Rinyai László TETRAMERON I. ÍZELÍTŐ

Rinyai László TETRAMERON I. ÍZELÍTŐ

Rinyai László

TETRAMERON I. ÍZELÍTŐ

Budapest, 2009

© Rinyai László Minden jog fenntartva! Jelen könyvet, illetve annak részeit a szerző előzetes írásos engedélye nélkül tilos reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárolni, bármilyen formában vagy eszközzel – elektronikus vagy más módon – közölni.

ISBN 978-963-06-7071-5 A kiadást gondozta: Ad Librum Kft. 1107 Budapest Mázsa tér 2-6. [email protected] www.adlibrum.hu Borítóterv és tördelés: Ad Librum Kft.

PREAMBULUM (Szinopszis, A TETRAMERON SZERKEZETE)

5

Rinyai László: TETRAMERON szinopszis (szerzői vázlat) Az író fő műve. Eredeti mű, reneszánsz korabeli keretes elbeszélés-gyűjtemények nyomán. Hét nő és három férfi mesél el 100 történetet (novellát). (A beiktatott epizódok száma viszont XL. Ez utal a TETRAMERON cím által jelzett 40 történetre.) Magyarországon és a közép-európai országokban játszódnak a XX. század végén. A keretszereplők egy balatoni hétvégén mesélik el őket. NÉGY + EGY (DIES ADDENDA) napból áll. Tíz ciklusból tevődik össze. Az ELSŐ NAPon (DIES PRIMA) egy ciklust mesélnek, hagyományosan: Akinek ami eszébe jut. (Közben a faház előtt vacsoráznak, és a gyönyörű balatoni kilátást csodálják.) A MÁSODIK NAPot (DIES SECUNDA) a káptalanfüredi strandon kezdik meg. (A hét gyönyörű nő testét annyiféle szebbnél-szebb fürdőruha takarja.) Itt hangzik el a mű második ciklusa : a hetérákról. A harmadik ciklus a társkeresőkről szól, a hűsöt adó cserehegyi erdőben mesélik, rotyogó bográcsnál. A negyedik ciklust este a papok pincéjében mondják el arról, hogy A férfiak mind csak AZT akarják, utána lelépnek. Az ötödik ciklust a HARMADIK NAPon (DIES TERTIA) mesélik el, a balatonalmádi strandon: idegen azaz a környező országokból jött lányokról, idegenvezetőkről. A hatodik ciklus helyszíne a festő (házigazda) padlásműterme, címe: Akttörténetek a PINAKOTHÉKÁBAN („képtárban”). A hetedik ciklusban a hangulatos Kerekes Vendéglőbe látogatnak el, „hűtlen” asszonyokról szól. A nyolcadik ciklus a NEGYEDIK NAPon (DIES QUARTA) autókban hangzik el, útban eg y fürdőruhátlan strand felé. A kilencedik elmesélése már a strandon történik, ez a mű tetőpontja, a többes szerelemről öt novella, de ellenpontként öt a romantikus első szerelemről. Amikor visszaérnek a faházba, alszanak éjfélig, majd megkezdődik holdvilágnál, gyertyafénynél a szomszéd romos pincében az utolsó ciklus : a DIES ADDENDA (Ráadásnap) az öregedésről, a testi szerelem elmúlásáról, beteg6

ségekről, kórházakról, a halálról, az öngyilkosságról, temetésről, temetőkről, templomokról. A novelláknak és az epizódoknak (történeteknek, leírásoknak) egyharmada megjelent illetve elhangzott irodalmi, szerzői esteken.

7

A TETRAMERON SZERKEZETE (félkövérrel vannak megjelölve az ebbe a kötetbe belevett írások) PREAMBULUM Szinopszis (szerzői vázlat), A TETRAMERON SZERKEZETE

BEVEZETÉS I. epizód (Megjelent: AZ IRODALOM VISSZAVÁG c. folyóirat [irodalom, kritika] 1999–2000 TÉL, Új folyam 5. számának 72. oldalán, valamint olvasható volt a folyóirat honlapján: www.iv.hu.) INVOKÁCIÓ (Megjelent, valamint olvasható volt ugyanott, 73. o.)

ELSŐ NAP (DIES PRIMA) 1. ciklus – Akinek ami eszébe jut 1. novella: A dinnyeföldön (Megjelent: AZ IRODALOM VISSZAVÁG 1999–2000 TÉL sz. 73–74. o., valamint olvasható volt a folyóirat honlapján: www.iv.hu. Elhangzott szerzői estemen 2001. október 18-dikán Budapesten a Bartók ′32 Galériában, ahol AZ IRODALOM VISSZAVÁG folyóirat Szerkesztőségétől Diploma honoris causát kaptam.) 2. novella: A vadászat (Megjelent: ÚJ FORRÁS KOMÁROM MEGYEI ANTOLÓGIA 1977 3. sz.. 22−23.o.) 3. novella: A harmadik lány (Megjelent: APOLLÓ Magazin II. évf. 8. sz., 1990 júniusa, 31. o.) 4. novella: A csillag (Megjelent: ÚJ FORRÁS KULTURÁLIS, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT 1983 JÚNIUSA, 3. sz. 14-16. o.) 5. novella: Holdfény az irodában (Megjelent: SOMOGY KULTURÁLIS, TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI SZEMLE ’74 3. SZÁM, SZEPTEMBER 7−10. o.) 8

6. novella: A.-ÉK TÖRTÉNETE II. epizód: Hogyan csinálnak manapság..? (Megjelent egy magazinban 1996 januárjában, Egerben.) 7. novella: AZ ÁTTELEPÍTÉS (Elhangzott 2001. április 7-dikén Budapesten a Költészetnapi Első Fecske c. irodalmi esten) 8. novella: A texasi fiú és a mákos bájgli (Megjelent 2002 decemberében Budapesten egy XI. kerületi lapban) 9. novella: A harmincezer vers (Megjelent: HEVESI SZEMLE VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM, 1978 MÁRCIUSA, 4−5. o.) 10. novella: Néhány korty keserű lé (Elhangzott a PEST MEGYEI HÍRLAP Költői−Írói Körében 1974. november 4-dikén Budapesten)

MÁSODIK NAP (DIES SECUNDA) 2. ciklus – A hetérákról III. epizód: Esti fürdés a Balatonon 11. novella: Birodalmi g yűlés az ókori Rómában IV. epizód: Meggymagok V. epizód: …a folytatás 12. novella: ……(betöltendő) VI. epizód: Egy elcsapott színész első szerelme 14. novella: November 7. megünneplése 15. novella: P.-né, a félká VII. epizód: Százszorszép királyleány czifra szoknyácskája 16. novella: Álmomban újra megvolt mind a két lovunk, de egy pincelejáróban lelopták egyikről a kantárt, másikról a hámot 17. novella: A három barna lány

9

18. novella: A GYÖNYÖRŰ, SZŐKE GIZELLA 19. novella: Lídia, a kemény 20. novella: TISZTELETTEL: KAROLINA

3. ciklus – A társkeresőkről 21. novella: A hajókötél (Elhangzott egy VGMK [Vállalati Gazdasági Munkaközösség] kulturális rendezvényén 1988-ban Budapesten) 22. novella: MEGEGYEZÜNK! MEGEGYEZÜNK! 23. novella: A füstös város 24. novella: József Pista falujában 25. novella: A fél párostestrészű 26. novella: Az eldobott luftballon 27. novella: A vonat egyetlen utasa 28. novella: A Francia úton 29. novella: Paprika 30. novella: Csernobil sugarai Cseretartalék: Igazgyöngy

4. ciklus – Arról, hogy a férfiak csak AZT akarják, utána lelépnek 31. novella(páros): Zuhanyzás Szófiában & Sokszínű kilim a bolgár tengerparton 32. novella: Egyszer voltam Nálatok, leszakadt az ágyatok (Megjelent: AZ IRODALOM VISSZAVÁG 2002–2003 TÉL, Új folyam 12-13 összevont számában, 89–93. o., valamint olvasható volt a folyóirat honlapján: www.iv.hu.) 33. novella: A pap és a lány (csónakban) 34. novella: Damaszték VIII. epizód: A g yönyörök kertje (festmény) 35. novella: KAKAÓS GOLYÓK 10

36. novella: Erkélyjelenet Moszkvában (Megjelent: AZ IRODALOM VISSZAVÁG 2001−2002 TÉL, Új folyam 10. sz. 3−8. o., valamint olvasható volt a folyóirat honlapján: www.iv.hu. Elhangzott a folyóirat irodalmi estjén 2002-ben, Budapesten.) 37. novella: BARÁTOKRÓL S HALÁLRÓL 38. novella: ESZTERGÁLYOS SZESZÍLIA IX. epizód: A rác nő 39. novella: A PARASZTIAS MUNKÁSASSZONY 40. novella: Aki hisztizett

HARMADIK NAP (DIES TERTIA) 5. ciklus – Idegen lányokról, idegenvezetőkről (változhat) X. epizód: A gumimatrac és a muskátlis templom 41. novella: ZELT! ZELT! XI. epizód: Az idegenvezetőnő és a buszsofőr 42. novella: Kulcskolonc nélkül Mátyás fája tövében 43. novella: A szőke német asszony szurrogátuma 44. novella: A svéd részegesek 45. novella: Esztétika CCCP 46. novella: ……(betöltendő) 47. novella: A darázsderekú Wanda („A ty wyrzuciłesz!”) XII. epizód: Mici Pištova halmai 48. novella: Pszih 49. novella: Az unokahúgok 50. novella: Natasza és Jadwiga Cseretartalék: Le a mackót, fel a melegítőt! „Te félre-e-e ?? Nahát!” A heg yen, „Maradj itt velünk, mert félünk!”

11

6. ciklus – Akttörténetek a PINAKOTHÉKÁBAN („képtárban”) 51. novella: Az Auerbachskeller (Megjelent: AZ IRODALOM VISSZAVÁG 2001−2002 TÉL, Új folyam 10. sz. 9−10. o., valamint olvasható volt a folyóirat honlapján: www.iv.hu.) XIV. epizód: Arcpirító ajándék (Megjelent: AZ IRODALOM VISSZAVÁG 2001−2002 TÉL, Új folyam 10. sz. 11−12. o., valamint olvasható volt a folyóirat honlapján: www.iv.hu.) XV. epizód: Só! Só! (Megjelent: AZ IRODALOM VISSZAVÁG 2001−2002 TÉL, Új folyam 10. sz. 12−13. o., valamint olvasható volt a folyóirat honlapján: www.iv.hu.) 52. novella: KISZ táborból ellógva a Koloska völgybe (Megjelent Elhajózás szárazon és vízen címmel egy magazinban 1998-ban, Budapesten.) 53. novella: A cipzár XVI. epizód: A Török fürdő 54. novella(négyes): Idegen fürdőkádakban (A kékköpenyes lány, Pozsony-Bécs, Ab ovo, A salátabár) (felkerült az Internetre) 55. novella: A fürdőben télen XVII. epizód: Csucsu legrövidebb ismerkedése 56. novella: Tag vagy? 57. novella: A fehér kutya 58. novella: „Nem füvet eszik az!” 59. novella: A Margitszigeten 60. novella: Leninvárosban Cseretartalék: Kórházi ágyon egészségesen, Ezért igazán érdemes volt eljönni!, Az ukrán Liliana, Szofija, A mobilos

12

7. ciklus – „ Hűtlen” asszonyokról 61. novella: Lepedő az ablakon 62. novella: „Ki volt ez?” XVIII. epizód: A kislány megcsicsijgatása 63. novella: A garde-sógornő 64. novella: Akinek tengerész a férje Danzigban XIX. epizód: „Nálatok por van az ágy alatt?” 65. novella: Turisták nyáron a kisvárosi kollégiumban 66. novella: Görömbölyön 67. novella: Észak Velencéjében 68. novella: „Hát mondjon már valamit!” XX. epizód: Az asszony és a szerelő 69. novella: Lila és sós szépségek (Megjelent egy magazinban két részre bontva 1995 májusában, Egerben.) 70. novella: Kovácsné szerencséje („Ta Kowalska ma szczęście!”) XXI. epizód: „Fényáteresztő közegen keresztül tényleg másképp látszik!”

NEGYEDIK NAP (DIES QUARTA) 8. ciklus – Fürdőruhátlanul XXII. epizód: Magyarok első ruhátlankodása (az NDK-ban) XXIII. epizód: Kavicsbánya-tavak 71. novella: A TÓBA POTTYANT BABAKOCSI 72. novella: A Duna parton Sztálinvárosban XXIV. epizód: Télen fürdőruha nélkül XXV. epizód: Uj(j) idill (felkerült az Internetre) 73. novella: AZT NEM KELL BEKENNI! (Megjelent egy magazinban 2007 januárjában, Budapesten.) 13

XXVI. epizód: …allowed here 74. novella: Vörös test az úttól balra (Megjelent: AZ IRODALOM VISSZAVÁG 2002 TAVASZ−NYÁR, Új folyam 11. sz. 27−31. o., valamint olvasható volt a folyóirat honlapján: www.iv.hu.) 75. novella: Ingrid (Megjelent: AZ IRODALOM VISSZAVÁG 2000 ŐSZ−TÉL, Új folyam 7. sz. 77−89. o., valamint olvasható volt a folyóirat honlapján: www.iv.hu.) 76. novella: Nyári tüzelő (Megjelent: AZ IRODALOM VISSZAVÁG 2001−2002 TÉL, Új folyam 10. sz. 14−24. o., valamint olvasható volt a folyóirat honlapján: www.iv.hu.) 77. novella: A LÓFARKAS, NYURGA CSAJ 78. novella: Furulyázás a tóparton (Megjelent egy magazinban 2007 áprilisában, Budapesten.) 79. novella: ROSWITHA XXVII. epizód: A világ legszebb m……n, szőke nője XXVIII. epizód : A HÁBORÚ KÖZBEDÖRÖG 80. novella: A RAGTAPASZOS Cseretartalék: KÉT PO (CSOLYA), SZŐKE TÓ

9. ciklus – A többes és az első szerelemről XXX. epizód: A szobrászlány (Egy része benne van az ELÉGETETT NAPLÓM ÉS A KÁRPÓTLÁS c. díjazott pályaművemben, átadása 2006. október 26-dikán volt Budapesten) XXXI. epizód: Egyik pótléka a mÁsik 81. novella: Vörös 82. novella: Két és fél pár 83. novella: „De, fontos!” 84. novella: Borharapás és éjjeli fürdés négyesben (Megjelent egy magazinban 1995 májusában, Egerben.) 85. novella: ÁRADOZÁS LENGÉN AZ ELSŐ FÉRFIRŐL 14

86. novella: Eliza és Helina (Megjelent egy magazinban 1996 februárjában, Egerben.) 87. novella: Romantikus séta Joannával 88. novella: „Ne hagyd Abba !” 89. novella: Várna? 90. novella: A CSŐSZKUNYHÓBAN (Vö. 1. novella: A dinnyeföldön − ennek hosszabb változata.) (Megjelent: AZ IRODALOM VISSZAVÁG 1999–2000 TÉL sz. 73–74. o., valamint olvasható volt a folyóirat honlapján: www.iv.hu. Elhangzott szerzői estemen 2001. október 18-dikán Budapesten a Bartók ′32 Galériában, ahol AZ IRODALOM VISSZAVÁG folyóirat Szerkesztőségétől Diploma honoris causát kaptam.)

DIES ADDENDA (RÁADÁSNAP ) 10. ciklus – Az öregedésről, a testi szerelem elmúlásáról, betegségekről, kórházakról, a halálról, az öngyilkosságról, temetésről, temetőkről, templomokról 91. novella: A ravatal (Megjelent: AZ IRODALOM VISSZAVÁG 2001−2002 TÉL, Új folyam 10. sz. 14−24. o., valamint olvasható volt a folyóirat honlapján: www.iv.hu.) XXXII. epizód: A csontkovács 92. novella: Kripta Villa XXXIII. epizód: Az összekarmolás 93. novella: Az orvosságszedő szépségkirálynő XXXIV. epizód: „Ha rámjön, csak metszem magamat!” 94. novella: Betegen a nagy, kertes házban XXXV. epizód: „Én a maga számára meghaltam!” 95. novella: Aki bevallotta, hogy csúnya XXXVI. epizód: „Nem tetszem én neked!” 96. novella: A 666-osok 15

XXXVII. epizód: ….(betöltendő) 97. novella: Hétvégi szabadságra kiengedve a kórházból XXXVIII. epizód : ÚJ APPENDICITIS (Elhangzott a Művelődési Központban 2009. február 13-dikán, Érden.) 98. novella: A lecsúszkáló nehéz test XXXIX. epizód: Irodalmi márványtáblák (Megjelent az Őrmezői Hírek 2002 január-februári, márciusi, áprilisi és májusi számaiban, és díjat nyertem vele a Budapest XI. Kulturális Közalapítvány pályázatán, a díj átadása 2001. november 22-dikén volt a Karinthy Szalonban.) 99. novella: A2-vel háromszor XL. epizód: ….(betöltendő) 100. novella: Az anti-Herosztrátosz Cseretartalék: Megtépázott tündérek

FÜGGELÉK Jegyzetek, megjegyzések, utalások, szövegváltozatok

16

BEVEZETÉS A XX. század vége felé egy augusztusi hétvégén, pénteken, 17-dikén délután három gépkocsi szinte egyszerre indult el a Balaton partjára. A festő meghívta víkendre hét nő és két férfi ismerősét. Budapestről jött négy csaj Zsigulival, három Pécsről kis Polskival, két férfi pedig Wartburggal Győrből. Pestről jövet egy darabon zuhogott az eső, a nők vissza akartak fordulni. De az M7-esen egy idő után kisuhantak az esőfüggönyből, a nap újra a kocsijuk szélvédőjére tűzött. Folytatták útjukat, befordultak a tihanyi elágazásnál, megtankoltak az ÁFOR-benzinkútnál (nem reklám) Balatonakarattya előtt. Mintha először járnának erre, megszidták a Balatonkenese és -fűzfő között eg ymás hátára épült házakat, amelyek falanszter képét keltik. Majd messziről kiütközött az égre az Auróra Szálló állványerdeje. Balatonalmádiban a kopott Tulipán Szálló, az Aranyhíd étterem és diszkó előtt elhaladva, a Kohászati Gyárellátó Vállalat sátortáboránál jobbra kanyarodtak. Aztán balra és a FELSŐÖRS iránymutató táblánál újra jobbra, fel a kanyargós úton, a Szőlőhegy felé. Egy félig kész villa, egy repedezett falú présház előtt hajtottak el, s már be is fordultak a festő telkéhez vivő dűlőútra, amely téesz-szőlők között vezetett. Mostanra félig felszáradt a ragacsos, agyagos sár; tartós esőzéskor viszont szinte el lehetett süllyedni benne. A Győrből jövők Veszprémen át Felsőörsre értek. Itt maguk mögött hagyták a Csárdát, a románkori templomot és Pápay Sámuel szülőházát (aki a XVIII. században a magyar irodalomról először írt magyar nyelven, s ezért csillaga g yúl, emléktábláját állíttatta 1966-ban a Községi Tanács), majd az alsóörsi elágazásnál (a bádogkeresztnél, amelyet Buzor Imre emeltetett hitvesének ájtatos költségivel ) egyenesen továbbgördülve, két sor meggyfa között ellenkező irányból jutottak fel ugyanarra az útra, amelyen a négy nő a telket megközelítette. ZÁRTKERTI ÖVEZET, a domboldalon faházak állnak (három cseh gyártmányú: két 18 m2-es JITKA és egy 38 m2-es ÁDÁM; egy az ERDÉRT (Erdei Termékeket Értékesítő Vállalat) terméke, s három egyedi kivitelű − alpesi tetős.) Csodálatos kilátás nyílik a Balatonra. Akik Pécsről jöttek, Szántódnál áthajóztak a kompon, és Tihanyból a kanyargós, keskeny úton elvergődtek Káptalanfüredig. Balra felkaptatva, az úttörőtáborok előtt eldöcögve, hangulatos erdőbe cseppentek. Éles kanyarral kis villák között találták magukat, melyeknek foghíjait faházak töltötték ki. Majd egy

17

kúriaszerű ház mellett (ahol nagy, fehér kuvasz ugat) a földből kiálló gyökereket taposva megérkeztek ők is a telekre. 230 □-es nyeles telek, rajta faház áll. Csúcsos tetejű! A festő üdvözölte őket, a nőket megpuszilta. Kipakoltak, illetve fele cuccot a kocsikban hagyták. Nyugágyakon, kerti székeken a pázsitra telepedtek, a Balaton kékes vizében gyönyörködtek. A nap már a közeli (cserehegyi) erdő felett járt; a meggy-, körte-, alma-, szilvafácskák vékony árnyékot vetettek. A hét nő közül Olga a legidősebb, de ő is csak 38 éves. Magas, telt alakú, arca kerek, ezért dióbarna haját szívesen viseli leeresztve. Szeme önkéntelenül csalogat minden férfit. Mellének két hatalmas halma majd szétfeszíti a pulóverjét. Foltokkal televarrt farmeréből kidomborodik a tompora. Műszaki rajzoló. Van egy nyolc éves, ugyancsak leeresztett, barna hajú kislánya, akire most az anyósa vigyáz; a férje kiküldetésben van, külföldön. Korban utána Edit következik, vörös hajú (festett) szépség. Különösen a lábszára, combja, csípője formás. Arcát, szája szegletét némi gőg torzítja. Húzott szoknyát visel és fehér csipkés, Triumph avagy batik melltartót. Elvált, két gyerekkel, egyiket most az apja kérte kölcsön, a másik úttörőtáborban van. Egy illatszerbolt vezetője. Györg yi, a harmadik, huszonhat éves. Menyasszony, a vőlegénye külföldi. Ő is vörös, de ez természetes hajszíne. A zuhatag egész a derekáig ér. Szeme zöld, hűséges és csalafinta egyszerre. Alakja karcsú, melle élesen kirajzolódik a blúzán át. Bőre tejfehér és szeplős − mint általában a (természetes) vörös nőké − ezért vigyáznia kell a napozással. Könyvelő. Claudját eredetileg Claudiának hívták, de megunta ezt a könyörtelen, zsarnoki hangzású nevet, s amikor meglátta a Tanács körúton az újságárus bódé üvegfalán át a Világ Ifjúsága akkori számának hátoldalán a lenge öltözékű Claudja Barry popénekesnőt, attól kezdve ő is j-vel kezdte mondani a nevét. Szintén igen szép nő, festett barna hajú. Virágmintás, lenge nyári ruha van rajta. Számítógépkezelő (operátor). Egy gyerek anyukája, most a nagymamára bízta a kisfiát. Franciska szőke, kékszemű, mosolygós lány, egyetemista, jellegtelen ruhában. Vanda festett szőke (egyáltalán nem vanda és öveg), derekát fél kézzel át lehet kapni, szürke a szeme és durcás. Szeszélyes természetű, Franciskánál fiatalabb, de már elvált asszony; kozmetikus. Ő van a legszexisebb ruhában, hatalmas dekoltázzsal. Miniszoknyája alig takarja a valamit. S végül a fekete lány, akinek szénszínű haja kontyba van tűzve, a szeme festékkel mandulaalakúra kihúzva, nézése ravasz és engedelmes. Piros selyemben fogadja a teste a lemenőben lévő nap sugarait. Titkárnő, nagyon unja a főnökét. Ő a legfiatalabb, 19 éves. 18

A három férfi: A festő, a házigazda, 39 éves. Tóth Ferdinánd agronómus. Szabályos arcú, nagy dumás, hízelgő. Ért a nők nyelvén, képes sok nő meghódítására. Magas termetű. Fiatalabb korában festett. A legfiatalabb Csucsu. Valódi neve ismeretlen a társaságnak. 21 éves. Hosszú hajú, de szimpatikus fiú, modora megnyerő. Alacsony növésű, erős lábszárú g yerek, nagy bottal jár. Ugyancsak kedveli a nőket! Ő jelenleg is fest, állandóan: festő és mázoló. − Remélem, csak hétfőn, huszadikán este mentek vissza! − marasztalja a festő a volt aktmodelljeit. − Majd meglátjuk, milyen lesz a hangulat − feleli Vanda. − Jövő hét végére viszont én hívlak meg benneteket a Duna-parti horgásztanyámra − kedveskedik a nőknek Tóth Ferdinánd. − Tüzet rakunk száraz galylyakból, halászlét főzünk bográcsban, és termelői bort iszunk hozzája. − Köszönjük, köszönjük! − zeng a kórus. − De most is jól elszórakoztatunk benneteket − szól Csucsu, a fogait villogtatva. − Jesszusom, hogyan férünk el ebben a kis házban ennyien? − hüledezik Franciska. − Egymás hegyén-hátán − világosítja fel Csucsu. − ILYENEK VAGYTOK TI ! − kiált fel a fekete lány. − Mi bizony ilyenek vagyunk − hagyja helyben Tóth Ferdinánd. − Mindig csak AZT akarjátok! − háborodik fel Edit. − Hát mit is akarhatnánk mást? Örüljetek neki! − vallja be az igazat a férfiak egyike. − Akkor inkább van egy ötletem − veti fel Olga, a nők doyenneje. − Majd máskor csináljuk... −...Soha Napján... − folytatja Claudja. −...most csak beszéljünk, meséljünk róla − veszi vissza a szót Olga. A férfiak nem akarnak ellenérvet felhozni. − Franciska, légy olyan jó, legyél te a háziasszony − kéri a festő. − Hozd ki az ennivalót a konyhából, amíg én szétnyitom ezt az asztalt, ni. A szöszi boldogan bemegy a faházba, s hatalmas hidegtállal tér vissza. Rajta téliszalámi, gyulai kolbász, paprikás szalámi, sonka, parasztkolbász, véres hurka, hideg sültek, olajos hal, ementáli és trappista sajt, vaj, satöbbi. Majd külön tálkákban kihozza a majonézt, a mustárt, a savanyúságokat. S csak aztán az abroszt és a terítékeket. Végül a kenyeret; a házigazda pedig egy óriási dinnyét. − A dinnyéről jut eszembe egy vicc − üt a homlokára Csucsu: 19

(. epizód)

(meg jelent ld. A TETR AMERON SZERKEZETE) − Nekem meg egy történet jut eszembe a dinnyéről − szólal meg a nevetés és szörnyűlködés után Tóth Ferdinánd. − Ez pedig ARRÓL szól, ha már azt akarjátok, hog y csak meséljünk róla. Győr megyében... − Várj − szól a festő (író) − hadd mondjam el az Invokációt ! (INVOKÁCIÓ) (meg jelent ld. A TETR AMERON SZERKEZETE)

ELSŐ NAP

(DIES PRIMA)

1. ciklus – Akinek ami eszébe jut (1. NOVELLA: A dinnyeföldön)* (meg jelent ld. A TETR AMERON SZERKEZETE)

* Vö. A CSŐSZKUNYHÓBAN (a TETRAMERON 90. novellája)

20

A.-ÉK TÖRTÉNETE (a TETRAMERON 6. novellája) – Úgy vegyétek, hogy a VII. kerületi, azaz terézvárosi szomszédasszonyom, Gizi szájából halljátok az itt következő történetet – mesélte Claudja: GYESen volt a Klári (egy csaj a szemben lévő házból − magyarázta Claudja) a második gyerekkel, közben összeszűrte a levet egy éjszakás taxisofőrrel a szomszédból. Odajárt sütni-főzni, mintha csak otthon lenne. Pisti, a férje, meg már nem kellett neki. – Te ezt nem tudod megérteni – mondta nekem finomkodva. – Hogy magyarázzam meg neked? Én a Zoli után a Pistit nem tudom elfogadni. Emiatt a Pisti jól megverte, erre a kicsi lánnyal átköltözött a Zolihoz, és hat hónapig nála lakott. – Felejthetetlen volt az a fél év! – áradozott. – Tele voltunk ambíciókkal, a Zoli egyszerűen csodálatos!! (A sofőr a feleségét [előzőleg] hazazavarta az anyósához. Nekik nem volt gyerekük, veszélyeztetett terhes volt a Márta, elment neki a gyereke.) Nagydarab, hajlott hátú tehén volt (azelőtt) a Klári. A Pisti mondogatta is neki: – Olyan vagy, mint egy nyugalmazott lajhár! De lefogyott 47 kilóra! Egyszer aztán azt kérte a Pisti telefonon a Kláritól (ugyanis ekkor már nem a házban laktak a sofőrrel, elcserélték a lakást nagyobbra), hogy mutassa meg neki a kislányt. Találkoztak is, ekkor a Pisti egyszerűen csak magához ragadta, és elvitte Évikét. S ezek után ráadásul elment hozzájuk, és közölte a Zolival: – Ha nem engeded haza a feleségemet, jól elverlek! A Zoli betojhatott tőle, mert ahelyett, hogy megvédte volna a Klárit, ezt mondta neki: – Menj csak haza , édesem, majd később visszajössz. (De nem tudom, ezt hogyan gondolta, mert hamarosan visszafogadta Mártát. Örült a csaj, hogy visszamehetett.) A.-ék azonban beadták a válópert. De amikor időnként jobban voltak egymással, ment Klári többször az ügyvédhez, hogy mégsem válnak.

21

– HÁT DÖNTSÉK MÁR EL VÉGRE! – csóválta a fejét rosszallóan az ügyvéd. Közben meg többször beszélt telefonon a Klári az anyjával, aki Amerikába szakadt volt. Ennek nyomán kezdett még jobban lenni a Pistivel, fűzte, hogy kimegy az anyjához, hoz még eg yszer MINDENT, s ez enyhíteni fog anyagi gondjaikon. (Mert ’72-ben, amikor kint volt, hozott tizenkét személyes ezüst étkészletet, ruhákat; úgyhogy a gyereknek [gyerek = fiú] jóformán nem is kellett venni ruhát.) (Újra ki akart menni, amikor terhes lett a kislánnyal, de mivel veszélyeztetett volt [bumm neki! ő is!!] az orvos azt tanácsolta neki, ne menjen, csak majd ha megszüli a gyereket. Ugyanis már vag y öt elment neki, mint veszélyeztetettnek.) Pisti végül belement a dologba. „Mer’ jó’ van, enyhít az anyagi gondunkon” – gondóta. Klári fineszes volt, azt mondta, az anyja mind a két gyereket látni akarja, mert már öreg, beteg; fél, hog y a másik unokáját nem fog ja látni soha. – Na, jó. – A Pisti aláírta a nyilatkozatot, hogy mind a két gyereket kiviheti. A fiúnak már volt útlevele, beadták az útlevél-kérőlapot a kislány részéről. Várták, hogy küldi a béemm. A válást visszamondták. Hát egyszer jön haza a Pisti a munkából, és nincs otthon se az asszony, se a két gyerek. Azt hitte, elmentek a Balatonra. (Na, nem fürödni, nyaralni őnélküle, hanem örökösödési ügyben egy Balaton környéki faluba, ahol Klári egy távoli nagynénjétől házrészt örökölt. Ugyanis szó volt róla közöttük [előzőleg], hogy mielőtt Amerikába utazna Klári, oda is le kellene mennie, intézni az örökösödést.) De Klári ehelyett bedobott neki egy képeslapot Ferihegyen, hogy Amerikába mentek. (A Pisti nekem is csak akkor árulta el a dolgot, amikor szeptemberben már iskolába kellett volna mennie a fiúnak, de még nem voltak sehol. – Jöhetnek még – mondtam neki –, hat hónapra szól az útlevelük. De a Pisti megcsóválta a fejét: – NEM JÖNNEK! Beszéltem vele telefonon. [– Sokba kerülhetett neked az a telefonálás! – jegyeztem meg. – Nekem egy fillérembe se került, úgy hívtam, hogy ő fizessen. Kételkedtem benne.]) 22

Elég az hozzá, a Pisti elkezdett inni. Nem fizette az OTP-t. (Lakásátalakításra vették fel, amikor már szarul [nem ça roule] éltek eg ymással. 10 évre szóló 70 ezer Ft-os kölcsön.) S bennünket akartak kezesnek. Zsiga (Gizi férje) mindjárt alá is akarta írni a papírt, de én azt mondtam, majd másnap megadjuk a választ. – Miért ne segítsünk rajtuk – jószívűsködött Zsiga azután, hogy lógó orral visszamentek a lakásukba –, Pisti is segített nekem fürdőszobát csempézni. Én ezt mondtam: – Az nem olyan segítség. Én nem pénzt kértem tőle, hanem csupán a munkaerejét. Beletörődött. – Na, jó. De te mondod meg nekik! Mert Zsiga mindent, ami kellemetlen, rám bíz. Másnap fel is hívott a Klári, s én a tudtára adtam: – Ne haragudj, nem megy 10 évre! Hátha történik veletek valami! Mi is itt vagyunk a két gyerekkel, s fizethetjük. Nem tetszett neki. S lám, már akkor nem fizette, amikor elköltözött a sofőrhöz. Mondtam is neki: – Látod, Klári! Mennyire jól gondolkodtam! – Hát, igen. Igen – szégyenkezett. Zsiga is belátta az igazamat. Valami haver lett a kezes, akinek a fizetéséből most vonják, mert a Pisti, amikor iszik, nem fizeti. (A Pisti vízvezeték-szerelő, több munkahelye volt már neki, nem valami megbízható.) Meglehetősen el is hanyagolta magát ezekben az időkben. (Egyszer ugyan, amikor véletlenül találkoztam vele, ki volt csípve, és dicsekedett: – Hát, ha nincs Klári, kell más anyu, megyek hozzá. De aztán megint letört.) Most már nem iszik, mert hozzá költözött az anyja, de még mindig igen szarul néz ki. Azt mondta, hogy a gyerekeket vissza tudja hozatni a Vöröskereszt útján, mert az anyjuk gyesen volt, de én ebben nem bízom. * – OLYAN EZ, MINT EGY KALANDREGÉNY! ezekkel a szavakkal fejezte be a történetet Gizi − mondta Claudja. − Szerintem kalandelbeszélés. 23

Összekotorták, ami még maradt a tálakban, végezetül már a vajas kenyér is megtette, sajttal (ahogy az NDK-sok eszik). Úgy látszik, a történetek elmondása kiéheztető. Hűvösödött (a délutáni perzselő napsugárzáshoz képest). – A szegény gyerekek isszák meg a levét annak, ha a szüleik nem értik meg egymást, sőt veszekednek, horribile dictu: a férj megveri a feleségét – sajnálkozott Olga. – Horribilis! Fordítva is előfordul – röhögött Csucsu. – Te csak ne komolytalankodj a szokásod szerint! – intette meg Edit. – De, micsoda anya az, aki fél évig rá se néz a másik gyerekére? (Gondolok arra, amikor átköltözött a kicsivel a taxisofőrhöz.) A többi nő bólogatott. – E-e-l-fogadni – szólt némi affektálással Vanda, és összébb húzta a dekoltázsát, de így is kilátszott a fél csöcse. – Egyes nők nem merik nevén nevezni a dolgokat. Arról lehet szó, hogy a taxisofőrnek vagy hosszabb, vagy vastagabb, netán gumósabb (hagymafejű) lehetett, vagy pedig jobban, élvezetesebben tudott izélni. Bezzeg, például a medikák nem szégyenkeznek. – De ettől válnak aztán sokszor nyerssé, nőietlenné, gusztustalanná, visszataszítóvá egyes férfiak számára – állította Tóth Ferdinánd. – Elfojtják magukban, megmásítják a kertelő, körülíró, megszépítő (eufemizáló), romantikus, bájos, vágykeltő nőiességet. – Mind a két asszony veszélyeztetett terhes volt! – emlékeztetett rá Györgyi. – Ebben jócskán közreműködtek a csikágói lakáskörülmények. A nedves, salétromos, penészes, vastag falak; a napfény hiánya, nélkülözése; a kifűthetetlenül magas helyiségek (a mennyezet alá gyűlik össze a meleg, büdös levegő); a szmogos, bűzlő, mocskos, kutyaszaros utcák, satöbbi. – De az azért mégis túlzás lehetett, hogy már öt elment neki – vélte Franciska. – Talán azért lépett le (és nem kísértette ki magát a reptérre) a nő, nehogy a férfi megérezze, megneszelje a szándékát az utolsó pillanatban (érzékeny búcsúzkodáskor) – tette közzé sejtelmét a fekete lány. – A férfi amennyire gátlástalan, primitív, sőt brutális volt, talán arra is képes lett volna, hogy ne engedje felszállni őket a gépre, nem törődve az odavesző repülőjegyekkel. Aztán sínylődhettek volna továbbra is a szörnyű krapek börtönében. – Hát, igen – adott igazat a fekete lánynak a festő. – De ne hagyd figyelmen kívül, hogy a szegény (tényleg faragatlan, bunkó, öntörvényű, de jószívű, segítőkész, egyenes) férfi igen sokat vesztett. Egyébként lehet, hogy a nagyobbik gyerek megtudott valamit a szándékról az előkészületek során, és a nő félt tőle, hogy a tiltás ellenére mégis elkottyant valamit, vagy az apja megsejt valamit a bú-

24

csúzáskor (a gyerekek nehezen képesek színlelni; vedd azt is figyelembe, milyen lelkiállapotba kerül egy gyerek, ha az az eshetőség fennáll, hogy soha többé nem fogja látni az apját), sőt előfordulhat, hogy megvadul a gyerek, és itt akar maradni az apjával; veszélybe sodorva az anyját, meg a kistestvérét. Az sem volt kizárt, hogy a kicsi fogja lebuktatni az asszonyt, elvégre kezdett már valamicskét értegetni az őt körülvevő világból, világról, és elprüntyöghetett volna valami olyat, amiből az apja megértette volna, mire készül az a bitang ribanc.

AZ ÁTTELEPÍTÉS (a TETRAMERON 7. novellája) A szomszéd országban jól éltünk, volt egy hatszobás villánk, nagy kerttel. de a háború után áttelepítettek minket, magyarokat. Egy ideig rokonoknál, ismerősöknél laktunk. (Akkor is úgy, hogy anyám másutt, mint én.) Amikor már mindenki megjött a menekülésből, nem volt hol laknunk. A Ligetben sétáltunk két napig. Egyszer csak ezt olvastuk az ojságban: „Ne csináljon gondot a lakásból, forduljon bizalommal ifjú Szakácshoz!” Ifjabb Szakács ′46 augusztusában 1000 forintért lakáskiutalást szerzett nekünk. A pénzt a munkahelyemtől kaptam kölcsön azzal, hogy majd a nővérem megküldi külföldről. De december lett, mire megküldte, és egy pénzváltó átváltotta forintra. Addig a munkahelyemen irtó balhét csaptak, s decemberben már csak 22 forint bért kaptam, mert vonták le. − A lakásban egy gyógyszerész lakik a nejével − magyarázta ifjú Szakács −, társbérlet; van egy cselédszoba is, amelyben a volt tulajdonos, egy horthysta tiszt egykori cselédje lakik a férjével, de két hónap múlva leköltöznek szegedre, mert a férfi ott kapott állást. Hosszú folyosó vezetett a nagy, világos szobába, amelyik ki volt utalva nekünk. Lihthofra néző, sötét volt a fürdőszoba; s én nem vettem észre − mikor megnéztem a lakást −, hogy ebből egy ajtó nyílik még két szobába, ahol egy részeges szenesember lakik az ugyancsak részeges feleségével és a sógorával (aki aztán májzsugorban halt meg). Bútorokat egy ismerőstől szereztünk, akinek fel kellett számolnia és át kellett adnia a házát. Főorvos barátunk és Hufnágel Pisti stráfkocsival húzták át a bútorokat, végigröhögtük az utat. A szenestróger baltával várt minket, hogy ug yan be nem költözünk, mert ez a szoba ki van utalva a másik sógorának! − Mutassa a kiutalást! Hát aztat ő nem tudja, de holnap (hétfőn) már a kezében lesz.

25

Megnyúlt az álla, amikor megmutattam neki a miénket. (A Lakáshivatalt csöppet se zavarta, hogy kétszer utalták ki. [Mindenesetre ifjú Szakács másnap intézkedett, hogy a szenesember sógorának a kiutalását visszavonják.]) Aztán hasonló volt a kapcsolat köztünk továbbra is, főleg villanyszámla-fizetéskor tört ki mindig a balhé. A volt cselédről kiderült, hogy a férje nem a férje, aztán jött egy másik, egy harmadik. De a nő előzőleg összeszűrte a levet a szenesemberrel is, s egyszer jön hozzám az eg yik férj: − A Juliska le akar ugrani! Én uzsg yi fel a neg yedikre: már épp a körfolyosó korlátján állt. Megfogom a haját: − Jössz le mindjárt! Megpofoztam, adtam neki egy pohár rumot, attól mindjárt elmúlt az öng yilkolási szándéka. A szerelmi háromszögekben, sőt nég y-, ötszögekben aztán nem lehetett kiismerni magát az embernek! A gyógyszerész meg bortól részegen aludt éjjelenként, amikor a felesége morfiumért bolyongott. Átjárogatott hozzám is, hogy hívassam ki a mentőket, mert vesegörcse van. A környék orvosai már ismerték, nem jöttek ki hozzá. A férje patikájába be nem tehette a lábát! Ezért azt csinálta, hogy lefeküdt az utcára, az átvert járókelők meg mentőt hívtak. Pár óra múlva vidáman jött ki a kórházból, biztos bemesélte az orvosoknak, hogy a nagy fájdalmára csak a morfium használ. Lázálmai voltak, melyeket valóságnak hitt : Jézus Krisztus lehajolt a keresztről, s homlokon csókolta. Egy lopott ezüstkanalat mutogatott: hogy ilyenből 120 volt neki hajdanán! Késből, villából és tányérból is 120 volt neki, és 600 tojásból csinált rántottát a vendégeknek! Később üres, pecsétes vényeket lopott, és recepteket hamisított. Majd simán lopott − börtönbe került −, még később koldult. A szenesember felesége és Juliska aztán levitriolozta egymást. Lúgkövet öntöttek egymásra, szerencsére nem ment a szemükbe. Majd mikor férjhez mentem, és Óbudán kaptunk lakást, eladtuk ezt a szobát 5000 forintért Juliskának. Ő most is ott lakik, a férjeivel és a szenesemberékkel eg yüttélésben.

26

MÁSODIK NAP

(DIES SECUNDA) Balatoni strandon vannak, a hét csajon ugyanannyiféle fürdőruha: Olgán fekete, egyrészes, hatalmas melleit kiemelő, hátul vad, hosszú kivágással. Franciska zöld bikinijének felső része két pánttal rögzül a vállán, Vandáénak egyik pántja nyakba akasztható, a másik a hátán van összekötve, háromszög alakú mindkét fele, szürke, alig fedi a csöcsét. Claudja fehér ruhadarabjának a vékony pántjai a hátán és a melle fölött keresztezik egymást, a felső és alsó rész teljesen átlátszó. Edit kék két pántja párhuzamosan a hátán van megkötve, a téglalap alakú vékony anyag lebeg, mindkét oldalról belátni. A fekete lány (természetesen) piros fürdőruhájának alsó része oldalt és hátul szinte egy-egy zsinór (tanga). Csupán Györgyi van szolid, egyrészes fürdőruhában, neki − ugyebár − vigyáznia kell a napozással. A parton − bámuló, mustráló szemek kereszttüzében − leülnek, leheverednek pokrócokra, gyékényekre, szivacsokra ; szorosan egymás közelébe (ölébe). − Ami azt illeti, folytathatnánk a tegnapi napot − javasolta Claudja. − Hahaha! A mai napon nyilván nem a holnapit vagy a tegnapelőttit folytathatjuk! − korholta Csucsu. − Tudod te azt nagyon jól, hogy nem úgy értettem. − Tegnap, ugye, annál a perdita történetnél maradt abba, amelyben a fiatalember néhány korty keserű Kamparival volt kénytelen beérni helyette − utalt vissza a fekete lány. − Hát akkor miért ne folytathatnánk ug yanott ? − ajánlotta Vanda. − Ez jó ötlet − támogatta Györgyi −, de előbb fürödjünk meg. Bementek a vízbe, úsztak (már aki tud − a lányok közül nem mindegyik). A többi nő a sekély vízben vidáman fröcskölődött, nem törődve vele, hogy a hajuk vizes lesz. Csucsu velük maradt, hol egyiket, hol másikat nyomta a víz alá (közben maga alá is), megmarkolva, markolászva nekik a …. Ők el is küldték a hess……ba !, de Csucsu csak röhögött rajtuk. − Mit vigyorogsz, mint egy fakutya ! − förmedt rá az úszva visszatérő Edit. − Ez tévedés, nem a téli Balatonon vagyunk − szellemeskedett Csucsu. Közben a festő és Tóth Ferdinánd jó messzire beúsztak, a festő megfordult, állt a vízben, felnézett a tájra: a víztorony gömbjét láthatta, továbbá a hegyen me27

redező fehér házakat, fenyőfákat, vörös pincéket. Kibogarászta a szeme a csónaklakk-színű saját faházát is, a JITKÁT a cserehegyi erdő tövében, és igen sajnálta, hogy nincs nála vászon, ecset és víz festék, most frenetikus képet festhetne. Közölte Tóth Ferdinánddal, aki elröhögte magát. − Miért ne, a hátadra tűzném a vásznat. − Azt hiszem, festő-világbajnok lennél! Amikor bejöttek a (káptalanfüredi) strandra, ezt tapasztalták: Fűzfák szegélyezik a karéj alakú öblöt, a partrész közepén letarolt fű, melyből csenevész nyárfák nőnek ki. A kapunál egy öreg (jegyszedő) letépte a jegyüket és elkezdett danolni: „Hol van az a nyár, hol van az a szerelem?...” Egy másik, barnára sült öreg kontrázott neki. − Itt van a nyár, jó idő van végre − vont vállat a fekete lány vállára támaszkodó Csucsu. Az öregember ránézett és legyintett. Csipkés bikinis nő ment el előttük. − Mi is úgy vagyunk már, mint az öreg sváb, aszong yuk: „Ha már a tehetséget elvette ……., miért nem vette el a gusztust is?” A testes pénztárosnő bólintott és tovább számolta a jegyeket. Kiúsztak, a többiek vártak rájuk, félkör alakban. − Siófokról jöttök? Az van szemben a déli parton − sütötte el poénként Olga. A festő és Tóth Ferdinánd észrevették, hogy a lányok már kipakolták a reggeli (és egyben tízórai) ennivalóit, amelyeket ide jövet kilenc óra előtt (a Strand 9−20 óráig van nyitva) a műút menti kis Élelmiszerboltban vettek. Leterítették a festő piknikező pokrócát, nem oly finomat, mint amely Szinyei Merse Pálnak a Majálisán a hason fekvő férfi alatt van félbe hajtva. Erre raktak ki: öt zacskós tejet, öt kakaót, huszonöt zsömlét, húsz kiflit, egy kerek, félkilós sajtot, három tízdekás csomagolt vajat, negyven deka zsírpapírba csomagolt felvágottat, harminc deka parizert, öt doboz májkrémet, négy doboz szovjet halkonzervet. (Konzervnyitója Csucsunak volt, a nyakában hordta, madzagra függesztve. Zsebkést meg Tóth Ferdinánd hordott mindig magánál − pedig nem somog yi bicskás legény volt − azért, hogy le-le tudjon vágni egy-egy vesszőt botanikai tanulmányaihoz.) A zacskós tejet és kakaót úgy itták, hogy Tóth Ferdinánd levágta az egyik sarkukat, aztán a vele szemben lévő ép sarkot összecsípték a bal kezük nagyujjával és mutatóujjával, s a lyukas sarkot a szájukhoz tartották. Jobb kezükkel megemelték a zacskó alját, így a reggeli ital a szájukba folyt. 28

Persze, nem mindegyik lány volt ügyes, egyesek leöntötték tejjel a mellüket. De amikor Editnek az (ugye, búzakék) fürdőruha-melltartójára is rácsurgott a kakaó, kifakadt: − Ekkora bunkókat ! Mér nem hoztatok poharakat!! De Csucsunak még reggelire se fűlt a foga a tejhez vagy a kakaóhoz. Vett egy literes üveg homoki sillert (a Balatonon többnyire alföldi borokat árultak), kinyitotta a konzervnyitójával (dugóhúzó és sörnyitó is volt egyben), és megitta reggelire. − A hal úszni kíván! (A szovjet olajos hal.) − Szóval, tegnap ott hagytad abba Olga, hogy a fiúja által megvágott vállú bártündér elindul Szólátival, a tapasztalatlan fiatalemberrel a csillagos éjszakába…− emlékeztetett Claudja. − Milyen történettel folytassuk a mesélést a hetérákról ? − Hát ilyenek szég yen szemre már igen régen is voltak − mondta Edit. Vanda ránézett Franciskára. − Az okos tyúkunk biztosan tud róluk egy történelmi visszatekintést. − Miért is ne? − pirosodott el a dühtől Franciska. − Onnét kell kezdenem, hogy időszámításunk után (vagy ahogy újra mondják: Kr.u.) 193-tól Septimius Severus volt a Római Birodalom császára, akiről a Severusok dinasztiáját elnevezték. Kemény, katonás császár volt, aki úrrá lett azon a zűrzavaron, amely Commodus meggyilkolása után következett be. Az ő sógornője volt Iulia Maesa szíriai asszony, akinek a nevét nem árt, ha megjegyzitek…

2. ciklus – A hetérákról

(11. novella: Birodalmi g yűlés az ókori Rómában)

29

A GYÖNYÖRŰ, SZŐKE GIZELLA (a TETRAMERON 18. novellája) Annak a gyönyörűséges, masszív templomnak az oldalában szállt le a buszról, amely őt mindig a debreceni (habár kálvinista) Nagytemplomra emlékezteti. Ott pillantotta meg a ringlót az egyik platánfa tövében. „Csak ide ne jöjjön, és le ne szólítson”− gondolta, és sietősre vette lépteit a Madár utca felé. A cula gyorsan, ringó csípővel lépkedett. Bemenekült a Nyelvtanodába. Miután megérdeklődte, mikor vannak vizsgahónapok épp francia nyelvből, s kilépett, hirtelen vágyat érzett, hogy elmegy arrafelé, ahol a szajha sétál, mert igen jól néz ki ! El is haladt mellette, és az csodálkozására nem szólította meg. Irtó jó csaj, szőke, hosszú hajú, a mellbimbói majd kibökik a ciklámenszínű blúzát, ilyen szépséges melleket már igen régen látott − vagy talán nem is látott egyáltalán. De az aggasztotta, hogy nincs nála gumi. Viszont van nála nem elhanyagolható mennyiségű pénz, beállíthat aktus közben a strigó, és elszedheti az egészet. Mielőtt a buszmegállóhoz ment volna, elkezdett vizelni egy bokros térségen (közben másra gondolt), s ott megpillantott egy eldobott, zöld kondomot. „Ejnye, hát csak nem itt művelték Vele?” Felszállt a buszra, de az irtózatosan lassan haladt, mert villamosvágány-építés volt. Már igen megbánta, hogy csak úgy otthagyta a gyönyörű örömlányt, kétszer is odaszólt a buszvezetőnek, hogy nyissa ki az ajtót, de az rá se hederített. Erre megjegyezte a mellette álló fiatal lánynak: − Beszari, ugye? Nem meri kinyitni. (A csajszi persze eleresztette a füle mellett.) Izgult, hogy ott találja még a szépséges cédát, senki el ne vigye kefélni, amíg ő itt kénytelen rostokolni. Végre széthúzódott a harmonikaajtó a legális megállóban, visszairamodhatott a kuruc standja felé, szerencséjére még ott volt. Határozott léptekkel melléje állt. A dajna szembenézett vele az ártatlan, nagy, kék szemeivel, és ezt mondta kedvesen: − Szia. − Mikor leszel itt legközelebb? Hétfőn itt leszel? „Akkor nem lesz nálam ennyi pénz, és hozok a szép, lucskos résedbe csíkos kondomot.” Közben egy pillantást vetett újra a ciklámen színű blúzt majd kibökő mellbimbókra és a két telt mellre, s megállapította: „Bitangul jó!” 30

A ragyogó cuca azt válaszolta, hogy igen, itt lesz. − Hánytól? − Úgy dél felé. − Mennyibe kerül nálad egy fuvar? Megmondta. „Egész olcsó ahhoz képest, milyen fenséges ecset vagy!” Szombat volt, alig várta a hétfő delet. Vasárnapra virradó éjjel a lányról ábrándozott, reggel belerakta a kotonzsebébe azt. Már röpült volna hozzá, de nem tehette, mert éppen aznap volt a születésnapja. Alig bírta ki a köszöntését és a másnap délelőttöt. Dél előtt tíz perccel annak az utcának a sarkán állt, ahol a nyelvtanuló diákokat franciára oktatják az utcalányok. De hiába, a gyönyörűséges ringló nem volt ott! „Sejthettem volna.” Izgatottan járkált le s föl a mellékutcákban, fél egy körül ismét a Füttyös utca torkolatánál találta magát, ekkor ösztönösen hátranézett, és kit vett észre ? Azonnal felismerte a csodálatos melleiről, amelyeket most is a múltkori ciklámen blúz fedett, és ugyanaz a bőrdzseki volt rajta. „Ez a munkaruhája.” Igen megörült a lánynak, jóleső bizsergés töltötte el a testét. − Szia! − ugrott oda hozzá, amikor a lány egy vonalba ért vele. − Szia! − köszönt vissza kedvesen. − Eljöttem, ahogy ígértem. Most mehetünk. − A vállára tette a kezét egy pillanatra. „Jogom van hozzá, megfizetem.” A bőr puha volt, amint ezt rátekintésre is meg lehetett állapítani, ám a nő válla széles, csontos, olyan, mint az úszónőké. „No, akkor többször nem is fogom meg a válladat, sokkal értékesebb testrészeid is vannak, amelyeket, remélem, hamarosan tapinthatok, illetve magamhoz szoríthatok.” Bár vasárnap az ágyban elfogta a szorongás, hátha a nőci nem vetkőzik le kellően (tök meztelenre), és a drága melleit nem tudja majd kellően kiélvezni. − Hová megyünk? − kérdezte aggódva pár lépés után. − Oda, abba a sárga házba. „Hát ez jó, hogy MÉG CSAK SÁRGA és nem piros(lámpás).” Az utcasarkon egy apáca jött velük szembe. − Szerencsém lesz − jelentette ki örömmel −, ma már egy kéményseprővel is találkoztam. (Bájos, kedves, intelligens, közvetlen az egész lénye, igen szimpatikus mint ember.) 31

− Hát, neked mindenképpen szerencséd lesz! − hagyta helyben nevetve. A lányka megértette, csengő hangon elkacagta magát. Fényes kedve támadt. Miközben a szőke leány bal csöcsét markolászta a bal kezével, ezt dúdolta: Harminckét (meg amennyivel több) éves lettem én Meglepetés e tünemény Csecse-csöcse Ajándék, mellyel meglepem E kurvaházi szegleten Magam magam Ha nem örül Horaceger úr Hogy szerzőnk nyelvtant tanul Sekély e kéj Én harmincketted népemet fogom....(az is elég nekem)….

− Hogy hívnak? − Gyere ide! − sütötte el a kurvácska, s már fordultak is be egy tömör, masszív fakapun. Gazella szökellésekkel ugrált elől: az árnyékos kapualjban, majd ki a kapualjból a bérházudvarra. De mégsem sikerült oly idejében eltűnnie, hogy a cserepes virágokkal telerakott, második emeleti körfolyosóról le ne kiabálja neki − nagy tisztelettel − egy fickó: − Szia, Gizike! − Erről tehát megtudhatta, hogy hívják; ő be se mutatkozott, semmit sem mondott magáról. Gizike kelletlenül köszönt vissza, valószínűleg a pichába (nem a magáéba) kívánta, és már perdült is be egy szürkére mázolt ajtón (a földszinten). − Csókolom! − köszönt be az előszoba nélküli lakás konyhájába az ott ülő (gubbasztó) öreg nőnek és férfinak. „Mit keresnek ezek itten?” Kopogó léptekkel átvágott az előkonyhán a szobába (utcai, be volt függönyözve), ő pedig óvatosan utána. Leült az ág yra, amelyen csak lepedő volt, valamint két nagy vánkos egymáson, és elkezdett villámgyorsan vetkőzni. Ő viszont behúzta maga után a (fehér), széles, tömörfa-ajtót, s megállt egy ágyneműhalom mellett (huzat nélküli paplan volt ráterítve). Erre a meztelen paplanra rakta aztán le a levett ruhadarabjait − ám lassan, aggódva.

32

− Ezek itt nem jönnek be? − kérdezte suttogva. Zavarta, hogy a széplány nem zárta kulcsra az ajtót. − Á, dehogy! − válaszolta Gizi, és az érződött a hangjában, mintha naivnak és feleslegesnek tartaná a kérdést. Az sem tetszett neki, hogy az ágy (illetve a heverő) pont az egyik ablak alatt van, s a nagy ablak előtt csupán csipkefüggöny leng, látni lehet a járókelők sziluettjeit. Eközben viszont igen értékeset szalasztott el, nem nézte Gizellát, amint vetkőzik, s amikor odapillantott, szinte elállt a lélegzete, oly csodás látvány tárult a szeme elé. Gizella teljesen meztelen volt, világítóan fehér, valami észbontóan szép volt a teste. A csodálatos mellei ugyanúgy álltak, mint mikor megpillantotta az utcán − cukorsüveg szerűen − vagyis nem viselt melltartót a lila blúz alatt. Kombinét se viselt ezek szerint. (Arra, hogy bugyi volt-e a csajon egyáltalán, vagy pedig anélkül szellőztette a …….-t a vékony szoknyája alatt a ragyogó őszi napfényben, nem emlékszik. Azért nem, mert nem hevert ott bugyogó a közelben ledobva. Későbbről, amikor a g yönyörűség már öltözött, ugyancsak nem emlékszik olyan pillanatra, amikor felvette volna a ruhadarabkát a kerek, kívánatos farára, a dússzőrzetű szeméremdombjára, és igazgatta volna, a térdeit kissé behajlítva, telt combjait jobbra-balra ingatva; vagy pedig benyúlt volna a szőrös dombja fölött, hogy combhajlatban jól helyre igazítsa az átlátszó, finom selymet.) − Te már levetkőztél? − kérdezte zavartan, amikor megpillantotta meztelenül. Még mindig ruhástul állt. Gazella nevetve válaszolta: − Gyakorlatom van már benne. − Türelmesen, engedelmesen ült, mint egy kislány, ám teljesen nyíltan, szemlesütés nélkül szemlélte, amint a férfi vetkőzik. Vetkőzés után odament, leült a szépség mellé jobb oldalra. Előttük egy sötétbarna dohányzóasztal nyúlt el − ezen kellett elintézni az üzleti üg yet (előre). „Nem drága. És mekkora gyönyör!!” Majd jobb kezével megfogta a liliomfehér jobb mellet, amelyet közepesen puha tapintásúnak talált. Olyan mozdulatot tett, mintha meg akarná csókolni az istennői lényt. Valójában nem tudta, meg akarja-e − csupán az ösztöne hajtotta −, de a szép ajkú ezt úgy értelmezte, hogy meg akarja, és így szólt figyelmeztetőn: − Csókolózni nem szabad! „Ugyan, hát miért csak csókolózni nem szabad éppen? Pedig oly jól esne a lelógó, meg nem gereblyézett, szalmaszínű fürtjeid közül előtűnő sötétlila aj33

kaidról szedni a virágport, miközben a kerek, párnás, meztelen melleid hozzám nyomódnának.” A csóktalan odanyúlt a jobb kezével, egyszerűen csak megfogta azt, s ráborult… Közben feltárulkozott az áthajló, igen fehér, kissé vaskos, de gyönyört keltő, festői test, majd az ő combjaira szőke hajtömeg borult. Megsimogatta a pompás jelenség bal combját, mert az volt ebben a testhelyzetben az elérhető legértékesebb része. Giselle hirtelen abbahagyta, felült a heverő közepére − jobb lábát kinyújtva, bal lába meg lent maradt, a fekhely oldalánál. A férfi ültében szembefordult vele, megmarkolta mindkét csodás mellét, majd szájával érintette az egyik bimbót (ahogy filmekben látta), ám a nőcske olyan maradt, mint egy FADARAB, úgy tűnt, semmi hatással nincs rá. (A mellei kerekek, nagyok, buci [rozskenyér] alakúak, de persze fehérkenyér színűek. A bimbóit nem ilyeneknek képzelte, amikor ábrándozott róluk, hanem halvány barnáknak − nagy holdudvarral; ezek majdnem sötétbarnák, és szinte nincs is udvaruk.) Abbahagyta hát a mellek tapogatását, tekintete lejjebb siklott, a bozontra, és megkívánta. Belenyúlt az ujjával. Kissé volt síkos. − Na, mi lesz? B….nk? − kérdezte váratlanul, közvetlenül. (De ezt is kedvesen, nem durván tette.) − Igen. − Bólintott is hozzá, s ösztönös mozdulattal a végtag jához nyúlt, hogy itt az ideje, fel kell állni, oda kell mennie az ágyneműhalomhoz, ahol a nadrágja zsebecskéjében a gumisdoboz lapul, s íme, mit tapasztalt! Az volt rajta! − Jé? Felhúztad? − Nem is érezted? − csodálkozott. − Nem! „Hát ezért hajolt rám! És én mennyire frászoltam, hogy nincs nálam!” Ekkor azt pillantotta meg hirtelen, hogy a sarki csillag jobb kezének gyűrűs ujján karika csillog. Négykézlábra tolta fel magát. A szőke asszony a bal lábát is felhúzta az izélőre, és hanyatt vetette magát a süppedő párnákba. Most vált láthatóvá teljes mivoltjában, hogy milyen vastagok a combjai. Nem filigrán, tömött testű, de neki a vékonyak nem is tetszenek, és nem valók hozzá. Amikor a vénuszi, cereszi, aphroditéi lény a hátára dobta magát, érdekes, szobrászi látvány tárult fel. A nyelvtanuló a vastag, de finom tapintású combok közé csúszott térden, ám mindjárt a mellek kezdték érdekelni újra. 34

Mégpedig úgy, hogy rájuk dőlt egész testével, mellkasához szorítva őket. Jobb kezével meg a szép asszony tömör feneke alá nyúlt. Ezeket kívánta a legjobban, a b…st jóformán csak elhanyagolhatóan. Igen-igen jó érzés volt, amikor érezte, hogy a ruganyos mellek hozzásimulnak az ő melléhez, s ekkor − újra csak ösztönösen − a szépasszony nyakát próbálta megkeresni az ajkával, de takarva találta a szőke hajözöntől. Félresöpörte a hószínű zuhatagot, és az ajka máris a finomívű nyakhajlathoz közelített. Bele akart csókolni, de eszébe jutott, hátha ezt sem szabad, mert Zsizell szerint ez is CSÓKNAK (nyakcsóknak) minősül, és miért provokálja ki feleslegesen az újabb figyelmeztetést. (Úgy vette észre Gizea bájos mosolyán: imponált neki a hajelsöprés.) Ezért épp csakhogy érintette a szájával a nyakhajlat bőrét. Tiszta volt, szagtalan, de őt az sem érdekelte volna, ha valamilyen szaga van, annál izgalmasabb lett volna. Eközben a széplányka mintha ezt mondta volna halkan: − Már rövid az idő. − Hogyan??? − kapta fel a fejét. − Az ilyen aktusok kábé negyed óráig tartanak − fejtette ki tárgyilagosan. „Puff neki!” Ha ezt előtte megtudta volna, lehet, hogy el se jött volna vele. Mindenesetre nem tetvészkedett volna a vetkőzésnél. − Ne izélj már! − Nagyot nyögött, leszállt a gyönyör lováról, Vulva meg felpattant alóla. − Ott van a szemetes, dobd be! − utasította, s a kombinált (üveges, fiókos) szekrény mellett lévő, billenős szemeteskockára mutatott. A tündér pillanatok alatt fel is öltözött (olyan sebesen, ahogy korábban levetkőzött), ő csak ekkor kapott észbe, hogy vége mindennek! − Szeretnék elmenni, én még nem mentem el − panaszolta, átkarolva a tündérnek a (sajnos, már jól ismert) ciklámen dresszét. − Hát akkor menjél − válaszolta Vulvácska. S pillanatokon belül elhúzott. − Öltözz fel, és gyere utánam, kint várlak − vetette oda. Még lassabban öltözött fel, mint ahogy levetkőzött. Tűnődött. − Viszontlátásra! – szólt oda a még mindig kint gubbasztó öregeknek. A férfi tisztelettel visszaköszönt, az arcáról nem volt leolvasható gúny. „Vajon mikor lesz viszontlátás?” Bár azt gondolta, komolyan, hogy nemsokára felkeresi újra Vaginellát. „Ezek hallgatóztak, vagy nem?”

35

− És másképp, franciásan lehet? − kérdezte már kint, a kapualjban, a kukák mellett elhaladva. Kiléptek a még mindig tündökletes napfénybe, a világos sárga falú házon gyöngyöző repkények alá és közelébe. − Igen − felelte tárgyilagosan Cunnilingvistina. − A ciciiddel foglalkozhatok máskor? − Igen − válaszolta bőbeszédűen −, majd megbeszéljük, hogyan. Ez izgatott várakozással töltötte el.

„TISZTELETTEL: KAROLINA” (a TETRAMERON 20. novellája) Írt egy HIRDETÉSre, amelyben ezt olvasta: „28 éves lány megismerkedne 40 év körüli férfival”, postafiók volt megadva. Egy alföldi kisvárosban bérelte a csaj a postafiókot. Ő írt, hogy lemehetne, vagy pedig jön-e föl Pestre? A lány azt válaszolta, jobb szeretne egy semleges helyen találkozni, például Lehel kürtjének a városában. „De hol lesz ott kégli?”− tűnődött. Benne volt a válaszban az is, hogy anyagi vonzata van. Ezt táviratozta: „Hát, ha így áll a dolog, lemegyek”. Épp készülődött, de nem kapott választ (hogy várja a nő). Azt gondolta, talált másik negyvenest. Nem baj, én is találok másik huszonnyolcast, és le se kell fáradni érte. Amikor mégis választ kapott, abban az volt, hogy jön fel a picha, dolga van, ha a férfi akarja, Pesten találkozhatnak. „Kicsit nehezen jön össze − de talán annál jobb lesz.” Némi bizalmat keltett benne, hogy így fejeződtek be az irományok: Tisztelettel: Karolina Kissé mulatságos volt ez a nagy tiszteletesdi, főként nőtől férfival szemben, ám jobb, mintha pökhendien vagy gúnyosan írna. Ebből az apró jelből ítélve: rendes lány lehet. Eljött a NAP, várta a távolsági busz végállomásánál búzavirágkék, rövid ujjú ingben, ez volt az egyik lelevelezett ismertetőjel. Vékony, barna nő jelent meg (egyik sem az esete, ő a szőkéket − nem baj, ha festettek −, a hosszú hajúakat és a középtelteket szereti). De érdekes, hogy mégis szexis. A haja legalább hosszú! 36

Nem kért aznapra szabadságot, mert nem volt 100%-ra biztos benne, hogy jön, csak ellógott erre az időre. Ezt mondta neki: − Ha valami elintéznivalója van (hiszen azt írta, dolga van Pesten), intézze csak, én addig visszamegyek dolgozni, délután négykor találkozunk, itt. „Mehetsz akár randira is, mit érdekel az engem!” Délutánig, amikor újra együtt voltak, azt eszelte ki, hogy: − Oldódnunk kell, szoknunk kell egymás testéhez, erre a legkiválóbb lehetőség, hogy strandra megyünk. Karolina ezt mondta: − Nem készültem erre, nincs nálam fürdőruha. A ravasz tudtára adta: − Olyan helyre megyünk, ahol nem is kell. Karolina így szólt: − Ez új nekem − de nem látszott az arcán csodálkozás. Augusztus vége felé járt, de még szépen sütött a nap; a strandon persze mindjárt oda vezette, ahol le lehet venni mindent. Amikor felfele mentek a lépcsőn − a gyönyörű bokrok, fák, kúszónövényzet között − Karolina bevallotta (holott tulajdonképpen nem is kellett volna neki), hogy enyhe szívbaja van, nem igen van ínyére a lépcsőmászás. − Ne haragudjon, én ezt nem tudtam, akkor máshová is mehettünk volna! „Persze, alföldi lány, nem nagyon mászott hegyet.” Neki meg az nem volt ínyére, hogy szívbajos. „Azonban attól még lehet egész kellemes a barlangos teste.” (De [fővárosunk legszebb fürdőkertjében] még nem is a rettentően meredek úton ment vele felfelé, hanem az enyhébben emelkedő mellékúton, amelyet kevesen ismernek [s ahol egyszer talált egy harapófogót − igen megörült neki]; ez örökzöld bokrok, csenevész fácskák és barnabarkás ecetfák között kacskaringózik, és a kunhalom alakú tető aljához vezet.) Bevezetésképp a nő megláthatott két meztelen férfit, amint zuhanyoztak − persze alaposan megmutogatták magukat neki, mindketten úgy forgolódtak a vízrózsa alatt, mint a kerge birka. Ezeken az idiótákon kívül nem volt senki más (strandoló) ott − hétköznap lévén. A zuhanytól balra egy félholdnyi füves terület feküdt, amelynek széléből felszökkent a tető rézsűje, ezen görbe fácskák nőttek, a nap és az ég felé törekedve kiegyenesedni. Innét nem mutathatta meg a lánynak a lélegzetelállító, gyönyörű kilátást, amit a tetőről élvezni lehet, de ő nem azért jött, hogy azt élvezze. Leterítette a két törölközőt − amelyeket még reggel rakott be a táskájába − de nem ám szorosan egymás mellé helyezte őket. 37

Karolina ráült ruhástul az egyikre. Ő nem vesztegette az időt, szó nélkül levetkőzött teljesen meztelenre, Caroline pedig még mindig gyámoltalanul, ruhában ült. − Vetkőzz le te is nyugodtan − nyugtatgatta, s jól eléje állt meztelenül. − De nem baj, hogy az én alakom olyan, hogy alul vag yok erős? − vonakodott. – Ahogy valaki mondta rám. − Persze, hogy nem baj! − „Te édes, mézeske !” Erre a biztatásra Karoline csak-csak levette a perkál szoknyáját, az égszínkék blúzát (ez ugyancsak ismertetőjel volt), és nemsokára meztelen felsőtesttel ült − csaknem dideregve a tűző napfényben −, mert melltartó, az nem volt rajta, olyan kicsik ugyanis a mellei, hogy szinte nem is lenne mit tartania. A neg yvenéves rögvest melléje húzta a törölközőjét, átfogta a darázsderekát, megsimogatta a telt combjait, erre Karolina nyugtalanul hátratekintett: Egyik meztelen férfi a tusoló környékén lődörgött, a másik pucér az eget tanulmányozta, mint egy csillagvizsgáló (az ő irányukba fordulva). A negyvenéves (sőt több) feléjük fordította a fejét: − Nem kell törődni velük!!! Visszanyúlt Carolinehez, felcsúsztatta a tenyerét az egyik kis mellére. (Karolinának nagy [gülü ] szemei vannak − kissé egzaltáltaknak tűnők, mintha kábult [narkós] lenne, de biztosan nem az −, ezeket vetette [mintha rajongóan vetette volna] őrá. Beszéde akadozó, és tudálékosan magyarázza a világ jelenségeit.) Igazán izgató, hogy Karolina igazi bug yiban, mégpedig pici, fehér csipkésben ült a törölközőn, a bikini-alsórész helyett, de a főhősnek még ez is nagy és sok volt. − Ezt is le lehet vetni − fogta meg a lány hófehér, áttört csipkés, falat bugyiját két ujjal. Karolina elpirult. − Nem, azt azért nem. Szemei újból hűségesen csillogtak. − Amikor leszálltam a buszról és MEGLÁTTALAK, MINTHA NEM LETT VOLNA IGAZ!!! A főhősnek ez igen jól esett. Karolina folytatta, átszellemült arccal: − ATTÓL FÉLTEM, HA LECSUKOM A SZEMEMET, ÉS ÚJRA KINYITOM, ELREPÜL AZ EGÉSZ, MINT EGY SZÉP ÁLOM!!! Kimondhatatlanul kellemes érzés töltötte el, hogy hatni tudott rá, mint férfi. Simogatta a melleit, közben mögéje nézett (mert Karolina a zuhanynak háttal ült), és amikor azt látta, hogy nincs senki a két zuhanyrózsa körül, megcsókolta 38

a lány (Karolina olyan lányos, mintha nem is elvált asszony lenne, és nem lenne egy szakmunkásképzős fia, szinte el se hihető róla mindez; vajon miért vált el egy fajankó egy ilyen jó természetű, rendes, halk szavú nőtől − a szívbetegsége miatt, az nem éppen szép dolog lett volna; vagy pedig amiatt, hogy a vékony mivolta ellenére is ilyen szexepiles, és elkurvult ; de ez csak egy pillanatra villant fel benne, és nem volt igazán kíváncsi rá, miért történt, mert ilyenekről, szerencsére, nem kellett beszélgetnie, minthogy Karolina idefele jövet a HÉV-en megoldotta a gordiuszi csomót, mégpedig rókamódra, ilyeténképpen: − és mi a helyzet a családi dolgokkal? vag y azokról ne is beszéljünk? − ne! − rendkívül hálás volt neki magában, hogy megszabadult ennek a legkellemetlenebb témának a taglalásától) duzzadt, érzéki ajkát. Csókolózás közben körbepillantott. Kis ideig nem rezdült a bokor sem, ám nemsokára kibukkant egy pápaszem, mire abbahagyta. Majd már árnyék vetődött rájuk, a férfi felállt, arrébb húzta a törölközőjét, a napra. Mondta Carolinenek, hogy tartson vele, s ekkor még egyszer kísérletet tett rá, hogy levetesse vele az alsórészt. Karolina mintha most is elpirult volna, de végre kibújt a kicsi, finomcsipkés bugyijából, és ott tündökölt a maga fehér, meztelen valóságában, a legértékesebb, pici, selymes testrészét is beleértve. Carolina újra leült a törölközőre, a férfi pedig most már még szorosabbra melléje terítette az övét, és ezúttal nyilván megfogta azt is. Még egyszer megcsókolta az eperpiros ajkait, de észrevette, hogy egy kakukk arrafelé röpül, nyilván észrevette, hogy Karolinának végre meztelen a kerek fara, meg akarta nézni, milyen szépség ásítozik elől. Jött-jött, majdnem tényleg repült, és amikor kissé túljutott a két meztelen test által alkotott képzeletbeli vonalon, sarkon fordult, megnézte sandán a szende Karolina lába közét, forgolódott, lenézve a pázsitra, majd fel, a vakító napba, aztán visszament az állandó kukkolóhelyére. Karolina csodálkozó szemekkel nézett hősünkre, de ő legyintett. Újra kezdte a csókolózást, közben megsimogatta Karolinának mind a két telt combját, és nem felejtette el rácsúsztatni a kezét a selymes dombra sem, mialatt a szemét lehunyta. Sőt, egy kicsit bele is nyúlt, amennyire Karolina enyhén összezárt lábai közt lehetett. Belemerült az élvezetbe, csodálatosan új dolog volt. Ilyen helyen még nem csókolózott így, meztelenül, legfeljebb csak a melleit fogta nőnek, az volt a csúcs. Ezért ezt gondolta: „Most csúcsot javítok.” Karolina egyszer csak − minden átmenet nélkül − ezt mondta: 39

− Én nem szedek semmit, nem bírja a testem a fogamzásgátló hormonális készítményeket. (Érdekes volt erről meztelenül beszélgetni.) − Van gumim, itt is csinálhatnánk, a kis fenyőfák mögött. (Ennek a nagy térségnek a végén, a kerítés előtt fenyőfácskák határolnak le egy zugot, ahol lehetne.) Meglepő, hogy Karolinának nem volt ellenére, felkelt, követte a férfit, aki már nézegette a pázsitot, hová lenne a legjobb leteríteni a két törölközőt (hoszszában, egymás után). S le is terítette őket. Majd áthordta a táskákat és a ruhákat ide, nehogy eltűnjenek, mire végeznek. (Minthogy jobban meg fognak tetszeni a kukkolóknak, mint a LÁTVÁNY. Az lett volna ám az igazi, csupaszon, minden holmi nélkül leballagni a Pénztárhoz, és magyarázkodni. De mégsem olyan katasztrofális! Az eg y-eg y törölközőt maguk elé tarthatták volna, mint fügefalevelet.) Karolina ezalatt téblábolt a bájos testével. Elfordult, felhúzta a gumit, és amikor visszafordult, két kezét az öle elé tartotta. Karolina egyik lábáról a másikra állt, egy napsugaras karácsonyfa mellett. Odament hozzá, derékon fogta két kézzel − majdnem összeértek az ujjhegyei −, szájon csókolta. Magához húzta − mellkasához érezte simulni mindkét bűbájos, kis mellét, ami elragadó érzés volt. Majd jobb kezével elengedve a derekát, megfogta a nő bal kezét, és húzta a törölközők felé. Karolina lehuppantotta az alfelét, széttárta kicsit a lábait, hősünk közéjük mászott (közben meggyűrte a hátul fekvő törölközőt), és ráfeküdt Karolina édesded testére. Kerolájn teste fehér volt tetőtől-talpig, úgy látszott, nem napozott egész nyáron. A tusolóig már nem láthatott el, a kis fenyők eltakarták előle. Közben a nagy fákon madárcsicsergés... Csak nem jött rá, mi zavarja, teszi kissé kellemetlenné ezt a gyönyörű környezetet és kellemes aktust, de aztán rájött: töri a föld a térdét a törölközőn keresztül. Caroline seggét hogy törheti!!! Kisvártatva sikerült, felegyenesedett. A gumit berakta egy üres borítékba, amelyet a táskájában lelt. Kerolájn ugyanis a nag y változás után munkanélkülivé vált, ám a segély kevés volt; a szakmunkásképzőbe járó fia még tovább apasztotta az amúgy is kevés pénzét. „De hogyan lehetséges, hogy csak huszonnyolc éves?”− jött rá éles eszűen. „Hisz akkor tizenkét éves korában kellett férjhez mennie!”

40

3. ciklus – A társkeresőkről MEGEGYEZÜNK! MEGEGYEZÜNK!

(a TETRAMERON 22. novellája)

– Mindene megvan? – kérdezte a nő. A férfi belenézett a táskájába, és ezt válaszolta: – Igen. – Sapka? – Ja, igen. – Felnyúlt érte a fogasra. Aztán tétován elindult a lakás kijárata felé. Majd sarkon fordult, visszament a nőhöz. Ajkuk összeért. – Szóval, várom a levelét, ahogy megbeszéltük. Az ajkak még egyszer egymáshoz értek, a nő belepirult. – Megegyezünk! Megegyezünk! – sugallta lelkesen a férfinak, és behajtotta mögötte az ajtót. Varga Mihály az első emeletről nyolc lépéssel a földszinten termett. Visszaintegetett Margitkának, és fütyörészve elindult Dunaújvárosban a Római körúton a buszmegálló irányába. Útközben a kellemes élmény felidézésére végiggondolta, mi is történt vele az utóbbi időben: „Piros virág Y 60878954312” jeligével megjelent Margit társkereső hirdetése (1981-ben), és ő írt rá Budapestről. Az asszonyka válaszolt, a levélben (főleg) az állt, hogy szimpatikusnak találja Mihályt, hívja fel őt a munkahelyén, a bölcsödében. Mihály igen összeszedte magát, egy kortyot sem ivott aznap, amikor telefonált. Végül is egy napfényes februári napon az asszony lakásában találta magát. Kétszobás állami lakás (úgy látszik, a volt Sztálinvárosban nem tanácsi lakásnak hívják), ám a nagyobbik szobában a Kati, Margit húga lakik. Ő is elvált, egy gyerekkel. Minden hónapban 900,- forintot fizet Margitnak Margitka a két gyerekével a kisszobában kucorog. Ez olyan kicsi, hogy a két heverő – melyen hárman alszanak – nem fér el másképp, csak keresztbe fordítva: egészen faltól falig, a szoba közepén. Mihály megütközött azon, hogy amikor Margit elindult megöntözni a virágokat, nem tudott másként az ablakhoz jutni, minthogy levette a cipőjét, és átkelt a heverőkön. „Miért van szükség Kati kilencszáz forintjára?” Nem kérdezte meg a nőtől, elmondta az azt magától is: 41

– Azért, mert kevés a fizetésem. Igaz, a családi pótlék most már jobb (több), de gyerektartást hol kapok, hol nem. A volt férjem mindig éppen táppénzen van, vagy éppen nem dolgozik. A gyerekek meg nőnek, sok minden kell nekik. Itt van, megmutatom magának a HÁZTARTÁSI NAPLÓMAT. Mindent pontosan felírok ám, fillérre. Varga Mihály elsápadt. Majd ellenpontként Margit karcsú termetére, derékig omló hajára, kivillanó fehér fogaira vetette pillantását, és felsóhajtott. Az idő hamar elszaladt, Margit sokat beszélt, fényképeket mutogatott a két kislányáról. Így Mihály számára – mázlijára – alig maradt idő a beszámolásra , miért váltak el tőle. A feleségének mindig csak a flancon jár(t) az esze – találta fel magát. Közben Kati szobájában szólt a zene. (A lányok persze iskolában voltak, Kati az óragyárban, kislánya: Ildi pedig óvodában.) Mihály felkérte táncolni az asszonyt, de Margit azzal hárította el, hogy itthon nem táncol. Amikor a fényképeket nézték, a heverőn közel kellett hozzá húzódni, és ürügy támadt arra is, hogy a derekát átfogja. Ám Margitka ezt mondta: – Lehet, hogy semmi se lesz a dologból, és én nem akarom, hogy mindjárt előszörre érzelmeket keltsek magában, aztán pedig csalatkozzon, és ennek én legyek az oka. „Ne sajnálja tőlem azt a kis csalódást ” – akarta mondani Mihály, de lenyelte, mert Margit tekintete szigorú volt. – Én eléggé komoly életfelfogású vagyok, és ilyen férfit szeretnék magam mellé. Néha kicsit makacs és önfejű vagyok. De az élet nem egyszerű. Az egyik fő szempont, hogy a társam a gyerekeket is elfogadja, és azok is őt. Hogyha véletlenül állít be hozzánk, és vircsaftot talál, azon se ütközzön meg. Elfogadjon bennünket úgy, ahogy vagyunk. A gyerekek nem rosszak, de bizony előfordul, hogy ötször rájuk kell szólni. – Szeretném már megismerni őket – mondta akadozva Mihály. Amikor a buszmegállóhoz ért, abbahagyta a visszaemlékezést. Pillanatra úgy tűnt neki, mintha vékony hangú kórus csivitelné a fülébe: – Megegyezünk! Megegyezünk! Megegyezünk! – MEGEGYEZÜNK?

42

4. ciklus – Arról, hogy a férfiak mind csak AZT akarják, utána lelépnek KAKAÓS GOLYÓK (a TETRAMERON 35. novellája) A hatvanas évek közepén egy volt középparaszti család, akik a téeszesítés miatt menekültek, már egy fél évtizede Budapest egyik külső kerületében − szinte a nagy agglomeráció határán − élt. A vidéki birtok (12 kataszteri hold föld, 2 kat. hold rét, 1 hold erdő, egy hold szőlő, nagy ház [körötte 1600 □ udvar, benne istállók, ólak, gazdasági épületek]) morzsáiból csak a következőt sikerült kihozni, átmenteni saját tulajdonba: Pest peremén egy hátsó házrészt 180 n-öl kertrésszel. De azt is irtó nag y adósságra. Ott tengődtek: a nagyszülők (a dédszülők a falusi temetőben nyugszanak, illetve nem), egyik elvált lányuk a kislányával, a másik a nagyfiával. Hatan egy kétszobás, 68 m2-es, félkomfortos lakásban. A fiú épp elvégezte a főiskolát egy dunántúli városban, az utolsó nyári szünetében őgyelgett. Elvetődött egy szombat este a Margitszigetre is, a CASINO nevű hangulatos szórakozóhelyre. Minden asztal foglalt volt, nagy nehezen talált ülőhelyet. Szólóban (egyedül) csücsült, hallgatta a tánczenét. A kerthelység terepe sík volt, csak a közelében lévőket nézhette; így nem látta, hol ül felkérhető nő. Ezért felállt, körüljárta a kertet, majdnem minden asztalt szemügyre vett. „Nincs nag y választék ! Sajnos, párokban szórakoznak itt is” − gondolta. Az eg yedülállóknak magányos (kutya) élete van eg y nag yvárosban. Végül mégis megakadt a szeme egy hozzá képest alacsony, azonban jó alakú, barna nőn, aki egy másik (számára nem oly szimpatikus) nővel ült egy asztalnál a táncparkett közelében. Felkérte táncolni hezitálás után. – Llári – így értette a bemutatkozását a puha kézfogás után. „Kl……ká? ” A nő egyszerű és közvetlen, oldotta a benne fészkelő görcsös feszültséget. Megbátorodott. Elmondta, hogy nem szokott ide járni, most van itt másodszor (nem akarta teljesen járatlannak, kisfiúnak kiadni magát). 43

Erre a nő kijelentette ugyancsak: – Én is csak a barátnőm kedvéért jöttem el, kikapcsolódni kicsit, különben én sem szoktam sehova járni. A fiút nem érdekelték a továbbiakban a személyi adatai − az, hogy a Biztosítónál dolgozik, elvált asszony, van egy gyereke −, mert nagyon izzadt a tenyere, rettentően röstellte magát. „Még szerencse, hogy nem vett róla tudomást.” (Vagy legalábbis nem mutatta ki.) „Milyen jól jönne most egy báli kesztyű!” Megkönnyebbülésére elhallgattak a zenészek. Helyrekísérte a nőt, megtörölte a tenyerét a zsebkendőjébe, higgadt kicsit, aztán már nem izzadt annyira a tenyere. Mikor a zene megszólalt, megint igen izzadni kezdett, mert izgalom fogta el, hogy a nő eljön-e táncolni vele másodszorra is, a tócsa után. Megtörölte újból a kezét, felsóhajtott, és odasomfordált a nőkhöz. (Azt már megtanulta, hogy mindjárt a zene első akkordjai után, sőt a cintányér megcsörgetésére el kell indulni, nehogy valaki megelőzze, elhappolja előle a nőt.) Szerencsére még megvolt. Bíztató mosollyal állt fel. Egyre gördülékenyebben el tudtak beszélgetni, a fiú nem is gondolta volna. A harmadik táncnál annyira merésszé vált, hogy randit adott ugyanide másnap estére. A nő véletlenül épp rá fog érni. Másnap hazakísérte (gyalog a Vígszínház környékére), és nem is tudta, honnét veszi a bátorságot, de be akart vele menni a házba, amelyben a nő lakott. – Csitt a kapunál! – Az ajkára rakta a bal kezének a mutatóujját, amikor az ormótlan kulcsával a masszív kaput nyitotta. – Be kell surranni a házmester miatt. Nem szeretném, ha meglátná, hogy palikat hordok fel. Ekkor volt életében először házmesteres, lépcsőházas bérházban. Lifttel mentek fel az egyik emeletre (őneki ez is új volt, liftbe se szállt be még soha). Besurrantak a lakásba, sötétben maradtak, a nő nem kapcsolt villanyt. Ezzel kezdte: – Fürödj meg! Én anélkül nem szeretem. Nem merte felkapcsolni a villanyt a fürdőszobában (azt hitte, ott sem szabad), félsötétben tapogatózott. A gázboylerrel nem tudta, mit kezdjen (nekik széntüzeléses fürdőkályhájuk volt). A nő már levetkőzve jött be vizet engedni neki. (Mert nem hallotta kint, hogy meg lenne eresztve a víz.) 44

Világított meztelen fehér testének sziluettje. Miután a fiú. megfürdött, a nő átfogta a derekát, és átvezette egy kis szobába (eközben ő félve megfogta az egyik telt mellet). Le akarta fektetni a nőt az ottani kis heverőre (miközben testét nekinyomta a két tömör mellnek), de a nő azt súgta, várjon kicsit, maradjon a heverőn. Kisurrant, majd vízfröcsögés zajából arra lehetett következtetni, hogy zuhanyzik. „Minek ez a nagy hűhó? Alig bírom már kivárni. A nők ilyen körülményesek, cirkalmasak. Az ember itt áll, ő meg fürdik. De minek, amikor utána úgyis meg kell fürödni.” Amint kibámult a kis ablakon a gyér fénybe, megállapította, hogy ilyen különös kalandja még nem volt, és mindez Pesten történik. Izgalom fogta el: „Most már rövid idő múlva b…ni fogok, amire annyiszor annyira vágytam.” Az ajtó felé pillantott izgatottan. „Semmi se jöhet közbe, hisz a nő itt van, nem messze, meztelenül” – nyugtatgatta magát. „Csak miért nem jön már?” Majd gumit húzott fel, tapasztalatlan lévén. – Csendben, hogy fel ne ébredjen a gyerek! – A szájára tette az ujját, amikor melléje libbent. – Már akartam kérdezni, milyen szoba ez? – érdeklődött naivul a fiú, aki gyerekszobához se volt szokva, mert a lovak faránál nőtt fel. – A gyerek most kivételesen a nagyszobában alszik – magyarázta Llári. Kellemesnek találta az érett asszonyi testet. Ezelőtt csak lányok nedves, langyos ajkához, lányos kúpocskáiknak blúzokon keresztüli simogatásához, kicsiny szeméremdombjukhoz jutott el. Nem is bírta elképzelni eddig, hogy asszony ölelésekor nem zavarja majd, hogy annak árkában már sokféle, -fajta nyél billegett, ezek után pedig szült, szoptatott a (nagy vagy kisebb, tömör vagy lógó) melleivel. A tapasztalt asszony ezt súgta neki: – Ez nem kell – és ügyesen lehúzta. Igen jól esett a teljes fedetlenség, végigélvezte minden érzékével a dolgot. Aztán hamarosan szembesült azzal, hogy mivel hosszú ideig kellett várnia meztelenül és izgatottan a meztelen Llárira (legalábbis ő hosszúnak érezte a várakozást), a ténykedés (aktus) a sima, élvezetet adó testen csak rövidre sikeredett. „Mért oly soká jött!!!” Másodszorra a KARAMELL presszóban találkoztak, az ott volt a környéken. 45

Llári ezúttal már nem akart vele együtt felmenni, ezt mondta neki: – Ismered a járást, gyere fel utánam egyedül. Ekkor a nagyszobában feküdtek, amely az udvarra néz. (A gyerek meg a felejthetetlen szobában hánykolódhatott.) Llári ez alkalommal nem ragaszkodott a fürdéshez (a partnere nem tudta meg, miért). Így ekkor már némileg hosszabbra sikerült, de még messze állt az igazitól. Valami kakaós golyót használt (amelynek illata, illetve szaga is volt), és elolvadt benne. (Aztán kifolyt belőle.) Csúfolkodva mondta: – A molyokat kell lövöldözni vele. (Ez utalás volt egy blőd Arisztid-viccre.) Ahisztid bemeg y a patikába, és kér tíz deka kakaós golyót. Másnap bemeg y újra, és megint kér tíz dekát. Harmadnap a patikus már meg nem állhatja, és megkérdezi tőle, mire használja. – Hát a molyokat lövöldözöm vele – feleli Ahisztid áhtatlanul. Ezt a csúfondárosságot csak ekkor fedezte fel a nő jellemében. Erre föl beképzelte magának: Lári-fári biztosan kicsúfolja magában, hogy mind a kétszer csak oly röviden és gyengén teljesített. Nem beszélte meg vele a megkönnyebbülés után és a kiosonás előtt, hogy mikor találkoznak legközelebb. – Majd hívlak telefonon. Ez meg húzódott-nyúlott, mint a rétestészta, végül túrós (nem rétes) lett belőle. * – Csak úg y otthagyta ezt a jó, rendes nőt – rótta meg Edit. – Holott akadálytalanul, nyugodtan kiépíthetett volna egy tartós kapcsolatot, ami biológiailag igen jót tett volna neki: nyugtatta volna az idegeit, fokozta volna az önbizalmát. – A tenyere is kevésbé izzadt volna – tette hozzá Claudja. − Ami a báli kesztyűt illeti: hallottam, hogy az ötvenes években kispolgári csökevénynek, luxuscikknek minősítették. A kesztyűkészítő kisiparosokat is nyilván elragadta az államosítási hullám, eltűntek a könnyű, szellős, elegáns kesztyűcskék. – A nő nem ment, nem járkált utána, nem akarta megfogni. Rendes volt, hagyta, hogy a férfi válasszon, tegyen és viselkedjen belátása, szándéka szerint – rakta hozzá a történethez Györgyi. – Sikerorientált volt, mint általában a pasasok. Már kétszer megvolt neki, utána a soron következő trófeára, újabb tapasztalatokra vágyott – találta el Olga.

46

– Beképzelte magának, hogy a rövidség miatt mosolyfakasztóvá válik, pedig a legtöbb nő a viszony kezdetén nem törődik ezzel. Később meg lenyugszanak az ilyen férfiak, belejönnek a dologba – vélte a fekete lány. – Sok szivar viszont úgy van: csupán arra törekszik, hogy az első (többnyire egyben utolsó) alkalommal éppen csak sikerüljön, ő kielégüljön. Az nem számít, a nő mit gondol, érez – értékelte Csucsu. – Lehet, hogy nem is volt rendes a nő, csak megjátszotta magát a Kaszinóban. Gyanítom, gyakran járt oda a barátnőjével, felcsípni szivarokat – vonta kétségbe az erkölcsösségét Franciska. – Szájára jött egy freudi elszólás: …palikat hordok fel. Ki tudja, miért vált elválttá ! – Csatlakozom – jelentkezett Tóth Ferdinánd. – A fiú tapasztalatlan volt, amint hallottuk is, nem tudta, hogy a nőknek a vérükben van a meg játszás, nehogy kának nézzék őket, színlelés nélkül talán nem is lennének egészségesek. – Egy krapekjától hallhatta az Arisztid-viccet izélés előtt vagy után. A gyerekét hol az egyik, hol a másik szobában altatta – rántotta a porba szegényt Vanda. − Kicsit a minimálprózára emlékeztet engem ez a történet − mondta a festő. − Ám, az is lehet jó a maga nemében. Sőt!!! Más: a kataszteri hold ugye 1600 négyszögöl, 5744 négyzetméter. Tehát 90468 m 2 , azaz több mint 9 hektár saját tulajdon veszett oda a téeszben, amiért bagó un. földjáradékot löktek oda. BARÁTOKRÓL S HALÁLRÓL

(a TETRAMERON 37. novellája) Elérkeztünk a 37. (cseh számmal 73.) történethez, amely azért nevezetes – vezette be a festő –, mert sajnos ezen a ponton maradt töredékben Navarrai Margit világirodalmi értékű, klasszikus műve, a HEPTAMERON, amelyet Boccaccio nyomán Ő is 100 novellára tervezett, de a 72. megírása után elragadta a Fehér lepedős Kaszás. Ezt Nomerfide, a HEPTAMERON legfiatalabb keretszereplője meséli, és így vezeti be: – Van is készen egy történetem – válaszolta amaz (Nomerfide) –, méltó, hogy a kegyelmedét (Dagoucin, egy másik keretszereplő történetét) kövesse, mivel barátokról s halálról szól ez is. Hallgassák, kérem, figyelemmel. ITT VÉGZŐDNEK A HAJDANVOLT NAVARRAI KIRÁLYASSZONYNAK ELBESZÉLÉSEI S TÖRTÉNETEI, AZAZ, MIT MEGLELHETTÜNK BELŐLÜK

47

∫

€ 

S itt kezdődik az én KÉPZELT TÖRTÉNETEM Nomerfide nevében: Barátokról s halálról kézen fekvő történetet mesélni, mert a barátok jelmondata ez volt: Memento mori, azért, hogy egymásnak a legörömtelibb perceit – a zabálás, a részegeskedés (tivornyázás) és más földi örömök kurta idejét – szerencsétlenül megkeserítsék, elrontsák. Közbevetőleg a HEPTAMERON keretszereplői a következők: Oisille szenteskedő öregasszony (Navarrai Margit és I. Ferenc francia király [1515 – 1547] anyja), Parlemente (parlament, narrátor – maga Navarrai Margit), Hircan a második férje (II. Henrik, a Navarrai Királyság királya [1517 – 1555]), Longarine özvegyen maradt hölgy (Aimée Motier de la Fayette, Longray úrnője), Simontault (François de Bourdeille báró), Ennasuite Simontault felesége (Anne de Vivonne, aki Navarrai Margit udvarhölgye volt; Brantômenak, a XVI. századi híres memoárírónak az anyja), Geburon nemesember, Saffredent nemesifjú, Nomerfide férje, Dagoucin nemesifjú, aki a 72. történetet mesélte eg y szerzetesről, aki mialatt a végső irgalmasság művét g yakorolta, és lepedőbe csavarta eg y halott tetemét, a bujálkodásban is g yakorolta magát, és teherbe ejtett eg y apácát, majd átadta a szavát: magának Nomerfidenek, Saffredent feleségének, ő a legfiatalabb keretszereplő, a (keret)megnyilatkozásai alapján kikapós lehetett; Navarrai Margit az ő szájába adja a klozettörténetet, a Második Nap első történetét, vagyis a Tizenegyedik történetet arról, hogy a thouars-i franciskánusok házában Roncex asszonyra rájött a sürgős szükséglet, s nem nézve meg, hog y az árnyékszék ülőkéje tiszta-e, beleült a ganéj kellős közepébe, és csupa ganéj lett a segge, meg a ruhája, s amikor segítségért kiáltozott, arra számítva, hog y akad valami asszony, aki letisztogatja, férfiak jöttek a szolgálatára, s ott látták csupaszon, a legszég yenletesebb állapotban, amelybe asszonyszemély csak juthat, amely kakukktojás a Heptameron szerelmes és szerelmeskedő történetei között. Ők a Notre-Dame-de-Sarrance nagyhírű premontrei apátság környékén, a Gave folyó mentén elterülő kies réten meséltek történeteket 7 + 1/5 napon át, a 72. történetet befejezve, a 73-dikba csak belekezdve. Folytatva tehát tényleg a megkezdett történetemet: 48

A Notre-Dame-de-Sarrancetól nem messze volt eg y másik apátság is, ahol ez a történet játszódik (valószínűleg a Benedek-rendi Saint-Sevin-apátság, Hautes-Pyrénées megyében), ahová a HEPTAMERON keretszereplői közül Hircan, Parlemente, Longarine, Dagoucin és Saffredent elvetődtek az árvíz elől menekülve. Ezt a bencés apátságot leginkább ahhoz az apátsághoz tudnám hasonlítani, amely MOGYORÓD határában (ahol most a Hungaroring tekereg) állt, a mogyoródi csata (1074. március 14.) utántól, amikoris a győztes László herceg (a későbbi Szent László) a Juhállástetőn templomot építtetett és apátságot alapított. Az apátság – bencés szerzetesekkel – a XVI. század elejéig, Navarrai Margit koráig állt fenn. Gótikus stílusú erődítménynek volt inkább mondható, mint barátok jámbor lakának, imahelyének. A barátok sokat imádkoztak szűk, bothajtásos celláikban és a kápolna-teremben, ahol faragott szörnyállatok a hét főbűnt allegorizálták, visszatartva őket testi szükségleteik és gerjedelmeik kielégítésétől. E nyomorultak néha kijárhattak a környező falvakba, vásárokra: a kolostorban megtermelt terményeket, ott készített portékákat eladni, és a kapott pénzdarabkákért ezt-azt vásárolni, a rendház folyó szükségleteire. Egy gyönyörű májusi nap délutánján, amikor daloltak a madarak, a levegőből beszívhatták a virágok illatát, és a tüdejük feszült a mámorosító levegőtől, kiszabadulva a kolostor (monostor, vagyis magános kolostor) dohos falai közül, elindult két, élettől duzzadó barát a legközelebbi faluba, közöttük egy málhás szamár lépdelt egykedvűen. Az úton egyszer csak majd földbe gyökerezett a lábuk, mert megpillantottak egy akasztott embert, amely (aki) magasan hintázott egy faágon. Elkezdtek tanakodni, hogy kerülhetett ide ez a boldogtalan. – Én amondó vagyok – így a fiatalabbik –, hogy megunta az atyafi az életét, és nem akarván megszentségteleníteni a saját házát, és szerencsétlenséget hozni a benne lakókra, ide bujdokolt, felkötni magát. – Bárcsak helyén való lenne az okoskodásod, testvérem – mondotta az idősebbik, bizonyos Bartolomeo testvér. – Ezen eltávozottnak ugyan már mindegy, hogyan hagyta el ezt a hívságos siralomvölg yet, de a földi igazságszolgáltatásnak, amely a szemet-szemért, fogat-fogért elven nyugszik, és nem teszi magáévá Krisztus urunk megbocsátásra felhívását az ellenünk vétkezőkkel szemben, nem mindegy, hogy önmaga gyilkosa volt-e, avagy zsiványok kötötték-e föl, gyaníthatólag elrabolván kincseit. A fiatalabb barát – igaz keresztényhez illően – lesütötte a szemeit. – Már pedig akárhogy esett is meg – folytatta az idősebbik –, nem hagyhatjuk ily elijesztő helyzetben ezen volt embertestvérünket, bárki is az.

49

– Jól mondád, nem válhat madarak étkévé, le kell szedni, és illendően, keresztényi módon eltemettetni. A fiatalabbik felmászott a fára, próbált kinyúlni az ágra, amelyen a tetem csüngött, de nem érte el; lepottyant, majdnem kificamította a bokáját, utána jócskán tapogatta, simogatta, nyomogatta az alfelét. Vágószerszámuk nem volt, hogy póznát vágjanak, csak törni tudtak egyet üggyel-bajjal, azzal elkezdték böködni a holtnak a lábát, testét, de a nyakára jól rászorult kötél nem engedte lepottyanni. A kötelet meg nem voltak képesek meglazítani a nyakán a póznával. – Bemegyünk a faluba, ahová indultunk is, megtudakoljuk, kinek a hozzátartozója tűnt el mostanában, bizonyosan az ez a szerencsétlen – mondá egyikük. De még mielőtt megtudakolhatták volna, igen megszomjaztak a vízcsobogástól, áthaladva egy kis hídon – amely alatt vízimalomhoz folyt a település melletti patak vize –, és betértek a balkéz felé eső Fogadóba. Minden esetre azonban az istálló melletti külön terembe, nehogy megbotránkozzanak a korhelységükön a falubeli jámbor kocsmalátogatók. Itt iddogáltak, töprengve a halott emberen, a szamarat pedig előzőleg kikötötték a korcsma udvarán terebélyesedő szederfához (eperfához). Gyaníthatólag az erős bortól, meg a verő napfénytől csakhamar elszunnyadtak. Olyan hangokra rezzentek fel, melyekből egyértelműen kitetszett, mit művelnek azok, akiknek a száját és ……ját ezek a hangok elhagyták. Körülnéztek, honnét jöhet eme zaj, és mindkettőnek pillantása a felettük lévő szénapadláson állapodott meg. Onnét vékony hangú kacarászás hallatszott. Egymásra néztek, mindegyiküket nagy gerjedelem szállta meg, ágaskodott a fütykösük, amely jókora idő óta nem járt ki s be a kéj bűnös hasítékában, csak vizelésre használták. Az érett férfikorban lévő barát sóhajtott egyet és megvakarta. Barátja böffentett. Ekkor égszakadás következett be, nagy robaj, közben sikoly. A szénapadlásról a lábuk elé pottyant a két tettes: a fogadósné meg egy franciskánus barát. (Két derékaljnyi szénával együtt pottyantak, ezért nem ütötték meg magukat.) S fentről a csapóajtó lógott lefelé, amelynek nyílásán keresztül szénát szoktak leereszteni, levillázni – eszerint rosszul volt az bereteszelve. A franciskánus, rémülten megpillantva a két csuhát, felpattant, keresztet hányt magára – azt hívén, az ördög incselkedik vele –, és futva menekült (a szederfához kötött szamár felé – amelyről viszont azt hitte, a Gondviselés készítette oda a számára). Eloldván rápattant, és elkezdett kiszamaragolni a fogadó udvarából. Az ifjabb benediktinus kapott hamarabb észbe, ő rohant a testvére után, és kiáltozott: 50

– Tolvaj! Tolvaj! Fogják meg! Az iddogálók kicsődültek az ivószobákból (de a fogadós nem jött ki, csak a legénye − az, aki bevezette a benediktinusokat a különterembe és mogorván nemsokára egy vödör vörösbort huppantott le melléjük, hogy abból meregessenek, és őneki feléjük se kelljen néznie többé) és csodálkozva nézték mindannyian a szamaragoló barát után szaladó másik barátot, akiről azt hitték, jól felöntött a garatra. Ők ugyanis két barátot láttak bejönni eg y szamárral a fogadó udvarára, s most úg y is távoznak el. „Minek kiabál? Részegségében összeveszhetett a rendtársával” − találgatták. (A felemás csuha egyeseknek fel sem tűnt a bortól elhomályosult agyukkal, mások ugyan észrevették, de ők meg ezt gondolták: „Lám, lám, észre se vettem, hogy már annyit ittam, hogy hallucinálok.”) Visszamentek tehát szépen a borukhoz, csóválták a fejüket, és ki-ki elmesélt egy történetet a barátok közismert, mértéktelen részegeskedéseiről (arról, hogy az eszüket is elisszák). Az üldöző utolérte a szamarat, elkapta a farkát, azonban a franciskánus irgalmatlanul végighúzott rajta a korbáccsal (a bencés saját korbácsával). A franciskánus ekkorra már rájött, hogy mégis a földön jár, a padlásbeli mennyből sajnos mégis lehuppant a földre, a szerzetesruhás nem az ördög, és a szamarat nem a Gondviselő készítette oda. – Jaj, jajj, miért vagy ilyen, Istentől elrugaszkodott, tolvaj testvérem – siránkozott a bencés. De a ferences nem válaszolt, hanem jól rácsapott a szamárfarkat markoló kézre is, mire az elengedte a farkat, és a test a porba huppant. A lovagoló a pára korbácsolására váltott át, vágtára késztetve a szerencsétlent. A bencés meg nagy búsan visszaballagott az ivóhelyükre, de amint belépett, a legnagyobb csodálkozására nem találta ott sem az ivócimboráját, sem pedig az égből pottyant menyecskét. Sőt már a csapóajtó sem csüngött lefelé. Csak a lehullott széna volt még ott a döngölt padlón. – Bartolomeo testvér! – kiáltotta. – Hol rejtezel? Jer elő, testvérem! De választ nem kapott sehonnan, csak visszhangkongást. Bartolomeo bolond is lett volna megszólalni a szénapadláson, ahol szép csendben a fogadósnét csöcsörészte. (Vagyis ott folytatta, ahol elődje, a franciskánus abbahagyta.) Ez így történt: Amikor a fiatalabbik elrohant a szamár farka után, a szénával együtt lepotytyant, hiányos öltözékű fehérnép Bartolomeo lábai elé vetette magát: – Vétkeztem, atyám! Könyörgök, ne szóljon róla semmit az uramnak! Adjon feloldozást! 51

– Hohó! Nem olyan gyorsan megy az lányom! – kapott észbe, eme csodálatos, égi ajándék prédát szemlélve –, előbb töredelmesen meg kell gyónnod, méltóvá kell válnod, hogy nyelvedre illeszthessem a szent testet. De ehhez itt nem maradhatunk, mert itten alant a Sátán bűnös, parázna kéngőze terjeng, hanem törekedjünk felfelé, a Boldogító mennye(zete) felé, hol is üdvözülésre juttathatlak. Az ám, lányom, van itt valahol egy létra? − Van, atyám. − És máris szaladt az istállón keresztül a baromfiudvarba, a tyúklétráért. Azt odatámasztva az égbe nyíló nyíláshoz , felmászásra előretuszkolta a faros menyecskét, annak mászása közben az égre vetve sóvár pillantását, minthogy a nőn nem volt alsónemű, és oly fenséges látvány tárula szemei elé, amelyről úgy gondolta, csak a mennyben lészen majd része, mivel még nyilvánvalóan nem szemlélhette Hieronymus Bosch németalföldi festő ezidőtájt alkotott egyik Triptichonjának Gyönyörök kertje (a földi gyönyöröké) című középső táblarészét. Aztán az eddig böjtölő szerzetes is felkapaszkodott a tyúklétrán − a kezét meglehetősen berondítva −, felhúzta a létrát, a csapóajtót is felhúzta, és a padláson jól bereteszelte (nem olyan gondatlanul, mint az előzőek). Vagyis a barát hiába ordibált, a másik nem jött elő, és oly halkan intézte az üg yeit, amennyire csak tudta − nem oly meggondolatlanul, mint az, aki lepotytyant. A csuhás, igen elbúsulván, hozzányúlt a faragott asztalon álló, cserépkorsóval kimert borhoz, és abból jó nagyokat kortyolgatva gyors egymásutánban, hamarosan újra elszunnyadt, közben kint besötétedett. No, de hirtelen felriadt, és halálra rémült, mert egy lepedőfehér, villogó szemű alakot pillantott meg maga előtt, kezében egy ugyancsak villogó, ívelt tetejű szerszámmal. − Ki vagy te? − rebegte fogvacogva. − Én a HALÁL vagyok! − bömbölte az alak, és feléje suhintotta a kaszáját. A szerzetes, sugallatra, lehúzta a nyakát; és most eszébe se jutott a korábban ismételgetett Memento mori. − Meghalsz parázna, kéjenc ördögfattya! − A Halál újból feléje suhintotta a kaszáját, amelynek kifent éle leberetválta a behúzott nyakú kéjenc tonzúráját. − Kegyelem − rimánkodott −, mindent megadok, amit csak kívánsz, csupán hagyd meg a puszta életemet! − Ki vele, hitvány, perverz kurafi, mit tudsz te Nekem adni?! Talán kincset? − AZT, Halál Úr! − kapott rajt a reszkető. − Hol van az a kincs? − tudakolta fogvicsorítva a Halál, a kaszapengének a tompa peremét a nyomorultnak az álla alá illesztve. 52

− Az akasztott ember lábánál − nyögte ki halálfélelmében. − Mi-i ?! − bődült el a Halál. − Tréfálsz velem, de ezt megkeserülöd!! Felnyomta a pengeperemmel a barát állát. Hozzákészülődni látszott, hogy elvágja a torkát. − Jaj! − üvöltött a szerzetes −, igenis, az akasztott ember lábától negyven lépésnyire északnyugatra. Ott van egy pocoktúrás, alatta van elásva a tömérdek kincs. − Milyen akasztott emberről beszélsz te ebadta szoknyapecér? − Keg yelmednek csak tudnia kell − csodálkozott kissé a megfélemlített −, hisz kegyelmed vitte el. − Tudom is, te beste kakukkfi − kapott észbe a Halál − csupán próbára akarlak tenni, igazat mondasz-e. Mert ha nem, most rögtön meghóssz. És aprólékosan elmondatta a vacogó fogúval, hogyan lehet a fogadótól a hótt emberhez eljutni. − De esküszöm, téged raklak a helyébe, te BŰNÖS HALANDÓ, ha nem találom ott a kincset! − Ezzel elvette a kaszát a barát torkától, és lekent neki egy hatalmas pofont. Majd eldobta a kaszáját, levett két motring dohányzsinórt az ajtódúcba vert tartószögről. Egyikkel összekötözte a barát lábát, a másikkal meg a csuklóját. Szegény egér a Halál távozta után tapogatta az összekötözött kezével a torkát. Borogatta boros ruhával a sajgó orcáját (vagyis a reverendájának a csücskét a vödörben lévő borba mártogatta). Azon csodálkozott, hogy a mindentudó Halál miért nevezte őt mindenféle nőcsábásznak. (Az rendben van, nem kifogásolható, hogy bűnösnek nevezte.) Bartolomeo atya pedig − egyik kezében a fogadósné fehér, telt csöcsével, másik kezét annak szájára tapasztva, nehogy sikoltani tudjon − végighallgatta testvérének diskurzusát a Halállal, akiről ugyan nem hitte, hogy az. Mert mi szüksége lenne a Halálnak kincsekre? Továbbá milyen Halál az, amelyik nem tudja, hol van műve, az akasztott ember? (Neki még jobban feltűnt, mert kevésbé tompította elméjét a félelem.) Tervet forralt, amelyet arra alapozott, hogy a Halálnak át kell öltöznie. Levette hát tenyerét a fogadósné csöcséről (meg a szájáról), a létrát lebocsátotta a földre azon a hátsó, a szabadba nyíló padlásajtón, amely azért van, hogy a szénát a szekerekről fel lehessen adogatni villával rajta keresztül a padlásra. S mire a kutyák észbe kaptak volna, lemászott, átugrott a kerítésen, ahol nagy meglepetésére, de örömére egy felnyergelt paripa várta (egyik vendégé). Elkötötte, felpattant a hátára, és elvágtatott az Édes élet irányába. 53

Telihold volt, egyből megtalálta a pocoktúrást, sebesen kiásta a húsz körmével a temérdek, csillogó-villogó kincset. Mivel szert tett pénzre (paripára is), most már csak a harmadik p-re vágyott (amelyet félbehag yni volt kénytelen), de arra irgalmatlanul, a kolostor szörnyű atmosz férája után. Az első birtokában már azt is könnyűszerrel megkaphatta. A kolostorba persze nem tért vissza. De pár hónap múltán kiváncsiságból azért mégis arra settenkedett − álszakállt és álbajuszt ragasztván −, s azon az emlékezetes úton újra földbe gyökerezett a lába, kirázta a hideg, mert azon a fán a lógó, foszladozó tetem csuhában volt. Kikaparta most is a pocoktúrást, de keze csontokba és utálatos, nyálkás húscafatokba akadt, amitől okádni kezdett, és irtózatos lelkiismeretfurdalása támadt. Ezzel is volt kénytelen tovább élni, ami megkeserítette számára az Édes életet. * – Navarrai Margithoz kapcsolódóan: NAVARRA a Pireneusokban fekszik, Franciaország és Spanyolország határának két oldalán, a két ország találkozásának csücskében, a Vizcayai-öböl partján. Több mint fél évezreden át (a XI. század végétől 1610-ig) önálló királyság volt. 1517-től 1555-ig a királya az Albreti-házból származó II. Henrik volt, Margit második férje. Margit asszony tehát Navarra királynéja volt 1549-ig, haláláig. Eredeti lányneve Marguerite d’Angoulême. Születésétől fogva a nemesi címe: VALOIS. A hercegség hercegnője – világította meg a festő (aki a történetet elképzelte és elmesélte). − A fogadós azért öltözött Halálnak, mert meg akarta ölni a kéjelgő barátot − jött rá Claudja. − Biztosan sejtett már valamit, hisz az asszonya távol volt jó ideje. A legénye is megneszelhetett valamit lehallatszani a padlásról, amikor kinyitotta a két barátnak a különterem ajtaját. Majd pedig akkor is áruló zajokat hallhatott, amikor odalökte nekik Bakhosz nedűjét egy vödörrel. − Talán azért is nem akart a legény többször a két barát felé nézni, mert kellemetlen volt neki észlelni az apró, áruló neszfoszlányokat a padlásról. Mert ugye, őneki két gazdája volt: a fogadós és a fogadósné, és pragmatikus, sőt haszonleső lévén, nyilván mindkettőnek dolgozott, mint az árulók (beárulók), besúgók, kémek szoktak − csatlakozott a legény viselkedésének elemzéséhez Franciska. − Én még tovább mennék, mint Claudja, azt is feltételezem, hogy a legény előzetesen, az aktus előtt pénzt kapott a fogadósnétól, hogy falazzon, távol tartsa az urát a különteremtől és pláne a szénapadlástól. Ezért kapóra jött neki, hogy a két barát,

54

elbújni akarva a többi iddogáló elől, a különterembe kért bebocsátást. Kézenfekvő volt ezek után, hogy ő szolgálja ki őket, sőt vindikálta is magának a jogot erre. − Nem a fogadós jött ki, hanem a legénye, amikor a benediktínus üldözte a szamaragoló franciskánust − folytatta a fekete lány. − Ő azalatt már öltözködött. − A földön heverő, összekuszált széna a fogadós számára egyértelműen bizonyította a kéjelgés tényét. A felemás csuhájú barátok üldözési komédiájáról meg nem szerzett tudomást, mert azalatt a maskarát öltötte magára – elemezte a történetnek ezt a részét Olga. − Azok számára, akik kicsődültek az üldözésre, fennáll még egy lehetőség: nem nézték meg (nem látták) egyáltalán a csuhákat, amikor a két barát belépett a fogadó udvarára. Vagy mert igen el voltak merülve a kancsó vagy kupa fenekére bámulásban, az ivócimborájukkal (cimboráikkal) való beszélgetésben, vagy pedig olyan helyen ültek, ahonnét nem láttak ki az udvarra. Tehát amikor kicsődültek, nem emlékezhettek rá, hogy ugyanolyan-e a két csuha. Azt is gondolhatták, hogy egy bencés és egy ferences jött be együtt, és az egyik most részegségében megharagudott a másikra − ötlött fel Editben. − Amikor kijött a legény, és meglátta a felemás eg yenruhát, egyből világossá vált számára a helyzet. De úgy okoskodott, hogy a bosszúszomjas Halált (akitől szerintem ugyancsak pénz ütötte a markát) már úgyse tudja leállítani, és neki amúgy is mindegy, milyen színű és fazonú a csuhája annak a barátnak, akit a gazdája meg fog ölni. Ugyanis, ha azt mondja az öltözködő Kaszásnak, ne menjen, mert már elmenekült a csábító, önmagát keveri gyanúba, mert honnan a fenéből tudhatná ő, ki ténykedett a padláson a gazdaasszonyával (az, aki elmenekült). Ha meg megmondaná az igazat, hogy a kéjenc lepottyant a padlásról, azt sem hinné el a gazdája, mert abszurdumnak tartaná, hogy nem reteszelték be, vagy roszszul (lenyílóan) riglizték be fent a padláson a csapóajtót. Én arra tippelek, hogy a ferences akkora gerjedelemben volt már, hogy elégtelenül reteszelte be az ajtócskát. Szerintem nem vette észre, hogy a retesz nyelve nem csúszik be teljesen (ő már csak azzal volt elfoglalva, hogyan fogja az övét becsúsztatni), valószínűleg éppen csak annyira csúszott be a retesz laposvasa, hogy provizórikusan fogja, megtartsa rövid ideig a csapóajtót. Aztán a felette folyó döngöléstől elmozdult, visszacsúszott a retesz rudacskája, ezáltal a csapóajtó rögzítetlenné vált, és lenyílt függőlegesbe − fejtette ki Tóth Ferdinánd. − Az is egy kérdés, miért épp a csapóajtó felett izéltek − vetette fel Vanda. − A ferences tényleg nagy nemi vágyban lehetett, ahogy Tóth Ferdinánd is gondolja. Már ott a padlásajtó felett mindjárt nekiesett az asszonynak, igen örülve, hogy sikerült a padlásra felcsalnia, vagy ajándékkal rávennie, hogy oda menjen vele. Az meg sem fordult az agyában, hogy ez egy veszélyessé válható hely, azt hitte, rendesen beriglizte a padlásajtót. Ha tovább, távolabbra húzza a karjánál fogva 55

az asszonyt, fennáll a veszélye, hogy az asszony meggondolja magát és lekívánkozik a padlásról, eszébe jut, hogy ő mégis csak tisztességes nőszemélynek számít. − Én amondó vagyok − újra Claudja −, hogy a kocsmárosnak is hallania kellett a nag y ribilliót, a franciskánus és a bencés barát pörlekedését (bánta is a vödör borát, mert azt hitte, fizetés nélkül lépnek le; és csupán tettetik, hogy egyik haragszik a másikra, az egész arra irányul, hogy ne kelljen kifizetni a bort), de mivel az öltözködéssel volt elfoglalva, ő sem törődött vele, hogy felemás csuhában vannak. A bejövetelükkor sem figyelte meg tüzetesen, milyen csuhában vannak, mivel a legénye fogadta a szerzeteseket, ezért nem is emlékezett a csuhájukra. A csűrben Halálként azt gondolta, hogy amelyik ott van, az a szoknyapecér; legfeljebb az üthetett pillanatra szeget a fejébe, miért alszik ott, miért nem húzta fel a nyúlcipőt a szégyenletes tette után. De azt is gondolhatta, kimerült szegény, az ő vérmes felesége igen lestrapálta, aztán a dolgavégzett barát eufóriájában hirtelen leitta magát, nem is törődve vele, hogy veszélybe kerülhet, ha itt marad. − A nyúlcipőről jut eszembe: az istállópadláson sokhelyütt nyulakat tenyésztenek. A bencés barátok az elszenderedésük előtt a pajtában borozgatva azt gondolhatták, nyulak rágcsálnak a szénapadláson − asszociált Csucsu. − Vagy volt egy kis mákony, álompor a vödör borban, mert előszörre mind a két barát, másodszorra pedig a fiatalabb barát szunnyadt el tőle. A kocsmárossegéd keverhette bele, kedvezve asszonyának, hogy a barátok, távol tartva a férjet, hamar elszunnyadjanak, és ártalmatlanná váljanak, alig halljanak valamit felülről. Tette ezt azért a legény, hogy a barátok, amikor majd felébrednek, azt hihessék, álmodták az egészet, amire emlékeznek, hogy megtörtént az elszunynyadásuk előtt. Nem is történt odafönt semmi, az csak rémlik nekik föntről. Arra is még erősebb a magyarázat ezáltal, miért nem nézett feléjük többet a kocsmároslegény. Pro primo: Ha többszörre hordta volna be a bort, mindegyik kancsóba vagy kupába bele kellett volna kevernie az álomport. Így egyszerűbb volt, belekeverte a vödörbe a megfelelő mennyiséget. Pro secundo: Ha többször bejött volna a csűrbe újabb rundókkal, egyrészt annak is ki lett volna téve, hogy látnia kelljen, a két barát kókadozik, ezek megkérdezhették volna, miért van az, hogy így elálmosított bennünket a borod, meggyanúsíthatták volna, hogy valamit tett, kevert belé. Pro tertio: Nem akarta, hogy hallania kelljen a padlásról lehallatszó hangokat, tanúja kelljen lennie a kéjelgéseknek − szólt Györgyi. − A babonásnak, sötétnek, tudatlanságba süllyedtnek tekintett középkorban a fogadós úgy akart kicsúszni az igazságszolgáltatás karmaiból, hogy Halálnak öltözve öli meg az in flagranti kapott(ak)at. A tett elkövetése után szépen kisétált volna a csűrből, végigcammogott volna az udvaron az ivóvendégek szemeláttára, akik elhíresztelték volna, hogy a Halál végzett a csábítóval, miután megtalálták volna a lemészárolt tetemét. A kocsmáros meg eltűnt volna (az összes pénzt magával 56

vive) a fogadóból, mert a fogadósné úgysem a feleségének tekintendő többé, és neki is lehetett valahol másutt egy szeretője, azzal kezdett volna új életet. A boszszúját kitöltötte, és nem is kapott érte büntetést. Azonban a váratlan fordulat, a tömérdek kincs felemlegetése kapzsivá tette a Halált, eltérítette eredeti szándékától − mondta a fekete lány. − Csak akkoriban rettegtek még az isteni igazságszolgáltatástól is. „Isten szeme mindent lát!” − jegyezte meg Edit. − A kocsma, a fogadó mellesleg egy parasztgazdaság is volt, csűrrel (kocsma-különteremmel ), amelynek ajtaja nyílt az istállóba. Az istállónak a másik ajtaja meg a baromfiudvarra nyílott, ahonnét a fogadósné a tyúklétrát hozta. Az istállópadlás (szénapadlás) igen fontos szerephez jutott minden ilyen gazdaságban. A réteken a rendekbe lekaszálás után forgatással megszárított, majd felg yőtött azaz boglyákba összerakott szénát (gondosan felgereblyézve nagy fagráblával a rendek közét és a boglyákig összevillázott rendek helyét) szénásszekerekre rakva hordják be a paraszti portára, az udvarra. A szekér odaáll a szénapadlás (istállópadlás) külső, égre nyíló ajtajához. A szekérről a szénát egy személy villával feladogatja egy másik, a padláson az ajtóhoz közel álló (fogadó) személynek, aki azt beljebb hányja. A harmadik villás gondosan kitölti szénával a padlás minden zugát. A széna igen jó helyen van az istállópadláson: nem ázik meg, a cserepek közein beáramló levegő még tovább szárítja, levegőzteti. Nem fülled be, nem penészedik meg, mint a rosszul rakott kazalban. A csűrbe lenyíló (csapó)ajtón át lehet az állatok minden egyes etetésekor a kellő szénaadagot lehányni. A csűrből (pajtából) ajtó nyílik az istállóba, ezen át viszik tovább villával az állatok etetésére a szénát, és belerakják a jászolba vagy a saroglyába (az istállófalon a jászol felett felfüggesztett rácsos etetőbe). Nyulakat ugyan tényleg tenyésztettek az istállópadláson másutt, ahol nem rakták tele szénával, mert kevés számosállatuk volt − tette hozzá a képzelt történetéhez festő. − A Halál igen morcossá válhatott, amikor kiásva találta a pocoktúrást, és visszanyargalva a fogadójába tényleg beváltotta a szavát a helyébe akasztásról. Az előzőleg ott forgolódó tetemet meg elásta a kincs helyére. Minek annak külön gödröt ásni, a kincsefosztott gödröt meg betemetni. Az dupla munka. Sietni kell, mert valaki ottkaphatja. Ugyanis nem óvja már az elrettentő és minden földi bűnt elpalástoló öltözék − folytatta a történet alakjai viselkedésének elemzését Olga. − A fiatalabb barát egy gazdag utazót fosztott ki, és tett el láb alól nem sokkal azelőtt, hogy ketten a faluba indultak. Erre mutat, hogy ő szólalt meg elsőnek, és mindjárt az öngyilkosságra terelte a szót. Bartolomeoban azonnal felmerült a gyanú, hogy elrabolták a kincseit, és felkötötték. Erre a fiatalabbik lesütötte a szemeit. Továbbá később, miután a Halál megkötözte, azon morfondírozott, miért nevezi őt a Mindentudó Úr kéjencnek, szoknyapecérnek (is), holott ő csak BŰNÖS, amit a Halál jól tud − állapította meg Vanda. 57

− A kikapós, vérmes fogadósnén a haláli férj a kincs meg nem találása miatti bosszúságában alighanem pótbosszút állt. Gondolom, úgy éltek tovább együtt az eset után mint a kutya, meg a macska. Ha ugyan már addig is nem olyaténképpen voltak kénytelenek. De az asszonynak támasza maradhatott a kocsmáros legénye, aki minden bizonnyal csitította a gazdáját. Kérdés, hogy az asszony igazi szeretője nem a legény volt-e, és nem az állt-e fenn, hogy a baráttal pénzért vagy ajándékért szűrte össze a levet − kombinált Györgyi. − A Halál, a kocsmárosi ruhában szerintem a tett után lelki nyugalomban visszament a fogadóba, mert arra bazírozott, hogy öngyilkosnak fogják tartani a meglelt, hintázó barátot. Lehet, hogy nem is érte utol a földi igazságszolgáltatás keze, csak az égitől bűnhődött a középkori felfogás szerint. Önbíráskodására enyhítő körülmény az erős felindulás és a becsületén, önbecsülésén, jó hírén-nevén esett csorba. Terhelő körülmény a kincs iránti kapzsisága és a hatóság félrevezetésének kísérlete (a Halálnak öltözés) − rándult át jogi területre Tóth Ferdinánd. − A történetben szembetűnővé válik annak a kornak a kettőssége, átmenetisége is − adott történelmi kitekintést Franciska. − A fiatalabb (éretlenebb) barát még a középkor gyermeke, abban él, abba illeszkedik bele a szemlélete, aszkétikus. Létező, természetfeletti, emberek feletti lénynek tartja a Halált. Elfogadja, beletörődik, hogy a bűnéért meg is kell bűnhődnie. Bartolomeo viszont már átmenet a reneszánsz embertípusba, nem veti meg az élvezeteket, a kéjt. Elsősorban a saját jólétére, boldogulására gondol önző módon. De a középkor árnya még rávetül. Megkísérti a kor szelleme, nem hagyja elszabadulni, megkeseríti hátralévő életét. − Az elmenekült franciskánus karcolás nélkül megúszta a dolgot (a puhára lehuppanást leszámítva), sőt jutalmul még egy szamárra is szert tett. Hát igazság ez? Nem!! Ez igazi reneszánsz fricska az aszkézisnek, a bűntudatnak. Az életöröm, a kéjelgés igenlése − zárta le Csucsu.

ESZTERGÁLYOS SZESZÍLIA (a TETRAMERON 38. novellája) 1974. július 22-től 28-ig az ifjúsági táborkomplexumban nyaralt. (Hisz tudjátok, a vasútvonaltól a Balaton-part felé volt az alsó tábor. Másik irányban az ebédlő, még feljebb a felső tábor, a balatoni műútig.) Egyszer az ebédlőbe vezető úton meglátott hátulról egy jó alakú barna lányt, s odaszólt neki: – Wohin gehst du? Mire a lánynak naivul röppent ki a hangja: – Nem értem. Tarbai elmosolyodott. 58

– Azért szóltam külföldiül, mert itt jóformán már mindenki német. A lány nem hagyta ott, beszélgetésre méltatta; egy idő után Tarbai meginvitálta az ebédlő büféjébe. – Mit iszol? Bort? Sört? – Nem én, köszönöm, csak egy jó hideg üdítőt! „A nők szinte kötelességüknek érzik, hogy színleljenek – gondolta –, nehogy azt higgyék róluk, részegesek.” Megitták a lét (Tarbai meg játszásból magának is azt kért, igen nehezére esett lenyelnie), majd sétálni hívta az ebédlő épülete mögötti csendes utcába a településen, ahol ő egyébként kevésszer járt, mert jóformán az (önkiszolgáló) ebédlő és a Balaton-part között zajlott az élete. Útközben ismerős németek jöttek szembe, akiknek az arcára ez ült ki: „Ejha!” Már szinte a település szélére értek, amikor a lány megkérdezte (meg merte kérdezni): – Hová menjünk? (Nem így: „Ug yan, hová meg yünk? ”) – Még tovább, sétálni. Olyan szép itt a környék: a fák, a kis villák, MINDEN ! A lány csak hallgatott, bámult, tehát helybenhagyta. Mikor egy ligetes részre jutottak ki, Tarbai átölelte, megcsókolta. (Olyan jó volt csókolózni vele, mint még addig senki mással!) Miután levált az ajkáról, alig két percet volt csak képes menni mellette, amikor ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy újrakezdje. Duzzadt, érzéki, bársonyos volt a lánynak is az ajka, mint Tarbaié. Sporttrikóban volt a lány, de alatta melltartó (fürdőruha-felsőrész) éktelenkedett (Tarbai szerint). Akkoriban még azt hitte a nők többsége, nem teheti meg, hogy sutba vágja a melltartót. Ruganyos mellét nekiszorította Tarbainak, sőt a combját is hozzászorította, ő egyszerre a mennyekben érezte magát. Akácosba értek. Ekkor Tarbai odanyúlt neki, a kecses, domború timpanon közepére. Fellebbentette a tarka szoknyát, melyet a kerek fenék abroncsszerűen kiemelt, de a lány eltolta a kezét. Majd tovább menve, egy nádasban házikót pillantottak meg, amelybe Tarbai benézett. Cementes zsákok voltak benne. „Ezek törik az ember seggét.” – Te mit dolgozol? – kérdezte, amikor már a kis ház előtti stégen álltak, amely benyúlott a nádasba. – Esztergályos vagyok – felelte szelíd szemekkel. Tarbai megbotránkozott, de kifelé nem mutatta, babrálta a lány haját, fenekét. 59

(Ő – ugye – humán értelmiségi.) – Sokat heccelnek, hogy lány létemre hogyan lehettem az, de én szeretem. „És mi vagy? Csúcs- vagy revolveresztergályos?” – kívánkozott ki belőle a tájékozottság. „Inkább csúcs !” – nézett rá a csíkos trikóra. Elhaladtak a Halbiológiai Kutató Intézetnek a Halkeltetője mellett. (Ahol tudvalevőleg a Balaton nemes halállományának gyarapítására főként süllő- és pontyikrák keltetése folyt betonmedencében. Nyolc–tíz nap elteltével egy kis csatornán a Balatonba eresztették őket, évente sokmilliót.) „Jé, milyen fenomenális ! – dicsérte magát gondolatilag. – Én egy szép, jó alakú, csinos munkáslányt csiptem fel!” Beérve Udvariba, sétáltak e kis faluban (a főutcáján a hagyományos népi építkezés néhány szép példája, azaz háza előtt elhaladva). Amint a templomot bámulva ácsorogtak, cseperegni kezdett az eső. Tanácsos volt visszafordulni. Estére pont a Szabadtéri Mozi előadására volt jegye a lánynak. Tarbai megvárta, amíg végignézte az ócska mai mag yar filmet (lesilányító esztétikai címke volt akkoriban). A kapunál a karjaiba kapta a kilibbenő lányt. Majd a bungallójába vitte az alsó táborba, a lány bement gyanútlanul. Ott már nem volt türelme beszélgetni vele, ledöntötte az egyik ágyra. Próbálta lehúzni a nadrágját. „Nyilván épp most van gatyában, megnehezíteni az ember dolgát! A nők már csak ilyenek!!” – dühöngött. Szörnyű kínlódása volt a nadrággal, a cipzárral. Mihelyt csak odanyúlt, a lány odakapott Tarbai kezéhez. Nem akarta durván meghúzni, rángatni a cipzárt, mert belekaphat a kombinéba, elromolhat, szétnyílhat, s még egy biztostűje sincs, amellyel a nadrágot ideiglenesen össze lehetne fogni. Volt már ilyen tapasztalata, esete: egy nagyseggű, nagydarab nő úgy volt kénytelen kimenni, eltávozni a szállodai szobájából az éttermen és a hallon át, hogy a hátán egész végig szét volt nyílva a cipzár, és kivirított a szép rózsaszín kombinéja. A lány a keskeny alsó ágyon (két ágy volt, emeletesek, egymástól könyökterpesztésnyire – a szobatársait elküldte ibolyázni ) ide-oda fordult alatta, védte az erényét, és (Tarbai nagy bosszúságára) sikerült is neki. Vagyis a negyedéig leráncigált bolyhos nadrágjában a félig kitakart, nagy, ug yancsak bolyhos szeméremdombját a kezével takargatva forgolódott alatta.

60

– Ti mind ilyenek vagytok, csak AZT akarjátok, alighogy megismeritek az embert! – panaszolta, miután felkászálódott alóla. Másnap a Balaton-parton üldögéltek, mert a lánynak már nem volt ínyére, hogy kéglire menjen. – Menjünk sétálni – indítványozta –, kavicsot hajítva a Tóba. – Á, nem. – A fejét rázta. (Előtte – pusztán a csendintervallum megszakítására – Tarbai megtudta tőle [bár egyáltalán nem érdekelte], hogy a bátyjával lakik itt.) Alaposan törte a fejét, de nem tudott semmi olyan helyet kitalálni, ahol el lehetne kapni. – A faházba nem akarsz jönni, fürdéshez hideg a víz, akkor hova menjünk, megmondanád? A lány csak vonogatta a vállát, de egy idő után mégis felállt – elmehettek újra sétálni. Szinte ugyanazon az úton lépkedtek végig, ugyanazokat a megállóhelyeket csókolózták végig. – Te Mérleg lehetsz; kiegyensúlyozott, arányos („aranyos”) Szépség vagy – mondta neki, amint (sokadszorra) ismét élvezte az isteni (istennői) mellhalmokat, és épp csak elszakadt a paradicsomi ajaktól. – Nem tudom, kiegyensúlyozott vagyok-e – tűnődött, és szeméből kicsinyhitűséget lehetett kiolvasni. De a születési idejét tekintve valóban Mérleg, ezt Tarbai ránézésre eltalálta, a lány roppant nagy külszépsége plusz az addig megismert, megismerhetett belvilágocskája alapján. – Mindketten Mérlegek vagyunk – dicsekedett Tarbai, ezen a lány kissé csodálkozott. „Életemben most először találkozom ilyen harmonikus, vénuszi lankákkal ékesített Szépséggel. Csak az enyém legyen!” Mikor az akácásba értek, Tarbai kézenfogta, hogy levezesse az úttól kissé távolabb. A lány nem szívesen lépkedett vele a tüskék között. – Hová megyünk? Juj, a talpam! Tüskementes fűre fektette, ekkor a lány azt panaszolta fel, hogy nagyon tör. „Töri a seggét, meg a hátát.” Tarbainak is alaposan törte a térdét. De a selyem bugyiját ekkor sem hagyta lehúzni, s Tarbai csak a bugyi szegélyvarrása mellett tudta bedugni. Keresgélte a lyukat, a bugyi selymét félretolni próbálva……., de erre a lány befogta a lyukat az ujjaival….. „Most is csak félig lehettem a menyországban, de úgyse jutok be, menjünk el inkább a Szívtemetőbe!”

61

Tudjátok, ez egy védett temető a balatoni műút túloldalán. Szív alakú sírkövek vannak ott a XVIII. század végéről és a XIX. század első feléből (népies barokk). Ritkaságszámba megy Európában, de ahhoz képest – amint ez nálunk lenni szokott – eléggé gyatra állapotban van, illetve volt már a hetvenes évek közepén is, amikor Tarbai és a lány caflattak benne. Kószáltak a mohával benőtt kövek között. „Na, egyik füves kiemelkedésre, vagy kettő közé az árokba azért mégse pihenünk le, bármennyire is kívánlak újra.” – A habánok! – mondta helyette nagyhangúan. – Biztosan láttál már fehér alapon kék díszítéses cserépedényeket. Ha kék alapon fehér cirádásokat is láttál, az még jobb. Azok még ritkábbak és fáintosabbak ! A lány bizonytalanul bólintott. – Tudod, a vallási szektájuk miatt üldözték őket a reformáció idején. Anabaptisták voltak. – Az mi? – Hát, képzeld el, hogy előtted áll egy hideg vízzel teli fakád (télen). Abba bele kell másznod egy szál kombinéban, és lenyomják a fejedet a víz alá. „Micsoda klassz látvány lennél a testedre simuló, vizes, átlátszó kombinében!” – Komolyan? – Igen. Aztán itt, éppeg a Török Birodalom és a habsburgkori Magyar Királyság határvidékén, meghúzhatták magukat. De a lényeg velük kapcsolatban, hogy létrehozták és fenntartották maguk között már a tizenhatodik században a szinte kommunisztikus társadalmat (vagyonközösségben éltek, egyenlő mértékben dolgoztak, és a hatalomból is egyenlően részesedtek). A lány nagy szemeket meresztett. – Nem tudom, nekünk hány évre van szükségünk hozzá, hogy eljussunk a KOMMUNIZMUSba, amikor még csak a szocializmust építjük, ahogy tanultuk. Megfogta a lány bal mellét. – Hogy miért épp szív alakúak a fejfáik?.........Eh, menjünk innen sürgősen! Én az életet szeretem, nem a temetőket! Megsimogatta a lány másik mellét. Besötétedett, mire ahhoz a bungallóhoz értek, amelyben a lány lakott (a bátyjával ). Közeledtükben csikorgott a kavics a talpuk alatt. Másnap hazautaztak, a lány bemutatta a vasúti megállóban a bátyját, egy kérges tenyerű, szikár, vékonyarcú melóst.

62

Tarbai leveleket írogatott neki, de a lány nem válaszolt. „Talán nem tudja, hogy kell egy levelet megírni.” Elnevezte magában Esztergályos Szeszíliának. Elmarasztalta magát, hogy elmulasztotta megkérdezni a lánytól: csúcs- vagy revolveresztergályos. De rém büszke lett rá, hogy korcs értelmiségi létére a MUNKÁSOSZTÁLY, az uralkodó osztály LÁNYÁVAL kerülhetett néminemű kapcsolatba !!! * – Majdnem bedugta neki, már talán nem húzzák az orrára – értékelte ki az elmondottakat Vanda. – Nem vagyok képes megérteni a nőket! – morgolódott Csucsu. – Ha elsőre nem engedett, és úgy tervezte, hogy egyáltalán nem is fog, miért ment el sétálni ugyanarra másodszor is? – Egyes nők abból indulnak ki, a férfiak azt gondolják róluk, hogy feslettek, ha mindjárt kötélnek állnak. Szaladnak a kokas előtt a szemétdomb körül. Rettentően kívánják a padlizsánt, de nem mernek hozzányúlni. Némelyek meg úgy tartják, a méltóságukon esne csorba, ha mindjárt az első este lefeküdnének – elmélkedett Franciska. – Egyébként a lány nem azt tervezte, ha egyáltalán tervezett valamit, hogy nem fog engedni. Tarbai nem volt elég rámenős és kitartó. – Ő utólag úgy könyvelte el, mintha sikerült volna a lánynál. Neki folyvást sikerélményre van szüksége, s ha nem jut hozzá bizonyos ideig, ha sorozatban kudarcok érik, akkor elbizonytalanodik, búskomorságba esik. Majd pedig kiborul, elveszti lelki egyensúlyát. Ezt a boldog egyensúlyt csak egy újabb siker állíthatja helyre. De az is meglehetősen nehezen. Ezért van igénye sok nőre – találta fején a szöget a festő. – A báty azért nem aggódott a húga miatt gardírozás nélkül, mert jó szorosan tapadó, majdnem kirüffenő (a varrásnál szétfeslő) nadrágot húzatott fel vele. Szinte érzem, hogy gondolatban ezt üzente kuncogva, kárörömmel Tarbainak: „Sok sikert léha, ingyenélő öcsi! Te nem KÖZÉNK való vagy!” – jelentette ki Olga. – Az anabaptisták kommunizmusáról annyit, hogy a kommunizmus UTÓPIÁJA sokszor felmerült az emberiség történetében, de tisztán sohasem sikerült megvalósítani. Az emberi természet habgierig, tulajdon- és birtokvágyó, a közösségi tulajdonból mindig ki akar szakítani magának egy darabot birtoklásra. (Olyan, mint a terület-elfoglaló állatok.) Ennek kielégítésére folytatják le a közösségi (állami) tulajdonok privatizációit (részlegeseket és teljeseket) – eszmélt rá a fekete lány.

63

– A munkásság (mivelhogy osztálynak a hetvenes években már nem volt mondható) éppen csak annyira került az értelmiséggel kapcsolatba, mint Tarbai érintkezésbe Szeszíliával – állította Claudja. − Azért gondolhatta ki franciásra az utónevét (keresztnevét), mert ez utal a lány némi szeszélyességére. Meg talán azért is, nehogy a színésznő megorroljon. – Nekem is akadt egy munkáslány ismerősöm a Hízlaldában (az Édességg yárban, ahol rövid ideig tébláboltam). Az is bögyös volt, de Cecíliánál kevésbé szépnek és kívánatosnak ítélhető. Többször megmarkoltam a csöcseit, de bárcsak ne tettem volna!! Egyszer az egyik külső raktárban, ahová ki tudja miért, lehet, hogy körültekintés hiányában épp kettőnket küldtek ki dobozokat g yártani, meg is akartam izélni… Ez se hagyta magát, rúgkapált, ott is megrúgott, pirosra csapkodta a kezem fejét. A gyöngyház nyelű, héttollú bicskám, amellyel a ragasztószalagot nyestem egyébként, az meg ott feküdt eközben a födémbetonon (amelyen ujjnyi vastag szemét gyülemlett fel). Odanyúlt érte, és a zsebébe csúsztatta. Hát ez Janinak néz, Palira vesz? Pedig bemutatkoztam neki korábban, jó hangosan és érthetően kiejtve a sokkal előkelőbb keresztnevemet. Próbáltam belenyúlni a szoknyája zsebébe, nem hagyta. Aztán a lába közé akartam benyúlni, de csak azért, hogy alulról kapjam el a bicskámat, és lerántsam róla szoknyástul, emiatt újra tökön rúgott. Én az összegörnyedés után lekentem neki egy jó nagy frászt. Még neki állt feljebb, szaladni kezdett, alig tudtam hátul elkapni a szoknyáját, nehogy elfusson a főnökhöz, és bepanaszoljon. „Add vissza a bicskámat, te alávaló ribanc!” „Visszaadom, ha annyira hiányzik neked, de akkor elmondom mindenkinek, mit műveltél velem.” Így aztán kiegyeztünk: előnytelen, azaz hátrányos egyezséget voltam kénytelen kötni − mesélte el Tóth Ferdinánd. − Lehet, hogy nem is a bátyja volt az, akivel lakott, hanem a krapekja − vetette fel meglepetést keltve Györgyi. − Hosszú pórázra eresztette, és ő is csajozott azalatt. − Á, nem. Ez elképzelhetetlen volt akkoriban − tett ellenvetést Edit. − A munkásokat, a munkásosztályt tiszta erkölcsűnek, feddhetetlenek, rendíthetetlennek állították be. Ez a lány is nyugodt lelkiismerettel alhatott azután, mert nem hagyta magát elcsábítani.

A PARASZTIAS MUNKÁSASSZONY (a TETRAMERON 39. novellája) 1973 júniusában a Balatonon megismert egy fiatalasszonyt. Kánikula volt, épp jött ki a vízből a fekete, oldalt piroscsíkos fürdőnadrágjában, seperve le napbarnított testéről a vízcseppeket, amikor a fel(le-)járónál azt vette észre, hogy két csajnak nem akaródzik bemenni a tüneményes vizű tóba. 64

Csak álldogáltak a halványkékre mázolt, negyvenöt fokos szögben lehajló, csőidomú két kapaszkodóvasnál (ötvözött acélnál), és a színváltogató folyadékot (a Balatont) nézegették. Beszédbe elegyedett velük. A lányok elmondták, hogy KISZ-beutalót kaptak, táborban vannak. Most éppen nincs politikai előadás vagy szeminárium, szabad foglalkozás van. „Ez itt, ni, tök vidékies beszédű, nem valami jó csaj. De a másikat azért megkettyinteném” – gondolta. A másik − akiről később megtudta, hogy Molnárné − szemmel láthatóan ugyancsak vidéki származású. Pesten dolgozik, gyárban, három műszakban. További tereferélés után − amelyben elújságolta, hogy műszaki fordító, természetesen Pesten lakik − megkérdezte mindkettőnek a telefonszámát (az illendőség kedvéért a sajátját is megadva), a csinosabbikra fájó foggal. Addig ismételgette magában a hat számjeg yet (nyilván csak Molnárnéét), amíg nyakába kapva a lábát a magára hagyott ruhadarabjaihoz és a táskájához vissza nem ért, ahol sebesen felírta, már majdnem összekonfundálta. Így vélekedett: „A nők ugyan nem hívják fel az embert, annál visszahúzódóbbak, vagyis gyávábbak. Arra oktatják őket az élemedett korú hölg yek, akik már a kutyáknak se kellenek, hogy legyenek szemérmesek, tartózkodóak a férfiakkal, ne mutassák ki az érzelmeiket; pedig mennyire megkönnyítenék szegény férfiak dolgát, csökkentenék a fáradságukat, vesződésüket, megszüntetnék a tévelygésüket, ha nyíltan, őszintén kimutatnák a vonzódásukat. A férfiak nem tartanák könnyűvérűeknek az ilyen nőket, nem vetnék meg őket − ahogy a vén boszorkányok állítják −, hanem épp ellenkezőleg: még jobban becsülnék, tisztelnék őket. Nem lenne ez a FÖLÖSLEGES, IDŐRABLÓ BUJÓCSKA, SZÍNLELÉS.” Pesten tökéletesen megfeledkezett mindkét csajról, pedig Molnárnét jó alakúnak találta a piros-kék mintás bikinijében. A feneke szépen kerekedett, az oldalán csillogó, barna húsgyűrődések (hurkák) domborodtak, a combjai teltek. Két hét múlva, amikor egyszer a csengő telefont felvette, jóleső meglepetésére Molnárné (mélyes) hangját hallotta ki belőle, ám szemrehányóan: − Elfelejtette a telefonszámot, ugye? Mondtam én, hogy nem tudja megjegyezni! − De meg tudtam! − vakarta meg az üstökét. − Csak igen sok munkám volt. (Az tényleg volt neki folyvást, szerencsére. Mindig csak arra volt ideje, amire időt szakított. Ha valami kiment a fejéből, valamit elmulasztott, elszalasztott, mindig erre hivatkozott.)

65

„Nohát, ez milyen rendes nő! Nemhiába munkás! Nem érvényes rá, amit a hullámos Balatonon gondoltam a nőkről.” Gyorsan − „Most lehet ütni a vasat!” − aznapra (hétfő) megbeszélte a randevút. Éjjel sokáig fenn volt, bágyadtnak érezte magát. Sajnálatára nem valamicske nő miatt, hanem írógépen dolgozott; ma jár le a fordítás határideje, pár óra múlva adja le. Akkor már a városban marad, és találkozik ezzel a nővel. A Keleti pályaudvaron az Étteremben ücsörögtek. Molnárné mísz volt, szomorú szemekkel nézett rá. „Nem tudom, miért vagy ilyen, hisz a szép vizű, vágyat gerjesztő Balatonon üde, gondtalan voltál.” A nem füstös, belső kis teremben iddogáltak, 2 x 2 deci bort. Azt indítványozta, menjenek el író barátjához, akit kíváncsiság-felkeltően ecsetelt pár szóban. − Nem ismerem. Nem akarom, hogy kellemetlenség legyen. Csodálkozott. „Ugyan, miféle kellemetlenség adódhatna? Az nem lesz kellemetlen, hogy meg akar majd izélni. MINT MINDEN NŐT A VILÁGON.” Nem tudott mást kitalálni, billegtette, forgatta a kétesen tiszta restipoharat. Meglepetésére a nő hirtelen ezt mondta: − Menjünk hozzám. Kiderült az ég, eloszlottak a felhők. Eljutottak HÉV-vel a Keletitől a Fehér úti megállóig, onnét pedig autóbusszal a régi Rákospalotára (amelyben szerény kertes családi házak álltak). Útközben a munkájáról kérdezte a nőt. Valami raktárban dolgozik a g yárban. Ez csak kényszeredett társalgás, nem talált más témát, és furcsa módon zavar tette nehézkessé a mozdulatait (pedig az ezerszínű, szerelmet támasztó, csalafinta Balatonon történt leszólításkor magabiztos, vigéc volt). Rákospalota centrumába érve a nő bement az ABC-be. Ő pedig egy barnára mázolt, ülő- és háttámlapallós (40 mm-nél vastagabb, 1000 mm-nél hosszabb), kőcsavaros, betonbakos padon ülve várta. Háta mögött egy sárgafalú templom. Szemmel keresgélt egy üzletet, ahol gumit vehetne, de nem volt képes ilyet felfedezni. „Mi lesz ha éppen olyan (termékeny) időszakban van? A nők ostobák, nem vigyáznak.” 66

Szatyorral, gondterhelten jött vissza. Ösvényszerű úton indultak tovább, egy iskola előtt haladtak el, aztán hosszú, falusias utcán; ezen a férjről beszélgettek. Arról, hogy rossz volt hozzá, most se törődik vele, a gyerekkel se! − Nem is érdekel a férjem! − jelentette ki nagy vehemenciával. „Engem meg pláne nem” − gondolta szórakozottan. − Mindjárt odaérünk a szüleim háza elé, és az enyém a következő − jelentette ki. „Annak persze örülök, hogy saját házad van (ahogy te mondod; nem érdekel, közös-e jogilag a férjeddel), ám a szomszéd háznak kevésbé.” A kerítést hiába fürkészte a két fehérre meszelt ház között és körül. − Szólok anyámnak meg a fiamnak, hogy megjöttem. – Slisszoljunk el a ház előtt, osonjunk be a tiédbe! − ajánlotta inkább. De az asszony nemet mondott, így hát kénytelen volt bemenni vele. Beszélgetni kellett az öreglánnyal. Molnárné úgy mutatta be az anyjának, hogy az eg yik kollégája. Zavarában azt se tudta, mit mondjon, az öregasszony egészségét dicsérte, és a házi munkájáról kérdezgette. Felderengett benne, hogy néhányszor hallotta, az ilyen vénségeknek ezt szokták mondani: „Jé, egyáltalán nem néz ki a néni annyinak !” Tök mindegy, hogy mennyinek. Akkor azokat büszkeség, hiúság tölti el, kihúzzák magukat. Még egy ideig szenvedni volt kénytelen, aztán Molnárné átvezette a másik házba − de sajnos, az öregasszony is ment velük. (Mindkét asszonyról elhag yatottság tűnt szembe, FÉRFI utáni áhítozás [TÁMASZ!].) „Ámde statikailag határozatlan tartó.” Molnárnén igen nagy szomorúság ütközött ki. − Egyedüli kincsem a gyerek. Hümmögött. − Ha az nem lenne, én nem is tudom, mi lenne velem! – ilyeneket mondogatott. Mindkét ház hosszú, szinte tanyasias, de nem nádfödelű. A konyhák földesek, primitív berendezéssel, felszereléssel (spórhert, lavór, vizespad vödörrel és bádogpohárral, falvédők.). Jó darab ideig Molnárné konyhájában kellett lenniük − négyesben −: a 2 1⁄2 év körüli eleven gyerek is velük. Itt az asszony nyíltan vágyakozó szemeket vetett a férfira, aki lopva át is fogta a derekát – no, meg a kemény alfelét –, sőt megérintette a nagy, telt mellei közül az egyiket. 67

A nő simulni akart hozzá, de ő elhúzódott, zavarta a gyerek lábatlankodása és az azt kordában tartani igyekvő vénasszonynak a jelenléte. Egyszer csak az anyó megkönyörült rajtuk, visszavitte a maga házába a szipogó gyereket. Mikor így végre kettesben maradtak, átölelte az asszonyt, és a szobába vonta. A szilárd padlatú szobában a két hitvesi ágy szorosan egymás mellett állt, a főfalra merőlegesen. A magas − persze sötétbarna − fejtámlák mellett kétoldalt egy-egy ugyanilyen színű éjjeliszekrény. Az egyiken lemezjátszó, régi-régi bakelit lemezekkel. Az oldalfalnál egy kiságy. A vele szembeni falon a szoba egyetlen ablaka a poros utcára nézett, a parapetfalon volt lemérhető a tömésfal vastagsága. Molnárné bezárta az ajtót. Ő pedig gyorsan levetkőzött, ügyelve arra, hogy együvé, és olyan helyre tegye le a ruhadarabjait, ahonnét gyorsan tudja majd felvenni őket. Ez a gyerekágy volt. De hiába vetkőzött sietősen, mire végzett vele, a gyerek fogta magát, és átszaladt ide a nagyanyjától. Dörömbölésbe kezdett az ugyancsak sötétbarna, masszív tokos ajtón, mire Molnárné beeresztette. Magára kapta az ingét és a nadrágját (gatya nélkül). A gyerek Molnárnéhoz törleszkedett, a ráncos szoknyájába csimpaszkodott, ráncigálta. – Küldd ki! – kívánta tőle. – A gyerek ugyan nem marad meg kint egyedül!! – Hát akkor mi lesz? – kérdezte búsan álldogálva. – Menjek el anélkül, hogy valamit csináltam volna? Az asszony megsajnálta: lekapta a fején át az egybeszabott szoknyáját, lekattintotta a melltartóját (a gyereke előtt). Parasztos, parasztias az alakja, mellének széles az udvara, sötét rózsaszínű a bimbaja. Mellei nagyok, enyhén ereszkedőek. (Szinte lehetetlen, hogy ekkorák egyenesen álljanak.) A terjedelmes, kerek seggén rózsaszínű bugyi: metlaszé. Bőre rücskös, nagy pórusokkal. A gyerek azt hihette, csicsikálni kell menni. Nyüglődni kezdett, az anyja fenekét paskolva. – Jó periódusban vagy? Mikor volt…? – izgult. 68

Molnárné nem is csodálkozott, nem is tartotta illetlennek a kérdést. – Tíz nappal ezelőtt volt – felelte népleányi természetességgel. Kituszkolta mégis a gyereket, kulcsra zárta újra az ajtót. Ő átkarolta a tömör női testet, és a hitvesi ágyra dőlt vele. Az ingéhez és a nadrágjához szorította a félmeztelen asszonyt. Izgatottan lenyúlt a bugyihoz, benyúlt felülről, a csípőgumi (korc) felől a bugyogóba, keze beletúrt a hatalmas dombon a szőrzetbe, rátekeredtek a szőrszálak az ujjaira. Az asszony (fekve) lehúzta a bugyiját. Erre ő felszökkent, letolta (újra) a nadrágját, szétvetette az ingét, amely nem is volt begombolva, csak összehúzva a mellén. Rádőlt újból a nő masszív, immár teljesen meztelen testére. Egy ideig azon billegett, mint a barázdabillegető, majd végre betalált. A lyuk nagy, bő, egyik és másik parthoz csapódott benne az. Hamarosan végzett. A kisfiú ekkor már döngette az ajtót és sivákolt. Gyorsan öltözködött. Az is előfordulhatott, hogy valamelyik ruharabját kifordítva vette fel. „De ez csak szerencsét hoz!” Attól is félt, hogy az öreglány átjön, nem bírva elviselni tovább a kisgyerek bömbölését. Molnárné elkísérte a buszmegállóhoz. Mint afféle egyszerű, falusi lány, azt akarta tőle, menjen be elbúcsúzni a leendő anyósától. Megborsódzott a háta. – Ne menjünk be az anyádhoz! Még valamit észrevesz rajtunk. Add át neki a… kézcsókomat ! Olyan mélabús volt Molnárné az elváláskor! Hazafelé a buszon kellemes érzés járkált benne keresztül-kasul, örült, hogy másnap eldicskedhet író barátjának. (– Na, ne beszélj!* – csak ennyit szólt finnyásan a novellista, amikor beszámolt neki a részletekről.) Feliz gulása elpárolgásával ijedelem kerítette a hatalmába: „Nie wieder treffen! Etwas kann passieren! A tizedik nap már közel van a tizenharmadikhoz!” Rettegett, és véglegesen elhatározta, nem találkozik vele többször. Aztán pár hónap múlva mégis tárcsázta a Balaton csábító vize partján felírt telefonszámot: – Molnárnét keresem. Te vagy az? 69

– Na, ne mondd*, hogy MOLNÁRNÉ ! – hangzott a telefonkagylóból ugyanolyan élesen, mint mikor a megkettyintését akarta megsürgetni a nő (még az elején). – Férjhez mentem ám!! – De ez már elégedetten, boldogan csengett. Három és fél év múlva újra kereste, ekkor a telefonközpontos nő ezt mondta: – Hát, két kis gyereke van, gyesen van.

* Ezek a kifejezések deformálódtak, rendszerváltáson estek át. Így hangzanak lépten-nyomon, széltében-hosszában: „Nem mondod! NEM MONDOD!”

70

HARMADIK NAP (DIES TERTIA)

5. ciklus – Idegen lányokról, idegenvezetőkről ZELT! ZELT!

(A TETRAMERON 41. novellája) Györgyi mesélt arról, hogyan kap valaki kedvet az idegenvezetéshez: 1966 nyarán Zalai a szakszervezet járási üdülőjében nyaralt (nem pihent) egy hétig Almádiban. Az épület egy arisztokratának a nyaralója volt korábban, csigalépcsők vezettek az emeletre és a manzárdszobákhoz. Az udvarán sátrak voltak felállítva. Egyik ötszemélyesben ő aludt egyedül. A szomszéd sátorban egy francia kommunista család lakott. Papa, mama és két gyerek. A pártfőtitkár elvtársat is ismerte a papa személyesen, amit Zalai igen nagy dolognak tekintett. Elutazásukkor megkapta tőlük egy párizsi, ugyancsak kommunista tanárnő címét, akinek aztán írt, és arra kérte, levelezzenek. A nő mindjárt a válaszlevelében küldött magáról két gyönyörű, színes diát – ahogy akkoriban a színes fényképet nevezték – és egy még szebb, ugyancsak színes képeslapot a Place Vendômeról, hátoldalán ezzel a kérdéssel: »Tu as été déjà à Paris?« „Hát mit képzel ez? Csajágóröcsögén voltam helyette!” Nem tetszett Zalainak továbbá, hogy a francia lány megírta a fényképekről, hogy a nyugatnémet barátja készítette. Az ami szó ilyen használatban unszimpatikus volt neki, visszataszítónak találta. Nem volt érzéke a női emancipáltság iránt. „Én nem akarok más által már összetapogatott, használt testet élvezni, mások által járt nyomon továbbhaladni!” Tisztátalannak érezte a nőt. El se tudott volna képzelni viszonyt akkoriban mondjuk eg y asszonnyal (egy asszonyt az ágyában). Ő olyan nőtől várt levelet, akinek nincs más férfija. Nem tetszettek a rövid lábai sem. (ugyan felmerült benne, hogy ez a fénykép torzítása is lehet.) Ezenfelül Catherine a második levelében számonkérte tőle: »Ti nem támogatjátok eléggé Vietnamot! « 71

Meghökkent: „Miért épp nekem írod? És nem a fejeseknek? Nem az én kompetenciám. ” Nem válaszolt. Inkább majd másnál gyakorolja a franciát. Visszakanyarodva: A francia családdal lejárt a szép almádi strandra, gyakorolta rajtuk a francia beszélhetnékjét. Egyszer egy nőcsoportot pillantott meg a vízparton. Vagyis öt – nem mag yar kinézetű – nő ült a vízkicsapásgátló betonszegélyen. Beszélgetésükből hallhatóvá vált, hogy négyen keletnémet turisták, az ötödik pedig echte mag yar. „Az a csaj egyszerűen nem lehet más, mint az ungarische Fremdenführerin. Lám, ilyen az idegenvezetés! Közben lehet fürödni, napozni, és ki tudja, talán még mást is csinálni. (Amire a legnagyobb szüksége lett volna, de nem volt alkalma és lehetősége rá.) Hát ez fenomenális!!” Ekkor határozta el, hogy ő is idegenvezető lesz (a nyári, pedagógusi szünetben). Érdeklődött ennél az idegenvezető nőnél, s az megmondta, melyik utazási irodától van. Az Iroda beutazó turistacsoportokat fogad. Ezeknek az NDK-soknak ő mutatja meg a Balatont és Budapestet. Ha idegenvezető akar lenni, oda kell bemennie, és jelentkezni. Ebből a kiscsoportból az egyik német nővel hosszasan elbeszélgetett. (Ekkor még volt türelme hozzá, nem idegesítette a köznapi témákról folytatott sekélyes társalgás.) „A nők nag ymesterei ennek, akkor is beszélnek, ha semmi mondandójuk nincs; és nincsen érdektelen téma a számukra.” Ez a nő is iszonyúan köznapi volt, de Zalait bűvöletbe ejtette maga az a tény, hogy külföldi. (Igen kevés idegen nőt ismert korábban.) Ekkoriban lendült neki az idegen nők hódításának, ezért nem volt unalmas a fecsegés. Az idegenvezető nem sokára elment onnét, magukra hagyva őket; ő pedig találkát beszélt meg estére a nővel. A vasúttal szembeni kis szállodában laktak a németek. Az előtt találkoztak. Sétáltak a parkban, a Balaton-parton. Zalai hívta, hogy jöjjön fel az üdülőbe, a sátrába. Lett erre nag y ribillió és égzengés: – Zelt! Zelt! Miért menjek én sátorba, hog y gondolod? Zalai örök életre szóló tanulságra tett szert: sátorral többé ne hozakodjon elő. Jobb lett volna palotát mondania (minthogy az üdülő szinte olyan volt). Akkor a nő csak a helyszínen szembesült volna vele, hogy valójában sátorba vitte.

72

S már talán nem fordult volna vissza a sötétben, messze (a nőknek minden messze) a szállodájuktól. „Bár az üdülő előtt az utca hosszan fel van árkolva, s ettől megijedt volna, emiatt nem ment volna be velem az udvarra” – talált ki vigaszt. A nő egynéhányszor még felháborodott, vissza-visszatérve a: – Zelt! Zelt! -re. „Mintha nem lenne mindegy, hová megyünk!! A nők másképp gondolkodnak, nem értik meg, vagy nem akarják megérteni, hogy a sátor vagy a palota mellékes, csak az a fő, hogy kettesben lehessünk, és fekhely legyen. De a nők a fene tudja, mit gondolnak, miért hívja őket egy férfi. Lehet, hogy azt képzelik, azt akarják hinni, a krapek nem azért hívja őket, hanem csak beszélgetni akar, vagy a szép szemüket bámulni.” Most találta szembe magát először azzal, hogy egy (megfelelő, rendes, normális) sátrat le is lehet kicsinyelni egyáltalán. Taszítónak találta, hogy valaki ennyire csak a kényelmével törődik. A sátornak szerinte romantikus hangulata van. „De a nők olyan rettentően prózaiasak, földiesek, földhözragadottak !” Aztán tapasztalta ezt később még többször a (német) nők körében, akik a praktikusság örve alatt sokszor csak az egyre nagyobb kényelmüket keresik, arra törekednek. A spinkó tehát nem akart felmenni vele az üdülőudvarra, ezért Zalai kénytelen volt lent sétálni vele továbbra is a parkban. Sikerült elcsalni a szabad strandra (a nagy, vakolatlan terméskőből készült Strandbejárattól jobbra). Sötét volt, holdfogyatkozás, csillagok se fénylettek, csak a nő két gombszeme. Leültette a nőt a vörös terméskőből (amely a szomszédos Vörösberényből került ide) összerakott hullámtörő kőgáton egy nagy és vastag laposkőre. Átfogta a nő vállát, magához húzta. Megfogta a mellét. A nő engedelmesen tűrte. Megcsókolta. Csókolóztak. Majd a nő melléről lejjebb csúsztatta a kezét, a hasára. Benyúlt a blúz alá, és gyomor tájon simogatta, babrált rajta. Majd beakasztotta hüvelykujját a szoknyaderék szegélyébe (korcába). Tovább csókolóztak, a nő feje hátrahanyatlott, mintha csak a (befogott) nyelve tartaná. Ellágyult, elernyedt, elerőtlenedett a teste; a kőgáton ültében a két lábát szétvetette, térdei meg a feneke előrébb csúsztak.

73

Zalai kiakasztotta a nagyujját a szoknyakorcból, és hirtelen elhatározással odanyúlt, ahova nőnek még soha: a két combja közé. S már a szeméremdombon motoszkált, a bugyi selymén. Új és furcsa érzés volt. Hát még akkor, amikor a selyem eg yik szárán benyúlt a leghosszabb ujjával, s mindjárt a selymes part szélén találta magát. Majd mikor a segg egy kéjes nyögés kíséretében rácsúszott az ujjára, ő harmatos és rugalmas közegben érezte magát, és önkéntelenül elkezdte a pengetést. Ez is egészen új élmény volt neki. A nő majdnem elalélt, jobb kezével átfogta Zalai nyakát, a balt pedig maga mellett (az oldalánál) csüngette. Combjait még jobban szétrakta, amennyire csak a bugyi engedte. És nem mondta, hogy: »Zelt! Zelt! « Semmit se mondott. Zalai most találkozott először ilyen nővel, aki a tűztől ennyire meglágyult, és elhagyta magát. * – S Zalai később úgy emlékezett, hogy a kőgáton, illetve az amögötti pázsiton mást is csináltak – idézte fel Györgyi. – De nem hiszem. Zalai egyébként már idegenvezető korában, amikor egy cseh csoporttal volt Almádiban hétvégén, október tizenharmadikán délután itt a kőgátnál fürdött meg heccből a dermesztő Balatonban. Abban a szállodában laktak ők is, amelyben korábban a nő meg a társnői, és a hallban már fűtöttek. A Kerekes Vendéglőbe mentek fel este dajdajozni, ahol a végzős egyetemisták, plusz Zalai, igen jól érezték magukat. – Nem nyelvtanilag kérdezte a francia csaj: »As-tu été déjà à Paris?« vagy pedig: »Est-ce que tu as été déjà à Paris?« , de azért tudott franciául – jegyezte meg Franciska. – Vietnamot annyira támogattuk akkoriban, hogy egyfolytában, az unalomig mellette szövegeltünk. És ki tudja, anyagilag meg egyébként mennyire támogattuk? Azt nem kötötték az orrunkra. A tőkés országbeli kommunisták vajon jobban támogatták, segítették? − emlékeztetett rá Edit. – De látjátok, a kommunista bukszának nyugatnémet kapitalista barátja volt, aki torzítóan fényképezett. Kétfele húzott a bula, két vasat tartott a tűzben. Ez még a ’68-as nag y baloldali felbuzdulás előtt volt, jobb is, hogy Zalai az alatt nem levelezett − mondta Tóth Ferdinánd. − Zalainak, ugye, nem tetszett az ami kétféle értelmezése, szerinte barátja csak férfinak lehet. Nőnek férfibarátja: az ostobaság! Miért nem azt mondják, a 74

szeretője? Úgy vélte, amint sokan akkoriban, hogy barátság férfi és nő között nem létezik – állapította meg Vanda. – Bár primitíveknek, köznapiaknak, prózaiasaknak tartotta őket, Zalaihoz mégis jobban valók voltak a szerény NDK-sok, a környező szocialista országokból jött igénytelen, egyszerű nyaralni vágyók, mint az igényes, pazarló, követelőző, fellazító kapitalisták. A nyugatiak lelkületén, a nyugati világ rejtelmein nem igazodott el – fejtette ki a fekete lány. – Az idegenvezetők többsége rendes, szolid, lojális volt (köztük a pedagógusok). Voltak azonban nagyhangúak, beképzeltek is, akik a vezetetteket lekezelték. Kiutazhattak Nyugatra, s látva a fényeket, az árnyakat meg nem véve észre, illetve nem figyelve rájuk elcsábultak, a fellazításnak nem álltak ellent, nem fértek a bőrükbe – fejtette ki a festő. – Az ilyen alakoktól Zalainak borsózott a háta, nem haverkodott össze velük, így nem csúszott a másképp gondolkodók közé. Fogalma se volt róla, hogy léteznek és farágó állatkaként percegnek. Zalai igazi CENTRISTA volt a mai értelemben. – Azoknak, akik idegenvezetők akartak lenni, megterhelő, magas színvonalú, nagy követelményeket támasztó alaptanfolyamot kellett végezniük. A nyelvtudásukat evidenciának vették, egy éven át sok mindent tanítottak nekik: az idegenvezetéssel összefüggő történelmet, művészettörténetet, néprajzot, országismeretet, zenei ismereteket, vendéglátási tudnivalókat, de a fő attrakció a buszos budapesti városnézés volt idegen nyelveken – sorolta el Olga. – Zalai egy kis faluban tanított − emlékezett vissza Csucsu. − Nem volt kommunista, még párttag sem. Különben is a mi (egy)pártunk nem kommunista párt volt. Mi csak a szocializmust építettük. Őrá, mint fiatal tanerőre, a népfrontnak a titkári funkciója szállt. Azonban ebben a tevékenységében a papot mellőzte. Aztán ezidőtájt választás volt. Újdonságként megengedték felülről, megtűrték a többes (kettős tanácstagi) jelölést. Abban a faluban ez bekövetkezett, mert nem tudták megakadályozni. Rez gő gatyával ment be utána a szervezet elnökével, egy öreg parasztemberrel a központba értekezletre, ám csodák csodája, a renitenskedés vádja helyett megdicsérték őket (a megye összes szervezetének a vezetői előtt), hogy bátran éltek a lehetőséggel. – Még egy apróság: a (készséges, rendes) idegenvezető nő nem említette Zalainak, hogy az utazási irodák kiutazó (magyar) turistacsoportokat is indítanak, akik akkoriban csak a környező szocialista országokba utazhattak. Egy-két szakmai és politikai csoport eljutott Nyugatra, azoknak a fele meg fig yelő volt. Zalai nem is szeretett hazai turistákkal foglalkozni, mert azok elvárták volna, hogy annyira ismerje az innét velük utazó idegenvezető a külországot is, mint a belföldet – tette hozzá Claudja.

75

6. ciklus – Akttörténetek a PINAKOTHÉKÁban („képtárban”)

7. ciklus – „ Hűtlen” asszonyokról

NEGYEDIK NAP (DIES QUARTA)

8. ciklus – Fürdőruhátlanul

76

A TÓBA POTTYANT BABAKOCSI (a TETRAMERON 71. novellája) …a teherautó megállt a sorompó(cska) előtt, amely a tót (tavat) szeparálja el, kinyíl(ot)t a (vezető felőli) ajtaja, csigatempóban kimászott belőle (a csigaházából ) egy kétmázsás, félmeztelen, szemüveges sofőr; igen igéző látvány volt − nőknek különösen. (Akkora hasa volt, hogy Szovátai nem bírta elképzelni, hogyan fér el a kormánykerék mögött.) Csigalassúsággal félrehajtotta a sorompócskát, majd még lassabban hajtott át rajta, mert egy másik teherautó jött szembe, amelyik aztán áthajtott a kis sorompón a felhagyott, lerobbanó gyárépület felé. Amikor szabaddá vált az út a kövér csigától, tovább ment az öblöcske felé, de a kanyarnál észrevette, hogy fémkerítéssel kerítették el (pofátlanul), rajta felirat: MAGÁNTERÜLET (a vízisíelők és a surf boardosok számára, akiket kötélpálya vontat). „Ez a Tó fokozatos privatizálása − gondolta. − A helyi testületnek bevételre van szüksége.” (A tó öblénél, a víz szélére meg egy teraszos, lapostetős vendéglátóhelynek engedélyezték, hogy felépülhessen.) Megkönnyebbülésére csak a kis öböl utáni kanyar volt lekerítve, a kerítés véget ért a bezárt Ananász környékén (ilyen alakú italárusító bódé, illetve ételárusító gomba volt; a zöld bádogból készült ananászlevelek még mindig ékesítik). Amint elérte a kerítés végét, megtorpant. Egy érdekes lányt vett észre, aki egy kisgyereket hajkurászott. Vagyis a gyerek arra szaladt, amerre a lány nem akarta engedni (a gyalogút felé). Közben a lánynak a hosszú haja ráhullott a meztelen mellére: részben befedte, de kivillant a hajszálak-tincsek közül az egészen fehér bőre, teste. „No lám, toplesszezik, ő az első, aki ma megpillantok” – állapította meg, és már éppen azon volt, hogy az itteni fürdőzők szemre vételezése nélkül továbbmenjen a nudistákhoz, akik sokkal érdekesebbek. Ekkor azonban MEGPILLANTOTTA! Hirtelen nem akart hinni a szemének!! Az még csak rendben van, hogy egy szőke hason fekszik fedetlen háttal (mert szoktak lenni olyan nők, akik szétkapcsolják a hátukon a melltartó pántját, és lebocsátják, lefektetik előre a két melltartókosár mellé), az azonban nincs rendben, hogy alul sincs fürdőruha. Még jó, hogy nem volt felületes, és lejjebb is vetett egy pillantást a nőre; nem elégedett meg azzal, hogy lát egy meztelen, nem csontos hátat, amely már nem piruló, átment barnulóba. De lent nem látott akármilyen kicsi bikini alsót sem, még tangának a zsinórját (illetve a seggpartok közé, a segg vágásába besüllyesztett zsinegjét) sem, bárhogy meresztette a szemét.

77

Csak két seggpofát látott, amelyeknek a minőségét (értékét) hirtelenjében nem tudta felmérni. (Főleg meg sem fordult, fordulhatott a fejében, hogy ezeket meg is fogja érinteni még ma). Szerencséjére nem gyengítette a habozás, a gátlás. A seggorcáktól három méterre leterítette a türülközőjét, gondosan lefektette a vászontáskáját (a cég emblémájával lefelé). Közben gyengén hallhatóan ez jutott el a füléhez: – Tedd be a kocsiba. Önkéntelenül a nyelvén volt (a szőke nőhöz): „Maga az anyja?”, de nem merte megkérdezni. (Először természetesen azt hitte, a hajkurászó lány az anya. Kicsit furcsállotta, fiatallotta; ám később rájött, hogy a lány sem egészen fiatal, egyes nőknél nehéz a kort megállapítani, vagy legalábbis ő nehezen képes erre.) A hosszúhajú lány a pakolása befejeztével már nem volt ott. Arra gondolt, Hellot mond a szőke nőnek, de nem jött ki a száján. Ehelyett csak odabólintott egy nagyot. A nő úgy tett, mintha nem vette volna észre. Szovátai néha oldalra pillantott, és örömmel nyugtatta (nyugtázta) újra meg újra, hogy tényleg teljesen meztelen a nő. Gyönyörű az alakja, mindene. Elkezdett vetkőzni. Levette a rövidnadrágját. Töprengett, mivel folytassa. Először a természetes sorrend jutott az eszébe: ing, gatya. De felötlött benne, hogy meglehetősen hosszú a fekete, sárgamintás selyem inge, takar. Folytatásképpen tehát az alsónadrágot veszi le, majd pedig lekapja az ingét, és egyből olyan meztelenné válik, mint a nő a szomszédban. (Nehogy a nő felpattanjon, amikor a gatyáját tolja le.) „Végeredményben Ő kezdte, én csak csatlakozom hozzá. Kvázi, hogy ne legyen egyedül, ne féljen egymagában meztelenül. Így bizalmas tömböt alkotunk a fürdőruhások, azaz nag ykabátosok mezőnyében.” De azzal nem számolt, hogy átizzadt az inge – több, mint 30ºC volt –, és nem akarta ráncigálni, mert a nedves ing elszakadhat (sajnos, szerzett már ilyen káros tapasztalatot). Arra gondolt, furcsa látványt nyújthat, amint ott áll, a hátán hurkába tekert, mellig felhúzott ingben. A hátára visszanyúlva óvatosan tovább tekerte a hurkát. A víz felé lesett, figyelik-e a fürdőzők (köztük a megvizesedett hajú barna lány. Érdekes módon a szőke nőre nem gondolt, hiszen az eg y szót se szólhat, Ő kezdte a meztelenkedést.) De úgy észlelte, szerencsére nem figyelik, így amikor nagy nehezen épségben lejött a nedves ing, leült gyorsan.

78

Azt vette észre, hogy épp előtte, lefelé egy babakocsi áll, srégen, a jól ismert fával eg y vonalban (geometriailag: őrajta, a babakocsin és a fán keresztül egy képzeletbeli egyenest lehet húzni). A nő megfordult a gyékényen, amelyen feküdt (kénytelen volt megfordulni, mert hason fekve nem sokáig bírja az ember). Ekkor még teljesebb pompájában virágzott ki a gyönyörűsége. (Hog y irig yelte Szovátai a g yékényt! ) „Már csak ennyiért is megérte, ez a minimális pont. Még ha elzavar is mérges vagy lesújtó (gyilkos) pillantásokkal, vagy elköltözik, akkor is. (De ezt az utóbbit nem teheti meg, mert itt van a babakocsi, jó helye van az árnyékban.) Bár én féltem volna oda tenni, mert még ott is lejtős a part, félő, hogy beborul a bokrok közé, a fa alá.” Aztán még jobb következett, a nő felállt, odament a kocsihoz, kivette a gyereket, csinált valamit (igazított rajta, illetve alatta valamit), majd visszatette. Amikor a szőke, feltűzött hajú a gyékényéhez jött vissza, a férfi megláthatta végre AZT….. − Szia. Hány éves vagy? – ezzel kezdte az ismerkedést. (Odaszólt a gyereknek, aki a babakocsiból hátul, az átlátszó műanyag falon átkukucskált.) Tisztességes, megneheztelés nélküli felvilágosítást kapott: − Kettő vag yunk. Majdnem folytatta azzal, hogy: „Az enyém is volt kettő, most hússzal több” – de átvillant rajta, hogy egyből elvág ja magát, elárulva, milyen öreg. (Tíz évet nyugodtan letagadhat, kár lerontani az esélyeit.) Ehelyett más nem jutott az eszébe, csak a szokásos: – Szép az idő. Kurta igen volt a válasz. – De nem marad ez így sokáig, mert az időjárás-előrejelzés… Udvariasan elnémult, mert csörgött a nő mobil telefonja, odaszaladt a babakocsihoz, kivette a holmitároló alsó hálóból, felhajtotta a telefondoboz fedelét, és a jobb fülecskéjéhez illesztette. „Szupermodern, szép küllemű készülékeik vannak a kurváknak; hát, persze, ez fontos nekik.” Elkezdett susmogni, ezalatt lassan visszament a gyékényhez – közben megint láthatóvá vált (feltárult) elölről a gyönyörű vágása –, és visszafeküdt rá. Amikor a hívója abbahagyta, a csaj letette maga elé a készüléket, és elkezdte nyomogatni rajt a billentyűket. Szovátai ebből nem jött rá, odabeszélhet-e. – Nem akarom zavarni… A nő hányavetin mondta: 79

– SMS-ezek. „Hát persze, ezt láthattam volna. Képes leszek nevetségessé tenni magamat!” Ezalatt az tör(p)tént, hogy a gyerek lecsúszott a kocsiból a gyepre, és fogta ugyan a babakocsin az ütközővéget (gyengén), de az egész partrész olyan lejtős, hogy attól lehetett félni, beesik a bokorba. – Jön ki a g yerek ! – szólt oda az anyának, aki félig hasra feküdve nyomogatta a gombokat. Az asszony nem válaszolt, mintha No, és? pillantást vetett volna Szovátaira. (Ekkor jött rá, mosolyra fakadva, hogy ez félreérthető, mivel az anya meztelenül van, és az a nyílás, ahonnét gyerek jöhet ki, ugyancsak fedetlen.) A gyerek gagyarászott, magyarázott. – Hogy hívnak? A gyerek nem tudta vagy nem akarta megmondani. Az anyja azonban ezúttal nem segítette ki, Szovátai félni kezdett, hogy a kezdeti jó indulás után lefag y a társalgás. (Kereste a mentséget: a bula tulajdonképpen primitív, nem barátságos, még ennyi társalgásért is hálás lehet.) A pucér anya ügyet se vetett a gyerekére, már újra a mobilján csüngött, mert ismét megcsörrent. A gyerek felvette a szandálját (sárga), és rámutatott: – Nekem van cipő. – Szandál az, te! – De mindjárt megbánta, hogy kiigazította; a legszívesebben visszaszívta volna, mert attól tartott, hogy behallatszik a nő beszélgetésébe. A nő ekkor – Szovátai nagy bosszúságára – hátat fordított neki, és ennek a telefonbeszélgetésnek a befejeződésével oldalra fordulva nyomogatta a gombokat. Aztán fogta magát a nő, visszatette a telefont a helyére a babakocsiba, majd (sajnos) nem ment vissza a gyékényhez, hanem a fenekét újra odabillentve Szovátai szeme felé, beleszaladt a vízbe. A patkó alakú víznyaldosónál beleült a víz szélébe. Szovátai most a vizet is irigyelni kezdte – bár nem volt irigy természetű. Majd a nő elfeküdt a hátára, szép testét lebegni engedve az átlátszó vízben. De a télikabátban ott fürdőzők ügyet se vetettek – vagy nem mertek pillantást vetni – erre a gyönyörűséges nőre. (Párok voltak, meg néhány suhanc, akik szemérmesen félre néztek.) A kis csaj kijött a vízből, odament a szepegni kezdő gyerekhez, felvette és így babusgatta: – Gyere, Ferikém… 80

Bele akarta vinni a vízbe, de az ekkor elsírta magát (dacosan, makrancosan), ezért otthagyta, visszament a tóba. (A hosszú haját hátradobta a hátára, attól is fedetlenné téve a fiatal, ugyancsak igen szép felsőtestét.) – Anya, anya – mondogatta könnyeken át a gyerek (halkan). – Gyere be utánam a vízbe! – kiáltotta ide eredetien az anyja, aki közben felegyenesedett, olyanná válva, mint egy szépséges najád; azonban nem hívogatóan, hanem kissé pimaszul mosolygott. Két fürdőruhás csaj jött a közelbe, nézegették a gyereket, beszélgettek. A gyerek tovább nyöszörgött. – Anya fürdik – mondta az egyik gügyögve. Szovátainak az jutott az eszébe, hogy a csaj közben ilyesmit gondolhat : «Veled meg nem törődik az a cafrang.» De észbekapott, hogy áll (no, nem az ). Gyorsan leült, nehogy a csajok kifogást tegyenek arra, hogy meztelen. (Két-három toplesszező volt még a környéken – a tó vizét is beleértve –, a többi elmaradott, szég yenlős.) „Miért ne menjek le én isz a vízbe, hisz ma még nem fürödtem. Majd a csajok vigyáznak a kisgyerekre. De jól a táskámon marad a szemem, hiszen benne sok minden, az Állami Kincstárból jöttem ide.” Le is ment a Patkóba – közben a Horsshoera gondolt, a Niagara kanadai oldalára –, ami egy kicsit nagyobb. A meztelen szőke mellett suhant el közvetlenül, az még mindig a víz szélében áztatta magát, ülve beszélgetett a barátnőjével. Szovátai igyekezett gyorsan belegázolni a vízbe és lemártózni, nehogy valaki megjegyzést tehessen, miért nincs fürdőgatyában. De a fürdőzők rendesek voltak, egymással voltak elfoglalva. Beúszott, még nem tudta, meddig szabad itt elúszni. Sejtette, hogy messze nem, mert nem messze húzódott a vontatott vízisíelők és vízideszkázók hosszú stégje. „Aha, csak a bólyákig szabad” − vette észre a piros gömböket. Nem úszott el a madzagig, amely a piros golyókat köti össze. Ha valaki nem tudja, hogy ott rejtőzik a vízben, nekiúszhat, belegabalyodhat. Jó érzékkel visszafordult a lányokhoz , akik már beleereszkedtek a teafőzésre is alkalmas vízbe, az úszást mímelték. (A táskája szerencsére megvolt, bár a gyalogúton álldogált két igen lesült csóró, akik méregették. [Ha felkapták volna, bottal üthette volna a nyomát, mire kiér a vízből. A: «TOLVAJ! FOGJÁK MEG!» kiabálásra pedig megnézhette volna hányan mozdítják meg a fülük botját.] Ámde hasznot is hajtott ez a két olajos tenyerű manusz: kéretlenül ők néztek rá a mászkáló Ferikére. A két fürdőruhás csaj ugyanis nyomban elszelelt, amint megálltak mellettük a rossz kinézetű csávók.)

81

Amikor kiúszóban volt a lányok felé, a víztől összetapadt tincsekben lelógó hajú csaj szájából ezt hallotta (a vízen messzebbre elhallatszik a hang): – Hogyan, a barátod nem mindig ér rá? De a szőke nem felelt. Szovátai azt gyanította, hogy őmiatta nem (mivel közeledik). „Talán nem akarja, hogy megtudjam: barátja van. Esetleg számít rám.” Meglegyeződött a hiúsága. – És mi?...A Ferike miatt nem? – folytatta, rosszallással a hangjában. (Hogy mit nem, azt nem mondta a barátnő, arról előzőleg volt szó közöttük. Szovátai arra tippelt, hogy nem akarja elvenni. „No, nem a szüzességét” – vigyorodott el.) Odaért hozzájuk úszva. A csajok pancsikoltak (Ferike helyett). – Jaj, de megijedtem! – ezt hallotta hirtelen a szőke piros ajkáról. Erre Szovátai még jobban megijedt attól, hogy tőle ijedt meg a csaj. – Mitől ijedt meg? – kockáztatta meg a kérdést. Fel volt arra is készülve, hogy nem kap választ. De a barna rendes volt, ő válaszolt a szőke helyett: – A szoknyámtól. Szovátai megnyugodott, hogy nem tőle ijedt meg a szőke csaj. Hisz ő dzsentlemen, ezért nem fogja felhasználni a szőke gyönyörű testének a víz alatti rejtőzködését és teljes fedetlenségét arra, hogy véletlenül hozzáérjen; netán készakarva rosszul mérje fel a köztük lévő távolságot, eltempózza magát, és nag y bocsánatkéréssel alaposan végigsimítsa, megtapogassa. Egy jó nyúlással épp a gyönyörű mellét lehetne megtalálni a víz alatt. Vagy még jobb, a legjobb a világon: belenyúlni teljes véletlenségből a vízben össze nem szorított, széttáruló hasítékába. Ám elcsodálkozott: „Mi az, hogy: A szoknyámtól.” De hirtelen észrevette, hogy tőle két méternyire a víz felszínén áttetszik egy tarka (barna alapon kockás) ruhadarab víz alatti lebegése. A barátnőtől elváltan lebeg, ő toplesszezik a vízben is, alul egy terjedelmes gatya (monokini alsórész) tapad rá a nedves szeméremdombjára és a minden valószínűséggel sötétbarna, összecsomósodott szőrzetére. „Minek hozta magával ide a vízbe? Kimosta?” De ez rejtély maradt, Szovátai mosolyogva elúszott mellettük, kifele a patkóba, kiment a vízből, és leült a törölközőjére. A szőke is kijött, beletette a gyereket a kocsiba, és megpróbálta feltolni a gyér füvű rézsűn a gyerekkocsit. Szovátai odaszökkent kötelező udvariasságból (meg azért is, mert úgy látta, nem boldogul vele a csaj, nem tudja feltolni): – Majd segítek! − A nő rendes volt, elfogadta az ajánlkozást. – Úgy csúszik a lábam! – mondta, felmentést találva a maga számára. 82

– Nem csoda, hisz a vízben volt. (Előtte megint oly jóleső volt egy pillantást vetni lefelé a csodálatos testére, és az újra láthatóvá váló piciny, édes vágásra.) Óvatosan fogta meg a babakocsi elülső rúdját, a szőke meg tapasztaltan mindjárt balra fordult, emelve a toló fogantyút, és egy vonalba került Szovátaival. A férfi pillanatokon belül, szavak nélkül rájött, mit kell tennie: felemelte ő is az alsó rudat, és vitték felfele, körülbelül öt métert, a gyalogútra. (Jóleső érzés töltötte el, hogy szinte bizalmas, meghitt kapcsolatba került ezzel a csodálatos, ifjú asszonnyal.) Érdekes színfolt lehetett a ruhában és fürdőruhában sétálóknak, amint egy meztelen nő meg egy ugyanilyen férfi egy gyereket visznek fel gyerekkocsiban a meredek parton. Az asszony fa alá tolta a kocsit. A hajlított fogantyúja nézett a víz felé, a másik oldalon kilógott a kalimpáló bal lába a gyereknek. Majd visszaült a gyékényére a szőke. Nemsokára kijött a barna a vízből. A szőke egy idő után mondott valamit a barnának, és eltolta a babakocsit a bal oldali fától jobbra. Amíg ott maradt a szőke nélkül, a barátnő hason fektében letolta a seggéről a nag y fekete gatyát, azaz összetűrte hurkává a seggdombja alá a vékony, tűrhető anyagot. A segge meglehetősen fehér volt, még fehérebb, mint az egyéb testrészei. Szovátai nem feltételezte róla, hogy nem válaszol, ha kérdez tőle valamit (hiszen a vízben is készséges volt). Olyan rendes a képe, szinte kislányos! – Árnyékba vitte a kicsit a barátnője? – Igen. Oda tolta a hölg y – válaszolta fontoskodva, nem várt kimértséggel. Beszélgetni kezdtek, Szovátai odafeküdt melléje, oda vive és leterítve a törölközőjét. Közben mustrálgatta a valószínűtlenül fehér fenekét, hátulról ő is majdnem olyan, mintha meztelenül lenne. Úgy tűnt, a kislányt nem zavarja, hogy Szovátai meztelenen mozog mellette. A lánynak hegyesek, csúcsosak, kúposak voltak a mellei (mellbimbói). A beszélgetés a tóról folyt, a barna hirtelen ezt a kérdést tette fel: – Nem veszélyes eleve a tó, hogy annyian belefulladtak? Szovátai meglepődött. – No, erre mondok valamit! És bőbeszédűen elmesélte, hogy egyszer, amikor hosszában átúszta (még nem bitorolták vízisízők a tavat), az áruház felőli parton megpihent. Majd úszott visszafelé, és amikor már majdnem visszaért, elkezdett merevedni az egyik lába. „Így még vidáman kiúszom” gondolta. De hamarosan begörcsölt a másik (is). „Ennek fele se tréfa!” Lelógatta mind a két lábát. Már azon volt, hogy segítségért kiált a közelben evező gumicsónakosoknak, azonban szégyellte volna, hogy 83

(jó úszó létére) riadalmat, pánikot kelt. „Nyugi, kéztempókkal is megteszem már ezt a hátralévő száz métert! A keze nem szokott begörcsölni, lemerevedni az embernek.” Kínjában nevetett magán. Egyébként kilométereket szokott úszni a Balatonban. „Hogy lehetséges EZ?” Végleg akkor nyugodott meg, amikor már leértek a lelógó lábai. – De magában a tóban nincs olyan valami, ami előidézhet belefulladásokat? – kérdezte nagy komolyan a lány. „Egészen más, mint a szőke: komoly, intelligens, megfontolt, felelősségteljes, csak olyan kislányos! Valószínűleg ez irányítja a könnyelmű szőke életét, ahogy az elvált nőkét szokta egy-egy barátnő, mert férfi helyett szükségük van valakire, aki rábólint a dolgaikra, vagy ellenzi azokat, helyre rakva őket (magukra maradtan elbizonytalanodtak). Persze, jócskán irigyek is a barátnők, mert nem olyan szépek.” – Nincs. Szerintem az, hogy begörcsöltem, nem a tónak róható fel. – Nincs benne hínár? – A közepén nincs, a szélein van, de nem veszélyes. – Akkor miért fulladnak bele mégis olyan sokan? „Sokat kérdez ez a lány!” Szovátai kezdett bizonytalanná válni, de erőg yűjtésként rápillantott újra a lecsupaszított, kerek, fehér seggére meg a tornyos, filiálés melleire. – Nem tudnak jól úszni, vagy felhevülten mennek bele, vagy pedig nagy hullámok jönnek, satöbbi. – Én keresztben úsztam át – mondta a lány váratlanul –, úgy nincs vész, hogy bent maradok a közepén, hamar ki tudok úszni a partra. „Én szégyelltem ilyen jó úszó létemre csak keresztben, és nem mindjárt hoszszában megpróbálni.” De ekkor visszaért a szőke, mindig megcsodálta rajta a kis vágást, amikor olyan nagy szerencséje volt, oly megtiszteltetésben részesült, hogy elölről láthatta. „Ennek ilyen kicsi, rövid, szűknek látszó van? Fenomenális, ez épp jó lenne nekem, pont az én méretem!” Hallgatott (amíg alaposan szemügyre vette). „De ez nem jó! Ha hallgatok, megijednek, felszedik a cuccot, és odább fekszenek le, itt hagynak.” – Szóval, azt hittem, nem lesz semmi… (Majdnem folytatta, hogy probléma, de pillanatok alatt meggondolta magát, észbekapott.) „A nők gyávák, és még gyávábbnak tettetik magukat, ha férfival vannak. Minek ingereljem őket? Inkább szelídíteni kell a vadnyúlakat.” – …mivel azelőtt kilométereket szoktam úszni a Balatonban. (Ez a szőkének szólt vagánykodásképpen. Szovátai rá is nézett, de persze, a szőke igyekezett semmi érzelmet el nem árulni az arcán.)

84

Meg azért is mondott valamit gyorsan a barnának, hogy szemléltesse a szőkének: ő azalatt, míg Ő eltolta az árnyékba a gyerekét, már beszélt(-getett) a barnával. De hirtelen nem jutott más az eszébe, csak elismételte, amit előzőleg mondott (kicsit variálva). „Na, ezek most ugyan gondolhatják rólam, hogy intelligencs vagyok, mert nyökögve, üresfejű és seggfej palik módjára ismételgetek.” – A gyerek most egyedül maradt? A szőke megint olyan kissé megrökönyödött lett, és mintha ezt motyogta volna: – Persze…– És felhúzta a vállát. „No, megint rosszat kérdeztem, még elrontom a barnával jól beindult társalgást.” Nézegelődni kezdett, és észrevette, hogy nem messze van a babakocsi, egy bokor árnyékában. – Ja, itt van? – szólt zavarban, csodálkozva. A szőke bólintott. Aztán felálltak a nők, halkan tanakodtak. – Jössz te is? – mormogta. A barna igenelt, és mintha olyan jelzést adott volna, hogy ő is hajlandó levenni...De ez nem valósult meg, hiába örült meg Szovátai, hiába gondolta úgy, hogy szolidaritásból megteszi. Csak nyúlkált feléje, igazgatta (zavarban). Nem levette, hanem felcsavarta (a fenekére). Amikor elindultak a bemélyedés (lejárat a vízbe) felé, Szovátai is felállt − magában örvendezve −, és elindult velük. De lassan mentek, a szőke megtorpant a gödör széle előtt egy méternyire, motyogott valamit: »….megnézem…« ennyit tudott kivenni belőle Szovátai. Odament a gyerekkocsihoz, igazgatott valamit (Szovátai azalatt állt a barna nővel); visszajött, és akkor tényleg elindultak a vízbe. Szovátai azt tervezte, leugrik a gödör aljára, és nyújtva a kezét, segíti lelépni a szőkét. Mégse tette, zavarba jött. (Átvillant rajta: hátha nem is nyújtja a kezét a nő, mégis egyedül lép le, ekkor felsül a fürdőzők előtt. Vagy pedig ügyetlenre sikeredik a lesegítés.) Hagyta, hogy egymaga lépjen le. Kicsit egyensúlyozott a nő – mint a kötéltáncosok a rúddal –, utána a barátnője lépett be a mélyedésbe, végül Szovátai. A barna egyből lemártózott a szuperlang yos vízbe, a szőke megállt a víz sekély szélén, és előre bámult. Szovátai olyan közel ment el mellette, hogy majdnem összeért a bőrük. Elképzelte, milyen jó érzés lett volna. Gyorsan belemártózott a vízbe, elúszott a kötélig, majd visszafelé, amikor észrevette, hogy a szőke elfeküdt a hátára, kidugta a vízből a két lábfejét, a barna meg a hasán nyújtózott el a vízben, kitartotta és megmerevítette a fejét. A szőke lelkendezett, hogy: »…micsoda jó!«. 85

Szovátai fejében megfordult, hogy előre nyújtja a lábát és összezárja a két lábfejével a szőke kettőjét, de egyrészt gátlás fogta el, hogy ekkora bizalmasságot azért mégsem engedhet meg magának, másrészt attól félt, hogy eközben elveszti az egyensúlyát, a feje lemerül, nevetségessé válik. Ezért csak ott lebegett, a szőke lábfejei közelében. Néha előre mozgatta nyújtott karjainak végén a tenyerét, és eltávolodott tőlük pár métert hátrafelé, majd pedig kifordította a tenyerét és mellúszó mozdulatokkal visszahajtotta magát a közelükbe. Aztán a szőke (újból csak) a víz szélére ült, kinyújtotta a lábát, lebegtette a vízben. Látszott teljesen a teste, a hasadéka. „A legszebb hasadékunk nem a Tordai-hasadék, hanem →. Minek maradjak már tovább a vízben, kimegyek vigyázni a cuccomra.” (Egy nem éppen bizalomgerjesztő ábrázatú krapek kerülgette, nézegette a táskáját.) Felegyenesedett és lassan elindult a szőke felé, akinek le voltak sütve a szemei (vagyis lefele nézett a vízre). De mihelyt Szovátai eléje ért, váratlanul felemelte a fejét, és szembenézett vele. Tekintetének csillogása mintha egy pillanatra elhalványult volna, és mintha egy ezüstcsengőcske szólalt meg volna, a ráütéstől. Szovátai jelentőségteljesen, mosolyogva nézett Rá. „Ők összetartoznak, mert ők meztelenek, vagányok a sok kezdő, szégyenlős közt.” Leült a törölközőjére, de ekkor vette észre, hogy mezítláb jött el idáig, a papucsát a gödör szélén hagyta. Mielőtt érte ment volna, egy pillantást vetett Ferikére, akinek a lábai kilógtak a kocsiból, valószínűleg aludt. Mikor belebújt a papucsába, odaszólt: – Ferike rendben! – Köszönjük! Majd a szőke visszajött; otthonosan, fesztelenül álldogált, nyújtózott egyet. Kinyílt picit a vágása, mint a hüvelyesek rendjébe tartozó pillangósvirágúak sziromlevelei. (Feltárult a gyönyörű, kidomborodó, szőrtelen, márványos csegely a befelé húzódó vágással.) Aztán lefeküdt a hasára, őhozzá közel. Szovátai ki akarta használni a lehet, hog y soha vissza nem térő alkalmat, hogy ilyen otthonossá váltan, szelídülten egyedül volt a csajjal. Névjegyet szedett elő a táskájából, odament a szőke bal oldalához, baljával elébe tartotta. A nő a jobbjával megcsípte, csak rápillantott, nem olvasta el (ez bosszantotta Szovátait), gyorsan elrakta a mobil telefonjának a tokjába. – Barbí vag yok – mondta anélkül, hogy kezet nyújtott volna. Szovátai visszalépett a törölközőjéhez, leült. „Tényleg Barbie-babás az arca, ha így jobban megnézem.” – Tegeződhetünk? – kérdezte pergő nyelvvel. – Persze! – válaszolta gyorsan, örömmel, és még ezt is gondolta hozzá: 86

„Csodálatos érzés, hogy ilyen gyönyörű, még fiatal, meztelen teremtéssel tegeződhetek.” – Hol laksz? Meggondolás nélkül ez a válasz jött a szájára: – Nem olvastad el rendesen. A lakcímem is rajta van. (Azonnal megbánta.) A szőke mintha meg is neheztelt volna az éles megjegyzésért. – A…….. lakótelepen – hozta tudomására szóban is Szovátai. – Ott voltam, SZÉP. Ezen Szovátai elcsodálkozott: „Mi a szép ott?” Pesti proli lánynak néz ki, a beszédje nem vidékies. – És te hol laksz? – A nyolcadik kerületben. „Úgy is nézel ki, azért vagy ilyen szabados. De ez igen jó. Klassz csaj vagy, a gyerekkel együtt. És nem is úgy mondtad, hogy: nyóckerbe. ” – Én most állást keresek – jelentette ki, amikor a munkára terelődött a szó. Szovátai vakarni kezdte a fejét, hirtelen csak a Junk Food Étkeztetőlánc jutott az eszébe. – Ott mindig van felvétel. A nő majdhogynem gőgösen felkapta a fejét: – Én hostess szeretnék lenni. „Ká-k foglalkozása.” – Szovátai önkéntelenül elhúzta a száját, de a nő nem lát(hat)ta, mert oldalvást feküdt. – Meg is van egy hely, holnap megyünk a barátnőmmel megnézni. – Akkor jól van – könnyebbült meg. („Viszont mi a fenének mondtad, hogy állást keresel, ha szinte biztos vagy benne, hogy ezt megkapod.”) – Szép az idő – szólalt meg neheztelés nélkül, egy kis csend után. – De nem marad így – kapott rajt. – Már pár nap óta kánikula van, szokás szerint változni fog. – Holnap lehet, hogy megint kijövök. – Szovátaiban kellemes remény ébredt, hogy el lehet szakítani a barátnőjétől. „De jó lenne, ha valóban egyedül jönne ki!” – Hányra mentek állást nézni? – Tízre. – Utána még ki lehet jönni, hét óráig jó az idő. De szörnyű ijedelem támadt benne, hogy ott a fiatal pasasok elkezdik molesztálni őket (főleg a szőkét), és mindjárt programot csinálnak nekik délutánra. Ő meg – mint afféle ingatag nő – megfeledkezik az ígéretéről. (Vagy egyenesen AZ lesz a felvételnek, az állás elnyerésének a feltétele.) 87

– Hívj fel, mikor indulsz ki ide! Vagy én is felhívhatlak, ha megadod ennek a mobilnak („csicsás telefonnak” gondolta hozzá) a számát. – Azt nem lehet – tagadta meg elkeserítően. „Vajon miért nem? A pasinger ellenőrzi?” – Akkor hívj fel! – mondta (közben lezsernek igyekezett tűnni). De már tudta, hogy soha fog találkozni vele, mert a nő ugyan nem hívja fel (ez volt a kellemetlen tapasztalata az ilyen megismerkedések kilencvenkilenc százalékánál). Kissé felelőtlennek, lezsernek, nemtörődömnek tűnt. (Ahogy a gyerekkel bánt. Ahogy a felöltözöttek és a fürdőruhások szeme láttára, provokatíve meztelenkedett.) De fényes kárpótláshoz jutott (az úgynevezett kárpótlások úgyis lezárulóban voltak ekkoriban). Hason fektéből (bár hátulról is gyönyörű volt a segge domborulatja) átfordult a hátára, és újra teljes egészében láthatóvá vált a gyönyörűszép, barnuló (nem piruló) teste, rajta a szép, puha tapintásúnak tűnő mellei; a szőrtelenített vágása oldalról csak sejlett (jobb oldalról). Hirtelen felült és provokatívan a hasára ütött. (Nincs pocakja, de nem is egészen karcsú.) Normál, csodás az alakja. – Nem is lettem barna! Szovátai arra gondolt hirtelen, hogy megvizsgálja közelebbről, tényleg nem barnult-e a hasa, és hozzányúl. Aztán felfelé csúsztatja a jobb kezét a mellére. De elgyávult, és önmaga kárpótlásául csak erre merészkedett: A bal kezével (megmagyarázhatatlanul, ösztönösen) a nő felé nyúlt – aki csábosan, csábítóan mosolygott továbbra is –, és bár nem tudta, eléri-e a nő meztelen testét, és hol éri el, ha eléri, határozottan odanyúlt. Azt érzékelte, hogy a meztelen segget (mind a két domborulatot) éri el a bal tenyere. Erre úgy érezte, tennie illetve mondania kell még valamit, s ez sült ki a szituációból: Két mozdulattal megpaskolta felfelé a nő seggét (igen jó érzés volt a tenyerének, lágy volt, ruganyos). Ez jött ki a száján (nem bászlin, határozottra sikeredetten): – De! Elég barna! A szőke mosolyogva nyugtázta, nem háborodott fel, sőt mintha az lett volna leolvasható az arcáról: »No, ez jól esett!«, vagy: »No, ezt kiprovokáltam!« Továbbra is kedves volt az arca, a mosolya. Visszajött a barátnője, csöpögően.

88

Tétován felemelte a törölközőjét, amely Szovátai közvetlen szomszédságában nyújtózott. (Ha lefeküdt volna, a férfi közvetlenül az ő szomszédja lett volna, nem a szőkéé.) „Ez is egy női következetlenség: amikor mellette feküdtem, és ő is szinte meztelenen feküdt mellettem, akkor nem zavarta. Most viszont zavarja, hogy újra le kellene feküdnie mellém.” A csaj az Ananász irányába költözött át, a szőke másik oldalára, törölközőjének helyén most néhány fűcsomó tápászkodott irtó lassan felfelé. A két nő pár szót susmorgott halkan, majd a szőke fennhangon, meglepetészszerűen ezt kérdezte: – Kivel laksz? Szovátait kellemetlenül érintette a kérdés. „Visszatért a barátnő, most megkezdődik a g yóntatás”. A féligazságnak megfelelően válaszolt, ő is fennhangon: – Egyedül. Megint pusmorogtak valamit (faragatlanul). Ő meg hirtelen felállt, felvette a fekete gatyáját. Minek maradjon tovább a gyóntatásra? És még a babakocsit is rakosgathatná, fel a HÉV-re, villamosra vagy buszra, le azokról. De mégsem spórolhatta meg a szemtelen, primitív, szemrehányó kérdést a szőke szájából: – És kocsid nincs? − Van, de szervízben van. Még egyszer utoljára megkísérelte, hogy megkapja a szőkétől a mobil telefonjának a számát, de a nő most is elzárkózott, idegenné vált az arca. – Már elmegy? – kérdezte, szinte csalódottan. (Ő nem tegezte Szovátait, holott hallotta, hogy a szőkével már összetegeződtek. Következésképpen nem volt olyan primitív, tisztelettudó volt.) – Igen, muszáj…(De nem tudta volna megmondani, miért muß áj [ich].) – Akkor majd hívj fel! – vetette oda utoljára. „Ebből semmi se lesz, viszont minek maradni; a továbbiakban csak gyötrődés lenne.” * Másnap, július tizenkettedikén mégiscsak kiment a Tóra. Délután egy óra körül ért oda (előbb fizikai képtelenség lett volna Barbínak is kiérni, mert – ugye – tíz órára ment állásinterjúra). „Micsoda angol-amerikai hülyeség ! Ez magyarul: elbeszélgetés.” Szinte akkor csalódott volna, ha Barbí ott lett volna! 89

Csupán egy toplesszező volt, de az is a pasasával, a vízben. (Ugyan jó, telt alakú, asszonyos mellű, szép bimbókkal, de látszott rajta, hogy még szégyelli magát, felfele lesett, a partra.) Másfél méter magasságban, a podesztté ellaposodott rézsűs parton egy öreglány feküdt egy fiatallal (akin mintás, piros bikini feszült; ez a csaj kedvesen, biztatóan mosolygott rá, de Szovátai nem térült el, Barbí még jöhet, és akkor az lesz, hogy ő hűtlenkedett). Nem fürdött, fürdőgatyában rühellt bemenni. Csak járkált, téblábolt a parton. Ekkor pillantotta meg a VÍZBE POTTYANT BABAKOCSIT. Irtó muris volt. Az üres babakocsit egy BŐ (széllökés) belelökte a vízbe, úszott a tóban, mint egy furcsa vitorlás, mígnem kihalászták. * Ferike kocsijára és az anya Barbíra gondolt. „Soha többé nem fogom látni őket.” * – A perszóna szemérmetlenül meztelenkedett mások megbotránkoztatására ott, ahol ez nem volt megengedett. A „RUHÁTLAN FÜRDŐZÉSRE KIJELÖLT HELY HATÁRA” tábla ugyanis jóval arrébb került elhelyezésre – roszszallotta Edit. − Nem olyan sötét az ördög, mint amilyen feketére festik – védte Tóth Ferdinánd. – Tudok eg y esetről, amikor még előbbre, a WC-palota előtti füves térségen meztelenkedtek. Pár évvel ezelőtt kimentem körülnézni. Az öbölnél a park felé egy használatból kivont repülőgép volt kiállítva: csodálnivalónak és játékszerként a gyerekeknek. Ezzel egy vonalban földbe g yökereztem, mint Szovátai száz méterrel odább. Meztelenül ülő nőre lettem figyelmes. (Itt még nem szoktak lenni nudisták, naturisták, meztelenkedők, Ő volt a legelőrehozottabb, legmerészebb, akit valaha is láttam.) Már majdnem elmentem mellette, jól megnézve (jó alakú, fiatal, karcsú, szőke, kontyos és közepes nagyságú a melle), amikor odaszólt nekem egy ürge: Dolgozni volt, uram? (Az aktatáskám miatt.) Igen, utána kijöttem. Menni készültem de meggondoltam magamat: „A meztelen nő miatt érdemes itt maradni, és dumálni ezzel a figurával.” (A meztelen nővel hencegő, büszkélkedő, villogó pacákok ugyanis nem szoktak leszólítani egy másik pasast vetélytársnak.) A fura alak később elmondta, hogy beszélési kényszere van, mindenkivel beszélgetni akar. Zenész és szénanáthás (a röpködő, vattasodratszerű nyárfavirágok miatt). Képzelje, uram, milyen rossz az, amikor fúvós hang90

szeren játszani kell! Időközönként tüsszentett. A meztelen csaj a felesége. Ő is allergiás, de nem annyira. Még egy csaj napozott ott, de elmaradottan, bikini alsórészben. (Sötétbarna hajú, a szőkével azonosan karcsú, közepesen telt mellű.) A feleségem húga mondta rá a nem tudni miért ugyancsak fürdőgatyás muksó. (Nem úgy mondta: a sógornőm). Eldicsekedte: az apósának galériája van, egy alföldi nagyvárosban tanít. Arra tippelltem, az apósa lánya modellkedhet, azért kedveli a meztelenséget. (Azt terveztem, megkeresem a galériát, és eg yedül kapom a csajt, de elmaradt. Az is közrejátszott, hogy irtózom minden nyavalyától, ki tudja, nem ragadós-e a szénanátha.) Még annyi volt, hogy meghívtam a pasast sörözni. De rosszul tettem, mert erre föl a picha felöltözött (bikinibe). Előtte a nő nem is akarta, hogy a szivarja elfogadja a meghívást, de a pacák öblös garattal kijelentette: Én pedig elfogadom! Odaültünk az italos bodé melletti asztalhoz; jéghideg volt a sör, ettől a hapsi (hapci ) még sűrűbben tüsszögött. Tehát duplán rosszat tettem. Sőt, triplán, mert még pénzt is adtam ki mindezért. – Talán azért engedte meg magának a meztelenséget az anya, mert a kisfiánál ez megengedhető volt, úgy gondolta, vele együtt meztelen lesz – kente el Olga. – Vagy exhibicionista, magamutogató volt a kis barbie, Borbála asszony, élvezte ha nézik krapekok, és élvezkednek rajta, a testén (annak látványán). Az is bizonyítja, amikor a hasára ütött – vetette fel Vanda. – Azt is mondhatnám rá, bátor volt, sőt merész. – A barna kislány korával kapcsolatban: Van egy szomszédasszonyom, fitneszszező, aki olyan fiatalnak tűnik, mint a lánya. Még egy pletykálnivaló róla: Fél évvel ezelőtt be volt gipszelve az egyik lába. Na, mi van, félreléptél ? kérdeztem. Nem tetszett neki, pedig olyan fajta – tett egy kitérőt Györgyi. – A mérges pillantásokat, amelyektől Szovátai annyira félt, egyszerűen nem kell figyelembe venni, nem kell velük törődni – jelentette ki a festő. – Ha nem tetszik egy nőnek, hogy melléje telepedik egy férfi, vagy éppen az a férfi nem tetszik neki, majd ő költözik odább, ő szedi föl a sátorfáját. Ugyanígy, ha nincs ínyére egy nőnek, hogy leszólítják, azért ne vessen g yilkos pillantást a férfira. Honnét tudhatná szegény férfi, a kezdeményezni kényszerülő fél, hogy szimpatikus-e a passzívvá kényszerített nő szemében. Azonban sok férfinak a neveltetése miatt nagyon nehéz túltenni magát ezen: félénkké, bászlivá, gátlásossá silányították. − Mielőtt a Tóra ment, az Állami Kincstárban alighanem az ógörög filozófus barlanghasonlatát aktualizálta: egy kupolás üregben a nyílásnak (pénztár-Schalternek) háttal ültetnek le egy összeláncolt lábú bérrabszolgát, aki csak a mögötte elsuhanó papírpénzkötegek árnyékait látja maga előtt a falon; hiába kapkod utánuk – vélte Franciska. − Amikor arról hallottam, hogy Barbíe fürdik, azt képzeltem el, hogy beleveti magát a vízbe kvázi pillangótempóval, feldobja a víz felszíne fölé a meztelen fenekét 91

(amely természetszerűleg újra lemerül). Erről nekem az jut az eszembe, hogy Kiskacsa fürdik…De helyesen nem kiskacsa, hanem Kismama. A folytatásban mi az, hogy fekete tóban? Miért fekete egy tó? Inkább: Feneke csobban. Aztán: Anyjához készül, ez se jó. Ferike készül az anyjához: sír, hüppög, rakosgat, nem találja a helyét. Leng yelországba, miért éppen oda? A hidegebb vízű Mazuri-tavakhoz? De hallgassátok meg helyes szöveggel: Kismama fürdik, Feneke csobban, Anyává teszem Újra a tóban! – disznólkodott Csucsu. − Barbie állítólag olyan szép volt, hogy felért 100 meztelen szőke nővel! A pici, kislányos vágása a borotvált szeméremdombja alatt, a behúzódó karc a csegely közepén, hát az elképesztően gyönyörű volt! − A szőke ig yekezett semmi érzelmet el nem árulni az arcán: erről jut eszembe − mondta Claudja −, hogy ezt az utálatos attitűdöt a banyák nevelik bele az ártatlan, őszinte, becsületes lányokba: nehog y a férfiban felmerüljön, hog y érdekli a nőt, és elbízza magát. „Lég y tartózkodó kislányom, ne mutasd ki az érzelmeidet, fojtsd el őket, különben a férfiak kihasználnak, vag y kurvának tartanak, vag y pedig megvetnek.” Mivelhogy ők irigyek, mert már a kutyának se kellenek. − Azt lehetett kivenni az elmesélésből, mintha némi csalódottságot érzett volna a barna, hosszú hajú csaj. De nem értem, miért, hisz első pillanattól tudhatta, hogy nem ő tetszik Szovátainak, hanem a szőke barátnője − jegyezte meg a fekete lány. − Viszont tényleg rendes volt a kislány: főleg ő vigyázott szegény Ferikére, míg az anyja élvezkedett. Belepottyanhatott volna Barbi felől a tóba akár Ferikéstül is a babakocsi. AZT NEM KELL BEKENNI !

(a TETRAMERON 73. novellája)

Piros Pünkösd Hétfőjén olyannyian voltak a strandon, mint a rózsák a kertekben. Végigment a magas betonkerítés és a kopott barna faházak közti zörgő úton, majd a zöld gyepen egészen előre, a nádas-sásosig. (Azért ide, hogy a lehető legtávolabb kerüljön egy gyönyörű, meztelen, szőke asszony féltékeny férjétől. Jól emlékezett tegnapról a nimfára: kerek seggű, fehér testű, szőke kontyos, a szeméremdombja borotvált, combjai teltek, mellbimbói mereven csúcsosodtak, holdudvara kávészínű; ringatta a karcsú derekát, riszálta a húsos fenekét.)

92

„Úgyis csak lerakom a táskámat, leterítem a türülküzümet, és egész nap járokkelek: be a Tó vízébe, vissza ki belőle; nem hunyva be szememet közben (közökben) a csodálatos, meztelen nők előtt” − gondolta. Közel hozzá, faárnyékba egy család telepedett. Melós kinézetű, inas (testű) férfi, rá hasonlító fia, és egy jelentéktelen asszony, akinek a fehérlő testét alig nézte meg, mert mosolyt fakasztóan apucizott: ( – Íg y….Apuci, úg y….Apuci…. Nem kérsz üdítőt…., ezt…., azt…., amazt….?) A férj kedvetlenül válaszolgatott. „No, ez uncsi, családi idill!” Elindult megnézni a barna vagy vörös szőrzeteket, amelyek alatt sejteni lehetett az óhajtott nyílásokat. Azonban még inkább megragadták a szőrtelenített, teljesen leborotvált, csupasz …ák, amelyeken olykor a nagyajkak között a bájos kisajkak is kitüremkedtek, főleg ha a tulajdonosuk lábait szétvetve feküdt a hátán. A büféhez ment, beállt a sorba egy meztelen nő mögé, majdnem hozzáért a furulyája hátulról. A büféablakhoz odaérve profilba fordult a vidékies hátuljú nő, lángost kért. De nem ám egyet; harmadiknak pedig: sonkás lángost, és mindjárt meg is indokolta hangosan: – Azt szereti a fiam! Beszédes családanya kinézetű, azonban őt meglepte – és felizgatta –, hogy a mellei úgy állnak, mint a cövek, vagyis hegyesek, kúposak, a bimbóiról pedig azt látni, hogy izgalmi állapotban van. (Nyilván nem gondolta, gondolhatta, hogy ezeket ma még meg fogdossa.) Alig tudta elvinni a három forró lángost, majdnem eldobta őket. A felhörpintés után visszament a helyére. Ekkor meglátta, hogy a család csámcsog a lángosokon, a faalji asszony ide hozta a sonkásat és a kisebb becsben tartottakat. Rövid idő múlva hangoskodás ütötte meg a fülét: – Hagyd már a hülyeségedet! – mondta bőszen a reszelős hangú férfi. (Hogy mi volt a feleség hülyesége, azt nem bírta megállapítani.) Majd a nő elindult tétova léptekkel egyedül (!). „Fürödni megy. De nem lehet vele semmit kezdeni, mert kihúzott sorsjeg y.” Valamivel később ő is oda indult. De mégse ment be a vízbe, mert a napozóstégen sok szép nő tobzódott, leterítette hát a magával hozott póttörölközőt a belső korlát elé. (Mögötte, a stég közepén NAGY LYUK tátongott, lehorgonyzott csónakok ringtak a pocsolyás vízen.) 93

Egy idő után azt vette észre meglepetéssel, hogy vele szemben ül, ugyancsak törölközőn, a lángosos nő. Elkezdte mustrálgatni. Úgy tűnt neki, kellemesen tévedett, tulajdonképpen jó alakja van a csajnak. Csak a naív eg yszerűsége miatt nem tudott eddig beleférkőzni a szíve kamrájába. De mit számít az, ha ilyen aránylag karcsú, egyenletesen barnuló a teste, peckesek a mellei; s megláthatta végre azt is, amely dús, barna szőrzettel virít büszkén a szétrakott és V-alakban kinyújtott lábai között. A nő fesztelenül visszanézett, erre ő gátlását vesztve odaszólt: – Maga a szomszédasszony, ugye? Elmosolyodott. – Aki a sonkás lángost kérte – tette hozzá gyorsan, nehogy a megszólítás kárba vesszen, azaz utána abba maradjon a társalgás. – Hát igen, mert a fiam azt szereti – ismételte meg közvetlen hangnemben az anyáskodását. Ő egyszerre csak kihúzta maga alól a törölközőjét, és bátran az asszonyé mellé terítette. – Ide jövök már, hogy ne kelljen kiabálni – mentegetőzött az illendőség kedvéért. „A NAGY LYUKtól a kicsihez, de kívánatosabbhoz.” – Jöjjön csak! (Barátságosan mondta, és folyvást mosolygott, segítőkészen megszabadítva őt az illetlenség önvádjától.) „No, akkor helyben vagyunk.” „Könyöknyire ülni ettől a nagyszerű, csupasz, vagyis igazán meztelen nőtől, ez ám a mesébe illő érzés! Szívja az ember az illatát, csodálja és élvezi a látványát, majdnem olyan élmény, mintha az övé lenne! Az már csak hab lenne a tortán.” (Nem hal.) „Persze van, aki tantaluszi kínokat él át, de az fontolja meg, eljön-e ilyen romantikus helyre.” Megemlítette a nőnek, hogy szőleje van a közelben. (De nem paraszt, hanem értelmiségi.) Csak megállt fürödni egyet, a NAGY VÁROSból kerekezve, egyébként permetezni készül. – Ott a lukban! – mutatott a kékesen gőzölgő öbölre. – Micsoda lukban? – kérdezte évődve. A lábak közti buja szőrzet felé görbítette a nag yujját. – Nana!

94

Elmondta, hogy a dunántúli városban, ahol laknak, elég sok dolga van neki, mert a férje és a gyerek nem foglalkoznak a kerttel, ő egyedül csinálja. (A pacák kamionos.) Őt igen bosszantja, hogy a most érettségiző gyerek nem akar továbbtanulni, kijelentette: – Én is kamionos leszek! – Mindenben az apját követi!! Egy kis csend után: – Olyan kis gyenge – folytatta -, és nem akar enni!!! – Nem is olyan gyenge! – akart jó lenni nála, pedig szinte meg se nézte a gyereket, fogalma se volt róla, vézna-e valóban. De a nő nem mutatta ki, tetszik-e neki a hízelgés. – Ott van az a sok gyümölcs, és semmilyen gyümölcsöt nem eszik, főzelékfélét se nagyon! Aztán X.-né eldicsekedett, hogy ő is lakott ám Pesten, egy gyógyszertárban g yóg yszerész volt. (Ki se nézte belőle.) – Odajárt egy bajszos pasas miattam! Elkomorult. – Persze. A férje. (Vagyis aki később az lett.) – Nem! Csodálkozó képet vágott. „De valóban, a pasasnak nincs is bajsza.” – Szép lány voltam ám, sok férfi miattam járt patikába! − dicsekedett tovább (szégyenkezés nélkül). „Na, ez nag y ká lehetett!” Hirtelen felállt. – Megyek, megnézem a családomat. Meg is tette. Ő addig a többi Fraut, Fräuleint és Mädchent vizsgálgatta. Csupán néhánynak volt teljesen érintetlen a szőrzete: dúsan, buján, s barnán, sötétbarnán, vörösen kacskaringózott, mintha a könnyű, vízfelőli szellő borzolta volna. Némelyeknek aztán csak függőleges szőrcsík húzódott kétoldalt a hasítékuk mentén, ez már izgatóbb volt. De a csupaszak voltak a legizgatóbbak! Belőlük volt elég, mert ez a divat. A szemérmetlen perszónák leborotvál(tat)ják, illetve szőrtelenít(tet)ik a környékét annak, majd kifekszenek a mutogató deszkákra, és a szemük sarkaiból lesik a pasasokat, hogyan dong ják őket körül. 95

Közszemlére teszik magukat a tizennyolc méter átmérőjű napozóplatón: a combjaikat szétvetik, úgy, hogy a nagyajkak teljesen szétnyíljanak, mint a pünkösdirózsa szirmai; középen mutatva a bibét, amelyet a kisajkak képeznek. S ezek az ajkak is szét vannak nyitva, és látszik a kívánatos lyuk, hogy a férfiak azt gondolhassák, no itt van az Éden. Vagy a tündérek a hasukon fekve a vonzó, nagy, kerek seggeiket pirítják, és amikor megfordulnak, a combjukat úgy vetik által, hogy a ….juk kitárulkozzon. Volt egy különösen érdekes jelenség: csupasz volt a tájéka neki is; álló helyzetben a nagyajkai közül egy sötétkék ránc nyúlt ki pár centire. A kisajkai voltak, vérrel telve. Ez a pöcke népiesen – beleértve a két kisajak által közrezárt csiklót is. Ám a pöckét nem t űrte be (lehet, hogy már megtette, de újból kitüremkedett). Visszajött. – Hát a férjem, meg a fiam búslakodnak az árnyékban, ki nem jönnének onnan!! „Jobb is, mi a fenét gondolnának, ha itt most bemutatnád nekem őket! Még tán felelősségre vonna a férj!” Leült a törölközőjére. A másik törölköző az övének egészen a közelébe mászott, amíg ő távol volt. Már majdnem eg ymásba értek. (De ha kifogásolta volna, azzal lehetett volna védekezni, hogy annyian vannak már itt a stégen, mint a heringek a dobozban.) Mivel a nap egyre inkább tüzelt, lecsavarta a fa alól magával hozott tubus kupakját, és be akarta kenni magát. Elkezdett ügyetlenkedni – talán szándékosan –, hogy nem képes kinyomni a krémet a tubusból. Elkérte tőle, jól megnyomta alul, ki is jött belőle egy nagy adag. Majdnem a napozó-hajópallóra hullott. – Ide! – mutatott váratlanul a jobb combjára a nő. Azt hitte, nem jól hall. De nem késlekedett, nehogy elügyetlenkedje a kínálkozó alkalmat. Bársonyos tapintása volt a lágy combjának. A nő is biztosan élvezte, mert hunyorgott. Azért, hogy rá ne törjön a nőre: „Jézusmária, ezt nem illik !” valamivel el kellett terelni a figyelmét, gyorsan mondani kellett akármit: – Mindig a tubusnak az alját kell megnyomni – oktatta. – Van, aki a nyakát nyomja meg, ez nem jó, mert a krém nagy részét visszafelé préseli. Bólogatott. Szétkente a kislányos, meleg, arányos, puha combon a ragacsot (krémet). 96

Nem adta vissza neki a tubust – esze ágában sem volt –, még egy nagy adagot kinyomott. – Ide! – bökött újra határozottan, sőt parancsolón a combjára (a másikra). Ezt a smírolást már nehezebb volt megtenni, egészen közel kellett hajolni hozzá, eközben nagyot szippantott a haja illatából. Hasonlóan kellemes tapintású, selymes volt a bőre, mint a másik combján. Megint kinyomott egy tetemes porciót, és most már nem várva semmilyen vezényszót, a hasára kezdte kenni. A hasa horpadt volt, mint egy karcsú ünőé, nem is vette észre rajt a büfében. „Bár, ugye, ő is kiválóan tudná kenegetni magát elől, nekem igazából csak a hátát kellene bekennem, azonban miért a csontos hátát kenjem, amikor sokkal puhább testrészei is vannak.” Aztán még jobban felbátorodott, és a jobb mellét is bekente. Igen jó ruganyos volt. Felülről lefelé kezdte simítani a mellet, majd a sötétpiros mellbimbónál átfordult a tenyerével, haladt lefele, egészen addig, ahol a kebel a piruló testbe olvad. Aztán visszafelé kente – mintegy végigsimítva egy ellipszisnek a g yujtópontja alatti vonalát – újra a bimbójáig. Azt megemelte, átbukott rajta a keze, és újra a mell felső, enyhén homorú részét simogatta. (Ettől a homorúságtól van az, hogy a mellbimbója izgalmi helyzetben előremeredve kissé felfelé áll.) A melle tehát szabálytalan körte alakú. Nem tiltakozott, egy szót se szólt, a teste mozdulatlan maradt, úgy ült a cseppnyi törölközőjén (piros-zöld-fekete kockás). Ő meg a kék-fehér csíkos törölközőjén feléje fordult. Átnyúlt a másik melléhez, a jobb vállának forró bőréhez hozzáérve. Bekente (megfogdosta) a bal mellét is, ezt az élményt se hagyhatta ki! Annyira s űr űn voltak már a deszkaalkotmányon, hogy egy pár (a lány fekete, hosszú hajú – folyton a loboncát igazgatta –, karcsú, kismellű, de szexuálisan rettentően izgató) egész közel a hátához állt meg, úgy, hogy szinte érzékelte (a háta közepével) a pulzálást, lüktetést; a kehely szétnyílását, meg bezáródását; a szőrszálak felborzolását a fújdogáló enyhe felszél fuvallatára. De azt is érzékelni vélte, hogy szándékosan, ravaszul előre tolja a szeméremszőrzetét, domborít, majdnem eléri vele a háta közepét. Rávitte a kezét újból szomszédnője hasára, és egyre lejjebb kezdte kenegetni, azaz simogatni. Majd ösztönösen olyan mozdulatot tett, mintha még lejjebb akarna haladni. El is ért néhány felfelé álló szőrszálat. 97

A nő csak ekkor tett egy incselkedő megjegyzést: – Á, AZT NEM KELL BEKENNI !!! (Irtó furcsa volt, hogy egy vadidegen embernek ezt a kenegetést mindjárt megengedi. De igen eg yszerű nőnek tartotta, ami jól jött neki.) – Direkt azért csinálja! – jegyezte meg panaszkodóan affektálva a hosszúhajúrövid… lány a háta mögött. Vigyorgott. „Mi az, hogy: direkt ?” Elment a táskájához: tollért, papírért. Komikusnak találta, hogy ott a szomszédságában, a fa alatt gubbaszt a nő férje – akihez persze egy szót se szólt, rá se nézett. Az írószerekkel a kezében elindult vissza a meztelen feleségéhez, akinek a testét előzőleg kenegette (tapogatta). Mobil telefonjának a számát nem akarta megadni. – Inkább megadom a címemet. Ezen csodálkozott. – És irhatok rá nyugodtan, nem kerül a férje kezébe? Azt mondta neki, írhat. „Akkor derűlátóan nézek a jövőbe. De még meg kell koronázni a mai napot, amíg ki nem jelenti, hogy visszamegy a családjához.” A vízbe hívta, amelyben hemzsegtek a meztelen, szebbnél-szebb asszonyok és néhány lány, akikét az édesvíz szelíden nyaldosta. (De szeretett volna a helyében lenni!) Kéz a kézben mentek le a falépcsőn, az utolsó fokig. Erről belelépett a vízbe, két kézzel megfogta a nő derekát, és beemelte úgy (oly szándékosan üg yetlenül ), hogy mindjárt a testére csuklott a teste, mellkasához ütődött lágyan a két melle. (Sóvárgó, meztelen testek értek egymáshoz.) – Bocsánat, bocsánat…Nem sejtettem, hog y ilyen nehéz ! (Szerencséjére a nő nem szólt rá semmit, mert zavarban volt.) Újra megfogta a kezét (munkától rücskös tenyere volt), és elindultak a kékes ködben lebegő túlsó part irányába. Hosszú időbe tellett volna, míg átérnek, ezért amikor már a nő mellét nyalogatta, emelgette a víz, megálltak. – Huszonhat fokos – mondta, és átölelte a fürdőruhátlan, kívánatos testet. – Ne, ne! Kijön a fiam a stégre, és meglát – tiltakozott erőtlenül. (Azzal nem is törődött, hog y a férje meg y oda esetleg.) Félszemmel oldalra pislantott. 98

Tizenöt méterre, a bójánál egy másik pár simult össze, és nedves puszit adtak egymásnak. * Amikor újra a napozódeszkákon ültek, az öböl felé mutatott, és így szólt jó hangosan: – Ma már nem is kell oda mennem permetezni ! – S rámosolygott a fekete lányra. Másnap, Pünkösd Kedden négy szőke, ámulatba ejtően wunderschön keletnémet (volt NDK-s) lány telepedett a bűvös fa alá….(azért mégis csak akad BETEVŐ ezekben az egyre ínségesebb időkben).

KÉT PO (CSOLYA), SZŐKE TÓ (a TETRAMERON 8. ciklusának a cseretartalék novellája) A „RUHÁTLAN NAPOZÁSRA KIJELÖLT HELY HATÁRA” tábla körül, az országút és a nádas felőli megszokott helyen sokan napoztak és fürödtek. Aki fürdőgatyában vagy bikiniben naívkodott oda, azt kinézték. Gyönyörű volt az idő – június elején. Szőke Zsuzsa a meredek parton napozott, ide szorult; a hátán feküdt. A gyalogúttól lefelé pár méterre tárulkozott fel a gyönyörű teste, egy nagy főcsomó közelében (ott a föld kihupásodott, felbuckásodott, ezért a fű magasabbra nőtt rajta, mint másutt). Ráadásul ezt a fűszőnyeget el se feküdték, le se lapították korábban a napozók, minthogy eszük ágában sem volt a kipúposodásra felfeküdni. Csodálatos volt a kissé félrelapuló – a szőkékre jellemző mellbimbójú és bimbóudvarú – két melle. Jó volt a közérzete; tegnap nem volt előadása a színházban, kialhatta magát. Az alig hasa (sima, majdnem vízszintes) gyönyörűen, laposra húzódott be. Lefele, a kék tó vize felé egy férfiasan lapos testű nő feküdt hason, meg a pasasa (akire rendkívül büszke volt; vagyis arra, hogy meg tudta fogni itt, mert korábban egyedül járkált le ide). Zsuzsanna szemérmetlenül (egyenes vonalban) elnyújtóztatta a combjait. Nem ásítozott, mint az előadásos napok utáni reggeleken és délelőttökön szokott. Teljesen fehér a teste, ma napozik először az idén. Elhatározta, hogy ebben az évben bikini nélkül kezdi.

99

Hallott már erről a tóról, úgy gondolta, most elérkezett az ideje, hogy kipróbálja ezt a fajta napozást itthon is. Külföldön volt már fürdőruhátlanul a csobogó tengerparton, a borzoló szélben, a süppedő homokban, beszaladt a hullámok közé; ez itt más jellegű, itt fű nő, pázsiton még nem feküdt meztelenül (maga alatt hosszú törölközővel), ahogy itt mások is teszik. Ezt a helyet választotta, itt biztonságban érzi magát, néhány pár napozik körülötte, és egy egyedüli férfi, aki rendesnek tűnik. »Milyen szépek, lenyűgözők azok a hegyek ott szemben« − gondolta. »Csak tudnám a nevüket!« Megigazította a dereka alatt az előrecsúszott és hurkát vetett törölközőt. »Illene tudnom« − folytatta a gondolkodást. − »Eh, budai heg yek, és kész. Majd egy férfi elsorolja őket.« A lába köze vöröses szőrzetű, tehát Zsuzsanna sem eredeti, kékszemű szőke. HÉV-vel jött errefelé, mert még nincs kocsija, de már gyűjt rá, nem akar lemaradni azoktól a kolléganőitől – nem a színésznőkről beszél, mert azok külön kategória –, akik nem szorulnak rá a férfiak keg yeire, arra, hogy ide-oda hurcolják (furikáztassák) őket, hanem felnőttek módjára öntudatosan közlekednek, és megállják a helyüket a forgalomban. A HÉV-ben nagy volt a hév, a fülledtség, az izzadságszag. Kislány korában, amikor mátyásföldre kerültek fel vidékről, azt hitte, amikor először hallott róla, hogy a hév azt jelenti forróság, mint a forró vizű fürdőknél. Csodálkozott is, miért épp azokról nevezték el ezt a zöld villamost. Aztán megmagyarázta neki az apukája, hogy a helyi érdekű vasút rövidítése. De ettől sem lett okosabb, akkor meg azt nem értette, mi az a helyi érdek. (Ezt manapság sem értik sokan.) Akkoriban még nem hallhatott a szubszidiaritás elvéről. Fent a gyalogúton nagy volt a jövés-menés, többnyire férfiak részéről, akik lassan haladtak, nézegettek-tekingettek, főleg a víz felé, de nem mindig a vizet bámulták. Zsuzsánna és a Vén: Nem is volt olyan vén, csak 54 éves, de Zsuzsánna ezt akkor (később sem) nem tudta; 45 évesnek látszott, tíz évvel idősebbnek, mint Zsuzsanna. A férfi a gyalogösvényről pillantotta meg ezt a gyönyörű testű, szőkére festett hajú tüneményt. Azt mindjárt észrevette, hogy nem eredeti szőke a haja, habár a szeme színét nem pillanthatta meg, mert a nő feje nem ő feléje nézett, hanem le a tóra nézett

100

(volna), ha nem hunyta volna le a szemét, nehogy az erős napfénybe kelljen néznie napozás közben. De a szemlélő lejjebb is pillantott a rézsútos parton elnyújtózó gyönyörűszép testre, így észrevette a két haj közti különbséget. A szőkeség fiatalnak, igazán jó húsnak tűnt első pillantásra. (Második pillantásra vette észre a delikát [finom] vékonyságát.) „No, nem baj, hogy fiatal, mert szép, igen szép” − gondolta. Megállt. Ilyen talán nincs is a parton, hiába megy tovább (hiába keres tovább), ilyet még egyet aligha talál. „Meg kell próbálni!” Amikor odatelepedett melléje, még nem gondolt arra, nehéz lesz-e megszólítani (szóra bírni), vagy sem. Zsuzsánna egy-egy oldalpillantást vetett rá, de ő nem törődött vele, magabiztos volt (ami a legfontosabb dolog). Ritkán volt ilyen magabiztos. »A férfiak olyanok, mint a halak. Van fejük, de a farkuk irányítja őket« − vélte a meztelen Zsuzsánna. Ő meg ezt gondolta: „A mellételepedésre a helyhiány, a sok itteni meztelen miatt mentséget lehet találni.” Leterített egy törölközőt, s amennyire zajtalanul csak képes volt rá, levetkőzött gyorsan (nylonzacskó-zörgés nélkül, mert az irtó éles zajnak számít; arra felkelnek a nők, és odább telepednek). Zsuzsánna még mindig a hátán feküdt: szemérem nélkül, egyenesen elnyújtóztatva a két combját, amelyek közül nem volt felhúzva a babiloni felé eső jobb combja, úgy hogy betekintést lehessen (lehetett is) nyerni a finom, vöröses szőrzetűjéhez. A babiloni arra törekedett, hogy minél kevesebbet mozogjon a törölközőn. Zsuzsa ezalatt sem fordult a hátára, lenyűgöző elejét mutatva (és tárva a nap felé). A férfi úgy ítélte meg, hogy nem barátságtalan, mert nem fordul el, nem fordít hátat neki. Nem törődik vele, hogy ő itt fekszik tőle karnyújtásnyira, és mindketten meztelenek. „Ez elfogadott! Jól is tette, mert egy sokkal rosszabb kukkos is idefekhetett volna melléje. Úgy látszik, nem vagyok neki unszimpatikus. És micsoda jó nő! Te Marduk főisten !” Aztán mikor Zsuzsa egy olyan fészkelődő mozdulatot tett, hogy hozzáférhetőnek vélte − mivel őfeléje vetette a fejét − megragadta az alkalmat és odaszólt: 101

– Jó meleg van! (Tényleg az volt, június nyolcadikán szokatlanul magas hőmérséklet.) »Na, bekövetkezett« − gondolta Zsuzsa. Válaszolt. A leszólító aggódva tekintett lejjebb, hogyan reagálnak az ott fekvők, ezért amennyire csak tudta, lesrófolta a hangját. De úgy tűnt, nem törődnek velük. (Azért kellemetlen az ilyen megszólítás mert magázódni kell [akkoriban még nem terjedt el angol-amerikai hatásra az általános tegeződés], egyből észrevehető, hogy nem régóta ismerik egymást. A környékbeliek hallgatóznak, fülelnek, ez zsenírozó dolog.) De egy idő után már nem törődött vele, hogy mások is fekszenek a környéken, annak figyelmen kívül hagyásával beszélgetett (az időjárásról ) Zsuzsával. (A bemutatkozáskor megtudta, hogy Zsuzsának hívják a nőt.) Azt is megtudta, hogy színházban dolgozik. „Mi az, hogy dolgozik?” – Színésznő? – kérdezte tárgyilagosan, nem hízelgett. „Az alakja és a szépsége alapján nyugodtan lehet az.” Zsuzsa elmosolyodott, de látszott, hogy jól esik neki a kérdés. – Á! Aztán a férfi már meg sem kérdezte, mi a színházban (meg sem tudta soha). – Milyen jó, hogy szakmabelivel futottam össze…(ez viszont kellemetlenül érte Zsuzsát)… »Hát ez katasztrófális! Azt hittem, el fogok tudni bújni ide, ki tudok szakadni egy délutánra a szakmából.« –……mert nekem van egy drámám…. Zsuzsa megkönnyebbült. »Ja, csak erről van szó, nevetséges !« – Hogyan lehetne előadatni? »Sehogyan.« Hallgatott. Kínossá vált a hallgatás. „Ez még képes lesz rá, hogy összepakol.” – Írok mást is… – Elő lehetne adatni, de ahhoz pénz kellene! − szólalt meg végre Zsuzsanna. – Mennyi? – csillant fel a szeme. – Sok. „Hát ebből aztán nem lehet megtudni. Ez tág fogalom.” – Mennyi az a sok? Zsuzsa nem mondta meg, más témáról beszélgettek, majd az író visszatért rá: 102

– Mégis, mennyi az a sok? Zsuzsa végül kibökte. Meghallva a summát, az író majdnem hanyatt vágódott (mert ült a törölközőn), de nem mutatta ki az ijedelmét, közömbös arcot vágott. „No, akkor ugyan semmikor sem fogják játszani a drámámat!” Zsuzsa eltüsszentette magát. – Egészségére! Még kettőt tüsszentett. – Kissé allergiás vagyok. – Már, illetve még, virágzik a nyárfa. Szállnak a g yapotcsomóik. „Fürödni kellene hívni. Akkor aztán elölről teljes egészében szemlélni lehetne a gyönyörű, allergiás testét. Hátulról nem annyira érdekes.” – Kell arra gyógyszernek lenni! Kell! – erősítgette és erre gondolt: „Lám, ennek a csodálatos fiatal lánynak is megvan a baja szegénynek, de az a rokonszenves, hogy nem titkolja, bevallja.” Zsuzsa tüsszögött. „De a fene tudja, nem ragadós-e az?” (Egy Virág nevű – nem nyárfavirág – meztelen nő jutott az eszébe, az is ilyen allergiás és gyönyörű fehér testű volt. Azt is itt a tavon ismerte meg, még előrébb, mint ez fekszik, de az sajnos a férjével volt.) „Kész csuda, ha egy egyedüli nőre bukkan az ember – és még hozzá ilyen csudaszépre! Meg kell hát becsülni!” – Jön be a vízbe? – Á, nem. „Rosszul szóltam, nem kérdezni kellett volna.” – Jöjjön be, hiszen nem azért tüsszög, mert meg van fázva. De Zsuzsa erre sem ment be vele a vízbe, ő meg már kénytelen volt, mert annyira forszírozta. Ám bolond lett volna hosszan bent maradni, mert addig egy kukkoló odatelepedhetett volna a drága, topázsárgás nője mellé. Vagy Zsuzsanna unhatta volna meg a várakozást. Megmártózott, felkapaszkodott a partra csöpögősen az ismerős pár (jobban mondva a férfias, lapos testű, alig mellű, igen barna nő) mellett. – Csókolom. Helló! – Jónapot. (Mormogás.) Ekkor már egész közelinek érezte magához Zsuzsát. Amint visszaért a helyükre, elébe állt meztelenül. A kezét lóbálta, szárítkozott. (A világért sem ült volna le sose vizes fenékkel a törölközőjére.) 103

„Úgy látszik, elfogadott úgy, ahogy vagyok.” Egy óra múlva Zsuzsa egyedül ment be a vízbe, csak egyszerűen felkelt, és elindult. Ekkor az ragadta meg a fantáziáját, milyen jó széles a fehér segge. (A seggét addig nem is látta, láthatta, mert a csaj rajta ült, illetve feküdt.) De csak locsolta magára a vizet a tó szélén, nem fürdött meg Zsuzsánna.. „Tud ez egyáltalán úszni?” Amikor Zsuzsa belegázolt a tóba, a tó megszőkült… „Kék tó, szőke tó… Nem ment Zsuzsánna után, meg sem leste – mert már ismerte a testét. Zsuzsanna pár locsolás, loccsantás után már jött is vissza. Odaszólt: – Segítsek? (Mármint a partra fellépni, a rézsútos parton, füves rézsűn felkapaszkodni.) – Nem kell. – Feljött egyedül. Ekkor látta szemtől-szembe, állva elölről, a p…ját, a mellét, egész alakját, addig csak oldalra pillantva láthatta. Leült, még beszélgettek, aztán Zsuzsa azt mondta, elmegy. Nem ment vele (nem kísérte el), gondolta: „A telefonszáma megvan.” (Azt váltott vele korábban.) „Amikor akarom, megkeresem.” – Holnap jön? (Június kilencedikén, vasárnap.) – Ó, holnap nem érek rá, előadás lesz. – Akkor hétfőn! – Jó, majd meglátom. Zsuzsa felöltözött, eg yből megszűnt minden bája, szépsége. * Hétfőn, június 10-dikén itt volt újra, Zsuzsára várva, hiába. * − A színházi (színházas) kollégáitól hallhatott erről a helyről. Két fiú (egyikük gondozatlan hosszú hajú) és egy lány (aki cserélődött) jártak ki rendszeresen. Az egyik lány jó alakú, sötétbarna; alacsonynak mondható a termete, de igen arányos a test hozzá. A törzsnudista placcon (ahol akkor egy vállalkozó felütött egy bódét büfépultokkal; de nem nagyon ment neki, a következő esztendőben már nem csinálta) szoktak feküdni a sásos mögött, egymás mellett, a kistermetű lány eszméletlenül szélesre tárta mindig a lyukát − mondta el nekik Vanda.

104

– Nem sorolta el a meztelentárs Zsuzsának a hegyeket. Igaz, a csajszi nem is kérdezte tőle. Némely nő azt gondolja, a férfiak azért vannak, hogy kitalálják a gondolataikat, lessék az óhajaikat. Az oly izgalmas! Például: »Bárcsak felhívna!« „Nem lenne egyszerűbb, ha te hívnád fel, minthogy epedezz?” Az Anyéginből: я к Вам пишу…в Вашей воле меня презрением наказать! (Ezen a téren még mindig nem emancipálódtak annyira egyes nők, hogy azt képzelik, a férfiak megvetik őket, ká-nak tartják, ha ők kezdeményeznek. Megszokottabb a jobb kezükkel megvakarni a bal fülüket, hátulról jönni, jeleket adni. (Egyébként a környéken, a látképben a Hármashatárhegy 495 méter magas, a Nagy Kevély pedig, már a Pilisben, 534 méter) − tudott ennyit a fekete lány. − Ha nem tudnátok − kezdte Franciska −: Két vén babiloni leskelődött, amikor a szépséges Zsuzsánna fürdött a palotája kertjében. (Ő Nabukodonozor egyik hadvezérének a felesége volt. Szerintem a Marduk sugárúton volt az a palota.) Igen megkívánták Zsuzsánnát, rátörtek és meg akarták…Zsuzsánna nem engedte magát meg…Erre azt hazudták, hogy a szeretőjét várta, azért tisztálkodott…Aztán ez igen sok festő fantáziáját megragadta. Te is megfesthetnéd. Vanda lenne a gyönyörűséges Zsuzsánna… − A férfiakról, akik csak lassan voltak képesek haladni a gyalogúton a meztelen Zsuzsát megpillantva, nekem a fontolva haladók jutnak eszembe a XVIII − XIX. század irodalom- és politikatörténetéből. Ez kellett volna 1990 körül is… nem keletkezett volna ekkora nyomor és kiábrándultság − asszociált Györgyi. − Nem stimmel a mesélés címe: csak eg y pocsolya van. Sejthetőleg az ötezernégyszáztizenegyes irányítószámú Kétpó és a János Vitéz kék tó, tiszta tó-ja miatt fogalmaztatott….Zsuzsa nem az olaszországi Pó-síkságról származik, tán a megmosolyogtató nevű falu környékéről költöztek fel Mátyásföldre? − meditált Edit. − Tévedsz − szólalt meg Csucsu −, tényleg két pocsolya van, de te semelyiknek a partján napoztál. A másik tó még nagyobb, és tisztább, azaz szőkébb vizű. Mélyebb is. Az innenső (Pest felé eső) partjának közepén egy homokdomb magasodik. A túlsó part közepéből a tihanyihoz hasonló félsziget nyúlik be. Egyszer elindulok a víz felé a félsziget nyaktag ján, és hirtelen azt veszem észre, hogy szembe jön velem egy igen jó alakú meztelen nő. Amikor ellibbent mellettem, meresztettem utána a szememet, vajon hová mehet. Hát, kikanyarodott az útra, ahol a kocsik parkoltak… Egy másikat meg ugyanaznap tök egyedül hagyott a krapekja. Eltűnt másfél óra hossznyira, lehet, hogy más csajjal etyézett közben. A nőnek nagyok, kidülledtek a szemei, a haja rövid és barna, az ajka vastag meg érzéki, a mellei formásak, a combjai kívánatosak, a dereka befűződő, egészében véve jól meg lehetett volna izélni…Nem hiányolta a krapekját, méregette a köréje telepedett kukkolókat. 105

− A mezopotámiaiak isteni háromsága a következő volt − sorolta meglepetést okozva Tóth Ferdinánd −: 1. Samas, a Nap (nem ebből származik több nyelv sámán szava?), 2. Szín, a Hold (ahszin alán nyelven = fejedelemasszony), 3. Istár, az Esthajnal Csillag, azaz a Vénusz bolygó. Istar parancsa volt, hogy egy évben egyszer minden babiloni nőnek le kell feküdnie egy idegennel. Szerettem volna idegen (szkíta) lenni ott, a szép asszonyok körében, minden évben. Az en a mezopotámiai enki-ből = a Föld istenéből és az enlil-ből = a levegő istenéből ismert. A lil származéka: a lélek, a levegő, amely be-ki jár lélegzéskor. Az „én istenem, jó istenem, segíts engem” pogány eredetű. − Nohát, ez meghökkentő!!! − kiáltott fel Györgyi. − És mi van a finnugor rokonsággal? Igaz, a bábeli nyelvzavar (a zikkurat, a babiloni toronytemplom építése) óta minden nyelv rokona egymásnak!! − Hát még ha elárulom, hogy a szkíták tényleg jártak Mezopotámiában − vette vissza a szót Tóth Ferdinánd. − Én foglalkoztam ezzel. Babilon fénykorában, időszámításunk előtt 612-ben Nabu-apla-uszur babiloniai király oldalán harcoltak az Asszír Birodalom fővárosának, Ninivének az elfoglalásában. De nemcsak Mezopotámiában éltek, lovagoltak ekkoriban szkíták, hanem sokkal északabbra, a mi Alföldünkön is: ezt Hérodotosztól tudjuk. Totemállatuk az aranyszarvas volt. (Az ős-ősmag yarok ekkor az Urál déli részén, a szauromata kultúrában ősiráni népek körében éltek.) Megjegyzem: a szkíták, amelyik iráni lovasnép volt, szintén iráni nyelvet beszélt. − Nem fordult át Zsuzsa a hasára! Legalább két óra hosszat a hasát (valamint a mellét meg a combját) napoztatta az elbeszélő szerint. Arról sem volt szó, hogy bekente volna magát valamivel, pedig megtudtuk róla mindjárt az elején, hogy először napozik abban az évben. Vízbe is csak egyszer mártózott. Kiváncsi lennék, mennyire pirult meg a bőre − tűnődött Claudja. − Kétpó…popója volt Zsuzsának is. Élhettek ugyan longobárdok a környéken − játszadozott a szavakkal a festő −, mert a Kárpát-medencéből vonultak elfoglalni a Pó-síkságot 568-ban. A Longobárd Királyság első királya Alboin 569-től, Milánó elfoglalásától számította az uralkodását (572-ig). 23 királyuk uralkodott még: Cleph, Authari (tíz év interregnum után)……Grimoald, Garibald (nem Garibaldi )……végül Desiderius (a társkormányzó fiával, Adalgisszal együtt) egészen 774-ig, akkor hódították meg a frankok a Longobárd Királyságot. Nyelvük annyira hasonló volt, hogy Charlemagne tolmács nélkül beszélt a longobárdokkal. Állítólag nem hosszúszakállúak, hanem hosszú bárdosok. A honfoglaláskor még léteztek szórványtelepüléseik a Kárpát-medencében. Milyen nagyszerű, hogy a mi királyságunk, államunk nem arra a sorsra jutott, mint az övéké!!!

106

A LÓFARKAS, NYURGA CSAJ (a TETRAMERON 77. novellája) Párokban, idilli családokban járnak a nők a fürdőruhátlan strandra, azt a sejtést keltve, hogy eg yedül félnek. Merész férfiak nagy ritkán a párokból is ki tudják szakítani őket, ez sikerült Csokonyainak is (aki nem költő, hanem csokonyavisontai ). Az tűnt fel neki, hogy a srác (jó hosszú) fel van öltözve (pólóba és kempinggatyába), a nyurga termetű, de jóval alacsonyabb lány viszont teljesen meztelen – ahogy itt illik és egészen természetes dolog. A csaj neki háttal, a segge nem nagy, de formás. A haja hosszú, szőke lófarokban lóg, majdnem egészen a seggéig. A kiálló g yökerű fánál álltak, és a rárajzszögezett hirdetményt olvasták. Különösebben nem érdekelte a csaj, mert pár, nyilván semmit se lehet (illik) vele kezdeni, de mégis izgatta kicsit, miért épp a lány meztelen már mindjárt, amint bejöttek ide, és a fiú minek álldogál téliesen? „Szégyenlős? A lány hozhatta ide” – találgatta. (Minthogy ilyet már tapasztalt fiatal pároknál.) Ezért hirtelen ötlettel odament, a meztelen lány segge mögé állt, úgyhogy ha nem vigyázott volna, a lingamja (szanszkrítül) odaingázott volna a lány csupasz fenekének a bőréhez. (Ő is a plakátot kezdte böngészni, mintha nem olvasta volna már ötször.) Egyszerre észrevette, hogy a lánynak kék tetoválás van a fenekén. „Ez arra utalhat, hogy szeret ……-ni. Még érdekesebb.” (Nem kedvelte ugyan a tetovált nőket, de ez [újra] izgatta.) „Nem tudom, mi lelt.” A hirdetményen az volt feltüntetve, hogy hatodikán (holnap) verseny lesz. Egy nyelvjárásszerű germán nyelven (netán a Dániához tartozó Färöi-szigeteken használt føroysk nyelven, melyet 48 ezren beszélnek) is ott állt alatta. – Nem tudják véletlenül a programot? – kérdezte meg Csokonyai, hogy kikezdjen a csajjal. – Nem tudjuk – fordult meg a csaj. Majd kedvesen folytatta: – Mi is csak most jöttünk. (Azt feltételezte, hogy Csokonyai is akkor érkezett.) A srác közben hümmögött. Elindultak, a fától balra; Csokonyai már nem törődött velük, ment jobbra, a kempingbe, körülnézni. S egy nőt keresni, akit a keskeny kempingstégen ismert meg (szólított le) az előbb, amint a vizet nézte, a falatnyi halakat. Valahogy ki107

derült (arra terelődött a szó), hogy szereti a biológiát a nőt. De odasündörgött egy ürge, aki tegezte, és arról kezdett motyogni, hogy vitorlázni megy. Csokonyai elillant, mint egy elszavalt verssor. „Most viszont biológiázzunk (meztelenül)!” De nem találta a stégen, odakukkantott afelé a sátor felé is, amelyikből kijönni látta egyszer a nőt, ott sem. Visszament a fürdőhelyre, a napozóstégre, és ott – nagy meglepetésére – a lófarkas csajt vette észre egymagában, amint igen eredetien egy deszkavégen ül (nem fél, hogy szálka megy a seggébe), a lábát lelógatja a Balaton felé, mellének magasságában az alsó rudat fogja, fölötte előre hajtja a törzsét, és a hegyeket meg a vizet bámulja. Csokonyai láthatta, hogy alig van melle, csak a nagy, duzzadt karbunkulusai parázslanak ki a deszka testéből, de így is szexis, bájos. – Maguk csak most jöttek? – kérdezte Csokonyai, felvéve újra a „beszélgetés fonalát”. (Nem akarva emlékezni arra, hogy a csaj ezt már elújságolta). A csaj felnézett, végigmérte, de szóba állt vele. – Igen. Megyünk tovább Somogyba, csak megálltunk. – Én is somogyi származású vagyok – dicsekedte el Csokonyai (mindjárt azt feltételezve, hogy a csaj is). De a csaj nem felelt, kis szünet állt be. – De most odaát van telkem – és az öbölre mutatott. – Ja, akkor helybeli – egyszerűsítette le a csaj. – Hát, nem egészen. – De annak számít – erősítgette tovább a csaj. Már úgy beszélgettek a kör alakú, közepén „lyukas” nag y napozóstégen, mintha összetartoznának (az idegenek honnét tudhatnák, milyen régóta ismerik egymást). Szóba került a balra, srégen kimagasló napozópad is. – Oda viszont szívesen elmennék! – jelentette ki a csaj. „Bátraké a szerencse!” – Hát akkor menjünk! A csaj megint ránézett, sokatmondóan. – Menjünk, csak előbb…………….-t veszek. (Csokonyai nem értette mit, de mindegy, hogy mit vesz magára, csak menjenek!) Örült, majd kibújt a bőréből. A csaj előbújt az alsó korlátvas alól, felszökkent: – Mindjárt jövök. Elindult a part felé a lúdnyakon (a stéget a parttal összekötő deszkahídon).

108

„Hát ez mi a csudáért mehet?” (Most már bánta, hogy elengedte, nyilván a sráchoz megy. Nagyon valószínű, hogy az nem engedi vissza, vagy ő is vele jön. Édes hármassá torzulhat a dolog.) Megfordult, a Balatonnak háttal a part felé nézett, de nem volt képes megkeresni a szemével a csajt. Azonban kár volt az aggodalomért, a csaj hamar visszaért, és Csokonyai igen nagy megkönnyebbülésére egyedül; egy tengeri papucs volt a lábán. „Hát ez minek? A Balatonban nem szoktak ilyet viselni.” De nem mondta, csak gondolta, nem akarta megkifogásolni. Egymás mellett lépdeltek le a víz felé az aránylag széles lejáró lépcsőn. Amikor a legalsó (a víz szintje feletti első) lépcsőfokra értek, Csokonyait elfogta az udvariasság, bele akarta segíteni a csajt a karjánál fogva a vízbe. De meglepetésére (amellyel rossz érzése is támadt) a csaj elrántotta a karját. (Bal karját fogta meg a csajnak, a hóna alja felé.) „Na, ezt jól elk…-tam ! ” – Nem szeretem, ha idegen emberek hozzám érnek! – jelentette ki mag yarázatul a csaj. – Nem tudtam! – mondta ajakbiggyesztéssel, mély hangon Csokonyai. Elindultak a sekély vízben, irtóra élvezte, hogy a jobbján ily fiatal, szép lány megy, aki ráadásul – pikantéria – a parton hagyta a vőlegényét. „Az előbb, amikor visszaugrott hozzá, vajon mit mondott? Micsoda bátor, sőt vakmerő, vagány, öntudatos, önfejű, emancipált mai lány, aki kérkedően mutatja ki ezt, adja a nag yközönség tudtára. De mit szól mindehhez a srác? Talán olyan balfácán, hogy azt csinál vele a lány, amit csak akar.” Csodálatos élmény volt, mert még nem lábalt vízben így meztelen nővel (aki a másé ), vérpezsdítően hatott rá. Igen szexis, a vágásának a környéke – újmódian – teljesen borotvált. „És hogyhogy ott hagyta a paliját, épp őérette ? Jó csere volt? Rejtély, miért indult el vele. Tulajdonképpen minek tette? Tényleg annyira kiváncsi arra a kis faalkotmányra?” Felajzó volt a fiatal – nem számít, hogy lapos – teste, a kárbunkulus (Karfunkel németül népiesen) bimbói, melyeket egy világítótorony vörösen villogó fényeihez hasonlított; a nyurgasága, karcsúsága, lányossága. Már nem tarthatják szemlélődőnek (kukkolónak) a meztelenek közül azok a felületesek, akik a mai nap eddigi részében annak tarthatták amiatt, hogy egyedül járt-kelt. – Mivel foglalkozik? – Nem mintha kíváncsi lett volna rá, hanem úgy érezte, illik megkérdeznie. 109

– Óvodapedagógus leszek – válaszolta kissé affektáltan. „Jé! Így mondják újabban az óvónőt előkelően.” Gázoltak (nem szereti ezt a szót) tovább a sekély vízben. A lány – mivelhogy tiszteletbeli helybélivé léptette elő – arról kérdezte, hogy hívják a hegyeket itt szemben, mely települések terülnek el a lábaiknál. Ő kielégítette a kíváncsiságát. „Sajnos, csak a kíváncsiságát elégíthettem ki” − telhetetlenkedett. Még megtetézte a kielégítést : elmesélte a Balaton keletkezéstörténetét. A csaj tisztelően hallgatta, mint egy öreg professzort. – Majd elmesélheti a kis óvodásoknak, amit a nagy tó keletkezéséről hallott. Tudok ám egy mesét a tihanyi kecskekörmökről is, de azt majd legközelebb regélem el. Közeledtek a „madárles” felé (Csokonyainak ez jutott róla eszébe.) – Kijárok Ausztriába au pairnek a tanulás mellett – kérdésre ezt is elmondta magáról a kislány. „Valószínűleg ennek köszönhető (dank + Dat. vagy Gen.), hogy már felvilágosultabb vag y az FKK-t illetően, mint a srácod, és az ismerkedésben is szabadosabb.” Egyszer csak megtorpant a csaj. Víz felettről arra lehetett következtetni, hogy kavics vagy más zavaró tárgy belement a lyukas papucsába. Ki kell szedni. De a víz már derékon felül ér, a csaj lenyúlt, egyensúlyát vesztette, megdőlt. „Mint a búzaszál enyhe szélben. Vagy inkább a nádszál, mivel tóban vagyunk.” Csokonyai ösztönösen odakapott, és – nem éppen szerencsésen – ez jött a szájára: – Valami kavics lehet. Fogom a karját, amíg kiveszi. De a csaj megint félreértette, vagy félre akarta érteni, és tiltakozásul ezt rebegte: – Ne. Kis idő múlva azt mondta »most már nem is akar tovább menni, nem akar felmenni a Napozóra«. – Hát, maga akart felmenni, azért indultunk el – mondta szemrehányóan Csokonyai. „Női következetesség!” – Igen, de most már nem akarok! „Ölbe kellene most kapni…” – Onnét pedig igen gyönyörű a látvány! Lelátni a körös-körül sík, sima, tükrözően fényes vízfelületre, amely ezer színben pompázik! – tett egy kísérletet, de a csaj megfordult, kifele indult.

110

„Lehet, hogy most ébred fel benne a kapcsolódás a sráchoz, illetve most jut eg yáltalán eszébe az ürge. De az is elképzelhető, hogy újból csupán az a hülyeség szállta meg, ami a bejövetelnél, hogy: »nem kedveli, ha idegen férfi nyúl hozzá«. Én már nem vagyok idegen, te kis…” Mindegy, kifelé vette útját az illanó szépség, elbűvölő szőke lófarokkal. Még abban a tudatban volt, hogy övé a nő. A sekélyebbé váló vízben ugyanis – amikor a nő teste megint egyre jobban kibontakozott a maga pompájában – a csaj valamiért még egyszer félig szembefordult vele, a férfi pár percre élvezhette újból a testét, a laposat, de gyönyörűt. A kis vágását is újra, amely csupaszon, nedvesen gyöngyözött. „Majd a stégen felírom a telefonszámát.” – Jó lenne tartani a kapcsolatot, ha már így…– kezdte torokhangon. De a csaj alig figyelt rá, idegesítően gyors tempóban kezdett lépegetni, kiemelve a lábait a vízből, erotikus tornamozdulatokkal. A stégre meg már felszaladt a falépcsőkön, Csokonyai utána se tudott (vagy akart) szólni, hogy adja meg a telefonszámát. „Még a vízben kellett volna elkérnem.” „Ám, ha a vízben kaptam volna meg, nagy szerencsémre, lehet, hogy nem tudtam volna megjegyezni addig, míg a helyemre érek, és felírom; vagy pedig összezavartam volna a számokat, hiába ismételgettem volna” – vigasztalta magát. A csaj (szerinte hálátlanul és pofátlanul ) köszönés nélkül egyszerűen csak otthagyta, futott vissza a sráchoz. „Hát ennyi volt a Paradicsom egy mégis idegen Évával ? Talán én voltam Lucifer?” * Egyedül maradt (újra). Elindult feléjük, a pázsitos részre, EKKOR látta – a nőcske még nem ért oda –, hogy a srác hason fekve tekinget jobbra-balra. „A csajok felé nyilván, és a nagyobb mellűek felé. De a tekingetéséből érződik a megbántottság, az én nem ezt érdemeltem.” A lófarkas – sajnos – odafeküdt (visszafeküdt) melléje. Igen nagy meghittségben feküdtek egymás mellett egy óra hosszat, a csaj nem ment eztán sehová, még WC-re se (ahol Csokonyai elkérhette volna a telefonszámát). Majd elmentek a büfébe, leültek egy asztalhoz. Ő habozott, utánuk menjen-e. Főleg azért kívánkozott, mert a csaj egyedül maradt végre, amíg a srác választott (rendelt) a büfé kiszolgálóablakánál.

111

Elindult, de mire a közelükbe jutott, a srác épp visszaért az asztalukhoz, valami sült kolbászt vagy virslit majdnem eldobva. Nekiláttak jó kényelmesen. Ekkor Csokonyai gátlását vesztette. Annyira vonzotta a csaj, hogy a közelükbe ült le egy asztalhoz. „Hátha alkalom nyílik odaadnom a névjegyemet, amikor a srác újra a büféablakhoz megy (italért, mondjuk). A minimumot teljesítem legalább. Ha felhív, akkor felhív; ha nem, nem. Sőt, talán még a csaj telefonszámát is megkaphatom” – ábrándozott halavány reménnyel. De eltürelmetlenkedte a dolgot: – JÓ ÉTVÁGYAT! – kívánta. A csajnak majdnem a torkán akadt a falat, de megköszönte. A srác nem reagált. Kicsit később ezt a töredéket hallotta tőle: –…..egy tizenkilenc évessel… A csaj felfortyant : – Ezt most komolyan mondod?! Csokonyainak meglepő volt ez a következmény, nem akart részese lenni, visszament az állandó helyére: a roggyant padhoz. A pár is visszament a sövény elé, ahol le volt terítve a pokrócuk. Lefeküdtek, aztán kis idő múlva a lány felpattant. Vágtatott; a srác baktatott, lemaradva húsz méterrel. „Na, ezek jól összeveszhettek! És miattam van?” Azonban még ekkor sem tett le a szándékáról: „Utána kellene szaladni a csajnak – aki még mindig elbájolóan meztelen –, odaadni a névjegyemet.” De visszatartotta: „Úgysem hív fel! Arra meg már nincs idő, hogy ő is megadja a telefonszámát, mert a srác utolér minket. Különben meg, a csaj felhánytorgathatja, hogy az egész balhé miattam keletkezett. Nem akarok botrányt!” Hagyta, hogy elmenjenek, anélkül, hogy a csajról adata maradt volna. „Eh, leutazom az évnyitójára! Habár a nevét se tudom. De hátha megint egyedül lelem. Megismerem felöltözve?” * – Az évnyitón Csokonyai biztos ismertetőjelként egy tetoválást keresett az óvodapedagógus-jelölt csajok fenekén – jegyezte meg Olga mosolyogva. – A tetoválás egyébként arra mutat, hogy a csaj nem meggondolt. Hogy lesz ebből jó óvónő? Azért primitívek azok, akik tetováltatnak, mert mit csinálnak majd a szerencsétlenek, ha valami miatt el kell távolíttatniuk? Az elvetemültség csírái 112

is benne rejtőzhetnek némelyikben. (Akik meg női börtönökben, vagy zárt női intézményekben tetoválnak, azok nyilván devianciából csinálják.) De lehet, hogy a többségük egyszerűen csak ostoba, divatból művelik, és nem gondolnak a jövőre. – Persze, meglehet, hogy csupán festés, akkor legalább lemosható, lesúrolható. Csokonyainak ez eszébe se jutott, mert nem ért hozzá – vetette fel Claudja. – Mindenképpen feltűnést keltő, hogy épp a fenekén. Tényleg könnyűvérű nő lehetett. Habár olyanok is akadnak már, akik a szeméremtájukat teszik szemléltetővé. – A Balaton keletkezéstörténetéről annyit alighanem elmondott az óvodások számára − vélte Györgyi −, hogy csak húszezer évvel ezelőtt keletkezett, az utolsó jégkor végén. Akkor 950 km2 területű volt. Tízezer év múlva viszont nádas mocsárrá változott. A római korban és a népvándorlás korában alacsony vízállású volt. A XIII. században az éghajlat hűvösebb és csapadékosabb lett, így a vízszint fokozatosan emelkedett. A törökkorban (az úgynevezett európai kis jégkor idején) a mainál magasabb volt a víz szintje. A XIX. században megkezdett vízrendezési munkálatok, majd az 1830-as évek tartós szárazsága következtében a század közepére viszont a mainál alacsonyabb vízszint alakult ki. Jelenleg 600 km2 a területe, és 1,8 km3 a térfogata. A hegyek létrejöttéről: a Pliocén korban (5 és fél – 1,8 millió évvel ezelőtt) a Pannon-tenger borította e tájat. Maradványa a Keszthelyi-hegység. Majd a korszak végén vulkáni tevékenység hatására létrejöttek a bazalthegyek. – Vannak deszka csajok, akik tényleg irtó szexisek. Szinte nem is tudni, mitől. Talán attól, hogy moz gékonyak. Vagy igen jó (szűk, síkos, perzselő, tapadó, miegymás) a lyukuk – elemezte szabadszájúan Csucsu. – Az óvodapedagógusról jut eszembe, hogy az áruházi eladó újabban shop aszszisztens, a szállítómunkás logisztikai munkatárs, az ügynök az képviselő, és főként mindenki menedzser, még akkor is, ha egymagában dolgozik. Nagyzolók ezek, nem eufemisták – mondta Edit (nem rejtve véka alá a véleményét). – A rákövetkező napon volt ám szemnek ingere ! A bensőséges rendezvényen, amelynek a hirdetménye oly érdekfeszítőnek bizonyult, a férfiak szabadon gilinggalangoltak, a nők is önfeledten leffegtették a verseny hevében az előnyüket, nem fogva vissza a játékos kedvüket, szeméremnyílásukat fesztelenül tárogatták. Volt magasugró léc alatti átbújás, egyre lejjebb tett léccel, féllábon ugrálás, váltófutóverseny vízbe le és stégre fel, tuskóhúzóverseny, etszaterra meg -aqua, és egyéb ökörségek. Olyannyira érdekes vala, hogy a Montekukkoló üresen tátonga. Ezt én tudom, bár nem voltam ott – tudósított Vanda. – Nekem is volt olyan esetem, amikor komolyan (komolytalanul ) megfordult a fejemben, hogy más csajával foglalkozzam – mesélte a festő. – Egyszer, amint 113

lépdelek előre a betonsétányon, jön velem szembe egy párból a lány (fekete), és leszólít, van-e itt öltöző. „Nincs, felelem kissé furcsállva, nem is kell.” Aztán elmagyaráztam a még felöltözötten aggodalmaskodóknak, hogy itt nem lop senki, levetkőzni meg, amint látják, ott vetkezik le mindenki, ahol neki teszik. Később, bemenve fürödni, azt veszem észre, hogy a fiúnak meg a lánynak látszik ki a feje a vízből. Mosolyogva, fejbiccentéssel üdvözöljük egymást. A lány erre felegyenesedik, megmutatja (nekem) a gyönyörű, karcsú, fehér testét, a kúpos, lányos, tömör, feszes melleit. (Úgy gondolhatta, ha már az előbb nem volt lehetősége megmutatni nekem a csodálnivaló testét, most itt a kitűnő alkalom, hogy ne kelljen megfosztania ettől a csodálatos látványtól – bár nem tudta, hogy festő vagyok.) A srác meg szemérmesen tovább guggolt mögötte a vízben. Elhaladok a lány mellett, jól a képmemóriámba rögzítve az alakját. Aztán a parton odamentem hozzájuk, érdeklődtem, honnét jöttek, mit dolgoznak. Odaadtam a lánynak a névjegyemet, aki komolyan meg is ígérte, hogy felhív, de gátló tényezőnek megmaradt a srác. – Ha már a fekete, foglalt csajoknál tartunk, nekem is adatott egy – emlékezett vissza Tóth Ferdinánd. – A stégen járkáltam, majd odaálltam a korlátnál egy nő mellé, akinek irtó hegyes, jól álló, közepes nagyságú mellei voltak, a teste már eléggé lebarnult. Bár csimbókos volt a haja, alapjában véve „megtette”. Egy ideig álltunk egymás mellett szótlanul, a vizet meg a hegyeket bámulva, ám a nő nem ment el, ezért bátorságot merítettem, és megszólítottam valami semmiség ürügyén. Tisztességesen válaszolt, nem fukarkodott tudomásomra hozni, hogy Évának hívják, itt lakik sátorban a kempingben (a férjével). Aki, sajnos, hamarosan jött is, kénytelen voltam bemutatkozni neki. Aztán késedelem nélkül eloldalaztam. Másnap azonban, szinte ugyanabban az órában, kit látok újra, amint heg yes melleit a korlát fájához érteti? Odamegyek hozzá, illendően (Balassa módra) köszöntöm, beszélgetni kezdünk. Persze, a férje furdalta az oldalamat, azonban megkönnyebbülésemre megtudtam, hogy a sátorban alszik. Hamarosan hőgutám támad, hirtelen ötlettel, átgondolatlanul hívom, „nem jön-e bele a vízbe”. Nosza, belejön; elindulunk a sekély vízben, azt határozzuk el, hogy elgyaloglunk egész a bójáig. El is jutunk a közelébe, ahol már csak a vállaink látszanak ki belőle. (A csaj sudár termetű, csak pár centivel alacsonyabb nálam.) Ekkor megfogtam a vízben a tömör, hegyes, tömött, kúpos melleit, megemelgettem volna őket, de alig hajlottak. Közel azért nem helyezkedtem el hozzá, nem húztam magamhoz a vízben, mert a férje, abbahag yva a más nőkről álmodást, bármely pillanatban megjelenhet a parton, és onnét mindent tisztán látni, mi történik a víz felett. A víz alatt benyúltam a combjai közé. (De lehet, hogy csak hencegek, vegyétek úgy, ahogy nektek tetszik.) – Most már egyre több fiatal kényszerül munkát vállalni, hogy fedezze az önellátását, amíg tanul – váltott témát a fekete lány. – Lám, ez a lófarkas kis csaj 114

bébiszitterkedett Osztrákiában. És ráadásul: mindig azon mesterkednek ott fönt, meg-megújított fondorlattal, hogy valami kerülő úton bevezessék a tandíjat. Állandóan tiltakozni kényszerülnek ellene a fiatalok meg a szüleik. – A kecskekörmökről beígért regét vajon elmesélhette legközelebb a csajnak Csokonyai? – tűnődött Franciska. – Azok a congeria tengeri kagyló kicsi, háromszög alakú sarokmaradványai. A népmondának szájról-szájra szálló és irodalmilag feldolgozott változatai vannak. (Először Fáy András, aki a Bélteky-házzal a magyar regényirodalom atyja, foglalta tündérregébe 1836-ban.) A zsinórszakállú, nagyfülű, tülkös tengeristen beleszeret (a Pannon-tenger partján) a kecskenyájat legeltető gyönyörűszép pásztorlánykába, aki nem akar az övé lenni. Haragjában nagy vihart támaszt. Az óriási hullámok elöntik a szegény kecskéket, és beleragadják őket a tengerbe. Az ő körmeik koptak le ilyen alakúvá évmilliókon át.

A HÁBORÚ KÖZBEDÖRÖG (a TETRAMERON XXIX. epizódja) A vonat teknőbe fut be, melynek tetején műtárg y, érthető nyelven betonhíd nyújtózik; kétfelől meredek part, a jobb oldali tetején sárga épület. Nem diliház , régebben trafóház volt, furcsa orsó (hurkatöltő ) nyúlik ki az emeleti ablakából, nem szerelték le. Oldalán emléktábla, a helyi Egyesület kezdeményezésére építették lelkes honpolgárok, mégpedig:

FÜRDŐEGYESÜLETEK A BALATONÉRT 70 ÉVE ALAKULT A FÜRDŐTELEP-EGYESÜLET Jobbra egy hangulatos Borozó állt, barna faldeszkáit Petőfinek korai, bort dicsőítő verseiből vett idézetek ékítették, pergamenszerű papírokon, például néhány sor az Ivás közben című remeklésből. Most hűlt helye van: lebontott falaknak fűhöz, gazhoz közeli alsó téglái. Meg poros padozat. Mi épül itt, csak nem megint bevásárlóköz pont ? Z. a teknő alján az egyik pirosra mázolt padon ült, amelyik kissé fogott. Egy szikár öreg került eléje, aki a kavicson nyugdíjas-szatyrot húzott. Z. szenvtelen arcot vágva próbálta megúszni, hogy az belékössön (vagyis kiélje rajta a beszélgetési kényszerét). De nem sikerült. − Nagyon elfáradtam, hiába, 83 éves korában már igen elfárad az ember. Z. hümmögött. − Itt fent van telkem, onnét hoztam le egy keveset abból, ami termett. „Ki kíváncsi erre!” − gondolta Z. 115

De a görgős szatyrot fel kellett segítenie a befutó vonatra, és az öreg megkínálta hellyel. Nem illett nem vele szemközt leülni, hogy mesélni tudjon. Sóvárogva gondolt a kempingre, ahonnét jött. Benne arra a meztelen nőre, aki láttatni engedte a szeméremszőrzetét és a vágatát, amikor a cölöpökre felállított napozódeszkákról a falépcsőn a vízbe ereszkedett. (Közben előretolta a p…ját.) Amint a nő megfordult, Z. egy kék-vörös vonalakból összeálló, a természetben fel nem lelhető virágot fedezett fel a fenekén. A bal seggének a középpontjára tetoválva ékeskedett. − Schön! − szólt hozzá Z. elragadtatva. A nő jóváhagyta kedvesen, hogy tényleg szép lang yos a víz. Az öreg gátlástalanul kezdett mesélni. Frontélményeiről, nyilván. 1944-ben karpaszományos volt. A Kárpátokban az ezredük feltartóztatta egy időre az oroszokat. De egy hozzá nem értő parancsnok rohamot vezényelt, és az ágyúk megtizedelték őket. Ő is a tizedikek sorsára jutott, golyókkal és szilánkokkal a lábában feküdt, amikor egy nyárfalevélként reszkető baka melléje keveredett, s ezt kérdezte halkan: − Most mit csináljak, hadnagy úr? − Húzd ki a nadrágszíjamat, fiam! − Igenis, hadnagy úr. − Húzd le a nadrágomat! A katona lehúzta a véres, átlyuggatott posztót. − Húzd le a nadrágomat ! Megtörtént. − Tépd szét, csinálj belőle kötést! − Szorítsd rá a nadrágszíjammal! − Húzd vissza a nadrágomat! A nyomókötéssel a rendes baka magával vonszolta hátra fától fáig, majd elszállították a tábori kórházba. − Képzeljen el egy nagy mezőt, ahol a szabad ég alatt feküdtek vaságyakon a nyögő, jajgató sebesültek. A felcser ágytól ágyig járt, mögötte a segédjei: késsel, fűrésszel. − Le akarták vágni − szólalt meg elborzadva, bizonytalanul Z. − Nekik az egyszerűbb volt, mint megoperálni. Annyi embert!!! − Gondoltam, én nem hagyom levágni! Mire ezt kigondoltam, a jóisten segedelmével megjelent egy fehérköpenyes, igen csinos hölgy. − Ápolónő − egészítette ki Z., mert kényszerét érezte, hogy ne mindig csak hallgasson. − És egyenesen felém tartott. Megállt az ágyam előtt. 116

−Van valami kívánsága? kérdezte. „Hát lenne, éppenséggel, ha nem volnék ilyen nyomorult állapotban!”− gondoltam. − Látja uram, még ilyenkor is… − Talán mint férfi tetszett meg neki? − Á! Délceg termetű voltam ugyan, de átütött a katonaruhámon a vér, elkenődött, szörnyen néztem ki. A rendfokozatomnak köszönhettem. Azt kívántam, operáljanak meg. X számú golyót és szilánkot operáltak ki a combomból, de néhány szilánk benne maradt, időváltozáskor megérzem. − És nem lehetett kivenni azóta? − Nem, mivel mélyen vannak, a csonthártya közelében, előfordulhatna, hogy… „Megbénulna” szörnyedt el Z. De már elege volt a borzalmakból, a fehérköpenyes nőt annak a szőke, meztelen nőnek az alakjába képzelte, aki az úton jött vele szemben, amikor ő még felöltözve sétált a kempingben, le a stég felé. A nőnek mérsékelten telt az alakja, a p…szőrzete rőtes, mint általában a szőke, szőkés, szöszi nőké; az arcéle markáns, a haja hosszú, hosszan leng, lebeg. El tudna rá képzelni egy fehér köpenyt, az alá semmit, csak a fehér húsát, gyógyító testét. Mi lenne, ha a férfibetegek között széttárná a köpenyét: előbuknának, előomolnának keblei; előbukkannának meleg combjai, szenzációs pinhaja − ez lenne a természetes gyógymód, a naturista orvosság, vagyis a természetgyógyászat. Ez nem lenne kuruzslás, csak uzsl nélküli tevékenység. Majd abba a lengyel nőbe helyettesítette be a fehér köpeny nélküli hölgyet, aki szőkén és karcsúan sétafikált a barnára festett, egész világot jelentő deszkákon. Egyszer, amint észrevette, hogy elindul a deszkatérségen keresztül mezítláb a szálkás, dióolaj színű pallókon a part felé (de szívesen kipiszkálná az átnedvesedett, megpuhult talpából a szálkákat), ő is elindult tüstént, hogy ellenkező oldalról jusson rá a deszkahidacskára, amely a vöröskőből kirakott hullámtörőt köti össze a parttal. Ott úgy lépkedett el mellette, hogy a bőrük véletlenül egymáshoz súrolódjon − mivelhogy keskeny a hidacska −, egész közelről, lehelletközelről átadva magát a paradicsomi gyönyőrűségnek, amit ráadásul a nő is élvezett. − Lázasan feküdtem operáció után az ágyamon, az emeleten, de kétemeletesek voltak az ágyak. Egyszer csak jönnek, hogy aki nem lázas, azt elviszik az ország belsejébe. Én csak hallgattam, míg a többieket pakolták. Amikor már menni akartak, odaszóltam jó hangosan: 117

− Hát nincs senki, aki egy sebesült hadnagyot innét leemelne? − Erre megkapott két közlegény, leemeltek. − Így kerültem én Székesfehérvárra az előrenyomuló oroszok közelségéből. Ott tovább gyógyítottak. Lábadoztunk, kijártunk a városba. Meghívtak ebédre olyan hölg yek, akiknek az uruk a fronton volt… Amikor úgy-ahogy felépültem, kihelyeztek csapathoz, futárszolgálatra küldtek. Motorbiciklivel jártam… Volt egy ismerős bajtárs, akiről a szülei nem tudtak semmit. Én felajánlottam, hogy úgyis arra járok, egy kis vargabetűvel felkeresem. Üzenetet, meg csomagot viszek neki, és életjelt hozok tőle…Öt kilométerre jártam az oroszoktól, képzelje!!!!! A parancsnokom egy vadállat volt…. Amikor visszaértem, hívatott és megkérdezte, mi volt a parancs, és merre jártam. − Vegye tudomásul, megy a frontra! − üvöltötte. − Én pedig nem megyek − mondtam. − Hogyhogy nem? Ez parancsmegtagadás! − Nyakerei kidagadtak, előrántotta a pisztolyát. − Én is előrántottam az enyémet. Ott álltunk, egymásra szegezett pisztollyal. Én, meg a parancsnokom.* − Mit gondol, mi történt, uram? „Mit gondoljak? Őt nem lőtte le a bunkó, mert itt ül. Ha viszont ő lőtte volna le, akkor most nem ülne itt, mert hadbíróság elé került volna…” Z. vakarta a fejét. − Hát, képzelje, odavett maga mellé… Z. hüledezett. − …adjutánsának. Én bocsátottam be hozzá, illetve küldtem el a bejelentkezőket. Ő ugyanis többnyire a szobájában ült… „…és ivott” − találta ki Z., igazán könnyen ment. Így volt ez egyszer akkor is, amikor egy idegen tiszt jött. − Nagyon sajnálom − közöltem vele −, a……parancsnok úr szigorúan meghagyta, nem fogad senkit. − Menjen csak be, és jelentse X.Y. ezredest. − Parancsára. − Nem volt mit tennem, bementem. De hamarosan röpültem is kifelé. − Nem megmondtam, hogy ne engedjen be senkit! − rontott ki, mint a dúvad. Erre az ezredes elővette Szálasi parancsát… −…gondolhatja, uram, milyen paff lett az én főnököm. 118

Z. most inkább arra a barna nőre gondolt, akit a kislányával vett észre, balra a napozódeszkától, és egyből elfogta a vágy utána; odament, lehelyezte a mintás törölközőcskéjét az egyik faragottnak ható vöröskő elé. Pillantást vetett a hullámtörőként összedobált, festettnek tűnő kövekre, és az éleiket nyaldosó, csattogó, klottyanó hullámokra, hullámcsákra. De korholta magát: „Oda nézel, amikor itt a közeledben ilyen izgató, érzéki látvány van?” Lassan, közömbösen, feltűnés nélkül a(z eredeti) barna nő formás mellére, fenekére fordította a tekintetét; igazán, ilyen szépek, azaz kiegyensúlyozott, hibátlan szépségek csak a magyar nők lehetnek, csupán az a parányi bibi, hogy nem szőkék, unalmasan, lohasztóan barnák. De ez azért mégsem volt lohasztó, sőt… Egész teste telten arányos − nem is olyan egyszerű egy meztelen testet leírni, ecsetelni, mert nincsenek rajta sallangok, csilingek, galangok. A nő egyáltalán nem jött zavarba (mint némely más magyar asszony). Z. egyre sóvárabban, hevesebben próbálta megtippelni, férfi nélkül van-e a kisgyerekkel. „Ha igen, nyert ügyem van.” Még várt, de nem bukkant fel pali. Húzta magához a nő, mint mágnes. − Sind Sie eine Deutsche? − kérdezte. A nő rámeredt − mit is várhatott tőle igazából mást −, hisz nagyon jól tudta, miféle: alföldi mag yarbarna. Alighanem megrázta a fejét, és olyasmi is kijöhetett a szép száján, hogy: − Nem. − Azért kérdeztem így, mert itt főleg németek vannak. A nőnek meglehetősen oda kellett figyelnie a gyerekre, aki szertelenül szaladgált. Ezért felültette a kisbiciklijére, és elindultak a kőlapokkal kirakott utacskán, amely a vízszegélyi nyárfák alatt, azok árnyékában vezet, a fastéghez. A nő megállt, széles taglejtésekkel magyarázott a gyereknek. „De jó lenne e nőt egész közelről alaposan megnézni, melléje, a teste elé kerülni”, és elindult az irányába, lassú léptekkel. Odaért, ott volt a pillanatnyilag imádott nő oldalánál, így szólalt meg, teljes közvetlenséggel: − Be akar menni a vízbe? Menjen csak nyugodtan, majd én visszaviszem. Jóleső meglepetésére a nő odaszólt a kisgyereknek, aki megszeppent: − Menjél vissza a bácsival ! Z. kezdte élvezni a helyzetet: a nő elfogadta minteg y a férfijának. Meghitt, birtokon belüli pillantást vetett a gyönyörű, nagy, barna melleire, mellbimbóira, 119

a kárminpirosakra. Nem mulasztotta el azt sem, hogy odapillantson a kedvesen barna hajazatra. A csaj − tekintetét még az ott állva maradó kicsire függesztve − elindult az édesvíz felé, amely majd eme testtájékát jócskán érinteni fogja. Z. megfordította a megilletődött kicsit, visszafelé terelte az úton, közben arra az időre gondolt, amikor még az övé is ilyen kicsi volt. Egy-két pillantást küldött a vízi messzeségbe röppeni induló gyönyörűség után, a fenekére; de visszavette a szemsugarát, neki itt van feladata, ezt vállalta, becsülettel el kell végeznie, ami osztályrészéül jutott. Furcsa volt lenéznie a törpre, de az nyugodtan tolta előre magát a f űcsomóugró lábacskáival, rém büszke volt magára, hogy boldogul velük. Egy idő után önkéntelenül hátranézett, újra a gyönyörűséges csaj után epedve, de iszonyú pofon érte, a nő egy szivarral és még egy gyerekkel jött ki a vízből!!! Ilyen lelombozottá válhatott a dúvad tiszt is, akit a nemzetvezető leváltott...* Aztán az új parancsnoknak (X.Y. ezredesnek) a számára a dunántúli aknatelepítéseket tervezte. − Én voltam az egész Közép-Dunántúl aknatelepítési megbízottja − jelentette ki büszkén. − Hej, ha tudtam volna, hogy valamikor itt lesz telkem a Balaton vastagabb végében, kevesebb aknát telepítettem vóna ide. Annak a meztelen nőnek a képe jelent meg előtte, aki a (fölösleges) pasasával feküdt hason, lábujjaikat a Balatonba ereszkedő lépcső felé kinyújtva. A lába közt hátulról a rőt szőrzet látszott, és izgatóan a vágás (szőkés volt ez a nő is). Z. félve pillantott oda, mert a pasas hátra tekingetett, őrá, amikor ő vízcseppeket hullatva fellépdelt a falépcsőn. Úgy látszik, Z. nem volt ismerős a pasasnak (pár nap múlva itt már jóformán mindenki mindenkit ismer). * ...aki egyfolytában azon mesterkedett, hogy a frontra juttassa. − Vegye tudomásul, egyszer úgyis a frontra küldöm! Hisz az öreg azt is megcsinálta, hogy elszerette a parancsnoka nőjét! Volt ott egy egész csinos ápolónő, akibe a bumburnyák is szerelmes volt, de a nő az öreget választotta, meg is tartották a lagzit a katonaságnál. Attól kezdve − érthetően − még jobban pikkelt rá. − Ez az a hölgy, aki nemrég hunyt el? (Mert az öreg amikor a katlanban a kerekes szatyrot görgette, azt sóhajtozta, meghalt a felesége.) 120

Aztán hogy, hogy nem, börtönből kiengedett köztörvényesek parancsnokának tették meg. Szálasi 5 hold földet ígért mindegyiknek, ha feltartóztatják az oroszokat. − Leültem a börtöntöltelékekkel kártyázni, hagytam elnyerni a pénzemet, ezzel megszereztem a jóindulatukat. − Főhadnagy úr csak üljön bent a szobában!… −…majd mi vigyázunk…. Kiállítottak egy öreg rablógyilkost, vigyázni… Megadták magukat… Ő is fogságba került… − Málenkij robotra? − Igen, arra. − Evett csalánlevest? − Az még csemegének számított. Az öreg leszálláshoz kezdett készülődni. − Elnézést kérek, hogy sokat beszéltem, meséltem, ez az öregek hibája. Annyi minden megtörtént velem, hogy tényleg EGY REGÉNYT IS…

ROSWITHA (a TETRAMERON 79. novellája) Der Ritter aus dem Mittelalter (visszavágyott a középkorba, gyönyörűnek tartot-

ta a Niebelungenlied nyelvezetét) június tizenkettedikén megpillantott a vízben egy barna kontyot. Alatta egy lebarnult váll, a mellekből keveset látott, mert a nő lemerítette azokat a tóba. Odatempózott, megszólította (köszönt): – Helo! Kedvesen visszaköszönt: – Hallo! – amiben bent volt a zöld zászló a társalgás megindításához. (A középkori lovag azt gondolta, a nő azt hiszi, ő is német, ezért megy bele a társalgásba.) De nem sokáig kockáztatta, hogy csalódjon, mert a kiejtésén, a szófűzésén bizonyára észreveszi, hogy mégsem germán. (Ősei ugyan Elzászból települtek át Torontál vármegyébe.) Egy semmitmondó mondat után: – Schön ist das Wasser!

121

Ezzel a vallomással folytatta: – Ich bin Ungar! – Látta, hogy a nő kíváncsiságát felkelti. Majd még elrebegett pár mondatot magáról, amelyeket nem szükséges elmondanom nektek, mert ismeritek őt. Kimentek a vízből (ekkor mintha a kezét is megfogta volna), a nő a helyére, a lovag is az övére. Természetesnek vette, hogy az asszony a férjével, a családjával van; meglepetve látta, hogy egyedül fekszik egy pokrócon. A középkorú lovag felkelt a lópokrócáról, odament hozzá, odaadta a névjegyét azzal a (nagyszerűnek tartott) ötlettel, hogy levelezni akar, mert már kopik a nyelvtudása, gyakorolni akar. Mindjárt elkérte a nő címét is merészen, az készségesen megadta egyből a hazai lakáscímét, ő egy másik névjegy hátára íratta vele. Nagy kő esett le a szívéről: „A legnehezebbjén túl vagyok. Most már páholyban érzem magamat” (gondolta). Visszament a helyére. Egy idő után nem nyughatott, megint odament: – Kommen sie ins Wasser, Roswitha? – Nein! – (Plusz valamit mondott.) Erre kitalálta, hogy menjen vele a büfébe. (Vagy már előre eltervezte, hogy ha nem megy vele a vízbe, akkor ezt találja ki.) – Az jó – hagyta helyben a nő –, úgy megszomjaztam, innék egy üdítőt! (Valahogy így, persze németül.) A büfének a középső, elkerített részébe vezette. A kiszolgálóablak közelébe ültette le egy asztalhoz. A nő Apfelsaftot kért. A férfi nem mert sört rendelni, nehogy részegesnek higgye. – Milyen szörpjük van? – Vadmálna. – Micsoda különlegesség ! Ilyet még nem pipáltam. – Echte wilde Himbeeren ! – mondta a nőnek. – Fein. De amikor megkóstolta, valamit nem talált rendjén. „Ahá, ez nem málna, annál csípősebb és zamatosabb, ez szederincs. Vadmálna tulajdonképpen nincs is, ez hülyeség, a málnát kertekben termelik. De a szederincs jócskán terem vadon, mégpedig terjedelmes, kiirthatatlan bokrokban. Csak szúr, mint a rosseb. Viszont szerintem azért azt írták rá az üdítős üvegre, hogy vadmálna, mert a jól ismert málna márkanév örve alatt jobban eladható.”

122

De nem magyarázta el a nőnek, mert a szomszédos elkerített részből füleltek, és nézték őket. Ezt a vadmálna ivó abból tudta meg, hogy a következőt hallotta a szomszédból (magyarul, halkan): »…a múltkor eg yedül volt…« „Na, a fészkes fene ! Hát mi közöd hozzá, hogy ez a ragyogó nő most nem egyedül van! Ott van neked az a nő az asztalodnál. Igaz, ketten vag ytok rá.” Ugyanis az asztaluknál – mindjárt a ketrecfal (térelválasztó rács) mellett – egy szőke, gyönyörű mellű nő is ült, épp a két melle aljáig takarta (illetve tette áttörten, rácsosan látszóvá) a teste alsó részét a fakorlát. Fehér volt a teste, a mellei időnként lebuktak a korlátfa alá, majd ismét diadalmasan felemelkedtek, hogy láttassák szépségüket. „Hát, én meg miért nézek át egyáltalán a szomszédba, amikor itt ül velem szemben – a melle teljesen takaratlanul pompázik – ez a wunderschöne Roswitha. A szomszéd kertje mindig zöldebb? ” Zöldebb bizony, mert ebben a pillanatban megjelent odaát az a barna nő, akinek a fenekét a lovag június harmadikán pillantotta meg a vízben, és bement utána. Csodálatos látvány volt a fastégtől öt méternyire a két gyönyörűszép seggdomborulata, olyan gömbölyűeket még nem is látott. (De aznap nem a barnával, hanem egy szőkés, magyar meztelen nővel – Melindával – ismerkedett meg.) A barna besétált a képbe (június 12-dikén), a lovag szerint azért, hogy ő megcsodálhassa újra az alakját. Most profilban a jobb melle vált láthatóvá, teljesen meztelenül jött egyedül a büfébe, türülközőtlenül, ebből nyilvánvaló, hogy magyar, mert ez a németektől nem szokás. (Különben a strandon a magyar nők sokkal szebbek, gyönyörűbbek, mint a németek, de önteltebbek, kevésbé barátkozóak; főleg honfitárs férfiakkal.) Ez a melle úgy állt, mint a cövek, a kétötödéig szemlélhető teste nagyszerű volt. A fenomenális seggét ekkor nem láthatta meg az asztaloktól és a farácstól, de jól emlékezett a gömbölyűségére, és izgató mivoltára. Ez a német nő udvariasan dicsérte a nyelvtudását. De kicsit nem tetszett neki, hogy a nő mísz arcot vág, alig tud mosolyogni, pedig szép az idő, jól érzi magát (úgy tűnik), semmi oka nincs szomorúságra. Elmondta, hogy kerékpárral jár ide a strandra, minden évben innét a harmadik faluban száll meg, ismerősöknél (barátoknál). – Messze van biciklizni! – Á, nem. (Vajon sutyoriság is közrejátszik abban, hogy biciklivel jár? Így nem kell [arra a rövid távolságra] menetjegyet venni. Ami ugyan nálunk nem drága, de sok kicsi sokra megy.)

123

– Milyen korúak a barátai? – Olyanok, mint mi. (A lovas arra gondolt, a férfi barátnője ez a nő. És a felesége tűri?) – Wo wohnen sie in Deutschland ? (Az egykori Marx-Károly-Városban lakik, van egy kis kertje.) – Mit jelent a Roswitha ? – Weiße Rose germánul. „Aha, ros(a) witha.” – Inkább a Piros Rózsa illik magára, mert barna a haja. De nem állt rá a nyelve a magázásra, finoman kieszközölte a tegezést. (Régimódi nevelést kapott a lovag, nem mert egy hölgyet csak úgy letegezni, azt tanították neki, hogy csak a nőnek szabad letegezni a férfit, illetve kezdeményezni a tegezést.) Ám a nő nehezen állt át rá. El is vétette kétszer. Azt beszélte meg vele, hogy június 29-dikén találkoznak itt a strandon, a stégen, mert előbb nem ér rá a nő. Ő megigérte, hogy akkor hoz cseresznyét, saját termést. – Sauerkirsche ?– kérdezte Roswitha. – Nein, süße Kirschen. Sehr schön, wunderbar. „Már hogy lenne az savanyú cseresznye, te oktalan! Igen édes, nagy szemű, germersdorfi cseresznye.” Visszakísérte a napozóhelyére, többször már nem ment hozzá, az volt a lényeg a számára, hogy megkapta a címét. * VI. 29-dikén az idő bágyatag volt, bizonytalan. „Miért is ne éppen aznapra romoljon el kiszúrásként ?” De a lovag mindenképp le akart menni, mert megígérte Roswithának – értesíteni nem tudja, mert a nő nem adott meg itteni telefonszámot –, legfeljebb ha nem jön Roswitha, nézelődik. De a németek olyanok, hogy ha törik, ha szakad, állják a szavukat. Különben is a jó időről, meg a hideg vízről nekik más az elképzelésük, ők − mivel északabbra laknak − halvérűbbek. Dél tájban ért a fürdőhelyre, levetkőzött, ruhadarabjait a szatyrába gyömöszölte; szívdobogva indult el a stég irányába, és kereste, ott van-e a nő. Ott volt, mindjárt a jobb oldalon, a nádas felé. Egy nagy törölközőn feküdt hason. Amikor a férfi odament hozzá, felült. Ekkor csodálatosan tárulkozott fel közelről az egész teste. Teljesen barna volt; a haja kislányosan összegumizva hátul, és lófarkszerűen lógott le. (Ugyan kicsit lehűtő, hogy egészében véve olyan 124

barna mindene, mint a szimpla magyar nőké. Roswithát ránézésre magyar csajnak lehet hinni.) Válla széles, csontos, és van egy különlegessége: a háta. Ezen hurkákba gyűrődik a bőr, ilyet még nem látott azelőtt. Senki más nőnél nem látható most sem ilyen jelenség itt. Magas, karcsúnak mondható. A segge Mars-segg, nem vénuszosan domborodó. Lábszárai és combjai nem vastagok, nem párnásak, inkább inasak. „Nem inasok, hehehe!” Mosolyogni alig tud, változatlanul. A lovag mindjárt azzal kezdte, hogy ígéretét betartva hozott ám cseresznyét. Dobozban adta át, a nő mindjárt nekiesett, mosatlanul. (Igaz, hogy megmosta az eső a fán.) – Keine Würmer drin? – kérdezte gyanakodva. – Egyetlen szem se kukacos! De megmosom! – Á, nem kell! (Ezen kicsit csodálkozott, mert úgy tudta, a németek higiénikusak, óvatosak, elővigyázatosak.) Viszont a higiéniáról jutott eszébe, hogy ő bizony piszkos. (A cseresznyeszedés és az utazás piszkította. Sőt észrevette – elszégyellve magát –, hogy a lábujjai között feketeség rejtőzik, a körmei g yászkeretesek.) „Eh, talán nem vette észre.” – Ich gehe duschen. – Natürlich! − hagyta jóvá a nő, és olyan hideg-rideg arcot vágott hirtelen, mint egy egészségüg yi szakdolgozó, aki igen fontosnak tartja a tisztaságot (vagy mint egy szigorú anya, aki ügyel arra, hogy a gyereke betartsa a higiénia szabályait). Ez a finom érzékű, némi tapasztalatokra szert tett lovagjának kellemetlen meglepetést hozott Roswitha habitusára vonatkozólag. Lehet, hogy higiéniáskodni fog akkor is, elrontva annak a romantikáját. Lehet, hogy nem fogja magát odaadóan, érzékien beleélni; lehetséges, hogy megjegyzéseket fog tenni a potenciára, a méretre. (Ellenérv: − De hisz láttad, nem volt zsákbamacska.) Erre a tusolás-bejelentésre szerinte a reakció (mosoly kíséretében) ez kellett volna hogy legyen: „Hát, igen, menj csak, hiszen az utazás alatt por lepett be.” Vagy pedig semmi, tudomásul se venni, félrenézni, hallgatni. Jó sokáig elvolt a fürdőben (egyedül). Alig lézengtek meztelenek a strandon, és azok is szinte mind a stégen lesték, hogyan bujkál a felhők között a nap. A mosdóban szokás szerint, de ő jobb szerette volna, ha nem kellett volna megszokni, csak hideg víz folyt a zuhanyrózsából. Alaposan kimosta a lábujjai közét – szappan nélkül –, és azt a testrészét is alaposan leöblítette, kurva hidegnek érezte a vizet.

125

Nagyobb önbizalommal sétált vissza, addigra sok cseresznyét megevett a nő, és már eltellett. Melléje feküdhetett végre (12-dike óta várt erre a csodálatos pillanatra). Alig pár centire feküdt tőle a meztelen női test. Megint sajnos a hasán, és közelről szemlélhette azokat a bőrhurkákat a barna hátán. A törölközőt, amelyen a nő feküdt, egy afrikai országban vette. Térkép volt ráapplikálva, megmutatta rajt a tengerpartot és a várost, ahol nyaralt. Őneki (csak, hogy ne legyen csend) ez a kérdés jutott eszébe: – Mennyi lakosa van a városnak? – Ich werde mal nachsehen. Ebben az évben is megy, ezután, minden évben úgy van, hogy júniusban jön Magyarországra, és utána júliusban abba az országba. – De ott nem lehet FKK-zni ! – incselkedett a lovas. – Nem, ott nagyon szigorúak – mondta komoly arccal (a németek komolyan veszik az FKK-t). – Van ott egy leples nő (valószínűleg a szállásadónője, csak a lovag nem nagyon figyelt rá, inkább a testét nézte), aki közel lakik a tengerhez (talán 10 kilométert mondott), de még soha nem látta. Képzeld! Amint hazaér onnét, költözködni fog, mert a házat lebontják! A lovag hallgatag lett. Inkább a nő bal mellének oldalról kikandikáló gömbcsegelyeit szemlélte. Roswitha rásandított, elhúzta a száját. – Te merre jártál külföldön? – Transsylvania kivételével a szocialista országokban, plusz Ausztriában, Horvátországban. No meg Itáliában, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban… A nőnek láthatólag tetszett, jó pontokat szerzett. Feltűnt neki, hogy a nő mellei deszkától nyomódnak be felfelé, vagyis fektében ahhoz nyomódnak hozzá lág yan. A nagy becsben tartott, reprezentatív törölköző ugyanis meggyűrődött, lejjebb csúszott, most túlnyúlik rajta a gyönyörű női test. Arrafelé nyúlt, de csak ujjbizsergetésnyire mert hozzáérni a bal mellhez. A nő felnézett: – Nu, was? (Nem barátságosnak érződött a hangja.) – Ich habe nur das Handtuch… (Vagyis csupán a törölközőt akarta megigazítani, hogy a nő mellei alá terüljön.) – Nem töri a …..(melledet mégse merte mondani)…a deszka? És szálka mehet bele. – Nein! – De felült. 126

A melleinek a ruganyos benyomódása a törzs felegyenesedő mozdulatától kiengedett, a mellei lelógtak néhány másodpercig a deszka fölé, majd követve a törzs felülő mozdulatát, beálltak derékszögbe, és csak egy kicsit ereszkedtek meg. Alapjában véve, Roswithának igen jól álló mellei voltak (vannak), a korához képest. EKKOR CSODÁLATOS ÉRZÉS volt, hogy ott ül tőle kis távolságra egy meztelen nő (ő is ült a kis törölközőjén). Így, ilyen pózban még nem volt szemben meztelen nővel, majdnem zavarba jött, amikor ránézett. Ilyen közelről végignézni, végigmérni a szép testét, a melleit!! Félve, futólag néha le-levetett egy-egy pillantást a bozontosra – rettegve, hogy ha hossza(sa)bban szemléli, a nő elküldi. Szőrös volt, barna szőrrel, mint a haja színe. Érdekes módon lelógott a közepe felé egy tincs, a lyuka irányába. – Menjünk a büfébe? – kérdezte zavarában. – Nem, a cseresznye elvette a szomjamat. „Majdnem öngólt lőttem, de a gyönyörű, bio (permetezetlen, mert azzal nem vesződöm) cseresznyém megmentett.” Nem volt kedve beszélgetni. Azalatt kevésbé tudja élvezni az együttlétet a nővel. Olyan jó csendben lenni itt a nádas tövében ezzel a gyönyörű, meztelen nővel! Egy idő után a nő furcsán nézett rá. – Chemnitznek mennyi lakosa van most? – kapott észbe: nem szabad hallgatni eg y nő mellett. Ezt se tudta. „Nem valami tájékozott, kissé buta. Mint általában a volt NDK-s lányok.” (De elmondta, hogy csúnya a város, megszűnt az ipar.) Rátért a fiára, aki már külön lakik, méghozzá Bajorországban. Karácsonykor szokott nála lenni. „No, ez utazgat! Megteheti!” Arról, hogy elvált-e vagy özvegy, nem beszélt, ő meg nem kérdezte, egyáltalán nem érdekelte. Közel hozzá egyenesedett ez a gyönyörű törzs, sans gène feléje fordítva, a combok is széttárva. Roswitha a hátára feküdt, erre a lovag is olyan testhelyzetbe hozta magát (közvetlenül melléje). Igen kellemesen érezte magát, lehunyta a szemét, a mellette fekvő csodás testre gondolt, felidézte a szemhéjai alatt – szinte fényképszerűen képes volt maga elé varázsolni. Megnyugtató volt, elandalító érzés, hogy nem kellett társalogni vele, illetve ő úgy gondolta, a háton kimondott szavak a levegőbe vesznek. 127

Ilyen helyzetben nem volt képes meglenni anélkül, hogy még közelebb ne kerüljön a mellette sütkérező (a nap kisütött), de már szinte csokoládébarna testhez. Azon kapta magát, hogy egyre közelebb csúsztatja a nőhöz, a kezéhez az övét, mígnem odaért, hozzáért a meleg bőrhöz. A nő nem húzta el, erre megkereste a tenyerét, rátette az övét; ujjaik ráfeküdtek a másikuk kezének ujjaira. „Ezt a nők igen szeretik” − gondolta, szinte megpróbálta átsugározni, átvinni azt az érzéki vonzódást, ami őt elöntötte. Így feküdtek szótlanul egy ideig, csak a nád susogott, hajladozott felettük, azaz tőlük öt méternyire. A szél fújt kicsit (ezért is volt jó elfeküdni, mert ülve libabőrös lett az ember). Hasra fordult Roswitha, de ekkor már fordított irányba, a part felé feküdt a hasára, nem arra, amerre a meztelen deszkákon nyomódtak össze a mellei. Ő is vele fordult természetesen, pár másodperccel később. – Ott van a biciklim! – mutatott ki a partra, a zuhanyzó felé. Elmenni készült. Megígérte, hogy integetni fog a kis állomáson a lovagnak, aki nem lovon, hanem Bummelzugon megy fel. Ez a szó (vicinális) igen tetszhetett neki, többször is elmondta a ló nélküli lovasnak, hogy bosszantsa, miért nem karosszériás hintóval nyargal fel. „Ti nők tehettek a legjobban a légszennyezésről! Timiattatok ül egy-egy pöffeszkedő pasas a bazi nagy bádogdobozokban, hogy rátok, tyúkokra vadásszon !” Nem hagyta megemlítetlenül Roswitha, hogy oda van fővárosunkért. Felöltözött. „De milyen kiábrándító lett egyszerre! Mennyivel szebb, csodálatosabb volt meztelenül!” Odament a biciklijéhez, amely a sövényhez (árnyékba) volt támasztva, lelakatolva. Gondosan felkötötte a csomagtartójára a cseresznyésdobozt, meg se köszönte újra, kiszabadította a biciklijét. A lovag három puszit adott neki (az ajkára), a nőn látszott, hogy jól esik neki. (A férfinak is nyilván.) A nő elkezdte tolni a biciklijét, ő pedig integetett. *

128

Az esti hét órás személyvonattal utazott, tényleg látni akarta még egyszer Roswithát, amint integet neki. A vonat közepére szállt, azért, hogy akár hátul ácsorog, akár elől a kis állomás peronján, mindenképpen egyenlő távolságra legyen tőle. (Ha meg épp a rámpa közepén fogja a biciklije kormányát, az a legjobb.) De nem látta. Elkámpicsorodott. * „Ilyen hamar hanyagol ? Eddig minden ígéretét lelkiismeretesen teljesítette. Mi lelte? Bár említette, hogy a barátaival este szalonnát sütni mennek. De mindjárt rászálltak és nem engedik a barátai?” * Július 12-dikén írt neki egy képeslapot bolha betűkkel. Vag yis: alighanem vacsoráztak, azért nem integetett a nő; szívesen emlékszik a csodaszép alakjára, stb. * Több mint egy hónap múlva kapott választ! Már azt hitte, nem is fog, így le lesz a gond. Furcsállotta, hogy épp 13-dikán ír, nem tart attól, hogy rosszul sül el a dolog. »Ő bizony nem tenné !« De lehet, hogy a nő meg szerencsés napnak tartja. Nem válaszolt. *

129

– A Rubus fajhoz tartozó szeder (földiszeder, dél-dunántúli szóval szederincs) az Brombeere, vagy délnémet szóval Kroatzbeere. Igénytelen, igen tüskés növény, amelynek feketés, apró bogyókból összenőtt termése van. Jócskán különbözik a Morustól, a faszedertől (amely az Alföldön eper, a Dunántúlon egyszerűen szeder) – világította meg Edit (mint illatszertáros). – Nem egy kis zavar ez a növénynevekben? Ahhoz hasonló, mint a németeknél a savanyú cseresznye (Sauerkirsche – Prunus cerasus). A Weichsel(n) szót meggy értelemben ma már csak a svábok használják (a hazaiak meg a dél-németországiak). De a Weichsel jelent vad cseresznyét illetve meggyet is (Prunus mahaleb). Ófelnémetül (althochdeutsch – a VIII. századtól a középkorig): ′wichsela′ vagyis méz gás fa – fűzte tovább Franciska. – Ha a latin nevén hívnának minden növényt, akkor lenne rend és rendszer. − Mit szólnátok annak a felvetéséhez, hogy a Roswitha név a Roßszal, a paripával van kapcsolatban? Akkor fehér lovat jelent. ░ Így a rózsa kétségessé válik. De minthogy a rózsa ófelnémetül és latinul is rosa, a nő nyilván inkább fehér rózsának vallotta magát, mint fehér kancának !! − folytatta a germanisztikázást a festő. – Furcsa a vonzódása az iránt a Földközi-tenger másik partján fekvő ország iránt, ahol csak nyögve nyelősen engedik meg, hogy az emberek mutogassák magukat a tengerparton (jól takaró fürdőruhákban). Ott a nők parasztasszonyos fejkendőkben kénytelenek senyvedni, sínylődni, eltakarni a bájaikat. (Bár a nők sok mindent képesek zokszó nélkül, a férfiaknak alávetetten elviselni, azért azok ott mégis sajnálatra méltók.) Amikor viszont a feministák, a szüfrazsettek által egyenlősített, felszabadított nők kinyitják a csipájukat, akkor az hirtelenül igenigen, a kelleténél nagyobbra nyílik, aztán már szinte képtelenek elviselni a férfiakat, szinglik lesznek, azaz vénlányok, és élvezet helyett marad nekik a lombikbébi meg a klónozás – állapította meg Csucsu. – Nocsak, nosztalgiája volt a középkori lovagok és a Minnesängerek, a szerelmi dalnokok iránt. Nagyszerű lehetett-e a páncélos férfiaknak az az eszményi szerelem a megközelíthetetlen, elérhetetlen, ideális hölgy iránt? Képzeljétek el, nőtársaim, a szükség elvégzését és a tisztálkodást erényövben, amelynek a kulcsa a Szentföldön harcoló lovagotoknál van! # Volt a lovagunk, nem Wartburggal, Wartburg robusztus várában is, ahol a híres költő Walther von der Vogelweide énekelt. (Akor, amikor az árpádházi királylány, a későbbi Szent Erzsébet volt a vár úrnője.) ◙ Barátjától, akivel egy évtizeden át levelezett, megkapta ajándékba a Das Niebelungenlied kétnyelvű kiadását: a középfelnémet eredeti szöveget áttették XX. századi német nyelvre – adta tanujelét tájékozottságának a fekete lány. – Végeredményben nem szabad rosszra gondolni − fejtegette Györgyi. − Ő is olyan tartózkodóan, lovagiasan viselkedett, mint a középkori, eszményi szerelmesek. Csak 130

a kezét fogta meg Roswithának! Azt viszont kétszer!! Úgy értesültem, mindjárt akkor megfogta, amikor jöttek kifelé a vízből június 12-dikén. Kissé kérges tapintású volt. A nő (a jobbján) mintha el akarta volna húzni a kezét, ódzkodott volna attól, hogy kézen fogva érjenek ki a vízből. Sejthetőleg csupán azért, nehogy így lássák őket a stég karfájánál ácsorgó meztelenek. Honni soit qui mal y pense! A lovag ezzel próbálta elhessegetni a vonakodását: „Úgy megyünk wie die ordentlichen Kinder.” (Mint a jól nevelt gyerekek, kézenfogva.) A meg fogásnak (a vízben) mindjárt az első alkalommal meg kellett történnie, mert amikor a cseresznyét hozta, nem fürödtek a kiránduló idő miatt. – A lovas a következő évben a nő mag yarországi szabadsága idején, június végén természetesen az orrát se dugta be oda – folytatta a történetmesélést Vanda. − Augusztus nyolcadikán mégis összeakadt vele. „Hát te hogyhogy most vagy itt?” kérdezte szemrehányóan. »Vártam, hogy válaszolj, azért nem tudtam előbb jönni!« vágta oda Roswitha. Az vetett véget a rossz vitának, hogy megjelentek az istenek a hajítógépből: egy pocakos, köpcös, csúnya arcú, beképzelt szivar és egy barna, jelentéktelen, közepes alakú nő, akiről lerítt, hogy nincs sok rábízva. ♣ Képzeljétek, még 23-dikán is ott volt Roswitha! A lovag már le is írta, és abban a biztos tudatban ringatózott, hogy nem fogja már zavarni. Azonban mégis kénytelen volt összeakadni vele, mert Roswitha az összeillő párral arrafelé ment át a stégen a lejárólépcsőhöz, ahol ő egy gyönyörű, meztelen, szőke nő mellett feküdt. Zavarában köszönt Roswithának. A gőgös szivar mormogott valamit, és közben majdnem lecsúszott a síkos falépcsőn. Amikor a vízből jöttek ki visszafelé, Roswitha utoljára maradt. A lovag felpattant, mondott neki pár szót (mentegetőzve), de Roswitha féltékenyen megpirongatta a mellette háton fekvő, igen szép nő miatt. „Nincs hozzá semmi közöm!” erősítgette (jól esett neki a gyanúsítás). De Roswitha arcán úgy látszott, nem hiszi. ☻ Sőt, Roswitha másnap is szerencséltette a lovagot a közéülésével. Az úgy történt, hogy a lovas a hullámocskák hátán lovagolva egy csodaszép barnára meg a szőke anyjára (vagy nagynénjére) lett figyelmes, akik hirtelen megfordultak, és visszaindultak. Tőle pár méterre perdültek meg a sarkukon, igen élvezte közelről látni a csodálatos testüket. A szőke egészen fehér (augusztus végén!), a barna barnuló, nagyobbak a mellei, mint a szőkének. Viszont a lovag úgy számította, mégis a szőke lenne jobb neki. A szőrzete nem volt borotválva egyiknek sem, a szőkének barna volt (nyilván az eredeti hajszíne). Amikor kijött a vízből, azt vette észre, hogy a két nő a korlátnál éppen ott állt meg, ahol a papucsát hagyta, és a törölközője van rákötve a korlát felső vasára. Belebújt a papucsába, rámosolyogva a szőkére. A törölközőjéért viszont kénytelen volt a barna kis csaj telt, enyhén megereszkedett melléhez egészen közel nyúlni, amikor leoldotta. A lófarkas, tömör fenekű csaj, aki a víz felé nézett, megmozdult, elérte a lovas kezét a jobb, csupasz melle. „Maradjon csak! ” oldotta 131

fel a helyzetet a lovag. (Augenblick warte! amit Faust mondogatt.) A nő csak egy szívverésig maradt úgy! Azonban párhuzamos szerencséjére a szőke vele szembe, a part felé fordult a bájos alakjával. Ő leterítette a törölközőt a stég deszkáira, ráfeküdt…egy óra múlva az egyik padon ült, amikor észrevette, hogy tőle a második padra odaül egy fiatal, barna, jó csaj. Nem kellett sokáig törnie a fejét, hogy rájöjjön, ez ugyanaz, aki a korlátnál állt. Fel akart szedelőzködni, hogy átül ahhoz a padhoz (»nem mindegy, hogy melyiknél múlatja az időt ?«), és folytatja a csajjal a megkezdett társalgást. Azonban Roswitha g yorsabb volt nála. Közéjük ült. Átjött ide, s a második és harmadik pad közé terítette le a törölközőjét. »Rejtély, miért tette. Azért, hogy a lovag odamenjen hozzá?« A falovas nem mert odaülni a kis csajhoz, mert Roswitha előző nap megrótta, hogy csajozik. * A rákövetkező évben is kénytelen volt összefutni Vele. Augusztus harmadikán a stégen egyedül fekvő, barna hajú, egyebütt is barna, német kinézetű, mezítelen nőt pillantott meg. De hoppá ! Ez hasonlít Rá. (Áttért volna az augusztusi idejövetelre?) A hasán feküdt, keresztrejtvényt fejtett. A hátán gyűrődő hurkákról és a lapos fenekéről végérvényesen rájött, hogy ő Roswitha. De úgy határozott, nem szól hozzá, nem akar szemrehányásokat hallgatni. Őmellette egy szőke, szépségesen meztelen testű állt meg, nem mert belemenni a hidegnek sejtett vízbe. (Vagy nem akart, inkább mutogatni akarta a gyönyörű testét.)…De mégsem szabadult meg Tőle aznap. Miután kijött a strandról és a vonatra várt, meglepetésére megpillantotta a nőt, amint a (burkolatlan) peron kavicsán tolja a biciklijét. „Wohin gehst du?” kívánkozott ki belőle, s már nem tudta megállítani a kérdést. De a nő nem válaszolt, csak mosolygott, és mintha biccentett volna. »Miért ott tolta a biciklit? A kerékpárút nem arra van. Meg akarta tudni, hogy a lovag ja Bummelzuggal bumlizik-e?« ……Egyébként azt állapította meg, hogy Roswitha évről-évre szinte semmit se öregszik. Sőt, talán szépül, mert a mellei nagyobbak, mint két évvel ezelőtt voltak!! „Nőttek azóta? ” – Chemnitz végig ug yanaz maradt az NDK-s időkben is – emlékezett Tóth Ferdinánd. – Az öregeknek nem járt rá a szájuk a kacifántos Karl-Marx-Stadtra. A fiatalabbak ugyan hivatalosan úgy hívták, de halkan, zárójelben, sejtelmesen hozzátették: (Chemnitz). A városközpontban álló szállodának meg is maradt a Chemnitzer Hof neve. Mostanra mocskosan megdrágult: single room of the cathegorie de luxe: 92,00 € (németül nem is tüntetik fel). Ugyanaz az egyágyas biznisz-kategóriában 15 euroval kevesebb. Az apartman csaknem 47.000 Ft (153 €) naponta. ☻ Azelőtt fele annyiba került (átszámítva). Pedig a külföldieknek (a szocialistáknak is) pofátlanul dupla árat számoltak fel. ψ Azóta sem tudom elfelejteni a következő esetet: a városban egy zenés szórakozóhelyre nem engedett be egy fafejű banya, az ajtónálló, mert nem kötöttem nyakkendőt. Nem tudtam meghatni azzal, hogy külföldi vagyok. Hiába bizonygattam neki, hogy nálunk a külföldieknek megen132

gedik a nyakkendőhiányt. Mire visszaértem a szállodába nyakkendőt kötni, elment a kedvem az ilyen előírásos (forsriftos) szórakozástól. – Abban a büfészektorban, ahol az a kerekfenekű barna végigsétált, és ő vágyakozva nézte Roswitha oldaláról, öt nappal később már Melindával ült, aki nem a drámahős meztelen felesége, hanem egy asztalosé. Milánói spagettit evett a szőkés, melankolikus Melinda, és közben azon kesergett, hogy a férje el akarja hagyni egy fiatalabb barnáért. A fehér, rubinpöttyös mellei az asztal peremével majdnem egy vonalban feszültek átellenben, azonban nemsokára disznó módon (a lovag szerint) eltakarta őket, összekötve felettük a nagy törölközője két csücskét. Mint tudjuk, Melindával már június 3-dikán megismerkedett, korábban mint Roswithával. Melinda egyedül feküdt szőkésen, meztelenül a stégen, ő megszólította (ruhásan). Pár mondat után elpanaszolta, hogy mennie kell (tényleg mennie kellett a vonatra), bármilyen kellemesen is érzi magát a nő társaságában. „Mondjon egy hétjeg yű számot !” szólította fel rafináltan. Melinda elámult, de megadta a telefonszámát. A június 17-dikei találkára már ruhátlanul sétált fel a stégre a meztelen Melinda mellé, aki a vihar előtti színű vizet szemlélte. Egy idő után nagy melege támadt, fürödni hívta Melindát, aki elhárította: „Menjen csak!” (még mindig magázódtak). Belement a vízbe, s nem bánta meg, hogy Melinda nélkül tette, mert előtte lépkedett az a barna, akinek a csodálatos fenekét június harmadikán pillantotta meg – adta hírül Olga. − Úgy látszik, a hello az újfelnémetül: Hallo! Egyébként a Kedves! kedves megszólítás szinte kiment, sajnos, a divatból − vette észre Claudja. ← ☻ Ami nekünk még a világ legtermészetesebb dolga volt, az a tinédzsereknek már irtózatos gondot okozna: levélpapírt, borítékot és tollat elővenni, lekörmölni a szöveget. (Ha csak áthúzásokkal, pacákkal, elmaszatolásokkal sikerült, akkor újra leírni.) Utána a papírt összehajtogatni, bedugni a borítékba. A boríték ragasztós széleit megnyalni és rányomni a ragasztózatlan területre. A borítékra a feladót ráírni, megcímezni azt. Bélyegeket előszedni, kiszámítani, hogy mennyit kell felragasztani belőlük. Megnyalni vagy az ujjukkal benyálazni azokat is, odanyomni őket a boríték jobb felső sarkára. Az elkészült levelet elvinni a legközelebbi postaládához, és bedobni. (Ha nincs bélyegük, elvinni a levelet a legközelebbi postahivatalba. Sorba állni, közben a csajokat dikhálni. Benyújtani a levelet a felvételi ablakon, szemügyre venni a postáskis-asszonyt. Odafigyelni a csengő hangra, hogy mennyibe kerül a levél feladása. Összeguberálni az aprópénzt és beleszórni a bádoghengerbe, utána csókolomot morogni és elhúzni a csíkot.) Ez manapság sokaknak már irtó macerás. (Pedig csak egy közönséges levél elküldése.) Egyszerűbbnek vélik az e-mailt és az sms-et. Eg yszerűsödik valóban ez a szép, új világ?

133

A RAGTAPASZOS (a TETRAMERON 80. novellája) A tavon június 25-dikén mindjárt a fűzfánál észrevett egy nőt, aki piros alsórészben toplesszezett. Nem tudott másra gondolni: „Mily kár, hogy azt nem vette le!” Már-már tovább indult a teljesen meztelenek felé, de meggondolta magát: lerakja a holmiját, levetkőzik; később sétál el arrafelé. „Ez a nő elég szép (a mellei), megéri.” Rézsútosan mögéje, a sásosba telepedett (meztelenül). „Vedd már le a kedvemért! Akkor mindjárt egész másképp nézel ki.” Bement a vízbe. Közben meglátott egy fiatal csajt, aki ugyancsak gatyában a víz szélén ült. „No, ez is fejletlen. Kislány forma.” Aztán észrevette, hogy egy másik kislány pancsol a vízben, azt gardírozza. Utána azzal a szesszel, hogy a napra akar áttelepedni, átrakta a törölközőjét a fűzfához közelebb, úgyhogy oldalról lehessen látni a nő melleit, gyönyörűek voltak. Egyszer csak egy kislány szaladt a nőhöz. Hirtelen ötlettel kihasználta a helyzetet: – Szép kislány! Nem volt kiszámítható, válaszol-e, de meglepetésre kedvesen, barátságosan tette: – Igen, de nagyon akaratos, makrancos, önhatalmú. – Tényleg? Nem olyannak látszik. A kislány belement a vízbe, a nő meg utána. Amikor visszafelé jött a nő (a helyére), ő megkérdezte tőle (azért, hogy folytassa a beszélgetést): – Mi az, milyen sebesülés? (Az egyik csodaszép mellén.) – A hajszárítóm elromlott, és odacsapódott a….testrészemre… Rámutatott határozott mozdulattal a tömör, egyenletesen barna jobb mellére. −…mellemre… – ezt nem akarta kimondani, vagy nem jött a nyelvére. „De micsoda gyönyörű testrészedre! ” A nő egész természetességgel megfogta a ragtapasz egyik végét, és felemelte a gyógyuló seben a tapaszt, majdnem a másik végéig. (Egy vadidegennek, szemléltetésre.) A vadidegen láthatta (miközben egész közel ment a nőhöz gátlástalanul, kihasználva az alkalmat), hogy a seb már szinte teljesen behegedt. De azért a nő még visszaragasztotta a tapaszt. (Nem törődött vele, hogy egészen megközelíti

134

a férfi, mintha észre se vette volna. A vadidegen arra gondolt utólag, meg kellett volna a mellet fogni, és azt kellett volna mondani, hogy orvos, azért tapogatja.) A nő visszaült a törölközőjére. Azonban hamarosan felkelt, majd a vadóc nagy gyönyörűségére levette az alsórészt, és belement a vízbe. A vadóc szintén teljesen meztelenül bement utána, és melléje állt a vízben. De nem akart szólni hozzá (vagyis folytatni a társalgást), mert egy pofátlan, sárga dinamógatyás bejött a vízbe, hozzájuk közel, és ő félt attól, hogy pofátlanul bekapcsolódik a beszélgetésükbe. Úszott egy keveset és kiment a vízből, a nő meg ott maradt. Maga se tudta később megmagyarázni magának, miért tette, miért hagyta ott a nőt prédául. A nő nem jött ki a vízből – a vadember nagy bosszúságára –, hanem megállt a kisvízben, egész a szélén, és teljesen közszemlére tette magát, még az a testrésze is látszott, mert nem merült be a folyadékba. Igen jó formájúak, kúposan állóak a mellei. A fa tövénél egy pasas horgászott; a nő kiváncsian nézegette. Majd a sárga gatyás hirtelen elébe toppant, és elkezdett neki mag yarázni pofátlanul, a nő meg – a vadember bosszankodására – szóba állt vele annak ellenére, hogy gatyában feszített és idétlen volt a képe. Csak ennyit hallott: – Van, aki eladja az itt fogott halat. Rendkívül bosszantotta az egész, szerencséjére a nő kijött, és visszafeküdt a helyére meztelenül. Aztán odament hozzá az a fiatal nő, aki toplesszezve a víz szélén ült, ekkor rájött meglepetéssel, hogy ez a lánya. (Korábban, amikor a kislány odament a nőhöz, és ő azt mondta rá szép, megkérdezte: – A lánya? – Nem, az unokám – hangzott a válasz. Hirtelen észbekapott, és bókot sikerült mondania: – Pedig maga is fiatal és szép. – Kösz szépen… Még hozzátette büszkén: − Pedig van még unokám, a legidősebb tizenkét éves. – Tényleg?) Szóval, odajött a fiatal nő, és nagy örömre mindjárt levette az egyrészes fürdőruháját, amelyben előzőleg toplesszezett a vízparton. Gyönyörű ő is, de az anyja sokkal gyönyörűbb.

135

A lánya szegletes hozzá képest (a vállai is), a mellei közepesek és kerekek. Nem szőke típusú mellek, mint az anyjáé, hanem a bimbói sötétek (barnák), a feneke nem oly gyönyörűen nagy, mint az anyjáé, ezért nem hat olyan karcsúnak a teste. A test kissé zsákabb szerű. Neki az a benyomása támadt, hogy szinte össze se lehet hasonlítani az anyával, az annyival szebb, DE KÉSŐBB RÁJÖTT, HOGY A LÁNY TESTE IS MILYEN JÓ (LENNE) A MAGA NEMÉBEN. A lány teste egészen fehér volt, valószínűleg aznap napozott először. Nem késett el június huszonötödikén (közepes nyári idő volt: nem kánikula, de nem is kiránduló idő ). Az asszony bőre viszont szinte csokoládébarna (lehet, hogy már húsvéttól – március 27, 28 – lejárt a kisgyerekkel). A fiatalabb nő egy idő után fel akart fújni a kislánynak egy luftballont, de az eldurrant. – Van még? – kérdezte a nő(k)től. (Egész családiasan érezte már magát.) – Van, persze, gondoskodtunk róla. De az is kidurrant, erre a felnőttek egyike kitalálta, hogy madzag kellene. Nosza, az ő táskájában volt, előhalászta (tóparton vannak, ugyebár), diadalmasan odanyújtotta. (Pont előzőleg az úton, a porban találta idefelé jövet.) Piros, nylonzsineg; bánta utólag, hogy nem állt fel a lánnyal szemben, nem úgy adta át, hanem ülve maradt, és a lány jött oda érte. Arra gondolt akkor, saját maga fújja fel nekik. De: „Hátha nem sikerül flottul ?” A fiatal asszony a madzaggal bekötötte a száját a lufinak, miután felfújta. „Ha tudnák, milyen madzag ez!” Alig ütött bele azonban néhányat a kislány, ez a léggömb is eldurrant. Utána már nem kísérleteztek a nők. A ragtapaszos újra bement a vízbe, abban a mély előtt megállt (ledekkolt). Ő pedig melléje állt balról, amikor susmorgás kezdődött a parton: »Megjöttek a kukkolók.« Az egyenruhások direkt ott megálltak – nem mentek tovább körbe a tó partján – hanem fentről, a gyalogútról lesték őket. A parton a sárgagatyás integetett a víz felé, mutogatott, kiabált: – Őt akarják elkapni! – A maga…(segge)…látszik, azért álltak meg – mondta neki a nő. Valóban! Ő hátrább állt a vízben, mint a nő, meg némileg magasabb is. Hátranyúlt és megállapította, hogy a segge barázdájának a felső harmada tényleg kilátszik a vízből. (Előzőleg, amikor a kukkosok megálltak, ezt mondta a nőnek: – Úgy látszik, igen megtetszett nekik maga, azért nem tágítanak. ) 136

Olyan jó érzés volt mellette állni! A mellei csodálatosan szépek, a víz fölött ringva még szebbek, mint a susogó nád és sás között!! A kislány odajött a partra, és bekiabált: – NAGYI - Í - I !!! (Olyan furcsa, hogy egy fiatal [valóban annak látszó], csinos nőt így szólít, hív egy kislány.) – Gyere ki! Gyere ki! Ő meg visszaintegetett, hogy: »Nem!« A kislány erre méregbe gurult, durcásan lebiggyesztette az ajkát, toppantott a lábaival. A nő azt kiabálta: – Mondd anyádnak, adja ide a fürdőruhámat! „Nyilván csak az alsó részt, mert toplesszezni azért nem tilos.” De a kislány rá se hederített, csak makrancosan tovább kiabált, köveket csapdosott a vízbe. „Szegény VÍZ! Mi mindent el kell viselnie!!” – Hiába, nem érti, miről van szó. Még kicsi – mondta a nőnek mosolyogva. (Előtte ezt is mondta mosollyal: – Még talán a kislányt is megbüntetik! [Ugyanis a kis csaj kezdettől fogva nudizott, akkor is úg y mérgelődött a parton.] A nő mosolytalanul ránézett: – Ő kicsi – i ! Mikor észrevette, hogy a nő komolyan veszi, így enyhített: – Csak vicceltem!) Hirtelen ötlettel elkezdett úszni a legközelebbi vízből kijövő hely felé (amely ötven méternyi parti nádas-sásos után ékelődött be a tóba). – Menjünk arrafelé! – javasolta a nőnek, aki már szintén úszott, bemerítve a vízbe gyönyörű testét. Egész váratlan, rossz reakciót kapott, ami véget vetett eddigi jó kapcsolatuknak: – Hagyjon engem! (Primitíven és durván.) Utána a nő mintha megbánta volna a pokrócságát, ő is arrafelé úszott, nem maradt le a férfitől, azonban a táv felén hirtelen kanyart vett a víz belseje (mélyvíz) felé, és nem úszott ki ővele. Közben a röndészek elmentek (tovább körbe a vízparton).

137

A sárga gatyás viszont most már ott rontotta a levegőt, ahol ő kijönni kényszerült – a következő (nudista) vízből kijövő helyen – a gatyába, bugyiba kényszerített nudisták között; ott magyarázta (ismételte meg) a csöpögő Őrá mutogatva: – Őt akarták elkapni! (Ezt visszataszítónak ítélte meg.) A táskájához és leterített törölközőjéhez szaladt (vissza), gyorsan felrántotta magára a (zöld) fürdőgatyáját. „Minden pillanatban visszaeheti őket……” A lány és a kislány ott játszottak, az előbbi persze újra úgy toplesszezett, hogy belebújt az egybeszabott fürdőruha két comblyukába, felhúzta a fenekére (és a szeméremdombjára meg a hasára), a fürdőruha felső részét pedig összehurkázta elől, le a derekáig. Negyed óra múlva kijött a vízből a meztelen nő (mert nyilván ő is észrevette úszkálva, hogy a parton megtisztult a levegő ). Az eredeti vízbe menő és kijövő helyüket választotta, a halfogó fánál. Eközben a férfi utoljára csodálhatta meg a szeméremtájékát, amelyet most víztől összecsomósodott szőr takart. A sárga dinamógatyás – szerencsére – ott ragadt a gatyás nudlistáknál és a bugyis hüvelyeseknél. A nő felvette (az egyébként fenomenális) piros gatyáját, és elterült a hátán, átadva magát a szárítkozás gyönyörűségének. Egy idő után megunta. „Ma már szerencsésen elég sok földi jóhoz jutottam, több nem is adódhat szinte!” De nem merte elkérni búcsúzóul a nő mobil telefonszámát, bénította a »hag yjon engem! «. „Azt kaphatom újra! Nem lesz kellemes.” Csigalassúsággal pakolni kezdett. Addig is még – ugyan rövidüléses perspektívában – nézheti a nő szép melleit. A lányáét pedig rövidülés nélkül, mert ül. „Eh, holnapra se mond rossz időt a meteorológia, kijövök, és ők is itt lesznek megint! Akkor kérem el. Már jobban össze is melegedünk akkorra.” – Én most elmegyek. A nő felnézett (fektéből egy kicsit feljebb hajtva a törzsét). – További jó időtöltést! Holnap találkozunk! Az utóbbi szinte hetykén hangzott, nem szándékosan, hanem az izgatottságtól. Tovább ment ő is karéjban a tó körül, mint a pandúrok az imént. *

138

Utána persze – amint ez lenni szokott, amennyire irig y a VÉLETLEN – szinte egész nyáron nem talált rá(juk) a tavon, hiába járt ki gyakran, és kereste őket másutt is (más tóparti zugokban). Fél nyáron át furdalta a lelkiismeret, kárhoztatta magát a gyávaságáért. „Lehet, hogy ebből csak egy találkozás marad emléknek, amilyen irig y a SORS, a merő VÉLETLEN.” Főleg hétvégén járt ki, mert így gondolta: „Ezek hétvégi nudisták, a lány hétköznap dolgozik.” De az ő cselekedeteinek a fonala, meg az övéké nem értek egybe, illetve nem keresztezték egymást. Mígnem augusztus 13-dikán, szombaton sokáig totolyászott, nem volt formában, enyhén nyomott kedve volt. De mégis összeszedte magát, rászánta magát, hogy elmenjen a tóra. Eszibe se jutott, hogy egyáltalán összeakadhat a nővel, mert: „Tizenharmadika úgyis szerencsétlen nap, csak valami ne történjen velem: nehogy ellopják valamimet, nehogy elkapjon meztelenen a yard, nehogy elveszítsek valamit, nehogy veszteség érjen, nehogy bankcsőd vagy államcsőd következzen be, satöbbi.” Amikor arra a helyre ért, ahol június 25-dikén szerencséje volt megismerkedni a nővel, utálattal vette észre a sárga gatyást, akin most igéző kék dinamógatya leffegett. Tovább haladva, azon a helyen, amelyen akkor kijött a vízből, népes nudista kompánia verődött össze; és ebben nagy örömére felfedezte a NŐt. A kislánnyal behúzódtak a sásosba, egy letaposott kis helyre. Nem akart (röstellt is) teljesen melléjük feküdni. Attól is félt, hogy a nő durván elküldi (Még mindig a hag yjon engem! gátlása nehezedett rá.) Ő egy gusztustalan, lekopárított területre szorult, ahol a majdnem fekete föld foltokban átütött; piszok maradványok, fadarabok, faszén éktelenkedtek. Balról egy pár volt a szomszédja: egy igen jó alakú nő, csak elég feketés és rövid a haja. A melle közepes, kerek, kúpos, a bimbói sötét barnák. Akkor látta meg és bámult rajta végig, amikor kijött (vissza-) a vízből, ekkor azt is meglátta: kis pamacs alatt látszott a vágás, igen jó volt. A teste teljesen egyenletes barna. A krapekjára, aki féltékenynek látszott, nem érdemes szavakat pazarolni. Később jött rá, hogy azért sem telepedhetett volna a NŐ közelébe, mert egy krapek már arra pislogott. Tőle és a kislánytól nem messze gubbasztott pofátlanul.

139

„Még csak az kellett volna, hogy gyanútlanul beüljek a krapek és a NŐ közé!” (Ugyanis a krapek nem volt a helyén, amikor ő megérkezett, a vízben lehetett, vagy császkálhatott.) Alighogy le- illetve kipakolt, egy pár előtte – közvetlenül a vízparton – elkezdett pakolni. Ő felállt, hogy azonnal elfoglalhassa a kelendő helyüket, mihelyt elindulnak. Azonban hosszasan pakolásztak, a nő (nagymellű, festett szőke) totolyászott, a kocsikulcsot kereste (tehát ő vezetett, manapság már egyre gyakoribb, hogy a nő vezet). Amikor végre megindultak, ő azonnal átpakolt oda, előkelő helye lett, a partszegélyt nyaldosó víztől három méterre. Szerencséje támadt, a ragtapaszos bement az orra előtt a vízbe. De mire őneki leesett a tantusz , hogy itt a ragyogó alkalom, a leskelődő kaméleongatyás már odaugrott eléje, eltakarva szemei elől a nő testét. – Most jött? Gondótam, üdvözlöm. Olyan mérges lett, hogy nem is fogta fel, mit morgott válaszképpen a nő. A gatyás nem ment be a térdig érő vízben álló nőhöz a vízbe, nehogy bevizeződjön a csodagatyája. (Meg különben is feljebbről – még a partszegélyről – sokkal jobban, sokkal feltárulkozóbban lehetett látni a nő meztelen testét. A gatyáit váltogató azon szokott élvezkedni, hogy az álló helyzetben lévő, előlről teljesen látható női testeket nézegeti.) „Nem láthatók a lábszárai, nem baj? Te idióta!” Azt kezdte szuggerálni előrefelé, hogy a szó szoros értelmében eltűnjön a szeme elől a ′kék tó – tiszta tó színű′ gatyás alak. Sikerült is neki, azonban a rossz mindig párban jár. Az a krapek, aki a parton maradt kislány közelében csücsült, ott termett, belegázolt a vízbe, a nő elé állt, és dumálni kezdett. A nő eddigre már kissé beljebb oldalazott a vízben, azonban még mindig csak a combja közepéig lepte a víz. Kilátszott még a széphalomja, amelyen a stuccolt szőr csupán sötétes, feketés egyenes vonalban lett meghagyva. (Ez nem volt annyira izgató, mintha teljesen borotvált lett volna, és látszott volna a vágás. A vágást így hát eddig nem láthatta, mert a múltkor még stuccolva se volt az a tájék, dús szőrzet virított rajta és takarta el a hasítékot.) A szemtelen krapek csak dumált-dumált. „Ez ugyan sose fogja abbahagyni, teljesen szófosó kinézetű.” Feltápászkodott hát, és lassan elindult feléjük. Jóformán nem is üdvözölte a nőt (aki amúgy is el volt merülve – nem a vízben, hanem a pasas sületlenségeinek a fülelésében), csak odaállt melléjük a vízbe.

140

Egész közelről jobban meg tudta figyelni azt a csábító domborulatot, ekkor fedezte fel, hogy nem egy, hanem kettő, egymáshoz igen közel lévő, sötétbarna szőrvonal fut ott párhuzamosan lefelé, melyek mesgyeszerűen húzódnak a vágás két partján. (Ezek messziről, azaz messzebbről összeolvadtak a szemében.) A kislány szertelenül, nagy loccsanásokkal befutott a vízbe. – A lánya nem jött ki? – kérdezte erre ő. – Nem. – A nő leült a nagy laposkőre, amely fél méterre kiáll a vízből. – Lánya? – kérdezte meglepetten, megrökönyödve a kislány. Ő is meglepődött: „Te, kis buta!” – Hát, anyukád. (És visszaemlékezett a nem kellemetlen meztelenségére. A lány talán azért vette le a fürdőruháját, mert nem akart lemaradni a haladó anyjától.) A pasas váratlanul felböfögött egy bóknak szánt mondatot, melyet ő otrombának tartott: – Én pedig azt hittem, a maga kislánya! – Nem, az unokám…(ő már jól ismerte a folytatást.)…van egy 12 éves is! Az alak tovább hízelkedett, be nem állt volna a szája! A kislánynak meg mesélt, valami tündérekről, akik bárányfelhőkről ugrálnak gomolyfelhőkre. „ Altocumulusokról a cirrocumulusokra, te tökkelütött!” Kedvetlenül kilábalt a vízből. „Eh, nem érdemes erre a nőre pazarolni az időmet! Szépnek szép, de durvább, mint a pokróc, olyan, mint egy ZUPÁS ŐRMESTER. Amit a kislánnyal is művelt!...” (Az előbb, amikor még a laposkő előtt állt, a kislány beljebb akart menni a vízbe, de Ő ráförmedt, visszacibálta. Majdnem pofon vágta, már emelte is a kezét.) „Ez aztán meg fingatna, jobban, mint egy lovat.” ₪ ≠‰ Nagy meglepetésre másnap (augusztus 14-dikén, vasárnap) majdnem ugyanazon a helyen (csak egy kicsit közelebb a gyalogúthoz) ültek a kislánnyal, de a lány most sem volt velük. A korábban sárga és kék, ekkor piros gatyás lidércet ezúttal is annak a helynek a közelében pillantotta meg, ahol a volt ragtapaszos hajlandóvá vált megismerkedni vele. A lúdvérc egyedül hasalt a fűben, leterített pokróc vagy törölköző nélkül, és sunyin leskelődött. A szófosót ellenben nem fedezte fel, bárhogy erőltette is a szemét. Odaköszönt tehát g yanútlanul a nőnek. Az visszaköszönt, amilyen kedvesen csak képes volt rá (fogcsikorgatva). (Ő ezt így értelmezte: „Biztosan megbánta már, hogy a múltkor olyan durva és faragatlan, zupás volt.”) 141

De ekkor mint derült égből a villámcsapás, megszólalt a kislány: – Honnét ismered, nagyi? Őt igen kellemetlenül érintette a kérdés. (Mintha neki, a kislánynak nem kellene, illetve illene ismerni őt már az eddigi két találkozás után!) De a nőnek is kellemetlen volt a kérdés, mert (oktatóra fogva) ezt válaszolta: – Itt mindenkinek köszönni kell! − (Vagyis mindenki nudista testvér.) Közben erélyesre öblösödött ki a hangja. Ő elszégyellte magát, mert mindenki jól hallhatta – minden szempár reá szegeződött. (Mindenki meztelen volt, mintha nem is lenne tilos.) Igen megbotránkoztatta a kislány viselkedése, szemtelensége; elkedvetlenedett, elszomorodott. (Előző nap még csak butának – butácskának –, kotnyelesnek érezte a kislányt, amikor az visszakérdezett az anyjára, azonban aznap már pimasznak, ostobának, féltékenynek, rosszindulatúnak tartotta.) Ráadásul a trikolor gatyást elfogta a féltékenység, átrándult. Most a SORS a kislány és a háromszín-gatyás képében irig ykedik, ítéli kudarcra őt. Csak forgolódott, le se pakolt, levetkőzni meg pláne nem vetkőzött le; tovább indult körbe. Látta már elégszer a nő testét, hátha még láthat újakat, szépeket, gerjesztőeket. „Hoppá! A kislány nem ismert meg ruhában!!” * – Mostanában kezdenek újra dinamógatyákban járni, sőt fürödni. A Moszkvai Dinamó futballistái ilyen térd alattig érő gatyákban futottak ki a Népstadion gyepére az eg yik ötvenes évben a közönség elfojtott röhejére. Az egész meccs nem a futballról szólt (ahogy helytelenül mondják), hanem ezekről az erkölcsös, lebegő gatyákról. Ξ Manapság nem fecskében fürdenek és járkálnak a strandon, hanem ilyenekben, amelyekre ráfogják, hogy divatosak. (Azt sem tudják már, mi a fecske – a csicsergő, villás farkú madárra gondolnak.) Sőt, képesek ezekben a dinamógatyákban labdázni a vízben, hogy amikor felugranak, lecsússzon a seggükről amiatt, hogy átázott és nehéz. Ez a gatya átnedvesedve szörnyen tapad és hűt, ha valaki fél óráig ilyenben tartózkodik a vízben, menthetetlenül tüsszögni kezd; ha hosszabb ideig magán tartja, még a tüdőg yulladás élvezetében is részesülhet – kezdte jókedvre derítően Csucsu. – A leszólítás megspórolása a bekapcsolódás. A leszólítás ugyanis macerás dolog, a nő elküldheti (visszaküldheti) az embert a p….ba vagy a f….ba. Sokkal kényelmesebb odasündörögni annak a szerencsétlen pasasnak a közelébe, aki 142

éppen a félsikeres leszólítás utáni folytatási nehézségekkel küszködik, és elegánsan beszólni, kiegészíteni, kisegíteni, netán jobban tudni valamit, mint az izzadó pasas. Ekkor a kíváncsi, hálátlan, csapodár leszólított nő figyelme azonnal átterelődik az új husira, sőt hirtelen ötlettel őáltala akarja kivágni magát a leszólító pasas hálójából. Azt nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, hogy új hurokba dugja a fejét. Szélhámosan ki akarja játszani egyik pasast a másikkal. A bekapcsolódás rafináltnak gondolt, de mégis átlátszó valami − vette át a szót a festő. − Ám szörnyű nehéz ismerkedni manapság: a diszkókban például egyedül ráznak, nem párokban táncolnak; az utcákon a lányok felszegett fejjel, gőgös ábrázattal, minden férfit letojva közlekednek; a járműveken másneművel nem állnak szóba, ezért úgy gondolom, a leszólítás nem mellőzhető a férfiak kelléktárából – manifesztálta Franciska. – Hát ez szinte csuda, hogy valaki ilyen szép tudjon maradni többszörös nagymama korára! Vannak ugyan manapság már kozmetikai csodaszerek, de az elbeszélésből kiindulva ez a nagyi semmit se használt, még napozókrémet, -balzsamot vagy napolajat sem. Igaz, hogy a mellei elmondott feszességét nem is érhette volna el krémekkel vagy egyéb testápoló szerekkel, azok született adottságai voltak. Az ilyen típusú nők szinte arra születnek, hogy a férfiak alantas vágyait a legnagyobb mértékben kielégítsék. Azonban ők sem mentesülhetnek az anyai és nag yanyai hivatás alól. Viszont úgy tűnt, ez a nő azokat az akadályokat is sikerrel vette, habár mint hallottuk egy jutasi őrmester modorában – szólt dícsérően Edit. – Van, aki eladja az itt fogott halat…Ez egyszerűen orvhalászat…ezek rapsicok. Az még elmegy, hogy a horgászok néha nem tartják be szó szerint a méretkorlátozást és a tilalmi időket…A sárga gatyás feltűnően jól tájékozott, jól értesült! Talán ő is ezt műveli. Még képes volt fel is vágni ezzel, a kitárulkozó nő kábítására – bosszankodott Tóth Ferdinánd. – De lehet, hogy a meztelen nő kíváncsiságát nem a síkos halak, hanem a horgász keltette fel. – Van egy vademberünk, névtelen vadócunk és vadnudistánk, akit megneveznünk sem illik, sőt a hajkurászók miatt nem is szabad…Visszacsúsztunk tehát húsz évet, azokba az időkbe, amikor kutyákkal hajkurászták a légynek sem ártó nudistákat és naturistákat a bányatavaknál. De annak ellenére, hogy mostanában a megengedő táblákat átfestették tiltókká, és ellenőrzők kajtatnak utánuk, ők hősiesen járnak a megszokott helyeikre – kezdte Claudja, és így folytatta: – Lehet, hogy a közeg úgy végzi a munkáját, hogy örül, ha nem tud senkit elkapni. Neki lenne kellemetlen, ha elő kellene állítania egy meztelen embert. Csak a megjelenésével, jelenlétével próbál elrettenteni. – Ragtapasz augusztus tizenharmadikán már egészen biztos nem tapadt a gyönyörű, tömör, jól álló, alig rezgő (mint hallottátok, nőtársaim) jobb mellre, 143

de ő meg sem kérdezte, begyógyult-e a seb. (Elfelejthette.) Igaz, látta volna, ha elgennyedt volna. Lehet, hogy a nő szakdolgozó, azaz nővér vagy asszisztens, netán uralkodó főnővér a koránál fogva. Ezt sejteti, hogy energikusan, gyakorlottan tépte fel a sebtapaszt a sebén. Erre utal a kocsis-szódás, sőt kanász modora is – elmélkedett Györgyi. – Szeméremből ezt nem (ezt sem) kérdezte meg a vadnudista. – Van másik (luftballon): Mitől van az, hogy egy bohócszám ilyen maradandóvá vált? – mélázott Olga. – Akinek elvették a nagy házát, patikáját, vendéglőjét, boltját, üzletét, üzemét, miegyebét, az a létfenntartás ösztönétől hajtva még képes volt másikat előszedni, azaz létrehozni, produkálni. Ez a másik aztán nyilván kisebb lett. De még örülhetett, hogy egyáltalán van másik. A Csimbumm Cirkusz számai is feledtették a felnőttekkel pillanatra a nyomort. Még most is a fülükbe cseng: »én vagyok a hosszúf…ú Kelemen; a f….mat a nyakamra tekerem; csimbumm g yerekek; jó′ kib……tam veletek!!!« Így van ez ma is. Ezt teszik most is felülről. – Annyi madzagdarabot, befőttesgumit, csavaranyát, hímcsavart, csavaralátétet, törlőrongyot, műanyagzacskót, nylonszatyort, petpalackot, kupakot, aprópénzt, eldobott narancsot, banánt, paradicsomot, paprikát, növő gombát, sóskát, vadvirágot, hullott gyümölcsöt, miegyebet találni útközben, hogy csak na!! Csak nem kell lumbágósnak vagy isiászosnak tettetni magát az embernek. A Mester is lehajolt a patkóért, és kapott érte hét szem cseresznyét. Persze vannak finnyások, fennhéjázók, utálkozók, pazarlók, tékozlók, igényesek, nagyzolók, pompakedvelők. Ezeknek nem kívánom, hogy (újra) nyomorba jussanak. Meg kellett volna hagyni az általuk annyira szidott paternalizmust – mondta a fekete lány. – Nem volt eléggé rámenős. Akkor kellett volna elkérnie a nő telefonszámát, amikor hosszasan készülődött, és a nő feltekintett. Ez azt jelentette, vár valamit. Neki ki kellett volna találnia, mit vár (el). Miért olyan nehezen értik ezt meg a férfiak? Nem csavaros az eszük, szimplán, lineárisan, egysíkúan gondolkodnak. Ezt logikus, következetes, ok-okozati gondolkodásnak nevezik. Kevés az érzelmük és az empátiájuk. Aztán ő a zupára, a kislány neveletlenségére és zabolátlanságára, a trikolorgatyásra, a mesefosóra, a SORSra, a VÉLETLEN fonalaira, az irig ységre fogta rá a tehetetlenségét. Ő hiperérzékeny egy ilyen brutális és gyönyörű nő mellé – fejtette ki Vanda.

144

9. ciklus – A többes és az első szerelemről ÁRADOZÁS LENGÉN AZ ELSŐ FÉRFIRŐL (a TETRAMERON 85. novellája) Olga mesélte a történetet: Júniusban egy vasárnapon Havas Ferenc a havon (bocsánat : tavon) nyomott hangulatba került. „Milyen csodálatos dolog lenne itt együtt lenni olyan valakivel, akinek le van véve a bikinije alsó része is” − gondolta. De a meredek, egyébként nudista parton nem talált ilyen nőt. Ugyan már késő volt (délután hat óra), de a nap még teljes pompájában fénylett. Csupán egy vén, szőke spiné napozott messze földön, s égen, és köréje öt–hat kukkoló gyűlt, mind őt lesték felülről. De nem volt észrevehető rajta, hogy ezért kellemetlenül érezné magát. Havas merésszé vált, minthogy volt már benn tinta, és különben is, nem akart búskomorságba kerülni. Odafeküdt a nőtől jobbra, a kukkolók föléje kerültek a parton. De ciki volt, hogy síri csönd honolt azon a fertályon, a kukkolók szinte meg se moccantak, talán a lélegzetüket is visszafojtották. Ö a hasán feküdt, hogy ne látsszon az. Többször gondolt rá, hogy megszólítja valami ilyesfélével: – Szép az idő! – Még szépen süt a nap. – Fantasztikusan jó a víz! de mindhármat banálisnak tartotta, és az is visszatartotta, mit gondolnak, gondolhatnak róla a fönti kukkolók, még tán ki is röhögik magukban. De nincs igazuk, a spiné is már egész biztosan nyugdíjas. Mindegyik kukkoló a fia – sőt némelyik az unokája – lehetne. „Egyáltalán, minek kukkolják!!!” (De az igaz, hogy még mindig igen jó teste van, olyan hibátlan az alakja, mint egy huszon- vagy harmincéves nőé, szinte semmi háj sincs rajta, nincs kidomborodó hasa, gyomra.) „Miért nem mennek fiatalabbat kukkolni?” Ezt meg hagyják meg neki!!! „Azért, mert nincs fiatalabb?” Akkor menjenek haza!!! Igen ki volt rúgva a kukkolókra, akik viszont békés és intelligens ábrázattal kukkoltak, nem vetettek őrá rosszalló pillantásokat, egyáltalán semmilyen pillantásokat nem vetettek. Aztán attól rezelt be, hogy a nő egyszer csak felkerekedik és elmegy. Csoda, hogy ennyi ideig itt volt, hisz máshonnét a többi csajok már elmentek. 145

(Hülye szokásuk, hogy délután háromkor, tűző napfényben szedelőzködnek és elmennek. Ezzel indokolják fontoskodva: „Mosnom kell, vasalnom, porszívóznom, mosogatnom, varrnom, befőznöm.” És egyéb ökörségek. ) Egyszer csak azon vette észre magát, hogy meg(-le)szólítja a nőt. Virágok – szekfűszálak – voltak a nylonszatyrában, hirtelen ötlettel kivett egyet közülük, és odanyújtotta a spinének, nem törődve avval, mit gondolnak róla a kukkosok. – Fogadja el ezt a szál virágot! A nő meglepődhetett, de nem ült ki az arcára. – Nem, köszönöm. – Miért nem? De ekkor fennakadt benne a lélegzet (megállt benne az ütő). „Mi lesz, ha azt válaszolja: – Mert nem fogadok el virágot idegenektől. Vagy (még jobb): – Maga pofátlan! Hag yjon engem (békén)!! S a leg jobb: – Menjen a pi…ba!!! ” – Mert nem érdemlem meg. Ő viszont tényleg meglepődött. De ez jött ki a száján (gátlástalanul): – Dehogynem, aki ilyen szép. − Igazán kedves, de nem. Letette a szál virágot a baljára, a nő felé. „Ha nem, hát nem. De azért nem hagyom abba.” * – Pedig igazán szép ez a virág – mondta később a nő, amikor valami kapcsán már beszélgető kapcsolatba kerültek. „Virággal majdnem minden nőt le lehet venni a lábáról.” – Törökszekfű – jelentette ki büszkén –, most vágtam a kertben. Közelebb költözött a nőhöz, arra hivatkozva, hogy ne kelljen hangosan beszélni, és udvariasan bemutatkozott, névjegyet is adott. S milyen szerencséje volt! Félrenézett, a szatyrára. (A nő nézett félre, a saját szatyrára.) – Talán nekem is van. – Váratlanul kikotort egyet a szatyrából. Aztán sikerült elérnie, hogy együtt indulhattak el fürödni a vízbe. A nő felvette a gatyáját : kék bikini-alsórészt. Ezt igen furcsának találta. Ha a fertőzéstől fél: az ugyanúgy érintkezik a vízzel akkor is, ha fürdőbug yiban megy be a vízbe. 146

Vagy attól fél, hogy bugyi nélkül bemegy oda valami vízben lebegő tárgy, a fürdőruha alsórész anyaga viszont megszűri a vizet? „De ha hosszú, vékony, vagy rövid, vastag tárgy megy bele?” Vagy azért veszi fel, nehogy kimenjen, kiszivárogjon valami? – Ennek tulajdonképpen nincs funkciója – mondta mintegy mentegetőzve. „Akkor meg, tényleg, miért veszed fel? Hogy kevesebbet lássak belőle a vízen? Úgyis belemártod mindjárt, aztán semmit se látok.” (Mert annyira nem átlátszó a víz.) „Más nudista nők az ég világon semmit se húznak fel rá arra, amikor a vízbe mennek. Ugyanúgy teljesen meztelenül mennek fürödni, mint ahogy a parton napoznak, vagy járnak-kelnek.” De nem ez következett be (annak a belemártása), hanem álldogáltak, ácsorogtak a víz szélében. Egyikük dicsérte, hogy milyen pompás, felséges a víz. Majd felváltva dicsérték. Havas a karjait lengette. Nem volt képes rávenni magát, hogy beismerje: nyugdíjas, inkább azt mondta, szabadúszó. Ennek neki is fogott. Leírt egy PATKÓt (nem akkorát, mint a Horseshoe a kanadai oldalon, ahová rokonlátogatóba készült azon a nyáron), és visszaúszott a nőhöz, aki ekkorra már csakugyan belemártotta, és guggoló mozdulatokat végzett a vízben. A nő a leszereléséig abban a nyomdában dolgozott, amellyel Havas is kapcsolatban volt hosszú évekig. „Ez kínos! Sajna, kicsi a világ, ahogy elcsépelten mondani szokták. Mi a fenének épp oda ette a……dolgozni! Most beszélgethetek vele a Szemüveges és Kövér Teriről, a Kopasz és Balf… Tóniról, meg a többiekről.” „Még szerencsére most már a vendéglátóiparban dolgozik (nyugdíjasként), bejárkál valahová. De mit csinál ez a vendéglátásnál ? Pincérnő?” Nem árulta el. Amikorra ezt megtudta, már egymás mellett feküdtek hason a lejtős pázsiton, és élénken, folyamatosan diskuráltak. (Előtte a nő lehúzta a bikini-alsórészt − lehet, hogy monokini −, és a fűre terítette száradni, amelyben persze Havas nem fedezett fel négylevelű lóherét, amint odapillantott.) Havas felvágott a kukkosok előtt, hogy: „Íme, látjátok, nekünk mennyi közös témánk van egyből! Más félénk, feszélyezett balfácán fickók meg azt se tudják, miről beszéljenek! Minden nevetséges apróságról dumálni kell öcsik, csupán csak azért, hogy be ne álljon a szája az embernek, mert ha elhallgat – akár fél percre is –, akkor aztán fuccs a nőhódításnak !” 147

(Fordítva kellene lennie: a nők a csevegőbbek, a férfiak eleve hallgatagabbak. Így nem igazságos! A férfinak igen-igen strapálnia kell magát, hogy órákat végigkarattyoljon! Beleizzad a tenyere, a hónalja, a lába; belezsibbad a töke; kigúvadnak, savóssá válnak a szemei. Mondhatom, kellemes dolog az ugynevezett udvarlás!) Nem tetszett neki az, hogy a hangot elhúzva, vontatottan, énekelve beszél a nő. S mintha tulipános szövege lenne. Meg környezetbarát-ízű a szövege, feltételezhető róla, hogy tüchtig öreglány (de mégsem rendmániás – úgy gondolta). – Hogy az emberek elszennyezik, tönkreteszik a saját környezetüket! – sopánkodott énekelve. Úgy nézett ki, mint aki rendes, úri családban nevelkedett fel. Fény derült arra, hogy özvegy, leélte az életét a férjével (diszkréten utalt rá, hogy nem szerette). − Első szerelmem a TIHAMÉR volt! − énekelte. Havas Ferencet undor fogta el. − Ő a forradalom alatt ment ki, elvette Hilaryt, a kövér tehenet. „Kövér szarvasmarha − ez azért rosszindulat.” De miután a spiné férje meghalt, tavaly egy úton együtt voltak Tihamérral a Mediterráneumban. (Hog y nem szég yelli magát! Ezt ilyen nyíltan elmondja!! Hisz Tihamér nős!!! ) „Nők általában nem szoktak ilyennel eldicsekedni, játsszák az erkölcsöset, meg az erkölcscsőszt. (Vagy ez már olyan öreg, illetve oly öregnek tartja magát, mint akinél ez már nem is számít, fellazultak azok a szigorú erkölcsi normák, amelyek az embereket életük delén terhelik?)” Idén meglátogatja Tihamér, egy hónapra jön szeptemberben. „Hilary akkor éppenséggel nem tehén, hanem marha, hogy ezt tűri.” − Mi lesz addig Hilaryval? − Én nem tudom, nem érdekel az a kövér állat! „Rontja az esélyeimet a tihamér, habár túlságosan nem vagyok oda ezért a spinéért.” Kedvetlenül lenézett a lábai közé: „Mégiscsak, nem zöld kelyhes ez? Olyan fennkölten, úrinősen hadovál. De akkor hogy fér meg a tihamérezés az erkölcsi felfogásával?” Áradozott, hogy a Földközi-tenger partján milyen gyönyörű volt! „Mindenhol gyönyörű lett volna, azért mert Tihamérral voltál.” Aztán egyfolytában tihamérezett, Tihamérra terelte a szót mindennek az apropóján, mindenről az jutott az eszébe, mint egy női Mórickának.

148

„Nem öreges, még érdekli a meztelenség plusz a szex, és ezt természetességgel csinálja.” − gondolta ki a nő mentségére Havas Ferenc. − Hát azok a vén banyák a házban! − szolmizálta. − Becsukják az ablakot, lehúzzák a redőnyt, hogy levegő és napfény ne tudjon behatolni. „Unszimpatikusnak képzelem azt a bigámista Tihamért, viszolygok tőle. Energikus lehet, kemény(kedő), erősködő, erőszakos, szúrós tekintetű, ellentmondást nem tűrő, zsarnoki, héja, markáns, határozott, nagyhangú, tekintélyt parancsoló, a NAGY Ő.” Átfordult a hátára, Havas meg vele tartott. − Itt fáj, meg ott fáj nekik! Járkálnak az orvosokhoz, ahelyett, hogy kijönnének ide! A kukkosok közül persze addig egyetlen egy sem kopott le, amíg a nő meztelen volt. − Magának milyen állata van? − kérdezte váratlanul. − Hát… − Van ám két kutyám! − Miért nem hozza el őket? − Nem, a kutyák nem ide a tóra valók! − Az igaz, hogy visszataszító, gusztustalan, undorító, amikor fürdetik őket. − Meg villamoson kellene hozni őket. − Én a macskákat szeretem, mert dorombolnak, amikor simogatják őket. − Sejtettem, ilyenek a férfiak. − Egyszer megnézem a kutyákat. Meglátogathatom őket? Nem akart válaszolni. A nap lemenő ágba került, az árnyékok nőttek. − Ideje elmenni, meg kell etetnem az állatkáimat. Az állatkákról megint Hilary jutott az eszébe, az a hájas disznó. Nem törődik Tihamérral, egyáltalán nem csinál semmit, az ő szerelmének a nyakán élősködik. − Ezt azért nem hagyom itt! − mondta a virágra, meglepetést keltve Havasban, amikor öltözni kezdett. Felvette a fűben hervadozó egy szál törökszekfűt, megszagolta, elismerően biccentett, és bájjal mosolygott. Havas ezt női ostobaságnak, idétlenségnek minősítette. „Mit számít már az a gaz!”

149

Felöltözött, azaz belebújt a kék vászonpapucsába, felvette újra a monobikinit, rá egyszerűen egy bő, kék szoknyát (melltartót nem). „Olyan, mint egy vén ká.” Havas megkérdezte, elkísérje-e a HÉV-hez. − Á, nem terhelem vele. − Akkor majd máskor. „Bármikor felhívhatlak.” Nem volt velemehetnékje, mert így felöltözve feltűnt neki, mennyire ráncos. „A kézfeje meg állatian eres.” A nő a barna, csontos kezével melegen megszorította a kezét búcsúzáskor, és ahogy mosolygott rá, abból úgy tűnt Havasnak, elmehet hozzá (máskor). − Csaholtatom a kutyákat. * − Sok vén spinénél felüti a fejét a Torschlußkomplex − vélte Claudja −, pánikba esnek, hogy vége a szerelmi életüknek, „no, még egyszer utoljára, kapuzárás előtt.” Elkezdenek öltözködni (vagy meztelenkedni), copfba fonják a hajukat, kipirosítják az arcukat, rúzsozzák a szájukat, elhagyják a melltartót és a bugyit. Aztán meghűlnek! Egyesek tüdőgyulladást is kapnak. − Nem röstellnek szóba állni fiatalemberekkel, nem átallják közel engedni magukhoz őket, aztán meg is szólják őket: Ez a fia lehetne! − mondta Edit. − Ám a másik nemnél nem így van. Szemet kezdenek vetni a csinos kis fruskákra, akik az unokáik lehetnének. A kis hülyék meg vonzódnak a vén trotytyosokhoz. A férfiaknak nem olyan borzasztó a megvénülés! − karattyolta Vanda. − Dehogynem! Ezt te, mint nő, igazán nem tudhatod! A kis csajok a kedves, cukros nagyapjuknak tekintik őket. Néznek rájuk ártatlan, nagy szemekkel, amikor a vén, senyvedő férfiak a legszívesebben azonnal rájuk rontanának, letépnék a bugyijukat…Én igazán nem tudom, mi lelte a bácsit, mit akarhat tőlem? A férfiak meg utána belenéznek a tükörbe, látják az ősz(ülő) hajukat, a pocakjukat, a visszeres lábaikat, a táskás szemeiket, a ráncaikat, az elpetyhüdt izmaikat, a földműves-bőrüket, és egyből elegük lesz önmagukból. Nem molesztálom többé a hátulgombolósokat ! − fedte fel a férfiak keservét a festő. − Beszélgetni, csevegni, társalogni, diskurálni kellene ezekkel is, de miről? − vette át a szót Tóth Ferdinánd. − A számítógéphez jobban értenek, mint az öreg krapekok. A könnyű zenéről ? Arról nem lehet, mert ezt kifejezést már nem ismerik. Helyette popzenét, repzenét, szólzenét, kaunti zenét és egyéb amerikanizmusokat mondanak. A tanulásról a vének? A divatról? Alig van miről beszélgetni velük. − Én azt hiszem, a Tihamér volt az, aki elvette a lányságát, azért zúgott bele annyira − tippelte meg Györgyi. − Különben nem nyavalygott volna annyit 150

utána. Íg y a Tihamér, úg y a Tihamér !! Tényleg, ő a tihamérező. Nevetséges volt a nyávogása. Minek ment hozzá ahhoz a másik szerencsétlen pasashoz, akit nem is szeretett? − De ő még jóval szebb, mint az öreg Bözsi, aki miként a kacsa, amikor kijön a pocsolyából, és lerázza magáról a vízcseppeket, s a kis szárnyait lengeti, úgy lóbálja mindig a kezeit a tóparton − jegyezte meg Csucsu. − Az arcán akkora pihék vannak, és olyan jókora bajsza van, hogy nyugodtan megborotválkozhatna. A hasán egy irdatlan hájhurka gyűrődik. Ez a spiné hozzá képest Lolobridzsida vagy Bridzsitte-Bardó. − A tulipánosok, kelyhesek meg a zöldfülűek ! Hát azokról lehetne beszélni, de nem tűrnek nyomdafestéket! − vetette el a megtárgyalásukat Franciska. − Én Havas Ferenc szempontjából elemzem − próbálta meg Olga. − Ő a korábbi jelentékeny, fontos tevékenysége és beosztása után elkezdett törökszekfűt tenyészteni, meg napközben is pucérkodni. Jobb ha tudod, hogy azután esett búskomorságba, miután hiába várta a tavon a te hasonmásodat Edit. De azért, hogy most hirtelen el ne kezdj hízni az örömtől, azt is megsúgom, hogy ott korábban két toplesszező teológushallgató lánnyal és egy vörös álszenttel is szórakozott. − Később elkeserítő dolog történt − mondta el a fekete lány. − Tihamér, a sweetheart a következő évben már nem tudott jönni, mert megoperálták. Aztán a rákövetkező évben eljött ugyan, de megbetegedett a szülőhazájában, és a spinének kellett ápolni. Tehát a tehén Hilary és ő, az első szerelme felváltva ápolták.

A CSŐSZKUNYHÓBAN* (a TETRAMERON 90. novellája) Az ötvenes évek vége felé egy község határában az Állami Gazdaságnak hatalmas dinnyetáblája volt. Akkora, hogy egyik végéből el se lehetett látni a másikba. Főleg gyönyörű piros belsejű, mézédes görögdinnyét termesztettek ott, de gerezdes sárgadinnyét, zöldbelű cukordinnyét is. ZIL teherautókkal hordták reggelente a piacra, meg a boltokba. Déltájban aztán másfele vezényelték az autókat, s a dinnyeföld − az égető napsütésben − ott maradt a csősznek. Ősz hajú, sánta öregember volt a csősz, akit az Élet igen meggyötört (a Donkanyarban is). Csoda, hogy a szalmával fedett kunyhója meg nem gyulladt a tűző napon.

* vö. A dinnyeföldön (a TETRAMERON 1. novellája)

151

Egyik nap kora délutánján fekete Volga állt meg a dűlőúton. Két pufajkás férfi szállt ki belőle: az Állami Gazdaság igazgatója meg egy vendége − gyári párttitkár −, akinek el akart dicsekedni a terméssel. Begyalogoltak a dinnyetáblába. Emelgették fűzős bakancsukat a szétfutott indák között. Ha rátekeredett valami a lábukra, vagy ha ráléptek egy kis dinnyére, éktelenül káromkodtak. Száz lépés után földbe g yökerezett a lábuk. A homok szabadon csillogott körben. Az indák vagy ki voltak tépve, vagy félre voltak hajtva, fonnyadt rajtuk a haragoszöld levél. S ott feküdt − teljesen meztelenül − egy vörös nő. Szétterpesztett bokái mellé egy-egy dinnye volt görgetve. Nyakán, mint zöld kíg yó, átfutott egy visszaszabadult inda. Szeme le volt hunyva, pillái remegtek az erős fénytől. Az igazgató hátba verte rangos vendégét, aki tétován vissza akart fordulni. Aztán tanakodtak, körüljárták, megcsodálták a nőt. Mert a hajzata gondosan ketté volt igazítva, és kilátszott a dinnyehús színű választék. Keze már görcsösen markolta a homokot. Szája szegletében pici, torz ráncok jelentek meg. Ezért az igazgató illedelmesen felkérte, hogy öltözzön fel, s meghívta eg y pohár vízre a közeli csőszkunyhóba. Felköltötte a csőszt, és elküldte őrizni a dinnyeföldet. Amikor a dinnyeleveles nő belépett a kunyhóba, körülnézett. Nagy priccset pillantott meg, háromlábú asztalt, bádogkannát, alumíniumpoharat. Felkacagott a priccs láttán − ilyenen még nem szeretkezett − és lehuppantotta rá az alfelét. Az Állami Gazdaság igazgatója röstelkedve mondta, igazán sajnálja, hogy most csak evvel a kunyhóval szolgálhat, elhiheti a fehérnép neki, hogy ezen a dinnyetengeren túl van egy kacsalábon forgó palotája is, de azt most, ugye, nem vehetik igénybe. És egyébiránt, nem számított erre a ritka kedves meglepetésre, amelyben a menyecske részesíti őket. A nő csak mosolygott − furán és titokzatosan. Lábait széttárta, majd fellebbentette a(z indástul a derekára kötött) dinnyeleveleket, teljes egészében bepillantást engedve a hosszú, halványpiros, gyönyörű combjaira, és köztük a selymes csillogású, dús, barna bozontra. A vendég bambán vigyorgott. 152

A khakinadrágokon keresztül látszott, hogy dagadozik az öntudatuk. A nő jelekkel mutatta nekik: VETKŐZZENEK! Nagy nehezen felfogták, kifűzték a bakancsukat, kibújtak a buggyos nadrágjukból, megoldották a csomóra kötött gatyamadzukat, letolták a slicces, vászon, seszínű gatyájukat, és álltak a csaj előtt. A nő (pukkadozva) odanyúlt a jobb oldalinak a …..hoz, és lehúzta annál fogva őt maga mellé a priccsre. Erre a baloldali is megértette a dolgot, odaült a jobb oldalra. Amikor már úgy ültek ott, mint a jó kisfiúk, a nő − se szó, se beszéd − lehajolt…. A párttitkár nagyon élvezte a nő nyelvének és ajkainak a mozgását, ilyet még sosem élt át, a szeme majd fennakadt. Közben az igazgató azért feltalálta magát, megmarkolta a lehajoló nő kisdinnye alakú melleit, és emelgette őket. A nő erre felállt. Csinált egy enyhe balkanyart, a lábait szétvetve, mintegy felkínálva hátulról a porszemes partok között előtárulkozó, gyümölcspiros, harmatos, csillogó barázdát…... Kintről madarak csiripelése, csivitelése, csicsergése, csipogása, csivogása, ficserékelése, csacsogása, csapongása hallatszott, és sóhajszerű szellő fújása. − Tyű, nem váltottam be az ígéretemet, és nem adtam magának egy pohár vizet! − hallotta meg egyszerre csak a csősz, aki a fülét az egyik deszkaközti résre tapasztva kezdettől fogva a kunyhó falánál állt. (Nem ment őrizni a dinnyeföldet.) − De előbb megkóstolom én! − A nag y becsben tartott bádogkannájának meg alumíniumpoharának a zörgését volt kénytelen meghallani az öreg. − Pfuj!!! − Egy nagy köpet loccsanásának a hangja verődött vissza a földről. − Ez a fajankó csősz poshadt vizet tart itten! Gyere pajtás, lógassuk bele a tökindát, már elnézést a hölg ytől, ebbe a horpadt pohárba! − jutott el a hüledező öregember füléhez. A spinkó azt mondta, szeretné, ha ő is elmehetne, és felfeküdt a priccsre. A vendégnek a vattás zubbonyát a feneke alá tette, hogy ne törjék a deszkák, és ne menjen szálka a valagába; az igazgató poros nadrágját meg a feje alá hajtotta. Szétterpesztette a lábát − még olyanabbul, mint a tűző dinnyeföldön −, miáltal teljes szépségében kitárulkozott a kefeszínű hajazata az ásító pirossal…… (Közben egyik édeni mellét az egyik férfi, a másik paradicsomit a másik markolászta.) 153

Majd női vihorászást, meg pacsik hangjait közvetítették a faldeszkák. „A szemérmetlen fehérszemély meztelen segge fölé tartják felváltva a kézfejüket” − találta ki a csősz. Szegény csősz nem is merte zavarni őket, pedig nagy nehezen észrevette, hogy a tábla túlsó szélén a banda többi tag ja talicskákkal, szekerekkel, majd teherautóval lopja a dinnyét.

154

DIES ADDENDA (RÁADÁSNAP )

10. ciklus – Az öregedésről, a testi szerelem elmúlásáról, betegségekről, kórházakról, a halálról, az öngyilkosságról, temetésről, temetőkről, templomokról ÚJ APPENDICITIS * (a TETRAMERON XXXVIII. epizódja) (A mobil telefonom időkijelzője szerint): 501 Felkeltem (a félelmetes, nagy napon). sok teendőm van még a műtétig. Bár 1⁄2 8-ra ígérte a srác (műtősfiú), hogy jön értem a gurulóágg yal, beállíthat már negyed nyolckor is. 529 Bejött a nővér (az éjszakás). − Maga már ilyen korán fenn van! − Fél nyolckor visznek! − De még csak fél hat! − Nem baj, ha előbb készen leszek, sőt annál jobb! Még le is kell zuhanyoznom. A fejét csóválva elment. Fogtam a szappantartómat, a törölközőmet, és elmentem a fürdőszobába. (De nem a miénkbe, mert azt már magára zárta az ugyancsak korai operációra készülődő betegtárs a mellettünk lévő szobából.) „No lám, ki az előrelátó?” − gondoltam. (Már a következő szaniter-szoba is foglalt volt, nagy nyögések hallatszottak ki belőle.) 615 Visszaértem a szobánkba a harmadik fürdőszobából, ahol már kétszer rámkopogtak a tulajdonosok. A mosdókagyló melletti egyik tartó-gömbvasra terítettem száradni a törölközőmet. Visszafeküdtem, a szobatársam (fiatal gépkezelő) horkolását hallgattam. Őt 10-kor szerencséltetik. 631 Berontott egy zöldruhás ürge. − Meg fogom borotválni magukat! A horkoló srác felhorkant, amikor a borbély kitakarta. Lehúzatta vele a pizsama alsóját és csak úg y szárazon, pamacsolás nélkül, villámgyorsan szőrtelenítette. Nem mertem odanézni: „Vajon van-e nála másik borotva? Vagy engem is ugyanazzal fog megborotválni? ” * Utalás Kosztolányi Dezső Appendicitis c. operációról szóló novellájára

155

639 Csiklandozó borotválásom középtáján felszólított: − Húzza csak félre a zacsit! Somolyogtam. 648 A borbély-műtős elviharzott. − Jobb lett volna, ha nő férfifodrászt küldenek − mondtam a bajtársnak. De szolíd, falusi g yerek, nem mert élénken helyeselni. 654 Lenyeltem a bog yókat. (A vízhajtót persze nem, még csak az hiányozna, hogy operáció közben pisilnem kelljen.) 717 „Na, ugye.” − Jöttem magáért, László! − betolja a kerekes ágyat egy másik zöld fiú. − Teljesen meztelenül feküdjön föl rá! − Letakart egy lepedővel, és kitolt az ajtón. (A továbbiakban a biológiai órám szerint): 719 Betolt a liftbe, amelynek hátsó üvegfala sugárzó nap alakban meg volt repedve. „No, ez nekitolt valakit előttem.” 722 Odaért velem a tett színhelyére. Begurított mindjárt az első műtőbe. Lelebbentette rólam a zöld lepedőt. − Fogja meg a jobb karjával a derekamat! Átöleltem a zsák-testét deréktájon. A bal karomat a nyakába tette. Bal karjával a fenekem alá nyúlt, a jobbal meg a combom alá, és átemelt a műtőasztalra. − A fejem nagyon alacsonyan van. Nem tetszett neki. − Aláteszek egy lepedőt. Hozott egy zöld, összehajtogatott lepedőt. − Emelje meg a fejét! De még így is feszült a tarkóm és a nyakszirtem. − Hát…még egyet legyen szíves. Azt is odatette. − Most igen! Most jó! Tökéletes! − áradoztam, bár még ekkor sem volt tökéletes, tulajdonképpen még eggyel lett volna megközelítőleg megfelelő (de még egyet már nem mertem kérni). 728 Feküdtem tétlenül. Női hangot hallottam a fejem mögül: − Én csak ijesztésképpen vagyok itt! „Ezt nekem mondja? Ki ez?” De nem tudtam hátranézni. Átvillant az agyamon, hogy ez az altató lehet, akinek ma nem lesz funkciója. 730 Egy magas gurulólámpát közelebb tolt hozzám egy köpenyes csaj.

156

731 Az operáló orvos hangját hallottam: − Bemosakodok. 745 A fejem előtt domborodó vasra ráterítettek egy zöld lepedőt. − …hogy ne kukucskáljon! − mondta valaki. De nem valami jól terítették fel, ráncot vetett, épp a szám előtt. (743 Még mielőtt elém terítették volna a lepedőt, megpillantottam az operáló orvosomat a jobb oldalamon [mert ott van a sérv]. Zöldben volt Ő is, szája előtt kendő. A kendő fölött szemüveg [eddig anélkül láttam mindig]. A bal oldalamon egy műtős-segéd [vagy pedig ő is orvos].) 747 A bal karom egy széles kéztartón, a jobb kezemre nem emlékszem, hol volt. 749 Ragtapasszal kezdtek el ágyéktájon ragasztgatni. 754 Az operáló orvos: − Apró szúrásokat fog érezni, érzéstelenítés. Csakugyan tűszúrásokat éreztem, körbe-körbe, rá se bagóztam. − Ha fáj, szóljon, akkor még adunk érzéstelenítőt. 800 Az első vágás, épp csak éreztem. Aztán még ehhez hasonlók. 805 A bal kezemmel kezdtem el foglalkozni (hogy lekössem valamivel magamat). Jó helyzetben volt. Leeresztettem négy ujjamat a kéztartó szélére, majd felemeltem. Aztán a külső élére helyeztem tenyeremet. (Közben úgy ítéltem meg, nem érzek olyan fájdalmat, ami miatt szólnom kellene.) 810 Elkezdett zavarni a lepedő ránca a szám előtt. − Kérném szépen megigazítani. De nem reagáltak rá. (Közben szabályos időközönként eg y-eg y pofoncsattanást hallottam tőlem mintegy 10 méterre jobbra. „Mi a frász ez? Szorgalmas gép.”) 814 − Ja, ezt! − hallottam jobb oldalról rézsútosan egy női hangot. Arrébb tolta (a mellem felé) a lepedőt, de a ráncot nem simította ki. Ám így mégis jobb volt, az előbb már alig tudtam tőle levegőt venni. 820 Az első éles fájás (vágás). Úgy meglepett, hogy nem szóltam. 822 A második éles fájás (ugyancsak vágásnak éreztem). Gondoltam, szólok; ugyanis ha nem szólok, azt hiszik, nem fáj, minden rendben van, nem adnak még érzéstelenítőt illetve fájdalomcsillapítót. Nem nekik fáj, ők nem érzik. Különben is, az operáló doktor azt mondta, ha fáj, szóljak. − Fáj. 824 Már nem éreztem fájdalmat, csak matatást ott lent. 825 Újra éles fájdalom, mintha vágtak volna. Nem szóltam.

157

826 „No, vajon melyik pillanatban fognak megint belém vágni, és hol? Lent vagy fent ? Jobbra vagy balra ?” (A jobb oldalamon deréktájon.) 827 Nem is késett. Megint nagy fájdalom, vágás. „No, szólok.” − Fáj! De sajnos, fájdalmasabbra sikeredett a szólás, mint akartam. Annyira azért nem fájt.) − Elhiszem, ez egy olyan műtét − hallottam az orvos jóságos hangját. 828 A segítő átkukkantott a paraván felett (szúrós tekintettel): − Jól van? − Jól. − Bólintani akartam, de nem tudtam, azaz körülményes lett volna, mert a hátamon feküdtem. 830 Már nem fájt. A lábamra koncentráltam. A bal egészen ki volt nyújtva; az ágy végében valami vasat ért (ág ydeszkát), jó helyzetben volt. A jobb lábamat kissé be kellett hajlítanom, csak úgy tudtam az ágy végéhez támasztani. (De az egész operáció alatt mozdulatlanul tartottam mindkettőt [megdicsértem magamat ]. Amikor fájt egy-egy vágás, nem mozogtam. „Nehogy félreszaladjon a szike.”) 832 „Vizelnem, székelnem természetesen nem kell, ez jó! Még jobb, hogy köhögnöm vagy tüsszentenem sem kellett. Csak ez így maradjon!” Éhes sem voltam, pedig tegnap alig e(het)tem: nem reggeliztem, hátha vérvétel lesz. Az ebédet dél körül hozta egy szótlan, kimért nővér. A tálcán két lefedett cserépedény és egy müzliszelet volt. Mintha csak otthon lenne, kihúzta az éjjeliszekrényem fiókját, belenyúlt a kék nylonzacskóba, amelybe az evőeszközeim voltak csomagolva, kivette a kanalamat, a tálcára tette, majd a tálcát rá a kihúzott fiókra. Amikor csodálkozva néztem Rá, végre megszólalt: − A kanál a magáé! Ne adja le! − Kiment. 1. fogás: híg csontleves, egy-két szál tészta az alján; meg nem sokkal több mokkacukornyira vágott sárgarépa. 2. (nya)fogás: vékony réteg tökfőzelék, a közepén visszataszító sült csirke hát − vastag, sárga bőrrel. kenyér vagy zsömle: nem divat. 16 óra után már nem volt szabad enni, fél pohár (por) hashajtót hoztak, jól megpurgáltak bennünket. 835 Megint fájt, éles vágást éreztem. 158

836 Azt próbáltam találgatni, hol tartanak, és mennyi van még hátra. „Még vágnak, tehát még nem varrják össze.” 838 − Fáj! (De megint panaszkodó lett, sajnos.) − Elnézést, de most rakjuk vissza a beleket a hasüregbe, és ez fájdalmas. „Érdekes, pedig én vágást éreztem.” 840 „No, nem szólok többet, akárhogy fog is fájni. Nem akarom, hogy az orvos exkuzálja magát.” 842 Alighanem ekkor jelent meg újra a szájkötő (és felette a merev szempár) a lepedő fölött. Megint: − Jól van? − Jól! − pislantottam bólintásképpen. „Mondhatnám kitűnően.” 849 „Nem! Még majd siettettem, megzavarom őket. Azt gondolhatják, hogy már alig bírom ki. Azért se.” 850 Elkezdtem újra foglalkozni a (bal) kezemmel. Megfogtam a kéztartó szélét: „Kerek.” Majd újból a külső élére állítottam a tenyeremet. A jobb könyököm valamilyen vashoz ért hozzá. 854 Egy-egy csattanás (újra). „Mi a csuda lehet ez?” 856 − Már megleszünk nemsokára! − szólalt meg az operáló orvos kéretlenül (Vagyis nem hangzott el előtte, hogy fáj!). Nem szóltam rá semmit. „Kellett volna?” 910 De azért eddig eltartott. 911 Mintha egy irodai tűzőgéppel kapcsokat ütöttek volna rám (Giraffe Staples). 914 Kötés ráhelyezésének halvány érzése. 919 Elszedte előlem a zöld lepedőt az a nő, aki korábban megigazította. 921 A csupaszon domborodó vas alatt azt láttam, hogy az operáló orvosom arcán már nincs rajt a maszk, odajött a fejemhez: − Milyen volt? − Csodálatos!!! (Épp ez a dícsérő szó jutott eszembe. De valóban úgy éreztem, hogy igen jól operáltak meg. Mást is mondhattam volna, de igen elgyötört voltam.) Azonban az orvosnak jól esett, kezet fogott velem. 925 Megtolt a srác! „Túl vagyok rajt!” 927 Kitolt a műtőből, egy oszlop mellé, a pihentetőhelyre. Alig fáj.

FÜGGELÉK Jegyzetek, megjegyzések, utalások, szövegváltozatok 159