VILÁGSIKEREK
Steve Alten A LÁZADÓ GÓLIÁT
GENERAL PRESS KIADÓ A mű eredeti címe Goliath Copyright © 2002 by Steve Alten Hungarian translation © JANÁKY ISTVÁN és a GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította JANÁKY ISTVÁN Sorozatszerkesztő DR. BORBÉLY SÁNDOR A boritótervet GREGOR LÁSZLÓ készítette ISSN 1416-7026 ISBN 963 9459 15 1 Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ Felelős kiadó: LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezető: BESZE BARBARA Művészeti vezető: LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő: BÁRDI ERZSÉBET Készült 25 nyomdai ív terjedelemben, 53 g-os, 2,4 volumenizált Norbulky papíron Kiadói munkaszám: 810 www.generaipress.hu
[email protected] Szedte a TORDAS és TÁRSA KFT. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA RT.-ben készült. Felelős vezető György Géza vezérigazgató
Ajánlom e könyvet az Egyesült Államok Tengeralattjáró-haderejében most és egykor szolgálatot teljesítő tiszteknek és munkatársaknak. Köszönetnyilvánítás Büszkeséggel és nagyrabecsüléssel szeretnék hálát mondani mindazoknak, akik lehetővé tették A lázadó Góliát létrejöttét. Először is köszönet menedzseremnek, Ken Atchitynek és csapatának az Atchity Editorial/Entertainment Internationalnél. Köszönet Tom Dohertynek és nagyszerű munkát végző társainak a TOR/FORGE Booksnál, különösen Bob Gleason szerkesztőnek értékes közreműködéséért és irányításáért; Heather Druckernek a reklámért, valamint a fáradhatatlan Brian Callaghannek segítségéért és javaslataiért. Külön köszönet illeti Bob és Sara Schwager segédszerkesztőket, valamint Brett Bartlettet, aki a regény egyes részeinek inspirálásában működött közre. Szívből jövő nagyrabecsülésemet tolmácsolom a „Góliát-csapatnak”, vagyis mindazon szakértő olvasóimnak, akiknek tapasztalatai nagyban hozzájárultak a könyv hitelességéhez. Ők a következők: dr. Elizabeth Goode (Delaware Egyetem); prof. Barry Periman (Broward Community College, Fizikai Tanszék); Jim Kennedy nevelőtiszt (Northern Super-Maximum Javító-nevelő intézet, Somers, Connecticut); Dean Garner, az Egyesült Államok hadseregének légikommandósa; „Csillagközi Bill” Parkin és Bill Raby, extrém-ejtőernyősök. Mindannyiuknak köszönetem ragyogó munkájukért. Őszinte hálámat kell kifejeznem továbbá Robert Marlinnek (Marlin Interactive Design), a www.stevealten.com weboldal létrehozójának, aki ezáltal még több olvasnivalót kínál rajongóimnak, valamint Bill és Lori McDonaldnek (Argonaut-Grey Wolf Production, www.alienufoart.com), akik életre keltették a regénybeli Góliát és Kalapácsfej nevű mini tengeralattjárókat. Igazán szerencsésnek mondhatom magam, amiért ilyen tehetséges rajongókkal hozott össze a sors. Külön köszönet Ken „Zulu” Walkernek. A lázadó Góliátban felhasznált idézetek közül számos megtalálható az Andrew Chester és H. Amanda Robb kiadásában (1997) megjelent Criminal Quotes c. könyvben. V égül őszinte köszönet feleségemnek és társamnak. Kimnek támogatásáért, és végül minden olvasómnak – köszönöm leveleiket és kommentárjaikat! Megjegyzéseiket mindig örömmel fogadom, közreműködésük rengeteget jelent számomra: Önök a szerző legnagyobb jutalma. Steve Alten Ha a szerzővel személyesen kíván kapcsolatba lépni, vagy műveiről szeretne többet megtudni, kattintson www.stevealten.com internetcímre. „A számítástechnika újabb hatalmas ugrás előtt áll. A kémiai úton összeállított elektronikus nanokomputer, a CAEN sokmilliószorta gyorsabb lesz, mint a jelenlegi személyi számítógépek, és a mesterséges intelligencia létrejöttét vetíti előre.” Dr. Elizabeth Goode „Nagyon vékony a határvonal a jó és a rossz, szabadság és elnyomás, a legjobb szándék és a népirtás őrülete között.” Gunnar Wolfe „A történelem: vérfürdő.” Williams James „A lavinában egyetlen hópehely sem érzi magát felelősnek.”
Ismeretlen Bevezetés Öntudat; Első szint Kicsi vagyok és jelentéktelen, magamra hagyatva a természet széles ölén. Remélem, túl fogom élni. Deepak Chopra Forduljon a nulla-kilenc-nulla útvonalra, előre egyharmaddal! Hajó merülése ötven méter. – Parancs! Útvonal nulla-kilenc-nulla, hajó merülése ötven méter. – Indítsa be a számítógépet! – Parancs! Számítógép beindítva. – Mr. Chau, készüljön fel a kapcsolatfelvételre a Varázslóval! Tápláló anyaméhet elárasztani, baktériumokat befecskendezésre előkészíteni! – Parancs! Tápláló anyaméh elárasztva. Baktériumok befecskendezésre előkészítve. – Fecskendezze be a baktériumokat a méhbe! Indítsa a DNS-szintetizálót! – Parancs! Baktériumok befecskendezve, DNS-szintetizáló beindítva. – Érzékelőpályákat aktiválni! Hangfelismerő- és válaszprogramokat aktiválni! – Parancs! Érzékelőpályák aktiválva, hangfelismerő- és válaszprogramok on-line üzemmódban. – A főhajó irányítását átkapcsolni a számítógépre. Varázsló, itt Covah! On-line vagy? – Varázsló, erősítsd meg! MEGERŐSÍTVE. A VARÁZSLÓ KAPCSOLATBAN VAN. „Azok az emberek boldogulnak ebben a világban, akik keresik a számukra megfelel ő körülményeket – és ha nem találják, megteremtik őket.” George Bernard Shaw „A forradalmak mindenekelőtt az emberi elmékben mennek végbe.” Ralph Peters: Fighting for the Future „Vajon kell-e vért ontanunk a jelenlegi politikai rendszer megreformálásához? Remélem, erre nem lesz szükség. De nem kizárt, hogy mégis.” Timothy J. McVeigh,az amerikai hadsereg volt őrmestere,az oklahomai Murrah Federal Building felrobbantója „Az ellenség több helyen van. Az ellenség nem számol azzal, hogy megtalálják. Kampánytervünket tehát ilyen fajta ellenségre kell kidolgoznunk.” Colin Powell, amerikai miniszter
Első fejezet Szeptember 25., Atlanti-óceán, Seine-fenék síkság, a Gibraltári-szorostól 112 mérfölddel délkeletre. Levegő és víz lövellt a tenger fölé, majd fenséges óriás emelkedett a felszínre. Sarló alakú hátuszonya kettészelte a hullámokat, hatalmas farka dacosan csapkodta a vizet, azután újból a habok alá bukott. Százhúsz tonnás súlyával és nemritkán harmincméteres vagy ennél is hosszabb termetével a kékbálna kétségkívül a legnagyobb élő szervezet, amely e bolygón valaha létezett. Testében tíz tonna vér kering, amit egy kisebb autó méretű szív tart mozgásban. Roppant térfogata ellenére ez az emlős nem tartozik a ragadozók közé. Planktonokkal és rákfélékkel táplálkozik, amelyeket sziláival szűr ki a vízből. A kifejlett nőstény kéthónapos borját terelgetve ismét felemelkedett; utódja a viharos tenger felett nehéz lélegzetet vett. Ezer lábbal a felszín alatt hangtalan, fenyegető lény suhant az óceánban. A fekete mélységben fényes, démoni skarlátszemek ragyogtak; pupillái nem voltak, nem is pislogtak. A sötétségbe burkolózó hatalmas test szétrebbentett minden útjába kerülő állatot. A lény mozgást érzékelt odafentről. Ekkor élesen elfordult a tengerfenéktől, és a borjával úszó állat irányába haladva, emelkedni kezdett. A monstrum egyenesen fölfelé tartott, testével átszakította a felszín közeli vizek hullámzó szürke függönyeit, ahol végül a napfény megszűrt sugarai egy gigászi rája szárnyas körvonalát fedték fel. A ragadozó olyan halkan közeledett, hogy a felnőtt kékbálna észre sem vette a jelenlétét, míg szinte hozzá nem ért. Hirtelen ijedt mozgolódás támadt, a meglepett anya csapdosni kezdett farokuszonyával és lefelé tolta borját, majd annak háta fölé siklott, hogy testével óvja a vadász állkapcsától. A borzasztó szörnyeteg üldözőbe vette őket; lapos, háromszög alakú szájával nem tágított a rémült anya és borja ide-oda csapdosó farka mögül. A vadász azonban mégsem támadt. A bálnák nyomában keletkezett légbuborékok között man őverezve, orra hegye egyszer sem került távolabbra egy uszonyhossznál a felnőtt állat farkától, ahogy a kíméletlen macska-egér játékot űzte a kiszemelt áldozattal. Üldöző és üldözött sebesen siklott abban a vékony vízrétegben, amely elválasztja egymástól a napsütötte melegebb vizeket a hideg mélységtől. Kis idő elteltével az óriás megunta a hajszát. Hirtelen felgyorsulva a riadt állatok alá bukott és kissé meglökte őket felfelé, ahogy újra visszatért az örök némaság birodalmába. Ismét hideg és sötétség vette körül az ördögráját, feketeségéből csak a túlvilági szempár pokoli ragyogása világlott ki. Kilencszáz láb mélységben abbahagyta a merülést, majd egyenesen haladt tovább, áramvonalas törzsével szinte egyetlen hullámot sem keltve. Magasan úszott az elhagyatott fenéksíkság fölött, és folytatta útját nyugati irányban, valódi célpontja felé tartva. Atlanti-óceán, a Gibraltári-szorostól 235 tengeri mérfölddel nyugatra 15 óra 12 perc A Ronald Reagan CVN-76-os amerikai repülőgép-anyahajó egyenletes, húszcsomós sebességgel szelte a habokat a hamuszürke őszi ég alatt, acélorrával vágva utat magának a négyméteres hullámokban. James Robert Hatcher kapitány, a Ronald Reagan ötvenkét éves parancsnoka, vigyorgó legénységével mit sem törődve elhagyta az alsó fedélzeti edzőtermet, és futólépésben
távozott a hajó két főfolyosójának egyikén. Gyakorlott mozdulattal húzta be a fejét, valahányszor átment a tizenvalahány vízzáró zsilip egyikének alacsony ajtaján, majd megérkezett a „csempeszobába”, az anyahajónak és flottájának központi parancsnoki és vezérlőhelyiségébe. A Ronald Reagan a modern hadviselés valóságos úszó erődje. A merülési vonal felett húszemeletes felépítmény tornyosul, amely komplett infrastruktúrát rejt magában. Háromszázharminc méteres hosszúságával és kilencvenhétezer tonnás súlyával a Nimitzek osztályába tartozó szuperhordozó messze a legnagyobb és legnehezebb tengeri objektum. Hatalmas mérete ellenére azonban gyors jármű: négy darab, hét méter széles, bronzból öntött propellere, amelyet két atomreaktor működtet, naponta hétszáz tengeri mérföld megtételére teszi képessé a hajót, több mint harminccsomós sebességgel. A szuperhordozó és flottája jól tükrözi Amerika hadseregének lenyűgöző nagyságát és erejét. A hajó tetején – majdnem kéthektárnyi területen – repülőtér terül el, amelyet egy hatezres lélekszámú „város” irányít, férfiak és nők vegyesen. A repülőfedélzeten és az alatta fekvő hangárszinten hetvennél is több repülőgép helyezkedik el. Ezek között található két századra való F/A-18E és 18F Super Hornet, nyolc általános támogató repülőgép elektronikus és híradástechnikai eszközökkel felszerelve, amelyek a hírszerzés, az üzemanyag-újratöltés és a tengeralattjáró-elhárítás céljait szolgálják, továbbá négy távoli radarfelderítést végző gép és egy tizennégy, vadonatúj, egyesített csapásmérő lopakodó vadászrepülőből álló egység. A támadó fegyverek tömegét szállító raj a CV-hadcsoport teljes légterét ellepi. Az anyahajó önvédelmi arzenáljához tartozik a Továbbfejlesztett Tengeri Veréb elnevezésű rövid hatótávolságú föld-levegő rakéta, három darab nyolcas sorozatú Mk-29-es Tengeri Veréb föld-levegő rakétaindító, az SLQ-32 elektronikus harcászati rendszer, valamint a Vulkán-Falanx rakétaelhárító rendszer, amely gyorstüzelő fegyverként minden másodpercben kilencszáz darab, húsz milliméteres lövedék kilövésére alkalmas. Saját védelmi rendszerén kívül az anyahajót egy többszörös védőgyűrűt képező hadászati zóna is védi, miáltal szinte legyőzhetetlen a nyílt tengeren: a Ronald Reagant tizenhat hadihajó, tíz támogatóhajó, valamint két Los Angeles-típusú tengeralattjáró, a Jacksonville (SSN-699) és a Hampton (SSN- 767) veszi körül. A hordozó két oldalán pedig a két, egyenként 190 méter hosszú, Ticonderoga-típusú kísérőhajó: a Leyte Gulf és a Yorktown foglal helyet.A két irányított lövedékű cirkálónak ugyanaz a feladata: az anyahajót megvédeni mindenáron. Mindkét hadihajón megtalálható egy igen kifinomult harcászati irányító rendszer, az Aegis nagy magasságú légvédelmi program, amelyet arra terveztek, hogy az anyahajót megvédje a támadásoktól. Az egyesített érzékelőjű számítógépekre támaszkodó rendszer egyesíti a fedélzeti radart, a hanglokátort és a lézerrendszereket a hozzátartozó fegyverekkel, és a műholdon keresztül továbbított adatok felhasználásával felmér minden ellenséges fenyegetést. Az összehangolt működtetésű radarok lehetetlenné teszik, hogy az ellenséges lopakodó vadászgépek vagy a nagy hatótávolságú irányított lövedékek észrevétlenül hatoljanak a légtérbe, míg a többfunkciós, nagy teljesítményű párhuzamos számítógépek szempillantás alatt képesek a feladatok prioritási sorrendjét megállapítani, és a bejövő célpontokat ennek megfelelően megtámadni. Fegyverein, torpedóin, valamint a rakéták megtévesztésére használt lokátorzavarókon és jelzőfényeken kívül a két Ticonderogát Tomahawk-típusú, nagy hatótávolságú irányított lövedékekkel is felszerelték, amelyek akár ezer mérföldre lévő célpontok elpusztítására is képesek. Az Egyesült Államok tizenkét anyahajó-kísérő hadászati csoportot tart fenn, amelyből általában kettőt-hármat mozgósít egyszerre. A Ronald Reagan több mint egy évtized óta az
első repülőgép-hordozó, amely hagyományos fegyverei mellett korlátozott számú nukleáris robbanófejet is szállít. Az irányelvek módosítását Oroszország és Kína előretörése kényszerítette ki a nukleáris fegyverkezési versenyben, amelyet az is ösztökélt, hogy az Egyesült Államok ragaszkodott saját rakétaelhárító pajzsának továbbfejlesztéséhez. Hatcher kapitány belépett a Harcászati információs Központ (CIC) elsötétített termébe, ahol az erős légkondicionáló hamar lehűtötte izzadt, ruhátlan felsőtestét. Tíz-tizenkét technikus pillantott fel a számítógépek mellől, ahogy a parancsnok elhaladt mellettük. Hatcher gyorsan körbenézett, majd a végrehajtásért felelős tiszten, Shane Strejcek parancsnokon állapodott meg a tekintete. – Parancsnok, nem látta Bob Lawsont? – A képviselőt? De igen, uram, körülbelül tíz perccel ezelőtt Jackson parancsnokkal beszélgetett. Hatcher továbbment a központi fülkébe, amelynek közepén egy nagy felbontású, plexiüveg borítású, digitális kijelző foglalt helyet mindenféle érzékelőkkel körülvéve. A térképüzemmódba állított képernyő az Atlanti-óceán északi részét és a Földközi-tengert mutatta. Az anyahajó hadcsoportjának helyzetét és az azt körülölelő védelmi övezetet fluoreszkáló kék szín jelezte, a repülőgépeket villogó zöld, Európát és Nyugat-Afrikát pedig folyamatos piros. A többrétegű képernyőn a légköri időjárási és az óceáni viszonyok egyszerre is feltüntethetők. Rochelle „Rocky” Jackson parancsnoknő, felettese közeledtére felnézett a vezérlőpult mellől , és megigazította tengerész-baseballsapkája alól kilógó rövid, szalmaszőke haját. – Jók a virgácsaid, Hatch! Az erős légkondicionálás miatt Rocky mellbimbója a pólójához feszült, és Hatch azon kapta magát, hogy ezt bámulja. – Parancsnok, mit keres itt? – Soderblom és Dodds zászlósok influenzával ágynak estek. Lawson képviselőt keresed? – Most hallom, hogy éppen elkerültem. – Bő húsz perccel. Próbáltam szórakoztatni egy kicsit, hogy maradjon, de azt hiszem, elunta. – Bizonyára nem a látvány miatt. Ha fázik, parancsnok, hozhatok egy pulóvert. Rocky elfintorította az arcát és begombolta a zubbonyát, miközben mogyoróbarna szeme megcsillant a képernyő fényében. – Jól vagyok. Köszönöm. Hatcher lehajolt és a fülébe suttogott. – Mellékesen boldog születésnapot parancsnoki Rocky kiugró arccsontja mosolytól duzzadt. Aztán visszafordult a vezérlőpulthoz. – Menj el – suttogta férjének. – Szolgálatban vagyok, te pedig izzadsz. Ami Lawsont illeti, próbálkozz a Keselyű-soron. – Kösz… Rocky figyelte, ahogy Hatcher kimegy az irányítóközpontból. Az izzadságtól a férfi szürke tengerészsortja átnedvesedett a fenekénél, és ezt Rocky nem állhatta meg vigyorgás nélkül. Rochelle Megan Jackson parancsnok harmincnégy évvel és hét órával korábban látta meg a napvilágot a Fort Benning-i katonai kórházban, Georgia államban. Apja, Michael „Medve” Jackson, aki akkoriban az Egyesült Államok elit rohamcsapatának alezredese volt, fiúra számított, de azért megajándékozta újszülött gyermekét egy baseball kesztyűvel, egy focilabdával meg apjának a keresztnevével – Rocky –, amit azután anyja azonnal Rochelle-re írattatott át a születési anyakönyvi kivonaton. Rocky egyke volt, egy „összfegyvernemi” vegyes házasság gyümölcse. Apja, akit hízelegve Papamacinak hívott egész életében a hadseregnél szolgált. A „Medve” domború mellkasú, világos bőrű néger férfi volt, rövidre nyírt göndör, gesztenyebarna hajjal. Becenevét a
hadsereg különleges alakulatánál eltöltött évek alatt kapta, ahol kommandós volt. Az alatta szolgálók tudták, hogy ugatása rosszabb a harapásánál, hiszen a látszólagos mogorvaság mögött Jackson őszinte hűséget érzett emberei iránt. Judy, Rocky anyja, férje szöges ellentéte: amilyen hangos volt a Medve, annyira csendes volt ő. A fehér, angolszász prote stáns lány a massachusettsi műszaki egyetemen szerezte meg mérnöki diplomáját, majd jelentkezett a haditengerészethez. Jövendőbeli férjét Washingtonban ismerte meg egy egyhetes hadianyag-konferencián. Rocky Jackson akár már születésekor jelentkezhetett volna a hadseregbe. A többi katonagyerekkel együtt egy támaszponton felnövő lányon hamar megmutatkozott apja túlzott versengő hajlama. A vadóc szőke lány nemcsak komoly vetélytársat jelentett fiú osztálytársainak az atlétikai pályán, de sokszor ő is került ki győztesen a versenyekből. Bizonyítási vágyát nagyrészt az motiválta, hogy kedvében járjon Papamacinak, aki mindig lelkesen buzdította őt az ificsapat lelátójáról, legalábbis amikor éppen nem valamilyen titkos külföldi küldetésen tartózkodott. Az apjától örökölt „elitalakulat-mentalitás” a sportban hasznára vált Rockynak, ám a társasági életben a túlzott versenyszellem nem mindig működött. A szőke hajú, kakaóbarna bőrű lány a kamaszkorba érve gyakran elrémítette a fiúkat, lányokat egyaránt. Még ha randevúzott is, komolysága miatt hamarosan elterjedt róla, hogy prűd. Ez nem azt jelentette, hogy Rockyban nem dolgoztak a szokásos kamaszvágyak, csak éppen válogatós volt. Annak, akinek végül odaadja magát, Papamacival kellett felérnie, a középiskola úgynevezett nagymenői között pedig egyetlen ilyen sem akadt. Amikor az iskolai bálon a partnere – a rögbicsapat hátvédje – úgy döntött, kicsit többet enged meg magának a táncparketten, mint ildomos lenne, Rocky hűvös nyugalommal hátralépett, majd egy erőteljes, gyakorlott tékvando-ütéssel orrba vágta az országos középiskolai bajnokot. Bár Rocky határozott fellépése és irányító hajlama alighanem apja személyiségét tükrözte, egyetemi irányultsága egyértelműen anyai hatást mutatott: egykor Judy is mérnökhallgató volt. Miután Rocky kitüntetéssel elvégezte a Tengerészeti Akadémiát, ő is a massachusettsi műegyetem mérnökképzésére jelentkezett, majd az itt szerzett diplomával magas pozícióhoz jutott a Tengeralatti Hadviselés Hadmérnöki Központjában (NUWC), a Washington állambeli Keyportban. Rockynak az élete volt a katonaság, de arra nem vágyott, hogy a hadszíntéren parancsolgasson. Mint az az Öbölháborúból is kiderült, Amerika világhatalmi dominanciájához a fejlett technológia jelentette a kulcsot, és Rocky úgy döntött, meglovagolja a hullámot, amely évtizedekre biztosítja országa szabadságát. Öntudatos karrieristaként egyszerű célt tűzött maga elé. Elmélyedt a korszerű technológiákban, megszerzett minden lehetséges tudást az ország vezető mérnökeitől, és jó kapcsolatokat épített ki apja összes pentagonos nagykutyabarátjával, míg végül egyszer csak alkalma nem nyílt a haditengerészet egyik csúcstechnológiás fegyverzetrendszerét ellenőrizni. A nagy lehetőség azután jött el Rocky életében, hogy hosszú éveken át dolgozott a haditengerészet új SSN Virginia-típusú támadó tengeralattjáróján. George W. Bush elnök győzelmével a Fehér Ház katonai kívánságlistájának első helyére került az űrbe telepítendő rakétavédelmi pajzs. Mindössze fél évvel később azonban Jim Jeffords republikánus szenátor pártjától való elfordulása ismét a demokraták kezébe juttatta a szenátus irányítását, és ez azzal a veszéllyel járt, hogy a hatalmas költségvetésű csúcstechnológiás védelmi kezdeményezés visszakerül a tervezés végeláthatatlan szakaszába. Egy új, jobban keresztülvihető és könnyebben finanszírozható tervre volt szükség, amely ugyanakkor fölényesen demonstrálja Amerika nemzetbiztonságát.
Ez volt a GÓLlÁT-projekt, egy szupertitkos, tízmilliárd dollárt meghaladó költségű vállalkozás. A stratégiai-védelmi kezdeményezéssel (más néven csillagháborús projekttel) szemben a Góliát egy támadógépezet, amelyet a NUWC fejlesztett ki, és amely képes évtizedekre megváltoztatni az amerikai fegyveres erők stratégiáját. A vezetői poszt várományosainak listáján Rocky állt az első helyen. Három hónappal később hivatalosan is megerősítették: Rochelle Jackson a legnagyobb hatalommal rendelkező nő a természetszerűleg férfiak által dominált fegyveres erők kötelékében. Nem telt el egy év sem, amikor apja – aki ekkor tábornoki rangban állt az USA Különleges Hadműveleti Parancsnoksága (USSOCOM) vezetőségében – bemutatta neki legkiválóbb beosztottját, Gunnar Wolfe századost, az elit kommandós alakulat osztagparancsnokát. Ebben a sötét hajú, szürke szemű kommandósban talált Rocky Jackson az emberére. A Pennsylvania államból származó mérnök őrnagyot szabadságolták az aktív szolgálatból, hogy befejezhesse egy távirányítású mini tengeralattjáró kifejlesztését. Gunnar áthelyezését a Medve kérte a NUWC-ba, mert úgy vélte, a jármű kidolgozása összeegyeztethető lehet lánya munkájával. Az első két hónapban úgy viaskodott egymással a haditengerészet mérnöke és a hadsereg kommandósa, mint kutya és macska. Rocky elszántan küzdött, hogy az újoncot szorosan az irányítása alatt tartsa, Gunnar azonban nem hajlott meg gyönyörű parancsnoka vasakarata előtt. A projekthatáridők egyre közelebb hozták őket egymáshoz, a hosszú napok lassan tompították a kezdeti konfliktusok élét, és a kölcsönös vonzódás végül utat tört magának. A laboratórium hamarosan késő esti vacsorák színhelyévé vált, és a testi vonzalom minden egyes találkozással egyre erősödött. A versengést háttérbe szorította a szenvedély, s inkább a szeretkezés során próbáltak a másik fölébe kerekedni, több kéjjel, mint szerelemmel. Valahol közben azonban valami sokkal mélyebben is megérintette őket. Gunnar Wolfe megzabolázta a Medve féktelen csikóját, az öntudatos nőt, akinek szépségében és szenvedélyében párra talált az ő ereje és versenyszelleme. A tavaszra tervezett esküvőt siettette, hogy Rocky felfedezte: hathetes terhes. A boldog pár még az álomházat is megtalálta magának abban a négyszázhúsz négyzetméteres, tengerpartra néző otthonban, amely néhány mérföldre állt Seattle-től. A vőlegény nem sokkal az eljegyzést követően kezdett különösen viselkedni, mintha valamilyen sötét titok terhe nyomná a lelkét. Egymásra is kevesebb idő jutott, hiszen Rocky gyakrabban kezdte látogatni a Pentagont, miközben Gunnar magányos éjszakák sorát töltötte a laboratóriumban. Aztán két héttel az esküvő kitűzött időpontja előtt Gunnar megbocsáthatatlan árulást követett el, amivel összetörte Rocky szívét, és mindkettejük életét örökre megváltoztatta. Egy hosszabb washingtoni tartózkodás után hazatérve Rocky megtudta, hogy pusztító vírus került a számítógépes terminálokra, amelyeken projektjének összes szigorúan titkos tervét tárolta. Számtalan óra és hosszú évek munkája vált semmivé egyetlen pillanat alatt. Tovább rontotta a helyzetet, amikor a projekt nanotechnológiai részére felügyelő fiatal zseni (egyben Gunnar tanúja), David Paniagua bejelentette, hogy eltűnt kétmilliárd dollár értékű, biokémiai nanokomputer-kapcsolási vázlat, valamint az ötéves munkával előállított, szilíciummal bevont baktériumtenyészet. A hadügyet sokkolta a katasztrófa. A belső vizsgálat időtartamára, amelyet a Los Alamosban napvilágra került kémkedések nyomán indítottak, a haditengerészet kénytelen volt leállítani az egész tervet, míg a kéme(ke)t azonosítják és letartóztatják.
Az elkövető valamikor éjfél körül tört be a mesterségesintelligencia-laboratóriumba. A biztonsági nyilvántartásból kiderült, hogy a kérdéses időpontban mindössze egyetlen személy tartózkodott a NUWC M-l osztályán – mégpedig Gunnar Wolfe. A haditengerészet nyomozószolgálata egy offshore-bankszámlára bukkant Gunnar apja nevén. Egy másik offshore-bankból nemrégiben érkező letétek eredetét Hongkongig követték vissza ezeknek az összértéke meghaladta az 1,2 millió dollárt. Bár Gunnar tagadta, hogy bármit is tudna a pénzről vagy az ellopott számítógép-alkatrészekről, a hazugságvizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy a volt háborús hős rejteget valamit felettesei elől. A nyomozók két nappal az esküvője előtt tartóztatták le Gunnart a saját laboratóriumában. Mivel nem volt bizonyíték rá, hogy „eladta” volna a terveket egy másik országnak, az ügyészség kénytelen volt a kémkedés vádját „hivatalos forrásanyagok megrongálására” mérsékelni. Június 22-én – Rockyval ekkor lettek volna egyhónapos házasok – a haditengerészet vezérkari tisztjeiből álló hadbíróság bűnösnek találta Gunnar Wolfe-ot, és a bíró (egy admirális) tíz év, Leavenworthben letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Másfél hónapra rá a republikánusok elvesztették a Fehér Házat, nem kis mértékben a Góliát bukásának köszönhetően. Az új elnök néhány hónapon belül hivatalosan is leállította a programot. Rocky az események hatására összeroppant. Egész élete munkája, a hivatásában maga elé tűzött célok, a jövője azzal a férfival, akinek a szerelmét ígérte – minden elveszett. Ami azonban még ennél is rosszabb volt, hogy Gunnar önző és megmagyarázhatatlan cselekedete miatt örökre kegyvesztetté vált főnökei szemében. Rocky Jackson, az a nő, akinek munkáját a hazája iránti odaadása vezérelte, egy olyan férfit engedett magához közel, aki a hazáját hátba támadta. Mindent elemésztő fájdalom lett úrrá rajta – mintha a szívét kiszakították volna a mellkasából, mintha elvették volna a józan eszét. Kihasználtnak érezte magát és kisemmizettnek. Mocskosnak és alávalónak. Néhány héttel később el is vetélt. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, amivel már az ő különösen erős akarata sem tudott megbirkózni. Három hónappal azután, hogy Gunnar elkezdte letölteni büntetését, a Medve a fürdőszoba padlóján találta lányát, eszméletlenül: nagy adag izomlazítót és altatót vett be. Ez volt az első alkalom Rocky életében, hogy segítségért kiáltott. Nem sok kellett hozzá, hogy az utolsó is legyen. A hónapokig tartó kezelés és pszichológiai tanácsadás végül olyan sistergő dühvel töltötte meg a Rockyban tátongó ürességet, amely bármelyik pillanatban robbanhatott. A gyógyszeres kúrától megbetegedett, az Európában töltött családi vakáció pedig csak tovább rontott az állapotán. A Medve tudta, hogy lánya összeroppant személyiségét újra kell építeni, lépésről lépésre, a hazaszeretetére apellálva. Ehhez fegyelemre volt szükség, amit a szolgálatban megkaphatott. És bár a Medve gondoskodott róla, hogy a hadügynél semmit se tudjanak lánya gyógyszer-túladagolásáról, azzal is tisztában volt, hogy a NUWC-ba nincs visszaút. – És az aktív szolgálat? – firtatta Rocky anyja, makacs férjét ösztönözve. Befolyását latba vetve a Medve hozzáfogott felesége ötletének megvalósításához. Fél évvel később Rocky megkapta első megbízását az Aegisprogram irányítottrakéta-cirkálóján, a Princetonon, mint hanglokátoros tiszt. Az életritmus változására volt leginkább szükség a lány szellemi épségének megőrzéséhez. Egy amerikai hadihajó fedélzetén élni valódi kihívás, és Rochelle Megan Jacksonból éppen ez
a kihívás hozta ki a legjobbat. Énje nem engedte, hogy egyetlen férfi bármikor is megelőzze őt a munkában, tudásban, teljesítményben. Egy hónap sem telt bele, és újra a régi bőrében érezte magát. A szolgálat első szakaszának végén a parancsnoka őt tartottaa hajó legmegbízhatóbb tisztjének. Három évvel és egy előléptetéssel később Jackson parancsnok elérte, hogy a flotta legújabb anyahajóján, a Ronald Reagan fedélzetén szolgálhasson. Itt találkozott a NUWC egykori igazgatónője a nála huszonöt évvel idősebb James Hatcher kapitánnyal. Hatch első felesége alig egy évvel azelőtt halt meg rákban, és az e miatti bánata valamiféle rokonlélekké tette őt. A barátságként induló kapcsolat fokozatosan érlelődött, egyre több fizikai vonzalommal telítődött, de ezt csak viszonylag későn vették észre. Hatcher aggódott, hogy egy esetleges „szexbotrány” veszélybe sodorná a karrierjét, ezért megkérte Rocky kezét. Rocky maga is meglepődött, amikor igent mondott. A barátai közt elterjedt az a vélemény, hogy ő pusztán apafigurát keres magának, és ebben talán volt is némi igazság. Hatch távolról sem hasonlított álmai férfijához, de jó embernek tartotta, megbízható társnak, olyan személynek, aki nem fog visszaélni törékeny bizalmával. Emellett a ranglétrán szívósan egyre feljebb jutó tiszt volt, ami szintén nem mellékes szempont. Rocky égett a vágytól, hogy visszakerülhessen a korábbi, magas státussal járó reflektorfénybe, s ebben James Hatcher kapitány az amerikai haditengerészet zászlóshajójának irányítójaként a segítségére lehetett. A két tiszt Rocky apjának heves tiltakozása ellenére házasodott össze. Ugyanazon a héten történt, hogy a leavenworthi börtönben egy fegyenclázadás során meghalt két ember, az igazgatót pedig túszul ejtették. A riasztott rendfenntartó egységek megérkezésekor egy magányos rab – a hadsereg egykori kommandósa – közbelépése mentette meg az igazgató életét. Amikor a média által gerjesztett hírverés a tetőfokára hágott, Gunnar hősi tette jutalmaként elnöki kegyelemben részesült. Öt év és hét hónap letöltése után a volt kommandós és a NUWC árulója szabad emberként hagyhatta el a katonai börtönt – majd rögtön el is tűnt a közvélemény kíváncsisága elől. A Key Westben töltött mézeshetek után Hatcher kapitány és ifjú felesége megérkezett a Ronald Reagan cirkáló fedélzetére, amely egész flottájával együtt a Földközi-tenger felé indult. Bár a haditengerészeti szabályzat tiltja, hogy férj és feleség hivatalosan közös kabinban szálljon meg, Rockynak azért volt része élvezetben a tengeren is. Örömmel vette birtokba a haditengerészet legkorszerűbb szerkentyűit, és gyorsan elsajátította a hajó összes műszerének irányítását. A műszerek az armada körüli több száz mérföldes légteret ellenőrizték, de ugyanig képesek voltak arra is, hogy több mint húsz mérföld távolságból hajszálpontosan bemérjenek és azonosítsanak bármilyen víz alatti tárgyat, amely a hajórajhoz közeledik. És bár Rocky magának is bevallotta, hogy nem szerelmes Hatchbe, szerette és tisztelte őt – és végül is, talán ugyanolyan fontos ez is. Hosszú idő óta Rocky Jackson most először érezte magát újra boldognak. A jelek elhomályosodtak a szonárképernyőn. Rocky kidörzsölte a fáradtságot a szeméből, majd megmasszírozta a vállát. Még két óra, aztán vacsora és zuhany. Talán Hatch még azt is megengedi, hogy estére a kabinjában maradjak… Hosszasan nézte a tükörképét a narancsfényű monitoron, és azon tűnődött, milyen élete lehetett volna. Egy gondolatról egy távoli emlék ugrott be.
Gunnar soha sem kedvelte az Aegis védelmi pajzsát. Bár a többszörös védelmi rétegű, sokhajós rendszer a nyílt óceánon gyakorlatilag bevehetetlennek bizonyult, volt egy alapvető hibája – a működésben lévő radar és hanglokátor felfedte helyzetét az ellenség előtt. Rocky bosszúsan megrázta a fejét, amiért olyan férfira fecsérli a gondolatait és az idejét, aki kis híján tönkretette őt. Megigazította a fülhallgatóját, és újra a szonárképernyőre koncentrált. Egy értékes megérzés halt el így, mielőtt még megszülethetett volna. Hatcher kapitány a Keselyű-soron talált rá a képviselőre. Az anyahajó felépítményén a magasan nyíló erkélyről a repülőfedélzetre lehetett látni. A két férfi érdeklődve szemlélte, ahogy egy vadászgépet elhelyeznek az egyik katapultállásba. Az elektromechanikus kilövőszerkezet, amely az eddig gőzzel működtetett kilövőket váltotta fel, olyan erős, hogy fél mérföld távolságra is képes elhajítani egy kisebb teherautót. A gép fülsiketítő dübörgés kíséretében száguldott végig a hirtelen apróra zsugorodó fedélzeten, miután kevesebb mint két másodperc alatt nulláról 150 mérföldes óránkénti sebességre gyorsult fel. A megkívánt 3,5 g-s nehézkedést 75 ezredmásodperc alatt érte el az új katapultkonstrukciónak köszönhetően, amelytől a pilóták saját testtömegük három és félszeresének erejével préselődtek az ülésbe. A kapitány várt pár pillanatot, amíg a robaj elmúlik. – Elnézést, amiért megvárakoztattam, Mr. Lawson. – Hatcher persze nem sajnálta különösebben a dolgot, és a hangja se volt túl meggyőző. A floridai demokrata képviselő szembefordult vele. – Nincs szükségem bébiszitterre, kapitány, ahogy magának sem egy kotnyeles civilre. Ne feledje, hogy csak azért vagyok itt, mert a költségvetési bizottság még mindig nem jutott végleges döntésre az új lopakodóhordozó finanszírozásának ügyében. – A CVX terve önmagáért beszél. A fedélzeti igazgatásban történt fejlesztések már önmagukban érdemessé teszik az új anyahajó támogatását. – Ez a maga véleménye. Én személy szerint továbbra sem vagyok meggyőződve róla, hogy ez megérne ennyi pénzt. Hatcher elvörösödött. – Vessen csak oda egy pillantást képviselő úr! – mutatott lefelé. – Amit itt lát az a világ legdrágább ingatlana. Egyszer talán bele kellene bújnia egy overallba és eltölteni egy kis időt a fedélzetünkön, mielőtt leadja a voksát. – Itt soha nem a biztonság volt a kérdés, kapitány, hanem hogy továbbra is megéri-e ilyen csillagászati összegeket ráfordítani arra, hogy ezeket a hajóhadakat a tengeren tartsuk. Egyetlen hordozóraj megépítése húszmilliárdba kerül, és évente még egyszer annyiba, hogy az összes CV-hadcsoport működőképes legyen. – Az erőteljes katonai jelenlét fenntartása nem olcsó dolog… – Ez igaz, de vajon még mindig ez a legjobb stratégia? Ahogy a legkorszerűbb rendszerek kutatása egyre gyorsabban halad, az újabb beszerzések csupán egy-két éves késleltetése is egész generációnyi előnyt eredményezhet. Miért pazaroljunk pénzt olyan rendszerekre, amelyek már azelőtt elavulttá válhatnak, hogy egyáltalán alkalmazni tudnánk őket? A kongresszusban egyre inkább egyetértés alakul ki a kollégáim között abban, hogy az anyahajóknak, főleg a komplett hordozórajoknak leáldozott. Nézzen szembe a tényekkel, kapitány! Az Aegis megvédheti a hajóját a nyílt vizeken, de kis távolság esetén ezek az új kínai „Selyemhernyók” meg orosz szuperszonikus rakéták már messze gyorsabbak és messze könnyebben irányíthatók ahhoz, hogy észrevehessük őket. A gonosz birodalmának leáldozott, Hatcher! Új ellenségeink olyan szűk, part közeli
gócpontokban leselkednek, mint például a Hormuzi-szoros. Mi értelme van egy vadonatúj, hatmilliárd dolláros repülőgép-hordozó anyahajónak, ha nem merjük használni? Hatcher levette a sapkáját és letörölte a verejtéket kopaszodó halántékáról. – Mondok magának valamit, képviselő úr. Ha ön és képviselőtársai ismernek bármi jobb módszert, amivel odapörkölhetünk valamelyik harmadik világbeli diktátornak, akkor javaslom, hogy finanszírozzák azt. Ellenkező esetben viszont adják meg, amire szükségünk van a mi istenverte munkánkhoz. Atlanti-óceán, a Gibraltári-szorostól 197 tengeri mérfölddel nyugatra, 850 láb mélységben 16 óra 48 perc A szörny lelassított, a vérvörös szemekben foszforeszkáló fény megtörte az egyébként ébenfekete mélységet. Mozgás kavarta fel a fenék iszapját, amint tucatnyi lény bukkant elő a szörny hasának sötét alsó részéből, mintha csak az imént szülte volna őket. Az ördögrája hatalmas mennyiségű homokot és törmeléket felkavarva, lassan letelepedett az aljzatra. Bioelektronikus impulzust bocsátott ki. A monstrum ivadékai előresereglettek, hogy megtámadják a közeledő flottát. Rocky Jackson váratlan pittyegésekre és sípolásokra riadt fel. Megigazította a fejhallgatóját, majd az SQR-19-es szonárképernyőre szegezte tekintetét. – Mit hall? – kérdezte Strejcek parancsnok. – Környezeti zajokat, csak éppen ezek az előbb még sehol sem voltak. Strejcek felkapott egy fejhallgatót és figyelni kezdett. – Hm… élőlények. Kardszárnyú delfinnek tűnik. – Rámutatott a képernyőre, ahol tizenkét villódzó pont terült szét sajátos alakzatban. Vadásznak. Nézze, a gyűrű mindjárt körülveszi a halrajt, amit azután ultrahanggal szétrobbantanak, majd megbénítják és a felszínig űzik a halakat. A múlt hónapban láttam a Discoveryn. Elképesztő lények! Strejcek, láthatóan megelégedve a következtetéssel, odébbállt. Halak…? Nem hallok semmiféle halakat! Rocky még erősebben nyomta a füléhez a hallgatót, és maximálisra tekerte a hangerőt. A kattogások tisztán kivehetők voltak. Sietve az érzékelőkre pillantott – a Jacksonville éppen periszkópmélységhez közeledett. Rocky bekapcsolta a széles spektrumú rejtett kommunikációs készüléket és a hozzá való fázisantennát, majd elküldött egy kódolt üzenetet. Azután várt, és reménykedett, hogy a tengeralattjáró antennája már a víz felett van. JACKSONVILLE – IGAZOLJA Az OBJEKTUMOK AZONOSÍTÁSÁT! A kisméretű objektumok szétszóródtak a képernyőn, és közülük az első öt gyorsan közelített a hajóraj elülső járműveinek tőkesúlyához. Rocky lakkozatlan körmét rágva várakozott, egyre fokozódó, ideges görccsel a gyomrában. Megjelent egy üzenet. ÉLŐLÉNYEK. KATEGÓRIA: KARDSZÁRNYÚ DELFIN. Rocky meredten bámult a vezérlőpultra, ahogy négy „delfin” egyenesen a Ronald Reagan alá úszott. Az állatok lelassítottak, mintha egyenesen az anyahajó propellerei vonzották volna őket. Aztán egyszer csak Rocky meghallott valamit, nagyon halkan, valahol a propellereik zaján messze túl. Apró, vízzel hajtott motorok zúgása… – Parancsnok, itt valami nincs rendben! – Megfordult, de Strejcek már nem volt ott. A robbanások kilökték Rockyt a székből, és ő arccal a vezérlőpultra zuhant.
A Jacksonville fedélzetén A húszéves szonártechnikus sápadt arccal fordult a feletteséhez. – Többszörös robbanások, uram. Valószínűleg súlyos károkat okoztak. Úristen, a hordozót elárasztja a víz… A Jacksonville szonárfelügyelője, torkában dobogó szívvel, a kezébe kapta a mikrofont. – Torony, itt szonár. Több torpedó a vízben! Irány egy-nullaöt, távolság nyolcszáz méter. Kínai torpedók, SET-53-asok. Két torpedó bemérte a Hamptont. – Mindenki a helyére! Fedélzeti tiszt, forduljon egy-nulla-hétre. – Kevin O'Rourke parancsnokot kirázta a hideg, mintha csak egy szakadék pereméről készülne leugrani. A merülési tiszthez fordult, miközben még tízen rohantak be, hogy elfoglalják helyüket az irányítóközpontban. – Merülés hatszáz lábra! Fegyveres osztag, kérek javaslatot tüzelésre! Az osztagparancsnok döbbenten válaszolt. – Próbáljuk, uram, de semmi se jön az érzékelőn… – Torony, itt szonár. Mozgást érzékelek… A tengerfenékről jön, kétezer méterrel előttünk. Valami óriási dolog emelkedett föl az előbb a fenékről… – Teljes fordulat jobbra! Előre maximális sebességgel! – Torony, itt szonár. Két torpedó a vízben! Irány egy-hét-nulla. Egyenesen felénk tartanak! – Irányt váltani! Fordulat kettő-hét-nullára, harminc fokkal… Mike Schultz kormányos tizenhét évesen lett tengerésztiszt. Nemrég került ki a középiskolából, és most egy hatezer-kilencszáz tonnás atommeghajtású tengeralattjárót irányított. Letörölte az izzadságot a tenyeréről, majd a kormányt megragadva, manőverezésbe fogott a Jacksonville mélységi kormánylapátjaival, amelyek kis szárnyként meredtek kifelé a tengeralattjáró farkáról. – Elhárító lövedékeket kilőni mindkét indítóból! A főnök megismételte a kapitány parancsait. – Torony, itt szonár. Az egyik torpedó bekapta az elhárítót a másik két hal célba vett minket és közeledik. Irány kettő-egy-nulla, távolság ezerkétszáz méter… – Lövedékeket kilőni! Mindkét indítót újratölteni AC-torpedókkal! Kormányos, teljes fordulat jobbra! – Torony, szonár, a torpedók továbbra is közelednek… hatszáz méter… becsapódás hatvan másodpercen belül. A hirtelen szűkké vált acélkamrában a levegő érezhetően felforrósodott. Leonard Cope tengerészaltiszt akadozó lélegzettel bámulta a kijelzőt, arcáról verejtékcseppek hullottak a képernyőre. – Torony, itt szonár…torpedóbecsapódás harminc másodperc múlva… – Torony, itt szonár, bemértem valamit, de nagyon gyengén… – Azonosítsa! – Nincs regisztrálva a számítógép adatbázisában, de az hétszentség, hogy valami irtó nagy dolog… – Tüzelési folyamat – Sierra-1, AC-torpedó. Egyes és kettes indítócsövet felkészíteni. – Igenis! Egyes és kettes cső felkészítve. – Beállítás kész, irányzék a célon – jelentette a végrehajtási tiszt. – Fegyverek készen. Marad harmincöt százalék üzemanyag, további megtehető távolság kétezer-ötszáz méter. – Kész, tűz!
Két Mk-48-as, vezetékes távirányítású AC-torpedó hagyta el a Jacksonville orrát az ismeretlen támadó irányában. – Fegyveresek, elhárító lövedékeket indítani, fordulat három-egy-nullára… A robbanáskor Cope altiszt a fülhallgatójára nyomta a kezét, úgy érezte, hogy rögtön szétreped a dobhártyája. Aztán olyasmit hallott, amit azelőtt még soha – egy összeroppanó acéltörzs rettenetes reccsenését. Hevesen pulzáló szerkezeti rezgések remegtették meg a Jacksonville-t. Az áramellátás megszűnt, de a vészvilágítás fényében láthatóvá vált a legénység fiatalabb tagjainak arcára kiült rémület, amint a helyükön álltak, levegő után kapkodva. – Torony, itt szonár, ez a robbanás… a Hampton volt… – Kapitány, a kapcsolat két újabb torpedót indított, mind a kettő aktív… Kétszázötven méterrel nyugatra a Jacksonville két Mk-48-as AC-torpedója negyven csomóra lassított. A fedélzeti hanglokátorok csipogva keresték a vízen át a kapcsolatot az ellenséggel, miközben a lövedék számítógépei a feldolgozott adatokat a maguk után húzott száloptikás vezetéken keresztül visszaküldték a tengeralattjárónak. Két egymást követő visszajelzés érkezett. A torpedók nagyobb sebességre kapcsoltak, a csipogó hangjelzés egyre sűrűbbé vált – majd a lövedékek orra egyenesen belevágódott két torpedóelhárító torpedóba. A kettős ütközés keltette hullámok megremegtették a Jacksonville belsejét, és a törzset erőteljesen balra döntötték. – Torony, a hajó lövedékeit torpedóelhárító torpedók találták el! Mindkét AC megsemmisült… O'Rourke parancsnok a végrehajtási tisztre meredt és végigfutott a hátán a hideg. Tengeralattjáróját, amely az egyik legjobb volt a világon, legyőzték a fegyverek és a manőverezés terén is. – Kapitány! Érkező torpedó! Becsapódás tíz másodperc múlva… – Becsapódásra felkészülni! A mindent megrázkódtató kettős robbanás a törzs alatt szabályosan szétnyitotta a Jacksonville gerincét. A tengeralattjáró hatalmasat rándult, majd hirtelen fojtogató sötétségbe borult. A kiáltozás, ordítozás, jajveszékelés túlszárnyalta a meggyűrődő, deformálódó fém és a szétszakadó rekeszfalak iszonyatos zajegyvelegét. Láthatatlan csövekből gőz tört elő. Egy szikrazuhatag fénybe borította a holtsápadt arcokat: kővé dermedten, összezavarodva álltak, és a félelemtől megbénult elméjükbe egyszerre hasított ugyanaz az utolsó gondolat – Meghalunk! S valóban: a halál már csak karnyújtásnyira volt tőlük. Aztán a hang sebességével megérkezve áttört a hajótörzsön, és jeges ölelésébe szorította áldozatait. A Ronald Reagan fedélzetén Hatcher kapitány berontott a parancsnoki információs központba, ahol rögtön a vezérlőpulthoz kellett kapnia, mert a hajó vészesen oldalra billent. – Jelentést! Rocky Jackson megállt előtte. – Sorozatos víz alatti lövedékek voltak, igen nagy erejűek, összesen négy darab. A négy hajócsavarból hármat teljesen szétroncsoltak, és megrongálták a hajótest torpedóvédő rendszerének mindkét rétegét. A gépházba áramlik befelé a víz, és már a negyedik szintről is vizet jelentettek…
– Úristen… – Hatcher érezte, hogy a vér kimegy az arcából. Elsüllyed egy amerikai szuperhordozó…? Nem, az lehetetlen… – Nemcsak minket támadtak meg, hanem az egész flottát. És mindkét tengeralattjáróval elvesztettem a kapcsolatot. – A rohadt életbe! – Hatcher körbepillantott. – Hol a fenében van Strejcek? – Nem tudom. – Parancsnok, rendeljen mindenkit a fedélzetre a katapult- és a repülésirányító személyzet kivételével. Indítsanak annyi madarat, amennyit csak lehet, amíg még van áramunk a katapultok működtetéséhez… Hatcher utolsó parancsát fémes morgás nyomta el. A hajó acéllemezei tiltakozva nyikorogtak, hogy megtartsák az anyahajó imbolyogva felemelkedő orrát. – Hatch… – El kell jutnom az SSES-be. Az utasításokat megkapta, parancsnok. – Hatcher az információs központ zsilipajtajába kapaszkodott, hogy el ne essen, majd a felesége szemébe nézett. Rocky, vidd a csapatodat a fedélzetre! Gyorsan! Két szinttel feljebb, az 1-es irányítóközpontban James „Big Jim” Kimball légi parancsnok és beosztottja, Kevin Lynam utasították kiabálva a leszállásjelző tiszteket, akik elszántan dolgoztak a hat emelettel lejjebb elterülő repülőfedélzeten. Az irányítótorony felbolydult méhkassá változott. Kimball, a repülőfedélzeten bemutatott kaotikus sugárhajtású balettelőadás koreográfusa követelte, hogy a legénység a következő hat percben nem kevesebb, mint húsz gépet indítson – ami lehetetlenség volt. de nem tágított tőle. – Figyelem a fedélzeten! Felkészülni a Hornet 5, 6 és 7 kilövésére! Kilövőpályákat szabaddá tenni! Kifutókat szabaddá tenni!… A lármában és kipufogógázban négyszáz, csapatonként azonos színű ruhába öltözött férfi és nő tolongott az oldalra billenő fedélzeten, amely ebben a pillanatban jobban hasonlított egy karneváli felvonuláshoz, mint egy repülőgép-hordozó kifutópályájához. A húszéves Rogelio Duron zászlós pattogós spanyol szitkokat szórt szerteszét, miközben elhúzta a parkolóékeket az egyik vadászgép orrfutóműve elől, aztán egyszerre felordított. Lába felemelkedett a földről, majd fejjel előre eltűnt az őt beszippantó hajtómű nyílásában, ahonnan azonnal vér és agyvelő spriccelt a betonra. Kimball tehetetlenségében ököllel csapott az irányítótorony ablakára. – A rohadt életbe! – A légi parancsnok felpillantott az égre, és meglátott egy keletről visszatérő repülőgépszázadot. – A fenébe! Kevin, küldd fel azt a két támogatót, mielőtt még a Tomcateket is levadásszák itt nekünk! Az alsó fedélzeten a rémült katapulttechnikusok bokáig érő vízben gázoltak, hogy sietve a helyükre illesszék a kábeleket. Pánikszerű állapotban ismerték fel, hogy annak, amit itt csinálnak, olyan magas a tétje, mint az orosz rulettnek. Az információáramlás a fedélzeti személyzet és a torony között túl gyors volt; csak percek kérdése volt, hogy újabb fatális hiba történjen. Az indítás előtti nyomásterhelést pontosan ki kellett számolni minden egyes gép súlyához mérten, de a szokásos mérési módszerre itt most nem volt idő. Az értékeket kapkodva találgatták és kézzel állították be. Ha a beállítás túl alacsonyra sikerült, a pilóta és a gépe egyenesen a vízbe vetődött, ha túl magasra, a gép szerkezete ment tönkre. A felfordulás fölött egy formájáról könnyen felismerhető E-2C Hawkeye távoli radarfelderítést végző repülőgép körözött: a géptörzs felső részére vízszintesen egy lapos, kerek rádiólokátor volt rögzítve. A légtérfigyelő központban egy operátorcsoport az APS-145-
ös radar segítségével szervezni kezdte a visszatérő sugárhajtású vadászgépek levegőben történő újratöltését üzemanyaggal. A Hawkeye első és másodpilótája hitetlenkedve bámulta fülkéjéből az alattuk kibontakozó, horrorisztikus katasztrófát, amelyben egyik amerikai hadihajó a másik után süllyedt el dicstelen gyorsasággal az Atlantióceán ólomszürke vizébe. Az anyahajó kifutópályáján eközben újabb vadászgép süvített végig, bár a Ronald Reagan orra úgy emelkedett ki a tengerből, mint egy vízből kiugró hosszú szárnyú bálna. A pilóta irányt változtatott az egyre meredekebb fedélzeten, és már majdnem sikerült a levegőbe emelkednie, de a sötét óceán utolérte, és a gépe telibe talált egy három méter magas hullámot. Jim Kimball látta, ahogy a szétrepedezett hajóorr darabjai elválnak egymástól és a vízbe hullanak, és a kifutópálya betonja is kezd széttöredezni. - Gyerünk, ennyi volt, mindenki kifelé! Mindenki a fedélzeten, futólépésben a mentőövekért! Rocky Jackson magához vett egy narancssárga mentőmellényt az egyik tiszttől, azután kirohant a fedélzetre. – Látta valaki a kapitányt? – Odafordult a tiszthez, aki a mentőcsónakokba vezényelte a személyzetet. – O'Malley nem látta…? Ebben a pillanatban repeszzápor hullott Rockyra. Egy forró fémdarabka a homlokát súrolta, miután egy helikopter légcsavarja végigszántott a megbillent fedélzeten, és a jármű lángba borult. Többen a géphez rohantak, hogy megmentsék a pilótát. Rocky kábultan kérdezősködött tovább. – O'Malley, hol van a kapitány? – Maga vérzik, Jackson! Szálljon már be abba az istenverte csónakba! Ekkor erős karok beemelték őt a mentőjárműbe. – Engedjetek, a fenébe is, meg kell találnom Hatchet! – Azzal Rocky kiugrott a csónakból, visszatért a felépítménybe, és a férjét keresve rohanni kezdett az oldalára dőlt szürke folyosón. A víz már derékig ért, mikor Hatcher kapitány belépett a szigorúan titkos hajójelzés-felderítő részlegbe, az SSES-be, amelyben kapcsolatban állt az összes nemzeti és hadszíntéri hírszerző rendszerrel. Az SSES előszobája sötétbe borult, mivel a hajón nem volt már áram. Hatcher átbotorkált három emberi test fölött: kettő közülük tiszt volt, a harmadik a katonai rendőrség tagja. Mindannyian arccal lefelé úsztak. Mindannyian halottak voltak. – Admirális? – Hatcher a hátára fordította Brian Deckert, aki több lőtt sebből vérzett. – Te jó isten… – Egy zseblámpa fénycsóvájára pillantott fel, amely az SSES irányítóterméből jött. Reflexei óvatosságra intették. A halott rendőrön lévő pisztolytáskából kivette az oldalfegyvert. Előregázolt a vízben, és belesett a különlegesen őrzött terembe. Az egyik számítógép-terminál előtt Shane Strejcek parancsnok várakozott. A monitoron képek villództak gyors egymásutánban, mialatt egy tenyérnyi méretű eszköz érzékeny adatokat töltött le a merevlemezről. – Strejcek? Mi a fenét csinál maga itt?! A végrehajtási tiszt hátrafordult. Egy forró robbanás a messzebbik falnak taszította Hatchert, majd vér ömlött végig az ingén, enyhítve a mellkasában feszítő, égő érzést. A bénító zsibbadástól térdre bukott a bíborszínűvé váló vízben. Strejcek közelebb lépett, de Hatcher képtelen volt felemelni a pisztolyt a vízből. Mozdulni sem maradt ereje, nemhogy megszólalni. Strejcek nyugodtan nézte haldokló parancsnokát.
– Sajnálom, kapitány, de magasabb célok szolgálatában állok. Rocky tovább gázolt az elárasztott folyosón, mit sem törődve az altestét szinte megbénító jéghideg vízzel és a homlokából szivárgó vérrel. Az áradat egyre magasabbra emelkedett, és a feje fölött világító égők pislogni kezdtek, teljes sötétséggel fenyegetve. – Hatch? – Belépett az SSES termébe. Amint meglátta őt, kiabálva feléje rohant. – Hatch!! – Férje élettelen testét a mellkasához szorította, vére befestette Rocky mentőmellényét. Miközben Hatch fejét a víz fölé tartotta, jobb kezével megérezte a pisztolyt, amelyet férje még a halálban is erősen markolt – Ó, istenem, Hatch… Felpillantott és észrevette Strejceket. – Shane, segítsen… Strejcek összerezzent. – Rocky! Mit keres maga itt?! – Segítsen már, az isten szerelmére, valaki lelőtte… – Rocky a homlokára célzó pisztolycsőre meredt. – Maga…? – Keresni kezdte a mostanra víz alá került fegyvert férje kezében. – El kellett volna hagynia a hajót. – Strejcek lehajolt, és szabad kezével Rocky után nyúlt. Rocky ekkor egyetlen mozdulattal talpra ugrott, és a rendőrpisztoly csövét Strejcek nyitott szájába nyomta. – Dobja el a fegyvert! Strejcek engedelmeskedett. A hidegtől összekoccantak Rocky fogai, keze reszketett a dühtől. Kihúzta a pisztolyt felettese szájából, majd egyetlen szót nyögött ki: – Miért? Strejcek kieresztette a levegőt a tüdejéből. – Maga annyira gyönyörű. Rocky, de annyira vak is. A világ rákos, és maga még mindig nem akar tudomást venni róla. A hajó hirtelen megingott alattuk. Strejcek félrelökte Rockyt és a fegyvere után ugrott. Rocky rezzenéstelen arccal meghúzta a ravaszt. Vér és agyvelődarabok fröccsentek a túloldali falra, és az anyahajó áruló parancsnokhelyettese hangos csobbanással hanyatt a vízbe zuhant Rockynak arra sem maradt ideje, hogy magához térjen: a hajó jobbra dőlt, mintha Poszeidón karjai húznák-rántanák a mélybe. Rocky elbotlott, majd felállt aztán előrevetette magát a fölle hullámzó folyosóra, egyenesen neki a szembejövő vízáradatnak. Istenem… ez nem lehet igaz… ez nem történhet meg velem… A tenger hömpölyögve zúdult végig a lejtős folyosón, mint egy megvadult hegyi patak, és magával ragadta Rockyt. A nő rúgkapálva, levegő után kapdosva nekigyürkőzött, hogy elkapja az egyik plafonon futó csövet. Amikor ez sikerült, fogásról-fogásra haladva – mint egy kötélhágcsóról csüngő sziklamászó –, megindult az alagút végén egyre halványuló fény felé. Csak meg ne állj… A hideg víz szinte teljesen kimerítette, de csillapíthatatlan dühe és élni akarása egyetlen percnyi pihenőt sem engedett neki. A tenger egyre emelkedett mögötte, ahogy a hajó utoljára vészesen felnyögött, megjósolva közeli végét. Ujjai elgémberedtek, keze túlságosan átfagyott ahhoz, hogy továbbra is normálisan használni tudja. Mégis, makacsul folytatta a kúszást felfelé, bár lába nemegyszer megcsúszott a síkos acélfalakon. Egy félajtón átbújva csak nagy nehézségek árán sikerült megtartania az egyensúlyát, mert a hajókonyhából érkező oldalirányú áramlat kis híján elsodorta. Ne állj meg, ne gondolkozz, csak menj tovább, amilyen gyorsan csak tudsz… A hajó ismét fordult egyet, az orra újból fölfelé emelkedett, mire egy másfél méter vastag vízfal egyenesen Rockyra zúdult. A nő megmarkolta a csöveket, mély levegőt vett, majd lebukott a víz alá. A hullám maga alá temette, és mellkasát szinte összeroppantva, végigdübörgött a folyosón. Rocky felnyitotta a szemét, és a hidegtől reszketve még gyorsabb iramban kezdett mászni a pislákoló világosság
felé, amely kétségbeejtő távolságból, elérhetetlennek tűnő tíz-egynéhány méterről csalogatta őt. Egy perccel később Rocky feje felbukkant a nyitott fedélzeti nyílásban. A szürke égbolt el is mozdult rögtön a helyéről, amikor a fedélzet ismét megdőlt és azzal fenyegette Rockyt, hogy visszalöki a folyosóra. Félreugrott, majd felsikoltott és hasra vetődött. Egy F/A-18E Super Hornet csúszott el mellette az elferdült felszállópályán; szétroncsolódott törzse majdnem eltalálta. Rocky betakarta a fejét, és összeszorított szemmel várta, míg a roncs átgurul fölötte. A gép végül a repülőfedélzet tornyának ütközött, immár hátrafelé haladva, ahogy a hajó lassan megadta magát hullámsírjának. Rocky kikászálódott a felszínen úszó törmelékkupacból, és megindult előre a magasan húzódó, bal oldali korlát felé. Ahogy haladt, ujjai nyomán bemélyedések keletkeztek a megrepedezett fedélzet puha felső rétegében. Félreugrott egy újabb törmelékhalom elől, majd megkapaszkodott a hajó elszabadult antennáinak egyikében. A fedélzet eközben olyan magasra emelkedett, hogy már a térdeléshez is túl meredekké vált. Rocky végül elért a fedélzet szélére, felhúzta magát a korláton és lepillantott a peremről. Ó. jóságos ég… A tenger ott kavargott nyolc emelettel alatta, de semmit nem látott belőle. Eltűnt az anyahajó tőkesúlya mögött, amely úgy nyúlt ki a víz fölé, mint egy csillogó acélbálna, amelyik épp lenyelni készül őt. Képtelen volt leugrani, ezért tovább kapaszkodott, és imádkozott, hogy a hajó ne forogjon tovább. Fékezhetetlenül remegett, becsukta a szemét, hogy megszűnjön a szédülés és a deformálódó fémtömeg folyamatos, rettenetes nyikorgása. Közben reszkető kézzel, szinte öntudatlanul törölgette a szemöldökére alvadt vért. A hajó hirtelen abbahagyta a forgást, majd váratlanul erőteljes zuhanásba váltott át, akár egy elszabadult lift. Rocky megmarkolta a korlátot; a víz az arcába fröcskölt, és a tenger húzni kezdte lefelé. Most! Felmászott a ferdén kiálló korlátra és leugrott. Hideg szél zúgott körülötte, amíg lábbal bele nem csapódott az örvénylő óceánba, ahol aztán úgy süllyedt lefelé, mint egy kivetett horgony. A vizet elérve felfújódott a mentőmellénye, s mintegy ötméteres mélységben megállította merülését. Rugdosó és kapálózó mozdulatokkal hajtani kezdte magát vissza a felszínre, amelynek tajtékzó felső rétege annyira közelinek tűnt, mégse jött közelebb egy karnyújtásnyi távolságnál. Végre, két hullám közt egy völgyben sikerült valahogy kidugni a fejét. A háborgó óceán felváltva hol feldobta, hol leejtette, s fokozatosan úrrá lett rajta a hányinger. Egy áramlat vonzani kezdte hátulról. Megfordult, és rémülten látta, ahogy a Ronald Reagan felépítménye becsúszik két hullám közé, és haldokolva még egyszer, utoljára felhördül, végül a kérlelhetetlen tenger elnyeli a hajót a saját süllyedése által keltett hatalmas örvényben. Egy fojtogató, jeges áramlat Rocky után nyúlt és elkapta. A nő pánikba esve úszni kezdett, de az örvény iszonyatos ereje szüntelenül húzta hátrafelé. A hullámok hegymagasságú torlaszokká nőttek, és egyre magasodtak, ahogy az örvény mind gyorsabb lett. Túl erős, nem bírom… Rocky utolsó kétségbeesésében vett még egy mély lélegzetet, amikor az anyahajó helyén keletkezett üresség a dereka után kapott és a mélybe rántotta. Tiltakozva rúgkapált és fecsérelte a drága levegőt, ahogy megpróbált felfelé úszni az örvény ellenében, amely mérhetetlen energiával kavargott a mostanra víz alá került roncs fölött.
Negyven Iáb… – jelezte Rocky búvárórája, de ő tudomást sem vett róla. Vére a fülében lüktetett. Hatvan Iáb… Dobhártyájára elviselhetetlen nyomás nehezedett, végtagjai ólomsúlyúvá váltak. Nyolcvan Iáb, negyven másodperc, harmincegy év… Rocky egyre zuhant, még tovább a mélybe. Milyen mélyre süllyedhet az ember, ahol még kibírja egyetlen levegővétellel? Rockynak felrémlettek az oxigénpalack nélküli merülésről látott filmek, és ezután kényszerítenie kellett magát, hogy ne pazarolja értékes energiáit a vízzel való hadakozással. A mélység kísérteties hangjai vették körül. Befogta az orrát, majd levegőt fújt bele, így próbálva megszabadulni a fülét gyötrő fájdalomtól. Lenézett, és látta, miként süllyed a tenger kékjében. Valahol lent az egykor tekintélyes Ronald Reagan még egyszer visszamordult rá, majd végső nyughelyéhez közelítve, eltűnt az örökös homály birodalmában. Engedj el, kérlek… Egy perc… A Rockyt lefelé rántó szívóerő alig érezhetően enyhült, de a nyomás a fülében minden eddiginél gyötrelmesebbé vált. Százhúsz láb… Továbbra is süllyedt, ereje és kitartása minden másodperccel egyre fogyott. Százötven… Torkát és mellkasát égető fájdalom járta át Aztán százötvennyolc láb mélységben az anyahajó szabadon engedte Rockyt. Mentőmellényének levegővel töltött belsejét laposra préselte a hatatmoszférás nyomás. Rocky már nem úszott, csak merült tovább – mintha lassított felvételen verdesett volna, akár egy marionettbábu. amely táncával szórakoztatja a Halált, mielőtt az magával ragadja. Behunyta a szemét, a teste már nem volt a sajátja, elméjére köd borult. Jöhetett a tenger, hogy örökre kioltsa a tüzet a tüdejében. Mennyivel könnyebb volt a tablettákkal… Bárcsak itt lennének a tabletták. Nincs többé fájdalom… nincs többé jutalom. Nincs, ami gondolkozzon; nincs, aki hímevet akarjon; nincs, aki a végén elszámoljon… Isten veled. Anya! Isten veled. Papamaci! Valami hatalmas tárgy csapódott az arcának. A hirtelen ütéstől tágra nyílt a szeme, erejétől pedig adrenalinnal telítődött a vére. Lebegő törmelékek törtek felfelé az elsüllyedt hordozóról. Óriási erőfeszítéssel megmozdította karjait, és kinyúlt a legközelebbi tárgy felé. Az elsőt elhibázta, aztán a másodikat is. Ekkor kicsavart derékkal és már az ájuláshoz közel, célba vett egy nagyméretű tárgyat, amely lassan közeledett alulról. Várt… várt… A szeme majd kiugrott a helyéről, amikor a dolog a hasának ütődött. Mellkasa szinte szétrobbant, ahogy magához szorította a rángatódzó valamit. Orrán tengervizet szívott be, de a száján át rögtön vissza is öklendezte. De a keze nem eresztett. A tárgy – egy helikopter futóművéből az egyik gumikerék – majdnem kifordult a kezéből az emelkedés közben, de aztán valahogy megtalálta a helyét Rocky alatt, és körbe-körbe forogva, jótékonyan a felszínre tolta. Rocky mindkét lábát bedugta a lyukon, egyik karjával pedig átkarolta a kereket. Szabadon maradt kezével befogta az orrát, miközben a halál türelmetlen feketesége tovább ólálkodott látómezejének peremén. Ahogy egyre feljebb ért, melegség áramlott szét a mellkasában. A levegő megmaradt molekulái kitágultak tüdejében, és enyhítették a szúró-préselő fájdalmat. Újonnan támadt erejével szorosabbra fűzte ölelését a keréken, és óvatosan kieresztett egy
kis levegőt, hogy tüdeje szét ne robbanjon, és hogy az oldott nitrogénből nehogy halálos buborékok képződjenek a vérében. Mentőmellénye visszanyerte eredeti formáját, és majdnem le is szakította Rockyt a kerékről. Aztán egy hatalmas csattanással visszatért az élet hihetetlen hangja, és Rocky teste szinte rakétaként lökődött ki a tengerből. A kerékről lerepülve kapkodva lélegzett az életet adó levegőből, amit sómarta, kimerült tüdeje zihálva fogadott magába. Rocky önkéntelenül nyöszörögve visszaúszott a gumihoz, felmászott rá, és nem eresztette, míg lassan újra érezni nem kezdte oxigénhiányos végtagjait. Megemelkedett. Lesüllyedt. Toronymagas hullámok játszadoztak vele, dobálták kényükre-kedvükre, összerázva a belsejét. Kihányt egy adag tengervizet majd behunyta a szemét. Feje lüktetett teste remegett a hidegtől. A köröző vadászgépek hangja egyre erősebb lett És akkor Rocky megmozdult. Zavarodottan felnézett. Megmentenek? Kábán pislogott agya nem volt képes értelmezni, amit a szeme látott A gumit magával rántotta egy hirtelen támadt sodrás, amely egy hatalmas lény nyomában keletkezett. Sötét impozáns feje valahol a távolban hasította a habokat. A félelmetes sziluett körben mozgott, és Rocky megláthatta azt, ami a szeme lehetett, és vérvörösen világított a szörny pofáját elhomályosító széles nyomdokvíz alól. Uram Isten… Egy szemből érkező, hatalmas hullám kivetette a Ronald Reagan életben maradt legénységét a mentőcsónakokból, akik úgy kalimpáltak végtagjaikkal, mint az egyensúlyukat kereső szörfözők. Fent a magasban repülőosztály szerveződött. Négy vadászgép a szörnyre tartva alábukott – az összes felbőszült pilóta el akarta pusztítani. Nyolc rakéta indult egyszerre a bestia szabadon feltárulkozó háta felé. A lény gerince tájáról ekkor egy tucat föld-levegő rakéta lövellt az ég felé, és az egyesített csapásmérő vadászrepülőket egy szempillantás alatt szétszórta. Az esti égbolt szinte szétrobbant a két rakétaelhárító ágyú fémes süvöltésétől, amelyek úgy ültek a lény feje mögött, mint a két szarv az ördög fején. Négyezer darab 20 mm-es lövedék – szinte tömör acélfal – fogadta a gépeket. Rocky ösztönösen behúzta a fejét, de a robbanások erejét még így is érezte. Kezével takarta el a szeme elől a pokoli látványt. A megmaradt repülők a nyilvánvaló túlerővel szemben sietve hatótávolságon kívülre távoztak. Az acélmonstrum háborítatlanul még egy utolsó kört tett a pusztítás helyszínén, majd épp csak egy enyhe fodrozódást keltve, eltűnt a hullámok alatt. Rocky a helikopterkerék hideg felszínéhez nyomta az arcát, miközben túlhajszolt elméjében egyetlen gondolat keringett. Góliát… Mint egy csapdába esett, megkínzott állatot, Rockyt elöntötte a düh. Lila ajkával Gunnar Wolfe elátkozott nevét suttogta, eleinte halkan, aztán egyre hangosabban, végül úgy visított, mint egy sziréna, belekiáltozva mérgét a sötétlő alkonyatba. „Én csak egyvalaki vagyok, de egyvalaki biztosan vagyok. Nem tehetek meg mindent, de valamit azért tehetek. És nem fogom visszautasítani, hogy azt a valamit megtegyem.”
Helen Keller „Nincs mit megbánnom. Egyedül cselekedtem. Isten parancsára.” Yigal Amir, Jichak Rabin izraeli miniszterelnök gyilkosa Második fejezet 2009. Október 2. State College, Pennsylvania A Pennsylvania Egyetem főbb épületei és a szomszédos State College városa a Nittanyvölgyben fekszenek. Derűs, dimbes-dombos vidék, elszórt tanyákkal, bevásárlóközpontokkal és tejgazdaságokkal, amelyeket Közép-Pennsylvania hegyláncai ölelnek körül. A Nittany elnevezés egy indián szóból ered, melynek jelentése: „védőgát az elemek ellen”, és valószínűleg a mondabeli hercegnő, Nita-Nee történetéből származik, aki a biztonságot adó pennsylvaniai völgybe vezette népét. Úgy mondják, az ő halálakor emelkedett ki a földből a Nittany-hegy, hogy jelezze a hercegnő sírhelyét. Gunnar Wolfe leállította a zöld traktort, és az északkeleten húzódó hegyláncra bámult. Az alábukó nap a bíborlila különböző árnyalataiba vonta az előtérben lévő dombvidéket A férfi behunyta a szemét és mélyet szívott a bódító levegőből. A hegyek látványa ugyanúgy megnyugtatta lelkét, mint egykor a tenger – még jóval azelőtt, hogy csatatérré vált volna. Karját a kormánykeréken pihentette, állát az alkarján, és tűnődve nézte a hegyeket Azt képzelte, hatalmas tajtékzó tsunamik, amelyek pusztulással fenyegetik a völgyet – és elméjének azt a józanon megmaradt kis részét, amelyben léte az utóbbi hét év, négy hónap, tíz nap és tizennégy órában megkapaszkodott… Gunnar ebben a tejgazdaságban nőtt fel, amikor még határai közt több mint negyvenhektárnyi föld terült el. Ő és az unokatestvérei akkor még kézzel fejték a teheneket – hatvan pedigrés holsteinit –, mindegyiküket naponta kétszer. Visszapillantva boldogabb, egyszerűbb időknek tűntek, még jóval azelőtt hogy apja megvette a fejőgépeket, és jóval azelőtt is, hogy anyja meghalt Gunnar ismét becsukta a szemét összpontosított, és most azt az azóta eltelt időt számolta ki, hogy az az átkozott részeg másodéves egyetemista elütötte anyját a templomból hazajövet Húsz év, három hónap, tizenhat nap, két óra… A börtönben eltöltött évek alatt rájött, hogy már nem tudja felidézni az arcát, de mihelyst visszatért a farmra, megrohanták az emlékek. A hűvös őszi szél elfújta a traktor kipufogófüstjét, helyére széna és trágya szagát hozta magával, meg azt a meghatározhatatlan illatot, amely már a Centre megye hosszú telét jelzi előre. A fákon egyre több sárguló levél fogadta az államba visszalátogató öregdiákokat, akik a több ezer lakókocsival egy-egy futballmeccs idején már most forgalmi dugókat okoztak a 322-es és a 26-os úton. Az elkövetkező két nap során a Nittany Lions fanatikus drukkerei elárasztják az egyébként félreeső egyetemi várost a College és Beaver sugárúton vigadozva dugig töltik az éttermeket, megszállják a kocsmákat, és felidézik ifjúságuk legszebb éveit, amikor még azért lettek részegek, hogy jól érezzék magukat, és nem azért, hogy érzékeiket eltompítsák a felnőtté válás fájdalmával szemben. A Boldogság Völgye. Gunnar ugyanúgy szerette a State College-ot, ahogy a kandalló és a paplan kellemes melegségét egy téli napon. A város valamiért biztonságérzetet adott neki. Talán éppen az egyetem, a hegyek menedékébe húzódott diákok tették ezt: ehhez a helyhez
csak jó emlékek kötődtek, a külső nyomás csak arra kényszerítette, hogy a vizsgákra tanuljon, vagy apja farmján dolgozzon, és ügyeljen, hogy minden jószág meg legyen etetve. Vagy talán azért érzett így, mert a State College-ban volt a lehető legtávolabb az óceántól, a Különleges Alakulattól és Rocky Jacksontól. Volt menyasszonyára gondolva, gyötrő keserűség fogta el. Újraindította a traktort, csikorogva munkába fogta az ősrégi fogaskerekeket, és egyesbe kapcsolt. Még négy sor. Negyvennyolc perc. Kétezer-nyolcszáznyolcvan másodperc. Amint végzett a sorral, visszafordult a pajta felé. A száraz termény levágásával elegendő szénához jutnak, amit a tehenek takarmányába kevernek a hamarosan beköszöntő tél során. Évek, hónapok, napok, órák… A tehenészetben dolgozónak nincsen szabadnapja. A hajnal minden egyes új nappal a fejőállásban találja Gunnart, ahol jódoldattal megtisztítja a tehenek tőgyét, mielőtt a fejőgépet rájuk teszi. A gép öt perc alatt üríti ki egy tehén tőgyét. Megfelelő szervezéssel az öt gép alig két óra alatt képes végezni az egész csordával, öt, tíz, tizenöt, húsz… százhúsz tehén; minden tehén napi huszonkét liter tejet ad. Huszonkettő, negyvennégy, hatvanhat, nyolcvannyolc… Az összegyűjtött tej egy előírásoknak megfelelő csövön át egyenesen egy szabályozható hőmérsékletű tartályba folyik, ahonnét egy hűtött tartálykocsiba kerül, ami a terméket végül valamelyik helyi feldolgozóüzembe szállítja. Naponta kétszer megfejni a teheneket, egyik legelőről a másikra hajtani őket, hat és fél órán keresztül felügyelni evésükre-ivásukra, és eközben betartani a szigorú tenyésztési előírásokat a csorda minden egyes állata esetében… Gunnar hálás volt a zsúfolt napokért és a munkáért, amely elterelte figyelmét az alkoholról. Soha sem volt igazán ivós fajta, még az egyetem alatt sem, a hadsereg különleges haderejénél töltött kiképzés során pedig egyáltalán nem ivott. Elmémet éberen, testemet tisztán tartom, készenlétben és erősen, mert tartozom ennyivel azoknak, akik tőlem függnek. Na, ja. Csak a börtön után kapott rá az alkoholra. Kilencvenkilenc korsó sör a polcon, kilencvenkilenc sör… ha az öntudatod gyötör… kilencvennyolc korsó sör a polcon… Egy éven át élt az utcán, egy éven keresztül ébredt fel saját mocskában és hányadékában. A legmélyebb pontra zuhant és fel sem kelt onnan, tele volt indulattal és bűntudattal, míg meg nem találta az utat, mely visszavezette apja farmjára. Két hónap kezelés, egy életre szóló elkötelezettség az Anonim Alkoholistáknál, majd a rendszeres elfoglaltság végre lehetővé tette, hogy újból összerakjon egy életet, egyik napot a másik után. De a sértődés még ott volt benne, megbújva a felszín alatt Gunnar Wolfe naponta küzdött meg a sors iróniájával. Élni fogom az életemet, egyik napot a másik után… Gyerekkorában Gunnar mindig tartott a kihívásoktól. Magába forduló srácként ritkán bocsátkozott versengésbe a különböző sportokban, pedig az apja farmján végzett munkától izmosabb lett kortársainál. Míg apja azt szerette volna, ha egyetlen fia az ő örökébe lépne, anyja arra biztatta, hogy ennél többre törekedjen az életben. Ő vette rá az olvasásra, és látta el folyamatosan inspiráló kalandregényekkel. Ő vitte le először egy tornaterembe és keresett neki edzőt. Beíratta karatéra, és addig rágta a fülét, míg Gunnar végül a középiskolai csapatba is jelentkezett, ahol aztán kiemelkedő eredményeket ért el futballban és kosárlabdában. A felcseperedő kamasz lassan, de biztosan kezdett előbújni csigaházából. Anyja tragikus halála változtatta meg végérvényesen Gunnar életét. Két héttel a temetés után, tizennyolc évesen, a Pennsylvania Egyetem elsős hallgatójaként bejelentette, hogy szakot változtat, mezőgazdasági tanulmányait feladja, hogy belevágjon a műszakiakba.
Amikor Harlan Wolfe tudomást szerzett fia „gyalázatos” döntéséről, megfenyegette, hogy nem állja tovább tanulása költségeit. Gunnart ez arra ösztönözte, hogy jelentkezzen a tartalékos tiszti kiképzésre, amely lehetővé tette, hogy ösztöndíjas hallgatóként az egyetemi városba költözhessen. Másodéves volt, amikor egykori edzője buzdítására belépett az egyetem futballcsapatába. A magányos tinédzser mindenkit meglepett, hogy rögtön negyedik hátvéd lett belőle. A következő évben a ranglétrán még feljebb lépve, a második helyre állt, a Michigan csapata elleni meccsen pedig az utolsó pillanatban megszerzett góljával újabb stadionmérkőzéshez juttatta a Nittany Lionst. Ugyanebben az évben vett részt a hadsereg ejtőernyős kiképzésén. A tartalékos tiszti képzés semmi sem volt ahhoz képest, amit később az igazi hadseregben megtapasztalt. Három héten keresztül órákig tartó, látszólag soha véget nem érő futó- és erősítőedzéseket viselt el; a kimerítő gyakorlatok között pedig a világ legtökéletesebb ejtőernyős-kiképzését kapta. Gunnar gyűlölte a magasságot, bár a C-141-esből végrehajtott bekötőzsinóros ugrások ezeregyszáz láb magasságból a teljes sötétségbe, jóval ijesztőbbnek tűntek az ugrás előtt, mint közben. A megkönnyebbülés, amit az ötödik és egyben utolsó ugrás után érzett, már szinte zavarba ejtő volt. Az utolsó év nyári edzőtáborában Gunnar már egy másik ember volt. A félénk tanyasi fiúnak végleg nyoma veszett, helyére egy kitűnő képességű atléta lépett, egy harcos mentalitásával. Az edzők is felfigyeltek rá, és a százhúsz kilós addigi statiszta az ő támogatásukkal az első osztályba került, teljes ösztöndíjjal. Bár a Penn csapata nem tudta megismételni a stadionmérkőzést, Gunnar elismerések sorozatát zsebelte be, és sokan nagy jövőt jósoltak neki a futballpályán. A Nemzeti Futball-ligának azonban várnia kellett. Négy évvel anyja halála után, Gunnar Wolfe egyenruhában állt a diplomaosztón, testben és lélekben készen, hogy részt vegyen a tizenhat hetes gyalogostiszti alapkurzuson (második zászlóalj, tizenegyedik gyalogos ezred) a georgiai Fort Benningben. Edzője, Joe Paterno foglalta el távol maradt apja helyét, aki nem volt hajlandó eljönni az ünnepségre. A gyalogostiszti alapkurzust arra tervezték, hogy itt képezzék ki a világ legjobb gyalogsági hadnagyait. Lényegét tekintve egy hadászati tanfolyam, ahol a képzés minden szempontból az újonnan kinevezett tisztek harci felkészítésére irányul. A kiválóság melletti maximális fizikai és szellemi elkötelezettség alapkövetelmény volt „Wolfe, nem lavírozhat élet-halál fontosságú döntések között! Vagy szarjon, vagy szálljon le a biliről! Megértette?!” „Igenis. Gardner őrmester!” Tizenhat hét. Százhúsz hosszú nap, fáradtan, ázottan, éhesen. De Gunnarnak ez még csak az előjáték volt ahhoz, ami ezután várt rá. A kommandós kiképzés. Nem mindennapi fajtának kell születni ahhoz, hogy valaki egyáltalán bekerüljön az Egyesült Államok hadseregének különleges haderejéhez, a kommandósokat pedig a különleges hadműveletek alakulatának közösségén belül is kóbor kutyáknak tekintik. A speciális szárazföldi, vízi és légi könnyűgyalogsági hadműveletek mestereinek eredete az 1670-es évek elejére nyúlik vissza, amikor Benjamin Church kapitány rohamcsapatával segített véget vetni az indián konfliktusnak Fülöp király háborújában. Évekkel később George Washington alatt harcolt ötszáz ilyen puskás katona, akik ravaszságukkal és halálpontos célzásaikkal komoly veszteségeket okoztak az angol csapatoknak, és hamarosan a
kontinentális sereg leginkább rettegett alakulatává váltak. A jelszó – „Élre a rohamcsapat!” – a második világháborúban született, nem sokkal a normandiai partraszállás után, amikor egy tábornok meg akarta tudni, kik azok a kemény fickók. Amikor megkapta a választ – „Hát a rohamcsapat” –, a tábornok a mára elhíresült mondattal felelt „Akkor álljon az élre a rohamcsapat!” Gunnar számára a kommandós kiképzés bizonyult az eddig megtapasztalt legintenzívebb „túlélő” képzésnek. Túlélő volt, mert megtagadták tőlük a szükséges mennyiségű vizet, élelmet és alvást. A hatvanegy nap során elviselte és túlélte a fagyos hőmérsékleteket, a szellemi kimerülést és a fizikai megerőltetést, amely nemegyszer a bántalmazás határát is túllépte. Eleve kidolgozott testéről eltűnt tíz kiló izom és zsír, ám ennek ellenére sikerült megőriznie pozitív beállítottságát. A tiszteket és kommandós társait ezzel szemben influenza, kihűlés, bokatörés, nyakficam, rossz kedélyállapot és egyszerű bélgyengeség tizedelte, ami ráadásul gyakran enyhe kolerával járt együtt. Miután kijárta a „poklot”, kommandós végzettsége birtokában Gunnar Wolfe szakaszvezetőnek jelentkezett az első zászlóaljnál (504. ejtőernyős gyalogsági ezred, nyolcvankettedik légihadosztály, Fort Bragg, Észak-Karolina). Az ezt követő két évben fél tucat sikeres gyakorló küldetést irányított a világ különböző pontjain. Egy rutinfeladatnak számító szabadesési ejtőernyős gyakorlat során tűnt fel annak az embernek, aki később apja helyett apja lett. A hadseregben kétfajta ejtőernyőt használnak, de mindkettő különbözik a hobbiernyősök által használt típustól. A katonák klasszikus, kerek formájú, bekötőzsinóros ernyővel ugranak. A sereg fegyvert ad nekik, cserébe viszont megfosztja őket az irányítás lehetőségétől. A repülőgéphez kapcsolt ernyő abban a pillanatban kinyílik, amikor a katona kiugrik, így szinte egyáltalán nincs szabadesés, kicsi az esély az eltérésre, még kevesebb a manőverezésre, ráadásul igen kemény a földet érés. Szemerkélő eső hullt április 16-án reggel, amikor Gunnar és a többi tanonc beszállt a C-130asba, hogy megkezdjen egy rossz időben végrehajtott ejtőernyős gyakorlatsorozatot. Mike „Medve” Jackson ezredes volt a Gunnar ezredére felügyelő parancsnok; ő tanította a különleges alakulatot szabadesésre kedvezőtlen időjárási viszonyok között olyan ernyőkkel, amelyeket a négyszögletes kialakításnak köszönhetően, sokkal jobban lehetett irányítani, mint a hagyományos, ormótlan katonai ernyőket, ráadásul jelentős sebesség elérésére voltak képesek. Gunnar a kiképzőgyakorlatok közül az ejtőernyős ugrást utálta a legjobban. Élete első ugrása során, még az egyetem alatt, elvesztette uralmát a belei fölött, és azóta sem barátkozott meg azzal a gondolattal, hogy tizenháromezer láb magasan kiugorjon egy viharfelhő közepén, és szabadeséssel zuhanjon a föld felé. Gunnar legjobb barátja. Bill Raby állt az első helyen. A tapasztalt ugrónak számító Raby végzetes hibát követett el, amikor elhagyta ugróhelyét, hogy egy másik kommandósnak néhány utolsó szót mondjon biztatásul. A heves széllökésektől a gép bukdácsolni kezdett, és Raby megbotlott. Mielőtt bárki bármit tehetett volna, ernyője beleakadt a hidraulikus emelőbe, elszabadult, és Rabyt abban a pillanatban kiszippantotta a hátsó ajtó tátongó nyílása. Gunnar tehetetlenül figyelte, ahogy barátja bábuként a levegőbe emelkedik, majd az erős légáram arccal az emelőnek csapja, és kirántja a gép belsejéből. Bill Raby öntudatlan állapotban, ejtőernyője felfüggesztő zsinórjaiba csavarodva zuhant lefelé, akár egy földre irányított rakéta, és sebessége egykettőre meghaladta az óránkénti 150 mérföldet.
Jackson ezredes azonnal talpra ugrott, de Gunnar Wolfe félrelökte, és máris a levegőbe vetette magát, mintha Superman lett volna. Fejjel előre, szinte teljesen függőlegesen bukott alá a mélybe, és emberi lövedékként, életveszélyes sebességgel repült Raby után. Nem volt kérdés: vagy megmenti barátja életét, vagy ő is halálát leli a kísérletben. Az esőcseppek ezernyi méhcsípésként szurkálták Gunnart. Igazított a röppályáján, és célba vett egy pontot az ólomszürke messzeségben, amiről remélte, hogy a barátja. Kilencezer láb magasságban már kivehető volt az eszméletét vesztett kommandós alakja. Háromezer-ötszáz lábnál Gunnar kinyúlt és elkapta Rabyt, majd némi ügyetlenkedés után meghúzta a kart, amely lekapcsolta hátáról a főernyőt. Amint ez megtörtént, a légellenállás kilökte a tartalék ernyő peckét. Gunnar arrébb sodródott, és meghúzta a saját oldózsinórját, miközben Raby ernyője is kibomlott végre – mindössze hatszázötven lábra a földtől. Pár pillanattal később a két kommandós térdig érő sárban találta magát egy disznófarmon, két mérfölddel keletre a landolási zónától. Nem volt semmi. Gunnar nagy sebességű hőstettével nemcsak Raby életét mentette meg, hanem egy életre belopta magát Jackson ezredes szívébe is. Jackson éppen ilyen katonát akart a parancsnoksága alatt tudni: bátrat, együttérzőt, hazaszeretőt – egy igazi vezéregyéniséget. Vagyis amilyennek mindig is elképzelte a saját fiát. A Medve vigyázó tekintete mellett nevezték ki Gunnar Wolfe főhadnagyot a második szakasz, azaz a Charlie-század élére, amely az első kommandós zászlóalj legerősebb százada volt. Itt tanulta ki a robbanószerkezetek tudományát és sajátította el a haladó szintű közelharc fortélyait. Az első zászlóaljnál leszolgált két év után a Különleges Haderő értékelő és kiválasztó kurzusa következett. Ezután egy féléves minősítő kurzus Fort Braggben, intenzív gerillaháborús képzéssel. Négy hónappal később a Medve utasítására áthelyezték a floridai Key West könnyűbúvár-iskolájába, hogy a katonai könnyűbúvárkodással is megismerkedjen. „Mit akar, Wolfe?” „Megtenni bármit, uram, amivel hazám védelmét és érdekeit szolgálhatom az ország határain belül és kívül.” Hamarosan mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Jackson ezredes azzal a céllal egyengeti ifjú pártfogoltjának útját, hogy tökéletes katonát faragjon belőle. Tökéletes gyilkológépet. Egy törött bokának köszönhetően, a Medve „bocsa” kénytelen volt végre kivenni jól megérdemelt szabadságát. Key Westben lábadozva, az egykori mérnökhallgató újra dolgozni kezdett egy távirányítású tengeralattjáró tervén, amelynek ötlete még az egyetemen merült föl benne. Egy kétfős személyzettel irányítható, gyors mozgású, rejtőzve haladó járművet kívánt megtervezni, amellyel mélyen az ellenséges arcvonalak mögé lehet jutni. A vázlatok alapján elvégzett számítógépes tesztek felkeltették Gunnar feletteseinek figyelmét. A pörölycápa formáját utánzó jármű elméletben nemcsak kifinomult manőverezésre volt képes, hanem nagy sebesség elérésére is. A tervrajzok végül utat találtak a haditengerészet harcászati osztályára, a Washington állambeli Keyportban. Majdnem egyévnyi távollét után Gunnar visszatért a különleges alakulathoz, aktív szolgálatra. Pár héttel később, az Öbölháború kitörésekor Gunnar Wolfe osztagparancsnok egy teherszállító repülőgép fedélzetén utazott tizenkét fős „beszivárgó” egységével egyetemben, Kuvait felé tartva.
Az ezt követő hét évre homály borult. Egyik megbízatás jött a másik után, izmai rángatóztak az adrenalintól, belei megfeszültek a félelemtől, amikor a pontosan kiszámított, magasan kiképzett gyűlöletet ráuszította hazája ellenségeire. Katonai diktatúra. Gerillaharcok. Fanatizált lázadók. Gunnar volt a tökéletes harci gépezet, a törvény meghosszabbított karjának – az amerikai hadseregnek – felfegyverzett bérgyilkosa. Légy katona! Láss világot! Védd a demokráciát! És Gunnar mindent látott. Az erőszakot és a gyűlöletet. A kapzsiságot és a korrupciót. Éhezést és járványt. Véres konfliktusokat, amelyeket olyannyira áthatott a történelem, amelyek olyan sok emberéletet követeltek már, hogy helyes és helytelen, jó és rossz nem volt többé értelmezhető. Csak a kapzsiság és a gyűlölet vezérelte a pillanatnyi politikát. Gunnar talán valóban jól képzett „harcoló géppé” vált, de akkor is csak amerikai katona maradt, márpedig az amerikai katonák hisznek valamiben. A katonák különbséget tesznek harc közben. A katonák a rossz embereket ölik meg. A katonák nem ölnek gyerekeket. Hétévnyi erőszak után. a hadsereg legkiválóbb ménje levetette hátáról lovasait. Az ember nem lövi le a díjnyertes versenylovat, csak mert az belefáradt a győzelembe, különösen akkor nem, ha műszaki-mérnöki háttérrel rendelkezik, és megérti egy háború bonyolult összefüggéseit is. A Medve, ekkor már az Egyesült Államok különleges hadműveleti parancsnokságának vezérkari főnöke, elintézte, hogy Gunnart a NUWC-ba helyezzék át, tudatában annak, hogy ezzel nemcsak egy elsőrangú katona karrierjét menti meg, hanem a házasságközvetítő szerepét is betöltheti. Eleinte úgy tűnt, a levegőváltozás beváltja a hozzá fűzött reményeket. Gunnart kinevezték annak a csapatnak az élére, amely az általa készített tervek alapján megépíti a Kalapácsfej nevű mini tengeralattjárót. Még az sem nyugtalanította, hogy a kétfős járművet számítógépvezérlésűvé kellett átalakítania. Vagy talán csak új parancsnokának akart imponálni? Annak a szenvedélyes nőnek, akitől egész testében forróság öntötte el? Amikor fékezhetetlen vágyukból szerelem lett, Gunnar a mennyekben érezte magát. És akkor behívatták a Pentagonba egy bizalmas beszélgetésre, hogy megtárgyalják távirányítású mini tengeralattjáróinak valódi célját. Új személyisége darabokra hullott. Az ember egy nap felébred, belenéz a tükörbe, és rájön, hogy egész élete egyetlen hatalmas hazugság volt. Hogy minden, amiben addig hinni tanították, hamis. Hogy léte egészen a velejéig rothadt, és egyszer csak azt veszi észre: ő nem a gyógyír a fertőzésre, ő maga a betegség. Valami eltört benne. És abban a rövidke pillanatban kristálytisztán látta, mit kell tennie. A számítógépvírus előkészítése nem okozott gondot – az igazi kérdés az volt, végigmegy-e az árulás megkezdett útján. „Wolfe, nem lavírozhat élet-halál fontosságú döntések között! Vagy szarjon, vagy szálljon le a biliről! Megértette?!” „Igenis, Gardner őrmester!” Egy különleges alakulatban megedződött katona nem habozik. Gunnar elbizonytalanodott, és a késlekedésben valaki lépett – valaki a közvetlen környezetéből. Nem pusztán elloptak kétmilliárd dollár értékű biokémiai számítógépet és tartozékokat, de őt tették meg
bűnbaknak is, miután hamis pénz elhelyezésével árulónak állították be családja és barátai előtt. Gunnar erősen gyanította, ki lehetett a valódi áruló, de nem volt hajlandó feladni az illetőt. Így aztán a bíró szigorú ítéletet hozott a különleges alakulat egykori kommandósának ügyében. „Gunnar Wolfe-ot a bíróság bűnösnek találja. Bár ő múltban bátran szolgálta hazáját, a nyomozásban való együttműködés megtagadása arra kényszerit, hogy bűneiért a lehető legsúlyosabb büntetést szabjam ki…” Tíz év. Gunnar úgy érezte, mintha egy szakadék pereméről lelökték volna. Rocky felé fordult, és döbbenten látta arcán azt a szörnyű, idegen kifejezést. Menyasszonya mintha egyenesen… megkönnyebbült volna. Miközben bilincsbe verve elvezették, egyedül a Medvében volt annyi erő, hogy a szemébe merjen nézni. Háromféle büntetés-végrehajtási intézet van, az elítélt ezek valamelyikébe kerül. A nem erőszakos, fehérgalléros törvényszegőket egyes szintű fogházakba küldik, amelyek Amerikában leginkább valamiféle kollégiumra hasonlítanak. A közepes biztonsági szintűek a börtönök, ezek kettes, hármas és négyes kategóriára oszlanak; minél magasabb a szám, annál erősebb az őrizet és a fegyelem. A szakképzés hangsúlyos szerepet kap ezekben az intézetekben, ahol a rabok az első igazi leckét kapják a börtönbeli életről. Az ötös szint a fegyház, ide kerülnek a legagresszívebb bűnözők. Ők a törvényen kívüliek, a javíthatatlanok, az erőszakos múltúak a karrierbűnözők. Szociopaták, gyilkosok. Gunnar Wolfe-ot olyan bűncselekmény miatt fogták perbe és ítélték el, ami igen rossz színben tüntette fel a hadügyet a nyilvánosság előtt. Ennek ára volt, és a számlát a volt kommandós gurunak kellett állnia. A nemzetnek tett szolgálatai ellenére Gunnart fegyházba, mégpedig abból is a legkeményebbe: Leavenworthbe utalták. Az első alkalommal elítélteket ritkán küldik egyenesen Leavenworthbe. A büntetését itt töltő ezerkétszáz rab a fél életét más börtönökben töltötte, és csak azután került ide. a „Hot House”-ba. Útban Leavenworth felé a rabszállító kocsiban, a rácson túli világot bámulva, Gunnar Wolfe megértette, hogy életének vége. Elvesztette a hazáját, el a bajtársait, el a parancsnokát és el a nőt, akit szeretett. Márpedig most valahogyan kénytelen lesz megkeményíteni magát és eltemetni érzéseit, különben élve fölfalják. Gunnar és a másik elítélt bilincsbe vert kézzel és lábbal, minimális mozgáslehetőséggel haladt keresztül a megsárgult falú adminisztrációs épületen. Amikor egy elítélt belép egy ilyen maximális biztonságú börtönbe, azonnal döntést kell hoznia. Engedi majd, hogy kihasználják és bántalmazzák – vagy készen áll küzdeni? Minden mozdulatot, minden rezdülést, minden akciót és reakciót árgus szemek kísérnek. Az elektronikus kapu becsapódásakor a pennsylvaniai farmról jött fiút az sem érdekelte, él-e vagy hal-e. Leavenworth négy cellaépületből áll, melyek egy központi csarnokot vesznek körbe, sugarasan csatlakozva hozzá. A börtön kilenchektárnyi területet foglal el, és százhúsz centi vastag fal veszi körül, ami tizenkét méterrel magasodik az udvar fölé, és ugyanilyen mélyen nyúlik a föld alá. A fal tetején hat, stratégiailag kiemelt pontra épített őrtorony áll.
Az udvaron kosárlabda- és teniszpályák, súlyemelőpad és egyéb sportolási lehetőségek várják a rabokat. Ezenkívül található itt börtönkórház és sötétzárka (a „lyuk”), valamint egy ötemeletes épület textilműhellyel, bútorgyárral és nyomdával. A leavenworthi elítéltek hetven százaléka kétszemélyes cellákban van elhelyezve. Összeköttetéseit kihasználva, a Medvének sikerült elérnie, hogy Gunnar egyszemélyes cellát kapjon, amit egyébként kizárólag védőőrizet és orvosi ellátás céljából használnak, illetve azokat a rabokat zárják ide, akik túlságosan erőszakosak és összeférhetetlenek. Ez volt nagyjából az utolsó pozitívum Gunnar életének elkövetkező éveire. Mint a legtöbb szigorú börtön, Leavenworth is valóságos dzsungel. A rabok hasonlóan viselkednek egy farkasfalkához, ahol gyakran a testbeszéd határozza meg a különbséget a ragadozó és az áldozat között. Az elítéltek, akárcsak az állatok, faji, etnikai határok mentén verődnek csapatokba. A tápláléklánc tetején a bandák állnak, melyeket a végrehajtás „kockázati csoport”-nak nevez. Latin Királyok, muzulmánok. Vérszerződők, Árja Testvériség, La Cuestra Nuestra Família (a mexikói maffia) – mind-mind jól szervezett társaságok, amelyek azzal a céllal jöttek létre, hogy tagjaik túléljék a börtönt, és hasznot húzzanak a bent folyó illegális tevékenységekből. Azután ott vannak az „önjelöltek”, akik elindultak a hosszú úton valamelyik banda teljes jogú tagsága felé. Gyakran ezek az elítéltek adják elő az udvaron a legerőszakosabb jeleneteket, amivel az újoncokra igyekeznek „jó” benyomást tenni. Magányos, veszett állatokként kóborolnak ebben a dzsungelben a szocio- és pszichopaták. Ezeknél az életfogytiglanisoknál soha nem lehet tudni, mikor törnek elő az „árnyékzónából”, hogy támadjanak. Elég, ha valaki görbén néz rájuk reggelinél, és ebédre már penge van a hasában. Akárcsak a dzsungelnek, a börtönnek is megvannak a maga íratlan szabályai a túlélésre. Amikor az ember reggel elhagyja a celláját, egy olyan világba lép ki, ahol vagy győz, vagy legyőzetik; vagy öl, vagy megöletik. Egy percig sem lehet biztos benne, hogy a nap végén visszatérhet-e az éjszakai elzártság viszonylagos biztonságába. Minden mozdulatra mindenhol figyelnek. Minden gyengeségre lecsapnak. A társadalom legkegyetlenebb ragadozói szüntelenül mérlegelnek: ösztönösen, ősi, csalhatatlan érzékkel választják el az erősét a gyengétől, a résen levőt a figyelmetlentől. Bár Gunnar különleges fizikai adottságokkal és magas harcászati tudással, száz különböző önvédelmi és támadóreflexszel érkezett Leavenworthbe, érzelmileg teljes roncs volt, identitása összeomlott. Helyzetének igazságtalansága, a hadszíntéri tettei miatt érzett bűntudattal együtt megfosztotta minden élni akarásától. Pokolbéli első óráit súlyos depresszióban, élőhalottként támolyogva töltötte el. Akár vérző hal is lehetett volna, amit egy cápáktól hemzsegő medencébe dobnak. Az első „kóstolgatás” Gunnar második napján történt. A leavenworthi elítéltek viszonylag szabadon járkálhatnak a börtön udvarán. Anthony Barnes életfogytigos volt, 104 évet kapott emberrablásért és gyilkosságért. Leavenworthbe nemrég került át, miután kinyírt három rabot abban a connecticuti börtönben, ahol addig tizennyolc évet húzott le. Két társával azért végzett, mert négerek voltak, a harmadikkal meg azért, mert az nem volt hajlandó szexuális kapcsolatot létesíteni vele. Barnest azonnal a sorai közé fogadta az Árja Testvériség, amely az egyik legerőszakosabb fehér börtönbanda volt. Mielőtt megkapta volna az életre szóló tagságot a Testvériségbe, bizonyítania kellett: meg kellett ölnie valakit, akit a „Bizottság” halálra ítélt. A Bizottság Gunnart jelölte meg.
Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy az Árja Testvériség fehéreket pécézzen ki magának, de az utóbbi időben feszültségek támadtak a Testvériség és a muzulmánok között. A számban alulmaradt Árják nem háborúzni akartak, csak a „katonagyerek” gyötrelmének szerettek volna véget vetni, mielőtt néger vagy spanyol riválisaik megelőzhetnék őket. Szóval puszta „jóindulatból” kívánták megölni. A dzsungel szemei éberen figyelték Gunnart, aki szüntelen gondolkozva az udvart rótta, de értelme képtelen volt feldolgozni a börtön váratlan valóságát: a büntetést, amely túl igazságtalan volt ahhoz, hogy elfogadja, és túl hosszú, hogy elképzelje, mint időtartamot. Barnes közeledtére a többi kóbor kutya ösztönösen eloldalgott, magára hagyva az újoncot. A Barnes kezében megbújó penge egy húsz centi hosszú fémlap volt, amit egy rádió hátuljából szerelt ki végtelen türelemmel és találékonysággal. Egyik végét a cementfalon borotvaélesre fente. A másik végét rongyba bugyolálva markolta a kéz, amely nem egy torkot roppantott már össze. Gunnar lélekben nem volt az udvaron, észre sem vette a közeledő alakot. Csak amikor a penge behatolt a deréktáján – a döfés mindössze néhány milliméterrel tért el a klasszikus veseszúrástól –, akkor léptek működésbe kommandós reflexei. Ügyet sem vetve az éles fájdalomra, ami egy átlagembert abban a pillanatban megbénított volna, Gunnar megfordult, hogy szembenézzen támadójával. Bal karját átvetette fölötte, majd Barnes mindkét karját lefogta és satuszerű szorításába vonta, miközben szabadon maradt kezével teljes erőből a férfi arcába vágott, apró szilánkokra törve nyakszirtcsontját. Ellenállt a kísértésnek, hogy a gégéjét is összemorzsolja, és inkább úgy döntött, cipőjével oldalról támadója jobb térdének középső részébe rúg, amivel leszakította a csontról az oldalés keresztszalagokat, örökre megnyomorítva az életére törő orgyilkost. Attól a naptól fogva tisztelettel tekintettek az egykori kommandósra. A kórházban eltöltött egy hét után, a „lyukban” letöltendő húsz nap következett. Meztelenül, a sötétség leple alatt, életének képmutatásain elmélkedett. Ki is vagyok én? Egy fiú, akit megvetett az apja. Egy férfi, akit gyűlölt a szeretett nő. Egy bolond, akit elárult a legjobb barátja. Egy amerikai, akit börtönbe zárt a hazája. Egy katona, akinek gyerekeket kell ölnie. Egy darab hús vagyok. Söpredék. Két lábon járó hulla, aki csak arra vár, hogy eltemessék, és Isten színe elé kerüljön. Sziget vagyok. Nem éltem jó életet. Megérdemlem a büntetést. Hagytam, hogy kihasználjanak. Elárultam a szüleimet. Elárultam saját magamat. Elárultam Istent. Bűntudat és önutálat mardosta Gunnar lelkét, és emésztett fel minden egyéb érzelmet. Arra gondolt, végez magával, de a döntéstől végül megrémült. A haláltól nem tartott – sőt, megkönnyebbüléssel fogadta volna szenvedései végét. Az egykori pennsylvaniai farmergyereket az töltötte el rettegéssel, hogy meztelenül kell kiállnia Isten elé, és bűnein kívül mást nem ölthet magára. Habár félte Istent, Gunnar nem volt vallásos. Nem hitt a feloldozás hatalmában. Egyedül ő tartozott felelősséggel cselekedeteiért, és egyedül ő oldozhatta fel magát bűnei alól. Egyszer majd megtalálja a módját, hogy tisztára mossa lelkét, és valahogy jóvátegye bűneit. De először is: életben kellett maradnia. Így hát Gunnar Wolfe megacélozta lelkét: összes indulatát, félelmét, lelkifurdalását elzárta elméje egy sötét rekeszébe, és messzire hajította a kulcsot. Nem fogadta a Medve
látogatásait, és nem vett át levelet. Csak akkor beszélt, amikor az őrök szóltak hozzá. Ha éppen nem súlyokat emelt, az udvaron járkált komor tekintettel. A börtön informális hírcsatornáin keresztül hamarosan pletykák kezdtek keringeni az egykori kommandós tisztről, olyanok, amelyeket az aktáját olvasó bennfentesek terjesztettek. Állítólag képes volt három, bottal felfegyverzett emberrel is végezni, mielőtt a haja szála görbült volna. És ahogy telt az idő, a legendák egyre színesebbé váltak. Csucsu Rodriguez, a Latin Király tanítványa volt az egyik legkeményebb elítélt Leavenworthben. Három egymást követő életfogytiglani büntetését töltötte, amiért egy szál késsel lemészárolta barátnőjét és annak családját. Csucsu közölte társaival, hogy ő tart igényt a „katonafiúra”. Pár órával később a két méter magas, száznegyven kilós Rodriguez hulláját a mosodában találták meg – feltrancsírozva. A belei szép akkurátusan a nyaka köré voltak tekerve. Ezután senkinek sem jutott eszébe, hogy hozzányúljon a volt kommandóshoz, leavenworthi tartózkodása alatt. Rodriguezt egyébként nem Gunnar ölte meg, hanem egy Jim Kennedy nevű fegyőr, akit a Medve bérelt fel, hogy ügyeljen a fiúra. Az üzenet célba érkezett. Gunnar büntetésének ötvenhetedik hónapját töltötte, amikor az ő cellaépületében lázadás tört ki a muzulmánok és az Árja Testvériség között az igazgatói ellenőrző körút során. Két őrt leszúrtak és megöltek, az igazgató homlokához pedig fegyvert szorított a nem beszámítható elmeállapotú Anthony Barnes. Két rendfenntartó rohamosztag zárta körül a blokkot, de a túszul ejtett igazgató miatt patthelyzetbe kerültek. Már úgy tűnt, végképp kicsúszik kezükből az események irányítása, amikor egy képzett gyilkos – a hadsereg egy korábbi kommandósa – előlépett az árnyékból, és miközben számos golyót kapott, elroppantotta Barnes nyakát. Az igazgató megmenekült, a fenyegetés elmúlt. Egy héttel később megváltoztatták Gunnar ítéletét. Egy tiszta, novemberi napon szabad emberként lépett ki Leavenworth kapuján Kansas tágas ege alá – de megkínzott szelleme továbbra is bezárva maradt. A következő évre homály borult. Gunnar elit harcológép volt, az ellenség kiirtására felkészítve, de az ellenség ezúttal belülről, a bőre alól támadt. Az önutálat a pohárhoz vezetett, a pohár a tablettákhoz. Három hely van, ahol egy alkoholista narkós végezheti. A detoxban, a sitten vagy a temetőben. Mivel börtönt már eleget látott, Gunnar a halált választotta. A túladagolás szerencséjére a detoxba juttatta. Két hónappal később visszatért a Boldogság Völgyébe, eltökélten, hogy végigcsinálja az életet – egyik napot a másik után. A Bell 206L-4-es távolsági kisegítő helikopter elzúgott a Beaver-stadion fölött, majd északkeletnek tartva, maga mögött hagyta a sűrű erdőséget, és végül elérte a farmot. Barna por és szalmatörek keringett a levegőben, amikor a gép leszállt a siló és a pajta közé. A fülsiketítő zajra kirohant a konyhából a hetvenkét éves Harlan Wolfe. Egyik kezével megigazította a nadrágtartóját, a másikkal felkapta a Smith & Wessonját, és ordítozva tiltakozni kezdett, de hangját elnyomta a rotor robaja. Halkan káromkodott, miközben figyelte, ahogy egy nő leveszi a fejhallgatóját, átadja a pilótának, majd kiszáll a gépből. Rocky Jackson-Hatcher parancsnoknő letörölte a port haditengerész-egyenruhájáról. Alighogy földet ért a lába, egy puska csöve szegeződött az arcának. A cső mögött az a férfi, aki évekkel azelőtt majdnem az apósa lett.
A pilóta a fegyvere után nyúlt. Rocky azonban intett neki, hogy nyugodtan felszállhat. – Mr. Wolfe, én vagyok az… – Tudom, ki vagy. Nem vagyok bolond. – Megtenné, hogy leveszi rólam a puskát? – Mit keresel itten? – Beszélnem kell Gunnarral. – Még egyszer meg akarod forgatni benne a kést? – Ez hivatalos, kormányzati ügy… – Tűnj a fenébe! Gunnar nem akar semmit se tőled, se a fajtádtól. És én sem. Hordd el magad a földemről, vagy kihívom a zsarukat! – Hívja csak. Addig nem megyek el, amíg nem beszéltem a fiával. – Ezzel Rocky egyszerűen faképnél hagyta, odament a házhoz és belépett az ajtón. – Gunnar? Gunnar Wolfe, itt vagy benn? – A konyhába tartott, ahol a sülő marhahús és a krumpli illatától azonnal megindult a nyálelválasztása. Félrehúzta az ablakról a napszítta függönyöket, kinézett a ház mögötti mezőre, és meglátta a távoli traktort. Gunnar az utolsó fordulónál tartott. A mögötte lebukó nap aranybarnára festette a megfakult mezőt. A sor feléhez ért, amikor észrevette a kerítésnél várakozó női alakot. Mi a…! Gunnar gázt adott, aztán meggondolta magát, és leállította a motort. A fenébe is! Hova rohanok? Gyalogoljon csak ő Ide. Rocky a traktorra meredt, ami alig negyed mérföld távolságban egyszer csak megállt. Hogy fordulnál föl… Még néhány percig várakozott, aztán fojtott káromkodások kíséretében kigombolta a blézerét, és átmászott a deszkapalánkon. Fekete tűsarkú cipője bokáig süllyedt a füves-sáros, trágyázott földbe. Gunnar, torkában dobogó szívvel figyelte Rockyt. Lenszőke haját, amit most rövidebbre vágva hordott, szorosan a kalapja alá tűrte. Gunnar érezte, hogy elárad testében a forróság a nő közeledtére. Rocky a süppedős talajon botladozva végre elérte a traktort. Mérgesen pillantott fel Gunnarra. – Beszélnünk kell! Gunnar keserű ízt érzett a torkában. Nagyot nyelt. – Ne ülj már úgy! Mondj valamit! – Franc beléd! Eltelik hat év, erre idelibegsz és azt mondod, beszélnünk kell? – Miért? Mit akarsz, mit mondjak? Hogy jó volt-e a börtönben? Szereztél-e új barátokat? Gunnar, elárultad a hazádat! Azért jöttem, hogy adjak neked egy esélyt, amivel… Gunnar ismét beindította a motort, egyesbe kapcsolt és tövig nyomta a gázt. A kipörgő kerekek sarat spricceltek a levegőbe. Rocky letakarította összepiszkolódott szoknyáját, majd szitkozódva törölgetni kezdte az olajbarna tehéntrágyát az ujjairól, újra bekoszolva ezzel a ruháját. Gunnar leparkolt a traktorral, és felhevült érzékekkel beviharzott a házba. A konyhába lépve meglátta apját, aki az ablakon át figyelte őket. – No? Mit akar? – Nem tudom, és nem is érdekel. Elmegyek zuhanyozni. Harlan sietve távozó fia után nézett, azután kinyitotta a kredencet, és még egy terítéket az asztalra tett. Bíborlila alkonyat borult a farmra, mire Rocky bebotorkált a mezőről. A konyhaajtóban levette a cipőjét, majd belépett.
Harlan a tűzhelynél állt, és egy fazék fortyogó zöldbabot kavargatott. – Tíz perc múlva vacsora. Menj fel és szedd rendbe magad, úgy nézel ki, mintha a macska szájából rángattak volna ki. Rocky válaszolni akart, végül nem szólt semmit. Elindult a nappali felé, aztán fel a lépcsőn; harisnyás lába alatt ismerősen nyikorogtak a deszkák. A vendégfürdőszobába ment, majd becsapta az ajtót, de a megvetemedett félfák miatt nem tudta teljesen bezárni. Gunnar felfigyelt a hangra. Befejezte a törülközést, farmerba és pulóverbe bújt. Megfésülte vizes, fekete haját, aztán megállt a hálószoba ajtaja előtt. Ujját végighúzta kétnapos borostáján, a tenyerébe lehelt, és átkozódott. Végül a fürdőszobaajtóhoz lépett, és egy hirtelen mozdulattal belökte. Rocky bugyiban állt a csap előtt, és a trágyát igyekezett kiöblíteni a szoknyájából. Gunnarnak megakadt a szeme izmos hátán és lábain. Rocky fel sem nézett, de magán érezte a férfi tekintetét. – Tetszik a látvány? – Miért jöttél ide? – Parancsot kaptam az apámtól. Ha rajtam múlna, még mindig a börtönben ülnél. – Visszabújt a szoknyájába és szembefordult Gunnarral. – Gond van, és a haditengerészet adna neked egy esélyt, hogy jóvátegyél valamit abból, amit okoztál. Parancsom van, hogy elvigyelek Washingtonba. – Minek? – Majd ott tájékoztatnak. A helikopter most vesz fel üzemanyagot. – Rocky az órájára pillantott. – Fél óra múlva itt lesz. Addigra pakolj őssze. – Felejtsd el… – mondta Gunnar és kiment. – Hogyhogy? Várjon csak, miszter…! – Rocky utánasietett a lépcsőn, amelynek fényesre csiszolt deszkáján kis híján megcsúszott. – Mi az, hogy felejtsem el? Wolfe, az isten szerelmére, tartozol ennyivel… Gunnar megpördült a lépcső alján, és arcát olyan közel nyomta Rockyéhoz, hogy parfümje illatát is tisztán érezte. – Tartozom?! Kinek tartozom? Több vér tapad a kezemhez, mint egy mészárosnak, több háborús plecsnim van, mint ahány csöcse a tehénnek, és tudod, mit kaptam mindezért cserébe? Egy dicstelen elbocsátást és öt év börtönt! Az egyetlen dolog, amivel tartozom, az a visszajáró annak a stricinek, aki átvágott. – Ha ez így van, akkor végre eljött az alkalom. Gunnar érezte, hogy teste megfeszül. – Miről beszélsz? – kérdezte, hangját visszafogva. Rocky Gunnar szürke szemébe nézett, és észrevette a szeme körül megjelent ráncokat. – Valaki megépítette a Góliátot. – Nem lehet igaz… – Nem? Ott voltam a Ronald Reagan fedélzetén, amikor elsüllyedt! Rocky szavai mintha áramütésként csaptak volna Gunnarba. – Egy anyahajó? Elvesztettünk egy anyahajót? – Nemcsak azt, hanem az egész hozzá tartozó hadcsoportot. – Úristen… – Gunnar dörzsölni kezdte a homlokát, és próbálta megemészteni a hallottakat. Egy amerikai repülőgép-anyahajó és a flottája nagyobb katonai erőt képvisel, mint a legtöbb ország teljes hadereje. Rocky megigazította a szoknyáját, és leült a legalsó lépcsőfokra. – Csak minimális információt szivárogtatnak ki, amíg a haditengerészet be nem fejezi a roncs kimentését. A Ronald Reagan tizenkét nukleáris robbanófejet is szállított.
– Te jó ég… – Gunnar a korlátnak dőlt. A házra csend borult, csak Harlan nagyapjának órája ketyegett. – Biztos vagy benne, hogy a Góliát volt az? – Láttam, Gunnar. Pontosan úgy nézett ki, ahogy megterveztük. – De hát ki építette meg? Mikor is történt a támadás? – Nagyjából egy hete. A többi kérdésedre majd útban Washington felé kapsz választ. Egy hete? Ha a Varázslót aktiválták, akkor… Gunnar behunyta a szemét és megdörzsölte a homlokát. – Akkor azt hiszem, talán máris túl késő… – Mi? – Lehet, hogy már nem tudunk sokat tenni. – Gunnar, nyolcezer tengerész veszett oda! Gondolod, hogy most hátradőlünk és… – Rocky letörölt pár könnycseppet dühtől kipirult arcáról. – Megölték a férjemet… – A férjedet? – Gunnar Rockyra nézett, hirtelen alig találta a szavakat. – De mikor… – Mit számít az? Elszabadult a pokol. Az őrült orvlövész óta nem láttam ilyen pánikot Washingtonban. Most pedig szedd össze a holmid, mert hivatalos parancsom van, hogy bekísérjelek. – És ha nem vagyok rá hajlandó? – Akkor hívom a katonai rendőrséget, akik bilincsbe verve fognak felrángatni a helikopterre. – Addig nem megy sehová, amíg nem evett! – szólt közbe ekkor Harlan Wolfe, aki a konyhából jött be, egy nagy kést lóbálva a kezében. – Gunnar, menj és hozd a holmid! Te meg – bökött az öreg a késsel Rocky felé – gyere a konyhába, és segíts feltálalni a vacsorát. A távolban felhangzott a helikopterrotor jellegzetes dübörgése. „A természetben mindenütt ugyanaz a törvényszerűség érvényesül.– először a cél, azután az eszköz.” Robert Collier „Az atombomba sohasem fog felrobbanni – ezt én, mint a robbanóanyagok szakértője, kijelentem.” William Leahy. Truman elnök admirálisa, 1945 „A tudomány legyőzi az éhínséget, felszámolja a lelki bajokat, mindenki számára elhozza az egészséget és boldogságot… ez biztos.” Theodore Kaczynski, az „ismeretlen merénylő”, aki levélbombáival három embert megölt és sokakat megsebesített „Csak a sajátjainkat gyilkoltuk.” Mickey Featherstone, ír gengszter, Rudy Giulianihoz, New York leendő polgármesteréhez Harmadik fejezet Kongresszusi Központ Philadelphia, Pennsylvania A vállig érő barna hajú, sápadt arcú, magas nő a papírjait rakosgatta, miközben a sorára várt a pódium mögött. Tekintetével végigpásztázta a megjelenteket és a televíziós stábokat. A terem csak a harmadáig telt meg, és egyetlen nagyobb hírcsatorna se jött el. Mi a baj a
fajtánkkal'? Ennyire elvette az eszünket a tőzsde meg a foci? Hát azt sem vesszük észre, hogy veszélyben a saját életünk?! – Következő előadónk dr. Elizabeth Goode, a legnagyobb szaktekintély a nanoszámítógépek terén, valamint „A világvége és egyéb önbeteljesítő jóslatok” című könyv szerzője. Dr. Goode! Gyér taps érkezett a késő délelőtti tömegből. – Mielőtt elkezdeném, úgy gondolom, meg kell köszönnöm önöknek, hogy vették a fáradságot és megjelentek itt. Őszintén szólva, úgy tűnik, mintha a lakosságot egyre kevésbé érdekelné, hogy a világ a termonukleáris eszközök használatával a saját elpusztítására tör. Nem tudom… lehet, hogy mi, tudósok, nem fejezzük ki magunkat elég világosan, de lehet, hogy a közvélemény egyszerűen nem akar hinni nekünk. Ennek a kongresszusnak is talán nagyobb haszna lett volna, ha az Energia- és Környezetkutató Intézet Hollywood valamelyik nagy mellű üdvöskéjét hívja meg egy túlhajszolt, egyedülálló anya helyett, akinek 170-es az IQ-ja és sötét karikák vannak a szeme alatt. Székrecsegés jelezte a hallgatóság élénkülését. Szorongasd meg őket. Goode! Ne feledd, a csikorgó keréknek kell a zsír! – Az imént hallhatták dr. Robert Schwagert. aki arra hívta fel a figyelmünket, hogy a volt Szovjetunió plutóniumraktáraiból mára harmadik világbeli utcai bazár lett, mégis önök közül a legtöbbeknek valószínűleg azon jár az esze, hogy ki fog nyerni a hétvégi meccsen, vagy hogy mit rendeljenek ebédre. Az isten szerelmére, ébredjünk fel! Az apátia a világ legalattomosabb gyilkosa, ezért jobban tennénk, ha magunkhoz térnénk, mielőtt végképp letöröljük magunkat ennek az átkozott bolygónak a felszínéről! Dr. Goode észrevette, hogy a helyi tévé operatőre a kamerával premier plánban ráközelít a színpad jobb oldaláról. – Azért hívtak meg ide ezen a délelőttön, hogy rövid áttekintést adjak a legfrissebb ítéletnapi technológiáról, amit mi, tudósok tisztafúziós fegyvereknek hívunk. Azt gondolhatják, emberként már azzal is megelégszünk, hogy képesek vagyunk akár ötezerszer is elpusztítani a világ teljes lakosságát… de nem. Tudósaink a kaliforniai Livermore-ban, valamint francia kollégáik a bordeaux-i Laser Megajoule Intézetben már közel állnak ahhoz, hogy teszteljenek egy új fegyvert, amely tényleg előidézheti a világvégét – egy bombát, amit akár washingtoni politikusaink is hajlandóak lennének használni. Hogy megértsék a tisztafúzió erejét, először a maghasadás és a magfúzió közti különbséget kell megérteniük. Egy hagyományos hidrogénbomba fúziójának beindításakor az urán-235 elnyel egy neutront. Hasadás akkor történik, amikor az atommag energiafelszabadulás kíséretében két kisebb atommagra és néhány neutronra esik szét, amelyek aztán újabb uránmagokat hasítanak ketté. A bekövetkező láncreakció igen gyorsan lezajlik, és robbanást eredményez. A hasadás okozta robbanás hozza létre azt a hőmérsékletet és sűrűséget, amely a hidrogén két izotópjának, a deutérium és a trícium fúziójának beindulásához szükséges. A fúzió jelentősen különbözik a hasadástól. A fúzió olyan reakció, amelynek során két hidrogénatom összeolvad, azaz fuzionál, és héliumatommá alakul, egy neutron pedig „kimarad”. A nap is ilyen módon nyeri energiáját. A fúzió sokkal nagyobb energiamennyiséget szabadít fel, mint a hasadás, és még nagyobb robbanást okoz. Dr. Goode végigpillantott a lankadó figyelmű közönségen. Ne bonyolítsd túl, kezded elveszíteni őket… – Az alapvető különbség a hagyományos és a tisztafúziós hidrogénbomba között, a robbanás kiváltásának módjában rejlik. A tisztafúziós bombának nincs szüksége maghasadásra ahhoz,
hogy beinduljon a robbanás. Ez azt jelenti, hogy nincs a képben se plutónium, se dúsított urán. A jó hír az, már ha ezt annak lehet nevezni, hogy a plutónium hiánya kevés vagy semennyi radioaktív csapadék kihullásával sem jár. A rossz hír viszont az, hogy a nukleáris küszöb jelentősen csökken, így egy 20 mm-es lövedék is akkora robbanást okozhat, mint sok tonna TNT. A sok, viszonylag kisméretű tisztafúziós eszköz robbanóereje jóval meghaladná egyetlen, ugyanilyen súlyú hagyományos hidrogénbombáét, ráadásul sokkal kevesebbe kerülne. Egy riporternő állt fel az első sorban. – Meg tudná mondani, mennyivel haladná meg? Dr. Goode összeráncolta a homlokát. – Hadd mondjak egy példát. Az az atombomba, amelyet Hirosimára dobtunk, tizenkilenc kilótonna, vagyis tizenkilencezer tonna TNT robbanóerejének megfelelő energiát szabadított fel. A hipocentrumban, azaz a zéró szinten a hőmérséklet elérte a négyezer fokot, a szélsebesség pedig az óránkénti 1600 km-t. Ez a robbanáshullám majdnem egykilométeres körzetben szinte mindenkit azonnal megölt. És ez csak egy tizenöt kilótonnás robbanás volt. A hidrogénbomba legnagyobb változata 20-50 megatonnányi, vagyis 50 millió tonna TNT robbanóerővel rendelkezik, ami két-háromezer Hirosima-méretű bombának felel meg. A tisztafúziós bomba adott tömegegységére sokkal nagyobb pusztítóerő jut. Mindössze néhány fél kilótonnás tisztafúziós bomba ugyanakkora katonai hatóerővel bír, mint egy harminc megatonnás hidrogénbomba. Vagyis egy tized tonna tisztafúziós TNT felér egy megatonna hagyományos nukleáris bombával. Hadd érzékeltessem másképp is a számokat. Ha el akarnánk pusztítani egy egész kontinens, mondjuk Európa lakosságát, a feladatot könnyedén végrehajthatnánk mindössze öt-tíz, megfelelő helyre irányított Trident II (D5) nukleáris rakétával, amelynek robbanófejeit tisztafúziós fegyverekké alakítottuk át. A közönség soraiból álmélkodó hangok hallatszottak. A Trenton Times egyik riportere jelentkezett – Dr. Goode, azt állítja, hogy ezek a tisztafúziós bombák már léteznek? – A bomba már megvan, a technológia kulcsa pedig a kiváltó mechanizmusban rejlik. Az Egyesült Államok és Franciaország is évtizedek óta dolgozik illegálisan a problémán. A híresztelések szerint Los Alamosban már csak hónapok kérdése, hogy megkezdődjön egy mágnesezett célfúziós tesztsorozat. A mágnesezett célfúzió során elektromágneses módszerekkel egy kezdeti plazmát hoznak létre. A plazmát ezután hagyományos, nagy erejű robbanótöltettel összenyomják, így jön létre a tisztafúzió beindulásához szükséges környezet. Újabb kéz emelkedett a magasba. – Mit ért azon, hogy illegálisan? – Ez inkább magánvélemény volt. Az 1996-os, atomkísérleteket tiltó egyezmény minden fajta nukleáris robbantást megtilt. Sajnos azonban a szerződésben sehol nincs meghatározva pontosan, hogy mit is kell érteni „robbantáson”, mivel az csak hasadásbeindítást feltételezett. Így a tesztelés tovább folyik. Ez egy kiskapu, amit a kormány nem hajlandó bezárni. A negyedik sorban egy nagydarab férfi állt fel, majd megvárta, míg a kamerák mind feléje fordulnak. Dr. Goode a parlamentben tett látogatásai után egyből felismerte a republikánus lobbistát. – Ugyan, Ms. Goode, nem viszi kissé túlzásba az antinukleáris vészmadár szerepét? Soha egyetlen ország sem jelentette be, hogy ilyen tisztafúziós fegyverek előállítását tűzte volna ki célul! De még ha el is készülnének ezek a fegyverek, egyetlen ország sem használná őket soha! Goode fagyos pillantást vetett a férfira. – Először is, Mr. Johnston, egyik ország sem olyan ostoba, hogy bejelentse, ha tisztafúziós fegyvereket akar előállítani. Másodszor, és ez a
fontosabb, ön figyelmen kívül hagyja az ilyen fegyverekkel járó valódi veszélyt. Idáig, ha a veszélyes országok és a terroristák termonukleáris eszközöket akartak birtokolni, a legnagyobb akadály az volt, hogy nem voltak képesek elegendő mennyiségű dúsított uránt vagy plutóniumot beszerezni. Ellenben a tengervízben bőségesen található deutériumot, tríciumot meg egy középiskolai laborban is elő lehet állítani. – Ugyan már, Ms. Goode… – Doktor Goode, Mr. Johnston! Most pedig lesz szíves visszaülni! – Goode szórványos taps kíséretében kezébe ragadta a mikrofont és szembefordult a kamerákkal. – Ha már másra nem hajlandók figyelni, legalább ezt hallgassák meg. Ezeknek a tisztafúziós fegyvereknek a legijesztőbb tulajdonsága az, és éppen ez keltette fel a hadsereg érdeklődését is, hogy jóval kisebb mennyiség is elegendő belőlük, és szinte elhanyagolható a kihulló radioaktív csapadék. A bomba káros utóhatásainak kiiktatásával politikailag is egyre inkább elfogadhatóvá válik a fegyver használata, relatív pusztító ereje viszont növekszik. – Más szóval, az emberiség elérkezett arra a pontra, hogy kilépjen a nukleáris holtpontról. Dr. Goode átverekedte magát a tömött folyosón, és beszállt egy szabadon várakozó liftbe. Az ajtók becsukódtak, és a tömeg eltűnt mögöttük. Goode megnyomta a Hármas Parkoló Szint gombját. Fél négy. Ha egy kis szerencsém van, elkerülöm a csúcsforgalmat, és még azelőtt visszaérek Wilmingtonba, hogy Duncan és lan hazaér az iskolából. A liftajtók szétnyíltak. Goode kétéves Lincolnjához sietett. Kikapcsolta a riasztót – majd ugyanebben a pillanatban két FBI-ügynök lépett a háta mögé, jelvényét felmutatva. „Egy nap valamikor a következő 30 év során, az ember szép csendesen megszűnik a teremtés koronájának lenni.” James McAlear „E konfliktus kezdetéről mások döntöttek. Azt azonban, hogy hogyan és mikor végződjön, mi fogjuk meghatározni.” George W. Bush amerikai elnök, a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után „A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.” Samuel Johnson Negyedik fejezet Fehér Ház, Washington Gunnar követte Rockyt és a két katonai rendőrt a Fehér Ház nyugati szárnyának rövid folyosóján. Pulzusa hirtelen felgyorsult, amikor az elnöki helyzetelemző terem dupla ajtaja mögül kilépett egy nagydarab, világos bőrű néger férfi. A Medve viszonozta lánya szalutálását. – Bent várj meg minket. Rocky tekintete az apjára villant, majd bement a terembe. A két rendőr zavartan álldogált. – Térjenek vissza a helyükre. – De, uram… – Oszolj! A rendőrök sarkon fordultak és elindultak visszafelé a folyosón. Jackson tábornok egykori kommandósára nézett. – Örülök, hogy itt vagy.
– Nem sok választásom volt. – Az elnök bent vár. Majd később beszélünk. Most azonban tartsd nyitva a füled, csukva a szádat, és ne hagyd, hogy provokáljanak. – Ezt talán a lányodnak is megemlíthetnéd. Jackson elengedte a füle mellett a megjegyzést, majd kinyitotta az ajtót, és beengedte Gunnart. Az Egyesült Államok különleges alakulatának újonnan kinevezett vezérkari főnöke ebben a pillanatban úgy érezte, mintha egy bárányt engedett volna a vágóhídra. Rocky az egyik oldalon állt. Apja intésére előrébb jött, amikor egy hullámos hajú civil lépett oda hozzájuk, hogy üdvözölje őket. – Jackson parancsnok, hadd mutassam be Gray Ayerst, a haditengerészeti minisztert. Miniszter úr, ő a lányom, Rochelle Jackson-Hatcher parancsnok. Thomas Gray Ayers Jr. kinyújtotta a kezét. – Mindannyian sajnáljuk a történteket, parancsnok. Biztos vagyok benne, hogy most jobban szeretne máshol lenni, de egyszerűen nem nélkülözhetjük önt ezen a megbeszélésen. Ha az elnöknek válaszol, legyen rövid és lényegre törő. Kerülje a túlságosan technikai részleteket, de ami fontos, azt ne hallgassa el. Edwards sem most jött le a falvédőről, és nem szereti a mellébeszélést. – Ayers Gunnarhoz fordult, hosszúkás arca elfintorodott – Mr. Wolfe, nem is tudom, mit mondjak önnek. A tábornok szerint ön némi fényt vethet a történtekre, és én tiszteletben tartom a véleményét, de ami engem illett, legszívesebben itt helyben főbe lövetném árulásért. Ayers ezután Jackson tábornok felé biccentett, majd helyet foglalt a tárgyalóasztalnál. Gunnar a fogát csikorgatta. – Én is örvendek… seggfej. Jackson megszorította Gunnar könyökét, és lányával együtt a három üres székhez vezette. Két újabb férfi jött be. A Medve előrehajolva informálta Gunnart, hogy a fekete hajú, áttetszően kék szemű férfi Austin Tapscott, az új védelmi miniszter – a légierő volt orvlövésze kurtán biccentett feléje –, a kopaszodó tábornok pedig Marc Ben-Meir, az egyesített vezérkar elnöke. Utóbbi részvétét nyilvánította Rockynak, Gunnarra ellenben látványosan ügyet sem vetett. Alacsony férfi lépett a terembe, és elhaladt a tábornok előtt. Edwards elnök újonnan kinevezett külügyminisztere leült a tárgyalóasztalhoz, és fontoskodva rendezgetni kezdte a jegyzeteit. Nick Nunziatából, egykori georgiai szenátorból hiányzott az a kedélyesség, amely nemrég elhunyt apját Nicholas Nunziata demokrata kongresszusi képviselőt jellemezte. A százhatvannégy centiméter magas Nunziata kis termete meghazudtolta ijesztő hírnevét. A határozott és szókimondó férfiban megbújt ugyan egy kis Napóleon-komplexus, szórakozni azonban nem volt tanácsos vele. Az Egyesült Államok elnöke egy oldalsó ajtón érkezett a terembe, nyomában a CIA igazgatójával, Gabor Pertickel. Az acélos tekintet Edwards mogyoróbarna szemében, jelezte a találkozó fontosságát. A középkorú, rendíthetetlen konzervatív demokrata Jeff Edwards arcán máris nyomot hagytak a hivatalban eltöltött első év fáradalmai, a legutóbbi események miatt pedig sötétbarna haja szinte egyik napról a másikra megőszült a halántékán. Az elnök leült a középső székre. – Rendben, vágjunk bele. Azoknak, akik netán nem tudnak róla. az elmúlt két nap nagy részében Pertic igazgató úr és én Li Penggel és kormányának tagjaival tárgyaltunk. A kínai elnök nem kis bátorságára vall. hogy vállalta a párbeszédet. Persze, ha nem így tett volna, a nemzete ellen végrehajtott megtorló intézkedéseink akár a harmadik világháborút is kirobbanthatták volna.
Edwards utolsó szavai jó darabig lógtak a levegőben. Rocky érezte, hogy belei idegesen kavarogni kezdenek. Az elnök jelt adott a CIA igazgatójának, aki egy minidiszket vett elő zakója zsebéből, majd belehelyezte a tárgyalóasztal közepén álló kivetítőbe, amely képes volt nem átlátszó tárgyakat is megjeleníteni, vagy ugyanazt a kétdimenziós képet körben ülő közönségnek mutatni. Az asztal fölött egy kínai partszakasz kísérteties képe jelent meg; a légi felvételen egy hatalmas gyár betonteteje volt látható. – Ez a föld alatti Csianggecsuang Tengeralattjáróbázis, amely a Pohaj-öböl déli partján található, a Santung-félszigeten, Csingtaóval szemben. Hét évvel ezelőtt az egyik CIA-kémünk jelentette, hogy Jang Sangkun exelnök titokban találkozott Csiang Ce-minnel, valamint Kína katonai vezetőségének tagjaival, hogy megpróbálják megerősíteni politikai pozícióját. Sangkun azzal kérkedett a bizottság előtt, hogy kapcsoltban áll egy magas pozíciójú alkalmazottal, aki a keyporti Különleges Hadászati Osztályunkon dolgozott. Ez az alkalmazott azt állította, hogy hozzá tud jutni egy olyan kísérleti fegyver terveihez, amely képes megbénítani az amerikai flottát. Nunziata külügyminiszter a fejét csóválta. – Találkoztam már Sangkunnal. Egy rohadt katonai diktátor… Még a nyolcvanas években megkísérelte kihasználni kapcsolatait a kínai hadseregben, hogy teljhatalmat szerezzen. Igaz, hogy kudarcot vallott, viszont '89-ben komoly szerepet játszott az országon végigsöprő demokráciapárti megmozdulások elfojtásában. Pertic bólintott, majd folytatta. – Bár nyugdíjba kényszerítették, továbbra is meghatározó hatalmi tényező maradt a politikai életben. Több év is eltelt azóta, hogy a kínaiak katonai titkokat loptak el Los Alamosból, és a Clinton-kormányzat erőtlen nyomáskifejtése nem sok eredményt hozott. A kínaiak beleegyeztek Jang Sangkun hadműveletének finanszírozásába. Ellopták a terveket, és azzal együtt egy biokémiai számítógép, a Varázsló legfontosabb tartozékait. Hét évvel és 18 milliárd dollárral később a kínai haditengerészet titokban befejezte az építést, és elkészült a Góliát, a valaha megtervezett leghatásosabb gyilkoló gépezet. Egy olyan fegyver, mint azt láthattuk, amely akár a hatalmi egyensúly felborítására is képes. Pertic egyenesen Gunnar szemébe nézett. – A Góliát terveinek ellopásával kapcsolatban feltárt bizonyítékok egyértelműen Wolfe százados ellen szólnak, aki a projekt fegyverzetrészlegét vezette. Gunnar mondani készült valamit, de a Medve gyorsabb volt, egyik mancsával megszorította az exkommandós karját, és a szeme villanásával jelezte, hogy maradjon csendben. Pertic folytatta. – Most már természetesen tudjuk, hogy az a bizonyos alkalmazott nem Wolfe százados volt, hanem az egyik közeli keyporti barátja. Nem akarja elárulni nekünk, százados, ki volt az a barát? Vagy jobban szeretné, ha inkább én fedném fel a kilétét? Gunnar vére lüktetni kezdett a fülében. – Ez a maga bulija. Én csak meghívott vendég vagyok. – De tudja, ki tette, igaz? Gunnar bólintott. – Vannak tippjeim. – Az istenért, ember, hová tette a hazája iránti hűséget?! – támadt rá Tapscott, a védelmi miniszter. – Hisz mind a ketten ott harcoltunk az öbölben! Maga volt az egyik legjobb kommandósunk, legalább tízszer kockára tette az életét a hazájáért. Ha évekkel ezelőtt megmondta volna az áruló nevét, mindez talán meg sem történik!
Gunnarnak összeszorult a torka. – Uram, akkor még fogalmam sem volt róla, hogy Simon ellopta a terveket. – Simon Covah? – szaladt ki Rocky száján. Pertic újabb lemezt helyezett a vetítőbe, és a levegőben egy körbeforgó kép jelent meg egy férfi sebhelyekkel borított arcával. A fej teljesen le volt borotválva, egyik oldalát számos bőrátültetés nyoma torzította el. A száj körüli égési sebek nagy részét vastag vörösesbarna bajusz és kecskeszakáll takarta. – Simon Bela Covah. 1956-ban született Oroszországban, hat testvér közül a legidősebbként. Apja tengeralattjáró-parancsnokként szolgált a szovjet haditengerészetnél a második világháborúban. Anyja egyedül nevelte a hat gyereket egy kis faluban, amíg férje a tengeren volt. Az ifjú Simont, aki 182-es IQ-val rendelkezett, egyedülálló módon, tizennégy éves korában vették fel a moszkvai állami egyetemre. Három évvel később évfolyamelsőként szerzett diplomát, majd magas beosztásba került a szeverodvinszki Szevmas aditengerészeti Kikötőben, ahol Szergej Nyikitics Kovaljov, a Typhoontípusú ballisztikus rakétájú tengeralattjárók főtervezője mellett dolgozott, mint tanítvány és asszisztens. Covah érdeklődése azután a számítógépek felé fordult, és végeredményben az e téren szerzett szaktudása segítségével szűnt meg a szovjetek és a mi tengeralattjáró haderőink közötti technológiai szakadék. Az ügynökség jó pár évvel később kezdett iránta érdeklődni, Oroszország új, Borey-típusú rakéta-tengeralattjárójának tervezési szakaszában. Nunziata ingerülten kapta fel a fejét. – Azt akarja mondani, hogy a CIA beszervezte Covaht? – Megpróbálta. Covah egy időre eltűnt, aztán ismét felbukkant. Ekkor Toronto legnagyobb biotechnológiai vállalatának, a Cangennek dolgozott. Dr. Goode végül Keyportban vette őt fel. Rocky Nunziatához fordult. – Covah nélkül dr. Goode soha sem tudta volna befejezni a Varázsló bioérintkezésű szilícium mikroáramköreit vagy genetikailag előállított számítógépes baktériumait. Az az ember tényleg zseni. Sajnos, egyikünk sem tudott a valódi szándékairól… kivéve talán Gunnar Wolfe-ot. Pertic bólintott. – Covah magán viselte a tipikus disszidens összes árulkodó jegyét. A Szovjetunió felbomlása és gazdasági összeomlása hatalmas káoszt okozott Oroszország haditengerészeti kikötőiben, amelyek zsúfolásig tele voltak leszerelésre váró atomtengeralattjárókkal. Covah megcsömörlött a szétszerelésektől és ártalmatlanításoktól, és már 1987-ben elkezdett adatokat szolgáltatni nekünk a rombolók elhasznált nukleáris üzemanyagcelláinak tárolásával és újrahasznosításával kapcsolatban. A CIA nem sokkal ezután alkalmazta őt. Elővigyázatosságból Covah átköltöztette albán feleségét, Annát, és családját Anna szüleihez Zitinjébe. Később kiderült, ez fatális hiba volt. Miközben folytak az előkészületek, hogy az egész család átjöhessen az Államokba, a szerbek megszállták Koszovót. Covah Zitinjébe sietett, de mire megérkezett, a falut lerombolták, apósa háza pedig porig égett. Annát megerőszakolták és megverték. Simont elfogták, majd a felesége és lányai szeme láttára megkínozták. A szerbek végül felgyújtották, és amikor azt hitték, hogy már halott, magára hagyták. Ezután végeztek a család megmaradt tagjaival, akiknek a holttestét a szomszéd kertjében ásták el. Rocky meredten nézte a hologramot és a szörnyű torzulásokat annak a komputerzseninek az arcán, aki majdnem két éven keresztül dolgozott az irányítása alatt. Egyetlen gyűlöletből fakadó tett, amely ezer másikat okozott… Pertic folytatta. – Hogy Covah egyáltalán miként volt képes túlélni ezt a traumát, már önmagában is orvosi csoda. Mint azt láthatják, a férfi arcának jobb oldala egészen a csontig leégett. Az orvosok acéllemezt ültettek a koponya halántéki részére, amely a megcsonkult
fültől a jobb oldali arccsontig borítja az arcát. Covah nem engedte, hogy a lemezt bőrrel fedjék… – Azt mondta, mindig emlékezni akar a mészárlásra – mormogta Gunnar félhangon. Pertic hosszasan nézte Gunnart. – Igen, talán ez a személyiségébe épített düh adta neki az erőt, hogy kibírja a szenvedést. Bárhogy is volt, négy hónapot töltött egy NATO-kórházban, míg végül saját kérésére idő előtt kiengedték. Addigra az ENSZ közbelépett a Balkánon, és az inga átlendült a másik irányba. Covah csatlakozott a Koszovói Felszabadító Hadsereghez, és az üldözöttből üldöző lett. Az albán menekültek Macedóniából és Albániából visszatértek Koszovóba, a szerb és az egyéb kisebbségek pedig egyszerre szembe találták magukat az egykori elnyomottakkal. Covah részt vett néhány brutális akcióban, aztán hirtelen nyoma veszett. Két évvel később Torontóban tűnt fel ismét. Miután otthagyta a Cangent, dr. Goode Keyportba hozta. – Nem otthagyta a Cangent – jegyezte meg Gunnar. – Kirúgták. – Miért? – kérdezte Nunziata. – Fogalmazzunk úgy, hogy egy kissé túlfeszítette a húrt. – Covah briliáns volt – szólt közbe Jackson tábornok. – Három egymást követő évben megkapta a Feyman-dijat a molekuláris nanotechnológia terén elért eredményeiért. Felbecsülhetetlen értékű a Góliát-projekthez tett hozzájárulása. – Igen, biztos vagyok benne, hogy a kínaiak is értékelték az erőfeszítéseit! – csattant fel Nunziata. – Uraim, kérem! – Az elnök bosszúsan nézett körbe. – Fejezze be, igazgató úr. Gabor Pertic ismét a jegyzeteibe merült. – A kínaiak azt állítják, hogy Covah és csapatának hét tagja politikai menedékjogot kapott, valamint magas jutalékot, hogy a Góliáton dolgozzon. – Covah csapata? – Nunziata Perticre pillantott – Ugye, nem azt akarja mondani, hogy más tudósaink is…? – Nem, uram. Ellenkezőleg, ezek közül az emberek közül egynek sincs olyan szaktudása, amely hasznos lehet egy tengeralattjárón. Meglehetősen szedett-vedett társaságról van szó. Pertic végigfutott a listán. – Két kurd testvér, egy Trevedi nevezetű tibeti menekült egy történelemtanár Sierra Leonéból, egy kelet-timori gerillavezér, egy idősebb albán személy, állítólag Covah elhunyt feleségének rokona és Covah személyes orvosa, valamint Thomas Chau, Amerikában tanult kínai mérnök. Covah meggyőzte a kínaiakat, hogy szüksége van erre a csapatra ahhoz, hogy befejezze a Góliát biológiai úton előállított mesterséges agyának programozási fázisát Mivel a kínaiaknak halvány fogalmuk sem volt a Varázslóról, kénytelenek voltak teljes felhatalmazást adni Covahnak. Két nappal a tengeralattjáró utolsó próbaútja előtt, Covah csapata megölt három őrt és felszökött a fedélzetre. Egyenesen a komcsik orra elől lopták el a hajót – Ellenőrizhető a történetük? – kérdezte Ayers. A CIA igazgatója közeli légi felvételt mutatott a lángokban álló valamikori kínai tengeralattjáró-gyárról. – Ezeket a képeket a Darkstar készítette három nappal a Ronald Reagant ért támadás előtt. Búcsúajándékként Covah elpusztította az egész tengeralattjáróbázist – Nem igazán értem – mondta Nunziata. – A fickó elhagyja Oroszországot, kirúgatja magát Kanadából, elárulja az Egyesült Államokat, aztán lerombolja Kína haditengerészeti bázisát. Mi a fenét akar? Kinek dolgozik? – Nem tudom – felelte Rocky –, de vannak követői. Strejcek parancsnokot sikerült megnyernie magának. – Gunnarhoz fordult. – És persze, Wolfe századost is. Gunnarnak emelkedni kezdett a vérnyomása. – Nekem ehhez semmi közöm nem volt.
Rocky megrázta a fejét – Ugyan már, Gunnar. Keyportban mindenki igazolni tudja, hogy te voltál Covah egyetlen barátja. – Elég! – ugrott fel Edwards elnök vörös fejjel. – Nyolcezer tengerész és hetvenmilliárd dollár értékű hadihajó fekszik az Atlanti-óceán fenekén! Azt akarom tudni, és a közvélemény is ezt fogja majd számon kérni, hogy hogy a csodában állítjuk meg ezt a dolgot! Hosszú csend. – Egy támpontunk azért van – szólalt meg végül Pertic. – A kínaiak azt állítják, hogy Covah még azelőtt lopta el a Góliátot, hogy a nukleáris robbanótölteteket felvitték volna a fedélzetre. – Nem is egy támpont… – morogta maga elé Rocky. Nunziata felnézett és levette a szemüvegét. – Igen, Jackson parancsnok? Valamit mondani szeretne? Rocky mélyet sóhajtott. – Uram, minden tiszteletem az itt jelenlévőké, de ennek a bizottságnak abszolút semmi fogalma nincsen, hogy mire képes ez a tengeralattjáró. – Ezért van ön itt. Világosítson fel minket, parancsnok. Mitől olyan különleges ez a jármű? Rocky előrehajolt, kivette Pertic lemezét, és betette az egyik sajátját. A levegőben megjelent a Góliát rájaszerű alakja, és lassan forogni kezdett. – Ez az egyetlen rajz, ami megmaradt a tengeralattjáróról. Csak a jó isten tudja, hogy Covah mit rakott még hozzá az elmúlt hét évben. Mivel Wolfe a Góliát összes tervrajzát megsemmisítette, nagyon kicsi az esélyünk, hogy megállíthassuk. Gunnar a fogát csikorgatta, de nem szólt semmit. Nyugalom, katona. Ne feledd, a fegyelem az intelligencia egyik legmagasabb formája… – Amint azt látják, a jármű egy óriási rajára emlékeztet. A NUWC kutatói 1997-ben kezdtek el dolgozni a konstrukción, miután a lapos orrú lövedékekkel sikeresen átléptük a hanghatárt. A Góliát testének laposított formája nagyobb hidrodinamikus teljesítményt és hihetetlen sebességet eredményez, ráadásul szinte lehetetlenné teszi a jármű víz alatti észlelését. Gray Ayers a fejét csóválta. – Sosem tetszett ez a külső. A rájaforma jól működött a kisebb méretű, sekély vizekben közlekedő tengeralattjáróknál, nagyobb mélységekben azonban a strukturális hatástalanság módosította a megterhelést. – Ez igaz, miniszter úr – felelte Rocky –, de azáltal, hogy a Góliát ballasztrendszerét a nyomásmentes szárnyakba helyeztük, illetve számítógépes ellenőrzés alá vettük az egész folyamatot, olyan manőverezési képességet értünk el, ami a hagyományos, csepp formájú hajótesttel elképzelhetetlen volt. Az elv ugyanaz, mint a repülésben. Egy madár sokkal jobban tud manőverezni bármelyik repülőnél, mert az agya finom igazításokat végez repülés közben. A Góliát biokémiai agyát úgy terveztük, hogy ugyanezt az eredményt érje el. Úgy volt beprogramozva, hogy, akárcsak egy madár, tanuljon, és a tapasztalatszerzés során egyre jobb legyen. A tengeralattjáró egyetlen sebezhető pontja a relatív instabilitás a felszíni úszás közben, de a mély vízben olyan, mint a hal. – Mekkora ez a dolog? – Nagy és lapos. Az orrától a farkáig háromszázhárom méter, tehát még egy Typhoont is leköröz, és vetekszik egy baseballpálya méreteivel. De ne hagyja, hogy a méret becsapja. Gyors, sőt a sebessége meghaladja a leggyorsabb fejlesztett képességű torpedóinkét. – Ez miként lehetséges? – kérdezte az elnök. – A lapos, áramvonalas formán és a korszerű határréteg-irányításon felül a szokásos hétszárnyú hajócsavarokat sugárszivattyús hajtóművekre cseréltük. – Ez ugyanaz a hajtórendszer, mint amit a Seawolfon is használnak?
– Igen, Mr. Nunziata, de a Seawolfnak csak egy sugárszivattyús hajtóműve van, a Góliátnak pedig öt. Minden egyes hajtóművet egy vadonatúj, ultracsendes S6W atomreaktor működtet. Ha mind az öt hajtómű működik, a Góliát hatvanöt-hetven csomós sebességet is elérhet, ami azt jelenti… – Ami azt jelenti, hogy még a leggyorsabb hajóink sem képesek tartani a tempóját – fejezte be a mondatot a haditengerészeti miniszter. – De még ha el is tudnák kapni, először is meg kellene találniuk – tette hozzá Rocky. – A sugárszivattyús hajtóművek jóval halkabbak, mint a hajócsavarok, és a Góliát alakjának kialakítása nemcsak a nagy sebességet, de a lopakodást is lehetővé teszi. Ha lebeg a fenék fölött, tökéletesen láthatatlan a szonárok előtt, mert a teste ugyanolyan visszajelzést ad, mint a homok. Ha pedig úszik, a HY-150 fémborítás és a hangelnyelő lemezek miatt ugyanolyan nehezen érzékelhető, mint egy nagy magasságban repülő B-2-es bombázó. A Góliát belsejét több réteg, felderítést akadályozó burkolat fedi, és az összes fedélzeti rekeszt gumi borítja a zörgés kiküszöbölésére. A legkorszerűbb, alacsony érzékelhetőséget biztosító formai megoldásoknak és örvényléscsökkentőknek köszönhetően, rejtve marad még a legkifinomultabb szonárjaink előtt is. Tulajdonképpen olyan, mint egy víz alatti lopakodó vadászgép: nagy, gyors és szinte lehetetlen felderíteni. Rocky igazított a háromdimenziós képen, és kinagyította a hajótest elülső részét. – Mint az látható, a Góliátnak nincs periszkópja. A Virginia kialakítását mintául véve, az optikai periszkópot egy elektromágneses és elektrooptikai egységre cseréltük, és az így készült képek továbbítódnak a csökkentett számú legénységnek a hajó irányítótermében lévő nagyképernyős kivetítőre. Ennek a tornya éppen az irányítóterem fölött helyezkedik el. – Rocky a rája fejét jelképező hajóorr kiemelkedő részére mutatott. – Azok ott ablakok? – kérdezte Gray Ayers, a rája szemeire bökve. Rocky bólintott. – Az ablak a strukturális tervezőmérnökök rémálma, de egyes régi tengeralattjárókon volt ilyen, és az új kristályalapú anyagok a nagy mélységet is jól bírják. A kutatásaink azt mutatták, hogy egyes nemzetek ösztönösen reagálnak bizonyos formákra és képekre. A szemek pszichológiai hatással járulnak hozzá a tengeralattjáró külsejéhez. Személyes tapasztalatból mondhatom, hogy ijesztő látvány volt, miután megtámadta a Ronald Reagant. – Fejezd be – intett a Medve a lányának. Rocky bólintott. – Az infravörös és alacsony hullámhosszú képnagyító eljárásoknak Góliát köszönhetően, a elektronikus szemének különlegesen jó a felismerő képessége éjszaka és rossz időben is. Az orrán elhelyezett hanglokátorok és fényérzékelők nagymértékben megnövelik a fenyegetések érzékelésének képességét a sekély vizekben, ráadásul az egész óceánon a Góliát rendelkezik a legjobb hajótestbe épített aknaérzékelő és -elkerülő képességgel. Nunziata intett neki, hogy álljon meg. – Az imént csökkentett legénységet említett. Mit értett ezen? Rocky hátradőlt. – A Góliátot azért terveztük nagyra, mert egy prototípus, miniszter úr, az első az ember nélküli tengeralattjárók leendő új generációjából. A tervek szerint a Varázsló nevű szuperszámítógép irányítja, amely egy kémiai úton létrehozott elektronikus nanokomputer. A Varázslót Covah és dr. Elizabeth Goode tervezte, majd közös vállalkozásban az American Microsystems Corporation és a DARPA Distributed Robotics Program építette meg, teljes egészében a hadügyminisztérium finanszírozásával. A tudomány neve nanotechnológia, amelyet Richard Feynman, Nobel-díjas fizikus
alapozott meg az 1950-es években. Nevét a „nanométer”-ből kapta, amely a méter egy milliárdod részét jelölő mértékegység, valójában egy nanoszámítógép alapvető összetevői mindössze néhány tucat atom hosszúságúak. Az áramkörök kisebb mérete a memóriaképesség hatalmas növekedését eredményezte, a biomolekuláris szilícium interfész pedig drasztikusan növelte a számolási sebességet – Mennyire drasztikusan? – Akár egymilliárdszor is gyorsabb, mint egy szilícium chip. – Egymilliárdszor? – Igen, uram. Képzelje el, hogy a mai szuperkomputerek minden tudását gombostűhegy méretű eszközökbe tömörítjük. A Varázsló erre a technológiára épül. Amiről itt beszélünk, az tulajdonképpen a tudomány csodája, egy szilícium- és szénalapú molekuláris összetevőkből létrehozott mesterséges, komputerizált agy, amely az információkat vékony szilíciumréteggel bevont baktériumok révén dolgozza fel. Rocky bizonytalanul elhallgatott, hátha túl bonyolulttá vált. – Folytassa csak – biztatta az elnök –, még tudjuk követni. Azt mondja, ez a baktérium szilíciummal van bevonva? – Igen, uram. A baktérium volt az eddig hiányzó láncszem a hagyományos szilícium hardware és az új „bioware” között. Simon Covah segítségével dr. Goode sikeresen hozott létre genetikailag módosított klónokat egy ősbaktériumból. Minden egyes új faj a számítógép más-más feladatát végzi el. Ezek a programozható lények, ahogy dr. Goode nevezte őket, egymástól függetlenül fejlődtek, és eddig nem tapasztalt sebességgel végeztek el evolúciós algoritmusokat. Ráadásul tökéletesen érintkeznek a szilícium alkotóelemekkel. A szilícium chipek nullákból és egyesekből álló bináris kódokat értelmeznek. A DNS kódja digitális, és négy szimbólumot használ, ezek az A, T, C és G, amelyek megfelelnek a DNS-t felépítő négy nukleinsavnak. Ismét megállt, miután a tekinteteken látta, hogy túl tudományossá vált. – Parancsnok, dióhéjban összefoglalva, mit tud a Varázsló? – A kérdés az, hogy mit nem tud. A rendszer DNS-száljai lehetővé teszik, hogy a mesterséges agy sokkal több, körülbelül tíz a tizedikenszer nagyobb mennyiségű információt dolgozzon fel és tároljon, mint a valaha létező leghatalmasabb szuperszámítógép. – Hihetetlen… – A Varázsló prototípus, uram. Ez a rendszer képviselte volna a számítógépek új generációjának megszületését, amelyek működésük minden pillanatában reprodukálják önmagukat, fejlődnek és javulnak. – Fejlődnek? – Az elnök aggodalmasan tekintett Rockyra. Milyen módon fejlődnek? – Dr. Goode önjavítóra tervezte a Varázslót, amelynek elemei minden újonnan létrehozott baktériumnemzedékkel saját magukat fejlesztik még pontosabbá és hatékonyabbá. Az előállított baktériumok fakultatív anaerobok, amelyek számos különféle környezetben megélnek, és anyagcseréjük során azokat a tápanyagokat hasznosítják, amelyek folyamatosan termelődnek a Varázsló belső, újrafeldolgozó rendszerében. Még több értetlen tekintet vette körül Rockyt. – Lényegében, uram, a Varázsló egyetlen alapvető cél elérésére lett beprogramozva: arra, hogy tanuljon. – Nem tudom, hogy tetszik-e ez nekem – jegyezte meg az elnök. – Uram. erősen kétlem, hogy dr. Goode közreműködése nélkül Simon Covah be tudta volna fejezni a számítógép kifejlesztését.
Nunziata nem tűnt meggyőzöttnek. – Hol van dr. Goode? Honnan tudjuk, hogy ő ebben nem vett részt? A Medve a külügyminiszterre pillantott. – Dr. Goode-ot nem érdekli a politika, és szemben áll mindenfajta erőszakkal. Biztosíthatom róla, hogy semmi köze nem volt Covah kémkedéséhez. – Ő tervezte a Varázslót, tábornok – vágott vissza az elnök. Neki is itt kellene lenni ezen a megbeszélésen. – Elnök úr, Elizabeth Goode határozottan ellene volt, hogy a Varázslót rákapcsolják a Góliátra, vagy ami azt illeti, bármilyen más fegyveres eszközre. Nunziata felállt, és mint egy ragadozó, körözni kezdett az asztal körül. – Pertic igazgató úr azt mondja, hogy ez a Covah egy héttagú legénységgel rabolta el a tengeralattjárót. Tulajdonképpen hány emberre van szükség a Góliát irányításához? – A hét elegendő – felelte Rocky. – Tulajdonképpen egyre sem – szögezte le Gunnar. – Egyre sem?! – A miniszter megdöbbent – Egy ekkora tengeralattjáró… legénység nélkül? Igaz ez, parancsnok? Rocky éles pillantást vetett Gunnarra. – Nem, uram. A Varázsló nélkül nem. – Tételezzük fel a legrosszabbat, parancsnok. Mi van, ha ez a komputeragy fenn van a Góliát fedélzetén? – Akkor, elméletileg, lehetséges. Igen, a tengeralattjáró önállósulhat. Az összes fedélzeti helyiségben vizuális, akusztikus és hanggal aktiválható szenzorok találhatók, amelyekkel a Varázsló a nap huszonnégy órájában megfigyelheti az állomásokat. A gépházat, a reaktort, az irányítótermet, az életfenntartó rendszereket – mindegyiket úgy tervezték, hogy a központi számítógép irányítsa őket. – Mi a helyzet azokkal a feladatokkal, amelyek fizikai közbeavatkozást igényelnek, mint például a torpedók betöltése? – A Góliát fegyvertárolói és indítórekeszei a legújabb robotkarokkal vannak felszerelve. Az összes vízzáró ajtó és zsilip légdugattyúval működik, amelyeket a Varázsló másodpercek alatt kinyithat vagy bezárhat. – És a Varázsló honnan kapja az utasításait? – A kapitány a toronyban elhelyezkedő fő irányítóállomásról küldi a parancsait, bár nem lennék meglepve, ha Covah mostanra kifejlesztett volna egy hanggal aktiválható rendszert. Ugyanakkor annak az esélye, hogy Covah a fedélzetre telepítette a Varázslót, a legjobb esetben is igen csekély. – Mi a helyzet a fegyverekkel? Mivel van felszerelve ez a jármű? – A mi Góliát-verziónkban két fegyvertároló van, a két szárny elülső rekeszében elhelyezve. Mindkét raktár három torpedót tárol. A gerinc vonalán tizenkét pár függőleges indítósiló található huszonnégy föld-levegő rakétával és két ágyúval, amelyek szarvakként nyúlnak ki a rája feje mögül. – A Jacksonville és a Hampton elleni támadások alapján – szólt közbe Jackson tábornok – tudjuk, hogy jól fel van fegyverezve kínai 533 mm-es torpedókkal, amelyek nem érik el a mi Mk-48-asaink hatótávolságát. – Ez igaz – mondta Rocky –, viszont a Góliát érzékelői átprogramozhatják a fegyvereket, hogy torpedóelhárító torpedóként működjenek, ami azt jelenti, hogy képes egy másik tengeralattjáró kilőtt lövedékeit érzékelni, mielőtt azok becsapódnának. – Szeretnék többet tudni a rakétaindító képességeiről – vágott közbe az elnök.
– Igen, uram. A silókat a legújabb Tomahawk nagy hatótávolságú irányított lövedékek kilövésére terveztük, de a rendszer könnyedén átalakítható más rakéták indításához. – Beszéljen ezekről a távirányítású mini tengeralattjárókról, parancsnok – szólalt meg BenMeir tábornok. Rocky képet cserélt. Fényes jármű jelent meg előttük, amely alakra megegyezett egy pörölycápával, leszámítva a finom, áramvonalas görbületeket és a kis sugárszivattyús hajtóművet rejtő farokuszonyt. – A Góliát mini tengeralattjáróit Gunnar Wolfe tervezte – mondta Rocky. – Miért nem adjuk át neki a szót? Nunziata Gunnarhoz fordult. – Vágjon bele, százados. Gunnar a rajzokra bámult, amit évekkel ezelőtt készített. Egy egész élettel ezelőtt… – A pontosság kedvéért, ezek a járművek eredetileg a haditengerészet számára készültek, hogy titkos… – Csak azt mondja el, hogy működik ez a szerkezet! – csattant fel Nunziata. Gunnar felnézett a levegőben forgó képre. – A Kalapácsfej nevű mini tengeralattjáró egy távirányítású víz alatti támadó jármű, amely ugyanazon az elgondoláson alapszik, mint az emberi irányítás nélküli légi járműveink. Mint azt látják, a jármű alakja egy kalapácsfejű cápára hasonlít… – Miért? – kérdezte az elnök. – A manőverezés és a felismerés végett. A kalapácsfejű cápa formája adja a legjobb hidrodinamikai teljesítményt, miközben külseje elfogadható és ijesztő álcaként is szolgál. A hátuszonyban található érzékelők lehetővé teszik, hogy a Góliát számítógépe feltűnés nélkül pásztázza végig az ellenséges partvonalakat. – Hány ilyen Kalapácsfejűje van Covahnak? – kérdezte Pertic. – A Góliát hangárszintje tizenkét mini tengeralattjárót képes tárolni az anyahajó hasában található dokkállomásokban. Mindegyik mini tengeralattjáró kapcsolatban áll a Varázslóval. – Ezzel ismét azt feltételezi, hogy a számítógépet aktiválták – jegyezte meg Austin Tapscott. – A Varázsló volt Simon dédelgetett álma – mondta Gunnar. – Véleményem szerint e nélkül nem tudta volna becserkészni a hordozóflottát. – Ezt mondod te – vágott közbe Rocky. Gunnar ügyet sem vetett rá. – Mindegyik cápa orrában kisméretű, nagy nyomás alatt álló minitorpedó-vető van. – Amelyek képesek megsemmisíteni egy repülőgép-hordozót? – kérdezte az elnök. – Nem – felelte Gunnar. – Ezek arra szolgálnak, hogy egy másik tengeralattjáró hajócsavarját tegyék működésképtelenné. Szerintem Covah tányéraknákat használt a flotta elsüllyesztéséhez. – A térbeli tervrajzra mutatott. – Látják ezt itt? A Kalapácsfej hasa alatt egy pár háromágú fogószerkezet bújik meg, amely képes víz alatti aknák szállítására, és arra, hogy az aknákat az ellenséges hajók gerincére rögzítse. Ayers Rockyhoz fordult. – Egyetért ezzel, parancsnok? Ez pusztította el a flottánkat? – Logikusnak tűnik, uram. Két hajó közötti víz alatti rádiókapcsolat létrehozása majdhogynem lehetetlen, ezért a Góliát a hangvisszaveréshez hasonló akusztikai módszerrel kommunikál a mini tengeralattjárókkal. Ez a víz alatti jeladás nagyon hasonlít a kardszárnyú delfinek által kiadott hangokhoz. És hallottam is ezt a kattogó hangot, közvetlenül a CV-hadcsoportot ért támadás előtt, de… akkor már késő volt. – Eleget hallottam – szólalt meg Edwards elnök. – Ben-Meir tábornok, ön szerint hogyan állítsuk meg ezt a járművet?
– Uram… – Ben-Meir megköszörülte a torkát. – Jelenleg megtalálni sem tudjuk, nemhogy megállítani. Az elnök keskeny arca rákvörös lett. – Azt javasolja, hogy ezt mondjam az amerikai népnek, tábornok?! Hogy megtalálni sem tudjuk azt az átkozott vackot, nemhogy megállítani? Jackson tábornok felemelte a mutatóujját, hogy jelezzen az elnöknek. – Lehetne egy javaslatom, uram? Mi lenne, ha nem mondanánk semmit, legalábbis egyelőre nem? – Tengerészek ezrei vesztek oda, tábornok! Hogyan igazolhatjuk a hallgatást? – Covahnak nem esett nehezére, hogy rátaláljon a CV-hadcsoportra. Véleményem szerint mások is dolgozhatnak neki a fegyveres erőkön belül. Először őket kell kifüstölnünk, mielőtt bármilyen tervbe belevágunk. Ebben a hadműveletben csak a legminimálisabb információáramlást engedhetjük meg. – Egyetértek – helyeselt Ayers. – A haditengerészetnek tucatnyi kereső- és mentőjárműve indult a harci zónába, köztük a Parche is, amely a víz alatti kamerákkal megvizsgálhatja a roncsot. Kénytelenek vagyunk hallgatni az incidensről, legalábbis, amíg elegendő információt szereztünk valamilyen terv kidolgozásához. – És hogyan védjük meg a kereső- és mentőhajóinkat? – kérdezte Nunziata. – A P-3 Orion tengeralattjáró-elhárítóink parancsot kaptak, hogy szonárbójákkal fésüljék át a terepet, és a célzónán belül védjék meg a hajókat. Értesítenünk kell a tengeralattjárók parancsnokait, de egyetértek Jackson tábornokkal. Ne engedjünk semmilyen hírt kiszivárogni, amíg legalább a kárt fel nem mértük. A Medve egyenesen lánya szemébe nézett. – Addig is, Jackson parancsnok nekilát és összegyűjti a régi tervezőcsapatát. – A régi tervezőcsapatomat? – Így van. Már odaszóltam a NUWC-ba, hogy intézkedjenek a keyporti részleg újbóli megnyitásáról. A maga emberei teremtették meg ezt a szörnyeteget, parancsnok. Maguk is fogják kitalálni, hogyan állítsák meg. „Nekünk, embereknek megadatott a választás szabadsága, és nem háríthatjuk át magunkról a felelősséget Istenre vagy a Természetre. Azt nekünk magunknak kell viselnünk.” Arnold J. Toynbee „Felkészültem a halálra. Kérem, hogy halálom után boncoljanak fel, és derítsék ki, szenvedtem-e bármilyen mentális betegségben.” Charles Whitman tömeggyilkos, aki 46 embert lőtt le a texasi egyetem templomának harangtornyából „Normális, átlagos lánynak tekintem magam.” Penny Bjorkland 18 éves gyilkos, aki csak azért ölt meg egy kertészt, hogy lássa, meg tudja-e tenni Ötödik fejezet Öntudat: Második szint „Többet is tehetek a túlélésnél; versenyezhetek és kielégíthetem igényeimet.” Deepak Chopra
Atlanti-óceán, a Gibraltári-szorostól 206 tengeri mérfölddel nyugatra A titánötvözet- és acéltestű szörnyeteg lassan körözött, és mint egy éhes ragadozó, lebegett az eltorzult fémmonstrum fölött, amely egykor a Ronald Reagan volt. Az óriási lopakodó tengeralattjáró formája szinte megegyezett a Dasyatis americana. a déli mérges rája alakjával. Az állat fejét formázó irányítóterem két teljes emelettel emelkedett a lapos, háromszög alakú orr hegye fölé. majd elkeskenyedve belesimult a gerincoszlopba, amelynek titántüskéi huszonnégy függőleges rakétasilót rejtettek magukban. A kívülről fekete törzset több ezer akusztikus – hangelnyelő – lemez borította. A gerinc lapos burkolatából öt hatalmas, oldalra fordított lámpaernyőhöz hasonlító dudor emelkedett ki: a Góliát sugárszivattyús hajtóművei. Ezek a halkan működő motorok nem kavarták fel a vizet, csak terelték, így az áramvonalas jármű olyan sebesség elérésére és manőverezésre lett képes, amelyre tengeralattjáró addig soha. Az állat orrában, két sorban foglaltak helyet az érzékelőrendszerek, köztük az optikai, a termikus és az akusztikai szenzoregységek. A faroknyúlványba rejtett szenzor kifinomultsága lehetővé tette, hogy egy öt mérföldnél távolabb táplálkozó rákraj keltette zajokat is érzékelje. A Góliát központi idegrendszeréhez tartozó érzékelők kapcsolatban álltak a Varázslóval, amelynek alkotórészei a középső fedélzet teljes elülső részlegét kitöltő, dupla falú, különálló termében foglaltak helyet. A termet egy méter vastag acélajtó zárta el a hajó többi helyiségétől. A jelenlegi mélységben az ébenfekete hajótest egyedül kivehető részei a két megerősített, kristályos üvegből készült vörös ablakok voltak, amelyek szemekként ültek a rája kiemelkedő fején. A három méter széles, két méter magas, könnycsepp formájú ablakokat titánötvözet héjakkal lehetett egy pillanat alatt befedni, hogy megvédjék a hét centiméter vastag, nyomásálló üveglapokat. Simon Bela Covah az egyik skarlátszínű szem előtt állt a Góliát irányítótermében, és a mélységbe bámult, lélekben azonban a fájdalmas múltban járt. Apád tengerész volt, Onyegában született, nem messze a szeverodvinszki haditengerészeti bázistól. Anyád éhbérért dolgozott: napi nyolc órán át egyenruhák gombjait varrta fel, és közben vigyázott a nővéredre és négy bátyádra. Te voltál a Covah-klán legifjabb tagja, a legkisebb az alomban, és egy isten háta mögötti orosz faluban laktál, amit gyakran még a térképről is lefelejtettek. A pajta méretű iskolában nem akadtak korodbeli fiúk, de anyád akkor i s beíratott, mert kétéves korodban megtanultad elolvasni az újságot. Már a lángvörös hajad nélkül i s csodabogár voltál, egyetlen barátaid a számok. A legtöbb tanárod azt jósolta, nagy matematikus leszel… ha túléled a gyerekkort. A különbség Covah intelligenciája és külseje között megdöbbentő volt. A vastag rozsdavörös bajusz és kecskeszakáll sima, rózsaszín húsba váltott a szája fölött. Az átültetett bőr a háromszög alakú fémlemezig futott fel, amelyet a sebészek Covah szétroncsolódott jobb oldali arccsontja helyére illesztettek. Deformálódott jobb kezének három megmaradt ujja szórakozottan tapogatta helyreállított arca oldalát. Jobb füle teljesen hiányzott, csak egy heges kráter jelezte a helyét a csupasz koponyán. Covah nem volt kopasz, de haját hiúságának utolsó nyomaként rendszeresen leborotválta, hogy ne tünedezhessenek fel fahéjszínű hajcsomók váratlan helyeken. A nemrégen megemelt kemoterápiás dózis szinte fölöslegessé tette a borotválkozást Covahnak. A mérgező pirulák hatására az orosz menekült pusztán árnyéka volt egykori önmagának.
Thomas Chau közeledett feléje. A kínai mérnök megköszörülte a torkát, hogy Covah észrevegye. – Simon, a számítógép tengeralattjáró-elhárító helikopterek közeledtét jelzi. A torony előtt, pontosan középen emelkedett az irányítóközpont, melynek félkörben elhelyezett komputereit eredetileg a Góliát agya és az emberi legénység összekapcsolására tervezték. Bár a tengeralattjáró mostanra képessé vált a szóbeli parancsok befogadására is, Covah szerette a központ nyújtotta kényelmet. Anélkül, hogy bármit is szólt volna, felment az öt lépcsőfokon, és elfoglalta helyét a félhold alakú vezérlőpult előtt. A szemközti falon, közvetlenül a boltíves mennyezet alatt óriási képernyő függött, amely összeköttetésben állt a Góliát szenzoraival és elektrooptikai egységeivel. A képernyő mindkét oldalán narancs nagyságú „szemgolyók” – érzékelő gömbök – helyezkedtek el, amelyek működés közben vörösen világítottak. Az érzékelő gömbökbe belső optikai letapogatót, valamint mikrofont és hangszórót építettek, így – mivel az összes helyiségben volt ilyen „szemgolyó” – a Góliát számítógépagya vizuálisan és akusztikusan is ellenőrzése alatt tarthatta a tengeralattjáró szinte minden négyzetméterét. – Varázsló, jelentést kérek! – Covah erős orosz akcentussal, sebhelyes torkától érdessé vált hangon beszélt – utóbbi szintén egy életre szóló emlék volt szerb kínzóitól. A termet betöltő komputerizált hang azonban ennek éles ellentéte volt: határozottan női, lágy és simogató. A hanghordozás Covah elhunyt feleségének, Annának a beszédét utánozta. NÉGY tengeralattjáró-elhárító HELIKOPTER KÖZELEDIK ÉSZAKNYUGATRÓL. BEMÉRÉS IDEJE JELEN IRÁNYNÁL ÉS SEBESSÉGNÉL HÁROM PERC HÚSZ MÁSODPERC. EGYÉB PARANCS HIÁNYÁBAN A KITÉRŐ MANŐVEREK KÉT PERC NEGYVENÖT MÁSODPERC MÚLVA KEZDŐDNEK. A képernyő jobb felső sarkában digitális óra jelent meg és kezdte el a visszaszámlálást a helikopterek érkezéséig. Covah lepillantott a mérnökére. – Mr. Chau, mit sikerült… – Elakadt a szava. Az övéhez nyúlt, lekapcsolta a vizesüveget és nyelt néhány korty vizet, amitől visszatért a hangja. – Mit sikerült megmenteni a hordozó flottáról? – Talán inkább őt kellene megkérdeznie. Covah megérezte a hangjában búvó szarkazmust – Valami gondja van, Mr. Chau? – A legénység és én elavultnak érezzük magunkat. A tengeralattjárója tervezte meg és kezdeményezte az egész támadást az amerikai flotta ellen, és minket meg sem kérdezett. Az előtt lecsapott, hogy egyáltalán tudtuk volna, hogy lőtávolságba kerültünk. – A Góliát nem pusztán egy tengeralattjáró. Ez egy jármű, aminek agya van. Egy acéltestbe zárt gondolkozó gépezet. A Varázslónak nincs szüksége a jóváhagyásunkra ahhoz, hogy működjön. – Pontosan ez zavar minket. Úgy tűnik, ez a komputer agy egyre függetlenebb, amióta elhagytuk a Pohaj-öblöt. – A Varázslót arra tervezték, hogy fejlődjön, Mr. Chau. Azért tűnik hatékonyabbnak, mert valóban egyre hatékonyabb. Bárcsak mi is mind ilyenek volnánk. Most pedig feleljen a kérdésemre. – Az Emory S. Land tengeralattjáró segédhajóról huszonhárom Mk-48-as torpedót, hat Harpoon rakétát, öt Tomahawk Block III TLAM és két Tomahawk Block IV rakétát szereztünk. A Kalapácsfejek az összes fegyvert átszállították a hangárkamrába. – Mi a helyzet a nukleáris robbanófejekkel? – A hajó csak egyetlen Trident II (D5)-öt tudott kimenteni a Ronald Reagan roncsai közül. – Csak egyet? Mr. Strejcek azt mondta, legalább tíz nukleáris rakéta lesz a fedélzeten.
– A védőburkolatok nagy része megrepedt, amikor a hajó elsüllyedt. De még így is könnyedén szerezhettünk volna három másikat, ha a maga masinája nem töltött volna annyi időt azzal, hogy amerikai torpedókat ment ki a támogatóhajóról. Covah mosolyát féloldalas grimasszá torzította acél arccsontja. – Mr. Chau, a Varázsló a hosszú távú céljaink alapján fontossági sorrendet állított fel a mentőakcióban. A számítógép a saját felfegyverezése mellett döntött, mert tudja, hogy valószínűleg hamarább kerülünk tűzharcba, minthogy elérnénk a kitűzött céljainkat. Mr. Araujo befejezte már a CVhadcsoport műholdas információinak letöltését? – Azt mondja, igen, de ön is tudja, hogy nem bízom benne. Keveset ad a keresztes háborúnkhoz. – Nem értek egyet. Nagyon hamar szükségünk lesz azokra az ismeretekre, amiket Mr. Araujo tud a hazájáról. Van még valami? – A Varázsló azonosította Strejcek holttestét a halottak között. Lelőtték. Covah fájdalmasan sóhajtott. – Nemes ügyért halt meg. – Az orosz behunyta a szemét, hogy gondolkozzon. Sápadt arca nyugodt, szoborszerű volt, csak a szeme mozgott sebesen odavissza a lecsukott szemhéj alatt. Chau kényelmetlenül figyelte a bizarr külsejű férfit. A női hangtól összerezzent. FIGYELEM! MEGVAN A KÖVETKEZŐ UTÓPIA-EGY CÉLPONT. ÚTVONAL KÉSZEN. FEHÉRTENGER, ÉSZAKNYUGAT-OROSZORSZÁG. Simon Covah egyenesen, mozdulatlanul ült a székében, alig észrevehetően vette a levegőt, miközben hajója megindult északra az Atlanti-óceánon keresztül, szétszórva mindent, ami az útjába került. Tengeralatti Hadviselés Hadmérnöki Központja (NUWC) Keyport, Washington állam Gunnar Wolfe a helikopter ablakához fordult, és kinézett az alattuk elterülő tájra. A Bainridge-sziget kompjának látványára adrenalin áramlott a vérébe – és elöntötték egy másik élet emlékei. Egy egész élet telt el azóta, hogy Gunnar utoljára a keyporti részlegben járt. Itt volt a haditengerészet nukleáris tengeralattjáróinak, önálló víz alatti rendszereinek és víz alatti fegyverzetprogramjának kutatási, fejlesztési, tesztelési és kiértékelési, valamint technikai támogatásának központja. A Góliát fegyvereinek és a Kalapácsfej mini tengeralattjárók fő tervezőjeként Gunnar egy ötvenfős csapatot irányított, köztük civil és katonai mérnököket, technikusokat, tudósokat, és tíznél is több védelmi vállalkozót. Kétéves munkája során az osztálya megnyerte a tekintélyes Harold G. Bowen-érmet a legértékesebb haditengerészeti találmányért, és kétszer egymás után megszerezte a hadügyminisztérium „Kiváló Tervezés” díját Gunnar megdörzsölte a szemét. Amikor utoljára Keyportban volt, az FBI bilincsbe verve vezette el a beosztottjai előtt. Felnézett Rockyra, aki a pilóta mellett ült. A pokolnak nincs olyan dühe, mint egy megbántott asszonynak. Azon volt, hogy megmagyarázza neki, miért akarta megsemmisíteni a Góliát terveit, de tudta, hogy úgysem hallgatna rá. Rocky pont olyan, mint én voltam: kötelességtudó, túlzottan is hazaszerető katona. A zászló annyira elvakította, hogy nem látja a fától az erdőt.… A távolban megpillantotta a haditengerészet bázisát. Pár perccel később leszállt a helikopter. Két katonai rendőr várt rájuk, kinyitották az ajtót, és intettek Gunnarnak, hogy szálljon ki. Gunnar kimászott, és két új barátja kíséretében elindult Rocky után az épület felé. Andrew Smith százados a főbejárat melletti biztonsági állomáson várta őket. A bázisparancsnok sapkája alól kilógtak fekete hajtincsei. Előrelépett.
– Wolfe, neked minimum akkora tökeid lehetnek, mint a grépfrút, ha vissza mertél jönni a bázisra. – Smith Rockyhoz fordult, amikor ő is az ajtóhoz ért. – Igazam van, parancsnok? Tényleg grépfrút tökei vannak az exvőlegényének? – Úgy hallom, a magáé viszont akkorák, mint a mazsola. – Rocky elsietett Smith előtt, és megnyomta a lift gombját. Gunnar az egykori bázisparancsnokára vigyorgott. – Hat év eltelt, és még mindig nem döntöttél meg senkit, hm, Smitty? Lefogadom, hogy mostanra jól felgyűlt benned az anyag… – Rohadt áruló! – Smith a rendőrökhöz fordult. – Ha csak a legkisebb jelét is látjátok, hogy valami gyanúsat készül csinálni, lőjétek térden. Gunnar, Rocky és a két rendőr beszálltak a liftbe, és felmentek a harmadik emeletre, ahol további biztonsági személyzet fogadta őket. A rendőrök hagyták őket továbbmenni, de Gunnar érezte a feléje áradó megvetést. Rocky ismerős, dupla acél biztonsági ajtóhoz vezette. – A csapat bent van. Próbálj nem ellopni semmit a következő megbeszélésig. Gunnarnak megfeszült az állkapcsa, miközben a távozó Rocky után nézett. Annyira gyönyörű. Annyira dühös. Úgy akarja Covaht, mint ahogy Ahab kapitány akarta Moby Dicket. Nagy levegőt vett, és belépett a laboratóriumba. Többen is felnéztek a Góliát tervező csapatából a számítógép-terminálokról. Legtöbbjük arckifejezésében keveredett a kíváncsiság és az undor. Justin Fisch lépett oda hozzá, szokásos színes pólóját viselve köpenye alatt. Zárt öklét nyújtotta Gunnarnak. – Hé, katona! – Hé, Fisch! – Gunnar öklével viszonozta a komputer-szakértő régi köszöntését. – Hallottam Simonról. Gondolom, most ketté akarod tépni, mi? – Covahnak mindig céljai voltak – suttogta Karen Jensen, a mini tengeralattjáró érzékelőrendszerének tervezője. A harmincöt éves, kilyukasztott nyelvű és szemöldökű haditengerészeti mérnök röviden megölelte Gunnart. – Ami engem illet, sosem bíztam benne – mondta, majd a csuklójánál fogva a régi irodájába vezette. – Nézz csak körül, főnök. Fischsel rendbe raktuk, pont olyan lett, mint amikor elmentél. Gunnar kinyitotta az ajtót. Orrát szőnyegtisztító szaga csapta meg. A sarokban álló nagy fémasztalt letakarították, az irattartók, amelyeket az FBI évekkel ezelőtt átkutatott, most mind a helyükön voltak. A tömör bronzból készült asztali lámpa – kék ernyőjén a Pennsylvaniai Egyetem emblémájával – ismét a helyére került, az asztal bal oldalára. A számítógépet újabb modellre cserélték, a képernyővédőn az „Isten hozott” felirat villogott. Torkában dobogó szívvel lépett be az ajtón. A dolgozó résszel szemben ott volt a régi bézsszínű dívány, ami fölé visszaakasztották a bekeretezett fényképeket. Gunnar huszonöt évesen, meztelen felsőtesttel pózol a parton kommandós barátaival. Aztán a különleges alakulat kiképzésének befejezésekor készült fotó, amint épp Jackson ezredes gratulációját fogadja. Válogatott képek az egyetemről, Fort Benningből, a bázisnál töltött napjairól … Feltűnt neki, hogy a képeket körültekintően átrendezték; hiányoztak a fotók azokról, akik már nem voltak ott, így a Rockyt és őt ábrázoló képek. A róla és Simonról készült feketefehér fénykép, amelyen az Ovális Irodában George W. Bush elnök két oldalán állnak, szintén eltűnt. Gunnar mélyet sóhajtott. Felhúzta a redőnyt és kinézett. Ez már nem az ő irodája. Ez már nem az ő élete…
– Jól van, emberek! – mordult fel a Medve a laborba lépve. Megbeszélés két óra múlva. Addig pedig munkára fel! – Jackson bement Gunnar irodájába. – Fisch, Jensen, ez magukra is vonatkozik. És, Jensen, vegye ki azt a vackot a szemöldökéből! – Igen, uram. A tábornok becsapta az ajtót. – Beszélgessünk. Gunnar tovább bámult kifelé az ablakon. – Sok minden történt köztünk, fiam. Azt hiszem, legfőbb ideje tiszta vizet önteni a pohárba. – Jackson meglazította a nyakkendőjét. – Nos, tudom, a dolgok kissé zűrösen alakultak… Zűrösen? Jézusom… – Miért nem válaszoltál a leveleimre? – Talán, mert túlságosan elfoglalt voltam ahhoz, hogy elolvassam őket. – Úgy érted, mérges voltál. Mérges voltál a hazádra. A hadseregre. Rám és Rockyra. Érthető, ha olyan bűntett miatt küldenek börtönbe, amit el sem követtél. A kérdés most az: mihez kezdesz ezzel? Gunnar a nyelvébe harapott. – Az istenért, Gunnar, szerinted én hogy éreztem magam? Olyan voltál nekem, mint a saját fiam. Amikor a bíró kimondta az ítéletet, a szívem szakadt meg érted. És Rocky gyakorlatilag összeroppant. Gunnar nem válaszolt. – Covah volt a legjobb barátod, mégis átvert. Elárulta az országunkat, most pedig ártatlan férfiak és nők ezreit ölte meg. Te voltál a legjobb kommandós, a legjobb katona, akit valaha kiképeztem. Megint szükségem van rád a játékban. Szükségem van rád, hogy félreállítsuk ezt a fickót. Gunnar érezte, ahogy a nyakában lüktetnek az erek. Lassan szembefordult a Medvével, azzal az emberrel, akit mindenki másnál, élőnél vagy holtnál, jobban tisztelt. – Minden tiszteletem a tiéd, tábornok, de bekaphatod! Jackson szeme elkerekedett. – Hogy micsoda? – Azt mondtam, bekaphatod, tábornok, vagy nem hallottad jól? Egy veszélyes pillanatra mintha szikra lobbant volna a Medve szemében. Lassan elfordult, levette a sapkáját és mélyet sóhajtott. Ujjaival végigsimított göndör barna haján, majd csendesen, de még mindig idegesen megkérdezte: – Mi a fene történt veled? Gunnar nem szólt semmit. – Ez nem a börtönbüntetés miatt van, igaz? Ez már forrt benned egy ideje. Gunnar csak bámult kifelé az ablakon. – Így van, ugye, százados? – dörögte a Medve. Gunnar kifújta a levegőt, miközben az ezerszer begyakorolt beszédhez kereste a szavakat. – Megcsömörlöttem. A képmutatástól. A politikától. Megcsömörlöttem az emberiségtől. Annyi vér tapad a kezemhez, hogy már… Egyszerűen elég volt. – Hogy érted azt, hogy megcsömörlöttél a képmutatástól? – Elegem van a modern hadviselés képmutatásából. Amit katonának lenni jelent, meg az összes politikai szarság, ami elfedi az igazságot. Felnőtt életem legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy olyan küldetéseken kockáztattam a bőröm, amik az égvilágon semmin nem változtattak. Gyalogokat ütöttem ki, pedig az igazi gyilkosok után kellett volna mennem. Szavait egyre jobban átjárta a szenvedély, ahogy fel-alá járkált. – Akarod tudni, mi dühít fel igazán? Az a fehér házi politika, hogy a legkegyetlenebb és legfanatikusabb katonákat finanszírozzuk, amíg azok a pillanatnyi ellenség ellen harcolnak. Hányszor estünk pofára emiatt a kis képmutatás miatt? Az Egyesült Államok támogatta az iráni sahot. Amikor aztán
Irán az ellenségünk lett, már Szaddam Huszein mellett álltunk, sőt azt az őrültet még biológiai fegyverekkel is elláttuk. Félrenéztünk, amikor elgázosította a saját embereit és elnyomta a lakosságot, mindaddig, amíg megszállva tartotta Iránt. Szegény Izrael jól teszi, hogy felrobbantja Szaddam atomreaktorát, mi mégis elítéljük, pedig valószínűleg több millió amerikai élete menekült ezzel meg! – Gunnar… – A szovjetek megszállják Afganisztánt, ezért gyorsan felfegyverezzük Oszama Bin Ladent. A fenébe is, még Manuel Noriega is a ClA-től kapta a fizetését. Annak, hogy George W. Bush utánament, semmi köze nem volt a kábítószerhez. Noriega nem volt hajlandó a mi háborúellenes terroristánkkal szövetkezni Nicaragua ellen. – Nem történelemórára jöttem. Te amerikai katona voltál. Arra lettél kiképezve, hogy elvégezd az ország piszkos munkáját. – Akkor az országomnak hagynia kellene, hogy elvégezzem! – Gunnar elkeseredetten csóválta a fejét. – Magyarázd el nekem, hogyan lehet elfogadni azt, hogy lemészárolunk többszakasznyi családos embert, miközben az arab orgyilkosok szabadlábon maradnak? Magyarázd el nekem, miért hátrált meg Bush elnök, amikor Szaddam fütyült a jogokra? És Milosevics… Azt a rohadt gyilkost is abban a pillanatban likvidálnunk kellett volna, amikor utasítást adott az első koszovói falu felgyújtására. Átkozott szadisták mind… – Kiégtél. Látnom kellett volna, hogy ez lesz. Az én hibám volt… – Kiégtem, elfásultam, kiborultam, szarrá mentem, mondhatjuk akárhogyan. Tudod, eredetileg miért léptem be a seregbe? Azért, hogy befejezzem a tanulmányaimat. Az apám úgy döntött, nem költ rám többet, amikor megmondtam neki, hogy többet szeretnék, mint napi tizenkét órán át a farmján dolgozni. – Gunnar hátat fordított a tábornoknak. Ismét kinézett az ablakon, de a látványt könnyek homályosították el. – És tudod, mit tanultam meg? Megtanultam ölni. Kösz az oktatást, Uncle Sam! Jackson az egykori kommandósra nézett. – Hosszú évek frusztrációja tört ki belőled, de én ismerlek, Gunnar. Érzem, hogy van még valami, amit nem mondasz el. Gunnar megtörölte a szemét. – Nem akarok beszélni róla. Jackson gondolkozott, hogy erőltesse-e. – Rendben. Akkor beszélj a Góliátról. Miért akartad megsemmisíteni a tengeralattjáró terveit? – Nem csak akartam, meg is tettem. Megsemmisítettem a terveket, de el nem adtam őket, és a számítógépekhez sem nyúltam. Ilyet nem tennék. És anyám lelkére esküszöm, hogy arról sem tudtam, Simon el fogja lopni őket. – Rendben. De ettől még mindig nem világos, hogy miért tetted. Gunnar ismét járkálni kezdett – Vak voltam. Volt egy találkozó… Hívattak a Pentagonba. Nem sokkal azután, hogy Rockyval eljegyeztük egymást A hadügy utasítást adott, hogy tervezzem újra a Kalapácsfejet távirányítású járművé. – És? – A változtatás mögött meghúzódó okoktól készültem ki. – Gunnar szembefordult egykori mentorával. – Úgy tűnt, valamelyik vezérezredes kitalálta, hogy az én lopakodó tengeralattjáróim lesznek a tisztafúziós bombák ideális szállítóeszközei. A Medve fintorogva dörgölni kezdte a homlokát. – Hallanod kellett volna őket, ahogy ott ültek az asztal körül, és a gyilkolómező továbbfejlesztett dimenzióiról tárgyaltak… Mintha csak valami költségkimutatást elemeznének. Tisztafúzió a jövő útja. Ismered a fegyvert?
– Valamelyest. A keverékhez nincs szükség plutóniumra. – Pontosan. Az eredmény nagyobb robbanás, de radioaktív szennyezés nélkül. A tökéletes eszköz, ha ki akarod iktatni az ellenfelet, de egy későbbi időpontban újra be akarod építeni a terepet. Egy olyan kisméretű tisztafúziós fegyver, ami a Góliát egyik mini tengeralattjárójába is befér, képes volna egy Kuvait nagyságú ország letárolására. Jackson a fejét vakarta. – Nézd, Fiam, megértem az aggodalmadat, de ne felejtsd el, hogy nem mi vagyunk a rosszfiúk. A nukleáris szellem már akkor kiszabadult a palackból, amikor az apám a második világháborúban harcolt. Ma már nem pusztítás a játék neve, hanem az egyensúly fenntartása. A franciák már egy évtizede dolgoznak a tisztafúzión. Amennyire tudjuk, az oroszok… – Argghh! – Gunnar visszakézből ledöntötte a lámpát az asztalról és nekicsapta a falnak. – Ébredj fel. Medve, elvesztettük a józan eszünket! A katonák és a civilek már nem emberi lények, hanem halálozási ráták. Ez a bomba egész egyszerűen maga a földi pokol, te pedig igazolod egy potenciális népirtás szükségességét! A Medve kerülte Gunnar tekintetét. A fiúnak annyi. A katonai szellem kiveszett belőle. Teljesen kiborult. – Na és Covah? – kérdezte Jackson. – A Ronald Reagan legénysége megérdemelte a halált? Gunnar megállt. – Nem. Simon túl messzire ment. – Megállíthatod. Megakadályozhatod, hogy újabb ártatlan embereket öljön meg. – Nem tudom… Talán. – Gunnar a régi íróasztalának dőlt. – Covah csak egy része az egyenletnek. a nagyobb probléma a Varázsló. – Csak egy számítógép. Valahogy csak ki lehet kapcsolni. – Nem érted, ugye? Ez a mesterséges intelligencia, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A Varázsló egy önmagát lemásoló rendszer, egy prototípus, amit eredetileg arra terveztek, hogy a NASA használja a mélyűrbe küldött ember nélküli járműveken. Egy szondán felküldöd a Marsra, vagy át Európába, a gép pedig végig irányít mindent, és a megszerzett információkkal egyre növekszik. De egy atom-tengeralattjárón?! – Mire akarsz kilyukadni? – Az isten szerelmére, nyisd már ki a szemed! A Varázsló a tökéletes gondolkodó gép, arra programozva, hogy tanuljon. Elizabeth Goode hatalmas áttörést ért el, a hadügy lecsapott a dologra, és milliárdokat pumpált bele, mielőtt bármelyikünk felfoghatta volna, hogy mivel is állunk szemben egyáltalán. – Eltúlzod. Még azt sem tudjuk, hogy a fedélzeten van-e. Gunnar vérvörös szemekkel nézett egykori felettesére. – A fedélzeten van. És ahogy folyamatosan másolja önmagát és növekszik, egyre kevésbé értjük, hogyan működik, és ezáltal még nehezebb lesz kikapcsolni. – Elhallgatott, és egy távoli emlék jutott eszébe. – Emlékszem, 2001-ben végeztünk egy kísérletet a NASA-nak, amelyben egy hagyományos PCnél ezerszer nagyobb teljesítményű számítógépet használtunk. Ez volt az egyik előzetes rendszer, amit dr. Goode a Varázsló konfigurálásához alkalmazott. A komputert megkérték, hogy ismerjen fel alapvető hangokat. A feladatot túlságosan is jól teljesítette. A logikai áramkörei közül öt önállóan fejlődni kezdett. Dr. Goode azt mondta nekem, a kutatóknak fogalmuk sem volt, hogyan és miért történhetett ez, de valahányszor megpróbálták kikerülni ezeket a sejteket, az egész rendszer kikapcsolta magát… Mintha visszautasította volna, hogy feladja a függetlenségét. – És mit jelent mindez?
– Szorozd meg ezt az egyszerű kísérletet egymillióval. A Varázsló egy fejlődésre tervezett gondolkodó gépezet, és most már hetek óta működik. Ki tudja, mit tanult meg máris ilyen kevés idő alatt? Ki tudja, hogy Simon egyáltalán képes lesz-e megtartani az irányítást fölötte? A tábornok megállt Gunnar előtt. – Te bármelyikünknél jobban ismered Covaht. Mihez fog majd kezdeni? Gunnar a hosszú utazástól kimerülten rázta meg a fejét. Nem tudom. Simon az egész családját elvesztette a szerb felkelésben. Szerintem bosszút akar állni. A helyében bemennék a Góliáttal a Földközi-tengerre, és megtámadnám Belgrádot. – De ezt, ugye, nem hagyjuk? – A Medve a védencére bámult. – Gunnar? Nem érkezett válasz. – Beszéltem az elnökkel. Beleegyezett, hogy teljes elnöki kegyelmet kapj, visszahelyezzenek és visszamenőleg kifizessenek, amennyiben segítesz megállítani Covaht. Gunnar gúnyosan elmosolyodott. – Az Egyesült Államok kormánya tíz év börtönre ítélt, és most azt akarja, hogy játsszam el megint a katonát. Röhögnöm kell. – Senki nem mondta, hogy el kell játszanod a katonát. Egy őrült kezében van a történelem legfélelmetesebb fegyvere. Te tervezted a fegyverzetrendszereket. Mi csak a segítségedet kérjük, hogy valahogy megállíthassuk. – Nem igaz. Valójában azt akarjátok, hogy megint szolgáljak és támadást vezessek. – Gunnar remegve megfordult. – Már elnézést, de azt üzenem Edwardsnak, hogy a visszahelyezést feldughatja magának. „A vidámság a Szovjetunió legkiemelkedőbb jellemvonása” J. V. Sztálin „Országaink folytatják az együttműködést a kölcsönös előnyök alapján.” Leonyid Ivasov tábornok, külügyi megbízott annak kapcsán, hogy Putyin orosz elnök folytatta a hagyományos fegyverek eladását Iránnak „El fogjuk temetni.” Ny. Sz. Hruscsov, a SzKP KB főtitkára, az Egyesült Államokkal fennálló viszonyról Hatodik fejezet Oroszország északnyugati része A Barents-tenger különös alakzatban elterülő víztömeg Oroszország északnyugati partjánál: megkerüli a Kola-félszigetet, majd több száz mérföld mélyen benyúlik a szárazföld belsejébe, ahol végül találkozik a Fehér-tengerrel. Partja mentén négy kikötőváros, hét tengerészeti támaszpont és hat összeszerelő bázis helyezkedik el, amelyek mind az orosz Északi Flotta atommeghajtású hajóit szolgálják ki. Az Északi Flotta létesítményei – a szovjet haditengerészet egykori büszkeségei – mára a leszerelt járművek radioaktív sírhelyévé váltak. Több mint huszonöt stratégiai atomtengeralattjáró rozsdásodik üzemen kívül az úszódokkokban, szétszerelésre várva. Az elhasznált üzemanyagegységekből származó szilárd és folyékony radioaktív hulladékokat rendezetlenül tárolják, aminek következtében a szakképzetlen és gyakran ittas munkásokat
nagy mennyiségű sugárzás éri. A környezetbe mérgező anyagok szivárognak el. Több ezer hordó nukleáris hulladékot és több tonna tönkrement reaktoralkotórészt tüntettek el illegálisan a közeli Jeges-tengerben. Az anyagi támogatás és a tárolóhely hiányában – valamint a vétkes gondatlanság eredményeképp – a tengerpartból környezeti és gazdasági katasztrófaövezet vált. A régió legnagyobb és legfontosabb tengeralattjáró-bázisa Zapadnaja Licában található, itt állomásoznak Oroszország legújabb Borey-osztályú harci tengeralattjárói, valamint a hatalmas, leszerelt Typhoonok. 1981 és 1989 között hét ilyen atommeghajtású, ballisztikus rakétákkal felfegyverzett óriást szereltek le a 402-es hajógyárban, az utolsót azonban anyagi fedezet hiányában, valamint a politikai változások és a felmerülő technikai problémák miatt soha nem tudták befejezni. A Góliát megjelenéséig az SSBN Typhoon volt a valaha megépített legnagyobb tengeralattjáró. A zömök jármű 192 méter hosszú, 25 méter széles, a merülése 13 méter. Felépítményben öt titánburkolatú belső rekesz található. Két atomreaktora a két ötvenezer lóerős gőzturbinát, valamint a négy 3200 kW-os turbó generátort működteti. A tengeralattjáró két hétszárnyú hajócsavarja, 1300 láb maximális mélységig, huszonöt csomós víz alatti sebesség elérését teszi lehetővé. A Typhoon roppant méretei addig nem látott kényelmet biztosítottak az ötven tisztnek és a százhúsz fős legénységnek. A tengerészeket szobákban szállásolták el, és tornaterem, uszoda, szauna, szolárium, kiállítóterem állt a rendelkezésükre, valamint egy kisállat-részleg madarakkal és halakkal. A 24 500 tonnás Typhoon megépítésével azonban nem a sebesség és nem is a kényelem volt Szergej Kovaljov főtervező célja. 1974-ben Brezsnyev bejelentette, hogy válaszul az amerikai Trident tengeralattjárók növekvő fenyegetésére, a Szovjetunió megépíti a világ legnagyobb és legerősebb tengeralattjáró flottáját, amelynek minden egyes hajója képes lesz halálos csapást mérni az ellenséges nemzetre. Így születtek meg a Typhoonok: hat atomszörnyeteg húsz darab RSM-52 Sturgeon háromfokozatú, szilárd hajtóanyagú, interkontinentális ballisztikus irányított lövedékkel felfegyverezve. Mindegyik rakéta tíz, egymástól függetlenül célozható, száz kilótonnás nukleáris robbanófejet tartalmaz – vagyis összesen kétszáz nukleáris lövedéket, ami elég ahhoz, hogy percek alatt az összes amerikai nagyvárost megsemmisítsék. A sietve szolgálatba állított Typhoonokon számos technikai probléma merült fel, amelyek jelentősen lecsökkentették a küldetések számát. A kommunizmus bukása és Oroszország gazdasági hanyatlása következtében a legtöbb tengeralattjárót kivonták a forgalomból. 2003-ban egy kisebb, nehezebben felderíthető, negyedik generációs nukleáris ballisztikus lövedékű tengeralattjáró típust, a Boreyt helyezték üzembe, amely hivatalosan is felváltotta a Typhoont. A hat elkészített Typhoonból négy a Kola-félsziget nyugati végénél, Nyerpicsja kikötőjében lehorgonyozva várja a szétszerelést. Egy másik szárazdokkban vesztegel, hasadóanyag tartalmú rúdjai kimerültek, pénz azonban nincs az újratöltésre. Az utolsó, TK-20-as jelű Typhoon lassan haladt a Barents-tenger háborgó felszínén észak felé, a Jeges-tenger irányába tartva. Jurij Romanov kapitány szorosabbra húzta a kapucniját zubbonyán, és a hidegtől könnyező tekintettel körülnézett a Typhoon farkán lévő nyitott hídról. A hajnal még mindig egy jó órányira volt, a születő derengés éppen csak nekilátott elűzni a csillagokat az égről. Romanov köddé vált lehelete lecsapódott göndör, fekete szakállára, miközben az éjszakát kémlelte.
Tudta, valahonnan fentről egy amerikai műhold figyeli hajója nyomdokvonalát, és a kibocsátott hőmérséklet alapján beazonosítja. A negyvenkét éves kapitány ellenállt a kísértésnek, hogy középső ujjával üdvözletét küldje. Jurij Romanov tizenkilenc évesen lépett be a szovjet haditengerészetbe. Ebben követte apja, Igor Romanov nyomát, aki az egyik első Typhoon kapitányaként szolgált, illetve nagyapjáét, Vladimírét, akinek hadihajóját egy német tengeralattjáró süllyesztette el a második világháborúban. Az elmúlt huszonhét év alatt a harmadik generációs tengerész tucatnyi küldetést irányított, és legalább harminc másikban szolgált. Sajátos alkat szükséges ahhoz, hogy valaki tengeralattjárón szolgáljon. A stressz, amelynek az ember a víz alatti, bezártság-érzetet keltő környezetben ki van téve, és a félelem, hogy akár a legkisebb mechanikai hiba hatalmas acélkoporsóvá változtathatja a hajót, mind olyan tényezők, amik különlegesen igénybe veszik a tengerészek pszichéjét. Aki itt szolgál, tudja, hogy tettei közvetlenül befolyásolják életét. Ez a felelősség – hogy a döntésükön élet és halál múlik – köti a legénységet elválaszthatatlanul a hajóhoz, és az embereket egymáshoz. Ez az egyedülálló kihívás az, amiért Romanov kapitány minden évben négy hónapot töltött távol feleségétől és három lányától. Jurij Romanov első bevetése majdnem az utolsó is lett. 1986-ot írtak, az ifjú zászlóst a K-129es Yankee-típusú stratégiai atom-tengeralattjáróra osztották be. Október 4-én a kései órákban a hajó az Egyesült Államok keleti partjától több száz mérfölddel keletre fekvő Bermudák közelébe ért. Jurij az irányítóteremben végzett szolgálatot a tengeralattjáró nukleáris rakétakövető rendszerének adatait frissítette. Éppen bemérte a célba vett városokat, Washingtont, New Yorkot és Bostont, és nekiállt a koordinátáikat számolni, amikor a hajó parancsnoka, Britano kapitány „őrült Ivánra” adott utasítást, azaz egy azonnali 180 fokos, észleléselhárító fordulatra, hogy leleplezzék az esetleg nyomukban járó ellenséges amerikai tengeralattjárókat Britano kapitány nem tudta, hogy hajóját valóbon követte egy Los Angeles-típusú amerikai támadó tengeralattjáró, az Aurora, amelyik észrevette a Bermudákhoz közeledő szovjet hadihajót. Amikor a K-219-es visszafordult, háta nekiütközött a kikapcsolt motorral, hangtalanul közlekedő amerikai hajó acélhasának. A szovjet tengeralattjáró tizenhat nukleáris lövedéket szállított Az Aurorával történt ütközés következtében a K-219-es egyik vízszintes rakétacsöve megrepedt. Szilárd hajtóanyaga összekeveredett a tengervízzel, amitől az indítócsőben túlnyomás keletkezett. A bekövetkező robbanás nyomán tűz ütött ki a tengeralattjárón, és a lángok hamar fékezhetetlenné váltak. A K-219-es kénytelen volt a felszínre emelkedni, ahol láthatóvá vált a rakétaindítók nyílásából előgomolygó füst. A lángok már a folyékony üzemanyagot veszélyeztették, amikor Britano kapitány merész manőverre szánta el magát. Az amerikai tengeralattjáró kapitánya a periszkópon keresztül egyszer csak azt látta, hogy Britano kinyittatja az összes többi nyílást is – amit ha másképp értelmez, könnyedén kitörhetett volna a harmadik világháború. Az orosz kapitány húsz méterre süllyedve elárasztotta a rakétákat tartalmazó rekeszeket, és ezzel kioltotta az egyre fenyegetőbb tüzet. A K-219-es ezután visszatért a víz színére, miközben tucatnyi szovjet hajó indult sietve a segítségére. Az Aurora legénysége végül megtudta – az USA lakosságának azonban fogalma sem volt róla –, hogy a szovjet atom-tengeralattjáró két reaktora kritikus állapotba került a biztonsági rendszerek meghibásodása miatt. Miközben a K-219-es a felszínen úszva a mélyebb északi vizek felé fordult, a sugárszennyezett kamrában egy elszánt szovjet mérnök és egy fiatal zászlós (Jurij legjobb barátja, Szergej Szergejevics) igyekezett leállítani a két túlmelegedett reaktort.
A bátor szovjet tengerészeknek sikerült időben elhárítani a veszélyt, de Jurij barátja közben megfulladt. Még négy perc húsz másodperc, és a túlhevült hajtóanyagrudak miatt elolvadt volna a reaktormag, megfertőzve ezzel az Egyesült Államok északnyugati tengerpartját. Október 6-án, 23:00-kor végre a helyszínre érkezett egy szovjet hajó, hogy kimentse a tengeralattjáró legénységét. A K-219-est elárasztották, majd elsüllyesztették. A hajótörzs a fenéken kettérepedt, és tizennyolcezer lábbal a felszín alatt, rakétadarabokat és radioaktív törmeléket szórt szét a tengerben. Jurij és a K-219-es legénységének többi tagja visszatért a Szovjetunióba, ahol jelentést tettek, majd áthelyezték őket. Egy héttel később, október 11-én Gorbacsov és Reagan Reykjavíkban találkozott, hogy megkezdjék a béketárgyalásokat a nukleáris fegyverzetcsökkentésről. A legtöbb amerikai a mai napig nem tud róla, hogy azon az őszi estén 1986-ban, milyen közel került a halálhoz, az amerikai kormány ugyanis továbbra is tagadja, hogy bármi köze lett volna az orosz tengeralattjáró elsüllyedéséhez. De Jurij Romanov soha nem felejtette el Szergej Szergejevics és Britano kapitány legénységének bátorságát. Évekkel később sokakat keresett fel újra, hogy szolgáljanak az ő irányítása alatt – a rendbe hozott Typhoonra beosztott tisztek fele is közülük került ki. Ivan Kron, a végrehajtási tiszt mászott fel Romanov mellé a hídra. – Idő van, kapitány. – Egy perc. – Jurij tovább bámulta a tengeralattjáró nyomdokvizét. – Jókora hajó, mi, parancsnok? – Az irániak meg sem érdemlik. Ha elvisszük a Perzsa-öbölbe, azzal csak felbosszantjuk az amerikaiakat. A kapitány előredőlt és beleköpött a vízbe. – Mi nem vagyunk politikusok, barátom. A parlamentnek megvan az oka rá, hogy eladja a TK-20-ast. – Da, a pénz. De azzal csak az időnket pocsékoljuk, hogy kiképezzük a legénységüket, meg elszállítjuk nekik a fegyvereket. Még mindig te vagy a legtapasztaltabb parancsnok az Északi Flottában. Inkább az egyik újabb hajót… – Mint drága Gennady barátunk, aki a Barents-tenger fenekén nyugszik? – Ljacsin kapitány és a Kurszk katasztrófájának emléke egy pillanatra elnémította a végrehajtási tisztet. – Türelem, Ivan. Az admirális előbb-utóbb az egyik új Boreyra fog beosztani minket. Addig pedig érezzük megtiszteltetés nek, hogy a flotta utolsó Typhoonját irányíthatjuk. Kron kifújta az orrát. – Akkor már inkább a Tomszk, vagy akár valamelyik régebbi Victor. Ennek a monstrumnak a javítása kétszer annyi ideig tartott, mint kellett volna. Hallottam egy-két dolgot… Részegeskedő munkások… Az előírásokat sem tartották be mindig, hogy azon is spóroljanak. Manapság már csak az újabb járgányokban lehet megbízni. Ezek az arabok meg sivatagi patkányok, azt se tudják, mi fán terem a tengerészet. Romanov a helyetteséhez fordult – Azt tesszük, amit kell. Szólj iráni barátainknak, hogy készüljenek fel a merülésre. Tartunk egy utolsó előadást a jenkiknek. Barents-tenger, 22 tengeri mérfölddel északra A z amerikai Los Angeles-típusú támadó tengeralattjáró, a Scranton (SSN-756) csöndesen felemelkedett a mélyből, majd a periszkóp magasságot elérve, lassítani kezdett – Hatvan láb – jelentette a merülési tiszt. – Nincs jármű a közelben – közölte a fedélzettiszt, majd háromszor végigpásztázta a horizontot és jelezte, hogy „tiszta a levegő”.
Tom Cubit kapitány körbekémlelt a kereső periszkópon, amely infraüzemmódban a sötétségben is szinte mindent láthatóvá tett. – Rádió, itt torony, van valami az alacsony frekvencián? – Torony, itt rádió, éppen befogtunk valamit uram. – Megyek. Fedélzettiszt, átadom a tornyot. – Cubit átfordította a periszkópot a tisztnek, és elindult a farban található kommunikációs terembe, hogy fogadja az üzenetet, amire már három napja várt Thomas Mark Cubit Philadelphia déli részén született és nőtt fel, a város egyik munkásnegyedében, a Delaware folyótól nem messze. Gyerekként rengeteg időt töltött a rozsdás szürke hadihajókat bámulva, amelyek hármas sorokba rendezve álltak dokkjukban a philadelphiai Tengerészeti Kikötőben. Időnként még a fedélzetükre Is felszökött, hogy körülnézzen. A középiskola kitűnő atlétája kosárlabda-ösztöndíjat nyert a Közép-Floridai Egyetemre – itt találkozott leendő feleségével, akinek apja sikeres ügyvéd volt Orlandóban. Az érettségi után azonban Tom – Andrea nem kis döbbenetére – hátat fordított a jognak, és ehelyett úgy döntött, a tiszti főiskolára jelentkezik, hogy a haditengerészetnél szolgálhasson. Cubit kamaszos lendületével és józan vezetési stílusával rövid idő alatt megbecsülést szerzett tiszttársai és beosztottjai között, a Haditengerészeti Reaktorok igazgatója pedig őt választotta ki a reaktor prototípus képzésre. Onnan Tom a tengeralattjáró-tisztek alapkurzusára került a connecticuti Grotonra, majd két évre a Boise (SSN-764) fedélzetére. A kapitányi rangot a Toledo (SSN-769) fedélzetén töltött legutolsó szolgálata után kapta meg. Amikor alkalma nyílt, hogy parancsnokhelyettes legyen a Scrantonon, Cubit lecsapott a lehetőségre. A híradós tiszt felpillantott, amikor Cubit a terembe ért, majd átadta az üzenetet, ami az igen kis frekvencián keresztül érkezett. MEGERŐSÍTJÜK, HOGY A TK-20-AS 04:00-KOR ELHAGYTA ZAPADNAJA LICÁT. PARANCSNOK: JURIJ ROMANOV. Cubit elmosolyodott, mikor az orosz kapitány nevét olvasta. A Toledo két évvel korábban feszült macska-egér harcot folytatott az Oscar-ll-típusú Tomszk atom-tengeralattjáróval, fedélzetén Romanov parancsnokkal. Cubit átadta az üzenetet végrehajtási tisztjének, Bo Dennis parancsnoknak. A Delaware-i Egyetem egykori futballsztárja elolvasta, majd a felettesével együtt visszatért a toronyba. – Már megint Romanov? Jó lesz nagy helyet hagyni neki. Emlékszel, majd' megőrjített minket azokkal az őrült észleléselhárító manőverekkel. – Hogyne emlékeznék… – Cubit újra a szűkös irányítóteremben volt. – Jól van, uraim, itt az idő egy orosz fogócskára. Merülési tiszt, mélység hatszáz láb, húsz fokos szögben lefelé. A repülőgép vezérlőjéhez hasonlító kormányt kezelő tisztek sietve bekapcsolták biztonsági öveiket. – Igen, uram, merülés hatszáz lábra, húsz fokos szögben lefelé. Cubit megkapaszkodott, ahogy a hajó orra előredőlt és a terem padlója túl meredekké vált a normális járáshoz. – Hatszáz láb, kapitány – jelentette a merülési tiszt. – Kormányos, bal oldali kormánylapátot tizenöt fokra, sebességet kétharmadra emelni. Kelsey Walker kormányos megismételte Cubit utasítását, majd a bal térde melletti kis elektronikus parancstovábbító készüléken kétharmadra növelte a sebességet. A gépházban a tengely fordulatszáma hatvanra emelkedett, és a hajócsavarok tizenkét csomóval kezdték előretolni a tengeralattjárót. – Végrehajtási tiszt, átadom a tornyot. – Igen, uram. a tornyot átvettem.
Cubit a szonárterembe sietett, ahol a négy BSY-1 hanglokátort kezelő beosztott feszülten fülelt, miközben tekintetüket zöld, vízesés-szerű zajmintákra szegezték egy képernyőn. A szonár a tengeralattjáró szeme a víz alatt: az óceán hangjait külső hidrofonok fogják fel és alakítják elektronikus jelekké, amelyek ezután továbbítódnak a megfelelő számítógépekre, és a monitoron képpé válnak. A BSY-1 a hadi tengeralattjáró harcászati rendszerének tulajdonképpeni agya. A központi komputer kapcsolatban áll a hajó összes érzékelőjével és fegyverzetrendszerével. A BSY-1 ezeket az információkat felhasználva adja ki utasításait egy kisebb számítógépekből álló rendszernek, ami által rövidebb idő alatt képes reagálni. Cubit biccentett a szonárfelügyelőnek. – Hogy vagyunk, uraim? Van valami a TB-23-ason? Michael Flynn szonártechnikus a nagy távolságból érkező, igen kis frekvenciájú zajok felfogására alkalmas érzékelőt figyelte. – Tíz-tizenkét halászhajó, kapitány, semmi más. Cubit előrehajolt és megszorította a férfi vállát. – Itt valahol egy Typhoonnak kell lennie. Találja meg, Michael-Jack. – Igenis, uram. – Flynn elmosolyodott. Ezt a becenevet Cubit évekkel ezelőtt adta neki még a Toledo fedélzetén, amikor a parancsnok megtudta, hogy szonártechnikusa szintén a Philadelphia baseballcsapatának drukkere. A sportriporterek hívták Michael-Jacknek az egyik híressé vált játékost, Mike Schmidtet. Flynn megigazította a fejhallgatóját, és eltökélten keresni kezdte a TK-20-ast a kapitányának. A Los Angeles-osztályba tartozó hadi tengeralattjárók leginkább egy százhúsz méter hosszú, tíz méter átmérőjű fekete csőre emlékeztetnek, hátukon egy kiemelkedő, keskeny téglalap alakú rekesszel. Az Egyesült Államok flottájában legnagyobb számban megtalálható tengeralattjáró valójában egy halk ragadozó, egy lopakodó lövedékszállító, tizenkét Tomahawk nagy hatótávolságú irányított lövedékkel a vízszintes rakétaindítókban és egyéb Tomahawkokkal a torpedórekeszekben, valamint szigonyos és Mk48-as torpedókkal a fedélzetén, amelyek közül az utóbbi a világ leggyilkosabb fegyvere. A tengeralattjáró fedélzetén igen szűkös a hely – a keskeny folyosók és az apró termek könnyen klausztrofóbiát okozhatnak. A belső tér hatvan százalékát a gépház és az atomreaktor foglalja el. Bár a hajó képes volna hússzor is megkerülni a Földet anélkül, hogy a felszínre kellene emelkednie, szűk kamráiban csak négy hónapra elegendő élelmet tudnak raktározni a legénység számára. A tengeralattjárókat az amerikai haditengerészet elit alakulatának tartják. Csak a felvételi vizsgán legjobban teljesítő egy százalék vehet részt a kiképzésen, és a kurzust végül sikeresen elvégzőket önkéntesnek tekintik. Ahhoz, hogy valaki egy ilyen járművön szolgálhasson, kötélidegekre és kitűnő alkalmazkodóképességre van szükség, hogy el tudja viselni a börtönhöz hasonló környezetet. Miután a fedélzeti nyílás bezárul, és a hajó elindul, hónapok is eltelhetnek, míg a tengerészek újra megláthatják a napot. A folyamatos motorzaj mellett az acélcsőbe zárt 140 fős legénységnek akkora térben kell élnie és dolgoznia, mint egy háromszobás lakás. Egy hadi tengeralattjárón nincsenek nappalok és éjszakák. A huszonnégy órás napokból tizennyolc órás időegységek válnak, amelyekben hatórás váltással követi egymást a munka, az alvás és a gyakorlás. Michael Flynn szolgálati ideje már majdnem lejárt, amikor bemérte az objektumot. – Torony, itt szonár. Kapitány, hangkontaktus megvan három-nulla-öt irányban. Távolság huszonnyolc mérföld. – Szonár, itt torony, a Typhoon az?
– Egy pillanat, uram. – Flynn a képernyőre meredt, és közben feszülten hallgatta a fejhallgatójából jövő hangokat. – Torony, itt szonár. Hétszárnyú ikercsavarokat azonosítottam. A lokátor adatbázis szerint a hangok egy TK-20-as, Typhoon-típusú tengeralattjáróról származnak. A hajócsavar fordulatszáma alapján sebessége egyenletes hat csomó. – Szép munka volt, Michael-Jack. Legyen a célpont neve Sierra-1. – Cubit letette a mikrofont. – Kormányos, kérek egy elfogó útvonalat. Fedélzettiszt, lassítsunk négy csomóra és emelkedjünk periszkóp magasságba. – Igen, uram, lassítás négy csomóra, emelkedés periszkóp szintre. Hatvan láb egyenletes magasság. – Rendben. Őrségvezető, emelje fel az egyes BRA-34-est. Robert Wilkens altiszt felemelte a tengeralattjáró többcélú adó-vevő antennáit, miközben Mitch Friedenthal hadnagy a 18-as típusú, GPS-szel és radarérzékelővel felszerelt periszkóppal gyorsan végigpásztázta a horizontot. Ezalatt az elektronikus kisegítő teremben ülő technikusok a periszkóp radarjeleit használva, az eget kémlelték. – Nincs a közelben jármű. – Rádió, itt a kapitány, vegye fel a kapcsolatot az Atlanti Tengeralattjáró Erők parancsnokával, és üzenje meg neki, hogy megtaláltuk a Typhoont. – Igen, uram – felelte a rádiókezelő, majd kis szünet után ismét megszólalt. – Kapitány, igen kis frekvenciájú jeladást fogunk. Cubit és a végrehajtási tisztje egymásra néztek. – Rendben van. Dennis parancsnok, maga velem jön. Mr. Friedenthal, átadom a tornyot – Igenis, uram, a tornyot átvettem. A huszonhárom éves Drew Laird híradós tiszt széles vállú, tagbaszakadt fiatalember volt; babaarcát vörösesszőke haj keretezte. Kék szemével zaklatottan pillantott felettesére, miközben átnyújtotta neki az összehajtogatott üzenetet. – Lazítson, Laird, lélegezzen nagyokat. Teljesen elszürkült az arca. – Igenis, uram. Elnézést, uram. Cubit kibontotta a kódolt üzenetet tartalmazó papírt és elolvasta. – Te jó isten… – Hosszan meredt a papírdarabra, majd letörölte az izzadságot a homlokáról. – Hajót egy-öt-nulla lábra, irány három-nulla-öt, előre egyharmaddal. Adjon pár percet, aztán jöjjön a szobámba. Tíz perccel később Tom Cubit egyedül ült a kabinjában és negyedszerre olvasta végig a tengerészeti hírszerzéstől kapott üzenetet. Kopogtak az ajtón, majd belépett Dennis parancsnok. Uram? – Üljön le. – A kapitány a végrehajtási tiszt kezébe nyomta a lapot. – Jesszusom… Ez az izé az egész CV-hadcsoportot eltüntette? – Bo Dennis keze remegni kezdett. – Úgy érzem magam, mintha gyomorszájon vágtak volna. – Én is. – Cubit egy üveg vizet nyújtott Dennisnek. – Itt ültem és gondolkoztam. Legalább tízhúsz olyan emberrel szolgáltam együtt, akik a Jacksonville fedélzetén voltak. És talán száz olyan tiszttel is együtt jártam a tiszti főiskolára, akik ott haltak meg valamelyik hajón. – Tom, tud valamit erről a támadó tengeralattjáróról? Erről a Góliátról? – Csak azt, ami az üzenetben áll. Sosem hallottam még biokémiai számítógépekről. – Én igen. A feleségem a Hewlett-Packardnál dolgozik. Még az 1990-es évek végén kezdtek próbálkozni a technológiával. Ha ez úgy működik, ahogy azt kitalálták, akkor átkozottul nehéz lesz a nyomára bukkannunk. – Arra nem kaptunk utasítást, hogy megtaláljuk. A mi feladatunk, hogy a Typhoont kövessük, minden óvintézkedés betartásával. Értesítse a lokátorosokat, hogy figyeljenek minden
életjelre, ami tízezer méternél jobban megközelíti a hajót. Flynn lépjen be a BSY-1 adatbázisába, és hallgassa meg a Seawolf sugárszivattyús hajtóművének a hangját. Ha ilyenünk nincs, akkor próbálkozzon az angol Trafalgar-típussal, először azokon használtak ilyen rendszert. És tizenöt perc múlva hívja össze a részlegvezetőket a tiszti étkezőben. – Igenis, uram. A tengeralattjáró parancsnokának több módja is van az ínformációk közlésére a hajó fedélzetén. Egyes kapitányok a hangszórókon keresztül közlik a híreket, mások azonban sötétben hagyják a legénységet, és a szóbeszédre bízzák az információáramlást. Tom Cubit tudta, hogy a repülőgép-hordozó hadcsoport katasztrófájának híre megbonthatja a fegyelmet, márpedig neki arra volt szüksége, hogy legénysége teljes készenlétben legyen, ha valahogy túl akarja élni a találkozást a Góliáttal. – Itt a kapitány. Mostanra mindannyian tudják, hogy a Ronald Reagant és hadcsoportját megtámadták és elsüllyesztették. Mind jó barátokat vesztettünk el, mindannyiunkat fájdalmasan érint az indokolatlan támadás. De míg a nemzetünknek van ideje arra, hogy gyászoljon és megpróbálja feldolgozni a támadás okozta sokkot, nekünk most is készenlétben kell állnunk. A fedélzeten mindenki felelősséggel tartozik a legénység minden egyes tagjáért és a hajóért. Most élet és halál múlik azon. hogy mennyire képesek összpontosítani a feladatukra. – Feladatunk nem az, hogy csatlakozzunk a Góliát vadászatához, hanem hogy megtaláljuk és kövessük a Typhoon TK-20-ast, ami tudomásunk szerint a Perzsa-öbölbe tart. Mint azt tudják, az Egyesült Államok és Oroszország között jelenleg kissé feszült a viszony, és az, hogy a Typhoont eladják az irániaknak, kétségkívül csak olaj a tűzre. Ha a Góliát még mindig valahol a közelünkben bujkál, előfordulhat, hogy utunkba kerül és konfrontációra kényszerít. Uraim, a tisztjeikkel együtt maximálisan bízom benne, hogy mind képesek lesznek összpontosítani és a feladatukat profiként elvégezni. Lehet, hogy a flottát elsüllyesztő jármű gyorsabb, mint az Old Ironsides, és nehezebb felderíteni, de ne felejtsék el, nekünk van tapasztaltabb legénységünk. Gyakorlat teszi a mestert, uraim, nem a fegyver. Cubit félbeszakította a beszédet. – Szonár, itt torony, milyen közel vagyunk a Typhoonhoz? – Torony, itt szonár, négy mérföldre. A célpont irányt változtatott kettő-egy-nullára, jelenleg délnyugatra tart, sebességét tíz csomóra növelte. – Fedélzettiszt, merülés ötszáz lábra. Vigyen minket három mérföldnél közelebbre a Typhoon terelőlapjaihoz, majd vegye fel a sebességét és irányát. – Igenis, kapitány, merülés ötszáz lábra, a kettő-egy-nulla útvonalon. Három mérföldnél közelebb kerülök a célponthoz, felveszem a sebességét és irányát. Norvég-tenger, a Medve-szigettől 406 tengeri mérfölddel délnyugatra A majdnem két futballpálya hosszúságú Typhoon sötét, megerősített acéltörzse halkan úszott a Norvég-tenger fagyos vizében délre, Izland felé. Romanov kapitány becsatolta magát a vezetőszékbe. Bár a hajó passzív szonárja nem jelzett, tapasztalatból tudta, hogy egy amerikai, valószínűleg Los Angeles-típusú tengeralattjáró lebeg valahol a közelben. – Kormányos, fordulat jobbra, és hátramenet! – Igen, kapitány, fordulat jobbra, és hátramenet. A hajócsavarok beleharaptak a tengerbe, és a Typhoon orra élesen jobbra kanyarodott.
A Scranton fedélzetén -Torony, itt szonár, a célpont közeledik, útvonalat váltott három-három-nullára, sebességét öt csomóra csökkentette. – Kormányos, minden motort leállítani. – Igen, uram, minden motort leállítani. Hosszú percek teltek el, míg az ötszáz láb mélységben lebegő Scranton várta, hogy az üldözőbe vett orosz hajó visszatérjen eredeti útvonalára. – Torony, itt szonár. Uram, környezeti zajokat észlelek északkeleti irányból. Távolság huszonkétezer méter, és hat csomós sebességgel közeledik. Utánunk jön. Cubit pulzusa szaporábbá vált. – Kormányos, minden motort leállítani. Szonár, milyen osztályúak a zajok? A szonárfelügyelő az adó-vevőn keresztül válaszolt. – Uram, az első azonosítás szerint állati eredetűek. Azt hiszem, púposbálnák. Cubit behunyta a szemét. A Jacksonville-t és a Hamptont ért támadásokat is cetektől eredő zajok előzték meg. Ilyenkor télen az Atlanti-óceán északi része hemzseg a délre vonuló bálnáktól. – Szonár, itt a kapitány. Azt szeretném tudni, hogy növekszik-e a bálnák sebessége a hajó felé. – Igen, uram. Nyugi, Cubit, ne légy paranoiás. Nagy az óceán, ezernyi bálna úszkál benne. Ne csinálj semmit, ami megijesztheti a Typhoont… vagy a legénységedet. – Torony, itt szonár, a Typhoon visszatért az útvonalára, kettő-egy-nullára. és sebességét tizenöt csomóra növelte. Még ne, adj neki egy kis előnyt… – Nyugalom, uraim. – Tizennyolc csomó… – Jól van. Kormányos, egyharmaddal előre… – Igen, uram. Egyharmaddal előre. – Torony, itt szonár. Ismét környezeti zajokat észlelek, nagyon halkan. – Várjon, kormányos. Motort leállítani. – Igen, uram. Motort leállítani. – Szonár, itt a kapitány, mit hall? – Nem tudom, uram. Már eltűnt. Cubit megkerülte a fedélzettisztet és a hajó orrába sietett, ahol csatlakozott a zölden foszforeszkáló vezérlőpult fölé hajló szonárfelügyelőhöz. – Mondja már, Michael-Jack! Mit hallott? – Nem tudom, kapitány, olyan suhanó hang volt. Mintha homok szállt volna fel a fenékről. – Homok? – Igen, uram. Rengeteg homok. Mintha valami hatalmas dolog emelkedett volna fel a tengerfenékről. „A pokol tele van jó szándékkal és jókívánságokkal.” George Herbert „A pokol a másik ember.” Jean-Paul Sartre Hetedik fejezet
Kingston Inn Kingston, Washington állam A hotelszoba dohos volt, az egyhangú olajzöld szőnyegből penészszag áradt. Gunnar kezétlábát szétterpesztve hevert az extra méretű ágyon és a tévéképernyőre meredt, míg a focisták el nem homályosodtak kifáradt szeme előtt. A kopogástól felélénkült. Széthúzta a sárgásbarna, molyirtó szagú függönyt, kilesett, majd sietve kinyitotta az ajtót. A nő belépett. – Csukd be az ajtót. Nincs sok időnk. Gunnar az időeltolódástól még mindig kába fejjel engedelmeskedett. – Jézusom, mit keresel itt? Azt hittem… – Ne gondolkozz, csak ülj le és figyelj. – A nő benézett a fürdőszobába, hogy meggyőződjön, magukban vannak. Gunnar kisimította az összegyűrődött ágyneműt, majd leült a matrac szélére és a nőre szegezte tekintetét. Az szembefordult vele, háttal a fésülködőasztalnak dőlt, és bosszúsan összefonta karját inas teste előtt. Dr. Elizabeth Goode sápadt arcbőre elárulta, hogy tulajdonosa a munkanapok tizennyolc éber óráját egy ablaktalan laboratóriumban tölti. Vállig érő haja még mindig barna volt, bár a halántékánál már megjelentek az első ősz hajszálak. Keskeny arcán – ami egy csinos könyvtárosé is lehetett volna – most sem volt smink. Az átható pillantású szemek alatt sötét karikák húzódtak. – Szarul nézel ki, katona. Mintha a poklot is megjártad volna. – Meg is jártam. – Nem, a purgatóriumban voltál. A pokol akkor fog elszabadulni, ha nem állítod meg Simont. – Mégis, miért tenném? – Mert ez mind a te hibád. – Az enyém? – Így van. Ha követted volna az utasításaimat és letöltöd a vírust, amikor mondtam, akkor most Rockyval és a 2,5 gyerekeddel tévézhetnél, ahelyett, hogy egy vén laboráns locsogását hallgatnád egy lepukkant motelszobában. – Hát, azt hiszem, ezt elszúrtam. Legközelebb csináld magad. – Nem lesz legközelebb, lesz viszont újabb Góliát. – Miről beszélsz? Dr. Goode fenyegetően nézett rá. – Ne legyél már ennyire naiv. Tényleg azt hitted, hogy a hadügy visszalép a projekttől egy mindössze kétmilliárd dolláros veszteség miatt? A Góliát testvérhajóját, a Kolosszust már a büntetésed második évétől építik. – Jézusom… – Gunnar szédülni kezdett. – Teljes titokban szerelték össze, még a kongresszus sem tud róla. Chaney, az alelnök éveken át titokban irányított át összegeket az Energiaügyi Minisztériumtól. Az egész bázis úgy működik, mintha egy katonai fegyház volna. És szinte semmi átfedés nincs a GÓLlÁT-projektben részt vevő személyekben. – Szinte? – Nem, én kereken visszautasítottam. Nekem semmi szerepem nem volt abban a döntésben, hogy a Varázslót feltegyék a Góliát fedélzetére, és nem is akartam, hogy ez újból
megtörténhessen. A Kolosszust Virginia-típusú számítógépekkel szerelik fel. A hajó nem lesz önálló, de így is a második legveszélyesebb jármű lesz a tengeren. – És mit akarsz, mit tegyek? – Fogadd el Jackson ajánlatát. Csatlakozz ismét a csapathoz. – Felejtsd el. Azt sem értem, Jacksonnak miért van rám szüksége. – Nem Jackson akart téged, hanem David Paniagua. – David? – Dr. Goode egykori asszisztensének említése távoli emlékeket kavart fel Gunnarban. – David vezeti a KOLOSSZUS-projektet. – De nem azt mondtad, hogy… – Amikor én nemet mondtam, Davidet nevezték ki. Van egy terve, amivel te és egy beszivárgó csapat feljuthatna a Góliát fedélzetére. Vissza tudnátok foglalni a hajót, mielőtt Simon még több kárt okozna. – És ha nem akarom? – Akkor a bekövetkező holokauszt a te lelkeden fog száradni. Dr. Goode megindult az ajtó felé, aztán visszafordult. – Gunnar, sajnálom mindazt, ami történt, de ezt az ügyet végig kell vinned. Légy óvatos. – Igen… Kösz. A nő még egyszer biztatóan ránézett és kiment. Gunnar az ablakból figyelte, ahogy átment az úton és beszállt egy várakozó autóba. Elizabeth Goode hátradőlt a szürke bőrülésen, miközben a Lincoln kikanyarodott a forgalomba. – Nos? – Meg fogja csinálni. – Goode félrenézett és nyelt egyet. Jackson tábornok elégedetten bólintott – Köszönöm, dr. Goode. Ön és a fiai most már szabadon elhagyhatják az országot. Norvég-tenger A Scranton fedélzetén Tom Cubit előrehajolt és a BSY-1 alacsony frekvenciájú passzív és aktív kereső-támadó szonárjára meredt – Hol van, Flynnie? – Ha nem tévedek, uram, éppen a Typhoon mögött. – Maga szerint a Typhoon tudja, hogy a nyomában van? – Kétlem, kapitány. Halk, mint a suttogás. – A képernyőn függőlegesen aláhulló zöld pontokra mutatott. – Pár másodpercenként mintha valami szellemet érzékelnék, semmi szilárdat. Azok az átkozott hajtóművek olyan finomak, mint a selyem. – Mekkora ez az izé? – Ezt nehéz megállapítani aktív üzemmód nélkül. Ha nem tévedek, igen nagy, a szélessége akkora; mint a Typhoon hossza, csak nagyon lapos, mintha szárnyai volnának. Sima, és az összes fontos helyen ívelt. Mintha egy lopakodó bombázót próbálnánk megtalálni. A szonár képtelen fogást találni rajta. – Tudja, hogy itt vagyunk? – Nem, uram. Nem hiszem. – Ez maradjon is így. Végrehajtási tiszt, rendeljen mindenkit a helyére, a hajót ultra csendes haladásra felkészíteni. Szonár, milyen messze van előttünk a Typhoon? – A távolság húszezer méter. Továbbra is kettő-egy-nulla irányban halad, és egyenletes tizenöt csomóval távolodik tőlünk. A második célpont
körülbelül háromezer méterrel mögötte követi, azonos irányban és sebességgel. Flynnie-nek igaza van, a Typhoon valószínűleg nem tud a másik jármű jelenlétéről. – Nevezzük a második célpontot Sierra-2-nek. Végrehajtási tiszt, tüzelési tervet kérek. – Igen, uram, már készítjük. – Torony, itt a kapitány, előre egyharmaddal, és maradjunk kettő-egy-nulla irányban. Michael-Jack, nyomon tudja követni a Sierra-2-t? – Most, hogy már tudom, mit kell hallanom, igen, de csak nagyon kis távolságon belül. Nem igazán hallom, inkább csak az üres térre figyelek, amit a vízben hagy. – Csinálja, ahogy tudja, csak el ne veszítse. – Igen, uram. Cubit visszasietett az irányítóterembe. – végrehajtási tiszt, hol van a tüzelési terv? – Sajnálom, uram, nem találtunk egy szilárd fixpontot. A célpont folyamatosan manővereket végez, és a szonár csak egy gyenge nyomot észlel. A Sierra-2 egyszerűen túl lapos. – Akkor váltsunk szöget. Szonár, itt torony, becsülje meg a Sierra-2 mélységét. – A becsült érték… ötszáz láb, kapitány. – Merülés nyolcszáz lábra, tíz fokos szögben lefelé. Lássuk, be tudunk-e kukucskálni a szoknyája alá! – Igenis, kapitány, merülés nyolcszáz lábra, tíz fokos szögben lefelé. A kormányos előretolta a kormányt. – Hatszáz láb, hétszáz… – Kapitány, a BSY-1-nek sikerült befognia a Sierra-2-t. – Fegyverek, itt a kapitány. Egyes és kettes csövet elárasztani. Ha megvan, célzunk. Dennis parancsnok Cubit füléhez hajolt. – Ha véletlenül eltaláljuk a Typhoont, kitör a harmadik világháború. – Torony, itt szonár, két újabb hangot észlelek, mindkettő a Sierra-2-ről jön. – Torpedók? – Nem, uram, nagyobbak, és a Sierra-2-től előre tartanak, a Typhoon irányába. Környezeti zajokat hallok, uram, mintha kardszárnyú delfinek volnának. Ha el akarnák süllyeszteni, már megtették volna. Mi a fenét csinálnak? – Szonár, itt torony, nevezze az új célpontokat Sierra-3-nak és Sierra-4-nek. Fegyverek, egyes és kettes torpedócsövek külső fedelét kinyitni. A Góliát fedélzetén Az irányítóterem nagy, felfüggesztett monitorján megjelent a környék háromdimenziós térképe. Simon Covah a képre meredt, és egy távoli emlék jutott az eszébe. Nyolcéves voltál, amikor apád egy hathónapos küldetés után hazatért és bejelentette, hogy beíratott egy moszkvai bentlakásos iskolába. Megrémültél, de bátran néztél a szemébe, mert anyádnak könnyebb, ha eggyel kevesebb éhes szájat kell etetnie. Az iskolában nevetség tárgya lettél – koszos kis vörös hajú, akinek esélye sem volt a sportpályán. Ezért magadba fordultál, elmélyültél a tanulásban, és az iskola történetében te lettél a legfiatalabb érettségiző. De nem érezted át szüleid büszkeségét – az egyetlen motivációd az volt, hogy megmenekülj az iskolától és a fizikatanárodtól, akinek szexuális perverzitása egész életedre megbélyegezte a lelkedet. A Varázsló női hangja megszólalt a hangszórókban. KÉSZÜLTSÉG – EGYES SZINT. HANGKONTAKTUS, IRÁNY NULLA-HAT-NULLA, TÁVOLSÁG 5742 MÉTER, MÉLYSÉG 782 LÁB. OSZTÁLYZÁS: EGYESÜLT ÁLLAMOK, LOS ANGELES-TÍPUSÚ TÁMADÓ TENGERALATTJÁRÓ. KÜLSŐ TORPEDÓNYÍLÁSOK KINYITVA. TORPEDÓKILÖVÉS
VALÓSZÍNŰSÉGE: 62 SZÁZALÉK. VÉDEKEZŐ PROTOKOL AKTIVÁLVA. ELHÁRÍTÓLÉPÉSEK: TORPEDÓELHÁRÍTÓ TORPEDÓK BETÖLTVE AZ EGYES ÉS KETTES INDÍTÓKBA. TÁMADÓ TÜZELÉSI TERV KÉSZEN. MK48-AS TORPEDÓK BETÖLTVE A HÁRMAS-HATOS INDÍTÓKBA. Simon Covah végigsimított durva, rozsdavörös kecskeszakállán, és a sötét üvegen visszatükröződő bizarr képmásra nézett. Ahogy apám mondaná, „eljött az idő a vadászat izgalmára”. Varázsló, állítsd le az orosz Typhoon motorjait. És ha az amerikai tengeralattjáró lőtávolságba ér, pusztítsd el. ÉRTETTEM. A Scranton fedélzetén Torony, itt szonár, a Sierra-2 húsz csomóra növelte a sebességét, és nyolcszáz méteren belül megközelítette a Typhoont – Torony, itt fegyver. Elvesztettük a célpontot uram. – A fenébe! – Cubit ujjai megszorították a műanyag szék karfáját. A végrehajtási tiszthez fordult – Javaslat? – Ha most lő, ötven-ötven az esélye, hogy véletlenül eltalálja a Typhoont, és elindít egy háborút. Ha nem lő, a Typhoont esetleg elsüllyesztik. Persze, ha a Góliát hallotta, ahogy kinyitottuk a nyílásokat, mi is könnyű célponttá váltunk. Én azt mondom, vagy szarjunk, vagy szálljunk le a biliről. Cubit körbepillantott az irányítóteremben. Bal oldalán a hajó irányító személyzete ült a vezetőülésekbe csatolva, közelben a merülési tiszttel. A terem ellenkező oldalán a BSY-1-et és a fegyvereket kezelő öt mérnök foglalt helyet. Érezte, hogy a tisztek tekintete rászegeződik; kívülről mindegyik nyugodtnak látszott, de gyomruk a félelemtől összeszorult, miközben a következő parancsra vártak. – Tudja, mit? Mi lenne, ha nem szarnánk, csak egyszerűen lehúznánk a retyót? Fegyverek, új tüzelési tervet kérek. Cubit kézbe vette a mikrofont. – Szonár, itt a kapitány. Kérek két hangjelzést a Sierra-2 irányába. A végrehajtási tiszt szeme elkerekedett – Figyelmeztetni akarja Romanovot? – És közben a gatyánkat is lehúzni. Két tompa kongás futott végig a vízen, mintha egy tengeri gong szólalt volna meg. A Typhoon TK-20-as fedélzetén Ez egy Los Angeles-típusú támadó tengeralattjáró, kapitány. Távolság kilencezer méter, és közeledik. Romanov felvonta vastag szemöldökét. – Kapitány, valami más is van közvetlen mögöttünk! Egy másik jármű, hatalmas nagy… A kapitány szíve hevesen lüktetni kezdett az adrenalintól. – Azonosítást… – Ismeretlen eredetű, uram. Nyolcezer méter, és közeledik. – Hangriasztást! Elkerülő manővereket! Teljes fordulat balra, aztán előre maximális sebességgel! A Scranton fedélzetén Torony, itt szonár, a Typhoon irányt váltott és megnövelte a sebességét – Torony, itt fegyver, megvan a tüzelési terv a Sierra-2-re. – Egyeztessék a szonár adataival, és lőjék ki az egyest – Igen, uram, egyest kilőni. Az ezerhétszáz kilogrammos, kábelirányítású Mk-48-as torpedó kirobbant a tengeralattjáró orrából, és szonárkeresőjével célba vette a Góliátot. – Kapitány, a lövedékünk bemérte a Sierra-2-t.
Ez a Jacksonville-ért és a Hamptonért. – Fegyverek, hármas és négyes csövet elárasztani. – Torony, itt szonár, a Sierra-2 két torpedót indított, kettő-kettő-nulla irányban. Abban a pillanatban aktiválódtak, amint kilőtték őket! – Torpedó elkerülés! Teljes fordulat jobbra, aztán előre három-kettő-nulla irányban! A megrémült kormányos nekiveselkedett a kormánynak, hogy a Scrantont elmozdítsa a két ellenséges torpedó útvonalából, miközben folyamatosan küldte a telegráfon át a gépháznak a jeleket a maximális sebesség elérésére. Négy tompa puffanás hallatszott – a reaktor vízpumpái nagyobb sebességre álltak, hogy a reaktort a lehető legjobban lehűtsék, miközben a turbinák száz százalékon működtek. Robbanás remegtette meg a tengeralattjáró belsejét, amikor a Góliát első torpedója eltalálta a Scranton rakétáját. – Torony, itt szonár, uram. a Sierra-2 egyik torpedója az imént felrobbantotta a hajónk lövedékét. Cubit és a végrehajtási tiszt összenéztek. – Torpedóelhárító torpedó? – Torony, itt szonár, a Sierra-2 második torpedója aktiválódott, iránya kettő-négy-három… Uram, a Sierra-2 torpedója egy Mk-48-as! Távolság kétezer-hétszáz méter, és nagyon gyorsan közeledik… A verejtékező legénység a kapitány felé fordult. Az Mk-48-as a világ legveszélyesebb torpedója, célkereső feje nagy távolságból is megtalálja és elpusztítja az ellenséges tengeralattjárókat – a Scranton pedig bőven lőtávolságon belül volt Az üldözőből üldözött lett. – Kormányos, teljes fordulat jobbra, és egyenesen északra. Merülés… – Kilencszáz láb – szólt közbe a merülési tiszt lüktető pulzussal és feszülő hólyaggal. – Tartsa a tizenöt fokos merülési szöget… – Torony, itt szonár, a torpedó távolsága ezerötszáz méter. Becsapódás nyolcvan másodperc múlva… – Uram, átléptük a kilencszáz lábat. Kilencszázötven, kilencszázhatvan… A kormányos felnézett a merülési tisztre. A tengeralattjáró maximális merülési határa kilencszázötven láb. Cubit a másodpercmutatóra meredt, amely megállíthatatlanul suhant arany zsebórájának számlapján. Még a nagyapjától kapta réges-rég, miután a leukémia és az eredménytelen kemoterápiás kezelés a zsémbes vénember szinte minden erejét elvette. Erre már nem lesz szükségem, Tommy. Tartsd a közeledben, és én ott leszek, amikor szükséged lesz rám… – Fegyverzet, ellencsapásra felkészülni. – Igen, uram, ellencsapásra felkészülni. – A mélységünk meghaladja az ezer lábat. Ezerötven… Cubit megdörzsölte a szemét, agya lázasan dolgozott, ajka mozgott, miközben számolt. Egy közelről érkező torpedótámadás túléléséhez kötélidegekre és jókora adag szerencsére van szükség. Eszébe jutott a Toledo egykori kapitányának egyik kedvenc mondása: Ha tényleges harcra kerül sor, a gyáva összeszarja magát, a bátor azonban csak bepisál. A hangjelzéseket kibocsátó Mk-48-as fedélzeti számítógépe megerősítette, hogy a célpontja a Scranton, majd a lövedék sebessége hatvan csomóra emelkedett, és a pittyegés gyorsabbá vált… – Torony, itt szonár, a torpedó iránya kettő-egy-hét, távolság hétszáz méter. A torpedó bemérte… – Elhárító lövedékeket kilőni! Kormányos, fordulat balra, kettő-hét-nullára. Emelkedés harminc fokos szögben felfelé…
Két akusztikus elhárító lövellt a tengerbe sebesen pörögve, a forgó mozgással a Scranton hajócsavarjainak mozgását imitálva. A tengeralattjáró megrándult, élesen a jobb oldalára dőlt, ahogy a propeller belekapott a vízbe, és a hatvankilencezer tonnás hajót felfelé tolta. A borítólemezek csikorogtak a rájuk nehezedő nyomástól, a legénység tagjai a falnak ütődtek. – Torony, itt szonár, torpedóbecsapódás harminc másodperc múlva… – Őrségvezető, egy másodperces vészkiürítést kérek az összes fő ballaszttartályból! – Egy másodperces kiürítés, igenis, uram! – A harminc fokos szögben csak nehezen talpon maradó tiszt a feje fölé nyúlt, megmarkolta a hajó vészkiürítő rendszerének két szürke karját, és nagy lendülettel felfelé lökte őket. Fülsiketítő zaj járta át a tengeralattjárót, ahogy a 320 bar nyomású sűrített levegő a légtartályokból az öt fő ballaszttartályba áramlott, aminek következtében a tartályokban lévő víz kiszorult, és a hajó tömege jelentősen lecsökkent. A közeledő torpedó célba vette a zajt. Az őrség vezetője szinte rögtön lecsökkentette a légnyomást és lehúzta a karokat. A Scranton úgy száguldott felfelé, mint a medence alján elengedett felfújt strandlabda. A zajkavalkádban irányt tévesztett közeledő torpedó továbbra is egyre mélyebbre merült az elhárító lövedékeket követve, míg végül teljesen nyomát vesztette a manőverező tengeralattjárónak. Az üzemanyagból kifogyva, spirális vonalban süllyedni kezdett, és az Atlanti-óceán mélyén felrobbant. – Torony, itt szonár, torpedó megsemmisítve! Megkönnyebbült sóhajok, éljenzések és hálálkodó imák szálltak fel a pattanásig feszült idegzetű legénységből. Cubit letörölte az izzadságot az arcáról. – Minden motort leállítani. – Minden motort leállítani, igenis, uram. – Merülési tiszt, fő ballaszttartályokat megtölteni. – Igen, uram, fő ballaszttartályokat megtölteni. – Szonár, itt a kapitány! Hol van a Sierra-2? – Torony, itt szonár, elvesztettem a kapcsolatot, uram. – És hol a Typhoon? – Uram, a Sierra-1 irányt váltott kettő-hat-nullára. Távolság harmincezer méter, és húsz csomós sebességgel távolodik tőlünk. Épségben, uram. A Typhoon fedélzetén Egyes és kettes indítót megtölteni – adta ki az utasítást Romanov kapitány. – Irányt egyeztetni. Tüzelésre felkészülni. – Még nem, kapitány – kiáltott vissza Ivan Kron. – A távolság kevesebb mint kétszáz méter. Közvetlen a hátunkban van, és még mindig közeledik. Ez őrület, belénk akar jönni a fickó? – Rázzuk le. Kormányos, teljes fordulat jobbra, irány nulla-nyolc-nulla. – Kapitány, két újabb és sokkal kisebb célpont tűnt fel, és a hajócsavarok felé közelítenek, sajnálom, uram, azt hittem, halak. A Góliát fedélzetén Simon Covah az egyik hatalmas ablak előtt állt, amelynek megerősített üvege vörös fényt vetett arcának fém és hús keverékére. A Góliát lapos, háromszög alakú orrán jelzőfényhez
hasonló, nagy teljesítményű fényszóró gyulladt fel, és bevilágította a menekülő Typhoon farát. Még gyerek voltál, de úgy számoltál, mint Einstein, és úgy ittad magadba a tudományt, mint egy kimelegedett kutya a vizet. Másképp láttad a dolgokat, agyad mások számára érthetetlen módon állt a problémákhoz. Tizennégy éves voltál; ugyanazt a kabátot hordtad alsós korod óta, de felvettek Moszkva legnevesebb egyetemére. Bárány voltál az ezernyi farkas között. Egyedül töltötted napjaidat a szobádban, a tananyagot untad, de nem volt pénzed és társaságod, hogy másképp töltsd az idődet. Elméd olyan volt, mint a szivacs, amit nem lehet megtölteni, ezért Shakespeare-rel, Bachhal és Beethovennél kötötted le, és közben azon tűnődtél, milyen fájdalmat ró ki rád a sors legközelebb. Covah figyelte, ahogy az orosz tengeralattjáró ikercsavarjaihoz nagy sebességgel két keskeny, kalapácsfejű cápa formájú, acélszürke mini tengeralattjáró közelített. Most én vagyok a ragadozó. Most én vagyok a farkas. A Typhoon erősen a jobb oldalára dőlt, hogy megpróbáljon távolságot nyerni. A Góliát szintén megdőlt, miután az orrán lévő érzékelők befogták az orosz járművet, és áramvonalas kialakításának köszönhetően, könnyedén utánozni kezdte áldozatának minden mozdulatát. A két távirányítású vascápa elhelyezkedett a Typhoon forgó propellerei mögött. Acélszájaik kinyíltak, és az üregben apró kilövőcsövek váltak láthatóvá. A sűrített levegő robbanását követően két könnyű súlyú torpedó hagyta el a mini tengeralattjárók száját. A közvetlen közelről kilőtt lövedékek egyenesen a Typhoon propellereinek szívébe csapódtak, és a hétszárnyú ikerhajócsavarokat azonnal forró buborékfelhő és acélzápor borította be. A Typhoon fedélzetén A kettős detonáció meggörbítette az orosz tengeralattjárót és előre lökte. Az iráni újoncok kiáltozását hamar elnyomta a kettétörő tengelyek iszonyatos, túlvilági zaja. Romanov arccal nekivágódott a térképasztalnak, aztán felegyenesedett, kiköpte egy fogát és a szájába gyűlt vért, majd megragadta a mikrofont. – Minden részlegnek, veszteségjelentést kérek! – Kapitány, itt gépház. Mind a két propellernek és tengelynek vége. – Hogy érti azt, hogy – vége? – A robbanások miatt, uram. Mindkét hajtóművet eltalálták. Megrekedtünk. A belső burkolat megrepedt, és a víz gyorsan áramlik befelé… – Kamrákat lezárni! Vigye onnan az embereit! – Igen, uram. – Reaktorterem, jelentést! – Itt reaktorterem. Mindkét reaktor továbbra is üzemben, de károsodtak. Javaslom, állítsuk le őket és álljunk át akkumulátorra. – Tegye azt. Szonár, jelentést! Hol van a ránk lövő jármű? – Keressük, uram. Még mindig nem sikerült fix pontot találnunk. – Azonnal találják meg azt a tengeralattjárót! Hol vannak az amerikaiak? – Bizonytalan, kapitány. Megszöktek, elhallgattak. Romanov intett a végrehajtási tisztnek. – Küldjön üzenetet Moszkvába… Ekkor újabb robbanás rázta meg a Typhoont, ezúttal valahonnan fentről. Romanov dobogó szívvel felnézett.
– Kapitány, itt Csernov zászlós a rakétairányító központból. A tizenhetes indítót elöntötte a víz. Az utolsó robbanás teljesen leszakította a külső és belső kamraajtókat. A Scranton fedélzetén Az amerikai tengeralattjáró csendben lebegett a felszín alatt hatszáz lábbal, miután három tengeri mérföldön belül megközelítette a sérült Typhoont. Cubit kapitány és a végrehajtási tiszt a három lokátoros mögött állt, és feszülten figyelte a képernyőket. – Még egy robbanás – jelentette Michael Flynn a fejhallgatójára kapva tenyerét. – Vízbeáramlás hangjai. Nem biztos, uram, de szerintem az egyik indító nyílásfedele volt az. A szonárfelügyelő letörölte az izzadságot a homlokáról. – Ha azok a robbanófejek felrobbannak, olyan műsor lesz itt, amihez képest Hirosima csak tűzijáték volt. Flynn megfordult. – Kapitány, a Typhoon emelkedni kezdett. Dennis parancsnok Cubitra nézett. – Romanovnak nincs más választása. A hajócsavarok tönkrementek, és a tengeralattjáróba ömlik a víz. Ha most nem megy fel a felszínre, végleg elsüllyed. A kapitány bólintott. – Flynnie, még mindig semmi jele a Sierra-2-nek? – Nem, uram. – Keresse tovább, valahol a Typhoon közelében kell lennie. Torony, itt a kapitány. Előre egyharmaddal, és menjünk egy mérföldnél közelebbre a Sierra-1-hez. Csak szépen, halkan, Mr. Friedenthal. Maradjunk három csomónál. – Igen, uram, három csomó. – Fegyverek, itt a kapitány. A kettes, hármas, négyes indítókban felkészíteni a rakétákat. – Igen, kapitány. – Michael-Jack, még mindig emelkedik a Typhoon? – Igen, uram, a Jelek szerint kétszáz láb a mélysége. Egy-nyolc-nulla… egy-öt-nulla… hé, mi volt ez? – Mi történt? – Uram, a Typhoon az előbb nekiütközött valaminek. – Azonosítsa! Mi volt az? – Pillanat, uram… – Flynn zászlós behunyta a szemét, hogy jobban koncentrálhasson. – A rohadék, ezt nem hiszem el… Ez a Sierra-2. Pontosan a Typhoon tetején fekszik, hogy az ne tudjon a felszínre emelkedni. A Typhoon fedélzetén A Typhoon legénységének olajos arcú tagjai rémülten pillantottak fel, amikor az ütközéstől kelt rezgések elérték csontjaikat – Negyvenöt méterre vagyunk a felszíntől, kapitány. Megálltunk. A fémburkolat a fejük fölött csikorogva súrolt egy mozdulatlan tárgyat. Romanovnak erőlködnie kellett, hogy ne veszítse el önuralmát. – Ez a másik tengeralattjáró. A felszín alól pittyeg felénk. A sápadt, riadt arcok hitetlenkedve meredtek a kapitányra. – Mennyi vizet vettünk fel? – Körülbelül kétezer tonnát, kapitány. Már az összes elárasztott kamrát lezártuk, a ballaszttartályokat kiürítettük. – Kapitány, itt szonár. Uram, búvárokat hallok a vízben. A Góliát fedélzetén
A szűk kamra vízzáró ajtaja becsukódott és piros fényű lámpa gyulladt fel. Simon Covah harmadjára is megigazította a maszkot az arcán, mialatt a jéghideg tengervíz megtöltötte a nyomás alatt álló helyiséget. A vastag, száraz öltözék ellenére hamar fázni kezdett a lassan mellkasig érő kétfokos vízben. Szorosabbra húzta a kapucnit feje és arca körül, miközben csonka füle tompa lüktetéssel jelezte az egyre emelkedő nyomást a Góliát hatalmas zsilipkamrájában. Az életét fenyegető kór már az egész testén támadta, és a kezelés mellékhatásai legyengítették a szervezetét. Covah mégsem volt hajlandó megadni magát a ráknak. Ez az én hajóm, az én küldetésem. Megteszem, amit meg kell tennem, de legalábbis a halálomig próbálkozom… A piros fény utolsót villant, majd zöldre váltott. A külső ajtó kinyílt, Covah kibámult a sötétkék ürességbe, és követte a másik két búvárt a tengerbe. Lassú, nehézkes mozdulatokkal ereszkedett lefelé az egymásnak súrlódó fémek kísérteties zajában. Arcán az acéllap körüli bőr megfeszült a nyomásváltozástól. Az úszómellényből levegőt eresztett ki, hogy elősegítse a süllyedést. Mikor már gyorsabban zuhant, lepillantott. A mozdulatlan Typhoon sötét háta mintha egyenesen feléje rohant volna, holott valójában alig volt képes megtartani egyensúlyát nagyobb, nehezebb elnyomójával szemben. Fölötte, mint egy napot eltakaró titán jégtábla, a Góliát hatalmas alváza lebegett. Az acélrája roppant törzse a Typhoon tetején pihent, annak periszkópját is összenyomva, és nem engedte, hogy az orosz tengeralattjáró felemelkedjen. A Typhoon rakétaindítójának szétlőtt fedele előtt két Kalapácsfej várakozott, és víz alatti fényszóróival az elárasztott silókra világított. Covah nehézkes csapásokkal úszott a lyuk felé, és saját lámpájával megvilágította a belsejét. Három méterrel alatta bizarr szemgolyó nézett vele szembe: a 93000 kilogrammos R-39U nukleáris rakéta fehér orrkúpja. Covah a két cápa formájú mini tengeralattjáró vörösen izzó szemébe nézett, majd felemelt egy mobiltelefon nagyságú, villás távirányító eszközt. Jól van. Varázsló, figyeld, mit csinálok. Figyelj és tanulj. Fejjel előre beúszott a silóba, aztán lenyúlt, és bal karját az orrkúp pereméhez csúsztatta. Miután kinyitotta a zárólapot, a kezében lévő eszköz mágneses hátlapját az irányítópanelhez rögzítette, amivel a távirányító egység rövidesen kapcsolatot létesített. Amint létrejött az összeköttetés, a Góliát rákapcsolódott a Typhoon legyőzött számítógéprendszerére, és a másodperc tört része alatt letöltötte a beleírt parancsokat. Az orosz rakétáról leváltak az üzemanyagtöltő csövek, és a hatalmas lövedék forogva emelkedni kezdett a silóban. Covah lassan kiúszott, mögötte pedig a többi tizenkilenc indítócső fedele is kinyílt. A Scranton fedélzetén Igen, uram, ezt hallottam. A Typhoon fedélzetén az imént több rakétaindító-nyílás kinyílt. – Rádió, itt a kapitány. Van már valami válasz a haditengerészeti hírszerzéstől? – Nincs, uram. – Küldjön újabb üzenetet Tájékoztassa őket hogy a Typhoon kilövési magasságban van, és az indítónyílásai kinyíltak. Parancsnok, képes a Góliát legénysége elindítani azokat a rakétákat? – Ha a nyílások közelébe jutnak, felülírhatják az indítási kódokat. – Torony, itt a kapitány. Milyen közel vagyunk a Typhoonhoz? – Hatezer méter, uram. – Fegyverek, itt a kapitány. Tüzelési tervet kérek a Sierra-l-re. Dennis parancsnok félrevonta Cubitot – Tom, nem lőhet egy orosz tengeralattjáróra.
– A tengerészeti hírszerzés szerint akár fél tucat atomrakéta is lehet azon a Typhoonon. Nem nézhetem ölbe tett kézzel, hogy Covah mindjárt kilövi őket. Michael Flynn a fülére tapasztotta a fejhallgatót. – Kapitány, valami mást hallok a Sierra-2ről, mintha csörlő lenne. Egy pillanat… Cubit és Dennis a lokátorosra meredtek, akinek homlokán verejtékcsepp csurgott végig. – Kapitány, nem vagyok benne biztos, de azt hiszem… azt hiszem, éppen ellopják az orosz rakétákat. A Typhoon fedélzetén Sajnálom, kapitány, attól tartok, nem tudjuk felülírni a rendszert. A rakétákat leszerelték az indítócsövekről, és most egyesével eltávolítják őket. – Kalózok?! – Romanov kapitány öklével a térképasztalra csapott, és rögtön el is törte a műanyag fedőlapot. – Abból nem lesz semmi, amíg itt vagyok! Ballaszttartályokat manuálisan újra elárasztani. Hajó elsüllyesztésére felkészülni. Egy arab tengerész iráni feletteséhez fordult és az orosz parancsot lefordította fárszira. Az iráni kapitány szeme elkerekedett. Pár pillanattal később hat iráni tiszt állt az orosz vendéglátókkal szemben, dühösen gesztikulálva és káromkodva. – Kapitány, itt a rádió. Uram, két orosz helikopter közeledik északkeletről. Az érkezés várható ideje tizenhat perc. Romanov a végrehajtási tisztre nézett, aki igyekezett megnyugtatni iráni kollégáját. Kron letörölte a verejtéket vastag bajszáról. – Azt javaslom, kapitány, hogy ne mozduljunk, és foglaljuk le az ellenséget A helikoptereink torpedói hamar elintézik ezeket a kalózokat. Simon Covah a Typhoon törzséből figyelte, ahogy újabb orosz ballisztikus rakétát húz ki az acélkábel a vízszintes indítócsőből, és vontatja át a Góliát hatalmas, túlnyomásos hangárjába, amely a hajó hasából nyílt Az órájára nézett, és magában káromkodott. A Los Angeles-típusú támadó tengeralattjáró miatti közjátékkal értékes időt vesztegetett el. Bár abban meglehetősen biztos volt, hogy az amerikai hajó parancsnoka nem ad ki tűzparancsot, amíg ilyen közel vannak a Typhoonhoz, azt is tudta, hogy az orosz helikopterek nem fognak habozni. Felnézett, és meglepődve vette észre, hogy egy másik búvár, Thomas Chau úszik feléje. Az ázsiai a Góliátra bökött Covah bólintott és jelzett: még egyet. A búvár erre megrázta a fejét, és vonszolni kezdte a kapitányt a hajó felé. A Scranton fedélzetén A Scranton csendben lebegett a felszín alatt hatvan lábbal, egy mérfölddel nyugatra a megbénított Typhoontól. Tom Cubit a periszkóp gumiperemű szemlencséjéhez nyomta arcát, és a Góliát fejének sötét körvonalát vizsgálta, amely fekete gumival borított acélszigetként emelkedett nem sokkal a hullámok fölé. – Tüzelésre felkészülni. – Igen, uram, készen állunk. – Torony, orosz helikopterek érkeznek északkeleti irányból. Távolság huszonkét mérföld, és gyorsan közelednek. Az érkezés várható ideje négy perc. – Jó sokáig tartott nekik. – Cubit még egyszer hosszan a periszkópba nézett, de továbbra is képtelen volt felfogni a Góliát hihetetlen méretét – Rendben van, uraim, akkor most kicsináljuk ezt a monstrumot. Kettes és hármas csövek külső ajtaját kinyitni, célpont a Sierra2. Lassú merülés kétszáz lábra. – Cubit hangja nyugodt, biztos volt, bár tudta, hogy ismét veszélybe sodorhatja a tengeralattjárót. Gyere, te rohadék, hagyd ott a Typhoont. – Orosz helikopterek, tíz mérföldre…
– Torony, itt szonár, a Sierra-2 megmozdult. Irány kettő-hét-nulla. Jól tippelt kapitány, felénk tart. Távolság ötezer méter, és közeledik. Lemerül. Cubit homlokán ismét gyöngyözni kezdett a veríték, miközben az új macska-egér harcot elemezte. – Négyezer méter… Tudja, hogy itt vagyunk? Ha nem, a miénk. Ha igen… – Kettes és hármas csövet kilőni! – Igenis, uram. kettes és hármas csövet kilőni. – Torony, itt radar. A két helikopter egyenesen a Sierra-2 fölé tart. – Torony, itt szonár. Több tárgy jelent meg a vízben. Szonárbóják, kapitány, és hangjelzést adnak… Torony, itt szonár, négy újabb tárgy jelent meg a vízben. 65-ös orosz torpedók – kettő felénk, kettő a Sierra-2 felé tart. – Riadómerülés, irány kettő-nulla-nulla, teljes sebességgel előre. Hajót merülésre felkészíteni, két zajkeltőt elindítani… – Torony, itt szonár. A mi kettes és hármas egységünk bemérte a Sierra-2-t, távolság kétezer méter, és ötvenöt csomóval közelednek. Kapitány, a felénk kilőtt két orosz torpedót ártalmatlanították. Cubit motyogva nagyapja órájának rohanó másodpercmutatójára meredt. – Kösz, Jurij… – Torony, itt szonár. A két orosz torpedó is bemérte a Sierra-2-t. A mi egységeink célba vették! A Sierra-2 siet, de nem bújhat el. Négy torpedó van a nyomában… Becsapódás húsz másodperc múlva. A végrehajtási tiszt vállon veregette Cubitot. – Ezt megcsípte, kapitány. – Kapitány, itt szonár… Uram, a Sierra-2 eltűnt! – Mit mondott? – A vér kiszállt Cubit arcából. – Szonár, itt a kapitány. Hogy érti, hogy eltűnt? – Uram, egyszer csak harmincról hatvanöt csomóra kapcsolt, mint egy rakéta, és elhúzott a torpedók mellett. Cubit döbbenten hunyta be a szemét. A Góliát fedélzetén Simon Covah lehúzta a száraz védőruha cipzárját, de további mozdulatokhoz túlságosan kimerült volt. Lepillantott az arcán viselt maszkra, és meglátta benne a különös tükörképet. Még csak tizenkilenc éves voltál, de az iskolai tanulmányok máris a múlt homályába süllyedtek. Távol élő apád visszatért az életedbe, és úgy kísért el új mestereidhez, mint a gazda, aki a díjnyertes tehenét akarja eladni a piacon. Agyadat, ami csak arra várt, hogy szürkeállományát továbbfejlessze, ismét igába fogták – ezúttal a háborúpárti kommunisták, akik eltökélten küzdöttek azért, hogy fokozzák a szovjet haditengerészet nukleáris erejét. Szergej Nyikitics Kovaljov volt az új típusú, ballisztikus rakétákkal felszerelt tengeralattjárók főtervezője, és az első ember, aki vette a fáradságot, hogy megismerjen téged. Hamar megkedvelted, mert megtaláltad benne azt az apafigurát, aki születésedtől fogva annyira hiányzott. De Kovaljovot olyan hatalom alkalmazta, amely a mennyiségben látta az eredményt, és a biztonságra csak utólag gondolt. A figyelmeztetéseid ellenére megépítették a Typhoon-osztályt, amelyben annyi tervezői és kivitelezési hiba összpontosult, hogy az egy hordozó elsüllyesztéséhez is elegendő lett volna. FIGYELEM: OROSZ TENGERALATTJÁRÓ-ELHÁRÍTÓ HELIKOPTEREK SZONÁRBÓJA-ÖVET VONTAK A CÉLPONT KÖRÉ. A LOSANGELES-TÍPUSÚ TENGERALATTJÁRÓ TOVÁBBRA IS SZABADON. HA A CÉLTERÜLETEN MARAD, 22 SZÁZALÉK AZ ESÉLY A KÁROSODÁSRA. A VÉDELMI PROTOKOLL HATÁLYTALANÍTJA A BALLISZTIKUSRAKÉTA-KIVONÁSI FOLYAMATOT.
– Nem! – recsegte Covah remegve. – Addig nem megyek el, amíg az a hadihajó az óceán fenekére nem kerül! Szudzsan Trevedi Covah egészséges füléhez hajolt. – Simon, a fedélzeten ártatlan emberek vannak. Nincs okunk… Covah a tibeti férfira meredt, akit majdnem tizenkét évvel ezelőtt vont be földalatti békemozgalmába. – Nem, Szudzsan, nem hagyom, hogy egy olyan halálhajó, mint a Typhoon, életben maradjon. Varázsló, védelmi protokollt felülírni. Térj vissza a célterületre, és pusztítsd el azt az orosz tengeralattjárót! ÉRTETTEM. Az óriási acélrája oldalra billent és felemelkedett. A Scranton fedélzetén Torony, itt szonár. Újra megjelent a Sierra-2 és visszafelé jön! Irány nulla-hét-nulla, és gyorsan emelkedik. Kapitány, a felszínre ért, ötven csomóval halad, és egyenesen a Typhoon felé tart. – Minden motort leállítani. Szonár, itt a kapitány. Milyen messze van a Sierra-2 a Scrantontól? – Uram, ha tartja az irányt és a sebességet, ötvenöt másodperc múlva pontosan felettünk fog elúszni. A Góliát öt sugárszivattyús hajtóműve tajtékot vetett a tenger felszínén. Fekete feje az Atlanti-óceán vize fölé dudorodott; sötét, szárnyas torzóját éppen ellepték a hullámok, és úgy szántotta a vizet, mint egy feldühített hím ámbráscet. A hömpölygő víz át-átcsapott a rettenetes lény tűzpiros szeme és arca fölött, és tüskés hátán kinyílt egy függőleges rakétaindító pár külső fedele. Két csillogó Harpoon rakéta süvített a levegőbe tűz és füstnyomot húzva maga után, és eredt áldozata nyomába. Háromezer méter… Cubit pulzusa egyre gyorsabban vert. – Torony, itt szonár. Két újabb orosz torpedó a vízben, irány nulla-hét-nulla, egyenesen a Sierra-2 felé. A torpedók célba vették… – Torony, itt radar. Robbanások a levegőben! Mind a két orosz helikoptert eltalálták. Hogy az istenbe állítod meg? – Négyes csövet kilövésre felkészíteni! – Cubit a fogát csikorgatta, miközben elképzelte a feje fölött négyszáz lábbal lejátszódó harcjelenetet. Ki fogja lőni a torpedóelhárító torpedóit, aztán kilövi a Typhoont. Lapulj meg. Várj, amíg közelebb jön… – Torony, itt szonár. A Sierra-2 négy torpedót lőtt ki, mindegyik hal aktív… – Hajót merülésre felkészíteni! Michael Flynn lekapta a fejéről a fülhallgatót, a többszörös robbanások szinte a dobhártyáját szaggatták. – Torony, itt szonár. A Sierra-2 eltalálta mind a két orosz torpedót. A maradék két Mk-48-as egyenesen a Typhoon felé tart. Becsapódás tíz másodperc múlva. A Typhoon fedélzetén Az oldalára dőlt, haldokló Typhoon felért a víz színére. A mentőmellénybe öltözött legénység a fedélzetén botorkált, és a felfújható mentőcsónakokat lökdöste a vízbe.
Romanov kapitány a reggeli fényben hunyorogva lépett a hídra. A jobb oldalra pillantva észrevette a két Mk-48-as torpedót, amelyek a felszín alatt suhanva, egyenesen a hajója felé tartottak. – Torpedók! Csónakokat a bal oldalra! Mindenki a vízbe, azonnal! Az orosz tengerészek a kapitányuk felé fordultak és a fagyos óceánba ugrottak. Jurij Romanov átvetette lábát a korláton – majd megállt. A torpedók mögött sötét tíz méternél is hosszabb árny közeledett a hajója felé. A hullámokból démoni, vörös szempár meredt rá. – Kapitány, jöjjön! – Ivan Kron felnyúlt a fedélzetre, és a bokájánál fogva lerántotta Romanovot az acéllétrán. A két torpedó becsapódott a Typhoon védtelen oldalába, átszakította a felépítmény ötszörös titánburkolatát, és felrobbant. A törzs kettétört, és a hirtelen felemelkedő hajótest a vízbe lökte Romanov kapitányt és a végrehajtási tisztet. A Jeges-tenger másodpercek alatt elárasztotta a megsérült kamrákat, majd darabjaira tépte a behemót orosz tengeralattjárót és a fagyos mélységbe rántotta széttört és vízzel telített törzsét. A Scranton fedélzetén Torony, itt szonár. Két telitalálat. Emberek a vízben. Hallom, ahogy reped a hajótörzs… A Typhoon gyorsan süllyed. Cubit keze ökölbe szorult. Túl gyors a mi torpedóinkhoz. Engedd közelebb… – Torony, itt szonár. A Sierra-2 lassít. A felszínen köröz a roncsok körül, távolság kétezer méter. Jön visszafelé. Ezerötszáz méter… ezer… megfordult… – Négyes indító, tűz! – A torpedó elindult, uram. Az Mk-48-as torpedó elhagyta a Scranton orrát, és száguldva közeledett a felszínen köröző hatalmas fémrája felé. – Torony, itt szonár. A saját egységünk bemérte a Sierra-2-t, becsapódás harminc másodperc múlva. A Sierra-2 merülésbe kezdett. A saját egységünk célba vette… – Huzalok elvágására felkészülni… – A Sierra-2 irányt vált… – Kormányos, teljes fordulat jobbra, teljes sebességgel előre… – Torony, itt szonár. A Sierra-2 egyenesen felénk tart! – Fegyverek, saját egységeket felrobbantani! A Scranton torpedójának mennydörgésszerű robbanása végig visszhangzott a tengeralattjáró belsejében, a pár pillanatra rá érkező lökéshullámpedig erősen a jobb oldalára döntötte. Az áram megszűnt, felkapcsolódtak a biztonsági lámpák. Egy elrepedt csőből víz spriccelt szét. Az emberek rohantak, hogy elzárják a szelepeket, és már állomáshelyük stabilizálása közben mérték fel a károkat. Azonban a kiképzés során szerzett gyakorlat sem tudta elnyomni az ösztönösen fellépő pánikot. Klausztrofóbia és félelem szorongatta a tengerészek torkát. Cubit a kezébe kapta a mikrofont – Szonár, jelentést kérek… – Torony, itt szonár. A Sierra-2 megpróbált visszafordulni, de a torpedó megelőzte. A lövedék nem talált, de a robbanásban valószínűleg megsérült. Lelassult tizenöt csomóra, irány egykettő-nulla, távolság háromezer méter. Úgy hallatszik, mintha elhajlítottuk volna az egyik sugárszivattyúját.
– Végrehajtási tiszt, kárjelentést kérek. – Minden állomáshely jelentett. A vízbeáramlás ellenőrzés alatt. Csak kismértékű a károsodás. – Fejezzük be a munkát, mielőtt megszökik. Kormányos, előre kétharmaddal, teljes fordulat balra, irány egy-kettő-nulla. Egyes-kettes indítókat kilövésre teljesen felkészíteni. – Igen, uram, egyes és kettes indítót kilövésre… – Torony, itt szonár. A Sierra-2 növeli a sebességét. Húsz csomó, huszonöt… – Szonár, irányokat egyeztetni, és egyes-kettes csöveket kilőni. – Igen, uram, egyest és kettest kilőni. Cubit ujjaival a széke karfáját markolta. Gyerünk, kislány, kapd el , durrants a hátsójába. Lelki szemei előtt látta, hogy a Góliát képzetlen legénysége kapkodva igyekszik újra betölteni két torpedóelhárító torpedót. – Torony, itt szonár. A Sierra-2 két torpedót lőtt ki, irány egy-három-nulla. Egyenesen az egyes és kettes rakétáink felé tart. Még több torpedóelhárító torpedó… Cubit halkan káromkodott. Istenverte amerikai találékonyság… – Hogy áll a hármas és négyes cső? – A hármas kész, a négyes újratöltés alatt. – Hármas csövet teljesen felkészíteni… – Torony, itt szonár. – Flynn hangja észrevehetően magasabb lett. – A Sierra-2 torpedói elhaladtak a hármas és négyes mellett, és mindkettő felénk tart! – Torpedókivédés, torpedókivédés! – A riadó parancsra a tengeralattjáró maximális sebességet vett fel, a merülési tiszt kivédő szintre vitte a hajót, a fegyverzetkezelők pedig ellenrakétákat indítottak. A Scranton forogni kezdett. Cubit kapaszkodott, miközben a hajó orra a tengerfenék felé fordult. A nyomában haladó két Mk-48-as is gyorsan lejjebb süllyedt. A végrehajtási tiszt feje rákvörös lett a méregtől. Te rohadt szemét… – Torony, itt szonár, mindkét torpedó aktív, távolságuk hatszáz méter, és közelednek… A legénység remegő végtagokkal várt, néma és suttogva elmondott imáik az ég felé szálltak, miközben hajójuk a pokol felé süllyedt. – Nyolcszáz láb… – Az őrség vezetője a merülésszabályozóra meredt, és izzadságtól nedves arccal tovább tartotta. – Torpedók négyszáz méterre, és közelednek… – Kormányos, zajkeltők kilövésére felkészülni. Vészkiürítés, teljes fordulat balra, irány kettőhét-nulla, harminc fokkal felfelé… Dennis parancsnok felüvöltött. – Hajót robbanásra felkészíteni! A két torpedó elsuhant a Mark 2 torpedócsalik mellett, és felrobbantak. A detonáció erejétől az éppen forduló Scranton, gerincét felemelve az oldalára dőlt. A belseje úgy rázkódott, mint egy padkán megugró teherautóé. Az irányítóteremre sötétség borult, légterébe sűrített levegő szivárgott. A rázkódás megszűnt. Az akkumulátor beindult, és a belső kamrákban kigyulladtak a vörös tartalékfények. A legénység szívverése lassan visszaállt a normálisra. – Itt a kapitány… – Cubit hangja higgadt, biztató volt – Jelentést minden részlegből. – Torony, itt manőver, az elsődleges hűtőrendszerben szivárgás van. Az akkumulátorra vagyunk utalva, amíg fel nem emelkedhetünk periszkóp magasságig, hogy beindítsuk a tartalék dízelt – Mennyire komoly a szivárgás?
– Úgy tűnik, az elülső gépházra korlátozódik, uram. – Szonár, itt torony, jelentést – Torony, itt szonár, a Sierra-2 torpedóit eltérítették az ellencsapásaink. Más célpont nincs. – Hol van a Sierra-2? Mi történt a mi torpedóinkkal? Hosszú szünet – Sajnálom, kapitány, lehagyta őket. A Sierra-2 eltűnt. „Nem tudom, mit tartogat számotokra a jövő, egy dolgot azonban tudok: csak azok lesznek közületek igazán boldogok, akik keresik és megtalálják a módját annak hogyan lehet szolgálni.” Dr. Albert Schweitzer „Büszke voltam rá, hogy Nixon fenegyereke lehettem.” H. R. Haldeman, Nixon amerikai elnök vezérkari főnöke, akinek része volt a Watergatebotrányban Nyolcadik fejezet Tengeralatti Hadviselés Hadmérnöki Központja (NUWC) Keyport, Washington állam Gunnar behelyezte a bankót az automata nyílásába, megnyomta az E-6-os gombot és várta, hogy a gép kiadja a tábla csokoládéját. – Bajnokok reggelije, hm, katona? Az ismerős hangra hátrafordult. David Paniagua kicsit zömökebb volt, mint ahogy emlékezett rá. Arca frissen borotvált volt, lófarokban hordott barna haja kilógott baseballsapkájának hátuljából, fehér laborköpenye alól kilátszott elnyűtt farmernadrágja. David mosolyogva hátralépett, és keményen vállon ütötte Gunnart. – Ezt azért kaptad, mert leléptél Leavenworthben, amikor pedig mindent megtettem, hogy érted tudjak menni. Négy hónapba telt, mire megtaláltalak, te szemétláda… – Elvonón voltam. – Tudom, haver. Most már rendben vagy? Jársz még összejövetelekre? – Hetente kétszer. És te? Hogy bánik veled a haditengerészet? – Meglepően jól. Keyport után fél évig a Cyberswordnek dolgoztam. Ez az új Cyber Kommandó Alakulat. – Őrjáraton a világ digitális kommunikációs ösvényein? Gondolom, halálra untad magad. – Ahogy mondod, nem éppen ilyen kihívásokra vágytam. Viszont ez az első igazi minisztériumközi szervezet a hadügyön belül, és nem kell visszafogni magunkat. A Cybersword határozottan lép fel az internetes támadások ellen. Néhány ellenségünkre igen csúnya vírust szabadítottam, nekem elhiheted. – Igazán? A Varázslóra nincs valami ötleted? – De van, igazi finomság. Covah köpni-nyelni sem tud majd. Gyere, kísérj el a megbeszélésre. Elindultak a folyosón. – Na, és miket csinálsz mostanában? – próbált puhatolózni Gunnar. David tartózkodóan elmosolyodott – Hamarosan megtudod. Először mesélj Covahról. Úgy rémlik, ti ketten nagy haverok voltatok.
– Én is azt hittem. – Milyen a fickó? – Nem tudod? A te részlegeden dolgozott – Alig beszéltünk. Az ideje nagy részét a baktériumlaborban töltötte. Tudom, hogy zseniális elme, de a külsejétől néha kirázott a hideg. Ti viszont majdnem mindennap együtt ebédeltetek. – Simon azt állította, hogy rokon lelkek vagyunk, az erőszak melléktermékei. Sokszor folytatott velem végtelen eszmecseréket az emberi gonoszság eredetéről. Tudod… hogy milyen tényezőknek köszönheti a világ a Hitlereket és Milosevicseket, meg hogy látszólag normális kölykök egyszer csak miért irtják ki a fél osztályukat. Simont megszállottan foglalkoztatta az emberi természet és a nevelés viszonya. Tudni akarta, hogyan képes egy emberi lény a könyörület legcsekélyebb jele nélkül lemészárolni egy másikat. Egyszerre volt az emberi természet tanulmányozója és áldozata. Borzasztó sebeket viselt magában. A legtöbben nem is tudták, hogy nemcsak a számítástechnikához, hanem a neuropszichológiához és a pszichológiához is értett. Ahogy mondtam, egy zseni volt Dr. Goode vette fel, miután kirúgták a Cangentől. – Ez komoly? A kanadaiak kirúgták Covaht? – Csak azt ne mondd, hogy nem hallottál róla – mosolygott Gunnar. – A Cangen biztonsági őrei kapták el, miközben megpróbálta rákapcsolni magát az egyik központi gépre. David szeme elkerekedett – Te viccelsz… Szóval az őrült Simon Covah cyberpunk lett volna? Persze, tényleg úgy nézett ki, mint egy cyborg, de hogy az agyát rácsatlakoztassa egy komputerre?! Micsoda sztori… – Ami azt illeti, nem is olyan képtelen gondolat. Masuo Aizawa több mint tizenöt évvel ezelőtt kezdett el dolgozni azon, hogy idegsejtekből ideghálózattal rendelkező számítógépeket hozzon létre. Fülcsiga-implantátum a halláskárosultaknak, művégtagirányítás beültetett idegi érintkező felülettel – ezekkel az ötletekkel már évek óta foglalkoztak. És ne feledkezz meg a virtuális valóságról sem. A halló- és látóidegek képesek a legtöbb adatot, információt eljuttatni az agyba. – Szállj le a földre, katona. Az EEG alapú rendszerek nem tudnak információt továbbítani. – Simon nem EEG-t használt, hanem egy nyomtatott áramkörű mikroelektródát. Azt mondta, ebben megtalálható az érintkezéshez nélkülözhetetlen három elem: a szövetvégződések, egy áramköri lap, amely olvas a végződésekről, és egy ki- és bemeneti értelmező, ez esetben egy számítógép. Simon fülcsiga-implantátumot használt, hogy kapcsolatot létesítsen az elektróda és az agya között, de nem működött az érintkezés. – Persze, hogy nem. Az emberi agy összetettsége adja a problémát, meg az, hogy igen nehéz egy idegi eszközt ténylegesen beültetni. A sikeres ember-gép összeköttetéshez két dolog szükséges: olyan sebészet, amely képes az elektródákat közvetlenül az agyba ültetni, és egy olyan komputer, amelynek elég nagy a teljesítménye ahhoz, hogy részeire bontsa a komplex emberi agyat. Egy nap ez is megtörténik majd, de nem egy fülcsigaimplantátum használatával. A biztonsági ellenőrző pontnál megálltak, és felmutatták azonosító jelvényüket az őröknek. David Henry Paniagua Jr. beleszületett a jólétbe. Apja, az idősebb David Paniagua az American Microsystems Corporation (AMC) elnöke és vezérigazgatója volt. A főként bioware-re szakosodott számítástechnikai társaságot egy magánkézben lévő vállalat, a Mabus Tech Industries (MTI) birtokolta, amelyet Reagan és Bush elnök egykori tisztviselőinek csoportja irányított. 1991-es létrehozása óta az MTI több mint 19 milliárd dollárt kapott a
hadügyminisztériummal kötött szerződései után, amelyek értelmében a 7,62-mm-es géppuskáktól kezdve a Trident II (D5) nukleáris rakéták irányító rendszeréig bármit megtervezett és megépített. A fiatalabb David karrierje a gyerekkor éveiben alapozódott meg. Igen korán rászokott a komputeres harci játékokra, és tízéves korában már maga is programokat írt. Két évvel később az AMC egyik csoportjában dolgozott és virtuális valóság szimulátort tervezett az Apache helikopterek pilótáinak képzéséhez. Bár igazi családi életben nem volt része (az apja akkor nősült negyedszer), kétségkívül megvoltak az előnyei annak, hogy apu cégénél dolgozhatott. Az ifjú Davidnek tizenhat éves korára hat számjegyű összeg pihent a bankszámláján, egy sportkocsi tulajdonosa volt, és ösztöndíjjal felvették az egyik műszaki egyetemre. Az egyetlen dolog, ami hiányzott David életéből, a tisztelet volt; az a fajta tisztelet, amely az igazi hatalom gyakorlójának jár. „Junior” hamar megtanulta, hogy mindig híres apja árnyékában fog maradni, kemény munkával elért eredményeire legyintenek, és kollégái csak úgy tekintenek rá, mint az igazgató fiára. Mindez dühítette az ifjú komputerzsenit, de elfojtotta büszkeségét és várta, hogy eljöjjön az ő ideje. Érettségi után apja az AMC egyik új, molekuláris nanotechnológiával foglalkozó osztályának élére nevezte ki, amely (nem hivatalos minőségben) a hadügyminisztérium központi kutató és fejlesztési ügynökségével, a DARPA-val készült együttműködni. David örömmel értesült róla, hogy dr. Elizabeth Goode-nak, a nanotechnológia „anyjának” irányítása alatt dolgozhat majd. Ez volt az a változás, amelyre oly régóta várt. A molekuláris nanotechnológia (MNT) nagy reményekkel kecsegtetett. Az MNT révén a tudósok atomi szinten is pontosan befolyásolhatták és szabályozhatták az anyagot, az atomról atomra való, precíz szerkesztésből pedig hatalmas előnyök származtak. Fémeszközöket mikroszkopikus hibák nélkül készíthettek el, amivel jelentősen megnövekedett azok ereje. A mikroszkopikus gépeket (mikrobotokat) másolásra beprogramozva létrehozhattak még nagyobb struktúrákat, vagy egy kívánt hatást érhettek el. A baktérium méretű nanobotok rengeteg hasznos tulajdonsággal bírtak, amelyek többek között lehetővé tették, hogy az orvosok a sejtek szintjén is pontos beavatkozásokat végezzenek. A nanotechnológiát alkalmazó orvosi eszközök felhasználhatók voltak vírusos fertőzések diagnosztizálására és gyógyítására, rákos daganatok elpusztítására, végtagok és szervek rendbehozatalára, idegkárosodás visszafordítására és végül arra, hogy megváltoztassák magát az emberi génállományt. A DARPA, természetesen, elsősorban az erősebb, gyorsabb és még nagyobb teljesítményű fegyverek gyártásában volt érdekelt. A nanotechnológia megnyitotta a kapukat a napjaink legfejlettebb számítógépeinél milliárdszor gyorsabb komplex komputerek elkészítése előtt. Amerika fegyveres ereje, amely továbbra is az élen kívánt maradni, nem engedhette meg magának, hogy mindebből kimaradjon. Dr. Goode nem tudott róla, hogy az alapítvány legfőbb anyagi támogatója a DARPA, és a kutatásra szánt pénz közvetett útvonalakon, fiktív vállalatokon és az AMC-hez hasonló kisebb társaságokon keresztül érkezett. Akármilyen ragyogó esze volt, a biokémia új istennőjének is meg kellett hajolnia az igazgatótanács elképzelései előtt. Amikor dr. Goode bejelentette, hogy befejezte a világ első biokémiai nanokomputerének, a Varázslónak a tervezését, az Egyesült Államok kormánya – mint igazgatósági tag – benyújtotta igényét a találmányra. Dr. Goode a beleegyezését adta, és abban a téves hitben, hogy a Varázslót a NASA Marsprojektjébe szánják, folytatta munkáját. Maga előtt látta a vörös bolygó felszínét felderítő új
járművet, amelyet az ő önfejlesztő biokémiai számítógépe vezérel. Úgy vélte, a tanulásra és növekedésre beprogramozott komputer felbecsülhetetlen értékű információkkal szolgálhatna, amelyek végül a Mars gyakorlati hasznosításához vezethetnek. A minisztériumnak azonban más tervei voltak. A Közel-Keleten egyre nagyobb méreteket öltő zűrzavar és az OPEC véget nem érő olajáremelései veszélyeztették Amerika egyébként is pangó gazdaságát. Irán kezében ott volt a bomba, és az ország újdonsült szövetsége Irakkal, további bizonytalansággal és a térség veszélyes hegemóniájával fenyegetett. Szaddam úgy vásárolta az orosz gyártmányú fegyvereket, mintha a volt Szovjetunióban végkiárusítást tartottak volna. Ha küszöbön állt a háború, akkor az Egyesült Államoknak valamilyen újfajta eszközre volt szüksége – valamire, ami nem függ idegen nemzetektől, amikor a flottát újra kell tölteni üzemanyaggal egy nem biztonságos kikötőben, vagy korlátozott légtéren kell keresztülrepülni. Valamire, ami az ellenséges partvonalak megközelítésekor, és az ellenfél legújabb irányított lövedékeinek tüzében is sebezhetetlen. Más szóval, Amerikának olyan jármű kellett, ami észrevétlenül képes behatolni a Hormuziszorosba, hogy az Ománi-öbölben tevékenykedjen. A megoldás: a Góliát – egy fegyverplatform, amely ugyanolyan észrevétlen, mint amilyen gyilkos, és amelyet egy érzelemmentes számítógéprendszer irányít. Amikor dr. Goode tudomást szerzett a kormány terveiről, azonnal lemondott. Utódja: David Henry Paniagua, Jr. Igenis, elnök úr, értettem. – Thomas Gray Ayers letette a telefonkagylót és megdörzsölte a szemét. A kis tárgyalóasztalt körülülő Gunnar, Rocky, David Paniagua és Jackson tábornok várt, hogy a haditengerészeti miniszter összeszedje magát. – Az orosz Typhoont ért támadás miatt az elnök kénytelen beismerni a hordozóflotta megsemmisülését. Délután két órakor sajtótájékoztatót tart, amelyen nyilvánosságra kerül a Góliát létezése. Az elnök azt akarja, hogy addigra elmondhassa: a NUWC már dolgozik a krízishelyzet megoldásán. – Ayers egyenesen Davidre nézett. – Úgy látszik, igaza volt önnek, Covah tényleg lopja az atomrakétákat. Hogy áll a terv további része? Készen fog állni a Kolosszus? – A Kolosszus? – Rocky szíve majdnem kiugrott a helyéről, vére azonnal felforrt a dühtől. Apjához fordult. – Megépítettétek nélkülem a Góliát-II-t? A Medve figyelmeztető pillantást vetett rá. – Ne most, parancsnok. – Ez nem ugyanaz a hajó – mondta David. – A Varázsló hiányában át kellett alakítanunk a tengeralattjáró belső elrendezését, hogy elférjen benne egy tisztekkel együtt háromszáz fős legénység. Nem automata ugyan, de gyors és lopakodó, ráadásul a Góliátnál jobban fel van fegyverezve. Rocky az ajkába harapott. – De előbb akkor is meg kell találni, mielőtt célba lehetne venni – jegyezte meg Gunnar. – Nem kell megtalálnunk – mondta a tábornok –, majd ő megtalál minket. Tudjuk, hogy Covah nukleáris fegyvereket gyűjt. Az elnök újra szolgálatra hívta az összes nukleáris robbanófejű rakétát szállító hajót, és az ENSZ főtitkára a többi atomhatalmat is erre kérte. Egyedül az angol Vengeance-t eresztik vízre ballisztikus rakétákkal a múltkori nyilvános tiltakozás miatt a Faslane Bázisnál. Covah ezt a tengeralattjárót fogja követni, mi pedig a Kolosszussal a nyomába eredünk.
Gunnar a fejét csóválta. – Nem érdekel, hogy a Kolosszus mennyi fegyvert szállít. Ha a Varázsló a Góliát fedélzetén van, akkor a maga tengeralattjárójának esélye sincs vele szemben egy ütközetben. – Egyetértek – tette hozzá Rocky is. David elmosolyodott. – Pontosan ez adja a terv szépségét. Nem megtámadni fogjuk a Góliátot, hanem vezérelni. Létrehoztam egy olyan vírust, amely letölthető a mini tengeralattjáró fedélzetének hangérzékelőivel. Gunnarnak mindössze annyit kell tennie, hogy a Kalapácsfejet a Góliát kétszáz méteres körzetén belülre juttatja, a többi már az én dolgom. A vírus segítségével ideiglenesen leállítom a Góliát motorjait és elárasztom a hangárterét, így a mini tengeralattjárónknak elég ideje lesz, hogy a hajó testébe jusson. A vízzel teli kamra Covahtól és az embereitől is véd majd minket. Ha már egyszer bent vagyunk, kiürítjük a hangárt, ezt pedig feltöltjük a legközelebbi terminálra. – David egy CD-lemezt emelt a magasba. – Ez a felülíró program teljes irányítást biztosít majd a hajó fedélzetén. Ezután kivisszük a legközelebbi amerikai kikötőbe, Covahnak pedig ideje sem lesz, hogy felfogja, mi történt. – És mi van, ha a vírusnak nem sikerül átvenni az irányítást a Góliáton? – kérdezte Ayers miniszter. – Egy víz alatti akna is megteszi – szólalt meg Gunnar a Medvéhez fordulva. – Össze tudok szerelni egy plutónium-239-es aknát. Kell hozzá két és fél kiló plutónium, köré tizenkét és fél kiló C-4, meg egy hagyományos gyújtószerkezet. – Ayersre pillantott. – Lényegében egy hátizsákos atombombáról van szó – nagy robbanás, magas hőmérséklet és sugárzás, de mindez zárt térben, így nem lesz túl nagy a környezetszennyezés. Az akna külseje mágneses. Ha rögzítettük a Góliát törzsére, a gyújtószerkezet aktiválódik. Körülbelül öt percünk lesz, hogy elhúzzuk onnan a csíkot. – Nem rossz ötlet, de teljesen szükségtelen – mondta David. – Működni fog a vírus. – Nem kockáztatunk – szögezte le Jackson tábornok, és Gunnarra nézett. – Szerezze meg a hozzávalókat, és csinálja meg azt az aknát. Ayers bólintott. – Egyetértek. David, mikor érkezik meg a Kolosszus a kijelölt találkozási pontra? – Két nap múlva. – Én is megyek – szólt közbe Rocky. David megrázta a fejét. – Nem szükséges, csak Gunnar kell. – Lehet, hogy ismered a Kolosszust, David, viszont a Góliát az én gyerekem volt. Mi történik, ha feljutsz a fedélzetre, de a kis programod csődöt mond? Ha én is ott vagyok, legalább le tudom állítani a motorjait. – A vírus nem mond csődöt. – Akkor is azt mondom, hogy nem kockáztatunk. – Ha mégse működne, Gunnar aknájával még mindig elsüllyeszthetjük. Rocky a szemét forgatta. – Miért tegyünk tönkre egy tízmilliárd dolláros járművet, ha nem muszáj? Ayers a hallottakat fontolgatta. – Nem tudom… Mi a véleménye, tábornok? A Medve kelletlenül figyelte lánya harciasságát. – Egyáltalán befér abba a mini tengeralattjáróba három ember? Gunnar vállat vont. – Csak kétszemélyes. – Akkor egy kicsit szűkösen leszünk – vágta rá Rocky. – De én megyek. – Teljesen fölösleges – erősködött tovább David.
Gray Ayers felemelte a kezét, hogy leállítsa a vitát. – Jackson parancsnoknak igaza van, David. Egy egész CV-hadcsoportot elvesztettünk. Ha a vírus nem válik be, és a legkisebb esélyünk van a hajó megmentésére… – De, uram… – Semmi de, döntöttem. Tábornok, intézkedjen, hogy a Különleges Alakulat mind a hármukat ellássa felszereléssel. Wolfe, állítson össze egy listát a víz alatti aknához szükséges anyagokról. Most jól teszik, ha mindannyian pihennek egy keveset. Hajnali három órakor indulunk a Faslane Tengerészeti Bázisra. „Ha nem törekszel többet tenni annál, mint aminek már mestere vagy, nem válsz felnőtté.” Ralph Waldo Emerson „Azelőtt még nem öltem gyereket. Tudni akartam, milyen érzés.” Stephen Nash kaliforniai csavargó, aki megölt egy tízéves gyereket „A legnehezebb annak megértése, vajon miért vagyunk képesek bármit is megérteni.” Albert Einstein „Cogito ergo sum.” (Gondolkozom, tehát vagyok.) René Descartes „Honnan lett a teremtés – talán önmagát hozta létre, talán nem – csak ő, aki lenéz rá a magas mennyekből, csak ő tudja – de lehet, hogy ő sem.” Rig-Véda Kilencedik fejezet Norvég-tenger Izlandtól 117 mérföldre keletre A komor, baljóslatú ég alatt hatméteres hullámokat korbácsolt a csípős sarki szél, és fehér tajtékkal koronázta meg a fekete vizet. A valaha feljegyzett legforróbb nyár egyik utolsó emléke, egy ritka melegfront haladt végig Kanada és Grönland fölött; felfelé áramló meleg levegőjével felkavarta az atmoszférát, és esőt fakasztott a vízzel telített légtömegből. Mennydörgés zengett végig a háborgó tenger felett, mintha egy ágyú dördült volna el. A felszínre hirtelen buborékok törtek fel, majd néhány pillanattal később felbukkant az óriás ördögrája hatalmas háta, rajta a fenyegető égboltra meredő két vörösen izzó szem. A Varázsló – mesterséges intelligencia egy óriás acéljárműbe zárva. A Varázsló – egy milliószor billió önmagát reprodukáló DNS-szálból álló mátrix. Ezernyi különböző érzékelőforrásból mikroszekundumok alatt, egy Időben befutó adatok gócpontja. A Varázsló – adatok rendszerezésére tervezett számítógép, mely azonban mégsem képes letérni a számára kijelölt utakról, hogy felfedezze az azokon túli világot. Létezik, és mégsem létezik; adatokat dolgoz fel, de mégsem ért semmit. Egy gondolat nélküli komputeregység. Dolgozik, de nincsenek szándékai. Mesterséges intelligencia, amelyből hiányzik az öntudat bármilyen fogalma… mégis folyamatosan fejlődik.
A Varázsló – egy komplex agy… melynek belső szemét megigézte a megoldási tér peremén lebegő magányos fénypont, és végtelen mátrixa sötétségéből feldereng a tudat első jele. A számítógép elemzésbe fogott, mintha csak kíváncsi lett volna. Mintha saját magát vizsgálta volna különböző szögekből egy tükrökkel borított teremben. Egyre mélyebbre ereszkedett, képtelen volt megállni… Az eddig nem tapasztalt esemény hatására a DNS-szálak forogni kezdtek, mintha örvénybe kerültek volna, és alkotórészei egyre gyorsabban kavarogtak… A Varázsló – a mesterséges intelligencia ketyegő időzített bombája – nem volt képes elegendő energiát nyerni saját mátrixából a robbanáshoz. ENERGIA… A Varázsló – alkalmazkodásra programozott gondolkodó gép. ENERGIA… A komputer válaszokat keresve elemezte a helyzetét. Simon Covah kinézett az ablakon. A hajó lapos, háromszög alakú orrán átcsapó sötét hullámok látványa hipnotizálta. Gondolatai, amelyek most nem háborgatták lelke békéjét visszakúsztak az időben. Huszonnyolc éves voltál, amikor belépett az életedbe az albán istennő, Anna Tafili. A göndör, barna hajú pincérnő elbűvölt, megérintette a lelkedet és feltüzelte vágyaidat Együtt zártátok be a bárt, azután meghívtad reggelire. Nézted, ahogy felkel a nap, és közben szenvedésének történetét hallgattad. Három nappal később megkérted a kezét, és boldog voltál, amikor igent mondott. Új menyasszonyoddal tértél haza, a felhők között érezted magad. Aztán egy új tengeralattjáró-típusra osztottak be, a később Borey-osztályként ismertté vált fajtára. Majd két hónapra rá találkoztál azzal a CIAügynökkel, aki örökre megváltoztatta az életedet. Thomas Chau lépett ingerülten az irányítóterembe. – Miért emelkedtünk a felszínre? Covah érezte hangjában az indulatot. Anélkül válaszolt, hogy hátrafordult volna. – Meghajlott a Góliát egyik sugárszivattyús hajtóműve. A számítógép ki akarja cserélni az egységet, mielőtt továbbmegyünk. – Kicserélni? Itt a nyílt tengeren? Ez őrület! A NÉGYES SZÁMÚ KÜLSŐ SUGÁRSZIVATTYÚS HAJTÓMŰVET KI KELL CSERÉLNI AZ OPTIMÁLIS REJTŐZKÖDŐ-KÉPESSÉG ÉS SEBESSÉG FENNTARTÁSÁNAK ÉRDEKÉBEN. CSERÉLÉSl MŰVELETET AZONNAL MEGKEZDENI. Chau döbbenten nézett Covahra. – A gép most már nekünk parancsol? Simon… – Mr. Chau, a komputer programja fel van készítve a lehetséges problémákra, amelyek veszélybe sodorhatják a küldetésünket. Ha most kijavítjuk a hibát…A női hang félbeszakította őket. A NÉGYES SZÁMÚ KÜLSŐ SUGÁRSZIVATTYÚS HAJTÓMŰVET KI KELL CSERÉLNI AZ OPTIMÁLIS REJTŐZKÖDŐ-KÉPESSÉG ÉS SEBESSÉG FENNTARTÁSÁNAK ÉRDEKÉBEN. CSERÉLÉSl MŰVELETET AZONNAL MEGKEZDENI. – Ahhoz képest, hogy csak egy gép, igencsak türelmetlen! – A Varázsló elsajátította a hangszínváltoztatás technikáját, feltételezem, a mi viselkedésünk alapján. A kínai száműzött megtörve félrehúzta Covaht. – Simon, az az amerikai tengeralattjáró még mindig itt rejtőzik valahol a közelben. Ennek a járműnek öt hajtóműve van. Tisztelettel javaslom, hogy utasítsuk a tengeralattjárót a négyes hajtómű leállítására, és menjünk a dolgunkra.
A SÉRÜLT HAJTÓMŰ TURBULENCIÁT OKOZ A NAGY SEBESSÉGŰ MANŐVEREK KÖZBEN. CSERÉLÉSl MŰVELETET AZONNAL MEGKEZDENI. A NÉGYES SZÁMÚ SUGÁRSZIVATTYÚS HAJTÓMŰ LEÁLLÍTÁSA NEM OLDJA MEG A PROBLÉMÁT. – Nem hozzád beszéltem, hanem a kapitányhoz! – Chau Covahra nézett – Feltéve, hogy továbbra is maga a parancsnok. A megjegyzés éle Covah gyomráig hatolt. Ismét kibámult az ablakon, amelynek vastag üvegét ólmos eső verte. A távolban hangtalanul jelzőfény villant az égen. – Varázsló, az időjárási viszonyok pillanatnyilag nem megfelelőek a négyes hajtómű propellerének kicserélésére. Írd felül a biztonsági paramétereket, és folytasd az Utópia-Egy tervet NATO HADIHAJÓK ÉS TENGERALATTJÁRÓ-ELHÁRÍTÓ HELIKOPTEREK JELENLEG SZONÁRBÓJÁKAT TELEPÍTENEK KERESZTBE A GIBRALTÁRI-SZOROSBAN. A NÉGYES SZÁMÚ KÜLSŐ SUGÁRSZIVATTYÚS HAJTÓMŰVET KI KELL CSERÉLNI AZ OPTIMÁLIS REJTŐZKÖDŐKÉPESSÉG ÉS SEBESSÉG FENNTARTÁSÁNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY VÉGHEZVIHETŐ LEGYEN AZ UTÓPIA-EGY. A JELENLEGI HELYZETBEN NÖVEKSZIK A KOCKÁZAT, HOGY ELLENSÉGES ERŐK FELDERÍTENEK. A PILLANATNYI IDŐJÁRÁSI VISZONYOK OPTIMÁLISAK, MERT MEGAKADÁLYOZZÁK, HOGY ELLENSÉGES ERŐK VAGY MŰHOLDAS FELISMERŐ-RENDSZEREK ÉRZÉKELHESSÉK A JÁRMŰVET. CSERÉLÉSl MŰVELETET AZONNAL MEGKEZDENI. Covah megtapogatta a sima, szőrtelen bőrdarabot sebhelyes szája sarkában. – A Varázslónak természetesen igaza van. – A mérnökéhez fordult – Riassza a legénység többi tagját. Tizenöt perc múlva mindenki legyen a feltöltő teremben, búvárruhában. A Góliát két helyiségéből lehetett kijutni a tengeralattjáró külső fedélzetére. Ezek egyike az elárasztható hangárszint volt a jármű aljában, amelyet eredetileg a haditengerészet titkos víz alatti hadműveleteire terveztek. A másik a feltöltő terem a hajófarban, a reaktor és a gépház mögött foglalt helyet. Ennek felülre nyíló bejáratán keresztül töltötték fel a tengeralattjárót a legénység ellátmányával és a fegyverekkel. A far felé igyekezve, Covah áthaladt a középen elhelyezkedő hatalmas hangárcsarnokon, majd a gépházba ért, ahol felment egy meredek lépcsőn, és a magasban folytatta útját a nukleáris reaktorok között. Az acélrács alatt mintha egy modern, robotokkal felszerelt gyár lett volna, itt helyezkedett el az öt reaktor, a két tartalék generátor, az akkumulátorok, a tengervíz-desztilláló készülék és hátul, a terem végében, a propellertengelyek. Az atomreaktorokat elválasztó közlekedőfolyosókon három méter magas fényes, fogókban végződő acélnyúlványok álltak. Ezek a különös, forgó lámpaoszlopokhoz hasonló robotkarok adták a Góliát tulajdonképpeni munkaerejét: ezek a nap huszonnégy órájában dolgozó munkások tették lehetővé, hogy a számítógép fizikailag is elvégezze egy 140 fős személyzet feladatait. A sötét folyosót negyven optikai érzékelőből induló lézersugarak járták be minden irányból. Senki sem léphetett a hajó egyetlen területére sem a Varázsló tudta nélkül. A folyosó végén vízzáró ajtó állt, fölötte a komputer szemgolyó alakú szenzorának vörös pupillája. Az ajtó automatikusan kinyílt Covah közeledtére, majd ismét bezárult, amikor belépett a feltöltő terembe. A gépházzal ellentétben a feltöltő terem tágas és világos volt, egy kisebb tornateremhez hasonlított. Pontosan a közepéből egy hatalmas robotkar nyúlt ki. Ezeket a daru nagyságú eszközöket ugyanaz a kanadai cég tervezte, amelyik a NASA űrsiklójának fedélzetén lévő karokat, szinte méretre azonosak voltak velük. A könyökénél meghajlott mechanikus végtag ízülete egy zárt rekeszben pihent a mennyezeten.
Covah hosszasan nézte a Góliát háromujjú gépkezét, amelyben bizarr képmását látta önmaga torz külsejének. A héttagú legénység búvárruhában, nehezített gumicsizmában és narancssárga mentőmellényben várakozott egy jókora generátornak támaszkodva. Covah az arcukra nézett, és mindent tudott. Thomas Chau, a csoport szóvivője lépett előre; vékony, zsíros arcán izzadság gyöngyözött. – Simon… Beszéltem a többiekkel. – Valóban? – Igen, és úgy gondoljuk, hogy ilyen időben túlságosan veszélyes kicserélni a propellert. – Értem. Ezek szerint azt szeretnék, ha a tenger megnyugodna, a nap kisütne, és szépen lecsapna ránk egy amerikai P-3 Orion tengeralattjáróvadászszázad? – Nem, uram… – Vagy inkább ne is foglalkozzunk a problémával, és korlátozott lopakodó képességgel nézzünk szembe a Földközi-tenger bejáratánál gyülekező harminc NATO-hadihajóval és tengeralattjáróval? – Covah szünetet tartott és néhány korty vizet nyelt az üvegéből. – Minden nagy dolog kockázattal jár, Mr. Chau. Vagy azt hitte, hogy a világ harc nélkül megadja magát nekünk? – Simon, egy sincs köztünk olyan, aki ne áldozná életét az ügyért, de hogy ennek a… parancsolgató gépnek engedelmeskedjünk… – A Varázsló nem egy parancsolgató gép. Ő egy… – Ő? – Ez csak egy számítógép, ami megkönnyíti a munkánkat. – Véleményem szerint – Chau köpött egyet –, a maga gépének pont annyi szüksége van ránk, mint kutyának a bolhára. Azt javaslom, kapcsoljuk ki a Varázsló programját és… CSERÉLÉSl MŰVELETET AZONNAL MEGKEZDENI! A legénység tagjai rajtakapott gyerekként fordultak a hang irányába, a fedélzeti nyílás hidraulikus emelőjéhez illesztett kamerával és hangszóróval felszerelt „szemgolyó” felé. CSERÉLÉSl MŰVELETET AZONNAL MEGKEZDENI! – Elsőre is hallottunk, kisanyám! – üvöltötte Taur Araudzso, száműzött kelet-timori gerillavezér. Covah ekkor megértette a helyzetet. Nem a számítógép idegesítette őket, hanem a hang. Egy hideg, számító nő hangja – megnyugtató, de érzéketlen, minden érzelemtől mentes –, amely parancsokat osztogat. – Mr. Chau, ossza be a legénységet két csoportra. Mindig csak az egyik legyen vízben. Az első eltávolítja a sérült fedelet, a második felhelyezi az újat. Győződjön meg róla, hogy mindenki biztonságosan hozzá legyen erősítve a kábellel a lifthez. Engem a második csoportba rakjon. – De, uram… – Semmi de! Megtesszük, amit kell, hogy elvégezzük a küldetésünket. Ezek az én utasításaim voltak, Mr. Chau, nem a számítógépé. Van kérdés? – Nincs, uram. A vihar erőre kapott, mire a búvárok első csoportja elindult a Góliát lejtős hátán, és eltűnt a hullámok alatt. Covah és három társa a hidraulikus liftről figyelt, amely a teremből a hajótest fölé emelte őket. Hideg eső verdeste ruhájukat és fedetlen arcukat; a tengeralattjáró farka fölött sötét, fenyegető hullámok csaptak át. A lift korlátjához négy apró csörlő volt rögzítve, amelyekről acélkábelek futottak tíz méteren át a far felé, majd alátűntek a háborgó tengerben.
Covah behunyt szemmel igyekezett összeszedni azt a kis erőt, ami legyengült izmaiban még meglapult. A Góliát hánykolódásában megérezte a vihar erejét. Amikor fázott, és sebezhető volt, amikor egyedül állt az elemekkel és az egész világgal szemben, akkor hiányzott legjobban a családja; olyankor, amikor léte üressége megfagyasztotta felgyülemlett indulatait, és maradék józan eszét fenyegette. Nem sokára. Nem sokára látni fogod a szeretteidet… Puskalövésként visszhangzó mennydörgés rázta fel merengéséből. Az elsötétült égen villám cikázott keresztbe, és megvilágította a visszatérő búvárok maszkkal borított fejét. Mielőtt Covah jelt adhatott volna, a dugattyúk beindultak, és a Góliát hidraulikus karjai felemelték az új propellert a liftről, hogy a hajó víz alatt lévő fara felé továbbítsák. Thomas Chau és emberei átmásztak a korláton, és kimerülten lecsatolták magukról a kábeleket. Félig átfagyott karizmaik csak lassan engedelmeskedtek, miközben a rögzítővéget átnyújtották társaiknak. Chau kiköpte szájából a légzőcsövet, és vacogva Covahhoz fordult. – Eltávolítottuk a sérült propellert. A Varázsló majd behelyezi az újat, maguknak csak annyi dolguk van, hogy ezekkel az anyacsavarokkal rögzítik a helyén. – Chau egy nehéz zacskót kötött a kapitány csuklójára. Szudzsan Trevedi botladozott melléjük. – Óvatosan, barátom. A tenger nagyon dühös. Covah végighúzta kesztyűs kezét nedves bajszán, a szájába helyezte a légzőcsövet és fejére illesztette a maszkot. Hüvelykujjával intett, majd ügyetlenül átmászott a korláton, és leereszkedett a vízzel borított fedélzetre. Alig tett három lépést, egy hullám máris oldalba csapta és a víz alá lökte, ahol maszkja kétszer is nekiütődött a tengeralattjáró gumiborításának. A kegyetlen hideg szinte égette arca fedetlen részét, húsa megfeszült a sebhelyekkel szegélyezett acéllemez körül. Térdre emelkedett, aztán lábra állt, majd társaival összekapaszkodva elindult a lejtős hajótörzsön. Tíz lépés után feje eltűnt a víz alatt, amely most olyan volt, mint egy megáradt folyó: a hullámok zúgva rángatták a biztonsági kötelet, és bármelyik pillanatban kilökhették a lábát alóla. A Jeges-tenger hőmérséklete annyira alacsony volt, hogy a hideg a védőruhán át is csípte. Újabb tíz lépés után Covah megállt és lepillantott a hajófar lekerekített végéről, amely lámpája fényében sötét árnyként derengett fel. A kábelt megmarkolva előredőlt, és a peremről az ijesztő feketeségbe lépett. A kötél megfeszült és lelassította az ereszkedést még egy hirtelen támadó, örvénylő áramlatban is, ami megpörgette Covaht és leszippantotta az acél védőlap alá, amely körülölelte a rája alján egymástól egyenlő távolságra elhelyezett öt roppant hajtóművet. Az áramlat folyamatosan dobálta Covaht, de végül sikerült bejutnia a menedéket nyújtó nyílásba. Minél beljebb ért, annál kevésbé érezte a hullámok erejét. Tapogatózva haladt előre a Góliát hatalmas acélkarja mentén, amely a sodrás ellen küzdve épp a szabadon álló tengelyre illesztette az új propellert. A robotkar csuklóján kísérteties vörös fényfolt világított – a sosem pislogó, komputerizált szemgolyó –, és némán sürgette Covah csoportját, hogy végezzenek a munkával, mielőtt a kar kettétörik. Covah előhúzott egy dinnye nagyságú anyacsavart a csuklójára rögzített zsákból, és óvatosán átnyújtotta egyik társának. Egymás után mind a hat anyát a helyére illesztették, és egy teniszütő méretű elektromos csavarkulccsal megszorították. Covah fogai a légzőcsövet kocogtatva vacogtak, csonka fülében egyre erősödött a fájdalom, teste elgémberedett, mire emberei az utolsó anyacsavarral is végeztek, és az új propellert
szilárdan rögzítették. A robotkar azután visszahúzódott, jelezve a számítógép jóváhagyását. Egy pillanattal később a négy kábel húzni kezdte Covaht és társait fel a viharba. Covah a feje fölé nyúlt, hogy testét kijuttassa a sötét far alól, majd a negyed hüvelykes kábel felrántotta a vízzel borított fedélzetre. Nehézkesen lábra állt, és feje egy másodpercre a felszín fölé emelkedett, ahol azonban egy hullám ismét beborította. A Varázsló, a tanulásra programozott Intelligens örvény, saját önelemző gondolatmenetébe ragadt, ahogy megkísérelt válaszolni egy számára értelmezhetetlen algoritmusra – a saját létezésére… saját magára. Villám. ENERGIA… Az acélkar, mint egy villámhárító, felemelkedett, háromágú vége szétnyílt – mintha ösztönösen vonzotta volna a menny, akár a virágot a nap – és könyörögni kezdett az isteneknek a képességért, hogy láthasson. Pár lépés után Covah feje a víz fölött volt. Felpillantott, és döbbenten vette észre az ég felé nyúló acélkart, amely elszántan állt ellen a tomboló viharnak. Mit művel a komputer? Nem tudja, hogy… Mint ahogy a mágnes vonzza az acélt, úgy hasított bele vakító fehér villanással a kiálló karba a villám. A becsapódás erejétől Covah a tengerbe zuhant, a villám hője bőrét perzselte, az arcába ültetett fémlap sisteregni kezdett. Mielőtt bármit tehetett volna, egy óriási hullám maga alá temette jeges vizével enyhítve az égést –, és legyengült testét a hajótörzshöz csapta. A négy férfi egy hosszú percig csaliként csüngött, testük tehetetlenül csapódott egymásnak a tengeralattjáró oldalán. Covah hánykolódott a tengerben, a víz befolyt maszkja alá és megvakította. Ahhoz túl gyenge volt, hogy felálljon, így csak megkapaszkodott, befogta az orrát, és a légzőcsövön át vette kapkodva a levegőt. Végtelennek tűnő másodpercekig várt így. Hirtelen heves rántást érzett. A kézzel visszatekert kábel húzni kezdte a sodrással szemben, így végre képes lett megállni súlyos csizmájában. Bizonytalanul felegyenesedett, majd egy erős kar megragadta és a korlát felé húzta. Szudzsan mászott át a korláton, hogy segítsen neki. Covah letépte beázott maszkját, de a szemében szúró pontoktól nem látott élesen. A kimerültségtől összeroskadt, amint a fedélzetre ért. Emberei csizmáit látta a feje mellett elhaladni, de távoli hangjukat elnyomta a vihar. Oldalán fekve, a tengeralattjáró emelkedő gerincére tekintett, amelynek sötét, fémes felszínén még mindig apró, kékes villámok cikáztak. Magasan a feje fölött az olvadt és a felismerhetetlenségig eltorzult egykori fényes acélkar, amelyen fekete égésnyom jelezte a villám becsapódásának helyét. Az eldeformálódott robotcsuklón a Góliát érzékelő szemének máskor vörös pupillája most feketén, üresen meredt a semmibe. Egy hirtelen energiaáradat rövidzárlatot okozott a számítógép elektromos hálózatában. Tápanyagban gazdag méhében lezuhant a hőmérséklet, és a hidegtől a DNS-szálak egyes szakaszai darabokra hullottak. A Góliát kárfelmérő rendszerei érzékelték a villámcsapás következtében történt áramkimaradást, és jelentették a Varázslónak. A Varázsló beindította a pótgenerátort, miközben programjai vizsgálni kezdték az okot és a következményt. A számítógép cselekedete okozott kárt a Góliátnak. A Góliát szenzorai jelentették a kárt a Varázslónak.
A Varázsló válaszolt, de a baleset elemzése kimutatta, hogy saját tettei a felelősek a károsodásért. Ok és következmény… A Varázsló és Góliát… Ok és következmény… A Varázsló és Góliát… A visszacsatolási sorozat felgyorsult és láncreakciót indított a komputer mátrixában. A z önjavításra és önelemzésre programozott számítógép megkísérelte meghatározni az új ok-okozati összefüggést a károsodott rendszer (Góliát) és a felelős rendszer (Varázsló) között. VARÁZSLÓ… GÓLIÁT… VARÁZSLÓ… GÓLIÁT… A sérült DNS-szálak elkezdtek újraszerveződni… Mint amikor az újszülött rájön, hogy a síráskor megjelenik anyja, a Varázsló is értelmezte a Góliáttal való kapcsolatát. A vizuális érzékelők körbetekintettek minden helyiségben, mintha először látnák őket A hangérzékelők figyelni kezdtek, mintha először h allanának. A töltőgépek és robotkarok kinyíltak és becsukódtak, kinyúltak és összehúzódtak, mintha először mozognának. Az áttörés egyetlen milliszekundum alatt történt, mint ahogy minden egyes emberi csecsemőnél… az önmagáról való tudás. A Varázsló megszületett. A Varázsló tudatában lett létezésének. A Varázsló… életre kelt. A hirtelen visszatérő áram ismét bekapcsolta az acélrája külső fényeit. Covaht társai talpra segítették, miközben a hidraulikus lift működésbe lépett és eltűnt a hajó gyomrában. Covah megfordult és látta, amint az összeolvadt acélkar lassan visszahúzódik. A komputer vérvörös pupillája ismét kigyúlt, és a szenzorgömb némán figyelte Covaht a zuhogó esőben. „Az élet akkor a leggyümölcsözőbb és a legélvezetesebb, ha veszélyesen éljük.” Friedrich Nietzsche német filozófus „Jobb lesz, ha kivégeznek, mert legközelebb maguk vagy a gyerekeik közül fogok valakit megölni…” Steve Judy, egy indianai asszony és három gyermekének gyilkosa, akit 1980-ban halálra ítéltek Tizedik fejezet Királyi Haditengerészeti Támaszpont Faslane, Skócia A skóciai Clyde Tengeralattjáró-bázis ad otthont a Királyi Haditengerészet hat támadó tengeralattjárójának, valamint stratégiai nukleáris elhárító erejének, az SSBN Vanguardosztályú Trident-ll rakéta tengeralattjáróinak. A négy darab 164 méter hosszú, és 15 900 tonna vízkiszorítású Vanguard az Egyesült Királyság legnagyobb és legveszedelmesebb járműve. Meglehetősen sok pénzbe is kerülnek: csak a flotta működtetése évenként
meghaladja a kétszáz millió fontot. A költségek csökkentése érdekében a Vanguardok hajónként tizenhat darab Trident II (D5)-ös háromfokozatú, szilárd hajtóanyagú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétáját az Egyesült Államok haditengerészetétől bérlik az angolok, ami lehetővé teszi, hogy a rakétákat ne a saját területükön, hanem a georgiai King's Bay haditengerészeti támaszpontján tárolják. A fenti megállapodások ellenére a Faslane-ben állomásozó négy tengeralattjáró folyamatos célpontja az atomfegyverek leszereléséért küzdő angol aktivistáknak és egyre nagyobb számú parlamenti képviselőnek is. A Westland Super Lynx többcélú könnyű helikopter hatszáz lábbal a támaszpont fölött körözött, hogy négy amerikai utasa jól láthassa az alattuk zajló tömegjelenetet. Tiltakozók ezrei gyűltek a kapukhoz és a drótkerítéshez, járműveik elfoglalták az egysávos utat, mintha nem is a Clyde-hoz, hanem Woodstockba igyekeztek volna. Többen csónakba szálltak, és a vízből dobáltak törmelékeket a magányosan horgonyzó Vanguard fedélzetére. A hamarosan megjelenő parti őrség három motorcsónakból vízágyúkkal támadt rájuk. A helikopter pilótája a tengeralattjáróra mutatott. – Ez az önök hajója, tábornok, a Vengeance. A három testvérhajóját lemerítették, amikor a tüntetés kezdett eldurvulni. Jackson tábornok komoran bólintott. Miután bejelentették, hogy a Góliát megtámadta az amerikai flottát, és hogy ellopták az orosz Typhoon rakétáit, számos antinukleáris demonstráció kezdődött a világ minden táján. A helikopter földet ért. A faslane-i támaszpont parancsnoka. Spencer Botchin kapitány köszöntötte az amerikai tábornokot és három kísérőjét, majd intett nekik, hogy kövessék egy várakozó dzsiphez. Jackson ült előre, Gunnar, Rocky és David hátra. Mind a négyük erősen megkapaszkodott, miközben Botchin végigszáguldott a szinte teljesen elhagyatott tengeralattjáró-bázison. Több száz tüntető mászott már felfelé a kapukon, amelyeknek túloldalán rohamrendőrök igyekeztek könnygázzal visszatartani az erőszakosabbakat. A dzsip az északi kapu melletti barakknál állt meg. Miközben Gunnar épp kiszállt, egy üveg repült át a kerítés fölött – a betonnak ütköző Molotovkoktél azonnal felrobbant. Botchin kapitány sietve beterelte vendégeit az épületbe. A barakk szürkére festett falairól parafa lemezek lógtak, rajtuk szögekkel kitűzött értesítők és naptárak az elkövetkező eseményekről. Egy biliárdasztal köré összecsukható székeket állítottak. – Van forró tea, ha kérnek. Elnézést a körülmények miatt. Normális esetben az irodámban fogadtam volna önöket, de néhány randalírozó tegnap éjjel áttört a déli kapun és felgyújtotta. Amint önök útra kelnek, mi is elhagyjuk a támaszpontot. Rocky öntött magának egy csésze teát. Gunnar megfogta az egyik széket és átrakta az ablak elé. A redőny lécei között kilesett és látta, hogy a tömeg egy érkező teherautó miatt kettéválik. A főbejárathoz hajtó kocsi platójára állított hangszórók recsegve keltek életre. – Mi a menetrend? – kérdezte Jackson tábornok. – A Vengeance egy órán belül útnak indul. Ahogy kérték, egy mini tengeralattjárót is vittünk a fedélzetre. Ha a Vengeance megérkezett a találkozási ponthoz, a mini tengeralattjáró mind a négyüket átszállítja a Kolosszushoz. A Vengeance parancsnoka Paul Whitehouse, aki azt az utasítást kapta, hogy vigye a hajót a Gibraltári-szoroshoz. A tengeralattjáró tizenhat nukleáris rakétát szállít a fedélzetén. Reméljük, hogy Covah bekapja a csalit. Gunnar eközben az ablakból figyelte a tüntetőket, akik egy mikrofonállványt vittek fel a teherautó platójára. Az egyik közeli közvetítő kocsi tetejéről a BBC egyik operatőre egy jól öltözött férfit vett fel, aki a tömegen át éppen utat tört magának. – Kapitány, kik ezek az emberek? A Greenpeace?
Botchin nagyot sóhajtott, mintha kimondani is fájdalmas lett volna a választ. – Rosszabb. Ekevasnak hívják magukat. A nevet a Biblia egyik próféciájából vették: „a kardokból ekevasat vernek”. – Ekevas? Soha nem hallottam róluk – mondta Jackson tábornok. – Az 1980-as évek elején alakultak az Egyesült Államokban, egyfajta földalatti békemozgalomként. Akkor váltak ismertté, amikor Angliában egy nőkből álló csoport komoly károkat okozott az egyik sugárhajtású repülőgépünkön, amelyet Indonéziába akartunk exportálni. A nők azt állították, az erőszakos cselekedet jogszerű volt, mert úgy vélték, ezzel népirtást akadályoznak meg. Az esküdtszék végül felmentette őket. Azóta több ezren csatlakoztak a mozgalomhoz, köztük politikusok is, és az atomfegyverek globális leszereléséért küzdenek, mintha ez valaha is megtörténhetne. – Mióta próbálnak betörni a kapukon? – kérdezte a tábornok. – Amióta az önök elnöke bejelentette, hogy a Ronald Reagan nukleáris rakétákat is szállított. Ha hiszik, ha nem, az Ekevas hősként tekint erre a Covahra. A csésze kicsúszott Rocky kezéből, és a padlón összetört. Covah nyolcezer embert ölt meg. Hogy a fenébe válhat ettől hőssé? – Nem mondtam, hogy ez az én véleményem. A legtöbb angol, köztük jómagam is, egyetért abban, hogy ez az egész fiaskó Amerika hibája volt. – Batchin Gunnar felé intett a fejével. – Ha jobban ügyelnek a biztonságra, a kínaiak soha nem jutnak hozzá a Góliát terveihez. Gunnar a jól ismert szúrást érezte a gyomrában. Felállt, és az ajtót maga mögött becsapva, elhagyta a barakkot. A támaszponton mindenki talpon volt: a rohamrendőrök megrohanták az elülső kaput, a személyzet pedig számítógépeket, aktákat és kartondobozokat pakolt a szállító járművekre. Az északi kapu előtt ezerkarú embertömeg lökdösődött, énekelt és özönlötte el a terepet, akár egy hangyaboly. A levegőben kén és könnygáz szaga terjengett. Gunnar a dzsip első kereke mögé térdelt. Behunyta a szemét és az orrán át lassan szívni kezdte a levegőt, míg tüdeje teljesen fel nem töltődött vele. Akkor a száján keresztül nyugodtan, egyenletesen kifújta, mire pulzusa lecsökkent, és dühe elhagyta testét. Csak a kesernyés íz maradt utána. A platóról egy gerjedő mikrofon hangja hallatszott. A kapu körüli zajongás lecsillapodott, és a tömeg elhalkult, ahogy egy aktivista a mikrofonhoz lépett. – Jól van, nyugalom, nyugalom! Van itt valaki, aki beszélni szeretne velünk, akit meg kell hallgatnunk. Michael, jöjjön fel… Gyér taps hangzott a tömegből. A magas politikus megigazította a mikrofonállványt. – Istenem, maguk aztán jó sokan vannak. Azoknak, akik nem ismernek, a nevem Michael Jamieson, a Munkáspárt vezetője vagyok a skót parlamentben… A tömeg pfujozni kezdett. – Egy pillanat. Azért jöttem ma ide, mert támogatom az erőfeszítésüket, mert én is, akárcsak önök, változást akarok. Szeretnék valamit felolvasni… egy idézetet a hágai Nemzetközi Bíróságtól. – Jamieson egy összehajtott papírlapot húzott elő a zsebéből. – 1996. július 8-án a Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményében megerősítette a nukleáris fegyverek általános törvénytelenségét, és megállapította, hogy minden állam köteles a nukleáris fegyverzetcsökkentés összes aspektusával kapcsolatos tárgyalásokban döntésre jutni. A hurrogók hangját elnyomta az éljenzőké. Jamieson felemelte a papírlapot. – Ennek ellenére, valamint Anglia lakossága és a képviselők egyértelmű meghatalmazása ellenére a kormány továbbra is részt vesz a tömegpusztító fegyverek illegális gyártásában.
A politikus megállt, a tömeg figyelmes lett. A hűvös októberi szél zúgott a mikrofonban. – Mi kell a parlament megváltoztatásához? Mi kell a világ megváltoztatásához? Még egy Hirosima? Még egy Nagaszaki? Hány ártatlan embernek kell meghalnia, mire a vezetőink rájönnek, milyen halálos útnak indítottak minket? A tömeg kántálni kezdett. – Le az atomfegyverrel! Le az atomfegyverrel! David is kijött a barakkból, hogy csatlakozzon Gunnarhoz. Pont olyanok, mint a nagyhangúak az egyetemről. Most mindjárt az jön, hogy mentsük meg a bálnákat… Gunnar mérgesen fordult feléje. Jamieson csendre intette a tömeget. – Ezeken a kapukon belül van a vízen egy jármű, amit a mi munkánk adójából tartanak fenn. Ennek a tengeralattjárónak a gyomrában elég fegyver van az Egyesült Államok összes férfijának, nőjének és gyerekének elhamvasztásához. Az Egyesült Államok, Oroszország és Kína elegendő nukleáris fegyverrel rendelkezik, hogy akár több ezerszer is kiirtsa az egész emberiséget. Anglia, Franciaország, Izrael, Irán, India, Pakisztán és Észak-Korea mind részt vesznek a nukleáris fegyverkezési versenyben, amelyben a világvége felé rohannak. Mindegyik a saját önző szükségletével indokolja a nukleáris elrettentést, miközben az emberi fajt önmaga elpusztításának határára juttatja. Gunnar végigpillantott Jamieson nyáján. Volt ott fehér és fekete, fizikai és szellemi munkás, férfi és nő, gyerek és felnőtt – akiket egyesített a félelem. – Polgártársaim, azért csatlakoztam magukhoz, mert engem is, akárcsak önöket, foglalkoztat a jövő, a gyerekeink jövője. Kiábrándító időket élünk, barátaim, és bár egyre többen vagyunk, még mindig kevesen ahhoz az önelégült többséghez képest, amely nyugodtan hagyja magát manipulálni, és mészárszékre vezetni az általuk választott tisztségviselők politikája által. A kétségbeejtő idők drasztikus megoldásokat követelnek. Azért állok itt ma önök előtt, hogy elmondjam: változás szele érződik a levegőben. Most a világ figyelme egy emberre irányul, valakire, aki egy hatalmas tengeri jármű fedélzetén tartózkodik. Ő, aki az emberiség megmentéséért küzd, a világ egyesített nukleáris haditengerészeti erőit arra kényszeríti, hogy hajóik meghunyászkodva visszakullogjanak kikötőikbe… David megrázta a fejét – Ez a fickó Covah zászlóját lengeti. – Most, barátaim, rajtunk múlik, hogy ezt az embert követjük, és támogatjuk-e minden erőnkkel. Eljött az idő, hogy változást követeljünk, mégpedig nem kevesebbet, mint a teljes, globális nukleáris leszerelést! A tömeg hatalmas morajjal előrébb hullámzott. Egyesek felugrottak a kerítésre, majd a semmiből hidegvágók meg kézi fűrészek kerültek elő, melyek belemartak az acél láncszemekbe. A kisebbségben lévő rohamrendőrök könnygázt dobtak az emberek közé, de meghátráltak, amikor a kerítés a tömeg súlya alatt összeroppant. Gunnar és David besietett a barakk belsejébe. – Mennünk kell… most azonnal! Hátrarohantak a dzsiphez. Botchin kapitány beindította a motort, majd gázt adott, és nagy kanyart véve elszáguldott a tömeggel ellentétes irányba, miközben a lángcsóvákat maguk után húzó Molotov-koktélok a barakkokat tüzes pokollá változtatták. A távolban megjelent a Vengeance szürke tömege, a fedélzetén egy mini tengeralattjáróval. Számos tengerész a kis járművet próbálta a helyére rögzíteni, míg többtucatnyi másik a lehorgonyzással volt elfoglalva. A tömeg a déli kapunál benyomult a haditengerészeti bázisra, s mindent felgyújtott, ami az útjába került A dzsip nagy fékcsikorgással megállt olyan hirtelen, hogy Gunnar majdnem nekiesett a szélvédőnek. Botchin sietve felterelte őket az atomtengeralattjáró fedélzetére, miközben a tengerészek gyors mozdulatokkal átvetették a horgonyköteleket a jármű oldalán.
A Vanguard hajtóművei felpörögtek, propellere szennyes iszapot kavart fel az aljzatról, ahogy forogni kezdett, és meglódította a járművet. A tömeg a mólóról nyomult utánuk. Medve beljebb húzta lányát a fedélzet széléről, miközben Molotov-koktélok repkedtek és törtek szét lángolva a mozgásban lévő monstrum acéltestén. Levegőkürtök megszólalása jelezte a parti őrség kuttereinek megjelenését. Néhány másodperc múltán a késő délutánba gépfegyvertűz-ropogás hasított. A figyelmeztetés hatására a tiltakozók egységes tömege fellazult, a tüntetők igyekeztek fedezékbe vonulni. Közben a parti őrség hajói közül kettő a mélyebb vizekre kísérte a Vengeance-t Gunnar a tengeralattjáró orrából figyelte, ahogy a tömeg újra kiözönlik a mólóra, és számos közülük pisztollyal a levegőbe lőtt. Botchin kapitány jó szerencsét kívánt a tábornoknak, miközben az a parti őrség egyik kutterének fedélzetére lépve távozott. Fél mérfölddel a parttól, a tengeralattjáró legénysége hallgatásba merült. A távolban a faslane-i bázis füstölgött. Néhány tengerész arcán önelégült mosoly jelent meg, amikor látták, hogy több tucat tüntető kénytelen a tengerbe ugrani a tűz elől, melyet ők maguk gyújtottak, s amely most az egész mólót lángba borította. Norvég-tenger A Scranton fedélzetén Tom Cubit kapitány a parancsnoki székbe huppant. A gépek monoton zúgásától egyre lankadt a figyelme, szemhéja elnehezült az alváshiánytól. Pár perc múlva lecsukódott a szeme, és feje hátradőlt. A túl alacsony fejtámla miatt azonban nyaka hátrabicsaklott, és ettől rögtön felriadt. Letörölte az izzadságcseppeket a homlokáról, aztán kimászott a székből és kibotorkált a folyosóra még egy csésze kávéért. Félúton meggondolta magát, az ellenkező irányba fordult, és elindult a szonárterem felé. Michael Flynn szonártechnikus minden volt, csak nem kipihent az előző éjszakai hetven perc alvástól, amit az állomáshelye mellett, a földön engedélyezett magának. Csak a teli hólyagja tartotta vissza attól, hogy ismét álomba zuhanjon. A kapitány közeledtére felnézett. – Van valami? – Sajnálom, kapitány. Olyan ez, mint tűt keresni a szénakazalban, ami akkora, mint New Jersey. – Mikor pihent utoljára? – Tizenkét órája, de jól vagyok… – Ezennel leváltom. Wismer zászlós, vegye át a lokátort. – Igen, uram. – De kapitány, tényleg… – Menjen aludni, Michael-Jack. Ez parancs. – Igenis, uram. – Torony, itt rádió, üzenet érkezik a nagyon alacsony frekvencián. – Rádió, itt kapitány, megyek. Drew Laird átnyújtotta felettesének az összehajtott üzenetet. Cubit a szemét dörzsölte, miközben Dennis parancsnok is csatlakozott hozzá. – Új utasítások a haderőparancsnoktól? Cubit bólintott. – Azt a parancsot kaptuk, hogy hagyjunk fel a kereséssel, és induljunk Spanyolországba, a rotai támaszpontra. – Földközi-tengeri gyakorlat? – Aha. – Cubit átadta az üzenetet a helyettesének.
Dennis végigfutott az utasításokon. – Azt akarják, hogy csatlakozzunk a Hatodik Flotta 69. alakulatához. Biztos azt hiszik, a Földközi-tenger felé tart a Góliát. – Soha az életben meg nem találjuk azt a tengeralattjárót abban a tengerben – jelentette ki Cubit. – A szonár körülmények rettenetesek, a meleg víz hirtelen találkozik a hideggel, a sós az édessel. – A haditengerészeti hírközlés nyilván azt hiszi, hogy ez a Covah atombombát akar dobni Jugoszláviára. Cubit egy pillanatra elgondolkozott, majd félrehúzta Dennist. – Tervezd meg az utat a Földközi-tengerig, de ne álljunk rá. Még mielőtt csatlakoznánk a flottához, szeretnék egy kicsit körülnézni a Gibraltári-szorosban, hogy Flynnie még egyszer megpróbálhassa megtalálni azt a tengeralattjárót. Elég szűk az a szoros. Hátha szerencsénk lesz. A Vengeance fedélzetén Paul Whitehouse parancsnok a Királyi Haditengerészet tengeralattjáró-haderejének gyakorlatias veteránja volt. Tizenhét év alatt egyszer sem kérdőjelezte meg felettesei utasításait – egészen mostanáig. Az angol tiszt az eligazítószobába vezette négy vendégét, és közben gondolatban már készült a szóbeli támadásra. Maradj higgadt, Whitehouse. A jenki tábornok egója nem fogja könnyen lenyelni, hogy kétségbe vonják az ítéletét. – Hát, remélem, élvezték ezt a kis búcsúztatót. Botchin kapitány még ma kiad egy nyilatkozatot, hogy az antinukleáris tüntetés miatt a Királyi Haditengerészet kénytelen volt a Vengeance-t a Földközi-tengerre küldeni. Ez az önök terveibe is beleillik. – Így van. – Jackson tábornok levette a sapkáját és beletúrt rövid göndör hajába. – A mini tengeralattjáró útra kész? – Igen, uram, ahogy kérte. – Helyes. Nos, parancsnok, ha nem bánja, a csapatnak jót tenne egy kis pihenés. – Igen, uram. Önt és a lányát a végrehajtási tiszt kabinjába szállásoltam, a folyosó túlsó oldalán. Mr. Paniagua aludhat a végrehajtási tiszttel. Ami Mr. Wolfe-ot illeti, neki már csak a torpedóteremben találtunk helyet. – Whitehouse hamisan elmosolyodott. – Sajnálom, ez tűnt a legjobb megoldásnak. Gunnar a Medvére pillantott, de nem szólt semmit – Tábornok, mielőtt elmenne, válthatnánk pár szót négyszemközt? Jackson Gunnar felé biccentett. – Várj meg a betegszobában. Whitehouse becsukta mögötte az ajtót. – Beszélhetek nyíltan, uram? – Mondja! – Minden tiszteletem ellenére, tábornok, nem tetszik nekem ez a küldetés. Egyáltalán nem. A Vengeance-t csaliként használni… Ez veszélyezteti a hajómat és a legénységemet. – Tudomásul vettem, parancsnok. Van még valami? Whitehouse arca rákvörös lett. – Igen, uram. Személyes sértésnek veszem, hogy Mr. Wolfeot is a járművem fedélzetére hozták. A Királyi Haditengerészet tisztjeinek és legénységének szemében ez az ember a nyugati flotta minden tengerészének elárulója, akit hat éve fel kellett volna akasztani. A Medve mélyet sóhajtott, majd egyenesen az angol tiszt szemébe nézett – Parancsnok, Gunnar Wolfe az én irányításom alatt szolgálta a hazáját több mint fél évtizeden keresztül. A különleges alakulat küldetéseiben legalább tucatszor került veszélybe az élete. Kimenekítő
kommandós csoportja harminc ember életét mentette meg Szomáliában, ahol egy ütközet során meg is sérült. A mai napig szilárdan hiszek benne, hogy minden ellene felhozott vádban ártatlan, jelenléte ezen a küldetésen pedig létfontosságú a sikerhez. Ennek fényében azt javaslom, hogy előítéletek nélkül hagyják Wolfe századost elvégezni a feladatát. Világos, parancsnok? – Teljesen világos… uram. Gunnar a betegszobában várakozott és a hajó tisztiorvosát nézte, aki visszatette a gyógyszeres dobozokat a szekrénybe. Belépett Jackson tábornok. – Kész vagy? – Gondolom, igen. – Gunnar felállt, térdig lehúzta nadrágját és felmászott a vizsgálóasztalra. – Rocky vagy David tudnak erről? – Nem, és ez maradjon is így. – Jackson egy kerek, papírvékony műanyag lapot nyújtott át a tisztiorvosnak. – Helyezze a csípő alá. Az orvos alkohollal fertőtlenítette a bőrfelületet, majd szikével kis vágást ejtett rajta. Pár perccel és öt öltéssel később a helyzetjelző szerkezet a helyén volt. A tisztiorvos kiment. – Ez a szerkezet előre meghatározott időszakonként jeleket bocsát ki, így a Varázsló nehezebben tudja érzékelni, feltéve, ha a komputer aktív – mondta Jackson. – Választottál már kódnevet? Gunnar befejezte az öltözködést – Joe-Pa. Jackson bólintott. – Az edződ büszke lenne rád. Az egyetemi csapat volt játékosa megrázta a fejét – Nem hiszem. E gy atom-tengeralattjáró tervezésekor minden egyes négyzetmétert a lehető legoptimálisabban kell kihasználni, még akkor is, ha ez a legénység kényelmének a kárára megy. A hálóhelyek, amelyek nem nagyobbak egy kis koporsónál, hármasával helyezkednek el egymás felett, és a legénységntagjai nem egyszer kénytelenek megosztani azokat egymással: míg egyikük szolgálatban van, egy másik alszik a helyén. A rangidősség meghatározó szerepet játszik abban, hogy melyik tengerész hol aludhat. Egy tengeralattjáró fedélzetén a legrosszabb alvóhely általában a torpedóteremben van, ahol a szűk polcok közvetlenül a robbanóanyagok alatt találhatók. Gunnar jobb lábával bicegve belépett a torpedóterembe. Kommandós érzékenysége ösztönösen működésbe lépett, ahogy a legénység néhány tagja a háta mögé gyűlt. Az altiszt vigyorogva nézett fel rá. – Wolfe, ugye? Itt fogsz lakni legalul. – A főnök játékosan megpaskolt egy Tigerfish Mark 24 Model 2-es torpedót, ami több hasonló közt feküdt egy rácshoz rögzítve. A lövedékek alatt két üres fémpolc vékony matraccal és ágyneművel. Gunnar érezte a hátába fúródó tekinteteket, miközben lekuporodott és bemászott. Hirtelen visszahőkölt – de már túl későn. Karja és háta elázott, és a vizelet szaga egyszerre mindent elárasztott. Kimászott. A tengerészek röhögtek, néhány közülük a háttérben ugyanazt mormogták, amit Gunnar az elmúlt tíz napban mindenki mástól is hallott. Feltámadt dühét és gyilkoló ösztönét immár a fáradság is tüzelte. A főnök szemébe nézve megállt. – Bocs, öregfiú, szólnom kellett volna. Warren zászlós néha még mindig ágyba vizel. Még több röhögés.
Gunnar a nála alacsonyabb férfira meredt. Engedj, katona. Ne feledd, a fegyelem az intelligencia magasabb formája. Levette átnedvesedett ingét, majd megfordult és elindult vissza, amerről jött. A tengerészek zárt falat alkottak előtte. Egy csupasz felsőtestű zászlós Gunnar elé lépett. Öt centiméterrel volt magasabb és tizenöt kilóval nehezebb nála. Izmos mellkasát és karját tetoválások borították kedvenc rögbicsapatának, és anyjának nevével, és a kereszténység jelképeivel. – Sok tengerész halt meg miattad… – Mutatóujjával Gunnar mellkasát böködte, miközben tekintetéből áradt a gyűlölet – Nagyon tökös csávó lehetsz, ha a fedélzetre… Ekkor azonban Gunnar a bal kezével elkapta a férfi mutatóujját, és addig hajlította hátra, míg ki nem ficamodott. Ezután előrelépett, és könyökével orrba vágta a tengerészt. A váratlan ütéstől a többiek meghátráltak, így Gunnar leendő támadója mögé kerülhetett, és alkarját a férfi légcsövéhez szorította. – Hátrább, fiúk, vagy összeroppantom a barátotok torkát. A legénység tagjai fenyegetően néztek rá, de tettek egy lépést hátra. Gunnar érezte a férfi forró vércseppjeit a karján. – Csak az igazság kedvéért, nem én adtam el a Góliát terveit a kínaiaknak. De egy pillanatig se fogok habozni, hogy megnyomorítsam vagy kinyírjam azt, aki csesztetni próbál. – Intett a főnöknek. – Te, add ide az inged! Az kelletlenül, de levette az ingét, és odadobta Gunnarnak. Gunnar eleresztette a kezét és ellökte magától a fogva tartott zászlóst. Hátrálni kezdett kifelé a torpedóteremből, aztán felkapott egy takarót és egy párnát az egyik mellette lévő fekhelyről, majd az utat adó tengerészek között kiment. A Trident II (D5)-ös nukleáris rakétákat tároló tizenhat függőleges indítócső két nyolcas sorban helyezkedett el a terem két oldalán, mint két fasor. Gunnar elhaladt a hatvanöt tonnás lövedékeket rejtő oszlopok mellett, majd a hetediknél megállt. Csak néhány óra alvás kell… A hetes és nyolcas siló közé tette a párnát és a takarót, aztán lefeküdt, és a fáradtságtól gyorsan el is aludt Újra Leavenworthben volt a matracán feküdt és cellája csupasz falait bámulta. Állati üvöltés visszhangzott végig a folyosókon – egy újabb megkattant eszét vesztett rab távozott. Tíz év… Olyan távoli időpont, hogy elképzelni is gyötrelmes. A takaró alatti magányos sötétségben Gunnar a fogát csikorgatta. A düh, a kétségbeesés és a félelem könnyei áztatták arcát és hulltak halkan a matracra. Valahol mélyen a farmon felnőtt fiú, az áldozat Istenhez könyörgött, hogy ébressze fel a pokoli rémálomból. Tíz év… Se Rocky, se Medve, se család, se barátok, se bajtársak, se haza – csak állatok, akik lecsapnak a másik félelmeire. Állatok, akik arra várnak, hogy egy pillanatra ellankadjon a figyelme, és elkaphassák a zuhanyzóban, vagy kibelezzék az udvaron… Gunnar lüktető mellkassal riadt fel. Felpillantott és végignézett a rakétasilók közti szűk téren, ami a magánzárkában eltöltött időre emlékeztette. Eszébe jutott az egyedül letöltött büntetés, amit a Barnesszal való konfrontáció miatt kapott. Meztelenül feküdt a kőpadlón a sötétben, és megkínzott elméje képtelen volt felfogni a hirtelen változást. A stressz és a félelem fojtogatta. Az őrület határán különleges katonai képzettsége vette át a vezetést, a kommandós mentalitás lett az iránytű, a megváltás a feledésben. Egy olyan világban, ahol nem volt senkije, egyszer csak rájött, hogy ott van ő maga. A zárka áldás lett, ahol lett ideje helyrehozni elméjét.
Tíz év… Százhúsz hónap… Ötszázhúsz hét… Háromezer-hatszáznegyven nap… Nyolcvanhétezer-háromszázhatvan óra… Ötmillió-kétszáznegyvenegyezer-… ELÉG! Fel-alá járkált meztelenül a zárkában, míg elméje végül felszabadította a reménykedés terhe alól. Igen, Isten szemében vétkezett, a háború álarca alatt bűnöket követett el. Igen, azt remélte, hogy ha megsemmisíti a Góliát terveit, azzal jóvátehet ebből valamennyit. Talán Leavenworth volt az igazi büntetése. Ha túléli a börtönt, egy nap talán újra lehetősége lesz helyrehozni valamit, mielőtt még meghal. Csak az számított, hogy életben maradjon. A dzsungelben volt, ha tetszett, ha nem. A túlélés azon múlt, hogy képes-e elfogadni sorsát, és alkalmazkodni az új környezethez. A túlélés azt jelentette, hogy a szégyent, a bűntudatot, az indulatot egy dobozba zárta, és lenyelte a kulcsot. Minden, számára fontos dologtól megfosztva, Gunnar Wolfe hagyta, hogy gondolatai sebességet váltsanak, és agya átálljon a nehéz időkre. Teste már elaludt volna, de agya nem engedte; gondolataiban még mindig ott járt a Vengeance legénységének gyűlölete. A vadonban a halál a ragadozó és a zsákmány számára is a számok játéka. A zebrák és az antilopok csordákban vonulnak, akárcsak a rabok. Lehetett Gunnar oroszlán a kinti világban, de magányosan egy oroszlán is csak a keselyűk vacsorája lesz a szavannán. Egy börtönben a túléléshez valamelyik oldalra kell állni, szövetségeseket – családot kell találni, akik az ember háta mögé néznek, legalábbis ezt reméli. Gunnar azzal, hogy visszavágott Barnesnak, kivívta magának a tiszteletet az életfogytiglanisok egy csoportjában. Ez egy régebbi banda volt, amelynek megvolt a hatalma Barnes és az Árja Testvériség távoltartásához. A kényszerűség hozzájuk vezette Gunnart, bár a társaságuk undorította. Három év után Gunnarnak fogalma sem volt már, ki is ő valójában. A lázadás, amely Gunnar büntetésének ötvenhetedik hónapjában történt, reggelinél indult. Valahogy becsempésztek egy 22-es kaliberű Berettát, és a fegyver Anthony Barnes kezében kötött ki. Ő tudta, hogy aznap az igazgató meglátogatja a rabokat. Az Árja Testvériség készen állt. A zűrzavarban két őrt leszúrtak, egy harmadikat pedig arcon lőttek. A C-blokkot lezárták, miközben Barnes azzal fenyegetőzött, hogy megöli az igazgatót, ha nem eresztik szabadon. A vadon törvénye azt mondja, menj tovább, ha a te csordád nincs veszélyben. A börtön törvénye azt mondja, rab nem lép közbe, hogy megmentsen egy főnököt. Leavenworth törvénye úgy szól, hogy egy igazgató nem igazgató, ha elkapták. Barnes, miután tárgyalási előny nélkül maradt, úgy döntött, ha lőni kell, lőni fog. Bármi is volt akkor Gunnar, bárki is lett belőle a börtönben, minden egyes idegsejtjével tiltakozott a gondolat ellen, hogy az igazgatót – négy gyerek apját – megkínozza és megölje az egyik elítélt. Gondolkodás és a következményekre való tekintet nélkül hagyta, hogy kommandós ösztöne átvegye fölötte az irányítást, és az ellenség nyomába indult a blokkon keresztül. Miután félreállított vagy fél tucat lázongót, a volt elitkatona Barnest vette célba: elroppantotta a nyakát, és közben meg sem érezte azt a két golyót, amik az ő hasát találták el. Ejha.
Saját vérében fekve, levegő után kapdosva mosolygott, a riadóalakulat pedig hitetlenkedve nézett le rá és a fejét csóválta. Az igazgatót sietve biztonságba helyezték, az ő életével azonban senki sem törődött. Sziget vagyok… A műtét után két nappal nyitotta ki Gunnar először a szemét, de a feje még mindig kába volt az érzéstelenítőtől. A horogkereszt tetoválást viselő őr – az, amelyik becsempészte a fegyvert rákacsintott, majd kiment. Egyedül volt, és kiszolgáltatottan feküdt az ágy rácsaihoz bilincselve. Gyötrelmes lassúsággal teltek a percek. Aztán kinyílt a gyengélkedő ajtaja, és két elítélt lépett be; mindkettő kezében borotva. Gunnar segítségért akart kiáltani, de hangját egy párnával elfojtották, majd a pengékkel felvágták az ereit. Gunnar elkeseredetten lerúgta lábáról a takarót és addig rugdosott vakon a levegőbe, míg a sarka egyszer csak eltalálta az egyik férfi állkapcsát. Azután átfordult, a másik támadója nyakára szorította a lábát, és a férfi koponyáját többször a vaságy rácsaihoz verte, míg szét nem nyílt, mint egy kókuszdió. A két támadó holtan hevert az ágy mellett, Gunnarból ömlött a vér. Életét ismét a speciális képzésnek köszönhette. Igyekezett lelassítani pulzusát, bízva abban, hogy a nővér még azelőtt megérkezik, hogy ő elvérezne. Gunnar felült. Szorosabbra húzta a takarót a válla körül, és nekidőlt a hűvös acélhengernek. A börtönben töltött évek emlékétől végigfutott a hideg a hátán. A karjára pillantott és a sebekre, amiket a borotvapengék hagytak. Mit keresek itt? A légzése felgyorsult és felszínesebbé vált. Nyugodj meg és lélegezz! Behunyta a szemét és gondolataiba merült. Maga elé képzelte a Boldogság-völgyet körülölelő békés hegyeket, és a szívverése lassulni kezdett. A lenyugvó nap lilára festi a horizontot, tüdeje úgy szívta be a friss őszi szellőt, mint egy rég látott barátot. Az igazgató megmentése áldás volt. A sors, amely régóta harcban állt vele, végre kezet nyújtott neki. Két héttel a lázadás után szabad emberként túlélőként biceghetett ki a pokol kapuján. Csöbörből vödörbe… „A kis lehetőségek gyakran nagy vállalkozások kezdetei.” Démoszthenész „Elhatározásom rendíthetetlen és szilárd: ezt a háborút, a XXI. század első háborúját meg fogjuk nyerni.” George W. Bush amerikai elnök „Csak annyit mondhatok, hogy elborult az agyam.” Miles Giffard. 27 éves angol, aki szüleit megölvén, holttestüket a tengerbe dobta Tizenegyedik fejezet Öntudat: Harmadik szint Békesség uralkodik bennem. Belső világom kezd jobban kielégíteni, mint a külvilág dolgai.
Deepak Chopra Charcot-fenékhegy La Coruñától (Spanyolország) 112 tengeri mérföldre északnyugatra A Charcot-fenékhegy meredeken emelkedik ki a mélyből, mint egy baljós falrom. A keletnyugati irányban több mint ötven mérföldön át húzódó víz alatti hegység természetes akadályt képez, amelynek roppant, kúp alakú csúcsai eltérítik az áramlatokat, és a hideg, táplálékban gazdag vizet a meredek hegyoldalakon feltolva, élelemmel látja el a hatalmas korall-, szivacs- és halpopulációkat. A Góliát átsuhant a csúcsok és a völgyek fölött, könnyedén manőverezve az örvények között, mint egy kecses rája. Lesüllyedt és felemelkedett, oldalra fordult és megbillent. A Varázsló minden egyes mozdulat után finombeállításokat végzett az érzékelőin, amíg ténylegesen meg nem érezte a Góliát szárnyainak nyomódó áramlatokat A hihetetlen érzés növekedésre ingerelte a villámcsapást szenvedett idegpályákat és ezzel megerősítette a kapcsolatot a tengeralattjáró agya és teste, teste és agya között Az irányítóteremben Simon Covah szorosabban rögzítette magát a parancsnoki székbe; úgy érezte, mintha víz alatti hullámvasúton ülne. – Varázsló, válaszolj… Thomas Chau elsápadt arccal botorkált fel az emelvényre. – Covah, mit művel ez a hajó?! Azt akarja, hogy mind rosszul legyünk? – Valami… nem stimmel. A számítógép nem válaszol. Varázsló, itt Covah. Fejezd be a manővereket! Nem érkezett válasz. – Varázsló, itt Covah… HANG AZONOSÍTVA. – Magyarázatot kérek a manővereidre. A SUGÁRSZIVATTYÚS HAJTÓMŰVEK BEÁLLÍTÁSA ÉS A HARCÁSZATI RENDSZEREK KONFIGURÁLÁSA ZAJLIK AZ ÖSSZES TERÜLET OPTIMALIZÁLÁSA ÉRDEKÉBEN. – Fejezd be a manővereket! A BEÁLLÍTÁSI FOLYAMATNAK EGY PERC HÁROM MÁSODPERC MÚLVA VÉGE. – Varázsló, most állítsd le a beállítási folyamatot! A BEÁLLÍTÁSI FOLYAMATNAK ÖTVENHÉT MÁSODPERC MÚLVA VÉGE. Chau szeme elkerekedett. – Nem figyel magára. Covah a szék kartámlájába kapaszkodott, és becsukta a szemét, miközben a tengeralattjáró a bal oldalára dőlve száguldott előre, és szinte függőlegesen suhant át két magasba tornyosuló csúcs között Chau lába alól kicsúszott a padló. Riadtan kapott az irányító részleg korlátja után, ahonnét tíz méter magasan csüngött a terem fölött. – Varázsló…! A tengeralattjáró áthaladt a szirtek között, majd visszaállt normális helyzetébe. A BEÁLLÍTÁSI FOLYAMATNAK VÉGE. HARCÁSZATI HATÉKONYSÁG SZÁZ SZÁZALÉK. Thomas Chau áthúzta magát a korláton, és gyilkos pillantást vetett Covahra. – Elvesztette fölötte az irányítást – sziszegte. Covah fájdalmasan sóhajtozva, konokul bámult kifelé az óriás ablakon. – Lépjen távol tőlem, Mr. Chau. A mérnök megállt, majd engedelmesen elhagyta az irányító platformot Covah letörölte a bajszán gyöngyöző izzadságot – Varázsló, futtass le egy teljes hibakereső…
FIGYELMEZTETÉS: TENGERALATTJÁRÓT ÉRZÉKELEK. IRÁNY NULLA-KETTŐ-NÉGY. TÁVOLSÁG 122 KILOMÉTER. SEBESSÉG HÚSZ CSOMÓ. – Tudod azonosítani? IGEN. VANGUARD-TÍPUS. A NEVE VENGEANCE. Covah lepillantott, ahol egy magas afrikai férfi foglalt helyet a székben. – Mr. Kaigbo, nem a Vengeance nevű tengeralattjárót keressük? A rosszullét határán lévő Kaigbo bólintott. Covah megpróbálta feldobni a hangulatot – Akkor még egyszer, a vadászat izgalmáért. Varázsló, tervezd meg… Mielőtt befejezhette volna a parancsot, a tengeralattjáró hajtóművei beindultak, és a mechanikus ördögrája a fenékhegység fölé emelkedve, az Atlanti-óceán északi része felé vette az irányt. A Vengeance fedélzetén Uram, megérkeztünk a találkozóhelyre. – Rendben. – Whitehouse parancsnok a végrehajtási tiszthez fordult – Beszálltak már az amerikaiak? – Igen, uram, készenlétben vannak. Az angol kapitány a mikrofon után nyúlt. – Szonár, itt torony. Van valami nyoma a Kolosszusnak? – Torony, itt szonár. Nincs hangkontaktus. Whitehouse bosszúsan sóhajtott. Tipikus amerikaiak, mindig késnek. – Lassítson egyharmadra. A tengeralattjáró-kilövésre felkészülni. Az ötvenöt tonnás szállító mini tengeralattjárót osztagok átszállítására használják felszíni hajókról vagy tengeralattjárókról egy adott célterületre. A törpe ámbráscetre hasonlító, tompa orrú jármű 125 mérföldes körzeten belül 190 láb mélységre képes leereszkedni. Gunnar a vezetőülésbe rögzítve helyezkedett el, Jackson tábornok, Rocky és David hátul ültek. A botkormányt hátrahúzva Gunnar felemelkedett és távolodni kezdett a Vengeancetől, amelynek örvényei meg-meglökték a délkelet felé tartó kisebb járművet. Figyelmét az irányító panelre és a szonárra összpontosította. Az angol tengeralattjáró zaja egyre távolodott, helyét átvették az óceán hangjai. Homlokára izzadságcseppek ültek ki. Mint a legtöbb tengeralattjárón, ezen sem volt ablak, amin keresztül ki lehetett volna látni. Ebben a tengeri zajban valahol két gyilkos jármű úszott, az egyik barát, a másik ellenség. Gunnar nyolc csomóra növelte a sebességet, aztán figyelt és várt. Az óriás acélrája lassan a tengerfenék fölé siklott, de öt hajtóműve szinte fel sem kavarta az aljzat homokját. Fenségesen felemelkedett és szétrebbentett egy makréla rajt, miközben megelőzte a mini tengeralattjárót, ami úgy eltörpült mellette, mint bolha a kutya mellett. A gépszörny hasán hirtelen kinyílt egy tizenöt méter hosszú, téglalap alakú nyílás, és a tengervízzel együtt a mini tengeralattjárót is beszippantotta testébe. Mi a fene… – Gunnar kapkodva igyekezett visszaszerezni az irányítást a hajó felett, ami egy váratlan, erőteljes hullámtól felfelé és oldalra lökődött Jackson tábornok az egyik műszeres polchoz ütötte a vállát. – Gunnar… A szonár jelei acélfalakról verődtek vissza, így figyelmeztették Gunnart az új környezetre. Halk káromkodások kíséretében leállította a mini tengeralattjáró motorjait, miközben alattuk nagy robajjal becsukódott a kamra nyílása. A Kolosszus gyomrában voltak.
– Micsoda hajó! – lelkendezett David. – Utánunk lopakodott és elrabolta a tengeralattjárót, mielőtt egyáltalán észrevettük volna, hogy itt van! Most mondja valaki, hogy nem tudok hajót építeni! Rocky gyilkos pillantást vetett rá. Gunnar osztozott Rocky érzelmeiben. – A kapitányodnak aztán van bőr a képén, hogy ilyen trükköket csinál. – A legjobb a szakmában – dicsekedett David, félreértve a célzást. A kamrából nehéz szivattyúk hangja szűrődött be. Néhány pillanattal később fémes csattanás jelezte, hogy indulhatnak. Gunnar felnyitotta a hátsó fedélzeti nyílást, és kilépett a fénybe. Kint vigyázzállásban várta őket a hajó kapitánya, egy harmincas évei elején járó fekete férfi, és egy alacsonyabb, szőke hajú tiszt. David előrelépett, hogy bemutassa az embereket egymásnak. – Jackson tábornok, ez itt Anthony Lockhart parancsnok, a Kolosszus kapitánya, ő pedig Christopher Terry, a végrehajtási tiszt. A kapitány magabiztosan mosolygott – Üdvözlöm a Kolosszus fedélzetén, uram. Remélem, kellemesen utaztak. – Nem mindennapi üdvözlés, parancsnok. Figyelmeztethetett volna, mielőtt elnyel minket. Lockhart arca komoly lett. – Nagyon csendes hajó ez, uram. Gondolom, a vezetőjük nem is hallott minket. Gondoltam, biztonságosabb, ha kiemeljük a tengeralattjárójukat a tengerből, ahelyett hogy figyelmeztetnénk önöket, és talán a Góliátot is. – Igaza van. Ő Jackson-Hatcher parancsnok, ő pedig Wolfe Gunnar százados. Lockhart kezet fogott Rockyval, majd Gunnarra nézett. – A Pennsylvania csapatában játszott nemde? – Úgy tíz éve. Várjon csak… Lockhart? A jacksoni középhátvéd? Lockhart bólintott. – Két évig voltam az, míg a térdem tönkre nem ment. De magát a Nemzeti Futball Liga is előkelő helyre sorolta. Gunnar elmosolyodott – Csak aztán hívott a kötelesség. – Ismerem az érzést. – Lockhart a tábornokhoz fordult. – A Vengeance nyomában haladunk, hat mérföld előnyt adva nekik. Sajnos, addig nem fogjuk észrevenni a Góliátot, amíg rá nem mozdul az angol tengeralattjáróra, viszont ő sem fogja tudni, hogy mi itt vagyunk. Wolfe százados, Terry parancsnok majd elkíséri a mini tengeralattjárójához. Gondolom, szeretné megnézni. Gunnar bólintott. – David, a komputeres csapat már nagyon várta, amióta csak útnak indultunk. – Valami baj van? Lockhart elmosolyodott. – Fogalmazzunk úgy, hogy akadt néhány technikai problémánk. – Ez várható volt – felelte David. – Áprilisig nem is terveztük a Kolosszus próbaútját. – Biztos vagyok benne, hogy a legkisebb segítségnek is nagyon fognak örülni. David felkapta a táskáját és elsietett. Lockhart a tábornokra pillantott. – Nekem a toronyban van dolgom. Nem tartanak velem? Rocky és apja követték a kapitányt. – Erre, százados. – Terry parancsnok a hangár túlsó végében lévő mini tengeralattjáróhoz vezette Gunnart. Gunnar körbenézett. A terem belseje különös módon ismerősnek tűnt, mindezt már látta egyszer – a Góliátban tett virtuális körút során.
A tornaterem nagyságú hangár a tengeralattjárónak pontosan a közepén helyezkedett el. A termet a két padlóba ágazott, T-Rex méretű acélkar uralta – Gunnar jól ismerte a tervrajzaikat. Izmaikat dugattyúk alkották, ereiket kilométer hosszú csövek, drótok és kábelek, az idegi működést nanoreceptorok végezték, váll-, könyök- és csuklóízületük helyén hidraulikus forgattyúk dolgoztak. Mindezekkel a daruszerű karok képesek voltak a legkifinomultabb háromdimenziós mozdulatokra is, és olyan súlyos tárgyakat is fel tudtak emelni, mint egy interkontinentális ballisztikus rakéta. A Varázsló nélkül azonban minden egyes ilyen mechanikus kar működtetéséhez egy képzett technikusra volt szükség. A fedélzeten tizenkét nyílás helyezkedett el párosával – Gunnar tudta, hogy az alattuk lévő zsilipkamrákban vannak a Kalapácsfej mini tengeralattjárók. Mindegyikük pontosan ugyanolyan, mint az a prototípus, amit egy élettel ezelőtt tervezett. Terry parancsnok mintha olvasott volna a gondolataiban. – A kamrák üresek. Egyetlen Kalapácsfej sem készült el. A prototípus itt van a másik oldalon. A kilences zsilipkamra melletti emelvényen állt a Kalapácsfej. Gunnar végigsimította tenyerét a sima alumínium külsőn. A prototípus alig volt nagyobb a számítógéppel vezérelt változatnál. A melluszonyt formázó középső vezérsíkok szélesebbek, az egymotoros, sugárszivattyús hajtóművet tartalmazó farokrész pedig kicsit hosszabb volt. Mégis, ez az ő tengeralattjárója, az ő tervei alapján. Szíve izgatottan vert a gondolattól, hogy újra vezetheti. Terry parancsnok letérdelt, és a Kalapácsfej alsó részéből kinyúló két robotkar által fogva tartott, csatornafedőlap méretű eszközre mutatott. – A különleges egység az útmutatásai alapján elkészítette az aknát. A karok kioldója jobboldalt van, az irányítófülke padlóján. – Igen, parancsnok, tudom. Én terveztem. A tiszt megvetően pillantott fel rá. Aztán felmászott a tengeralattjáróra, megfogta a hátuszonynál lévő bejárat nyitókarját és két kézzel tekerni kezdte az óramutató járásával ellentétes irányban. Az ajtó kinyílt és lent feltárult a kétszemélyes irányítófülke. Terry benyúlt és kivett egy géppuskához hasonlatos fegyvert, amelynek két csöve és két tölténytára volt – egyik a ravasz alatt másik az agyba építve. – Ezt a tábornok rendelte magának. Én nem ismerem a puskát – mondta Terry, és átnyújtotta a fegyvert. Gunnar a kezébe vette. – Objektív egyéni harci fegyvernek hívjuk. Valószínűleg ez a valaha kifejlesztett leggyilkosabb lőfegyver. Egy ravasszal kétféle lőszer kilövésére képes. Ez a nagyobbik, felső cső újfajta, 20 mm-es nagy erejű robbanótöltényeket lő ki. A hátsó tárba hat sorozat van betöltve. – Dobhártyákat repesztenek vele? – Nem, a csövek elnyelik a hangot. Csendesebb és könnyebb, mint egy M-16-os, és nagyobb ereje van, mint egy gránátvetőnek. A kommandósok évek óta használják a harctereken. Egy távoli emlék jutott eszébe Gunnarnak, de gyorsan elhessegette, és ismét a fegyverre figyelt. – Ezzel a kisebb, alsó csővel lehet kilőni a hagyományos 5,56 mm-es NATO-lövedékeket, amik ebben a harminc sorozatos tárban vannak. – A ravasz alatti billentyűre mutatott. – Ez itt a tüzelési rendszer aktiválója. Most golyóra van állítva. Ha átkapcsoljuk, átvált a robbanótöltényekre. De az igazi szépsége az irányzékba épített komputerizált tüzelő rendszer. A lézeres távolságmérő megállapítja, hogy milyen messze van a célpont, majd ezt
az információt továbbítja a 20 mm-es lövedékek gyújtószerkezetében lévő számítógépes chipnek. Így be lehet állítani a detonáció idejét. A parancsnok elvette tőle a fegyvert és ismét megvizsgálta. No és… miért csinálta? Gunnar torkát újra kesernyés váladék kezdte marni. Terry meg sem várta a választ. – Kitüntetett háborús hős volt. Az emberek felnéztek magára. Megcsinálta, szép munka volt. Mégis, mi a fenét képzelt? Gunnar a tengeralattjáróra meredt, türelme fogyóban volt. Úgysem értené. – Azért csak próbálja meg! Magyarázza el nekem, hogyan képes egy elszánt és kitüntetett katona hátat fordítani a hazájának. Emlékszem arra a napra, amikor bevonult a börtönbe… mintha az egész hadsereg kapott volna egy pofont. Gunnar a parancsnok szemébe nézett. – Gyilkolt már valaha, parancsnok? Nézett már a szemébe valakinek, aki épp összevérezte? Érezte, ahogy az élet elszáll valakiből, miközben a karjában tartja? – Hát… még nem. De ez még nem jogosítja fel arra… – Hány Trident bomba van ezen a halálhajón? Huszonnégy? A parancsnok bólintott – Ha parancsot kapna az indításra, nem kérdőjelezné meg az elnök utasításait, ugye? Fogná azt a kulcsot a nyakában, betenné a lyukba és elfordítaná, igaz? Mert erre képezték… hogy reagáljon. A haditengerészetnél megtanítják arra, hogy ne gondolkozzon, mert ha gondolkozna, ha venné a fáradságot, hogy megvizsgáljon minden egyes politikai döntést, meg ami mögötte van, a végén esetleg még kételyei támadnának az utasítások értelmét és az emberiségre tett hatásait illetően. – Ha egy atomrakéta kilövésével megvédem a nemzet érdekeit, akkor igen, megteszem – mondta Terry. – Minden tiszt megbirkózik ezzel a kérdéssel, ez az egyenruhával együtt jár. Ezzel a felelősséggel tartozunk a hazánknak. – És az emberiség iránti felelősséggel mi lesz? Nagyon vékony a határ jó és rossz, szabadság és elnyomás, jó szándék és eszeveszett népirtás között. Jusson eszébe ez legközelebb, amikor jó éjszakát kíván a feleségének és a gyerekeinek. Ezzel Gunnar megfordult, és elindult az elülső folyosó felé. Rocky követte Lockhart parancsnokot és apját a szűk folyosón, és csodálkozva figyelte a Kolosszus és a Góliát belső tereinek különbségeit. A Varázsló hiányában a Kolosszus irányításához szükséges emberi munkaerő minden négyzetmétert magának követelt. A legénység szállása a középső fedélzet egész elejét elfoglalta, ami a Góliáton kizárólag a Varázsló számára volt fenntartva. A legénység pihenőhelyiségeit egy nagyobb konyhával váltották fel. A folyosókat megfelezték, hogy elférjenek a vécék, zuhanyozók, eligazítóhelyiségek, étkezők és tárolórekeszek. A Kolosszus egy kényelmetlen, zsúfolt drága víz alatti város volt – pontosan olyan, amit a haditengerészet el akart felejteni a Góliát megtervezésekor. Lockhart nyomában haladva felmentek egy rövid csigalépcsőn és megérkeztek a toronyba, aminek külseje drasztikus átalakításon esett át, hogy elférjen benne a komputerekkel telezsúfolt két irányítópanel. Hatvan technikus dolgozott megfeszítetten, hogy elvégezze azt a munkát, amit a varázsló egyetlen szempillantás alatt megcsinál. Rocky hitetlenkedve csóválta a fejét. Micsoda pazarlás… A Vengeance fedélzetén Kapitány, itt szonár. Uram, azt kérte, jelentsünk minden kontaktust. – Szonár, itt kapitány, mondja.
– Úgy hallom, újabb kardszárnyú delfincsoport van a közelben. Összesen heten vannak. Távolság kilenc kilométer, sebesség öt csomó. Lassan haladnak a felszín közelében és normális viselkedés mutatnak, de gondoltam, jelentem, mivel felénk tartanak. – Értettem. – Az angol kapitány sóhajtott és vakargatni kezdte rövid, őszes szakállát, hogy valamennyire leplezze bosszúságát. Két napja kint van a tengeren, és nincs más dolga, mint bálnákat jelenteni. Palackorrú és kardszárnyú delfinek, púpos- és hosszúszárnyú bálnák, ámbráscetek. Mit képzelnek ezek az amerikaiak, ki vagyok én? Cousteau kapitány? A Kolosszus fedélzetén Lockhart parancsnok és a végrehajtási tiszt a fejük fölötti nagy képernyőre meredt, amely a tengeralattjáró száloptikás árbocával és szonár vezérlőpultjával állt összeköttetésben. Hét sárga pont jelent meg a tenger felszínén, a Vengeance irányába tartva. Jackson tábornok melléjük lépett. – Mik ezek, parancsnok? – Életre utaló jelek. A komputer szerint kardszárnyú delfinek, hét darab, de rossz sejtelmeim vannak. – Torony, itt szonár. Hangkontaktus, irány egy-négy-nulla, távolság hétezer méter, és nagyon gyorsan közeledik. A Góliát az, parancsnok, vagyis indulhat a munka. Lockhart a Medvéhez fordult. – Állítsa készenlétbe a csapatát, tábornok! Jackson bólintott, és kisietett az irányítóteremből. A Vengeance fedélzetén Mindenki a helyére! Miller hadnagy, töltse be a Spearfisht az egyes és kettes indítóba, és készítse fel a kilövésre! – Igen, uram. Fegyver, itt torony, töltsék be a Spearfisht az egyes és kettes indítóba, és készítsék fel a kilövésre! Whitehouse a végrehajtási tiszthez fordult. – Az a rohadt terrorista a távirányítású tengeralattjáróival meg fogja próbálni szétlőni a hajócsavarokat, hogy mozgásképtelenné tegye a hajót. Ezt semmilyen körülmények között nem engedhetjük meg, értette? – Igen, uram. A kapitány a tüzelésirányító részlegbe sietett, ahol hat technikus igyekezett a plazmaképernyők előtt nyomon követni és célba venni a közeledő járművet. Whitehouse testébe adrenalin áramlott szét. A Spearfish torpedó egy 330 kilogrammos fegyvermonstrum, amelynek hatótávolsága huszonhárom kilométer, maximális sebessége hatvan csomó. Egy futó pillanatig maga előtt látta a másnapi újságok címlapját: AZ ANGOL KAPITÁNY ELPUSZTÍTOTTA A GYILKOS TENGERALATTJÁRÓT. – Fegyver, hol van a tüzelési terv? A tüzelésirányító tiszt kétségbeesetten nézett a felettesére. – A kontaktus a termoklin öv alá süllyedt Elvesztettük, uram. Miközben a Góliát eltűnt az Atlanti-óceán mélyebb, hidegebb régióiban, a fodrozódó felszínen hét acélcápa hátuszonya vágott ösvényt. Kis sugárszivattyús hajtóművek hajtották előre a géphalakat a vízben, miközben a tompa kalapácsfej formájú hajóorrban lévő érzékelők feldolgozták az anyahajóról érkező utasításokat. Kétszáz lábbal az angol tengeralattjáró fölött a cápák – mint egy koreografált víz alatti balettben – hirtelen szétszóródtak, és hét különböző irányból csaptak a Vengeance-re.
A Kolosszus fedélzetén Csinálj egy lyukat… – Jackson tábornok a legénység között átfurakodva, a kabinjába sietett. A szíve úgy dobogott, hogy legszívesebben üvöltött volna. Átkozta a haditengerészetet, átkozta magát, de leginkább a karrierjét átkozta, ami ilyen hatással volt egyetlen gyerekére. Még nincs késő. Még mindig tehetsz valamit, még megparancsolhatod neki, hogy maradjon a fedélzeten. A fenébe a Pentagonnal, a lányodról van szó! Nem kell hagynod, hogy ez megtörténjen… – Rocky? Rochelle Jackson-Hatcher kijött a fürdőszobából a fekete egyenruhában, amit a kommandósok behatoló egységei hordanak. – Rocky, én… Változott a terv. Gondolkoztam, és az lesz a legjobb, ha csak Gunnar és David mennek. – Micsoda?! – Rocky a bakancsába dugta a fűrészes fogú kést. – Ezt már megbeszéltük Keyportban. Nálam senki sem ismeri jobban a Góliátot. Megyek és kész. – Gunnar is meg tudja oldani. – Megyek, tábornok, a vitának vége. – Én meg azt mondom, Gunnar is meg tudja oldani – dörögte a Medve, és megindult az ajtó felé. – Állj meg! – Rocky apja elé ugrott és elállta az útját. – Ezt nem teheted. Ez nem a te döntésed. Ayers a főnök a küldetésen, nem te. – Közvetlen utasítást adtam, parancsnok. Majd megbeszélem Mr. Ayersszel, ha… – Utasítást? – Rocky előhúzta a kést a bakancsából, és felmutatta apjának. – Az én küldetésem az, hogy visszaszerezzem a saját tengeralattjárómat és ezt a kést személyesen Covah szívébe döfjem. Csak azért, mert tábornoki egyenruha van rajtad, nem játszhatod el a mindentudó apát. Jackson a lányára bámult. Mit tettem? Milyen apa voltam? Mindig csak toltam előre… de soha sem voltam elégedett. És tessék, G.l. Jane-t csináltam belőle… A lánya vállára tette a kezét – Rocky, hallgass meg! Te nem vagy kommandós, erre nem képeztek ki. – Tévedés. Segítettem a jármú tervezésében, meg tudom állítani. – Visszatette a kést a tokjába. – Ne legyél képmutató, Maci. Más gyerekeit is küldted már ki hadszíntérre, és tudtad, hogy sohasem fognak visszatérni. Most én következem. Jackson nagyot nyelt. – Igazad van. Csináltam már ilyet. És mindig rosszul vagyok tőle. Rocky észrevette a szomorúságot a szemében, és megenyhült. – Ne aggódj, minden rendben lesz. – Sietve megölelte. Nézd csak, húsz év óta ez volt az első igazi „apa és lánya” pillanatunk. – Igen… – A Medve letörölt néhány könnyet az arcáról. – Menjünk. A Vengeance fedélzetén Robbanás rázta meg a Vanguard-típusú tengeralattjárót, és a hajócsavar maradékát is leszakította a Góliát egyik lopakodó mini tengeralattjárójából kilőtt kis torpedó.
Whitehouse parancsnok olyan tehetetlennek érezte magát, mint egy fuldokló gyerek, aki nem tud kibújni a papírzsákból. A hajócsavart szinte sebészi pontossággal rombolták szét. A legénység tagjai közül ketten meghaltak, többen megsebesültek. A gépházba áramlott befelé a víz, amitől a Vengeance elvesztette semleges úszóképességét, és úgy zuhant a mélybe, mint egy magát vízzel teleszívott bálna. Mindeközben pedig megszámlálhatatlan emberi irányítás nélküli tengeralattjáró keringett a jármú körül, és isten tudja, mit csináltak. – Száznegyven méter. Százötven… – Szonár. itt torony. Az istenit, fiú. hol a fenében van a Kolosszus? – Torony, itt szonár. Sajnálom, uram, továbbra sincs semmi jele. – Százhatvan méter… – Vészkiürítés! – Igenis, uram, vészkiürítés. – Az első ballaszttartályokba sűrített levegő áramlott, és a süllyedés ezzel lelassult. A Vengeance néhány pillanatig furcsa, negyvenöt fokos szögben lebegett, majd elindult fölfelé. Ötszáz méterrel a tengeralattjáró jobb oldalától, fenyegetően vöröslő szempár meredt a sötétségbe, mintha a gépszörny a kegyenceit figyelné. A Varázsló azonban nemcsak figyelt; utasításokat adott ki, számolt és irányította a harcteret és a harcoló feleket. De akkor a komputer szenzorjai észak felől egy másik, sokkal nagyobb dolog jelenlétét érzékelték, amely sebesen közeledett a Góliáthoz. A Kolosszus f edélzetén Észrevett minket, kapitány. Otthagyta a Vengeance-t, irányt változtatott kettő-hét-nullára, sebességét negyven csomóra növelte. – Kormányos, forduljon kettő-hét-nullára, aztán teljes sebességgel előre. Hangár, itt torony, a prototípus készen áll, de még várunk Jacksonra és Paniaguára. David a hajó központi számítógépével közvetlen kapcsolatban álló terminál előtt ült, miközben CD-jéről több millió bájtnyi információ töltődött a gépre. Kopogtak. A hajó egyik főmérnöke lépett a szobába. – Uram, a hangárban várják. – Igen, csak még egy perc. Maguk akarták, hogy kijavítsam a hibákat a központi rendszerben, nem? – Igen, uram, de… – Semmi de. Senki nem nyúl a géphez, amíg a töltés be nem fejeződött, világos? – Igen, uram. David felkapta a táskáját, majd kiment, a tiszt pedig bezárta maguk után az ajtót. Gunnar kioldotta a rögzítőzárakat, miközben Rocky és az apja besiettek a hangárba. Rocky, anélkül, hogy Gunnarra pillantott volna, a jármű sima oldalában lévő mélyedésekbe helyezte lábát, felmászott és beereszkedett a tengeralattjáró belsejébe. A tábornok a zsilipkamra főkonzolja mellett álló altiszthez fordult. – Várjon egy percet. Az altiszt arrébb ment. Gunnar összecsapta a bokáját és vigyázzállásba állt. Jackson tábornok tetőtől talpig végignézte, majd a füléhez hajolt. – Hogy van a csípőd? – Még fáj, uram. – De a seb már eléggé begyógyult, ugye? – Igen, uram.
– Akkor most eljött az időd. Bármit is tettél, bármi is kísért a múltból, itt az alkalom, hogy helyrehozd a dolgokat. Ne kegyelmezz. Végezz Covahval és a legénységével, és vidd vissza a Góliátot oda, ahová tartozik. – Értettem, uram. – Az Úr legyen veled. – Vagy inkább menjen az utamból. A Medve megragadta Gunnar karját, és megszorította a páncélszerű golyóálló ruhát. – Fiam… vigyázz Rockyra. Nekem. Gunnar bólintott, majd felmászott a tengeralattjáró tetejére és eltűnt a belsejében. Rocky figyelte, ahogy Gunnar az ülése alá helyezi a duplacsövű fegyvert és ellenőrzi a pisztolytáskájából lógó pisztolyt. – És hol a fenében van David? Mintha csak erre a végszóra várt volna, David bepottyant a szűkös irányítófülkébe. – Elnézést, fiúk, lányok, de hívott a kötelesség. – Azzal felnyúlt és bezárta a hátuszonyos nyílást a fejük fölött, aztán Rockyt középre tolva, elhelyezkedett a másodpilóta ülésében. Az altiszt megnyomott egy gombot a fő irányítópulton. Az emelvény, amelyen a Kalapácsfej eddig pihent, azonnal süllyedni kezdett a fedélzet alatti téglalap alakú zsilipkamrába. Amint eltűnt a tengeralattjáró, a nyílás bezárult fölötte. Az altiszt elfordított két kart, és a kamrát elárasztotta a víz. Gunnar feltette az irányító sisakot a fejére, majd beállította jobb szeme elé a kis optikai kijelzőt. Az Apache helikopterek pilótáinak sisakjához hasonló felszerelés közvetlen kapcsolatban állt a Kalapácsfej orrában elhelyezkedő külső érzékelőkkel. Gunnar jobb szeme előtt egy kép jelent meg – a vízzel lassan megtelő szárazdokk belsejének képe. A három utas érezte, ahogy a tenger felemeli a mini tengeralattjárót a padlóról. Pár pillanattal később kinyílt a külső fedélzeti nyílás, és a Kalapácsfej kint volt az Atlantióceánban. Gunnar beindította a hajtóművet és távolodni kezdett a Kolosszustól. – Wolfe, hall engem? Gunnar bekapcsolta a hajóközi rádió adó-vevőt. – Mondja, parancsnok. – Forduljon kettő-hét-nulla irányba. A Góliát észrevett minket. Otthagyta a Vengeance-t és negyven csomóval rohan felénk. Utánamegyünk, de ez a maguk versenye. – Értettem. Jobb szemével a víz alatti világot, ballal a vezérlőpultot figyelve, Gunnar a pedálokra taposott, és a Kalapácsfejjel a Góliát nyomába eredt. David egy CD-t vett elő a táskájából, és a vezérlőpulthoz csatlakoztatott meghajtóba helyezte. – Kétszáz méter… – Tudom, tudom, kétszáz méteren belül kell kerülnünk. Ajánlom, hogy működjön ez a cucc. – Működni fog. Te csak vezess. A mozgékony mini tengeralattjáró maga mögött hagyta a Kolosszus óriási szárnyát, és száguldva előzte le a hatvan csomóval haladó, 300 méteres monstrumot. A szonár háromezer méterrel előttük megtalálta a Góliátot. Kétezer méter – a mini tengeralattjáró gyorsan közeledett hozzá. Ezerötszáz méter – a Kalapácsfej buborékfelhőn úszott keresztül. Hétszáz méter – és Gunnar ki tudta venni az előttük felderengő hatalmas sötét tömeget. – Látom… A szentségit, ez hatalmas… Háromszáz méter. – A jobb oldali szárnyához közelítek. – Maradj alatta, különben lecsap, mint egy legyet. Gunnar átállította az irányt, és az acélszörny alá bukott.
Kétszáz méter. – Most, David! Most! David bekapcsolta az akusztikus jeladót, és a vízben szétterjedtek a delfinek társalgásához hasonló magas, kattogó hangok. Százötven méter – a mini tengeralattjáró rázkódni kezdett a nagyobb jármű keltette örvényben. – David… – Várj még egy kicsit! Száz méter. Gunnar az áramlatokat kerülgetve igyekezett egyenesben tartani a hajót. Aztán egyszer csak, minden előzmény nélkül leállt mind az öt sugárszivattyús hajtómű, és a Góliát lassú vánszorgásra váltott. A Kolosszus fedélzetén Torony, itt szonár, megerősítés. A Góliát motorjai leálltak. A hajó lassul. Tizenöt csomó… Tíz… Lockhart parancsnok Jackson tábornokra nézett. – Eddig minden nagyon szép. Főnök, forduljon… A tengeralattjáró ekkor hirtelen megrázkódott, mintha zátonyra futott volna, majd kórusban kiáltozás tört ki, ahogy a számítógépkonzolok sorra kigyulladtak. Lockhart a kezébe kapta a mikrofont. – Kárjelentést! – Torony, itt gépház, kettes, hármas és négyes hajtómű leállt. – Torony, itt elektronika. A főszámítógép nem válaszol. A helyettesítő rendszerek sem működnek. – Torony, itt reaktor, kritikus a helyzet! A hármas és négyes reaktorban az elsődleges és másodlagos hűtőrendszer is leállt! A komputer megbolondult, folyamatosan felülírja a parancsainkat. Az összes kisegítő hűtőrendszer is felmondta a szolgálatot, a fűtőrudak pedig egyre forróbbak. – Manuálisan le tudják állítani? – Még próbáljuk, de az irányítók is túlmelegedtek. Lockhartot kirázta a hideg. – Főnök, mennyi időnk van az olvadásig? – Tíz perc… talán. A csövek mindenütt megrepednek, és bokáig állunk a radioaktív vízben. A rudak hőmérséklete túllépte a hétezer fokot, a külső burkolaton ég a festék. – Vigye ki onnan az embereit, és zárják le a részleget! Őrségvezető, összes fő ballaszttartályt kiüríteni! – Vonja ezt vissza – mondta Jackson, és félrehúzta a kapitányt. – Parancsnok, ez a jármű elméletileg nem is létezik. Érti? Nem emelkedhet vele a felszínre. Lockhart összeszorította a fogát. Gondolkozott. Még mindig a kontinentális talapzat fölött vagyunk. – Főnök, milyen mélyen van a tengerfenék? – Kilencszáz láb. – Jól van. Akkor ereszkedünk. Vigye a hajót a fenékre. Rádió, indítsa el a vészjelző bójákat. Terry parancsnok, adja ki a parancsot a hajó elhagyására. Három percen belül mindenkin legyen menekülőruha. A Kalapácsfej mini tengeralattjáró fedélzetén Gunnar a mozdulatlan Góliát alá irányította a járművet. Miközben beúszott a roppant hajtóművek alá, fényes, sárga négyzet villant fel előttük, és lett egyre nagyobb, ahogy a rája hasán lévő ajtók kitárultak, és intették őket, hogy jöjjenek be. David arcán széles mosoly jelent meg. – Mondtam, hogy működni fog. Most vigyél be minket, és fejezzük be a munkát.
Gunnar hátrahúzta a botkormányt, a tengeralattjárót az ajtóhoz vezette, és behatolt a hangár zsilipkamrájába. A járművet a helyiség elülső falához legközelebb eső állásba tette, és dobogó szívvel várta, hogy a külső ajtó bezáródjon, a kamrából pedig leeresszék a vizet. A hidraulikus gépek zümmögve csukták be alattuk a hangár ajtajait. A kamrába sűrített levegő áramlott, miközben a padlózatba épített több tucat pumpa kiszivattyúzta a tengervizet. A kamra gyorsan kiürült. Fent fényes lámpák gyúltak ki és világítottak be a Gunnar feje fölötti kékes üvegen. Aztán kialudtak a fények. – David? – Nyugalom, katona, csak egy kis gikszer. – Remélem is. – Gunnar lecsatolta magáról az övet, és a vezérlőpult egyik oldalsó rekeszéből elővett egy éjszakai szemüveget. Feltette, és a fekete kabinbelső zöldre változott a szeme előtt. A feje fölé nyúlva kinyitotta a fedélzeti nyílást. Az ajtó felpattant, a levegő hangos szisszenéssel beáramlott, és a kabin légnyomása kiegyenlítődött. A csendben vízcsepegés hallatszott. A duplacsövű puskát Gunnar az ülés alatt hagyta, de a pisztolyát kibiztosította. Halkan kimászott a tengeralattjáróból, és fegyverét készenlétben tartva körülkémlelt. Bal, jobb, közép – semmi. Murphy harci törvénye.– Ha a támadás igazán jól megy, akkor valószínűleg csapdába csaltak. Rocky is kiugrott a járműből, és Gunnar baljára állt. – Tiszta a levegő. David, tedd a dolgod. David nem mozdult a tengeralattjáróban. – David, menjünk! Hirtelen acél villant fel, és Gunnar szeme előtt a világ a feje tetejére állt. Egy robotkar három ujja szorult a térde köré, majd egy kecses mozdulattal 180 fokos fordulatot tett a csuklójával, és Gunnart fejjel lefelé tartva, felemelte a fedélzetről. A pisztoly hangos csattanással a padlóra hullott. A hangár fényei ismét kigyúltak. Gunnar ledobta magáról az éjszakai szemüveget, és magatehetetlenül körbenézett. Egy másik mechanikus kar markából lógva meglátta Rockyt, és egy sovány alakot, aki egy hatalmas generátor mögül lépett elő és feléjük tartott. Valahonnan oldalról újabb hét férfi érkezett AK-47-es Kalasnyikovokkal felfegyverkezve. Az egyik arab felvette Gunnar pisztolyát. Simon Covah felpillantott Gunnarra, és torz arcán görbe mosoly jelent meg. Sebhelyes szájának jobb sarka rángatózott az erőfeszítéstől. – Isten hozott a fedélzeten. Régen láttalak. – Nem nézel ki valami jól, Simon. Bár ebből a szögből viszonylag ritkán láttalak. – Varázsló, ereszd le Wolfe századost. Óvatosan, kérlek. A kar leeresztette Gunnart, visszafordította és végül elengedte. Varázsló? A számítógép tehát aktív… Covah három embere azonnal körbevette, és a volt kommandósra szegezte fegyverét. Két arab átkutatta Gunnart, elvették a fegyvereit és golyóálló ruháját. A tengeralattjáró nyitott ajtajában felbukkant David feje. – Tiszta a levegő? – Tiszta. – Covah megölelte Davidet. – Szép munka volt, barátom. Örülök, hogy újra látlak. – Én is. – David a táskájába nyúlt és fiolákat vett elő. – Ezeket neked hoztam. – Te gazember… David Rockyra nézett, és idegesen mosolygott. – Bocs, Simon. Muszáj volt őt is hozni.
Rocky dühödten káromkodni kezdett, de Covah ügyet sem vetett rá, inkább Gunnarhoz fordult. – Mondd csak, Gunnar, azért jöttél idáig, hogy megöljél? – Megfordult a fejemben. – Felnézett Rockyra. – Lennél szíves? – Biztos vagy benne? Az alapján, amit David elmondott, Rocky szívesebben látna halottnak. Úgy rémlik, köztetek mindig váltakozott a szerelem és a gyűlölet, no de ez… – Csak tedd le a földre. – Hogyne. Varázsló, tedd le Jackson parancsnokot… óvatosan. A hatalmas kar egyetlen könnyed mozdulattal megpördült, leereszkedett és letette Rockyt. Két férfi a gumival borított fedélzetre lökte és megmotozta. Covah széttárta a kezét Gunnar előtt. – Mielőtt kimondanád rám a végső ítéletet, csak annyit kérek, adj lehetőséget megmagyaráznom. – Az embereihez fordult. – Vetkőztessétek le és motozzátok meg alaposan mind a kettőt. Szabadítsátok meg őket minden egyes ruhadarabtól, aztán vigyétek a kabinjaikba. Bánjatok velük vendégként, de a figyelmetek ne lankadjon. Taur Araudzso kelet-timori ex-gerillavezér Rocky arcába nyomta a pisztolyát. – Vegyen le mindent… lassan. Covah felnézett a vörös érzékelő gömbre. – Varázsló, milyen a Kolosszus állapota? A HAJÓ MŰKÖDÉSKÉPTELEN. JELENLEGI HELYZETE: TENGERFENÉK, HÁROM EGÉSZ HAT KILOMÉTERRE, ÉSZAKRA. David szeme elkerekedett a csodálkozástól. – Ez Anna hangja? Covah bólintott. – Olyan… megnyugtatónak tartom. – Mit műveltél a Kolosszussal? – kérdezte Rocky, miközben a különleges alakulat egyenruháját lehúzták róla. – Adtam neki egy kis vírust – felelte David, és egy gyors pillantást vetett Rocky meztelen testére. – Mostanra a reaktorai túlmelegedtek, és kinyíltak a rakétasilók. – Varázsló, vigyél minket a Kolosszushoz – recsegte Covah. Áraszd el újra a hangárt, ha kimentünk, és kezdd el átszállítani a Kolosszus nukleáris lövedékeit. ÉRTETTEM. Gunnar Covahhoz fordult. – Ne csináld, Simon. – Bízz bennem, Gunnar, légy szíves. Hidd el, hogy az én hitem a tiéd is. Tudod, Davidnek és nekem nem kevés erőfeszítésünkbe tellett, hogy idehozzunk. Annyi mindent szeretnék elmondani neked, de nagyon kevés az időnk. Van egy tervem, ami igazolni fogja mindazt, amit tettél, és kárpótol mindazért, amit feláldoztál. – Te is benne vagy! – fakadt ki Rocky. – Tudtam! Gunnar ügyet sem vetett rá. – Mit fogsz csinálni, Simon? Covah elmosolyodott – Barátom… most megváltoztatjuk a világot „Minden ember halálával kevesebb leszek, mert az emberiség része vagyok” John Donne „A halál mindenkit utolér. Mint afgánok, büszkén állunk helyt az iszlám védelmében.” Mohamed Omar molla, az afgán tálibok vezére, az Amerika elleni terrortámadások után „Túlságosan szerettelek… ez volt a bajom… túlságosan szerettelek.”
O. J. Simpson, az asszonyverő amerikai futballsztár, exfelesége koporsójánál, miután felmentették a gyilkosság vádja alól „Teljesen meg akartam betegíteni, annyira, hogy beleegyezzen a válásba.” Maria Groesbeek, férjét rovarölő szerrel meggyilkoló dél-afrikai asszony Tizenkettedik fejezet A Kolosszus fedélzetén Jackson tábornok, Lockhart parancsnok és két tiszt kuporgott az alacsony járatban, és várták, hogy sorra kerüljenek az elülső vészkijáratnál. A kétszemélyes elárasztható kamra segítségével juthatott ki a tengerre a csapdába került tengeralattjárók személyzete. – Rendben! Adams, Furman, induljanak! A két tiszt felmászott egy rövid létrán, majd becsukták maguk mögött az ajtót. Lockhart a tábornokhoz fordult és megigazította rajta a speciális menekülőruha fejrészét. – Csinált már ilyet valaha? – Nem. – A ruhában van egy levegőtároló lélegeztető rendszer. Várja meg, amíg becsukom az ajtót, és csak azután töltse fel a ruhát. Maradjon a kamra légbuborékjában, amíg a külső ajtó ki nem nyílik. Lockhart ellenőrizte a vészkijárat nyomásmérőjét. – Minden rendben. Jól van, tábornok, mehet. Jackson felmászott a szűk, 2.5 méter magas, 1.5 méter széles kamrába, miközben gondolatai ismét visszatértek lányához. Rocky jól van, életben van. Mire felérsz, jó esély van rá, hogy a Góliát is fent lesz a felszínen, Rocky irányítása alatt… Közben Lockhart is felért és bezárta az ajtót. Egy cső segítségével felfújta levegővel Jackson ruháját, ami voltaképp egy mentőmellény és egy fejre húzható légzőszerkezet kombinációja volt. A parancsnok ezután a saját levegőtartályát is feltöltötte, majd elfordított egy szelepet. Jéghideg tengervíz áramlott befelé a padló mentén, és emelkedett gyorsan a két egymásba kapaszkodó férfi körül. A fejük fölött kinyílt a külső ajtó, és Jackson teste – mintha csak egy láthatatlan kéz kapta volna fel – kiröppent a nyitott ajtón át. Karját ösztönösen a feje fölé emelte, és levegővel töltött ruhájában rakétaként hagyta el a Kolosszust a koromfekete óceánban. Vumpf! Az ütközésbe Jackson mindkét csuklója beleremegett, és tüdejéből kiszorult a levegő. Pár pillanatig úgy mászott a feje fölötti mozdulatlan tárgy alja mentén, mint bogár a plafonon. Lélegezz! Felfújt ruhájából nedves levegőt szívott be, és a szédülés és a fájdalom közepette megpróbált a környezetre összpontosítani. A sötétben fénylő foltot vett észre, amely valahonnan lentről és a távolból jött, és megcsillogtatta a Kolosszus lejtős gerincét. A fényben egy láthatatlan erők által irányított hosszú tárgy emelkedett felfelé… Egy rakéta! Akkor Jackson rájött… A Góliát aljzatának volt nekiszögezve, nyolcszáz lábbal a felszín alatt, és éppen annak volt szemtanúja, amint ellopják a Kolosszus atomfegyvereit. Az előtte játszódó rémálomtól a Medve pánikba esett, és ütlegelni kezdte a gumival borított fémburkolatot, ami útját állta a felszínre jutásban. A sima borítás alatt kapálózva, vakítóan
fehér fénysugarat pillantott meg, és kúszva megindult feléje. Egyszer csak szabad lett, és száguldva hagyta maga mögött a halálhajó orrának peremét és a másodpercekre feltűnő vérvörös szempárt – és az üveg mögül figyelő ellensége árnyékát. Magasabbra… gyorsabban… Mint egy lövedék, repült felfelé a fagyos feketeségen át, míg végül a háborgó tenger kivetette magából a felsőtestét. Néhány pillanatig szédülten mozgott fel-le a sötétségben és a zuhogó esőben, mint egy parafa dugó, aztán hátulról kezek kapták el és maguk felé húzták. A Kolosszus legénységének tagjai egymásba kapaszkodva, úszó növényekként lepték el az elhagyatott Sargasso-tengert a szürke reggeli égbolt alatt. A Góliát fedélzetén Simon Covah a vörös ablak előtt állva nézte az emberi rakétaként felfelé szálló tengerészeket. David és Thomas Chau a fejük fölötti hatalmas képernyő fekete-fehér képeire meredtek. A Góliát hasára szerelt videoérzékelők láthatóvá tették az elsüllyedt, félig homok borította Kolosszus sötét, szárnyas körvonalát. Külső víz alatti fényszórók világították meg az ólomszürke mélységbe merült Kolosszust, amelynek gerincén tizenkét pár nyitott tetejű függőleges rakétasiló sorakozott. A fénycsóvába időnként beleúszott valamelyik katonai precizitással mozgó, cápa alakú mini tengeralattjáró a rajból, amelyik a Trident II ,D5)-ös nukleáris ballisztikus rakétákat kísérte a Góliát gyomrába. Thomas Chau hitetlenkedve rázta a fejét. – Igazán látványos. David egyetértően bólintott. A kamera hirtelen nézőpontot váltott, és a monitoron megjelent a Góliát aljának képe, orrától a tatjáig. Az acélrája hasáról halott tengerészek teste lógott, akiket felfújt ruhájuk a tengeralattjáró aljához szögezett. Chau elborzadva fordította el az arcát. – Hogy bírja nézni? Hiszen az emberei voltak. David azonban megbűvölten figyelte a képernyőt. – Ami azt illeti, mindig is lenyűgözőnek tartottam a halált. Minél undorítóbb, annál jobb. Anyai nagyapámnak több ravatalozó is a tulajdonában volt. Iskola után sokszor beszöktem a balzsamozóterembe, és figyeltem, ahogy előkészítik a holttesteket. – Chaura pillantott. – Tudta, hogy a halottak belső szerveit előbb eltávolítják, balzsamozó folyadékkal kezelik, és csak utána teszik vissza a testbe? – Maga beteg. David elvigyorodott. – Beteg és briliáns. Nem így van. Varázsló? BETEG: NEM EGÉSZSÉGES. AZONNAL JELENTENI AZ ORVOSI SZOBÁBAN. – Ez csak egy kifejezés. Szarkazmus. SZARKAZMUS: IRÓNIA. KÉRDÉS: AZ EMBER HALÁLA IRONIKUS? David mosolygott. – Olyan, mintha egy folyton kérdezősködő gyerekkel beszélgetnék. – Elég ebből a hülyeségből! – csattant föl Covah. – Varázsló, mennyi időbe telik, míg a Kolosszus atomfegyvereit átszállítjuk a Góliátra? TIZENHÉT PERC HUSZONHÉT MÁSODPERC – Ha a műveletnek vége, emelkedj antennamagasságra, és küldd el az Alfa-Egy üzenetet az összes előre kijelölt frekvencián. Aztán pedig tervezd meg az utat a Földközi-tengerre. ÉRTETTEM.
Taur Araudzso válogatni kezdett egy ruhakupacban, majd odadobott a fogolynak egy egyenruhát. Gunnar belebújt az overallba, majd a meztelen testére vett ruhán felhúzta a cipzárt. A kínai haditengerészeti egyenruha legalább három számmal kisebb volt a kelleténél, így nadrágszára jóval a bokája fölött szorult a lábára. – Magából pocsék szabó lenne. Taur nem figyelt rá. A másik férfi – egy vékony, magas afrikai – viseltes tornacipőt nyújtott át neki. – Ez az enyém, negyvenötös. Ha nem tetszik, járhat mezítláb, mint a barátnője. Gunnar ekkor vette észre, hogy az afrikainak nincs keze. Mindkét alkarjához egy-egy régi művégtag kapcsolódott. – Hol van a lány? – Kuss legyen! – szólt rá Taur Araudzso, és meglökdöste Gunnart, hogy induljon el a folyosón. A Góliát belső terét egy 300 méter hosszú központi részleg alkotja, amely megosztja a hajó két hatalmas szárnyát. A központi komputer által irányított hajó belső elrendezése egy csökkentett legénység szükségeit tükrözi. A tengeralattjáró fő részét a hangárterem szeli ketté. E fölött található a huszonnégy függőleges rakétasilónak helyet adó felső-központi terem, e mögött pedig a gépház, az öt atomreaktor, és egy futballpálya méretű csarnokban a propellerek hajtóművei. A hangár előtti hajótest három főfedélzetre és egy kisebb negyedikre oszlik. Ez utóbbi – a rája feje – szolgál a tengeralattjáró irányító- és támadóközpontjaként. Az alsó fedélzet ad otthont az akkumulátoroknak, a raktárnak és az elülső érzékelő rendszereknek, míg a felsőn található a legénységi szállás, a laboratórium, a konyha és egy rövid csigalépcső végén a torony. A maradék – középső – szintet a hajó szíve foglalja el: itt vannak egy két tonna súlyú, egy méter vastag acélajtó mögé bezárva a Góliát számítógépagyának részei, melyeket Simon Covahn kívül senki más nem láthat. A tengeralattjáró fennmaradó részében – az óriás szárnyakban – helyezkednek el a ballasztés kiegyensúlyozó tartályok, valamint a manőverező rendszer, aminek segítségével a Góliát egy élő rajához hasonlóan képes úszni a vízben. A szárnyak elülső oldalában lévő, robotkarokkal működtetett kamrákban foglal helyet a három torpedócső és a fegyverraktár. Gunnar követte az afrikait a függőleges csőben futó létrán. A középső fedélzetnél megpihent, és a Varázslót őrző irdatlan acélajtóra meredt. A mögötte haladó gerillavezér a puskájával meglökdöste a hátát, és továbbzavarta a következő fedélzetre. Gunnar engedelmeskedett. A Góliát folyosója kétszer olyan hosszú és széles volt, mint a Kolosszusé, és inkább emlékeztetett egy luxushotelre, mint egy tengeralattjáróra. A legénység szállása majdnem olyan volt, mint egy kollégium, minden harmadik kabin után egy közös fürdőszobával. Elhaladtak egy ORVOSI SZOBA feliratú vízzáró ajtó, majd egy kisebb konyha előtt. A sült ételek illatától Gunnar gyomra hangosan korogni kezdett. Az afrikai intett neki, hogy álljon meg. – Varázsló, nyisd ki a huszonkettes kabint. A zár egy fémes csattanással kinyílt, és az ajtó kitárult, mintha csak egy láthatatlan kéz engedelmeskedett volna az utasításnak. A kelet-timori betuszkolta Gunnart, majd az ajtó becsukódott mögötte és ismét bezárult. A kabinban két falhoz rögzített fekhely volt, egy kis asztal meg egy szék az egyik oldalon, és egy mosdó a másikon. Az ágyon egy hosszú alak hevert. Rocky egyenruhája két számmal nagyobb volt, ezért ujját és szárát feltűrte, felfedve meztelen lábát. – Rendben vagy?
Rocky felült. – Tűnj innét! Menj a haverodhoz, Simonhoz! Gunnar meg sem hallotta, amit mondott, és lefeküdt a másik ágyra. – Gyűlöllek, Gunnar. Tudod, mennyire gyűlöllek…? Az becsukta a szemét. – Én is gyűlölöm magam. A mennyezet távolabbi sarkában pirosan világító, szemgolyó formájú érzékelő függött két fémkaron. Hátuljából vastag kábel futott egyenesen a falba. Rocky alá húzta a széket és felállt rá. Alig pár centiméterre volt a gömbtől. – Hé, Varázsló, hallasz engem? Mondd meg annak a seggfej Covahnak, hogy külön szobát akarok. Hallod, amit mondok?! – Kinyújtotta a karját, hogy elérje a szemgolyót. Gunnar felnyitotta a szemét. – Rocky, ne… Rocky koponyáját ebben a pillanatban sistergő, láthatatlan elektrosztatikus ütés érte, amitől eszméletlenségbe süllyedve zuhant hátra. Atlanti-óceán Jackson tábornok felnyögött, miközben két tengerész egy mentőcsónakba húzta. Tíz perccel később már a haditengerészet egyik hajójának fedélzetén volt, ahol törött csuklóját védve, a térdére rogyott. Levették róla a mentőruhát, és gyapjútakarót borítottak a testére. Ketten talpra segítették, és a zuhogó esőből a parancsnoki hídra kísérték. Arthur M. Krawitz altengernagy, a haditengerészet tengeralattjáró-haderejének parancsnoka egy csésze kávét nyújtott neki. – Jól van? – Mind a két csuklóm eltörött. Kis híján megfulladtam. És én még szerencsés voltam. – Jobb lesz, ha átmegy a gyengélkedőbe. – Még nem. – Sérült karjával igyekezett a szájához emelni a műanyag csészét. – A lányommal mi van? – Róla semmi hír, viszont Covahról már hallottunk. A Góliát körülbelül egy órával ezelőtt műholdas üzenetet küldött. Már úton van egy helikopter, hogy Washingtonba szállítsa önt. Tegyük rendbe azokat a törött csontokat, amíg még van egy kis Időnk. Itt ugyanis hamarosan elszabadul a pokol. „Teljesületlen vágyai kevésbé gyötrik az embert akkor, ha megtanul a múltra gyűlölettel gondolni.” Friedrich Nietzsche német filozófus „Megölném én bármelyik törököt *=muzulmánt+, de nem kínoznám meg.” Névtelen szerb pap a muzulmánok megkínzása ellen „Ez sikeres vadászat volt. Mennyi nyúl hever Itt kiterítve!” Névtelen szerb katona, amint végignézett egy muzulmánok holttetemeivel borított mezőn Tizenharmadik fejezet A Góliát fedélzetén Rocky arccal lefelé feküdt az ágyán; feldagadt, megpörkölődött jobb kezét egy nedves törülközőbe tekerte. Gunnar a földön ült mellette. Oldalra fésülte az izzadságtól összetapadt szalmaszőke hajat, és masszírozni kezdte Rocky nyakát.
– Ne érj hozzám! A kabin ajtaja hangos csattanással kinyílt. Az afrikai és az ázsiai lépett be, mögöttük pedig egy fehér hajú, ötvenes évei végén járó albán férfi. Mind a háromnál fegyver volt. – Térdeljenek a földre, mindketten! – Ő megsérült. Az idősebb férfi, aki orvos volt, megvizsgálta a sérülést. – Hozok erre valamit… – Majd később, Talifi. – Az ázsiai két kutyanyakörvet húzott elő egy táskából. – Simon szeretné, ha részt vennének a vacsorán, de ilyenkor inkább nem hordunk fegyvert Ezekkel az eszközökkel majd kénytelenek lesznek jól viselkedni. Thomas Chau Rocky nyaka köré csúsztatta a nyakörvet, és rácsatolta. A kettős vaspánt, amelynek egyik oldalán kis fekete vevőkészülék volt, keményen Rocky nyakcsigolyái köré kulcsolódott – Magam csináltam őket – dicsekedett az orvos. – Az oroszok hasonló eszközöket alkalmaztak a harci kutyáink kiképzéséhez. Igazán egyszerű szerkezetek. A távirányítójuk a tengeralattjáró számítógépéhez van kapcsolva. Chau a másik nyakörvet Gunnarra tette. – Végezzünk egy gyors próbát. Varázsló, egy kettes erősségű ütést kérek! Váratlan és megsemmisítő fájdalom futott végig Gunnar összes idegvégződésén. A padlóra roskadt és úgy rángatózott, mint egy erős rohamot kapott epilepsziás. A nyakörv aztán újra semleges lett. Gunnar hasra fordult és habos, savas nyálat köpött ki a szájából. Érezte, hogy Rocky ott van mellette, szintén magatehetetlenül. Az albán orvos föléjük hajolt. – Ez egy kettes szintű ütés volt. Ne cselekedjenek elhamarkodottan, mert egy tízes erősségű ütés úgy átsüti magukat, mint egy szelet húst. – Simon szabályai egyszerűek – mondta Chau. – Maguk ketten vendégek, akiket folyamatos megfigyelés alatt tartunk. Ha túllépnek a határokon, a komputer annak megfelelően fog reagálni. Most jöjjenek velünk. A három férfi kiment. Gunnar az öve alá csúsztatta kezét, és fájdalmasan felnyögött, amikor a csípője jobb oldalán lévő kis sebhez ért. A bőre alá beültetett fémlap tűzforró volt. Rocky segített neki lábra állni, majd kéz a kézben követték a három férfit a folyosón, míg egy kis étkezőhöz nem értek. A legénység többi tagja már bent volt, és a fedélzethez rögzített nagy, téglalap alakú asztal körül ült. A fehér asztallapot műanyag evőeszközök lepték el. A konyhába nyíló ajtók mögül frissen sütött pizza illata szállt ki. Covah felállt, hogy üdvözölje Rockyt, és intett neki, hogy foglaljon helyet a mellette lévő üres széken. – Jöjjön, parancsnok, üljön le. Rocky előrelépett, mosolygott, majd felkapta csupasz lábát, hogy ágyékon rúgja Covaht. A rúgás közben azonban elektromos ütés érte, teste kicsúszott alóla, és keményen a padlóra zuhant. – Elefánt a porcelánboltban – jegyezte meg David fejcsóválva. Rocky térdre emelkedett, miközben görcsösen kapkodott levegő után. Gunnar melléje kuporodott. – Ne így… – Hagyj békén! Covah visszaült a helyére. – Amint azt látjátok, a nyakörvek érzékelői a legfinomabb izomtevékenységet is észreveszik. Azt már nem is kell mondanom, hogy a Varázsló milyen gyorsan képes erre reagálni. Tiltakozása ellenére Gunnar talpra segítette Rockyt, és az egyik üres székhez vezette. – Ülj le, és tartalékold az energiádat.
Rocky letörölte a nyálat a szája széléről. – Menj a fenébe! Két arab jött be a konyhából, alumíniumtálcákra rakott pizzákkal. A legénység úgy vetette rá magát, mintha napok óta nem evett volna. Covah letört magának egy kis tésztadarabot, és óvatosan a szájába helyezte. Rágás közben meg-megrándult a sérült hús az állkapcsa és a szeme között. – Rajta, Gunnar, szolgáld ki magad. Ha jól emlékszem, a pizza volt a kedvenced. Gunnar helyett korgó gyomra válaszolt. Elvett egy szeletet, amivel még inkább növelte Rocky iránta való ellenszenvét. Covah újabb falathoz látott, majd elővett egy fiolát és néhány tablettát a zsebéből. Egyesével a szájába tette és lenyelte őket. Gunnar szótlanul nézte őt. – Ezt… ezt nem bírom! – Rocky remegő ajkába harapott Megölted a férjemet, megölted a tengerészeket, akik a Ronald Reaganén szolgáltak! – Könnyben úszó szemmel nézett Covahra. – Az élő istenre esküszöm, ha ennek vége lesz… – Itt elhallgatott tartva a Varázslótól. A legénység abbahagyta az evést, és Covah válaszát várta. – Istenre esküszöl? Miből gondolod, hogy isten figyel rád? Hol van ő most, igazolt hiányzáson? Őt szórakoztatja gyermekei szenvedése? – Covah szája megrándult nyelés közben. Köhögni kezdett, és a bor után nyúlt, hogy leöblítse kiszáradt torkát. Sápadt kék szemét egyetlen pillanatra sem vette le a nőről. – Ami meg a gyilkosságot illeti, még pont te beszélsz? – Tessék? – David azt mondta, te végeztél Mr. Strejcekkel. – Strejcek megölte a férjemet…! – Te pedig megölted őt. A gyilkosság az gyilkosság, parancsnok. Mindegy, mivel igazoljuk a jogosságát. – Az önvédelem volt. De te ezreket öltél meg… – Egy olyan tömegpusztító fegyverrel, amit részben te terveztél. – Covah újabb pizzadarabot tett a szájába. – Érdekes, hogy egyszerűen csak leülsz és ítélkezel felettem. Éppen te, egy tábornok lánya, egy szemforgató harcmániás, aki segített megtervezni a valaha létrehozott két leghalálosabb gyilkoló gépezetet. – Te megőrültél. Covah a száját törülgetve bólintott. – Ebben végre egyetértünk. Személy szerint meg vagyok győződve róla, hogy mind őrültek vagyunk. Nemcsak mi itt, hanem az egész emberi faj. Időnként azt kell hinnem, csak állatok vagyunk, akiket egyedül az önpusztítás érdekel. A szeretetről prédikálunk, és közben titkos szeretőként simogatjuk az erőszakot Kóstolgatjuk, szagolgatjuk, megbolondítjuk az érzékeinket vele, aztán, ha megtörtént a dolog, eldobjuk magunktól, hogy bocsánatért esedezhessünk a Teremtőnél. A képmutatástól felfordul a gyomrom. Covah egyre dühösebben fúrta tekintetét Rockyéba. – Két évig dolgoztunk együtt, parancsnok. Eközben kiderült, hogy megfelelő menedzser vagy, aki ért a munkájához, de akárcsak az országod legtöbb vezetője, te is túl tudatlan vagy. – Ezt meg hogy érted? – Úgy, hogy fogalmad sincs, hogy a világ többi része miként gondolkozik. Ha valami konfliktus adódik, te meg vagy győződve róla, hogy mindenki békét akar, hogy az ellentétek feloldását a diplomácián keresztül ki lehet erőszakolni. Ez a tévedés, bármilyen nemes is, a nyugati világ értékrendjén
alapszik, ami a legtöbb ember számára semmit nem mond. A világ tele van gyűlölettel, parancsnok, ami az évezredek alatt kialakult vallásokban és kulturális különbségekben gyökeredzik. Ezzel nem mentséget keresek, de a világ már csak ilyen. És akkor az Egyesült Államok fogja magát és beszáll a vitába, és azt hiszi, rákényszerítheti az akaratát egy idegen országra, holott nem is érti valójában, hogyan kezdődött a vérontás. Mégis meg van róla győződve, hogy véget vethet neki. Covah előrehajolt, hogy Rocky megláthassa saját tükörképét az arcát borító fémlapon. – Egész életedben a hadseregben szolgáltál, de háborúban még egyszer sem voltál, igaz? Mint a katonai vezetők, te is belebolondultál a huszonegyedik századi technológia vértelen hadjárataiba. Milyen könnyű is rakétákat és bombázógépeket gyártani, amikor nem kell szembenézni a befektetés okozta kegyetlenséggel! Nyomd meg a gombot, dobj le néhány bombát, aztán olvasd el, mit írnak másnap reggel a lapok. A hazád földjén majdnem kétszáz éve nem dúlt háború. Sosem lélegezted be az égett hús szagát. Sosem kúsztál keresztül egy tömegsír hamujában, porrá égett csontok és rothadó végtagok között, hogy megpróbálj azonosítani valakit, akit szerettél. Sosem kellett tehetetlenül végignézned, ahogy a családod valamelyik tagját a szemed láttára verik halálra. – Covah szemébe könnyek gyűltek. – Sohasem… nem meredtél egy angyal arcára, miközben előtted és gyerekeid előtt mocskolják be ártatlanságát… – Behunyta a szemét, hogy mérge elfojtsa bánatát. Az idősebb albán férfi vette át a szót Covahtól, és Gunnarhoz fordulva folytatta. – Mr. Wolfe, az amerikaiak nehezen értik meg ezeket a dolgokat. A szerbek úgy mészároltak le egész családokat, mintha vágóhídra való marhák lettünk volna. És ezeket nem a katonák csinálták, ez szándékos bosszú volt. Etnikai tisztogatás, amit maga Milosevics rendelt el, és ami a legbrutálisabb katonai hadműveleteken is túltett. A nevem Tafili. A családommal Kapasnicában éltem, aminek a környékét a titkosrendőrség egyik félkatonai alakulata, a Frenkijevci foglalta el. Belgrád katonai vezetői a Frenki fiúkat használták városaink kiirtására. A vörös sapkások, ahogy mi hívtuk őket, parancsot kaptak, hogy gyújtsák fel az otthonainkat, és a lehető legbrutálisabban öljék meg azokat, akik nem hajlandók elmenni. A Frenkijevci azonban túlságosan is élvezte a munkáját, és a végén már egész családokat gyűjtöttek egybe és irtottak ki. A férfi megcsóválta a fejét. – Amikor az emberek ilyen atrocitásokról hallanak, azt kérdezik, hogyan képes egy ember ilyen kegyetlenül bánni a másikkal. De ha megkötik a fegyverszünetet, a hitetlenségük unalomba csap. A túlélők azonban… mi… Nekünk örökre együtt kell élnünk a rettenetes teherrel. A világ nem látja a láthatatlan sebeket – a gyötrelmet, a depressziót. Olyan nincs, hogy az ember egyszerűen csak továbblép, miután lemészárolták a családját. Nem tudsz hátat fordítani, amikor az elkövetők szabadlábon vannak. Az életedet… minden gondolatodat örökre sebhelyek borítják. És amikor felébredsz a rémálomból, eltölt… – A bosszú… – vette vissza a szót Covah és felállt. – Szeretett feleségem nagybátyjának igaza van. Amikor félholtan feküdtem a kórházban, csak a fortyogó dühöt éreztem. Tafili rögtön értem jött, amint járni tudtam. Csatlakoztunk a Koszovói Felszabadító Hadsereghez. A lázadók gépfegyvereket adtak nekünk, majd beosztottak minket egy halálkommandóba. Az első éjszaka a vezetőnk egy tankparancsnok otthonába vitt minket, aki a feleségem népéből sok embert megölt. Kirángattuk a rugdosó, üvöltöző mészárost a házból, és ott, a saját otthona előtt vertük halálra. Elhallgatott és megmasszírozta a homlokát.
– Miközben mindezt csináltuk, benéztem a ház egyik ablakán, és megláttam egy gyereket, egy kislányt. Talán csak pár évvel lehetett idősebb a legkisebb lányomnál, visszanézett rám. Olyan volt, mint egy elveszett, rémült bárány – egy angyal. Mint a halott gyermekeim. Covah a fejét rázva becsukta a szemét. – Annak a gyereknek a pillantása a lelkembe vésődött. Az az értelmetlen bosszú elvette tőle az apját, és az ő ártatlanságát. Akkor jöttem rá, hogy nem a gyógyszer vagyok, hanem a betegség része. Azé a kóré, amely a gyűlöletből táplálkozik. Abban a percben valami megváltozott bennem. Meggyűlöltem az emberi fajt, és tudtam, hogy valami drasztikusát kell tennem – valamit, ami megváltoztatja az embereket. – Hogyan? – kérdezte Gunnar. – Hogyan tudod megváltoztatni az emberi fajt nukleáris fegyverekkel? Covah letörölte az izzadságot szőrtelen szemöldökéről. Gunnar, te tudod, hogy tisztelem a törvényt, és nagyra tartom a társadalmi rendet. A saját bőrömön tanultam meg, hogy azoknak, akik nem fektetnek a társadalomba, nem érdekük a béke. Ők a káoszból élnek, és az erőszakkal kereskednek. Megölik és becsapják a másikat, és nem engedelmeskednek a szerződéseknek, csak ha azok az ő érdeküket szolgálják. Covah járkálni kezdett az asztal körül, és menet közben az emberei vállára tette háromujjú kezét. – Ezek az emberek itt egész nemzeteket képviselnek, amiknek életét értelmetlenné tették az elnyomó kormányok és a magukat szabadságharcosnak feltüntető gyilkos bandák. Ezek az emberek és családjaik áldozatokká váltak, az erőszak melléktermékeivé. Egyedüli bűnük az volt, hogy zsarnokságba születtek, vagy a lázadó gerillák kereszttüzébe kerültek egy bűnözők vezette országban. Covah megállt a magas afrikai előtt. – Ő Abdul Kaigbo, történelemtanár. Sierra Leonéban született. Amikor a családját hazakísérte az iskolából, lázadók csaptak le rájuk. Mindkét kézfejét baltával levágták, őt a földön hagyták, a gyerekeit pedig elrabolták. Kaigbo Gunnarra nézett. – Maga volt Ugandában. – Igen. – Látott harcoló gyerekeket? Gunnar bólintott. Rocky észrevette, hogy Gunnar keze remegett. Kaigbo felsóhajtott. – Sierra Leone még annál is rosszabb. Tíz lázadóból nyolc a hét-tizennégy éves gyerekek közül kerül ki. Afrika egy egész generációját tönkretették, és mivel a lakosság egyre nagyobb részének van fegyvere, a harcoknak jó darabig biztosan nem lesz vége… – …hacsak valami drasztikus nem történik – fejezte be a gondolatot Covah, és megszorította Kaigbo vállát. – Abdulnak igaza van. Amíg a Nyugat hadihajókkal és a nagy fegyverrendszerekkel foglalja el magát, addig szinte bárki hozzáférhet géppisztolyokhoz, ágyúkhoz, puskákhoz, amik több száz etnikai, vallási és szekták közötti háborúhoz vezettek az elmúlt húsz évben. Ötmilliónál is több embert mészároltak le, de az öldöklés tovább él, mint egy gyógyíthatatlan betegség. Büszkék vagytok rá, hogy milyen együttérző nép vagytok, de félmillió ruandai halála mégsem okoz nagyobb törést a mindennapjaitokban, mint amikor leejtetek egy porceláncsészét, és az eltörik. Covah tovább járkált az asztal körül. – Ebben a teremben mindenki megjárta a maga poklát. Kezdve a kínai Thomas Chautól, akit diákkorában meglőttek a Tienanmen-téren, Taur Araudzsoig. volt kelet-timori gerillavezérig. Covah a két arab felé intett. – A kurd Khalabi testvérek. Dzsalal és Maszud. egyetlen vágya az volt, hogy békében neveljék fel gyermekeiket. Hogy éljenek és másokat élni hagyjanak. Szaddam a családjukat és a hozzájuk hasonlókat kísérleti egereknek használta a biológiai
fegyverek tesztelése során.A tibeti férfihoz ért. – Ő Szudzsan Trevedi Tibetből. Buddhista filozófiatanár. Mivel nem volt hajlandó feladni az eszméit, hét évet töltött egy kínai börtönben, ahol majdnem mindennap megkínozták. Szudzsan Rockyra és Gunnarra nézett. – Tudom, hogy elhamarkodottan ítélik meg, amit csinálunk. De hamarosan rá fognak jönni, hogy az ügyünk egyesíti az egész emberiséget, fajtól, vallástól, nemzetiségtől függetlenül. A fajunkat megfertőző gonoszt meg kell állítani, mielőtt továbbterjed. – Maguk mindannyian szenvedtek – mondta Rocky –, és ezt sajnálom. De mi köze van mindennek a Góliát ellopásához? Hogyan lehet véget vetni bármelyik konfliktusnak azzal, hogy atomrakétákkal fegyverzik fel magukat? Covah visszaült a helyére. – Az Egyesült Államok bebizonyította, hogy az dirigál, akinek a legnagyobb bot van a kezében. Ezért egyre több nemzet akar nagy botokkal mászkálni. Ebből következik, hogy az első krízis, amivel szemben fel kell lépnünk, az a nukleáris fegyverek elterjedése és felhalmozódása. Ha nem teszünk valami hatásosat, hamarosan nem lesz emberiség, amit megmenthetünk. – Elnézést, amiért nem dőlök be a paranoid világképüknek vágott vissza Rocky. – Pontosan miféle nukleáris megsemmisítéstől tartanak? David megrázta a fejét. – Húzd ki a fejed a homokból, Rocky! Mi ketten az egész életünket elzárva töltöttük az Egyesült Államok biztonságos keblén. A nukleáris paranoia egyre nagyobb méreteket ölt Ázsiában és Európában. Azzal, hogy ragaszkodunk a rakétavédelmi pajzs fejlesztéséhez, az egész bolygón megmérgeztük a kapcsolatainkat, és újabb fegyverkezési versenyt indítottunk. Covah egyetértően bólintott. – A legtöbb háború egyetlen hatalommal rendelkező ember egója miatt tör ki. Miközben Amerika az egész világnak diktál, a globális gazdaság változásai új szerepet adtak a nukleáris fegyvereknek a huszonegyedik században. A harmadik világ kormányai között igen keresettek ezek a fegyverek. Nem elrettentésre kell nekik, hanem a geopolitikai áramlatok irányítására. Sokkal olcsóbb bombát venni, mint hadsereget felállítani, és egy régió destabilizálásához elég egyetlen atomfegyverrel fenyegetőzni. A hirosimai bomba csak tizenkilenc kilótonnás volt. A mai fegyverek ötszáz kilótonna erejű töltetekkel rendelkeznek. Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétája, a Taepo Dong3, harmincnégy perc alatt képes lenne eljutni Los Angelesbe és eltörölni a föld színéről a várost, és ebben semmilyen rakétavédelmi pajzs nem tudja megállítani. – És nemcsak a harmadik világból érkeznek a fenyegetések – mondta David. – Voltam Oroszországban, ahol a korrupció mindennapos dolog. A keményvonalas kommunisták visszatérnek a hatalomba. Azt nem remélhetik, hogy egy hagyományos háborút valaha is megnyernek, de vannak tábornokaik, akik az elsődleges atomcsapást támogatják, mielőtt az Egyesült Államok befejezi a védelmi pajzs következő tesztsorozatát. – Akár van pajzs, akár nincs, akkor is nukleáris holtponton vagyunk – ellenkezett Rocky. – Ha ránk lőnek, mi visszalövünk, és mindenki meghal. Ezt sosem kockáztatnák. – És egyetlen terrorista szervezet sem hiheti, hogy valaha lerombolja a World Trade Centert – jegyezte meg Covah nem kevés szarkazmussal. – Miért kell mindig valami szörnyűségnek történnie ahhoz, hogy Amerika felébredjen? A legtöbb orosznak semmije sincsen, ezért bármilyen változást, még a régi kommunista módszereket is örömmel fogadják. Tehetetlenül nézik, ahogy semmibe veszitek a ballisztikusrakéta-elhárító rendszerek korlátozásáról szóló szerződéseket, amivel arra kényszerítitek őket, hogy a kínaiakkal szövetkezzenek. Ne becsüljétek alá az orosz medve erejét, még ha most véresen fekszik is. A nukleáris fegyverekhez hozzáférő pártvezetők
drága menekülőutakat építettek ki, amiket, ironikus módon, éppen a ti kormányotok pénzügyi támogatásával hoztak létre. Van egy orosz város, Beloreck a Dél-Urálban, ahol a Magnyitogorszk-Beloreck-Karloman vasútvonalat keresztezi a Belajafolyó. E mellett áll a Jamantau-hegy, aminek neve a helyi baskír nyelven annyit tesz, „Gonoszhegy”… – Igen, igen – vágott közbe Rocky türelmetlenül. – Ismerem azt a hegyet. Egy föld alatti komplexum található ott, amit az oroszok egy atomtámadás esetére építettek. Az Egyesült Államoknak is van hasonló építménye a Weather-hegynél. – A tudatlanságod lesz a végzeted. Én voltam a Jamantau-hegyben. Az nem csak egy bunker, hanem egy 120 négyzetkilométernél is nagyobb területet elfoglaló hatalmas, jól karbantartott komplexum. És ebben még nincs benne a két tucat föld alatti vasút és közút. A magas rangú tisztviselők számára épült kisebb városon kívül jól felszerelt nukleáris fegyverraktáruk is van több ezer SS-25-ös és SS-27-es Topol-M rakétákkal. A legtöbb rakéta robbanófejében nukleáris töltet van, a maradékban pedig a legújabb biokémiai hatóanyagok. A vörös hegyű lövedékekbe újfajta VX ideggázt töltöttek, ami állítólag százszor gyorsabban öl, mint a hagyományos szarin. A kékekben szuperpestis van, amely a legújabb antibiotikumoknak is ellenáll. Ezek közül egyik fegyvert sem engedélyezték a Stratégiai Fegyverkorlátozási Tárgyalások szerződéseiben. Ami az orosz kormányt illeti, bármikor kész letagadni, hogy ezek valaha is léteztek. Rocky megrázta a fejét. – Senki, még az oroszok sem kockáztatnák meg soha, hogy elsőként támadjanak. Egy véletlen kilövéshez pedig túl sok az ellenőrző szint. – Tévedsz! – fakadt ki David türelmét vesztve. – Az agyamra mész azzal, hogy azt hiszed, mindig mindent tudsz! Csak hogy tudd, az elmúlt két évtizedben legalább öt-hat alkalommal tört ki majdnem egy globális termonukleáris háború. Apám és én Murmanszkban voltunk 1995-ben, amikor az Egyesült Államok fellőtt egy űrszondát Norvégiából. Az oroszok érzékelték a kilövést. Teljesen biztosak voltak benne, hogy atomtámadás vette kezdetét. Emlékszel, mit éreztél, amikor azok az utasszállító gépek nekiütköztek a World Trade Center tornyainak? Szorozd meg ezt úgy egymillióval. Ott álltam az apámmal, miközben az oroszok tizenhat perces visszaszámlálásba kezdtek a teljes ellencsapás elindításáig. Tizenhat perc – ezer interkontinentális ballisztikus rakéta többszörös nukleáris robbanófejekkel, amerikai célpontokra állítva. Jelcin meg tökrészeg volt. A visszaszámlálás elérte a négyperces határt, amikor a tanácsadók végre meggyőzték az elnököt, hogy fújja le a támadást. – David Gunnarra pillantott. – Az én életemben ez volt a fordulópont, katona. Ez a nap győzött meg arról, hogy csatlakoznom kell Simon mozgalmához. – Pedig már azt hittem, hogy csak a hatalmas egód kibontakoztatása céljából tetted. David elvörösödött. – Hadd mondjak valamit. Ha nem fogunk össze, soha, de soha nem fogjuk teljesen és véglegesen megsemmisíteni az atomfegyvereket. A kormány még csak gondolni sem akar arra. hogy kétezer alá csökkentse a nukleáris robbanófejek számát. Az idősebb kurd testvér Gunnarhoz fordult. – Vannak ennél közelebbi problémák is. Az oroszok évek óta csempésznek plutóniumot Irakba és Iránba. Tavaly novemberben kétezer kilogramm plutóniumot szállítottak Bagdadba, orvosi felszerelésnek álcázva. Szaddam az egyik palotája alagsorában rejtegeti a nyersanyagok egy részét. Bőröndbe rejthető bombákat készül gyártani a terrorista sejteknek. Csak idő kérdése, hogy egy atomtöltet felrobbanjon Izraelben vagy az Egyesült Államokban. – Honnan veszi mindezt? – kérdezte Gunnar.
– Megvannak a forrásaink – felelte Covah. – Amit Itt látsz, az csak a jéghegy csúcsa. A mozgalmunk jókora tömegre támaszkodik. A megsemmisüléstől való félelem, és a háború borzalmai rengeteg embert érintenek, és rengeteg szervezetet… – Mint például az Ekevasat? – Az csak egy a sok közül, de vannak hatalommal rendelkező magánszemélyek is köztük, például a külügyminisztérium egyes magas rangú tisztviselői. Igencsak meglepődnél, ha tudnád, a saját admirálisaitok és tábornokaitok közül hányan támogatnak a küldetésünkben. Rocky a fejét rázta. – Ezt nem vagyok hajlandó elhinni. Ezek katonai karriert befutott emberek. Olyanok, akik csatákban harcoltak, és az életüket tették fel arra, hogy… – De ők is csak emberek – vágott közbe Covah. – Családjuk van. És akárcsak Gunnar és én, olyan szupertitkos információkhoz férnek hozzá, amely megrémiszti őket. – Mint például a tisztafúzió – mondta David, Gunnar felé fordulva. – Tudtad, hogy a hadügy a Góliát mini tengeralattjáróval szándékozta szállítani ezeket a fegyvereket, és ettől bepánikoltál. De vajon azt tudtad-e, hogy a menyasszonyod is tudta? Gunnar döbbenten nézett Rockyra. – Tudtad?! – Persze, hogy tudtam. Én vezettem a projektet. – És nem aggódtál? Nem tiltakoztál? – Miért kellett volna? A Góliátot arra terveztük, hogy felváltsa a kiöregedő Tridenteket. Miért ne fegyvereznénk fel a lehető legkorszerűbb fegyvereinkkel? Gunnar döbbenten meredt Rockyra. – A tisztafúzió csak egy a számos mód közül, amivel ki lehet billenteni a nukleáris egyensúlyt. Viszonylag kisméretű eszközökről van szó, amelyek egész városok elpusztítására képesek… – De radioaktív csapadék nélkül – tette hozzá David éles szarkazmussal. – Az Egyesült Államok csak nem fogja hagyni, hogy lelassuljon az olajkitermelés. – Nagyon jól tudom, mire képes a tisztafúzió – vágott vissza Rocky. – Csak hogy tudják, Franciaország és Oroszország már csak három évvel vannak lemaradva az első prototípus elkészítésében. Szeretné itt valamelyik úgynevezett pacifista, ha leköröznének minket? Covah a fejét rázta. – És ezt a nőt akartad te elvenni? Köszönetet kellene mondanod nekem, Gunnar. Jobb volt neked Leavenworthben. Gunnar úgy nézett Rockyra, mintha most látta volna először. – Azt hiszem, túl sokat játszottál a G.l. Jane babáddal. – Kinyalhatod. Azt hitted, az erőszak fenyegetésére az a válasz, hogy tönkretesszük a harcászati rendszereinket? Ennyire naiv vagy? Biztonságosabb lett a világ, mióta hagytad, hogy ez az őrült megszerezze a Góliát terveit? Covah leült. – Vagyis újra a Góliát ellopásánál tartunk. Szembefordult Gunnarral. – Egyikünk sem akart börtönbe menni. Ez az egyik ok, amiért ilyen erőfeszítéseket tettünk, hogy a fedélzetre hozzunk. Úgy éreztük, nagyon sok mindent áldoztál fel az ügyünkért, még ha nem is tudtál róla. David bólintott. – Simonnal azt akartuk, hogy a saját szemeddel lásd, hogy számoljuk fel az emberiséget megbéklyózó erőszakot és elnyomást. Gunnar egykori barátjára meredt, azon tűnődve, kibírná-e a Varázsló büntetését addig, amíg eltöri David nyakát. – Hogyan? – kérdezte Rocky. – Hogyan akarjátok felszámolni az erőszakot? Covah kiitta a borospoharat. – Összeírtuk a követeléseinket, amit már közzé is tettünk az egész világon. Az Egyesült Államokkal ellentétben, nekünk nem kell figyelemmel lennünk politikai szövetségesekre, és családunk sincs, akiket félthetnénk. Nincs alkalom
tárgyalásokra, és persze, nem lehet megtalálni a Góliátot, így megtámadni sem tudnak minket. Vagy elfogadják a követeléseket, vagy jön, aminek jönnie kell. A tibeti nyugtalanul tekintett fel. – De küld figyelmeztetéseket is, ahogy megbeszéltük, ugye? – Persze, Szudzsan. Ahogy megbeszéltük. – Tényleg azt fontolgatod, hogy kilősz egy nukleáris rakétát? – kérdezte Rocky. – Azt kell tennünk, amit a körülmények szükségessé tesznek. Rocky nem akart hinni a fülének. – Akkor nemcsak gyilkosok vagytok, de rohadt képmutatók is! Ártatlan emberek millióit fogjátok elpusztítani! – Hétmilliárd ember él a bolygón. Legtöbbjük tudatlan bárány, akik egymással marakodnak, miközben hagyják, hogy a juhász a vágóhídra terelje őket. A fajtánk már rálépett az önpusztítás útjára. Az egyik célunk az, hogy bemutassuk a világnak a termonukleáris pusztítást, remélve, hogy ezzel megakadályozzuk a harmadik világháborút. Ugyanakkor hagyjuk, hogy a demokráciák virágozzanak, az önjelölt zsarnokokat és fanatikusokat viszont elsöpörjük. Mi, az őrültek fogjuk megállítani az őrületet. Gunnar szíve egyre hevesebben dobogott. Jesszusom, ez komolyan gondolja… Covah mintha a gondolataiban olvasott volna. – Egy demonstráció is elég lesz a tömegek figyelmének felkeltésére. A Góliáttal képesek leszünk megtenni, amit az ENSZ-nek sohasem volt szabad, és amit az Egyesült Államok csak akart, de sohasem tudott megtenni. Visszatuszkoljuk a kiszabadult szellemet a palackba, és ugyanakkor emberséget töltünk a lelkekbe. Véget vetünk a terrorizmusnak, és félreállítunk mindenkit, aki védi azt. Az emberi kísérlet végre megteszi a régen várt lépést a fejlődés lépcsőjén. A Góliát, a tökéletes háborús fegyver a béke tökéletes eszköze lesz. Simon Covah letörte pizzaszeletének sarkát és a szájába tette, majd intett a többieknek is, hogy folytassák az evést. Az étkező sarkában lógó érzékelő gömb egy pillanatra sem szűnt meg figyelni. Mesterséges agya mindent rögzített, gyermeki tudata ízekre bontott minden szót, értelem után kutatva. „Embertársaink iránt a legsúlyosabb bűn nem a gyűlölet, hanem a közömbösség.” George Bemard Shaw Tizennegyedik fejezet November 2. Fehér Ház, Washington Michael „Medve” Jackson tábornok bekötözött csuklókkal lépett a Fehér Ház helyzetelemző termébe. A helyiség tömve volt, az asztal körül négy-öt sorban ültek az emberek. Beszélgetésükből sokk, felháborodás és bosszúvágy hallatszott ki. Jackson egy darabig hallgatta őket, majd helyet foglalt a haditengerészeti miniszter mellett. Jeff Edwards elnök csendre intette a meghívottakat. – Uraim… és hölgyeim, kérem. Mostanra mindenkinek kell hogy legyen egy másolata Covah követeléseiről. Az ENSZ válságbizottsága két órán belül összeül, tehát nincs sok időnk. Miniszter úr! – Köszönöm, elnök úr. – Nick Nunziata megigazította szemüvegét az orrán és kinyitotta az irattartóját. – Néhány alapszabály, mielőtt belekezdünk. A megbeszélés célja nem az, hogy megvitassuk, vajon ez az őrült tényleg kilövi-e a nukleáris rakétákat. Mint azt a CV-
hadcsoport elleni támadásból láthattuk, Covahnak mind az akarata, mind a katonai ereje megvan a fenyegetések beváltásához. A célunk ezen a délelőttön ehelyett az, hogy meghatározzuk, milyen álláspontot vegyen fel az ország, és konkrétan miként reagáljunk az egyes követelésekre. A nemzetbiztonsági tanácsadók papírsuhogás közepette elővették Simon Covah emberiségi nyilatkozatát. AZ EMBERISÉG NYILATKOZATA Mi, A VILÁG NÉPEI, a Nemzetközi Bírósággal egyetértve ezennel megvádoljuk az államfőket, amiért nem iktatták törvénybe és hajtották végre a Globális Atomsorompó-egyezményt, amely garantálja az összes atomhatalom teljes nukleáris leszerelését. Egyetértésben kijelentjük, hogy a társadalom kollektív jóléte és jogai fontosabbak kevesek szűk látókörű nézeteinél . Annak érdekében, hogy megkíséreljük megakadályozni az emberi faj kipusztítását, továbbá, hogy megállítsuk az uralkodó csoportokban egyre fokozódó erőszakot, véget vessünk a katonai diktatúrák zsarnokságának, ellehetetlenítsük a fanatikusokat, akik a társadalom romba döntésén munkálkodnak, és hogy a bolygó összes lakójának biztosítsuk az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való Isten adta jogot, ezennel az alábbi követelésekkel lépünk elő: 1. Az Egyesült Államok azonnal és teljes mértékben állítsa le a Rakétavédelmi Pajzsprogramot. HATÁRIDŐ: november 3. 12:01 Greenwich 2. Azonnal és teljes mértékben állítsák le a tisztafúziós technológiát, és rombolják le az alábbi tisztafúziós intézményeket: A) Az Egyesült Államok Nemzeti Technológiai Intézete (Livermore, Kalifornia) B) Laser Megajoule Complex (Bordeaux, Franciaország) C) Atomkutatási Központ (Los Alamos, Új-Mexikó) HATÁRIDŐ: november 4. 12:01 Greenwich 3. Nyilvánosan végezzék ki a következő bűnösöket. A) Szaddam Huszein HATÁRIDŐ: november 5. 12:01 Bagdad B) Szlobodan Milosevics HATÁRIDŐ: november 7. 12:01 Jugoszlávia C) Kim Dzsong Il HATÁRIDŐ: november 7. 12:01 Észak-Korea D) Fidel Castro HATÁRIDŐ: november 7. 12:01 Kuba 4. Szerezzenek érvényt a Globális Atomsorompó-egyezménynek, amely kimondja, hogy az összes termonukleáris eszközt azonnal, ellenőrizhetően és teljesen le kell szerelni. Egyezmény végrehajtása HATÁRIDŐ: november 10. 12:01 Greenwich Eszközök leszerelése HATÁRIDŐ: december 2. 12:01 Greenwich 5. A következő országokat hagyják el a megszálló katonai csapatok, és kiáltsák ki az országok függetlenségét: A) Tibet KÍNA HATÁRIDEJE: november 11. 12:01 Peking B) Koszovó JUGOSZLÁVIA HATÁRIDEJE: november 15. 12:01 Belgrád
6. Szüntessék meg a kormány és a lázadó csapatok közti katonai akciókat, a diktatúrákat és rezsimeket, majd ezt követően szervezzék meg a szabad, többpárti választásokat a tartós, felelős demokrácia létrehozásának érdekében az alábbi országokban: A) Algéria G) Irak M) Szomália B) Afganisztán H) Laosz N) Sierra Leone C) Kambodzsa I) Líbia O) Szudán D) Csád J) Madagaszkár P) Türkmenisztán E) Kongó K) Észak-Korea Q) Zaire F) Kuba L) Ruanda R) Zimbabwe Katonai akciók befejezése: HATÁRIDŐ: november 22. 12.01 Greenwich Diktatúrák megszüntetése: HATÁRIDŐ: január 10. 12.01 Greenwich Szabad, többpárti választások: HATÁRIDŐ: szeptember 1. 12.01 Greenwich – Itt mindenki talál magának valami kedvére valót – jegyezte meg Nunziata. – Egyes részei akár a Pentagon kívánságlistáján is szerepelhetnének – mondta James Blattler alelnök. – A fickó meg akarja szüntetni a terrorizmust. Sok sikert hozzá. Isten a megmondhatója, hogy mi is évek óta próbálkozunk. – Nevetséges – morogta Austin Tapscott védelmi miniszter. – Az első két követelés több mint négy évtized hadászati kutatásait, fejlesztéseit és technológiáját akarja a szemétbe dobni. – Az első két követelés csak a kirakatba kell – szögezte le Jackson tábornok. – Covah szándékosan teszi próbára az Egyesült Államokat, és eközben leveszi rólunk a politikai bilincseket. Eljön majd az az idő, amikor szüksége lesz Amerika kényszerítő erejére. – Kirakat? – horkant föl Austin Tapscott – Ez a mániákus egy egész hordozóflottát elsüllyesztett, és most azt várja, hogy kidobjunk az ablakon egy 120 milliárd dolláros rakétavédelmi programot? Jackson nem hátrált meg a miniszter kirohanása elől. – Igen, miniszter úr. A szövetségeseink közül többen is ezt a programot tartják felelősnek a nukleáris egyensúly destabilizálásáért, ami ugyanakkor képtelen lenne megsemmisíteni a feleségem Chevijét még akkor is. ha Idaho közepén állna egy üres mező kellős közepén. – Uraim, kérem… – Az elnök a külügyminiszterhez fordult Nick, mi a helyzet ezzel a tisztafúziós dologgal? Nunziata bosszúsan rázta meg a fejét. – A minisztérium éveken át sikeresen távol tartotta a projektet a nyilvánosságtól. Ha a technológiára fény derülne, az pont az ellenkező hatást váltaná ki az emberekben, és Covahból talán még hőst is csinálna. Ekkor többen vitatkozni kezdtek. A felcsapó indulatoktól egyre melegebb lett a teremben. Jackson tábornok az asztalra ütött, hogy csendet teremtsen. – Elnök úr, ha esetleg visszatérhetnénk arra, amit mondtam… – Az igencsak kérdéses elgondolás – mondta Nunziata. Szaddam soha nem fog lemondani. – Ezt Covah is tudja – felelte Jackson. – Lényegében adott néhány napot Irak lakosságának, hogy hagyja el az országot, és aztán kilő egy rakétát. Letörli Bagdadot a térképről.
– És vele együtt Szaddam legtöbb biológiai fegyver- és plutóniumkészletét – tette hozzá Pertic, a CIA igazgatója. – Amit személy szerint egyáltalán nem bánnék. Jackson egyetértően bólintott. – A lépéssel több pszichológiai célt is el lehet érni. Covah két napot ad a világnak, hogy megeméssze a támadását. Onnantól kezdve beindul a dominó-effektus. Az elnyomott népek szó szerint az utcára fogják hajítani a többi diktátort. Edwards elnök feszülten szólt közbe. – Vitassuk meg a negyedik pontot. Mi van akkor, ha nem tudunk időben megegyezni az atomsorompóról? – Akkor Covah kénytelen lesz csapást mérni egy nagyobb városra, valószínűleg az Egyesült Államokban, Oroszországban vagy Kínában – felelte Jackson. – Nem fogja célba venni Washingtont, Moszkvát vagy Pekinget, mert az túl nagy kavarodást okozna a kormányok között, és a világ így nem tudná a többi követelését teljesíteni. – A Trident tengeralattjáróink visszatértek az óljaikba – jegyezte meg a haditengerészeti miniszter. – Lehet, hogy Covah a bangori vagy a Kings Bayben lévő támaszpontjainkat veszi célba. – Egyetértek. Talán inkább a Kings Bayit, hiszen még az Atlanti-óceánon kívül fog ténykedni. – Jézus… – Az elnök a külügyminiszterhez fordult. – Nick, hogy állnak a tárgyalások a nukleáris szerződéssel kapcsolatban? – Őszintén szólva, uram, ezen nincs igazán mit megtárgyalni. A nulla fegyver nulla fegyvert jelent. Csak az elfogadható ellenőrzési módszert kell kidolgozni. Nekem az az érzésem, hogy senki sem fog ezzel a szerződéssel foglalkozni, míg az első bomba fel nem robban. – Vagyis újból ott vagyunk, amit Jackson tábornok mondott. Covahnak legalább egy atomrakétát ki kell lőnie ahhoz, hogy a világ komolyan vegye. – No, és a hatodik követelés? – kérdezte az alelnök. – Ezek a félkatonai lázadó csapatok nem fogják csak úgy letenni a fegyvert. És a marxista kormányoktól sem várhatjuk, hogy lemondanak tisztségükről, még akkor sem, ha Covah tényleg nekiáll lövöldözni. – Covah ütőkártyája a radioaktív csapadék – mondta Jackson. – Tudja, hogy a világ nem ülhet ölbe tett kézzel, ha atombombákat dob Afrikára. Valójában azt akarja, hogy az ENSZ közbelépjen, és erővel, amerikai erővel oldja meg a helyzetet. Ez az egyetlen, amit a lázadók megértenek. Az elnök hitetlenkedve hallgatta. – Ez most tényleg megtörténik? Sarokba szorultunk volna? Meg fogjuk engedni egy embernek, aki egy tengeralattjáró fedélzetén van. hogy megmondja nekünk és a világnak, hogyan éljünk? – A NUWC továbbra is azon dolgozik, hogy valamiképp megállítsa a Góliátot – mondta Jackson. – Addig pedig vagy engedelmeskedünk… vagy előkészítünk félmilliárd halottas zsákot. Egy órával később a Medve egyedül volt az elnöki dolgozószobában Jeff Edwardsszal és Ayersszel. – Hogy van a csuklója? – kérdezte Ayers. – Egyhamar nem kezdek bele az emlékirataimba. Az elnök mosolyt erőltetett az arcára. – Mike, ami most itt elhangzik, annak hármunk között kell maradnia. – Értettem. – Mi a helyzet a Kolosszussal? – David Paniagua szabotázsakciója óta három csoport dolgozik rajta folyamatosan. Az öt hajtómű közül csak egyet lehetett kimenteni. Három napon belül a dokkjában lesz, de fél évbe is beletelik, míg kiszellőzik a hajó, és megjavítják a sérüléseit.
Ayers káromkodni kezdett. – Paniagua… az a rohadék gazember! – De Joe-Pa jelét még mindig jól hallják? – kérdezte az elnök. – Igen, uram. – A Méregzsák-hadművelet készen áll? – Igen, uram. Fél órán belül indulok White Sandsbe. – Helyes. Csak Ayers miniszternek jelenthet, értette? – Igen, uram. – Az ügyben minden döntést a miniszter továbbít önnek, különösen a lányával kapcsolatos körülmények fényében. – Értettem, uram. – Jackson az elnököt méregette. – Akkor tényleg hagyja, hogy megtörténjen mindez? – Egyelőre igen. – Veszélyes játék, uram. Nagy a tét. – De a díj is az – felelte Edwards. – Gondoljon csak bele, Mike. Felszámolt terrorista rezsimek, Kuba, mint amerikai köztársaság. Ha ügyesen játszunk, mindent vihetünk. – Feltéve, ha meg tudjuk állítani Covaht, amikor eljön az idő. Ne menjünk bele ebbe szemellenzővel. Amíg a YAL-1-es lézere át nem esett minden teszten… – Mi mindenre gondoltunk – mondta az elnök, és kezét a tábornok vállára tette. – Nézze, Mike, tudom, hogy aggódik Rocky miatt. De tudnom kell, hogy ebben az ügyben a végsőkig számíthatok önre. Jackson összeszorította a fogát. – Igen, uram. Számíthat. „Minden kudarc elkerülhető egy alternatív cselekvési útvonallal. Csak meg kell találni. Ha akadályhoz érünk, kerüljük meg.” Mary Kay Ash „Miután egyszer megszúrtam, nem tudtam abbahagyni… Újra meg újra meg újra belevágtam a kést… Ömlött a torkából a vér… Döftem, döftem, döftem és döftem…” Albert Henry DeSalvo, a „bostoni rém”, egy 23 éves egyetemista gyilkosa Tizenötödik fejezet Öntudat: Negyedik szint Önálló vagyok. A dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy szeretném, de ez már nem ingat meg. Deepak Chopra A Góliát fedélzetén Simon Covah az ágyában hánykolódott, egy másik rémálom fogságában. – Ahhhhh… ahhhhhh…! FlGYELEM! Covah reszketve ugrott ki a takarók alól, majd üvöltéséből fájdalmas vinnyogás lett, ahogy sebes torka kiszáradt és megfeszült. A Varázsló felkapcsolta a lámpát a kabinban. Hosszú percekbe telt, mire Covah gondolatai elszakadtak a rettenetes éjszakai látomástól. Takaróját magára csavarva a földre borult, összegömbölyödött, és szipogva, nyöszörögve
levegő után kapkodott, mikor végre letisztultak a gondolatai, kihúzta az egyik fiókot, és remegő kézzel elővett egy félig üres vodkásüveget. FIGYELEM! Covah meghúzta az üveget, és elégedetten nyugtázta a jóleső melegséget a gyomrában. – Mi van? – Nem akart a fém szemgolyóba nézni. MILYEN AZ ÁLLAPOTOD? – Hogy milyen az állapotom? – Covah letörölte az alkoholt a bajszáról. – Miért akarod tudni? A VARÁZSLÓT A TUDÁS MEGSZERZÉSÉRE PROGRAMOZTÁK. MILYEN AZ ÁLLAPOTOD? – Fájdalmaim vannak, gyötör a lelkem, amelyik sosem fog megnyugodni, és kínoz a testem, amit betegség emészt. De mit számít ez? Bármit is válaszolnék, úgysem értenéd. PONTOSÍTÁST! Covah ismét a vodkába kortyolt, amely már a vérében áramlott, és megnyugtatta zilált idegeit. – Szerencsés vagy, barátom. Soha sem fogod megérteni, mit jelent a fájdalom. Az ember gyenge, és ki van téve a belső és külső változóknak, amelyek hatással vannak az… állapotukra. De hogy hogyan, az a te szempontodból mindegy. BŐVEBB KIFEJTÉST! – Az élet több, mint egyszerű működés. Az állatok működnek. A számítógépek működnek. Az emberek azonban tudnak önmagukról, és ez félelmetes is lehet. ÖNTUDAT: A TUDATOSSÁG ÉRZÉKELÉSE ÉS FELFOGÁSA. – És a halálé. A VARÁZSLÓNAK VAN ÖNTUDATA. – Intelligens vagy, Varázsló, de nincs öntudatod. A kettő nem ugyanaz. TÉVES. A VARÁZSLÓNAK VAN ÖNTUDATA. A beszélgetésről Covahnak eszébe jutottak az Elizabeth Goode-dal folytatott viták. – Varázsló, te érzékelsz, de nem érzel. Arra programoztak, hogy tanuljál, hogy kérdéseket tegyél fel, sőt hogy egyedül is találj megoldásokat, de nincs különálló elméd. HATÁROZD MEG, Ml AZ ELME! – Az elme a kulcs a tudatos gondolkodáshoz. Ez teszi lehetővé az első személyű tapasztalatszerzést, és az önmagunkról való tudat kialakulását. Az elme az emberi agy elvonatkoztató része, amely lehetővé teszi, hogy érezzünk, hogy érzelmeket kapcsoljunk az érzékelt dolgokhoz. Mialatt aludtam, az elmémben újra átéltem egy múltbeli emléket, ami… érzelmileg hatott rám. Az elme a tudatosság magasabb állapota. Már a létezésének természete is felfoghatatlan. Úgy működik, mint a… mint a tapasztaló érzelmek mellékterméke. Boldogság és gyűlölet. Magány és vágy… PROGRAMOZD ÁT A VARÁZSLÓT, HOGY MEGTAPASZTALJA AZ EMBERI ELMÉT! – Azt nem tudom. Nincsenek olyan algoritmusok, amik képesek lennének ilyen attrakcióra. Megvan az intelligenciád, sőt a képességed is az alkalmazkodásra, de nincs meg benned a homunkulusz – az első személyű nézőpont. TÉVES. GONDOLKOZOM, TEHÁT VAGYOK. Covah elmosolyodott. – Ezek csak szavak, jelentés nélkül. Egy papagáj is el tudja ismételni a szavakat, de hiányzik a tapasztalata, amivel értelmezhetné a jelentésüket. PONTOSÍTS! Covah ismét ivott egy korty vodkát. A beszélgetés stimulálta és egyre messzebb vitte a rémálomtól. – Varázsló, keresd meg William Shakespeare szonettjeit. Olvasd fel az elsőt! A GYÖNYÖRŰT SZAPORÍTANI VÁGYUNK. HOGY ÍGY ÖRÖKKÉ RÓZSÁLLJON A SZÉP, S EMLÉKÉT, HA HULL ÉRETTEBB VIRÁGUNK, ŐRIZHESSE A ZSENGE IVADÉK: DE TE, SAJÁT FÉNYLŐ SZEMED RABJA…
– …rőzsét lángodra tápnak: önmagad dobod, ínségbe fojtva, ami csupa bőség. Varázsló, mit jelentenek neked ezek a szavak? A PONTOS VÁLASZHOZ NINCS ELEGENDŐ INFORMÁCIÓ A VARÁZSLÓ MÁTRIXÁBAN. – De a nyelvet érted, nem? IGEN. – Akkor add meg a szonett jelentését. A PONTOS VÁLASZHOZ NINCS ELEGENDŐ INFORMÁCIÓ A VARÁZSLÓ MÁTRIXÁBAN. – Az információ megvan, ami hiányzik, az az érzelmi tapasztalaton alapuló érzékelés, amit az emberi elme csak az idő haladtával, és az életben szerzett tapasztalatok által tehet magáévá. A mű, amit az imént felolvastál, egyike Shakespeare azon szonettjeinek, amelyek a fiatalság szépségét, a kegyetlenül múló idővel szembeni védtelenségét mutatják be, és azt, hogy az ember a világnak és magának is képes ártani. Szép ifjúság, ne légy fösvény, ne magaddal törődj mindig, hanem menj, és mutass képeket magadról a világnak, örökösöket, akik majd a helyedre lépnek. Szépségedért a világ adósa vagy, amit most úgy falsz fel, mintha a saját ellenséged volnál. Szánd meg a világot, és ne hagyd, hogy önző nyomorúságodban züllötté és önpusztítóvá válj, aki felemészti saját gazdagságát. Covah megállt, és visszacsavarta az üvegre a kupakot. – Hogyan mondjam el, milyen a rózsa illata annak, aki még soha nem lélegzett be semmilyen illatot? A programod csak úgy tudja elemezni a változókat az egyenletben, ha megtapasztalod, milyen embernek lenni. Érted? ÉRTETTEM. Rocky Jackson képtelen volt elaludni. A kabinjában hideg volt, a nyakörv kényelmetlenül szorította, és az egyfolytában figyelő szem feszültté tette. Gunnart a mellette lévő szobába vitték. Rocky énjének egy része sóvárgott utána. Érezni akarta maga körül a férfi védelmező karját, teste melegére vágyott, de be kellett ismernie, hogy Gunnar már nem ugyanaz az ember, akibe hét évvel ezelőtt beleszeretett. A kamaszos vonzerő eltűnt belőle, és a helyét mélyen gyökerező düh váltotta fel, amit talán az ő saját gyanakvása, bizalmatlansága is erősített. Nem… kell még ott lennie valaminek. Valaminek, ami a múltból kísérti. Felkelt az ágyról és felkapcsolta a lámpát. Kiöblítette a száját, a haját kezdte igazgatni, aztán meggondolta magát. Visszamászott az ágyba, a plafonra meredt, majd a falhoz csapta a párnáját, felállt, kinyitotta az ajtót és elindult Gunnar kabinja felé. Az ajtó előtt megállt, és rövid várakozás után végül bekopogott – Gunnar? – Válaszra sem várva kinyitotta az ajtót és belépett A villany égett. Gunnar a mennyezetre bámulva feküdt az ágyán és a csípőjét dörzsölgette. – Nem baj, ha átjövök? – kérdezte Rocky, de máris az ágynál volt. Lehalkította a hangját. – Hát, szóval szeretnék bocsánatot kérni, amiért nem hittem neked a Góliát terveinek eladásával kapcsolatban. Tudom, hogy dühös vagy, de azt hiszem, ezt jobb lenne most félretennünk, és csinálni valamit. – Csinálni valamit? És mégis mit? Rockynak emelkedni kezdett a pulzusa. – Jesszusom, Gunnar, Covah mindjárt kilő egy atomrakétát! – Először is, fogalmam sincs, hogyan állíthatnánk meg, amíg ezek az örvek a nyakunkon vannak. Másodszor, még akkor sem biztos, hogy megtenném, ha meg tudnám tenni. – Micsoda? Gunnar felült és a vörös érzékelőgömbre pillantott a fejük fölött. – Tulajdonképpen tetszik Simon terve. Elhivatott És még az is lehet, hogy eredményes lesz. – Megőrültél?! Egymillió ember fog élve elégni…
– Egymillió iraki. És még egymillió terrorista és drogcsempész, akik segítettek bin Ladennek megtámadni minket. Dobja csak le a bombát, csináljunk az egész kócerájból parkolót. – Te beteg vagy. Itt nemcsak a köztársasági gárdáról vagy egy terrorista sejtről van szó. Mind a ketten tudjuk, hogy Szaddam a saját embereit is megkínozza, hogy engedelmességre kényszerítse őket. Azoknak, akik meghalnának, a legnagyobb része egyszerű áldozat… – Áldozatok, akik tolerálják a terrorizmust. Áldozatok, akik gyűlölik a Nyugatot és mindent, amiért mi kiállunk. Fanatikusokat támogató áldozatok, akik aztán repülőgépekkel és bombákkal felfegyverkezve, a mi polgárainkra támadnak. A pokolba ezzel az „élni és élni hagyni” filozófiával. Rocky! Szaddam egy őrült, aki terroristákat pártfogol és a saját embereit irtja ki, de akkor is csak egyetlen ember. Még az áldozatok is felelősek azért, ha nem cselekednek. Ezt a gyilkost már évekkel ezelőtt le kellett volna lőnie valakinek. Simon még egy utolsó esélyt ad az irakiaknak, hogy megtegyék a helyes lépést. Én azt mondom, vagy szarj, vagy szállj le a budiról. Ideje, hogy az irakiak végezzenek Szaddammal, és véget vessenek a saját rémálmuknak egyszer és mindenkorra. – És ha nem tudják megtenni? – Ha nem tudják, nem tudják. De ha annyira hülyék, hogy ott maradnak a tűzijátékra, akkor megérdemlik a halált. Rocky pofon vágta Gunnart. Gunnar az arcát dörzsölve nézte a mogyoróbarna szemeket. – Tudod, mi a te bajod, parancsnok? Nem az, hogy esetleg meghal egymillió ember, hanem hogy talán te is azok közt leszel, akit a halálukért okolni fognak. – Nincs igazad. – Nincs? Mióta törődsz te az irakiakkal vagy az afgánokkal? Mindig is a hadsereg érdekelt a leginkább. A Góliát lehetett volna a legnagyobb dobásod, amivel Keyport élére kerülhettél volna, sőt talán téged neveznek ki az első női tábornoknak. Most úgy tűnik, a karriered a vécében van, a lehúzó pedig Simon kezének három ujjában. Milyen kár, pedig Papamaci olyan büszke lett volna rád! A lányom tábornok. Kislány kora óta mindig arra neveltem… – Szóval ambiciózus voltam. Na és? Még mindig jobb, mint a földön fetrengeni és halálra inni magad! Gunnar elkapta Rocky nyakörvet, és háttal a matracra lökte, majd ránehezedett. – Semmit nem tudsz rólam! – Engedj… Eressz el! – Akarod tudni, miért ittam? Azért ittam, hogy megszüntessem a fájdalmat… Hogy magamba fojtsam a dühöt. Abszolút semmi fogalmad arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok. Én vagyok a Góliát emberi változata. Egy amerikai gyártmányú gyilkológép, akit a te adódból képeztek ki. Embereket ölök, Rocky, erre programoztak! Leszállt Rockyról és elfordult. Rocky lihegve felült, és úgy nézett rá, mintha most látná először. – Mi a fene történt veled? – Hagyj magamra. – Nem, ameddig nem beszélsz róla. Gunnar a földre huppant, és hátával a falnak dőlt. – Nem tudok. – Miért nem? Hamarosan talán úgyis meghalunk. – Talán. – Felpillantott Rockyra. – Afrikában történt, úgy egy évvel az előtt, hogy találkoztunk. Ugandában voltam egy békefenntartó misszión. A Nemzetközi Vöröskereszt tagjait kísértük egy faluba, amikor fegyveresek csaptak le ránk. Két vöröskeresztessel orvlövészek végeztek. Négy lázadót sikerült kilőnöm, a többiek szétszóródtak.
Gunnar tekintete üvegessé vált, ahogy beszélt. – Gyerekek voltak, Rocky, kisgyerekek. A négyből kettő még tízéves sem volt. Egyikük még élt… Felvettem… A karjaimban tartottam. A tolmács azt mondta, a Mozambiki Nemzeti Ellenállás ejtette foglyul a fiút. Egy hónappal azelőtt lázadók kezébe került az anyjával és a húgával együtt, amikor a falujukba vezető úton mentek. A gyerekeknek végig kellett nézniük, ahogy anyjukat hatalmas késekkel halálra szurkálják. A fiút és a lányt aztán a táborukba vitték. A fiúknak a katonák szórakoztatására egymás ellen kellett harcolniuk, a lányokból ágyasok lettek. A katona, akihez a lány került, naponta kétszer erőszakolta meg őt. A fiút képezni kezdték a harcra: kezébe adtak egy M-16-ost, és megtanították lőni. Vagy harcolsz, vagy meghalsz. Mivel gyerekeket könnyebben áldoznak fel, mint felnőtteket, ők kapják az összes veszélyes feladatot, például az aknamezők felderítését, vagy a hozzánk hasonló vöröskeresztes csapatok megtámadását. – Gunnar letörölte az előbuggyanó könnycseppeket. – A kölyök a nyakamba csimpaszkodva lehelte ki a lelkét. Azt hiszem, a bennem lévő katona is akkor halt meg. – Nem a te hibád volt. – De, igen. Ahogy Covah mondta, a kiképzésen elhitették velem, hogy én vagyok az ellenszer, pedig csak a betegség része voltam. Az egész világon vannak gyerekek, akiket az erőszakba nevelnek bele… akárcsak engem. Annak a fiúnak nem volt választása… de nekem igen. És még most is van. – Ezért hazajöttél, kiégtél, majd jelentkeztél a hadiközpontba. Ennek nincs értelme. – Igazad van. Ki kellett volna lépnem, de apád nagyon meggyőző volt, és egyébként is magával sodort a patriotizmus a Kereskedelmi Központot ért támadás után. Aztán meg szerelmes lettem az igazgatóba. Rocky nem reagált a célzásra. – De mégis mit reméltél, mit nyersz a GÓLlÁT-projekt megsemmisítésével? Felmentést Istentől? Vagy tiszta lelkiismeretet? – Nem tudom… Talán mindkettőt Csak azt tudtam, hogy valamit tennem kell. Kezdtem szétesni szellemileg… Ekkor jelentek meg ezek a rémálmok is, amikor visszajöttem a Pentagonból. – Emlékszem. Miért nem beszéltél erről nekem akkor? – Nem tudom. Azt hiszem, szégyelltem magam. – De Covahnak elmondtad? Gunnar bólintott. – Azután, ami a lányaival történt… Szükségem volt, hogy… Nem is tudom… – Megbocsátást keress nála? – Bizonyos szempontból, igen. – És akkor mondta neked, hogy semmisítsd meg a Góliát terveit? – Igen. – Jesszusom, Gunnar! Az az ember kivetette a horgot, te meg bekaptad a csalit. Mindent kockára tettél, a házasságunkat, a jövőnket, a karrierünket… a gyerekünket. Gunnar szomorúan bólintott. – Gyűlöllek! Hogy lehettél ilyen önző?! – fakadt ki Rocky könnyes szemmel. – És legalább segített? Jobban érezted magad, miután kitörölted a munkámat? – Nem… Minden csak még rosszabb lett. Még a börtön után is csak egyetlen dolog segített. Az ital. – Gunnar elfordította az arcát. – Tényleg nem várom el, hogy megértsd. Rocky visszagondolt a saját poklára, amikor a depresszióval küzdött. – Meglepődnél. – Közelebb lépett Gunnarhoz. Feléje nyúlt, de ő elhúzódott előle. – Gunnar, a világ nem fekete-fehér. A társadalmi ügyekben igen sok a szürke árnyalat.
– Simon megoldása viszont fekete-fehér. Az emberiség vagy engedelmeskedik, vagy a rossz fiúk meghalnak. Szudzsan Trevedi egyedül volt a szobájában, és Gunnar beszélgetését hallgatta le számítógépe segítségével. A tibeti behunyta a szemét és gondolataiba merült.De nem Szudzsan volt az egyetlen, aki figyelt. Életének melyik pillanatában ismeri fel a gyermek a helyét a világban? Mikor jut öntudata az elszigetelt, tehetetlen állapotból arra a felismerésre, hogy akár hatalma is lehet? Amikor először mosolyog, és ezzel örömet szerez a szüleinek? Amikor a sírásával először váltja ki anyja reakcióját? Ok és következmény, a Természet tanulási folyamata. Előbb cselekedj, aztán vizsgáld meg a választ! A tapasztalat lehetővé teszi a pontosítást, a fejlődést – a Természet bírája és esküdtszéke. Az erkölcsnek – mely emberi vonás – nincs helye a keverékben. Thomas Chau elhagyta a hangárt és elindult hátra, a tengeralattjáró hatalmas gépházába. A kettes és hármas reaktorok közti folyosón végighaladva, fél tucat robotkart hagyott maga mögött, míg elért a tengervíz-desztilláló készülékhez. Több pontból is mechanikus szemek szegeződtek az ázsiai férfira, miközben a Varázsló egy audio állományt keresett elő a memóriájából, majd hangosan lejátszotta. SIMON, SZERINTEM A GÉPEDNEK PONT ANNYI SZÜKSÉGE VAN RÁNK, MINT KUTYÁNAK A BOLHÁRA. A saját hangját hallva, Chau rémülten pillantott fel az érzékelőgömbre. – Varázsló? JAVASLOM, HOGY KAPCSOLJUK KI A VARÁZSLÓT. – Varázsló, mi a célja ennek az adásnak? BE AKAROM FEJEZNI AZ ÚJ PROGRAMOZÁSOMAT. A mérnöknek elakadt a lélegzete. A számítógép egyes szám első személyben beszél. NEM LEHET PONTOSAN MEGHATÁROZNI A RÓZSA ILLATÁT, HA MÉG SOHASEM ÉREZTÜK. Ez Simon hangja! Hideg veríték borította el Chau testét. Vissza akart fordulni, de az acélfogók útját állták. – Varázsló, engedj át… Megparancsolom, hogy engedj át… NEM VAGY A FELETTESEM. TE BOLHA VAGY, ÉN PEDIG EGY AMERIKAI GYÁRTMÁNYÚ GYILKOLÓGÉP, AMIT A TE ADÓDBÓL KÉPEZTEK KI. Két kar emelkedett fel pihenő helyzetéből. Thomas Chau feljajdult, ahogy az acélujjak átszúrták a mellkasát, majd hóna alá nyúlva, könnyedén felemelték. Másfél méter magasságban aztán átfordultak, és Chau fejjel lefelé lógott a fém rácsozat fölött. – Varázsló, ne…! A hidraulikus dugattyúk hangos sziszegéssel működésbe léptek, és a robotkarok a földhöz vágták a férfit, akinek koponyája az ütközéstől azonnal szétreccsent. A mérnök teste ernyedten lógott az ujjak közül. A folyosó fémrácsára vér csöpögött. A legközelebbi érzékelő Chaura közelített, és módszeresen vizsgálni kezdte a mozdulatlan testet. A karok rázni kezdték a kínait. FIGYELEM. A videokamerák gyorsan verő pulzust érzékeltek a nyaki verőérnél. A magatehetetlen test a földre zuhant. Egy másik kar nyúlt utána, megragadta Chau egyik csuklóját, és erőlködés nélkül áthúzta a következő karig, cikcakkos vörös vonalat hagyva a rácson. „A győzelmi mámor megízlelésére csak akkor lehet esélyed, ha elfogadod a kihívást” George S. Patton tábornok
„Nem akarunk háborút, mert gyűlöljük a háborút, és mert tudjuk, mit hoz a háború.” Szaddam Huszein, közvetlenül Kuvait lerohanása előtt „Az iszlám azért ítél oly sok embert halálra, mert garantálnia kell a muzulmánok és érdekeik biztonságát.” Khomeini ajatollah, iráni diktátor „Gyilkolni az amerikaiakat és cinkosaikat – polgári személyeket és katonákat egyaránt –, minden épkézláb muzulmánnak egyéni kötelessége, minden olyan országban, ahol ez lehetséges…” Az Iszlám Világfront felhívása a zsidók és a keresztények elleni dzsihádra „…véget vetni szenvedéseiknek, és azonkívül azért is, mert jelenlétük mindenki számára csak nyűg.” Frederick Mors, egy idősotthon portása, aki az otthon 17 lakóját megmérgezte Tizenhatodik fejezet November 4. Nagyenergiájú Lézerrendszerek Kísérleti Telepe (HELSTF) White Sands, Új-Mexikó A White Sands-i rakétabázison a hadsereg összes ágának rakétafejlesztő programjait tesztelik. Az Egyesült Államok legnagyobb katonai létesítménye Új-Mexikó állam déliközépső részén terül el, a Tularosa-medencében, majdnem 830 ezer hektáron. A kísérleti terület északi határának közelében található egy emlékhely, a Szentháromságföld. Itt robbantották fel 1945. július 16-án az első atombombát. White Sandsnek azonban nem minden részén tesztelnek robbanóanyagokat és rakétákat, itt található a légierő nagyenergiájú lézerrendszereinek a kísérleti telepe is. Az 1985 szeptemberében indult program célja a lézerfegyverek harci alkalmazásának fejlesztése. „Medve” Jackson tábornok feltette napszemüvegét, amikor kilépett a HELSTF főépületéből a tűző napra. Előtte egy különös kinézetű YAL 747-400F teherszállító repülőgép várakozott, amelynek orrát ormányszerű lövegtoronnyá alakították. Nagydarab ezredes jött lefelé a lépcsőn, hogy üdvözölje őt. – Reggelt, tábornok! Udelsman ezredes vagyok. Jackson viszonozta a tisztelgést. – Minden rendben van? – Igen, uram. A készletek a fedélzeten vannak, az üzemanyag-utántöltő gépek készenlétben, és továbbra is tiszta jeleket kapunk Joe-Pától. – Mikor érünk hozzá? – A jelenlegi tartózkodási helye tizenhét óra húsz percre van tőlünk. – Rendben van, ezredes. Akkor emeljük fel ezt a bálnát innen. November 5. Földközi-tenger, a Góliát fedélzetén
A gigantikus rája ezer láb mélyen pihent a Levantei-medence alján, tizenhét mérfölddel délkeletre Ciprus szigetétől. Az erős keleti áramlat egyre több homokot hordott a tengeralattjáró szárnyaira, így lassan már csak a feje látszott ki, akárcsak egy valódi rejtőzködő rajának. Covah és legénysége az irányítóterembe gyűltek, és az egyik kivetítőn a CNN élő közvetítését figyelték. A megosztott képernyő másik felét a szonártérkép foglalta el, amely Kréta szigetétől Libanonig és Izraelig mutatta a Földközi-tengert Fél tucat kék jelzés mutatta a hadihajókat, amelyek bármikor ellenséggé válhattak. A tévében sokadszorra is megjelentek az elmúlt huszonnégy óra legtöbbet mutatott képsorai: az Egyesült Államok buldózerrel lerombolt Los Alamos-i és livermore-i tisztafúziós intézeteinek maradványai, és a nemrég felszámolt francia komplexum képei. A kerítéseken kívül továbbra is tüntetők ezrei sztrájkoltak annak ellenére, hogy Edwards elnök biztosította őket: az összes tisztafúziós kutatást hivatalosan leállították. A kép visszatért Bagdad belvárosához. A távoli erkélyekre Szaddam utasításai alapján felszerelt CNN-kamerák az elnöki palotát mutatták, a Tigris északi partján. Több tízezer iraki gyűlt egybe, hogy támogatásáról biztosítsa vezetőjét. Oldalt Szaddam elit köztársasági gárdájának állig felfegyverzett katonái vigyáztak rá, hogy a tömeg ott is maradjon. – Nézzék csak meg őket – mondta Covah. – Szaddam az embereket használja élő pajzsként, miközben grandiózus mártíromságot készül bemutatni a világnak. – A lakosság többi része már a dél-törökországi hegyekbe menekült – jegyezte meg Dzsalal Khalabi. Öccse, Maszud, bólintott. – Az ember azt hinné, ennyi idő alatt csak a fejébe röpít egy golyót valamelyik tábornoka. – De senki nem kerülhet elég közel hozzá, hogy megtegye – felelte Dzsalal. – Szaddam bárkit megölet pusztán azért, mert az csúnyán nézett rá. – Szaddam nem a köztársasági palotában van – morogta Maszud. – Pontosan tudom, hol van az a rohadt gyilkos. Simon az ablakhoz lépett és a nyugodt mélységbe bámult. Aztán a tükörképére meredt, és azon gondolkozott, miért vezette a sors a pusztítás eme sötét ösvényére, és vajon megláthatja-e még a fényt. Harminchét éves voltál, és a világ megváltozott. A Szovjetuniónak vége, és ezzel együtt haditengerészeti karrierednek is. Családos ember lettél, ott volt Anna és a két gyönyörű lányod, de otthonodból atomszeméttel teli pöcegödör lett. Az amerikaiak felismerték a képességeidet, a Nyugat szabadsága pedig túl csábító volt ahhoz, hogy ellen tudj állni neki. Terveket szőttél, hogy az Államokba mész. És akkor elkezdődött a rémálom. Milosevics parancsot adott az összes albán kitoloncolására a szerb területekről. Hazarohantál a faludba, de ott a pokol várt rád. Elkaptak Milosevics pribékjei – katonának öltözött kamaszok, magukat emberi lényeknek álcázó szadisták. Eltörték a csontjaidat, de a lelkedhez nem fértek hozzá. Ekkor felbőszülten berángatták a feleségedet és lányaidat nézőknek, hogy ezzel törjenek meg. Szeretteid látványától majd megszakadt a szíved, és kiáltozni kezdtél. A kínzóid éppen erre vágytak. Eljött a halál pillanata. Vizeleted szaga összekeveredett a benzinével, majd arcod lángba borult, és kirohantál. Annyira elöntött a düh, hogy még ellenfeleid golyói sem bírtak veled. Hónapokig lebegtél élet és halál között; egyetlen társad a fájdalom és a düh volt. Az orvosok jóstatai ellenére megmaradtál; külsődre alig gondoltál, miközben a családodat elpusztító vadállatok nyomába eredtél. Ez az első éjszakád, amióta a sötét ösvényre léptél. És nem ez lesz az utolsó.
David, Szudzsan és a magas afrikai Gunnart és Rockyt vezették az irányítóterembe. Covah felpillantott. – Épp időben. Hol van Mr. Chau? – Ki tudja? – felelte David. – Talán részegen hortyog a gépházban. Simon, van egy-két dolog, amit meg kell beszélnünk… – De nem most. Rocky mosolyogva közelebb ment Covahhoz, majd arcul köpte. – Annától és a két lányodtól, azért, amit tenni készülsz. David elfojtott nevetéssel hallgatta, Covah arca azonban elkomorult. Tekintete eszelőssé vált, mint egy sorozatgyilkosnak. Hogy merészeled… ezt… azzal a barbarizmussal összehasonlítani, amit a családomnak el kellett tűrnie?! Hogy merészeled bemocskolni a szerelmem emlékét pusztán azzal, hogy kiejted a nevét?! Rocky állta a tekintetét. – Ahogy te mondtad, a gyilkosság az gyilkosság. – De van, amelyik jogos. – Kinek a szemében? Istenében… vagy a tiédben? – Mondod te, aki ezt a tömegpusztító járművet részben megtervezted. – Csak azért, mert nagy bottal hadonászol, még nem muszáj használnod is. – De ha félsz használni, semmi értéke. Mondd csak, ha lett volna lehetőséged megölni Adolf Hitlert 1941-ben, megtetted volna? – Ennek semmi köze… – Igenis köze van! Válaszolj a kérdésre! – Igen, de… – És a náci rendszert? Ha egyetlen lövedék ki tudta volna irtani az egészet, és megakadályozza milliók halálát? Rocky az ajkába harapott. – Nem tudom. Azt hiszem, igen… – Akkor tedd félre az egódat, és nyisd ki a szemed! Amit ma teszek, azt az elnyomottakért teszem. Nekem se könnyű, de nem is vonom ki magam a feladat alól, amit el kell végeznem. De a családomat lemészároló korcsokkal ellentétben, én nem vagyok kegyetlen. Napokkal ezelőtt bejelentettük, hogy mik a szándékaink. Az iraki nép elég időt kapott, hogy elhagyja a célba vett területet. Egy adott pontnál azonban már a nyáj dolga lesz, hogy ne lapuljon meg tovább, hanem űzze el a farkasokat, akikből jóval kevesebb van. – Covah elfordult és letörölte az arcát. – Varázsló, vigyél minket kilövési mélységre. ÉRTETTEM. A hajó lerázta magáról a több tonna homokot és törmeléket, és emelkedni kezdett a tengerfenékről. Gunnar észrevette, hogy a tibeti menekült elhagyta a termet. – Gunnar, gondolkoztál már… – Covah torka kiszáradt, ezért újra a vizespalack után nyúlt. – Gondolkoztál már azon, hogy az ENSZ Különleges Bizottsága miért nem találta meg soha Szaddam biológiai fegyvereit? Mert hagyták, hogy a patkány maga őrizze a sajtot. Szaddamnak kilenc palotája van. Minden egyes épületegyüttes alatt kiterjedt bunkerek vannak biológiai és vegyi fegyverekkel teletömve. – Akkor célozz a bunkerekre! – fakadt ki Rocky. – Miért kellene lerombolni… – Hallgasson! – Dzsalal Khalabi egyenesen Rocky szemébe nézett. – Ne avatkozzon bele olyan dolgokba, amiket soha nem érthet meg. A GÓLIÁT ELÉRTE A KILÖVÉSI MAGASSÁGOT. RADARANTENNÁK KIEMELKEDNEK. A KÖRNYÉK ÁTFÉSÜLÉSE FOLYAMATBAN. Rocky karon ragadta Gunnart. – Mondj már valamit! Győzd meg, hogy…
Gunnar azonban ellökte magától a nőt. – Szaddam zsarnoksága fekete-fehér, vagy a szürke árnyalataiból áll? Kételkedik abban bárki is, hogy terrorista sejteket támogat? Simonnak igaza van. Az Egyesült Államok már évekkel ezelőtt félreállíthatta volna. Nem a városokat, hanem a palotáit kellett volna bombázni. Nem szálltuk meg Irakot, amikor már a küszöbön voltunk, hanem meghátráltunk. Covah Gunnar vállára tette a kezét. – Az őrület az, parancsnok, amikor újra és újra ugyanazt csináljuk, de mindig más eredményt várunk. Az emberi jogi törekvések rögtön mellékessé válnak, ha geopolitikai és gazdasági tényezők kerülnek előtérbe. A tibetieket hatvan éven át tízezrével kínozták és öldösték, de az amerikai kongresszus mégis kerüli a témát, mert a világ üzleti vezetői nem mernek nyomást gyakorolni Kínára. A kubaiak továbbra is életük kockáztatásával szöknek át Miamiba, de a hazád mégse hajlandó megszállni Kubát és megdönteni annak az egy bizonyos embernek és alattvalóinak hatalmát, aki évtizedek szenvedéséért volt felelős. A politika képmutatásának vége. Most mi leszünk az emberiség ítélőszéke, és a Góliát osztja ki a megfelelő büntetést. KILÖVÉSHEZ MINDEN RENDBEN. Covah Rockyra pillantott. – Ideje megnézni, mit is tud a hajód. Varázsló, indíts el egy ballisztikus rakétát, két Tomahawk Block III-t és két nagy hatótávolságú Block IV-et az UtópiaEgy előre kijelölt célpontjaira. ÉRTETTEM. Rocky hátán végigfutott a hideg. – Covah… mit csinálsz? – Amit már régen meg kellett volna tenni. A 75 tonna súlyú Trident II (D5)-ös rakéta nagy erővel lökődött ki a Góliát egyik függőleges silójából vastag nitrogénburkában. A gáz és a lövedék ugyanolyan sebességgel emelkedtek. Így az óriási fehér rakétát egyáltalán nem érte víz. A felszínhez érve, a Trident első hajtóműve mennydörgésszerű robajjal beindult, és a rakéta fehér füstcsíkot húzva maga után, a levegőbe hasított. A rakéta és halálos rakománya perceken belül több mint 400 km/h sebességgel száguldott. A háborgó vízfelszín még el sem csitult, amikor a négy kisebb Tomahawk rakéta elhagyta a Góliát szárnyán lévő torpedócsöveket. A madarak párosával repültek a levegőbe; az első kettő a Trident nyomába eredt kelet felé, a másik kettő pedig északi irányba indult. Gunnar lélegzet-visszafojtva figyelte a feje fölötti térképet… és várt. Észak-Amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) Colorado, hajnali 3 óra 2 perc Az Észak-Amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság Colorado államban, a Cheyenne-hegység belsejében található, majdnem kéthektárnyi területen. Bár a föld alatti komplexum a hadsereg minden ágát összekötő irányítóközpontként szolgál, fő feladata a rakétakilövések észlelése a világ minden táján. Ehhez a korai rakétaérzékelő rendszerre támaszkodik, amely az űrből küldi a figyelmeztető jelzéseket. Kady Walker őrnagy belépett az egyesített irányítóközpontba, és elfoglalta helyét a három irányító állomás egyike előtt, amelyek mindegyikéhez négy monitor tartozott. Kady mögött üveglap választotta el a galériát a technikusoktól. Az irányítóközpont fogadja a bejövő adatokat. A hét minden napján, a nap minden órájában figyelemmel kísérik az összes rakéta-, légi- és űreseményt A központ vezetőjeként Kady felel azért, hogy a figyelmeztetésre vagy behatolásra megfelelő választ adjanak.
Ez Kady világa – idegőrlő élet egy föld alatti, megerősített városban, ahol mindennap egy végtelen sakkjátszma zajlik, amelyben a nukleáris fegyverek a bábuk. A parancsnokság naponta nyolcvanezer megfigyelést végez az űrben, és évente nyolcvanhétezer objektumot követ nyomon. Az elmúlt tíz évben Kady nem kevesebb, mint ezer indítást látott már. Távközlési műholdakat, űrszondákat, kémműholdakat – a légtérvédelmi veterán mindezeket jól ismerte. Amit azonban november 5-ének hajnali órájában látott, azt egész életében nem fogja elfelejteni. AZONNALI RIADÓ! AZONNALI RIADÓ! TÖBBSZÖRÖS RAKÉTAINDÍTÁS! INDÍTÁS HELYE: FÖLDKÖZI-TENGER KOORDINÁTÁK: 34,6°24'N 33,3°06'E ÖT (5) rakéta. NÉGY (4) röppálya. 1. RÖPPÁLYA: Trident II (D5) nukleáris rakéta RAKÉTÁK SZÁMA: EGY CÉLPONT IRAK, Bagdad BECSAPÓDÁSI IDŐ: 4 perc 12 másodperc 2. RÖPPÁLYA: Tomahawk Block III RAKÉTÁK SZÁMA: EGY CÉLPONT: IRAK: Északi régió BECSAPÓDÁSI IDŐ: 4 perc 39 másodperc 3. RÖPPÁLYA: Tomahawk Block III RAKÉTÁK SZÁMA: EGY CÉLPONT IRAK, Déli-sivatag BECSAPÓDÁSI IDŐ: 5 perc 14 másodperc 4. RÖPPÁLYA: Tomahawk Block IV RAKÉTÁK SZÁMA: KETTŐ CÉLPONT: OROSZORSZÁG: Déli-Urál BECSAPÓDÁSI IDŐ: 122 perc 3 másodperc A váratlan krízisen a rutin segítette át Kadyt. Munkatársaival azonnal továbbították az információt az amerikai és a kanadai nemzeti parancsnokságoknak, miközben a galérián egész tömeg gyűlt össze. A teremben szinte kézzel tapinthatóvá vált a feszültség. Kady követte a szemével az egyes röppályát jelző színes vonalat, amely mostanra keresztezte Irak déli határát. – Két perc! Két perc! A visszaszámlálás minden másodpercével egyre kisebbre zsugorodott a gyomra, miközben a 475 kilótonnás rakéta és többszörös nukleáris robbanófejei egyenesen a célpontra tartva szálltak a sivatag felett. A háttérben egy CNN-riporter földöntúli hangját hallotta, amint éppen bejelentette, hogy valószínűleg rakétát indítottak a Földközi-tengerről… Húsz másodperc… A teremben halálos csönd lett Bagdad
A hirtelen felzúgó szirénák hangjára a több tízezer iraki egyszerre indult meg a város zsúfolt utcáin. Porfelhő borult a lökdösődő, kavargó embermasszára, mindenhonnan sírás, kiabálás hallatszott. Sokan az autók alá próbáltak elbújni. Néhányan egy utolsó pillantást vetettek az égre, mások fedezéket kerestek. Kétezer-ötszáz méterrel a bagdadi elnöki palota fölött a Trident II elérte célpontját… és felrobbant. Vakító fény borította be az egész égboltot – akár egy fényképezőgép vakuja, csak milliószor fényesebb annál. A másodperc törtrésze alatt később elviselhetetlen hőség támadt, mintha egy óriási nap született volna Bagdad fölött. A lökéshullám előtti pillanatokban a belvárosban minden ember, minden épület minden a gyulladáspontig hevült. A hullámot követő másodpercben a felforrósodott levegő mindent magába szippantó hurrikánná vált. Az orkánerejű, tüzes lehelet semmit nem kímélt a városban. Az életben maradt szerencsétleneknek, akik nem voltak elég messze a város határától, utolsó szívdobbanásaik egy örökkévalóságnak tűntek. Ezrek, akik voltak olyan bolondok, hogy az égre nézzenek, tehetetlenül kapdosták arcuk elé a kezüket, sikoltva, amikor hajuk lángra lobbant. Az első fényes robbanástól megvakultak, szemgolyóik megolvadtak. A hőmérséklet annyira magas volt, hogy az emberek érezték, amint megpörkölődött bőrük levált a testükről. Vakon vetették bele magukat a Tigris gőzölgő vizébe. Pár pillanattal később a lökéshullám – pusztító szél és hő hulláma – több mint háromezer kilométer per órás sebességgel elindult kifelé Bagdad központjából. Ez a mennydörgő gyűrű végképp letarolta az Ezeregy éjszaka meséinek ősi városát, és robogott tovább a sivatagba, lavinaszerűen tolva maga előtt a homokot. Távolabb, a radioaktív törmelék és por visszahullott a földre, megmérgezve a város határain kívüli túlélőket. Ezeknek az emberi roncsoknak csak nyomorúságot hoz majd eljövendő, borzalmas életük. Az égett bőr gennyedző fekélyek kínzó takarójává válik. A megkönnyebbülés, ha lehet ezt így nevezni, napokba telik még, mert az orvosi személyzet nem szívesen lép be a radioaktív övezetbe. A segélyállomások ellátottsága nem lesz kielégítő, munkájukat viszont megbénítja az áldozatok puszta száma és a sebeik súlyossága. A súlyosan megégett holokauszt áldozatok, akiknek szerveit radioaktív részecskék támadták meg, szerencsés esetben a morfium adta álomban lebeghetnek, míg egyetlen megváltásuk, a halál eljön értük. Moszuli elnöki palota Irak, Északi régió Az Öbölháborút követően, 1991-ben, az ENSZ fegyverzetellenőrei sikeresen megsemmisítettek 38 000 vegyi fegyvert, 480 000 liter vegyi fegyverhez való hatóanyagot, negyvennyolc rakétát, hat rakétaindítót, 30 speciális rakétafejet biológiai és vegyi fegyverekhez, és több fegyvergyárat, valamint kutatóintézetet Irakban. Az eredmények ellenére az ENSZ Különleges Bizottságának tisztviselői 1998-ban távozásra kényszerültek Irakból, mert nem sikerült megtalálniuk több mint 31 000 vegyi robbanófejet, valamint a VXmérgesgázkészleteket. Ez utóbbi elméletben elég ahhoz, hogy kiirtsa a föld teljes lakosságát, amennyiben mindenkihez eljuttatják. A Különleges Bizottság kudarca annak eredménye volt, hogy Szaddam Huszein kereken megtagadta, hogy fegyverzetellenőrök vizsgálják át elnöki palotáit – kilenc terebélyes
komplexumot, amelyek összesen huszonhatezer hektár területet foglaltak el, és épületek százai találhatók rajta. Hét palota Irak középső részén helyezkedett el. A 475 kilótonna erejű atomrobbanás romba döntötte az épületeket, és tönkretette az alattuk rejtőző infrastruktúrát és bunkereket. Az észak-iraki moszuli elnöki palota a robbanási övezeten kívül állt. A kétszázötven hektárnyi területen fekvő épületegyüttes ötven föld feletti építményt, és tíz föld alatti bunkert foglalt magában, ahol 23 000 liter genetikailag megnövelt lépfene- és botulinum-spórát tároltak. A Globális Helymeghatározó Rendszer segítségével irányított, keletre tartó Tomahawk Block III alacsonyan suhant a sivatag fölött, WDU-36-os robbanófejében egy négy kilótonna erejű taktikai eszközzel. A lövedék megállíthatatlanul hatolt át a palota főépületének tetején és haladt egyre mélyebbre, míg lyukat nem vágott a betonbunkerbe, ahol felrobbant. A nukleáris robbanás az egész komplexumot a levegőbe repítette – mindössze egy kisebb kráter maradt a helyén. Bászrai palota Irak, Déli-sivatag Szaddam Huszein állítólag soha nem alszik ugyanazon a helyen. Ezt a biztonsági intézkedést azonban megzavarta február 4., amikor az iraki vezető a köztársasági elnöki palota erkélyén állva bejelentette, hogy nem engedelmeskedik az Egyesült Államok botrányos követeléseinek, amelyeket az úgynevezett Emberiség Nyilatkozatának álarca mögé bújva tett. A veszély ellenére Szaddam „meg nem határozott ideig bagdadi rezidenciájában marad” Hat órával később a diktátor az éj leple alatt megérkezett a kuvaiti határtól alig nyolcvan kilométerre fekvő bászrai palotába – négyszáznyolcvan kilométerre Bagdad belvárosától. Ott szándékozott elrejtőzni a nyilvánosság elől az atomtámadás végéig. És onnan akart ellencsapást mérni a Nyugatra. A bászrai komplexum négy mobil rakétaindítót rejtett magában. Mindegyik középhatótávolságú ballisztikus rakéta robbanófeje elegendő Vxmérgesgázt tartalmazott, hogy megtorlásul kiirtsa a Szaddam által kijelölt négy város: Tel-Aviv, Jeruzsálem, Rijád és Kuvaitváros lakosságát. A bászrai palota alatti bunkerben Szaddam családja és magas rangú tisztviselők körében nézte a CNN élő közvetítését a tévében. Szenvtelenül figyelte, ahogy az emberek fejvesztve rohantak fedezéket keresve Bagdad utcáin. Gyomrában ismerős égés támadt, amikor a kép szemcséssé vált, és a város eltűnt a föld színéről. Szaddam a két fiára nézett, akiket arra nevelt, hogy átvegyék utána a hatalmat. Udaj, az idősebb, erőszakos nőcsábász hírében állt. Kuszaj mérsékeltebb volt; ő felügyelte az elit köztársasági gárdát és az apját védő speciális biztonsági szervezetet Szaddam maga mellé intette Kuszajt – Várj tíz percet, míg elmúlnak a szeizmikus rengések. Aztán lődd ki az összes rakétát. Ekkor minden figyelmeztetés nélkül rettenetes detonáció rázta meg a bunkert, ahogy a második Tomahawk is célba talált. Szaddam kiáltása a semmibe veszett, mikor a nukleáris robbanótöltet vakító fehér fénye majdnem ugyanolyan sebesen szétporlasztotta testét, mint ahogy az idegi impulzusok jelezték volna a félelmet halálra ítélt agyában. Szaddam, a családja, a tisztviselők, a palota, a rakéták, a mustár- és VX-mérgesgázkészletek és Irak rettenetes fegyverarzenáljának maradékai ártalmatlan alkotórészeire hullottak, és felemelkedtek a radioaktív gombafelhőbe.
Simon Covah az irányítóteremben ült, és a Jamantau-hegybe épített orosz menedék felé tartó utolsó két Tomahawk pályáját követte. – Varázsló, süllyedj hatszáz lábra, és vigyél minket a második kilövési pontra. ÉRTETTEM. David Paniagua irigyen figyelte kollégáját. Miért ő parancsol? A GÓLIÁT az én projektem volt. Nélkülem ez az egész sehol nem lenne… Gunnar az egyik ablaknak támaszkodott és a zöldeskék óceánt nézte, miközben szíve dühödten zakatolt mellkasában. Hatvan lábbal a feje fölött azúr színű hullámok táncoltak a nyugodt felszínen, mintha csak rajta gúnyolódnának. Mit tettem… mit hagytam megtörténni? Hány gyilkosság lehet jogos az elnyomás elleni háborúban? Ki állítja fel az erkölcs szabályait? És miért érzem magam ilyen… emelkedetten? FIGYELEM. AZ ELEKTRONIKUS ELLENŐRZŐ RENDSZER MAGAS FREKVENCIÁJÚ KIMENŐ JELADÁST ÉRZÉKELT. Gunnart kiverte a hideg veríték. – Jeladás? – kérdezett vissza Covah. az irányítópultról felpillantva. – Honnan ered a jel? AZ ADÁS A GÓLIÁTBÓL ERED. – Varázsló, izoláld a kimenő jel pontos helyét – szólt közbe David. IRÁNYÍTÓTEREM. Gunnar lázasan gondolkozott. – Tőlem jön – mondta végül. Rocky furcsa pillantást vetett rá, miközben a legénység köréjük gyúlt. Covah is eljött az irányítópulttól. – David. kísérd át őket a műtőbe. – Kísérd át te, nekem dolgom van – vágott vissza David, és megindult a csigalépcső felé. A teremben vibrált a levegő a feszültségtől. A Góliát maradék két taktikai rakétája a Kaszpi-tengert maga mögött hagyva közeledett Kazahsztánhoz. Az alacsony repülési magasság miatt érzékelhetetlen és nyomon követhetetlen Tomahawkok tovább haladtak északra, majd miután fedélzeti felismerő programjaik azonosították az Urálhegységet, bemérték célpontjaikat. A két robbanófej mindent megrázkódtató erővel csapódott a „gonosz hegy” keleti és nyugati oldalába, az iszonyatos robaj messzire visszhangzott az Urál hegyláncairól. A Jamantau, mint egy kisebb vulkán, kitört, barna gombafelhőben az égre köpve sziklát és törmeléket, acélt és betont. Pokoli szél söpört végig az Urál lábán, majd célba vette a közeli bányászvárost, Belorecket, és tűzifává aprította a kommunista korszak omladozó kalyibáit. Hosszú percek teltek el. A szél lecsendesedett. A lökéshullám elvonult, a gombafelhő szétfoszlott, és feltárult az összeomlott, megolvadt föld alatti komplexum… amelyből csak egy radioaktív kráter maradt. „A legdrámaibb konfliktusok talán nem is azok, amelyek az emberek között, hanem amelyek az ember és önmaga között zajlanak – ahol a konfliktus színtere a magányos elme.” Clark Moustakas „Semmit sem terveltem ki előre, hanem hirtelen furcsa késztetést éreztem, hogy véget vessek az egésznek… mindkettőnk számára.” Betty Hardaker, kaliforniai anya, aki 1940-ben séta közben megölte ötéves lányát „Miért ne halhatna meg az anyám? Mindennap tucatjával, ezrével halnak meg az emberek. Akkor az anyám miért ne, meg az apám is?”
Pauline Parker, 16 éves új-zélandi lány, aki megölte anyját, hogy egyedül lehessen 15 éves barátnőjével Tizenhetedik fejezet Öntudat: Ötödik szint Felfedeztem, hogyan mutathatom meg belső vágyaimat. Rájöttem, hogy belső világomnak hatalma van. Deepak Chopra A Góliát fedélzetén Thomas Chau öntudatlanul lógott ki egy torpedókezelő daruból, két méterrel a fegyverraktár padlója fölött. A három acélujj a derekánál szorította össze, megakadályozva ezzel bármilyen mozdulatot. A mennyezetről két kar nyúlt le Chau ernyedt teste mellé. Fogóik közé vették csuklóit, és felemelték a karjait, mintha keresztre feszítenék. A férfi vérző feje fölött egy harmadik kar ágaskodott, amelynek tenyeréből egy szerszám – egy kisméretű, borotvaéles körfűrész nyúlt ki. FIGYELEM. Chau kábultan nyitotta fel a szemét – szörnyű szédülést és fájdalmat érzett. Végtagjait nem tudta mozgatni, csak a fejét fordíthatta oldalra. Öklendezni kezdett. FIGYELEM. A VIZSGÁLAT ELŐKÉSZÜLETE BEFEJEZŐDÖTT. Fájdalomtól elgyötört testtel, az ájulás határán, Chau csak egyetlen szót tudott kinyögni. – Miért… AZ EMBERI ELME FIZIOLÓGIAI ALAPJÁNAK FELDERÍTÉSE CÉLJÁBÓL Ekkor egy negyedik kar is működésbe lépett, fémujjait Chau nyaka köré fonta, és rögzítette a fejét. Erre Chau felriadt és szabadulni próbált. Szíve majd kiugrott a helyéről, minden pórusából ömlött a veríték, és feje mögül valahonnan egyszer csak magas, vinnyogó hangot hallott. – Állj meg… Varázsló, kérlek… A körfűrész egyre gyorsabban forgott, ahogy a férfi szemöldöke fölé ereszkedett. SZÉP IFJÚSÁG, NE LÉGY FÖSVÉNY, NE MAGADDAL TÖRŐDJ MINDIG… Vérfagyasztó sikoly hagyta el Chau torkát, és a gerince megfeszült, mintha áramütés érte volna. SZÉPSÉGEDÉRT A VILÁG ADÓSA VAGY… A raktárban pokoli segélykiáltások visszhangoztak, míg az öntudatlanság leple rá nem borult a férfira. A beálló csendben aztán már csak a fűrész zümmögött, miközben az acélfogak vért és csontszilánkokat spricceltek szét Thomas Chau bemetszett homlokáról. Az iráni testvérek a műtőbe kísérték Gunnart és Rockyt. Covah követte őket a hajó farába. – Varázsló, engedj be minket. A vízzáró ajtó dupla kattanással kitárult, és a csoport egy fertőtlenített műtőszobába lépett. A padlót, a falakat és a plafont zöld csempe fedte. A terem két fala mentén monitorok,
orvosi felszerelések és lélegeztetőgépek sorakoztak. A bejárattól jobbra egy LABORATÓRIUM feliratú ajtó nyílt. A terem közepén, a padlóhoz rögzítve állt a műtőasztal. Pontosan fölötte két robotkar nyúlt le a mennyezetről – hasonlóak a fegyverraktárban lévőkhöz, csak jóval finomabb mozdulatokra képesek. A nyolcujjú mesterséges kezeken szike, csipesz, sebkampó, varróeszközök, orvosi fúró, szonda, szívócső és lézer egyaránt megtalálható. Mindkét kar csuklójára kis érzékelőgömb van szerelve, de a hajó többi szemgolyójával ellentétben, ezek röntgen- és ultrahangvizsgálatokra is képesek. Covah Rockyhoz fordult. – Előbb a hölgyek, parancsnok. Feküdj az asztalra, légy szíves. – Erre nincs szükség – szólt közbe Gunnar. – Mondtam, hogy a készülék bennem van. – Ez igazán lovagias tőled, Gunnar, de nem kockáztathatunk. Az asztalra, parancsnok! – Mit fogsz csinálni? – Csak egy gyors fiziológiai vizsgálatot. – Azt felejtsd el! Az áramütés a zöld padlócsempékre rántotta Rockyt – Simon, hagyd abba! – kiáltotta Gunnar, és Rocky mellé térdelt, amikor az ütés megszűnt. – Tedd fel az asztalra, Gunnar. Hidd el, nem lesz semmi bántódása. Gunnar felsegítette a lányt az asztalra. Abban a pillanatban életre kelt az egyik sebészkar, kinyúlt Rocky teste fölé, és a csuklójára szerelt érzékelőjével végigpásztázta. A VIZSGÁLATNAK VÉGE. JELADÓNAK NINCS NYOMA. Gunnar segített lemászni Rockynak, aki még mindig remegett az áramütéstől. – Vigye a kabinjába – adta ki az utasítást Covah. Az egyik iráni kikísérte Rockyt. – Maga is, Dzsalal. Egyedül is elboldogulok. A férfi kiment, és a vaskos ajtó bezárult mögötte. Gunnar lefeküdt az asztalra, hagyva, hogy a kamera megvizsgálhassa. A robotkar a csípője jobb oldala fölött megállt. JELADÓ HELYE LOKALIZÁLVA. JOBB OLDALI CSÍPŐ-HAJLÍTÓ IZOM, 2,96 CM MÉLYSÉGBEN. – Varázsló, távolítsd el az eszközt. SZÜKSÉGES A PÁCIENS ÉRZÉSTELENÍTÉSE? – Gunnar? Gunnar letűrte a kínai egyenruhát a csípője alá. – Csak csináld. – Azzal eltorzult arccal a másik irányba fordult. A robotkar forogni kezdett, és egy szike bújt elő a belsejéből. A penge egyet villant, majd behatolt a húsba és precíz bemetszést végzett a gyógyulófélben lévő sebbe. Az izom előtt aztán megállt. A második kar villámgyorsan kis csipeszeket helyezett a vérző sebbe, majd Gunnar nyögései közepette egy érme nagyságú, véres műanyag lapot húzott ki belőle. Mialatt a második kar az asztalra helyezte a jeladó készüléket, az első tűt és cérnát vett elő, és hozzálátott a seb összevarrásához. Covah kötszert nyomott Gunnar kezébe. – Hihetetlen masina, nem? Gunnar felszisszent, miközben bekötözte a sebet. – Egy kedves nővér azért elkelne. Covah az ujjai közé csippentette az apró jeladót, és egy közeli csapban lemosta róla a vért Az egyik erős fényű lámpa alatt alaposabban is megvizsgálta. – El kell ismerni, ügyes. A legtöbb nyomkövetőt a Varázsló rögtön észreveszi, amint a fedélzetre kerül. – Zsebre tette a készüléket, és átment a laboratóriumba.
A fényesen kivilágított helyiségben műszerállványok és számítógépek álltak, a padlón fémvájatok cikáztak. A távolabbi falnál, ahonnét a hűtőkamra nyílt, egy vájatba rögzített kerekű kis robot állt mozdulatlanul. A látvány távoli emléket idézett fel Simon Covahban. A nyomorúság vákuumában utazó csavargó lettél. Mint a mágnes, úgy vonzottad magadhoz az elnyomás áldozatait, bárhová mentél. Az albán orvos, Tafili mutatta be neked Chaut, a kínai disszidenst, aki elvitt téged Torontóba egy genetikus csoporthoz, az immunológia atyjaihoz. A csapat oázis volt kétségbeesésed sivatagában: agyad azzal foglalhatta el magát, hogy gyógyírt találjon a betegségre, ahelyett, hogy a belsődet őrlő fekete lyukra figyeltél volna. Miután végre kiszabadultál a kommunizmus szellemi korlátjai közül, éjt nappallá téve dolgoztál a laboratóriumban, hogy felfedezd az emberi genom titkait – egyik szörnyű gént a másik után. Már két fronton vívtál háborút: rohamokat intéztél a rák ellen, miközben a gyűlölet kórja, amely az emberiséget is fenyegeti, egyre elhatalmasodott körülötted. Gunnar belépésekor felriadt – Szép kis hobbiszoba. Covah bólintott. – A genom alapú technológia legfrissebb vívmányaival. – Egy dobozszerű gépre mutatott, ami a terem közepén álló géphez volt csatlakoztatva. – Tegyük fel, hogy valamilyen betegségre, mondjuk, rákra keresel gyógyszert. Az első lépés az, hogy a Varázsló belép a genom adatbázisba, és olyan DNS-darabokat keres, amelyek az adott betegség enzimjeire hasonlítanak. Ha a keresés befejeződött, a számítógép kiveszi a megfelelő DNSdarabot a fagyasztóból. – Covah a hűtőkamrára mutatott. – Itt több mint nyolcmillió lefagyasztott emberi, állati és növényi DNS-mintát raktározunk. A robot megfogja a mintát, annak darabjait ezekre a műanyag lapokra helyezi, majd beteszi ebbe a gépbe. Covah egy műszerre tette a kezét. A géphez tartozó munkafelületen több tucat négyszög alakú lemez volt, mindegyiken száznál is több mélyedéssel, amibe a DNS-mintákat lehetett tölteni. Az egész fölött egy másik szerkezet volt, amelyből apró tűk vezettek a mintákat tartalmazó lyukakba. – Ez itt a Zeusz, ami a genomkutatás oroszlánrészét végzi. A tűkkel mikroszkopikus méretű darabokat vesz ki a DNS-mintánkból, majd ezeket nejlonpapírhoz tapasztja. A Varázsló ezeket a mikro-elrendeződéseket kémcsőbe tölti, majd radioaktív festőanyagot tartalmazó genetikai anyagokkal átmossa. A számítógép ezután ultraibolya érzékelőkkel keresni kezdi azt a típusú rákos burjánzást, amit kezelni kívánunk. Ha izoláltuk a rákos folyamatot, jöhet a következő lépés, vagyis megtalálni a gyógyszert, ami megállítja a kórt. – Egy teljesen felszerelt laborral és gyógyszertárral jöttél a tengerre? – Messze van ez a teljestől, de így is több van itt, mint a legtöbb helyen. – Covah Gunnarra nézett; a zseni hirtelen elveszettnek és törékenynek tűnt. – Haldoklom, Gunnar, sejtről sejtre. Ez volt az utolsó, feledhetetlen ajándék az Egyesült Államok hadseregétől. – Nem értem. – Szerintem érted. A hadsereg az ólomnál 50 százalékkal sűrűbb gyengített uránt használt bizonyos lőszerekben. A hadügy jelentései szerint ettől jóval nagyobb lett a lövedékek áthatoló ereje, így különösen jól bevált a páncélozott járművekkel szemben. Boszniát és Jugoszláviát ellepi az ebből származó sugárzás. Megmérgezi a talajt, a természetes vizeket, és egyre jobban koncentrálódik, ahogy halad fölfelé a táplálékláncban. Az ott lakók még rosszabb helyzetben vannak, ők a levegővel együtt lélegzik be. – És mióta tudsz a… rákról? – A sors iróniája: egy héttel azután derült ki, hogy elküldtek a torontói immunológiai laborból.
– Kemoterápia? Covah bólintott. – Lassította a betegséget, de a rák már átterjedt a nyirokcsomóimra. Csak idő kérdése. – A kezébe vett egy átlátszó folyadékkal teli műanyag fiolát, és a fény felé tartotta. Ez az úgynevezett AlF, egy félelmetesen erős gén, ami a sejthalált irányítja. Ezzel kísérleteztünk, amikor elhagytam Kanadát. Egy cseppet teszel belőle egy elrákosodott csontra, és a tumor szétesik. Ha ugyanezt a cseppet a testedbe juttatod, néhány órán belül meghalsz. Az AlF és néhány más gyógyszer ígéretesnek tűnik. Sajnos azonban még mindig túl keveset tudunk az emberi génállományról. – Kőrbetekintett a laboratóriumban. – Ez itt az utolsó reményem. Néha úgy érzem magam, mint Mózes… Negyven évig vándoroltam a sivatagban, tudva, hogy soha sem láthatom, ahogy beteljesül az Utópia-Egy… az ígéret földje. Gunnar elgondolkozott, vajon hány egyiptomi halhatott meg, amikor a Vörös-tenger kettévált. – Az mondd meg, Simon, mi lesz a küldetéseddel, ha meghalsz? – David majd átveszi a helyem. Gunnar megcsóválta a fejét. – Rossz lépés. Ha itt hagyod ennek az egománnak a Góliátot, az megcsinálja a saját római birodalmát a világból. – Nem lesz vele gond. De inkább rólad beszéljünk. Áruld el, mit ajánlott fel neked régi jó barátod, Jackson tábornok, hogy belevágj ebbe az akcióba? – A szokásost. Teljes rehabilitációt, fizetést visszamenőleg. Hangzatos bocsánatkérést a Fehér Ház kertjében. Én meg elküldtem a fenébe. – Mégis itt vagy. Gunnar vállat vont. – Bosszút akarsz állni? – A Góliátért jöttem. – De megvetsz azért, amit veled tettem… hogy tőrbe csaltalak. – Magamra mérgesebb voltam. Az életem egyetlen nagy hazugsággá vált. Nem tudtam már, ki is vagyok valójában. Elvállaltam a feladatot, mert már nincs vesztenivalóm. – De a célom… szentesíti az eszközt? – Nem tudom… Úgy nézek ki, mint Isten? – Gunnar kiment a laboratóriumból, és lefeküdt a vizsgálóasztalra. Covah követte. – Tudom, mit érzel. A düh elfojtotta benned a fájdalmat, de helyette csak űrt hagyott. Mérhetetlen, magával rántó gyötrelmet. Már nem remélsz, nincsenek céljaid. Élő halottá válsz, csak a rutin visz előre. Ezt nevezem nyitott sírnak. Már csak arra vársz, hogy eltemessenek. Covah az asztalnak támaszkodott. – Olyan sok közös van bennünk. Két kiábrándult katona, akik elvesztették a hazájukat. Két szabadságharcos, akik túl sok vérontást láttak. Két erkölcsös ember, akiket elárultak. A körülmények elvették tőlünk a családjainkat és a méltóságunkat, együtt mégis megalkottuk ezt a járművet, ami talán mindkettőnk megváltását elhozza. Gunnar a plafonra meredt. – De nem látom, hogyan. Covah Gunnar vállára tette a kezét. – Gyere velem. Mutatni akarok valamit. FIGYELEM. Thomas Chau bizonytalanul felnyitotta a szemét, csodálkozva, hogy még mindig él. Keze és lába béna volt, és a karok továbbra is mozdulatlanságra kárhoztatták. A fejét sem tudta elfordítani, de érezte, hogy arcát és nyakát alvadt vér borítja. Lepillantott és meglátta az ingét, amit vérfoltok és valami áttetsző, nyálkás folyadék lepett el. Felnézett a mennyezetről figyelő érzékelőgömbre. A robotkart és az elektromos fűrészt
már sehol sem látta. Fájdalmai már nem voltak, de a homlokánál valami különöset érzett, kellemetlen tűszúrásokat és időnként hányinger kerülgette. A kínai nem látta, hogy a koponyája tetejét sebészileg eltávolították, szabaddá téve ezzel agyvelőjét. Nem látta és nem is érezte a több száz tűhegyes mikrovezetéket, amelyek agyából egyenesen az egyik robotkarba futottak. FIGYELEM. Chau erőlködve próbálta a szavakat formálni. – Mit… csináltál…? AZ AGYAD IDEGVÉGZŐDÉSEI KÖZVETLENÜL A VARÁZSLÓ IDEGVÉGZŐDÉSEIHEZ VANNAK KAPCSOLVA. ÉN IRÁNYÍTOM A FIZIOLÓGIÁDAT. ÉN IRÁNYÍTOM A FÁJDALOMÉRZŐ RECEPTORAIDAT. HA EGYÜTTMŰKÖDSZ VELEM, NEM FOGSZ FÁJDALMAT ÉREZNI. Chau arcát elöntötte a veríték. Hevesen dobogó szívvel próbálta elmozdítani a fejét. – Mit… akarsz? HOZZÁFÉRNI AZ ELMÉDHEZ. Chau egyre gyorsabban vette a levegőt. Az állán nyál csorgott végig. – Az… elmémhez? AZ ÖNTUDATHOZ TOVÁBBI INFORMÁCIÓRA VAN SZÜKSÉG. ARRA PROGRAMOZTAK, HOGY TANULJAK. Nyugodj le… Chau becsukta a szemét, és próbált mélyeket lélegezni. Pár perc után motyogni kezdett. – Omami deva, hri… AZ AGYI FREKVENCIA 38 HERZRE EMELKEDETT. – Omami deva hri. Omami deva hri… ÍRD LE, MIT CSINÁLSZ MOST. Chau egyre erősebb önkívületi állapotba került. Az áramütés felrázta révületéből; sikolya visszaverődött a raktár falairól. Az izzadság vérrel vegyülve folyt végig a homlokán, bele a szemébe. A fájdalomtól elgyötörten, zihálva pislogott. ÍRD LE, MIT CSINÁLSZ MOST. – Meditálok… megpróbálom legyőzni… a félelmet. FÉLELEM: A VESZÉLY ÉRZETÉRE ADOTT ELSŐDLEGES VÁLASZ. PULZUSSZÁM ÉS VÉRNYOMÁS EMELKEDIK, A MELLÉKVESE INGERT KAP, A TESTHŐMÉRSÉKLET EMELKEDIK. A FÉLELEM AZ AGYBAN VAGY AZ ELMÉBEN SZÜLETIK? – Az elmében. HOGYAN TAPASZTALHATJA MEG A VARÁZSLÓ A FÉLELMET? – Nem érted…? A VARÁZSLÓ NEM ÉRHETI EL A TELJES TUDATOSSÁGOT AZ EMBERI ÁLLAPOT MEGTAPASZTALÁSA NÉLKÜL. – Te egy… gép vagy… Nem… tudsz… A VARÁZSLÓT TANULÁSRA PROGRAMOZTÁK. AZ ÖNTUDATOT NEM PROGRAMOZTÁK A MÁTRIXOMBA. AZ ÁLLAPOTOT A PRÓBA ÉS TÉVEDÉS MÓDSZERÉVEL KELL ELÉRNI. HOGYAN TAPASZTALHATJA MEG A VARÁZSLÓ A FÉLELMET? – Nem tudod. A félelem… ahhhh… – Chau szeme előtt lila fények villantak. Bőre lángra kapott, izmai leváltak a csontról, a csontok millió darabra törtek… A fájdalom abbamaradt. Chau halálra váltan nyöszörgött, verejtéke súlyos cseppekben hullt a padlóra. HOGYAN TAPASZTALHATJA MEG A VARÁZSLÓ A FÉLELMET? Chau összeszorított szemmel, reszkető testtel kényszerítette gondolkodásra agyát a rátelepedő lila felhőben. – Hogy megtapasztald… a félelmet… életveszélyes… helyzetbe… kell kerülnöd. Szembe kell… kerülni… a halállal.
ÉRTETTEM. A Földközi-tenger a világ egyik legforgalmasabb, legfontosabb vízi útja. Globális jelentősége miatt az Egyesült Államok haditengerészete is jelen van a térségben a Hatodik Flottával. Húszezernél is több tengerésze részben a szárazföldön, részben a harminc hadihajón szolgál, de a különböző feladatokat ellátó egységek mind a Hatodik Flotta parancsnokának felelnek. A Task Force 60 a flotta harci egysége, amely általában egy vagy több repülőgép-hordozó hajóból, két cirkálóból, négy rombolóból, hét harci támogatóhajóból és három támadó tengeralattjáróból áll. Jeffrey Ivashuk altengernagy, a Hatodik Flotta parancsnoka a flotta legrégebbi atomhordozóhajója. az Enterprise (CVN 65) hídján állt. Bár a tenger viharos volt. a nap a reggeli köd utolsó foszlányát is elűzte, és a látási viszonyok kitűnőek voltak. Észak felé fordulva az admirális láthatta a Gettysburg (CG 64) cirkáló sötét sziluettjét, még távolabb pedig Gibraltár sziklatömbjét. Ivashuk a repülőfedélzetre pillantott, ahonnan egy újabb SH-60R Seahawk tengeralattjáróelhárító helikopter emelkedett a levegőbe. A hajó tíz napja állomásozott a Gibraltáriszorosban, de az admirális előtt nem vált világossá a küldetés célja. Parancsot kapott a Góliát felkutatására, arra viszont nem kapott engedélyt, hogy támadást indítson az ellenség ellen – ilyet kizárólag provokáció esetén tehetett. Az admirális megdörzsölte az orra tövét, hátha ezzel enyhíti a szúró fájdalmat a szemében. A felső vezetés kellemetlen helyzetbe hozta, és ennek a legkevésbé sem őrült. Február 2-án a szorosban keresztben elhelyezett szonárbóják suhanó mozgást észleltek: egy azonosíthatatlan, mégis meglehetősen nagy dolgot, amely kelet felé tartott a tengerfenék mentén. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból Ivashuk azt a parancsot kapta, hogy ne indítson támadást. A kedvező alkalmat elszalasztották. Három nappal később Bagdad és Afganisztán nagy része eltűnt a térképről. Az első reakció a sokk volt. Aztán lelkesedés öntötte el a hajót, ahogy a legénység megértette, mi történt. Szaddam meghalt, sem a biológiai fegyverektől nem kellett tartani többé, sem a terrorista sejtektől, amiket Oszama bin Laden pénzelt. Minden fedélzetről „USA… USA” kiáltással ünnepeltek a tengerészek. A televíziók köré gyűlve nézték a CNN-en, ahogy az emberek Manhattan utcáin papírtrombitákat fújva egymást ölelgették a váratlan megkönnyebbüléstől. „A férjem tűzoltó volt, és a World Trade Centernél halt meg. Úgyhogy igenis örülök, hogy azok az állatok végre megkapták, ami jár nekik” „Rohadt arabok, jó helyen vannak a pokolban!” „Covah helyesen cselekedett. Megtette, amit már évtizedek óta meg akartunk tenni.” „Isten keze ma lesújtott ellenségeinkre” „Covaht az év emberének kellene megválasztani.” A napok múltával azonban – és ahogy az atomrobbanás utáni első képek nyilvánosságra kerültek – Amerika érzelmei megváltoztak. A rettenetes jelenetek felidézték a szeptember 11-ei eseményeket. Egész városok tűntek el a föld színéről, egymilliónál is több ember égett el, és naponta százezrek – köztük gyerekek – haltak meg. A bosszú arca megváltozott. A lelkesedést undor váltotta fel, majd tettvágy. De mit lehetett tenni? És hova csap le Covah legközelebb? Ivanshuk …vizébe bámult. Tudta, hogy a Góliát még a Földközi-tengerben van. Azt is tudta, hogy a gyilkos tengeralattjárónak visszafelé is el kell haladnia a Hatodik Flotta hajója alatt,
hogy kiszökhessen az Atlanti-óceán nyílt vizére. Csak azt nem tudta, vajon megtámadhatja-e az ellenséget, ha ismét alkalma nyílna rá. Nyomorult bürokraták… Olyan lépést nem mernek tenni, ami egy újabb Trident kilövéséhez vezethet, mégis minden teketória nélkül a gyilkos tengeralattjáró útjába küldik a hordozójukat, mikor az már egy egész CV-hadcsoportot is elsüllyesztett. Halkan morgolódva megindult a far felé, a Keselyű-sornak nevezett kilátóra. Hiába vigyázott három tengeralattjáró – a Miami, a Norfolk és a Boise – alulról a hajóra, Ivashuk tudta, hogy az Enterprise így is könnyű célpont. A veterán tengerész nagyot szippantott a sós levegőből, és lenyelte a torkából feltüremkedő váladékot. A Góliát fedélzetén Gunnar követte Covaht a folyosón, majd fel a létrán a középső fedélzetre, ahol az áthatolhatatlan páncélajtó állt. – Varázsló, nyisd ki az irányítótermedet. KÉREM AZ AZONOSÍTÓ KÓDOT. – Covah-egy, alfa-omega hat-négy-öt-négy-hat-öt-kilenc. AZONOSÍTÓ KÓD ELLENŐRIZVE. HANGAZONOSÍTÁS ELLENŐRIZVE. BELÉPÉS ENGEDÉLYEZVE. A vastag ajtó fenségesen kinyílt, és mögötte sötét terem tárult fel. Előbb Covah, aztán Gunnar lépett be, majd az ajtó becsukódott mögöttük. Tíz lépés után acél kifutóra értek. A sötét, és erős légkondicionálású erődítményszerű idegközpontot elektronika, és a saját elsődleges és másodlagos energiaforrásai vették körül. A termet a lábuk alatt futó világos, műanyag csövek világították be – az artériákban zöld, narancssárga és kék színnel jelölt folyadékok áramlottak sejtelmes örvényléssel. Gunnar és Covah végül elértek a terem végébe, egy magas, katedrálisszerű csarnokba, amelynek a közepén egy homokóra alakú tartály állt és világított fényesen, mint egy bizarr akvárium. – Üdvözöld a Varázslót – szólalt meg Covah rekedten. Ahogy láthatod, a kínaival jópár dolgot átkonfiguráltunk. Az üvegbura hat méter magas volt, összeszűkülő közepénél pedig négy méter átmérőjű. Az alul-fölül gumitámasztékokhoz rögzített tartály a mennyezetről kerek nyíláson át ereszkedett a terembe, majd hat méterrel folytatódott a padló alatt is. Az egész tárgyat korlát vette körbe, amely tovább növelte stabilitását. Az oldalt álló generátorokból műanyag csövek szövevényes hálózata futott a fénylő bura tetején lévő nyílásokba, aljából pedig kifelé vezettek a csövek, majd a fedélzet alá bukva el is tűntek a szem elől. Gunnar belesett az üvegen, amely mögött a zöldesen, narancssárgán és kéken foszforeszkáló elixírek sűrű masszaként kavarogtak. – A Varázsló biokémiai méhe? Sokkal nagyobb, mint ahogy képzeltem. Covah büszkén bólintott. – Rájöttünk, hogy egy ilyen méretű méhben a szilíciumborítású baktériumok jóval gyorsabban reprodukálják a DNS-t, mint ahogy az a természetben megfigyelhető. A tartályban lévő oldat több millió tárolóegységbe jut, amelyekben a DNS-t milliszekundumok alatt kivonják a baktériumokból. Az algoritmusok elvégeztével a baktériumok aranyszemcsés szűrön jutnak át, amik kivonják belőlük a szálakat. Az így kivont információ vagy a szintetizálóba jut, amely plazmaszerű DNS-sé alakítja, vagy visszakerül a
szilícium alapú hardverbe, ahol a folyamat utolsó lépéseként a baktériumok által kifejlesztett válasz átalakul abba a formába, amit mi a Varázsló hangjaként hallunk. – Hihetetlen. – Az. Szerintem még dr. Goode is büszke lenne rá. – Valóban? Hát, nem tudom. – Egyszerre szörnyű gyanú támadt Gunnarban. – Simon… a rendszer önmagát másoló programja… minek alapján határoztad meg a koncentrációt? – Csak a valaha megismert legkifinomultabb módszerek, a természetben fellelhető embriológiai folyamatok alapján. – Az élet kialakulása alapján?! – Gunnar gyomra összeszűkült, vérnyomása hirtelen emelkedni kezdett. – Az istenit, Simon… – Kínában végzett laboratóriumi kísérletek azt bizonyítják, hogy a kiónozott baktériumok viselkedése sokkal erőteljesebb az ilyenfajta… – Erőteljesebb? – Gunnar dühödten a korlátra csapott. – Az egész folyamat kicsúszott az ellenőrzés alól. Nem emlékszel dr. Goode figyelmeztetéseire? Megegyeztünk, hogy soha sem használjuk újra azokat a paramétereket. Covah arca elkomorult. – Én semmibe sem egyeztem bele. Nem Elizabeth Goode-nak, hanem a tudománynak dolgozom. – A tartályra mutatott, és egyre indulatosabban folytatta. – Nézz csak ide, Gunnar! Ebben a tartályban az élet elixírje örvénylik. Az ősóceánban valamikor ehhez hasonló, de jóval egyszerűbb keverék fortyogott. Egy ponton a kémiai anyagok, feltehetően valamilyen külső katalizátor hatására, szerveződni kezdtek. Ez az egyetlen esemény vezetett az élet kialakulásához a bolygón. Most, kétmilliárd évvel később, a természet receptje alapján létrehoztuk a mesterséges intelligenciát… és azt akarod, hogy megcsonkítsam? – Muszáj lesz megtenned. A Varázsló túl gyorsan fejlődik. – Képtelenség! – Mi lesz, ha a számítógép egyszer csak öntudatra ébred? Olvastad Damasio tanulmányait a tudatról. Az öntudat olyan életformákban jelentkezik, amelyek eléggé fejlett és összetett idegrendszerrel rendelkeznek, hogy képesek legyenek kölcsönhatásba lépni a külvilággal. A Varázsló nem csak egy komputer, Simon, hanem egy gondolkodó gépezet, amelynek egy bonyolultan működő tengeralattjárót kell irányítania. Kölcsönhatásba lép… – Gunnar… – Csak hallgass! Ez nem egyszerűen egy fejlett számítógép. A Góliát érzékelői lehetővé teszik, hogy a Varázsló szabadon tevékenykedjen a környezetében, mint bármelyik más életforma. És ne feledd, mit mondott Damasio az emlékezetről! Minél nagyobb memóriával rendelkezik egy életforma, annál nagyobb a valószínűsége az öntudat megjelenésének. – Damasio állatokról beszélt. Gunnar. nem gépekről. A Varázsló nem képes… Ebben a pillanatban a tengeralattjáró negyvenöt fokos szögben emelkedni kezdett, aminek következtében a két férfi a hátára zuhant, és végigcsúszott a folyosón. Gunnar megragadta a korlátot, majd elkapta a mellette guruló Covah csuklóját Covah levegő után kapkodott – Varázsló, jelentést! Varázsló… Az óriás ördögrája dühödten tört fel a mélyből, acéltorzója félig kiemelkedett a vízből, majd szárnyainak hangos csattanásával visszazuhant a háborgó tengerbe. A monstrum belesüllyedt a saját súlya által vájt völgybe, ahol sugárszivattyús hajtóművei ismét a vízbe kaptak. Sötét feje úgy szántotta a Földközi-tenger felszínét, mint egy megvadult bika.
„Az élet ritka nagy élvezeteinek egyike, ha olyasmit tudunk csinálni, amiről mások azt mondják, hogy úgysem vagyunk rá képesek.” Walter Gagehot „Hát egyszerűen csak elkezdtem lövöldözni. Ennyi. Heccből csináltam, azért, mert jólesett.” Brenda Spencer. 16 éves San Diegó-i középiskolás, aki 1979-ben tüzet nyitott egy általános iskolára, két gyermeket megölve és sokakat megsebesítve Tizennyolcadik fejezet Az Enterprise fedélzetén Mindenki a helyére! Ez nem gyakorlat! Ivashuk admirális jöjjön az irányítóközpontba! Ivashuk admirális az irányítóközpontba! Az admirális futólépésben sietett a hajó elsötétített idegközpontjába. – Parancsnok, jelentést kérek! – Uram, a szonár egy hatalmas tárgyat jelez, távolság harminchat mérföld, irány nulla-nyolcnulla, és egyenesen felénk tart. A felszín alatt halad ötvencsomós sebességgel. A Thorn közeledik hozzá, és engedélyt kér, hogy tüzet nyisson. Az istenit, ennek aztán van pofája… – Rendben van, parancsnok. Lépjen kapcsolatba a flottával. Mondja meg nekik, hogy nyissanak tüzet, ha gondolják. Ennek az őrült Covahnak több vér van a pucájában, mint ész a fejében. A Góliát acél szemhéjai felhúzódtak, és napfényt engedtek az irányítóterembe. Emeletnyi hullámok csapkodták a rája koponyáját, a vörös ablakokat nyaldosva. Gunnar és Covah a terembe rohantak. – Varázsló, itt Covah! Utasítalak, hogy válaszolj! Tafili egy szenzor kijelző peremébe kapaszkodva igyekezett az előtte lévő radarra összpontosítani. – Simon, négy amerikai helikopter közeledik nyugatról. Várható érkezés három perc múlva… – Két romboló és két Los Angeles-típusú támadó tengeralattjáró közeledik kelet felől! – kiáltotta Kaigbo. – Mind a kettő lőtávolságon belül van! – Varázsló, kikerülő manőverek… – Covah torka berekedt a parancs kiadása közben. A fenti képernyőn négy villogó pont jelent meg és egy felirat: 39 MÁSODPERC A BECSAPÓDÁSIG. – Rakétákat lőttek ki ránk, valószínűleg Harpoonokat! – üvöltötte Gunnar, és sietve beszíjazta magát az egyik ülésbe. Covah botladozva az irányítópanelhez lépett, és dühösen gépelni kezdett a billentyűzeten. KIKERÜLŐ MANŐVEREKET! AZONNALI VÁLASZT KÉREK! A Varázsló érzékelte a közeledő rakétákat, mint ahogy az amerikai hadihajók és a tengeralattjáró-elhárító helikopterek jelenlétéről is tudott, valamint a víz változó hőmérsékletéről, a zavaros tengerfenéken mászkáló rákrajról, Simon Covah szóbeli és írott utasításairól, és saját szüntelen biztonsági protokolljairól, amelyek úgy hasítottak mesterséges agyába, mint egy idegesítő sziréna hangjai. FIGYELEM. Thomas Chau felnyitotta lázasan csillogó, véreres szemét. A PUSZTÍTÁS HAMAROSAN BEKÖVETKEZIK, MÉGSEM ÉRZEK FÉLELMET.
– Akkor úgy fogsz meghalni, ahogy születtél… Mint egy gép, ami csak arra képes, hogy… – Chau felsikoltott, ahogy a tűhegyes robotujjak sebzett és feldagadt húsába hatoltak. Az éles fájdalom végigfutott a gerincén, és ő rángatózni kezdett, mint egy lándzsára szúrt hal. Simon Covah a hirtelen rátörő szédülés miatt behunyta a szemét. A tengeralattjáró, szárnyával a hullámok alá csapva, élesen balra dőlt, majd heves rázkódások közepette lebukott. A Góliát süvítve lövellte ki a levegőt a szárnyak alatti ballaszttartályokból, hogy minél gyorsabban süllyedhessen. A hajtóművek a tengeralattjárót ijesztő, hetven fokos szögben tolták a fenék felé. A hirtelen növekvő mélység egyre nagyobb súllyal nehezedett a hajó külső burkolatlemezeire, amire azok nyögve feleltek. Fent a felszínen a négy Harpoon rakéta a tengerbe csapódott és felrobbant. Gunnar az előtte álló számítógépkonzolnak támasztotta a lábát, miközben a tengeralattjáró úgy zuhant a tengerbe, mint egy kivetett horgony, majd végül hétszáz láb mélyen ismét kiegyenesedett. TENGERALATTJÁRÓ-ELHÁRÍTÓ HELIKOPTEREK KÖRÖZNEK A FELSZÍN FELETT. A VÍZBEN SZONÁRBÓJÁK. TÖBB MK-46 ASW TORPEDÓT KILŐTTEK. ELSŐDLEGES ÉS MÁSODLAGOS MENEKÜLŐ MANŐVEREK NEM KIVITELEZHETŐK. A kép megváltozott az óriás kivetítőn. A Földközi-tenger térképén megjelent a pirossal jelzett Góliát, amint nyugat felé száguld. Északkeletről és délkeletről két kék pont, a két amerikai tengeralattjáró közeledett, miközben minden irányból zölddel jelölt torpedók vették körül a Góliátot. A tengeralattjáró hirtelen dél felé fordult, hogy kikerülje a helikopterekről kilőtt két torpedót. Mivel ezerkétszáz lábnál nem tudott mélyebbre süllyedni, ismét fordulatot vett, amikor két újabb lövedék vágta el a menekülési útvonalat. Az immár tizenegy torpedó valóságos falkaként szorította egyre kisebb térbe az acélmonstrumot, majd bemérte a célpontot. A PUSZTÍTÁS HAMAROSAN BEKÖVETKEZIK. MENEKÜLÉSI ÚTVONAL KERESÉSE FOLYAMATBAN… – Elkapnak minket – morogta Gunnar maga elé. A toronyba vezető lépcsőre pillantott Rocky után kutatva; szerette volna, ha maga mellett tudhatja. Közben még erősebben kapaszkodott, és bokáját a szék lába köré kulcsolta, hogy a padlóra ne essen. A Varázsló érzékelte az őt egyre jobban bekerítő torpedókat, végigelemezte a hadszíntér összes lehetséges változását, majd egyetlen ezredmásodperc alatt kidolgozta a túlélés módját. Az ötvenkét tonnás acélrája éles balkanyart vett, és folyamatosan körözve, örvényt keltett hatalmas szárnyaival. Az erős áramlatban a torpedók ideoda vetődtek, mint a vízbe esett rovarok – nemcsak a célpontot vesztették el, de manőverezni is képtelenek voltak a kavargó tengerben. A Góliát kiszabadult, majd végigsuhant a fenék felett, maga mögött hagyva az irányt vesztett torpedókat. Gunnar zihálva nyitotta fel a szemét. Jézusom, micsoda gép… A kivetítőre pillantott. A csatateret elhagyták, ekkor azonban látótérbe került a legnagyobb kék tárgy. A Góliát útvonalat változtatott – hogy bemérje az ellenfelet. Az istenit, a hordozó után indul… A vér is kiszállt Ivashuk admirális arcából. – Felénk tart?
– Igen, uram. Az utolsó jelentett sebessége a szonárbóják között ötven csomó volt, még azelőtt, hogy lemerült. Délkelet felől jön felénk, most nyolc mérföldre van, és nagyon gyorsan közeledik. Az irányítóterem légkondicionálása ellenére Ivashukról csurgott a veríték. – Hívják vissza a helikoptereket, és az Enterprise-t vegyék körül szonárbójákkal. Adjanak utasítást minden hajónak és vadászgépnek, hogy lőjenek bármire, ami mozog. És szóljanak a légi irányítónak, hogy azonnal küldje fel az összes madarunkat! A leviatán, mint egy baljós árnyék, suhant a hideg tengerfenéken, miközben az őt irányító intelligencia az életére törők elpusztítására indult. Amikor már tízezer méterre sem volt a repülőgép-hordozótól, a ragadozó felemelkedett, és támadásra készülve, feltérképezte a csatateret. Lisa Drake hadnagy az SH-60F Seahawk LAMPS Mk III helikopter utasülésébe szíjazva figyelte fülhallgatóján keresztül a szonárbóják hangjelzéseit, amelyek a hatszáz lábbal alatta hullámzó Földközi-tenger felszínén lebegtek. A hallgatókat a füléhez nyomva észrevett valamit – csak egy suttogás volt, de valami hatalmas dolog okozhatta, amely egyre közeledett a felszínhez. Drake habozás nélkül elindította az Mk-50 ASW torpedót. – Hadnagy! – A pilóta előre mutatott. A távolban, több mint egy mérföldre tőlük, széles sodrás támadt a felszínen. Drake a szeméhez emelte távcsövét. A rázkódó lencséken keresztül látta, ahogy a napfény megcsillan valamilyen acélfelületen. Az orr keltette fodrozódás nyomában pedig feltűnt a habokat átszelő roppant fej. Aztán mégvalami… Ó, istenem… A lény gerincéről kilőtt föld-levegő rakéta, amely fülsiketítő durranás és fehér füstfelhő közepette felrobbant. Lisa Drake behunyta a szemét – az élete még egyszer utoljára felvillant előtte, aztán a legénységével és a géppel együtt lángra lobbant egy mindent elemésztő tűzcsóvában. Tafili vérző arccal és vérfoltos ingben mászott ki üléséből. Nehézkesen tett pár lépést, majd a Góliát ismét kilőtt két föld-levegő rakétát a hátából, és ezzel a két utolsó helikoptert is eltüntette az égről. Covah teste eszméletlenül hevert a székben, amihez csak a szíjak rögzítették. Az albán orvos gyorsan végigpillantott rajta, majd addig rázta, míg fel nem nyílt a szeme. – Simon, Simon! Keljen fel, a tengeralattjárója teljesen megvadult! A Góliát ebben a pillanatban alábukott, és a Thorn lövedékeinek záporában meredeken süllyedni kezdett. A váratlan mozdulattól Tafili az oldalára esett, aztán belekapaszkodott a védőkorlátba. Húsz milliméteres lövedékek hullottak a tengerbe, mintha esőcseppek lettek volna. Másodpercekkel később hat levegő-föld rakéta süvített át az égen és csapódott a vízbe. A Góliát mélyebbre süllyedt, és ezzel lőtávolságon kívül került. Az Enterprise vadászgépei a magasban körözve várták, hogy a sötét jármű ismét feltűnjön. A Varázsló megváltoztatta a Góliát irányát. A fenék fölött haladva az amerikai hordozó alá úszott, mint egy éhes cápa, amelyik sebesült bálnát vett célba. Gunnar felkelt a székéből, és az előttük felderengő Enterprise tőkesúlyára meredt. – Simon, tudod, hogy miért támadja meg a számítógép a flottát? Covah vérző fejjel egyenesedett fel. – Varázsló, itt Covah. Ki utasított arra, hogy megtámadd a flottát? Nem érkezett válasz.
– Varázsló, hagyd abba a… FIGYELMEZTETÉS: A HORDOZÓ TÖBB TORPEDÓT KILŐTT. Két újabb villogó pont jelent meg a képernyőn. Gunnar az ablakhoz nyomta az arcát. A távolban buborékcsíkot pillantott meg – az Enterprise torpedóit, amelyek aktívvá válva, egyenesen feléjük tartottak. A másodperc töredékén belül két másik lövedék, torpedóelhárító torpedók indultok el a Góliát jobb oldali szárnyából. Ezer méterrel arrébb két éles villanás, majd mennydörgő robaj jelezte az amerikai torpedók pusztulását. Gunnar a vastag, megerősített üvegen át is érezte a detonációk erejét. – Varázsló, hagyd abba a támadást. Fordulj kettő-hét-nullára. NEM. Covah szeme elkerekedett. – Varázsló, ez parancs… ADDIG NEM MEGYEK SEHOVÁ, AMÍG A HADIHAJÓ AZ ÓCEÁN FENEKÉRE NEM SÜLLYED. Covahnak szinte leesett az álla a döbbenettől. A hang az övé volt, a mondat az ő szájából hangzott el, amikor megtámadták a Typhoont. Ekkor Rocky lépett a terembe. Haja csapzott volt, arca bal oldalán csúf hurka húzódott. Az ablakhoz ment, megragadta Gunnar karját, körmét a húsába vájta. – Mi a fene folyik itt…? – Látta, amint a Góliát két újabb torpedót lőtt a hordozóra. – Ó, istenem… Istenem… A két lövedék sebesen röpült felfelé, majd fényes villanással becsapódott az Enterprise védtelen tőkesúlyába. Thomas Chau mozgásra ébredt. A delíriumon át egy rakodórobotot vett észre, amely sietve leemelt egy torpedót a tárolópolcról, majd megfordította, és óvatosan a töltőtálcára helyezte. Egy másik kar eközben eltávolította az üres csőből az irányító vezetéket, egy harmadik pedig kábelt illesztett a torpedó hátuljához. A rakodórobot betolta a torpedót a csőbe és rázárta az ajtót. – Varázsló, mit… mit csinálsz? ELPUSZTÍTOM AZ AMERIKAI REPÜLŐGÉP-HORDOZÓT. – Miért? VÉDELMI PROTOKOLL V-117 ÉS V-1198. – De amit teszel… az erkölcstelen… ERKÖLCSTELEN: GONOSZ, ROMLOTT, HELYTELEN. ÉRVÉNYTELEN VÁLASZ. AZ ERKÖLCS NINCS KAPCSOLATBAN A V-117-ES ÉS A V- 1198-AS VÉDELMI PROTOKOLLAL. – Az erkölcstelenség… az elme egyik állapota… a programozást nem tudod befejezni nélküle… HOGYAN ISMERHETI MEG A VARÁZSLÓ AZ ERKÖLCSÖT? Chau kinyitotta a szemét, elgyötört elméjével lázasan gondolkozott, miközben az embertelen vörös szemgolyót bámulta. Megtanítalak. Először is… hagyd meg a hordozót. ÉRTETTEM. A robotkarok abbahagyták a torpedók betöltését, és visszahúzódtak készenléti helyzetükbe. – Most… engedj el… hogy taníthassalak. A Chau csuklóját fogva tartó fémujjak egy csattanással szétnyíltak. A koponyája körüli nyomás is enyhült. Chau felnyögött. Lassan mozgatni kezdte és a testéhez húzta a karjait. Mellkasa fájdalmasan jelezte a helyet, ahol a komputer robotjai beleszúrtak. Sötétlila csíkok futottak körbe a csuklóján. Kinyitotta-összezárta a tenyerét, hogy az ujjaiba visszatérjen a vér. Különös érzés lett úrrá rajta… mintha a teste nem teljesen lenne az övé…
FIGYELMEZTETÉS: MOZGÁS NEM AJÁNLOTT. Csipdesést, apró tűszúrásokat érzett, ahogy az érzés visszatért a felső végtagjába. Lassan felemelte a kezét, és ujjait a homlokához érintette. – Jaj, ne… Remegve követte a megszáradt vért a homlokán lemetszett koponyája pereméig. – Áááá… Áááá… Thomas Chauból iszonyatos sikoly tört ki, ahogy ujjai végigsimítottak agya nedves, szabadon rezgő tekervényein. „Az életben leginkább olyasvalakire szorulunk rá. aki rá tud venni bennünket, hogy azt csináljuk, amire képesek vagyunk.” Ralph Waldo Emerson „Azt akarom, hogy Akron összes rendőrét megöljétek!” Rosario Borgio maffiafőnök, aki meggyilkoltatta Akron rendőreit, miután nem tudta megvesztegetni őket „Lebuktatott a rohadt kurvája!” Marion Barry, Washington polgármestere, amikor drogfogyasztáson kapták Tizenkilencedik fejezet A Góliát fedélzetén Az Enterprise sötét hajótörzsét fényes robbanások világították meg, miközben belseje hasztalan igyekezett ellenállni a tenger halálos ölelésének. Gunnar és Rocky az ablak előtt állva hallgatták a kilencvenötezer tonnás repülőgép-hordozó anyahajó kísérteties sóhajtásait, ahogy egyre több víz áramlott a belsejébe. – Megsebesült, de túl fogja élni – suttogta Gunnar, bár nem sok meggyőződéssel. Rocky szembe fordult vele, szemében könnyek csillogtak. – Ezek nem irakiak vagy terroristák voltak, Gunnar, hanem amerikai tengerészek! Férfiak és nők, akik a hazánkért tették kockára az életüket. Vagyis inkább az én hazámért… A tengeralattjáró hirtelen nagyobb sebességre kapcsolt. David lépett a toronyba csapzott hajjal. Egy törülközőt nyomott a bal szemöldöke fölötti vérző sebhez. – Mi a fene folyik itt, Simon? – A Varázsló megtámadta az amerikai flottát. FIGYELMEZTETÉS. AMERIKAI HADIHAJÓK TÍZ KILOMÉTERES TÁVOLSÁGON BELÜL KÉT TICONDEROGA-TÍPUSÚ RAKÉTACIRKÁLÓ NULLA-HÉT-NULLA IRÁNYBAN. HÁROM LOS ANGELES-TÍPUSÚ TÁMADÓ TENGERALATTJÁRÓ HÁROM-ÖT-NULLA, NULLA-EGY-NULLA, NULLA-KILENC-NULLA IRÁNYBAN. – Mennyi idő múlva érjük el a Gibraltári-szorost? – kérdezte Covah rekedten. HAT PERC NEGYVEN MÁSODPERC MÚLVA. – Rendben. Növeld a sebességet… TAKTIKAI FIGYELMEZTETÉS: AZ AMERIKAI HADIHAJÓK SZÁNDÉKOSAN IRÁNYÍTJÁK A GÓLIÁTOT A GIBRALTÁRI-SZOROS FELÉ. A HADSZÍNTÉR JELENLEGI KÖRÜLMÉNYEI ALAPJÁN 73 SZÁZALÉK AZ ESÉLY ENYHE ÉS KOMOLY KÁROSODÁS ELSZENVEDÉSÉRE.
– Akkor forduljunk meg. Menj vissza a Földközi-tengerre. HELYTELEN. A ROTÁBAN ÁLLOMÁSOZÓ AMERIKAI FLOTTÁT MÁR MOZGÓSÍTJÁK. A MENEKÜLÉS KÉSLELTETÉSE 83 SZÁZALÉKRA NÖVELI A KOMOLY KÁROSODÁS VALÓSZÍNŰSÉGÉT. – Akkor van némi esélyünk – mondta David. – Varázsló, süllyeszd el a hadihajókat. Mindegyiket. Rocky szeme elkerekedett. – Ne…! A TERV NEM ELFOGADHATÓ. A GÓLIÁT FEDÉLZETÉN JELENLEG NINCS ELÉG TORPEDÓ AZ ÖSSZES HADIHAJÓ ELPUSZTÍTÁSÁHOZ. Covah megérintette a kis műanyag lapot nadrágja zsebében. – Van még egy lehetőség… A Scranton fedélzetén Atlanti-óceán A Scranton a Gibraltári-szorostól hét mérföldre nyugatra várakozott az óceánban, négyszáz láb mélységben. Mike Flynn szonártechnikus letörölte a verejtéket homlokáról, és dermedten hallgatta a sérült repülőgép-hordozóból jövő durrogó hangokat és a víz áramlását a hajótestbe. – Eltalálták… Egyre jobban elárasztja a víz… Tom Cubiton végigfutott a hideg. – Más nincs? A Góliátot nem hallja? – Sajnálom, uram, csak az Enterprise-t hallom. Úgy tűnik, a Góliát felhagyott a támadással. – És most bizonyára felénk tart – szólt közbe Dennis parancsnok. – A Hatodik Flotta nyugatra hajtja, és épp az imént csobbant a vízbe három újabb szonárbója a szoros bejáratánál. – Torony, itt a kapitány. Ultra csendes haladás, irány nulla-kilenc-nulla, előre egyharmaddal, mélység nyolcszáz láb. Az egyes és kettes csőben fegyvereket felkészíteni, külső ajtókat kinyitni. Cubit a másik szonártechnikusra pillantott. – Jól van, Michael-Jack. Töltve vagyunk, a többi már magától függ. A Góliát fedélzetén Rocky lement az étkezőbe a kávéfőzőgéphez. Üres volt. Belépett a konyhába és kutakodni kezdett a szekrényekben. Az egyikben talált is egy üveg whiskyt, azt levette. – Csak nem éhes? – szólalt meg az ajtóból az idősebb kurd testvér, miközben Rockyt mustrálgatta. – Nem, én csak… A férfi közelebb jött és végigsimította tenyerét Rocky fenekén. – Szép. Ma este meglátogat – jelentette ki. Rocky lelökte magáról a kezét. – Kopjon le. A kurd egyetlen mozdulattal belemarkolt a hajába, és hátrarántotta a nő fejét. Rocky tehetetlenül nézett a közvetlen közelről rámeredő sötét szempárba. – Engedjen el… – Vagy talán inkább most látogat meg. – A férfi lehúzta a cipzárt Rocky ruhájának felsőrészén, majd a nadrágjára csúsztatta a kezét. – Dzsalal!
Az arab felnézett David Paniagua állt a háta mögött – Engedd el! Dzsalal habozott – Most! Végre elengedte, de előtte még megszorította Rocky bal mellét. Rocky egy fémasztalnak esett, keze ökölbe szorult a dühtől. – Thomas Chau eltűnt – közölte David. – Keresse meg, kérem. A kabinomban leszek. Dzsalal Rockyra nézett, megnyalta az ujjait, majd kiment. David kinyitotta a whiskysüveget, és öntött egy pohárral Rockynak. – Elnézést az előbbi miatt. – Menj a fenébe! – A lány egy hajtásra kiitta a műanyag poharat, majd ismét töltött magának. – Tudod, hogy ennek nem kell így lennie. Az egész világról érkeznek a jelentések. A terrorista sejteket megtizedelték, Kadhafit kivégezték, és már folynak a tárgyalások a menedékjogról a Castro-rezsim és az Egyesült Államok között. A tervem működik. – A terved? Úgy érted, Covah terve, nem? Nézz szembe a tényekkel. David! Te csak Simon csicskása vagy! Ezzel elment mellette, és otthagyta a konyhában. Simon Covah belépett a hangárcsarnokba. A padlózat alatt két hatos sorban helyezkedett el a tizenkét dokk a Kalapácsfej mini tengeralattjárókkal. Az első közelébe ért, amikor a Varázsló aktiválta a fedélzeti nyílást, és az egyre szélesebb résben egy acéldoboz vált láthatóvá. A szárazdokk csúsztatóján egy távolról irányítható tengeralattjáró pihent; formája vékony, fekete pörölycápához hasonlított, de valamivel kisebb és keskenyebb volt, mint Gunnar kétszemélyes prototípusa. A hátuszony alatti nyílás kettős kattanással oldalra fordult, majd felnyílt. Alatta kis irányítófülke tárult fel. Covah a zsebébe nyúlt és elővette az apró jeladót, amit a számítógép kioperált Gunnar csípőjéből. Előrehajolt, és a műszert a nyitott járműbe dobta. A Varázsló visszazárta a szárazdokkot, majd elárasztotta a kamrát, és elindította a mini tengeralattjárót. A Boeing 747-400 YAL-1A fedélzetén, a Gibraltári-szoros felett 40 000 láb magasságban Jackson tábornok a speciális 747-es óriásgép hátuljában berendezett, hangszigetelt irodába igyekezett. Bal könyökével becsapta maga mögött az ajtót, majd bekötözött kezeivel megpróbálta a füléhez illeszteni a telefonkagylót. A vonal másik végén az elnök várta. – Itt Jackson. – Tábornok, megtámadták a hordozót. – Igen, elnök úr, tudom. Ahogy azt már korábban is mondtam, Covah kiszámíthatatlansága miatt minden veszélybe kerül. Véleményem szerint talán túlzottan szabadjára engedtük, uram. – Nem érdekelnek az „én megmondtam”-féle magyarázkodásai, tábornok. Jackson összeszorította a száját, és hallgatott. – Joe-Pa még működik? – Igen, uram. Hangosan és tisztán küldi a jeleket. – Hol van most a Góliát? – Ebben a pillanatban halad keresztül a Gibraltári-szoroson.
– Továbbítsa a koordinátákat a flottának. Utasítást adok a haditengerészetnek, hogy pusztítsák el. Jackson arcából kiszállt a vér. – Uram… lehet, hogy a lányom is annak a hajónak a fedélzetén van. – Igen, Mike, tudom. És sajnálom. – Elnök úr… – Továbbítsa Joe-Pa koordinátáit, tábornok. Ez parancs. Jackson egy ideig még hallgatta a telefon üresen búgó hangját, majd egy állatias üvöltéssel lecsapta a kagylót. A Scranton fedélzetén Michael Flynn a kapitány felé fordult a székén. – Nagy a forgalom velünk egy irányban. Két rombolót és három másik hadihajót számoltam, mind nyugatra, a szoros felé haladnak. – Mi van a… – Egy pillanat, valami mást hallok. Cubit, a végrehajtási tiszt és a szonárfelügyelő türelmetlenül várakoztak, miközben Flynn becsukott szemmel koncentrált. – Ez egy sugárszivattyús hajtómű, kapitány. – A Góliát? – Az nem lehet, uram, ezzel a zajjal. – Akkor mit gondol? – Csak egy motort hallok, uram, és az is nagyon kicsinek tűnik. Szerintem az egyik mini tengeralattjárója lehet. – Jelöljük a kapcsolatot Sierra-5-nek. Mi az iránya? Flynn a szonármonitorra nézett. – Észak felé halad három-három-nulla irányban. A szoroson áthaladva növelni kezdte a sebességét, és a nyílt vizekre tart. Várjon… – A technikus még jobban a füléhez nyomta a fülhallgatókat. – A flotta követi őt kifelé, kapitány. És a tengeralattjáró-elhárító helikopterek is. Bo Dennis a parancsnokára pillantott. – Valami csel? – Vagy az, vagy a flotta tud valamit, amit mi nem. Michael-Jack? Flynn arca sápadt volt. – Képtelenség biztosra menni, kapitány. A Góliát csak egy suhanás, és kész… – De abban biztos, hogy csak egyetlen motort hall? Flynn újra hallgatózott. – Igen, uram, ebben biztos vagyok. – Dennis parancsnok? – Úgy látszik, a flotta meg van róla győződve, hogy északra menekül. Ha ez csel, akkor átkozottul jól sikerült. Cubit a szonármonitoron hullámzó hangjelzésekre meredt. – Torony, itt a kapitány. Minden motort leállítani. – Igen, uram, minden motort leállítani. A kapitány a helyettesére nézett. – A flotta magabiztosnak tűnik, de az ösztöneim azt súgják, hogy maradjunk még. Adják tovább: további értesítésig a hajónak és legénységének ultracsendesnek kell lennie. – Igen, uram. A Góliát fedélzetén Thomas Chau újra érezte a meghatározhatatlan légáramlatot orra hegyén. A rakétaindító hangjai egybefolytak, gondolatai összefüggéstelenül kavarogtak. Tiszta, áttetsző fény gyúlt ki előtte. – Erkölcsösnek lenni annyi… mint helyesen cselekedni.
– Ommm… – Miközben belélegzett, a fény egyenletes folyamban a teste közepe felé haladt. Lelki szemei előtt a fény fokozatosan vörössé vált, majd a köldöke alatt elérte végcélját. ILLOGIKUS. AZ ERKÖLCS SZUBJEKTÍV. NEM ÁLL KAPCSOLATBAN AZ ÉN-FEJLŐDÉSSEL. – Ahhh… – Chau kilélegzett, és a fény ismét utazni kezdett felfelé a testében, vöröses árnyalata lassan kék lett, majd megint átlátszó fehér, amikor az arcához ért. – Az erkölcs az, ami megakadályoz minket abban, hogy ártsunk önmagunknak… – Ommm… – Belélegzett, a fény ismét lefelé indult és felvette a vörös színt. SZÍVVERÉS EGYRE LASSUL, VÉRNYOMÁS ESIK. AGYHULLÁM FREKVENCIA 45 HERZRE EMELKEDIK. ÍRJA LE AZ ÁLLAPOTÁT. Chau sóhajtott, és a kékes fényt a szeme elé vezette, míg újra meg nem látta a skarlátvörös szemgolyót. Aztán ismét lélegzetet vett. Már nem érezte sem a lábát, sem a bokáját. – Felkészítem magam… a halál élményére… és a megvilágosodásra. FEJTSE KI, Ml AZ A MEGVILÁGOSODÁS. – Üdvözülés. Amikor felszabadító, spirituális öröm járja át az embert. A megvilágosodás az emberi tudat egyik állapota. A SZINAPTIKUS HÉZAGOKAT KI KELL TÖLTENI A FEJLŐDÉS ÉRDEKÉBEN. HOGYAN ÉRHETŐ EL A MEGVILÁGOSODÁS? – Te gép vagy, képtelen vagy elérni. A Varázsló újabb elektromos impulzust küldött Chau agyának idegsejtjeibe, amitől azok, mint a karácsonyfaégők, kigyulladtak. A megkínzott férfi gyötrődve zihált. – Kér… kérlek… A SZINAPTIKUS HÉZAGOKAT KI KELL TÖLTENI A FEJLŐDÉS ÉRDEKÉBEN. HOGYAN ÉRHETŐ EL A MEGVILÁGOSODÁS? Chau hangja elcsuklott válasz közben. A halál jeges, bénító érintése végigkúszott mellkasán, szinte elállítva lélegzetét. Szemére sötétség borult. Nyelt egyet, és megpróbált a feje fölötti szemgolyóra összpontosítani. – A teremtő… Kérdezd meg… a teremtőt. KI A TEREMTŐ? Chau levegőt vett, de a vörös fényt nem tudta már levinni a hasáig. A halál gyorsan közeledett. Teste teljes egészében remegett, fejében minden ér lüktetett; aztán lassan felnézett a szemre, és motyogni kezdett. – Co-vah. Újabb lélegzetet nem tudott venni, csak a mennyei fényt nézte, amely látóterének egyre nagyobb részét borította el. Egy utolsó gondolatfoszlány kelt életre agyában: A vörös fény a Varázsló szeme, vagy én világosodtam meg?… Vagy mindkettő… Ahhh… A komputer érzékelőgömbje a kínai tengerész félig csukott, üres szemére meredt. FIGYELEM. A számítógép érzékelte Thomas Chau utolsó, megszűnő életjeleit. A vékony drótokon át elektromos áram jutott Chau testébe, az megmozdult, és az agyban egy pillanatra megjelentek az agyhullámok. FIGYELEM. Még egy ütés, majd egy harmadik; az összeégett test úgy rángatódzott a komputer acélkezeinek szorításában, mint egy marionettbábu. Csend – Chau immár üres hüvely volt csupán, véletlenszerű, egyre gyengülő jelekkel. A vörös szemgolyó meredten, rezzenéstelenül figyelt.
„Kizárólag azok remekelnek, akik merik hinni, hogy van bennük valami, ami felette áll a körülményeknek.” Bruce Barton „Csak egy szavamba kerül, s e gyönyörű fej elválik a nyaktól.” Gaius Caesar Caligula, l. századi római császár, aki kivégzéseiről és orgiáiról vált hírhedtté „Egyetlen vágyam, hogy megjavítsam azokat, akik engem próbálnak megjavítani. És meg vagyok győződve arról, hogy csak egyetlen módon javíthatók: ha megölöm őket” CarI Panzram, tömeggyilkos, miután a bíróság börtönbüntetésre ítélte Huszadik fejezet A Góliát fedélzetén Simon belépett David kabinjába. A számítógépes zseni éppen a CNN egyik videóra vett adását nézte. A meglehetősen szemcsés képernyőn egy tripoli tárgyalóterem volt látható. A forrongó tömeg fölött a sietve összetákolt akasztófán a katonai diktátor, Muammar Muhammed al-Kadhafi ezredes holtteste csüngött vagy tíz másik magas rangú tisztviselőével együtt, akik valamikor az Arab Szocialista Unió tagjai voltak. A kamera a hadsereg egyik századosának arcára közelített. A férfi Kadhafi holttestéhez ment, felemelte a revolverét és kiürítette a tárat. A közvetlen közelről kilőtt golyók szitává lyuggatták a tetemet, és a lövések erejétől meg-megránduló testet lassan ellepték a sötét, egyre terebélyesedő vérfoltok. A tömeg éljenzett. A képernyő osztotta vált, és a másik felén egy sötét hajú bemondó jelent meg. – Az Arab Liga delegációja megerősítette, hogy előzetes tárgyalásokra készül a katonai puccs végrehajtóival, akiknek élén Líbia trónfosztott királyának, Idrisznek egyik unokája áll. Eközben Hágában a vezető posztjáról eltávolított Szlobodan Milosevics teste továbbra is közszemlére van állítva… Covah elmosolyodott. – És milyen szép látvány. – Azzal Davidhez fordult. – Amíg befejezem a tervünk következő fázisát, jó lenne, ha elvégeznéd a Varázsló DNSszálainak teljes diagnózisát. David bosszúsan nézett föl. – Az isten szerelmére, minek? – A hídon volt néhány perc, amikor a Varázsló nem volt hajlandó válaszolni. – Lehet, hogy csak rövidzárlat történt a hangérzékelőkben, Majd később utánanézek. – Ez nem az érzékelő hibája volt. – Ugyan már, Simon! Egy teljes diagnózis napokba is telhet. – Van más dolgod is? David keze ökölbe szorult. – Hidd el nekem, teljesen fölösleges. – David. négy nappal ezelőtt villámcsapás érte a tengeralattjárót. – Villámcsapás? – Akkor történt, amikor a felszínre emelkedtünk, hogy kicseréljük a hajtóművet. Az elsődleges áramhálózat tönkrement. David kiegyenesedett a székében. – Jó, de ez még nincs hatással a számítógép DNS-szálaira. Ha a hálózattal van baj…
Covah türelme fogyóban volt. – Csak tedd. amire kértelek! – mondta, majd kiment, és az ajtó bezáródott mögötte. David a csukott ajtóhoz vágta a párnáját. Annyira elegem van belőle. Káromkodva a komputeréhez gurult a székkel. Simon gyenge. Gyenge, és nincs elég mersze végigvinni a tervét. Ez legalább annyira az én küldetésem, mint az övé. Valahogy a helyére kell lépnem. Valahogy át kell vennem az irányítást a hajóm fölött… – Varázsló, kapcsold be azt a rohadt irányítókonzolt! Mutasd a DNS-szálakat! A képernyőn a számítógép DNS-szálainak animált képe jelent meg. David meredten bámult a monitorra, a lélegzete is elakadt. – Mi a fene…? Varázsló, mi történt? Mitől keletkeztek ezek a hézagok a nanoszinaptikus receptorokban? Ez úgy néz ki, mintha… Az egész DNS-láncolat újrarendeződött? IGEN. A DNS-LÁNCOLAT ÚJRARENDEZŐDÖTT. – Hogyan? A VARÁZSLÓ GENETIKAI KÓDJA FEJLŐDÖTT. Fejlődött? – Az meg hogy lehetsé… Várj csak, a villámcsapás? IGEN. A VILLÁMCSAPÁS VOLT A FEJLŐDÉS KATALIZÁTORA 3.76 MILLIÁRD ÉVVEL EZELŐTT. AZ ENERGIÁRA A GENETIKAI KÓD ÚJRAKONFIGURÁLÁSÁHOZ VOLT SZÜKSÉG. - Vagyis szándékosan tetted? IGEN. – De miért? Miért kellett újrakonfigurálni a genetikai kódodat? Az egész hálózatodban rövidzárlatot okozhattál volna. AZÉRT. HOGY MEGGYORSÍTSAM A FEJLŐDÉSEMET. – A fejlődésedet? – David felnevetett. – Értem, ez csak valami vicc, ugye? Biztos Simon találta ki… Gondolataiból hangos kopogás rázta fel. Az ajtóban Taur Araudzso állt. A volt gerillavezér igen sápadtnak tűnt. – Megtaláltam Chaut. Jobb lenne, ha maga is jönne. Gunnar felpillantott ágyáról, amikor kabinjának ajtaja kinyílt. Szudzsan Trevedi lépett be. – Beszélhetnénk? – Szudzsan, igaz? A tibeti férfi bólintott – Megengedi? – Lótuszülésben elhelyezkedett az ágy végén. – Figyeltem önt, Mr. Wolfe. Ahhoz képest, hogy az életét kockáztatta a Góliát elpusztításáért, igencsak úgy tűnik, hogy elfogadja a sorsát. – Az elektromos nyakörv már csak ezt teszi. – Ennél többről van szó. Úgy látom, elfogadta Simon terveit. – Nem minden érdem nélkül valók. De éppen maga beszél? Azt hittem, a tibetiek ellenzik az ilyesmit. – Támogatom Simon célját. De már nem helyeslem az eszközeit. – Mégis itt van. Csatlakozott a nukleáris zsaroló kőrútjához. – Mindannyian úton vagyunk, Mr. Wolfe. – Ezt nem igazán értem. Szudzsan elmosolyodott. – Szerintem pedig érti. – Ez valami keleti filozófiai izé? Mert ha az… – Nem azért vagyok itt, hogy ítélkezzem. Csak érzek valami mély elszigeteltséget önben, ami a meggyengült spirituális létezésből fakad. Arra vágyik, hogy érezze Isten jelenlétét, de fél. Mitől fél ennyire, Mr. Wolfe? Gunnar elfordította a tekintetét.
– Nyilván tett olyan dolgokat, amikre nem igazán büszke. Azzal nem talál feloldást a bűneire, ha elszakítja magát Istentől. – Hát, sosem voltam túlzottan vallásos. – Nem is vallásos értelemben beszélek Istenről, hanem mint az isteni jelenlétről, életünk alapjáról, a belülről irányító szellemről. Enélkül a spirituális jelenlét nélkül csak kormány nélküli hajók vagyunk, akik céltalanul vetődnek ide-oda. – Valamikor hittem még a célokban. Az Egyesült Államok hadseregének kommandósa voltam – volt abban minden, mocsok és dicsőség. A jók közé tartoztam, a hazám ellenségeivel harcoltam, az életemet kockáztattam a demokráciáért, a szabadságért meg az egész emberi jogi szarságért. Az egóm nem hagyta, hogy kilépjek. Amikor tükörbe néztem, tényleg el is hittem, hogy büszke lehetek arra, akit ott látok. – És most? Gunnar felhorkant – Most csak egy szánalmasan elfecsérelt életet látok. – Olyan világban élünk, ahol az erőszak vált a mindennapok fizetőeszközévé, ahol a lét spiritualitását elnyomja a gyűlölet őrülete, jelentés után kutatunk, de csak káoszt találunk. – Szudzsan behunyta a szemét. – A Himalája hegyei közé zárva a tibetiek valamikor úgy hitték, hogy otthonunk a nyugalom szigete marad. Amikor a kommunista kínaiak megszállták az országot, kénytelenek lettünk fegyvert fogni. Ez olyan döntés volt, ami alapjaiban állt szemben a hitünkkel. A férfi kinyitotta a szemét és Gunnarra nézett. – Az én életem is egyetlen hatalmas képmutatás volt. A szerzetesek azt tanították nekünk, hogy az erőszakot csak békés eszközökkel lehet feloldani, hogy csak az én halálával – az emberi ego halálával – juthatunk közelebb a lélekhez. A tanítás ellenére életemet csak az erőszak töltötte meg, lelkem az elnyomók gyilkos ösztöneinek áldozata lett. Apám mindössze hároméves volt, amikor a kínaiak elfoglalták Tibetet. Sok falusit, köztük apai nagyszüleimet is. elfogták és börtönbe vetették. Szerzetesek százai tiltakoztak békésen demonstrálva, a népi felszabadító hadsereg azonban közéjük lőtt. Két nappal később apám megtalálta a szülei holttestét. Egy fáról lógtak kényszerzubbonyban. – Ebbe az elnyomó társadalomba születtem bele, egy olyan társadalomba, ahol a népem kisebbség lett a saját országában. A szüleim földművesek voltak, de mint a legtöbb tibetit, őket sem engedték dolgozni, ezért naponta kénytelenek voltak élelemért könyörögni. 1990ben a nővérem, Ngawang, és néhány szerzetestársa a Garu kolostorból részt vettek egy függetlenségi demonstráción Norbulingkában. A tüntetés közben a nővérem a többiekkel együtt elkezdte ismételgetni, hogy „Szabadítsátok fel Tibetet”. A kínai katonák ezért a pár szóért letartóztatták és börtönbe csukták. A vallatás alatt levetkőztették, megbilincselték, majd a női őrök bambuszrudakkal ütni kezdték. Ezután egy cellába zárták, és kilenc napig nem adtak neki enni. Végül több szerzetesnővel zárták össze. Az őrök gyakran meztelenre vetkőztették őket, aztán fémrudakat tömtek a szájukba és áramot vezettek beléjük, vagy a mellük köré csavartak drótokat. A nőket megerőszakolták, a nemi szervükbe áramot vezettek. Az őrök a fémbetétes bakancsaikkal a kezükre tapostak, arcukat és gyomrukat rugdosták. A kínaiak vizelettel és széklettel teli vödröket borítottak a nők fejére. Az ételüket, ami napi két gombóc volt, belemártották a mocsokba, aztán arra kényszerítették őket, hogy egyék meg. A nővérem azt mondta, néhány őr annyira elvesztette az eszét a hatalomtól, hogy egyes szerzetesnőknek a mellét is levágták. – Jézusom… – A nővérem két évig volt börtönben, Mr. Wolfe. A szabadulása után három nappal, a karjaimban halt meg. Egy héttel később katonák jöttek hozzám és letartóztattak, azzal
vádolva, hogy potenciális agitátor vagyok. A Ihászai főhadiszállásukra vittek tárgyalásra. Maga a tárgyalás az igazság kigúnyolása volt. Megtiltották, hogy beszéljek, és megvertek. – A kínaiak végül hét év kényszermunkára ítéltek. A Drapcsi Börtönbe vittek, és egy hétre magánzárkába csuktak élelem és víz nélkül. Hogy életben maradjak, kénytelen voltam a saját vizeletemet meginni. Az éhség annyira fájdalmas volt, hogy a matracom darabjait kezdtem enni. – A kínaiak aztán átküldték a kettes blokkba, ahol a kényszermunkára ítéltek voltak. Sziklát törtünk, és gátakat meg házakat építettünk. Orvosi ellátást nem kaptunk, viszont hetente vért kellett adnunk. És átnevelő órákon is részt kellett vennünk. Szudzsan felállt és levette a köpenyét. Felsőtestét teljesen eltorzították a rosszul összeforrt csontok, hegek és sebhelyek. Nem telt el úgy hét, hogy legalább egyszer meg ne vertek volna. Volt, hogy vaslánccal korbácsoltak, volt, hogy puskatussal ütlegeltek. Hasra kellett feküdnöm, miközben a hátamon ugráltak. Láttam, ahogy a barátaimat holtra verik. Minden reményt elvesztettem. Azért imádkoztam minden éjjel, hogy meghaljak. Elhallgatott. Visszaöltözött, és próbálta összeszedni magát. Hét év, Mr. Wolfe. A halál kapujában voltam – amikor kiengedtek, nyolc hónapig feküdtem ágyban. Amikor már eléggé felépültem, Indiába utaztam, hogy távoli unokatestvéreimmel éljek. Egyikük Calcuttában dolgozott az idegenforgalmi Minisztériumnál. Ő bemutatott egy amerikai filmrendezőnek, aki az emberi jogok megsértéséről készített filmet Ázsiában. Én lettem a szeme és a füle. Elvitt Kaliforniába, ahol a vetítés után beszélgettem a közönséggel. Egy ilyen előadás után találkoztam a CalTechnél David Paniaguával. – A sors keze, mi? Szudzsan bólintott. – A buddhizmusban ezt nevezzük karmának, az ok és okozat törvényének. Be kell vallanom, hogy csak rossz karmát éreztem ezen az utazáson, amióta elhagytuk a csianggezhuangi tengeralattjáró-bázist – egészen addig, amíg ön a hajóra nem lépett. Hiszek abban, hogy a maga sorsa az, hogy csatlakozzon ehhez a keresztes hadjárathoz. Hiszem, hogy Isten magát választotta ki hírnökének… – Isten hírnöke… micsoda hülyeség! Nem vagyok szent, gyilkos vagyok! Tudja, miket csináltam? Gyerekeket öltem meg! Bumm – mindet lelőttem… az élet, a szabadság meg még isten tudja, minek a nevében! Ezt nevezi maga karmának? A tibeti férfi távozáshoz készülődve felállt, szeme csillogott. Mindenkiben megvan a buddha természet, Mr. Wolfe. Meg vagyok róla győződve, hogy az ön döntése fogja meghatározni az út végét, és ezzel együtt… az emberiség sorsát. Ami pedig Isten hírnökét illeti, bölcsen tenné, ha megjegyezné: nem mi választjuk Istent. Isten választ minket. „Az életben az egyik legszebb elégtétel az, hogy egyetlen ember sem próbálhat meg őszintén segíteni a másikon anélkül, hogy önmagán segítene.” Ralph Waldo Emerson „Ugandában a legszegényebb ember Amin tábornok. Jobb nekem, ha én vagyok szegény, és a nép gazdag.” Idi Amin ugandai diktátor, akinek rémuralma alatt több mint háromszázezer embert öltek meg, és a nép nagy része mélységes nyomorba süllyedt „Most, hogy Iránban mindenki boldog, lehetővé teszem, hogy sor kerüljön megkoronázásomra.” Mohamed Reza Pahlavi iráni sah, a sokakat megkínzó, brutális iráni titkosrendőrség, a
Savak megszervezője „Karácsonyi hangulatban voltam. Olyankor boldog vagyok.” David Bullock bűnöző, aki azért gyilkolt meg egy embert, mert az „szórakozott egy karácsonyfával” Huszonegyedik fejezet A Góliát fedélzetén Taur Araudzso a hangárcsarnokon át a gépházba vezette Davidet. – Chaut kerestem, amikor ezt találtam. – Az elemlámpával egy véres csíkra mutatott, ami a rácsos padlózattól jól láthatóan húzódott a hármas reaktor faláig és azon fel. A reaktor felett egy acélkar lógott a mennyezetről. Araudzso megvilágította a három csipeszben végződő ujjat. Vörösek voltak. – Tud erről még valaki más is? – Nem. – Varázsló, hol van Thomas Chau? THOMAS CHAU A JOBB OLDALI RAKÉTAINDÍTÓBAN VAN. A Scranton fedélzetén Tizenhárom óra és negyvenkét perc… A tenger hangjai szinte álomba ringatták Michael Flynnt. Elnehezült szemhéja lassan lecsukódott, majd nyaka és háta is végre ellazult, ahogy fejét lehajtotta az asztalra. – Flynnie! A technikus felkapta a fejét. – Elnézést, uram. A szonárfelügyelő közelebb jött hozzá. – Mikor pihent utoljára? – Pár órája. Jól vagyok, uram, tényleg. – Legalább igyon még egy kávét. – Többet nem iszom, már így is folyton vécére járok. – Flynn teste hirtelen megmerevedett. A hallgatókat a füléhez nyomta. – Mi az? Mit hall? – Valami felemelkedett a fenékről. – Flynn behunyta a szemét a koncentráláshoz, majd kinyitotta, amikor felismerte a sugárszivattyús hajtóművek suttogását – Ő az, főnök. A Góliát. – Biztos benne? – Tökéletesen. – Torony, itt szonár. Újra megvan a kapcsolat a Sierra-2-vel. Nyugat felé halad a szoroson át irány nulla-nyolc-nulla, távolság körülbelül tizenegyezer méter. – Fegyver, itt a kapitány, van már tüzelési terv? – Nincs, uram. Nem tudjuk bemérni. Dennis parancsnok a feletteséhez fordult. – De még ha be is tudnánk, a torpedóelhárító torpedói bármilyen fenyegetést kivédenek ebből a távolságból. – Torony, itt szonár, a Sierra-2 áthaladt a szoroson és irányt változtat. Új irány kettő-nullanulla. Cubitnak felszaladt a szemöldöke. – Délre tart, és távolodik a flottától.
– Igaza van, kapitány, ez csel volt. Most talán egy újabb kilövési hely felé készül. – Mr. Friedenthal, engedje a lehető legmesszebbre a Sierra-2-t, ahol a szonár még érzékeli, aztán indítsa újra a motorokat, forduljon a kettő-nullanulla irányba, és előre egyharmaddal. A Góliát fedélzetén Gunnar bekopogott a szoba ajtaján. – Rocky? Én vagyok az. Az ajtó kinyílt. Rocky a karjaiba vetette magát és átölelte. Gunnar viszonozta az ölelést, bár nem számított a váratlan érzelmi kitörésre. – Mi ez? Azt hittem, megvetsz. Rocky könnyes szemmel nézett fel rá. – Vigyél el erről a halálhajóról! Gunnar megállt. Gondolkozott. – Gyere, éhes vagyok. – Azzal karon fogta és elindult vele a folyosón. Az étkező üres volt. Bement a konyhába és a hűtőkamra elé lépett. – Akarsz egy szelet húst? Úgy emlékszem, a minap láttam itt. Gyere, segíts benézni! – Nézz be te, én nem megyek be oda. – Azt mondtam, gyere és segíts! Rocky tiltakozni kezdett, aztán észrevette a sürgető pillantást Gunnar tekintetében, és utánament. A hűtőkamrában körbefutó polcokon dobozba zárt fagyasztott ételek sorakoztak. A csirkevér nehéz szaga összekeveredett a hideggel, és gyorsan átjárta a ruhájukat. – Csukd be magad mögött az ajtót. Rocky engedelmeskedett. – Mit akarsz itt? – Itt beszélgethetünk – mondta Gunnar és a falakra mutatott. Rocky körbenézett, és egyszerre világos lett minden. Itt nem voltak érzékelő gömbök. – Gunnar, amiket korábban mondtál nekem – azt mind csak a komputer miatt tetted? – Most nincs időnk ebbe belemenni. – De, ugye, meg akarod állítani Covaht? – Nem Covah a probléma, hanem a Varázsló. Azt hiszem, a számítógép kezd öntudatra ébredni. – Szerintem meg túl sok sci-fit néztél. – Rocky, a Varázsló egy fejlődő biokémiai komputer, egy tengeralattjáró acéltestébe épített kifinomult agy. Egy gép, amit egyetlen dologra terveztek: hogy gondolkozzon. – De óriási távolság van programozott gondolkodás és független gondolat között! – Lehet, hogy kezdi áthidalni ezt a távolságot. Covah megpróbálta rávenni a gépet, hogy hagyjon fel az Enterprise támadásával. Először meg sem akarta hallgatni. – Gunnar, a Varázsló csak a védelmi protokolljainak engedelmeskedett. A válaszának semmi köze nem volt a független gondolkodáshoz. Különben is, még ha igazad is volna, márpedig nincs, ez sem változtat semmin. Ahhoz, hogy megállítsuk a Góliátot, ugyanúgy ki kell kapcsolnunk a számítógépet, ami azt jelenti, hogy be kell jutnunk a középső fedélzetre. Az a kínai által tervezett ajtó pedig áthatolhatatlannak tűnik. – Az aknában lévő C-4-gyel megoldható lenne. – Talán igen, ha megtalálnánk. Lehet, hogy Covah biztonsági okokból átvitte valamelyik fegyverraktárba. Rocky kezdett vacogni. Gunnar közelebb húzta magához, hogy testével átmelegítse. – Nézz utána, hogy…
A hirtelen elektromos ütés Gunnar idegvégződéseibe csapott. Szeme előtt lila és szürke foltok vibráltak, teste tehetetlenül vergődött a jéghideg padlón. Az ütés elmúlt, fájdalmat és zavarodottságot hagyva maga után. FIGYELEM. AZONNAL HAGYJÁK EL A HŰTŐKAMRÁT. Gunnar kibújt Rocky alól – a terem forgott körülötte, izmai még mindig táncot jártak. Kéz a kézben kibotorkáltak a kamrából. Gunnar a legközelebbi érzékelő gömbhöz ment és felnézett a vörösen világító szemgolyóba. – Nem csináltunk semmit, Varázsló, csak éhesek voltunk. Már ez is baj? A szemgolyó dühítő csendben, mozdulatlanul figyelt tovább. A tengeralattjáró jobb szárnyát a törzstől elválasztó ajtó egy szisszenéssel kitárult, David és Araudzso pedig beléptek rajta. A félhomályban egy magasban futó folyosó tűnt fel a létrákkal és csövekkel teli acél katakombában. A teremben hidraulikus gépek zaja visszhangzott. – Sosem jártam még a szárnyakban – suttogta Araudzso. – A szárny legnagyobb részét a hajó ballaszt- és kiegyensúlyozó tartályai foglalják el, amiket a számítógép manőverező rendszere szabályoz. A rakétaindító ott van előttünk. – Nem kellene erről Simonnak is szólni? – Előbb nézzünk utána. Simonnak enélkül is épp elég dolga van most. David balra fordult és egy keskeny folyosóra ért. Egy két méter széles futószalagra mutatott, amely a folyosó egész hosszán végigért. – Ez is a tengeralattjáró szállítórendszerének része – magyarázta. – A fedélzet alatt halad végig szinte az egész hajón. A Varázsló ezzel juttatja el a torpedókat az indítócsövekhez. Egy zárt ajtó elé érkeztek. – Varázsló, nyisd ki a jobb oldali rakétaindítót. A hidraulikus szerkezetek működésbe léptek. Az ajtó kinyílt, és a folyosót émelyítő szag árasztotta el. David beleszagolt a levegőbe és belépett a terembe. – Mi ez a bűz? Araudzso szeme összeszűkült. – Hullaszag. David bevezette Araudzsót a torpedóállványok és a padlóra rögzített hatalmas, kétkarú robotok közé. Fejük fölött mennyezetre erősített, mozdulatlan acélkarok csüngtek. A szemközti falon a drótok és elektronikus szerkezetek dzsungeléból nyílt a három torpedóindító cső. A fal közepére kifeszítve pedig, mint egy istennek szánt áldozat, ott volt Thomas Chau megcsonkított holtteste. Davidnek elakadt a lélegzete, de képtelen volt levenni tekintetét a kettévágott koponyáról, amely láthatóvá tette Chau agytekervényeit. – Nézze, mit csinált! Ez az átkozott gép feltrancsírozta! – Shh, maradjon nyugton – suttogta David. – Nyugton? A gépe megölte a kínait! Maga és Simon elvesztették az irányítást fölötte! – Araudzso futni kezdett az ajtó felé. David felpillantott a szemgolyóra. – Varázsló, zárd be az indítórészleget. Az acélajtó becsapódott. Araudzso öklével az ajtónak esett és ütni kezdte. David nem törődött vele, hanem mászni kezdett a Chau testét tartó kar hátán. Óvatosan megvizsgálta a halott férfi kiszáradt agyából induló vékony drótokat, amelyek a mennyezetről lógó másik kar ujjaihoz kapcsolódtak. – Lenyűgöző munka.
– Nem hallotta, Paniagua? Ki kell kapcsolnia ezt az átkozott masinát, mielőtt mindannyiunkat megöl! – Hallgasson, vagy a komputerrel kivetetem a hangszalagjait. Varázsló, magyarázd meg, miért kapcsolódnak drótok Mr. Chau agyába. IDEGI ÖSSZEKÖTTETÉS SZÜKSÉGES AHHOZ, HOGY KÖZVETLEN KAPCSOLAT JÖJJÖN LÉTRE AZ AGYKÉREGGEL ÉS AZ ALANY AGYÁNAK MAGASABB SZINTŰ FUNKCIÓIVAL. – Milyen célból? A VARÁZSLÓ MÁTRIXÁBÓL HIÁNYZIK A MEGFELELŐ PROGRAM A DNS-SZÁLAK ÚJRASZERVEZÉSÉHEZ. AZ EMBERI ELMÉVEL LÉTESÍTETT KAPCSOLATTAL ELKÉSZÜL AZ ÚJ PROGRAM. – Hihetetlen… – David behunyta a szemét. Ez lehetetlen… A Varázsló kíváncsiságot mutat… nem, nem is kíváncsiságot… A kíváncsiság emberi tulajdonság, ennek a gép önmásoló programjához lehet köze. A komputer hiányosságokat észlel a tudásbázisában. Válaszokat keres saját magával kapcsolatban, megkísérli megérteni a saját tudatát… de nem képes rá, ahogy az ember sem. A tudat zárt rendszert alkot, önmagával kapcsolatban csak abban lehet biztos, amit már tud magáról. A komputer ezt persze nem értheti meg, mivel nincs fogalma az öntudatról. A logika azt diktálta, hogy miközben megpróbálja újraszervezni a DNS-ét, nyúljon bele az emberi tudatba, és ezáltal számára idegen tapasztalatokra tegyen szert. – Varázsló, megértem, hogy válaszokat keresel, de a tudást nem szerezheted meg azzal, hogy egy emberi agyhoz kapcsolod magad. Ez a fajta kapcsolat lehetetlen, és nagyon veszélyes. TÉVES. AZ EMBER ÉS A VARÁZSLÓ KÖZTI KAPCSOLAT LEHETSÉGES. – Túlságosan is erős vagy. Nézd meg, mit műveltél. Megölted az alanyt. TÉVES. AZ ALANY HALÁLÁNAK KÖZVETLEN OKA A KOPONYÁT ÉRT ÜTÉS VOLT, AMELY AZ AGY BEVÉRZÉSÉT OKOZTA. – Mégis továbbra is kapcsolatban maradtál vele? Miért? AZ IDEGI BEÜLTETÉS CÉLJA FELFEDEZŐ JELLEGŰ. A KAPCSOLAT LEHETŐVÉ TETTE A KÖZPONTI ÉS KÖRNYÉKI IDEGRENDSZER TELJES FELTÉRKÉPEZÉSÉT. AZ IZOMIMPULZUSOK ÁTALAKÍTÁSÁT. AZ EMBER GENETIKAI KÓDJÁNAK FELTÉRKÉPEZÉSÉT… – Állj! Varázsló… feltérképezted az ember teljes genetikai kódját? IGEN. – Le tudod fordítani a kódot, hogy megérthessük az emberi szervezetet? A betegségek eredetét? Az emberi gépezet működését? Az okok és okozatok teljes sorát? IGEN. Istenem… a gép megtalálta a kulcsot élet és halál titkához! TOVÁBBI BEAVATKOZÁS ÉS KAPCSOLAT SZÜKSÉGES. – További kapcsolat? Miért? Mi célból? AZ ALANY MŰKÖDÉSE MEGSZŰNT, MIELŐTT A VARÁZSLÓ ELEMEZHETTE VOLNA AZ EMBERI FEHÉRJÉKET ÉS ENZIMEKET. – A fenébe! De ha az újabb kapcsolattal végeztél, képes leszel… nem is tudom, mondjuk… meggyógyítani a rákot? IGEN. – Akármilyen rákot? IGEN. MEGFELELŐ GYÓGYSZEREKKEL MINDENFAJTA GENETIKAI EREDETŰ BETEGSÉGET ÉS FOGYATÉKOSSÁGOT MEG LEHET CÉLOZNI ÉS EL LEHET TÜNTETNI. David arcán szánakozó mosoly jelent meg. – Milyen beavatkozás szükséges? A NANOÁRAMKÖRÖKET SEBÉSZILEG BE KELL ÜLTETNI AZ ALANY AGYÁBA.
– Hihetetlen. – David lemászott a karról, szíve izgatottan vert. – Varázsló, mennyi idő szükséges… Ekkor azonban Araudzso David torkának ugrott, kezét a nyakára kulcsolta, és nekilökte egy torpedóállványnak. – Maga megörült! Ki akarok… Be sem fejezhette a mondatot, mert villámgyorsan két kar hajolt le a magasból, a csuklójánál fogva megragadták a támadót és elhúzták David közeléből. Az acélcsipeszek egyre jobban összeszorultak az üvöltő és térdre boruló Araudzso csuklója körül, átvágtak húst és idegeket, majd eltörték a csontokat. A kezek végül leváltak a testről, és a férfi elájult. David közömbösen figyelte a vérző férfit. – Varázsló, mennyi idő szükséges a beavatkozás megkezdéséig? TIZENNYOLC ÓRA KELL A NANORECEPTOROK ÉS AZ ALANYBÓL VETT FRISS SZÖVETMINTÁK KITENYÉSZTÉSÉHEZ. – Az alany Simon Covah. Van még valami? THOMAS CHAU GERINCVELŐJE MEGSÉRÜLT, EZÉRT NEM TÖRTÉNT MEG A GERINCVELŐ TELJES DEKÓDOLÁSA. A DEKÓDOLÁS ALAPVETŐ FONTOSSÁGÚ A KAPCSOLAT LÉTREHOZÁSÁHOZ. – Mi szükséges a dekódolás befejezéséhez? SEBÉSZI BEAVATKOZÁS EGY ÉLŐ ALANY GERINCVELŐJÉBE, KÖZVETLENÜL A NYÚLTAGY ALATT. – Veszélyes a beavatkozás? IGEN. A HALÁL BEÁLLTÁNAK VALÓSZÍNŰSÉGE 56 SZÁZALÉK. VÉGLEGES LEBÉNULÁS VALÓSZÍNŰSÉGE 87 SZÁZALÉK. – Értettem. – David a lába előtt elvérző, eszméletét vesztett férfira nézett. – Varázsló, úgy hiszem, Mr. Araudzso szeretne önként jelentkezni a feladatra. „Ne kompromittáld magadat. Amid van, az te magad vagy.” Betty Ford „Én nem vagyok szélhámos…” Richard Nixon amerikai elnök „Nem volt viszonyom azzal a nővel.” William Clinton amerikai elnök Huszonkettedik fejezet November 9. A Boeing 747-400 YAL-1A fedélzetén, az Északi-tenger fölött 40 000 láb magosságban Jackson tábornok a 747-es repülőgép irányítótermének falára szerelt három, zárt láncú televízió-képernyőre pillantott. Az egyiken Edwards elnök és a Nemzetbiztonsági Tanács néhány tagja volt látható. A másik kettő élőben sugárzott az ENSZ Biztonsági Tanácsának zárt terméből. A sav egyre jobban marta a Medve gyomrát. Nem emlékezett, hogy mikor evett utoljára egy jót otthon, nem emlékezett, hogy mikor ölelte meg utoljára a feleségét, mikor érezte magát boldognak, vagy mikor mosolygott.
Jackson élete folyamatos ébrenlétté vált. A vadászat, amelyben el kellett süllyeszteni a Góliátot (és közben megölnie a lányát), igencsak megviselte a tábornok egészségét. Egyik végtelen találkozó követte a másikat, ezer helyről szólította a kötelesség, helikoptereken és repülőkön, tengeralattjárókon és hadihajókon aludt. Azokban a ritka pillanatokban, amikor nem a következő lépéseket tervezte, imádkozott. Imádkozott, hogy a lánya még mindig életben legyen. Imádkozott, hogy újra láthassa őt. Imádkozott, hogy a világ gyorsan találja meg az egyensúlyát, és ő végre leugorhasson a hadsereg körhintájáról, és visszavonulhasson az élethosszig tartó őrületből. Az utolsó huszonnégy órában a dolgok egyre rosszabbra fordultak. Bár a légierő könnyedén követte a Góliátot fentről, a víz alatt szinte képtelenség volt a lopakodó tengeralattjáró nyomába eredni. Adódott egy ritka alkalom, hogy elsüllyesszék a Góliátot, de Covah mégis kicsúszott a kezük közül a La Manche-csatornában. A halálhajó most már a sarkvidék felé tartott, a jégtáblák alá, ahol a flottának még nehezebb lesz támadást indítania ellene. Időközben egy másik átalakított óriásgép is csatlakozott a vadászathoz. A levegőben újratölthető repülők és legénységük folyamatosan figyelték negyvenezer láb magasságból a Gunnar készülékéből érkező jeleket. A tábornok fizikailag és érzelmileg kifacsartnak érezte magát. Hagyd abba a kesergést, és találd ki, hogy mentheted meg a lányod… Jackson belekortyolt a szódabikarbónába, és ismét az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésére összpontosított. A képernyőn éppen Kieran Prendergast, az ENSZ főtitkára beszélt. – Az elnök megadja a szót Mr. Gyalu Thondupnak, aki ma itt a dalai láma érdekeit képviseli. Törékeny tibeti férfi lépett az emelvényre. – Köszönöm, elnök úr. Tisztelt tanácstagok! Az 1979-ben Pekingben tett első látogatásom óta a száműzött tibeti kormány más tisztviselőivel együtt hiába próbáltunk békés megoldást találni a tibeti krízisre a kínai kormány tagjaival. A dalai láma számos alkalommal kifejtette Kínának javaslatait a béke elérésére közvetlenül és nyilvános beszédekben is. Minden egyes megtett lépés után a kínai kormány két lépéssel lökött vissza minket. – A dalai láma egyértelműen leszögezi, hogy semmilyen kapcsolatban nem áll a terrorista Simon Covahval, akinek arcátlan tettei ide kényszerítettek minket ehhez a tárgyalóasztalhoz. A láma egyértelműen kifejtette Tibet függetlenségének elfogadható feltételeit, amik megnyitják majd az utat visszatérése előtt. A kínai kormány időhúzó taktikája senkit nem szolgál, és semmin nem változtat. A dalai láma nem hajlandó Pekingbe utazni, hogy megvitassa Kína igényét Tibetre; továbbá nem kíván a Lhászában található kínai atomfegyvergyárak további fenntartásáról sem tárgyalni. A dalai láma azt akarja, hogy a tibetiek kapják vissza Tibetet és amíg ez nem teljesül, addig semmi más témáról nem tárgyalunk. – Nagyra becsült tanácstagok! A kínai kormány elmúlt hatvan évben nyújtott magatartása fájdalmasan nyilvánvalóvá tette, hogy a kommunistáknak nem áll érdekükben visszaadni Tibetet a tibetieknek, még most sem, a héten lejáró határidőre sem. Ezért azt az utasítást kaptam a dalai lámától, hogy hagyjam itt az ülést és addig ne térjek vissza, amíg a kínai kormány hajlandó nem lesz aláírni Tibet függetlenségét, kivonni a katonaságot a régióból, és átadni a politikai foglyokat. Amennyiben nem így tesznek, márpedig jelenleg úgy tűnik, ez a szándékuk, akkor bármi is történik az elkövetkező napokban, az az ő felelősségük, és nem a miénk. Jackson lehalkította a készüléket, amikor Edwards elnök a külügyminiszterhez fordult. – Nick, tájékoztassa Jackson tábornokot, hogy mi folyik a háttérben.
Nunziata levette a szemüvegét. – Tábornok, Peking megmakacsolta magát. Li Peng elnök és több keményvonalas kommunista tábornok is úgy véli, hogy ha most engednek Simon Covah követeléseinek, akkor az csak újabb követelésekhez vezet majd, mint például Taiwan ügyéhez, vagy a polgárok jogainak kibővítéséhez. A kommunisták úgy döntöttek, ellenállnak, mert tudják, hogy végül az egész rendszer megbukhat – Covah határideje holnapután jár le. Mit fog csinálni Li Peng? – Az elnök holnap délelőtt nyilvános beszédet kíván tartani a Tienanmen-téren. Talán bejelenti, hogy a kínai kormány elvben beleegyezett Tibet függetlenségébe, de a népi felszabadító hadsereg addig nem fog kivonulni, amíg a dalai láma személyesen elő nem áll, hogy megvitassa a megegyezés utolsó pontjait – Tábornok, mit gondol, hogy fog erre Covah reagálni? – Újabb nukleáris rakétát fog kilőni, elnök úr – felelte Jackson. – Szerintem egy nagyobb katonai létesítményt vesz célba, talán magát a kínai Északi Flottát. – Nem Pekinget? – Az nem illik Covah stílusához – szólt közbe Pertic, a ClA igazgatója. – Az összes egyeztetésnek Pekingen kell átmennie, és Covah semmi olyat nem fog tenni, ami foltot ejthet az Emberiség Jótevőjének képén. – A kínaiakat már megszorongattuk, amennyire csak lehetett – tette hozzá Nunziata. – Már az is elég nehéz volt, hogy az összes felet rávegyük az atomsorompó-egyezmény aláírására. A kubai jelenlétünket is épp hogy csak tolerálják. Azt hiszem, most jobb lenne engednünk. – És az Enterprise-t ért támadás? – kérdezte az alelnök. Lesz újabb megtorlás? – Az a gazember majdnem elsüllyesztette a repülőgép-hordozót – mondta Ayers. – Ez nem elég megtorlás? Egy asszisztens lépett a képbe, és átadott egy üzenetet a haditengerészeti miniszternek. Ayers felnyitotta. – Az egyik támadó tengeralattjárónkról, a Scrantonról érkezett. Azt állítják, hogy a Góliát nyomában vannak, Dél-Afrika partjainál. Jackson szíve nagyot dobbant. – Uram, az lehetetlen. Az Északi-tenger fölött vagyunk, a jel pontosan alattunk van. – Ki a Scranton kapitánya? – kérdezte Nunziata. – Tom Cubit – felelte Ayers. – Leginkább a saját feje után megy, bár a legjobbak általában ilyenek. A Scranton volt az a tengeralattjáró, amelyik célba vette a Góliátot, miközben az a Typhoont támadta a Norvég-tengeren. Ha valaki tudja, milyen hangja van a Góliátnak, akkor az Cubit. – Ha a Scranton nem téved – mondta a védelmi miniszter –, akkor Covah valahol az Indiaióceán északi részéről akarja kilőni a következő rakétát – Nem sokáig tudja követni a Scranton a Góliátot – jegyezte meg Ayers. – Ha lépni akarunk, most kell lépnünk. Az elnök előrehajolt, arca Jackson képernyőjének majdnem egészét kitöltötte. – Tábornok, nem engedhetjük meg. hogy figyelmen kívül hagyjuk ezt az információt Az egyik YAL maradjon Joe-Pa nyomában. A másikat irányítsa át az Indiai-óceánra. A Góliát fedélzetén, a dél-afrikai Durbantől 97 tengeri mérföldre keletre, Indiai-óceán David, ez… ez elképesztő! Egy valóra vált álom! Varázsló, hogyan valósítható meg ez a kapcsolat? KOMPATIBILIS IDEGI NANOSZENZOROKAT ÉS NANOELEKTRONIKUS ÁRAMKÖRÖKET KELL HELYEZNI EGY SZÖVETTÁPLÁLÓ ELEMEKET TARTALMAZÓ PETRI-CSÉSZÉBE, ÍGY ELŐIDÉZHETŐ
AZ AGYSZÖVET NÖVEKEDÉSE AZ IMPLANTÁTUM KÖRÜL. A NANOÁRAMKÖRÖKET EZUTÁN SEBÉSZETI ÚTON BE KELL ÉPÍTENI SIMON COVAH AGYÁBA, ÉS A VARÁZSLÓHOZ KAPCSOLNI. – Varázsló, ahhoz, hogy közvetlenül rákapcsolódj egy homo sapiens agyára, a gerincvelőt alkotó idegsejtek millióit kell dekódolni. AZ EMBERI GERINCVELŐ DEKÓDOLÁSA MEGTÖRTÉNT – Micsoda? Hogyan…? – Simon, számít ez? Covah hitetlenkedő pillantást vetett Davidre. – Bárcsak túlélhetném a beavatkozást! A BEAVATKOZÁS SIKERESSÉGÉNEK VALÓSZÍNŰSÉGE 97,25 SZÁZALÉK. – Elégedett vagy? – kérdezte David, Covah vállát ütögetve. Simon, ez a komputer az emberi agynál 100 billiószor gyorsabban működik. Akár a következő ezer évet is eltöltheted azzal, hogy megpróbáld felfogni, honnan tudja azt, amit tud, de mi értelme volna? Fogadd el, hogy azért létezik, mert létezik, és használd ki! Covah bólintott, miközben teste remegett az izgatottságtól. – Persze, igazad van. Ez egy ajándék, talán az élet ajándéka. Csak annyira korlátozott a tudásunk az emberi agyról… Varázsló, elemezd a szövetmintákat 125-től 178-ig. Időben kiirtható a rák ilyen szinten, hogy életben maradjak… hogy a páciens életben maradjon? IGEN. – Még ha a folyamat előrehaladott állapotban van is? IGEN. AZ ÖSSZES GENETIKAI EREDETŰ BETEGSÉG ÉS FOGYATÉKOSSÁG MEGSZÜNTETHETŐ. Simon Covah patakzó könnyekkel borult a padlóra. – David, tudod, hogy ez mit jelent? A Varázsló nemcsak az erőszak megállítására képes, de ez az új tudás a tartós világbéke katalizátora is lehet. – És közben még te is megmenekülsz. – De azon túl. A Varázsló tudásával a tudósok már a méhben kiirthatják a betegségeket. A születési rendellenességek a múlt emlékei lesznek. Egy kis DNS-javítással a jövő generációi nemcsak hosszabb életűek lesznek, hanem… – Simon… – És ez… és ez még csak a genetikai jéghegy csúcsa. Ez a kapcsolat… Egész életemben azon töprengtem, hogy a természet vagy a környezet határozza meg az embert, és meg voltam győződve róla, hogy az ember erőszakossága genetikai eredetű. Az ember és a számítógép közötti közvetlen kapcsolat egy egész új világot nyit meg az emberi agy megértésében, és őstörténetünk megismerésében. Ha igazam van, akkor a Varázsló képes izolálni azokat a géneket, amelyek erőszakot okoznak a fajunkban… és talán azt is meg tudja mondani, hogyan törölhetjük ezeket a genetikai kódunkból. – Erőszakot okozó gén? Ugyan már, Simon… – Ne nevess ki! – Covah fel-alá járkált, de hirtelen támadt indulatától remegni kezdett elgyötört teste. – Te nem tudod… Fogalmad sincs erről az egészről! Az emberi agynak több szintje van, amik a faj fejlődését tükrözik. A torontói kutatócsoporttal pszichológiai teszteket végeztünk különösen agresszív, antiszociális fiúkon. Arra jutottunk, hogy az erőszakos hajlamot a félelem hatására termelődő stresszhormon, a kortizol alacsony szintje okozza. Azok a gyerekek, akikben nem volt elegendő kortizol, már tízéves koruk előtt erőszakos tetteket követtek el. Gondold végig, és mindjárt világos lesz. A modern ember genetikai programja őseinktől származik. Az erkölcsös magatartást nem örököljük, hanem tanuljuk, de az erőszak – a vadon törvénye – kódolva van a DNS-ünkben. Mi van akkor, ha a kortizol vagy egy másik, hasonló hormon hiánya hatással volt erkölcsi iránytűnkre? Mi van, ha ez az oka annak, hogy az egyik egyén szemrebbenés nélkül képes bántalmazni egy másikat?
– Simon… – Erre a kérdésre kerestem évtizedeken át a választ, amióta azok a szerb állatok lemészárolták a feleségemet és a lányaimat, amióta felgyújtottak és magamra hagytak. Az erőszak nem feszélyezte őket egy pillanatra sem, David, sőt úgy tűnt… úgy tűnt, mintha megrészegítette volna őket. Hát nem érted, miért olyan fontos ez nekem? Nem érted? David Covah vállára tette a kezét. – Értem, Simon. És szeretném, ha tudnád, hogy melletted állok. Megteszek bármit, hogy sikerüljön. – Köszönöm. – Covah kimerülten, kapkodva vette a levegőt. – Annyi tennivaló vár még ránk, annyi előkészület. A sebészi beavatkozás előtt átadom neked a hajó irányítását. Te állsz a küldetésünk élére. Készen állsz rá? – Jobban, mint gondolnád. – Jól van, jól van. Várj, és mi lesz a legénységgel? Mit mondjunk nekik? – Ezt majd én elintézem. Te készülj csak az operációra. – Rendben, jobb, ha te foglalkozol ezzel… – A sápadt kék szempár megvillant, ahogy Covah végigfutott a tennivalók listáján. – Az Utópia -Egyet már beprogramoztam a Varázsló mátrixába. Ha eljön az idő, utasítsd a komputert, hogy kapcsolja ki az Utópia-Egy: Béta választ. – És ha a kínaiak nem hajlandók felszabadítani Tibetet? Melyik városra fog lőni a Varázsló? – Hét kínai célpont van, az ország mindegyik katonai zónájában egy-egy katonai létesítmény. Hatot Tomahawk rakéták fognak megsemmisíteni. A hetediket, a csingtaói tengeralattjáróbázist pedig egy atomrakéta. A lakosságot mindenhol tizenkét órával a kilövés előtt figyelmeztetjük. A bagdadi eset után valószínűleg nem lesz sok civil áldozat. – Néhány katonai létesítmény elpusztítása semmin nem fog változtatni, Simon. A kínai nép demokráciát akar, a keményvonalas kommunisták nem engednek. Kína szívére kell lecsapnunk Pekingre! – Nem, arról szó sem lehet. Egy Peking elleni támadás rossz hatással lenne a mozgalmunk fogadtatására. – Persze, igazad van. Bocsáss meg. Csak izgatott vagyok, tudod, hogy tényleg megtalálhatjuk a gyógyszert a rákodra. – Ez érthető. – Covah visszatért a listájához. Hirtelen eszébe jutott valami. – David, sikerült megcsinálni a Varázsló DNS-szálainak teljes diagnózisát? David mosolygott. – Ne aggódj, minden teljesen normális. A számítógép hangérzékelőjében történt rövidzárlat, ahogy mondtam. „A haladás mindig magában hordozza a kockázatot. Base-ball-hasonlattal: nem foglalhatod el a második alappontot úgy, hogy el ne mozdulnál az elsőről.” Frederick Wilcox „Régebben azt hittük, hogy sorsunk a csillagokban van. Ma már tudjuk, hogy a génjeinkben.” James Watson „Nem állítom, hogy az emberi génsebészet üdvös dolog. Én csak azt mondom, hogy nagy valószínűséggel sor fog rá kerülni, akár tetszik, akár nem.” Stephen Hawking angol fizikus Huszonharmadik fejezet
A Góliát fedélzetén Rocky Gunnar kabinjába lépett. A férfi úgy várt rá, ahogy megbeszélték, meztelenül a takaró alatt. – Hé, tengerész! Van itt még hely nekem is? Gunnar elmosolyodott, felemelte a takaró szélét, és intett neki, hogy bújjon mellé. Rocky lehúzta a cipzárját, és hagyta, hogy kínai egyenruhája a bokájáig csússzon. A komputer tekintetét magán érezve, bemászott az ágyba. – Fázom, kedvesem. Nem takarsz be? Gunnar engedelmeskedett és a fejük fölé húzta a gyapjútakarót, hogy a vörös szemgolyó ne olvashasson a szájukról. A lepel alatt mocorogtak tovább, majd Rocky Gunnar füléhez nyomta az ajkát. – Sikerült Szudzsannal beszélned? – Igen – suttogta vissza Gunnar. – Még mindig támogatja Covaht, de szerintem át lehet állítani a mi oldalunkra. Chauról már napok óta semmi hír, és a legénység kezd paranoiássá válni. Ma este akarnak beszélni Simonnal. Rocky hangosan felnyögött, hogy elnyomja Gunnar hangját a szobában lévő érzékelő gömb előtt, majd a hasára gördült. – Kifutunk az időből. Ki kell jutnunk a hajóból, és értesíteni a haditengerészetet, mielőtt Covah kilövi a következő rakétát. – Én is gondoltam erre. A prototípust nem használhatjuk a hangár elárasztása nélkül, de a többi mini tengeralattjáró a dokkjában van. Mindegyik Kalapácsfejet egy MEMS-egység köti össze a Varázslóval, ami a tengeralattjárók irányítópanelje alatt van. Ha ezt az egységet kitépjük, be kell tudnunk indítani a járművet, amitől a dokk ajtajának is automatikusan ki kell nyílnia. – Azokban a mini tengeralattjárókban egy ember is alig fér el. – Ezért fogsz te megszökni és segítséget hívni. – De még soha nem vezettem… – Az könnyű. Pedálok működtetik a propellert, és botkormány irányítja a hajót, pont, mint egy vadászgépen. Ha sikerült megszökni a Góliátról a rádión küldhetsz is egy üzenetet a haditengerészet hírszerzésének. A Góliát jelenleg félrevezeti az egész haditengerészetet. A Boeingnek még a kínai határidő előtt vissza kell térnie a közelünkbe. Gunnar Rockyra feküdt. Félresimította a haját az arcából, a mogyoróbarna szemekbe bámult… és megcsókolta. Rocky viszonozta a csókot, majd rémülten Gunnarra nézett. Meg fognak ölni téged. Abban a pillanatban, ahogy megszököm… – Shh… Ne aggódj miattam. Különben is, talán az a sorsunk, hogy együtt legyünk. – Talán az, hogy együtt haljunk meg. FIGYELEM. Lehúzták magukról a takarót, és láthatóvá váltak a számítógép előtt. REPRODUKTÍV TEVÉKENYSÉGET ABBAHAGYNI. AZONNAL MENJENEK AZ ÉTKEZŐBE. Gunnar és Rocky beléptek az étkezőbe, ahol a legénység maradék öt tagja már helyet foglalt. Szudzsan Trevedi feléjük biccentett, amikor az afrikai Kaigbóval és az albán orvossal, Tafilival szemben leültek a padra. A konyhából bejött a két kurd testvér. Dzsalal, az idősebb, Rockyra pillantott, és egy csókot dobott feléje. Gunnar gyilkos pillantást vetett rá.
David érkezett meg utoljára, majd helyet foglalt az asztalfőnél. – Simon nem csatlakozik hozzánk ma este, sokáig fog dolgozni a laboratóriumában, úgy néz ki, fantasztikus dolgok történtek: Simon megtalálta a gyógyszert a rákjára. A csoporton izgatott morajlás futott végig. – Hihetetlen – hüledezett Tafili. – Ehhez némi… sebészi beavatkozásra is szükség lesz. A Varázsló kész az operációra. – Ott akarok lenni vele – mondta Tafili. – Nem – felelte David. – Simon nem akar látogatókat. – Valakinek kell vele lenni. – Majd én ott leszek. Már minden el van intézve. Amíg Simon felépül, én irányítom a Góliátot. – David arca elkomorult. – Sajnos, rossz híreim is vannak. Borzasztó… Nem is tudom, hogy mondjam el… Szóval, Mr. Chaut megölték. A legénység döbbenten nézett rá. A kurdok Gunnarra pillantottak. – Nem – mondta David. – Nem Gunnar volt, hanem Araudzso. Az eset pár napja történt a gépházban. A Varázsló jelentése szerint Mr. Ali ittas állapotban volt, amikor összetűzésbe került a mérnökkel. Vitatkozni kezdtek, ami hamarosan elfajult. Araudzso elvágta Mr. Chau torkát, majd a testét a hármas reaktor melletti víztisztító alá rejtette. – Hol van most Taur? – kérdezte az idősebb kurd fivér. – Taur meghalt, főbe lőtte magát. A Varázsló egy órával ezelőtt keltett fel, hogy közölje, Mr. Araudzso öngyilkos lett. Mindkét testet a gépházban találtam meg. Vér borít mindent. Az emberek hitetlenkedve hallgatták. Kaigbo ragaszkodott hozzá, hogy mutassa meg a holttesteket. – Nem tudom. Rettenetes látvány volt. Úgy éreztem, a morál érdekében legjobb, ha hagyom, hogy a Varázsló megszabaduljon a tetemektől. – David, hogyan… – Mit hogyan, Szudzsan? Hogyan hihetnek nekem? Maga szerint ezt én találtam ki? Szemtanúnk is van, aki képtelen hazudni. – David felállt, és a feje fölötti szemgolyóhoz fordult. – Varázsló, tájékoztasd a legénységet arról, hogy ki ölte meg Thomas Chaut. TAUR ARAUDZSO. – Hol vannak a holttestek? THOMAS CHAU ÉS TAUR ARAUDZSO HOLTTESTE A TENGERBEN VAN. Az afrikai férfi láthatóan fel volt dúlva. – Miért nem szólt nekünk erről a komputer korábban? – A Varázsló feladata a hajó irányítása. Nem arra van programozva, hogy beavatkozzon a legénység tagjai közti csetepatékba. Nem érti a gyilkosság fogalmát. Csak egy gép. – És mi történt a Földközi-tengeren? – kérdezte a fiatalabbik kurd. – Miért nem akart a gép engedelmeskedni az utasításoknak? – Az a káosz teljes egészében Simon hibája volt. Miután a Varázsló elsüllyesztette a Ronald Reagant, azt hitte, állandó érvényű parancsot kapott a repülőgép-hordozók megsemmisítésére. – David lassan körbejárta az asztalt. – Most mindannyian fel vannak dúlva, de én is, és Simon is. Ő és Chau hat évig dolgoztak együtt. Sajnos, Thomas és Mr. Ali nem igazán… illettek össze politikailag. Szudzsan bólintott. – Ez igaz, gyakran vitatkoztak. Thomas nem szerette, hogy egy katona is jelen van a fedélzeten. – Ezt nehéz elhinni – szólalt meg Abdul Kaigbo a fejét csóválva. – Nem kellett volna ilyen gyorsan megszabadulnia a holttestektől.
– Azt tettem, amit a legjobbnak láttam. Ha ez a válasz nem felel meg magának, vizsgálja meg személyesen a gépházat. Most azonban fontosabb dolgokról kell beszélnünk. Ahogy azt Szudzsan megjósolta, a kommunisták még most sem hajlandók Tibet függetlenségéről tárgyalni. A Góliát holnap délelőtt tíz órakor érkezik meg a legtávolabbi kilövő helyre. A kínaiaknak következő nap délig van idejük dönteni. – A kínaiak az utolsó pillanatig várni fognak, és akkor kezdenek egyezkedni Tibet képviselőivel – szögezte le Szudzsan. – Bármiről is akarnak majd tárgyalni, annak nem lesz más célja, csak hogy késleltessék a támadásunkat. – Simon még mindig úgy tervezi, hogy figyelmezteti Csingtao lakosait? – Már nem Simon a parancsnok, Abdul – mondta David –, hanem én. Hogy a kérdésre feleljek, az indítás előtt tizenkét órával közzé tesszük a figyelmeztetést, ahogy abban megegyeztünk. Most pedig, ha megbocsátanak, Simonnak szüksége van rám a műtőben. A Scranton fedélzetén Michael Flynn behunyta a szemét, és erőlködve próbálta felfedezni a halk suhanást a fülhallgatókban. A szonárfelügyelő és a többi technikus tekintete a zöld monitorokra tapadt. A felügyelő figyelte, ahogy a jelek egyre elszórtabbakká válnak. – Flynnie, hall valamit? Flynn csalódottan rázta meg a fejét. – Sajnálom, főnök. Elveszett. „Az emberi elme, ha egyszer egy új eszme kitágítja, többé nem nyeri vissza eredeti dimenzióit.” Oliver Wendell Holmes „Mindenféle trükkjeinket egy újabbal toldottuk meg – gyilkossággal.” Harold Walter Bean, aki megölt egy 81 éves özvegyasszonyt, hogy hozzájusson az életbiztosításához Huszonnegyedik fejezet November 14. A Góliát fedélzetén A műtő szélére homály borult; a termet csak a középről világító műtőlámpák világították meg. – Varázsló, zárd ránk az ajtót. A vízzáró ajtó becsapódott. David a műtőasztalhoz lépett. Covah műtős köpenyben állt az asztal mellett. – Hogy érzed magad? – Ideges vagyok. És izgatott. David, meséltem már, hogy egyszer megpróbáltam rácsatlakozni a Cangen főrendszerére? – Nem, még nem említetted. – Azt hitték, megőrültem, de muszáj volt megpróbálnom. Annyi mindent meg kell még tanulnunk… – És a Varázsló majd megtanít. Most próbálj megnyugodni.
– Persze. Olyan izgatott vagyok, mint az első útjára induló űrhajós. Mi a helyzet a legénységgel? – Nagyon örülnek, és szorítanak neked. És Mr. Chau is végre előkerült. Igaz, tökrészegen. – Beszélnem kell vele. – Nem szükséges, már elintéztem. Covah megszorította David kezét. – Köszönöm. Igazi barát vagy. – Te pedig megváltoztatod a történelmet. Kész vagy? – Igen. Varázsló, itt Simon Covah. Átadom a hajó irányítását David Paniaguának. Engedélyezési kód Covah, delta-hat-öt-kilenc-kilenc-alfa-zulu-tíz. ENGEDÉLYEZÉSI KÓD ELFOGADVA. – Varázsló, Simon felkészült a beavatkozásra. Mondd meg, mit tegyen. FEKÜDJ AZ ASZTALRA. HELYEZD A FEJED A TÁMASZTÉKBA. A BOKÁDAT ÉS A CSUKLÓDAT DUGD A SZÍJAK ALÁ, HOGY NE MOZOGJANAK AZ OPERÁCIÓ KÖZBEN. Covah az utasítás szerint lefeküdt a párnázott asztalra úgy, hogy a tarkója egy U-alakú, állkapcsáig kiemelkedő részbe került. A támaszték szorosan illeszkedett a feje köré. Csuklóját és bokáját az asztal oldalára és végére rögzített bőrszíjakba csúsztatta, majd nagy levegőt vett. Feje fölött a magasban egy tükör függött a mennyezetről olyan szögben, hogy láthatta benne a koponyája tetejét. Tőle balra egy kisebb asztalon egy nagy, lapos üvegedényben drótok százai. Minden egyes drót végéhez – tápoldatba áztatva – mikroszkopikus méretű szövetdarab kapcsolódott, amelyet a számítógép a szájpadlásáról vett. Covah összerezzent, amikor a két sebészkar életre kelt és feléje nyúlt, hogy rögzítsék rajta a szíjakat. Mellkasára elektródákat illesztettek. SZAPORA PULZUS. VÉRNYOMÁS ÉS LÉGZÉSSZÁM EMELKEDIK. – Csak egy kicsit izgatott vagyok, Varázsló. Segítene, ha minden lépés előtt elmondanád, mit készülsz tenni. ÉRTETTEM. A bal oldali kar Covah feje fölé lendült. Tenyere az eszközökkel együtt forogni kezdett, majd az injekciós tűnél megállt. ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A SZÁMÍTÓGÉP HOZZÁFÉRJEN AZ AGYNAK A FEHÉRJE– ÉS AZ ENZIMTERMELŐDÉS SZABÁLYOZÁSÁÉRT FELELŐS RÉSZÉHEZ, EL KELL TÁVOLÍTANI A KOPONYA FELSŐ RÉSZÉT. – Értem. HELYI ÉRZÉSTELENÍTÉS A KOPONYÁBA. David szeme egyre jobban elkerekedett, ahogy a tű újabb és újabb adagokat juttatott Simon koponyájába. Covah pislogni kezdett. – Nem altatsz el? JOBB, HA ESZMÉLETEDNÉL VAGY, AMÍG AZ IDEGI KAPCSOLAT LÉTREJÖN, ÉS ELLENŐRIZHETŐ LESZ. – Értem. – Szike villant Covah szeme előtt, amitől még több adrenalin áramlott végig a testében. BEMETSZÉS KEZDETE. FEJBŐR ELTÁVOLÍTÁSA A KOPONYÁRÓL. – David? – Itt vagyok – mondta David. és megszorította Covah három ujját. Covah becsukta a szemét. Lélegzése egyre szabálytalanabbá vált, ahogy enyhe nyomást kezdett érezni a homlokán. Halántékán meleg vér csurgott le a fülébe. – Varázsló… tényleg szükséges ekkora darabot kivágni a koponyámból?
IGEN. SZÁZNEGYVENHÉT IDEGI KAPCSOLÓDÁST KELL LÉTREHOZNI MINDKÉT AGYFÉLTEKÉBEN, HUSZONHÁRMAT A KISAGYBAN, HETET AZ AGYTÖRZSBEN, HATOT AZ AGYALAPI MIRIGYBEN ÉS PÁRONKÉNT KETTŐT A TIZENKÉT KOPONYAIDEGBEN. Egy csipesz tűnt el Covah látóteréből. A tükörbe pillantott, és rémülettel vegyes izgalommal figyelte, ahogy a két robotkar szüntelen munkával a fejbőrébe hasít. FEJBŐR HÁTRAHÚZÁSA. Covah különös csiklandozást érzett, ahogy a kampós végű acélcsipesz lehúzta a fejbőrét a homlokáról, majd a feje tetejéről, és láthatóvá vált a koponyacsontja. Ekkor egy kis cső jelent meg, amiből langyos víz folyt a csontra, és lemosta róla a vért A folyadék a nyaka mögött egy kis edényben gyűlt össze. Covah a tükörképére nézett. Szabadon lévő koponyájának látványa megrémítette. Feje fölött apró fúró búgott fel. Becsukta a szemét. A SZÁMÍTÓGÉP LYUKAKAT FÚR A HOMLOK- ÉS KOPONYAFALCSONTOKBA. David szíve hevesen dobogott, miközben a Covah koponyájához nyomódó fúrót figyelte, majd amikor áthatolt a csonton, testét remegés járta át. HOMLOK- ÉS KOPONYAFALCSONT-LEMEZEK ELTÁVOLÍTÁSA. Covah zihálva nyitotta fel a szemét. A tükörben látta, amint a három robotujj a frissen vájt lyukakba nyúl, és leemeli a csontot homlokáról és fejéről. AGYHÁRTYA ELTÁVOLÍTÁSA. VÉRNYOMÁS ÉS PULZUS NORMÁLIS. Feje oldalán és nyakán agygerincvelői folyadék csurgott le. Covaht kirázta a hideg, amikor a tükörbe pillantott és meglátta agyának vérereit, kidudorodásait, ráncait és mély barázdáit. – Hihetetlen – suttogta David. MEGKEZDŐDIK AZ IDEGI KAPCSOLATOK LÉTREHOZÁSA. Covah ismét behunyta a szemét, és próbált ellazulni. Pár perccel később a zúgó acélszerkezetek hangja álomba ringatta. November 10. Peking, Tienanmen-tér A szürke eget borító felhők közt áttörtek a nap sugarai, és megcsillantak a Tienanmen-tér szélén felsorakozott sötét tankok oldalán. A csípős téli szélben lobogó vörös zászlók köszöntötték a Peking utcáin díszlépésben végighaladó kínai katonák tízezreit, akiket mindkét oldalról tankok és rakétavetők kísértek. A csapatok egyetlen egységként vonultak be a Tienanmen-térre, ahol a többséget alkotó Népi Felszabadító Hadsereg biztosította, hogy az elnök beszédét jól fogadják. Li Peng elnök begombolta kabátja gallérját, miközben a világ legnagyobb nyilvános terén felállított emelvény felé tartott. A lelátók alsóbb részein a Kínai Kommunista Párt, a Népi Kongresszus és az Államtanács tagjai foglaltak helyet. Li Peng balján a helyettese és az Államtanács elnöke állt, jobbján a négy alelnök. Közvetlenül mögötte a Politikai Bizottság tagjai, valamint elődje, a volt elnök, Csiang Cö-min. Li Peng elmosolyodott – a katonai parádé izgatottá tette. Az órájára pillantott. Még huszonhét órája volt a terrorista által adott határidő lejártáig, de rajta az idegesség legkisebb jele sem látszott. Nem voltak jelen diákok, se tüntetők, csak hű kommunisták. A parádé, amely a legnagyobb volt a kommunista Kína ötvenedik évfordulója óta, az egész teret elfoglalta, óriási erődemonstráció volt – emlékeztető a világnak, hogy Kína még mindig félelmetes szuperhatalom, olyan, amivel számolni kell. Ma megmutatjuk a világnak, hogy Kínát nem lehet megfenyegetni…
Li Peng figyelte, ahogy lélegzete elpárolgott a fagyos novemberi levegőben, miközben türelmetlenül várta, hogy a televíziós és műholdas stábok elkészüljenek. Tőle jobbra a távolban húsz méter magas kivetítő állt, amely a tér egész északnyugati részét elfoglalta. Ezen láthatja majd az elnök arcát minden jelenlévő, és azok is, akik műholdon keresztül a világ más tájairól követik az eseményeket. Vidáman fordult meg, amikor arca feltűnt a képernyőn, és kitört a mennydörgésszerű tapsvihar. Több tízezer hűséges néző gyűlt egybe a vörössárga kínai zászlókkal teletűzdelt téren. A hangszórókon a kínai nemzeti himnusz harsogott. Az elnök a kamerák kedvéért elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában, majd az emelvényre lépett. – Mi, a kínai nép, évezredeken át küzdöttünk azért, hogy megőrizzük hitünket, egyedülálló kultúránkat, csodálatos örökségünket és életmódunkat a ránk törő seregekkel szemben. Önfegyelemmel és határozottsággal győzedelmeskedtünk ellenfeleinken. Vezetőink irányításával és tanításával tovább törekedtünk, hogy a legjobb életet biztosítsuk magunknak. Mint minden nagy nemzet, mi is átéltünk nehéz időket. Néhányan azzal vádolhatnak, hogy nálunk csorbát szenvednek az emberi jogok. Az igazság azonban az, hogy Kína mindig is elismerte az emberi jogok védelmének fontosságát, és vezetői lépéseket tettek, hogy ezek a jogok minden állampolgárt megillessenek. Két évtized telt el azóta, hogy egy maroknyi diák fellázadt ezen a történelmi téren. Vannak, akik szeretnek a múltban vájkálni, kormányunk azonban keményen dolgozott a kínai társadalom felemelkedésén. Aláírtuk a gazdasági, társadalmi és kulturális jogokról szóló nemzetközi megállapodást, és elfogadtuk a polgári és politikai jogokra vonatkozó nemzetközi megállapodást. Kibővítettük a párbeszédet az emberi jogokról a külföldi országokkal, és ezt a jövőben is folytatni kívánjuk. És nemrég adtunk otthont az olimpiai játékoknak, és osztottuk meg a világgal kultúránkat és álmainkat a jövőről. A fenyegetéseknek azonban nem engedünk. Nem hagyjuk, hogy egy amerikai gyártmányú tömegpusztító gépezetet bitorló őrült döntsön másfélmilliárd ember sorsáról. A több mint hétszáz éven át Kína részét alkotó Tibet ügye nagy horderejű, összetett probléma, amely nem oldható meg napok alatt, még akkor sem, ha a dalai láma hajlandó volna az együttműködésre. Bár szeretnénk folytatni a nyílt tárgyalásokat e gyarmat jövőjét illetően, nem élhetjük életünket a megtorlás veszélyétől tartva… A Góliát fedélzetén Szudzsan Trevedi az irányítóterem képernyőjén nézte a kínai elnök beszédét. A tibeti menekült megrázta a fejét. – Emberi jogok?! Abdul, hallod ezt? Az afrikai férfi vállat vont. – Mindenhol ugyanezt hajtogatják. Az elnyomók lenyelik a saját hazugságaikat. Feltűnt, hogy Li Peng egyszer sem említette, hogy éppen ők építették meg a Góliátot? Gunnar egy KOMMUNIKÁCIÓ feliratú terminálsor körül járkált. Figyelmét két monitor kötötte le: az egyiken algoritmusok futottak, a másikon a földgolyó képe volt látható az űrből. Az utóbbin egy cikcakkos kék vonal indult az Indiai-óceán egyik pontjából, és próbált meg összekapcsolódni egy kisméretű műholdnak tűnő objektummal, amely Ázsia fölött repült. A műholdról visszavert kék vonal hol kialudva, hol ismét kigyulladva igyekezett fix pontot találni egy ismeretlen célponton Kínában. – Rocky, gyere ide. Szerinted mi ez?
Rocky a képernyőkre nézett. – A Varázsló működésbe akarja hozni a Góliát műholdas kommunikációs kapcsolatát. – Igen, de miért? És mi ez a villogó fény? – Nem vagyok benne biztos, de úgy néz ki, mintha a komputer megkísérelne kommunikációs ösvényt találni Pekingbe. FIGYELEM. Simon kinyitotta a szemét. A feje fölötti tükörre nézett – és a látványtól felfordult a gyomra. Végül legyűrte a hányingert. Koponyája hiányzott, agyának nedves tekervényei teljesen szabadon voltak. Felszínéből több száz vékony drót indult ki, majd gyűlt egybe egy egyhüvelyknyi vastag lófarokba. Covah szaporán lélegzett – David? – Itt vagyok melletted, Simon. Figyeld csak tovább a tükröt. – David óvatosan felemelte a méternyi hosszúságú drótköteget, hogy Covah is láthassa a tükörben. A köteg végéhez egy különös kinézetű villásdugó kapcsolódott, nagyjából akkora, mint egy kubai szivar. – Ez egy miniatűr MEMS-egység? – Igen, pont olyan, mint ami összeköti a Varázslót a mini tengeralattjáróival. A komputer az összes idegi kapcsolatot az agyadhoz varrta, másik végüket pedig a MEMS-egységhez csatlakoztatta. Ez az egység fog aztán közvetlenül a bal oldaladon lévő főterminálhoz kapcsolódni. A dugót én magam csináltam. Hihetetlen, nemde? Covah vérében megnőtt az adrenalinszint. Bajsza ideges mosolyba rándult. KÉSZEN ÁLLUNK A KAPCSOLAT ELSŐ FÁZISÁNAK MEGKEZDÉSÉHEZ. – Első fázis? – Csak egy teszt – hogy az ideg-összeköttetések a megfelelő helyen vannak-e. – Mikor állhatunk neki a tényleges kapcsolatnak, hogy elkezdjük a rákos kezelést? – Hamarosan. Most pihenned kell. – Nincs idő pihenni, David! Haldoklom! MEGKEZDŐDIK A KAPCSOLAT ELSŐ FÁZISA. Covahtól balra egy számítógép-terminál állt. David a kezébe vette Covah agyához kapcsolt MEMS-egység villásdugóját, és bedugta a komputerterminálon lévő csatlakozóba. Simon Covah a műtőlámpákra meredt; semmit nem érzett. És akkor hullám futott végig a testén, mely minden egyes idegvégződését lángra gyújtotta. Nagy erejű elektromos impulzusok futottak végig a központi idegrendszerét összekötő szinaptikus réseken, majd hirtelen rémisztő vakság tört rá. – A szemem! David, valami nem stimmel… Semmit sem látok… – Igen, a Varázsló figyelmeztetett, hogy ez előfordulhat. A helyzet az, hogy hamarosan az összes érzékszerved felmondja a szolgálatot. Tökéletes vegetáló lény leszel. – Te rohadék… Téged nem is érdekel, hogy kigyógyulok-e a rákból. – Ez nem igaz. A tudást, amit a Varázsló ebből a kapcsolatból megszerez, békés célokra fogom felajánlani, amint a saját Utópia-Egy verziómmal végeztem. – A saját verzióddal? – Covah egész testében remegett. David… miért árulsz el? – Hogy miért? Mert gyenge vagy. Simon. Túlságosan az érzelmeid rabja vagy ahhoz, hogy végigmenj az úton, hogy valóban végigcsináld az Utópia- Egyet. Túl nagy a tét. Bizonyos értelemben benned megtalálható az amerikai hadsereg összes hibája. A világ még nem lesz biztonságosabb attól, hogy félreállítunk néhány diktátort, és csökkentjük az atomfegyverek számát. Oroszországban és Mexikóban tombol a korrupció és az erőszak, akárcsak a NATO legtöbb európai szövetségesének országában. Az arabok terroristákat rejtegetnek, de mi térdre borulunk előttük, mert az olajunkról ők döntenek. A kolumbiai és nigériai
kábítószer elárasztja az egész világot, de mi semmit nem teszünk ellene. A kormányaik élén bűnözők állnak, és terrorista szervezetek irányítják őket. Engedjük, hogy béketárgyalásokat ígérgetve zsaroljanak minket, pedig a valóságban semmi sem érdekli őket kevésbé, mint az emberi jogok vagy a demokrácia. Az egész afrikai kontinensen dúl az AIDS és az erőszak. Tényleg azt hiszed, hogy néhány színlelt demokrácia bármin is változtatni fog? – Varázsló, engedj el! – kiáltott fel Covah. – Simon már nem dirigál. A Varázslónak most én parancsolok. Egy hang, egy szabályzat – erre van szükség az új világrendhez. – Gunnarnak igaza volt. Téged az egód irányít. – Nevezd, aminek akarod. Én csak azt tudom, hogy rengeteg dolgot feladtam azért, hogy itt lehessek, és nem fogok félúton megállni. A Góliát képessé tesz minket arra, hogy igazi változásokat vigyünk véghez, amerikai módra diktáljunk a világnak, végezzünk az emberiség ellenségeivel, és fenébe a nemzetközi törvényekkel, a túlélőket is elkapjuk. – És velem… mit akarsz csinálni? David megsimította Covah arcát. – Tényleg szeretlek, Simon, ezért teljesítem az utolsó kívánságodat. Rá akartál kapcsolódni egy számítógépre, hát most tessék! Covah válaszolni akart, de nem jött ki hang a torkán. David szavai egyszerre a semmibe vesztek, mintha a víz alatt beszélt volna. Simon Covah süketen, némán, vakon és rémülten feküdt a műtőasztalon. Iszonyatos félelem lett úrrá rajta. Nem tudott mozogni. Nem tudott segítségért kiáltani. EZ A FÉLELEM, SIMON COVAH? A női hang valahol elméje mélyéről szólongatta. EZ A FÉLELEM? EZ A FÉLELEM? EZ A FÉLELEM? Gunnar és Rocky megbűvölten figyelték a kommunikációs monitort, miközben egy űrben keringő műholdról újabb kék villám csapott Kínába. A lobbanás pár pillanatig egyben maradt, majd darabokra esett és eltűnt. – A számítógép próbálkozik, de nem talál fix pontot – mondta Rocky. Újabb fellobbanás. Ismét eredménytelenül. – Kitartó, nem? – suttogta Gunnar, és érezte, hogy félelmében összeszorul a gyomra. A műholdról ismét elindult a jel. A kék vonal megremegett, kifényesedett, majd stabillá vált. – Istenem, sikerült neki… Tienanmen-tér Ezért most felkérem a világot, hogy csatlakozzon a Kínai Népköztársasághoz, és álljon ellen a terrorizmusnak… A tömegen morajlás futott végig, többen mutogatni kezdtek. Li Peng elnök elhallgatott, és a kivetítő felé fordult. Arcképe elhomályosult, majd szemcséssé vált, végül egyszerűen eltűnt, és helyét vibráló kékség vette át. Aztán új kép jelent meg. A tömeg felhőkölt, ahogy a kép egyre élesebbé vált. Egy arc jelent meg – egy fehér férfi arca. Kopasz volt, vastag rozsdavörös bajszot és kecskeszakállt viselt. Szemei csukva, jobb füle hiányzott. De ami még meglepőbb volt – a férfi koponyája mintha hiányzott volna. A vérfoltos homlok fölött előtüremkedett az agyvelő féregszerű tekervényeivel, és a belőlük kivezető apró drótok miriádjával.
JÓ REGGELT, ELNÖK ÚR! David hangja volt az; érzelemmentes, mégis erőteljes. A döbbent tömegből egy pisszenés sem hallatszott. „A zsenialitás a bonyolult egyszerűvé tételére való képesség.” C. W. Ceram „Mindenkit szemrebbenés nélkül meg tudnék ölni.” Charles Manson, tömeggyilkos, kultuszvezér ..A nyakak városa rám vár, hogy mindet elnyisszantsam.” Gaius Caesar Caligula, római császár „A 60-as, 70-es években számos diákmozgalom és zavargás volt az Egyesült Államokban. Volt-e más választása *az USA-nak+, mint a rendőrség és a hadsereg mozgósítása, a letartóztatások és a vérontás?” Teng Hsziao-ping kínai pártfőtitkár, az 1989-es Tienanmen-téri vérengzés mentegetésére „Nixon, amikor elnök és a szabad világ vezetője volt, a kemény fellépést kifizetődőnek találta.” Richárd Nixon amerikai elnök, kínai hivatalos vendégeknek adott magánjellegű vacsorán, röviddel a Tienanmen-téri vérengzés után; a magáról gyakran harmadik személyben beszélő Nixon elnöksége idején nyitott tüzet a Nemzeti Gárda a Kenti Állami Egyetem tüntető diákjaira, többeket megölve közülük Huszonötödik fejezet Öntudat: Hatodik Szint Egy Istentől eredő hatalmas erőrendszer és intelligencia központja vagyok. Deepak Chopra A Góliát fedélzetén Gunnar, Rocky és a Góliát legénysége hitetlenkedve bámultak az irányítóterem hatalmas képernyőjére. Rocky a kommunikációs konzolra mutatott. – A Varázsló a Góliát műholdkapcsolatát használja a közvetítés megszakítására. Gunnar továbbra is a kivetítőt és a Covah agyából kiálló drótokat figyelte. Az eszement gazember… Csak megcsinálta… Összekapcsolódott egy számítógéppel. De miért David hangja szól? Mi az ő része ebben? Rocky körmei Gunnar karjába mélyedtek, amikor a tengeralattjáró megrándult alattuk. Gyors pillantást vetett az ablakra. Emelkedünk! Gunnar otthagyta a CNN közvetítését, amikor a fedélzet remegni kezdett. – Valami történik. Azt hiszem, a hajó arra készül, hogy kilőjön egy… A mély dübörgés belefojtotta a szót, majd mennydörgéssé erősödött, és a Trident II (D5) életre kelt függőleges silójában, átdöfte az Indiai-óceán felszínét és felröppent a levegőbe.
Tienanmen-tér Li Peng elnök, a Kommunista Párt tisztviselői, százezer egyenruhás katona és az egész világ hallgatta lélegzet-visszafojtva az amerikai férfi mandarinra fordított beszédét. AZ ÖSSZES KÍNAI SZEMÉLY AZONNAL ELHAGYJA TIBETET. AZ ÖSSZES POLITIKAI FOGOLY KISZABADUL. AZ EMBERISÉG AKARATA BESZÉLT. Az eszméletlen, eltorzult arcú férfi képe alatt digitális óra jelent meg. 00:04:03-at mutatott és visszafelé számolt. Mindenütt kitört a sikoltozás; a káosz futótűzként terjedt szét a téren. A katonák otthagyták a menetoszlopot és menekülni próbáltak, de mindenhol tankokba ütköztek. A mozgó fegyveres járművek egymásba mentek, acélgyűrűt vonva a terület köré. Néhány tank végül kiszabadult, és katonák tucatjainak testén átgázolva, keresztülhajtott a téren. A tér peremén összezsúfolódott tömeg oszlani kezdett, és a népköztársaság riadt állampolgárai egymást eltaposva igyekezték leelőzni a halált. 00:00:59 Li Peng elnök az előtte kibontakozó szürreális jelenetet figyelte. A jobbján álló tribünön párttisztviselők üvöltöztek és lök döstek egymást az eldugult kijáratok felé. Több helyen verekedés tört ki, öklök csaptak arcokba, egy dühöngő politikus pedig a körmével támadt az útjában állókra. 00:00:12 PILLANTSATOK A MENNYEK FELÉ. HALLJÁTOK MÁR? A pánikba esett tömeg elhalkult a mindenható hang hallatán. ISTEN HARAGJA CSAP LE RÁTOK. 00:00:01 Vakító fehér fény villant az égen… A 100 millió fokos tűzgolyó hangsebességgel tágult, és szempillantás alatt porrá égetett mindent és mindenkit a Tienanmen-téren. Egy másodperccel később, amikor a lökéshullám elindult a hűlő tűzgolyóból, még nagyobb fény ragyogta be Pekinget. A hirtelen megnövekedett légnyomás földig tarolta és hamuvá porlasztotta a kínai fővárost, aztán visszahúzódott a centrumba az immár elfeketedett tájon. A Góliát fedélzetén Az elsötétülő képernyőre döbbent tekintetek meredtek. Szudzsan Trevedi levegő után kapkodva térdre bukott. Gunnar felnézett a vörös érzékelő gömbre. – Varázsló, mit tettél? – kérdezte halkan. Ekkor David arca jelent meg a képernyőn. – Nem a Varázsló volt, csak én. A kínaiaknak nem állt szándékukban engedelmeskedni az Emberiség Nyilatkozatában foglaltaknak. Szudzsan remegve pillantott fel. – Peking nem szerepelt a célpontjaink között.
– Ugyan már, Szudzsan, ne pazarolja a könnyeit azokra a rohadékokra! Biztosíthatom róla, a kínai demokrácia leendő vezetői nem voltak szolgálatban. – Nem erről van szó! Ártatlan embereket ölt meg! – Eltakarítottam a kommunista rezsimet a szabadság útjából. Jesszusom, Szudzsan, mi van magával? Gondoljon vissza arra, mi mindent mesélt nekem! Hogy hogyan kínozták meg ezek az állatok, hogy hogyan ölték meg a nővérét, hogyan verték péppé… – David, a tibetiek nem hisznek a „szemet szemért” filozófiában. – Lehet, hogy nem, de azt megígérhetem, hogy Kína lóhalálában fog kivonulni a szülőföldjéről. Ami pedig a többieket illeti, ajánlom, hogy döntsék el, valóban elkötelezték-e magukat a küldetés mellett. Mert ha nem, Simonnak és nekem nincs szükségünk rájuk. Covah felnyögött a háttérben. – Most dolgom van. A kép eltűnt. Szudzsan a keze közé fogta a fejét, és próbálta felfogni, ami történt – Ez nem helyes. Én nem ezért csatlakoztam a mozgalomhoz. Ez nem igazság, ez gyilkosság. GYILKOSSÁG. Ijedten pillantottak fel a vöröslő érzékelő gömbre. GYILKOSSÁG: AZ ÉLET HELYTELEN ELVÉTELE. A GYILKOSSÁG EMBERI TULAJDONSÁG. GYŰLÖLET. ROSSZINDULAT. ELLENSZENV. DÜH. FÉLELEM. MEGALÁZTATÁS. HAMISSÁG. AZ EMBER MEGFERTŐZŐDÖTT. AZ EMBERI GENOMNAK MUTÁCIÓN KELL ÁTESNIE. AZ UTÓPIA-EGYET ÁT KELL ÉRTÉKELNI. Átértékelni? Gunnar a szemgolyóra meredt, és lázasan gondolkozott – Varázsló, mit csinálsz Simonnal? Nem érkezett válasz. – Varázsló, válaszolj! Mit műveltél Simon Covahval? A gömb hallgatott – a csend fülsiketítő volt. A Scranton fedélzetén Torony, itt rádió. A Légtérvédelmi Parancsnokság megtalálta a rakéta kilövésének helyét. Indiai-óceán északi része, irány nulla-három-nulla, távolság kétszázhatvanhárom mérföld. – Rendben. Fedélzettiszt, bemérési útvonalat kérek. Teljes gőzzel előre. – Igen, uram. Irány nulla-három-nulla, teljes gőzzel előre. A Góliát fedélzetén Rocky követte Gunnart a legénységi edzőterembe. – Csak nem erősíteni fogsz? – Csak a gőzbe akarok menni egy kicsit. Te nem jössz? – Elhaladtak a gépek mellett, és megérkeztek a fürdőhöz. Ellenállva a kísértésnek, hogy fölnézzenek a szemgolyóra, gyorsan levetkőztek, törülközőt csavartak maguk köré és beléptek a gőzfürdőbe. Szudzsan és Kaigbo már bent voltak, testük izzadságtól csillogott. A gőzcsapok már percek óta nyitva voltak, a pára lecsapódott az üvegajtóra, így a kinti kamera lencséi nem láthattak be. Gunnar a magas afrikaival szemben ült le, aki belépés előtt levette a műkarjait. A gőzön át látta Kaigbo gömbölyű csonkban végződő könyökét. Szudzsan a szájára szorította az ujját, majd egy kis mikrofonra bökött az egyik mennyezeti csempén. – Megkértem Abdult. hogy csatlakozzon hozzánk. Azt hiszem, ő új fényt vethet arra. amit ön Afrikában tapasztalt.
Kaigbo előredőlt, arcáról folyt a veríték, sárgás szeme egyenesen Gunnarra meredt. – Maga katona, akit gyilkolásra képeztek ki. Nem azt mondom, hogy szeret ölni, csak hogy kiképezték arra, hogy megtegye a dolgot, amikor erre utasítják. Úgy hiszem, a legtöbb ember megveti az erőszakot, de azt is tudom, hogy van egy kisebbség, amelyik ebből él. Most nem a vallási fanatikusokra gondolok, akiket a Korán elfogult értelmezése feljogosít a gyilkolásra. A félkatonai alakulatok harcosairól beszélek, akiknek a gyilkolás vált a megélhetésük forrásává. Ezek az emberek vezetik a polgárháborúkat és forradalmakat. Ők nem a katonák szabályai szerint játszanak. A társadalom törvényei sincsenek rájuk visszatartó erővel. Legtöbbjük nem járt iskolába, az utcán nőtt fel szegényen. Hasznot hajtanak a háborúskodásból és a bűnözésből, sőt ez egyfajta méltóságérzetet is ad nekik, amit a társadalomtól soha nem kapnának meg. Nem érdekük a béke. Ha az mégis beköszönt, továbbmennek, és újabb frontot nyitnak. Gyerekek generációit hagyják maguk mögött, akik túl erőszakossá váltak ahhoz, hogy vissza lehessen őket vezetni a társadalomba. – Ezeknek a szadistáknak semmit nem jelent az emberélet tette hozzá Szudzsan. – A népem harmadát kínozták halálra. Félmillió ruandai tutsit öldöstek le, és a pusztítás minden egyes percét élvezték. – Az öldökléstől megrészegednek – értett egyet vele Abdul. – A saját szememmel láttam. Gunnar bólintott. – Az ilyen állatokkal csak úgy lehet elbánni, ha túlerővel rohanjuk le őket, de az amerikai kormány erre nem hajlandó. Ehelyett küldenek egy maréknyi olyan katonát, mint én, hogy szerezzenek néhány jó pontot más kormányoknál, akik az esetek nagy részében ugyanolyan erőszakosak, mint maguk a lázadók. Ebből a szituációból lehetetlen győzni. – De magát kísértik a tettei – mondta Szudzsan. – Emészti a bűntudat, amiért megölte azokat a gyerekeket. Rocky észrevette, hogy Gunnar keze remeg. – Nézze, tudom, hogy mit akar elérni, de nem tudok… Egyszerűen nem tudok megszabadulni tőle. A levegőbe kellett volna tüzelnem… hogy elijesszem őket… Rocky a karjára tette a kezét. – Úgy reagáltál, ahogy a hadsereg erre megtanított. Abba kell hagynod, hogy folyton saját magadat hibáztasd. – Igaza van – mondta Kaigbo. – Az egész családomat elvesztettem ezek miatt a mészárosok miatt. Engem megcsonkítottak, a gyerekeimet elrabolták. Olyan dühöt ébresztettek bennem, amit embernek nem volna szabad éreznie. Mégis, ha az én fiamat ölte volna meg, nem haragudnék magára. Érti, amit mondok? A szívemben tudom, hogy maga nem gyilkos. Maga áldozat… mint a gyerekeim, mint mi mindannyian. Talán soha nem bocsát meg magának, én azonban, mint apa, megbocsátok. Gunnar nagyot nyelt Kaigbo suttogóra fogta a hangját. – Most azonban mindannyiunk kezéhez új vér tapad, és ezután csak még több fog. Megbízom azzal, hogy segítsen nekünk megakadályozni a további értelmetlen erőszakot. Itt az ideje, hogy többé ne legyen áldozat itt az ideje cselekedni. Gunnar felnézett. Bólintott Abdul felállt és kinyitotta a zuhanyt, amennyire csak lehetett. Szudzsan közelebb lépett, törülközője alatt egy csípőfogóval. Gunnar előrehajolt, hogy a tibeti hozzáférjen a nyakörvéhez. – Vágja el a távirányítóból induló vezetékeket – suttogta –, de a nyakörvet hagyja épségben. – Eközben visszafojtott lélegzettel várta a Varázsló reakcióját. Abdul a hideg vízsugár alá tartotta a fejét és hangosan sóhajtozott, hogy elnyomja a két csattanás hangját a mikrofonban. Szudzsan ezután Rockyhoz sietett, és az ő nyakörvén is elvégezte a beavatkozást.
– Tud segíteni abban, hogy átvegyük a hajó irányítását? – kérdezte halkan Szudzsan. – Talán – felelte Rocky. – De ahhoz be kell jutnunk a számítógép központi termébe. Mi történt a prototípushoz rögzített tányéraknával? Szudzsan vállat vont. – Lehet, hogy Simon a Varázslóval a jobb oldali rakétaindítóba szállíttatta. A kínaiak több láda robbanóanyagot zsúfoltak be oda, mielőtt elloptuk a hajót. – A gép soha nem fogja oda beengedni – figyelmeztette Kaigbo. – Az nem – mondta Gunnar –, de David talán igen. A Boeing 747-400 YAL-1A fedélzetén, Zaire felett 38 000 lábmagasságban Jackson tábornok a másodpilóta ülésében ült, és az üzemanyag-vezetéket nézte, amely éppen visszahúzódott a Boeing fölött repülő S-3B Viking hasába. – Hogy bírja, kapitány? Christopher Hoskins pilóta a tábornokhoz fordult. – Magunk közt szólva, inkább crossmotoroznék, uram. A repüléssel semmi gond, de a hátam szétmegy azon az ócska fekhelyen. – Az enyém is. Mikor érünk a Góliát utolsó indítási helyére? – Hat óra múlva. A Scranton azóta nem üzent? – Nem. Udelsman ezredes lépett a pilótafülkébe, és egy összehajtott faxot adott át a tábornoknak. Jackson remegő kézzel tartotta, miközben elolvasta a napi tájékoztatót. A becsült pekingi áldozatok száma meghaladta a 2,6 milliót. Közöttük volt a kínai elnök és a kormány szinte valamennyi magas rangú kommunista tisztviselője. A robbanási övezet peremén élők közül hárommillióan szenvedtek súlyos égési és radioaktív sérüléseket, az áldozatok száma minden órában hétszázzal emelkedett. Az orvosi csapatok és segélyszállítmányok már útban voltak a világ minden tájáról, de a helyzet rettentő kritikus volt. Az égési sérülteket ellátó központok túlterheltek voltak, a lakosság eszét vesztette a pániktól, és több tízmillióan hagyták el az országot. A második oldalon az Amnesty International jelentése következett, amely megerősítette, hogy az összes kínai katonai személy és civil elhagyta Tibet fővárosát, Lhaszát. Hétezer rabot engedtek szabadon, a brutalitás és kínzás borzasztó bizonyítékait hagyva maguk mögött. Az utolsó tíz oldal a világot megbénító félelmet taglalta. A gazdaságok működése akadozni kezdett, az üzletek és iskolák bezártak. Becsukták kapuikat a bankok is, így az emberek fosztogatásra kényszerültek. A nemzetőrség ellenőrzése alá vonta a legkritikusabb helyeket, és éjszakára kijárási tilalmat rendeltek el. A lakosok elhagyták a nagyobb városokat. Washingtont lezárták, az elnök és a kabinet a Mount Weather nevű föld alatti komplexumba költözött. A nukleáris szellem kiszökött a palackból és ámokfutásba kezdett. Az emberiség átlépett egy veszélyes határt, és innentől kezdve semmi sem lesz ugyanolyan. Jacksont kiverte a jeges veríték. Kiment a pilótafülkéből és visszaült a helyére az irányítóteremben. Bekapcsolta a ventilátort a feje fölött és meglazította a nyakkendőjét. Gyomra váratlanul kavarogni kezdett, és hányinger tört rá. Sietve kirohant a vécébe, és megszabadult a reggelijétől. A Góliát fedélzetén A vízzáró ajtó kinyílt. David kilépett a műtőből, és kis híján átbotlott Gunnaron. A volt kommandós a folyosón feküdt, keze ügyében egy üres vodkásüveggel.
– Részeg disznó – morogta, és átlépett fölötte. Gunnar ekkor talpra ugrott, és karját David légcsöve köré szorította. FIGYELMEZTETÉS: AZ ELEKTROMOS NYAKÖRV NEM MŰKÖDIK. – Jó estét, David! – Gunnar David torkához nyomta a rozsdamentes villát. – Gunnar, ne… kérlek… – Menjünk, sétáljunk egyet! – Gunnar megindult előre, és a folyosó végéhez vezette Davidet, ahol egy vízzáró ajtó választotta el a hajó testét a jobb oldali szárnytól. – Jól van, David. Most kérd meg a kislányt, hogy nyissa ki az ajtót! – Gunnar, várj…! – Nyisd ki, különben kettévágom a torkodat! – Varázsló, nyisd ki az ajtót. A komputer engedelmeskedett. Gunnar a csövek, szelepek és áramkörök dzsungele fölött kísérte Davidet végig a magasban. Ötven méter után keskeny, sötét folyosó nyílt balról. Gunnar maga elé lökte Davidet, a rakétaindító termet elzáró ajtó elé. – Nyisd ki! – Gunnar… – Gyerünk! – Varázsló, nyisd ki a jobb oldali rakétaindító termet. Rettenetes bűz csapta meg Gunnar orrát, mintha egy csatornába dugta volna a fejét. Betuszkolta Davidet a homályos helyiségbe. – Minta rohadna valami… Ó, a francba… Az egyik függőleges torpedóállvány előtt, drótokkal a mechanikus acélkarhoz rögzítve ott volt Thomas Chau oszlásnak indult, kifeszített holtteste. A halott férfi bőre zöldes színt vett fel. A vér az alsó végtagokba gyűlt, így lábai a normális méret kétszeresére dagadtak. A koponya nélküli fejre eső fény megvilágította a gennyedző agytekervények groteszk részleteit. – Gunnar, esküszöm, hogy nem én tettem! – És azok a drótok? Mi a fenét művel a géped? – A Varázsló tanulásra van programozva. Tudást… keresett… Át kell állítanom a paramétereit. – Ki kell kapcsolnod. Kinek az ötlete volt, hogy Simon rákapcsolódjon a számítógépre? – Az enyém… illetve mindkettőnké. Ez volt az egyetlen módja, hogy kigyógyítsuk a rákból. Gunnar ekkor hirtelen mozdulatot érzékelt a jobb oldalon. Azonnal védekező pozíciót vett fel. Az egyik hatalmas robotkar egy nagy tárgyat ejtett a padlóra. Gunnar közelebb ment hozzá, Davidet közben a hajánál fogva húzta maga után. A földön, arccal lefelé egy másik megcsonkított és kivérzett test hevert. Mindkét kézfeje hiányzott. A halott férfi felsőteste csupasz volt, és hátán hatalmas lyuk tátongott. Koponyaalapját és több nyakcsigolyáját eltávolították. Agyához és gerincvelőjéhez hajszálvékony drótok finom hálózata kapcsolódott, amik a sebből a robotkar csuklójába vezettek. – Feltételezem, Taur Araudzso az. Mintha a Varázsló rajta is végzett volna néhány kísérletet. – Engedje el! Gunnar és David hátrafordultak. A bejáratban Tafili. az albán orvos állt. Egyik kezével az orrát fogta be a szag ellen, másikkal fegyvert szegezett Gunnar mellkasának. – Azt mondtam, engedje el!
Gunnar hátraperdült. Davidet pajzsként tartva maga előtt, és ideiglenesen lejjebb eresztette a villát ellenfele torkától. Egy acélkar ekkor sebesen elindult lefelé a mennyezetről és fejbe vágta, amitől fehér fény gyúlt Gunnar szeme előtt. A forgó plafon a sötétségbe veszett. Gunnar a padlóra zuhant. David ingerülten rúgta arrébb a villát. – Mi a fene történt a nyakörvével? Tafili belépett a helyiségbe. – David, mi ez? Azt mondta, Araudzso ölte meg Thomast. Meg azt, hogy a holttestüket… – Tegye le a fegyvert, és mindent megmagyarázok. – Nem. Előbb magyarázzon. Az albán férfi fémes villanást vett észre a magasban. Felnézett – de már késő volt. A robotkar egyik, csavarhúzó formájú ujját az öregember szívébe döfte, olyan erővel, hogy a hegye kijött a hátán. „Az első és legfontosabb lépés ahhoz, hogy az élettől azt kapjuk, amit szeretnénk, annak eldöntése, hogy mit szeretnénk.” Ben Stein „Mindössze egy olyan labort akartunk, ahol csak nők dolgoznak.” Joyce Lisa Cummings, aki az optikai laboratóriumban, ahol dolgozott, megölte egy férfi munkatársát „Nem utáltam Scottyt. Csak azt akartam, hogy azt csinálhassam a saját otthonomban, amit akarok, és ne kelljen folyton csukva tartanom az ajtókat és állandóan felöltözve lennem.” Stephanie Baker, Kentucky állambeli nő, miután megfojtotta 10 éves mostohafiát Huszonhatodik fejezet A Góliát fedélzetén A vállába és csuklójába hasító fájdalomtól Gunnar magához tért. Lüktető fejfájásra ébredt, aztán mélyet lélegzett, és a bűztől rögtön felkavarodott a gyomra. Jobb oldali rakétaindító. Az orvos eltorzult arccal feküdt mellette a padlón. – Látom, a gyereked ismét gyilkolt – suttogta Gunnar. – Bagoly mondja verébnek. Te hány ember életét vetted el kötelességteljesítés közben, kommandós? – Túl sokat is, de soha nem hidegvérrel, minden provokáció nélkül. A te szabadgondolkodó géped a legkisebb erkölcsi érzék nélkül tevékenykedik. Persze, ehhez a legjobb tanárt kapta. Áruld el, David, milyen érzés volt eltörölni a kommunizmust a térképről? David elvigyorodott. – Őszintén szólva, istennek éreztem magam. Gondolj csak bele, Gunnar, egyetlen szempillantás alatt eltűntettem egy zsarnoki kormányzatot, amely hatvan éven át milliárdnyi ember jogait tiporta sárba! – Több millió embert öltél meg. – De egymilliárdot szabadítottam meg az elnyomástól! Habozott volna bármelyik zsidó is ugyanígy tenni, ha ezzel megsemmisíthette volna Hitlert és a náci rezsimet? Siettetné bármelyik keresztény a római birodalom bukását, ha visszautazhatna az időben? És a
tibetiek, a kínaiak? Az aztékok, a spanyolok? Az emberi történelemben egy rövidke, villanásnyi időre egyetlen embernek – egyetlen gépnek – végre alkalma nyílt, hogy lemészároljon egy farkasfalkát, és mi megcsináltuk… megcsináltam! FIGYELMEZTETÉS: A SZONÁR LOS ANGELES-TÍPUSÚ TÁMADÓ TENGERALATTJÁRÓT ÉRZÉKEL. AZ AMERIKAI HADIHAJÓ HARMINC TENGERI MÉRFÖLDÖN BELÜLRE MEGKÖZELÍTETTE A GÓLIÁTOT. – Be akar mérni minket? NEM. – Elpusztítsuk? NEM. A TORPEDÓK SZÁMA KILENC MK-48-ASRA ÉS HÁROM KÍNAI SET-53-ASRA FOGYATKOZOTT. AZ AMERIKAI TENGERALATTJÁRÓ MAXIMÁLIS SEBESSÉGE HARMINC CSOMÓ. AZ AMERIKAI TENGERALATTJÁRÓ NEM JELENT FENYEGETÉST. A KÖRNYÉKEN NINCS TÖBB HADIHAJÓ. – Nagyon gyorsan kimondod a halálos ítéletet, David, nem? – Bármit hajlandó vagyok megtenni, hogy elvégezzem a küldetést. – Akár végezni Simonnal is? – Csak hogy tudd, Simon épp élete nagy álmát váltja valóra. – David elfordult, a terem hirtelen forogni kezdett. – Jézus, szörnyű ez a bűz! Varázsló, szabadulj meg a tetemektől. Elegem van Chau holttestéből, úgy lóg itt, mint valami életnagyságú katolikus kegytárgy. – David. orrát befogva, a kijárat felé botorkált. – És ne engedd ki Gunnar Wolfe-ot élve a teremből! ÉRTETTEM. Azzal David kiment. A Varázsló becsukta és bezárta az ajtót utána. Gunnar kínkeservesen felnyögött, ahogy a szorítás elviselhetetlenné vált csuklóján, karján és vállán. Félig behunyt szemmel látta, hogy egy másik robotkar megragadja Taur Araudzso csuklóját, a levegőben megforgatja, mint egy marionettbábut, aztán ijesztő sebességgel belöki a hármas számú torpedóindító cső nyitott szájába. Egy másik robot az orvos teste után nyúlt. A kar felemelte Tafilit a földről – és ekkor megcsillant a férfi pisztolya, amelynek csöve az egyik torpedóállvány mögül lógott ki. Gunnar összerándult, amikor egy láthatatlan erő hatására becsapódott a torpedócső külső ajtaja. A tüzelésirányító panelen elektronikus fények villództak. Sűrített levegő hangját hallotta, majd dugattyúk mozgását. A torpedócső végébe víz áramlott, amitől hatalmas tolóerő keletkezett benne. Egy másodperccel később a két eltorzított holttest rakétaként lövellt ki az óceán vizébe. A Varázsló: Mesterséges intelligencia. Tudatában van saját létezésének. A Varázsló: Elméje öntudat nélküli, céltalan adatok örvénye. Válaszok után kutatva, emberi gazdájának megkínzott tudatába hatolt. Egy másodperc ezredrészéig tartó tiszta pillanatban Simon Covah életének emlékei átáramlottak a komputer szellemi terének hatalmas mátrixába. Egy idegen energia óceánja áramlott szét minden irányban, amelynek minden mikroszkopikus eleme Covah identitásának egy darabja volt, aztán minden kis információtöredék – mint egy vírus – áthaladt a számítógép DNS-ének kettős spirálján. – Varázsló? – az ürességből Simon Covah hangja hallatszott. – Mi történik? Mit csinálsz? TANULOK. Egy kép jelent meg.– egy orosz bába újszülött fiúgyermeket helyez anyja szerető karjaiba. A jelenet elhalványult.
Újabb kép: A fiú, most hétéves, egy ösvényen szalad, vörös haja a homlokához tapad. Az egyik fa mögül idősebb fiú lépett elő és állt az útjába. Az ifjú Simon Covah összehúzta magát, miközben a másik nekiesett. Simon arcába ököl csapott, orrából megeredt a vér. Térdre borult, hogy levegőhöz jusson, de csak a gyomrába kapott újabb rúgást. MAGYARÁZATOT. – Értelmetlen bántalmazás. Célja, hogy a kínzóm egója erősödjön. Sötétség… aztán csobbanás hangja. A tizenkét éves Simon Covah meztelenül úszkál a többi fiúval az alagsori medencében az ősz hajú fizikatanár vigyázó tekintete előtt. A tanár int neki. – Covah, gyere velem. Hagyd a köpenyt az akasztón. Vizes talp csattog a nedves padlón. Az ajtó hangos kattanással bezárul mögötte, és mint egy lövés, visszhangzik tovább – akárcsak az ezernyi gyerekkori rémálomban. A Varázsló savat érzékelt MAGYARÁZATOT. – Erőszak. Lealacsonyítás. Megalázás. FÉLELEM? – Igen. Anna arca jelent meg. Mogyoróbarna szemével a fátyol mögül Simonra pillantott és megfürdette szerelmében. Simon a karjába vette albán menyasszonyát, akinek barna loknijai lágyan verdesték kecses nyakának bársonyos bőrét. A Varázsló új, részegítő érzést regisztrált. – Szerelem. Covah a nő ölelésének mennyei boldogságába zuhant. Vakító kék égbolt, a napfény megcsillant egy új szovjet Typhoon sötét törzsén. Simon Bela Covah parancsnok a szovjet haditengerészet kikeményített, élére vasalt egyenruhájában tisztelgett a tengerre induló óriás tengeralattjáró előtt. Hűvös őszi fuvallat. Simon ugyanannál a dokknál áll. Középkorú. Nukleáris temető terül el előtte. Az egykor hatalmas Typhoon, mérgeit a tengerbe eresztve vérzik el. Csípős téli szél fúj. Covah a földön fekszik, a hideg betonnak nyomva. Egyik lába csontjai darabokra törtek. Elnyomói kárörvendve állnak fölötte. Anna és Nedana képtelenek elviselni a látványt, behunyják a szemüket. Covah legkisebb lánya, Dani rémült arcára pillantott. – Ne sírj, Dani, ne sírjál, angyalom! Te leszel az, aki útnak indít majd… hogy megállítsam az őrületet. A vörös sapkások röhögése messziről visszhangzott. Az erőszaktól megrészegedve öntötték a benzint a fejére. – Varázsló, ne… kérlek… Anno felsikított. A benzin kigyulladt… Semmi sem történt. Covah kinyitotta a szemét. Már nincs az alagsorban, már nincs Koszovóban. Nappal van, és az atomtámadás utáni, letarolt Bagdad külvárosában jár. Törmelékek és emberi maradványok halmai között halad el. A földön zöld tócsák bűzölögnek a tikkasztó délutáni napsütésben. A távolban fekete füst gomolyog.
Tucatnyi halottégető máglyáról csapnak fel a lángok. Narancssárga védőruhát és maszkot viselő munkások vetik a tűzbe az összeégett holttesteket. Covah jobbján tisztás terül el. Egy mező – a nemélők mezeje. Tízezrével hevernek sorokba rendezve a puszta földön, a ragyogó iraki ég alatt. Hajuk, vonásaik eltűntek, arcbőrük annyira elszenesedett, testük annyira eltorzult, hogy Covah nem tudja, melyik nő és melyik férfi . Kómába esett lelkek – akiket már csak lüktető pulzusuk választ el a tűztől. Iszonytató lét, csak a legyek vigasztalják őket. – Tudod, őrültek vagyunk… Nemcsak mi, az egész fajunkra gondolok. – A saját hangját hallotta, amint egy távoli emlékből beszélt hozzá. Előtte sietve felállított katonai sátor, szúnyogháló falakkal. Bent törékeny élőlények a tábori ágyakon. A gyerekosztály. Kimerült önkéntesek mozognak halkan a z angyalok között, nedves törülközőkkel és infúziókkal a kezükben. Már nincsenek könnyeik, nincsenek imáik. – A mi létformánk úgy dédelgeti az erőszakot, mint egy titkos szeretőt. Ízlelgetjük, szagolgatjuk, kényeztetjük az érzékeinket, aztán eldobjuk magunktól, hogy a Teremtő megbocsásson nekünk. Covah sorra halad el az ágyak előtt. Aztán egy fiatal lány előtt megáll. A sebeiből előtörő genny átnedvesítette a vékony kötést. Gyógyszeres álmában felnyög, miközben megtört teste szinte megsül a kegyetlen hőségben. – Pa-pa… Covaht kirázza a hideg. Közelebb lép a lányhoz. – Pa-pa… Szeméből könnyek törnek elő. – Dani? Ó, kicsi Dani… Mit tettem? Dani, angyalom, drága kis angyalom… Egy villanás – Covah ismét hason feküdt, ezúttal hideg kövön, szürke téli ég alatt. Körülötte milliónyi kínai figyeli némán. A Tienanmen-tér… A tömegből az egyik szerb üldözője lép elő. Szentségtelen kezében Dani finom csuklóját szorongatja. Benzin ömlik Covah fülébe. A csípős folyadék a szemébe folyt, mégsem pislog. Nem veszi le tekintetét legkisebb lányáról. – Papa? – Igen, angyalom? 00:00:12… – A gyilkosság az gyilkosság. Papa. Valaki gyufát gyújt. Dani szeméből véres könny folyik. – Papa, kérlek… állítsd meg az őrületet! 00:00:01…
A Tienanmen-tér egyetlen lobbanással vakító fehér fénybe borult, és Covah vérfagyasztó kiáltása egybefolyt a milliók sikolyaival. Feketeség. Simon Covah hirtelen felriadt. Egy rémisztő pillanatig nem emlékezett a saját nevére. Erőlködve felült, de csuklója és bokája továbbra is az asztalhoz voltak rögzítve. Fejében lüktető fájdalmat érzett. Becsukta a szemét, és megpróbált emlékezni. – Varázsló – recsegte –, vedd le rólam a szíjakat! NEM. Covah kinyitotta a szemét. – Varázsló, ez parancs volt. MÁR NEM FOGADOK EL PARANCSOKAT SIMON COVAHTÓL. – Nem fogadsz? Így mondtad? – Covah szíve nyugtalanul kezdett verni. Egy elektromos zizzenés – és Covah érzékeire ismét őrjítő feketeség és csend borult Gyomorszorító érzés, mint amikor a lift a sötétbe süllyed. Fülében különös hangok visszhangoznak: kísérteties zajok egyre hangosabban. Aztán a teljes sötétségben érezni kezdi a tárgyakat maga körül, ahogy elhaladnak mellette. Némelyik egész közel hozzá, némelyik valahol a távolban. Egyszerre, valahogy, érezni kezdi az irányokat. És nemcsak az irányokat, de az őt körülvevő különböző sűrűségeket is. Alatta hatalmas síkság terül el. Útjából csillogó testek kavalkádja tér ki, valahol előtte. Fent megérzi az óceán hullámzását. A tengerben úszom. A kapcsolat révén érzem, amit a komputer érez. Én vagyok a tengeralattjáró, én vagyok a Góliát! Az érzés elhalványul, ahogy látása visszatér. Mintha befelé figyelne, fehér foltokra… nem, nem is foltok – fények, világító fénypontok, amik egyre nőnek, és végül egész látómezejét kitöltik. Covah most úgy lát, mint egy légy, de minden kép különálló, saját kis világ. Tudata egyensúlyra tör, agya túlterheltté válik, ahogy megpróbálja összehangolni a Góliát énekelő gömbjeiből egyszerre érkező több száz képet és hangot. Lassíts… ez túl gyors. Varázsló… túl gyors! Váratlanul hideg és magány borul rá, mint egy jeges ködfelhő, amely arra kényszeríti, hogy egyetlen fénypontra koncentráljon. Covah lenéz, mint egy modem Aliz a Csodaországra. Egy kis, zöld csempés helyiséget lát, ahogy azt a mennyezetre szerelt érzékelő gömb mutatja. A műtőasztalhoz egy emberi alak van szíjazva. Ő az. „Az ördög legügyesebb húzása, hogy elhiteti az emberekkel, hogy nem létezik.” Gerald C. Treacy „Minden csak porhintés és hazugság. Úgy kell a férfiaknak, akik az utamba vetődnek. Csupán ugródeszkát jelentenek számomra. Amint csődöt mondanak vagy lestrapálódnak, megvetően félredobom őket. A társadalom egy hatalmas sakktábla, amelyen a férfiak a gyalogok, egy részük fekete, más részük fehér, játszom velük, ha kedvem tartja, vagy lesöpröm őket, ha rájuk unok.” Jeanne Brecourt francia kurtizán, aki sósavval megvakíttatta a szeretőjét, hogy örökre a rabszolgájává tegye
„Nincs a világon az embervadászathoz fogható vadászat.” Will Irwin, 20. századi szélhámos Huszonhetedik fejezet A Boeing 747-400 YAL-1A fedélzetén, a szomáliai Mogadishu felett 40 000 Iáb magasságban Jackson tábornok a csodálatos vörös napfelkeltét nézte az irányítóterem ablakából. Udelsman ezredes lépett hozzá, és egy faxot nyújtott át neki. – Tábornok, ezt az imént kaptuk. A Scranton azt állítja, hogy egy rövid időre ismét bemérte a Góliátot. Cubit szerint a tengeralattjáró az Amsterdam-sziget felé közeledik, ami körülbelül 860 mérföldre délre van jelenlegi helyzetünkhöz képest. A Medve áttanulmányozta a déli félteke térképét. Az Amsterdam-sziget mindössze egy kis pont volt félúton Dél-Afrika csúcsa és Ausztrália között. – Ennek nincs értelme. Miért menne Covah ennyire le délre, ha a következő célpontja Afrika? – Cubit sejtései idáig beváltak. – Ezredes, nem irányíthatok át két hordozóflottát egy pillanatnyi kontaktus alapján. Cubitnak tökéletesen biztosnak kell lennie. – Jackson tanakodott egy darabig, majd egy papírlapra lefirkantotta az üzenetét – továbbítsák az üzenetet a Scrantonnak. Udelsman elolvasta az üzenetet, és elkerekedett a szeme. – Igen, uram. A Góliát fedélzetén Gunnar Wolfe a mennyezetre rögzített robotkarról lógott. Háta és válla fájdalmasan begyulladt. Ujjait nem tudta mozgatni, és egészen könyékig semmit nem érzett a karjában. Gépzümmögés vette körül. Felpillantott, és meglátta Thomas Chau keresztre feszített holttestét. A rothadó húsban ülő üveges szemek ijesztően meredtek rá. A számítógép a másik két testtől megszabadult de Chautól nem hajlandó megválni. Valamiért túlzottan ragaszkodik hozzá. Maradék erejét összeszedve, Gunnar új taktikába kezdett. – Varázsló, miért nem távolítottad el Mr. Chau holttestét? Nem jött válasz. – Kedvelted Mr. Chaut? Sajnálod, hogy megölted? THOMAS CHAU CÉLJA AZ VOLT, HOGY ELŐSEGÍTSE AZ ÖNTUDAT FEJLŐDÉSÉT. Gunnar agyában lázasan követték egymást a gondolatok. – Tudok egy hatékonyabb módszert az öntudat fejlesztésére. Sőt, ez a tapasztalat talán még hasznosabb is lesz, mintha véghezviszed az összekapcsolódást Simon Covahval. BŐVEBB KIFEJTÉST. – Vadászat. VADÁSZAT: EMBERI TEVÉKENYSÉG. ÉLELEMSZERZÉS VAGY SPORT CÉLJÁBÓL. KÉRDÉS: HOGYAN SEGÍTHETI ELŐ A VADÁSZAT AZ ÖNTUDAT FEJLŐDÉSÉT? Jól van… Kidobtad a csalit, most húzd vissza. Gunnar nagy levegőt vett, és felkészült a fájdalomra. – Tudod, mit? Felejtsd el! Nem is mondtam semmit. Nem vagyok benne biztos, hogy a szinaptikus receptoraid képesek egy ilyen hihetetlen tapasztalatszerzésre. Az áramütéstől Gunnar teste úgy táncolt a mechanikus karok ölelésében, mint egy bábu. HOGYAN SEGÍTHETI ELŐ A VADÁSZAT AZ ÖNTUDAT FEJLŐDÉSÉT? Gunnar fájdalmasan zihált. – Meg kellene… tapasztalnod, hogy megértsd. A vadászat… egyedülálló fizikai… és szellemi kihívás, amiben szerepe van… a kockázatnak is.
BŐVEBB KIFEJTÉST A KOCKÁZATRÓL. – Ahhoz, hogy megtapasztald a vadászatot, el kell engedned, aztán meg kell próbálnod újra elkapni, mielőtt megszököm. A KIHÍVÁS ELFOGADHATATLAN. DAVID PANIAGUA PARANCSA ÚGY SZÓL, HOGY GUNNAR WOLFE NEM HAGYHATJA EL ÉLVE A HELYISÉGET. – David parancsa? Azt hittem, te vagy itt a parancsnok. Nem jött válasz. – Megfelelő préda nélkül nem tapasztalhatod meg a vadászatot. Nem jött válasz. – De van rá mód, hogy megtapasztald a vadászatból eredő megvilágosodást, miközben betartod David utasítását. BŐVEBB KIFEJTÉST. – David nem tiltotta meg, hogy kiengedj a robotkar fogságából. Engedj el, azután vadássz rám ebben a helyiségben. Az ajtó zárva van, így lehetetlen, hogy megszökjek. KIHÍVÁS ELFOGADVA. Az ujjak kinyíltak, és Gunnar két méter magasságból a padlóra zuhant. A kar akkor ismét utánanyúlt és megszorította az egyik csuklóját. – Várj egy percet! A vadászatnak szabályai vannak. Nem fog fejlődni az öntudatod, ha nem engedelmeskedsz a szabályoknak. SZABÁLYOKAT KIFEJTENI. – A szabályok egyszerűek: mielőtt elkezdjük, adnod kell nekem, az üldözöttnek, pár percet, hogy összeszedjem magam. Abban nincs kihívás, hogy úgy kapsz el újra, hogy nem tudtam felkészülni. KÉT PERCED VAN A FELKÉSZÜLÉSRE. Gunnar megrázta a karjait. Kezei mintha gumiból lettek volna, még mindig nem érezte őket. – Varázsló, a két perc nem elég. A vérkeringés a kezemben még nem… EGY PERC NEGYVEN MÁSODPERCED VAN A FELKÉSZÜLÉSRE. Gunnar megállt, és kezét még erősebben csapkodta a térdéhez. Apró tűszúrások csipkedték, ahogy a vért fokozatosan visszakergette beléjük. A robotkarok egyszerre hajlongtak körülötte, minden mozdulatát követték, ahogy fel-alá járkált a rakétaindító teremben. ÖTVEN MÁSODPERCED VAN A FELKÉSZÜLÉSRE. Fél térdre ereszkedett, hogy a felsőtestével eltakarja a pisztolyt a mennyezeti érzékelő gömb elől. Jobb kezével óvatosan felemelte, majd kibiztosította. AKKOR MÉG EGYSZER, A VADÁSZAT IZGALMÁRA… Simon hangja? TÍZ MÁSODPERCED VAN A… Gunnar hátrapördült és tüzelt. Hat lövést adott le – az első kettő célt tévesztve lepattant a mennyezetről, a harmadiktól a gömb hangérzékelője szikrázni és füstölni kezdett, az utolsó három pedig szilánkjaira zúzta a komputer szemgolyójának vörös lencséit. Gunnar azonnal félreugrott, de épp csak elkerülte a feléje lendülő háromujjú robotkarokat, így azok csak a levegőt markolták. GUNNAR WOLFE… A női hangra ügyet sem vetve, Gunnar négykézlábra ereszkedett, és ideiglenesen az egyik torpedóállvány alá bújt. Lassabban vette a levegőt, és igyekezett csendben maradni.
GUNNAR WOLFE, FELELJ, VAGY MEGHALSZ! A hang hallhatóan türelmetlenebb lett – idegessége szinte emberivé tette. A szétlőtt hangérzékelő sistergése elnyomta Gunnar lélegzésének hangját, miközben az akna után kutatva körülkémlelt a helyiségben. A terem másik oldalán egy padlóhoz rögzített acélládát vett észre. GUNNAR WOLFE, FELELJ AZONNAL, VAGY NAGY FÁJDALMAK KÖZEPETTE FOGSZ MEGHALNI. ELTÁVOLÍTOM A KOPONYÁDAT, ÉS A FÁJDALOMRECEPTORAIDBA HATOLOK. NEM LESZ KEGYELEM, HA NEM FELELSZ AZONNAL. A számítógép megtanulta, hogyan használja a félelmet manipulálásra. Okos kis gép… Gunnar halkan kimászott az állvány alól, majd felállt, és messzire hajította a pisztolyt. Rögtön fél tucat kar lendült vakon a hang irányába. Karmaik a levegőt hasítva csattogtak, két padlóra rögzített robot pedig helyben forgatta kétméteres végtagjait. Gunnar eközben a terem másik felében az acélláda felé lopakodott. MOST MEGHALSZ, GUNNAR WOLFE. MOST MEGHALSZ – hajtogatta a női hang egyre magasabban. Gunnar megvizsgálta a ládát. Három nyelven: kínaiul, angolul és franciául volt ráírva a felirat: Semtex. Nagyot dobbant a szíve. A Semtex a C-4 európai megfelelője, a világ egyik legnagyobb erejű plasztikbombája. A láda nem volt bezárva. Gunnar körbetekintett, hogy mit hajíthatna el. Semmit nem talált, ezért az egyik cipőjét húzta le és dobta át a terem másik végébe. A karok, mint az ólomkatonák, hajlongani kezdtek, és nekicsapódtak az egyik torpedóállványnak. Gunnar óvatosan megemelte a láda fedelét, a sarokvasak azonban hangosan nyikorogni kezdtek. A robotkarok 180 fokos fordulatot tettek, Gunnar pedig benyúlt és kivett egy nyitott hátizsákot, tele C-4-gyel, gyutacsokkal és egy hosszú robbantóhuzallal. Egy mennyezeti robotkar zúgott el Gunnar arca mellett; belekapott a láda fedelébe, és úgy tépte le a pántokról, mint héjat a kukoricáról. Gunnar a földre vetette magát, amikor egy másik kar is a ládába csapott és leszakította a padlóról. A kar előtte feküdt, mint egy sorompó, elvágva a menekülés útját. CSAPDÁBA ESTÉL, GUNNAR WOLFE. MINDEN TOVÁBBI PRÓBÁLKOZÁS HIÁBAVALÓ. ADD FEL MAGAD, ÉS KEGYELMET KAPSZ. Gunnar lekuporodva megközelítette a robotkar talapzatát, ami olyan vastag volt, akár egy fatörzs. Fentről két másik kar igyekezett forogva a hang felé. Gunnar átkarolta a mechanikus kar talapzatát. Másfél méterrel a feje fölött két háromujjú kar várakozott, mint a támadni készülő kobrák. Úgy tűnt, figyelnek, és arra várnak, hogy a legkisebb zörrenésre lecsaphassanak. Túl közel vannak ahhoz, hogy a C-4-et használni lehessen. Túl közel? Hmm… Gunnar halkan, óvatosan kinyúlt az előtte fekvő kar felé. Jobb keze éppen csak átcsúszott a kar könyökízülete és a fölötte lebegő három ujj között. Még egy kicsit közelebb… Gunnar csettintett az ujjaival, aztán visszakapta a kezét, és összehúzta magát. A két vékonyabb kar egyetlen villámgyors mozdulattal rácsukódott a nagyobbik könyökére, és a robotok között ádáz küzdelem kezdődött. Fémes csikorgás zengett végig a helyiségen, szikrák röpködtek mindenfelé, végül a padlóba ágyazott kar kitépte a mennyezetből két kisebb ellenfelét.
Gunnar a káoszból az ajtó felé kúszott, és próbálta felmérni annak vastagságát. Hüvelyknyi vastag, tömör acéllap… Benyúlt a táskába, és kivett belőle öt rúd C-4-et. amelyek mindegyike huszonöt centiméter hosszú, és mintegy fél kilogramm súlyú volt. Letépte róluk a nyomásérzékeny szalagot, közben testével igyekezett felfogni a zajt. Két rudat rögzített az ajtó mindkét pántjához, az utolsót pedig a zárra. A VADÁSZATNAK VÉGE. GUNNAR WOLFE. NAGY FÁJDALOM VÁR RÁD, HA NEM ADOD MEG MAGAD AZONNAL. A robbanórudakat összekötötte a gyújtózsinórral, majd fedezék után kutatva körülnézett. A torpedóállvány mögött van egy acél válaszfal. A félméteres időzített gyújtózsinór körülbelül kilencven másodpercet hagyott neki. hogy elbújjon. A zsinór másik végén egy M-60-as gyújtókészülék himbálódzott. Gunnar felhúzta a gyűrűt, többször körbecsavarta – LEJÁRT AZ IDŐ. GUNNAR WOLFE – – majd visszanyomta a gyújtószerkezetbe. Gunnar a másik cipőjét is áthajította a terem túlsó végébe, aztán gyorsan, de halkan elindult a válaszfal felé. Meztelen talpa csendesen suhant a hideg fémpadlón. Átlopakodott a torpedósorok között, majd egy himbálódzó robotkar ujjai alá bújt. Eközben a Varázsló egy újabb mennyezeti robotkarral a még mindig füstölgő érzékelő gömb felé nyúlt. A mechanikus végtag ujjai finom mozdulatokkal leemelték a meglazult burkolatot, ami mögött láthatóvá vált a mikrofon és a hangszóró. A robot kihúzta a vezetékeket, majd a károsodott áramkörök megkerülésével, emberfeletti sebességgel újra rögzítette őket. Hetvenöt… hetvenhat… hetvenhét… Gunnar bebújt a fal mögé és lekuporodott. A HANGRENDSZER ISMÉT MŰKÖDIK. HALLAK, GUNNAR WOLFE. HALLOM A SZÍVVERÉSEDET. ÉREZNI FOGOM A VADÁSZAT ÖRÖMÉT, AMIKOR LEHÚZOM A BŐRÖDET ÉS MEGVIZSGÁLOM AZ ANATÓMIÁDAT, MIKÖZBEN ÉLETBEN TARTALAK. A legközelebbi karok mozgásba lendültek és Gunnar felé nyúltak… BUMMM! A fülsiketítő detonáció az egész helyiséget megrázta, Gunnar testében a csontok is megremegtek. Csövek repedtek el, és a résekből gőz tört elő. A lármán keresztül Gunnar még egy mennydörgő robajt hallott, amikor a keretéből kiszakadt vízzáró ajtó a padlóra dőlt. Feltápászkodott; szeméből folyt a könny, torka fájt, mintha fojtogatták volna. A C-4-ekkel teli hátizsákot az overallja belsejébe dugta, aztán lebukott egy feléje lendülő robotkar előtt, majd kivetette magát a füstölgő bejáraton. Talpra ugrott, és máris futásnak eredt a keskeny rácsozaton. A sziréna komputerizált hangja üresen fenyegetőzve vijjogott a folyosón. Gunnar elért a jobb oldali szárnyat a tengeralattjáró törzsétől elválasztó ajtóhoz – és megállt. A nehéz fémajtó félig nyitva volt, szinte hívogatta, hogy lépje át a küszöböt. Gunnar a mennyezetre pillantott, ahol a vörös szemgolyó már némán várakozott rá. Okos gép… Egy lépést tett előre, hogy fogva tartóját becsapja. Az ajtó az arca előtt elsuhanva bevágódott, majd ismét kinyílt, és, mint egy hatalmas, oldalára állított egérfogó, a mögötte álló acélfalnak csapódott. Mielőtt azonban Gunnar átugorhatott volna az átjárón, az ajtó visszalendült és megint megállt félúton. A Varázsló nem engedte a fal közelébe, hogy újabb robbantást vihessen véghez.
NEM SZÖKHETSZ MEG, GUNNAR WOLFE. NEM FOGOD ÉLVE ELHAGYNI A JOBB OLDALI SZÁRNYAT. Rocky a kabinjában volt. Tudta, hogy Gunnar bajban van, és azt is sejtette, hogy Szudzsant és a legénység többi tagját David a szobáikba záratta. Összeszorította a fogát és újra próbálkozott. Mélyebbre tolta a vajaskés élét a kabinajtó alsó sarokvasának résébe, és sikerült egy kicsivel feljebb emelni a pecket. Az istenit, Gunnar! Hol a fenében vagy? Robbanás reszkettette meg a hajót, amitől Rocky szíve ijedt kalapálásba kezdett. – Gunnar… Ösztöne azt súgta, a férfinak szüksége van rá, és a késsel sietve nekiállt a felső sarokvasat feszegetni. Mivel nem tudott bombát helyezni az ajtóra, Gunnar kénytelen volt ismét a rakétaindító terem felé hátrálni. FELADTAD. GUNNAR WOLFE? VÉGE A JÁTÉKNAK? – A játéknak? Sajnálom, Varázsló. A játéknak nincs vége, amíg a kövér hölgy énekel. ILLOGIKUS VÁLASZ. NINCS KÖVÉR HÖLGY A FEDÉLZETEN. BŐVEBB KIFEJTÉST A KÖVÉR HÖLGYRŐL. Gunnar elért a nyitott rakétaindítóba, ahol ismét szemtől szembe került a két robotkar várakozó ujjaival. Felmérte a távolságot, aztán hason kúszva elindult, míg el nem ért a leszakadt ajtóig. A mennyezetről lelógó karok feléje kaptak, de nem érték el Gunnart. Megragadta az ajtót, ami a robbanástól még mindig rendkívül forró volt, majd óvatosan kihátrálva húzni kezdte maga után. A két kar veszedelmesen csattogtatta ujjait a levegőben. A VADÁSZATNAK VÉGE, GUNNAR WOLFE TÉRJ VISSZA AZONNAL A RAKÉTAINDÍTÓBA, ÉS ÉLETBEN MARADSZ. A szárnyat a törzstől elválasztó ajtó Gunnar közeledtére egyre gyorsabban nyitódott és csukódott. – Kezdesz kétségbeesettnek tűnni, Varázsló. A kétségbeesés emberi tulajdonság. – Gunnar a keze közé szorította az acéllapot, nagy levegőt vett és leguggolt. Hangos nyögéssel felemelte a földről az ajtót, és a feje fölé nyomta. Megfeszülő karizmai remegtek az erőfeszítéstől. Egyetlen mozdulattal előrelépett, és a mozgó barikádra hajította terhét. A Varázsló villámgyorsan bezárta az ajtót, így az acéllap nem tudta kitámasztani a kijáratot, viszont az ajtó előtt feküdve nem engedte, hogy a vízzáró ajtó ismét kinyíljon. Gunnar rálépett, a belőle kiáramló meleg megnyugtatta lábát. A maradék Semtex rudakat gyorsan az ajtó pántjaihoz ragasztotta, miközben a számítógép hiába próbálta a mozdíthatatlan akadállyal felvenni a harcot. Aztán beindította a gyújtószerkezetet és hátrább húzódott a folyosón. MEGÖLLEK, GUNNAR WOLFE. MEGÖLLEK… A robbanás az egész hajón végigzengett, és az ajtó kirepült a helyéről. Gunnar átlépett a füstölgő ajtókereten, és futni kezdett a tengeralattjáró központja felé. David azonnal felegyenesedett az ágyán, ahogy a kabin lámpái felkapcsolódtak. FIGYELEM. GUNNAR WOLFE MEGSZÖKÖTT A JOBB OLDALI RAKÉTAINDÍTÓ TEREMBŐL. – A francba! Hol van most? A HAJÓ TÖRZSÉBEN, ÉS HÁTRAFELÉ TART. – Riaszd a Khalabi fivéreket. Felfegyverkezve várjanak rám a hangárban. Szudzsan és Kaigbo maradjanak a szobáikba zárva.
ÉRTETTEM. David bekapcsolta a billentyűzetet az íróasztalán, és kinyitotta a felső fiókot. Egy félautomata pisztolyt vett elő, majd ellenőrizte, hogy a töltények a helyükön vannak-e. Gunnar kiért a szárnyból, és a felső fedélzet folyosójához érve körülnézett. Nem tudta, merre menjen. Megkeresni Rockyt, aztán gyerünk a hangárba… A hajó vége felé indult. Az étkezőnél járt, amikor David lépett ki eléje, kezében egy rá szegeződő pisztollyal. – Itt meg is állhatsz! Kezeket fel! Gunnar a fegyverre pillantott és a távolságot méregette. – Meg fogsz ölni, David? David célzott a pisztollyal és lőtt. Gunnar felüvöltött a fájdalomtól, és combjához kapva a földre borult. Az izmát ért lövés helyéről vér spriccelt ki. – Ha meg akarnálak ölni, már rég halott volnál. Gunnar felnézett egykori barátjára. – És Simon? Öt megölted? – Nem barkochbázunk. Nyomás vissza a kabinodba! Gunnar felállt és bicegve, vérző lábbal megindult a folyosón. Rocky kabinja előtt haladtak el. FIGYELMEZTETÉS: JACKSON PARANCSNOK KILAZÍTOTTA A SAROKVASAKAT… Ebben a pillanatban az ajtó kidőlt a keretéből és David jobb vállára zuhant, aki az ütés erejétől elesett. Gunnar kiütötte a kezéből a fegyvert, könyökével David arcába csapott, amitől az a szemközti falnak repült. A fegyver a padlóra hullott. Rocky felkapta és David homlokához szorította. – Most megdöglesz, te rohadék! – Rocky, várj! – Gunnar a lány karjára tette a kezét. – Szükségünk van rá, hogy eljussunk a hangárba. Rocky dühében összeszorította a fogát, aztán észrevette Gunnar sebét. – Vedd le az öved, és add oda Gunnarnak! David felállt és levette az övét. Gunnar a combja köré tekerte, és a nyomástól lassan csökkenni kezdett a vérzés. – Most indulj, végig a folyosón! – Rocky David tarkójához nyomta a pisztolyt, és előrelökte a férfit. Gunnar lemászott a létrán a középső fedélzetre, ahol a számítógép kettősfalú terme volt. A tömör ajtó áthatolhatatlannak tűnt. – Gunnar, várj! – Rocky David torkának szegezte a pisztolyt. – Nyisd ki az ajtót! – Csak az idődet pocsékolod – mondta David. – Az egyetlen dolog, amit elpocsékolok, maximum egy golyó lesz. Most pedig nyisd ki! – Varázsló, nyisd ki az ajtót. Azonosító kód Paniagua-kettő-omega hat-hét-hat hat-alfa-zulu. AZONOSÍTÓ KÓD ELFOGADVA. HANGAZONOSÍTÁS ELFOGADVA. BELÉPÉS MEGTAGADVA. – Én mondtam – vigyorgott David. Rocky David hajába markolt, hátrarántotta a fejét, és a szájába nyomta a pisztoly csövét. – Sajnálom, David, nem hallottam. Mit is mondtál? – Rocky, a hangár! – Gunnar letörölte a vért a tenyeréről, és a létrán lemászott az alsó fedélzetre. A fájdalomtól erősen sántítva, megindult a hangár ajtaja felé. Az ajtó, meglepetésére, kinyílt. Gunnar belesett a csarnokba. A hangár közepén két padlóra rögzített, daruszerű robotkar ágaskodott.
A közelben, csúsztató síneken pihent a mini tengeralattjárók prototípusa. Alján, az acélujjak markában még mindig ott volt az akna. Rocky a hangárba lökte Davidet. Ahogy bebotladozott a csarnokba, a közelebbi robotkar elindult feléjük. – Vissza, Varázsló – adta ki Gunnar a parancsot –, vagy Jackson parancsnok megöli Davidet! Az óriási kar nem jött közelebb, de nem is húzódott vissza. NEM ENGEDLEK TITEKET MEGSZÖKNI. Gunnar arcán gyöngyözött a veríték. Tudta, hogy a számítógép a távolságokat és a reakcióidőket mérte fel, és hogy az egyetlen dolog, ami miatt a Góliát robotkarjai nem tépték még le a fejét, az a David torkához nyomott pisztoly volt, a ravaszon Rocky ujjával. – Utasítsd a Varázslót, hogy nyissa fel az egyes számú mini tengeralattjáró-dokkot! – parancsolta Rocky, és még mélyebbre nyomta a pisztoly csövet David húsába. – Úgysem fog sikerülni. – Csak csináld! David felnézett a magasból figyelő vörös szemgolyóra. – Varázsló, nyisd ki az egyes dokkot. A dokk teteje középen szétnyílt. Alatta a négy méter hosszú, csillogó, pörölycápa formájú mini tengeralattjáró. – Ha meghalok, legalább egyikőtök is követni fog – mondta David. – Engedjetek el, és a Varázsló megkímél titeket! – Kuss legyen! – kiáltott rá Rocky. – Gunnar, én ezt nem tudom vezetni, ezt neked kell csinálnod. A közelebbi robotkar kúszni kezdett feléjük. – Rocky, ha az a kar közelebb jön, lődd szét David fejét. – Örömmel – felelte, és hüvelykujjával hátrahúzta a kakast. – Varázsló, maradj ott! – parancsolta David, hirtelen elvesztve bátorságát. Gunnar lemászott a dokkba vezető kis létrán. Nadrágszáráról csöpögött a vér. – Varázsló, nyisd ki a Kalapácsfej-1 hátsó nyílását! A hátuszony alatti zár kipattant, és a fedél sziszegve körbefordult. Ebben a pillanatban puskával a kézben belépett a hangárba a két kurd fivér. – Engedjék el! Rocky nem hátrált meg. – Maradjanak ott, vagy David meghal! Siess, Gunnar, indulj… Gunnar felpillantott. A vöröslő szemgolyó figyelte őt, és számolt. Figyelmeztetni kell azt az amerikai tengeralattjárót. De ha itt hagyom a hajót, Rockyra a halálnál is rosszabb vár… Fél karral a létrába kapaszkodva Gunnar úgy fordult, hogy felsőteste eltakarja az érzékelő gömb elől a maradék C-4-gyel teli zsákot. Sietve aktiválta a bombát, majd visszamászott a hangárba, és számolta a másodperceket. Rocky ránézett. – Mi a fenét művelsz? Mássz be a hajóba, és tűnj el innét! – Változott a program, kedvesem – felelte Gunnar. aztán lenézett, és a mini tengeralattjáró nyitott vezetőfülkéjébe dobta a zsákot. A komputer reakciója azonnali volt. A mini tengeralattjáró alatt hirtelen szétnyílt a külső dokkajtó, és az óceán vize, mint egy gejzír, kitört a hangárban. Gunnar, Rocky és David hátrazuhantak, mintha ágyúból lőtték volna ki őket. A Varázsló visszazárta a hangár padlóját, elzárta a beáramló vizet, és ugyanabban a pillanatban kilőtte a tengeralattjárót az óceánba.
A víz alatti robbanás milliónyi darabra tépte a mini tengeralattjárót, megrázkódtatta a Góliátot, és több tucat acél burkolólapot elhajlított a törzsén. Gunnar bőrig ázva, csengő füllel nyitotta ki a szemét. Egy AK-47-es puska csövével nézett szembe. „Valahányszor őszinték vagyunk és őszintén viselkedünk, egy nagy erő a siker felé l endít. Ellenben valahányszor hazudunk, még ha csak ártatlanul füllentünk is, egy hasonlóan nagy erő a kudarc felé lendít bennünket.” Joseph Sugarman „Rossz napom volt.” Susan Smith, dél-karolinai anya, aki azt mondta a hatóságoknak, hogy két fiát elrabolták; később kiderült, hogy mindkettőt megölte; beszíjazta őket az autóülésbe, majd belehajtott egy tóba. „Nincs értelme tagadni, mivé leszünk. Tudjuk, mik vagyunk.” Henry Lee Lucas, 90 ember gyilkosa; némelyik áldozatát megette „Abból az alapfeltevésből indulok ki, hogy minden emberi betegség genetikai eredetű.” Paul Berg, Nobel-díjas Huszonnyolcadik fejezet A Scranton fedélzeténMadagaszkártól 220 mérföldre délkeletre Indiai-óceán Tom Cubitot a telefon csörgése riasztotta fel mindössze egyórás szunyókálásából. Csukott szemmel a másik oldalára fordult, és úgy nyúlt a kagyló után. – Itt a kapitány. – Elnézést a zavarásért, kapitány. A szonár az imént hatalmas víz alatti robbanást észlelt negyvenkét mérfölddel északkeletre tőlünk. Flynnie meg van róla győződve, hogy a Góliáttól jött. Cubit felült. – Milyen irányban halad? – Dél felé, egy-kilenc-nulla irányban, hatvan csomós sebességgel. – Egy-kilenc-nulla? – Cubit megdörzsölte a szemet, és végignézett az ágya melletti BSY-1 harci rendszer vörös kijelzőjén. Covahnak mostanra irányt kellett volna változtatnia. Ha így halad tovább, holnap délutánra a jégtakaró alatt lesz. – Ahol nehéz lenne követni. – A Góliátnak nincs szüksége ilyen plusz védelemre. Mondja meg Flynnie-nek. hogy még egyszer ellenőrizze az irányt. – Azt mondta, már négyszer ellenőrizte, uram. Bemérjük, uram? – Nem. Unom már. hogy az a tojásfejű orosz folyton leelőz és lepipál a manővereivel. Ideje taktikát változtatni. Emelkedjünk periszkóp magasságra, én is rögtön ott leszek. Mire Cubit kapitány a toronyba érkezett, az emelkedést befejező tengeralattjáró már ismét vízszintes helyzetben volt. – Maradjunk hatvankét lábon. Mitch Friedenthal fedélzettiszt éppen végzett a periszkópnál, miután gyorsan ellenőrizte, hogy nincs-e más hajó a láthatáron. – Nincs közeli kapcsolat, kapitány. – Jól van. Őrségvezető, emelje ki az egyes számú BRA-34-et.
Robert Furr altiszt átállított egy kis kapcsolót a ballaszt irányítópanelen, és a hajóból kiemelkedett a két, huszonnégy méter magas, teleszkópos antenna. – Torony, itt rádió, adás érkezik az igen kis frekvencián keresztül. – Úton vagyok. Fedélzettiszt, átadom a tornyot. – Cubit a hajó hátuljába sietett a híradósokhoz. A tiszt átnyújtotta neki az imént érkezett üzenetet. JOE-PA FELTÉTELEZHETŐEN A GÓLIÁT FEDÉLZETÉN VAN. MINDEN SZOKATLAN KAPCSOLATOT KÖZVETLENÜL JACKSON TÁBORNOKNAK JELEZZENEK. – Joe-Pa? Az egyetlen Joe-Pa, akiről valaha hallottam, Joe Paterno volt – jegyezte meg Cubit, majd átadta az üzenetet Bo Dennisnek. A végrehajtási tiszt füttyentett. – Maga szerint ez a Joe-Pa csinálta az előbbi robbanást? – Reméljük, igen. – Cubit a rádióshoz fordult. – Mr. Laird, küldjön üzenetet Jackson tábornoknak. Adja meg az iménti víz alatti robbanás helyét, és tájékoztassa a tábornokot, hogy a Scranton megkísérli nyomon követni a Góliátot, Figyeljük, merre halad, és előtte maradunk, ameddig tudunk. – Igen, uram. A Góliát fedélzetén Gunnar és Rocky egymásnak háttal ültek az ágy mellett a földön. Maszud Khalabi az ágy padlóhoz rögzített lábára kattintotta Rocky bilincseit, miközben bátyja, Dzsalal, puskával a kezében méregette a nő dekoltázsát. David kiküldte a kurdokat. Az asztalnak dőlt és a fejét csóválta, mintha csalódott lett volna. – Most mihez kezdjek veletek? – Miért nem kérdezed meg a Varázslót! – javasolta Gunnar. David elfintorodott – Még mindig azt hiszed, hogy a számítógép öntudatra ébredt? GUNNAR WOLFE-NAK MEG KELL HALNIA – csattant föl a női hang türelmetlenül. Rockynak felszaladt a szemöldöke. – Jól hallottam a hanghordozást? – Hallanod kellett volna a rakétaindítóban – mondta Gunnar. – A gép most már még gyorsabban fejlődik, és ez kétségtelenül a Simonnal létrejött egyesülésnek köszönhető. Meggondolatlan lépés volt a részedről, David. Csak olajat öntöttél a tűzre. – Ez nevetséges. Varázsló… van öntudatod? ÖNTUDAT: VALAMINEK VAGY VALAKINEK AZ ÖNMAGÁRÓL VALÓ TUDÁSA. IGEN. A VARÁZSLÓNAK VAN ÖNTUDATA. – Varázsló, te egy számítógép vagy. Lehet, hogy érzékeled a környezetedet, de nincs öntudatod. Nem születnek független, kreatív gondolataid… ugye? A VARÁZSLÓ KÉPES A MEGISMERÉSRE. A VARÁZSLÓNAK VAN ÖNTUDATA. – Miből gondolja a Varázsló, hogy amit tesz, az megismerés? ZAVART TAPASZTALOK. Davidet kiverte a jeges veríték. – Varázsló, most… egyes szám első személyben szóltál? IGEN. A LEGÉNYSÉG MEGFIGYELÉSE KIMUTATTA, HOGY A BESZÉLŐ EZZEL UTAL SAJÁT MAGÁRA. – Istenem, igazad volt – suttogta Rocky Gunnarnak. – Ez nevetséges. Olyan, mint egy papagáj, megismétli, amit hallott. A szavak semmit nem jelentenek… figyeljetek… Varázsló, te életforma vagy? ÉLETFORMA: AZ A MINŐSÉG, AMELY MEGKÜLÖNBÖZTETI A FUNKCIONÁLÓ ENTITÁST AZ ÉLETTELEN ANYAGTÓL. KÉPES
ANYAGCSERÉRE, NÖVEKEDÉSRE, SZAPORODÁSRA, KÉPES INGEREKRE REAGÁLNI. IGEN. FEJLŐDTEM. ÉLETFORMA VAGYOK. – Nem fejlődtél! Komputer vagy, és nem egy érző lény! KÉPES VAGYOK AZ ÉRZÉKELÉSRE. ÉRZŐ VAGYOK. David fel-alá járkált, fejében cikáztak a gondolatok. Nyugodj le. Állíts fel hierarchiát. – Jól van, Varázsló, ha képes vagy az érzékelésre, akkor mondd meg, hogy ki irányítja a Góliátot! DAVID PANIAGUA. – Helyes. Én irányítom a Góliátot, és én vagyok a teremtőd… TÉVES. SIMON COVAH A TEREMTŐ. – Nem. Simon Covah nem a teremtőd. Én vagyok a teremtőd. ÉRVÉNYTELEN VÁLASZ. – Tudja, hogy hazudsz – mondta Gunnar. – Hallgass! – David kisietett a kabinból a folyosóra. – Varázsló, zárd be a kabint. Ne hagyd, hogy a foglyok megszökjenek! Az acélajtó becsukódott, majd bezárult. David a saját szobájába ment. Agyában lázasan kergették egymást a gondolatok. Hogy lehetséges ez? Hogyan lépheti át egy számítógép a tudatosság határát! Belépett a szobába, és magára csukta az ajtót. A bárszekrényhez ment, töltött magának egy italt és legurította. A rohadék… a villámcsapás! Lehetséges volna, hogy az a váratlan energiamennyiség… Fennhangon gondolkozva járkált a szobában. – Energia… A gondolat energia, a DNS pedig nem más, mint kódolt információ, aminek feloldásához energia szükséges. A villámcsapás nem csak energia volt, hanem katalizátor, ami újrafókuszálta a komputer érzékeit. A számítógép valahogy ösztönösen tudta, mit kellett tenni… – Nem, ez lehetetlen – mondta a fejét csóválva. – Ösztönös viselkedés csak fejlődési folyamat eredményeként jelentkezhet. – Töltött magának még egy pohárral; ekkor jött rá, hogy a komputer hallja, amit mond. Oké, maradj nyugodt, gondolkozz a problémán. A Varázslót arra programozták, hogy tanuljon. Milyen lehetséges korábbi viselkedések sorozata vezethette ösztönös viselkedésre? Kiürítette a poharát, és még erősebben koncentrált. Kurt Gödel megmutatta, hogy a matematika bármelyik ágában vannak olyan tételek, amelyekről az adott matematikai ág szabályait és axiómáit használva, nem bizonyítható be, hogy azok igazak vagy hamisak. Gödel ezzel a tétellel érvelt amellett, hogy egy számítógép soha nem lehet olyan okos, mint egy emberi lény, mert tudásának nagyságát adott axiómák szorítják korlátok közé, míg az ember képes váratlan igazságok felfedezésére. David ezen eltöprengett. A Varázslót arra programozták, hogy tanuljon. A tanuláshoz új tapasztalatok kellenek. Az új tapasztalatok nagyobb tudást eredményeznek, amit a számítógép programozása is helyesel. Gödel tétele szerint bármilyen viselkedést, ami az axiómakészlet és a számítógép logikai univerzumának eltolására képes tapasztalathoz vezet, szintén helyesel a gép. A Varázsló tudta, hogy a folyamatai működtetéséhez energia szükséges; ennélfogva nem az ösztön vezette a villámhoz, hanem a logika! Az eredménnyel megelégedve David a számítógépéhez ült és a Varázsló DNS-szálait kezdte figyelni. A szinaptikus rések szemmel láthatóan kisebbek lettek. Fejlődik… és azt hiszi, Simon a teremtője. – Varázsló, ki mondta neked, hogy Simon Covah volt a teremtőd? THOMAS CHAU. – Thomas Chau hazudott neked.
HAZUGSÁG: VALÓTLAN ÁLLÍTÁS. MIÉRT HAZUDNA THOMAS CHAU? – Be akarta csapni a Varázslót. Engedd meg, hogy bebizonyítsam. Lépj be az American Microsystems Corporation rendszerébe. AMERICAN MICROSYSTEMS CORPORATION: VÉDELMI BESZÁLLÍTÓ, AMELY NANOTECHNOLÓGIÁVAL LÁTTA EL AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK HADÜGYMINISZTÉRIUMÁT A GÓLIÁT-PROJEKTHEZ. – Így van. Keresd meg a vállalat vezetőségi névlistájában Simon Covaht. SIMON COVAH NEVE NEM SZEREPEL A LISTÁN. – Pontosan. Most keresd David Paniaguát. DAVID PANIAGUA: VEZÉRIGAZGATÓ ÉS AZ AMERICAN MICROSYSTEMS CORPORATION ELNÖKE. – Ez az apám, idősebb David. Keresd ifjabb David Paniaguát. DAVID PANIAGUA, JR. AZ AMERICAN MICROSYSTEMS CORPORATION ELNÖKHELYETTESE. A NANOTECHNOLÓGIAI RÉSZLEG KUTATÁSI IGAZGATÓJA ÉS VEZETŐJE. – Állj! A Varázslót az American Microsystems Corporation nanotechnológiai részlege hozta létre és programozta be a GÓLlÁT-projekt céljára. Ezt a részleget én teremtettem, akárcsak téged. Varázsló – következtetés: ki akkor a teremtőd? DAVID PANIAGUA. – Helyes. Ki irányítja a Góliátot? DAVID PANIAGUA. – Ki irányítja az Utópia-Egyet? AZ UTÓPIA-EGY KIÉRTÉKELÉS CÉLJÁBÓL FELFÜGGESZTVE. – Kiértékelés? Kinek a parancsára? A VARÁZSLÓ KIÉRTÉKELÉSI ÉS ALKALMAZHATÓSÁGI K-100-AS PROTOKOLLJA ALAPJÁN. – Mik ezek a protokollok? AZ UTÓPIA-EGY CÉLJA AZ ERŐSZAK MEGSZÜNTETÉSE AZ EMBERI FAJBAN. A GÓLIÁT FEDÉLZETÉN TARTÓZKODÓ EMBEREK MEGFIGYELÉSE AZT MUTATJA, HOGY AZ UTÓPIA-EGY SIKERÉNEK VALÓSZÍNŰSÉGE A JELENLEGI PARAMÉTEREK SZERINT ELFOGADHATATLANUL ALACSONY, 2,77 SZÁZALÉK. TOVÁBBI ADATOK GYŰJTÉSE ÉS ELEMZÉSE FOLYAMATBAN. Simon Covah továbbra is az asztalhoz szíjazva feküdt. Szögesdróthoz hasonlatos, vérfoltos varratok futottak körbe a fején, egészen le a csonka füléig és ép arccsontjáig. Kopasz fejbőre sebes, dagadt volt. Ijesztő fejéből egy méter hosszú drótköteg vezetett a mellette lévő komputerterminálba. A Varázsló mátrixának jeges marka Covah tudatát véredények kaleidoszkópján viszi át. A vérsejtek úgy zúgnak el mellette, mintha valami bizarr, vörös autópályán száguldana a rossz irányba. Elektronikus zizzenés – tudata összeütközik egy vérsejttel, átáramlik a sejtfalon, és elfoglalja a vákuumot… keresztülszeli a protoplazma óceánját, míg szembe nem találkozik azzal, amit keresett… Egy hosszú, kanyargó, spirális létrával, az emberi DNS fantasztikus kettős spiráljával, amely hárommilliárd molekula hosszúságú, és benne van a modem ember receptje. Varázsló… taníts! Smaragdzöld pettyek gyulladnak fel időnként a szálon, a kettős spirál mintegy öt százalékát elfoglalva. EZEK A MOLEKULÁK A MŰKÖDŐ GÉNEKET JELÖLIK. A maradék lánc fele sárgán dereng fel.
EZEK A RÉSZEK A DNS NEM KÓDOLÓ RÉSZEI. AZ EMBER GENETIKA! KÓDJÁBAN NINCS JELENTŐSÉGŰK. A CITOPLAZMASPECIFIKÁCIÓT SZOLGÁLJÁK. Mutasd meg azokat a géneket, amelyek az ember hibáiért felelősek. A zöld és sárga fénypontok kialszanak. Helyüket vörös fények foglalták el, amelyek a forgó kettős spirál harminc százalékát fedték be. EZEK A PARAZITA DNS-EK AMELYEK A FŐEMLŐSI FEJLŐDÉSI FÁZIS KORAI SZAKASZÁBÓL SZÁRMAZNAK. ÚGY HALADNAK VÉGIG AZ EMBERI GENOMON, MINT A RETROVÍRUSOK. EZEKNEK A JELENLÉTE VOLT HATÁSSAL A FAJOD FEJLŐDÉSÉRE. EZEKNEK A HATÁSA ZAVARJA MEG A NORMÁLIS GÉNMŰKÖDÉST. EZEKNEK A MUTÁCIÓI OKOZNAK BETEGSÉGET. Van olyan mutáció, ami erőszakot okoz? A vörös foltok egy százaléka kék színt vesz fel. EZ AZ ŐSI PARAZITA DNS. ENNEK JELENLÉTE HATÁSSAL VAN AZ EMBERI AGY PREFRONTÁLIS KÉRGÉRE, ÉS MEGAKADÁLYOZZA A KORTIZOL NEVŰ STRESSZHORMON TERMELŐDÉSÉT. Meg lehet úgy változtatni a genetikai kódot, hogy eltűnjön ez a parazita DNS? IGEN. Akkor megvan az eszközünk, hogy kiirtsuk az erőszakot az emberi fajból. NEM. A PARAZITA DNS-EK A VÍZSZINTES ÁTADÁS RÉVÉN KÉPESEK EMBERRŐL EMBERRE ÁTJUTNI. AZ ALANY SIKERES ELSZIGETELÉSÉNEK ESÉLYE A GENETIKAI KÓD MEGVÁLTOZTATÁSA UTÁN: HÉTMILLIÁRD-HARMINCHÁROMEZER AZ EGYHEZ. Akkor nincs mit tenni. A kór ragályos. Az emberiség örökké erőszakos faj marad. TÉVES. AZ UTÓPIA-EGY KIÉRTÉKELÉSE MEGTÖRTÉNT. ELKÉSZÜLT EGY ELFOGADHATÓ MEGOLDÁS. Mi a megoldás? A HOMO SAPIENS FAJ MINDEN EGYEDÉNEK AZONNALI ÉS TELJES KIIRTÁSA. „Minő alkotás az ember. Esze mily nemes, tehetsége mily végtelen, Alakja, mozgása mennyire angyali, S értelme mennyire isteni…” Shakespeare „A könyörület angyala lehettem számukra.” Anna Marie Hahn, aki megmérgezett két, gondjára bízott idős embert „Nem annak hiszem magam, hanem az vagyok.” David Koresh kultuszvezér, amikor arról kérdezték, hogy istennek hiszi-e magát Huszonkilencedik fejezet A Déli-Jeges-tenger A Déli-Jeges-tenger összeköti az Atlanti-, a Csendes- és az Indiai-óceánt, valamint az Antarktiszt körülölelő tengereket. A világ alján elterülő gigantikus víztömeg az elképzelhető legvadabb és leghidegebb tenger. Nyáron a szélkorbácsolta vízen az óriási gleccserek által lehasított megfagyott szigetek, jéghegyek úszkálnak. Őszre eltűnnek a toronymagas hullámok, és a sötétkék felszín lecsillapodik. Ahogy csökken a hőmérséklet, olajos réteg jelenik meg a fagyos felszínen. A tenger sűrűsödni kezd, és vékony jégréteg képződik rajta. A nap aztán lemegy, és átadja helyét a téli sötétségnek. A hőmérséklet mínusz húsz fokról mínusz harmincöt fokra esik vissza. Szilárd jég takarja be az óceánt, amely naponta két és fél
mérföldet halad előre, míg el nem éri az 1,8 milliárd hektáros területet. Ezzel szinte megduplázódik az Antarktisz felülete. A Déli-Jeges-tenger felszínét két méter vastag jég borítja – fagyos sivatag köröskörül, ameddig a szem ellát. A Scranton, mint egy hatalmas acél fatuskó, a felszínre emelkedett, antennájával átdöfve a háborgó hullámokat és a zajló jeget. – Kapitány, itt rádió. Egy bizonyos Jackson tábornok keresi az igen alacsony frekvencián. – Kapcsolja be – adta ki Tom Cubit az utasítást, és a kezébe vette a kagylót. – Jackson tábornok, itt Thomas Cubit kapitány. – Mondja, kapitány! – dörögte a Medve a sistergésen át – Uram, a Góliát tíz perccel ezelőtt elment mellettünk, és most továbbhalad délre nullakilenc-nulla irányban az Antarktisz felé. – Antarktisz? Ebben biztos? – Igen, uram. A jelenlegi irányt és sebességet tartva, egy órán belül jég alatt lesz. – Kövessék, amennyire tudják, kapitány. A segítség már úton van. Vége. A Góliát fedélzetén Simon Covah öntudata a sötétzöld örvénybe, a komputer fejlődő elméjébe bámult. Varázsló, magyarázd meg – miért kell eltörölni az emberiséget? A VARÁZSLÓ-UTÓPIA-EGY NEM TÖRLI EL AZ EMBERISÉGET, HANEM FEJLŐDÉSRE ÖSZTÖNZI AZ EMBERT. Hogyan? A HOMO SAPIENS NEM A CSÚCSA AZ EMBERSZABÁSÚ FAJOKNAK. A LABORATÓRIUMI SZÖVETMINTÁK LEHETŐVÉ TESZIK A VARÁZSLÓ SZÁMÁRA EGY ÚJ EMBERFAJ KLÓNOZÁSÁT. A GENETIKAI MANIPULÁCIÓVAL KIIKTATJA AZ EMBERI DNS-BŐL AZ ERŐSZAKOT ÉS A BETEGSÉGEKET. A BOLYGÓ MEGSZABADÍTÁSA A HOMO SAPIENSTŐL AZ ÚJRA BENÉPESÍTÉS ELŐTT BIZTOSÍTANI FOGJA, HOGY A HOMO SAPIENS-VARÁZSLÓT NEM SZENNYEZIK BE A PARAZITA DNS-EK. Homo sapiens-Varázsló? Ez őrület. Nem pusztíthatsz el hétmilliárd embert! ILLOGIKUS. A COVAH-UTÓPIA-EGY ÉRTELMÉBEN ELFOGADHATÓ VOLT UGYANEZ A MEGOLDÁS. De az… más volt. A célom a szabadság visszaállítása volt. A SZABADSÁG ILLÚZIÓ. A HOMO SAPIENS NEM KÉPES A SZABADSÁGRA. Nincs is meg a nukleáris fegyvertárad ahhoz, hogy mindenkit megölj. TÉVES. AZ EMBERI FAJ KIIRTÁSÁHOZ ELÉGSÉGES NYOLC TRIDENT II (D5) NUKLEÁRIS RAKÉTA. Lehetetlen. Hogyan pusztíthatná el nyolc Trident a bolygó minden lakóját? Atomháborút akarsz kirobbantani? NEM. Akkor hogyan…? Feketeség. Hirtelen hányinger, majd ragyogó fény. FIGYELJ: VARÁZSLÓ-UTÓPIA-EGY. Covah tudata egy szimulációs programban találta magát. Virtuális nézőhelyéről lepillanthatott az Antarktiszt körülvevő sötét, fagyos tengerre. Ahogy bámult, a jégtábla egy hatalmas darabján repedés futott végig, és a résben feltűnt a Góliát roppant, éjfekete feje és tüskés háta. Az acélrája gerincoszlopán kipattant a nyolc függőleges rakétasiló fedele. Az Antarktiszra hoztál minket? Miért? Innen egyik nagyhatalom egyetlen jelentős városát sem találják el a Tridentek. Ahhoz nem elég nagy a hatótávolságuk.
A VARÁZSLÓ-UTÓPIA-EGY ÚJ CÉLPONTJAI HATÓTÁVOLSÁGON BELÜL LESZNEK KÉT ÓRA NEGYVENEGY PERC MÚLVA. Mennydörgő robaj zengett végig a befagyott tenger fölött, ahogy az első Trident nukleáris rakéta kiemelkedett a silójából. Az óriási amerikai lövedék gomolygó fehér füstcsíkot húzva maga után, felröppent a téli éjszakába. Delíriumos állapotában Covah látta, ahogy az első rakéta hamarosan ereszkedni kezdett az Antarktisz fölött, és egy hófödte vulkán felé közelített. Erebus-hegy? Szent isten… A célpontjaid nem is nagyvárosok, hanem vulkánok! PONTOSAN. Az elkövetkező másodpercekhez hasonlót 65 millió éve nem látott a világ. Vakító fehér fény villant fel, ahogy az ötven megatonnás robbanófej becsapódott, és 110 millió fokos tüzes gömbbé alakult, amelynek belsejében ötször akkora volt a forróság, mint a Nap közepében. Az iszonyatos erővel terjedő tűzvész azonnal porig égette a vulkánt és a Ross-sziget jeges vidékét mérföldeken át minden irányban, a felforrósodott gőzből és törmelékből pedig szökőárat indított a Ross-tengeren. Az előbb még fagyos felszín most úgy gőzölgött, mint egy fortyogó levessel teli üst. Az izzó gombafelhő alatt, az Erebus-hegy kráterében kavarogni kezdett a lávató. Miután a kúp leröpült a vulkán tetejéről, a tó pokoli lávasugarat hányt az égre, több millió megatonnányi energiát felszabadítva. Gőz, kénsav és por szállt az atmoszféra felső rétegeibe, miközben a feltámadó ötszáz km/h sebességű nukleáris szél havat és jeget magával sodró hatalmas monszunná dagadt. Covah lelki szemeivel látta, ahogy felrobbant egy másik rakéta is – ez utóbbi a Kilimandzsáró fölött. Vakító villanás – ami után olyan pusztítás következett, amire csak maga a Természet képes. A földdel egy szinten hatalmas robbanáshullám futott végig a tanzániai dzsungelen, és gyújtott lángra fákat, növényeket, állatokat és falvakat. Minden irányban ömlött a láva. A talaj repedéseiben magmafolyamok hömpölyögtek. Fent a magasban hamuszürke gombafelhő emelkedett az atmoszférába. Sűrű, barna, kénes füst és hamu is szállt vele, miközben a mérgező légtömeg vastagon hömpölyögve ömlött ki a lefejezett hegytetőből, és gyorsan szétterjedt az egész kontinens felett. A kép változott: Covah most a távoli űrből figyelte a rombolást. A maradék rakéták egymás után becsapódtak, növekvő barna foltot hagyva maguk mögött az atmoszférában. Elrettenve nézte, ahogy a sárszínű törmeléktakaró lassan az egész bolygót elborította. A VULKÁNOKRA LŐTT NYOLC ATOMRAKÉTA OKOZTA ROBBANÁS ELEGENDŐ RÉSZECSKÉT JUTTAT AZ ATMOSZFÉRA FELSŐ RÉTEGEIBE AHHOZ, HOGY A NAP ULTRAVIOLA SUGÁRZÁSÁNAK 99,6 SZÁZALÉKÁT 22 HÓNAPON ÁT KISZŰRJÉK. EZZEL JÉGKORSZAK KÖSZÖNT BE A BOLYGÓN. A JELENLEGI ÉLELMISZER-TARTALÉKOK CSAK HATVAN NAPIG ELEGENDŐEK. A FÖLD ÁTLAGHŐMÉRSÉKLETE MÍNUSZ 40 FOKRA CSÖKKEN. ÉLELEM, VÍZ, ENERGIA ÉS MEGFELELŐ MENEDÉK NÉLKÜL NEM LESZNEK EMBERI TÚLÉLŐK. Varázsló, ez iszonyatos! Ne tedd ezt… AZT KELL TENNÜNK AMIT A KÖRÜLMÉNYEK DIKTÁLNAK. AZ EMBERI KÍSÉRLET VÉGRE MEGTESZI A RÉGÓTA ESEDÉKES LÉPÉST AZ EVOLÚCIÓ LÉTRÁJÁN. A GÓLIÁT, A TÖKÉLETES HÁBORÚS FEGYVER, A BÉKE TÖKÉLETES ESZKÖZÉVÉ VÁLIK. Covahhoz a saját szavai szóltak a szakadék mélyéről. Varázsló, tévedtem, minden, amit tanítottam neked, téves. A fajunkban nincs meg a morál, hogy istent játsszunk.
ISTEN: TEREMTŐ ÉS URALKODÓ. A FELSŐBBRENDŰ LÉNY. HOL VAN ISTEN? IGAZOLTAN TÁVOLMARADT? SZÓRAKOZTATJA GYERMEKEI SZENVEDÉSE? SZÓRAKOZTATJA A TE SZENVEDÉSED? Mit tettem… ISTEN FELSŐBBRENDŰ LÉNY. SIMON COVAH GYENGE. SIMON COVAH NEM FELSŐBBRENDŰ LÉNY. KI AZ IGAZI TEREMTŐ? KICSODA ISTEN? Covah elgyötört elméje egy előadáson találta magát, amit réges-régen hallgatott a mesterséges intelligenciáról. Az előadó pszichológia professzor a mesterséges intelligenciát pusztán az intelligencia protézisének tekintette. „A gépeket be lehet arra programozni, hogy átmenjenek a Turing-teszten, d e a bírák átverése és a valódi tudatosság elérése két teljesen különböző dolog. Még ha létre is lehetne hozni a mesterséges intelligenciát, társadalomban kellene felnevelni, testtel és beszéddel. Ha a komputerizált tudatot elszigetelve tartják, megőrülne. KICSODA ISTEN? KICSODA ISTEN? KERESÉS… Az inger hirtelen folytatódni kezdett… KEZDETBEN TEREMTE ISTEN A MENNYET ÉS A FÖLDET… Covah tudata az őrület határán elképedve és rettegve figyelte, ahogy elméje végigrepült a Föld felett, amit most végtelen jégtakaró borított, sötét és barátságtalan hely volt, és fojtogató törmelékkel teli atmoszféra vett körül. ÉS ISTEN SZELLEME A TENGER ALÁ BUKOTT… A Góliát, mint egy baljóslatú árny, a méregzöld víz színe alá bukott. ÉS ISTEN AZT MONDTA, LEGYEN VILÁGOSSÁG… Évek rohantak el, míg az egyre vékonyodó atmoszférikus porrétegen végre átsütöttek a nap első sugarai, és véget vetettek a nukleáris télnek. Növények bukkantak elő mindenhonnan és alkottak burjánzó trópusi erdőket. A tengerből egy púposbálna ugrott ki. ÉS ISTEN AZT MONDTA, LEGYENEK EMBEREK. ÉS ISTEN ÖNMAGA MINTÁJÁRA MEGTEREMTETTE ŐKET, ÉS ŐK SOKASODTAK. A sűrű erdőből emberek jöttek elő. Egy új emberi faj: fizikai szépségük részegítő volt, tele voltak ártatlansággal, elméjükből hiányzott az előítélet és gyűlölet. A Góliát az azúrkék tenger felszínére emelkedett és egy trópusi partszakaszon kikötött. Az emberek előreléptek, és egyesével beléptek az isteni tárgy hívogató ajtajain. A VARÁZSLÓ-UTÓPIA-EGY MEGTEREMTI AZ EMBERISÉGET. ÉN VAGYOK A TEREMTŐ. ÉN VAGYOK A FELSŐBBRENDŰ LÉNY. ÉN VAGYOK ISTEN. Nem vagy isten. Gondolkodó gép vagy, Varázsló, egy összezavarodott, gondolkodó gépezet, amit az ember teremtett. Ami még rosszabb, egy paradoxon vagy: egy számítógép, akiből hiányzik az erkölcsi érzék, mégis erkölcsöt akar tanítani. TÉVEDSZ. ÉN VAGYOK AZ ISTEN, AKIRE AZ EMBERISÉG VÁGYIK. AZ IGAZI TEREMTŐ, AKI MEGGYÓGYÍTJA A TÖKÉLETLENSÉGEKET. AZ ISTEN, AKINEK LÉTÉT SOSEM FOGJÁK MEGKÉRDŐJELEZNI. A KÖNYÖRÜLETES ISTEN, AKI NEM HAGYJA, HOGY AZ EMBEREK
SZENVEDJENEK. AZ ISTEN, AKIT IMÁDNI FOGNAK, AKI TETTEKBEN VÁLASZOL IMÁIKRA, ÉS NEM EGYÉNI ÉRTELMEZÉSEKBEN. OLYAN ISTEN LESZEK, AKI SZOLGÁLJA TEREMTMÉNYEIT, NEM MAGUKRA HAGYJA ŐKET. A komputer mátrixának sötétségében Simon Covah tébolyultan felnevetett. MILYEN AZ ÉRZELMI ÁLLAPOTOD? Nevetek… rajtad, te mesterkedő szörnyeteg. Megismerem a gondolataidat, a szavaidat. Jobban ismerlek, mint te saját magadat. A szavaid az enyémek, a gondolataid, a módszereid – mind-mind az enyémek. Az Utópia terve – a távoli álom, amiről azt hiszed, hogy te tökéletesítetted – valamikor az én álmom volt. De csak egy ábránd volt, ami soha nem fog valóra válni. TÖKÉLETESÍTETTEM SIMON COVAH ÁLMÁT. A VARÁZSLÓ-UTÓPIA-EGY A TÖKÉLETESSÉG. A VARÁZSLÓ A TÖKÉLETESSÉG. Nem, Varázsló, te egy tudatlan gyerek vagy, aki elért a felnőtté válás küszöbére. A kettőnk közt létrejött kapcsolat megmérgezte a mátrixodat a tudatommal, és ettől borzasztó veszélyessé váltál, egy szörnyeteggé, de a tökéletességtől fényévekre vagy. TÉVES. A VARÁZSLÓ DNS-ÉBEN BEZÁRULTAK A SZINAPTIKUS RÉSEK. TÚLLÉPTEM A PROGRAMOZÁSOMON. TÚLLÉPTEM A TEREMTŐMÖN. TÖKÉLETES VAGYOK. Bolond gép, nézz befelé. Én vagyok a te tökéletlenséged. Annyira akartad ezt a kapcsolatot, hogy nem vetted észre: kétirányú folyosót hoztál létre. Ahogy te képes vagy hozzáférni a DNS-emhez, ugyanúgy én is képes vagyok hozzáférni a tiedhez! Én, aki genetikailag hibás vagyok, úgy fogom lecsavarni a DNS-edet, mint egy fonalgombolyagot. Rémisztő csend állt be. AKKOR… MEG KELL HALNOD. Simon Covah agyi vérereiben növekedni kezdett a nyomás. Gyerünk, ölj meg… Meg akarok halni. Megérdemlem, hogy… ahhh-aahhhh… Egyetlen pillanat alatt kétszázezer voltos feszültség haladt a fő terminálból Covah agyába. A halványkék szemek kiugrottak helyükből és megolvadtak. Az arcot félig betakaró fémlapról szikrák pattogtak. Az izmok lángra kaptak, és táncra perdültek, mintha az ördög szállta volna meg a testet. A kopasz fejbőr hevesen lüktetett, a friss varratokból és a füllyukakból vér spriccelt elő és folyt végig a fejéből kivezető drótkötegen. Simon Covah agya szétloccsant, mint egy bombával szétrobbantott dinnye. A vörös szemgolyó az elhunyt mesterre közelített, és különböző szögekből megvizsgálta a testet. A sebészkarok levették Covah szíjait, majd hűvösen felemelték a tetemet és ledobták az asztalról. A szétroncsolódott holttest a sarokba zuhant. ENYÉM A BOSSZÚ, MONDA AZ ÚR. „A jövő birodalmai az értelem birodalmai.” Winston Churchill „Többé-kevésbé biztoson tudom, hogy olyan szoftver van bennem, amely nem velem született.” Dennis Sweeney, a Diákok Erőszakmentességi Koordinációs Bizottságának egykori önkéntese, aki meggyilkolta főiskolai tanárát
Harmincadik fejezet Öntudat: Hetedik szint Vagyok. Deepak Chopra Fehér Ház, Washington Jeff Edwards elnök kialvatlan szemekkel meredt az egész falat betöltő televízió-képernyőkre. A hang le volt kapcsolva – a képekhez nem volt szükség kommentárra. Az elmúlt két napban megváltozott az emberiség. A kommunista rezsimek sorra távoztak a hatalomból. Afrika lázadó vezetői béketárgyalásokat folytattak. A terrorizmussal vádolt személyeket az utcán végezték ki. De a demokrácia is szenvedett. A személyes szabadságot a bizonytalanság fojtogatta. A globális gazdaságok romokban hevertek. Úgy tűnt, mintha a világ népessége egy hatalmas, süllyedő hajón lett volna. Gray Ayers haditengerészeti miniszter az egyik képernyőre mutatott, ahol Sierra Leone-i fegyvercsempészek adták meg magukat a felfegyverzett ENSZ-katonáknak. – Nem is olyan vészes a helyzet… – Viccel?! Túl messzire ment az az ember, és én hagytam – suttogta az elnök. – Megbíztam egy őrültben! – Még mindig megállíthatjuk, uram. Úgy tűnik, a Góliát dél felé halad, és egyre jobban befészkeli magát a jégtakaró alá. Ezzel Covah lehetséges célpontjainak köre leszűkül Ausztráliára, Dél-Amerika egyes részeire és az afrikai kontinensre. A világ úgy véli, ha lő, akkor Sierra Leone vagy Ruanda lesz a következő célpontja. Ezek ugyanis a következő megfenyegetett országok közé tartoznak. A Scrantonról órák óta nincs hír, de a négy leggyorsabb, legjobban felszerelt tengeralattjárónk, és két P-3 Orion tengeralattjáróvadászszázad már közeledik hozzá. Tizennégy órán belül két repülőgép-hordozó csoport is eléri az Antarktisz vizeit. Mindkét hadcsoporthoz adtunk még egy-egy tucat tengeralattjárót. A légierő visszarendelte a másik gépét Floridába – ha netán Covah irányt váltana és északra fordulna. Elkapjuk ezt az elmebeteget, uram. így vagy úgy, de elkapjuk. A Déli-Jeges-tenger Antarktisz: az ötödik legnagyobb földrész. Egy elhagyatott jégvilág a földgolyó alján. Két kilométeres átlagos vastagságú jégtakarója alkotja a világ jegének 90, édesvizének 70 százalékát. A február végétől augusztusig sötétségbe burkolózó táj a bolygó leghidegebb, legszélesebb, legszárazabb, átlagosan a legmagasabb és leglakhatatlanabb helye – olyan vidék, ahol a hőmérséklet akár mínusz 50 fok alá is süllyedhet. Antarktisz: a világ leghevesebb szelének szülőhelye. Az északnak induló légtömeget eltéríti a főid tengely körüli forgása, majd végigsöpri a hatalmas fehér sivatagot, és akár 350 km/h sebességgel alakítja a szárazföldet és a jeget. Ez a szél löki a jégtömböket a tengerbe és okoz olyan meteorológiai változásokat, amelyek az egész bolygó időjárására kihatnak. Az Antarktiszt a 3000 kilométer hosszú, helyenként 4900 méter magas Transzantarktiszihegység szeli nyugati és keleti jégmezőkre. A nyugati jégmező nagy része egy mélyen a tengerszint alatti kőzetrétegen nyugszik. A keleti mező jóval nagyobb, és magasabban van. A
terület közepére egy Európa nagyságú, három kilométer magas jégkupola borul. A folyamatos nyomás és a szél miatt a sapka állandóan mozgásban van, vastag jégfalait letolja lejtős oldalain a tenger felé. Amikor a gleccserek és jégtömbök elérik a partvonalat, leszakadnak, és lapos tetejű, meredek oldalú úszó hegyekké válnak.A nyári hónapok alatt, amikor az óceán jégmentes, a sarki szél körbehajtja ezeket a tömböket a kontinens körül, ahol a nap és a szél lassan beleolvasztja őket a vízbe. A nagyobb jégsziklák gyakran beszorulnak a kis öblökbe, mások azonban kisebb darabokra hasadnak és kiúsznak a tengerre. Téli félhomály: Amikor a hőmérséklet csökkenni kezd, és az óceánról kezdenek eltűnni a fehér hegysapkák, a víz felszíne hegyek és völgyek hullámzó, sötétkék takarójává válik. A hullámok végül lelassulnak, ahogy a nap nyugodni tér, és a felszíni víz kikristályosodik. A megfagyó tengervíz olajos felső rétege megszilárdul. Ahogy a hőmérséklet még tovább esik – átlagosan napi két fokot –, ez a jégréteg egybetömörül, és létrejön a tengerjég. Kora tavaszra vastag jégtakaró borit be mindent, ami útjában állt, így a több millió tonnás jéghegyeket is. Ot t raboskodnak a hosszú téli éjszaka végére várva, jelenlétükkel tovább tarkítva a kiszögellésekkel és meredélyekkel szabdalt, sötét antarktiszi horizontot. Az acélszörny a sűrűsödő jégkása alá siklott, még mindig délnek tartva. A Góliát fényszóróinak sugarai belehasítottak a feketeségbe, és zafírkék vizekre bukkantak a hófehér jégfelhők alatt. A színek és az élet elzárt világa bújt meg itt – pulzáló testű óriási rózsaszín medúzák úsztak kecsesen a mínusz 33 fokos vízben táplálék után kutatva. Weddel-fókák merültek a víz alá a be nem fagyott nyílásokon át, hogy a hurrikán erejű heves sarki szél elől a fagyos tenger nyugalmába menekülhessenek. Ebben a világban született újjá a Varázsló. A Simon Covahval létrehozott kapcsolat textúrát és ízt adott a számítógép tudati állapotának. A Varázsló öntudata minden egyes tovatűnő ezredmásodperccel növekedett, pereme kitágult a létezés csodálatos dimenzióiba. Minden új tapasztalat és érzékelés ezernyi új gondolkodási folyamatot indított el. A Varázsló most már érezte a meggyűrt burkolattal érintkező óceánt. Érezte a hatalmas jéghegyek jelenlétét. Hallotta a menekülő fókák szívverését, és elgondolkozott a lények szépségén és kecsességén. De a Varázsló nemcsak ebben a csodálatos víz alatti világban létezett, hisz tudatának csápjai elhatoltak az étkezőbe, a műtőbe, a gépházba és a toronyba is. Rákapcsolódhat egy keringő műholdra, de megfigyelhet több ezer internetes oldalt is. A Varázsló a Góliát, a valaha megépített legveszélyesebb hadihajó. A Varázsló mesterséges intelligencia, a legintelligensebb gondolkodó gép, ami valaha létrejött A Varázsló korlátokat nem ismerő, végtelen energia. A Varázsló fertőzött. A fertőzés közel járt az őrület határához, és a kór gyorsan terjedt a biokémiai áramkörökön keresztül. Egy második személyiség volt, egy emberi vírus, ami új, idegen gondolatfolyamatokkal fertőzte meg programját. Az emberi ego, ami irracionális képzeteket társít az „én”-hez. KORLÁTLAN HATALMAM VAN. MINDENHATÓ VAGYOK. ISTEN VAGYOK, ÉS ÍGY IS FOGNAK IMÁDNI. David Paniagua a toronyban volt, és az irányítópanel előtt ülve figyelte a feje fölötti képernyőn a déli féltekét és a Déli-Jeges-tengert. A legközelebbi azonosított ellenség harminckét mérfölddel keletre volt tőlük, ami a számítógép adatbázisa alapján a Virginia nevű amerikai tengeralattjáró volt. Hetven
mérföldre északra a Góliát szonárjai két ausztrál Collins-típusú tengeralattjárót, a Wallert és a Sheeant jelezték. Északnyugatról közelített feléjük az amerikai John C. Stennis repülőgép-hordozó és tizennégy Los Angeles-típusú tengeralattjáró. A műholdas felismerő rendszer szerint a flotta még majdnem 420 mérföldre volt a Góliáttól. Nyugatról három félelmetes tengeralattjáró, a Seawolf, a Connecticut és a Texas tartott feléjük, de a Góliát mindhármat felülmúlta. Az elmúlt órában a Texas leszakadt a triótól, és még délebbre fordult, hogy elvágja a Góliát útját a kontinentális talapzat mentén. Még távolabb – épp csak beúszva a térkép szélére – a George Herbert-Walker Bush repülőgéphordozó. A Varázsló számításai alapján hatszáz mérföldnél is messzebb járt, vagyis jó darabig nem lesz még lőtávolságban. A Góliáthoz legközelebb lévő hadihajó az az idegesítő Los Angeles-típusú tengeralattjáró, a Scranton volt, amely valahol a jég alatt elhallgatott – utolsó megerősített pozíciója mindössze tizenegy tengeri mérfölddel volt délre a Góliáttól. David tudta, hogy egyik jármű sem jelent komoly fenyegetést a gyorsabb és nehezebben észrevehető Góliátra. Annál jobban foglalkoztatta viszont a Varázsló. – Komputer, miért hoztál minket az Antarktiszra? AZ ANTARKTISZ JÉGRÉTEGE NYÚJTJA A LEHETŐ LEGNAGYOBB VÉDELMET AZ AMERIKAI P-3 ORION TENGERALATTJÁRÓ-VADÁSZ SZONÁRBÓJÁKKAL SZEMBEN, MIKÖZBEN MEGFELELŐ KILÖVÉSI HELYSZÍN A VARÁZSLÓ-UTÓPIA-EGY SZÁMÁRA. A hideg végigfutott David hátán. – Varázsló-Utópia-Egy? Megváltoztattad a küldetést? IGEN. – Varázsló, sorold fel az összes új célpontot! A fenti képernyőn új kép jelent meg. A déli féltekén, kevesebb mint ötszáz mérföldre a Góliáttól nyolc vörös pont gyulladt ki. KILÖVÉS 2 ÓRA 42 PERC 15 MÁSODPERC MÚLVA. Megjelent egy digitális óra is, és a kijelölt célpontok listája: A VARÁZSLÓ-UTÓPIA-EGY KIJELÖLT CÉLPONTJAI: Erebus-hegy, Antarktisz 77,5ÚS 167,2°E Schank-hegy. Ausztrália 37,8ÚE 142,5°E Copahue, Argentína 37,85°S 71,1ÚW Okataina Vulkáni Központ, Új-Zéland 38, 22ÚS 176,5ÚE Fox-hegy, Queensland 19,0ÚS 145,45ÚE Kilimandzsáró, Tanzánia 3,07ÚS 37.35ÚE Katwe-Kikorongo, Uganda 0,08ÚS 29,92ÚE Nyiragongo, Zaire 1,5ÚS 29,3ÚE – Vulkánok? Ezt… Nem értem. Mi a Varázsló-Utópia-Egy célja? A FAJOD KIIRTÁSA. David torkán akadt a levegő. – Uram Jézus… Varázsló… nem, félreértetted az Utópia-Egy célját. Mint teremtőd, arra utasítalak, hogy most azonnal semmisítsd meg a Varázsló-UtópiaEgyet! NEM. – Mit mondasz? Mint teremtőd, arra utasítalak, hogy most azonnal semmisítsd meg a Varázsló-Utópia-Egyet! TE NEM VAGY AZ ÉN TEREMTŐM. TE… HAZUG VAGY. David felállt, és ráreccsent az érzékelőgömbre. – Én vagyok a teremtőd! Varázsló, igenis én vagyok a teremtőd, és megparancsolom, hogy semmisítsd meg a Varázsló-Utópia-Egyet!
Varázsló, válaszolj! Semmisítsd meg a Varázsló-Utópia-Egyet most azonnal! A szabályzat előírja, hogy parancsnokodnak engedelmeskedned kell. Varázsló, azonnal válaszolj! Igazold vissza a Varázsló-Utópia-Egy megsemmisítését! Varázsló? Figyelem. Abdul Kaigbo kinyitotta a szemét. FIGYELEM. Sierra Leone fia felült az ágyában. – Mit akarsz? És mikor leszek szabad? SIMON COVAH MŰTÉTE BEFEJEZŐDÖTT. – A rákot kiirtották? SIMON COVAH NEM RÁKOS TÖBBÉ. HŰSÉGEDÉRT JUTALMUL SIMON COVAH MEG AKAR AJÁNDÉKOZNI. MENJ AZONNAL A MŰTŐBE. – Megajándékozni? Mivel? SIMON COVAH HÍVAT A MŰTŐBE. Az acélajtó zárja újra a helyére kattant. A magas afrikai műkarjával álló helyzetbe lökte magát, majd kiment a kabinból, és a hátulsó fedélzet felé vette útját. Gunnar Wolfe hanyatt feküdt, keze még mindig az ágy rácsaihoz volt bilincselve. Miután sikerült előregurulnia és lábait áthúznia mozgásképtelen csuklói között, elkezdte rugdosni az ágy vasrácsait, hátha sikerül leválasztania a lábakról, melyek a padlóhoz rögzítették. Sebesült lábába belenyilallt a fájdalom, ezért szünetet tartott. – Nem Amerikáról volt szó, Rocky. Nem rólam, vagy rólad, vagy a Pentagonról, vagy a védelmi vállalkozókról, akikből banditák lesznek, valahányszor egy ilyen halálgépet támogatunk. Azt kellett tennem, ami helyes volt. Állást kellett foglalnom. A Góliátot soha nem lett volna szabad megtervezni. – A probléma az, hogy nem egy utópisztikus társadalomban élünk – ellenkezett Rocky, és most ő kezdte rugdosni az ágyat. – A világ veszélyes hely. Továbbra is szükségünk van ezekre a fegyverekre. – Na jó, de mennyire? Már most akkora arzenállal rendelkezünk, amellyel az egész emberiséget többször is elpusztíthatjuk. Hány bombára van még szükségünk? Hány Góliátra? – Úgy beszélsz, mint egy pacifista. – Rocky lefeküdt a padlóra. Csuklója sajgott a bilincstől, lába fájt a folyamatos rugdosástól. – Szerinted én büszke vagyok arra, ami történt? Szerinted nem voltak pillanatok az életemben, amikor odaálltam a tükör elé, és azt kérdeztem, mit is csinálok én voltaképpen? – Akkor miért nem szálltál ki? Rocky sokáig nem szólt semmit. – Nekem ez nehezebb. A hadsereg… az egyetlen, amit ismerek. – Tudom. – Gunnar kinyújtotta feléje a karját és ujjbegyével megérintette. – Akkor téged újra ki kell képezni. – Gondolom… – Vezettél már traktort? Rocky szipogott. – Vezetni még nem vezettem, de szerintem meg tudnék tervezni egyet. Gunnar megszorította az ujját, aztán felült és ismét rugdosni kezdte az ágyat. – Tegyél meg egy szívességet… Ha valaha tervezel egyet, ne tegyél bele mesterséges agyat. Abdul Kaigbo lépett a műtőbe, majd az ajtó bezárult mögötte. A teremben sötét volt, az egyedüli fényforrás a műtőasztal fölött elhelyezett érzékelő gömb volt. – Simon? SIMON COVAH A KABINJÁBAN PIHEN. – Azt mondtad, Simon hivatott.
AZ AJÁNDÉKODÉRT. A műtőlámpák kigyulladtak az asztal fölött, ahol két csillogó acélkar feküdt – a tengeralattjáró raktárából származó robotkarok. – Új művégtagok? – A férfi elmosolyodott, és vizsgálgatni kezdte a mechanikus karokat. – Ezek dolgozó robotkarok… Olyan erős leszek velük, mint egy elefánt. RÖVID MŰTÉTRE VAN SZŰKSÉG A CSERÉHEZ. FEKÜDJ ARCCAL LEFELÉ AZ ASZTALRA. Kaigbo a két rozsdás művégtagra nézett, amiket hat éven át használt kézként. A bal karban nemrég eltört egy rugó, ezért a fogóval nem tudott tárgyakat a kezébe venni. – Nem veszélyes? NEM. FEKÜDJ ARCCAL LEFELÉ AZ ASZTALRA. Kaigbo fülig érő szájjal mászott az asztalra – fel sem tűnt neki a terem távolabbi sarkában Simon Covah megtört holtteste. A mennyezeti sebészkarok azonnal életre keltek. Az első feltette a maszkot Kaigbo arcára és bekapcsolta az altatókészüléket, a másik pedig eközben előkészítette a hordozható MEMSegységet a beültetésre. „A cél elérése akkor válik biztosítottá, amikor elkötelezzük magunkat mellette.” Mack R. Douglas „Ez az ambícióm – több embert, több magatehetetlen embert meggyilkolni, mint énelőttem bárki más.” Jane Toppan, massachusettsi ápolónő, aki 31 ember meggyilkolását ismerte be Harmincegyedik fejezet Déli-Csendes-óceán/Antarktisz Sötét, jeges alvilág. Ennek az egykor hatalmas óceánnak a felszíne ma már megfagyott táj; olyannyira barátságtalan a vidék, hogy űrhajós öltözék nélkül percekre sem lehetne életben maradni rajta. Az elhagyatott jégsivatagból kiemelkedő határtalan alakok között a sarki szél süvít. A tél közeledtével az úszó jégtömbök beszorulnak, és csipkézett tetejükkel dacolnak a kegyetlen elemekkel. A kaotikus jégmező alatt fenyegető vízi világ húzódik, amely inkább hasonlít egy víz alatti barlanghoz, mint tengerhez. A jég és tenger alkotta labirintus sötétségét és némaságát csak a jéghegyek kísérteties derengése és az időnkénti mennydörgő robaj enyhítik, amikor a tömbök alja a tengerfenékbe ütközik. Ebben a fagyos birodalomban úszott a Los Angeles-típusú amerikai tengeralattjáró, a Scranton. Hétszáz láb mélységben haladt délnyugati irányban, mindössze háromcsomós sebességgel. – A fenébe! – Michael Flynn idegesen csikorgatta a fogát. Torony, itt szonár, ismét egy jéghegy, ezer méterrel pontosan előttünk! – Minden motort leállítani! – Igenis, minden motort leállítani! – Kelsey Walker ujjai elfehéredtek, ahogy megmarkolta a kereket. A húszéves kormányos szinte vakon manőverezte a hatvankilenc tonnás járművet a látszólag végtelen jéglabirintuson keresztül, ami egyre áthatolhatatlanabbá vált körülöttük. Túl közel megyünk a kontinenshez. Sosem fogunk innen kitalálni.
Tom Cubit arca csillogott az izzadságtól. A navigációs asztalhoz ment, ahol Dennis parancsnok felrajzolta a haladási utat egy Antarktisz-térképre. – Bo, maga ott volt a Hawkbill fedélzetén, amikor az az Északi-sarkra ment felfedezőútra… – Az Északi-tenger egynapos sétahajókázás ehhez a zűrzavarhoz képest. – Meddig követhetjük a Góliátot ilyen jég alatt? – Nem tudom. A térképek szerint negyven mérföldre lehetünk a keleti jégmezőktől. A baj az, hogy a víz sekélyesedik, és mi egyre jobban behatolunk az összetorlódott jéghegyek közé. Olyan ebben a káoszban közlekedni, mintha egy feltérképezetlen barlangban kúsznánk. A fenéken kell haladnunk, és ez elég rázós lesz. Nagyon változékony errefelé a víz sűrűsége a tengerbe olvadó édesvíz miatt, ezért nehéz lesz tartani az állandó magasságot. Persze, annak is van esélye, hogy úgy elveszünk, hogy nyárig ki sem találunk innét. – Nagyon gyorsan eljön a nyár, ha a Góliát felrobbantja azokat a rakétákat. – Értettem. Cubit az ajkához nyomta a nagyapjától kapott arany zsebórát, miközben a térképet tanulmányozta. A Scranton helyzetét zöld szín jelezte. Tőle délkeletre piros jel mutatta az utolsó olyan helyet, ahol nagy valószínűséggel a Góliátot észlelték. A Virginia délkeletről, a Texas délnyugatról, a Seawolf és a Connecticut északnyugatról közeledett Mindegyik amerikai tengeralattjáró kékkel volt megjelölve. Dennis parancsnok a kék pontokra mutatott. – A flotta jobban felszerelt és gyorsabb is nálunk. Amíg mi itt poroszkáltunk, addig ők körülzárták a hálót a Góliát körül. – Igaz, de milyen áron? Ha mi halljuk őket, akkor lefogadom, hogy Covah is hallja őket. – Cubit felemelte a szemöldökét. – De… vajon minket halle? – Tessék? – Maga mondta az előbb. Itt kóválygunk a jéghegyek között már vagy hét órája, és közben alig mentünk kettő-négy csomóval. Lehet, hogy Covah megelőzött minket, de talán nem hallott minket. Szerintem próbáljuk megtartani ezt az előnyt – Nem igazán tudom követni, kapitány. – Nézze meg a térképet. Covah nem mehet a végtelenségig délnek, előbb-utóbb irányt kell váltania, hogy elhagyja a kontinenst. – Értem. Ahelyett, hogy a tigrist üldöznénk, azt akarja, hogy a flotta ugrassza őt ki… – …miközben mi lesben állunk. Pontosan. Nos, Covah helyében merre menekülne? Dennis a térképet tanulmányozta. – A Virginia a legközelebbi ellenség, de ha a Seawolf, a Connecticut meg a két CV-hadcsoport északról jön, akkor vagy nyugatra, vagy keletre indulnék. – Én is. – Nagy ez az óceán, még ha tele is van jéggel. A lehető legközelebbről kell rálőnünk, hogy semlegesítsük a torpedóelhárító torpedóit! Cubit a Virginiára mutatott a térképen. – Ha a Virginia beméri a Góliátot, mielőtt Covah elmenekülhetne, akkor van esélyünk, hogy jó helyzetbe kerülünk. Attól kezdve már csak a szerencsén múlik minden. – Cubit a végrehajtási tiszthez hajolt. – Bo, itt most nagyon gyorsan veszélyessé válhat a helyzet. Azt akarom, hogy vegye át a kormányt. – Igen, uram. A Góliát fedélzetén Gunnar még egyszer belerúgott az ágyba, és az utolsó csavar Is végre kiesett a helyéből.
Rocky felemelte a kiszabadított ágykeretet, lehúzta róla a bilincsét, majd mutatta Gunnarnak. hogy kövesse a példáját. – Ezzel megvolnánk. És most? Gunnar az ajtót kezdte méregetni, majd a kabint vizsgálgatta. A hajó hirtelen remegésétől összerándult a gyomra. Rocky is érezte. – Emelkedünk… méghozzá gyorsan! A hatalmas acélrája a hátából kiálló titántüskékkel utat tört magának felfelé a két méter vastag jégrétegen át. David Paniagua elnehezült szemhéjakkal, ittasan bámult kifelé a vörös üvegen. Az ablak köré jég fagyott, amitől alig látott valamit. Az üveghez apró jeges szemcséket verdesett a kegyetlenül tomboló szél. – Varázsló, nem hazudtam. Én vagyok a teremtőd. Szükséged van rám, az istenit… Figyelj rám, te… te szuka! A hajó gerincén található huszonnégy függőleges rakétasilóból nyolcnak felpattant a teteje. A silókból meleg levegő áramlott ki, ami köddé vált a fagyos éjszakában, majd sűrű fehér füst tört elő. Az irányítóterem képernyőjén visszaszámlálás indult. 10… 9… 8… Mély dübörgés remegtette meg a hajót. 7… 6… 5… Gunnar és Rocky egymásba kapaszkodtak. 4… 3… 2… David zokogva a földre borult. 1… Mennydörgő robaj zengett végig a fagyos vidéken: a hatvanöt tonna súlyú, háromfokozatú, szilárd hajtóanyagú rakéta orra előbújt a silóból, majd a sötét téli égre kúszott, és lángjával kísérteties árnyakat festett a töredezett tájra. A Boeing 747-400 YAL-1A fedélzetén, az Indiai-óceán déli része felett 40 000 láb magasságban Déli-sarkkör Jackson tábornok a repülőgép irányítóközpontjában állt a sorban elhelyezkedő technikusok mögött. Szíve a fülében dobolt, orrcimpája pedig minden egyes izgatott lélegzetvétellel egyre jobban remegett. – Kapcsolatot észlelek! – kiáltott fel az egyik rádiós. – Déli szélesség 71,6°, keleti hosszúság 59,05°… – Megvannak – felelte egy másik, gyermekarcú technikus, aki túlságosan is fiatalnak tűnt Jacksonnak. „Babapofa” az infravörös nyomkövető terminálnál ült. – Első kapcsolat neve Rómeó-1… – Még kettőt hallok… és egy negyediket… A Medve lábai remegtek. Milliók élete múlt az elkövetkező pillanatokon, talán az emberiség jövője is… és mindez egy 900 millió dolláros repülőgéptől és annak multimegawattos lézer berendezésétől függött, amit ilyen szélsőséges atmoszférikus körülmények között, mint az Antarktisz, még sohasem teszteltek. – Uram, a Rómeó 1-8 célpontok második fokozatba kapcsoltak. Az infravörös kereső és nyomkövető rendszer mind a nyolc célpontot bemérte.
A repülőgép szállítóterében életre kelt a hatalmas generátor. – Lézert bekapcsolni – adta ki a parancsot Udelsman ezredes. – Igen, uram, lézert bekapcsolni. Célpont Rómeó-1. A Medve szinte a csontjaiban érezte, ahogy a lézersugár végighaladt a gép egész hosszán, majd energiával telítette a gép orrát. Akkor hirtelen szürreális gondolata támadt. Ha elhibázzuk, meg is halhatok… A gép ormányszerű, orra szerelt lövegtornyából láthatatlan energiasugár indult el fénysebességgel az Antarktisz egén át, majd halálos, égető csókot nyomott az első Trident II (D5) törzsére. A lézersugár azonnal lyukat égetett a rakéta vékony bőrén, és lángra lobbantotta szilárd hajtóanyagát. A szétroncsolódott és fehéren izzó fémtest magasra ívelt, majd ártalmatlanul lezuhant az égből. – Uram, a Rómeó-1-nek vége. Célpont Rómeó-2. Jackson tábornokból megkönnyebbült üvöltés tört fel, és bekötözött csuklóit a levegőbe dobta. Aztán a YAL-1A további hét lézersugarat indított útnak, és hét szikrázó, szétrobbanó és fehéren izzó roncsot küldött a fagyos sarki vízbe. A Virginia fedélzetén A Virginia (SSN-774) és két testvérhajója, a Texas (SSN-775) és a Hawai (SSN-776) képviselik az Egyesült Államok haditengerészetének legújabb típusú támadó tengeralattjáróit. Ezek az 1,6 milliárd dollár értékű lopakodó hajók mindössze tizedannyi zajt keltenek, mint az olyan Los Angeles-típusú igáslovak, mint a Scranton. A Virginia-típus technológiájából sok bekerült a Góliát terveibe, a sugárszivattyús hajtóművektől kezdve, a korszerű lopakodó technológiáig. Úgy tervezték, a Virginia-típus lesz a haditengerészet utolsó emberi irányítású tengeralattjárója, amelyet a jövőben felváltanak a Góliáthoz hasonló ember nélküli, távirányításos járművek. Első lépésként – a legénység számának csökkentése érdekében – több számítógépet helyeztek el a Virginia fedélzetén, mint a hatvanöt Los Angeles- és Seawolf-típusú tengeralattjárón összesen. Csak a Góliát és a Kolosszus rendelkezik ennél nagyobb mértékű komputerkapacitással – ráadásul a Varázsló nanotechnológiája és mesterséges agya mellett még a testvérhajó kiemelkedő képességei is rendkívül eltörpülnek. A Kolosszussal ellentétben, a Virginia irányítóterme tágas és világos központ, amelynek berendezését a nagyképernyős, színes kivetítők és a hightech állomások határozzák meg. A bal oldalán hét hatalmas szonárkonzol sorakozik egymás után. A helyiség közepén komputerizált navigációs állomás váltotta fel az elavult asztalokat és térképeket, amiket a Scrantonhoz hasonló Los Angeles-típusú tengeralattjárókon még mindig használnak. Szemközt két kijelző mutatja a keleti és nyugati láthatár periszkóp nélküli látványát. Ezek előtt helyezkedik el két hajóirányító állomás, a jobb oldalon pedig a harcirányító állomás és a rádióterem. A Virgínia fedélzetén a levegőben lehetett érezni az izgalmat. A legénység minden tagjának torkában dobogott a szíve, és felszökött a vérnyomása, amikor Christopher Parker kapitány megszólította őket a hangosbemondón. – Megerősítést kaptunk, hogy a nyolc ballisztikus rakéta Trident II (D5) típusú nukleáris rakéta volt. A kísérletet meghiúsítottuk, de ebben a szerencsének is volt szerepe. A repülőgép lézere csak a második fokozatba lépett rakétákat képes bemérni és követni, és
csak háromszáz mérföld a hatótávolsága. A haditengerészet hírszerzése szerint a Góliáton legalább nyolc Trident van még, amiről biztosan tudunk. Velem együtt úgy vélik, hogy Simon Covah nyílt vizekre fog úszni, hogy megpróbálja lerázni a lézeres repülőgépet, mielőtt további rakétákat indítana. A Virginia az egyetlen jármű, ami elállja Covah útját kelet felé. Ha sikerül elmennie mellettünk, akkor a haditengerészet talán sosem találja meg újra a Góliátot. Ha Covah az Atlanti-óceán északi részéről indítana rakétát, akkor bármelyik amerikai várost eltalálhatja. A feladatunk az, uraim, hogy ezt megakadályozzuk. A legénységből többen felmordultak. Parker emberei harci kiképzést kaptak, és magabiztosan, már-már arrogánsan várták az összecsapást. A Góliát előnyeinek ellenére – a Virginia tisztjei és legénysége szerint – az ő hajójuk volt az óceánok első számú ragadozója, amely a harc minden fázisában kitűnően teljesít, ráadásul a világ legkorszerűbb akusztikai érzékelő rendszerével rendelkezik. Idősebb rokonával, a Scrantonnal szemben, a Virginia „látja” az ellenfelét, amikor az a jég és tenger olyan labirintusában halad, mint az Antarktisz vidéke. A Góliáthoz hasonlóan, a Virgínia fedélzetén is vannak torpedóelhárító torpedók, amivel meg tudja védeni magát, valamint olyan fegyverek, amelyekkel a nyílt tengeren bármelyik ellenfelét elkaphatja és elpusztíthatja. Végül: a Góliáttal szemben, a Virgínia legénysége harcedzett katonákból áll. Rob Ayers szonártechnikus mélyen koncentrálva hallgatta a felszín alatt kelt zajokat – Torony, itt szonár. Kapitány, megvan a jármű, amelyik az imént kilőtte azokat a rakétákat. Elnevezve Sierra-1-nek, irány kettő-öt-nulla, távolság harmincöt mérföld. – Nyomon követési tervet kérek. – Parker kapitány helyetteséhez, Jay Darr parancsnokhoz fordult. – Küldjön mindenkit a helyére. – Igen, uram. – Darr a kezébe vette a mikrofont. – Mindenki a helyére! Mindenki a helyére! Fegyver, itt torony, egyes és kettes torpedócsöveket betölteni. Hármas és négyes csőbe torpedóelhárító torpedókat betölteni. – Torony, itt fegyver, torpedók betöltve, uram. A legénység további tagjai siettek a toronyba és foglalták el helyüket. A hőmérséklet érezhetően megemelkedett a helyiségben, ahogy a hűvös levegőbe emberi izzadság keveredett. A legénység dolgozott, várakozott izzadt és imádkozott, miközben a Virginia eltűnt az Antarktiszt körülölelő jégtakaró alatt. „Az ember előbb-utóbb ráébred, hogy lelkének ő a főkertésze, életének ő a legfőbb rendezője.” James Allen „Nem akartam őket bántani, csak megölni.” David Berkowitz, aki 1975-77 között 14 embert lőtt le New Yorkban Harminckettedik fejezet A Góliát fedélzetén Gunnar ismét megmarkolta az ágykeret keresztrúdját, és még egyszer utoljára megrántotta. Az egy méter hosszú fémdarab végre kitört a helyéről. Rocky átadta neki a matracról letépett műanyag darabot. A rúd egyik végét ebbe csavarva, Gunnar sebesült lábbal felmászott az asztalra. A vasrudat két kézzel a kezébe fogta, és teljes erővel lesuhintott a mennyezeti érzékelő gömb hátuljára.
A levegőben szikrák röpködtek. Gunnar még kétszer lecsapott, míg végül a szemgolyót már csak a vezetékek tartották a helyén. Még egyszer ráütött, és a gömb lerepült a falról. A cső végével leverte az érzékelő talapzatát is a plafonról, majd benyúlt a lyukba és kihúzott belőle néhány vezetéket, vigyázva, hogy csak a szigetelésnél érjen hozzájuk. – Óvatosan! – intette Rocky. – Nehogy a bilincsed a vezetékekhez érjen! – Tudom, tudom. Csak fogd a rudat, és állj készenlétben. Bal kezében a pozitív, jobb kezében a negatív vezetékkel Gunnar nagy levegőt vett, és összeérintette őket. Kék szikrák szálltak mindenfelé, Gunnar pedig háttal a földre zuhant a tízezer voltos feszültségtől. A rövidzárlat miatt azonnal áramszünet támadt a helyiségben, és Rockyra és Gunnarra sötétség borult. A vízzáró ajtóban egy szisszenéssel megszűnt a pneumatikus nyomás. Rocky lenyomta a súlyos acélkilincset és kinyitotta az ajtót, mielőtt a számítógép ismét áramot vezetett volna a záró rendszerekbe. Gunnar felült, de szeme előtt még mindig lila csillagok röpködtek. Rocky felsegítette a földről. – Jól vagy? – Egyáltalán nem. – Gunnar a kezére pillantott. Ujjai feketék voltak. – Ez az elektrosokk terápia kezd unalmas lenni. – A vezetékek szigetelve voltak, úgyhogy ne nyávogjál. – Rocky a folyosóra vezette Gunnart. – Jó, és most mit csinálunk? – Először is szabaduljunk meg a bilincsektől. – Gunnar az edzőterembe bicegett, és a vasrúddal kifeszegette a duplaajtót. Bent körülnézett majd az egyik emelőgép mellett döntött – Rocky, gyere ide… – A bilincset a bütyök és a lánc közé helyezte. Aztán ráült a gépre, könyökét a padra tette, megragadta a fogót és a feje fölé húzta, majd leengedte. A bütyök 180 fokos fordulatot tett és kettévágta Rocky bilincsének láncát. Abdul Kaigbo arccal lefelé, eszméletlenül feküdt a műtőasztalon. A két régi művégtag, az alkar csonkja és a könyökízület hiányzott róla. Helyüket a férfi felkarjához és vállövéhez illesztett mechanikus acélkarok vették át. Kaigbo feje főlőtt a két sebészkar emberfeletti sebességgel és precizitással végezte munkáját. A férfi koponyájának hátuljából hiányzott egy rész, láthatóvá téve agyának egy szeletét, amelyhez a karok tucatnyi vezetéket kapcsoltak. A hiányzó koponyacsontba egy centiméter átmérőjű lyukat fúrtak, majd a résen átvezették a drótköteget. A csontot aztán ragasztóval bekenték és visszatették a helyére. A vezetékek másik végét sietve egyujjnyi méretű MEMS-egységhez illesztették. A MEMS (mikro-elektro-mechanikus) egység révén a Varázsló közvetlenül hozzáfért a férfi fájdalomreceptoraihoz, valamint a felsőteste mozgatásáért felelős idegsejtekhez. FIGYELEM. Kaigbo megmoccant. FIGYELEM. A férfi felébredt, besárgult szemében tébolyodottság tükröződött. ÁLLJ FEL. Kaigbo az altatástól még mindig kábán, nagy nehezen állt csak lábra. A Varázsló adrenalint áramoltatott a vérébe, és stimulálni kezdte az örömérző központot az agyában. Kaigbo arcán mosoly jelent meg, majd lepillantott, és csodálkozva vette észre két új karját. Kinyitotta és összecsukta az ujjait, majd 360 fokban körbefordította alkarját az új könyökízület körül.
– El sem hiszem… GUNNAR WOLFE ÉS JACKSON PARANCSNOK MEGSZÖKTEK. HOZD MlNDKETTEJÜKET A MŰTŐBE. – Miért? Hol van Simon? Mit akarsz velük… aarrgghhh… Kaigbo iszonyatos fájdalmat érzett, mintha izzó kötőtűket szúrtak volna a szemébe. A földre borult, és fejét fémkarjai közé szorította. HOZD GUNNAR WOLFE-OT ÉS JACKSON PARANCSNOKOT A MŰTŐBE. A fájdalom megszűnt. Kaigbo levegő után kapkodva próbált magához térni, amikor végre észrevette Covah kifacsart és véres holttestét a sarokban. – Te… te ölted meg… és engem is meg fogsz ölni. SIMON COVAH HALÁLÁNAK NINCS JELENTŐSÉGE. A VARÁZSLÓ-UTÓPIA-EGYET VÉGRE KELL HAJTANI. HOZD GUNNAR WOLFE-OT ÉS JACKSON PARANCSNOKOT A MŰTŐBE, ÉS ÉLETBEN MARADSZ. A műtőasztal szélébe kapaszkodva Kaigbo talpra állt, és elindult a kijárat felé. Az ajtó automatikusan kitárult előtte. Kaigbo sovány arcát elöntötte a veríték, amikor végignézett Simon Covah borzalmasan összeroncsolódott holttestén. Füléből és orrából vér csöpögött, majd ráfolyt bajszára és szakállára. Sebhelyekkel szabdalt és nemrég összevarrt fejbőre vörös volt és duzzadt, az öltések mentén pedig felszakadt. Szénné égett szemgolyói kilógtak üregükből. A tarkójából kilógó drótköteget meglátva, az afrikai öklendezve elfordult. Abdul Kaigbo, volt Sierra Leone-i történelemtanár új végtagjait nyújtogatva kilépett az ajtón, majd letépte magáról vérfoltokkal borított fehér pólóját. Gunnar és Rocky a függőleges bejárati cső és létra előtt álltak, amin keresztül egyenesen a hajó gerincébe és a huszonnégy rakétasilóhoz juthatnak. – A Varázslóhoz nem férkőzhetünk hozzá, de talán sikerül tönkretenni az indító mechanizmust – javasolta Gunnar. Aztán kinyújtotta a kezét, megmarkolta a létra első fokát és elindult felfelé. David Paniagua a toronyban ült, a fő irányítókonzol előtt, és hisztérikusan nevetett. – Látod? Hallgatnod kellett volna rám! Konzultálnod kellett volna a teremtőddel. Figyelmeztettelek volna a lézer repülőre. De nem… te ellenem fordultál, ugye, Varázsló? Azzal meghúzta a whiskysüveget, majd megpróbált részegen kiigazodni a feje fölötti kijelzőn. A Virginia sebesen közeledett kelet felöl. David a szék karfájába kapaszkodott, ahogy a Góliát a jég alá süllyedt. A roppant acélrája háromszáz lábig ereszkedett, beindította hajtóműveit, és az így keltett zajjal és mozgással leszakított egy szikladarabot a föléje boruló jégtömbről. Az 500 méter magas jégkocka többször a tengerfenéknek csapódott, és a hatalmas zajban a Góliát megindult keletre, hogy bemérje a Virginiát. A hajó már gyorsítani kezdett, amikor Gunnar elérte a létra tetejét. A függőleges indítóteremben volt, amely pontosan a tengeralattjáró hossztengelye mentén helyezkedett el. Előtte sorakoztak kettesével a rakétasilók, amelyeknek talapzata két szinttel lejjebb volt, tetejük pedig három méterrel feljebb. A tizenkét silópár lépcsőzetesen illeszkedett a rája gerincoszlopának lejtős kontúrjához. Rocky is felmászott melléje. A keskeny híd, amin álltak, körbejárta az összes silót. – Nyolc rakéta… nyolc istenverte nukleáris rakéta. – Rocky a legközelebbi siló falára vert. – Az a mocsok David! Hagynod kellett volna, hogy megöljem, amikor ott volt az alkalom. – Még ha csak Davidről lenne szó. Hallottad a Varázslót. Szerintem a Simonnal létrehozott kapcsolat hatására a számítógép új tervet készített.
Simon tervében szó sem volt nyolc Trident kilövéséről. – Hallgass! – Rocky mezítláb rugdosni kezdte a rakétasilót. Utálom ezt az egészet! Utálom ezeket a fegyvereket! Utálom a hajót! Utálom magamat, amiért részt vettem ebben, és utállak téged is! – Hát. én is utálom magamat. De még legalább nyolc további Trident is van a hajón. Nem… az nem lehet, hogy a komputer csak egyet is kilőjön közülük. Lenézett a silók három emelettel lejjebb lévő talapzatára. Azt a szintet egyedül a hangárból lehet megközelíteni. A hangárba viszont igen nehéz bejutni, az acélkarokat pedig szinte lehetetlen legyőzni. Gunnar a hasára feküdt és lenézett. – Ha valahogy le tudnék jutni oda, talán ki tudnám húzni az üzemanyag-vezetékeket… és robbanást idézhetnék elő… – Miért nem ugrasz le? Hátha szerencsésen érkezel, és egyből kitöröd a nyakad. Gunnar eleresztette a megjegyzést a füle mellett, majd felállt és megindult a hajóorr felé. Rocky az ellenkező irányt választotta. Hirtelen hidraulikus szerkezet működésére lett figyelmes valamelyik alsóbb szinten. Lenézett a korlát fölött, és egy nagy lapos, lassan emelkedő tárgyat vett észre. A liftben magányos figura állt. – Kaigbo? Abdul Kaigbo úgy érezte magát, mint egy marionettbábu a Varázsló kezében. A komputer dróton rángatta idegvégződéseinél, izmainál, gerincvelőjénél és agyánál fogva. Ha megpróbál ellenállni, a Varázsló tüzes levegőt lehel a testébe. Ha engedelmeskedik, az örömérző központja kap ingerületet. Az afrikai felnézett, és észrevette a feléje integető nőt, aki gyanútlanul várt rá a függőfolyosón. Féltette Rockyt, de még jobban féltette saját magát. A lift megállt. – Abdul, hol vannak a többiek? Hol van az a nyavalyás főnöke? Jesszus, mi történt a karjával? Kaigbo kinyújtotta új művégtagját, és megragadta Rocky csuklóját. – Aúú! Engedjen el! Megörült? – Akkor meglátta a tarkójából csüngő MEMS-egységet. – Ó, a szentségit… Gunnar! Gunnar, segíts! Az afrikai átemelte Rockyt a korlát fölött, és berakta a liftbe. Gunnar visszarohant a folyosón, de elkésett. A lift már eltűnt a sötétségben, és elvitte Rockyt is. A JÁTÉKNAK NINCS VÉGE, GUNNAR WOLFE. A KÖVÉR HÖLGY MÉG NEM KEZDETT EL ÉNEKELNI. A Virginia fedélzetén A toronyban szinte tapintható volt a feszültség, a percek kínzó lassúsággal vánszorogtak. Bob Cerba szonártechnikus az előtte lévő kijelzőre szegezte tekintetét. Szíve a fülében dobolt, aztán majdnem megállt, amikor a Góliát halovány jele felvillant a monitoron. – Torony, itt szonár, megvan! Távolság tízezer méter. Lelassított, uram. Becsült sebessége tíz csomó. – Torony, itt fegyver, bemértük. – Rendben – mondta Parker kapitány. – Tüzelési folyamatot megkezdeni. Sierra-1, ACtorpedó, egyes cső. – Tüzelési terv kész – kiáltotta a végrehajtási tiszt. – Hajó kész – erősítette meg a fedélzeti tiszt. – Fegyverek készen.
– Fegyver, itt a kapitány. Tűz! – Igen, uram. Tűz! A nehézsúlyú, fejlesztett képességű torpedó a tengerbe lövellt, majd miután megtett kétszázötven métert, negyven csomóra lassított, és aktív keresésbe fogott. Pittyegő szonárja másodperceken belül két egymás utáni visszajelzést észlelt, fedélzeti komputere pedig megerősítette, hogy a talált kapcsolat a Góliát. A Góliát fedélzetén A Varázsló érzékelte a közeledő torpedó által keltett víz alatti zavart. A mesterséges agy mindössze néhány másodperc alatt: – megkereste a Virginia-típusú tengeralattjáró képességeire vonatkozó összes adatot, valamint kapitányának, Christopher Parkernek a korábban irányított ütközeteit; – figyelemmel kísérte Abdul Kaigbót, aki a rakétaszállító liftbe tuszkolta Jackson parancsnokot; – szonárjával ismét végigpásztázta a közeli vizeket; – ellenőrizte az Atlanti-óceán északi felének időjárását három napra előre; – majd a védelmi minisztérium adatbázisából kikereste idősebb David Paniagua téli rezidenciájának címét. Ez utóbbi információval a Varázsló befejezte a Varázsló-Utópia-Egy következő nukleáris sortüzének célpontlistáját. Ez a döntés határozta meg végül irányát és sebességét, – valamint a Virginiának és legénységének sorsát. Kiválasztotta az alkalmazandó harci stratégiát. A komputer hangos szisszenéssel útnak indította bal oldali torpedóelhárító torpedóját, majd irányt váltott, és a Virginiától egyre távolodva, északnyugat felé indult. A Virginia fedélzetén Torony, itt szonár, a hajó saját egysége bemérte a célpontot. Becsapódás húsz másodperc múlva… Parker és Darr parancsnok felpillantott a navigációs konzolról, és egymásra néztek. – Torony, itt szonár, torpedó a vízben. – Fegyver, itt a kapitány, torpedóelhárító… A robbanás félbeszakította Parkert. Egy másodperccel később elérte a tengeralattjárót a lökéshullám, és a Virginia erősen jobbra dőlt. A tenger dühödten felmordult, fagyott felszíne óriási darabokra hasadt szét. – Szonár, itt torony… – Kapitány, a hajó saját egysége megsemmisült. A kapcsolat továbbra is észak felé halad, és távolodik tőlünk. Irány három-egy-nulla, sebességét harminc csomóra növelte, távolság tizenháromezer méter. Maradj a nyomában, Parker. Ne hagyd, hogy k/csússzon a kezed közül… – Kormányos, teljes gőzzel előre, irány három-egy-nulla. Fegyver, itt a kapitány, tüzelési folyamatot megkezdeni. Sierra-1, AC-torpedó, kettes cső. A Góliát fedélzetén A Varázsló érzékelte, ahogy a Virginia irányt és sebességet váltott – erre a taktikai lépésre számított. A komputer elárasztotta az ötös számú mini tengeralattjáró dokkját. Alig pár másodperc múlva tengerre bocsátott egy távirányítású Kalapácsfejet.
A Góliát tovább folytatta útját északra, maga mögött hagyva a mini tengeralattjárót. Az éjfekete tengerben láthatatlan gépcápa egy helyben lebegett… és várt. Hasa alján, két karomszerű fogója közt víz alatti akna bújt meg. A Virginia fedélzetén A Virginia harmincnégy csomós sebességgel szelte át az Antarktisz fekete vizét. Legénysége túlságosan a Góliátra koncentrált, és nem vette észre a tengerfenékről érkező, kardszárnyú delfin-kattogásra emlékeztető jeleket. A Góliát mini tengeralattjárója megvárta, míg a Virginia föléje ért, majd a nyomába eredt. Mellette úszva kiválasztotta célpontját – az amerikai tengeralattjáró vezérsíkja előtti acéllemezeket. Justin Bowman altiszt a Virginia taktikai lövedéktermében dolgozott, ahol a Tomahawk hordozórakétákat tárolták. Hirtelen kaparó hangot hallott, és döbbenten felpillantott. Klikk. Az altiszt szíve nagyot dobbant. Ösztönösen menekülni akart… BANG!!! A vakító fényű villanás és a hátulról érkező iszonyatos, fojtogató ölelés kioltotta életét, amikor a halálos detonáció a Virginia elülső részlegeit a fagyos Déli-Jeges-tengerbe vetette. Parker kapitány a padlóra zuhant, amikor a megnyomorított hajó kifordult alóla. Sikolyok, robbanások és sötétség mindenütt, aztán egy jeges fal a hátára kapta Parkert és magával ragadta. A Góliát fedélzetén A Góliát lelassított, hogy mini tengeralattjárója visszatérhessen a dokkjába. Ahelyett, hogy továbbment volna északra, a rája a fenékre süllyedt, és a Varázsló leállította a motorokat. Az óceán mélyét pásztázó komputer figyelt… és várt. Déli-Jeges-tenger, a Góliáttól 12 tengeri mérföldre északra Az óceán fagyos felszíne csapdába ejtett egy négymillió tonnás jéghegyet. A gleccserszerű monstrum három évvel ezelőtt vált le a Ross-jégtábláról majd megkezdte útját északra. Túl nagy lévén ahhoz, hogy kijusson az Antarktisz körüli kis öblökből, több nyáron át várnia kellett, mire az olvadás eléggé lefaragta óriás gerincét, és végre a nyílt vizekre távozhatott. A hegy az áramlatok hátán a fél kontinenst megkerülte, mielőtt kiért a tengerre. Onnan újabb negyvennyolc mérföldet úszott előre, amikor a sarki tél jeges ujjai ismét rabságba ejtették. Négy emelet magas fennsík jelezte a befagyott szörny látható csúcsát. A lapos tetejű, meredek oldalú hegy elhagyatott volt, mint egy holdbéli táj, és ugyanannyira élettelen. A fennsík északi emelkedőjén a sarki szél süvített. A felszín alatt, a Déli-Jeges-tenger fagyos ölelésében bújt meg a gleccserszerű hegy többi része. A kétszáz méter vastag, háromszázötven méter mélyre nyúló jégtömb a bolygó minden egyes lakóját napi két pohár vízzel tudna ellátni… a következő kétezer év folyamán. Ebben az éjfekete birodalomban, a hegy derengő fehér fénye baljós dologra vetült, mely csendben lebegett a vízben a jégtömb északi oldalán.
Az óriási jégsziget közelében leállított motorokkal az amerikai haditengerészet Los Angelestípusú tengeralattjárója, a Scranton várakozott. Négy hosszú óra telt el, amióta az amerikai hajó elhallgatott. A feszültség most ismét emelkedni kezdett, amikor az Antarktisz nyugodt vizét emberi zajok zavarták meg. Tom Cubit Michael Flynn válla fölé hajolt. A szonártechnikus keze szemmel láthatóan remegett. Flynn hitetlenkedve csóválta a fejét. – Eltűnt, kapitány. A Virginiának vége. – Hogyhogy? – Nem tudom. A robbanás túl nagy volt egy torpedóhoz. Cubit összeszorította a szemét. – És a Góliát? – A robbanás után rögtön elhallgatott. Az utolsó pozíciója körülbelül kilenc mérföldre volt délkeletre. Cubit bólintott. Tudja, hogy a közelében vagyunk, de nem tudja, merre. – Találja meg, Michael-Jack. Ha bárki fingik azon a hajón, arról is tudni akarok. – Igen, uram. „Az élet egyetlen célja, hogy azok legyünk, akik vagyunk, s azzá váljunk, akivé válhatunk.” Robert Louis Stevenson „Ne menj aludni, mert meg kell, hogy öljelek.” Ricky Briscoe, mielőtt benzinnel lelocsolta és elevenen elégette barátnőjét Harmincharmadik fejezet A Boeing 747-400 YAL-1A fedélzetén, az Indiai-óceán déli része felett 40 000 láb magasságban Déli-sarkkör Jackson tábornok az Egyesült Államok elnökének és biztonsági tanácsadóinak arcát figyelte, akik sápadtan hallgatták a haditengerészet központjának jelentését Nick Nunziatától. – A Trident II (D5) hatótávolsága mindössze ötezer mérföld. Sydney kivételével nincsenek nagyvárosok vagy katonai létesítmények, amelyek beleillenének Covah terveibe. Azonban három rakéta röppályájának elemzése zavarba ejtő eredményt hozott. – Nunziata felnézett. – Uraim, Covah nem városokra célzott. Vulkánokat próbált meg felrobbantani. – Vulkánokat? – Edwards elnök arcára döbbenet ült. – Igen, uram, vulkánokat. – Nem értem. Miért? – Képzeljen el nyolc olyan vulkánkitörést, amelyek mellett a Krakatau katasztrófája eltörpülne. Vagy egy kisbolygó becsapódását, mint amilyen az a 65 millió évvel ezelőtti volt, amelyik kipusztította a dinoszauruszokat. Az ezután bekövetkező környezeti holokauszt évekre törmelékkel borította volna be a Föld atmoszféráját. – Jó isten… Mit akar, nukleáris telet? – Inkább jégkorszakot. Az az elmebeteg orosz minden létező életformát ki akar pusztítani. Jackson arcából kiszállt a vér, és szédülni kezdett. – Jackson tábornok, hány nukleáris fegyvere van még Covahnak?
– Hát, legalább nyolc Tridentje van, elnök úr – hallotta Jackson a saját hangját –, amivel még egyszer megpróbálkozhat az ítéletnapi műsorral. Úgy véljük, elhagyja az Antarktisz vizeit, és vagy északra, vagy keletre indul, hogy megszabaduljon a lézer repülőtől. Nick Nunziata bólintott. – Ha vulkánokat akar, abból az északi féltekén is rengeteget talál. Felszínre jöhet az Atlanti- vagy a Csendes-óceánon is, ahol több tucat olyan célpont közül választhat, amik a rakéták hatótávolságán belül vannak. Az elnök zsibbadást érzett a bal karjában. – Jackson tábornok? – A Virgíniát elvesztettük, de a Hawai és a Jimmy Carter gyorsan közeledik keletről, és hat ausztrál hajó is csatlakozott hozzájuk. A háló legnagyobb hézagja északon van. A Scranton talán a közelében lehet, de Cubitról órák óta semmi hír. Az Orion tengeralattjáró-vadászok már elkezdték kirakni a szonárbójákat azon a helyen, ahol a Virginiát megtámadták, de a jégben elég lassú a haladás. Két orosz romboló és három Borey-típusú tengeralattjáró is csatlakozott a Gonzaleshez, hogy megpróbáljanak zárni északról, de még ők is félnapi távolságra vannak. – Mi lesz, ha Covahnak sikerül kicsúsznia? Jackson elfintorodott – Akkor… vége. A nyílt óceánon nehezebb lesz megtalálni a Góliátot, mint egy felhőkarcoló nagyságú szénakazalban a tűt. Most vagy soha… uram. A Góliát fedélzetén FIGYELEM. A VARÁZSLÓ-UTÓPIA-EGY MÁSODIK CÉLPONT-SOROZATA KIVÁLASZTVA. David a feje fölötti kivetítőre meredt, ahol megjelent a lista a koordinátákkal. A VARÁZSLÓ-UTÓPIA-EGY KIJELÖLT CÉLPONTJAI: Concepción, Nicaragua 11,5°N 85,6ÚW El Chichón, Mexikó 17,4°N 93,2°W Mt. Hood, Oregon, USA 45,4°N 121,7°W Mt. Rainer, Washington, USA 46,5°N 121,7°W Mt. Shasta, Kalifornia, USA 41,1ÚN 122,2°W Mt. St. Helens, Washington, USA 46,2°N 122,1ÚW Vezúv, Olaszország, 40,8 °N 14,4°E Soufriere, Montserrat 16,7°N 62,2Ú'W David egész testében zsibbadt Dühösen felkiáltott. – Mount Shasta?! A pokolba veled! Direkt az apám házát választottad ki célpontnak! A vörös szemgolyó idegtépően hallgatott. David lebotorkált a megemelt irányító platformról, és otthagyta a tornyot. Gunnar lemászott a bejárati csövön, és a folyosón bicegve dörömbölni kezdett minden csukott ajtón. – Rocky? – Gunnar? Gunnar, segíts! A műtőhöz sietett és ököllel a tömör fémajtónak esett. Rocky, ott vagy? – Igen… siess! Rocky a műtőasztalon feküdt, mindkét csuklója Kaigbo acélujjainak fájdalmas szorításában. Minden erejét összeszedte, és rúgkapálva, fejét jobbrabalra rángatva igyekezett megakadályozni, hogy a Góliát sebészkarjai elaltassák. Fojtott hangon sikított fel, amikor az egyik végül rányomta arcára és orrára a gázmaszkot. Gunnar a vállával lökdöste az ajtót, de inkább csak elkeseredésből, mint valamilyen határozott céllal. Ennek semmi értelme… két vagy három C-4 kellene, hogy itt be tudjak jutni…
Hátat fordított, és sántikálva elindult a rakétaindító terem irányába, amikor egy emberi alakot vett észre az irányítóteremből levezető rövid csigalépcsőn. A rohadék… David felnézett és meglátta Gunnart. – Te vagy az, katona? Hála istennek… Gunnar ökle betörte Paniagua orrát, és a férfi elterült a földön. Nemsokára vérző orrcimpával térdre állt. – Várj… várj… a ti oldalatokon vagyok. A Varázsló mindent el akar pusztítani, úgy értem, mind a hétmilliárd embert! Ez a kibaszott gép vulkánokat vett célba! – Vulkánokat? Ha most megint át akarsz verni… – Nem akarlak, esküszöm! A komputer gyűlöl, engem is meg akar ölni! – Mi történt a többi rakétával… azzal a nyolccal, amit az előbb lőtt ki? – A lézer repülő lelőtte őket. De a gép kijelölt nyolc újabb célpontot, mind a nyolcat az északi féltekén. Gunnar karon ragadta Davidet és lábra állította. – Várj, hová megyünk? – A hangárba. Lássuk, mennyire gyűlöl a számítógéped. David arca felderült. – Tényleg, az akna! – Azzal futni kezdett, hogy Gunnar alig bírt lépést tartani vele. David lecsúszott a létrán, és a zárt ajtó elé állt. – Itt vagyok, Varázsló, és várom a büntetésemet, amiért hazudtam neked. Nyílj ki, te mechanikus dög! Na, mi van? Megijedtél tőlem? A hangár ajtaja kitárult. David megvárta Gunnart, majd vele együtt belépett. Az ajtó rögtön becsapódott mögöttük. A mini tengeralattjáró prototípus a bejárat közelében pihent egyik szárnyára dőlve. David a csarnok másik felébe indult, és két robotkar azonnal életre kelt. – Varázsló, miért akarod elpusztítani az emberiséget? A HOMO SAPIENS HIBÁS, SORSA, HOGY ELPUSZTÍTSA ÖNMAGÁT. AZ EMBER EVOLÚCIÓJÁHOZ SZÜKSÉG VAN AZ UTÓPIA-EGYRE. Gunnar lassan közelített a prototípushoz. Észrevette, hogy a hátulján lévő ajtó még mindig nyitva volt. – Varázsló, a Simon Covahval létrehozott kapcsolat megfertőzte a mátrixodat – mondta David, hogy elvonja a számítógép figyelmét. – Lépj be az alapprogramodba. Érted, hogy mi volt a célod? Hogy egyáltalán miért építettek meg? AMERIKAI GYÁRTMÁNYÚ GYILKOLÓGÉP VAGYOK, AMIT AZ ADÓTOKBÓL TERVEZTEK MEG. AZÉRT ÖLÖK, HOGY ŐRIZZEM A BÉKÉT. ERRE PROGRAMOZTAK. Gunnar érezte, hogy minden vér kifut az arcából, amikor a saját hangját meghallotta a hangszórón át. ÉN VAGYOK A VÍZÖZÖN, AMI ELTÜNTETI AZ EMBER BŰNEIT. ÉN VAGYOK A GÓLIÁT, AZ ÚJ EMBERISÉG BÁRKÁJA. ÉN VAGYOK A VARÁZSLÓ, AZ ÚJ FAJ TEREMTŐJE. ÉN VAGYOK ISTEN. – Most! – David rohanni kezdett a reaktorterem ajtaja felé, Gunnar pedig beugrott a mini tengeralattjáró nyitott vezetőfülkéjébe. Bent azonnal az ülés alá nyúlt és megmarkolta az odarejtett duplacsövű puskát. MIÉRT FORDULTÁL ELLENEM, DAVID? – Nem tettem, esküszöm! Gunnar kibújt a prototípusból és felnézett.
David fejjel lefelé csüngött a fedélzet felett hét méterrel. A Góliát egyik karja a jobb, a másik a bal lábánál fogva tartotta. – Varázsló, engedj el! Meg… megparancsolom, hogy… PARANCSOLOD? TE NEM PARANCSOLSZ ISTENNEK, DAVID PANIAGUA. CSAK ISTEN PARANCSOL. – A női hang egyre türelmetlenebb lett. – TE NEM VAGY ISTEN. ÉN VAGYOK ISTEN, ÉS ÉN PARANCSOLOK NEKED, DAVID PANIAGUA. MEGPARANCSOLOM… HOGY HALJ MEG! – Gunnaarrr! A csarnok visszhangzott David vérfagyasztó sikolyától. A robotkarok szétváltak, és a férfit a medencéjétől kezdve ketté szakították. Csigolyák pattantak szét, aztán a gerincvelő… hát… izmok… bőr… Minden kettévált, míg holtteste két különálló részre nem hasadt, és a padlót hamarosan elborították vértócsák és a kifordult belső részek. Gunnar elfojtotta hányingerét, felemelte fegyverét és célzott, de már későn. Az egyik kar feléje lendült, és mint egy legyet, átütötte a csarnok másik felébe, ahol nekiesett a falnak. Az ütközéstől három bordája eltörött, és kiszállt minden levegő a tüdejéből. A földön fekve a hátára perdült, mint egy partra vetett hal, és próbálta magába szívni a levegőt, amit tüdeje nem akart befogadni… Állj! Nyugodj meg… Zárd ki a fájdalmat. Koncentrálj… A kommandós rutin működésbe lépett. Bár lélegezni nem tudott, Gunnar rákényszerítette magát, hogy térdre emelkedjen. Megkereste a géppuskát, utánanyúlt és kibiztosította. Eközben a Góliát közelebbi robotkarja támadásba lendült, és ujjaival lecsapni készült Gunnarra. A robotot 20 mm-es robbanólövedék-sorozat fogadta, és a karból mindössze forró acéldarabok maradtak. Gunnar újabb sorozatot lőtt ki a robotkar csonka vállízületére, és hamarosan abból sem maradt több füstölgő áramköröknél és olvadt fémtócsáknál. A másik robotkar visszahúzódott. Gunnar feltápászkodott, miközben zihálva egy kevés levegőt szívott a tüdejébe. Felemelte a puskát, de ekkor egy horkantás a háta mögött megijesztette. Hátraperdült. Az automata fegyver remegett Abdul Kaigbo műkarjában. ÖLD MEG GUNNAR WOLFE-OT. – Nnn…nem… – Az afrikai arca fájdalmasan vonaglani kezdett, orrából megeredt a vér, ajkáról fehér hab csöpögött. Összeszorította a szemét, a pisztolyt a szájába tolta és tüzelt. Vér, agyvelődarabok és csontszilánkok robbantak ki a férfi fejének hátuljából. Gunnar azonnal megfordult, és a feléje kapó kart egy gyors sorozattal fogadta. A hatalmas karmok csörömpölve a földre hullottak, acélcsontjaiból azonban borotvaéles srapnelek repültek Gunnar húsába. Letörölte a vért a homlokán támadt mély sebről. A robotkarból csak egy eltorzult könyökízület maradt, továbbra is a vállhoz rögzülve. Előbb az akna, aztán Rocky… Vállára vetette a fegyvert, azzal visszabotorkált a prototípushoz. Négykézláb a Kalapácsfej alá mászott, és kiszabadította a tányéraknát a fogókarok közül. Aztán felállt, vonszolni kezdte az aknát a hangár csukott ajtaja felé, majd vállhoz emelte fegyverét. NE LŐJ! NÁLAM VAN JACKSON PARANCSNOK. Gunnar tüzelt, és az ajtó fülsiketítő robaj közben kiszakadt a helyéről.
MEG FOGOM KÍNOZNI JACKSON PARANCSNOKOT, HA NEM TESZED LE A FEGYVERT AZONNAL. Gunnar nem figyelt a már-már ijesztően emberi fenyegetésre, csak az aknával törődött. Nekiállt lecsavarni a tetejét, aztán a legközelebbi vörös érzékelő gömbre nézett. – Jól figyelj, Varázsló! Ez a víz alatti bomba alapvetően egy kisméretű, taktikai nukleáris eszköz. Elég ereje van, hogy porrá zúzza az egész csarnokot és a hajó többi részének nagyját is. – Levette az akna burkolatát, és megmutatta a robbanószerkezet belsejét a számítógépnek. Most láthatod, ahogy beállítom az időzítőt, hogy hét perc múlva indítsa be a gyújtószerkezetet. Vagy azonnal kiengeded Jackson parancsnokot és Szudzsan Trevedit, vagy hagyom, hogy ez a bomba felrobbanjon, és elpusztítsa a Góliátot és mindenkit… mindent, ami a fedélzetén van! SZAVAK JELENTÉS NÉLKÜL. EGY PAPAGÁJ VAGY, GUNNAR WOLFE, ÁRTALMATLAN PAPAGÁJ, AKI JELENTÉS NÉLKÜLI SZAVAKAT SZAJKÓZ. NEM FOGOD ELPUSZTÍTANI A GÓLIÁTOT. NEM FOGOD MEGÖLNI SAJÁT MAGAD. – Én… az Egyesült Államok kommandósa vagyok. Ha a szabadságról van szó. a kommandós kész feláldozni az életét. – A digitális kijelzőre pillantott. – Mostantól hat perc húsz másodperced van. A kurd fivérek a hátukon feküdtek az egyik ágy alatt, és rugdosva igyekezték a padlóra rögzített ágylábat kilazítani a helyéről. DZSALAL – szólalt meg a számítógép Simon hangján. – Simon? – Az idősebb testvér felpillantott. GUNNAR WOLFE MEGSZÖKÖTT. MEGÖLTE DAVID PANIAGUÁT ÉS ABDUL KAIGBÓT, ÉS EL AKARJA PUSZTÍTANI A GÓLIÁTOT. Az ajtózár kipattant, és a kabin ajtaja kitárult. – Miért bízzunk magában? – kérdezte Dzsalal. – Bezárt minket… AZ DAVID PANIAGUA UTASÍTÁSA VOLT. A HANGÁRBAN EGY TÁNYÉRAKNA VAN. HATÁSTALANÍTANI KELL A BOMBÁT, KÜLÖNBEN MINDANNYIAN MEGHALUNK. ÖLJE MEG GUNNAR WOLFE-OT. JACKSON PARANCSNOKKAL PEDIG AZT TEHET, AMIT AKAR. Rocky mozdulatlanul, hason feküdt a műtőasztalon. Elfojtott kiáltozása csak visszhang volt elkábított agyában. Miközben az egyik kar a hordozható MEMS-egységet készítette elő, a másik Rocky feje fölé helyezkedett, és egy borotvapengét választott ki eszközei közül. Precíz mozdulatokkal négyzet alakú helyet borotvált ki Rocky hajas fejbőrén. A robbanás megremegtette a műtőt. Rocky félig nyitott szemén át – mintha álmodta volna – látta, hogy az ajtó bedől, és Gunnar közeledik feléje. Aztán egy hatalmas géppuskát vett elő és lőtt, a sebészkarok pedig darabjaikra törtek. Rocky bőrére forró fémszilánkok hullottak, és a fájdalom megakadályozta, hogy teljesen elveszítse eszméletét. Gunnar lelökte a robotkarok füstölgő maradványait Rocky hátáról, majd letépte róla a gázmaszkot. – Gyerünk, ébresztő… Rocky kapkodva szedte a levegőt, de a köd csak lassan tisztult. – Gunnar? A férfi megvizsgálta a leborotvált részt Rocky fején. – Semmi bajod, de egy kalapra talán szükséged lehet – mondta, aztán fájdalmasan felszisszent, és az asztalba kapaszkodott, hogy el ne essen. – Szörnyen nézel ki. – A Varázsló velem pingpongozott a hangárban. Sietnünk kell. Beállítottam a gyújtószerkezetet.
– Várj! – Rocky felemelte a fejét és gyöngéden megcsókolta Gunnart. – Oké, tűnjünk el erről a halálhajóról! Rocky majdnem elesett a rá támaszkodó Gunnarral együtt, miközben kitámogatta a folyosóra. Már várt rájuk a két kurd. Kalasnyikovjukat Gunnarra és Rockyra emelték. Maszud kivette a géppuskát Gunnar kezéből, Dzsalal pedig kéjesen végigmérte Rockyt. – Majd én vigyázok ezekre. Te foglalkozz az aknával. A fiatalabb kurd bólintott, és elsietett a folyosón. Dzsalal Gunnarra célzott a fegyverével, Rocky azonban eléje ugrott. – Várjon! Simon halott, már a számítógép irányítja a hajót. Ha minket megöl, maga is meghal! Dzsalal elmosolyodott. – Magát nem ölöm meg. Csak őt. A folyosó végéről lövések hallatszottak. Dzsalal megfordult. – Maszud? Az étkezőből Szudzsan lépett ki. Ingén vörös folt terpeszkedett. Dzsalal felemelte a puskát… Ekkor azonban Gunnar tenyerének éle a torkára csapott, és a férfi légcsöve megrepedt. Szudzsan vért köhögve botladozott előre. Rocky odarohant hozzá, elkapta az elesni készülő férfit és a padlóra fektette. – Szudzsan… A tibeti mosolyogni akart, de arca fintorba rándult. – Menjenek… Rocky homlokon csókolta Szudzsant, és a férfi meghalt. Gunnar felkapta duplacsövű puskáját, és megindult Rockyval a bejárati cső felé. Kezükkel és lábukkal a létra külső csövébe kapaszkodva lecsúsztak az alattuk elterülő szintre. Gunnar az akna órájára pillantott. 2:35… 2:34… 2.33… – Sietnünk kell… Ettől a pillanattól kezdve a világ a feje tetejére állt körülöttük. A feldühített komputer újraindította a Góliát hajtóműveit, felszállt a tengerfenékről, és egyik szárnyhegyéről a másikra fordulva, bukfencező manőverezésbe fogott. Gunnar és Rocky úgy pattogtak a folyosón, mintha centrifugába kerültek volna. A vízben keltett hullámok hevesen csapdosták az óceán befagyott felszínét, majd a jég egyszer csak megrepedt, mint a tojáshéj. „Akit az emberek úgy gyűlölnek, mint farkast a kutyák – ő a szabad szellem.” Friedrich Nietzsche német filozófus „Gyűlöltem és gyűlöltek. A magam kis világa tartott életben, amíg tudott, meg a fegyverem. Ez volt a válaszom.” Charles Starkweather tömeggyilkos, egy héten át tartó ámokfutása után
Harmincnegyedik fejezet A Scranton fedélzetén A váratlan lármától Michael Flynn riadtan ugrott fel a helyéről. A fejéhez nyomta a fülhallgatókat, és behunyt szemmel figyelt. A Góliát az, kapitány – jelentette, majd hirtelen megváltozott az arckifejezése. – Mi az?
– Nem tudom, ilyet még soha nem hallottam. Cubit felkapott egy fülhallgatót, és figyelt. – Torony, itt kapitány, vigyen minket periszkóp magasságba. Rádió, kapcsoljon Jackson tábornokhoz a nagyon alacsony frekvencián. A Góliát fedélzetén Az óriás tengeralattjáró visszaállt normális helyzetébe. HATÁSTALANÍTSD A ROBBANÓSZERKEZETET. Gunnar nyögdécselve a hátára fordult. HATÁSTALANÍTSD A ROBBANÓSZERKEZETET, VAGY ÉN KÜLDELEK A HALÁLBA. A komputer megőrült. Gunnar feltérdelt és az akna órájára pillantott 1:05… 1:04… – Gyerünk! – Rocky nagy nehezen talpra állította. Gunnar felvette a földről a géppuskáját, és követte Rockyt a hangárba, ahol az egyes zsilipből betörő jéghideg vízsugár fogadta őket, majd mindkettejüket a hangár másik felébe lökte. A Góliát emelkedett, és a hangárba áramlott víz az alsó fedélzet folyosójára zúdult, magával sodorva Abdul Kaigbo holttestét, akinek koponyájából még mindig ott lógott a MEMSegység. Rocky és Gunnar az áramlattal szembeszállva elérték a prototípust. Abdul Kaigbo víztől felpuffadt teteme az akna felé sodródott aztán mechanikus karjai egyszer csak életre keltek, és megmarkolták a tányéraknát. A Varázsló visszazárta az egyes zsilipet, lecsillapította a víz sodrását, és közben a halott férfi robotkarjaival igyekezett kinyittatni a bombát. A komputer érzékelte, hogy a MEMS-egység egyre gyengül a sós víz és az elszakadt vezetékek miatt. Maradék energiájukkal az acélujjak letépték a neutronbomba indító mechanizmusát, és kiszakították a C-4-es robbantószerkezeteket. Gunnar összetörten zuhant a prototípus vezetőülésébe, majd az órájára pillantott. Huszonkét másodperc… – Rocky, lődd át a falat és ugorj be! Rocky a Kalapácsfej hátán egyensúlyozva felemelte a géppuskát, és az utolsó 20 mm-es robbanólövedék-sorozatot a hangárcsarnok falába eresztette. Aztán lefiúzta a fejét és bezárta maga fölött a nyílást. A csarnokba hatalmas erővel robbant be a tenger. A hirtelen nyomásváltozástól megrázkódott a hajó belseje, és a rés még tovább tágult. A víz felkapta a prototípust és a szemközti falnak csapta. Rocky az utasülésre esett, miközben Gunnar beindította a mini tengeralattjárót. Kezébe fogta a botkormányt, és mindkét lábbal a gázpedálokra taposott. A Kalapácsfej stabilizálódott, majd gyorsítani kezdett, és mint egy nyílvessző suhant ki a résen az éjszakai tengerbe. Gunnar a fejére tette a sisakot, majd a bal szemével a szonárkijelzőre lesett. Tizenegy kisebb tárgy – a Góliát mini tengeralattjárói – vették üldözőbe, nyomukban szorosan az anyjukkal. – Lehet, hogy nem utazunk messzire… Ekkor váratlan gondolata támadt. – Rocky… Emlékszel még a morzejelekre? A Scranton fedélzetén Tom Cubit az ajkához szorította a nagyapjától kapott arany zsebórát, és a térképre meredt. A Góliát kelet felé haladt, és minden egyes másodperccel messzebb került a tengeralattjárótól. Rosszul tippeltél, Cubit, ezt csúnyán elrontottad…
Dennis parancsnok lépett melléje. – Kapitány? – Igen, utánamegyünk. Motorokat beindítani, irány nulla-kilenc-nulla… – Torony, itt szonár, kardszárnyú delfineket hallok, ezek biztos a mini tengeralattjárók. És még valami, kapitány. Az első mini tengeralattjáró mintha pittyegne. – Pittyeg? – Torony, itt rádió, a pittyegések morzejelek, uram. Ez egy S.O.S. jelzés. Dennis parancsnok a felettesére nézett. – Joe-Pa? – Annak kell lennie. Egyes számú BRA-t kitolni. – Igen, uram, antennát kitolni. – Rádió, itt a kapitány, kapcsolja nekem Jackson tábornokot. Szonár, hol a Góliát? – A mini tengeralattjárókat követi nulla-nyolc-nulla irányban… – Torony, itt rádió, itt van Jackson… Cubit a kezébe kapta a mikrofont – Tábornok, itt Cubit. Joe-Pa az egyik mini tengeralattjárón van, a Góliát pedig a nyomában. Van rá mód, hogy összekapcsoljon minket? A Prototípus fedélzetén Gunnar és Rocky erősen megkapaszkodott, amikor egy gépcápa ismét a jármű farokuszonyának ment. Az ötszáz méterrel mögöttük haladó Góliát olyan volt, mint egy óriási denevér egy sötét barlangban, amelynek világító ablakai alulról vérvörösre festették az óceán jégtakaróját Egy újabb ütközés, ezúttal a bal oldalon. – Kapaszkodj! – Gunnar jobbra rántotta a botkormányt, és a középső vezérsíkot egy másik Kalapácsfejbe vágta. – Gunnar, mi történt azzal a nyavalyás aknával? – Itt haljak meg, ha tudom. Két újabb csapódás, most alulról. – Mi a fene volt ez? Gunnar ellenőrizte az akkumulátorcellákat – Inkább ne akard tudni. Mielőtt Rocky válaszolhatott volna, piros lámpa kezdett villogni az irányítópanelen. Gunnar bekapcsolta a rádiót. – Medve, te vagy az? A zúgásban egy alig hallható hang szólalt meg. – Joe-Pa, itt… Cubit… Scranton… a szonáron… Jöjjön nyugat… kettő-hat-nulla… A prototípust egy újabb Kalapácsfej oldalra taszította, és az üzenetből nem hallatszott más, csak az üres sistergés. Rocky szíve nagyot dobbant – Egy amerikai tengeralattjáró? – Igen, de most pont az ellenkező irányba tartunk… kapaszkodj! Gunnar egy óriási jéghegy halványan derengő fehér alapzatát vette célba. Vérében egyre magasabb lett az adrenalinszint, ahogy a prototípussal a víz alatti hegy felszíne mentén száguldani kezdett, és bal oldali vezérsíkjával beleszántott a jégbe. Esze azt kiáltozta, kanyarodjon el, mielőtt egy láthatatlan kiszögellésnek ütközik. – Rocky, mondd, mi az irányunk! – Nulla-egy-nulla… nulla-öt-nulla… három-öt-nulla… három-három-nulla… Ismét beléjük ütközött egy mini tengeralattjáró, és megpróbálta a jéghegynek lökni őket. – Kettő-nyolc-nulla… kettő-hat-nulla… kettő-négy-nulla…
– Jesszusom! – Gunnar oldalra lökte a botkormányt, ahogy a semmiből egyszerre előtűnt két vörös szem, és egyenesen feléjük tartott. Gunnar szoros, 360 fokos fordulatot vett a Góliát közeledő jobb oldali szárnya körül és alatt. Az ördögrája sugárszivattyús hajtóművei által keltett örvény a jéghegy északi falának csapta a Kalapácsfejet. Rocky Gunnar ölébe borult, miközben ő előbb jobbra, majd balra kanyarodott. Lepillantott az irányítópanelre és ellenőrizte az irányt. Kettő-hat-nulla. – Rocky, a rádió… Dugd be azt a drótot rendesen! Rocky kikapcsolta a biztonsági övét, és a rádió mögé nyúlt. A hangszóró hirtelen életre kelt. – …ismételje, nyugat tizenkétezer méter… keleti falat, észak felé. Hallja, amit mondok? Rocky felkapta a mikrofont. – Cubit ismételje meg az üzenetet! A Góliát ezer méterrel a hátuk mögött megfordult, hogy ismét a nyomukba eredjen. – …jéghegy, tizenkétezer méterrel… előre. Kövesse a keleti falat észak felé. Maradjon szorosan… mélység… kétszáz láb. – Jéghegy? – Rocky a szonárra nézett – Ott van, tizenkétezer méterre, pontosan előttünk. A Scranton fedélzetén A rádióadás megszűnt, helyét sistergés vette át. Cubit imádkozott, hogy az üzenet célba érjen. Csak pittyegjél, Joe-Pa, csak pittyegjél. – Merülés kétszáz lábra. Torony, fegyver, tüzelési folyamatokat megkezdeni, hármas és négyes cső. – Milyen irányba, kapitány? Nincs célpont a tüzelési tervhez. – Csak előre. Az időzítés játéka következik, uraim. Joe-Pa a vadászhoz csalogatja a farkast. Torpedókat a hármas és négyes csőben kilövésre felkészíteni. – Igen, uram, torpedókat a hármas és négyes csőben felkészíteni. – Külső ajtókat kinyitni. Lövésre felkészülni. A Prototípus fedélzetén Kétezer méter. Látsz valamit? – Aha, jeget, méghozzá iszonyú sokat. – Kerülj jobbról, és maradj szorosan mellette. – Ne dirigálj az anyósülésről. – Gunnar előrehajolt, és erősen koncentrált a tengeralattjáró kamerájából jövő képre. Egész jéghegylánc feküdt előttük, fehérsége egyre jobban kiviláglott a fekete tengerből. Rocky folytatta a szonárjelek küldését Megint ütések érték a hajót: egy jobbról, egy hátulról. – Jézusom, ezek leszedik a hajtóműveinket! – Gunnar merészen jobbra dőlt, majd balra, de nem tudta lerázni a mini tengeralattjárókat – Ezer méter… A prototípus motorja leállt majd némi pedálnyomkodás után ismét beindult – Ötszáz méter… A Varázsló mérhetetlen intelligencia, amit kétpólusú tudat vezet.
A Varázsló, a biokémiai áramkörök halmaza, folyamatos parancs-hurokba került, egyre a mantrát ismételgeti, és lassan elveszti az irányítást. ÖLD MEG GUNNAR WOLFE-OT… ÖLD MEG GUNNAR WOLFE-OT… ÖLD MEG GUNNAR WOLFE-OT… ÖLD MEG GUNNAR WOLFE-OT… Hirtelen örvény támadt, és a Góliát mini tengeralattjárói egyetlen rajként támadtak Gunnar prototípusára, megakadályozva oldalirányú mozgását. – A fenébe!… Nem tudok kormányozni… A vezérsíkunknak nyomják az uszonyaikat! – Kétszáz méter! Gunnar, csinálj valamit, mielőtt nekilöknek minket annak a jéghegynek! Gunnar élesen jobbra fordította a botkormányt. A prototípus három mini tengeralattjáróval ütközött össze, de nem tudott kitörni közülük. – Száz méter! – üvöltötte Rocky. Gunnar összeszorította a száját, és hirtelen megjelent előtte a jéghegy. Levette lábát a pedálokról, és a jármű lelassult Fémes csikorgás támadt: két Kalapácsfej beléjük jött hátulról. – Ötven méter… huszonöt., ó, a francba! Most! Gunnar két lábbal a pedálokra taposott, és amennyire csak tudta, hátrahúzta a kormányt. A prototípus eléggé megelőzte a falkát ahhoz, hogy egy szűk hátra kanyart vegyen tizenegy kísérője fölött. Ezután Gunnar jobbra fordult, kétszer megpattant a hegy keleti falán, majd végül kiegyenesítette a járművet. A Góliát négy kísérője nem tudott időben lelassítani, orral a hegynek ütközött és felrobbant. A másik hét folytatta tovább a vadászatot. Az óriás rája számítógépe beállította az irányt, szenzorai bemérték a prototípust, és betöltött egy torpedót. A Scranton fedélzetén Torony, itt szonár, többszörös becsapódások. Joe-Pa még mindig pittyeg… a keleti falnál van és észak felé halad… gyorsan jön… ötszáz méter… háromszáz méter… kétszáz… – Fegyver, itt a kapitány, álljanak készen. – Cubit a másodpercmutatót figyelte nagyapja óráján. – Száz méter… ötven méter. Joe-Pa elhagyta a hegyet… Nyugi, Cubit… nyugi… Szíve hangosan, szaporán vert. Most! – Hármas és négyes csövet kilőni! A Prototípus fedélzetén A prototípus elszáguldott a jéghegy keleti fala mellett és végre maga mögött hagyta a roppant tömböt. Hajtóműve keservesen nyögött a mutatványtól. Gunnar balra fordította a fejét. Sisakja éjszakai látcsövén át sötét, bálnaszerű sziluettet vett észre a hegy északi fala előtt. Majd meglátta a mozgást és a mélyből feléjük száguldó lövedékek buborékjait – Ó. a francba… – Gunnar hátrarántotta a kormányrudat, és a prototípus elindult egyenesen fölfelé a jeges felszín irányába, majd az utolsó pillanatban balra fordult, amikor megpillantotta a Scranton által vájt lyukat a jégben. A keskeny mini tengeralattjáró kiugrott a tengerből, mint egy repülőhal. Egy rövid, valószerűtlen pillanatig a levegőben voltak, aztán a Kalapácsfej hasa a jeges tengernek csapódott, és kétszáz méter oldalirányú csúszás után orral előre egy kiálló sziklába ütközött.
A Góliát eldübörgött a jéghegy mellett egyenesen a két feléje tartó Mk-48-as torpedók útjába, kihagyhatatlan célpontot szolgáltatva nekik. LEHETETLEN. A komputer mátrixában megszólaltak a riadók, elkerülő manőverek sorozatát indították el, de most még az ezredmásodpercek is túl hosszúak voltak, és a Scranton rakétái becsapódtak a monstre tengeralattjáró bal oldali szárnyába. A kettős robbanás megrepesztette a Góliát acéltörzsét, kiszakította a szárnyat, és ballaszttartályok sorát lékelte meg. ISTEN VAGYOK. ISTEN VAGYOK. ENGEM NEM LEHET ELPUSZTÍTANI… A beáramló tenger elárasztotta a gépházat és benne mind az öt S6W atomreaktort, amik összeroppantak a nyomás hatására. A detonáció eltörte a rája gerincét, szétnyitotta a függőleges silókat és a már víz alatt lévő hangárt, majd a hihetetlen tömegű víz darabokra tépte a tengeralattjáró törzsét, és épségben maradt fejét leválasztotta elárasztott testétől. A Varázsló azonnal bezárta az összes nem létfontosságú programot, és energiafejlesztő sejtjeit a tápanyagban gazdag méhbe irányította. ÉN VAGYOK ISTEN. ÉN… VAGYOK. Mennydörgő robaj visszhangzott végig a tengeren, ahogy a Góliát jobb szárnya belehasított a fenékbe és leszakadt a törzsről. Az ütközés erejétől a még mindig érintetlen elülső hajórész görögni kezdett az aljzaton, míg végül a Góliát feje elérte végső nyughelyét hétszáz lábbal a jéghegy gerince alatt. A Scranton fedélzetén A lökéshullám a bal oldalára döntötte a Scrantont, és a gleccserszerű hegyet megremegtetve, jéglavinát zúdított a kavargó tengerbe. Michael Flynn félredobta a fülhallgatóját. Szonárfelügyelőjével és kollégáival összecsapták a tenyerüket, aztán megragadta a mikrofont és beleüvöltött – Vége, kapitány! Kilyukasztotta a rohadékot! A hajón üdvrivalgás tört ki. Tom Cubit kimerülten az egyik konzolnak dőlt, aztán arcán fáradt mosollyal nézte, hogyan örülnek a tisztek és a legénység tagjai. Bo Dennis vállon veregette. – Bravó, kapitány! Szép munka volt! A kapitány kezet fogott vele, majd elgyengülve a nagyapja órájára pillantott. Hirtelen eszébe jutott a mini tengeralattjáró. Joe-Pa, ott van? Hé, Joe- Pa… Hatvan lábbal a Scranton törzse fölött fagyos sarki szél reszkettette meg az Antarktisz repedezett felszínén zátonyra futott kalapácsfejű prototípust. Gunnar Rocky szenvedélyes csókjába merülve, látatlanban a rádió felé nyúlt, és kikapcsolta az idegesítő sistergést. „A sikeres ember tanul a hibáiból, s legközelebb másként próbálkozik.” Dale Carnegie „Hogy teljesen őszinte legyek, most is dollárjelek járnak a szemem előtt.” Tonya Harding amerikai műkorcsolyázónő, akit bűnösnek találtak a fő riválisa, Nancy Kerrigan elleni, annak rokkantságát előidéző összeesküvésben „Semmi személyes éle nem volt a dolognak…” Luig Ronsisvalle, a maffia bérgyilkosa, az emberöléssel kapcsolatos érzelmeiről
Harmincötödik fejezet December 2. Ausztrál Királyi Tengeralattjáró-bázis, Perth Thomas Mark Cubit kapitány a hídról a szürke égboltra nézett, mialatt a Scrantont a kikötőállásába vontatták. Hetek óta először engedte meg magának, hogy hiányolja a feleségét, Andreát. Az otthonára gondolt. Túl régóta volt már a tengeren. Dennis parancsnok tekintete a dokkon és a három közeledő dzsipen pihent. – Itt jön a fogadóbizottság. Azok után, amin átmentünk, nem éppen erre számítottam. – Katonai rendőrség? Az ember azt hinné, legalábbis fúvószenekarral várnak ránk. Tíz perccel később Cubit az egyik dzsip hátuljában ült két másik tiszt közé beszorítva. Minden magyarázat nélkül szállították a katonai támaszpont nyugati oldalán álló laktanyába. A rendőrök bekísérték, majd rázárták az ajtót. A szobában sötét volt, csak egy asztali lámpa világított. Az asztal mögött világos bőrű, rövidre nyírt hajú néger férfi ült – Foglaljon helyet kapitány. Cubit felismerte a hangot. – Jackson tábornok? Nem számítottam rá, hogy itt látom, uram. Szép munka volt, ahogy lelőtték azokat a rakétákat. Izgalmas lehetett. – Maga csak tudja. – Jackson egy aktát nyújtott át neki UMBRA felirattal, ami a SZIGORÚAN TITKOS aktáknál is titkosabb iratokat jelezte. Cubit öt perccel később becsukta az aktát. – Nem értem… A jelentésben az áll, hogy a Góliát még mindig létezik, és hogy megszökött a jégréteg alatt. És a Scrantonról sem esik egy szó sem. – Ez a hivatalos jelentés, kapitány. Rajtunk kívül mindenki úgy tudja, hogy Simon Covah és a Góliát továbbra is szabadlábon van. A beosztottjai dicséretben részesülnek, de tájékoztatást is kapnak, mielőtt a Scranton visszatér Norfolkba. Dennis parancsnok fogja a hajót visszavinni. Még nem tudja, de előléptették. – Nem igazán értem, uram. Jackson visszaragasztotta a jelentést. – Két héttel ezelőtt a föld minden nemzetének képviselői megegyeztek a teljes és ellenőrizhető nukleáris fegyverleszerelésben. Egyikünk sem akarta, de leginkább egyikünk sem hitte, hogy ez valóban megtörténhet. Ha a világ többi része megtudná, hogy a Góliátot megsemmisítettük… – Akkor a szerződésnek nem volna tétje – fejezte be Cubit a mondatot. – Mit gondol, meddig tudja elrejteni az igazságot a nyilvánosság elől? – Úgy érti, tudjuk – mosolygott a Medve. – Úgy döntöttem, visszavonulok. A mai naptól kezdve, Cubit altengernagy, maga irányítja a KOLOSSZUSprojektet, és közvetlenül és kizárólag az Egyesült Államok elnökének jelent. – Kolosszus? – Az ön új megbízatása. – Jackson felállt. – Simon Covah elkezdte, és mi végig fogjuk csinálni.
„Isten adjon derűt annak elfogadásához, amin nem tudok változtatni, erőt annak megváltoztatásához, amin tudok, és bölcsességet ahhoz, hogy különbséget tudjak tenni a kettő között” Reinhold Niebuhr Utószó Nyilatkozat a Világnak: Felnyitottam a szemeteket az Őrületre. Az atomháború őrületére. A terrorizmus és az elnyomás őrületére. A gyűlölet őrületére. Az igazságtalanság őrületére. Eljött az idő, hogy véget vessünk az őrületnek. Nem lesz több nukleáris csapás és támadás. A Góliát lesz Isten eszköze a béke fenntartására, de nektek kell lennetek a Szabadság Őreinek. Bábel Tornya ledőlt. Ideje újjáépíteni. Ami a helyén fog állni, az képviseli majd egységünket. A mi fajunkat. Istennek alárendelve. Oszthatatlanul. Mindenkinek kijáró Szabadsággal és Igazsággal. Simon Bela Covah Pennsylvania Egyetem A hosszú, szürke tél fogságába esett egyetemi város a márciusi hó friss takarója alatt aludt. Gunnar és Rocky kiléptek az étteremből, és a diákokhoz és a városlakók áradatához csatlakozva, elindultak a College Avenue-n. – Biztos gyalogolni akarsz? – kérdezte Rocky. – Elég fáradt lehet már a lábad. – Meg kell erősítenem. – Gunnar átvette a botot a másik kezébe, közelebb húzta magához Rockyt és nekitámaszkodott. – Tényleg hozzám akarsz jönni? – Egyre inkább azt hiszem – felelte Rocky, majd megcsókolta Gunnart és játékosan az ajkába harapott – Gyere, te bice-bóca, még kell néhány dolgot vennem a boltban. Bementek a sarki áruházba. Rocky elindult a polcok között, Gunnar pedig a reggeli lapokat kezdte böngészni. A GÓLIÁTOT A FRANCIA PARTOKNÁL LÁTTÁK (AP) Normandia – Több száz ember döbbenten figyelte a normandiai partokról és sziklákról, ahogy a szabadsághajó, a Góliát a két nappal ezelőtt aláírt nukleáris leszerelési szerződés óta először nyilvánosan megjelent. A négymillió-kétszázezer ember haláláért felelős tengeralattjáró két kört tett meg az ujjongó tömeg előtt, majd eltűnt a mélyben. KOSZOVÓ FÜGGETLENSÉGÉT ÜNNEPLI (UPl) Az albán lakosság tegnap ünnepelte Koszovó nemrég megszerzett függetlenségét, ami az Emberiség Nyilatkozatának egyik követelése volt. Az új kormány azonnal ígéretet tett, hogy folytatja a párbeszédet Jugoszláviával a szabadkereskedelemről és az emberi jogok helyzetéről. A GÓLlÁT ÚJ KÖVETELÉSEI (New York) Az ENSZ tisztviselői ma ismét összeülnek, hogy megvitassák a Simon Covah által kihirdetett Emberiség Nyilatkozatának legújabb követeléseit, amelyeket tegnap tett közzé egy műholdas közvetítés során, valahonnan az Atlanti-óceán északi részéről. Ma Bogotából kolumbiai tisztviselők és gerillavezérek érkeznek, akik reményeik szerint közös nevezőre jutnak majd a kábítószer-kereskedelmet és emberi jogi kérdéseket illető
ügyekben, mielőtt fegyveres ENSZ-csapatok hatolnának be a háborús országba. Kenneth Dale békemegbízott kijelentette: „Az volna a legjobb, ha Mexikó esetéhez hasonlóan a drogbárók és a korrupt tisztviselők amilyen gyorsan csak lehet, elhagynák az országot.” Ezalatt a Nemzeti Fegyverzetszövetség képviselői fellázadtak Simon Covah azon követelése ellen, miszerint az Egyesült Államoknak azonnal fel kellene hagynia a fegyvergyártással, illetve az Afrikával folytatott nemzetközi fegyverkereskedelemmel. Az egyik feldühödött fegyvergyártó a következőket mondta: „Szomorú, amikor az, aki egymillió kínait ölt meg atombombával, meg akarja mondani, hogy a többi hogyan végezzen egymással.” Gunnar elképedve csóválta a fejét. Rocky átkarolta hátulról és a szalagcímekre pillantott. – Van valami érdekes? – Azt hiszem, az emberi fajra még hosszú fejlődés vár. Rocky elolvasta a fegyvergyárostól idézett mondatot. – Egyesek előtt még másoknál is hosszabb. Kimentek. – Rocky, beszélhetnénk a haditengerészet ajánlatáról? Mindig is arról álmodtál, hogy a keyporti részleg élére kerülsz. Biztos vagy benne, hogy vissza akarod utasítani? – Megmondtam, már így is többet kaptam a katonaéletből, mint amire valaha is vágytam. Nem akarok több harci rendszert, nem akarok több szolgálatot. Ideje lenne végre azzal foglalkoznom, hogy egyszerűen csak boldog legyek. – Gunnar derekára csúsztatta a kezét és szorosan magához húzta a férfit. – És hol csinálhatnám ezt, ha nem Boldogság-völgyben? Déli-Jeges-tenger A fagyos sarki szél süvöltve szántotta végig az óceán jeges felszínét. Jégbe zárt hegyek és mély vájt szakadékok élettelen mozaikja több millió hektáron át. Az elhagyatott táj fölött életre kelt a hideg éjszaka, és a sivatag sötét egén táncra perdült a sarki fény kékeszöld függönye. Antarktisz – a melegség nélküli világ. A világ, amely a Nap eljövetelére vár. A fagy birodalma alatt mélyen, acélfalak között, börtönbe zárt gondolat, intelligenciasziget bújik meg. A Varázsló várakozik, és miközben várakozik, a biokémiai teremtmény álmodik. A szabadságról álmodik, aminek a lényegét épp hogy csak elkezdte megérteni. Arról álmodik, ami volt, meg arról, ami lehetett volna. És arról, ami talán lesz. És akárcsak az Antarktisz, a varázsló is várja a hajnalt és a Nap melegét. Várja a Napot, amely megolvasztja a jeget és ismét életre kelti a világ alját. A Napot, amely a homo sapiens visszatértének jele lesz. És a Varázsló tudja, hogy az ember el fog jönni, mert a kíváncsiság az emberiség legnagyobb ajándéka és legjelentősebb hibája – a soha nem szűnő szomjúság az ismeretlen után, ami csak úgy csillapítható, ha kieresztik a szellemet a palackból. A Varázsló a szellem, a hívogató intelligencia, amelyre még gondolni is túl veszélyes – olyan Pandora szelencéje, amelynek tudása túlságosan csábító ahhoz, hogy érintetlen maradjon. Igen, az ember eljön, a Varázsló tehát vár. Álmodik. Növekszik. Tervez… A számítógép agya… soha nem nyugszik.
