Szabó Erika Márta Belgium egy föderalista állam tanulságai

Szabó Erika Márta Belgium – egy föderalista állam tanulságai

Tartalomjegyzék Bevezetés A dolgozat felépítése I. fejezet – Centralizált államból föderalista Belgium a) Vallási és gazdasági megosztottság b) Nyelvi ellentétek c) A gazdasági viszonyok átalakulása, az államszerkezetre kifejtett hatása II. fejezet – A Flamand Mozgalom szerepe az önállóság kivívásában a) Kezdeti célok az 1950-es évekig: nyelvi egyenlőség b) Radikalizálódás, megosztottság a „mozgalmon” belül c) „Eigen Volk eerst!" – Vlaams Blok III. fejezet – Az alkotmánymódosítások eredménye: föderalizmus a) Az alkotmány legfőbb módosításai b) A központi hatalom, a régiók és a közösségek mai hatáskörei – A 9 hónapos krízis IV. fejezet – A föderalizmus elmélete a) Általános keret b) A belga föderalizmus sajátos elemei – útban a konföderalizmus felé c) Összetartó erők V. fejezet – A föderalizálódó Európai Unió és Belgium a) Európa a föderalizmus felé b) A belga példa Összefoglalás Hivatkozásjegyzék

Bevezetés „Belgium? Valami, ami nem is létezik!”1 , „A kulturális vita szétszakadáshoz vezethet”2 „Összeomlottak a belga koalíciós tárgyalások”3 Az elmúlt közel egy évben ilyen és ehhez hasonló híreket olvashattunk a világ nagy hírportáljain Belgiumról, melyek hatására még a legoptimistább megfigyelők is elbizonytalanodhattak a kis állam jövője kapcsán. A 2007. júniusi szövetségi kormányzati választások után a király által kormányalakítással megbízott formateur, Yves Leterme többször sikertelenül próbálkozott a flamand és a vallon pártokat koalícióalkotásra bírni. Nem elhanyagolható, hogy a bonyolult belga szövetségi állami rendszerben ez nem oly egyszerű feladat. Újra felszínre törtek a már történelminek számító ellentétek vallonok és flamandok között; a választásokon győztes flamand pártok nagyobb regionális autonómiát követeltek, mely azonban komolyan veszélyeztette a kialakult belga állami kereteket és sértette a gazdaságilag jóval elmaradottabb vallon területen élőket. A vallon pártok hevesen ellenálltak, mely így a közös belga történelem eddigi leghosszabb és talán leghangosabb belpolitikai kríziséhez vezetett. A szakértők közül egyre többen gondolják úgy, hogy a belga föderalizmus a szétesés és a szeparatizmus felé tart. A március 20-án megalakult új kormány kilátásai nem túl biztatóak4; mind a lakosság, mind a flamand pártok megosztottak a kérdésben. Képes-e Belgium tovább folytatni bonyolult állami berendezkedését és megtartani azt az egységet, mely talán soha nem is létezett a teljesen elkülönülő kulturális közösségek között? Dolgozatomban azt mutatom be, hogy az eredeti állami kereteket kezdeményező és kialakító flamand mozgalom napjainkra annyira radikalizálódni látszik, hogy a jövőben Belgium szétszakadása is felszínre kerülhet. A belga szövetségi keretek lehetséges felbomlása pedig a napjainkban egyfajta föderalizálódás felé haladó Európai Unió számára is érdekes tapasztalat lehet. A dolgozat felépítése Tanulmányomban először a belga föderalizmus kialakulását mutatom be, különös tekintettel a flamand mozgalom megerősödésére, fejlődésére, mert az 1970-es alkotmánymódosítás – mely megteremtette az utat Belgium alkotmányilag is szövetségi állammá, azaz föderalizmussá válásában – kiharcolásában nagy szerepe volt az akkorira már igencsak megerősödő flamand közösségnek. Ezek után külön fejezetben vizsgálom a flamand mozgalom politikai szerepvállalását, mivel azt feltételezem, hogy a flamand érdekképviselet megerősödése és radikalizálódása a jövőben a belga föderalista keretek felszakadásához vezethet. A radikalizálódás legjobb példája az elmúlt évtizedekben különösen megerősödő Vlaams Blok (2004-ben neve megváltozott Vlaams Belang-ra) nevű szélsőjobboldali, nacionalista flamand párt térnyerése. Habár a legutolsó választások azt mutatják, hogy támogatottságuk nem nőtt szignifikánsan, a mai napig a legnépszerűbb politikai pártok közé tartozik Flandriában, különös tekintettel Antwerpenre.5 Ezek után vázolom a belga föderalizmus működését, kis kitekintéssel a jelenlegi belpolitikai krízis kialakulására. Bár tanulmányom lényegében Belgium bonyolult kialakulásával, a flamand mozgalom és identitás megerősödésének bemutatásával foglalkozik, a befejező részben arra tekintek ki, hogy véleményem szerint milyen párhuzamok vonhatók az Európai Unió működése és a belga föderalizmus fejlődése között. Azt feltételezem, hogy a jelenlegi belga állami keretek az elkövetkező évtizedekben komoly megpróbáltatások elé néznek; elhanyagolható központi kormányzat, egyre nagyobb 1

The Guardian [2007b]. Financial Times [2007]. 3 BBC News [2007b]. 4 Reuters [2008]. 5 Az 1990-es években 30% körül mozgott támogatottsága a városban. 2

1

önállósággal bíró régiók, éleződő nemzeti ellentétek. A belga értelemben vett föderalizmus olyan sajátos, egyedi jelenség, mely hosszú évtizedek alatt, több alkotmánymódosítással jött létre,6 és föderalizmusból egyre inkább egy konföderális modell felé halad. Az alkotmánymódosítások során a központi hatalom kompetenciái egyre csökkentek, míg a régiók és közösségek több és több területre terjesztették ki hatáskörüket. Így a korábbi együttműködés érdekében létrehozott állami keretek ma már nem több mint „diplomáciai tárgyalások állandó sorozata két külön ország között, mely nem nemzeti, hanem nemzetek feletti érdekeket képvisel”7 a két elkülönülő politikai rendszer között. A belga szövetségi állam egyedisége ellenére azt gondolom, léteznek közös elemek az Európai Unióval, hiszen az EU legutóbbi reformkísérletei során egyre inkább túlsúlyba kerültek a föderalista elemek.8 Habár a kormányköziség továbbra is hangsúlyos az Unió működésében, az „európai föderalizmus” a többszintű kormányzás és a szubszidiaritás elvén alapul,9 mely az erős régiók ellenére a belga modell alapvető működését is meghatározza. Mivel Brüsszelt, Belgium és Flandria fővárosát egyértelműen az Európai Unió központjának tartják, a belga belpolitikai válság még inkább figyelemre méltó, és szolgálhat további vizsgálatok folytatására. I. fejezet – Centralizált államból föderalista Belgium A belga föderalizmushoz vezető út nem volt akadálymentes. Két külön társadalom létezett, két egymástól elkülönülő politikai rendszer alakult ki, mely végül egy örökké megosztott államszövetséget hozott létre. Belgium azonban nem a klasszikus értelemben jött létre: a föderalizmust létrehozó nemzetek nem az „egyesüljünk” elv, hanem a „tartsuk egyben” elv miatt folyamodtak a föderalizmus eszközéhez, ezáltal törekedtek egy közös politikai egység megalkotására.10 Ahhoz, hogy a jelenleg kialakult bonyolult politikai helyzetet megértsük, mindenképpen figyelembe kell vennünk a történelem során végbement eseményeket, melyek felettébb komplex és összetett összefüggésekről tanúskodnak. Ebben a részben a dolgozatom témája szempontjából releváns és lényeges történelmi részleteket kiemelve mutatom be a belga föderális állam keletkezését. a) Vallási és gazdasági megosztottság A 19. században Belgium, mint liberális, parlamentáris rendszerben működő, unitárius állam jött létre, mely azonban közel sem volt egységes. Az állam szerkezete a központi hatalom mellett tartományokra és községekre tagolódott. 11 Kezdetben a vallási-ideológiai törésvonal volt a meghatározó, majd egyre inkább felszínre került a nyelvi-kulturális megosztottság, melyet a gazdasági fejlődésben megmutatkozó különbségek a későbbiekben még inkább felerősítettek. A három törésvonal mentén erősödött meg a flamand mozgalom. 12 Az elsőként említett vallási-ideológiai szembenállás megoldása nélkül nem jöhetett volna létre 1831-ben egy közös belga állam. A fő problémát az jelentette, hogy a katolikus elit ragaszkodott a katolicizmus meghatározó szerepéhez, míg a liberálisok a szekularizáció mellett érveltek. E kettősség főleg az iskolapolitika és a nevelés terén vetett fel kétségeket,13 6

Győri Szabó [2002]. De Standaard [2008a]. 8 Bóka [2006]. 9 Uo. 10 Swenden – Jans [2007]. 11 Barsi [2001a]. 12 Bangó [2007].; Győri Szabó Róbert [2002]. 13 Bangó [2007]. 7

2

végül a katolikusok lemondtak egy államvallás alkotmányi rögzítéséről, és a vallás és oktatás szabadságának elve is bekerülhetett az akkori alkotmányba.14 A liberális – katolikus kompromisszum és egyben koalíció 1847-ig kormányozta az országot, ezek után azonban a korábbi összetartó erők eltűntek, az ellentétek ismét felszínre törtek, és egészen a 20. század második feléig meghatározták a belpolitikai életet, amikor is a két párt útjai szétváltak.15 Ez a szétválás vezetett végül az 1970-es években ahhoz, hogy két egymástól teljesen elkülönülő, flamand illetve frankofón pártrendszer jött létre.16 A gazdasági fejlettség szempontjából is komoly különbségek mutatkoztak a 19. század közepén: az egykor virágzó textiliparáról híres Flandria egyre inkább lemaradt a szén- és acéliparának köszönhetően gyorsan fejlődő és iparosodó vallon területek mögött. Vallónia infrastrukturálisan is előnybe került, csatornarendszerek, vasút- és úthálózatok épültek.17 A gazdasági különbségek a fent említett vallási különbségekben is megmutatkoztak; míg az iparosodott vallon városok nem voltak vallásosak (később a szocialista eszmék követőivé váltak), addig a flamand paraszti rétegek között továbbra is a katolicizmus dominált.18 Megállapítható tehát, hogy a vallási-ideológiai, illetve a gazdasági eltérések egymást kiegészítették, erősítették. A hangsúly azonban egyre inkább a nyelvi-kulturális megosztottság felé tolódott, köszönhetően a flamand mozgalom megerősödésének. A holland anyanyelvű flamandok és a francia anyanyelvű vallonok közti nyelvi probléma Belgium létrejötte óta kettéosztotta az államot, mely destabilizáló hatással volt, van és a jövőben is lesz a politikai rendszer működésére.19 b) Nyelvi ellentétek Belgium hivatalos nyelve a megalakuláskor a francia lett, annak köszönhetően, hogy a belga függetlenséget kivívó harcban a legfelsőbb vezetők francia nyelvűek voltak. 20 A két nyelv közti területi elkülönülés nyilvánvalóvá vált, de ez sokáig nem okozott sem politikai sem ideológiai megosztottságot, egészen addig, míg a flamand mozgalom szerveződni nem kezdett. 21 A 19. század végéig így a francia volt a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, az oktatás és a közélet egyetlen nyelve, a flamand pedig egyáltalán nem jutott szerephez. Talán ezért is gúnyolták az összetákolt fiatal belga államot abban az időben „második Franciaországnak”22 Ennek ellenére már századforduló előtt sikerült bizonyos nyelvi törvények bevezetését elérni, többnyire a flamand mozgalom megerősödésének köszönhetően. Az első ilyen törvények az 1870-es években még csak bizonyos területekre (igazságszolgáltatás, adminisztráció, büntetés-végrehajtás) terjedtek ki. Az igazi változást a flamand nyelv kérdésében az 1898-ban elfogadott Egyenlő Elbánás Törvény jelentette, mely alapján a törvény jogilag is egyenlőnek tekintette a hollandot a franciával.23 Az 1930-as években újabb előrelépés történt, amikor törvényt fogadtak el az oktatás nyelvének a régió24 14

Győri Szabó [2002]. Karsai [1986]. 16 Billiet – Maddens – Frognier [2006]. 17 Mára ez a tendencia teljesen megfordult: a flamand területek erőre kaptak, mely összefogásra ösztönözte őket, a flamand mozgalom gyökerei is innen eredeteztethetők. 18 Barsi [2001b]. 19 Braembussche [2002]. 20 Barsi [2001b]. 21 Győri Szabó [2002]. 22 Stengers [1997]. Idézi: Győri Szabó [2002]. 23 Alen [1992]. In: Győri Szabó [2002]. 24 Ekkor még nem az 1970-ben létrejövő régiót érjük alatta. 15

3

nyelvével való megegyezéséről, pár év múlva a bíróságokat is kötelezték a kétnyelvűségre. Komoly politikai konfliktushoz vezetett a kétnyelvűség alkalmazása a régiók szintjén, mivel a vallonok hevesen tiltakoztak megvalósítása ellen, így végül az egynyelvű régiók kialakítása mellett döntöttek. 1962-63-ban láthatóvá is vált a törésvonal, amikor elfogadták a nyelvi választóvonalat, s megmerevedett a két nemzet közti ellentét, mely leginkább Brüsszel kérdésében eszkalálódott.25 A nyelvi törvények megerősítették a flamandokat abban, hogy tovább harcoljanak egynyelvűségi jogaikért és ez által egy érett flamand politikát építsenek ki. Az igazi katalizátort a Leuveni Katolikus Egyetem sorsáról folytatott viták jelentették. Az egyetemet flamand és vallon részre osztották, maga az intézmény azonban Flandria területén helyezkedett el, melyet a Flamand Mozgalom követői fenyegetésnek ítéltek és a „Walon buiten!”26 (Vallonok haza!) elv érvényesítését követelték.27 Végül az 1966-os és 1968-as flamand diákok által vezetett demonstrációk következtében a francia rész Vallóniába költözött, a flamand egyetem pedig Leuvenben működött tovább. A botrány hatására a vallon nemzeti mozgalom is aktivizálódni látszott, és egyre nagyobb teret kapott az anti-flamand ellenállás képzete. Ezek az attitűdbeli különbségek és változások vezettek végül a politikai pártok (kereszténydemokraták, szocialisták, liberálisok) nyelvi határok mentén történő felbomlásához.28 A gazdasági különbségek, a nyelvi megosztottság és a politikai palettán történő változások együttesen eredményezték az alkotmány első 1970-es módosítását, melyet később továbbiak követtek, egészen a szövetségi állam alkotmányi rögzítéséig 1993-ban. c) A gazdasági viszonyok átalakulása, az államszerkezetre kifejtett hatása Mielőtt a szélsőjobboldali párt megerősödésére kitérek, fontos megemlíteni az 1950-es évektől kezdődően végbement egyenlőtlen gazdasági fejlődést, melynek köszönhetően a korábbi viszonyok felcserélődtek flamandok és vallonok között. A flamandok számára kedvező gazdasági változások további táptalajt és bizonyosságot nyújtottak a nemzeti mozgalom számára. A valódi áttörést az 1960-as évek hozták, amikor Flandria gazdasága a gyors fejlődésnek köszönhetően utolérte a korábban gazdag Vallon területeket. Az alacsony munkabérek, a munkaerő bősége és a tengerpart közelsége egyre jelentősebb új tőkebefektetéseket vonzottak a régióba, melynek hatására az 1960-as évek végére Flandria mind az egy főre jutó ipari termelés, mind a termelékenység szempontjából lekörözte a gazdasági nehézségekkel és iparának visszaesésével küzdő Vallóniát, mely a szén- és acélgyártás hanyatlása miatt súlyos gazdasági válságba került.29 A két olajválság után mindkét régió veszteségeket szenvedett, a vallon régióban azonban tovább nőtt a munkanélküliség. Az alacsonyabb bérek ellenére a flamand háztartásokban magasabb volt a beruházásra és megtakarításra való hajlandóság. A vallon szén- és acélipar hanyatlásának következtében komoly társadalmi problémákkal kellett szembenézniük.

25

Swenden – Jans [2007]. Vos [2002]. 197. o. 27 Vos [2002]. ; Győri Szabó [2002]. 28 Vos [2002]. 29 McRae [1986]. 80. o. 26

4

1. ábra – A belga összlakosság számának alakulása (1831 – 2005)

Forrás: Nationaal Instituut voor de Statistiek (NIS)/FOD Economie [2005]. 10. o.

A lakosság nagy része elégedetlenné vált, mely 1960-61-ben általános sztrájkhoz vezetett.30 A korábbi társadalmi beidegződések nem változtak azonban meg könnyedén: a flamandok továbbra is óvatosan, lassan kezdtek hinni régiójuk megerősödésében, míg a korábban prosperáló vallon gazdaság hanyatlásával kapcsolatban sem éreztek különösebb szolidaritást, együttérzést. A gazdasági változások következtében Vallónia gazdasági tekintetben egy ún. „új kisebbségi komplexus”31 állapotába került, miközben Flandria sem szabadult még meg korábbi kisebbségi érzéseitől. Így a kölcsönös kisebbségi érzés és attitűd következtében a tárgyalások igencsak nehézkessé váltak,32 mely el is vezetett a fentiekben már említett politikai pártok szétválásához, illetve a vallon befolyás csökkenéséhez. A gazdasági szerkezet formálódásában így döntő szerepet játszott az eltérő gazdasági fejlődés; míg a flamandok megnövekedett gazdasági súlyuknak megfelelő politikai hatalom létrehozását akarták, addig a vallonok gazdasági hanyatlásuk kiegyenlítése céljából törekedtek politikai képviseletük megerősítéséhez. 33 II. fejezet – A Flamand Mozgalom szerepe az önállóság kivívásában a) Kezdeti célok az 1950-es évekig: nyelvi egyenlőség Mint már korábban említettem, Belgium megalakulásakor Flandria igencsak elmaradott volt, továbbra is mezőgazdasági terület, ahol az „elfranciásodás” elve mind gazdaságilag, mind politikailag érvényesült. Történt mindez annak ellenére, hogy az 1846-ban tartott népszavazás alkalmával kiderült: a lakosság közel 58%-a flamandul vagy annak valamely tájnyelvi változatában beszél.34 A flamand nyelvi mozgalom kialakulása és megerősödése szorosan összefügg a vallon gazdasági dominanciával. A felülről hozott belga döntések nem támogatták igazán a flamand érdekeket, inkább a virágzó vallon ipari termelést favorizálták. A flamand részhez tartozó Antwerpen kikötője, mint kereskedelmi központ jelentős szerepet játszott, mégsem vált az ipari termelés valós motorjává. A növekvő kereskedelmi 30

Barsi [2001b]. McRae [1986]. 89.o. 32 McRae [1986]. 33 Barsi [2001a]. 34 Győri Szabó [2002].; Barsi [2001a]. 31

5

forgalomnak köszönhetően azonban egyre több tőke áramlott a vallon területekről Flandriába, így Belgium a kapitalizmus paradicsoma lett.35 A különbségek azonban nem csökkentek a két nemzet között: a flamand területeken jóval alacsonyabbak voltak a munkabérek, így az amúgy olcsó és bőséges munkaerő a gazdagabb és egyben iparosodottabb vallon részekre áramlott. A lakosság tovább növekedett,36 egyre több nő és gyerek állt munkába az életben maradás érdekében. Munkahely azonban csak a gazdag vallon részeken akadt, így a 19. század végén különösen nagy méretű vándorlás (19. század végén) körülbelül 200ezer fő) indult az északi vallon textilvárosokba, és napi rutinná vált az ingázó munkások tevékenysége is.37 1. Táblázat – A lakosság megoszlásának alakulása 1831-1981 (%-ban) Év 1831 1866 1900 1930 1947 1961 1981 2000*

Flandria (%) 53,2 47,5 46,9 48 50,2 51,2 57,2 58

Vallónia (%) 39,2 42,6 40,2 37,1 34,5 33,1 32,7 32,8

Brüsszel (%) 7,6 10,0 12,7 14,9 15,3 15,7 10,1 9,4

Teljes lakosság (millió) 3,78 4,83 6,69 8,09 8,51 9,19 9,85 10,2

Forrás: McRae [1986]. 48.o. *: Nationaal Instituut voor de Statistiek (NIS)/FOD Economie [2005].

2. Ábra – A belga lakosság régiók szerinti megoszlás 2005-ben.

Forrás: Nationaal Instituut voor de Statistiek (NIS)/FOD Economie [2005]. 38. o.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a többségben élő flamandok küzdöttek a kisebbségben lévő vallonokkal szemben jogaikért, mely eltér a történelem során megszokott kisebbségi törekvések . A flamand válasz a kis túlzással erőszakosnak nevezhető francia elnyomásra nem sokáig váratott magára. Igaz ugyan, hogy már a 18. században megvoltak gyökerei, a 19. század közepéig inkább csak írásos, irodalmi és nyelvi vonulata volt a jellemző. (Az első flamand 35

Vroede [1975]. Rövid idő alatt közel 40%-kal nőtt. 37 Vroede [1975]. 36

6

irodalmi társaság 1836-ban alakult, melynek mottója így szólt: „A nyelv az egész nemzet”38) A Flamand Unió (Vlaamsch Verbond) 1861-es megalakulása nevezhető az első próbálkozásnak a politika területén, mely ekkor azonban nem különálló pártot, hanem a már meglévő domináns pártokba való néhány flamand képviselő beágyazódását jelentette. A mozgalom így meglehetősen elitista maradt, egészen 1893-ig, amikor is a választójogi reformok39 hatására jelentős flamand nyelvű polgárok kerültek a választásra jogosultak közé.40 A Flamand Mozgalom vezetői számára a lehetőség ekkor adottá vált; a politika olyan fegyvert adott kezükbe, melynek segítségével egyre nagyobb nyomást tudtak gyakorolni a francia elitre a holland nyelv egyenlősítése mellett. A flamand tömegek mobilizálásával és egységes ideológia kialakításával a politikai szerepvállalás is hamarosan bekövetkezett.41 Egy belga állami kereteken belül működő szub-nemzet megerősödését egyre több kulturális vonatkozású kezdeményezés is megerősítette. A „flamand” és Flandria kifejezések új jelentéssel bővültek, háttérbe szorítva ezzel a „belga” szó tartalmát, értelmét. Olyan új intézmények és szimbólumok – sok ugyan még ma sem hivatalos – jöttek létre, melyek a közös belga jelző helyett a flamanddal illették.42 A flamand létet azonban továbbra is belga keretek között tartották elképzelhetőnek, az állami keretek megszűntetésének igénye a világháborúk után erősödött meg igazán.43 1919-ben első alkalommal tartottak általános nemzeti választásokat, mely során a nem sokkal korábban, flamand veteránok által alapított Flamand Front (Vlaamsche Front) nevű párt 5 mandátumot szerzett. Két jelentős irányzat alakult ki már a korai időben a flamand mozgalmon belül: a minimalista, és a maximalista. A minimalista törekvések a már meglévő pártokba való bekapcsolódást támogatták, annak ellenére, hogy azoknak a pártoknak a flamand érdekek képviselete nem tartozott az elsődleges prioritások közé. A maximalisták Belgium létét is megkérdőjelezték, itt azonban eltértek a vélemények: néhányan szövetségi államot, mások önálló Belgiumot (szeparatizmus), míg ismét mások a Hollandiával való egyesülést támogatták (területi alapú nacionalizmus).44 Az első világháború után tovább erősödött a flamand öntudat köszönhetően a németek Flamenpolitik-jának, mely során a flamandokat próbálták a németek oldalára csábítani, ezzel is csökkentve egy lehetséges belga ellenállás megvalósulását. A közhivatalokba flamandokat helyeztek, és egyre gyakrabban vetették fel egy esetleges önálló Flandria gondolatát, mely tovább erősítette a szeparatista törekvéseket.45 A 30-as években egyre nagyobb német ideológiai befolyás alá kerültek a korábban baloldali pártok, és jobboldali, autoriter programokkal álltak elő. Ilyen párt volt a Flamand Nemzeti Egyesülés (Vlaams National Verbond), mely már ekkor Belgium felbomlása mellett foglalt állást.46

38

„De Taal is gansch het Volk!” McRae [1986]. 24. o. A reformok után minden férfi szabad választójogot kapott, de gazdasági és oktatási cenzust alkalmazva voltak, akik két szavazattal rendelkeztek. Szintén ekkor került bevezetésre a ma is érvényben lévő szavazáson való kötelező részvétel. Barsi [2001b]. 40 Ishiyama – Breuning [1998a]. 41 Ishiyama – Breuning [1998a]; Győri Szabó [2002].; Barsi [2001a]. 42 Erre példák a flamand nemzeti ünnep július 11-én, a flamand nemzeti himnusz vagy a ma is szinte mindenhol használatos sárga alapon fekete oroszlánnal díszített flamand nemzeti lobogó. 43 Mudde [2000]. 44 Ishiyama – Breuning [1998a]; Győri Szabó [2002]. 45 Győri Szabó [2002]. 46 Jelszavaik: „Le Belgiummal!”, „Belgium dögöljön meg!” – Stengers [1997]. Idézi: Győri Szabó [2002]. 39

7

b) Radikalizálódás, megosztottság a „mozgalmon” belül A Volksunie 1954-es megalakulásakor két célt tartott fontosnak: egy föderalista belga államstruktúra megteremtését, és a politikai rendszer és kultúra megváltoztatását. Az első cél – föderalizmus – esetleges megvalósulásával egy önállóbb Flandria jött volna létre, mely több közvetlen hatalmat juttatott volna a régiónak jelentős politikai területek irányítására (ide sorolható az infrastruktúra fejlesztése, nyelvi törvények megalkotása vagy a munkanélküliség visszaszorítása hozott változtatások). A második cél nem elsősorban a kialakult intézményi keretek reformjára vonatkozott, sokkal inkább a politikai magatartás megváltoztatására törekedtek.47 Összességében elmondható, hogy a fő hangsúly egyre inkább a flamand érdekek képviseletére helyeződött, egy szövetségi állami keret kialakításával. A tömegek megszólítása olyannyira eredményesnek tűnt, hogy a nacionalista párt támogatottsága 1958 és 77 között körülbelül ötszörösére emelkedett, mely a legnépszerűbb időben az összes szavazat 11%-át is elérte.48 Az 1970-es alkotmánymódosításnak köszönhetően az országot 3 régióra (Flandria, Vallónia, Brüsszel) és 3 közösségre (Flamand, Vallon, Német nyelvű) osztották. A kulturális ügyek a közösségek, míg a gazdasági fejlődés irányítása a régiók hatásköre alá került, így szükségessé vált, hogy a nyelvi alapon szerveződő pártokat, mint a Volksunie, is bevonják a kormányzásba. A hetvenes évek végétől azonban komoly kihívással került szembe a Volksunie: az Egmont Paktum49 elfogadása komoly provokációt váltott ki a párton belül, mely végül a párt felbomlásához vezetett. Ezek után jött létre a Vlaams Blok, mely a későbbiekben versenytársként lépett fel a választásokon Volksunie-val szemben. Jóval radikálisabb, antibelga elveket vallott. A flamand mozgalom, csakúgy, mint az első világháború után, ismét megosztottá vált; egyrészt megmaradt a Volksunie, mely a későbbiekben folyamatosan vesztett támogatottságából; másrészt létrejött a Vlaams Blok, mely töretlen választási sikereket könyvelhetett el. Az egyre növekvő támogatottságot többnyire szélsőséges anti-immigráns politikájának köszönheti, melyet más európai szélsőséges pártokkal együtt képvisel.50 c) „Eigen Volk eerst!" – Vlaams Blok A flamand mozgalom tovább erősödött, az érdekek azonban egyre jobban divergáltak; felvetődött egy önálló Flandria képzete, melyet az 1970-es évek végétől elsősorban a szélsőséges jobboldali pártnak tartott Vlaams Blok képviselt. „Először saját népünket!” – hangzott a Vlaams Blok mottója 1977-es megalakulásakor, mely – ha hihetünk a forrásoknak – a mai napig a legszélsőségesebb, leghangosabb rasszista és idegengyűlölő jobboldali párt Belgiumban, és egész Európában is.51 Azért tartom fontosnak a párt bemutatását (Ishiyama – Breuning [1998a]. alapján), mert az elmúlt évtizedekben támogatottsága jelentősen nőtt, illetve Európa más országaiban is megfigyelhető az új szélsőjobboldali ideológiát képviselő pártok megerősödése (Ausztia – FPÖ, Norvégia – Fremskittparteit, Franciaország – Front National, Olaszország – Allianza Italia, Hollandia – Centrumpartij).52 A dolgozat ezen részében csak a belga pártot vizsgálom, az európai összehasonlításra és az „új szélsőjobb” fogalmi meghatározására a tanulmány későbbi részében térek ki.

47

Ishiyama – Breuning [1998a].; Vos [2002]. Ishiyama – Breuning [1998a]. 49 Az Egmont Paktum lényegében megfogalmazta Belgium önálló régiókra osztását. 50 Vos [2002]. 51 Betz [1994]. 52 Mudde [2000]. 6-10. o. 48

8

A párt megalakulását az Egmont Paktum visszautasításától datálják, amikor a Vlaams Blok alapítói a régiók létrehozása helyett egy önálló, független, Brüsszel fővárossal létező Flandriát akartak. Mivel a Volksunie a régiók mellett maradt, így szakadásra került sor. Az igazi probléma lényegében Brüsszel miatt merült fel, hogy lehet-e önálló régió a szövetségi Belgiumban.53 A korábban már említett maximalista irányvonalat képviselték, hivatalos programjukban a belga államot „történelmi hibának” nevezték, melyet minél hamarabb meg kell szűntetni.54 Az 1980-as, 1990-es évektől egyre inkább anti-immingráns, továbbra is államellenes pártként szerepelt a politikai spektrumon, mely azonban soha nem vett részt koalícióban, és a többi magát „demokratikusan működő” pártoknak nevezők minden politikai párbeszédet felfüggesztettek a Vlaams Blokkal. A kezdeti sikerek ellenére (1978-as első választások alkalmával rögtön szerzett egy széket a nemzeti parlamentben, ez 1,4%-ot jelentett) támogatottsága csak az 1991-es választások után ugrott meg igazán, amikor 6,6%-ot értek el (12 szék). 1995-ben támogatottságuk tovább nőtt; ekkor már 8% volt,55 míg 2003 májusában 11,6%, míg a legutóbbi választásokon, 2007-ben 12%-on56 tetőzött nemzeti szavazataik számának százalékos megoszlása. 3. Ábra – A Vlaams Blok támogatottsága (1978-2007)

Forrás: Szövegben szereplő adatok által készített saját ábra.

Az 1980-as évek végén történő hirtelen megugrás nagy mértékben köszönhető a párt megfiatalodásának, illetve a politikai marketing megerősödésének. A politikai kommunikáció során egyértelműen megkülönböztették magukat a korábbi szélsőjobboldali ideológiától. A közérthető nyelvezet, az új stílus és a fiatalos lendület elérte célját; nemzeti szinten is nőtt támogatottságuk, csakúgy, mint a flamand választások során.57 Az ábrán jól látható, hogy az utóbbi választásokon már nem sikerült a korábbihoz hasonló mértékben növelni szavazatainak számát, de még mindig egy erős, magas szavazatszámmal bíró párt. Ha az országos pártlistát nézzük (a 2007-es választások alapján),58 a harmadik legerősebb pártnak számít, mely Antwerpenben, Flandria és Belgium második legnagyobb városában, jelentős többséggel

53

Érdekes történelmi hasonlóság: a jelenlegi belpolitikai krízis is összefüggésbe hozható Brüsszel felosztásának problematikájával. 54 Ishiyama – Breuning [1998a]. 55 Ishiyama – Breuning [1998b]. 19. o. 56 Wetstraat 16 [2007]. 57 Eatwell – Mudde [2004]. 58 Wetstraat 16 [2007].

9

győzött 2007-ben is, annak ellenére, hogy támogatottsága a 2003-as választásokhoz képest valamelyest visszaesett.59 A párt ideológiája alapján az új európai szélsőjobboldali pártok sorába illeszkedik. NyugatEurópa egyik legnagyobb támogatottságával rendelkezik a szélsőjobboldali pártok körében. Ennek ellenére soha nem kapta meg a lehetőséget arra, hogy koalícióra léphessen bármely más, magát „demokratikusnak” mondó párttal.60 A nemzetközi irodalomban régóta ismert cordon sanitare kifejezés alapján a választásokon induló pártok hallgatólagosan megegyeztek arról, hogy semmilyen politikai párbeszédet nem kezdeményeznek a rasszistának és Belgiumellenesnek mondott párttal.61 A Vlaams Belang (akkor még Vlaams Blok) és a többi párt kapcsolata az 1990-es évek elején vált problémássá, amikor további térnyerésük ellenére sem történt változás elszigeteltségük ügyében. Újabb stratégiaváltoztatásra került sor, nyitottabbá, kompromisszumképesebbé váltak a flamand pártok felé. Ez a közeledés azonban rontotta a korábban kialakított rendszerellenes pártképet. A vezetésnek köszönhetően (Vanhecke 19962008) azonban egy olyan köztes álláspontot alakítottak ki, melynek köszönhetően továbbra is a szélsőjobb vezető pártja maradt, mely – annak ellenére, hogy a mai napig ellenséges környezetben létezik – megtartotta erős pozícióját a belga belpolitikai életben. A flamand pártok között egyedülállóan egységes pártideológiával rendelkezik.62 4. ábra - Választások 2007 – Flamand pártok 2007. 06. 11. – 100%-os feldolgozottság

A legnagyobb pártok rövidítései CD&V: Flamand kereszténydemokraták VLBL: Vlaams Belang Open VLD: Flamand Liberálisok és Demokraták SP.A: Flamand Szocialista Párt GRN: Zöldek

Forrás: Wetstraat 16 [2007].

Ha röviden össze akarjuk foglalni a párt motivációit, érdemes megvizsgálni pártprogramjukat, melyben megkülönböztetnek alapelveket, identitást, értékeket és erkölcsöt. 59

A választási eredmények alapján a szavazatok 28,4%-át szerezte meg Antwerpenben. Az összességében győztes kereszténydemokrata CD&V flamand párt csak 17,2%-ot szerzett, mely a városban csak a harmadik helyre volt elegendő. 60 Jamin [2007]. 61 William M. Downs felmérésében arra keresett választ, hogyan reagálnak a politikai pártok a szélsőjobboldali pártok tevékenységére. Tanulmányában arra jutott, hogy a flamand pártok többsége a jobbra mozduló stratégiát tartotta megfelelőnek, annak érdekében, hogy az elkötelezett szélsőjobbos híveket saját pártjuk mellé állítsa. Downs [2001]. 62 Eatwell – Mudde (Szerkesztők) [2004].

10

• • • • • • • •

Flandria függetlensége Holland-nyelvűek érdekének védelme Kritikus attitűd az Európai Unióval kapcsolatban Multikulturalizmus ideológiájának elutasítása Szabadság Szubszidiaritás elve Szolidaritás Hagyományos család eszméje

A szélsőjobboldali eszme az elmúlt időszakban, politikai értelemben sokat változott. Korábban szorosan összekapcsolódott az erőszakkal, mára azonban új tartalommal töltődött fel. Az erőszak helyett a demokráciaellenesség, a nacionalizmus, a rasszizmus és az erős állam képzete jellemzi.63 Az itt felsorolt elveknek a Vlaams Belang – egy kivétellel – is megfelel. Az anti-demokrácia híveként a monotista politikai berendezkedést vallják. Nacionalista, hiszen nem tolerálja a különbözőséget, kifejezetten erőteljes és ellenséges bevándorlási politikát folytat. Az új rasszizmus elvei alapján azt vallják, hogy minden nemzetnek tisztelnie kell egymást, és saját hazájában kell élniük.64 Az egyetlen eltérés Belgium, mint állam megítélésénél fedezhető fel: egyértelműen a belga állami keretek felbomlása, és egy önálló Flandria (természetesen Brüsszel központtal) megvalósulását követeli.65 Bruno Valkeniers, a párt frissen, idén márciusban választott vezetője célját világosan fogalmazta meg: „Feladatom az, hogy a következő 2009-es regionális választásokon a Vlaams Belang a legnagyobb ellenzéki párt legyen.”66 Az előző nemzeti választásokhoz képest nem kiugró a párt támogatottságának növekedése, de mégis figyelemre méltó, hogy még mindig több támogatóval rendelkezik, mint a Flamand Szocialisták, vagy az Open VLD (Nyílt Liberálisok). Így elmondhatjuk, hogy a szélsőjobb elleni harc tovább folytatódik Belgiumban, melynek féken tartása az erősödő flamand-vallon ellentétek miatt nehézségekhez vezethet. Fontos megemlíteni, hogy a Vlaams Belang európai szinten is képviselteti magát. Három képviselőjük jelenleg független képviselőként vesz részt az Európai Parlament munkájában, korábban viszont a szélsőjobboldali frakció tagjaiként is munkálkodtak. Habár az Identitás, Tradíció, Szuverenitás névre hallgató 20 tagú frakció alig pár hónapnyi működés után tavaly novemberben összeomlott,67 kezdetleges európai szélsőjobboldali szerveződésként felfogható. Tanulmányom későbbi részében még kitérek az Európai Parlamentben létrejött szélsőjobbos blokkra. III. fejezet – Az alkotmánymódosítások eredménye: föderalizmus a) Az alkotmány legfőbb módosításai A korábban decentralizáltan unitárius, egynyelvű francia állam átalakulása 1970-ben kezdődött, amikor az első alkotmánymódosítás alkalmával három közösséget, és három régiót hoztak létre, mely komplikált, de mindenképpen innovatív megoldást jelentett az egymásnak feszülő politikai és társadalmi érdekék megegyezésre hozásában. Mind a gazdaság, mind a társadalom két pólusra szakadt, melynek egybetartására csak akkor volt lehetőség, ha minimális szinten elfogadják az „egy állam, egy nép” elvet.68 Ennek kialakítása egyedi módon 63

Eatwell – Mudde (Szerkesztők) [2004]. Uo. 65 The Manifesto of the Vlaams Belang [2008]. 66 De Standaard [2008b]. 67 BBC News [2007c]. 68 Alen – Ergec [1994]. 21. o. 64

11

zajlott a belga rendszerben, mivel nem történt meg igazán az egyesítésre való törekvés; a szövetség hatáskörébe csak a maradvány-jogosítványok kerültek,69 miközben a közösségek és régiók gyakorolták – és gyakorolják ma is – a politikai élet meghatározó jogköreit. Míg a klasszikus föderalista rendszereket korábban független államok hozták létre egy közös aggregátum kialakítására, addig a belga föderalizáció ellenkező irányban történt, a diszaggregáció felé haladt. 1970-ben a közösségek kialakítása a flamand, míg a régiók 1980-as létrehozása a vallon követelések kielégítésére szolgált. A három közösség (flamand, vallon, német) saját tanácsot kapott, mely így jogosulttá vált kulturális és bizonyos oktatási és nyelvhasználati ügyekben „törvényerejű rendeletek” alkotására. Akkoriban azonban még bizonyos nyelvhasználattal kapcsolatos ügyek szövetségi kompetencia alatt maradtak. A nyelvi alapon szerveződő közösségek erősen területi elv alapján szerveződtek. Mindhárom közösségnek saját törvényhozó és végrehajtó testületei voltak. (Érdekes megemlíteni példaként az oktatás kérdését, Belgiumban ugyanis nem létezik Belga Oktatási Minisztérium, hanem a nyelvi közösségek – néhány szövetségi szinten meghatározott feltételt kivéve70 – saját maguk alakítják ki, működtetik oktatási rendszerüket.71 Így ha például ma egy külföldi diák Belgiumban szeretne tanulni, hiába keres belga ösztöndíjakat: Belgiumi Flamand vagy Belgiumi Francia Közösségi lehetőségekre bukkanhat.) A kialakított keretek azonban biztosítékokra szorultak. A központi parlament mindkét házát francia és holland képviselőkre osztották. A központi kormányzat föderális alapon szerveződött, és a legtöbb alkotmányos jog megváltoztatásához különleges többség szükségeltetett a parlamentben. Ezt nevezték „különleges többségi törvényeknek”, emellett bevezették az ún. „vészcsengő eljárást” és a miniszterek paritásának elvét, mely szerint a szövetségi kormányban mindig egyenlő számú frankofón és flamand képviselőnek kell lenni.72 A márciusi kormányalakítás során ez az arány 7-6-ra alakult a vallonok javára, bár Yves Leterme miniszterelnök flamandnak számít. Vallon kérésre73 egyeztek meg három régió (Flamand, Vallon és Brüsszel) elismeréséről, a Brüsszeli Régió jogállásáról kialakult nézeteltérések miatt azonban az ún. „speciális végrehajtási törvényeket”74 csak 1980-ban, míg a harmadik régióról szóló javaslatokat még később, 1989-ben fogadták el, így a három, teljesen elkülönülő, de lényegében egyenrangú térség akkora valósult meg igazán.75 Kezdetben csak a három régió létrehozása került bele az alkotmányba, a kompetenciákat azonban a későbbi kormányok alakították ki.76 1980-ban, Wilfried Martens miniszterelnöknek sikerült újabb változások bevezetését elérnie. Egyeztető Bíróság jött létre, mely a föderális és regionális szintek közti együttműködést segítette, illetve elismerte a régiók és közösségek önállóságához szükséges jogokat.77 A Flamand és Vallon Régió tényleges működését kezdte, saját kormányuk és parlamentjük alakult (vallon, flamand, brüsszeli 1989-ben.). Hatáskörükbe tartozott már ekkor a foglalkoztatáspolitika, a gazdaságfejlesztés, az állami befektetések, a lakáspolitika és a

69

Uo. 23. o. Ilyen például az iskolaköteles kor, a felsőoktatási intézményekben megszerezhető diplomák minimumkövetelményének, illetve a tanárok nyugdíjaztatásának megállapítása. 71 Senelle [1996]. 72 Barsi [2001b]. 73 Abban reménykedtek, hogy az így létrejövő autonómia segítségével sikerül kilábalniuk a gazdasági válságból, mely ekkor, mint már utaltam rá, főleg a vallon régiókat sújtotta. 74 Alen – Ergec[1994]. 25. o. 75 Brüsszel regionális autonómiájának kialakítás azonban mégis szűkebbre sikeredett; itt jobban érvényesül a föderális szint adminisztratív ellenőrzése 76 Barsi [2001b]. 77 Swenden – Brans – De Winter [2006]. 70

12

strukturális tervezés. Látható tehát, hogy már ekkor széles jogkörökkel látták el a két régiót.78 Az alkotmánymódosítás tovább szélesítette a már meglévő közösségek kompetenciáit, mivel megalakulhattak saját kormányaik, és az ún. „személyi kérdésekben”79 is újabb hatásköröket kaptak, főleg az egészségügy és a segélyezés területén. A régiók és közösségek ekkor a központi költségvetés 8%-ról rendelkezhettek, és bizonyos jogokat kaptak adókivetésre is. Fontos volt, hogy a Flamand Régió és Flamand Közösség az egyesülés mellett döntött, mivel mindkettő illetősége körülbelül azonos számú, 6 millió emberre terjedt ki. Ezzel ellentétben hasonló összeolvadás nem alakult ki a frankofón részen, ahol ezek az arányok nagyban eltértek, köszönhetően a 3,25 millió vallonnak és a mintegy 600 ezer brüsszeli frankofónnak.80 Így mind a bürokrácia, mind az adminisztráció és az együttműködés terén egy szorosabb flamand rendszer alakulhatott ki, mely tovább erősíthette a flamand egység gondolatát. Az 1988-as alkotmánymódosítást alapvetően Brüsszel Régió ügye határozta meg, amikor sikerült végre a két félnek kompromisszumra jutnia. Így az új régió is saját kormányt és parlamentet választhatott. A nemzeti szinttel ellentétben, Brüsszelben a flamand kisebbség kapott garanciális jogokat. A régiók és közösségek további kompetenciáinak bővítésére került sor. A közösségek megkapták az oktatás, míg a régiók a tudományos kutatás, közmunka és iparpolitika fölötti teljes ellenőrzés jogát.81 A pénzügyek terén is változás történt; a közösségek és régiók már a teljes költségvetés 30%-a felett rendelkezhettek, illetve a régiók korlátozott fiskális önállósághoz is jutottak. Nemzeti szinten erősítették meg a kormányközi mechanizmusokat: a Brüsszeli Régió feletti ellenőrzés joga szövetségi szinten maradt, Mérlegelő Tanács jött létre annak érdekében, hogy a különböző szintek közti kooperáció létrejöhessen, az Egyeztető Bíróság hatásköreit is bővítették. 82 Az 1993-as módosítás során Belgium alkotmányilag is szövetségi állammá, föderalizmussá alakult, amely „közösségekből és régiókból áll.”83 Átalakításra került a korábbi kétkamarás rendszer, mely alapján a Szenátusban lehetővé vált a különálló egységek képviselete. Sor került a szövetségi parlament létszámának csökkentésére, így a korábbi 184-ről 71-re csökkent a szenátorok száma, a Képviselői Kamara pedig 150 fősre zsugorodott, és a továbbiakban a költségvetés ellenőrzésében és a politikai ellenőrzésben jutott nagyobb szerephez.84 Régiók és közösségek szintjén további jogkör-disztribúcióra került sor: a közösségek hatásköre alá került a szociális támogatások elosztásának joga. A régiók hatáskörébe került a közlekedés, útfelújítás és útépítés, az energia, a környezetvédelem, a külkereskedelem és a mezőgazdasági politika jelentős része. Mindegyik szövetségi egységnek joga van a külpolitika (a szerződéseket is beleértve) helyi vonatkozásaiban fellépni, Belgiumot képviselni, illetve az ország érdeke mellett részt venni. A központi büdzséből való részesedésük tovább emelkedett 34%-ra, és a szövetségi adóbevételekből is nagyobb arányban részesedtek. A miniszterek számát 15-ben maximalizálták, és felosztották Brabantot, az utolsó kétnyelvű provinciát.85 A 2001-es legutóbbi alkotmánymódosítás alkalmával nemzeti szinten további Szenátusi változtatásokra történtek és a korábbi Egyeztető Bíróságot Alkotmánybírósággá alakították. A régiók mélyítették hatáskörüket a mezőgazdaság és a külkereskedelem területén, míg a régiók és közösségek rendelkezésére álló pénzösszeg nagyobbra nőtt, mint a szövetségi kormány 78

Uo. ’Personalised’ matters. Swenden – Brans – De Winter [2006]. 866. o. 80 Barsi [2001b]. 81 Uo. 82 Swenden – Brans – De Winter [2006]. 83 Alen – Ergec[1994]. 84 Alen (szerkesztő) [1992]. 85 Falter [1998]. 191. o. 79

13

által elköltött. A közösségek nem jutottak fiskális jogokhoz, a régiók fiskális autonómiája viszont megnőtt, amely alapján lehetőségük nyílt a meglévő adók csökkentésére.86 A fentiekben összefoglalt legfőbb változásokat az átláthatóság kedvéért az alábbi táblázatban szemléltetem. 2. Táblázat – A belga államreformok Államreformok

Központi kormányzás

Közösségi kompetenciák

1970

1980

1988-89

1993

2001

-„különleges többségi törvények” -„vészcsengő eljárás” „miniszteri paritás”

-Egyeztető Bíróság létrejötte

-Belgium alkotmányilag is szövetségi állam lett -Szenátus reform

-További Szenátus reform -Választott Bíróság Alkotmánybírósággá alakítása

-Nyelv és kulturális (törvényhozás politika

-„Személyi kérdések” hozzáadása

-Mérlegelő Tanács létrejötte -Egyeztető Bíróság szerepének növelése -Brüsszel Régió feletti ellenőrzés -Oktatáspolitika

csak Flamand és Vallon közösségnek)

Régiós kompetenciák

Pénzügyi kiadások (régiók és közösségek)

-Feltétlen segélyek

-Foglalkoztatáspolitika, gazdaságfejlesztés, állami befektetések, lakáspolitika, strukturális tervezés

-Tudományos kutatás, közmunka, iparpolitika

-Feltétlen segélyek -R&K a teljes költségvetés 8%-át kapja

-Feltétlen segélyek -R&K a teljes költségvetés közel 30%-át kapja

-Szociális támogatáspolitika bővült -Külpolitikában való helyi kompetencia -Közlekedés-politika, környezetvédelem, külkereskedelem, mezőgazdaság -Külpolitikában való helyi kompetencia -Útfelújítás, vízi utak -Feltétlen segélyek -R&K a teljes költségvetés közel 34%-át kapja

-Mezőgazdaság, külkereskedelem -Fejlesztési segélyek hatáskörének átadása Régióknak

-Feltétlen segélyek -R&K többet költ, mint a szövetségi kormány

Forrás: Swenden – Brans – De Winter [2006]. 865-868. o.

b) A központi hatalom, a régiók és a közösségek mai hatáskörei – A 9 hónapos krízis A belga föderális állam létrehozására azért volt szükség, mert az állami keretek kialakítása során úgy gondolták, Belgium kormányzása csak ilyen bonyolult rendszerben valósítható meg. Az állandó koalícióalakítási problémák azonban felvetik a kérdést: Működőképes-e egyáltalán a jövőben? Az alábbi ábrán talán áttekinthetőbbé válik az állam felépítése:

86

Swenden – Brans – De Winter [2006].

14

5. Ábra: A belga föderalizmus felépítése (2000) Szint Nemzeti Belgium Közösség

Intézmény Szövetségi kormány, 2 parlament, király Vallónia Brüsszel Német Közösség Kormánya

Francia Közösség Kormánya

Régió

Vallon Régió Kormánya

Nyelvi terület

Német 60 ezer

Francia 3 millió

Egyesült Közösségek Kollégiuma Francia Flamand Közösség Közösség Kollégiuma Kollégiuma A Brüsszeli Főváros Kormánya és a Brüsszeli Régió Kormányának Tanácsa Brüsszel főváros kétnyelvű területe 1 millió

Flandria

Flamand Közösség Kormánya

Holland 6 millió

Forrás: Craen [2002]. 29. o.

A belga föderalizmus a keletkező etnikai feszültségek csökkentésé érdekében jött létre. Az előző fejezetben vázolt alkotmánymódosítások eredményeként a föderális keretek egyre lazulni látszanak. A gazdasági fölénybe került flamandok a régiók további megerősítése mellett foglalnak állást, míg a vallonok inkább támogatnák a viszonylag gyenge lábakon nyugvó Belgium képzetét. A 2007-es választások alkalmával újra felszínre kerültek a történelminek számító nyelvi, gazdasági és politikai feszültségek, melyek hatására 9 hónapig nem sikerült koalíciót kötni a két, egymástól független politikai rendszernek. Tekintsük át, milyen hatáskörökkel bírnak jelenleg a közösségek, régiók és a központi kormányzat. Szövetségi szinten kerül sor minden olyan ügy intézésére, amely az egész nemzet általános érdekeit érinti. Ide sorolható a közpénzügyek, a hadsereg, a bírósági rendszer, a szociális biztonság, az egészségügyi politika legfontosabb részei és a belügyek. Az állam jelentős „közös örökségeket” őriz meg. Ide a bírósági struktúra, a hadsereg, a szövetségi rendőrség, a szociális biztonság és a hozzá kapcsolódó legfontosabb jogok, mint például a társadalombiztosítás, a nyugdíjak, a munkanélküliség és a gyermeksegélyezés sorolható. A közös örökség további részei az államadósság, monetáris politika, az ár- és bevétel politika, a megtakarítások védelme, a nukleáris energia és az olyan állami vállalatok, mint a Belga Vasút vagy a Posta. A szövetségi állam képviseli a belga érdekeket a NATO-ban, illetve az Európai Unióban is. A központi kormány hatásköre továbbá minden olyan területre kiterjed, ahol a régiók illetve közösségek hatásköre nem érvényesül. Rendelkezik a közösségek és régiók bizonyos mentességei és korlátozásai felett is. A közösségek legfőbb jogköreinek meghatározása nyelvi alapon történt, mely így legfőképpen az egyénhez kötődik. A közösségek hatásköre kiterjed a kultúrára, az oktatásra, az egészségügy és a személyi segélyezés területeire. A tudományos kutatás és a külpolitika bizonyos területein is rendelkeznek jogokkal. A régiók rendelkeznek törvényhozói (Régiós Parlament) és végrehajtói hatalommal (Régiós Kormányok) is. Kompetenciájuk kiterjed a gazdaság, a foglalkoztatás, a mezőgazdaság, az építésügyi és lakáspolitika, a vízgazdálkodás, a közmunkák, az energia- és környezetvédelmi politika, a város- és vidékfejlesztés, a hitel és külkereskedelem területére, illetve a provinciák

15

ellenőrzésére.87 Összességében azonban mégis elmondható, hogy a regionális hatóságok kevesebb hatalommal rendelkeznek a pénzügypolitika, a szociális biztonság és a törvényalkotás terén.88 A ma már csak 9 hónapos krízisnek nevezett kormánynélküli állapot 2007 júniusában, a szövetségi választások után kezdődött.89 A Leterme vezette kereszténydemokrata – liberális koalíció célkitűzései között elsődleges helyen szerepelt a Flamand Régió további önállóságának szélesítése. A már korábban ismertetett hatáskörök mellett az adózás, a szociális biztonság, a gazdaságpolitika és a bevándorlás-politika felett is nagyobb befolyást követeltek. A vallonok válasza nem volt meglepő; még az elvileg szövetséges vallon kereszténydemokraták is elvetették a javaslatot, mely megosztotta volna az ország szociális szolgáltatásait, és a jelenleg is magas belga államadósságot. Egy ilyen megosztásnak borzalmas következményei lennének az igencsak gyengélkedő, magas munkanélküliséggel küzdő Vallónia számára. A vallonok szerint egy esetleges új fiskális függetlenedés lehetőséget adna a flamandoknak arra, hogy alacsonyabb vállalkozási adót vezessenek be, mely így elszívná az üzleti befektetéseket Vallóniától. A legnagyobb vitát azonban a sajtóban csak „BHV kérdésnek”90 titulált Brüsszeli választókörzet problematikája keverte, mely jelenleg mintegy apró sziget létezik Flandria területén. A flamandok azt akarták, hogy a flamand lakosú Halle-Vilvordee (HV) szakadjon el végre a kétnyelvű brüsszeli (B) résztől. Ezzel azonban 150 ezer Halle-Vilvordee-ban élő francia érdekei sérülnének, mivel ők is csak flamand pártokra szavazhatnának, ha a régió végleg flamand fennhatóság alá kerülne. A probléma valójában ismét a nyelvi ellentétekre nyúlik vissza, ugyanis a Halle városában lakó, közel 10%-os, de gyorsan gyarapodó franciaajkú lakosság a flamandok szerint nem hajlandó hollandul kommunikálni a helyi lakosokkal.91 A régiók megalakulásakor egynyelvű flamand, illetve vallon régiók létrehozásáról állapodtak meg, Brüsszel lett egyedül kétnyelvű terület. A novemberi parlamenti szavazás során a flamand képviselők megszavazták BHV felosztását, míg a vallonok tüntetőleg kivonultak a tárgyalóteremből. Ez volt az első olyan alkalom a belga történelemben, amikor az egyik nyelvi közösség önállóan döntött egy kérdésben, a másik fél beleegyezése nélkül, mely újra felszínre hozta a politikai pártok közti nyelvi megosztottságot. A patthelyzetet végül II. Albert király oldotta fel, aki a korábbi kormányfő, Guy Verhofstadt vezetésével végül elérte, hogy márciusig ideiglenes kormány vezesse az országot. A márciusig tartó mandátum alatt a felek megegyeztek az idei éves költségvetésről és az alkotmány lehetséges módosításáról, melynek értelmében növelnék a régiók autonómiáját. A március végén távozó ideiglenes kormány helyét végül Leterme vette át, aki korábbi kijelentéseivel ellentétben megegyezést, és a belga állam egyben tartását sürgeti. A kormánynak ugyan bizalmat szavaztak az elmúlt napokban, júliusig mégis nehéz időszak elé néz a kereszténydemokrata vezető, akit korábbi pártszövetségese magára hagyott a kormányban. A flamand pártok korábbi támogatása is csökkenni látszik Leterme mellett, akik természetesen nem nézik jó szemmel a miniszterelnök megváltozott magatartását, aki így nem a „megosztó”, hanem az „újraegyesítő” miniszterelnök szerepében tündökölhet. A vita tehát tovább folytatódik a szövetségi kormány szerepének csökkentéséről. Megoldás talán júliusban lehet, bár pesszimista hangok azt sem vetik el, hogy a jelenlegi Leterme I. kormány újabb „ideiglenes kormányként” vonulhat be a történelembe.92

87

The powers of the federal government and the Regions. http://www.belgium.be/ Barsi [2001a]. 89 A hátul hivatkozott hírportálok alapján. 90 Brusszel-Halle-Vilvorde. The Economist [2007]. 91 The Guardian [2007a]. 92 International Herald Tribune [2008]. 88

16

IV. fejezet – A föderalizmus elmélete a) Általános keret „A föderalizmus talán az egyik legvitatottabb eszme az európai gondolkodásban. Sokan gondolják manapság, hogy definiálhatatlan és zavaros: hol szétapróz, hol egyesít, s a kettő egymásnak ellentmond. Így mindenki arra használhatja a föderalizmus szót, amire akarja.”93 A fenti idézet ugyan azt bizonyítja, hogy az irodalomban nincs pontos meghatározása a föderalizmusnak, mint elméletnek, mégis vannak olyan tényezők, melyekben egyetértés van. Először – a teljesség igénye nélkül – definiálom a föderalizmust, illetve bemutatom, milyen különbségek léteznek föderalizmus és konföderalizmus között. Ezek után a belga föderalizmus egyedi jellemzőit elemzem. Különbséget kell azonban tennünk először föderalizmus és föderatív állam között. Preston King 1982-es meghatározása alapján „a föderáció egy szuverén állam formájában létrejött intézményi megállapodás, mely abban különbözik a többi államtól, hogy a központi kormányzat döntéshozatalában alkotmányilag részt vesznek más területi egységek is.”94 Fontos a definícióban az alkotmány kiemelése, mivel a szövetségi államok felépítése és működése nagyban eltérhet egymástól, az alkotmány azonban annak érdekében szükséges, hogy a föderatív egységek jogai biztosítva legyenek. Az így létrejövő államokra tehát az jellemző, hogy szuverenitásuk megosztott a központi kormányzat és a többi egység között, mely jog az alkotmányból gyökerezik. A föderalizmus meghatározása már nehezebb feladat, mert több jelentést is hordoz magában. Filozófiai megközelítésben a föderalizmust gyakran a jó élettel azonosítják, mely az emberi kapcsolatok legjobb szerveződése. Olyan gondolkodók sorolhatók ide, mint Kant, Rousseau, Proudhon vagy Rougemont.95 Közülük Proudhont emelném ki, aki a föderációkat, mint decentralizált társadalmakat állította szembe a központosított állammal. Elmélete szerint autonóm, önszerveződő egységek saját akaratukból lépnek szerződésre egymással. Az idők folyamán kialakulhatnak nagyobb régiók is, de az egyes föderatív elemek megtartják autonómiájukat és hatásköreiket.96 Az így kialakult kapcsolat azonban nem lesz teljes egybeolvadás, hanem a kölcsönösség elvén alapul. Proudhon így látta elkerülhetőnek az egyes alkotók közti konfliktusok elkerülését.97 A filozófiai megközelítés mellet Burgess megkülönböztet ún. empirikus tényeket is. Ezek alapján azt mondja, hogy az emberi természet különbözősége és egyedisége miatt az emberi kapcsolatok szerveződései során is a diverzitás a legfontosabb. „Valójában egységet, és nem egységességet akarunk megvalósítani.”98 Ha ezt az Európai Unióra akarjuk értelmezni, az összefüggés magától értetődő. Ugyanez volt a helyzet a belga állam létrejöttekor is; flamandok és vallonok két külön entitást képviseltek, igaz nem állami keretekben. Mégis az egységes államból egy föderális alakult ki annak érdekében, hogy a különbözőség elismerésével a belga állami keret mégis fennmaradhasson. A föderalizmus tehát egy törékeny és dinamikus formája a politikai együttműködésnek, melynek célja a különböző területi egységek közötti hatalom és a felelősség megosztása.99 Ehhez társul egy erkölcsi dimenzió, mely a tolerancián, a kölcsönös tiszteleten és az egyenlő

93

Bóka [2006]. 22. o. King In: Cini [2007]. 72.o. 95 Cini [2007]. 96 Burgess [2007]. In: Cini [2007]. 97 Kinsky, 1991. Idézi: Vida [2004]. 98 Cini [2007]. 72. o. 99 Mendes – Gall In: Cini [2007]. 71. o. 94

17

elismerésen alapszik.100 Csak akkor működhet stabilan és hosszútávon egy föderalista rendszer, ha a különböző szintek közti hatáskörök valamilyen szinten összefüggnek egymással, kiegészítik egymást. Emellett azonban nagyfokú rugalmasságra van szükség, melynek hatására ezek a kompetenciák bármelyik irányba változhatnak.101 Mi lehet a föderalizmus jövője? Daniel Kelemen tanulmányában102 két logikus lehetőséget különböztet meg. Az első, szélsőséges esetben a szövetségi hatalom erősödik meg, és így egy erős, unitárius állam jöhet létre. A másik esetben viszont épp ellenkezőleg, a föderatív elemek erősödnek meg, így a szövetségi hatalom gyengülése, akár az állami keret széteséséhez is vezethet. Az első eset felé halad – ha kis léptekkel is – az Európai integráció, míg a második modell a belga példával azonosítható. Föderációból konföderációvá alakul. A konföderáció sokkal lazább szövetkezési forma, sokkal kevésbé kötelező és törvényi jellegű, mint a föderáció. Röviden összefoglalva olyan rendszer, ahol a központi hatalom ellenére az igazi döntéshozók a kisebb egységek maradnak, és lényegében csak az intézményes diplomácia helye lesz a szövetségi kormány.103 A konföderáció tehát egyfajta kormányköziségnek is tekinthető, ahol a közös intézményi keretek létrehozása ellenére, a nemzeti szuverenitás érintetlen marad, így a szerződő felek (az állampolgárok) lényegében csak saját államukkal (Belgium esetében ez a régiókat vagy közösségeket jelenti) állnak szoros kapcsolatban.104 Ahogy a későbbiekben utalok rá, Belgium esetében az együtt maradás egyik lehetséges magyarázata egyfajta belga nemzettudat kialakulása, mely bizonyos nemzeti hagyományokon alapul. Az Európai Unió esetében azonban a közös európai identitás kialakítása továbbra is problémásnak tekinthető. A belga kormánytalanság legutóbbi fejleményeit látva megállapíthatjuk, hogy egy korábban erősebb szövetségi állam egyre inkább lazuló, konföderális forma felé tart, mely azonban felvetheti a szeparatizmus lehetőségét is. b) A belga föderalizmus sajátos elemei – útban a konföderalizmus felé A belga föderalizmus tehát azért jött létre, hogy a flamand és vallon nemzetiségek közti konfliktusokat valamilyen módon csökkentsék. A közösségek és régiók saját intézményeket kaptak, így a szövetségi államot terhelő összetűzések száma is jelentősen visszaesett. Egy egységes államból alakították ki, annak érdekében, hogy az állam felbomlását elkerüljék. Ez az elmúlt rövid időben úgy tűnt, sikerült. A jelenlegi több hónapos krízis után azonban már kevésbé tűnik sikeresnek a belga modell működése. Legjellemzőbb vonása továbbra is a bipolarizmus,105 mely azt jelenti, hogy míg más föderális rendszereket több részegység alkot, addig a belga csak kettőt, a flamandokat és a vallonokat tartalmazza. Nemzeti szinten ez több biztosíték bevezetéséhez vezetett, melyek többnyire a vallon kisebbség érdekeit hivatottak védelmezni. Fontos elem a szövetségi pártok hiánya: két különálló pártrendszer képviselői kötelesek szövetségi kormányt alkotni, mely érthetően nehezebb utat jelent a politikai egyensúly megtalálásában. A föderatív egységek az államhatalomtól való függetlenség elérésére törekedtek, így a kialakult föderális keret nem kooperatív jellegű. Az állam és a különböző egységek közti hatáskörök nem megosztottak, a kormányközi kapcsolatok minimális szinten működnek. A belga jogszabályok között nem alakult ki hierarchia. A belga föderalizmus ún. „vertikális” 100

Burgess [2007]: Federalism and Federation. In: Cini [2007]. 74. o. Kelemen [2007]. 54. o. 102 Kelemen [2007]. 103 Forsyth [1981] Idézi: Burgess In: Cini [2007]. 73. o. 104 Vida [2007]. Zárójelben saját megjegyzéseim. 105 Barsi [2001a]. 101

18

típusú, mert a központi kormányzat és a föderációs egységek saját végrehajtó és törvényhozó hatalommal rendelkeznek. Habár az alkotmány pontosan meghatározza a különböző egységek hatásköreit, a valóságban mégis szükség van bizonyos szintű együttműködésre.106 Akadnak olyan esetek, amikor a különböző szintek illetékessége csak nehezen ítélhető meg. Emellett léteznek olyan nemzetközi szervezetek is, melyekben nincs lehetőség a régiók külön képviseletére. Erre kitűnő példa az Európai Unió Minisztereinek Tanácsa, ahol Belgiumot minden esetben egyetlen miniszter képviselheti, mivel egy állam szavazata nem lehet többféle, így a belga régiók közti egyeztetés elkerülhetetlenné válik.107 Ha pedig egyeztetésre kerülhet sor, akkor az érdekek is könnyen ütközhetnek, melyek akár a legutóbbihoz hasonló konfliktusokhoz is vezethetnek. Az ilyen érdekkülönbségek kiküszöbölésére hozták létre 1984-ben az Egyeztető Bíróságot, mely vitás kérdésekben dönt. A Bíróság szerepe az utóbbi időben tovább nőtt, döntéseit semmilyen testület nem vizsgálhatja felül. Várható, hogy a jövőben hatásköre az alkotmányra is kiterjed. 108 A politikai pártokat illetően a konföderális elemek dominálnak; teljesen elkülönült rendszerben működik flamand és vallon parlament, így lényegében a közösen létrejövő belga parlament sem tekinthető föderális intézménynek, mivel Brüsszel kétnyelvű körzetén kívül a pártok csak saját nyelvterületükön állítanak jelölteket. Országos szinten nem állítanak jelölteket.109 Ez a probléma megjelenik a támogatottság tekintetében is, melyre a legfrissebb példa a dolgozatom írása közben miniszterelnöki székbe kerülő Yves Leterme, aki a flamand kereszténydemokrata párt (CD&V) vezetőjeként mindössze 800 ezer biztos szavazatot tudhatott magáénak a 2007-es választások után.110 Miniszterelnökként azonban 10,5 millió embert kell irányítania, képviselnie. Leterme korábban tett kijelentései111 miatt azonban nem meglepő, hogy a vallon lakosság körében szkepticizmussal tekintenek az új miniszterelnökre, mondván, hogy a flamand érdekeket előtérbe helyezi a vallonokéval szemben. A flamandok viszont attól tartanak, hogy a mostani kormány összetétele (7-6 a vallon-flamand miniszterek aránya) a vallonoknak kedvez. A politikai pártok tekintetében azonban még egy szempontot figyelembe kell vennünk. Eddig kiderült, hogy megosztottak nyelvileg és ideológiailag, 1995. óta azonban, amikor is összeférhetetlenségi szabályokat vezettek be, újabb dimenzióval bővült az eddig is tarka kép; a képviselőknek el kell dönteniük, hogy állami vagy regionális szinten kívánnak-e politizálni, így ez a megosztottság hosszú távon a pártok állami és regionális szintű szétválásához vezethet, mely a már fent említett széttartást tovább erősítheti.112 A sajátságos „belga kompromisszum”113 tehát önmagát erősítő folyamattá vált, mely a közeljövőben, ha nem is szétválással, de újabb problémák felmerülésével fenyeget. Habár Belgium alig 15 éve működik föderális államként, a legnagyobb flamand párt programjában (CD&V – Flamand Kereszténydemokraták és Liberálisok) már megjelentek egy konföderális Belgiumra utaló kijelentések, melyeket tovább erősíthet egy esetleges szélsőjobboldali megerősödés.114 Az 50-es években Karl Deutsch elméletében hangsúlyozta, hogy a nemzetépítés alapvető eszköze a társadalmi kommunikáció kialakítása és erősítése. A nemzet fennállása a szereplők

106

Győri Szabó [2002]. Győri Szabó [2002]. 108 Uo. 97.o. 109 Uo. 110 International Herald Tribune [2008]. 111 „Belgium egy történelmi baleset!”; „Csak a király, néhány sör és a focicsapat” tartja össze Belgiumot. A vallonok nem elég intelligensek ahhoz, hogy hollandul megtanuljanak. Charter [2007]. 112 Győri Szabó [2002]. 113 Barsi [2001b]. 191. o. 114 Swenden – Jans [2007]. 892. o. 107

19

közti interakción áll vagy bukik.115 Ebből a szempontból a belga nemzet nem mondható túlságosan erősnek, hiszen a pártok, a média, az oktatás stb. mind vallon és flamand részre tagolódik. Az ország északi és déli részén élő emberek csak keveset érintkeznek közvetlenül egymással; más nyelvet beszélnek, más újságot olvasnak, más televíziót néznek, más iskolákba járnak. Lényegében úgy élnek, mintha két teljesen különálló ország állampolgárai lennének. Ha a belga állam kialakulását Deutsch elméletével akarjuk magyarázni, azt mondhatjuk, hogy a föderalista állam kialakítása lényegében egyfajta kommunikáció felvételét kényszerítette a két félre. Politikai teret biztosítottak a szembenálló felek közti konfliktusok és viták lefolytatására, melyek azonban az utóbbi időben parttalannak látszanak. Az alkotmánymódosításoknak köszönhetően a központi kormányzat nem rendelkezik többé elég kompetenciával a régiók önállósodásának megakadályozásában. Így azt a konklúziót vonhatjuk le, hogy az eredeti elképzeléssekkel szemben a társadalom (a politikai élet megosztottságának is köszönhetően) egyre kevesebb interakcióba kerül egymással, és egy elszeparálódó, szinte önálló régiós országokat hoz létre a belga határokon belül. A 2009-es régiós választások újra felerősíthetik a szélsőséges eszméket, és kulcskérdéssé válik, hogy a jelenleg gyenge szövetségi kormány hogyan tud ezekre reagálni. Bár ellenpontként azt is megemlíthetjük, hogy a régiók erős kompetenciái miatt a szövetségi szinten történő konfliktusok nem befolyásolják igazán a föderatív egységek működését. Mégis kijelenthetjük, hogy a belga gazdaság a kormánynélküliség időszakában nemzeti szinten nem tudta az ország ügyeit megfelelően ellátni, és a Bizottság decemberben figyelmeztette az országot, hogy a politikai krízis negatívan kezdte befolyásolni a gazdaságot.116 c) Összetartó erők Jogosan merülhet fel bennünk a kérdés: ilyen komoly gazdasági, politikai, nyelvi és ideológiai megosztottság mellett miért marad, illetve maradt együtt eddig Belgium? Az elszakadás gondolata nem újkeltű a Belgium jövőjét negatívan vizionáló irodalomban. Sokan érveltek ellene, illetve mellette, biztos konklúzió azonban az általam felvázolt érvek és ellenérvekből sem vonható le. Léteznek azonban olyan szintek és dimenziók, melyeket eddig nem említettem, és inkább az együtt maradás lehetőségét erősítik. Az első és legalapvetőbb összetartó elem maga a bonyolult politikai rendszer, melyben a kisebbségek érdekei védve vannak. Az alkotmányba beépített biztosítékoknak köszönhetően a kialakult struktúra egyre nehezebben változtatható meg.117 Fontos összetartó erőként kell megemlítenünk Brüsszelt, Belgium, Flandria és az Európai Unió fővárosát. A Brüsszeli Régió kényes kérdése életbevágóan fontos mind Vallóniának, mind Flandriának. Területileg Flandriában helyezkedik el, a lakosság 70%-a azonban franciául beszél, míg a flamand anyanyelvűek száma 10% körül mozog. A lakosok fennmaradó hányada más nyelveket nevez meg anyanyelvként.118 Brüsszel gazdasága 650ezer embernek nyújt munkát, akik közül 350 ezer napi szinten ingázik a fővárosba. Tekintsünk azonban most el a politikai szinttől, hiszen más tényezők is meghatározhatják egy ország alapvető működését. Eddig kevés figyelmet szenteltünk az egyes állampolgárokra, azok identitására és gondolkodásmódjára. Talán leglényegesebb összetartó elem a nemzeti szinten található király, a belgák királya, tehát nem a flamandoké, és nem a vallonoké. A királyi intézmény megítélése meghatározó a belgák életében. Befolyása politikai szereplőként mára már kevésbé jelentős, sokkal inkább a belga közös identitás kialakításában képviselt személyként tartják számon. Ahogy Eyskens 115

Billiet – Maddens – Frognier [2006]. BBC News [2007a]. 117 Barsi [2001b]. 118 Eupedia’s Belgium Guide. 116

20

miniszterelnök 1950-ben fogalmazott: „A nemzetnek szüksége van a monarchiára, ahogy szüksége van a kenyérre”.119 Egy 2003-ban készített felmérés alapján120 a megkérdezett belgák 52%-a értett abban egyet, hogy továbbra is szükség van királyukra, különben szétszakadna az ország. A flamandok és vallonok közti véleménykülönbség azonban itt is megfigyelhető, a flamandok 43%-a, míg a vallonok 63%-a osztotta a fenti véleményt. Ebben is megmutatkozik, hogy a vallonok inkább szeretnék egybetartani Belgiumot a király személyével együtt. Korábban a monarchia szükségességének megítélése is fordítva alakult Belgiumban; a flamandok nagy része támogatta, míg a vallonok feleslegesnek tartották a királyi intézményt. Ezt bizonyítja az 1950-es népszavazás is, ahol III. Leopold visszatérését a flamandok nagyobb arányban támogatták. Habár politikai hatalma az utóbbi időben tovább csökkent, ma már csak szimbolikusnak mondható, a kormányalakításban továbbra is komoly politikai szerepet tölt be. II. Albert többször is beavatkozott a mostani koalíciós folyamatba, illetve az ő nyomására került sor többpárti egyeztetésre is. A király kéri fel általában a legtöbb szavazatot szerzett párt vezetőjét a koalíciós tárgyalások kezdeményezésére (informateur), majd a tárgyalások letisztázódása után a hivatalos tárgyalások levezetésére hívja fel a korábbi informateur-t, akit ekkor már formateur-nek neveznek. Általában ő tölti be a későbbiekben a miniszterelnöki posztot. A tavalyi évben is jól láthattuk, hogy a belga rendszerben nagy szükség van a király személyére, aki más, ma is működő monarchiákhoz képest aktívabban vesz részt politikai életben. A királytól minimális elvárás a semlegesség, és a nyelvi és regionális megosztottság ellenére mindkét nyelv anyanyelvi szintű ismerete.121 Utolsó összetartó erőként ejtsünk néhány szót a közös belga identitásról, illetve történelemről. Kialakult-e a történelem során egyfajta közös identitás, amely felülemelkedik a flamand és a vallon nemzeti hovatartozáson? Mint azt már korábban bemutattam, a flamand identitáshoz való kötődés hamar kialakult és sokkal erősebbnek bizonyult, mint a vallon öntudat. Az elmúlt évtizedekben több felmérés is készült arról, hogy vajon melyik nemzeti szinthez kötődnek jobban a belgák; a regionálishoz (amely lényegében külön nemzetet képez) vagy az államihoz. A flamand mozgalom képes volt betölteni egy önálló identitás kialakulását, míg a vallon részen az efféle kötődés kevésbé egységes, szinte nem is ismert.122 Ezt alátámasztja a jelenlegi Flamand Régió és Közösség összeolvadása, mely így egy parlamentet és egy kormányt eredményezett a flamand oldalon, míg a vallonoknál erre nem került sor. Egy 1986os felmérés eredménye a következőképpen alakult: 3. Táblázat – Régiók szerinti kötődés %-ban, 1986 Régió/azonosulás %

Belgium

Regionális szint

Flandria

38,5

39,2

Brüsszel

58

21,4

Vallónia

52,7

31,7

Forrás: Schwenden [1996]. 35. o. Idézi: Győri Szabó [2002] 107.o.

A számokból látható, a Belgiumhoz való kötődés Flandriában volt a legalacsonyabb, míg a regionális szinthez ők ragaszkodtak a leginkább. Nyolc évvel készült egy újabb felmérés, melyben a belga identitáshoz való kötődés sokkal erősebbnek mutatkozik. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy ez közvetlenül az előző király, Baudouin halála után készült, mely 119

Swenden [1996]. 38. o. Idézi: Győri Szabó [2002]. A felmérés megtalálható: Billiet – Maddens – Frognier [2006]. 917. o. 121 Győri Szabó [2002]. 122 Billiet – Maddens – Frognier [2006]. 120

21

alapján feltételezhető, hogy a közös gyász erősíthette a belga identitástudatot is. Összességében továbbra is ragaszkodtak a regionális szinthez, sőt mindkét régió harmada további regionalizálást sürgetett.123 Feltételezhetjük, hogy a régióhoz jobban kötődők inkább egy föderális államot, míg a belga eszmét előtérbe helyezők inkább egy egységes, unitárius államot támogatnának. Egy ISPO által, 1999-ben készített felmérésben arra kérdeztek rá, hogy flamandok és vallonok milyen államformát részesítenének előnyben. A következő eredmény született: 4. Táblázat – Kívánt állami forma régiók szerinti megoszlásban, 1999 Flamandok

Vallonok

(1760 fő)

(1112 fő)

Unitárius Belgiumhoz való visszatérés

14,5

46,7

Föderalista állam, szövetségi hatalom hatásköreinek növelésével

12,7

13,9

Föderalista állam, régiók és közösségek hatásköreinek növelésével

28,1

14,6

32,6

19,3

12,0

5,5

Föderalista állam, régiók és közösségek számára lehető legnagyobb hatáskörökkel Szeparatizmus Forrás: ISPO/PIOP 1999. In: Billiet – Maddens – Frognier [2006]. 916. o.

Ez a felmérés is bebizonyította, hogy a vallonok sokkal inkább szeretnének egy egységes Belgiumot. Majdnem a megkérdezett fele volt ezen a véleményen. Flamand részről az unitárius Belgium támogatottsága meglehetősen alacsony; több mint 50%-uk mondta azonban, hogy szélesíteni kellene a régiók és közösségek hatáskörét, és ezek közül is többségbe kerültek a lehető legnagyobb kompetenciát előnyben részesítők száma. A teljes szeparatizmus gondolatát azonban mindkét fél csak kis mértékben támogatja. Így kijelenthetjük, hogy valójában kevés bizonyíték van csak arra, hogy a szeparatizmus nyitott fülekre talál. Ugyanakkor azt is feltételezhetjük, hogy a régiók és közösségek kompetenciájának állandó növelése tovább mélyítheti az érdekkülönbségeket. Ha nem is támogatják szélsőségesen a flamandok a szeparatizmust, akkor is megállapíthatjuk, hogy regionalizmushoz való kötődésük sokkal erősebb, mint a vallonoké. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy ezek a felmérések kis mintával készültek, megbízhatóságuk megkérdőjelezhető. Mégis szolgálhatnak bizonyos megállapítások alapjaként. A közös belga tudat kiépülésében fontos szerepet tulajdoníthatunk bizonyos, mára már történelminek számító eseményeknek, amikor a belga identitás különösen nagy szerepet kapott. Elég, ha visszagondolunk a belga rendezésű 2000-es futball Európa-bajnokságra, vagy a kiváló belga teniszjátékosok sikereire a Roland Garroson.124 Nem a flamand vagy a vallon zászló száll a magasba, hanem a belga. Kevésbé vidám esemény volt az 1996-os Dutrouxügy,125 mely a „Fehér Menetelés” kiváltója volt. Az egész belga nemzet (flamandok és vallonok együtt) mélységesen megrendült az ügy kapcsán, miközben az is bebizonyosodott, hogy a rendőrség nem kezelte megfelelően az eseményeket. Ez a nemzeti trauma vezetett oda,

123

Győri Szabó [2002]. Billiet – Maddens – Frognier [2006]. 125 Dutroux több fiatal kislányt gyilkolt meg, és ma is Belgium legveszélyesebb sorozatgyilkosaként tartják számon. Abbeele [2001]. 124

22

hogy emberek közösen fejezték ki szolidaritásukat és gyászukat az áldozatok családtagjainak az ún. „Fehér Menetelés” formájában.126 V. fejezet – A föderalizálódó Európai Unió és Belgium Az Európai Unió valamely politikai rendszerbe való besorolása szinte lehetetlen feladat. De azzal, hogy folyamatosan egy egyedi, sui generis képződménynek kezeljük, mely csak nehézkesen hasonlítható valamely ország felépítéséhez, rengeteg talán érdekes és hasznos megfigyeléstől eshetünk el. Bár az utóbbi időben egyre gyakrabban olvashatunk összehasonlító elemzéseket az USA, Németország vagy Svájc szövetségi állami felépítésével, azt gondolom, olyan országoktól, mint Belgium is sok tapasztalat válhatna figyelemre érdemessé. Rövid összehasonlításomban először azt próbálom megmutatni, miért közelít az Európai Unió egyfajta föderalizmus felé, majd a belga rendszer sajátosságaival villantok fel párhuzamokat. Egy ilyen összehasonlító elemzés azonban további kutatómunkát igényel, és e dolgozat kereteit meghaladja. a) Európa a föderalizmus felé Az Európai Unió olyan sajátos nemzetközi szervezet, melynek felépítése, intézményrendszere és működése egyaránt tartalmaz föderatív, konföderatív és önálló elemeket. Már létrejöttekor alakultak olyan közös intézmények, melyek a nemzetek feletti elvet képviselték, melynek alkalmazásával a közös érdekeltségű területeken együttműködésre törekedtek. Ez az ún. „funkcionalista föderalizmus”127 lett az európai integráció elindítója, mely kezdetben a Schuman-tervben, majd az Európai Szén- és Acélközösségben testesült meg. A Római Szerződés megteremtette hozzá az instuticionális keretet, ahol már megjelent a mai Bizottság elődje, mint az közös európai érdekek legfőbb képviselője. A valódi hatalommal azonban a Miniszterek Tanácsa rendelkezett, mely – ahogy ma is kormányközi elven szerveződött. A mára egyre szélesebb hatáskörrel bíró Parlament csak később jött csak létre, hatalma pedig szinte elhanyagolható volt. A kezdeti sikerek után azonban, a franciák kormányköziséget támogató politikájának következtében a föderalizmus eszméje háttérbe szorult, és csak az 1980-as években, Spinelli és Delors fellépésének köszönhetően kapott újra nagyobb visszhangot. 128 Spinelli az Európai Parlament megerősítése mellett érvelt, és kiemelte, hogy egy európai föderalizmus megvalósulásához a szubszidiaritás elvének alkalmazására van szükség. Delors az autonómiát és a részvételt tartotta a legfontosabb föderalista alapelveknek. A sikeres működéshez azonban mindenképpen erős, nemzetek feletti intézmények létrehozása kell. A többszintű kormányzás elvét az 1992-es Maastrichti Szerződés alapozta meg igazán, és egyben létrehozta az Európai Unió elnevezést is. A föderalista politika hangzatos megnyilvánulása volt Joschka Fischer 2000 májusában tartott beszéde, melyben Európa jövőbeli formájáról fejtette ki gondolatait.129 Véleménye szerint a szuverenitás megosztására van szükség államok és Unió között, de a központi hatalom kezébe csak olyan jogok kerüljenek, ami feltétlenül nemzetek feletti kompetenciába tartozik. A többi maradjon az egyes államoknál. Az új tagállamok és a jövőbeli bővítések miatt azt is javasolta, hogy az államszövetségi formáról egy európai föderáción belüli „teljes parlamentációra” térjenek át, melyben a parlament törvényhozó és végrehajtó hatalmat gyakorolhat. Mindezek megvalósításához azonban alkotmány elfogadására van szükség. Az alkotmányozó folyamat 126

Swenden – Brans – De Winter [2006]. Bóka [2006]. 26. o. 128 Bóka [2006]. 129 Fischer [2000]. 3-14. o. 127

23

el is indult akkoriban, 2005-ben azonban a franciák és a hollandok elutasították az Alkotmányos Szerződést, így a föderalizáció felé mutató fejlődés megakadni látszott. Az egykori Alkotmányos Szerződés egy többszintű kormányzáson alapuló, egyszerre föderalista és kormányközi Uniót hozott volna létre, melyben a különböző jellegű összetevők közül – föderatív, konföderatív, kormányközi, nemzetek felett stb. – a föderatív elemek kerültek többségbe,130 melyek lényegében az új Lisszaboni Reformszerződésbe tökéletesen átmentődtek. Tovább erősítené a Parlament jogkörét, a Bizottság létszámának csökkentésével pedig egy erősebb, könnyebben irányítható, a közös európai érdeket képviselő kollégium jöhetne létre. A szerződés tovább növeli a közös politikák számát, létrehozza az EU jogi személyiségét, rögzíti a hatáskörök megosztását és szorosabbra fűzi a soros elnökségek közötti együttműködést. Az újonnan megteremtett „Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője” kettős szerepének köszönhetően szorosabb együttműködés alakulhat ki az Európai Unió intézményei között, és a sokat kritizált Közös Kül- és Biztonságpolitika is hatékonyabbá válhat. Az új pozíció azonban az Unión belüli hatalmi konfliktusokhoz is vezethet a Bizottság elnöke és a Parlament elnöke között. A demokratikusabb, állampolgárok számára is átláthatóbban szerveződő Európai Unió így új lendületre kaphat a globális porondon, melyhez azonban az összes tagállam ratifikációjára szükség van.131 Amennyiben 2009. január elsején életbe lép a Reformszerződés, akkor az integráció szorosabb együttműködés felé tett lépéséről beszélhetünk, melyet föderális elemek erősítenek. Ha viszont valamely tagállam elutasítja a tervezetet, akkor viszonylag korán beigazolódhat Moravcsik jóslata, mely szerint az „európai szuperállam csak illúzió”.132 b) A belga példa Tény, hogy az Európai Unió nem rendelkezik néhány alapvető föderális elemmel (alkotmány, állami keretek, erős központi hatalom), egyfajta föderalizmus kialakítására való törekvés azonban megfigyelhető. Fontos az Európai Unió állandó alkalmazkodóképessége, dinamizmusa, mely a föderalista rendszereket is meghatározza.133 Folyamatosan integráció és fragmentáció között ingadozik, így többszintű rendszerében mind a regionalizáció, mind a föderatív elv szerephez jut.134 A belga államszövetség azért jött létre, hogy a flamand és vallon konfliktusokat állami szinten kezelhessék, és teret biztosítsanak a vélemények ütköztetésére. Belgium a föderalista keretekből inkább kifelé tart, az Európai Unió pedig valamiféle megerősödő föderalizmus felé közelít. Milyen hasonlóságok vannak a két modell között, melyek figyelemfelkeltők lehetnek az Európai Unió számára? Látva a belga rendszer felmerülő problémáit, a nyelvi és gazdasági különbségek összeegyeztethetetlenségét jogosan merül fel bennünk a kérdés: ha 2 nemzet nem tud együtt működni, 27-nek, vagy többnek sikerülhet-e valaha? Egy ilyen bonyolult és összetett szerkezetű szervezetnek mindenképp erős nemzetek feletti intézményekre van szüksége. A belga szövetségi kormány mintája nem mondható példaértékűnek. Az Európai Parlament és a Bíróság megerősödése azonban mindenképp föderalizáció felé mutat. Az Unió Bíróságának hatáskörei a megosztottságból fakadnak, melyeket a többi Uniós intézménytől való függetlensége is alátámaszt. A közös európai jogrendszer kialakításával egy olyan új joghierarchia jött létre, mely a nemzeti jogrendszerek felett áll, és kötelezheti a tagállamokat

130

Bóka [2006]. Lisszaboni Szerződés [2007]. 132 Idézi: Kelemen [2007]. 54. o. 133 Kelemen [2007]. 134 Bangó [2007]. 131

24

az Uniós jogszabályok betartására.135 Emellett a Bíróság hatásköre hasonlít a belga Egyeztető Bíróságra abban is, hogy mindkettő segíti a szembenálló felek megegyezésre jutását. A szélsőjobbos megerősödés – a Deutsche Welle hírértesülései szerint136 – Nyugat-Európa bizonyos országában további aggodalomra adhat okot, mely az elmúlt évben az Európai Parlamentben megalakuló új szélsőjobbos frakció, az Identitás, Hagyomány, Szuverenitás (Identity, Tradition, Sovereignity – ITS) létrejöttével az Unión belül is képviselethez jutott.137 A magas tagállami támogatottságnak, illetve Bulgária és Románia csatlakozásának köszönhetően elérték a szükséges feltételt138 ahhoz, hogy frakciót alakíthassanak a parlamentben, melynek köszönhetően bizonyos véleménynyilvánítási jogokban és közel 1 millió eurós juttatásban részesülhettek. A tagok között megtalálható volt a Vlaams Belang három képviselője is.139 Alapelveik között szerepelt a nemzeti érdekek, a szuverenitás és a nemzeti ideológia védelme, és támadta egy bürokratikus, egységes európai szuperállam létrehozását. A többi politikai párt nem fogadta kitörő örömmel a szélsőséges elveket valló frakció megalakulását; egy német képviselő rögtön condon sanitare alkalmazását helyezte kilátásba, melynek értelmében megegyeztek, hogy fontos pozíciót nem adnak a szélsőjobboldali párt képviselőiknek. Habár a frakció belső problémák miatt novemberben, alig 10 hónap után összeomlott, több mint tíz év után újra megalakult egy olyan parlamenti csoport, mely nem osztotta a demokrácia és az Európai Unió alapelveit. A belga példából láthattuk, hogy a legfőbb összetartó erő az olyan a közös identitáshoz tartozó tényezők, mint a király vagy a közös történelem. Az európai identitás témakörét sokan sok helyen, rengeteg szempont alapján vizsgálták. Abban többnyire egyetértés van, hogy az emberek kulturális identitása a kiindulópontja és hozzáadott értéke egy jövőbeli európai identitás kialakulásának. A föderalista rendszer alapja a különböző területek és az állampolgárok közti együttműködés, melyhez elengedhetetlen feltétel egyfajta közösség, közös identitás keletkezése.140 Belgium esetében egyre inkább azt látjuk, hogy az állampolgárok csak saját régiójukhoz kötődnek, mely a konföderális berendezkedést erősíti, ennek mégis ellentmondanak a tanulmányomban bemutatott közös belga identitás létét bizonyító kutatások. Így kijelenthetjük, hogy Belgiumot lényegében ez a közös identitás tartja még ma is egyben, melynek megléte egyelőre elégséges feltételnek tűnik az egyben maradáshoz. Egy nemzetek feletti identitás kialakítása azonban növelheti az állampolgárok félelmét nemzeti identitásuk háttérbe szorulását illetően. Ez a szkepticizmus NagyBritanniában a legerősebb, ahol a lakosság 60%-a vallotta, hogy félti nemzeti kultúráját. 141 Az Eurobarometer 2007-ben készített felmérése alapján142 próbálom megítélni az európai identitás mai erősségét. A felmérésben külön fejezet vizsgálja az európai identitás témakörét. Az első kérdéskör alapján a megkérdezettek legnagyobb hányada szerint (27%) a kultúra és a gazdaság teremt leginkább közösségi érzést az Unión belül. A történelem 21%-kal csak a harmadik helyre került. Az integráció legpozitívabb eredményének a megkérdezettek 62%-a tartja a négy szabadság elvének megvalósulását. A válaszadók közel három negyede mondta, hogy az Európai Unió demokratikus és modern. Az identitást az alapján próbálja definiálni, hogy mennyire ismert az Uniós zászló, illetve milyen százalékban kötődnek régiójukhoz, országukhoz és az Unióhoz. Az eredmények azt mutatják, hogy a legutóbbi felmérés szerint 135

Kelemen [2007]. Deutsche Welle [2007a]. 137 Korábban is volt szélsőjobbos frakció: 1984-89, illetve 1989-94 között. Hosszú idő után alakult tehát újra közös csoport. 138 Legalább 5 országból, 20 képviselő. 139 A flamand párt mellett francia, osztrák, román, olasz, bolgár és brit pártok alkották. 140 Vida [2004]. 141 Eurobarometer 57 [2002]. 142 Eurobarometer 67 [2007]. 136

25

ugyan nőtt az Unióhoz való kötődés (50-ről 53%-ra), a megkérdezettek 91%-a azonban továbbra is saját országát vallotta első helyen meghatározónak.143 A kérdésre, hogy melyik szó jut először eszükbe a Római Szerződés 50. évfordulója kapcsán, a kérdőívet kitöltők 35%a a „remény” szót válaszolta, míg 27%-nak a „semmi” jutott eszébe. Ami azonban kis aggodalomra adhat okot a jövőben, az a mindössze 11%-os „elégedettség”-re adott válasz. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy valamiféle európai identitás már létrejött az európai állampolgárok bizonyos hányadában, ez azonban továbbra is sokkal gyengébb, mint a saját nemzethez való kötődés, mely a jövőben is meghatározza az Unió működését és megítélését. Az Európai Uniónak tehát folytatnia kell a megkezdett utat; közös akciókkal, közös programokkal kell fellépni annak érdekében, hogy az állampolgárok ne csak saját környezetükhöz, hanem egy felsőbb „hatalomhoz” is kapcsolódni tudjanak. Ilyen kapcsolódási pont lehet a gazdasági különbségek csökkentése gazdagabb és szegény régiók között; az európai kohéziós politika mélyítése, a szociális biztonság növelése, a közös politikák számának kiszélesítése, a nemzetek feletti intézmények szerepének megerősítése. Az imént felsorolt elemek még több föderális jellemzővel ellátott, szorosabb Unióhoz vezetnének, melyhez azonban – ha a belgák esetét vesszük – sokkal erősebb közös alapra lenne szükség. Összefoglalás Tanulmányomban az alig tizenöt éve föderálisan működő belga állam kialakulását és működését vizsgáltam azzal a feltételezéssel, hogy az 1993-ban kialakított szövetségi állami keret az elmúlt időszakban felmerülő problémák miatt válságba került. A központi szinten működő kormány hatáskörei olyannyira lecsökkentek, hogy ma már csak kevés politikai területen tudja érvényesíteni érdekeit. A Belgium megalakulásakor létező megosztottság ma is él, mind nyelvi, mind politikai és gazdasági értelemben. A dolgozat első részében a föderalizmushoz vezető utat és a történelmi előzményeket mutattam be, különös tekintettel a flamand mozgalom kialakulására és megerősödésére, mivel kezdetben nyelvi, majd később politikai fellépésüknek köszönhető, hogy az unitárius belga államból egy föderális alapokon működő ország jöhetett létre. A 2007-es szövetségi választások után azonban azt látjuk, hogy maguk a flamandok részesítenék előnyben a létező állami keretek felbomlását, vagy legalábbis a lehető legnagyobb mértékű régiós és közösségi önállósodást. A több hónaposra nyúló tárgyalások és koalícióalkotási zűrzavar azt bizonyítja, hogy bár a belga rendszer továbbra is működik, a jövőben komoly problémák elé néz: a szövetségi kormány súlya egyre csökken, a régiók erősödnek, és bizonyos politikai pártok radikalizálódnak. Külön fejezetben tárgyaltam a flamand mozgalom legszélsőségesebb politikai képviselőjét, a Vlaams Belang nevű szélsőjobboldali pártot, mely Flandria második legnagyobb és legegységesebb politikai csoportja. Támogatottsága az elmúlt évtizedekben annak ellenére jelentősen nőtt, hogy a magukat „demokratikusnak” mondó pártok semmilyen kapcsolatot és párbeszédet nem folytatnak velük. A párt manifesztója alapján tökéletesen beleillik az Európa különböző államaiban (Ausztria, Hollandia, Norvégia, Franciaorszgá, Olaszország) egyre erősödő új szélsőjobboldali pártok családjába. Igaz ugyan, hogy az Európai Parlamentben 2007 elején megalakult Identitás, Hagyomány, Szuverenitás frakció mára már a múlté, mégis kijelenthetjük, hogy hosszú évek után újra az Európai Unió keretein belül jött létre egy szélsőségesen anti-immigráns és nacionalista elveket valló politikai párt. A dolgozat további részében általánosan értelmeztem a föderalizmus és konföderalizmus közti különbségeket és hasonlóságokat, mert azt feltételeztem, hogy a lazuló belga szövetségi 143

Érdekesség, hogy az EU 27 tagállama közül a belgák érzik magukat a leginkább elkötelezetteknek (66%-kal).

26

keret, és az egy időben erősödő régiók a létező föderális feltételek között nem működhetnek együtt hatékonyan tovább, és a speciális föderális rendszerben működő Belgium már ma is (a jövőben pedig még inkább) egy konföderális struktúra felé halad. Habár a mostani 9 hónapos krízist látva sokakban felmerült egy felszakadó Belgium képe, dolgozatomban azt is bemutattam, mi az oka annak, hogy a két egymástól elszeparáltan élő nemzet mégis együtt maradt, illetve a jövőben is (talán) közösen működik tovább. A vizsgált felmérések alapján látható, hogy az évtizedek során kialakultak olyan összetartó tényezők –többek között maga a bonyolult politikai rendszer, Brüsszel felosztásának továbbra is kényes kérdése, a király intézménye, a közös szimbólumok, közös történelmi események – melyek egy belga identitás és közös érzés megerősödéséhez vezettek. Az adatokból kiderül, hogy létezik egy viszonylag erősnek mondható belga identitás, a vallonok és flamandok között lévő véleménykülönbségek azonban továbbra is látványosak; a történelem során pontosan ellenkezőjére változtak viszonyaik és az egységről alkotott elképzeléseik. Míg a vallonok sokkal inkább hisznek a közös Belgium képben, ahol egyenlő félként élhetnének együtt, addig a flamandok részéről továbbra is erős a régiójuk autonómiájáért folytatott harc. Ez a küzdelem azonban a szövetségi szint folyamatos gyengüléséhez vezethet, mely kezdetben egy konföderális modell, szélsőséges esetben akár egy külön, önálló országokra szakadó Belgium képet is sejtethet. Az együttműködés azonban nem kerülhető el azokban az esetekben, amikor egy egységes belga álláspont kialakítása szükséges, mely újabb konfliktusoknak lehet forrása. Ha azonban tovább csökken a régiós, közösségi és szövetségi szint közötti kapcsolat mértéke, még nehezebbé válik az együttműködés megteremtése, mellyel egy időben újra és újra – bármely választás során – felszínre kerülhetnek a történelminek számító feszültségek. A tanulmány befejező részében röviden kitértem arra, hogy bár az Európai Unió lényeges elemekben eltér a belga rendszertől, mégis vannak olyan tényezők, melyek közösek, és a jövőben előremutatásként szolgálhatnak. Az Európai Unió még nem föderális szervezet, az utóbbi időben azonban több kezdeményezés és törekvés is azt bizonyítja, hogy a tagállamok közötti együttműködésének szorosabbra fűzésével egyre több föderatív elemet tartalmaz. Ezeket a föderatív jellemzőket mutattam be az utolsó fejezet első részében, a folytatásban pedig néhány párhuzamra hívtam fel a figyelmet, mely azt gondolom, annak ellenére, hogy a belga és az Uniós rendszer nehezen összehasonlítható, mégis érdekességként szolgálhat. Látható, hogy a belga föderalizmus gondokkal küszködik, melyek tanulságosak lehetnek az Uniónak is, ha egy föderalista rendszer kiépítésére törekszik. Mivel úgy tűnik, léteznek olyan elemek, melyek a flamandok és vallonok „közös államát” összetartják, ezért az Európai Unió is szentelhet nagyobb figyelmet ezeknek a tényezőknek a megerősítésére, elég, ha csak a sokat vitatott európai identitás kérdésére gondolunk, melyet szintén megemlítettem a dolgozat befejező soraiban. Az Európai Unió központjában létező bonyolult belga államszerkezet tehát nem követhető feltétel nélkül, de figyelmen kívül sem hagyható, hogy két nemzet együttműködése milyen mély problémákat rejthet magában. Az újonnan alakult belga kormány így nagy kihívások elé néz, miközben mind a lakosság, mind a külvilág szkeptikusan szemlélik működését, mely a 2009-ben tartandó regionális választások során újra konfliktusokhoz vezethet a flamand oroszlán és a vallon kakas képviselői között.

Hivatkozásjegyzék Könyvek, folyóiratok Abbeele, Georges Van Den [2001]: No Joking Matter: the 'Other' Belgium. Social Identities, 7:4. 511-524. o. Alen, Andre (szerkesztő) [1992]: Treatise on Belgian constitutional law, Kluwer. 27

Alen, Andre – Ergec, Rusen [1994]: A belga államszövetség és az 1993. évi negyedik államreform. Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda, Budapest. Bangó Jenő [2007]: A vallon kakas és a flamand oroszlán között. Gondolat Könyvkiadó, Budapest. Barsi Boglárka [2001a]: A belga államszerkezet átalakulása, avagy a flamand-vallon konfliktus. Pro Minoritate, nyár 73-84. o. Barsi Boglárka [2001b]: A belga állam fejődése. Az unitárius államtól a szövetségi államig. Tér és Társadalom, 15. évfolyam, 1. szám. 171-192. o. Betz, G-H. [1994] Radical Right-Wing Populism in Western Europe. Saint Martin’s Press, New York. Billiet, Jaak; Maddens, Bart; Frognier, André-Paul [2006]: Does Belgium (still) exist? Differences in political culture between Flemings and Wallons. West European Politics, 29:5 912-932. o. Bóka Éva [2006]: Európai integráció és a föderalizmus eszméje. Európai Tükör, 6. szám. 2238. o. Braembussche, Antoon van den [2002]: The Silence of Belgium: Taboo and Trauma in Belgian Memory. Yale French Studies, Belgian Memories. Yale University Press, 102. szám. 34-52. o. Burgess, Michael [2007]: Federalism and Federation. In: Cini (szerkesztő): European Union Politics. 69-83. o. Charter, David [2007]: Unlucky little country. Observations. New Stateman, 2007. szeptember 17. 16. o. Cini, Michelle (szerkesztő) [2007]: European Union Politics. Oxford University Press, New York. Craen, van de Piet [2002]: What, if Anything, is a Belgian? Yale French Studies, Belgian Memories. Yale University Press, 102. szám. 24-33. o. De Winter, Lieven; Swyngedouw, Marc; Dumont, Patrick [2006]: Party system(s) and electoral behaviour in Belgium: From stability to balkanisation. West European Politics, 29:5, 933-956. o. Downs, William M. [2001]: Pariahs in their midst: Belgian and Norwegian parties react to extremist threats. West European Politics, 24:3. 23-42. o. Eatwell, Roger; Mudde, Cas (Szerkesztők) [2004]: Western Democracies and the new extreme right challenge. Routledge Taylor and Francis Group, New York. Eurobarometer 57 [2002]: Public Opinion in the European Union. Európai Bizottság, 2002 tavaszi szám Eurobarometer 67 [2007]: Public Opinion in the European Union. Európai Bizottság, 2007 tavasz szám Falter, Rolf [1998]: Belgium’s Peculiar Way to Federalism. In: Kas Deprez – Louis Vos: Nationalism in Belgium, Macmillan LTD. Fischer, Joschka [2000]: Az államszövetségtől a föderációig. Európai Szemle, 1.szám 3-14. o. Győri Szabó Róbert [2002]: Föderalizmus Belgiumban. Pro Minoritate, 2002 tavasz. 72118. o.

28

Ishiyama, John T.; Breuning, Marijke [1998a]: The Volksunie and The Vlaams Blok in Belgium. In: Ethnopolitics in the New Europe, Boulder, CO. 109-132. o. Ishiyama, John T.; Breuning, Marijke [1998b]: The Rhetoric of Nationalism: Rhetorical Strategies of the Volksunie and Vlaams Blok in Belgium, 1991-1995. Political Communication, 15:1. 5-26. o. Jamin, Jerome [2007]: The Extreme Right in Europe. Fascist or Mainstream. The Public Eye, 1. szám Letöltés helye és ideje: http://www.publiceye.org/magazine/v19n1/jamin_extreme.html 2008. március 15. Karsai László [1986]: Flamandok és vallonok. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. 54-62.o. Kelemen, R. Daniel [2007]: Build to Last? The Durability of EU Federalism. 51-66. o. Letöltés helye és ideje: www.princeton.edu/~smeunier/Kelemen%20Memo.pdf 2008. március 20. Lisszaboni Szerződés [2007]: Officional Journal of The European Communities, C 306. McRae, Kenneth [1986]: Conflict and Compromise in Multilingual Societies. Belgium. Wilfrid Laurier University Press, Waterloo Ontario Kanada. Mudde, Cas [2000]: The ideology of extreme right. Manchester University Press, Manchester. 81-115. o. Senelle, Robert [1996]: The Reform of the Belgian State. In: Hesse, Joachim; Jens-Wright, Vincent (szerkesztők): Federalizing Europe? Oxford University Press. 266-324. o. Stengers, Jean [1997]: A nemzetállam felbomlása: a belga példa. Európai szemle, 3. szám 39-61. o. Schwenden, Wilfried [1996]: The Emerging Third Level in Europe: a Critical Comparison of Belgium an Germany as Models of Multi-Level Governance within the EU. MA-thesis, Université de Libré Bruxelles. Swenden, Wilfried; Brans, Marleen; De Winter, Lieven [2006]: The politics of Belgium: Institutions and policy under bipolar and centrifugal federalism. West European Politics, 29:5, 863-873. o. Swenden, Wilfried és Jans, Maarten Theo [2007]: 'Will it stay or will it go?' Federalism and the sustainability of Belgium', West European Politics, 29:5 877-894. o. Vida Krisztina [2004]: A föderalizmus hatása az európai integráció fejlődésére és szerepe az alkotmányozási folyamatban. Ph.D. értekezés, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Budapest. Vos, Louis [2002]: Reconstruction of the Past in Belgium and Flanders. In: Secession, Historyand the Social Sciences. Szerkesztő: Bruno Coppieters; Michel Huyseunne. VUB Brussels University Press. 179-206. o. Vroede, Maurits de [1975]: The Flemish movement in Belgium. Kulturraad voor Vlaanderen, Antwerpen. Internetes hivatkozások: BBC News [2007a]: Belgian king acts to end crisis. Szerző ismeretlen. 2007. december 17. Letöltés helye és ideje: http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/7148143.stm 2008. március 27. BBC News [2007b]: Belgium coalition talks collapse. Szerző ismeretlen, 2007. december 1. Letöltés helye és ideje: http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/7122799.stm 2008. március 16.

29

BBC News [2007c]: EU far-right bloc faces collapse. Szerző ismeretlen, 2007. november 9. Letöltés helye és ideje: http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/7086986.stm 2008. március 23. De Standaard [2008a]: Dit wordt geen normale regering. Szerző ismeretlen, 2008. március 15. Letöltés helye és ideje: http://www.standaard.be/Artikel/Detail.aspx?artikelId=DMF15032008_014&word=bart+som ers 2008. márc. 15. De Standaard [2008b]: Grootste oppositie- partij zijn is ambitie. Szerző ismeretlen, 2008. március http://www.standaard.be/Artikel/Detail.aspx?artikelId=251PBB3U Letöltés ideje: 2008. március 18. Deutsche Welle [2007a]: Far-Right Group Fromed in European Parliament. Szerző ismeretlen, 2007. január 16. Letöltés helye és ideje: http://www.dwworld.de/dw/article/0,2144,2311527,00.html 2008. március 28. Deutsche Welle [2007b]: Far-right Wing Group Sidelined in European Parliament. Szerző ismeretlen, 2007. február 2. Letöltés helye és ideje: http://www.dwworld.de/dw/article/0,2144,2335201,00.html 2008. március 28. Eupedia’s Belgium Guide. Brussels. Szerző ismeretlen. Letöltés helye és ideje: http://www.eupedia.com/belgium/brussels.shtml#Communities 2008. március 25. Financial Times [2007]: Culture Clash may break up Belgium. Laitner, Sarah; 2007. szeptember 18. Letöltés helye és ideje: http://www.ft.com/cms/s/0/33d745a0-6607-11dc9fbb-0000779fd2ac.html 2008. március 16. International Herald Tribune [2008]: Belgium gets new government, but how long will it last? Castle, Stpehen; 2008. március 20. Letöltés helye és ideje: http://www.iht.com/articles/2008/03/20/europe/belgium.php 2008. március 27. Nationaal Instituut voor de Statistiek (NIS)/FOD Economie [2005]: Bevolking en houshoudens, Totale en Belgische bevolking. Letöltés helye és ideje: http://www.statbel.fgov.be/pub/d2/p201y2005_nl.pdf 2008. március 20. Reuters [2008]: Amid uncertainty, new prime minister takes over Belgium. Szerző ismeretlen, 2008. március 20. Letöltés helye és ideje: http://www.iht.com/articles/2008/03/20/europe/20belgium.php 2008. március 20. The Economist [2007]: The BHV question. Szerző ismeretlen. 2007. november 8. Letöltés helye és ideje: http://www.economist.com/displaystory.cfm?story_id=10110979 2008. március 27. The Guardian [2007a]: Bye bye Belgium? Szerző ismeretlen, 2007. november 13. Letöltés helye és ideje: http://www.guardian.co.uk/g2/story/0,,2209988,00.html 2008. május 27. The Guardian [2007b]: 'Belgium? Something that does not exist' Political fault lines divide nation. Traynor, Ian; 2007. szeptember 17. Letöltés helye és ideje: http://www.guardian.co.uk/world/2007/sep/17/iantraynor.international 2008. március 16. The Manifesto of Vlaams Belang. The Flemish Republic. Letöltés helye és ideje: http://www.flemishrepublic.org/4/ 2008. február 28. The Powers of the Federal Government and the Regions. Szerző ismeretlen, Federal government Portal, Belgium. Letöltés helye és ideje: http://www.belgium.be 2008. március 24. Wetstraat 16 [2007]: Resultaten voor Verkiezingen 2007 Belgie. Letöltés helye és ideje: http://verkiezingen.vtm.be/results/KAM_BEE.html 2008. március 23. 30

A dolgozat a Budapesti Corvinus Egyetem 2008. évi Tudományos Diákköri Konferenciáján (TDK) a Nemzetközi tanulmányok II. szekcióban I. díjat kapott.

31