Rimaszombat nyelve. A varos, mint szimbolikus ter Miroslav Tížik Eredetileg megjelent szlovákul: Tížik, Miroslav (2006): Jazyk Rimavskej Soboty: mesto ako symbolický priestor. In: Dzambazovic, Roman, Miroslav Tížik (eds.): Rimavská Sobota : pohľad zblízka aj zďaleka. Bratislava: Univerzita Komenského v Bratislave.
A várost várossá elsősorban az teszi, hogy városi emberek lakják. A város azért tekinthető városnak, mert a lakosai városként élik meg. Vagyis a lakossága számára értelmes, érthető és azonosítható tér. Olvashatónak kell lennie, vagyis saját nyelvezettel rendelkezik. Rimaszombat városának megismeréséhez és megértéséhez azt a nyelvet kell megérteni, amely főleg fennállásának elmúlt két évszázada során alakult ki. Rimaszombat város és régió kutatása során a városi tér megismerésének két alapvető módja mellett döntöttünk. Ezek olyan alapvető módszerek, amelyeket egyaránt használnak a városban született és gyermekkoruk óta ott tájékozódni tanulók, illetve az oda látogatók, oda költözöttek, akik csak kusza, részleges információkkal rendelkeznek, sőt esetleg semmit sem tudnak a városról. A város olvasata tehát az ott lakók életének „testközelből“ való megismerése, fokozatos azonosulás a városi építészettel és a térrel, egyben a lakosainak megismerése, akik számára a város a második „bőrük“. A szociológiai ismeretszerzés első formája a „bezárkózás“ fenomenológiai módszere, amelyet a szociológiába Alfred Schutz 152 vezetett be. Eszerint a kutató lemond saját tájékozódási ismereteiről és valamiféle tiszta tudattal idegenként éli bele magát a kutatni szándékozott környezetbe. A másik módszer lényege azoknak a módszereknek a megállapítása és megértése, amelyek segítségével az ott lakók tájékozódnak saját városukban. A lakókkal folytatott beszélgetések során és a nyelvezetük elemzésével megismerhető, hogy miként kommunikálnak a várossal és hogyan viselkednek az adott térben. a/ Az első eljárás során a kutató oly módon kérdez az átlagemberek számára természetes dolgokról, mintha azok szokatlanok lennének. A kutató módszere, hogy „idegenné“ válik és fokozatosan sajátítja el a városlakók nyelvezetét. Cél, hogy az idegen elsajátítsa az általa meglátogatott környezet nyelvezetét. Ez nem végezhető távolról, mert amint arra Alfréd Schutz figyelmeztet, a szavaknak és a mondatoknak mindíg van másik oldaluk is. Rendelkeznek atmoszférával, amely az embert a múlttal, a környezettel, az emocionális értékekkel és az irracionális implikációkkal köti össze. Schutz szerint ebből származik a költészet. A költészet a nyelvezet olyan formája, amely korlátja, hogy a nyelvezet jelentésbeli finomságai és a képekkel való bánásmód hiányában érthetetlenné válik és így az emberi kifejezésmód egyik legnehezebben tolmácsolható formája. b/ A második módszer a lakosságnak a városról alkotott mentális képei elemzésére alapul. A fiatal pozsonyi szociológusok kutató-csapata, mint idegenek számára az idegen fenomenológiai megközelítés természetes és ezért könnyen rekonstruálható. Elegendő annak megfigyelése, hogy a kutatók miként tájékozódnak és ismerik meg a számukra eredetileg
1
idegen városi teret. Idegenként a kutatók közvetlenül ismerhették meg a lakosság mentális képeit is. A lakosok, akikkel kapcsolatba kerültünk, elősegítették a város olvasatának megtanulását. A két módszer kombinációja Rimaszombat képe rekonstruálásának alapvető eszközévé vált, amely így a lakosok és a látogatók imaginációs műveként tekinthető. Mivel a kutatók a város átmeneti lakosaivá váltak, egyben a kép formálásában is részt vettek. Már azzal is befolyásolták azt, hogy mely tereket vontak vizsgálat alá. Ezért a rekonstrukció során fontos segédeszköz a fotodokumentáció. Viszont egyetlen kép sem tekinthető alapvetően statikusnak. Jelentőségét a megfigyelő szempontjain túl az előző generációk igyekezete is befolyásolja, akik tanították számunkra a város nyelvezetének megismerését, így ez alapján tanultuk meg, hogy „bizonyos“ irányba és „bizonyos“ szög alatt tekintsünk és főként „bizonyos“ dolgokat értékeljünk. A kép rekonstrukciójának utolsó, elengedhetetlen segédeszközei tehát a többi kutató, tudós és író gondolatai, elemzései, amelyeket ők különféle okokból lejegyeztek. Csak midenezen metodológiai folyamatok kombinációjával érhető el, hogy a sokféle színű mozaikból feltáruljon az általunk felkeresett Rimaszombat képe. Idegen térben való tájékozódás Az első kutatási feladat, amelyet a kutató-csapat minden tagja abszolvált, hogy olyan valódi idegennek tettették magukat, akik felkészületlenek és az idegen városba érkezve a térrel kapcsolatban semmilyen információkkal nem rendelkeznek. A pozsonyi előadótermek melegében tanulmányozott járási és városi történelem, illetve szociodemográfiai jellemzőkön kívül az egyetlen fogódzót a rimaszombati Iskola utcai diákkollégium jelentette, ahol elszállásoltak bennünket. Ezenkívül a vonaton rövid beszélgetést folytattunk az utastársakkal, akik napjaink Rimaszombatjával kapcsolatbn négy alapvető jellemzőre hívták fel a figyelmünket: magas munkanélküliség, a romaprobléma, a város elmagyarosodása és az egyébként szépen felújított Főtéren található „rettenetes“ üvegépítmény. A kutatók feladat az volt, hogy avárosba érkezve egyedül vagy párosával jussanak el a kollégiumba, ahol lakni fognak. Mindegyiküknek folyamatosan vagy a megérkezés után fel kellett jegyeznie azt, hogy miként tájékozódott a teljesen idegen környezetben. Miután kiszálltnk a vonatból, néhány perces különbséggel elkezdtük keresni az ideiglenes lakhelyünket. Az előkészített jegyzetlapok a tájékozódás két lehetőségét tartalmazták: tájékoztató táblák és térképek keresését (általános, formalizált, személytelen nyelven történő kommunikáció) és beszélgetés a lakosokkal (az általuk a városi térben általában használt tájékozódási pontok megismerése). Az első nagy meglepetést az okozta, hogy bár a kollégium a vasútállomás közelében helyezkedik el (kb. 10 perces sétára), nem mindenki találta meg a legegyenesebb, legrövidebb utat.
2
1. kép A központtól a vasútállomásoz vezető Vasút utca sokféle szolgáltatást, polgári építészetet és a különféle közlekedési módok koexisztenciáját kínálja.Sok városlakó szint az utcán keresztül a központba jutva a városban mindehová el lehet jutni.
2. kép A központban található templom a legtöbb lakos számra a legfontosabb városi tájékozódási pont. Előtérben a legtöbbek által elítélt újépítésű sportbolt a földszintjén bárral, amelyet „Skleník-nek (Üvegháznak)“ neveznek.
a/ A nyilvános információk szerencsére szinte az állomás épülete előtt voltak a városközpontba és az autóbuszpályaudvarhoz vezető utak kereszteződésében. Itt egy várostérkép található, amelyet a központ, a kórház, a rendőrség és a járási hivatal felő vezető utat jelző táblák egészítenek ki. A turista vagy az idegen számára meglehetősen jó fogadtatás lenne, amennyiben tudatnák a Városi Információs és Turisztikai Központ felő vezető irányt is. Az információs tábláknak köszönhetően megismertük az útirányt olyan objektumok felé amelyek minden városban megtalálhatóak, az atrakciók vagy a Rimaszombat szempontjából specifikus érdekességekkel kapcsolatban a helyi lakossággal való beszélgetésre szorultunk, ami a városi kapcsolatfelvétel másik módszerének első lépése volt. Már az információs táblák és a térképek első megtekintése során látható volt, hogy egy összetetten strukturált emberi lakhelybe érkeztünk. Lényegében az első benyomás eleget tett a város B.Bogdanovič szerinti definíciójának, amely szerint a város akkor tekinthető városnak, ha rendelkezik saját individualitással, pszichológiai profillal, jelleggel, külalakkal, viselkedési móddal saját maga, a külvilág, az idegenek, a látogatók, a természet és a többi város felé 153. A város ráadásul viszonylag olvasható volt, sok olyan információval, amelyek már az első kapcsolatfelvétel során olvashatóak voltak, de azért nem volt a vágyott okos könyv, inkább csak egy alapvető információs füzet. Az említett térképek és információs táblák a csapat legtöbb tagja számára lehetővé tették az első kapcsolat során történő tájékozódást, csak néhányan akadtak, akik nem vették ezeket észre, így a másik típusú tájékozódást választották – a helyi lakossággal való személyes kapcsolatot. b/ A kollégiumhoz való eljutás második lépése avárosi lakosok mentális térképeinek megismerése volt. A „miként juthatok el a kollégiumhoz“ kérdésnek arra kellett rávennie a megkérdezettet, hogy rekonstruálja az általa ismert teret, tereptárgyakkal, tájékozódási pontokkal, úgy, azogy ők a városban való mozgás során használják azokat. Ez a módszer egyben segít az olyan fajta absztrakt szimbolikus nyelv használatának tanulmányozásában is, amely szükséges az idegen térben eltévedt látogató irányításához. Annak ellenére, hogy
3
a kollégium csak 10 perces sétára volt a vasútállomástól, több lakos a kutatókat rossz irányba navigálta. A tájékozódási gondoknak valószínűleg két oka volt. Néhányan nem ismerték a hivatalos „Ifjúsági Otthon“ megnevezést és csak a kollégium említésére reagáltak. Az „Ifjúsági Otthon“ számukra a fiatalok szabadidő központját vagy a Relax gyermekközpontot jelentette. De a kollégium említését is gyakran ki kellett egészíteni a „Iskola-utcai“ megjelöléssel. Az „Ifjúsági Otthon“ a városi lakosság tudatában inkább az Iskola utcai térként szerepel. De a tévedések esetében is bizonyítást nyert a központ jelentősége a város szerkezetében, sokan jelölték meg fontos 3. ábra A városdi identitás jellegzetes elemei tájékozódási pontként. A városközponttal a város címerével ellátott kétnyelvű utcatáblák kapcsolatos tájékoztatás során gyaktan említették tájékozódási pontként a templomot. A kollégiumhoz vezető irány verbális meghatározásával és szimbolikus leírásával kapcsolatban azoknak is akadt gondjuk, akik jó irányban küldtek bennünket. Leírásuk általában (életkortól függetlenül) konkrét szimbolikus tájékozódási pontok tekintetében eléggé szegényes volt. A legfontosabb tájékozódási pont az utca és a közlekedési lámpás kereszteződés volt. Az olyan jellegű leírásokon, mint az „egyenesen, majd a közlekedési lámpánál balra“, gyakran szerepelt tájékozódási pontként a Billa áruház, amely színeivel (nem)építészeti formájával és nagyságával nem hagyható figyelmen kívül. A tér az emberek tudatában szimbolikusan kiürült, annak ellenére, hogy az útvonal mentén megtalálható iskola és játszótér, ezeket senki sem használta tájékozódási pontként. Ennek okaként az építészeti jellegük is szerepelhet, mivel az őket övező kerítés eltakarja az objektumok jellegét és építészeti jegyeit. Ezek az épületek a helyi lakosok számára is rejtett jelentőséggel bírnak, nem részük a városrészről alkotott alapvető képüknek. A nem szép kerítés itt valóságos, az építészeti jelleget eltakaró akadályt képez, míg a kerítés hiánya a Billa esetében a vizuális kommunikáció és a tájékozódás akadályának hiányát is jelenti. A Billa kereskedelmi lánc kékesvörös áruháza kontrasztját a kollégium jelenti, amelyet a 20. század közepéről származó érdekes építészeti jellege ellenére több arra járó „nagy, szürke kommunista épületnek“ nevezett. A keresett objektumhoz vezető út leírása során többször említették az épületben székelő Művelődési Akadémiát, amely reklámfelirata megtalálható az épület oldalsó falán, illetve a kollégiumhoz vezető lépcsőkön. Senki sem említette az épület építészeti jellegét, formáját vagy más jellegzetességét. Sőt, senki sem említette az épület bejárata előtti zöld felületen álló 1,5 méter magas női alakot ábrázoló plasztikát sem. Valószínűleg a plasztika is kevéssé ismert, mivel rejtve áll az őt körülvevő fák és bokrok között.
4
A Rimaszombattal kapcsolatos, szándékosan idegen rácsodálkozással megélt első kapcsolat az etnikailag jelentősen homogén Pozsonyból származó kutatók számára a kétnyelvűség miatt is újdonság volt. Bár az utcákon található főbb feliratok és a boltok táblái szlovák nyelvűek voltak, az utcanevek, a boltokban, a büfékben hallgatott rádiók és az emberek által az utcán használt nyelv mind arra utaltak, hogy vegyes szlovákok és magyarok által lakott területen járunk. Rimaszombat urbanitása
4. kép A városi temető 1. világháborús katonai sírjai a térnek egységes és harmonikus jelleget adnak
5. kép A város töredezett útjai és járdái nem a legkényelmesebbek a gyalogosok számára
Az autóbusszal vagy vonattal érkező látogató számára az első kapcsolat azt mutatja, hogy egy olyan városban jár, amelyet nem a lakosság száma tesz várossá, hanem az urbánussága vagyis városi szelleme. A városi szellemet több tényező együttes hozza létre – a kulturális és etnikus pluralitás, a XIX. és XX. század fordulójából származó polgárházak építészeti stílusa, a vasútállomás és az autóbuszállomás környéki utcákban folyó élénk élet. A város más részeibe való eljutás viszont ezt a benyomást azonnal megváltoztatja és felmerül a kérdés, vajon Rimaszombat teljes városnak tekinthető-e. Erre a dilemmára nem létezik egyértelmű válasz, de a városi élet jellegzetességei és a tér mélyebb vizsgálata során egyértelművé válik, hogy mely vonások teszik Rimaszombatot várossá és melyek adnak neki vidéki jelleget. A városiasság valószínűleg legfontosabb kritériumai közé tartoznak a település polifunkciós jellege, vagyis a város által kínált lehetőségek pluralitása, a városkép összehangolt kompozíciója és a lakosai által fenntartott városi szellem. Jozef Pauer például olyan települést tart városnak, amelyben össze vannak kötve az emberi társadalom alapvető tevékenységeihez kapcsolódó fő részek és amelyek olyan találkozási helyként szolgálnak, ahol az emberek kicserélhetik a termékeiket, gondolataikat és érzéseiket. „ A városi tér időtlen idők óta olyan színhely, azol az emberek találkoznak. A találkozás viszont nem feltétlenül jelent egyetértést,
5
főként azt jelenti, hogy itt különféle emberi lények találkoznak. A városi tér így lényegében a felfedezések helye, bizonyos lehetőségek milliője. 154. A városiasság ilyen felfogása kiegészíthető még az urbanitás szó jelentésével is, amely az építész Bogdan Bogdanovič számára főleg azt jelenti, mint a leginkább elterjedt európai nyelvek legtöbbjében: egységesség, kiegyenlítettség, a gondolatok és szavak, szavak és érzések, érzések és tettek egysége. A rimaszombati látogató ilyen arcát is felfedezheti a városnak, bár a másik oldalon ennek éppen ellentétét, a rendetlenséget, rondaságot, elhanyagoltságot, a térrendezés hiányát látja, amely szemmel láthatóan a város második világháború utáni, de főként a hatvanas évek vége óta tapasztalt fejlődésének következménye. A városiasság utolsó fontos kritériuma a városi szellem, olyan értelemben ahogyan azzal a XX. század elején Georg Simmel német szociológus foglalkozott. 155 Lényegében a városi szellem két formáját különböztette meg – nagyvárosi és kisvárosi életet. A nagyvárosi élet velejárója az idegenek jelenléte, vagyis jellegzetessége a lakosság kultúrája és tagjai pluralitása, a gyorsított ütemű élet, a társadalmi kapcsolatok lazulása, az anonimitás, a munkamegosztás által formált nagyobb fokú társadalmi differenciáció, egyben a pontosság, a kiszámíthatóság, az egyérteműség, vagyis azok a tulajdonságok, amelyeket a nagyvárosi élet összetettsége igényel. A nagyváros, vagy pedig a jellegzetességeit hordozó lakhely Simmel szerint különleges személyiségű lakosságot alakít ki. A jellegzetes nagyvárosi intellektualizált személyiség, amely a magas intenzitású mentális ösztönzők és a gyors élet hatására fásultá válik, vagyis nem képes megfelelően reagálni az új késztetésekre és tompa a dolgoknál tapasztalható különbségek érzékelésére. Visszafogott személyiséggé válik, aki csendes averziót érze a többiekkel szemben és aki a nagyvárosi társadalomban a helyzetét az élet esztitizációjával és nagyfokú fogyasztással kezeli. A nagyvárosi környezetben nehezen képes érvényesíteni a személyiségét, ezért tapasztalunk hajlamot a szeszélyességre és extravaganciára, vagyis a feltűnési, elkülönülési vágyra. „Sok személyiség számára éppenhogy ez az egyetlen eszköz az önbecsülés és annak a tudatnak a megőrzésére, hogy mégiscsak valahol helyet foglal.“ 156. Ahhoz, hogy az ember megőrizze egyediségét és különlegességét, a nagyvárosi környezetben szélsőséges eszközöket használ, mindent túlzásba kell vinnie ahhoz, hogy önmaga számára is tanulságossá váljon. Sok megkérdezett rimaszombati lakos, akik nagyobb városban is éltek, épp ezeket a tulajdonságokat említik, amikor a kisvárosi Rimaszombat vonzerejét méltatják: „Nem tudom, Pozsonyban idegenül, egyedül érzetem magam .... ( ) Inkább az olyan közeli emberek, akikben megbízhatok. Olyan bizalmatlanság van ott .... egyszerűen nem voltam képes találni olyan társaságot, olyan ismerősi kört, akikkel jól éreztem volna magam, mondjuk úgy, azogy azokkal, akikkel együtt nőttem fel ... barátnőim. () .... Néha vonz a lehetőség, hogy nagyobb városba költözzem. De azért nem is tudom .... félek a nagyobb városoktól. Miért? A nagyobb személytelenség miatt és azért is, mert a nagyobb városokban könnyebb kábítószerhez jutni és a gyermekek ott másként nőnek fel mint a kisebb városokban, a falukban pedig teljesen más a gyermekek élete“ (Helena, laboráns, 35) 157
6
A Simmel által a nagyvárosi szellemi életként leírt intellektuális és racionalizált jelleg ellentétben áll a kisvárosi életmóddal, amely főleg az egyén szellemi állapotán és emocionális kapcsolatain alapul. Dihotómikus városi típusként a kisvárost az jellemzi, hogy az emberek által alkotott körök kisebbek. Minél kisebb az a kör, amelyben az ember él, annál korlátozottabbak a másokhoz fűződő kapcsolatok, Simmel szerint ez a kör annál gondosabban ügyel az egyének teljesítményére, életmódjára, gondolatvilágára. A kisváros politikai értelemben szilárdan összetartó társadalom, amelyben létezik szociális kontrol, amelyet Simmel „egyik polgárnak a másik felletti felügyeleteként“jellemzett. Lényegében a „község irinységéről van szó az egyénnel szemben, amely személyes életét olyan mértékben korlátozzák, amely csak despotizmussal valósítható meg a legközelebbi környezettel, a háztartásával szemben.“156 A lakosok elmondása szerint Rimaszombat számukra kisváros, mert esetében éppen olyan értékeket tartanak fontosnak – a bensőségesen ismert emberek nyújtotta biztonságot, szemben a nagyobb városokban tapasztalt hidegséggel és személytelenséggel. Lényegében Rimaszombattal kapcsolatban senki sem emelt ki pozitívumként a nagyvárosi élet kínálta tulajdonságokat – anonimitást, távolságtartást és szabadságot: „Nem szeretem a nagyvárosokat. Szívesen járok gyalog, egy óra alatt elintézek mindent.....Itt tudom, mit hol találok, minden ismerősnek van ismerőse, mindent el lehet intézmni (nevetés), ez tulajdonképpen egy nagy falu és egy nagy család. Vagyis mindenki ismer mindenkit, ha nem is ismerem, biztos, hogy valaki ismeri őt. Vagyis mindent el lehet intézni. () ... Az emberek olyanok, hogy elérhető. Nem olyan beképzeltek, mint Besztercén, nem olyan hidegek, mint Miklóson ... egyszerűen itt engedékenyek az emberek“ (Andrej, vállalkozó, 40). A lakosok a városukkal kapcsolatban éppen azokat a tulajdonságokat emelik ki, amelyek a vidéki vagy kisvárosi környezetet jellemzik, amely megfigyelhető a személyes kapcsolatok verzus anonim absztrakt pénz dilemmával kapcsolatban is: „Mi hiányozna? ....Tulajdonképpen semmi ()...nem tudom ... talán a biztonság? Az itt lévő háttér mindenképpen, ha valakit megkeresek, tudom, mit hol találok. () ... tudják ....ha itt születnek, járnak iskolába, nőnek fel és rövid időre elmennek, a kapcsolatok megmaradnak. Vagyis ezek a kapcsolatok hiányoznának. A család. Talán ezt helyezném az első helyre. () napjainkban a pénz is fontos, de ..... pénz mindíg volt és lesz ... ha nincs nyugalom a családban, a pénz sem segít. (Beáta, hivatalnok, 32). Az emocionális kapcsolatok, az elérhetőség és a szolgáltatások komplikáció nélküli igénybe vételén kívül Rimaszombat megszólított lakossága nagy része értékelte a természet közelségét éppen úgy, mint a családiasságot, a kiterjedt családhálózatokat, a nagyfokú szociális kontrolt, vagyis újra csak a rurális jellegzetességeket: „Pozsonyban? Az otthon és a természet hiányzott. Récsére és Krasňanyba jártunk sétálni, de nem tetszett Pozsony, a központ sokféleségével, mindig valami fel volt túrva, vagy nem ült számomra egyik a másikkal……() (Kérdés: Mit jelent az otthon?) Hát a vidéket. A vidék, a látvány, a családi székhely, az ottani életmód ….azok az emberek, a mentalitásuk, minden ….() Ki tartja ezeket az állásokat, kik ezek az emberek. Azok, akik itt dolgoznak, egyrész ismerettséggel, családi kapcsolatokkal, nem rúgják ki az ismerőst, mert mit szólnak hozzá, az
7
utcán nem köszön, pletykálni fog rólam, a polgáriasság erre is hatással van….” (Cecília, hivatalnok, 38), Vagy egy másik vallomás: „Egy zsákutcában lakom…..családi házban, tehát kertünk is van, állataink is, így mintha falun laknánk. De mégis városban élek, a központ közel van, a város minden előnye a rendelkezésemre áll….de azért a falusi életből is van valamennyi, legalább a nosztalgia ..nyulacskák, tyúkocskák és egyebek….”(Dušan, biztonsági őr, 51) „ én lényegében a legközelebbi faluba költöztem, amely csak 2 kilométerre van a várostól, ott vásároltunk családi házat, mert érzékeny vagyok a nyugalmamra. Azelőtt közvetlenül a városban laktam, de itt mégiscsak nagyobb a zaj … így azután nyugalmasabb helyet kerestem … így három éve annak, hogy elköltöztem a városból … de minden nap a városban vagyok, mert itt dolgozom ….(Gregor, vállalkozó, 40). - - - Rimaszombat szigetcsoport
Határvonalak Integrátorok Az exkluzivitás szigetei A kizártság szigetei Uralkodóan urbánus szigetek Uralkodóan rurális szigetek Városi mocsarak
1. térkép A Rimaszombat szigetcsoport szerkezete
A A városkép kialakításához a kutatócsoport a mozaik összerakásának módszerét választotta. A térkép alapján a várost négy részre osztották. Négytagú csapatokat hoztak létre, ezek mindegyike a kiválasztott rész részletes leírását tűzte ki célul. A leírás céljára a várost nem természetesen osztották fel, a kompakt és építészetileg egységes központot félbeszakították,
8
vagyis két csapat kutatta. A városkép megrajzolása szempontjából ez nem jelentett gondot, sőt előny is volt, mert így a Főtért egymást kölcsönösen kiegészítő leírás alapján dolgozták fel. A határvonal, amely szerint a várost északi és déli részre osztottuk fel az Iskola, Bartók Béla, Kishonti és a Cukorgyári utcák alkották. Az északi részt kelez és nyugati félre a Jánosík utca, a Főtér, a Szlovák Nemzeti Felkelés és a Jesenský utcák választották el. A Jesenský utca végén fekvő Tormás lakónegyed a nyugati részhez csatoltuk. A város déli részét a Jánosík és a Rimatamásfalvi utcák osztották kétfelé. Minden részben a kutatók feladata volt legalább egy homogenitás azonosítása a beépítési jelleg, infrastruktúra típusa, építészet, házak homlokzata, díszítése, apró építmények, köztéri művészi alkotások, utcanevek, közterek emberek általi használata, vagy járdák és helyi utak állapota alapján. Az egyes városrészek jellegének felderítése és kiértékelése után a városi tér új szerkezete alakult ki. A leírások által formálódó városkép hasonlítani kezdett Kevin Lynch 159 definíciójára, aki szerint a városkép szerkezetét ötféle fizikai forma jellemzi: 1. Utak, a megfigyelő ezek mentén a csatornák mentén mozog folyamatosan, esetszerűen vagy potenciálisan. 2. Határvonalak, ezeket a lineáris elemeket a megfigyelő nem használja útként. A határvonalak határt alkotnak a kontinuitás két fázisa lineáris törése között: folyópartok, vasúti töltések, falak. 3. Körzetek, a megfigyelő által mentálisan megélt városrészek és amelyek felismerhetők sajátos jellegük alapján. 4. Csomópontok, a város olyan stratégiai pontjai, azová a megfigyelő elérhet, olyan helyek, azová érkezni és azonnét távozni lehet. 5. Tájékozódási pontok, amelyek egyszerűen fizikai objektumok, épület, jelzés, emlékmű, üzlet, hegy. Lynch szerint mindenezen elemek interakciójának megragadásával alakul ki a környezet képe. Rimaszombat begyűjtött leírásai alapján modifikálható a Lynch féle definíció és a városban öt, kölcsönösen integráló építőelem azonosítható: 1. Határvonalak, városhatárok, a gyalogos számára aránytalan kommunikációk (vasútvonal, gyorsforgalmi vagy nagyon forgalmas út), természetes határvonalak (folyó, dombok, aránytalanul nagy távolság), amelyek megszakítják az integritást. 2. Integrátorok, amelyek az emberi interakciók csomópontjai lehetnek, a szociális élet központját alkotják, a közhasználatra való rendeltetésük egyaránt segítik a tér azonosítását és a térrel való azonosulást. 3. Lakószigetek (természetes körzetek), amelyekben egyik oldalon léteznek a város többi részétől szociálisan és térben elkülönülő negyedei a gazdagoknak és a helyi elitnek, a másik oldalon elhanyagolt és kizárt részek. A lakószigetek harmadik típusa a hagyományos, városi jellegű negyedek – építészeti, formai és szociális pluralitással. 4. Városi mocsarak (elnéptelenedett körzetek), ezekbe összpontosulnak az ipari és a szolgáltatási zónák és ezek nyilvánosan nem hozzáférhetőek. 5. Tájékozódási és szimbolikus pontok. Ezek a város lakosain kívül a látogatók számára is tájékozódásra és azonosításra szolgálnak, tehát olyan alapvető szükségletnek számítanak, amelyet az embernek városi környezetben ki kell elégítenie – étkezés, alvás, kultúra, államigazgatási és önkormányzati kapcsolatok rendezése, térben és a város történelmében való tájékozódás. A kutatócsoportok tagjai leírása alapján kirajzolódó városkép szerkezetét az 1. térkép tartalmazza. A tájékozódási és szimbolikus pontokat az áttekinthetőség érdekében a térkép nem tartalmazza, ezeket külön elemzik és ábrázolják. A rimaszombati mozaikot tanulmányozva látható, hogy a homogén városias jelleget több határvonal és mocsár behatolása árnyalja. Ez nem csak a városban a 60-as évek végén tapasztalt erőltetett iparosítás következménye, amely megváltoztatta a város határait és kiterjedését, de része van ebben az emberi kommunikáció behatolásának az eredetileg kiegyensúlyozott és urbánusan homogén városközpontba, illetve több városi mocsár kialakulásának a városmagon belül.
9
Városi területi mozaik 1.Határvonalak Rimaszombatban érvényes a tétel, hogy a modern városi térben az utak elválasztó funkciója erősebb az integrációs funkciónál. Más szóval az út távolsági szinten ugyan összeköti az embereket, viszont a térbeli szomszédokat szétválasztja a sűrű és gyors forgalom, amely gátolja a gyalogosok kényelmes térbeli mozgását. Nem minden városi út tekinthető határvonalnak, néhány út eleget tesz J.Pauer elképzelésének, aki szerint az utak „a környezet minden szintjén jelen vannak, lehetővé teszik az emberek mozgását a tervezett irányba és minimalizálják az „eltévedés” lehetőségét. Az ember életterében a tevékenysége konkrét világának számít, irányuk közösen alkotja azt a felületet, amelyen az ember kiválasztja és 6. kép A Cukorgyári út a alkotja az életterének sajátos szerkezetet adó saját útjait. várost gazdag északi és Az út folyamatosan alakul az emberi mozgáshoz.” 160 szegény déli részre osztja Ilyen integrációs szereppel nem rendelkezik a Cukorgyári, Kishonti, Barók és Iskola utca, amelyek a várost északi és déli részre osztják. Ez a vonal két ipari zóna között húzódik, vagyis alapvető gazdasági források közötti kommunikáció. Ez a gazdasági jellegű kommunikáció viszont kettéosztja az emberi kommunikációt azzal, hogy kettéválasztja a várost. Ez a határvonal a globális világ kettéosztását szimbolizálja a gazdag északra és a szegény délre, mivel Rimaszombatban minden drága lakónegyed és tér (milliomos negyedek, az 1. köztársaságból származó családi házas negyed, történelmi városközpont) a város északi részén találhatók, míg a legszegényebben felszerelt lakótelepek, a Nyugat és a Rimava, a rimatamásfalvi rurális negyed és a Dózsa felé kialakult szegregált és lepusztult romalakótelep mind ettől a 7. kép Középkori hármas határvonal védi a várost az ipari résztől. Az határvonaltól délre helyezkednek el. A várost ez az alacsony garázssor, a szeméttel teli útvonal más értelemben is kettéosztja. Az északi részen vizesárok és a vasútvonal. fejlett a tömegközlekedés, oda összpontosul a vasúti és autóbusz közlekedés, ez az alkalmasabb környezet a kerékpáros közlekedéshez, a nagyobb és sűrűbb szolgáltatási hálózat miatt nem kell távolabb utazni az igénybe vételükhöz. A déli részen azonnal feltűnik a sok gépkocsi és a nagy parkolók. Ezek számára csak a ritka városi autóbuszvonalak jelentenek konkurenciát. Az északi részt főleg családi házak, villák és polgári beépítés jellemzi, a déli rész különféle nagyságú öt lakótelepből áll az egyik irányban, míg a másikban eredetileg paraszti lakóházak találhatók, nagy gazdasági épületekkel. A déli részen teljesen hiányzik a városi jellegű utakat 10
kialakító hagyományos beépítettség. A kommunikációk határvonalat jelentenek más részeken is. A déli részen a Körút a Rimatamásfalvi úttól a tűzoltószertárig a rossz állapota miatt inkább csak terepjáróval járható. A város északi részén pedig a Kassai út alkot aszfalt-határvonalat, amely elválasztja a Tormás luxusnegyedet. További határvonalat képez a városban a vasútvonal, amely eredetileg a városhatárt képezte, napjainkban azonban az Akasztófadomb-negyed számára képez határvonalat, illetve délebbre elválasztja az ipari negyedet a várostól. A természetes szociális interakciókat és az emberek kényelmes mozgását akadályozó határvonalnak tekinthető a Rima-folyó is, erre utal a partján található nagyszámú kihasználatlan és elhanyagolt terület. Ezek nem szolgálnak az emberek találkozóhelyeiként, amint arra az általunk készített beszélgetések is utalnak, inkább zavartalan és csendes sétákra alkalmasak, vagyis a távoli természetet helyettesítik. „A folyó lenyűgöző. Ha nézhetem a folyót …..( ) A Rima mellett. Séták a Rima mellett. Mert van ott egy sétaút, szép sétákat lehet ott tenni, csak annyi kutya ne lenne ott. Korábban futni szoktam arra, de abbahagytam, mivel annyi a kutya ott, hogy amint az ember futni kezd, azonnal megkergetik. Így azután nem lehet…..Ott a Rima környékén, ott olyasféle…..a víz csobog, megnyugtat…..” (Andrej, vállalkozó, 40). Ezenkívül előfordult olyan vélemény is, hogy a folyó büdös és piszkos. Együtt azzal a ténnyel, hogy a part két oldalán a sétát leszámítva lényegében semmi szabadidős tevékenységre sincs lehetőség, a Rima folyó környékén üres, elhagyatott térség jött létre, amely kiterjedésével és egyfunkciósságával csak kellemetlen akadályt képez az északi és déli rész közötti gyors haladás számára. A felsorolt határvonalakon kívül egyebek is találhatók, ezek viszont a leginkább kézzel fekvők azok közül, amelyek ahelyett, hogy a embereket összehoznák, inkább nehezítik a kommunikációjukat. 2.Integrátorok A városban vannak olyan terek is, amelyek potenciálja ezzel ellentétes, olyan helyek, amelyek vonzzák az embereket, lehetőséget teremtenek számukra a gyülekezésre, integrálódásra és emocionális kapcsolat létrehozására a térhez, vagyis azonosuláshoz azzal. Ilyen helyek egyben az emberi tájékozódás legfontosabb elemeivé is válnak. Az identifikáció és tájékozódás aktusa Jozef Pauer szerint „olyan viszony, amely során interakció által jön létre a lakás általános struktúrája. Az identifikáció tárgyakhoz kötődik, a jellegükhöz, alakjukhoz, míg a tájékozódás a térbeli elhelyezkedésükhöz. A két jelenség előfeltétele a 8. kép A Rima folyót a transzcendencia, amely a világhoz való viszonyként az lakóteleptől egész embernek az objektív valósághoz való minden hosszában korlát, alacsony viszonyulásának az alapja.” 161. Az identifikáció és a fal és sűrűn ültetett tájékozódás mindig emberi tetthez kötődik, lehetővé teszi az nyírfasor választja el. önkifejezést, vagyis az önmegvalósítást. Az embernek tudnia kell, hol van, hogy valójában létezzen. Saját fejlődése során Pauer szerint az ember bizonyos térben helyezkedik el, körülvéve tárgyakkal, eseményekkel, amelyekhez viszonyt alakít ki, 11
bizonyos rendet, amely lehetővé teszi számára az alkotást, fejlődést, útrakelést a világba, az életben való részvétellel kapcsolatos sokféle viszony kialakítását, az emberi élet megélését az emberi kapcsolatban. Rimaszombatban több ilyen integráló hely van, amelyek könnyen azonosíthatók a különféle emberek nagy sűrűsége, a viselkedésük dinamikája és a tér által kínált sokféle lehetőség alapján. A Főtér és környéke, a vasútállomás környéke, a Billa szupermarket, a Rima folyó melletti sportlétesítmény a Nyugat lakótelep közelében, a Nyugat lakótelep kereskedelmi és szolgáltatási központja. A város legfontosabb integráló tere a Főtér és közvetlen környéke két piactérrel, szolgáltatásokat kínáló utcával (SZNF tere), illetve a művelődési központtal és mozival. Ez a rész Rimaszombat valódi központja, azzal, amilyen szolgáltatásokat kínál a lakosságnak, milyen lehetőségeket kínál számukra és milyen funkciókat lát el a város életében. A központ legszimbolikusabb tere a Főtér. A központ három temploma közül kettő itt található – a római katolikus és a református (kálvinista). A harmadik leggyakoribb vallás - az evangélikus – temploma a tértől mindössze öt perce van és a történelmi városközpont nyugati szélét alkotja. A negyedik legfontosabb rimaszombati vallás szakrális épületét – a zsidó zsinagógát – a 80-as évek végén lebontották, ami szimbolikusan kitörölte az emlékezetből a város identitásának egyik legfontosabb elemét – a zsidóságot, amelyet korábban, a 2. világháború idején fizikailag is tönkretettek. A szakrális építményeken kívül a Főtér fontos elemei a városháza, könyvtár, üzletek és szolgáltatások és elsősorban a tér területe, a maga közösségi szerepével. A tér Európában a középkor óta az emberek találkozási helyeként szolgál a lakóhelyükön, a beépített struktúrában a véleménycsere központi intézménye, úgy, ahogy a ház a személyes élet központja. Jozef Pauer szerint a központ olyan hely, azol minden számunkra ismerős, ahol nem kell semmit felfedezni, kitalálni, ahol biztonságban vagyunk, tér, amely mellett kitartunk és amelyben élünk és amelyből a kínált biztonságot elhagyva útra 9. kép A Főtér rekonstrukciója során az eredeti kelhetünk az ismeretlen világba és az itt szerzett biztonságra alapozva zöldterület nagy része eltűnt és új kőborítással felfedezhetjük azt, s tevékenykedhetünk helyettesítették. Az így kialakított területet a benne. „A központ egyfajta kötelék az lakosság egy része Szaharának nevezi. emberi élet különféle szférái között, a hely, ahol találkoznak és lehetséges az átmenet egyikből a másikba. Ezen a helyen szinte véget ér minden horizontális mozgás, a teret a vertikális dimenzió uralja, az „exteriér” és az „interiér” közötti feszültség. A központ soha nem lehet teljesen zárt hely. Így elvesztené az emberi lakhatás helyével kapcsolatos jelentőségét, amely lehatároltságával ugyan a bezártság, illetve a más emberekhez való viszonyban az élet értelme megteremtésének lehetőségét hozza létre, de a „kapu”, „ajtó” és „ablak” típusú nyílásaival lehetőséget ad a lakásra, a világban való létezésre és az elkülönülés határainak átlépésére. A központba be lehet lépni és el lehet 12
azt hagyni. Itt jelenik meg az út, mint a központ elhagyhatatlan kiegészítője” 162. Rimaszombat Főterének négy kijárata van a szélesebb központ többi része felé, amelyek a lakossági igények kielégítésére szolgálnak. A lakossági közlekedési vonalak kereszteződéseként szolgál, így megfelelő körülményeket biztosít a kereskedelem fejlődéséhez, a lakosság kellemes élményekhez köti és a szimbolikus funkciók kumulálódását kínálja. „Hol érzem magam legjobban a városban? A központban, szerintem ott a tér környékén, a kétsávos út irányában …” (Ivan, laboráns, 22). Arra, hogy a Főtér a város valódi központja, a lakosok véleményén kívül az ebben a térben reggeltől estig mozgó emberek száma is utal. A tele utcák a város életerejének és életképességének bizonyítékai és a vasúti, illetve autóbuszpályudvar környékén kívül ez az egyetlen hely, azol napközben folyamatosan emberekkel lehet találkozni. Este viszont a város szelleme visszatér a rurális, családi beállítottságú lakosokhoz. Sötétedés után a közvilágítás ellenére az élet a központból szinte teljesen eltűnik, a széles téren csak néha jelenik meg a város egyik részéből a másikba igyekvő egy-egy magányos alak, vagy kis csoport. A tér egyetlen, életet biztosító helye az egykori óváros ásatásai fölé 10. ábra A Főtér egyik legszebb és épített, a közvélemény által nem kedvelt és csak legforgalmasabb „kapuja” a vasútállomáshoz „Üvegháznak” nevezett üveges épület pincéjében vezető forgalmas SZNP-út, amely a lakosság található Absint Bár. Az épület népszerűtlensége számára szolgáltatásokat nyújt, de alkalmas egyszerű sétára és a közterületeken folyó élet ellentétes azzal a funkciójával, hogy ez biztosítja az megfigyelésére is. éjszakai Főtér egyetlen mozgósító elemét. Az új és a régi találkozása, a felújításhoz hasonlóan nem mindig eredményez elégedettséget és a tér minőségi javulását. „Hát ez a tér most szép, csak éppen az a burkolat ne lenne olyan … engem zavar, hogy mindenfélét odaépítettek, jobban tetszene, ha park lenne ott, zöld felület, padok … Hát igen, park volt ott padokkal, pódium is volt ott és nem volt annyira beépítve, mint manapság…” (Frederika, nyugdíjas, 72). Egy másik válaszadó arról panaszkodott, hogy a tér felújítása miatt az ottani zöld oázis, amely tele volt exotikus és árnyékot biztosító fákkal, nyaranként kiszáradt sivataggá változott. „Talán teve vagyok, amely a púpjában vizet hordoz? Mert ott a legkisebb árnyékot sem lehet találni! Ha a nap felforrósítja a burkolatot, a tér sivataggá változik.” A kifogások ellenére a Főtér a város legkedveltebb helye maradt, ennek oka épp a nagy látogatottsága és a jó érzést kiváltó kínálata: „ Hát … legszívesebben a téren sétálok. Lényegében ez az egyetlen hely, azol sokan vannak, emberek között lehetünk és természetesen vannak ott kávéházak, cukrázdák … tehát lényegében ez a legérdekesebb. Más itt nagyon nincs. …. A képeslapon a tér lehetne, ott 13
lényegében szép épületek vannak, ez azt jelenti, hogy a múzeum épülete a legszebb, de ilyen a volt járási hivatal épülete is, az is nagyon szép épület …(Gregor, vállalkozó, 40). Bár sokak szerint lakózónaként nem alkalmas: „(lakás?) gyakorlati szempontból a városközpontban nagy a zaj és teljesen hiányzik a zöld, így valóban nem tudom. Rimaszombatnak azokban a részeiben, azol valóban megfelelő a környezet, barátságos is, de ott gépkocsira van szükség. ( ) A teret is nagyon szeretem. Nyáron kellemes ott, amikor a kis éttermek, cukrászdák szétrakják az asztalaikat s kint lehet ülni, az akkor nagyon kellemes.” (Helena, laboráns, 35). A Főtér szimbolikája főként a történelemhez kötődik, identitásforrásként, vagyis a város lakosainak identifikációjaként. Arra a kérdésre, hogy mit ábrázolnának egy városi képeslapon, szinte automatikusan a Főteret válaszolták a legközelebbi környékével, azol a legtöbb történelmi és polgári épület összpontosul: (Mit ábrázolnának a képeslapon?) „Templomot, teret – de visszatakarták a szép ásatást, amely itt volt (ingerülten), azokat a régi falakat …. Az mi lehetne – a régi gimnázium, minden régi épület átalakult, afféle modernre …. Ha modernet akarunk, akkor azt a másik teret, a Daxnert, az újat …. Ott van a hotel, ott még lehetne mást is építeni …. ( )” (Beáta, hivatalnok, 32), hasonlóképpen egy másik vallomás: „ Ha rimaszombati képeslapot kellene készítenem? Természetesen a teret, de az üvegház nélkül, mert az oda nem illik … ( ) de odaraknám (De az emberek látogatják) Most már nem is annyira. Mert … azt is átalakították, azelőtt élősövény volt ott, úgy nézett ki, mint egy labirintus szűk utcácskákkal, de azt az elöregedett fák és bokrok miatt átalakították. Most ott maradt a tér, de a fák és a bokrok még fiatalok, de azért a zöld ott maradt, arra a célra …. Most már csak idő kérdése, hogy a fák megnőjenek. A múzeumot is ráraknám , a Gömöri Múzeumot, a régi épületeket, vannak szép épületeink – könyvtár, gimnázium azután mondjuk a Tompa-tér …. Olyan történelmi dolgokat, inkább, mint a moderneket ….” (Dušan, biztonsági szolgálat alkalmazottja, 51). A vallomások is utalnak arra, hogy a lakosok térhez való kapcsolata elsősorban a történelemhez való kapcsolat. A város szimbolikájának ilyen fajta konzerválódása és skanzenné vagy múzeummá való átalakulása viszont nem feltétlenül elfogadható a város életét alakító minden egyéni vagy csoportos szereplő számára. A város emlékezetének a XIX. és XX. század fordulójára való rögzítése paradox módon a történelmiség és a kontinuitás elutasításához vezet, ennek megnyilvánulása éppen az említett „Üvegház”. Az emlékezet, beleértve a kollektívat is, Jozef Pauer szerint olyan kulcs, amely a műnek vagy építménynek a jobb kommunikációhoz szükséges mélységet, sűrűséget biztosít. Az emlékezet azonban deformálódhat és átíródhat erőltetett historizálással. „A jelenlegi historicizmus gyakran csak az intellektuális manipuláció forrása marad. A kultúrára tárgyszerűen, külső realitásként tekint, amely a javaslatban szabadon változtatható és bármilyen manipulált formát kaphat. A múltra gyakran csak olyan forrásként tekint, amelyből szabadon bármi meríthető, nem tekint rá folyamatosságként és a minőségi összefüggésekben.” 163. A történelem tendenciózus 14
felhasználását és átírását az ún. szocialista országok városai is tapasztalhatták. A városias, plurális és nyitott szellemű városok az egyetlen igazság totalitárius ideológiája számára nemkívánatosak voltak, ezért ennek az ideológiának a képviselői fokozatosan lerombolták azokat. Bogdan Bogdanovič a városok ilyen ellenségeit „barbároknak“, a városok gyilkosainak nevezi. A legtöbb figyelmet a központok elleni támadásnak szentelték, mert a vitális városközpontok „tanúk, az önérzetük és identitásuk szent helyei”. A városgyilkosok egyik legfontosabb motívuma Bogdanovič szerint mindig az volt, hogy a barbárok nem illettek bele a városi beszédbe. Nem érezhették magukat jól olyan kéziratok társaságában, amelyeket még elolvasni sem voltak képesek, nehogy felfogni. Napjainkban a barbárok szisztematikus támadásai következtében a városok belsőleg sérültek. Rimaszombatban valószínűleg a periferikus helyzet és az államközponttól való nagy távolság miatt a központot nem tették teljesen tönkre, de minden oldalról lefaragták, a legértékesebb helyeit pedig elhanyagolták. A központ déli széléről a négysávos út és az új lakótelep faragott le, nyugatról a nagy művelődési ház, északon pedig változtattak a házak és közterületek rendeltetésén. 11. kép A magas panelházak inváziója elől a város eredeti építészetét a déli A városi funkcióknak a kor ideológiája alá rendelése oldalról egy négysávos út védi Szlovákia sok városában a mai napig megfigyelhető. „Az aszketikus utópizmus mérge pusztító módon jelölte meg a külsejüket és belső összetartásukat.” 164. Ennek az utópiának a szelleme nem ismerte el az egyén jogát a saját egyéniségre és ez Bogdanovič szerint a városokra is érvényes volt. Minden utópisztikus regényben kimerítő leírását találjuk azonos gránitházaknak, rettenetes és elfelejthetetlen gránit intézményeknek és éttermeknek. Rimaszombatban így került a központba a Művelődési Ház épülete. Amennyiben elfogadjuk Bogdanovič elképzelését, hogy az utópisztikus városok lényegében a változatlan tökéletesség, egyhangúság és sivárság városai, éppen úgy, mint a programozott rezignációé és az unalomé, mivel elvették a jogukat a fejlődésre, akkor ugyanilyen városellenes ideológia az erőltetett historicizmus is, amely rányomta a bélyegét a szlovákiai városokra, köztük Rimaszombatra a XX. század kilencvenes éveiben. Napjaink kultúrája is autonóm folyamat helyett túlspekulált konstrukciók tárgyává válik. Ezért Pauer arra figyelmeztet, hogy a napjaink historizáló törekvései is átcsaphatnak mentális provincializmusba, ami nem városi, hanem időprovincializmus, amit egyszerűen aluszékonyságnak nevezhetünk. „Az építészet szó szerint az ember biológiai és mentális extenziója. A valóban integrált hagyomány nem marad a múlt iránti nosztalgia szintjén, a motívumok puszta gyűjteményére redukálva. A hagyományból történő egyirányú kölcsönzésnek és a hagyománnyal való munkának, mint a formák temetőjének elvetése nem erkölcsi hozzáállás kérdése, hanem a kollektív, illetve a történelmi emlékezet egészsége megőrzésének az igénye.”165. A növekvő bizonytalanság időszakában és a jövőkép szétesése után érthető a gyökerek napjainkban tapasztalható keresése és az a törekvés, hogy az építészet kapcsolódjon a helyi hagyományokhoz. Ez természetes megnyilvánulása a gyógyító változásnak. Viszont a 15
hagyományos és helyi tényezőknek az új építészethez túlzásba vitt és a külső megnyilvánulásra bazírozó „függelékként” kezelése bukásra van ítélve. Jozef Pauer hangsúlyozza, hogy a hely jelentősége csak belülről nőhet. Az építészet a kultúra autentikus megnyilvánulása, amelyből ered. „Az építészet, amely autentikus megnyilvánulása saját specifikus kultúrájának, nem található ki. Csak felfedezheti és felélesztheti a hagyomány különféle aspektusait, ami lehet stílusbeli, de még ennél is meggyőzőbben a kultúra rejtett dimenziói „ 166. A mélyen gyökerező hagyomány autentikus felhasználása a művészeti folyamatban a valós világ specifikus megfelelőjeként és egyben megbízható kommunikációs rendszerként hat. A hagyomány felhasználható kommunikációra és az újdonság, időbeli folyamatosság forrásaként. Pauernek a hagyománynak az építészetben való felhasználásával kapcsolatos felfogása Thomas S. Eliot elképzelésére alapul, aki szerint a hagyomány nem örökölhető, de nagy igyekezettel elsajátítható. A Főtér képébe való beavatkozás az „Üvegház” felépítésével azt mutatja, napjainkban nemcsak az építészetbe, de az emberek tudatába is behatoló historicizmus nem tekinthető a város kulturális hagyománya elsajátításaként. Ez nem építészeti megnyilvánulás, hanem „parazitálás” a város eredetileg ásatásokról ismert szimbolikus terén. Hatástalan és a nyilvánosság által el nem fogadott megnyilvánulása az újtípusú megnyilvánulásnak, amelyet Bogdanovič ”szektás minikultúrának” és „miniművészetnek” nevezett. Azok, akik az épület elhelyezését támogatták a Főtérre, ezt valószínűleg építészeti haladásnak tekintették, de még a szocialista realizmus építészete ideológusainak a szintjét sem érték el. A nem hagyományos jellegű objektum rendeltetésének érzéketlen megválasztásával nem elismerésre, az arra haladók figyelmére vágytak, nem kellemes élményt és emlékeket szerettek volna számukra szerezni, hanem valószínűleg csak alapvető hatásokat akartak elérni, amelyek megmozgatnak, esetleg sokkolnak bennünket. Pauer szerint a manipuláció iránti rejtett vágyat a historicizmuson kívül az is kifejezheti, ha valaki megpróbálja szétverni a lakóhellyel, térrel kapcsolatos képet, ami szintén elborzasztóan totalitárius elképzelés. „Az a projekt, amely művileg teremt rendetlenséget a priori ellentétes önmagával – programozni igyekszik az életet és a sponataneitást , amivel ezeket elkerülhetetlenül megszünteti. Ezzel szemben az a projekt, amely rendet okoz, befagyasztja a valóság specifikus, efemér helyzetét és később az élet túllép rajta. Mindkét hozzáállás használhatatlan és totalitáriusnak tekinthető. Az „Üvegház” körül zajló élet hosszabb megfigyelése alapján az exkluzív sportbolt elhelyezése az épület egy részében a tér szintje felett az épület felépítése és elhelyezkedése által kínált lehetőségek kasztrálásának tekinthető. Az épület használói száma napi 5 -10-re becsülhető, leszámítva az eladókat, akiket viszont a tér exkluzív látványától a bolt üvegfalára aggatott reklámplakátok és feliratok fosztanak meg. A létesítmény, amely szocializációs tér és a térrel való identifikáció forrása lehetne, a lakosság számára kialakult hozzáférhetetlensége miatt inkább akadályként jelentkezik a téren szokásos napi keresztülhaladásuk során és akadályozza a kilátást tér uralkodó létesítményeire. Ezenkívül az épület létesítése a régészeti lelőhely privatizálását is jelentette, ezzel a történelem az üzlet részévé vált, amely során a „szerencsés beruházó” reklámcélokra használhatja fel a város autentikus és így kollektív 16
történelmét. Folytatódik a város identitásának hatalmi szóval történő kettéosztása és két, térbelileg átfedő, de szellemileg teljesen különváló kaszt kialakulásával jár. Bogdanovič szerint a modern kasztosodott városban az egyik oldalon azok találhatók, akik ismerik a város kéziratait, képesek azokat olvasni. Ez a magasabb kaszt képes, - legalábbis azt hiszi magáról – megfejteni a rejtett üzeneteket is. Gyakran afféle kabbalistaként megpróbálnak eljutni a városi írás mélyebb rétegeibe és az üzenetek legmagasabb ezoterikus szférájába. A másik oldalon azok kasztja találhatók, akik nem ismerték fel, hogy a város egyfajta írásnak tekinthető. „A város számukra exkluzív kötésű, de zárt könyv. Ha meg is próbálják fellapozni, azt félénken teszik, mert a szöveget látva kétségek és csodálat vesz rajtuk erőt.”168 A város másik legélénkebb helye és szociális életének integrátora a vasútállomás és az autóbusz-állomás környéki terek a hozzátartozó és a városközpontba vezető Vasúti utcával. Bizonyos terek fokoznak vagy lefojtanak bizonyos emberi tevékenységeket, szociális kapcsolatokat, erősíthetik vagy zavarhatják az emberi kommunikációt. A kommunikációs csomópontok, amelyek közé a vasútállomás és az autóbusz-állomás is tartozik főként a hazaiak és a környékbeli községek, illetve más városok lakóinak kommunikációját segítik elő. Bár sok lakosban ez a rész kellemetlen asszociációkat vált ki (Az állomás olyan vad. Olyan a helyzet, hogy ….. semmi ….(Andrej, vállalkozó, 40)), az egész napos nagyszámú jelenlét és az itt található nagyszámú szolgáltatás arra utalnak, hogy nem taszítják az embereket és a város szociális élete szempontjából fontos negyedről van szó. Rimaszombat harmadik legismertebb és talán leglátogatottabb tere a Billa bevásárlóközpont az Iskola utcában, amely a lakosok nagy száma általi kritika nélküli elfogadásával Rimaszombat városiasságának újkori szimbólumává vált. Szupermarket nélkül a város mintha már nem is létezhetne. „Bizonyára ide hoznék valamilyen nagyobb boltokat, például hipermarketeket, mert hogyan is mondhatnám … Rimaszombat fekvése vállalkozói szempontból nincs kihasználva, innét ugyanis minden közel van.” (Andrej, vállalkozó, 40), egy másik hasonló válasz: „Csak egy nagy üzletünk van, csak a Billa van itt, igen, ezenkívül másunk nincs.” (Edo, 25),
12. kép A Nyugat-lakótelep közepén keverednek a kereskedelmi (hátul), kiszolgáló (kisebb épületek) és iskolaügyi létesítmények (jobbra)
Vagy annak példája, hogy miként tartozik a szupermarket a haladásról alkotott elképzelésbe: „Szerintem, én legalábbis hiszek ennek a mostani polgármesternek, mert úgy tűnik, hogy engedékeny és idejöhettek olyan cégek, mint a Billa, a Hipernova – vagy mi lesz az?, valami ilyesmi. Kaufland, egy kis Tesco is lesz …. Így azt gondolom, hogy valamit tesz a város fejlődéséért. Az elődje sajnos inkább kifelé nyomott mindent, megengedte, hogy a 17
losonciak mindet magukhoz ragadjanak, amit csak akarnak így a városunk vesztett az értékéből.”(Gregor, vállalkozó, 40). A város integrátora közé sorolható még a városi park mellett fekvő városi temető, amely minden városlakót szolgál és a folyamatosság és a generációközti szociális emlékezet alapvető forrásának számít. Hasonló, a jelenlegi lakosság kollektív kapcsolatait és identitását erősítő integrátor a Slovan Tauris stadion körüli sporttérség, amely szomszédságában a városi uszoda és teniszpályák is megtalálhatók. Rimaszombatnak még két olyan helye van, amelyek a köz- és társasági élet központjainak tekinthetők. A Cukorgyári utca és a Rima folyó közötti sporttérség a stadionnal, uszodával, teniszpályákkal és a stadion bejárata melletti étteremmel, büfékkel. Önálló életet él a Nyugat lakótelep, amely közepén az iskola mellett kisebb boltokból álló üzletház és egy bevásárlóközpont található. Ez az építészeti szempontból homogén, infrastruktúrával gyengén ellátott lakótelep egyetlen polifunkciós és plurális tere. A városi környezetben az integrátorok fejlesztése, főként a közterületeken, összefügg a nyilvánosság kialakításával. Amennyiben egy városban nem léteznek, vagy nem eléggé fejlettek a közterületek, nehéz fejleszteni a nyilvánosságot, mint kollektív szellemet, a város identitásának kollektív hordozóját és alkotóját. Az emberi kommunikációt stimuláló közterület nélkül anonimizáció, bezártság és a saját jelleg elvesztése, vagyis az identitásvesztés fenyeget. 3.Lakószigetek Bár Rimaszombat identitásának alapvető eleme a központ az alapvető szimbolikus épületekkel és terekkel, identifikációjuk és leírásuk nem elegendő a város, mint olyan megértéséhez. A város nem lenne képes létezni a kevésbé strukturált részek nélkül, amelyek a városközpont hátterét, egyfajta kulisszáit alkotják. Ez a körzet nem egységes, több részből áll, amelyeket az emberi lakóteret egyesítő jellegzetes atmoszférájuk különböztet meg egymástól. Azok a városrészek, amelyekben Rimaszombat lakói laknak különféle kritériumok szerint osztódnak. A város szociális szempontból osztott, mivel a lakosság gazdagabb rétegei hagyományosan (ez már a háború előtti időszakban is látható volt) a város északi részében összpontosulnak, megosztott építészeti szempontból is, különféle stílusú részekből áll, amelyeket az utóbbi időszakban új, eklektikus típusú beépítettség sző át. Az építészet társadalmi-kulturális jelentősége a városi terek identifikációja során nem elhanyagolható. A lakóhely szerkezete nemcsak a szociális szervezettség puszta formáját vagy szimbólumát fejezi ki, ez alkotja a szociális szervezettséget és viszi tovább generációról generációra anélkül, hogy bárkinek is ezt a lakosok közül fel kellene ismernie. Egészként viszont a lakónegyedek három csoportba oszthatók: a) exkluzív gettók (a térképen halványkékkel ábrázolva), b) városi nyomornegyedek (a térképen narancssárgával ábrázolva, délen csak a Dózsa utcai lakótelep széle van feltüntetve), c) urbánus negyedek (a térképen lilával és rózsaszínnel ábrázolva). Amint azt már említettük, Rimaszombat demográfiai és adminisztratív szempontból megfelel a városiasság kritériumának. De a lakosai kultúrájának és értékeinek, a városi építészet jellegének mélyebb tanulmányozása során látható, hogy azért nagyon erős rurális jellege is 18
van. A város extenzív növekedése az elmúlt húsz év során, főként a városi infrastruktúra építésének elhanyagolása és a lakosságnak a városi térbe történő szocializációjának elmaradása az urbanizáció növekedése helyett a ruralizáció növekedéséhez vezetett. Ez az irányvonal napjainkig megfigyelhető nemcsak a lakosság középső és alacsonyabb rétegének, hanem a 13. kép Az Akasztófadomb a lakói számára gazdasági szempontból tehetősebb rétegek életmódjának biztonságos távolságot jelent a várostól és tanulmányozása során. Ezen rétegek meggyilvánulásai egyben a Földközi-tengeri Saint Tropez város lakóihoz hasonló kilátását biztosít során látható, hogy az építészet, a lakhatás megoldása számukra során a városba vidéki értékeket visznek át. A város lakószerkezete, urbánus felosztása arra utal, hogy az előkelő negyedek, az elitek lakóhelye (főleg a gazdaságilag sikeresek) a város központja és közvetlen környéke felől a város széle felé húzódnak (a központból, amelyet hagyományosan a társadalmi elit lakóházai alkottak), abba a körzetbe, amely a városnak a fő közlekedési utakkal (Kassai út, vasútvonal) és a Rima-folyó által lehatárolt természetes határa után található. A 70-es években a városnak az 14. kép A Beverly Hillsnek is nevezett Tormást a város és annak Akasztófadomb nevű északkeleti részén nőtt ki egy lakói elől az ipari zóna és a Kassai negyed, amelyet építészeti jellege és a város feletti országút védi. elhelyezkedése miatt Saint Tropeznek is nevezhető. A 90-es években az északi, Tormás nevű részen Beverly Hillsnek nevezett negyed nőtt ki, a nyugati részen, a Rima-folyó mögött új családi házas negyed jött létre, amelyet Dallasnak lehetne hívni, esetleg a város természetes határain kívül való elhelyezkedése és távolsága miatt hasonlít Staten Islandra New Yrk City-ben. A Rimaszombat gazdagabb lakói által birtokolt előkelőbb negyedeket a várostól különféle határvonalak választják el, miközben hasznot húznak a város magasabb helyein való elhelyezkedésből és a többi városrésztől való elkülönültségből. A városi elit magasabban fekvő helyeken történő önkéntes gettósodása egyben a városi lakosság hierarchiájának bizonyítéka is. A helyzetükből adódóan a város a lábaiknál hever és tekintetükkel mindegy ellenőrzésük alatt tarthatják azt. Gettósodásuk oka nem a többség általi kivetettség, hanem éppenséggel önkéntes menekülés a pluralitás és a másság elől (a romák, a szegényebbek, munkanélküliek elől) az osztályuk hozzájuk hasonló és egyenrangú tagjai közé. „ Ki lakik ott, milyen emberek? (A Tormáson . kérdés) Is, is. De általában újgazdagok. És azon a másikon, az Akasztófadombon? Az Akasztófadomb még a fordulat előtt nőtt ki. Vannak ott új házak is, amelyeket most építettek, de én ott nem laknék. Egyik a másikon van ….(Andrej, vállalkozó, 40). Ezen negyedek lakói szociális struktúrája ellenére főleg a házaik környékének esztétikáján látszik, hogy gyökereik rurálisak. A különállóan épített kis sziklakertek virágokkal, ápolt 19
eperágyások, zöldségeskert hagymával, sárgarépával, burgonyával és egyéb zöldséggel, sok gyümölcsfa, kis szőlőskertek és néhány háznál tyúkudvar és nyúlketrec. A talaj és a tér gyakorlati kihasználása szemmel látható és az utca előtt nem is rejtegetett, amely miatt az Akasztófadomb (Saint Tropez) egészen vidéki jellegű. Az utcára néző részek kiképzése pedig esztétikai kultusz kialakításának igyekezetét mutatja, virágokkal, kis parkokkal, ami már a magasabb körök értékeihez való közeledésre mutat. De azért paródiaként hat, amikor egy ennyire kis helyen a ház körül arisztokratikus jellegű parkokat igyekeznek kialakítani antik istenek szobraival vagy Vénuszokkal, esetleg botanikus kertekkel. Az ilyen kisléptékű arisztokrácia teljesíti a komikusság definícióját, amely leleplezi a másnak való 15. kép A távoli és elszigetelt mutatkozás igyekezetét éppen úgy, mint maga az Sobôtka építményeivel a Dallas arisztokrácia műviségét. A zöldséges ágyakkal és rancsot idézi, fekvésével pedig a nyúlketrecekkel való kombinációval olyan Staten Island-ot New York City-ben városrészi kép alakul ki, amelyben a vidéki lakosok (látkép a temető felől a Nyugat polgárokká igyekeznek válni. Ráadásul az lakótelepre). utcanevek is utalnak a lakók szabadidős foglalkozására – Cseresznye, Mogyoró, Málna, Alma, Gesztenye stb. A jólét legújabb szigete – a Tormás – kialakulása még nem fejeződött be, ez okozta, hogy a gazdag emberek a drága autóikkal rossz minőségű utakon járnak. A gettóból szilárd burkolatú úton csak gépkocsival lehet kijutni, a kerékpárosok és a gyalogosok rövidítenek a temető felé kitaposott ösvényen, azonnét már van járda a város felé. A szigeten van ugyan autóbuszmegálló és városi információs tábla is, de nem léteznek közterületek, a szabadidő eltöltése (játszóterek, grillezőhelyek, virágágyások) gyermekek számára is csak a családi házak udvarán lehetséges. A negyed azért virágos zóna, mivel az utcák nagy része virágokról kapta a nevét (Tulipán, Nárcisz, Orgona, Gyöngyvirág …)
20
Jellegzetes szigetcsoport, amelyet észak és dél felől határvonalként országút, keletről és északkeletről pedig vasút választ el, a központi város. A város ezen része jellegzetes urbánus jegyekkel bír, minden megtalálható benne, ami urbánusságnak tekinthető – építészei pluralitás, beépítési típusok pluralitása, szociálisan heterogén lakosság, polgári ellátottság, a sokféleségükben egységes városrészek (a lakóhelyek tipológiájánál felsorolt c. típus). Ennek a résznek az északnyugati részén valószínűleg az első csehszlovák köztársaság idején épített városi villák találhatók. Bár a körülöttük található tereket ma már sok helyen zöldségtermesztésre használják, láthatóan 16. kép Bár az Akasztófadombon a házak eredetileg a városi elit (kereskedők, orvosok, építészeti stílusa jellegzetesen városi, a magasabb beosztású hivatalnokok, művészek) tyúkok és nyulak nevelése, a zöldség-, pihenésére szolgáló füves területek és virágágyások gyümölcs- és szőlőtermesztés a családi voltak. Sok házon látható híres személyiségekre házak nagy részében a tér fő kihasználási formája. utaló emléktábla. Ebben a negyedben az utcák irodalmi klasszikusok nevét viselik – Tolsztoj, Dosztojevszkij, Podjavorinská vagy Gorkij. A villanegyed és a történelmi központ között még egy sorház található, amely eredetileg nyilvánvalóan parkolóként szolgált a tulajdonosok számára, esetleg kis műhelyek, raktárak és mezőgazdasági termékeket feldolgozó kis üzemek lehettek itt. Az utcanevek itt Kertész, Sörgyári, Cukorgyári. Napjainkban ez a rész folyamatosan megy át három és ötemeletes lakóházakba. A legdélibb rész a Cukorgyári utca határán egy kis lakótelep 6 -12 emeletes toronyházakkal. A minilakótelep környékén padok és játszótér is van, ami más részeken nem található meg. A játszótér viszont elhanyagolt, rozsdásodó felszereléssel. A kis lakótelepen a nyilvánvaló nagyobb lakósűrűség ellenére tavaszi látogatásunk idején kihalnak mutatkozott. A minilakótelep a lakói számára semmilyen 17. kép A XX. század első szolgáltatásokat sem kínált, nincsenek utcái sem, a feléből származó villák a Cukorgyári vagy a Kishonti utcához tartoznak. tulajdonosaik szociális Hasonló jellegű beépítés, amelyben a villák, paraszt és helyzetére utalnak munkás családi házak keverednek, tömbházakkal veszi körül a történelmi városrészt kelet felől. Egészen a város keleti szélén, az Iskola utca környékén határolja a várost egy, a 70-es években épült lakótelep, amely iskolán kívül egy félig üres bevásárlóközponttal, futballpályával és sok apró gyerekjátszótérrel is rendelkezik. A városnak ebben a részében is megfigyelhető a városi és a vidéki elemek keveredése. Megszokott látvány, hogy a tömbházak között családi házak húzódnak meg, amelyek udvarán baromfit nevelnek, kis kertekben zöldséget és burgonyát termesztenek. Rimaszombatba érkezésünk napján a játszótér, a kollégium épülete és a családi ház között található kis füves területen kecskét legeltettek.
21
Specifikus tere a városnak a legújabb, Nyugat lakótelep, amely a Rima folyó mögötti délkeleti részen helyezkedik el. Ebben az esetben az elhelyezés hipermodern formájáról beszélhetünk. A hipermodern alatt a modernizáció radikális formáját értjük, úgy, amilyen a kommunista társadalom ideológiája is volt, amely modern eszközökkel építette a tökéletes világ hagyományos utópiáját.
18. kép A város és a vidék ellentéte az Iskola utcában, a kollégium épülete mellett
19. kép Lakótelepi esztétika, vagyis a Nyugat lakótelep kis fém építészete
A Nyugat lakótelep metaforikus szempontból magas tömbházakból épített hagyományos középkori erősség. Az urbs szó modern, újkori értelemében nem tekinthető városnak, hanem a középkori burg –nak. A hipermodern urbanizáció, amely Szlovákiára és több más szocialista országra a XX. század 70-es éveiben volt jellemző, lényegében csak félurbanizáció volt. Ezek a félurbanizációs hibrid folyamatok a társadalom és az állam szegénységének megnyilvánulásai, a régi városok új lakói, illetve az új városok régi lakói valódi városi hagyományai hiányának a kifejeződései voltak. Ez, kombinálva a továbbélő nyugatellenes konzervativizmussal megteremtették a városok jellegének egyszerű megváltoztatásának feltételeit. A vidéki lakosság városokba történő tervezett betelepítése, a hagyományos városi szocialista struktúra és építészet proletarizációjával új városi elit által vezetett „modern szocialista város” jött létre. Ennek eredményeként Bogdan Bogdanovič szint
20. kép Az unalmas és egysíkú építészetbe a körhinták vidámságot és dinamikát visznek
21. kép Utak helyett kiterjedt, kihasználatlan terek, tavak és hiányzó infrastruktúra jellemzik a Nyugat lakótelepet
két utópisztikus elképzelés (világi-történelminek nevezett szociális és a kisstílű hazai „paraszti”) zavart összekeveredésével a város a megzavarodott félpolgár számára a senki földje volt, szellemi és erkölcsi pusztaság szépség és etosz nélkül. A félpolgár ezért hajlandó volt, sőt akár erővel is felkínálta a városnak a saját értékrendszerét. „Ez annál nagyobb tragédia volt, hogy a szociális piramis csúcsára érkező változtathatta, átformálhatta a várost … ez a félvárosi építő (megrendelőként, mecénásként vagy ideológiai erőszaktevőként, de
22
mindenképpen félművelt és kulturálisan elmaradott szakértő), hasonlóan az újgazdagokhoz örömet lelt az öncélú, tartalom nélküli, harsány építészeti tettekben. Minden valószínűség szerint ezzel arra a tudatra reagált, hogy a város láthatatlan kapui még mindig nem nyíltak meg előtte.” 169 A nagy panel lakótelepek és gigantikus városi építkezések időszaka olyan periódus volt, amelyben a félurbanizáció elkezdett átalakulni látványos, propagandisztikus pszeudourbanizációvá. A nagyvárosi táj csillogó képének alakítása nagy betonfelületekkel és parkolókkal, széles aszfalt utakkal nem volt képes eltakarni , hogy a pszeudoművészi alumíniumdíszek alatt Bogdanovič szerint továbbra is ott rejtőzött apró agyagviskójában a paranoiás kicsi megriadt barbár. A városokat a lakótelepek felépítésével nemcsak külsőleg és fizikailag semmisítették 22. kép A rimatamásfalvi út felől a Körútra és a csillagvizsgáló melletti meg, hanem belsőleg és szellemileg is azzal, hogy kastélyhoz való átjutás időnként fizikailag felszámolták a városi szellemet és azok hordozóit. A is megerőltető hagyományos urbánus központok meghódítói megölték a régi utcákat, a hegylábi rétek kiterjedtségét vitték be a sűrű beépítettségbe. A szerény, konzervatív, a családjuk védelmére törekvő vidékieket az új körülményekhez való megfelelő szocializáció nélkül tették városlakóvá. Ily módon az úgynevezett szocialista országokban a hagyományos városok közepén új városi komplexumok 23. kép A Körúthoz való eljutás élménye jöttek létre, amelyek az élő várost fokozatosan nekropilisszá változtatták, vámpíropoliszt alakítva ki bennük. (Bogdanovič). Ezek a zöldmezős, gyorsan felépített városok, amelyek a támogatott, de elmaradott indusztrializációval párhuzamosan jöttek létre. Ezekben az új városokban éppen az hiányzik, amely miatt az emberek összegyűltek városokba, mint a méhecskék a lép körül. Árkádok, oszlopcsarnokok, stílusos szökőkutak. A mai városközpontot az új, fojtogató részek nem éppen 24. kép A csillagvizsgálót barátságos objektumai veszik körül. Az új lakótelepeket a kerítés és szögesdrót védi a lakosaik nem kifejezetten kötik össze azzal a térrel, potenciális látogatók szeme amelyben szívesen mozognak, amely számukra jelent elől. valamit: „ ( ) ….Nem. Ez egy betondzsungel, nem teszik nekem, kevés a zöld és ami depresszióssá tesz, be kell vallanom, hogy én ahhoz voltam szokva, miszerint a házból az udvarra lépek ki és bármikor kimehetek a szabadba. A tömbházban pedig bármikor megtörténik, hogy amikor szombaton és vasárnap rossz az idő délután négy-öt körül azon veszed magad észre, hogy egyáltalán nem voltál kint. Nálunk otthon ilyenre nem kerülhetett sor.” (Helena, laboráns, 35). Halott, első látásra élet nélküli város jellegzetes képe a mély álomba süllyedt városoknak. A sötétség pech, sűrű csend, nem hallatszik sustorgás, szellő, kutyaugatás, kakaskukorékolás, emberi hang. Bogdan Bogdanovič így írja le a nekropoliszt, szerinte a halott városok mindig a 23
városkapukon kívül helyezkedtek el. Az ilyen lakóhelyre a gyászépítészet, a hatalmas sírkövek összlete jellemző. Ilyen temetőváros, amelyet a város határát képező folyó mögé nyomtak el, a Nyugat lakótelep. Itt nem létezik olyanfajta városi emlékezet, amely abból az élményből keletkezik, ha egy városba be lehet menni, vagy ki lehet belőle jönni. Mert csak ilyen lehetőség kialakulásával lehetséges a városra hálásan emlékezni. A Nyugat lakótelepen a látogató elveszti a tájékozódó-képességét , a beépítettségi jellegen kívül nem képes felismerni a fő közlekedési útvonalakat, illetve azt, hogy mikor érte el a negyedet. Egyetlen kísérletet, hogy életet, vitalitást, dinamikát vigyenek a csupasz, dehumanizált térbe a város és a folyó közti területen különféle alkalmakkor felállított körhinták jelentik. A lakószigetek között különleges helyzete vannak a szegregáció szigeteinek, amelyet ugyan emberek laknak, intenzíven pulzál bennük az élet, de szociális, kulturális, gazdasági és infrastrukturális szempontból láthatóan ki vannak zárva a város egészéből. Rimaszombaton két ilyen sziget van, ezek a város legdélibb részén találhatók. A Rimatamásfalvi utcának Körút környéki része a Dózsa-telep felé és a leginkább feltűnűen szegregált „Fekete Város” a Dózsa 25. kép A Fekete Város, a Dózsa-utcai szegregált utcai Roma-gettó, amely a várostérkép igazi lakótelep nem a lakói önkéntes szeparációval fehér területe, ugyanis a legtöbb létrejött gettó. A város határát jelző tábla is szimbólikusan arra utal, hogy a negyed nem várostérképen fel sincs tüntetve és a lakott tartozik a város szervezetébe. terület határárt jelző tábla kb. a lakótelep előtt egy kilométerrel taláható. Rimatamásfalván a szegregáció főként a beépítési jelleg által látható, mivel a Körút környékének keleti részén többségben vannak a szétesett, vagy szétesőben lévő házak, az utca is inkább poros, kátyús középkori (csapadékos időben saras) kommunikáció, amely a haladás meggyorsítása helyett inkább csak a tájékozódást könnyíti meg (hasonlóan a hegyi turistautak botjaihoz). Ezeken a helyeken a rimaszombatiak beszámolói szerint nagyobb a roma lakosság koncentrációja. Paradox helyzet, hogy éppen ebben a városrészben nagyon idegen elemként található két fontos városi kulturális és szocializációs potenciállal rendelkező elem – a kastély és a csillagvizsgáló. Ezek ebben a környezetben idegen elemként hatnak és azzal, hogy a potenciális felhasználók által használt téren kívül helyezkednek el, körbevéve rossz minőségű utakkal, agresszíven ugató kutyákkal, félig beomlott házakkal és bűzlő trágyával, az átlagos városlakó vagy látogató helyett inkább a nehézségek és akadályok leküzdésére vágyó kalandorok számára érdekesek. A Dózsa-utcai lakótelep a szegregáció szélsőséges példája egy egész negyed (közösség) kizárása a városi környezetből , amely nemcsak Rimaszombat lakói számára vált a veszély, erőszak, kosz és demoralizáció szinonímájává. A várostérképen kívül található hellyel a legtöbb városlakónak sincs közvetlen tapasztalata, mivel ezt messze elkerülik és erre figyelmeztetik a látogatókat is. A „Fekete Város” a város határát jelző tábla után egy kilométerrel fekszik, de már az is kb. egy kilométerrel van az utolsó lakott résztől,
24
Rimatamásfalvától. Térbelileg is jelentősen szegregált. A minilakótelep környékén napközben csak a gyalog közlekedő lakók csoportjait látni, főleg romákat, akik nemcsak gazdasági okokból nem veszik igénybe az arra haladó autóbuszvonalat. Rimaszombat lakóinak ezzel a térrel kapcsolatos nézetei hűen tükrözik a renddel kapcsolatos nézeteiket, amikor jellemzik a „fekete várost”: „…. Hol nem érzi magát jól. A Fekete Városban biztosan. Oda nem járok. Az állomás is vad. Ott is olyan …. Semmilyen.” (Andrej, vállalkozó, 40). Rimaszombat lakóinak egy része ezt a lakótelepet nem is tekinti a város részének: „…. Nem is tudom megmondani, melyik rész nem tetszik. Ilyen itt Szombatban nagyon nincs is, inkább Szombaton kívül – az a rész, ahol a cigányok laknak, pár kilométerre innét.…..a telep nagyon katasztrófális … kár, hogy az út mellett van, bármerre mennek ott, mindenütt a rendetlenséget látják, …. neadj Isten arról érkezni Rimaszombatba … mindjárt megvan a benyomás ….ez nem szép, nem jó, valamit tenniük kéne vele … egyébként ez egy egész jó város, mostanában a munkanélküliekkel is tesznek valamit, ez tetszik nekem, mert így nagyobb a rend a városban.” (Gregor, vállalkozó, 40). 4.Városi mocsarak Modern ipari városok esetében a növekedés természetes velejárói voltak a gyárak, raktárak és egyéb, a nyilvánosság számára nem szolgáló részek, amleyek azonban nem számítanak magántérnek.
27. kép A tönkretett sírkövekkel teli temető bejárata a Nyugat-lakótelepen mutatja a tér jelentéktelenségét a szomszéd lakosság számára
26. kép A családi házak és a Rima folyó között a város keleti részében a város ipari fejlődése emékműve kísért
25
28. kép A Daxner tér kihaltsága az építészeti jellegét az elhagyatottság és a feleslegesség szimbólumává tette
29. kép A Főtér közvetlen közelében található szabad terület szemétdombá és gyomos parkká változott
30. kép Arra, hogy ez a tér valaha közfunkcióval rendelkezett, csak a közelekdési park rozsdás szimbólumai utalnak.
31. kép A Tompa-tér nem nyújt semmilyen lehetőséget a szabadidő kihasználására, nincsenek itt szolgáltatások sem, főként a Főtér és a vasúti, illetve autóbuszállomás összekötésére szolgál
Ezeket a helyeket a gazdasági termelésnek tartották fennt és csak az alkamazottak és kiszolgáló személyzet számára voltak hozzáférhetők. A társadalom gazdasági szerkezetének fokozatos átalakulásával, a városok gazdasági prioritásainak megváltozásával új jelenség alakult ki, elnéptelenedett vagy elhanyagolt területek jelentek meg, amelyek dehumanizációjukkal belülről bontják meg a városokat. A szocializmus időszakában az iparosítási és posztiparosítási folyamatok kiegészültek a hagyományos építészet elleni agresszív támadással, amelyet szimbolikusan az új hatalom számára ellenségnek számító polgárság és elátkozott kisebbségek ellen vezettek. Így alakulhattak ki a régi lerombolása után elmaradt új építések miatt a fehér foltok – elhanyagolt vagy tönkretett terek, amelyek bár a nyilvánosság elől nem voltak elzártak, állapotuk riasztólag hatott. A kihalt terek a kollektív városi emlékezetben fehér foltokat hoztak létre, ismeretlen és járhatatlan mocsarakat, amelyek az átlagos lakosban ellenszenvet, félelmet és riadalmat keltenek. Az ilyen mocsarak nem
26
rendelkeznek a szükséges társadalmi és emberi atmoszférával és azzal az igénnyel sem, hogy építészeti művel leheljenek életet a térbe. Rimaszombatban több ilyen hagyományos mocsár van – keleten a vasútvonal mögötta a Tauris objektumai, a víztisztító, mezőgazdasági gépállomás és a borüzem. A másik ilyen ipari mocsár a temető mellett található, ebben összpontosul a Teherfuvarozási Vállalat, az Agrozet objektumai, kisebb cégek és a Szlovák Útkezelő Vállalat. Ettől az ipari zónától láncként szinte egybefüggően húzódik a város központi része körül az ipari mocsár, az eredeti alaprajz határa mentén egészen a város nyugati részéig, ahol a város legnagyobb ipari üzemei vannak – a Gemer Sörgyár, helyi cukorgyár, péküzem, cukrászüzem és egy sor kisebb cég. Eloszlásukat az 1. sz térkép mutatja. A város mai képe szempontjából fontos, hogy az eredetileg exkluzív és szimbolikus helyek közül is sok fehér folttá vált. Az idő múlása és a részben irányított kollektív szklerózis a városi identitás alapjait jelentő szárazföldet vízzel árasztotta el és fokozatosan mocsárrá alakította. A városközpont több helyén kívül a feledés mocsarával borított helyek közé sorolhatjuk a Nyugat-lakótelep eléggé elhanyagolt temetőjét, az egykori szabadtéri mozit, városi fürdőt és a Városi Kertet, amelyek a Nyugatlakótelep falai és a sörgyár melletti fő közlekedési útvonal közé szorultak. De mocsárrá változott a Városi Park is, amelyet minden oldalról leszigeteltek a lakóhelyektől és a közlekedési park, amely magas kerítése védi az ott található szemétdomb és a fóliából, sátorlapból és papírból készült ideiglenes lakóhelyek intimitását. Ezek az eszközök a helyi lakosokat védik a pihenni és 32. kép Így nézett ki a zsinagóga a szórakozni vágyó lakosságtól. Arra, hogy ezek nem XX. század nyolvanas évei végén voltak mindig mocsaras helyek egy idősebb városlakó vallomása is utal: „ … Valamikor látogatták a Május 1. kertet, azt, ami nyugat felé van, akkor egész szépen rendben tartották, ott volt a magyar Tompa szobra, olyan nagy szobor … mindig nagyon szépen rendben tartották, volt ott kertvendéglő és focira is jártak oda, és park is volt ott ….”. (Frederika, nyugdíjas, 72). Külön figyelmet érdemelnek a történelmi központnak számító városközpotba behatoló mocsarak. Főleg a Daxner-tér mutatja jól, miként lehet kihajtani az embereket az olyan térből, amely ugyan nagy teret kínál, ezekívül azonban nincs ott semmi, amely valamilyen emberi igényt elégítene ki. Érvényes ez az anyagi, esztétikai vagy az emberi kommunikációs igényekre egyaránt. Az emberek elrettentésére szolgál a nyilvános és félig nyilvános terek nem egyértelmű elkülönítése a lakótömb és az Arany Bika Szálló környékén. A tér építészeti jellege sem ad okot arra, hogy a téren a szükségesnél több időt töltsenek. A tér egyik oldalán az Arany Bika Szálló magas épülete, amely a színvonala miatt a város nagy része számára 27
hozzáférhetetlen. A másik oldalon egy félig kész épület, amely eredetileg mozi, később üzlet lett volna, de mindenestre a tér majd felét efoglalja. A Daxner-tér nem ad kielégítő választ az arrajáró számára az örök emberi kérdésre: „Ki vagyok, mi vagyok, hol vagyok, miért vagyok éppen ott, ahol vagyok?”. Nem volt ennyire dehumanizálódott sorsa a városközpont másik terének – a Tompa-térnek. Az eredetileg jellegzetesen városi teret a bokros felületek kialakításával, az emlékművekkel és a forgalmas kereszteződés felépítésével minden olyan térbeli lehetőségtől megfosztották, amely lehetőséget adott volna arra, hogy több időt töltsenek ott, mint amennyi a rajta való áthaladáshoz szükséges. A teret kihaltá tevő fontos tényező, hogy két oldalról a nyilvánosság számára teljesen kihasználatlan épületek szegélyezik, mert ezek eleve kihasználhatatlanok. Az egyik az eredetileg egészségügyi központként szolgáló bezárt épület, vele szemben pedig a Múzeum épülete, amely bejárata viszont az egyik mellékutcából van. Az egyetlen hagyományosan városi épület az államigazgatási hivatalok nagy épülete a tér jobb oldalán, de az átlagos lakó nem jár ide gyakran, így azután nincs is sok oka arra, hogy eljöjjön erre a térre. A teret háromoldalról záró polgári építészet tulajdonképpen senki számára sem tud olyan kulisszát nyújtani, amely az emberekben kellemes érzést alakítana ki. A várostérkép, de az emberek tudatában is jellegzetes fehér foltot képez a rimaszombati zsinagóga 170. Rimaszombat a középkorban például Kassához hasonlóan nem engedélyezte a területén a zsidók letelepedését. Ők a városba a szomszédos Jánosból csak bevásárolni és üzletelni jártak be. Csak az 1849-1852-es időszakban telepedett le a városban néhány zsidó család, akik később vallási közösséget hoztak létre. A budapesti kongresszus után a közösség 33. kép Oszlopokkal és fákkal szegélyezett üresség emékeztet a zsinagógára és a háborúig ortodox és liberális részre szakadt, később prosperáló zsidó közösségre. ortodoxként újra egyesült. A XIX. század végére a zsidó vallási élet fellendült, a zsidó közösségnek jelentős egyesületei és intézményei voltak – tóraiskola, nőegylet, szegényeket támogató egylet, különböző ifjúsági szervezetek. 1930-ban a városban 816 zsidó élt. Viszont a háború során lényegében megszűnt, napjainkban a városban csak néhány zsidó él. Az 1868-ban épített zsinagóga a nyolcvanas évek végén még egészen jó állapotban volt és istentiszteleteket is tartottak benne. Ennek ellenére lebontották. Napjainkban a helyén üres füves tér van. A téglaépületet finoman díszítették és minarethez hasonló két toronnyal rendelkezett. Tájainkon építészeti szempontból különleges építmény volt, mivel az ortodoxia a zsinagógák számára nem engedélyezte a tornyok építését. A homlokzat felső részén az utcai oldalon timpanon-szerűen a tízparancsolatot tartalmazó kettős táblát helyeztek el. A kert felőli részen, ahol a frigyláda volt a keleti falat barok stílusú díszek és plasztikák emelték ki. A zsidó vallási közösség életmódjára és szervezettségére utal a keresztény temető szomszédságában található eléggé jól megőrzött zsidó temető. A héber, magyar és német feliratok alapján látható, hogy a közösség virágzának idején nyelvi és kulturális pluralitás volt. Napjainkban a zsidó temető maradt a Rimaszombat szervezetének 28
egykoron fontos eleme egyetlen látható emléke. A város közepén, az evangélikus templom mellett álló zsinagóga lebontásával de facto a vallási pluralizmus felszámolása történt meg. A városközpontban eredetileg található négy szentély közül csak három maradt, mind keresztény – katolikus, evangélikus és református. A zsinagóga eltüntetésével a városképből és a várostérképről lényegében az emberi emlékezetből is kitörölték, amint azt a kutatásunk is igazolta, mivel csak néhány ember volt képes megmutatni a helyi zsinagóga helyét, vagyis az utána maradt üres területet. Néhányan csak nagyon nehezen emlékeztek arra, hol is volt ez az építmény. A füves, ösvényekkel szabdalt területen is csak kevesen tudták, hogy húsz évvel ezelőtt ott még zsinagóga állt. Az emberi emlékezet tiszta, nem szennyezik idegen elemek, éppen úgy, mint egy szépen rendben tartott parkban, ahol a padokon nem ül senki. A módszer, amellyel a rimaszombatiak az egykori városi polgártársaikra emlékeznek, felidézi azokat a módszereket, amelyekkel elintézték őket. A városi élet integráns részét kiszorították a belsőjükből és szimbolikusan üres helyet tartanak fennt nekik a térben és a bensőjükben egyaránt. A zsinagóga felszámolásával teljesült a XX. századi városrontók barbár óhaja, akire Bogdanovič szerint az is utal, hogy még az emléktárgyakat sem voltak képesek elraktározni. A barbár ezeket saját pszeudotörténelmével igyekezett helyettesíteni. A városokat leromboló modern barbárok felszámolták a kollektív emlékezet gyűjtőhelyének számító temetőket és szentélyeket is. Szemükben ezek az objektumok is okult és veszélyes helyek voltak, ezért nem értették őket, nem voltak képesek megfejteni az üzenetüket. Mivel ezek a barbárok képtelenek voltak olvasni a szimbolikát, kulturális kódokat és a városi építészet nyelvét, nem tudták, hogy hozzátartozóik emlékműveit támadják, saját antropológiai emlékezetük láncát szakítják meg. 171 5.Tájékozódási és szimbolikus pontok Rimaszombat urbánus szelleme képes volt megtartani több alapvető városalkotó elemet, köztük szimbolikusakat is. Továbbra is jelen van benne a hagyományos városi elegancia, amelyre főként a XX. század elején tett szert. Ezek az elemek nemcsak a város központi részén találhatóak meg. A várost napjainkig határobjektumok veszik körül, amelyek az arra járókat arról informálják, hogy az átgondolt városi világból a szabad természet káoszába érkezik, vagy onnét jön. Ilyen tájékozódási elemek maradványai főként a bevezető utak menti keresztek, de az Akasztófadomb melletti vízmű is, amely arra utal, hogy egy ilyen használattal kapcsolatos műnek is a városi környezetben saját arculattal kell rendelkeznie. Ezek az objektumok a városban található szimbolikus helyekkel és épületekkel együtt olyan kozmoszt alakítanak ki, amelyben az emberek átgondolt módon képesek élni. Minden mű, minden épület, minden tárgy Pauer szerint hordozza „ az embernek a világ arca megismeréséhez vezető útjának a nyomát, a világot, illetve ezen belül önmagát megismerni kívánó igényt és annak a helynek a keresését, amelyben megtalálja a saját identitását és képes eszerint tájékozódni,”172 Az ember a művével hozzájárul a megbékítéshez, bár ezzel nem ér véget az ember és a világ konlifktusa, de új dimenzióba kerül, ahol a kölcsönös kapcsolatok már felülemelkednek magán a műn, és az új művek keletkezésének folyamata örökre befejezetlen marad.
29
34. kép Kereszt a városból az Akasztófadombra vezető út mentén
35. kép A körúti kereszt már nem a város határát jelöli
36. kép Az akasztófadombi vízmű monumentális építészete a város felé van fordítva
Ezeket a határobjektumokat a városközponttal a mai városlakók emlékezete köti össze az idő kontinuummal, ez biztosítja a mai élettevékenységünk és eseményeink időtlenségét az adott helyen. Amint azt frappánsan jellemezte Jozef Pauer, minden ember a saját világát csak „téridőileg és időtérileg” képes megélni. Ezenkívül a határpontoknak egyéb szimbolikus jelentőségük is van, amelyet főleg a középkor óta használnak, amióta a tér elhatárolása komoly jelentőséggel bír. A teret ligetek, erdők határolták le, de éppen úgy mesterségesen létesített objektumok is, például szenteket tartó oszlopok vagy keresztek. Az erdők és a lakóhelyen kívüli helyek az egyedüllétet biztosították, de ottis éltek vadállatok és ott voltak a kalandot nyújtó terek. Ezért a szent helyeket a lakóhelyen kívülre helyezték - sziklákhoz, megszentelt fákhoz, vagy pedig épített kápolnákba. Ezek a szent helyek hierofánok voltak, félelmet is kelthettek, egyben azonban menedéket jelentettek. Ezért az egyház is gyakran választotta a szent helyek vagy a keresztek számára a félelmet keltő helyeket, a biztonságos, illetve az ismeretlen, betöretlen, vad, ösztönszerű határán. Nyelvet adni a némának A városok fejlődésének és továbbépítésének alapjaként egy olyan szerződés, vagyis közös nyelv kialakítása szolgálhatna, amely a városok mai lakói számára hiányzik. A közös nyelv nélkül képtelenség a „városolvasás” művészete, így azután a kollektív és közös városírás is. Bogdanovič, aki a főként a totalitárius barbárok által megtámadott városok megmentésével kapcsolatban szolgál az inspirációk hálás forrásaként azt ajánlja, hogy minden egyes „városmegmentés” előtt a város sorsáról népszavazás döntsön, mert így a többség felelősséget vállal a jövőjéért. Manapság még mindíg azt látni, hogy a városban többféle világ létezik, amelyek gyakran nem értik egymást, sőt akár megpróbálják egymást kiszorítani a város szervezetéből. Ennek példája az utcanevek, amelyek a magyar nemzetiség gazdag történelmi és kulturális hagyományai ellenére olyan szlovák személyiségek neveit viselik, akiknek a régióhoz semmi közük. Az újabb utcák kulturális és történelmi szempontból teljesen üresek, ennek oka talán az univerzálisabb és semlegesebb nyelv használata, amely nem megosztó, viszont ezzel az utcanevek már nem hordozói a kulturális folytatólagosságnak és a helyi lakosság nyelvi kódjainak.
30
A városhoz fűződő kapcsolat elmélyítését valószínűleg azzal lehetne segíteni, hogy a város a lakói számára felkínálja az igényeik kielégítésének lehetőségét. Ilyenek a szabadidő kellemes eltöltése, a többi polgár előtti megnyilvánulás lehetősége, a városon belüli gyors és biztonságos közlekedés. Ez az utolsó téma a város nagyon gyenge oldala, mivel lényegében nem biztosít lehetőséget az alternatív közlekedés számára. A gépkocsival való közlekedés alternatív formáinak lehetőségeit vizsgáló három szlovák városban lefolytatott kutatás szerint 173 Rimaszombatban közlekedési célokra leggyakrabban gépkocsit használnak és a három város közül itt használnak legkevésbé kerékpárt vagy más közlekedési eszközt. Ezt a negatív folyamatot a helyi utak és járdák rossz állapota is elősegíti, ami miatt a görkorcsolyák, gördeszkák vagy akár a kerékpárok használata szenvedéssel jár és balesetveszélyes. Főként a fiatal generáció van a nagyon kevéssé fejlett városi tömegközlekedés miatt gyalogos közlekedésre kényszerítve. A városfejlődés fő potenciáljának számító fiatal generáció városhoz való viszonyát jól mutatják a felnövekvő generációhoz tartozókkal készített beszélgetések. Az idősebbekhez hasonlóan tetszik nekik az emberi lépték, a kis méret és a rurális jelleg, de megfigyelhető az érzéketlenség és az intolerancia az urbánum által nyújtott tarkasággal szemben, a bizonytalanságtól való félelem, vagyis a konzervativizmushoz kötődő jellegek 174. „ Akad itt néhány hely, amelyeket szeretek, így legalább van itt valami. Ilyen páldául a HARLEY, RSZ legismertebb cége. Korombeli emberek találkoznak ott, a pozitív véleményemnek ez az oka. Nyáron a teret is szeretem, azol a fűre lehet heveredni és élvezni a nyári napot. ( ) Zavar a sok cigány és munkanélküli. De ilyen a város sivársága is, mert szinte sehová sem lehet menni.” Vagy egy másik vélemény, amely dicséri a kisvárosiasságot: „Szuper az, hogy öt perc alatt a természetben vagyok és 20 perc alatt elérek a város másik végére. ( ) Nincs itt semmi se a fiatalak számára és mindenki csodálkozik, hogy minden héten a Harlejban isszák le magukat – én ezt a helyet nem szeretem. Korábban jártam oda, de az már tele van 12 évek „gyerekekkel” .” A fiatalok számára „kultikus” bár vonzerejéről: „Azt hiszem, hogy a bárok jelentik az egyik legnagyobb vonzerőt, legalábbis általában. ( ) De biztos, hogy nem maradok itt és kipróbálom a világot. RS előnye viszont az, hogy itt mindenki ismeri egymást.”. A kisvárosiasság azonban kilátástalanságot is jelenthet: „Az iskola úgy 5 lépésre van….( ) Most inkább a brutális munkanélküliség és az éjszakai bűnözés zavar. Szenvedek amiatt, ahogy mindekitől hallom, hogy elmennek. Hogy itt egyszerűen kilátástalan az élet. A városunkban lekinkább az a közösség tetszik, amelyben mozgok. …( ) Délután futunk a kocsmába és olyamikről beszélgetünk, amik csak ránk tartoznak. Szívesen pingpongozunk is.” A fiatalok vallomásai kontrasztban állnak a régi szép időkkel kapcsolatos nosztalgiával, amely főleg a társasági élethez és társasági elkötelezettséghez kapcsolódik. A mai generációknak ilyen tapasztalatai már nem voltak, ezt csak a jelenlegi nyugdíjasok élték meg: 31
„Mert amikor felnőttünk és családot alapítottunk, mind a ketten dolgoztunk … ez itt volt a közelben …hogy is mondjam ….jól éreztük magunkat, megvoltak az ismerőseink, barátaink, munkatársaink, az együttélés sokkal barátságosabb volt, mint manapság .., a családok gyakrabban találkoztak (üdülő, közös síelések ……). Nekünk a munkahely, a gyár a szívünkhöz nőtt … mert fiatalkorunktól az egész életünket ott éltük le, ezért olyan közeli volt „ „Különféle kulturális rendezvényeink is voltak ott, körök, fiatalként dolgoztam ott, tele energiával, különféle tisztségekben … a nőszövetségben dolgoztam … tánckörünk is volt, ezzel versenyekre jártunk, azután különféle sportrendezvényeket szerveztek … „ (Frederika, 72, nyugdíjas) A rimaszombati fiatalság mentalitása konzervatív, lényegében nemurbánus jellege megmaradása egyik oka az önmegvalósítással, önaktualizációval és öntranszcendenciával kapcsolatos tapasztalathiánya lehet. A városban, amely a szabadidő kihasználására csak a kocsmákat, vendéglőket és játszótermeket kínálja nehéz az ubánus helyek reményét adó magánkezdeményezések fejlesztése – az olyan – közösségi szellemé, téré, amely az ember szociális és gazdasági hátterére való tekintet nélkül lehetővé teszi a szabad önmegvalósítást, az ember egyedi jellegének többiek általi elismerését. A magántereket, mint például az üzleti vállalkozásokat a gazdasági siker logikája vezérli, így az önprezentáció és az önaktualizáció lehetőségeit behatárolják az egyén gazdasági lehetőségei. Amennyiben az ilyen gazdasági logika a közszférába is behatol, az korlátozza az emberi szabadságot és azt a gazdasági szabadsággal helyettesíti. A gazdasági értékeknek a közösségi terekbe való behatolásának szimbolikus megnyilvánulása az ún. Üvegház, az az építmény, a közösségi tér magánérdekek általi, vagy legalábbis egy gazdasági réteg érdekei és életstílusa privatizációjának megnyilvánulása, amely megengedheti magának a vásárlást az elegáns üzleteiben és van pénze arra, hogy a meglehetősen drága bárban üldögéljen. A gazdasági logika behatolása és a nyilvános önprezentáció alternatív formáinak hiánya oda vezetett, bár a közösségi tér nem a város lakossága fejlődési potenciáljának kihasználására szolgál, hanem a gazdasági egyenlőtlenségen, a jövedelmek egyenlőtlenségén alapuló társadalmi rétegződés megerősítésére.
32
