Susan Macias Redmond, 2006 Harlequin Magyarország Kft., 2012 A mű eredeti címe: Irresistible (Harlequin Books) Magyarra fordította: Csató Gabriella

SUSAN MALLERY

Minden jog fenntartva, beleértve a kiadvány egészének vagy egy részének bármilyen formában történő sokszorosítását. A mű a Harlequin Enterprises II B. V. jóváhagyásával jelent meg. Kiadványunk szereplői kitalált személyek. Bármely adott személlyel, akár élővel, akár elhunyttal való hasonlóság a merő véletlen műve. § All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. This edition is published by arrangement with Harlequin Enterprises II B. V. All characters in this book are fictious. Any resemblance to actual persons, living or dead, is purely coincidental. © Susan Macias Redmond, 2006 – Harlequin Magyarország Kft., 2012 A mű eredeti címe: Irresistible (Harlequin Books) Magyarra fordította: Csató Gabriella Borító: Csuzi István ISBN 978-963-538-440-2 ISSN 1789-2732 •Kiadó címe:2800 Tatabánya, Mártírok útja 44. •Felelős kiadó: dr. Bayer József •Főszerkesztő: Vaskó Beatrix •Műszaki vezető: Sárai Szabó Mária • Szerkesztőség. 1122 Budapest, XII. Városmajor u. 12-14. •Levélcím: 1535 Budapest, Pf. 762. •Telefon: +36-1-488-5569; •E-mail\ [email protected] Kiadónk újdonságairól, a megrendelési lehetőségekről honlapunkon is tájékozódhat: www.harlequin.hu Szedés: Harlequin Magyarország Kft. Nyomtatás: Kaposvári Nyomda Kft. Nyomda címe: 7400 Kaposvár, Fő utca 101. Megrendelés száma: 120010 Nyomtatás időpontja: 2012/25. Felelős vezető: Pogány László igazgató

Kedves Olvasók! Az egyik leggyakoribb kérdés, amelyet feltesznek nekem, hogy honnan merítem az ötleteket a regényeimhez. Az igazság az, hogy mindenhonnan. Walker története például akkor született meg bennem, amikor egy nap vásárolni mentem, és a kocsiban a közrádió műsorát hallgattam. Éppen a hírek következtek, és a riporter megemlítette, hogy milyen sok katona halt meg előző nap Irakban. A nevüket nem közölték, mert még nem értesítették a közvetlen hozzátartozóikat. Emlékszem, hogy lefékeztem az útpadkán, és eltűnődtem, vajon mit csinálnak, ha a kérdéses katonának nem volt családja. Kit értesítenek akkor? Ki fogja meggyászolni őt? Abban a pillanatban teremtettem meg Walker Buchanant, a harcedzett katonát és Bent, a bátor fiatalembert, akinek nincs családja, nincs senkije, aki megsirathatná. Ezt a könyvet azok emlékének ajánlom, akik a legnagyobb ajándékot, az életüket adták a hazájukért. Örökké emlékezni fogunk rátok! Susan Mallery

5

1. Kellemetlen, nem szívesen elismert, de tagadhatatlan igazság, hogy egy nőnek olykor szüksége van egy férfira, vagy legalábbis két erős karra és egy izmos mellkasra. Elissa Towers balszerencséjére ez is egy ilyen alkalom volt. – Az az érzésem, téged nem sokat izgat, hogy mennyi elintéznivalóm van, vagy hogy Zoe-t délben szülinapi partira várják. Ezek a partik nagyon fontosak az ötévesek életében. Nem akarom, hogy a lányom lemaradjon róla – dünnyögte Elissa, ahogy teljes súlyával nekifeszült a csavarkulcsnak. Az elmúlt három évben sokat siránkozott a felszedett öt kilója miatt. Az ember azt gondolná, hogy ez a kis súlyfölösleg most kapóra jöhet, mondjuk emelőerőként, de egy frászt! Még ennyi haszna sem volt belőle. – Mozdulj már! – förmedt rá az anyacsavarra. Hiába. Elissa a vizes kocsifelhajtóra dobta a villáskulcsot, és elkáromkodta magát. Csak magát okolhatta ezért a fiaskóért. Amikor a minap észrevette, hogy ereszt a gumija, elhajtott Randy Fék- és Gumiközpontjába, ahol Randv befoltozta a szög ütötte lyukat a kerekén. Ő ezalatt a meglepően tiszta és rendes várószobában üldögélt, és ritka élvezetként színes pletykamagazinokat lapozgatott. Eszébe sem jutott, hogy Randy valami hülye géppel szorítja meg az anyáit. Ő mindig kifejezetten arra kérte, kézzel csinálja, hogy szükség esetén magának is kereket tudjon cserélni. – Segíthetek? 6

A kérdés mintha a semmiből jött volna, és olyan váratlanul érte, hogy elvesztette az egyensúlyát, és lehuppant – egyenesen egy tócsába. Azonnal érezte is, hogy átnedvesedik a farmere és a bugyija. Remek! Ha majd feláll, úgy fog kinézni, mintha bepisilt volna. Miért nem kezdődhetett a szombatja egy váratlan adó-visszatérítési értesítéssel és egy feladó nélküli csokoládéküldeménnyel? A férfi időközben mellette termett. Nesztelenül mozgott, mint egy szellem. Elissa felnézett rá. A tekintete lassan siklott egyre feljebb, míg végül a szemük találkozott, és legújabb problémájának okozójában felismerte az emeleti szomszédját. A férfi csak néhány évvel lehetett idősebb nála, a bőre napbarnított volt, az arca vonzó, az alakja izmos és atletikus. Nemrég költözött a házba, ami egyébként meglepte Elissát; ez az embertípus általában elkerülte az efféle, kissé lepusztult környéket. A fiatal nő feltápászkodott, és gondosan leporolta a hátsóját, elfojtva egy nyögést, amikor a tenyere alatt megérezte a nedvességet. – Jó napot! – köszönt mosolyogva, és óvatosan hátralépett. – Maga biztosan… izé… A pokolba! Pedig Mrs. Ford, a földszinti szomszédasszonya említette a fickó nevét, ahogy azt is, hogy nemrég szerelt le, nem érintkezik senkivel, és valószínűleg nincs munkája. Amit Elissa némileg aggasztónak talált. – Walker Buchanan vagyok. Az emeleten lakom. Egyedül, egészítette ki magában a lány. Nincsenek látogatói, alig jár el hazulról. Csodás. De mivel volt gyerekszobája, udvariasan a férfira mosolygott. – Elissa Towers – mutatkozott be. Más körülmények között nem ilyen megoldást keresett volna, de tudta, hogy képtelen lenne meglazítani a csavaranyát, és nem malmozhat itt az abroncsok nem létező istenéhez fohászkodva, így a lapos kerékre bökött. – Ha egy pillanatra kölcsönözne egy kis nyers izomerőt, örök hálára kötelezne. – Nyers izomerőt? – visszhangozta Walker, és a szája sarka megrándult. – Maga férfi, és ez férfimunka. Vagyis épp magának való. Walker összefonta izmos karját a meglehetősen izmosnak látszó mellkasán. 7

– Mi van a nőknek azzal a vágyával, hogy függetlenek és egyenjogúak legyenek? Hm. Szóval a sötét szempár mögött nem egy üres kobak lakozik. És a fickónak talán még humorérzéke is van. Ez jó hír. A sorozatgyilkosokról a szomszédaik mindig azt állították, hogy kedves emberek voltak. Elissa nem volt benne biztos, hogy Walkert kedvesnek lehet nevezni, ami bizarr módon megnyugtatta. – Először erősebb mell- és vállizmokat kellett volna kifejlesztenünk. Különben is, maga ajánlotta fel a segítségét. – Valóban. Walker felkapta a csavarkulcsot, leguggolt, és egyetlen villámgyors mozdulattal meglazította az első anyát, aztán a másik hármat is. Elissa mindezt keserű irigységgel és kisebbrendűségi érzéssel figyelte, ám mire a férfi végzett, sikerült mosolyt kényszerítenie az arcára. – Köszönöm, most már átveszem… – Nem, ha elkezdtem, be is fejezem a munkát – felelte a férfi. – Néhány másodperc alatt feltehetem a pótkerekét. Azt csak hiszi! – Tudja, van egy kis bökkenő. Nincs pótkerekem. Az abroncs sok helyet foglalna el, nehéz, és lehúzná a kocsit. Walker felegyenesedett. – Szüksége van egy pótkerékre. Ezt Elissa is tudta, és bosszúsan összeráncolta a homlokát. – Igen. – Szerezzen be egyet! – Kösz a jó tanácsot, de egyelőre nem áll módomban megfogadni. – Akkor most mitévő lesz? – Megköszönöm a segítségét. – Elissa sokatmondó pillantást vetett a férfi lakásához vezető lépcsőre, és amikor Walker nem vette a lapot, hozzáfűzte: – Nem akarom feltartani. A férfi tekintete a nő arcáról a hatalmas, kerekes bevásárlószatyorra siklott, amely a kocsi mellett hevert a földön, és az ajka rosszallóan megrándult. – Szó sem lehet róla, hogy azt a gumit maga cipelje el valahová – szögezte le. Nem, határozottan nem kedves ember, állapította meg a lány. 8

– Nem cipelem, húzom. Máskor is megtettem már. A szerviz innen alig egy mérföld. Randy megfoltozza a gumit, és hazasétálok vele. Nem nagy ügy. Különben sem árt egy kis testmozgás. Szóval, kösz a segítséget, és további kellemes napot! Az autógumiért nyúlt, de a férfi eléje lépett. – Majd én elviszem. – Nem, kösz. Boldogulok egyedül is. A szomszéd legalább tizenöt centivel magasabb és minimum harminc kilóval nehezebb volt nála, és ennek a harminc kilónak minden dekája színtiszta izomból állt. Ahogy most összehúzott szemmel, ádázul lebámult rá, Elissának az a benyomása támadt, hogy meg akarja őt félemlíteni. Ami sikerült is neki, de ő nem hagyhatta, hogy ezt megsejtse. Elvégre erős nő, határozott, és… – Mami, ehetek pirítóst? Miért szól az életben mindig minden a rossz időzítésről? Elissa a lakásuk ajtajában álló kislányához fordult. – Persze, Zoe, de hadd segítsek. Mindjárt bemegyek. – Jó, mami – mosolygott Zoe, és a következő pillanatban becsapódott a szúnyoghálós ajtó. Elissa visszafordult Walkerhez, aki időközben – kihasználva, hogy átmenetileg más kötötte le a nő figyelmét – felragadta az autógumit, és a saját, nagyon drága, és igazán-nem-erre-a-környékre-való terepjárójához vitte. – Tegye le azt a kereket! – kiáltotta a lány, utánairamodva. – Az az enyém. – Nem akarom ellopni – mondta unott hangon a férfi. – Csak megjavíttatom. Melyik szervizbe szokott járni? – Nem árulom el! – vágta rá dacosan a lány. – Nem gond. Akkor majd én választok egyet. – A férfi bedobta a kocsijába az abroncsot, és lecsapta a csomagtartó fedelét. – Hé, várjon! Álljon meg! – visította Elissa, azon tűnődve, hogy mikor veszítette el az uralmát a helyzet felett. A férfi megfordult. – Komolyan attól fél, hogy meglépek a kerekével? – Nem! Nem. De én… Walker türelmesen várta a folytatást. 9

– …nem is ismerem magát, és nem akarok az adósa lenni – fejezte be a mondatot a lány. Meglepetésére a férfi bólintott. – Ezt megértem, és tiszteletben tartom. Szóval, hová vigyem a gumiját? Vagyis nem adja fel. Elissa felsóhajtott. – Randy Fék- és Gumiközpontjába. – Elmagyarázta, hogyan jut oda. – De várjon egy pillanatig! Mindjárt hozok egy pár fülbevalót. – Fülbevalót küld Randynek? – vonta fel a férfi a szemöldökét. – A húgának. Most lesz a születésnapja. – Elissa mély lélegzetet vett. Gyűlölte, hogy magyarázkodásra kényszerül. – Így fizetek a munkájáért. Arra számított, hogy a férfi valami elítélő megjegyzést tesz, vagy szellemeskedni próbál, de Walker csak vállat vont. – Rendben. Az út Randy szervizébe három percig tartott, és az épület előtt már ott várta Walkert egy zömök, sörpocakos, idősebb férfi. – Maga hozta el Elissa gumiját? Hol van? – Ott, hátul. Randy szemügyre vette a BMW X5-öst. – Lefogadom, hogy a terepjáróját márkakereskedőnél javíttatja. – Eddig még nem volt rá szükség, de ha lesz, akkor igen. – Klassz verda. – Randy megkerülte a kocsit, és felnyitotta a csomagtartót. Amikor meglátta a gumit, felnyögött. – Hogy csinálja ezt Elissa? A munkahelyével szemben építkeznek. Esküszöm, hogy ráhajt minden elgurult szögre, és azok mindig ugyanebbe a gumijába fúródnak bele. Már több a folt rajta, mint a gumi. És több, mint a bordázat, gondolta Walker az elnyűtt abroncsot bámulva. – Ki kellene cserélnie. – Gondolja? – meredt rá Randy. – Tudja, nem lehet vizet fakasztani egy sziklából, a pénz nem nő a fán. Manapság nehéz idők járnak, igaz? Elhozta a fülbevalómat? Walker kivette az ingzsebéből a kis borítékot, és átnyújtotta. Randy belekukkantott, és elismerően füttyentett. 10

– Nagyon szép, Janice imádni fogja. Rendben, adjon tíz percet, és már viheti is a gumit. Walker tulajdonképpen nem akart segíteni a szomszédjának. Csak rövid időre bérelte ki a lakást, hogy legyen egy hely, ahová visszavonulhat, ahol nyugodtan töprenghet azon, hogy mihez kezdjen az életével. Senkit sem ismert a környéken, és azt sem akarta, hogy bárki ismerje őt. Azt a rövid, ám meglepően alapos kihallgatást kivéve, amelynek a földszinti szomszédja, egy idős hölgy alávetette, hat héten keresztül senkivel sem beszélt. Mostanáig. Amíg meg nem látta Elissát a csavarkulccsal küszködni. Nem akart beavatkozni, de nem tudott uralkodni a segítőkészségén. Ez egy jellemhiba, gondolta, amin változtatnia kell, mert ennek köszönheti, hogy itt áll és egy ócska abroncsra bámul, amely valószínűleg kidurran, ha a nő hatvan mérföldre gyorsít a 405-ös autópályán, és ő képtelen efölött átsiklani. – Adjon egy újat! – dörmögte, mire Randy felhúzta bozontos szemöldökét. – Autógumit vesz Elissának? Walker bólintott. A legjobb forgatókönyv persze az lenne, ha mindkét hátsót kicserélhetné, de csak egy abroncsot hozott magával. Randy kidüllesztette a mellkasát. – Tulajdonképpen mennyire ismeri Elissát és Zoe-t? – tudakolta. Zoe-t? Walker hirtelenjében nem tudta, kire gondol a férfi, aztán eszébe jutott a gyerek, akit már többször is látott: Elissa kislánya. És bár nem tartozott a fickónak semmiféle magyarázattal, mégis azon kapta magát, hogy válaszol: – Velük egy házban, az emeleten lakom. Randy szúrós pillantást lövellt felé. – Elissa a barátom. Ne merészeljen kikezdeni vele! Walker tudta, hogy még egy áttivornyázott éjszaka után is ki tudná ütni az öreget, és utána még arra is maradna ereje, hogy négy perc alatt lefusson egy mérföldet, így Randy pózolását mulatságosnak találta volna, ha a fickó nem annyira őszinte. De nyilvánvaló volt, hogy valóban törődik Elissával, és aggódik az ő szándékai miatt. 11

– Csak szívességet tettem a hölgynek – válaszolta Walker könnyedén. – Szomszédok vagyunk, semmi több. – Akkor jó. Mert nem volt könnyű élete, és nincs szüksége még több problémára. – Egyetértek. – Walkernek ugyan gőze sem volt róla, miről beszél az öreg, de nem kívánta tovább taglalni ezt a témát. Randy felkapta a lyukas gumit, és a garázs felé indult. – Van néhány jó abroncsom, ennél sokkal biztonságosabb mindegyik, válasszon egyet! Mivel Elissának veszi, adok némi engedményt. – Ezt értékelem. Randy rásandított. – Még egy kicsit össze is koszolhatom, hogy Elissa semmit se vegyen észre. Walker még emlékezett rá, milyen büszke és elutasító arcot vágott a lány, amikor kelletlenül bevallotta, hogy nincs pótkereke. – Jó ötlet – bólintott. – Kedvesem, ne püföld azt a tésztát! Nem tesz jót neki – mondta Mrs. Ford szelíden, és szürcsölt egyet a kávéjából. Elissa a tésztára csapta a sodrófát, bár tudta, hogy a szomszédasszonyának igaza van. – Nem tehetek róla. Majd szétrobbanok! Tényleg azt hiszi, olyan hülye vagyok, hogy nem veszem észre, ha kicseréli a gumimat egy újra? Ez afféle férfivonás? Minden pasi azt gondolja, hogy a nők nem értenek a gumikhoz? – Biztosra veszem, hogy csak segíteni akart. – Milyen jogon? Ki a fenének képzeli magát? Nem is ismerem! Mióta lakik itt, egy hónapja? Ezalatt két szót sem váltottunk. És most hirtelen gumikat vásárol nekem? Hallatlan! – Szerintem inkább romantikus. Elissa elnyomott egy grimaszt. Szerette az idős hölgyet, de jesszusom, Mrs. Ford még a fű sarjadását is romantikusnak tartaná! – Átvette az irányítást. Döntéseket hozott anélkül, hogy egyeztetett volna velem. A jó ég tudja, mit vár majd cserébe! De bármit is vár, nem kapja meg, fogadkozott. Mrs. Ford megrázta a fejét. 12

– Nem, ez nem így volt, Elissa. Walker kedves ember. A haditengerészetnél szolgált. Látta, hogy segítségre szorulsz, és ennek megfelelően cselekedett. Ez bántotta a legjobban Elissát. Hogy segítségre szorult. Mit nem adott volna érte, ha csak egyszer sikerül annyit megspórolnia, hogy legyen egy kis tartaléka a rossz napokra – vagy, hogy kicserélhessen egy lapos, elhasználódott gumit. – Nem akarok az adósa lenni. – Te senkinek sem akarsz az adósa lenni. Független nő vagy, drágám. De Walker férfi, és a férfiak szeretnek segíteni a nőknek. Mrs. Ford már majdnem kilencvenéves volt, az a fajta filigrán idős hölgy, aki még mindig csipkeszegélyes zsebkendőket használ. Abban a korban született, amikor a férfiak voltak a családfenntartók, és a nőktől elsősorban azt várták el, hogy finomakat főzzenek, és szépek legyenek. Az, hogy ez az életmód sok nőt az őrületbe vagy az alkoholizmusba kergetett, csak egy szerencsétlen mellékkörülmény volt, amelyet az előkelő társaságban sosem említettek. – Felhívtam Randyt – mondta Elissa, ahogy a tepsibe csúsztatta a vajas pitetésztát, és begyűrögette a széleit. – Azt mondta, hogy a gumi negyven dollár volt, de ha úgy gondolná, hogy ez szolgálja az érdekemet, bármikor hazudna, szóval szerintem inkább ötven körül lehetett. És neki pontosan hatvankét dollár lapult a tárcájában, amelynek nagy részére szüksége lesz a délutáni bevásárláshoz. A bankszámlaegyenlege nulla körül járt, de két nap múlva megkapja a fizetését, és ez is valami. – Ha megengedhettem volna magamnak egy új gumit, vettem volna egyet – dohogott. – Ez praktikusabb ajándék, mint a virág – érvelt Mrs. Ford. – Vagy mint a csokoládé. Elissa elmosolyodott. – Higgye el, Walker nem udvarol nekem. – Ezt nem tudhatod. De igen. Elissa biztos volt benne, hogy Walker csak azért segített neki, mert… mert… Összeráncolta a homlokát. Az igazat megvallva fogalma sem volt, miért. Talán mert ő olyan szánalmas látványt nyújtott, ahogy a makacs anyacsavarral viaskodott. 13

Elkezdte kinyújtani a második adag tésztát. A Yakimánál, ahová beugrott, miután elvitte Zoe-t a szülinapi partira, nevetségesen olcsón kínálták a dobozos feketeáfonyát. Elissa úgy számolta, hogy mielőtt hazahozza a lányát, épp ráér összeállítani a három gyümölcskenyeret. – Majd akkor sütöm meg, ha visszajöttem a boltból – tervezgetett fennhangon és talán egyet átviszek a fickónak… Mrs. Ford elmosolyodott. – Ragyogó ötlet! Képzeld csak el, mit fog szólni, ha kap egy kis ízelítőt a szakácsművészetedből. Elissa felnyögött. – Össze akar boronálni vele, igaz? – Egy korodbeli nő, aki egyedül él… Ez nem természetes. – Szeretek csodabogár lenni. Így könnyebben megmaradok a realitások talaján. Mrs. Ford felhajtotta a maradék kávéját, fejcsóválva letette a csészéjét, és nehézkesen felállt. – Mennem kell. Mindjárt kezdődik a Szépségóra a kilences csatornán. Már fogytán a parfümöm, rendelnem kell egyet. Elissa bólintott. Mrs. Ford a lakásukat összekötő ajtóhoz ballagott, aztán tétován megállt. – Ugye itt hagytam a bevásárlólistámat? – Igen. Betettem a tárcámba. Majd beadom a cuccokat, amikor hazaértem. – Aranyos lány vagy, Elissa – mosolygott az idős hölgy. – Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled. – Én is elmondhatnám magáról ugyanezt. Mrs. Ford visszatért a saját konyhájába, és behúzta maga mögött az ajtót. Amikor Elissa ideköltözött, és felfedezte, hogy a szomszédasszonyának szabad bejárása van a lakásába, először meghökkent, de aztán gyorsan megbékélt a helyzettel. Lehet, hogy Mrs. Ford öreg és régimódi volt, de vágott az esze, és helyén volt a szíve, ráadásul imádta Zoe-t. Egykettőre összebarátkoztak, és kialakítottak egy mindkettőjük számára előnyös gyakorlatot. Reggelente Mrs. Ford gondoskodott Zoe-ról, és indította el az óvodába. Elissa cserébe elintézte a szomszédasszonya bevásárlásait, 14

elfuvarozta őt az orvoshoz, illetve a kezelésekre, és gyakran benézett hozzá, hogy meggyőződjön róla, jól van-e. Nem mintha az idős hölgy sokat tartózkodott volna otthon. Igen aktív életet élt, bejárt a nyugdíjasközpontba, és számos barátja meg barátnője közül valamelyik mindig hajlandónak mutatkozott arra, hogy magával vigye egy bridzspartira, albumnézegetésre vagy egy indián kaszinóba. – Én is ilyen akarok lenni, amikor majd nagymama leszek – motyogta Elissa, ahogy a sütőhöz vitte a három tepsit. De most ki kell találnia, honnan kerítsen pénzt az új gumira, és hogyan értesse meg az új szomszédjával, hogy soha, de soha nem érdeklődne iránta. Semmilyen körülmények között. Még akkor sem, ha Walker Buchanan pucéran állna előtte. Bár ezt talán nem bánná. Igen, ez esetben biztos alaposan szemügyre venné, mert évek óta nem látott meztelen férfit, és az új szomszédja jobban nézett ki, mint a legtöbb férfiismerőse. – Nincs szükségem pasira – dünnyögte, ahogy beállította az időzítőt. – Jól megvagyok férfi nélkül. Egyedül is boldogulok. És már csak tizenhárom évet kell várnom. Ha majd Zoe megkezdi az egyetemet, újra szexelhetek. Addig viszont igyekszem jó anya lenni, és még gondolatban sem paráználkodom. De azért… a közeljövőben valószínűleg többször eszébe fog jutni Walker. Még az is lehet, hogy maga elé képzeli őt meztelenül. Mert ha már valakinek kísértésbe kell ejtenie, nem bánná, ha ez a férfi lenne az. Zoe nyolckor lefeküdt, és nyolc harminckor már édesdeden aludt. Elissa tányérra rakta az egyik süteményt, fogta az utolsó öt dollárját, és felment a lépcsőn. Bár Walker lakásából semmilyen zaj nem szűrődött ki, a terepjáró a ház előtt parkolt, így a lány azt feltételezte, hogy a férfi itthon van. Elvégre nem látta, hogy bárki érte jött volna. Nem mintha leselkedne utána. Nem, szó sincs róla! De fél szemmel mindig figyelte a szomszédságban a jövés-menést, hiszen az éberség állampolgári kötelesség. Az a tény, hogy így szinte száz százalékig biztos lehetett benne, hogy Walkert egyedül találja, csak mellékes, de kellemes velejárója volt az önzetlen, emberbaráti tevékenységének. Nem mintha izgatta volna, ha a férfinak van valakije, nem, dehogy. De megmagyarázni, hogy miért állít be hozzá egy tányér sütivel és öt dollárral, épp elég kínos lesz anélkül is, hogy a barátnője ott lebzselne. 15

Nem mintha feltételezte volna, hogy Walker barátnője fenyegetést láthat benne. Elissa életerőtől duzzadó, rózsás arcú, szomszédlány-típus volt, és ezt tudta is, de csöppet sem bánta. A külsejének köszönhetően a férfi vendégeknek inkább a védelmező ösztönét keltette fel a vadászösztön helyett, ami nagymértékben megkönnyítette az életét. – Mi az, húzod az időt? – kérdezte magától, és elszántan az előtte álló feladatra összpontosított, azaz inkább arra, hogy itt ácsorog a lépcső tetején, alig néhány centire a férfi ajtajától. Ha Walker hallotta, hogy feljött, most talán bentről figyeli, és nem érti, miért nem kopogtat. Így aztán megtette, és a következő pillanatban az ajtó kinyílt, s ott állt előtte a férfi. Remekül nézett ki, pedig csak egy kopott, fakókék, bő farmert és pólót viselt, amely megfeszült széles vállán, izmos mellkasán. Ezek az izmok tették lehetővé, hogy elforgassa az ő anyacsavarjait a villáskulccsal anélkül, hogy egy kicsit is megizzadt volna. Sötét szeme kifejezéstelennek tűnt, de nem valami riasztó, baltás gyilkosos módon, inkább úgy, mintha távol akarná tartani magától a világot. – Helló! – mondta a lány, amikor a férfi csak ott ácsorgott, és némán nézett rá. – Én… izé… gyümölcskenyeret sütöttem. – Walker orra alá dugta a tányért. – Áfonyás – tette hozzá, mert eszébe jutott, hogy Walker talán azért nem nyúlt érte, mert nem tudja, milyen gyümölcs van benne. – Süteményt sütött nekem? – kérdezte halkan a férfi. Mély hangjából enyhe hitetlenkedés áradt, és az árnyalatnyinál erősebb meggyőződés, hogy neki hiányzik egy kereke, amit Elissa meglehetősen rossz néven vett. Elvégre nem ő volt az, aki felrúgta a szabályokat. – Igen. – Még jobban felemelte a tányért, és amikor a férfi végre elfogadta az ajándékot, feléje nyújtott egy gyűrött ötdolláros bankjegyet. – Fizet azért, hogy megegyem a gyümölcskenyerét? – Természetesen nem. Azért fizetek… – Elissa elhallgatott és mély lélegzetet vett. Alig két másodperc alatt Walkernek sikerült elérnie, hogy a kezdeti háláját bosszúság váltsa fel. – Vett nekem egy abroncsot. Tényleg azt hitte, hogy nem fogom észrevenni, milyen fényes? Csak 16

engem becsül le ennyire, vagy minden nőt hülyének néz? Ha férfi lennék, nem tett volna ilyet. – Ha férfi lenne, nem lett volna szüksége a segítségemre. – Talán nem. – De nem ez volt a lényeg. – Visszalopózott ide, és a hátam mögött felrakta a kereket. Még be is piszkolta, hogy ne hasson olyan újnak. És csak hogy tudja, ezt elég furának találom. A férfi elmosolyodott, olyan halványan, hogy még a fogai sem villantak ki, ennek ellenére így sokkal megközelíthetőbbnek látszott. – A kosz Randy ötlete volt – közölte. – Igen, ez rá vall. Walker hátralépett. – Bejön, hogy megbeszéljük a dolgot, vagy ragaszkodik a verandámhoz? – A veranda tökéletesen megfelel. Ez nem udvariassági látogatás. A férfi mosolya elhalványult. – Elissa, higgye el, megértem. Nincs ínyére, hogy megvettem azt a gumit. De a magáén már annyi folt volt, hogy életveszélyes lett volna közlekedni vele. Nem kellett volna beavatkoznom, de képtelen voltam megállni. És nem fogok ezért bocsánatot kérni. Nincsenek hátsó szándékaim. Nem akarok semmit sem magától. – Walker felemelte a tányért. – Kivéve ezt a süteményt. Mennyei az illata. A lánynak tetszett, hogy Walker nem próbál visszaélni a helyzettel. Egek, hány férfiról lehet ezt elmondani? – Tudom, hogy a jó szándék vezette – mormolta –, de nincs joga beavatkozni a dolgomba. Felhívtam Randyt. Megkérdeztem, mennyibe került a gumi. Ahogy őt ismerem, kevesebbet mondott legalább tíz dollárral, szóval ötven dollárra tippelek. Beletelik egy kis időbe, amíg az egészet törlesztem, és a süteményt azért hoztam, hogy megmutassam, komolyak a szándékaim. Ez pedig az első részlet. Walker lenézett a gyűrött bankjegyre. – Nem akarom, hogy pénzt adjon nekem. – Én pedig nem akarok tartozni magának. –Elissának talán nem volt sok készpénze, de mindig időben fizette a számláit, és sosem vett fel hitelt, csak vészhelyzetben, amikor emberélet forgott kockán. – Csökönyös nőszemély. – Köszönöm. Megküzdöttem azért, hogy ilyen legyek. 17

– És ha azt mondanám, hogy a pénz semmit sem jelent nekem? – kérdezte a férfi. Ezt meg hogy érti? Talán olyan jómódú? Elissa elfojtott egy sóhajt. A következő életében ő is gazdag akart lenni. Ez szerepelt a kívánságlistája tetején. – Az sem változtatna az elhatározásomon. – Rendben. De nem kell készpénzben törlesztenie, fizethet természetben is. Elissa dühbe gurult. Lám, lám! E mögött a vonzó férfiarc mögött is egy gusztustalan, ördögi, szívtelen csirkefogó rejtőzik. Walker Buchanan ugyanolyan, mint a legtöbb férfitársa. Hát persze. Miért is lepődik meg ezen? Vonzódott a férfihoz, és a múltbeli tapasztalatai alapján ez azt jelentette, hogy a fickóval valami nincs rendben. Elissa valami nagyobb jellemhibát várt – de ezt? Erre nem számított. – Akkor sem tennék ilyet, ha maga lenne az utolsó eleven férfi egy nukleáris katasztrófa után – szűrte a fogai között. – Nem tudom elhinni, hogy azt javasolja, hogy én… – Szerette volna képen törölni a férfit. – Az ég szerelmére, ez csak egy autógumi volt! Nem a veséjét adta nekem. Walkernek volt bőr a képén, és rávigyorgott. – Lefeküdne velem, ha magának adnám az egyik vesémet? – Tudja, hogyan értem. Ezek után végeztünk. Az összeg többi részét majd postán küldöm el. Sarkon fordult, de a férfi hirtelen közte és a lépcső között termett. Hogy az ördögbe mozgott ilyen gyorsan? Sötét szeme az ő tekintetét kereste, és az arcáról eltűnt minden vidámság. – Vacsora – mondta halkan. – Néhány vacsorára gondoltam. Maga minden este főz, érzem az illatát. Az utóbbi időben mélyhűtött ételeken és a sógornőmtől kunyerált maradékokon éltem. Amikor azt mondtam, fizethet természetben is, erre gondoltam. Csakis erre. A férfi nem ért hozzá, Elissa mégis érzékelte a közelségét. Walker föléje tornyosult, és talán félnie kellett volna tőle, de csak idegességet érzett, ami egészen más. Szóval főzzön neki vacsorát? Csak erről van szó? Hm. Ez logikusan hangzott. Minél többet gondolkozott rajta, annál logikusabban. Mert – 18

őszintén szólva – ki várna el szexet azért, hogy kicserél egy ócska autógumit? – Sajnálom – mondta lesütött szemmel, és a férfi mellkasára bámult. – Azt hittem… – Igen, tudom, mit hitt. De tévedett. Eszembe sem jutna ilyesmi. Nem vagyok az a fajta… Nem az a fajta? Aki…aki szexelni akarna vele? Nem mintha ő szexelni akarna mostanában, vagy a közeli és távoli jövőben, de hogy lehet, hogy Walker csak így leírja őt? – morfondírozott Elissa sértődötten. Elvégre attól még, hogy életerőtől duzzadó, rózsás arcú szomszédlány-típus, csinos is. És okos. Az, hogy okos, szintén nyom valamit a latban, nem? Talán Walkernek barátnője van. Vagy menyasszonya. Vagy talán meleg. – Kezdjük elölről! – javasolta a férfi. – Azért vettem meg azt a gumit, mert úgy gondoltam, hogy a magáé nem bírna ki még egy foltozást. Randy negyvenöt dollárt kért érte. Elfogadom a sütit és az öt dollárt. A maradékot ráér törleszteni. Felejtse el, amit a vacsoráról mondtam. Walker kifogástalanul viselkedett. Akkor ő miért akar mégis vitatkozni vele? – Rendben. – Tehát megegyeztünk? Walker átvette a baljába a tányért, és kinyújtotta a jobbját, hogy megpecsételhessék az alkut. – Meg – bólintott Elissa, és a tenyerébe csúsztatta a kezét. A férfi ujjai melegek voltak, erősek, és Elissa lába kissé megroggyant. Ez megriasztotta a lányt, arra késztette, hogy elrántsa a kezét és hátralépjen. A veszély sokféle alakot, sokféle álruhát ölthet. Az adott esetben egy magas, izmos és az ő lelki békéje szempontjából túlságosan is szexi férfi képében jelentkezett. Rá még tizenhárom évnyi önmegtartóztatás vár. Azzal, ha együtt lóg Walkerrel, nem könnyíti meg a saját helyzetét. Nem mintha itt bármilyen együtt lógásról lenne szó. Senki sem lóg együtt senkivel. De nem ám! 19

– Nekem… izé… mennem kell – motyogta Elissa. Óvatosan megkerülte a férfit, és lefelé indult a lépcsőn. – Jó étvágyat! – Köszönöm, Elissa. A lány beszáguldott a lakásába, és gyorsan becsukta az ajtót. Aztán a félfának dőlt, és megvárta, hogy a szívverése lelassuljon. Csak amikor már kicsit megnyugodott, akkor vette észre, hogy még mindig a kezében szorongatja az ötdollárost. Arról persze, hogy még ma este újra felmenjen a férfihoz, szó sem lehetett. Majd becsúsztatja a postaládájába, vagy ilyesmi. Mert időközben az is fájdalmasan nyilvánvalóvá vált a számára, hogy mindenképp el kell kerülnie ezt a férfit. Lehet, hogy Walker rendes fickónak tűnik, de ez nem jelenti azt, hogy rosszul ítélte meg őt. Ha ő vonzódik hozzá, a férfinak biztosan valami komoly jellemhibája van. És ő most nem engedhet meg magának egy újabb katasztrofális kapcsolatot. Még most is fizet az utolsó miatt. És nem átvitt értelemben!

20

2. Walkernek nem kellett kopogtatnia a bátyja ajtaján, még a kocsifelhajtó közepére sem ért, amikor az ajtó felpattant, és a nagyon előrehaladott állapotú Penny kiszáguldott – azaz inkább kidöcögött –, hogy üdvözölje. – Á! Egy szerszámosláda van nálad – állapította meg, miközben megölelte, olyan szorosan, ahogy csak a hatalmas pocakja megengedte. – Mondd, hogy szerszámok vannak benne, igazi szerszámok, fogantyúkkal, fémfejekkel és ismeretlen rendeltetéssel! Walker az egyik karját köréje fonta, míg a másik kezével megemelte a ládát. – A nem igazi szerszámaimat otthon hagytam. Amikor azt kérted, hozzak szerszámokat, azt feltételeztem, hogy valódiakra gondolsz. – Köszönöm – lehelte az asszony. – Szeretem Calt. Ragyogó elme, elbűvölő ember, és még sok más előnyös tulajdonsággal rendelkezik, amelyeket most inkább nem sorolnék fel, tekintettel arra, hogy testvérek vagytok, de… tudod, nem valami ügyes. – Ezt hallottam! – morogta Cal az ajtóból. – És nagyon is ügyes vagyok. – Természetesen, drágám – mondta Penny, ahogy benyomult mellette a házba. – Biztos, hogy nem bánod – fordult Walkerhez –, amiért iderángattalak? Walker megpuszilta az arcát, aztán az öklét összeütötte a bátyjáéval. – Örülök, hogy itt lehetek. Terhes vagy, de még mindig dolgozol, Calt leköti a vállalkozása, én viszont ráérek. 21

Követte a házaspárt a nappaliba, ahol gúlákban álltak a dobozok. Penny nem sokkal az esküvő után, július elején költözött Cal házába, s noha azóta majdnem hat hét eltelt, a jelek szerint nem sokat haladt a kicsomagolással. – Most elítélsz – szólt hátra az asszony a válla fölött. – Érzem. Tudom, hogy ez a rendetlenség a katonai becsületkódexedbe ütközik, vagy ilyesmi, de viseld el. – Szóltam én egy szót is? – kérdezte Walker vigyorogva. – Nem kellett. – Penny a füle mögé tűrt egy hosszú, gesztenyebarna tincset, és megállt a konyha bejáratánál. – Lehet, hogy a ház többi része rendetlen, de a konyha tökéletes. – Miért nem lep ez meg engem? – Walker a bátyjára pillantott. – Hány doboznak kellett helyet találnod? – Fogalmam sincs – válaszolta könnyedén Cal. – Amikor huszonöthöz értem, abbahagytam a számolást. Arra a következtetésre jutottam, hogy jobb, ha nem tudom. Penny a négy Buchanan étterem egyikének, az Öreg Halásznak a séfje volt, és Dani – Walker, Cal és Reid húga – volt az asszisztense. – Szükségem van jó felszerelésre – védekezett Penny, ahogy félrehúzódott, és előretessékelte Walkert a konyhába. – Vackokkal nem lehet remekművet alkotni. – Ezt kellene a cégkártyádra nyomatnod – mondta a férfi, ahogy végigpásztázott a vajszínű falakon és a konyhasziget fölé függesztett hatalmas edénytartó polcon. A konyha régebben sötétpiros volt, és most, hogy átfestették, sokkal tágasabbnak és világosabbnak hatott. Az ablakokon beszűrődő napfény kiemelte az új mozaiklapok színeit. – Újraburkoltattad a konyhát, de arra nem jutott időd, hogy kicsomagolj, vagy összeszereld a bababútorokat? – bökte ki Walker meggondolatlanul. Cal szánakozó pillantást vetett rá. – Ezt muszáj volt megkérdezned, igaz? Penny szeme résnyire szűkült. – Már megbocsáss… Az imént kritizáltál? És arra számítasz, hogy ma főzök neked? – Nem gondolta komolyan – lépett közéjük Cal. – Nem mindenki érti meg, hogyan működik a zseniális elméd. – Lehalkította a hangját. – És Walker elhozta a szerszámait, emlékszel? 22

Penny felnevetett. – Tudom. Rendben. Csak ne ébressz bennem bűntudatot! Fáj a hátam. – Bocs – mormolta Walker. Élvezte az évődésü-ket. Mindig úgy vélte, hogy Penny és Cal jól ösz-szeillenek, és örült, hogy megint egymásra találtak. – Lássuk azt a gyerekszobát! – Erre gyere – mondta Penny, mutatva az utat. – Múlt héten festettük ki. Azaz Cal festett, én felügyeltem. – Messziről – emlékeztette Cal. – Igen – sóhajtott fel Penny. – Cal nem akarta, hogy beszívjam a festékszagot. A függönyöket is felraktuk. Már csak a bútorok hiányoznak. Mindent beszereztünk, a szekrényt, a pelenkázóasztalt, a kiságyat, de még minden dobozokban van. – Nagyon szép dobozokban – vigasztalta Cal. – Igen, lélegzetelállítóakban. De képzeld el, milyen jó lenne, ha végre elpakolhatnánk a holmikat! A gyerekszoba a ház hátsó részében volt; az ablakai a kertre nyíltak. A közepén több hatalmas láda tornyosult. A falait halványzöldre festették, a díszléceket fehérre, és áttetsző függönyök lengedeztek a félig leengedett redőnyök előtt. – A hintaszéket az irodába vittük – magyarázta Penny. – Addig nem tudom, hová állítsam, amíg a bútorokat el nem helyeztük. Van egy szép, nagy szőnyegem is, de Cal azt mondta, egyelőre azt se tegyük le. – Ráérünk akkor kigurítani, ha már mindent összeszereltünk, és ki is takarítottunk – mondta Cal. Walker bólintott, és lerakta a szerszámosládáját a keményfa padlóra. – Lássuk a medvét! Penny kilépett a folyosóra. – Engem vár a konyha. Tenger gyümölcseivel töltött palacsintát készítek tejszínes szósszal, és valamilyen főtt tésztát, még nem döntöttem el, milyet, a desszert pedig csokoládéhabos torta lesz, friss eperrel – sorolta. Walker gyomra nagyot kordult. – Ez mesésen hangzik. – Megvárta, amíg Penny távozik, aztán a bátyjára nézett. – Te mindig ilyeneket eszel? Cal felnyögött. – Tagságit kellett váltanom egy fitneszklubba. 23

– Megéri. – Penny főztje? Naná! Elhúzták a szoba közepéről a dobozokat, aztán némi vita után elhatározták, hogy először a komó-dot szerelik össze. – Köszönöm, hogy segítesz – mondta Cal, ahogy feltépte a kartondoboz tetejét. – Szívesen. – De még te sem rendezkedtél be, igaz? Walker megrázta a fejét. – Pontosan két óráig tartott, amíg beköltöztem az új lakásomba, és mindent kipakoltam. – Valami raktárban tartottad a holmidat, nem? – Csak pár cuccot. – Semmi bútor, csak néhány személyes tárgy, amit megőrzött. Így aztán kénytelen volt vásárolni egy kanapét, egy tévét és egy ágyat. – Tetszik a hely? – Egyelőre megteszi. Cal kivette a dobozból a szerelési útmutatót, és behajította a gardróbba. – Miért béreltél lakást? Vehettél volna egy házat is. – Még nem tudom, hol akarok élni – ismerte be Walker. Sem azt, hogy mit akar kezdeni a hátralevő életével. Azt gondolta, hogy a haditengerészettől fog nyugdíjba menni, de aztán egy nap ráébredt, hogy ideje kiszállnia. – Addig pedig semmi értelme belevágni a házkeresésbe, amíg ezt nem döntöttem el. – De itt maradsz, Seattle-ben? – Ez a terv. – Már amennyire van terve, gondolta Walker. – Nem akarsz nekem dolgozni? Főrészvényesként szívesen látlak. – Nem, kösz. A kávézó a te boltod. Cal és a társai több évvel ezelőtt alapították a Kávédarálót, három üzlettel. Azóta a vállalkozás igazi üzletlánccá fejlődött a nyugati parton, és most kezdtek kelet felé terjeszkedni. Walker megtakarított pénze, amit az indulásnál az üzletbe fektetett, megsokszorozódott, a részvénycsomagja értéke folyamatosan nőtt. Sosem vette a fáradságot, hogy kiszámolja, pontosan mennyit ér, de azt tudta, hogy ha nem akar, nem kell a megélhetéséért dolgoznia. – Még mindig keresed Ashleyt? – kérdezte Cal. 24

Walker vállat vont. – Módszeresen. Megint beszéltem hárommal. Ben barátnője nem volt köztük, de valamikor majdcsak megtalálom. – Efelől semmi kétségem. Ó, Penny említette, hogy az Öreg Halász új üzletvezetője felmondott. – Nem lep meg. – Bár a családi cégbirodalom sikeres volt, a vezető beosztású alkalmazottak egymásnak adták a kilincset, mert Gloria Buchanan, a család matriarchája, aki borzasztóan rossz természetű asszony volt, mindig elmarta a legtehetségesebbeket. – Gloria nem piszkálja a feleségedet, ugye? –kérdezte Walker. – Nem hát – vigyorgott Cal. – Én fogalmaztam meg Penny szerződését. Gloria az engedélye nélkül a lábát sem teheti be a konyhába. Walker kirakosgatta maga elé a komód darabjait, és kinyitotta a szerszámosládáját. – Jót tett neked a házasság. – Másodszorra sikerült. Hat hónappal ezelőtt nem hittem volna, hogy ez lehetséges. Na és te, veled mi van? Nem lehetsz örökké egyedül. – Miért nem? Nincs szükségem senkire. – Mindenkinek szüksége van valakire. Csak egyesek előbb beismerik, mint mások. Mindössze ennyi a különbség. – Ez nem tetszik – mondta Elissa a tűzhelyen rotyogó chilit kavargatva. – Utálom, ha manipulálnak, még ha a saját bűntudatom is az, ami nyomást gyakorol rám. Ez akkora szívás! És Walker az oka, gondolta, ahogy a keverőtálhoz ment, és beleöntötte a kukoricakenyér-tésztát a kizsírozott serpenyőbe. Még mindig hülyén érezte magát, amiért téves következtetést vont le, amikor a férfi felajánlotta, hogy fizessen az autógumiért természetben. És Walkernek az a megjegyzése sem ment ki a fejéből, hogy érzi az ő főztje illatát. Most kifejezetten ezért állt neki a chilifőzésnek. Az étellel akarta kiengesztelni a férfit. Ráadásul még oda kell adnia az öt dollárt, ami nála maradt, amikor Walker elvette tőle a süteményes tányért. Húsz perccel később megkocogtatta a lakását Mrs. Fordéval összekötő ajtót. – Chiliszagot érzek – mondta vidáman az idős hölgy. – Már bevettem a savlekötőmet, szóval re-petázni is tudok majd. 25

– Remek. Jöjjön, és üljön az asztalhoz! Felszaladok, és megmondom Walkernek, hogy kész a vacsora. Mrs. Ford felvonta a szemöldökét, és Elissa felsóhajtott. – Nem arról van szó, amire gondol. Még törlesztenem kell az első részletet, és kárpótolni akarom, tudja, miért. Miután beszámolt szomszédasszonyának a szerencsétlen félreértésről, Mrs. Ford rámutatott, hogy egy hölgy csak szerelemből vagy nagyon erős szexuális vonzalom hatására fekszik le egy úriemberrel. A szexelésre nem megfelelő ok az sem, ha az úr nekiadja az egyik veséjét. – A chili kitűnő választás – jelentette ki most az idős hölgy. – Igazi férfinak való fogás. Nincs benne ízetlen zöldség vagy meglepetésként tofu. Remek sakklépés. – Ez nem valami sakklépés. – Annak kellene lennie. Elissa, kedvesem, Walker nagyon vonzó férfi. Elissa kinyitotta, aztán becsukta a száját. Mrs. Fordot úgysem győzheti meg, minek strapálja hát magát? – Mindjárt jövök – mondta, és bekiáltott a nappaliba. – Zoe, kész a vacsora! Menj, és mosd meg a kezed! – Igen, mami! Elissa megint felment a lépcsőn, végigsétált a rövid kis pihenőn, és határozottan bekopogott az ajtón. Semmiképp nem akarta, hogy a férfi rájöjjön, még mindig zavarban van a korábbi beszélgetésük miatt. Azt leszámítva, hogy főzött rá, úgy fog tenni, mintha mi sem történt volna. Az ajtó kinyílt. – Jó estét, Elissa! – mondta Walker. Valamikor az elmúlt három-négy napban a lány elfelejtette, hogy néz ki a férfi. Persze képes lett volna azonosítani egy rendőrségi szembesítésnél, de elfelejtette a részleteket. Nem emlékezett például arra, hogy sötét szeme milyen éberen csillog, és a tekintete milyen kifürkészhetetlen. Vagy arra, hogy a markáns arcvonásai milyen bizalomgerjesztőek, vagy hogy a szigorúan összepréselt ajka milyen izgató… Walker erős, szilárd jellemű, kiegyensúlyozott férfinak hatott, azaz épp az ellentéte volt Elissa múltbeli partnereinek. 26

– Jó estét! Nem vette el a pénzt – tartotta a lány a férfi orra alá a bankjegyet, és addig nem mozdult, amíg Walker érte nem nyúlt. – Köszönöm. De nem kellett volna… – mondta, Elissa azonban belefojtotta a szót. – De igen. Így jobban alszom majd éjjel. És bocsánatot is akartam kérni a félreértésért. Elhamarkodottan vontam le egy nem éppen hízelgő következtetést, és ez hiba volt. – Megértem, hogyan történhetett. Tényleg megérti, vagy csak udvariaskodik? – morfondírozott a lány. És vajon ha megfogná a karját, milyen lenne a bőre tapintása? Durva vagy bársonyos? És az izmai engednének az ujjai nyomásának, vagy… Gyorsan megfékezte elkószáló gondolatait, és ártatlan, széles mosolyt villantott a férfira. Még csak az hiányzik, hogy Walker rájöjjön, mi foglalkoztatja! Jóságos ég, mi ütött belé? Élete során sok jóképű férfit látott, néhányat ismert is, de soha nem reagált így a közelségükre. Ez rosszabb volt, mint a bűntudat. Ami azt jelentette, hogy ideje rátérnie a jövetele okára. – Chilit főztem – közölte. – Korábban említette, hogy érzi a főztöm illatát, és azt szeretné, ha természetben törleszteném az adósságomat. Nos, benne vagyok. A chilihez kukoricakenyeret sütöttem. Maradt még egy kis gyümölcskenyerem is, de ha nem ette még meg, amit a múltkor hoztam, ez aligha vonzza. Ja, és van fagyim is. Alkalmi vétel volt. Csokiforgácsos. Zoe és én csokifüggők vagyunk. – Ráeszmélve, hogy összevissza fecseg, összepréselte az ajkát, majd megköszörülte a torkát. – A lényeg, hogy szívesen látjuk, ha csatlakozni akarna. – Hm. Ez kicsit sután hangzott. – Mrs. Ford is velünk eszik. Ez csak adósságtörlesztés. Nem randizni hívom, vagy ilyesmi. Nem randizom. Senkivel sem. És mást sem csinálok. Ez nem valami kihívás akar lenni. Tudom, hogy egyes férfiak annak tekintik az egyedülálló nőket. Én nem vagyok az. Nem érdekelnek a futó kalandok, se a komoly kapcsolatok, se semmi hasonló. Ez nem a megfelelő időszak számomra. Zoe még túl kicsi, és vannak bizonyos komplikációk. Azazhogy egy nagy, gondolta. Neil legalább száznyolcvanhárom centi, és sosem fogja őt békén hagyni. – Ezzel azt mondja, hogy nem akar randevúzni vagy szexelni velem – foglalta össze a férfi. – Pontosan – vágta rá a lány, mielőtt felfogta volna a szavai értelmét. 27

– Ezt jó tudni. Walkernek szeme sem rebbent, arcizma sem rezdült. Elissa örült volna, ha ezt ő is elmondhatja magáról, de máris érezte, hogy fülig pirul. Biztos olyan vörös lett, mint a főtt rák. Talán mert a szomszédja sosem adta jelét, hogy kicsit is érdeklődne iránta, csak vacsorát kért tőle, nem egy éjszaka forró, önfeledt szexet. – Ó, te jó ég! – lehelte. – Nem mintha maga azt akarta volna, hogy… Én csak… Walker felemelte a kezét. – Elissa! Hagyja abba, mielőtt tovább ront a helyzeten. – Jó ötlet. – Vettem az üzenetet. Megértem, miért mondta, amit mondott, és méltányolom az őszinteségét. Megnyugodhat, nem fogok közeledni magához. Ennek örülnie kellett volna, csak éppen… Csak éppen Elissa nem tudta eldönteni, hogy Walker valóban ilyen megértő, vagy gúnyt űz belőle. Bár meglóghatna, és elölről kezdhetné ezt a napot! Megköszörülte a torkát. – Kér egy kis chilit kukoricakenyérrel? – Igen, egy tányérnyinak örülnék. De nem akarom megzavarni a vacsoraprogramját. – Úgy érti, a chilire igényt tart, de nem csatlakozik hozzánk? – Miért, ez gond? Inkább meglepetés. – Természetesen nem. – Jó. Akkor leviszek egy kis tálat és egy tányért. – Nekem is vannak tálaim és tányérjaim. – De így nem kell visszaadnom őket. Elissa összerezzent. Igen, Walker egyértelműen gúnyolódik vele, gondolta morcosan. Nem mintha ő nem szolgált volna rá. Bosszúsan sarkon fordult és lesietett a lépcsőn. A megoldás egyszerű. Nem beszél többet a fickóval. Így minimálisra csökkenti annak az esélyét, hogy megint bolondot csinál magából. És egy újabb kívánságot is fel kell vennie a „hogy s mint lesz a következő életemben” listájára. Nemcsak gazdag akar lenni, hanem talán az sem ártana, ha képes lenne befogni a száját. 28

A vekker – mint minden hétköznap reggel – négykor csörömpölt, és Elissa azonnal kiugrott az ágyból. Rég megtanulta, hogy a teste együttműködőbb, amíg tart a hajnali ébredés okozta sokk. Ha megnyomja a szundi gombot, fennáll az esély, hogy megint elalszik. Lezuhanyozott, törülközőt tekert a hajára, és szolidan kisminkelte magát – szokása szerint csak színezett hidratálókrémet, szempillafestéket és szájfényt használt. Miután felvette a Tojás és palacsinta egyenruháját, néhány percre bekapcsolta a hajszárítót, aztán kifésülte a haját, és még kicsit nedvesen lófarokba fogta. Fél ötkor besétált a konyhába, és élvezettel lélegezte be a friss kávé illatát. Bárki is találta fel az időzítős kávéfőzőt, kitüntetést érdemelne, de legalább egy csillagot elnevezhetnének róla, gondolta, ahogy a csészéjéért nyúlt. Ekkor fentről egy puffanást hallott, aztán egy nyögést. Elissa összerezzent. Valami folyik odafönn. Valami, amiről talán nem kellene tudomást vennie. De ekkor az elsőt egy második puffanás és egy még hangosabb nyögés követte. Talán Walker elesett és megütötte magát? – villant át a lány agyán. Igaz, a férfi jó kondiban van, de bárki megcsúszhat vagy elvágódhat, ha mondjuk részeg. Elissa habozott. Egyrészt nem akart beavatkozni más dolgába, másrészt hogy hagyhatná nyugodt lélekkel itthon Zoe-t, amíg meg nem győződik róla, hogy a házban minden rendben van? Miután benézett a lányához, és látta, hogy az még alszik, az előszobaszekrényből magához vette megbízható baseballütőjét, és felsietett az emeletre. Erélyesen kopogott, és a férfi nevét kiáltotta, mert nem akarta, hogy Walker esetleg megüsse, vagy lelője, ha fegyvere van, és valami háború okozta poszttraumatikus stresszben szenved, illetve hallucinál. Amikor Walker nem válaszolt, megint kopogtatott, ezúttal hangosabban, és összerázkódott, ahogy az éles hang megtörte a kora hajnali csendet. Ekkor az ajtó végre kinyílt, és ott állt Walker, egy szál gyűrött pizsamaalsóban. A mellkasa meztelen volt, az álla borostás, de a tekintete most nem volt kifürkészhetetlen, a szeme vidáman, huncutul csillogott, ahogy félrehajtotta a fejét. 29

– Ennyit arról, hogy nem akar ágyba bújni velem. A lány haragosan rámeredt. – Maga zörgött és nyöszörgött. Hajnali fél ötkor! Mit kellett volna gondolnom? A férfi elkomolyodott. – Tényleg? – Nem szoktam ilyesmiket kitalálni. Walker az ütőre nézett. – Ezt azért hozta, hogy leüssön, vagy hogy megvédjen? – Azt még nem döntöttem el. – Rég fordult elő, hogy valaki meg akart menteni. – A férfi ajka megremegett, mintha nehezen állná meg mosolygás nélkül. Ez tiszta kabaré! Elissa nem tudta elhinni, hogy Walkernek semmi baja. – Szóval jól van. Remek – motyogta. – Akkor nem is zavarom tovább. Elfordult, de a férfi megragadta a karját, és amikor felnézett rá, az arcán már nyoma sem volt vidámságnak. – Sajnálom – mondta úgy, mintha komolyan gondolná. – Rosszat álmodtam. A padlón ébredtem fel. Gondolom, annyit hánykolódtam, hogy végül legurultam az ágyról. Kedves magától, hogy aggódott értem. Elissa felsóhajtott. – De fölösleges. – Igen. Tudja, csalánba nem üt a mennykő. – Ha maga mondja… – Ennek ellenére értékelem, hogy a segítségemre sietett. A lány kirántotta a karját a férfi kezéből. – Most csúfolódik velem. – Csak egy picit. Ebben a pillanatban a lány hormonrendszere felébredt, és jelezte az agyának, hogy Walker félmeztelen. Ez az észlelés aztán különböző kémiai és fizikai folyamatokat indított el a testében; egyes testrészei megkeményedtek, mások ellazultak, és hirtelen nagyon elevennek érezte magát – pedig még nem is kávézott! – Koffeinre van szükségem – motyogta. – Nekem is. 30

– A kávém most folyt ki, és – Elissa az órájára pillantott – csak húsz perc múlva indulok dolgozni. Szívesen látom egy csészére. Azt várta, hogy a férfi udvariasan kitér a meghívás elől, de meglepetésére Walker bólintott. – Köszönöm – mondta, és követte őt a földszintre. Elissa meg akarta említeni, hogy Walker félmeztelen, és még papucsot sem vett, de aztán arra gondolt, hogy ha a férfit ez nem izgatja, őt miért zavarná? Miért ne élvezhetné a látványt? A konyhában letette a baseballütőt, és elővett még egy csészét. Walker megvárta, amíg kávét tölt magának, csak utána nyúlt a kannáért. – Feltételezem, hogy tej nélkül issza – jegyezte meg Elissa. Halkan beszélt, mert eszébe jutott, hogy Zoe alig néhány méterre tőlük még alszik. – Tengerészgyalogos voltam – felelte Walker. – Hogyan innám? Elissa elmosolyodott, és a pultnak dőlt. – Gyakran kínozzák rémálmok? – Előfordul. – Walker vállat vont, és ivott egy kortyot. – Bizonyos dolgokat nem lehet elfelejteni. – Ezért hagyta ott a haditengerészetet? A túl sok rossz élmény miatt? – Talán. Elissa hirtelen úgy érezte, hogy olyasmibe üti az orrát, ami nem tartozik rá. – Nem kell beszélnünk róla, ha… – Nem, nem probléma. A szolgálatom nagy része azzal telt, hogy orvlövészeket kerestem, és hallgattam a bombák sivítását. Az emlékek olykor visszatérnek. Néha Elissát is rémálmok gyötörték, de azok más jellegűek voltak. – Remélem, nem ébresztettem fel Zoe-t – mormolta a férfi. – Nem. Benéztem hozzá, mielőtt felmentem magához. Egy tornádót is átaludna. Kisbaba korában sokszor porszívóztam, amíg szundikált, mert valahol azt olvastam, ez megnyugtatja a mélyen alvó gyerekeket. Nála bevált. A héten ez volt a legfurább beszélgetés, amit folytatott, gondolta a lány. Ki hitte volna, hogy egyszer majd itt kávézgat a félmeztelen, mezítlábas Wal-kerrel a konyhájában, hajnali háromnegyed ötkor, és a lányáról meg a haditengerészetről csevegnek? – Zoe aranyos kislány – mondta a férfi. 31

– Szerintem is. – Elissa habozott. – Nem furcsa visszatérni a polgári életbe, egy gyerek közelében élni, és a többi, és a többi? – Mindenütt vannak gyerekek. Zoe legalább biztonságban nőhet fel. Nem mindenki ilyen szerencsés. Walker hangjából sajnálkozás csendült ki. Elissa azon tűnődött, milyen szörnyűségeket láthatott, aztán arra gondolt, hogy valószínűleg jobb, ha nem tudja. Azt is észrevette, hogy a férfinak most is katonás a tartása, és ez arra késztette, hogy feltűnés nélkül kihúzza magát. – Jópofa csirke – jegyezte meg a férfi. Beletelt egy másodpercbe, amíg a lány rájött, mire céloz, és felnevetett, ahogy lenézett a kötényén pompázó tyúkra. – A Tojás és palacsintában dolgozom, ez egy bisztró, ahol reggelizni és ebédelni is lehet. – Ismerem a helyet. – Akkor nyilván látta már az egyenruhát is. Frank, a főnököm, remek fickó, de nem tudjuk rávenni, hogy változtasson a lógón, amely a jelek szerint még az ötvenes évekből származik. Nos, legalább a cipőm kényelmes. – Elissa felemelte az egyik lábát, megmutatva fehér, fűzős, magas szárú vászoncipőjét. – Csak arra várok, hogy ez a csúfság újra divatba jöjjön. – Egész nap talpon van. – Azért nem bánnám, ha szebb lábbelit hordhatnék. De ez meg a tyúk nem nagy ár azért, hogy szép borravalókat kapok, mesések a béren kívüli juttatások, és ha Zoe megkezdi az iskolát, otthon leszek, mire hazajön. – Ki indítja el reggel a kicsit az óvodába? – Mrs. Ford. – Azt hittem, az exférje beugrik ilyenkor, és ő gondoskodik arról, hogy minden zökkenőmentesen menjen. Elissa teljes két másodpercig azt gondolta, hogy a férfi így próbál információt szerezni a családi hátteréről. Aztán eszébe jutott a néhány nappal korábbi szerencsétlen incidens, amikor ő kerek perec kijelentette, hogy nem akar szexelni vagy járni vele, és csak később eszmélt rá, hogy szegény ördög nem is kérte ilyesmire. – Nincs exférjem – mondta könnyedén. – Tehát ha egy idegent látok a bokrok között vagy a ház körül ólálkodni, nyugodtan a földbe döngölhetem az illetőt. 32

– Nyugodtan. Elissa felhajtotta a maradék kávéját, és az órára pillantott. – Indulnia kell, igaz? – mondta Walker, és letette a csészéjét. – Sajnálom, hogy megijesztettem. A jövőben igyekszem csendesebben rémálmodni. Köszönöm a kávét. – Felemelte a baseballütőt. – És hogy meg akart védeni. Elissa felsóhajtott. – Gyűlölöm úgy kezdeni a napot, hogy hülyét csinálok magamból. – Semmi ilyet nem tett. Szerintem nagyon kedves volt. Walker a sarokba állította az ütőt, és távozott. Elissa kiöblítette a csészéket, visszarakta az ütőt az előszobaszekrénybe, még egyszer megnézte Zoe-t, kinyitotta a Mrs. Ford és a saját lakása közti ajtót, és a kocsijához ment. Augusztus lévén a nap már felkelt, és a madarak élénk trillázással ünnepelték a hajnalt. Ahogy Elissa végighajtott a kihalt utcákon, a gondolatai visszatértek Walkerre. Milyen érdekes férfi! És biztos, hogy nem sorozatgyilkos, legalább emiatt nem kell többé aggódnia. De az is nyilvánvaló, hogy vannak titkai. Ahogy persze neki is.

33

3. Dani Buchanan imádta a munkáját. A konyhafőnök asszisztenseként neki kellett ellenőriznie az élelmiszer-rendeléseket, gondoskodni róla, hogy a konyhai személyzet pontosan érkezzen, összekötő kapocsként szolgálni az első rész, az étterem és a hátsó, a konyha között. Az esti csúcs idején ő irányította a felszolgálókat, és ügyelt rá, hogy a megfelelő fogások a megfelelő időben a megfelelő asztalra kerüljenek. Penny most, hogy már a kilencedik hónapban járt, egyre kevesebb időt töltött az étteremben, ami azt jelentette, hogy Danire még több felelősség hárult, ám ez ahelyett, hogy nyomasztotta volna, felvillanyozta. Imádta a kihívásokat, azt, hogy nincs két egyforma napja. Élvezte a mocskos szájú szakácsok társaságát, akiknek be kellett bizonyítania, hogy nem jön zavarba a legtrágárabb megjegyzéseikre sem. Az Öreg Halász konyhájában ő is a személyzet része volt, nem Penny sógornője vagy „egy Buchanan”. Az elvégzett munkája alapján ítélték meg, csak az számított. Dani ellenőrizte a gyümölcsszállítmányt, és aláírta az átvételi elismervényt. Alighogy a teherautó elrobogott, az ajtón besétált Edouard, a séfhelyettes. – Mi az, szexhiányban szenvedsz? – kérdezte Dani mézédesen, látva, hogy a férfi a homlokát ráncolja. – Ez a munka nem tesz jót a társasági életemnek – panaszkodott Edouard, és megvetően szipogott. – Előbb kell eljönnöm a klubokból, mint szeretnék. Olykor kénytelen vagyok egyedül távozni. Ez nem tetszik. 34

Edouard francia volt, szeszélyes és zseniális, és nemrég esett túl egy szakításon, amelyet még nem hevert ki teljesen. Könnyen a csúcsra juthatott volna a szakmájában, de nem kívánta az ezzel járó felelősséget; ehelyett örült, hogy Penny jól megfizeti, és hogy nem csak munkából áll az élete. Bár amióta Penny félig szülési szabadságra ment, megszaporodtak a feladatai, ami csöppet sem volt az ínyére. Most beljebb jött a konyhába, és átfutotta a napi ajánlatot. – Már megint átírtad a listát – zsörtölődött. – Miért? – Részben mert ez a hagyomány, részben hogy bosszantsalak. – Nem ugyanazok járnak ide minden este. Senki sem venné észre, ha mondjuk egy hétig nem változtatnánk az ajánlaton. – Ne rinyálj, nagyfiú! Edouard kirakosgatta a késeit, és ellenőrizte a pengéket, aztán felvett egy különösen félelmetes kinézetű húsvágó bárdot. – Nem szeretem, amikor így szólítasz. Dani békítően felemelte a kezét, és rámosolygott. – Megértettem. – Jó. Megfőzöm a napi ajánlataidat, mert profi vagyok, de nem vagyok boldog. – Tudomásul vettem. Edouard felsóhajtott. – Mikor jön már vissza Penny? – Még el sem ment. – De nincs állandóan itt. Hiányzik. Mindig ő végezte a munka oroszlánrészét. Tovább panaszkodott, de Dani már kisurrant a konyhából, és Penny irodájába indult, hogy megcsinálja az adminisztrációt még az esti csúcs előtt. Letelepedett a számítógép elé, és begépelte a gyümölcsrendelés adatait. Harminc perccel később végzett, és visszatért a konyhába, hogy hozzon magának még egy kávét. Időközben megérkeztek a kollégái, és a konyhában az ilyenkor szokásos lázas sürgés-forgás uralkodott. A csontlevesek már a tűzhelyeken rotyogtak, a szakácsok javában szeletelték a zöldségeket a vacsorához. Mennyire más ez a hely, mint a Hamm-Burger, ahol a legbonyolultabb feladat a hónap turmixának és a különböző 35

hamburgertöltelékeknek a kiválasztása volt, gondolta Dani, ahogy kávét töltött a bögréjébe. Túl sokáig maradt ott, azt remélve, hogy a nagyanyja végül észreveszi, milyen kitűnő munkaerő, és rábízza ezt a helyet, vagy a Buchanant, a család grilléttermét. De hiába várt, a csoda nem történt meg. O mégis kitartott, részben lojalitásból, részben a kedvező egészségbiztosítási csomag miatt – egészen néhány hónappal ezelőttig, amikor felfedezte, hogy semmi sem az, aminek látszik. Az egészségbiztosítás elsősorban a férje miatt kellett neki, és fölöslegessé vált, amikor az az aljas, hűtlen alak bejelentette, hogy válni akar. És a családhoz való lojalitásának sem volt már értelme. Amikor elhatározta, hogy kideríti, miért nem léptetik elő, Gloria, akit addig a nagyanyjának hitt, kajánul közölte vele, hogy nem is az unokája. Dani azonnal felmondott. Az elégedettsége azonban, hogy némi gondot okoz így az asszonynak, aki nyilvánvalóan mindig gyűlölte őt, mindössze negyvenöt percig tartott, aztán minden energiája elhagyta, mert ráébredt, hogy itt áll munka és otthon nélkül, és fogalma sincs, mihez kezdjen. Penny sietett a segítségére. Állást kínált, felajánlotta, hogy legyen az asszisztense, ezzel átmenetileg megoldotta minden problémáját, és időt biztosított számára, hogy megtervezze a jövőjét, valamint remek lehetőséget nyújtott a tapasztalatgyűjtésre, ami mesésen mutat majd az önéletrajzában. És amikor Penny és Cal egybekeltek, Dani Penny lakásába költözhetett. A hab a tortán egyébként az volt, hogy borsot törhetett Gloria orra alá. A vénasszonyt pokolian bosszanthatta, hogy az Öreg Halászban dolgozik, de minthogy Penny, a munkaszerződése szerint azt vehetett fel asszisztensének, akit akart, Gloria nem szabadulhatott meg tőle. Ezek voltak az élete kellemes fejleményei, a kellemetlen oldala pedig az, hogy kiderült, nem az, akinek hitte magát. És itt van még a vér szerinti apja kilétének a rejtélye is, gondolta. Ma már tudta, hogy az édesanyjának viszonya volt valakivel, és ő ebből a kapcsolatból született, de hogy ki volt az apja, és a mamája megmondta-e neki, hogy gyermeket vár tőle, és hogy ez érdekelte-e egyáltalán a férfit…? Gloria talán válaszolhatna ezekre a kérdésekre, 36

ám Dani egy pillanatig sem hitte, hogy megtenné. És ő… ő még nem döntötte el, mit csináljon. Ekkor kopogtattak a nyitott ajtón, ami félbeszakította a merengését. Dani megfordult, és egyszerre mintha minden levegő elhagyta volna a tüdejét. Egy férfi állt az ajtóban, de nem akármilyen! Magas, szőke, és olyan jóképű, mint egy görög isten. Sötétkék szemével, erélyes állával maga volt a megtestesült férfiszépség, és Dani álmainak hercege. Lehet, hogy most van a születésnapja, és valamelyik csodálatos rokona vagy barátja ajándékba küldte ezt a férfit? – Helló! Ryan Jennings vagyok – mondta a görög isten. – Danit keresem, vagy… Edouardot? – Én vagyok Dani. – A lány felállt, és lesimította egyenes szabású blúzát. Titkon azt kívánta, bár lenne rá valami mód, hogy lopva még jobban kigombolja. Lehet, hogy nem volt magas, de az alakja jó, és hirtelen kedve támadt megmutatni a domborulatait. A férfi rámosolygott. – Örvendek. Klassz, hogy itt lehetek. Ez remek hely, és alig várom, hogy a csapat tagja legyek. A csapaté? Szóval itt fog dolgozni? Hm. Lehet, hogy végre rámosolygott a szerencse? Az elmúlt néhány hónap után már igazán ideje lenne, meditált Dani. – Nem állíthatom, hogy Gloria naprakész információkkal szolgál nekem az új alkalmazottakról – jegyezte meg, de Ryan túl jóképű volt ahhoz, hogy haragudjon a banyára a szándékos mellőzésért. – És Pennyvel sem beszéltem ma. Maga az… – Az új üzletvezető. Gloria tényleg nem szólt? – Ezt ne vegye személyes sértésnek. Gloria imádja kész helyzet elé állítani az embereket. – Érdekes a vezetői stílusa. – Fogalma sincs, mennyire. – Dani megkerülte az asztalt, és megállt a férfi előtt. – Isten hozta a fedélzeten! Kezet fogtak, és Danit elöntötte a forróság. Az utóbbi időben nem foglalkozott a szerelmi életével, illetve annak hiányával. Válófélben volt, sok személyes problémával küszködött, sem a kalandok, sem a 37

kapcsolatok nem érdekelték. De most úgy érezte, mintha számos csábító lehetőség nyílt volna meg előtte. – Még nem tértem teljesen magamhoz – mesélte a férfi. – Két nappal ezelőtt voltam Mrs. Buchanannél bemutatkozó beszélgetésen. Nem voltam benne biztos, hogy elég jó benyomást tettem-e rá, de ma reggel felhívott, és felajánlotta ezt az állást. – És maga elfogadta. A férfi a lány szemébe nézett. – Szerencsémre. És az enyémre, gondolta Dani. Szikrák pattogtak köztük, bizsergett a bőre, kiverte a víz – s a jövő egyszerre izgalmasnak és gyönyörűnek ígérkezett. Nem csoda, hogy szeretett volna dalra fakadni! – Szívesen körülvezetem – mormolta, és összeszedte magát, mert nem akart idiótaként viselkedni Ryan előtt. – Egyébként idevalósi? – Nem, San Diegó-i vagyok. Azért költöztem Seattle-be, hogy segítsek egy barátomnak beindítani az éttermét. Sajnálatos módon a finanszírozási terv füstbe ment, így kénytelen voltam munkát keresni egy idegen városban. – Seattle remek hely. – Nos, amit eddig láttam belőle, az nekem is tetszik – mondta a férfi, és közben úgy mosolygott rá, mintha azt akarná az értésére adni, hogy nem csak a városról beszélt. Dani azon töprengett, mennyire lenne törvényellenes, ha odarángatná az íróasztalához és leteperné. Eléggé, gondolta búsan. Talán lassítania kellene a tempón. Megmutatja a férfinak az éttermet, összeismerteti a személyzettel, és majd csak reggel vonszolja oda az íróasztalához. Elvigyorodott. Mindig jó, ha az embernek van egy terve. – Elissa, telefon! – nyújtotta a lány felé a kagylót Mindy, és némán artikulálta: – Egy pasi. Elissa letette a cukortartót, amelyet épp teletöltött a reggeli és ebéd közti nyugisabb időszakot kihasználva, és azt mondta magában, hogy semmi oka a pánikra. Ennek ellenére levegő után kapkodott, és a szíve vadul kalapált. Még sosem hívták fel a munkahelyén, egy alkalmat kivéve: tavaly, amikor Zoe reggel belázasodott, és nem mehetett óvodába. 38

Talán Neil megint a nyomára bukkant? Valahogy mindig sikerült felkutatnia őt. Az internet volt az oka. Ötven dolcsi, és az ember bárkit megtalálhat. Az is lehet, hogy valamelyik ismerőse járt itt, és felismerte. Vagy még rosszabb dolog történt? Talán az orvosi ügyeletről hívják, mert a lánya szörnyű balesetet szenvedett? – Halló! – szólt bele elcsukló hangon a kagylóba. – Elissa, itt Walker. Ne haragudjon, hogy a munkahelyén zavarom. Walker? Majdnem egy hete nem beszélt a férfival, pontosabban a múltkori, hajnali kávézásuk óta. – Minden rendben? Történt valami Zoe-val? – Micsoda? Nem! Tudtommal semmi baja. Másról lenne szó. Ráér egy percre? – Persze. De inkább visszahívnám a pihenőből, a személyzeti telefonon. – Elissa lefirkantotta a férfi számát, bontotta a vonalat, és bejelentette, hogy tart egy kis szünetet. Nem törődve Mindy mosolyával, amely elárulta, hogy a barátnője az első adandó alkalommal megpróbálja majd kifaggatni, bement a kis szobába, letelepedett egy műanyag székre, és a kagylóért nyúlt. Másodpercekkel később a fülében újra felcsendült Walker mély hangja. – Mi újság? – kérdezte a lány. – Be kell mennem a munkahelyére, és meg akartam magyarázni, miért. – A bisztró nyilvános hely, ide bárki bejöhet. – Tudom, de én nem étkezni megyek. – Walker rövid szünet után folytatta: – Mielőtt leszereltem, meghalt az egyik bajtársam. Bennek hívták. Jó gyerek volt, kedves srác, a barátom. Lelőtték, és én írtam meg a levelet a családjának. – Sajnálom – mormolta Elissa, és azt kívánta, bár megtalálná a megfelelő szavakat, hogy kellőképp érzékeltetni tudja az együttérzését. – Ben gyerekkorában elvesztette a szüleit, nevelőszülőknél nőtt föl. Nem volt családja, senkije, akinek elküldhettem volna a levelet. De mesélt nekem egy lányról, akit Ashleynek hívnak. Szerelmes volt belé, és feleségül akarta venni, amikor hazajön. Csak annyit tudok, hogy egy középiskolába jártak, meg a lány keresztnevét. – És ennek az Ashleynek akarja odaadni a levelet – mondta Elissa, arra gondolva, hogy az efféle pillanatok után az ember más szemmel 39

nézi a saját életét. A tragikus történetet hallgatva úgy érezte, neki igazán nincs semmi oka a panaszra. – Igen. Ben négy év alatt négy középiskolába járt. Összeírtam az összes szóba jöhető Ashleyt, és mindegyiket felkeresem. Elissa azonnal kapcsolt. – Nálunk is dolgozik egy Ashley. Ashley Bled-soe. – Ő is szerepel a listámon. El akarok menni, hogy beszéljek vele, de nem akartam a frászt hozni magára. Elissa elmosolyodott. – A frászt? Nem gondoltam volna, hogy ilyen szavakat használ. – Sokoldalú ember vagyok. A lánynak tetszettek azok az „oldalak”, amelyeket eddig megismert. – Ashley kettőig dolgozik. Fél kettő körül általában alábbhagy a forgalom, ha akkor jön, felteheti a kérdéseit, és még meg is ebédelhet. – Ez jól hangzik. Elissa erősebben megmarkolta a kagylót. – Nem szólok neki – biztosította a férfit. Érezte, Walkernek fontos, hogy a maga módján intézze el az ügyet. – Ézt értékelem. Akkor fél kettőkor találkozunk. Elissa letette a kagylót, és kibámult a parkolóra. Ez a Ben sokat jelenthetett Walkernek, ha ennyit fárad miatta. Igaz, két ember között erős baráti kötelék alakulhat ki, amikor veszélyes helyzeteket élnek át együtt. Bárki is Ben Ashleyje, ő tiszta szívéből sajnálta. Megpróbált visszaemlékezni rá, hogy a barátnője említett-e valaha egy Ben nevű fiút, de amilyen tempóban a lány a srácokat cserélgette, nehéz volt nyomon követni a szerelmi életét. Elissa felkelt, és kisétált a pihenőszobából. Nem lepődött meg különösebben, amikor látta, hogy Mindy és Ashley a kis folyosón várják. – Mi az? – kérdezte ártatlanul. – Egy férfi keresett – mondta Mindy vigyorogva. – Egy pasi. És ne akard beadni nekünk, hogy a fogorvosod volt, vagy ilyesmi. Nem olyan hangja volt, mint egy fogorvosnak. – Walker hívott, a szomszédom. Meg akart kérdezni tőlem valamit. Mindy és Ashley összenéztek. 40

– Aha – hümmögött Ashley. – Valamit, ami nem ért rá estig? Nem hiszem el, hogy összejöttél valakivel, és nem mondtad el nekünk! – Senkivel sem jöttem össze – szögezte le Elissa. –Esküszöm. Walker az új szomszédom. Egyszer-kétszer elbeszélgettünk, de ez minden. Nincs köztünk semmi. A barátnői hitetlenkedve bámultak rá. Elissa majdnem kibökte, hogy Walker nemsokára idejön, de aztán úgy döntött, ezt inkább megtartja magának. A barátnőit úgysem tudná meggyőzni, miért ne élvezze ki a helyzetet? Megérdemel eny-nyi örömet, nem? Ez csekély kártérítés lesz azért, aminek majd alávetik őt. Walker pontosan érkezett. Elissa nem látta, amikor bejött, de hallotta Mindy „ó, egek” sóhajtását, és amikor a bejárat felé nézett, magában elismerte, hogy a férfi csakugyan szemet gyönyörködtető látvány. Még a kopott farmerben és pólóban is magabiztosnak, jóképűnek és őrülten szexinek hatott. Mindy Elissára sandított. – Ha ezzel a fickóval ebédelsz, sosem bocsátom meg neked! Elissa vigyorogva a kezébe nyomott egy kis cukroszacskót, és odasétált a férfihoz. – Jó napot! – üdvözölte. – Itt ebédel? – Igen. Szeretném, ha egy olyan asztalhoz ültetne, ahol maga szolgál ki, aztán odaküldené Ashleyt. – Rendben. – Elissa az egyik ablak melletti bokszhoz vezette a férfit. Ahogy megjósolta, már megfogyatkoztak a vendégek, csak hat asztal volt foglalt. – A hamburgereink nagyon finomak. A salátáink is, de maga nem tűnik salátarajongónak. Az összes omlettünk elképesztő, és köretnek választhat sült burgonyát vagy tört krumplit. Ja, és ne adjon borravalót! Tegye be a pénzt az autógumialapomba. – Szalonnás hamburgert kérek sült krumplival, meg egy kólát. És adni fogok borravalót, de az magán múlik, hogy mire költi, a törlesztésre fordítja, vagy másra. – Makacs ember. Walker elvigyorodott, és félretette az étlapot. – Ezt magáról is el lehet mondani. – Ami sok fáradságomba kerül. Rendben, leadom a rendelését, és ideküldöm Ashleyt. 41

Elissa a számítógéphez ment, bepötyögtette a rendelést, aztán szólt a barátnőjének, hogy a 15-ös asztalnál ülő óriás beszélni szeretne vele. Ashley szeme elkerekedett. – Nem, Elissa, ő a tiéd. – Nem az enyém, és nem randira akar hívni. Ashley elbiggyesztette a száját. – Akkor minek beszéljek vele? – Csak menj szépen oda hozzá! Mindy kíváncsian figyelte a vitájukat, és mihelyt Ashley elvonult, Elissához fordult. – Ez érdekes volt. Elárulod, miről van szó? Elissa gyorsan beavatta a részletekbe, és Mindy felsóhajtott. – Szóval a pasi tényleg nem miattad jött. Szívás. – Én nem bánom – nyugtatta meg Elissa. – Bánnod kellene – szólt rá a barátnője. – A pokolba, Elissa, a fickó vonzó, rendes, olyasvalaki, aki igyekszik helyesen cselekedni. Miért nem érdekel? – Van egy tervem. Mindy a szemét forgatta. – Még tizenhárom évig szex nélkül élni nem terv, hanem halálos ítélet. Tudom, hogy szereted a lányodat, és mindannyian csodáljuk az odaadásodat, de szerintem átestél a ló túlsó oldalára. Elissa értékelte az aggodalmát. – Te ezt nem érted. Mindig rosszul választottam partnert. Ezen a téren pocsék az ízlésem. Ha vonzódnék Walkerhez, persze nem állítom, hogy vonzódom hozzá – mondta gyorsan –, az azt jelentené, hogy valami nincs rendben nála. – Ez őrültség. – Számomra nem az. Elissa figyelte, ahogy Walker Ashley felé nyújt egy fényképet, a lány elveszi, megnézi, és megrázza a fejét. Ekkor kitöltötte a kólát, és odavitte a férfinak. – Nem ő az én Ashleym – mondta Walker. – Hánnyal beszélt eddig? – Tizenöttel. Először a közelben lakókat kerestem fel. Kettő miatt el kellett utaznom Oregonba és Montanába. – De nem adja fel, igaz? 42

– Ben jó gyerek volt, hatalmas szívvel. Kell lennie valakinek a nagyvilágban, aki törődött vele, akinek hiányozni fog. És én megtalálom azt a valakit. – Tudom. – Walker nem az a fajta ember volt, aki beletörődik a kudarcba. És ő is hatalmas szívű, mély érzésű ember, bár Elissa sejtette, hogy ezt sosem ismerné be. – A barátnői figyelnek bennünket – jegyezte meg a férfi. Elissa elfojtott egy sóhajt. – Kíváncsiak. Felkeltette az érdeklődésüket. – Sajnálom, hogy idejöttem a munkahelyére – mentegetődzött a férfi. – Semmi gond. Mostanában úgysem volt sok témánk. Nem árt egy kis változatosság. – Nem vagyok én olyan érdekes. – Meglepődne, ha tudná, mennyire az. A Sportkuckóban a tömeg felhördült, amikor a Mariners két játékost a hazai bázisra juttatott. Walker nem is pillantott a képernyőre, egyenesen a bár felé lépkedett. A fivére, Reid a fényezett fapultnak támaszkodva, mosolyogva szemlélte a körülötte tolongó nőket, de mihelyt észrevette őt, faképnél hagyta a rajongótáborát azzal az ígérettel, hogy hamarosan visszatér hozzájuk. – Rég jártál itt – mondta, ahogy leültek egy sarokasztalhoz. – Felszedtél valakit? Walker elengedte a füle mellett a kérdést. Közben az asztaluknál termett egy bögyös, szőke pincérnő, és Walker rendelt egy sört. – Én semmit sem kérek – mondta Reid, és visszafordult a fivéréhez. – Nos? – Nem értem rá. – Szóval senkid sincs. – Reid a bárban lebzselő nők felé intett. – Nem látsz itt senki kedvedre valót? – Mit esznek rajtad ezek a nők? – dörmögte Walker. – Szerintük elbűvölő vagyok. Walker ebben nem volt olyan biztos. Úgy vélte, a bátyja sikereiben nagy szerepet játszhat az is, hogy évekig a profi baseball-liga bajnokcsapatának sztárjátékosa volt. – De most ne velem foglalkozzunk! – mondta Reid. – Mikor jöttél vissza? Három hónapja? És azóta tudomásom szerint csak egy rövid kalandod volt. És az meddig is tartott? Két napig? Nem természetes, 43

hogy egy férfi egyedül legyen, főleg amikor van más választása. Es neked van. A nőknek imponál, hogy a tengerészgyalogságnál szolgáltál, ráadásul Buchanan vagy! – Neked sincs komoly kapcsolatod – mutatott rá Walker. Reid felemelte mindkét kezét. – Ki beszél itt komoly kapcsolatról? Kinek van arra szüksége? Csak egy kis szórakozásra gondoltam, valamire, ami eltereli a figyelmedet, hogy ne tépelődj annyit. Ami megkönnyíti, hogy újra beilleszkedj a hétköznapi életbe. – Miért feltételezed, hogy ez problémát okoz nekem? Reid vállat vont. – Nekem azt okozott. Nehéz megemészteni, hogy az egyik pillanatban még egy tömeg üvölti lelkesen a nevedet, a következőben egy sportbárt vezetsz. – De neked sikerült. Reid arca elborult. – Ez az első szezon, amelyet kihagytál. Idővel egyre könnyebb lesz – vigasztalta Walker. A pincérnő kihozta a sörét. Walker elvette és megköszönte. – Azt hiszed? Neked az lett? – kérdezte Reid. – Már nem álmodsz a bombákról, a félelemről? Nem várod az orvlövész golyóját? Walker sosem mesélt a seregben szerzett tapasztalatairól, de nem lepte meg, hogy Reid ilyen pontosan értékeli a helyzetet. – Az más. – Elismerem, de az átálláshoz akkor is idő kell. Körülöttük a tömeg lelkes ujjongással ünnepelt egy hazafutást. Reid nem is pillantott a hatalmas plazmaképernyőkre. – Sajnálod, hogy kiszálltál? – kérdezte. Walker olvasott a sorok között. Neki volt választása, Reidnek nem. Miután lesérült, a karrierjének is befellegzett. – Nem. Helyesen döntöttem – válaszolta vontatottan. – De van, ami hiányzik. Nem az ölés. Mindenki életében van egy pont, amin ha túllép, pszichopatává válik. Én átkozottul közel kerültem ehhez. – Szóval mit akarsz csinálni? – kérdezte Reid. –Úgy értem, miután megtaláltad Ashleyt. Walker vállat vont. 44

– Penny húsz percen át áradozott, hogy milyen ügyesen összeszerelted a gyerekbútorokat. A jelek szerint jó érzéked van az ilyesmihez. Talán vehetnél egy régi házat, és rendbe hozhatnád. – Megfordult a fejemben – bólintott Walker. De még nem akart elköltözni. Jól érezte magát ott, ahol volt. A fenébe! Benne van a pácban, ha már odáig süllyedt, hogy hazudik önmagának. Nem a lakásához ragaszkodott, hanem Elissához. Tetszett neki a lány, meg az a hülye tyúk a kötényén. Milyen harciasnak hatott Elissa, ahogy ott állt az ajtaja előtt, a baseballütőjét szorongatva! O nem az a fajta volt, aki védelemre szorul, de Elissa nem gondolt erre. Azt hitte, bajban van, és a segítségére sietett. Walker nem emlékezett rá, mikor találkozott utoljára hozzá hasonló emberrel. Talán soha. Elissa határozott volt, önálló, és körülbelül olyan kemény volt a szíve, mint a pillecukor. Ráadásul ő pokolian szexisnek találta, főleg amikor a lány komoly arccal megmagyarázta, miért nem akar randizni vagy szexelni vele. De nem szándékozott közeledni hozzá. Tudta, mi lenne a vége, és több esze volt, mint hogy belebonyolódjon egy kapcsolatba. Csak boldogtalanná tenné Elissát, és ezt nem akarta. – Ismerek egy ikerpárt – szólalt meg Reid. – Érdekel a dolog? Walker fintorgott. – Nem lehet minden problémát szexszel megoldani. – De a legtöbbet igen – vigyorgott Reid. – Adhatsz még zöldséget, kedvesem – mondta Mrs. Ford. Elissa konyhaasztalánál ült, előtte a salátástál már majdnem teljesen tele volt. Elissa a tálra pillantott. – Gyorsan végzett. – Minden a megfelelő eszközökön múlik. – Az idős hölgy felmutatott egy különös kis szerszámot, amely úgy nézett ki, mint egy kerti olló és egy konyhakés keresztezése. – Ezt a csodás holmit, amelynek „Dobd bele és aprítsd fel” a neve, a kilences csatornán láttam, és rögtön tudtam, hogy meg kell szereznem. Elissa megkavarta a tésztát, hogy egyenletesen főjön. Finom marinaraszószt csinált, egy kevéske hússal, azzal a tíz dekával, amit a chiliből kispórolt. 45

– Bűntudatom volt ma a bevásárlóközpontban – vallotta be. – Kicsit úgy éreztem magam, mint egy ipari kém, vagy valami hasonló. – Miért? Bementél az üzletbe, láttad, mi tetszik az embereknek, és kijöttél. Ez nem bűn. – Tudom. Ha megengedhetném magamnak, hogy Zoe-nak ruhákat vásároljak, megtenném. De az egyik ruha, amit kinéztem, negyvenöt dollárba került. És alig kétméternyi anyagból varrták. Elissa végigjárta a népszerű ruhaüzleteket, tanulmányozta a trendet, otthon pedig felvázolt néhány modellt, hogy maga varrja meg. Gondoskodni akart róla, hogy a lánya megfelelő holmikat viseljen, és ne érezze úgy, hogy kirí a társai közül, amikor elkezdi az iskolaelőkészítőt. Túlságosan jól emlékezett rá, hogy amikor ő maga tizenegy éves lett, szinte egyik napról a másikra megnyúlt, kinőtt farmerben ment iskolába, és a többi gyerek kegyetlenül kigúnyolta. Arra is emlékezett, hogy hazafelé egész úton bőgött. Épp elég nehéz felnőni. Mindent el akart követni azért, hogy Zoe-t megkímélje a megaláztatásoktól. – Farmert és pólót még tudok venni, hála a Wal-Martnak – mondta. – De ami a többit illeti… – Meg fogod oldani. Láttad mostanában Walkert? Elissa megkavarta a szószt. – Nem ez volt a legdiplomatikusabb témaváltása. – Öreg vagyok, ezért engedményeket kell tenned nekem. Szóval, láttad? – Nem igazán. Leszámítva a férfi váratlan megjelenését a munkahelyén. De Elissa nem akart beszélni Walker küldetéséről, anélkül pedig Mrs. Ford azt feltételezné, hogy kialakulóban van köztük valami, amiről szó sincs. – Gondolkozz! – mondta az idős hölgy. – Gyakran említetted, hogy Zoe-nak szüksége lenne egy apafigurára az életében. Ha Elissa most nyelt volna, biztosan fuldokolni kezd. – Arra céloz, hogy Walker megfelelő jelölt lenne? – Miért ne? Tisztességes férfi. Elissa számos szerepben el tudta képzelni Walkert, de egy ötéves kislány pótpapájaként? – Az apasághoz ennél több kell. És Walkerről nem lehet azt állítani, hogy könnyen megközelíthető. 46

– Ahogy rólad sem, kedvesem. – Juj! Mrs. Ford megrázta a fejét. – Sajnálom, ha ez nyersen hangzott, és előre bocsánatot kérek azért, amit most mondani fogok. De Elissa, te úgy élsz, mint egy apáca. Ez nem normális egy korodbeli nőnél. Néhány méterre tőled, az emeleten lakik egy vonzó és egészséges férfi. Használd ki a helyzetet! Ahogy mondani szoktam, aki mer, az nyer. Elissa nem tudta, mit gondoljon. Az agya egy része mintha lefagyott volna. Lehetséges, hogy az ő majd kilencvenéves szomszédasszonya azt tanácsolja, hogy szexeijen Walkerrel? – Ami azt illeti, nem ezt szokta mondani – nyögte ki végül. – Hanem azt, hogy először legyek szerelmes. Értékelem a jó tanácsot, de nem akarom, hogy Zoe csalódjon. Nem akarom, hogy megszeressen egy férfit, aki aztán lelép. – Nem minden férfi lép le. Így igaz. Olykor az ember lányának magának kell kiebrudalnia őket. Mrs. Ford sötét szeme összeszűkült. – Zoe-nak fontos, hogy lássa, milyen egy egészséges, romantikus kapcsolat, hogy megtanulja, a párok hogyan viselkednek. – Ezért nézzük a tévét – válaszolta derűsen Elissa. – Abban sok tökéletes családot látunk.

47

4. Amikor szombaton Elissa hazavitte Zoe-t, Mrs. Ford a verandán várta. Meleg volt, és az idős hölgynek nem kellett volna a napon tartózkodnia. Az, hogy mégis így tett, rossz előérzettel töltötte el Elissát. – Mi történt? – kérdezte, ahogy kiszállt a kocsijából. – A lefolyó, kedvesem – felelte Mrs. Ford nagy sóhajjal. – Teljesen eldugult. Próbáltam elérni a háziurunkat, de tengeri utazásra ment, és a vízvezeték-szerelőnk nem veszi fel a telefont. Az expressz szolgálatnál megígérték, hogy majd küldenek valakit, de figyelmeztettek, hogy egy ilyen szombati kiszállás sokba fog kerülni. Elissa felnyögött. Lehet, hogy csak így akarták lerázni őket? – Majd én beszélek velük – mondta. – Zoe, szívem, maradj idekinn Mrs. Forddal! – Miért? – tudakolta a kislány. – Mert amikor a vízvezeték eldugul, rémesen büdi van. – Büdi. Találó kifejezés – mosolygott Mrs. Ford. Seattle a másik nevét – a Smaragdvárost – a rengeteg parkjának és az esős időjárásának köszönhette, bár az eső többnyire csak télen esett, a nyarak pedig általában forróak voltak, és naposak. Olykor hetekig tartott a hőség, mint például most is. Sajnálatos módon a legtöbb házban nem volt légkondicionáló, mert az idevalósiak úgy vélték, hogy néhány hét miatt nem érdemes költségekbe verniük magukat. Ennek következtében Elissa lakása nemcsak „büdi” volt, hanem fülledt is. A bűz mellbe vágta. Elissa úgy érezte, a bőréhez tapad, és sosem tudja kimosni a hajából. Gyorsan végigjárta a lakást, kitárta az 48

ablakokat, és ugyanígy tett Mrs. Fordnál is. Közben észrevette, hogy a mosogatókban, a mosdókagylókban és mindkét kádban áll a víz. Közvetlenül az ideköltözése után is hasonlóan jártak. Akkor, mint kiderült, fagyökerek okozták a problémát, és a vízvezeték-szerelő valami ügyes szerszámmal megszüntette a bajt, csak némi koszt hagyott hátra. Elissa ösztöne azt súgta, hogy ezúttal nem ússzák meg ilyen könnyen. – Elissa! – Hallva Walker kiáltását, a lány a hang felé indult. A férfit a konyhájában találta. – Isten hozta nálunk! – mormolta fanyarul. – Meggyőzhetem, hogy ne húzza le a vécét, és ne engedje meg a csapot? Minthogy Walker az emeleten lakott, nála nem bugyogott volna fel a víz, de idelenn… – Mrs. Ford nem hiszi, hogy az expressz szolgálat sietne kiküldeni egy szerelőt – mondta válasz helyett a férfi. – Sajnos, a régi szerelőnk nem veszi fel a telefont. Azt terveztem, hogy én is felhívom az expressz szolgálatot, és megmosom a fejüket. Egyébként, ha jól sejtem, fagyökerek okozzák a bajt. Egyszer már megtörtént. A fővezeték a kocsifeljáró alatt húzódik, és a telek keleti oldalán, a liget alatt folytatódik. Walker megnézte a mosogatót. – Tudja, hol az akna? – Persze. Elissa előrement az udvarra. Zoe eléjük ugrándozott, aztán hátratett kézzel megtorpant Walker előtt, és felbámult a férfira. – Meg tudod javítani a büdi vezetéket? Elissa elfojtott egy mosolyt. Később majd meg kell magyaráznia a lányának, hogy nem a vezeték büdös. – Megpróbálom – mondta Walker. Zoe szeme elkerekedett. – Tényleg? Meg tudod csinálni? – Az majd kiderül. Elissa megmutatta a férfinak, hol az akna. – Megyek, bérelek egy görényt – mondta Walker. – Hátha az elég lesz. – Nem kellene fáradnia – ellenkezett Elissa, bár közben azt gondolta, hogy jobb lenne, ha hallgatna. Elvégre Walker segítségével 49

valószínűleg előbb megszabadulnak a dugulástól, mintha ő felhívja a szolgálatot, hosszan vitatkozik az ügyeletessel, aztán maimozik, amíg megérkezik a szerelő. – Minek a görény? – kérdezte Zoe. – Van ketrece? Nem szeretem a görényeket. – Nem igazi görényről van szó – magyarázta Elissa. – Ez egy különleges szerszám neve. Walker mosolygott. – Majd megmutatom, milyen, ha visszajöttem. Zoe kétkedő képet vágott. – Oké. – Úgy saccolom, egy óra alatt végzek – mondta Walker Elissának. – Miért nem mennek el addig ebédelni, vagy ilyesmi? Túl meleg van ahhoz, hogy idekinn ácsorogjanak, és biztos nem akarnak bemenni abba a bűzbe. Elissa belátta, hogy igaza van. Mrs. Ford arca máris túlságosan kivörösödött. – Nyitva hagyom a hátsó ajtót, hátha be kell mennie a lakásomba – mondta Elissa. – Kösz. Öt perccel később már mindhárman egy meny-nyeien hűvös gyorsétteremben ültek. Ahogy Zoe a gyerekmenüt tanulmányozta, azon vacillálva, hogy mit kérjen, Mrs. Ford oldalba bökte Elissát. – Apafigura – mondta néma szájmozgással. Elissa elvigyorodott. – Tudom. Ki képes ellenállni egy görényes férfinak? Három órával később a vízvezetékek újra jól szuperáltak, és a mocsoknak nyoma sem maradt. Elissa ragaszkodott hozzá, hogy Mrs. Ford, ahogy eredetileg tervezte, menjen el a barátnőivel moziba, aztán háromszor is kisúrolta a kádat, végül még egy flakon fertőtlenítőt is beleöntött a lefolyóba. S bár mindent gondosan megtisztított, úgy döntött, hogy Zoe-t néhány napig csak zuhanyozni engedi. Mielőtt bármelyikük megfürödne, biztos akart lenni benne, hogy nem jön fel több szennyvíz. Amikor végzett, átballagott Mrs. Ford lakásába, ahol Walker épp a régimódi porcelánkádat mosta ki. 50

– Hálásak vagyunk, hogy megint működik a lefolyó. Már épp eleget tett, nem kell még takarítania is – tiltakozott Elissa. – Nem gond – mondta a férfi, és elzárta a csapot. – Mrs. Ford túl idős ahhoz, hogy letérdeljen és kisúroljon egy kádat, és miért kellene magának kettőt kipucolnia? – De Walker… A férfi vállat vont. – Annak idején árkokat ástam a latrinához. Ahhoz képest ez semmiség. – Ha maga mondja. De a görény bérleti díját kifizetteti majd a háztulajdonossal, ugye? – Persze. Ne féljen, megtéríttetem a kiadásaimat. Elissának az volt az érzése, hogy Walker hazudik, nem fogja venni a fáradságot, és ez bosszantotta. – Nem kellene még költségekbe is vernie ma-gát. – Nem számít, Elissa, komolyan. Itt elvi kérdésről volt szó, de Elissa sejtette, hogy ezt a vitát aligha nyerné meg. – Hadd hívjam meg vacsorára! – mondta hirtelen. – Így köszönetet mondhatok a magam szerény módján. Grillcsirkét sütök, és már kész a krumplisaláta. Desszert is lesz, epres linzer. A férfi felhúzta a szemöldökét. – És a szabályai? – Most gúnyolódik velem? Zoe velünk eszik, és Mrs. Ford is, ezt maga is jól tudja. Ez nem egy randi. – És nem is szex. Elissa elpirult. – Nem. Nem szex. Ugyan már, Walker, tudom, hogy szereti a főztömet. És a társaság ellen bizonyára nincs kifogása. Akkor mi a probléma? A férfi olyan sokáig hallgatott, hogy Elissa már-már azt hitte, nem is fog válaszolni. – Zoe – bökte ki végül. A nő maga sem tudta, mi az erősebb benne, a harag vagy a védelmező ösztön. – Nem szereti a lányomat? – kérdezte jegesen, összehúzott szemmel. 51

– Nagyszerű gyerek – felelte a férfi. – És nagyon kedvelem. De nem vagyok a számára megfelelő társaság. Elissa felidézte, milyen türelmes volt korábban, amikor megmutatta Zoe-nak a csőgörényt, és elmagyarázta a működését, mennyire vigyázott, nehogy a gyerek hozzáérjen az éles pengékhez, de hagyta, hogy bekapcsolja a motort. – Ennek semmi értelme – mormolta. – A sereg miatt gondolja? Érzelmileg túlságosan megsebezte mindaz, amit átélt és tett ahhoz, hogy egy gyerek közelében legyen? – Ez úgy hangzott, mint egy giccses film. – Walker vállat vont. – Egyszerűen kényelmetlenül érzem magam, ha vele vagyok. Nem akarok fájdalmat okozni neki. A szavai és a tettei azonban ellentmondtak egymásnak. Talán… valami másról van szó? Walker valamit titkol előtte? De mit? Talán volt egy gyermeke, és elveszítette? Vagy beleszeretett egy kisgyermekes édesanyába, és rosszul alakult a kapcsolatuk? A viselkedésére kell lennie valami magyarázatnak, de Elissa nem volt benne biztos, hogy joga van firtatni az okát. – Tiszteletben tartom a kívánságát – mondta –, de ha nem is akar velünk enni, elfogad legalább egy tányér ételt? – Persze. Köszönöm. Walker biccentett, és felment a lakásába. Elissa is hazatért, és azokra a fickókra gondolt, akik Zoe-t próbálták felhasználni arra, hogy közelebb kerüljenek hozzá, egyébként sikertelenül. Walker éppen az ellenkezőjét tette, és ő ezek után csak még jobban bízott benne. Ám ahhoz képest, hogy a férfi saját bevallása szerint nem akarta ágyba vinni őt, átkozottul közel jár hozzá, hogy elcsavarja a fejét. Walker este tíz körül sétált be az Öreg Halászba. A vacsorázók nagy része addigra már hazament. Hátul, az egyik kerek asztalnál ott ült Dani, Reid, Cal és Penny. Ahogy észrevették őt, hevesen integettek. – Családi kupaktanács? – kérdezte Walker, amikor az asztalukhoz ért. Reid kihúzott neki egy széket. – Csak egy kis baráti összeröffenés. Amin nem kötelező a részvétel.

52

– Szia, kölyök! – mondta Walker, és megpuszilta Dani arcát, aztán Pennyét is, mielőtt leült. – Ki tartja a frontot a bárban? – kérdezte Reidtől, aki csak vigyorgott. – Könnyen találtam önként jelentkezőt. Penny hozzávágott egy szalvétát. – Annyira léha életet élsz! – De szórakoztatót. – Ideje megállapodnod – közölte Penny. – Eszemben sincs. Különben is, most már Walker is itt van, inkább neki keress feleséget. Walker elvett egy üres poharat, és a nyitott borosüvegért nyúlt. – Így is jól megvagyok, kösz. – Reid, komolyan beszélek. Túl hosszú ideje hajtod a csajokat. Keresned kellene egy rendes lányt, aki mellett megállapodhatsz. – Nem szeretem a rendes lányokat. Mindenki kuncogott, aztán Penny és Reid tovább vitatkoztak. Walker somolyogva hallgatta őket. A bátyja és a sógornője évek óta a legjobb barátok voltak, és a kapcsolatuk akkor sem szakadt meg, amikor Cal és Penny elváltak. Reid egyszer megsúgta Walkernek, hogy gyanította, egyszer majd újra összejönnek, és remek jósnak bizonyult. – Hogy megy az étterem? – nézett most Walker Danire, aki zavartan összerezzent, és olyan képet vágott, mintha valami egész máson járt volna az esze. – Tessék? Ó, jól. Sok a dolgom. Nincs semmi újság. – De, van – szólt közbe Penny vigyorogva. – Jött valaki. – Egy fickó? – kérdezte Walker. – Nincsen új férfi az életemben – közölte Dani. –Ez üres fecsegés. – Kárpótláspasi – mondta Reid. – Helyes. Hugh egy seggfej volt. Neked pedig szükséged van egy kis kikapcsolódásra. Dani megrázta a fejét. – Te vagy az utolsó férfi, akitől életvezetési tanácsot fogadnék el. A te elképzelésed az elkötelezettségről az, hogy a desszert előtt nem lépsz le. – Be akarsz pasizni? – kérdezte Cal leheletnyi aggodalommal a hangjában. – Jaj, dehogy – nyugtatta meg Dani. – Még a válásomat sem mondták ki. Nem keresek vigasztalást, de ez a fickó… olyan kedves. 53

– Hagyd békén a húgodat! – mondta Penny. – Most meg miért véded? – kérdezte Reid. – Te hoztad szóba a pasiját. – De közben eszembe jutott, hogy nekünk, nőknek össze kell tartanunk. – Akkor majd én témát váltok – mondta Reid. –Walker hajót vásárol. Mindenki Walkerhez fordult. – Tényleg? Mekkorát? Mikor mehetünk horgászni? – kérdezte Cal vigyorogva. Walker haragos pillantást vetett Reidre. – Nem veszek hajót. A bátyja vigyorgott. – Tudom, de ezzel sikerült másra terelnem a figyelmet. – A hajó jó ötlet – mondta Dani. – Szervezhetnénk egész napos kirándulásokat, és… – Nincs semmiféle hajó – vágott közbe Walker. Ebben a pillanatban az asztalukhoz lépett egy nyakkendős férfi. – Elnézést a zavarásért – mondta. – Penny, itt a lista a megváltoztatott menühöz. Elég ígéretesnek látszik. És lenne néhány ötletem a vacsorakóstolóval kapcsolatban. Penny felvont szemöldökkel felnézett rá. – Már megbocsáss, Ryan, de jól értettem? Változtatni akarsz a kóstolómon? – Rám akarsz ijeszteni, de nem fog sikerülni. – Nem mesélték el neked, hogy egyszer egy húsvágó bárdot hajítottam a férjem fejéhez? – kérdezte negédesen Penny. – Tényleg ujjat akarsz húzni velem? A férfi most egy másik cédulát nyomott a kezébe. – Megtaláltam a tökéletes bort a kukoricalepényhez. – Volt tökéletes borunk. – Az csak majdnem tökéletes. Ez jobb. Penny néhány másodpercig elmélyülten tanulmányozta a lapot. – Holnap bejövök, megsütöm a kukoricalepényt, aztán beszélünk. Ha tévedsz, benne leszel a pácban. – Majd kimászom belőle. Dani odébb csúszott a széken. 54

– Walker, ő itt Ryan Jennings, az új üzletvezetőnk. Ryan, ő a bátyám, Walker. Ryan megkerülte az asztalt, és a két férfi kezet rázott. – Örvendek. Walker bólintott. – Én is. Beilleszkedett már? – Könnyedén. Ez egy csodálatos étterem. Nagyszerű a személyzet, ami rengeteget számít. És Dani igazán türelmes hozzám. A lány egy legyintéssel elhárította a bókot. – Nem kell hozzád türelmesnek lennem. Ryan kimentette magát. Walker megvárta, amíg eltávolodik, aztán a húgához fordult. – Szóval ő az új pasid. Dani pislogott, aztán igyekezett ártatlan képet vágni. – Fogalmam sincs, miről beszélsz. Cal és Reid Walker re bámultak. – Ryan? – kérdezte Cal. – Ha jól sejtem – válaszolta Walker. Dani haragos pillantást lövellt felé. – Hogy találtad ki? Alig néztünk egymásra! – Lenyűgöző – mormolta Reid. Cal a húgára meredt. – Dani, a munkahelyi románcok olykor nagyon problémásak. Gondoltál már arra, hogy mi lesz, ha szakítotok? – Nem szakíthatunk, mert nincs kapcsolatunk – szögezte le Dani. – Csak flörtölünk. Ez minden. Egyébként is, bagoly mondja verébnek! Pennyvel ti is a munkahelyen jöttetek össze másodszor, méghozzá éppen itt, ebben az étteremben. Szóval talán leszállhatnál rólam. – Csak azt akarom mondani… – Cal, hagyd békén – mordult Penny a férjére. – Dani felnőtt nő. Tudja, mit csinál. – Az elején fektesd le a szabályokat! – tanácsolta Reid. – Én mindig ezt csinálom. Ha valamelyik felszolgáló randizni akar velem, azt felelem, oké, de amikor végeztünk, képesnek kell lenned megbirkózni a helyzettel. – A randizni alatt természetesen szexet értesz? – tudakolta Penny. – A lényeg, hogy tudják, mi az ábra. 55

Dani félretolta a borospoharát. – Úgy szeretlek, mintha a bátyám lennél, Reid, de ha nőkről van szó, disznó alak vagy. – A bátyád vagyok, és miért lennék disznó alak? Miért irritálja annyira a nőket, hogy nem akarok megállapodni és egyvalakivel leélni az életemet? A kihívás miatt? Arra vágytok, hogy ti legyetek azok, akik más belátásra bírtok? – Én nem – mondta gyorsan Dani. – Fuj! Ez gusztustalan. – Én sem – mondta Penny. Cal és Walker elvigyorodott. – Mi sem. Reid vállat vont. – Tudjátok, hogy értem. Miért mindig engem piszkáltok? Walker sem akar megállapodni. – De ő nem kérkedik ezzel úgy, mint te – magyarázta Penny. – Különben is, Walker nem reménytelen eset. Azt hiszem, titokban szívesen elkötelezné magát. Walker felnyögött. – Térjünk inkább vissza Reidhez! – Egyetértek – mondta Dani. – Walker egy nap majd találkozik az igazival, és fülig beleszeret. De amikor te találod meg az igazit, Reid, lefogadom, hogy mindent elcseszel. – Rövid szünet után hozzátette: – Nem akartam undok lenni, de neked soha életedben semmiért nem kellett kiizdened. Mi lesz, ha ez megváltozik? Vajon képes leszel megbirkózni a kihívással? – Mélyen meghat a belém vetett bizalmad – morogta Reid. – Nyugi! – mondta Walker. – Mindketten facérok maradunk. Mi leszünk a kedvenc nagybácsik. Ökölbe szorították a kezüket, és összeütötték. Utána a beszélgetés Penny állapotára terelődött, de Walker ezúttal nem vett részt benne. Dani elméletén gondolkozott. Úgy vélte, a húga is, Penny is rosszul ítélte meg. Ő nem keresi az igazit, és esze ágában sincs elkötelezni magát. Nem mintha visszautasítaná Elissát, ha a hő egy éjjel mellé bújna az ágyban. Elissa csodás teremtés, szexi és mulatságos, de egy rövid kalandnál többre ő nem lenne hajlandó vele. És bár a lány egyedülálló 56

anya, Walkernek valami azt súgta, hogy házasságra vágyik. Abból pedig ő nem kér. De nem ám! Annál több esze van. Cal hozzá hajolt. – Mi újság az Ashley-fronton? – tudakolta halkan. – Semmi. És már a lista felével végeztem. – Meg fogod találni. – Nincs más választásom – mormolta Walker. Teljesítenie kell a küldetését. Eszébe jutott Ben. A kölyök mindig viccelődött. A legválságosabb helyzetben is talált valami kellemes témát. Hiányzik, gondolta Walker. Felidézte, amikor… Az emlékek feltörtek benne, és egyszerre megint ott állt a hóban. A barlanghoz nem vezettek nyomok. Nem lett volna szabad ott bujkálnia senkinek. De mielőtt ellenőrizhette volna a helyet, lövést hallott, és egy kiáltást. Ben meglökte. Walker nem esett el, csak megtántorodott. De ez is elég volt. Helyette Ben kapta a golyót… Lerázta az emléket, és szándékosan a társalgásra összpontosított. Nem akart Benre gondolni, mert ilyenkor mindig elöntötte a saját gyengeségének és tehetetlenségének a tudata. Vigyáznia kellett volna a kölyökre, ehelyett ő okozta a halálát. Elissa szombaton sötétedés után ért haza, és tekintettel arra, hogy nyáron milyen sokáig van világos, ez elég késői időpontot jelentett. Kimerült volt, de feldobott, mert az ékszerbemutatója remekül sikerült. Ahogy kiszállt a kocsijából, felmerült benne, hogy a kollekcióját a csomagtartóban hagyja, és csak reggel pakolja ki, de aztán arra gondolt, hogy másnap vasárnap lesz, amikor mindig nagyon elfoglalt, és úgy döntött, mégis beviszi a dobozokat. Megkerülte a kocsit, és kinyitotta a csomagtartót. Ahogy az első dobozért nyúlt, a sötétben felcsendült egy férfihang: – Segíthetek? Elissa ijedten felsikoltott, és megpördült. – Soha többé ne tegyen ilyet! – méltatlankodott, dühösen taszítva egyet Walkeren, aki azonban egy tapodtat sem mozdult. – A frászt hozta rám! Maga volt a haditengerészetnél az álcázás nagymestere? Nem tud úgy járni, hogy zajt is csapjon? – Ami azt illeti, meglehetősen nagy zajt csaptam. De maga nem hallotta. Segíthetek? 57

Elissa gondolt rá, hogy merőben elvi alapon visz-szautasítja az ajánlatot, aztán rájött, hogy ez butaság lenne. – Köszönöm – mondta hátralépve. – Ezt itt mind be kell vinni. – Mik ezek? – kérdezte Walker, ahogy felnyalábolta az összes dobozt. – Ékszerek. Emlékszik a fülbevalóra, amelyet Randy húgának küldtem? Walker bólintott, és miután a lány becsapta a csomagtartó ajtaját, követte őt a házhoz. – Ilyesmiket készítek. Nyakláncokat, fülbevalókat, karkötőket. Többnyire féldrágaköveket használok, mert az igazán minőségi cuccokat nem engedhetem meg magamnak. De alacsony önköltséggel dolgozom, és figyelem a trendeket. Azelőtt csak barátoknak adtam el divatékszereket, meg ismerősök közvetítésével, de idén nyáron elkezdtem ékszerbemutatókat is tartani. Ez volt a harmadik, és csodásan sikerült. – Gratulálok! A lány kinyitotta a bejárati ajtót, és előrement. Mrs. Ford, mint mindig, felkapcsolva hagyta a villanyt a nappaliban. Elissa intésére Walker mindent lepakolt a konyhaasztalra, a lány pedig benézett Zoehoz. A gyerek mélyen aludt. Elissa megpuszilta a pofiját, és kiosont a szobából. Visszatért a konyhába, és becsukta a lakása meg a szomszéd lakás közti ajtót. – Egyedi darabokat csinálok – mesélte, és kivett az egyik dobozból egy karkötőt. – Vagy garnitúrákat. – Kinyitott egy skatulyát, amelyben egy azonos motívumokkal díszített, egyforma féldrágakövekkel ékesített fülbevaló, nyaklánc és karkötő feküdt. – Nagyon szépek – mondta a férfi, mire Elissa halkan elnevette magát. – Tudom, hogy az ilyesmi aligha érdekli, de ne aggódjon, nem sértődtem meg. – A hűtőhöz ment, és elővett egy fehérboros üveget. – A jó hír az, hogy miután beváltom az összes csekket, ki tudom fizetni az autógumit. – Miért nem tartja meg a pénzt, és vesz inkább egy másik hátsó kereket? Elissa méltányolta a férfi aggodalmát és az okos javaslatot. 58

– Hát… ha nem bánja, hogy visszatérek az eredeti törlesztési tervemhez… – Tudja, hogy nem. Igen, Elissa tudta. Sőt, azt gyanította, hogy Walkert az sem izgatná, ha ő sosem adná meg a tartozását. Szórakozottan felkapott két borospoharat, és előrement a nappaliba. Ahogy mindent lerakott a dohányzóasztalra, hirtelen ráébredt, mit csinál. Későre jár, ő bort vett elő, és úgy viselkedett, mint aki feltételezi, hogy a férfi maradni akar. Ajjaj! – Én… izé… – hebegte – azt gondoltam, beszélgethetnénk egy kicsit. Nem akartam azt a benyomást kelteni, mintha mi… mintha maga… – Mintha én? – vonta fel a szemöldökét Walker. – Ne nehezítse meg a dolgomat. Megkínálhatom egy kis borral, vagy nem kér? – Azt tervezi, hogy kikezd velem? – incselkedett a férfi. – Nem! – vágta rá Elissa. – Akkor maradok – ült le Walker. Elissa mindkettőjüknek töltött, aztán letelepedett a kanapé másik végébe, és a férfi felé fordult. – A sikeres napomra! – emelte fel a poharát. – A sikeres napjára! – visszhangozta Walker. Elissa biztos volt benne, hogy ez a férfi még sosem ivott ilyen olcsó bort, de nem volt hajlandó mentegetőzni a választása miatt. Az ital tűrhető volt, és jobb márkát vagy évjáratot nem engedhetett meg magának. – Szereti a színeket – jegyezte meg Walker, miközben körülpillantott. – A tulaj nem bánja, ha kísérletezem, vagy kicserélem a függönyöket. – Miért bánná? A lakás szebb lesz, és neki egy centjébe sem kerül. – Látnia kellene Zoe birodalmát, ott még egy kastélyt is festettem a falra. Igazi hercegnőszoba. Csupa levendulakék és rózsaszín. Kislányhoz illő. A maga gyerekszobájában biztos minden kék volt. – Kék és zöld, de valóban nagyon fiús volt. – Miért lépett be a seregbe? Mert mindig erről álmodott? 59

– Ez is egy lehetőség volt – válaszolta a férfi. – Nem tudtam, akaroke tovább tanulni. A szüleim korán meghaltak. A nagyanyám nevelt fel, és ő elég nehéz ember. – Mint Mrs. Ford – bólintott Elissa. Walker ránézett. – Attól eltekintve, hogy mindketten nők, és elmúltak hetvenévesek, semmiben sem hasonlítanak egymásra. Gloria eltökélt, gátlástalan és manipulatív. Azt akarja, hogy mindenki úgy ugráljon, ahogy ő fütyül, és a célja elérése érdekében semmitől sem riad vissza. Minél jobban igyekezett nyomást gyakorolni rám, én annál inkább lázadoztam ellene. A rossz kapcsolatunknak részben ő maga volt az oka, részben az, hogy csak egy éretlen tinédzser voltam. Végül annyira dühös lettem rá, hogy érettségi után egy nappal elmentem a toborzóirodába, és jelentkeztem tengerészgyalogosnak. – Dacból? – Aha. És megérte. Látnia kellett volna az arcát! Elissa számára elképzelhetetlen volt egy ilyen unoka-nagyszülő viszony. Amikor még élt a nagyanyja, ők ketten nagyon közel álltak egymáshoz. – Nem úgy tűnik, mintha harmonikus lett volna a családi élete – mormolta, vigyázva, nehogy elítélően csengjen a hangja. – Gloria nem az a melegszívű, családcentrikus asszony. Nem könnyű vele szót érteni. Nem tudom, miért lett ilyen… A két fiú- és egy lánytestvéremhez azonban közel állok. Elissának az az érzése támadt, hogy Walker nem bánná, ha megjavulna a kapcsolata a nagyanyjával. Most, hogy leszerelt, és a közelben lakik, talán sikerül is elérnie. – Na és maga? Egész életében Seattle-ben élt? –kérdezte hirtelen a férfi. – Egy rövid időszakot kivéve, amelyet Los Angelesben töltöttem, igen. – Elissa habozott, aztán vállat vont. – Tipikus középosztálybeli gyerek voltam. Végzős gimnazista koromban beleestem egy fickóba, aki egy együttesben játszott. Mitchnek hívták. Szexi volt, és veszélyes, legalábbis én tizenhét évesen így láttam. Amikor visszatért Los Angelesbe, megszöktem vele. – Ő Zoe papája? – kérdezte a férfi. 60

– Nem. Az így túl egyszerű lenne. Los Angelesben jöttem rá, hogy Mitch nem egy rocksztár, és nem is valami jó zenész. Ráadásul még meg is csalt. Szakítottunk. Megalázottnak éreztem magam, és nem akartam megvert kutyaként hazakullogni. Előbb vinni akartam valamire. Tetszett a zeneipar, és sikerült munkát szereznem egy másik zenésznél. Afféle mindenes lettem. Én szerveztem a turnékat, az ételszállítást, satöbbi. Volt érzékem hozzá. Walker mosolygott. – Egy rocksztár mindenese. Ki hitte volna? És mi történt aztán? Elissa elfintorodott. – Találkoztam Neillel. Még most sem tudom, miért álltunk össze. Ő keményen drogozott, én sosem használtam kábítószert. Sosem értettem, mások miért teszik így tönkre magukat. – Felsóhajtott. – Ne értsen félre! Sokat buliztam, de olcsó nő vagyok: két margarita, és becsípek. Neil érzelmileg kiegyensúlyozatlan és durva volt, csak önmaga érdekelte. Tökéletes partner volt egy otthontalan tizenkilenc éves lánynak, aki felnőttnek próbál mutatkozni. Nagyon beleestem, és ő nem bánta. Amikor terhes lettem, hazajöttem. Ez volt a történet finomított, megvágott változata. De Elissa nem ismerte annyira Walkert, hogy elmondja a teljes igazságot. Különben is, semmi sem indokolta, hogy a férfi megismerje a múltja mocskos kis részleteit. – Na és mi van magával? Nem rejtőzik egy egzotikus exfeleség valahol a háttérben? – Sosem voltam házas – felelte Walker. – És mindig kerültem a komoly kapcsolatokat. A munkám mellett nem sok értelme lett volna elköteleznem magam. Évente legalább hat-kilenc hónapig külföldön állomásoztam. Sok bajtársamat elhagyta a barátnője vagy a felesége, láttam, hogy szenvednek. Minek bonyolítottam volna az életemet? – És most? – Még mindig nem keresek társat. – Szóval mindketten úgy döntöttünk, hogy egyedülállók maradunk – szögezte le Elissa. – És nem szexelünk. Elissa elmosolyodott. – Igen. Magának is ez az egyik aranyszabálya? – Az adott esetben igen. Tiszteletben akarom tartani a kívánságait. 61

A pokolba! Ilyen az ő formája! Miért kell a világon az egyetlen olyan férfihoz vonzódnia, akinek skrupulusai vannak? Bárki más szerencsét próbált volna nála. Mire vár ez a fickó? Későre jár, kettesben vannak, alkoholt ittak. És ő nem utasítaná vissza a közeledését. A sors iróniája, gondolta mogorván. Walker nagyobb kísértést jelentett a számára, mint bárki más. Nem kellene vonzódnia hozzá, de vonzódik. Bár tudta, hogy őrültség viszonyt kezdenie a szomszédjával, ha a férfi azt javasolta volna, hogy vetkőzzenek le, három másodperc alatt ledobálta volna a ruháit. Annyira vágyott rá, hogy az ajkán érezze az ajkát, a testén a kezét, hogy minden porcikája fájt a sóvárgástól. – Mennem kellene. – Walker letette a poharát, és felkelt. Nyilván nem volt gondolatolvasó. Hála az égnek! – Köszönöm, hogy behozta a dobozaimat. Csak szóljon, ha meggondolja magát, és mégis szeretne valami ékszert. Úgy értem, ha meg akar ajándékozni valakit. Vagy ha úgy dönt, hogy kifúratja a fülét – hadarta a lány, miközben követte a férfit az ajtóhoz. Walker megtorpant, és rámosolygott. – Olyan típusnak látszom, aki kifúratja a fülét? –Halk, rekedtes hangjára Elissa megborzongott. – Nem, de már előfordult, hogy rosszul ítéltem meg magát. – Most nem. Jó éjt, Elissa!

62

5. Walker átfutotta az Ashley-listát, amelyet nem sokkal az ideköltözése után készített. – Átkozottul népszerű ez a név! – motyogta, ahogy a még ki nem pipált Ashleykre bámult. Ben négy év alatt négy gimnáziumban tanult, és ő, biztos, ami biztos, minden Ashleyt összeírt, aki fölötte kettő és alatta három évfolyammal járt. Sokan közülük másik államba költöztek. Néhányat meglátogatott, kettővel csak telefonon beszélt a fenntartásai ellenére: mert bár azt feltételezte, hogy Ben barátnője már tud a fiú haláláról, ha mégsem így lenne, nem akarta, hogy telefonon értesüljön róla. Ráadásul itt volt a levél, amelyet személyesen szeretett volna átadni. És ha… Felkapta a fejét, mintha kiáltást hallott volna. – Halló! Walker? A férfi felkelt és az ajtóhoz sétált. Ahogy kilépett a pihenőre és lenézett, meglátta Mrs. Fordot. Az idős hölgy odalenn állt. A bal kezére egy konyharuhát csavart, és enyhén imbolygott. – Sajnálom, hogy megzavartam – mentegetőzött. – Nem tudok megmászni ennyi lépcsőt. Elvágtam a kezem. Micsoda ostobaság! A kés megcsúszott és… Walker visszarohant a lakásába, magához vette a mentőládáját, és leszáguldott a lépcsőn. – Menjünk be magához! – mondta, és betuszkolta az idős hölgyet a lakásába, hogy ne álljon a tűző napon. – Rendes körülmények között nem zavartam volna meg egy ilyen apróság miatt – magyarázta az asszony, ahogy Walker odaterelte a 63

vízcsaphoz, és óvatosan letekerte a kezéről a törülközőt. – De mintha nem akarna elállni a vérzés. A seb mély volt, a keze fejétől a hüvelykujja aljáig húzódott, és a gyorsan bugyogó véren át Walker látni vélte a csontot is, ami sosem jó jel. – Ezt össze kell varrni – mondta a ládáért nyúlva. – Bekötözöm, aztán beviszem a kórházba. – Annyira sajnálom, hogy ennyi gondot okozok – motyogta Mrs. Ford, és alig rezzent össze, amikor Walker kimosta a sebet és felrakta a nyomókötést. – Épp a Buffyt néztem. Tudja, a vámpírvadász-sorozatot. Ez volt az az epizód, amelyben Buffy és Angel először csókolóznak, és Buffy rájön, hogy Angel vámpír. Szóval nyilván megérti, miért nem figyeltem arra, hogy mit csinálok. – Aha. – Walker egy székhez kormányozta, és lenyomta rá. – Üljön szépen itt, amíg lehozom a kocsikulcsomat. Gondolt rá, hogy kihívja a mentőket, de tudta, hogy mire kiérnének, ők már a kórházban lehetnek. Fogalma sem volt, mennyi vért veszített Mrs. Ford, de az agya tisztának tűnt, és mivel az asz-szony a korához képest jó kondícióban volt, úgy vélte, ha megnyugtatja, és sok folyadékot itat vele, minden rendben lesz. A kulcsain kívül egy palackos vizet is magához vett a hűtőjéből, aztán újra leszaladt a lépcsőn. Mrs. Ford már az ajtónál állt indulásra készen, táskájával a karján. – Az utasítások követése nyilván nem tartozik az erősségei közé – jegyezte meg Walker, ahogy bezárta az ajtót. – Az utasítások az anyámasszony katonáinak valók. – Az idős hölgy Walker kocsijára bámult. –Sosem ültem még ilyenben. Walker Mrs. Ford kurta lábára, kényelmes cipőjére pillantott, aztán kinyitotta a terepjárója ajtaját, felnyalábolta az asszonyt, és óvatosan beemelte az ülésre. – Rég nem tartott férfi a karjában – kuncogott Mrs. Ford. – Már el is felejtettem, hogy ez milyen jó érzés! Remek, gondolta Walker. Gyorsan lecsavarta a palack kupakját, aztán teljesen hátradöntötte az ülést, és bekapcsolta az asszony biztonsági övét.

64

– Fektesse a sérült kezét a könyöklőre – mondta. – Semmiképp ne lógassa le! Lassan kortyolgassa a vizet, de azonnal hagyja abba, ha hányingere támad. – Azonnal magához ragadta az irányítást, és pontosan tudja, mit kell tennie – dünnyögte az asz-szony. – Elissának épp egy ilyen férfi kell. Maga ideális lenne a számára. – Aligha. Mrs. Ford mosolygott. – Idős asszony vagyok, Walker. Hogyan akarja megakadályozni, hogy összehozzam kettőjüket? Jó kérdés. Walker becsapta az ajtót, és gyorsan megkerülte a kocsit. Néhány perccel később már a főutcán robogott a kórház felé. – Van mobilja? – kérdezte Mrs. Ford. – Persze. – Walker megnyomott egy gombot a kormánykerekén. – Kit hívjak fel? Azt várta, hogy az asszony megnevezi egy rokonát vagy az orvosát, de Mrs. Ford meglepte. – Az olvasókörömet. Már várnak. Ó, egek! Ma nekem kellett volna a bort vinnem! Walker elfojtott egy nyögést, és megkérdezte a számot. – Kihangosítom – mondta. A telefoncsörgés betöltötte a kocsi belsejét. – Nagyon imponáló – mondta Mrs. Ford. Egy nő vette fel a telefont. – Halló! – Phyllis? – Betty? Te vagy az? Olyan furcsa a hangod. – Egy kocsiból hívlak. Kihangosítóra tettünk, hát nem izgalmas? Micsoda csúcstechnológia? – Mrs. Ford kuncogott. – Attól tartok, ma nem tudok elmenni az olvasókörbe. Elvágtam a kezem. – Jaj, ne! Betty, jól vagy? – Walker szerint össze kell varrni. Épp a kórház felé tartunk. – A kórház felé? – Ühüm. De ne aggódj, minden rendben lesz. – Remélem is. Az a Walker nevű fickó ott van veled? – Ő vezet. 65

– Itt vagyok, hölgyem – mondta Walker, elfojtva egy sóhajt. – Ugye vigyázni fog a mi… Betty, azt mondtad, Walker? Mrs. Ford elvigyorodott. – Igen, az új emeleti szomszédom. – Aki olyan jóképű, mint Angel? – Igen. – Ezt nem élem túl – dörmögte Walker a bajusza alatt. Három órával és több öltéssel később, valamint néhány erős fájdalomcsillapító bevétele után Mrs. Ford végre távozhatott az ügyeletről. Walker lassú tempóban hajtott haza, hogy megkímélje a rázkódástól. Aztán arra gondolt, hogy fölöslegesen strapálja magát, mert Mrs. Ford a jelenlegi állapotában aligha érez valamit. – Az a doktornő nagyon kedves volt – mondta az asszony nagyot sóhajtva. – És csinos. Észrevette? – Nem igazán. – Elissa miatt? Ez olyan édes! Elissa derék teremtés. Melegszívű és szorgalmas. De férfi kell neki, tudja? Nemcsak azért, hogy gondoskodjon róla, hanem hogy az ágyban is boldoggá tegye. A nőknpk kell a szex. Nem a korombelieknek… én már cuigha leszek ilyen szerencsés. De Elissa még fiatal. Walker nem tudta elhinni, hogy ilyesmiről beszélgetnek. Azt hitte, az volt a nap mélypontja, amikor valami átkozott sorozathőshöz hasonlították, de tévedett. – Itt vagyunk – mondta, talán túlságosan is megkönnyebbülten, ahogy leparkolt a kocsifelhajtón. Elissa eléjük szaladt, és feltépte a kocsiajtót. – Jól van? – kérdezte Mrs. Fordot, aztán Walkerre nézve megismételte. – Jól van? Walker felhívta a kórházból, hogy elmesélje, mi történt. Ironikus, hogy azért költözött erre a környékre, ahol nem ismert senkit, hogy visszavonultan, a névtelenség homályába burkolózva élhessen. Eddig ez nemigen sikerült neki. – Jól – válaszolta. – Csak még kótyagos a fájdalomcsillapítótól. – Szép kis öltéseim vannak – dicsekedett Mrs. Ford. – És a doktornő nagyon csinos volt, de Walker rá sem nézett. Őt csak te érdekled. – Milyen izgalmas! – mondta Elissa. – Hadd kísérjem be! 66

– Majd én beviszem – mondta Walker. – Hozza a táskáját, és nyissa ki az ajtót! Elissa szót fogadott. Walker a karjába kapta az idős asszonyt, és az ajtóhoz indult vele. – Legalább nem kell felcipelnie az emeletre – kotkodácsolta Mrs. Ford. – Az sem lenne probléma – mondta Walker. Kételkedett benne, hogy az asszony negyven kilónál többet nyomna. Elissa az ajtónál várta őket. – Ha bevinné a hálóba… Már megágyaztam. Csak fektesse le az ágyra! Később majd segítünk neki levetkőzni. Walker remélte, hogy amikor többes számot használ, saját magára és Zoe-ra gondol, mert voltak bizonyos határok, amelyeket nem szándékozott átlépni. Miután Mrs. Fordot ágyba dugták, Elissa leült a matrac szélére, és hátrasimította az idős hölgy ősz haját. – Nagyon megijesztett! – Jól vagyok, kedvesem. Az egész az én hibám volt. Figyelmetlen voltam… – Az asszony nagyot ásított. – Ó, jóságos ég! De elálmosodtam! Biztos a fájdalomcsillapító miatt. Sosem szoktam nappal szundikálni – tette hozzá, de a szeme máris becsukódott. – Bekapcsoljam a tévét? – kérdezte Elissa. – Az jó lenne. Talán tedd a kilencesre. A héten ékszerbemutatót tartanak. Elissa megkereste a csatornát, aztán lábujjhegyen elhagyta a szobát. – Mi történt? – kérdezte Walkert, amikor már mindketten a konyhájában voltak. A férfi a távolból hangokat hallott, amiből arra következtetett, hogy Zoe videózik. – Azt mondta, hogy tévét nézett, és elvágta a kezét. Bevittem a kórházba, mert a sebe olyan mély volt, hogy össze kellett varrni. – Walker az ingzsebéből elővett egy tablettásüveget. – Ez a fájdalomcsillapítója. Ha bevesz belőle, ennie kell, hogy ki ne készüljön a gyomra. És úgy tíz nap múlva el kell mennie a háziorvoshoz, kiszedetni a varratokat. A jó hír az, hogy mivel jobbkezes, nem lesz teljesen tehetetlen. Elissa a pultnak dőlt. – Hála az égnek, hogy maga itt volt! Különben… 67

– Hívta volna a 911-et. – Szeretném ezt hinni, de annyira utál bárkitől segítséget kérni. – Elissa megérintette a férfi karját. – Nem is tudom, hogyan köszönjem meg mindazt, amit érte tett. – Sehogy. – Nem sokan vették volna a fáradságot. – Kevés embert ismerek, aki hagyott volna egy idős asszonyt elvérezni. – Tudja, hogy értem. Gondoskodott róla, pedig ez nem is volt a kötelessége. – Elissa elmosolyodott. – Meglep, hogy még senki sem fogta meg. Bár biztos sok barátnője volt. – Miért beszélünk erről? – Nem beszélünk, ha nem akarja. Talán nem akarja elkötelezni magát, és… Walker felnyögött. – Elissa, hagyja abba! Azt mondta, nem akar szexelni velem, és én hittem magának. Magának is hinnie kell nekem. Elégedett vagyok az életemmel, ne próbáljon megmenteni. Nem vagyok méltó rá. – Természetesen méltó rá, de érdekes, hogy nem így gondolja. Mellesleg, igazából senki sem akar egyedül lenni. – Nos, hogy a maga érvét használjam, igazából senki sem akar szex nélkül élni – vágott vissza a férfi. – Én csak próbálok okosan viselkedni. Kár. Mert ha az lenne a célja, hogy az őrületbe kergesse őt, most nagy győzelmet könyvelhetne el. – Ahogyan én is – morogta Walker. – Rendben. Két óra múlva ehetünk. Én Mrs. Forddal maradok, szóval le kell jönnie a vacsorájáért. Felkopogjak, amikor elkészült? – kérdezte somolyogva a lány. – Persze. Vagy akár fel is kiabálhat. – Az nem olyan romantikus, de rendben. A férfi az ajtóhoz indult, de aztán megtorpant. – Csak magát hívtam fel – mondta. – Úgy értem, Mrs. Ford miatt. Semmit sem tudok a családjáról. És mivel nem említette a rokonait, nem akartam faggatni.

68

– Nincs senkije – mondta Elissa sóhajtva. – A két fiát a koreai háborúban vesztette el. Az egyetlen unokája Vietnamban halt meg, és már a testvérei sem élnek. Egyedül van, mint az ujjam. – Ez nem igaz. Itt van neki maga és Zoe. – Igaz. Mi vagyunk egymás családja. Walker bólintott, és elsietett, de ahogy felment a lépcsőn, önkéntelenül eltűnődött azon, hogy mi történhetett Elissa családjával. A lány a saját bevallása szerint ezen a környéken nőtt fel. Hol vannak akkor a szülei, a testvérei, a nagybátyjai és nagynénjei? Neki sincs senkije, vagy vannak, akik törődnek vele? És ha igen, miért nem látogatják meg? Miért nem segítenek neki? Elissa tudta, hogy csak egy kétségbeesett nő hagyná, hogy az ötéves lánya manipulálja, de ő pontosan az volt. – A virágos szalvétákat tettem ki, mami – mondta Zoe hátralépve, hogy megcsodálja a művét. –Szépek. – Egyetértek. Elissa tekintete végigsiklott a három terítéken. Hármon, mert amikor megmagyarázta, hogy Mrs. Ford nem eszik velük aznap este, Zoe közölte, hogy Walker elfoglalhatja a helyét. No mármost, ha a férfi meg akarja magyarázni Zoe-nak, hogy ezt miért nem teheti meg, csak rajta. De Elissa nem hitte, hogy képes lenne rá. Már átvitt egy könnyű vacsorát – levest és pirítóst – a szomszédasszonyának. Mrs. Ford evett pár falatot, aztán tovább aludt. Elissa néhány óra múlva be akart nézni hozzá, de most a másik szomszédjával kell foglalkoznia. Kopogtattak. – Kinyitom – ajánlkozott Zoe, és már szaladt is. – Szia, Walker! – hallotta Elissa a csicsergését. – Mami spagettit főzött, mert az a kedvencem. Van saláta is, de nincs benne hagyma. Nem szeretem a hagymát. Éhes vagy? Barna süti lesz a desszert. Én vontam be cukormázzal. Ráfestettem egy masnit, bár nem úgy néz ki. Azért szólok, hogy tudd, micsoda. Amikor bejöttek a konyhába, Zoe maga után húzta a nyilvánvalóan vonakodó Walkert. – Ide ülj! – mutatott egy székre. – Mrs. Ford még alszik, de nem baj, mert így helyette te vacsorázol majd velünk. 69

Diadalmas, kedves mosolya láttán Walker űzött pillantást vetett Elissára, amiről a lány nem vett tudomást. – Megmostad a kezed? – kérdezte a lányát, aki azonnal a fürdőszoba felé iramodott. – Gyere, Walker – kiáltotta vissza –, moss te is kezet! A férfi azonban nem követte, hanem közelebb lépett Elissához. – Ez övön aluli ütés volt, Towers. Nem szégyelli magát, hogy a gyerekét használja fel ellenem? Elissa elfojtott egy mosolyt. – Felhasználom? Ez erős kifejezés. Zoe kíváncsi magára. Tudom, hogy attól fél, kötődni kezd magához, de szinte mindennap találkoznak. Egy vacsora nem fogja egész életére megsebezni. Én pedig legalább köszönetet mondhatok. – És arra nem gondolt, hogy ezt úgy is megtehetné, hogy tiszteletben tartja a kívánságaimat? –kérdezte a férfi. – Nem igazán. – És ha én sem tartom tiszteletben a magáét? –mormolta a férfi, és sötét szeme rabul ejtette a lányt. Elissának hirtelen eszébe jutott, milyen erélyesen jelentette ki annak idején, hogy nem akar szexelni vele. Mi történne, ha Walker fütyülne erre, és közeledni próbálna hozzá? Á, nincs olyan szerencséje! – Kész vagyok, mami – mondta Zoe, amikor beszökdécselt a konyhába. A következő néhány percben Elissa kitálalta az ételt, és italt töltött a poharakba. Amikor már mind a tányérjuk előtt ültek, Zoe mosolyogva Walkerhez hajolt. – Vannak gyerekeid? – kérdezte. – Nincsenek. – Szereted a gyerekeket? Egyes felnőttek nem szeretik őket. Te igen? – Semmi kifogásom ellenük. – Szereted az Oroszlánkirályt? Nekem Púmba a kedvencem. Mami elvitt a színdarabra is. – Zoe mogyoróbarna szeme kitágult. – Akkor voltam először színházban. Emberek alakították az állatokat. Nem olyan volt, mint a rajzfilm, hanem… varázslat. Sokat énekeltek. Elissa szíve megesett a férfin. 70

– Ez volt Zoe születésnapi ajándéka – szólt közbe. – Régóta szerette volna megnézni a musicalt, és amikor a színtársulat itt turnézott, kaptam az alkalmon. – Te is láttad a darabot? – kérdezte Zoe a férfitól. – Nem – felelte Walker. – Meg kellene nézned. Varázslat. – Hiszek neked. – Egyél, szívem! – sürgette a lányát Elissa. Enyhe lelkiismeretfurdalást érzett, amiért hagyta, hogy Zoe csapdába csalja a férfit. – Oké. – A kislány bekapott egy kis spagettit, egy darabig rágcsálta, aztán folytatta a kihallgatást. – Vannak háziállataid? Szeretnénk egy kutyát, de keveset vagyunk itthon. Mami azt mondja, egy kutya rengeteg törődést igényel. Lehetne macskánk… – A hangja elhalt. – Nem vagyunk valami nagy macskarajongók – vette át a szót megint Elissa. – Tudom, hogy a függetlenségük csodálatra méltó és a többi, de ha már én vásárolom a kajájukat, elvárok tőlük egy kis hálát. – Félek a karmaiktól – suttogta Zoe. – Egy kislányt a csoportjából csúnyán összekarmolt egy cica. A gyerek ingerelte az állatot, szóval részben az ő hibája volt – magyarázta Elissa. – De szörnyen nézett ki, és nagyon fájhatott neki. Hogy ízlik a vacsora? Walker, aki épp egy falat fokhagymás kenyeret tört magának, megdermedt. – Finom. Úgy tűnt, mintha valósággal beszippantaná az ételt. Elissa szerette volna azzal ugratni, hogy Walker talán meg akarja dönteni a gyorsevés világcsúcsát, de tudta, hogy ez nem lenne tisztességes. Zavarba hozná Walkert, ő pedig hálátlannak érezné magát, függetlenül attól, hogy korábban mit mondott a férfinak. Miért is borította fel a status quót? Miért érdekli ez a férfi? – Ne haragudjon – mormolta, bár tudta, hogy Zoe a fülét hegyezi. – Tudja, miért. Nem kellett volna ezt tennem. – Akkor miért tette? – Nem tudom. Azt gondoltam, kellemes lenne. Azt gondoltam, barátok lehetünk. Zoe a férfira bámult. – Nem szereted a mamámat? 71

Ami néhány másodperccel ezelőtt aranyos volt, hirtelen kínossá vált. Elissa már bánta, amiért hagyta, hogy Zoe bűntudatot ébresszen a férfiban, és így kényszerítse, hogy elfogadja a meghívásukat. – Zoe, ne kérdezz ilyeneket! Walker nagyon rendes volt hozzánk és Mrs. Fordhoz. Hálásak vagyunk neki, de nem akarunk a terhére lenni. Walker szörnyen érezte magát. Meglepődött Elissa trükkjén, de nem sértődött meg, és nem is haragudott azért, mert manipulálták. És nem akarta, hogy Elissa rosszul érezze magát. – Semmi gond – mondta. Letette a villáját, és Zoe-ra nézett, aki óvatosan figyelte. – És igen, Zoe, szeretem az édesanyádat. Nagyon kedves asszony, és csodás szakács. Már alig várom, hogy megkóstolhassam a barna sütiket, amelyeket bevontál cukormázzal. Elissa megrázta a fejét. – Nem muszáj maradnia… – De én akarok. – Nem, nem akar. – Most meg már a gondolataimban olvas? – Walker… A férfi maga sem értette, miért csinálja ezt. Hiszen könnyen elsétálhatna. A szaván foghatná Elissát, és hazamehetne. Csak éppen gyűlölte a sötétséget, amelyet a lány szemében látott, és szerette volna tovább hallgatni Zoe csacsogását az Oroszlánkirályról vagy a barátairól vagy a kutyákról. Az élete sosem volt normális, és értékelte a lehetőséget, hogy ha másodkézből is, de megtapasztalhatja, milyen az. – Hagyjuk a témát – mondta Elissának. – Fejezze be a vacsoráját! A lány habozott, aztán bólintott. – Rendben. Köszönöm. Walker Zoe-hoz fordult. – Mesélj még a musicalről! Milyen jelmezt viseltek a szereplők? Két órával később Walker felkelt, és nagyot nyújtózkodott. – Ez szép történet volt – mondta. Elissa rámosolygott. – Nem tudom elhinni, hogy hajlandó volt végignézni az Oroszlánkirályt. Walker a kanapén összegömbölyödve alvó kislányra pillantott. – Sajnálom, hogy Zoe a végét már nem látta. 72

– Ez csak a négymilliárdodik alkalom volt a számára – mondta Elissa. Hirtelen ráébredt, milyen csend van a lakásban, és milyen közel vannak egymáshoz. – Akarja, hogy az ágyába vigyem? – ajánlotta fel Walker. – Ma már eleget cipekedett – rázta meg a fejét Elissa. – Majd én lefektetem. – Jó – bólintott Walker. Elissa kikísérte, és az ajtónál mély lélegzetet vett. – Sajnálom. Nem kellett volna Zoe-t használnom arra, hogy kényszerítsem, vacsorázzon velünk. – Tényleg azt hiszi, hogy nem vagyok képes ellenállni egy ötéves gyereknek? – Zoe nagyon aranyos. – Egyetértek, de én meg egy nagydarab, gonosz tengerészgyalogos vagyok. Vagy legalábbis az voltam. Lehet, hogy nagydarab, de az biztos, hogy nem gonosz. Amennyire Elissa meg tudta ítélni, a jófiúk táborába tartozott. És ő kívánta. O, persze, rengeteg okot fel tudott volna hozni, hogy ez miért ostobaság, de az igazságot nem tagadhatta. A térde megroggyant, ha arra gondolt, hogy összesimul a testük, és tudta, hogy ha a férfi nem csókolja meg, órákig nem tud majd elaludni. Természetesen ha Walker megcsókolja, akkor sem. Érezte, hogy a melle megduzzad és elnehezedik az izgalomtól, a teste megfeszül, pedig a férfi még hozzá sem ért. Mi lesz, ha megteszi? De a jelek szerint erre egyhamar nem kap választ. Walker mosolyogva megköszönte a vacsorát, és kilépett az éjszakába. Elissa a nyitott ajtóban állt, és hallgatta, ahogy felmegy a lépcsőn. – Vigyázz, mit kívánsz! – mondta magának, miközben becsukta az ajtót. – Mert lehet, hogy megkapod. Elissa napjának a legjobb része mindig az volt, amikor hazajött a munkából, és láthatta a lányát. A második legjobb pedig az, amikor megszabadulhatott praktikus cipőjétől, és belefúrhatta meztelen lábujjait a bolyhos hálószobaszőnyegbe. Mivel azon a pénteken nagyon meleg volt, nem vett papucsot, és miután begyömöszölte az egyenruháját a szennyeskosárba, magára rángatott egy sortot és egy pólót. Az egyik nyolcszemélyes asztalnál 73

aznap különösen nagyvonalú vendégek ültek, akiktől tizenöt dollár borravalót kapott. Egy okos nő ezt betenné egy krízisalapba, de Elissa komolyan eljátszott a gondolattal, hogy kirúg a hámból, és szórja kicsit a pénzt. Zoe-val elmehetnének a bevásárlóközpontba, tanulmányozhatná az őszi divatot, hogy ötleteket gyűjtsön a ruhatáruk felfrissítéséhez, és valamelyik étteremben bekaphatnának valamit. Esetleg még egy moziba is beülhetnek. A rádiós ébresztőórájára pillantott. Mindjárt három. Zoe egy barátnőjénél játszik. Négy körül érte megy, és elviszi a plázába. Ez kellemes változatosság lesz. Elissa a konyhába ment, és engedett magának egy pohár vizet. Ekkor kopogtattak az ajtón. Lehet, hogy Wal-ker az? Erre a gondolatra a szíve táncra perdült a mellkasában, amit nagyon bosszantónak talált. Elvégre a férfi világossá tette, hogy nem érdeklődik iránta. Vagy ha mégis, tiszteletben tartja a kívánságát, vagyis Walker tartózkodásáért csakis önmagát okolhatja. Nem mintha lett volna rá bármi mód, hogy megtudja, melyik feltételezése helyes… Amikor azonban ajtót nyitott, nem Walker, hanem egy rendkívül elegáns, idős hölgy arcába bámult. – Elissa Towers? – Igen. – Remek. Kérem, hívjon be! Elissa pislogott. – Nem ismerem magát. – Gloria Buchanan vagyok. Az unokámat ismeri. Hívjon be! Az asszony követelődző fellépése és a rokoni kapcsolata Walkerrel megtette a magáét. Elissa engedelmesen betessékelte a hívatlan vendéget. Gloria Buchanan körülbelül olyan magas volt, mint ő, sovány és nádszálegyenes. Mérték után készült ruhájáról lerítt, hogy egyedi modell, és Elissa biztos volt benne, hogy a cipője árából ő nemcsak a kocsija összes kerekét, de valószínűleg a sebességváltóját is kicseréltethetné. Gloria besétált a nappaliba, és körülkémlelt. Elissa állkapcsa megfeszült, ahogy a nő tekintete elidőzött a kopott kanapén vagy az 74

alkóvban álló munkaasztalán uralkodó rendetlenségen. Ez az otthonom, gondolta, és ha nem tetszik neki, bármikor elmehet. – Maga itt él? – kérdezte Gloria. A hangja kifejezte a hitetlenkedését, hogy ilyesmi lehetséges. Egészen eddig a pillanatig Elissa azt tervezte, hogy hellyel és itallal kínálja, de most elbizonytalanodott. – Erre maga is tudja a választ – felelte inkább. – Igaza van. Tudom. És még sok mást is tudok, de azon tűnődöm, hogy ugyanezt elmondhatom-e magáról. Itt van például az unokám. Walker gazdag és befolyásos ember, és hamarosan átveszi a családi cég vezetését. Az előbbiek nem lepték meg a lányt, de ami az utóbbit illeti… – Ezt egy szóval sem említette. – Ugyan miért vitatna meg ilyesmit magával? – kérdezte Gloria, de Elissa elengedte a füle mellett. – Mire akar kilyukadni? – Arra, hogy maga túl nagyravágyó, Ms. Towers. Túl magasra tör. Tudja, ki vagyok én? Ezt nyilván úgy értette: azon kívül, hogy Walker nagymamája. – Majd belehal, hogy elmondhassa, szóval tessék! Ne fogja vissza magát! – Én vagyok az oka a családunk sikerességének. Én tettem a négy éttermünket azzá, ami… – Éttermüket? – Úgymint a Buchanant A grill-éttermet? Elissa azt a helyet csak hírből ismerte. Ahhoz, hogy ott ehessen, legalább annyi pénzre lett volna szüksége, mint amennyibe Gloria Buchanan cipője került. – Négy üzletünk van – mondta az asszony önelégülten. – Walker gazdag családból származik, amit magáról nem lehet állítani. – Nem, valóban nem – jegyezte meg Elissa, zavarral vegyes bosszúsággal. – Rátérne végre a látogatása céljára? – Azt akarom, tűnjön el az unokám életéből. Elissa nem tudta, mit várjon, de erre nem számított. – Megőrült? Az ég szerelmére, nem 1890-et írunk! Nem szabhatja meg, kikkel barátkozzon az unokája. Egyáltalán, honnan tudja, hogy barátok vagyunk? 75

– Az lényegtelen. Ami számít, az az, hogy maga kicsoda, micsoda. Egy hajdani drogosnak semmi keresnivalója a családomban. Walker tud a múltjáról, Ms. Towers? Elmondta neki, milyen léha életet élt? Hogy fűvel-fával lefeküdt, hogy munkát kapjon? Elissa elfojtott egy döbbent szisszenést. Hogy a pokolban derítette ki Gloria mindezt? – Sosem drogoztam. Ami a többit illeti, azzal senki sem törődik. – Nagyon is sokan törődnek vele. Nagyon is sokakat érdekelne, ha megtudnák, hogy a gyermeke apja még él. Él, és ugyanolyan függő, mint mindig. Úgy értesültem, időről időre kapcsolatba lép magával, és pénzt kunyerál. Nem lenne borzalmas, ha elhatározná, hogy megszerzi a gyerekfelügyelet jogát? Hogy visszaköveteli a kislányát, akit maga ellopott tőle? Hogyan derítette ki Walker nagyanyja, hogy Elissa mindenkinek – beleértve Zoe-t is – azt hazudta, hogy Neil halott? Honnan tudja azt is, hogy pénzt adott a férfinak? Elissa megbirkózott azzal, ha a múltja visszatért és kísértette, de senki sem fenyegethette Zoe biztonságát. Senki! – Ki innen! – Még nem végeztem. A jövőben távol tartja magát az unokámtól. Minden kapcsolatot megszakít vele. Megértette? Ilyen nincs, gondolta kétségbeesetten Elissa. Ez egy rossz álom. Az ő élete normális, már-már unalmas. – Rengeteg barátom van errefelé – folytatta Gloria. – Sok közeli barátom. Itt van például Mr. Frank Church, akivel több jótékonysági szervezet vezetőségében együtt dolgozom. Azt hiszem, övé az a bisztró, ahol maga felszolgál. Elissa üresnek érezte magát, és rémültebbnek, mint bármikor azelőtt életében. O is tudta, hogy Frank számos helyi jótékonysági szervezetet támogat, és kettőnek elnökségi tagja, szóval valóban ismerheti Glóriát. – Ha nem tűnik el Walker életéből, kirúgatom – mondta higgadtan az öregasszony. – Méghozzá nagy élvezettel. – A munkaasztalra pillantott. – Árulja el, Elissa, tudja a háziura, hogy vállalkozást működtet a lakásában? Biztos vagyok benne, hogy ezzel megszegi a bérleti szerződését.

76

Ez nem is történik meg, gondolta Elissa. Ugye csak képzeli, hogy az asszony azzal fenyegeti, hogy megfosztja a munkájától és az otthonától? – Maga csak blöfföl – mondta. – Egy szavát sem hiszem. Gloria tekintete jegessé vált. – Ne próbáljon szembeszállni velem, mert eltaposom, mint egy csótányt, ahogy megérdemli. Mert maga az, egy csótány. Walker hamarosan elköltözik. Addig maradjon távol tőle! Ellenkező esetben tönkreteszem magát és a gyermekét is. Világosan beszéltem?

77

6. Walker nem sokkal öt után ért haza, és elátkozta magát, amiért egyáltalán észrevette, hogy Elissa kocsija nem parkol a ház előtt. Elvégre tisztában volt vele, hogy nem kezdhet kapcsolatot a lánnyal. Tudta, hogy az nem lenne helyes. Azért költözött ide, mert itt nem ismert senkit, de a szándékai ellenére valami kezdett kialakulni közte és Elissa között – és ez őt magát is pokolian meglepte. Ahogy felment a lépcsőn, azon kapta magát, hogy azt kívánja, bár itthon lenne a lány, bár kidugná a fejét az ajtón, hogy megint meghívja őt vacsorára valami ürüggyel, ami elég jó ahhoz, hogy ne utasíthassa vissza, noha tudja, milyen veszélyes játékot játszik. Ekkor észrevette, hogy a bejárati ajtaján fityeg valami. Egy boríték? Nem ismerte fel a kézírást, de sejtette, ki ragasztotta oda. Örömteli várakozást és sóvárgás érzett, vágyat, hogy simogasson és simogassák, hogy adjon és elvegyen, hogy a teste összetapadjon egy másik testtel, hogy összeforrjon, egyesüljön vele. Elissa illatát, hangját, járását, gesztusait már ismerte. Most meg akarta ismerni a bőre és az ajka ízét is, mindazt, ami egyedi benne. A lakásába belépve feltépte a borítékot, amelyből három tízdolláros bankjegy hullott ki és vitorlázott a padló felé. Walker széthajtogatta a levelet. Köszönöm a segítségét, Walker. Itt a maradék tartozásom. Nagyszerűen viselkedett, és ezt értékelem, de mindketten tudjuk, hogy ez a kapcsolat zsákutca, amely sehová sem vezet. Igaza van, hogy aggódott 78

Zoe miatt, ő nagyon mély érzésű gyerek. Szóval váljunk el barátokként, és éljük tovább a saját életünket. Minden jót! Elissa Walker kétszer is elolvasta a levelet, mert biztos volt benne, hogy valamit félreértett. De az üzenet világos volt. Elissa azt akarta, hogy tűnjön el az életéből. Walker elfogadta ezt. Ez volt a helyes döntés, és ő is tudta, hogy a kapcsolatuknak nincs jövője. Végül nyilván Elissa is ráébredt erre. Es mégis… Valami nyugtalanította. Az volt az érzése, hogy valami nem stimmel, hogy meg kell keresnie a lányt, és beszélnie kell vele. Két nappal ezelőtt Elissa maga volt a megtestesült kísértés, és ő átkozottul közeljárt ahhoz, hogy engedjen neki. Mi változott azóta? Kinézett az üres kocsifelhajtóra. Elissa és Zoe késő délutánonként szinte mindig itthon tartózkodott. Ma miért nincsenek itthon? És ha nem találja meg a lányt, hogyan tisztázza ezt az ügyet? Hogyan kaphat választ a kérdéseire? – Nem tudom elhinni, hogy a vén boszorkány megfenyegetett! – mondta Mindy, ahogy újra teletöltötte borral a poharukat. – Én sem. – Elissa összegömbölyödött barátnője kanapéjának sarkában, és igyekezett elűzni a félelmét. – Gyűlölöm azt, hogy rám ijesztett. Gyűlölöm, hogy hiszek neki. Mindy aggódó arcot vágott. – Azt hiszem, hinned is kell neki. Te is láttad – biccentett az asztal felé, ahol Zoe a számítógépnél ült, és elbűvölten tanulmányozott egy interaktív, gyerekeknek tervezett honlapot. Elissa látta. Amikor a Google keresőjébe beütötte Gloria Buchanan nevét, több információt talált, mint amennyire számított, vagy mint amennyit akart. Gloria Buchanan kíméletlen, önfejű asz-szony hírében állt. Több tucat cikk foglalkozott vele, és nagyon kevés volt közülük hízelgő. Gazdag, befolyásos nőnek festették le, aki rendszerint eléri a célját. És valóban a tagja volt két olyan jótékonysági egyesület elnökségének, amelynek Frank is. Még közös fénykép is készült róluk. – Nem akarom elveszíteni a munkámat – mondta a lány, vigyázva, hogy ne emelje fel a hangját. –Szükségem van a keresetemre és a járulékos juttatásokra. Szeretem a munkaidő-beosztásomat. 79

– Frank nem fog kirúgni. Még ha Gloria kérné, akkor sem tenné meg. Nem az a fajta. Elissa is szerette volna ezt hinni, de nem volt benne biztos. Eddigi viszonylag stabil kis világa egyszerre kifordult a sarkából. – Köszönöm, hogy befogadtál – mondta a barátnőjének. – Időre volt szükségem, hogy mindezt feldolgozzam. Mindy rámosolygott. – Maradj, ameddig akarsz! Tudod, hogy szeretlek benneteket. – Mi is szeretünk téged. Zoe a beköltözésüket egy nagy kalandnak tekintette. Mindynek volt egy vendégszobája kinyitható heverővel, ezt bocsátotta a rendelkezésükre. Zoe imádta az ágyat, azt, hogy olyan közel fekszik a padlóhoz, és Elissa imádta, hogy egy szobában alszik a lányával, akit a történtek után a közelében akart tudni. – Valamikor majd haza kell mennem – mormolta. – Néhány hónapig nyugodtan itt maradhatsz – vetette fel Mindy. – Akkor félreteheted a lakbérre szánt összeget, amíg össze nem gyűlik annyi, amennyiből kibérelhetsz máshol egy lakást. – Ez nagylelkű és csábító ajánlat – válaszolta Elissa. Bár elfogadhatná! – De aláírtam egy bérleti szerződést. És különben is, ki ez a Gloria Buchanan, hogy csak úgy elűzzön az otthonomból? Ehhez nincs joga. Nem tettem semmi rosszat. Elvégre nem arról van szó, hogy megpróbáltam behálózni a drágalátos unokáját. Még csak… – Zoe-ra pillantott, és lehalkította a hangját – azt sem csináltam. Tudod, mit. Mindy elvigyorodott. – De az, hogy nem csináltad azt, nem jelenti, hogy nem gondoltál rá. Elissa felsóhajtott. – Jó, jó, beismerem, közeledtem a ponthoz, hogy minden szabályomat felrúgjam, egyetlen éjszaka tudod, mi kedvéért. – Találkoztam a fickóval, szóval ez nem lep meg. – Engem igen. Azt hittem, több eszem van. Nem kezdhetek kapcsolatot Walkerrel. – Ezek után? Nem – mondta Mindy. Elissa kortyolt egyet a borából. – Gyűlölök félni. Azt hittem, ennek már vége.

80

– Idővel jobb lesz – vigasztalta a barátnője. – Nézd a dolog pozitív oldalát! Ki akarna összejönni egy fickóval, akinek ilyen őrült a nagyanyja? – Nekem mondod? Nos, legalább időben figyelmeztettek. A kapcsolatnak vége, mielőtt elkezdődött volna, és senkinek sem kell szenvednie – szögezte le Elissa olyan hangon, mintha ezt el is hinné, és remélte, hogy valamikor majd valóban sikerül meggyőznie magát. De most, ebben a pillanatban nagyon hiányzott neki Walker. Meg akarta beszélni vele a történteket, azt akarta, hogy a férfi megnyugtassa. De Walker nincs itt, gondolta, és ez így jó. Ő ezúttal olcsón megúszta. Ugyanakkor megint rá kellett jönnie, hogy a férfiakkal nincs szerencséje, csak problémát jelentenek. – Sajnálom – mondta a nő, és visszaadta a fényképet. – A barátja biztos nagyon rendes ember volt, de én nem ismertem. – Köszönöm, hogy időt szánt rám – válaszolta Walker, miközben egy újabb Ashley is becsukta az orra előtt az ajtót. Kezdett kifogyni a nevekből. Sosem gondolt arra, hogy talán nem találja meg az igazit, hogy talán nem lesz senki, akinek átadhatja a levelet. Ahogy beszállt a terepjáróba, emlékeztette magát, hogy a kudarc nem alternatíva. Ben megérdemli, hogy valaki meggyászolja. Megérdemli, hogy legyen valaki, akinek hiányzik. Nem hagyhatja őt cserben… megint. Szerencsére szerepelt még néhány név a listáján, így maradt még egy kis esélye. Ben Ashleyjének léteznie kell! Hátradőlt a bőrülésen, és behunyta a szemét. Hiányzott neki Elissa. Milyen hülyeség! Nem akart belebonyolódni semmilyen kapcsolatba, de a nő az elmúlt néhány hétben észrevétlenül belopta magát a szívébe. Megszokta, hogy a nyitott ablakon át behallatszik a nevetése, hogy a vacsoráról vitatkoznak, hogy igyekszik kieszelni, hogyan könnyítse meg az életét titokban. De Elissa eltűnt. Majdnem öt napja nem járt a lakásában. Walker, mivel aggódott érte, még a Tojás és palacsintához is elhajtott. Nem ment be, mert úgy vélte, ha Elissa beszélni akar vele, tudja, hol találja meg, de leparkolt az épület előtt, és benézett az 81

ablakon. Látta Elissát, akinek a jelek szerint kutya baja sem volt. És ő most már végképp nem értette, miért kerüli el őt és a saját otthonát. Walker nem tudta, mitévő legyen. Választ követeljen a kérdésére, vagy elfogadja, hogy a lány – nagyon okosan – kitér az útjából? Az utóbbi lett volna a helyes, mindkettőjük érdekében… de Walker nem tudott megszabadulni attól az érzéstől, hogy valami nem stimmel. Végül elhatározta, hogy ha Elissa aznap este sem jön haza, üzenetet hagy a rögzítőjén, amelyben megkéri, hogy lépjen kapcsolatba vele, csak hogy tudja, nincs semmi baja. Azt azonban világossá akarta tenni, hogy meghajlik az akarata előtt, és nem erőlteti rá a társaságát. Baromság, gondolta. Minél tovább volt távol a lány, neki annál jobban hiányzott. Mikor lett ilyen átkozottul gyenge? Ahogy lefékezett az ezúttal is üres kocsifelhajtón, a gyomra elszorult, de a feszültsége nyomban enyhült, amikor Zoe kirontott a házból. – Walker, Walker, visszajöttünk! Hiányoztunk? Mindynél voltunk, akinek van egy kinyitható ágya! Azon aludtam! Zoe szőke lófarka vadul himbálózott, ahogy a kislány odaszáguldott a férfihoz, aki kiszállt a kocsiból, és mosolyogva figyelte. – Szóval nem voltatok itthon? Zoe a kezecskéjét sovány csípőjére tette, és elbiggyesztette a száját. – Valld be, hogy hiányoztunk! – követelte. Ezzel fején találta a szöget. – Te is hiányoztál nekünk – folytatta a kislány, mielőtt a férfi kitalálhatta volna, mit feleljen. – Ma nem kellett oviba mennem, így mami Mrs. Forddal hagyott. Ő még dolgozik. És tegnap éjjel, amikor még Mindynél voltunk, varrt nekem egy farmert. Gyere, nézd meg! Zoe kézen fogta a férfit, és a lakásuk felé húzta. Azaz csak próbálta arrafelé húzni, mert Walker nem mozdult. – A mamád valószínűleg nem örülne, ha a távollétében bemennék hozzátok – mondta. Elissa levelének elolvasása után efelől nem volt szemernyi kétsége sem. Zoe azonban tovább rángatta. – Mami szeret téged. Vacsit főz neked, és sütit süt. Gyere, nézd meg a farmeremet! Gyere! Milyen kicsike a keze, gondolta a férfi. És milyen eltökélten és bizalommal szorítja az övét! Tudta, mit kellene, és mit nem kellene 82

tennie, de fogalma sem volt, hogyan magyarázza meg ezt egy ötévesnek, főleg egy olyan elszánt ötévesnek, mint Zoe. – Na, jó, egy pillanatra bemehetek – mondta végül, és hagyta, hogy a kislány bevonszolja a lakásba. Itt minden olyan volt, mint ahogy emlékezett rá. Az élénk színű falak, a kényelmes, kopott bútorok, a dohányzóasztalon szanaszét heverő könyvtári könyvek. A gyenge, egész lakást átható ételszagot azonban enyhe dohszag váltotta fel. Nem csoda, amikor majdnem egy hétig senki sem járt itt. – Erre! – húzta magával Walkert Zoe a nappali melletti kis alkóvba, az egyszerű munkaasztalhoz. A varrógép mellett egy kicsi, gondosan összehajtogatott farmer feküdt. Zoe elengedte a férfi kezét, hogy kirázza és maga elé tartsa. A farmer egyik térde fölött egy nagy szövetpillangó virított. Keskeny, varrott csík húzódott végig a lábszárrészen, egészen a szegélyig. Zoe megfordította a farmert, és Walker meglátta a hátsó zsebre varrt másik pillangót. – Nézd! – mutatott a kislány egy kicsi, fehér pólóra, amely egy fogason lógott. Annak az aljára és egyik ujjára is egy pillangót varrt. – Nagyon szépek – mondta a férfi, aki nem volt benne biztos, hogy mit kell néznie. – Annyira gyönyörű! – suttogta áhítatosan Zoe. – Kaptam egy csomó új ruhát, mert iskolaelőkészítőbe megyek. A legtöbbet mami varrta, de vásárolt néhányat a Wal-Martban is. Még új cipőt is vettünk. Megmutassam? – Persze. Zoe a hálószobája felé iramodott. Másodpercekkel később visszatért, kezében egy pár rózsaszín tornacipővel. – Csini – mondta a férfi –, akárcsak te. Zoe szeme felragyogott. – Hátizsákom is van. És ceruzáim meg füzeteim. Hogy megtanuljak írni. A legtöbb betűt már ismerem, mert mami segített olvasni, de nemsokára le is tudom majd írni mindegyiket. És… – szünetet tartott, hogy kellő nyomatékot adjon a bejelentésnek – mami azt mondta, hogy karácsonyra egy számítógépet kérünk majd a Télapótól. Walker azon tűnődött, mennyi ékszert kell Elissának készítenie és eladnia, hogy megengedhessenek maguknak egy komputert. A nő csak 83

most vett egy új hátsó gumit, a párját annak, amelyet ő vásárolt neki. Walker tudta, hogy az árak csökkentek, de így is hónapokig kell majd kuporgatnia. És már augusztus vége felé jár. Arról persze szó sem lehetett, hogy ő vegye meg a számítógépet. Elissa világosan az értésére adta, hogy nem akar tőle elfogadni semmit. Hiszen már egy ötvendolláros gumi miatt is dührohamot kapott. Valószínűleg álmában megfojtaná őt, ha megpróbálna rátukmálni egy komputert. De annyira szeretett volna segíteni neki! Közbelépni, hogy megkönnyítse az életét. A pénz semmit sem jelentett számára. – Te vagy a szép herceg? – kérdezte Zoe. Walker rámeredt. – Tessék? – A mesékben mindig szerepel egy szép herceg – közölte a gyerek. – Megkérdeztem a mamit, hogy a miénk mikor jön el, de azt mondja, ez csak kitalálás, nem a valóság. – Körülnézett, és lehalkította a hangját. – Szerintem téved. Szerintem léteznek szép hercegek. Te kedves vagy, és régen katona voltál. Az majdnem olyan, mintha herceg lennél. Walkeren akarata ellenére furcsa révület vett erőt. Zoe mintha hirtelen átlátszóvá vált volna, látta mögötte az embereit meg egy tankot. Máskor is előfordult már ilyesmi, és megtanulta, hogy ne vegyen tudomást a valóságra rávetülő fantáziaképekről, várja meg, amíg maguktól szétfoszlanak. De a menekülési vágy most majdnem legyűrte. A pokolba, távol kell maradnia ettől a gyeréktől. Elissa jól tette, hogy megszakította vele a kapcsolatot. Még hogy egy herceg? O? – Nem vagyok herceg – mondta. – Szerintem túlságosan alábecsüli magát. A férfi megfordult, és meglátta Mrs. Fordot a konyhaajtóban. – Jó napot, Walker! – Asszonyom! Hogy érzi magát? Mrs. Ford felmutatta a bal kezét, amelyen egy kis kötés takarta el a vágást. – Jobban, mint amikor utoljára látott. – Buffy és Angel között rendeződtek a dolgok? Mrs. Ford felkacagott. 84

– Igyekeznek megoldani a problémájukat. Köszönöm, hogy megkérdezte. Walker zavartan egyik lábáról a másikra állt. – Nem akartam bejönni, de Zoe ragaszkodott hozzá, hogy nézzem meg az új ruháit. Zoe hevesen bólogatott. – Hm – mondta Mrs. Ford. – És maga persze nem akart csalódást okozni neki. Walker vállat vont. – Elissa valószínűleg nem örülne, hogy… – Habozott, nem tudta, mit mondhat a gyerek előtt. – A dolgok bonyolulttá váltak – mormolta Mrs. Ford. – Beszélt vele? – Hagyott egy levelet. Azt írta, hogy… – Walk-er megint Zoe-ra pillantott. – Megértem. Elfoglalt, és megvan a saját élete. – Á, szóval ezzel magyarázta meg! Walkernek nem tetszett az asszony hanghordozása. – Mire gondol? – Maga okos ember, Walker. Találja ki! – Mit találjak ki? Történt valami? – Nem tudom. – Mrs. Ford megérintette Zoe haját. – Miért nem teszed el az új cipődet, édesem? Azt szeretnéd, ha makulátlan lenne, amikor először viseled az iskolában, igaz? – Igen. Ebédre sajtburgert eszünk? – Igen, az jó lesz. Zoe tovaszökdécselt a folyosón, és Mrs. Ford visszafordult a férfihoz. – Elissa fél. Láttam már aggódónak, gondterheltnek, de ijedtnek sosem. És ez nem tetszik nekem. Walkernek sem tetszett. – Ki vagy mi ijeszthette meg? – folytatta Mrs. Ford. – Nem beszél róla. De úgy egy héttel ezelőtt meglátogatta valaki, egy idősebb hölgy. – Szünetet tartott. – Gyűlölöm ezt a meghatározást, hogy idősebb. De az volt. Valamivel fiatalabb, mint én. Elegáns, a kocsija csodaszép. Walker ereiben meghűlt a vér, aztán érezte, hogy elönti a harag. – Ezüstszínű? Egy Jaguar? – Nem ismerem a márkákat, de igen, a színe ezüst volt. – Mrs. Ford szeme összeszűkült. – Ismeri azt a hölgyet? 85

– Sejtem, kicsoda. Zoe visszaszáguldott a nappaliba. – Elraktam a cipőmet. – Remek – mondta Mrs. Ford, aztán Walkerre nézett. – Rendbe tudja hozni a dolgot? – Arra mérget vehet. Elissa fel-alá járkált a konyhában. Alig állta meg, hogy sikítozni ne kezdjen tehetetlen haragjában. A nappalija tágasabb volt, így alkalmasabb lett volna a fel-alá járkálásra, Zoe azonban ott játszott, és ő nem akarta, hogy észrevegye, mennyire kiborult a mamája. Aznap reggel tértek vissza, és ő elkéredzkedett egy félórára a munkahelyéről reggeli és ebéd között, hogy visszahozza a cuccaikat Mindytől. De Zoe még öt órát sem töltött itthon, máris behívta hozzájuk Walkert. A lánya mindent elmesélt a férfi látogatásáról. Azt, hogy Walker hogyan csodálta meg az új ruháit és cipőjét, és hogy csininek nevezte. Még ha Elissának sikerült is felvérteznie magát a férfi vonzerejével szemben, Zoe nyilvánvalóan az áldozatául esett. Rendes körülmények között már ez is elég ok lett volna az aggodalomra, de párosulva a félelemmel, hogy elvesztheti a munkáját, vagy hogy kilakoltatják… Ez már túl sok volt Elissának. Mindy sürgette, hogy mondjon el mindent Walkernek, és kérdezze meg a véleményét. Ez jó tanács volt, ésszerű. De mi lesz, ha Walker nem hisz neki? Nem úgy tűnt, mintha imádná a nagyanyját, de az asszony a családtagja. És ha kenyértörésre kerülne sor, Elissa sejtette, kinek a pártjára állna. Walker nem ismeri őt elég régóta ahhoz, hogy megbízzon benne. Ha Gloria mindent letagad, ő csak lejáratja magát, és igazán nincs szüksége egy újabb konfliktusra. Ugyanakkor tennie kell valamit. Mindy ajánlata, hogy költözzenek hozzá, kedves volt, de ő nem fogadhatta el. Elkerülheti Walkert, de hogyan magyarázza meg Zoenak, hogy többé nem láthatja a szomszédjukat, akit úgy megszeretett? – Gyűlölöm ezt – motyogta. – Gyűlölöm az egészet. – A félelmet, a bizonytalanságot, a nyomást, azt, hogy mások irányítják az életét.

86

A telefon megcsördült. Elissa habozott. Talán Walker keresi? A férfi már hagyott egy üzenetet a rögzítőjén, amelyben közölte, hogy beszélni akar vele. Mit mondjon neki? Az igazat? Valamit, ami közel jár az igazsághoz? Semmit? Végül gyáván megvárta, hogy az üzenetrögzítője bekapcsoljon. De az ismerős „Hé, bébi!”-re odaugrott, és felragadta a telefont, mielőtt Zoe többet hallhatott volna. – Halló! – szólt bele a kagylóba kifulladva. – Elissa! Hát ott vagy. A lány erősen megmarkolta a telefont, és hátat fordított a nappalinak. – Hogyan szerezted meg a számomat, Neil? A férfi nevetett. – Megvannak a módszereim, bébi. Ezt te is tudod. Rég beszéltünk. Mi újság? Mi újság? Az élete egy katasztrófa! Neil felbukkanása volt az utolsó csepp a pohárban. – Nincs pénzem – jelentette ki kerek perec. Neil felsóhajtott. – Mindig ezt mondod, de valahogy sikerül összekaparnod valamennyit. A lényeg, Elissa, hogy ez most más. Le akarok szokni. A lány a szemét forgatta. Hányszor hallotta már ezt! – Remek. – A zene miatt. Már nem tudok dalokat írni. A drog tönkreteszi az agyamat. Elvonóra megyek, de azt gondoltam, mielőtt befeküdnék a klinikára, benézek hozzád. Félelem markolt a lány szívébe, belefúrta éles, nehéz karmait. – Nem! Ne gyere ide! – Nem akadályozhatod meg, hogy meglátogassalak, bébi. Ez tény, nem fenyegetés. Akkor miért hatott mégis annak? – Hogy van a kölyök? – kérdezte Neil, amikor a lány nem válaszolt. – Ne felejtsd el, ő az enyém is. Szép volt tőlem, amiért hagytam, hogy megtartsd, de ez megváltozhat, Elissa. Elissa sikítani akart. Amikor kiderült, hogy terhes, Neil azt akarta, hogy vetesse el a gyereket. Mivel ezt megtagadta, a férfi félholtra verte, 87

aztán elment bulizni. Elissa elmenekült, és csak annyit vitt magával, amennyit elbírt. – Ne telefonálgass nekem, Neil – mondta csendesen. – Nincs pénzem, és sosem kapod meg a gyerekemet. A bíróság még azt sem engedné meg, hogy lásd. A lányom sosem érdekelt téged, és most sem érdekel. Bontotta a vonalat, aztán gyorsan a készülék mellé rakta a kagylót, hogy a férfi ne hívhassa visz-sza. Számtalanszor eljátszották már ezt a játékot. Neil olykor beváltotta a fenyegetését, olykor nem. Elissa sosem tudta előre, mit fog csinálni. Csak abban az egyben volt biztos, hogy Neil nem szerezheti meg a lányát, mert ezt ő mindenképpen megakadályozza. A lányáért bármire képes lenne. Elmenekülne, eltűnne, sőt, ha kell, akár ölne is. Walker bemasírozott a nagyanyja irodájába. Mindig gyűlölte ezt a sok fehérséget, már gyerekként is úgy érezte, hogy ez a hely hideg és falánk. Mint egy hatalmas, fehér molylepke, várja, hogy mindent és mindenkit felfaljon. – Walker! – mondta Gloria, felkelve a hatalmas, aranyozott íróasztala mögül. – Milyen jó, hogy benéztél! Mintha csak megérezted volna, hogy beszélni szeretnék veled. Nyájasan mosolygott, és kitárta a karját, mintha ölelésre várna, de a férfi megőrizte a kettőjük közti távolságot. Gloria rendületlenül tovább mosolygott. – Meg akarlak kérni, hogy lépj be a céghez. Most, hogy végre rájöttél: semmi keresnivalód a seregben, elfoglalhatod a téged megillető pozíciót. Rengeteg munka vár rád. Megint felmondott az ügyvezetőnk. Nem értem a mostani felső vezetőket, mind olyan puhányok, hiányzik belőlük a kitartás. – Felsóhajtott, és a tárgyalósarok felé indult. – Öregszem, Walker. Nem irányíthatom a végtelenségig a céget. Walker megállt a szoba közepén. Gloria kecsesen leereszkedett a kanapé szélére, és felvonta vékony szemöldökét. – Mi az, nem csatlakozol hozzám? – Nem – mondta nyersen a férfi. – Ez nem udvariassági látogatás. – Ha a jövődet vitatjuk meg… 88

– Nem, nem azt – szakította félbe a férfi. – Nekem itt nincs jövőm. Fütyülök rád, és az éttermekre is. Semmi olyat nem mondhatsz vagy tehetsz, amivel rábírhatnál, hogy akár harminc másodpercig is itt dolgozzam. Gloria inkább unottnak, mint kedveszegettnek látszott. – Teátrális vagy. A férfi elengedte a füle mellett. – Nem a jövőm miatt jöttem, hanem Elissa miatt. Gloria nem játszotta meg az ártatlant. Haragosan felpattant. – Nem tudom, mit mesélt az a kis ribanc… – Semmit – vágott közbe a férfi. – Egy szót sem szólt. Ezért jöttem el hozzád. A kanapéhoz sétált, és lecövekelt a nagyanyja előtt. – Hallani akarom, mit mondtál neki, mivel fenyegetted meg. Mindent tudni akarok. A vén boszorkánynak arcizma sem rezdült, mint azt Walker önkéntelen csodálattal megállapította. – Nem tárgyalok veled, amíg így fölém tornyosulsz. Én nem egy újonc vagyok, Walker, nem félemlíthetsz meg. Kár, gondolta a férfi. Jót tenne neki, ha egyszer jól ráijesztene valaki. – Szóval, mit mondtál Elissának? – kérdezte hátralépve, és összefonta a mellkasán a karját. Gloria visszaült a kanapéra, és hátradőlt a hófehér párnákra. Világossárga kosztümje volt a szobában az egyetlen színfolt. – Elismerem, hogy csinoska – mondta – a maga hétköznapi módján. Azt hittem, közönségesebb, tekintettel a hátterére. Walker elég jól ismerte a nagyanyját ahhoz, hogy kitalálja, Gloria utána nézett Elissa múltjának. Az asszony mindig olyan jól tájékozott volt, hogy Walker meg volt róla győződve, figyelteti őket. Ami azt is megmagyarázta, hogyan szerzett tudomást Elissáról. Megfordult Walker fejében, hogy megmondja a nagyanyjának, nincs semmi, ami a szomszédasszonyával kapcsolatban megbotránkoztathatná. Háborúban volt, Elissa esetleges bűnei meg sem közelíthették az övéit. De végül nem vette a fáradságot. – Rockegyüttesekkel turnézott – közölte Gloria önelégülten. – Fűvelfával lefeküdt, hogy munkát kapjon, vagy csak az élvezet kedvéért? Ez kicsit homályos. A gyermeke apja kábítószerfüggő, akit anyagilag 89

támogat. – Gloria felkelt. – A saját szülei évekkel ezelőtt megszakítottak vele minden kapcsolatot. Ez kell neked? Egy volt kábítószeres és a zabigyerek lánya? Walker mosolygott. – Ennyi az egész? Sokkal rosszabbra számítottam. Na és ha Elissa váltogatta a partnereit, amikor fiatalabb volt? Tudom, hogy most kicsoda. – Azt látod, amit látni akarsz. Van fogalmad róla, mit jelentene neki a pénzed? Mennyire megváltoztatná az életét? Az biztos, gondolta Walker. Csak éppen Elissa fütyül az ő vagyonára. És lefogadta volna, hogy sosem volt pénzéhes, soha senkitől nem kért alamizsnát. – Az a nő egy szajha – erősködött Gloria. – Még sosem fizettél egy nőnek a szexért, Walker. Most akarod elkezdeni? Walker nem érzett haragot, csak mélységes hidegséget. Ha Gloria más lett volna, ha mutatott volna valami emberi indulatot, talán megsajnálja. Így azonban csak egyet tehet: faképnél hagyhatja. De először… Megrázta a fejét. – Elszúrtad, Gloria. Elissa nem érdekelt, legalábbis nem úgy, hogy az fenyegetést jelenthetett volna a számodra. De neked be kellett avatkoznod. Kutattál a múltjában, felzaklattad őt, megzsaroltad. Ezt rendbe kell hoznom, ami azzal fog járni, hogy ezentúl még több időt töltök majd vele. Okosabb lett volna, ha békén hagyod. Gloria megmerevedett. – Megtiltom, hogy azzal a nővel találkozgass! – Megtiltod? Ugyan! Rég nincs jogod parancsolni nekem. Elfelejted, hogy engem nem ijesztesz meg. – Szót kell fogadnod. Te… – Gloria kinyitotta a száját, és levegő után kapkodott. Aztán a torkához emelte a kezét, majd leejtette, és hirtelen összeesett. Walker azonnal mellette termett, és a hátára fordította, hogy ellenőrizze a lélegzetvételét. Közben a nyakához nyomta az ujjait, hogy kitapintsa a pulzusát, de semmit sem érzett.

90

7. Cal és Penny érkeztek meg utoljára a kórházba. Cal lépést tartott a feleségével, aki inkább cammogott, semmint lépkedett. Walker Penny hasára pillantott. Esküdni mert volna, hogy még nagyobb lett, amióta utoljára találkoztak. Meddig nőhet egy kismama pocakja? A váróteremben mind összeölelkeztek, aztán Cal leültette Pennyt az egyik székbe. – Mi történt? – kérdezte, miután az asszony kényelembe helyezte magát. – Vitatkoztunk és összeesett – felelte Walker. Korábban Reidnek és Daninek is ezt mondta. – Nem volt semmi nagyjelenet, nem kapott a szívéhez, nem torzult el az arca. Csak elakadt a lélegzete, és összerogyott. Nem volt pulzusa, úgyhogy hívtam a 911-et, aztán újraélesztettem. Mire megjöttek a mentők, már megint magától lélegzett. Szerintem szívrohama lehetett. – Ki gondolta volna, hogy van szíve? – motyogta Dani. Walkert nem lepte meg, hogy a többiek átsiklottak az epés megjegyzés fölött. Mindegyiküknek nagyon bonyolult volt a kapcsolata Glóriával. Az asszony nem is próbálta megszerettetni magát velük, másrészt viszont elég idős volt, és ki tudja, mennyi ideje van hátra. Penny Walker kezéért nyúlt. – Jól vagy? – kérdezte. A férfi vállat vont. – Nem én ájultam el.

91

– Tudom, de te voltál mellette, és nem akarom, hogy magadat hibáztasd a történtekért. Ez bármikor bekövetkezhetett volna. Mindnyájan vitatkoztunk már vele. – Számtalanszor – tódította Cal. – Nincs bűntudatom – mondta Walker. – Csak kínosan érzem magam. – Rossz volt eszméletlenül látni az öreglányt. Nem örült, hogy szívmasszázst és mesterséges lélegeztetést kellett végeznie rajta. – A vitánk nem volt annyira heves és indulatos, hogy ezt előidézze. – Akkor jó. – Penny megszorította sógora kezét, aztán elengedte. – Majdnem sajnálom őt. Dani levetette magát melléje a kanapéra. – Miért? – Mert az egész családja itt van, és senki sem szereti. Nem kívánunk neki rosszat, nem akarjuk, hogy meghaljon, de senki sem aggódik érte. – Ezt csak magának köszönheti – mutatott rá Cal. – Eltaszított bennünket, újra és újra. – Tudom. De mindannyiunkat csak a kötelességtudat hozott ide, és ez szomorú. – Penny a férjére nézett. – Te tényleg szeretsz engem, igaz? Cal hozzá hajolt, és szájon csókolta. – Sose kételkedj benne! – Nem kételkedem. Nem igazán. Csak mindez kicsit sok nekem. Gloria, a hormonok és… fáj a hátam – panaszkodott Penny. Ekkor jött be az orvos, egy negyvenes évei vége felé járó magas, sovány nő. – A Buchanan család? – kérdezte fáradt mosollyal. Cal felállt. – Igen. Hogy van Gloria? – A jó hír az, hogy a nagyanyjuk valószínűleg teljesen rendbe jön. A fivérük, aki bekísérte… – Az én voltam – szólt közbe Walker. – Igen, persze… szóval, jól gondolta, Mrs. Buchanan szívrohamot szenvedett. Nem életveszélyeset, de olyat, amely okozott némi károsodást. Idővel, pihenéssel és meditációval azonban majdnem újra normális életet élhet. Ugyanakkor adódott egy kis komplikáció. Az orvos szünetet tartott, és megnézte a kórlapot, amelyet magával hozott. 92

– A nagyanyjuk már nem fiatal asszony. Sajnálatos módon, amikor elesett, eltörte a csípőjét. Walker Reidre pillantott, aki feszengve egyik lábáról a másikra állt. – Ez nem jó hír – mondta Penny. – Nem, nem az. A törése elég csúnya, meg kell műtenünk, aztán hosszú fizikoterápia vár rá. Még legalább tíz napig itt kell maradnia. Utána egy rehabilitációs klinikára kerül, és rendes körülmények között több hónapot ott kellene töltenie. De ha biztosítani tudják az otthoni gondozását, körülbelül négy hét múlva hazavihetik. A doktornő a hóna alá szorította a kórlapot. – Tudom, hogy ez most egyszerre kicsit sok volt, és meg kell emészteniük a hallottakat. A lényeg az, hogy Mrs. Buchanan túlélte a szívrohamot, és minden okunk megvan az optimizmusra. Állapodjunk meg egy időpontban, amikor újra bejönnek, mondjuk néhány nap múlva, és akkor megbeszéljük a továbbiakat. – Köszönjük, doktornő – mondta Cal, és kezet nyújtott neki. Miután az orvos magukra hagyta őket, sokáig egyikük sem szólalt meg. De hát mit is mondhattak volna? – Legjobb, ha én kezdem, mint a legsemlegesebb, akihez nem fűzi Glóriát vérségi kötelék – szólalt meg végül Penny. – Két problémánk van, Gloria és a cég. – A cég egy darabig magától is eldöcög – mondta Cal. – Most lépett ki az ügyvezető – vetette közbe Walker. – Gloria ezt azelőtt említette, hogy összeesett. Szóval keresnünk kell valakit a helyére. Cal halkan káromkodott. – És gondoskodnunk kell Gloria otthoni gondozásáról is – emlékeztette őket Penny. – Nem hiszem, hogy sokáig megtűrnék bármilyen szanatóriumban vagy klinikán. Tudjátok, milyen. Ki fogják penderíteni, és akkor mi lesz vele? – Ahogy kajánul közölte velem nem is olyan régen – mormolta Dani –, nem a nagyanyám. Rám tehát ne számítsatok. Nem veszek részt az ápolásában, és a cégnél sem helyettesítem. Sajnálom, ha ezzel megnehezítem a helyzeteteket, de ez van. – Megértünk, és nem hibáztatunk – nyugtatta meg Walker. Gloria kegyetlenül és kíméletlenül bánt Danivel, aki pedig sosem ártott neki, sőt mindig igyekezett a kedvében járni. 93

– Majd én gondoskodom az ápolásáról – ajánlotta fel Reid. Mindenki rábámult, mire vállat vont. – Én utálom őt a legkevésbé. Lebonyolítok néhány telefonhívást, tartok pár meghallgatást… Nem nagy ügy. – Egy ápolónőnél többre lesz szükséged – mondta Penny. – Eleinte napi huszonnégy órás felügyeletre szorul majd. – Elmosolyodott. – Kérlek, nézd meg a jelentkezők önéletrajzát is, ne a kebelméretük alapján dönts! Reid elvigyorodott. – Bízz bennem! Penny felnyögött. – Akkor már csak a céggel kell csinálnunk valamit – mondta Dani, és Walkerhez fordult. – Imádlak, de te vagy az egyetlen közülünk, akinek nincs munkája. Walker hátralépett. – Szó sem lehet róla! A szemébe vágtam, hogy semmi olyat nem mondhat vagy tehet, amivel rábírhat, hogy neki dolgozzam. – Úgy tűnik, tévedtél. – Cal hangja túlságosan is vidáman csengett. – A jó hír, hogy nem neki fogsz dolgozni. Technikailag nem. – A mosoly lehervadt az ajkáról. – Nézd, csak néhány hétről van szó. Senki sem várja tőled, hogy végleg a cégnél maradj. Walker szívesebben indult volna fegyvertelenül őrjáratra Bagdad belvárosában. – Nem ismerem az üzleti világot – tiltakozott, miközben igyekezett leplezni a kétségbeesését. – Az irányítás mindenütt irányítás – mondta Cal, és Walker tudta, hogy csapdába esett. – Néhány hét. Csak néhány hétre vállalom – közölte. – Ne reméljétek, hogy végleg rám sózhatjátok ezt a melót! – Ez a beszéd! – bólintott a bátyja. Elissa rámosolygott az asztal túlsó oldalán vele szemben ülő, derűs tekintetű fiatal nőre. – Zoe nagyon izgatott. Alig várja, hogy elkezdhesse az előkészítőt. – Örülünk, hogy ide fog járni – mondta Julié Beamer. – Úgy vettem észre, az idei tananyagunk egy részét már el is sajátította. Azt mondta, ismeri a betűket. 94

– Mindet felismeri, és a legtöbbet le tudja írni, csak a G-vel nem boldogul. A nagyon egyszerű szavakat pedig már el is tudja olvasni. – Remek. – Julie lefirkantott valamit a füzetébe. – Mintha azt mondta volna, hogy a papája nem él? – Így van – hazudta Elissa könnyedén. A világ számára Neil nem létezett. És bármennyit is fenyegetőzött a férfi, ő tudta, hogy nem akarja elvenni tőle Zoe-t. A lányában csak a nyomásgyakorlás eszközét látta. – Mondja meg Zoe-nak, alig várom, hogy megismerjem. – Megmondom – ígérte meg Elissa. Ahogy a megbeszélés után a kocsijához ment, a szívébe nyilallt valami. Az ő kicsikéje iskola-előkészítőbe megy. Egyrészt izgatott volt, és örült, hogy Zoe megteszi a következő lépést az életében, másrészt megilletődött, hogy a lánya ilyen gyorsan felnő. Hogy múlik az idő! Vajon annak idején az ő édesanyja is így érzett? – mélázott el, de ezt rögtön meg is bánta. Amikor a családjára gondolt, mindig elszomorodott. A szülei sosem bocsátották meg, hogy megszökött. Elissa megértette a haragjukat, mégis azt kívánta, bár szerették volna annyira, hogy visszaengedjék az életükbe. Részben azzal a bolond reménnyel költözött vissza Seattle-be, hogy valamikor majd összefutnak, ám ez sosem történt meg. Olykor felmerült benne, hogy megpróbál beszélni velük, de az újabb visszautasítástól való félelem végül mindig visszatartotta. Amikor hazaért, a lánya már türelmetlenül várta a verandán. – Láttad a tanító nénimet? – faggatta a kocsihoz száguldva. – Aranyos? Akarja, hogy az osztályába járjak? Szerinted jó móka lesz? Elissa felkapta, és meglóbálta a levegőben. – Igen, igen és igen! Miss Beamer nagyon kedves, okos, és szemmel láthatóan mély benyomást tett rá, hogy máris olyan sokat tudsz. Csodálatos éved lesz. Beszéd közben azon kapta magát, hogy felnéz Walker ablakára. Tudta, hogy a férfi nincs itthon. Amióta az ajtaján hagyta azt az üzenetet, Walker nem is próbált kapcsolatba lépni vele. Későn járt haza, és korán ment el hazulról. De ez miért izgatja őt? A levelében az értésére adta, hogy nem akar tőle semmit, és Walker ezek után nem kereste a társaságát. Ennek örülnie kellene. 95

Legalábbis erről próbálta meggyőzni magát. De azért… valahogy arra számított, hogy a férfi meg akarja majd tudni, hogy miért koptatta le. Hogy talán aggódik a hirtelen eltűnése miatt. Nyilván túl sokat magyarázott bele a beszélgetéseikbe. – Megnézhetjük a ruháimat? – kérdezte Zoe. – Kiválaszthatjuk, mit fogok viselni az első napon? És az utána következőn? És az azután következőn? – Hát persze. Elissa talpra állította a lányát, és kézen fogta. Ahogy besétáltak a lakásba, furcsa ürességet érzett, és hirtelen rájött, milyen magányos. Voltak barátai, de többre vágyott. Nem házasságra vagy tartós kapcsolatra, de olykor azt kívánta, bár lenne valakije, akivel megbeszélheti a problémáit, akinek mesélhet a napjáról. Valaki, aki törődik vele. Péntek este nem sokkal kilenc előtt kopogtattak Elissa ajtaján. A lány első gondolata az volt, hogy Gloria Buchanan tért vissza; hogy a vénasszony talán rájött, mennyire hiányzik neki az unokája, és most bosszút akar állni rajta. Ám amikor kikukucskált a kémlelőlyukon, meglepetten látta, hogy Walker áll odakint. Elissa első gondolata az volt, hogy a nyakába ugrik, és kifaggatja, hol volt. A második az, hogy letépi a saját pólóját, aztán a férfiét. Ehelyett kifinomultabb viselkedés mellett döntött, és egyszerűen beljebb invitálta. – Jól van? – kérdezte Walker, ahogy becsukta maga mögött az ajtót. – Jól. És maga? – Tűrhetően. – A férfi meglóbált az orra előtt egy vörösboros üveget. – Beszélnünk kell. Elissa csalódottan pislogott. – És ehhez le kell itatnia? – kérdezte. Walker mosolygott. – Semmi ilyesmi nem áll szándékomban. A csudába! Milyen ciki! Elissa előrement a konyhába, és elővett egy dugóhúzót. Walker gyorsan kinyitotta az üveget, és teletöltötte a két poharat, amelyet a lány a pultra tett. – Szóval miről akar beszélni? – kérdezte Elissa, mielőtt kortyolt egyet az italból. Az aroma szinte szétrobbant a nyelvén. A bor mennyei 96

volt, zamatos, de nem túl fanyar. Kellemes lehet, ha az ember megengedheti magának, hogy háromdollárosnál drágábbat vegyen, futott át az agyán. – Nem miről, hanem kiről. A nagyanyámról. Elissa faarccal betessékelte a férfit a nappaliba. – Mi van vele? – Tudom, hogy itt járt. – Oké. Walker körülpillantott. – Zoe lefeküdt? – Igen, és már mélyen alszik. Néhány perce néztem be hozzá. – Jó. Mert talán olyan szavakat fogok használni, amelyek nem egy ötéves gyerek fülének valók. –Walker a kanapé felé intett, és leült a lánnyal szemben egy klubfotelbe. Elissa nem volt benne biztos, miért jött, és hogy kinek a pártján áll. – Walker, nem tudom, hogy… – Ha jól sejtem, Gloria megzsarolta – kezdte a férfi. – Sajnos nem ismerem a részleteket. Nem akarja kitölteni a hézagokat? – Nem különösebben. – Amikor a férfi áthatóan rámeredt, Elissa rántott egyet a vállán. – A nagyanyja nyilvánvalóan ellenzi a kapcsolatunkat, de minthogy nincs köztünk semmi, ez aligha jelent problémát. – A nagyanyám nem a finom módszereiről híres. Valószínűleg megfenyegette, hogy kirúgatja a munkahelyéről. Talán még Zoe-t is belekeverte az ügybe. Vagy tévednék? Elissa megint csak vállat vont. Walker összeráncolta a homlokát, és hátradőlt. – Sajnálom – mondta. – Nem szeretem Gloriát. A családban senki sem szereti. Manipulatív szuka, aki bármire hajlandó, hogy elérje a célját. Elissa kicsit ellazult. Walker legalább nem feltételezi azt, hogy ő tett valami rosszat. – Hát jó. Igen, megfenyegetett. Azt mondta, kirúgat és a lakásomból is kidobat. Azt akarta, hogy többé ne érintkezzem magával, hogy tűnjek el az életéből. Walker megint káromkodott. – És maga eltűnt. Bárcsak elmesélte volna nekem, hogy mi történt! 97

– Miért? Ez nem a maga problémája. – De Gloria miattam szállt rá magára. – Talán. De én nem… – Nem tudta, kinek a pártjára állnék – találta ki Walker. – A magáéra. Ne aggódjon! – Nem mondanám, hogy aggódtam… – Nem, persze hogy nem. – Walker rámosolygott. – Nos, Gloria többé nem fogja zaklatni. – Miért? Felpattant a seprűjére, és elrepült? – Nem. Kórházban fekszik. Szívrohamot kapott, elesett, és eltörte a csípőjét. – Ó, egek! Elissa nem tudta, mit gondoljon, hát még hogy mit mondjon. Gloria rettenetes nőszemély volt, ennek ellenére semmi kárörömet nem érzett. – Meg fog gyógyulni – mondta Walker. – Egy darabig még a kórházban marad, aztán fizikoterápián vesz részt. – Nem tudom, mit mondjak. – Én sem. Ez mindenkit váratlanul ért. Az egyik fivérem, Reid vállalta, hogy keres mellé ápolónőket, és nekem kell átvennem a cég vezetését. –Walker kortyolt egyet a borból. – Nem vagyok éppen főnöktípus. – Ebben én nem lennék olyan biztos a maga helyében. Csak megfelelő viselkedésre és egy öltönyre lesz szüksége. – Miért gondolom, hogy ennél azért több kell egy vállalat irányításához? – kérdezte szárazon a férfi. – Csak ha az ember bonyolítani akarja a helyzetet. – Elissa erősen megmarkolta a poharát. Tudta, hogy előbb-utóbb beszélnie kell arról, ami a szívét nyomja. – A nagyanyja említette, hogy a családjáé a Buchanan étterembirodalom. – Négy vendéglátó egységünk van. Ezt én nem nevezném birodalomnak. – Ez akkor is más világ. És a nagyanyja biztos mesélt a múltamról. – Emiatt ne fájjon a feje! Maga is sokat elmondott nekem, Elissa, és én nem vagyok abban a helyzetben, hogy bárki fölött ítélkezhessek – jelentette ki a férfi, de a lány nem hitt neki. – Csak tisztázni akarok valamit. Sosem kábítószereztem. Nem érdekelt a drog. Tudom, hogy ez nem valami óriási morális magaslat, de 98

nekem fontos, hogy tudja. Ami a többit illeti, nos, egy része igaz. – Különösen a Neilre vonatkozó rész. Elissa ma már nem értette, hogy a pokolba eshetett bele abba az alakba. – Komolyan gondoltam, Elissa. Nincs jogom ítélkezni maga felett, sem mások felett. – De én… Walker előrehajolt, és letette a poharát kettejük közé, a dohányzóasztalra. – Igen? Mit csinált? Bulizott? Lefeküdt néhány férfival? Elissa, én embereket öltem. Persze szolgálatban, és ez volt a dolgom. Valószínűleg életeket mentettem meg vele, de akkor is… Egyesek közülük megérdemelték, amit kaptak, mások csak kölykök voltak, akik katonásdit játszottak. Voltak, akiknek nem kellett volna meghalniuk. De hát a háború mindig túl sok áldozattal jár, mindkét oldalon. A lánynak eszébe jutott valami. – Most Benre gondol, igaz? A barátjára. Walker vállat vont. – Azt a golyót, amelyik eltalálta, nekem szánták. Egy pillanat, ennyin múlt. Sosem tudtam meg, hogy a lázadók hogyan kerültek abba a barlangba. Ennek nem lett volna szabad bekövetkeznie, de bekövetkezett, és Ben halt meg helyettem. Vézna seattle-i srác volt, szinte még gyerek. És nem is volt valami kiváló katona. De a pokolba, hatalmas szíve volt! Rajtam és a haditengerészeten kívül nem volt senkije és semmije, és most már nem él. Elissa átérezte a férfi fájdalmát, a belső ürességet, és tudta, hogy ezek gyötrik éjjel, ezért kiabál olykor álmában. – Maga semmi rosszat nem tett – suttogta. Lerakta a poharát, aztán felkelt, és a férfi felé indult. Nem tudta, mit fog csinálni, csak azt, hogy meg kell vigasztalnia. De ahogy hozzáért, Walker felállt, és ő hirtelen a karjában találta magát, aztán a férfi keze a hátára, a szája a szájára tapadt. Minden olyan gyorsan történt, hogy gondolkozni sem maradt ideje. De nem is bánta, mert amint megérezte az ajkán Walkerét, többé semmi más nem érdekelte. A férfi csókja határozott volt, de nem követelődző, a teste meleg és kemény. Ahogy az ajkát cirógatta, Elissa ösztönösen hozzásimult. Még többre vágyott, és ezt megpróbálta megmutatni. Élvezte, ahogy a férfi 99

izmai meleg pihenőhelyet biztosítanak az idomainak. Míg Walker önfeledten simogatta a hátát, Elissa ujjai végigsiklottak a férfi vállán és karján. Aztán, ahogy Walker nyelve súrolta az alsó ajkát, a szája szétnyílt. A férfi nyelve belecsusszant, és Elissát elöntötte a forróság. Úgy érezte, mintha a szenvedély hevétől elolvadna a teste, a combja és hasa megfeszült, a térde elzsibbadt, a keble megduzzadt. A vágy forgószélként söpört végig rajta. Olyan régóta nem tapasztalt már hasonlót, hogy mindez szinte ismeretlen volt a számára. És csodálatos. A férfi ajkának bor-, szex- és ígéretíze megrészegítette. Amikor Walker váratlanul hátrahúzódott, Elissa tiltakozva nyöszörgött. Ekkor a férfi megcsókolta az állát, a fülcimpáját, és végigszántott a nyakán, majd félresöpörve a haját, finoman harapdálni kezdte a tarkóját. A nyers vágy a maradék józanságától is megfosztotta a lányt. Úgy érezte, készen áll a következő lépésre. Azaz inkább a következő tizenötre. Azt akarta, hogy meztelenül összegabalyodjanak, hogy simogassák egymást, meg akarta lovagolni a férfit, addig akart szeretkezni vele, amíg a kimerültségtől el nem alszanak. Épp a fülébe akarta súgni ezt, amikor Walker hátralépett. – Bocsáss meg! – dörmögte. – Tudom, hogy ez nem szerepelt a terveidben. Csesszék meg a terveit! Ha Elissa képes lett volna megszólalni, ezt mondta volna, de a meglepetéstől elnémult. – És még ha meg is gondolnád magad… – folytatta a férfi – én nem vagyok hozzád való. Ti olyasvalakit érdemeltek, aki veletek marad. – Talán elköltözöl? – nyögte ki a lány elcsukló hangon. – Egyelőre nem… Altalánosságban mondtam. Nem vagyok jó fogás. – Miért nem? – Amíg külföldön állomásoztunk, túl sok bajtársam kapcsolata ment tönkre. A szerelem mulandó. – Nem mindig. – Te láttál másmilyet? Igen, a szüléimét. De Elissa ezt nem mondta ki hangosan. Elvégre fogalma sem volt róla, hogy a szülei még ma is együtt élnek-e.

100

– Nem keresek örökké tartó kapcsolatot – közölte. – Csak érdekesnek találom, hogy egy olyan segítőkész ember, mint te, nem vágyik valami többre. – Azt gondolod, hogy segítőkész vagyok? Elissa mosolyt erőltetett az arcára. – Mi az, talán ezzel megsértettem valamiféle férfikódexet? Vonjam vissza? – Elissa, én egy gazember vagyok. Ezt meg kell értened. Elissa majdnem felvihogott. Persze. Egy gazember, aki bevitte Mrs. Fordot a kórházba, és engedelmesen megcsodálta Zoe új ruháit. – Gazember – bólintott. – Megértettem. Walker összehúzta a szemét. – Nem tréfálok. – Tudom. Csirkefogó vagy. – Te most gúnyolódsz velem? – Talán. Egy kicsit. Most megversz? – Hallgatnod kellene rám. Nem vagyok jó választás. Elissa felsóhajtott. – Ami azt illeti, ezt elhiszem. Nem azért, amit a férfi mondott, hanem a saját múltja miatt. Lehet, hogy Walker rendes ember, de ő maga egy két lábon járó katasztrófa, amikor férfiakról van szó. Erre a Neillel való kapcsolata volt a legékesebb bizonyíték. – Szóval maradjunk csak barátok! – mondta a férfi. – Tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna. – Nem probléma – felelte a lány, de tudta, hogy hazudik. A következő hónapban minden éjjel fel akarta eleveníteni azt a csókot. De megismételni? Azt már nem. Az ember ne kövesse el kétszer ugyanazt a hibát. Walker a nyakára csúsztatta a kezét, és magához húzta. – Maga vagy a megtestesült kísértés, tudod? Ő? Kísértés? Elissa tisztában volt azzal, hogy szinte fájdalmasan hétköznapi a külseje. Középtermetű, átlagos alakú, és még néhány terhességi csík is elcsúfítja a hasát. Kit akar becsapni ez a férfi? De Walker tekintete szinte perzselt, és ez felvillanyozta, sőt újra felszította a vágyát. 101

– És mit csinálsz, amikor egy ilyen kísértéssel találkozol? – kérdezte halk torokhangon. – Elmenekülök.

102

8. Dani a forró kávéját kortyolgatva kibámult a Lake Unionre, és elgyönyörködött a panorámában. Egy óra múlva az étteremben kell lennie, de addig élvezni akarta a nyári reggel szépségét. Nem sokkal múlt tíz. Ilyenkor az alkalmazottak többsége már dolgozik, és az utcákat még nem árasztja el az ebédelni vágyó tömeg. Az Öreg Halásznak ebédet is kellene adnia, gondolta a lány. Az elhelyezkedése ideális ehhez… Kivehetnének pár fogást a vacsoramenüből, kiegészíthetnék néhány salátával és pár könnyű étellel, és mindez nem is kerülne sokba, csak… – Ez annyira nem az én problémám – mondta fennhangon, hogy emlékeztesse magát, ő gyakorlatilag már nem Buchanan. Épp ezért nem is kell izgatnia, hogy nyereséges-e az étterem, hiszen csak addig marad itt, amíg Penny vissza nem tér a szülési szabadságról. Hát igen. Nemsokára körülnézhet más munka után, vagy… vagy mi lenne, ha megkeresné a vér szerinti apját? De hogyan? Gloria rég kidobálta az édesanyja összes holmiját, így ha voltak közte iratok, vagy esetleg egy napló, bizonyára az is elveszett. Az egyetlen ember, aki valószínűleg válaszolni tudna a kérdéseire, maga Gloria volt, ám Dani vele nem akart beszélni. – Miért vágsz ilyen komoly képet? Dani megfordult, és felnézett a mögötte álló férfira. – Szia, Ryan! – kiáltott fel meglepetten és örvendezve. – Mit csinálsz te itt? – Reggelente mindig itt kávézom. És te? Dani felemelte a csészéjét. 103

– Kell a koffein, hogy beinduljon a napom. Tényleg ide jársz minden reggel? Ryan a Kávédaráló homlokzatára pillantott. – Igen. Útba esik az étterembe menet. Miért? – Ez a bátyám, Cal kávézója. Annak idején a partnereivel egyszerre hármat nyitottak, és ez az egyik. Ryan kuncogott. – Szóval az egész életemet a Buchanan-birodalom szolgálatában töltöm. – Négy étterem azért nem nevezhető birodalomnak – mondta Dani. – Bár Cal üzlete jogot formálhatna erre a címre. Kelet felé terjeszkednek. –Dani lehalkította a hangját. – Úgy hallottam, kénytelenek lesznek több, gyengébb aromájú kávéval kibővíteni a választékot. A keleti parton lakók gyomra a jelek szerint nem bírja a jó erős kávét. – Puhány alakok! Dani nevetett. – Az egyik új, keleti parti képviselő szerint nekünk a lábunkban van az ízlelőbimbónk. Ryan elvigyorodott, aztán elkomolyodva megérintette a lány karját. – Hallottam, mi történt a nagymamáddal. Sajnálom, Jól vagy? Tehetek bármit érted? – Nem, kösz – felelte Dani. Nem látta értelmét, hogy megossza a férfival a benne kavargó érzéseket, vagy azt a tényt, hogy Gloria nem a nagyanyja. Az asszony évekig pokollá tette az életét, miközben ő mindent elkövetett, hogy a kedvében járjon. Amíg Gloria a szemébe nem vágta az igazságot, azaz fel nem fedte a származása titkát, ő nem értette, miért vall újra és újra kudarcot. Ennek ellenére enyhe szánalommal gondolt az öregasszonyra, és a magányos útra, amely a gyógyulásáig vezet majd. – Hogy érzed magad az Öreg Halászban? – kérdezte, mert nem akart több szót Glóriára vesztegetni. – Sikerült beilleszkedned? Ryan megrázta a fejét. – Az még eltart egy darabig. De az étterem remek hely, és milyen forgalmas! Amikor bejönnek a rendelések, a konyhában elszabadul a pokol. Hogy tudsz ott rendet tartani? – Olykor sehogy – ismerte be a lány. – De ha azt hiszed, hogy a konyha most őrültekháza, majd nézd meg akkor, amikor Penny 104

visszatér. Edouard jó séf, de kerüli a kihívásokat, Penny viszont szereti tesztelni a saját képességeit, szeret kísérletezni. – Mindenki dicséri – mondta Ryan. – Alig várom, hogy vele dolgozhassak. Szőke haja aranyosan csillogott a délelőtti napfényben. Tökéletesen vágták le, bár kicsit talán túl hosszúra hagyták, de ez csak fokozta Dani vágyát. Szerette volna megérinteni a lépcsőzetesen nyírt tincseket. Ryan jóképű volt, de nem tökéletesen szép, jó humorú, okos és valószínűleg érdeklődik iránta. Hát nem kellemes az élet? Oké, a válását még nem mondták ki, de nincs joga kárpótlásra? Egy férfira, aki eltereli a gondolatait a hazug, hűtlen, álnok férjéről? Hát nem jár neki ennyi? – Penny a csúcs – mondta. – Örülök, hogy megint a sógornőm. – Megint? – Penny és Cal már voltak házasok, de a kapcsolatuk megromlott, és végül elváltak. Aztán Cal alkalmazta Pennyt, hogy megmentsék az Öreg Halászt, és sok időt töltöttek együtt. Egyik dolog vezetett a másikhoz, és végül újra összeházasodtak. – Sőt már kisbabát is várnak – tette hozzá Ryan. Dani bólintott. Nem vette a fáradságot, hogy megmagyarázza, nem Cal a baba apja. Ez csak egy újabb bonyolult epizódja volt a Buchananek életének, és ő nem akarta elriasztani a potenciális játékszerét. Kuncogott magában. Játékszer? Mit gondolna Ryan, ha ezt hallaná? – Mindig ezt csinálod – mondta a férfi. – Nevetsz valamin, és csak te tudod, hogy min. – Sajnálom. Magamon mulatok. – És a nevetésed ragályos. A képzelete játszott vele, vagy a férfi valóban közelebb húzódott hozzá? Mielőtt Dani ezt eldönthette volna, Ryan az órájára pillantott. – Tudod mit? Van még egy jó óránk, mielőtt be kell érnünk az étterembe. Sétáljunk egyet a városban! Megmutathatod a kedvenc helyeidet, a főbb nevezetességeket, én pedig, ahogy illik, hosszan ámuldozom majd. Dani megborzongott a gyönyörűségtől.

105

– Ez jól hangzik. – Körülnézett, aztán előremutatott. – Menjünk arra! Elviszlek a belvárosi Nordstromba. Most biztos azt gondolod, hogy ez is csak egy olyan áruház, mint a többi, de tévedsz. Fantasztikus hely! Az egyik kezében tartotta a csészét, és ahogy a másikat leengedte, Ryan váratlanul megragadta az ujjait. – Fogalmad sincs, mit gondolok, Dani. Fogalmad sincs. Az ujjaik összefonódtak, és a férfi kicsit megszorította a lány kezét. Dani alig kapott levegőt. Felkavarta, hogy jó tíz év házasság után most egy idegen férfi fogja a kezét. Ryannek igaza volt, nem tudta, mit gondol. De be kellett ismernie, hogy az egész helyzetet izgalmasnak találja. Elissa megvárta, amíg véget ér a műszakja, csak utána kopogtatott be Frank nyitott irodaajtaján. A férfi felnézett, és beljebb tessékelte. – Szia, Elissa, mi újság? Hogy van Zoe? Nagyon várja már az iskolaelőkészítőt? – Frank az ötvenes évei közepén járt, kissé túlsúlyos volt, és nagyon kedves. Elissa tudta, milyen szerencsés, hogy neki dolgozhat. – Rettenetesen izgul. Minden este megvitatjuk, mit fog viselni az első héten, és állandóan meggondolja magát – mesélte mosolyogva. – Találkoztam a tanító nénijével, és igazán aranyosnak tűnt. Szóval mindketten boldogok vagyunk. – Remek. Remek. – Frank a széles, papírokkal borított íróasztala előtti szék felé intett. – Mit tehetek érted? Sok szabadnapod felgyűlt. Nem akarsz kivenni néhányat? – Most nem – hárította el Elissa az ajánlatot. Nemcsak hogy nem engedhette meg magának, hogy bárhová elutazzon, de szerette, ha van egy kis tartalék szabadsága. Elvégre elég lenne egy súlyosabb influenzafertőzés, amit Zoe vagy ő megkap, és az összes szabadsága elúszik. – Tudom, hogy nem előlegért jöttél – viccelődött Frank. – Azt még sosem kértél tőlem. Elissa nyugtalanul izgett-mozgott, és azt kívánta, bár erről vagy valami hasonló, jelentéktelen ügyről lenne szó. – Nem, nem pénzről akarok beszélni veled. Én csak… – Az ujjai között gyűrögette a kötényét. – Tudod, hogy szeretek itt dolgozni, Frank. Ez az elmúlt három év csodálatos volt. Jó fizetést adsz, kedvező 106

a munkaidő-beosztás, és te kínálod a legjobb béren kívüli juttatásokat a városban. Frank felnyögött. – Elissa, ne! Ezt nem teheted! Ne hagyj itt, édesem! Te vagy az egyik legjobb munkaerőm! Mindig számíthatok rád, a vendégek szeretnek. Ki próbál ellopni tőlem? – Tessék? – Elissának jólesett, hogy Frank értékeli, és nem akarja elveszíteni. – Nem, eszemben sincs elmenni. Szeretem a munkámat. Frank összeráncolta a homlokát. – Akkor mi ez az egész? – Én, izé… – Elissa megköszörülte a torkát. – Ismered Gloria Buchanant? Frank nagyot sóhajtott, és ahogy hátradőlt, a faszéke halkan megnyikordult. – Ó, igen. Öreg, gazdag, elviselhetetlen perszóna, ha megbocsátod a nyelvezetemet. Elissa elsöprő megkönnyebbülést érzett. – Szóval nem kedveled? Frank vállat vont. – Számos jótékonysági bizottságban együtt dolgozunk, de mindig ő irányít. Nem is bírná ki, hogy alárendelt szerepet játsszon. És ha nem megy minden az akarata szerint, annak mindig vita és veszekedés a vége. Lyukat beszél az ember hasába. Fárasztó teremtés. Így hát hallgatok, teszem, amit kell, és igyekszem kitérni az útjából. – Elissára nézett. – Te honnan ismered? – Nem őt ismerem, hanem az unokáját. Egy épületben lakunk. Összebarátkoztunk, Gloria valahogy megtudta ezt, és meglátogatott. – Az kellemetlen lehetett – morogta Frank. – Mit mondott? – Homályosan megfenyegetett. – Nem is olyan homályosan, de Elissa nem akarta elmesélni, hogyan zsarolta meg őt. Frank azonban okos ember volt. – És engem is említett? Talán… – Elmormolt a bajusza alatt egy káromkodást. – Hadd találjam ki! A vén boszorkány szerint nem vagy méltó a drágalátos unokájához. Kilátásba helyezte, hogy kirúgat, ha nem szakítod meg vele a kapcsolatot. – Valami ilyesmi. 107

– Elissa, ez nem történhet meg. Senki nem gyakorolhat ilyen nyomást rám. Annak alapján ítélem meg az embereket, amit nap mint nap látok, ezt ugye tudod? A lány bólintott. Pillanatról pillanatra ostobábbnak érezte magát. – Igen. Nem kellett volna engednem, hogy rám ijesszen. De pánikba estem. – Ez érthető. Gloria Buchanan borzalmas nőszemély. Kerüld el! Minthogy jelenleg kórházban fekszik, ez nem lesz nehéz, gondolta a lány – Köszönöm – mondta, és felállt. – És azt is köszönöm, hogy időt szakítottál rám. – Nincs mit. Máskor, ha valaki zaklatni próbál, rögtön fordulj hozzám! Senki sem bánthatja a lányaimat. Elissa mosolyogva kisétált az irodából, de ahogy a hátsó szobában lévő öltözőszekrényéhez ment, a mosolya elhalványult. Hogy lehetett ilyen buta? Hogy hagyhatta, hogy az a gonosz öregasszony ráijesszen? Miért menekült el, ahelyett hogy gondolkozott volna? A múltja miatt, ébredt rá. Az az első pár év Zoe megszületése után szörnyű volt. Dolgoznia kellett, gondoskodnia a kisbabájáról, fizetnie a bölcsődét. Mindig egy lépés választotta el a katasztrófától. Megtanult meglapulni, megtanulta befogni a száját, és úgy látszik, az akkor elszenvedett sebei nem gyógyultak be teljesen. Ráadásul Neil is állandó fenyegetést jelentett a számára. Nem csoda, ha most elhamarkodott következtetéseket vont le. De ez utoljára fordult elő. Többé nem engedi, hogy mások irányítsák az életét. Legközelebb, ha egy gazdag banya meg akarja félemlíteni, nem hátrál meg. Igaz, ezt most könnyen megfogadhatom, gondolta, ahogy a szekrényből kivette a táskáját és a kocsikulcsát. Mert ugyan hány másik gazdag banya próbálna még ráijeszteni? Mégis sokat javult a közérzete, miután meghozta ezt a döntést, és Frank megnyugtatta, hogy a munkája biztonságban van. Ahogy a kocsijához indult, átvillant az agyán, hogy jó lenne beszélni Walkerrel, elmesélni neki, mi történt, és igen, hallani a hangját.

108

Az a csók volt az oka. Az mindent megváltoztatott. Több mint öt év óta először újra feltámadt benne a szenvedély, ráadásul egy olyan férfi iránt, akiben megbízott. Nem mintha számítana, hogyan érez… Mert még ha ő hajlandó is lenne megszegni a „tizenhárom évig semmi szex” aranyszabályát, Walker nyilvánvalóvá tette, hogy nem akar továbblépni. És ez jobb is így, gondolta, aztán bánatosan felsóhajtott. Nem jó jel, ha az ember hazudik önmagának. Walker reggel hétkor érkezett meg a Buchanan Enterprises központjába. Miután három napig halogatta a bejövetelt, ráébredt, hogy nem húzhatja tovább az időt. Beleegyezett, hogy átveszi a cég vezetését. Az, hogy a munkájának minden pillanatát utálni fogja, nem számít. Amikor kilépett a liftből az igazgatósági szinten, és a nagyanyja irodája felé indult a csendes, sötét folyosón, majdnem körülpásztázott, orvlövészek után kutatva, de gyorsan elfojtotta ezt a késztetést, és elszántan továbbment. Azt hitte, rajta kívül senki sincs az irodában, ám ahogy befordult a sarkon, meglátott egy alacsony, sötét hajú nőt, aki éppen becsúsztatta a táskáját egy íróasztal alsó fiókjába. A nő felnézett, és megajándékozta egy mosollyal, amely egyszerre hatott aggodalmasnak és ijedtnek. – Jó reggelt, Mr. Buchanan! – mondta. – Vicki vagyok, a nagyanyja egyik asszisztense. Néhány napja beszéltünk telefonon. Hadd mondjam el megint, mennyire sajnáljuk Mrs. Buchanant. Imádkozunk a gyors felgyógyulásáért. A kis szónoklat nagyon kedves volt, de a tartalma sokkal hihetőbb lett volna, ha beszéd közben a nő nem vág olyan képet, mintha szeretne ezer mérföldnyire lenni innen. – Köszönöm – mondta Walker. – A család nevében. A nő bólintott. – Kívánja, hogy körülvezessem? Vagy inkább meg akarja nézni az irodáját? A kávéja természetesen már elkészült. Kit beprogramozza a főzőt minden éjjel, mielőtt hazamegy. – Kit a nagyanyám másik asszisztense? – Igen. A műszakja délután kettőtől éjfélig tart. A hétvégén váltjuk egymást, és van még két igazgatósági asszisztens, akik eléggé képzettek 109

ahhoz, hogy szükség esetén helyettesítsenek bennünket, és a rendelkezésére álljanak. A nő egy félénk csivavára emlékeztette Walkert. Esküdni mert volna, hogy egész testében remeg. – Haladjunk csak sorjában! – mondta Walker, és igyekezett minél nyugodtabb hangot megütni. –Szeretném látni a nagyanyám következő kétheti programját, és megköszönném, ha tájékoztatna, mikorra tervezte a havi és negyedéves értekezleteket. – Természetesen. – A nő előhúzott egy kis noteszt a szoknyája zsebéből, és gyorsan feljegyzett valamit. – Tíz perc múlva megfelel? Vagy az túl késő? Ha kívánja, én… – Kilencig ráér. Vicki döbbenten pislogott. – De hát az két óra. – Tudom. – R… rendben. Megmutatom az irodát, és beviszem a kávéját. Walker sosem volt tiszt, így sosem szolgálták ki, és el tudta képzelni, mi történt volna, ha bárkitől is ezt kéri. – Miért nem mutatja meg, hol a kávé? Akkor hozok magamnak egy csészével. – Azt nem teheti – lehelte a nő. – Mr. Buchanan… – Walker – javította ki a férfi. – Szólítson Walkernek! Nem tudom, hogy a nagyanyám hogyan intézte itt az ügyeket, Vicki, és őszintén szólva a cégről sem sokat tudok. Azért jöttem, hogy megakadályozzam, hogy minden széthulljon, amíg a nagyanyám talpra nem áll, szóval türelmesnek kell lennie hozzám. – Igen, persze – hebegte Vicki rémülten. – Bocsásson meg, nem akartam kritizálni magát. Olyan volt, mint egy sebzett kis vadállat, riadt és menekülésre kész. Walker fárasztónak találta a látványt. Valójában az egész helyzet fárasztotta. – Nem kritizált, csak kedvesen felajánlotta, hogy kávét hoz nekem – nyugtatta meg a nőt. – Ez óriási különbség. Jöjjön, nézzük meg, honnan szerezhetem meg a következő órára szükséges koffeinadagomat. Vicki bevezette a kis konyhába, és figyelte, ahogy tölt magának a gőzölgő feketéből. – Maga nem kér? – kérdezte Walker. 110

– Mrs. Buchanan nem szereti, ha a személyzet a személyes holmiját használja. Később majd lemegyek a büfébe. Ott is van egy kávéfőző. Walker mindig tudta, hogy Gloria egy szörnyeteg, de még őt is meglepte az, ahogyan a munkatársait kezelte. – Nem fogom elárulni – mondta Vickinek. – Szolgálja ki magát! Aztán, mivel a nő továbbra is csak döbbenten bámult rá, kávét töltött egy másik bögrébe, és feléje nyújtotta. – Én, izé, köszönöm – suttogta Vicki. – Nincs mit. – Walker könnyedén mosolygott, de magában arra gondolt, hogy ha választhatna, szívesebben állna az orvlövészek puskájának célkeresztjében, mint hogy itt dolgozzon. – Az üzletvezetők hetente kétszer találkoznak Mrs. Buchanannel – mondta Vicki egy órával később, ahogy átfutották Gloria ütemtervét. – Ez alól csak a Sportkuckó vezetője kivétel. Ő sosem jön el. – Nem lep meg – vigyorgott Walker. – Reid nem szereti követni a szabályokat. Vicki bólintott, de nem viszonozta a mosolyát. – Mrs. Buchanan hetente egyszer találkozik a konyhafőnökökkel, kivéve az Öreg Halászét Jackson séfnek a szerződése szerint nem kell részt vennie ezeken a találkozókon. Mrs. Buchanan ezt gyakran sérelmezi. Walkert ez sem lepte meg. Milyen mázlista Penny, hogy nem kell érintkeznie a nagyanyjával! – Mindennap délután négykor rövid vezetői értekezleteket tartunk, hetente egyszer pedig hosszabbakat. Ezenkívül Mrs. Buchanan az egyes osztályok dolgozóival hetente külön is találkozik. – Ez rengeteg megbeszélés – állapította meg Walker – Mikor dolgoznak ezek az emberek? – Sokan közülük éjszaka is bent maradnak – válaszolta komolyan a nő. – Mrs. Buchanannek igen magasak az elvárásai. – Tudtam, hogy nehéz eset – morogta Walker. – De nem tudtam, hogy elmebeteg. Nem mintha meglepte volna, hogy Gloria mindent és mindenkit az ellenőrzése alatt akar tartani. A nagyanyja soha senkiben sem bízott meg. Lenézett a kinyomtatott anyagra. – A jövőben változtatunk egy-két dolgon. 111

– Természetesen – mondta Vicki, még mindig az asztal másik oldalán álldogálva. Walker gyűlölt itt lenni, ebben a tágas, csupa fehérség szobában, de ahogy a nőre pillantott, még rosszabbul érezte magát. – Valamikor majd le szándékozik ülni? – tudakolta. – Parancsol? – Üljön le! Vicki szeme elkerekedett. – Mrs. Buchanan azt szereti, ha állunk, amíg… – Mrs. Buchanan nincs itt. Üljön le! Vicki óvatosan leereszkedett a szemközti szék szélére. Az állán megrándult egy izom. Walker az asztalon álló órára nézett. Alig múlt nyolc, túl korán volt ahhoz, hogy inni kezdjen, de a pokolba, erős volt a kísértés! Lebámult a sűrű ütemtervre, amelyben szerepelt az „aktuális” találkozó egy bizonyos Mr. J.-vel, egy magánnyomozó cég munkatársával – most már tudta, kinek köszönheti Gloria a jól értesültségét –, és úgy döntött, hogy ami sok, az sok. – Mondjon le minden programot! – utasította a titkárnőt. Vicki kinyitotta, aztán becsukta a száját. – Hogyan, uram? – Mondjon le mindent! Minden értekezletet, minden találkozót. Ami a továbbiakat illeti…Küldjön szét egy e-mailt! Kérje meg a munkatársakat, hogy legyenek türelemmel. Új programot készítünk. – A rejtélyes Mr. J.-ről Walker saját maga akart gondoskodni. Vicki sápadtan bólintott. – Igenis. – Minden üzlet- és osztályvezetővel leülök még a héten, de csak azután, hogy áttanulmányoztam a negyedéves kimutatásokat. És beszéljen meg nekem egy-egy találkozót mind a négy éttermünkben, különböző napokra. Az Öreg Halászt hagyja a végére, ott minden rendben van. Vicki mintha egyre jobban összezsugorodott volna. – Sajnálom, hogy meg kell kérdeznem, de úgy érti, hogy mindenhová személyesen akar elmenni? – Igen. Könnyebb megfelelő időpontot találni, ha alkalmazkodom a nyitva tartásukhoz. 112

Vicki szélsebesen körmölt. – Megkaphatnám még ma délelőtt az utolsó negyedévi kimutatásokat? – kérdezte Walker, amikor a nő keze megállt a levegőben. – Természetesen. Benne vannak a számítógépemben. – Remek. Egyébként nem olyan sürgős. A nő megint jegyzetelt egy kicsit. – Az a bizonyos Kit szívesen dolgozik éjszaka? – kérdezte a férfi. Vicki elsápadt. – Nem tudom. Ha ez gond… Ha azt szeretné, hogy én… Walker felemelte a kezét. – Lélegezzen! – Tessék? – Lélegezzen! Vegyen mély levegőt, és fújja ki! A nő szót fogadott, de semmivel sem tűnt ellazultabbnak. – Senkit sem rúgok ki. Senkit sem verek meg. Több mint lehetséges, hogy annak ellenére, hogy maga az asszisztensem, és a munkaköri leírásában nem szerepel, hébe-hóba megkérem, hogy hozzon nekem ebédet, mert nem akarok étterembe menni, és bár nekünk négy is van, itt, a központban be kell érnünk néhány ital- és ételautomatával. – Szívesen hozok magának ebédet – mondta a nő. – Mindennap. – Jó. De a munkaidejében, nem a saját ebédidejében. Ami Kit beosztását illeti, én nem fogok éjfélig dolgozni. Szóval ha a kolléganője szívesebben járna be nappal, felőlem megteheti. Biztos vagyok benne, hogy mindketten találnának itt elég tennivalót. A nő megint buzgón írni kezdett. – Vicki – mondta a férfi, és megvárta, hogy a nő ránézzen. – Nem kell mindent feljegyeznie. – Nem szeretnék félreérteni valamit. Nem hibázhatok. – Miért, mi történik, ha hibázik? A nő rémült arckifejezése láttán Walker úgy érezte, mintha belerúgott volna egy gyámoltalan kiscicába. – Mindegy, hagyjuk! – morogta. – Magára bízom, elhiszi-e, vagy sem, de nem kell mindig mindent tökéletesen csinálnia. Vicki bólintott, Walker azonban látta rajta, hogy nem sikerült meggyőznie. 113

Vajon Gloria mindegyik alkalmazottja örökös rettegésben élt? Nem csoda, hogy az elmúlt tíz évben az öregasszony évenként átlagosan három elnököt elnyűtt. És vajon mennyi „takarítás” vár rá? A félelemben dolgozó alkalmazott nem eléggé hatékony. Ahogy Walker a seregben megtanulta: egy kis félelem éberré tesz, túl sok félelem az ember életébe kerülhet. Felidézte, hogyan próbálta a nagyanyja manipulálni őt és a testvéreit. Talán miután velük kudarcot vallott, a munkahelyén élte ki zsarnoki hajlamait? – Ezentúl másként mennek itt a dolgok – mondta Vickinek. – Ezt nyugodtan adja tovább!

114

9. Elissa nagyon igyekezett a konyhaasztalán heverő, tucatnyi kék topázra összpontosítani. A költségvetése általában nem engedte meg, hogy ilyen jó minőségű köveket vegyen, de az egyik törzsvendége a bisztróból ismert valakit az ékszerszakmából, így meglehetősen jutányos áron jutott hozzá a csiszolt drágakövekhez. Cserébe elvállalta, hogy egy vég anyagból hálószobafüggönyt varr, de úgy vélte, remek alkut kötött. Hat pár fülbevalót akart készíteni a kövekből, mármint ha párosítani tudja őket. Ha nem, a maradékot felhasználja egy nyaklánchoz, vagy talán egy medál-bross kombinációhoz… Ötletekben nem szenvedett hiányt, és rendes körülmények között órákig belefeledkezett volna a munkájába. Ezen a szombaton azonban nehezen koncentrált – talán mert Walker alig egy méterre tőle, a konyhaasztala másik oldalán ült. Még mindig homályos volt a számára, hogy a férfi hogy került ide. Csak arra emlékezett, hogy miután Zoe-t elvitte egy pajtásához, és hazajött, ott termett Walker, szóba elegyedtek, és valamikor a beszélgetésük során beinvitálta magához a férfit. – A nagyanyádnak két asszisztense van? – kérdezte hitetlenkedve, amikor Walker beszámolt a cégnél töltött első napjairól. – Kinek kell két asszisztens? – Gloriának, a jelek szerint. Kittel csak a jövő héten találkozom, de Vicki a napjait félelemtől reszketve tölti. Szentül hiszi, hogy ha nem végzi el tökéletesen és abban a szempillantásban mindazt, amit kérek, hajnalban kivégzőosztag elé állítom. 115

– Ez szinte mulatságos lenne, ha nem lenne olyan szomorú. – A többiek is ilyen idegbetegek – folytatta a férfi. – Tegnap végigjártam néhány irodát, hogy bemutatkozzam, és az alkalmazottak mind rémülten bámultak rám. Egy szót sem tudtam kiszedni belőlük azon kívül, hogy nagyon szeretik a nagyanyámat, imádják a munkájukat, és boldogok, hogy a cégnél dolgozhatnak. Elissa az orrát ráncolta. – Ne sértődj meg, de nehéz elhinnem, hogy annyira szeretik a nagyanyádat. – Állandóan azt várom, hogy valamelyik ajtó mögött majd rábukkanok egy szekrényre, tele bambuszbottal vagy egy középkori kínpaddal. Gloria egész napra találkozókat ütemezett be. Mindegyik osztály naponta jelentett neki. Az éttermi személyzettől elvárta, hogy ők jöjjenek el hozzá. – Te majd rendet teremtesz – mondta a lány mély meggyőződéssel. Walker csapatokat irányított a tűzvonalban. Nem okozhat gondot neki helyrepofozni egy céget. – Annyi tanulnivalóm van! – mondta Walker. – Olyan ostobának érzem magam! Ezelőtt sosem foglalkoztam vendéglátással. A munkatársaim nem is étteremnek hívják az éttermeinket, hanem üzletnek. – Tudom – vigyorgott Elissa, és Walker megrázta a fejét. – Hát persze, te is egy bisztróban dolgozol. Cal, a legidősebb bátyám, gyorstalpaló tanfolyamot tart nekem étteremvezetésből. Megtanultam, hogy vannak fix költségek, mint az épületrezsi. Az áruköltségek és munkaköltségek alapján szabják meg a fogások árát. Penny, Cal felesége konyhafőnök. Jövő héten találkozunk, hogy megismertesse velem ezt a területet is. A konyhákról semmit sem tudok. – A valódi életben sem – mormolta Elissa. Walker összehúzta a szemét. – Kritizálod a főztömet? – Miféle főztödet? Te nem főzöl. – Mire akarsz kilyukadni? – Arra, hogy mindent meg lehet tanulni. És ha a megfelelő alkalmazottakat teszed a megfelelő pozíciókba, minden rendben lesz. 116

– Reméljük a legjobbakat. – Walker hátradőlt, és elvette a jeges teát, amelyet a lány készített. – Sosem gondoltam úgy a családi cégre, mint egy létező valamire. Csak abban voltam biztos, hogy nem akarok foglalkozni vele. De most úgy érzem, mintha a pokol mélyéből mentenék ki embereket. – Pontosan azt csinálod. Tudom, hogy Gloria a nagyanyád, és valószínűleg szereted őt… – Nem igazán. Elissa ezt nem hitte el. Az ember nem törölheti csak úgy ki az életéből a családját. Lám, ő is milyen sokáig próbálta, de még mindig gyakran eszébe jutnak a szülei, és sokszor eltűnődik azon, vajon a családtagjai gondolnak-e rá. – Csak azt mondom – folytatta – hogy nem lehet könnyű neki dolgozni. Jó dolgot teszel. –Walker zavartan vállat vont. – És ha már az ostobaság szóba került… – Miért, szóba került? – Bizonyos szempontból. Végül rászántam magam, és beszéltem a főnökömmel. Mint kiderült, bár ismeri a nagyanyádat, egyáltalán nem közeli barátok, és Gloria semmiképp sem tudná rávenni, hogy rúgjon ki. Hogy hagyhattam, hogy az az asszony így rám ijesszen! Érősebbnek kellett volna lennem. – Elissa, a cégnél felnőtt férfiak, egyetemi diplomások vannak, akik megremegnek és fedezékbe húzódnak a neve hallatára! Nem te vagy gyenge. Gloria bárkit megrémítene. – Téged nem. – Nem, mert ahhoz túl jól ismerem. A lényeg, hogy ne tulajdoníts a reakciódnak nagy jelentőséget. Belevaló, erős nő vagy. – Ez nem igaz, de kösz a bizalmat. Elissa, annak ellenére, hogy szinte semmit sem haladt a munkájával, élvezte, hogy Walker körülötte lebzsel. Jó volt ránézni a férfira, könnyű volt csevegni vele. És míg örült, hogy Walker semmit sem akar tőle, a szíve mélyén sajnálta, hogy nem fognak közelebb kerülni egymáshoz. Walker jó embernek tűnt, és ő szerette volna jobban megismerni. Bár akkor biztos felfedezne benne valami idegesítő, szörnyű jellemhibát, mint minden férfiban, aki valaha komolyan érdekelte. Walker felkelt és átment a nappaliba. – Mi az, untatlak? – szólt utána a lány. 117

– Tessék? Nem, dehogy. Csak mintha láttam volna valakit odakinn. – Kit? – Nem tudom. Egy gyanús alakot. Elissa első gondolata az volt, hogy Neil beváltotta a fenyegetését, és felkutatta őt. Aztán elvetette ezt a lehetőséget Neil nem bujkálna a kertben, egyszerűen dörömbölni kezdene az ajtaján, és pénzt követelne. Walker megfordult. – Szeretnék kérdezni valamit. A sógornőm kisbabát vár, és... Hirtelen megpördült és kiszáguldott a házból. Elissa követte és elképedten figyelte, ahogy egy fickó után iramodik, akit ő még sosem látott. Először megkönnyebbült, hogy nem Neil az. A férfi túl alacsony volt, és a haja túl sötét. Aztán felébredt a kíváncsisága. Vajon ki és miért ólálkodott a ház körül? Akkor érte utol őket, amikor Walker rávetette magát az idegenre, mindketten elterültek a szomszéd kert gyepén. Mire felocsúdott, Walker már hátra is csavarta az ismeretlen férfi jobb karját. – Mr. J., ha jól fejjem – mondta. – Kicsoda? – kérdezte alany. – Ez az alak a nagyanyámnak dolgozik. Nem tudom az igazi nevét Gloria a naptárában csak Mr J.- ként utalt rá. – Walker megrázta a férfit. –Tegnap felhívtam a cégét, és megmondtam, hogy a továbbiakba nem tartunk igényt a szolgálataikra! – Nem tudóm miről beszél. Nem a nagyanyjának dolgozom. – Na persze. – Walker erősebben szorította a férfi karját. – Akkor kinek? – Én nem… – A férfi halkan felkiáltott, ahogy Walker feljebb feszítette a csuklóját a válla felé. Elissa összerezzent, de nem tiltakozott. Aggasztotta, hogy idegenek leselkednek utána. Így aztán feltette a logikus második kérdést: – Neil bérelte fel? Walker is, a férfi is rámeredt. – Nem, a megbízóm neve Bobby – felelte az idegen. – Azt mondta, a fivére. Elissa némán tanulmányozta a baseballsapkás, hétköznapi külsejű férfit. 118

– Sosem gondoltam volna magáról, hogy detektív – mondta, miközben a férfi, aki Derekként mutatkozott be, a jeges teájába kortyolt. – Elvileg be kell olvadnunk – magyarázta Derek. A bal kezében tartotta a poharat, és körözött kicsit a jobb vállával. – Magának aztán erős fogása van, haver – nézett Walker re. Walker a konyhapultnak dőlve, terpeszállásban, összefont karral állt. Olyasvalakinek látszott, aki bármikor kész támadni és akár ölni is, ha kell. Elissa örült, hogy a barátja. Még mindig nehezen fogta fel a hallottakat. – Bobby még kölyök – mondta. Vajon lehetséges, hogy az öccse szeretné felvenni vele a kapcsolatot? – Nemrég töltötte be a tizennyolcat. Jövő héten kezdi meg a tanulmányait a Washington Egyetemen – mondta Derek. Bobby egyetemista lesz? Amikor utoljára látta, épp fogszabályzót kapott. Természetesen annak már nyolc éve. Elissa szerette volna megkérdezni Dereket, hogy tud-e valamit a szüleiről is, de ennél több esze volt. A szülei világosan az értésére adták, hogy nem törődnek vele. – Beszélni akar magával – mondta Derek a zsebébe nyúlva, és előhúzott egy cédulát. – Itt a mobilszáma. Tényleg örülne, ha felhívná. Elissa úgy vélte, az azért jelenthet valamit, hogy az öccse a felkutatására költötte a pénzét, így elvette a papírt, és a zsebébe gyűrte. – Gondolom, ártani nem árthat – mondta, bár még nem döntötte el, hogyan érez azzal kapcsolatban, hogy oly sok év után újra láthatja Bobbyt. – Mondja meg neki, hogy a napokban felhívom. – De semmi mást – tette hozzá Walker. Derek rámeredt. – Ezt hogy érti? – Nem adhat neki semmilyen személyes információt Elissáról. Sem a címét, sem a telefonszámát, sem a munkahelye nevét vagy címét nem mondhatja meg. Nem érdekel, mi áll a kölyökkel kötött szerződésében. Ha veszélybe sodorja Elissát, velem gyűlik meg a baja. A lány mintha egy nyuszit figyelt volna, amely megpróbál farkasszemet nézni egy tigrissel… Derek szinte azonnal meghunyászkodott. – Rendben, tartom a számat. 119

– Ha megtudom, hogy megszegte az ígéretét, magának vége. Világos? Derek hevesen bólogatott. – Én… izé… – Letette a bögréjét. – Valószínűleg jobb, ha most elmegyek. – Kitűnő ötlet – bólintott Walker. – Hadd kísérjem ki. Amikor kimentek, Elissa leroskadt az egyik konyhaszékre. Egy perccel később Walker visszatért, és leült melléje. – Jól vagy? – kérdezte. – Nem igazán. Ez olyan fura! Nem beszéltem Bobbyval azóta, hogy rájöttem, gyereket várok. – Elissa mély lélegzetet vett. – Tizenhét éves voltam, amikor megszöktem otthonról, és sosem hívtam fel a szüleimet, hogy megmondjam, jól vagyok. Emiatt később gyakran furdalt a lelkiismeret. Önző voltam, és ostoba. Aztán megpróbáltam elfelejteni őket, amit megkönnyített az izgalmas mim kám. Csak amikor teherbe estem, és elhagytam Zoe apját, aki egy szemét alak volt, akkor szántam rá magam a telefonálásra. A férfi sötét szeméből Elissa semmit sem tudott kiolvasni, mégsem félt attól, hogy Walker elítéli. Nem az a típus volt. – Mi történt? – kérdezte halkan a férti – Bobby vette fel a kagylót. Azt mondta, a szüleink még mindig haragszanak, de megkérdezi hajlandóak-e beszélni velem. – Említetted, hogy terhes vagy? Elissa megrázta a fejét. – Úgy gondoltam, az, hogy ennyi idő után jelentkezem, épp elég nagy megrázkódtatás lesz számukra, és még volt bennem annyi büszkeség, hogy ne kérjek a szánalmukból. Később már annak is örültem volna. – Nem akartak beszélni veled – mondta a férfi, de ez nem kérdés volt, hanem ténymegállapítás. – Nem. Bobby azt mondta, levették rólam a kezüket. És hogy ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Meghoztam a döntéseimet, és most kell élnem velük. Így azt tettem. – Biztos vagy benne, hogy igazat mondott? Elissa bólintott. – Gondoltam rá, hogy hazudott, de csak egy pillanatig. Bobby remek kölyök volt, és igazán jól kijöttünk egymással. Az anyám nehezen esett 120

másodszor teherbe, ezért is volt köztünk olyan nagy korkülönbség. Gyűlölhettem volna őt, mert a megszületése után ő lett a kedvenc, de túlságosan szerettem. Sokat hülyéskedtünk. Nem tudtam elképzelni, hogy hazudna. – Felhívod? – Valószínűleg. Szükségem lesz néhány napra, hogy lélekben felkészüljek rá, de aztán megteszem. Szeretném, ha Zoe ismerné a nagybátyját. – Akarsz velem jönni a sógornőm babaváró partijára? Walker kérdése majdnem annyira megdöbbentette a lányt, mint az, hogy az öccse kapcsolatba próbál lépni vele. – Tessék? – Holnap lesz Penny babapartija. Már korábban is gondoltam rá, hogy elhívlak, de nem voltam biztos benne, hogy eljönnél. Csak a családom tagjai lesznek ott. Kedvelni fogod Danit és Pennyt. A kaja pedig mennyei lesz… – Walker hangja fokozatosan elhalkult. Elissa először látta a férfit idegesnek. – Azt akarod, hogy kísérjelek el a sógornőd babapartijára? – Zoe-val együtt – hadarta a férfi. – Ez nem randi. – Jó tudni. – Vettem egy gyerekülést. Penny egy bababoltban több holmit félrerakatott, olyasmiket, amiket ajándékba szeretett volna kapni, és én ezt választottam. Gyönyörűen becsomagolták. Ráírhatom a te nevedet is a kártyára. Nem randira hívja, de kész megosztani vele az ajándékát? Elissa nem tudta, mit gondoljon. De elhitte, hogy a férfi nem keres kapcsolatot, és ha Walker elég erős ahhoz, hogy ne vegyen tudomást a kettejük közti szexuális vonzalomról, akkor erre ő is képes. Persze, sejtette, hogy ha elmegy a partira, faggatni fogják majd őket a viszonyukról, de túlságosan vágyott rá, hogy többet megtudjon Walkerről, hogy lássa, hogyan viselkedik családi körben, milyenek azok, akik a legközelebb állnak hozzá. – Mikor kezdődik a parti? – Négykor. Penny főz. Ő a kismama, és nem neki kellene gondoskodnia az ennivalóról, de mivel konyhafőnök, érthető módon ragaszkodik a saját főztjéhez. 121

– Oké – mondta lassan Elissa. – Persze. Elmegyünk. Ó, és saját ajándékot viszek. – Biztos? Mert szívesen ráírom a kártyára a neveteket – ajánlotta fel megint a férfi. – Nem, arra semmi szükség. – Akkor fél négyre értetek jövök. – Rendben. Elissa kikísérte a férfit, aztán az ajtóban ácsorogtak még néhány másodpercig. Végül Walker elfordult, és felment a lépcsőn. Szóval ez nem randi? Egy frászt nem az, gondolta a lány. Ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, mi más lehetne, mint egy kacsa? Walker terepjárójának határozottan új szaga volt. Elissa beszívta a drága bőr fanyar illatát, és szemügyre vette a bonyolultnak látszó műszerfalat. A kocsik világában tényleg meg lehet vásárolni a boldogságot, állapította meg. – Szóval három testvéred van – mondta, mert fontosnak tartotta, hogy a parti előtt többet megtudjon a férfi családjáról. – Igen, Cal, Reid és Dani. Cal felesége Penny. Reid vagy hoz, vagy nem hoz magával partnert. Általában sűrűn cserélgeti a barátnőit. Dani most válik. – Mikorra várható Cal és Penny kisbabája? Walker habozott. – Nem Cal a gyerek apja. – Ó! Ez érdekes. És a biológiai apa is eljön? – Nem. Penny névtelen spermadonort használt. Mindig akart családot, és a hagyományos módszer, úgy tűnik, számára nem működött. – Csodálom, ha egy nőnek van kezdeményezőképessége. – És ha vállalkozik az egyedülálló anyaságra. Elissa imádta Zoe-t, de olykor nehéz volt az egyetlen felnőttnek lenni a házban. Hátrapillantott a lányára, aki együtt ringott és énekelt a Walker hordozható CD-lejátszójából harsogó zenével. – Ha jól sejtem, a szupermodern CD-lejátszódban még sosem volt Disney-CD – jegyezte meg, miután újra előrefordult. – Nem, ez nem az én ízlésem. 122

– Némelyik dallam nagyon fülbemászó. Mindig ilyet hallgatunk takarítás közben. Walker elmosolyodott. – Érdekes választás. Nem mintha Elissa el tudta volna képzelni, hogy Walker énekel portörlés közben. Azt sem tudta elképzelni, hogy a férfi port töröl, vagy bármi más hétköznapi dolgot művel. El tudta viszont képzelni egy puskával, sőt egy vadászkéssel a kezében. Vagy ami még jobb, meztelen felsőtesttel és vadászkéssel a kezében… Hmm… Teljesen belemerült a fantáziálásba, és csak akkor tért vissza a jelenbe, amikor néhány mérfölddel odébb Walker jobbra bekanyarodott egy meredeken felfelé vezető utcába. – A bátyádék itt laknak? – kérdezte Elissa a régi, elegáns villákban, a tengerre és a városra nyíló csodálatos kilátásban gyönyörködve. – Ühüm. – A Queen Ann Hillen? – Ühüm. Gondolhatta volna! De hát amíg elméletben tudta, hogy Walker gazdag családból származik, a férfi jelenlegi életmódja ezt könnyen elfeledtette az emberrel. – És Reid meg Dani hol laknak? Bili és Melinda Gates szomszédságában? – Reidnek van egy lakóhajója. Dani beköltözött Penny régi lakásába. – Walker felhúzta a szemöldökét. – Mi zaklatott így fel? – Semmi. Én csak… – Elissa vállat vont. – Jól vagyok – bizonygatta, mert nem akarta bevallani, hogy ez a nyilvánvaló gazdagság megrémítette. Olvasott már a seattle-i lakóhajókról. Még a legócskábbak ára is egymillió dollár körül járt, míg ő kénytelen volt részletekben törleszteni egy ötvendolláros autógumi árát. Walker lefékezett egy takaros, téglahomlokzatú, kétemeletes ház előtt. Míg Zoe kikapcsolta a CD-lejátszót és kicsatolta a biztonsági övét, Elissa követte Walkert a kocsi hátsó részéhez, ahonnan kivett két dobozt. – Jössz? – sürgette Walker, kiemelve a csomagtartóból az ajándékpapírba burkolt gyerekülést. Elissa kezdte megkérdőjelezni a saját ítélőképességét. Miért is fogadta el ezt a meghívást? Mi lesz, ha Walker testvérei is olyanok, 123

mint Gloria? Ha gőgösek, és ferde szemmel néznek rá, ha megvetik, mert egy bisztróban melózik, és még érettségije sincs? Ha… A bejárati ajtó kinyílt, és egy filigrán, csinos, mogyoróbarna szemű, mesés frizurájú nő lépett ki a verandára. – Szia, Walker, végre! – mondta mosolyogva, de kíváncsi tekintete Elissára és Zoe-ra tapadt. – Szia, Dani! – Walker maga elé tolta Zoe-t, és átölelte Elissa derekát. – Ez itt Elissa, a szomszédom és a kislánya, Zoe. Dani még szélesebben mosolygott. – Hűha! Örülök, hogy megismerhetlek benneteket! Gyertek beljebb, a többiek már mind megérkeztek. Hé, srácok, megjött Walker, és elhozta egy barátnőjét is. Elissa felnyögött, és oldalba bökte a férfit. – Nem mondtad meg nekik, hogy hozol valakit? – Penny sosem porciózza ki az ennivalót – felelte a férfi. Nyilván nem értette, neki mi baja. – Nem az ennivalóról van szó – motyogta a lány, azon tűnődve, örüle, hogy rájött, bizonyos téren Walker éppolyan fafejű, mint a többi férfi. A tágas nappaliban halomban álltak az ajándékok, és a rögtönzött büfénél az asztalokat elborították az italos- és ételestálcák. Az egyik asztal mellett két férfi állt. Eléggé hasonlítottak Walkerre ahhoz, hogy Elissa kitalálja, kicsodák. Ekkor betotyogott a szobába egy nagyon előrehaladott állapotban lévő, gesztenyebarna hajú nő. – Nahát, egy barátnő! – mondta megtorpanva, ahogy meglátta Elissát és Zoe-t. – Milyen kellemes meglepetés! – Elmosolyodott. – Penny Buchanan vagyok. Ó, szuper, ajándékokat is hoztatok! Idegessége dacára Elissa önkéntelenül is elnevette magát. – Gratulálok a kisbabához – mondta, és átnyújtotta a két dobozt. – Köszönöm. – Penny a dobozra bámult, amelyet Walker tartott a kezében. – Ez elég nagynak tűnik ahhoz, hogy elférjen benne egy babaülés – elmélkedett fennhangon. – Azt mondtad, azt szeretnél – mondta a férfi kicsit zavartan. – Így is van. Gyere! – mondta Penny, és karon ragadta Elissát. – Danivel már találkoztál, ez itt Reid – bökött a jobb oldalon álló férfira. – És Cal, a férjem. Elissa és Zoe, Walker barátai. 124

– Igen, tudjuk – mondta kedvesen Cal, és kezet fogott a nővel. – Isten hozott minálunk! – Köszönöm. – Elissa a másik férfihoz fordult, és megdermedt. A férfi arca nagyon ismerős volt. Hihetetlenül ismerős. És ahogy a fülében visszacsengett a neve, a szeme elkerekedett. – Ó, istenem, te Reid Buchanan vagy! Az a Reid Buchanan Seattle-ből, aki tíz évig a profi baseball-liga sztárjátékosa volt, de az utolsó szezonban már nem lépett pályára, mert lesérült. Elissa még emlékezett rá, hogy… – Szia, bébi! – duruzsolta Reid behízelgő hangon. Fuj! Elissa elég régóta dolgozott a vendéglátásban, hogy felismerje ezt a hanghordozást. Egy férfi akkor beszél így, ha azt hiszi, hogy egy nő érdeklődik iránta. A lány óvatosan hátralépett, és Walkernek dőlt. – Mindig szerettem a baseballt – fuvolázta. – Idén túl elfoglalt voltam, nem értem rá nézni a meccseket, de rendes körülmények között egyet sem mulasztok el. Cal kuncogott. – Szép munka, Elissa! Jó hárítás, gyors visszavágás. – Játékosan vállon bokszolta Reidet. – Tedd túl rajta magad, kölyök. Nem minden nő akar veled lenni. Reid kedélyesen vállat vont. – A legtöbb igen. Elissa Zoe-ra nézett, aki feszülten figyelt, és elfojtott egy nyögést. Remélhetőleg a lánya nem érti meg a beszélgetés finom árnyalatait. Penny követte a tekintetét, aztán a kislányhoz hajolt. – Mindenki másnak margaritát kevertem, de ez felnőtt ital, és neked biztos nem ízlene. Viszont készítettem finom gyümölcsös jégkását is. Azt hittem, mindet nekem kell meginnom, de talán hajlandó leszel besegíteni… Zoe félénken bólintott. Penny felegyenesedett, és a kezét nyújtotta. – Miért nem jöttök ki a mamáddal együtt a konyhába, hogy megkóstold? – Jó, menjünk! Zoe megfogta Penny kezét. Elissa követte őket, és a többiek utánuk ballagtak. 125

A világos, tágas konyhában ínycsiklandó finomságok illata terjengett. Penny a turmixgépből világospiros italt töltött egy pohárba, és közben a tűzhely felé pillantott. – Dani, kavard meg a két első lábosban az ételt, jó? Cal, édesem, megnéznéd a kenyeret? Mostanra már biztosan megsült. Vedd ki, és tedd be a helyére a tésztát. Reid, állítsd be tizenöt percre az időzítőt! Elissa, akarsz segíteni? Egy narancsot és három zöld citromot kellene meghámozni, azokat, amelyek ott vannak a tálban. Walker, a pultra tettem két dagadót. Felkockáznád őket? Pillanatokon belül mindenki buzgón sürgött-forgott, végezte a ráosztott munkát. Elissa és Walker egymás mellett állva szorgoskodtak. – Tényleg jól boldogul a konyhában, igaz? –suttogta a lány citromhámozás közben. – Admirális is lehetett volna belőle – mormolta Walker. – Penny tudja, hogyan kell irányítani. Elissa a terhes nőre pillantott, aki egy kisasztalnál ült Zoe-val. Mindketten a piros italukat szürcsölték. Zoe kuncogott valamin, amit Penny mondott. Milyen jó itt, gondolta a lány. Lehet, hogy Walker családtagjai gazdagok, de egyikük sem próbált versenyre kelni Glóriával a gonosz boszorkány címért, amit nagyon megnyugtatónak talált. Jól érezte magát, és ami még fontosabb, Zoe-nak alkalma nyílt társaságba menni és megtapasztalni, hogy milyen az élet egy nagy családban. Elissa a saját családjára gondolt, ami egyre gyakrabban előfordult, amióta megtudta, hogy Bobby kapcsolatba akar lépni vele. Olykor megértette a szülei viselkedését, máskor viszont azon rágódott, miért nem szerették őt eléggé ahhoz, hogy adjanak neki egy második esélyt. Így lemaradtak a saját unokájuk gyerekkoráról. Zoe felnő, és ezeket az éveket sosem lehet visszahozni. Az ő döntésük volt, emlékeztette magát. Az ő veszteségük. De most, hogy megismerte Walker családját, és látta, hogy mennyire szeretik egymást, ráébredt, hogy ő is milyen sokat veszített. – Kedves nő – mondta Dani, amikor megállt Walker mögött. Pennyt nézték, aki éppen kinyitotta a hatalmas dobozt, amelyet a barátnője, Naomi küldött. – Szerintem is. – A lánya is édes. 126

Walker Zoe-ra nézett, aki a mamája lábánál ülve feszülten figyelte az ajándékbontogatást. – Helyes kölyök. – Örülök, hogy újra randizol – mondta Dani. – Nem randizom – tagadta Walker. A húga közelebb hajolt hozzá. – Tőlem megjátszhatod magad, bátyó, de jól beleestél ebbe a nőbe. – Megkockáztatva, hogy úgy beszélek, mint egy nyolcéves, nem estem bele. – Hazudj magadnak, ha akarsz, de nekem ne! Ahogy egymást bámuljátok, az mindent elárul. Mindannyian érzékeljük a szikrákat. Walker nem vette a fáradságot, hogy rámutasson, néhány szikra nem azonos egy kapcsolattal. Természetesen kívánta Elissát, de melyik férfi ne kívánná? A lány kedves, intelligens, gondoskodó, összességében ellenállhatatlan. Ráadásul amióta megcsókolta, tudta, hogy szexuális téren is tökéletes lenne köztük az összhang. – Vannak bizonyos bonyodalmak – mondta, azt remélve, hogy elterelheti Dani figyelmét. – Mint például az, hogy félsz az elkötelezettségtől? Ha hagyod, hogy Elissa kicsússzon a markodból, bolond vagy. Dani annyi mindent nem tud, gondolta a férfi. És annyi mindenről sosem fog tudni. A családjuk, ahogy egyszer Penny fogalmazott, a titkok családja, és neki is megvoltak a saját titkai. Penny közben a két kis csomaghoz ért, amelyet Elissától kapott. – Te nem is ismertél – mondta. – Semmit sem kellett volna hoznod. Elissa rámosolygott. – Megkóstoltam a főztödet. Gondolj ezekre úgy, mint a hódolatom jeleire. – Rendben – nevetett Penny. Először a kisebbik dobozt nyitotta ki, amelyben egy pár fülbevaló csillogott. Walker azonnal felismerte Elissa keze munkáját. – Ez gyönyörű! Imádom – lehelte Penny. Dani odafurakodott, és az ékszer fölé hajolt. – Én is. Fantasztikus! Hol vetted? – Én készítettem – felelte Elissa kis vállrándítással. – Részmunkaidőben ezzel foglalkozom. – Kell nekem – közölte Dani. 127

Penny gyorsan a háta mögé dugta az ékszert. – Vegyél magadnak! – Szeretnék. – Dani Elissára nézett. – Nekem is tudsz ilyet készíteni? – Persze. Vagy másmilyet. Sokfélét terveztem. Dani lehuppant melléje. – Remek. Majd beszélünk, ha Penny kicsomagolta az összes ajándékát. Penny a másik dobozért nyúlt. – Szeretnék rámutatni, hogy Elissa volt az egyetlen finom érzésű köztetek, aki a kismamának is hozott ajándékot. Cal megpaskolta a karját. – A kisbaba a te ajándékod. – Hah! – Penny letépte a csomagolópapírt, kinyitotta a fehér dobozt, és kiemelt belőle egy kicsi, a sárga különböző árnyalataiban pompázó gyapjútakarót. – Ez is gyönyörű! Te horgoltad? – Bár azt mondhatnám, hogy igen! – sóhajtott fel Elissa. – A szomszédasszonyom csinálta. Hát nem ügyes? Szeretem, hogy olyan puha a fonal. – Mrs. Ford nekem is horgolt egy takarót – mesélte Zoe. – Az rózsaszín és aranyszegélyű. Penny előredőlt, és megérintette a kislány orrát. – Tökéletes takaró lehet egy kis hercegnőnek. Zoe arca sugárzott. – Igen, az. – Mrs. Fordot is elhozhattuk volna – mondta Walker. Talán akkor senki sem piszkálná azzal, hogy randizik Elissával. – Elutazott egy egész napos kaszinólátogatásra – mondta Elissa, aztán Pennyhez fordult. – A szomszédasszonyom lenyűgöző hölgy. Kilencven felé jár, és pontosan azt teszi, amit akar. Aranyos és élénk, és én nagyon szeretem. – Akkor épp Gloria ellentéte – motyogta Dani. – Elissa már találkozott Gloriával – jegyezte meg Walker. Dani megpaskolta Elissa karját. – Őszinte részvétem.

128

10. Míg az Öreg Halász legfőbb jellemzője a tágasság, a világosság és a gyönyörű kilátás volt, a Buchanan meghittségét és óvilági atmoszférát árasztott. Walker nem sokkal ebéd után érkezett meg az étterembe, és a főbejáraton ment be. Ahogy belépett a hűvös félhomályba, igyekezett felidézni, mikor is járt itt utoljára. Két éve? Három? A falak mentén magas támlás bokszok sorakoztak, és hasonló bokszok húzódtak végig az étterem központi termének közepén is. A külön asztalokat nagyobb társaságoknak tartották fenn, és a két beugróban meg egy kisebb teremben helyezték el. Walker hangokat hallott hátulról. A szakácsok most készíthetik elő a vacsorához az ételeket, gondolta. A Buchanannék saját hentese volt, ő felelt a húsokért, amelyeknek az étterem a hírnevét köszönhette. Az állandó menübe a forma kedvéért betettek valami szárnyast is, meg többfajta főtt tésztát, a napi ajánlatba pedig valami halat, hogy nagyobb legyen a választék. De a vendégek elsősorban a finom sztékek és grillek miatt szerették a helyet. Walker körülpásztázott a vörös bőrüléseken és a sötét faasztalokon. A lambéria régi volt, de jó állapotú. Az antik csillárok divatjamúltból újra trendivé váltak. Egy kisasztalon összehajtogatott fehér abrosz-és szalvétakupacokat látott, egy hosszú tálalóasztalra pedig már odakészítették a tányérokat és evőeszközöket. Délután négykor nagy lesz itt a nyüzsgés és a zsivaj, de Walker most csak halk mormolást hallott, és az utcáról a forgalom zaját. 129

A lengőajtó egyik oldalát kilökték. Ron Alcorn, a Buchanan üzletvezetője megtorpant, amikor meglátta Walkert, aztán mosolyogva eléje sietett. – Azt hittem, hátul jön be – mondta, ahogy kezet ráztak. – Először itt akartam körülnézni – magyarázta Walker. – Még mindig jól néz ki ez a hely. – Mi is így gondoljuk. Az üzlet remekül megy. – Ron mosolya elhalványult. – Sajnálattal hallottuk, mi történt a nagyanyjával. Reméljük, hogy gyorsan talpra áll. Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki. A központban tapasztaltak alapján Walker ebben erősen kételkedett. Gloria borzalmas főnök lehetett, vele összehasonlítva egyes kiképző őrmesterek, akiket ismert, a szelídség és kedvesség szobrának tűnhettek. – Köszönöm a nevében – mondta –, de Gloria még több hónapig nem térhet vissza, én pedig néhány dolgon változtatni fogok. Bár Ron ügyesen leplezte, Walker érezte, hogy feszült. Sejtette az idegessége okát is, de egyelőre nem akart foglalkozni vele. Először a konyhai személyzettel akart beszélni. – Mindenki hátul van? – kérdezte. – Igen. Mivel azt mondta, ne hívjam be a felszolgálókat, így nem tettem kötelezővé a megjelenést, de páran mégis bejöttek a szabad idejük terhére. – Rendben. Majd tájékoztathatják a kollégáikat, akik nincsenek itt. – Walker a konyhába indult. Amikor a Buchanan épült, az ingatlanárak alacsonyak voltak, és a munka gyakorlatilag ingyenes, ez magyarázta a tágas tereket. A konyhában például akár kéttucatnyian is kényelmesen elfértek volna. Az egyik falnál terpeszkedett az óriási sütőros-tély, a régi sütő mellett. A hússzeleteket a rostélyon sütötték meg, meglocsolták vajjal, aztán betették a sütőbe, hogy ne száradjanak ki, és hogy melegen tartsák őket. Aznap tíz szakács volt a konyhában, köztük egy nemrég végzett, aki a salátákért felelt. – Jó napot! – köszönt Walker. – Köszönöm, hogy eljöttek. A férfiak összenéztek. Nyilván azon tűnődtek, miért gondolja, hogy volt más választásuk. – A legtöbben önök közül tudják, hogy a nagyanyám szívrohamot kapott, és amikor összeesett, eltörte a csípőjét. Amíg nem épül fel, én 130

vezetem a céget. Átnéztem a Buchanan könyvelését, és arra a megállapításra jutottam, hogy itt mindenki átkozottul jó munkát végez. Az étterem nyereséges, a vendégek elégedettek, és ez megkönnyíti az én dolgomat is. – Ronhoz fordult. – A személyzet kitűnő, maga nyilvánvalóan ügyesen választ munkatársakat. Mindenki szorgalmas, és keményen dolgozik. A betegszabadságra vonatkozó irányelvekkel azonban nem értek egyet, azokat nem lehet éppen nagyvonalúnak nevezni, ezért úgy döntöttem, kapnak még két napot. Továbbra is elvárás az előzetes értesítés, de a változtatás a mai nappal érvénybe lép. Mély csend, elképedt tekintetek fogadták a szavait, majd spontán tapsvihar tört ki. Walker kitért még néhány kevésbé fontos témára, aztán véget vetett az értekezletnek. Miután egyenként mindenkivel váltott néhány szót, félrevonta Ront. – Van még valami, amit meg kellene beszélnünk? – kérdezte. Ron nyugtalanul fészkelődött. – Semmi, amivel ne tudnék megbirkózni. Walker azon tűnődött, hogy a fickó megemlíti-e a problémát, vagy neki kell megtennie. Lefogadta volna, hogy Ron titkolózásának nem a jelleme, hanem a Gloriától való félelme az oka. Az üzletvezető makacsul hallgatott, és Walker felsóhajtott. – Valaki lopja a szeszes italt – mondta. – Ellenőriztem, mennyit vásárolt, és mennyit adott el, és az egyenleg nem stimmel. Még ha naponta eltörne egy üveget, akkor sem stimmelne. Ron nagyot nyelt. – Tudom – ismerte be. – Próbálok rájönni, ki a tolvaj. Egyébként sejtem, de még várok, mert tetten akarom érni. Azért nem szóltam, mert… – Vállat vont. – Akkor akartam tájékoztatni magát, amikor már megoldottam a problémát. Féltette az állását, gondolta Walker, és joggal. Ha Gloria értesült volna a lopásról, azonnal kirúgta volna. – Kap egy hetet – mondta Walker. – Ha addigra nem rendezte az ügyet, én teszem meg. – Kész adni Ronnak még egy kis időt, de az ő türelme sem végtelen. – Ez így nagyon korrekt – bólintott hálásan Ron. –Szóval, mióta foglalkozik éttermekkel, Mr. Buchanan? – Körülbelül tíz napja. 131

Ron meglepődött. – Ahhoz képest remekül csinálja – szaladt ki a száján. – Korábban a tengerészgyalogságnál szolgáltam. Embereket küldtem ütközetekbe, jól tudva, hogy alulmaradhatunk, és hogy sokan közülük nem térnek majd vissza. Ahhoz képest ez gyerekjáték. – Egy kicsit lejjebb! – parancsolta Penny nyögve, és behunyt szemmel visszahanyatlott a kanapépárnákra. – Ó! Iiigen. Ott jó! Reid a nő lábujjai alatti párnába mélyesztette a hüvelykujjait, azon tűnődve, miért imádják úgy a nők a talpmasszázst. – Ezt nem Calnek kellene csinálnia? – tudakolta. – Neki kellene, és fogja is, ha hazaért. Addig azonban itt vagy te, és én szemérmetlenül kihasznállak. – Penny kinyitotta az egyik szemét. – Talán kínosnak találod? Túl intimnek? – A lábadról beszélünk, Penny. – De a talpmasszázst a pasik azért csinálják, hogy ellazítsák és így könnyebben elcsábítsák a nőket. – Penny kinyitotta a másik szemét is. – Tudtad, hogy benned sosem láttam potenciális szexpartnert? Soha. És most… most el sem tudom képzelni, hogy valaha is újra szexeljek. Olyan ormótlan vagyok. Ez undorító! Penny a barátja volt, ezért Reid a szavait abban a szellemben fogadta, ahogy a nő szánta. Elvégre ő is mindig úgy tekintett rá, mint a testvérére. Ami Calt illeti, nos, őszintén együtt érzett vele… – Emlékeztess rá, hogy sose csináljak gyereket – morogta. – Légy óvatos, és nem lesz semmi baj. – Penny megint behunyta a szemét, és felnyögött, ahogy Reid meghúzogatta a lábujjait. – Te tényleg jó vagy ebben. – Nagy a gyakorlatom. – Amikor majd megint embernek érzem magam, feltétlenül meg kell kérdeznem valamelyik nődet, hogy milyen vagy az ágyban. Úgy értem, annyi partnered volt, hogy az egy rocksztárnak is becsületére válna, de milyen a technikád? Reid a partnernői kéjes sikolyaira és nyögéseire gondolt, nem is beszélve a karmolásnyomokról a hátán. – Tűrhető – felelte szerényen.

132

– A talpmasszázsodból ítélve annál jobb lehet. – Penny a hasára simította mindkét tenyerét. – Gyere ki, kicsikém, mami már nagyon szeretne látni. – Már csak néhány hét… – Te könnyen beszélsz! Te tudsz aludni éjszaka, de én ott fekszem az ágyban, átkozódva az állapotom miatt. Másrészről viszont örülök, hogy a kisfiam vagy kislányom ilyen sokat mozog. – Még mindig nem tudjátok a nemét? – Nem, azt akarjuk, hogy meglepetés legyen. – Penny Reid tenyerébe rakta a másik lábát. – Meglátogattad Gloriát? – Igen, néhányszor. Penny felhúzta a szemöldökét. – Tényleg? – Öreg és törékeny. – Mióta? Reid elvigyorodott. – Ne aggódj! Nem felejtettem el, hogy egy alattomos kígyó, de kicsit sajnálom. – Akkor csakugyan te vagy a legmegfelelőbb arra, hogy gondoskodj róla. Hogy haladsz? – Beszéltem az orvosával és egy gyógytornásszal, és kaptam tőlük néhány nevet. Három nyolcórás ápolónőt alkalmazunk melléje, és felveszek még egyet, aki a többit helyettesíti a szabadnapjaikon. Az a szerencsétlen, akit Gloria a legkevésbé utál, vigyázhat rá nappal. – Most tényleg lenyűgöztél. Reid összeráncolta a homlokát. – Ezt sértőnek találom. Úgy beszélsz, mintha valami mihaszna alak lennék. Pedig többre is képes vagyok, mint hogy elhajítsak egy baseball-labdát. Nem mintha azt akarta volna, hogy így legyen, de nem volt más választása, gondolta mérgelődve, amiért megpendítette ezt a témát. – Szép tőled, amiért elvállaltad, hogy gondoskodsz az ápolásáról – hízelgett neki Penny, hogy kiköszörülje a csorbát. – Kénytelen voltam, nem? Calnek és Daninek túlságosan ambivalensek az érzései, Walkert leköti a cégvezetés… Ja, és Gloria azt mondta, vidd el hozzá a babát, amint megszületett. – Feltételezem, hogy ez parancs volt – mondta Penny nyájasan. 133

– Naná! Penny megint kinyitotta a szemét. – Én is sajnálom a nagyanyádat. Mindene megvolt, jó munka, nagy család, és most nincs semmije. Te és Walker nem szeretitek, de Cal és Dani nyilvánvalóan utálják. Senki sem akar a közelébe menni. – Te nem szoktál ilyen kedves lenni. Ez nem jellemző rád – jegyezte meg Reid gyanakvó hangon. – Nem. De nekem nem kell érintkeznem vele. Amikor majd visszajön dolgozni, és újra cseszegetni kezd a menüim miatt, és rosszindulatú megjegyzéseket tesz a főztömre, megint utálni fogom. De addig… addig megengedhetem magamnak, hogy nagylelkű legyek. – Talán Walker maradni fog. Talán élvezi majd a cégvezetést. – Bár úgy lenne! – mormolta Penny. – De nincs olyan szerencsém. Walker nem szeret sokáig egy helyen lenni. Ezzel megkockáztatná, hogy érzelmileg belebonyolódik valamibe. Reid rámeredt. – Mi a csudáról beszélsz? Walker azért utazott annyit, mert belépett a haditengerészethez. – És miért éppen a haditengerészetet választotta? – Hogy kiszúrjon Glóriával. – Mindenki ezt mondja, de én nem hiszem el. Szerintem valami más oka is volt rá. Az öcsétek mindig túlságosan zárkózott volt. De talán ez a munka jót tesz majd neki. Vagy Elissa. Én igazán megkedveltem őt és Zoe-t is. – Igen, mindketten nagyon aranyosak. – Elissa nemcsak csinos volt, hanem kellemes beszélgetőpartner is, amit Reid mindig értékelt azokban a nőkben, akikkel nem feküdt le, mert különben a társalgást csak időpocsékolásnak tartotta. – De ha azt gondolod, hogy Walker titkol valamit, tévedsz. – Mit tudsz róla? – kérdezte Penny. – Mit tudsz az álmairól? A félelmeiről? A legmélyebb, legsötétebb vágyairól? – Pasik vagyunk. Nem szoktunk ilyesmikről csevegni. – Pontosan. Neked itt vagyok én. Velem bármit megvitathatsz. Calnek is itt vagyok, és itt van Dani. De Walkernek kije van? – Nem tudom. A volt bajtársai? – Találkoztál eggyel is? Bemutatta valaha valamelyiket? 134

Reidet kényelmetlenül érintette Penny kérdezősködése. Miért foglalkoznak a nők annyit az érzelmekkel? – Hagyd békén Walkert! Jól van. – Nem, nincs jól, de remélem, hogy valamikor majd jól lesz. – Üzeneteink jöttek! – újságolta Zoe izgatottan, amikor Elissa hazaért, és kiszállt a kocsijából. –Mrs. Ford és én meghallgattunk kettőt, de még több is van! – Remek! – mondta Elissa, miközben becsapta a kocsiajtót. – Nem kapok egy ölelést? – Ó, mami! – Zoe gyorsan megölelte, aztán rángatni kezdte a kezét. – Gyere, és hallgasd meg! Elissa hagyta, hogy bevonszolja a házba. Valóban, az ő általában békésen szunyókáló üzenetrögzítőjén most izgatottan villogott a piros gomb. Hat üzenetet kapott, és amikor lejátszotta őket, kiderült, hogy mind ékszerrendelés. A jelek szerint Dani és Penny nemcsak viselték az ő alkotásait, hanem szóban is reklámozták. Az elmúlt tíz napban Elissa több mint egy tucat darabot eladott, és három kollekciót is kértek tőle házi ékszerbemutatókra. Ha így megy tovább, hamarosan drágább köveket is vásárolhat, és még egy takarékszámlát is nyithat. – Híres lettél, mami! – lelkendezett Zoe. – Mindenki ismeri a gyönyörű munkádat. – Úgy tűnik. A telefon megcsördült. – Halló! – szólt bele a kagylóba Elissa. – Elissa Towerszel szeretnék beszélni – mondta egy ismeretlen női hang. – Én vagyok az. – Ó, jó napot! Itt Marcia Bentley. Én szervezem a kiállítók helyfoglalását a munka ünnepén és az azt megelőző hétvégén tartott kézművesvásárra, amelyet minden év szeptemberében megrendezünk. Hallott már róla? Tréfál ez a nő? Ez volt az állam leghíresebb iparművészeti vására. Elissa számtalanszor elment megnézni, többnyire hogy ihletet merítsen, és mindig lenyűgözte az áruk minősége és meny-nyisége. – Természetesen – mondta gyorsan. – Csodálatos rendezvény. 135

– Örülök, hogy így gondolja. Az egyik állandó kiállítónk családi problémák miatt nem jöhet el. Annyi jót hallottam a munkájáról, hogy felajánlanám magának a helyét. Az egyik főfolyosón lenne a sátra, közel az ital- és ételárusokhoz. Kíván élni a lehetőséggel? Elissa lerogyott egy konyhaszékre. Ilyen esélyt az ember csak egyszer kap az életben. – Hát persze – dadogta, és a hangja elcsuklott a meghatottságtól. – Boldogan! – Remek! Ha megadja a címét, azonnal kézbesíttetem a szerződést. Írja alá, aztán küldjön egy csekket. Miután tisztáztak még néhány részletet, Marcia megígérte, hogy még aznap megcsinálja a papírmunkát, és bontotta a vonalat. Amikor Elissa is lerakta a telefont, Zoe türelmetlenül ugrándozni kezdett. – Ki volt az, mami? – Egy néni hívott, a szeptemberi kézművesvásár miatt. Azt mondta, kaphatok egy elárusítóhelyet. Zoe szélesen mosolygott. – Ez jó hír, ugye? – A legjobb. Amíg a lánya boldogan rikoltozott, aztán a konyhán keresztül átrohant a szomszédba, hogy megossza Mrs. Forddal is az újságot, Elissa ülve maradt, és türelmesen várta, hogy elmúljon a szédülése. Ez hihetetlen, gondolta. Igaz, a helypénz jelentős érvágás lesz, de a költségei már az első délelőtt megtérülhetnek. A legnagyobb probléma az árukészlete… Felkelt, és a munkaasztalához ment. A már elkészült darabok bedobozolva, a legfelső polcon feküdtek. A vásárra több százra lesz szüksége, ami rengeteg munkát jelent. Valószínűleg fel kell használnia a végszükségre tartogatott hitelkártyáját is a hozzávalók megvásárlásához, de meg fogja érni. Akár több ezer dollárt is kereshet, így elég pénze lesz, hogy kifizesse a tartozását, amikor megkapja a számlát. Milyen szerencsés véletlen! De vajon valóban az? Vajon Daninek vagy Pennynek nincs semmi köze a meghívásához? Vagy Walkernek? Nem lepte volna meg, ha a férfi keze lett volna a dologban. Ez rávallana. 136

Azon kapta magát, hogy szeretné megosztani vele a jó hírt, de tudta, hogy Walker nincs itthon. A férfi mostanában mindig késő estig dolgozott a Buchanan Enterprisesnál, és ő majdnem egy hete a színét sem látta. Most magában bevallotta, hogy Walker hiányzik neki. Fura, hat héttel ezelőtt azt sem tudta, kicsoda, most pedig mintha mindenről ő jutna az eszébe. Miután megszökött Mitchcsel, és Los Angelesben kötött ki, kénytelen volt újra és újra megállapítani, hogy mindig rosszul választ partnert. De amióta Walker belépett az életébe, gyakran felmerült benne, hogy ez talán megváltozott. Lehet, hogy végre sikerült kifognia egy rendes férfit? Valakit, akiben megbízhat, akire lehet támaszkodni, aki sosem hagyja cserben? Mert erre vágyott. Valakire, akire mindig számíthat, aki jóbanrosszban kitart mellette. – Semmi szükség rá, hogy elkísérj – erősködött Elissa, ahogy bezárta az ajtaját. – Van elég dolgod. Menj, és vezesd a cégedet. – Veled megyek – szögezte le Walker. – Nem tudod, mi vár rád. Elissa nehezen állta meg, hogy ne forgassa a szemét. – Bobby csak egy kölyök. – Férfi, és tizennyolc éves. Ki tudja, miben sántikál? Hosszú évek teltek el azóta, hogy utoljára láttad. Semmit sem tudsz róla. Walker szavaiban volt némi igazság. – Na, jó. Ha arra akarod vesztegetni az idődet, hogy a testőröm szerepét játszod… – Az én időm, ha vesztegetni akarom, az én dolgom. Walker előrement a terepjárójához, és kinyitotta Elissa előtt az utasülés felőli ajtót. Zoe-t Mrs. Ford elvitte a helyi nyugdíjasklubba, ahol „Hozd el az unokád” napot tartottak, és a délutánt albumozással akarták tölteni. Elissa hallgatásba burkolódzott, amíg ki nem értek a 405-ösre, és délnek nem fordultak. Bobbyval abban állapodtak meg, hogy a Southcenter Bevásárlóközpont egyik kávézójában találkoznak. – Valóban rég láttam az öcsémet – mormolta végül, kibámulva az ablakon. – Fogalmam sincs, milyen lehet. Tizenhét éves voltam, amikor megszöktem, akkor még gyerek volt. Ma már gyakorlatilag felnőtt. – A múltat nem változtathatod meg – bölcselkedett Walker. – A megbánás pedig értelmetlen időpocsékolás. 137

– Te soha semmit sem bánsz meg? – Igyekszem úgy élni, hogy ne kelljen. Elissa biztos volt benne, hogy nincs olyan ember, aki ne sajnálna valamit, vagy mert megtette, vagy mert nem. Ha ő annak idején tudta volna azt, amit ma tud… – Örülök, hogy velem jöttél – mondta a férfinak. – Nem hiszem, hogy Bobby veszélyes lenne, de jó érzés, hogy nem vagyok egyedül. Walker mosolyára megremegett. Mi van ebben a férfiban, ami azt a vágyat ébreszti benne, hogy dobálja le a ruháit, és ajánlkozzon fel neki itt és most? Persze jóképű, de őt sosem izgatta fel egy markáns vagy szép férfiarc. Miért hat így rá Walker? Az ereje vonzza, amely nemcsak fizikai, hanem lelki is? Vagy az, hogy mintha mindig megérezné, mikor kell megmentenie őt? Apropó, megmentés! Ugyan mióta szorul más segítségére? Mióta nem képes egyedül is boldogulni? A férfi mondott valamit az egyik étteremről, aztán a munkájukról társalogtak, amíg be nem kanyarodtak a parkolóba. Amikor Walker lefékezett, Elissa gyomra görcsbe rándult. – Több mint öt éven át igyekeztem kirekeszteni a gondolataimból a családomat – suttogta. – Ez többé nem lehetséges. Gondolod, hogy Bobby megismer? – Sokat változtál? Elissa megrázta a fejét. – A hajam rövidebb. Annak idején majdnem a derekamig ért. De ez az egyetlen igazi különbség. Persze idősebb lettem, de erről inkább ne beszéljünk. Kinyitotta a kocsiajtót, és kiszállt. A parkolóban nem látott egyetlen idegen fiatalembert sem, így aztán követte Walkert a kávézóba. Az előtérben észrevett egy magas, helyes tinédzsert. Szórakozottan rámosolygott, aztán továbbment, és csak amikor a fiú meglepetten felkiáltott, akkor fordult hátra. – Bobby? – kérdezte. Képtelen volt elhinni, hogy az ő cingár kisöccséből ilyen magas, széles vállú fiatalember lett. – Szia, Elissa! – A fiú mosolyogni próbált, de a szája megremegett. – Hogy vagy? – Én? Jól! Csak meglepődtem. Hogy megnőttél! 138

De a szeme nem változott, állapította meg a lány. És a szája sem. A haja viszont besötétedett, hosszabban viseli, és a termete… Elissa most már hálás volt Walkernek, amiért elkísérte. Nem tudta, megölelje-e az öccsét, vagy kezet fogjon vele. Egyik sem tűnt helyesnek, így végül beérte azzal, hogy bemutatta neki Walkert. Bobby szeme elkerekedett. – Sosem gondoltam volna, hogy férjhez mész. – Micsoda? Nem, mi csak barátok vagyunk. Walker azért jött velem, hogy erkölcsi támogatást nyújtson. Ekkor ott termett a hostess, és megkérdezte, hogy le akarnak-e ülni. Elissa egy félreeső asztalt kért, és hátravezették őket az egyik bokszhoz. A lány legbelülre ült, Walker melléje, Bobby velük szemben foglalt helyet. Amikor megjelent egy pincérnő, ő szénsavas ásványvizet kért, amit rögtön meg is kapott, Elissa és Walker pedig kávét rendelt. Mihelyt egyedül maradtak, a lány előredőlt, és hosszan vizsgálgatta az öccse arcát. – Úgy megváltoztál! – mondta végül. – Te nem – válaszolta a fiú. – Csak még szebb lettél. – Ó, te sármőr! Bobby vállat vont. – Komolyan mondtam. Sokszor gondoltam rád. Amióta annak idején telefonáltál, gyakran tépelődtem azon, hogy mi lehet veled, hogyan élsz. Én nem… nem tudtam… Elissa megdöbbent, amikor a fiú hangja megbicsaklott, és a szeme könnybe lábadt. – Sajnálom – suttogta Bobby. – Elissa, annyira sajnálom! Sosem akartam fájdalmat okozni neked. Csak annyira haragudtam rád. Amikor elmentél… – Nem okoztál nekem fájdalmat – mondta a lány. Nem értette, miért ilyen feldúlt az öccse. –Én szöktem meg. – Tudom, csak… – Bobby mohón felhajtotta a vizet. – Tudod, milyenek voltak a szüleink. Úgy értem, velem. Elissa bólintott. A legerősebb érzése még mindig a zavarodottság volt. – Mindkettőnket szerettek, Bobby. Neked megvolt az az előnyöd, hogy fiúnak születtél, és meg-küzdöttek érted, de azért velem is törődtek. 139

Legalábbis annak idején. Mielőtt ő megszökött, és a szülei hátat fordítottak neki. Megint eltűnődött azon, vajon számított volna-e, ha tudják, hogy ő terhes. Akkor meggondolták volna magukat? Viaskodott benne a vágy, hogy megértse az álláspontjukat, és a harag, hogy a szülei képesek voltak a sorsára hagyni a gyermeküket. – Szerettek téged – mondta Bobby komolyan. –Esküszöm, Elissa. Amikor megszöktél, teljesen kivetkőztek önmagukból. Anya hetekig zokogott. Hirdetéseket ragasztottunk ki, jutalmat kínáltunk annak, aki a nyomodra vezet. Elissa összerezzent. Nem kellett volna meglepődnie, de meglepődött, és feltámadt a bűntudata azért, aminek kitette a szüleit. – Ezt nem tudtam. – Borzalmas volt – folytatta a fiú. – Apa magába zuhant, csak hallgatott, és anya… anyának mindez túl sok volt. Végül elutazott, hogy összeszedje magát. Nem tudom, valójában mi történt. Amikor visszatért, minden megváltozott. A mamájuk elutazott, hogy összeszedje magát? Talán idegösszeomlást kapott? Elissa nem tudta, mit gondoljon. – Ha ennyire kiborultak, miért nem akartak beszélni velem, amikor telefonáltam? – Ez nem… Ó, istenem… – Bobby végigsimított a szemén, és a lányra meredt. – Elissa, én voltam az, aki… az egész az én hibám. Nem árultam el nekik, hogy telefonáltál. Hazudtam… Sajnálom – hadarta. – Dühös voltam, mert úgy tettek, mintha én már nem is léteznék. Gyűlöltelek azért, amit csináltál. De később örökké az járt a fejemben, hogy egyedül vagy, és haza akartál jönni, és ezt én akadályoztam meg. – Könnyek patakzottak végig az arcán. Elissa döbbenten bámult az öccsére. Bobby nem szólt a szüleiknek? Eltitkolta előttük, hogy ő telefonált? Lehetséges, hogy az apja és az anyja mégsem fordítottak hátat neki? Egyszerre úgy érezte, mintha a világ kifordult volna a sarkaiból. Ennyi éven át hol gyűlölte a szüleit, hol az vezérelte, hogy bebizonyítsa nekik, képes megállni a saját lábán, és nincs szüksége rájuk. Az a sok kínlódás… a sok erőfeszítés és aggodalom… egyedül, terhesen, aztán Zoe-val, napról napra, évről évre megküzdeni a mindennapi betevőért… És mindezt elkerülhette volna! 140

Elöntötte a harag, megdermesztve a testét, lehetetlenné téve, hogy elfogadja, amit hallott, hogy megbocsásson. – Terhes voltam! – mondta nyersen. – Amikor telefonáltam, és haza akartam jönni, gyereket vártam. Nem volt senkim, nem volt egy vasam sem, és holtra rémültem. Bobby lehorgasztotta a fejét, és felzokogott. – Elissa, annyira sajnálom! Sajnálja? Örökre megváltoztatta az életét, és sajnálja? Elissa azt akarta, hogy Bobby megbűnhődjön. Azt akarta, hogy lökjék ki a fészekből, és legyen kénytelen megküzdeni az életben maradásáért, ahogyan neki kellett. Bosszúra szomjazott, és… Walker megfogta a kezét, és megszorította az ujjait. – Hány éves volt akkor az öcséd? – kérdezte. Hat szó. Hat egyszerű szó, amely a helyére tette a világot, és elérte, hogy a lány józan esze felülkerekedjék. – Tizenhárom – válaszolta csendesen Elissa. – Alig tizenhárom. Tizenhárom, és dühös, és ostoba, gondolta, ahogy Bobby tovább sírt. Egy mérges, buta fiú, akinek az élete szintén a feje tetejére állt. Elissa nem akart megértő lenni, gyűlölte, hogy látja az öccse szempontjait, és hogy így nem gyűlölheti tovább. Ó, de a szíve annyira fájt! – Most már tudják? – kérdezte. Bobby megrázta a fejét. – Nem voltam képes megmondani nekik. Annyira furdalt a lelkiismeret. Aztán azt gondoltam, hogy még jobban szenvednének, ha megtudnák, hogy elszalasztották az esélyt a kibékülésre, és hogy ez az én hibám. Elissának úgy tűnt, mintha Bobby elsősorban a saját bőrét féltette volna, nem a szüleiket akarta volna megkímélni a fájdalomtól. – Azt sem árultam el otthon, hogy megtaláltalak – folytatta a fiú. – Addig nem akartam, amíg nem beszéltem veled. A szülei nem tagadták meg! Nem gyűlölték! Elissa szemét elöntötték a könnyek. Egyszerre őrült vágy ébredt benne a mamája ölelése után. Újra kicsi akart lenni, és sosem akart felnőni. Semmi sem az volt, aminek gondolta. Lehet, hogy az összes döntését hazugságokra alapozta? 141

– Egész nyáron dolgoztam, hogy összekaparjak annyi pénzt, amennyiből felbérelhetek egy magánnyomozót. – Bobby kicsit felemelte a fejét. – Azt akartam, hogy keressen meg, és meg akartam mondani neked az igazat. Fiatalnak látszott, és ijedtnek – Elissa mindkettővel könnyen tudott azonosulni. – Beszélsz velük? – kérdezte az öccse. – Még mindig hiányzol nekik, Elissa. Nem sokat emlegetnek, de a fényképeid ott vannak mindenütt, és karácsonykor mindig ajándékokat dugdosnak a zoknidba. Néhány könnycsepp kicsordult Elissa szeméből, és legurult az arcán. Walker erős keze azonban megint segített, és a lány teljes erejéből belekapaszkodott. Emlékezett arra a zoknira. Ő is kötött egy ugyanolyat Zoe-nak. – Anya tanított meg kötni – mondta Walkernek. – Ő bármit meg tudott varrni. – Biztos tetszene neki az, amit csinálsz – mondta a férfi. Talán. Elissa először mérlegelte ezt a lehetőséget. Milyen különös… majdnem annyira, mint a gondolat, hogy még sincs teljesen egyedül, hogy lehetnek olyan emberek, akikre támaszkodhat. A pincérnő kihozta a kávéjukat, szó nélkül letette az asztalra, és elsietett. Nyilván kínosan érintette az asztalnál uralkodó érzelmi káosz. – Mitévő leszel? – puhatolódzott Bobby. – Akarod, hogy elmondjam anyáéknak az igazat? – Nem – mormolta Elissa, és letörölte a könnyeit. – Időre van szükségem, hogy mindezt megemésszem, hogy rendezzem a gondolataimat. Később majd valószínűleg meglátogatom őket. Csak úgy toppanjon be hozzájuk? Vagy előbb telefonáljon? Nem biztos, hogy okos dolog lenne csak úgy váratlanul megjelenni, de ha felhívná őket, mit mondana? – Értesítesz, mielőtt eljössz? – kérdezte Bobby. – Ott akarok lenni, hogy mindent bevalljak nekik. Volt valami a hanghordozásában, ami meggyőzte Elissát arról, hogy komolyan beszél. Ő a maga részéről egyébként úgy vélte, hogy legfőbb ideje, hogy az öccse szembenézzen a cselekedetei következményeivel, másrészt értékelte, hogy hajlandó felnőttként vállalni a felelősséget a tetteiért. 142

– Persze – felelte. – Felírtam a mobilszámodat. Felhívlak, mihelyt elszántam magam a látogatásra. Bobby bólintott, és nagyot nyelt. – Tudom, hogy most gyűlölsz, Elissa, és ezt meg is érdemlem. De remélem, hogy valamikor majd… megint közel kerülhetünk egymáshoz. – Nem gyűlöllek – mondta vonakodva a lány. – Nem örülök annak, amit tettél, de… megértem. Bobby szemét megint ellepték a könnyek. – Kösz. Én… izé, szeretném tudni… Megtartottad a babát? Elissa, először azóta, hogy bejött a kávézóba, elmosolyodott. – Igen. Zoe-nak hívják. Ötéves. Ami, gondolom, azt jelenti, hogy nagybácsi vagy. Bobby kicsit felvidult erre a gondolatra. – Tényleg? Klassz! Találkozhatok vele valamikor? – Persze. Elissa hirtelen úgy érezte, mintha egy maratoni futóversenyen vett volna részt: az egész teste sajgott, alig kapott levegőt… Gyorsan előhalászott tíz dollárt a farmere zsebéből, és az asztalra dobta. – Mennünk kell – mondta az öccsének, aztán elengedte Walker kezét, és felpattant. – Majd jelentkezem. Bobby is felállt – és föléje tornyosult. De hát legalább tizenöt centivel magasabb volt nála. – Megígéred? Elissa bólintott. Bobby hirtelen előtte termett, és köréje fonta mindkét karját. Elissa vagy három szívdobbanásnyi időre megmerevedett, de aztán viszonozta az ölelést. Ahogy a kocsihoz mentek, Walker némán lépkedett a lány mellett. – Meg kell mondanod, mit gondolsz – mormolta Elissa. – Nem vagyok gondolatolvasó. – Szeretném laposra verni az öcsédet. – Ezt biztos nem hagynám, de azért jólesik hallani. A férfi kinyitotta előtte a kocsiajtót. – Tényleg azt gondolod, hogy visszatarthatnál? A lány a sötét szempárba bámult. 143

– Fizikailag? Nem. De megpróbálhatnálak érvekkel meggyőzni. Vagy megvesztegetnélek valami finomsággal. – A gyümölcskenyereddel? Az talán sikerülne. Elissa elmosolyodott, aztán felsóhajtott. – Ez nem lehetett valami kellemes. Kösz, hogy elkísértél. – Nincs mit. Hogy vagy? – Nem tudom. Minden más lett. Amikor ma reggel felébredtem, pontosan tudtam, ki vagyok, és hogyan lettem ilyen. De most minden megváltozott. Haragszom, és nem tudom eldönteni, miért vagy kire. Minden megváltozott – ismételte meg Elissa. – Te ma is ugyanaz vagy, aki voltál. – Talán. Vagy mégsem? Megszoktam, hogy csak saját magamra számíthatok. Most megint van családom. – És ez olyan rossz? Szereted az embereket. Mrs. Fordot, a barátnőidet. – Az más. Őket én választottam. Ahogy Walker megkerülte a kocsit, Elissa azon tűnődött, hogy Walkert ő választotta-e, vagy a férfi választotta őt, és hogy ennek van-e egyáltalán bármi jelentősége.

144

11. Walker valami hatalmas térben találta magát. Nem volt benne biztos, hol van, talán egy szálloda báltermében? Világosság vette körül, sok fény, lárma és női kacagás. Megkerülte a tömeget, de tudta, hogy nem tartozik ide. Szomjas volt, és bár egy poharat tartott a kezében, nem tudta az ajkához emelni, hogy igyon belőle. Mert túl nehéz volt? Nem, a karja miatt. Nem tudta megmozdítani a karját. A fények elhalványultak, összemosódtak. Már nem látta a terem szélét, csak a nőket. Hirtelen mind feléje fordult, rámeredt, rámutatott. Haragudtak – ezt megértette de nem tudta, miért. – Nem ismerem Bent – mondta az egyik, és ő felismerte benne az egyik Ashleyt, akit felkeresett. – Nem ismerem Bent – mondta egy másik. Walker rá is emlékezett. Aztán rájött, hogy mindegyikkel találkozott már. Beszélt velük, és egyik sem tudott segíteni neki. – Nem ismerem Bent – ismételgették újra és újra, míg végül ő úgy érezte, szétreped a feje. – Nem ismerem Bent. Nincs senkije, senkije, és te nem védted meg. Hagytad meghalni. Neked kellett volna ott maradnod. Neked. A hangok egyre harsogóbbá váltak. Walker próbált válaszolni, meg akarta mondani, hogy ezt ő is tudja, de képtelen volt megszólalni. Hiába csapkodott maga körül, hiába hadonászott, a nők egyre közelebb nyomultak hozzá. Végül hátralépett, aztán zuhanni kezdett, és zuhant, zuhant, míg fel nem ébredt arra, hogy a kemény fapadlón fekszik, a szíve zakatol, a teste sajog, és a lelke egy tátongó seb, amelyben még 145

mindig ott visszhangzik az igazság: nem Bennek, hanem neki kellett volna meghalnia. Elissa leparkolt az utca túloldalán, és felnézett a zegzugos, kétemeletes épületre, amelyben felnőtt. Azonnal észrevett néhány változást. A zöld zsalukat homokszínűre festették. A telek nyugati oldalát szegélyező fenyők megnőttek, és a kocsifelhajtón nem a régi Taurus kombijuk, hanem egy kis Lexus állt. Talán mégis telefonálnia kellett volna, gondolta, ahogy leállította a motort. Talán figyelmeztetnie kellett volna a szüleit, de fogalma sem volt, mit mondjon nekik. Azt remélte, ha csak így megjelenik otthon, kibillenti őket a lelki egyensúlyukból, és kikényszerít belőlük valamilyen reakciót. Aznap reggel felhívta az öccsét, aki elmondta, hogy a szüleik a nap nagy részét otthon fogják tölteni. Nos, ez is valami. Legalább nem kell a verandán ácsorognia. Ráeszmélt, hogy csak az időt húzza, ezért zsebre vágta a kulcsait, a bejárathoz sétált, és becsengetett. Bentről egy halk „majd én kinyitom” kiáltást hallott, aztán az ajtó felpattant, és nyolc év után újra előtte állt az édesanyja. Leslie Towers még nem töltötte be az ötvenet. Barna hajába világosabb tincseket melíroztak, és a szeme ugyanolyan mogyoróbarna volt, mint Bob-byé. Elissa felfedezett az arcán néhány újabb ráncot, de az édesanyja különben pontosan úgy nézett ki, mint az emlékeiben. Csak sokkal meglepettebb képet vágott. – Szia, anya! – mondta Elissa, és azt kívánta, bár ne hagyta volna a táskáját a kocsijában. Akkor most belekapaszkodhatna, de így kénytelen volt a farmere zsebébe süllyeszteni a kezét, amíg a továbbiakon gondolkozott. Az édesanyja szeme könnybe lábadt, az ajka sírósan legörbült. – Elissa? – kérdezte megbicsakló hangon. – Elissa, tényleg te vagy az? A lány bólintott. – Leslie, ki az? – kérdezte az édesapja, miközben kisétált a nappaliból. – Nem veszek több magazint, már így is annyi van, hogy… – A felesége mellé érve megtorpant, és a szeme elkerekedett. – Elissa? A lány bólintott. – Igen. Egy kicsit öregebben, és remélhetőleg bölcsebben. 146

A magas, szemüveges férfi feléje nyújtotta a kezét. – Elissa? – ismételte meg. – Ó, Kevin! – lehelte az édesanyja. – Elissa hazajött! Mire Elissa felocsúdott, már be is húzták a házba, és átölelték, olyan szorosan, hogy nem kapott levegőt. De valahogy ez akkor nem is tűnt fontosnak. Behunyta a szemét, és úgy érezte, mintha végre, végre hazatért volna. Mindenki sírt. Elissa nem hitte volna, hogy ő is elpityeredik, de így történt. Aztán Bobby is megjelent, és csatlakozott a csoportos ölelkezéshez. Végül szétváltak, és egy pillanatig tanácstalanul bámulták egymást. – Nem tudom, mit mondjak – motyogta Elissa édesanyja. – Nem tudom elhinni, hogy itt vagy. – Teljes életnagyságomban – mondta a lány kis vállrándítással. A szülei összenéztek, mintha azon tanakodnának, hogy most mitévők legyenek. Az arcukon az öröm mellett óvatosság is tükröződött, és Elissa megint arra gondolt, hogy talán mégis telefonálnia kellett volna, mielőtt betoppan. – Menjünk a konyhába! – javasolta végül az édesapja. A mamája bólintott, és előrement. – Üljetek le, üljetek le! – mondta, és lenyomta Elissát az üveglapos asztal melletti egyik székre. –Sajnálom, azt hiszem, még mindig sokkos állapotban vagyok. Teljesen kicsúszott a talaj a lábam alól. Jól vagy? Nem éheztél meg? – Jól vagyok – mondta Elissa, ahogy körülnézett a konyhában, ahol a csempeburkolatos munkapultokat és okkersárga háztartási gépeket meg szerelvényeket sötét gránit és csillogó, rozsdamentes acél váltotta fel. – Átalakítottátok a konyhát? – Úgy négy évvel ezelőtt. Nem bírtam már sikálni a szörnyű fugákat, vagy a régi tűzhellyel bajlódni – magyarázta az édesanyja, miközben elővett egy kancsó jeges teát, és poharakat tett az asztalra. Elissa édesapja leült a lánnyal szemben, és a kezéért nyúlt. – Hogy vagy igazából? – kérdezte. Az érintés egyszerre volt ismerős és idegen. Elissa megszorította az apja ujjait. – Jól, apa. És te? 147

– Jól, jól. Természetesen még mindig a bankban dolgozom. – Az apád lett a területi fiókvezető – büszkélkedett az édesanyja. – Hűha! Gratulálok, apa! Az asszony mindenkinek töltött teát. – Gyere te is! – mondta Bobbynak, aki a háttérben ácsorgott, mire a fiú vonakodva leült a negyedik székre. Elissa lassan szürcsölgette az italát, miközben minden szem rászegeződött. Az egész helyzetet szürreálisnak találta. Nem a szokott helyén ült, nem azt látta, amit régen, és nem csak az átalakítás miatt. De nem emlékezett rá, hogy annak idején hol ült. – Felnőttél – mondta az édesapja. – Olyan szép vagy! – mondta az édesanyja. – Jól vagy? Egészséges, meg minden? Dolgozol? – Igen, pincérnőként, és mellette ékszereket készítek – válaszolta Elissa, és ahogy a fülében visszacsengtek a szavai, szerette volna összehúzni magát. Ugy nevelték, hogy azt hitte, egyetemre fog járni, és fényes karriert csinál, és sosem gondolta volna, hogy egy bisztróban fog felszolgálni, és alig él meg a fizetéséből. Ugyanakkor nehéz körülmények között egyedül is boldogult, és nem volt hajlandó ezért bocsánatot kérni. – Akkor hát nincs szükséged pénzre? – kérdezte az apja. Elissa megmerevedett. – Nem, apa. Nem azért jöttem, hogy pénzt vagy bármi mást kérjek, csak fel akartam venni veletek a kapcsolatot. – Ne, Kevin! – mondta az édesanyja. – Elissa visszatért, és ez jó… – Igen, és örülök is, csak… – A férfi összeráncolta a homlokát. – Olyan sokáig voltál távol. Nem tudtuk, mi történt veled. Az anyád… – Az anyádnak hiányoztál – szakította félbe Leslie mosolyogva. – Hol laksz? Washington államban? Elissának eszébe jutott, amit az öccse mesélt, hogy a mamájuk egy időre elutazott, hogy összeszedje magát, meg az ő gyanúja, hogy talán idegösszeroppanást szenvedett. A bűntudattól görcsbe rándult a gyomra. Ha igen, annak az ő eltűnése volt az oka. – Itt, Seattle-ben. – Itt? – A mamája ajka megint megremegett. – A közelünkben? Mióta? 148

– Néhány éve. – És sosem… – Leslie az ajkára szorította a tenyerét. – Értem. Az apja eleresztette Elissa kezét. – Eszedbe sem jutott, hogy felhívj bennünket? Hogy tudasd velünk, jól vagy? Nem gondoltad, hogy ez fontos lenne? Bobby nagyot nyelt, és felállt. – Ez az én hibám. – Megköszörülte a torkát. – Apa, anya, mondanom kell valamit. Igazán sajnálom. Tudom, hogy haragudni fogtok, és nem is vehetem rossz néven. Óriási hibát követtem el. A szüleik rámeredtek. – Ne most, Bobby – mondta remegő hangon Leslie. – Ez nem a megfelelő időpont… Kevin a vállára tette a kezét. – Nyugodj meg, kedvesem! Bobby egyik lábáról a másikra állt. Úgy nézett ki, mint aki szívesebben válna egy cserbenhagy á-sos gázolás áldozatává, mint hogy folytassa, amit elkezdett. – Én… izé… én tehetek arról, hogy Elissa nem lépett kapcsolatba veletek. Minthogy Elissa még mindig nem emésztette meg az öccse árulását, nem érzett semmi hajlandóságot, hogy a segítségére siessen, így némán ült, míg a fiú mindent elmesélt. – Elissa, nem! – fordult újra feléje az édesanyja. – Hogy hihetted el, hogy nem akarunk beszélni veled? Azt szerettük volna, ha hazajössz. Tudod, hogy min mentünk keresztül? Tudod, milyen nehéz volt? Milyen szörnyű? – Lassan felállt, és szembenézett a fiával. – Miért, Bobby? Miért…? Hiszen láttad, mennyire… Hogy tehettél ilyet? Előrelépett, aztán zihálva visszaesett a székbe. Kevin nyomban mellette termett. – Leslie? – Semmi baj, jól vagyok. Elissa félig felemelkedett, aztán visszaült a helyére. – Anya, minden rendben? – kérdezte bizonytalanul. Az édesanyja halványan rámosolygott. – Természetesen. Csak feltámadtak az emlékek, és mindez egyszerre kicsit túl sok volt nekem. Ne aggódj! – mondta, de a fájdalom a szemében hazugságnak bélyegezte a szavait. 149

A szökésem mindent megváltoztatott, és nem jó értelemben, gondolta szomorúan Elissa. – Sajnálom – mormolta. – Annyira sajnálom, hogy megszöktem. Telefonálnom kellett volna. – Inkább haza kellett volna jönnöd! – csattant fel az apja. Elissa megmerevedett. – Próbált – mondta Bobby. – Ne őt hibáztassátok! Hibáztass engem. Az, hogy így magára vállalta a felelősséget, meglepte a lányt. – Nem, apának igaza van – mondta. – Nem kellett volna nyomtalanul eltűnnöm. – Jobban vagyok, Kevin, tényleg – suttogta az édesanyja, és megpaskolta a férje kezét. – Az a fiú beszélt rá, ugye? Akivel akkoriban jártál. – Igen, Mitch – bólintott Elissa. – Végül Los Angelesben kötöttünk ki. – Tudtam! – mondta a mamája a könnyeivel küszködve. – Tudtam! – Los Angelesben is kerestünk – mesélte az apja. – Annyi gyerek él ott az utcákon, a hajléktalanszállókon. Elissa szíve elfacsarodott. – Én nem éltem sem az utcán, sem hajléktalanszállóban. Néhány hónapig Mitchnél laktam. Aztán szakítottunk, és egy másik együttesnél szereztem munkát. – Elhatározta, hogy a múltja sötétebb fejezetei fölött inkább átsiklik. – Kiderült, hogy ügyesen kerítek olcsó szálláshelyeket, és szervezek turnékat, úgyhogy utána ezzel foglalkoztam. A zenészek mindig készpénzben fizettek, és több lánnyal közösen béreltem lakást, tehát esélyetek sem volt, hogy megtaláljatok. A szülei megint összenéztek. Mire gondolnak? Hogy mekkora csalódást okozott nekik? Hogy nem is vártak mást? – Még mindig nem tudom elhinni… hogy hihetted, hogy nem akarunk beszélni veled? – kérdezte az édesanyja. – Szerettelek, Elissa. A lányom voltál. Elissa igyekezett nem túl nagy fontosságot tulajdonítani a múlt idejű megfogalmazásnak. – Tudom, anya. De fiatal voltam, buta és… – majdnem azt mondta, hogy félt, de meggondolta magát – zavarodott. Furdalt a lelkiismeret, ezért sosem kételkedtem Bobby szavaiban. Most már tudom, hogy nem kellett volna annyiban hagynom. 150

A mamája a székre bökött. – Ülj le, Bobby! Hibáztál, és később majd visszatérünk erre. A fiú szót fogadott, de olyan képet vágott, mintha szeretne köddé válni, és először azóta, hogy Elissa hallotta a vallomását, a szíve megesett rajta. Nem lehetett könnyű együtt élni a bűntudatával. – Én is hibáztam. Elszúrtam, anya – ismerte be. – Nagyon sajnálom. Ha változtathatnék a múlton, megtenném. Az édesanyja mosolyogni próbált. – Jó, jó… most itt vagy, és ez a lényeg, nem igaz, Kevin? Az apja lassan, kicsit bizonytalanul bólintott, és Elissa torka elszorult. Valahogy tárt karokat és feltétlen elfogadást várt, nem kérdéseket és vájkálást a fájdalmas múltban. Leslie mély lélegzetet vett, és kihúzta magát. – Szóval, mi hozott vissza Seattle-be? Érdekes kérdés, gondolta Elissa. Még nem döntötte el, mennyit mondjon el a szüleinek. – Teherbe estem – kezdte, mert ezt nem lett volna értelme eltitkolni. – Ezért telefonáltam. Féltem, és… de végül minden jól alakult. A mamája elsápadt. – Kisbabád született? Van egy unokám? Elissa bólintott. – Zoe a neve. Ötéves, most kezdi az iskola-előkészítőt. Csodálatos gyerek, anya. Okos és mókás, minden érdekli. – Egy unoka? Ó, Kevin! – A mamája megint sírva fakadt. – Zoe-nak nevezted el? – kérdezte az apja, kicsit lágyabb hangon. – Zoe nagyi után. – Örült volna neki – mondta rekedten a férfi. – Ki az apja? – kérdezte Leslie. – Ha jól sejtem, már nem vagytok együtt. – Meghalt – felelte Elissa, mert nem akarta megmagyarázni Neil szerepét az életében, amit egyébként olykor ő maga sem értett. – Rockénekes volt? – kérdezte az apja olyan hangon, mintha azt tudakolná, hogy nem tetves-e. – És dalszerző. – Elissa mély lélegzetet vett. – Tudom, hogy sok rossz döntést hoztam. Az ilyesmi előfordul, csak hát… az enyémek súlyos következményekkel jártak. De túléltem, legyőztem a 151

problémákat, Zoe és én boldogok vagyunk. Megállok a magam lábán, és ez részben annak köszönhető, amire annak idején ti tanítottatok. – Ha értékelted volna, amire tanítottunk… – kezdte az apja, de az édesanyja egy fejrázással elhallgattatta. – Miért jöttél most vissza? – kérdezte. Elissa az öccsére nézett. – Bobby megbízott egy magánnyomozót a felkutatásommal. Meg akarta gyónni nekem, hogy mit tett, és meg akarta próbálni rendbe hozni a dolgokat. Amikor megtudtam, hogy nem fordítottatok hátat nekem, természetesen azonnal találkozni akartam veletek. – Sosem fordítanánk hátat neked – mondta a mamája. – A lányunk vagy, szeretünk, és mindig szeretni fogunk. Ezen semmi nem változtathat. Valóban? Szeretik? Mindig szeretni fogják? Akkor azt a nyomozót miért az öccse fogadta fel, miért nem ők? L.A.–ben feketén dolgozott, eltűnt a radarról, de Seattle-ben rendes munkája volt, lakása, voltak hitelkártyái. Nem lett volna nehéz a nyomára bukkanni. Neilnek mindig sikerült. De a szülei nem is próbálták megkeresni. Ha az ő lánya tűnt volna el, ő sosem törődött volna bele az elvesztésébe. Az ő szülei miért nem kutattak tovább utána? Elissa a délután hátralevő részében az ékszerein dolgozott, és közben újra és újra lepergette magában a találkozását a szüleivel. Bár mindketten természetesen viselkedtek, és úgy tűnt, valóban szeretnék megismerni Zoe-t, az ösztöne azt súgta, hogy valami nem stimmel. De talán benne volt a hiba. Talán amikor elképzelte a hazatérését, a tévébeli családok lebegtek a szeme előtt, es nem tudott megbirkózni a valósággal. Talán lehetetlen álmokat kergetett, és túl sokat kívánt. Mivel úgy érezte, meg kell vitatnia valakivel a történteket, megvárta, amíg Zoe elalszik, aztán felment Walkerhez. – Tudom, hogy a kapcsolatunk jellege meghatározatlan, és megállapodtunk, hogy nem bocsátkozunk bele semmi komolyba – kezdte, amikor a férfi ajtót nyitott –, de szeretem azt gondolni, hogy barátok vagyunk, és jelen pillanatban szükségem van valakire, akivel beszélhetek, szóval törődj bele, hogy rád esett a választásom. Van ezzel valami problémád? Walker néhány másodpercig rámeredt, aztán elvigyorodott. – Vigyek le piát? 152

– Persze. Ha van. – Mindjárt lemegyek. Nem egészen egy perccel később a férfi besétált a lakásába, két üveggel a kezében. Elissa elégedetten felsóhajtott. A vodka és tonik szemet gyönyörködtető látvány volt, ahogy Walker is a kopott farmerében és bő pólójában. Egy normális nőnek nem is lehet kifogása a kábító ital és cukorfalat pasi kombinációja ellen. – Van jeged? – kérdezte a férfi. – Mindig. Még egy zöld citrommal is szolgálhatok. A lány előrement a konyhába, elővette a jégkockatartót, és kikészített két poharat. A citromja egy meghámozott kis darab volt, a gyümölcsöskosár alján. – Korábban felhasználtam a héját – magyarázta, ahogy nyolc gerezdre vágta. – Tacót ettünk vacsorára, karibi módra. Ahhoz rengeteg déligyümölcs kell. A férfi töltött, Elissa belenyomta a tonikjába az egyik gerezd levét, aztán némán koccintottak. Elissa ivott egy kortyot, és felsóhajtott, ahogy a hideg, fanyar ital leért a gyomrába. – Tökéletes. Walker előrement a nappaliba. – Mi történt? – kérdezte, miután mindketten kényelembe helyezték magukat a kanapén. Elissa szürcsölt még egy kicsit az italából. – Ma meglátogattam a szüleimet. Fura volt. Mintha visszacsöppentem volna a múltba, vagy mintha megállt volna az idő. Minden majdnem ugyanolyan volt, mint régen, és mégis más. Kínosan éreztem magam, dühös voltam, és zavarodott. Az anyám érzelmileg sokkal labilisabb lett, sokkal sebezhetőbb. Az apám pedig kritikusabb, szigorúbb. Azt szerettem volna, ha örülnek, és megünnepeljük a hazatérésemet, ők ehelyett egyre csak kérdésekkel bombáztak. – Bizonyos tekintetben könnyebb az élet, ha senkinek sem tartozunk számadással. Újra felvetted velük a kapcsolatot, ilyenkor elkerülhetetlenek a magyarázkodások, a félreértések. Mindnyájan megváltoztatok. – Ezt értem. Sok idő eltelt… De most úgy érzem, mintha mindennek én lennék az oka. Én szöktem meg, én indítottam el a lavinát, én vagyok a felelős ezekért a változásokért. 153

– Te csak önmagadért felelsz. – Tényleg? – Elissa mindkét kezével megmarkolta a poharát. – Azt hiszem, a mamám ideg-összeroppanást szenvedett… és erről én tehetek. – Nem, ez nem igaz. Az, hogy hogyan reagált a helyzetre, rajta múlt. – Ez nem olyan, mintha azt mondanád, hogy ha elütök valakit, úgy kell neki, miért nem volt elég fürge, miért nem ugrott félre a kocsim elől? – Egyáltalán nem. Megszöktél, és ez bizonyos következményekkel járt, de nem lehet mindenért téged hibáztatni. Ha a mamád összeomlott, már eleve gyenge volt. – Ez úgy hangzik, mintha felmentenél. Pedig az eltűnésem miatt borult ki. – Miért érzed azt, hogy magadat kell okolnod minden bajért? Jó kérdés. – Talán megszokásból. Mindig mindenért én vagyok a felelős. – Magadért és Zoe-ért te felelsz, másokért nem. Nem azt mondom, hogy helyesen cselekedtél. A szökés egy buta tizenéves válasza volt valamire, ami történt, bármi volt is az. De egyedül, segítség nélkül is boldogultál, és ez elismerésre méltó. Igen, a szüleid sokat szenvedtek miattad, de a mamád ideg-összeroppanását a saját gyengesége okozta. – Remélem, igazad van, mert a bűntudatkártyám már betelt. – Elissa ivott még egy kortyot. –A családi élet olyan bonyolult – panaszkodott. – Igen, az. – Te még sosem említetted a szüléidét. Mindig csak Gloriáról és a testvéreidről beszéltél. – Ez úgy hangzott, mint egy rockegyüttes neve – jegyezte meg a férfi. – A szüleim rég meghaltak, és sosem álltak közel egymáshoz. Lehet, hogy annak idején szerelemből házasodtak össze, de mire én nagyobb lettem, már csak a látszatot őrizgették. Az apám ivott. Szerintem Gloria kergette az ivásba. Anya mindig nagyon csendes volt, és szomorú. Gloria valószínűleg pokollá tette az életét, hogy mennyire, azt talán sosem tudjuk meg. Elissa azt szerette volna hallani, hogy Walkernek csodálatos gyermekkora volt. – Sajnálom. – Ne sajnáld. A testvéreimmel mindig számíthattunk egymásra. 154

– Ez is valami. Mint a három plusz egy testőr, összefogtatok a gonosz királynő ellen. Walker elvigyorodott. – Még soha senki nem nevezte Glóriát királynőnek, bár sok másnak igen. – Nem kérdezem meg, minek. – Én mindig igyekeztem őt elkerülni, ahogyan Reid is. Cal és Dani megpróbáltak kijönni vele. Cal még a családi cégbe is belépett, miután diplomázott. Tovább bírta, mint ahogy én bírtam volna. Dani megszerezte a diplomáját, és hazajött, készen arra, hogy átvegye a vállalat vezetését. Gloria azonban bedugta a Hamm-Burgerbe, és sosem adott neki lehetőséget. – Miért? Dani okos és talpraesett. Kérlek, ne mondd, hogy a neme miatt mellőzte! Hogy szerinte csak férfiak vezethetik a céget! Walker habozott. – Dani nem Buchanan – bökte ki végül. – Az anyánk viszonyának a gyümölcse. Mi tudtuk ezt, de Dani semmit sem sejtett, amíg Gloria egy napon a képébe nem vágta az igazságot. A nagyanyánk sosem bocsátotta meg neki, hogy nem vér szerinti Buchanan. A szemében ez az elképzelhető legnagyobb bűn. – Nahát! Ki hitte volna! – motyogta Elissa döbbenten. – Természetesen megőrzöm a titkotokat. – Köszönöm. Az igazság előbb-utóbb úgyis napvilágra kerül, de Dani még nem emésztette meg. – Nem fura, hogy egyetlen apróság hogy megváltoztathat mindent? Ha hazajöttem volna, miután Mitchcsel szakítottunk… ha nem Bobby, hanem apa vagy anya vették volna fel a telefont… – Ha Ben nem lökött volna félre engem, és nem ő kapja azt a golyót… Elissa érezte, hogy a férfi ezt nem is akarta hangosan kimondani. – Mennyit morfondírozol ezen? Walker vállat vont. – Nekem kellett volna meghalnom. – Ezt miből gondolod? – Bennek volt miért élnie. – És neked nincs? 155

Ezért lett Walker ilyen visszahúzódó? Azt hiszi, nem érdemli meg az életet? – tűnődött Elissa. De miért? Mi történt vele, mi okozza, hogy így érez? – Megvagyok – mondta végül a férfi. – Tulajdonképpen mi az, ami aggaszt? Walker megint vállat vont. – Kezdek kifogyni az Ashleykből. Mi lesz, ha nem találom meg az igazit? Tartozom Bennek. – Te mindent megpróbálsz, és Ben biztos méltányolná az erőfeszítéseidet. Walker felhajtotta a maradék italát, aztán a lányra nézett. – Ben olyan volt, mint egy kutyakölyök. Mindig körülöttem ólálkodott, mindig barátkozni akart. Együtt akart lógni velem, közös programokat akart csinálni. Elissa kiolvasta az igazságot a szeméből. – Te pedig nem. – Túl fiatal volt, túl éretlen. Nem volt bennünk semmi közös. – És most kínoz a bűntudat. – Talán – ismerte el a férfi. – Úgy érzed, mintha bizonyos fokig kárpótolhatnád őt azzal, ha felkutatod a volt barátnőjét? – Nem, de utána talán jobban alszom majd éjszakánként. A fájdalma úgy vonzotta Elissát, mint mágnes a vasat. Talán a nőiessége okozta, vagy az anyai ösztöne, vagy a csöppet sem anyai érzései iránta, mindenesetre letette a poharát, és közelebb húzódott a férfihoz. – Ben halála nem a te hibád – mondta, a tenyerébe fogta az arcát, és belenézett a sötét szempárba. – Nem te ölted meg. – Nekem kellett volna meghalnom. – Állandóan ezt hajtogatod. Arra a golyóra senkinek sem írták rá a nevét! Ben halálát a körülmények összjátéka, a sors szeszélye okozta. Igen, szörnyű, hogy meghalt, de a szenvedésed nem hozza vissza őt. És arra a kevésre alapozva, amit meséltél nekem, nem akarná, hogy így gyötörd magad. – Nem tudom. Szerintem lehet, hogy élvezné. – Ne feleseljen velem, uram! A férfi egyik szája sarka felfelé görbült. 156

– Vagy mit csinálsz? A hangulat a fénysebességnél is gyorsabban megváltozott. A baráti, bizalmas légkör megtelt érzelmekkel és szexuális feszültséggel. Elissa egyszerre a tudatára ébredt a testük közelségének, annak, hogy a férfinak dől, hogy az ujjai az arcához érnek. Érezte a bőre forróságát, a borostákat az állán. A tekintetük összekapcsolódott, és Walker szeme mintha beszippantotta volna őt, rabul ejtette, azzal fenyegette, hogy sosem engedi el. És Elissa nem is akarta, hogy elengedje. Belefáradt abba, hogy mindig józan maradjon, és megfontolt. Igen, Walker nem a megfelelő partner a számára, na és? Megszokta, hogy rosszul választ. Ráér később is a következményekkel foglalkozni. Hirtelen letérdelt, és kezét a férfi vállára csúsztatta. Ugyanekkor előredőlt, és az ajkát a szájára tapasztotta. Walkernek tudnia kellett, mire készül, és Elissa félt, hogy félretolja, de amint az ajkuk összeért, a férfi átölelte és magához rántotta, hogy gyakorlatilag keresztben feküdt rajta, aztán a nyelve a szájába hatolt, a keze végigkalandozott a testén. A csókja mély volt, és érzéki. Míg a nyelvét újra és újra előrelökve utánozta a szeretkezés mozdulatait, a tenyere a combját simogatta, hosszú ujjai bebarangolták minden négyzetcentiméterét, olykor izgatóan közel járva a nőiességéhez. Elissa megmarkolta a férfi vállát, mert bele kellett kapaszkodnia valamibe, ahogy a sok érzéki benyomás elárasztotta. Neil volt az utolsó szeretője, és most mintha egyszerre kelt volna életre minden, rég halottnak hitt idegvégződése. Minden porcikája Walker érintésére sóvárgott. A mellbimbói fájón megkeményedtek és kidudorodtak. A lába között forró nedvesség terjedt szét, a hasizmai megfeszültek. A férfi félbeszakította a csókot, és az állát kezdte finoman harapdálni. Elissa csábítóan félrehajtotta a fejét, jobb hozzáférést kínálva, bár a legszívesebben azonnal letépte volna a ruháit, hogy máris a lényegre térhessenek. Készen állt erre, a pokolba, évek óta készen állt! Walker átölelte a derekát, és megpróbálta őt feljebb húzni. Elissa engedelmesen felkelt. Walker odébb csúszott, a kanapé közepére, aztán az ölébe ültette a lányt.

157

Elissa kicsit megkésve ébredt rá ennek a póznak az előnyeire. De ahogy előrehajolt, hogy megcsókolja a férfit, és Walker mindkét keze felsiklott az oldalán, megvilágosodott az elméje. Míg a nyelvük összetapadt, aztán táncra kelt, a férfi tenyere a mellére borult, széles keze, hosszú ujjai teljesen befedték a domborulatait. Finom masszírozásukra a lány halkan felnyögött. A teste olyan érzékennyé vált, hogy attól félt, elájul a gyönyörtől, ha a férfi tovább simogatja. Walker ekkor a hüvelykujjaival súrolta a mellbimbóit, és Elissa majdnem felsikoltott. A vágytól nem kapott levegőt, minden ízében remegett, a bőre égett. Egyszerűen képtelen volt betelni a férfival. Igyekezett elmélyíteni a csókjukat, és Walker megértette a néma kérést, az ajkával körülzárta a nyelvét, majd erősen megszívta. Többet akarok, gondolta Elissa kétségbeesetten. Ez nem elég. A férfi olvashatott a gondolataiban, vagy megértette a testbeszédét, mert míg az egyik kezét a mellén hagyta, a másikat a combjai közé csúsztatta. Elissa a bugyin és farmeren keresztül is érezte az ujjait. Próbált még közelebb férkőzni hozzájuk, és Walker a következő pillanatban megérintette a gyönyöre középpontját. Elissa felsikoltott. Az eszének az a parányi, józan része, amelyet nem ködösített el a kéj felhője, azt súgta, hogy álljon meg, mert ez nem jó ötlet, és ha szeretkezne a férfival, azt később nagyon megbánná.. . De az a része, amely oly régóta nélkülözte a szexet, fütyült erre. Így aztán, amikor Walker kigombolta a farmerét, nem tiltakozott. És amikor a férfi odébb emelte, segített lerángatni. És amikor Walker a padlóra kuporodott a lábai közé, és a legintimebb módon kényeztetni kezdte, halk hálaimát rebegett az ég felé. Walker tudja, mit csinál, állapította meg megkönnyebbülten. A férfi nem sietett, hosszan ingerelte, arra kényszerítette, hogy ő is lassítson le, amikor Elissa a szíve szerint azonnal bevágtázott volna a célvonalba. Walker a nyelvével bejárta a nőiességét, majd visszatért a kis dudorra, és nyalogatni kezdte. Ugyanekkor egyik ujjával beléhatolt, és ide-oda mozgatta. Elissa izmai összerándultak, és foglyul ejtették a betolakodót. A lány az öle mélyén lüktető feszültséget érzett, és tudta, hogy nem bírja már sokáig türtőztetni magát. 158

– Jaj, neee! – nyögte. – Még ne! – Azt akarta, hogy a gyönyör hosszabb ideig tartson harminc másodpercnél. De hiába. Hogyan is uralkodhatott volna magán, amikor Walker tovább dörzsölgette a nyelvével az érzékeny kis dudort, és ő érezte forró leheletét. Hogyan is uralkodhatott volna magán, amikor a férfi ujja, mint valami minidugattyú, fáradhatatlanul mozgott benne, egyre fokozva a felajzottságát? Elissa megmarkolta a kanapé szélét, és megpróbált valami hétköznapi dologra gondolni. A mosásra. Aha, a mosás… De ekkor elképzelte, hogy Walker levetkőzik, hogy ő kimoshassa a ruháit, elképzelte, hogy meztelenül áll mögötte, beléhatol, és akkor ő már nem bírta tovább. Az első összerándulásnál szétvetette a combját, teljesen kiszolgáltatva magát a férfinak, aztán halkan nyögdécselt, és könyörgött, hogy sose hagyja abba, amit csinál. Amikor a legutolsó kis gyönyört is kifacsarta az élményből, a padlóra tette a lábát, és azon tűnődött, mi a fenét kellene most mondania. Amit tettek, nem szerepelt az elintézendők listáján, annak ellenére, hogy mennyit fantáziált erről a férfiról. Walker a combjára tette a kezét, és megcsókolta a hasát. – Szeretném azt hinni, hogy a gyors orgazmusodért az enyém az érdem, de azt hiszem, inkább a hosszú önmegtartóztatásod okozta. Elissa érezte, hogy forróság önti el az arcát. – Igen, én meg azt hiszem, hogy az is és te is. Walker megcirógatta az ajkát. – Ez csak úgy megtörtént, Elissa. Nem kell semmit sem jelentenie. És ezt meg hogy érti? Hogy neki semmit sem jelentett, vagy hogy nem akar nyomást gyakorolni rá? Elissa tekintete elidőzött a férfi nagyon is nyilvánvaló merevedésén. – Ami a második felvonást illeti… – mormolta. – Nincs második felvonás. Walker felállt, és őt is felhúzta. Elissa nagyon furán érezte magát, ahogy ott állt előtte, deréktól lefelé meztelenül. – Meg akartam tenni – mondta a férfi. – Ritkán nyílik alkalmam ilyesmire. – De… 159

– Semmi de. – Walker megpuszilta a homlokát. – Én nem az a fajta fickó vagyok, aki kapcsolatra vágyik. Te pedig nem az a „kettyints meg és szaladj el” típus vagy. Oké, de ki szaladna itt el? Walker vagy ő? – Nem hagyhatunk így – érvelt a lány. – Rosszabbat is átéltem már. – De ha… – Elissa elnémult, mert ő maga sem tudta, pontosan mit ajánl. – Semmi ha. Hidd el, jobb ez így. Aztán Walker eltűnt. Az ajtó becsukódott mögötte, és Elissa ott maradt, és nemcsak a meztelensége miatt érezte magát kiszolgáltatottnak és elveszettnek. Mi történt itt az imént? Hogy művelhette ezt vele a férfi, és utána hogy mehetett el csak így?

160

12. Reid lepillantott az előtte heverő önéletrajzra. Sandy Larson, harmincöt éves. A nő neve után egy csomó betű állt, ami feltételezése szerint jót jelent, amikor egy ápolónőről van szó. Eddig három pályázót fogadott. Mind megfelelő szakképzettséggel rendelkezett, de egyik sem közelítette meg az elvárásait, nem tűntek olyan erős egyéniségeknek, hogy szembe tudjanak szállni Glóriával. Reid gyorsan megunta az egész procedúrát, s felmerült benne, hogy mégis alkalmazza őket, és fütyül rá, hogyan birkóznak meg a páciensükkel. Pontosan tíz harminckor kopogtak az irodája ajtaján. Reid felnézett, és meglátott egy magas, telt keblű szőkeséget. A nőnek hatalmas zöld szeme volt, és olyan mosolya, amely fényárba boríthatta volna egész Chicagót. – Tényleg maga az! – kiáltotta nevetve. – Amikor a közvetítőtől megkaptam az anyagot, és olvastam a nevét, természetesen reménykedtem, de álmomban sem gondoltam, hogy valóban alkalmam nyílik találkozni magával. Ahogy beljebb sétált, a csípője csábosán ringott. – Sandy vagyok, egy régi rajongója. Reid felkelt, és megkerülte a hatalmas íróasztalt. – Valóban? Nézi a bajnokságot? – Amióta maga nem játszik, nemigen. – Sandy kezet nyújtott. – Ez annyira izgalmas! Úgy örülök, hogy megismerhetem.

161

Reid az illendőnél jóval tovább tartotta a kezében a kezét, és amikor a nő szeme továbbra is melegen csillogott, tudta, hogy nem utasítaná vissza a közeledését. – Szóval ápolónőként dolgozik – mondta, és a sarokban lévő kanapéhoz vezette a nőt. – Már vagy tizenkét éve. Tíz évig kórházban, aztán magánbetegek mellett. Így gyakran találkozhatok érdekes emberekkel, mint most magával. Reid leült mellé, és feléje fordult. – A nagyanyám nagyon igényes asszony. – Nincs ezzel semmi gond. Máskor is voltak már nyűgös pácienseim. Többnyire dühösek valami miatt, és úgy tapasztaltam, hogy ha kitalálom, mi az, könnyen boldogulok velük. – Ösztönös, eszes… maga aztán nem semmi! Sandy mosolygott. – Minden nő bedől ennek a szövegnek? – Igen. Maga lesz a kivétel? – Miért lennék ostobább, mint a többiek? Zoe úgy izgult, mintha karácsony reggel lenne. Nem sokkal hajnali öt után bemászott Elissa ágyába, és tudni akarta, meddig kell még várnia az indulásig. Míg Elissa rengeteg tisztázatlan érzéssel és kérdéssel küzdött, Zoe-t felvillanyozta a felfedezés, hogy megismerheti a nagyszüleit. Egyszerre kibővült a családja, és ez több potenciális játszótársat jelentett, új élményeket, új lehetőségeket, új úti célt. Azt hitte, most ő is része lehet egy olyan nagy családnak, amilyet a filmekben látott. Elissa megértette ezt, és vigyázott, hogy ne rontsa el a kedvét, ő maga viszont egyre jobban félt. Nehéz lett volna megmondani, hogy a fokozódó szorongásában mekkora szerepe volt a szüleinek, és mekkora annak, amit Walkerrel csináltak. És noha nem bánta, hogy hagyta, a körülményeket zavarba ejtőnek találta. Walker szemmel láthatóan begerjedt, és Elissa nem hitte, hogy lenne valakije. De akkor miért nem lépett tovább, miután ő világosan az értésére adta, hogy nem lenne semmi kifogása a közeledése ellen? Talán benne van a hiba? Legyen kisebbrendűségi komplexusa? Talán ellenőriznie kellene a hátsója méretét a tükörben? 162

Tekintettel az irdatlan jégkrémmennyiségre, amit a férfi távozása után elfogyasztott, ez mindenképp célszerűnek tűnt. És miután némi erőfeszítéssel sikerült kicsit kijózanodnia, felmerült benne, hogy Walker viselkedésének talán nincs is köze hozzá. A keze szempillafestés közben megállt a levegőben. – Szabadságra kellene mennem. – Megrázta a fejét, befejezte a sminkelést, és visszatért a hálóba, hogy felöltözzön. Zoe negyed hétre elkészült, de ez elég sok zajjal járt, ami azt jelentette, hogy Elissának túl korán kellett felkelnie a viszonylag késői lefekvés után. Nem mintha az éjjel sokat aludt volna. Az ember azt hinné, hogy a kielégülés ellazítja az embert, de ő csak még feszültebb lett, mert egyfolytában a történteken rágódott. – Mami, siess már! – sürgette Zoe az ajtóban topogva. Elissa az órára pillantott. Még alig múlt nyolc. – Édesem, kilenc előtt nem érhetünk oda, vagyis körülbelül nyolc negyvenkor kell elindulnunk. El tudod foglalni magad addig valamivel? – Hát jó, megpróbálom. A lánya eltűnt, Elissa pedig azon kezdte törni a fejét, hogy mit vegyen fel. A farmer túl hétköznapi viseletnek tűnt, egy ruha túl ünnepinek. Ugyanakkor szeretett volna jó benyomást kelteni. A választása végül egy khakiszínű nadrágra és egy blúzra esett. Negyedórával később ő is elkészült, és még egy körkefét is használt, hogy a haját kicsit begöndörítse. Amikor eltette a hajszárítót, ráébredt, hogy túl nagy a csend. Miután megbizonyosodott róla, hogy jól sejtette, Zoe nincs a lakásban, bekukkantott Mrs. Ford konyhájába, de a helyiség sötét volt, és üres. Már éppen kezdett pánikba esni, amikor fentről lépteket hallott. Ebben nem lett volna semmi rendkívüli, ha nem két ember járkál odafenn. Minthogy valószínűtlennek tartotta, hogy Walker keresett valaki mást, akivel megosztotta az ágyát, rögtön kitalálta, ki lehet a látogatója. És valóban, néhány másodperccel később, amikor bekopogott a férfihoz, az ajtót Zoe nyitotta ki. – Meséltem Walkernek az új nagyszüleimről, és ő is velünk akar jönni – újságolta széles mosollyal. – Így a nagyiék őt is megismerhetik. Klassz lesz, ugye, mami? 163

Elissa eredetileg azt tervezte, hogy legalább tíz napig elkerüli a szexi szomszédjukat, elsősorban mert fogalma sem volt, hogy mit mondjon neki. Egy egyszerű köszönömöt? Az fura lett volna, ugyanakkor azt sem tehette meg, hogy átsiklik a kisebb földrengés fölött, amelyet tegnap átélt vele. Ebben a pillanatban Zoe mögött feltűnt töprengéseinek tárgya. – Zoe nagyon várja ezt a mai találkozót – jegyezte meg. A viselkedéséből senki sem gondolta volna, hogy az előző éjjel intim közelségbe került vele. – Már ötkor felkeltett – mondta Elissa, miközben a kezét nyújtotta a lányának. – Sajnálom, hogy megzavart. Amikor azt kértem, hogy foglalja el magát, nem gondoltam, hogy feljön hozzád. Gyere, szívem, fejezzük be a készülődést! – Megkértem Walkert, hogy kísérjen el bennünket – mondta Zoe. Nem is pillantott a mamája kezére. – Nagymama és nagypapa biztos meg akarnák ismerni. Walker látta és megértette az Elissa arcán átsuhanó érzelmeket. A lány nem akart találkozni vele a múlt éjszaka után, vagy legalábbis nem ilyen hamar. Zavarban volt, szégyenkezett, és nyilván nem értette, miért hagyta faképnél Walker. Vajon jobban érezné magát, ha tudná, milyen pokoli éjszakája volt? Hogy hányszor indult a lépcső felé, hogy befejezze, amit elkezdtek? De végül mindig visszafordult, és sosem fogja elmondani Elissának, milyen nehezen állt ellen a kísértésnek. Jobb ez így, biztonságosabb mindannyiuk számára. Walker tudta magáról, hogy kicsoda, micsoda, Elissa viszont csak azt az oldalát ismerte, amelyet megmutatott neki. – Zoe, Walker nem akar találkozni a szüleimmel – mondta Elissa. – Biztos megvannak a saját tervei a mai napra. – Egyébként is, ha velük jönne, csak bonyolítaná az amúgy is bonyolult helyzetet, mert akkor megint magyarázkodásra kényszerülne, és a szüleivel már így is elég feszült volt a viszonya. Walker leguggolt, és a kislányra mosolygott. – Majd máskor elkísérlek. – Most! – erősködött Zoe. – Mami mindig megengedi, hogy elhozzam egy barátomat, ha elmegyünk valahová. Te is a barátom vagy. – Zoe – szólt rá Elissa tompán. – Gyere! 164

A gyerek végül kelletlenül megfogta a kezét, és hagyta, hogy elvezesse. Walker megint azt mondta magában, hogy jobb ez így, és hogy mindkettejüknek időre van szüksége. Csakhogy öt perccel később Elissa újra kopogtatott az ajtaján. – Leeresztett a gumim – mondta, de kerülte a férfi tekintetét. – Kicseréltem a másik hátsó abroncsomat, de nem vettem pótkereket. Randy műhelye még zárva van, és azon tűnődtem, elvinnél-e a szüleimhez. Ha taxival megyünk, magyarázkodnom kell, azt meg nem akarom, hogy értem jöjjenek. Walker érdekesnek találta, hogy inkább hozzá fordul, mint a családjához. – Rendben – bólintott. – Kiteszlek a házuknál, és visszamegyek értetek, ha végeztél. A lány tekintete felkúszott a férfi arcára. – Nem. Ha eléggé felvértezed magad, akár be is jöhetsz. – Felsóhajtott. – A csudába! Kedvesebben akartam fogalmazni. – Értem a lényeget. – Tényleg? Tudod, milyen fura mindez? Két hónapja még azt sem tudtam, ki vagy. Három hónapja még nem is laktál itt. Nem tudom, mi történt köztünk a múlt éjjel, azaz tudom, csak nem fér a fejembe, hogy miért nem… – Bosszúsan fújt egyet. – A pokolba! Pedig megfogadtam, hogy nem beszélek róla, de nehéz megállni. Úgy viselkedem, mint egy buta liba, meg akarom kérdezni, hogy én tehetek-e róla, hogy… – Nem, dehogy – válaszolta Walker. Nem értette, hogy juthatott ilyesmi a lány eszébe. – Én is így gondoltam. De… a férfiak nem szoktak ilyet csinálni, aztán egyszerűen lelépni. – Nem. – Elárulnád, miért hagytál ott? – Mami, kész vagyok! – rikoltotta lentről Zoe. – Hozom a kulcsaimat – mondta Walker megkönnyebbülten, de mielőtt elfordulhatott volna, Elissa megérintette a karját. – Ugye, nem te… nem te lyukasztottad ki a gumimat? Walkert nem lepte meg a kérdés. A helyében benne is felmerült volna. – Ha ezt meg kell kérdezned – mondta lassan –, akkor nem jobb, hogy a dolgok úgy értek véget, ahogy véget értek? 165

– Nagymama fog aprósüteményt sütni? – kérdezte Zoe a terepjáró hátsó üléséről. – A tévében a nagymamák mindig sütnek aprósüteményt! – Persze hogy fog – mondta Elissa. – A mamám készíti a világon a legjobb mogyoróvajas süteményt. – Hurrá! Zoe izgalmában egyfolytában izgett-mozgott, de Walker érezte, hogy Elissa kevésbé lelkes, és minél közelebb érnek a szülei házához, annál jobban nő benne a feszültség. Mire leparkoltak az épület előtt, a férfi nem csodálkozott volna azon sem, ha kiugrik a kocsiból és eliszkol. Alighogy kikapcsolta a motort, a homoksárga épületből kilépett egy középkorú házaspár. Elissa a biztonsági öve csatjáért nyúlt. – Itt vagyunk – fuvolázta vidáman, de Walker látta rajta, hogy ideges. És amikor kiszállt, megkerülte a kocsit, hogy kisegítse őt és Zoe-t, Elissa megragadta a csuklóját, és a körmét a húsába mélyesztette. – Most nem hagyhatsz itt! Walker bólintott, bár nem tudta, hogy ezt kérésnek vagy parancsnak vegye-e. – Sziasztok! – köszönt Elissa mosolyogva, ahogy odaértek a házaspárhoz. – Anya, apa, ő egy barátom, Walker. Egy házban lakunk. Ma reggel leeresztett a gumim, és ő fuvarozott ide bennünket. Ez pedig Zoe. A lányáért nyúlt, de az ötéves nem állt ott mellette. Walker lepillantott, és döbbenten fedezte fel, hogy a kislány az ő háta mögé bújt. Elissa leguggolt. – Édesem, ne félj! – Semmi baj, Elissa – mondta a mamája, remény és csalódottság fájdalmas keverékével bámulva az unokájára. – Eltarthat egy darabig, amíg megszokik bennünket. Elissa apja Walkerhez lépett. – Kevin vagyok, ő pedig a feleségem, Leslie. Walker megrázta a kezét. – Örvendek, uram! Elissa szülei hétköznapi emberek voltak, hétköznapi életet éltek. A maguk módján nyilván szerették a lányukat, és nem értették, miért szökött el. 166

Walker szerette volna megmondani nekik, hogy ez nem az ő hibájuk volt. A sors gyakran akkor babrál ki velünk, amikor a legkevésbé számítunk rá. Az élet már csak ilyen, az emberek meghalnak, kiábrándulnak egymásból, vagy megszöknek otthonról. És ez senkinek sem a hibája. De tudta, hogy nem értenék meg. Leslie is leguggolt Zoe elé. – Tudod, ki vagyok? – kérdezte. Zoe megragadta Walker lábát. – A nagymamám. – Akkor azt is tudod, hogy az a dolgom, hogy szeresselek és kényeztesselek, igaz? Zoe némán bólintott. – Szereted a fahéjas tekercset? – kérdezte Leslie. Zoe megint bólintott. – Most sütöttem egy tepsivel. Segítesz bekenni karamellával? Újabb bólintás. – Remek. – Leslie felegyenesedett, nyújtotta a kezét, és Walker abban a furcsa helyzetben találta magát, hogy neki kellett noszogatnia a kislányt, hogy menjen a nagymamájával. – Köszönöm – súgta a fülébe Elissa. – Gondolom, Zoe izgalma csak addig tartott, amíg nem szembesült a valósággal. De most már jól van. – És te? Te hogy vagy? – Egyelőre tűrhetően. Hogy később mi lesz, azt majd meglátjuk. Nagyjából másfél órával később, reggeli után Kevin visszavonult a dolgozószobájába, és magával hívta Walkert is, azzal az ürüggyel, hogy nézzenek együtt baseballmeccset, de valójában azért, hogy kifaggassa. Walker meg akarta mondani neki, hogy fölösleges fáradoznia, ő nem lesz része sokáig Elissa életének, és különben sem felelne meg a lányának, de attól félt, Kevin ezt nem értené meg. – Mivel foglalkozik? – kérdezte a házigazda, miután letelepedtek két egyforma tévéfotelbe. – Korábban a haditengerészetnél szolgáltam. Néhány hónapja szereltem le. Most a családi cégnél dolgozom. Van néhány éttermünk. Kevin összeráncolta a homlokát. – A Buchanan? – Az az egyik. 167

– Lenyűgöző. Remek. Elissának szüksége van egy megbízható, szilárd jellemű férfira. Walker egy pillanatra visszakívánkozott a hadszíntérre. – Elissa és én csak barátok vagyunk, uram. Ami pedig azt illeti, hogy kire van szüksége, szerintem hamarosan rá fog jönni, hogy a lánya megváltozott, megvan a saját élete, és… Ekkor berontott a szobába Zoe, és odaszaladt hozzá. Ahogy fel akart mászni az ölébe, Walker a hóna alá csúsztatta a kezét, és felemelte. – Veszekednek – szepegte a kislány riadtan, tágra nyílt szemmel. – Mami és nagymama. Kevin felsóhajtott. – Ettől féltem. Jobb lesz, ha kimegyek, és megnézem, miről van szó. Walker bólintott, de a figyelme a gyerekre irányult. Miért hozzá menekült Zoe? A kislány úgy ült az ölében, mintha ebben nem lenne semmi rendkívüli, mintha ő az élete része lenne. – Nagymama megkérdezte, hogy a mami mit csinált azokkal a rockbandákkal – suttogta. – Mami dühbe gurult, és azt mondta, hogy nem tett semmi rosszat. Nagymama erre mondott valamit a dogokról, és én elszaladtam. Walker azt gyanította, hogy nem egy kutyafajtáról, hanem kábítószerről beszéltek, de nem javította ki a kislányt. Bizonyos dolgok nem egy ötéves gyerekre tartoznak. – Miért haragszik a nagymama a mamira? Hogyan feleljen erre? – Sokáig nem találkoztak – mondta lassan. –Amikor az emberek nem beszélnek egymással, összezavarodnak. – És ha most beszélnek, akkor kibékülnek? – Arra még valószínűleg várnod kell egy kicsit. – Meddig? – Fogalmam sincs. Zoe felsóhajtott, és hozzásimult. – Én mindig fogok beszélgetni a mamival. – Helyes – mormolta szórakozottan Walker, aki nagyon is a tudatában volt a kislány könnyű testének. Zoe olyan ellazultan feküdt a mellkasán, mintha tökéletes biztonságban érezné magát. Mintha tudná, 168

hogy ő sosem bántaná vagy hagyná el. Mintha azt hinné, hogy örökké számíthat rá. Dani a számítógépnél ült, és a korábbi napi ajánlatokat tanulmányozta. Egyetértett Pennyvel abban, hogy váltogatniuk kell a fogásokat. Természetesen a legnépszerűbb ételek mindig szerepeltek az étlapon, de ezeket különféle levesekkel, salátákkal és főételekkel kombinálták. Rendes körülmények között a napi ajánlatot a konyhafőnök állította össze, de Edouard ezt már nem vállalta. Mostanában amúgy is sokat panaszkodott, mert amióta Penny szülési szabadságra ment, hosszabb lett a munkaideje. Szerencsére majdnem úgy ért a főzéshez, mint a nyavalygáshoz, gondolta Dani. Későre járt, már elmúlt éjfél, és csak az étterem felől hallatszott zaj, ahol még dolgoztak a takarítók. Dani szerette ezt az időszakot, ilyenkor úgy érezte, hogy egy a csupán maroknyi, még ébren lévő ember közül, és mintha egy kiválasztottakból álló társaságba tartozna. Leütött még néhány billentyűt, aztán elküldte a fájlt a nyomtatónak. Az étlapokat könnyebb lesz összevetni, ha egymás mellé rakja őket. Végtére is nagy a tét a számára. Nemcsak azért vállalta ezt a munkát, hogy kisegítse egy barátnőjét, hanem azért is, hogy beleírhassa az önéletrajzába, de csak addig akart maradni, amíg Penny a szülés után vissza nem jön. Igaz, megvolt az az öröme, hogy az ittléte megőrjítette Glóriát, de ez nem bírhatja rá, hogy meggondolja magát. Valami újba akart kezdeni, a saját útját akarta járni. Felkelt és átsétált a nyomtatóhoz, az iroda másik végébe. Ahogy a gép elkezdte kidobálni a lapokat, a folyosó felől lépteket hallott. Kíváncsian kidugta a fejét az ajtón, és amikor meglátta Ryant, aki akkor jöhetett ki az irodájából, a gyomrában bizsergés támadt. – Sokáig dolgozol – jegyezte meg. Remélte, hogy a mosolya csak kollegiális érdeklődést árul el szexuális helyett. – Ezt rólad is el lehet mondani. – A férfi már majdnem odaért hozzá. – Át kellett néznem a hónap első felének mérlegadatait. De mi a te mentséged? – Napi ajánlatok. Nem akarok olyat kínálni a vendégeknek, ami teljesen megegyezik valamelyik korábbival. Szóval, hogy alakult a bevétel? 169

Ryan megállt előtte, elég közel ahhoz, hogy hátra kelljen hajtania a fejét, ha a szemébe akar nézni. – Kitűnően. Bár kibővíthetnénk valahogy az éttermet! Szinte minden este telt házunk van. Dani fintorgott. – Akkor a konyhát is ki kellene bővíteni, mert már így is maximális a kihasználtság. Ha még több vendéget hozol be, a séfek a végén kiszorulnak a hátsó sikátorba. – Rendezhetnénk szabadtéri hússütést – vigyorodott el a férfi. – Az emberek azt gondolnák, ez a nouvelle cuisine. – Alábecsülöd a vendégkörünket. – Talán. – Ryan a mennyezetre pillantott. – És ha az emelet felé terjeszkednénk? Lefogadom, hogy ott van elég hely. Berendezhetnénk egy második konyhát. Dani fontolóra vette az ötletét. – Ez sok átalakítással jár, és tapasztalatból mondom, hogy Gloria sosem menne bele. – Most nem Gloria a főnök. – Hacsak nem tudsz mindent elintézni, mielőtt visszajön, azt javasolnám, hogy várj. – Dani összeráncolta a homlokát. – Őszintén szólva, fogalmam sincs, Walker hogy vélekedne a javaslatodról. Ha komolyan gondolod, talán megpendíthetnéd neki. – Talán meg is teszem. Ryan váratlanul a nő füle mögé simított egy tincset, és ahogy az ujjai súrolták az arcát, Dani megremegett. – Miért Walker? – kérdezte halkan a férfi. – Miért nem te vezeted a Buchanan Enterprisest? Megvan hozzá az eszed, a szakképzettséged és a tapasztalatod. Pokoli jó főnök lennél. Dani úgy érezte, mintha hájjal kenegetnék, de egyelőre nem akarta elmondani neki az igazat, nem akarta beavatni a származása titkába. Még nem. Azzal csak elrontaná a hangulatot. Ráadásul fogalma sem volt, hogyan szője bele a társalgásba, hogy „hé, említettem már, hogy én nem vagyok vér szerinti Buchanan”? – Honnan tudsz ennyi mindent rólam? – kérdezte ehelyett. – Megnéztem a személyi anyagodat. – Tényleg? Nem vagyok benne biztos, hogy helyeslem. A férfi még közelebb húzódott hozzá. 170

– Többet akartam tudni rólad. Dani majdnem elolvadt, és ahogy a tekintetük összekapcsolódott, hirtelen nehezére esett levegőt venni. Aztán azon kapta magát, hogy szeretné megérinteni a férfi testét. Akárhol. – Meg is kérdezhettél volna – mutatott rá. – Rendben. Azt teszem. – Ryan lehajolt, és súrolta az ajkával az ajkát. – Mesélj el mindent magadról, Dani! Más körülmények között a lány boldogan teljesítette volna a kérését, de most túlságosan lefoglalta, hogy élvezze a férfi ajkának puhaságát, az ölelését. Ryan mindkét karját köréje fonta, és Dani kinyitotta a száját. A férfi azonnal élt a lehetőséggel, és a nyelvével cirógatni kezdte az övét. Csókolózunk, gondolta elképedten Dani. Csókolózom, és nem Hugh tart a karjában. Tíz év, mélázott el. Tíz éve nem csókolt meg más férfit. Tíz hosszú éven át hűséges volt Hugh-hoz, és a házassága megszegett ígéretekkel és túl sok sírással végződött. – Ezt rég meg kellett volna tennem – mormolta. Ryan felemelte a fejét. – Miről beszélsz? – Rólunk. Arról, amit csinálunk. A csókolózásról. Hétfő reggel Walker nyomott hangulatban ébredt, de nem tudta, mi okozta a rosszkedvét. Talán az, hogy tegnap olyan furcsán alakultak a dolgok közte és Elissa között, amit az is jelzett, hogy kifejezetten zavarban volt, amikor elköszöntek egymástól. Vagy a nyugtalanság, a vágy, hogy továbbálljon, amely jobban kínozta a szokásosnál, vagy az aggasztó gondolat, hogy nem fogja megtalálni Ben Ashleyjét. Bármi volt is az oka, úgy kezdte a napot, hogy szerette volna leharapni valakinek a fejét. Minthogy ezt nem tehette meg, a második legjobb dolgot választotta: meglátogatta a nagyanyját. Úgy vélte, amilyen pocsékul érzi magát, Gloria már nem sokat ronthat a helyzeten. Az asszonyt a kardiológiai osztályon találta, egy tágas különszobában. Az ágyban ült, számos párnával feltámasztva. A tévé ki volt kapcsolva, és egy könyv hevert az éjjeliszekrényen, de amikor Walker belépett, Gloria nem nézett rá, csak mereven kibámult az ablakon. – Elég sokáig tartott, amíg rászántad magad, hogy meglátogass – mondta köszönés helyett. 171

– Jó reggelt. Hogy vagy? – Szívrohamom volt, és eltörtem a csípőmet. Mit gondolsz? – De úgy látom, a kedélyállapotod a régi. Gloria haragos pillantást vetett rá. – Beszéltem az orvosokkal. Néhány nap múlva kiengednek. A jelek szerint kénytelen leszek vagy két hetet egy rehabilitációs klinikán tölteni, de mihelyt a csípőm valamennyire meggyógyul, hazamegyek. – Igen, Reid említette. Már elkezdett ápolónőket keresni melléd. – Reid – szipákolt megvetően Gloria. – Csodálatos! Akkor az ápolónőim hatalmas mellű, tyúkeszű szexbombák lesznek. Ez aztán felgyorsítja majd a gyógyulásomat. Walker aznap először elmosolyodott. – Reid biztos olyanokat választ, akik értik a dolgukat – mondta. És ezenkívül türelmeseknek és vastagbőrűnek is kell lenniük, hogy nyolc órán át képesek legyenek elviselni Glóriát. – Mi újság a cégnél? – kérdezte az asszony. –Milyen változtatásokat tervezel? Tudom, hogy ebben sántikálsz, úgyhogy ne is tagadd. Nem leszel képes megállni, hogy ne avatkozz bele abba, ami nem tartozik rád. – Az üzlet jól megy – mondta könnyedén Walker, eleresztve a füle mellett a sértést, miközben odahúzott egy széket, és leült. – Majdnem egy hete senki sem mondott fel. – Ezt úgy jelentetted ki, mintha valami jó dolog lenne. Ha valaki túl gyenge ahhoz, hogy kibírja a nyomást, jobb, ha elmegy. – Miért érzed úgy, hogy rémületben kell tartanod az alkalmazottaidat? – kérdezte a férfi csevegő hangnemben. – Ez kinek jó? Mi haszna? – Nem tartom rémületben őket. Csak magasra tettem a mércét. – Élvezed, hogy terrorizálhatod az embereket, igaz? – Ugyan mit tudsz te az üzletről? Az elmúlt tizenöt évben katonásdit játszottál. Az nem játék volt, gondolta Walker, de nem szándékozott erről vitát nyitni. Nyers szavai ellenére Gloria törékenynek látszott. Pedig ez nem az a jelző volt, amelyet valaha is használt volna rá, most mégis ráillett. Az arca sápadt volt, és így, smink nélkül sokkal öregebbnek tűnt. Ősz haja fénytelenül lógott a vállára, és a hálóingében – amelyet 172

valószínűleg valami neves divattervező jegyzett – kicsinek és gyámoltalannak hatott. – Már nem találkozgatsz azzal a nőszeméllyel, ugye? Kár volt rá pocsékolnod az idődet – mondta ekkor az asszony, és Walker aggodalma egy csapásra elszállt. – Ehhez semmi közöd. – Megmondhatta volna a nagyanyjának, hogy fölöslegesen aggódik Elissa miatt, de nem akarta megszerezni neki ezt az örömet. – Megtiltom, hogy randevúzz vele! – mondta az asszony. – Milyen jogon? És ha nem fogadok szót, mit csinálsz? Talán kirúgsz? – A nagyanyád vagyok. Tiszteletben kell tartanod a kívánságomat. – Nem hinném – kelt fel Walker. – Most bemegyek az irodába. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan Cal és Reid is meglátogatnak. – Azt ajánlom is! Elvégre ez a kötelességük – jelentette ki Gloria. – De Daninek nem az. Mondd meg neki, hogy nem kell bejönnie. Ő nem tartozik a családhoz.

173

13. Elissa félrehajította a tigrisszemet, amellyel dolgozott. A kis kő ugrándozva tovagurult az asztalán, és megállt néhány édesvízi gyöngy mellett. Semmi sem megy úgy ma este, ahogy kellene, mérgelődött a lány. Az idegesség nem kedvez a kreativitásnak. Hogyan csúszott ki így a kezéből az irányítás? Az élete azelőtt viszonylag egyszerű volt. Persze olykor adódtak anyagi nehézségei, de általában rendezett körülmények között élt. Most azonban egyszerre a nyakába szakadt egy csomó gond. Meg kell birkóznia a családjával és Walkerrel és a túl sok ékszermegrendeléssel… Bár abból ítélve, ahogy Walker felszívódott, miután elvitte az autógumiját megjavíttatni, vele valószínűleg nem sok dolga lesz a jövőben. És éppen ez dühítette fel. Hogy merészelte a férfi kielégíteni őt, aztán faképnél hagyni? Ez udvariatlanság. És érthetetlen. Milyen jogon dönti el ő, hogy szexelnek-e? Zoe már lefeküdt, így amikor Elissa meghallotta a terepjáró motorbúgását, az ajtóhoz sietett, és kilépett a szabadba. Várt, amíg Walker majdnem odaért a lakásához vezető lépcsőhöz, és csak ekkor szólalt meg: – Beszélni szeretnék veled. Walker nem tűnt meglepettnek, tehát valószínűleg kezdettől fogva tudta, hogy ott áll. Talán azt tervezte, hogy csak úgy elsétál mellette?

174

Elissa a nyitott ajtaja felé intett, és követte a férfit. De amikor már ott álltak egymással szemben az előszobában, hirtelenjében nem tudta, mit mondjon. – Hogy megy a munka? – kérdezte, és egyszerre nagyon butának érezte magát. – Jól. Remekül. Ma meglátogattam a nagyanyámat is, ami mindig segít megfelelő perspektívába helyezni a problémákat. Elissa nem akart Gloria Buchananről beszélni. Nem hitte, hogy ez a téma javítana a közérzetén, vagy megkönnyítené az elalvását. – Én… sajnálom, hogy el kellett jönnöd a szüleimhez – mentegetődzött az illem kedvéért. – Nem lehetett valami kellemes. Walker vállat vont. – Nem volt nagy ügy. – Nem gondoltam, hogy nem fogják elhinni, hogy csak barátok vagyunk. Az apám később bevallotta, hogy kifaggatott. – Ez afféle férfidolog. És merő időpocsékolás. Elissa nem keresett partnert, és Walker nem érdeklődött iránta, ezt végre sikerült felfognia. Részben. Mert a teste továbbra is várakozó álláspontra helyezkedett. – Kösz, hogy lefoglaltad Zoe-t. Nem tudom, miért gondoltam, hogy kibékülhetek a családommal, és nem veszek össze az anyámmal. Ijesztő, hogy pontosan ott folytattuk, ahol annak idején abbahagytuk. Az ember azt hinné, hogy nyolc év alatt valami megváltozott. – Megváltozott. Majd meglátod, csak légy türelmes. Elissa a kanapé felé intett. – Leülnél? Attól félt, hogy a férfi nemet mond, de meglepetésére Walker némán lehuppant. Elissa letelepedett vele szemben a klubfotelbe. – Az anyám nem hisz nekem – mesélte. – Hiába mondtam, hogy amíg egy rockbandával voltam, akkor sem nyúltam droghoz. Elfogadja, hogy több férfival volt kapcsolatom, nem kételkedik benne, hogy nem akartam teherbe esni, de nem hiszi el, hogy tiszta vagyok. Egyre csak arról faggatott, hogy még mindig kábítószert szedek-e, és hogy valóban ki akarom-e tenni ennek Zoe-t. Borzalmas volt. – Talán csak segíteni szeretne. – Nem tehetné ezt meg kevésbé bosszantó módon? – Talán nem tudja, hogyan. 175

– Gyűlölöm, amikor ilyen logikus vagy. – De nem ez volt, ami Elissát a legjobban érdekelte. – Miért csináltad? Walker nagy levegőt vett. – Nem tudsz beletörődni és annyiba hagyni? – Nem igazán. – Elissa kinyitotta és becsukta a száját. – Nem tudom, mit gondoljak. Szomszédok vagyunk, és te mindig nagyon rendes voltál. Segítettél nekem és Mrs. Fordnak, Zoe is nagyon megszeretett. Tudom, hogy féltél, hogy tói közel kerülsz hozzá, és ezt megértem. Leszögezted, hogy nem akarsz kapcsolatot kezdeni velem, és mivel én is el akarom kerülni a férfiakat a következő tizenhárom évben, ezt nem is bánom. De történt valami köztünk, és azzal, hogy nem beszélünk róla, nem tesszük meg nem történtté. – Haragszol? Bocsánatkérésre vársz? – Nem, dehogy. Csak tudni akarom az okát, hogy miért… – Elissa elnémult. Walker olyan sokáig hallgatott, hogy a lány már azt hitte, nem fog válaszolni, hogy egyszerűen kisétál a lakásából, és örökre eltűnik az életéből. – Sosem gondoltam volna, hogy önszántamból otthagyom a haditengerészetet – bökte ki végül Walker. – Addig akartam maradni, amíg nyugalomba nem vonulhatok. De egy nap felébredtem, és tudtam, hogy vége, nem bírom tovább. Nem tudok többé ölni, nem tudom ütközetbe küldeni az embereket, hogy meghaljanak. Túl sok halált, túl sok vérontást láttam. Így aztán hazajöttem. Csak hogy már nincs otthonom. Van két bátyám, egy húgom, van pénzem, de különben semmim sincs. Nincs semmi állandó az életemben. Az üressége fájó érzéssel töltötte el a lányt. – És ez megfelel nekem – folytatta Walker. –Szándékosan távol tartom magam az emberektől. Ez az én döntésem. De olykor adódnak kísértések, amelyeknek nem tudok ellenállni. Ilyen vagy te is. Elissa sokféleképpen gondolt magára, de kísértésként soha. – Én? – nyögte ki. Walker vállat vont. – Tetszik a mozgásod, az illatod, a kitartásod, hogy sosem adod fel. Tudtam, hogy távol kell maradnom tőled, tudtam, hogy hibát követek el, de nem érdekelt. Elkezdtem valamit, mert szükségem volt rá, Elissa, 176

szükségem volt arra, hogy megcsókoljalak, hogy megérintselek. Tudni akartam, milyen érzés, hogy milyen ízű az ajkad, a bőröd. Elissa elpirult, ugyanakkor izgalomba is jött. Walker szavai éppúgy felszították a vágyát, mint korábban a simogatásai. – De akkor miért álltál meg? – kérdezte. – Voltál már szerelmes? A kérdés váratlanul érte a lányt. – Én… nem. Azt hittem, szeretem Neilt, de valójában azt szerettem, akinek képzeltem. – Én voltam. Egyszer. Fájdalom nyilallt Elissa szívébe. – Kibe? – Charlotte-nak hívták, a gimiben együtt jártunk. Amikor először megpillantottam, tudtam, hogy vele fogom leélni az életemet. Élissa szerette volna elhallgattatni a férfit, ugyanakkor kétségbeesetten vágyott rá, hogy megtudja, mi történt közte és a barátnője között. – Harmadikos voltam, amikor az iskolámba került – folytatta Walker. – Gyönyörű lány volt, magas, vörös hajú, a leghatalmasabb zöld szempárral, amelyet valaha láttam. Bemutatkoztam neki, és ő ugyanazt érezhette, amit én, mert utána elválaszthatatlanokká váltunk. – Milyen romantikus! – nyögte ki Elissa, és nyelt egyet, mert hirtelen kiszáradt a torka. – Az volt. Tudtam, hogy ő az a lány, akit feleségül veszek. Elhatároztuk, hogy együtt járunk majd Kaliforniában egyetemre, és diplomaosztás után összeházasodunk. Sosem kellett megkérnem a kezét, egyszerűen tudtuk, hogy így lesz. Aznap éjjel, amikor betöltötte a tizenhetet, szeretkeztünk. Mindkettőnk számára az volt az első alkalom. Elissának kényszerítenie kellett magát, hogy ne mozduljon, mert legszívesebben összegömbölyödött volna, és befogta volna a fülét. Ki akarta utasítani a férfit a lakásából, rá akart ripakodni, hogy sose jöjjön vissza, ehelyett biztatóan bólintott. – Egyik délután, amikor szeretkeztünk, egy csomót éreztem a mellében. Szóltam neki, ő pedig szólt a mamájának, és elment az orvoshoz. Kiderült, hogy rákos. Elissa döbbenten pislogott. – De hát olyan fiatal volt! 177

– Mi is ezt gondoltuk. De évente körülbelül ötszáz húsz év alatti nőnél diagnosztizálnak mellrákot. Abban az évben Charlotte volt az egyik. –Walker a kanapé szélére csúszott, és a térdére támasztotta a könyökét. – Megműtötték, kivették a csomót. Mivel annyira fiatal volt, az orvosok nem akarták amputálni a mellét. Senki sem tudta, mi történt, rajtam kívül. Emlékszem, hogy mindig igyekeztem mellette menni a folyosókon, vigyázva, hogy senki se ütközzön belé. Emlékszem, hogy sírt az első alkalommal, amikor a műtét után szeretkeztünk. Emlékszem, mennyire félt, hogy így már nem fogom szeretni őt, és milyen sokáig tartott, amíg elhitte, hogy az érzéseim sosem fognak megváltozni. Elissa reszkető lélegzetet vett. Nem tudta, mit gondoljon, mit érezzen. A görcs a hasában előrevetítette a szomorú befejezést. – A rák visszatért – mondta tompán a férfi. – Egy évvel később, áprilisban az orvosok rájöttek, hogy hibáztak. A rák visszatért, és mindenütt áttétet képezett. Azt mondták, Charlotte-nak hat hónapja sincs hátra. Lebámult a földre. – Nem volt képes elmondani nekem, az édesanyját kérte meg rá. Rémült voltam, olyan rémült! Nem akartam elhinni, hogy igaz, és aztán rájöttem, hogy képtelen vagyok rá… képtelen vagyok rá, hogy végignézzem a haldoklását. És ezt Charlotte is tudta. Amikor meglátogattam, kiolvasta a szememből. Sírt, és én is sírtam, és ő elküldött. Azt mondta, menjek el, és sose jöjjek vissza. – Miért? Hogy megkíméljen? Walker bólintott. – Tudtam, hogy szüksége van rám. Tudtam, hogy azt akarja, hogy maradjak. De úgy tettem, mintha szót fogadnék, és elmenekültem. – Felemelte a fejét. – Mindenkinek azt mondtam, hogy azért álltam be a haditengerészethez, hogy borsot törjek Gloria orra alá, de ez nem igaz. Azért álltam be, mert nem akartam látni a szerelmem haldoklását. Az érettségi utáni napon felszívódtam. Sosem telefonáltam, nem hagytam üzenetet. Cserbenhagytam Charlotte-ot. Elissa nem erre számított, és megdermedt a döbbenettől. – Az édesanyja felhívott – suttogta Walker. –Könyörgött, hogy jöjjek haza. Azt mondta, a lányának szüksége van rám, hogy csak néhány hét, amíg… Hogy Charlotte az ő kicsikéje, a legdrágább kincse, és a kedvéért, azért, hogy más belátásra bírjon, bármire hajlandó lenne. A 178

saját nevében beszélt, nem Charlotte üzent értem. Én pedig ahelyett, hogy teljesítettem volna a kérését, elutaztam a kiképzőtáborba. – Mikor halt meg? – kérdezte lágyan Elissa. – Augusztusban. Küldött egy levelet. Azt írta, hogy szeret, és tudja, hogy én is szeretem őt. Egy évig nem tudtam magam rászánni, hogy elolvassam. Soha többé nem láttam a családját. Elköltöztek innen. – Walker felállt és az ajtóhoz indult. – Ez vagyok én, Elissa. Olyasvalaki, aki nem tartott ki a nő mellett, akit szeretett. Bár képes lettem volna meghalni érte, annyi bátorságom nem volt, hogy vele legyek, amikor meghal. Szóval sose bízz bennem, ha valami fontos dologról van szó, mert jó esély van rá, hogy csalódást okozok – fejezte be, és kilépett az éjszakába. Elissa nem tartóztatta. Ott maradt a nappaliban, és könnyek patakzottak végig az arcán. Azt, hogy kit sirat: önmagát, Walkert vagy egy bátor fiatal nőt, akinek túl hamar kellett szembenéznie túl sok fájdalommal és veszteséggel, ő maga sem tudta volna megmondani. – Itt az ideje egy válságtanácskozásnak – jelentette ki Mindy következő kedden, zárás után. Frank már elment a bankba, a takarítók még nem érkeztek meg, így csak Ashley, Elissa és ő tartózkodott a bisztróban. – Ki miatt? – kérdezte Elissa, bár sejtette. – Miattad. Ashley odatuszkolta a pulthoz, lenyomta egy székre, aztán a fagylaltgéphez ment, és felkapott egy adagolókanalat. – Nem vagy önmagad – mondta. – Ezt már egy ideje megállapítottuk, de az utolsó napokban tovább romlott a helyzet. Elissa összerezzent. – Ez ennyire látszik? Sajnálom. Nem akartam, hogy észrevegyétek. – De észrevettük – mondta Mindy vigyorogva. – Gyerünk, ki vele! Tudod, hogy szeretünk. Mondd el, mi a baj! Elissa habozott, de inkább azért, mert nem tudta, hol kezdje, mint titkolózási vágyból. – Az a fickó az oka – mondta Ashley. – Igaz? – Részben. És a családom. Pontosabban a szüleim. Itt élnek, Seattleben. Mindkét nő tátott szájjal bámult rá. 179

Az egyik oka annak, hogy Elissa szeretett itt dolgozni, az volt, hogy sosem faggatták a múltjáról. Elfogadták, hogy mindenkinek megvannak a maga kis titkai, és senkitől sem várták el, hogy megossza ezeket a többiekkel. Elissa most elmesélte a barátnőinek a múltja kivonatos verzióját, kezdve a szökésével, és befejezve a szüleinél tett vasárnap délelőtti látogatásával. – Nem tudom, mit gondoljak – ismerte el. – Kicsúszott a talaj a lábam alól. Égyrészt örülök, hogy újra van családom, másrészt… Fogalmam sincs, hogyan kezeljem mindezt. A szüleim most már tudják, hogy itt élek, felvettük egymással a kapcsolatot, és végtére is én szöktem meg, akkor meg miért haragszom rájuk? Mindy hozzá lépett és megölelte. – Mert nélküled is folytatták az életüket. Mert nem szenvedtek eleget. Ebben lehet valami, állapította meg Elissa. – Nem akarok így gondolkozni. Ez felszínes és önző. – Emberi. Elszöktél otthonról, de az élet ment tovább. Nézd meg, mennyire megváltoztál! A szüleid is megváltoztak. Teljesen új alapra kell helyeznetek a kapcsolatotokat, és ez időbe telik. Elissa bólintott, és elfogadta a csokis turmixot, amelyet Ashley feléje nyújtott. – Csak annyira összezavarodtam. És nem csak miattuk, Walker miatt is. Ashley és Mindy jelentőségteljesen összenéztek. – Tudtam, hogy férfi van a dologban – mondta Mindy. – És rá tippeltem. – Belemerített egy kanalat a turmixába. – Jóképű, gazdag és facér. Mi a gond? – Szeretném leszögezni, hogy most egy teljesen elméleti problémát taglalunk. Valójában nem akarok senkivel sem kapcsolatot kezdeni. Ashley a szemét forgatta. – Nem, persze hogy nem. Elissa elengedte a füle mellett. – Walker érzelmileg semmibe sem akar belebonyolódni. Ezt többször említette, és ma már azt gondolom, hogy igazat mondott. – Ha úgysem akarsz kapcsolatot kezdeni vele, mit számít? – faggatta Ashley. Elissa összerándult. 180

– Azt mondtam, elméleti problémát taglalunk. – Nem hiszem, hogy ez csak merőben elméleti probléma – jegyezte meg Mindy. – És te? Elissa nem tudta, mit feleljen. Egy héttel ezelőtt talán beismerte volna, hogy érdeklődik a férfi iránt, de most… Walker vallomása mindent megváltoztatott. A férfi cserbenhagyta az egyetlen személyt, akit állítólag szeretett, és ez megrémítette őt. – Olyasvalakit akarok, aki kitart mellettem – próbálta szavakba önteni az érzéseit. – Elegem van az önimádó, önző alakokból. Én… – Álmaid hercegét keresed – sóhajtott fel Mindy. – Mint mi mindannyian, nem? – kérdezte Ashley. – Olyan férfit keresünk, aki megnevettet, aki támogat, és kitart mellettünk jóbanrosszban. Ez annyira nagy kérés? Én kész vagyok ugyanezt megtenni a páromért. – Kortyolt egyet a turmixából. – A pasikkal van baj, vagy velünk? Mi vagyunk túl igényesek? – Ez rémes – mondta Mindy, és Elissára nézett. – Mennyire rossz a helyzet? Teljesen belezúgtál ebbe a Walkerbe, vagy még kimászhatsz a csávából, mármint érzelmileg? Elissa beleejtette a kanalát a pohárba, és döbbenten a barátnőjére bámult. – Nem zúgtam bele! – tiltakozott. – Aha. – Mindy megrázta a fejét. – Bárhogy is döntesz, ne feküdj le vele! Mi, nők hajlamosak vagyunk kötődni ahhoz, akivel lefekszünk, ez a szomorú igazság. Amikor együtt hálok valakivel, minden megváltozik. Szerintem a hormonok a ludasok, amelyek felébresztik a családalapítási vágyat. Egyszer olvastam erről valahol. A lényeg, hogy állj ellen a csábításnak. – Összeráncolta a homlokát. – Nem szeretkeztetek, ugye? – Természetesen nem – vágta rá hevesen Elissa. Amit csináltak, aligha számított annak, legfeljebb előjátéknak. – Mondtam már – folytatta –, hogy nem akarok kapcsolatot kezdeni senkivel sem. Ashley elmosolyodott. – Gyűlölöm, hogy én vagyok, aki közli veled a rossz hírt, de már megtetted. És magától nem fog megoldódni a problémád. Rendezned kell a viszonyotokat… Tisztáznod kell, mik a szándékaid Walkerrel. – Nincs viszonyunk. És Walker csak egy parányi szerepet játszik az életemben – erősködött Elissa. 181

– Ha ezt elég gyakran hajtogatod, egy nap talán el is hiszed – mormolta Mindy. Walker leparkolt az Öreg Halász előtt. Az étterem ugyan még órákig zárva lesz, de ő azért jött, hogy találkozzon az új üzletvezetővel. Ahogy kiszállt a kocsijából, a mobilja megcsörrent. – Buchanan – szólt bele. – Halló, főnök, itt Vicki! Bocs a zavarásért, de egy úriember kereste telefonon. Bob Rickman. Azt mondta, régi ismerőse. – A nő eldarálta Bob számát. – Visszahívom – mondta Walker, és bontotta a vonalat. Evek óta nem beszélt Bobbal, azóta, hogy a fickó otthagyta a haditengerészetet, és megalapította a saját biztonsági cégét. Walker beütötte a számot, és kérte a barátját, akit rögtön kapcsoltak is. – Hallottam, hogy leszereltél! – harsogta Bob vidáman. – Azt gondoltam, addig szolgálsz majd, amíg dobozban nem szállítanak haza. – Én is, de máshogy alakult. – A jelek szerint. Mit csinálsz mostanság? – A családi céget vezetem. Bob nevetett. – Az nem fog sokáig lekötni. Van egy jobb ajánlatom. Terjeszkedünk, Walker, és szükségem lenne jó emberekre. Olyanokra, mint te. Nagy dohányról beszélek, és nemzetközi biztonságról, olykor nagyon veszélyes helyeken. Sok munka, sok pénz, hosszú szabadság trópusi szigeteken, gyönyörű csajszik… Mindent megkaphatsz, amit csak kívánsz, és egy vagyont kereshetsz. – Vagy meghalhatok – mondta könnyedén Walker. Ez volt az ajánlat hátulütője. Az előnye az, hogy a fegyveresek, akikkel szembe kellene szállnia, valódiak lennének, nem a múlt kísértetei. Bob hahotázott. – Persze, semmit sem adnak ingyen az életben, de te okos vagy Tudod, hogyan húzódj fedezékbe. Különben is, ne mondd, hogy élvezed azt, amit csinálsz. Ugyan már, Walker, ismerem a magadfajtákat. A fenébe, én is ilyen voltam. A civil élet szép és jó, de nem nekünk való. Mi a törvényesség határán élünk, a lételemünk a veszély. Ez a te világod. – Nem hiszem. 182

– Ne mondj nemet! – kérte Bob. – Fontold meg az ajánlatomat! A számomat tudod. – Nem fogom meggondolni magam. – Várjuk ki a végét! Egyszer majdcsak megunod a cégvezetést, és felhívsz. Walker bontotta a vonalat. Talán Bobnak igaza van, talán sosem lesz képes teljesen beilleszkedni a civil életbe, de akkor sem folytatja a régit. Átvágott a járdán, és belépett az étterembe. Odabenn hűvös félhomály fogadta, fokhagymaszag, és valami lassú tűzön rotyogó étel illata, amitől összefutott a szájában a nyál. De aztán azon kapta magát, hogy az evés helyett Elissa jár az eszében. Napok óta nem látta a lányt, és nem is számított rá, hogy egyhamar találkoznak azok után, hogy mesélt neki a múltjáról. A lány most már tudja, miféle ember ő, érthető, ha elkerüli, morfondírozott, ahogy Dani irodájához ballagott. Az ajtó félig nyitva állt. Walker nem kopogott, csak belökte – és meglátta a kishúgát az új üzletvezető karjában. – Úgy tűnik, korán érkeztem – jegyezte meg szárazon, ahogy mindketten feléje fordultak. – Ó! Sajnálom – mosolygott Dani, és kibontakozott Ryan öleléséből. Walker rá sem pillantott, szemét a másik férfira szegezte, aki kiegyenesedett és kezet nyújtott. – Ryan. – Walker. Kezet ráztak. Walker össze akarta préselni a másik férfi ujjait, amíg szét nem roppannak a csontjai, de ellenállt a kísértésnek. Ryan és Dani összenéztek. – Minden rendben lesz – mondta a lány. – Adj egy percet nekünk! Ryan bólintott, és kisétált az irodából. Dani Walkerhez fordult. – Ne merészelj üvöltözni vele! – Érdekes viselkedés. A lány már nem mosolygott. – Komolyan beszélek, Walker. Oké, igazad van, nem kellene ilyesmit csinálnunk a munkahelyünkön, de megtettük, na és? Senkinek sem okoztunk vele fájdalmat. – Elnémult, és az arca felragyogott. – Kedvelem Ryant. Ő pedig szexinek tart. A Hugh-val történtek után megérdemlek ennyit. 183

Walker majdnem mindennek ellen tudott állni, kivéve Dani mosolyát. – Van jövője a kapcsolatotoknak? – Nem tudom. Szeretném azt mondani, hogy igen, de ehhez még nem ismerjük eléggé egymást, és én még válófélben vagyok. Szóval fogalmam sincs. De szeretném, ha lenne. – Ne hagyd, hogy bántson! – óvta Walker. – Nem. Ezúttal a szívemet nem dobom oda, amíg nem vagyok teljesen biztos a dolgomban. Viszont… jó vele. – A részleteket nem akarom hallani. – Tényleg nem? – Tényleg. Walker örült, hogy megint boldognak látja a húgát. Hugh egy csirkefogó volt. Azok után, hogy Dani tíz évig ápolta és támogatta, a férfi bejelentette, hogy válni akar, aztán a házasságuk csődjéért Danire hárította a felelősséget. Danit már ez is megviselte, de amikor még az is kiderült, hogy a férje megcsalta, teljesen kiborult. – Menj, tartsd meg azt az értekezletet! – mondta Dani. – Neked kellene megtartanod. – Nem, kösz, nem pályázom a munkádra. Komolyan – mondta a lány. – Mihelyt Penny visszatér, odébbállok. Nem állítom, hogy nem élvezem, hogy borsot törhetek Gloria orra alá. Tudom, mennyire dühíti, hogy itt dolgozom, de vissza akarok térni az igazi szakmámhoz. – Segíthetek valamiben? – Jelen pillanatban nem. De értékelem az ajánlatot. – Dani a bátyjára mosolygott. – Ne haragudj Ryanre, amiért kikezdett velem! Nem tehet róla, hogy olyan átkozottul ellenállhatatlan vagyok. Szombat reggel Elissa háromszor is ellenőrizte Zoe apró bőröndjét. – Minden benne van – mondta a lánya türelmesen. – Tudom. Csak meg akarok győződni róla, hogy semmit sem felejtettünk el. – Elissa nem foglalkozott azzal, hogy harminc percen belül bármit, ami itt maradt, gyorsabban eljuttathat a szüleihez, mint ahogy kiszállítanak egy pizzát. – Jól fogod érezni magad – mondta, inkább saját maga, mint a lánya megnyugtatására. – Tudom. – Zoe szeme felcsillant. – Nagymama és nagypapa délután elvisznek az állatkertbe. És süteményt sütünk, aztán este tévézünk. Klassz lesz! 184

– Valóban. Elissa tulajdonképpen örült, hogy egyedül lehet, így tovább dolgozhat az ékszerein, de most, hogy vészesen közeledett Zoe távozásának időpontja, kezdett pánikba esni. – Először fordul elő, hogy nem itthon alszol – mondta. – Ez különös érzés lehet. – Mami, ötéves vagyok. Meg tudom csinálni. Mielőtt Elissa válaszolhatott volna, ismerős Lexus fékezett le a ház előtt. Zoe az ajtóhoz szaladt, és kitárta. – Kész vagyok! – kiáltotta. Elissa lassan követte, valami ürügyet keresve arra, hogy otthon tartsa. Sajnálatos módon semmi sem jutott az eszébe. – Szia, anya! – Szervusztok, lányok! – Leslie az unokájára nézett. – Akkor hát indulhatunk? – Ühüm! Mindent becsomagoltam, és az alvómacimat is elhozom – mesélte a kislány. – Remek. Elissa felkapta Zoe bőröndjét, aztán újra letette. – Ez lesz az első alkalom, hogy máshol alszik – kezdte. – Még csak ötéves. – Semmi baja nem lesz, ne félj! – nyugtatta meg Leslie. – Több gyermeket is felneveltem már. – Tudom, csak… A mamája türelmesen várt, de Elissa nem tudta, mit mondjon. Végül vállat vont, és kivitte Zoe bőröndjét a kocsihoz. A kislány követte a megviselt mackójával, amelyet óvatosan a hátsó ülésre fektetett, aztán visszaszaladt a házba. – Elbúcsúzom Mrs. Fordtól! – kiáltotta. – Rendben. – Elissa összefonta a mellén a karját, és amikor a lánya hallótávolságon kívül ért, az édesanyjához fordult. – Zoe lefekvés előtt szeret meginni egy pohár vizet. Csak egy kis pohárnyit adj neki, hogy éjjel ne kelljen felkelnie. És nem mindig eszi meg a vacsoráját, de én sosem erőltetem. – Tudom – mondta az édesanyja. – Én sem erőltettelek téged.

185

– Jó. – Elissa nem tudott megszabadulni a félelmétől. – Nézd, anya, szerintem ez még túl korai. Zoe annyira kicsi. Több időt kellene adnunk neki, hogy hozzátok szokjon. Az édesanyja mogyoróbarna szeme összeszűkült. – Több időt? Arra az időre gondolsz, amit vele tölthettem volna, ha hazajössz, amikor megtudtad, hogy terhes vagy? Arra, ami az enyém lett volna, ha nem szöksz el? Elissa hátralépett. – Tessék? – Igyekeztem türelmes és megértő lenni – mondta az édesanyja, haragtól fojtott hangon. – De ne feszítsd túl a húrt, Elissa, mert könnyen elszakadhat, és nem türtőztetem tovább magam! – Te? Ugyan mi okod van neked a haragra? – Hogy mi? Mit szólsz például ahhoz, hogy a lányom nyolc évre eltűnt? Nyolc év! Azt sem tudtuk, élsz-e még. Egy nap egyszerűen nyomod veszett. El tudod egyáltalán képzelni, milyen volt? Hogy hány éjszaka ültem kétségbeesetten a telefonnál, várva valamilyen, bármilyen hírt, ugyanakkor rettegve, hogy mit fogok hallani? Hogy megtalálták a holttestedet? De nem találták meg, és olykor a bizonytalanság még rosszabb volt. Az édesanyja hangja elfulladt az érzelmektől, az arca eltorzult. Úgy nézett ki, mintha bármelyik pillanatban sírva fakadhatna, de Elissát ez most nem nagyon érdekelte. Csak arra volt képes, hogy felvértezze magát a váratlan támadással szemben. – Egész idő alatt kutya bajod sem volt – folytatta az édesanyja. – De nem vetted a fáradságot, hogy ezt tudasd velünk. Tudod, hogy egy nap sem múlt el anélkül, hogy ne gondoltam volna rád, ne imádkoztam volna érted, ne rágódtam volna azon, hogy hol lehetsz és mit csinálsz? Tudod, hogy a hihetetlen önzésed, az eltűnésed mit tett a családunkkal? Az öcséddel? Megfosztotta őt a gyermekkorától. Annyira lefoglalt bennünket a keresésed, hogy egyre jobban elhanyagoltuk. – Telefonáltam – mondta csendesen Elissa. Képtelen volt megbirkózni azzal, amit az édesanyja így egyszerre rázúdított. – És beszéltél egy tizenhárom éves fiúval. Az nem számít! – sikoltotta Leslie. – Miért nem hívattál a telefonhoz engem vagy az apádat? Miért nem jelentkeztél újra? Tudod, mekkora fájdalmat okoztál nekünk? Tudod, milyen volt elvinni a fényképedet a rendőrségre, 186

plakátokat ragasztgatni a fákra, jutalmat ajánlani? Tudod, hogy azt mondták nekünk, valószínűleg meghaltál, és azt tanácsolták, hogy próbáljuk meg folytatni az életünket? Meg tudtam volna bocsátani neked – mondta az asszony. – Idővel. De van egy gyermeked, Elissa. Most már te is tudod, milyen szeretni egy kisbabát, a karodban tartani. Tudod, milyen erős az anyai szeretet, és hogy sosem múlik el. Tudod, és mégsem hívtál fel. Hagytad, hogy szenvedjek. Valami elszakadt Elissában, és hirtelen kitört belőle az évek során felgyülemlett fájdalom. – Nem kerestetek tovább! – kiabálta vissza. – Feladtátok! Itt lakom már öt éve, de egy kamasz fiú talált meg! Mert benneteket már nem érdekeltelek. Már nem szerettetek. Folytattátok az életeteket. Én sosem hagynék fel Zoe keresésével! Soha! Az édesanyja rámeredt. – Ezt mondod most, de fogalmad sincs, min mentem keresztül. Tudod, miért nem kerestelek tovább? Mert ideg-összeroppanást kaptam. Az apád egy nap hazajött, és ott talált összegömbölyödve a szoba sarkában. Már nem tudtam megbirkózni az elvesztéseddel. Így elutaztam, begyógyszereztek, és megtanultam kezelni a fájdalmat. – Úgy, hogy lemondtál rólam – suttogta Elissa keserűen. Az édesanyja épp most erősítette meg a legrosszabb félelmét. Nem tudta, kit gyűlöl jobban, önmagát, amiért mindezt előidézte, vagy a mamáját, mert nem volt elég erős, hogy mindennek dacára tovább keresse. Az édesanyja ajka megfeszült. – Igazad van. Lemondtam rólad. Zoe ekkor szökdécselt ki az ajtón. – Mehetünk! – kiáltotta lelkesen. – Holnap hatra hazahozom – mondta Leslie, ahogy besegítette a kislányt a kocsiba, és bekapcsolta a biztonsági övét. Elissa úgy érezte, mintha egy acélgerendával ütötték volna le. Minden csontja fájt. A lelke egyetlen tátongó, nyílt seb volt. Arra is alig futotta az erejéből, hogy visszaintsen Zoe-nak, amikor a lánya elbúcsúzott tőle. A kis Lexus kitolatott a felhajtóról, és elrobogott. Elissa egyre jobban remegett, és valószínűleg ösz-szeesett volna, ha két erős férfikar el nem kapja. 187

Felismerte a megmentője illatát és érintését, ahogy a férfi felnyalábolta és bevitte a lakásába. Walker gyengéden leültette a kanapéra, és ő ernyedten nekidőlt. – Hallottad – suttogta. – Az egész háztömb hallotta. – Azért élek, hogy szórakoztassam a szomszédaimat. – Mostanáig elég csendes voltál. Már esedékes volt egy kis dráma. Elissa mosolyogni próbált, de nem tudott. Ekkor felemelte a fejét, és a férfi sötét szemébe nézett. – Miért fáj ennyire? – Mert az élet komisz. – Nem tudom, mit csináljak. Nem tudom, hogyan mulasszam el a fájdalmat. És ekkor a férfi, aki figyelmeztette, hogy benne nem szabad megbízni, föléje hajolt és megcsókolta.

188

14. Elissa tudta, hogy ez rossz ötlet. Amikor utoljára hasonló helyzetben találták magukat, a dolgok kicsúsztak az irányításuk alól, és ő csak újabb sebeket szerzett. De Walker olyan gyengéden, olyan óvatosan bánt vele… Hogyan állhatna ellen neki? – Ezúttal ne legyél gyáva! – mondta, amikor a férfi felemelte a fejét. Walker egyik szája sarka felfelé görbült. – Megígérem, hogy tökéletes úriember leszek. – Nem vagyok benne biztos, hogy ezt akarom. – Akkor mit akarsz? Érdekes kérdés volt, amelyre a lány nem tudta a választ. Walker megint fölé hajolt. – Kérlek, Elissa! – suttogta, mielőtt az ajka súrolta az övét, és a lány engedett a halk könyörgésnek, mindkét kezét a mellkasára tette, és szétnyitotta az ajkát. Walker nyelve besiklott a szájába. Édes volt, és kicsit kávéízű. A bőre pedig szappanszagú. Nemrég zuhanyozhatott és borotválkozhatott, mert a haja még nedves volt, és az álla teljesen sima. Míg a nyelve a nyelvével incselkedett, a lány a mellkasát simogatta, élvezve, hogy az elnyűtt póló alatti izomkötegek minden érintésére megfeszülnek. Hirtelen felébredt benne a vágy, hogy végigsimítson a meztelen bőrén, és megrángatta az ingét. Walker félbeszakította a csókot, de csak addig, amíg ledobta a ruhadarabot. Aztán megragadta a lány kezét, és magához szorította, mintha ő is szomjazna az érintésére. 189

Elissa cirógató ujjai bejárták a mellkasát, a vállát, a karját. Walker közben a lány állát és nyakát puszilgatta, majd az egyik karját a derekára fonta, a másik kezét először a hasára fektette, aztán az ujjai megindultak felfelé, a melle felé. Elissa mellbimbója megkeményedett, az ölét forróság öntötte el. Walker ekkor újra birtokba vette az ajkát. Szenvedélyes csókjaitól a lánynak elakadt a lélegzete. Teljesen belefeledkezett a gyönyörbe, amellyel a férfi megajándékozta. Walker most éppen a mellét vizsgálta meg közelebbről, egymás után megérintve, finoman megcsipkedve a bimbókat, a tenyerét a puha halmokra borítva, masszírozva, gyúrva… Tűz lobbant fel a lányban. Tűz, vágy és kétségbeesés. Egyszerre érezte magát gyengének és erősnek. – Akarlak – lehelte a férfi. – Elissa, annyira kívánlak! A vallomás gyógyír volt a lelke sebeire. Elissa néhány pillanatig még finoman harapdálta a férfi alsó ajkát, aztán felállt, és odanyújtotta a kezét. Walker is felemelkedett, és hagyta, hogy a lány a rövid kis folyosón a hálószobájába vezesse. Elissa korábban nem ágyazott be, de az összegabalyodott lepedő és takaró egyiküket sem zavarta. Walker lehuppant a matracra, lehúzta a futócipőjét és a zokniját. Elissa nézte, ahogy villámgyorsan kicipzározza a farmerét, aztán a bokszer-alsójával együtt letolja, aztán kilép belőle, és arra gondolt, hogy ő a leggyönyörűbb férfi, akit valaha látott. Walker mellkasa sima volt, bőre alatt kirajzolódtak az izmai. A testén egyébként észrevett néhány sebhelyet is, egy részük régi volt, és már elhalványult, egy részük vörös. A mellkasa széles volt, a csípője keskeny, és feléje ágaskodó férfiassága egyszerűen lenyűgöző. A lányt annyira felajzotta a látvány, hogy legszívesebben letépte volna a ruháit, és könyörögni kezd a férfinak, hogy itt és azonnal tegye a magáévá. Olyan sokáig nélkülözte a szexet, hogy már alig emlékezett rá, milyen, amikor egy férfi újra és újra be-léhatol, ő pedig teljesen átadja magát a gyönyörnek. Igen, ezt akarta, de egy nőnek gyakorlatiasnak kell lennie. – Óvszerek – motyogta, aztán kirántotta az éjjeliszekrénye fiókját, és kotorászni kezdett benne. Mögötte Walker elkáromkodta magát. – Eszembe sem jutott, hogy hozzak, de odafent van néhány. – Azt hiszem, itt is akad egy-kettő. 190

Szinte hallotta, hogy a férfi felhúzza a szemöldökét. – Azt hittem, az önmegtartóztatást választottad. – Így is van – bólintott Elissa –, de én is csak ember vagyok. És az emberek esendő lények. Nem zárhattam ki, hogy elgyengülök, és nem akartam, hogy ha ez bekövetkezik, felkészületlenül érjen. Á, itt van! – húzott elő egy kis dobozt egy kézkrémes tubus alól. Walker elvette tőle a dobozt, és az éjjeliszekrényre ejtette. – Ebben csak három van – mondta. – Az nem lesz elég. Ha imponálni akart neki, sikerült. Mialatt a lány még azon meditált, hogy komolyan beszél-e, Walker lehúzta róla a pólóját a fején át, és gyorsan megszabadította a melltartójától is. Szájába vette az egyik kőkemény bimbót, fürgén kigombolta a sortját, és lerángatta a bugyijával együtt. Elissa a két keze közé fogta a férfi fejét, és erősen tartotta. Nem akarta, hogy Walker valaha is abbahagyja a mellbimbója szopogatását. A nyelve minden cirógatására, az ajka minden mozdulatára kéj kígyózott végig a testén, a mellétől az öléig. Ott lent máris nedves volt, és az éhsége, amit Walker az utolsó együttlétükkor csillapított, újra visszatért. – Walker! – dadogta. – Magamban akarlak érezni. A férfi felemelte a fejét. – Most? Elissa bólintott. – Rég nem csináltam ilyet. Walker gyengéden az ágy felé tolta, és Elissa elnyúlt a matracon. – Milyen rég? – kérdezte a férfi, ahogy felhúzta az óvszert. – Zoe születése előtt szeretkeztem utoljára. Walker a combjai közé térdelt. – Szóval komolyan gondoltad, hogy elkerülöd a férfiakat és a kapcsolatokat. – Ó, igen. Elissa azt várta, hogy most majd Walker megkérdezi, miért változtatta meg az elhatározását, és hálás volt, mert nem tette. És még hálásabb, amikor beszéd helyett Walker belécsúsztatta az egyik ujját. Elissa teste azonnal megpróbált összehúzódni a körül az egyetlen ujj körül. A vágytól alig kapott levegőt. 191

Walker ekkor kihúzta az ujját, és kettőt csúsztatott belé. Elissa érezte, hogy a hüvelye fala megfeszül. A férfi összeráncolta a homlokát. – Azt gondoltam, a szüléstől kitágulnak a nők. – Hát, utána összevarrtak. – Erre eddig nem gondolt. – Ez érdekes lehet mindkettőnk számára. Walker elmosolyodott. – Szeretem az érdekes dolgokat. Föléje hajolt, és megcsókolta. Ahogy a nyelvük táncra perdült, a férfi a lány egyik kezéért nyúlt, és magához húzta. Elissa megsimogatta a merevedését, aztán széttárta a combját, és magába vezette. A lány belül nedves volt, síkos és hihetetlenül szűk. Walker, bár nehezen állta meg, hogy azon nyomban el ne élvezzen, érezte, ahogy fokozatosan kitágul, amint ő lassan beléhatol. A nyomás szinte elviselhetetlené vált, mégis csodálatos volt. Walker felemelte a fejét, és halkan szitkozódott. – Te leszel a halálom! – Rosszul érzed magad? – Nem olyan értelemben, ahogy gondolod. De hogyan türtőztessem magam? – Gondolj Angliára! Walker fojtottan felnevetett, bár a hang jobban hasonlított egy nyögésre, aztán előrenyomakodott még néhány centit. Elissa kicsit megemelte a csípőjét, és összehúzta, majd ellazította az izmait. Amikor a férfi visszahúzódott, majd megint előrelökte magát, ezúttal könnyebben befogadta. A harmadik lökés után azonban, engedve a teste kétségbeesett sürgetésének, Elissa megmarkolta a férfi csípőjét, hogy még mélyebben magába húzza. Walker keményen előrelökte magát, és Elissa teste megremegett a beteljesülés első hullámaitól. – Ó, igen! – kiáltotta, ahogy az orgazmus magával sodorta. Walker felnyögött, és a férfiassága, bár ez már lehetetlennek tűnt, még jobban megkeményedett. Egyre zabolátlanabbul mozgott, és Elissa beléje kapaszkodott, elmerülve a gyönyörben, könyörögve, hogy sose hagyja abba, amíg Walker fel nem kiáltott, és őt követve a csúcsra nem ért. Walker hanyatt feküdt, karjában a lánnyal. Elissa feje a vállán pihent, ujjai gyengéden követték a mellkasán az egyik sebhelyet. 192

A szíve már megint normálisan vert, ami meglepte azok után, ahogy elveszítette az önuralmát. El akarta odázni a végső gyönyört, de hát ember tervez… – Ez jó volt – mondta Elissa. – Juj! Elissa felemelte a fejét, és rámosolygott. – Mi az, megsértettem a hiúságodat? Azt vártad, hogy áradozni fogok? – Egy kis ömlengés kellemes lenne. – Szép volt. – Na, ez már valamivel jobban hangzik. Elissa visszahajtotta a fejét a férfi mellkasára, és az ujjai egy másik hegre tévedtek. – Olyan régóta nem szeretkeztem, hogy már abban sem voltam biztos, hogy mi hová tartozik. Kösz, hogy kisegítettél. Walker vigyorgott. – Nincs mit. Nem vagy kíváncsi? – Mire? – A sebhelyeimre. Nem akarod tudni, hogyan szereztem őket? – Nem. – Biztos? Elissa megint felemelte a fejét. – Várj, kitalálom! A többi nőd mind reszketve akarta hallani, hogy mennyire közel jártál a halálhoz. – Mély lélegzetet vett, aztán elváltoztatott, magas hangon folytatta: – Ó, Walker, ez olyan szörnyű! Micsoda kínokat állhattál ki! Kérlek, kérlek, meséld el, mi történt! – De téged nem érdekel. – Most éltük át az élet egyik legnagyobb intimitását. Miért akarnám elrontani a hangulatot azzal, hogy azokról az időkről faggatlak, amikor majdnem meghaltál? – A legtöbb nő romantikusnak találja az ilyesmit. – Akkor eddig rossz társaságban forogtál, nagyfiú. Walker kuncogott. – Tetszik a stílusod. – És nem csak a stílusa tetszett neki, de erről most nem akart beszélni. – Fordulj meg! – mondta inkább. Elissa összehúzta a szemét. – Nincs az a pénz… 193

– Már úgyis láttam, amit láthattam. – Akkor miért akarod megint megnézni? – Mert kíváncsi vagyok. – Csak egy ifjúkori ostobaság volt… – Szerintem aranyos. Ugyan már! Én is megmutatom neked az enyémet. – Neked nincs ilyened. Walker gyengéden megfricskázta a lány orra hegyét– De van másom, amit megmutathatok. Elissa felsóhajtott, és odébb csúszott, hogy a hasára fordulhasson. – Rendben. Csak ne tégy rá semmi szellemeskedő megjegyzést, és ne foglalkozz az öt kiló súlyfölöslegemmel sem. Miért aggódnak a nők ilyen butaságok miatt? – Nincs is súlyfölösleged – mondta Walker, aztán föléje hajolt, és szemügyre vette a lány csípőjére tetovált kis piros szívet, és alatta az egyetlen könnycseppet. – Mit jelent? – kérdezte. – Közvetlenül azelőtt csináltattam, hogy kiderült, gyereket várok, de azután, hogy rájöttem, hogy Neil sosem fog mást szeretni, mint önmagát, és még önmagát sem képes annyira szeretni, mint a következő drogadagját. Ezt, gondolom, valamiféle szimbolikus kinyilatkoztatásnak szántam. Addig azt hittem, szeretem őt. – És nem szeretted? – Nem. Egyáltalán nem. – Elissa a hátára gurult, és a férfira mosolygott. – Nem igazán tudtam, mi az igazi szeretet, amíg Zoe meg nem született. Ő mindent megváltoztatott. Még abban sem vagyok biztos, miért döntöttem úgy, hogy megtartom. Neil azt akarta, hogy vetessem el. Nem készültem fel az anyaságra, de képtelen lettem volna elvetetni. Így aztán fogtam az összekuporgatott pénzemet, amit sikerült elrejtenem Neil elől, és megszöktem. Walker megsimogatta a lány haját, aztán a kezét a hasára tette. – Hová mentél? – Egy rehabilitációs központba. Kaptam munkát, takarítottam és mostam. Hagyták, hogy ott maradjak, amíg meg nem szültem Zoe-t, aztán amikor megspóroltam annyit, hogy fussa a buszjegyre, visszatértem Seattle-be. Azt hiszem, a lelkem mélyén azt reméltem, 194

hogy ha ideköltözöm, a szüleim megtalálnak. Hogy még mindig hiányzom nekik. – Biztos hiányoztál. Bobby hazudott, emlékszel? – Fura módon mutatták ki a szeretetüket. Mindegy, a lényeg, hogy szereztem munkát, és egy kis garzont. Sokat küszködtem, amíg odáig jutottam, hogy kibérelhessem ezt a lakást. – Egyedül is boldogultál. Erre büszke lehetsz. – Az vagyok. Szeretem az életemet. Mrs. Ford nagyszerű asszony. Rengeteget segített Zoe-nak és nekem. – Te is neki. Egy család lettetek. Elissa mindent egyedül ért el. Walker csodálta ezt, csodálta a lányt. – És most mi lesz? – kérdezte. – Úgy értem, az édesanyáddal? – Nem tudom. Minden oka megvan rá, hogy haragudjon, de ugyanezt rólam is el lehet mondani. Gondolom, majd menet közben kialakulnak a dolgok. Nagyot nyújtózkodott; a teste ívben megfeszült, és a melle a férfi felé emelkedett. Walker pedig nem az az ember volt, aki visszautasít egy ilyen invitálást. Odahajolt, és a fogait óvatosan összezárta az egyik mellbimbón. Elissa nyöszörgött, és Walker férfiassága kevesebb mint két másodperc alatt vízszintes helyzetből majdnem merőlegesbe emelkedett. A férfi ekkor elengedte a lányt, és talpra ugrott. – Gyere! – mondta, és felhúzta Elissát. – Hová? – A fürdőszobába. Néhány perccel később már mindketten a forró vízsugár alatt álltak. Walker alaposan beszappanozta a kezét, és a habot szétkente Elissa mellén. Gyengéden körözött a gömbölyű halmokon, olykor a tenyerével, olykor a hüvelykujjaival ingerelve a felmeredő bimbókat. Elissa megremegett; a feje hátracsuklott. Miután a víz lemosta a habot a testéről, Walker előrehajolt, és nyalogatni kezdte a kis csúcsokat, aztán finoman beleharapott az egyikbe. A lány levegő után kapkodott. Walker közben megint beszappanozta a kezét, aztán a lány combjai közé csúsztatta, megkeresve a legérzékenyebb pontját. Elissa 195

szétterpesztette a lábát, és a karját kinyújtva nekitámaszkodott a csempefalnak. Walker megint megvárta, hogy a habot lemossa róla a víz, aztán letérdelt előtte. A vágya egy ütemre lüktetett a szívével, de elfojtotta a birtoklási ösztönét. Hamarosan újra egy-gyé válnak majd, ebben biztos volt, de most csak az érdekelte, hogy örömet szerezzen a lánynak. Széthúzta a vágytól megduzzadt szirmokat, és száját a kis gombra tapasztotta. Ahogy a nyelvével simogatni kezdte, Elissa kéjesen felsóhajtott. Walker hol nyalogatta, hol szopogatta a csiklóját, míg a lány lélegzetvétele szaggatottá nem vált. Amikor úgy tűnt, közel jár ahhoz, hogy elveszítse az önuralmát, Walker egy olyan ritmusra váltott, amelynek pontosan az volt a célja, hogy rávegye erre. A nőt megrázta az orgazmus első remegése. Felsikoltott, és az egész teste görcsbe rándult. Amikor kielégülten lerogyott a férfi mellé a kádba, a pupillája szinte elnyelte az íriszét, és a bőre, amit tovább paskolt a víz, rózsás színben játszott. – Most te következel – lehelte, és kettőjük közé fúrta a kezét, hogy megfogja Walker férfiasságát. Walker felnyögött. – Mire gondolsz? Elissa mosolygott. – Állj fel, és megtudod! A férfi felkelt és a zuhany alá lépett. Elissa letérdelt eléje, és megnyalta odalent, mire Walker teste ösztönösen megfeszült. Bele akarta fúrni a kezét a lány nedves hajába, hogy közelebb húzza a fejét, azt akarta, hogy olyan keményen szívja, ahogy csak tudja, amíg ő el nem élvez. Ehelyett nekivetette a hátát a falnak, és mindent elkövetett, hogy ne viselkedjen túl agresszíven. A lány körültapogatta a nyelvével, aztán a szájába vette. A nedves forróság odalenn, a meleg vízsugár a vállán és mellkasán… Walker úgy érezte, mintha egy idegen, de gyönyörű álomba csöppent volna. Elissa hirtelen felállt, és kilépett a kádból. Amikor egy perccel később visszatért, egy óvszert szorongatott a kezében. – Visszafogtad magad – mormolta. – így nem kell. 196

Walkert meglepte, hogy a lány észrevette az erőfeszítéseit, és hálás volt a figyelmességéért. Miután felhúzta az óvszert, úgy fordította őt, hogy a háta essen a csempefal felé. – Vigyázz, hideg – figyelmeztette, de Elissa csak mosolygott. – Sebaj. Elviselem. Csak egy picit sikkantott fel, amikor Walker felemelte és a falhoz préselte. Aztán máris a csípőjére fonta a lábát, és a férfi beléhatolt. A nő hüvelye forró volt, síkos, és azonnal összerándult körülötte. Két másodperc sem kellett, és Walker úgy érezte, eszét veszti a kéjtől, és aztán már nem tudta, de nem is akarta fékezni magát. – Dolgoznom kell – mondta Elissa két órával később. Időközben visszatértek a hálóba, és elhasználták az utolsó óvszert is. – Még nincs kész a kollekcióm, és a vásár jövő hét végén kezdődik. Walker föléje hajolt, és megcsókolta a vállát. – Segítek. Elissa meglepetten felpislogott rá. – Bocs, de mit mondtál? A férfi a hátára gurult, és magával húzta őt is. – Miért, ez olyan hihetetlen? – kérdezte. – Elmegyek vásárolni, aztán visszajövök és segítek. Megmondod, mit csináljak, és én megcsinálom. Csak így, ilyen egyszerűen… Elissa néhány napja még azt hitte, hogy soha többé nem beszélnek egymással. Most pedig szeretők, és Walker a szavaiból ítélve több időt akar vele tölteni. De vajon ő is ezt akarja? Nem túl veszélyes ez? Erre az utolsó kérdésre már tudta a választ, de ebben a pillanatban nem érdekelte. – Nem kell vásárolnod – mondta. – Van elég ennivalóm mindkettőnk számára. – Nem ennivalóra gondoltam. – Walker az orra alá dugta és megrázta a kiürült óvszeres dobozt. – Ó! – mormolta a lány. – Szóval… repetázni akarsz? A férfi a tenyerébe fogta az arcát, és szájon csókolta. – Arra mérget vehetsz. – Mennyire lehet ez nehéz? – kérdezte Walker, miután Elissa leültette a konyhaasztalhoz, és részletesen elmagyarázta, hogyan csavarja körül a világoskék topázt a fémszállal. 197

– Gyakorlat kell hozzá – felelte a lány. Nem tudta eldönteni, hogy megsértődjön-e, amiért Walker azt feltételezi, hogy az ékszerkészítés gyerekjáték, így némán visszament a munkaasztalához, hogy szétválogassa és párosítsa a köveket. Több garnitúrát akart készíteni, ezek lesznek a legdrágább darabjai, és számos különböző stílusú fülbevalót, gyűrűt, karkötőt és nyakláncot. Volt egy listája, amelyre felvázolta a különböző terveit, hogy semmit se felejtsen el, és egy másik az árukészletéről. Ha igazán összpontosítana, akkor… – Ez így nem jó. Walker ott állt mellette, és feléje nyújtotta az elgörbült fémszálat meg az alóla alig kilátszó követ. – Ezt most kérdezed vagy mondod? Walker letette a „művét” az asztalra. – Ez nem nekem való. Miért nem címkézhetek, vagy dobozolhatom be én a termékeidet? Elissa elfojtott egy mosolyt. – De hát azt mondtad, hogy ez gyerekjáték. Azt mondtad, könnyen megbirkózol vele. Azt mondtad… – Tévedtem – szűrte a férfi a fogai közül. – Tessék? Te? Tévedtél? Nem hiszek a fülemnek! – Ez egyáltalán nem könnyű – morogta a férfi. – Ezt akartad hallani? Elég ennyi térden csúszás? – Majdnem – mondta derűsen a lány. – Azt hiszem, még egypercnyire igényt tartok. – Hát jó, legyen. Te tehetséges vagy, én tehetségtelen. Igazad volt, és én… Walker elnémult, és Elissa a füléhez emelte a kezét. – Igen? – Tévedtem. Elissa felsóhajtott. – Istenem, de szép is ez! A T betűs szó. Minden nő boldogan hallaná. – Szerintem kissé túlságosan élvezed a diadalodat. És csak egy módot tudok rá, hogy elhallgattassalak. És mielőtt Elissa visszavághatott volna, felrántotta a székről, és szenvedélyesen megcsókolta. – Dolgoznom kell – tiltakozott a lány. 198

Walker az egyik kezét a mellére, a másikat a vénuszdombjára csúsztatta. – Mondtál valamit? – lehelte a szájába. – Nem. Semmit. Vasárnap késő délutánra Elissa sokat haladt a munkájával, és Walker is sokat haladt, mert szándékosan vagy sem, egyre nagyobb területet foglalt el a szívében. A barátnőinek igazuk volt: amikor lefeküdtek, érzelmileg kötődni kezdett hozzá, és hiába hajtogatta magában, hogy meg kell tartania a három lépés távolságot, sem az agya, sem a szíve nem hallgatott rá. Walker felragasztotta a címkét az utolsó dobozra, aztán ezt is betette a többihez, és az órájára pillantott. – Zoe hamarosan hazaér. Vissza kellene mennem a lakásomba, mert bizonyára nem akarnád megmagyarázni a mamádnak vagy a lányodnak, hogy mit keresek nálad. – Igaz. Elissa megfeledkezett az előző reggeli összezördüléséről az édesanyjával, de a haragja és a zavarodottsága most egy csapásra visszatért. Walker megcsókolta, aztán elment. Elissának csak utána jutott eszébe, hogy a férfi egy szóval sem említette, hogy viszont akarja látni, vagy hogy egyáltalán folytatni akarja-e a kapcsolatukat. Vajon meggondolta magát? Vagy ami történt, csak az egyéjszakás kaland hosszabb változata volt? Majdnem annyira gyűlölte ezeket a kérdéseket, mint önmagát azért, hogy felmerültek benne. Ha tudni akar valamit, felnőttként kell viselkednie, és beszélnie kell a férfival. Ám mielőtt ezt megtehette volna, meghallotta a közeledő motorzúgást, és mire az ajtóhoz ért, a szülei kocsija már lefékezett a felhajtón, aztán Zoe kiszállt, és feléje száguldott. – Mami, mami, csodálatos volt! – kiabált. – Annyi mesélnivalóm van! Elissa leguggolt, és kitárta a karját. Zoe beleszaladt. Elissa átnézett a lánya feje fölött, és kicsit meglepetten állapította meg, hogy a mamája nem egyedül jött, elkísérte az édesapja is. Azért, hogy lássa őt, vagy hogy villámhárítóként szolgáljon? Elissa felegyenesedett, ahogy a szülei kikászálódtak a kocsiból. 199

– Sziasztok! – mondta, de nem nézett az édesanyjára. – Úgy tűnik, Zoe jól érezte magát nálatok. – Igen! – erősítette meg Zoe. – És máskor is szeretnék a nagyiéknál aludni! – Ha neked sincs ellene kifogásod – mondta Elissa édesanyja mereven. – Mi nagyon örülnénk neki. – Persze. Remek lenne. Majd megbeszéljük. Az apja átnyújtotta Zoe kis bőröndjét, és megpuszilta Elissa arcát. – Tudod, hogy szeretünk, Elissa, ugye? De történtek bizonyos dolgok… Mire gondol? Arra, hogy ők haragudhatnak rá, mert megszökött, de ő nem sérelmezheti, hogy nem keresték tovább? – morfondírozott Elissa. – Igen, megértem – felelte kényszeredett mosollyal. – Akkor jó. Az apja nyilván azt gondolta, hogy most már minden rendben van, de Elissa másképp vélekedett, és a mamája is, abból ítélve, ahogy kerülte a tekintetét. – Nem akarunk feltartani – folytatta az édesapja. – De jó lenne, ha hamarosan beszélgetnénk. – Igen, persze. Elissa és Zoe addig integettek, amíg a kocsi el nem tűnt a sarkon, aztán bementek a házba. – Rendben – mosolygott a lányára Elissa. – Mesélj! Kezdd az elején! Zoe átölelte a csípőjét. – Hiányoztál, mami, de tényleg, tényleg nagyon jól éreztem magam. – Miket csináltatok? – Először elmentünk vásárolni. Nagymama azt mondta, én választhatom ki az ágyneműmet az ottani ágyamhoz. Találtam egy gyönyörű rózsaszínűt, hercegnős mintával. Utána hazamentünk, és sütit sütöttünk. Délután pedig… Zoe tovább csacsogott, de Elissa figyelme minduntalan elkalandozott. A mamájára gondolt, a veszekedésükre, arra, hogy vajon elsimulnak-e valaha is köztük az ellentétek, aztán Walkerre, az együttlétükre és arra, hogy mennyire szeretné, ha most mellette lenne a férfi. És, bár imádta a lányát, hosszú idő óta most először kimondottan magányosnak és elveszettnek érezte magát. 200

15. Lori Johnston pontosan az a fajta nő volt, akit Reid ki nem állhatott. Szinte áradt belőle a rosszallás, a külseje hétköznapi volt, és egyáltalán nem érdeklődött iránta. Ugyanolyan unottan bámészkodott a sportbárban, mint ahogy őt végigmérte a megismerkedésükkor. – Át kellene mennünk az irodámba – próbálta túlharsogni Reid a délutáni tömeget, akik a Mariners meccsét figyelték az óriási plazmaképernyőkön, és a nő hallgatását beleegyezésnek véve előresietett. Az irodában Reid hellyel kínálta. A nő leereszkedett az íróasztal előtti székre, Reid viszont inkább az asztal egyik sarkára telepedett. Nem is annyira azért, hogy lenézhessen a nőre, biztosította magát, hanem hogy a pozíciójával is érzékeltesse, ezt a meghallgatást ő vezeti. A nő megigazította a szemüvegét, és átnyújtotta az önéletrajza másolatát. – Az ügynökség azért ajánlott erre a munkára, mert tapasztalt vagyok, tudom kezelni a nehéz betegeket – magyarázta. – Két éve foglalkozom házi betegápolással. Azelőtt az ortopédiai osztályon dolgoztam. Mostanában számos szívbeteg páciensem volt, így megértem a nagyanyja helyzetét. A hölgynek egyszerre kell felépülnie egy szívrohamból és egy csípőtörésből, igaz? A modora, beszéde ugyanolyan hervasztó volt, mint a külseje, nem vesztegette az időt semmitmondó csevegésre, és Reid egyre kényelmetlenebbül érezte magát. – Bekapcsolhatom – biccentett a sarokban álló tévé felé. – Még nincs vége a meccsnek. Egyelőre döntetlen az eredmény. 201

A nő pislogott. – Nem nézek sportközvetítéseket. – Vagyis nem tudja, ki vagyok. – Tudnom kellene? – Aha. Híres baseballjátékos vagyok. – Akkor miért dolgozik egy bárban? – Mert megsérült a vállam. – Tekintettel a baseballhoz szükséges erőfeszítésre és az állandó feszültségre, amelyben élhetett, ez nem lep meg. A testünknek megvannak a korlátai, Mr. Buchanan. Bármennyire is szeretnénk, ha nem így lenne. Lori Johnston azokra a tanáraira emlékeztette Reidet, akiket sosem szeretett. Önelégült, álszent nőszemély, gondolta. Fogalma sem volt, hogy jutott eszébe ez a szó. A nő hosszú ujjú blúzát szolid, jóval a térde alatt végződő szoknyába gyűrte be. A cipője ronda volt, nem viselt sem ékszert, sem sminket, és ha még jobban összehúzza a szemét, amikor legközelebb ránéz, bandzsítani fog. Egyvalami ellensúlyozhatta volna a rémes összképet – a dús, aranylóan vörös haja –, de azt hátrafésülte, és egy borzalmas copfban hordta. Micsoda pazarlás… Reid közölni akarta vele, hogy nem felel meg a munkára, de Lori volt a legképzettebb pályázója, és a szakmai múltjából ítélve ő volt az, aki valószínűleg képes lesz elviselni Glóriát napközben. – Az ügynökségen azt mondták, három ápolónőt akar, akik nyolcórás műszakban dolgoznának – váltott témát a nő. – De tizenkét órás műszakot fizetne, függetlenül a munkaidőnktől, ami merő pénzkidobás. – Nem ismeri a nagyanyámat – mondta a férfi. –Higgye el, meg fognak szenvedni a bérükért. – Értem. A nagyanyja jó viszonyban van a családjával? – Nem. – Talán ha több időt vele töltött volna a szívrohama előtt, könnyebben lehetne őt kezelni. – Miből gondolja, hogy nem így volt? A nő hűvösen mosolygott. – Az imponáló baseballkarrierje miatt bizonyára sokat utazott. Gúnyolódik vele! A hangja közönyösen csengett, de Reid tudta, hogy gúnyolódik. 202

– Gloria nem egy átlagos nagymama – jelentette ki. – Egy cégbirodalmat irányít. – Talán, Mr. Buchanan, de ettől még magányos lehet. A nagyanyjának van megfelelő társasága? – Úgy érti, barátai? – Igen. A saját korosztályából való emberek, akikkel közeli kapcsolatot ápol. Reid meg akarta mondani neki, hogy nem idióta, és nem is nehéz felfogású, de aztán rájött, hogy csak az idejét vesztegetné. – Gőzöm sincs. – Értem. Lori hangjából szinte sütött a rosszallás. – Élnek még a szülei? – Nem. – Összefoglalva: a nagyanyjának valószínűleg nincsenek barátai, és legalább egy gyermekét elvesztette. Tudja, milyen érzés egy szülőnek, ha túléli a gyermekét? Reid lecsusszant az asztalról, és megkerülte a nőt. – Én nem csináltam semmi rosszat – védekezett. – Biztos vagyok benne, hogy egyáltalán semmit sem csinált. – Hé, itt nem én vagyok a rosszfiú! Ha nem akarja a munkát, mondja meg! – Érdekel a munka, Mr. Buchanan. Azt gyanítom, a nagyanyjának nagy szüksége van rám. Ez megmosolyogtatta a férfit. – Ha azzal áltatja magát, hogy majd megmenti őt a nemtörődöm rokonaitól, nagy megrázkódtatásban lesz része, hölgyem. Lori kétkedő arcot vágott, és Reid tovább somolygott. Néhány perc Gloria társaságában, és a nő térden állva könyörög majd a bocsánatáért. Reid majdnem megnyalta a száját erre a gondolatra. – A munka a magáé – mondta. – Köszönöm. Alacsony a vércukrom, ezért rendszeresen kell étkeznem, de szívesen eszem a nagyanyja társaságában. – Semmi gond. Hoz magával ennivalót, vagy inkább mi gondoskodjunk róla? – Hozok. És szeretném megismerni a kollégáimat is. Reidnek az volt az érzése, hogy Sandy Larson nem fog tetszeni neki. 203

– Rendben – mormolta, aztán még megmondta, hogy mikor kellene kezdenie. – Remek. – A nő felállt és kezet nyújtott neki. – Köszönöm, hogy fogadott, Mr. Buchanan. Most visszamegyek az ügynökségre, és elvégzem a papírmunkát. Alig várom, hogy találkozzam a nagyanyjával. – Én is – mondta kaján mosollyal a férfi. – Én is. Walker betette az utolsó dobozt is a terepjárójába. Elissa idegesen, egyik lábáról a másikra állva figyelte. – Nem tetszik ez nekem – mondta. – És ha történik valami? Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az árukészlete és felszerelése nem fér be a kocsijába, Walker ragaszkodott hozzá, hogy az övét használja. – De az annyira drága jármű! – tiltakozott azonnal a lány. – És ha baja esik? Walker rámutatott, hogy van biztosítása, és Elissa végül kelletlenül beadta a derekát. – Nagyon-nagyon fogok vigyázni rá – ígérte meg. Walker átkarolta. – Nem kell. Nyugi. Remek hétvégéd lesz. – Talán. Remélem. – Elissa mély lélegzetet vett. –Nem, igazad van, remek lesz. Csak ne lenne olyan korán! Walker az órájára nézett. Pár perccel múlt hat, de Elissának korán ki kellett mennie a vásárra, hogy felállítsa az asztalait. – És ha senki sem vásárol tőlem? – kérdezte a lány, megint pánikba esve. – És ha három napig ott ücsörgök, és semmit sem adok el? És ha… Walkernek az volt az érzése, hogy ha még jobban belemelegszik a litániázásba, sosem hagyja abba, így csak egyet tehetett, hogy elhallgattassa: megcsókolta. Elissa megmerevedett, de aztán azonnal elolvadt a karjában. És ahogy hozzásimult, Walkert elöntötte a már ismerős forróság és vágy, amely mindig ott lappangott benne, amikor a lány közelében volt. A munkájuk miatt a múlt héten nem sokat találkoztak, és nem is szeretkeztek újra, s bár Walkernek hiányzott a lány, nem bánta ezt a kis szünetet. Elissa hátrahajtotta a fejét, és felnézett rá. – Hűha! Ez többet ért egy kávénál. Teljesen felébredtem. 204

– De meg is nyugodtál? – kérdezte a férfi. – Bizonyos szempontból. Más szempontból nem – mosolygott Elissa, és Walker azon kapta magát, hogy megint hozzá hajol. Minden vonzotta ebben a nőben, de az ösztöne óvatosságra intette, így aztán nem is érzett különösebb csalódottságot, amikor a feljáróra befordult egy ismerős, áramvonalas sportkocsi. Reid kiszállt a Corvette-jéből, és feléjük indult. – Tudjátok, hány óra? – kérdezte köszönés helyett. – Tudjátok, hogy múlt éjjel meddig voltam fenn? Elissa tekintete ide-oda ugrált a két férfi között. – Szia, Reid! Mit keresel itt? – Segíteni jöttem – felelte a férfi, nyújtózkodott egyet, majd hátba vágta Walkert. – Az adósom vagy. – Írd a számlámhoz! – Nem értem – mondta Elissa. – Egyedül nem boldogulsz négy asztallal – magyarázta Walker. – Én itt maradok, megvárom, hogy Zoe és Mrs. Ford felébredjen, aztán utánad megyünk. Reid majd segít felállítani az asztalokat. – Nem! – lépett hátra Elissa – Ezt nem fogadhatom el. – Dehogynem! – vágta rá könnyedén Reid. – Engem senki sem vár otthon, szóval ráérek. Walker felvonta a szemöldökét. – Nyugis éjszakád volt? – Úgy is lehet mondani. Mostanában nem voltam a csúcson, sem átvitt, sem konkrét értelemben. Néhány napja találkoztam a legbosszantóbb nővel a világon, és teljesen lehervasztott. – Az lehetetlen – vigyorgott Walker. – Nem az. – Reid keserűnek és boldogtalannak látszott, és a hangja is keserűen és boldogtalanul csengett. – A nő azt sem tudta, ki vagyok. Ráadásul csöppet sem csinos. Képzeld, azt mondta, hogy Gloria azért olyan nehéz eset, mert nem töltök elég időt vele. – Gloria problémái jóval a mi megszületésünk előtt kezdődtek. – Tudom, de ő egyre csak azt hajtogatta, hogy a nagyanyám magányos, és emberi kapcsolatokra szomjazik. – Reid vállat vont. – Nem emlékszem, még mi mindent hordott össze, egy idő után kikapcsolt az agyam. De az a nő tényleg feldühített. – Szóval, mit csináltál? 205

– Felvettem. Ő lesz Gloria nappali ápolónője. Ezen még Elissa is nevetett. Walker karon fogta, és odakísérte a terepjáróhoz. – Minden rendben lesz – mondta. – Később majd elhozom a lányokat. – De… Walker a lány ajkára szorította a mutatóujját. – Menj! – mondta. – Én pedig követlek – mondta Reid. – Hé, az ilyen rendezvényeken sok nő megfordul, ugye? Talán ott maradok, és kötök néhány hasznos ismeretséget. – Hogy elfeledtessék veled az új alkalmazottad ajkának ízét? – incselkedett Elissa. – Szó sincs ilyesmiről. Nem csókoltam meg azt a nőt – fintorgott Reid. – Miért tettem volna? Cseppet sem az esetem. Felvettem, és többé valószínűleg semmi dolgom nem lesz vele. Lehet, hogy többet nem is látom, aminek csak örülök! Elissa rásandított. – Ahhoz képest, hogy ez a nő állítólag nem érdekel, meglepően sokat beszélsz róla. Reid összehúzta a szemét. – Ugye nem felejtetted el, hogy én segítek neked? – Nem – kuncogott Elissa. Beszállt a kocsiba, becsapta az ajtót, és leengedte az ablakot. – Viszlát a vásáron! – mondta Walkernek. – És kívánj szerencsét! – Nem lesz rá szükséged, de azért… sok szerencsét! A délután közepére Elissa a hetedik mennyországban érezte magát. Attól fogva, hogy a vásár megnyílt, élénk volt a forgalma. Ha így megy tovább, túlszárnyalja a hétvégéről szőtt legmerészebb álmait, és legalább háromezer dollárt betehet majd a bankba. Már attól is szédült, ha erre a hatalmas összegre gondolt. Ennyi pénz azt jelentené, hogy nem kell megijednie, ha a kocsija valamilyen szokatlan zajt ad ki, hogy nem kell pánikba esnie, ha Zoe kinövi a télikabátját, és újat kell vennie neki. Biztonságot és lelki békét jelentene. Az egyik vevője, egy nő, aki egy fülbevalót vett magának, a testvérének meg egy karkötőt, fizetett, és Elissa odaadta neki a 206

visszajáró aprót, aztán felragadta a vizespalackját, és nagyot húzott belőle. Egész nap nem evett, de túl izgatott volt ahhoz, hogy az evésre gondoljon. Úgy érezte, hogy az élete hirtelen jó irányba fordult. Nem akarta azt hinni, hogy ezért Walker a felelős, de kénytelen volt részben neki tulajdonítani a pozitív változásokat. A férfi olyan jó volt hozzá. Annak idején Elissát nagyon felkavarta a vallomása. Nehéz volt elhinni, hogy az a Walker, aki elhagyta a haldokló szerelmét, ugyanaz a Walker, akit ő ismer. A múltbeli cselekedeteit sehogy sem tudta összeegyeztetni a mostaniakkal. És bár a férfi nyilván azt hitte, hogy azok után, ahogy Charlotte-tal bánt, nem lehet megbízni benne, Elissa ösztöne mást mondott. A férfi akkor még szinte kölyök volt, gondolta. Éretlen volt, félt… Elissa megértette ezt. – Hogy megy az üzlet? Felnézett, és meglátta Calt meg Pennyt. – Szervusztok! – Elissa felállt, és Penny hatalmas pocakjára pillantott. – Hogy vagy? – Rémesen. A baba bármikor megszülethet. Azt gondoltam, ha járok, az talán segít. – Penny megérintette a pocakját. – Ha nagyon, nagyon lassan járok. – Remekül csinálod – dicsérte meg Cal, és megpuszilta az arcát. – Hamar túl leszel rajta. – Nem elég hamar. – Penny felsóhajtott. – Szóval, hol van Zoe? – Korábban itt volt, de a nap hátralevő részét egy barátnőjénél tölti. – Szerencsés lány. Élvezi az életet. – Penny körözött a vállával. – Régebben én is élveztem. Cal somolygott. – És megint élvezni fogod. – Aligha. Azt hiszem, mindig ilyen ormótlan és kövér maradok. – Penny lenézett az ékszerekre. –Szeretnék egy új fülbevalót. A ruháim mind formátlanok, és megérdemlek valami szépet. – Válassz, amennyit csak akarsz! – biztatta Cal. – Igen, légy szíves! – mosolygott Elissa. – Még engedményt is adok. – Arról szó sem lehet – mondta Penny. – A barátok nem adnak engedményt a barátaiknak. Kisker-árat fizetünk. Rámutatott egy fülbevalóra, aztán egy másikra. Cal összeszedte őket, és átnyújtotta Elissának, aki kiszámolta a végösszeget. 207

– Hol van Walker? – kérdezte Penny, mialatt Cal fizetett. Elissa elpirult a nyilvánvaló feltételezésre, hogy ő tudja a választ erre a kérdésre. – Ó… izé… elment Mrs. Fordért, aki itt találkozik a barátnőivel. Innen indulnak a moziba. – Ez igen! En is ilyen aktív életet akarok élni, amikor majd megöregszem – jelentette ki Penny. – Feltéve, hogy nem pukkadok ki egyszerűen, mint egy léggömb. Cal elvette a zacskót Elissától, és a felesége derekára tette a kezét. – Ezt a kellemes fantáziaképet hátrahagyva mi most távozunk – jelentette ki határozottan. – Gyere, édesem, keressük meg a kocsit! Hazaviszlek, és megmasszírozom a lábad. – Oké. Cal hátrapillantott a válla fölött. – Dani azt üzeni, hogy később majd ő is beugrik. – Ó, remek! Kösz. Remélem, hamarosan jobban érzed majd magad, Penny. – Kizárt dolog. Sosem fogom jobban érezni magam. A közelben egy idősebb nő lágyan felnevetett. – Én is ezt gondoltam mind a három szülésemnél – mondta, és felsóhajtott. – De annak már jó ideje. Gyönyörű a családja. Elissa meg akarta magyarázni, hogy Cal és Penny nem a családtagjai, de végül csak mosolyogva bólintott. – Köszönöm. Walker lassan lépkedett Mrs. Ford mellett. – Általában nem bajlódom ezzel – mondta az asszony, ahogy a férfira támaszkodott, és lenézett a botjára. – De féltem, hogy a tömegben fellöknek. – Incselkedve mosolygott. – Tudtam, hogy ha magát kérem meg, hogy védjen meg, ártatlan emberek életét sodrom veszélybe. Maga annyira erős. – Most flörtöl velem? – kérdezte a férfi. – Talán. Egy picit. Bár tudom, hogy valójában ki érdekli. A szép szomszédasszonyunk. – Elissa és én csak barátok vagyunk – mondta Walker, kirekesztve az agyából az előző hétvégén történteket, és elhessegetve a gondolatot, hogy mennyire szeretne megint lefeküdni a lánnyal. 208

– Aha. Barátok. – Mrs. Ford felsóhajtott. – Annak idején nekem is voltak ilyen barátaim. Persze akkor még fiatalabb voltam. De nyolcvan fölött szinte lehetetlen férfit szerezni. Mégis elégedett vagyok az életemmel. Ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Walker tartotta az asszony könyökét, és óvatosan vezette. Úgy vélte, sem a meleg, sem a lökdösődő tömeg nem való egy majdnem kilencvenéves asszonynak, de Mrs. Ford mindenképp el akart jönni, és olyan lett volna vitatkozni vele, mint meggyőzni egy tornádót, hogy váltson irányt. – Talán ha kevésbé lenne zárkózott, több is lehetne a kapcsolatukból – mondta az asszony. –Megértem, miért lett ilyen, bizonyára sok szörnyűséget látott. A háború megváltoztatja az embert. Walkernek fogalma sem volt, mit válaszoljon, így inkább hallgatott. – Csak félek, hogy elszalaszt egy csodálatos lehetőséget – folytatta Mrs. Ford. – Elissa más, mint a többi nő. Nála jobbat keresve sem találhat. – Nem is akarok. – Akkor mi a gond? Már rég el kellett volna csábítania. Semmi sem lágyítja meg úgy egy nő szívét, mint néhány csodás nap az ágyban. Walker halkan káromkodott. – Nem akar vásárolni? – kérdezte a kétoldalt sorakozó árusítóhelyek felé intve. Mrs. Ford szemügyre vett néhány faragott sárkányt. – Nem hiszem, de nagyon aranyos, hogy felajánlja. Tudom, hogy a vásárlás nem tartozik a férfiak kedvenc időtöltései közé. Gondolja, hogy a múltja valamelyik traumatikus élménye miatt lett ilyen zárkózott? A gondolkodásmódja miatt, vagy csak szívesebben facér? – A férfira nézett. – Az utóbbit nem tudom elképzelni. Maga igazi családapatípus. – Én… Walker nem talált szavakat. Mostanáig valóban kedvelte Mrs. Fordot, de az asszony – leszámítva az első alkalmat, amikor a lakásába költözött – eddig nem próbálta kifaggatni. De most sarokba szorította őt, és mivel még nem értek oda Elissa sátrához, nem szabadulhatott meg tőle. – Nem fogok Elissának beszámolni a beszélgetésünkről, ha emiatt aggódik – mondta mosolyogva Mrs. Ford. – Én… 209

Walker ekkor észrevette Danit és Ryant, s megkönnyebbülten odakiáltott nekik. Dani mosolyogva megfordult, és feléje indult, Ryant is magával húzva. Walker látta, milyen szorosan fogják egymás kezét. Nyilvánvaló volt, hogy közelebb kerültek egymáshoz. Ő még nem döntötte el, mit gondol arról, hogy a húga viszonyt kezdett valakivel. Nem mintha ez rá tartozna, vagy mintha Dani hallgatna rá, ha megosztaná vele az aggályait. – Mrs. Ford, ez itt a húgom, Dani, meg a barátja, Ryan. Ez pedig Mrs. Ford, az egyik szomszédom. – Jó napot! – mondta Dani. – Örvendek. – Én is, kedvesem. – Mrs. Ford Ryanre nézett. – Maga mivel foglalkozik? – Az Öreg Halász üzletvezetője vagyok – válaszolta a férfi. – Á, a maga étterméé – bólintott Mrs. Ford Walkerre pillantva. – Dani, maga is ott dolgozik? – Igen. Ott találkoztunk Ryannel. – Dani Walkerre bámult. – Szóval az Öreg Halász most már a te éttermed? – ugratta. – Szállj le rólam! – nyögött fel Walker. – Milyen szép! – Az idős hölgy felsóhajtott. – Munkahelyi románc. Mindig szerettem volna egy ilyet átélni. Természetesen nekem sosem volt munkám, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette ezt. Ó, dolgoztam egy futószalagnál a II. világháború alatt, de a legtöbb férfi bevonult, és mivel a férjem is a hazáját szolgálta, munkahelyi románcot kezdeni valakivel nagyon hazafiatlan cselekedet lett volna, nem gondolja? – Hogy tetszik a vásár? – váltott témát tapintatosan Dani. – Nagyon. Walker roppant türelmes hozzám. – Tényleg? – Dani a bátyjára bámult. – Ki hitte volna? Ryan egyébként csak nemrég költözött Seattle-be, szóval először van itt. Mrs. Ford a férfihoz fordult. – Mit gondol a városunkról? – Szeretem – felelte Ryan. Dani elengedte a kezét, és közelebb lépett Wa-kerhez. – Megleptél. Nem emlékszem, hogy bármikor önként foglalkoztál volna idősebb emberekkel – jegyezte meg halkan. – Mrs. Ford el akart jönni, hogy megnézze Elissa sátrát. – Aha. Vigyázz, vagy a végén mind azt fogjuk gondolni, hogy kezd kedves fickó válni belőled. 210

– Isten ments! – motyogta a férfi. – És… hogy vált be az új fiú? – Jól. Azt hittem, időre lesz szükségem, hogy kiheverjem a válást, de talán tévedtem. Walker összeráncolta a homlokát. – Tehát komoly az ügy? Dani elmosolyodott, aztán elpirult. – Talán. Nem tudom. Kedvelem Ryant. Rendes fickó. Tudom, hogy még korai… és igyekszem nem túl mélyen belebonyolódni ebbe a kapcsolatba, de ez nem könnyű. Walker meg akarta kérni, hogy vigyázzon, de ki ő, hogy magánéleti tanácsokat osztogasson? – Örülök, hogy boldog vagy. – Tényleg? Nem mondod, hogy legyek óvatos, vagy ilyesmi? – Nem. Dani vigyorgott, és hozzásimult. – Említettem már, hogy te vagy a kedvenc bátyám? Amikor Ryan és ő továbbsétáltak, Mrs. Ford egy pillanatig utánuk nézett. – Nos, hol is tartottunk? – kérdezte azután, ahogy Walkerrel újra megindultak Elissa sátra felé. – Azt hiszem, az elkötelezettségtől való félelménél. Van valami ötlete, hogy mi okozza ezt? Jól alakulnak a dolgok, állapította meg Elissa boldogan vasárnap délután, ahogy pénzt váltott, aztán lehajolt, hogy még több árut vegyen elő. A forgalma még mindig nem csökkent, és ez még csak a második nap volt. Este át akarta nézni a számláit, hogy eldöntse, több nyereségre számít-hat-e, mint ahogy becsülte. A gondolatra, hogy mennyire megkönnyítené az életét, ha lenne egy kis vésztartaléka a bankban, majdnem megkótyagosodott. Elrendezte a körülbelül tucatnyi dobozt az asztalon, aztán megdermedt, mert a közelben felcsendült az ijesztően ismerős „Hé, bébi!” kiáltás. A csaknem harminckét fokos hőség ellenére úgy érezte, hogy jéggé dermed. A lélegzete elakadt, aztán a torkából majdnem feltört egy sikoly, hogy így tiltakozzon az élet igazságtalansága ellen. Lassan megfordult, azt remélve, hogy téved, és majdnem összeesett csalódottságában, amikor meglátta a magas, betegesen sovány, bozontos hajú férfit. 211

– Neil – mondta, és arra gondolt, hogy ez egy soha véget nem érő rémálom. – Milyen kellemetlen meglepetés!

212

16. – Mit keresel itt? – kérdezte Elissa nyugalmat színlelve. Ismerte Neilt: a férfi olyan volt, mint egy megsebzett vadállat, veszélyes, ha sarokba szorítják, és agresszív, ha a félelem legkisebb jelét észleli. – Látni akartam a csajomat – mondta Neil ártatlan mosollyal. – Egy cimborám Seattle-ben és Port-landben haknizik. A basszusgitárosa nem tudott eljönni, így vállaltam, hogy beugrom a helyére. Tudtam, hogy ez jó esély arra, hogy viszontlássalak. – Közelebb jött, és a mosolya ragadozószerűvé vált. – Jól nézel ki, Elissa. Rég találkoztunk. Több mint két éve, gondolta keserűen a lány. Neil akkor is felkutatta, megfenyegette őt, leüríttette vele a szűkös bankszámláját, elvette a pénzét, és lelépett. – Bekukkantottam a munkahelyedre, ott mondta egy fickó, hogy itt talállak. – Neil összeráncolta a homlokát. – Te is olyan egyenruhát viselsz? Azok a tyúkok… De a bisztró forgalmas hely lehet. Biztos szép borravalókat kapsz. Ó, Frank, gondolta kétségbeesetten a lány. Mért vagy ilyen segítőkész? – Azt mondtad a főnökömnek, hogy a bátyám vagy? – kérdezte. – Az unokatestvéred. Mert nem hasonlítunk egymásra. – Neil felvett egy fülbevalót. – Nem semmi ez a hely. Nem is tudtam, hogy ilyen tehetséges vagy, de hát mindig szerettél titkolózni előttem. Elissa kikapta a kezéből a fülbevalót.

213

– Az egyetlen oka, hogy szinte semmit sem tudtál rólam, az volt, hogy semmi másról nem beszéltünk, csak rólad. Magadon kívül soha semmi nem érdekelt. Neil mosolygott. – Még mindig nagyon szenvedélyes vagy, Elissa. Ez tetszik. Elissa nem értette, hogyan képzelhette valaha is azt, hogy szerelmes ebbe az alakba. Mitch buta volt, önző és hűtlen, de Neilhez képest igazi álomlovagnak tűnt. A férfi közelebb lépett az asztalhoz, és átnyúlt fölötte. Elissa hátrahőkölt. – Hiányoztál, bébi. Hiányzik, ami köztünk volt. – Semmi sem volt köztünk – mondta nyersen a lány. – Csak azért nem szabadultál meg tőlem, mert dolgoztam, ami azt jelentette, hogy kerestem. Szükséged volt a fizetésemre a drogokhoz. – Mindig gondoskodtál rólam – mormolta Neil. –Es még most is azt teszed. Ezért jöttem, Elissa, az én kis osztalékomért. De amilyen jól megy a sorod, talán nem is kell olyan kevéssel beérnem. Miért most? – gondolta kétségbeesetten a lány. Miért ma? Csak azért nem esett még pánikba, mert Zoe biztonságban volt. Neil, mintha olvasott volna a gondolataiban, körüljártatta a tekintetét. – Hol a kölyök? Elissa meg akarta mondani neki, hogy nincs joga a gyermekük után kérdezősködni. Neil nem törődik Zoe-val, sosem törődött. Az egész napi bevételébe lefogadta volna, hogy arra sem emlékszik, fia van-e, vagy lánya. – Egy születésnapi partin. – Kár. Szívesen találkoztam volna vele. – Neil megcsóválta a fejét. – Nem tudom, miért akarsz távol tartani tőle. Ő éppen annyira az enyém is, mint a tiéd. – Ez nem igaz. Neked nem számít. Nem is érdekel. Csak eszköznek tekinted. – Igazad van. Alá kellett volna íratnod velem egy lemondónyilatkozatot. Fura, hogy nem tetted, mert mindig ügyeltél a részletekre. Lehetséges, hogy titkon azt remélted, így magadhoz láncolhatsz? Hogy az életed része maradok? És ezt komolyan kérdezte, mintha tényleg azt hinné, hogy hiányzott neki! Mintha ő nem bánna minden másodpercet, amit mellette töltött! 214

Elissa a képébe akarta vágni, hogy egy vesztes, egy semmirekellő narkós. Hogy ha rajta múlna, elszállítanák egy szigetre, és örökre ott felejtenék. Hogy csak azért nem íratott alá vele lemondónyilatkozatot, mert amikor megszökött tőle, egy vasa sem volt, és nem engedhetett meg magának egy ügyvédet! – Menj el! – mondta. – Csak menj el! – Elmegyek, Elissa. De először add oda nekem, amit akarok. Pénz. Neilnél mindig minden a pénzről szólt. Hála istennek hazavittem a tegnapi bevételt, gondolta Elissa. Nem szívesen vette elő a kazettáját, mert tudta, milyen sok van benne. A kis fémdobozért nyúlt, és kinyitotta. Mielőtt kitalálhatott volna egy módot, hogy eltitkolja, mekkora összeget tartalmaz, a férfi megkaparintotta a vastag bankjegyköteget, és átpörgette. – Klassz! – mondta, ahogy kivette az összes tízest és húszast, és az ötdollárosoknak több mint a felét. – Hagyok egy kis aprót. – Zsebre vágta a pénzt, és visszaadta a dobozt. – Arra az esetre, ha eszedbe jutna rám uszítani a zsarukat azzal, hogy megloptalak, ne felejtsd el, hogy tudom, hol élsz. Ez azt jelenti, hogy tudom, hol a kölyök. Valamelyik éjjel könnyen belopózhatok a házadba, és ellophatom. Csak így – csettintett az ujjaival. – Akkor sosem látod viszont. Tudod, hogy képes vagyok rá. Gondolj a veszteségedre úgy, mint egy olcsó biztosításra. Azzal rávigyorgott és elballagott. Elissa némán utánabámult. Most, hogy egyedül maradt, úrrá lett rajta a félelem, amit pánik követett. Neil tudja, hol dolgozik, és állítólag azt is, hogy hol él. Ezek után hogyan érezze magát biztonságban? Hogyan védheti meg Zoe-t? És ha a férfi azt hiszi, hogy tovább pumpolhat-ja, talán ezúttal el sem megy. Talán itt marad, amíg mindenét el nem szedi, aztán beváltja a fenyegetését. Meg kell állítania valahogy. Elissa haza akart menni. Be akart zárkózni Zoe-val, le akarta engedni a redőnyöket. El akart bújni, amíg meg nem oldódik a helyzet. De nem tehette. Csak annyit tehetett, hogy kitalálja, hogyan szerezhet elég pénzt, hogy felfogadjon egy igazán jó ügyvédet, aki rábírja Neilt, hogy tűnjön el az életükből. Dani átfordult a másik oldalára, és Ryanre mosolygott.

215

– Indulnom kell – mondta, miközben azt kívánta, bár örökre mellette maradhatna az ágyban. Egy tökéletes világban megtehetné, de hát ez nem az. A férfi az éjjeliszekrényen álló órára nézett, és felsóhajtott. – Nekem csak négyre kell bemennem. Nem várhatsz addig? Vasárnap volt, nem sokkal múlt kettő, ebben az időszakban már megfogyatkoztak a villásreggelizők. – A személyzet mindig olyan nyűgös ilyenkor – mondta a lány. – Be kell mennem, hogy lecsillapítsam a kedélyeket. – Egyetértek. – Ryan az ujjai között morzsolgatta egy hajtincsét. – A vendégek imádják a villásreggelit, az alkalmazottak utálják. Oké, elengedlek... most az egyszer. – Igazán szép tőled. – Dani föléje hajolt és megcsókolta. Ryan megmoccant, és Dani érezte, hogy a lábai közé csúsztatja a térdét. Élvezte a szeretkezésüket, ugyanakkor nagyon is a tudatában volt a különbségeknek. – Mire gondolsz? – faggatta a férfi. – Semmire. – Nem olyan arcot vágsz. Mi a baj? Dani habozott, aztán felsóhajtott. – Eszembe jutott Hugh. – Hűha! – Ryan felült, és nekidőlt a párnázott fejtámlának. – Kezdjek aggódni, mert az exedre gondolsz, miközben velem vagy az ágyban? – Nem. Nem hiányzik, vagy ilyesmi, csak… – Dani felült, gondosan eltakarva magát a lepedővel. – Mondtam, hogy tolószékben ült. Ryan bólintott, és kék szemét a nő arcára szegezte. – A balesete előtt is szeretők voltunk. Ő volt a második férfi az életemben. A baleset után minden megváltozott. Úgy értem, csináltunk bizonyos dolgokat, de a hagyományos szex szóba sem jöhetett. – Dani az ajkába harapott. Nem tudta, mennyit mondjon el, illetve hogy mennyire érzi szükségét, hogy á férfit a bizalmába avassa. – Nekem megfelelt így – folytatta. – Olvastam könyveket, beszéltem az orvosával és a gyógytornászával. Segítségre lett volna szükségünk, hogy teherbe eshessek, de ez még távolinak tűnt. Nem akarok illojálisnak tűnni, vagy rettenetes embernek, de az intimitás mindig sok energiát igényelt tőlem, sok fizikai munkát. Voltak dolgok, amik miatt 216

aggódnom kellett. De veled könnyű. A lábad is mozog. Érzed, amit csinálok. Olyan szörnyű, hogy ezt élvezem? Ryan magához húzta és megcsókolta. – Dani, a fickó elhagyott, aztán arra is rájöttél, hogy megcsalt. Nem tartozol neki semmivel. Szerintem átkozottul szerencsés volt, hogy megkapott, és egy idióta, hogy elengedett. Örülök, hogy szeretsz velem lenni, hogy élvezed a szexet. Ez a legkevesebb, amit érdemelsz. Dani szíve nagyot dobbant a támogató szavak hallatán, és a szívverése felgyorsult, ahogy az erős karok köréje fonódtak. Hogy lehetett ekkora mázlista, hogy ilyen hamar a válása után találkozott ezzel a férfival? És mit tegyen, hogy a kapcsolatuk sose érjen véget? – Köszönöm – suttogta. – Nincs mit. – Ryan megcsókolta az ajkát. – Oké, most pedig vagy ugorj ki az ágyból, vagy készülj fel rá, hogy megint a magamévá teszlek! Dani felnevetett. – Bár az utóbbi ellen nem lenne semmi kifogásom, sajnos be kell mennem az étterembe. – Megérintette a férfi arcát. – Négykor találkozunk? – Persze. Dani gyorsan felöltözött, felfrissítette a sminkjét, és húsz perccel később megérkezett az Öreg Halászba, ahol a személyzet éppen a villásreggeli maradványait takarította el. Edouard mogorván fogadta. – Ez nevetséges! – dörmögte köszönés helyett. –Tudod, ki vagyok én? Egy híres és hihetetlenül tehetséges séf. Egy mesterszakács, és te arra kárhoztatsz, hogy a délelőttömet jelentéktelen dolgokra pazaroljam, hogy ellenőrizzem a többi szakácsot, akik omlettet és belga gofrit készítenek. Ez sértő. – Mi az, valami zűr van a magánéleteddel? – kérdezte Dani érzéketlenül. – A magánéletemmel nincs semmi baj. Az remek. Sőt csodálatos! Mindenesetre sokkal jobb, mint a tiéd. Dani meg akarta mondani neki, hogy téved. Hogy Ryan olyasmiket művelt vele, amik egyes államokban talán nem is legálisak, és hogy amíg fel nem ébresztette benne a vadmacskát, nem is tudta, hogy a sikító élvezők közé tartozik. De ha megosztott volna vele egy ilyen 217

személyes információt, sebezhetővé vált volna, és aláásta volna a saját tekintélyét. – Ha annyira elégedett vagy, akkor a munka sem okozhat problémát – mondta. – Egy hónapban csak egy vasárnapodat kell feláldoznod. Tudod, hogy váltjuk egymást. – Ez kínszenvedés nekem, és gyűlöllek, amiért rákény szeri tesz. Dani mosolygott. – Ezt jó tudni. Edouard összehúzta a szemét, aztán elsétált. Dani vissza akarta hívni, hogy megölelje. Vagy hogy dalra fakadjon. A nap sütött, az ég elképesztő kéken ragyogott, és az élete tökéletes volt, szinte minden téren. Benézett az étterembe, de ott már csak néhány vendég kávézott. A pincérek szétszedték és elpakolták a büféasztalokat, mert a következő hétvége előtt már nem lesz szükség rájuk. Dani éppen az irodájába indult, amikor egy fiatal nő a karjában egy kisfiúval belépett az étterembe. A hostess rég elment, és a legtöbb felszolgáló visszavonult a konyhába, így Dani nem látott senkit, akit odaküldhetett volna a vendéghez, ezért ő sietett elé. – Jó napot! – köszönt mosolyogva. – Már nem szolgálunk fel villásreggelit. Sajnálom. – Semmi baj. Nem akarok enni. Ryan itt van valahol? Ryan? Dani a nőről a kicsire nézett, aztán megint a nőre szegezte a szemét. – Nem. Csak négyre jön be. – Tényleg? Most hívtam a lakását, és nem vette fel. De hát olyan szép az idő, talán elment sétálni. Azon tűnődöm, hogy megpróbáljam-e megkeresni a lakását, vagy inkább itt várjam meg. Dani nem tudta, mit gondoljon. Majdnem azt mondta, hogy Ryan valószínűleg zuhanyozik, és a nőnek megint meg kellene próbálnia felhívni, de nem tette. Az egész teste megmerevedett, és őszintén szólva abban sem volt biztos, hogy képes lenne-e megszólalni. Szerencsére ez nem volt probléma, mert a másik nő tovább fecsegett: – Tudom, hogy csak úgy betoppantam, de meg akartam lepni. Úgy beszéltük meg, hogy még egy hétig az anyámnál maradok, de már nem bírtam tovább. Az anyám megőrjített. Túlságosan beleélte magát a 218

nagymamaszerepbe. Mindenbe belekötött, amit csináltam. Igaz, mindig ilyen volt, de általában nem élek vele együtt. Korábban is eljöhettem volna, de le kellett tennem a szóbeli vizsgámat. – Szégyenlősen mosolygott. – Most szerzem meg a PhD-met táplálkozástudományból. A táplálkozási rendellenességek a témám. – Elnémult, és megrázta a fejét. – Jóságos ég, nézze meg az ember, csak locsogok és locsogok! De hát az elmúlt három napban kettesben voltam Alexszel, azaz hármasban az anyámmal és Alexszel, és annyira jó végre egy másik felnőttet látni! A kisfiú a szájába dugta a hüvelykujját. A nő magas volt, sovány és csinos a maga szolid módján. Dani szeme a bal kezére siklott, a gyémántokkal kirakott karikára a gyűrűsujján. A hidegség marni kezdte a bensőjét. Azt mondta magában, hogy ez lehetetlen, de tudta, hogy nem az. – Dani Buchanan vagyok – mondta –, Ryan munkatársa. Ryan nem említette, hogy látogatókat vár. – Ahogy mondtam, meg akartam lepni. Csak későbbre várt bennünket. – A nő kinyújtotta a szabad kezét. – Jen vagyok, Ryan felesége. Walker leparkolt Cal háza előtt, és kiugrott a kocsijából. Reid autóját nem látta, vagyis Cal őt még valószínűleg nem érte el. Annyi baj legyen! Walker készen állt rá, hogy egyedül tegye meg a szükséges lépéseket. Fortyogott a dühtől. Hugh-t nem verhette laposra, de ez a görény Ryan nem ül tolószékben – még nem. Kopogás nélkül rontott be a nappaliba, és a tekintete a húgát kereste. Dani a kanapén feküdt összegömbölyödve, Penny vállának dőlve. Amikor felnézett, Walker látta, hogy az arca nedves a könnyektől, a szeme duzzadt. – N… nős – zokogta Dani. – Nős, és ezt egy szóval sem említette. Még csak nem is célzott rá. Soha semmit nem mondott. Nem tudom elhinni! Elmeséltem neki, hogy Hugh megcsalt, és akkor sem… mondott semmit. Ahogy Walker feléje indult, felkelt, és a karjába vetette magát. Walker átölelte, és gyöngéden ringatta. 219

Tudta, hogy hiába is keresné a szavakat, semmivel sem enyhítheti a húga fájdalmát. Hogy lehet ilyen kegyetlen a sors? Mintha Dani nem szenvedett volna eleget! Nem elég, hogy Hugh elárulta, még Ryan is becsapta! Calre pillantott, aki olyan képet vágott, mintha szeretne a földbe döngölni valakit, aztán Pennyre, akin látszott, hogy korábban sírt. – Ez olyan szívás – mormolta ekkor a sógornője. – Gyűlölöm a pasast! – Én is – motyogta Dani Walker mellkasába, és a férfi érezte, hogy a könnyei eláztatják az ingét. – Gyereke is van, egy kisfia. Hogy fekhetett le velem, amikor gyereke van? Ez annyira undorító! – Felemelte a fejét, és Walker szemébe bámult. – Fáj – suttogta. – Mulaszd el a fájdalmat! Walker megpuszilta a homlokát, és megint magához húzta. – Nem tehetem. Szeretném, de nem tehetem. Bár azt mondhatta volna, hogy egyszer majd elmúlik magától! Tudta, hogy így lesz, de ez most sovány vigasz lett volna a húgának. Gyűlölte, hogy ennyire szenved. Dani a kishúga volt, és ő mindig úgy érezte, hogy meg kell védenie. Halkan fogadkozott, hogy megkeresi Ryant, és feltörli vele a padlót, aztán megvárja, hogy felgyógyuljon, és újra elpáholja. – Én is veled tartok – mondta csendesen Cal. Penny egyikükről a másikukra nézett. – Nem bánthatjátok Ryant – mondta. – Lecsukat benneteket, pedig a kisbabám bármikor megszülethet. Akkor egyikőtök sem lehet börtönben. Dani mély lélegzetet vett. – Pennynek igaza van. Szeretném látni, hogy megkapja a magáét, de nem bánthatjátok. – Talán nem – ismerte el Walker, bár a gondolatot továbbra is megfontolásra érdemesnek találta. –De kirúghatom. Cal szája sarka megrándult. – Tökéletes. Próbáljon csak meg munkát találni Seattle-ben, ajánlólevelek nélkül! Éhen fog halni! – Nem! – lépett hátra Dani, és haragosan rájuk meredt. – Nem rúgod ki Ryant, Walker! A bátyja nem hitt a fülének. – Még mindig fontos neked? 220

– Micsoda? – Dani a kezével megtörölte a szemét. – Nem, dehogy. Szeretném elevenen megnyúzni és nyárson megsütni. De nyitott szemmel mentem bele ebbe a kapcsolatba, senki sem kényszerített semmire. Nem voltam elég óvatos, nem tettem fel a megfelelő kérdéseket, és most vállalnom kell a következményeket. – Dani, Ryan átvert téged – mondta Penny. – Igen, de nem hagyhatom, hogy hatalma legyen fölöttem. Nem vagyok valami gerinctelen nőszemély, akit a bátyjainak kell megmenteniük a gonosz csábítótól. Ryan maradhat. Én pedig ki fogom heverni ezt az újabb csalódást. Walker értékelte, hogy igyekszik erős lenni, de ő még mindig a fizikai megtorlásra szavazott volna. – Ha nem rúgom ki, mindennap be fog jönni dolgozni, és ezzel is meg kell birkóznod. Dani kihúzta magát. – Állok elébe! Annak idején mindez olyan egyszerűnek tűnt, gondolta másnap Walker, amikor Mrs. Ford és a barátnője után integetett. A két idős hölgy elhajtott, és ő kis híján pánikba esett, ahogy eszébe jutott, mi minden sülhet el rosszul. Hogyan is vállalhatta el, hogy több órán át vigyáz Zoe-ra – mindaddig, amíg Mrs. Ford haza nem jön a munka ünnepén rendezett nyugdíjaspiknikről. Minthogy azon csak felnőttek vehettek részt, az asszony nem vihette magával Zoe-t, és olyan okokból, amelyek még most sem voltak világosak a számára, Walker önként jelentkezett gyerekcsősznek. – Nyilván agysérülést szenvedtem – morogta, amint visszatért Elissa lakásába. – Valamikor biztos fejbe vágtak, csak nem emlékszem rá. Korábban a földszinten hagyta a kislányt, aki a Nickelodeonon nézett valamit, de Zoe időközben kikapcsolta a tévét, és egy csomó ruhadarabot terített ki a kanapén. – Holnap kezdem az iskolát – magyarázta büszkén, ugyanakkor rémülten. – Mami és én még nem döntöttük el, hogy miben megyek. – Egy pólóért nyúlt, amelynek az elejét egy korona díszítette. – Ez szép. – Nagyon szép – helyeselt Walker, azon tűnődve, mivel fogja lekötni egész nap a gyereket. Mrs. Ford csak vacsora után ér haza, és noha a vásár aznap viszonylag korán bezár, Elissát legkorábban este hatra 221

várta. Persze kivihetné Zoe-t a vásárra, de azt két óra alatt megjárnák. És mi lesz az ebéddel? Megígérte a kislánynak, hogy valami jó helyen esznek, de ez azt jelenti, hogy ott kell majd ülnie vele szemben, és kell találnia valami beszédtémát. És mitévő lesz, ha Zoe fuldokolni kezd, vagy ilyesmi? A reggeli hőség ellenére hideg verejték ütött ki a homlokán. – Láttad, mit vett nekem a mami? – kérdezte hirtelen Zoe, és kiszáguldott a konyhába. Amikor visszatért, a kezében egy tarka mintás uzsonnás-dobozt lóbált. Kinyitotta, és megmutatta az összes csodáját, a gyümölcsleves rekeszt, a műanyag tartót a szendvicsnek és gyümölcsnek, a különleges fóliát, amely mindent hidegen tart. – Ez a legklasszabb uzsonnásdoboz a világon – mondta áhítatosan, miközben becsukta és végigsimított a tetején. Walker az órájára pillantott. Csodás. Két perc eltelt, már csak négyszáznyolcvan van hátra. – Akarsz biciklizni? – kérdezte, arra gondolva, hogy a mozgás kifárasztja majd a kislányt. Vajon a korabeli gyerekek szoktak délután aludni? – Igen. De Zoe ahelyett hogy az ajtóhoz indult volna, hogy kimenjen a garázsba a biciklijéért, eltűnt a folyosón, majd hamarosan visszatért egy nagy üveg naptejjel. Átnyújtotta Walkernek, aztán türelmesen állt, mintha azt várná, hogy kenje be vele. – Aha – mormolta Walker. – Nem akarsz leégni. – Mami szerint meg kell védeni a bőrünket. – Zoe kinyújtotta az egyik lehetetlenül kicsi, sovány karját. Walker krémet nyomott a bal tenyerébe, aztán a jobb kezével bedörzsölte a gyerek bőrébe. A hüvelyk- és mutatóujjával körülérhette volna Zoe felsőkarját, és hirtelen átvillant a fején a rettenetes gondolat, hogy éppen ilyen könnyedén eltörhetné bármelyik csontját. Te jó ég, ha Zoe most ilyen kicsi és sovány, milyen lehetett, amikor megszületett? Elissa holtra lehetett rémülve, mégis megbirkózott mindennel. Nem futamodott meg, nem menekült el. Nem úgy, mint ő. Walker elhessegette a múlt kísérteteit, és miután végzett a krémezéssel, követte a gyereket a garázshoz. – Az utca innenső oldalán kell maradnod – figyelmeztette. Zoe felsóhajtott. 222

– Tudom. Mami is mindig megmondja, merre bringázhatok. Jó leszek. Walker segített felcsatolni a sisakját. Aztán Zoe felült a biciklijére, és megindult a járdán. A kis gyakorlókerekek segítettek megtartani az egyensúlyát, és a kislány eltökélten, nagy önbizalommal tekerte a pedált. Walker figyelte néhány másodpercig, aztán körülnézett, valami tennivalót keresve. A garázs egyik sarkában számos kerti szerszámot látott, és eszébe jutott, hogy régebben Elissa gyakran gyomlálgatott az előkertben. De amilyen elfoglalt mostanában, az utóbbi időben aligha ért rá ilyesmivel foglalkozni. Igen, ezt a munkát mintha épp neki találták volna ki… Összeszedte a szerszámokat, otthagyta a garázsban a munkakesztyűt és a gyékényfonatot, amelyet a térde alá tehetett volna, felragadott egy vödröt, és lekuporodott az egyik ágyáshoz. A nap forrón sütött. Walker elszántan irtotta a gyomokat, és mindent, amit annak tartott, beledobált a vödörbe. Hébe-hóba felnézett, és ellenőrizte Zoe-t, aki továbbra is fel-alá biciklizett, és mindig integetett, amikor elhaladt előtte. Úgy tizenöt perccel később a gyerekhez csatlakozott egy másik kislány, aki az utca szemközti oldalán lakott. Walker nem emlékezett a nevére, de egy-két évvel idősebb lehetett Zoe-nál, és megfelelő társaságnak tűnt a számára. A lánykák egy darabig egymás mellett bicikliztek, aztán elterültek a pázsiton az árnyékban. – Mindjárt visszajövök! – kiáltotta Zoe néhány perccel később, és beszaladt a házba. Mielőtt Walker utánamehetett volna, hogy megnézze, mit csinál, már vissza is tért egy halom játékkal a karjában. A másik lány is kihozta a saját játékait, és mindketten letáboroztak a füvön, hogy komolyan belemerüljenek a… az akármibe, bármi is volt az, amit az ilyen kislányok csinálnak. Walker közben a sarokig ért, és a ház oldala mellett gyomlált tovább. Munka közben nem vette észre, hogy az ásó a kezében lapáttá vált, és a lyuk akkora lett, mint egy gödör, elég mély, hogy egy test beleférjen. Sírokat kell ásni, gondolta ádázul. Sírokat… Hirtelen visszatért a jelenbe, és igyekezett elfojtani a rossz emléket. Az el is halványult, és Walker már megint csak a gyomokat látta. 223

Izzadság csurgott le a hátán. Ő nem tartozik ide, gondolta. Nem élhet így, nem lehet normális. Ő… Ekkor hangokat hallott, túl sokat ahhoz, hogy csak Zoe-é és a barátnőjéé legyen. Felállt és előresietett. Amikor a sarkon befordult, meglátta Zoe-t néhány nagyobb fiú gyűrűjében. A kislány a karját az oldalához szorítva, dacosan előreszegezett állal állt az egyik előtt. A fiú kicsit meglökte. Zoe visszalökte. A fiú erősebben lökte meg. Zoe elterült az aszfalton. Walker odanyargalt, és megmarkolta a fiú ingét. Meg akarta rázni a gyereket, mint egy kutya a koncot, amikor Zoe sírva fakadt. Walker lepillantott rá. A kislány arca könnyes volt, a pólója véres. – Ne bántson! Ne bántson! – kiabálta a fiú. Walker összehúzta a szemét. – Többé nem csinálsz ilyet, ugye? A fiú rémülten megrázta a fejét. Walker azonnal elengedte, és lekuporodott Zoe mellé. – Mutasd magad! – mondta. A többi gyerek mintegy varázsütésre eltűnt. Walker megvizsgálta Zoe lehorzsolódott térdét és a sebet a tenyerén, aztán felnyalábolta a kislányt, és bevitte a házba. A konyhában felültette a pultra, és gyorsan ellátta a sérüléseit, ügyelve arra, hogy a nem csípős fertőtlenítőt használja, amelyet Elissa egy polcon tartott, különböző méretű kötésekkel, pólyákkal és tapaszokkal együtt. Aztán fogott egy papírtörülközőt, benedvesítette, és megtörölte a gyerek arcát. – Mi történt? – kérdezte. Zoe csuklott, pityergett még egy kicsit, aztán szipogott egyet. – Azok a fiúk erre jöttek, és azt mondták, hogy buták vagyunk, és úgy játszunk, mint a kisbabák. Azt mondtam nekik, hogy ez nem igaz. – Szembeszálltál velük – mondta Walker. – Nem úgy, mint a barátnőd. – Natalie megijedt és hazaszaladt. Én is féltem, de nem voltunk buták, és azoknak a fiúknak nem volt igazuk. Olykor parancsolgatnak a többi gyereknek, és ez nem tetszik nekem. Az a fiú, aki bántotta, két-három évvel idősebb lehetett, mint ő, Zoe mégsem ijedt meg tőle. Szóval mi a tanulság? Mondja azt neki, hogy derék dolog volt, hogy kiállt magáért, de mindig számolnia kell a 224

következményekkel? Vagy tanácsolja azt, hogy máskor ne kockáztasson? Walker a könnyes, nagy szempárba bámult, és fogalma sem volt, mitévő legyen. Honnan a pokolból tudja mindig Elissa, hogy mi a helyes? Walker bárhol szívesebben lett volna, mint itt. Mégis maradt, mert Zoe most csak rá számíthatott, és ő szembeszállt volna a kedvéért az összes démonnal, a valódiakkal és a képzeletbeliekkel egyaránt, és túl fogja élni, ha… Zoe ekkor kitárta a karját, és várakozásteljesen rámeredt. – Mi az? – kérdezte Walker meghökkenve. – Most meg kell ölelned, aztán meg kell puszilnod a térdemet és a kezemet, hogy többé ne fájjon. Walker egyszerre érezte magát butának és ügyetlennek, ahogy köréje fonta a karját, óvatosan magához szorította, aztán megpuszilta a kötéseket. – Akarsz moziba menni? – mosolygott rá Zoe. – Megebédelhetnénk a plázában, az ételbárban, vásárolhatnánk, aztán megnézhetnénk egy filmet. Walker pontosan ilyennek képzelte a poklot. De kicsoda ő, hogy megtagadja egy ötéves kislány kérését, akinek a mellkasában egy harcos szíve dobog?

225

17. Miután hétfőn bezárt a vásár, Elissa összecsomagolta a megmaradt áruit, és odavitte Walker terepjárójához. Az egyik szomszédja segített összecsukni és felpakolni a bérelt asztalait. – Viszlát jövőre! – kiáltott utána, amikor Elissa a kormány mögé ült. – Viszlát! És még egyszer köszönöm – intett a lány, aztán becsapta az ajtót, és indított. Otthon, édes otthon, gondolta fáradtan. Alig várta, hogy hazaérjen. Otthon nyugalma lesz, és végre gondolkozhat. Vagy talán mégsem… Talán inkább ki kellene aludnia magát. Mert az előző éjjel nem aludt. Ébren feküdt a sötétben, a mennyezetet bámulva és azon töprengve, mit csináljon Neillel. A férfi nem említette, meddig marad a városban, de aligha utazott volna ide néhány fellépésért. Ami azt jelenti, hogy talán heteket, sőt akár egy hónapot is itt tölthet, és bármikor beállíthat hozzá, hogy még több pénzt követeljen. És ha ő erre nem lesz hajlandó, ragaszkodik majd hozzá, hogy láthassa Zoe-t. Elissa gyomra összeszorult erre a gondolatra. Zoe úgy tudta, hogy az apja meghalt, és ez jobb így mindenkinek. De ha elfajulnak a dolgok, könnyen előfordulhat, hogy beszélnie kell a lányának Neil-ről, és szinte bármit megtett volna azért, hogy ezt elkerülje. A félelme egyre nőtt, amíg már szinte semmi másra nem tudott gondolni. Felmerült benne, hogy elmenekülhetnének. Becsomagolna néhány bőröndöt, fogná Zoe-t, és elvinné… de hová? És utána mihez kezdenének? Hacsak nem szerez valahogyan hamis papírokat, Neil 226

végül megint megtalálja. És hogyan magyarázná meg a lányának, hogy bujkálniuk kell? Különben is gyűlölte a menekülés gondolatát. A szökés azt jelentené, hogy hagyja magát legyőzni. A leglogikusabb megoldás az lenne, hogy felfogad egy jó ügyvédet, ahogy ezt évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie. Neil rossz hatással lenne Zoe-ra, ezt biztos a bíróság is így látná. Ha valahogy megállapodásra jutnának, ha kifizetné Neilt, aki cserében írásban lemondana a gyermekéről… De hogyan bírhatná rá őt egy ilyen alkura? Hogyan kínálhatna neki akkora összeget, amekkorát Neil megfelelő ösztönzésnek tekintene? Talán kölcsönkérhetnék, gondolta. Nem egy banktól, hanem a szüleitől vagy Franktól. A megromlott kapcsolatuk dacára a szülei biztos segítenének neki, hogy megtarthassa Zoe-t. Walkernek nyilván van elég készpénze, de Elissa nem akarta a problémájával terhelni, kínosnak találta volna, hogy Neilről beszéljen vele. Egyébként kételkedett benne, hogy akár a szülei, akár Walker helyeselnék, hogy fizetni akar egy kábítószerfüggőnek azért, hogy mondjon le az apai jogairól. És ha azt akarják, engedje, hogy Neil bebizonyítsa, jó apa? A férfi mindig ügyesen manipulálta az embereket, tapasztalt hazudozó volt. És ha sikerül mindenkit meggyőznie arról, hogy megérdemel egy esélyt? Elissa ráfordult a kocsifelhajtóra, és leparkolt a ház előtt. Még ki sem kapcsolta a motort, Walker kilépett az ajtón, és eléje jött. Már majdnem teljesen besötétedett, és a férfinak csak a körvonalait látta, de ez is elég volt, hogy elöntse a vágy. A legszívesebben kiugrott volna a terepjáróból, és a karjába vetette volna magát, hogy elmeséljen mindent. Azt akarta, hogy a férfi szorítsa magához, vigasztalja meg, mondja azt, hogy minden jóra fordul. Nyolc évig csak önmagára számíthatott, és már elege volt ebből. – Jól sikerült a napod? – kérdezte a férfi a kocsi mögé ballagva, és felnyitotta a csomagtartót. – Egy vagyont kerestél? Elissa mosolyt erőltetett az ajkára. – Úgy is mondhatjuk. Majdnem mindent eladtam. – Gratulálok. Fáradt vagy? Elissa bólintott. Hullafáradt, de azt, hogy miért, nem akarta elárulni. Sok mindent elviselt volna, de azt nem, ha Walker szánalommal vagy 227

gúnynyal nézne rá. Csak egy idióta szűrte volna össze a levet Neillel, és csak egy még nagyobb idióta hagyná, hogy a fickó újra és újra kifossza. Walker felnyalábolta a dobozait, és lecsapta a csomagtartó tetejét. – Reggel visszaviszem az asztalokat – mondta. – Arra semmi szükség. Munka után elintézem. –Ami persze azt jelentené, hogy megint kölcsön kell vennie a férfi terepjáróját. – Útba esik, amikor bemegyek a céghez. Bízd csak rám! Elissa előre kifizette a bérleti díjat, így ezt köny-nyen megtehette. – Rendben. Kösz. Náluk van a letétes csekkem, azt ne felejtsd el visszakérni! Walker követte a lakásba, és lepakolta a munkaasztalára a dobozokat. – Zoe jól viselkedett? – kérdezte Elissa. – Nagyon. Időben lefeküdt, és harminc másodperccel később már aludt is. Elmentünk a bevásárlóközpontba, az ételbárban ebédeltünk, és megnéztünk egy filmet a moziban. Elissa nehezen tudta elképzelni Walkert a plázában. Nem olyan férfinak tűnt, aki élvezi az ilyen kiruccanást. – Rettenetes volt? – kérdezte. – Túléltem. Elissa együtt érzően pislogott. – A mozizás merő kínszenvedés lehetett. – De legalább a film rövid volt. A kanapé két oldalán álltak, egymással szemben. Amikor utoljára így, kettesben voltak nála, szeretkeztek, de most minden más volt. Nemcsak azért, mert Zoe a közelben aludt, hanem mert Elissa úgy érezte, mintha az, amit átélt akkor, valaki mással történt volna. Miközben a teste a férfiért kiáltott, az agya tudta, hogy veszélyes lenne még jobban belebonyolódni ebbe a kapcsolatba. És nem csak az önfenntartá-si ösztöne súgta ezt. Neil látogatása mindent megváltoztatott. Walker, ha tudomást szerezne róla, tipikus macsó módon akarná megoldani a problémát, és azzal csak tovább rontana a helyzeten. Elissa nem kételkedett benne, hogy Walker egy becsületes harcban megállná a helyét, de Neil sosem játszott becsületesen. Nem, ha beszélne Walkerrel a gondjairól, abból semmi jó nem sülne ki. 228

Mielőtt kitalálhatta volna, hogyan küldhetné el tapintatosan a férfit, az a kanapé felé intett, és Elissa beletörődött, hogy beszélgetnek kicsit, mielőtt a fáradtságára hivatkozva megszabadulhat tőle. – Örülök a sikerednek – kezdte a férfi. – Ez azt jelenti, hogy jövőre is meghívnak? – Remélem. Élveztem, hogy az emberek megnézték az alkotásaimat. Megkérdezhettem a véleményüket, kideríthettem, melyik ékszerem fogy a legjobban, és miért. – Elissa Walkerre pillantott. – Calék és Daniék is eljöttek, ami igazán szép volt tőlük. Nem kellett volna fáradniuk, de értékeltem a támogatásukat. – Kedvelnek téged – mondta Walker, aztán lassan kifújta a levegőt. – Dani megtudta, hogy Ryan házasember. Elissa felkapta a fejét. – Tessék? Viccelsz? Walker megrázta a fejét. – Tegnap bejött az étterembe a felesége. Ryan sosem említette őt. Gyerekük is van. Az árulás mindig fáj, gondolta szomorúan a lány. – Hogy birkózik meg a helyzettel Dani? – Erős lány. Kiheveri a csalódást. De az, hogy mindez néhány hónappal azután történt, hogy Hugh elhagyta, és az is kiderült, hogy nem volt hűséges hozzá, nem könnyíti meg a dolgát. A jelek szerint nemcsak ő, Elissa az, akinek csapnivaló az ízlése, ha a férfiakról van szó. – Mondd meg neki, hogy azt fontolgatom, klubot alapítok olyan nők számára, akik nem kérnek a férfiakból. Walker tekintete a nő arcára vándorolt. – Rendben. Elissa ráébredt, mit mondott, és nem tudta, hogyan köszörülje ki a csorbát. – Csak… mielőtt veled… A pasik sok problémát okoztak. Úgy értem, a múltban. Walker némán bólintott. Csend telepedett a szobára. – Valami történt – mondta végül a férfi. – Micsoda? – Semmi. Csak elfáradtam. Nehéz volt ez a három nap, de megérte… A férfi azonban továbbra is rászegezte a tekintetét. Olyan elmélyülten vizsgálgatta az arcát, hogy Elissa fészkelődni kezdett. 229

– Jól vagyok – motyogta. – Nem, nem vagy jól. Látom. – Rosszul látod. Váltsunk témát! Walker tudta, hogy ezt kellene tennie. A lány nyilván nem akarja a bizalmába fogadni, de nem tetszett neki, hogy olyan… legyőzöttnek hat. Még sosem látta ilyennek. Elissa erős volt, és talpraesett. Mi okozhatta ezt a változást? – Kiraboltak? – kérdezte nyersen. – Tessék? Nem. Dehogy! – A nő a farmerzsebéből előhúzott egy bankjegyköteget. – Egy rakás pénzt kerestem. – Betoppant a mamád, és Zoe miatt nyaggatott? Elissa erre csak a szemét forgatta. – Abbahagynád? Mondtam, hogy jól vagyok. De nem volt. Minél jobban tagadta, hogy valami baj van, Walker annál biztosabb volt benne. – Elissa, engedd, hogy segítsek! – Nem fogsz békén hagyni, igaz? Walker nem volt benne biztos, hogy képes rá. Az ösztöne azt súgta, hogy Elissa letörtségét a félelem okozza. De ki ijeszthette meg, és miért? Ha… A lány ekkor hirtelen az ölébe ült, megfogta a vállát, és megcsókolta. Az ajka forró volt, és agresszív. A nyelve betört a szájába, és bár Walker tudta, hogy mindezt csak figyelemelterelésnek szánja, boldogan belement a játékba. De csak egy pillanatig. Aztán küzdeni kezdett a saját vágyaival, az azonnali merevedése dacára. Az ellenállása azonban csak addig tartott, amíg Elissa meg nem ragadta mindkét kezét, és a melléhez nem húzta. A lágy halmok túlságosan csábították, és Walker azon kapta magát, hogy gyengéden szorongatja őket, aztán a hüvelykujjaival birizgálja a bimbókat. A keze lesiklott a lány derekára, aztán újra feljebb araszolt, ezúttal a pólója alatt. Miután kikapcsolta a melltartóját, a tenyerébe vette a meztelen mellét. Elissa teste meleg volt, és követelőző. A lány hozzásimult, megcsókolta a száját, aztán az állát, nyakát, fülét harapdálta. Lerángatta róla a pólót, a sajátját is ledobta, majd feltérdelve előredőlt, hogy a bimbója a férfi száját súrolja. 230

És Walker mi mást tehetett volna? Átölelte és a hátát simogatta, miközben a bimbóját szopogatta, szívta, nyalogatta. A teste forrón lüktetett a vágytól. Amikor a lány másik mellét kezdte becézgetni, Elissa megragadta a fejét, és azt suttogta, hogy tegye a magáévá. – Akarlak! – lehelte. Aztán egyszerűen otthagyta a kanapén. Átvágott a nappalin, anélkül hogy hátranézett volna. A kis folyosó bejáratánál megtorpant, lerúgta a szandálját, aztán lehúzta a farmerét és a bugyiját. A tettei önmagukért beszéltek. Walker, Zoe-ra való tekintette] nem vette le a farmerét, amíg Elissa hálószobájába nem ért. Mire becsukta az ajtót, Elissa meztelenül elnyúlt az ágyon. Hanyatt feküdt, az egyik kezében egy óvszert lóbált. És az a csábító mosoly az ajkán… Walker fürgén ledobálta a ruháit, és csatlakozott hozzá. Elissa felhúzta rá az óvszert. – Én akarok felül lenni – közölte, a hátára lökte a férfit, és megint meglovagolta, csak ezúttal nem választotta el őket semmi. Ahogy ráereszkedett, Walker gerince megfeszült. Elissa hüvelye forró volt, és nedves. A lány lassan mozgott, a melle ingerlően ringott az ő szeme előtt, és Walker engedett a kísértésnek, megdörzsölte az előremeredő bimbókat. Elissa behunyta a szemét, és felnyögött. Ahogy felemelkedett, és újra leereszkedett, a hüvelye összehúzódott. Ebben a pózban a lány diktálta a tempót, ő döntötte el, hogy mikor, milyen mélyen fogadja magába. – Lassabban – kérlelte Walker, attól félve, hogy túl gyorsan a csúcsra ér, pedig azt akarta, hogy Elissa vele együtt élje át a legnagyobb gyönyört, de a lány rá sem hederített. Egyre vadabbul lovagolt rajta. Walker meg akarta ragadni a csípőjét, hogy lefékezze, de Elissa felkiáltott: – Érints meg! És a férfi keze visszatért a mellére. A lány még tovább gyorsított az iramon, és pillanatokon belül eljuttatta Walkert arra a pontra, ahonnan nincs visszatérés. A férfi nagyot nyögött, a gyönyör ostorcsapására megemelte a csípőjét, aztán remegni kezdett. – Elissa? – motyogta később, kinyitva a szemét. 231

– Ez csodás volt – mondta a lány, miközben lekászálódott róla. – Legalább ma éjjel jól alszom. Valóban jól fog aludni? Vagy ez is olyan hazugság volt, mint a szex? Mert annak, amit az imént művelt, semmi köze nem volt a meghitt együttléthez vagy a kielégüléshez, az csak figyelemelterelés volt. Becsapta Walkert, megrövidítette. Elissa a szekrényéhez sétált, elővette a pongyoláját, és nagyot ásított. – Kösz, Walker. Megkérnélek, hogy maradj itt, de Zoe-ra is gondolnom kell, ugye megérted? – A rádiós órájára sandított. – Hűha, hogy elszaladt az idő! Bizonyára te is kimerült vagy, szóval nem tartóztatlak. – Összesen kétezer-hétszáz dollárom van – mondta Elissa a vele szemben ülő ügyvédnőnek. Ha öt évvel ezelőtt lett volna ennyi pénze, valószínűleg már akkor megszabadult volna Neiltől. – Komolyan beszélek. Ha ez elfogy, szerencsés leszek, ha sikerül heti huszonötöt összekaparnom. Sally Chasley kedvesen mosolygott. – Emiatt ne aggódjon, Elissa! A tiszteletdíjunkat progresszív módon állapítjuk meg. Most a legfontosabb az, hogy megoldjuk a problémáját. Azt mondja, a volt férje zaklatja. – Nem, Neil és én sosem voltunk házasok. Együtt éltünk, és én fizettem mindent. Kábítószerfüggő, és az anyag, főleg a kemény drog, sokba kerül. A lényeg, hogy amikor terhes lettem, azt akarta, vetessem el a babát. Ezt megtagadtam, és elhagytam őt. – Azaz tulajdonképpen megszökött tőle, mert féltette a saját maga és a kisbaba életét. – És utána? – faggatta Sally. – Kapcsolatba lépett vele, miután megszületett a gyermeke? Elissa megrázta a fejét. – Összekuporgattam annyi pénzt, hogy vehessek egy buszjegyet Seattle-be, és hazajöttem. Sally összeráncolta a homlokát. – Nem is beszélt Neillel? Nem kért tőle gyerektartást, nem kérdezte meg, hogy nem akar-e részt venni a lánya életében? – Ahogy mondtam, Neil nem akarta a babát. – Tudom, de sok férfi pánikba esik ilyenkor. Főleg az első gyereknél. De később megváltoznak, és érdekelni kezdi őket az apaság. – Neilt csak a következő adagja érdekli. 232

– Megfenyegette magát valaha is? Elissának nem tetszett az az irány, amelyet a beszélgetés vett. – Összevert, amikor megtudta, hogy terhes vagyok. – Ennyi nem elég? – Időről időre megkeres, és pénzt követel tőlem. Azt mondja, ha nem fizetek, ragaszkodik hozzá, hogy megismerhesse Zoe-t. Ez nem zsarolás? Sally felsóhajtott. – Elissa, a törvény nagyon komolyan veszi a szülők jogait. Neil egyszer csúnyán viselkedett. Egyszer megütötte magát. Az ilyesmi megtörténik. Elissa nem hitt a fülének. – Hányszor kell megütnie ahhoz, hogy számítson? És annak, hogy narkós, nincs semmi jelentősége? Nem akarom Zoe-t egy függő közelébe engedni. – Nem is szabadna. Ugyanakkor Neilnek is vannak jogai, ő a lánya apja. De maga kérelmezheti, hogy jelen lehessen a találkozásukkor. Neilnek ki kell érdemelnie a bizalmukat. – Sosem fogok megbízni benne – szögezte le Elissa. – Nem törődik Zoe-val. Arra használja őt, hogy pénzt csikarjon ki belőlem. – És maga hagyja ezt – mutatott rá Sally. – Ne fizessen! Ha igaz, amit mond, Neil békén fogja hagyni. De ha peres úton próbál érvényt szerezni a szülői jogainak, akkor… nos, akkor talán rosszul ítélte meg őt. A lényeg az, hogy ok nélkül nem lehet eltiltani egy szülőt a gyermekétől, és az, hogy maga nem kedveli a lánya apját, nem megfelelő ok. Ezzel megvalósult a legrosszabb rémálmom, gondolta keserűen Elissa. A kétségkívül nagyon józan és fölöttébb ostoba Sally aligha lenne hajlandó megfogalmazni egy olyan szerződést, amelyben Neil nagy összegű készpénzért cserébe lemond az apai jogairól. – Köszönöm, hogy időt szánt rám – kelt fel a lány. – Ha megmondja, mennyi az óradíja, mindjárt ki is fizetem. – Elissa, ne menjen el! Beszéljük meg, hogy… – Nem. Nincs több mondanivalóm. Amikor csütörtökön munka után hazahajtott, Elissa úgy érezte magát, mintha lerugdosták volna egy sziklatetőről. Sajgott a teste és a szíve, és ezért csak önmagát okolhatta. 233

A megbeszélése az ügyvédnővel katasztrofálisan alakult. Sally semmilyen konstruktív megoldást nem kínált a problémájára, és a célzása, hogy Neilben feltámadhatott az apai ösztön, nemcsak hülyeség volt, de ostobaságra is vallott. Elissát megrémítette, hogy egy viszonylag értelmes jogásznak egyáltalán eszébe juthatott ilyesmi. Ez azt jelenti, hogy a bíróság is így vélekedne? Lehet, hogy ha jogi útra terelik az ügyet, Neil láthatási jogot kap? Bárcsak elutazna néhány évre, gondolta. Annak idején Neil olykor hónapokra eltűnt, de nem hitte, hogy most megteszi neki ezt a szívességet. Abból, hogy megkereste őt a vásáron, arra következtetett, a férfi tudja, hogy vannak anyagi forrásai, és így némi készpénze is. Vagyis számíthat rá, hogy ezentúl Neil gyakrabban fog a nyakára járni. Amikor hazaért, és kiszállt a kocsijából, Zoe eléje szaladt. – Mami, mami, annyira szeretem az iskolát! Csináltunk egy kis könyvet a nyarunkról, és én hazahoztam az enyémet, hogy megmutassam neked. És ma vittem ebédet, de holnap taco lesz a menzán. Nem bánod, ha holnap ott ebédelek? – Természetesen nem. A lánya a karjába ugrott, Elissa elkapta és magához ölelte. Oké, sok hibát követett el, de legalább Zoe tökéletes volt. Ő minden pénzt, minden küszködést megért, és Neil semmiképp nem kaparinthatja meg. – Tehát jó napod volt? – kérdezte Elissa, ahogy a lakás felé sétáltak. – Mrs. Fordnak nem lesz rád panasza? – Mrs. Ford nincs itt – mesélte vidáman Zoe. – Bridzspartira ment. Walker vigyázott rám. Elissa megtorpant a kis veranda alsó lépcsőfokán. Az arca égett a szégyentől és a zavartól, a torka elszorult. Szeretett volna összegömbölyödni, vagy elbújni valahová. Nem látta a férfit hétfő éjjel óta, vagyis azóta, hogy kijátszotta a szexkártyát, hogy beléfojtsa a szót, és lerázza. De miután megszabadult tőle, borzalmasan érezte magát. Olcsónak és hitványnak. Hét évvel ezelőtt, miután Mitchcsel szakított, a testét használta, hogy munkát szerezzen, és utána annyira undorodott magától, hogy megfogadta, soha többé nem tesz ilyet. De múltkor, amikor Walker sarokba szorította, megint a könnyű utat választotta. Gyűlölte magát, és félt megtudni, mit gondolhat most róla a férfi. Persze tisztában volt azzal, hogy a kapcsolatuknak nincs jövője, Walker 234

ezt többször is világosan az értésére adta, de a barátjának tekintette a férfit, és úgy érezte, Walker is tiszteli őt. Ennek most vége… – Gyere, mami! – mondta Zoe a kezét rángatva. Elissa nem tudta, hogyan térhetne ki a találkozás elől, így beletörődött az elkerülhetetlenbe, mély lélegzetet vett, és elszántan Zoe után indult. A férfi a nappali közepén várta. A dohányzóasztalon egy félig összerakott puzzle mellett két gyümölcsleves doboz állt. Walker már máskor is járt nála, de Elissa még sosem érezte magát ilyen feszélyezettnek és kiszolgáltatottnak a társaságában. – Én… izé… köszönöm, hogy vigyáztál Zoe-ra – motyogta, tekintetét mereven a férfi mellkasára szegezve. – Sajnálom, hogy Mrs. Ford így átpasz-szolta neked a gyerekfelügyeletet, a munkanap kellős közepén… – Én nem. Elissa ezt nem hitte el, és lázasan törte a fejét, hogyan vethetne udvariasan véget a számára kínos helyzetnek. – Át kell öltöznöm – dünnyögte végül az egyenruhájára mutatva, és szinte futva távozott. A hálószobájába érve becsukta az ajtót, de a világért nem pillantott volna az ágy felé. Miután átöltözött, tétován megállt. Sehogy sem akaródzott visszatérnie a nappaliba, de örökké mégsem rostokolhatott itt. Valamikor szembe kell néznie Wal-kerrel, és minél előbb túlesik rajta, annál jobb. Persze az is lehet, hogy a férfi már hazament. Talán éppen olyan kínosan érezte magát, mint ő. De attól félt, nincs ekkora szerencséje. És valóban, amikor belépett a szobába, Zoe egy videofilmet nézett, Walker a konyha bejáratánál állt. Elissa szeretett volna csatlakozni a lányához, de tudta, hogy Walker megérdemel valamilyen magyarázatot, így kelletlenül beballagott a konyhába, és gondosan becsukta az ajtót. Amikor kettesben maradtak, valamiféle támadást várt, de Walker ezúttal is meglepte. – A Buchananben megüresedett egy helyettes üzletvezetői állás. Nappali műszakban dolgoznál, de hetente kétszer este is bent kellene maradnod. És talán olykor a hétvégén is. Minden béren kívüli juttatást megkapnál, beleértve a nyugdíj- és egészségbiztosítást meg a nyugdíjelőtakarékosságot. Azt tervezzük, hogy a dolgozóinknak a jövőben 235

nyereségrészesedést is kínálunk, de az csak hat hónap múlva lép érvénybe. – Megnevezett egy összeget, amelynek hallatára Elissa térde remegni kezdett. – Érdekel az ajánlatom? – Munkát akarsz adni nekem? – kérdezte hitetlenkedve Elissa. – Igen. – De hát semmit sem tudsz rólam! Walker összefonta a karját a mellén. – Eleget tudok. Elissa, ha lehetséges, még jobban elpirult. – Úgy értettem, semmit sem tudsz arról, hogy milyen munkaerő vagyok. Hogy pontosan járok-e be, mihez értek. Nincsenek vezetői tapasztalataim, és eddig egyetlen étteremben dolgoztam, a Tojás és palacsintában. Miért alkalmaznál? – Láttalak addig dolgozni, amíg az ujjaid megdagadtak. Mindig nagyon korán mész el itthonról, szóval tudom, hogy nem szoktál elkésni. Ez csak egy alapszintű vezetői munka, és menet közben beletanulnál. Ez valóban nagyszerű lehetőség. De akkor miért érezte Elissa úgy, mintha valami összeszorítaná a gyomrát? – Szeretek a Tojásban felszolgálni – közölte. Walker szeme összeszűkült. – Ez jobb hely. – Nem akarok este dolgozni. Több időt akarok Zoe-val tölteni, nem kevesebbet. – Heti egy vagy két estéről beszélünk. – Én nem… – Élissa nagyot nyelt. – Nem fogok olyasvalakinek dolgozni, akivel lefeküdtem. Tessék, kimondta. És most a férfi lecsap a témára, és megpróbálja kifaggatni, miért alakultak köztük a dolgok úgy, ahogyan alakultak. – A pokolba, Elissa! – tört ki Walker halkan, amit a lány értékelt. – Milyen ostoba játék ez? Tudod, hogy ez egy remek ajánlat, miért nem veszed fontolóra? Ha miattam, nem kell aggódnod, már nem sokáig maradok itt. – És mi lesz, amikor a nagyanyád visszatér? Csodálnám, ha nem rúgna ki engem már az első napon! – Kötünk egy okos szerződést, akkor nem teheti meg. 236

– Ó, mesés! Szóval nem szabadulhat meg tőlem! Ennek biztos örülni fog! – Én csak segíteni próbálok. – Ez nem segítség. Különben is jól vagyok. – Nem vagy jól. – Walker mély lélegzetet vett. Úgy tűnt, nehezen uralkodik a bosszúságán. – Nem vagy jól – ismételte meg. – Valami baj van. Ne nézz hülyének! Bármi is az, átkozottul komoly dolog lehet, ha képes voltál a múltkor olyan messzire elmenni, csak hogy eltereld a figyelmemet. Mi az? – Semmi olyasmi, amit meg akarok beszélni veled. – Nézz körül! Rajtam kívül nincs senkid. Szükséged van rám. Nem, nincs. Senkire sincs szükségem, gondolta dacosan Elissa. Sosem volt, sosem lesz. – Te beképzelt alak! – mondta, és lépett egyet a férfi felé, hogy még nagyobb nyomatékot adjon a szavainak, anélkül hogy felemelné a hangját. – Remekül boldogultam, mielőtt megismertelek. Walker morgásszerű hangot hallatott. – Nem a pénzre céloztam, vagy arra, hogy meglazítottam az anyacsavarjaidat. De én vagyok az egyetlen ember, akivel megoszthatod a gondjaidat. Ki másnak mondanád el, mi aggaszt? Mrs. Fordnak? – Nem szokásom másokkal megtárgyalni a problémáimat. Walker szeme összeszűkült. – Szóval tényleg van valami problémád. – Nem. Általánosságban beszéltem. Nézd, ha panaszt akarsz tenni, nyújtsd be írásban! Különben… A férfi leengedte a kezét. – Ne mondd, hogy menjek el! – Ez az én lakásom. A férfi értetlenül rábámult. Elissa érezte a haragját. A fizikumának és az erejének el kellett volna bátortalanítania, de ő nem félt. Tudta, hogy Walker sosem bántaná. – Valami történt a vásáron – mondta a férfi. – Ezt mindketten tudjuk. Nem hagynád abba a bújócskázást, és mesélnéd el, hogy mi borított ki? Elissa hazudni akart, de képtelen volt rá. Mert Walkernek igaza van, rajta kívül nincs senkije, akivel megoszthatná a problémáját. 237

– Vasárnap megjelent Zoe apja – suttogta. – Valami együttessel jött Seattle-be. Pénzt akart. Mindig ezt csinálja. Azt mondja, hogy vagy fizetek, vagy látni akarja Zoe-t. – És te fizettél? – Elvitte szinte az egész aznapi bevételemet. – És azt gondolod, hogy visszajön? – Tudom. Walker némán hozzá lépett és átölelte. A lány a mellkasának feszítette a tenyerét. – Jól vagyok – erősködött. – Megbirkózom ezzel. – Efelől semmi kétségem, de tudod, olykor még a tengerészgyalogság is segélycsapatokra szorul. Magához húzta a lányt, aki hozzásimult, mert többé nem akart egyedül lenni. – Annyira félek! – suttogta. – Itt vagyok, és együtt megoldjuk… Segítek. Elissa meg akarta ígértetni vele, hogy állja a szavát, hogy nem fogja meggondolni magát. Olyan nő volt, aki már nem bízott a férfiakban, és Walker olyan férfi, aki nem bízott saját magában, de egy belső hang azt súgta neki, hogy Walkerre számíthat. Ez a férfi nem fogja cserbenhagyni, mert mindenek ellenére igazi hős, a szó legszebb, legjobb értelmében.

238

18. Dani olyan sok időt szentelt a hajának és a sminkjének, hogy a végén már úgy érezte, mintha egy szépségversenyre készülne. Ryan, más néven a görény pancser, az elmúlt néhány napban beteget jelentett, de aznap visszavárták, és neki szembe kell néznie vele. Ezért foglalkozott annyit a külsejével, és ezért választotta ki olyan nagy gonddal az aznapi öltözetét: egy szexi fekete nadrágot és testhez álló selyemblúzt. Igaz, megütné a guta, ha ráfröccsenne valami étel, de vállalta a kockázatot. Azt akarta, hogy Ryant egye a penész, ha meglátja, hogy sirassa azt, amit elveszített. Azt akarta, hogy bűnhődjön meg… Sajnálatos módon még nem tudta, hogyan álljon bosszút rajta, de remélte, hogy majd talál rá valami módot. A szokott időben ment be dolgozni. Ryan kocsija még nem állt a parkolóban. Remek! Feltöltekezik kávéval, és erőt gyűjt az ütközetre, gondolta. Úgy félórával később, ahogy átnézte Edouard javaslatait a napi ajánlatokra, ismerős lépteket hallott közeledni a folyosón. Nem emelte fel a fejét, de felvértezte magát. – Dani! – mondta a férfi halk, behízelgő hangon. – Szia! A lány felnézett, és ahogy a tekintete végigsiklott a jóképű arcon, és meglátta az ágyba csábító szempárt, rájött, hogy egy mester verte át. – Ryan! – Hogy vagy? Aggódtam érted. Tényleg? O, szuper! Az élete maga a tökély, hála a férfi elképesztő törődésének. – Miért? – kérdezte. 239

Ryan besétált, és becsukta az ajtót. – Amiatt, ami történt. Jen miatt. – Felsóhajtott. –Tényleg nem akartam, hogy így tudd meg. Ó, egek! Ez olyan ismerősen csengett, hogy az már szinte kísérteties volt. Minden férfi krónikus hazudozó? Egyikük sem képes vállalni a felelősséget a tetteiért? Hugh is valami effélét mondott, Hugh is rémesen érezte magát, de csak azért, mert ő tudomást szerzett a viszonyáról. Sosem kért bocsánatot, amiért megcsalta, a szemétláda! És akárcsak Hugh, Ryan sem azt sajnálta, amit tett, csak azt, hogy lebukott. – Miért, hogyan akartad, hogy megtudjam? – kérdezte Dani vidáman. – Vagy azt remélted, örökké eltitkolhatod, hogy nős vagy? – Én… izé… – Ryan meghökkent képet vágott. Nyilván nem ilyen reakcióra számított. – Dani… A lány egy csettintéssel félbeszakította: – Hadd kérdezzek valamit! Az első perctől fogva megcsaltad a feleséged? Vagy vártál legalább néhány hónapot? Mert kötve hiszem, hogy ez volt az első félrelépésed. Túl simán hazudsz. Ryan megmerevedett. – Szeretem a családomat! – Hát persze hogy szereted. Minden tetted ezt bizonyítja. Az, hogy lefeküdtél velem, szintén a szerelmed jele volt. Remélem, Jen kellőképpen hálás érte. – Ezt vegyem fenyegetésnek? – kérdezte a férfi. – El akarod árulni neki? – Őszintén szólva ez eszembe sem jutott. Szerintem eleget vétettél ellene, nem kell még nekem is bántanom. Bár most, hogy rájöttem, milyen seggfej vagy, szeretném, ha megtudná az igazat, de valószínűleg egy szavamat sem hinné el. Biztos meggyőzted arról, hogy csodálatos férj vagy. Azért furcsa… Amikor rájöttem, hogy nős vagy, szörnyen sajnáltam magam, de ennek vége. Most már csak a feleségedet sajnálom. Én megtehetem, hogy elsétálok, és sosem nézek vissza. Ryan nagyot nyelt. – Kirúgatsz a bátyáddal? – Nem feltétlenül. Jó üzletvezető vagy, és most, hogy Penny szülési szabadságra ment, az étteremnek nem tenne jót még több változás. Így amíg nem húzol fel engem, biztonságban vagy. De tisztességesen viselkedsz minden egyedülálló munkatársnőddel, sőt minden nővel, 240

akivel én valaha is találkozhatok. Már a beszélgetésetek legelején bejelented, hogy nős vagy, és nem flörtölsz. Világos? – Még mindig haragszol. Dani eltűnődött. – Nem. Azt hittem, úgy lesz, de most különös módon megtisztultam. Talán mert végre megértettem, hogy én nem tettem semmi rosszat. Ezt gyűlöltem, és ezt nem bírtam megemészteni… hogy ilyen rossz emberismerő vagyok, hogy pocsékul választok. De nem ez történt. Szándékosan megtévesztettél, elhitetted velem, hogy pontosan az vagy, akit keresek. Semmi okom nem volt arra, hogy kételkedjem benned. Te hazudtál, nem én. Hála Alnek, a csodálatos macskánknak, te vagy az egyetlen patkány ebben az épületben, de ezzel még együtt tudok élni. Walker Elissáéknál vacsorázott. A lány érdekesnek találta, hogy az ő régebben olyan tartózkodó, zárkózott szomszédja ilyen felszabadultan viselkedik Zoe-val. A gyerek és Walker fesztelenül csevegtek, és amikor a plázában töltött napjukról meséltek, még közösen viccelődtek is. Elissa még sosem ismert ilyen férfit, de hát ennek részben a saját életmódja volt az oka. Gimnazistából lett szökött tinédzser, és amikor a Los Angeles-i zenei élet perifériáján élt, nem sok normálisnak nevezhető fickóval találkozott. Aztán teherbe esett, és visszatért Seattlebe, ahol a körülményei megint csak megnehezítették, hogy sok egyedülálló férfival akadjon össze. Walker új tapasztalat volt a számára, de ennél többet jelentett. Megváltoztatta az életét. Ugyanakkor még mindig nem sikerült kiismernie őt. Nehezen fogadta el, hogy az a Walker, aki angyali türelemmel zsinór-hurok játékot játszik az ő ötéves lányával, tizennyolc évesen cserbenhagyta a haldokló barátnőjét. Mi történhetett a közbeeső több mint tizennégy év alatt? Felnőtté vált? Vagy még ennél is mélyebb volt a változás? Walker megszökött otthonról, hogy elkerülje a halált és a fájdalmat, és egy háború közepébe csöppent. Harcba küldött embereket, akik közül sokakat megöltek. És mi van a küldetésével? Mennyire motiválja a bűntudat Ben halála miatt, és mennyire a lelkifurdalása azért, hogy elhagyta Charlotte-ot? 241

Walker bonyolult személyiség, gondolta, ahogy kortyolt egyet a borából, és gyönyörködött a lánya vidámságában. De jó ember. Elissának nem tetszett, hogy a férfi elhagyta a barátnőjét, de a saját múltját is szívesen átírta volna. Mindenki követ el hibákat. Egy ember értékét az mutatja meg, hogy utána mihez kezd az életével. Később, amikor Zoe már lefeküdt, Elissa visszatért a nappaliba, és letelepedett a kanapéra. Walker elővarázsolt még egy üveg bort, de a lány úgy vélte, hogy – tekintettel a kimerültségére és feszültségére – kockázatos lenne tovább innia. Ugyanakkor az alkohol megkönnyítené, hogy beszéljen Neilről, élete nagy baklövéséről. – Neil már máskor is megvágott, igaz? – mondta Walker bevezetésképpen. Elissa bólintott. – Gyakran utazik együttesekkel, ez egyszerűbb, mint egy saját bandát összehozni. Ahhoz dolgoznia kellene, és ő túl lusta. Korábban is felkutatott már, a mostani volt a harmadik alkalom. Fogalmam sincs, hogyan szerzi meg a telefonszámomat. A menetrend mindig ugyanaz. Felhív, hogy találkozzunk. Ha vonakodom, megfenyeget. Amikor beadom a derekamat, szóba hozza a gyerekünket, és panaszkodik, hogy nem is ismeri. Ha elég pénzt kap, eltűnik. – Kérted valaha, hogy írjon alá nyilatkozatot, amelyben lemond az apai jogairól? – Nem. Miért tenne ilyet, amikor kifoszthat, valahányszor a városban jár? – Elissa nagyot kortyolt a borából. – Miért vágná le az aranytojást tojó tyúkot? Neil tehetséges zenész és dalszerző. Amikor tiszta, zseniális. Akkor is seggfej, de zseniális. Amikor drogozik, csak arra képes, hogy gitározzon, és túlélje a napot. – Jogi szempontból az, amit csinál, zsarolás – szögezte le Walker. – Ez törvénybe ütközik. – Tudom, de ha jogi útra terelném az ügyet, köny-nyen a rövidebbet húzhatnám. Neil azt mondhatná a bíróságon, hogy vágyódik a lánya után. Remekül hazudik. Megvádolhat azzal, hogy távol tartottam Zoetól, ami igaz is. Ma jártam egy ügyvédnél. – Az arckifejezésedből ítélve nem sokra jutottál. – Nem. Az a nő… képtelen volt azonosulni velem. Azt mondta, kérhetném, hogy Neil a jelenlétemben láthassa Zoe-t. Neil nem 242

bántalmazott, így a lányom nincs veszélyben. Az, hogy rá akart venni az abortuszra, a jelek szerint nem számít. Az ügyvédnő megjegyezte, hogy sok férfi pánikba esik ilyenkor, az első gyereknél, de aztán feltámad bennük az apai ösztön. Mindkét kezével megmarkolta a poharat. – A gondolat, hogy bíróság elé vigyem az ügyet, megrémít. Mi lesz, ha Neil láthatást kap? Nem is törődik Zoe-val, és gátlástalanul felhasználná a lányomat arra, hogy nyomást gyakoroljon rám. Még az is lehet, hogy megszökik vele, és megzsarol, hogy csak akkor hozza vissza, ha valahonnan pénzt szerzek neki. – Elissa egyre nehezebben uralkodott magán. – Bármit megtennék, hogy biztonságban tudjam a lányomat! – mondta égő tekintettel. – Már az is megfordult a fejemben, hogy elmenekülök. De nehéz lenne mindent elölről kezdeni. És Zoe szeret itt élni, nem akarom a feje tetejére állítani az életét. – A szökés amúgy is csak ideiglenes megoldás lenne, és neked végleges kell. Walker hangja színtelenül csengett, és Elissá-nak – első ízben azóta, hogy megismerte – eszébe jutott, hogy ez a férfi képes ölni is. – Mire gondolsz? – kérdezte, bár nem volt benne biztos, hogy tényleg tudni akarja. – Arra, hogy meg akarom keresni a pasast. Hogy szeretném péppé verni. Hogy olyan leckét akarok adni neki, amit sosem felejt el. Hogy meg akarom értetni vele, hogy ha valaha is a közeletekbe merészkedik, az lesz élete utolsó cselekedete. – Walker elhúzta a száját. – Most megijesztettelek? Félsz? – Tőled? – Elissa megrázta a fejét. – Nem. Te sosem bántanál engem vagy Zoe-t. Még abban sem vagyok biztos, hogy Neilt bántanád. Elhiszem, hogy szeretnéd, de az már más kérdés, hogy meg-tennéd-e, hogy képes lennél-e csak úgy eléje állni, és behúzni neki egyet. – Akarsz fogadni? Elissa mosolygott. – Inkább nem… Walker rámeredt néhány másodpercig. – Beszélned kell egy ügyvéddel – mondta. – Beszéltem. Rémes volt. – Egy specialistára gondolok, olyasvalakire, aki melletted áll, és elvégzi a piszkos munkát. Aki rámenős és kíméletlen. 243

– És drága – mondta a lány a szánalmas kétezer-hétszáz dollárjára gondolva. – Inkább tapasztalt – mondta a férfi. – Kutatok egy kicsit, hogy megtaláljam a megfelelő személyt. A számlát én állom, és mielőtt még elérzékenyülnél, közlöm, hogy ez csak egy kölcsön. Idővel viszszafizetheted. – Nem szoktam elérzékenyülni – tiltakozott a lány, de közben fontolóra vette az ajánlatot. A lelke mélyén tudta, hogy ha tovább pénzeli Neilt, annak nem lesz jó vége. De ha segítséget kapna, és végre biztonságban tudhatná Zoe-t… – De igen, szoktál. Rendben, kezdheted… Felkészültem a vitára. Elissa mosolygott. – Nem lesz itt semmiféle vita. Köszönöm az ajánlatot, és igen, légy szíves, keress valakit, aki segít nekem. Walker úgy tátogott, mint egy partra vetett hal. Döbbent arckifejezése láttán Elissa nevetésben tört ki. – Gondolatban már felsorakoztattam az összes érvemet – panaszkodott a férfi homlokráncolva. –Mindegyik remek volt. – Még mindig előadhatod őket. Végighallgatlak, aztán megtapsollak. Walker megérintette az arcát. – Na, így már jobb – mormolta. – Tetszik ez a hozzáállás. Mostanában hiányzott. Elissa az ujjaira tette a tenyerét. – Annyira jó voltál hozzám, és én… – Ó, egek, bocsánatot kell kérnie, de valahányszor eszébe jutott, mit tett, szeretett volna a föld alá süllyedni. –Sajnálom… ami történt. Tényleg. Utána rémesen éreztem magam. Pánikba estem, és… De ez nem mentség. – Semmi baj. Minden rendben. – Nem, semmi sincs rendben. Gyűlölöm, hogy azt tettem. Ostobán és éretlenül viselkedtem. Csak az járt az eszemben, hogy el kell terelnem a figyelmedet. – Hát… sikerült. Pokoli jó munkát végeztél. –Walker hozzá hajolt és megcsókolta. – Tudod mit? Ha abbahagyod az önostorozást, elfogadom a bocsánatkérésedet, és lezárjuk a témát. Walker nagyon megkönnyítette a dolgát. – Köszönöm – sóhajtott fel Elissa. – És… szóval… nagyon szörnyű volt? 244

Walker megint megcsókolta. – Érzelmileg igen, de ami a dolog fizikai oldalát illeti, lássuk csak. Adott egy gyönyörű nő, aki mindent elkövet, hogy elcsábítson. Az ilyen bántalmazást minden fickó elviselné. Megjegyzem, soha senkinek nem mondhatod el, hogy a szexnél fontosak a számomra az érzelmek. Gondolnom kell a hírnevemre. Elissa maradék bűntudata és szégyene is eloszlott, ahogy a férfi arcát tanulmányozta. – Megőrzöm a titkodat – ígérte meg. – Jó. Most pedig… – Walker kivette a poharat a kezéből, és a magáéval együtt az asztalra tette. –Véleményem szerint az adósom vagy, és azt hiszem, ideje behajtanom a tartozásodat. Elissa először tiltakozni akart. Nem azért, mert nem akart szeretkezni Walkerrel, hanem mert butának és esetlennek érezte magát. – Ideges vagyok – vallotta be. – Ez azt jelenti, hogy nem akarod? Elissa a sötét szempárba bámult. Tudta, hogy Walker azonnal megállna, ha ő erre kérné. Elmenne, és nem haragudna a visszautasításért. – Nem, ez azt jelenti, hogy: „Ó, Istenem, mit gondol most rólam?” Walker megint megcsókolta. – Az ilyesfajta idegességet még kezelni tudom. Walker felöltözött, amíg Elissa lezuhanyozott. Kint még sötét volt, nem sokkal múlt hajnali négy. Az éjjel túl sokáig fennmaradtak, mert szeretkeztek, és Walker sejtette, hogy Elissa egész nap kimerült lesz. De annak alapján, ahogyan nyögdécselt és vonaglott alatta, lefogadta volna, hogy úgy véli, jó vásárt csinált. Egyébként is péntek volt, a munkahét vége. Walker gondolt rá, hogy hazamegy, és alszik még egy órát, de aztán úgy döntött, inkább korán kezdi a napot. Talán ha… A mobilja ekkor megcsördült. Walker felvette, és a kijelzőre pillantott. Cal hívta. Ami azt jelentette… – Halló! – szólt a készülékbe. – Cal? – Megindult a szülés – mondta a bátyja. A hangjából izgalom és rémület csendült ki. – Behoztam Pennyt a kórházba. Biztos vajúdik még néhány órát, de értesíteni akartalak. – Most rögtön odamenjek, vagy várjak? 245

– Nem kell sietned. Én nemigen mozdulok el Penny mellől, úgyhogy csak egyedül üldögélnél odakint, annak pedig semmi értelme. De majd szólj ide később! – Rendben. Mondd meg Pennynek, hogy szorítok neki, és sokat gondolok rá. – Oké. Most felhívom Reidet is. Viszlát! A telefon elnémult, és Elissa ekkor sétált ki a fürdőszobából. A haját már hátrafésülte és összefogta a tarkóján, és a kötényén díszelgő hatalmas tyúk mintha egyenesen Walkerre bámult volna. – Minden rendben? – kérdezte. – A nagymamád…? Walkernek eszébe sem jutott Gloria. – Nem, Penny vajúdik. Elissa elmosolyodott. – Végre! Tudom, mennyire várta már, hogy meginduljon a szülés! Bemész hozzá? – Cal és Penny is csak most értek be a kórházba. Cal szerint még várhatok. De délután valószínűleg beugrom hozzájuk. – Az első szülés gyakran elhúzódik. Nekem szerencsém volt, Zoeval csak kábé hat órát vajúdtam, de sok rémtörténetet hallottam a hosszú szülésekről. Felhívhatlak később, hogy megkérdezzem, mi újság? – Persze. Nem akarsz bejönni a kórházba munka után? – Szeretnék, de nem akarok alkalmatlankodni… – Nem fogsz. Tudom, hogy örülnének neked. Hívj fel, és megmondom, megszületett-e már a baba. Ez hogy hangzik? – Csodásan. – Elissa lábujjhegyre állt, és szájon csókolta. – Kérsz kávét? – Inkább téged kérnélek, de beérem azzal, amit kaphatok. Walker nem sokkal délután egy után ért be a kórházba. Cal felhívta, hogy közölje, a baba mindjárt megszületik, és mire megérkezett, Reid a bejáratnál várta a jó hírrel. – Kislány – mondta vigyorogva, és hátba vágta Walkert. – Vörös a feje, és ráncos a képe, de Penny és Cal azt gondolják, hogy gyönyörű, szóval ne ábrándítsd ki őket. – Láttad már Pennyt? 246

– Néhány másodpercre. Kimerült, de boldog. Az újszülötteket mindig megvizsgálják, és az orvos szerint a baba makkegészséges. Cal és Penny biztos nagyon megkönnyebbültek, gondolta Walker, aki tudta, hogy Penny annak idején elvesztette az első kisbabáját. – Dani is itt van – mondta Reid, ahogy odamentek a lifthez, és megnyomta a „fel” gombot. Ő volt a tartalék arra az esetre, ha Cal kidőlne, de a bátyánk állta a sarat. Bár a saját bevallása szerint többször is közel járt ahhoz, hogy elájuljon. – Reid fintorgott. – Mostanáig sosem gondolkoztam azon, hogy akarok-e gyerekeket. Ezek után úgy érzem, hogy inkább nem. – Amiatt, amit Cal mondott? – kérdezte Walker. –Ennél jobb indokot kell találnod. Beléptek a felvonóba. – Miért kellene? Neked talán szükséged van ilyesmire? – Reid összehúzta a szemét. – Elissáról van szó, igaz? A lánya kezd a szívedhez nőni. Walkernek esze ágában sem volt elismerni ezt. – Zoe aranyos gyerek, de ez nem jelenti azt, hogy készen állok az apaságra. Sosem gondolt a családalapításra, mert rég elhatározta, hogy sosem nősül meg. Nem, a kapcsolatok nem neki valók, hiszen benne nem lehet megbízni. Csak éppen ez az ismerős szöveg ma már nem tűnt igaznak. Lehet, hogy ennyi év után végre kész eltemetni a múltat? Hajlandó megbocsátani magának? Ahogy kiléptek a liftből, egy hosszú folyosón találták magukat. A szülészeti osztály világos volt, tágas, de a jellegzetes kórházszag itt is mindent körüllengett, és Walker egyszerre visszatért a múltba. Felidézte, amikor sebesült katonákat látogatott meg az ideiglenes kórtermekben egy ütközet után, aztán azt, amikor bement Charlotte-hoz, a lány első műtétje után. Mennyire félt szegény, és ő megígérte neki, hogy meg fog gyógyulni. Tévedett. És elhagyta Charlotte-ot. Némán káromkodott magában, ahogy visszaemlékezett rá, hogyan sírt a lány, amikor rájött, hogy nem marad vele, nem nézi végig a haldoklását. Maradnia kellett volna, ki kellett volna tartania mellette. Szerették egymást, és amikor rosszul alakultak a dolgok, ő… megfutamodott. 247

Ezek után van-e joga megbocsátani önmagának? Beismerni, hogy hibázott, és továbblépni? Charlotte erre biztatta, és ő talán azért nem volt rá képes, mert Charlotte látta azt, amit senki más nem látott. Az ő gyáva szívét. Azóta sokszor szembenézett halállal, sok embert küldött a pusztulásba. Megsebesült, három rettenetes hétre fogságba esett, de túlélte. Ám változtatott ez azon, hogy kicsoda valójában? Nem is az itt a kérdés, hogy más megbízik-e benne, inkább az, hogy ő megbízik-e önmagában. – Szia, nagyfiú! Walker megpördült az ismerős hangra. De a feléje sétáló nő nem ugyanaz a magas, barna démon volt, akire emlékezett. Bár szűk bőrnadrágot viselt, és gyere-dugj-meg csizmát, a járása, a mosolya megváltozott. Lágyabb lett. Boldogabb. – Naomi! A nő mosolyogva vállat vont, aztán hozzá lépett, és megölelte. – Teljes életnagyságban. – Jól nézel ki – mondta a férfi. – Jól is érzem magam – mondta Naomi, és elhúzódott tőle. – Még mindig pokoli szexi vagy. – Nem panaszkodom. – Naomi belekarolt. –Láttad már a kisbabát? – Nem. – Akkor gyere, hadd mutassam meg! Gyönyörű. Mi van veled? – kérdezte a nő, ahogy tovább ballagtak a folyosón. – Penny említette, hogy átvetted a Buchanan Enterprises vezetését. Ezt sosem gondoltam volna. – Őszintén szólva én sem. De nem volt senki más, aki elvállalta volna. – Mindig akad más. De gondolom, mindenki örült, hogy akadt egy balek, aki helyettesíti Gloriát – incselkedett Naomi. Közben a csecsemőosztályhoz értek, és a nő tekintete végigsiklott az ágyakban fekvő csöppségeken. – Ó, Penny babája nincs itt, de biztosan hamarosan visszahozzák. Szóval, boldog vagy? – És te? – tért ki Walker a Naomira oly jellemző, lényegre törő kérdés elől. A nő mosolygott. 248

– Igen. Leírhatatlanul. A férjem és én újra együtt vagyunk. A vén bolond fura módon nem ábrándult ki belőlem, azt állítja, még mindig szeret, amit egyébként nem értek… – Téged nehéz pótolni. – Kedves, hogy ezt mondod. – Naomi felsóhajtott. – Még korántsem felhőtlen a viszonyunk, de nagyon igyekszünk… Azt tervezzük, hogy örökbe fogadunk egy kínai kislányt. Már beküldtük a papírokat, és reménykedünk. Walker tudta, hogy a fiuk meghalt egy autóbalesetben, amelyért az asszony önmagát okolta, s lelkifurdalásában és gyászában az önpusztítás útjára lépett. – Örülök, hogy jól megy a sorod. – És neked? Megtaláltad Ashleyt? Walker nem akart arra gondolni, hogy cserbenhagyta Bent, vagy arra, hogy milyen kevés Ashley maradt a listáján. – Még nem. Kezdem azt hinni, hogy nem is létezik. – De, létezik, és te meg fogod találni – jelentette ki Naomi. – Higgy benne! – Jelenleg nem sok hitem van. – Pedig lehetne. – Naomi megfogta a kezét. – Jó ember vagy, Walker Buchanan, az egyik legjobb, akit ismerek, és elég sokat ismertem. Sose add fel a reményt, sose mondj le önmagadról vagy a világról, továbbra is mentsd meg az embereket, és saját magadat is! – Nem mentettem meg senkit – tagadta Walker rekedten, bár ezt maga sem hitte, de nem akart ellágyulni, csapdába esni egy érzelmileg felfokozott pillanatban. – Engem megmentettél – mondta csendesen Naomi. – Több módon is megmentetted az életemet, mint sejted. – Lábujjhegyre állt, és könnyedén szájon csókolta. – Ezt a régi szép idők kedvéért kapod, bármit jelentsen is. Walker megcirógatta az arcát. – Örülök, hogy megtaláltad az utadat. – Én is. Azt kívánom, bár te is… – Naomi felsóhajtott, és halkan elkáromkodta magát. – Oké, itt egy nagyon vonzó, huszonöt év körüli nő, aki úgy bámul rám, mintha én lennék maga a sátán. Gondolom, ismered. 249

Walker elfojtott egy nyögést, ahogy megfordult, és meglátta Elissát, aki kétméternyire állt tőlük. Nyilván hazament és átöltözött, mielőtt bejött a kórházba, mert nem viselte a tyúkos egyenruháját. És nem látszott túl boldognak. Walker gyorsan hátralépett, de tudta, hogy elkésett, és hogy magyarázattal tartozik a lánynak. Mielőtt azonban kitalálhatta volna, mit mondjon, Naomi odasétált Elissához. – Helló, Naomi vagyok – mutatkozott be kedves mosollyal. – Penny régi barátnője, és a család barátja. Ezt komolyan mondom. Még Calt is láttam meztelenül, ami lenyűgöző történet, higgye el nekem. Boldog házasságban élek, és Walkernek sosem jelentettem semmit, bár bevallom, hogy próbálkoztam nála… Ez túl sok információ, gondolta Elissa. Úgy érezte, mintha egy intim jelenetbe csöppent volna, és nem volt az ínyére a kívülálló szerepe. – Örvendek – mondta erőltetett mosollyal. Remélte, hogy sikerült lepleznie, mennyire sokkolta a látvány. Tudta, hogy Walkernek varinak hibái, de nem gondolta, hogy az orra előtt fog egy másik nővel csókolózni. Nem, erre egyáltalán nem számított. – Akkor most benézek Pennyhez – mondta Naomi, és ellibegett. Elissa utánabámult. Naomi pontosan az ő ellentéte volt: magas, elegáns, magabiztos és gyönyörű. És ami még rosszabb, könnyen el tudta képzelni őt Walker oldalán. Igen, nagyon szép pár lennének, hiszen mindketten olyan érzéki, csupa élet emberek. – Elissa – mondta Walker zavartan. – Naomi csak a barátom. Nincs köztünk semmi. – Most – mormolta a lány hirtelen támadt hányingerrel küszködve. – De volt. – Nem volt romantikus kapcsolat. Azt akarom, hogy tudd. – De szeretők voltatok – szaladt ki Elissa száján. Walker sokáig hallgatott. – Egyszer – ismerte el végül. Csodás! Egyszer, mint egy alkalommal, vagy egyszer, mint valamikor régen, hetekig vagy hónapokig? Mivel nem volt benne biztos, hogy elviselné az igazságot, Elissa nagy levegőt vett. – Hagyjuk. Nem számít – hazudta, azt remélve, hogy becsaphatja a férfit. 250

– De, számít – válaszolta Walker, közelebb lépett hozzá, és a szemébe nézett. – Mondhattam volna, hogy nem feküdtünk le, de nem akarok hazudni neked. Megtörtént… egyszer. Két elveszett lélek egy kis békét keresett és talált. Ezzel javított is, rontott is a helyzeten, gondolta Elissa, ami tulajdonképpen nevetséges. Azt kívánta, bár tudna nevetni rajta… Talán majd ez is sikerül, később, amikor már nem érzi magát olyan megsebzettnek. Valószínűleg örülnie kellett volna annak, hogy Walker őszinte hozzá, és nem akarja, hogy bármi félreértés vagy titok legyen köztük, hiszen ez azt jelenti, hogy a kapcsolatuk fontos a számára. De miért kellett a férfinak lefeküdnie épp egy ilyen gyönyörű nővel? Miért nem valami buta, szürke kisegeret, egy félénk, dögunalmas szőkeséget választott? – Szent a béke? – faggatta a férfi. Elissa bólintott, és az üvegfalra bökött, amely mögött a Buchanan babát épp belefektették a kiságyába. Mindketten megfordultak, és szemügyre vették a kicsit. Walker halkan megjegyezte, hogy Reid szerint elég csúnya, de szerinte nem is néz ki olyan rosszul. Lehet, hogy ő is mondott valamit, de ebben nem volt teljesen biztos, mert az agya mintha lefagyott volna. Csak egy gondolat visszhangzott benne: hogy ő sosem lehet olyan gyönyörű és elképesztően érzéki nő, mint Naomi, vagy bármely más nő, akit Walker megmentett. Hogy ő is csak egy elveszett lélek, és nem pokoli időpont ez arra, hogy ráébredjen, szerelmes ebbe a férfiba?

251

19. Elissa olyan helyen találta magát, ahová – azt hitte – talán soha többé nem fog elmenni: a szülei háza előtt. Nem akart idehajtani, de a kocsija valahogy az autópályára tévedt, és végül itt kötött ki. Az egész teste fájt, és a panaszlistája a végtelenbe nyúlt. Alig néhány hete még elégedett volt az életével. Aztán minden megváltozott, újabb és újabb problémákkal szembesült. Azt hitte, kezelni tudja Neil fenyegetését, az ékszerüzlete beindulását, azt, hogy az ő kicsikéje iskola-előkészítőbe fog járni. De most megjelent az utolsó repedés az élete már amúgy is omladozó homlokzatán egy káprázatos, barna hajú nő képében, akit Walker karjában látott, és ezzel már nem volt képes megbirkózni. De hogy éppen ide jöjjön? Az utolsó találkozása a mamájával aligha volt kellemesnek nevezhető. Őszintén szólva azt sem tudta, hogy még beszélő viszonyban vannak-e. Ez őrültség! Sarkon fordult, hogy visszamenjen a kocsijához, de aztán megtorpant, amikor a bejárati ajtó kinyílt, és a küszöbön megjelent az édesanyja. – Ezek szerint jól hallottam, tényleg egy kocsi állt meg a ház előtt – mondta kifürkészhetetlen tekintettel. – Elissa, jól vagy? Elissa kinyitotta a száját, becsukta, aztán mindkettőjük megdöbbenésére könnyekben tört ki. – Ezt nemnek veszem – mormolta a mamája, aztán kilépett a verandára és megölelte. – Gyere be, drágám! Bármi is legyen a problémád, tudom, hogy megoldjuk. 252

Elissa hagyta, hogy beljebb vezesse. Jó érzés volt átengedni valaki másnak az irányítást, ha csak néhány percre is úgy tenni, mintha megint az a fiatal lány lenne, aki mindig hazaszaladt a mamájához, ha valami fájdalom érte. Miért nem tette ugyanezt, amikor megtudta, hogy gyereket vár? Miért hitt egy tizenhárom éves kamasznak? – Attól féltem, hogy már nem szeretsz – zokogta. – Ezért hittem Bobbynak. Tudtam, hogy fájdalmat okoztam, és tudtam, hogy haragszol. Azt gondoltam, meg akarnál büntetni, és féltem, hogy elzavarnál. – Soha! – mondta az édesanyja a hátát simogatva, miközben beterelte a konyhába. – A lányom vagy, az elsőszülött gyermekem, Elissa. Szeretlek, és mindig szeretni foglak. Soha semmi olyat nem tehetsz, ami ezen változtathatna. – Felsóhajtott. –Sajnálom, hogy megbetegedtem. Sajnálom, hogy nem kerestünk tovább. Elissa lerogyott egy konyhaszékre. – Az nem a te hibád volt. Sajnálom, hogy megszöktem, anya. Miattam lettél beteg. Az édesanyja melléje ült, és a kezéért nyúlt. – Gyerek voltál. Azt kívánom, bár erősebb lettem volna. Ha csak egy kicsivel is tovább kerestünk volna, talán megtaláltunk volna. – Könnyek öntötték el az asszony szemét. – Hazajöhettél volna. Haza. Ez olyan szépen hangzott. Csak éppen ez a ház már nem az otthona. Van saját otthona, saját családja és saját élete, gondolta Elissa. – Elszúrtam – mondta, és szabad kezével megtörölte az arcát. – Nagyon. – Nyelt egyet. – Nem is tudom, mivel kezdjem. – Csak kezdd el az elején, és fejezd be a végén! Ez könnyűnek tűnt, de persze nem volt az. – Zoe apja él, és itt van, Seattle-ben. Neil a neve – bökte ki Elissa, aztán mindent elmesélt a férfiról és a kapcsolatukról; Neil függőségéről, arról, hogyan zsarolta meg őt, és hogyan vette el a bevételét a vásáron. – Tudom, hogy nem fog békén hagyni, hogy újra és újra pénzt követel majd tőlem – folytatta. –Elmentem egy ügyvédhez, de az a nő semmit sem ért. Lényegében megpróbált meggyőzni, hogy nincs abban semmi rossz, ha Neil látni akarja Zoe-t. De én… én nem engedhetek egy drogfüggőt a lányom közelébe. 253

– Persze hogy nem! – helyeselt határozottan az anyja. – Egek, az az ügyvédnő egy idióta. Neilt nem az apai jogai érdeklik, csak ki akarja használni a helyzetet. Másik ügyvédet kell keresned. – Walker is ezt mondta – ismerte el Elissa. – Megígérte, hogy talál valakit, aki képes Neillel szembeszállni és nyerni. – Walker… Nem akart most a férfira gondolni, de hogy állhatná meg? – Annyira rendes volt hozzám – mormolta. –Annyira támogató. Soha, egyetlen férfi sem segített annyit nekem, mint ő. Erős és lelkiismeretes és… egyszerűen elképesztő. – A könnyek megint szivárogni kezdtek a szeméből. – Es ez úgy hangzik, mintha tökéletes lenne, igaz? De nem az. Mert végre a vesztes alakok után, akikkel összeálltam, azok után, hogy megfogadtam, többé senkibe sem habarodom bele, elbuktam. Szerelmes lettem. Szeretem Walkert, de ő nem szeret engem. Csuklott egyet, és megint letörölte a könnyeit. – Persze kedvel, de az nem szerelem. Úgy érzi, hogy ő nem lehet szerelmes. Bűntudata van valami miatt, ami nagyon régen történt, és miközben én megértem ezt, úgy gondolom, hogy ideje továbblépnie. Csak éppen erről eddig nem tudtam meggyőzni. Értéktelennek tartja magát, gyengének, de szerintem nem az. Annak idején hibázott, de még nagyon fiatal volt, és nem kellene olyan szigorúnak lennie önmagához. De még ha rá is ébreszteném erre. .. ott van Naomi, aki magas, gyönyörű és különleges. Hogyan versenyezhetnék vele? Újabb zokogás rázta meg a testét, és az édesanyja közelebb húzódott hozzá, és erősen megölelte. – Hát, szívem, mit mondjak, elég sok problémád van – jegyezte meg. – Nos… igen – motyogta Elissa. Visszapislogta a könnyeit, és igyekezett visszanyerni az önuralmát. Az édesanyja nem sürgette, hogy hagyja abba a sírást, csak gyengéden ringatta a karjában. Végül Elissa kiegyenesedett. – Szóval, anya, te hogy vagy? – kérdezte, mire mindketten elnevették magukat. – Ahogy én látom – mondta a mamája néhány perccel később, miután kávét töltött két bögrébe, és süteményestányérokat rakott a konyhaasztalra –, fel kell állítanod egy fontossági sorrendet. Legelőször 254

Neillel kell leszámolnod. Walkernek igaza volt, fel kell fogadnod egy jó ügyvédet, olyat, aki jól seggbe rúgja a fickót. Elissa felhúzta a szemöldökét. – Nem emlékszem, hogy valaha is használtad volna ezt a kifejezést. – A gyermekeim előtt sosem – mondta a mamája kimérten –, de már felnőttél. Azt is szoktam mondani, hogy a fenébe, de nagyjából ez minden. Az apád repertoárja sokkal gazdagabb. Erre az információra igazán nem volt szükségem, futott át Elissa agyán. – Ami az ügyvédet illeti – folytatta az édesanyja –, az anyagiakat vállaljuk. – Erre semmi szükség. – De igen, és ezzel az apád is egyet fog érteni. Meg aztán az a pénz tulajdonképpen a tiéd, az egyetemre gyűjtöttük. – Leslie vállat vont. – Evek óta ott kamatozik a bankban. Azt akartuk, hogy ha egyszer hazajössz, várjon rád egy kis aranytartalék. Azt gondoltam, ebből fizetsz majd foglalót egy házra, de ez most fontosabb. Kapd el azt a görényt! Feldúltsága ellenére Elissa felkacagott. – Bravó, anya, ez a beszéd! – Tudok én kemény is lenni – jelentette ki az asszony. – Igen. – Elissa habozott. – Sajnálom, hogy olyan hülyén viselkedtem, amikor eljöttél Zoe-ért. Kiborultam… de azt akarom, hogy a része legyél az életének. Azt akarom, hogy tudja meg, milyen csodálatos nagyszülei vannak! – Semmi baj, szívem. Sok tisztázni- és bepótolni-valónk van… Az ilyesmi nem megy egyik napról a másikra, és okozhat némi feszültséget, de egyszer majd ezen is túljutunk. Sokat gondolkoztam mostanában rajtad, az életeden, azon, hogyan gondoskodtál Zoe-ról. Nem volt semmilyen munkatapasztalatod, se végzettséged, csak önmagadra támaszkodhattál, de elszánt voltál, és boldogultál. Nem vagyok benne biztos, hogy én is így megálltam yolna a helyem. – Én igen – mondta Elissa lágyan. – Te is mindent megtettél volna értem vagy Bobbyért. – Igen, a gyermekünkért bármire képesek vagyok. Ez az anyai szeretet hatalma. – A mamája eléje tolta a süteményestányért. – 255

Rendben. Kibékültünk, a Neil nevű problémát megoldjuk, de mi van Walkerrel? Elissa elvett egy süteményt, és majszolni kezdte. – Nem tudom, mit csináljak. Nem tudom, hogyan férkőzzek közelebb hozzá – gondolkozott fennhangon. – Valld be neki az igazat! – tanácsolta a mamája. – Azt, hogy szereted. – Micsoda? Azt nem tehetem. – Miért nem? Mi a legrosszabb, ami történhet? – Nem látnám többé. Eltűnne, és én egyedül maradnék. – Azelőtt is voltál már egyedül, és túlélted. És ha Walker eltűnik, nem is érdemelt meg téged. A szeretet, a szerelem ajándék, és ha ő túl ostoba ahhoz, hogy ezt felismerje, nem hozzád való. Nem akarnád ezt inkább előbb, mint utóbb megtudni? Elissa felidézte az együttléteiket, azt, hogy a férfi milyen türelmesen bánt Zoe-val, milyen remek volt az ágyban. – Nem. Az édesanyja felvonta a szemöldökét. – Biztos? Elissa felsóhajtott. – Rendben, tudom, hogy nem ez az érett hozzáállás, és igazad van. Minél előbb választ kell kapnom erre a kérdésre, hogy ha úgy adódik, minél előbb kiheverjem a csalódást. Ez hogy hangzott? – Sokkal jobban – bólintott Leslie. – Különben is, nem akarod, hogy tudja? Még ha nem is úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd, nem jobb bevallani neki, hogy mit érzel, mint egész hátralevő életedben azon tűnődni, hogy „mi lett volna, ha”? – Logikát használsz egy szívügyben. Abban sem vagyok biztos, hogy ez legális. – Bízz benne, hogy Walker helyesen dönt – mondta Leslie. – Ha erre nem vagy képes, akkor bízz magadban, hogy túléled, bármit is hoz a jövő. Walker legörgette a képernyőn az augusztusi kimutatást. Az üzlet jól ment, mint azt elégedetten megállapította. A jelek szerint az alkalmazottaknak tetszett, hogy nagyobb a felelősségük, és ezt érzékelhető módon meg is mutatták. Ha ez még egy hónapig így folytatódik, a cégnek ez lesz a legsikeresebb éve. 256

Gloriát megüti majd a guta, gondolta vidáman. Talán, ha megtudja, hogy ő milyen átkozottul jó munkát végez, még jobban iparkodik meggyógyulni. A telefon felberregett az asztalán. – Egy bizonyos Mr. Dalton keresi az egyesen – mondta Vicki. – Nekem nem akarta megmondani, milyen ügyben. Walker homlokráncolva felkapta a kagylót. – Buchanan! – Jó napot, Mr. Buchanan! – csendült fel egy férfihang a vonal túlsó végén. – Jonathan Dalton vagyok. A cégem magasan képzett munkaerőket közvetít feltörekvő vállalkozásoknak. Ha rám tud szánni néhány percet, szeretnék beszélni önnel egy előnyös álláslehetőségről, mert ön pontosan az a fajta munkaerő, amilyet keresünk. Beletelt egy másodpercbe, míg Walker felfogta, hogy a fickó fejvadász. – Miről van szó? – kérdezte. Azt várta, hogy Dalton majd fegyverkereskedelemről, biztonsági szolgálatról, sőt egyenesen titkos hadműveletekről beszél, de a férfi meglepte. – Egy kicsi, idahói étteremláncról – mondta Dalton derűsen. – Nem olyan sikeres, mint az Öreg Halász vagy a Buchanan, de az ügyfelünknek ilyesmi lebeg a szeme előtt. Fel akarja futtatni az üzletet, magasabb színvonalú választékot és kiszolgálást akar kínálni, népszerűbbé akarja tenni az egyes létesítményeit. A bér nagyvonalú, és később még partnerré is válhat. Hadd meséljek egy kicsit a cégről. Dalton tovább beszélt, de Walker már nem figyelt rá. Éttermek? A fickó éttermek miatt hívta fel? Nem háború vagy veszély vagy halál miatt? – Ismeri a hátteremet? – kérdezte hirtelen. – Tudja, hogy tizenöt évig a haditengerészetnél szolgáltam? – Természetesen. Az ügyfelünk úgy hiszi, hogy az ilyen tapasztalat jó vezetővé érleli az embert. Most pedig gyakorlatot is szerzett az ágazatban, így maga tökéletes jelölt. Walker kételkedett benne, hogy néhány hét cégvezetés gyakorlatnak minősülne, de jó volt hallani, hogy más szemében annak számít. Mindeddig fel sem merült benne, hogy a seregen kívül is karriert csinálhat. 257

– Értékelem, hogy rám gondolt – mondta –, de nem érdekel az ajánlat. A mostani munkám még hónapokig leköt. – Azt nem tudta, hogy utána mit fog csinálni, de egyszerre úgy tűnt, hogy számos lehetőség nyílt meg előtte. Mr. Dalton felsóhajtott. – Féltem, hogy ezt mondja. Rendben. Megértem. De hadd küldjek önnek némi információt a cégünkről! Maga pontosan az a fajta vezető, akit szívesen ajánlunk az ügyfeleinknek. Talán küldhetne nekem egy szakmai önéletrajzot, amikor lesz egy kis ideje. – Persze – mondta Walker arra gondolva, hogy ehhez még írnia is kellene egyet. Miután bontotta a vonalat, az ablakhoz sétált, és kinézett. Néhány hete még úgy érezte, mintha nem lenne semmi választása. A cégvezetést csak azért vállalta el, mert a testvérei nem voltak hajlandóak, de gyorsan ráérzett az ízére. Lehet, hogy egy iparmágnás bujkál benne? A gondolat megmosolyogtatta. Talán nem egy iparmágnás, de úgy tűnik, nem olyan reménytelen a helyzete, mint hitte, más munkát, más karriert is választhat. Még mindig kínozták a múlt kísértetei, de egyre ritkábban látogatták meg. Ugyanakkor még mindig gyakran gyötörték rémálmok, és ezektől valószínűleg nem szabadulhat meg, amíg meg nem találta azt az egy embert, aki törődött Bennel. Tizenöt évet töltött a seregben, és megtanulta, hogyan lépjen tovább. Ez sosem okozott neki problémát – amíg meg nem ismerte azt a fiút. Ben valahogy belopta magát a szívébe. Megesküdött, hogy életben tartja, és ez nem sikerült. De a küldetése nem végződhet kudarccal. – Sokat utaztam – közölte Reid. Haragudott saját magára, hogy egyáltalán veszi a fáradságot, és magyarázkodik valakinek, akit ennyire nyilvánvalóan nem érdekel, amit mond. Lori Johnston megállt Gloria tágas könyvtárszobájának közepén, és kifejezéstelenül rábámult. – Fogalmam sincs, miről beszél. Hogy is lenne, gondolta bosszúsan Reid. Ítélkezett felette, aztán nem foglalkozott vele többet, ahogy neki sem kellett volna a nővel, csakhogy erre képtelen volt. Bárhová ment, bármit csinált, örökké az járt az 258

eszében, amit Lori mondott: hogy elhanyagolta a nagyanyját, és Gloria ezért olyan nehezen kezelhető. – Nem szereti az embereket. – Kicsoda? – kérdezte Lori olyan hangon, amilyet többnyire akkor használ valaki, amikor egy értelmi fogyatékossal beszél. – A nagyanyám. Utálatos és gonosz. – Még nem találkoztam vele – mondta Lori közönyösen –, de biztos vagyok benne, hogy nagyon szeretetreméltó asszony. – Nem az. Nehéz a kedvére tenni, piszkálódó és követelődző. Megfigyeltetett bennünket, az unokáit. Walker, az öcsém látta is a jelentéseket. Magánnyomozókat bérelt fel, hogy mindent megtudjon a magánéletünkről. Lori hűvös tekintete szinte keresztülfúrta. – Talán ha az unokáit jobban érdekelné a hogyléte, mint a sajátjuk, nem kényszerülne ilyen drasztikus módszerekre. – Kényszerülne? Senki sem kényszeríti semmire. Tudja, miért csinálja? – Mert magányos, és az unokáin kívül nincs senkije, de maguk túl elfoglaltak ahhoz, hogy törődjenek vele? Reid szerette volna megütni vagy megfojtani. Vágyakozó pillantást vetett a nő nyakára. – Még nem is találkozott vele. Miért fogja a pártját? – Tapasztalataim szerint az idős embereket gyakran a sorsukra hagyják, vagy legalábbis elhanyagolják. Az előbb mondta, hogy sokat utazgatott. Mit árul el ez a kapcsolatáról a nagyanyjával? Reid ujjai begörbültek. – Baseballoztam. Természetes, hogy sokat utaztam, ez együtt járt a munkámmal. – Az idényben – mondta Lori. – És az meddig tart? Öt vagy hat hónapig? És hol volt az év többi részében? – Az ablakokhoz ment, elhúzta a függönyöket, és a napfény szétáradt a keményfa padlón. – Meg akar győzni engem valamiről, Mr. Buchanan, de nem tudom, miről. Azt tanácsolom, hogy hagyja abba. Komolyan. Ahhoz, hogy elvégezhessem a munkámat, nem kell barátoknak lennünk. – Elmosolyodott. – Egyébként sem fogunk sokszor találkozni. Reid elértette a célzást. Lori arra utalt finoman, hogy ő ezután is elhanyagolja majd a nagyanyját. Milyen bosszantó nőszemély! Fel 259

akarta világosítani, hogy ő az egyetlen unoka, aki kész volt elvállalni, hogy ápolónőket keres Gloria mellé. Hogy háromszor is bement az öreglányhoz a kórházba, és hogy általában többször is beugrott hozzá két idény között. De mielőtt mindezt megmagyarázhatta volna, Lori tovább beszélt. – Azt hiszem, ez a szoba tökéletes – mondta. –Vigye ki az íróasztalt és azt a két széket, de hagyja itt a tévéfotelt, azt a hölgy kényelmesnek találja majd. A kis szőnyeg szintén maradhat. A kórházi ágyat és asztalt holnap hozzák a szállítók, rákérdeztem, mielőtt átjöttem. Lesz itt valaki, aki beengedi őket, ugye? – folytatta kérdő hangon, de Reid tudta, hogy ez parancs, hogy úgy érti, valakinek okvetlenül itt kell lennie. – Már intézkedtem. – Jó. – Lori a táskájáért nyúlt. – Köszönöm, hogy fogadott, Mr. Buchanan. Beszéltem az orvossal. A nagyanyja úgy egy hét múlva hazajöhet. Néhányszor majd meglátogatom, hogy megismerkedjünk. – Reid – mondta a férfi. – Szólítson Reidnek! – Rendben. Van még valami kívánsága? Reid megrázta a fejét. Lori elment, és ő egyedül maradt Gloria nagy, üres házában. Olyan egyedül, ahogy a nagyanyja itt élt. – De nincs házi feladatom – panaszkodott Zoe. –Miért nem kaphatunk mi is házi feladatot, mint a nagyok? Elissa felnevetett. – Szeretném, ha ezt leírnád, Zoe. Írd le, hogy házi feladatot akarsz, aztán add ide a papírt! – Miért? – Hogy néhány év múlva, amikor majd idősebb leszel és siránkozol, hogy milyen sok a leckéd, elővehessem, és emlékeztethesselek, hogy valamikor pontosan erre vágytál. Zoe gondolkodott kicsit. – Oké – mondta aztán, és elszaladt a szobája felé. Elissa elvigyorodott. Milyen fantasztikus gyerek, gondolta. És ő milyen szerencsés, hogy ilyen lánya van. Ekkor kopogtak az ajtón, és a szívverése felgyorsult. Lehet, hogy Walker az? Nem látta a férfit, amióta Penny megszülte a kisbabáját, és már nagyon hiányzott neki. Meg aztán komolyan gondolkozott rajta, hogy megfogadja a mamája tanácsát, és bevallja Walkernek, hogy szereti. 260

Átvágott a nappalin, és kinyitotta az ajtót, de odakinn nem Walker állt, hanem Neil. Jobban mondva inkább imbolygott. Es volt valami a tekintetében, amitől Elissa hátán végigfutott a hideg. – Neil, mit keresel itt? – kérdezte, miközben hátrapillantott a válla fölött, és azon imádkozott, hogy Zoe még ne jöjjön vissza. – Tudod, miért vagyok itt – mondta a férfi. – A pénzemet akarom. – Már adtam neked pénzt – suttogta Elissa a félelemmel viaskodva. Megpróbálta becsukni az ajtót, de a férfi belökte, és belépett. – Nem eleget – mondta. – Tudom, hogy sokkal többet kerestél azon a hétvégén. Az összeset akarom. Ha nem adod oda, elviszem a kölyköt. – Soha! – mondta Elissa, és felszegte az állát. – Először mindig nemet mondasz, aztán mégis teljesíted a kívánságomat. Ez afféle kis játék kettőnk között. Szeretsz játszani velem. – Jobban nem is tévedhetnél! – Elissa nehezen leplezte az undorát és a félelmét. – Neil, haza kell menned, és ki kell tisztulnod, bármivel is lőtted be magad. – Repülök, bébi, és a repülés a legjobb a világon. – Tűnj el innen, mielőtt hívom a rendőrséget. A férfi nevetett. – Semmi törvénybe ütközőt nem követtem el. Ez a legjobb az egészben. Fizetsz nekem, hogy maradjak távol. Nincs ebben semmi rossz. – Megfenyegettél – emlékeztette Elissa. Eszébe jutott a baseballütője, és lassan a konyha felé hátrált. Ha megkaparinthatja az ütőt, talán kényszerítheti a férfit, hogy elmenjen. – Nem kapsz egy vasat sem. Nem hagyom többé zsarolni magam. Megfordult, és a takarítószekrény felé iramodott, de mielőtt oda érhetett volna, Neil megragadta a karját, és maga felé penderítette, aztán ököllel az arcába vágott. A fájdalom zsibbasztó volt. Elissa megtántorodott, nekiesett a kanapénak, és vért érzett a szájában. – Mami, mami! – repült oda hozzá Zoe, aztán az idegen felé fordult. – Menj innen! Ne merd bántani a mamámat! Hagyd abba! Rossz ember vagy, és megmondalak Walkernek.

261

Neil vigyorgott, de a vigyorában nem volt semmi jókedv vagy öröm. Sötétnek és ördöginek látszott, és a félelem szétáradt Elissában, mígnem teljesen felemésztette. – No nézd csak! – mondta Neil Zoe-nak. – Milyen szép kislány vagy. Tudod, ki vagyok? Akarsz játszani velem?

262

20. Walker berekesztette az értekezletet, és visszatért az irodájába. Gondolt rá, hogy megvitatja az ötletét az éttermi dolgozók nyereségrészesedéséről, de aztán úgy döntött, hogy ezzel vár, amíg minden a helyére kerül. Akkor majd kihirdeti a tervét, aztán megvalósítja. Egy év munkaviszony után minden alkalmazott részesül a haszonból. Ez biztos csökkenti majd a fluktuációt, ami pozitív hatással lesz az egyes éttermekre. Szerette volna valahogy a központban dolgozókat is bevonni a jutalmazási rendszerbe, de még nem tudta, hogyan tegye. Es bár sikerült meggyőznie őket, hogy senkit sem lövet főbe, még mindig összerezzentek, valahányszor besétált egy irodába. Gloria mellett tiszta idegronccsá váltak, és Walker kezdte azt gondolni, hogy jobb lenne, ha az asszony sosem térne vissza. Az íróasztalához ment, ledobta a dossziéját, és mérlegelte, hogy ez mit jelent. Ha Gloria nem jön vissza, ő kész lenne átvenni a céget? Egész életében ezt akarja csinálni? A családi vállalatot akarja igazgatni? Egyelőre nem tudott válaszolni ezekre a kérdésekre, és nem volt benne biztos, hogy ez lenne a… A tarkója ekkor bizseregni kezdett. Nem érzett ilyet, amióta hazatért az Államokba, de tudta, hogy bajt jelent. Valami nagy bajt. Furcsa hatodik érzéke már többször megmentette a bőrét. Lassan megfordult. Félig-meddig azt várta, hogy az egyik dohányzóasztal alatt vagy az íróasztala mögött felfedez egy orvlövészt, de nem látott senkit, sem merénylőt, sem fegyvereket, sem gránátokat, sem bombákat. Akkor miért érez veszélyt? 263

Az ablakhoz ment, és kinézett. A bizsergés felerősödött, és Walker torkát összeszorította a rettegés. Nem önmagát féltette, hanem… – Elissa! – lehelte. Megragadta a telefont, és a nő számát tárcsázta. Egy gyors pillantás az órára elárulta, hogy a lánynak mostanra már haza kellett érnie. Utoljára akkor találkoztak, amikor Penny kisbabája megszületett, és Elissa bement a kórházba, de a nő akkor korán elment, mert el kellett hozni az iskolából Zoe-t. Walker hagyta kicsöngeni a telefont, amíg az üzenetrögzítő be nem kapcsolt. Azt hajtogatta magában, hogy Elissa jól van, de hiába, tudta, hogy addig nem lesz nyugta, amíg a saját szemével meg nem győződik róla. Az a negyven perc, amíg hazahajtott, élete leghosszabb negyven perce volt. Ide-oda cikázott a kocsik között, ahogy átkelt a hídon, délnek fordult a 405-ösön, és százhúsz, majd százharminc kilométer per órás sebességgel száguldott tovább. Végül letért az egyik kijáratnál, s bár kicsit lelassított, még mindig úgy vezetett, mint egy őrült: áthajtott két piros lámpán, és nem törődött a stoptáblával sem. Aztán végre odaért a házhoz, amely előtt egy ismeretlen, ütött-kopott, piros, zárt teherautó parkolt. Walker lefékezett mögötte, kiugrott a terepjáróból, és a nyakába szedte a lábát. Elissa ajtaját nyitva találta. – Elissa! – ordította, amint berontott a lakásba. A konyha felől valami zajt hallott, fojtott nyögést, és egy pillanatra megfagyott az ereiben a vér. Egy másodperccel később beszáguldott a helyiségbe, és meglátta Elissát. A lány a falnál kuporgott. Walker harcedzett tekintete rögtön felmérte a helyzetet: látta a hátsó ajtó mellett heverő baseballütőt, a vért a lány arcán, azt, ahogy a nyilvánvalóan eltört karját fogja. Zoe a mamája mellett guggolt. Elissa jobb szeme körül máris sötét véraláfutás keletkezett. Walker inkább érezte, semmint látta a balról jövő támadást. Könnyedén kitért az első ütés elől, és a másodikat arra használta, hogy megragadja a másik férfi karját. Harag öntötte el, az a hideg, számító düh, amit katonaként az ütközetek során érzett, amely erőt adott neki, és célt. Hátracsavarta az ellenfele karját, aztán gyomron vágta a fickót, és amikor megingott, elgáncsolta. A férfi feléje fordult, és Walker 264

meglátta a gombostűfejnyire szűkült pupillákat, megérezte a testéből áradó rothadásszagot. – Neil, ha jól sejtem – mondta, miközben köny-nyedén lebirkózta a földre a másik férfit, küzdve a sürgető vággyal, hogy elroppantsa a csigolyáját, mint egy ágat. – Több esze is lehetne, mint hogy odatolakodik, ahol semmi keresnivalója. – Kése van – nyögte ki Elissa. Walker gyorsan behajlította Neil csuklóját, és addig szorította, amíg a férfi el nem ejtette a fegyvert. – Már nincs. A narkós a földön feküdt, és úgy nyivákolt, mint egy kismacska. Walker gondolt rá, hogy megöli. Olyan könnyű lett volna eltörni a nyakát. Egy gyors csavarintás, és Elissának többé nem lenne vele semmi gondja. A kísértés egyre erősebb lett. Walker egyik keze Neil torkára vándorolt, és kicsit összeszorult rajta. – Mondtam, hogy Walker megment bennünket – suttogta ekkor Zoe, és a mamájához bújt. A halk szavakból kicsendülő feltétlen bizalom kijózanította a férfit, és enyhítette a haragját. Idejében érkezett, és ez jó, gondolta. – Van köteled? – kérdezte Elissától. Öt perccel később Neil gúzsba kötve hevert a falnál, a rendőrség úton volt a mentőkkel együtt, és Walker megvizsgálta Zoe-t meg Elissát. Neil a kislányt gyomron és hátba vágta, és megütötte az arcát is. Elissába többször belerúgott, és eltörte a karját. Miután Walker befejezte a sérülések számbavételét, megint eluralkodott rajta a vágy, hogy véget vessen Neil nyomorúságos létezésének. – Honnan tudtad, hogy bajban vagyunk? – faggatta Elissa, ahogy Walker óvatosan felültette, és megtörölte az arcát egy nedves ruhával. – Azt hittem, hogy Neil… – A hangja elhalt, ahogy Zoe-ra pillantott, de Walker tudta, mit akart mondani. Elissa azt hitte, hogy Neil mindkettőjüket megöli. – Rossz előérzetem támadt – mesélte. – Telefonon nem értelek el, ezért hazajöttem. – Hallottam, hogy csörög a telefon. Ez közvetlenül azután történt, hogy Neil betoppant – mondta a lány. A szeme sötéten csillogott a 265

fájdalomtól és a könnyektől. – Gondoltam, hogy te keresel, de nem vehettem fel. Nem tudom, mi lett volna, ha nem jössz haza, de időben érkeztél. Zoe aggódva figyelte az édesanyját. – Ne sírj, mami! Walker megvédett bennünket. –Ahogy a megkötözött, nyöszörgő Neilre sandított, a szemében félelem tükröződött. – A rossz bácsi börtönbe megy. Erről gondoskodom, fogadta meg Walker. Kerül, amibe kerül, Neil el fog tűnni. De csak miután ő elintézte, hogy soha többé ne zaklathassa Elissát. A következő órák gyorsan elrepültek. A rendőrség és a mentők egyszerre érkeztek meg. Amíg Elissát és Zoe-t megvizsgálták, Walker részletes vallomást tett. Utána a rangidős tiszt félrevonta. – Meg is ölhette volna – mondta a még mindig megkötözött Neilre pillantva. – Nem. A fickó a kislány apja. Kétlem, hogy Zoe valaha is érintkezni szeretne vele, de nem akartam, hogy lássa meghalni. Főleg nem az én kezem által. – Igen, megértem – mondta a másik férfi. – Nekem is vannak gyermekeim. Később még beszélünk a kórházban. Walker mindent elmesélt a döbbent Mrs. Fordnak, aki épp akkor érkezett haza a bridzspartijá-ról, aztán követte a mentőket a kórházba, az ügyeletre. – Szia! – köszönt, amikor belépett Elissa szobájába. A lány holtsápadt volt, a tekintete ködös. – Hol van Zoe? – kérdezte nehezen forgó nyelvvel. – A szomszéd szobában. – Maradj vele, kérlek! Lehet, hogy megoperálnak. Szüksége lesz rád. A nővér felhívja majd a szüleimet, de te vagy az, akiben most a legjobban megbízik. – Elissa mosolyogni próbált. – Még akkor is, amikor Neil mindkettőnket sarokba szorított, és rávágott a karomra azzal az átkozott ütővel, azt mondta, hogy te majd megmentesz bennünket. – Kicsordultak a könnyei. – Azt mondta, hogy te vagy a herceg, és hogy a hercegek mindig idejében érkeznek. Walker érezte, hogy a gyomra összeszorul. Halkan káromkodva megfogta a nő kezét, és megcsókolta az ujjait. – Nem vagyok herceg. 266

– Mondd ezt a lányomnak! – szegte fel az állát Elissa. Bár az arca csupa kék-zöld folt volt, a szemében Walker erőt és bátorságot látott. – Pokoli jó katona lettél volna – mondta. – Úgy is érzem magam, mintha csatában vettem volna részt. Mindenem fáj. Meg akarnak vizsgálni, hogy megnézzék, nincsenek-e belső sérüléseim, és megröntgenezik a karomat, hogy lássák, milyen súlyos a törés. – Mindenről gondoskodom – ígérte meg Walker. – Ne aggódj, nem megyek sehová. Zoe-val leszek, beszélek Mrs. Forddal, és felhívom a főnöködet. – A munka! – lehelte a lány. – Arról teljesen megfeledkeztem. – Meg fogják érteni. Te csak pihenj! Kaptál valami fájdalomcsillapítót? De Elissa már nem válaszolt; elvesztette az eszméletét. Walker riasztotta az egyik nővért, és a következő pillanatban kituszkolták a szobából. Azt hajtogatta magában, hogy Elissa nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, de a szíve elszorult a félelemtől. Legszívesebben berontott volna a szobába, hogy magához ragadja az irányítást. Nem mintha csillapítani tudta volna a lány fájdalmát… Aztán arra gondolt, hogy sok összevert férfit látott, és mindegyik rendbe jött. Elissa is meg fog gyógyulni… Elvégre Neil csak a karját ütötte meg a baseballütővel, igaz? Ekkor egy ismerős hang a nevét kiáltotta, és Walker nem tudott ellenállni a hívásnak, beszáguldott a szomszédos kezelőbe. Zoe könnyes szemmel ott ült az ágyon, és egy nővér éppen kötést tett a szeme melletti vágásra. – Nagyon bátran viselkedett – mondta Walkernek a fiatal nő –, de most egy kis vigasztalásra lenne szüksége. Walker gondolkodás nélkül az ágyhoz sietett, leült a gyerek mellé, és kitárta a karját. Zoe tüstént belevetette magát, és úgy kapaszkodott a nyakába, mintha sosem akarná elengedni. – Hol az anyukám? – hüppögte. – Az orvosok most vizsgálják meg – mondta a nővér, mielőtt a férfi válaszolhatott volna. – Fényképeket készítenek a karjáról, aztán begipszelik. –A nő a kislányra mosolygott. – Lefogadom, megengedi, hogy te legyél az első, aki aláírja a gipszét. Talán még képeket is 267

rajzolhatsz rá, vagy matricákat ragaszthatsz rá. A matricáktól igazán szép lesz. Zoe szipogott, és felemelte a fejét, de nem engedte el Walker nyakát. – Otthon vannak matricáink. – Akkor majd azokat használjuk – ígérte meg a férfi, remélve, hogy Elissa felépüléséhez semmi többre nincs szükség, mint egy gipszre. Az ápolónő megveregette Zoe hátát. – Itt kell maradnod, kicsim, amíg az orvos el nem enged, de aztán hazamehetsz. Az a rohadék… – Megköszörülte a torkát. – Az a férfi csak néhányszor ütötte meg. Különben jól van. Hála az égnek! Walker nem tudta, hogy hangosan kimondta-e a szavakat, vagy csak gondolta, mindenesetre óriási megkönnyebbülést érzett. Odavitte egy székhez Zoe-t, az ölébe ültette, megpuszilta a feje búbját, és gyengéden átölelte. – Az a bácsi tényleg az apukám volt? – kérdezte halkan Zoe. Walker halkan káromkodott. Ne most! Ne akkor, amikor én vagyok vele, gondolta kétségbeesetten. Hogyan válaszoljon erre a kérdésre azok után, amiken a kislány keresztülment? Hogyan segítsen megbirkózni Zoe-nak a szomorú valósággal? Ez nem neki való… De rajta kívül nem volt itt senki más, így aztán isteni útmutatásért imádkozott, és megköszörülte a torkát. – Ahhoz, hogy egy baba megszülessen, egy férfi és egy nő kell – kezdte, aztán eltűnődött azon, hogy nem most ásta-e el még jobban magát. – De attól, hogy egy férfinak gyermeke születik, még nem lesz apuka. Ezt az elnevezést ki kell érdemelnie. Bizonyítania kell, hogy méltó rá, azzal, hogy gondoskodik a gyermekéről, hogy mellette van és… – És micsoda? – töprengett kétségbeesetten. – És szereti a kislányát – suttogta Zoe, és újra sírva fakadt. – Pontosan. Ismernie kell őt, és mivel ismeri, szereti is, mert a kislánya egy nagyon különleges kislány. Zoe felemelte a fejét, és egyenesen a férfi lelkébe tekintett. – Szóval te vagy az apukám. Attól a pillanattól fogva, hogy meghallotta, hogy Charlotte haldoklik, és tudta, hogy nem lesz képes végignézni a haldoklását, Walker súlyos terhet cipelt a mellkasában. Mintha a hajdani cselekedetével bezárta volna a szívét egy parányi, de ólomnehéz dobozba, amelytől olykor alig kapott levegőt. 268

Most Zoe ártatlan, bizalomteljes és pokolian ijesztő szavaira ez a doboz kinyílt, és több mint tíz év óta először Walkernek nem fájt a lélegzés. – Igen, Zoe, én vagyok az apukád. Amikor Elissa újra magához tért, egy kórházi szobában feküdt, ahol egy fürge és rátermett ápolónő közölte vele, hogy megfigyelésre bent tartják az éjszaka. – Az orvos később majd benéz, hogy felvilágosítsa az állapotáról – mondta a nővér. – Lényegében eltört a karja, és szenvedett némi belső sérülést, de nincs nagyobb baj… Szerencséje volt. Szerencséje… Érdekes szó arra, ami vele történt. – A lányom – motyogta Elissa. – Hol van Zoe? – Találkoztam a kislányával, nagyon aranyos. Az a nagydarab, jóképű barátja azt üzente, hogy hazaviszi egy bizonyos Mrs. Fordhoz, és hogy ma este még bejön magához. Elissa behunyta a szemét, és hálásan felsóhajtott. Zoe tehát jól van, különben nem engedték volna el. Hála istennek! – Bevehet még fájdalomcsillapítót – folytatta a nővér. – De mivel a jelek szerint ez teljesen kiüti, talán várnia kellene vele addig, amíg a látogatóival nem beszélt. Mármint ha beszélni akar velük. Elissa még mindig kába volt. Neil őrjöngésének részleteire ugyan tisztán emlékezett, de arra, hogy utána mi történt, csak homályosan. – Velük? – visszhangozta. Megmoccant, aztán összerezzent, ahogy fájdalomhullámok futottak végig a karján, és döbbenten lenézett a gipszre, amely a csuklójától a könyökéig eltakarta a bal karját. – Átaludtam a begipszelést. A nővér mosolygott. – Kedvesem, ennél sokkal többet aludt át. Elég erősnek érzi magát, hogy fogadja a csapatot? Miféle csapatot? – Persze. Néhány perccel azután, hogy a nővér kiment, a szobába bejöttek a szülei és az öccse. Az édesanyja és az édesapja azonnal odaszaladt hozzá. – Jól vagy? – kérdezte a mamája. – Walker hívott fel bennünket. Nem akartam elhinni, hogy ilyesmi történhetett veled! Ó, kicsim, az arcod! 269

Elissa megérintette dagadt száját, és az az érzése támadt, hogy még rosszabbul néz ki, mint ahogy érzi magát. – Jól vagyok, anya. Zoe és én túléltük, hála Walkernek. – Azt kívánom, bár megölte volna azt a gazembert – mondta az apja kőkemény tekintettel. – Szeretném én magam kinyírni! Elissa azt várta, hogy a mamája megrója az apját az agresszivitásáért, de az asszony csak gyengéden megsimogatta az arca sértetlen oldalát. Bobby közelebb lépett az ágyhoz. – Hűha, micsoda monoklid van! Elissa önkéntelenül elmosolyodott. – Kék és zöld? Bobby bandzsítva lenézett rá. – Inkább lila és vörös. – Hallgass! – intette le a mamájuk. – Hogy van a karod, Elissa? Nagyon fáj? Inkább csak pokolian lüktetett, de Elissa nem akart semmilyen gyógyszert bevenni, amíg a látogatói el nem mentek. Ebben a pillanatban igazán jólesett neki, hogy ekkora hűhót csapnak körülötte. – Kop, kop. Elissa felnézett, és meglátta az ajtóban tétovázó Dani Buchanant. – Zavarunk? – kérdezte Dani. Elissa mosolygott. – Dehogy. Gyere be! Dani besétált, a nyomában Reiddel és Callel. – Penny kénytelen volt otthon maradni a babával – magyarázta Dani. Elissát nem az lepte meg, hogy Penny nem látogatta meg, inkább azon csodálkozott, hogy a testvérek bejöttek hozzá. – Nem kellett volna fáradnotok. Reid a szülőkre mosolygott, aztán előrehajolt, és megpuszilta a beteg arcának ép oldalát. – Dehogynem. Walker barátnője vagy. Könnyek lepték el a lány szemét. Walker barátnője. Milyen jól hangzik… Kár, hogy nem igaz. Cal odajött, és megszorította a kezét. – Nem is nézel ki olyan szörnyen. – Jó tudni – mondta Elissa, aztán bemutatta a Buchanan famíliát a családjának. 270

Miután néhány percig még beszélgettek, a mamája kimentette magát. – Elmegyek Zoe-ért. Mrs. Ford korábban felhívott, azt mondta, jól van, de szeretnék erről a saját szememmel meggyőződni. Nem bánod, ugye? Éjszakára itt maradsz, így azt gondoltam… – A hangja elhalt. – Persze – mondta Elissa. – Megköszönöm, ha vigyázol rá. Tudom, hogy nálad biztonságban lesz. – Természetesen. Zoe a lányod, Elissa, az én unokám. Az életemet is adnám érte. – Ó, anya! Elissa szeméből megint szivárogni kezdtek a könnyek. A szülei hirtelen mellette termettek, és mindhárman összeölelkeztek. Amikor a lány felnézett, látta, hogy Dani szeme is gyanúsan csillog, aztán Cal és Reid megköszörülték a torkukat. – Hol van Walker? – kérdezte Elissa. Reid vállat vont. – Azt mondta, van egy kis elintéznivalója, és hogy nem kell aggódnod. Elissának fogalma sem volt, hogy ez mit jelent, de azért mosolyogva bólintott. Nem akarta, hogy bárki rájöjjön, mennyire hiányzik neki a férfi, mennyire sóvárog utána. Walker megmentette őt és Zoe-t, és ennek elégnek kellett volna lennie – de nem volt elég. Walker megvárta, amíg a rendőrtiszt elmegy inni egy kávét, aztán bement Neil szobájába. Neil az ágyon feküdt, csukott szemmel. Infúzióra kötötték, két intravénás vezeték csatlakozott a vastagabbhoz, amely a folyadékot az ereibe juttatta. Walker föléje hajolt, aztán az egyik kezét a mellkasára tette, a másikkal befogta a száját. – Hogy érzi magát? – kérdezte, épp csak annyira szorítva meg Neil orrát, hogy érzékeltesse, a lélegzés kiváltság, nem előjog. – Kezd kitisztulni az agya? Bizsereg már a bőre? Vagy még mindig repül? Neil szeme kitágult, az arca eltorzult a félelemtől, és a lélegzetvétele szaporává vált, de volt any-nyi esze, hogy ne próbáljon küzdeni. – Az egész nagyon egyszerű – mondta csendesen Walker. – Választhatja a könnyű megoldást, vagy a fájdalmasat. Személy szerint én az utóbbit részesíteném előnyben. Bólintson, ha megértett. Neil bólintott. – Van valami kételye afelől, hogy megölhetem, ha akarom? 271

Neil kétségbeesetten megrázta a fejét. – Élni akar? Neil bólintott. – Beküldök valakit magához. Egy ügyvédet. Egy méregdrága ügyvédet, elegáns öltönyben, aki mindent tud a jogról. Kap tőle néhány iratot, amit alá fog írni. Értette? Neil megint bólintott. – Jó. Mihelyt kiengedik a börtönből, remélhetőleg nem túl hamar, elhagyja Seattle-t, és sosem tér vissza. Elfelejti Elissát és Zoe-t. Soha többé nem veszi fel velük a kapcsolatot. Világos? Neil megint bólintott. – És amennyiben azt hinné, hogy megszegheti az alkunkat, hadd emlékeztessem, hogy a börtön ijesztő hely. Maga elég vézna fickó, Neil, és egy behemót alak nagyon kellemetlenné teheti az életét. És én rengeteg behemót alakot ismerek. Megértett, ugye? Neil olyan erősen bólintott, hogy az állát majdnem beleverte a mellkasába. – Gondoltam, hogy sikerül meggyőznöm – mondta Walker, aztán felegyenesedett, és elhagyta a szobát. Miután egyedül maradt, Elissa bevette a fájdalomcsillapítóját, aztán néhány órán át álom és félálom, öntudat és öntudatlanság határán lebegett. Amikor végre felébredt, egy igen elegáns emberke ült az ágya mellett. – Ismerem magát? – kérdezte a lány nehezen forgó nyelvvel. – Hivatalosan nem mutattak be bennünket egymásnak. Jeremy Fitzwalter vagyok – mondta a férfi enyhe brit akcentussal. – Walker Buchanan az én cégemet bízta meg, hogy segítsek megoldani a kis problémáját. Hoztam egy kis papírmunkát – folytatta, és mosolyogva átnyújtott egy dossziét. – Azt hiszem, tetszeni fog, ami benne áll. Elissa a férfira bámult, aztán a dossziéra. Walker valóban megígérte, hogy szerez neki egy jó ügyvédet, de nem tudta, hogy ilyen gyorsan akcióba lépett. – Még egy kicsit kába vagyok. Megmondaná, mi áll benne? – Igen, persze. Az adott körülmények között talán ez a legokosabb – mormolta az ügyvéd. – Röviden: Zoe apja minden jogáról lemondott, még a láthatásiról is. Cserébe maga megígéri, hogy nem kér tőle gyerektartást. Neil beleegyezik, hogy nem lép kapcsolatba sem Zoe-val, 272

sem magával, de a lánya, ha akar, találkozhat vele, ha majd betöltötte a tizennyolcadik évét. Elissa megdörzsölte a halántékát. Úgy érezte, a feje akkora, mint egy léggömb, és mindjárt szétpattan. Ráadásul minden szívdobbanására fájdalom nyilallt a karjába, és a gyomrát meg a mellkasát egyetlen, hatalmas lüktető sebnek érezte. – Neil nem jön vissza – mondta hitetlenkedve. – Ez biztos? – Holtbiztos. Többé nincs hatalma maga fölött. Sosem szerezheti meg a lányát, nem zsarolhatja meg magát. Arra is megkért, hogy mondjam meg, sajnálja a történteket. A drogok tényleg kikészítették. – Jeremy közelebb hajolt. – Végzett vele, Ms. Towers. Ön szabad. Elissa nem volt benne biztos, mit kezdjen ezzel az információval, és még mindig ezen rágódott, amikor a mamája aznap este behozta hozzá Zoe-t. – Mami, mami, begipszeltek! – szaladt oda a lánya, és óvatosan megérintette a megkeményedett gipszet. – Fáj? – A gipsz nem, a karom egy kicsit. De ez nem jelenti azt, hogy nem kérek egy nagy ölelést. Leslie felültette az ágyra Zoe-t, és a kislány úgy kapaszkodott Elissába, mintha sosem akarná elengedni. Milyen rémséges tapasztalat lehetett ez a számára, gondolta Elissa. Vajon nem lesznek rémálmai? Talán el kellene vinnie egy tanácsadóhoz vagy pszichológushoz? – Hogy érzed magad? – puhatolódzott. – Jól. – Zoe megmutatta a néhány zúzódását. – Mrs. Ford felolvasott nekem három mesét, és nagymama és én sütit sütöttünk – csacsogta. – Hoztunk volna kóstolót, de nagymama azt mondja, várjunk holnapig, akkor úgyis hazajössz. Talán nála maradhatunk néhány napig. Az klassz lenne, nem? Nagyiéknál hercegnős ágyneműm van. – Emlékszem – mondta Elissa a mamájára pillantva, aki vállat vont. – Nem kell nálam aludnod, ha nem akarsz. Csak arra gondoltam, hogy amíg megszokod a gipszet. .. – Remek lenne, anya – biztosította Elissa. – Igazán. És köszönöm. Nem tudtam, hogy fogok boldogulni fél karral, a fájdalommal és mindennel. – Nagyszerű. Zoe úgy fészkelődött el, hogy a mamája ép karjához simulhasson. 273

– Jobban vagy, mami? – Hamarosan jobban leszek. És te? Az a bácsi… – Elissa nem tudta, mit mondjon Neilről. –Többet nem jön vissza. Többé nem fog bántani bennünket. Zoe felnézett rá. – Minden rendben, mami. Tudom, hogy nem ő a papám. Elissa elfojtott egy nyögést. Hogyan magyarázhatná meg a gyereknek, hogy milyen kapcsolatban állnak Neillel? Ez túl bonyolult… – Ami azt illeti, szívem… – kezdte, de hiába kereste a megfelelő szavakat. Zoe rámosolygott. – Az a rossz bácsi nem az apukám, mert nem szeret engem. Attól lesz valaki apuka, hogy szeret egy kislányt. Most Walker az apukám. Elissa az anyjára nézett, aki felvonta a szemöldökét. Ez a te problémád, oldd meg, mondta néma szájmozgatással. Ha nem fájt volna annyira mindene, Elissa mulatságosnak találta volna a helyzetet. Így viszont sírni lett volna kedve. – Zoe, Walker jó ember – kezdte. – Ő… – Ő az apukám – szögezte le a lánya. – Tudom, hogy így van. Ő maga mondta, és az apukák nem hazudnak. A bérház tipikus egyetemi negyedbeli épület volt. A szemeszter ugyan még nem kezdődött el, de az utcát máris ellepték az egyetemisták autói. Walker leparkolt egy rozoga furgon mögött, és bekapcsolta a riasztóját, aztán felment a második emeletre, és bekopogott a tizenhatos ajtón. Amikor a fiatal nő ajtót nyitott, tudta, hogy az útja végére ért. Már majdnem elfelejtette azt az éjszakát Kabulban, amikor Ben berúgott, és arról áradozott, hogy Ashley hajának olyan a színe, mint a napnyugta. Ez csak most jutott eszébe, ahogy a gesztenyebarna tincsekre bámult. – Ashley? – kérdezte reménykedve, de még kissé bizonytalanul. – Igen, úgy hívnak – felelte vontatottan a lány. – Ismerjük egymást? – Ben barátja vagyok. – Walker feléje nyújtotta a képet, amelyet mindig magánál hordott. – Emlékszik rá? 274

– Benre? – Ashley mosolyogva elvette a fotót. – Persze. Hú, egy örökkévalóság óta nem beszéltem vele. Mennyi ideje is, egy éve? Sajnálom, kicsit agyhalott vagyok, egész éjjel a könyvtárban voltam. Most tisztázom a disszertációmat, és azt sem tudom, hol áll a fejem. Szóval, visszatérve Benre, igen, ismerem őt. Walker pulzusa felgyorsult. – Együtt jártak, igaz? Ashley még szélesebben mosolygott. – Elmentünk néhányszor szórakozni. Remek srác, jópofa. Beállt a haditengerészethez. Írtunk egymásnak párszor, de aztán abbahagytuk a levelezést. Abbahagyták? Mert… – Nem szerette őt? – Micsoda? – Ashley megütközve hátralépett. – Nem! Úgy értem, kedveltem, de valójában semmi sem történt köztünk. Még arra sem emlékszem, hogy csókolóztunk-e. Miért kérdez tőlem ilyeneket? Talán Ben azt terjeszti, hogy szeretők voltunk? Walker majdnem összeroskadt a csalódás súlya alatt. Mindent megpróbált, és a végén mégis kudarcot vallott. – Nem. Ben azt mondta, hogy maga nagyszerű lány – mormolta. – És különleges. – Ez kedves tőle. Hol van most? – Nem jött vissza. Néhány hónapja meghalt. – Sajnálom – mondta Ashley őszintén, de minden fájdalom nélkül. – Szóval barátok voltak? Walker bólintott. – Igen. Szerettem volna megtalálni a családját. – Ó! Én semmit sem tudok róluk, Ben sosem mesélt nekem erről. Sajnálom. Bár segíthetnék! – Segített – mondta a férfi. – Köszönöm, hogy beszélt velem. – Azzal megfordult, és lement a lépcsőn. Ennyi volt, gondolta. Megtalálta Ben Ashleyjét, de hiába, nem tudta teljesíteni a küldetését. Elissának majdnem kilencig várnia kellett, hogy viszontlássa Walkert. A férfi nem sokkal a látogatási idő vége előtt lépett be a kórházi szobába. A lány nemrég kapott egy újabb fájdalomcsillapító injekciót, és már kezdett elszenderedni. Előtte beszélt telefonon Zoe-val, és csevegett 275

kicsit a mamájával. Leslie azzal biztatta, hogy ha majd nála lakik, sorra elkészíti a kedvenc ételeit. A törött karja és a zúzódásai ellenére Elissa jól érezte magát, mert szeretettel vették körül, és mert hosszú idő óta először nem kellett félnie. Az egyetlen kis felhő a horizonton Walker távolléte volt, de a férfi most végre bejött hozzá. Kimerültnek és csüggedtnek tűnt, de Elissa úgy vélte, ezzel még együtt tud élni. – Sajnálom, hogy ilyen későn értem ide – mentegetőzött Walker, ahogy hozzálépett és megfogta az ép kezét. – Volt egy kis elintéznivalóm. Hogy vagy? – Jobban. Mit mondjon ennek a férfinak? Hogyan köszönje meg mindazt, amit értük tett? – Megmentetted az életünket – suttogta. – Nem is tudom, hogy köszönjem meg. – Ennyi elég volt. Elissa arra gondolt, amit Walker Zoe-nak mondott. Vagy talán a lánya félreértett valamit? Walker közben elengedte a kezét, elővett egy viharvert borítékot a zsebéből, és ide-oda forgatta. – Megtaláltam őt. Elissa a fájdalomcsillapító miatt kicsit lassan kapcsolt. – Ashleyt? Megtaláltad Ben Ashleyjét? – kérdezte végül. Walker bólintott. A lány a levélre bámult, és a szíve elszorult. – Mi történt? – Nem kellett volna meglepődnöm – mondta Walker, anélkül hogy ránézett volna. – Ben remek srác volt, de unalmas, nem az a fajta, akiért döglenek a nők. Idővel biztos talált volna valakit, aki értékeli, de… – Vállat vont. Elissa szíve egyre jobban sajgott. – Ashley nem volt szerelmes belé – találta ki. – Nem. – Walker a levélre bámult. – Csak azt akartam, hogy a családja tudja meg, milyen remek fiú volt. Csak annyit akartam, hogy találjak valakit, aki szerette, akinek hiányozni fog, aki tudja, hogy a világ jobb hely volt, amíg ő is benne élt. 276

A fájdalma megtöltötte a szobát, rátelepedett a lányra, összepréselte a tüdejét. Az ilyen fájdalmon nem segít egy ital vagy egy pirula, és Elissa nem tudta, hogyan szabadíthatná meg a férfit ettől a tehertől. Hacsak… Kivette a kezéből a borítékot, kinyitotta, átfutotta a legépelt sorokat, aztán hangosan felolvasta: Aznap találkoztam Bennel, amikor megérkezett Afganisztánba. Nála kevésbé odavaló újoncot még sosem láttam. De alig egy hét alatt Bent mindenki megismerte és megszerette. A lelke egy költőé volt, a szive egy oroszláné. Ő volt a legbátrabb ember, akit valaha ismertem. Elissa rátért arra a részre, amelyben Walker Ben tetteit részletezte, és elmesélte, hogyan áldozta fel magát. Tudom, hogy ez a gyász ideje, de remélem, hogy egyszer majd eljön az a nap, amikor, ha Beme gondol, a fájdalmánál erősebb lesz a büszkesége. Ben igazi hős volt, és tovább él bennem, ahogy bizonyára Önben is. Sosem felejtem el őt. Büszke vagyok rá, hogy ismerhettem, miatta vagyok büszke arra, hogy katona és tengerészgyalogos lehettem, arra, hogy amerikai vagyok. Elissa letörölte a könnyeit, aztán összehajtogatta a levelet. – Abbahagyhatod a keresést, Walker. Nem azért, mert Bennek nincs senkije, hanem mert te vagy a családja. Mindig te voltál. Az az ember, akit kerestél, te vagy. Walker hosszú ideig bámult rá, aztán odahajolt, és gyengéden a karjába vette. – Hiányzik nekem – mondta rekedten, a meghatottságtól remegve. – Minden áldott nap. – Akkor nem távozott el igazán. Ahogy írtad, tovább él benned, és rajtad keresztül. Bennem is él, és mindenki másban, akinek beszélsz róla. Walker hirtelen felismerte az igazságot a szavaiban. Ő Ben családja. Talán a lelke mélyén mindig tudta ezt, de nem akarta elfogadni. Úgy érezte, Ben többet érdemel, nem egy magafajta selejtes, megbízhatatlan alakot. – Nekem kellett volna… Elissa a szájára szorította az ujjait. – Nem. Elég az önmarcangolásból, elég a bűntudatból. Ben a barátod volt, szeretted őt, és meggyászolod. Ennél többet senki sem kívánhat. 277

Walker hosszú idő óta először teljes békességet érzett. Érezte Ben elvesztésének fájdalmát, ahogyan Charlotte-ét is. Hibákat követett el, de mindkettejüket szerette. És ők is szerették őt. – Nem vagyunk tökéletesek – mondta Elissa. –Egyikünk sem az. Meg kell tanulnunk elfogadni a hibáinkat, és továbblépni. Olyan átkozottul komoly lány, gondolta Walker, ahogy lehajolt és megcsókolta. Ezt is szerette benne. A komolyságát és a nevetését, a kreativitását, azt, hogy imádja a lányát, azt, ahogy gondoskodik Mrs. Fordról, az erejét. – Szeretlek – mondta. Elissa rámeredt. – Micsoda? Én egy egész szónoklattal készültem! Walker mosolygott. – Miről? – Már nem emlékszem. Szóval szeretsz? – Teljes szívemből. És Zoe-t is. – Azt mondta, te vagy az apukája. – Én vagyok, minden értelemben, csak biológiailag nem. – Walker megérintette a lány arcát. – Bár ezt először veled kellett volna megbeszélnem. Elissa kábultan pislogott. – Nem számít. Tényleg szeretsz? Nem csak hallucinálok a fájdalomcsillapító miatt? Walker óvatosan megcsókolta a száját. – Szeretlek, Elissa. Olyan sokáig laktam a saját magam építette börtönben, hogy alig emlékszem, milyen igazán élni, de újra meg akarom tanulni. Veled. Nem tudom, hogy te is ezt akarod-e, vagy megrémít a gondolat, csak azt tudom, hogy te vagy a legcsodálatosabb ember, akivel valaha találkoztam, és hogy veled akarom leélni az életemet. – Szeretsz, és feleségül akarsz venni? – Pontosan. – Rendben. Walker rámeredt. – Rendben? Elissa mosolyogva bólintott. – Igen, rendben. 278

– Ezt értsem úgy, hogy te is szeretsz engem? Elissa felsóhajtott. – Elég jól nézel ki, tűrhető vagy az ágyban, elvégzed a ház körüli javításokat. Azt hiszem, megfelelsz. Walker felmordult. – Ennél kicsit nagyobb lelkesedést vártam! Elissa elhelyezkedett a párnán, és behunyta a szemét. – Tudtam, hogy különleges vagy, mihelyt rájöttem, hogy nem lehetsz sorozatgyilkos. Biztos a fájdalomcsillapítók beszélnek belőle, gondolta Walker. – Tessék? – A sorozatgyilkosokról a szomszédaik és az ismerőseik mindig azt mondják, hogy nagyon kedvesek. Te nem vagy valami kedves. Indulatos vagy, és gyakran távolságtartó. De láttam, hogyan nézel Zoera, és tudom, hogy szembeszállnál akár az egész világgal, hogy megvédd őt. – Ahogy érted is. Elissa felsóhajtott. – Ahogy értem is. A szívem gyorsabban kalapál, ha bejössz a szobába. Aranyos vagy, gyengéd és mulatságos, és meg akartam halni, amikor láttam, hogy megcsókolod azt a ribancot! – Miféle… Ó, Naomit! Elissa, az nem úgy volt. – Láttad őt meztelenül, vagy nem? Walker nagyot nyelt. – Említettem már, hogy szeretlek? – Aha. És csak ezért nem gyötörlek tovább. – Hozzám jössz feleségül? – kérdezte Walker. Elissa szeme lecsukódott. – Aha. – Akarsz közös gyerekeket? Elissa feltartotta két ujját. Walker úgy tippelt, hogy ez igent jelent, és arra gondolt, hogy sosem fogja megérteni, hogy lehet ilyen átkozottul szerencsés. – Hagylak aludni egy kicsit. – Ne menj el! – mondta Elissa, és kinyitotta a szemét. – Sose hagyj el, Walker! 279

Így aztán a férfi lefeküdt melléje a keskeny matracra, és Elissa közelebb húzódott hozzá. – Szeretlek – suttogta. – Néhány napra a szüleimhez költözöm, de aztán együtt lehetünk. Megígéred, hogy nem mész sehová? – Nélküled nem. Soha. – Ez jól hangzik. Azt akarom, hogy a szerelmünk örökké tartson. – Én is. És a kívánságuk teljesült.

280

Susan Mallery A New York Times és a USA Today siker szerzője, több mint kilencven romantikus regény szerzője. Rajongói azért szeretik, mert remekül ötvözi a humort, az érzelmeket és az erotikát. Az írónő a Csendes-óceán északnyugati partján él jóképű férjével és a világ talán legokosabb kutyájával A Buchanan testvérekről szóló négyrészes regénysorozata szenvedélyes, szókimondó, a céljaikért keményen harcoló hősöket vonultat fel. Azok az olvasók, akik kedvelik Nora Roberts családregényeit, nem fognak csalódni Susan Mallery könyveiben sem.

281