Steve Feasey VÉRFARKASKÖLYÖK A SZUNNYADÓ VADÁLLAT EGMONT

Steve Feasey

VÉRFARKASKÖLYÖK A SZUNNYADÓ VADÁLLAT

EGMONT

Az els kiadás a Macmillan Children’s Books gondozásában jelent meg Nagy-Britanniában 2009-ben. Changeling: Discover the Beast within © Steve Feasey 2009 Minden jog fenntartva. Tilos a m vet vagy bármely részletét bármiféle információhordozón, akár grafikusan, elektronikusan, fotó- vagy fénymásolati eljárással vagy bármely más módon sokszorosítani, továbbítani, vagy közvetíteni és tárolni a jogadó el zetes írásbeli engedélye nélkül. A kötet eredeti címe: Changeling #1: Discover the Beast within Kiadja az Egmont-Hungary Kft., Budapest, 2010. A kiadásért felel a kiadó ügyvezet je Fordította: Bottka Sándor Mátyás Szerkesztette: Justh Szilvia A borítót tervezte: Redl Anna Nyomdai el készítés: Papp Viktória Nyomdai kivitelezés: Gelbert Nyomdaipari Kft. Felel s vezet : Geller Róbert ügyvezet igazgató www.egmont.hu

Zoe-nak, aki fogta a kezem a hullámvasúton, és nem ragaszkodott hozzá, hogy még egy menetet menjünk a körhintán. És apámnak, hálával a sok könyvért a vécében. Hiányzol.

1 Trey Laporte kinyitotta a szemét. Az arca fájdalmasan összerándult, amikor a délel tti nap sugarai megrohamozták a retináját. Felült az ágyában, de azonnal a fejéhez is kapott. Két kézzel szorította a halántékát, így próbálta enyhíteni a fájdalmat, ami pokoli er vel robbant be a koponyájába. A szemhéja mögött csillagok cikáztak, a gyomra felkavarodott. Nyögve hanyatlott vissza a párnájára. A plafonra meredt, ami lassan táncolt, hullámzott és tekergett az ágya felett. Ett l Trey szájában felgy lt a nyál, és nagyon kellett igyekeznie, hogy el ne hányja magát. Azt kívánta, bárcsak elmúlna ez a pocsék érzés. Rájött, hogy egyáltalán nem emlékszik rá, hogyan került ágyba az el estén. Törte a fejét, homlokán összeszaladtak a ráncok, úgy igyekezett összerakni, mi történhetett, mi lehet az, amit l ilyen betegen ébredt. Semmi nem jutott eszébe. Arra még emlékezett, hogy vacsora után Wayne-nel társasozott a társalgóban. A haverja, mint mindig, most is nagyon fárasztó volt és rengeteget bénázott, ezért kilenckor Trey úgy döntött, elteszi magát másnapra. Felment a szobájába, hogy zenét hallgasson az mp3-lejátszóján, bezárta maga mögött az ajtót, és… Ennyi. Semmi másra nem emlékezett. Olyan volt, mintha valaki egyszer en megnyomta volna a delete gombot, és kitörölt volna mindent attól a pillanattól kezdve, hogy belépett a szobája ajtaján, egészen mostanáig. Megpróbált feltápászkodni, de újra rátört a hányinger. Mélyet sóhajtott. A szája száraz volt, mint a tapló, duzzadt nyelve a szájpadlásához tapadt. Inni akart. A lábát letette a földre,

4

közben összeszorította a szemét, hogy kizárja a napfényt, és megakadályozza, hogy a fejében robbanó t zijátékok szétszakítsák a koponyáját. Ekkor vette észre, hogy meztelen. Ez azért volt furcsa, mert máskor soha nem aludt ruha nélkül. Kezét a párnája alá csúsztatta, és el húzta a pizsamanadrágját. Ez az egész már több volt, mint furcsa – inkább félelmetes. Hunyorogva kinyitotta a szemét, és lehajolt, hogy felvegye a nadrágot, amikor meglátta az ágy mellett a cip it. A kedvenc sportcip it. Mi a fene…?! Valaki hangosan kopogott az ajtón. Trey nem tör dött sem az ajtóval, sem a fájdalommal, ami az egész testét átjárta, sem a hányingerrel. Hónapokig spórolt, hogy megvehesse ezeket a cip ket, amik most itt feküdtek a földön, darabokra szaggatva, mintha valaki egy konyhakéssel nekik esett volna, és vadul szétkaszabolta volna ket. El rehajolt, hogy jobban megnézze a csukáit, de megszédült, ahogy a vér a fejébe tolult, és a fájdalom a szemei mögött beléhasított. – A cip m! Mi a… – a hangja megbicsaklott. A torka sajgott, nem tudott kinyögni többet. A fájdalom végigszaladt a nyel csövén. Trey önkéntelenül is a nyakához kapott. Nyelt egyet, de össze kellett szorítania a szemét, annyira kellemetlen érzés volt. Felállt, hogy keressen valami innivalót. Ekkor látta csak meg a káoszt, ami a hálószobájában uralkodott. Lassan körbefordult, és még a szája is tátva maradt, amikor meglátta a teljesen szétvert szobát, a széthajigált dolgait. Megborzongott. Ekkor vette csak észre, hogy milyen hideg van a szobában. Hátrafordult, és meglátta az ablakot, ami lehetetlen szögben lógott a meghajlított sarokvasakon. A kereten mély vájatok éktelenkedtek, a fehér m anyag borítás alól kilátszott a fémváz. Maga az ablak egészben volt ugyan, de úgy nt, a fels pántnál kitépték a falból, és most csálén lógott. A keret mellett a falon, a vakolatban mély karmolás nyomok ék-

5

telenkedtek, mintha valaki egy vasvillával végigszántotta volna. Hogy lehet, hogy nem ébredt fel erre a pusztításra? Hogy aludhat át ilyesmit bárki is? A szobát feldúlta valaki. A dolgait, amikre annyira vigyázott és amiket olyan gondosan óvott, mivel nagyon kevés jó cucca volt, mind szanaszét hányták, sok közülük széttört vagy elszakadt. A szíve hevesen vert. Ordítani akart mérgében. Vagy sírni. Vagy megölni azt, aki ezt tette. Megtalálni, és… Újra kopogtak az ajtón. Trey felocsúdott, és lassan az ajtóhoz lépett. A kulcs még mindig a zárban volt. Lenyomta a kilincset, arra számítva, hogy az ajtó simán kinyílik. Visszah költ, amikor a zár nem engedett, és értetlenül meredt a csillogó, fehér fára. Lassan a hüvelyk- és a mutatóujja közé fogta a kulcsot, és elfordította. A homlokán a ráncok még jobban elmélyültek, amikor hallotta, ahogyan a fémnyelv kicsusszan az ajtó keretéb l, és visszahúzódik a zár belsejébe. Egy-két centire kinyitotta az ajtót, és hátralépett. Az ablakra nézett, és látta, hogy annak a zárja is csukva van. A szíve még vadabbul kezdett kalimpálni. Kétségbeesetten még egyszer körülnézett a szobában, de képtelen volt összerakni a részleteket, vagy azon gondolkodni, mi történhetett. Újra hányinger tört rá. Az ablak úgy nézett ki, mintha belülr l rongálták volna meg, miközben az ágyában aludt. De egy ilyen rongálás zajára biztosan felébredt volna! Lassan megfordult, és visszament az ágyához. Lehajolt, és felvette a cip inek maradványait. Nem tör dött a halántékába nyilalló fájdalommal. Leült az ágy szélére, és meredten nézte a r- és gumicafatokat, amik nem sokkal azel tt még féltett kincsének darabjai voltak – soha nem volt még ilyen jó cip je. Most úgy néz ki, mint valami felboncolt állat – gondolta. Az jutott eszébe, amikor biológiaórán békát kellett boncolniuk:

6

felvágni a kemény b rt, és felhajtani, hogy megnézzék alatta a véres beleket. A cip kb l, amiken olyan sokáig dolgozott, amiket háromszor is újraf zött, hogy tökéletesen álljanak és ne csavarodjanak meg, mostanra csak egy kusza, szakadt gomolyag maradt. – Trey? – hallotta meg a résnyire nyitva hagyott ajtó túloldaláról Colin Wallington hangját. – Jól vagy, Trey? A fiú látta, ahogy az ajtó egy kicsit tágabbra nyílik, és hallotta, ahogy Colinnak eláll a lélegzete. – Te jó ég! Mit csináltál, Trey? Colin Wallington lépett a szobába. Magas, szikár férfi volt, fekete haját hátrasimította, a tekintete folyton nyugtalanul ugrált ide-oda. Ehhez jött még a hosszú, vékony, horgas orra, és így már érthet volt, hogy miért kapta a gyerekekt l, akiknek volt a nevel je, a Kesely becenevet. Lassan körbejárt a szobában, közben fejcsóválva megvizsgált minden szegletet. Végül dühös tekintettel Treyhez fordult. – Mit csináltál? – Meg rültél? – krákogott Trey. – Ezt nem én csináltam! Miért tettem volna ilyet a saját cuccaimmal, a saját szobámmal? Nézd meg ezt a cip t! Trey felemelte a kezében tartott csukákat, de azonnal ráeszmélt, hogy még mindig meztelen. Gyorsan magára rántotta a paplant, el kotorta a pizsamanadrágját, és a takaró alatt felhúzta. Látta, hogy Colin lába a földbe gyökerezett, egész testében remeg, hatalmas indulat feszíti, és a határán van, hogy kirobbanjon bel le. Bal kezét ütemesen, újra és újra kinyitotta, majd ökölbe zárta, miközben meredten nézett a fiúra. A három év alatt, amit Trey itt, az Almásliget Nevel otthonban töltött, még soha nem látta a vezet nevel t ilyen feldúltnak. Colin kicsinyes, rosszindulatú ember volt, és nagy

7

kedvét lelte abban, hogy a gondjaira bízott gyerekeket ócsárolja és szidja, de Trey nem tudott róla, hogy valaha bárkit is megütött vagy bántalmazott volna. Ennél sokkal alattomosabb volt, gonosz szavakkal és lekicsinyl megjegyzésekkel bántotta meg azokat a srácokat, akiket nem szeretett. De még soha nem volt ennyire mérges, ezért Trey érezte, nem sok hiányzik ahhoz, hogy a férfi megüsse t. – Van fogalmad arról, hogy mennyi gondot okoztál nekem ezzel a kis mutatvánnyal? – kérdezte összeszorított fogakkal. Miközben beszélt, a bal szemöldöke ritmikusan rángott. – Tudod, hogy mennyibe fog ez kerülni? Jelentést kell írnom, meg kell javíttatnom az ablakot, és… Megállt és beleszimatolt a leveg be. Az arca szörny séges, undorral teli grimaszra húzódott, a szemöldöke pedig még nagyobbakat rándult. – Mi a csuda ez a szag? – kérdezte. Lehajolt, két ujjával megfogott és felemelt egy szakadt pólót, az orrához emelte, megszagolta, majd úgy döntött, hogy nem az a szobát megtölt b z forrása, és a padlóra hajította. – Mit m veltél itt, te kis mocsok? Most már Trey is érezte a szagot. Olajos, fémes büdösség volt, emlékeztetett a rothadó avar és a frissen forgatott föld illatára, de keveredett bele valami barnás-narancssárgás b z, amit, bár nagyon ismer snek t nt, Trey nem tudott meghatározni. Hirtelen megtorpant. Barnás-narancssárgás b z?! Mir l beszél? A szagokat nem látja az ember, csak… érzi. Pedig éppen így tudta elképzelni ezt a szagot, ami most már az egész szobát elárasztotta. Gennyes szín , tömör, benne pulzáló narancssárga gömbök kavarognak… Még csak nem is színek voltak ezek, amiket érzékelt és próbált meghatározni. Olyan volt, mint egy érzés emléke. Mintha ösztönösen ráérezne valamire, amit már elfelejtett, vagy még soha nem is érzett,

8

nem is érzékelt. Mintha születését l fogva vak lenne, és megpróbálná leírni, milyennek látja lelki szemeivel az eget. Hirtelen feleszmélt, megrázta a fejét, és próbálta elhessenteni a furcsa gondolatokat, igyekezett megszabadulni t lük. – Figyelsz te rám egyáltalán? – látta meg Colin felé irányított, remeg ujját az orra el tt. – Ez – mutatott körbe a szobán a nevel hirtelen mozdulatokkal –, ez már sok! Még t led is sok! Azt hittem, hogy leküzdötted a dühkitöréseidet a három év alatt, amióta itt vagy. De úgy látom, hogy emlékeztetnünk kell téged rá, hogyan kell emberhez méltóan viselkedni. Ezért most zárt osztályra küldelek. Ugye emlékszel rá, milyen volt ott a legutóbb? Na, akkor most majd otthon is érezheted magad, a többi pszichopata között. Csomagolj, még ma a költözöl! A zárt osztály volt az a hely, ahol megfigyelték a gondozottakat, hogy eldöntsék, milyen kezelésre lesz szükségük a Fiatalkorúak Pszichiátriai Intézetében. Az Almásligetb l is ide küldték azokat a gyerekeket, akiknél elszakadt a cérna. Azokat, akik szándékosan megsebesezték önmagukat vagy öngyilkosok akartak lenni, valamint azokat, akik er szakosak voltak. Maga a pszichiátriai intézet nem volt olyan rossz hely, de el tte a zárt osztályon úgy nyugtatták le az embert, hogy teletömték gyógyszerekkel, amit l olyan lett, mint egy él halott. Treyt egyszer már beküldték oda, öt hónappal azután, hogy a nevel otthonba került. Nem volt hajlandó szóba állni senkivel sem, ráadásul megvert egy Matthew Cotter nev srácot, és ez együtt megért egy zártosztály-béli üdülést. Csak azt nem vették figyelembe az otthonban, hogy éppen Matthew Cotter volt az oka annak, hogy Trey nem szólalt meg. dugta a vécébe Trey fejét öt hónapon át minden áldott nap, egészen addig, míg Trey úgy nem döntött, hogy fellázad, és törött orral a kórházba nem juttatja azt, aki terrorizálta. – Colin, már mondtam egyszer, hogy nem én voltam – Trey

9

arca megrándult, fájt a torka a beszédt l. – Nem küldhetsz a zárt osztályra olyasmiért, amit nem is én követtem el. Figyelj rám, én nem tudom, hogy… – Egy szót sem akarok többet hallani, Trey Laporte! Kezdj el csomagolni! – De… – Kezdj csomagolni, mégpedig azonnal! – Nekem mindegy – pillantott mélységes megvetéssel a nevel re Trey. – Ezeket egy hétig sem hordhattam! Belerúgott a csukájába, de megbotlott, és lehuppant az ágyra. Úgy is maradt, és fejét leejtve a padlóra meredt. Egyre pocsékabbul érezte magát, minden tagja fájt, mintha éppen akkor tört volna ki rajta egy vírusfert zés. – Azt hiszem, elkábítottak – motyogta, és megcsóválta a fejét, mert megérezte, hogy ez milyen bénán hangzik. – Valaki tett valamit a kajámba vagy az italomba, amit l elkábultam. Bejött utánam a szobába, és ezt csinálta. – Hát persze – csattant fel Colin –, biztosan Belinda vagy valamelyik másik gondozó csempészett Rohypnolt a teádba, amikor nem figyeltél oda, hogy aztán bejöhessenek, feldúlhassák a szobádat, és amikor végeztek, felt nés nélkül behoztak téged ide, lefektettek, és belülr l bezárták az ajtót. Lehet, hogy még mindig itt rejt znek az ágy alatt, nem? Ugyan, Trey, ne nézz már ennyire hülyének! Trey egyre bosszúsabb lett, amiért ebbe a helyzetbe került. Ökölbe szorította a kezét, és igyekezett úrrá lenni az elkeseredett dühön, ami ki akart törni bel le. Elvégre t érte sérelem, az szobáját és az cuccait rongálták meg, és most még t vonják felel sségre mindezért! A barnás-narancssárgás szag egyre áthatóbb lett, és Trey úgy érezte, ki kell adnia magából a dühöt, ki kell ordítania a sérelmét a világba. Érezte, hogy a b z bel le árad, és érezte a kényelmetlen viszketést, ami a gerince alján

10

indult, és gyorsan er s fájdalommá változott. Valaki kopogott az ajtón. – Ne most! – kiáltott ki a nevel . – Még nem végeztünk itt. Trey, utoljára mondom, kezdj csomagolni! Trey összerogyott a fájdalomtól, a görcsök egyre er sebbek lettek. Az egész teste felforrósodott, a viszket fájdalom pedig kiterjedt az egész testére, minden tenyérnyi b r t rhetetlen, kínzó fájdalmat okozott. A gyomra forgott, de igyekezett viszszatartani a hányást. – Colin, utoljára mondom, én… unggh. – Ó, milyen kényelmes megoldás – gúnyolódott a gondozó. – Elérkeztünk oda, hogy már csak az igazság illeszkedik a valósághoz, és most hirtelen rosszul leszel. Hogy micsoda? Ha azt hiszed, Trey, hogy így megúszhatod a zárt osztályt, nagyon tévedsz! A bizonytalan, halk kopogás újra hallatszott, az ajtó résnyire kinyílt, és Wendy Travers feje jelent meg a nyílásban. Wendy egy fiatal gondozólány volt. Kedves arca volt, de amikor kicsit zavarba jött vagy elbizonytalanodott – ami elég gyakran el fordult –, mindig vihogni kezdett. Messze volt a legkedvesebb feln tt az intézetben, és Trey nagyon tisztelte, hogy külön és odaadóan figyelt a fiatal gyerekekre, f leg azokra, akik frissen érkeztek az árvaházba. – Wendy, szívem, ne most – szólt rá Colin –, Trey fiatalúrral éppen azt igyekszünk kideríteni, hogy mi történt itt, és úgy t nik, felettébb furcsa dolgok nyomára bukkantunk. Wendy körülnézett, és gyorsan felmérte a szobát, miel tt visszafordult a f nökéhez. – Sajnálom, Colin – szólt –, de ez elég fontos. – Ez is az – válaszolt a nevel . – Kérlek szépen, hagyj most minket magunkra! Bármi is legyen az, majd foglalkozom vele akkor, ha itt végeztem.

11

Wendy az ajkába harapott, összeráncolta a homlokát, miközben végiggondolta a dolgot, végül elhatározta magát, és vett egy mély leveg t. – Treynek látogatója van – bökte ki. – Egy úr vár a recepción, és találkozni szeretne vele. Azt mondja, a nagybátyja. Wendy egy bocsánatkér mosolyt eresztett meg Colin felé, miel tt Treyre nézett volna. Nem lehetett megmondani, mi tükröz dik az arcán, de az biztos, hogy kényelmetlenül érezte magát, és nem kicsit riadt is volt. Trey lassan felegyenesedett. Amilyen hirtelen rátörtek, ugyanolyan gyorsan csillapodtak is a görcsök, miközben igyekezett feldolgozni ezt a hírt. Próbálta leolvasni Wendy arcáról, hogy vajon nem csak valami gonosz tréfát z-e vele. Pedig az ilyesmi egyáltalán nem vallana rá. Ám a lány éppolyan értetlenül állt a dolog el tt, mint Trey. A fiúnak ugyanis nem volt családja. Árva volt, az egyetlen rokona, a nagymamája, három éve halt meg. Akkor a hatóságok igyekeztek távoli családtagokat felkutatni, hátha befogadnák a fiút, de senkit nem találtak. Így hát Trey állami gondozásba került. Treyt soha senki nem látogatta meg. Igyekezett is elt nni a látogatási napokon, hogy ne kelljen végignéznie, ahogy a többi gyerek boldog izgalommal készül dik, ha tudja, hogy valaki érkezik hozzá. Ráadásul aznap még csak nem is volt látogatási nap. – Mit kezdjek vele? – kérdezte Wendy. – Nagyon állhatatos, és azt mondta, hogy sürg s és halaszthatatlan ügyben kell beszélnie Treyjel. Colin megállt, végignézett a tizennégy éves fiún, akit az gyámsága alá helyeztek. – Légy szíves, kérd meg, hogy várjon a beszél szobában, és mondd meg neki, hogy nemsokára ott leszek én is.

12

Amint az ajtó becsukódott Wendy mögött, Colin hátat fordított Treynek. Ajka gunyoros mosolyra húzódott. – Nocsak, nocsak, mit nem hallok? Egy rég elfeledett rokon vágtat be fehér lovon, hogy megmentse szegény kicsi Treyt. Azt ajánlom, vegyél fel valami rendes ruhát, ha találsz még ilyet ebben a disznóólban. Várj itt, amíg én kiderítem, hogy mil van szó. És nehogy azt hidd – bökött a hüvelykujjával az ablak felé –, hogy ennyivel megúszod ezt a kis csínytevést! Ezzel kiment a szobából, de útközben még belerúgott egyet a szétmarcangolt sportcip be.

13

2 Amint a nevel becsukta maga mögött az ajtót, Trey odaugrott, és fülét a fára tapasztotta. Hallotta, ahogy Colin szólít valakit, amire közeled léptek zaja volt a válasz. Bármennyire igyekezett, nem tudta kivenni a szavakat, amiket a nevel k váltottak, de nem is volt rá szüksége. Tudta, hogy Colin megkért valakit, hogy figyelje az ajtót, nehogy kiszökjön a szobájából. Gyorsan el kotort néhány ruhát a szennyeskosárból, és felöltözött. Ezután körbe-körbe sétált a szobában, és azon törte a fejét, mit tehetne. Az ajtón át nem tud kijutni, az biztos, és az otthon öszszes ablakán biztonsági zár van, ami csak résnyire engedi nyílni az ablakokat. Megtorpant. De hiszen az ablakán a biztonsági zárat teljesen letépték! Ha kimászik a szétzúzott nyíláson, hátulról megkerülheti az épületet, és vissza tud menni a személyzeti bejárón. Ezt az ajtót ugyan számzár védte, de minden gyerek ismerte a kódot. Abban reménykedett csak, hogy a kombinációt nem változtatták meg az elmúlt héten. Felkapaszkodott az ablakba, óvatosan, nehogy megsértse magát a fém ablakkeret szétzúzott élein. Onnan leugrott, de egy rózsabokorban landolt, ami az ablak helyett is b ven összeszurkálta, azonban Trey nem tör dött a karjaiba és a lábaiba hasító fájdalommal, hanem azonnal körülnézett. Nem t nt valószín nek, hogy reggeltájt bárki járna arrafelé, de óvatosnak kellett lennie, nem lett volna jó, ha rajtakapják. Összehúzva magát, nehogy meglássák, végigszaladt az épület hátsó fala mellett. Miután befordult a sarkon, az épület oldalánál a parkoló kocsik fedezékében haladt tovább. Egyik autó mögül a má-

14

sik mögé rohant, míg el nem érte a személyzeti bejáró ajtaját. Megállt kicsit, hogy kifújja magát, majd beütötte a négyjegy kódot. Búgó hang jelezte, hogy a számsor jó volt, és hogy az ajtó nyitva áll el tte. Beosont és továbbhaladt a folyosón, miközben feszülten figyelt, nehogy összefusson egy dolgozóval. Elért a beszél szoba hátsó ajtajához. Körbenézett, ellen rizte, hogy tényleg senki nem jár-e arra, majd a fülét a csillogó ajtóra tapasztotta. A beszél L alakú volt, két bejárattal a két végén, hogy az egyik oldalon a családtagok, a másik oldalon pedig a gyerekek mehessenek be. Így, ha a találkozás rosszul végz dött, a két felet két irányba lehetett kitessékelni a lehet legkisebb felhajtással. Trey abban bízott, hogy Colin és az állítólagos nagybácsi a terem másik végében lesznek, és az is ezt igazolta, hogy az ajtón át nem hallott semmit. Nagyon finoman tolni kezdte az ajtót. A lélegzetét is visszafojtotta, nehogy zajt csapjon, és mérgesen nézett fel a hidraulikus ajtócsukó szerkezetre, ami halk sziszegést hallatott, ahogy az ajtót nyitotta. A sz k ajtónyíláson át becsusszant a terembe, és boldogan látta, hogy az ajtócsukó ezúttal a segítségére volt: lassan és hang nélkül húzta be az ajtót mögötte. Jól számított, a teremnek az a vége valóban üres volt. Halkan az L alakú szoba sarkáig kúszott, hogy kihallgathassa, mi folyik a másik oldalon. Colin éppen az üdvözl sablonszövege közepén járt, amelyben elmondta, hány gyereken segített már az árvaház, és hogy mennyire büszke rá, hogy egy ilyen értékes intézményben dolgozhat. Trey nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy egy pillantást vessen a titokzatos látogatóra. Négykézlábra ereszkedett, hogy fél szemmel kikukkanthasson a sarok mögül, és biztos volt benne, hogy ha olyan alacsonyan marad, amennyire csak tud, senki nem veszi észre. A látogató háttal állt Treynek, és úgy t nt, elmélyülten gyö-

15

nyörködik a kert látványában a teraszajtón keresztül, miközben Colin szónokol. Wendy is a szobában volt, a túlsó ajtó mellett állt a falnak támaszkodva, és igyekezett annyira kivonni magát a kínos jelenetb l, amennyire csak lehet. Egy hajtincset csavargatott a mutatóujja körül, feltekerte rá, leengedte, majd ismét az ujjára tekerte, miközben lopva újra és újra az idegenre pillantott. – …kérek a késlekedésért, de egy kisebb vészhelyzet állt el , és ma különben sem vártunk vendégeket. Remélem, nem várakoztattam meg, kedves…? – lépett Colin az idegen felé, és kézfogásra nyújtotta a kezét. Treynek felt nt, hogy a nevel ujjai milyen er tlenül lógtak a tenyeréb l, ahogy a látogató felé nyújtotta, és ösztönösen megérezte, hogy Colin kézfogása er tlen, lanyha üdvözlés lehet. Ekkor a szürke öltönyös férfi megfordult, így el ször került szembe Colinnal. Száznyolcvan centi magas lehetett, elegánsan szabott zakója azt sejtette, hogy kisportolt alkata van. Tökéletesen kopaszra borotvált feje búbján a mennyezetbe rejtett lámpaizzók fénye tükröz dött. Széles ajkát gondosan nyírt feketesz körszakáll szegélyezte. Bár a szobában gyenge volt a világítás, a férfi mégis napszemüveget viselt, aminek üvegén tükröz dött az t körülvev szoba és a vele szemben álló Colin képe. Trey úgy gondolta, a n k bizonyára nagyon vonzónak találhatják a látogatóját, és ezt meg is er sítette az, ahogyan Wendy a magas, idegen férfira nézett. Az ismeretlen a jobb kezében szarunyel eserny t tartott, és nem úgy t nt, mintha át akarná venni a másik kezébe, hogy elfogadja a felajánlott kézfogást. – Kérem, szólítson csak Luciennek! – szólalt meg, majd enyhén félrefordította a fejét, és a sarok felé nézett, ami mögött Trey rejt zött. Nagyon halványan elmosolyodott. Úgy t nt,

16

mintha egyenesen a fiúra meredne, de ezt nem lehetett biztosan látni a foncsorozott napszemüveg miatt. Trey visszahúzta a fejét, és még a lélegzetét is visszafojtotta. Egy pillanatnyi szünet következett, mintha az idegen azt fontolgatná, hogyan tovább, majd hangosan megszólalt: – Tudod, Trey, nagyon kényelmetlen lehet ott, négykézláb görnyedni hosszabb ideig. Azt hiszem, mindannyiunknak csak javára szolgálna, ha el jönnél és csatlakoznál hozzánk. Igazán illetlen dolog kihallgatni mások beszélgetését. Trey hitetlenkedve rázta meg a fejét, nem értette, ez hogyan történhetett. Amikor kidugta a fejét, az idegen háttal állt neki, és abban is biztos volt, hogy a napszemüvegében nem látta a saját tükörképét, tehát a férfi sem láthatta t. Gyorsan végiggondolta, milyen lehet ségei vannak. Megpróbálhat csendben elt nni, és úgy tenni, mintha nem is tudná, mir l van szó, amikor kés bb Colin kérd re vonja majd. Vagy felvállalhatja, hogy lebukott, és kiderítheti, ki ez az ismeretlen. Colin értetlen arckifejezése egy csapásra dühössé változott, amint Trey meghunyászkodva kilépett a fal mögül. A nevel nagy leveg t vett, hogy mondjon valamit, de meggondolta magát, és inkább nem szólt egy szót sem, csak intett Treynek, hogy menjen oda hozzá, miel tt visszafordult a látogatóhoz. Arcára bágyadt mosolyt er ltetett, de hiába. Az idegen már nem figyelt rá, tükrös napszemüvegén keresztül le sem vette a tekintetét Treyr l. – Nos, ahogy mondtam, kedves… Lucien – folytatta Colin –, nem számítottunk a látogatására. Ma nincsen kijelölt látogatási nap, és bár különleges körülmények között kivételt tehetünk, és engedélyezhetünk rendkívüli látogatást, erre vonatkozólag nagyon szigorú el írásaink vannak, amik huszonnégy órás el zetes bejelentési kötelezettséget rónak ránk, amely id alatt alkalmunk van felkészülni a látogatásra. Ezen felül, mivel nem

17

tudhatjuk, hogy ön valóban az-e, akinek mondja magát, el zetesen el kell végeznünk a szükséges ellen rzéseket, miel tt látogatási jogot biztosíthatnánk az ön részére. Biztos vagyok benne, hogy ön is megérti, hogy én, mint az otthon vezet nevel je, elhanyagolnám a kötelezettségeimet, amennyiben eltekintenék ezekt l a szabályoktól. Trey Colinra nézett, aki karba fonta a kezeit, és egy nincsmit-tenni mosoly ült a képére. Csend lett a teremben, amit csak az ablakra szerelt ventilátor búgó zaja tört meg. Éveknek t nt, amíg az idegen csak mozdulatlanul állt, és Trey érezte, ahogy a tekintete mélyen a fejébe és a gyomrába fúródik. Végül a férfi, aki Trey nagybátyjának mondta magát, nagyon lassan a zakója bels zsebébe nyúlt, el húzott bel le egy összehajtott papírlapot meg egy útlevelet, és Colin felé nyújtotta. – Magammal hoztam a születési anyakönyvi kivonatomat és az útlevelemet, hogy személyazonosságomat igazoljam, Mr. Wallington. Emellett, ahogyan azt már bájos asszisztensének, Miss Traversnek elmondtam, semmiképpen sem élnék vissza ilyen nagymértékben a vendégszeretetükkel, ha nem életbevágóan fontos és halaszthatatlan ügyr l lenne szó. Lassan felemelte a kezét, levette a napszemüvegét, gondosan összehajtotta, és a szivarzsebébe ejtette. Amikor Trey el ször meglátta a szemét, hideg futott végig a hátán. A férfi szeme elrémisztette. Aranyló barna íriszébe okkersárga foltok vegyültek. Ezek a szem belsejéhez közeledve egyre gyakoribbak lettek, a pupilla körül pedig összefügg , lángoló gy t alkottak. Trey nem tudta, mit tegyen, az egyik fele megbabonázva közelebb akart lépni, hogy jobban elmerüljön az idegen szemének leny göz en színes tengerében, a másik fele viszont hanyatt-homlok mene-

18

külni szeretett volna, és elrejt zni a látogató tekintete el l. Valószín leg az utóbbi gy zött volna, ha a férfi el nem fordítja tekintetét a fiúról, és Colinra nem néz. Közelebb lépett a nevel höz, és átadta neki az iratokat. Trey, aki továbbra sem bírta levenni a tekintetét a jövevényr l, jót mulatott, amikor a szeme sarkából észrevette, ahogy a neveönkéntelenül azonnal hátrált egy lépéssel. – Kérem, lépjen kapcsolatba az összes hatósággal, amellyel szükségesnek tartja! – nyomta Colin kezébe az igazolványokat. – Teljesen megértem, hogy kényelmetlen helyzetbe hoztam önt és az ön intézményét, amikor csak úgy betoppantam, mindenfajta el zetes bejelentés nélkül. Ugyanakkor nem kérek önt l mást, csak hogy tíz percet kettesben tölthessek az unokaöcsémmel, itt. Néhány nagyon fontos információt kell megosztanom vele. – Higgye el, kedves… – Colin idegesen remeg ujjakkal kihajtotta az útlevél leghátsó lapját, hogy elolvassa a látogató vezetéknevét – kedves Mr. Laporte, én is azt szeretném, ha ez ilyen egyszer lenne, de sajnos olyan el írások vonatkoznak… Trey tudata kisz rte Colin további locsogását, és igyekezte feldolgozni azt, amit az el bb hallott. Furcsa volt hallania, ahogyan másvalakit szólítottak az vezetéknevén. Abban ugyanis teljesen biztos volt, hogy ez az ember, aki itt áll el tte, nem a nagybátyja. – …és ezek a törvényi szabályozások a mi gondozásunk alatt álló gyerekek érdekeit védik. Tehát most sajnos arra kell kérnem, hogy távozzon – fejezte be a mondókáját Colin, és az idegen felé nyújtotta a papírokat, hogy visszaadja neki. A látogató, aki magát Lucien Laporte-nak nevezte, átvette az iratokat, és a zsebébe tette. Ezután felegyenesedett, kihúzta magát, és a tekintetét Colin feje fölé, egy láthatatlan pontra szegezte. Szája lassan kemény mosolyra húzódott, a tekintete

19

nem mozdult. Úgy t nt, mintha azt fontolgatná, mi legyen a következ lépése. Végül hirtelen Wendyhez fordult. A mosolya ekkor már szinte volt, kivillant makulátlanul fehér és rendezett fogsora. Annyira tökéletes volt, hogy az egyszerre volt vonzó és félelmetes. – Miss Travers… Wendy, ugye? Lenne olyan kedves, és hozna nekem egy pohár vizet, kérem? Úgy t nik, látogatásom hiábavaló volt, nagyra értékelném, ha ihatnék egy kortyot, miett nekivágok a hosszú útnak hazafelé. Wendy azonnal elpirult, zavartan igazította meg a szoknyája szegélyét, hogy Trey egy szörny pillanatig azt hitte, pukedlizni fog, miközben a választ rebegte. – Semmi gond, azonnal hozom. Csak le kell érte szaladnom a konyhába. Az ajtóban megállt, és félve visszapillantott Colinra, majd kilépett a szobából. Az ajtó olyan lassan csukódott be mögötte, hogy berepült rajta egy légy, miel tt halk huppanással bezárult volna. A légy kiutat keresve egyenesen az ablakhoz repült, de nekiüt dött az üveglapnak. Az ütemes zzz-puff, zzz-puff hang volt az egyetlen, ami a szobában a kínos csendben hallatszott. – Mr. Wallington, én nem vagyok tolakodó ember, és mint mondtam, tökéletesen megértem, hogy kényelmetlen helyzetbe sodortam. De két órát utaztam ide, és ma nem szeretnék semmi mást, mint tíz percet együtt tölteni Treyjel. Ezután azonnal távozom, és ön ellen rizheti, hogy valóban az vagyok-e, akinek mondom magam. Egy pillanatra lenézett a csontnyel eserny re, amit a kezében tartott, és amikor újra a nevel szemébe nézett, halk és bizalmas volt a hangja. – Tisztában vagyok vele, milyen felel sségteljesen gondoskodik az önre bízott gyermekekr l, és becsületszavamat adom

20

rá, hogy semmilyen módon nem fogom rombolni azok önbe vetett bizalmát, akik ezt a nagy felel sséget önre ruházták. De tudom, hogy jogában áll engedélyezni ezt a látogatást. Most arra kérem, legyen jó szívvel irántam, és engedje meg, hogy néhány szót válthassak az unokaöcsémmel. – Attól tartok, hogy egyszer en nem engedhetem… Lucien a keze egyetlen intésével Colinba fagyasztotta a szót, és Trey hatalmas er t látott megcsillanni a szemében. Olyan volt, mint a láng, amikor talál valamit, ami táplálja, és felizzik. Ekkor hirtelen megállt minden a szobában. Úgy t nt, a falakon belül minden tökéletesen megsz nt mozogni. Trey önkéntelenül visszafojtotta a lélegzetét, annyira furcsa volt a pillanat. Mély, kísérteties csend ülte meg a termet. A ventilátor halk zümmögése is elhallgatott. A fiú felnézett, hogy megtudja, mi lehet ennek az oka, és meglátta a legyet, ami most az ablakpárkányon feküdt, holtan. Trey szája hirtelen kiszáradt, és úgy érezte, kapkodó lélegzetvételének hangját mindenki hallja a szobában abban a szörny csendben. Újra a párkányon hever élettelen kis állatra nézett, és a látvány egészen felkavarta. Nyelt egyet, remélte, hogy így a nyálával kicsit megnedvesítheti a torkát, majd a két férfira nézett. Colin zavart tekintetében valami elemi félelmet látott most, amikor Lucien hangja átvágta annak a különös csendnek a függönyét. – Én hihetetlenül gazdag és hatalmas ember vagyok, Mr. Wallington, és bár reméltem, hogy ezt az er fölényemet nem kell fegyverként ön ellen fordítanom, jobb, ha tudja, hogy meglehet s befolyással bírok azoknál a hatóságoknál, amelyekre ön korábban utalt. Biztos vagyok azonban abban, hogy ezek a hivatalok élénk érdekl dést mutatnának, ha beavatnám ket ezen intézmény vezet nevel je életének némely bizalmas részletébe. Közel hajolt az alacsonyabb férfihoz, hogy az orra majdnem

21

hozzáért Colin horgas ormányához, és szilárdan, hideg, acélos tekintettel meredt a szemébe. – Bizonyára érdekelné ket például, hogy ön hogyan sikkasztott pénzt az otthon házipénztárából, és utalta át azt a felesége nevén nyitott bankszámlára. Annak sem örülnének, ha megtudnák, hogyan tört el igazából a fiatal James Longton keze a tavalyi Cheshire-i kiránduláson. Colin Wallington halálra rémülten nézett vissza rá. – Mi a… – motyogott. – A legzavaróbb dolog számukra azonban bizonyára az lenne, ha megtudnák… – Lucien bácsi – vágott közbe Trey –, elég lesz. Azt hiszem, megértett téged. Trey a nevel t nézte, aki, úgy t nt, ott helyben összeesik. Hosszú szünet következett, végül Lucien alig észrevehet en bólintott egyet, és Trey látta, hogy a t z, ami az imént fellángolt a szemében, lassan kialudt. Ett l a szeme nem lett kevésbé érdekes, de mindenképpen kevésbé félelmetesnek látszott, mint néhány pillanattal azel tt, és ez megnyugtató volt a fiú számára. Trey sokszor álmodozott arról, hogy tanúja lehessen, amint legf bb ellenségét valaki egy szánalmas, rakás szerencsétlenséggé zúzza össze, de az, hogy látta, hogyan hunyászkodik meg és roskad össze Colin a vádak súlya alatt, az, hogy látta a rettegést a remeg férfi tekintetében, már neki is sok volt. Az arcát elöntötte a forróság, már a nevel helyett is szégyellte magát, és alig mert ránézni. Meghallotta, ahogy a háta mögött a ventilátor egy kattanással újra forogni és duruzsolni kezd, meghallotta az ismer s koppanást, ahogy egy apró rovar újra meg újra az ablaktáblának ver dik, és szinte érezte, ahogy körülötte az atomok újra mozgásba lendülnek, és ütköznek egymással, ahogy eddig is

22

mindig. Az univerzum újra m ködésbe lépett, mintha a pause gomb után most a play gombot nyomta volna meg valaki. Az ablakra nézett, és végigfutott a hátán a hideg. A légy az üveg el tt repkedett, és újra meg újra neki verte magát. Ez lehetetlen volt. Hallotta, ahogy a kis állat feje az ablaknak csapódik. Ez a légy halott volt! Ami itt történt, az egyszer en lehetetlen. A Lucien nev idegenre meredt. Bármi is történt itt, annak biztosan köze van az ismeretlen látogatóhoz. Colin Wallington verejtékben úszott. Sokkal alacsonyabbnak t nt, mint az összecsapás el tt, és a szokásos, gunyoros mosoly elt nt az arcáról. – Ki maga? – nyögte ki. – Már megmondtam önnek a nevem, Mr. Wallington. Most, ha lenne olyan kedves, és magunkra hagyna… Treyjel nagyon sok fontos dolgot kell megbeszélnem. A gondozó egy kis ideig habozott, majd halkan megszólalt. – Igaza van, valóban engedélyezhetem önnek ezt a látogatást. De Treyt nem kényszeríthetem arra, hogy akarata ellenére itt maradjon önnel, a végs döntés tehát az övé. A nevel kétségbeesett arccal Treyhez fordult. A fiú nem tudott rájönni, mit akar t le, azt, hogy essen meg rajta a szíve, és egyezzen bele a beszélgetésbe, vagy azt, hogy utasítsa viszsza, és így mégis a nevel kerüljön ki gy ztesen ebb l az egész vitából. Akárhogyan is, Trey abban a pillanatban nem sokat tödött azzal, mit akar t le Colin, volt elég gondja anélkül is. – Nos, Trey – kérdezte Colin –, szeretnéd, hogy kettesben hagyjalak ezzel a férfival… a nagybátyáddal? Trey a kopasz idegenre nézett. Biztos volt benne, hogy ha a férfi ártani akarna neki, akkor már régen megtette volna, függetlenül attól, hogy van-e vele gondozó, vagy nincsen. Emellett volt a félelmetes látogatóban valami, ami azt sugallta, hogy valóban a javára válna, ha beszélne vele. Ezért lassan bólintott.

23

– Hogyne – válaszolt –, miért is ne? – Kit – szólt Lucien, és Trey észrevette, hogy azonnal visszaváltott az udvarias, üzleti hangra, amit a bemutatkozáskor használt. – Köszönöm szépen, Mr. Wallington. Most kérem, legyen szíves magunkra hagyni minket, az unokaöcsémnek és nekem sok mindent be kell pótolnunk még. És lekötelezne, ha lenne olyan kedves szólni a bájos Wendynek, hogy jobban örülnék egy csésze forró teának a víz helyett. Persze, csak ha nem túl nagy gond. Colin idegesen hátrasimította a két hajtincset, ami kiszökött a hátranyalt frizurájából, és elindult az ajtó felé. Amikor odaért, megfordult, és feszülten elmosolyodott. – Trey, ha bármire szükséged lenne, Wendy és én a konyhában leszünk, a vendéged teáját készítjük. Lucien megvárta, amíg az ajtó halkan becsukódott a nevel mögött, majd Treyhez fordult, és rámosolyodott. A tekintete nyílt volt és szinte. Trey úgy érezte, a férfi egy pillantás alatt teljesen a hatalmába kerítette, és biztos volt benne, hogy Wendy is ugyanígy érzett, amikor el ször találkozott ezzel a mosollyal. Megfogta és megrázta az ápolt kezet, amit az idegen üdvözlésként felé nyújtott. – Nos, fiatal Trey Laporte, mivel is kezdjük?

24

3 – Kezdhetnénk azzal, hogy elmondod, ki vagy valójában, Lucien bácsi – szólt Trey. A látogató újra elmosolyodott, és a kanapé felé intett, hogy üljenek le. – A keresztnevem valóban Lucien, de a vezetéknevem, ahogyan azt helyesen kitaláltad, nem Laporte, hanem Charron. – De az útlevélben és az anyakönyvi kivonaton az állt… – Az ilyen dolgokat a megfelel összegért és a megfelel összeköttetésekkel egészen könnyedén meg lehet szerezni, Trey – legyintett Lucien. – Abban bíztam, hogy ezek segítségével elkerülhet lesz egy ilyen kínos helyzet, mint amilyet az el bb akaratod ellenére végig kellett nézned. Lucien ekkor szembefordult Treyjel, és a szemébe nézett. – Ezt szintén sajnálom, bizonyára nagyon kellemetlen volt számodra. – Azok a dolgok, amiket Mr. Wallingtonról mondott, igazak voltak? – Én soha nem hazudok, Trey. Talán néha úgy döntök, hogy nem válaszolok egy-egy kérdésre, és máskor pedig egyik igazság helyett egy másik igazsággal válaszolok, de soha nem hazudok. Igen, amit mondtam, minden igaz volt. – A nevér l hazudott. Az idegen lehajtotta a fejét, mintha elgondolkodott volna a válaszon. – Nem, nem hazudtam. Azt mondtam neki, hogy a nevem Lucien. A papírokon, amiket átadtam neki, az én arcképem állt,

25

a Lucien Laporte név mellett, de én soha nem mondtam, hogy ez lenne a nevem. Trey végiggondolta, és bár ésszer nek t nt, mégsem nyugtatta meg ez a magyarázat. – Mi történt itt az el bb? – szakadt fel bel le a kérdés. – Mire gondolsz? – Felemelte a kezét, és hirtelen minden… megállt. Az a légy ott – bökött a fejével az ablak felé –, az a légy meghalt, és utána… Lucien arcán gunyoros mosoly villant át, amit l Trey elpirult. – Sajnálom – folytatta –, tudom, semmi értelme annak, amit mondok. Csak azt hittem… én azt hittem… – Azt gondoltad, hogy a légy ott meghalt? Trey megrázta a fejét. Úgy t nt, túl sok minden történt már aznap délel tt, és ez bizonyára összezavarta a fejét. Most pedig hülyét csinál itt magából a furcsa idegen el tt, és összevissza fecseg. – De honnan tudott arról a sok szörny ségr l, amit Colin elkövetett? – kérdezte végül. Lucien összeráncolta a homlokát, és elgondolkozott, mit is válaszoljon erre a kérdésre. – Mindenkinek vannak titkai. Némelyek a lelkük legmélyebb, legsötétebb zugaiba dugják el ket, és nem engedik felszínre törni. De ezek a titkok ott vannak, türelmesen várnak, és ha egyszer kiszabadulnak, agyaraikkal széttépik annak a szívét, aki olyan sokáig fogva tartotta ket. – Nem válaszolt a kérdésemre. – Ez egy nehéz kérdés, Trey, és most nincs is elég id nk arra, hogy válaszoljak neked. Most legyen elég annyi, hogy képes vagyok belelátni az emberek lelkének rejtett zugaiba is. Mintha egy ablakon néznék be, látom, mi folyik odabenn, a

26

kulcsra zárt szobában. Trey felkapta a fejét, és az idegen arcába bámult. Volt abban valami, ahogy az idegen a zárt szobát említette. Mintha szándékosan célzott volna valamire, mintha neki szánta volna a megjegyzését. Lucien sokáig rezzenéstelen arccal állta a tekintetét. Végül megtörte a csendet. – Minden rendben van, Trey? – kérdezte. A szeme összesz kült, arcán újra megjelent a csibészes mosoly. – Maga tette, ugye? Maga a felel s azért, hogy a szobámat rommá zúzták, és az összes cuccomat megrongálták tegnap éjjel, nem igaz? Ekkor már állt, és magasról nézett le a férfira, aki egy láthatatlan szöszt csippentett fel a nadrágja száráról. – Trey, a te Mr. Wallingtonod, bár számos dologban téved, ezúttal jól sejti, ki az okozója azoknak az eseményeknek, amelyek tegnap a hálószobádban történtek. – Hazudik – jelentette ki remeg hangon Trey. – Ha magának semmi köze hozzá, hogy lehet, hogy mégis tud róla? – Már mondtam neked, hogy én soha nem hazudok – válaszolt higgadtan Lucien. – T led magadtól tudom, hogy mi történt tegnap este a szobádban. Ülj le egy kicsit, Trey – mutatott a mellette álló székre. Trey becsukta a szemét, és fújt egy nagyot. A fejében vadul kavarogtak a nap eseményei, és nagyon kellett igyekeznie, hogy kordában tartsa ket. Abban a pillanatban semmire nem vágyott jobban, mint visszabújni az ágyába, bebújni a takaró alá, és megvárni, amíg ez az egész elmúlik. Lucien végignézett a fiún, és szomorkásan elmosolyodott. – Gondolom, most nagyon ijedt és zavarodott lehetsz, és szeretnéd tudni, mi is történt veled tegnap éjjel, és mi történik veled azóta. – És ön meg tudja ezt magyarázni?

27

– A legtöbb dolgot, azt hiszem, igen – válaszolt az idegen. – Tudod, én pontosan tudom, mit… – Csak azt ne mondja, hogy tudja, hogy mit érzek! – tört ki a düh Treyb l. – Szerintem most épp fogalma sincs arról, hogy mit érzek! Nem is lehet, mert nem is ismer engem! Lucien a fiúra nézett, és az arcára volt írva, hogy szintén aggódik érte. Az ajtó felett lógó órára pillantott, egy pillanatra elgondolkozott, majd, mint aki elhatározásra jutott, bólintott. – Természetesen igazad van – válaszolt neki. – Bár nem mindenben. Mi ketten már találkoztunk korábban is, te ugyan még nagyon fiatal voltál akkor, így nem emlékezhetsz erre. A kezeit a térdére fektetve enyhén el rehajolt, és mesélni kezdett. A hangja tisztán csengett, de volt benne valami t z, valami indulat, ami addig hiányzott a beszédmódjából. – Nézd, Trey, én ismertem az édesapádat és az édesanyádat. t, mi több, nagyon jó barátságban voltam velük: édesapáddal sokáig együtt dolgoztam. Fontos és veszedelmes munkát végeztünk, olyat, ami egy életre összekötött minket. Édesapáddal örök barátság szöv dött kett nk között. Amikor megszülettél, apád, teljesen jogosan, úgy döntött, hogy felhagy ezzel a munkával. Ekkor egy kissé eltávolodtunk egymástól. Te hároméves voltál, amikor legközelebb meglátogattam a szüleidet. Soha nem láttam ket olyan boldognak azel tt. Attól féltem, hogy a jelenlétem beárnyékolná vagy veszélybe sodorná ezt a boldogságot, és mivel már említettem, mennyire kedveltem édesapádat, nem hagyhattam, hogy ez megtörténjen. Akkor megesküdtem, hogy soha többé nem avatkozom bele az életükbe. Amennyire t lem telt, meg is tartottam ezt az ígéretemet, és csak a legnagyobb vészhelyzetben kértem apád segítségét… – megállt, elgondolkodott, hogyan is folytassa, majd újra megszólalt. – Örülök, hogy így tettem, mert láttam, hogy ezáltal milyen végtelenül boldogok voltak életed els néhány évében. Ugyan-

28

akkor fáj is, mert hiszem, hogy ha nem távolodom el t lük anynyira, még ma is életben lennének. Valamelyest vétkesnek érzem magam a halálukban, és még inkább felel snek érzem magam a te biztonságodért. Ezért is vagyok ma itt. Kérlek, Trey, hidd el nekem, hogy eddig is, egész életed során, minden pillanatban vigyáztam rád, és egy pillanatig sem késlekedtem volna közbelépni, ha úgy láttam volna, hogy az életed közvetlen veszélyben forog. – Én ebb l semmit sem értek – sóhajtott Trey. – Tudom. De nagyon kevés az id nk. Undok kis barátunk, Mr. Wallington nemsokára visszaérkezik, és akkor már nem lesz módomban sem megmenteni téged, sem elmagyarázni mindazt, amit meg kell tudnod magadról és a rád leselked veszélyekr l. A nadrágzsebébe nyúlt, és el húzott bel le valamit. – Szeretném, ha ez a tiéd lenne – nyitotta ki a tenyerét, amiben egy ezüstlánc volt, rajta egy függ vel. Felemelte a láncot, hogy megmutassa Treynek. Maga a nyaklánc olyan hosszú volt, hogy az egyébként magas férfinak a feje fölé kellett emelnie a karját, hogy a függ Trey szemével egy vonalba kerüljön. A dísz ezüstb l készült, egy ökölbe szorított kezet ábrázolt. Trey a tenyerébe vette, hogy közelebbr l megnézhesse. – Ez micsoda? – kérdezte. – Még az apádé volt – válaszolt a férfi. – Azt akarta volna, hogy te kapd meg, és hogy viseld. Megengeded? – Közelebb lépett, és Trey nyakába akasztotta a láncot, majd hátrált, és elmosolyodott a látványon. Trey lenézett a pólójára lógó ékszerre. Furcsa volt, korábban soha nem hordott ékszert, és most különös volt a nyakát húzó súly. Ezenkívül a lánc túl hosszú is volt, a medál majdnem a köldökéig belógott. – Miért ilyen hosszú? – kérdezte Trey.

29

– Ilyen hosszúnak kell lennie. Nem szeretnénk, hogy elszakadjon, amikor… szóval soha – az utolsó szavakat furcsán kihangsúlyozta, mintha azt akarta volna, hogy Trey megértse, milyen fontosak. – Most pedig azt javaslom, rejtsd el a pólód alá, és egy id re feledkezz meg róla. Kezébe vette az eserny jét, és a mandzsettája alatt rejt , drága karórájára pillantott. – Trey – folytatta –, most fel kell tennem neked egy igen fontos kérdést. Egyszer kérdés lesz, de mint általában az effajta kérdések esetén, nagyon alaposan meg kell fontolnod a válaszodat. Tudnod kell, hogy a feleleted alapvet en meghatározza majd a további életedet, és felettébb komoly következményei lesznek annak, ha rosszul döntesz. Megtorpant, és Trey válla felett az ajtóra pillantott. Figyelt, mintha hallgatózott volna. – Ki maga? – fakadt ki Trey. – Ssss! – emelte fel a kezét Lucien, majd elmosolyodott. Bármi is volt az, amit felfedezett, úgy t nt, hogy örült neki. Újra a fiatal fiúhoz fordult. Két kezét Trey két vállára helyezte, és a szemébe nézett. Amikor megszólalt, a hangjában ugyanaz az izgalom remegett, mint amikor Trey szüleir l mesélt. – Trey, nincs több id nk. Az életed örökre megváltozott az elmúlt éjjel. Olyan dolgok fognak történni veled, amikkel egymagádban nem tudsz majd megbirkózni, és emiatt nagy veszélyben is vagy – mélyen a fiú szemébe nézett. – szintén meg kell mondanod nekem: megbízol-e bennem, és elhiszed-e, hogy segíteni akarok neked? Trey az idegen arcát fürkészte. Reménykedett, hogy felfedez ott valamit, ami megmagyarázza mindazt, ami éppen történik. Megrázta a fejét. Nem hitte ugyan, hogy az idegen bántani akarná t, mégis…

30

Lucien, mintha megérezte volna Trey bizonytalanságát, el rehajolt, hogy a szeme egy magasságba kerüljön a fiúéval, és halkan, finoman így szólt: – Trey, az édesapád nagyon szeretett téged. Nem tudom, megérezte-e, hogy mi fog vele történni, de nem sokkal a halála el tt megkért engem, hogy ígérjek meg neki valamit arra az esetre, ha vele bármi baj történne – Lucien bánatosan elmosolyodott. – Emlékszel még, hogyan becézett téged kiskorodban az apukád? – Igen, a nagymamám mesélte, hogy kutyusnak hívott. De Lucien, mi köze van ennek… – Vigyázz az én kis kutyusomra, ezt mondta nekem aznap este. Én pedig megígértem ezt neki. Ezért vagyok most itt, Trey. Hogy beváltsam az ígéretemet, amit annyi évvel ezel tt tettem. Ezért újra megkérdem t led: bízol bennem? Hajlandó vagy a kezembe tenni az életedet, tudván, hogy nem fogom engedni, hogy a legkisebb bántódásod essék, ameddig egy csepp er m is van? Trey önkéntelenül a markába szorította a pólója alatt rejl , ökölbe szorított kéz alakú medált. Érezte, ahogy a kemény ezüst a tenyerébe mélyed. Végiggondolta mindazt, amit az idegent l hallott. Biztos volt abban, hogy Lucien segíteni akart neki, és abban sem kételkedett, hogy a férfi valóban hitte, hogy nagy veszélyben forog az élete. De a kérdésre nem tudott válaszolni. Legalábbis nem azonnal. Gondolkodási id re volt szüksége. Lucien finoman megszorította a vállát. – Trey, kérlek, nincs sok id nk. Te nem tudsz róla, de sok er dolgozik ellened, és mind a vesztedre tör. Mialatt itt beszélgetünk, egyre közelebb férk znek hozzád! Megbízol bennem, és megengeded, hogy segítsek neked? – Lucien, én elhiszem, hogy azért jött, hogy segítsen nekem,

31

és megbízok magában, de… – Helyes döntés. Köszönöm a bizalmadat – ezzel megragadta a fiú két vállát, finoman talpra állította t, és az ajtó felé kormányozta. – Gyere, innen most távozunk. Sietnünk kell, mert ez a lehet ség gyorsan elillan, és akkor, attól tartok, egy sokkal kellemetlenebb jelenetnek leszel majd tanúja. Kiléptek a szobából jobbra fordultak, a konyhával ellentétes irányba, és végigszaladtak a folyosón. Trey teljesen össze volt zavarodva, a fejében egymást kergették a gondolatok és az érzelmek. Az egyik pillanatban még a szobában ült és hallgatta, ahogyan Lucien a szüleir l mesél neki, a másikban már menekülnie kellett a nevel otthonból, mintha az élete függene ett l. – A f bejárat a másik oldalon van – jegyezte meg. – Valóban, teljesen igazad van. A vészkijárat felé azonban erre kell menni – válaszolt Lucien, és robogott tovább. Nagyon gyorsan lépkedett, és hosszú lábainak köszönhet en olyan gyorsan haladt, hogy Treynek kocognia kellett mellette, hogy tartani tudja az iramot. Lucien még mindig szorosan fogta a karját, és irányította a lépteit. Trey hirtelen úgy érezte, ki kell szabadulnia, és vissza kell szaladnia, a nevel otthon biztonságába. Lucien megérezte a fiú vonakodását, és elengedte a karját. – Már mindjárt ott vagyunk – súgta oda neki. Jobbra fordulva egy rövid folyosóra értek, ami az épület hátsó oldalára nyíló vészkijárathoz vezetett. Amint az ajtóhoz közeledtek, Trey meglátta, hogy a huzalt, ami az ajtót a riasztórendszerhez köti, elvágták, a két vége a riasztóberendezés alatt a leveg ben lengett. Lucien lelassította a lépteit, a zsebéb l el húzta a napszemüvegét, feltette az orrára, majd felemelte az eserny t, amit magával hozott, és megnyomta rajta a kioldógombot.

32

– Mit csinál? – kérdezte Trey meglepetten. – Nem is esik odakint az es ! – Sajnos nekem igen ritka b rtípusom van, nem bírom a közvetlen napfényt. Nagyon kellemetlen dolog, elhiheted, de attól tartok, ha elhanyagolnám, és nem tenném meg a szükséges óvintézkedéseket, az sokkal, de sokkal kellemetlenebb következményekkel járna. Egyetlen gyors mozdulattal kirúgta az ajtót, bebújt az erny alá, és kilépett az épületb l. Néhány méterre a kijárattól egy fekete Lexus parkolt. Minden ablaka sötétített volt, majdhogynem fekete. Treyt egy nagy, gonosz bogárra emlékeztette, ami lesben áll, és csak arra vár, hogy bekebelezze azt, aki el vigyázatlan, és túl közel merészkedik hozzá. Lucien, aki egyik kezével az erny t tartotta, a másik kezét pedig a zsebébe mélyesztette, amióta elhagyták az épületet, kioldotta a kocsi riasztóját. A pittyeg hang után a kocsi központi zárja elégedett kattanással kioldotta az ajtók zárjait. – El re vagy hátra szeretnél ülni? Nekem egyáltalán nem számít, csak kérlek, gyorsan döntsd el – kérte Lucien, és a vezet ülés melletti ajtóhoz lépett. Trey úgy gondolta, hátul kényelmesebb lesz, de amint megérintette a kilincset, megtorpant. Lucienre nézett, megcsóválta a fejét, amint hirtelen rádöbbent, mekkora nagy rültséget m vel éppen. Azért kinyitotta az ajtót, beugrott a kocsiba, és bekötötte a biztonsági övet. Miközben az ablakon keresztül azt figyelte, mit csinál Lucien odakint, a szíve vadul kalapált, a testét hideg veríték öntötte el, a vére pedig vadul lüktetett az ereiben, teli küzdj-vagy-menekülj hormonokkal, amik testének minden egyes sejtjét harckészültségbe helyezték. Eközben Lucien a jobb kezéb l a balba vette át az erny t, a jobbal kinyitotta a kocsi ajtaját, sebesen beugrott az ülésre, a nyitott erny t az autó mellett a földre dobta, és becsapta maga

33

mögött az ajtót. Mióta Trey el ször találkozott Luciennel, most el ször látta rajta, hogy a férfi önuralma és tartása egy pillanatra megingott. Lucien er sen zihált, és a nyaka hátsó részén vékonyka patakban folyt róla az izzadság. Trey rémülten vette észre, hogy ahogy ott ült és igyekezett összeszedni magát, Lucien kopasz fejb rén és kézfején hólyagok és sebek jelentek meg és terjedtek minden irányba. Hihetetlen gyorsan terjedtek, másodpercenként öt-hatszorosára n ttek, a belsejükben sárgás váladék képz dött, a sebek körül pedig olyan lett a férfi b re, mintha valami sav marta volna ki. Pedig a férfi nagyon gyorsan ugrott be a kocsiba, Trey biztos volt benne, hogy legfeljebb egy másodperc törtrészéig érhette csak napfény a b rét. – Lucien, a b re… A férfi óvatosan, az ujja hegyével megérintette a feje búbján terjeng hólyagokat. – Tudom – válaszolta –, ez az a b rbetegség, amit említettem. Nem tesz jót neki a napfény. Ne aggódj, nemsokára elmúlik! – Nem úgy néz ki – ellenkezett Trey. – Nagyon komolynak nik. Orvoshoz kellene mennie, vagy… – Higgy nekem, Trey, kimondottan gyorsan gyógyulok – válaszolta Lucien, levette a napszemüvegét, és az anyósülésre dobta, majd beindította a motort, kikanyarodott a járdaszegély mell l, és elindult az intézett l, ami három évig Trey Laporte otthona volt. – Most azonban sietnünk kell. – Ez a kocsi olyan, mint egy drogdíler verdája – jegyezte meg önkéntelenül Trey, és a visszapillantó tükörben látta, ahogy a férfi arca megemelkedik és a szeme összehúzódik – mosolygott. – Valóban? – kérdezett vissza Lucien. – Ez esetben gyorsan le kell cserélnem. A tévé távirányítója a jobb kezed fel li tartó-

34

ban van, válassz magadnak m sort kedvedre! – Elég fáradt vagyok, Lucien, nem szeretnék most tévét nézni. Azt hiszem, inkább csak csendben ücsörgök itt, és igyekszem rájönni, hogy mi a francot csinálok éppen – válaszolta Trey. Lucien bólintott, és az út hátralév részében szó nélkül vezetett. Trey a hátsó ülésen ülve kibámult az ablakon, nézte a szeme el tt elsuhanó vidéki tájat. Érezte, ahogy elnehezül a szemhéja, és mérgesen igyekezett kipislogni a szeméb l az álmot. Hitetlenkedve rázta meg a fejét. Hogy alhatna most, azok után, ami ma történt vele?! De ahogy az izgalom elmúltával az adrenalinszint csökkent a vérében, hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Egyre mélyebbeket pislantott, és amikor felnézett, meglátta, hogy Lucien a visszapillantó tükörben t figyeli. – Az alvás hasznos – jegyezte meg a férfi. – Hosszú út áll még el ttünk, kérlek, csak aludj, amilyen hosszan csak szeretnél. Hidd el, most már biztonságban vagy. Treynek, miközben igyekezett leküzdeni az újra és újra rátöfáradtsághullámokat, hirtelen eszébe jutott, hogy semmit sem hozott magával az otthonból. – A cuccaim… – jegyezte meg halkan. – Nyugodj meg – csitította a férfi. – A munkatársaimmal elhozatom az intézetb l az összes személyes holmidat. A többi helyett pedig egyszer en újakat veszünk majd neked. Trey körbenézett az el kel kocsiban. – Ön gazdag, Lucien? – kérdezte. – Igen, undorítóan gazdag – hallotta a választ. – Hová megyünk? – kérdezte még, és nagyon kellett igyekeznie, hogy ébren maradjon, hogy meghallja a választ. – Londonba utazunk, a lakásomba. Ott fogsz élni, velem, Mr. Laporte. Trey ezzel megadta magát az álomnak, ami gomolygó köd-

35

ként lassan elborította teljes tudatát. Elaludt, Lucien Charronra bízva az életét.

36

4 – Ébredj, Trey, megérkeztünk! – Lucien hátrafordulva gyengéden keltegette a fiút. – Áá-áá, hol vagyunk? – kérdezte Trey félálomban. Kinyitotta a szemét, és kinézett az ablakon. Szürke betonoszlopokat látott, és egy nagy, gyéren megvilágított, üres teret. Körben vagy húsz másik autó parkolt, a színüket nem lehetett megmondani, eltorzította a látványt egy zölden virító lámpa fénye. – A lakásom alatti parkolóházban vagyunk – magyarázta Lucien. – Az egész ideutat átaludtad. – Sajnálom… – Kérlek, semmi okod rá, hogy szabadkozz! Nagyon sok mindenen mentél keresztül igen rövid id alatt, nem is csoda, ha az elmédnek pihenésre van szüksége. Kérlek, gyere velem! – Kikászálódott a vezet ülésb l, megkerülte a Lexust, és mint egy sof r, kitárta Trey el tt a hátsó ajtót, a másik kezével pedig széles ívben intett. – Vár az új otthonod. Trey kimászott a kocsiból, és hirtelen pontosan felmérte, hol van. A parkolóházban hideg kipufogógáz szaga terjengett, és a legapróbb hang is a sokszorosára feler södve ver dött vissza a falakról. Trey egyszerre tökéletesen tisztában volt vele, mekkora rültség az, amit éppen csinál. Ijedten összerezzent, amikor meghallotta, hogy a kocsi ajtaja bezárul mögötte. Lucien, ha észre is vette a riadalmát, nem szólt egy szót sem, csak elindult a t lük jobbra lév lift felé. – Kérlek, kövess, Trey – szólt vissza a válla felett Lucien, és megnyomta a liftajtó melletti kis gombot. – A legfels emele-

37

ten lakunk. Amikor a liftajtók kinyíltak, Trey beszállt Lucien után a liftbe. Az álom már kitisztult a fejéb l, most nagyon is éber volt. Ugrásra készen várta, hogy mi fog történni. A férfi megnyomta a kezel panelen a legfels gombot, és a liftajtó bezárult. – Feltételezem, hogy éhes vagy – jegyezte meg Lucien. Treynek ez eddig nem is jutott eszébe, de most, csak attól, hogy valaki emlegette az ételt, a gyomra hatalmasat kordult, és összerándult, mintha valami falánk él sköd ébredt volna fel a beleiben. – Kilyukad a hasam – válaszolt. – Adjon egy kanalat, és felfalok vele egy egész lovat… Közben meg úgy összeszorul a gyomrom, hogy majdnem hánynom kell! A mellette álló férfi felkacagott. Amióta találkoztak, Trey most hallotta el ször nevetni. Gyönyör , zeng hang volt, teljesen idegenül hatott ett l a furcsa, zavarba ejt külsej férfitól. Trey is elmosolyodott, annak ellenére, hogy az aggodalom egyre jobban úrrá lett gondolatain. Ez a férfi nem az, akinek mondja magát – súgta ez a féregként tekerg gondolat –, most menekülj, amíg még van rá esélyed! – Nos, lóval, azt hiszem, ma sajnos nem szolgálhatok – nevetett Lucien –, de biztosan akad majd valami, ami kielégíti az étvágyadat. A lift megállt, a fémajtók kinyíltak, és Trey meglátta Lucien lakását. Trey csak állt az ajtóban, és tátott szájjal bámulta a szeme elé táruló pompás látványt. A tér hatalmas volt, Trey úgy negyven méter hosszúra becsülte. A szoba plafonját kék üveg álmennyezet borította, ami visszatükrözte az alatta lév berendezés képét. A liftt l a túlsó falig futó sz nyegpadlót ittott kisebb sz nyegek törték meg, míg elért a terem túlsó faláig: egy a földt l a plafonig ér ablakig, amelyen át a lemen nap

38

aranyszín fénye lágyan tört be a szobába. Trey az ablakon át látta a folyó túlpartján lév épületeket, és felettük a Canary Wharf üzletközpont körvonalát. A szobában minden nagyon nagy volt. A két oldalsó, festményekkel és hímzett falikárpitokkal gazdagon rakott falon három-három egyforma ajtó nyílt. Trey tekintete megakadt az egyik falon lév , hatalmas falisz nyegen. Egy jelenetet ábrázolt: lóháton ül vadászok sarokba szorítottak egy fehér szarvast, az állat szívéb l egy dárda állt ki, a feje pedig fájdalmas görcsben kitekeredett, ahogy éppen kilehelte a lelkét. A terem közepén, nagy obszidiánkövek között tábort z égett, a füstjét egy, a plafonon keresztben végigfutó és lefelé forduló cs szívta fel. A t z mellett egy magas, izmos, szálegyenes tartású férfi állt. Arcának jobb felét egy ronda sebhely csúfította el, amely elég rosszul forrt össze, a b r néhány helyen rán tt az izmokra, és rücskösen hegedt be. A haja fekete volt, de néhány helyen már szbe vegyült; rövidre vágták, és ett l a férfi arca katonásnak t nt. Sötétkék zakót viselt, ami, csakúgy, mint Luciené, nagyon drága lehetett, a szabása kihangsúlyozta kisportolt alkatát. A férfi üdvözlésül Trey felé biccentett, alig észrevehet mozdulattal, és rögtön Lucienre szegezte a tekintetét. – Jó, hogy hazaértél, Lucien – szólalt meg durva ír akcentussal, feléjük indult, átugrotta a lift küszöbét, és kézfogásra lendítette a karját. Treynek nagy önuralmába került, hogy ijedtében ne lépjen hátrébb. – Örülök, hogy találkoztunk, fiatalember – üdvözölte Treyt is, és a hangja olyan volt, mintha minden reggel hipóval gargarizált volna. Trey nem lep dött meg, amikor megszorította a férfi izmos és kemény kezét. Olyan kéz volt, amit hosszú id n át kemény fizikai munkára használtak. Azon viszont elcsodálkozott, milyen szívélyes, baráti volt ez a kézfogás, ahogy a férfi kemé-

39

nyen, de kedvesen a két keze közé fogta az övét. – Trey, Thomas – vándorolt Lucien tekintete egyik jükr l a másikra. – a jobb kezem, sok egyéb teend je mellett gondoskodik arról is, hogy az üzleti ügyeim mind simán menjenek, amikor engem egyéb dolgok kötnek le. Mindent elkövet majd, ami t le telik, hogy jól érezd magad itt velünk, és biztos vagyok benne, hogy ha bármire szükséged lenne, azt Thomas szíves örömest megpróbálja majd el keríteni neked. – Te csak hívjál Tomnak! – nézett fel a szemöldöke alól Lucienre a férfi. – Még hogy Thomas! Majd te is meglátod, milyen gyorsan az rületbe kerget majd ez a szikár égimeszel a kimért, úrias modorával! Elengedte Trey kezét, hátralépett, és félrebillentett fejjel, felhúzott szemöldökkel nézett Lucienre, mintha egy ki nem mondott kérdésre várna választ. Azután, hogy a válasz nem jött, sarkon fordult, és elindult a szoba belsejébe. – Most akkor jöttök, vagy egész éjjel ott fogtok ácsorogni a liftben, mint két idióta? – kiáltott vissza a válla felett. Gondolom, alaposan megéheztetek – tette még hozzá, miel tt elt nt volna a jobb oldalon nyíló legtávolabbi ajtó mögött. Lucien betessékelte Treyt a terembe, és egy fotel felé intett, ami a t z közelében állt. – Kérlek, érezd magad otthon, Trey – szólt. – Én megyek, és szemügyre veszem, milyen kulináris élvezetekkel örvendeztet meg minket Mrs. Magilton, a házvezet nk. Ha szeretnél tévét nézni, kérlek, csak nyugodtan! – Lehajolt a fotel mellé, és felvett egy hatalmas távirányítót, amin egy hatalmas LCD kijelz volt, és odanyújtotta a fiúnak. – Ha megnyomod ezt a gombot itt, a tévé felemelkedik onnan, a padlóból – folytatta, és Trey bal oldala felé mutatott. – Ezen túl, sajnálatos módon, fogalmam sincsen, hogyan m ködik, de biztos vagyok benne, hogy te rövidesen mindenre rájössz magadtól is.

40

A fiúra mosolygott, és elt nt a mögött az ajtó mögött, amelyen át Tom távozott. Trey a férfi után nézett, majd újra megvizsgálta a szobát. Itt mindenr l ordított, hogy nagyon sokba került. Eszméletlenül sokba. Ez a hely simán elment volna abban a tévém sorban, amit Trey nemrég látott, és híres focisták meg rapsztárok házait mutatták be benne. El sem tudta képzelni, honnan lehet valakinek annyi pénze, hogy ilyen luxuskörülmények között élhessen. Hirtelen eszébe jutott a megjegyzés, amit akkor tett, amikor beült Lucien kocsijába. Akkor egy drogdíler kocsijának titulálta a verdát, és ezen Lucien jót mosolygott, és le akarta cserélni a kocsit. De ha nem drog, akkor micsoda? Az aggodalom újra a hatalmába kerítette, a félelmek, amiket eddig igyekezett elfojtani, ismét a felszínre törtek. Lehet, hogy Lucien valami gengszter? Lehet, hogy szervezett b nözésben utazik? is, és Tom is úgy festettek, mint akik elég kemények ehhez, és nem gondolkoznak sokáig, ha er szakot kell alkalmazniuk ahhoz, hogy elérjék a céljaikat. Értetlenül csóválta a fejét. Hogy lehetett annyira hülye, hogy eljöjjön egy emberrel, akir l semmit sem tud?! Mégis miért gondolta, hogy ez jó ötlet? Hogyan bízhatott meg valakiben csak azért, mert azt mondta, hogy ismerte a szüleit? Végre megfogalmazódott benne a gondolat, amir l eddig nem vett tudomást: mi van, ha Lucien valami gyerekgyilkos? Lehet, hogy abból gazdagodott meg ennyire, hogy fiatal gyerekeket ad el olyanoknak, akik aztán csúnya dolgokat m velnek velük? Trey lenézett a távirányítót tartó kezére. Az ujjai olyan er sen remegtek, ahogy egyre er sebben úrrá lett rajta a félelem, hogy majdnem elejtette a szerkezetet. Csinálni akart valamit, ezért kényszeresen megnyomta azt a gombot, amit Lucien mutatott neki. A padlóból hangtalanul kiemelkedett a legnagyobb tévé, amit valaha is látott, és bekapcsolta magát. A képerny n

41

egy celeb szakács – úgy látszik, soha nem lehet bel lük elég – éppen azt mutatta be, hogyan kell cserépben megsütni a lazacot. Úgy t nt, a hang minden irányból jön, Trey körbenézve igyekezett megtalálni a rejtett hangszórókat, de nem látott egyet sem. Újra megnyomta azt a gombot, a képerny pedig engedelmesen kikapcsolt, és visszacsusszant a padlóba. Felállt, és remeg lábakkal az ablakhoz ment. Kinézett, és elámult a kilátástól. Magasan volt. Amikor jöttek, a liftben nem jegyezte meg, hányadik emeleten van a lakás, de a látványból ítélve egy nagyon magas épület tetején van. Újra körülnézett a teremben, hátha talál egy kijáratot a liften kívül. Kell, hogy legyen egy vészkijárat is, t z esetére, gondolta. Mindenáron akart találni egy útvonalat, ahol el tud innen menekülni, ha szüksége lesz rá. Összerezzent, amikor az ajtó kinyílt. A nyílásban megjelent Lucien, és kérd n ránézett. – Minden rendben? – kérdezte. A kezeit törölgette egy konyhai törülköz vel, és Trey elcsodálkozott, amikor észrevette, hogy a ronda hólyagok, amik a kézfején voltak, nyom nélkül elt ntek. Trey felpillantott Lucien feje tetejére, és látta, hogy ott sincs nyomuk a súlyos sebeknek, amiket a saját szemével látott a férfi kopasz fejb rén. – A keze… – mutatott a helyre, ahol nem sokkal azel tt még gennyez sebek éktelenkedtek. Lucien tekintetével követte Trey pillantását, majd furcsán elmosolyodott, és megrántotta a vállát. – Mondtam neked, hogy gyorsan gyógyulok – jegyezte meg. – Most, ha lennél szíves… Trey a férfi szemébe nézett. A lélegzete is elakadt, amikor az összes érzés és aggódó gondolat, amit Lucien keltett benne, egyszerre rohanta meg. Hátrálni kezdett, de az egyik sarka beakadt egy sz nyeg szélébe, és majdnem hátraesett. Gyorsan

42

visszanyerte az egyensúlyát, és tovább haladt hátrafelé, de úgy érezte, mintha a leveg s bbé vált volna körülötte, a karjai és lábai nehezebben mozognának, és nem engedelmeskednének a parancsnak: Minél gyorsabban minél messzebb kerülni ett l a férfitól. Egy pillanatra sem vette le a tekintetét Lucienr l, aki nem mozdult a konyhaajtóból. Trey, miközben fokozatosan hátrált, próbálta felidézni magában a szoba képét. A lift felé igyekezett, a terem túlsó vége felé. Lucien a tekintetével követte a fiút, és az arcán nem látszott más, csak aggodalom. – Trey, biztos, hogy jól vagy? – kérdezte. – Ha a hólyagokról van szó, meg tudom magyarázni. Bizonyára nagyon fáradt voltál, ezért azt hitted, súlyosabbak a sebeim, mint amilyenek valójában voltak. Trey csak nagy nehezen tudott uralkodni a hangján, ami remegett és meg-megcsuklott, amikor válaszolt: – Pontosan tudom, mit láttam. Láttam, hogy a b re csupa gennyes, sebes hólyag volt, olyan, ami csak hetek vagy hónapok alatt múlik el. És ez az egész azért történt, mert egy pillanatra kiment a napra! Hirtelen eszébe jutott a kép, ahogy Lucien Colin Wallington szemébe néz, és látja a nevel minden titkát, és ahogyan úgy nt, az egész világ megállt, amikor ez történt. De a legélénkebben a légyre emlékezett, ami meghalt, de azonnal életre kelt, amint Lucien jókedv bb lett, miután Colin beadta neki a derekát. Akkor, ott, a nevel otthonban kellett volna kimenekülnie a szobából, el, minél messzebb ett l a… valamit l, amíg még volt rá esélye. Luciennek igaza volt, gondolta Trey, az élete csakugyan nagy veszélyben forgott. Csakhogy volt annyira hülye, hogy nem vette észre: a veszély forrása végig ott állt az orra el tt!

43

Trey végre elérte a falat, és a hátával nekitámaszkodott, a kezével pedig vadul a lift hívógombja után tapogatózott. Megtalálta, és az ujját a gombra tette, finoman benyomta, de csak addig, amíg az meg nem akadt. Arra valamilyen megmagyarázhatatlan okból még mindig nem tudta rávenni magát, hogy hívja a liftet, hogy megnyissa az egyetlen menekülési útvonalat. De miért nem? Mi tartotta vissza attól, hogy engedelmeskedjen a hangnak, ami parancsolóan arra ösztökélte, hogy meneküljön? Mert meg akarsz bizonyosodni – hallotta a saját gondolatait Trey. – Mert tudni akarod, hogy igaz-e, amit Lucienr l gondolsz. És mert bár rettegsz t le, azt hiszed, hogy tényleg meg tudja neked mondani azt, amit meg akarsz tudni, amit meg kell tudnod magadról és a szüleidr l. Trey nem vette észre, hogy Lucien ellépett volna a konyhaajtóból és odament volna hozzá, mégis, amikor újra rápillantott, a férfi ott állt, csak néhány méterre t le. Az arcán ugyanaz az aggodalom és féltés tükröz dött, ami addig, semmi más. Trey keze annyira remegett, hogy lecsúszott a lift gombjáról, és a fiú vadul kapálózott a háta mögött, hogy újra megtalálja. Egy kép villant az eszébe, kristálytisztán látta maga el tt az ablakpárkányon hever , halott légy képét. Egyenesen a férfi szemébe nézett, és nagyon igyekezett, hogy úrrá legyen a hangján, amikor megszólalt. – Az a b rbetegség – szólalt meg, és nehezére esett lenyelni a gombócot, amit a torkában érzett, és amit l alig bírt megszólalni. – Már régóta szenved benne? – Egész életem során. – Akkor csak éjszaka tud kimozdulni itthonról? Nem mehet a napra? – Így van, Trey – válaszolta Lucien, és egy szomorkás mo-

44

soly jelent meg a szája szélén. – De te már régen rájöttél erre, nem igaz? Azóta sejted, amióta el ször megláttál, mert nagyon okos fiú vagy, csak küzdesz az ösztöneiddel. Miért, Trey? Miért nem hallgatsz a bels hangra, és teszed fel nekem a kérdést, ami már régóta feszít? – Milyen kérdést, Lucien? – kérdezett vissza Trey, de a hangja idegenül csengett, mintha csak kiejtené a szavakat, de valaki más hangján, aki a testébe költözött. – Tényleg nekem kell megmondanom? Valóban csak akkor hiszed el, hogy igaz az, amit az ösztöneid súgnak, ha t lem hallod, ki vagyok én valójában? Trey megszédült, a szemei el tt elhalványodott minden, és fekete foltok ugráltak a szeme el tt. Lélegezni akart, de a tüdeje nem engedelmeskedett a parancsnak. Alig bírta kinyögni: – Lehet, hogy ezt akarom. Hogy magától halljam. Remeg ujja véletlenül megnyomta a hívógombot, és Trey hallotta, ahogy a lift szerkezete m ködésbe lendül, és a felvonó halk zúgással felemelkedik a háta mögött. Egy örökkévalóságnak t nt, amíg Lucien mélyen Trey szemébe nézett azzal a furcsa, félelmetes tekintettel, majd alig észrevehet en bólintott. – Vámpír vagyok, Trey. El halott. Vérszívó. Egy alvilági lény. Szürke köd takart el Trey szeme el l mindent, ami nem közvetlenül az orra el tt volt. A térde megbicsaklott, megpróbált talpon maradni, el re lépett egy féllépésnyit, éppen akkor, amikor a lift halk pittyenéssel jelezte, hogy megérkezett az emeletre. Trey elvesztette az egyensúlyát, el red lt. Igyekezett megkapaszkodni valamiben, de nem volt ott semmi, a kezével kétségbeesetten a leveg be markolt, majd arccal el re a süppes sz nyegre esett. Lucien Tomért kiáltott, miközben letérdelt az eszméletlenül

45

hever fiú mellé. Az ír azonnal odaszaladt, hogy segítsen. – Mi van vele? – kérdezte. – Elájult – válaszolt Lucien. – Elájult? Mit l? – Egyszer en összeesett. Úgy vélem, az étel hiánya, a kialvatlanság és a felismerés, hogy elhagyta az otthonát, hogy egy vámpírral éljen, összességében bárkit elgyengítene. – Felsóhajtott. – Egy kicsit… finomabban szerettem volna beavatni a fiút a részletekbe, most azonban talán üdvös lenne, ha a szobájába vinnénk, és nagyobb kényelembe helyeznénk. Felállt, és mindenféle er feszítés nélkül a karjába kapta Trey eszméletlen testét. Elindult Tom után, át a bal oldali legtávolabbi ajtón, ahol egy szobában az ágyra fektette a fiút. A két férfi a fiú fölé hajolva aggódva nézett egymásra. Kicsit kés bb Tom halkan behúzta maguk mögött a szoba ajtaját, majd a f nökéhez fordult. – Mit gondolsz, rendbe jön? Lucien a csukott ajtóra nézett, és halkan így szólt: – Nagyon remélem, Tom, a fiatal Mr. Laporte-nak ugyanis minden erejére szüksége lesz, hogy átvészelje mindazt, ami a következ hetekben rá vár.

46

5 Trey lassan kinyitotta a szemét. Els ként a furcsa plafont látta meg, err l azonnal eszébe jutott, hogy hol van. Óvatosan oldalra fordította a fejét, és a lélegzete is elállt, amikor meglátott az ágya mellett egy lányt, aki egy széken ült, és az ölében fekv könyvbe mélyedt. Még így, ülve is magasnak t nt, hosszú, fekete haját copfban fogta össze. Csillogó, fekete rövid dzseki volt rajta, alatta szürke csíkos top. Rövid, szürke szoknyát és hosszú, fekete térdharisnyát viselt. Arcát gót stílusban sminkelte ki, és Trey azt gondolta, hogy nem túl er s a festék, mégis elfedi a lány szív alakú arcának finom vonásait. Még így, a smink alatt is látszott azonban, hogy a lány nagyon szép, s t, talán több is, gyönyör . Trey tizenhat évesnek saccolta. A lány, mintha megérezte volna, hogy bámulják, behajtotta annak a lapnak a sarkát, amit éppen olvasott, majd becsukta a könyvet, és csak ezután nézett fel, Treyre. Egy ideig a fiú arcát fürkészte, miel tt szélesen elmosolyodott volna. – Biztosan te vagy Trey – szólalt meg. – Már nagyon sokat hallottam rólad az apámtól. – Hát, akkor az pont nagyon sokkal több, mint amennyit én hallottam rólad – vágott vissza a fiú, de azonnal meg is bánta, hogy ilyen sért hangon válaszolt. Amint a lány kifejez szemeibe nézett, rögtön tudta, hogy Lucien lánya. Hirtelen csend lett a szobában. A lány elgondolkodva bólintott. – Értem én, ez biztosan a legdurvább nap volt az életedben,

47

nem igaz? Hát persze, elmenekülsz abból a nevel otthonból egy pasassal, akir l ezt sem tudod, hogy kicsoda, ez elég hajmereszt . És ezután a pasasról kiderül, hogy egy vámpír… – fújt egy nagyot. – Most tutira úgy érzed, hogy az egész világ a fejedre omlott! A lány újra bólintott, és úgy mosolygott Treyre, mintha csodálná a fiút. Trey állta a tekintetét, és igyekezett bátrabbnak látszani, mint amilyennek igazából érezte magát. A szíve abban a vad ritmusban kezdett kalimpálni, amihez már majdhogynem hozzá is szokott az elmúlt id ben, és az ismer s retteg érzés is visszakúszott a gyomrába. Felült az ágyon, letette a lábait a földre, és a lányhoz fordult, aki enyhén el rehajolt, és mély hangon azt mondta: – Annak ellenére, hogy valószín leg most éppen az ellenkejét gondolod, kérlek, hidd el, hogy Lucien már nagyon hoszszú ideje figyel téged és gondoskodik rólad, és hogy sok mindent el tud neked mondani, amit fontos megértened – saját magadról. – Nekem nem is mondott még semmit – fakadt ki Trey. Már nem is akart bátornak és magabiztosnak t nni. Amikor megszólalt, a saját hangja magasnak és törékenynek t nt. – Csak azt, hogy ismerte a szüleimet, és hogy nagy veszélyben vagyok. – Velünk már biztonságban vagy – válaszolt a lány. – Azt hiszem, az apám csak bizonytalan, nem tudja, hogyan kezdjen hozzá, hogy elmondjon neked mindent. Fél, hogy túl hevesen reagálnál. Treyben feltámadt a düh, indulatosan megrázta a fejét. Miért képzelik ezek az emberek, hogy olyan jól ismerik t, és olyan sok mindent tudnak róla? És miért nem hajlandóak egyszer en csak elmondani neki, hogy mi folyik itt? Ám még miel tt válaszolhatott volna, kinyílt az ajtó, és a

48

résben Lucien arca jelent meg. – Á, nagyon helyes, Trey, felébredtél. És látom, ti ketten már össze is ismerkedtetek! – Nem igazán, apu, Trey éppen csak most tért magához – mesélte a lány, és szeretettel nézett a férfira. – Ez esetben engedjétek meg, hogy bemutassalak benneteket egymásnak! Trey Laporte, itt a lányom, Alexa Charron. Alexa, Trey. Bocsánatkér en nézett a fiúra, majd hozzátette: – Tom készített neked egy csésze forró teát. – Mintha mindazt, ami történt aznap, el lehetne simítani egy forró itallal, gondolta duzzogva Trey. – És ennivalót is találsz, mindenképp egyél, mert nem szeretném, ha még egyszer így elájulnál! – Lucien a lányához fordult, és rámosolygott. – Alexa, Trey biztosan örülne, ha vacsora el tt gyorsan körbevezetnéd új otthonában. Lennél olyan kedves? Egy bólintással elbúcsúzott, és elt nt az ajtóból. Trey hitetlenkedve és értetlenül bámult utána, a csukott ajtóra. Úgy t nt, Lucien Charron szerint az, hogy valakir l megtudod, hogy vámpír, nem tartozik a világ legfélelmetesebb dolgai közé. Alexa megérezte a fiú zavarát, és nyugtatólag a karjára tette a kezét. – Eressz el! – kiáltott fel Trey. Talpra ugrott, de olyan hirtelen, hogy az összes vér kiszaladt a fejéb l. Egyensúlyát elvesztve majdnem visszazuhant az ágyra. Végül összeszedte magát, és kapkodva körülnézett. Azon gondolkozott, mit tegyen, de semmi nem jutott az eszébe. – Csak nyugodtan, Trey – csitította Alexa. – Elájultál, az apám hozott be ide, a szobádba. Azaz, bocsánat, abba a szobába, ami a tiéd lesz, ha úgy döntesz, hogy velünk maradsz. fektetett le ide, az ágyba. A világ forgott Teryjel, az agya vadul dolgozott, újabb és

49

újabb haditerveket sz ve arról, hogyan keveredhetne ki ebb l a helyzetb l. Saját maga sétált bele a csapdába, önszántából követte a Lucien nev férfit, annak ellenére, hogy végig érezte, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Ez a Lucien maga vallotta be neki, hogy vámpír. Ezután, úgy t nik, elkábították és idehozták, a vámpír lánya pedig rizte, hogy el ne szökhessen. Mit tettem? Hogy tehettem ilyen hülyeséget? Meg fogok halni, és én magam vonultam be a mészárszékre, mint valami ostoba birka! El kell innen menekülnie. El ebb l a lakásból, és el kell mondania a rend rségen, hogy mi folyik itt. Amint a gondolat megszületett a fejében, azonnal tudta is, hogy mekkora butaság. Ugyan mit mondana a rend rségen? Hogy ebben meg ebben a lakásban lakik egy vámpír, akinek ugyan nincsenek sem nagy szemfogai, sem karmai, még palástot sem hord, és nem rohangál körbe-körbe, azt hajtogatva, hogy „Ki akahom szífni a véhredett!”, de attól még valódi vámpír? Szinte hallotta, ahogy mindenki rajta nevet. – Szerintem üljünk le nyugodtan, és beszéljük meg a dolgot – javasolta higgadtan Alexa, aztán nézte, ahogy Trey fel-alá száguldozik, majd az egyik szekrénykéhez fut, és kutakodni kezd benne. – Mégis mit keresel? – Valamit, amivel megvédhetem magamat. Kést, ollót, vagy valami ilyesmit – motyogta Trey. Kétségbeesésében felmordult, amikor meglátta az élére hajtogatott ágynem ket és törülköz ket a fiókokban. Nem volt ott semmi, amit fegyverként használhatott volna. – Biztos, hogy ezt alaposan végiggondoltad? – kérdezte Alexa. A hangjából kiérezhet nyugalom és szenvtelenség éppen az ellentéte volt annak, ami Treyben kavargott. A fiú gondolatai és érzései egészen összekuszálódtak, hiába igyekezett kibogoz-

50

ni ket. Nem is tör dött a lány megjegyzésével, csak tovább kapkodott, míg végül meglátott egy levélkést az asztalon. Felkapta és megmarkolta. Elképzelte, ahogyan Lucien vagy Tom orra el tt hadonászik vele, hogy elriassza ket ezzel a kis, gyenge, haszontalan szerszámmal. Felnyögött, amikor rájött, mennyire kilátástalan a dolog. – Trey – szólalt meg újra Alexa –, miért vagy ennyire kiakadva? A fiú megtorpant, egy pillanatig bambán bámult a lányra, majd felkiáltott. – Meg rültél? Az apád meg fog engem enni! Ezért vagyok így kiakadva! – Csak gondold végig – állt fel a székr l Alexa, és egy lépést tett a fiú felé –, ha bármilyen módon ártani akart volna neked, ami egyébként éppen az ellentéte annak, amit szeretne, miért hozott volna ide, a házunkba? Könnyedén megtehette volna már azel tt is, bármikor! Trey a lány szemébe nézett, aki nyílt, szinte arckifejezéssel állta a tekintetét. – Különben is – folytatta Alexa –, én azt hiszem, már régen tudtad. Lehet, hogy nem voltál benne biztos, de szerintem elég pontos elképzelésed lehetett arról, hogy ki is az apám valójában. – Ez tiszta képtelenség! Ugyan honnan tudhattam volna? – Talán van néhány adottságod, amir l még nem vettél tudomást – vonta meg a vállát Alexa. – Lehet, hogy nem vagy annyira hétköznapi, mint amilyennek hiszed magad. Volt már ilyen érzésed, Trey? Érezted már, hogy más vagy, mint a körülötted lév emberek? Trey válaszolni akart, de megtorpant. Végiggondolta, mit is mondott a lány. Volt valami nyugtalanító abban, amit kérde-

51

zett, és abban is, ahogyan kérdezte. Lehet, hogy igaza van? Lehet, hogy tényleg abban a pillanatban, amikor Lucien levette a napszemüvegét, és Trey a szemébe nézett, megsejtette, hogy a férfi nem ember? – Fogalmam sincs, mir l beszélsz! Lucien egy vámpír! Hogy képzeled, hogy önként egy ilyenre bíznám magamat? – Talán azért tetted, mert legbelül érezted, hogy igazából nem is különböztök egymástól olyan nagyon? – kérdezte kihívóan a lány. Egyik szemöldökét felvonta, és a fejét oldalra billentette. Ebben a pózban még szebbnek látszott, Trey pedig, önkéntelenül is, újra megállapította, mennyire szép lány. Gyorsan elhessegette ezt a gondolatot. Elvégre ez Lucien lánya! Lucien Charroné, aki nemrég vallotta be teljes nyugalommal, hogy az él halottak csapatának fontos játékosa. Trey pedig itt állt, és a lányát stírölte, miközben néhány pillanattal azel tt még az a kép lebegett a szeme el tt, ahogyan Lucien felszakítja a torkát és a vérében pancsol. Megállt és még egyszer, immár bizalmatlanul végigmérte a lányt. Úgy érezte, a szíve majd’ kiszakad a mellkasából. Ha Alexa Lucien lánya, akkor biztosan is vámpír! Trey felpattant, és idegesen hátrálni kezdett, miközben szánalmasan hadonászott maga el tt a kis levélnyitó késével. – Most is hipnotizálsz engem, igaz? Ezt csinálod, nem? A vámpírok ezt csinálják, transzba ejtik az áldozataikat! Nem tudok nyugodtan gondolkodni, mert hipnotizáltál, hogy kés bb mind együtt lakmározhassatok bel lem! – A szavak csak úgy áradtak bel le, hallotta a hisztériát a saját hangjában, és látta, ahogy a kést tartó keze egyre er sebben remeg. Alexa finoman elmosolyodott, tenyérrel kifelé fordítva felemelte a két kezét, mint aki jelezni akarja, hogy semmi ártó szándéka nincsen. – Nem hipnotizállak, Trey. Én még csak nem is vagyok

52

vámpír. A karjait nem engedte le, megnyugtatóan továbbra is maga el tt tartotta, miközben jobbra indult, és egy nagy tükör elé lépett. A nagy, ezüstözött felület el tt megállt, szemben a tükörrel, háttal a fiúnak, de a tekintetét le nem vette Trey arcáról. – Látod ezt? – kérdezte, és fejével a tükör felé bökött. – Tükörkép. Azt ugye még te is tudod, hogy a vámpíroknak nincsen tükörképük? Halkan felsóhajtott, és szembefordult a fiúval, most már egyenesen a szemébe nézve. – Én félszerzet vagyok. Anyám ember volt, és én soha nem ittam vámpír vérét. Nem vagyok hát halott sem, és még azok a kényelmetlenségek sem hátráltatnak, amikkel az apámnak kell együtt élnie. Trey hallotta Alexa hangját, olyan tisztán, mintha a lány odalépett volna hozzá, és a fülébe suttogott volna. Ugyanakkor látta, hogy a lány ajka nem is mozdult. Egy finom kis lökést érzett a tudatában, de ez egyáltalán nem volt sem kellemetlen, sem fenyeget . Nagyokat pislogott, és igyekezett felfogni ezt az egészet, miközben hallotta Alexa hangját a fejében. – Az apám ma nem kis veszélynek tette ki magát, Trey, hogy megmentsen téged. Olyan er kkel szállt szembe, amelyek még most is arra használják a hatalmukat, hogy megtaláljanak és megöljenek téged. Ha nem cselekedett volna idejében, nagyon valószín , hogy te mostanra már halott lennél. Trey, az apám tudja a választ minden kérdésedre, azokra is, amelyekr l még nem is tudod, hogy fel fogod ket tenni. Mi csak arra kérünk, hogy hallgasd meg, amit mondani szeretnénk, miel tt eldönt d, hogy velünk maradsz-e, vagy sem. A szavak alatt, át- meg átsz ve a gondolatokat, színek és érzések kavarogtak. Trey egyszerre biztonságban érezte magát, mint egy kisgyermek, akit bebugyoláltak a jó meleg takaróba.

53

Most pontosan tudta, hogy a lány valamifajta varázslatot használt, hogy megnyugtassa, miel tt teljesen kibukott volna, de nem tör dött vele. Még hálás is volt ezért a nyugalomért, ami megtörte a pánikot, ami kis híján eluralkodott rajta. – De most hipnotizálsz, nem igaz? – kérdezte. – Egy kicsit – válaszolt a lány, újra szavakkal. – Gyorsan le akartalak nyugtatni, miel tt újra elájultál volna. Nem akarok beleszólni, de tényleg nem ártana, ha egy kicsit gyakrabban vennél leveg t. Alexa elmosolyodott, és Trey érezte, hogy viszonozza a mosolyt. – Azt mondod tehát, hogy nem vagyok veszélyben. Hogy a sok hihetetlen dolog, a vámpírok, a varázslat és a rólam szóló érthetetlen jóslatok ellenére közvetlenül nem fenyeget semmi veszély? – Az egyetlen veszély, ami ma este rád leselkedik, az, hogy meg kell kóstolnod Mrs. Magilton f ztjét. A n nagyon igyekszik, de tény, hogy egyszer en nem jó szakács. Apa pedig túl jószív , és nem képes rá, hogy kirúgja. Pedig csak egyetlen dolgot tud rendesen elkészíteni, a marhasültet. De sajnos egy szinten felül az ember már képtelen több marhát és krumplit befogadni. Újra oldalra billentette a fejét, ugyanúgy, mint korábban, és Trey érezte, hogy elpirul. – Bírd még ki egy kicsit, Trey – folytatta Alexa. – Ha kébb úgy gondolod, hogy nem kapsz megfelel válaszokat, vagy továbbra is veszélyben érzed magad, nem kell mást tenned, mint bejelentened, hogy elmégy. Apám nagyon szívesen elvisz kocsival, ahová csak kéred. Vagy, ha nem akarsz kettesben maradni vele, Tom és én is szívesen segítünk – mi nem vagyunk „vérszívó szörnyetegek”, ahogy te fogalmaznál. Trey a lány arcát kémlelte még egy kis ideig, mintha onnan

54

le tudná olvasni, vajon igazat mondott-e, végül leengedte a fegyverét, aminek a hegyét eddig a lány felé irányította. Lenézett a pici késre, amit szorongatott, és újra elpirult: ekkor vette csak észre, milyen szánalmasan nézhetett ki, ahogy ezzel hadonászott. Alexa nem mozdult a tükör el l, és incselked , kacér tekintettel nézett a fiúra, akinek hirtelen az jutott eszébe, milyen érzés lehet szájon csókolni t. – Kíváncsi vagy, ugye? – szólalt meg a halk, suttogó hang a fejében, amit l Trey lesütötte a szemét, és rákvörös lett az arca. – A fürd szobád arra van – mutatott a lány egy tolóajtóra Trey jobbjánál. – Ott, a boltív alatt pedig egy gardróbszoba. Sajnos Tom vásárolta neked a ruhákat, ezért f ként deszkáscuccaid vannak, meg néhány sportszerkó, Tom szerint neked ezek tetszenének. De vett egy pár farmert is, azok jól néznek ki, és van egy kapucnis pulcsid, amit szívesen elvinnék, ha neked nem kell. Elmosolyodott, és az ajtó felé indult. – Ahogy apu mondta, kés bb elmehetünk vásárolni, akkor majd összeszedhetsz olyan cuccokat, amik neked tetszenek. Ismerek egy csomó boltot itt, Londonban, amikért tutira odaleszel. – Csak még egy dolog, Alexa! – szólt utána Trey. A lány megállt az ajtóban, és visszafordult. – Ezt a gondolatátvitel dolgot, ezt hol tanultad? – Az anyukám mágus volt. Miel tt meghalt, amikor még kicsi voltam, már elkezdett varázslásra tanítani. Azóta könyvekl tanulok, és azoktól, akik apámnak dolgoznak. Nem akarok szerénytelennek t nni, de elég jó vagyok ebben. – Megkérhetlek rá, hogy máskor ne olvass a gondolataimban? Nem szeretem… – Nem tudok én gondolatot olvasni, Trey – nevetett fel Ale-

55

xa. – Azért annyira jó még messze nem vagyok! Ez csak egy egyszer gondolatátvitel-varázslat volt, semmi több. Teljesen egyirányú dolog. – De amikor azt kérdezted, kíváncsi vagyok-e, akkor honnan tudtad, hogy… – Trey. Ha egy fiú egy lány száját bámulja, és közben megnyalja a sajátját, elég könny kikövetkeztetni, hogy mire gondol! – Azzal megfordult, elindult kifelé, de újra megtorpant. – Ahogy mondtam, bírd ki itt még egy kicsit! Találkozunk a konyhában, vacsoránál, ha majd jobban érzed magad, és készen állsz rá. Csak nyugodtan, nem kell sietned! – Intett a fiúnak, és egy jókedv mosoly kíséretében hozzátette: – Ja, és ha már itt maradsz velünk egy darabig, talán nem árt, ha megtanulod a helyes szóhasználatot. A vámpírok nem eszik meg az embert, csak feltépik a torkát, és könyörtelenül kivéreztetik az áldozatot. És a tükör dolog, hát az tiszta hülyeség. Minden vámpírnak van tükörképe, miért ne lenne? Azzal rákacsintott a fiúra, kilépett a szobából, és becsukta maga mögött az ajtót. Trey nézte még egy darabig a csukott ajtót, és a sok furcsa esemény ellenére azon kapta magát, hogy mosolyog. Eldöntötte, hogy mindenesetre meghallgatja, amit Lucien olyan nagyon el akar mondani neki. Belépett a fürd szobába, ami egymagában nagyobb volt, mint a nevel otthonbeli hálószobája. Beállt a tus alá, hagyta, hogy a forró víz lemossa róla a nap mocskát, és közben a nyakában függ ezüst amulettel játszott. Igyekezett nem morfondírozni túl sokat mindazon, ami aznap történt vele, és ahányszor ezeken kezdett gondolkozni, mindig elterelte a gondolatait semlegesebb, kellemesebb témákra. Úgy érezte, hogy ha túl sokat rágódna a történteken, biztosan arra a következtetésre jutna, hogy tiszta rültség, amit csinált, és újra rátörne a pánik.

56

Pedig elhatározta, hogy meghallgatja, amit mondani akarnak neki, és csak azután dönti el, hogy mitév lesz. Miután végzett a fürd szobában, gyorsan magára kapott néhány ruhát, amit Tom vásárolt neki, és, remeg lábakon bár, de elindult, hogy a vendéglátóival vacsorázzon.

57

6 A konyha közelében, egy nagy, kerek ebédl asztalhoz ültek le vacsorázni. A vacsora sült hal volt, és egy tenger gyümölcseil készült köret, Trey pedig, ami azt illeti, úgy gondolta, ez volt az egyik legfinomabb kaja, amit életében evett. Vacsora közben Alexa megkönnyítette a dolgát, folyamatosan kérdezgette arról, hogyan élt korábban, milyen volt az otthonban, és hogy hogyan bírta az ottani életet. Trey maga is meglep dött, hogy milyen jóíz en falta be az egész vacsoráját, és mennyire belefeledkezett a beszélgetésbe. Néhány pillanatra teljesen meg is feledkezett az aggodalmairól, de amikor nem figyelt, a sötét gondolatok újra és újra visszatértek. A hatalmas, padlótól plafonig ér ablakok, amik a nappali déli falát alkották, a konyhában is folytatódtak, Lucien pedig az egész vacsora alatt ezen révedt kifelé, a Temze sötét vize irányába, és alig nyúlt hozzá az ételéhez. Trey újra és újra rápillantott, és mindahányszor eszébe jutott, milyen lénnyel is ül egy asztalnál, a szíve hevesen dörömbölni kezdett a mellkasában. Azon t dött, vajon hogyan is került ide. Eddig egy egyszer , normális fiú volt, aki élte a normális életét a normális, bár elég béna körülmények között, most pedig itt ül egy vámpír, a félvér lánya meg egy olyan pasas társaságában, akir l nagyon is könnyen el tudta képzelni, hogy minden további gondolkodás nélkül képes lenne átnyúlni az asztalon és a vajazókésével kibelezni t. Szedd össze magad, mondogatta magának, és arra gondolt, amit Alexa mondott neki vacsora el tt a szobájában.

58

Amint mindannyian befejezték a vacsorát, kínos csend ereszkedett a társaságra, és Treynek felt nt, hogy az asztalnál ül k között Lucien volt a leginkább gondterhelt és mereng . Az aggodalom újra felszínre tört Treyben, és elmosta a nyugalom kis szigetét is, amit nagy nehezen megteremtett maga körül. Azon kezdett gondolkodni, mi lehet az a komoly dolog, amit Lucien mondani akar neki, és ami miatt még egy vámpír is ennyire gondterhelt lesz. – Szereted a focit? – törte meg a csendet Tom, aki akkor szólalt meg el ször egész vacsora alatt. – Tessék? – kérdezett vissza csodálkozva Trey. A kérdés annyira nem illett a társaság hangulatához, hogy el ször fel sem fogta, úgy meglep dött. – Melyik csapatnak szurkolsz? – A Tottenham Hotspurnak. – Ugyan má’ – legyintett Tom. – A Celtic. Na abban a csapatban tudják, mi a foci. Az a legjobb csapat ebben az egész országban! Trey egy pillanatra elgondolkodott, annyiban hagyja-e a dolgot, mert egyáltalán nem akarta felbosszantani a vele szemben ül , ronda sebhelyes arcú, nagydarab férfit. De aznap már annyi mindenen ment keresztül, hogy egyszerre feltámadt benne valami indulat, ami már rég óta ott bujkált benne, és hirtelen kemény hangon válaszolt. – Nem hinném, hogy k bármikor bajnokok lesznek. Szerintem, ha egyáltalán bejutnak az els osztályba, már a selejtez kön meggy lik a bajuk. Tom felkapta a fejét. Trey csak nehezen állta a kemény, kellemetlen tekintetet, ami egyszerre rászegez dött. És ekkor a férfi hirtelen elmosolyodott. Féloldalas mosoly volt, az arcának a sérült felén hiányzott néhány izom, ami a teljes mosolyhoz kellett volna, ezért a végeredmény egy félig mosoly, félig gri-

59

masz lett, ami nem volt a legkellemesebb látvány. – Azért lehet, hogy egyszer majd elviszlek oda – már ha velünk maradsz, csak akkor –, és akkor majd meglátod, hogy milyen jó az a csapat! Felállt, és elvette Trey üres tányérját, majd összeszedte Lucienét és Alexáét is. – Nem bánom – válaszolt Trey mosolyogva –, de csak ha utána elmegyünk megnézni a Tottenhamet is, hogy egy igazán jó csapatot is lássunk! A magas ír rákacsintott, miel tt hátat fordított neki, és elindult a konyhába, hogy az edényéket a mosogatógépbe pakolja. – Nos, azt hiszem, átmehetnénk a könyvtárszobába – állt fel az asztaltól Lucien. – Ideje, hogy elmondjak egyet s mást Treynek azokból a dolgokból, amelyeket ígértem – Tomra nézett, aki görnyedve pakolta a tányérokat a gép polcaira. – Csatlakoznál hozzánk? – Azonnal megyek utánatok, csak eltakarítom ennek a nagyját. Menjetek csak! A nappalin keresztül egy kisebb szobába mentek át. A lakás többi szobájához képest ez apró volt, a falait könyvespolcok borították. Ablaka nem volt, de a plafonon egy részt üveg borított, amin keresztül látni lehetett az éjszakai égboltot, néhány, talán már régen halott csillag fényét. Elegáns, hattyúnyak alakú falikarok világították meg a teret. A berendezéshez tartozott még három állólámpa is, melyek burái úgy néztek az alattuk álló fotelekbe, mint kíváncsiskodó szomszédok, amikor áthajolnak a kerítésen. Ezek a lámpák nem világítottak. Az egyik falban egy b rrel bevont, párnázott ajtó volt, és Trey elgondolkodott, vajon mi lehet mögötte. A falakat szinte teljesen beborították a könyvek, Trey úgy látta, a legtöbbjük nagyon régi lehet. A szobában állt két kényelmesnek t fekete kanapé is, egymással szembe fordítva,

60

közöttük pedig egy füstös szín , üveg dohányzóasztal, amin nem volt más, csak egy öreg könyv, címlapjával lefelé fordítva. Lucien leült a közelebbi kanapéra, és intett Treynek és a lányának, hogy üljenek le a másikra, vele szembe. Felsóhajtott, amikor hátrad lt, és a háta kényelmesen belesüppedt a támla puha párnájába. Az ujjait összekulcsolta, és a hüvelykujjaival az ajkán dobolt, mintha nem tudná vagy nem akarná eldönteni, hogyan is kezdje a mondandóját. – A legszívesebben megkérdezném t led, Trey, hogy menynyit tudsz magadról, ám ez nem lenne helyénvaló, minthogy én válaszokat ígértem neked, és nem kérdéseket. Ezért hát most el fogok mondani néhány dolgot arról, hogy kicsoda és micsoda vagy valójában, és te bármikor közbeszólhatsz vagy kérdezhetsz, ha ez neked megfelel. Biztató pillantást vetett a fiúra, majd belekezdett. – Amint azt már említettem, ismertem az édesanyádat és az édesapádat. Nagyon tiszteltem… és szerettem mindkett jüket. Az édesapádnak és nekem voltak közös céljaink és olyan képességeink, amelyeket arra használtunk, hogy jobbá tegyük ezt a világot. – Elgondolkozott, majd Treyre mosolygott, és így folytatta: – Az édesapád, Daniel csodálatos ember volt, igazán büszke lehetsz rá, mert sok ember életét változtatta meg. Segíteni fogok neked, hogy többet megtudhass a szüleid életér l, és képp édesapád jó tetteir l, hogy jobban megérthesd, honnan is származol. – Apám építészmérnök volt – vágott közbe Trey. – Nem, az édesapád nem építészmérnök volt, bár nagyon nagy dolgokat épített fel. Mindezt azonban azáltal tette, hogy megakadályozta, hogy mások porrá zúzzanak, fájdalomba és mocsokba tapossanak mindent, ami ezen a világon jó és nemes. Végül ez a küzdelem vezetett a korai halálához. Addig azonban egy ragyogó jelz z, egy fáklya volt, amely mindig elég er s

61

és állhatatos volt, hogy világítson a ránk tör sötétben. – Lucien, nem értem, hogy mit akar mondani. Mir l beszél? – kérdezte Trey. – Vannak a világon olyan emberek és más lények, akik folyamatosan azon munkálkodnak, hogy elpusztítsák azt, amit te és én jónak tartunk. Velük szemben állnak néhányan, mint például az édesapád is, akik nem riadnak vissza az ellenség hatalmas erejét l, és szembeszegülnek a pusztító szándékkal. Tom csendben belépett a szobába, és leült a kanapé karfájára. – Mi, akik ebben a szobában vagyunk – folytatta Lucien –, folytatjuk azt a küzdelmet, amelyben az édesapád életét vesztette. Hozzá hasonlóan azért küzdünk, hogy megállítsuk a gonosz er ket, amelyeket mások az emberiségre szabadítanak. Trey, azt szeretnénk, ha csatlakoznál hozzánk. Trey körbepillantott a körülötte ül kön. Komoly arckifejezésük csak még komikusabbá tette az egész helyzetet, mindazt, amit hallott. – Mind meg rültek? Vagy csak az én agyam dobta le az ékszíjat? – kiáltotta, és felpattant. – El ször maga azt mondja, hogy vámpír, utána Alexa hipnotizál engem valahogy, hogy elkezdjek hinni a telepátiában. Most meg valami titáni küzdeleml hablatyol, amit a jó és a gonosz er k vívnak egymással, és amiben állítólag az apám is részt vett. És most… most meg itt ülnek, komoly arccal, és azt akarják, hogy én is csatlakozzam magukhoz. Ez rület, Lucien! Én egy tizennégy éves gyerek vagyok, aki a mai napig nem is hitt a vámpírokban, és az egyetlen tapasztalatom az volt, amikor a videojátékban kiirtottam ket. Lucien is felegyenesedett, megállt a fiú el tt, és mélyen a szemébe nézett. – Nem, Trey, te nem csak egy tizennégy éves fiú vagy, a

62

múlt éjjel óta már nem. Mivel az elmúlt éjszaka, bár nem emlékszel rá, de megtapasztaltad azt, ami valójában vagy. Trey, te likantróf vagy, farkasember. Trey csak állt egy darabig, tátott szájjal, és hitetlenkedve rázta a fejét. Végül gúnyos hangon megszólalt. – Na persze, hogyne, tudom. Én farkasember vagyok, maga vámpír, a lánya mágus, Tom meg biztos valami zombi, igaz? – Még hogy zombi! – hördült fel Tom. – A seggemet, azt sem törülném ki a zombikkal! Koszos, undorító és hülye lények azok, ahhoz sincs elég agyuk, hogy halva maradjanak! Még csak az kéne! Én száz százalékig ember vagyok, ezt jól jegyezd meg. És ajánlom, jobban vigyázz a szádra, te pimasz kis kölyök! Lucien jelent ségteljes pillantást vetett Tomra, aki erre abbahagyta a perlekedést. Majd a vámpír így folytatta: – Ez igaz, Trey. Te vérfarkas szül k gyermeke vagy. Ez nagyon ritka, úgy tudjuk, te vagy az egyetlen létez vérfarkas, aki örökölte a farkasságot. Nem olyan vagy, mint azok, akik maguk akartak vérfarkassá válni, vagy akik túléltek egy vérfarkastámadást. Mint született vérfarkasban, hatalmas er k rejlenek benned. Most azonban, hogy ezek a felszínre törtek, nagy veszélyben forog az életed. – Ez hülyeség – vágott Lucien szavába Trey, és továbbra is vadul csóválta a fejét. – Ha én vérfarkas vagyok – ami egész biztosan nem igaz –, hogy lehet az, hogy még soha nem rohantam ki az erd közepére, hogy a teliholdat vonyítsam, vagy hogy soha nem ébredtem még az erd ben, miután szétmarcangoltam egy ártatlan szüzet? Azért még egy fiatal vérfarkas is tutira elég vad, nem? – A hím vérfarkasok csak akkor változnak át emberi formájukból farkasformába, ha a szervezetükben a tesztoszteron hormon elér egy bizonyos szintet – magyarázta Alexa. – Az-

63

el tt csak nagyon kevés apró jel utal arra, hogy mi fog történni. Amikor azonban fiúból férfivá érik valaki, a farkas, aki addig a mélyben szunnyadt, a felszínre tör. – Te múlt éjjel változtál át el ször – vette át a szót Lucien. – Szerencsére egyedül voltál a szobádban. Bele sem merek gondolni, mi történt volna egyébként. Ahogy már mondtam, a szüleid halála óta folyamatosan figyeltelek és védelmeztelek. Abban bíztam, hogy közbe tudok lépni, még miel tt ez a pillanat elérkezik, de erre sajnos nem volt lehet ség. Nagyon sajnálom, ami veled történt. Ez teljesen az én hibám, csak remélni tudom, hogy megbocsátasz nekem. – Miért, mi történt az éjjel? – kérdezte Trey. A hangja vékony volt, és bizonytalan. – Kérem, mondják, hogy nem öltem meg senkit! – Dehogy! Természetesen semmi ilyesmi nem történt – szólt Lucien, és kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a fiút, de félúton megállt és visszahúzta – megérezte, hogy milyen sérülékeny volt abban a pillanatban Trey. – Nem engedtük volna, hogy ilyesmi történjen. Tom emberei folyamatos megfigyelés alatt tartották az otthont, amióta három évvel ezel tt odaköltöztettek téged. Alexa el re figyelmeztette ket a tegnap éjszakai eseményekre. Alexa adottsága, hogy megérzi a váratlan történéseket, amelyek vérfarkasokkal, vámpírokkal, démonokkal vagy bármilyen alvilági lénnyel kapcsolatosak. Minden ilyen lény, amikor ebben világban van, kibocsát egy jelet, amelyet Alexa képes felfogni. Így lett figyelmes a te jeledre is. Tom egyik embere végig figyelt téged, és gondoskodott arról, hogy ne tehess kárt sem magadban, sem senki másban. Kitörtél a szobádból, és szabadon portyáztál néhány óra hosszáig, majd kevéssel hajnali négy el tt visszatértél a szobádba. Végigkövettük az utadat, Tom emberei igen alaposak. Lucien mély leveg t vett, miel tt folytatta volna.

64

– Tudnod kell, hogy a likantrófiának két formája van. Az egyik, amely sokkal veszélyesebb arra nézve, aki átváltozik, a vérfarkas. Ha a likantróf vérfarkassá változik, az emberség minden nyoma elvész bel le. Egy hatalmas, er s, állatias farkas lesz bel le, amit a vad ösztön hajt csupán, hogy üldözze, elejtse és a legvérszomjasabb módon szétmarcangolja a prédáját. Akárhányszor ebbe a formába változik az ember, a farkas énje egyre er sebb és hatalmasabb lesz, amíg végül teljesen felemészti, elvadítja az embert, és az ösztönök átveszik az irányítást. Onnantól fogva a telihold ellenállhatatlan hatással van rá, és örökre engedelmeskednie kell a gonosz er nek, ami benne tombol. A vérfarkasállapot a likantrófia természetes, normális formája. – A másik forma – folytatta apja helyett Alexa – neve bimorfizmus. Ilyenkor a likantróf egy félig ember, félig farkas formába változik. Két lábon, felegyenesedve jár, de máskülönben a teste farkas formájú. Tudatosan, értelmesen tud gondolkodni, és képes uralni a mély, állatias ösztöneit is. Emberfeletti ereje lesz, és a végletekig kifinomult, érzékeny hallása, szaglása és látása, melyek sokszor szinesztéziában m ködnek… – Az meg mi a csuda? – kérdezett közbe Trey. – Egy olyan állapot, amikor például a szagokat színekként vagy hangokként fogod fel – magyarázta el Lucien, miel tt Alexa folytatta volna. – Különlegesen er s öngyógyító képességed lesz, azaz, bocsánat, nem neked, a farkasembernek, és ezért majdhogynem lehetetlen megölni. És, nem úgy, mint a vérfarkasok, a farkasember tudatosan változtat alakot, amikor csak akar, függetlenül attól, hogy nappal van, vagy éjszaka, vagy a holdnak melyik fázisa éppen. Trey felidézte azt a káoszt, amely aznap reggel a szobájában fogadta. Már akkor is ráébredt, milyen hatalmas er kellett ahhoz, hogy a sportcip it úgy szétszaggassa valaki, és eszébe ju-

65

tottak az ablak fémkeretén és a vakolaton lév karmolás nyomok is. A hideg futkározott a hátán. – A láncot, amit adtam neked, az édesapád hordta. Ez egy igen si talizmán, az amulettben szárított farkasöl sisakvirág van, ami segít, hogy szabályozni tudd az átalakulást. Ameddig ezt hordod, csak a farkasember-állapotba fogsz változni, amelyet Alexa leírt, és nem a vérfarkasformába. Így segít meg rizni emberi mivoltodat. – Itt rövid szünetet tartott, állta a fiatal fiú lángoló tekintetét, majd így folytatta: – Nem fog megakadályozni minden akaratlan átváltozást, ami akkor következhet be, ha nagyon felizgatod magad vagy veszélybe kerülsz, de segít abban, hogy te irányíthasd ezt az öröklött képességedet. – Csinálok magunknak egy jó kis teát – jelentette be Tom, felállt, és kiment a szobából. – Van erre valami… gyógymód? – kérdezte Trey. – Nincsen. Ez nem betegség, Trey, bár elhiszem, hogy te most annak érzed. De te egy farkasember vagy, ezt tudomásul kell venned, és meg kell tanulnod együtt élni az adottságoddal. Trey a férfiról a lányra nézett, majd vissza, és kétségbeesetten keresett az arcukon valami apró jelet, amib l kiderülhetett volna, hogy ez az egész csak egy beteg vicc volt. – Farkasember – nyögte ki végül. – De hogyan…? Úgy értem, ez nem lehet… Lehetetlen… – Tessék – hajolt el re Lucien, és Trey elé tolta az asztalon fekv könyvet. A fiú felemelte a régi kötetet, megfordította, és elolvasta a borítón álló kopott bet ket. Sabine Baring-Gould: Vérfarkasok könyve. – Ebb l nagyjából mindent megtudhatsz az „állapotodról”, amit szeretnél. Van itt, a könyvtárban még számos másik kötet, amit elolvashatsz, ha kedved tartja, de ez a legátfogóbb. Nem tankönyv vagy lexikon ugyan, de nagyjából megismerheted bel le a fajtád történetét. Sok kérdésed lesz

66

még, rengeteg kérdésed. Kérlek, fordulj hozzánk bizalommal, Alexa és én mindent elkövetünk majd, hogy az összesre választ adjunk. Trey sem szólni, sem mozdulni nem tudott, úgy érezte, hogy nagyon ostobán festhet, ahogy bambán a semmibe bámul, leesett állal. Igyekezett meghatározni azt az érzést, ami teljesen betöltötte. El ször nehezére esett, de nemsokára rájött, hogy már érezte ugyanezt korábban is. Kétségbeesés volt, teljes reménytelenség. Akkor érzett így utoljára, amikor a nagymamája meghalt. Most, ugyanúgy, mint akkor, ez az érzés teljesen a hatalmába kerítette, kiölt bel le minden mást, és teljesen kiüresítette a lelkét. Trey bénultan ült. Tom lépett a szobába. Trey fel sem nézett rá, csak akkor, amikor a csend a szobában már elég kínossá vált. Az ír férfi arckifejezése nem jósolt semmi jót. – Épp most hívtak telefonon – mondta a fiúnak. – Lehet, hogy jönnöd kéne, hogy megnézd, mi van a hírekben. – Majd, halkan mormogva hozzátette: – De az is lehet, hogy most nem kéne.

67

7 Lucien lába földbe gyökerezett, amint kiléptek a nappaliba, és meglátta a tévét. Az egyik hírcsatorna ment, a képerny alján szöveg futott, a bal fels sarokban pedig felirat jelezte, hogy rendkívüli híreket adnak éppen. – A rend rségnek még mindig nem sikerült pontosan kiderítenie, hogy hányan voltak az épületben, amikor kitört a t zvész… – mondta a riporter a csatorna nevével felcímkézett mikrofonba egy rend rségi kordonnal lezárt terület el tt állva. A háta mögött t zoltóautók álltak, épp egy újabb kocsi gördült be a képbe, t zoltók ugráltak le róla, és kezdték végezni a munkájukat, amit már ezerszer begyakoroltak azel tt. Trey zsibbadtan nézte, ahogy a véd ruhába öltözött férfiak a fecskend vel küzdenek, és a lángok felé irányítják, majd tartják, amíg valami fehér, habos anyag lövell a t zre. A kamera el tt álló riporter felhajtotta a kabátja gallérját és összehúzta a vállait, hogy védje magát a lángok éget erejét l. – A t zoltók már órák óta küzdenek, hogy visszaszorítsák a lángokat. T zoltósági forrásaink alapján jelenleg még nem lehet kizárni a gyújtogatást sem. Trey látta a képerny n, ahogy egy rend r hátrébb toloncol néhány bámészkodót, akik a csíp s éjszakai hideg ellenére öszszesereglettek a látványosságra. Ahogy a csoport hátrébb húzódott, meglátott a t zoltóautók között egy kis, rikítózöld kocsit a parkolóban. Wendy ezt az autót a mamájától vette meg, amikor megkapta az állást a nevel otthonban. A harmadik munkanapjára már

68

ezzel érkezett, nagy boldogan, és éppen arra a helyre parkolt vele, ahol a kocsi most állt. A srácok azonnal csúfolni kezdték a kocsit a színe miatt, Breki-mobilnak nevezték, de Wendy velük együtt nevetett csak a viccen, és elmondta, mennyire büszke és boldog, hogy megvette ezt a kocsit. Még nevet is adott neki, tolult fel az emlék Treyben: Priscillának hívta. – Az els jelentések szerint tizenkét gyermek és öt nevel tartózkodott az otthonban, amikor a lángok fellobbantak. Nem tudjuk, sikerült-e valakinek kimenekülnie a t zb l. A Sky Newst Gil Fox tudósította az Almásliget Nevel otthon el l. A tévében visszakapcsoltak a stúdióba, ahol egy t zvédelmi szakért kezdett beszélni, de ezt Trey már nem hallotta. Számára a világ megállt, csak a szörny kép játszódott le a szeme el tt újra és újra, ahogy a lángok eddigi otthonának a tetejét nyaldosva törtek az ég felé. Utálta a nevel otthont, utálta, hogy ott kellett élnie, abban a steril, szeretet nélküli környezetben, amikor a más gyerekek, akik szerencsésebbek voltak, és nem árvultak el, vagy nem hagyták magukra ket a szüleik, rendes otthonokban éltek. De most, hogy látta, ahogy a ház a t z martaléka lett, és hallott a pusztulásról és tragédiáról, amit a lángok okoztak, hirtelen… egyedül érezte magát. Gyökértelennek és elveszettnek. Most már senkije nem maradt. Nem volt senki és semmi, amihez tartozott volna, amihez kapcsolhatta volna az életét, amiben megkapaszkodhatott volna. Most talán még inkább egyedül érezte magát, mint a nagymamája halála után. A fejét a tenyerébe temette, és igyekezett visszaszorítani a lelkében a sötétséget, ami rátört és egyre csak növekedett. Hirtelen éles, szaggató fájdalmat érzett a hasában, ami azonnal szétterjedt minden sejtjében, mint a t z, ami az otthonát emésztette fel. Magas, vinnyogó hangon felvisított és térdre esett, miközben karmolta magát, hogy letépje magáról a b rét,

69

ami annyira fájt, mintha ezer rozsdás szöget vájtak volna bele. – Gyorsan! – kiáltott fel Lucien. – Átváltozik! Biztonságba kell helyeznünk! Lucien és Tom azonnal a fiú mellett termett, hogy talpra állítsák, de Trey akkor már a padlón vonaglott, és vadul kapálózott, ütött és rúgott minden irányba. Lucien, mintha nem is tör dött volna a veszéllyel, ami ezzel járt, a fiú fölé hajolt, és felemelte, mintha csak egy játék baba lett volna. Nem tör dött az ütésekkel és rúgásokkal, amik a testére záporoztak. Az egyik ökölcsapás hosszan felszakította a rét a szeme alatt, de Lucien meg sem rezzent, csak letette Treyt az egyik székbe. – Segítened kell neki – fordult a lányához. – Nem készült fel egy újabb átváltozásra, még nem. Ilyen körülmények között ez végzetes lehet, még túl gyenge és bizonytalan. Kérlek, próbálj meg segíteni rajta! Trey arca teljesen eltorzult a fájdalomtól. Teste verejtékben úszott, a b re vörös volt, és forróság öntötte el. Vadul dobálta magát, és félelmetesen vonaglott a székben. Tom aggódó arckifejezéssel nézett Lucienre, de mindketten tehetetlenül álltak a fiú két oldalán. Trey vicsorgott, az ajkai görcsösen rándultak össze, ahogy leveg ért kapkodott. A kezei és az ujjai merev görcsbe álltak, mintha egy láthatatlan teniszlabdát markolt volna meg, és éppolyan ég vörösek voltak, mint az arca. Ujjainak végén, a húsból nagy, fekete karmok törtek el , olyanok voltak, mint egy rák ollói. A b réb l er s, fekete sz rszálak bújtak ki, és gyorsan n ttek. Trey újra felordított, és hátradobta a testét, a szék támlájának vetve magát, olyan er vel, hogy a faeresztékek nyöszörögtek, és majdnem széttörtek. A kezét ökölbe szorította, a markából vércseppek szivárogtak, ahogy az el tör karmok a tenye-

70

rének húsába vájtak. Alexa letérdelt a fiú elé, a tenyerével leszorította a lábait. – Trey, figyelj rám! Alexa vagyok. Trey hallotta a fejében a lány halk, nyugodt hangját. A benne kavargó sötétségen egy halvány, rózsaszínes fénycsóva tört át, és szalagként lobogni kezdett. Újra érezte azt a gyengéd, de kitartó nyomást a gondolataiban. – Neked kell irányítanod, ami történik, Trey! Er sebb vagy, mint az er k, amelyek rád törtek és áramlanak benned. Meg tudod ket állítani. De át kell venned az irányítást! Ha most vérfarkassá változol, a szívedben a haraggal és keser séggel, el sem tudod képzelni, milyen nagy baj lehet. Könnyen megölhetsz mindannyiunkat. Kérlek, Trey, küzdj, és irányítsd te, ami veled történik! Lucien és Tom nem tudott mit tenni, csak álltak és nézték, ahogy a fiú teste görcsbe rándul. Az arca kezdett eltorzulni, az orra körül az izmok megfeszültek, a b re csillogni kezdett, ahogy az orra egyre jobban kiemelkedett az arcából. Egy újabb fojtott kiáltás, és Trey ajkai kifordultak, alatta a fogai egyre nagyobbak és félelmetesebbek lettek. – Trey, próbálj nyugodtan lélegezni, és kövesd a hangomat. Kivezetlek a sötétb l. Ez az, lélegezz… Kövesd a hangomat! Trey tudatában a rózsaszín szalag ezüstösen kezdett csillogni, majd egyre nagyobb arany és narancssárga csillogás vette körül. Az élénk árnyalatok, amelyeket Trey Alexa hangjához kapcsolt, fokozatosan kiszorították az agyából a kavargó fekete és vörös felh ket. A fájdalom enyhülni kezdett, a fiú izmai elernyedtek, míg végül Trey er tlenül a székbe roskadt. Alexa felegyenesedett a fiú felett, aki rongybábuként hevert a szétzúzott székben, és igyekezett nyugodtabban, szabályosabban lélegezni, de még így is hörögve kapkodott leveg után. Végül megnyugodott, és kinyitotta a szemét.

71

Lucien közelebb lépett hozzá, fölé hajolt, a szemébe nézett, majd megkönnyebbülten felsóhajtott, és a fiú homlokára tette a tenyerét. – A ver fényes frászt hoztad ránk, fiam – jegyezte meg. – De az önuralom, amit az imént tanúsítottál, ékesen bizonyította, hogy ura vagy a benned forrongó er knek. Trey, az édesapád most nagyon büszke lenne rád. – Na, akkor hozom azt a teát – jelentette be ismét Tom, és visszavonult a konyhába. Trey felemelte a kezét, és a tenyerén lév sebekre nézett. A vágások mélyek voltak, de már nem véreztek, és úgy t nt, mintha félig össze is forrtak volna. Közelebb emelte a tenyerét a szeméhez, hogy alaposabban megvizsgálja, és úgy t nt neki, mintha látná, amint a sebek szélei gyorsan összezáródnak. Amikor kés bb, egy óra múlva újra megnézte a vágásokat, már nyomuk sem volt. Az egyetlen emlék, ami megmaradt bel lük, a csuklójára száradt, elkent vér volt. – A nevel otthon… – suttogott Trey. – Mind meghaltak, ugye? – Igen, Trey – válaszolt Lucien –, attól tartok, hogy nem voltak túlél k. – A hangja csendes volt, és szintén szomorú. – Nagyon sajnálom. – Engem akartak elkapni? – Igen, Trey. A többi feln ttet és gyermeket csak melléktényez nek, járulékos veszteségnek tekintették, és igazából téged akartak eltenni láb alól. Ami azt illeti, a t z azon kevés módok egyike, ahogyan a fajtádbelieket meg lehet ölni. Trey arcán szomorú mosoly villant át, de azonnal el is t nt. – A fajtámbelieket – ismételte meg halkan. Felemelte a fejét, és Lucien szemébe nézett, aki még mindig ott állt felette, aggodalmas arccal. – Tudja, hogy ki tette ezt, Lucien? – Igen, tudom. De azt hiszem, számodra most az lenne a leg-

72

jobb, ha lepihennél, és… – Nem! Tudni akarom, hogy ki a felel s ezért, hogy ki volt képes ilyesmit tenni! – Kérlek, bízz bennem! Most pihenned kell. Holnap elmondok mindent, amit tudok, ígérem. De most pihenned kell – Lucien a fiú felé nyújtotta a kezét, és miután Trey megfogta, gyengéden felsegítette a székr l. Trey megállt, és felemelte a kezét, hogy minden további segítséget elhárítson. – Rendben – szólalt meg, de elakadt. Le kellett nyelnie feltör könnyeit és er t venni magán, hogy ne fakadjon keserves sírásra. – Oké, úgy lesz, ahogy szeretné. De miel tt elmegyek, meg akarom tudni a nevét legalább. Aztán holnap majd elmondhatja a többit, de tudnom kell a nevét. Határozottan nézett a vámpírra, aki egy ideig állta a tekintetét, majd bólintott. – Egy különlegesen er s vámpír felel s ezért, és még sok más fájdalomért és keser ségért ezen a világon. A neve Caliban. – Megállt, és keser en nézett Treyre, amit l a fiú nagyon kényelmetlenül kezdte érezni magát. Végül hozzátette: – A testvérem.

73

8 Trey az ágyán fekve a könyvet lapozgatta, amit Lucient l kapott az este. Újra átfutotta a farkasemberekr l és vérfarkasokról készült régi rajzokat. A könyv nagyrészt a különböz népek vérfarkasokról szóló legendáit írta le. Trey becsukta és félredobta a kötetet, ahogy el tte már számtalanszor az éjjel és reggel. Alig egy órát aludt az éjszaka. Ahányszor csak becsukta a szemét, szörny séges képek jelentek meg el tte. A t zb l sikoltozva menekül , ég barátait látta maga el tt. Hajnalban egyszer ki kellett rohannia hányni, annyira megviselték a borzalmas gondolatok. Semmi sem volt már olyan, mint korábban. Egész életében kalandokra vágyott, semmit sem akart jobban, mint kikerülni a hülye házszabályok és a buta gyerekek közül, akik azt képzelték, hogy ha mindenben engedelmeskednek, akkor majd kapnak egy szeret családot. Ezentúl jobban kell vigyáznom, mit kívánok – gondolta, és szomorúan elmosolyodott. Üresnek érezte magát. Soha nem is képzelte, hogy ennyire magányos lehet, hogy ilyen egyedül érezheti magát valaha is. Mindig is magának való volt, megtartotta a távolságot másoktól az otthonban és a suliban is. Hozzászokott a magányhoz, az már nem is aggasztotta. De ez most más volt. Úgy érezte, mintha a kegyetlen végzet nem elégedett volna meg azzal, hogy elveszi a szüleit és a nagymamáját, még jobban a tudtára akarta volna hozni, hogy mindig is magányos marad. A francba is, most megtudta, hogy még csak nem is ember! Eh-

74

hez képest az, hogy a fajának utolsó egyede, már csak az utolsó csepp volt a pohárban. A könyvért nyúlt, de meggondolta magát, és inkább az éjjeliszekrényen hever jegyzetlapot húzta maga elé. Korábban, amikor elkeseredetten próbálta ki zni a t z képeit a fejéb l, elkezdte kijegyzetelni a könyvb l, amit megtudott a farkasemberekr l, és leírni a kérdéseit, amiket fel akart tenni Luciennek és Alexának. Átolvasta a kézzel írt sorokat. Farkasos tények

Háromféleképpen válhat valaki vérfarkassá: Egyik vagy mindkét szül

vérfarkas (nagyon ritka), túlélni egy farkastámadást (ez is

ritka), varázslat eredményeképpen (Ez igaz?)

Ember gyakorlatilag képtelen megöli a vérfarkast. A sebek fájnak,

de nem okoznak halált. A vérfarkasok megölésének módjai: lefejezés, elégetés, vízbe fojtás, a testet annyira összezúzni (pl. robbantással), hogy az ne legyen képes meggyógyítani magát, mint a többi seb esetén.

A vérfarkasokat a telihold irányítja, de néhány öreg, tapasztalt

vérfarkas állítólag máskor is átváltozott már.

A várfarkasok alvilági lények (?), mint ilyenek az alvilágba tar-

toznak – Ez micsoda?

Vérfarkasos hiedelmek

Ezüst pisztolygolyó/karó/nyíl/kard az egyetlen módja, hogy megöljenek egy vérfarkast. A mutató- és a középujj ugyanolyan hosszú. Hajlam az epilepsziára. Szeretik a nyers húst. Vörös hajúak. Vissza-

változnak emberré, ha vasat vagy acélt vágsz a fejükhöz. (Ez mid tök hülyeség.)

75

Kérdések Alvilág

Amulett és telihold

Mi történt a többi vérfarkassal? Tényleg én vagyok az utolsó? Theiss-legenda – ez mi?

Fontos: kérjek Lucient l egy könyvet a vámpírokról is!

Felsóhajtott és felült az ágyban. A faliórára nézett. Hajnali négy óra volt. Trey éppen indult volna letusolni, hogy utána talán kimenjen a nappaliba és megnézze a legújabb híreket, amikor leheletfinom kopogást hallott az ajtaján. Egy pillanatig fülelt, mert nem volt benne teljesen biztos, hogy tényleg kopogtak-e, de amikor neszt hallott az ajtó mögül, megszólalt. – Tessék! Lucien nyitotta ki az ajtót, és belépett. Szürke, b flanel nadrágban volt, és egy fekete, V-nyakú pólóban. Kezében egy zölg csésze. – Nagymama, mit l ilyen jó a füled? – kérdezte egy bátortalan mosollyal. – Gondoltam, hogy ébren vagy, de nem tudtam, hogy nem akarsz-e inkább egyedül lenni. – Semmi baj, szívesen beszélgetnék most valakivel. És úgy nik, ezen a téren a lehet ségeim elég korlátozottak, ráadásul gyorsan csökkennek is. Az ajtajában álló, teáscsészét szorongató vámpírra nézett, és szíve szerint könyörögni kezdett volna neki, hogy állítsa meg ezt az egészet, hogy adja vissza neki a korábbi, unalmas kis életét. t akarta okolni mindazért, ami vele történt, de a szíve mélyén tudta, hogy Lucien nem tehet semmir l, s t: hogy ez a

76

teázó vámpír most már az egyetlen, aki segíthet neki, hogy valamiféle normálishoz közeli életet éljen. Lucien fürkész tekintettel nézett a fiúra, majd, mintha olvasott volna a gondolataiban, bólintott. A teáscsészét letette az ajtó mellett álló komód tetejére, és a lábával kitárta az ajtót. – Kérlek, Trey, gyere velem – szólt. – Azt javaslom, vedd fel a köntösödet is. Az ajtóban el reengedte a fiút, és a fejével a konyha felé intett. Amikor odaértek, a vámpír kinyitott egy tolóajtót a hatalmas üvegfalon, és kilépett az erkélyre. Mindketten nekid ltek a szélén körbefutó fémkorlátnak. Lenéztek az alattuk hömpölyg Temze vizére. A hold még fenn volt az égen, ezüstös fényét a széles folyó fodrozódó vize úgy verte vissza, mint egy ezernyi cserépre tört tükör. A város még szunnyadt, és bár egy olyan hatalmas metropolisz, mint London, soha nem alszik igazán, csak kevés mozgást láttak a folyó mellett futó gát két oldalán. – El ször is, Trey – törte meg a csendet Lucien –, megtiszteltetésnek érezném, ha mostantól kezdve tegeznél. – Köszönöm – bólintott Trey. – Van valami, amiben segíthetek? – Miért akar megölni engem Caliban? – bukott ki a kérdés Treyb l. A vámpír elgondolkozott a válaszon, majd így szólt: – Leginkább talán félelemb l. Már ha egy hozzá hasonló lény ismerheti a félelmet. Tudod, nagyon kevés olyan dolog van, ami igazából árthat egy vámpírnak, és te vagy az utolsó leszármazottja azoknak, akik ezt megtehetik, és sok éven keresztül eredményesen meg is tették. Ezért fektetett annyi er t abba, hogy kiirtsa a te fajtádat. A fajtiszta, született vérfarkasok azel tt is kevesen voltak, de Caliban módszeresen vadászott rájuk, és megölte majdnem mindannyiukat. – Lucien Treyre nézett, és a fiú egy pillanatig úgy látta, mintha a szemében valami

77

ismeretlen fény csillant volna meg. – De csak majdnem. – De… – Olvastad a könyvben a Theissr l szóló részt? – Azt, amelyik alá volt húzva? Igen, olvastam. – „Én és a testvérem Isten serege vagyunk” – kezdett idézni Lucien a könyvb l fennhangon, miközben a vizet nézte. – „Mi vagyunk a harcosok, akik harcba szállunk a démonokkal, hogy a gonosz ne taszíthassa az alvilágba a Föld népét.” Ezek Theiss szavai voltak, melyeket a bíróságon mondott, miel tt boszorkányságért elítélték. Máglyán égették el. – Nagyon sajnálom, Lucien, de mi köze van ennek… – Rajtad áll, hogy hiszel-e Theiss legendájában, vagy sem. megjövendölte, hogy egyszer egy vezére támad az alvilágnak, aki elég hatalmas lesz ahhoz, hogy támadást indítson az emberiség ellen, és végezetül térdre kényszerítse. Akkor az emberekb l nem lesz más, csak táplálék, amit a démonok és mágusok kedvükre fogyaszthatnak. Theiss azonban azt is megjósolta, hogy egy farkasember, egy fajtiszta farkasember állítja majd meg ezt az alvilági lényt. A bátyám hisz ebben a legendában. S t, mi több, azt hiszi, hogy a benne szerepl alvilági vezér, és te vagy a likantróf, aki majd az útjába áll. Trey hallotta, ahogy a vér a fejébe tolul, még a szél süvítése sem tudta elnyomni a szívverésének zaját. – Én csak egy gyerek vagyok… – Igen, ezt már mondtad – vágott a szavába Lucien. – Én pedig azt válaszoltam, hogy többé nem vagy már „csak egy gyerek”. Hatalmas er lakozik benned, és rajtad áll, hogy hogyan kamatoztatod ezt a tehetségedet. Mindketten csendben maradtak, Trey igyekezett megemészteni mindazt, amit az imént hallott. Ha ez igaz, akkor az élete tényleg nagy veszélyben forog, csak azért, mert egy pszichopata vérszívó elhitt egy történetet, amit egy rült jósolt meg több

78

száz évvel ezel tt. – Hogyan haltak meg a szüleim? – tette fel végül a kérdést Trey. Ha Lucient meg is lepte a hirtelen témaváltás, az arca semmit sem árult el ebb l. – Meggyilkolták ket – szólt. Arcát a szélnek fordította, és pislogni kezdett, ahogy az er s szél az arcába csapott. – Édesapáddal egy küldetésre mentünk. Riadóztatták minket, hogy egy különösen veszélyes dzsinn jutott ki az alvilágból az emberek közé. A démon túl hatalmas volt ahhoz, hogy egyedül elbírjak vele, ezért, bár korábban megfogadtam, hogy nem zaklatom többé a szüleidet, segítségül hívtam apádat. – A vámpír csendben maradt egy kis ideig, és meredten nézte a vizet. – Caliban ölte meg az édesanyádat, amíg apád és én távol voltunk. Amikor édesapád megtudta, mi történt, üldöz be vette Calibant, hogy megbosszulja anyukád halálát. Végül, három hónapi kutatás után a nyomára bukkant Tahiti szigetén. Egymaga utazott oda, és öszszeszedett egy csapatot, hogy szembeszálljon Calibannal. Nem szólt nekem, mert tudta, hogy én nagyobb óvatosságra inteném és lelassítanám. Lucien újabb szünetet tartott, ápolt körmeivel dobolni kezdett az üreges alumíniumkorláton. – Az apád rossz szövetségeseket választott maga mellé, akik, miel tt még megtámadták volna a bátyámat, ellene fordultak. Treyre nézett, azon t dött, mennyit mondhat el a valóságból anélkül, hogy összetörné a fiatal fiút, majd így folytatta: – Lefejezték, és a testét elégették a közeli Moorea szigetén. Amint megtudtam, mire készül apád, és hol van, azonnal utánaindultam, de kés n értem oda. már halott volt, a bátyám pedig elmenekült. – Az anyámat miért? mit tett?

79

Lucien megrázta a fejét. – A világra hozott téged. Trey igyekezett felfogni mindezt. A fémes fényben úszó várost nézte, és nem érezte azt a megrenget sokkot, amire számított. Igaz, eddig úgy tudta, hogy a szülei egy autóbalesetben haltak meg, de most, hogy az igazságra fény derült, csak hatalmas ürességet érzett a lelkében, amin semmi nem tudott már áthatolni. Trey a mellette álló lényre nézett. Nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy ez a valami egy vámpír, egy vérszomjas, gy löletes szörny. Ugyanakkor ett l a lényt l csak tiszteletet és szeretetet kapott, amióta el ször találkoztak. Egyszer en nem tudott mit kezdeni azzal a sok mindennel, amit hallott és tapasztalt. Azt azonban pontosan érezte, hogy valami alapvet en megváltozott benne, hogy már soha nem lehet ugyanaz az ember, aki ezel tt volt. Lucien végignézett a fiún, és, mintha megérezte volna a keservet és bánatot, ami feltolult benne, szomorúan bólintott. – Tudom… – szólt halkan, és kinyújtotta a kezét, hogy megveregesse Trey felkarját. – Nem, nem tudod! – mordult fel a fiú. Lucien kezére meredt, amivel a korlátot fogta. Megbámulta a sima kézfejet és a tökéletesen manik rözött körmöket. – A vámpírok nem tudják változtatni az alakjukat, ugye, Lucien? Lucien ránézett, és egy pillanatra összeráncolta a szemöldökét. – Nem, nem tudják. Mi köddé tudunk válni, amit mások úgy látnak, mintha teleportálnánk, így kis távolságon belül képesek vagyunk elt nni az egyik helyen, és majdnem azonnal megjelenni egy másikon. De mindig is meg rizzük a vámpírformánkat. A denevérek, sajnálatos módon, csak Hollywood találmá-

80

nyai. Miért kérdezed? – Csak, mert azt hittem, hogy a vámpíroknak nagy szemfogaik és karmaik vannak, ahogy a filmekben és a könyvekben szerepelnek. Az ilyen dolgok, azt hittem, jól jönnek egy éjszakai vérszívó gyilkosnak. Amint kimondta, már sajnálta, hogy ilyen bántó hangnemben szólt Lucienhez. A férfi nem tett semmit, amivel kiérdemelte volna ezt a bánásmódot, valami mégis arra ösztökélte Treyt, hogy fájdalmat okozzon neki. – Azokat már régebben eltávolíttattam – válaszolt Lucien. – És miel tt megkérdezed, igen, még mindig szükségem van mindennap egy adott mennyiség emberi vér elfogyasztására. De szerencsére a számos üzleti érdekeltségem között tulajdonosa vagyok egy vérvizsgáló laboratóriumnak is Oxford küls részén, ily módon folyamatosan és nagy megbízhatósággal biztosítva van számomra a vérellátás. Alexának azonban, mivel csak félig vámpír, tökéletesen elég, ha naponta a vérébe juttat egy adag hemoglobin-preparátumot. Ezt egy s rített leveg s fecskend segítségével maga adja be magának mindennap. Emellett – folytatta – a karmok azokra az id kre emlékeztettek, amelyeket szívesen kitörölnék az emlékezetemb l. Amikor fiatalabb voltam, még követtem az ösztöneimet, amelyek miatt félik a fajtámat az emberek. Fiatalkoromban sok szörny séges dolgot tettem, Trey, és most ezekért vezekelek. A munka, amit végzek, amit az apád is végzett, arra szolgál, hogy jóvá tegyem a korábbi szörny séges cselekedeteimet. – Azok az emberek a nevel otthonban… – nézett le a földre Trey. – Sokan közülük jó emberek voltak. Mint Wendy, és… és k mind miattam haltak meg! – Ez nem a te hibád volt, Trey – emelte fel a hangját Lucien. – Soha ne is gondolj ilyesmit. Ha te is ott lettél volna velük, és nem itt, most a te hamvaid is a barátaid hamvai között lenné-

81

nek. Ha valóban tisztelegni akarsz az emlékük el tt, csatlakozz hozzánk, és segíts megfékezni a bátyámat és gonosz er ket! Trey megborzongott, amikor a folyó fel l érkez , metsz szél végigsüvített az erkélyen, magával hozta a víz fémes illatát, és belekapott a köntösébe. – Mi történt velem tegnap este? – kérdezte Trey. – Miért kezdtem el átváltozni? – Az er s érzelmek hatására vérfarkassá kezdtél változni. Ez megtörténhet, és meg is fog történni veled, bár nagyon ritkán, ahányszor csak megrázó pillanatokat élsz át. De, mint ahogy azt meg is tapasztaltad, képes vagy rá, hogy leküzdd magadban ezt a változást. Meg kell mondanom szintén, igen figyelemreméltó dolog, hogy ilyen fiatalon, a likantrófiában ilyen gyakorlatlanul is képes voltál ekkora önuralmat gyakorolni. Trey visszaemlékezett az élményre, majd megszólalt. – A fájdalom, Lucien… az a fájdalom elviselhetetlen volt. Olyan volt, mintha elevenen megnyúztak volna, a testemben minden egyes sejt lángolt, mintha elégtem volna. Nem hiszem, hogy képes lennék többször is, újra és újra kiállni egy ilyen fájdalmat. Akkor inkább meghalok. Lucien bólintott, megértette, hogy mire akar kilyukadni a fiú. El rehajolt, és az ujját beakasztotta a Trey pizsamája alatt lógó láncba. Gyengéden kihúzta, míg az ezüstlánc megfeszült, és az amulett szabadon lengett a végén. – Legközelebb, ha önszántadból fogsz átváltozni, nem fog ennyire fájni – a vámpír elengedte a láncot, ami visszahullott, Trey mellkasára, majd a két kezét a fiú vállára tette. – Az amulett segíteni fog, de neked is meg kell tanulnod kezelni a képességedet. Hidd el, ha begyakoroltad, egy pillanat alatt változol majd emberb l farkassá, és vissza – csettintett egyet a fiú füle mellett –, ilyen egyszer en. Hátralépett, és kinyitotta az ajtót.

82

– A kiképzésed ma délután kezd dik. Azt akarom, hogy önszántadból változz át. Akkor végre meglátjuk a farkast, ami benned rejt zik. Ami engem illet, már kíváncsian várom! Fel foglak készíteni mindenre, ami rád vár. Nemsokára újra beszélgetünk még! Nagyon sok mindent kell neked elmondanom Calibanról is, hogy megtudd, mivel állsz szemben. Hátat fordított, és bement a szobába. Trey visszafordult a folyó felé, és összehúzta magán a köntöst, hogy megvédje magát a víz fel l süvít szélt l. Egy uszály küzdött az áramlattal a fekete folyón, ronda hullámokat hagyva maga után. Trey nézte, ahogy a vontató er lködött, míg végül elt nt messze a bal oldalon, a kanyarban. „Meglátjuk a farkast, ami benned rejt zik. Ami engem illet, már kíváncsian várom!” Na persze – Trey megborzongott. – Idegen az ismeretlenben. Ez a könyvcím jutott hirtelen az eszébe. Néhány hónapja csak, hogy olvasta a könyvet, és most gyászosan elmosolyodott, amikor felidézte, mi lett a f szerepl sorsa a történet végén. Brutálisan meggyilkolták. Azt remélte, hogy nem valami rossz el jel, hogy éppen ez ötlött fel benne. – Hát, Totó, azt hiszem, ez már nem Kansas! – sóhajtott fel, majd sarkon fordult, és követte Lucient.

83

9 Trey visszatért a szobába, és a reggel hátralév részében ott is maradt. Bujkált, és tisztában is volt ezzel, de szüksége volt egy kis magányra, és a szobáján kívül nem maradt más hely a számára. Zuhanyozott, majdnem egy órán át állt a forró vízsugarak alatt, miközben újra és újra végigpörgette magában az elmúlt huszonnégy óra eseményeit. Minduntalan ugyanazokat a kérdéseket tette fel magának, és ugyanazokra a következtetésre jutott. Végül felöltözött, hanyatt feküdt az ágyán, és a plafont bámulta. Tizenegykor halk kopogást hallott az ajtó fel l. – Szabad – kiáltotta, és meglep dött, amikor Tomot látta meg az ajtóban. A magas ír pasas megállt a küszöbön, és csak nézett, mintha nem merné átlépni a küszöböt, ami elválasztotta Trey magányát a ház többi részét l. – Jól vagy? – kérdezte végül. – Azt hiszem, igen – válaszolta a fiú. – A többiek elmentek. Alexa egy barátn jével, Stephanieval vásárolgat, Lucien pedig lement, hogy el készítsen mindent a délutáni kis szeánszhoz. – Fürkész tekintettel nézte egy darabig a fiút, majd így folytatta: – Nem kérsz valamit enni vagy inni? Mrs. Magilton már elment, de hagyott itt neked meg nekem egy nagy rakás szendvicset, kár lenne értük, ha mindet ki kéne dobni a kukába. Azzal félreállt az ajtóból, de nyitva hagyta, és csak egy lépést hátrált.

84

– Különben is, még nem is volt alkalmunk dumálni egy jót. Trey lassan felült, és kikászálódott az ágyból. – Milyen szendvicsek? – kérdezte végül. – Lefogadom, hogy nem tudsz olyat mondani, amit nem csinált volna – mosolyodott el az ír. – Na gyere, nagy nap vár rád ma is, és ahogy az öregem mondta, amikor még élt, üres gyomorral semmit se jó kezdeni. Ezzel hátat fordított Treynek, és a konyhába indult. Trey követte, és leült egy székre az asztalhoz. A teáskannában már fortyogott a víz, Tom pedig két bögrét vett el a szekrényb l, és a mosogató el tt készíteni kezdte a teát. A reggeli lapok ott hevertek az asztalon, mindegyik címlap a nevel otthoni t zesettel foglalkozott. Trey félresöpörte ket, nem akart több rettenetes képet látni. Tom felé fordult, és a férfi széles hátát nézte. – Mióta dolgozik már neki? – kérdezte. Ez a kérdés nagyon foglalkoztatta, mint ahogy az is, amit nem mert feltenni: Hogy bír neki dolgozni? – Jaj, ne magázzál már, borzasztóan idegesít – horkant fel a nagy ember, miközben egy konyhakend t terített a pultra és rátámaszkodott, úgy nézett le a megemelt konyharészb l Treyre. – Amúgy fogalmam sincs. Istenem, sokkal régebb óta, mint ahogy jólesik bevallani. Nyugi, Trey, megbízhatsz benne. Tudom én, hogy ez most olyan, mintha beleestél volna egy nyúlüregbe, és a bedrogozott Lewis Carroll meséjében landoltál volna, de azt tudd, hogy megbízhatsz benne, mert csak a legjobbat akarja neked. Visszafordult, hogy befejezze a teakészítést, és hogy hagyja, hogy Trey nyugodtan végiggondolja a dolgot. – kért meg, hogy csevegj el velem? – kérdezte Trey. – Te jó ég, dehogy! Ilyesmi nem jutna Lucien eszébe. Oké, aggódik érted, attól fél, hogy fogod magad, és továbbállsz,

85

hogy magad fundáld ki a dolgokat, de most már bízik benne, hogy helyrejössz, tudod, miután lerendeztél magadban mindent. Amúgy nagyon nem ajánlanám ezt a továbbállást. A világ fenemód megváltozott körülötted, és szerintem minden segítségre szükséged lesz, amit csak kaphatsz, hogy elbírj ezzel, és hogy túléld. Valami okból Treynek volt egy olyan sejtése, hogy Tom már jó régóta nem beszélt ennyit, mint most. Vajon azért lehetett ez, mert örült, hogy végre van a környéken valaki, aki normális? Mindenesetre, bár Tom elég riasztóan nézett ki, és mogorva is volt, Trey úgy érezte, mellette megnyugodhat kicsit. Talán azért, mert Tom nem akart t le semmit, és úgy t nt, jobban meg is érti t, mint Alexa vagy Lucien. Vagy talán csak azért, mert ez a pasas annyira magabiztosnak t nt, hogy egy kicsi ebb l az önbizalomból átragadt a környezetére is. – Csak valahogy nem érzem magam biztonságban a közelében – jegyezte meg egy id múlva Trey. – Nem tudok ránézni anélkül, hogy eszembe ne jutna, micsoda , és mi mindent tehetett ezel tt. Tom az asztalhoz lépett két bögrével a kezében, az egyiket letette Trey elé, majd felemelte az alufólia borítást egy halom szendvicsr l, ami az asztalon tornyosult. Nagy, lapát kezével levett egy háromszög alakú, kis falatkát a hegy tetejér l, és úgy, ahogy volt, egészben a szájába tömte. – Félsz t le? – kérdezte teli szájjal. – Persze, hogy félek t le – válaszolt Trey –, de nem is ez a baj. Ahányszor meglátom, mindig elönt a düh, és úgy érzem, ki kell engednem valahogy. Pedig én nem vagyok ilyen, Tom. Én nem vagyok egy ideges ember. Tom a nagy halom szendvicsre mutatott, és bátorítóan intett a fiúnak, hogy csatlakozzon hozzá, és egyen vele. Közben szorgosan rágott, Trey pedig nem érezte szükségét, hogy meg-

86

törje a csendet. – Természetes dolog, hogy haragszol Lucienre – szólalt meg végül Tom, miután lenyelte a falatot. – Úgy értem, anyám, el ször gyakorlatilag elrabol az otthonodból, aztán közli, hogy egy vámpír, te meg vérfarkassá változtál, majd szépen elmeséli, hogy az bátyja ölte meg a szüleidet, és hogy ez a báty most rád vadászik, és el akar takarítani a föld színér l. Hát, én nem csodálkozom, hogy az ilyen hírek hozójának nem szívesen küldenél még karácsonyi üdvözl lapot se’! Trey bólintott, majd elvett egy szendvicset a tálról. – Hogyan kezdtél neki dolgozni? – kérdezte. Tom letette a bögréjét, majd az ujját a szájába dugta, és a körmével egy jókora adag beragadt kaját piszkált ki a fogai közül. – Amikor még fiatal voltam, odaát, Írországban, hát, elég rös srác voltam. Tudod, az a kemény legény fajta, amelyik azt hiszi magáról, hogy golyóálló. Nem lehettem kellemes társaság – felemelt egy szendvicset, és a tetejét kezdte nézegetni. – Na mindegy. A lényeg, hogy rossz társaságba keveredtem, és néhányan közülük… szóval nem azok voltak, aminek t ntek. Megrágta a kaját, amit sikerült kibányásznia a fogsorából, és merengve nézett ki az ablakon. – Egy hétvégén bulit szerveztünk a nagybátyám farmján. Az öreg elutazott nyaralni, a miénk volt az egész farm. Úgy volt, hogy szombaton délel tt kimegyek, hogy el készítsem a terepet, összeszedjem a kaját meg a piát. De korán végeztem a melóval péntek délel tt, ezért inkább akkor mentem ki. Éppen bepakoltam a cuccokat a házba, amikor zajt hallottam a cs rb l. Azt hittem, a kölykök szórakoznak, ezért elindultam, hogy megnézzem. Hát, amit akkor láttam, az örökre megváltoztatta az életemet. Treyre nézett, és a fiú elkapta a tekintetét. – Senki sem tudta, hogy a kis bandánk két tagja igazából

87

vámpír. Ez a kett elrabolt egy fiatal csajt, aki épp a lánybúcsújára igyekezett a városba, és azon voltak, hogy megöljék és kiszívják a vérét. Amikor megpróbáltam megmenteni a lányt, rám támadtak, és félholtra vertek. Azt hittem, befejezik a lánynyal, és utána én jövök soron. Könyörtelenül vertek, amíg el nem vesztettem az eszméletemet. Akkor kaptam ezt a kis emléket is, ni – mutatott az elroncsolt jobb arcára. – Ahogy mondtam, nekem ott majdnem végem is lett. Ám éppen, miel tt elájultam, láttam, ahogy belép egy ember. Amikor magamhoz tértem, a két vámpír már nem volt ott, és a férfi azon volt, hogy megmentse a lány életét. Szerencsétlennek már túl kés volt, de a férfi legalább összefoltozott engem, és egészben kivitt onnan. Lucien akkor megmentette az életemet, és ezt több értelemben is mondom. Azóta mellette vagyok. Csend ereszkedett a konyhára, amit csak Tom hangos szürcsölése tört meg. – Köszönöm, Tom – szólalt meg végül Trey. – Mit? – Hogy elmondtad ezt nekem. Köszi. Tom bólintott, majd a szendvicsekre meredt. – No, megeszed még ezeket, vagy hagyod, hogy megszáradjanak? Minden er dre szükséged lesz ám délután! – Mit tervez Lucien délutánra? – kérdezte Trey, és beleharapott egy paradicsomos-sajtos szendvicsbe. Tom csalafinta szeme pajkosan felcsillant. – No, azt majd idejében megtudod!

88

10 Alexa nem sokkal dél után ért haza, alig fért be az ajtón, mindkét keze tele volt nagy szatyrokkal, amiken híres üzletek neve virított. A zacskókat ledobta az ajtó mellett, és hatalmas, fáradt sóhajtással az egyik fotelbe vetette magát. Tom, aki az egyik kis széken üldögélt és újságot olvasott, felnézett rá az ezüstkeretes szemüvege mögül, és elmosolyodott. – No, mi van, Alexa, ma csak kis bevásárlást tartottál? Mi történt? Csak nem megint elérted a hitelkártyád limitjét? – Nem, Tom – válaszolt csíp sen Alexa. – De haza kellett érnem id ben, nem emlékszel? Apa megígértette velem, hogy körbevezetem Treyt a házban, miel tt délután nekiláttok edzeni. Amúgy hol van? – Itt vagyok – lépett a nappaliba Trey. Meglátta a csomaghalmot az ajtó mellett, és halkan füttyentett egyet. – Azta! Hány embernek vettél ruhákat? – Nehogy te is elkezdd! – pattant fel Alexa. – Épp eleget hallom ezt Tomtól! Ami azt illeti, egy kicsit több együttérzést várnék a velem egyid sekt l. Na mindegy. Ezt amúgy neked vettem! Azzal a csomagokhoz ugrott, és az egyik zacskóból el húzott egy rózsaszín-szürke csíkos pulcsit, amit Trey soha életében fel nem vett volna, de talán még halála után sem. – Mit szólsz? – kérdezte. – Tiszta kasmír, egy Paul Smith! Trey Tomra pillantott, aki lehajtotta a fejét, a szemüvegét feltolta az orrnyergére, és az arcát az újságba temette.

89

– Ööö…, izé…, hát, köszönöm, Alexa, ez nagyon kedves t led, de nem hiszem… Szóval egy kicsit túl… csíkos. Mélyen a lány szemébe nézett, miközben ezt mondta, nehogy Alexa meglássa Tomot, aki a székén fészkel dve igyekezett elfojtani a feltör nevetést. A lány megeresztett Tom felé egy kedves mosolyt, majd felpattant, és Treyhez fordult. – Mehetünk? – kérdezte. – Hová? – csodálkozott el a fiú. – A nagy felfedez körútra! Na nem, mintha olyan nagy lenne, és túl sok felfedeznivaló sincs, de apu azt szeretné, ha megmutatnék neked mindent, hogy tudd, mi merre van. – Akkor vezess, Macduff! – szólt Trey. Alexa furán nézett rá. – A nagymamám mondta ezt mindig – tette hozzá mentegezve a fiú. – Ez volt az egyetlen Shakespeare-idézet, amit ismert. – Akkor gyere, legyünk túl ezen, amilyen fájdalommentesen csak lehet! A lifthez lépett, megnyomta a hívógombot, mire az ajtók azonnal kinyíltak. Trey belépett a lány mögött a liftbe, és megállt mellette. Érezte a parfümjének az illatát. Alexa megnyomta az els emelet gombját, és a lift elindult. Trey attól tartott, hogy megsértette a lányt, amikor leszólta a pulcsit, és a kínos csend a liftben csak igazolni látszott ezt. Amikor a lift ajtaja újra kinyílt, egy nyüzsg iroda képe tárult eléjük. Gépelés és telefoncsörgés zsivaja töltötte be a termet. Trey és Alexa kiléptek a liftb l, és végigsétáltak az alacsony falak között, amik elválasztották egymástól a dolgozók bokszait. – Ez itt az apám egyik vállalkozása – jelentette be Alexa –,

90

és az egész emeletet elfoglalja. Nem teszek úgy, mintha tudnám, hogy mi is folyik itt pontosan, de a f munka itt az információgy jtés. A személyzetben az emberek és az alvilági lények aránya úgy harminc-hetven, a többség valamilyen démon. A cég vezet je Tom, és biztos vagyok benne, hogy nagyon szívesen beavat majd a részletekbe, ha érdekel. Ezzel a lány továbbindult, de Trey utánaugrott, és megragadta a könyökét. – Várj egy percet! Azt mondtad, hogy az itt dolgozók nagy része démon? – kérdezte, és bizalmatlanul, a homlokát ráncolva nézett körül, kémlelte az embereket, akik sürögtek és forogtak, végezték a dolgukat. Neki az egész jelenet teljesen szokványosnak t nt. – Hát persze. Egyértelm ! Az alkalmazottaink derítik fel, és akadályozzák meg a gonosz eseményeket, amelyeket az alvilágból átjött lények hajtanak végre a Földön. Ismered a mondást: rablóból lesz a legjobb pandúr! – Állj meg egy percre, kérlek – kapta el újra a lány karját Trey. – Az alvilág és az emberi világ egyszerre léteznek? Mint a párhuzamos világok, ugye? – Valahogy úgy. – És te azt akarod nekem mondani, hogy a démonok és a többi lény átjöhetnek az alvilágból ide? – És viszont is. Az id k kezdete óta vannak kapuk a két világ között. Ráadásul bárki, aki elég hatalmas és képzett a mágia világában, átjárót tud nyitni. – És azt akarod mondani, hogy most, itt is vannak démonok? – lassan körbenézett, és hitetlenkedve csóválta a fejét. – Pedig mindenki annyira normálisnak t nik. Alexa követte a fiú tekintetét, elgondolkodva ráncolta a szemöldökét, majd hirtelen Treyre nézett, és elpirult. – Te jó ég, teljesen elfelejtettem: te nem látod ket, ugye?

91

Jaj, annyira sajnálom! Tiszta hülye vagyok! A démonok egy rejt varázslatot használnak, egyfajta álcaformát, amivel teljesen beilleszkednek ebbe a világba, mert elrejti az igazi alakjukat. Más alvilági lények átlátnak ezen a küls n. Nehéz ezt elmagyarázni, olyan, mintha egy átlátszó próbababában lennének. Egyszerre látod a bábut is, ahogy beszél és mozog, és közben benne a valódi lényt is, és tudod, hogy igazából nem így néz ki. A jó hír az – folytatta –, hogy amikor farkassá változol, te is láthatod majd a démonok valódi alakját. Csak emberként nem. – De te látod ket! Hogy lehet ez, amikor azt mondtad, te nem vagy alvilági lény? – Egy varázslat az egész, amit l az ember is láthatja a démonokat. Elég nehéz varázslat, Tomnak például majdnem egy évig tartott, amíg megtanulta – a fiúra vigyorgott. – Persze nem csoda, Tom utálja a mágiát. Apám egy másik cégénél az egyik feltaláló egyszer összerakott egy felszerelést, amivel mindenki egy alvilági lény szemével láthatta a világot, de bazinagy, ormótlan masina volt, ezért elvetették az ötletet. – Helló, Alexa – integetett neki egy vicces kinézet n az egyik íróasztal mell l. – Á, szia, Ruth! Nagyon szépen köszönöm azokat a kéziratokat, amiket múlt héten másoltál le, nagyon hasznosak voltak! – integetett vissza a n nek Alexa, majd Treyhez fordult. – Ruth nagyon aranyos n , és bármit meg tud neked szerezni ami a kopogószellemekr l és a telekinézisr l szól. – démon? – kérdezte halkan Trey, és a kövérkés, nyári ruhás n t fürkészte. – Nem, Ruth ember. Bár néha üzeneteket kap halottaktól apró jegyzetlapokon, amiket a táskájában talál. Hát nem édes? Továbbment, majd megállt a terem végén lév két faajtó egyike el tt, belépett, és intett Treynek, hogy kövesse.

92

– Ez itt a könyvtár, ahol kutatni lehet. Becsukta maguk mögött az ajtót. Egy homályosan megvilágított szobában voltak, amelynek közepét egy patkó alakú, hatalmas asztal foglalta el. Az asztal bels ívében egy sor kis lámpa állt az asztalon, amelyek közül csak kett égett. A lámpák fényénél egy-egy ember görnyedt a papírjai fölé, körülöttük könyvek és térképek tornyosodtak. A dolgozók csak egy pillanatra néztek fel, amikor Trey és Alexa belépett, és azonnal vissza is tértek a munkájukhoz. – Az egész épület az apámé. Régen gabonaraktár volt, de úgy huszonöt éve teljesen átalakíttatta. Ez éppen jó hely, hogy elkezdj válaszokat keresni arra a sok kérdésre, ami a fejedben kavaroghat. Alexa átvágott a szobán, és a túlsó falhoz lépett, amibe egy hatalmas gépet építettek be. Úgy nézett ki, mint egy h , aminek nincs ajtaja, csakhogy olyan magas volt, mint Trey, és vagy négy méter széles. Alexa megnyomott egy gombot, mire a gép belsejében kék fény villant fel. Ahogy közelebb lépett, Trey meglátta, hogy ez egyfajta automatikus tárolóberendezés. A lány beütött egy számot a kezel felületen, mire a polcok mozogni és forogni kezdtek, lesüllyedtek a gép gyomrába, és újak vették át a helyüket. Mindegyik polcon vagy húsz könyv volt, gondosan elrendezve. Ahogy a polcok elsuhantak a szeme ell t, Treynek felt nt, hogy némelyik kötet nagyon régi, alig könyv már, inkább egy köteg öreg, szakadt papír, amit ki tudja, mi tart össze. – Tessék – emelt le az egyik polcról egy szamárfüles lapokkal teli könyvet Alexa, és átnyújtotta a fiúnak. – Mi ez? – Ez a könyv a vámpírokról szól, talán az egyik legátfogóbb ebben a témában. Benne van minden a testfelépítésükr l, a történelmükr l, arról, hogy hogyan élnek, és hogy hogyan lehet…

93

– …megölni ket? – Igen, az is benne van. Gondoltam, érdekel. Trey mérgesen megrázta a fejét. – Nem igaz, tudod? – Mi nem igaz? – A legenda. Lucien elmesélte nekem Theiss történetét. Nem igaz. Én nem akarom beváltani valami régi rült jövendölését, amit akkor mondott, amikor épp nyárson sütögették. – Tudom. De nem árt, ha tudod, milyen lénnyel élsz egy fedél alatt, és az sem baj, ha tudod, ki az, aki az életedre tör – bökött a könyvre a lány, miel tt megfordult, hogy kikapcsolja a gépet. – Honnan van minderre pénze az apádnak? – bökött a kinti iroda felé a fejével Trey. – Mivel keresi meg ezt a sok pénzt? – Már mondtam, nem teszek úgy, mintha tudnám, hogy pontosan mi folyik itt. De azt tudom, hogy az apám védelmez más, nagy vállalatokat. Néhány éve Caliban rájött, hogy sokat árthat az emberiségnek, ha megtámadja a gazdaságot. Ha be tud szivárogni a nagy pénzügyi vállalatokba, az áramszolgáltatókba, az elektronikai eszköz iparba, a fegyvergyárakba és így tovább, akkor nagy befolyást szerezhet a világunkban. Az apám ezt akadályozza meg. Ráadásul arra használja néhány démon képességeit, hogy megtalálja azokat a dolgokat, amik ezeknek a vállalatoknak fontosak, mint például olajat, gázt, gyémántokat, aranyat. Az emberek igen b kez en fizetnek ezekért a szolgáltatásokért. Kiléptek a szobából, és becsukták maguk mögött az ajtót. – A másik szoba nagyjából ugyanígy néz ki, csak abban számítógépek vannak. Én ott csinálom meg a házi feladataim nagy részét – magyarázta Alexa. – Te suliba jársz? – csodálkozott el Trey. – Azt hittem, hogy az ilyesmivel nem is tör dsz, vagy hogy magántanáraid van-

94

nak. – Nem, Trey – válaszolt a lány, miközben a lifthez ment, megnyomta a gombot, mire az ajtó azonnal kitárult el ttük, és beszálltak. – Járok suliba. Szeretem, mert segít, hogy normális életet éljek. Szerintem apu azt akarja majd, hogy te is járj. – A legfels szinten van a lakásunk, de ezt már tudod. Nyugodtan körbenézhetsz magad is a többi emeleten, nincsenek tiltott részek, kivéve persze az én szobámat. Ja, és ha nem szeretnél megszabadulni a nemi szerveidt l, akkor azt javaslom, engedély nélkül Tom szobájába se tedd be a lábad. Mosolyogva lépett ki a liftb l a második emeleten, Trey pedig utána. Egy hosszú folyosóra értek, ahonnan mindkét oldalon három-három ajtó nyílt. – Ez itt az edz terem – nyitott be jobbra az els ajtón, amely mögött egy komplett fitneszterem bukkant el , futópaddal, evez géppel és mindenféle más er gépekkel. A szemben lév falon a súlyok sorakoztak, el ttük, a tárcsákkal és súlyokkal telepakolt állványok között egy fekvenyomópad. – A mögött az ajtó mögött pedig – mutatott hátra – egy bokszring van, zsákokkal meg mindennel. Becsukta az ajtót, és kinyitotta a szemközt lév t: – Ez pedig a táncterem. Trey egy parkettás, üvegfalas nagy termet pillantott meg. A tükör el tt balettkorlát. – Ha szeretnél egy személyi trénert, csak szólj, biztosan tudunk keríteni egyet. Vagy csatlakozhatsz apámhoz vagy Tomhoz is, amikor edzeni jönnek. Alexa a lifttel szemközti falon lév ajtóra mutatott. – Az ott a férfi- és a n i öltöz , tusolókkal és vécékkel. Azokon keresztül egy másik lifthez jutsz, ami felvisz egyenesen a tet re, az úszómedencéhez. Ahogy elhaladtak a két középs ajtó mellett, Alexa feléjük

95

bökött. – Ezek a szauna és a g zkabin, de mi ma ide jöttünk – nyitott be végül az egyik utolsó ajtón. Egy sz k folyosóra értek, amelynek két oldalán székek sorakoztak. Innen kilépve két squash-pálya üvegfala fogadta ket. A két pálya közötti fal nem volt a helyén, hogy nagyobb legyen a tér. Trey megpróbált rájönni, hová lehetett a hiányzó fal, de mivel sehol sem látta, úgy döntött, biztosan leereszthet , mint a tévé a nappaliban. A squash-pályák felett égtek a lámpák, az éles fény beragyogta a pályák el tti, néz k számára berendezett teret is. A pályák egyik sarkában egy nagy halomban küzd sz nyegek voltak egymásra téve, és mellettük néhány bábu, amilyeneket rögbiedzéseken használnak. Ezenkívül semmi más nem volt a pályán. – Á, hát itt vagytok! – halottá Trey Lucien hangját valahonnan jobb oldalról, magasról, a háta mögül. A hang irányába fordulva meglátta Tomot, Lucient és egy harmadik férfit a terem felét elfoglaló, sötét lelátók végében. A három férfi felállt és elindult feléjük. Trey ekkor vette észre, hogy Lucien melegíben van, és megállapította, hogy elég furán áll rajta. – itt Hopper – mutatta be az ismeretlent Treynek Lucien. – fog segédkezni a mi kis edzésünkön ma délután. – Nagyon örülök, fiatalember – rázta meg Trey kezét az idegen. – Egy igazi, él , fajtiszta likantróf, mi? Mondták neked, hogy te vagy az utolsó? Na, nem az utolsó vérfarkas, de az utolsó természetes farkas. Nagyon különleges vagy. Igen, az vagy. Nagyon különleges – Végig, amíg beszélt, Hopper egy pillanatig sem maradt nyugton. Volt valami kellemetlen abban, ahogy a fiú felé bólintgatott, és közben idegesen pislogott, mintha valami a szemébe ment volna, és most azt akarná kipislogni. Trey nem tudta, miért, de azonnal utálni kezdte az ala-

96

csony emberkét. – Még soha nem találkoztam egy természetessel sem – folytatta rendületlenül Hopper. – Persze, láttam már egy csomó hülyét, akik az erd ben bóklásznak, farkaslábnyomból isznak meg si varázsigéket mormolnak. Szegény szerencsétlenek el bb-utóbb teljesen begolyóznak, és megölnek egy halom embert, az ám! De természetest, azt még soha nem láttam. Soha. Segítek, ha ezen gondolkodsz éppen, én egy köp dzsinn vagyok, az ám. – Jaj, az Isten szerelmére! – fordult el undorodva Tom. – Micsoda? – kérdezte Trey. – Zöldfül a kicsike, nem igaz? Zöld még, mint a Nongroth mezeje – hadarta Hopper, és egyre gyakrabban pislogott, hogy Trey aggódni kezdett érte. – Köp dzsinn. A hivatalos megnevezés azt hiszem, úgy szólna, hogy egy második szint Orn démon, köp támadó és védekez képességekkel, de mindenki csak úgy emleget, hogy köp dzsinn. Ez, gondolom, így sokkal frappánsabb. Meg is mutatom! Hátrált egy lépést, elmosolyodott, amit l kivillant a két sor barna, koszos, gondozatlan foga. Szembefordult a pályák végében lév , átlátszó fallal, és ráköpött. Amint a köpet elhagyta a száját, összeállt egy kerek formába, és repülés közben egyre csak n tt, így, amikor elérte a falat, egy focilabda méret , kerek, nyálas foltot hagyott az üvegen. – Most menj, és érintsd meg az ujjaddal! – szólt a dzsinn. – Köszönöm, inkább nem – válaszolt Trey. Elképzelni sem tudott semmit, amit abban a pillanatban kevésbé szeretett volna. – Na, menj már – szólt rá a kis ember. – Ez nem igazi nyál, csak az a köpet, amit mi, köp dzsinnek, akaratunkkal teremteni tudunk. – Durván megtaszította Treyt a karjánál fogva. – Na, menj! Nem fog fájni.

97

Trey Lucienre nézett, aki nagyon igyekezett nem nevetni, amikor meglátta a fiú rémült arckifejezését. – Semmi gond, nyugodtan mehetsz – bólintott bátorítóan. – Addig úgysem hagy neked békét. Trey odalépett és lassan, óvatosan megérintette az ujja hegyével a zselészer anyagot. Amint a b re hozzáért, valami hirtelen befelé rántotta a kezét, mintha a köpet megragadta volna az ujját, és el akarta volna nyelni. Trey megijedt, és megpróbálta kirántani a kezét, de minél jobban húzta kifelé, az anyag annál jobban szippantotta be, míg végül az egész keze csuklóig elt nt a masszában. Amikor Trey nem húzta kifelé, úgy t nt, az anyag is enged, de Trey keze még mindig ott volt, beleragadva a köpetbe. Trey riadtan körülnézett a körülötte álló négy személyen, akik mosolyogva nézték az er feszítéseit. Hopper körbe-körbe táncolt örömében, mint egy bakkecske. – Na, most már engedd ki, Hopper – szólt rá keményen Tom, amikor meglátta Trey arcán a növekv rémületet. – Nem tud kijönni, igaz-e? – nevetett fel bántó, magas hangon Hopper, és tovább táncikált. – Nem menekülhet, mindegy, mit csinál! – nevetve mutogatott a fiú kezére. – Azt mondtam, engedd ki, te gennyes kis garnog! Eleget szórakoztál már! – kiáltott rá Tom, és Trey felé lökte. Treynek ugyan fogalma sem volt arról, mi az a garnog, de az egyértelm en látszott, hogy a dzsinn nem örül neki, hogy így szólították. Morcos arccal odalépett a fiúhoz, a vállára tette a kezét, és abban a pillanatban, hogy megérintette, Trey karja kicsusszant az anyagból, mintha az a démon érintésére megsz nt volna ragadós lenni. Trey értetlenül nézegette az ujjait, és meglep dött, amikor látta, hogy teljesen szárazak, nyoma sincs rajtuk a nyálkának. Óvatosan megszagolta a kezét, és megnyugodva tapasztalta,

98

hogy nem érez semmilyen különös illatot. Lucien lépett el . – Hopper azért van itt ma délután, hogy biztosítsa a terepet, és közbeavatkozzon, ha a dolgok elszabadulnának és kicsúsznának az irányításunk alól. Hihetetlenül pontosan céloz, és elég nagy hatótávolságú ahhoz, hogy a küzd terünkön bárkit és bármit átmenetileg mozgásképtelenné tegyen. Ezenfelül Tom is kéznél lesz, hogy azonnal beavatkozzon ezzel a meglehet sen rémiszt külsej fegyverrel – azzal egy puskát húzott el , és átadta az asszisztensének. A fegyver vége éppen olyan volt, mint a legtöbb puskáé, amit Trey a tévében látott, a ravasz mögött egy fatussal. Az elején azonban a csöve veszélyesen kiszélesedett, olyan volt, mintha pumpával felfújták volna. – Ez nem egy életveszélyes fegyver – folytatta Lucien –, egy fémhálót l ki a célra. Leginkább állatok élve elfogásához használják. Viszonylag új technológia, de megbízható. Hopper tehát f ként csak a biztosítás. Hopper fújt egyet a Tom kezében lév szerkezet felé. – Jelzem – morcoskodott –, hogy erre az izére nagy bet kkel van ráírva, hogy csütörtök. Inkább hagyatkoznánk a régi, jól bevált módszerre, mint amilyen Hopper például. – Akárhogy is – torkolta le Tom –, az még sosem volt baj, ha túl óvatosak voltunk. Ha csizma van rajtad, nem kell figyelned, hogy hová lépsz. – Én csak azt akartam mondani, hogy nekünk, köp dzsinneknek… – Nem fognád be a pofádat végre?! – förmedt rá Tom. – Vagy megyek, hozok egy igazi puskát, és akkor majd megnézhetjük, mennyire gyors és pontos vagy! Trey Alexára nézett, aki jót mosolygott a két lényen, akik még akkor is perlekedtek, amikor már beléptek a pályára. Trey

99

Lucienhez fordult. – Szóval, mit csinálunk itt? – kérdezte. – Mi ketten most bemegyünk oda – kezdte nyugodtan Lucien, miközben felemelt az ajtó mell l egy fehér m anyag rudat, amelynek egyik végér l egy b rgy lógott, amit a csuklójára akasztott. – Azután te átváltozol farkassá, és akkor párbajozunk egy kicsit, már ha nem bánod. Trey halkan felnevetett, majd jól megnézte Lucien arcát. – Te ugye most csak… nem, te nem viccelsz. – Természetesen nem – lépett hozzá közelebb Lucien. – Nézd, Trey, én megértem, hogy a világod most fenekestül felfordult, és minden ismeretlen. De muszáj, hogy ráébredj, ki vagy igazából, és még ennél is fontosabb, hogy megtanuld kezelni az er t, amit örököltél. – Hátrált néhány lépést, és végigmérte a fiút. – Ebben a ruhában szeretnél edzeni, vagy inkább átöltöznél el tte? – Muszáj? Ezekben nem jó? – Dehogynem, csak kíváncsi voltam, hogy mennyire szereted ket. – Miért? – Semmi, semmi – fordult sarkon Lucien, és elindult a squash-pálya felé. – No, mi lesz már, jöttök, ti ketten? – kiáltott ki a pályáról Tom. Egy sarokban húzta meg magát, a tatamik mögött, fedezékben, és a puska csövét egy résen dugta ki. – Ha sokáig itt hagytok kettesben ezzel a nyálcsorgató bolonddal, egész héten a darabkáit szedegethetitek majd a falakról! Lucien megállt az ajtóban, visszafordult Treyhez, és, egyik szemöldökét felhúzva kérd n nézett a fiúra. – No, jössz, hogy megtudd, mib l raktak össze? Trey majdnem felnevetett, annyira abszurd volt számára ez a helyzet, de ahogy a vámpír szemébe nézett, abban nem látott

100

semmit, ami arra utalt volna, hogy is ennyire viccesnek tartja a dolgot. Fejcsóválva elindult hát Lucien után, hogy megkezdje els farkasedzését.

101

11 Lucien megállt Trey el tt, a csuklóján ott lengett a rúd, amit az ajtó el tt vett fel. Kedvesen rámosolygott a fiúra, majd gyorsan körbenézett, hogy meggy djön arról, mindenki a helyén van. – Ez tanulságos lesz mindkett nk számára – szólalt meg, a hangja visszaver dött a falakról, ahogy a squashlabdák szoktak, amikor arra használják ezt a termet, amire tervezték. Trey idegességet hallott ki a hangjából, amit l még jobban megijedt attól, ami rá várt. – A gyakorlat célja az, hogy teljesen átalakulj farkasemberré. Az amulett segíteni fog abban, hogy végig megmaradjanak az emberi gondolataid és érzéseid, miközben a farkas erejét is teljességében megtapasztalod magadban. De neked is mindent meg kell tenned, hogy kordában tartsd a farkasösztöneidet. Az els alkalommal segíteni fogok neked, ösztökéllek egy kicsit, hogy átalakulj, aztán legközelebb ez már bizonyára nem jelent majd gondot. Miután átalakultál, harcolni fogunk. Azt akarom, hogy megtudd, milyen egy alvilágbeli ellenféllel szembeszállni, és étvágygerjeszt nek el sem tudnék képzelni jobb ellenfelet a számodra, mint egy vámpírt. Lucien ekkor összehúzta magát, és hirtelen fenyeget , agresszív pózt vett fel. Volt a szemében valami, ami nagyon nem tetszett Treynek. – Van kérdésed? – kérdezte, és lassan jobb oldalról körözni kezdett a fiú körül. – Lucien, muszáj ezt csinálnunk? – kérdezte Trey. – Nincsen valami más módja ennek? – Nagyon fontos, hogy igyekezz meg rizni az önuralmadat

102

a következ nagyjából egy órában – folytatta Lucien, mintha meg sem hallotta volna a fiú ellenvetését. – Elkerülhetetlen lesz, hogy fájdalmat okozzunk egymásnak. Azok a sebek pedig, amelyeket alvilági lények ejtenek egymáson, lassan gyógyulnak, nem úgy, mint az ember által az alvilági lényeken ejtett sebek. Ha elvesztenéd az irányítást a tetteid felett, és teljes er vel megtámadnál engem a karmaiddal és fogaiddal, súlyosan megsebesíthetnél, s t, akár meg is ölhetnél engem. Megértetted, Trey? Lucien a két sarokra pillantott, ahol Tom és Hopper bújtak meg. – Ezért vannak itt k – folytatta. – k az én biztosításom arra az esetre, ha elvesztenéd az önuralmadat. – És mi az én biztosításom arra az esetre, ha te veszted el az önuralmadat? – kérdezte Trey. – Ó, ami ezt illeti, nem tehetsz mást, mint hogy megbízol bennem. – Lucien, én nem akarom ezt csinálni – jelentette ki Trey. – Tudom. Hidd el, ha lenne könnyebb módja, azt választanám. Számítottam rá, hogy ellenkezni fogsz. Ezért is hoztam magammal ezt. Lucien tekintete megkeményedett, megperdítette a kezében lév rudat, és marokra fogta, mint egy üt t. Ahelyett azonban, hogy felemelte volna, hogy lesújtson vele, lassan kinyújtotta a kezét, és a bot barna végét Trey mellkasához érintette. A magas feszültség , de kis er sség áramütés, amely az elektromos sokkolóból Trey mellkasát érte, olyan volt a fiú számára, mintha egy bomba robbant volna a tüdejében. A fájdalom szök árként futott végig minden porcikáján. Olyan er s volt, hogy Trey felordított, megtántorodott, és hátraesett, a kemény padlóra. A tüdeje nem akart m ködni. A leveg , amit a sokk er szakosan kiszorított bel le, sehogyan sem akart vissza-

103

térni. Trey pánikba esett, ám ekkor, egy örökkévalóságnak t szünet után hirtelen megnyílt a torka, és kapkodva nyelni kezdte a leveg t. – Fájt, nemde? – Lucien már Trey fejénél állt. Arcát gonosz vigyor torzította el, olyan volt, mint egy farsangi szörnyálarc. A szemei vadul villogtak. Újra közeledett a fiúhoz, aki ekkor, els alkalommal látott a kimért, udvarias, nyugodt álarc mögé, amit Lucien a külvilág számára vett fel, és meglátta mögötte az alvilági teremtményt. Az arca könyörtelen volt, és Trey nagyon örült neki, hogy a vámpír évekkel ezel tt lem ttette a szemfogait és a karmait. – Lucien… – dadogott Trey. – Azt ajánlom, gyorsan változz át, mert ez a bot már majdnem újratöltött, és ha addig nem változol, amíg elkészül, újra megböklek vele! – Te jó ég, Lucien, mi a fene… – Kés ! Zöld lámpa, azt jelenti, támadás! – A vámpír a fémelektródákat újra a fiúba bökte, ezúttal a két lapockája közé. Trey a padlóra hengeredett. Fájdalmas kiáltása úgy hangzott, mint egy rókáé, miközben széttépik a vadászkutyák. A földön gurult, és hirtelen Lucien lábának ütközött. Bár a fájdalom elködösítette a tudatát, még így is felt nt neki, hogy a vámpír milyen gyorsan ért oda a terem másik végéb l. Fantasztikus gyorsasággal kellett, hogy mozogjon! Csecsem pózba görnyedt, és kiáltozva kérlelte Lucient, hogy hagyja abba. Lucien négykézlábra ereszkedett, és a kezében lév fegyverre meredt. Méregt l csöpög hangon megszólalt. – Ezt én nem próbáltam ki magamon, de ezek szerint nem lesz kevésbé fájdalmas az els sokk után. Tudod, ha átváltoznál, rögtön vége lenne ennek az egésznek. No, mit gondolsz? – Egy pillanatig várt a válaszra, majd így folytatta. – Nem? Nagy

104

kár, ugyanis ez a drágaság azóta újra feltöltött. Készen állsz az újabb ütésre, Trey? Lassan közelítette a fiú felé a sokkolót, amelynek két fémcsúcsa készen állt, hogy újra leadja a teljes töltést. – Nem! – ordított fel Trey, és eltaszította magát a támadójától. Felállt. Ekkor úgy érezte, hogy milliónyi üstökös száguld át rajta, majd mint megannyi energiagömb összes södik, és hirtelen felrobban a testében. A legnagyszer bb fájdalom és a leger sebb adrenalinbomba, amit valaha érzett, egyszerre teljesen felemésztette. A teste megfeszült, az izmai szinte elpattantak, és érezte, ahogy a csontjai megnyúlnak és megvastagodnak. Az izmai növekedni kezdtek, a rostok ugrásszer en sokasodtak, és érezte, ahogy az er elönti a testét. B réb l s , durva sz r tört el , és tet l talpig befedte a testét. A szájából hatalmas fogak, az ujjai hegyéb l félelmetes karmok törtek el . Az arcáról ordított a fájdalom, amikor az állkapcsa el reugrott, az ajkai pedig hátrahúzódtak, hogy utat nyissanak a fogainak. Trey számára úgy t nt, az átalakulás örökké tart, és azon gondolkodott, miért nem ájult még el a fájdalomtól. Azok számára azonban, akik nézték, az egész egyetlen másodperc alatt zajlott le. És utána semmi. A fájdalom, amit l menekült volna, éppolyan gyorsan elmúlt, ahogy jött. Trey kinyitotta a szemét, és Lucienre nézett. Lenézett rá. A vámpír pedig, csodálattól leesett állakkal nézett rá fel. – Sz z Mária, Jézus anyja, ne hagyj el, ezt nézd, mekkora! – hallotta Trey Tom hangját a sarokból.

105

12 A szörnyeteg, amely Lucien el tt állt, úgy 215 cm magas volt. Széles mellkasa és széles vállai dagadtak az izmoktól. Ránézésre ez az izom- és csontkolosszus volt vagy száznegyven kiló. Testét tet l talpig szürke és fekete sz r borította, hatalmas farkaspofájából kis, rózsaszín nyelv lógott. És a fogai. Rengeteg fog. A lény megrázta a fejét, és Lucienre meredt sárgásnarancssárga szemeivel, melyek közepén gombost fejnyi, apró pupilla feketéllett. Trey lenézett a saját testére és megborzongott. Felemelte hatalmas mancsát, és meglep dött, mert emberibb volt, mint gondolta, inkább hasonlított kézre, mint mancsra. A tenyerén és az ujjai között durva párnák képz dtek, és tudta, hogy farkasformában nem fog hímezni, de megörült, hogy ennyire meg rizte a kézügyességét. A szeme elé emelte a kezét, hogy jobban megvizsgálhassa hatalmas, fekete karmait. Megtapogatta az arcát. A fején semmi nem volt a helyén. A feje tetején nagy fülek ttek, és a pofája – furcsa volt nevet adni olyan testrészeinek, amik azel tt nem is léteztek – hatalmasnak t nt. Vicces mozdulattal megkereste két ujjával az egyik fogát, és fel-le simítva megmérte, milyen vastag és hosszú. – Van egész alakos tükör a táncteremben, ott megnézheted magad – szólalt meg Lucien, és elégedetten vigyorgott. Minden hang nagyon er snek t nt most Trey számára. Olyan volt, mintha az egész világot kivájták volna, és most a legkisebb nesz is visszhangozna benne, vadul, újra és újra visz-

106

szaver dve, mint a lottógolyók a sorsológépben, egyszerre. Gyorsan rájött azonban, hogy a leghalkabb zörejt is ki tudja sz rni a hangzavarból, fel tudja er síteni, és a háttérzörejt le tudja halkítani magában. Hallotta, ahogy az ég k izzószálai sercegnek hat méterrel a feje felett. Hallotta, ahogy Tom és Harper nyitott szájjal lélegeznek a terem sarkaiban. Meghallotta, ahogy a néz téren Alexa pamutharisnyája súrolja a széket, amin ül, miközben a lenti jelenetet figyelve idegesen lóbálja a lábát. Treynek soha nem volt szüksége szemüvegre, a farkasszemeivel mégis mindent ezerszer élesebben és pontosabban látott. Túl sok volt ez egyszerre, túl sok információ rohanta meg egyszerre az agyát, amely igyekezett hozzászokni az érzékszervek hirtelen kiélesedéséhez. Ki tudta venni az egyes pórusokat Lucien arcán, látta a szálakat, amikb l a melegít jét sz tték. Bár nem lep dött meg, észrevette, hogy Hopper alakja vibrál. Trey átlátott az emberi formán, amit a démon a földi világban viselt, és meglátta mögötte a dzsinn valódi alakját, mohó, kis szemeit és széles, kegyetlen száját. A démon t bámulta, hártyaszer szemhéjai villanásszer en átsuhantak néha a fekete golyóbisokon, a szemein. Miközben a szörny t vizsgálta, a szájából kidugta vékony, kígyószer nyelvét. Trey aggódva nézett Tomra, és megnyugodott, amikor meglátta, hogy éppen úgy nézett ki, mint az a Tom, akit ismert. De a legnehezebben felfogható jelenségek a szagok voltak. Mindenfel l szagok rohanták meg. Ugyanúgy, mint a hangok, ezek is keveredtek és kavarogtak. De nem is csak szagok voltak ezek, hanem egyszerre színek is, amelyek az agyának egy olyan részére hatottak, amelyet eddig nem használt, és amely most akcióba lendült, elemezni és magyarázni kezdte az új ingereket. Lucien arcvizének lilájába egy kis friss levélzöld keveredett: az izzadságának egyáltalán nem kellemetlen szaga.

107

Hoppernek feketészöld trágyaszaga volt, pedig Trey nem emlékezett rá, hogy ezt érezte volna, amikor bemutatták ket egymásnak. A saját szaga viszont egyáltalán nem olyan volt, mint amilyenre számított. Sáros és tölgyfaszer illat volt, ahhoz hasonlított, amit akkor érzett, amikor frissen kinyitott egy csomag kerti komposztot. Ezt az egészet pedig beborította a teniszpálya gumi- és izzadságillata, amit Trey világosbarnának érzékelt. – Nem is sejtem, csak elképzelni tudom, hogy érezheted most magad, Trey – rázta fel a gondolataiból Lucien hangja a fiút. – Valószín leg túl sok neked mindez egyszerre, de arra kell kérnem téged, hogy egy kicsit még bírd ki. – Közelebb lépett a farkashoz, és alattomosan elmosolyodott. – Most jön a veszélyes rész. Persze csak számomra veszélyes, mert én nem foglak bántani téged, semmiféle komoly sérülést nem okozok majd neked. De te, nos, te most ismerkedsz az er ddel, és megtudod, milyen gyors vagy. Meg kell tanulnod, hogyan tudod megfelel en használni a képességeidet. Ehhez azonban harcolnunk kell. Kérlek, hogy rizd meg az önuralmadat, és nagyon kérlek, igyekezz nem megölni engem, Mr. Laporte, rendben? Azzal el relépett, és az elektromos sokkolót a farkas hasába döfte. A fájdalom beléhasított. Az áram megütötte, és igen, még mindig fájt, mint a fene, de már közel sem annyira, mint amekkora kínt ugyanez az eszköz néhány perccel azel tt okozott. Összehasonlítva az el ek egy végtelen erej fejrúgásnak t ntek, az pedig csak olyan volt, mintha benzinbe forgatták és meggyújtották volna. Ahogy az áram átszaladt rajta, életében el ször meghallotta saját farkashangját. Mély, torokból jöv bömbölés volt, ami mélyen a tüdejéb l szakadt fel. A tudatával Luciennek kiáltott, hogy hagyja abba ezt az rültséget, de ezeket a szavakat nem

108

hallotta viszont. Helyettük egy oroszlánüvöltésszer ordítást hallott, ami visszhangzott a terem falairól. – Végig ott fogsz állni, és t röd, hogy újra és újra sokkoljalak ezzel, vagy idejössz és teszel is valamit ellene? – hergelte Lucien. Válaszként csak vicsorgás és morgás jött a kérlel szavak helyett. Az, hogy nem tudott beszélni, csak még inkább dühítette Treyt, akiben már eddig is forrt a harag. – Lehet, hogy te ezt szereted? – kötekedett a vámpír. – Igen, ez lesz az, biztos ezért állsz ott, mint egy agyatlan tehén, és várod, hogy újra fájdalmat okozzak neked ezzel! – Lucien csúfosan felnevetett. – Hát jó, ha te ezt akarod! Beijesztett balra, majd boszorkányos gyorsasággal áthelyezte a testsúlyát a jobb lábára, el relendült, és Trey arca felé bökött a bottal. Trey kihajolt, ösztönösen felemelte a jobb kezét, és elkapta vele a sokkolót a fele hosszánál. Egyet mordult, miközben bal kezével Lucien feje felé ütött, az ujjai megfeszültek, fekete, éles karmai a leveg t hasították. Csakhogy Lucien már nem volt ott. A farkas bal keze a leveg t szántotta csak, jobbjával pedig a semmit markolta. A tomporát éget fájdalom azonnal tudatta vele, hogy hová lett a vámpír. Trey újra felordított fájdalmában, és megperdült, hogy szembekerüljön a vámpírral. Lucien rosszallóan csóválta a fejét. – Képzeld el, mi lenne, ha még meglennének a fogaim és a karmaim. Te akkor már a saját véredben fürödve fetrengenél a földön. Ekkor Trey valami olyasmit érzett, amit addig még soha. A felgyülemlett harag egyszerre feltolult benne, és megörült ennek, ízlelgette, hogy a teste hogyan reagál az adrenalinra, ami a vérébe áramlott, és még érzékenyebbé tette az érzékszer-

109

veit, feszítette az izmait, amint szemben állt a vámpírral, és várta az alkalmat, hogy rátámadhasson. Trey Lucienre vetette magát, vicsorogva, hogy kilátszottak a fogai, amelyek elég élesek voltak ahhoz, hogy átharapják egy ember karját. Ám csak az üres leveg t harapta, ahol a vámpír a másodperc egy törtrészével azel tt állt, és újra csak érezte a fájdalmat a hátsórészében. Most már azonban nem figyelt a kínra, ellökte magát a mellmancsaival, és a vállával abba az irányba lökött, ahol Lucient hitte. A vámpír egy hangos puffanással az egyik falnak ken dött, és Trey azonnal utána is ugrott. Gyorsan szelte a leveg t, és Lucienen akart földet érni, de a karmai újra csak a padlót érték, a vámpír köddé vált. Ez alkalommal azonban kicsit másként történt minden. Trey észrevette, hogy egy pillanattal azel tt, hogy a vámpír elt nt volna, a képe megvillant. Ugyanezt a villanást látta a farkas két méterrel arrább, egy szempillantással azel tt, hogy Lucien ott megjelent volna. Fárad – gondolta Trey. – Vagy nem tud sokszor egymás után köddé válni, vagy kicsinálta, amikor a falhoz kentem. – Már jobb – jegyezte meg Lucien. – De még mindig csak fele olyan gyors vagy, mint amilyen lehetnél, és túl sokat tödsz a fájdalommal, ahelyett, hogy eltaposnád az okozóját! – Újra megpörgette a botot a csuklója körül, és megmarkolta a végét. – Készen állsz? Trey nem várta be Lucien támadását. A vámpírra vetette magát, egy pillanat alatt el tte termett, és nagy ívben felé csapott a karjával. Tudta, hogy nem találja el, de nagyon figyelt, hogy nehogy elveszítse az egyensúlyát, és már várta is a következ pillanatot. Látta, ahogy Lucien köddé vált, és boldog volt, amikor el tte újra kiszúrta az apró villanást. Ez alkalommal

110

Trey azonnal sarkon fordult, és az árulkodó villanást figyelte, amely jelezte, hogy hol bukkan majd fel a vámpír. Alig hatvan centire maga mellett meg is látta, karmos kezével odakapott, és éppen akkor szorította meg Lucien torkát, amikor megjelent. Trey egyik kezével a torkát szorította, a másikkal elkapta a sokkolót. Lucient felemelte a földr l, és a fejét a szájához emelte. A vámpírt megcsapta a farkas torkából feltör forró leveg . Trey ráordított Lucienre, és még jobban megszorította a nyakát. Diadalmámor öntötte el, amikor megérezte, hogy milyen er s – er sebb, mint valaha életében. A vámpír feje lilulni kezdett, szemében a vérerek elpattantak, és szállítmányuk vörösre festette a fehérjét. Lucien azonban meg sem próbált kiszabadulni az életveszélyes szorításból. Tom és Hopper felugrottak, de Lucien, aki meglátta ket a szeme sarkából, felemelte a tenyerét, és leintette ket. – Kérlek, Trey, ne tedd! – hallotta Alexa hangját az elméjében, a düh ködén át. Kihallotta bel le a félelmet, amit a lány érzett, aki látta az apja testét tehetetlenül lógni a farkas karmai közt. Treynek eszébe jutott, hogyan figyelmeztette Lucien, hogy ne veszítse el az önuralmát. Ránézett Lucien felpuffadt fejére, majd lazított a fogáson. A harag lassan visszahúzódott benne. Letette a vámpírt a földre, hátrébb lépett t le, és fellélegzett. A nyelve kilógott a szájából, ahogy kifulladva szívta be a hideg leveg t. – Köszönöm – hallotta Alexa hangját a fejében. Lucien óvatosan megsimogatta a nyakát, majd szinte, baráti mosollyal nézett fel Treyre. Tom a f nöke mögé lépett. Trey meglep dött a vámpír reakcióján, és nagyon elszégyellte magát, hogy ennyire elvesztette az önuralmát. Leszegte a fejét, és összehúzta magát. – No, Mr. Laporte, nem vagy semmi! – Lucien a kezét nyújtotta a farkasnak, ahogyan a bokszolok szokták meccs végén. –

111

Azt hiszem, most már visszaváltozhatsz, Trey. Talán nem elhamarkodott dolog, ha megállapítom, hogy a mai edzésünk véget ért. – Anyám, azt hittem, hogy meg fogod enni – nevetett fel Tom. – Nem tudtam, mit csináljak, elsüssem ezt a fegyvert, vagy ugorjak el és verjelek vele fejbe. Trey becsukta a szemét, és összpontosított. Úgy érezte, valami beszippantja, mintha az egész teste egy pontba zsugorodna össze. Olyan volt, mintha szétszednék, és utána összeraknák. Hátravetette a fejét, és összeszorította a szemét a fájdalomtól, ami er s volt, de csak nagyon rövid ideig tartott. Kinyitotta a szemét, igyekezett hozzászokni megint a fényhez. Megdörzsölte, mintha élesebben akarna megnézni valamit. Minden porcikája sajgott. Mélyr l jöv , kellemetlen fájdalom volt, mintha a csontvel l sugározna. Egész testében remegett, a torka kiszáradt, és szomjas is volt. És büdös is. Olyan szaga volt, mint egy ázott kutyának. Lesütötte a tekintetét, majd Lucienre nézett. A vámpír újra a kezét nyújtotta neki, Trey pedig megrázta. A nyakán éktelenked lila zúzódásokra nézett. – Sajnálom, ha… – Kérlek, Trey, semmi okod rá, hogy bocsánatot kérj! Különben is, ahhoz képest, hogy én folyamatosan több ezer volttal sokkoltalak, ez igencsak csekély fizetség. Hogy érzed magad? – Most? Szörnyen, mintha átment volna rajtam egy vonat – Trey fújt egy nagyot, és azon gondolkozott, hogyan folytassa. – De amikor… az a lény voltam… az csodálatos volt. Úgy éreztem, felszabadultam, hogy igazán élek. Soha nem éreztem még ilyesmit. És az er … Lucien, az hihetetlen volt. Mikor csinálhatjuk újra? Lucien végignézett a fiún, és elmosolyodott. – Azt hiszem, a következ néhány napban egy másik ellen-

112

fél is megfelel a képzésedre. Van egy nargwan démon az egyik cégemnél, Luther, aki már bele is egyezett, hogy segít neked, és edz veled. Holnapra meg is beszélhetünk vele egy id pontot. – De csak a sokkoló nélkül – nézett Trey a botra, ami még akkor is Lucien csuklóján lógott. – Természetesen anélkül. Ez csak egy eszköz volt. Gondoltam, hogy az els alkalommal szükség lesz egy durvább módszerre, hogy rávegyelek, hogy átváltozz – kinyújtotta a karját, és a fiú vállára tette a tenyerét. – Amit mondtam, komolyan gondoltam. Te tényleg különleges vagy. Persze arról meg vagyok gy dve, hogy fiatalabb koromban nem bírtál volna velem. Tudod, akkor tényleg nagyon gyors voltam. Lucien rámosolygott a fiúra, majd zavartan köhentett egyet. – Nos, most talán fel szeretnél venni valami ruhát. Trey értetlenül nézett le magára, és csak ekkor fogta fel, hogy anyaszült meztelenül állt ott. A tenyerével igyekezett eltakarni magát, miközben a tekintetével a ruhái után kutatott. Meg is látta ket, a padlón hevertek cafatokban. – Szeretnéd, ha leküldenék neked egy-két ruhát? – hallotta meg Trey Alexa hangját a fejében. – Leküldöm majd neked azt a rózsaszín-szürke pulcsit, ami annyira tetszett neked, jó? Trey felnézett, de már csak az ajtót látta becsukódni a lány mögött. Örömmel elfogadta a törülköz t, amit Tom ajánlott fel neki, és a derekára csavarta. Az ír vidáman veregette hátba a fiút. – Na, majd kitalálunk valamit erre a ruhaproblémára. Azt hiszem, a lycra lesz a megoldás. Nem valami divatos, de nyúlik, mint a veszett fene. – Hopper hol van? – kérdezte hirtelen Lucien. Trey körbenézett, de nem látta sehol. A démon elt nt.

113

13 Trey ezután tizenhat órát aludt egyfolytában. Amikor felébredt, már másnap volt, kés délel tt. Óvatosan kelt fel, hogy az ablakhoz menjen, és elhúzza a függönyt, mert arra számított, hogy minden tagja fájni fog. Nagyon meglep dött, amikor ráébredt, hogy jól érzi magát. Nyoma sem volt a fejfájásnak vagy a kiszáradt toroknak, ami azon az emlékezetes reggelen gyötörte, amikor utoljára felébredt az Almásliget Nevel otthonban. Végignézett az ágyán. A küls ágytakarón aludt egész éjjel, ruhában. Abban a ruhában, amit Alexa küldött le neki a tornaterembe, vagyis még mindig az a rémes rózsaszín-szürke csíkos pulcsi volt rajta. Lehuppant az ágya szélére, és igyekezett felidézni, mi is történt, összerakni a kirakós darabjait. Nem emlékezett rá, hogyan került ágyba. A csudába, még arra sem emlékezett, hogyan került fel a lakásba! Az agyában ezer meg ezer gondolat és érzelem versengett, és mind ki akarta könyökölni a saját kis helyét. Trey hátrad lt az ágyon, és igyekezett rendszerezni az elmúlt néhány nap történéseit. Képtelen volt egy pontra koncentrálni, ahonnan elkezdhetné a gondolkodást, túl sok minden történt vele túl rövid id alatt. Ahányszor megpróbálta összeilleszteni a gondolatokat úgy, hogy értelmük is legyen, rögtön az összes élmény egyszerre megrohanta, és a káosz összecsomózta az elméjét. A feje belül olyan volt, mint egy film egy hibás DVD-n, ami jelenetr l jelenetre ugrál szüntelenül. Megrázta a fejét, mintha helyre akarná rázni benne a dolgokat. Lenézett a kezére, és felidézte, hogyan nézett ki nem sok-

114

kal azel tt. Semmi jelét nem látta, hogy ezek a kezek képesek lennének azokká a pengeéles fegyverekké változni, amikkel Lucienre lesújtott. Megborzongott, amikor elképzelte, hogy ezekkel a fegyverekkel bárkinek fájdalmat okoz, vagy bármiben kárt tesz. De amikor a farkasszemeivel nézett le ezekre a fegyverekre, és érezte, ahogy árad bennük az er , ugyanaz a hatalmas er , ami minden sejtjét eltöltötte, akkor tudta, hogy igenis képes nagy pusztítást végezni. Felállt és felmérte a szobáját. Az ágyával szemközti falon észrevett egy kezel pultot. Megérintette a képerny t, és megvizsgálta a menürendszert. Úgy t nt, ez a lakás berendezéseit vezérli. Minden szobának saját világítási és h mérsékleti beállításai voltak, továbbá zenei, videó és telekommunikációs opciói. Megnyomott egy gombot, és az ágya lábánál, a plafonból azonnal egy hatalmas LCD képerny ereszkedett le. Amikor áttért az audio opcióra, a képerny visszacsusszant a helyére, és a kezel pult egy sor zenebeállítási lehet séget ajánlott fel. Véletlenül jutott egy hosszú mp3-listához. Semmi kétség, ezeket a számokat a lakásban, valami központi szerveren tárolták. Végigszaladt a listán, és megállapította, hogy valakinek nagyon jó ízlése volt, a kedvenc bandáinak egy csomó albumát is ott találta. Kiválasztott egy dalt, és megnyomta a play gombot. Ekkor jött csak rá, hogy a szobája különböz pontjain rejtett hangszórók vannak. Elindult a fürd szobába, hogy letusoljon, és észrevette, hogy a zene követte t. Hozzá tudnék szokni ehhez a luxushoz – gondolta, és beállt a forró zuhany alá. Ám ekkor eszébe jutott a kép, ahogy a lángok a nevel otthon tetejét mardosták, és elszégyellte magát, amiért ilyen önz volt. Tusolás után felvett egy nagy, bolyhos fürd köpenyt, és úgy döntött, kimegy a konyhába, hogy keressen valami enni- és innivalót.

115

A konyhában egy id sebb hölgyet talált, aki b szen takarította a szekrény oldalát egy kék kend vel, a másik kezében pedig egy tisztítósprayt tartott. Amint Trey belépett, felé fordult, és komoly, elmerült tekintetét meleg mosoly váltotta fel. – Szervusz, kedvesem – köszöntötte a fiút, de a keze közben nem állt meg. – Biztosan te vagy Trey, Tom már mesélt rólad. Én Mrs. Magilton vagyok, a házvezet – meghúzta a spray ravaszát, és rózsaszínes habfelh t repített a márvány munkalapra. – Ha már felkeltél, megyek, és rendbe hozom a szobádat, ha nem bánod. – Dehogy bánom – válaszolt Trey. A h szekrényhez lépett, kinyitotta, kivett bel le egy doboz gyümölcslét. Felmarkolt egy poharat, majd kinyitotta az erkélyajtót, és kilépett a kés délel tti napsütésbe. A folyó annyira más volt most, mint éjszaka. Egyáltalán nem volt olyan titokzatos, mint amikor utoljára látta. Most nem volt más, mint egy sötét, s víztömeg, ami jó sok iszapot visz magával a tenger felé igyekeztében. Treynek sokkal jobban tetszett, amikor hideg volt és sötét, mint amikor Luciennel álltak itt, az erkélyen napfelkelte el tt. Érezte, hogy valaki közelít mögötte, de nem fordult meg, csak hörpintett egyet a poharából, és tovább bámulta a folyót. Alexa állt meg mellette, és csatlakozott, némán nézte a vizet. – Úgy érzem, évekig aludtam – törte meg a csendet végül Trey. – Biztosan szükséged is volt rá – válaszolt Alexa. – Képzelem, mennyi er t kivesz ez bel led, f leg els alkalommal. Hogy érzed magad? – Csodálatosan. Arra számítottam, hogy úgy ébredek majd, mint akin átment egy úthenger, de az igazság az, hogy kifejezetten tök jól érzem magam. – Az jó, nem? – kérdezte Alexa, mert megérezte a szomorúságot a fiú szavai mögött.

116

– Gondolom. Újabb hosszú csend következett, mindketten a vizet bámulták merengve. – Milyen volt? – kérdezte végül Alexa. Trey felé fordult, és aznap akkor nézett rá el ször a lányra. Alexa fehér blúzt viselt és farmert, és nagyon kevés smink volt az arcán. Trey megállapította, hogy most még szebb, mint azzal a rockercsaj küls vel, amivel el ször meglátta. – Ijeszt , fájdalmas, fárasztó, rémiszt és leny göz . Azt hiszem, ilyet embernek nem szabadna éreznie. De, tudod, amikor ott álltam az apád el tt, farkasformában, akkor úgy éreztem, hogy élek. Soha nem éreztem még ennyire él nek magamat. És ez az, ami megrémiszt. – Miért? – Mert kordában kell tartanom magamban ezt az állatot. De ha ilyen jólesik farkasnak lennem, mi tart majd vissza, hogy ne akarjak mindig az maradni? A lány ránézett, és szomorúan elmosolyodott. Nem tudta, mit válaszolhatna. Egy kis szünet után hirtelen megszólalt: – Akarod, hogy elmenjek veled vásárolni? – Micsoda? Hallottad te, hogy mit mondtam az el bb? – Trey megrázta a fejét, és a folyóra szegezte a tekintetét. Ebben a házban mindenki sültbolond. Épp az imént vallott Alexának a legmélyebb félelmeir l, erre a lány megkérdezi, nem akar-e vásárolni menni. – Azt hiszem, jót tenne neked, ha kiszabadulnál innen egy kicsit – magyarázta meg halkan Alexa. – Hogy egy kicsit normális dolgokat csinálj. Ha meg akarok feledkezni a dolgokról, én mindig vásárolni megyek. Higgy nekem, sokkal jobban fogod magad érezni, miután elköltöttél pár száz dollárt az apám pénzéb l. Nekem ez mindig segít. Amúgy meg, ha rákapsz a dologra, és kétpercenként vérfarkassá fogsz változni, sok cucc-

117

ra lesz szükséged! Trey felnevetett. – Oké, az tutira jót tenne, ha egy kicsit visszatérhetnék a való világba. Ki kér az apádtól pénzt? – Te. Ha én megyek oda hozzá ilyennel, olyan lelki fröccsöt kapok arról, hogyan kell éretten kezelni a pénzt, hogy a fülem is attól csöng két napig. Az apám szerint én egy kicsit nehezen tudom korlátozni a ruhák iránt érzett lelkesedésemet. Te viszont biztos le tudod húzni egy csomó pénzzel, nem kell mást tenned, mint elmondanod neki, hogy kicsit rosszul érzed magad, és jót tenne neked, ha kimehetnél egy kis friss leveg t szívni. Hidd el, jobb, ha te mégy pumpolni! – Hol van most? – Az irodájában lesz. Egész éjjel fenn volt, még reggel is azt próbálta kideríteni, hogy mi történt Hopperrel. Nem jellemz , hogy a démonok csak úgy elt njenek apám cégéb l. Na meg a napi betev jét is el kellett fogyasztania, ha érted, mire gondolok. A vért éjszaka szállítják neki, és az irodájában szokta bevenni reggelente – Alexa meglátta Trey arcán a fura kifejezést, és elmosolyodott. – Ne aggódj, mostanra már biztos kész van, nem fogsz rányitni és meglátni, ahogy vért iszik, vagy más ilyen undorító dolgot csinál. Mostanra jóllakott lesz, nyugodt, és f leg: b kez . – Oké, megkérdezem – egyezett bele Trey. – De biztos, hogy nem gond? – Rengeteg pénze van, Trey. Nyugi, egyáltalán nem gond. Átmentek a nappalin, be a könyvtárszobába, ahol Lucien felfedte Trey el tt származásának titkát az els éjszakán, amit Trey itt töltött. Alexa finoman a szoba végében lév ajtó felé lökte a fiút. – Az a párnázott ajtó az. Kopogj! – tette hozzá, és ledobta magát az egyik fotelbe.

118

Trey halkan megkopogtatta a b r párnázás körüli farészt, és majdnem azonnal meg is hallotta Lucien hangját, aki behívta. Amint belépett, egy tágas teremben találta magát. Az ajtó melletti falon számos képerny sorakozott, a legtöbbön különböz hírcsatornák és teletext adások mentek. A túlsó fal el tt egy hatalmas, fa íróasztal állt, amögött foglalt helyet Lucien. A vámpír felnézett, és amint meglátta a fiút, felállt az asztaltól. A szék halk szusszanással fordult vissza a helyére. – Trey, hogy érzed magad ma reggel? – kérdezte. – Remélem, ki tudtad magad pihenni. – Köszönöm, Lucien, igen. Még mindig furcsa egy kicsit az egész, és nagyon sok mindent kell megemésztenem. – Hát persze. De tudod, hogy bármikor, ha beszélgetni szeretnél, vagy kérdésed van, csak szólnod kell, és én segítek, amiben tudok. Trey bólintott. – Csak arra gondoltam, hogy jó lenne venni néhány ruhát magamnak, Alexa pedig felajánlotta, hogy… – Egy szót se többet! – vágott a szavába a vámpír, és még a kezét is felemelte, hogy er sebb hatást érjen el. Majd lehajolt, és kinyitott egy kis ajtót az asztal lábánál. Amikor felegyenesedett, egy köteg bankjegy volt a kezében, a legnagyobb köteg, amit Trey valaha látott. Lucien számolatlanul a fiú felé nyújtotta a pénzt. – Lucien, ez rengeteg pénz. Nem hiszem, hogy ennyire… Lucien feltartotta a mutatóujját, hogy megállítsa Treyt. – Kérlek, ülj le egy pillanatra – mutatott az asztal túloldalán, vele szemben álló székre. Trey leült, pedig leereszkedett a székébe a fiúval szemben, és kedvesen mosolygott az arca el tt összekulcsolt kezei mögül. – Az elmúlt években végig kellett néznem, ahogyan te szenvedsz és nélkülözöl. Nagyon nagyra becsülöm azt a kitartást és

119

egykedv séget, ahogy a sanyarú helyzetedet t rted. Részben felel snek érzem magam a szenvedésért, amin keresztül kellett menned. Kérlek, nézd hát el nekem, ha most ajándékokat szeretnék neked vásárolni, és anyagilag támogatni szeretnélek, ahogyan korábban is szerettem volna, de nem tehettem. Megállt, elgondolkozott, majd kihúzott egy fiókot az asztal bal oldalán, el vett bel le egy vastag mappát. Kinyitotta, átnézte a legfels papírt a mappában, majd becsukta az iratgy jt, és Trey elé tolta az asztalon. – A szüleid halála után – folytatta – létrehoztam egy vagyonkezel i alapot a nevedre. Mára elég kiterjedt részesedéseid vannak állampírokban, részvényekben és kötvényekben több országban. Ma reggel a vagyonod valamivel több, mint másfél millió fontra rúg. Ennek nagy része le van kötve, de a követkehetek folyamán valamikor örömmel leülnék veled, hogy átbeszéljük, mit is szeretnél kezdeni a vagyonoddal. Trey meg sem tudott szólalni, leesett állal nézett a vele szemben ül férfira, majd a dossziéra, és vissza a férfira. – Emellett – mosolyodott el Lucien – Alexa világbajnok pénzkölt , semmi kétségem nincs afel l, hogy ez a bankjegyköteg alaposan megcsappan a nap végére, ha is segít neked. Azzal a pénzt Trey elé csúsztatta, és felállt. Treynek teljesen kiszáradt a szája. Felállt, és az ajtó felé támolygott. – Ööö, köszönöm… úgy értem… köszönöm – határozottan szédülni kezdett. – Valamir l megfeledkeztél – szólt utána Lucien. Trey megfordult, és Lucienre nézett, aki mosolyogva nyújtotta felé a pénzköteget. Elvette t le a bankjegyeket, köszönésképpen bólintott, és kilépett a szobából. Amint becsukta maga mögött az ajtót, nekid lt a párnázatnak, és igyekezett felfogni, amit Lucient l hallott. Másfélmillió font! Becsukta a szemét, és felidézte az egész beszélgetést, hogy megbizonyosodjon róla,

120

jól értette-e. Másfél millió font! Mintha nem lett volna még eléggé rongyosra szaggatva az elméje, Lucien most egyszer en közölte vele, hogy milliomos.

121

14 – Mi legyen a következ ? – kérdezte Alexa, amint elléptek a pénztártól. – A Harvey Nics itt van a közelben. Ha fogunk egy taxit, ott lehetünk azonnal. Trey végignézett az izgatott lányon, aki úgy forgolódott, mint egy rült dervis. Már három órája vásárolgattak, de úgy nt, hogy Alexa lelkesedése és érdekl dése egy szemernyit sem csillapodott, és készen áll, hogy újabb adag címkézett és hajtogatott, végtelen ezüstpolcokra halmozott ruhára vesse magát. – Alexa, én tényleg nem vagyok biztos benne, hogy sokáig bírom már – nyögött Trey. – Butaság! – vágta rá a lány. – Imádni fogod a Harvey Nicset, és tényleg nincs is messze! Butaság. Trey gyorsan megtanulta, hogy Alexának ez a végválasza minden olyan megjegyzésre vagy ötletre, ami neki nem tetszik. Aznap már sokadjára hallotta ezt a szót. Például minden alkalommal, amikor tiltakozni mert egy-egy ruhadarab ellen, amit a lány szerint mindenképpen meg kellett vennie. – Tudom én, mi a bajod – jegyezte meg Alexa. – Még mindig nem békültél ki azzal a fehér vászongatyával, amit a Selfridges-ben megvetettem veled, ugye? Eközben a lift a bevásárlóközpont földszintje felé repítette ket. Treynek persze fogalma sem volt, melyik áruházban vannak éppen, egy id után elvesztette a fonalat, és az összes pláza és üzlet összemosódott a fejében, krómpolcok, túlkoros eladók és lefüggönyözött öltöz fülkék nagy masszájává. Az illat-

122

szerosztályok er s, bódító parfümfelh jét l Trey hirtelen roszszul lett, és elkeseredetten igyekezett kikerülni a plázából a friss leveg re, már amennyire London belvárosának leveg je frissnek volt mondható. – Hogy szinte legyek, Alexa – válaszolta Trey –, én nem vagyok kibékülve a legtöbb cuccal, amit ma vetettél velem. – De hiszen az eladó is azt mondta, hogy nagyon jól áll rajtad – biggyesztette le az ajkát Alexa, de ez most már nem hatott Treyre. – Igen, hallottam. Ezt közvetlenül azel tt mondta, miel tt közölte, hogy csak száznegyven fontba kerül, és az után, miután te közölted vele, hogy elvisszük, azokkal a borzasztó cikkel együtt. Ekkor már kinn álltak az Oxford Circus tér sarkán, és Trey igyekezett magára vonni a lány figyelmét, aki azonban csak azzal volt elfoglalva, hogy a nagy forgalomban leintsen egy fekete taxit. – Alexa, én még soha életemben nem hordtam, és valószín leg soha életemben nem is fogok hordani fehér vászonnadrágot. S t, és lehet, hogy ez most le fog taglózni téged, de képzeld, eddig tökéletesen jól megvoltam úgy, hogy egyszerre soha nem volt több, mint három farmerem, húsz pólóm, néhány pulcsim és egy-két pár sportcip m. A taxi, amit Alexa igyekezett megállítani, elviharzott mellette, és már csak a farát mutatta feléjük. Az egész úgy festett, mintha egy hatalmas, reng , fekete szoknyát visel viktoriánus özvegy törtetne keresztül a köznépen, és tudomást sem venne róla, hogy az egyszer emberek meg akarják szólítani. – És ezzel mit akarsz mondani? – kérdezte ingerülten Alexa, dühösen, mert elég kevés volt arrafelé a taxi, és lassan elindult a járda szélén. Néhány lépésenként megtorpant, és felnézett, amint valami fekete jelent meg az úton.

123

Trey ránézett a lány duzzogó arckifejezésére, és az összes harag és frusztráció, ami eddig felgyülemlett benne, hirtelen a felszínre tört. – Na, ide figyelj! – sisteregte. – Az egész életemet fenekestül felforgattad te meg a családod. Mindenki, akit valaha szerettem, meghalt. Kis híján t zhalált haltam. Ehhez add még hozzá, hogy kiderült, hogy valamifajta torzszülött vagyok, egy szörnyeteg és potenciális gyilkos. És mindennek tetejébe – ekkorra már olyan hangosan kiabált, hogy a járókel k megbámulták, és nagy ívben kikerülték ket – te azt hiszed, hogy a legjobb dolog, amit velem tehetsz, hogy végigvonszolsz Londonon, és olyan ruhákat veszel nekem, amiket még az után sem tudnál rám er ltetni, hogy már meghaltam. Ami, megjegyzem, valószín leg nem is lesz olyan sokára, hála az apádnak! Alexa meredten nézett rá, úgy t nt, végtelenül sokáig. Az arca egy maszk volt, egyetlen érzelmet sem lehetett róla leolvasni. Végül halkan megszólalt. – Azt hiszed, a világon te vagy az egyetlen, akinek rossz? Azt hiszed, könny feln ni úgy, hogy az apád vámpír? Könny kiverekedni magadnak egy normális életet, miközben körülötted minden épp az ellentéte mindennek, ami normális? Nem te vagy az egyetlen, aki elvesztett valakit, akit szeretett! Az én anyám is meghalt, amikor kicsi voltam, szóval nem gyere itt nekem a jaj, olyan egyedül vagyok ebben a nagy világban számmal, mert nem vagyok rá vev . Én csak megpróbáltam kedves lenni hozzád. – Egy könnycsepp bukkant el a jobb szeméb l és végigcsorgott az arcán. – Csak próbáltam elfeledtetni veled az elmúlt napok rületét. Bárcsak ne is foglalkoztam volna veled egy percig sem! – Nem kértelek! – kiáltott rá Trey. – Fel lem haza is mehetsz! Végig a veszekedés alatt Alexa az út mentén állt, kezét a

124

magasba tartotta, hogy leintsen egy taxit. Abban a pillanatban be is gördült egy hatalmas kocsi a lány mellé, a dízelmotor zakatolása töltötte meg a két fiatal körül a leveg t. – Haza is megyek – szólt Alexa, és kinyitotta a kocsi ajtaját. – Tudod, mit, Trey Laporte? – szólt vissza. – Egy önz , hálátlan disznó vagy. Azzal jó néhány csomag kíséretében beült a kocsiba, ami egy pillanat múlva már besorolt a város forgalmába. Trey pedig csak állt, és nézett a lány után. A kocsi hátsó ablakán át látta, ahogy Alexa arcát a tenyerébe hajtva zokogni kezdett.

125

15 Trey még hosszú ideig állt ott, lába körül szétszórva néhány papírzacskó, amit Alexa otthagyott. A járókel k, akik kerülgették, egyre kevesebben lettek, ahogy a boltok bezártak és a forgalom csökkent. Az járt a fejében, amit Alexa mondott neki, és most, hogy elszállt a haragja, nem talált semmit, amiben ne a lánynak lett volna igaza. Valóban önz volt, és kegyetlen. Lehet, hogy valóban csak önmagával volt elfoglalva. De ahogy végiggondolta, mi mindenen kellett átmennie az elmúlt napokban, nem talált rá módot, hogyan tudta volna ezt kivédeni. Újra és újra látta maga el tt azt az egyetlen könnycseppet, ami végigfolyt a lány arcán, egészen az álláig, és nagyon mérges lett magára. Alexa volt az egyetlen, aki igazán megpróbált segíteni neki, hogy ne akadjon ki, és Trey most röstellte, hogy éppen rá zúdította a dühét ilyen kegyetlenül. Végül észrevette, milyen furcsán néznek rá az arra haladó emberek, ezért elindult, céltalanul, végig a Regent Streeten. A csomagok kis szigetét hátrahagyta egy szerencsés járókel nek, többé már nem számítottak. A Liberty feliratú bolt el tt találta magát, és eszébe jutott, hogy ez volt az egyetlen üzlet, ahol Alexa kinézett valamit magának is. Még fel is próbálta azt a ruhát, miel tt tovább rángatta a fiút a férfiosztályra. Bocsánatot akart kérni Alexától, és most már tudta, hogyan fogja kiengesztelni a lányt. Tizenöt perccel kés bb kilépett a boltból a hideg, téli estébe. A leveg hirtelen leh lt, mialatt a boltban volt, ezért felhajtotta a kabátja gallérját és elindult, hogy fogjon egy taxit. A ru-

126

ha Alexa számára ott pihent a kezében lév szatyorban, szépen becsomagolva. Az eladó még egy dobozba is betette, és az egészet átkötötte egy bordó szalaggal, amire fehér bet kkel az üzlet neve volt nyomva. Hosszasan gyalogolt végig a forgalmas úton, és elégedett volt magával. Gondolatban azt tervezte, hogyan fogja rendbe hozni a dolgokat a lánnyal. A zacskó minden lépésnél a lábszárához csapódott, de nem tör dött vele, mint ahogy nem tör dött semmi mással sem, csak a jelenetet forgatta a fejében, ahogy bocsánatot fog majd kérni, és azt próbálta kitalálni, mit válaszol majd a lány. Végül arra figyelt csak fel, hogy elhagyta a boltok sorát, és a Portland Place-re ért, ahonnan a Regent’s Park nyílt. Sokkal kevesebb taxi járt már az utakon, és sokkal kevesebb ember a téren, amin a külföldi országok nagykövetségeinek épületei sorakoztak. Azok a taxik, amik elhajtottak mellette, nem álltak meg az intésére, tele voltak emberekkel, akiket központi f téses lakásaik felé szállítottak, ki a londoni tél csíp s hidegéb l. Már éppen elindult volna visszafelé, hátha ott nagyobb eséllyel kap kocsit, amikor meglátott egyet, ami szabad volt, és feléje tartott. Kiállt az út szélére, a karját felemelte, és kihajolt az útra, hogy a sof r biztosan észrevegye. Nem hallotta a közeled lépteket, csak amikor már túl kés volt. A két fiatal srác közül az egyik meglökte, olyan er sen, hogy Trey elvesztette az egyensúlyát, a másik pedig ezt kihasználva kikapta a kezéb l a szatyrot. Mindketten futásnak eredtek, végig az utcán, a park irányába. Trey csak kis híján nem esett egyenesen a közeled taxi alá. Megvetette a lábát, így az nem csúszott le a járdaszegélyr l, és felegyenesedett. Amikor felnézett, a fiúknak már harmincméteres el nyük volt. Utánuk eredt, hogy el ne veszítse ket szem el l. Trey hosszú lábaival gyorsan rohant a járdán a két srác után. Végig látta ket maga el tt, és egyre közelebb ért hozzájuk,

127

amikor azok lassítani kezdtek. Egyik jük sem nézett hátra egyszer sem, ezért Trey azt gondolta, nem el ször csinálják ezt. Azt gondolhatták, hogy a meglepetés ereje és a kezdeti el nyük mindenkit visszatart attól, hogy üldöz be vegye ket. A Portland Place végén félkörben végigszaladtak a Park Crescenten, és elt ntek a Regent’s Park-i metrómegálló lejárójában. Trey csak oldalazva fért át a csúsztatható rácsos kapu két szárnya között. Ennek a kapunak nyitva kellett volna lennie az utca felé. Treynek fel is t nt, hogy ez milyen furcsa, de mivel éppen hogy csak látta a második srácot befordulni a lépcs alján, és nem akarta elveszteni a tolvajokat, nem tör dött vele, hanem lerohant a lépcs n. Hármasával vette a fokokat, és éppen idejében ért le ahhoz, hogy lássa, amint az egyik tolvaj átugrik a beléptet kapun, és a mozgólépcs felé rohan, ami a Bakerloo vonalra vezetett. Az már nagyon furcsa volt, hogy nem volt r az aluljáróban, és nem volt senki sem a megállóban. Treynek ekkor eszébe jutott: a Regent’s Park megálló le van zárva. Hallott róla korábban, hogy már két-három hónapja lezárták, és nem is fogják megnyitni még néhány hónapig, amíg be nem fejezik a felújítását. is átugrott a kapun, és a mozgólépcs felé rohant. Tudta, hogy hacsak el nem veszti szem el l a tolvajokat, nem fognak el le meglógni. Trey tovább rohant, le a mozgólépcs rozsdás fémelemein. A lépcs alján látta, ahogy a srácok átugranak egy korlát felett, amit a metróvonal csempézett megállója el tt állítottak keresztbe. is átugrott a korlát felett, a hátsó lábával meglökte a Tilos a belépés táblát, ami a tetején volt. A tábla hangos csörömpöléssel zuhant a földre a fiú háta mögött. Trey hallotta, ahogy egy vonat átrobog az állomáson. Amíg ez a megálló zárva volt, egyetlen szerelvény sem állt itt meg. Teljes sebesség-

128

gel rohantak át az alagúton, az utasok csak egy rövid pillantást vethettek az állomáson zajló munkálatokra. Trey elcsodálkozott, hogy ezzel nem tör dtek a tolvajok, amikor ezt a menekülési útvonalat választották. Vagy lehet, hogy éppen ezért menekültek erre? Talán arra számítottak, hogy senki nem jön utánuk egy lezárt metróállomás sötét alagútjaiba. Leért az állomásra, és megállt középen. El kellett döntenie, hogy melyik irányba indul, a keleti irányba tartó vonatok rámpájához, vagy a nyugati oldalra. Úgy döntött, el ször a nyugati irányú megállót nézi meg. Eltalálta. A megálló bejáratától nem messze ott állt a két srác, a falnak d lve. Er sen ziháltak. Azonnal meglátták Treyt, amint belépett. Trey is ki volt fulladva. Kér karját a teste mellett lógatta, és elindult a tolvajok felé, miközben mélyen beszívta az állomás mocskos leveg jét, míg a légzése szabályos nem lett újra. – Azt hiszem, van nálatok valami, ami az enyém – szólította meg ket Trey. – Valóban? És mi lenne az? – kérdezett vissza a hozzá közelebb álló srác. A haja nagyon rövidre volt nyírva és platinasz kére festve. A szája jobb szélét l egy sebhely futott fel egészen az orráig. Trey arra következtetett, hogy ez egy m téti heg, a srácot farkastorokkal m thették meg. A fiatal oldalra billentette a fejét, szembefordult Treyjel, és el retolta az alsó állkapcsát. Valószín leg ijeszt nek akart látszani, de Treyt csak a nevel otthon szomszédságában lakó kiskutyára emlékeztette, amelyik, akárhányszor valaki csak közelített a kerítéshez, máris csaholva és acsarkodva rohant el , és agresszívan vicsorított. A haverja egy fejjel alacsonyabb volt nála. Neki hosszú, fekete haja volt, ami a fején két oldalt fel volt nyírva, hogy kilátsszanak a halántékát és a füle feletti részt borító tetoválásai. Trey csomagja a tetkósnál volt.

129

Trey úgy nézte, a két srác körülbelül vele egyid s, bár mindkett jüknél magasabb és nehezebb is volt. – A zacskóm – mutatott az alacsonyabb srác felé Trey. – És mib l gondolod, hogy ez a te zacskód? – kérdezte a nyúlszájú. – Úgy érted, azon kívül, hogy idáig követtelek benneteket, miután kikaptátok a kezemb l? Hát csak annyi, hogy az én cuccom van benne, szóval gyorsan adjátok vissza. Különben is – tette hozzá, hogy oldja a feszültséget – egy n i ruha van benne, és nem hiszem, hogy menne a szemetek színéhez. – Akkor miért nem jössz ide és veszed el? – kérdezte nyúlszájú, és egy veszélyes méret kést húzott el a kabátja zsebél. Felhúzta az egyik vékony szemöldökét, és gonoszan vigyorgott. – Vagy meggondoltad magad, és rájöttél, hogy ez nem is a tied? Trey felnézett a késr l a tolvaj szemébe. – Még egy esélyt adok nektek, hogy visszaadjátok a cuccomat és elhúzzatok innen, amíg még tudtok. Ha nem, esküszöm, olyat láttok, amit l életetek végéig az ágyba fogtok vizelni. – Ezt hallgasd! – röhögött fel a nyúlszájú. – Kicsit kemény gyereknek képzeled magad, mi? – Fogalmad sincs, mennyire, sebhelyes – válaszolt Trey. – Kapjuk el! – kiáltott fel a tetkós, eldobta a zacskót, ökölbe szorította a kezét, és Trey felé lendült. Trey átalakult. Egyik pillanatban még egy százhetven centis tizennégy éves srác volt, a másikban egy kétszáztíz centis, hatalmas, mérgesen morgó farkasember. És abban a pillanatban, amikor átváltozott, rá is jött, hogy ez csapda. A két démon hihetetlenül gyorsan mozgott. Zömök, csupa izom lények voltak, nagyon er snek látszottak. Fekete, csillogó rük vibrált a sötétben, mintha fekete t z égett volna a felszí-

130

nén, ami minden fényt elemésztett. Szájuk félelmetes volt. Vékony ajkuk hátrahúzódott, hogy helyet adjon az éles, fekete fogaknak, amelyek három sorban sorakoztak az ínyükben, mint valami csatarendbe állt katonák, akik fegyvereiket összecsapásra készen el reszegezik, és a hátsó sor katonái azonnal készek átvenni elhullott társaik helyét. A szemeik sok apró golyóból álló sötét, szederszer képz dmények voltak, amelyek soha mást nem sugároztak, csak gy löletet és rosszakaratot. A tetkós Trey felé repült a leveg ben. Egyik öklével állon vágta a fiút, a másik, horgas, karmos hüvelykujját pedig a farkas szemgödrébe akarta nyomni. Trey elkapta a fejét, és karmával a démon teste felé kapott. Csak milliméterekkel hibázta el. Bal lábával kirúgott a nyúlszájú felé, aki a késsel rohant neki. Gyomorszájon találta, amit l a srácból hangos szisszenéssel szaladt ki a leveg . A tetkós talpra érkezett, veszélyes fogai felett az ajka szélesebbre húzódott, amit Trey akár mosolynak is nézhetett volna. hátrált néhány lépést, hogy mindkét támadóját szemmel tarthassa. A nyúlszájú hasonlóan nézett ki, mint a tetkós, azzal a különbséggel, hogy az arca teljes középs része hiányzott. Ott, ahol a fels ajkának és az orrának kellett volna lennie, csak egy fekete lyuk tátongott. Trey nem értette, hogy élhet túl valaki egy ilyen sérülést. A két démon két oldalról, nagyon lassan közelített felé, tekintetüket egy pillanatra sem vették le a farkasról, és készültek, hogy egyszerre rávessék magukat. Trey azonban nem várta meg, hogy egyszerre támadjon rá a két szörny. Már felmérte, hogy a tetkós a veszélyesebb ellenfél, de azt sem szerette volna, hogy a nyúlszájú szabadon támadjon rá a nagy késsel. Beijesztett a tetkós felé, majd, amikor a nyúlszájú a kést felemelve támadásba lendült, megperdült, és a dé-

131

mon kést tartó, kinyújtott karjába mélyesztette a fogait. Így, a fejével felemelte a démont, és addig rázta a karját, amíg a kés csörömpölve ki nem esett a kezéb l. A tetkós hátulról ugrott Treyre, és hegyes fogaival beleharapott a farkas vállába. A démon kinyújtotta a karját, hogy karmait Trey arcába mélyessze, de a fiú elkapta a kezét és keményen megszorította. Trey érezte, hogy a démon hegyes fogai még er sebben a húsába vájnak a kulcscsontja alatt, hogy a lehet legnagyobb fájdalmat okozza neki. – Csinálj már valamit, Shnirop! – kiáltotta a nyúlszájú, miközben vadul kapálózott a lábával a leveg ben, és Trey felé rugdosott, kampós karmaival mély sebeket ejtve a farkas testén, akárhányszor elérte. – Mindjárt leharapja a karom, ha nem csinálsz valamit! Trey el bb hallotta meg a közeled vonat hangját, mint a démonok. A hallása nagyon kifinomult volt, meg tudta mondani, hogy a szerelvény teljes sebességgel halad feléjük, és lassítás nélkül át fog robogni az állomáson. Ekkor a tetkós megmozdult a hátán, a két térdét felhúzta, és összeszorította a farkas testének két oldalán. Ezután elengedte a harapást. Trey kitalálta, hogy mire készül. A démon feljebb csúszott, hogy egy halálos harapást mérjen a farkas nyakára. Könyörtelenül bele akarta vájni borotvaéles fogait Trey ver erébe, hogy így vessen véget a küzdelemnek, és a farkas életének is. A vonat a legjobbkor érkezett. Er s hangot és szelet tolt maga el tt, ahogy teljes sebességgel el bukkant az alagútból. Trey eleresztette a pofájával a nyúlszájú karját, éppen akkor, amikor a szerelvény odaért mellé, és elrúgta magától a démont. A teremtmény épp a mozdony útjába repült, és Trey látta, ahogy nekicsapódik a rémült mozdonyvezet feje mellett a szélvéd nek, egy másodperccel azel tt, hogy a vonat eleje el-

132

nt volna az alagút másik bejáratában. Érezte, hogy a tetkós még mindig a hátán kapaszkodik, ezért hátravetette magát, és teljes erejéb l a falhoz kente az alvilági lényt. Megperdült, a karmaival keresztben felszakította a démon torkát, és közben elfordította a fejét, hogy a halott szörny testéb l el tör fekete genny ne fröccsenjen az arcára. Éles csikorgás hangzott fel, ahogy a mozdonyvezet meghúzta a vészféket, és a fékpofák a sínekhez présel dtek. Trey felnézett, és látta, hogy az utolsó kocsi utasai halálra vált arccal néznek rá: egy hatalmas farkasemberre a londoni metróban. Szerencsére mire a vonat megállt, teljes hosszában elt nt a jobb oldali alagútban, ezért már senki nem látta Treyt. A farkas lenézett a megölt démon testére, ami lassan kezdett elt nni a szeme el l. Nézte a testet, amíg teljesen fel nem szívódott. Ki kell jutnom innen – villant az agyába. – Vissza kell alakulnom emberré, és el kell t nnöm innen, de nagyon gyorsan, miel tt elözönlik a helyet a rend rök. A gondolatai gyorsan kergették egymást most, hogy a küzdelem véget ért. Visszaváltozott emberi formájába, és végignézett meztelen, vérz testén. A lábán és a fels testén lév sérülésekb l és a szeme alatti vágásból patakzott a vér. Amint visszaváltozott, érezte a teljes fájdalmat, amit a sebei okoztak, emberi idegrendszere felizzott a hatalmas kíntól. Meglátta a ruhákat, amiket percekkel ezel tt a démon emberi alakja viselt. Nem volt rajtuk egyetlen csepp vér vagy fekete genny sem, semmi jel nem mutatta, hogyan pusztult el a visel je nem sokkal azel tt. Lehajolt és felemelte a melegít fels t. Felvette meztelen fels testére, és felszisszent, amikor behúzta a cipzárt. Emlékezett rá, hogy az el bb még az egész ruha démongennyben ázott, még akkor is, ha most a fels teljesen száraz volt. A démonok vére, ahogy maguk a szörnyek is, felszívódott. Mivel nem volt nagy a választék, felhúzta a melegít alsót is. Egy pillanatra még

133

azon is gondolkozott, hogy a cip t felpróbálja, de gyorsan rájött, hogy esélye sincs, hogy az felmenjen a lábára. Remeg lábakon a libertys szatyorhoz vonszolta magát, és belenézett. Furcsa nyugalom szállta meg, amikor meggy dött róla, hogy a démonok nem nyúltak a csomaghoz. A ruha, amelyet Alexának vett, érintetlen volt. Amikor kilépett a metrólejáró ajtaján, nem emlékezett rá, hogyan mászott fel azokon az elhagyatott lépcs kön, amiken lefelé rohant. Pánikban volt, a szíve vadul kalapált a mellkasában. Ölt. Megölte azt a két lényt, elvette az életüket. Nem számított, hogy nem emberek voltak, hanem démonok, és az sem, hogy halálos veszélyben forgott. A lényeg, hogy éppen most ölt, puszta kézzel. Ugyanazok a londoni utcák fogadták, amelyeket néhány perccel ezel tt maga mögött hagyott. Ugyanaz a gyenge közvilágítás, ugyanaz a benzing zös leveg tolult az orrába. Valami mégis megváltozott. Nem is annyira körülötte, mint inkább benne. Valami örökre megváltozott, érezte, hogy semmi nem lesz már olyan, mint eddig. Lassan elindult. Lenézett a ruháira, amiket a lény hordott nem sokkal azel tt, és meglátta, hogy a sebeib l folyó vér átütött az anyagon, a narancssárga utcai lámpák fényében feketének látszó foltok egyre terjedtek. Megérintette a ragacsos foltot. Tudta, hogy még nincs közvetlen életveszélyben – a sebei mélyek voltak ugyan, de nem halálosak –, de ha még több vért veszít, és hamarosan nem kezelik a sérüléseit, komoly bajba kerülhet. Körülnézett, és meglep dve látta, hogy öntudatlanul a parkba sétált, és most húsz méterre állt a bejárattól és a parkot körülvev kerítést l. A leveg itt tisztábbnak t nt, a növények éjszakai illata valamelyest elnyomta a nagyváros b zét. Balja fel l egy hatalmas

134

tölgyfa állt, öreg ágai a fiú feje fölé nyúltak, mintha egy hatalmas pók csontosodott váza lett volna, amely éppen akkor dermedt meg örökre, amikor Trey felé nyújtotta nagy lábait, hogy felkapja és bekebelezze. Az ágak között felnézett az égre, az elképzelhetetlen meszszeségb l felé pislákoló csillagok miriádjaira, és elöntötte a vágy, hogy farkassá változzon. Ennek a vágynak az egyik oka volt csak, hogy tudta, akkor törtrészét sem érezné annak a fájdalomnak, ami minden ízületét hasogatja. Nagyobbrészt viszont azért akart farkas lenni, mert tudta, hogy akkor azt érezné, hogy él. Itt, kint a szabadban futhatna a csillagos ég alatt, érezné a természet minden szagát, minden rezdülését. Mindezek alatt a vágyak alatt azonban ott volt a biztos tudat, hogy ellen kell állnia ezeknek az ösztönöknek, hogy gátat kell szabnia ennek, amíg még ilyen kevéssé uralja farkasénjét. Ezért hát elfojtotta magában ezeket a vágyait. Gondolatai visszatértek a két démonhoz, akiket az imént ölt meg. Felvillant el tte a tekintetük abban a pillanatban, amikor kioltotta az életüket. Érezte a szájában a vérük fémes ízét. Er sen megrázta a fejét, amikor egy vad gondolat furakodott az elméjébe. Jó íze volt a vérüknek – súgta egy hang a tudata peremér l. Treynek le kellett küzdenie a rátör hányingert. Nem, nem volt jó íze. Visszataszító volt – mondta magának. – Szörny volt. Gondolataiból a hang rázta fel, ahogy a szatyor leesett a kavicsos útra. Lehajolt érte, és felvette. Egy vércsepp hullott a csomagra. El kellett innen t nnie, el az állomás környékér l, hogy biztonságban legyen. Kibotorkált a parkból, és megpróbált taxit fogni. Egy kocsi le is lassított, és megállt mellette, de azonnal kil tt és tovább-

135

hajtott, amint a vezet meglátta a fiú vért l mocskos ruháját. Trey egyedül volt, sérült volt és vérzett. Egy dolgot tehetett csak: keresett egy telefonfülkét, és felhívta Lucient, hogy jöjjön érte.

136

16 Tom bekötözte Trey sebeit a kocsi hátsó ülésén, amennyire csak tudta. A hátsó ülés gyenge világításánál dolgozott, a fiú összes sérülését fert tlenítette, majd gézt tekert rájuk, amit ragtapasszal rögzített. – Ez majd összetart, amíg az orvos rendesen össze nem foltoz – mondta, és vállon veregette a mellette ül fiút. Mialatt áthajtott Londonon Lucien egy szót sem szólt azon kívül, hogy megkérdezte Treyt l, hogy jól van-e, és Tomtól, hogy szerinte kórházba kell-e vinni a fiút. Trey nem tudta, hogy azért nem kérdezi meg, hogy mi történt, mert mérges, vagy azért, mert aggódik, de amint behajtottak a parkolóba, és meglátta az arcán az aggodalmat, miközben kisegítette a kocsiból be a liftbe, és utána, ahogy szeretettel szólt hozzá, megnyugtatta. Lucien már a kocsiból hazatelefonált Alexának, hogy megkérdezze, úton van-e már az orvos. Ahogy kiléptek a liftb l, a lány mellett Trey egy alacsony emberkét látott meg, és feltételezte, hogy az az orvos, akir l beszéltek. Lucien és Tom két oldalról támogatták Treyt, belé karoltak, hogy megtarthassák, ha elesne. A fiú er sen Lucienre nehezedett, és amint körülnézett a nappaliban, elhomályosodott a kép a szeme el tt, és veszélyes iramban forogni kezdett. – Sajnálom, Lucien – nyögte ki, mert azt hitte, azonnal lehányja a krémszín sz nyeget, ami a nappali padlóját borította. Összeszorította a szemét, és megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát. Alexa odasietett hozzájuk. A szeme vörös és püffedt volt,

137

mintha sírt volna, és, akármilyen pocsékul is érezte magát Trey, meg kellett állapítania, hogy a lány gyönyör bb volt, mint valaha: finomnak és törékenynek látszott. Trey felemelte a fejét, és bólintani akart felé, amivel azt akarta jelezni, hogy jól van. Abban a pillanatban elképzelhet nek tartotta, hogy halálosan beleszeretett a lányba. A feketeség, ami eddig a látóköre peremén kavargott, egyszerre feltámadt, elborította a tudatát. Trey elájult. Amikor magához tért, az ágyában feküdt, az ágya melletti széken ott aludt Tom. Az ír halkan hortyogott, és Trey elmosolyodott, amikor meghallotta a hangot. Új barátja ölében egy könyv feküdt, de Trey az ágyából nem látta a címét. Megpróbált felülni, hogy jobban szemügyre vehesse, mit olvas Tom, ám amint megmozdult, t zijátékként robbant a testében a fájdalom. Nem tudta volna megmondani, melyik része fáj igazán, minden irányból egyszerre hasított belé a kín. Halkan felnyögött, de ez a nesz elég volt ahhoz, hogy Tom felkapja rá a fejét. – Asszem arra már rájöttél, hogy a legjobb neked most az, ha nyugton maradsz – szólalt meg, és az arcára féloldalas vigyor kúszott. – Fiam, te rövidesen még jobban tele leszel sebhelyekkel, mint én, ha továbbra is ragaszkodsz ahhoz, hogy egyedül küzdj meg árnydémonokkal! – Végignézett a fiún, és megkérdezte: – Hogy érzed magad? – Az igazat megvallva, Tom, voltam már jobban is. Ekkor résnyire kinyílt a hálószoba ajtaja, és Alexa dugta be rajta a fejét. – Bejöhetek? – kérdezte. – Hangokat hallottam, ezért gondoltam, benézek, hogy felébredt-e már. – Szomorúan Treyre mosolygott, és az ujjai hegyével finoman intett neki. – No, én, asszem, hozok neked valamit inni – kelt fel a székb l Tom, és kiment, hogy kettesben hagyja a fiatalokat.

138

Amint Tom kitette a lábát, Alexa Treyhez fordult, és mély aggodalommal az arcán így szólt: – Annyira sajnálom, Trey! Ez az egész az én hibám! Ha nem hagylak egyedül London közepén, ez nem történt volna meg! Én tényleg nagyon… – Ne hülyéskedj, Alexa – vágott a szavába a fiú. – Ha én nem viselkedem veled úgy, mint egy hülye bunkó, akkor nem maradtam volna egyedül London közepén. Különben is, ezek a srácok csak az alkalomra vártak, hogy elkaphassanak. Nem véletlenül jártak arra, ez egy el készített csapda volt, én pedig belesétáltam, mint egy idióta. Alexa meg akart szólalni, de Trey felemelte a kezét, hogy belefojtsa a szót. – Ami azt illeti – folytatta –, még örülök is, hogy nem voltál ott, amikor ez történt. Nem volt valami szép látvány. A hangja megcsuklott és elhalkult, ahogy ezt mondta. A plafonra emelte a tekintetét, és összeszorította a fogait, hogy elállítsa a feltoluló könnyeket. A kézfejével megtörölte a szemét, és felszisszent, mert ez az egyszer mozdulat is nagyon fájdalmas volt. Újra a lány felé fordította a fejét. – Mit gondolsz, fel tudnál segíteni az ágyból? – kérdezte. – Az orvos szerint pihenned kell – ellenkezett Alexa. – Trey, két napig aludtál! Eltartott egy ideig, míg ezt felfogta. Csodálkozott is, hogy Tom miért látta szükségét, hogy az ágya mellett töltse az éjszakát. A hír, hogy két napig eszméletlen volt, mindent megmagyarázott. Talán a többiek attól tartottak, hogy meghal, és ezért virrasztottak az ágyánál, minden eshet ségre felkészülve. – Apám és Tom váltották egymást az ágyadnál. Apu alig hagyta el a szobádat, és amikor nem volt itt, akkor is azt igyekezett kideríteni, hogy mi történt. Abból, amit a Calibanhoz

139

beépült informátorainktól megtudtunk, az derült ki, amit te is mondtál: azokat a démonokat azért küldték, hogy végezzenek veled, Trey! – Az alsó ajkába harapott, és a tekintete végigszaladt a Trey fels testén lév kötéseken. – Azt már tudjuk, hogy árnydémonok voltak. Még nem sikerült a nyomukra bukkannunk, de ha az apám… – Nem fogjátok megtalálni ket. Meghaltak. Én öltem meg ket – Trey a fal felé fordította a fejét, hogy Alexa ne lássa az arcát, amint ezt kimondta. Alexa mindkét kezével átkulcsolta a fiú ágyon hever kezét. – Nagyon sajnálom, Trey. El sem tudom képzelni, mit érzel most. Szörny lehetett. Amikor Trey visszafordította a fejét a lány felé, meglátta, hogy Alexa sír. Az arcán legördül könnyek látványa hirtelen az eszébe juttatott valamit. – Hol a szatyrom? – kérdezte hirtelen. – Milyen szatyrod? – Csak azt ne mondd, hogy nem volt nálam egy szatyor, amikor az apád rám talált. Amikor az állomásról kijöttem, még megvolt! Kopogtak, Lucien lépett be az ajtón. Az szinte öröm, ami az arcára kiült, amint meglátta a fiút, a boldogság és a szégyen furcsa keverékét keltette Treyben. Arra gondolt, milyen gonosz volt Luciennel szemben eddig, és hogy semmivel nem is próbálta viszonozni a kedvességet és odaadást, amivel a védelmeje gondoskodott róla. – Hát felébredtél? Kit ! Egy kissé már aggódtunk érted. Hogy érzed magad? – Fájdalmasan, összeverve, hülyén és furcsán érzelg sen, mintha a legkisebb érzelemingadozástól is sírva fakadnék – mosolyodott el Trey. – De azt hiszem, ennél sokkal rosszabb is lehetett volna, ha te nem segítesz. Köszönöm, Lucien… min-

140

dent köszönök. Lucien bólintott, és az ablakhoz lépett, hogy elhúzza a függönyt. – Fel szeretnék kelni – szólt Trey, amint a napfény beborította az ágyat. – Ezt most igazán nem javallanám – válaszolt Lucien. – Fel szeretnék kelni, Lucien – ismételte meg jelent ségteljesen Trey. A vámpír ránézett, majd bólintott. Odalépett Alexa mellé, és az ágyban fekv er tlen test fölé hajolt. – Meglátjuk, hogy hogy érzed magad. Ha szédülni kezdesz, vagy az ájulás kerülget, azonnal visszahozlak. Nos, magad szeretnél megpróbálni felállni, vagy én emeljelek fel? Trey felnézett rá, és megállapította, hogy a vámpír komolyan gondolja. – Ha nem bánod, inkább magam – válaszolta. Benntartotta a leveg t, miközben felült az ágy szélére, és igyekezett nem tudomást venni a fájdalomgörcsökr l, amelyekkel a teste jelzett az agyának. Újra benntartotta, amikor felegyenesedett. Óvatosan, az ujjhegyével megtapogatta a hasát. – Remélem, hogy ez volt a legnehezebb része – jegyezte meg. Miután Lucien és Alexa felsegítették rá a köntöst, lassan kicsoszogott utánuk a konyhába. Mit sem tör dve Tom méltatlankodó morgásával amiatt, hogy felkelt, leereszkedett egy székbe, és kifújta a leveg t, amit az úton benntartott. Egy kis id múlva sikerült rámosolyognia a körülötte álló három emberre. – Egy csésze tea most nagyon jólesne – szólalt meg, majd, amint Tom elindult, hogy elkészítse neki az italt, Lucienhez fordult. – Lucien, ugye volt nálam egy zacskó, amikor összeszedtél?

141

– Igen, volt – válaszolt a vámpír. – Ott van az ablak alatt, a szobádban. – Alexa, megtennéd, hogy idehozod nekem? Nagyon megkönnyebbült, hogy a csomagot is elhozták vele együtt, és hogy biztonságban van. Furcsa volt, mennyire sokat jelentett neki az a csomag. Úgy t nt, mintha a lelke mélyén valami fontos jelképes értelmet kapcsolt volna hozzá, és most, hogy megtudta, hogy még mindig megvan, sokkal nagyobb öröm töltötte el, mint amekkora értéke a zacskó tartalmának valóban volt. Alexa visszaért a libertys zacskóval, letette Trey elé az asztalra, és kérd tekintettel nézett a fiúra. – Nyisd ki, kérlek, Alexa, ezt neked hoztam. Elég nagy küzdelmek árán sikerült csak egy darabban megtartanom, szóval remélem, hogy tetszeni fog. Tom a fiú elé tett egy g zölg csésze teát, és mind a hárman nézték, ahogy Alexa kibontotta a szalagot. A lány lélegzete is elállt, amikor felemelte a doboz tetejét, és meglátta benne a ruhát. Felnézett Treyre, és rámosolygott, de úgy, hogy a fiú torka összeszorult, és a szíve hevesebben kezdett verni. – Egy ajándék, neked – szólt Trey. – Igazából jóvátétel. Bocsánatot szeretnék kérni mindazért, amit legutóbb mondtam neked. Semmi jogom nem volt, hogy ilyen gonosz legyek veled – Lucienre nézett. – Nem baj, ugye? Hogy ajándékot vettem neki abból a pénzb l, amit nekem adtál? – A te pénzed volt, Trey – válaszolt Lucien. – Arra költöd, amire csak szeretnéd. – Köszönetet szeretnék mondani mindannyiótoknak azért a sok jóért, amit velem tettetek – folytatta Trey, miután belekortyolt a forró, édes teába. – Elég szemét voltam veletek, és azt hiszem, nem adtam esélyt magamnak, hogy megszeresselek benneteket. Elég nehéz volt megtanulni kezelni ezt a sok új

142

dolgot, de tudom, hogy ti mindent megtettetek, hogy megkönynyítsétek a dolgomat. Ezért pedig nagyon hálás vagyok nektek. Köszönöm. Megcsörrent a falon a telefon, és Tom felvette. Egy ideig hallgatta a vonal túlsó végén lév beszél t, majd letette a kagylót, és visszatért a többiekhez. – Charles volt, az els l. Azt mondta, észlelték Ámon gy jének a jelét. Úgy t nik, Caliban úgy akarja használni, ahogyan sejtettük. Treynek fogalma sem volt, hogy mit jelent mindez, de abból, ahogy a többiek egymásra néztek, és a feszült csendb l, ami a bejelentést követte, biztos volt benne, hogy ez nagyon rossz hír.

143

17 Tom turkált egy ideig a szekrényben, míg végül el húzott egy csomag fánkot, amit Trey második bögre teájával együtt tett elé az asztalra. Trey azon csodálkozott, hogy ez a férfi, akir l el ször azt gondolta, hogy durva és goromba, sokkal gondoskodóbban sertepertélt most körülötte, mint ahogy azt a sérülései megkívánták volna. Alexa közvetlenül a telefonhívás után lerobogott az els emeletre. Lucien elmagyarázta Treynek, hogy a lánya már hosszú ideje kutatott Ámon gy je után, és hogy most látnia kell az új adatokat. Hármasban megbeszélték a metróbeli támadást. Trey elmesélte nekik, mi történt, Lucien pedig bele-belekérdezett olyan részletekbe, amelyekr l a fiú nem gondolta, hogy fontosak. Azt a részt, amelyben Trey azt mesélte el, hogyan ölte meg a vámpírokat, és azok hogyan váltak köddé a szeme el tt, a vámpír csendben hallgatta végig. – A testük valószín leg a démonvilágban bukkant fel – magyarázta Tom, majd hozzátette: – Bár abból, amit a nyúlszájúról meséltél, ahogy szétken dött a metró ablakán, azt hiszem, bel le nem olyan sok minden jelent meg odaát. Tom Lucienre nézett, és felhúzta a szemöldökét. – Kemény gyerek ez – intett a fejével Trey felé. – Azt hiszem, ezt az edzés óta már mind tudtuk – mosolygott vissza az írre a vámpír. Tom felhúzta a jobb szemöldökét. Ez a mozdulat, az éktelen sebhellyel ugyanazon az arcán, Treynek egy zombifilmet jutta-

144

tott az eszébe, amit nem is olyan régen látott. – Ugyan már, akkor csak egy olyan vénemberrel küzdött, mint te! De kicsinálni két fiatal démont, mint azok, na, az aztán már valami! Trey ide-oda kapkodta a fejét a két férfi között, míg leesett neki, hogy Tom viccel dik Luciennel, hogy kimozdítsa elegáns vösségéb l. A vámpír azonban nem vágott vissza, felemelte a teáscsészéjét és kortyolt az italából, de a porcelánperem felett a szeme vidáman csillogott. Látván, hogy Lucien nem száll vitába, Trey örömmel vette védelmébe védelmez jét. – Nem is olyan öreg! Mennyi vagy, Lucien? Negyven, negyvenöt? Biztos nem több! Lucien letette a csészét, és még szélesebben elmosolyodott, miközben a tekintetét le nem vette Tomról. Most húzta fel a szemöldökét. Végül Treyhez fordult. – Nemsokára kétszázhúsz éves leszek, Trey, de nagyon köszönöm. Jó tudni, hogy van itt valaki, akinek van érzéke a diplomáciához és az udvarias társalgáshoz – és Tom felé biccentett. – Most biztos rosszul érzed magad, mi? – lendült újra támadásba Tom, és a szeme csillogásán látszott, hogy még korántsem végzett. – Így megverni egy szegény, öreg, rozoga vénembert! Komolyan mondom, ezek a mai fiatalok nem tudják, mi az, hogy tisztelet! Ezzel az ír felállt, hogy letakarítsa az asztalt, de távozóban még összeborzolta Trey haját. A fiú Lucienre meredt, földhöz vágta a legújabb felismerés. Lucien ránézett, és, mintha olvasott volna a gondolataiban, megnyugtatásként hozzátette: – Képzeld úgy, mint a kutyaéveket. Csak vámpír változat-

145

ban. – Mi történt az edzés után Hopperrel? – kérdezte hosszú szünet után Trey. – Ezt a kérdést magamnak is szüntelenül felteszem, mióta kis barátunk elt nt, de válaszra még nem leltem – mesélte Lucien, miközben a bögréjét a konyhába vitte, hogy a mosogatóba tegye. – Az embereink sem tudtak a nyomára akadni, már pedig az ebben a világban közleked démonokat általában könnyen megtaláljuk. Hopper azonban egyszer en elt nt a radarról. Azt hiszem, most már joggal feltételezhetjük, hogy tudtunkon kívül egy kémet engedtünk magunk közé, és hogy ez a kém a bátyámnak dolgozik. Ha pedig így van, akkor semmi kétségem afel l, hogy Caliban a felel s a téged ért támadásért, küldte rád azt a két gonosztev t. – Hopper nagyon jó ajánlásokkal érkezett egy megbízható emberünkt l, Lucien – szólalt meg Tom. – Esküszöm neked, ha a legkisebb kételyünk is lett volna afel l, hogy megbízható, semmiképpen nem engedtem volna a fiú közelébe. – Senki sem hibáztat téged, Tom – emelte fel a kezét Lucien. – Potosan tudom, milyen körültekint vagy, amikor kiválasztod az alkalmazottakat. Ett l még a terveink nem változnak, mindazonáltal sürg sebbé válik a megvalósításuk. Caliban most már bizonyára korábban fogja használni a gy t. – Milyen gy t? – kérdezett közbe Trey. – Ámon gy jét – kezdte magyarázni Lucien. – Ez egy si alvilágbeli tárgy. Sokáig úgy tudtuk, megsemmisült. Nagy hatalma van, a megfelel varázsigével együtt képes megváltoztatni az embereket. Kifordítja az erkölcseiket, a hatása alatt álló emberek olyan tettekre képesek, amelyekre azel tt még csak nem is gondoltak volna. A gy felszabadítja az emberekben lév képességet a dühre és gonoszságra. Normális emberek, jó emberek képesek lesznek lemészárolni mindenkit maguk körül,

146

még a szeretteiket is. Caliban a gy vel akarja az embereket egymás ellen fordítani, hogy azután, hogy az emberiséget megrjítette, egy vámpírbirodalmat építhessen fel, amelynek lesz az uralkodója. – Ha Caliban olyan hatalmas, mint ahogy mondod, mért nem sétál be egyszer en az emberek világába, és veszi át a hatalmat? Lucien Tomra pillantott, és az arcán újabb mosoly futott át, de amilyen gyorsan jött, úgy el is t nt. – Az emberi faj nagyon csökönyös tud leni, ha a leigázásáról van szó. Caliban és a hozzá hasonlók már többször is megpróbálták térdre kényszeríteni az emberiséget úgy, hogy összezavarták az embereket háborúkkal, éhínségekkel, járványokkal. Eddig nem jártak sikerrel. A gy tökéletes fegyver lehet erre a célra. Káoszt terjeszt, és ezzel megtöri az emberek lelkét. – Caliban ki akarja irtani az emberiséget? Lucien a fiúra nézett, mintha azon töprengene, hogyan mondja el neki az igazat. – Nem, nem akarják kiirtani az embereket. Éppen ellenkez leg. Nekünk, vámpíroknak szükségünk van az emberekre. Tudod, Trey, mi régebb óta élünk ezen a világon, mint arra bárki is emlékezne. Az él k vérét isszuk, hogy biztosítsuk a túlélésünket. Hosszú évszázadokig rejt zve éltünk, mi voltunk az éjszaka urai. De figyelmetlenek voltunk, és az emberek felfedezték a titkunkat. Rájöttek, hogy kik vagyunk, hogyan élünk, és hogy hogyan lehet bennünket megölni. Számunk, mely soha nem volt magas, egyre csökkent, ahogy módszeresen vadásztak ránk, és ki akartak irtani bennünket. Ekkor az alvilágba menekültünk, és csak enni jártunk vissza ide. Eközben mind arról álmodoztunk, hogy egyszer dics ségesen visszafoglaljuk, ami a miénk is volt – elmerengve az ablak felé fordult. – Ámon gy je valóra válthatná ezt az álmot. Egy végtelen táplálékkészlet,

147

amelynek lelke megtört, ezért nem tudja megvédeni magát, nem tud azok ellen támadni, akik táplálkoznak bel le. A bátyám számára ez az álom, számunkra pedig a rémálom. Trey egyik férfiról a másikra nézett, és azt forgatta a fejében, amit éppen hallott. – Kaptunk egy fülest – vette át a szót Tom – az egyik beépített emberünkt l Caliban csoportjából. Megtudtuk, hogy megtalálta a gy t, de el ször nem aggódtunk emiatt. Ahogy Lucien mondta, a gy birtokosa csak akkor tud valakit megzavarni, ha az illet hallja is a varázsigét, méghozzá a gy t hordó szájából. Szóval aszittük, a veszteség minimális lesz. Csakhogy aztán rájöttünk, hogy Caliban a telefonhálózatot próbálja meg a céljaira használni. Ez egy ilyen modern, m szakilag képzett bestia! Szóval vannak barátai a mobilszolgáltatóknál, magas pozícióban, mindenfelé a világban, és azt gyanítjuk, hogy képes rá, hogy egyszerre, az összes hálózat összes felhasználójához eljuttassa az üzenetét. Azt is tudjuk, hogy a jöv hónapban próbát akar tartani Amszterdamban. – Miért pont Amszterdamban? Tom megrántotta a vállát. – Miért ne? Calibannak egyik hely olyan, mint a másik. Ráadásul Európában Észak-Hollandiában van a legtöbb telefon a legkisebb helyen. Ha ki akarnád próbálni a gy t, keresve sem találnál jobb helyet! – Ha sikerrel jár – jegyezte meg Lucien –, egész Amszterdamban kitör a földi pokol. Egész családokat fognak kiirtani olyanok, akiket szeretnek és akikben megbíznak. – A forrásaink szerint Hollandia csak egy kísérlet lesz az imára, és ha sikerrel jár, az egész világon használni fogja majd a gy t. Halált és keservet hoz minden egyes kontinensre, ahol az, amit a vámpírok m velnek az emberekkel, gyerekjáték lesz ahhoz képest, amit ember m vel az emberrel. Lucien egy ideig a padlóra szegezett tekintettel hallgatta

148

Tomot, majd átvette a szót. – Meg kell mondanom, hogy ez a taktika, amit választott, nem példa nélkül való. Sok alvilági uralkodó próbálta már megzavarni az emberiséget, hogy átvehesse felettük a hatalmat. A vámpírok a vérért teszik, mások egyenesen az emberek lelkére szomjaztak. Nem volt a Földön diktatúra, háború vagy mészárlás, amelyben ne lett volna benne a kezük. Attól tartok azonban, hogy a gy vel, ha ilyen módon használja, a bátyám végül eléri a célját, és térdre kényszeríti azokat, akik ellenállhatnának neki és a fajtájának. – Akkor meg kell állítanunk! – szólt Trey. – Igen, meg kell – hagyta helyben Lucien. – De van itt még valami, ami a személyes biztonságodat érinti. Eddig, mióta ide költöztél, sikerült körbebástyáznunk téged. Alexa képes elrejteni azokat az árulkodó jeleket, amiket kibocsátasz, amikor átváltozol. Caliban ugyanis bizonyára megbízta néhány alkalmazottját, hogy figyeljék ezeket a jeleket, arra az esetre, ha nem sikerült volna a t zvészben elpusztítania téged. Tudod, a bátyám azt hiszi, hogy te nagy veszélyt jelentesz rá nézve. Jól tudja, hogyan fog az er d a korod el rehaladtával n ni, és azt is tudja, hogy mivel a szüleid gyilkosa, egy nap megindulsz majd, hogy bosszút állj rajta. Ezen felül ott van még a Theissjóslat – felemelte a kezét, hogy Treybe fojtsa a tiltakozást. – A bátyám elhatározta, hogy csak akkor nyugszik, ha téged halva lát, Trey, és semmi sem fogja megállítani, amíg el nem éri ezt a célját. – Akkor nincs mit tenni – vágott közbe Trey. – Ha valóban olyan nagy a hatalma, ahogy mesélted, és tudja, hogy itt vagyok, bizonyára csak id kérdése, amíg eljut hozzám. – Úgy terveztük, hogy elbújtathatunk el le téged addig, amíg er sebb és felkészültebb nem leszel. Tudja ugyanis, hogy ha azel tt támad meg, miel tt teljesen ura leszel a képességeid-

149

nek, nagyobb esélye van arra, hogy legy zzön. Egyszer már meg is próbálkozott, és a két gyilkos kudarca, akiket rád küldött, azt jelenti, hogy el re fogja hozni a terveit. Ámon gy jét fogja használni arra, hogy engem és a nekem dolgozókat elég hosszú id re lekössön, és közben eljuthasson hozzád. T led fél a legjobban a világon. Ha téged legy z, azt fogja hinni, hogy már senki nem húzhatja keresztül a számításait. – De te csak ne félj, nem engedjük, hogy az a bestia beléd vájja a fogait! – kotyogott bele Tom. – Így van – bólintott Lucien. – Vannak rejtekhelyeink, ahol biztonságban leszel, s embereink, akik gondodat viselik majd, amíg mi távol leszünk. Azután, hogy lerendeztük Ámon gy jének ügyét, találni fogunk majd számodra egy jobb, állandó megoldást is. – Miért nem mehetek veletek, hogy segítsek? – kiáltott fel Trey. – Mert ez túl veszélyes a számodra. Meg kell akadályoznunk, hogy Caliban használja a gy t, és te még nem vagy eléggé ura a képességeidnek. Egyszer en nem engedhetem meg, hogy ilyen nagy kockázatot vállalj! – Luciennek igaza van – tette hozzá Tom. – Lesz még elég alkalmad arra, hogy segíts nekünk, ha ez az, amit akarsz. Márpedig nagyon remélem, hogy ez az, mert teveled aztán bárkinek jócskán meg fog gy lni a baja, én mondom neked! De most a legfontosabb, hogy biztonságban légy, nekünk pedig le kell rendeznünk ezt a gy dolgot. Lucien bólintott és mély leveg t vett. Addigra minden öszszeállt a fejében. Amikor legközelebb megszólalt, kemény és parancsoló volt a hangja. – Tom, kérlek, hívd ide Alexát! Szeretném, ha elkísérné Treyt a búvóhelyre. Tom kiment, Lucien pedig Treyhez fordult.

150

– Alexa végig veled marad, amíg mi oda leszünk. Nagyon jól képzett mágus, és bizonyára nagyban hozzá tud járulni a védelmezésedhez. Trey el ször tiltakozni akart. Igazán nem gondolta, hogy egy lány fogja majd t megvédeni. Szíve mélyén azonban megkönnyebbült, hogy Alexa is vele megy, ha már kénytelen bujkálni. Biztos volt benne, hogy Lucien jól fog gondoskodni róluk, ameddig rejt zködnek, és hogy gyorsan végeznek a gy üggyel, és akkor majd visszatérnek hozzájuk. – Hová küldesz? – kérdezte Trey. – És mit gondolsz, meddig kell ott maradnunk? Lucien megfontolta a választ. – Van egy házam New Jerseyben. Egy privát repül gép repít majd oda benneteket, és ott az egyik emberem fog gondoskodni rólatok. Teljesen megbízható hölgy, már régóta dolgozik nekünk, és azt hiszem, nagyon fog örülni, hogy végre vendégei lesznek, akiket elkényeztethet. Nem hinném, hogy két vagy három hónapnál több id t kellene ott töltenetek, és Tom vagy én meglátogatunk majd, amilyen gyakran csak tudunk. – Háborúba indulsz, Lucien? – Nem, még nem. De attól tartok, hogy az az id is eljön, nem is olyan nagyon sokára.

151

18 Tom berohant a szobába, és Lucienért kiáltott. A vámpír egyszerre pattant fel Treyjel, aki egy székben ült és olvasott. Egy pillantás Tom rémült arcára elég volt ahhoz, hogy a gyomra összeszoruljon félelmében. Az írr l Lucienre pillantott, és viszsza, és azon gondolkozott, mi történhetett, amit l Tom ennyire megrémült. – Mi történt, Tom? – kérdezte vámpír. – Alexáról van szó. Látták, ahogy bemegy a könyvtárba, hogy utánanézzen néhány dolognak Ámon gy jér l – hadarta Tom, az arca hamuszín volt, és nagyon riadt. – Egy utalást keresett egy bizonyos démontani könyvben, amire nemrég tettünk szert. Egy emberünk nemsokára utánament, hogy megkérdezze, kér-e valamit. Alexa tolla és jegyzetei ott hevertek az asztalon, néhány könyvvel együtt, de a lányod nem volt sehol. Látták bemenni az ajtón, de nem jött ki onnan. Trey a vámpírra nézett, aki csak állt a nappali közepén, és mozdulni sem bírt. Tom odalépett hozzá, és egy papírlapot nyújtott át neki. Rövid, kézzel írott üzenet állt rajta, szép, rajzolt bet kkel. Trey látta a cetlit, amint Lucien felemelte és elolvasta. Egyetlen pillantás is elég volt ahhoz, hogy megállapítsa: a szöveget vérrel írták. Az él , élénkvörös tinta vörösesbarna volt néhány helyen, ahol már megszáradt a fehér papíron. Az üzenet egyszer volt: Ha egy darabban akarod még látni Alexát, hozd el nekem a fiút!

152

Trey látta, hogy a cetli alsó sarkában, aláírásként egy nagy C bet volt. Némán meredt a sokkoló, perverz kis xoxo bet kre az üzenet végén. Mintha Caliban csak egy emlékeztet cédulát hagyott volna a bátyjának, hogy el ne felejtse elhozni a mosodából a ruhákat. Lucien a markába gy rte a papírt, és a távolba meredt. A szemében ugyanaz a düh lángolt, amit Trey az edzésük során látott benne, a squash-pályán. Az állkapcsa megfeszült, a rágóizmai kidagadtak, mintha er sen ráharapott volna valamire. – Caliban foglyul ejtette? – kérdezte Trey. Lucien bólintott, de nem nézett a fiúra. – Tudjuk, hogy hová vitte? – fordult Lucien Tomhoz. – Hollandiába – válaszolt az ír. – Amint észrevettük, hogy elt nt, követ varázslatot alkalmaztunk. Meg sem próbálták blokkolni a jelet. Azt akarják, hogy tudjuk, hol van, és hogy életben van. Még mozgásban vannak, úgy t nik, Amszterdam felé tartanak. Martin már telefonált is, és el készíttetett egy repül gépet, készen vár a reptéren. Azonnal indulhatunk, amint kiadod a parancsot. Lucien a kezében lév papírra nézett, és a homlokát ráncolta, mintha el ször látná a levelet. Bólintott. – Mondd meg Martinnak, hogy harminc perc múlva odaérünk. Tom, azt akarom, hogy telefonálj a hollandiai embereinknek. Intézkedjenek, hogy gyorsan és simán átjussunk az ottani reptéren. – Már megtörtént. Egy emberünk várni fog a Schiphol reptéren, amit már többször használtunk. Semmi gondunk nem lesz az átjutással. Az ír arca k kemény volt, és Trey meglátta benne a bajkever , nyughatatlan fiatalt, amilyennek Tom korábban jellemezte magát. Lucien még mindig meredten nézett maga elé. Trey látta,

153

hogy az agya vadul dolgozik, végiggondolja az összes lehet séget és terveket sz . De azt is látta a homlokán mélyül ráncokból, hogy addig egyetlen terv sem tetszett neki. – Készen áll az utazófelszerelésünk? – kérdezte Lucien Tomtól. – Tíz percen belül odalent lesz minden. – Rendben. Akkor induljunk! – döntötte el, és elindult kifelé, Tommal a nyomában. – És velem mi lesz? – kérdezte Trey, és utánuk indult. Lucien megfordult, és szigorú tekintettel a fiúra nézett. – Te nem jössz velünk, Trey. Azon okokból, amelyeket korábban kifejtettem neked arról, mik a bátyám szándékai veled. Ezenkívül nem is vagy abban az állapotban, hogy velünk utazhass. Intézkedni fogok, hogy valaki jöjjön érted, és kísérjen el a reptérre. Onnan New Jerseybe mész. A terv rád vonatkozó része változatlan. – De az üzenetben az áll, hogy… – Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy mi áll az üzenetben. De komolyan azt gondolod, hogy hajlandó leszek megkötni az üzletet, amit a bátyám javasol? Hogy odaviszlek magammal, hogy a bátyám a szemem el tt mészároljon le téged és Alexát? Lehet, hogy a testérem lelke, már ha van még neki olyan, egy morális vákuum, de az enyém nem az. Nem vagyok hajlandó egy ártatlan lelket feláldozni egy másikért, még akkor sem, ha az a másik történetesen a lányom. Ha azt hiszed, képes vagyok ilyesmire, attól félek, nem az az ember vagy, akinek eddig tartottalak. Treyben hirtelen harag támadt. Felegyenesedett, és keményen a vámpír szemébe nézett. – Nem vagyok már gyerek, Lucien! Magad mondtad ezt. Nem teheted meg, hogy az egyik pillanatban azt mondod, n jek fel és fogadjam el azt, ami vagyok, a másikban pedig úgy

154

kezelsz, mint egy csecsem t! – Trey, figyelj rám… – Nem, Lucien, te figyelj énrám! Nemrég arra kértél, hogy helyezzem minden bizalmam beléd. Nem volt semmi okom, hogy így tegyek, de valami miatt, amit mondtál, vagy aki vagy, megtettem. Te pedig megmentetted az életemet, Lucien! Rászolgáltál a bizalmamra, s én nagyon hálás vagyok neked ezért. Most én kérlek arra, hogy te bízz meg énbennem. Részben rám kell bíznod Alexa életét, mert ha Caliban megsejti, hogy nélkülem mégy oda, a lányod meghal. Különben is, magad mondtad, hogy eddig is csak Alexa varázslata segített, hogy Caliban ne tudja meg, hol vagyok. Ha vele bármi történik, én mindenképpen jóformán halott vagyok! – Nyelt egyet, a saját hangja különösen er sen csengett most a fülében. – Szóval ennyi er vel akár már használhatnál is engem. Így lenne a legnagyobb esélyünk arra, hogy Alexa is, meg én is egészben megússzuk ezt. Ahogy befejezte, kérd n felhúzta a szemöldökét, és várt. Nem bírt tovább a vámpír szemébe nézi, a lénye egy nagy része amúgy is azt akarta, hogy vonuljon vissza, fogadja el azt, amit a vámpír tekintete próbál rákényszeríteni, és kérjen bocsánatot a kirohanásért. Ehelyett lenézett a sz nyegre, és halkabban így folytatta: – Nem leszek az utatokban, és pontosan azt csinálom, amit te vagy Tom mondotok nekem. De magaddal kell vinned engem is, ha azt akarod, hogy maradjon egy csepp esélyünk arra, hogy mindannyian hazatérjünk. Lucien szigorúan nézett a fiúra, és megcsóválta a fejét. A háta mögött viszont Tom megköszörülte a torkát. – Lucien, a gyereknek igaza van. Ha itt hagyjuk, veszélyben van. Ha elvisszük, megint veszélyben van, de legalább a közelében vagyunk, hogy megvédjük. És abban is igaza van, hogy lehet, hogy az egyetlen esélyünk, hogy Alexát visszahozzuk.

155

Ez az döntése, Lucien, és neked tiszteletben kell tartanod. Lucien úgy állt ott, mint egy gránitszobor. Az id csak múlt, és úgy t nt, mintha a szobában a feszültség az id múlásával egyre n tt volna. Trey jól tudta, éppen ebb l van most nekik a legkevesebb, id l. Tom hátulról Lucien füle mellé hajolt, és halkan súgta: – Alexa anyját már elvesztetted annak a szörnyetegnek a kezét l. Ne veszítsd el még a lányodat is. Én kezeskedem a fiúért, és vigyázni fogok, hogy ne sodorja magát túl nagy veszélybe. Különben is, én emlékszem egy bizonyos vámpírra, aki vörösöd arccal azért aggódott, vajon ez a fiú letépi-e a nyakáról a fejét. Kemény legény ez, éppen olyan, mint az apja volt. És ha arról van szó, biztos vagyok benne, hogy kiverekszi magát minden szorult helyzetb l. – De sérült, Tom! – Már gyógyul. És látod, százszor olyan gyorsan gyógyul, mint te. Különben is, megígértem, hogy nem kerül bajba. Lucien hátrapillantott Tomra, miel tt a fiúhoz fordult volna. – Pontosan azt teszed, amit Tom parancsol neked, megértetted? Azonnal, kérdés nélkül. – Köszönöm, Lucien – bólogatott Trey, éppen olyan gyorsan, mint ahogy a szíve vert. – Át fogod te még gondolni ezt a köszönömöt, amint meglátod, hogy mivel állunk szemben – jegyezte meg a vámpír. – Csomagolj össze néhány ruhát egy hátizsákba, húsz perc múlva indulunk. Belépett a liftbe, magára hagyva Treyt és Tomot. Az ír röviden elmosolyodott, és a fiú felé bólintott. Ez éppen elég volt Treynek. – Félek, Tom – jegyezte még meg Trey. – Az jó – válaszolt az ír. – Akkor lehet, hogy túléled. Na, most már mozdítsd meg a seggedet, nem érünk erre rá!

156

19 A fekete BMW, amelyben ültek, kifordult a garázsból, és gyorsított. Végigszáguldott az Aspen Wayen, egyenesen az A1020 felé. Trey az ablakon keresztül meglátta a Canary Wharf hatalmas épületét. A torony tetején lév figyelmeztet fény pulzálása eszébe juttatta, milyen veszélyek várnak rá. Bár fogalma sem volt, mi vár rá Hollandiában, egy dologban biztos volt: nem lesz kellemes. A kocsit egy férfi vezette, akit Trey még nem látott az épületben azel tt. Mellette Lucien ült, hátul pedig Trey és Tom. Az ír egy notebook klaviatúráját verte vadul, és utasításokat kiáltozott egy bluetooth headsetbe valakinek a hollandiai repül téren. Tom fogadott egy másik hívást a telefonján. Figyelmesen hallgatta a vonal másik végén lév beszél t, majd megköszönte, és megszakította a hívást. – Megtalálták – jelentette. – Úgy t nik, a városon kívül tartják fogva. Életben van. Lucien bólintott, de nem vette le a szemét az útról. – A cím is meglesz egy pillanaton belül. Lucien, mindenki erejét megfeszítve dolgozik ezen az ügyön. Caliban emberei meg sem próbálják elrejteni Alexát, ezért azonnal tudni fogjuk, ha elviszik valahova máshova. Még otthon, miel tt beszálltak volna a kocsiba, Tom végigvezette Treyt az els emeleten, el az irodarészleg mellett, a tanácstermek ajtói mellett nyíló terembe, amit Alexa nem mutatott meg Treynek, amikor ezen az emeleten vezette körbe. Kö-

157

zepes méret terem volt, a közepén egy ketrecszer szerkezet állt, amelynek falait és tetejét fémrács alkotta, így tisztán ki lehetett venni a tartalmát. Egy fegyvertár volt. Sokfajta fegyver sorakozott ott, szépen sorba rendezve a rekeszekben. Trey csak bámult a különféle puskák, fegyverzetek és kütyük láttán. A legtöbbr l fogalma sem volt, hogy micsoda, és elképzelni sem tudta, hogy mire szolgál. A ketrec ajtaja nyitva volt, a nyílásban pedig egy óriás állt. Hosszú, vörös szakálla volt, amit valószín leg évek óta nem vágott le, a haja pedig minden elképzelhet irányba meredezett. A szeme olyan szürke volt, mint a vihar el tti tenger, a nyakától lefelé pedig b rének minden egyes négyzetcentiméterét színes tetoválás borította. – Hjelldid – bólintott az óriás felé Tom. – Tom – dörmögött vissza a hatalmas ember, és átnyújtott neki egy nagy, fekete hátizsákot meg egy kisebb útitáskát, miett hátat fordított nekik és becsapta az ajtót. Tom gyorsan átnézte a táska tartalmát, és elégedetten húzta be rajta a cipzárt. A fegyvertár óriási re gondosan bezárta az ajtót, és Tomhoz fordult. Átnyújtott neki három útlevelet, amelyeket az ír egy pillanatra kinyitott és ellen rizte a tartalmukat, miel tt a kisebb táskába süllyesztette ket. – Tom, nekem nincsen útlevelem – szólalt meg Trey, és megszeppenve pillantott az óriásra, aki közelebb lépett hozzájuk, és színes teste ijeszt en tornyosult föléjük. – Most már van – válaszolt kurtán az ír. – De… – Csak semmi de! Most éppen nagyon nincs id nk megvitatni a részleteket. Hidd el nekem, hogy ha azt mondom, minden megvan, akkor az úgy is van. Trey, nekem ez a dolgom! Trey csodálkozva csóválta meg a fejét. Minden annyira gyorsan történt körülötte. A mellkasa újra sajogni kezdett, ezért óvatosan az ingén lév kis résen keresztül megtapogatta, hogy

158

nem vérzik-e megint. Tom becsukta a kis táskát is, bólintott az óriás felé, és kitessékelte a szobából a fiút. – No, akkor most már indulhatunk is, igaz, kölyök? – egy pillanatra megállt, és végigézett Treyen. – Általában nagy híve vagyok az öreganyám felfogásának, aki szerint lassan járj, tovább érsz, de most sajnos nincs id nk tipegni meg topogni. Úgyhogy te csak maradj mindig a sarkamban, megértetted? Tudom én, hogy egy csomó kérdés kavarog most abban a kis fejedben, de most tényleg nincs id m, hogy mindent megmagyarázzak, Oké ez? Trey bólintott, és elhatározta, hogy a továbbiakban csak igyekszik lépést tartani mindazzal, ami körülötte folyik. Megfordult és elindult, keresztül az irodán. Ahogy elhaladt a bokszok mellett, mindenki kidugta a fejét, ránézett, és bátorítóan bólintott felé. A teremben izgatott, fojtott hangok hallatszottak. Trey, ahogy elhaladt a dolgozók mellett, fürkészni kezdte az arcukat. Tom, mintha tudta volna, mire gondol a fiú, megszólalt, nagyon halkan, hogy csak hallhassa: – Valahol itt van az, aki ezért az egészért felel s. Ezek közül az arcok közül az egyik az árulóé. De ha megtudom, hogy melyik az… – Meggyorsította a lépteit, és a lifthez sietett. A n , akit Alexa Ruthként mutatott be Treynek, amikor körbevezette itt, a liftnél várt rájuk. Már megnyomta nekik a lefelé gombot. Amikor közelebb értek, aggódó arccal nézett fel Tomra. – Sok szerencsét – mondta. – Te és Lucien, hozzátok t vissza épségben! Tom bólintott, miközben a liftajtó kinyílt, és Treyjel együtt belépett a felvonóba. Megnyomta a mélygarázs gombját, és a lift nekilendült.

159

Megérkeztek a City Airportra. Miután kipakolták a csomagokat, Tom elküldte a kocsit. Lucien a lehet leggyorsabban szállt ki az autóból, kivágta az ajtót, és beugrott a reptér bejáratának árnyékot adó árkádja alá. Fekete napszemüvegében, széles karimájú kalapjában és keszty jében, amik a téli naptól óvták, úgy festhetett, mint egy rült különc. Néhányan nyíltan megbámulták, amint az épületbe sietett. Korábban a kocsiban vastagon fényvéd krémet kent az arcára és a nyakára. Meglátta, ahogy Trey bámulja, és megmagyarázta: – Nem több, mint megel zés. Szénné fogok égni, miközben kiszállok a kocsiból, de ez legalább egy kicsit csökkenti a hatást. A reptéren már várta ket egy kék öltönyös férfi. Bólintott, amikor meglátta Lucient, és követte, amikor belépett a váróba. Trey életében el ször járt reptéren. Hihetetlenül forgalmasnak látta. A rengeteg ember céltudatosan igyekezett annyi irányba, ahányan voltak. Intézték a szükséges ügyeiket: felvették a jegyüket, becsekkoltak, az utazáshoz szükséges dolgokat vásároltak a reptéri üzletekben. A kék öltönyös el rement, átvágott az embertömegen, elhaladt a check in-pultok el tt, és egyenesen az indulási kapuk felé tartott. Trey meglep dött, hogy miel tt odaértek volna, elkanyarodtak, kikerülték a kígyózó sorokat, és egy kisebb ajtó felé siettek, a f kapukon túlra. A kék öltönyös felmutatta a nyakában lógó igazolványát az ajtó el tt álló biztonsági rnek, aki alaposan megvizsgálta, majd üdvözlésképpen a csoport felé bólintott. Bepötyögött egy számsort az ajtó melletti billenty zeten, majd kitárta az ajtót, és félreállt, hogy átengedje a csapatot. Az ajtó mögött a kék öltönyös is félreállt, és egy alacsony, köpcös, holdvilágarcú, vékony bajszú ember lépett oda hozzájuk. Kezet nyújtott Luciennek.

160

– Mr. Charron, megtisztel, mint mindig – megrázta Lucien kezét, és Tomra és Treyre nézett. – Mr. O’Callahan, fiatalember, kérem, kövessenek, hogy a lehet leghamarabb útnak is indulhassanak. Bal felé mutatott egy teremre, ahol két egyenruhás r állt egy röntgenkapu mellett. Tom átadta nekik a három útlevelet, mindkét táskáját a futószalagra helyezte. Az egyik r intett neki, hogy lépjen el re. A kézi fémdetektorral végigpásztázta Tomot, aki széttárt karokkal állt el tte. Úgy t nt, elégedett volt az eredménnyel, mert megkérte Tomot, hogy álljon félre, és megismételte az eljárást a másik két utason is. Eközben a kollégája átnézte az útleveleket, mindhárom felett felpillantott és megnézte a papír tulajdonosát is. Trey szíve hevesebben vert, amikor az r rá nézett. Eszébe jutott, amit Tom mondott neki, ezért az állát felszegte, és igyekezett mosolyogni, hogy úgy t njön, mint egy normális tinédzser, aki kirándulni indul a rokonaival. Amint a futószalag másik végén megjelent a csomagja, Trey hálásan hajolt le érte. Az r visszaadta a három útlevelet Tomnak, és elégedetten bólintott a holdvilágkép felé, aki végig ott sertepertélt Lucien körül. – Kit . Mr. Charron, ha ön és útitársai lennének kedvesek követni… Egy rövid, fényesen kivilágított folyosón keresztül egy kis váróterembe kísérte ket, amelyben kék fotelok voltak, a közepén pedig egy kisebb bárpult. – A gépe feltankolva, útra készen várja önöket, Mr. Charron. Ha lennének kedvesek átfáradni azon az ajtón, egyik munkatársam azonnal a géphez szállítja önöket. Van még valami, amivel a szolgálatára lehetek? – Igazán nagy segítség volt, köszönöm szépen – rázta meg az ember kezét Lucien újra.

161

Huszonöt perccel kés bb Trey Tommal szemben egy Learjet 60-as fedélzetén ült, és nyolcszáz kilométer per órás sebességgel száguldott a leveg ben Amszterdam felé.

162

20 A Schiphol reptéren a megérkezésük éppen olyan simán ment, mint az indulás Londonban. Ez a repül tér hatalmas nagy volt a City Airporthoz képest, ahonnan indultak, és Tomnak többször meg kellett sürgetnie Treyt, aki lelassított, hogy mindent szemügyre vehessen. A kapuban már várta ket Tom embere, Jens van der Zande, aki egy hatalmas, fekete Mercedeshez vezette ket, ami az érkezési terminál el tt várakozott rájuk. Miután mind beszálltak, a kocsi nekilendült a város irányába. Jens ügyesen kerülgette a taxikat és kocsikat, amik, úgy t nt, mind egyszerre akartak kihajtani a repül térr l. Trey számára, akinek az eddigi leghosszabb útja egy egynapos kirándulás volt Franciaországban a nevel otthonosokkal, ez az egész utazás tökéletesen hihetetlennek t nt. Néhány órával azel tt még otthon teázott Tommal és Luciennel a lakásban, most pedig már egy hollandiai autópályán hajtanak, a kocsi ablaka mellett pedig lapos szántóföldek rohannak el. – Köszönetet szeretnék önnek mondani, Jens, amiért ilyen rövid id alatt megszervezett mindent. Bizonyára nem volt egyszer . – Ugyan, semmiség, Lucien. Kellett ugyan kérnünk néhány szívességet a megfelel emberekt l, de mind nagyon segít készek lettek, amint meghallották, mi a helyzet. – Hol szállunk meg? – kérdezte Lucien. – Az Amstel Inter-Continentalban. Két lakosztályt foglaltam, ahogy Tom meghagyta nekem. Egyet önnek, egyet pedig

163

Tomnak és a fiúnak. Jens a visszapillantó tükörben Trey szemébe nézett, és egy aprót biccentett. – Sikerült megszerezni mindent, amit kértem? – kérdezte Tom. – A gránátok és az MP5K a csomagtartóban van, egy táskában. Volt azonban néhány gondunk a puskával, amit kért, de azt hiszem, meg lesz elégedve azzal a modellel is, amit helyette sikerült szereznünk. Tom Treyre kacsintott, aki hitetlenkedve hallgatta a beszélgetést. – Nem kell félned a szélt l, ha lekötözted a szénakazladat – osztotta meg Tom vigyorogva a következ nagy bölcsességét. – Sikerült ellen rizniük, nem vitték-e el máshová a lányomat? – kérdezte Lucien. – A forrásaink szerint még mindig abban az épületben van, ahová el ször szállították – válaszolt Jens. – Körülbelül tízpercenként indítunk egy követ varázslatot, és úgy t nik, az elrablók nagyon szívesen hagyják, hogy sikerrel is járjunk. Egyáltalán nem próbálják meg eltüntetni. Azt tudjuk, hogy életben van, de azt nem, hogy bántották-e akármilyen módon is. A kocsi belsejét megülte a csend, miközben mindenki értelmezte a maga számára ezt a választ. Mivel nem volt semmi más megbeszélnivaló, az utazás hátralev részében csendben ültek egymás mellett. A betonon futó gumik hangja volt a gondolataik aláfest zenéje. A környezet megváltozott, amint lehajtottak az autópályáról. A házak és boltok hirtelen megjelenése jelezte a külváros kezdetét. A házak közötti rések egyre kisebbek lettek, majd még kisebbek, míg végül teljesen elt ntek, felemésztette ket a nagyváros zsúfoltsága. Trey bámulta a szeme el tt elsuhanó képeket, és azt kívánta, bárcsak els amszterdami látogatása boldogabb körülmények között zajlana,

164

és megállhatna egy kicsit, hogy megnézze azokat a látványosságokat, amelyek most csak felvillantak a szeme el tt. – Meg is érkeztünk – húzódott le a kocsival Jens. Jobbra t lük lassan folyt keresztül a városon az Amstel folyó. Mindkét partján bárkák és lakóhajók horgonyoztak a kávészín vízen. – Tom és Trey, ti jelentkezzetek be – fordult hátra az ülésén Lucien. – Mi Jensszel elmegyünk, és szemügyre esszük a környéket, ahol Alexát fogva tartják. Rendben, Jens? – Természetesen. Néhány dolgot amúgy is meg szerettem volna önnel beszélni, így ezt az úton megtehetjük. – Vigyázzatok, fiúk – szólt Tom, miközben kiszállt. – Figyelni fognak benneteket! Jens a kocsiból kinyitotta a csomagtartót, hogy ki tudják venni a táskáikat. Tom a hátára kapta a hátizsákot, majd a csomagtér mélyér l el bányászott egy nagy, fekete vászontáskát, és a vállára vette. Közben Treyre kacsintott. Trey követte t a hotel bejáratához vezet lépcs n, amelynek a tetején megálltak, és visszanéztek az elszáguldó kocsira. A szálloda hatalmas, fényesen megvilágított halljának közepét egy mahagónifából készült lépcs foglalta el. Ez vezetett a galériára, amely körbefutott az egész halion. A lépcs felett lógó hatalmas csillár fényeit a csiszolt márvány és fa burkolat csillogva verte vissza. Trey soha életében nem látott még ennyire fény termet. Megállt az ajtóban, és csak bámult felfelé, csodálta a helyiség pompás berendezését, míg Tom meg nem fogta a könyökét, hogy beljebb tuszkolja. – Segíthetek önöknek, uraim? – szólította meg ket a recepciós. – Mr. O’Callahan – válaszolt Tom. – Ha jól tudom, a nevemre foglaltak egy lakosztályt.

165

A recepciós gépelt valamit egy klaviatúrán, majd gyorsan bejelentette ket, és átnyújtotta nekik a kulcsokat. Egy gombnyomással hordárt hívott. Amíg rá vártak, Trey újra körülnézett, és megcsodálta a termet. A tekintete megakadt egy portáson, aki egy másik asztal mögött állt, ugyanolyan egyenruhában, mint a recepciós. A férfi közel sem szinte mosollyal várta, hogy egy amerikai házaspár befejezze a vitát arról, hogy milyen túrára akarnak aznap menni, és Treynek az a benyomása támadt, hogy ezek ott állnak már egy jó ideje. Az alkalmazott megérezte, hogy figyelik, Trey felé fordult, és udvariasan biccentett. El került a hordár is, és ragaszkodott hozzá, hogy egy nagy fémkocsira tegyék a holmijaikat, miel tt elindulnak felfelé. Elvette Trey utazótáskáját, és a kocsira tette, Tom hátizsákja mellé. Ám amikor a vászon táskát akarta elvenni Tomtól, a sebhelyes férfi elhessentette. – Ez kedves, köszi, de ezt majd én cipelem – mondta neki Tom. Követték a hordárt a lift csillogó faajtajához, majd fel, a szobájukba.

166

21 – El sem hiszem, hogy húsz euró borravalót adtál neki! – horkant fel Trey, amint a hordár kilépett az ajtón. – Nem csinált semmit, csak feltolta azt a kocsit a cuccainkkal, és te a kezébe nyomsz húsz eurót. Annyiért én a lépcs n is feltoltam volna a kocsit! Körülnézett a lakosztályban. Számított rá, hogy szép szobát kapnak, tulajdonképpen nem gondolta, hogy egy ilyen helyen van nem szép szoba is, de a lakosztályuk egyszer en fény volt. Trey a társalgórészb l belépett az egyik hálószobába, amelynek közepén egy óriási baldachinos ágy állt. – Tom, ez a hely hatalmas! – Igen? No, akkor indulj egy kicsit felfedezni, nekem most van egy-két elintéznivalóm itt. Trey besétált a tágas fürd szobába, amely a hálóból nyílt. Összeszedte az apró samponokat és szappanokat, amelyek szépen elrendezve sorakoztak ott, felpróbálta az egyik fürd köpenyt, amely az ajtón lógott, majd mindezt a táskájába pakolta. – Kis gond van – jelentette, amint visszatért. – Csak egy franciaágy van. – Akkor én majd itt kinn alszom a kanapén – ajánlkozott Tom, majd csendben hozzátette: – Na nem, mintha bármelyikünk aludna itt a következ napokban. Trey hanyatt dobra magát az ágyon, és bekapta az egyik csokit, ami a párnára volt készítve. Végiggondolta a nap történéseit. Felnézett a baldachinra, és egy pillanat alatt megkeseredett a szájában a csoki, amint eszébe jutott, hogy hol és milyen

167

körülmények között lehet most Alexa. Lemászott az ágyról, és a társalgóba ment. Tom a földön térdelt, és elrendezte maga el tt a hatalmas fegyverkészletet, amit Jens kocsijának csomagtartójából vett ki. Trey közelebb lépett, és szemügyre vette a gy jteményt. – Ez nagyon állat felszerelés, Tom! Az ír komoly arccal felnézett rá, és a szétszórt fegyverekre mutatott. – Eszedbe se jusson, hogy ezekhez hozzányúlj, értem? Még én is félek, hogy valamelyiket véletlenül rosszul kezelem, és balesetet okozok, pedig én tudom, hogy mit csinálok! Már csak az hiányzik, hogy véletlenül ell dd itt nekem az egyik lábadat, vagy valami ilyesmi. Nekilátott szétszerelni a gépfegyvert, a darabjait szépen sorban egy fehér kend re tette, amit kiterített maga elé. – Ez mi? Egy uzi? – Nem – válaszolt Tom, és fel sem nézett, annyira összpontosított arra, amit csinált. – Ez egy Heckler & Koch MP5K gépfegyver. Nagyon er s eszköz, jó üt er . – És ezek mik? – mutatott a lábával Trey egy sor henger alakú fémdobozra. – Gránátok. Ez a legjobb eszköz, ha ki akarsz takarítani egy zárt teret, miel tt belépsz. A korábbi alvilági lényekkel szerzett tapasztalataim során arra jutottam, hogy a „ha kétséged van, robbantsd fel a francba” filozófia hatékony, és segít az életben maradásban. – Ez itt – emelt fel egy ronda pisztolyt – egy Remington 870 cs táras katonai puska. Nem a kedvencem, de úgy t nik, nem tudtak idejében szerezni nekem egy Mossberget. A többi csak apróság, ami lehet, hogy jól jön majd, de az is lehet, hogy nem kell. Tom felnézett, és észrevette a fiú arcán az értetlen kifeje-

168

zést. – Ezek közül egyikkel sem tudsz megölni egy alvilági lényt, például egy vámpírt. De még egy vámpírt is ledönt a lábáról, ha bekap néhány golyót ezekb l a drágaságokból – veregette meg a fegyverek oldalát. – Azután pedig jöhet a megfelel befejezése a dolognak. A fejével egy zsák felé intett, amelynek az alján Trey észrevett jó néhány hegyes karót. – Ezek m ködnek? – kérdezte. – Azt mondják – vonta meg a vállát Tom. – Ha elég sokáig életben maradsz ahhoz, hogy használd is ket. És ha eltalálod velük a szívét. Ezenkívül jó még a lefejezés, a robbantás, az elégetés és az élve eltemetés. A választék nem valami b séges. – És mi van az íjpuskával? – kérdezte Trey. – Amilyeneket a filmben mutatnak. Tom elmosolyodott. – Próbáltál már elsüti egy olyat?! Nem, szerintem csak a kézi módszer a biztos. Trey hallgatott egy darabig, és azon t dött, feltegye-e a kérdést, ami már azóta motoszkált a fejében, hogy el ször meglátta a vérrel írott üzenetet. – Ugye nem hiszed, hogy Caliban vissza akarja adni Alexát, bármit is csinálunk mi? Tom ránézett, és nagy leveg t vett. Benntartotta néhány pillanatig, miel tt kifújta és válaszolt. – Nem. Azt hiszem, el bb fogadja Lucient a pápa, mint hogy Caliban visszaadja a lányt. csak arra használja Alexát, hogy el csalogassa Lucient, és megölhesse. Tudja, hogy Lucien nem nézné ölbe tett kézzel, ahogy Ámon gy jét használja. Ezért inkább el akarja takarítani az útból. Jó taktika, és ha bejön, senki nem tudja megakadályozni Calibant abban, hogy pokollá tegye a Földet.

169

– Mit csinál most Lucien Jensszel? – Felderíti a terepet, ahol Alexát fogva tartják, és kitalálja, hogy hogyan közelítsük meg a helyet. Biztos, hogy Jens is mindent el tudott volna mondani, amit tudnunk kell, de Lucien csinálni akart valamit, bármit, ami eltereli a gondolatait arról, hogy mi történhet Alexával most, hogy a bátyja karmai közé került. – Tom, hogy kapta el Caliban Alexát? Ha tényleg olyan nagyon vágyik arra, hogy eltegye láb alól az öccsét, azt gondolná az ember, hogy a ház biztonságosabb. – Biztonságosabb? – nevetett fel keser en Tom. – Az a ház golyóálló és bombabiztos, biztonsági rendszerek jönnek ki a fülén is, és egy egész csapat ember szövi körülötte a varázslatokat, amikt l káprázna a szemed, ha meglátnád! – Hirtelen megtorpant, és letette a tárat, amit éppen egy fegyverbe töltött. – Ezt a kérdést folyamatosan feltesszük magunknak, Lucien és én, mióta a lányt elrabolták. – Lehet, hogy Hopper volt az? – kérdezte Trey. – Nem, akkorra már biztosan nem volt az épületben. Bár a mocskos áruló keze nagyon is benne volt az ellened szervezett támadásban! Most már nem kérdés, hogy Calibannak dolgozik, de azt hiszem, t csak azért küldték, hogy információt gy jtsön rólad, és jelentést írjon. Amúgy meg egy félénk kis pondró, nem hiszem, hogy lenne mersze ilyet csinálni. Nem, Trey, attól tartok, Alexát valaki olyan vitte el, aki közvetlenül nekünk dolgozik. Tégla van a szervezetben, és amint ennek itt vége van, megyek, és megtalálom, de akkor örök életére megszabadítom a lélegzés ny gét l, az biztos. Trey most fogta fel igazán a helyzet súlyosságát. Összeszorult a gyomra, miközben kinézett az ablakon, a folyóra. Fejben lejátszotta a lehetséges forgatókönyveket, de egyik sem végz dött happy enddel.

170

– Szóval Lucien egyedül megy kiszabadítani Alexát? – kérdezte. – Nem teljesen egyedül. Ott leszek vele én, valamint Heckler és Koch urak – ütögette meg a gépfegyvert, amelynek az összeszerelésével éppen akkor végzett. – És én. Én is megyek – jelentette ki Trey. – Azt már nem. Elhoztunk magunkkal, mert itt nagyobb biztonságban vagy, mint magadban, otthon, most, hogy a ház nem biztonságos. De arra a legkisebb esély sincs, hogy velünk gyere Caliban ellen. Nem-nem – csóválta a fejét Tom, miközben feltápászkodott. – Nem nagyon van más választásom, Tom. Ha Caliban legy z benneteket, akkor úgyis jóformán halott vagyok. Ha veletek megyek, legalább esélyem van rá, hogy harcolhatok, és az is lehet, hogy jól jön a segítségem. – Szembefordult Tommal, és úgy folytatta: – Láttad jól, hogy milyen gyors és er s vagyok. Lucien biztosan jobban szeretné, ha mellette harcolnék, mint hogy itthon üljek, és várjam, hogy mikor jönnek el értem Caliban csatlósai. Amúgy meg magad mondtad az el bb, hogy ezek a fegyverek nem sokat érnek Caliban ellen. Alvilági lények kellenek ahhoz, hogy legy zd t meg a fajtáját! Tom bepakolta a fegyvereket a szövet válltáskába, és behúzta a cipzárt. Felegyenesedett, és aggódó arccal nézett Treyre. – Ezt én nem dönthetem el, fiam. Amit mondasz, az nekem teljesen értelmes érvelésnek t nik, és ha rajtam múlna, én jobban örülnék, ha te is segítenél. De még igen fiatal vagy, Lucien pedig nagyon aggódik érted. El sem tudom képzelni, hogy téged is bevonjon ebbe. Ez túl veszélyes ahhoz. Ekkor egy fülsüketít sziréna harsant fel. A hang az ajtó felett lév riasztóból áradt, és betöltötte a lakosztályt. Olyan hangos volt, hogy mindketten ijedten húzták be a nyakukat, amikor meghallották.

171

– A t zjelz – próbálta túlkiabálni a zajt Trey, és az ajtó felé indult. – Várj! – parancsolt rá Tom, és felemelte a karját, hogy megállítsa a fiút. Az ablakhoz lépett, és kikémlelt rajta, majd visszament a szoba közepére, kinyitotta a táskát, és el vett bele egy pisztolyt, egy Glock 17-est. A háta mögött a nadrágjába dugta, a táskát a vállára vette, és intett Treynek, hogy lépjen hátra az ajtóból. Résnyire kinyitotta az ajtót, és kinézett. Látta, hogy a többi vendég mind igyekszik a vészkijárat felé a folyosón. Látta az aggódó arcukat, ahogy siettek végig a folyosón, gyorsan és rendezett sorokban. Némelyek rokonaikat támogatták, akik lassabban mozogtak, mint k. Ekkor egy n szívtép sikolya törte meg a rendet. Abban a pillanatban, hogy a n a folyosó végén felsikoltott, az egész jelenet megváltozott. A vendégek hátranéztek, és azonnal tolongani kezdtek el re, hogy minél gyorsabban elmeneküljenek az el l, amit láttak. Tom jobbra lépett, még mindig maga és a kibontakozó drámai jelenet között tartva a résnyire nyitott ajtót, hogy meglássa, mi volt az, ami ilyen rémült sikoltásra késztette a n t, és a folyosó végén, egy kis csoport mögött meglátta a pánik okozóját. A portás, akit nem sokkal korábban láttak, amint az amerikai párt igazította útba, a folyosó végén tántorgott, és a menekül vendégekhez közelített. Kezében egy huszonöt centis konyhakést szorongatott. Egy pillantás a férfi arcára elég volt Tomnak, hogy lássa: használni is akarja a félelmetes pengét. El rántotta a fegyverét, és közben hátrapillantott, hogy megbizonyosodjon róla: Trey még mindig biztonságban van, és nem látta a folyosón kibontakozó szörny jelenetet. A portás elkapta a n haját, akinek a sikolya vel trázón visszhangzott a folyosón. Tom el lépett, és célba vette a férfit.

172

Egy kis piros pont jelent meg a portás mellkasán. Tom már éppen elsütötte volna a fegyverét, amikor egy másik vendég szaladt be a t zvonalba. A folyosón kitört a pánik. Az emberek menekülni és tolongani kezdtek minden irányba, egymáson tapostak keresztül. A tolongó tömeg eltakarta Tom szeme el l a vérengz férfit és áldozatát. Mindenki a vészkijárat felé tolongott, kétségbeesetten akartak menekülni a gyilkos alkalmazott el l. Tépték és taposták egymást, csak hogy el rébb jussanak. Ahogy a tömeg elhaladt el tte, Tom látta, ahogy a portás felegyenesedik, hátrasimítja homlokából a haját, és eszel sen elvigyorodik. A szeme fekete volt, mint egy fekete gyöngy, mint egy porcelánbaba halott tekintete. Nekifutott, és a kifelé tolongó emberekre vetette magát hátulról. Tom nem tudott ráni, túl nagy volt a veszély, hogy helyette maga öli meg az egyik vendéget. Gyorsan elfordította a tekintetét a szörny jelenetr l, és magához szorította Treyt. Az arcán mély undor tükröz dött. – Azt hiszem, Caliban kísérlete elkezd dött. Biztos Ámon gy jét használta itt néhány emberen a szállodában. Meg kellett tudnia, hogy itt vagyunk. Nem tehetünk semmit, az emberek meg rültek. Ki kell jutnunk, mégpedig azonnal. Trey bólintott, és megállt a férfi mellett. Tom kinyitotta az ajtót, el ször csak a fejét dugta ki rajta, hogy körbenézzen, majd teljesen kitárta, és végignézett a folyosón. A tömeg még mindig a vészkijárat el tt tolongott. Egy id s férfi teste feküdt a földön, feje mellett gyorsan terjedt a vörös tócsa a sz nyegen. Két férfi bátran küzdött a portással, próbálták kicsavarni a kést a kezéb l. Tom kilépett a folyosóra, és határozottan elindult a három dulakodó férfi felé. A pisztoly tusával lesújtott az rült homlokára, a fém egy tompa puffanással csapódott a férfi fejének. A

173

pasas még földet sem ért, Tom már visszafelé sietett Treyhez. Lendületesen elkapta a fiú két vállát, megfordította, és elindult vele a vészkijárattal ellentétes irányba. A vendégek kiáltozása még a fülükben csenget, miközben gyorsan távolodtak a tömegt l. Trey gyomra görcsbe szorult, amikor meglátta a földön a n hulláját, alig tizenkét lépésre az ajtajuktól. A hányás savas íze öntötte el a száját, és küzdenie kellett, hogy ne kezdjen okádni. Tom a háta mögé penderítette a fiút, ahogy átlépett a n testén. – Az a n – nyögött fel Trey. – Halott. Már semmit nem tudunk tenni érte. Kés bb, ha ez neked jó, mondhatsz érte egy imát, de most a lehet leggyorsabban el kell t nnünk innen. Tom a lifthez vonszolta a fiút, és idegesen nyomkodni kezdte a hívógombot. – Tom, nem szabad a liftet használnunk! Szól a t zriasztó! – Nincs itt t z, legalábbis még nincs. És most a lift a leggyorsabb és legbiztonságosabb út lefelé. Kibiztosította a fegyverét, amikor a lift megérkezett, és az ajtaja kinyílt. Amint a lift ajtaja lent a hallban kinyílt, újabb szörny jelenet tárult a szemük elé. Az emberek arcán pánik ült. Mindenki a kijárat felé tolongott, egyesek hátulról ráncigálták vissza a menekül ket, hogy el bbre jussanak. Egy id s n legurult a lépcs n, egy fiatal férfi, talán a fia, az ölében tartotta a n sz, vérz fejét, és segítségért könyörgött. Tom egy utolsó pillantást vetett a jelenetre, felmérte az esélyeiket, majd karon ragadta a fiút, és balra indult vele, amerre a jelzés az uszodát és tornatermet mutatta. Berúgta az ajtót, és végighaladtak egy sz k folyosón. Er s fert tlenít szaga csapta meg az orrukat, az uszodai víz klóros illatát hozta a légáramlat a folyosó vége fel l. Treyben újra feltámadt a félelem. Állandóan a borzalmas

174

hangokat hallotta és a még borzalmasabb képeket látta újra meg újra. – Tom, hová megyünk? – Csak gyere – vágta rá Tom. – De… Fojtott kiáltást hallott a háta mögül. Visszanézett, és meglátta a recepcióst, aki néhány órával azel tt még mosolyogva üdvözölte ket. Most csillogó, fekete szeme körül düht l eltorzult arccal feléje rohant, és egy fém és fa bárszékkel csapott le Trey fejére. Tom megfordult, látta a Trey feje felé suhanó széket, a fegyveréért nyúlt, de tudta, hogy már semmit sem tud tenni, miel tt a szék összezúzná a fiú koponyáját. De még arra sem volt ideje, hogy kibiztosítsa a fegyvert. Az egyik pillanatban a szék Trey feje felé suhant, a másikban porrá tört a farkasember hatalmas mellkasán, aki a támadója fölé magasodva állt. Trey félresöpörte a szék törmelékét, és ráordított a recepciósra. Nyálcseppek repültek a férfi szemüvegére, aki dermedten bámult a lény torkába. Trey ellökte magától a recepcióst, Tom még a mozdulatot is alig látta. A férfi nekiver dött a falnak, gipszkarton foszlányok hullottak az eszméletlen testre. Ugyanaz a hatalomittas érzés öntötte el Treyt, mint az edzésen, amikor Lucien nyakát szorította, csakhogy most még jobban kordában tudta tartani. Egy pici része arra ösztökélte, hogy ugorjon rá az eszméletlen ember testére, és marcangolja szét a fogaival és karmaival. De amilyen gyorsan ezek a gondolatok feltámadtak, ugyanolyan gyorsan a háttérbe is tudta ket szorítani. Trey pontosan tudta, hogy ezek az állatias vérfarkasok kontrollálhatatlan ösztönei. Ehelyett fölé hajolt és ellen rizte, hogy az ember szabályosan lélegzik-e még, és nem sérült-e meg komolyan.

175

– Rendbe jön – szólalt meg Tom a háta mögött. Trey sarkon fordult, és meglátta az írt, aki intett neki, hogy kövesse, és tovább kezdett futni kifelé. Trey mellette haladt, könnyedén tartotta vele az iramot. A fülei a plafont súrolták, annak ellenére is, hogy összegörnyedt, hogy alacsonyabb legyen. Kicsit kés bb Tom hátrapillantott, hogy ellen rizze, vele van-e még, és Trey meglátta az önkéntelen rémületet a szemében, amint az t üldöz , hatalmas likantrófra tekintett. Miel tt még a kijárathoz értek volna, Tom futtában felkapott egy fürd leped t azok közül, amelyek a polcsorokon szépen összehajtva sorakoztak. Maga mögé dobta a pamut törülköz t, és elmosolyodott, amikor a szeme sarkából meglátta az érte nyúló, karmos kezet. – Hogy eltakarjuk a szégyenl sségedet, ha kiértünk – tette hozzá, és kirúgta a leng ajtót a folyosó végén. – Most aztán hajrá, nem tudom, hány ilyen rült rohangál még a környéken! A fitneszrészleg el terébe értek. Megtorpantak, amikor Tom nadrágzsebéb l egy csilingel hang hallatszott. Tom el kapta a mobiltelefonját, és beleszólt. – Nem, nincsen semmi bajunk… Igen, használta a gy t, és itt elszabadult a pokol… Nem, az épület hátsó részéhez közel egy vészkijáraton, a medence mellett… Igen, Trey jól van, bár jól tennéd, ha hoznál neki egy gatyát meg valami dzsekit… Igen… Elkerülhetetlen volt… megtámadták, de az aztán nagyon idilli volt, látnod kellett volna! Hallgatott, és figyelt egy darabig, majd így válaszolt: – Rendben, ott találkozunk! – ezzel megszakította a hívást. Megfordult, és idegesen Treyre nézett, aki ott állt mellette. – Na, gyere, Fehér Agyar, induljunk! Lucien hátul vár egy kocsival.

176

22 Trey kicsivel azel tt változott vissza emberré, hogy kiléptek volna az épületb l a hátsó oldalon. Magára tekerte a törülköz t, és az út felé fordult, ahol már várt rájuk egy kocsi nyitott ajtókkal és járó motorral. Odarohantak. Útban a Dam tér felé Tom beavatta Lucient mindenbe, ami a szállodában történt. Lucien rezzenéstelen arccal hallgatta Tom beszámolóját egészen addig a pontig, ahol Trey farkassá változott. – Az az ember súlyosan megsérült? – kérdezte. – Nem. Lehet, hogy eltört néhány bordája, és tuti zúgni fog a feje, ha felébred, de életben maradt, ha erre voltál kíváncsi – válaszolt Tom, de közben biztatóan Treyre nézett, és rá is kacsintott. – Ezek meg rültek – motyogta halkan Trey. – Ezek az emberek teljesen meg rültek. Nem volt a szemükben semmi, csak feketeség. Az a szegény n … – Nem hibáztathatod azokat az embereket azért, amit tettek – figyelmeztette Lucien. – Ámon gy je bárkit gyilkossá változtat, aki hallja a gy hordozója szájából a haláligét. Csak egy módon állíthatjuk meg ezt az rületet: meg kell találnunk Calibant, miel tt még nagyobb kárt okoz. Sajnos a félelmeink beigazolódtak, az ige hat telefonon, mobiltelefonon keresztül is. Nem tart hát sokáig, míg Caliban nagyobb tesztet is végez, és százakat, ezreket megfert z. Csend szállt az utazókra, mind azt elemezgették, ami történt. A kerekek zaját a betonon rendszeresen megtörte a két puffanás, ahogy a kocsi áthajtott a város számos villamos vonalának

177

valamelyikén. Trey kinézett az ablakon, és az embereket nézte, akik a csatornák mentén sétálgattak, vagy élvezték a téli nap Utolló sugarait egy-egy kávézó teraszán. Arra gondolt, milyen bizarr, hogy ezeknek az embereknek fogalmuk sincsen arról, mi történik a városukban, és hogy a csodálatos város képe mennyire megváltozna egyetlen perc alatt, ha Caliban használná a lakóin a gy rettenetes hatalmát. – Jensszel megvizsgáltuk az épületet, ahol Alexát fogva tartják – törte meg a csendet Lucien. – Sajnos nem lesz egyszer bejutnunk, Tom. Ez egy használaton kívüli gyárépület a városon kívül. Az adottságai miatt nincs rá esély, hogy észrevétlenül megközelítsük, így a lehet ségeink meglehet sen korlátozottak. Azt hiszem, az egyetlen mód a frontális támadás. Jens öszszeszed néhány embert, akik fedeznek majd bennünket, de nincs más választásunk, be kell rontanunk. Lelassítottak, megálltak egy piros lámpánál, és nézték, ahogy az autók keresztben elhaladnak el ttük. – Azt hiszem, nem látod eléggé az összképet – szólalt meg csendesen Tom. Oldalra d lt kicsit, hogy lássa Lucien szemét a visszapillantó tükörben. – Miért venné Caliban a fáradságot, hogy idecsalogasson bennünket és megrendezze ezt az egészet, ha meg akarna ölni, miel tt bemégy abba az épületbe? Tudod jól, hogy nem is próbálja meg elrejteni Alexa nyomait. Lucien, oda akar minket csalogatni! Ami a hotelben történt, az puszta er fitogtatás volt. Meg akarta nekünk mutatni, hogy használni tudja a gy t, amikor csak akarja. Azt akarja, hogy megpróbáld megállítani! Azt akarja, hogy odamenj! És ha ez így van, akkor egy frontális támadás, amilyet az el bb vázoltál, hátrányos is lehet, s t, szörny eredménnyel járhat! A kocsi újra nekilendült, elhagyta a keresztez dést, és ráfordult a városból kivezet f útra. Lucien hátrafordult az ülésében, és Tomra nézett. Az arca pattanásig feszült volt, látszott,

178

hogy mérlegeli, amit az imént hallott. Ekkor, Trey legnagyobb meglepetésére hirtelen hozzá fordult, és ráförmedt. – És te mit gondolsz, Trey? Úgy t nik, itt mindenkinek megvan a véleménye arról, hogyan hozzam ki onnan biztonságban a lányomat, hát rajta, hadd halljam a tiédet! A hangja éles volt és bántó, Trey összehúzta magát. Soha nem látta még ennyire sebezhet nek a vámpírt, mint abban a pillanatban. A fiú lesütötte a szemét, és a cip jét kezdte vizsgálgatni. Nem tudott mondani semmi olyat, ami segített volna, ezért inkább csendben maradt. Tom kellemetlenül feszengett mellette. Lucien felsóhajtott, és mire Trey felemelte a tekintetét és újra rápillantott, az arckifejezése teljesen megváltozott. Fájdalom és sajnálkozás ült ki az arcára. – Sajnálom, Trey. Semmi jogom nem volt rá, hogy így beszéljek veled, ez teljességgel elfogadhatatlan. Kérlek, fogadd el a bocsánatkérésemet. Trey egy pillanatig állta Lucien tekintetét, majd halkan megjegyezte: – Azt hiszem, Tom meglátásai helytállóak. A testvéred Alexát használja fel arra, hogy hozzád férhessen. A többi csak füst és tükör. Tudta, hogy eljössz, és azt hiszem, nem számított rá komolyan, hogy követed az utasításait, és magaddal hozol engem. Valószín leg nem is igen tör dik most ezzel. Téged akar elkapni, Lucien. Ha téged hidegre tesz, véghezviheti a tervét Ámon gy jével, és utána úgy bánhat el velünk, ahogy kedve tartja. Lucien lassan bólintott, majd visszafordult az ülésében, és az utat bámulta. Kis id után lassan kifújta a leveg t az orrán, és a fejét lassan hátrahajtotta, egészen a fejtámláig. – Természetesen mindkett töknek igaza van – szólalt meg. – Úgy t nik, a vágyam, hogy kiszabadítsam Alexát, beárnyé-

179

kolta az ítél képességemet. Köszönöm nektek, hogy rámutattatok egy nagyon öreg vámpír tévedéseire. A kedve megváltozott, és amikor legközelebb megszólalt, a hangja már határozott volt. Trey örült, hogy újra ilyennek látja. – Ha a bátyám azt akarja, hogy odamenjek, hát oda fogok menni. Amint a nap lemegy, megnézem, hogy mit tartogat a számomra, és visszahozom onnan Alexát. – Együtt megyünk, Lucien, és megmutatjuk Calibannak, hogy… – Egyedül megyek, Thomas. Túl veszélyes. – Egy nagy francokat mégy te egyedül, azt! – mordult fel a hátsó ülésen Tom. – Ha azt hiszed, hogy beengedlek egyedül abba a mészárszékbe, majd én megmutatom neked! Ez egy csapda, Lucien, még akkor is az, ha a bátyád nem veszi a fáradságot, hogy elrejtse. Attól még csapda. Én is veled megyek oda, és nem tehetsz ez ellen semmit, kivéve, hogy megölsz itt helyben, mert az azért megállítana. – Rendben, Tom. Nagyra értékelem a segítségedet és a tanácsodat. Együtt megyünk. – Én is veletek megyek – szólt Trey. Tekintetét a cip jére szegezte, és igyekezett elfedni a félelmét és az idegességét. – Az ki van zárva! Megtiltom – szorította össze határozottan az állkapcsát Lucien. – A francba, Lucien! – emelte fel a hangját Trey, a haragja betöltötte az egész kocsit. – Nem vagy az apám! – Nem, nem vagyok az. De amikor meghalt, neki tettem ígéretet, hogy megvédem a fiát minden veszélyt l. Egyáltalán nem áll szándékomban most t az apja gyilkosa elé állítani, hogy ugyanazt a sorsot szenvedje el, mint az apja! – Elhallgatott, majd halkabban hozzátette: – Tudtam, hogy hiba volt magammal hozni téged. Kérlek, Trey, ne tedd ezt most nehezebbé, mint amilyen máris.

180

– Segíteni akarok, Lucien. – Azzal segítesz, ha azt teszed, amit mondok, és kimaradsz ebb l. Lucien elfordult és kinézett az ablakon jelezvén, hogy a vitát lezártnak tekinti. Trey követte a vámpír tekintetét, és az elsuhanó magas épületeket nézte, meg az embereket, akik a dolgukra siettek. A n re gondolt, akit a hotel padlóján látott holtan, a saját vérének tócsájában feküdni. Az a n sem gondolt arra, hogy aznap meghal. Lehet, hogy azt tervezte, hogy múzeumba megy aznap, vagy csónakázik egyet azokon a hajókon, amik a város csatornáiban vitték körbe a turistákat. is valakinek a lánya volt, és lehet, hogy valakinek az anyja. És most a szerettei soha többé nem látják már életben. Hosszú ideje el ször jutott eszébe a saját édesanyja. Igyekezett felidézni az arcát – hosszú ideje minden szüleir l szóló emléket a tudata mélyére szám zött már –, de csak a mosolyára és kedves, kék szemére emlékezett, amit a hosszú, barna haja vont keretbe. Ha szinte akart lenni magával, be kellett vallania, hogy még ezek a képek is csak azokról a fényképekr l származnak, amelyeket a nagymamája mutatott neki. – Hogyan halt meg az anyám, Lucien? – Trey, nem hinném, hogy ez most jó alkalom, hogy… – Hogyan halt meg az anyám? Lucien továbbra is kifelé bámult az ablakon, nem is fordult a fiú felé. – Az édesanyád és édesapád nagyon hosszú ideig titokban tartották a születésedet. Gyakran költöztek, nehogy rátok találjanak, és kínosan ügyeltek rá, hogy minden nyomot elt ntessenek, ami leleplezhetné valódi énjüket. Akkoriban az apád és én már nem dolgoztunk együtt, de felmerült egy nagy probléma, és én a segítségét kértem. Együtt kellett Olaszországba utaznunk – emlékezett vissza szomorúan. – Ez akkor volt, amikor ti

181

Franciaországban éltetek, egy kis farmon. Trey igyekezett visszaemlékezni arra a házra, de nem sok minden jutott az eszébe. Csak a tágas konyhára emlékezett, ahol mindig meleg volt, és amit kellemes illat lengett be. Az aroma azokból a f szerekb l áradt, amelyeket az anyja egy középen lógó rúdra csokrokban felakasztva szárított. – Caliban és két talpnyalója bejutottak a házba, annak ellenére, hogy az apád és én er s varázslattal bástyáztuk körbe. Elsorban téged akartak elrabolni, hogy zsarolással arra kényszerítsék apádat és engem, hogy többet ne ártsunk nekik, és ne tegyünk keresztbe a terveiknek. A végén persze megöltek volna téged. Szerencsére az édesanyád figyelmes lett a behatolókra. Felébresztette az au pairt, aki a veled szomszédos szobában aludt. Az csodával határos, hogy a lánynak sikerült kimenekítenie téged anélkül, hogy felfedezték volna. Neki és az édesanyád bátorságának köszönheted, hogy ma életben vagy. Édesanyád megállt a bátyám el tt. Id t akart nyerni neked és a lánynak, ezért azt mondta Calibannak, hogy elrejtett téged valahol a házban, ahol soha nem fognak rád akadni. A testvérem és a két segít je széttépték a házat, hogy megtaláljanak, majd amikor ez hiábavalónak bizonyult, az édesanyádat is széttépték. Sokáig kínozták, hogy kiszedjék bel le, hol vagy, de nem árulta el sem ezt, sem azt, hogy kivel és hogyan menekültél el. Trey megpróbálta kipislogni a szemében összegy könynyeket. A fejét kifelé fordította, az ablak felé, hogy a többiek ne láthassák az arcát. – Veled megyek, Lucien – ahogy beszélt, az ablakon kis párafelh csapódott le. – Alexa bajban van, ugyanolyan bajban, mint amilyenben az anyám volt. Apám nem tudott segíteni rajta, de én most tudok. Adnod kell egy esélyt, hogy megtegyem. – Állítsd meg az autót, Jens – utasította Lucien.

182

A kocsi lehúzódott az út szegélyéhez. A járda másik felét egy kovácsoltvas korlát zárta le a csatorna fel l. Az arra járó turisták rosszallóan néztek be a kocsi fekete ablakain, amely elzárta az útjukat, hogy a korláthoz simulva tudták csak kikerülni. – Jens, kérlek, távolítsd el Mr. Laporte-ot az autóból – szólt vösen Lucien. – Kitehetsz itt, ha akarsz, Lucien, és tovább mehetsz nélkülem. Fogalmam sincs, hogy milyen gyorsan és milyen messzire tudok futni farkasemberként, de az a gyanúm, hogy könnyedén tudom tartani az iramot ezzel a kocsival még az autópályán is. Szóval ha ki akarsz itt tenni, csak rajta. Egyszer en átalakulok itt, az emberek szeme láttára egy rohadt nagy farkassá, és gyalog megyek utánatok. Gondolom, nagyon jó f cím lesz majd a holnapi újságokban. Ahogy mondtam, ha nem jársz sikerrel, nekem már úgyis mindegy, gyakorlatilag halott vagyok. Hadd segítsek, Lucien. Kérlek. Lucien egy érintéssel leállította Jenst, aki hátrad lt a vezeülésben. Tom a táskája cipzárjával játszott, ahogy a kínos csend egyre hosszabbra nyúlt. Az egyetlen zaj, ami megtörte a csendet, az index kattogó hangja volt. Lucien felsóhajtott és hátrafordult, hogy Trey szemébe nézzen. A fiú pislogott, csak nehezen tudta állni a vámpír átható tekintetét. – Mindig Tom mellett maradsz, és pontosan azt teszed, amit mond neked. Semmi mást nem csinálsz, csak azt, amit kifejezetten parancsol neked Tom. Megértetted? – Igen, Lucien. – Csak azért engedem meg, hogy gyere, mert komolyan semmi ötletem nincsen, hogyan tarthatnálak vissza, hacsak nem verlek láncba és doblak bele ebbe a csatornába itt. Lucien bólintott, Jens pedig kikanyarodott az útra. Végig

183

azon az úton maradtak, míg egy táblához nem értek, ami jobbra az autópálya felé irányította ket. Az út tele volt autókkal, melyekben az emberek a munkanap végén igyekeztek hazafelé. Savanyú arckifejezés ült az arcukon, miközben a forgalomban verg dtek, hogy minél korábban a családjukkal vagy szeretteikkel lehessenek. Trey az elsötétített Mercedes hátsó ülésébe süppedt, és az araszoló kocsisorokat nézte. Emlékek tolultak fel benne az anyjáról és az apjáról, emlékek, melyeket nagyon régen az elméje egy sötét sarkába szám zött. Hatalmas könnyek gördültek le az arcán, és potyogtak az ölébe. Most meg sem próbálta visszafojtani ket, ahogyan eddig tette. Megadta magát a szomorúságnak, ami teljes súlyával a lelkére nehezedett. A kocsi többi utasa csendben ült, és mindenfelé néztek, csak a síró fiúra nem. Nem akarták gyászában megzavarni. Csak egyszer álltak meg útjukon a szörnyeteg felé, amely a saját halálukba csalogatta ket. Jens Lucien kérésére lehúzódott egy pihen helyre, a vámpír pedig hátraszaladt, és el vett valamit a csomagtartóból. Tom el rehajolt a két ülés között, az odakint álló Lucien felé bökött, és sokatmondó hangon megszólalt: – Esti betev . Addigra a nap már lebukott a horizont alá, így Luciennek nem volt szüksége a napszemüvegre, keszty re és kalapra, amit egész nap viselt. Trey nézte, ahogy visszatért a kocsihoz. Nagyon megváltozott, ugyanaz az er sugárzott bel le, amit Trey a tréningjükön látott rajta. A naplemente az ideje – gondolta Trey. – Jaj annak, aki most az útjába áll. Lucien visszaült a helyére, és k visszatértek az útra, hogy csatlakozzanak a néhány kora esti ingázóhoz. – Jens az épülethez vezet út alján tesz le minket, és ott is

184

vár ránk. Ha visszatérünk Alexával, azonnal a reptérre hajtunk. A takarítást Jens intézi a végén. Tom, nálad vannak a CBrádiók? Tom beletúrt a táskájába és el vett két rádiót, az egyiket Luciennek adta, a másikat Jensnek, a harmadikat pedig az övére akasztotta. – Én nem kapok? – kérdezte Trey. – Nem – vágta rá Tom. – Mit gondolsz, mennyire szeretném, hogy egy farkas hörögjön és morogjon folyamatosan a fülembe? – Lucienhez fordult. – Emlékszem mindenre, amit megbeszéltünk, de tényleg egyszer en oda akarsz sétálni és becsöngetni? – Majdnem. Természetesen nagyon óvatosak leszünk, de nem hiszem, hogy bármi veszély fenyegetne, amíg be nem lépünk a gyárba. Caliban azt akarja majd, hogy mind együtt legyünk, hogy egyszerre intézhessen el minket. Nála van Alexa, tudja hát, hogy te meg én oda fogunk menni. Trey lesz a meglepetés, a hab a tortán, úgymond. – Nem lenne jobb, ha megvárnánk az er sítést? Ha bármi baj történne, gyorsan segítséget kérhetnénk. – Ha több id nk lenne, és nem lenne Calibannál a gy , magam is ezt a megoldást választanám. De most sajnos nem engedhetjük meg magunknak ezt a fény zést, Tom. Így kell csinálnunk. – Már nem vagyunk messze, Lucien – szólalt meg Jens, miközben lehajtott az útról. – Az embereim nemsokára itt lesznek, ha meg akarnátok várni ket. – Nem, de azért köszönöm, Jens. Az embereiddel várjatok itt, ha szükségünk lesz rátok jelezni fogunk. Lucien Treyhez fordult. – Azt akarom, hogy változz át, amint kiszállunk az autóból. Maradj farkasformában, amíg ez az egész véget nem ér. Sem-

185

milyen körülmények között nem szabad visszaváltoznod emberré, míg Alexával együtt biztonságban el nem hagytuk azt az épületet. Tom mellett biztonságban leszel, de ha vele bármi történne, azt akarom, hogy azonnal hagyd el a házat, és vonulj biztonságos helyre, amilyen gyorsan csak tudsz. Amint megtaláltuk Alexát, te és Tom kimenekültök vele együtt. Rám ne várjatok, nekem el kell bánnom a bátyámmal, és meg kell próbálnom visszaszerezni a gy t. Tom, te jelzel Jensnek, és a reptérre hajtotok, onnan pedig amilyen gyorsan csak tudtok, viszszautaztok Londonba. Ismétlem: ne várjatok rám! – Vár ránk a mészárszék – suttogta fejcsóválva Tom, és el red lt, amint a láthatáron megjelent el ttük a céljuk.

186

23 A kocsi kerekei megcsúsztak a laza, kavicsos talajon az út végén, amikor Jens fékezett, kis porfelh csapott fel alóluk, és egy pillanatig körüllengte a kocsit, miel tt egy fuvallat szét nem oszlatta. Addigra jócskán besötétedett, úgyhogy amikor kiszálltak a kocsiból, már csak a gyár sötét körvonalát látták. Tom felnyitotta a csomagtartót, és a gránátokat és töltényeket az ujjatlan b rmellénye zsebeibe pakolta, vagy különböz karikákra, csatokra, szalagokra er sítette. A puskát pedig a hátára kerítette. Kézbe vette a géppuskát, és olyan biztonsággal ellen rizte, hogy minden alkatrésze m köd képes-e, mintha mindennap ezt csinálná lefekvés el tt. Amikor végre felnézett, meglátta a vámpírt és a fölé magasodó farkasembert. Fura kis mosoly szaladt át a roncsolt arcán. – Hú, te aztán rémiszt vadállat vagy, Trey Laporte, az egy hétszentség! Csak remélni tudta, hogy a mordulás, amit a farkas hallatott, baráti egyetértés volt. – Készen álltok? – kérdezte Lucien. Trey elindult a két feln tt mögött az épület felé. Szagok és hangok kavargása töltötte be az érzékszerveit, és ugyanúgy szédülni kezdett, mint amikor el ször alakult át farkassá Luciennel szemben állva. Összpontosított, hogy képes legyen kisz rni az értelmetlen zajokat, és visszanyerte az egyensúlyát. Ahogy a sok ezer szagot sorra vette, egy pillanatra azt hitte, megérezte közöttük Alexa illatát. Ett l, valamint attól a gondolattól, hogy a lányt

187

akarata ellenére vonszolták erre a rettent helyre, felágaskodott a hátán a sz r, és egy halk mordulás tört fel a torkából. A szeme a csillagos égre tévedt, és megrezzent benne valami, egy mély és hatalmas érzés, amit azel tt soha nem tapasztalt. Akárhányszor változott át eddig, mindig zárt térben volt, most el ször változott farkassá a szabadban. Ez pedig olyan jóles érzéssel töltötte el, annyira úgy érezte, hogy a helyén van, és minden a helyére került, hogy meg kellett er ltetnie magát, nehogy felszegje a fejét, és boldogságában vonítani kezdjen. Korábban azt mondta Alexának, hogy farkasként úgy érezte, hogy igazán él. Ezt most százszor er sebben megtapasztalta. Olyan volt, mintha idetartozna. Egy farkas a szabadban, a ben, a szélben és a nyílt égbolt alatt. Merengéséb l Tom verte fel egy halk köhintéssel, és Trey egyel re félretette ezeket az érzéseket, hogy inkább az aktuális feladatra koncentráljon. Az épület ötven méterre volt t lük, és teljes sötétben állt, de Trey farkasszemei ki tudták venni a fal minden apró részletét. Látta a téglákat az ajtó körül, látta felette a kopott Mittendorf feliratot, mintha egy nagyon er s éjjellátó szemüvegen keresztül nézte volna a világot. Akárkik is voltak Mittendorfék, az biztos, hogy hosszú ideje nem használták már ezt az épületet. A körülötte lév teret felverte a gaz, sok ablak be volt deszkázva, a többi üvegét pedig betörték a helyi srácok, akik nyilvánvalóan kinézték maguknak ezt az épületet, és a szanaszéjjel hever alkoholosüvegek tartalmának elfogyasztása után tutira szabadjára engedték itt az indulataikat. Trey végigpillantott az ablakokon, és egy pillanatra azt hitte, az egyikben mozgolódást látott. Mintha valaki kikukucskált volna, hogy megnézze, kik közelednek, azután lebukott volna a fal mögé. Újra megvizsgálta az ablakokat, de ezúttal nem látott

188

semmit. Az el bbi alakokat biztosan csak odaképzelte, ezért feladta a fürkészést. Hamarosan úgyis els kézb l megtudják, ki vagy mi van odabent, gondolta. Alig tíz méterre voltak a bejárattól, amikor az ajtó két oldalán felizzott egy-egy lámpa. A koszos izzók fakó sárgán világítottak, mint két beteg szem, amik az épület torz arcából merednek feléjük. – Nem tetszik ez nekem – morogta Tom, és kioldotta a puskán a biztosítást. Lucien ment el re. Könnyeden lépdelt jóformán nem is érintette a kavicsokat, amelyek a valaha volt ipari út törött aszfaltját borították. A csapat megállt a nyitott ajtó el tt, megvizsgálták a folyosót, amire a bejárat nyílt. A folyosó hátsó végében, az épület hátulsó részében egy lépcs indult felfelé, el tte több ajtó nyílt mindkét irányba. A mögöttük lév szobák sötétek és vészjóslóak voltak. – Csodálatos, egy üreginyúltelep! – horkant fel Tom. – Egy egész rohamcsapat kellene, hogy rendesen átkutassuk! Lucien, ez így rültség! Lucien felemelte a kezét, hogy lecsendesítse Tomot. Becsukta a szemét, és mozdulatlanul állt egy ideig. És akkor minden megállt vele együtt. A teljes csend és mozdulatlanság volt ez, amit Trey akkor látott el ször, amikor Lucient megismerte a nevel otthonban. Olyan volt ez, mintha az egész világ megállt volna, minden és mindenki megdermedve, lélegzetvisszafojtva várta volna, hogy tovább m ködhessen. És ekkor hirtelen tovább is m ködhetett. Trey csak pislogott, amint az éjszakát betölt hangzavar, ami elt nt, amíg Lucien a transzszer állapotban volt, újra megrohanta az agyát. Trey Tomra nézett, aki „engem ne is kérdezz” arckifejezéssel megrántotta a vállát.

189

– Alexa a második emeleten van – szólt Lucien, és határozottan elindult befelé. A földszinti szobák valaha irodák voltak, de most már csak üres vázak. A berendezést összezúzták vagy elégették a vandálok. Az egyik sarokban egy nagy, fém irattároló rozsdásodott. A legalsó fiókja nyitva állt, az egész úgy festett, mint egy kisgyerek arca, aki a nyelvét kinyújtva fintorog az t ért rossz bánásmód miatt. A gyár b zlött a rothadástól és elhanyagoltságtól. Trey ezt egy barnás-feketés, porszer anyagként érzékelte, amit az agyának egy olyan részével fogott fel, amelyet emberként egyszer en nem használt. Az jutott eszébe, vajon az semberek is így érzékelték-e a szagokat, amikor vadásztak, amikor érzékeiket csúcsra járatva követték a préda nyomát, miközben vigyázniuk kellett, hogy maguk ne váljanak prédává. Hirtelen valami megmozdult az egyik szoba sötét sarkában, amikor a nyitott ajtaja el tt éppen elhaladtak. Tom a nesz irányába kapta a puskáját, és már meg is húzta volna a ravaszt, ha Lucien nyugodtan fel nem emeli a karját, és vele együtt a fegyver csövét. – Csak egy patkány – mondta. – Van egy olyan érzésem, hogy ez a hely teli van velük – dörmögött Tom. – Némelyikük sokkal nagyobb is ennél, és a két lábon járó fajtából való. A háta mögött felhangzó, bugyborékoló morgástól Tomnak felállt a nyakán a sz r. Lucien úgy sétált végig a fennmaradó szobák el tt, hogy még csak egy pillantásra sem méltatta ket. A lépcs alján megállt, és bevárta két társát. Felmentek a lépcs n, és megálltak az els forduló el tt. Lucien állította meg ket, aki fejét kissé el retolva feszülten figyelt a sötétbe. Trey is felcsavarta az érzékeit, és hagyta, hogy

190

a szagok és hangok átjárják a testét. Mindent hallott. A szagok és hangok bonyolult módon összefonódtak és szétváltak, és ezek együtteséb l Trey pontosan meg tudta mondani, hogy a fels emeleten lények vannak, akik rájuk várnak. Ide-oda ugrálnak az árnyak között, izgatottságuk és éhségük szaga a leveben terjengett, ahogy ott vártak, hogy rájuk vethessék magukat. Szaga volt a gonoszságnak, és ez a szag lassan gomolygott le a fels emeletr l a lépcs n, mint egy vastag, fekete köd. A halál és rothadás szaga volt ez, Treyt arra a szagra emlékeztette, amit Hopperen érzett, amikor farkassá változott el tte. Lucien is érezte mindezt. A keze egy mozdulatával jelezte, hogy innent l nagyon óvatosan kell haladniuk. indult el re, lassan emelkedett lépcs fokról lépcs fokra, és intett a többieknek, hogy kövessék. Az els emeleten megálltak, feszülten figyeltek és készültek, hogy állják az els támadást, de az váratott magára. Újabb fekete folyosón álltak. Az egyik végében egy magas ólomüveg ablakon át besütött a hold, és kissé megvilágította a homályos épületet. A fénye megtört a padlón hever ezernyi üvegcserépen. Egy töredezett fénymozaik a sötétség közepén. A folyosó közepér l mer legesen mindkét irányba két kisebb járat nyílt, a gyenge fény odáig már nem hatolt el, a folyosók koromsötétek voltak. Valami mély, halk morgás hallatszott, mint a tigrisé, miközben a gazellát figyeli a f mögül. Tom ingerülten fordult Trey felé, de még mindig meglep dött, ahogy meglátta a hatalmas farkasembert, aki minden izmát megfeszítve figyelt, az ajkai visszahúzódtak, és kilátszottak nagy, éles, fehér fogai. Trey megnyitotta elméjének azt a részét, amely kifinomult érzékszerveit irányította, és igyekezett rájönni, honnan jöhet Alexa illata, kiválogatva azt a sok ezer egyéb szag közül. Biz-

191

tosan érezte, hogy a lány ezen az emeleten van, de azt nem tudta megmondani, merre. Túl sok helyr l jött egyszerre az illata, mintha egészen eddig folyamatosan mozgatták volna a lányt. Lassan közelítettek az elágazáshoz, míg Alexa sikolya bele nem hasított a leveg be. A bal folyosón kezdtek rohanni a hang irányába, amikor egy második sikolyt hallottak, a hátuk mögül. – Oszd meg, és uralkodj – állapította meg Tom. Lucien bólintott. – Én ezen a folyosón maradok, Trey és te a másikba menjetek! – megállt, és finoman megszorította a farkas karját. – Maradj Tom mellett, és emlékezz rá: ha vele bármi történik, te menekülj biztonságos helyre. Ha megtalálnád Alexát, jusson eszedbe a terv, és vidd ki innen, amilyen gyorsan csak tudod! Sok szerencsét, Trey, ne csinálj semmi rültséget! Trey bólintott, és halkan felmordult. Valami arra késztette, hogy el rehajoljon, és megnyalja Lucien arcát. A nyelve sercegett a vámpír szakállán. – Gyere, Trey – szólt Tom, és visszafelé kezdett szaladni. Trey a keresztez désben megállt egy pillanatra, és visszanézett a vámpírra. Látta, amint az elt nik egyedül a sötétben.

192

24 Lucien továbbment a folyosón, míg meg nem érkezett a szoba elé, ahonnan a lánya hangját hallotta. Megállt és hallgatózott, miel tt benyitott és gyorsan belépett ajtón. Egy nagy csarnokban találta magát, ami régen valamifajta m hely lehetett. A terem közepén két sorban, mint hatalmas koporsók, álltak a munkaasztalok, a gépek már régen elt ntek róluk. – Apu, kérlek, segíts! – hallatszott Alexa hangja a csarnok túlsó végéb l nyíló ajtón túlról. A lány hangjában annyi félelem és keser ség volt, hogy Lucien minden óvatosságáról megfeledkezve a hang irányába iramodott, feltépte az ajtót, és berontott a túloldalán lév szobába. Még át sem lépte a küszöböt, amikor valami az arcába csapódott. Gyorsan beborította a teljes arcát, nem látott t le, és leveg t sem kapott. Reflexszer en odakapott, és megpróbálta letépni az arcáról a rátapadt anyagot, de amint megérintette, a keze beleragadt, és amikor megpróbálta kihúzni, csak még mélyebbre süllyedt a ragacsos anyagba. Eszébe jutott, hogy köddé válhatna, de nem tudta, hogy mekkora a szoba, és hol vannak a falak. Végzetes lett volna, ha egy fal közepén jelenik meg újra, vagy az épületen kívül a leveg ben. De nem is tudott volna, amíg azt a valamit le nem tudta szedni az arcáról, márpedig nem tudta. – No nézd csak – hallotta meg Hopper hamis hangját, amint a szoba túlsó vége fel l egyre közeledett. – A nagy és hatalmas Lucien Charron, mintha egy kis bajban lenne! – A nevetéséhez egy másik, mélyebb és vészjóslóbb hang is kapcsolódott.

193

– Lehet, hogy nem is olyan kicsi a baj? – folytatta a démon, most már Lucien jobb oldalán állva, de még mindig biztonságos távolságban t le. – Mostanra kicsit kényelmetlen lehet ez itt, nemdebár? A tüd k kiürülnek, elfogy az oxigén. Ez, ha jól sejtem, még egy vámpírnak is elég nagy gond lehet. Te mit gondolsz, Glebb? – Azt hiszem, ezt még k sem élvezhetik annyira – ezt Alexa hangján mondta valaki, de Lucien már tudta, hogy a lánya nincs a szobában. Azt is tudta, hogy miféle lény az, aki Hopperrel itt van: egy succubus, egy démon, amely képes felvenni bármely n alakját, és tökéletesen tudja utánozni a hangját is. Így csalogatja magához férfi áldozatait. Belesétált egy ilyen egyszer csapdába, ahol a csalétek a lánya segélykér hangja volt! – Persze – folytatta a succubus Alexa hangján – egy él halott, szóval még ha meg is hal, ha beszélhetünk egyáltalán ilyesmir l az esetében, egyszer en újjá fog éledni valahol máshol. A két démon egyértelm en élvezte, hogy kedvére játszhat a sötét maszk alatt fulladozó vámpírral. – Na, de Glebb – válaszolt neki Hopper –, elfelejtetted, hogy az alvilági lények képesek megölni más alvilági lényeket csak a karmaikkal és a fogaikkal? Vagy, ez esetben egy kis köpettel és egy kis csalafintasággal. A két démon felröhögött, és nézte, ahogy a vámpír kapálózik és igyekszik megszabadulni a ragacsos köpett l. Lucien egyre gyengült, a támadói pedig eszel sen vihogtak, ahogy a vámpír a földre esett. Lucien ott feküdt a földön, egy kis ideig még vonaglott, egyre er tlenebbül, végül felhagyott a küzdelemmel, és mozdulatlanul feküdt a porban. A Glebb nev lény el jött a sarokból, ahol eddig rejt zött, és óvatosan Lucien tehetetlen testéhez közelített. Mindkét dé-

194

mon az igazi alakjában volt jelen, egy átmeneti kaput nyitottak az alvilág és a földi világ között, amiben az egész ház benne volt, ezért nem volt szükségük rá, hogy felvegyék emberi b rüket, amiben egyébként az emberek között jártak. A succubus egy tejfehér szín lény volt, sem sz r, sem haj nem volt a testén. Úgy t nt, mintha a b re néhány számmal nagyobb lett volna a kelleténél, több helyen gy dve lógott rajta. Csoszogva, óvatosan közelített a vámpírhoz, állkapcsával kett t csattantott, a t hegyes, kis fogak összekoccantak a pofájában. – Meghalt? – kérdezte Hoppert l. – Gondolom, igen – válaszolt a démon, és a pofája gonosz vigyorra húzódott. – De a legjobb, ha biztosra megyünk. Azzal a feje fölé lendített egy hegyesre faragott karót, és nagy er vel a vámpír mellkasába döfte.

195

25 – Együtt kellett volna maradnunk – morgolódott Tom. – Abból semmi jó nem származhat, ha így különválunk. Úgy táncolunk itt, ahogy Caliban fütyül. Trey követte az írt, végig a folyosón, amíg meg nem álltak egy ajtó el tt. Tom kibiztosította a fegyverét, és bekapcsolta a lámpát, ami a puska torkolata alá volt er sítve. Tom Trey felé bólintott, az arcán minden izom megfeszült, úgy összpontosított. – Nem tudjuk, hogy mi vár ránk odabenn. Caliban tudja, hogy jövünk, és elképzelni sem tudom, milyen rémségeket hozhatott magával az alvilágból. Bármi lehet itt. Szóval te csak maradj mellettem, és azt csináld, amit én mondok neked! Oké? A farkasember lenézett rá, és lassan bólintott hatalmas fejével. Tom az ajtóra nézett, majd fel a farkasra. – Hogy akarod kinyitni? – kérdezte, és a fejével az ajtó felé bökött. Trey felemelte a lábát, és belerúgott az ajtó közepébe, mire az mindkét oldalon egyszerre szakadt ki az eresztékeib l, és berepült a sötét szoba közepébe. A reccsenés és puffanás felverte a ház csendjét. – Ó, a finomkodó módszer! – kiáltotta Tom beugorva a szobába, és körbepásztázott a lámpával. Trey utánaugrott, behúzta a nyakát, hogy a fejét be ne verje az ajtó peremébe, és megállt a barátja mellett, az üres szobában.

196

– Na, ez meg milyen már?! Meghívnak egy buliba, és nincs itt senki, hogy fogadjon bennünket! – jegyezte meg Tom. Valami nem stimmelt. Trey még egyszer megvizsgálta a szoba minden sarkát és zugát. Tényleg üres volt. És mégis átjárta a leveg t egy bántó szag, amit l Trey megborzongott. Tom felnézett rá, fanyarul elmosolyodott és a fejével a bal falon lév kétszárnyas ajtó felé intett. Elindult, de két lépést sem tett, amikor az els ráesett. – Nrgali pókok! – kiáltott fel. – A mérgük halálos. Trey, menekülj! Elkapta a fejét, hogy elkerülje a lény harapását. A hatalmas, pókszer teremtmény akkora volt, mint egy megtermett kutya. Tökéletesen fekete volt, a ronda pofáján ónixfekete összetett szemek ültek. Hagyma alakú testéb l spr d sz rök álltak ki, lábait kitinpáncél borította. Ezekkel ragadta meg Tomot és szorította egyre keményebben, egyre közelebb húzva magához, hogy beleharaphasson a húsába mérgez fogaival. Tom igyekezett a puskát a lény felé irányítani, hogy megl hesse a szörnyeteg fejét, de az az egyik lábával leszorította az ír karját, hogy ne tudjon tüzelni anélkül, hogy saját magát is megné. Ahogy lefogta így az áldozatát, a lény lassan Tom felé közelítette a fejét, hogy megadja neki a végs harapást. Trey a bestiára ugrott, és karmos kezeivel elkapta a lény összen tt fejét és torát. Rángatni kezdte a testét, de a szörny nem engedte el az áldozatát, amelyre ennyi ideig várt. A farkas elkapta a lény fejét, és hátrafelé csavarta, hogy ne tudja mérgefogait Tomba mélyeszteni. Több pók is megjelent, gyorsan kúsztak a plafonon, hogy a prédára vessék magukat. Fekete szemükben megsokszorozódva tükröz dött a lenti küzdelem képe, ahogy egyre közelebb értek, hogy bekapcsolódjanak a harcba.

197

Trey nem tudta lerángatni a teremtményt Tomról. Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy megakadályozza, hogy a pók a barátjába harapjon, olyan er sen szorította Tomot a lény. Mérgében felmordult, és beleharapott a szörny fejébe. Remélte, hogy ez majd eléggé elvonja a figyelmét ahhoz, hogy elengedje Tomot. Émelyít pattanás hallatszott, ahogy a teremtmény egyik szeme kiszakadt, majd egy csikorgó visítás hallatszott. A lény mind a nyolc lábával kirúgott, elengedte Tomot, és hihetetlen gyorsasággal a farkasra támadt. Ahogy a teremtmény megfordult és hosszú els lábait felemelte, hogy lesújtson velük a farkasra, Trey megpillantotta a puha hasi részét. Behajlította az ujjait, és a karmaival lecsapott a lény b rös, húsos hasára. A karmai mélyre hatoltak, a kiszakított nyíláson a lény belei kicsusszantak a padlóra, és úgy lógtak ott, mint valami inga. Trey kihúzta a kezét a tátongó sebb l, és nézte, ahogy a teremtmény a földre rogy, körülötte a padlón feketés pocsolya kezd terjedni. – Túl sokan vannak! Menekülj! – mutatott a plafonon gyülekez pókokra Tom, és a szárnyas ajtó felé hátrált, miközben golyózáport zúdított a plafonra. A géppuska kerepelése a zárt szobában olyan hangos volt, hogy Trey fájdalmasan rezzent össze, ahogy a hangzavar megrohanta a füleit. Az ajtó felé rohantak, és csak annyira álltak meg, hogy Tom letéphessen az övér l egy gránátot. A biztosítószeget kihúzva bel le a pókok felé gurította, akik azóta már a padlón közelítettek feléjük. Feltépték az ajtót, kirohantak a másik szobába, és becsukták maguk mögött mindkét szárnyat. Az ajtó mellett a falhoz lapultak. A robbanás ereje hatalmas volt. Egy hangból és füstb l álló lökéshullám kiszakította sarkaiból az ajtót, mint ahogy minden mást is elpusztított, ami az útjába akadt. Tom, aki Trey fölé kuporodott, hogy a saját testével védje a fiút, azonnal talpon volt, és vadul tüzelt a sötét, füsttel teli szobába,

198

amíg a tár ki nem fogyott. Visszakuporodott Trey mellé, amíg tárat cserélt, majd újra felállt. Trey is feltápászkodott mellette. Együtt nézték a feloszló füstben a szobát, amelyet most pókok cafatai borítottak mindenfelé. A hátuk mögött taps hallatszott. Megperdültek és meglátták a tapsolót. Egy magas, nagyon sápadt alak állt el ttük, és fényszemeit rájuk szegezte. Tekintete nem ígért mást, csakis halált. Gy lölet forrott abban a tekintetben, amely Treyre szegedött, és a fiú ösztönösen tudta, hogy aki vele szemben áll, nem lehet más, csak az, aki meg akarja t ölni: Caliban. – Nem mondom, hatásos belép !

199

26 Hopper lenézett Lucien élettelen testére, és undorodva csóválta meg a fejét. – Vámpírok! Piha! Felfuvalkodott pojácák ezek, semmi más! – dörmögött. – Úgy viselkednek, mintha k lennének az éjszaka urai, aztán kicsinálja ket egy n i hang meg egy köpet. – Én vigyáznék azért, hogy mit mondok a fajtájáról, ha Caibannal vagyok egy házban – totyogott Hopper mellé Glebb, aki már a saját hangján beszélt. – Tudod, meg szokta hallani az ilyesmit. – Sokkal jobban örültem volna, ha az a szemét ember, Tom jön erre – morgott tovább Hopper. – Jaj, hogy élveztem volna, hogy apró véres darabokra téphetem! Már a számban éreztem az ízét! De megkapom azt még! Jól jegyezd meg, jutalmul ezért itt – fejével a lábainál fekv holttest felé intett –, Caliban nekem adja, majd meglátod! Én ihatom meg a vérét! – csattogtatta a fogait, és vigyorgott. – Most, hogy említed, nézd már! Nem nagyon vérzik, látod? – jegyezte meg Glebb, és a testre mutatott. Hopper lehajolt, amit l kis koboldalakja még jobban deformálódott. – Tényleg nem. A karó biztos elzárja a sebet. – Mit csináljunk a testtel? – kérdezte Glebb, miközben karmos lábával messzir l piszkálta a tetemet. – Caliban azt mondta, el kell égetnünk, de el tte látni akarja a testet. Szóval oda kell vonszolnunk hozzá. Na gyere, kapd el a lábát!

200

Hopper lehajolt, hogy felemelje a holttest egyik lábát, de rájött, hogy nehéz lesz elhúzni, amíg a padlóhoz van szegezve a karóval, ami kiállt a mellkasából. – Húzd ki bel le azt az izét, jó? – szólalt meg. – Én aztán hozzá nem érek! Te szúrtad le, te is takarítsd el a saját mocskodat – nyavalygott Glebb. Hopper rámeredt a másik démonra. – Tudod te, miért néz le benneteket, succubus démonokat mindenki? Mert nem vagytok elég tökösek. Olyanok vagytok, mint a n k, akiket utánoztok! Hopper jót kacagott a saját viccén, miközben megkerülte a tetemet, hogy hozzáférjen a karóhoz. A lábát megvetette a démon mellkasán, megmarkolta a karót, és teljes erejéb l megrántotta. Ez volt az utolsó tette. Amint a lábával hozzáért Lucien testéhez, a vámpír arcán lév köpet anyaga megváltozott. Lucien, aki addig küzdött, hogy el ne veszítse az eszméletét, és nehogy alámerüljön a halál öntudatlanságába, kihasználta az utolsó esélyét. Azonnal letépte az arcáról a fojtogató masszát, és vett egy mély leveg t. A szemei és a szája is hatalmasra nyílt, ahogy teleszívta a tüdejét. Lerázta a kezér l a köpet maradékát, és ugyanazzal a mozdulattal megragadta Hopper bokáját. Keményen összezárta a kezét, hogy a démon biztosan ne tudjon elmenekülni. A csalárd alvilági lény pupillája egy pillanat alatt t hegynyire sz kült, ahogy meglátta, hogy az ellensége feltámadt. Szabad kezével Lucien megragadta a karót és kirántotta a mellkasából. A fájdalom belehasított, egy pillanatra elfehéredett el tte minden. Kínjában felmordult. Egy pillantást vetett a hegyes, szerszámra, és elcsodálkozott, hogyan élhette túl azt, hogy egy ilyen rémületes fegyverrel átdöfték. Amikor a karó a mellkasába fúródott, csak néhány centimé-

201

terrel a szíve mellé, azonnal le kellett kapcsolnia a tudatának nagy részét, nehogy a rátör fájdalomhullám összezúzza. Tudatát elméje egy kis zugába menekítette, és onnan figyelt, várta a menekülési alkalmat, és igyekezett addig életben maradni. De most, hogy a tudata ismét a helyére zökkent, átjárta a szinte kibírhatatlan fájdalom. Olyan volt, mint egy erd z, mindent felemésztett, ami az útjába került. Lábra állt, a köp dzsinn bokáját továbbra is szorította, úgyhogy a démon fejjel lefelé himbálódzott a kezében. Már magához tért, és vadul forgolódott, hogy a köpetét célba juttassa a vámpírra. De nem volt értelme, mindaddig, amíg Lucien teste érintkezett az övével, a köpetei nem tapadtak meg, lecsorogtak a vámpírról. Lucien hátán és hasán vér csorgott le, a nadrágja a lábára tapadt t le. Érezte, ahogy a térdei megbicsaklanak, de er t vett magán, felegyenesedett, és megrázta a démont a lábánál fogva. – Viszlát, Hopper – mondta, majd a földhöz vágta a dzsinnt, és beleszúrta a karót a testébe. Szenvtelenül nézte, ahogy Hopper megremeg, majd holtan hanyatlik hátra. Megfordult és a succubus démont kereste, aki visszahúzódott abba a sötét sarokba, ahonnan jött, és most könyörg tekintettel nézett a bosszúálló vámpírra. – Mondd meg! – szólalt meg halkan Lucien. – Nem, kérlek, kegyelmez, nem tehetem! – hátrált tovább a démon. – A nevedet, succubus! – Kérlek, ne… – Mondd meg a valódi démonnevedet, succubus, vagy – lehajolt, és kihúzta a karót a dzsinn testéb l – az halála lesz a te halálod is. A teremtmény esengve nézett a vámpírra, és kegyelemért könyörgött, de nem kapott. Lucien egy lépést tett felé, és a feje

202

fölé emelte a karót. – Rashishnrok! – kiáltott a démon, és két kezét védekez en emelte az arca elé. – A nevem… Rashishnrok. Lucien bólintott, és lassan leengedte a karót. – Ismered az alvilág törvényeit. Most, hogy tudom a valódi nevedet, az enyém vagy, én vagyok az egyetlen urad, és te az én szolgám vagy. Engedelmeskedned kell minden parancsomnak. Most térj vissza az alvilágba, és onnan vissza ne gyere soha, csak akkor, ha én idézlek meg. Ha mégis megteszed, akkor a nevedet beleírom Halzog könyvébe, aki érted fog jönni, hogy elvigyen. Hátat fordított a szánalmas teremtménynek. – Menj – tette hozzá –, és ne feledkezz meg róla, ki az igazi urad! A teremtmény lassan elt nt, míg csak alig kivehet árnya maradt, kisvártatva pedig az is eloszlott. Lucien térdre rogyott. Felsóhajtott. A teste nem engedelmeskedett már az akaratának. Túl sok vért vesztett. A karó átszúrta a tüdejét, és bár nem találta el a szívét, nagyon komoly sérülést okozott. És a vérzés nem akart elállni. Lefeküdt a földre. Halálosan fáradt volt, semmire sem vágyott jobban, mint hogy hagyja, hogy a hidegség, amely a lába fel l elöntötte, végigkússzon a testén, és teljesen elborítsa. Ekkor meghallotta a robbanást. A szempillái felpattantak. Utána hallotta Tom géppuskájának ugatását. Ez a zaj kirántotta t a sötétségb l, amibe a tudata ereszkedett. Összeszedte minden erejét, négykézlábra emelkedett, és kúszva elindult a zaj forrása felé.

203

27 Lucien végigkúszott a folyosó porában. A padlót borító fekete kosz összekeveredett a kezén és a ruháján lév vérrel, és ragacsos masszává változtatta. Tudatában volt annak, hogy a mellén és hátán lév sebb l folyamatosan ömlik a vér. Azt is tudta, hogy elég sok vért veszthet, amíg a teste egyszer en felmondja a szolgálatot és kikapcsol. Ez a tulajdonsága mentette meg az el bb az életét, de nem lett volna jó, ha újra elveszti az eszméletét most, hogy Trey és Tom halálos veszélyben forog, és Alexa még mindig a bátyja fogságában van. Miután Hopper megtámadta, rájött, hogy nincs esélye megszabadulni a fulladástól. Úgy gondolta, ha halottnak tetteti magát, talán elkerülheti, hogy karót verjenek a szívébe. Ezért hát a földre rogyott, és kikapcsolta a testét, a szívverését lecsillapította és majdnem tökéletesen leállította. Eközben azonban rendületlenül figyelte, hogy mit tesznek vele a körülötte lév k. Hasonló volt ez az állapot ahhoz, amit el tudott érni, akárhányszor álomba akart merülni, azaz a vámpírtestét egyfajta sztázisba tette. Így érte el, hogy a lehet legkevesebb vért veszítse, és ne legyen szüksége arra sem, hogy lélegezzen. A fájdalom hihetetlenül er s volt, amikor beledöfték a karót, de el tudta viselni, mivel a teste majdnem teljesen ki volt kapcsolva, így elég hosszú ideig bírta volna, de amikor Hopper hozzáért, és akaratlanul is megszabadította a fojtogató maszktól, tudta, hogy ki kell használnia ezt az esélyt a menekülésre. Egy pillanat alatt visszatért a sztázisból, rögtön felpörgetve

204

az élettani folyamatokat és felébresztve a testének azon részeit, amelyek szükségesek voltak, hogy legy zze a démont. Ezzel azonban sokat veszített az életerejéb l, és most még a földön kúszás is nagyon nehezére esett. Ráadásul a vérvesztesége is másodpercr l másodpercre súlyosabb lett. Odaért a folyosók keresztez déséhez. A falnak támaszkodva felállt. Lehajolt, és a nadrágjából alulról felfelé kihasított egy hosszú csíknyi anyagot. A csíp jénél eltépte a textilcsíkot, és gombóccá gy rte össze. Ezt, amennyire tudta, a mellkasán tátongó sebbe gyömöszölte, és remélte, hogy így valamelyest csökkenteni tudja a vérzést. Újra nekiindult, végig azon a folyosón, amin Tom és Trey indult el, és betámolygott az utolsó szobába. Észrevette, hogy a betört ajtó a terem közepén hever, és meggyorsította a lépteit, amennyire csak tudta. Megtorpant, amikor meglátta a hatalmas pók testét, és lassan közelített hozzá. Látta, hogy a pók saját fekete vérének tócsájában fekszik, és látta a többi lény testeinek darabjait is szanaszéjjel a teremben. Arra a következtetésre jutott, hogy ez a pusztítás annak a robbanásnak az eredménye, amit hallott, és megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor egyik társának a testét sem látta semerre. Tovább mászott, újra négykézláb a mocsokban, és er lködött, hogy parancsoljon a combizmainak, de nem maradt már elég ereje. Összerogyott, a karjai maga alá csavarodtak, a feje fájdalmasan a padlóra zuhant. Elkeseredetten kapkodta a levet a fél m köd tüdejébe, végül megadta magát a sötét ködnek, ami egyre magasabbra kúszott benne, és várta, hogy hoszszú élete véget érjen. A bátyja hangja tört át a sötétségen. Ez a hang ragadta meg Lucient, és rángatta vissza, miel tt teljesen elmerült volna a homályban. Nyers torokhang volt ez, olyan, mint amikor csontot f részelnek. Teljesen híján volt mindenfajta érzelemnek,

205

lelkesedésnek vagy emberségnek. Ez a hang már háromszáz éve hallatszott a Földön, és azóta semmi mást nem hozott annak, aki elég szerencsétlen volt, és meghallotta, csak szenvedést, halált, vagy annál is rosszabbat. Ez a hang kísérte végig Lucien gyermekkorát, és folyamatosan biztatta, hajtotta, hajszolta egyre nagyobb vérontásba és kínba. Ez volt az a hang, amelyre balgaságában olyan sokáig hallgatott, egészen addig, míg egyszer meglátta, ahogy a bátyja különösen kegyetlen módon bánik el valakivel. Akkor pattant meg valami a lelkében, akkor fogadta meg, hogy soha többé nem fog hallgatni erre a hangra, hanem azért küzd, hogy elhallgattassa ezen a világon. Mély keser ség töltötte el, amikor felismerte, hogy kudarcot vallott, és az hangja fog el bb örökre elhallgatni. Az üvöltés, amit ezután hallott, egész biztosan Treyé volt. Ez az ordítás törte át a rá zuhanó csendet, és indított meg a vámpírban valamit, ami az ellentéte volt a reménytelenségnek, amiben már majdnem elsüllyedt. Felidézte Alexa képét, és ezt használta arra, hogy eltaszítsa magától a sötét kínt és fájdalmat, ami már majdnem teljesen felemésztette. Ráadásul elképzelte, ahogyan Trey és Tom küzd Alexa életéért, pedig nem segít nekik. Ekkor eldöntötte, hogy ez nem történhet meg. Lucien nagy leveg t vett, és a legmélyebben rejl er tartalékait is mozgósította. Valahogy feltápászkodott. Nem tör dött azzal, mennyire szédül, amikor térden állva felegyenesedett, hanem tovább küzdött, hogy a lábait maga alá szedje. Sikerült felállnia, lassan, imbolyogva, mint egy részeg. Felszisszent, amikor megtette az els lépést. Ez az egyszer mozdulat is újabb kínzó fájdalomözönt zúdított rá, ami átjárta a teljes testét. Megkeményítette magát, felemelte a fejét, és kihúzta magát. Nem tör dött vele, hogy ett l újra patakzani kezdett a vér a mellkasán és a hátán. Elindult az ajtó felé, a bátyja hangjának irányába.

206

28 Trey és Tom szembenézett Calibannal. A szoba közepén állt, a feje feletti tet ablakon keresztül ráesett a hold fénye, mint egy színészre a színpadi reflektoré. Alexa ott állt mellette. Úgy nt, nem esett bántódása, de a tekintete homályos volt és üres, mintha valami er s nyugtató hatása alatt lenne. Trey valamiféle mozgást látott a sötétben. Árnyak lebbentek, jelezve, hogy van ott valami vagy valaki, de a formák nem látszottak. Ezek a lények kommunikáltak egymással. Makogó, értelmetlen, zagyva zajok és állathangok hallatszottak, mind egyszerre, hogy nem lehetett kivenni az értelmüket. – Csend legyen – förmedt rájuk Caliban, mire a hangok alig hallható sustorgássá halkultak. Trey a szeme sarkából látta, hogy Tom felemeli a fegyverét és a vámpírra céloz, de azonnal intett neki, hogy ne l jön, amint meglátta, hogy Caliban maga elé rántja Alexát. Az ír nem tüzelt, de a fegyvert sem eresztette le, és az ujját a ravaszon tartotta, hátha alkalma adódik rá, hogy egy sorozatot eresszen a vámpírba. Caliban ugyanolyan magas volt, mint a testvére, és éppolyan kopasz is. Itt azonban véget is ért a hasonlóságok sora. Caliban söregnek t nt. A b re szürke volt és ráfeszült a koponyájára, kihangsúlyozva hegyes arccsontját és szöges állkapcsát. Mélyen ül , sárga szeme gyenge utánzata volt Lucien színpompás, leny göz szemének, ráadásul Caliban pupillája nem kerek volt, hanem keskeny és hegyes, akár egy kecskéé. Alexa válla felett rájuk mosolygott, és el ntek elefántcsont

207

szín , hegyes agyarai. Felemelte a kezét, és fekete karmaival lassan, nagyon lassan simogatni kezdte Alexa torkát. Ez a fenyeget mozdulat elvette Trey és Tom kedvét attól, hogy bármilyen módon is rátámadjanak. Caliban figyelte, hogyan reagálnak, és görbe karmának hegyével mélyebben szántott a lány húsába. Fehér csíkokat hagyott a b rén, de nem sebezte fel. Lassan megcsóválta a fejét, Tomra nézett és ciccegett. – Ejnye, ejnye, miért ilyen agresszívan? – kérdezte sért dött hangon. Nyugodtan beszélt, de fenyeget en. – Biztosan meg tudjuk ezt beszélni civilizáltan is. A Tom kezében lév fegyverre nézett, és csalódottan bigygyesztette le az ajkát, mint egy tanár, aki puskázáson ér egy diákot. – Különben mit akarsz elérni azzal a csúzlival itt? Azon túl, hogy mindent összepiszkol, nem sok hasznodra lesz itt, te buta kis ember! – Mélyen Tom szemébe nézett, és a gúnyos vigyor visszatért az arcára. – De ezt már úgyis tudod, ugye? A fegyvert csak azért hoztad, hogy id t nyerj vele, és ledöfhess, mint egy disznót, azokkal a förtelmes fakaróiddal, amiket bizonyára most is magaddal hoztál. – Elhúzta a száját. – Mennyire unalmas és el re látható! Szánalmas vagy, te jelentéktelen ember! A szabad kezével intett egyet, mire egy nagy köteg fekete inda tört el a sötétségb l, körbecsavarodtak Tom testén, és ráncigálni kezdték magukkal a sötétségbe. – A-a – rázta meg alig észrevehet en a fejét Caliban, amikor Trey a barátja segítségére akart volna sietni. Trey tehetetlenül nézte végig, ahogy az indák szorosan körülfogják Tom karjait és lábait, majd a nyakára és a szájára csavarodnak, hátrahajlítják a fejét. Tom szemei kidagadtak, ahogy a nyakán az indák szorosabbra fonódtak, de a tekintete továbbra is Caliban és Trey között cikázott, és a fiúnak üzente, hogy legyen óvatos.

208

– Ez a sok er szak! – sóhajtott hamisan Caliban. – Annyira szükségtelen, nem gondolja, Mr. Laporte? – A farkasemberre nézett, és enyhén felhúzta a szemöldökét. – Azt hiszem, mi meg tudnánk beszélni néhány dolgot, és megegyezhetnénk egyfajta… kölcsönös amnesztiában. Ez eléggé jutányos ajánlat részemr l, nem gondolod, Trey? Szólíthatlak Treynek? Tom igyekezett mondani valamit, de Trey nem értette, a szemét pedig nem tudta levenni az Alexa torkát fenyeget karmokról. – Csend legyen, kutya! – kiáltott Tomra Caliban anélkül, hogy levette volna a tekintetét Treyr l. – Vagy örökre eltávolíttatlak a társaságunkból. Az a gond ezekkel az emberekkel – folytatta a korábbi hangján –, hogy nem tudják, hol a helyük a világban. Azt hiszik, k a legfels bb lények, a teremtés koronái, a létezés csúcsa. Az a baj, hogy ahhoz, hogy k legyenek a teremtés koronái, el ször fel kellene jutniuk a tápláléklánc csúcsára, és uralkodniuk kellene az összes teremtményen, akikkel osztozni akarnak a világon, ha k akarnak maradni a csúcsragadozók. Sajnos megfeledkeznek arról a tényr l, hogy nem k vannak ennek a rangsornak a tetején, mert én és a fajtám felettük állunk a táplálékláncban. Számomra az ember nem más, mint préda, táplálékforrás, amib l a fajtám évezredekig lakmározott. Megvetem az embereket! Egy pillantást vetett Tomra, majd ördögi tekintetét visszafordította a farkasra. – Az öcsém mostanra bizonyára meggy zött arról, hogy én vagyok a gonosz megtestesülése, és hogy kész vagyok elpusztítani az emberiséget, és megváltoztatni a világ rendjét. Nos, ez így van, és meg is van hozzá a hatalmam. Az enyém Ámon gy je, és ha akarom, elérem, hogy az emberek maguk tépjék szét szép kis világukat. De vajon miért nem tettem meg eddig? Trey csak ekkor vette észre az Alexa nyaka körüli kéz kö-

209

zéps ujján a vastag ezüstgy t. – Ugyan, Trey, ez a beszélgetés kezd elég egyoldalú lenni. Változz vissza emberformába, hogy megbeszélhessük és elrendezhessük a dolgokat! Tom újra felnyögött, de Caliban, anélkül, hogy levette volna a szemét a fiúról, kezének egy apró mozdulatával elhallgattatta. – Túl öreg vagyok már ahhoz, hogy harcoljak. Majdnem háromszáz éves vagyok, és már nem szeretnék viszályt. Azt akarom, hogy véget érjen ez a háborúskodás az öcsém és énközöttem, és hiszem, hogy csak te tudod megteremteni ezt a békét. Változz vissza emberformába, hogy beszélhessünk, és én elengedem Alexát és a barátodat. A teremtmény szinte esengve nézett Treyre. – Nem gondolod, hogy ha bántani akartam volna ket, már rég megtettem volna? Én csak beszélni akarok, és véget vetni ennek az egésznek. Trey a markába szorította a talizmánját. Alexa üres szemébe nézett, és felidézte Caliban karmainak képét a lány nyakán. Tomra pillantott, és a szíve megtorpant, amint meglátta barátja élettelen testét a sötét, kavargó indák között, amik, úgy t nt, felemésztik. Trey egyedül volt, és nem látott semmi más kiutat, mint hogy engedjen Caliban kérésének. Visszaváltozott emberi alakba. Abban a pillanatban a terem sötét falai megelevenedtek, és az árnylények elindultak felé, csúszva, mászva, tekeregve. Az értelmetlen hangzavar feler södött, és Trey azt gondolta, a pokol hordái jönnek érte, annyira groteszkek voltak ezek a lények. – Ne, Trey! Ez egy csapda, meg akar ölni mindannyiunkat! Változz vissza gyorsan! Alexa szemei, amelyek eddig egy pontra meredtek, életre

210

keltek, és a lány felpillantott a fiúra, miközben Alexa hangját a fejében hallotta. – Elhallgass, te kis boszorka! – kiáltott fel Caliban, és Trey látta, ahogy a hajánál fogva hátrarántja a lány fejét, a sajátját pedig felemeli, el villannak a fogai, hogy lecsaphassanak a lány finom nyakára. Ekkor úgy t nt, mintha az id lelassult volna, és ami ezek után történt, az lassított felvételben történt volna. Trey úgy érezte, gyökeret vert a lába. Az izmai nem engedelmeskedtek az agyából jöv parancsnak, hogy mozduljanak. Trey nem volt képes Alexa segítségére sietni, csak halálra válva nézte, ahogy Caliban lehajtja a fejét Alexa szabaddá tett nyakára. Ekkor hirtelen Lucien jelent meg kett jük között, a bátyja és a lánya között, és saját testével óvta meg a lányát a harapástól. Caliban fogai mélyen a testvére húsába vájtak. Ahelyett azonban, hogy eltaszította volna magától, Lucien átkarolta a szörnyeteg nyakát, és szorította, a fogait egyre mélyebbre tolva a saját nyakába, hogy a másik ne tudjon kiszabadulni. Alexa a földre rogyott, Trey pedig látta, ahogyan a két vámpír dulakodik. Caliban megpróbált kiszabadulni az öccse szorításából, a karmaival mélyen belevájt Lucien fejébe, ahogy el akarta tolni magától, óriási sebeket nyitva rajta, amik rögtön vérpatakokká változtak. Az id sebb vámpír, miután képtelen volt kiszabadítani magát, köddé vált, hogy megmeneküljön a szorításból. Trey nézte, ahogy Lucien ugyanígy tett, de valami nagyon nem sikerült. Caliban majdnem azonnal újra megjelent, fél méterre Treyt l, és úgy t nt, sikerült kiszabadulnia a szorításból, de a feje még mindig ugyanabban a kicsavart helyzetben volt, ahogy Lucien tartotta. Treynek az volt az els benyomása, hogy Calibannak eltört a nyaka, és most jött csak rá, hogy soha többé nem tud felegyenesedni. A vámpír szeme villant, mintha

211

meg akarná találni az er forrását, ami fogva tartja. Ekkor el tte felizzott és vibrálni kezdett a leveg , és lassan kibontakozott Lucien Charron formája, ugyanabban a helyzetben, ahogyan azel tt köddé vált. Treynek eszébe jutott az, amikor el ször küzdött Luciennel. A vibrálás azt jelezte, hogy a vámpír fárad. Trey tudta, hogy ha a vibrálás a fáradási jelentette, akkor az, hogy ilyen lassan ölt újra alakot, arra utal, hogy Lucien már nem sokáig bírja tartani a testvérét, és hogy biztosan nem tudná újra köddé válva követni t. Lucien kapkodva, szaggatva vette a leveg t. Lassan, fájdalommal kísérve kinyitotta a szemét, és Treyre nézett. Amit a fiú látott, attól megh lt az ereiben a vér. Lucien tekintetében a tökéletes kimerültséget és vereséget látta. Megértette, hogy védelmez je már nem bírja sokáig, bármelyik pillanatban feladhatja a küzdelmet és holtan rogyhat össze. Caliban, mintha megérezte volna ezt, felemelte a karját, az ujjait összezárta, a karmaiból félelmetes dárdát formált, és készült, hogy lesújtson az öccse védtelen nyakára. A karját hátralendítette, hogy nagyobbat üthessen, és véletlenül majdnem súrolta Trey arcát. A fiú ösztönösen elhajolt az ütés el l, és ez a tudattalan mozdulat elég volt ahhoz, hogy kimozdítsa a bénultságból, amibe a félelem taszította, amikor azt hitte, hogy Caliban meg fogja öli Alexát. Ösztönösen átváltozott, és el relendült, farkas mancsaival megragadta Caliban karját, és a fogait a húsába mélyesztette. Caliban felkiáltott, de Trey nem vett róla tudomást. Még er sebben harapta át a vámpír b rét, izmait, ereit és inait, állkapcsának minden erejét továbbítva fehér, hegyes fogaiba. Caliban kirúgott, és fájdalmában felsikoltott, miközben Lucien valahogy megtartotta a satuszer fogást a fején, így téve lehetetlené, hogy a szörnyeteg védekezzen vagy visszatámadjon. Trey visszaszorította az öklendezését, amikor megérezte ahogy a vámpír dögletes vére a seb-

212

l a szájába jut. Ösztönösen tudta, hogy nem szabad nyelnie, elzárta a torka hátsó részében a nyel csövét, hogy ne nyelhesse le a mérgez váladékot, és hagyta, hogy a vér a két pofája közötti résen át a padlóra ömöljön. Végre a csont törésének hangja után Trey állkapcsai újra összezártak, a vámpír keze a földre hullt, éppen akkor, amikor Lucient elhagyta az ereje, és élettelenül rogyott a földre. Az üvöltés olyan volt, mint egy repül gép turbinájának a hangja felszálláskor. Nemcsak Caliban torkából tört el , hanem az árnylényekb l is, amelyek a falakon tekeregtek. Betöltötte a termet, a leveg vibrált a hangtól. Trey a fülét befogva térdre rogyott, az árnylények pedig visszahúzódtak a falakra. Trey egy furcsa, félelmetes rántást érzett, mintha megrántották volna a szoba minden részecskéjét, és benne mindenkit, aki ott volt. Olyan érzés volt, mintha az univerzum szövetét túlfeszítették volna, ameddig csak lehetett, de a kozmosz er i tiltakoztak volna ez ellen, és most minden visszaugrott volna a helyére. Trey tüdejéb l hirtelen minden leveg kiszorult, mintha hasba vágták volna, és amikor újra felnézett, az árnylények és gonosz vezérük már elt nt. Alexa odamászott az apjához, felemelte és az ölébe fektette a fejét, úgy ringatta. Könnyek záporoztak a szeméb l, végigcsorogtak az arcén és lepotyogtak Lucien vért l ázott ruháira. – Meghalt? – kérdezte Trey, és, újra ember alakban, odatérdelt a vámpír eszméletlen teste mellé. Egész testében vacogott, annak ellenére, hogy magára csavart egy palástszer ruhát, amit a földön talált. – Nem, de meg fog, ha nem szerzünk azonnal segítséget – mondta Alexa. Felnézett a fiúra és bólintott. – Köszönöm, Trey. Megmentetted t. A kezét a fiú kezére tette, és a könnyein át szomorúan elmo-

213

solyodott. A hátuk mögül felhangzó köhögés jelezte, hogy valahogy Tom is életben maradt. Trey felugrott, odarohant hozzá és felsegítette. Tom óvatosan megtapogatta a nyakán éktelenked lila és vörös zúzódásokat. – Már azt hittem, örökre véged! – kiáltott boldogan a fiú. – Hogy nekem? Ugyan már! Több kell egy pokolbéli szörnyeteg futónövényénél ahhoz, hogy szerénységemb l kiszorítsák a szuszt! Minket, íreket kemény fából faragtak ám! Köhögött, és ett l fájdalmasan hunyorgott. Majd felnézett, és meglátta a földön fekv Lucient. Rögtön el húzta a zsebéb l a walkie-talkie-t, és beszélt Jensszel, majd elrakta a kis rádiót, és Trey mellett megállt a vámpír vért l ázott teste felett. – Jönnek, Lucien – szólt halkan. – Tarts ki! Tom Treyhez fordult. A félelem jól látható volt a tekintetében, de megveregette a fiú vállát, és egy fájdalmas mosollyal így szólt. – Jól küzdöttél, Trey. Jobban, mint jól. Trey megrázta a fejét. – Sokkal korábban kellett volna cselekednem! Csak álltam ott, és lefagytam. Megakadályozhattam volna, hogy ez történjen – intett a vámpír irányába a fejével. – Közbeléptél, amikor szükség volt rá. Ha nem tetted volna, most mind halottak lennénk. – De elmenekült! – Ez sajnos igaz – válaszolt Tom. Elindult a terem közepe felé, lehajolt, és felvett valamit a földr l, és felmutatta, hogy Trey is láthassa. – De ezt itt hagyta. Tom Caliban kezét tartotta a kezében. Húscafatok lógtak a csuklója helyén, az ujjai görcsösen összezárultak, mintha még most is valamilyen er szakos tettet akarnának elkövetni.

214

– És nézd csak, mi van itt! – kiáltott fel Tom, miközben lehúzta a gy t a középs ujjról. A kezet undorodva visszadobta a padlóra. – Ámon gy je! Trey, te valami istenverte csoda vagy, én mondom neked! Óvatosan a mellénye egyik cipzáras zsebébe csúsztatta a gy t, és becsukta a zsebet. Odakintr l egy helikopter rotorjának dübörg zaja hallatszott, jelezve, hogy Jens megérkezett. Trey megállt Lucien megtört alakja felett. A szemébe könynyek gy ltek, de letörölte ket. Tom odalépett hozzá, átkarolta, majd szorosan megölelte a fiút. – Gyere – suttogta –, vigyük t haza! A hatalmas helikopter a gyár mögötti kopár udvaron landolt. Trey nézte, ahogy a gép leereszkedik, a rotor felkavarja a száraz földet és porfelh be borítja a környéket. A por csípte Trey szemét és torkát. Összehúzta magán a kabátot, amit Jens hozott neki, és figyelte a ment akciót. Jens és néhány munkatársa gyorsan egy hordágyra fektették Lucient, és a helikopterre emelték, ahol egy orvos igyekezett elállítani a vérzést, és gyógyszerekkel enyhíteni a fájdalmát. Nemsokára Alexa, Trey és Tom is beült, és a helikopter felszállt. Alexa a rövid úton a reptérig egy percre sem engedte el az apja kezét. Csak egyszer nézett fel, landolás közben. Rámosolygott Tomra és Treyre, de az arcán mély aggodalom tükrödött. Attól félt, hogy az apja nem éli túl. Jens el re odatelefonált, ezért amikor megérkeztek a repül térre, a leszállópályán már egy orvos várta ket, és rögtön elkezdte adagolni Luciennek a vért, amire a férfinak olyan nagy szüksége volt. A doktor és Jens aggódó pillantásokat vetettek egymásra, és az orvos figyelmeztette Alexát, hogy Luciennek nem tenne jót, ha most Londonba szállítanák. Lucien ekkor ki-

215

nyitotta a szemét, megszorította a lánya kezét, és csak ennyit szólt: haza. Gyorsan elintézték hát a formalitásokat, a magángép mindannyiukat Londonba repítette, ahol már várt rájuk egy magánment , és Lucient londoni lakásukba szállította.

216

EPILÓGUS Három hét telt el, amíg Lucien újra kinyitotta a szemét. Trey ült éppen az ágyánál, közöttük pedig a rengeteg gyógyszer és szer, amelyekb l még több cs vezetett az ágyon fekv , mozdulatlan testbe. Alexával felváltva rködtek a beteg ágyánál, és akkor Alexa éppen elment Tommal, hogy egy újfajta ágybetétet vegyenek Luciennek. Trey a szeme sarkából vette észre az apró mozgást. Felnézett, és meglátta, hogy a férfi ébren van. Aprónak t nt, a b re papírvékonynak látszott. Nem sok emlékeztetett az ott fekv Lucienben arra a megnyer , de egyben félelmetes férfira, akivel Trey el ször találkozott. Úgy t nt, mintha a lényének nagy részét kiszívták volna a testéb l, és csak az üres váz maradt ott. Trey azonnal az ágyhoz ugrott, Lucien fölé hajolt, és megfogta a kezét. A férfi szeme felé villant, és az ajkán halvány mosoly jelent meg. – Trey – suttogta. – Ssss, Lucien. Megyek, és hívom a n vért. Indult volna, de a vámpír a keze er tlen szorításával marasztalta. – Ne! Mondd: Alexa jól van? – Igen, Lucien. Megmentetted t, nem esett semmi baja. Trey a férfira mosolygott, akinek megrebbentek a szempillái, majd becsukta a szemét. Trey a hívógombra nézett, és azon

217

gondolkozott, jelezzen-e az egészségügyi csapatnak, akik a nap huszonnégy órájában vigyáztak Lucienre, és az egyik földszinti irodában rendezkedtek be. Amint újra Lucienre nézett, a tekintetük újra találkozott. – Ámon gy je? – kérdezte a vámpír. – Tom megsemmisítette még másnap. Két emberével együtt elvitték egy kohóba. Azt mondta, az volt élete egyik legboldogabb pillanata, amikor azt a gy t a kemencébe dobta. Trey elmosolyodott, amikor eszébe jutott, milyen csillogó szemmel mesélte neki Tom, hogyan nézte, ahogy a gy feloldódik a folyékony fémben. – Jó. Az jó – bólintott gyengén Lucien. – Szóljak Alexának? Tommal egy taxiba vághatnák magukat, és azonnal itt lennének. Alexa nagyon mérges lesz, ha megtudja, hogy nem volt itt, amikor felébredtél. Lucien szomorúan nemet intett a fejével. – Szükséged van valamire, Lucien – kérdezte Trey izgatottan. – Van valami, amit hozhatnék neked? – Haldoklóm, Trey. Nincs már semmi, amit te vagy bárki más értem tehet – Közelebb húzta magához a fiút. – Te egy nagyon különleges ember vagy, Trey Laporte. Sajnálom, hogy nem tölthettünk együtt több id t. Mondd meg Alexának, hogy szeretem. Azzal lehunyta a szemét, és visszacsúszott az eszméletlenségbe. A keze lehullott Trey karjáról. A fiú a hívógomb után kapott.

Alexa magát vádolta, amiért nem volt ott, amikor az apja felébredt. Megfogadta, hogy többet egy pillanatra sem hagyja megára, még éjszakánként is ott fog aludni mellette, a széken. 218

A következ napokban mind a hárman csak lézengtek a lakásban. Nem akartak láb alatt lenni az orvosoknak, de ahányszor nyílt a betegszoba ajtaja, azonnal odarohantak hozzájuk, és kérdezgették, hogy van Lucien. Egy este a vacsoránál mindhárman az asztalnál ültek, és igyekeztek úgy tenni, mintha lekötné ket az étel, amit Mrs. Magilton tett eléjük. Addig nem hozták szóba azt, amit Lucien mondott arról, hogy a halálán van, de Alexa most rákérdezett, és megkérte Treyt, ismételje el pontosan az apja szavait. Tom különösen csendes volt aznap este, elmerült a gondolataiban, a kiskanalával a száját ütögette, és nem kapcsolódott be a beszélgetésbe. Végül Trey nem bírta tovább és kifakadt. – Tom, mi az, amit te tudsz, de nem mondasz el nekünk? – Hm? Csak azon gondolkoztam, amit Lucien mondott arról, hogy senki nem tud érte tenni semmit. – És? – Hát, ez nem teljesen igaz. Egyvalaki van, aki segíthetne rajta. Trey szíve megdobbant, amikor meghallotta, mit mond az ír férfi. – Ki az, Tom? Ki tudna rajta segíteni? Tom az asztalra szegezte a tekintetét, miel tt a két fiatalra nézett volna. – Alexa anyja, Lucien felesége, Gwendolin. Úgy mondta ezt, mintha szégyenkezne miatta, és azonnal a tányérjába is temetkezett. Alexa megrázta a fejét. – Az anyám halott – mondta. – Az anyád él, Alexa. Lucien azért mondta neked, hogy meghalt, hogy könnyebben elfelejtsd. Elhagyta az apádat, Calibanért. Az anyád egy mágus. – Hazudsz!

219

– Sajnálom, hogy el kellett ezt neked mondanom, Alexa. Az apád nem szerette volna, ha megtudod, mi lett az anyádból. Nagyon megváltozott azóta. De van nála egy tárgy, Mynor glóbusza. Ez az egyetlen dolog, ami talán megmentheti Lucien életét. – Akkor meg kell szereznünk t le! – kiáltott Trey. – Hol van most? Tom tekintete még mindig Alexát fürkészte. – A Leroth-toronyban él. Ez egy olyan hely, ami összeköti az alvilágot a mi világunkkal. De nem lesz egyszer még oda eljutni sem, nemhogy a toronyba bejutni, és ellopni t le a Mynor glóbuszát! A toronynak nincs állandó helye, mindig máshol van, mindig máshol nyit kaput a két világ között. Egy id re csend szállta meg az ebédl t, amit végül Trey tört meg. – Hogy tudna ez a tárgy segíteni Lucienen? – Különleges gyógyító ereje van, kifejezetten alvilági lényekre hat. Azt hiszem, ez visszaadhatná Luciennek a korábbi erejét. Alexa felállt, székének a lábai olyan er vel csúsztak végig a padlón, hogy majdnem kettévágták a konyhát. A két férfi némán nézett rá, várták, hogy mi következzen. – Mire várunk még? – kérdezte a lány hirtelen. – Siessünk, találjuk ki, hogyan hozhatnánk össze egy randit a „halott” anyukámmal, hogy megmentsük az apám életét! Tom is felállt, látszott rajta, hogy elhatározta, tenni fog valamit. – Még azt is meg kell találnunk, ki az áruló a szervezetben. De higgyétek el, ha megtalálom, az a szemét azt kívánja majd, bárcsak soha ne hallotta volna Lucien Charron nevét… Folytatjuk…

220

DÉMONENCIKLOPÉDIA AZ ALVILÁG ÉS LAKÓI

BEVEZETÉS A kapcsolat az alvilág és az emberek világa között mindig is nagyon összetett és titkos volt, ráadásul a tényeket eltorzították a mítoszok és a mesék. A viszony azonban csak ritkán volt nyíltan ellenséges. A földön most is járnak-kelnek közöttünk démonok. (Valószín leg már te is találkoztál egy-kett vel.) A történelem folyamán a két világ közötti átjárást a nagyhatalmú démonurak ellen rizték. Nem azért, mert annyira kedvelték az embereket, hanem mert a saját érdekeiket szolgálta, ha felügyelhetik a világok közötti kapukat. A két világ párhuzamosan létezik, viszonyukat titkos megegyezések és szabályok határozzák meg. Néha, amikor ezeket a szabályokat megszegik, el fordulnak összet zések. Ám a könyv történetéb l kiderül, hogy nemrég új korszak kezd dött. Caliban, a vámpír és csoportja agresszívabb, mint valaha bárki volt, és a démonurak már nem tudják visszafogni ket. A régi törvények már nem érvényesek. Hasznos lehet, ha tudjuk, milyen ellenséggel állunk szemben, ezért Lucien Charron kutatócsoportja segítségével összeállítottunk egy alapvet tájékozatót azok számára, akik nem ismerik még a démonvilágot.

222

VÁMPÍROK Egy si faj képvisel iként a vámpírok az id k kezdete óta az emberek között éltek. Magukat tartják a csúcsragadozóknak, és az emberekre csak úgy tekintenek, mint a tápláléklánc egy tagjára. Szükségük van ránk a túléléshez, és ez egyfajta el nyhöz juttat bennünket. Az emberek évszázadokig vadásztak a vámpírokra, míg végül az alvilágba szám zték ket. Az éhségük azonban újra és újra visszacsábítja ket az emberek világába. Most k jutottak hatalomra az alvilágban, és letaszították a trónról a démonurakat. Hadsereget toboroznak, és arra törekszenek, hogy hatalomra tegyenek szert az emberek felett. Fizikai jellemz k: Sápadtak és hamuszín ek (f ként, amikor éhesek), szemük különleges, szinte hipnotikus hatású. Heliofóbok, vagyis nem bírják a közvetlen napfényt. Ha csak rövid id re érik ket a napsugarak, a b rük kisebesedik és felhó lyagosodik. Ha hosszabb id t töltenek a napon, teljesen megsemmisülnek. Felfoghatatlanul hosszú élet ek, és nem látszik rajtuk éveik száma, kivéve, ha különösen kegyetlen és vérengz életet élnek. A hím vámpírok esetenként nagyon vonzók a n k számára. Hosszú fogaikról és karmaikról könnyen felismerhet k. Elpusztításuk módjai: Karóval ledöfés – ez a hagyományos, és máig a leghatékonyabb módszer. Nem elég azonban egy hegyes tárgyat a mellkasukba döfni, a szívüket kell átszúrni. Lefejezés – általában a ledöféssel együtt alkalmazzák, bár nem szükségszer en, mivel mindkét módszer önmagában is elég. Jobb azonban, ha az ember biztosra megy, ha egy alvilági lénnyel akar elbánni. T z, robbanóanyag – a test teljes elégeté-

223

se vagy szétrobbantása. Megfojtás – vízben vagy olajban. Tévhitek: Tükör – a vámpíroknak van tükörképük. Koporsóban alszanak – milyen épesz lény akarna ilyen kényelmetlen helyen feküdni? Képesek átváltozni denevérré, farkassá, kígyóvá – ez sem igaz.

224

LIKANTRÓFOK Farkas/ember alakváltók, akiknek életét meghatározza a telihold. Általános formájuk a vérfarkas, ez félelmetes, vérengz lény, amely nem tud uralkodni az ösztönein: telihold idején öl, és megeszi áldozatát. Sokkal ritkább a született farkasember, aki képes uralni a bimorfizmust, azaz akaratával irányítja, mikor változik át. A farkasember két lábon, felegyenesedve áll, teljesen uralja képességeit, összhangba hozva az emberi elme hatalmát a szörnyeteg farkas erejével. Az ilyen hibrid forma elérésére azonban csak a természetes, két farkasember szül l származó lények képesek, akik Theiss amulettjét * viselik. Nagy és er s lények, felettébb kifinomult érzékszervekkel. Azon kevés (alvilági és emberi) lények közé tartoznak, akikt l a vámpírok is tartanak. Fizikai jellemz k: Emberi formában nem lehet ket megkülönböztetni az emberekt l. Farkasként a leger sebb lények, akiket el tudsz képzelni: nagyobbak a közönséges farkasnál, sz rük vastag és fényes, gyilkos állkapcsaik vannak, nagyrészt állatiasak. A bimorf likantróf végtagjai inkább emberiek, fels teste és feje a farkasé. Hallásuk, szaglásuk és látásuk különösen érzékeny. Elpusztításuk módjai: Nagyon hasonló a vámpírokéhoz: égetés, lefejezés, vízbe vagy olajba fojtás. Tévhitek: Az ezüst pisztolygolyók nem hatnak rájuk. Nem mind szereti a nyers húst.

*

Szárított farkasöl sisakvirágot tartalmazó amulett. A tizenhatodik századból származik, visel je szabályozni tudja, hogy mikor alakul át farkassá.

225

DÉMONOK ÉS DZSINNEK Az alvilág legnagyobb számban és legtöbb formában el forduló lényei, a teljes népesség kilencven százalékát adják. Némelyek már kezdett l fogva az alvilág lakói, másokat mágusok vagy egyéb, fekete mágiát gyakorló lények teremtettek. Hierarchikus rendszerben élnek, ez okozta az alvilág történetének legtöbb összet zését, háborúját. A démonok sokkal nagyobb hatalommal rendelkeznek a dzsinneknél, jelenlétükben a dzsinnek sokszor alázatosak és hajbókolok. Bár nincs nagy hatalmuk, a dzsinnek sokkal többen vannak a démonoknál, és ez a kiegyenlítetlen helyzet a hatalom és lélekszám között több súrlódáshoz vezetett a két csoport között. A leghatalmasabb démonokat, akik mágiát is képesek használni, nagyon nehéz megölni, de minden démonnak van egy Achilles-sarka, egy gyenge pontja: a neve, amelyet a teremtésekor kapott. Ezt nagy titokban tartják, mert tudják, hogy kötelesek engedelmeskedni mindenki parancsának (legyen az démon vagy ember), aki a nevükön szólítja ket. Bár a dzsinnek teljesen külön csoportot alkotnak, szeretik magukat az „igazi démonoknak” tekinteni. Sokszor így is nevezik magukat, és a démonokéhoz hasonló kasztrendszert alakítottak ki, és lemásolták a démonok elnevezéseit. A démonok azonban úgy tartják, a dzsinnek értéktelenebbek, gyengébbek és alantasabbak náluk. A démoni rangsor egy bonyolult rendszer, amely meghatározza a lények szerepét és helyzetét az alvilágban.

226

DÉMONI HIERARCHIA Negyedik szint démonok: A leghatalmasabb démonok. Egy elit csoport, k uralkodtak az alvilág felett. Pokolkrakenek (leviathánok), sír-shedimek, pokolfajzatok és rettegésszellemek tartoznak ebbe a csoportba. Harmadik szint démonok: Az ebbe a csoportba tartozó démonok még mindig fontos szerepet töltenek be az alvilágban. Közéjük tartoznak például az árnydémonok, a csontgrellek, ghulok, ashnonok és homályszörnyek. Második szint démonok: Ebbe a csoportba tartozik a démonok legnagyobb része, mint az incubusok, nargwanok, succubusok, maugok, csordalények, nekrotrófok stb. Els szint démonok: A társadalmi ranglétra legalsó fokán elhelyezked démonok általában nyomorult életet élnek, csak azokat a feladatokat láthatják el, amit senki más nem végezne el. Ilyenek az orgonok, a krellek és a koboldok. A dzsinneknek is megvan a maguk négyszint ranglétrája, bár ezt a démonok nem veszik figyelembe. A szemükben (még az els szint démonok számára is) a dzsinnek jöttment, alantas népség, akiket alacsony szint mágiával teremtettek, és akik sajnálatos módon elszaporodtak az alvilágban. A démonok és dzsinnek szövevényes világát még összetettebbé teszi a különbség, ahogyan a földi világban létezni tudnak. Ebb l a szempontból két fajtájuk van: a függetlenek és a függ k. A függetlenek képesek önállóan létezni az emberek világában, embernek álcázva magukat. A függ k csak egy emberi testben, azt megszállva tudnak az emberek világában létezni. Mint az él sköd k, egyik gazdatestb l vándorolnak a másikba, és nem tör dnek vele, hogy megölik vagy meg rjítik ezzel a megszállt embereket.

227

NÉHÁNY FÜGGETLEN DÉMONFAJ Maug: Nagy és er s démonok. Nem a legokosabb lények, de vad harci képességeik és a megbízójuk iránt érzett h ségük miatt kiválóan alkalmasak például test röknek, biztonsági röknek. Árnydémonok: Ezek a hihetetlenül gyors lények könyörtelen gyilkosok hírében állnak. Sokszor vállalnak bérgyilkosi megbízatásokat. Igen hatékonyan dolgoznak a sötét helyeken, mert a testük képes gyakorlatilag elnyelni a fényt, ezért lehetetlen ket észrevenni, csak akkor, amikor már túl kés . Hatékony gyilkológépek. Incubusok, succubusok: Alakváltó démonok, amelyek képesek felvenni bármely férfi illetve n alakját és tulajdonságait. Különös képességük, hogy megérzik a kiszemelt áldozat vágyait, és ahhoz igazodnak, amikor kiválasztják, milyen alakot öltsenek, hogy csalétekként magukhoz vonzzák vele az áldozatot. Alapvet en fél s lények, els sorban a könnyen becsapható és az öntelt embereket ejtik zsákmányul. Gyakran bérelik fel ket, hogy beférk zzenek a gazdag és el kel társaságokba.

NÉHÁNY FÜGG

DÉMONFAJ

Nekrotrófok: Parazita lények, az emberi gazdatestbe a száján keresztül férk znek be, a beleiben telepszenek le, és onnan több száz csáppal rákapcsolódnak az áldozat agyára és a gerincében futó idegekre, hogy irányítani tudják a testet. Ha egy testtel már végeztek, a következ be költöznek. Az elhagyott ember vagy meg rül, vagy – ha szerencséje van – meghal. Ashnonok: A démonok egy ritka fajtája. Tökéletesen álcázzák magukat, képesek észrevétlenül élni az emberi gazdatestben. Az incubusoktól és succubusoktól eltér en a többi alvilági lény sem látja ket a testben. Az ashnonok nem tesznek kárt a gazdatestben, mint a nekrotrófok (akiket egyébként gy lölnek, 228

és azonnal megsemmisítik ket, ha találkoznak velük). Az ashnonok nagyon sok pénzért megszállnak államf ket, uralkodókat és egyéb fontos személyeket. A nekrotrófoktól eltér en k inkább szimbionták, mint paraziták a gazdatestben.

A DÉMONURAK Csakis a legkönyörtelenebb és leger sebb démonok képesek hosszabb ideig megtartani a hatalmat az alvilágban. Ebben a világban, ahol a gy lölet, az árulás és a pusztítás uralkodik, soha nem lehet tudni, ki kinek a pártján áll, vagy ki társul valakihez csak azért, hogy hátba döfje. Ezért a leghatalmasabb démonurak a félelem erejével tartották fenn zsarnoki hatalmukat, hadseregeket toboroztak a többi alvilági fajból, és a lázadás legkisebb jelére elpusztították az ellenfeleiket. Az utóbbi id kben azonban túlságosan önelégültek lettek, belekényelmesedtek a hatalmukba és a szenvedélyeik rabjává váltak, ezért nem léptek id ben a vámpír Caliban mesterkedései ellen, és hagyták, hogy az saját hadsereget toborozzon magának.

229

ALVILÁGI NÖVÉNYÉS ÁLLATVILÁG A földi világhoz hasonlóan az alvilágban is sokfajta növény és állat él. Ezeket az alvilág lakói sokszor használják ellenségeik ellen. A nrgali pókok, a Skaleb fiókái, a Helzog-palota kapuját rz vadkan – ezek mind ismert példái annak, hogyan használják a nagy hatalmú démonok az alvilág állatait, hogy megvédjék tulajdonukat, legféltettebb kincseiket, titkaikat. Az alvilági növények sem kevésbé veszélyesek. A mérgez banyatövis szúrása például teljesen megbénítja az áldozatot, akit a növény így kényelmesen elfogyaszthat. A bael borostyán indái éjszaka az ablakon keresztül ben nek a hálószobába, álmában megfojtják az áldozatot, majd a testét a borostyán gyökeréhez húzzák, hogy ott rothadjon el, így táplálva a tövet. Majdnem minden alvilági növény mérgez , és ezt a tulajdonságukat a fekete mágusok ki is használják.

230

EMBEREK AZ ALVILÁGBAN Néhány ember annyira elmerül a fekete mágiában, hogy örökre kivész bel lük minden, ami emberi. ket arra készteti valami, hogy átkeljenek a kapuk valamelyikén a sötétség világába. Sorsuk szörny bb annál, mintsem hogy itt elmondhatnánk.

231