Az építészet, mint a kulturális paradigmaváltások szimbolikus médiuma

Az építészet, mint a kulturális paradigmaváltások szimbolikus médiuma Az európai típusú civilizáció egymást követõ "generációi"

Írta: Sólymos Sándor

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános elõadás, rádió és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetõen is. Copyright ã Sóly mos Sándor, 2001

A történelem és a haladás kérdése mélyen összefüggõ dolgok. Nem azért, mintha "ahol történelem van ott haladásnak kell lenni" típusú mechanikus kényszer-kapcsolat lenne köztük, sokkal inkább azért, mert - bár ez formálisan ellentmondás - a történelem és a dolgok megtörténésének sorozata nem ugyanaz. A történelem konstruált folyamatosság, s többnyire úgy szerkesztik, hogy ellentmondásmentesen egy szálon fusson benne a cselekmény. A dolgok pedig egymástól függetlenül történnek a világ különbözõ térségeiben úgy, hogy még csak hatással sem mindig lesznek a másikra. Ezt nehéz ellentmondás- mentes szerkezetben ábrázolni. Ahhoz, hogy ezt meg lehessen tenni, be kell vezetni egy segédfogalmat; ez - jobb híján - a haladás fogalma. Eleink talán inkább hihettek abban, hogy a dolgok folyvást jobbá válnak és hogy a végzet, vagy a teremtõ elrendezi majd a függõben maradt vagy pillanatnyilag áttekinthetetlen ügyeket. A XIX. század után a XX. úgy érkezett el, mint ami majd megkoronázza mindazt, amit az elõzõ teremtett. A XX. századra visszatekintve nem nagyon lehetnek ilyen egyértelmûen optimista várakozásaink a XXI. század elõtt. Mi lett a történelemmel, mi lett a haladás eszméjével? Mi lett az európai típusú civilizációval? Mi lesz az európai típusú civilizációval? Vagy csak egyszerûen a századvégek és az ezredvégek hasonlatosak egymáshoz? A történelemnek és a haladásnak törvényszerû-e az egységesen futó folyamatként való értelmezése, vagy inkább egy sokáig nem észlelt szemléleti csapda válik lassan érzékelhetõvé, amelynek megértésével érdemes egy kis idõt eltölteni. A történelmi látásmód egy sajátos szemléleti kelepcéje a "historizálás" a "historizmus" kérdésköre, amely kérdéskör szorosan összefügg a "posztmodernitás" és a "posztmodernizmus" problémájával is. A következõ gondolatmenetben az építészet szó nem nagyon fordul elõ, azonban ez nem azt jelenti, hogy az építészet folyamatainak megértéséhez ne lenne köze. Éppen, mert az építészet minden korban az akkor ható "civilizációs önértelmezési doktrína" látható bizonyítéka és éppen, mert minden építészeti korszakváltás a civilizációs doktrínaváltás látható bizonyítéka. Ekképp lesz az építészet a civilizációs önazonosság- megértés forrásává, igazi erõforrássá.

1. Az európai típusú1 civilizáció egymást követõ "generációi" Elsõ jelentõs kérdés a türelmetlen modernizáció. A "türelmetlen2 " jelzõ itt nagyon fontos. Nem mohóság, vagy rossz helyzetmegítélés a bajok oka, hanem a kényszeres modernizáció. A modernizáció ütemét nem jó, vagy rossz szándék 3 kérdése csupán meghatározni. A türelmetlenség oka a "megkésettségi pánik". A modernizáció tipikus kérdése: "Hogyan lehet az embereket arra rávenni, hogy saját jól felfogott érdekeik ellenében modernizációs ideológiákat kövessenek?" A "haladás", a "fejlõdés", a "modernizáció" fogalmaink nem koherens folyamatokat írnak le, inkább lényegükben különbözõ dolgok dramaturgiai megfontolások szerinti összeszervezései. Az, ahogy a technikai eszközök, szerszámok, vagy computerek különbözõ generációiról beszélünk, ezt fejezi ki. Azt hogy lényegüknél fogva mások, csak egy szokásos használati mód, a funkciójuk miatt soroljuk õket egy gyûjtõfogalom alá. A különbözõ civilizációs doktrínákat - nézetrendszereket, ideológiákat - is ilyen egymást felváltó generációkként célszerûbb értelmezni, mint egymásba kapcsolódó fejlõdési folyamatként.

Jól ismert dolog, hogy egy ember életében van egy szakasz, amikor nem tudni róla, hogy mire lesz képes, mert még gyermek. Van aztán egy középsõ korszak, amikor minden a helyére kerül. Felnõtt, ereje teljében van. Van aztán egy harmadik szakasz, amikor megöregszik.

-----------------------------------------------------------------------"gyermek-kor" "felnõtt-kor" "öreg-kor" 1. ábra Az ember létezési állapotai Az egymást követõ korszakok az ember életében, mint "létezési állapotok" folyamatosan alakulnak át egymásba, nehéz lenne megmondani hol a határpont két ilyen "egzisztenciális stádium" között. Nem jelent viszont problémát megkülönböztetni apát a fiától, s így a két életstádiumot, mert világos hogy két külön személyrõl, két különálló entitásról (vagy identitásról) van szó. Ebben az értelemben fogunk a következõekben "civilizációkról4 ", mint a civilizáció különbözõ generációiról beszélni. A civilizációk önazonosságát egy sajátosan mûködõ, illetve mûködtetett kulturális, tradicionális "önazonossági doktrína" biztosítja. Ebben együtt vannak egy civilizációnak a világról, önmagáról és a kettõ kapcsolatáról alkotott alapvetõ értéktermészetû vélekedései. Ezek a civilizációs vélekedések meghatározóak a civilizációk természetére nézve, ugyanakkor minden egyéb tényezõnél jobban jellemzõek is rá. A civilizációs "önazonossági doktrínák" is kialakulnak, feltûnnek, érvényben vannak, majd elvesztik jelentõségüket. Mindegyiknek van egy "elõ- ", (vagy "pre- ") szakasza, egy olyan, amikor ténylegesen azonos önmagával és egy "utó- ", (vagy "post-") szakasza, amikor fokozatosan elerõtlenedik. Ezek a szakaszok, egzisztenciális stádiumok, egy-egy doktrína különbözõ állapotait jelentik.

-----------------------------------------------------------------------elõ-korszak tényleges-korszak utó-korszak "PRE- " "ÉRVÉNYES- " "POST-" 2. ábra A doktrínák létezési állapotai A civilizációs vélekedéseket alapvetõen megkülönböztetõ "vélekedési típusokat" célszerû úgy felfogni, mint az egymást felváltó vélekedések generációit. Ezek a "vélekedési generációk" mint minden generáció egymás mellett léteznek, mégpedig a keletkezõ az "elõ- ", ("pre- ") a tényleges (érvényes-), és az elmúló, "utó- " ("post- ") állapotaikban. Mint a nagyapa, a fiú és az unoka is egymás mellett élnek egy idõben, de öreg, felnõtt és gyermek állapotukban, de különböznek egymástól, mert különbözõ generációk képviselõi.

Az egymást felváltó generációk effektív korszakai egymáshoz kapcsolódnak, egyfajta folyamatosságot mutatva, de tévedés ezt úgy interpretálni minthogyha ez valami cél felé tartana, s generációról generációra folyvást és szünet nélkül tökéletesedne. Egyik generációról a másikra fejlõdés, vagy a haladás volna érzékelhetõ. Éppen így a civilizációs generációk folyamatos létezése sem bizonyítéka vagy garanciája a folyamatos tökéletesedésnek. A terebélyesedés, a felhalmozódás nem tévesztendõ össze a tökéletesedéssel. A népesedés, mint már jeleztük szakadatlanul folyik de az, hogy egy generáció számszerûleg több egyedbõl áll, nem jelenti, hogy jobb is, különb is lenne a korábbiaknál.

I. II. III. _________________________________ "nagyapa" "fiú" "unoka"

I. II. III. _____________________________________ I. generáció II. generáció III. generáció

3. ábra Az egymást felváltó generációk létezési állapotai "összegzõdnek" Az európai típusú gondolkodásban hagyományosan van egy ilyen értelmezési probléma, amelyrõl kissé pejoratívan, mint "historizálásról" szoktunk beszélni. Ez úgy írja le az egyes korszakokat, mint amelyek egymást felváltják az egymást váltó korszakokból, pedig egy állandó tökéletesedés érvényesülése bontakozik ki. Ezt nevezzük el most "gyöngysor típusú" történelemfelfogásnak, mert a késõbbiekben könnyebb lesz rá ekként hivatkozni. A historizálás nem tud, vagy nem akar mit kezdeni a "koegzisztencia" fogalmával. Pedig egyszerre léteznek generációk a technikában, a vélekedésekben, egymás mellett élnek a különféle civilizációs típusok különféle egzisztenciális stádiumai, és ráadásul ezeknek a belsõ megoszlása még arról is informálhat bennünket, hogy civilizációs centrumokban vagy perifériákon járunk-e éppen, és a társadalomnak melyik rétegébõl vettük a mintát. TECHNÉ ÖKOMENIKUS "ökomenizmus"

pre-historikus

"pre-imperiális"

"ökonomizmus"

"pre-indusztiális"

"ökologizmus"

típusai

"egzisztenciális stádiumok" kvázi "korszakok"

post-historikus "post-imperiális"

modern

"indusztriális"

pre-ökologikus

ÖKOLOGIKUS

technikák

"imperiális"

pre-modern

ÖKONOMIKUS

civilizációs

historikus

TECHNIKA TECHNOLÓGIA

"ökoszisztéma-elõtti"

post-modern

"post-indusztriális"

ökologikus

"ökoszisztematikus"

post-ökologikus "ökoszisztéma-utáni"

"világértelmezések"

"doktrinális tipusok"

4. ábra A historikus, modern és ökologikus civilizációs doktrínák egymást követõ generációi

A vízszintesen futó tengelyre azt írtuk, hogy az "egzisztenciális stádiumok" illetve kvázi "korszakok". Ennek a tengelynek a mentén fut az idõ. A másik tengely esetében egyszerûen azt vettük alapul, hogy balról jobbra olvasunk és lefelé haladunk olvasás közben. A másik irányban egymás mellé (itt alá) írhatjuk az egymást követõ generációkat, úgy is, mint civilizációs ön-értelmezési technikákat. Az egyes civilizációs doktrínákat, aszerint neveztük el, hogy mi a vélekedéseket összetartó kohézió, s mi e koherencia fundamentuma. Az elsõ centrális fogalom a táblázatban a "techné". A techné ismeretén és mûködtetésén alapuló civilizáció a javakat, a szerszámokat és a velük kapcsolatos vélekedéseket felhalmozza és igyekszik megõrizni. A kor civilizációjának alappillére az "impérium", az önazonosság-értelmezési doktrínája pedig a "história". Ebbõl a megfontolásból a "birodalomszerûséget" és a "történelem-szerûséget" erre a korra nézve alapfogalmaknak tekinthetjük. A historikus civilizációnak van "elõ- ", "tényleges" és "utó- ", korszaka, egzisztenciális stádiuma. A kézmûves mesterség nem "örök érvényû" dolog, nem volt mindig, és nem biztos, hogy szükség lesz rá mindig. Ott lesz valahol valamelyik rétegében a civilizációnak, ott lesz a perifériákon, de azt, hogy nem lesz örökké bázis fogalom, már ma is könnyen beláthatjuk. Az elsõ, a technéhez tartozó vélekedési típus az "ökomenikus 5 ". A techné világa általában egy centrum köré szervezõdõ térség civilizációjaként fogta fel önmagát, mint "oikomené" mint egy gazdasági alapelv életterét. A mezopotámiai antik birodalmaktól kezdve minden birodalom ökomenikus volt, ezért mind megvívta "életrehalálra" a maga dominanciaküzdelmeit a maga térségében, mert ott "csak egyetlen" világértelmezés érvényesülhetett. A civilizáció egészen a XVIII. századig doktrinálisan egységes. Az ökomenizmus doktrínája magasan szervezett centrumban és gyarmati perifériákban gondolkodik a világról. A techné korához tartozó civilizáció önreflexiója "historikus". TECHNÉ ÖKOMENIKUS "ökomenizmus"



pre-historikus

"pre-imperiális"

historikus

"imperiális"

"egzisztenciális stádiumok"

post-historikus

kvázi "korszakok"

"post-imperiális"

civilizációs technikák típusai

5. ábra A historikus civilizációs doktrína Kezdetben a birodalmi területek nem értek össze, a birodalmak nem léteztek egymás számára. Abban a pillanatban, ahogy az érdekeltségi területek találkoztak, a birodalmak életre- halálra megmérkõztek. Ez történt a prekolumbiánus amerikai civilizációkkal, amikor az európai kalandorok megjelentek a partjain. A gyarmatosítói gondolkodás egészen a XX. századig szedi az áldozatait. A hitleri Harmadik Birodalom és a sztálini Szovjet Birodalom életrehalálra vívott csatái, a "gyarmati ökomenizmus" doktrínájának utolsó, anakronisztikus és tragikus megnyilvánulásai. Ezekben az indusztrializált háborúkban az igazán megdöbbentõ az

volt, hogy az eszközeiket már egy másik civilizációs generációtól veszik kölcsön, amelyik éppen az ereje teljében van. Tényleg vége lett a XX. században a történelemnek? Bárki nyugodtan használja a "prehistorikum" a történelem-elõttiség fogalmát, pedig világos, hogy akkor is történtek a dolgok, csak épp nem írták le - nem szerkesztették történelemmé õket. A történelem elõtti korokban nem volt "történelem", nem volt "történelem-csinálás", ahogyan azt a múlt századi akadémiákon tanították. Miszerint, a történelem a fejlõdés, a haladás törvényeinek érvényesülése, szakadatlan tökéletesedési folyamat. A historizálás 6 maga a "gyöngysor típusú" történelemfelfogás, mely szerint a korszakok, mint csupa "értékes gyöngyszem" követik egymást a történelem gyöngyfüzérében, aztán ez vagy körbefut, mint egy nyaklánc, vagy elnyeri méltó kifejletét egy drága briliánsnál a végén. De, ha a történelemnek elõtte lehet lenni, miért ne lehetne utána is lenni. A történelem vége nem a világ vége, hanem a történelemies szemléletmód vége volt csupán. Ha felidézzük a XIX. század stíluskorszakait, amelyek úgy "ûberolták" egymást, oly türelmetlenül, hogy az egyik még ki sem virágzott már "tolták le a színpadról" a következõ szín szereplõi, a historizmus aufklärista begyakoroltatását láthatjuk metaforikusan elbeszélve. A XVIII-XIX. század fordulóján megjelenõ klasszicizmus, (neo-klasszicizmus) az antik civilizáció mintái szerint való önazonosság metaforája, ami jó, de van ennél jobb. A romanticizmus, (neo-romanika, neo-gótika) a középkor romlatlan tisztasága, a keresztény Európa nagy korszaka és egy alternatív önazonosság metaforája, ami jó, de van ennél jobb. Az eklekticizmus, a választékos (nem kirekesztõ, hanem befogadó) ízlés izmusainak kora. A neo-reneszánsz a "klasszikus versus romantikus" típusú ("civilizált versus barbár" áthallások megengedettek) kettõs identitást oldja fel "gyönyörû szép sokszínûségében". Az Európán kívülrõl érkezett antik és a hitelesen nyugat-európai együtt van jelen benne. A hegeliánus fejlõdés- mítosz ön-(bizalom)gerjesztõ technikája "tézis, antitézis, szintézis" hármassága. A klasszicizmus, romanticizmus, eklekticizmus hármasságában ölt történelmies alakot. A neo-reneszánsz jó, de van ennél még jobb. A neo-barokk, amely Európa erõtõl és feszültségektõl duzzadó érettségét bizonyítja, készenlétét a változásokra, a haladásra, ami jó, de, van ennél még jobb...? Az nem lehet, hogy ennél nincs jobb, "kell" hogy legyen jobb. "Isten halott. A történelemnek vége van". De az ember él, kezébe "kell" hogy vegye saját sorsának az irányítását. Maga kell, hogy önmaga fölöttes énjévé váljon. Volt már új-romanika, új-gótika, volt már új-reneszánsz és új-barokk is. Valami olyannak "kell" most jönnie, ami eddig még nem volt. Jön is. L'Art Nouveau, Sezessio, Jugendstil, Stil 1900, Florale, Liberty és még számos változata. Új- mûvészet jön és kivonulás az akadémizmus szalonjaiból. Az újdonság szándékosan nem historizál. Nem idéz az antikból, nem a középkoriból, nem a reneszánszból, nem a barokkból. Önmagától idéz, "stílusabb a stílusoknál", jobb a jónál, "és ez jó". Ez az igazi új korszak. Ez az igazi elõre- menekülés.

A "historizáló rutin", a historikus doktrína túlélte önmagát, leszálló ágba jutott. Tele volt már önazonosság-problémával. Kapaszkodott, küzdött a túlélésért, de a túlélés már minden erejét felemésztette. S ráadásul ott volt már a másik generáció, amely éretten lépett a helyébe. A következõ generáció centrális fogalma a technika.

ÖKOMENIKUS "ökomenizmus"

pre-historikus

"pre-imperiális"

"ökonomizmus"


TECHNIKA

historikus

post-historikus

"imperiális"

pre-modern

ÖKONOMIKUS "világértelmezések"

TECHNÉ

"pre-indusztiális"


"post-imperiális"

modern

"indusztriális"

post-modern

"post-indusztriális"


6. ábra A historikus és a modern civilizációs doktrína egymást követõ két generációja Itt már nem a mesterségek jelentik a bázist, hanem a technika. A szerszámokból gépek, a kézmûvességbõl "indusztrializáció" lesz. Beköszönt az iparosítás kora. Hangsúly-eltolódás, interpretációs "univerzum-váltás" következik be. A modernitás, a "modernizáció kellése" mint ennek a korszaknak a reflexiós típusa együtt jelent meg a gépekkel. Együtt jelent meg egy olyan világértelmezéssel, amely a világot nem egyetlen centrumként és annak mechanikusan mûködõ perifériáiként írta le, hanem konkuráló nemzetgazdaságok korlátolt univerzumaiként, melyek organikusan küzdenek a dominanciáért. Az "oikosz"-ok területeiket nem bõvíthetik, mert az érdekszférák összeértek. A szorongatottságból csak egy út vezet kifelé a "menekülés elõre". Ez a gazdálkodás intenzitásának, a teljesítményeknek a fokozása árán lehetséges csak. A kor nagy találmánya az olyan "határátmenet", amikor helyben maradunk. A rómaiak, ha krízisjelek mutatkoztak a gazdaságban, rögtön hódítani kezdtek. A modern kor gazdaságai válságjelek esetén beruháznak és fejlesztenek. Ezért jelentek meg a gépek, és ezért jelent meg a modernizációs doktrína, mint a civilizációs vélekedések egy új generációja. Az "ökonomizmus" minden korábbi vélekedést félretolt. Az emberek ezek után már nem szívesen töltötték olyan dolgokkal az idejüket, ami "nem éri meg", ami nem "hasznos", vagy ami "nem térül meg". A modernitás doktrínájának megértéséhez természetesen tartozik egy pre- modern és egy post- modern szakasz megértése is. A modern kor centrumában az indusztrializációs meghaladás elve áll, amely már nem úgy gyarmatosít, hogy effektíve a hadseregeinek jelenléte garantálja a befolyását. Viszont a követõ térségek nem nagyon csinálhatnak mást, mint önként az indusztrializációs centrumok provinciáivá szegõdnek.

A világ mámorosan oldódik fel a modernizmusban. Modern gépek, modern termelés, modern fogyasztás, modern tudomány, modern mûvészet, modern építészet. A két világháború szomorú emlékét a jóléti modernizmus feledteti. A világ szerencsésebb felén. De ott van a másik, sõt ott van a népesedõ harmadik világ is és ez aggasztó. 4-5-6 milliárd ember! Ebben az összefüggésben kap igazán értelmet a "posztmodernitás" kifejezés. Amikor a modernitás doktrínája a virágkorát éli, akkor már jelen kell lenni valami másnak, ami le fogja váltani ezt a doktrínát. Amikor a modernitás leszálló ágba került, akkor hat már valami más, ami feljövõben van, ami ezt leváltja. Itt van egy új civilizáció-értelmezési doktrína, amelynek a centrális fogalma a technológia. A techné és a természettudományos tudás, - a technika - mellé a tudás alkalmazásának és az arról való vélekedéseknek egy új generációja - a technológia - járul. Most már egy eljárásnak, egy gyártási technikának a bevezetése már nem aszerint méretik meg, hogy gazdaságos-e vagy sem, még csak aszerint sem, hogy mûködésben tartja-e a piacot, hanem aszerint, hogy "ökoszisztematikus-e". Az "ökoszisztematikusság" kritériuma a megtérülésen túlmutató minõség elvárása. Azé a minõségé, amely az ökoszféra, a legtágabb értelemben vett természeti, gazdasági és civilizációs környezet fennmaradásának, mint legfõbb értékszempontnak 7 a kontrollja alá kívánja vonni az emberi termelés és fogyasztás eljárásait. Ennek a kvalifikációnak a rostáján fennakadnak azok az eszközök, amelyek a globális ökológiai egyensúlyt veszélybe sodorhatják. Amint a korábbi civilizációs doktrínák ideologikus világértelmezésük miatt "izmusként" ragadhatók meg, - az ökomenikus doktrína ideológiája az "ökomenizmus", az ökonomikus doktrína ideológiája pedig az "ökonomizmus", - az ökologikus doktrínának is lehetséges ideologisztikus világértelmezése, s ez természetesen - az "ökologizmus". Nézzük meg újra a világértelmezések egymást követõ generációit, és nézzük meg azt is, hogy milyen összefüggésekre mutat még rá az ábra. TECHNÉ ÖKOMENIKUS "ökomenizmus"

ÖKONOMIKUS "ökonomizmus"

pre-historikus

historikus

"pre-imperiális"

"imperiális"

pre-modern "pre-indusztiális"




"egzisztenciális stádiumok"

A historizmus vége

"a múlt" "a jelen vonala"

"post-imperiális"

modern

"indusztriális"

"ökoszisztéma-elõtti"

Az inusztrializmus vége

"a jövõ"

kvázi "korszakok"

post-historikus

pre-ökologikus

ÖKOLOGIKUS "ökologizmus"


post-modern "post-indusztriális"

ökologikus

"ökoszisztematikus"

?

post-ökologikus "ökoszisztéma-utáni"

?

"öko-egzisztenciális"

Az ökologizmus vége

Az ökoszisztéma vége?

7. ábra A historikus, modern és ökologikus civilizációs doktrínák egymást követõ generációi

A táblázatból jól látszik, hogy mi a kapcsolat a modern és a posztmodern között de az is, hogy mi a kapcsolat a posztmodern és az ökologizmus között. Ahogyan a világnak nem lett vége a post-historikus korszak kezdetén, úgy nem lett vége a post- modern korszak kezdetén sem, sõt a végén sem. A világértelmezési doktrínák nem felváltották egymást, hanem különbözõ generációik egymás mellett léteztek. Kiderült hogy a történelem nem egy "gyöngysor", nem a legkiválóbb minõségek sorozata, amelyben az egyik nagyszerû korszakot egy még nagyszerûbb váltja fel, és ez így folytatódik egyre feljebb az ígéret 8 szerint, hanem van benne ilyen is, és van benne olyan is. A különféle minõségeknek valmiféle hálózatossága jelenik meg benne, amit nehéz evolúciónak, pláne progressziónak tekinteni. A

I.

B

II.

III.

C

a "múlt"

IV.

D

V.

E

F

a "jelen"

a Jövõ"

8. ábra A "gyöngysor típusú" (historizáló) történelem-szerkezet sémája A lineáris - lehet azt is mondani klasszikus - dramaturgia, amelyben két dolog egy idõben létezve mindig kizárja egymást. Vagy ez van, vagy az, de nem lehet egyszerre A, B, C, stb. minõség miközben I, II, és III, köztes-minõség is ott létezik. E szerint az elképzelés szerint a létezési állapotok felváltják egymást, s ha köztük van is valami azok csak átmeneti stádiumok átvezetõ korszakok. A,

I.

generáció

II.

generáció

III.

generáció

IV.

generáció civ ilizációs technikák típusai

B,

C,

D, stb. doktrínák… "egzisztenciális stádiumok" kvázi "korszakok"

periféri a centrum periféri a

centrum

periféria

centrum periféri a

"világértelmezések" "doktrinális típusok"

centrum

a "múlt"

a "jövõ"

9. ábra A "hálózat típusú" történelem-szerkezet sémája

a "jelen vonala"

A folyamatosság nem kétséges, de ez nem egy irányban valósul meg. Az "elõ- ", és "utó-" történetek mellett párhuzamos történetek "elõ- ", és "utó- " szakaszai zajlanak, amelyek ráadásul "keresztben" is viszonyban állnak egymással. Errõl a hálózatosságról egyébként már nehezen lehetne - éppen a századforduló tapasztalatai miatt - azt állítani, hogy valami végcél (vagy végzet) felé halad, vagy "ad absurdum" fejlõdik. Folyamatosan mássá válik, de nem jobbá, vagy rosszabbá. A modernizmusnak vége lett, miközben a modernizációs kényszer megmaradt, csak éppen máshogy gondolkozunk róla. Ilyenképpen az ökologizmus korának is van elõ-, és utó-, szakasza. Nehéz lenne nem arra gondolni, hogy az ökologikus világértelmezési doktrína, amelyet ökologizmusnak is nevezhetünk, egyszer majd leszálló szakaszába lép, az ökoszisztematikusság kritériumrendszere elveszti kvalifikáló erejét. Ahogy volt a historizmusnak vége, ahogy volt a modernizmusnak vége, úgy lesz az ökoszisztematizmusnak is vége. Amint volt post- modern, lesz post-ökologikus korszak is. A maga kulturális jelenségeivel, mûvészeti, építészeti látásmódjával. Hipotézisünket bizonyítandó, miszerint a történelem nem gyöngysor, hanem hálózat, mutassunk be az ábránkon kereszt-irányú összefüggéseket is. A techné korának virágzó szakasza a historikus civilizációs doktrína érvényességének ideje, nem csak a pre-historikus és a pos-thistorikus korszakkal határos, hanem a premodernnel is. A historikus doktrína, mint centrum, a maga "elõ- ", és "utó- " korszakával és a következõ doktrína a modern "elõ- " korszakával, mint perifériákkal van körülvéve. A következõ oszlop még érdekesebb. A modernitás doktrinális korszaka, mint centrum a premodernnel és a post-modernnel, de másik irányba az õt megelõzõ doktrína "post- ", korszakával és az õt követõ doktrína "pre- " korszakával, a post- historikus doktrínával és a pre-ökologikus doktrínával, mint perifériákkal van körülvéve. Ilyenformán egy "helyen" - ami alatt egy doktrinális zónát (centrumot a hozzá tartozó perifériákkal) kell értenünk - egy centrális civilizációs értelmezés és legalább négy perifériális van egyidejûleg jelen. TECHNÉ ÖKOMENIKUS ÖKONOMIKUS

pre-historikus

historikus pre-modern

ÖKOLOGIKUS



post-historikus modern

post-modern

pre-ökologikus

ökologikus

post-ökologikus

?

?

A historizmus vége "világértelmezések"


Az inusztrializmus vége

Az ökologizmus vége

Az ökoszisztéma vége?

10. ábra A történések hálózatos vonulata, centrumaival és perifériáival

A gyöngysor történelemfelfogással szemben tehát körvonalazható a történések hálózatos vonulata, amelyben mindegyik fõirányban létezik folyamatosság a relációkban, de nincsen kitüntetett irány, különösen pedig kitüntetett cél, vagy kitüntetett végkimenetel. Ezek után nyilvánvaló, hogy kell lenni valaminek az ökologikus doktrína környezetében adódó üres helyen, ahová egy kis kérdõjelet írtunk be. Kell ott valaminek lenni, nyilván van is valami, csak nem tudjuk felismerni, mert nem azonosítható, mert nincsen még karaktere, nem azonos még önmagával. Itt van, mint minden korábbi korban az azt leváltó doktrína "elõ- " szakasza. De kell lenni valaminek a post-ökologikus doktrinális szakasz alatt, azon a helyen, ahol az érvényes állapota van (lesz) annak a bizonyos civilizációs doktrínának. Ide nagy kérdõjelet írtunk. Ebbõl néhány dolog következik. Egyik az, hogy mivel eddig mindegyik doktrína végén mielõtt átfordult a leszáló ágba elég csüggesztõ hangulat alakult ki, mert egy doktrinális típus végét a civilizációban, "ad absurdum" a világ végeként élték át a kortársak. "Világvége hangulat" volt a historizmus végén, de az volt a modernizmus végén is, és soroljuk ide nyugodtan az ökoszisztéma végérõl tett megállapításunkat 9 . Még nem szóltunk arról, hogy hová tehetjük magunkat ebben a táblázatban. (a 7. ábra segít ezt értelmezni) Nem könnyû megmondani, mivel a tengelyek nem idõ egyenesek és az ábrák sem arányosak, csak sémák. Ebben az értelemben inkább csak zónákat lehet megjelölni nem pedig helyeket benne. Azt mindenki döntse el magáról, hogy "ökologistának", vagy "modernistának" tekinti-e önmagát. Bízzunk benne, hogy "historicistákat már" nehezen találunk. Bár lehet, hogy ez egy "túl optimista" követelmény, ha meggondoljuk a napi sajtót, vagy a televízió bármelyik csatornáját a CNN-ig bezárólag. Akik csinálják, ahogyan csinálják, de akikrõl a hírek szólnak azok is (politikusok, tudósok, üzletemberek), állandóan fejlõdésrõl, haladásról, felzárkózásról beszélnek, mint valamilyen törvényszerûen érvényesülõ folyamatról, amire "bérletünk van". Eszerint mégis túl optimista ez a követelmény. Mindenesetre a "posztmodern" ma már erõtlen és üres. Ugyanakkor az "ökologizmus" mintha jóval gyengébb lenne annál, mint amilyen égetõ szükség lenne arra, hogy a doktrínaváltás jeleit tapasztaljuk. A "jelen vonala", pontosabban zónája három mezõt érint feltétlenül. Egy centrálisat és két perifériálisat. A jelen a posztmodernnek jóval túl a felén metsz a területébe, az ökologikusnak szinte csak a sarkát érinti, pedig ez lenne a centrális doktrína (!), a preökologikusnak is jóval túl van a felén. Ilyenformán érthetõvé válik az a rezignáció, amit mindenki tapasztalhat magakörül bárhol a világban, így a század-, ezred-forduló táján. Két perifériális jelentõségû doktrína is túl van a delelõjén, (a posztmodern és a pre-ökologikus) miközben a harmadiknak, amelyik a centrális lenne, még nem érzõdik a hatása. Ez már elég ok a szorongásra. Még valami következik a "jelen vonal" helyzetébõl az, hogy a visszaszámlálás folyik, így vagy úgy be fog következni a "post-ökologikus" váltás, s hogy miként az 50-50 % (!) Ezzel persze nem állítunk semmi meglepõt. A személyes ember - a cselekvõ alany - biztosra veheti, hogy egyszer meg fog halni. Mégis mindenki együtt tud élni ezzel a tudattal, mert örömét leli gyermekeiben, unokáiban, s

megnyugtatja az õ boldogulásuk tudata és az, hogy azok mit tesznek az attól is függ, hogy õ mit hagyott rájuk. Ezért küzd, ezért tevékenykedik, ezért gyûjt és halmoz fel. Ez a cselekvés értelme. Az "emberiség", - ez a "nem tudni milyen alany", mert cselekedni nem tud -, mit hagy a következõ generációkra, és ez megnyugtathatja-e. Együtt lehet-e élni ezzel a nyugtalansággal, vagy nagyon itt az ideje egy civilizációs paradigmaváltásnak? Amikor rendszeresen jöttek a vikingek, a magyarok, a tatárok a régi Európában, akkor annyit lehetett tudni a jövõrõl, hogy "vagy meghalunk, vagy nem". De több lehetõség közül lehetett választani. Lehetett elszaladni, fohászkodni, vagy kardot élezni. Típusosan ez azt jelenti; lehetett az univerzumból kilépni, lehet felsõbb hatalmaktól jót remélni és aztán esetleg keserûen csalódni, és lehet rosszat remélni és aztán esetleg megkönnyebbülni. Ma úgy tûnik nem igazán használható a "történelem, mint tanítómester". A vikingek, magyarok, stb. ellen való védekezésre voltak alternatívák. De az elszabadult technológia, az önálló életre kelt környezetrombolás ellen mit lehet választani? Elmenekülni?

Hová?

Fohászkodni?

Nem egy "posztmodern" gondolat. Ha csak nem "Madonnához" (de nem a szeplõtelenhez).

Kardot élezni?

Az ózonlyuk ellen, vagy a globális felmelegedés ellen?

A válaszok problematikusak, a lehetséges stratégiák úgyszintén. A veszélyeztetettségünkrõl könnyû egyfélét gondolni még egy utcai térítõvel is. Cselekvõ alany híján cselekedni, azt viszont nehéz. Még egy bátortalan megjegyzés. Hogy mi jön a "technológia" után, mint centrális fogalom, nem tudjuk. Hogy mi jön az "ökologikus" doktrinális típus után, nem tudjuk. De a nagy kérdõjel alá talán beírhatunk apró betûvel egy szójátékot;

"ö-ko-egzisztencia10" Ez egy név, ami pillanatnyilag nem jelent semmit, de jó lenne, ha jelentene. Magában, külön-külön az "ökologikus" és a "koegzisztenciális" is korlátozott értelmû kifejezések. Maga az ökologikus doktrína is követi a korábbi "generációk" korlátoltságát abban az értelemben, hogy kitüntetett szempontok szerint közelít az emberiség, illetve a civilizáció problémájához.

Márpedig azt tisztáztuk korábban, hogy ez nem jó, mert az emberiség, mint "univerzális alany" csak az egyetemes fenyegetettségben egységes és nem hihetjük, hogy kitüntetett nézõponttal lehetne segíteni rajta. Ez a historizmus és a modernizmus esetében sem járt sikerrel. Ha viszont ilyen kitüntetett nézõpontra nem lenne szükség, mert az emberek a különféle civilizációs térségekben a különféle civilizációs modelleket követhetnék anélkül, hogy egymást vagy önmagukat fenyegetnék ezzel, akkor tényleg igaz lenne mindkét maxima, az "ökologizmus" és a "koegzisztencia" kellése is, amelyeket egymásra csúsztattunk. Az "ökoegzisztenciális" civilizáció, amely azt jelentené, hogy az ökoszisztéma természetes létrendje valósul meg, vagy áll helyre. A koegzisztencia pedig a minõség jelzõje ugyanennek a maximának, ami azt jelenthetné, hogy az ökoszféra tényezõi együtt léteznek, nem egymás ellen és nem is egymás rovására.

Ko-egzisztenciális ökologizmus = "ökoegzisztencia"

Budapest, 2002 január 23.

Sólymos Sándor építész, filozófus, egyetemi docens, Magyar Képzõmûvészeti Egyetem

1

Eu rópai típusú civilizáció nem csak Európában van. Észak és Dél-A merika, Ausztrália, Dél-Afrika, India és Kína sikeresebb és gazdagabb térségei, államai a gazdaság, a technika és a technológia fejlesztésének, a modernizációnak európai típusát követik, ami korántsem b iztos, hogy a legjobb, de kétségtelen, hogy jelenleg a leg-mûködõképesebb és a legsikeresebb modell. A mi az értékeléseinktõl független tény. 2 A civilizációs türelmet lenség, a modernizációs kényszer, végsõ soron az emberek életét lehetetleníti el. Vagy átvitt, vagy a szó direkt értelmében. A z indusztrializmus kialakulása és egyre jelentõsebb tényezõként való jelen léte a XIX. sz.-ban elõször optimista várako zásokat ébresztett. Úgy tûnt, hogy a kézmûvesség a techné kicserélhetõ a gépi gyártásra technikára s az emberek egyszerûbben gyorsabban lesznek képesek boldogulni. Nem látszott világosan, hogy a techné világa egy egész civilizációs minta, amelynek egyetlen tényezõjét nem lehet kicserélni, technikával helyettesíteni, mert ahhoz szintén tartozik egy egész és sajátos civilizációs minta. Végül a technikával rendelkezõ kézmûves civ ilizáció minden ko rábbit felülmú ló identitás-zavarba kerü lt. Újra és még inkább érezhetõ volt, hogy "Ami van az nem jó, ami jó az nem van." A modernizációs "meg késettségi pánik" egyre radikálisabb megoldások irányába terelte az érdekelteket. Korábban szóba sem hozható technikai, ideológiai, politikai szélsõségek tûntek reális alternatívának, illetve technikusok, ideológusok, politikusok igyekeztek ilyeneket mint reális alternatívákat sugalln i, és megszerezni hozzá a hatalo m támogatását. 3 A szándék szó itt könnyed eufémizmus. A politikai ideológiák a jobb és baloldal, a mérsékelt és radikális változatok mind a próba-szerencse elven mûködõ nagy bajba került civilizáció menekülési stratégia-keresésének

eszközei. Az, hogy ebbõl népirtás és hidegháborús hisztéria lett, az nagyon nagy szégyen, de mi más is lett volna, ha meggondoljuk. A próba-szerencse alapon az útját keresõ civilizáció mikö zben a technikáját kicserélte a kontroltechnikáját is éppen cserélte. A fizikai értékek átalakítását egyszerre végezte a metafizikai értékek átalakításával. Ez nem vezethetett jóra. 4 Könnyen lehetne itt és most a szerzõt plág iu mmal vádolni mondván Oswald Spengler (A nyugat alkonya, Európa Kiadó, 1995, ISBN 963 07 5814 8) vagy Samuel P. Huntington (Civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása, Európa Kiadó, 1998, ISBN 963 07 6433 4) ezt már régen kitalálta. A z elsõ esetben még csak állhatna a vád, mert Spengler mûve elérhetõ volt 95 elõtt is, de férfiasan bevallom, nem o lvastam, mert nem érintett meg az alapötlet sem, hogy akkor a nyugatnak most végérvényesen bealkonyult volna. Van a nyugatnak épp elég baja, de nem pont ez. Huntington pedig késõbb jelent meg. Nos is mét szeretném "Az ártatlanság vélelmét" kérni, addig ameddig ki nem derül, hogy nem egy újabb unalmas, bõbeszédû Spenglerrõl, vagy egy felvizezett újságcikket könyvként áruló Huntingtonról van szó, hanem egy harmad ik dologról, ami alap jaiban különbözik az elõ zõektõl, még ha hasonló célokra is használju k õket. 5 Az ö ku menikus szó eléggé foglalt értelmû. A keresztény vallásfelekezetek felett álló mo zgalo mnak a neve. Ezért egy betût máshogyan írtunk benne, (ök-o-menikus) kettõs céllal. Egyik, mert elég nehéz más értelmezésben használni foglalt s zavakat, most mégis meg kell próbáln i. A másik pedig, mert az "öko-" kezdetû szavak alliteráció ival van még dolgunk, majd látni fogjuk miért. Az itt felírásra kerülõ s zavak a genezisükben függnek össze, és ez többet árul el felõlü k, mint amekkora probléma egy foglalt szó félreérthetõsége. 6 A historizálás - ami logikájában pontos leképezése a gyarmat i gondolkodásnak - tehát éppúgy bánik a tényekkel, mint a birodalmak a provinciákkal. A mit használatra méltónak ítél belõle azt a centru mba szállíttatja, feldolgozza, amit pedig nem, az lajstromba-vétel nélkül dohosodik ott a provinciális levéltárak polcain. Persze mindig vannak nagyra törõ Július Caesarok, akik a provinciákon meggazdagodva megjelennek a centru mokban, hogy átvegyék a hatalmat, aztán idõnként vagy ledöfik õ ket idejekorán, vagy nem. Ha nem, akkor az új diktátor a provinciák polcairól összeszedett "történelem-interpretáció jával" leváltja az elõ zõt, az új "történelmi birodalo m" mint "új történelmi ko rszak" lesz megszervezve, ami természetesen jobb, szebb, magasztosabb minden addiginál. 7 Valami merõben új jelent meg az öko lógiai doktrínával egyidejû leg. Ko rábban az " Emberiség" érdeke volt az a legfõbb elv, aminek a nevében minõsíthetõek lettek egyéb elvek. Itt végre megjelent valami olyan felsõbb elv, amely az emberiség érdekeit - ami persze mindig a civilizált ember érdekeit jelentette - alárendeli az ökoszféra, illetve az ökoszisztematikusság elvének. Ebben minden létezõ Ember, Állat, Növény, Ásvány, Közeg, nem a hierarchiában elfoglalt szerepe szerint, hanem a legátfogóbb rendszer - az ökoszféra - harmóniája mint alapelv szerint részesedik a létezés jogaiból. Maga egzisztenciája a többi létezõ harmon ikus egzisztenciájának van alárendelve. Jogos persze a kérdés, hogy az ökoszféra érdekeit ki artikulálja, ki interpretálja (hát, igen az ember, ugye) és nem fog-e ez csorbát szenvedni az érdekérvényesítések kö zben? S ettõl kezdve a dolog gyanús, mert a nemzetkö zi proletáriátus érdekeit sem a nemzetkö zi pro letárok legjobbjai art iku lálták, hanem politikai kalandorok. Lehet, hogy a halak és ásványok, sem fogják érthetõbben mondani az érdekeiket, mint azt polit ikai kalandorok megteszik majd helyettük. 8 A történelem fogalma vallási kontextusban bukkan fel. A XVIII-XIX. sz.-i szekularizáció elõtt nem is fordul elõ más szövegkörnyezetben. Az egyistenhithez, a kiválasztottság-tudathoz, a zsidó-keresztény hagyományrendszerhez a "mennyei Jeruzsálem" ígéretéhez kapcsolódik. A történelem tana, mint az eszkatológia, az üdvösségtörténet tana a bûnbeesés elõtti paradicsomi korról, a bûnbeesés miatti szenvedések koráró l (a föld i siralo m-völgyrõl), a megváltás mûvérõl, és az utolsó ítéletrõ l, mint egy tökéletesedési sorozatról beszél. A történelem egy olyan elrendelt tökéletesedési folyamat, amelynek isten által rendelt törvényeirõl csak az ember nem tud, mert nem tudhat - ugyan megpróbált a tudás fájának gyümö lcsébe belekóstolni, de meg is bûnhõdött érte. A történelem felfogás mindig megõrizte ezt az ember által nem tudott, de törvények szerint eleve elrendelt eszkatologikus jellegét, még azok után is, hogy az isten kikerü lt a dramaturg iából. A végcél a megváltás, a mennyei Jeruzsálem idekerü lt a fö ldre, felv ilágosodás, modern indusztrializált civ ilizáció, ko mmunizmus, polgári liberalizmus lett belõle kinek-kinek ízlése szerint. De ígéret maradt, amiért egy kis nélkülö zést még érdemes közbeiktatni. 9 Itt egy pillanatra félre kell tenni a "kö zírói hangot" és elsõ személyben tenni egy meg jegyzést. Az lehet, hogy vészmadár vagyok, de hogy jósnõ nem, azt biztosan tudom. Ezért ami itt kijött az ábrából azt én nem állíto m, csak annyit közlök róla, hogy ez a kimenetel is belefér a dolgok jelenlegi állása szerint a jövõnkbe. Erre is lehet számítani. Ez v iszont semmivel sem feketébb jövõkép, mint amivel az ember akkor számo l, amikor a volán mögé ül, vagy repülõgépre száll. Ezt nem tekintem erõsebb állításnak, mint a valószínûség elmélet alaptörvényét miszerint egy esemény bekövetkeztének a valószínûsége egyéb információk híján 50-50 %. 10 A koegzisztencia görög szóösszetétel, azt jelenti együtt létezés. A z öko lógiát már tisztáztuk mit jelent, ami öko-val kezdõdik annak általában lehet sejteni hogy van összefüggése a környezet-racionális, vagy környezettudatos gondolkodáshoz, ilyenformán több kellene hogy legyen az a valami, mint az ö kológia vagy az ökologizmus. Ekként a következõ "doktrinális generáció" centrális fogalma lehetne a civilizációs tipológiánkban.

Az építészet, mint a kulturális paradigmaváltások szimbolikus médiuma

Recommend Documents