Kutatás – helyreállítás. Dávid Ferenc fontosabb munkái Dávid Ferenc munkáinak felsorolása e lista terjedelme ellenére sem (lehet) teljes. A válogatásba helyszíni épületkutatások, ezekhez kapcsolódó levéltári, történeti-, településtörténeti kutatások, anyaggyűjtések, kiállítások kerültek be, a munka megkezdésének dátuma szerint, objektumonként csoportosítva. Azt reméljük, hogy szerepel minden olyan munka, amelyről tudományos dokumentáció készült, de nagyon sok munka közvetlen tanulságait kutatási napló, kutatási jelentés vagy helyreállítási javaslat foglalta össze, s ezek mindegyikéből részben a műemléki szervezet időközben sokszor változott működési mechanizmusa, irattarozási rendszere miatt nem találtunk példányt, aminek már csak az is biztos jele, hogy sok mindenről csupán mások publikációból, illetve kollégáktól értesülhettünk. A gyűjtemény hibáit és hiányosságait leginkább maga az Ünnepelt javíthatta és egészíthette volna ki, erre azonban – éppen ebből az alkalomból – nem kérhettük meg. A jegyzékhez a publikációkból ismert adatokon kívül felhasználtuk a KÖH Terv- és Irattárában, az egykori ÁMRK Dokumentációtárában és az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetében található dokumentumokat, illetve azokat, amelyek építészirodák tervtárában és kollégák személyes tulajdonában vannak, valamint annak a néhány, évtizedek óta elveszettnek hitt doboznak a tartalmát, amely szerencsés véletlen következtében került elő a KÖH soproni irodájának pincéjéből. A gyűjtőmunkában segítettek: Alföldy Gábor, Ágostházi László, Bor Ferenc, Faragó János, Geskó Judit, Haris Andrea, Klaniczay Péter, Komjáthy Attila, Karácsony Tamás, Kemény Mária, Kőnig Tamás, G. Lászay Judit, Lővei Pál, Nemes András, Pazár Béla, Pintér Attila, Rády Ferenc, Ridovics Anna, Sedlmayrné Beck Zsuzsa, Schönerné Pusztai Ilona és Szebényi Judit. Külön köszönet illeti a KÖH munkatársait: Bakó Zsuzsannát, a Tervtár vezetőjét és Edelmayr Kamillát, a Soproni Iroda művészettörténészét, továbbá a fényképek válogatásáért és a reprodukciók elkészítéséért Laár Erikát és Galatanu Efstatiát.
1963 Fertőrákos, Fő utca 153. Püspöki nyaraló (M 3798) Falkutatás (homlokzat, belső terek), 1963–1965 Kutatási dokumentáció: régebben lappang Tervező: Ágostházi László, Lombár Pál (VÁTI), 1963– 1965 Festőrestaurátor: Illés János, Boromisszáné Szentesi Róza, Lente István; belső terek falkép-restaurálása, 1965 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1963–1967 Sopron, Fő (akkoriban Beloiannisz) tér 2., Patikaház (M 3114) Falkutatás (homlokzat), 1963, 1965 Tervező: Lombár Pál (VÁTI), 1963–1966 Festőrestaurátor: Lente István, 1963; faberendezés restaurálása: OMF faszobrász-, restaurátor csoport, 1968 Kivitelezés: 1968 Sopron, Fő (akkoriban Beloiannisz) tér 3. – Új utca 2., Gambrinus-ház (M 3115) Szondázó jellegű falkutatás, 1963 → 1981 72
Sopron, Fő (akkoriban Beloiannisz) tér 4., Kossow-ház (M 3116) Falkutatás (homlokzat, belső terek), 1963–1964 Tervező: Lombár Pál (VÁTI), helyreállítási terv, 1962 Sopron, Fő (akkoriban Beloiannisz) tér 7., Tábornok-ház (M 3119) Falkutatás (kapualj), 1963 → 1981 Tervező: Sedlmayr János (OMF), tervezési program, 1963; kutatási és helyreállítási tervdokumentáció, 1964 Festőrestaurátor: Lente István (OMF), 1963 Sopron, Rózsa utca 4. (M 3311) Falkutatás, 1963 Sopron, Kolostor utca 7. – Új utca 10. (M 03192) Falkutatás (a homlokzat kivitelezése közben), 1963– 1965 Szakál Ernővel Kutatási jelentés, 1963 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 38796); Kutatási beszámoló, helyreállítási javaslat, 1963 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 6278) Tervező: Sedlmayrné Beck Zsuzsa (VÁTI), 1963, 1965
Ágostházi László rajza: Sopron, Halász utca 1. Szintenkénti alaprajzok és tömegvázlat az első, 15. század végi építési periódushoz, valamint Ágostházi László fényképfelvételei a ház kutatás közbeni állapotáról
73
Sopron, Szent György utca 5., volt jezsuita konviktus (M 3327) Falkutatás (homlokzat, belső terek), 1963. március – 1964. június Kutatási dokumentáció, 1964. február (KÖH, Tervtár, ltsz.: 6443) Tervező: Ágostházi László (VÁTI), 1963 Kivitelezés: 1963–1964 Sopron, Szent György utca 14., Löffelholz-ház, majd Evangélikus Konventház (M 3335) Szondázó jellegű falkutatás, 1963 → 1971 Tervező: Sedlmayr János (OMF), 1962 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1963
Faller Jenőnek, a soproni Központi Bányászati Múzeum igazgatójának levele az OMF Soproni Építésvezetőségének, 1963. november 20. (KÖH, Irattár)
74
Sopron, Szent György utca 22. (M 3339) Falkutatás, 1963–1965 Kutatási jelentés és beszámoló (KÖH, Tervtár, ltsz.: 6484) Tervező: Czeglédi János (GYŐRITERV), felmérés, 1960; helyreállítási tervek, 1962–1965 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1964–1965
Nagypál Judit: Sopron, a városfal Városház utcai szakaszának felmérése
Festőrestaurátor: Prudzik József, Lente István, 1963; Reisinger Mária, 1964–1965 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1965–1966
75
Kutatási jelentés és építéstörténet, 1963. május 10. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 36490) Tervező: Tkálics Ferenc (Győri Tervező Vállalat), 1963; Seregdy Miklósné, Winkler Oszkár (Győri Tervező Vállalat), melléképület-átalakítás, 1965; Tkálics Ferenc, Ágostházi László (VÁTI), 1966. Festőrestaurátor: Prudzik József, Lente István (homlokzat) 1963 Kivitelezés: 1966 Sopron, Új utca 7. (M 3404) Falkutatás (homlokzat és kapualj), 1963. május–június; (elpusztult udvari, északi szárny maradványai és északi homlokzat), 1965 tavasz; 1966–1967; 1965ben Tóth Melindával; 1967-ben Tóth Sándorral Kutatási beszámoló, é. n. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 36331) Tervező: Dragonits Tamás (VÁTI), 1966 Kivitelezés: 1967–1969
Sopron, Templom utca 1., ferences kolostor (M 3380) Falkutatás a kolostor udvarában, 1963–1965; 1963ban: Sallay Marianne-nal és Szakál Ernővel Dávid Ferenc: „Ferencrendi kolostor. Történeti összefoglaló”, é. n. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 38795) Szintek feltárása: ásatási program Szőke Mátyás; feltárás: Nováki Gyula, 1964 Kivitelezés: 1965 Sopron, Templom utca 6. (M 3385) Kutatás előkészítése, 1963; falkutatás (homlokzat és kapualj), 1964; 1966–1967; 1966–1967-ben Tóth Sándorral Tervező: Lombár Pál (VÁTI), helyreállítási terv, 1964; tetőtér-beépítési terv, 1967, 1969 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1967–1969 Sopron, Templom utca 9. (M 3387) Falkutatás (homlokzat és belső), 1963–1965; a kapualjban Szakál Ernővel. (Előzmény: a VÁTI által 1962-ben elkezdett kutatás.) Falkutatási jegyzetek, manuálék (KÖH, Tervtár, ltsz.: 39057) Tervező: Muszik Lászlóné, Ágostházi László (VÁTI), helyreállítási tervek 1961–1966 Sopron, Templom utca 14. (M 3392) Falkutatás (homlokzat), 1963–1965 76
Sopronbánfalva, Kolostorhegy utca, Kolostorhegyi lépcső (M 6666) Történeti és helyszíni kutatás, a szobrok azonosítása, majd a helyreállítás szakértője: 1963–1964, 1968–1970, 1976–1981 Tervező: Kissné Nagypál Judit, majd Sedlmayr János, 1971 Kőszobrász-restaurátor: Kovács György, OMF soproni kőszobrász-restaurátor csoport (tervek: 1978) Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1979–1981
1964 Magyarfalva (Harka) római katolikus templom Falkutatás (szondázó jellegű a belsőben), 1964; külső falkutatás és további belső szondázás: Tóth Sándor, 1966; kivitelezés közbeni megfigyelés, 1969. június Tóth Sándorral Kutatási jelentés: „Magyarfalva r. k. templom belső”, 1969. június 2. Tervező: Sedlmayr János (OMF), programterv, 1966; helyreállítási terv, 1967 Kivitelezés: 1969
Sedlmayr János – Vándor András: Sopron, Kolostor utca 13. A tetőszerkezet terve.
Kopírozások a Sopron, Új utca 18. sz. ház stukkóiról, 1963–1964
Sopron, Új utca 18. (M 3412) Falkutatás (homlokzat és belső), 1963; (homlokzat és kapualj), 1964; 1967–1968 Jelentés homlokzatkutatásról, 1964. június 19. (KÖH, Irattár, II. 88. doboz, 70. irat); Kutatási napló és jelentés, 1967. július (KÖH, Tervtár, ltsz.: 6617) Régész: Tóth Sándor, 1967–1969 Tervező: Muszik Lászlóné (VÁTI), felmérési és engedélyezési tervek, 1964; Ágostházi László (VÁTI), kivitelezés közbeni tervmódosítás, 1967–1969: Festőrestaurátor: Mórotz László, 1968, 1972–1973
77
Sopron, Gyóni Géza (akkoriban Kellner Sándor) utca 1–3. Megkezdett bontás során megfigyelés, szakvélemény kivitelezéshez, 1963; falkutatás (homlokzat), 1964 Sopron, Kolostor utca 9. (M 3193) Falkutatás (homlokzat és kapualj), 1964 Tervező: Muszik Lászlóné (VÁTI) Sopron, Major köz 3. – Damjanich utca 9., Festetics-major (M 3263) Falkutatás, 1964 → 1983 Tervező: Wehofer József (Győri Tervező Vállalat), 1963: homlokzatfelújítási tervek; Gazda Anikó (VÁTI), 1963–1966: helyreállítási tervek Kivitelezés: 1967–1970 Sopron, Szeder utca 4. (M 8776) Falkutatás (utcai és udvari homlokzat, kapu), 1964– 1965; kutatótárs: Sándy Péterné Kutatási jelentés, 1965. március 4. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 36752) Tervező: Sándy Péterné Wolf Katalin (VÁTI) Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1976
Egy oldal Dávid Ferenc 1965-ös kutatási naplójából, a Sopron, Balfi út 15. sz. házról
Sopron, Balfi utca 2., Sörház (M 8758) Falkutatás, 1964 Helyreállítási javaslat, 1964. április 8. Tervező: Tkálics Ferenc (Győri Tervező Vállalat), 1964 Sopron, Előkapu utca 7. (M 3140) Falkutatás (homlokzat), 1964; 1966–1972 Sopron, Halász utca 1. (M 3161) Falkutatás, 1964, majd a kivitelezés során 1970–1971 Kutatási dokumentáció, 1964 és é. n. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 36344) Régész: Gömöri János Tervező: Ágostházi László (VÁTI), 1964, 1970 Kőrestaurátor: Szakál Ernő, 1971 (utcai kőkeretes kapu) Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1970–1972 Sopron, Hátsókapu utca 2., Cézár-ház (M 3170) Falkutatás, 1964. január–szeptember (előzménye Sallay Marianne művészettörténész és Pamer Nóra régész kutatása, 1961) Tervező: Kissné Nagypál Judit 1961-től Kivitelezés: 1964–1965
78
Sopron, Új utca 21. (M 3415) Falkutatás (homlokzat és belső), 1964–1967 Régész: Tóth Sándor, 1967 Tervező: Sedlmayrné Beck Zsuzsa (VÁTI), 1964–1967 Kivitelezés: 1967 Sopron, Újteleki utca Szakvélemény tömbrehabilitációhoz, telek- és háztörténet; falkutatás, 1964 „Történeti összefoglalás”, 1964. november 10. Sopron, Villasor 32., Nepomuki Szent János-kápolna (M 3441) A nyugati kapu és járószintje feltárása, 1964 Sopron–Balf, Szent József fürdőkápolna (M 3770) Festés kutatása Lente Istvánnal, 1964; falkutatás, 1965 → 1976 Hidegség, római katolikus templom (M 3823) Helyszíni szemle a középkori festés állagromlásának vizsgálatára, 1964. október → 1971
1965 Fertőrákos, Fő utca 141., volt püspöki vízimalom, Turistaszálló (M 3806) Falkutatás (homlokzati és belső), 1965 Kutatási jelentés, 1965 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 38786); kutatási dokumentáció, 1965. december (KÖH, Tervtár, ltsz.: 43)
Ferinek soproni inaséveim emlékére Rákos Péter
79
Sopron, Templom utca 5. (M 3384) Falkutatás, 1965–1966 (előzmény: Koppány Tibor felmérése és kutatása, 1959; KÖH, Tervtár, ltsz.: 6553) Kutatási jelentés, 1965 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 36484) Falkép-restauráror: Rády Ferenc (homlokzat), 1966 Tervező: Ágostházi László (VÁTI), 1965–1966: helyreállítási terv Kivitelezés: 1965–1966 Sopron, Új utca 28. (M 3419) Munkák közben előkerült részletek megfigyelése, 1965 → 1975 Sopron, Új utca 30. (M 3420) Homlokzat egy részének falkutatása, 1965; hátsó és oldalszárnyak, 1968 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1968–1971
1966
Tervező: Ágostházi László (VÁTI), 1964–1966 Festőrestaurátor: Rády Ferenc, 1967: Homlokzaton napóra és Madonna Kivitelezés: 1966–1967 Sopron, Balfi út 15. (M 3090) Falkutatás (homlokzat), 1964–1965; 1965-ben Tóth Melindával „Építéstörténet”, 1965. július (KÖH, Tervtár, ltsz.: 39048) Tervező: Dragonits Tamás (VÁTI), 1967, 1969 Kivitelezés: 1970 Sopron, Bécsi út 6. (M 3127) Falkutatás (homlokzat), 1964–1965 → 1978 Sopron, Fegyvertár utca 2/a. (M 3144) Falkutatás, 1965–1966 Tervező: Ágostházi László (VÁTI), helyreállítási és tetőtér-beépítési terv, 1965–1966 Kivitelezés: 1965–1966 Sopron, Szélmalom utca 17. – Patak utca 32., egykori jezsuita gazdasági épület (M 3363) Szondázó falkutatás, 1965; festések szondázó kutatása Lente Istvánnal Tervező: Horváth Bertalan (Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat), 1965 80
Sopron, Szentlélek utca 7. (M 3344) Falkutatás (homlokzat), 1965. szeptember–november, Tóth Melindával Dávid Ferenc – Tóth Melinda: Kutatási beszámoló, 1965. november 13. és manuálék a homlokzati vako latarchitektúra rekonstrukciójáról (KÖH, Tervtár, ltsz.: 6494) Tervező: Sedlmayrné Beck Zsuzsa (VÁTI), 1965–1966: felújítási tervek Festőrestaurátor: Rády Ferenc, 1967 Kivitelezés: 1967 Sopron, Evangélikus templom (M 3379) Korábbi festések szondázó kutatása, 1966 Kutatási jelentés (KÖH, Tervtár, ltsz.: 39049) Sopron, Várkerület (akkoriban Lenin körút) 7., Rejpál-ház (M 3204) Falkutatás, 1966–1972, Tóth Sándorral Kutatási dokumentáció: történeti összefoglaló, 1969; építéstörténet, 1971; kutatási jelentés, é. n. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 36323) Régész: Czeglédy Ilona, Sz. Póczy Klára, 1964; Czeglédy Ilona, 1966; Gömöri János, 1971 Tervező: Kissné Nagypál Judit (OMF), felmérés, állagmegóvási terv, 1970–1972
Erdei Ferenc: A feldebrői templom metszete északi falnézettel. Felmérés és periodizáció
Nagylózs, római katolikus temetőkápolna (M 3854) Kisebb falkutatás, 1966 Tóth Sándorral (utóbb teljes körű feltárás: Feld István, 1977) Régész: Czeglédy Ilona (OMF), 1966 Tervező: Kissné Nagypál Judit (OMF), helyreállítási terv, 1966
81
Az OMF Soproni Kirendeltségének „operatív terve” 1967-re
Famennyezet restaurálása, 1972; Festőrestaurátor: Rády Ferenc, Varga Béla, 1973; Pintér Attila, 1976 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, befejezés: 1976
Tervező: Sedlmayr János (OMF), tervezési program, 1969; helyreállítási terv, 1972 Kőrestaurátor: Szakál Ernő (nyugati kapu, szentélyrekesztő) Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, nyugati homlokzat, 1973; déli és keleti homlokzat, 1974; szintsüllyesztés az északkeleti oldalon, 1975
Sopron, Várostorony, Városház utca, Előkapu és várfalak (Várostorony: M 3113) Levéltári kutatás „A mozi telkén állott, lebontott Háromház-téri házak levéltári adatai” (KÖH, Tervtár, ltsz.: 28065) Régész: Gömöri János, Holl Imre, Sz. Póczy Klára, Tóth Sándor, 1966-tól. Tervező: Kissné Nagypál Judit (OMF), helyreállítás I. ütem, 1967–1971; helyreállítás II. ütem, 1979–1980 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, a torony helyreállítása 1970-től; romkonzerválás 1973–1974
1968 Sopron, Templom utca – Fő tér, volt ferences, majd bencés templom (M 3378) Falkutatás, 1966–1973 (a nyugati homlokzat Tóth Sándorral, 1966–1967) Történeti összefoglalás, falkutatási beszámoló, helyreállítási javaslat, 1971. november 20. (a helyreállítási utódokumentációban, 1972; KÖH, Tervtár, ltsz.: 14141)
82
1969 Győr, Széchenyi tér 9., bencés rendház, egykori jezsuita patika (M 3019) Falkutatás, 1969 Kutatási jelentés, 1969 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 36109) Tervező: Győri Tervező Vállalat, 1970; Jáky György, 1974, 1982 Nagycenk, Kiscenki út 3., Széchenyi-kastély (M 3848) Történeti kutatás, falkutatás, a helyreállítás művészettörténésze (az I. ütemnél Gerőné Krámer Mártával) Kutatási dokumentáció, é. n. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 39058) Tervező: Varga István (Győr–Sopron Megyei Tanácsi Tervező Vállalat), 1969–1972; műemléki konzulense: Kriszt György (OMF), 1969–1975, programterv 1969, I. ütem: főépület (múzeum); II. ütem: keleti szárny: gaz-
Nándori Klára: Manuálé a dömösi apátság altemplomának helyreállításához
Az OMF Soproni Kirendeltségének „operatív terve” 1966-ra
83
dasági épületek és istálló; park-helyreállítási terv: Örsi Károly (OMF), 1974 Kivitelező: OMF Soproni Építésvezetőség; a barokk kert rekostrukciója: Szombathelyi Kertészeti Vállalat, 1978 Sopron, Jégverem utca 2. (M 3178) Falkutatás, 1969–1970 Sopron, Szent György utca 15. (M 3336) Homlokzati falkutatás, 1969–1970 Sopron, Várkerület (akkoriban Lenin körút) 63. (M 3236) Falkutatás, 1969–1970
Sopron, Fő (akkoriban Beloiannisz) tér 6., Fabricius-ház (M 3118) Falkutatás, utcai szárny, 1970–1971; belső szárny, 1974 „Műleírás. Sopron, Beloiannisz tér 6. sz. épület felújítási tervéhez.” Leírás, történet és helyreállítási javaslat, é. n.; „A Fabricius-ház története c. kiállítás tématerve”, 1974. március 16. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 36296) Régész: Tóth Sándor, 1970; Gömöri János, 1971 Tervező: Sedlmayrné Beck Zsuzsa (VÁTI), 1969, 1973 Falkép-restaurátorok: Rády Ferenc, Bécsi János, Pintér Attila, Mórotz László, 1969–1975; famennyezet feltárása: Köcs István, 1971 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség
1970 Sopron, Szent Mihály (akkoriban Pozsonyi) út 3. (M 6872) Falkutatás, 1970–1972 Régész: Gömöri János Tervező: Schönerné Pusztai Ilona (OMF), helyreállítási programterv, 1971; helyreállítási tervek, 1973; kiviteli tervek, 1984 Festőrestaurátor: Pintér Attila; fafödém restaurálása: Markl Károly (OMF) Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1971. ősz – 1974. január 84
1971 Győr, Jedlik Ányos utca 5. (akkoriban Rózsa Ferenc utca 1.), Kreszta-ház (M 2846) Falkutatás, 1971–1972 Tervező: Sedlmayrné Beck Zsuzsa (VÁTI), 1971 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1973–1974
Sedlmayrné Beck Zsuzsa: A győri Káptalandomb és környéke műemléki rekonstrukciós terve
Dávid Ferenc Sopronban, a városfal Szent György utca 17–19. sz. ház mögötti szakaszánál. (Adorján Attila felvétele, 1968. SOM, Fényképgyűjtemény)
Hidegség, római katolikus templom (M 3823) Helyszíni szemle a középkori freskók állagromlásának vizsgálatára, 1971. november 85
Bécsi János: Jelentés közös helyszíni szemléről, 1971. november 30. (KÖH, Irattár, I. 88. doboz, 16.148/71 számú irat) Kutató és régész: Tóth Sándor, 1971; Bodor Imre, 1972
Tervező: Sedlmayr János (OMF) Festőrestaurátor: Bécsi János, Pintér Attila, Rády Ferenc, 1976–1978 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1976–1978
Kőszeg, Jurisich tér 5. (M 7859) Falkutatás, 1971–1974, Dercsényi Balázzsal Tudományos dokumentáció (A Jurisich tér 7.-tel együtt), 1975 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 22698) Régész: Kozák Éva Tervező: Sándy Péterné, Sedlmayr János, Dragonits Tamás (VÁTI–OMF), 1969–1972 Kivitelezés: OMF Szombathelyi Építésvezetőség, 1971–1972; OMF Soproni Építésvezetőség, 1973–1974
Sopron, Szent György utca 3. (M 3326) Homlokzati falkutatás, 1971, 1973 Régész: Tóth Sándor 1968–1970 (a ház udvarán városfal maradványai) Tervező: Koppány Tibor (OMF), homlokzat-helyreállítás, 1974; Ágostházi László (VÁTI), udvarrendezés, 1974; Fórum presszó átalakítása, 1975 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1973–1974
Nemeskér, római katolikus templom (M 3859) Falkutatás (homlokzat), 1971, a helyreállítás szakértője 1975–1978 „Rövid beszámoló a Nemeskéri r. k. templom kutatásáról”, 1971. október 30. Tervező: Földesi Csongor (OMF) Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1975–1978 Sopron, Fő (akkoriban Beloiannisz) tér 7., Tábornok-ház (M 3119) Falkutatás, 1971–1978; 1971–1974-ben Gergelyffy Andrással 86
Sopron, Szent György utca 14. – Új utca 9., Löffelholz-ház, majd Evangélikus Konventház (M 3335) Falkutatás, 1972–1974; hátsó szárny: 1975–1976 → 1980 Tervezési program Nándori Klárával, 1974. november (KÖH, Tervtár, ltsz.: 16779); kutatási jelentés, 1975. április 1. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 21239) Tervező: Nándori Klára (OMF), tervezési program, 1974; felmérés, 1975 Kivitelezés: homlokzat helyreállítása, 1972 Sopron, Szentlélek utca 13. (M 3347) Falkutatás, 1971, Gergelyffy Andrással Régész: Gömöri János
Kremnicsán Ilona: A székesfehérvári, Megyeház (akkoriban Csók István) utca 17. számú ház homlokzatának helyreállítási terve
Tóth Sándor és Dávid Ferenc Sopronban, a városfal Szent György utca 17. sz. ház mögötti szakaszánál. (Adorján Attila felvétele, 1968, SOM, Fényképgyűjtemény)
87
Sopron, Templom utca 2., volt Esterházy-palota, Bányászati Múzeum (M 3382) Falkutatás, 1971–1975 Kutatási dokumentáció, 1975. június 5. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 35774) Régész: Gömöri János, 1978 Tervező: Kissné Nagypál Judit (OMF), 1973; I. ütem, 1974; II. ütem, 1976 Festőrestaurátor: Rády Ferenc, 1973; Bécsi János, Pintér Attila, Rády Ferenc, 1978–1979 Kivitelezés: 1975–1979 Sopron, Templom utca 3. (M 3383) Fakutatás (homlokzat), 1969–1971 Tervező: Benczik Lajos (Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervező Vállalat), 1968–1969: felújítási- és tetőtér-beépítési tervek Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1971 Sopron, Templom utca 16. (M 3394) Falkutatás, 1971 (előzmény: Kelényi György kutatása a kapualjban és a belsőben, 1971) Tervező: Muszik Lászlóné, Bárányos Károly, Heller Károly (VÁTI), 1971: tetőtér-beépítési terv Festőrestaurátor: Mórotz László, 1974
88
1972 Bük, Petőfi Sándor utca 29., Szent Kelemen római katolikus templom (M 7637) Falkutatás (homlokzat és belső) Kutatási jelentés, a község története, 1972 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 13482) Régész: M. Kozák Éva, 1977–1978; 1979. Tervező: Sándyné Péterné Wolf Katalin (VÁTI) 1972– 1978 Restaurátorok: Bálintffy Péter, Bécsi János, Pintér Attila Kivitelezés: OMF Szombathelyi Építésvezetőség, befejezése: 1979 Sopron, Templom utca 12., Evangélikus lelkészlak (M 3390) Falkutatás, 1974, 1978–1979 Tervező: Schönerné Pusztai Ilona (OMF), 1972–1986; Vas megyei Tervező Vállalat, 1973, 1975. Festőrestaurátor: Pintér Attila (OMF), 1980; Festett famennyezet: Bodor Imréné (OMF), 1980 Kivitelezés: 1977–1980
Szakál Ernő rekonstrukciója – Faragó János terve: A székesfehérvári Megyeház (akkoriban Csók István) utca 17. számú ház gótikus zárterkélyének visszaállításához
Dávid Ferenc és Tóth Sándor Sopronban, a városfal Szent György utca 15. sz. ház mögötti szakaszánál. (Adorján Attila felvétele, 1968, SOM, Fényképgyűjtemény)
Sopron, Új utca 22–24., Ó-Zsinagóga (M 3416) Teljes történeti és helyszíni kutatás, 1972–1976 (a falkutatást Tóth Sándor kezdte meg 1967-ben) 89
Sopron, Fövényverem utca 5., ún. Colleum (M 3149) Falkutatás, 1973 Tervező: Tolnai Lajos (Győri Tervező Vállalat), 1972– 1973 Sopron, Várkerület (akkoriban Lenin körút) 25. (M 3217), Immaculata freskó Helyreállítási javaslat, 1973. december 10.
1974 Sopron, Bécsi út 5., Pékház (M 3126) Történeti és részleges falkutatás, 1972–1974 A Soproni Pékmúzeum kiállítását rendezte: Domonkos Ottó Tervező: Ágostházi László (VÁTI), helyreállítási tervek, 1972–1974 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1974; a múzeum megnyitása: 1975 Sopron, Fövényverem utca 9. (M 3150) Falkutatás (belső, famennyezet), 1974
Kutatási dokumentáció (Gömöri Jánossal és Sedlmayr Jánossal), 1973 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 13986); tudományos utódokumentáció. Zárójelentés, 1977 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 13987) Régész: Gömöri János, 1972–1973 Tervező: Sedlmayr János (OMF), 1971-től Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1974–1976 Sopron, Várkerület 9. (M 3206) Falkutatás, 1972 (előzmény: Kelényi György kutatása, 1972) Tervező: Cser István (VÁTI), helyreállítási tervek, 1972–1973.
1973 Etyek-Botpuszta, római katolikus templom (M 1603) Falkutatás, 1973 (utóbb Juan Cabello kutatta, 1991) Graz, Frauengasse 4. – Jungferngasse 10. Helyszíni vizsgálat és szakértői vélemény, 1973. szeptember 20–21. „Bericht über die Untersuchungen in der Häusergruppe Frauengasse 4. – Jungferngasse 10.”, 1973. december 15. 90
Sopron, Szent Mihály út, Szt. Mihály-templom temetője (M 3179) A sírkövek átvizsgálása, javaslat 80 védelmére, 1974 Állapotfelmérés és védési javaslat (KÖH, Tervtár, ltsz.: 36290) Tervező: Sedlmayr János Restaurátor: Kőfalvi Imre
1975 Fertőszéplak, Nagy Lajos utca 31–39. Falumúzeum kialakításának műemléki konzultációja, 1975–; a 33. számú ház kutatása Kücsán Józseffel, 1975–1976 Tervező: Ágostházi László, Muszik Vera (VÁTI) Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség Mosonmagyaróvár, Fő utca 19. (akkoriban Lenin út 103.), volt Cselley-ház, Hansági Múzeum. (M 3041) Falkutatás, 1975–1979, Pusztai Rezsővel Tervező: Sedlmayr János Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1981–1983 Mosonmagyaróvár, Szent László tér 1., római katolikus plébániatemplom (M 3072) Történeti kutatás a templom falképeiről, 1975–1978 Levéltári adatok (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25991)
Szikra Éva: Terv a hédervári kastély kertjéhez
Dávid Ferenc rajzai a soproni Fabricius-ház 1628-as, ún. apostolos kályhájának rekonstrukciójához, 1971 körül
Sopron, Várkerület (akkoriban Lenin körút) 9. (M 3206) Homlokzati falkutatás, 1974 (előzménye: Kelényi György által elkezdett kutatás)
91
Kovács György, Dávid Ferenc, Domonkos Ottó és Szakál Ernő a Soproni Múzeum kőtárának megnyitóján. (Adorján Attila felvétele, 1980, SOM, Fényképgyűjtemény)
Dávid Ferenc soproni falkutatásai iskolát teremtettek a műemléki feltárásokban, alapot adtak a tervezőknek, kivitelezőknek, no és sok munkát a hasznosító múzeumoknak. Neki köszönhetjük Sopron középkori arculatának felidézését. A város európai aranyérmének „fényesítéséhez“, Szakál Ernővel együtt, ő is nagyban hozzájárult. Domonkos Ottó
Tervező: Gábor Jenő, Nemes József, Egyházy Gábor, 1974, 1977 Festőrestaurátorok: Pintér Attila, Nagy Gábor, Angel Radukov (OMF), 1985–1987 Sopron, Fegyvertár utca 1. (M 3143) Falkutatás, 1975 Tervező: Ágostházi László (VÁTI), 1975 Sopron, Orsolya tér 5., Lábasház (M 3282) Falkutatás, 1975–1976 Régész: Gömöri János Tervező: Kissné Nagypál Judit (OMF), helyreállítási terv, 1975–1976 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1977 Sopron, Új utca 28. (M 3419) Falkutatás (homlokzat), 1975–1976 Kutatási jelentés és helyreállítási javaslat, 1975. no vember 10. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 36333) 92
Tervező: Sedlmayrné Beck Zsuzsa (VÁTI), 1975 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség Sopron, Várkerület (akkoriban Lenin körút) 11. (M 8769) Sopron, Várkerület (akkoriban Lenin körút) 13. (M 3208) Falkutatás, 1975–1976 Kutatási jelentés a 13.-ról, é. n. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 36322) Tervező: Cser István (VÁTI), 1969, 1973, 1976 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, befejezése: 1977 Sopron, Várkerület (akkoriban Lenin körút) 39., Rennerház (M 3225) Falkutatás, 1975–1976 Tervező: Vajda Géza (Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervező Vállalat), 1977–1979 Restaurátor: Rády Ferenc, 1979
Örsi Károly: Gödöllő, Grassalkovich-kastély. A felső kert geodéziai felmérésére rekonstruált 19. századi úthálózat a meglévő fák jelölésével
Zalaszentgyörgy, temető, római katolikus templom (M 6492) Falkutatás D. Mezey Alice-szal, 1975 Régész: Vándor László (Zala Megyei Múzeum) Tervezők: Lőrincze Zsuzsanna, Voith Márta (VÁTI)
Zsira, Rákóczi Ferenc utca 12., volt Gyülevizy–Pejacsevichkastély (M 3909) Helyszíni szemle, 1975 Jelentés a helyszíni szemléről (KÖH, Tervtár, ltsz.: 35955) Tervező: Winkler Gábor (Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervező Vállalat), 1974–1986 93
Dercsényi Dezső, Lővei Pál, Dávid Ferenc, Szakál Ernő és Walter Frodl a soproni Fő téren 1981-ben
1976 Sopron–Balf, fürdőkápolna (M 3770) A helyreállítás szakértője, 1976 Kivitelező: OMF Soproni Építésvezetőség Vizsoly, Szent János út 80., Református templom (M 1118) Kutatás, 1976–1978; a falkép-restaurálás konzultánsa Kutatási dokumentáció, 1979 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 35944) Festőrestaurátor: Pintér Attila, Bécsi János, 1977–1979
1977 Feldebrő, római katolikus plébániatemplom (M 2169) Falkutatás, 1977–1978 Régész: Kovalovszky Júlia 1974–1979, 1982 Tervező: Erdei Ferenc – Teleki Katalin, 1973–1981 Helyreállítás: OMF Egri Építésvezetőség, 1975–1984 Sopron, Szent György utca 20. Szakvélemény, 1977 Szakvélemény a homlokzat tatarozásához, 1977. november (KÖH, Tervtár, ltsz.: 14316) Tervező: Gellai István 94
Pintér Attila – Rády Ferenc: A gödöllői kastély narancsházának pavilonja. Az 1785 körül készült festés rekonstrukciója. Jelezve: „Inv.: Dávid F., Pintér A., Rády F.”; „Sculp.: Pintér”
Sopron, Szentlélek utca 5. (M 8777) Falkutatás, 1977
1978 Sopron, Bécsi út 6. (M 3127) Belső feltárás, 1978 Sopron, Fő (akkoriban Beloiannisz) tér 8., Storno-ház (M 3120) Falkutatás, 1978–1979 Kutatási jelentés, 1970. október 14.; 1976 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 39056) Tervező: Koppány Tibor (OMF), 1973–1979, kiviteli terv, 1974; helyreállítási terv, 1979; változtatott programhoz, 1981; másodszori programváltozás után, 1983 Restaurátorok: Lente István, Forrai Kornélia, Hoffer Andrea Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1981–1986 Sopron, Rózsa utca 3. (M 3310) Falkutatás, 1978–1979 A homlokzat rekonstrukciója: 1979 Pintér Attila – Rády Ferenc: A gödöllői kastély narancsháza. A klasszicista festés rekonstrukciója
95
Dávid Ferenc Ruszton vezeti a soproni műemléki továbbképzési konferencia résztvevőit 1983-ban
Sopron, Új utca 16. (M 3410) – Kolostor utca 13. (M 3195) Levéltári kutatás, 1978; → 1981, Kolostor utca 13. „Történeti összefoglaló” a tervezési programhoz, 1978. július (KÖH, Tervtár, ltsz.: 16638); helyreállítási javaslat, é. n. Tervező: Kissné Nagypál Judit (OMF), a két épület egybekapcsolása, 1978; Vándor András (OMF), tetőszerkezet
1979 Csepreg, Széchenyi tér 24., Szent Miklós római katolikus templom (M 7669) A torony vizsgálata, 1979 Kutatási jelentés, 1979 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 38785) Kivitelezés: OMF kőszobrász-restaurátor csoport, 1980 Győr, a belváros városrendezése A belváros rekonstrukciójához kapcsolódó történeti és helyszíni műemléki kutatás programjának kidolgozása és a kutatások vezetése Cím nélkül (javaslat a védett belváros rendezési tervének elkészítéséhez szükséges műemléki tudományos vizsgálatokról), 1979. június 6. (KÖH, Tudományos Irattár, ltsz.: 1899)
96
Cím nélkül (a győri városrendezési tervhez kapcsolódó műemléki kutatási feladatok), 1979. december 15. (KÖH, Tudományos Irattár, ltsz.: 1899) Székesfehérvár, Megyeház (akkoriban Csók István) utca 17., Régi Megyeháza (M 1493) Falkutatás, 1979–1981, 1985 „Székesfehérvár, Csók István u. 17. Magyarázatok a korszakolt alaprajzokhoz”, 1985. június Régész: Siklóssy Gyula, 1980 Tervező: Kremnicsán Ilona, engedélyezési és kiviteli tervek, 1984 Restaurátor: Szakál Ernő (a zárterkély rekonstrukciója); Faragó János, Tauber Vince, Oszlánszky György Kivitelezés: OMF Székesfehérvári Építésvezetőség, 1979–1989
1980 Győr, Káptalandomb 1., Püspökvár és együttese (M 2868) Falkutatás: torony, 1980, Gergelyffy Andrással, Lővei Pállal, Lukács Zsuzsával, Mentényi Klárával; a palota homlokzata, 1983–1984 Lővei Pál – Dávid Ferenc: Kutatási jelentés, 1980 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 38789) Régész: László Csaba
Tóth Tamás: A Dohány utcai zsinagóga orgonaházának terve
97
Tervező: Gábor Jenő; a zárterkély rekonstrukciója: Sedlmayr János Restaurátor: Kisterenyei Ervin Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1980– 1985 Lébény, Templom tér 1., Szent Jakab római katolikus templom (M 3744) A szentély burkolatainak és szintjeinek vizsgálata az új liturgikus tér kialakításához, 1980 Kutatási jelentés (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25034) Tervező: Szakál Ernő, szembemiséző oltár, 1980 Sopron, Szent György utca 12., Eggenberg-ház (M 3333) Sopron, Szent György utca 14., Löffelholz-ház, majd Evangélikus Konventház (M 3335) Falkutatás és falképfeltárás, 1980–1981, Lővei Pállal (előzmény a 12-ben: Gulyás Gyula 1974 őszén elkezdett kutatása) Kutatási dokumentáció I–III. kötet, 1980–1981 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 21234) Régész: Gömöri János, 1981 Tervező: Schönerné Pusztai Ilona, Nándori Klára (OMF), helyreállítási terv, 1980–1982 Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1980–1984 98
Sopron, Szent Mihály (akkoriban Pozsonyi) út, Szt. Mihály-templom (M 3179) A torony falkutatása, 1980–1981, Lászay Judittal → 1985 Elődokumentáció, 1980. május 16. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 43.200); kutatási dokumentáció (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25715) Régész: Gömöri János, 1980 Tervező: Sedlmayr János (OMF), 1980–1981 Székesfehérvár, Megyeház (akkoriban Csók István) utca 11. (M 1492) Homlokzati falkutatás, 1980. március (előzmény: az 1978–1979-ben történt belső felújítással egyidejűleg az OMF Székesfehérvári Kirendeltsége a homlokzatról leverte a vakolatot) Kutatási jelentés, é. n. Tervező: Erdei Ferenc, 1980 Kivitelezés: belső felújítás, 1978–1979; homlokzat, 1980–1983
1981 Sopron, Fő tér 3. – Új utca 2., Gambrinus-ház (M 3115) Falkutatás, 1981–1982, Mentényi Klárával
Drága Dávid Ferenc úrnak felejthetetlen közös fehérvári és más dolgaink emlékeként Janáky Istvántól. 2010. szeptember
A hédevári kastély kapuja előtt a kutatóbrigáddal (László Csaba felvétele, 1984)
99
Szakvélemény a fogadótér hátfalán található kerámiaburkolat áthelyezéséhez, 1981. március 14. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 39054) Restaurátor: Pintér Attila Sopron, Magyar utca 16. (M 325) Falkutatás, 1981 Kutatási jelentés (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25700) Tervező: Bödök Miklós (Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervező Vállalat, 1980–1981 Restaurátor: Pintér Attila (részleges falkép-helyreál lítás) Sopron, Major köz 3. – Damjanich utca 9., Festetics-major (M 3263) Falkutatás, 1981–1983 Kutatási dokumentáció és helyreállítási javaslat, 1983. június (KÖH, Tervtár, ltsz.: 28288) Tervező: Schönerné Pusztai Ilona, Sedlmayr János, Oláh Zoltán (OMF), 1981–1986 Kivitelezés: GYÁÉV, 1983–1986
Dávid Ferenc vázlata a kőszegi Strucc Szálló homlokzatának középrizalitjáról, 1984
Elődokumentáció, 1981–1982 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 36294); kutatási dokumentáció, 1982 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 28124) Régész: Gömöri János Tervező: Schönerné Pusztai Ilona (OMF), tervezési program, 1981; helyreállítási tervek, 1982–1985 Restaurátorok: Boromissza Péter, Bécsi János, Fabó Éva, Kelemen Mariann, Hajdú Eszter Kivitelező: OMF Soponi Építésvezetőség Sopron, Kolostor utca 13. (M 3195) Falkutatás, 1981, Lászay Judittal Kutatási dokumentáció I–II. kötet, 1981 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25689) Tervező: Sedlmayr János, Kissné Nagypál Judit (OMF), tervezési program, 1978; helyreállítási tervek, 1981–1983 Kivitelezés: 1985 Sopron, Hegy utca 5. Helyreállítási javaslat, 1981. Elviengedély-kérelemhez javaslat, 1981. november 21. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 18620) Sopron, Lővér Hotel Szakvélemény, 1981
100
Győr, Liszt Ferenc utca 20., Zichy-palota (M 2940) Falkutatás, 1982-től, Somorjay Sélysette-tel Tervező: Dercsényi Pál (Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervező Vállalat), 1982–1985 Restaurátor: Pintér Attila és munkatársai Kivitelezés befejezése: 1986 Építésügyi és Városfejlesztési miniszter Nivó-díja Győr, Aradi vértanúk útja 2., Karmelita kolostor, szálloda (M 2824) Történeti kutatás, 1982 Tervező: Varga István (Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervező Vállalat) Kőszeg, Immaculata-szobor, Meskó utca 1. sz. ház előtt (M 7910) Történeti kutatás, 1982 A szobor története, helyreállítási javaslat, 1982 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 39052) Sopron, Szent Mihály út 4. (M 9424) Védési javaslat, 1982 Védési javaslat, 1982. augusztus (KÖH, Tervtár, ltsz.: 17461) Sopron, Várkerület 2 – 4. (M 3202), Színház utca 2. Történeti kutatás, 1982 Építéstörténeti adatok, 1982. február (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25691); Tervező: Máté Zsolt (VÁTI), helyreállítási terv, 1982
Pazár Béla – Magyari Éva: Látványterv a Régi Országház felújításához (Budapest, Országház utca 28.)
1982
101
1983
1984
Budapest, I. Fortuna utca 25. (M 15033) Szakvélemény „Néhány építéstörténeti adat a budai Fortuna utca 25. sz. épület építéstörténetéhez”, 1983. március 6.
Budapest, V. Roosevelt tér 9. – Akadémia utca 2. – Széchenyi rakpart 1., Magyar Tudományos Akadémia székháza (M 1544) Szakvélemény, helyreállítás konzultánsa, 1984 → 1993 Dávid Ferenc: Műemléki szakvélemény. In: Dávid Ferenc – Farkas Mihály – dr. Halász Ottó – Ivicsics Péter: Szakvélemény a III. emeleti terek helyreállításáról, 1984 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 19218) Tervező: Borsos Irisz (KÖZTI), 1984
Budapest, I. Táncsics Mihály utca 13. (M 15079) Festések feltárása, 1983 Jelentés a festés feltárásáról, építéstörténet, 1983 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25561) Festőrestaurátor: Witzl Antal Budapest, I. Úri utca 37. (M 15883) Budapest, I. Úri utca 47. (M 15091) Budapest, I. Úri utca 58. (M 15091) Szakvélemény „Apró javaslatok az Úri utca 37., 47., 58. sz. házak helyreállításához”, 1983. március Hédervár, volt Khuen-Héderváry-kastély (M 3738) Falkutatás, 1980–1983, 1983-ban László Csabával, aki 1984–1985-ben egyedül folytatta a munkát Kutatási dokumentáció I–V. kötet (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25220) Tervező: Sedlmayr János (OMF), tervezési program, 1978; Sedlmayrné Beck Zsuzsa (VÁTI), helyreállítási tervek, 1982–1984; Sedlmayr János (OMF), 1985– 1990 Kerttervező: Szikra Éva (OMF), 1986 Falkép-restaurálás: Lente István és munkatársai Kivitelezés: OMF Soproni Építésvezetőség, 1984–1988 Naszály, Billegpuszta, Eszterházy-kastély (M 2620) Kutatás, 1983–1984 Geskó Judittal: „Billegpuszta v. Balogh- majd Eszterházy-kastély”. Tudományos dokumentáció, 1984 Tervező: Dvornik László, 1984 A helyreállítás nem kezdődött meg. (Utóbb újabb tudományos dokumentáció: Farbaky Péter, 1988; aktualizálás: 2007. Tervező: Anka János. Az épület jelenleg helyreállítás alatt.) Pannonhalma, Bencés főapátság és temploma (M 3555) Kutatás, 1983–1984; 1986-tól folytatta: László Csaba Építéstörténeti összefoglaló és javaslatok a homlokzatok helyreállításához I–II., 1984–1985 (KÖH, Tervtár, Ltsz.: 25644) Tervező: KÖZTI, 1981–1985 Zsámbék, Zichy Miklós tér 3., Zichy-kastély (M 7513) Történeti kutatás, 1983 „A zsámbéki várkastély. Történeti adatok – ábrázolások”, 1983 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 34756)
102
Győr, Belváros Az 1567-es összeírás szerinti telekkiosztás rekonstrukciója, é. n. (1984–1985 körül) Az 1617-es összeírás szerinti telekkiosztás rekonstrukciója, é. n. (1984–1985 körül) (KÖH, Tervtár, R 35104) Győr, Széchenyi tér 4., Vastuskós ház (M 3015) Falkutatás, 1984, Lővei Pállal és Nagy Judittal Tervező: Szőcs Sándor (Győr-Sopron Megyei Tanácsi Tervező Vállalat), 1984 Kőszeg, Várkör 124., Strucc-szálló (M 7899) Falkutatás (homlokzat), 1984 Kutatási jelentés, 1984 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25259) Tervező: Szilágyi István (VASITERV) Kivitelező: Építőipari Szövetkezet, Kőszeg, 1983–1984 Pápa, Corvin János utca 9., ún. Corvin-ház (M 4857) Falkutatás, 1984–1985, Haris Andreával Kutatási dokumentáció: Haris Andrea, 1985 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25338 Régész: Ilon Gábor
1985 Esztergom város arculatterve Arculatterv kidolgozásában való részvétel, 1985. A munkacsoport tagjai: Erdei Ferenc, Horváth István, Jánossy György, Karácsony Tamás, Komjáthyné Kremnicsán Ilona, Kund Ferenc, Vukov Konstantin „Esztergom város arculatterve”, 1985 Sopron, Templom utca 4., volt Esterházy-palota, Erdészeti és Faipari Múzeum (M 3382) A homlokzat kutatásának megkezdése. A munkát G. Lászay Judit folytatta. Sopron, Szent Mihály (akkoriban Pozsonyi) út, Szt. Mihály-templom (M 3179) A homlokzat kutatásának megkezdése. A munkát G. Lászay Judit folytatta.
Potzner Ferenc: A Sándor-palota főhomlokzata, illetve metszete
103
Szentendre, Várdomb, római katolikus plébániatemplom (M 7322) Helyreállítási javaslat, 1985 Helyreállítási javaslat, 1985 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 21070) Tervező: Wirth Péter Szigetvár, Zrínyi tér, Szent Rókus római katolikus plébániatemplom (M 476) Történeti összefoglalás a belső térről és szakvélemény az új liturgikus tér kialakításához, 1985 Vasvár, Kossuth Lajos utca 1. – Bartók Béla út 3., egykori domonkos kolostor (M 8126) Külső falkutatás, 1985, Haris Andreával. A kutatást Haris Andrea folytatta. Régész: P. Hajmási Erika Haris Andrea: Kutatási dokumentáció I–II. kötet, 1985 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25902) Tervező: Ivicsics Péter (templom) Kivitelező: Vágfalvi Gábor Vasvár, Járdányi-Paulovics István utca 2., egykori serfőző ház (M 9908) Falkutatás, 1985–1986, Haris Andreával Kutatási dokumentáció: Haris Andrea, 1986 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 22527) Régész: P. Hajmási Erika
1986 Budapest, V. Kecskeméti utca 3. – Királyi Pál utca 4. (M 15902) Védési javaslat, 1986 Védési javaslat (KÖH, Tervtár, ltsz.: 37782) Tervező: Kévés György (Studio K), beruházási programterv, 1987
1987 Apostag, Iskola utca 5., zsinagóga (M 627) A helyreállítás művészettörténésze Tervező: Benkő Ágnes – Wirth Péter Kivitelezés: 1987–1989 Europa Nostra-díj, 1989 Budapest, VI. Paulay Ede utca 35., Parisiana; Arany János, majd Új Színház Történeti és helyszíni kutatás, a rekonstrukció művészettörténésze, 1987–1988
104
Dávid Ferenc – Geskó Judit – Pusztai László – dr. Kertész Pál – Marek István: „Elődokumentáció az Arany János Színház rekonstrukciójához”, Budapest, 1988. Tervező: Kőnig Tamás, Wagner Péter (IPARTERV), tömbrehabilitációs tanulmányterv, 1983–1984; helyreállítási tervek, 1987–1988 Homlokzati márványmunkák: CO-MAR-EX (Olaszország); homlokzati rézmunkák: Küzdi András és társai; belső üvegmunkák: Gaál Endre Kivitelezés: Agroépszer Rt., 1988–1990 Gödöllő, Szabadság tér 1., Grassalkovich-kastély épületegyüttese. (M 7036) Falkutatás, történeti kutatás, a helyreállítás és restaurálás szakértője, 1987–2006, 2008–2010 Színház. Kutatási dokumentáció I–II. kötet, 1987 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25502) Színházi szárny, lovarda és istálló építéstörténete és adattár. Kutatási dokumentáció, 1987–1988 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 25604) A középső szárny rizalitja. Kutatási jelentés, 1989 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 39958) A gödöllői kastély homlokzatai. Kutatási dokumentáció, 1989 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 27786) A gödöllői kastély homlokzatai II. Kutatási dokumentáció, 1991 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 27787) Művészettörténeti helyiségleltár. Főépület: földszint, emelet, é. n. (a Gödöllői Királyi Kastélymúzeum Szakkönyvtárában) A plébánia által használt helyiségek. Kutatási dokumentáció. 1990 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 39959); Kutatási dokumentáció, 1991 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 27785) A gödöllői kastély a két világháború között és a „felszabadulás” után, 1991 (a Gödöllői Királyi Kastélymúzeum Szakkönyvtárában) Javaslatok a gödöllői régi istállószárny nyeregkamrájának és lakóemeletének helyreállítására, 1993. feb ruár 17. (KÖH, Tervtár, ltsz.: 13.109) Rudolf- és Gizella-szárny. Kutatási dokumentáció, 1994–1995 (Kőnig & Wagner Építészek) Muzsikus szárny, narancsház. Kutatási dokumentáció, 1995 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 39960), Sörház és kocsiház. Kutatási dokumentáció, 1995 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 39961) Három helyiség a gödöllői kastély 2–3. szárnyának csuklójában, 1995. március (a Gödöllői Királyi Kastélymúzeum Szakkönyvtárában) Dávid Ferenc – Szebényi Judit – Soós László – Francz Ferenc – Győrffy Ádám: A gödöllői kastélymúzeum kályharekonstrukciói, 1995–1996 A kastélykápolna. Helyreállítási javaslat, 1999 Helyreállítási javaslat a Lipót-lakosztály falfestéseiről, 1999 Dávid Ferenc – Szebényi Judit – Soós László – Győrffy Ádám: A Lipót-szárny kályháinak restaurátori dokumentációja, 2000
Sütő József: Kompozíciós vázlat a Sándor-palota tükörtermének egyik szupraportjához
Sopron, Várkerület 29., Oroszlán patika háza (M 3219) Falkutatás Haris Andreával
105
Tudományos dokumentáció: Farbaky Péter, 1991 (Hild–Ybl Alapítvány archívuma) Tervező: Tóth Tamás (Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat) Festőrestaurátor: Pintér Attila 1989; faberendezések: Makky György Budapest, XIV. Hősök tere, Szépművészeti Múzeum (M 15764) A rekonstrukció szakértője, 1988–1989 → 2007 „A Szépművészeti Múzeum rekonstrukciójának befejező üteme. Javaslat a helyreállítás programjára”, 1989. január Tervező: Mányi István (KÖZTI), 1985-től
1989 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 11–13., zsinagóga (M 15604) Szakvélemények az üvegablakokról, 1989 Székesfehérvár, királyi bazilika (Romkert) (M 1551) Szakvélemény a nemzeti emlékhely kialakításához, 1989. május 31. -> 1995 Dávid Ferenc Walter Zednicek Josef Hoffmann művészete című fényképkiállítását nyitja meg 1993-ban. A kiállítást a Magyar Építészeti Múzeum rendezte az Országos Műemlékvédelmi Hivatal pincegalériájában (Barka Gábor felvétele)
Dávid Ferenc – Szebényi Judit – Soós László: A gödöllői Királyi Kastély Ferenc József-dohányzójában álló rekonstruált kandallókályha restaurátori munkálatainak dokumentációja, 2006 (benne Dávid Ferenc: Bánfi Ádám Honfoglalás-kályhája Gödöllőn) A Gizella- és a Rudolf-szárny helyreállítása Gödöllőn. A falképek és a stukkók helyreállításáról. Összefoglalás és javaslat, 2008 Tervező: Máté Zsolt (VÁTI) Restaurátorok: Pintér Attila, Rády Ferenc és sokan mások.
1988 Budapest I. Fő utca 43., Assisi Szent Ferenc sebei római katolikus templom (M 15154) Helyreállítási javaslat Helyreállítási javaslat, 1988. október Budapest, V. Papnövelde utca 7., Hittudományi Akadémia, egykori pálos könyvtár (M 15346) A helyreállítás szakértője, 1988–1989 „Javaslat a pálos könyvtár mennyezetképének dokumentálására”, 1989. február 106
1990 Sopron, Új utca 11., Új-Zsinagóga (M 3407) Falkutatás (hitelesítő kutatás), 1990; (teljes falkutatás), 1992–1994, Bartos Györggyel Tervező: Sedlmayr János (OMF), helyreállítási programterv, 1982, ÁMRK, állagmegóvási terv, 1993, 1994; Sedlmayr János, Máté Zsuzsa (ÁMRK), helyreállítási terv, 1997 Festőrestaurátor: Varbai Ilona, Novák Judit, 1997 Kivitelezés: 1995–1997
1991 Budapest, XXIII., (Soroksár), Templom utca 111., Nagyboldogasszony római katolikus fő-plébániatemplom, (M 15802) Szakvélemény az épület helyreállításához, 1991 Budapest, XXII. (Budafok), Anna u. 1-3., Sacelláry-kastély (M 16211) Tudományos dokumentáció Sisa Józseffel: „A volt Sacelláry (Törley-) kastély Budafokon”. Tervező: Vadász György Fót, Vörösmarty utca 2., római katolikus plébániatemplom (M 7019) Szakvélemény a helyreállításhoz, 1991
Szebényi Judit – Soós László: A sümegi püspöki palota egyik kályhája
107
„Felújítás helyett helyreállítás. Bevezető a fóti templom munkálatainak 2. üteméhez”, 1991. október 20. Tudományos dokumentáció: Farbaky Péter, 1987 Tervező: programterv: T. Papp Melinda, FIMÜV, 1987; engedélyezési és kiviteli terv: Wirth Péter (KÁNON Bt.)
Tudományos dokumentáció Tervező: Kőnig Tamás és Wagner Péter (Kőnig & Wagner Építészek Kft.), 1992 Üvegmunkák: Gaál Endre; a homlokzat sgrafittója: Rády Andrea; textil: Koncsánszky Dóra Kivitelezés: Riegler Kft. (Csorna), 1992
1992
1993
Budapest, I. Tárnok utca 1. (M 6522) Szakértői vélemény homlokzat-helyreállításhoz „A Tárnok utca 1. sz. ház homlokzata. Építéstörténet – műemlékvédelem”, 1992. január 20.
Budapest, V. Roosevelt tér 9. – Akadémia utca 2. – Széchenyi rakpart 1., Magyar Tudományos Akadémia székháza (M 1544) A belső elrendezés programjának kidolgozásában való részvétel, szakvélemények, a rekonstrukció konzultálása, 1992-től Történet és helyreállítás. In: „A Magyar Tudományos Akadémia Palotájának dunai szárnya”. Tudományos dokumentáció I–II., 1993 (Hild–Ybl Alapítvány) (alapdokumentáció: Kemény Mária; berendezés: Szabó Júlia és Majoros Valéria; falképfeltárás: Rády Ferenc) Tervező: Borsos Irisz (KÖZTI); Kőnig Tamás és Wagner Péter (IPARTERV): a dunai szárny két reprezentatív előadóterme, 1993 Generálkivitelező: Középületépítő Rt., a kivitelezés elkészült: 1996
Gödöllő–Máriabesnyő, Kapucinusok tere, kapucinus templom (M 7034) Szakértői vélemény, 1992 Pécs, Káptalan utca 8., Dómmúzeum Szakértő a kőtár létrehozásában, 1992 A kiállítás rendezője: Tóth Melinda Tervező: Bachmann Zoltán Kőszobrász-restaurátor: Osgyányi Vilmos Sopron, Petőfi tér 1., Petőfi Színház Kutatás és a helyreállítás művészettörténésze, 1992
108
Magyari Éva: Rekonstrukciós terv a sopronbánfalvai kolostor refektóriuma falburkolatának helyreállításához
A fraknói levéltárban, 2006
109
Budapest, VI. Nagymező utca 8., Tivoli Színház – Ernst Múzeum (M 15528) Kutatás és a helyreállítás művészettörténésze, 1993– 1994 Tudományos dokumentáció, 1993. december – 1994. január Tervező: Kőnig Tamás, Wagner Péter (Kőnig & Wagner Építészek Kft.), a Tivoli helyreállítási tervei, 1993– 1994; tanulmányterv az Ernst Múzeum felújítására, 2000 Kivitelezés: a Tivoli Színház befejezése: 1996 Szentendre, Városház tér 3., Városháza (M 7324) Falkutatás, 1993 Kutatási beszámoló, művészettörténeti és állagvédelmi szakvélemény, 1993 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 38338)
1995 Budapest, Kozma utcai temető, Schmidl-síremlék Kutatás és a helyreállítás művészettörténésze, 1995– 1996 Tervező: Kőnig Tamás, Wagner Péter (Kőnig & Wagner Építészek Kft.), 1995–1996 Restaurátor: Csáki Klára; fémmunka: Francz Ferenc; üvegmunka: Gaál Endre Kivitelezés befejezése: 1998 Budapest, VII. Dohány utca 2., Zsinagóga (M 15581) Szakvélemény az orgona restaurálásához, 1995 „A Dohány utcai templom régi és új orgonájáról”, 1995 Tervező: Tóth Tamás építész, Kovács Mária belsőépítész, 1995: engedélyezési terv Restaurátor: Kassa Eszter (szakértő: Enyedi Pál orgonaművész) Szentendre, Görög utca 4. (M 7272) Szakértői vélemény „A szentendrei Görög u. 4. sz. épületről és tervezett átalakításáról”, 1995. április Tervező: Szuromi Imre, 1988, 1993. Szentendre, Római sánc köz 2. (M 7315) Szakvélemény és helyreállítási javaslat, 1995 Szakvélemény és helyreállítási javaslat (KÖH, Tervtár, ltsz.: 38266) Tervező: Szuromi Imre, 1995 Székesfehérvár, királyi bazilika és nemzeti emlékhelypályázat Szakvélemény Janáky István pályázati tervéhez, 1995 Visegrád, Fő utca 5., Görgey-villa (M 7503) Szakvélemény a helyreállításhoz 110
Wien, Judenplatz, a középkori zsinagóga régészeti feltárása Szakértői munka Wien Magistrat der Stadt Wien, Abteilung Stadtarcheologie számára
1996 Budapest, V. Károlyi Mihály utca 16. – Ferenczy István utca, Károlyi-palota, Petőfi Irodalmi Múzeum – Magyar Irodalom Háza (M 15369) Kutatás és a helyreállítás művészettörténésze, 1996– 1999 Ridovics Annával: „Történeti dokumentáció”, 1997; „Művészettörténeti dokumentáció és restaurálási programterv”, 1998 (ÁMRK, Adattár, ltsz.: 830); „Tudományos dokumentáció – restaurálási terv. Restaurálások és finom szakipari munkák”, 1999 „Tudományos dokumentáció – restaurálási terv, 2. füzet: Falkutatás és levéltári adatok”, 1999 Tervező: Kőnig Tamás, Wagner Péter (Kőnig & Wagner Építészek Kft.), 1996–1999; engedélyezési terv, 1997 Kivitelezés befejezése: 2000-ben Budapest, VIII. Múzeum körút 14–16. – Bródy Sándor utca 1., Magyar Nemzeti Múzeum rekonstrukciója (M 15648) A restaurátormunkák szakértője, 1996–2006 Tervező: Dobozi Miklós, Rosch Gábor (KÖZTI) Kivitelezés: ARCHITEKTON Rt. Budapest, V. Nádor utca 7., A Magyar Tudományos Akadémia Titkársági Irodaháza (M 15414) Történeti kutatás, szondázó homlokzati falkutatás, a helyreállítás szakértője, 1996 Tudományos dokumentáció Sisa Józseffel és Szentesi Edittel, 1996
1997 Fertőd, Esterházy-kastély (M 3596) Történeti kutatás, a falkutatás konzulense és a helyreállítás szakértője „Művészettörténeti dokumentáció”, 1997 (ÁMRK, Adattár, ltsz.: 697) „A fertődi kastélyt, kertet és parkot, a kastély melléképületeit és a kastélytelepülést, valamint a hercegi udvar struktúráját és működését illető tudományos munka tervének vázlata”, 2001 (Hild–Ybl Alapítvány archívuma) „Levéltári, tervtári és helyrajzi adatok a fertődi Esterházy-kastély bal oldali patkószárnya kutatásának előkészítésére”, 2001. november A bal oldali patkószárny szondázó kutatása. G. Lászay Judit, Bartos György és László Csaba feltárásának konzultációja, 2001
Rajk László: Collegium Hungaricum, Bécs – homlokzati részlet, 1998
„2009. november 7. 8:17:58 CET Kedves Laci, a Collegium Hungaricum második szomszédjára – Hollandstrasse 4. – új tetőemeletet húztak, amelynek homlokzati nézete fekvő és szögletes S, pompásan illeszkedik a kollégiumhoz, mintegy bevonja annak architektúráját az utcaképbe. szevasztok Df”
111
Díszudvari homlokzat, a feltárás konzultációja, 2002 „A Fertődi Esterházy-kastély, melléképületei és kertjei 2002. évi kutatásának terve”, 2002. január (NG Adattár, jelenleg lappang) Megjegyzések a „Fertőd, Esterházy-kastély. A keleti patkószárny és a Narancsház falkutatása” című dokumentációhoz, Bartos György, G. Lászay Judit és László Csaba munkájához (ÁMRK 2002. február)”, 2002. április (NG Adattár, jelenleg lappang) „A fertődi Esterházy-kastély történeti helyiségkönyve: funkciók és falburkolatok. I. rész: az oldalszárnyak és a patkószárnyak”, 2002. augusztus (NG Adattár, jelenleg lappang) „A fertődi Esterházy-kastély jövendő múzeumának programja – javaslat”, 2002. november (NG Adattár) „Források a fertődi Esterházy-kastély színeiről”, 2003 (NG – ÁMRK) Tarnay Tündével: A fertődi kastély fényképeinek leltára (1894–1990), 2003 Ludányi Gáborral: szövegek a szoborcsoport felállításáról, restaurálásáról és szobrászáról, Johann Joseph Reslerről a díszudvar középső kútjában felállítandó panelkiállításhoz, 2003 „Adatok az eszterházai bábszínházról”, 2005 (ÁMRK, Adattár, ltsz.: 328) Szebényi Judittal és Soós Lászlóval: „A fertődi Esterházy-kastély kályhái”, 2008 (benne: Dávid Ferenc: „A fertődi kastély cserépkályhái”, 1999) Tervező: Gál Tibor (ÁMRK), tetők és díszudvari homlokzat, 2003 – 2004 nyara (engedélyezési terv, 2003. március; kiviteli terv, 2003. június); nem a tervek szerint valósult meg
1998 Cserépkályhák, Heves megye (Bükkszék, Práff-kúria; Eger, Érseki-palota; Eger, Irgalmasok refektóriuma; Eger, Kispréposti palota; Eger, Líceum; Eger, Nagypréposti palota; Eger, Szeminárium; egri Dobó István Múzeum gyűjteménye; Hatvan, Grassalkovich-kastély; Noszvaj, De la Mottekastély; Pétervására, Keglevics-kastély) Szebényi Judittal és Soós Lászlóval: „Heves-megye. Cserépkályha kataszter (1700–1945)”, 1998 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 37675) Cserépkályhák, Borsod-Abaúj-Zemplén megye (Abaújszántó; Abaújvár; Csernely; Edelény; Erdőbénye; Fáj; Golop; Gönc, Huszita-ház; Hejce; Hollóháza; Kéked; Miskolc; Monok; Sárospatak; Sátoraljaújhely; Szerencs; Szirmabesenyő; Tarcal; Tibolddaróc; Tokaj; Tolcsva; Vatta) Szebényi Judittal és Soós Lászlóval: „Borsod–Abaúj–Zemplén megye cserépkályha kataszter (1700–1945)”, 1998 (KÖH, Tervtár, ltsz.: 37676)
112
1999 Budapest, I. Szent György tér 1–2., Sándor-palota (M 15849) Kutatás, a helyreállítás és a berendezés szakértője, 1999–2001. A művészettörténész-munkacsoport tagjai: Alföldy Gábor, Basics Beatrix, Batári Ferenc, Farbaky Péter, Sinkó Katalin. Tudományos dokumentáció: Farbaky Péter, 1999 (Hild–Ybl Alapítvány archívuma) (Előzménye: Pusztai László, 1984) Dávid Ferenc – Magyari Éva – Pazár Béla: A Sándorpalota rekonstrukciója. I. A történeti terek és kapcsolódó reprezentatív helyiségek beépített bútorai és iparművészeti tárgyai: kárpitok, függönyök, csillárok, cserépkályhák, 2001 (MNDP Építőművészeti Kft.) Dávid Ferenc – Farbaky Péter (kutató művészettörténészek) – Sinkó Katalin – Batári Ferenc (szakértők): A Sándor-palota rekonstrukciója. II. A történeti terek berendezése: bútorok, iparművészeti tárgyak, szőnyegek, szobrok és festmények, 2001 (Hild–Ybl Alapítvány archívuma) Kőszobrászok: Illyés Antal, Papszt György, Sütő József, Zahora András; a lépcsőház dekoratív festése: Rády Ferenc; kályhák: Szebényi Judit, Soós László Tervező: Laczkovics László, Potzner Ferenc (KÖZTI), tanulmányterv 1993–1994; Potzner Ferenc (KÖZTI) – Pazár Béla, Magyari Éva, 1999–2002 Generálkivitelező: KÖZÉV Rt. Budapest II., Margit körút 55., Átrium Mozi (M 15195) A rekonstrukció előkészítésének művészettörténésze Tervező: Kőnig Tamás, Wagner Péter (Kőnig & Wagner Építészek Kft.), tanulmányterv, 2000 Nem valósult meg. Utóbb: Tóth Timea, tudományos dokumentáció, 2004 (Hild–Ybl Alapítvány archívuma). Budapest V., Roosevelt 5., Gresham-palota (M 15439) A helyreállítás szakértője „Helyiségkönyv”. In: Gaál Endre (üveg); Györffy Ádám (fa); Juhász Gyula (fém); Rády Ferenc (díszítőfestés); Soós László (kő és gipsz); Szebényi Judit (kerámia): Restaurátori kutatási dokumentáció, 1999 (Hild– Ybl Alapítvány archívuma) Tudományos dokumentáció: Bor Ferenc, 1999 (Hild– Ybl Alapítvány archívuma) Tervező: Kruppa Gábor Kivitelező: CFE Szeged, Jósika utca 10. – Hajnóczy utca 12., Új Zsinagóga (M 2662) Történeti kutatás és a helyreállítás művészettörténésze, 1999 Tervező: Kőnig Tamás, Wagner Péter (Kőnig & Wagner Építészek Kft.), helyreállítási terv, 1999 Részben elkészült: 2000
Jovánovics György: Valóságos tér – Virtuális tér / Virtuális tér – Valóságos tér
Dávid Ferencnek tisztelettel és barátsággal. Jován 113
Budapest, I. Országház utca 28–32. – Úri utca 49–53. (M 15093–15094, 15096, 15846) Magyar Tudományos Akadémia, Társadalomkutató Központ Különböző épületrészek helyreállításának konzultációja, például Úri utca 51., volt Helytartótanács hivatalai földszinti helyiségeinek klasszicista díszítőfestése, 1999; Úri utca 53., ferences kolostor refektóriuma az ún. Jakobinus-teremmé, 2001; Országház utca 28., régi Országház belső terének helyreállítása, 2006, Magyar Éva – Pazár Béla – Potzner Ferenc (nem valósult meg). Tudományos dokumentáció: Kelényi György – Far baky Péter – Végh András, 2001 (Hild–Ybl Alapítvány archívuma)
2001 Mád, Rákóczi utca 75., Zsinagóga (M 1411) Kutatási dokumentáció, 2001; a helyreállítás szakértője, 2002–2004 Tervező: Benkő Ágnes, Wirth Péter Restaurátor: Kisterenyei & Bálint Bt. Kivitelező: Épszer Rt. Sárospatak, 2002–2004 Europa Nostra-díj, 2004 Tibolddaróc, Kocsi út 27., Bottlik-kastély (M 1165) Kutatási dokumentáció, 2001
2004 Győr, Kossuth utca 3–5., Zsinagóga, Egyetemi Hangversenyterem és Városi Művészeti Múzeum (M 2887) Kutatás és a helyreállítás szakértője, 2004–2006 „A győri zsinagóga története, művészettörténeti helyzete”, 2005. In: Győr, zsinagóga restaurátori terve, 2005 „A győri zsinagóga építéstörténete dióhéjban”, 2008 Tervező: Cserhalmy Győző és Szőcs Sándor Kivitelezés befejezése: 2006
„Gönc, pálos kolostor – művészettörténeti szakvélemény.” In: Gönc pálos kolostor – a szentély helyreállítási terve, KÁNON Építészeti Stúdió, 2005 Tervező: Benkő Ágnes, Wirth Péter (KÁNON Építészeti Stúdió), 2005
Egyensúlyt nyerni, teremteni – ha pillanatokra is. Ez hajt. Megtalálni az épp aktuális eszközt. Ez persze a helyzet pontos ismeretét feltételezi. Ismeretszerzés. Ez az alapja az egésznek. Feri észrevétlenül segített ebben, 1986-ban, az esztergomi munkánál – járva a várost a házakról olvasta a történeteket. Esztergomot ezeken a „felolvasásokon” keresztül ismertem meg. Ekkor vált természetes vággyá, hogy értsem az ablakok, kémények, kapuk, vakolatdíszek, anyagok, színek üzeneteit. Két alkalom adódott, hogy az üzenetek már-már párbeszéddé kerekedtek. Az első az esztergomi Posta fejlesztését célzó tervpályázati tervünk. A másik a Szépmű – úgy tűnt, Prokopp is Schikedanz is egyetért. Két éve, hogy a Szépmű leköti időnk nagy részét. Két éve annak, hogy Feri újra „munkatársunk.” Két éve, hogy jelenléte (csendes, természetes jelenléte) segíti, hogy hétköznapjaink és vele párhuzamosan a terv is csendes és természetes alapállású maradhasson.
2006 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 11–13., zsinagóga (M 15604) Szakértői munka a zsinagóga helyreállítási és restaurálási terveinek készítésében, 2006–2008 „Rumbach u. 11–13. Zsinagóga és hitközségi épület”, 2007 Tudományos dokumentáció: Sisa József, 1981 (Hild– Ybl Alapítvány archívuma) Tervező: Kőnig Tamás, Wagner Péter (Kőnig & Wagner Építészek Kft.), engedélyezési terv, 2007; kiviteli terv, 2008 Kivitelezése nem kezdődött meg. Az edelényi kastély kályhái Szebényi Judittal és Soós Lászlóval: Az edelényi kastély cserépkályhái és kandallói. Tudományos dokumentáció és helyreállítási javaslat, 2006 A péceli Ráday-kastély kályhái Szebényi Judittal és Soós Lászlóval: A péceli kastély cserépkályhái. Tudományos dokumentáció és helyreállítási javaslat. Javaslat a cserépkályhák restaurálására, 2006 A sümegi püspöki palota kályhái Szebényi Judittal és Soós Lászlóval: A sümegi püspöki palota cserépkályhái. Tudományos dokumentáció és helyreállítási javaslat, 2006 A veszprémi Dubniczay-ház kályhái Történeti kutatás a történeti terekben felállított, kölcsönzött cserépkályhák restaurálásához, 2006 Restaurátor: Szebényi Judit, Soós László
2005 Budapest, BTM, Kiscelli Múzeum, Bolzanói cserépkályha Történeti kutatás, 2005 „Bolzanói cserépkályha a kiscelli múzeumban.” In: Dávid Ferenc – Szebényi Judit – Soós László: A kiscelli múzeum bolzanói cserépkályhája, 2005 Restaurátor: Szebényi Judit, Soós László, 2005 Gönc, pálos templom- és kolostorrom (M 1060) Szakvélemény a szentély helyreállításához, 2005
2007 Budapest, XIV. Hősök tere, Szépművészeti Múzeum (M 15764) A művészeti tanács tagja, 2007-től
Köszönet nyugalmának, bölcsességének, őszinte kritikájának.
Nagykanizsa, Fő utca 6. udvarán, Zsinagóga (M 6276) Szakértői munka a helyreállítási terv elkészítésében, 2007 A helyreállítás 2010-ben megkezdődött.
2010.09.11. Esztergom Sörakadémia (tervezte: Kévés) Karácsony Tamás
114
115