Sectio Juridica et Politico, Miskolc, Tomus XXII. (2004), pp. 185-139
A TERRORIZMUS ÉS A POLITIKAI BŰNCSELEKMÉNY KAPCSOLATA AZ 1856-OS BELGA MERÉNYLETI ZÁRADÉK RELÁCIÓJÁBAN
BARTKÓ RÓBERT* A terrorizmus az emberiség egyik legfenyegetőbb problémája. Nemzetközi feszültségek forrása, az államok közötti normális kapcsolatok akadálya, de mindenek előtt ártatlan emberéletek százainak kioltója.1 Ezek a megállapítások mondhatni örökérvényüek. Éppúgy jellemzik mindennapjainkat, mint ahogyan azt tették évszázadokkal ezelőtt is. Ahogyan Conor Gearty fogalmaz: „[az erőszak] azóta létezik, amióta léteznek megdöntendő kormányok."2 Mindezek ellenére a nemzetközi szintű fellépés gondolata sokáig hiányzott a történelmi uralkodó családok által irányított államok körében. Általános érvénnyel megállapítható, hogy egészen a felvilágosodás és a nemzetállamok kialakulásának időszakáig a nemzetközi bünügyi együttműködés nagyrészt politikai természetű, az uralkodók illetve az államvezetés érdekeit szolgáló közigazgatási rendszer része volt, anélkül, hogy annak büntető igazságszolgáltatási célja lett volna.3 Első lépésben maga az államok közötti kiadatási rendszer sem jelentett mást, mint két szuverén között létrejött ún. udvariassági megállapodást az egyes politikai ellenlábasok egymásnak történő kölcsönös átadása céljából.4 A politikai bűnelkövetők, illetve a menekültek kölcsönös kiadatásának és ártalmatlanná tételének célkitűzése is főszabályként csak esetről esetre engedélyezett
* DR. BARTKÓ RÓBERT doktorjelölt Miskolci Egyetem ÁJK, Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros 1
Braun Zsolt: Nemzetközi összefogás a terrorizmus ellen. Belügyi Szemle, 1999/12. szám 148. o. 2 Conor Gearty: Terror. Holnap Kiadó, Budapest 1994. 31. o. 3 Szászy István: Kiadatási jog. Franklin Társulat, Budapest 1933. 20. o. Wyngaert, Ch.: The political offence exception to extradition (The delicate problem of balancing the rights of the individual and the international public order). Kluwer, 1980. 5.0.
186
Bartkó Róbert
nemzetközi bűnügyi együttműködést jelentett, ennek köszönhetően intézményesült általános elvek kialakulásának is gátját képezte.5 Látható tehát, hogy a kooperáció kezdetben csak bizonyos politikai természetű ügyekre teijedt ki. Ez az a pont, ahol viszont kapcsolódnunk kell a politikai bűncselekmények kategóriájához. Az államok közötti együttműködésben ugyanis már a kezdetektől különbséget tettek „közönséges" bűnelkövetők, valamint politikai bűnelkövetők között, utóbbi kategóriába sorolt személyeknek még menedékjogot is biztosítva.6 Az az ember tehát, aki valamely politikai bűncselekményt követett el, nagyon sokáig nem volt kiadható az őt követelő államnak csak akkor, ha ilyen irányú szerződés köttetett a két uralkodó között. Ahhoz azonban, hogy megértsük, mi is az összefüggés politikai bűncselekmény és a terrorizmus között, mindenképpen - ha csak érintőlegesen is foglalkoznunk kell az előbbi kategória tartalmával. Nevezetesen azzal, hogy mit is értünk politikai bűncselekmények alatt. Minthogy a szakirodalom „politikai bűncselekmény" és „politikai bűncselekménnyel összefüggő bűncselekmény" között tesz különbséget, erre is figyelemmel mi M. Nyitrai Péter álláspontját osztjuk. Ennek megfelelően disztingválnunk abszolút és relatív politikai bűncselekmények között kell.7 Az abszolút politikai bűncselekmények fogalmi körébe azok a céljuknál fogva is politikai természetű bűncselekmények tartoznak, amelyek „közvetlenül és kizárólag az állam léte, külső és belső biztonsága, alkotmányos rendje, területi épsége, valamint a legfőbb állami szervek, tisztviselők, intézmények ellen irányulnak, ugyanakkor magánszemélyek életét, testi épségét, vagyoni jogait nem sértik, s nem is veszélyeztetik."8 Ebből a definícióból egyértelmű számunkra, hogy a klasszikus értelemben vett terrorizmus nem esik ezen politikai bűncselekmény fogalom alá.9 Ezzel szemben a relatív politikai bűncselekmények „közönséges bűncselekmények in se, de közvetve politikai delictumként minősülhetnek."10Arra a kérdésre tehát a választ, hogy mi lehet a
5
M. Nyitrai Péter: Nemzetközi bünügyi jogsegély Európában. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest, 2002. 21. o. 6 M. Nyitrai Péter: i.m. 94. o. 7 M. Nyitrai Péter: i.m. 97-98. o. 8 Shearer, I.: Extradition in International Law. Manchester, 1971. 181.0. (In: M. Nyitrai Péter: i.m. 97. o.) 9 Ezen fenti megállapítás teljesen nyilvánvaló, amennyiben az utóbbi évek, évtizedek terrorista merényleteire gondolunk, ahol a politikai célkitűzés kinyilvánítása érdekében végrehajtott akcióknak polgári áldozatai is voltak. Gondoljunk csak az Egyesült Államokat 2001-ben ért, vagy a 2004. márciusi madridi terrortámadásra. 10 Gilbert, G.: Transnational Figitive Offenders in International Law - Extradition and Other Mechansims. Kluwer, 1998. 215.0. (In: M. Nyitrai Péter: i.m. 98. o.)
A terrorizmus és a politikai bűncselekmény kapcsolata...
187
kapcsolódási pont a terrorizmus és a politikai bűncselekmények között, utóbbi relatíve vett fogalma adja meg." A dogmatikai síkot elhagyva azonban arra kell helyeznünk a hangsúlyt, hogy kezdetben az ilyen bűncselekmény elkövetője nem volt általános érvénnyel kiadható. Ez többek között a menedékjog intézményének volt köszönhető. Nem csoda tehát, ha a politikai bűnelkövetőkkel szembeni kiadatási jog valamint a menedékjog - főként a XIX. századot követően - egymással kölcsönhatásban fejlődött.12 A kiadatás és a menedék intézménye azonban korántsem egyidős. Már az antik feljegyzésekben is találhatunk a menedék (asylum) létezésére vonatkozó utalásokat, tehát mindenképpen egy olyan jogintézménnyel van dolgunk, melyet már az ókor népei is ismertek. A kiadatás ezzel szemben sokkal később fejlődött ki, és jellemzően úgy tekintettek rá, mint a hagyományos menedékjog alkalmazása alóli kivételre.13 A kiadatási jog terén a menedékjoggal öszszefiiggésben kiemelkedő dokumentum Brabant hercegének a XVII. század végén keletkezett okirata (Joyeuse Entree des Ducs de Brabant), mely deklarálta azt az általános alapelvet, hogy Franciaországban semmilyen elkövetőt nem lehet kiadni a három rend beleegyezése nélkül, függetlenül attól, hogy mi a tettes nemzetisége, társadalmi rangja, vagy milyen súlyos az általa elkövetett bűncselekmény. Ezen okirat megszületésének egyébként az volt az indoka, hogy Brabant herceg 1682-ben azzal a feltétellel adta ki Balthazar Lievens von Middelburg-ot Hollandiának, hogy nem hajtanak rajta végre testi büntetést, de a holland hatóságok ennek ellenére kivégezték.14 Pontosítva tehát a fent leírtakat azt kell megállapítanunk, hogy a kiadatást - éppen annak kivételes jellegénél fogva - a kezdetekben pusztán a különösen súlyos bűncselekmények elkövetőivel szemben alkalmazták. A Nagy Francia Forradalom időszaka előtt ilyen - mai szóval élve - jelentős társadalomra veszélyességű bűncselekmények az állam, és a szuverén elleni büntettek, azaz egyszerűbben - a politikai bűncselekmények voltak.'5 A büntetendő magatartások másik kategóriájába tartozó, ún. közönséges bűncselekmények vonatkozásában azonban - a korabeli dokumentumok alapján - más gyakorlat alakult ki. Ez többek között abban nyert kifejezést, hogy e bűncselekmények elkövetőinek esetleges szökése nem jelentett akkora közveszélyt, mint jelentett a politikai bűncselekmények elkövetői esetében. Ennek folytán hivatalos nyomozást sem " Itt kell azonban jeleznünk, hogy a továbbiakban még egy kapcsolódási pont feltárására teszünk kísérletet a merényleti záradék kapcsán. Wyngaert, Ch.: i.m. 4. o. 13 Wyngaert, Ch.: i.m. 5. o. Az eset körülményeiről bővebben lásd: M. Goddyn and E. Mahiels: Le Droit Criminel Belge au Point de Vue International, 1890. (In: Wyngaert, Ch.: i.m. 5. o.) 15 Wyngaert, Ch.: i.m. 5. o.
188
Bartkó Róbert
folytattak le az „állami hatóságok" ezen elkövetőkkel szemben. Esetleges szökésük esetében az általuk elkövetett bűncselekmény megtorlása rendre a bűncselekmények áldozatai által került „megvalósításra", tehát ha úgy tetszik, a „magánszféra" feladatává „degradálódott". Általában maguk az uralkodók is indifferensek voltak ilyen kérdésekben, és semmilyen lépést nem tettek a külföldre szökött elkövetők kézre kerítése érdekében.16 Azonban problémaként vetődhet fel, hogy hogyan is kapcsolódik a politikai bűncselekmények története a terrorizmus történetéhez. A válasz nagyon egyszerű és logikus. Amennyiben a kiadatási jog fejlődésének kiindulási pontját vesszük alapul, akkor meg kell állapítanunk, hogy történetileg a kiadatás nem jelentett mást, mint a politikai bűncselekmények elkövetőinek átadását célzó uralkodói kérést.17 Európában a XI.-XII. században ugyanis külön szuverének közötti szerződésre volt szükség annak érdekében, hogy az uralkodó személye, vagy maga a monarchia ellen intézett erőszakos magatartások elkövetőivel szemben a „sértett" állam eljárhasson. A szuverén személye vagy családtagjai ellen, vagy az állam ellen elkövetett „merényletek" pedig a terrorcselekmények korabeli változatainak a legkedveltebb formái voltak. Éppen ebből kifolyólag az egyes országok már egészen korán kötöttek egymással nemzetközi szerződéseket az ilyen típusú bűncselekmények elkövetőinek biztos felelősségre vonása érdekében.18 Az első ismert ilyen jellegű szerződést Európában 1174-ben kötötte egymással II. Henrik angol és Vilmos skót király.19 Ezt követte az ún. párizsi egyezmény a francia és az angol uralkodó között 1303-ban.20 Ugyanezen két király 1413-ban szerződést kötött annak tárgyában is, hogy a párizsi lázadásban résztvevő felkelőkre is kiterjesztik az előbb említett nemzetközi dokumentum hatályát.21 A nagy földrajzi felfedezéseket követően kibontakozott vallásháborúk Európában újabb lökést adtak a kiadatási jog és a menekültjog fejlődésének. Erről az időszakról nem szükséges bővebben beszélni, hiszen az Európán végigsöprő véres, a katolikus egyház irányából érkező megtorlás következtében főként a menedék intézménye esett át jelentősebb változásokon. A menekültek 16
Wyngaert, Ch.: i.m. 5. o. Bassiouni, M. Ch.: The political offense exception in extradition law and practice [In: Bassiouni, M. Ch. (ed.) International Terrorism and Political Crimes. Charles C. Thomas Publisher, Springfield, 1975.] 398. o. A fentiekben leírtak mellett tehát ez lehet a második kapcsolódási pont a terrorizmus és a politikai bűncselekmények között. 19 Wyngaert, Ch.: i.m. 5. o. » 20 Bassiouni, M. Ch.: i.m. 398. o. 21 Wyngaert, Ch.: i.m. 6. o. 17
A terrorizmus és a politikai bűncselekmény kapcsolata...
189
áradata ugyanis az egész kontinenst érintette a Német-Római Császárságtól Oroszországig, a Dán Királyságtól Svájcig.22 Röviden összefoglalva a fent említetteket azt szükséges rögzítenünk, hogy egészen a nemzetállamok koráig az uralkodóház tagjai ellen elkövetett terrorista merényletek politikai bűncselekménynek voltak tekinthetők, s mint ilyenek elkövetőik feltétlen menekült státuszt kaptak kivéve, ha az adott államok között volt hatályos, a kiadatásukra vonatkozó megállapodás. Hosszú ideig tehát az egyes országok nem is hoztak törvényeket a kiadatási jog szabályozására.23 1855-ben azonban egy olyan esemény következett be, amely meghatározó változásokat eredményezett nemcsak a menedékjogban, hanem a politikai bűncselekmények és a terrorizmus történetében is. Ez az esemény nem volt más, mint a III. Napóleon francia császár ellen megkísérelt merénylet. A történeti leírásokból azt tudhatjuk meg, hogy Célestin és Jules Jacqiun 1855-ben a Lille és Calais közötti vasútvonalon pokolgépet helyeztek el annak érdekében, hogy azt a vonatot, amin III. Napóleon Tournay felé utazott, a levegőbe repítsék. A merénylet nem sikerült, az elkövetők pedig Belgiumba menekültek. Miután a hollétük a francia hatóságok előtt ismertté vált, a francia elsőfokú bíróság vádtanácsa elfogatóparancsot bocsátott ki a császár személye elleni merénylet, valamint a vonaton utazó többi személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt. A francia államszervek úgy vélték, hogy az 1833-as és 1834-es kiadatási törvények alapján a megkeresés egyszerűen teljesíthető lesz. A brüsszeli fellebbviteli bíróság azonban megállapította, hogy a cselekmény politikai bűncselekményeknek minősül, így a Jacqiun-testvérek nem adhatók ki az 1833-as törvény alapján Franciaországnak. A francia kormány azonban diplomatikusan visszaküldte a megkeresést azzal, hogy a jövőbeli hasonló tárgyban érkező kérelmek teljesíthetősége érdekében a belga kormány és törvénykezés változtasson a kiadatási törvény szabályain. Az államok közötti diplomáciai párbeszéd eredményeképpen a belga parlament képviselőházában dúló éles vitákat követően, módosításra került a törvény 6. cikkelye, amit 1856. május 22-én ki is hirdettek, az ezzel a nappal hatályba is lépett.24 A fenti módosítás vonult be a történelembe Belga Merényied Záradékként, melynek lényege a következő volt: az uralkodó vagy annak családtagja ellen 22
Wyngaert, Ch.: i.m. 6. o. Itt kell megemlítenünk, hogy az első állam, ami jogszabályban rendelkezett a kiadatási jog alapvető elveiről és rendelkezéseiről, Belgiumban született meg 1833-ban. Ezt követte Franciaország és Svájc 1834-ben, majd Anglia 1870-ben. (Bassiouni, M. Ch.: i.m. 401. o.) 24 Az események részletes leírását lásd: Lammasch, Heinrich: Auslieferungspflicht und Asylrecht (Eine Studie über Theorie und Praxis des internationalen Strafrechts). Leipzig, 1887. 309-312. o. 23
190
Bartkó Róbert
elkövetett merényleteket nem lehet politikai bűncselekménynek tekinteni, így az nem képezi a kiadatás akadályát.25 A klauzula („attentat clause") tehát nemcsak kiadhatóvá nyilvánította hivatalosan is a merényletet elkövető francia testvérpárt, hanem egyfajta depolitizáló formulaként26 is értékelhető, hiszen egyértelművé tette, hogy a szuverének személye elleni bűncselekmények nem politikai természetűek. Ekkor - 1856-ban - ez még csak egy egyedi esetben került kimondásra, de a fenti rendelkezés hamarosan elteijedt egész Európában, mint az egyes nemzetközi szerződésekhez kapcsolt merényleti záradék. A nemzetállamok és a köztársasági államforma megjelenésével, valamint az örökletes monarchiák megszűnésével a szuverén fogalmát kiterjesztően értelmezték, hiszen abba már nemcsak a király, hanem az államelnök, valamint az állami vezetés egyéb kiemelkedő politikai és nem politikai státuszát betöltő személyek is beemelésre kerültek. A merényleti záradék hatása még a napjainkban is erőteljesen érződik, hiszen folyamatos átértelmezésre kerül a politikai bűncselekmény fogalma is. Az utóbbi időkben olyan bűncselekmények kerültek ki a politikai kategóriából, és olyan cselekmények elkövetői nem élveznek politikai menedéket, mint a genocídium, a háborús bűncselekmények, az apartheid és nem utolsó sorban a terrorizmus.27 így tehát a merényleti záradéknak köszönhetően a terroristák sem vonhatják ki magukat a felelősségre vonási eljárásból. Amennyiben tehát az 1856-os belga törvénymódosítás utóéletét vizsgáljuk, megállapítható, hogy számtalan egyezménynek - a terrorizmus elleniek vonatkozásában szinte kivétel nélkül - a szerves részét képezi. Ha csak a történeti vonatkozásúakat akarnánk említeni, akkor kettő mindenképpen kiemelésre érdemes, már magyar joghoz való kapcsolódásuk révén is: • Az 1881-ben megkötött magyar-belga kiadatási szerződés, mely a III. cikkelyében mondta ki: „sem politikai büntetendő cselekménynek, sem azzal kapcsolatban álló büntetendő cselekménynek nem tekinthetők valamely idegen államfő személye vagy családtagjai ellen intézett merénylet, ha ezen merénylet vagy szándékos emberölés vagy gyilkosság [a Csemegi-Kódex még ismerte ezt a megkülönböztetést] vagy mérgezés tényálladékát állapítja meg." • A másik az 1932-ban Ankarában aláírt török-magyar egyezmény, mely IV. cikkelyében rendelkezik arról, hogy nem lehet politikai bűncselekménynek tekinteni az államfő személye vagy családjának tagja vagy pe-
25
Wyngaert, Ch.: i.m. 15. o. Wyngaert, Ch.: i.m. 16. o. 27 Wyngaert, Ch.: i.m. 16. o.
26
A terrorizmus és a politikai bűncselekmény kapcsolata...
191
dig a Kormány fejének személye ellen elkövetett merényletet, beleértve ezen bűncselekmények kísérletet és a részesség alakzatait is.28 Visszatérve a merényleti záradékhoz, és annak utóéletéhez, meg kell említeni, hogy a szabálynak rendkívül széles alkalmazásával találkozhatunk a nemzetközi kiadatási jogban. Számtalan kiadatási törvény és egyezmény és multipoláris megállapodás tartalmazza a rendelkezést, így nagyon gyakori az Arab Ligában, a Benelux - államok között, valamint az Európa Tanács égisze alatt kötött nemzetközi szerződésekben.29 Anélkül, hogy egyfajta taxációt követnénk, pusztán annak érzékeltetésére, hogy mennyire elterjedt a „záradék" alkalmazása az egyes egyezményekben, íme néhány példa30: 1. /973-ban kelt, a nemzetközi védelem alatt álló személyek, köztük diplomáciai képviselők ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló New York-i Egyezmény3] 8. cikk 1. pontja . Az egyezmény szövege értelmében abban az esetben, ha a részes államok a 2. cikkben felsorolt bűncselekményeket nem helyezik az egymás között érvényes kiadatási szerződés tárgyi hatálya alá, akkor jelen egyezmény alapján azokat akkor is kiadatási bűncselekménynek kell tekinteni. Ilyen bűncselekmény többek között a szándékos emberölés vagy az emberrablás, illetve azok kísérlete, valamint az elkövetésükkel való fenyegetés is. 2.
28
7979-ben New Yorkban kell nemzetközi egyezmény32 a túszszedés ellen 10. cikk 1. pontja. Ennek alapján az egyezmény 1. cikkelyében felsorolt bűncselekményeket a részes államok közötti kiadatási szerződések vonatkozásában kiadatási bűncselekménynek kell tekinteni. Az egyezmény szövege értelmében: „bárki, aki más személyt szabadságától megfoszt vagy hatalmába kerít és halállal vagy sérüléssel vagy további hatalomban tartással fenyeget abból a célból, hogy egy harmadik Felet, nevezetesen valamely államot, nemzetközi kormányközi szervezetet, természetes vagy jogi személyt, illetve személyek egy csoportját arra kényszerítsen, hogy az a túsz elengedésének kifejezett vagy hallgatólagos feltételeként valamely cselekményt megtegyen vagy ennek megtételétől tar-
Hlavathy Attila: A terrorista cselekmények viszonya a politikai bűncselekményekhez. Magyar Jog, 1985/8. szám 717. o. 29 Wyngaert, Ch.: i.m. 135.-136. o. 30 A vonatkozó egyezmények a CompLex CD Jogtár adatbázisának felhasználásával kerültek kiemelésre. 31 Magyarországon az egyezményt az 1977. évi 22. tvr.-el hirdettük ki. 32 Az egyezményt az 1987. évi 24. tvr.-el helyeztük be a magyar jogba.
192
Bartkó Róbert tózkodjon, az a jelen Egyezmény alkalmazásában a túszszedés bűncselekményét követi el." 3. az 7977-ben Strasbourgban megkötött ET Egyezmény33 a terrorizmus visszaszorításáról 1. cikkely. Itt az egyezmény felsorolja azokat a bűncselekményeket, melyeket nem lehet politikainak, vagy politikai bűncselekménnyel összefüggő bűncselekménynek tekinteni. A dokumentum által adott meghatározás azonban nem pozitív taxáció, hiszen a második cikkellyel nyitva hagyja a kaput a részes államok előtt, amennyiben lehetővé teszi számukra, hogy az egymás közötti kiadatási kapcsolatrendszerben olyan erőszakos bűncselekményeket is vonjanak ki a politikai bűncselekmények vagy az azzal összefüggő bűncselekmények kategóriája alól, amelyek személyek élete, testi épsége vagy szabadsága ellen irányul. 4. az 7997-ben szintén New York-ban kelt Egyezmény34 a terrorista bombatámadások leküzdéséről 9. Cikkelyének első bekezdése, mely alapján az egyezményben részes államok arra kötelezik magukat, hogy az egyezményben meghatározott bűncselekményeket kiadatási bűncselekményként fogják kezeli a jövőbeli, kiadatási kapcsolatrendszerükben.
Természetesen számtalan nemzetközi egyezményt sorolhattunk volna még fel annak igazolására, hogy a terrorizmus elleni „internacionális" küzdelemben milyen jelentősséggel bír a merényleti záradék. Az egykoron tisztán a politikai bűncselekményekhez kapcsolódó jogintézmény mára „hatalmas karriert" futott be. Ez főként abban nyilvánul meg, hogy egyre több bűncselekmény tartozik a záradék „hatálya alá", ezzel is folyamatosan fejlesztve a kiadatási jog egyébként is egyre inkább felfelé ívelő szerepét. Végezetül azt szükséges megjegyezni, hogy a kiadatási jog kidolgozta a merényleti záradék továbbfejlesztett változatát, az ún. „nem minősített" merényleti záradékol. Ez annyiban különbözik „elődjétől", hogy ez a klauzula kivesz a politikai bűncselekmények köréből minden, az emberi élet sérelmére elkövetett bűncselekményt. Ez a demokratizált formula nem teijedt el olyan széles körben a nemzetközi diplomáciai kapcsolatokban, mint az eredeti merényleti záradék, de megjelenésére találhatunk példát. így megjelenik a német kiadatási törvényben, amely kimondja: „a kiadatás megengedett minden élet elleni szándékos
33
Az 1997. évi XCIII. törvénnyel hirdettük ki. Lásd: 2002. évi XXV. törvény.
34
A terrorizmus és a politikai bűncselekmény kapcsolata...
193
bűncselekmény vonatkozásában, kivéve ha azt háborúban követték el."35 Látható tehát, hogy a „továbbfejlesztett változat" lényeges sajátossága, hogy több ízben bizonyos fenntartásokkal egészül ki. Úgy véljük, hogy a jövőben ez irányban kell a nemzetközi bűncselekmények elleni küzdelemnek fejlődnie. Nevezetesen tehát egy olyan irányba, mely nem teszi lehetővé, hogy az egész emberiséget fenyegető bűncselekmények elkövetői valamely - jellemzően az őket támogató országban „nyugalmat" találjanak, és akcióikat szinte ellenőrzés nélkül tudják onnan koordinálni.
Irodalomjegyzék Braun Zsolt: Nemzetközi összefogás a terrorizmus ellen. Belügyi Szemle, 1999/12. szám
Conor Gearty: Terror. Holnap Kiadó, Budapest 1994. Szászy István: Kiadatási jog. Franklin Társulat, Budapest 1933. Wyngaert, Ch.: The political offence exception to extradition (The delicate problem of
balancing the rights of the individual and the international public order). Kluwer, 1980.
M. Nyitrai Péter: Nemzetközi bűnügyi jogsegély Európában. KJK-KERSZÖV Jogi és
Üzleti Kiadó Kft. Budapest, 2002.
Shearer, I. : Extradition in International Law. Manchester, 1971. Gilbert, G.: Transnational Figitive Offenders in International Law - Extradition and Other Mechansims. Kluwer, 1998. Bassiouni, M. Ch.: The political offense exception in extradition law and practice [In:
Bassiouni, M. Ch. (ed.) International Terrorism and Political Crimes. Charles C. Thomas Publisher, Springfield, 1975.] Lammasch, Heinrich: Auslieferungspflicht und Asylrecht (Eine Studie über Theorie und Praxis des internationalen Strafrechts). Leipzig, 1887. Hlavathy Attila: A terrorista cselekmények viszonya a politikai
Magyar Jog, 1985/8. szám
bűncselekményekhez.
Felhasznált jogszabályok 1977. évi 22. tvr. a nemzetközileg védett személyek, köztük a diplomáciai képviselők ellen elkövetett bűncselekmények megelőzéséről és megbüntetéséről szóló, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXVIII. ülésszakán, az 1973. évi december hó 14. napján elfogadott egyezmény kihirdetéséről
35
Wyngaert, Ch.: i.m. 138.-139.0.
194
Bartkó Róbert
1987. évi 24. tvr. a Túszszedés Elleni Nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről 1997. évi XCIII. tv. a terrorizmus visszaszorításáról szóló, Strasbourgban, 1977. január 27-én kelt egyezmény kihirdetéséről 2002. évi XXV. tv. a robbantásos terrorizmus visszaszorításáról, New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 52. ülésszakán, 1997. december 15-én elfogadott nemzetközi egyezmény kihirdetéséről
