S. Nemes Ilona Tanuld Amit Tudsz GONDOLKODÁSTECHNIKA

S. Nemes Ilona Tanuld Amit Tudsz GONDOLKODÁSTECHNIKA

S. Nemes Ilona TANULD AMIT TUDSZ

GONDOLKODÁSTECHNIKA TRÉNING 681 LÉPÉSBEN

© S. Nemes Ilona, Jószöveg Mûhely, 1999, 2010 Sorozatszerkesztõ: Dr. FÓTI PÉTER Borítóterv és tipográfia: BODNÁR JÁNOS Borítóterv: LÁZÁR Borító: LÁZÁR

© JÓSZÖVEG MÛHELY KIADÓ, 1999 FÁY ÉVA – Dr. FÓTI PÉTER 1053. Budapest Kecskeméti utca 6. Tel/fax: 317-3536 E-mail: joszoveg@euroweb. hu ISBN 978-615-5009-04-4 © S. NEMES ILONA, 1999

ISSN 1585-2008 ISBN 9639134 27Kiadó 9 © Jószöveg Mûhely FÁY ÉVA – DR. FÓTI PÉTER 1066 Budapest, Ó u. 11. Postacím: 1244 Budapest, Pf. 826 Telefon: 302-16-08 Fax: 226-59-35 www. joszoveg.hu E-mail: [email protected]

Tartalomjegyzék

Miért tanuljuk azt, amit tudunk? A TAT filozófiája A vélekedés Az olvasás A tanulás A kommunikáció A nevetés

7 16 34 51 69 86 105

Miért tanuljuk azt, amit tudunk?

Ebben a könyvben „Tanuld Amit Tudsz” típusú tréninget talál az olvasó. (Rövidíve TAT) Miért tanuljuk azt, amit tudunk? A válasz látszólag egyszerû: azért, hogy jobban tudjuk. Azonban: mit jelent jobban tudni? És egyáltalán, mit jelentenek nap mint nap használatos fogalmaink: a nõiesség, a férfiasság, gazdagság, szegénység, szerelem, politika, történelem, pénz stb. A TAT szerint mindenkinek azt, ami a fogalmat jelölõ szó hallatán eszébe jut. Ha ez így van, akkor hogyan értjük meg egymást? Hogyan tudunk kommunikálni? Nyilván van ezekben a fogalmakban valami, ami mindenki számára közös. Mit részesítsünk elõnyben: a fogalmak közös vonásait, vagy az egyéni változatokat? A TAT szerint mindkettõt. Más szóval: a TATban arra is figyelünk, ami fogalmainkban közös (azonos) és arra is, ami eltérõ (különbözõ). Ezért mondhatjuk, hogy a TAT alapmûvelete az azonosság és különbözõség egyszerre látása és kezelése.

8 ⋅ S. Nemes Ilona

Miért van erre szükség? Nem elmejáték-e ez csupán, amellyel foglalkozhatunk, ha komoly dolgaink (családi problémáink, pénzkeresés, párválasztás, tanulmányi és egyéb kötelezettségek stb.) idõt hagynak rá? A TAT szerint a fogalmak használata életkérdés, a gondolkodástechnika élettechnika is egyben. Természetesen a gondolkodástechnika nem pótol más élettechnikákat. Ha gondolkodásunkat fejlesztjük, attól még nem tudunk autót vezetni, gyereket nevelni, betegségeket gyógyítani. Tudunk azonban valami mást: mindezeket másképp látni, másképp szervezni. Mondhatjuk úgy is, hogy a gondolkodástechnika – így a TAT – nem pótol más élettechnikákat, de õt sem pótolja semmi. Mit ad a TAT azzal, hogy megtanít az azonosságokat és különbözõségeket egyszerre látni és kezelni? Mindenekelõtt megtanít arra, hogy több lehetõséget lássunk helyzetekben, dolgokban, emberekben, mint a hagyományos gondolkodástechnikákkal. Fontos tudnunk: a TAT nem keresi meg és nem mondja ki helyettünk a lehetõségeket. Magunknak kell azokat megkeresnünk – majdnem ugyanúgy, mint a mindennapi életben. Hogyan használjuk a könyvet, hogy a legjobb hatásfokkal mûködjön? A könyv a gondolkodástechnikával szorosan összefüggõ tevékenységi területeket fogja össze:

Miért tanuljuk azt, amit tudunk? ⋅ 9

a vélekedéstechnikát, olvasástechnikát, a tanulás, a kommunikáció és a humor technikáját. Ajánlatos a könyvet elõször olvasmányként kezelni, és csak azután kezdeni gyakorolni, tréningezni az egyes részekre figyelve. Ha olvasmányként kezeljük, ne zavartassuk magunkat a bekezdések elején álló számoktól: olvassuk a könyvet összefüggõ – témakörökre bontott – tanulmányként, amely a hagyományos gondolkodástechnikák és a TAT azonosságáról és egyszersmind különbözõségérõl szól. (A számozás már itt felhívja a figyelmet a részegész viszonyára: ha idézünk a könyvbõl, az csupán része, méghozzá a számozás alapján behatárolható része az egésznek – nem szerencsés tehát azzal pusztán azonosítani, ahogyan ezt a hagyományos olvasástechnikában esetleg megszoktuk.) Ha tréningként használjuk a könyvet, figyelnünk kell a kis lépésekre úgy, hogy „együtt élünk” a könyvvel, rendszeresen tesztelve és fejlesztve gondolkodásunkat. Kezdjük azzal amit tudunk. Írjunk rövid, 8–10 soros vélekedést bármirõl, ami foglalkoztat bennünket. (Ha egyedül gyakorolunk vagy olyan társaságban, ahol a jelenlévõkkel bizalmas viszonyban vagyunk – ez az írás intim problémánkról is szólhat. Más esetben közömbösebb témát válasszunk.) Ezután olvassuk el a könyvbõl a vélekedésrõl szóló fejezetet – esetleg többször is.


Majd nézzük meg – a fejezetbõl tanultak alapján – saját írásunkat. Figyeljük meg, hogy vélekedésünkben mely ponton és hogyan vagyunk hajlamosak a bezáródásra, a lehetõségek elutasítására – és hogyan vagyunk egyszersmind nyitva több lehetõség befogadására. A bezáródásra utalhat mindenfajta „fekete-fehér” megfogalmazás: igen-nem, szeretem-gyûlölöm, nagyra becsülöm-elítélem, hõs vagy áldozat stb. A befogadásra – a nyitás lehetõségére – utalhat mindenfajta bizonytalanság, csalódás, hiányérzet: „nem tudom biztosan”, „másképp képzeltem”, „csalódtam benne – kellemesen vagy kellemetlenül” stb. Ezután kezdjünk hozzá az új lehetõségek befogadásához. Olvassunk. Elsõ lépésben próbáljunk meg olvasmányokat rendelni a leírt vélekedéshez. (Írjuk is le õket szerzõvel, címmel: készítsünk bibliográfiát.) Ezután olvassuk el (többször is) a könyvbõl az olvasásról szóló fejezetet, majd újra saját írásunkat. Gyakoroljuk saját írásunkon – és a hozzá rendelt olvasmányokon – a különbözõ TAT olvasástechnikákat. Figyeljük meg, hogy milyen mûvészetek (ezen belül mûvészeti ágak, mûfajok), milyen tudományok, mesterségek stb. felé van nyitva saját problémánk! Készítsünk „képzési tervet” a vélekedésünkhöz rendelhetõ mûvészetek, tudományok, mesterségek stb. alapján. Próbáljuk meg átlátni, hogy a képzési tervben összegyûjtött tudományterületek és mûvészetek, mesterségek mennyi alkotást (szöveget, képet,


zenét stb.) hoztak létre évszázadok során. Próbáljuk elképzelni, mennyi lehetõséget látnánk, ha ezeket mind megtanulhatnánk a legjobb hatásfokkal (belõlük legtöbbet megértve) olvasni és értelmezni. MERJÜK ÁTÉLNI SAJÁT TUDÁSUNK KEZDETLEGESSÉGÉT Ezután olvassuk el a könyvbõl a tanulásról szóló fejezetet (szintén többször is). Majd térjünk vissza a leírt vélekedésünkhöz, a hozzá csatolt bibliográfiákhoz és képzési tervhez. Válasszunk fogalmakat a vélekedés szövegébõl és kezdjük el „feltölteni” õket a bibliográfiában és a képzési tervben felvázolt tudással. A tréningnek ez a szakasza gyakorlatilag élethosszig tarthat, képzési tervünk is állandóan bõvülhet. Ebben a szakaszban többfokú fogalmak birtokába jutunk. Figyeljünk a többfokúságra! Minden új ismeretnél tudatosítsuk annak azonosságát és különbözõségét már meglévõ ismereteinkkel – továbbá a lehetõségek bõvülését a vélekedésben leírt alapproblémánkra nézve. Ha ebben a szakaszban már bizonyos rutinra tettünk szert a tanulásban (ez egyénenként változó idõtartam alatt alakulhat) próbálkozzunk meg TAT módon kommunikálni. Ez a tréning következõ lépése. Beszélgessünk másokkal, vagy szimuláljunk, képzeljünk el beszélgetést olyan emberekkel, akiknek a stílusát, vélekedését jól ismerjük. (Ha van kedvünk, írjuk


le ezeket a beszélgetéseket, vezessünk kommunikációs naplót.) Kommunikáció közben próbáljunk figyelni – a szóban forgó témával együtt – a partner gondolkodástechnikájára, különösen arra, hogy az illetõ milyen fokú fogalmakat használ. (Más szóval: gondolkodástechnikája mennyit tud befogadni az emberiség által létrehozott alkotásokból és az ezekben rejlõ lehetõségekbõl.) Ezután olvassuk el a könyvbõl a kommunikációról szóló fejezetet (többször is). Figyeljünk a belsõ és külsõ kommunikáció azonosságára és különbözõségére a fejezetben. Majd térjünk vissza a leírt vélekedéshez: alakítsuk át a leírt problémát párbeszéddé – felhasználva a bibliográfiát és a képzési tervben felhalmozott tanulnivalót. Figyeljünk arra, hogy a párbeszédben résztvevõk nyissák egymás tudását a kommunikáció fejezetben javasolt technikák szerint. Próbálkozzunk röviden nyilatkozni a párbeszédben úgy, hogy egy-egy mondat egymástól idõben-térben távol álló dolgokat kapcsoljon össze. Azaz: próbáljunk meg paradoxonokban nyilatkozni – ezzel nyitva saját és partnerünk gondolkodását – a kommunikációról szóló fejezet szerint. Ha megkedveltük és sikerrel állítjuk elõ a paradoxonokat, próbálkozhatunk sajátos, groteszk humorral is. Az effajta groteszk a paradoxonokra épül, tehát egymástól távol álló dolgokat kapcsol össze. Használjuk fel ehhez a vélekedésünkben, a bibliográfiában, és a képzési tervben felhalmozott tudásunkat.


Ezután olvassuk el a nevetésrõl szóló fejezetet (többször is). Majd „készítsünk” sajátos TAT groteszket. Figyeljünk arra, hogy a benne összehozott egymástól látszólag távol álló dolgok közül egyik mindig láthatóan, érzékelhetõen kezdetleges legyen, a másik pedig modern (esetleg felkapott, divatos stb.). Pl.: Ez itt – úgy látszik – modern iskola, itt számítógépre térdeltetik a gyerekeket. Ügyeljünk arra, hogy groteszkünk nem mindig mondható ki, ám belsõ kommunikációban mindig használható. Ha az effajta groteszket megtanuljuk, sajátos, a TAT gondolkodástechnikán alapuló érzelmi-hangulati hátteret alakíthatunk ki tevékenységünkhöz. Az eufóriás lelkendezést és a csalódásos „hervasztástechnikákat” nyugodt, konstruktív derûvé olvaszthatjuk össze. A TAT groteszk megmutatja számunkra, hogy mindenben (egész modernnek nevezett civilizációnkban) van valami kezdetleges. A kezdetleges pedig nem egyszerûen jó vagy rossz, hanem javítható. A kezdetleges felfogható kezdetnek. Ezen a ponton érintkezik tréningünk legszorosabban a mindennapi életünkkel: segít a kezdés jegyében szervezni különbözõ élettechnikáinkat. Ha a gyakorlásban eddig eljutottunk: játszhatunk is a könyvvel. Átkomponálhatjuk azt egyéni nézõpontunkból. Egymás után írhatjuk azokat a részeket, amelyek ugyanazt a problémát írják le számunkra más-más módon. Így más kompozíció jön létre ugyanabból a könyvbõl. Az új kompozícióban ajánlatos az eredeti számozást megtartani,


így a számok szokatlan, nem a számsornak megfelelõ rendje arra figyelmeztet, hogy az olvasóhoz alkalmazkodó könyv már némiképpen más: ez már bizonyos fokig az olvasó könyve. Ez a gyakorlat megóv attól, hogy olvasmányokat, tudásforrásokat pusztán azonosítással próbáljunk életproblémáinkra rávinni. Itt mutatkozik meg, hogy a tudás átalakul, hozzánk idomul – azonos az eredetivel és egyben különbözik tõle – mielõtt azt az életre alkalmaznánk A könyvvel folytatott játéklehetõségek tovább bõvíthetõk. A tudományos munkával foglalkozó, kutató szellemû olvasó pl. kezelheti a könyvet kutatási témák gyûjteményének. A számozott részek egy-egy kutatási témát jelölhetnek számára, az egész könyv pedig szemléltetheti azt a komplexumot, amelyben egy-egy adott téma elhelyezkedik. Amint látjuk, ez a tréning arra törekszik, hogy az azonosság-különbözõség egyszerre látását és kezelését gyakoroltatva összekapcsolja életünket a tudományokkal és mûvészetekkel úgy, hogy egyre tágabb összefüggésben mutassa meg mindennapi problémáinkat. Ezáltal használhatóvá, élhetõvé, „lehetõségtárrá” teszi az emberiség kultúrájának alkotásait. Az azonosság-különbözõség egyszerre látása megóv attól, hogy ezeket az alkotásokat leegyszerûsítve, pusztán azonosítva alkalmazzuk mindennapjainkra. Az azonosság-különbözõség kezelésében nagyon sokat köszönhet ez a könyv a filozófiának.


Azt is mondhatnánk, hogy ez a könyv alkalmazott filozófia, körülbelül úgy, ahogyan van alkalmazott matematika, vagy léteznek más alkalmazott tudományok. Az „alkalmazottság” ebben a könyvben alkalmazástechnikát is szemléltet, ami azt jelenti, hogy a TAT-nak a filozófiai gondolkodás történetén alapuló saját filozófiája van. Kezdjük ezzel a könyv olvasását.

A TAT filozófiája

001. A TAT alkalmazott filozófia. 002. Sokan sokféleképpen próbálták a filozófiát élethelyzetekre alkalmazni évszázadokon keresztül. A filozófusok – Konfuciusztól Nietzschéig – bölcs mondásokat, vigasztaló könyvecskéket, életfilozófiákat alkottak azért, hogy enyhítsék az emberek válságérzését, utat mutassanak evilági – és másvilági – életük számára. Gondolataikat azután széltében-hosszában idézték olvasók, tanítványok, kiragadva egy-egy aforizmát, „érdekes” megállapítást – azaz megpróbálták a filozófiát az élethez alkalmazni, hasznosítani. 003. Ez a törekvés csak rövid ideig jár sikerrel. Elõbb-utóbb kiderül, hogy az élet azért mégiscsak más, mint a gondolkodás. Meg is fogalmazódik ez gyakran, különféle érzelmi-indulati felhangokkal: más az elmélet, más a gyakorlat, szépek az eszmék, rosszak az emberek, a filozófia keveseknek való luxustevékenység, netán „lila köd”, a filozófusok elszakadtak a valóságtól, szürke minden elmélet, csupán az élet aranyfája zöld, stb. Elõfordul, hogy az ilyenfajta tanulságok át-

A TAT filozófiája ⋅ 17

mennek élettechnikákba: emberek vonulnak el vagy az elmélettõl vagy a „valóságos élettõl” – eltitkolva vagy kimondva a cserben hagyott tevékenység keltette hiányérzetet. 004. Lehet-e másképp? Lehet-e úgy tanulmányozni a filozófiát, hogy eleve másnak tekintjük mint a „valóságos életet” – és közben éppen ezért találjuk meg benne az életképességet segítõ technikákat, mûveleteket. 005. Már ki is mondtuk: igen, ez lehetséges, ha a filozófiát mûveletek gyûjteményének, más szóval gondolkodástechnikának tekintjük. 006. De tekinthetjük-e annak? Egyáltalán mit értünk itt technikán, és azon belül gondolkodástechnikán? 007. A technika fogalmát több jelentésben használjuk, körülbelül úgy, ahogyan az ókori görögök tették. Náluk a techné egyaránt jelentett mûvészetet és mesterséget – mindazt, amit magyarul talán a tevékenységmód szóval lehetne visszaadni (sajnos, a megfelelõbb és hangulatosabb „mívelkedés” ma már régies és nem használatos). Ilyenformán, ha gondolkodástechnikáról beszélünk, valamiféle sajátos tevékenységmódot értünk rajta, amely azonos is és különbözik is másfajta tevékenységeink technikájától. Könnyû ezt belátni, hiszen az ember szemmel láthatóan tevékeny lény: építkezik, bûnözik, táplálkozik, társasági életet, szexuális életet él, öltözködik, politizál, iskolázódik – egyszerûen azért, hogy éljen. Mindezeket sa-


játos technikával, tevékenységkészlettel teszi – ennek megfelelõen vannak építési, mûszaki technikák, táplálkozástechnikák, bûnözéstechnikák, szexuáltechnikák, öltözködéstechnikák stb. Ezek át meg áthatják egymást, átlépnek korokon, országokon, fennmaradnak és változnak egyszersmind. Megtörténik, hogy egymástól látszólag nagyon távol álló technikák hatnak egymásra. Összefoglalóan élettechnikáknak nevezhetjük õket. 008. A gondolkodástechnika – szintén egy az élettechnikák közül. Azért gyakoroljuk, hogy éljünk, azért gyakoroljuk, mert élünk. 009. Ám az egyes élettechnikák különböznek is egymástól, anyagukat és mûveleteiket tekintve. Az asztalos fát dolgoz meg bizonyos szakmai fogások segítségével, a bûnözõ tárgyakat vagy emberéleteket vesz el – szintén megtanulható, „szakmai” módon. De hasonlóképp jár el más-más technikával az orvos, a jogász, a tanár, az építész, a bányász stb. Belátható, hogy a felsoroltak annál jobb szakemberek (mondjuk így: annál jobb hatásfokúak) minél inkább olyan technikával élnek, amely az adott „szakmai” tevékenységmód anyagából a legtöbbet hozza ki. Úgy is mondhatjuk, hogy egy szakmai tevékenység annál jobb hatásfokú, minél inkább megtalálja a szakma anyagával adekvát technikát. 010. De mi az anyaga a gondolkodásnak? 011. Minden és bármi.


012. A természet tárgyai, a háztartás és mindennapi élet, a mesterségek, a tudományok, a bûnözés és bûnüldözés, a mûvészet együtt és különkülön. Ehhez a sokféleséghez olyan technikát kell keresnünk, amely mindezeket adekvát módon (jó hatásfokkal) kezeli. Olyan tevékenységhez kell tehát fordulnunk gondolkodástechnikáért, amelynek anyaga – mondjuk ebben az esetben így: tematikája – leginkább átfogja a valóság egészét. Ez a filozófia. 013. A filozófia története azt mutatja, hogy benne mindenféle téma, kérdés megtalálható: az illõ viselkedés szabályaitól az erkölcsi, jogi törvényeken át az emberi gondolkodás és a természet törvényeinek kutatásáig. Mi lenne nála alkalmasabb egy életképes – életet leképezõ – gondolkodástechnika kialakításához? 014. Ám éppen a filozófiáról mondják legtöbbször, hogy életidegen, elszakadt a valóságtól, keveseknek való luxustevékenység stb. Igaza van-e annak, aki így vélekedik? 015. Lehetséges, hogy igaza van. Abban legalábbis, hogy õ maga alkalmatlannak találta a filozófiát mindennapi használatra. Ez a csalódás azonban lehet a megnemértés, a féligértés jele is. Ókori népek barbárnak, varvarusnak nevezték azokat a népeket, amelyeknek a nyelvét nem értették – noha maguk voltak értetlenek (barbárok?) ebben az esetben. 016. Lehetséges, hogy a filozófiával is hasonló dolog történt?


017. Ám hogyan beszélhetünk hozzánemértésrõl, ha a filozófia „haszontalanságáról” tanult emberek, nemegyszer maguk a filozófusok nyilatkoznak? Martin Heidegger, a huszadik század talán legnagyobb gondolkodója ezt írja például: 018. „A filozófia lényegét tekintve korszerûtlen, mert azon kevés dolog közé tartozik, amelyeknek az a sorsuk, hogy sohase találjanak visszhangra a mindenkori mában, és ne is szabadjon benne visszhangra találniuk. Ahol látszólag ilyesmi történik, ahol valamely filozófia divattá lesz, ott vagy nincs szó semmiféle valóságos filozófiáról, vagy ha igen, akkor azt félreértelmezik és valamilyen számára idegen szándékok szerint hétköznapi szükségleteket elégítenek ki vele!” 019. Korábban Hegel – Platónt idézve – így nyilatkozik: a filozófiának nem az a dolga, hogy megmutassa a dajkáknak, miképpen kell ringatni a gyermeket. 020. Ha az ókori Platóntól a huszadik századi Heideggerig idézhetünk gondolatokat a filozófia életszerûtlenségérõl, feltehetõ, hogy hasonló vélekedések végigvonulnak az emberiség történetén. Lehetséges, hogy a filozófia valóban távol áll a mindennapi élettõl – de lehetséges az is, hogy mindezidáig rejtve maradt a filozófiának az a sajátossága, amely „naprakészen” használhatóvá teszi.


021. Mi lehet ez a sajátosság? Próbáljuk megtalálni – induljunk el ezúttal az élet felõl. 022. Vegyünk egy élethelyzetet, mondjuk Petõfi Sándor ismert költeményébõl, az Egy estém otthonból. Emlékszünk: a költõ békésen borozgat apjával, beszélgetnek. Az apa egyszercsak fia mesterségérõl nyilatkozik. 023. „No, csak hitvány egy élet Az a komédia. Fülemnek ily dicsérést Kellett hallgatnia” „Tudom, sokat koplaltál, Mutatja is színed, Szeretném látni egyszer, Mint hánysz bukfenceket.” 024. A megjegyzés után nem tör ki drámai nemzedéki ellentét. A költõ csendes iróniával állapítja meg, hogy apja: „csak húsvágáshoz ért – Nem sok hajszála hullt ki – A tudományokért.” A dolog ennyivel el is intézõdik, a beszélgetés továbbra is megmarad a barátságos heccelõdés határain belül. 025. Mihez kell itt egyetemes tematikájú filozófiai gondolkodástechnika? A helyzet meg van oldva a hétköznapi józan ész szabályai szerint. 026. A józan ész szabályait évszázados tapasztalatok erõsítik: Ez már csak így van, az öregek nem értik meg a fiatalokat, a fiatalok – legjobb esetben – megmosolyogják az idõseket. De hát be kell látnunk, hogy õk jönnek az idõsebb nemzedék helyére, övék a jövõ, ez az élet rendje stb.


027. Látszólag nagyon életrevaló tanulsághoz jutottunk ilymódon. 028. A költõ eszerint az élet nagy kérdését válaszolta meg, örök igazságot mondott ki, ráadásul olyan életszerû, szemlélhetõ módon, mintha ott lettünk volna mi is ebben a jele-netben. 029. Ám az életrevaló bölcsesség elégtelennek mutatkozik az elsõ kivételnél. 030. Kiderül pl. hogy a nagy öregek „helyére” nem tud jönni senki, vagy egyáltalán az egyik ember helyére nem úgy jön a másik, ahogyan a villamoson elfoglalják egymás helyét az emberek. Ilyenkor többnyire azt mondjuk, hogy az élet azért bonyolultabb – és megérezzük, hogy a bonyolultság valahogy „nem fér bele” a fenti életbölcsességbe. (Gyakran intézzük el a dolgot azzal, hogy a költészet csak költészet, az elmélet csak elmélet, szépek az eszmék stb.). 031. Adandó alkalommal azután ismét a költészethez, az eszmékhez, esetleg a filozófiához fordulunk, hogy ismét csalódjunk és levonjuk a tanulságot, hogy „más az elmélet, más a gyakorlat”. 032. Holott azt is megnézhetnénk, hogy hogyan más. Maradjunk a Petõfi-versnél. Az idézett jelenet valóban olyan mintha velünk történt volna. Itt hangsúlyos a mintha: a jelenetet ugyanis nem mi éltük meg, hanem valaki – a költõ – elmondta nekünk. Ehhez az általunk is használt szavakat írta le, de megválogatta õket,


megkomponálta sorrendjüket. Így adott az apa szájába lekicsinylõ – de nem durva – kifejezéseket a színészetrõl: hitvány élet, komédia, hánysz bukfenceket. Saját szavait az irónia jegyében választja és komponálja a költõ: dicsérésnek nevezi az atyai csipkelõdést, kedélyes-finoman fogalmazza meg az apa tudatlanságát: nem sok hajszála hullt ki a tudományokért. Mindezt a „mintha elõbeszédet” megverseli, rímbe szedi. A rímek ott kezdetlegesebbek, ahol az apa beszél: komédia – hallgatnia, színed – bukfenceket (igényesebb, tisztább rím a bukfenciket lenne). Ahol a költõ magát beszélteti a rím kimunkáltabb, szójátékszerûbb: húsvágáshoz ért – a tudományokért (abban a jelentésben, hogy az apa éppen a tudományokhoz nem ért). A rímelés aláhúzza, kihozza kettõjük különbözõségét: az apa tudatlanságát és a fiú költõi tudását, mintegy megerõsítve a fiú „jogát” a fölényes iróniára. 033. A költõi tudás nem áll meg itt. Az élõbeszédet tisztelõ és használó költõ – talán akaratlanul – belekomponál apja szövegébe egy látszólag oda nem illõ szót: „szeretném”. Ez a szeretném nem jelent itt okvetlenül szeretetet, puszta hétköznapi fordulat, naponta mondjuk: szeretném tudni, szeretném látni. Mégis jelentõs szerepe van itt: kinyitja az idézett helyzetet a vers egésze felé, amennyiben összecseng – noha nem rímel – a vers utolsó sorával: A földön nekem van legszeretõbb anyám. A költõ te-


hát kimondva csupán az anyai szeretetet tartja számon, s ilyen módon az apa és anya között pusztán a különbözõséget hangsúlyozza. (A vers hangos felolvasása mindjárt „groteszkbe is teszi” az ilyen egyoldalú anyakultuszt, megmutatva, hogy a magyarban az anya szóhoz b-re végzõdõ közép vagy felsõfokot tenni legalábbis kockázatos: legszeretõbb banyám.) 034. Maradjunk azonban a két „szeret” tövû szónál. A két szó különbözõ árnyalataival nemcsak elválasztja, hanem össze is fûzi a kétféle szülõi szeretetet anélkül, hogy a költõ ezt kimondaná, sõt anélkül, hogy ezt tudomásul venné. Õ csak a kérdezõ-kedves anyai szeretetet fogja fel szeretetnek. Olyannyira, hogy az anyával való azonosulás még a stilisztikai érzékét is elaltatja egy pillanatra – ezt mutatja az idézett középfokprobléma. Mondhatjuk ezt úgy is, hogy „fiú” Petõfi nem tudatosítja azt amit a költõ Petõfi a költészettechnika egy szintjén – stilisztikailag – jelez. Azt, hogy a kétféle szülõi szeretet – bár megjelenésében más – azért azonos is valamiképp. Más szóval: a kétféle szülõi szeretet nyitva van egymás felé. 035. Játszunk el a gondolattal: Ha a költõ tudatosítaná, esetleg kimondaná, a kétféle szeretet azonosságát is, akkor az apjához való saját viszonyában sem pusztán az apa-fiú különbözõségét hangsúlyozná. Ez esetben meggondolná, hogy az apja által fontosnak tartott dolgok: evés, ivás, egészség, valóban fontosak-e. S ha


ezeket a meggondolt lehetõségeket különbözõ élettechnikába átvinné, talán hosszabb ideig élne és alkotna. Menjünk tovább: ha a költõ az apával való viszonyban nem csupán a különbözõséget mondaná ki, esetleg megtanulná – az irónián túl, pontosabban annak segítségével – kezelni az olyan embert, akinek „nem sok hajszála hullt ki a tudományokért”. Például komolyan venné az apának azt a mondatát, amelyben szeretné látni, hogy fia „mint hány bukfenceket”. Ha szeretnéd látni, nézd meg – mondhatná a költõ kinyitva apja gondolkodását újabb lehetõségek felé. (Az apa esetleg el is fogadná a meghívást, és megtudná, hogy a színészet nem csupán bukfenchányás. Sõt, emberi szituációkat, lehetõségeket ismerne meg, talán óvatosabb lenne, nem veszítené el a vagyonát, nem hagyná magát becsapni.) A költõ is gazdagodhatna tovább. Rájöhetne, hogy a legföldhözragadtabb (csak húsvágáshoz értõ) gondolkodás is nyitható új lehetõségek felé – és másképp fordulna azokhoz a „választópolgárokhoz”, akiktõl megválasztása függ. Esetleg sikerülne az õ szemüket is rányitni más lehetõségekre a vivátozáson és abcúgoláson túl – lehet, hogy éppen azzal a iróniával, amely családi körben olyan jól mûködött az elnézés jegyében. Sõt! Lehet, hogy sikerülne a költõnek kinyitni a „hazafiak” szemét más lehetõségekre abban a helyzetben is, amelybõl végül is a csatatéri halálba


vezetett az út. Ha a nyitás sikerülne, esetleg világossá válna, hogy más lehetõség is elgondolható, mint a leírt csatadalok és a megélt csaták puszta azonosítása. A csatadalok költõjének nem kell okvetlenül háborúban meghalnia. 036. A költõ életben maradva fontos dolgokban nyithatta volna ki a nemzet gondolkodását további új lehetõségek felé: Például tovább tökéletesíthette volna azt a gondolkodásmódot, amellyel a Helység kalapácsában oly nagyszerûen megmutatta, miképpen lehet a bárdolatlan provincializmust leírni az eposzok kifinomult eszközeivel. Ennek jegyében újra írhatta volna az Egy estém otthont, kihozva az idézett jelenet rejtett groteszk humorát: Eszerint az apa keveset lát meg a valóságból, a hússal-vérrel dolgozó mészárosmester gondolkodása elszakadt a valóságtól, netán elvontnak nevezhetõ. Az értelmiségi, a költõ, színész – nem tudva hogyan nyissa ki apja szemét más lehetõségekre – keveset ért meg a nála egyszerûbb világképû emberbõl (ld. még varvarus, barbár). A groteszket itt egy szerepcsere lehetõsége élteti, amelyben megmutatkozik az apa földhözragadt gondolkodásának elvontsága, és a tanult ember értetlensége egyszersmind. 037. (Ha tovább folytatjuk a lehetõség-játékot, feltételezhetjük, hogy a költõ – hosszú élete során – megtalálja a fenti groteszkhez adek-


vát mûfajt, költészettechnikát és így alkot tovább. Lehetséges, hogy mûveivel elejét veszi meddõ vitáknak: a népies kontra urbánus vitának például.) 038. Mire jó az ilyen játék? A már megírt vers költõi technikáját, rég elhunyt emberek egymáshoz való viszonyát, leélt életek élettechnikáját, lezajlott politikai és háborús események mikéntjét nem változtatja meg. 039. Nem is ez a célja. Sokkal inkább az, hogy modellezzen egy sajátos gondolkodástechnikát. Ez a gondolkodástechnika lehetõségcentrikus. Ebben a gondolkodástechnikában feltételezzük azt, hogy az ember tovább élhet és alkothat, ha olyan gondolkodástechnika szerint szervezi az életét, amelyben egyre több lehetõség fér el. Ez a gondolkodástechnika tanulható, sõt – kimondatlanul – az emberek birtokában van. A TAT kimondja és gyakoroltatja a következõket: 040. A különbözõ élethelyzetek, tudományok, mûvészetek nyitva vannak egymás felé. Példánkra visszapillantva: E hétköznapi esemény nyitva van a költészet felé, a költészet a rímeléstechnika, a stilisztika az emberi együttéléstechnika, a politika, az etika stb. felé. 041. Ez a nyitottság – nyithatóság – sok és sokféle lehetõséget tesz elgondolhatóvá egy adott élethelyzettel kapcsolatban. 042. A nyitásnak alapmûvelete van: Az azonosság és különbözõség egyszerre látása, és kimondása. Is-


mét példánkra figyelve: a megírt élethelyzet azonos is és különbözõ is a megélttel, a különbözõképpen megnyilvánuló szeretet egyaránt szeretet, a hétköznapi, beszélt nyelv azonos is a költészet nyelvével és különbözik is tõle egyszersmind; a tanult és tanulatlan ember gondolkodása – különbözõ módon – egyaránt szûkös és korlátozott lehet stb. 043. Az azonosságok és különbözõségek egyszerre látásának (és kimondásának) lehetõsége fordítja figyelmünket újból a filozófia felé. A filozófiában ugyanis megvannak, mégpedig sokféle módon vannak meg az azonosság és különbözõség egyszerre látásának mûveletei. 044. Nézzünk közülük néhányat, korban, tematikában, földrajzi távolságban egymástól nagyon távol álló gondolkodóktól: 045. Konfuciusztól (kínai gondolkodó i. e. V. sz.) megtanulhatjuk apró lépésekre bontani az elgondolt dolgot úgy, hogy a lépések elõrehaladva egyszersmind vissza is mutassanak egymásra: „Ha a nevek nem helyesek, a szavak nem felelnek meg a (dolgoknak). Ha a szavak nem felelnek meg a dolgoknak, akkor a tettek (vagy a szolgálatok) nem sikerülnek. Ha a tettek nem sikerülnek, akkor az illem és a harmónia nem virágzik. Ha az illem és a harmónia nem virágzik, akkor a különbözõ büntetések nem arányosak (a bûnökkel). Ha pedig a büntetések nem arányosak, akkor a


nép azt sem tudja, hogyan mozgassa a kezét és a lábát.” 046. Szent Ágostonnál (IV. sz. Róma) vallásos tematikán figyelhetjük meg a sokféleség egységét. Ez is az azonosság-különbözõség egyszerre látásának egy sajátos mûvelete: „Van Atya, Fiú és Szentlélek, akinek mindegyike Isten, és mindhárom együtt az egy Isten. Mindhárom egyenként is teljes lényeg és mindhárom együttvéve egyetlen lényeg. Az Atya nem Fiú, a Szentlélek nem Atya és nem Fiú, hanem az Atya csak Atya, a Fiú csak Fiú és a Szentlélek csak Szentlélek. Ugyanazt az örökkévalóságot, ugyanazt a változtathatatlanságot, ugyanazt a fölséget, ugyanazt a hatalmat birtokolják mindhárman… …mindhárom egy az Atyáért, egyenlõ a Fiúért és egybekötött a Szentlélekért.” 047. Karl Marx (német gondolkodó XIX. sz.) egészen más tematikán hasonló mûveletet gyakorol: „A munka egy meghatározott fajtája iránti közömbösség valóságos munkafajták igen fejlett totalitását elõfeltételezi, amelyeknek egyike sem uralkodó mindenek felett. Így a legáltalánosabb elvonatkoztatások egyáltalában csak a leggazdagabb konkrét fejlõdés mellett jönnek létre, ahol egyvalami úgy jelenik meg, mint sok dologban közös, mindenben közös. Ekkor ér véget az, hogy csak különös formában lehet elgondolni.”


048. A három idézet azt mutatja, hogy van a filozófiai gondolkodásnak egy máig rejtve maradt sajátossága: a TEMATIKUS SOKFÉLESÉGGEL EGYÜTT MÛVELETEKET – MONDJUK MOST MÁR KI: GONDOLKODÁSTECHNIKÁT – AD. Ráadásul úgy, hogy egymástól nagyon különbözõ tematikájú gondolatokat nyit egymás felé. (Ha így olvassuk a filozófiát, elejét vehetjük újabb meddõ vitáknak is, amelyek tematikus különbségekre figyelve egymás ellen léptetnek fel filozófusokat. Példáinknál maradva: az európai gondolkodást a nem európai ellen, a régit az új ellen, vallásosat a nem vallásos ellen stb.) 049. Mindebbõl a TAT gondolkodás számára az a mûvelet a legfontosabb, ahogyan az egymás felé nyitható filozófiák kis lépésekben – a mesterségek, tudományok és mûvészetek „szakmûveletein” keresztül – nyithatók a mindennapi élethelyzetek felé is. 050. Ez a mûvelet az azonosság és különbözõség egyszerre látása sokféle helyzetben és témában. A TAT ezért és ilyen módon alkalmazott filozófia. 051. A TAT a filozófiát kis lépésekben visszavezeti az élethelyzetekig, élettechnikaként hasznosítja – gondolkodástechnikai mûveletek formájában. 052. A gondolkodástechnika – élettechnika, de nemcsak azonos, hanem különbözik is más élettechnikáktól. Egyszerûbben szólva: a gon-


dolkodástechnika nem tanít meg pl. a cipõkészítés, az orvoslás, a gyermekgondozás stb. szaktechnikáira – „csupán” életté szervezi mindezeket. Különbözõ hatásfokú életekké. 053. A TAT gondolkodástechnika jó hatásfokú életet szervez, mert a gondolkodás minden kis lépésében újabb és újabb lehetõséget mond ki. 054. Azonban: Nem teszi-e a TAT telhetetlenné, gátlástalanná, netán utópistává a gondolkodást? Meg tudja-e mutatni az elgondolható és „realizálható” lehetõségek közötti különbséget? 055. A TAT itt sem pusztán különbségeket lát és mutat. Az elgondolható és realizálható lehetõségek között azonosságot és különbözõséget lát és mutat egyszersmind. Ennek az „egyszersmind”-nek a legfontosabb mûvelete a még „meg nem valósítható” lehetõségek TÁROLÁSA különbözõ alkotásokban. 056. A TAT tehát megtanít a lehetõségek tárolására. 057. A TAT gondolkodástechnikának mindehhez megvannak a maga sajátos „kis lépései”, amelyekkel a hétköznapi élethelyzeteket nyitja a lehetõségek elgondolása és tárolása felé. 058. A TAT kis lépései: 059. Elsõ lépés: az élethelyzetek nyitása különbözõ vélekedések felé. A következõ lépés annak megértése, hogy a vélekedések hogyan


vannak nyitva más vélekedések, mûvek, tudományok felé. Ezután következik annak áttekintése, hogy a kis lépésekbõl álló nagy egész hogyan van nyitva újra az élethelyzetek felé. 060. Mindvégig fontos az alaphangnem tudatosítása, egy sajátos, groteszk humor néven nevezése. Ez a humor az alapmûveletbõl fakad. A TAT – mint láttuk – megmutatja a látszólag pusztán különbözõben az azonosat és fordítva. Meglátja a mészárosmesterben az élet egészétõl való elszakadást, a tanult emberben az értetlenséget, pátoszban a nyelvbotlást, heccelõdésben az érdeklõdést, nemzeti hõsben az áldozatot stb. És fõként meglátja és néven nevezi a mindenkori „egyetlen megoldásban” rejlõ sokféle lehetõséget. A néven nevezés nevetést szül – a TAT humora sajátos nevetéstechnika: a mosoly eszköz arra, hogy nyissa a gondolkodást a következõ lépés, a következõ lehetõség felé. 061. A TAT tematikája a fenti lépésekhez igazodik. Egymásra épülõ résztémákban tágítja, tagolja a gondolkodást, miközben végig néven nevezi az éppen használt gondolkodástechnikai mûveleteket. Ilyen módon a TAT önmagáról tudó tudást ad. Témái a következõk: Tudunk-e vélekedni? Tudunk-e olvasni? Tudunk-e tanulni?


Tudunk-e kommunikálni? Tudunk-e nevetni? Valamilyen szinten (hatásfokon) természetesen mindezt tudjuk. Ám: lehet-e jobban? Úgy, hogy gondolkodástechnikánk minél többet hasznosítson az emberiség kultúrájában rejlõ lehetõségekbõl?

A vélekedés

062. Tudunk-e vélekedni? 063. Természetesen tudunk. Mindig, mindenütt különbözõ témákról: férfiakról, nõkrõl, népekrõl, politikusokról, divatról, könyvekrõl stb. Többnyire határozott véleményünk van, és nem kedveljük, ha valaki bizonytalan, még kevésbé azt, aki gyakran változtatja véleményét. 064. Mit értünk véleményen? A fentiek alapján fogalmazzunk meg rövid (egyértelmû) meghatározást. Mondjuk azt, hogy a vélemény rövid megnyilatkozás változatos tárgyról. 065. Ez eléggé határozott megfogalmazás. Ám Platón rögtön zavarba hoz bennünket: „Hát nem vetted észre, hogy van valami a bölcsesség és az ostobaság között? A helyes véleményalkotás annak helyes indokolása nélkül… Nem tudod-e, hogy ez se nem tudás – mert hogy is volna tudomány az, amit nem tudunk megindokolni, de nem is tudatlanság, mert hogy is volna tudatlanság, ami eltalálja a valóságot? Tehát a helyes véleményalkotás az, ami az okosság és az oktalanság közt van.”

A vélekedés ⋅ 35

066. Most mit tegyünk? A platóni vélekedés éppen a határozottságtól, egyértelmûségtõl fosztja meg a vélemény fogalmát. Azt érzékelteti, hogy a vélemény átmeneti – sõt ki is mondja, hogy valami a tudás és nemtudás között. 067. Hogyan lehet akkor határozott véleményünk a dolgokról, ha maga a vélemény ilyen határozatlan valami? Ha pedig nem nyilatkozhatunk határozottan, hogyan lehet akkor kommunikálni, végsõ soron élni? 068. Úgy tanultuk (családban, iskolában, mindennapi életben), hogy közlendõnket tudnunk kell pontosan megfogalmazni: A vonat ablakán kihajolni veszélyes. Étkezés közben nem illik étvágyrontó dolgokról beszélni. Embert ölni bûn. Tíznek és kettõnek a számtani közepe hat. Most a sárga szín a divat. Stb. 069. Ámde azt is megtanultuk, hogy „az élet mégiscsak más”. Az emberek rendszerint kihajolnak a vonat ablakán. Étkezés közben mindenféle téma elõkerülhet. Emberölés is gyakran elõfordul. 070. Tíz és kettõ számtani közepe valóban hat, azonban már Arisztotelész figyelemreméltó kommentárt fûz ehhez: „Ha pl. tíz sok, kettõ meg kevés, akkor tárgyi szempontból véve hat a közép, mert ugyanannyival nagyobb az egyiknél, amennyivel kisebb a másiknál:


ez a számtani viszony szerint való közép. Önmagunkhoz viszonyítva azonban nem így kell vennünk a dolgot: mert, ha pl. valakinek tíz font ennivaló sok, kettõ meg kevés, ezért a testnevelõ nem okvetlenül hat fontot fog neki rendelni, mert esetleg még az is sok vagy kevés az illetõnek. Így hát a túlzást és hiányosságot minden hozzáértõ ember kerüli, ellenben a közepet keresi és ezt választja, de persze nem éppen a kérdéses dolognak pontosan a közepét, hanem a magunkhoz viszonyított közepet.” 071. Arisztotelész itt fellazítja a mindennapi egyértelmû igazságot a számtani középrõl. Nem mondja ugyan azt, hogy a számtani középrõl való egyértelmû kijelentés nem igaz vagy rossz, de jelzi, hogy emberi viszonyokra alkalmazva nem elégséges. Ennek jegyében vehetjük szemügyre a divatszínrõl szóló mondatunkat is: mert igaz ugyan, hogy bizonyos évszakban a sárga szín a divat – ám kérdés, hogy melyik árnyalata, sõt az is, hogy kinek melyik a „személyre szabott” sárga. 072. Bármilyen témához nyúlunk, azt látjuk, hogy minél jobban ragaszkodunk véleményünk határozottságához, egyértelmûségéhez, annál több határozatlanságot, bizonytalanságot idézünk fel. Ez a a vélekedéstechnika alapproblémája. Úgy is mondhatjuk: paradoxona. 073. A vélekedéstechnika pedig – ezt már jeleztük – élettechnika is. Nem mindegy, hogy ki-


hajolok-e a vonat ablakán amikor veszélyes, vagy akkor sem, amikor veszély nincs; étkezés közben úgy beszélek, hogy tudom, illetlen dolog bizonyos témákat érinteni, de kísérletet teszek (és elnézést kérek,) ha mégis szükséges. Egyértelmûen elfogadom és hangoztatom, hogy embert ölni bûn, de kivételképp fenntartom az önvédelem lehetõségét. Elismerem a számszerûség fontosságát, de figyelek arra, hogy emberi viszonyok között a számszerû pontosság nem elégséges. Ismerem a divatot, de nem követem, ha nem találok benne személyemre szabott színeket és formákat. 074. Megfordíthatjuk eszerint a mondást: ki mint ítél, úgy él, vagy legalábbis olyanformán. A vélekedéstechnika ilyen értelemben élettechnika – kevesebb vagy többlehetõségû élet szervezéséhez nyújt segítséget. 075. Hogyan engedjük be vélekedéstechnikánkba a lehetõségeket? 076. Nézzük a leggyakoribb változatot: a túlzottan határozott véleményt általában vitatjuk, „ellenvéleményt” nyilvánítunk. 077. Az ilyesfajta kommunikációban, egyik véleményt a másikkal HELYETTESÍTJÜK abban a hitben, hogy igazabb, helytállóbb tudásunk lesz ugyanarról a TÉMÁRÓL. 078. Itt elsõsorban a beszéd tárgyára, a témára figyelünk. 079. Nevezzük ezt TEMATIKUS megoldásnak.


080. „Ellenvélemények” elõbbi példáinknál maradva: A vonat ablakán kihajolni nem is veszélyes. Aki bizonyos témákat nem tûr étkezés közben, az kényeskedik. Az emberölés kaland a javából. Aki folyton mindent kiszámít, az elgépiesedik – ne számítgassunk. A sárga szín nem is szép. Stb. 081. Bármilyen szívesen hangoztatunk „ellenvéleményeket”, közben érezzük – esetleg meg is fogalmazzuk – hogy kedvteléssel hangoztatott véleményünk szabálytalanságot (illetlenséget, az általános erkölcsi szabályokkal nem egyezõ felfogást, jogellenességet, tudománytalanságot, „divattalanságot”) tartalmaz. 082. Ilyenkor rendszerint témát váltunk és a továbbiakban már nem a kihajolás veszélyességérõl, egyes témák étvágyrontó hatásáról, az emberölés szükségességérõl vagy szükségtelenségérõl vélekedünk, hanem arról, hogy jók-e a fogalomban lévõ illemszabályok, erkölcsi és jogi elõírások – nem kell-e õket megváltoztatni. (Mert elavultak, az élet nem áll meg stb.) 083. A változtatás lendülete azonban megtörik bizonyos témákon. Mert könnyen belátható, hogy az illemszabályok vagy a divattrendek változhatnak – ám a matematika tételeirõl, vagy az emberölésre vonatkozó erkölcsi-jogi szabályokról már nehezebb kijelenteni ugyanezt.


084. Ilyenkor rendszerint úgy vélekedünk, hogy vannak örök értékek és egzakt tudományok. Aki ezeket átlépi, az deviáns (társadalomellenes, közösségellenes stb.) vagy tudománytalan. 085. Így is vélekedhetünk, de akkor mit kezdünk azzal az életténnyel, hogy az emberiség történetében mindig voltak és vannak deviánsok. És fõként, mit kezdünk Arisztotelész gondolatával, amely szerint bizonyos matematikai számítások emberi viszonyokba helyezve tapasztalhatóan, kézzel foghatóan elégtelenek? 086. „Megnyugtathatjuk” magunkat azzal, hogy más az elmélet, más a gyakorlat. Hogy azután újabb és újabb elméletekhez forduljunk gyakorlati alkalmazás céljából, és újra csalódjunk. 087. Esetleg idõrõl idõre kijelenthetjük, hogy egyáltalán az elmélet, netán egy területe most éppen válságban van, vagy a gyakorlat van válságban, a mai nehéz idõkben, nehéz gazdasági (politikai, kulturális, oktatási stb.) helyzetben. 088. Ez a vélekedés is gerjesztett élettechnikákat: a „hervasztásos” társalgástechnikát, a komor ünnepélyes arccal végzett küldetéses feladatvállalást (És mégis tennünk kell!), búfelejtõ, hisztérikus vidámkodást (Egyszer élünk!) stb. 089. Ezekre az élettechnikákra újabbak épülhetnek: betegségkultusz, önpusztítás, vigaszfo-


gyasztás, értelmezési szándék, politikai változtatások igénye, vallási megoldások keresése – és mindezeknek kis lépései együtt és különkülön. 090. A gondolkodástechnikai tréning az értelmezési szándékhoz csatlakozik. 091. Próbáljuk értelmezni a vélekedéstechnikát – gondolkodástechnikaként. 092. Nézzünk vissza: mit tudtunk meg eddig a vélekedéstechnikáról? 093. Mindenekelõtt azt, hogy változatos témákról, rövid, egyértelmû kijelentést alkot (amelyben valami vagy szabályos vagy szabálytalan, illõ vagy illetlen, erkölcsös vagy erkölcstelen, aktuális vagy elavult, jogszerû vagy jogellenes, jó vagy rossz, igaz vagy hamis, szép vagy rút). 094. Ha a vélekedés zavarbaejtõ tényekkel vagy gondolatokkal találkozik (valami szemmel láthatóan egyszer „jó” máskor „rossz”, valahol aktuális másutt elavult stb.), akkor témát vált: magáról a szabályszerûségrõl, erkölcsösségrõl, jóról-rosszról, elavultról-aktuálisról beszél. Így jut el az örök értékek és egzakt tudományok témájához, beleütközve abba a kézzelfogható ténybe, hogy az örök értékeket rendre átlépik, az egzakt tudományokat pedig elégtelennek mutatják az emberi viszonyok. 095. A VÉLEKEDÉSTECHNIKA eszerint elsõsorban a vélekedés tárgyára, témájára figyel, tehát TEMATIKUS.


096. Milyen gondolkodástechnika van az effajta vélekedéstechnikában? 097. Mindenekelõtt: REJTETT. A vélekedés nem mondja ki, az esetek többségében nem is tudja magáról, hogy gondolkodástechnika is egyben. 098. A vélekedés ebbõl a szempontból önmagáról nem tudó tudás. 099. Mirõl nem tud ilyenformán a vélekedés? Arról, hogy a változatos tematikával együtt az azonosság-különbözõség sajátos kezelését is nyilvánítja – akkor is, ha ezt nem mondja ki. 100. Mi ez a sajátos kezelés? 101. Nézzünk vissza elõbbi példáinkra: 102. Kihajolni veszélyes. A vélekedés azonosít: minden eset, minden vonat egyforma. Ebbe a kijelentésbe nem fér bele más lehetõség. A más lehetõség ezért újabb vélekedést vonz. Többnyire azt, hogy: 103. Kihajolni nem is veszélyes. Tematikusan (kimondva) ez a vélekedés különbözik, sõt, ha akarjuk ellentétes az elõzõvel. Gondolkodástechnikailag, MÛVELETILEG azonban azonos vele, hiszen az azonosságot és különbözõséget mindkettõ ugyanúgy kezeli: Minden eset, minden vonat egyforma, kihajolni egyikbõl sem veszélyes. 104. Egészen más témán hasonló MÛVELETET mutat másik példánk. Étkezéskor étvágyrontó témákról nem illik beszélni. Eszerint minden téma vagy egyik csoportba tartozik vagy másikba (étvágyrontó vagy nem). Az étvágy-


rontók egy csoporton belül azonosként kezeltetnek, bármily változatosak is – a másik csoport tagjai hasonlóképp. 105. Az „ellenpélda” itt is hasonlóan MÛKÖDIK: beszéljünk étvágyrontó témákról étkezés közben (mert bizonyos témák csak és csakis étvágyrontók, mások meg nem). 106. Hasonló gondolkodástechnikát mutathatunk ki a többi példánkban is: Az emberölés jogellenes, morálellenes vagy nem, két szám számtani közepe X vagy nem, ez a szín divatos vagy nem stb.) 107. Mit TESZ ez a gondolkodástechnika az azonossággal és különbözõséggel? 108. SZÉTVÁLASZTJA õket és ilyen módon szétválasztja magukat a dolgokat is. Valami csak veszélyes, valami csak illetlen (vagy illõ) stb. 109. HA erre a gondolkodástechnikára más élettechnikák épülnek – a gondolkodás BEZÁRÓDHAT. 110. Milyen élettechnikák épülhetnek erre a vélekedés- és gondolkodástechnikára? 111. Pl. büntetés és jutalmazástechnikák. Ezek az egyik oldalhoz tartozó dolgokat, cselekvéseket elítélik, tiltják, a másikat preferálják, jutalmazzák. Ezzel megerõsítik, hogy valami csak ilyen, vagy csak olyan. 112. Mûvészettechnikák. Olyan alkotásmódok, amelyek szerint a jó és rossz élesen elválik egymástól, sõt egymás ellen harcol, netán gyõz is.


113. Szaktudományos technikák, amelyek szerint valami csak igaz, vagy csak hamis. 114. Vitatechnikák, amelyekben vélemény és ellenvélemény ütközik, egyik partner a másikat meggyõzi arról, hogy a saját véleményét cserélje fel az övével. 115. Iskolatechnikák. Olyan iskolázás, amelyben a tanár kérdez, a tanuló válaszol, egyértelmûen, szabatosan és amely ezzel együtt a fenti jutalmazás- és büntetéstechnikát, mûvészettechnikát, szaktudományos technikákat stb. terjeszti és erõsíti. 116. Az ilyesfajta büntetés, jutalmazás, mûvészet, tudomány, iskola stb. úgy tudja magáról, hogy életképes értékeket, mûvészi élményt, tudományos mûveltséget ad – és többnyire lenézi (rossznak, hamisnak stb. tartja) a vélekedést mint a mûveletlenség, dilettantizmus, ösztönösség stb. megnyilvánulását. 117. Valójában az ilyesfajta élettechnikák nem tudják magukról, hogy bármennyi tudást is halmozzanak fel TEMATIKUSAN – mûveletileg meghagyják a gondolkodást a vélekedés szintjén, amennyiben a dolgokat vagy ilyennek (és csakis ilyennek) vagy olyannak (és csakis olyannak) mutatják. 118. Itt kezdõdik a vélekedés groteszkje: 119. A VISSZAALAKULÁS. 120. A vélekedéstechnikába, amely az azonosságot, különbözõséget szétválasztja, bele van programozva a visszaalakulás.


121. Eszerint, ha a tudás TEMATIKUSAN újabb és újabb ismeretekkel bõvül, és a gondolkodástechnika BEZÁRÓDIK, marad szétválasztó (mondjuk így: KÉTÜTEMÛ), akkor a szerzett tudásnak ebbe kell beilleszkednie. Láttuk, hogy ebben a gondolkodástechnikában valami vagy szabályos vagy szabálytalan, erkölcsös vagy erkölcstelen, igaz vagy hamis, aktuális vagy elavult, valaki vagy mûvelt vagy mûveletlen, szép vagy csúnya stb. 122. Kapcsoljunk most vissza egy korábbi megjegyzésünkhöz: 123. Eszerint a vélekedéstechnika szívesen nyúl újabb és újabb témákhoz. Ha valami zavarba hozza, akkor – minthogy fõként tematikus megoldásokkal él – egyre újabb és újabb témákat kebelez be. Az újabb témákat pedig makacsul megpróbálja a KÉTÜTEMÛ gondolkodástechnikai mûveleteivel feldolgozni, használhatóvá tenni. 124. Napjainkban ez a folyamat különösen felerõsödött, hiszen a média, az iskola, a városi életforma ontja a tematikus sokféleséget. 125. Elég csak a rádió vagy a TV egyheti mûsorajánlatát végigolvasni. 126. Ebben a tematikus bõségben a vélekedéstechnika egyre több olyan információval találkozik, amely a kétütemû gondolkodástechnikába nem fér bele. 127. Ha példáinkat újból elõvesszük:


128. Nemcsak olyan lehetõség van, hogy a vonat ablakán vagy veszélyes kihajolni vagy nem, hanem számtalan. Akkor se kell kihajolni, ha nem veszélyes – ha nem akarom, hogy meglássanak. Veszély árán is ki kell hajolni, ha valakivel kezet akarok fogni, aki nekem fontos. Sõt! A veszély egyszer megedzi az embert, máskor az ember értelmetlenül elpusztulhat veszélyesnek nem is látszó helyzetben stb. 129. Hogyan mûködik a VISSZAALAKULÁS ilyen esetekben? 130. Ha a vélekedés gondolkodástechnikája teljesen zárt, akkor csak a „tiszta” megoldásokat fogadja el: valami vagy veszélyes vagy nem. 131. Ha nem teljesen zárt, elfogadja a „nem tiszta” megoldásokat – KIVÉTELKÉNT. 132. Mindkét esetben birtokában van olyan tudásnak is, amivel nem tud mit kezdeni, illetve amit nem tud eléggé kihasználni. – Más szóval: amit elpazarol. 133. Körülbelül úgy, mint egy kezdetleges gép az üzemanyagot, amelynek „birtokában van” ugyan, de nem tudja jó HATÁSFOKKAL átalakítani. Ezért egy részét elfolyatja, vagy környezetet károsító módon elfüstöli. 134. Hasonlóképpen gyenge hatásfokú a KÉTÜTEMÛ vélekedéstechnika is. 135. A hasonlat jegyében azért, mert nincs beleépítve az a „szerkezet”, amellyel az ÁTMENETISÉGET kezelni tudná. Nincs beleépítve olyan gondolkodástechnika, amellyel egy-


szerre meg lehetne látni az azonosságokat, különbözõségeket. (Más szóval: azt, hogy valami egyszersmind lehet ilyen is meg olyan is.) 136. „Minden hasonlat sántít” azonban. 137. A vélekedéstechnika hasonlít ugyan a gépi technikához, de nem azonos vele egészen: Nem biztos ugyanis, hogy a gépbe bele vannak építve a jobb hatásfokot garantáló technikai megoldások KEZDEMÉNYEI. 138. A vélekedéstechnikában többnyire megvannak egy jobb hatásfokú gondolkodástechnika kezdeményei. 139. Ezért a vélekedéstechnika többnyire nyitható, mert valamiképp tartalmazza a „nem tiszta” megoldásokat is – leggyakrabban kivételként. Igaz, hogy alárendelt, kisebb jelentõségû technikának tartja – anélkül természetesen, hogy a gondolkodástechnikát felismerné benne. 140. Ilyenkor fogalmaz úgy, hogy a kivétel erõsíti a szabályt. 141. A vélekedéstechnika szerint tehát a szabályosban-szabálytalanban (jóban-rosszban, igazban-hamisban stb.) való gondolkodás a fontosabb. 142. Egyes vélekedések szerint egyenesen ÉLETKÉPESEBB. 143. Hogy állunk ezzel az életképességgel? 144. A KÉTÜTEMÛ gondolkodástechnika többnyire következõképpen szervezi életté a többi élettechnikát.


145. Minthogy nagyon kis hatásfokon tudja elgondolni az átmeneteket (ráadásul tematikusan kimondva bagatellizálja is õket: valami csak átmenet, átmeneti korban élünk, de majd túléljük, a gyerek átmeneti életszakaszban van stb.) NEM TUDJA a VÁLTOZÁSOKAT MAGUKBÓL A DOLGOKBÓL levezetve megtervezni. 146. Ezért rendszerint a dolgokban rejlõ LEHETÕSÉGET nem vagy alig látja, és a változást KÍVÜLRÕL viszi rá a dolgokra (a politikai átalakítástól a gyereknevelésig). 147. A DOLOGBÓL MAGÁBÓL nem, vagy kevéssé következõ változás rendszerint nem tartós, vagy nem folyamatos. 148. Ilyenkor a kétütemû gondolkodás csalódik, esetleg válságérzésbe bonyolódik. 149. Ilyenformán a KÉTÜTEMÛ gondolkodásba (és a arra épülõ vélekedéstechnikába) bele van programozva a csalódás és válságérzés. 150. A csalódásra és válságérzésre újabb élettechnikák épülhetnek – köztük nem egy olyan, amely az életet károsítja, és ezzel a válságérzést tovább növeli. 151. A KÉTÜTEMÛ gondolkodástechnika tehát – amely magát életképesnek, zárt változatában egyedül életképesnek látja, valójában éppen az életképesség szempontjából nézve kis hatásfokú. 152. A kis hatásfok itt nem egyszerûen azt jelenti, hogy rossz.


153. A KÉTÜTEMÛ gondolkodástechnika az információk (és lehetõségek) befogadásában, továbbá a változások megtervezésében gyenge hatásfokú és ezért éppen az életképesség szempontjából KEZDETLEGES. 154. Anélkül, hogy ezt tudná magáról. 155. Ha valami (valaki) kevesebbet tud önmagáról, mint amennyi róla már tudható – többnyire mosolyt fakaszt. 156. A vélekedéstechnikában ilymódon sajátos groteszk (kesernyés) humor rejlik: 157. Figyeljünk csak egy – KÉTÜTEMÛ (Vannincs, ami nincs az legyen) gondolkodástechnikával elgondolt vélekedésre a változás szükségességérõl: 158. „A gazdasági fejlõdés alapja az, hogy gyorsan teremtõdjön meg az a tõketulajdonosi réteg és képzett vezetõi réteg, amely ma még nem létezik.” 159. A szöveg tematikusan modern. Látható módon ráépíthetõ egész sereg új és korszerû élettechnika: számítógépekkel felszerelt bankoké, menedzseriskoláké stb. 160. Gondolkodástechnikailag a szöveg kezdetleges: nem nézi és nem látja, hogy a megteremtendõ változásnak vannak-e KEZDEMÉNYEI és azok milyen ÁTMENETEKEN keresztül vezetnek a kívánt célhoz. 161. Erre a gondolkodástechnikára épített élettechnikák könnyen a csalódás, válságérzés forrásává ALAKULHATNAK VISSZA.


162. Errõl azonban a vélekedõ mit sem tud, sõt minthogy csupán témájára figyel, modernnek, korszerûnek láthatja magát. 163. Ha csalódik, úgy fogalmaz majd, hogy a modernség válságot gerjeszt. 164. Ha figyelne a gondolkodástechnikájára is, elõbb-utóbb megtudhatná, hogy korszerû témája KEZDETLEGES gondolkodástechnikát rejt, amely sem az átmeneteket, sem saját hatásfokát nem tudja elgondolni. 165. Ebben a tekintetben messze elmarad Arisztotelész mögött, aki ki tudja mondani, hogy számszerû pontosságban gondolkodni emberi viszonyok között nem elégséges. (Ki tudja tehát mondani egy bizonyos gondolkodástechnika elégtelenségét.) 166. Elmarad modern vélekedõnk Platóntól is, aki nemcsak ki tudja mondani az átmenetiséget, hanem azt is meglátja, hogy maga a VÉLEMÉNY is valami ÁTMENETI – amenynyiben átmenet a tudás és nemtudás között. 167. Mosolyodjunk el – modern vélekedõnk gondolkodástechnikája eszerint hatásfokban nem éri el az antik görögségét. 168. Játszunk el a gondolattal. Mi történne, ha vélekedõnk gondolkodástechnikai fejlettségének megfelelõ külsõségek között jelenne meg hirtelen? Lehetséges, hogy bõrkötényben, kõbaltával kellene mutatkoznia egy csupaüveg csupa számítógép bankban vagy egy modern menedzseriskola katedráján?


169. A részletek kidolgozását bízzuk a mûvészetre, és figyeljünk most a gondolkodástechnikai fejlõdés számára adódó lehetõségekre. Eszerint: 170. A válságérzés, kiúttalanság érzése lehet a gondolkodástechnikai fejletlenség (kezdetlegesség) jele és a továbblépés hiányérzete. 171. Ezért a legzártabb vélekedés is nyitható jobb hatásfokú gondolkodástechnikai mûveletek felé. 172. Vagyis: A kezdetleges felfogható kezdetnek. 173. Fogjuk fel így és lépjünk tovább.

S. Nemes Ilona Tanuld Amit Tudsz GONDOLKODÁSTECHNIKA

Recommend Documents