T
örzskávéháza majdnem mindenkinek van. Aki velem akar találkozni, az tudja, hogy merő véletlenségből a Schwarzenberg Café fog eszembe jutni. Meglepetés ilyen ügyekben engem sem szokott érni: a Josefstadt művészvilágához tartozók a Café Eilesbe hívnak, akinek a Városházához van köze, az az árkádok alatti Slukát javasolja, a belvárosi bohémek a kicsit lepusztultnak tűnő Hawelkában gyűlnek össze, a Graben egyik mellékutcájában. Akik nem tudják eldönteni, bohémnak vagy inkább sznobnak vallják-e magukat, azoknak Thomas Bernhard egykori törzshelye, a szintén belvárosi Bräunerhof szinte kötelező. Más művészek kicsit odébb, az Ipar művészeti Múzeum (Museum für angewandte Kunst – MAK) kávézóját részesítik előnyben. Vannak, akik a Griensteindl egykori nagy író vendégeinek követőiként ihletben reménykednek. Politikusok, közéleti személyek, üzletemberek szívesen választják a Landtmannt, itt tartják a legtöbb sajtóértekezletet is, emellett patinás helyiségeiben (vagy nyáron a jókora kertben) a Burgtheater egy-egy híressége is felbukkan. Aki pedig életnagyságban akarja látni a Theater an der Wien musicalsztárjait, jó, ha a Sperl Caféba ül be, előadás, avagy a feltételezett próba után. Esetleg az Adolf Loos által tervezett Museum Caféba, oda, ahol annak idején Lehár Ferenc is üldögélt, és ahol – a Secession közelsége miatt – Oscar Kokoschka, Egon Schiele is gyakori vendég volt. A legjobb kávét a Grabenen az Európa Caféban főzik – mondják a Bécsben élő külföldiek, mások meg másik kávéházra esküsznek, sőt sokan már az új Starbucks-láncot is felvették a listára. A turisták – különösen a tengerentúlról érkezők – ki nem hagynának egy kávé-sütemény félórát a Sacherban, és türelmesen kivárják a szabad asztalt. De a sor folytatható: Bécsben több mint háromezer kávéház van, s a legtöbb helybéli lakóhelye közelében van egy olyan – némelyeknek még egy, a munkahelyénél –, ahol ismeri a pincért, s ahol szívesen üldögél egy kávé és víz mellett akár órákig, egyedül is, elolvasva az összes újságot. Így aztán nincs napszak, amikor ne telnének meg ezek a hagyományos berendezésüket őrző helyiségek. Az újságot olvasók, 39
Csaszarvaros.indd 39
10/6/2010 9:40:32 AM
baráti vagy üzleti tárgyalásba mélyedők, édelgő szerelmespárok, váláson civakodók látványát aláfesti a meghitt duruzsolás, s az utánozhatatlan hangulat kiegészítője a kávé, a vaníliás-almás sütemények illata. Olyasmi ez, ami minden korosztályt vonz, hagyománya van, s hozzátartozik a legtöbb bécsi mindennapi életéhez. S hogy mióta? Az első bécsi kávéházat 1683-ban, Bécs második török ostroma idején egy lengyel tolmács, Georg Franz Kolschitzky nyitotta meg. (A sors iróniája, hogy a róla elnevezett 4. kerületi utcában egyetlen igazi kávéház sincs.) Kolschitzky, aki tolmácsként szabadon közlekedett a törökök táborában is, csak annyit tudott, hogy ott egyre-másra a fekete lét szürcsölgető, vidáman üldögélő csoportokba ütközik – s hogy ez nem lehet rossz szokás. A dolog persze kicsit bonyolultabb volt. A megfelelő engedélyek beszerzésekor előzmény hiányában egyszerűen nem is értették, mit akar és miért. Mellesleg ezekben a később aztán elszaporodott bécsi kávéházakban honosították meg az ugyancsak török ötletből félhold mintára formázott kiflit is. A kávéház intézményét egypárszor már eltemették – legutóbb a hetvenes években tűnt úgy, hogy ennek az életformának befellegzett, s a vészes fogyás megállíthatatlan. Aztán 1980 táján mégiscsak megkezdődött a feltámadás – és tart ma is. Az akkori ezerhatszáz működő kávéház mellett újak nyíltak, régieket varázsoltak újjá – megőrizve a stílust –, s ma már az a furcsaság is a mindennapok része, hogy a hagyományos bécsi cafék mellett nemcsak felbukkant, de meg is kapaszkodott néhány egészen más stílust képviselő gyorskávézó – mint amilyen a Starbucks. Árai kicsit sem olcsók, s a lehetőség, hogy a vendég magával viszi a kávét, és útközben szürcsölgeti műanyag pohárból, éppen ellentétes a bécsi kávéházi mentalitással. A jelek szerint erre is éppúgy szükség van, mint a ráérős üldögélésre a gőzölgő fekete ital és esetleg valamilyen sütemény mellett. Ha van is sírás-rívás a kávéház-tulajdonosok körében, annak oka elsősorban az utódok hiánya, például a Museum Café esetében. De a Sacher és a Starbucks igazán nem zavarja egymást: az Opera mögötti teljes tömböt már a Sacher uralja, átellenben, a Kärntner Straße sarkán ott a Starbucks, magán a sétálóutcán pedig nyáron békésen megfér egymás mellett a Sacher bordó és a Starbucks mélyzöld napernyője – egyik alatt sincs soha üres asztal. 40
Csaszarvaros.indd 40
10/6/2010 9:40:32 AM
És akkor még szót sem ejtettünk más, még nyugatabb Európából, Amerikából idetelepült új kávéházláncokról, amelyek mind nagyszerűen megkapaszkodnak, és nem zavarják a hagyományos bécsi Cafék életét. A legszebb és legpatinásabb kávéházakat Bécs fejlődésének legdinamikusabb éveiben, a 19. század második felében építették, a Ring palotáival együtt, a sugárút eredeti tervének részeként. A már említett Schwarzenberg Cafét, amely történetesen az én szívemhez a legközelebb áll, 1861-ben nyitották meg az éppen akkor felépült ház földszintjén. A hadvezér nevét viselő teret néhány évvel korábban adták át, a Napóleon elleni lipcsei Népek Csatájáról nevezetes marsall, Karl Philip zu Schwarzenberg herceg szobrát pedig 1867-ben leplezte le Ferenc József. Már régen a kávéház törzsvendégei közé tartoztam, amikor megtudtam, milyen barna folt éktelenkedik az intézmény múltján. A tulajdonos jóvoltából már 1938-ban a Deutschland név díszelgett a bejárat fölött, és jóval a többieket megelőzve megjelent a zsidók belépését tiltó tábla is. Első felháborodásomat, mi tagadás, háttérbe szorította az egész Bécsben messze a legfinomabb almásrétes, nem beszélve a csodás reggelikről a mindig friss péksüteménnyel. S bár később a reggelik minősége romlott, ráadásul alaposabban megismertem a Landtmann Café sokkal jobb kínálatát, addigra már annyira a szívemhez nőtt Christian, a valószínűtlenül kicsi, ám a hiányzó centiket látható ügyszeretettel pótló főpincér, hogy a Schwarzenberg maradt a törzskávéházam. Ez a szoros kapcsolat egy kávéházhoz, és annak főpincéréhez tipikusan bécsi jelenség. Nem csoda, hogy a tavasztól őszig minden talpalatnyi járdát elfoglaló kerthelyiségek bécsi neve, a Schanigarten (Schani-kert) tulajdonképpen egy pincér nevéből vezethető le. – Schani, hozd csak ki a széket, és mi lesz már a kávémmal, sörömmel? – a bécsi szájhagyomány szerint annakidején ez a feltehetően Jeanból, esetleg Hansból torzított megszólítás járt a pincérnek, akit a kertből a kedves vendég többet ugráltatott. Ebben sincs több logika, mint a másik, kisebbségi komplexustól sem mentes legendában: vagyis a Schani egyszerűen csak a Sanyi változata. A magyar fiú, a legkisebb, akit mindenki csak ugráltat, s akinek a dolga rendben tartani a szabadba kitett asztalokat és székeket.Több logika van egy harmadik vál41
Csaszarvaros.indd 41
10/6/2010 9:40:32 AM
tozatban – igaz, nem túl romantikus a történet. Vagyis egy bizonyos Johann – Schani – Taroni volt az első, akinek eszébe jutott sátrat állítani a Grabenen lévő kávéháza elé. Történt mindez még 1754-ben, igaz, ez még nem volt olyan igazi Schanigarten, éppen csak arra volt jó, hogy a vendégek szabad levegőn hörpintsék fel a bent vételezett italt – és mégse legyenek kitéve az időjárás viszontagságainak. 1820-ig kellett várni, amíg az első „igazi” Schanigarten megnyílt az Albertinával szemben. A Sacher mellett, a Mozart kávéház elődjének tulajdonosa, egy bizonyos Simon Corra lepte meg a világot az ernyő alá kihelyezett székekkel, asztalokkal és hozzá kiszolgálással. A bécsi városképet tavasztól őszig színesítő Schanigarten nem tévesztendő össze az „igazi” kertvendéglővel, amely az épület belső udvarán kap helyet. A Schanigartenről a márciusi nyitástól legalábbis a szezon közepéig sok szó esik. A Városháza egyfolytában szabályozza a tevékenységüket – gyakorta helyt adva a környékbeli lakók panaszainak, akik legutóbb az engedélyezettnél nagyobb területfoglalás ellen hadakoztak. A kétezer-négyszáz bécsi Schanigartent üzemeltető, a forgalom érdekében sok mindenre elszánt tulajdonosok egységesen lépnek fel, és időről időre kisebb-nagyobb sikereket is aratnak. Ezek meglehetősen viszonylagosak, hiszen míg a nyolcvanas években még gond nélkül fogadhatták legalább éjfélig a vendégeiket, most sokak számára a tizenegy órai zárás is álomnak tűnik: korán fekvő lakók sok esetben elérték, hogy tíz órakor kiparancsolják az utolsó vendéget is a kertből.
Az állandóság varázsa: a Landtmann Azok a régi „Schanik” bizonyára nem dolgoztak évtizedekig ugyanazon a helyen, ezért illette őket a vendég egyennéven – ha ugyan így volt. Nem úgy, mint például Robert úr a már többször említett Landtmannban. 2001 december végéig – amikor is nyugdíjba ment – évtizedeken át alig volt elképzelhető nélküle ez a mozgalmas, egyszersmind nyugalmat árasztó, gyönyörű kávéház, amelynek egyik varázsa az állandóság, vagyis az, amit Robert úr puszta jelenléte képviselt. Robert úr ugyan csak egy volt, ám iskolát teremtett. Akik a helyére léptek, az ő stílusát követik: nem egyéb ez, mint a mindig derűs arckifejezés, s az, 42
Csaszarvaros.indd 42
10/6/2010 9:40:32 AM
hogy a mozdulatok akkor is kiegyensúlyozottak, ha éppen nagy a rumli. A Landtmann „főurának” testtartása szolgálatkészséget sugároz, de nem alázatos, mindig lehet vele csevegni, van véleménye, de csak ha kérdezik. Méltósággal befogadja és őrzi a titkokat, nem él vissza velük, az egészen kicsikkel sem – szóval ő az ideális főpincér. Pontosan tudja, vendégei közül ki mely napszakban mit fogyaszt, a tucatnyi kávéféle közül a kis barnát vagy inkább a melanzsot választja-e, az üzleti tárgyalást reggelivel összekötő öltönyös urak kedvelik-e a pohárban tálalt lágy tojást. Ha kell, szó nélkül hoz a messze földön híres süteményekből, lehetőleg úgy, hogy az orvosi javallat e súlyos megszegése véletlenül se váltsa ki a kedves vendég lelkifurdalását. Szemrebbenés nélkül regisztrál fontos társadalmi eseményeket, mélyen elraktározza, mire következtet abból, hogy ki kivel ül egy asztalnál, vagy éppen kivel nem, arckifejezése soha nem árul el semmit. Robert úr észrevétlen és mégis nélkülözhetetlen része volt ennek az irigylésre méltó kávéházi létformának, amihez éppúgy hozzátartozik az ebédre beugró banktisztviselő, mint a különleges ínyencségek miatt visszatérő törzsvendég vagy az egy-egy kávé mellett órákig tanuló egyetemista. Őt ugyanúgy nem nézik ki, mint a fakeretes újságokat az utolsó betűig átböngésző nyugdíjast, vagy a térképet tanulmányozó, sajgó lábait pihentető, keveset fogyasztó turistát. Robert helyébe egyébként egy másik, ma már „intézménynek” számító főúr lépett. Lajos. Még a magyarok közül sem mindenki ismeri a vezetéknevét, ő azonban mindent tud rólunk, az apró részletek sem kerülik el a figyelmét. Beszédesebb, mint elődje volt, s mi tagadás, ez a változat is beválik. A vendégek imádják a bennfentes csevejt, Lajos pedig láthatóan élvezi, hogy valóban mindent tud vendégeiről. Nem veti meg a szereplést sem, volt ő már tévé és filmsztár, írtak róla könyvben. Ideális riportalany: fáradhatatlan készséggel sorolja, milyen hírességeket szolgált ki hosszú pályája alatt, itt, a Landtmannban. Ráadásul megbecsül minden róla megjelent cikket, könyvrészletet, őrzi, mutatja őket. Egészében véve része az intézménynek, ahogyan minden évtizedekig egy helyben kiszolgáló pincér, legyen bármilyen is a stílusa. (E bővített kiadás kézirata éppen nyomdába került, amikor Herr Lajos nyugdíjba vonult. Egy teljes nap állt a rendelkezésére, hogy elbúcsúzzon törzsvendégeitől. Csaknem kétezren „néztek be” 43
Csaszarvaros.indd 43
10/6/2010 9:40:32 AM
aznap a Landtmannba, hogy még egyszer megszorítsák a viszszavonuló főpincér kezét.) A biztonság varázsának van más titka is. Például a kávéházak öröknek tűnő neve, melyet a tulajdonosváltás csöppet sem befolyásol. Az a bizonyos Franz Landtmann, aki 1873. október l-jén nyitotta meg az akkor Franzensringre keresztelt vadonatúj sugárúton felépült klasszicista házban Bécs e legelegánsabbnak ígért kávéházát, alig hét évig vezette az intézményt. Akkortájt a környezet még inkább csak sejtette a szebb jövőt: átellenben a Városháza, a szomszédban a Burgtheater építkezési terület volt, s a Ring későbbi szépséges palotáinak többsége is legfeljebb tervasztalon létezett. A vállalkozó szellemű és újító kedvű, kávéházügyekben jártas Landtmann jó ösztönnel érzett rá a közelgő aranykorra, s mire a századfordulóra a kávéház gyönyörű épülete hasonlóan pompás környezetbe simult, addigra a név már fogalom volt, Bécs színe-javának törzshelye. Az alapító házaspár után 1878-ban egy szintén rutinos vendéglátó következett, majd negyven év elteltével újabb tulajdonosváltás az ekkor már átkeresztelt Ringen. 1926-tól a Café Landtmannt felfedezték a Burgtheater művészei, s az egyik színésznő ötletéből az új tulajdonos – a Zauner házaspár – vendégkönyvet rendszeresített. Közben a kávéházat felújították, a vendégkönyvben szaporodtak az ismert nevek. A tulajdonos házaspár derekasan végigcsinálta a viharos éveket, s a háború után gyermekeinek adta át a
44
Csaszarvaros.indd 44
10/6/2010 9:40:32 AM
stafétabotot. Az ifjabb Zauner igazi píár-zseninek bizonyult: a vendégkör bővült, kialakult az itt tartott sajtóértekezletek szokása, az alagsorban kamaraszínházi előadások és jegyárusítás kapott otthont. 1973-ban a százéves jubileumi ünnepség az ismét a jólétet kóstolgató város nagy társadalmi eseménye volt. Alig három évvel később vette át a tulajdonlást a Querfeld család, miközben nevüket legfeljebb az időről időre kiadott házi újságból lehet tudni. De hát minek is, a lényeg, hogy a Landtmann a régi. A személyzet még az utóbbi évekig kizárólag férfiakból állt, csak a ruhatárban és a WC előterében ült a gyengébbik nem képviselője: a Landtmann a lehető legtovább ragaszkodott a személyzet tekintetében a hagyományhoz. A századfordulóig kávéházba ugyanis csak férfiak jártak. Ma már ez nem megy, a nők jogait, egyenlő esélyeiket szigorú törvény védi. Elvétve fel-feltűnik tehát a Landtmann asztalai között, a régi patinás termekben és a nemrégiben hozzáépített üvegezett előtérben, vagy nyaranta a kertben egy-egy női alkalmazott. Régen, a kávéházak őskorában a női traccspartik helyszíne a cukrászda volt. Ott a kiszolgálást is hagyományosan nőkre bízták. Ilyennek számított a máig üzemelő, a császári és királyi beszállító címet büszkén viselő Demel a Hofburg belvárosi bejáratánál, a Kohlmarkton. A tejszínhab és rózsaszín marcipánbevonat idilljét egy kicsit zavarja, hogy az elmúlt évtizedekben a Demel szalonja nem mindig egyértelmű politikai csoportok titkos találkahelye volt. Itt agyalta ki például egy bizonyos Udo Proksch a biztosítási csalását, amely miatt később több miniszternek is le kellett mondania. Igaz, ennél nagyobb bajt is okozott, amikor a filléres rakománnyal óriási összegre biztosított hajóját, a Luconát balesetnek álcázott robbantással elsüllyesztette az óceánon – a legénység hat tagja életét vesztette.
Marcipánmúzeum A sütemények minősége persze mindenen felülkerekedett, a vendégek kitartottak. Hűséges vevők már a XIX. században is voltak: közéjük tartozott Sisi, Ferenc József boldogtalan hitvese, aki imádta a Demel k. u. k. Hofzuckerbäckerei cukor mázas édességeit, s nehezen is állt ellen nekik. Igaz, az 1805 óta máig ugyanazon a néven működő cukrászatban ma sem értik, ho45
Csaszarvaros.indd 45
10/6/2010 9:40:33 AM
gyan volt ez a szenvedély összeegyeztethető Erzsébet királyné örökös fogyókúráival, az elhízástól való beteges félelmével, no és azzal, hogy valóban nádszálkarcsú maradt. A Demel és fiai nevét viselő intézmény legendáriumában a kezdeti időkből más anekdoták is fennmaradtak: például, hogy Schratt Katalin nem saját kezűleg sütötte azt a kuglófot, amit császári kedvesének hajnalról hajnalra feltálalt, hanem titokban Demeléktől hozatta. A nevezetes cukrászda története még a logóban feltüntetett 1805-nél is régebbre nyúlik vissza. II. József kereskedelmet könnyítő reformjainak jótékony hatása, a gazdasági fellendülés késztette 1786-ban a württembergi illetőségű Ludwig Dehne nevű fiatalembert arra, hogy az akkori Burgtheater közelében, a Michaeler Platzon egy bérelt házban megnyissa a színházról elnevezett cukrászdáját. Bécsi származású felesége segítségével, ötletgazdagságuknak és szorgalmuknak köszönhetően, olyan sikeres lett a vállalkozás, hogy hamarosan megkapta az udvari szállító kitüntető címet. Amikor az örökös eladta a céget és vele az összes receptet a cukrászatban dolgozó Christoph Demelnek, az immár átkeresztelt üzem továbbra is I. Ferenc József beszállítója maradt. Nagy élet volt ekkortájt Bécsben, Demel alig győzte teljesíteni a szalonok és a bálok megrendeléseit. Korai halála után fiai vitték tovább az üzemet, és velük vált véglegessé az elnevezés – Ch. Demel und Söhne, k. u. k. Hofzuckerbäcker und Choco-ladenfabrik. Bécs egyre terebélyesedett, épült a mai Ring, a Demel fiúk pedig átköltöztek a Hofburg közvetlen közelébe, a Kohlmarkt 14. szám alatti palotába, ahol saját építészeik alakították ki – márvánnyal, bronzzal, mahagónival dolgozva – a máig működő szalonokat. Magyarok persze ebben a történetben is szerepelnek. A bolt vezetését átvevő fiúk, feleségek, özvegyek sorában egyszerre csak feltűnik egy Klára nevű unokahúg – egy Demel-sógornő és Szemere Miklós gróf törvénytelen leánya, akit az akkori családfő, Anna Demel örökbe fogad, nevére vesz, s aki 1957-ben megörökli a cukrászat vezetését. Ekkor már javában érvényesül a tehetséges festő, szintén magyar arisztokrata Frederico von Berzeviczy-Pallavicini báró keze munkája: a máig jellegzetes csomagolópapírok, dobozok, dizájnok sora. A báró, aki nem tekintette életcéljának a cukrászatot, később benősülve a dinasztiába, mégiscsak élére állt az üzemnek. 46
Csaszarvaros.indd 46
10/6/2010 9:40:33 AM
Valóságos nemzeti gyászt vált ki 1972-ben, amikor a cukrászatot svájci tulajdonosnak adják el, s bár a szalonokat az eredeti szépségükben állítják helyre, és semmi nem változik, a felgyorsuló tulajdonoscserék általános megrökönyödést okoznak. Különösen, amikor 1992 és 1994 között német birtokba kerül az igazi bécsi cukrászda. Ehhez képest nagy megkönnyebbülést hozott, hogy 1994-ben a hazai Raiffeisen banknak sikerül „visszavásárolnia”. Nemcsak a külső a régi: itt a kínálat minden egyes darabját kézzel, régi receptek alapján állítják elő, a technológiai eljárás szigorú, az alapanyagot sokszorosan ellenőrzik – a végeredmény pedig össze sem hasonlítható a sokféle eltulajdonítási kísérlet nyomán előállított konkurens süteményekkel. Pár éve a történelmet a Marcipánmúzeum örökíti meg. A kiállított tárgyak, az írásbeli- és fotódokumentumok kortörténetet is felrajzolnak, s minthogy a vitrineket és a hozzájuk kapcsolódó életnagyságú marcipánfigurákat, édes életképeket csak egy-egy fal választja el a külsejükben is a hagyományt őrző termektől, megfelelő illat is kíséri a látnivalót. Anekdoták, kereskedelmi viszályok is kísérik persze a Demel történetét. Közöttük akad olyan, amely máig tart, és úgy tűnik, remény sincs az igazságos ítéletre. Hogy tudniillik hol árulják az igazi, „eredeti Sacher-tortát”, a Demelnél, avagy a Sachernél.
Melyik az igazi, avagy a Hotel Sacher titka Kétségtelen, az immár több mint fél évszázados jogi vita tárgya, maga a torta, még a Sacher Szálloda és Kávéház létrejöttét is megelőzve, az alapító papájának nevéhez fűződik. 1832-ben történt, hogy Clemens Metternich herceg valami különlegességet kért vendégeinek, s minthogy főszakácsa megbetegedett, a feladatot inasa, egy bizonyos Franz Sacher kapta. Ő azután szabadjára engedte fantáziáját, és a csokoládémáz alá pikáns lekvárbevonatot tett: az új süteményköltemény a fél Monarchiát megbolondította. Az inasból cukrászmester lett, bécsi édességboltja a tortának köszönhetően óriási anyagi sikert hozott, így Eduard fiát Párizsban és Londonban taníttatta. Az ifjú 1864ben Döblingben nyitott fogadót, két évvel később a Kärntner Straße sarkára költözött, s innen telepedett át tortástul 1876-ban 47
Csaszarvaros.indd 47
10/6/2010 9:40:33 AM
a pár éwel korábban épült, de addig üresen álló szálloda épületébe, átellenben az Operával. Korábban a Kärntnertor Színház állt ezen a helyen: 1869-ben azonban lebontották, s helyette „maison meuble” épült A bútorozott szobák azonban senkinek nem kellettek, még üzemeltetőt sem találtak, mert a működtetéshez alá kellett volna írni egy szerződést, amely minden, az Operának konkurrenciát jelentő tevékenységet tiltott. Eduard Sacher vállalta a másokat elriasztó feltételt, és az élet hamarosan beindult: a földszinten bolt nyílt, az emeleti szobákban pedig előkelő urak pezsgőztek kóristalányokkal, balerinákkal. Az 1880-as esztendő sorsdöntő fordulatot hozott. Eduard Sacher ekkor vezette oltár elé a huszonegy esztendős Anna Fuchsot, aki azonnal átvette az irányítást a házban. „A Sacher én vagyok, és senki más” – idézik máig a minden bizonnyal erélyes hölgyet, akinek portréja az egyik kávéházi folyosón díszhelyet kapott. Anna asszony felismerte a torta jelentőségét, és a receptet hétpecsétes titokként őrizte, mígnem egyszer végzetes hibát követett el. Valamikor a századforduló táján kitagadta kicsit bohém és nagyon megbízhatatlan fiát. Ifjabb Eduard pedig boszszúból kicsalta a recept titkát a főszakácsból, s meg se állt vele a konkurenciáig – a Demelig. Ez az alapja az állításnak: itt készül az eredeti, az igazi Sacher.Tény: az időközben sikeres szállodává lett Sacher cukrászata később eltért az eredeti recepttől, s hogy a tészta könnyebb legyen, a vaj bizonyos hányadát margarinnal váltották fel. Eközben a Demel hűséges maradt az eredetileg elcsent recepthez. Bíró legyen a talpán, aki dönteni tud. Aki ajándékba visz vagy postán küld Sacher tortát, az fadobozban kapja. Állítólag ezt is a torta kiötlője, Sacher találta ki, mindenesetre az első írásbeli emlék a használatáról 1891-ből származik. Egy Elisabeth császárné – Sisi – részére szállított torta számlája említi külön tételként a fadobozt. A cég egyébként maga intézi a szállítást is, különleges engedélyei folytán olyan országokba is, amelyek egyébként nem engednek be idegen édességet. Anna asszonynak volt egyéb maradandó műve is: máig vitrinben őrzik nagy „találmányát”, az asztalterítőt, amelyet minden nevezetes vendég aláírt, hogy aztán a kézírás vonalát felváltó hímzés megőrizze az utókornak. Királyok, császárok, hercegek, dúsgazdag nemesek, de ismert művészek még évtizedek múlva is eleget tettek a hóbortos kérésnek, hiszen a Sacherban lakni 48
Csaszarvaros.indd 48
10/6/2010 9:40:33 AM
divat volt. Aki adott magára, itt szállt meg, s hogy ennek nyoma marad, azt senki sem bánta. A szálloda története követte a történelem viharait. A Monarchia bukása után megindult lefelé a lejtőn. A jó ideje megözvegyült Anna Sacher kitartott 1930-ban bekövetkezett haláláig, ám örökül már inkább csak adósságot hagyott hátra. A négy évvel később csődbe ment szállodát két család vásárolta meg, a Siller és a Gürtler. A háború után 195l-ig itt volt az angol hadsereg tiszti kaszinója, majd miután újra szállodaként megnyílt, 1962-ben a Gürtler család kivásárolta Sillerék részvényeit. A fellendülés, az újabb siker ismét egy „beházasodott” hölgy nevéhez fűződik. Elisabeth Gürtler 1990-ben, akkor már elvált férje, Peter Gürtler öngyilkossága után vette igazán kézbe két – még kiskorú – gyermekének örökségét. A bécsiek által csak Lady Sachernak becézett hölgy mindig elegáns, mindig mosolyog, törékeny testalkata ugyancsak erős fizikumot s elszántságot takar. A sikeres üzletasszony, gondosan megtervezett könynyed eleganciájával Ausztria egyik legismertebb társasági hölgye. Nélküle nem képzelhető el rangos esemény, s ő az, aki tizenkét órás munkanapja után is pihenten, jól sminkelve, ragyogó öltözékben jelenik meg Operában, bálon, jótékonysági eseményen, színházi bemutatón. Pár évvel ezelőtt ő volt az Év Üzletaszszonya, a gazdasági kamara alelnökeként sem húzta ki magát a feladatok alól, évekig ő volt az Operabál Háziasszonya. A nyár Lady Sachert többnyire Salzburgban találja – no itt sem pihen, hanem gondoskodik az ottani vendégekről, a Nyári Játékok legelőkelőbb látogatóiról. Messze földön híresek a fogadások a Sacher-birodalom salzburgi szállodájában, az ugyancsak sokcsillagos Österreichischer Hofban. Egy ideje, Elisabeth Gürtler fáradozása eredményeként Grazban és Innsbruckban is nyílt Sacher-Café. Egy dolgot nem lehet ráfogni erre a rendkívüli asszonyra. Azt tudniillik, hogy alulról küzdötte volna fel magát. A legendás gabona nagykereskedő és importőr Fritz Mauthner elsőszülött leánya üzemgazdaságot tanult, és pályáját a családi vállalkozásban kezdte. Ezzel a munkával még a Peter Gürtlerrel kötött házassága idején sem hagyott fel teljesen. Így idejét megosztotta a Mauthner féle gabonaüzem és Peter Gürtler Sacher szállodája között. Kis szünetet csak válása után engedélyezett magának, ekkor minden idejét két gyermeke, Alexandra és Georg ne49
Csaszarvaros.indd 49
10/6/2010 9:40:33 AM
velésének szentelte. Amikor Peter Gürtler 1990-ben alig két újabb házassága után máig tisztázatlan körülmények között öngyilkos lett, a Sacher holding két szállodáját, a bécsit és a salzburgit megöröklő testvérek teljhatalmat ruháztak édesanyjukra. A Sacher-lady minden energiájával belevetette magát a két ház igazgatásába. Mindent átépített, vagy inkább visszaállított, s mindkét szállodában finom, elegáns, tiszteletreméltó gazdagságot árasztó hangulatot teremtett. Minden szoba és lakosztály kialakítása és gyönyörű régi bútorzata egyedi, a bécsi Sacher és a salzburgi Österreichischer Hof utánozhatatlan. A két teremben berendezett kávéházak is tükrözik Elisabeth Gürtler különleges ízlését. A bíbor bársonyszékek, a kecses asztalok, a képek a falakon mind a régi Monarchia pompáját idézik fel. Azt azonban senki nem gondolja, hogy a Sacher a múltban él. Frau Gürtler a korral haladva – no meg az igényeket kielégítendő – belevágott a Bécsben manapság oly divatos tetőtér beépítésbe. Igaz, érte is emiatt sok bírálat, mint ahogy ezek a régi szép házak tetejére varázsolt loftok, és egyéb megoldású beépítések néha kifejezetten rontják a városképet. Lady Sacher, aki először csak a marketing és píár-munkát, később szinte a teljes ügyvezetést leányára bízta, rendelkezett annyi összeköttetéssel, hogy a beépítést semmi nem akadályozta meg. Időközben a Sacher étterme is rangot vívott ki magának. A környezet és a rafinált ételek egyaránt vonzzák azokat, akiknek fontos, mit mondanak róluk. Már a puszta asztalfoglalás a Sacher éttermében is rangot jelent, elismerést és megbecsültséget. Miközben szó sincs arról, hogy aki Bécsben jóízűen és kellemes környezetben akar étkezni, csak itt részesülhet ebben az élvezetben
50
Csaszarvaros.indd 50
10/6/2010 9:40:33 AM
