadások. Megyénket két előadó képviselte Orosházán. Mindketten természetesen e tájék múltjáról be­ széltek. Hársfalvi Péter előadása saj­ nos már csak poszthumusz jelenhe­ tett meg A szabolcsi agrárszocialista mozgalom sajátosságairól címmel. A megyei agrárszocialista mozgalom egyszeri, elementáris erejű volt, 1897. szeptemberétől 1898 őszéig tartott. A szabolcsi parasztokhoz akkor jutott el a Földmívelő c. lap hasábjain Várkonyiék programja. A krisztusi szo­ cializmus eszmeköre jellemezte, s szakrális jelenségek kísérték a meg­ mozdulásokat. A megyei mozgalom eszmei gyengeségét a helyi, aprólé­ 404

kos célok követelése jelzi (pl. dűlőút megnyitása). Az országosnál nagyobb szerepet kapott itt az egyházak fel­ lépése a lázongásokkal szemben, s a hivatalos hatóságok végül eredmé­ nyesen hivatkoztak a parasztok ha­ gyományos úrtiszteletére, lojalitásá­ ra. Gyarmathy Zsigmond a mozgalom tudati és szervezeti előzményeit vizs­ gálta Szabolcs, Szatmár és Bereg me­ gyében. A szocialisztikus tanok elő­ retörésében szerepet játszott az írniolvasni tudás elterjedése. Mozgósító ereje volt az újságolvasás közösségi formáinak. Az ún. lapszervezetek ter­ jesztették a Földmivelöt, és ezekben az egyletekben a parasztok közösen olvasták és beszélték meg a cikke­ ket. Dolgozata végén a tanulmány­ író a földtulajdonhoz kapcsolódó pa­ raszti sérelmeket mint a földosztás eszméjének gyökereit sorakoztatja föl. E két dolgozaton kívül azokat a tanulmányokat emeljük ki, amelyek valamely nagyobb, átfogó szempon­ tot óhajtanak érvényesíteni vagy új nézőpontból közelítenek a problémá­ hoz. Igen fontos írás a szegedi Farkas Józsefé, amelyben az agrárszocializ­ mus ideológiai forrásait és eszmei tartalmát bontja ki. A szerző az ag­ rárszocializmust „az örökölt paraszti eszmevilágtól a szociáldemokrata ta­ nítások tudatos elfogadása felé ve­ zető úton” helyezi el. Az új eszme­ kor földrajzilag elsősorban Kelet- és Nyugat-Európa határán jött létre, ha­ zánkban az alföldi parasztságban élő reformációs hagyományokhoz kap­ csolódott. A bibliai kifejezések foko­ zatosan szocialista tartalommal telí­ tődtek. Ezzel összefüggésben Várkonvi István hatására terjedt az egy­ házból való kilépés és az egyházak bírálata. A paraszti öntudatra ébre­

désnek a megszokott-tói, az általános­ tól eltérő irányát állapítja meg a szerző; a magyarországi fejlődési ív nem a polgári párt — parasztpárt — munkáspárt vonalon halad, hanem a munkáspárt—parasztpárt sémát kö­ veti, hiszen a szociáldemokrácia gon­ dolatvilága határozta meg a földmű­ vesek ideológiáját. Mintaszerű a jobbágyfelszabadítást követő paraszti mozgalmak társadal­ mi indítékait taglaló dolgozat. Veliky János rámutat arra, hogy a job­ bágyfelszabadítás az akkori úrbéri viszonyokat vette alapul, tehát a job ­ bágyok között lévő jogi és vagyoni tagozódás megmaradt, s így tovább­ éltek a középkori paraszti mozgal­ mak okai. Vörös Antal azzal a vulgarizáló né­ zettel vitázott, amely a nagybirtok nyomását tekinti a megmozdulások okának. Az azóta elhunyt Vörös An­ tal ezzel szemben az életmód kiemel­ kedő szerepét hangsúlyozta. A Vi­ harsarokban a krízis az extenzív, sok földet igénylő gazdálkodás nyomán bontakozott ki. Ahol a belterjes föld­ művelés terjedt el, ott az agrármun­ kások mozgalma nem volt jelentős. A konferencia előadásai között he­ lyet kapott a demográfiai viszonyok

elemzése, a mobilitás és migráció le­ írása, az MSZDP és az agrárszocializ­ mus kapcsolatának bemutatása. A parasztmozgalmaknak az irodalom­ ban és a képzőművészetben történő megjelenítése szintén a feldolgozott témák között szerepel. Hanák Péter Örökség és téma cím­ mel foglalta össze az elhangzottakat. Eredményesnek ítélte a konferenci­ át. Zárszavában több új szempontot ajánlott feldolgozásra, s több új fel­ adat megoldására tett javaslatot. Ezek között az első az orosházi ta­ nácskozás anyagának a megjelente­ tése. Ez — ha kis fáziskéséssel is — megvalósult. S mindenki, aki érdek­ lődik a magyar történelem e jelen­ tős, sajátos fejezete iránt, kezébe ve­ heti a színvonalas, tartalmas kiad­ ványt. [Agrárszocializmus Magyarorszá­ gon. Az 1981. május 5—6-án Oros­ házán tartott tudományos ülésszak előadásai és hozzászólásai. Szerk. Szabó Ferenc. (Kiad. a Békés Megyei Tanács V. B. Tudományos-Koordinációs Szak­ bizottsága.) Békéscsaba—Orosháza, 1983. 210 p.]

Galambos Sándor

405

FO LYÓ IRATU N K SZERKESZTÉSÉBEN RÉSZT VESZN EK A SZE R K E SZTŐ B IZO TTSÁ G T A G JA I: Gyúró Imre elnök. Takács Péter olvasószerkesztő, Csermely Tibor, Cservenyák László, Fazekas Árpád. Klenczner Imre, Kopka János, Margócsy József, Merkovszky Pál, Nagy László, Pataki József, Simkovics Gyula, Szilágyi Imre, Tóth Sándor, Varga Lajos.

Á r a : 2 2 , - Ff

KŐVETKEZŐ SZÁMAINK TARTALMÁBÓL

RÉTKÖZI TANULMÁNYOK

★

FOGYÓ FALVAINK

★

„SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE MŰEMLÉKEI”

★

OKTÓBER HÍRE ÉS VISSZHANGJA A NYÍRSÉGBEN