Reményünk nincs válságban A magyar keresztény politika nagy. kísérlete Húsz éve szabadlábon: magyar egyházak Harmadik út Hitvallók és Ügynökök

756 Ft

Keresztény közéleti-kultúrális folyóirat

XXIV. (X. új) évfolyam – 2009/5-6

Reményünk nincs válságban A magyar keresztény politika nagy kísérlete Húsz éve szabadlábon: magyar egyházak Harmadik út „Hitvallók és Ügynökök” között

TARTALOM ELŐSZÓ Wildmann János: Számunk elé

3

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK Hegedűs Antal: A délalföldi katolikus zsinatok Jakab Attila: Millennium – üröm az örömben. 1000 éves a gyulafehérvári (erdélyi) érsekség Orosz Gábor Viktor: Az egyházak helye a társadalomban Wildmann János: Vegyes mérleg. Egyházak Magyarországon

4

Alapítók: Paul M. Zulehner és Wildmann János

13 17 20

TANULMÁNY Szabó Róbert – Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. A DNP országgyűlési képviselőcsoportja I. rész 26

KÖRNYEZET ÉS FELELŐSSÉG Egyházak Világtanácsa: Nyilatkozat a környezeti igazságosságról és az ökológiai adósságról

41

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Vigh Szabolcs: Harmadik út „hitvallók és ügynökök” között. Egy „szürke egér” lavírozása a kommunista diktatúrában

RECENZIÓK

Kiadó: Egyházfórum Alapítvány, 1048 Budapest, Kordován tér 5. V/25. Telefon: (1) 230 34 35 Adószám: 19667908 – 2 – 41 (Az szja 1 százalékának felajánlásához) Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 7635 Pécs, Sólyom dűlő 3. Telefon: (72) 213-454 A szerkesztőbizottság tagjai: Deák Dániel Jakab Attila [email protected] Orosz Gábor Viktor Szécsi József Végvári Vazul ofm. Wildmann János (főszerkesztő) [email protected] Bankszámla: OTP Bank Rt. Budapest, József körút 33. 11708001-20523716 IBAN: HU31 1170 8001 2052 3716 0000 0000 Swift (BIC): OTPVHUHB Lapterv, tördelés: Szabó Zoltán

45

FÓRUM Deák Dániel: Reményünk nincs válságban

Keresztény közéleti – kulturális folyóirat Megjelenik évente hatszor Egy szám ára: 399 Ft 2009. évi előfizetési díj: 2100 Ft A folyóirat megrendelhető a kiadó címén.

Nyomdai munkák: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Pécs, Légszeszgyár u. 28. ISSN 1215–0630

51

62

Olvasóink leveleit a szerkesztőség címére kérjük. Minden írásért szerzője felelős, és nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét fejezi ki. Nem kért kéziratokat nem őrzünk meg, és csak kérésre küldünk vissza. Címlap: Millenniumi szentmise a pécsi székesegyház előtt (Fotó: Wildmann János)

ELŐSZÓ

Számunk elé lőző számunkban a közép-európai egyházak helyzetéről közöltünk áttekintést. A mostani duplaszámban ezt részben folytatjuk, de mindenekelőtt a magyarországi és környező országok magyar lakta területeinek egyházainak szentelünk figyelmet. Hegedűs Antal a KalocsaKecskeméti, a Szeged-Csanádi és a Szabadkai egyházmegyék zsinatainak a tükrében mutatja be a Délvidéken élő katolikusok vallási helyzetét. A három egyházmegye lakóinak ugyanis szinte azonos nemcsak a múltja, de a jelene is, sőt még az egyházmegyei zsinatot is közel egy időben tartották, amelyeken azonos témaköröket tárgyaltak. A szerző a hét szentség fölsorolásának sorrendjében ismerteti a helyi zsinatok állásfoglalását, majd foglalja össze azok hiányosságait is, amelyek lényege, hogy gyakran figyelmen kívül hagyják az „új idők” jeleit: „Mintha elfeledkeznének arról, hogy a 19. század után rengeteget változott a világ, benne az Egyház is”. Idén ünnepelte ezer éves fennállását a gyulafehérvári (erdélyi) érsekség. Az erdélyi magyar katolikusoknak az elmúlt évszázadban a különböző román rendszerek és kormányok ellenséges intézkedéseivel kellett dacolniuk, hogy talpon maradhassanak. Küzdelmükben nem számíthattak Rómára sem, állítja Jakab Attila, mert „a Vatikán mindenkori geopolitikai stratégiája mindig is az aktuális politikai hatalom igényeihez igazodott, és a lelkipásztori szempontok lényegében soha nem játszottak szerepet a döntésekben“. A szerző úgy véli, hogy az igazán súlyos problémák az elmúlt években Jakubinyi György érsek vezetése alatt jelentkeztek. Mára a „gyulafehérvári egyházmegye az előrehaladott szétesettség állapotába jutott, ahol sajátságos hatalmi gócpontok és politikai, gazdasági érdekszövetségek alakultak ki“. Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész a Lutheránus Világszövetség nyári budapesti konzultációjáról számol be, amelynek az egyház és állam kapcsolata volt a témája az átalakuló közép- és kelet-európai társadalmakban. Az elmúlt húsz évben lezajlott változások az evangélikus egyházaknak is komoly kihívást jelentettek. Ezeket a változásokat a résztvevők részben komoly kritikával illették, mindenekelőtt az új „zsarnokokat” – a fogyasztói társadalmat és a neoliberális globalizációt – , amelyek spirituális értékeket veszélyeztetik. Másrészt azonban ezekben a kihívásokban is felismerik, hogy „Isten továbbra is aktív marad Európa-szerte, nemcsak az egyházakban és az egyházak révén, de a szélesebb társadalomban is.” A súlyponti rovatot utolsó cikkében emlékezünk meg az ezeréves pécsi egyházmegyéről, majd a fő ünnepen részt vevő pápai követ, Schönborn bécsi bíboros kérdésre – „Mi lett a keresztény Magyarországból?“ – keressük a választ egy a hazai egyházakat vizsgáló vallásszociológiai kutatás néhány kiragadott eredményének rövid bemutatásával. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a magyar társadalom döntő többsége közel sem vallás- és egyházellenes, sőt az egyházaknak fontos társadalmi szerepet szán, mindenekelőtt egyfajta lelki és erkölcsi iránymutatást vár el tőlük. Ha egyáltalán beszélhetünk az egyházak válságáról, akkor ennek egyaránt oka 2009 /5

a szekularizáció és az egyházak hitelvesztése, mindenekelőtt a papok körüli botrányok. Feltűnő jelenség az egyháziasan vallásos emberek klerikalizmusa és jobboldali pártszimpátiája. Újabb terjedelmes, és minden valószínűség szerint jelentős tanulmánysorozat közlésére vállalkozik az Egyházfórum, amelynek első részét ebben a számunkban olvashatják Olvasóink. Korábban közöltük Szakolczai György cikksorozatát a magyar keresztény politika nagy vitájáról, amelynek fő ellenlábasai Barankovics István és Mindszenty József bíboros voltak. A sorozat azonban adós maradt a Demokrata Néppárt történetének számos fontos további elemének ismertetésével. Szabó Róbert és Szakolczai György ezért egy új sorozatban emléket kívánnak állítani „minden idők legnépibb és egyben legintellektuálisabb magyar képviselőcsoportjának”, amelynek minden tagja „nagy vállalkozásba kezdett, nagy veszélyt vállalt, minden kötelezettségének eleget tett, kivétel nélkül tiszteletreméltó módon viselkedett, üldöztetést, nagyrészük szörnyű üldöztetést szenvedett el”. „A végtelen fogyasztás kora elérte a határait”, olvashatjuk az Egyházak Világtanácsa nyilatkozatában a környezeti igazságosságról és az ökológiai adósságról. Ez utóbbi fogalom – az ökológiai adósság – „az ökoszisztémáknak, helyeknek és népeknek a termelési és fogyasztási minták által okozott kárra, valamint az ökológiai rendszerek más országok, közösségek és emberek igazságos jogainak csorbításával való kizsákmányolására utal”, egyben kifejezi „mély erkölcsi elkötelezettségünket arra, hogy megvalósítsuk a környezeti igazságosságot azokkal az emberekkel szemben, akik a leginkább érintettek a környezet és a Föld rombolása által”. Olvasóink közül bizonyára többen látták a „Hitvallók és ügynökök” című filmet. A szocializmusban a legtöbb világi hívő és pap azonban nem volt sem hitvalló, sem ügynök, hanem „szürke egérként” lavírozott. Vigh Szabolcs személyes visszaemlékezései mégis drámai módon jelenítik meg egy ilyen „szürke egér” életútját a kommunista Magyarországon. Fórum rovatunkban Deák Dániel – az Egyházfórum szerkesztőbizottságának új tagja – szövi tovább az idei 3. számunkban a gazdasági világválság kapcsán elindított gondolatokat. A jelenlegi válságból semmiképpen nem vonható le apokaliptikus következtetés, miszerint „egy ördögi játék következtében legördül egy fekete függönyt, amit követően már nincs esély másra, mint az egyébként elkerülhetetlen frusztráció enyhítésére”. A humán szempontok érvényesítése azonban nem a kapitalizmus, hanem hús-vér emberek, a politikusok és az üzletemberek, nem utolsó sorban pedig a keresztények feladata. Wildmann János 3

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK

A délalföldi katolikus zsinatok I. Bevezet Zsinat, püspöki és egyházmegyei szinódus

1

959 óta a katolikus egyháznak egyik leggyakrabban említett témája a „zsinat” volt. Ugyanis ekkor jelentette be XXIII. János pápa, hogy egyetemes ökumenikus zsinatot kíván egybehívni. Ez a pápa által összehívott püspöki tanácskozás Rómában 1962–1965 között volt, és II. Vatikáni zsinat néven tartja nyilván az egyház- és a világtörténelem. Annak ellenére, hogy az egyházjog féltékenyen vigyáz arra, hogy a pápa hatalma az egyetemes zsinatokon ennek minden részletére kiterjedjen – az összehívástól kezdve a zsinati határozatok megerősítéséig (CIC 341. kánon) –, a II. Vatikáni zsinaton résztvevő mintegy 2500 püspök bebizonyította, hogy a katolikus egyházban a szabad véleménynyilvánításnak és a döntések szabad meghozatalának is helye van. Ez alól csak a családtervezés és a papi nőtlenség (a cölibátus) témája kivétel, mert VI. Pál pápa levetette a zsinat napirendjéről. E kettő a mai napig „tabu téma”. A II. Vatikáni zsinaton többek között arról döntöttek, hogy a katolikus egyházban legyen a püspököknek olyan testületük, amely a világegyház problémáiról tárgyal, ha nem is olyan ünnepélyes formában, mint az ökumenikus, egyetemes zsinatokon. A pápa már 1965ben „püspöki szinódus” néven megalapította ezt a testületet, mint a világ különböző vidékeiről kiválasztott püspökök tanácskozó testületét. A püspöki szinódus illetékessége a pápának való tanácsadásra korlátozódik. A püspöki szinódus teljes ülései mellett az egyházjog lehetővé teszi részleges püspöki gyűlések megtartását is (CIC 345) egy vagy több régiót érintő ügyek megtárgyalására. Amióta azonban a német és a holland részleges püspöki szinóduson az ún. „tabu témák” is terítékre kerültek, a katolikus egyház vatikáni szervei éberen ügyelnek arra, hogy ezek a „botrányos” tanácskozások ne ismétlődjenek meg más régiók (Afrika, Dél-Amerika stb.) püspöki szinódusain. A zsinatok harmadik formája az ún. egyházmegyei szinódus (CIC 460-466. kánon). Ezt az összejövetelt nem is nevezhetjük tulajdonképpen zsinatnak, mert tagjai nem püspökök, hanem egy-egy egyházmegye papjai és laikusai, (az egyházjog világi krisztushívőknek nevezi őket). Ezeket az egyházmegye püspöke hívja össze tanácskozásra, hogy az egész egyházmegyét érintő kérdésekben a megyés püspöknek segítséget nyújtsanak. Ahogyan a pápa az egyetemes egyház ügyeiben abszolút felügyeleti joggal bír, ugyanilyen joga van a megyés püspöknek az egyházmegye kérdéseiben. A megyés püspöknek lelkiismereti ügye szem 4

előtt tartani az egyház tanítását, a pápai és a vatikáni hivatalos direktívákat, s ezek megtartására külön eskü is kötelezi. Ezért is nagy a püspökök iránti szentszéki bizalom. A püspök az egyházmegyei zsinat határozatait nem köteles közölni a Szentszékkel.

Közös múltból fakadó közös jelen Az alábbiakban a Kalocsa-kecskeméti, a Szegedcsanádi és a Szabadkai egyházmegyék zsinatainak a tükrében mutatjuk be a Délvidéken élő katolikusok vallási helyzetét. A három délalföldi egyházmegye lakóinak ugyanis szinte azonos nemcsak a múltja, de a jelene is. A három egyházmegye népe ezer éven át a Trianoni békediktátumig Magyarország történetét élte meg: a honfoglalástól kezdve Mohácson, a 150 éves török hódoltságon, majd a 18. századi telepítéseken keresztül a helyzet stabilizálódását jelentő19. századon át a 20. század kezdetéig. Az 1920–1940-ig terjedő évek nem törték meg jelentősen a három egyházmegye lakói gazdasági, társadalmi és vallási életének kontinuitását. A II. világháborút követő igen szomorú kommunistaateista korszak közel 50 esztendeje pedig, ha más-más országhatárok között is, de azonos életformát és problémákat kényszerített a három egyházmegye lakosságára. Ezen nem változtatott a Vatikánnak az a döntése sem, hogy 60-70 év után elfogadja a két világháború után kialakult országhatár-módosításokat. Ennek értelmében, 1968-ban Bácskát elszakította Kalocsától, és a Jugoszláviához került Bácska területén „Szabadkai püspökség” néven létrehozta az új egyházmegyét. A Bácskától megfosztott kalocsai érsekség területét kiterjesztette a jelenlegi Bács-Kiskun vármegye egész területére, és így jött létre a Kalocsa-kecskeméti érsekség. Az ősi Csanádi egyházmegyét három részre szakította: A Romániához csatolt részen a Temesvári, a Magyarországon maradt részen a Szeged-csanádi, a Jugoszláviához csatolt részen pedig a Zrenjanini-nagybecskereki egyházmegyét hozta létre. Az ezer éve egy területen élő, azonos vallási hagyományokban nevelődő és élő három egyházmegye szinte egyidőben tartotta zsinati-szinódális összejöveteleit. A sort Szeged-Csanád nyitotta meg 1991–1995 között Gyulay Endre megyés püspök elnökletével, ezt követte Kalocsa-Kecskemét 1995–2000 között, Dankó László majd Bábel Balázs érsekek irányításával, majd Szabadka zárta a sort az 1996–2006 közötti egyházmegyei zsinatával, Pénzes János megyés püspök elnöklésével. A közös múlt és a közös jelen után kialakuló új helyzetben a három délalföldi zsinatnak egyaránt 2009/5

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK

Magyarországi egyházmegyék

figyelembe kellett vennie a II. Vatikáni zsinatnak és az utána egyre-másra megjelenő szentszéki direktíváknak az útmutatásait. Az adott keretek között egyéb és jobb javaslatokat és rendelkezéseket szinte nem is hozhatott egyik egyházmegyei zsinat sem.

II. A három zsinat közös témái Lényegében mind a három egyházmegyei zsinat három azonos témakört választott megtárgyalandó feladatnak. Ezek az egyház papi, tanítói és pásztori küldetésével függnek össze. Lényegében azonos volt mindhárom egyházmegye zsinatának a munkamódszere is. A zsinatot a megyés püspök körlevele hirdette meg. Azonnal meg is alakultak az egyes témákat feldolgozó munkacsoportok, amelyekben a lehetőség szerint papok és világiak fele-fele arányban vettek részt, de arra is lehetőség nyílt, hogy az egyházmegye hívei, akár egyénileg, akár pedig közös, egyházközségi vagy civil szervezeteken keresztül szóljanak a témákhoz. Ezek feldolgozása éveken keresztül tartott: az elkészült javaslatokat a megyés püspök nézte át, ha kellett módosította azokat, majd visszaküldte az egyes szekciókba, ott ismét hozzászólhattak, alakíthatták. Ezután a püspök ismét átvizsgálta az anyagot, és amikor megállapította, hogy benne az egyház tanításával és törvényeivel ellenkezőt nem talált, a dokumentummal egyetértve, azt aláírásával megerősítette, és hivatalosan kihirdette. 2009 /5

A középkortól napjainkig a katolikus egyház a hívek szentségi életét központi fontosságúnak tartotta. A protestáns hitújítók ezért a katolikus egyházat a „Sákramentumok” egyházának nevezték, önmagukat pedig, mivel ők a Bibliában megjelenő Isten igéjének a hirdetését tették első helyre, az „Ige” egyházának nevezik a mai napig. A katolikus lelkészek legfőbb gondja ma is a szentségek hatékonyabbá tételére helyeződik. A szeged-csanádi zsinat könyve 60 oldalt szán a hét szentség szerepére a hívek életében, míg az összes többi témával 90 oldalon foglalkozik. A kalocsa-kecskeméti zsinaton ez az arány 100:62 oldal, míg a szabadkai zsinaton 61:34 oldal. A szentségekhez kapcsolódó helyzetleírásokban a zsinaton résztvevők kivétel nélkül igen kritikusan elemzik a hívek szentségi életét. Kendőzés nélkül megvallják, hogy a hívek többsége megfizethető vagy ingyenes szolgáltatásnak tekinti a szentségek fölvételét. A hét szentség fölsorolásának sorrendjében foglaljuk össze annak lényegét, ami a szentségekről szóló elemzésekben közös mind a három zsinat anyagában. 1. A keresztség. Amíg századokon át elképzelhetetlen volt, hogy a csecsemőt születése után mielőbb ne kereszteljék meg, addig napjainkban ez már nem sürgős feladat, és ha igénylik is a gyermek megkeresztelését, ezt a szülők többsége nem meggyőződésből, hanem szokásból teszi. Ennek fő okát az elmúlt 40 év ateista, vallástalan légkörére vezetik vissza a zsinatok részvevői. 5

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK 2. A bérmálás. Ennél a szentségnél a zsinatok szerint két sajnálatos jelenség tapasztalható. Az első, hogy nem csak a megkeresztelteknek, de az elsőáldozóknak is csak a töredéke jut el a bérmálás fölvételéig. A másik, elég gyakran ismétlődő jelenség, hogy a szülők azt szeretnék, hogy gyermekük minél előbb megbérmálkozzon. Ezután a gyermekek legnagyobb része elmarad nemcsak a hittanról, hanem a misén való részvételről is, „kibérmálkozik” – ahogyan rezignáltan megállapítják. A legtöbbjüknél a bérmálás a házasságkötésig az utolsó találkozás az egyházukkal. 3. Az oltáriszentség. Sokan csak azért jönnek vasár- és ünnepnapokon a misére, hogy az egyház parancsának eleget tegyenek, és ha magukhoz veszik is az oltáriszentséget, vagyis megáldoznak, azt csak szokásból vagy kényszerűségből teszik. Igen sok hívő arra panaszkodik, hogy kénytelen félórás vagy még annál is hosszabb prédikációt végighallgatni, és ezért a mise, azaz az Eucharisztia ünneplése sablonossá és unalmassá válik a számukra. 4. A bűnbánat szentsége. A hívekből szinte teljesen kiveszett a bűntudat, igen gyakran gyónás nélkül áldoznak, még akkor is, ha súlyos bűn terheli az életüket. Azt is megállapítják, hogy sokan éveken át elmaradnak a gyónástól, akkor jönnek gyónni, ha az valami oknál fogva kötelező a számukra. 5. A betegek kenete (régi nevén: az utolsó kenet). Ezzel kapcsolatban megállapítják, hogy a hívek többségénél még ma is babonás félelem és idegenkedés uralkodik e szentség fölvételével kapcsolatban. E miatt a Halottak anyakönyvében a „szentséggel ellátottság” rovatában több a „nem” megjegyzés, mint az „igen” 6. A házasság. Mindhárom zsinatnak közös megállapítása, hogy a modern társadalom egyik legnagyobb problémája a házasság válsága. Ennek okai: megrendült a hagyományos családmodell; a megkötött házasságok közel fele rövid időn belül felbomlik (ebben nincs nagy különbség a templomban és a nem templomban kötött házasságok között). A szétbomlott házasságok súlyosan ártanak a társadalomnak is. Az egyházi házasságra jelentkezők nagy része híjával van nemcsak a házasság szentsége ismeretének, de a hitigazságokkal kapcsolatos ismereteknek is. 7. Az egyházi rend. A papsággal kapcsolatos helyzetkép vázolása a szentségek témakörében a legrészletesebb. Ebbe a témakörbe a papok és a diakónusok tartoznak. Az egyházi élet válságáról szólva a zsinatok résztvevői a papság válságát tartják a legsúlyosabbnak.

A paphiány és a papi utánpótlás A papok kevesen vannak; az utánpótlás kevés, többen elhagyják a papi hivatást, az átlagéletkor nagyon magas, fizikailag és lelkileg túlterheltek, magányosak. E jelenségek elsődleges okaként az elmúlt 40 eszten6

dő kommunista-ateista korszakát jelölik meg, amely a papságot a társadalom peremére szorította. A papok számának mind nagyobb csökkenése – a kalocsa-kecskeméti zsinat prognózisa szerint – 2008-ra éri el a mélypontot, ekkorra az aktív lelkipásztorkodó papság száma nagyjából megfeleződik, nem haladja meg a Kalocsa-kecskeméti egyházmegye területén az 50 főt. A stratégia átgondolásakor a Zsinati könyv térképen mutatja be, hogy a zsinat részvevői által konstruált körzetekben hány aktív pap fog működni. Példaként a Szabadkával közvetlenül szomszédos három körzet prognózisát mutatjuk be: (1) A bácsalmási körzethez tartozó hat településen (Bácsalmás, Kunbaja, Csikéria, Bácsszőllős, Tataháza, Mátételke) két aktív pap lesz. (2) A mélykúti körzethez tartozó négy településre (Mélykút, Tompa, Kelebia, Kisszállás) egy pap jut. (3) A katymári körzethez tartozó négy községre (Katymár, Madaras, Bácsborsód, Bácsbokod) ugyancsak egy pap jut majd. Szeged-Csanádnak nincs Kalocsa-Kecskeméthez hasonló kimutatása, de közöl két statisztikát, amely a papság számát illetően lesújtó eredményre vezet. E szerint 71 lelkipásztor hiányzik, a meglévők életkora pedig így oszlik meg: 80 év fölötti: 3, 70-80 év közötti: 10, 60-70 év közötti: 26, 50-60 év közötti: 19, 40-50 év közötti: 18, 30-40 év közötti: 15, 30 év alatti 4 papja van a Szeged-csanádi egyházmegyének. A kalocsai és a szegedi zsinattal szemben a szabadkai zsinat örömmel állapítja meg, hogy „egyházmegyénkben nem mondható, hogy válságban van”, és nem nézi oly pesszimistán a paphiány kérdését sem. Összesen ugyanis csak 24 pap hiányzik a lelkipásztorkodásból. A papok életkor szerinti megoszlása is kedvezőbb, mint a másik két egyházmegye papságáé. A fenti statisztikai kimutatáshoz hasonlóan: - 80 év fölötti: 3, - 70-80 év közötti: 6, - 60-70 év közötti: 36, - 40-50 év közötti: 19, - 30-40 év közötti: 11, - 30 év alatti: 9 pap. Hogy milyen súlyosan nehezedik mindhárom délalföldi egyházmegyére a papi utánpótlás kérdése, kitűnik abból is, hogy mindhárman külön fejezetet szánnak a papnevelésnek, vagy ahogyan nevezik, a hivatásgondozásnak. Szabadka a papi utánpótlást illetően sem panaszkodik, hisz Kalocsa-Kecskemét 11 papnövendékével szemben Szabadkának 29 kispapja tanul Európa különböző egyetemein és főiskoláin. Szeged-Csanád helyzete oly súlyos lehet, hogy akarva-akaratlanul, még kispapjainak a számát sem közli. 2009/5

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK A kérdés jövőjéről szólva, mindhárom egyházmegye egyaránt megemlíti, hogy rendkívül alacsony a papságra jelentkezők száma. A fiatalokat ugyanis, nem vonzza a magányos, túlterhelt, öröm nélküli pap életformája, félnek önmaguk végleges elkötelezésétől, hasonlóan a házasságot választani akaró társaikhoz. A „hivatásukat elhagyó” papok számáról egyedül Szabadka közli, hogy „tízévenként egy” ilyen papja van, s ebben a jelentős megállapításban világviszonylatban is egyedülálló lehet a szabadkai egyházmegye!

zsinat azonban elfogadja a konzervatív, a papi méltóságot féltő álláspontot is: „A pap a vezető, a lelkipásztor; a diakonátus csak a jelen helyzet diktálta kényszer”. Ugyanez a szellem érezhető az egyházjognak abban a rendelkezésében is, hogy a diakónusnak saját jövedelméből kell ellátnia magát és családját, mert az egyház nem biztosít neki olyan anyagi ellátást, ami a fölszentelt papnak kijár (ld. CIC 281. kánon).

Az új evangelizáció és a hitoktatás Segít-e a diakonátus intézménye?

Napjainkban a világi törvényhozás, de az egyházi is, szigorúan tiltja, hogy erőszakosan terjesszék a hitet, A diakonátus az egyházi rend, a klérus első fokozata. ahogyan a népvándorlástól a fölvilágosodás koráig ez Évszázadokon keresztül úgy tekintettek rá, mint a pap- gyakorta megtörtént. A hitterjesztés modern útja az sághoz vezető lépcsőre, csak a II. Vatikáni zsinat vezet- evangelizáció és a nevelés. Az új evangelizáció a világi te be újra az állandó diakonátusnak, mint tartós élet- hívek Krisztust megvalló és tanúságtevő élete, mégpeformának az intézményét. Az első nagy lendület után dig a családban, az iskolai oktatásban és nevelésben, a a hivatalos római rendelkezések napjainkban már nem társadalomban, valamint a foglalkozások adta környeszorgalmazzák az állandó diakonátust. Ennek megfele- zetben. Az evangelizáció fő hordozói a lelkiségi mozlően a szegedi zsinaton még csak meg sem említik őket, galmak (mindegyik zsinat hosszan ismerteti és méltatmég a „lelkipásztori kisegítők” sorában sem. A kalocsai ja ezeket), a katolikus oktatási és nevelési intézmények, és a szabadkai zsinat azonban, hivatkozva az ősi hagyo- a vallásukat gyakorló családok, a házas csoportok, a mányra és napjaink paphiányára, amely miatt mind rádió és a tv vallási műsorai stb. Az evangelizáció több plébánia marad pap nélkül, egész fejezetet szán direkt formái, mint amilyenek a személyes megszóa diakonátusnak, úgyis mint a házas férfiaknak szent- lítás, a házalás és az utcai evangelizáció, idegenek a ségi rendben szolgáló, cökatolikus hívek számára, libátusra nem kötelezett egyrészt azért, mert ezeszolgáira. A diakónus, az ket elsősorban a szekták egyház tanítása szerint alkalmazzák, másrészt elsődlegesen a szeretetpedig azért, mert a letűnt szolgálatban (karitász) politikai rendszer utóhatevékenykedik, de emeltásaként a hit magánügylett prédikál, esket, tegyé szűkült. Az érdeklőmet, hitoktat, igeliturgiát dő – jegyzi meg az egyik vezet, intézi egy-egy pléhelyzetképet fölvázoló bánia gazdasági és egyéb megállapítás – „sokszor az egyháznak kiábránügyeit. Hogy a kalocsai dító, anyagias, bürokrazsinat mennyire fontostikus oldalával ismerkenak tartotta a diakonátus dik meg”, ezen kívül „a intézményét, mutatja az a statisztikai adat is, hogy magukat kereszténynek 2000-ben a 12 magyarvallók sem rendelkeznek országi egyházmegyében a hit alapvető ismeretével 44 diakónus tevékenykeés átadásának módszereidett, annak egy negyede a vel, amelyekkel evangeliKalocsa-kecskeméti egyzálni tudnának”. A hitoktatás a kereszházmegyében szolgált. A tény tanítás hirdetésének kalocsai zsinat elvetette és az evangelizációnak azok álláspontját, hogy egyik legfontosabb mód„nem kell diakónussá ja. Nem csoda, hogy szentelnünk az arra alkalmindhárom egyházmemas jelentkezőket sem, gye zsinata részletesen mert lelkipásztori tevészól a hitoktatásról, a kenységüket világiként vele kapcsolatos helyzetis elláthatják”. Ugyanez a A kalocsai székesegyház 2009 /5

7

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK képet a szabadkai egyházmegye zsinati könyvében olvashatjuk a legrészletesebben, annak ellenére hogy a zsinat idején Szerbiában, így a Bácskában is, még csak ekkor szerveződött és indult be az iskolai hitoktatás. Abban mindhárom egyházmegye zsinata egyezik, hogy a rendszerváltás nem sokat lendített a hitoktatás ügyén, bár megszüntette a vallásellenes és ateista propagandát. Az iskolákban azonban a hitoktatás továbbra is a helyi igazgató kénye-kedvének van kiszolgáltatva, a plébániai hitoktatásnak pedig „nincs védett ideje, ezért igen sok jó szándékú gyerek marad el iskolai elfoglaltsága miatt”. Ezen kívül ma is igen sok múlik a szülők hozzáállásán, a hitoktatók szakmai és pedagógiai képzettségén. Sok baj van a hittanra járók laza fegyelme miatt. Ezen felül igen ártalmas jelenség a lelkipásztorok különböző hozzáállása is a hitoktatás ügyéhez. Kalocsa megállapítása pl., hogy „vannak áldozatos, kitartó papok, pedagógusok, hitoktatók, szülők, akik az árral, a fent említett negatív jelenségekkel szemben úsznak, és az új ember kialakításán fáradoznak”. A középiskolások, a főiskolai és egyetemi hallgatók legfeljebb egy-két százaléka, a munkás fiataloknak pedig ezrelékben kifejezhető százaléka sem kapcsolódik be az egyházközség életébe, nem jár az ifjúsági hittanokra, és csak kényszeredetten pótolja vallási ismereteit, amikor pl. a házasság előtt ezt megkövetelik tőle.

Az ökumenizmus Az egységtörekvések jelenlegi állásának általános ismertetése után egyedül a kalocsakecskeméti zsinat ismerteti statisztikai részletességgel az egyházmegyében élő egyházi közösségeket: a reformátusokat, az evangélikusokat, a baptistákat és a pravoszláv (ortodox) keresztényeket.

A nemzetiségek Róluk is legrészletesebben a kalocsakecskeméti zsinat szól. A horvátok (bunyevácok, sokacok) és a németek után külön fejezetben tárgyalja a cigányság társadalmi és lelkipásztori helyzetét. A helyzetelemzés során a zsinat hangsúlyozza a velük szembeni teljes nyitottság fontosságát.

A karitász Mindhárom zsinat részletesen, külön fejezetben taglalja a karitásznak (amely „az egyház keretei között végzett szociális munkának” az elnevezése) a helyzetét és feladatait. Hangsúlyozzák, 8

hogy a karitásznak, bármennyire is jelen kell lennie az egyházban, nem lehet olyan szerepe, hogy az úgy tűnjön fel, hogy az egyházat „mint szociális intézményt” tüntesse föl a közvélemény előtt. A Szeged-Csanádi egyházmegye zsinata külön-külön foglalkozik a szenvedélybetegek, a fogyatékosok és más hátrányos csoportok segítésének kérdésével.

A világiak Bár a laikus „krisztushívők” a zsinati könyveknek szinte minden lapján megjelennek, mindhárom zsinat külön fejezetben meglehetősen röviden elemzi helyzetüket. A negyven évig tartó ateista nyomás és a nyomában terjedő szekularizáció hatására a közöny „ugyancsak rossz hatással volt a világi hívek és az Egyház kapcsolatára”. Ugyanakkor örömmel állapítják meg, hogy „sokan voltak, akik vállalták az Egyház melletti kiállást, és ezért minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek”. A rendszerváltás óta fokozatosan emelkedik a világi hívek aktivitása, sokrétűen támogatják azokat a lelkipásztorokat, akik ezt igénylik. Ennek ellenére még ma is sok helyen elmarad vagy legalább is nagyon lassan alakul ki az indokolt munkamegosztás a papok és a világi krisztushivők között. A világegyház rendelkezései közé tartozik, hogy az egyházmegyei zsinatokon helyet és szerepet kell adni a világiaknak is. SzegedCsanád kivételével a másik két zsinat dokumentumai név szerint is közlik a zsinaton résztvevő világiaknak a névsorát. Kalocsa-Kecskeméten a negyvenkét pap mellett 43 világi résztvevő van jelen (13 nő és 30 férfi), Szabadkán pedig 47 pap és 4 apáca mellett 26 világi tagja (4 nő és 22 férfi) volt a zsinatnak.

Anyagi ügyek Mindhárom zsinat külön fejezetben tárgyalja az egyházmegye anyagi ügyeit. Közös megállapításuk, hogy „a pártállam idején az egyház anyagilag szinte teljesen összeomlott.”. A fordulat után a két magyarországi egyházmegye sok ingatA szegedi dóm lant kapott vissza, és ez nagyban javított anyagi helyzetükön. Mindhárom egyházmegye megemlíti a nyugati alapítványok és segélyszervek folyamatos és 2009/5

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK igen jelentős anyagi segítségét, amely megkönnyítette a leglényegesebb anyagi ügyek megoldását, ugyanakkor egyik sem tesz említést az állami szervek és az önkormányzatok ilyen-olyan formában történő állandó vagy ad-hoc támogatásáról. Szólnak a még ma is meglévő anyagi problémákról, és kritikusan megállapítják, hogy „bár az egyházi állásfoglalások igen sokszor szólnak az igazságos bérről, sőt az úgynevezett családi bérről is, de ez a gyakorlat egyházi vonalon legföljebb csak nyomokban fedezhető fel”.

A kommunikáció A Szeged-csanádi egyházmegye zsinata külön fejezetben, a kalocsai és a szabadkai pedig az új evangelizáció fejezetében szólnak a tömegtájékoztatási eszközök fontosságáról az egyház életében. Az erről szóló helyzetkép is igen reális: megállapítja, hogy bár megszűnt a pártállam erősen korlátozó szerepe, napjainkban mégis az a helyzet, „hogy az emberek jó részében semmiféle érdeklődés nincs az Egyház mondanivalója iránt”. Ennek nem kis részben az is oka, hogy a vallási műsorok készítésekor a médiában „a szakmai kérdések többnyire háttérbe szorulnak, és a vallási műsorok színvonala egyenetlen”. Ugyancsak a Szeged-csanádi dokumentum mutat rá egy még ma is nemcsak meglévő, hanem még inkább erősödő jelenségre: „A tömegtájékoztatási eszközökben ártalmas lehet a vallásosság direkt jelenlétének eltúlzása. Az ’agitációs propaganda’ könnyen ellenkezőjére fordulhat, vagy ellenérzést válthat ki még jó szándékú emberekben is”.

Szerzetesek az egyházmegyében A témát mindhárom egyházmegye zsinatán tárgyalták, ezért a helyzetelemzések sorában ezt a kérdést sem hagyhatjuk ki. Magyarországon 1950-ben megvonták a szerzetesek működési engedélyét. Ezzel szemben a titói Jugoszláviában tovább élhettek a szerzetesi közösségek, bár korlátozták a tevékenységüket. A szabadkai egyházmegyében ezért a mai napig folyamatos a férfi és női szerzetesrendek élete; a kalocsa-kecskemétiben és a szeged-csanádiban csak a rendszerváltás után éledhettek, jelenhettek meg. A kalocsa-kecskeméti zsinat tételesen is fölsorolja az egyházmegye területén működő szerzetesrendeket, címüket és telefonszámukat is megadva. A másik két egyházmegyében ez az információ hiányzik. Amíg Magyarországon a 40 éves kényszerszünet járult hozzá elsősorban létszámuk jelentős csökkenéséhez, addig ennek okai Szabadkán a nehéz külső körülmények és a Jugoszlávia területén dúló polgárháborúk voltak. A szerzetesek tevékenységét mindhárom zsinat pozitíven értékeli, egyedül a szeged-csanádi zsinat említi, hogy a papok és a hívek között sokan úgy vélik, hogy a szerzetesek túlságosan 2009 /5

a saját életüket élik, és nem kapcsolódnak be eléggé a lelkipásztori munkába.

III. Ami mindhárom zsinatból hiányzik Leglényegesebb hiányérzetünk a zsinati helyzetelemzéseket követő két fejezetnek, az „Ajánlások” és a „Rendelkezések” olvasásakor keletkezett. Az a benyomásom ugyanis, hogy a három zsinat szinte minden ajánlása és rendelkezése a régi (népegyháznak mondott) hagyományok keretei és kívánalmai között mozog. Pedig „a régi szép idők” mellett, amelyre főleg mi idősebbek szívből jövő nosztalgiával gondolunk, a zsinatoknak reálisan, nemcsak verbálisan, figyelembe kellene vennie az „új idők” jeleit is. Mintha elfeledkeznének arról, hogy a 19. század után rengeteget változott a világ, benne az Egyház is. Ennek volt tudatában XXIII. János pápa, amikor összehívta a II. Vatikáni zsinatot, hogy szembenézzen az új idők új követelményeivel. A hiányosságokról szólva felbátorít a II. Vatikáni zsinatnak és az egyházi törvénykönyvnek (Codex Juris Canonici, CIC) 212. kánonjának a biztatása: „A világiaknak tudásuk, szakértelmük és tekintélyük alapján joguk, sőt néha kötelességük, hogy az egyház javát érintő dolgokról véleményt nyilvánítsanak a szent pásztorok előtt, és véleményüket a hit, az erkölcs és a pásztorok iránti tisztelet megtartásával, valamint a közjónak és a személy méltóságának figyelembe vételével a többi Krisztus-hívőnek tudomására hozzák.” Ezért sorjázom most mindazt, amiről azt vélem, hogy leginkább hiányzanak a három zsinat ajánlásaiból és rendelkezéseiből. 1. A II. Vatikáni zsinat megújító szelleme a zsinati könyvek „Teológiai alapvetés” című fejezeteiben igen szegényesen jelentkezik, őszinte és mély alkalmazása még szegényesebb a „Javaslatok” című részben. Pedig a kalocsai érsek világosan megfogalmazta az egyházmegye zsinatának a fő célkitűzését: „Követni akarjuk az Első Apostoli Zsinat és az utolsó II. Vatikáni zsinat szellemét, amelyben nem voltak ’anathémák’ (kiközösítések), pozitívan azt szeretnénk megfogalmazni, amit meg kell tennünk. Nem ímmel, ámmal…”. Ezzel szemben több száz neves katolikus teológus a Rómából irányított „visszarendeződésről” beszél. Ezeket név szerint is felsorolja, és tevékenységüket ismerteti Julius Morell jezsuita Radikális egyházreform című könyvében a 168-206. oldalakon. A visszarendeződés tendenciájáról az Ökumené folyóiratnak a 2009/2. számában a nemzetközi hírű, ugyancsak magyar Gánóczy Sándor egyetemi tanár a következőt írja: „A jelenlegi integrista törekvések a zsinat előtti állapotok megőrzésére, sőt visszavonására irányulnak… Elleneznünk kell ezeket a törekvéseket”. Wildmann János Egy reformzsinat üzenete című könyvében így összegzi a zsinat utáni folyamatokat: „A zsinatot követő lelke9

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK sedést sok helyütt csalódottság, sőt keserűség váltotta fel. Világiak és klerikusok – papok és püspökök egyaránt – a szélsőségek és a szekuláris veszélyek között biztos támpontot kerestek, és ezt a betűben, a struktúrában és a jogszabályokban találták meg” (268-9 old). 2. A három egyházmegyei zsinatnak a „világról” alkotott képéből nagymértékben hiányolom a II. Vatikáni zsinatnak megnyilatkozásait: „tisztelettel és szeretettel tekint ez a Zsinat az emberek nagy családjára… párbeszédet kezd vele”. „Az egyház Krisztus munkáját akarja követni, aki azért jött, hogy üdvösséget szerezzen, nem pedig, hogy elítéljen, azért, hogy szolgáljon, nem pedig hogy neki szolgáljanak” (Gaudium et spes, 1-3). A „világ” olyannak tűnik a három zsinat szövegeiben, mint amely ellenséges, istentelen erők ideológiáját képviselné, amelyet le kell győzni, és nem szólnak arról, hogy ez a „világ” milyen értékeket hordoz a maga autonómiájában, az egyháztól és a vallástól független életformájában és emberszolgáló tevékenységében. Ebben a kontextusban tűnik fel, hogy az egyházmegyék vallási helyzetében megmutatkozó negatív jelenségekért szinte kivétel nélkül első helyen mindig a közelmúlt kommunista rendszerének 40 éves hatását okolják. Kétségtelen, hogy óriási károkat okozott a vallási élet minden jelenségében a régiónkban is az az „átkos” negyven esztendő. Hogy ezek a károk nemcsak a világiak, hanem a papság életében is súlyosak voltak, bizonyítják azok a főpásztorok részéről elhangzó bűnvallások és bocsánatkérések, amelyeket pl. a kalocsai érsek a Szinódust bezáró prédikációjában így fogalmazott meg: „Egyházunk, benne az egyháziak, sokszor gyöngeségből megalkuvókká lettek a diktatúra idejében, vagy bűnöket követtek el. Most, a Főegyházmegye vezetőjeként Istentől bocsánatot kérek a magam, papjaim és a hívek által elkövetett bűnökért”. Ez így igaz, és ez a szemléletmód áthatja a II. Vatikáni zsinatnak minden dokumentumát. Önkritikusan, tabu témák nélkül szólni kell saját gyengeségeinkről és hiányosságainkról is, még akkor is, ha féltjük a „jó hívek” nyugalmát és hitét a sok bocsánatkéréstől, amit csak a megboldogult II. János Pál pápa is majd száz alkalommal megismételt. 3. A világi „krisztushívőknek” az egyházban betöltő szerepét a hatályos egyházi tanításnak megfelelően fogalmazzák meg mindhárom zsinaton. A szegedi zsinat könyve szerint pl. ”Elsősorban a világi hívek feladata az, hogy a keresztény elveket a különféle élethelyzetekben (kulturális, politikai, és a gazdasági élet területén érvényesítsék és valóra váltsák. A különféle hatóságokkal, társadalmi és civil szervezetekkel való kapcsolattartás is főként a világi hívek munkaterülete. Szaktudásukat bocsássák önzetlenül az egyházközség rendelkezésére, és lelkipásztorukat támogassák egyre sokrétűbben a számára szinte elvégezhetetlen feladatok megoldásában”. Feltűnő azonban, hogy a világi hívek ilyen irányú tevékenységén és tanúságtételén kívül mennyire hangsúlyozzák a dokumentumok a civilek 10

távoltartását a szoros értelemben vett lelkipásztori feladatoktól. Nemcsak annyiban, hogy semmit sem végezhetnek a plébánossal való konzultáció és annak jóváhagyása nélkül (ami a legtöbb esetben helyes is), de pl. a kalocsai zsinati könyv a „családban élő teológiai és civil tudományokkal rendelkező, elhivatott világiakat” külön is figyelmezteti arra, hogy „ők nem pappótlékok, nem is pap-helyettesek”. A világi hívő még az anyagi tevékenység vonalán is, bármilyen szakértelemmel is rendelkezzék, a szakértelemmel nem rendelkező papnak a közvetlen irányítása alatt áll. Nagyon sokszor előfordul, hogy a hívő szakember, akár iparos, akár értelmiségi, ha belátja, hogy a papnak nem kell a véleménye, sőt még meg is sértődik a hívő őszinte megnyilatkozásán, akkor visszahúzódik, rezignált lesz. 4. A nők szerepének értékeléséről lelkipásztori vonalon alig szólnak a zsinati dokumentumok. Annál megdöbbentőbb ezért a szeged-csanádi zsinat ezzel kapcsolatos összefoglaló megállapítása (nem a miatt, amit mond, hanem a szöveghez csatlakozó zárójeles mondat miatt: „A nők az Egyházban kapják meg az őket megillető aktív szerepet és megbecsülést, ne érje őket hátrányos megkülönböztetés a férfiakkal szemben, kapjanak szavazati és döntési jogot minden olyan területen, amit az egyházi jog nem tilt (a világi jogban elvileg nincsen ilyen terület)”. Az egyébként nagyon részletes és alapos szeged-csanádi Zsinati könyv Tárgymutatójában a „nők” címszó nem is szerepel. Ennél még szomorúbb azonban, hogy a „világi hívők” hat alcímre osztott részében a 49 utaló szám között nem szerepel a könyv 61. oldala, ahonnan a világi hívő nőkre vonatkozó fenti idézetet vettük. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a mélyen hívő, de önállóan gondolkodó értelmiségi nőkkel nem tud mit kezdeni a papok jó része. 5. A család. A zsinati könyvek igen sok helyen foglalkoznak a család problematikájával. Így pl. a kalocsai Zsinati könyvnek a tárgymutatója 16, családdal kapcsolatos címszavat tartalmaz, a szegedi pedig 15 címszóban foglalkozik a család és a családalapítás kérdéseivel, ideértve azt is, ami a házassággal kapcsolatos címszavakat illeti. A helyzetelemzések pozitívumai mellé méltán oda lehet állítani mindazt, amit a teológiai elemzés, az ajánlások és a rendelkezések megállapítanak a családról. Érezni lehet bennük hogy a zsinatok a családban valóban a „kis egyház”, megjelenését látják, annak jelenét és jövőjét szeretettel és aggódással figyelik, és arra törekszenek, hogy a lelkipásztorok mindent megtegyenek azért, hogy minél több „boldogabb családja” legyen a katolikus egyháznak. Azonban, ha valahol érezni lehet a kalocsai érsek megállapítását a szinódust bezáró szentmisén, miszerint ha valahol sűrűn szerepelnek az általános alanyok, a „meg kell tennünk”, „meg kell valósítanunk”, „létre kell hoznunk” kifejezések, akkor ez a családdal kapcsolatos kérdéseknél feltétlenül fennáll. Azt hiszem, hogy a szinódusok tagjai főleg a család kérdéseivel kapcsolatban arra törekedtek, hogy itt se 2009/5

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK lehessen érezni (sem az ajánlásokban, sem a rendelke- tok szerkesztője szerint ezek „felületes kategorizálások zésekben) Jézus szemrehányását a közösség tanítóival és negatív tudósítások arról, hogy hurrá, kevesebb a kapcsolatban: „Elviselhetetlenül nehéz terheket rónak templomba járó magyar, mint tíz éve! Arról kell írni, és raknak az emberek vállára, de maguk újjal sem haj- hogy növekszik az Egyház tekintélye, nőtt az egyházak értékorientáló szerepe, hogy a vallásos hívő embelandók mozdítani rajta” (Mt 23, 4). Feltűnően röviden szólnak a zsinati könyvek a rek derűsebbek, kiegyensúlyozottabbak, mint a nem katolikus egyház római hatóságainak és maguknak vallásosak!” Sajnálatos, hogy milyen messze van ez a a pápáknak egyik központi kérdéséről, a családter- hangnem a II. Vatikáni zsinat hangnemétől és megálvezésről. A kalocsai zsinat erről csak annyit mond, lapításaitól. Elég ennek a Zsinatnak a Tárgymutatóját hogy „népszerűsíteni kell az egyház tanítását a ter- megnézni: abban a szociológiának hét, a vallásszociolómészetes családtervezésről”, a szegedi pedig csak giának pedig három címszava van. Ezek arról szólnak, megemlíti a „Természetes Családtervezést Segítő hogy nem szabad megvetni a szociológiai fölméréseket Egyesület” létezését, valamint a jegyesoktatásban, és statisztikákat, mert ezek leírják a történelmi változáa vallásukat gyakorló jegyesek számára a házasság sokat, a szekularizáció és a laicizálódás következtében mindennapi problémái között a „családtervezést” is. beállt kulturális mutációkat. Emellett természetesen A közvéleménykutatások szerint a katolikusok 90 és helyesen hangsúlyozzák a II. Vatikáni zsinat tagjai, százaléka világszerte nem ért egyet azzal az egyhá- hogy a szociológusok által nem mérhető fel a hívek lelzi előírással, hogy a „házasélet minden aktusának kében megélt hit mélysége. Ismételten elismerjük, hogy a három délalföldi zsinat helyalkalmasnak kell lennie az zetelemzése a „való világot” veemberi élet továbbadására”, szi szemügyre, de nem találunk és nem fogadja el a fogama könyvekben olyasmit, amit zásgátló eszközök hasznáa II. Vatikáni zsinat Gaudium latának tilalmát sem. Csak mellesleg jegyzem meg, et spes okmánya az 5., 6. és 57. hogy még hatvan évvel ezcikkelyében olvashatunk: „ezek előtt is a teológiákon ezzel az áldásosnak nem mondható kapcsolatban azt tanulták a jelenségek nem szükségszerűen hallgatók, hogy a születésfolynak a mai kultúrából: nem is szabad miattuk abba a kísérszabályozás módjával kaptésbe esnünk, hogy ne ismerjük csolatban a gyónók „non el a mai kultúra kétségtelen érsunt inquietandi”, azaz tékeit”. Ezek közé tartozik ma „nem nyugtalanítandók”. 6. A közvéleménykutatást az egyéni, társadalmi és poliemlítve azt látom, hogy a tikai problémákkal szembeni vallásszociológia megállapítányílt és őszinte szembenézés. sai igen szűkösen szerepelA rendszerváltás után egyházi nek a zsinati könyvekben. A vezetőinkben mintha megmakellemetlen tények statisztiradt volna a korabeli szociakákkal való dokumentálálistáknak a problémákkal és sát a protestáns felekezetek válságos helyzetekkel szembeni fölényes és kibúvó álláspontja: nálunknál még inkább ke„nem kell erről tárgyalni, isrülik. Ezt a Bibliára hivatmerjük mi a problémát, meg kozva Kéri György reforfogjuk oldani”. Ennek az állásmátus lelkész így indokolja pontnak a következménye az a meg a Teológiai Szemlében, A szabadkai Szent Teréz székesegyház nagyfokú titkolódzás is, amely reflektálva Noszlopi Lászlóaz egyháznak mint intézménynak a vallásszociológiáról írt tanulmányára:” Vallásszociológia? Nincs szükség rá! nek a belső életét jellemzi: a nyilvánosság kizárása a kéMinden meg van írva a Názáreti tanításában… Isten nyes és kritikus helyzetekben. A hívek alig látnak bele mentse meg a vallásszociológiát minden egyéb úttól!” abba a világba, ami a klérust foglalkoztatja. A nyilváEzzel kapcsolatosan a napjainkban menő katolikus ál- nosság hiánya az anyagi kérdéseknél is szembeötlő: elég láspontot a Távlatok 2008. évi 4. számának szerkesztő- egy pillantást vetni az anyagi ügyek felületes tárgyaláségi cikke fogalmaz meg. A magyar jezsuiták folyóira- sára mindhárom egyházmegye zsinati könyvében. Az ta egy magyar baloldali lapot idéz, amely szociológiai egyházmegye évi költségvetéséről (bevételek-kiadások) kutatásokra hivatkozva megállapítja, hogy „kevésbé a hívek – de még a papság is – alig kapnak tájékoztavallásosak ma a magyarok, mint tíz évvel ezelőtt. Egy- tást. A Vajdasági Pax Romana értelmiségi tagjai többek re kevesebben vannak a ’nagyon vallásosak’. A Távla- között pl. azt is javasolták, hogy „legalább a világi hí2009 /5

11

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK vekkel kapcsolatban legyen meg a belső nyilvánosság a problémákat illetően, velük nyíltan kell szót érteni a pozitív és a negatív tendenciákról is”. 7. A klérus és a papi utánpótlás. Mint már említettük, a zsinati dokumentumok helyzetelemzéseiben talán ennél a kérdésnél szerepel legtöbbször a „válság” emlegetése. A válság okai között azonban éppen csak megemlítik a papi cölibátusnak a kérdését. Mivel ez – mint utaltunk rá – „tabu téma”, még érthető is a bátor elemzésnek és az ezzel kapcsolatos javaslatoknak a hiánya. Azt azonban joggal hiányoljuk, hogy a három egyházmegyei zsinat nem említi a papság életformájával kapcsolatos javaslatai között (mint amilyenek az egymásközti testvéri kapcsolat ápolása, a bensőséges imaélet gyakorlása stb.) azoknak az óvintézkedéseknek a megtartását, amiket pedig a jelenlegi egyházjog is előír, és amiknek megszegését kemény büntetésekkel sújtja, pl. a pap és a nő együttélése és ágyassága, a homoszexualitás, a pedofília stb.(ld. CIC 1395. kánon). Amíg a II. Vatikáni zsinat a papi szolgálattal és élettel kapcsolatban azt hangsúlyozza, hogy a pap „testvér a testvérek között”, addig a délmagyarországi zsinatok szellemiségében végigvonul a klerikusi állapot magasabbra értékelése a laikusokkal szemben. Úgy beszélnek pl. a papok túlterheltségéről, lelki elszürküléséről, idegi megviseltségéről, mintha a világiakra nem nehezednének ugyanezek a keresztek. A papi hivatás és a papi utánpótlás kérdésének tárgyalásánál még egy nagy hiányérzetem van: mintha eltűnt volna az a régi morális elv, amit a régi teológusok így fogalmaztak meg: ”Gratia supponit naturam”, a kegyelem ráépít a természetre. Evvel kapcsolatos az a megállapításom is, hogy mind a II. Vatikáni zsinat, mind pedig a három egyházmegyei zsinat dokumentumaiból hiányzanak a Szentírás ún. „pasztorális leveleiből” (Tim 1, 2, és Titusz) azok a helyek, amelyek a püspök és a pap jellemével és magánéletével kapcsolatban a természetes erények alapvető fontosságát hangsúlyozzák. Az egyházi személyektől ezeket a természetes jó tulajdonságokat követeli a Szentírás a fenti levelekben: „Kifogástalannak, egyszer nősültnek, józannak, megfontoltnak, tisztességesnek, vendégszeretőnek, tanításra termettnek kell lennie. Ne legyen iszákos vagy erőszakoskodó, hanem megértő, ne veszekedő vagy kapzsi. Saját házában legyen jó gazda, aki gyermekeit fegyelemre és teljes tisztességre fogja. Aki ugyanis tulajdon házában nem jó gazda, hogyan is tudná gondját viselni Isten egyházának… Ki kell előbb próbálni őket, és csak akkor szolgáljanak, ha kifogástalanok… Az Úr szolgája ne veszekedjék, inkább legyen barátságos, tanításra kész és türelmes… Magad járj elöl jó példával mindenben, a tanításban légy kifogástalan és komoly. Szavad legyen józan és feddhetetlen”. A Biblia szerint tehát ilyen természetes erényekkel kell rendelkeznie annak, aki az Egyház hiteles szolgája akar lenni. Valószínűleg erre utal a kalocsa-kecskeméti zsinat egyik rendelkezése, amikor megköveteli, hogy az Isten emberének élete 12

„általános erényekre épüljön”. Erre utalhat a szegedcsanádi egyházmegye Zsinati könyvének az az ajánlása is, hogy „hasznos lenne, ha a szemináriumi nevelés idején ismét visszaállítanák az ún. papi jellemtant, amely a pap egyéniségét és személyiségét a papi mivolt szempontjából tárgyalja”. Sajnálattal látom, hogy a papnevelésről (Optatam totius) szóló zsinati dekrétumban egyetlen szentírási hivatkozás és jegyzet sincs, a papi szolgálatról és életről szóló dekrétum (Presbyterorum ordinis) pedig, bár bőségesen idézi a Bibliát, mintha tudatosan kerülné a fent említett pasztorális levelekből azokat a helyeket, amelyek a „gratia supponit naturam” elvnek a fontosságát hangsúlyozzák, mint a pap kegyelmi életének az alapját. Befejezésül, azt gondolom, hogy a mondottakkal kapcsolatban pro és kontra állást foglaló olvasók elfogadják annak a példabeszédnek a tanulságát, amelyet a szeged-csanádi megyés püspök a zsinatot befejező prédikációjának a végén elmondott: Hatalmas erdőtűz pusztít. Az állatok összefutnak, valamit kellene tenni. Akkor egy kicsiny madár elmegy, fog a csőrébe egy cseppnyi vizet, hozza a tűzhöz és lepottyantja. Ugyan mit jelent ez? Tőlem ennyi tellett, ti is tegyétek meg azt, ami tőletek telik.

Irodalom A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Szinódusi Könyve, Kalocsa, 2000. A Szabadkai Egyházmegye Zsinati Könyve, Szabadka, 2006. A Szabadkai Egyházmegye Törvénykönyve, Szabadka, 2007. A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Zsinat Könyve, Szeged, 1995. A II. Vatikáni zsinat Tanítása (A zsinati döntések magyarázata és okmányai), szerk. Dr. Cserháti József és Dr. Fábián Árpád, Szent István Társulat, Budapest, 1975. Erdő Péter, Egyházjog. Szent István Társulat, Budapest, 1991. Julius Morel, Radikális Egyházreform (A katolikus egyház válsága az 1950-től napjainkig tartó időszakban, megújulásra ösztönző tények és vallásszociológiai elemzések), Balassi Kiadó, Budapest, 2007. Ökumené (Ökumenikus negyedéves folyóirat), Budapest, 2009/2. Vajdasági Pax Romana Almanach (1992-2000), szerk. Hegedűs Antal, Logos, Tóthfalu, 2001. Wildmann János, Egy reformzsinat üzenete. Gyakorlati teo-trilógia II. Kriteológia, Egyházfórum Kiadó, Budapest 2006. Hegeds Antal1 1

Nyugalmazott teológus és történész, Szabadkán él.

2009/5

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK

Millennium – üröm az örömben  éves a gyulafehérvári (erdélyi) érsekség Mindig katasztrófához vezet az, ha egy nemzet élére felelőtlen, vagy ostoba emberek kerülnek.” (Márton Áron, 1946)1

G

yulafehérvár/Erdély boldog emlékű püspökének profetikus és időtálló szavai nem csupán társadalmi, politikai, hanem egyházi vonatkozásban is igazak. Különösen most, hogy a gyulafehérvárira „átkeresztelt” erdélyi római katolikus egyházmegye egy éven keresztül ünnepelte fennállásának 1000 éves évfordulóját. Az ünnepségsorozat tavaly, 2008. szeptember 13-án vette kezdetét Csíksomlyón, és ebben az évben, 2009. szeptember 29-én, Szent Mihály főangyal ünnepén zárult Gyulafehérváron. Az egyébként (határon innen és túl) nagyon mérsékelt (szinte gyengének is mondható) sajtóvisszhangot kapott millennium egésze nagyszerűen tükrözi azt a zavarossá vált identitástudatállapotot, amibe az elmúlt jó 15 évben Jakubinyi György gyulafehérvári érsek az erdélyi magyar római katolikus egyházmegyét belekormányozta.12

Trianon – és a kényszer névváltás Megkerülhetetlen tény, hogy az erdélyi püspökséget I. (Szent) István magyar király alapította. Nevét nem a püspöki székhelyről, hanem a területről kapta. Püspöke több mint kilenc évszázadon keresztül ezt a hivatali elnevezést viselte, jó és rossz időben egyaránt. És akkor jött Trianon (1920), amely mélyreható változásokat eredményezett. Az erdélyi püspökség a maga teljességében román fennhatóság alá került. Elkezdődött a kiszámíthatatlan, a mindenkori hatalmi önkénynek kitett, hol beszűkülő, hol pedig valamelyest kitáguló mozgástér időszaka. Mivel a román politikai vezetés tudta, hogy a saját nemzeti identitása megőrzése és kibontakoztatása terén mit köszönhet az erdélyi román ortodox és görög katolikus egyházaknak – történetesen az oktatás, nevelés terén (például a dákórómai/román kontinuitás ideológiát) – mindent megtett annak érdekében, hogy a hatalma alá került magyar egyházak ne vagy csak nagyon korlátozottan tudjanak ilyen jellegű társadalmi szerepet felvállalni. Ebben a történetben nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a Vatikán mindenkori geopolitikai 1

Domokos Pál Péter, Rendületlenül… Márton Áron Erdély püspöke. Szerk. Hídvégi Máté, Budapest, 1989, 175. old.

2

A záróünnepség román és olasz zeneprogramja mintha tudatosan került volna minden magyar vonatkozást.

2009 /5

stratégiája mindig is az aktuális politikai hatalom igényeihez igazodott, és a lelkipásztori szempontok lényegében soha nem játszottak szerepet a döntésekben. Az 1848-49-es magyar szabadságharc leverését követően például a pápa a fogarasi román görög katolikus püspökséget Gyulafehérvár-Fogaras néven érsekség rangjára emelte (1850), és ide osztotta be a nagyváradi (1777), valamint az újonnan alapított lugosi és szamosújvári püspökségeket (1852). Ugyanakkor Haynald Lajos, erdélyi római katolikus püspök (1852–1863), hasonló jellegű kérését, hogy az erdélyi püspökség emeltessék érseki rangra, és a Székelyföldön létesüljön két olyan püspökség, amelyek a moldvai és a havasalföldi katolikusok lelki szükségleteit is ellátják, a bécsi udvar elutasította. Ennek eredményeképpen azt a Vatikán is tárgytalanak tekintette. Az erdélyi magyar katolikusoknak tehát egy ilyen helyzetből kellett szembenézniük a királyi Nagy-Románia diszkriminatív és magyarellenes, az ország homogenizálását célzó intézkedéseivel: például hittérítő tevékenység a román egyházak javára, vagy a magyar felekezeti oktatást korlátozó rendeletek sorozata. Ehhez társult maga a Vatikán is, amikor – a konkordátum megkötésének érdekében3 – gyakorlatilag mindenben engedett az akkori román kormánynak. A konkordátumnak köszönhetően ugyanis a Vatikán az erdélyi katolikus püspökség elnevezést – mivel az sértette a román önérzetet (!) – gyulafehérvári-ra változtatta (hiszen az „erdélyi” megnevezést csakis a román ortodox metropolita viselheti). Ezen túlmenően érsekség lett az 1883-ban alapított – és szinte mondhatni hívekkel is alig-alig rendelkező – bukaresti püspökség, amelynek az összes latin rítusú római katolikus egyházmegyét egyházjogilag alárendelték. 1932-ben pedig sikerült a katolikus egyház iskolai és anyagi 3

1927. május 10-én kötötték meg és 1929. július 7-én ratifikálták. A köztes időben, igazi balkáni rafinériával, a román törvényhozás megalkotta a kultusztörvényt (1928), amely megerősítette az ortodox egyház uralkodó állam-egyház, illetve a román görög katolikus nemzeti egyház jellegét. A megkülönböztetés még a minősítésben is megnyilvánult. Román mivoltukból kifolyólag ugyanis csupán ezek voltak „egyházak”, miközben minden más elismert felekezetet (az ún. történelmi egyházakat is beleértve: római katolikus, evangélikus, református, unitárius) „kultusz”nak minősítettek.

13

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK

ügyeit a fejedelemség kora (1541–1690) óta intéző önkormányzati intézménynek, a Katolikus Státusnak, a felszámolását is elérni, amelyet addigra a román kormányok szinte minden vagyonától megfosztottak. Hogy ez megvalósulhasson, a Vatikán még a konkordátum módosítására is hajlandó volt. Hiszen a pápai diplomácia abban az illúzióban ringatta – és ringatja mind a mai napig – magát, hogy a román ortodoxok majd katolizálnak!4

Napjaink paradigmaváltása A román nemzeti kommunizmust helytálló és meg nem alkuvó püspökei (Márton Áron és Jakab Antal) vezetésével, és nekik köszönhetően, átvészelő erdélyi római katolikus egyház nem igazán volt felkészülve a rendszerváltásra és a plurális demokrácia támasztotta kihívásokra. Tanulva a múltból, és folytatva elődei nemzetpolitikáját az „eredetien” és sajátságosan román demokrácia megteremtését célul kitűző (újonnan is régi) román politikai vezetés képlékenyebb – mindenekelőtt katolikus és nem annyira magyar (!) – egyházi vezetőt remélt és kapott Jakubinyi György személyében.5 Mivel pedig a Vatikán – a maga egyetemes jellegéből fakadóan – továbbra is fenntartotta azt az igényét, hogy kiterjedt román római katolikus egyházszervezettel rendelkezzen egy döntően ortodox országban, a kérdés legegyszerűbb megoldásának a magyar római katolikusok elrománosítása tűnt – és 4

Erre az időszakra vonatkozóan lásd Sas Péter, Az erdélyi római katolikus egyház 1900–1948. (Mundus – Magyar művelődéstörténet), Budapest, 2008.

5

A gyulafehérvári érsek személyes identitásszerkezetében a magyarsághoz való tartozás csupán másodrangú elem. „Először katolikus hívő vagyok – nyilatkozta 1995. december 27-én (Erdélyi Napló) –, másodszor a magyar nép fia. A hívők érdekeiért folytatott küzdelemben ez az értéksorrend vezet.” Ez azért lényeges, mert a román római katolikus püspököknél (egyébként a szlovákokhoz hasonlóan) ez éppen fordítva működik: először románok (illetve szlovákok), és csak azt követően katolikusok. Jakubinyi érsek értéksorrendje azonban magyar viszonylatban nem annyira meglepő. Alapjában véve Erdő Péter esztergom-budapesti bíboros-érseket is ez jellemzi, aki némán szemlél minden romániai vagy szlovákiai római katolikus történést – és ezzel kapcsolatosan másokat is igyekszik elhallgattatni! Ellenkező esetben szóba sem jöhetne pápajelöltként! Román és szlovák kollégái ugyanis minden bizonnyal nem támogatnák ezen ambícióit, amelynek gyökerei valahol a Pápai Magyar Intézetben eltöltött évekbe (19771980) nyúlnak vissza. „Rákoshegyi” (Benyik György) egyik év végi nagyjelentése szerint ugyanis akkor „a bizony talan jövő és a túlságosan biztosra vett diplomata beiskolázás és annak elmaradása megviselte.” Lásd Majsai Tamás, „‘Ismereteimet soha, senkinek nem fedhetem fel’. Papi ügynökök a Vatikán előszobáiban. II. rész”, in: Beszélő 2008/1, január. Pedig „nyugtalansága” nem volt indokolt. Pályája azóta is töretlenül ível felfelé (vélelmezhetően az Opus Dei hatékony támogatásának köszönhetően).

14

Jakubinyi György érsek – mindenkinek megfelelni!

tűnik! Ebben a megoldásban összeér (harmonizálható) a vatikáni egyház-geopolitikai érdek és a román nemzetstratégiai törekvés.6 A gyulafehérvári érsekség tehát lényegében véve egy végrehajtó szerv lett (egy multinacionális cég regionális fiókvállalata), amelynek nincs beleszólása a történésekbe. A stratégiai döntéseket ugyanis mások és máshol hozzák. A vatikáni-román közeledés első lépésének mindenképpen II. János Pál egyértelműen politikai jellegű romániai látogatása tekinthető (1999. május 7-9.). Ekkor ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a Vatikán mindenre hajlítható, hiszen a román diplomácia elérte, hogy a pápa be sem tette a lábát Erdélybe, ahol (római és görög katolikus) hívei döntő többsége él. Ugyanakkor pedig a román politikai elit belátta, hogy a Vatikán kiváló (EU-kompatibilis) stratégiai partner, akivel akár az ortodox egyházat is sakkban lehet tartani.7 A tényleges paradigmaváltás azonban 2006-ban következett be, amikor a Gyulafehérvári Hittudomá6

Eközben pedig a román ortodoxia széleskörű területfoglalást hajt végre a Székelyföldön. 1994-ben felállították a Hargita és Kovászna megyékre kiterjedő, csíkszeredai székhelyű ortodox püspökséget. Ioan Selejan püspök, 15 év alatt, 130 ortodox templomot újított fel, 30 újat épített, és 6 kolostort alapított; a román államtól megszerzett vagyonról (ingatlanok és földbirtok) nem is beszélve. Tevékenységéért 2009-ben, megkapta az érseki címet/ rangot. Az ortodox püspökséggel szemben a Csíkszeredában helyben lakó magyar római katolikus gyulafehérvári segédpüspök jelenlétének csupán szimbolikus (hangulat- és közérzetjavító) jelentősége van, hiszen ez egyházjogilag valójában nem jelent semmit. Tényleges katolikus püspökség felállítására ugyanis egyedül a Vatikán jogosult. Erre pedig, a jelen körülmények között, semmi esély, hiszen a felek (a Szentszék, illetve a román állam) geopolitikailag semmiképpen nem érdekeltek a felállításban.

7

A jövő feladata lesz feltárni azt, hogy ebben a történetben milyen szerepet játszott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség csúcsvezetése. Ebben érdekes kiindulási pontot nyújt a 2006. okt. 26-i székelyudvarhelyi rendkívüli státusgyűlés, ahol a kuratóriumba meghívták például Borbély László minisztert, Kelemen Hunor képviselőt, Puskás Bálint szenátort és Takács Csaba RMDSZ ügyvezető elnököt. Lásd www.hhrf.org/gyrke/ sajtofigyelo/2009/status.htm (Letöltés: 2009. okt. 15).

2009/5

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK nyi Főiskola és Papnevelő Intézet betagolódott a kolozsvári BabeşBolyai Tudományegyetembe.8 Ezt követte 2007-ben az erdélyi magyar kisebbség megtartásában markáns társadalmi szerepet vállaló, nemzeti elkötelezettségű papok félreállítása (például Czirják Árpád, Csató Béla, Gergely István); majd betetőzte, 2008-ban, a kolozsvári Pázmány Péter Római Katolikus Teológiai Líceum és Általános Iskola egybeolvasztása az állami Báthory István Elméleti Líceummal. Ezt már az új főesperes, Kovács Sándor, saját kezdeményezésre és hatáskörben (!) – gyakorlatilag a Jakubinyi érsek tudta nélkül – tette; mintegy önhatalmúlag számolva fel az elődje által alapított helyi római katolikus felekezeti iskolát.9

Az ünnep Gyulafehérvár millenniuma tehát egy olyan nagy múltú, egykori magyar egyházmegye ünnepe volt, amely már nem rendelkezik tényleges összetartó erővel és vezetővel (befolyásolható érsekének ugyanis van hatalma, de nincs tekintélye!), amelynek nagyon szelektív lett az emlékezete, és ma már több mindenre (elsősorban a 900 éves magyar múltra) nem is igazán kíván emlékezni. A legdöbbenetesebb mindebben, hogy elfelejtette azt a püspököt, aki Márton Áron mellett a legnagyobb szerepet játszotta abban, hogy Erdélyben megbukott a román nemzeti kommunizmus által szorgalmazott katolikus békepapi mozgalom, s a római katolikus egyház kitartott Róma hűségében. Természetesen dr. Jakab Antalról (1909–1993; segédpüspök: 1971– 1980; megyés püspök: 1980–1990) van szó,10 aki pontosan száz évvel ezelőtt született. A millenniumi záró szentmisét celebráló Franc Rodé bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongre8

Lásd Jakab Attila, “Nemzet-” és egyházpolitika Erdélyben. A Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola (Papnevelő Intézet – SIS) betagolódása a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetembe. (Háttéranyag, 3), EÖKiK, Budapest, 2007 (www. eokik.hu/data/files/123533689.pdf).

9

Lásd Dr. Vencser László, „A katolikus egyház felszámolta kolozsvári iskoláját”, in: Új Katedra. Pedagógusok lapja 2008. november, 12-13. old.

10

Az érsekség megújult honlapján a dr. Marton József által jegyzett egyházmegye történet még csak meg sem említi Jakab Antal püspök nevét (http://www.romkat.ro/index.php?q=egyhazmegye_ tortenete) (Letöltés: 2009. okt. 14). De hasonlóképpen lekerült minden Márton Áronra utaló hivatkozás is.

2009 /5

gációja prefektusa, XVI. Benedek pápa rendkívüli küldötte, semmitmondó és ideologikus beszédében11 – amely elsősorban a püspöki hatalomról és a hierarchikus egyházról szólt – teljesen átsiklott a centenárium felett. Minden bizonnyal nem véletlenül. Hiszen a román államhatalom emlékezetében Márton Áron és Jakab Antal máig a meg nem alkuvó erdélyi magyar katolikus főpapokat jelentik. Ilyenre nincs többé szükség; a rájuk való emlékezés pedig feltehetően sérti a román nemzeti (köz)érzetet. Ezért kell majd az emléküket lassan, de céltudatosan, kitörölni az erdélyi katolikus köztudatból. Hiszen ők ketten együvé tartoznak – szétválaszthatatlanul. Örökre összeforrasztotta őket az ugyanabban a korban viselt szenvedés és felelősség. Hiszen Jakab Antal a megyés püspöki beköszönő beszédében így fogalmazott: „Megígérjük neki [vagyis Márton Áronnak]: emléke örökké megmarad közöttünk. A sorsokat irányító Istent kérjük, segítsen meg minket, tudjunk hithűségben, emberiességben és becsületességben nyomdokain járni.” Vencser László, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet egykori professzora és vicerektora, valamint gazdasági vezetője,12 úgy emlékszik felejthetetlen tanárára és püspökére, mint aki 11

Lásd www.romkat.ro/?q=node/1358 (Letöltés: 2009. okt. 14).

12

Mivel 2007-ben kiállt a méltatlanul félreállított paptestvérei (történetesen Czirják Árpád) mellett, Jakubinyi érsek megvonta tőle azt a kanonoki kinevezést, amelyet a kommunizmus nehéz időszakában, az egyházmegye szolgálatában, kifejtett tevékenységéért még Jakab Antal adományozott neki.

15

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK „megalkuvás nélkül” irányította erdélyi/gyulafehérvári egyházmegyéjét az álságos és hazug román nemzeti-kommunizmus vallás- és magyarellenes, nyílt vagy alantas, támadásai és intézkedései közepett. „Mivel tisztában volt azzal – írja –, hogy az okosság nem egyenlő a bölcsességgel, döntései előtt mindig hoszszan elgondolkodott, alaposan mérlegelt, s végül nemcsak okosan, hanem bölcsen döntött. Nemcsak szerzett tudására szorítkozott, hanem használta az isteni ajándékot, a bölcsesség erényét (…) Vezetői rátermettsége révén a nehézségek ellenére összetartotta a papságot, kényes kérdésekben kikérte tanácsukat, és amennyiben a közösség vagy az egyén érdeke úgy kívánta, hajlandó volt elképzeléseit, döntéseit megváltoztatni, akár teljesen vissza Romániai római katolikus egyházmegyék – körbezárt Erdély is vonni, mert fontos volt számára az emberi méltóság, a papok egysége és az egyházmegye vagy legalábbis társadalmi eljelentéktelenítését) tartja híveinek összetartása.”13 Mindez mára már a múlté. A gyulafehérvári egyház- mértékadónak. Ennek függvényében semmit nem tesz, megye az előrehaladott szétesettség állapotába jutott, ami kiválthatná a román fél rosszallását. Ezen ünnepi ahol sajátságos hatalmi gócpontok és politikai, gazdasá- alkalommal ugyanis: 1. nem adta vissza az egyházmegye gi érdekszövetségek alakultak ki. ősi és történelmi – „erdélyi” – elneveJakubinyi érsek ebben a már-már zését; áttekinthetetlen helyzetben pró2. nyilvánvalóvá tette, hogy Márbál hatalmat gyakorolni: bünton Áront nem fogják boldoggá tetésekkel és jutalmazásokkal; a avatni. Rodé bíboros mindössze két hívek iránti legnagyobb érzéketjelentéktelen mondatot szentelt neki lenséggel. Egyébként az erdélyi a beszédében – vélelmezhetően azért, római katolikus egyház balkahogy a jelenlevő egyházi és politikai nizálódását kiválóan érzékelteti maga a záró szentmise: a székesméltóságoknak ne kelljen feszengeegyház főhajójában foglaltak heniük. Mindez a jövőre nézve azt is lyet – lazán ültetve és elkülönítve jelenti, hogy idő kérdése csupán – a politikai és közéleti hivatalos(10-20 év), mikor válik először a ságok (mint régen az arisztokrapapnevelés, majd maga az egyházták), miközben a hívő nép kint megye hivatalosan is kétnyelvűvé. állt a katedrális előtti téren. Ez Ezt követi aztán a szemináriumi az új típusú „demokratikus feuoktatói kar, illetve a magyar egyházi dalizmus” egyben jól érzékelteti vezetés román anyanyelvű/nemzeazt a román államegyházi berendezkedést is, amelybe Jakubinyi tiségű személyekkel való fokozatos érsek bekormányozta az erdélyi lecserélése (első körben egy román katolicizmus viharvert hajóját. segédpüspök kinevezése). Vélelmezhetően ez lesz Jakubinyi György érsekségének a mérlege: elindította és visszafordíthaTanulságok és kilátások tatlanná tette az erdélyi magyar katolikusok elrománosítási folyamatát. A millennium kétségtelenül a legkiválóbb alkalom a A millecentenárium alkalmából tehát feltehetően az helyzet tisztázására. Ez azonban az erdélyi magyarság 1100 éves erdélyi román katolicizmusról szól majd a számára nem valami kecsegtető. A Vatikán ugyanis megemlékező ünnepségsorozat – s a hálás utókor esetegyértelműen a román nemzetstratégiai érdekeket (va- leg szobrot is állít majd neki a gyulafehérvári „ősi” rogyis a magyarság belátható időn belüli felszámolását; mán katedrális előtti téren. Adja Isten, hogy ne legyen igazam! Jakab Attila 13 Varga Gabriella – Vencser László, Megalkuvás nélkül. Száz éve született Jakab Antal, Budapest, 2009, 10. old.

16

2009/5

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK Konzultációt tartott a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) az egyházak és az állam kapcsolatáról Budapesten 2009. június 26-30. között. A tanácskozásra éppen abban az időpontban került sor, amikor a volt vasfüggöny mindkét oldaláról való európaiak az 1989. évi nagy fordulatról emlékeztek meg: arról, hogy a Magyarország és Ausztria közti határt megnyitották, és az emberek szabadon elhagyhatták az elnyomó, totalitárius rezsimek kormányozta országokat. A konzultáció egy másik évfordulóhoz is kapcsolódott: a Budapesten 1984-ben megrendezett LVSZ közgyűlés 25. évfordulójához, ami emlékeztetőül is szolgált azokra a politikai, gazdasági és vallási viszonyokra, amelyek akkor fennálltak Közép- és Kelet-Európában. Jelen beszámoló az elhangzott előadásokból és a konzultáció végén megfogalmazott Üzenetből1 emel ki néhány gondolatot.

Az egyházak helye a társadalomban kommunizmus két évtizeddel ezelőtti bukása hogy olvassák a Koránt azért, hogy az iszlámot és a az evangélikus egyházak számára Közép-Kelet- muszlimokat jobban megértsék. Ez a felszólítás „a felEurópában szabadságot és sok nehéz felada- világosodásnak egy korai eseménye, és jó példát ad a tot hozott magával – mondta dr. Eva Sibylle másik megértésének előfeltételeire”, ami Európában az Vogel-Mfato a Lutheránus Világszövetség Európa-refe- egyre növekvő vallási pluralizmus keretei között nélrense. Majd így folytatta: ezektől az egyházaktól, ame- külözhetetlen. Robbers véleménye szerint nagy lyek korábban elnyomó rezsim alatt kihívást jelent az átalakulóban lévő éltek, ma az állam azt várja el, „hogy Európában megfelelő jogi státuszt a társadalomban aktív szerepet töltsenek be”.1 adni a muszlim közösségek számáA tanácskozás során nyilvánvara. „A pluralizmus új formái mint a lóvá vált, hogy mindazon jelentős kihívások és változások tényezői” különbségek dacára, amelyek még című előadásában hangot adott anfennállnak Kelet és Nyugat közt, nak, hogy a keresztényeknek fel kell számos dolog van – pozitív és neidézniük, milyen sok közös dolog gatív egyaránt –, amelyeket közötalálható a kereszténységben és az sen magukénak tekinthetnek. Így iszlámban. „Sokan Európában már megfeledkeztek arról, hogy az iszlám például új példák vannak jelen a kultúrának mennyit köszönhetünk” világban az állam egyházakhoz fű– mondta, majd rámutatott az iszződő kapcsolatának semlegességélámnak a filozófiára, matematikára, re. Néhány állam nemcsak anyagi támogatást nyújt, de el is várja az orvostudományokra, gazdaságra és egyházaktól, hogy többet tegyenek a diplomáciára gyakorolt hatásaia társadalomért. Az egyházak pedig ra. Robbers kiemelte: a nemzetközi Dr. Gerhard Robbers professzor – törekednek arra, hogy tanúságot tediplomácia számos kulcsfogalma a Olvassuk a Koránt! gyenek az általuk vallott hitről az új muszlim jogi kultúrából származik. politikai és gazdasági kontextusban, A vallási tolerancia, de legalábbis azokés az egyre inkább megosztott társadalom közegében. kal a vallásokkal szembeni tolerancia, amelyek a SzentJóllehet az egyháztagok száma Európa-szerte csökkent, írásra hivatkoznak, a muszlin gondolkodás szülötte. Robbers kísérletet tett arra, hogy párhuzamot vona spiritualitás és a társadalmi értékek iránti érdeklődés növekszik. jon az evangélikus és az iszlám gondolkodás sajátosProf. Dr. Gerhard Robbers alkotmányjogász elő- ságai között, így az Írás szerepével (sola scriptura) és adását jelentős érdeklődéssel követték a résztvevők. Isten országának helyértékével kapcsolatban, valamint Luther Márton hozzásegíthetné a mai keresztényeket rámutatott arra, hogy sem az iszlámban sem a lutheaz iszlám nyugati társadalomba való integrációjához – ri teológiában a lelkész/imám nem tölt be közvetítő hangsúlyozta a trieri egyetemen oktató Robbers. Re- szerepet Isten és a gyülekezeti tagok között. A lutheferátumában rámutatott arra, hogy Luther egy német ranizmus nem tartja szükségesnek a lelkészek közötti nyelvű Korán-fordítás bevezetőjében arra szólít fel, hierarchiát sem, és ez az iszlámban is így van – fejezte be gondolatait Robbers. A változás folyamatával kapcsolatosan erős kritikát 1 A tanácskozás Üzenetét Szabó-Pap Gabriella fordításának felis megfogalmaztak résztvevők. A rendszerváltás óta a használásával közlöm. In www.evangelikus.hu 2009 /5

17

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK spirituális értékeket másfajta „zsarnokok” fenyegetik – külföldi testvéregyházak segítsége nélkül mindezt el a fogyasztói társadalom és a neoliberális globalizáció. sem tudtuk volna kezdeni. Szlovéniában a protestánsok a lakosság csupán egy Ennek oka abban keresendő, hogy az egyházak az eltelt két évtizedben maguk is abban a veszélyben vol- százalékát alkotják. Egy marginális közösség, mint a tak, hogy felhígítják, vagy éppenséggel elvetik annak szlovéniai Evangélikus Egyház, amely 20 000 tagot az üzenetnek a lényegét, amelynek hirdetésére és meg- számlál, nem tud „a még mindig nagy és befolyásos élésére rendeltettek. Az evangélikus keresztényeknek római katolikus egyházzal és intézményeivel együtt a felemelkedő Európában új utakat és új tereket kell fejlődni” – emelte ki Simon Sever lelkész. Ám az egytalálniuk arra, hogy konstház hangsúlyt fektet arra, ruktív vitákat és párbeszédet hogy „protestáns identitását” a prédikáció és a folytassanak azokról a kritidiakóniai munkán kereszkus kérdésekről, amelyekkel tül kifejezze, és produktív szembe kell nézniük. Bár az kritikájával hozzájáruljon egyházak nem mindig kéegy emberibb társadalom pesek eljutni a világos válaelősegítéséhez. szokhoz, maga a küzdelem Horvátországban, ahol a folyamata, a kérdésfelveténéhai Jugoszlávia összeomsek, segítő hozzájárulás lehet lása háborúhoz vezetett, a a társadalmi kérdések alapos protestáns kisebbségi egyháés széles körben történő megvitatásához. zak a társadalmi ügyek iránt A vasfüggöny megszűerősebben köteleződtek el – nése után sok kal könnyebállapította meg Enoh Seba bé vált az országok közötti jogász, a Zágrábi Matthias Rev. Dr. Marianne Subklew – kapcsolattartás – állapította Flacius Illyricus Fakultás csak az egyént lehet visszanyerni meg a német származású, de munkatársa. Jóllehet hiSvédországban élő, az Uppsalai Egyetemen tanító dr. ányoznak a szociológiai felmérések és egyházaik jogi Annette Leis-Peters. Hozzátette: „Az emigráció követ- státuszának tisztázása. Kelet-Németországban a kommunista időszak keztében több kelet-európai gyülekezet tagjainak jelentős részét elveszítette, azokat, akik Nyugat-Európába alatt a protestáns egyházak, amelyek hez történelmileg vándoroltak.” Az is megfigyelhető, hogy léteznek olyan a népesség nagy része tartozott, kisebbséggé váltak és kezdeményezések, amelyek arra tesznek kísérletet, hogy marginalizálódtak – mondta dr. Marianne Subk lew egybehangolják az európai népek közti eltéréseket – kü- német teológus-politológus. Németország újraegyesílönösen az Európai Unióban –, Európa mégis a nemze- tése után a keleti egyházak az egyház és állam közöttek közössége marad, a nemzetek különféle történelmé- ti kapcsolat nyugati mintáját vették át, olyan régióét, vel, kultúrájával, eredményeivel és kihívásaival. ahol a protestánsok és a katolikusok jelentik a többséget. Átvették az egyházadó állami befizetésének, az iskolai vallásoktatás és a diakóniai munka nagy részéA kisebbségi egyházak helyzete nek modelljét. Néhányan azt remélték, hogy az emberek a politikai összeomlás után tömegesen térnek viszJellemzőek voltak a tanácskozás során a kisebbségi egy- sza a templomokba, de ez a remény csak álom maradt házak küldötteinek beszámolói. – mutatott rá Subklew, aki maga is az új szövetségi „Az államosított ingatlanok egy részét az egyházak tartományokból származik, de Hamburgban dolgovisszakapták a rendszer váltás után, de sajátos problé- zik. A jövő attól függ, hogy sikerül-e a gyülekezetekmák kal kell szembenéznünk” – ezt már dr. Edmund nek olyan struktúrákat és modelleket kialakítaniuk, Ratz, az Orosz, Ukrán és Közép-Ázsiai Evangélikus amelyek új tagokat vonzanak Tény, hogy „az emberek Egyház érseke hangsúlyozta. „Visszakaptuk a düledező tömegesen hagy ták el az egyházat, ám csak az egyénetemplomainkat, de a hozzájuk tartozó földterületeket ket lehet visszanyerni”. nem” – mondta. A Cseh Testvérek Evangélikus Egyháza rendkíÚj kihívások vül fontos szerepet tölt be a cseh szociális ellátásban. Diakóniai szervezetük 33 centrumot és nyolc iskolát működtet. Ezek közé tartoznak hospice intézmények, Éppen a társadalom és az egyes ember „megnyerésére” idősek otthonai. „Olyan intézményeket kellett létre- irányuló kérdések fogalmazódtak meg a konferencia hoznunk, amelyek társadalmunkban korábban egyál- Üzenetében is, amelyeket e három fogalom kihívása talán nem léteztek” – mondta Eva Grollová, az egyház fémjelez: a szekularizáció, az ökonómiai piacmodell és diakóniai igazgatóhelyettese. Majd hozzátette, hogy az individualizáció-elmélet. Ezek a következők: 18

2009/5

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK – Az emberek ma az un. vallási szabadpiacon élnek, nés és a befolyás hanyatlása fájdalmas időszakában, és egymással versengő egyházak és vallások közepette, és ezt ma is megteszi. Isten Szentlelke működik a hívő ezek közül néhány a protestáns hagyománytól eltérően, közösségekben, amelyek sok esetben nagyon különalapvetően más módon közelíti meg az állam és az egy- böznek attól, amik a múltban voltak: új dolgokat tesznek, új emberek révén, akik új ház viszonyának kérdését. Mi, életjelzéseket hoznak abba az mint evangélikus egyházak, egyházba, amelyről azt hitték, hogyan felelünk meg ennek a kihalóban van. Isten továbbra kihívásnak? is aktív marad Európa-szerte, – Még kisebbségi helyzetnemcsak az egyházakban és az ben sem szabad az evangélikus egyházaknak megfeledkezniük egyházak révén, de a szélesebb arról a felelősségükről, hogy társadalomban is.” Az egyház felelőssége a bátran és őszintén fejezzék ki diakóniai munka új lehetőségevéleményüket a társadalomiben jelenik meg, valamint a ciban. vil társadalomban való részvétel – Hogyan lehetünk hitvalformájában. Mint evangélikuló egyházak pozitív politikai sok Isten jelenlétét különösen állásponttal, az egyre inkább Az Evangélikus Hittududományi Egyetem a kereszt teológiájában vesszük „elvallástalanodó” társadalomkápolnájának ablaka észre: Istent nemcsak látható ban, ahol az egyházak hangja – erejében és hatalmában, hanem úgy tűnik – marginalizálódik? – Miként tudják az egyházak – együttműködve a gyengeség és a sebezhetőség révén is. Ebből kell tamásokkal – az emberi jogok érvényesülését elősegíteni, nulnunk, hogy ki tudjuk nyújtani kezünket Európa és az egyre összetettebb helyzetben útját állni a diszkri- és a világ más részéből érkező bevándorlók felé, hogy minációnak, különösen a kizsákmányolás terén, amely meghalljuk hangjukat, sóvárgásukat, reményeiket – sérti az emberi méltóságot? ha a jó hírt kell kommunikálnunk és megélnünk olyan – Hogyan tudjuk jobban tudatosítani a potenciális módokon, amelyek napjainkban hihetőek és sorsfordíproblémákat, mielőtt azok katasztrófává fajulnak? tóak Európában és a világban. – Hogyan tudnak az egyházak aktívabban megszólalni és cselekedni azok közt az új körülmények között, amelyeket társadalmunk kialakít, és hogyan tudunk több párbeszédet, beszélgetést folytatni gyülekezeteinkben ezekről a helyzetekről és akciókról? – Hogyan lehet legyőzni a bevándorlóktól való félelmeket és a velük szembeni ellenállást társadalmunkban, és hogyan tudjuk előmozdítani azt, hogy minél teljesebb mértékben résztvevői legyenek az európai társadalmaknak? – Hogyan tanuljunk azokból az új perspektívákból és életkedvből, amelyet a világ más részéről érkező emberek hoznak egyházunkba? – A megértett teológiai kérdéseket hogyan adjuk tovább úgy, hogy szavunk hatékonyabb legyen, és mondanivalóink átjárják a társadalmunkban élő emberek Dr. Orosz Gábor Viktor lelkét? A budapesti konzultáció volt az utolsó abban a so– Az egyházaknak jobban kell ügyelniük szavaik és rozatban, amelyet „Egyház és állam az átalakuló tárcselekedeteik visszhangjára a világ más részeiben – Ahol az helyénvaló, keresniük kell egyházainknak sadalmakban” címmel rendezett az LVSZ. A tanulaz ökumenikus alapon való együttműködést (beleértve mánysorozat azzal a céllal indult 2006-ban, hogy az az Európai Egyházak Konferenciája révén lehetséges LVSZ tagegyházainak Kelet- és Közép-Európában lemódokat) arra, hogy javítsák az állam és az egyházak hetőséget nyújtson arra, hogy közösen vizsgálják meg közti kapcsolatokat. államhoz fűződő viszonyukat a kommunizmus bukása Nem csupán a kérdések és a problémák felvázolása után. Később a tanulmánysorozathoz Európa más ortörtént meg, hanem a résztvevők rámutattak azokra a szágainak evangélikus egyházai is csatlakoztak, mivel pozitívumokra is, amelyért az eltelt időszakban hálát egyre inkább nyilvánvaló lett, hogy milyen sok közös adhatnak. „Isten megtartotta egyházainkat, sok or- ügyük van Európa-szerte. Orosz Gábor Viktor szágban az elnyomás, az üldöztetés, a létszámcsökke2009 /5

19

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK

Vegyes mérleg Egyházak Magyarországon Ezeréves a Pécsi Egyházmegye

laikusok apostolkodásának csúcsa a kereszténység ezer éves történetében Magyarországon? 1612-ben a jezsui2009. augusztus 23-én ünnepelte a Pécsi Egyházme- ták már missziós iskolát alapítottak Pécsett. A török uralom után mindössze egyetlen használhagye fennállásának ezredik évfordulóját. Ez az egyetlen egyházmegye Magyarországon, amelynek alapítási dá- tó templom maradt a városban, de a vidéki templomok tuma pontosan ismert: későbbi leiratok tanúsága sze- nagy része is romokban hevert. Volt, amit a törökök rint ugyanis ezen a napon írta alá Győr várában Szent alakítottak át dzsámivá, és volt, amelyeket a protesIstván király Azo pápai legátus, ostiai püspök jelenlé- tánsok vettek birtokukba. A Habsburg-birodalom és tében az egyházmegye alapító okiratát. Az egyházme- az ellenreformáció a katolikus egyház megerősödéséhez vezettek. A 19. század gye első püspöke Bonipert volt, akinek származása végén került sor a székesegyismeretlen, de azt tudjuk ház nagyszabású átépítésére, róla, hogy kapcsolatban állt amelynek eredménye a ma is Fulbert chartres-i püspökkel, álló impozáns négytornyú akitől latin nyelvtankönyvet bazilika. A 20. század elekért. Bonipertet Mór bencés jén Zichy Gyula püspöknek szerzetes, pannonhalmi apát sikerült elérnie, hogy a pokövette (1036-1075), aki egyzsonyi egyetem újra Pécsre költözzön. A II. világháború ben az első magyarországi laalatt Virág Ferenc püspök tin nyelvű író is volt. Mint az szót emelet az üldözött zsiegyházmegye honlapján oldók érdekében, és létrehovashatjuk, a 13. században élt Bertalan püspök az egyetlen zott egy keresztény szellemima is működő magyar alaségű antifasiszta mozgalmat. pítású szerzetesrend, a pálos Cserháti Józsefre hárult a rend létrehozásában műkönehéz feladat, hogy az összedött közre. A 14. században zsugorodott egyházmegyét Vilmos püspök szerezte meg – a déli rész a djakovoi püsa pápai engedélyt a pécsi, pökséghez került – a szociaegyben az első magyarorszálizmus évtizedeiben vezesse. gi egyetem alapításához. A püspök ravasz diplomata volt, aki szót értett a komA török idők előtt már munista állami vezetőkkel, három kolduló rend is műde elég önjárónak bizonyult ködött a városban: a ferenahhoz, hogy a II. Vatikáni cesek, a dominikánusok és a karmeliták. A következő zsinat reformtörekvéseit is Schönborn bíboros Pécsett – áldozatok között évszázadok püspökei között támogassa. Utódát, Mayer találunk nagy humanistákat, mint Janus Pannonius, a Mihályt, röviddel a rendszerváltás előtt nevezte ki az művészetek és tudományok pártfogóit, mint Szatmári egyházmegye élére II. János Pál pápa.1 Pécs egy „hosszú, jó és rossz, virágzó és nehéz Gyögy vagy Klimó György. Ez utóbbi a 18. században egy nyilvános könyvtárat, püspöki nyomdát és csillag- időszakokkal megtűzdelt, impozáns történelvizsgálót alapított Pécsen. Mások diplomaták vagy po- mi időszakot” ünnepelt, mindenekelőtt azonban litikusok voltak, két püspök harcban esett el: Albeni „Jézus Krisztus hűségét”, mondta a pápai követ, Henrik 1944-ben a várnai csatában és Csulai Móré Fü- Christoph Schönborn bécsi bíboros ünnepi szentlöp 1526-ban Mohácsnál. Néhány évvel később Pécs is beszédében. Krisztus ígérete ugyanis az, „amely itt oszmán uralom alá került. Ekkor egyetlen püspök sem a történelem ezer esztendején át, a kereszténység látogatta a várost, sőt a törökök a papokat is elűzték, történetében pedig kétezer éven keresztül igaznak elhurcolták vagy megölték. A hitéletet világi vezetők, ún. licenciátusok biztosították. Lehet, hogy ez volt a 1 Ld. bővebben: http://www.pecs.egyhazmegye.hu/millennium.html 20

2009/5

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK

Az z egyház a ndszerváltás rendszerváltás után megtisztult és megújult

Az egyház a bnökért és ulasztásokért mulasztásokért ocsánatot kért bocsánatot

gi hívek nagy Az egyházi yházi vezetk Elssorban ssorban a A papság nagy A világi észe behódolt a része e behódolt a a szocializmusban cializmusban papság ság érdeme, része mmunista gesek voltak hogyy életképes kommunista kommunista hségesek talomnak detésükhöz maradt dt az egyház hatalomnak hatalomnak küldetésükhöz

nem értek egyet

egyáltalán nem vallásos

részben igen, részben nem

a maga módján vallásos

34,1

44,3

21,6

45,8

38,2

16

az egyház tanítása szerint vallásos

60,1

29,2

10,7

egyáltalán nem vallásos

37,5

46,7

15,9

53,3

34,4

12,3

egyáltalán nem vallásos

40

46,3

13,8

a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos

35,4

29,2

35,4

37,2

38,3

24,5

inkább nem vallásos

32,8

42,2

25

egyáltalán nem vallásos

34

43

23

inkább nem vallásos

22,1

55,8

22,1

a maga módján vallásos

24,7

45,9

29,4

inkább nem vallásos

az egyház tanítása szerint vallásos

28,7

37,6

33,7

inkább nem vallásos

egyetértek

30,4

35,4

34,2

a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos

17,7

42,4

39,9

egyáltalán nem vallásos

a maga módján vallásos

34,3

34,3

31,3

34,9

36,5

28,5

az egyház tanítása szerint vallásos

59

22,2

18,8

egyáltalán nem vallásos

a maga módján vallásos

10%

19,2

44,2

36,6

41,3

36,7

22 0%

22,5

43,7

33,8

az egyház tanítása szerint vallásos

20%

12,1

28,6

59,3

inkább nem vallásos

19,5

33,8

46,8

inkább nem vallásos

8,3 83

26,3 26 3

65 4 65,4

30%

40%

50%

60%

70%

80%

90%

100%

1. ábra: Egyházak a szocializmusban (vallásosság szerint)

bizonyult. Az Ő hűsége az a szikla, amelyre az Egyház épült. Az Ő irgalma és bocsánata olyan források, melyekből az Egyház élete kétezer éve időről-időre megújult”. A Megváltó hűsége azonban nem tarthat bennünket vissza attól, hogy – amit II. János Pál pápa 1980-as franciaországi látogatása során a franciáknak, úgy mi is magunknak – feltegyük a kérdést: „Magyarország, te mit tettél keresztségeddel?”. Sőt maga Krisztus kérdez bennünket: „mit tettél te, mit tettetek ti a keresztség ajándékával?”. Schönborn bíboros szerint a realitás „keserű és egyáltalán nem vigasztaló! Mi lett a keresztény Magyarországból? Mi lett Európából? Nemde réges-rég messze eltávolodott keresztény gyökereitől? Manapság Magyarország, mint ahogy egész Európa is, nemde a posztkommunista és posztkapitalista szekularizáció áldozta, amely egy keresztény Európa eszméjéből aligha hagy meg valamit? Nemde a legjobb úton van a kereszténység Magyarországon és Európában is a marginálitás, a mellékes jelenséggé válás felé?”2 2

Schönborn bíboros beszéde teljes egészében olvasható az egyházmegye honlapján.

2009 /5

Az alábbiakban nem kívánok foglalkozni a pécsi egyházmegye botrányaival és visszaéléseivel, amelyekről az Egyházfórum többször is beszámolt3, és amelyekről a pápai követnek minden bizonnyal tudomása volt. Ehelyett egy vallásszociológia kutatás néhány jellemző eredményét ismertetem, amely részben talán választ ad Schönborn bíboros kérdéseire, és rámutat a magyarországi kereszténység sajátos helyzetére és társadalmi megítélésére. A módszertanról itt legyen elég annyi, hogy a felmérés kérdőíves módszerrel készült, ahol a válaszolókat bizonyos kijelentésekkel szembesítettük, és az ezekkel való egyetértést, illetve egyet nem értést mértük. A kutatás egy ezerfős, országos és reprezentatív mintán készült, ezért annak megállapításai megalapozottnak tekinthetők.4

Kísért a múlt? A megkérdezettek egy részének kevés kapcsolata van az egyházakkal, ezért kevés ismerettel is rendelkezik róluk. 3

Ld. az Egyházfórum 2006/1-3, 5-6, 2007/1-4 és 2008/1-2. számait.

4

Korpics Márta/Wildmann János: Vallások és egyházak az egyesült Európában. Magyarország, Budapest 2009.

21

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK Vannak, akik elismerték ezt, ezért bizonyos kérdésekre nem tudtak válaszolni. Mások véleményét az uralkodó sztereotípiák, a médiák és a közbeszéd formálják. Egy harmadik csoport rendelkezik ugyan valamilyen egyházi kötődéssel és tapasztalattal, de véleményt – úgy tűnik – ideológiai alapon formálnak, és védik a mundér becsületét. Jól tükröződött mindez annál a kérdéskörnél, hogy hogyan vélekednek a nyilatkozók az egyház múltjáról a szocializmusban. Kijelentéstől függően a megkérdezettek 20-45 százaléka nem tudott állást foglalni, nagyjából harmada szerint többé-kevésbé minden rendben van, és körülbelül harmaduk szerint vannak hiányosságok, illetve feldolgozatlanságok. A többség szerint a hierarchia, a papság és a világi hívek együttes érdeme, hogy az egyházak életképesek maradtak. Talán érthető, hogy az egyházak tagjai jobb véleménnyel vannak saját egyházuk múltbeli szerepléséről, mint a nem egyháztagok, de ez utóbbiak sem ítélnek feltűnően szigorúan. Valóban jelentős különbségek az egyes kijelentések megítélése között a vallásosság függvényében vannak. Az 1. ábra néhány olyan kijelentés megítélését mutatja, amelyek az egyházak szocializmusbéli múltjával kapcsolatosak. A „nem tudom” válaszokat már kiszűrtük, így könnyebb az érdemi válaszok összehasonlítása. Az első kijelentés a papságra, a második az egyházi vezetőkre vonatkozóan fogalmaz meg egy-egy pozitív állítást, miszerint elsősorban az ő érdemük, hogy a szocializmusban életképes maradt az egyház, illetve hűségesek voltak küldetésükhöz. Nagyjából és egészében mindkét kijelentéssel kapcsolatban elmondható, hogy az egyház tanítása szerint vallásos hívők 50-60 százaléka teljesen, és további 30-35 százaléka részben egyetért ezekkel az állításokkal. Minél kevésbé vallásosak a megkérdezettek, annál kisebb mértékben értenek egyet a kijelentésekkel: az egyáltalán nem vallásosak már csak fele olyan arányban, mint az egyháziasan vallásosak (28,7 és 24,7 %). Fordítva, a kijelentésekkel egyet nem értők arányát tekintve, még jelentősebbek a különbségek: míg az egyház tanítása szerint vallásosaknak csak 10-12 százaléka nem tartja igaznak a két kijelentést, addig a nem vallásosaknak már 30-34 százaléka. A következő két kijelentés negatív állítást tartalmaz, miszerint a világi hívek, illetve a papság behódolt volna a kommunista hatalomnak. Feltűnő, hogy az egyháziasan vallásos nyilatkozók szinte egy táborként védik a klérust: még a tíz százalékot sem éri el azok aránya, akik a papságot vádolják, viszont közel kétharmaduk (65,4 %) igaztalannak tartja a kijelentést. A kevésbé vallásosak már jóval kritikusabbak a klérussal szemben. A világiakat a vallásos emberek már korántsem védik ennyire vehemensen, hiszen négyszer magasabb arányban értenek egyet a világiak behódolására vonatkozó kijelentéssel, mint ezt a papok esetén tették. A világiak megítélésében egyébként sincs jelentős különbség a vallásosság szerinti csoportokban. Érdemes elgondolkodni azon, hogy itt a vallásos emberek klerikalizmusa, vagy 22

a nem vallásos emberek antiklerikalizmusa mutatkozik meg. Tekintve, hogy a kevésbé vallásos nyilatkozók álláspontja kiegyensúlyozottabb, a vallásosaké pedig kifejezetten szélsőségesnek mondható, az eredmények a vallásos emberek erős klerikalizmusára utalnak. Hasonló jelenséggel találkozunk az utolsó két kijelentésnél is: míg a nem vallásos nyilatkozóknak csak két tizede ért egyet azzal, hogy az egyházak a szocializmusban elkövetett bűnökért és mulasztásokért bocsánatot kértek, addig az egyházuk tanítása szerint vallásos megkérdezetteknek már háromszor ennyin (59 %). Közel három és félszeres a különbség az azzal a kijelentéssel való egyetértésnél is, hogy az egyházak a rendszerváltás után megtisztultak (41,3 illetve 12,1 %). Érdekes ugyanakkor, hogy ezzel a kijelentéssel az egyháziasan vallásos nyilatkozóknak már a fele sem értett maradéktalanul egyet. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy a vallásos emberek inkább az egyházuk védelmére kelnek, ha támadják, és negatív kijelentésekkel illetik azt, de kevésbé vannak meggyőződve arról, hogy minden rendben van. Egyébként inkább a papság és egyház védelmére kelnek a nők, az idősebbek és az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők.

Vallásosság és pártszimpátia A felmérés egy követező blokkjában a rendszerváltás utáni állam–egyház kapcsolatok megítélését tudakoltuk. A következőkben az ezzel kapcsolatos kijelentések közül ragadok ki négyet, amelyek közül egy az egyházak állami támogatására, egy az egyházak gazdasági érdekérvényesítésére, kettő pedig az egyházak valamely politikai oldal részéről történő instrumentalizálására vonatkozott. Talán valamelyest meglepő eredmény, hogy a nyilatkozók több mint negyven százaléka teljesen (főleg az idősebbek), további negyedük (26,6 %) pedig részben egyetértett azzal, hogy az állam anyagilag is támogatja az egyházakat. Ezt a megkérdezettek ötöde sem ellenzi. Azt azonban ennél a válasznál nem tudtuk meg, hogy a válaszolók mire is gondoltak állami támogatás hallatán, de a felmérés összeséből az derül ki, hogy elsősorban az (oktatási, szociális stb.) közfeladatok ellátásáért járó állami támogatást, és csak másodsorban a hitélet segélyezését értették alatta. Nézőpont kérdése, hogy jónak vagy rossznak tekinthető a következő kijelentés értékelése, miszerint az egyházak minden politikai hatalomtól igyekszenek hasznot húzni. A nyilatkozók negyede szerint teljesen, további negyede szerint részben igaz az állítás, harminc százalék szerint viszont nem, ötödök pedig nem tudott véleményt nyilvánítani. Ebben a kérdéscsoportban a legérdekesebb összefüggésekre az a két kijelentés mutatott rá, amelyekkel azt tudakoltuk, hogy kihasználták-e jobboldali vagy bal-liberális kormányok az egyházakat. A megkérde2009/5

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK

a jobboldali oldali ányok kormányok álták az kihasználták egyházat ázat

n az egyház minden ól itikai hatalomtól politikai yekszik hasznott igyekszik húzni

helyes, ha az állam anyagilag lag is támogatja atja az egyházat ázat

nem értek egyet

teljes minta

részben igen, részben nem

30 0 30,0

egyáltalán nem vallásos

16,8

inkább nem vallásos

16,3

24 4 24,4

26 4 26,4

40,2

43,5

28,8

34,4

36,9

az egyház tanítása szerint vallásos teljes minta

28,3 30

inkább i kább nem vallásos llá

31,7

21,9

18,1

44,4

25,6

35,8 35 8

27,2 27 2

37

a maga módján vallásos

30,4

29,6

40

18,9

35,4

egyáltalán nem vallásos

33,3

12,3

20%

30

20,8

49,2 0%

15,5

31,2

53,3

az egyház tanítása szerint vallásos

21,1

30,3

48,7

a maga módján vallásos

11,1 11 1

26,7 26 7

62,2 62 2

inkább nem vallásos

20,6

19,1

60,3

teljes minta

14,4

18,1

67,5

egyáltalán nem vallásos

19 2 19,2

56,6

26,5

az egyház tanítása szerint vallásos a bal-liberális lis kormányokk k az kihasználják egyházatt

48 83,3

11,5

teljes minta

a maga módján vallásos

31,6 31 6

34,2

17,8 5,2

15,4

41,8 41 8

26 5 26,5

a maga módján vallásos

12,8

35,8

48,8

inkább i kább nem vallásos llá

nem tudom

42,1

26,6

18,6

egyáltalán nem vallásos

az egyház tanítása szerint vallásos

egyetértek

40%

60%

80%

100%

2. ábra: Magyarországon a rendszerváltás után… (vallásosság)

zetteknek valamivel több mint ötöde úgy véli, hogy ez a jobboldali kormányokra volt jellemző, és csak alig valamivel több, mint feleannyian gondolják ezt a bal-liberális kormányokról. A részben egyetértők aránya mindkét kijelentés esetén nagyjából azonos, de azt az állítást, hogy a bal-liberális kormányok instrumentalizálták az egyházakat, többen utasítják vissza, mint azt, hogy ezt a jobboldali kormányok tették. Ezek az eredmények azért is meglepőek, mert az elmúlt években az országot vezető bal-liberális kormányok politikailag súlyos hitelvesztést szenvedtek el, ráadásul közben többször is konfrontálódtak a nagyobb egyházakkal. Minden jel szerint a társadalomban mély és negatív nyomot hagyott az Orbán-kormány és az ún. történelmi egyházak egykori szövetsége. Meg kell jegyezni ugyanakkor azt is, hogy mindkét kijelentés esetén a megkérdezettek mintegy harmada nem tudott vagy nem akart állást foglalni. Külön érdekessége az instrumentalizálásra vonatkozó két kijelentés megítélésének, hogy még az egyházak tagjai is nagyobb mértékben marasztalják el a jobboldalt, mint a bal-liberális oldalt. Kivételt csak a 2009 /5

8 általános iskolai osztályt vagy annál kevesebbet végzett nyilatkozók és az egyháziasan vallásos hívők képeznek, ők ugyanis nagyobb mértékben kárhoztatják a bal-liberális oldalt. A 2. ábra az ismertetett négy kijelentés értékelését mutatja egyrészt a teljes mintában, másrészt a vallásosság függvényében. A teljes mintánál feltüntettük a „nem tudom” válaszokat” is, a vallásossági csoportoknál ezeket kiszűrtük, hogy így könnyebb legyen az összehasonlítás. Az ábrán látható, hogy a vallásossági csoportok között a legnagyobb eltérés annak megítélésben van, hogy helyes-e, ha az állam anyagilag is támogatja az egyházakat: az egyáltalán nem vallásos és egyháziasan vallásos megkérdezettek egyetértési aránya között több mint ötszörös (15,4 és 83,3%) eltérés van. Négyszeres az egyetértések közötti eltérés a második kijelentésnél is (14,4 és 56,6%). Míg instrumentalizációs törekvéseket a jobboldalon az egyházak tanítása szerint vallásos hívőknek csak ötöde vél felfedezni, addig a bal-liberális oldalon már harminc százaléka. Minden más vallásossági csoportban fordított a helyzet, sőt az egyáltalán nem vallásosak négyszer magasabb arányban marasztalják el a 23

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK

A korszertlen igehirdetés

Az egyház szexualitással kapcsolatos tanítása

A papok körüli botrányok

nem értek egyet

teljes minta

részben igen, részben nem

19,2

egyáltalán nem vallásos

20,2

12

inkább nem vallásos

22,3

33,2

22,4 35,8

28,3

38,9

35

az egyház tanítása szerint vallásos

36,7

45,6

teljes minta

26,3

30,0

egyáltalán nem vallásos

23,4

14,7

inkább nem vallásos

29,5

az egyház tanítása szerint vallásos

48,4 32,9

32,2

60,5 20%

17,4

58,7

34,9

0%

28,1 29,2

26,6

22,1

a maga módján vallásos

14,1

62,4

25,3

a maga módján vallásos

50,9

27,3

15,2

inkább nem vallásos

52,3

22

25,4

egyáltalán nem vallásos

61,2 25,1

27,2

teljes minta

8,7

72,2

22,6

az egyház tanítása szerint vallásos

nem tudom

51,9

15,8

16,5

a maga módján vallásos

egyetértek

18 40%

60%

21,5 80%

100%

3. ábra: Tehertételek (vallásosság)

jobboldalt, mint a bal-liberális kormányokat. Ezek az eredmények világosan mutatják, hogy hogyan kapcsolódnak össze vallásosság és pártpolitikai szimpátia.

Az egyházak társadalmi megítélése Egyházi részről néha elhangzik a vád, hogy a mai társadalom ellenséges az egyházakkal szemben.5 A fönti eredmények, különösen is az állam egyházaknak nyújtott támogatásával való magas egyetértési arány, nem igazolják ezt a vélekedést, még akkor sem, ha a támogatás szószólói mindenekelőtt a vallásosabb emberek. A kutatás egy másik blokkjában kifejezetten az egyházak társadalmi megítélését mértük, ahol szintén hasonló eredményeket 5

24

Az itt ismertetett kutatás előzménye az a 2004-ben végzett felmérés, amelyben húsz ismert személyiséggel készült interjú. Ennek során Gyulay Endre, akkori Szeged-csanádi megyés püspök annak a véleményének adott hangot, hogy az egyházat azért „szidják, mert egy más világot hirdet, mint amit az ember ösztönei kívánnak, ami neki jólesik”. Wildmann János: Katolikus tükör. A magyar egyház és az európai integráció. Gyakorlati teotrilógia I. Kairológia, Egyházfórum, Budapest 2005., 231. old.

kaptunk. A megkérdezettek nyolcvan százaléka ugyanis legalább részben egyetért azzal, hogy az egyházaknak fontos szerepük van a társadalomban, és még húsz százalékot sem ér el azok aránya, akik elutasítják ezt az kijelentést. Épp fordított volt a helyzet annál az állításnál, hogy a modern társadalom ellenséges az vallással szemben: a nyilatkozók több mint fele ezt kerek-perec elutasítja, és további harminc százalék is csak részben fogadja el. Mindössze 12 százalék tarja egyértelműen vallásellenesnek a modern társadalmat, és ebben nincs különbség az egyházak tagjai és a felekezet nélküli nyilatkozók között sem. A megkérdezettek döntő többsége egyfajta lelki és erkölcsi iránymutatást vár az egyházaktól. A legnagyobb, közel kilencven százalékos arányban azzal az állítással étettek egyet, hogy az egyházak képviseljék a házasság és a család értékét, de nyolcvan százalék körüli egyetértés övezte azokat a kijelentéseket is, miszerint az egyházak legyenek a társadalmi, vallási és nemzetközi béke képviselői és előmozdítói. Kétharmad körüli volt az egyetértési arány azoknál a mondatoknál is, hogy az egyházak lépjenek fel mindenfajta kirekesztés ellen, beleértve az antiszemitizmust és cigányellenességet is. Nemcsak az egyházak tagjai és a vallásos nyilatkozók, hanem minden esetben a 2009/5

SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK felekezet nélküliek többsége is egyetértett az idézett kijelentésekkel. Mindezt úgy is értékelhetjük, hogy amennyiben az egyházak lelki és erkölcsi kérdésekben nyújtanak útmutatást, azt a társadalom döntő többsége helyesnek tartja. Az egyházak társadalmi szereplésének kérdése már inkább megosztotta az embereket. A nyilatkozók kétharmada-háromnegyede minden további nélkül támogatja az egyházak szociális tevékenységét, nevezetesen, hogy legyenek a szegények és elesettek szószólói és az emberi jogok védelmezői. Azzal azonban, hogy beleszóljanak politikai kérdésekbe, és a kormányokat figyelmeztessék mulasztásaikra, esetleg egyes társadalmi rétegek – mint a munkásság vagy parasztság – érdekeit védelmezzék, már csak a megkérdezettek harmada értett maradéktalanul egyet. A legnagyobb elutasítással annál a kijelentésnél találkoztunk, hogy az egyházaknak csak saját maguk és tagjai érdekeit kell védeniük: ezzel a megkérdezettek hatvan százaléka nem, csak tizenhét százaléka értett minden további nélkül egyet. A nyilatkozók kétharmada azt is üdvözli, ha az egyházak együtt, közösen képviselik a keresztény értékeket, sőt adott esetben más vallásokkal is összefognak.

A hit és egyház válsága Természetesen sok jel utal arra, hogy Magyarország és egész Európa – ahogyan Schönborn bíboros Pécsett fogalmazott – „a posztkommunista és posztkapitalista szekularizáció áldozta”, de sok jel utal arra is, hogy a társadalom többsége még nem vesztette el érzékét és főleg igényét az iránt, hogy keresse az élet értelmét, sőt ebben az egyházakra is figyeljen. Kérdés azonban, hogy az egyházak ezeket az igényeket ki tudják-e elégíteni, illetve mi az akadálya annak, hogy ezt megtegyék. A kutatás során különböző blokkokban vizsgáltuk többek között az egyházak önértelmezését, az egyház megújulásának lehetőségét, az egyházi intézményeket és az esetleges válság okait. A következőkben ezekből ragadok ki önkényesen néhányat annak érzékeltetésére, hogy megmutassam, hogyan látják a megkérdezettek a vallás és egyházak helyzetét a mai Magyarországon. Ha a hit és egyházi válságról beszélünk, felmerül a kérdés, hogy két különböző vagy összefüggő dolgokról van-e szó. A nyilatkozók több mint negyven százaléka teljesen, további húsz százaléka részben értett azzal egyet, hogy a két válság összefügg. A kettő közül valamivel többen tartják elsődlegesnek a hit, mint az egyházak válságát. Más szavakkal: nem annyira belső egyházi, mint szekularizációs problémáról van szó, ami egybecseng Schönborn bíboros „a posztkommunista és posztkapitalista szekularizációs” magyarázatával. A dolog azért nem ennyire egyszerű! Egyrészt, mint láttuk, az emberek többsé2009 /5

Perselyezés a jubileumi szentmisén Pécsett – tehertételek

ge szerint a két válság összefügg, másrészt pedig számos „házi” probléma is mélyíti a válságot. Amikor konkrétan az egyház válságának okaira kérdeztünk rá, akkor nagyjából ugyanannyian – a nyilatkozók fele – okolták a szekularizációt, mint az egyház hitelvesztését. Az egyházak „tehertételei” között első helyen a papok körüli botrányok szerepelnek, ezt követi a szexualitással kapcsolatos tanítás, majd a korszerűtlen igehirdetés. A 3. ábra ennek a három kijelentésnek a megítélését mutatja egyrészt a teljes mintában (itt még szerepelnek a „nem tudom” válaszok is), másrészt a vallásossággal összefüggésben (itt már kiszűrtük a „nem tudom” válaszokat, hogy a vallásossági kategóriák összehasonlíthatók legyenek). Az ábrán nem tüntettük fel, de erre a kérdéscsoportra is igaz, hogy az egyháztagok és az idősebbek – a vallásos nyilatkozókhoz hasonlóan – kevésbé kritikusak, mint a nem egyháztagok és fiatalabbak. Az viszont látható az ábrán, hogy a vallásossági csoportok szerint is a papok körüli botrányok jelentik a legnagyobb tehertételt az egyházaknak, ezzel még az egyháziasan vallásos hívők fele is maradéktalanul egyetért. Nagyobb a különbség a másik két kijelentéssel való egyetértés esetén: míg az egyház tanítása szerint vallásos nyilatkozók csoportjának harmada sem ért feltétlenül egyet azzal, hogy az egyházak szexuális tanítása tehertétel lenne az egyházaknak, addig az egyáltalán nem vallásosak csoportjában ez az arány több mint duplájára nő. Még nagyobb a különbség annak megítélésében, hogy a korszerűtlen igehirdetés tehertételt jelent-e az egyházaknak: az egyáltalán nem vallásosak közel háromszor nagyobb arányban értenek ezzel egyet, mint a vallásos megkérdezettek. Ezek az eredmények arra figyelmeztetnek, hogy a világi környezet hatásainak elemzése mellett szükség van az egyházak önvizsgálatára is, ha meg akarnak felelni küldetésüknek. Wildmann János 25

TANULMÁNY

A magyar keresztény politika nagy kísérlete – A DNP országgylési képviselcsoportja – (ELSŐ RÉSZ)

E

folyóirat 2008. évi 5. és 6., valamint 2009. évi 1. és 2. száma négyrészes cikksorozatot közölt: „A nagy vita a magyar keresztény politikáról” címmel (Szakolczai 2008–2009). E cikksorozat egyenes folytatása e szerzők idősebbike korábbi, azonos tárgyú munkáinak (Szakolczai, 2007a) és (2007b), valamint (2008) és (2009), és ehhez, ugyanebben a folyóiratban, Csaba László (2009) és Vörös Imre (2009) tett közzé hozzászólást. Ez a cikksorozat leírta a nagy vitát a magyar keresztény politikáról a helyzet kialakulásától, az 1944–45. évi eseményektől kezdve a végkifejletig, a Demokrata Néppárt (DNP) feloszlatásának 1949. január 31-i bejelentéséig és a Mindszenty-per 1949. február 3-i kezdetéig. Ismertette a nagy vita és a nagy tragédia legfontosabb résztvevőinek személyes sorsát is: Mindszenty és Barankovics, az ez ügyben alapító szerepet vállaló Szekfű Gyula és az ugyancsak alapító szerepet vállaló három jezsuita, Kerkai Jenő, Nagy Töhötöm és Jánosi József, a Barankovics politikai ellenlábasának szerepét vállaló Matheovits Ferenc, valamint a párt vezető értelmiségi magjának további tagjai, Eckhardt Sándor, Bálint Sándor, Mihelics Vid és Rónay György sorsát. Ez a cikksorozat azonban adós maradt a párt története számos fontos további elemének, mindenekelőtt az 1947–1949. évi országgyűlési képviselőcsoport többi tagja életének, egyéniségének, tevékenységének és sorsának, továbbá a párt 1947– 1949., valamint 1956. évi tevékenységének ismertetésével. 1947-1949-ről eleve köztudott volt, 1956-ról pedig az itt leírtak alapján nyilvánvaló lesz, hogy ezek voltak a magyar kereszténydemokrata politika legnagyobb évei. Alapvető fontosságú, sőt történelmi súlyú feladat tehát az akkor történtek leírása, mert e nélkül csonka maradna az is, amit már leírtunk. E képviselőcsoport valamennyi tagja nagy vállalkozásba kezdett, nagy veszélyt vállalt, minden kötelezettségének eleget tett, kivétel nélkül tiszteletreméltó módon viselkedett, üldöztetést, nagyrészük szörnyű üldöztetést szenvedett el, életpályájuk, kevés kivétellel megtört, sorsuknak még családtagjaik is részesei voltak, sorsukat valamennyien tiszteletreméltó módon viselték el, mindvégig hűségesek maradtak eszméikhez és társaikhoz, és ezért valamennyien a legteljesebb joggal érdemlik meg a legnagyobb tiszteletet. Ez még inkább kötelességünkké teszi, hogy foglalkozzunk velük, és méltó emléket állítsunk nekik. 26

Nemcsak személyüknek kell azonban emléket állítanunk, hanem a párt, a képviselőcsoport egészének és tevékenységének is. Megtették, becsülettel, amit 1947– 1949-ben, és azt is, amit 1956-ban megtehettek. Mi több, összességükben és mindkét időben, a politikai, sőt államférfiúi bölcsesség legmagasabb szintjén jártak el, és részesei voltak a modern magyar történelem egyik legnemesebb vállalkozásának. Megkísérelték a lehetetlent, az 1949 utáni és az 1956 utáni szörnyű évek elhárítását, vagy legalább a szörnyűségek enyhítését, sőt részesei voltak az 1956 utáni pozitív kibontakozás megkísérlésének. Nemcsak személyükkel kell tehát foglalkoznunk, és nemcsak nekik kell személy szerint méltó emléket állítanunk, hanem összességüknek, a képviselőcsoport egészének és politikai szerepüknek is. Amit tettek, a lehető legnagyobb vállalkozás, legmerészebb kísérlet volt, és ezért joggal tettük ezt a szót e cikksorozat címébe. Szinte közvetlenül a Független Kisgazdapárt (FKgP) megtörése, legfontosabb vezetőinek emigrációba kényszerítése vagy bebörtönzése és sokak kollaboránssá válása után vállalkoztak arra, hogy szembeszállnak azzal a hatalommal, amely azt tette a Kisgazdapárttal, amit tett, és nyilván kész volt arra, hogy ezt tegye velük is, sőt erre törekedett. Kettős veszéllyel, a szörnyű üldöztetés veszélyével és a kollaboránssá válás még szörnyűbb veszélyével kellett tehát szembenézniük, amikor vállalták a részvételt ebben a nagy próbálkozásban. Ez a kísérlet emellett egyre veszélyesebbé vált, mert a választásokat közvetlenül követte a Magyar Függetlenségi Párt megválasztott képviselői mandátumának megsemmisítése, és folytatódott a kommunisták teljhatalmának kiépítése, félreérthetetlenül mutatva, hogy az ezzel szembeni ellenállás lehetőségei és így az ő lehetőségeik is napról napra csökkennek. Mégis kitartottak, mindvégig, és ez még inkább kötelességükké teszi, hogy ismertté tegyük sorsukat. Ennek a kötelességnek a teljesítése még csak nem is igényelt nagyobb munkát és újabb levéltári vagy hasonló kutatást. A rendszerváltás után a Jelenkutató Alapítvány összeállította a Nemzetgyűlési Almanach 1945–1947 (Vida István főszerk., 1999) és az Országgyűlési Almanach 1947–1949 (Marelyin Kiss József és Vida István főszerk., 2005) c. kiadványokat, és ezek tartalmazzák valamennyi akkori nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő adatait. Még ezt megelőzően Csicskó Mária és Szabó Róbert (1996) összeállította a DNP 2009/5

TANULMÁNY 1947–1949. évi képviselőinek életaz, ahogy az 1945. évi valóban rajzát. Ez a tanulmány, más értékes visszafordíthatatlannak bizonyult tanulmányokkal és dokumentumokváltozások elismerése és az elveik kal együtt, amelyekre még hivatkozfenntartása melletti együttműni fogunk, egy, a Barankovics István ködésre való készségük ellenére Alapítvány által kiadott, könyvárusi bántak velük, és az, amit el kelforgalomba sohasem került és – sajlett viselniük. Talán még ennél nos – gyakorlatilag teljesen elérhetetis döbbenetesebb és meglepőbb, len kiadványban (Kovács és Rosdy hogy ebben még csak nem is a 1996) jelent meg. Ez a kötet ezért Rákosi-, hanem a Kádár-kor volt nem teszi lehetővé az e nagy próbálkegyetlenebb és következetesebb. A történtek nem tekinthetők kozásban résztvevők személyének és át, nem érthetők meg és nem érsorsának szélesebb körű megismertetékelhetők megfelelően az egyéni tését, megkönnyítette viszont e cikksorsok ismerete nélkül, semmisorozat megírását. Ezen az alapvető féle statisztika sem pótolhatja a tanulmányon kívül más összefoglaló konkrét tények ismeretét. Ezért munkákra is támaszkodhattunk, így egy négy részből és egy rövid Kovács és Gyorgyevics (2001), Mézes epilógusból álló cikksorozatban, (1991), Félbemaradt reformkor 1935– személy szerint és ismételten kell 1949 (1990), Félbemaradt reformkor foglalkoznunk e nagy próbálko1935–1949 (2005), valamint, egyes Barankovics István – a főszereplő zás valamennyi résztvevőjével. személyeket illetően, a további később megadandó irodalomra. Ez az első rész: „A DNP országEnnek az irodalomnak már a felületes áttekintése gyűlési képviselőcsoportja” a tagok eredetét és a képis megdöbbentő képet tár elénk, három szempontból viselőcsoport szociográfiai struktúráját mutatja be. is. Egyrészt, amint ezt eddig is tudtuk, de nem tudtuk A második rész: ”A DNP parlamenti szerepe” a párt kellőképpen, úgy látszik, hogy ez volt, a Nemzeti Pa- 1947-1949. évi parlamenti szereplését írja le a párt 1949. rasztpárt mellett, amelynek ugyancsak nagy volt mind évi feloszlatásáig. A harmadik rész: „A DNP országos az intellektuális, mind a népi bázisa, hogy nagy szavakat politikai szerepe a forradalom idején” a párt – noha használjunk, de joggal, minden idők legnépibb és egyben ez nem köztudott, egészen nagy jelentőségű – 1956. legintellektuálisabb magyar képviselőcsoportja, vagy akár évi országos szerepét ismerteti. Végül a negyeik rész, – ez nyilván sohasem lesz bizonyítható – e két szem- „Az üldözetés, a forradalom és az újabb üldöztetés”, a pont szerint együtt, világviszonylatban is az első. Nem feloszlatás utáni üldöztetést, DNP egyes képviselőinek megszokott, hogy hat elemit végzett favágók, kubikusok 1956. évi helyi szerepét, valamint a forradalom utáni és törpebirtokosok váljanak országgyűlési képviselővé, újabb üldöztetést írja le. A rövid epilógus, „A szeméés töltsék be sikeresen feladatukat. Nem megszokott lyes sorsok és a késői elismertetés”, a képviselőcsoport az sem, hogy prominens tudósok, egyetemi tanárok és tagjainak személyes sorsát és a rendszerváltást megélők irodalomárok szálljanak be, erkölcsi kötelezettségüket egy részének adott késői elismertetést mutatja be. felismerve és ennek eleget téve, a politikai arénába, és helyt tudjanak állni ezen a számukra alapvetően idegen A képviselcsoport struktúrája területen. Másrészt ezeknek a sorsoknak az áttekintése megmutatja, hogy, szinte valamennyien, a Horthy-korszakkal szemben állók közül, tehát e kor ellenzékéből Csicskó és Szabó (1996), Vida (1999), valamint kerültek ki – ebben is hasonlítanak a Nemzeti Paraszt- Marelyin Kiss József és Vida István (2005) betűrendpárthoz –, továbbá hogy ez a képviselőcsoport a Hor- ben foglalkozik a DNP képviselőivel, és ezért ebből a thy-korszak legprogresszívabb csoportjainak az örököse, munkából közvetlenül nem, hanem csak átcsoportoés egyben az 1945 utáni első évek legprogresszívabb cso- sítással kaphatunk áttekinthető képet a képviselőcsoportjainak társa volt. Szinte valamennyien megkísérel- port szociográfiai struktúrájáról. Ez az átcsoportosítás ték már az 1947. évi választások előtt, tehát ettől a nagy a magyar kereszténydemokrata mozgalom egészének vállalkozástól függetlenül is a szinte lehetetlent. Felis- történetére alapozható. merték és elismerték az 1945. évi változások nagy részéAmint ezt az előbb már hangsúlyoztuk, ez a képvinek visszafordíthatatlanságát, és mégis megkísérelték az selőcsoport, a Nemzeti Parasztpárt mellett, a magyar akkor kialakuló politikai életben való aktív részvételt. történelem legnépibb és egyben legintellektuálisabb Tették ezt úgy, hogy fenntartották az akkor kialakuló parlamenti csoportosulása volt. A népi vonalat a Karendszerrel szembeni ellenzékiségüket, és elkerülték a tolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testükollaborációt, sőt ezt határozottan, akár szörnyű szen- lete (KALOT) és a hozzá kapcsolódó katolikus szovedések árán is elutasították. Harmadrészt döbbenetes ciális mozgalmak képviselték, az alapítók tehát erről 2009 /5

27

TANULMÁNY az oldalról P. Kerkai Jenő S. birtokosok, mezőgazdászok. J. és P. Nagy Töhötöm S. J., (9) Földművesek, iparosok, akik azonban a párt munmunkások. (10) A pótképviselők, akik később, egyes kájában már nem vehettek 1947. évi képviselők kilépése részt, és ezért itt nem szevagy mandátumoktól való repeltethetők. Nem szeremegfosztása miatt kerültek a peltethetők a KALOT-hoz parlamentbe, de velük e cikkszorosan kapcsolódó katosorozat második részében likus szociális mozgalmak, foglalkozunk. Ezek az elhatáaz Egyházközségi Munkásrolások nem problémamenteszakosztályok (EMSZO) és sek, többen több csoportba is a Magyar Dolgozók Orszábesorolhatók lennének, és itt gos Hivatásszervezete (Hivatásszervezet) vezetői, és az elhatárolás során az áltaígy a DNP megalakításában lunk dominánsnak, legfontoténylegesen nagy szerepet sabbnak látszó meghatározó játszó Vida István sem; az ő elemet választottuk. A családi körülményeket elsősorban életét és szerepét részletesen akkor tárgyaljuk, amikor ismerteti Kovács K. Zoltán ezeket fontosnak, meghatá(2005). Ezeket a mozgalmarozónak tartjuk a képviselőkat már 1945 tavaszán fasiszcsoport népi jellegének betáknak minősítették, műköSzekfű Gyula – alapító mutatására. désüket és újjászervezésüket nem engedélyezték, annak ellenére, hogy a nyilasok elhurcolták vezetőiket, és az EMSZO vezetői 1945A tényleges fels vezetk ben, a szervezet betiltásakor, éppen e tevékenységük miatt Dachauban voltak, koncentrációs táborban. Az intellektuális vonalat az akkori katolikus értelmiség A tényleges felső vezetők a párt intellektuális magjának progresszív szárnyának legjobbjai képviselték, Szekfű tagjai, Barankovics István, Bálint Sándor, Eckhardt Gyula és P. Jánosi József S. J., akik a párt munkájában Sándor, Mihelics Vid és Rónay György voltak, noha ugyancsak nem vettek részt, és itt nem szereltethetők, nem volt erre semmiféle formális, alapszabályszerű feltovább Barankovics István, Bálint Sándor, Eckhardt hatalmazásuk, és a legfontosabb döntéseket mindig a Sándor, Mihelics Vid és Rónay György, noha közülük képviselőcsoport egésze hozta meg. Mindannyiuk élete egyesek nem 1945 legelején vállaltak szerepet a párt- és munkássága eléggé közismert, és sorsukat bemutatja ban. E szerzők idősebbjének megítélése szerint nem az ezt megelőző és a nagy vitával foglalkozó cikksorotekinthetők alapítóknak a DNP Pálff y József vezette zat (Szakolczai 2008–2009) harmadik része. Itt amúgy szárnyához tartozók, mert nem lettek tagjai a képvi- is elsősorban a 1947. évi képviselőcsoport többi, kevésselőcsoportnak, és mert más szellemiséget képviseltek. bé ismert tagjával akarunk foglalkozni, és ezért az ő A pártnak ehhez a magjához csatlakoztak az FKgP-nek személyükre később térünk vissza. azok a tagjai, akik nézetei azonosak voltak az alapítókéval, az FKgP 1947 tavaszi megtörése után szakítotA mozgalmi vezetk tak a kollaboránssá vált párttal, és részt akartak venni a DNP magja által kezdeményezett nagy kísérletben. Az alapítókét és a tényleges felső vezetőkét megköVelük egy időben csatlakoztak ehhez mások is. A most leírtak alapján és az áttekintés lehetővé té- zelítő súlyú szerepük volt a pártban a mozgalmi vetelére az 1947–1949. évi képviselőcsoport a következő zetőknek, tehát a KALOT és a hozzá közelálló más részekre bontható. (1) A tényleges felső vezetők, vagyis keresztényszociális mozgalmak nagyrészt hivatásos, a párt intellektuális magja. (2) A mozgalmi vezetők, egész életüket erre szánó vezetőinek. Először velük kell vagyis a katolikus szociális mozgalmak képviselője- tehát foglalkoznunk. löltséget vállalni tudó korábbi vezetői. (3) A KALOTFarkas György dr. (Mogyoród, 1908 – Gödöllő, tagok; nyilván a mozgalmi vezetők és a KALOT-tagok 1991) jogász. Középparaszti család kilencedik gyermeegyütt adták a párt népi magját. (4) A kisgazdapárti keként született. Szülei eredetileg 20 holdon gazdálképviselők; ez a négy csoport együtt adta a képviselő- kodtak, de a 20-as évek végén tönkrementek, és csak csoport teljes magját. Ez ehhez a maghoz ekkor csat- öt holdjuk maradt. Testvérei közül hárman érték meg lakozók között a következő csoportokat lehet megkü- a felnőtt kort, földműveléssel foglalkoztak. A gödöllői lönböztetni. (5) Képviselőjelöltséget vállaló papok. (6) premontreieknél érettségizett, majd jogi doktorátust Vidéki ügyvédek. (7) Vidéki értelmiségiek. (8) Föld- szerzett. Felesége általános iskolai tanár volt, öt gyer28

2009/5

TANULMÁNY mekük született, legtöbbjük pedagógus lett. Az egyetem befejezése után Ugrin Józseffel együtt a KALOT egyik elindítója és a mozgalom ügyvezető titkára, 1939-től a Hivatásszervezet agrárfőtitkárságának vezetője. 1945-ben a Kisgazdapárt és a DNP vezetőinek megállapodása értelmében belépett a Kisgazdapártba, és nemzetgyűlési képviselő lett. 1946-ban a KALOT formálisan megalakult, de soha nem engedélyezett és működött utódszervezetének, a Katolikus Parasztifjúsági Szövetségnek (KAPSZ) a központi titkára. 1947ben visszatért a DNP-be, és mandátumot szerzett. Keresztes Sándor dr. (Magyarókereke, Kolozs vm., 1919, most Budapesten él) jogász. Ősei apai ágon katolikus vallású, földművelést folytató székely nemesek, anyai részről gazdálkodással foglalkozó, az erdőhöz is értő reformátusok voltak. Nagyapja Bánff y gróf erdésze, édesapja pedig tanító volt Magyarfenesen (Kolozs vm.). Édesapja korai halála után Bánff yhunyadra költöztek, és nagyon nehéz körülmények között éltek, a gyerekek közül csak ő tanulhatott tovább a kolozsvári piaristáknál, majd a kolozsvári román tannyelvű egyetem jogi fakultásán, ösztöndíjasként. Diplomáját már a kolozsvári magyar egyetemen szerezte meg. Részt vett a magyar diákmozgalmakban, valamint a KALOT, az EMSZO és a Hivatásszervezet erdélyi létrehozásában. Kolozsvár kiürítésekor Budapestre költözött, hivatásszervezeti tevékenysége miatt e mozgalom több más szervezőjével együtt letartóztatták. 1945-47-ben egy ideig a Belügyminisztériumban dolgozott a Bibó István főosztályához tartozó és Karcsay Sándor által vezetett tanulmányi osztályon. Bibó, Karcsay és Keresztes e közeli kapcsolatának meghatározó szerepe lett a párt 1956. évi politikai szerepét illetően, erre a harmadik részben térünk vissza. 1947-ben képviselővé, majd a képviselőcsoport titkárává választották. Székely Imre Kálmán dr. (Budapest, 1893 – Budapest, 1980) ügyvéd. Sohasem volt aktív mozgalmi vezető, de olyan közel állt a mozgalomhoz, és főként 1956. évi politikai szerepe annyira azonos volt a többi mozgalmi vezetőével, hogy csak ide sorolhatjuk. Rokona volt Kerkai Jenőnek, aki 1956-ban és később, budapesti tartózkodásai alkalmával náluk szállt meg. Édesapja művelt és világot látott, mélyen vallásos belvárosi szabómester volt, aki taníttatni tudta négy fiát és két lányát; egyikük apátplébános, másikuk hitoktató lett. Neki három gyermeke született, 1947-ben kapcsolódott be aktív módon is a politikába, és lett képviselő. Ugrin József (Endrőd, Békés vm.,1910 – Budapest, 1993) színész. Szülei középparaszti rangot biztosító gazdaságot mondhattak magukénak. Tíz gyermekük született, heten élték meg a felnőttkort, valamenynyien tanultak. Négy felnőtt fiútestvére közül kettő szerzetes, egyikük jezsuita, egy gazdálkodó és egy könyvelő, két felnőtt lánytestvére közöl az egyik tanítónő, a másik tanárnő. Érettségije után színész lett, majd bejárta a világot. 1935. évi hazatérését követő2009 /5

en a KALOT első két hivatásos szervezőjének egyike – a másik, amint már leírtuk, Farkas György –, majd később Ugrin a KALOT, Farkas György pedig a Hivatásszervezet Agrártagozata főtitkára. 1945-ben, már a szovjetek által megszállt keleti országrészen, nyilván Kerkai elképzeléseinek megfelelően, először Szegeden jelentette be az akkor még Keresztény Demokrata Néppártnak nevezett DNP megalakulását, majd csatlakozott Debrecenben Nagy Töhötömhöz és a később odaérkező Kerkaihoz, és együtt kísérelték meg – részbeni és átmenetinek bizonyult sikerrel – a KALOT és a DNP elismertetését. 1947-ben képviselővé választották. Varga László dr. (Budapest, 1910 – Budapest, 2003) jogász. Szegény, súlyos anyagi gondokkal küzdő család gyermeke. Édesapja takarékpénztári alkalmazott, altiszt, bátyja egészen fiatalon meghalt, a Józsefváros egyik legszegényebb részében laktak, szerény körülmények között. 1929-ben kereskedelmi középiskolában érettségizett, majd, hogy jogi tanulmányokat folytathasson, 1935-ben gimnáziumi érettségit szerzett. 1939-ben fejezte be jogi tanulmányait, 1943-ban tette le az ügyvédi és a bírói szakvizsgát, lett az Ügyvédi Kamara bejegyzett tagja, és a Városháza tiszti ügyészségén dolgozott. Bátyja nyomdokait követve először a Józsefvárosi Keresztény Munkásifjak Egyesületének, majd az EMSZO-nak és ezután a Hivatásszervezetnek a munkájába kapcsolódott be. Felfogása és a ház falán elhelyezett emléktábla szerint 1944-ben az ő Bp., Galamb u. 5. alatti lakásán alakult meg, jogi értelemben is, a DNP. A nyilasok a Hivatásszervezet több más vezetőjével együtt letartóztatták, és csak bátor fellépésüknek, elsősorban a szerencsének és talán még inkább Varga László veleszületett ügyvédi képességeinek köszönhetik szabadulásukat. Később a párt főügyésze. 1945-ben, Eckhardt Sándorral együtt, az FKgP listáján, de mint a DNP képviselőjét, a fővárosi törvényhatósági bizottság tagjává választották. 1947től országgyűlési képviselő.

A KALOT-tagok A teljesség kedvéért meg kell emlékeznünk arról, hogy 1945-ben, az FKgP és a KALOT közti megállapodás alapján az FKgP nemzetgyűlési képviselője lett három olyan KALOT-tag, Czupy Bálint, Hajdú-Németh Lajos és Horányi Tibor, akik az 1947. évi választásokon és azt követően nem vettek részt a DNP munkájában. Ők, Varga Bélának, a Nemzetgyűlés elnökének példáját követve, az FKgP megtörése után távoztak az országból. Életrajzukat közli Vida (1999). 1947-ben több más volt KALOT tagot választottak meg képviselővé, többek között olyanokat, akik a KALOT hivatásos szervezői voltak, és akik életét és sorsát elsősorban KALOT-tagságuk határozta meg. Ezért most, a mozgalmi vezetők után, velük kell foglalkoznunk, 29

TANULMÁNY és a későbbiekben tárgyaljuk azokat, akik szintén a KALOT tagjai voltak ugyan, de ez nem volt életük ennyire alapvető, meghatározó eleme, és ezért itt más csoportban szerepelnek. Babóthy Ferenc (Vágfarkasd, Nyitra vm., ma Vlčany, Szlovákia – Budapest, 2004) kertgazda. Szülei Burgenland egyik uradalmában kezdték közös életüket, mint gazdasági cselédek. Visszatértek Vágfarkasdra, ahol a család több generáció óta volt honos, és törpebérleményük jövedelméből tartották el hat gyermeküket, köztük a hatodikat, Ferencet. Ő, noha tanulmányi eredményei alapján elnyerhette volna a nagyszombati püspökség nincstelen családok tehetséges gyerekei számára létesített alapítványának egyik ösztöndíját, nem tanult tovább, mert kötelességének érezte, hogy átvegye a családi gazdaság terhét. Már 1934-ben csatlakozott a Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesülethez, majd a Felvidék átmeneti viszszacsatolása után a KALOT-hoz, és később a KALOT hivatásos szervezője. A KALOT 1946. évi feloszlatását követően, Barankovics István javaslatára, őt választották meg a KALOT helyébe lépő Katolikus Parasztifjúsági Szövetség (KAPSZ) elnökének. 1947-ben a DNP tagja, képviselő. Balogh András (Udvarhely, Somogy vm., 1912 – Somogyudvarhely, 1985) gazdálkodó. Szülei három holdon gazdálkodtak, hat testvére volt. Három lánytestvére családanya, két fiútestvére földműveléssel és favágással foglalkozott, a harmadik raktáros és gazdálkodó volt. Hat elemit végzett, mint gazdálkodó, favágó, munkás, kubikus dolgozott, a KALOT helyi vezetője. Felnőtt fejjel végezte el a 7. és 8. osztályt. Három gyermeket neveltek föl, egyik lányuk tsz-tag, másik ápolónő, a fiuk művezető lett. 1944-ben a szovjet fronton hadifogságba esett, jelentkezett a demokratikus magyar hadseregbe, részt vett Budapest felszabadításában. Hazatérése után a földosztó bizottság elnöke, népes családjára való tekintettel maga is kapott három holdat. 1947-ben lett a DNP tagja, és választották meg képviselővé. Bodor György (Kunágota, 1909 – Kunágota, 1981) gazdálkodó. Szülei két holdon gazdálkodtak. Két testvére volt, egyikük földműves, másikuk családja háztartását vezette. Három gyermeke született. A szegedi piaristáknál érettségizett, majd szemináriumba járt, de maradandó egészségi károsodása miatt nem szentelték pappá. Ezután jogot hallgatott, abszolutóriumot szerzett, már egyetemistaként bekapcsolódott a katolikus szociális mozgalmakba, egy ideig a KALOT szervezőtitkára volt, és 1945-ben 5 holdon kezdett gazdálkodni. 1946 tavaszán belépett a Magyar Szabadság Pártba, bántalmazták, letartóztatták, és vizsgálati fogságba is került. 1947 augusztusában, valószínűleg Bálint Sándor tanácsára, a DNP tagja lett, pótképviselővé választották, Bálint Sándor e mandátumáról való lemondása után, 1947. szeptember 17-én hívták be a Parlamentbe. Gáspár Mihály (Nagygencs, Vas vm., 1883 – Szombathely, 1961) gazdálkodó. Szülei földművesek 30

voltak, 30 holdon gazdálkodtak. Négy testvére közül kettő gazdálkodó, egy banktisztviselő, lánytestvére családanya. Két gyermeke volt, a fiú földműves, a lány háztartásbeli. 1923-ban községi bírónak választották meg, és ezt a tisztet a második világháború kitörésének évéig becsülettel ellátta. Elnöke volt a katolikus egyházközségnek és tagja a KALOT-nak. 1946-ban lett a DNP tagja, és 1947-ben került be a Parlamentbe. Mézes Miklós (Zsira, Sopron vm., 1920 – ma Niagara Fallsban, Ontario, Kanada, él) gazdálkodó. Édesapja 30 holdon gazdálkodott, személyes tekintélye miatt községi bírónak és a gazdakör elnökének is megválasztották, később az FKgP helyi elnöke. Édesanyja háztartásbeli, bátyja római katolikus lelkész, nővére családanya, felesége gazdaasszony. Három gyermeke, akik közül kettő már külföldön született, komputermenedzser, kutatóbiológus és pszichológus. Szombathelyen kétéves mezőgazdasági szakiskolát végzett, és a családi gazdaságban dolgozott. 1938-ban a KALOT tagja, két évvel később a Hivatásszervezet agrárosztályának titkára. Húszéves korában elvégezte a KALOT érdi népfőiskoláján a faluvezető-képző tanfolyamot. 1945-ben részt vett a KALOT újjászervezésében, belépett az FKgP-be, nemzetgyűlési képviselőjelölt volt, de nem került be a törvényhozásba, tagja lett viszont a Sopron megyei Törvényhatósági Bizottságnak. Kovács Béla letartóztatása után és miatt lépett át a DNP-be, és képviselővé választották. Papp Béla (Tarcal, 1890 – Budapest, 1978) tanító. Édesapja hentes. Nőtlen volt. A tanítóképző elvégzése után Nyírgelsén tanított. 1940-ben a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye KALOT titkára, majd a Hajdúdorogon létesített népfőiskola vezetője. 1945-ben a DNP tagja, 1947-ben országgyűlési képviselő. Tuba István (Jánk, Szatmár vm., 1921 – Jánkmajtis, 1991) földműves. Földműves ősei apai ágon 1711-ig visszavezethetően jánki eredetűek, anyai részről erdélyiek. Édesapja asztalos-kerékgyártó, először uradalomban dolgozott, majd saját kis birtokán gazdálkodott. Fiatal korától egyháztanácstag, majd élete végéig, 17 éven át egyházgondnok a jánki római katolikus egyháznál. Egyik lánya szabó-varró kisiparos, a másik a gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát. Tuba István az elemi iskola hat osztályát Jánkon végezte el, bár kitűnő eredményt ért el, nem tanulhatott tovább. Magánúton tette le a vizsgát négy polgáriból, majd a gimnáziumi különbözeti vizsgát, de az érettségit már csak 1949-ben tehette le. 1936 karácsonyán KALOT-tag, és ez határozza meg életét. 1937 és 1940 között minden évben részt vett a KALOT vezetőképző tanfolyamain, 1941 és 1942 tavaszán pedig érdekvédelmi oktatást kapott az érdi népfőiskolán. A KALOT feloszlatása után, 1946-ban, a KALOT sohasem engedélyezett utódszervezetének, a KAPSZ-nak választmányi tagja. 1947-ben a DNP tagja és országgyűlési képviselő. 2009/5

TANULMÁNY

Kisgazdapárti képviselk A DNP 1947-ben elsősorban azért válhatott országos súlyú politikai párttá, mert a tényleges felső vezetőkből, a mozgalmi vezetőkből és a KALOT-tagokból álló magjához, akik közül 1945–1947-ben csak Bálint Sándor, Eckhardt Sándor és Farkas György volt országgyűlési képviselő, csatlakozott az FKgP vezetőinek egy komoly politikai, nagyrészt parlamenti múlttal rendelkező csoportja. Az ő csatlakozásuk nélkül már a választási kampány is nehezen lett volna ekkora sikerrel levezethető, a kampány jogi, sőt nagyrészt érdemi vezetője is egyikük, Eszterhás György, korábban Varga Béla titkára volt, és nélkülük nehezen lett volna létrehozható működésképes országgyűlési képviselőcsoport. A képviselőcsoport eddig tárgyalt népi magja után tehát először velük kell foglalkoznunk. Barkóczy József (Tengőd, 1902 – Tengőd, 1961) gazdálkodó. 17 holdon gazdálkodó földműves gyermeke. Hat elemit végzett, a családi gazdaságban dolgozott. Egy testvére és két gyermeke volt. Már az 1930-as évek végén belépett az FKgP-be, de nem volt jelentősebb szerepe. 1936-ban két évre községi bíróvá választották. 1945-ben az FKgP nemzetgyűlési képviselőnek jelölte, de nem jutott be a parlamentbe. 1947ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő. Egyik fia, Gellért, az FKgP 1994-ben megválasztott országgyűlési képviselője. Belső Gyula (Kerkakutas, Zala vm., 1918 – New Brunswick, USA, 1991) mezőgazdász. Négygyermekes gazdálkodó család legfiatalabb gyermeke, bátyja földműves, nővérei családanyák. Gyermekkorától fogva szoros kapcsolatot tartott fenn Mindszenty József későbbi esztergomi érsekkel, ministránsa volt, és az ő támogatásával tanulhatott. A polgári iskolát Zalaegerszegen, a mezőgazdasági szakiskolát Kehidán járta ki. A szombathelyi püspökség egyik gazdaságának vezetője, a KALOT tagja, a Hivatásszervezet megyei szervezője. 1945 tavaszán lépett be az FKgP-be, ez év novemberében nemzetgyűlési képviselő, az alakuló ülésen korjegyző. Farkas Dénessel és Kováts Ferenc képviselővel együtt 1947-ben lépett át a DNP-be, a Vas és Zala megyei választási kampányt vezette, és a Vas megyei listán választották meg. Bodnár János Antal (Mezőzombor, Zemplén vm., 1904 – Szerencs, 1996) kántortanító. Módos paraszti családból származott, szülei 40 holdon gazdálkodtak. Hét testvére közül kettő háziasszony, családanya, kettő földműves, egy kovács, egy virágkertész és egy MÁV állomásfőnök. Felesége háztartásbeli, három gyermekük volt. Bekecs községben volt kántortanító, majd iskolaigazgató, a faluszövetségi olvasókör és más helyi szervezetek vezetője vagy aktív tagja, a falu szellemi életének és különböző szervezeteinek irányítója. 1945 tavaszán lépett be az FKgP-be, a párt Zemplén megyei szervezője és 1945 és 1947 között a Magyar Parasztszövetség Zemplén megyei elnöke. 1945-ben nemzetgyű2009 /5

lési képviselő. A DNP-be 1947-ben lépett át, és képviselővé választották. Eszterhás (Fölker) György dr. (Ólubló, 1916 – Lisbon, New Hampshire, USA, 2002). Apja állami tisztviselő. A győri bencéseknél érettségizett, majd államtudományi doktorátust szerzett. Már egyetemi hallgató korában aktív szerepet töltött be a katolikus diákközéletben, és 1937-ben az FKgP-be is belépett, ami, ebben a körben, szokatlan, sőt meglepő volt. Ennek megfelelő szellemben kezdte meg munkáját a közigazgatásban. A Belügyminisztérium szociális osztályán lett szociális előadó. Antall József felkérésére részt vett a menekült lengyel katonák Jugoszláviába szöktetésének előkészítésében. Később a BM Országos Nemzeti Családvédelmi Alap (ONCSA) előadója, és nagy anyagi segítséget nyújtott a KALOT népfőiskolák felállításához. 1945 tavaszától egész idejét az FKgP újjászervezésére fordította, és Varga Béla mellett a budapesti szervezet elnöki titkára, majd 1945 novemberétől országgyűlési képviselő. Pártja a két munkáspárt követelésére 1947. március 12-én kizárta. Az 1947. évi választások idején a DNP kampányfőnöke, budapesti listavezető, majd országgyűlési képviselő. Hajdú Kálmán (Egerfarmos, 1913 – Debrecen, 1978) gazdálkodó. Édesapja MÁV állomásfőnök, akinek földje is volt. Egyik testvére jegyző, a másik kettő fölműves, két lánytestvére családanya volt. Két gyermekük született, fiúk MÁV technológus, lányuk a pomázi munkaterápiás intézet alkalmazottja. Szülőfalujában hat elemit és négy polgárit járt, először apja gazdaságában dolgozott, majd 30 holdon gazdálkodott. Belépett az FKgP-be, majd 1938-tól három évig a KALOT és a Hivatásszervezet megyei szervezője. 1940-ben a KALOT érdi népfőiskoláján tanult, 1945-től az FKgP színeiben nemzetgyűlési képviselő. 1947-ben a DNPhez csatlakozott, és országgyűlési képviselő lett. Kováts Ferenc (Zalaegerszeg, 1902 – Zalaegerszeg, 1982) gazdálkodó. Édesapja huszárőrmester, aki hivatásos katonai szolgálata mellett hat holdon gazdálkodott. Édesanyja és négy nővére családanyák, bátyja könyvelő, ötödik nővére óvónő. Apja első házasságából öt féltestvére volt. A felnőtt kort három fia és három lánya érte meg. Három fia agrármérnök, római katolikus lelkész és állatorvos, két lánya könyvelő és egy háztartásbeli. Pap fiát 1958-ban az ávósok úgy megverték, hogy belső sérüléseibe belehalt. A gimnázium öt és a felső kereskedelmi iskola két évének elvégzése után. 12 hold saját birtokán, gazdálkodni kezdett. 1927-ben bekacsolódott a kisgazdák érdekvédelmi szervezkedéseibe, kiterjedt társadalmi tevékenysége itt nem ismertethető, és nagyszámú tisztségei itt nem sorolhatók fel. Az FKgP tagja és a megyei szervezet elnöke, a Magyar Parasztszövetségnek megalakulásától fogva tagja és megyei vezetője, 1945. augusztustól az FKgP Országos Intéző Bizottságának is tagja. 1945 júniusától az Ideiglenes Nemzetgyűlés, augusztusától a Nemzetgyűlés tagja. 1947-ben Belső Gyulával és Farkas Dénessel 31

TANULMÁNY együtt lépett át a DNP-be, és Zala megyei listavezetőként választották meg képviselővé. Kováts László (Budapest, 1913 – Budapest, 2000) mezőgazda, erdőgazdasági mérnök. Szülei 16 holdon gazdálkodtak, és valamennyi gyereküket taníttatták. Három testvére tüdőszakorvos, könyvszakértő, agrármérnök. Felesége nyelvtanárnő, három gyermekük egészségügyi alkalmazott, könyvelő és körzeti állatorvos. A tatai piaristáknál érettségizett, és a budapesti Műegyetemen szerzett mezőgazdasági mérnöki diplomát. Az Emericana, majd, már 1938-tól, az FKgP tagja, két évig a Nógrád megyei szervezet főtitkára. Bekapcsolódott a Történelmi Emlékbizottság munkájába, és 1942. március 15-én részt vett a Petőfiszobornál rendezett antifasiszta tüntetésen. 1945-ben elősegítette az FKgP újjászervezését Nógrád megyében, ez év novemberében pótképviselővé választották, és 1946. január 20-án hívták be a nemzetgyűlésbe. 1946. március 12-én 20 társával együtt a Baloldali Blokk követelésére kizárták a pártból, de – Kovács Bélával lebonyolított megbeszélése után – visszalépett. Kovács Béla letartóztatása után szakított végleg a párttal, belépett a DNP-be, és képviselővé választották. Nagy Lajos, vitéz (Kisköre, 1915 – Eger, 1993) közgazdász, gazdálkodó. Édesapja 100 holdon gazdálkodó földműves, kisgazdapárti megyei vezető. Felesége gyógyszerész-technikus, négy lánya egészségügyi asszisztens, adminisztrátor, tanárnő, tanítónő. Több helyen tanult, Gyöngyösön érettségizett, majd a budapesti Műegyetemen agrárközgazdász diplomát szerzett. Először a Futura központjában, majd a családi gazdaságban dolgozott. Sokáig katonáskodott, 1945-ben a demokratikus hadsereg felderítő zászlóaljparancsnoka. 1943-ban mint volt Győrff y-kollégista részt vett a Magyar Parasztszövetségen belül a Földműves-szakosztály megalakításában. 1945-ben az FKgP tagja, nemzetgyűlési képviselő. 1947-ben a DNP egri szervezetének alapító tagjaként választották meg képviselővé. Pécsi József (Gecse, Veszprém vm., 1899 – Gönyű, 1952) földműves, gazdálkodó. Szülei 15 holdon gazdálkodtak, hat elemit és mezőgazdasági szakiskolát végzett. Felesége 10 holdas kisparaszti család lánya volt. Hat gyerekük született, fia lakatoshegesztő, lányaik műszergyári dolgozó, boltvezető, illetve adminisztrátorok. 1941-ben, Gecsén kérte az egyháztól, hogy a premontreiek ezerholdas helyi birtokát kisparaszti bérletként osszák ki, és ez ügyben aláírásgyűjtést is kezdeményezett. 1945-ben egy véletlen folytán Gönyű nemzeti bizottsága és a földosztó bizottság elnöke, az FKgP tagja és a helyi szervezet megalakítója. Egy véletlen folytán Varga Béla felfigyelt a tehetségesnek látszó parasztemberre, posszibilis jelölést kapott, és a Nemzetgyűlés tagja lett. 1947 augusztusának elején csatlakozott a DNP-hez, és képviselővé választották. 32

Képviseljelöltséget vállaló papok Az eddig tárgyalt négy csoport volt a képviselőcsoport teljes magja. A hozzájuk az 1947-es választásokat közvetlenül megelőző időben csatlakozottakat célszerű foglalkozásuk, társadalmi helyzetük szerinti csoportosítani. Először két képviselőjelöltséget vállaló és képviselőnek meg is választott római katolikus papról kell megemlékeznünk, noha megválasztásuk után azonnal lemondtak mandátumukról, és így valójában nem lettek az országgyűlési képviselőcsoport tagjai. Bartha Béla (Poprád, 1897, – Legyesbénye, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1972). Édesapja csendőrtiszthelyettes, felnőtt kort megélt fiútestvére kohómérnök, lánytestvére háztartásbeli. Iskoláit Kassán, egyházi iskolákban végezte, a gimnáziumot a premontreieknél. Érettségije után azonnal, 1914-ben, papi szemináriumba jelentkezett, és 1919-ben Kassán pappá szentelték. 1945-ig a Csehszlovákiához csatolt – majd átmenetileg Magyarországhoz viszszacsatolt – területen élt és dolgozott, elősegítve a magyar anyanyelv megmaradását és gyakorlását. Tevékenysége és üldöztetése nem foglalható össze röviden, 1945-ben utasították ki végleg szülőföldjéről. Ezt követően Hollóházán működött, majd Sárospatakon lett plébános, és bekapcsolódott a politika küzdelmekbe is. 1947 júliusában Bodnár János, az FKgP-ből a DNP-be átlépett nemzetgyűlési képviselő felkérésére és az egyházi engedélyt megkapva belépett a DNP-be, és a párt Borsod-GömörZemplén-Abaúj megyei listavezetőjeként került a parlamentbe. Mandátumáról egyházi felettesei és Mindszenty József esztergomi érsek felszólítására mondott le, és egyúttal teljesen visszavonult a közvetlen politizálástól. P. Károlyi Bernát (Krausz Ádám) O.F.M. (Almáskamarás, Arad vm., 1892 – Budapest, 1954.) Ferences szerzetespap. Keresztneve Ádám, szerzetesi neve Bernát, szülei Krausz Ádám földműves és Braun Anna, egy lánytestvére volt. Alsófokú iskoláinak elvégzése után jelentkezett a pécsi ferences kollégiumba, vette fel a rend öltözékét, és 1915-ben szentelték pappá. Más egyházi szolgálatai mellett rendtartománya harmadik rendjének igazgatója, majd 1928 és 1938 között a kínai Paokingben misszionárius; innen betegsége miatt kellett hazatérnie. A politikába 1944-ben kapcsolódott be. A rendházban a nyilasok elől bujkáló katonatiszteket és civileket rejtegetett, menedéket adott Vörös János későbbi honvédelmi miniszternek is. 1945-ben „demokráciaellenesség” vádjával letartóztatták, és pár napra őrizetbe helyezték. 1947-ben választották meg képviselővé. Mandátumáról lemondott, mert politika tevékenységének folytatását nem engedélyezte sem Pétery József váci püspök, sem provinciálisa. 2009/5

TANULMÁNY

Vidéki ügyvédek Talán ez volt a képviselőcsoport legkevésbé „népi” része, noha nagyrészt még ők is „népi” származásúak, első generációs értelmiségiek. E csoport tagjai jórészt – amint ezt korábban leírtuk (Szakolczai 2008–2009, 3. rész), és amint erre még visszatérünk – a párt un. „értelmiségi csoportjához”, a vezetés belső ellenzékéhez tartoztak. Abay Nemes Oszkár dr. (Magyardiószeg, Baranya vm., 1913 – Pécs, 1959). Édesapja erdészből lett gyógyszerész, nyolc gyereket neveltek, valamennyien értelmiségi foglalkozásúak lettek. Középiskoláit a kalocsai jezsuita és a pécsi ciszter gimnáziumban végezte, egyetemista éveiben az Emericana tagja volt. Mint úszó, kétszer is nyert főiskolai világbajnokságot, olimpiai bronzérmes csapattag. Jogi doktorrá avatása után Pécsett ügyvéd, majd a pécsi püspökség egyházmegyei ügyésze. 1944-ben kapcsolódott be a politikai életbe, és lépett be az FKgP-be. Pécs Város Nemzeti Bizottságának, valamint a Baranya megyei Törvényhatósági Bizottságnak a tagja. 1947 elején lépett át a DNP-be, és ezt követően választották meg képviselőnek. Keleti (Jozipovics) Péter István dr. (Pécs, 1904 – Pécs, 1977) ügyvéd. Édesapja Jozipovics Ferenc István vasesztergályos, majd főmozdonyvezető, édesanyja Strojni Ilona. A pécsi jezsuitáknál érettségizett, írnoki állást vállalt egy ügyvéd irodájában, munkája mellett szerzett jogi doktorátust, majd ügyvédi és bírói oklevelet, és ezután ügyvédként praktizált. 1945-ben csatlakozott az FKgP-hez, innen 1947-ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő. Matheovits Ferenc dr. (Brassó, 1914 – Pécs, 1995) járásbíró. Édesapja ügyvéd, majd közjegyző, egyetemi magántanár Pécsett. Édesanyja tanárnő. A szombathelyi premontreieknél érettségizett, Pécsen szerzett jogi diplomát, és itt lett járásbíró. 1945. október 15-től 1946. május 30-ig internálva volt. 1946-ban lépett be az FKgP-be, majd átlépett a DNP-be, és 1947-ben választották meg képviselőnek. Radó (Bürgner) Gyula dr. (Nagyölbő, Vas vm., Szekszárd, 1976) ügyvéd. Bürgner Jakab gazdatiszt és Krausz Mária háztartásibeli három gyermekének egyike, fiútestvére ügyvéd. Családja izraelita, ő 1931-ben tért át a római katolikus hitre, és még ez évben feleségül vette Illy Amália óvónőt, Illy Gusztáv 1950-ben kivégzett altábornagy nővérét. Leánygyermekük mérlegképes könyvelő. A dunántúli evangélikus-református pápai főgimnáziumban érettségizett, majd a budapesti Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett, ügyvédi vizsgát tett, és Budapesten ügyvédi irodát nyitott. Az I. világháború után Szekszárdon ügyvédkedett. Politikai tevékenységét a függetlenségi 48-as pártban kezdte, 1937-ben az FKgP tagja és a párt Tolna megyei szervezetének ügyésze. 1947 nyarán lépett át a DNP-be, a szekszárdi apátplébános felkérésére vállalt képviselőjelöltséget, és megválasztották. 2009 /5

Rózsavölgyi László dr. (Nagyvárad, 1896 – Szeged, 1978) ügyvéd. Édesapja 300 holdas földbirtokos, hét gyerekük volt, a közülük felnőtt két másik fiuk orvos, lányuk családanya. Felesége Karácsonyi János történész, akadémikus, címzetes püspök unokahúga. Fiuk geológus, lányuk védőnő. Gimnáziumi tanulmányait Szatmárnémetiben, a jezsuitáknál kezdte, de már a trencséni piaristáknál érettségizett, és a budapesti Tudományegyetem jogi karán abszolvált. Az I. világháború után hosszabb időt töltött külföldön, 1925-ben áttelepültek Magyarországra, végül Nyíregyházán telepedtek le, ügyvédi irodát nyitott, 130 holdas birtokot is vásárolt, és ezen gazdálkodásba kezdett. 1947ben egyházi bíztatásra lépett be a DNP-be, és lett képviselő. Tóth László dr. (Szombathely, 1885 – Szombathely, 1960) ügyvéd. Édesapja szíjjártómester, Szombathely képviselőtestületének tagja. Fiútestvére MÁV főtanácsos, két lánytestvére háztartásbeli. Fia ügyvéd, lánya gyógyszertári asszisztens. A szombathelyi premontreieknél érettségizett, és a kolozsvári tudományegyetemen szerzett diplomát, majd ügyvédkedett. A Horthykorszakban két alkalommal is indult a választásokon, ellenzéki programmal, de nem jutott be a parlamentbe. 1945-ben az FKgP, 1947-ben a DNP tagja, országgyűlési képviselő.

Vidéki értelmiségiek Ide a nem ügyvéd vidéki értelmiségieket soroltuk, tanítókat, jegyzőket, tanárokat és tisztviselőket. A tanítóság és jegyzőség nagyrészt a feltörekvő családok első lépése volt az értelmiségbe, és ez így volt az itteni esetek nagy részében is. Ez a csoport tehát „népibb” volt az előzőnél. Bátor Imre (Várpalota, 1917 – Várpalota, 1991) könyvelő. Háromgyermekes földműves családból származott. Egyházi óvoda és elemi iskola után polgáriba, majd bejáróként a veszprémi felsőkereskedelmi iskolába járt. Érettségije után mint könyvelő dolgozott. Felesége tanítónő, három gyermekük volt. 1944-ben a nyilasok zsidók élelmezése miatt letartóztatták. 1945ben kapcsolódott be a politikai életbe. Az FKgP tagja, a helyi képviselőtestület és az igazolóbizottság tagja, a helyi bíróválasztás alkalmával a tisztségre való jelölést időhiányra való hivatkozással utasította el. Amikor pártjában fölvetették a fakultatív hitoktatás kérdését, kilépett. 1947-ben, Farkas György megkeresésére lett a DNP tagja, és választották meg képviselővé a Veszprém megyei listán. Berkes János (Kissomnlyó, Vas vm., 1902 – Zalaegerszeg, 1992) kántortanító. Kétgyermekes szegényparaszti családból származott, szülei földműves-napszámosok, testvére háztartásbeli. Polgári iskolát és tanítóképzőt végzett, feleségének is tanítói képesítése volt. Két gyermekük született. Számos helyen dolgozott 33

TANULMÁNY feleségével együtt, mindketten mint tanítók és mint falujuk szellemi vezetői, kulturális irányítói. Emellett a Hangya szövetkezet szervezője és a KALOT vezető munkatársa. Közéleti tevékenységét 1931-ben kezdte meg, 1942-ben lépett be az FKgP-be. 1947-ben a DNP – felismerve népszerűségét és közmegbecsültségét - távollétében, sőt tudta nélkül jelölte képviselőnek, és a Zala megyei listán választották meg. Búzási (Felber) Sándor dr. (Románd, Veszprém vm., 1913 – Budapest, 1982) magántisztviselő. Szülei 20 holdon gazdálkodtak. Hat testvére közül egy földműves, egy hentes és mészáros, kettő kereskedő és kettő családanya. A veszprémi piaristáknál érettségizett, majd államtudományi doktorátust szerzett, ezután magántisztviselő Budapesten. Felesége tanítónő, majd négy gyermeküket nevelte. Egyetemistaként az Emericana tagja, és részt vett az EMSZO munkájában is. 1945-ben 3 hold saját földjén gazdálkodásba kezdett, 1947-ben lépett be a DNP-be, és megválasztották képviselőnek. Csépe Jenő (Gyöngyös, 1900 – Budapest, 1966) tanár. Édesapja tisztviselő, négy testvére volt. Magyartörténelem szakos középiskolai tanári végzettséget szerzett, és több városban, köztük, 1945. évi kitelepítéséig, Kassán, polgári iskolákban tanított. Négy gyermeke volt, egyikük, Béla, 1990-ben országgyűlési képviselő, majd a KDNP frakcióvezetője lett. Tagja volt a Hivatásszervezet értelmiségi tagozatának, és kapcsolatot tartott fenn a KALOT-tal is. 1946-ban rövid ideig a Magyar Szabadság Párt tagja volt, 1947-ben a DNP tagja lett, pótképviselővé választották, és Bartha Béla mandátumáról való lemondása után, 1947. szeptember 17-én lett a törvényhozás tagja. Kovács József (Bögöte, Vas vm., 1922 – Keszthely, 2004) vármegyei tisztviselő. Édesapja géplakatos és hat holdon gazdálkodó földműves, édesanyja és három nővére háztartásbeliek. Elemi iskoláit Bögötén végezte, 1940-ben érettségizett a szombathelyi premontreieknél, ettől kezdve tisztviselő a Vas megyei törvényhatóságnál. 1945-ben az FKgP tagja, 1947 tavaszáig a párt szentgotthárdi járási titkára. 1947 áprilisában lépett át a DNP-be, és ezt követően választották meg képviselővé a Vas megyei listán. Mészáros Ödön (Budapest, 1887 – Győr, 1965) tanár. Édesapja rév-komáromi hajóács, majd kádármester. Bátyja Győr városának főszámvevője, húga postatisztviselő. A budapesti tudományegyetemen tanult matematika-fizikát. Először az erdélyi Halmiban, majd, mert nem tette le a hűségesküt, és kiutasították, Kaposváron tanított, itt a polgári leányiskola igazgatója. Az erdélyi bevonulás után Ditrón vezette a polgári iskolát. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt tagja, 1945–46-ban a győri Nemzeti Bizottság elnöke, és részt vett a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének munkájában is. 1947-ben lépett át a DNP-be, és választották meg képviselővé. Nagy László (Veszprém, 1888 – Balatonlelle, 1969) jegyző, polgármester. Édesapja tanító, négy bátyja és 34

négy nővére volt. 1908-ban szerzett jegyzői oklevelet, több községben volt segédjegyző vagy jegyző, majd Veszprém főjegyzője. 1941-ben, 10 évre, Veszprém polgármesterének választották meg, de 1944 júniusában nyugdíjazták. 1945-ben az SZDP és a Veszprém megyei Nemzeti Bizottság tagja. 1947-ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő. Pethe Ferenc (Juta, Somogy vm., 1917 – Mosdós, 2006) bölcsész, újságíró. Édesapja egyéni gazdálkodó, édesanyja a háztartást vezette. Bátyjai földművesek, húga családanya. Két felnőtt kort megért fia vállalkozó, illetve tisztviselő. A kaposvári állami reálgimnáziumban érettségizett, majd papi szemináriumba ment, de a szubdiakonátus felvétele előtt elhagyta a szemináriumot, és a katolikus Központi Sajtóvállalat lapjainál lett újságíró. Részt vett az Emericana, más katolikus szervezetek és a KALOT munkájában. 1945 tavaszán került kapcsolatba az FKgP-vel, és az akkor induló Somogy Hírlap felelős szerkesztője, majd az FKgP járási és később kaposvári titkára. 1947 augusztusában a DNP tagja, és képviselővé választották. Pócza Lajos (Hévízszentandrás, 1909 – Penrith, Ausztrália, 1993) közigazgatási szakértő. Édesapja vendéglős, bátyja az ő foglalkozását követte, húga operaénekesnő. Fia elektromérnök, még egy lánya is van. A budapesti tudományegyetemen jogi végzettséget, és emellett községi jegyzői oklevelet és gyakorlati közigazgatási általános vizsgabizonyítványt szerzett. Előbb községi jegyző volt, majd Kassán városi tanácsnok. 1945-ben az FKgP tagja, és hamarosan a párt keszthelyi járási elnöke, Zala megyei titkára és az országos nagyválasztmány tagja. A nemzetgyűlési választásokon pótképviselő lett. Pártjából 1947 augusztusában kilépett, visszalépett az FKgP Zala megyei képviselőjelöltségétől is, a DNP tagja lett, és képviselővé választották. Rónaszéki (Rotter) Lajos (Cegléd, 1911 – Cegléd, 1966) szövetkezeti igazgató. Édesapja vasutas, fűtő. Két fiútestvére volt, egyikük a II. világháborúban meghalt, másikuk kántortanító. Felesége tisztviselőnő, három fiuk autószerelő, üzemmérnök és szállításvezető. Kecskeméten szerzett felsőkereskedelmi iskolai végzettséget, majd uradalmi tisztviselő, számtartó, 1947ben szövetkezeti igazgató. 1947-ben a DNP tagjaként választották meg képviselővé. Villányi (Villant) Miklós (Stredné Turovce, Középtúr, Csehszlovákia, 1923 – Kaposvár, 1994) kántortanító. Édesapja Villant Henrik kántortanító, két lánytestvére kereskedő, illetve óvónő. Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát Ipolyságon végezte el, ezután az esztergomi érseki tanítóképzőben szerzett kántortanítói, és emellett más, kiegészítő képesítéseket. 1940-ben, mint a KALOT tagja, elvégezte az érdi népfőiskolát is. 1946-ban a jákói katolikus iskola kántortanítójának nevezték ki. A nagypolitikába 1947-ben kapcsolódott be, a DNP Somogy megyei listáján lett képviselő. Az Országgyűlés első ülésén korjegyző. 2009/5

TANULMÁNY Zoltán Pál (Medgyes, Nagy-Küküllő vm., 1898 – Bécs, 1989) katonatiszt. Erdélyi katonacsalád tagja, édesapja is, ő is hivatásos katona, nőtlen, gyermektelen. 1939 óta a Hivatásszervezet értelmiségi tagozatának tagja, majd a Hivatásszervezet debreceni elnöke. 1944. október 15-én elhagyta alakulatát, és a debreceni dominikánus kolostorban elrejtőzve várta be a város orosz kézre jutását. 1945 januárjában azonnal megkezdte a Keresztény Demokrata Néppárt megyei pártszervezetének megalakítását. Később Pálff y felkérésére és az ő szervezetében elvállalta a főtitkári tisztet is. A Barankovics vezette DNP-hez csak 1947-ben csatlakozott, és ekkor választották meg képviselőnek.

Földbirtokosok, mezgazdászok Ide a mezőgazdasági diplomával rendelkező földbirtokosokat és gazdálkodókat sorolhatjuk, akik vagy saját földjükön gazdálkodtak, vagy más tulajdonában lévő nagybirtokot vezettek, vagy ilyen képzettségük volt. Képzettsége és foglalkozása szerint ebbe a csoportba tartozott az 1947-be ide átlépett kisgazda képviselők nagy része is. Meg kell jegyezni, hogy a mezőgazdasági szakképzettség szerzése és az ”intézővé” válás abban az időben éppúgy az értelmiségbe emelkedés egyik első lépcsője volt, mint a tanítóvá vagy jegyzővé válás. Farkas Dénes, boldogfai (Felsőbagod, 1884 – Budapest, 1973). Földbirtokos család tagja, szüleinek 680 hektár földjük volt. A soproni bencéseknél és Magyaróváron tanult. A politika iránti érdeklődése családi örökség. Anyai nagyapja 1865–68 között volt képviselő. Édesapja, aki Giesswein Sándorral tartott fenn baráti kapcsolatot, 1896-ban Zichy Nándor Katolikus Néppártjának színeiben került a parlamentbe. Ügyvéd fivérét, Tibort, 1931-ben a FKgP programjával választották meg képviselőnek. Ellenzéki beállítottsága következtében ő is a FKgP-hez csatlakozott, már a harmincas évek végén a nagyválasztmány tagja, 1946-ban a zalai megyei szervezet ügyvezető elnöke. Belső Gyula és Kováts Ferenc FKgP képviselőkkel együtt az 1947-es választásokat megelőzően csatlakozott a DNP-hez. Kovács K. Zoltán (Magyaróvár, 1924 – Budapest, 2008) mezőgazdász. Édesapja járásbírósági altiszt, édesanyja varrónő. Csak egy féltestvéréről tudjuk, hogy titkárnő és kézműiparos volt. A magyaróvári piaristáknál érettségizett és Magyaróváron szerzett mezőgazdaság-tudományi diplomát. 1945 tavaszán előkészítette a földreform végrehajtását Mosonszentjánoson. 1946ban a Nemzeti Parasztpárt tagja és mosonmagyaróvári járási titkára, valamint a Magyar Parasztszövetség tagja. A DNP megyei szervezetének kérésére vállalt képviselőjelöltséget, és lett 1947-ben képviselő, valamint, mint a parlament legfiatalabb tagja, korjegyző. 1948. november 3-án, az után, hogy Keresztes Sándort megfosztották mandátumától, a DNP képviselőcsoport titkára. 2009 /5

Pörneczi József (Kemenessömjén, Vas vm., 1901 – Marcalgergelyi, Veszprém m., 1956) gazdálkodó. Ősei az átlagos birtokkal rendelkező dunántúli földművesek, édesapja azonban, haszonbérletből származó jövedelméből, 500 holdas saját tulajdonú földingatlant szerzett. Szüleinek 13 gyermekük született, képességeiknek megfelelően taníttatták őket. Neki négy fia volt, állami gazdasági dolgozó, tsz-elnök, gépészmérnök és villamosmérnök. A zalaegerszegi állami főgimnáziumban érettségizett, Mindszenty József volt a hittanára, és Keszthelyen szerzett mezőgazdasági mérnöki diplomát. Felajánlották, hogy maradjon Keszthelyen oktatónak, de ő inkább szülei pusztaválicskai birtokát irányította. Húsz éven keresztül jelentek meg mezőgazdasági tárgyú szakcikkei. A harmincas évek legvégén a Magyar Élet Pártja (MÉP) kerületi társvezetője és a Hivatásszervezet egyik alelnöke. 1945 után az FKgP és a Parasztszövetség prominens zalai személyisége, egy ideig a Magyar Parasztszövetség elnöke. 1947 augusztusában a DNP tagja, és képviselővé választották.

Földmvesek, iparosok, munkások Itt térünk vissza kiinduló pontunkhoz, a mozgalmi vezetőkhöz és a KALOT-tagokhoz, a párt és a képviselőcsoport „népi” ágához. Földművesnek a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező gazdálkodót tekintjük, és itt találjuk a földnélkülieket és munkásokat is. Foglalkozása és társadalmi helyzete szerint ide tartozott az 1947-ben átlépett kisgazda képviselők másik nagy, felsőfokú mezőgazdasági szakképzettséggel nem rendelkező része. Bocskay István (Újfehértó, 1919 – Újfehértó, 1984) földműves, gazdálkodó. Görögkatolikus vallású, szegényparaszti családból származott. Hat elemit és három polgárit végzett. Az 1945-ös földosztás keretében három hold földet kapott, felesége szüleinél lakva ebből éltek. 1947-ben pótképviselővé választották. Barankovics István szabolcsi többes mandátumáról lemondott, a sorban következő pótképviselőt kizárták a pártból. Ezért 1947. december 11-én Bocskayt behívták a parlamentbe, mint a soron következő jelöltet. Bús Imre (Kiskunhalas, 1890 - Veszprém, 1980) gazdálkodó. Hatgyermekes, jómódú református gazdacsaládban született, édesapja ősei Mária Terézia óta voltak honosak Kiskunhalason, édesanyja ősei Erdélyből származtak. Anyja egyik nagyapja neves népi költő volt. Testvéreivel együtt hat elemit végzett, a fiúk gazdálkodóként, a lányok háziasszonyként élték le életüket, de családjuk hagyományainak megfelelően erős volt bennük a művelődés és önképzés iránti igény. Olyan jól gazdálkodott, hogy 1940-ben megbízták a halasi református egyházra szállt 160 holdas Szathmáry birtok vezetésével. Tagja volt a városi képviselőtestületnek, és más helyi szervezetek munkájában is részt vett. Presbi35

TANULMÁNY tere, illetve gondnoka volt a halasi református egyháznak és alelnöke a halasi FKgP-nek. 1947-ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő. Domonkos János (Rábacsanak, 1898 – Rábacsanak, 1970) gazdálkodó. Szülei és bátyja gazdálkodók, négy lánytestvére családanya. A hat elemit és a kétéves vasárnapi iskolát szülőfalujában végezte el, majd édesapja mellett a családi gazdaságban dolgozott. Már a harmincas években bekapcsolódott a közéletbe, belépett az FKgP-be, beválasztották a megyei pártvezetésbe, és tagja volt a Magyar Parasztszövetségnek. 1947-ben lépett át a DNP-be, és kapott mandátumot. Fehér Ferenc (Zalaegerszeg, 1922 – Zalaegerszeg, 1988), kőműves. Édesapja napszámos, szülei legkisebb, tizenkilencedik gyermekeként született. Bátyjai kőművesek és napszámosok, nővérei családanyák. Négy elemit végzett, kőműves lett, az 1930-as években a Szociáldemokrata Pártba is belépett, de nem volt fontosabb szerepe. A zalaegerszegi apátplébános javaslatára vállalt 1947-ben képviselőjelöltséget, és lett képviselő. Iszak Kálmán (Táplánfa, Vas vm., 1906 – Gödöllő, 1974) katona, vasutas. Édesapja vasúti őr, nyolc testvére volt. Gyermeke nem született. Nyolc évig hivatásos katona, tizedes, ezután vasutas, pályamunkás, váltókezelő, majd állomáskezelő. 1945-ben az FKgP tagja. A következő évben rendőri felügyelet alá helyezték állítólagos demokrácia- és szovjetellenes kijelentései miatt, de bizonyíték hiányában felmentették. 1947-ben csatlakozott a DNP-hez, és képviselővé választották. Kántor József (Kajdacs, Tolna vm., 1901 – Kajdacs, 1972) földműves. Szülei uradalmi cselédek, majd néhány hold földdel és saját házingatlannal rendelkező szegényparasztok voltak, akik fiaikat az igazságért mindig harcolni kész keresztényeknek nevelték. Édesapja korai halála után 14 éves korában családfenntartó. Egyetlen testvére nőtt fel, az első világháborúban elesett. Három gyermeke született, az egyik címzetes apátplébános Dunaföldváron, a másik tanító, a harmadik tisztviselőnő. Noha csak 6 elemit végzett, sokat olvasott, újságot járatott. Több évig betöltötte a másodbírói tisztet. Részesaratóként, cséplőmunkásként is dolgozott, földet is bérelt, és a nincstelenségből 14 hold föld birtokáig jutott el. 1945-ben az FKgP-hez csatlakozott, 1947-ben átlépett a DNP-be, és képviselővé választották. Kolbert János (Szomajom, ma Kaposfő, Somogy vm., 1912 – Budapest, 1986) gazdálkodó. Szülei, az elzászi francia felmenőktől származó Kolbert András és a német eredetű Fett Mára 25 holdas birtokukon gazdálkodtak. Felnőtt kort megért hat testvére közül három gazdálkodó, egy ács és kettő háztartásbeli. Felesége pedagógus, fia gépészmérnök. A kaposvári reálgimnáziumban érettségizett, gazdálkodni kezdett. Először az FKgP, majd a MÉP tagja lett, és itt Pest megyei szervezőtitkárként alkalmazták. Súlyos politikai összeütközésbe került a nyilasokkal, közismert németellenes 36

magatartása miatt 1944-ben internálták, majd bujkált. 1945-ben újra az FKgP, majd 1947-ben a DNP tagja, és képviselővé választották. Pusztai (Sleisz) Ferenc (Mogyoród, 1909 – Kerepestarcsa, 1964) kertgazda. Tízgyermekes kisbirtokos parasztcsaládból származott, gyermeke nem született. Az elemi iskola elvégzése után molnárinas volt Őriszentmiklóson. Végül a családi örökségen gazdálkodott, mint kertgazda, olyan eredményesen, hogy az FM keretben működő tíz hónapos kertgazdaképző tanfolyam gyakorlati oktatásának vezetője lett. Másfél évig az érdi, három évig a palicsfürdői KALOT népfőiskolán működött. Az 1947. évi választásokon pótképviselő. Behívás útján 1947. december 12-én lett az Országgyűlés tagja, miután Ugrin József erről a mandátumáról lemondott. Pusztai Sándor (Orosháza, 1907 – Miskolc, 1966) építőmester. Szülei 30 holdon gazdálkodó evangélikus földművesek. Féltestvére tanár. Fiuk, laboratóriumi asszisztens, az 1956-os forradalom alatt halt hősi halált Sztálinvárosban, lányuk ügyvéd. Az elemi és négy középiskola elvégzése után építőipari szakiskolát végzett Budapesten, majd, az építőmesteri vizsgát letéve, önálló mesterré vált, és számos középület építésében vett részt Orosházán. 1947-ben, mint a DNP tagját képviselővé választották. Szabados (Schulder) Pál (Budapest, 1908 – Dunaharaszti, 1986) szabómester. Édesapja villanyszerelő, fiútestvére esztergályos, két lánytestvére háziasszony, a harmadik adminisztrátor. Négy gimnáziumot végzett, és ezután szabóságot tanult, amiben az is közrejátszott, hogy gyermekkori balesete folytán mozgássérült volt. Fia ugyancsak szabómester, lánya közgazdasági technikumot végzett. Részt vett az ipartestület munkájában, és az EMSZO tagja volt. 1939-ben az EMSZO, illetve a Hivatásszervezet központjába került, majd a visszacsatolt területeken foglalkozott az EMSZO, a KALOT és a Hivatásszervezet megszervezésével. Varga László révén jutott el a DNP-hez, 1947-ben több listán is pótképviselővé választották. Eckhardt Sándor egyik mandátumáról való lemondása folytán 1947. szeptember 17-én behívták a parlamentbe, és a párt egyik alelnökének is megválasztották. Tasler Lajos (Igrice, Zala vm., 1897 – Zalaigrice, 1967) gazdálkodó. Gazdálkodó család gyermeke, húga, felesége és lánya háztartásbeli. Alsófokú iskoláit szülőfalujában végezte, először szülei gazdaságában dolgozott, majd saját 20 holdas birtokán önálló gazdálkodásba kezdett. Tekintélyes gazdának tartották, községi bíró is volt. Faluja kisgazda pártszervezetének vezetője, szerepet vállalt az Alsó-dunántúli Mezőgazdasági Kamarában, és rendes tagja volt a Zala megyei törvényhatóságnak. 1945-ben a Nemzetgyűlés pótképviselőjévé választották, de nem került be a Parlamentbe, tagja lett viszont az FKgP országos nagyválasztmányának. 1947ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő. 2009/5

TANULMÁNY Tóth László, id. (Gyömöre, Győr vm., 1900 – Gyömöre, 1964) gazdálkodó. Szülei 40 holdon gazdálkodó földművesek. Felnőtt kort megélt testvérei közül egy kocsmáros, kettő gazdálkodó, egy orvos és kettő háztartásbeli. Három gyermeke közül egy földműves, egy üzemegységvezető-helyettes és egy kirendeltségvezető. A helybeli r. k. elemi népiskolát végezte el, majd ezüstkalászos gazdatanfolyamra járt, és 16 hold saját földjén, valamint bérelt területen gazdálkodott. 1945-ben az FKgP helyi elnöke, 1947-ben a DNP tagja, a helybeli plébános javaslatára képviselőjelölt, és megválasztották. Vörös Lajos (Ölbő, Vas vm, 1916 – Szombathely, 1977) Édesapja cipész, édesanyja háztartásbeli, hat fiúgyermeket neveltek föl. Neki három fia született, üzemmérnök, közgazdász és gépésztechnikus. Elemi iskola után mezőgazdasági szakiskolát végzett. 1945-ben az FKgP és a Parasztszövetség, valamint, pártja képviseletében, a helyi földosztó és nemzeti bizottság tagja. 1947-ben az FKgP Vas megyei szervezetének alelnöke és a Magyar Parasztszövetség megyei titkára, valamint 12 holddal rendelkező egyéni gazda, aki földművesszövetkezeti tisztségeket is betöltött. 1947-ben átlépett a DNP-be, és mandátumhoz jutott. Zomborszky János (Nyíregyháza, 1913 – Nyíregyháza, 2001) gazdálkodó. Szüleinek 150 holdjuk volt. Öt elemit és négy polgárit végzett, majd két éven át magánúton kereskedelmi és állattenyésztési ismereteket szerzett. Önállósodása után tenyészállataival díjakat nyert. A Magyar Parasztszövetség megalakulása után a Szabolcs megyei szervezet titkára és szervezője. 1945ben az FKgP tagja. 1947-ben csatlakozott a DNP-hez, és képviselő lett.

A tényleges fels vezetk: kiegészítés A párt tényleges felső vezetésének, a vezető értelmiségi ötösfogatnak a tevékenysége egyrészt közismert, másrészt ilyen röviden nem foglalható össze, és harmadrészt rájuk vonatkozóan külön tanulmányok is állnak rendelkezésre (Barankovics: (Kovács 1996), Bálint Sándor: (Tomisa (1996), Eckhardt Sándor: (Rosdy 1996), Mihelics Vid: (Frenyó 1996) és Rónay György: (Szabó 1996)). Ezért itt tevékenységükkel nem foglalkozunk, hanem – az előbbiekből kirajzolódó és szinte megdöbbentő szociológiai struktúra kiegészítésére – csupán néhány személyes jellegű adatot közlünk. Itt a bevezetésben csak annyit, hogy a képviselőcsoport eddig folyamatosan hangsúlyozott „népi” jellege még a vezető értelmiségi ötösfogat esetében is fennáll. Barankovics István (Polgár, Szabolcs vm., 1906 – New York, 1974). Édesapja a felekezeti elemi iskola kántortanítója, édesanyja ugyanott tanítónő. Középiskolai tanulmányait az egri ciszterci főgimnáziumban végezte, ezután a budapesti Tudományegyetem jogi 2009 /5

karára iratkozott be, és a budai Szent Imre Kollégiumban lakott az egri érsekség támogatásával. Jogi tanulmányait nem fejezte be, hanem újságíró lett, házitanítóként szerzett jövedelméből tartotta fenn magát, és már az 1920-as évek végétől részt vett a fiatal katolikus értelmiség szociális reformokra törekvő mozgalmaiban. Ilyen jellegű és nagyon széles körű tevékenysége itt nem részletezhető. 1945. február 27-én választották meg a DNP főtitkárává, és tisztét a párt feloszlásának kimondásáig töltötte be. Bálint Sándor dr. (Szeged, 1904 – Budapest, 1980). Szeged-alsóvárosi parasztcsaládból származott, szülei öt holdon gazdálkodtak, egyetlen testvére csecsemőkorban meghalt, és egyéves sem volt, amikor elvesztette édesapját. A szegedi piarista gimnáziumban érettségizett, majd magyar-történelem szakos tanári, és ezt követően tanítóképzői tanári oklevelet szerzett. Állástalan évek után a Szegedi Katolikus Tanítóképző Intézetben lett tanár, majd a Szegedi Tudományegyetemen magántanár és végül, már mint országgyűlési képviselő nyilvános rendes tanár. Néprajzzal, elsősorban vallási néprajzzal foglalkozott, nagyszámú művei itt nem részletezhetők. 1945 februárjában csatlakozott a DNP-hez, 1945-ben nemzetgyűlési képviselővé, és 1947-ben országgyűlési képviselővé választották. Eckhardt Sándor dr. (Arad, 1890 – Budapest, 1969). Német és olasz eredetű értelmiségi családban született. Édesapja banktisztviselő, édesanyja háziaszszony volt. Négy testvére banktisztviselő, katona és vasutas, illetve, Ferenc, jogtörténész, egyetemi tanár. Az Eötvös Kollégium tagjaként magyar–francia– német szakon végzett, egy évig Párizsban a Sorbonne Egyetemen tanult, majd a francia nyelv és irodalom nyilvános rendes tanára lett. Tudományos munkásságából itt csak annyit, hogy 1939 és 1944 között a Magyar Szemle, az akkori egyik legtekintélyesebb magyar folyóirat szerkesztője. Felesége tanárnő, négy gyermekük tanár, orvos és egyetemi tanár, médiaszakember, valamint múzeumigazgató. Szekfű Gyula javaslatára csatlakozott a DNP-hez, 1945-ben nemzetgyűlési képviselővé, és 1947-ben országgyűlési képviselővé választották. Mihelics Béla Vid dr. (Csátalja, Bács-Bodrog vm., 1899 – Budapest, 1968) egyetemi és főiskolai tanár, újságíró, szerkesztő. Édesapja jegyző. Egy lánytestvére volt, felesége Prohászka Hedvig, gyermekük nem született, nevelt lánya Mária. Korán árvaságra jutva Makóra került nagybátyjához, Mihelics Károly gimnáziumi tanárhoz. Itt kezdte meg középiskolai tanulmányait az állami főgimnáziumban, majd, némi kitérő után, felvételét kérte a ciszterci rendbe, ekkor vette fel a Vid szerzetesi nevet, amelyet élete végéig keresztneve helyett használt. Már mint ciszter szerzetes érettségizett az egri katolikus főgimnáziumban, de a rendből felszentelése előtt kilépett. Ezt követően először a budapesti Tudomány37

TANULMÁNY egyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet újkori történelem, magyar történelem és irodalomtörténet tárgyból, ezután egy évet a párizsi katolikus egyetemen töltött, majd a budapesti Tudományegyetemen jog- és államtudományi doktorátust is szerzett, és magántanárrá képesítették szociálpolitikából és társadalombölcseletből. Kiterjedt társadalmi, tudományos és oktatói, valamint újságírói és szerkesztői tevékenységét itt nem lehet áttekinteni. Talán az a legfontosabb, hogy 1934 és 1940 között a Katolikus Szemle felelős szerkesztője, 1941-től a Sajtófőiskola vezetője, 1946-1947-ben az Új Ember helyettes szerkesztője, és 1946-tól az Egri Katolikus Jogakadémia tanára. Állami feladatot is vállalt, 1938 és 1940 között Vas, majd Komárom megye szociális tanácsadójaként működött. 1947-ben országgyűlési képviselővé választották. Rónay György dr. (Budapest, 1913 – Budapest, 1978) költő, író, műfordító, esszéista. Ősei anyai ágon terézvárosi iparosokból lett nagybirtokosok. Édesanyját fiatalon elvesztette, zavaros családi körülményei miatt elsősorban nagyanyja nevelte. Felesége Radnóti Kornélia, fiuk, László, irodalomtörténész. A gimnáziumot a kalocsai jezsuitáknál kezdte és a gödöllői, francia tannyelvű premontrei gimnáziumban végezte, ami meghatározóan hatott egész életére. Előtanulmányainak megfelelően a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán magyar-francia szakra iratkozott be, és itt szerzett diplomát, tanárai közül többek között Eckhardt Sándornak volt rá meghatározó hatása. Egészen korán, 22 éves korában jelentek meg első publikációi, és résztvevője volt a harmincas években kibontakozó katolikus megújulásnak. Csatlakozott a DNP-hez, és 1947-ben képviselővé választották.

Áttekintés: a képviselcsoport összetétele A fent leírtak alapján pontos képet kaphatunk az ebben a rendkívüli kísérletben, példátlan történelmi vállalkozásban részt vettek származásáról és ennek a csoportnak egyedülállónak joggal minősíthető öszszetételéről. Ezt az áttekintést rövidre kell fognunk, egyrészt hely hiányában, másrészt pedig azért, hogy ezzel is kényszerítsük az olvasót arra, hogy megnézze azt, amit mindenkiről, egyenként és személy szerint leírtunk. A legfontosabb, már eddig is folyamatosan hangoztatott jellemző a népi, paraszti jelleg. Képviselve van a parasztság a legszegényebbtől a leggazdagabbig. Legtöbbjük családi gazdálkodást folytató kisbirtokos, de Babóthy Ferenc édesapja törpebirtokos és uradalmi cseléd, Fehér Ferenc édesapja pedig 19 gyermekes napszámos, ugyanakkor Pörneczi József édesapja az öröklött paraszti családi birtok mellé 500 hold tulajdonát szerzi meg. Ez a népi jelleg azonban nem szorítkozik a paraszti foglalkozásúakra. Az, hogy 38

a pap, a tanító, a jegyző és az intéző paraszti származású, az akkori világban szinte természetes volt, de itt a „legkevésbé népinek” minősített vidéki értelmiségiek, ügyvédek csoportjában is azt látjuk, hogy Keleti Péter István dr. édesapja vasesztergályos, Radó Gyula dr. édesapja gazdatiszt, Tóth László dr. édesapja pedig szíjjártómester. Végül a vezető értelmiség: Barankovics István kántortanító-házaspár, Bálint Sándor szegényparaszt család, Mihelics Vid jegyző fia volt, Rónay György nehéz körülmények között, saját erejéből tanul, és még Eckhardt Sándor aradi banktisztviselő apja sem kiemelkedő státusú. Ennél népibb összetétel és származás még csak el sem képzelhető. És ehhez a népi összetételhez paraszti büszkeség párosul: Tuba István 1711-ig vezeti vissza családfáját, és nehezen képzelhető el öntudatosabb kálvinista parasztcsalád, mint Bús Imréé, akik Mária Terézia korában kerültek Kiskunhalasra. A második fontos jellemző a korösszetétel. Annak a kornak a honatyái általában az ötvenes, vagy akár a hatvanas éveikben járókból kerültek ki. Ezek szerint az 1947. évi képviselők nagyobb részének még a 19. században kellett volna születnie. A századforduló előtt születettek aránya azonban kicsi, a legtöbben 40 év körüliek, a KALOT-legények huszonévesek. Huszonéves honatya azelőtt legföljebb olyan fiatal arisztokrata lehetett, aki megválasztatta magát, nyílt szavazáson és kedvtelésből, a cselédeivel. Ez a párt emellett nem korelnököt adott, hanem korjegyzőket, 1945-ben Belső Gyulát, 1947-ben pedig Kovács K. Zoltánt és Villányi Miklóst. A harmadik és még fontosabb jellemző a konzervatív erények dominanciája. Gyakorlatilag minden család vallásos, nagyon sok család sokgyermekes volt, a paraszt szülők, nyilván nem könnyen és nem nagy áldozatok nélkül, taníttatták gyermekeiket. Ennek folytán a képviselőcsoport értelmiségi tagjai nagyrészt paraszt- vagy iparoscsaládok gyermekei voltak, a parasztképviselők gyermekei pedig nagyrészt tanultak, és előreléptek az értelmiségbe. A konzervatív erények közé tartozik a szorgalom és így még a megérdemelt siker is. Sokan végezték, vagy jutottak el a kollektivizálás világába több földdel, mint amennyivel kezdték. Nagy László falusi jegyző, majd Veszprém polgármestere, Pócza Lajos apja vendéglős, ő először ugyancsak falusi jegyző volt, majd Kassán városi tanácsnok lett. A sort folytathatnánk. A konzervatív erények forrása – negyedszer – az egyházi iskolai neveltetés. A paraszt és kisiparos képviselők és képviselő-szülők zöme nyilván – még ha ez nem is jelenik meg mindig a közölt adatokban – egyházi elemi népiskolába járt, a tanítók egyházi tanítóképzőbe, a gimnáziumot végzettek legnagyobb része pedig egyházi, szerzetesi gimnáziumba. Ezen is felmérhetjük, hogy mit is jelentett az akkori egyházi iskolarendszer, és mire is vezetett ennek felszámolása. A konzervatív erények közé tartozik – ötödször – a hazafiság és a határon túli magyarokkal való kapcsolat2009/5

TANULMÁNY tartás. A képviselők közül sokan származnak a határon túli területekről, a Csehszlovákiához csatolt magyarok magyarságának fenntartásáért Bartha Béla tette a legtöbbet, és sokan voltak, akik az átmenetileg visszacsatolt területeken vállaltak nemzeti szempontból fontos szerepet. Az igazi konzervatív erények közé tartozik – hatodszor – a függetlenség. Babóthy szülei voltak csak egészen fiatalon és egészen rövid ideig uradalmi cselédek, a családok zöme független, sőt függetlenségére büszke kisgazda vagy kisiparos, vagy független, de földet szerző földnélküli. Függetlenek még az értelmiségek is, az ügyvédek definíció szerint, a tanítók, jegyzők és tanárok pedig azért, mert a népét szerető és a nép által támogatott, a falu minden ügyével foglalkozó tanító és jegyző, valamint a tekintélyes és köztiszteletben álló tanár, még ha egyházi, állami vagy városi alkalmazott volt is, nem volt kiszolgáltatott. Szinte mindannyian függetlenek voltak tehát az államtól és az egyháztól, közéleti tevékenységükkel ingyen szolgálták a közösséget és az egyházat, áldoztak erre, amiért köszönet járt, és nem ebből éltek. Egyedül Eszterhás György, és néhány hónapig Keresztes Sándor volt állami tisztviselő, de ők ezt az ügy szolgálata miatt vállalták. Matheovits Ferenc volt még járásbíró, azaz állami, és egyedül Abay Nemes Oszkár volt egyházmegyei ügyész, azaz egyházi alkalmazott, de nem tudhatjuk, hogy jövedelmének mekkora része származott ebből, és mekkora része ügyvédi praxisából. A hetedik jellemző a közéleti szerepvállalás. Ez kezdődött az egyházközségben, így például Tuba István apja fiatal korától egyháztanácstag volt, majd 17 évig, haláláig egyházgondnok. Folytatódott a községi szerepvállalással. A tekintélyesebb gazdák nagy része volt bíró, a tanítók pedig, feltehetően valamennyien, nemcsak a falu kulturális életének, hanem a takarékpénztárnak, a Hangyának és más szövetkezetnek, vagy akár még a tűzoltóságnak is az irányítói. E téren, a számunkra ismert feljegyzések szerint Berkes János jutott a legmesszebbre. Ezt követi a paraszti érdekképviseleti szervekben, mindenekelőtt a Magyar Parasztszövetségben és az FKgP-ben vállalt szerep, majd a képviselőség. E téren Kováts Ferenc jutott a legmagasabbra, aki Zalában a legtekintélyesebb, és országos szinten is tekintélyes parasztvezér volt. Ebben a közéleti szerepvállalásban azonban – nyolcadszor – az ellenzéki szellem volt a domináns. Kolbert János volt az egyetlen, aki – és ő is csak átmenetileg, az FKgP tagság után és előtt – a kormánypártban vállalt szerepet, de ő is a legnagyobb ellentétbe került a nyilasokkal, és ezért 1944-ben internálták. Mellette Berkes Jánosnak volt még rövid ideig tartó, formális kormánypárti tagsága, de ő is átlépett az FKgP-be. A kisgazdapárti és parasztszövetségi tagság, és emellett, a fiatalabbak esetben, a KALOT tagság volt a jellemző, és akinél ez nem volt meg 1945 előtt, általában meglett 2009 /5

1945-ben. Ellenzéki volt a képviselőcsoport egyetlen dzsentri tagja, Farkas Dénes és családja is, a részleteket már pontosan leírtuk. Tóth László is ellenzéki programmal lépett fel képviselőjelöltnek még a Horthy-korban, de nem választották meg. Ezek után nyilvánvaló, hogy e képviselőcsoport esetében megvolt – kilencedszer – a szoros kapcsolat mind a Horthy-kor, mind az 1945 utáni, a teljes kommunista hatalomátvételt megelőző idő kormányának legprogresszívebb elemeivel. Eszterhás György a Horthy-korban a konzervatív szellemű, de köztudottan német- és náciellenes, a szociálpolitikáért is felelős és a progresszív szociálpolitikai törekvéseket is támogató Belügyminisztériumban vállalt állást. A lengyel menekültekkel és a KALOT pénzügyi támogatásával kapcsolatos szerepét már leírtuk, az ONCSA pedig, ahol meghatározó szerepű előadó volt, a szociálpolitika és a családtámogatás terén tette meg az akkor megtehető legtöbbet. Nem véletlen, hogy, amint már leírtuk, az 1945 utáni időben a lehető legprogresszívebb szerepet betöltött Bibó Istvánnál volt osztályvezető Karcsay Sándor, aki DNP-tag, 1989-es KDNP alapító tag és 1990-es KDNP képviselő volt, és az ő osztályán dolgozott egy ideig Keresztes Sándor. Ennek 1956. évi, döbbenetes fontosságú következményeit a harmadik részben tárgyaljuk. Végül a tizedik és a népi jellegnél nem kevésbé fontos jellemző a kiemelkedően magas intellektuális szint. Nagyon ritka az az eset, amikor egyetemi tanárok szállnak be a politika nem egészen nekik való küzdőterébe, de itt ezt többen is megtették, és ezzel meghatározták ennek a képviselőcsoportnak és ennek a pártnak a tevékenységét. Összefoglalva, ez a képviselőcsoport valóban páratlan volt, a részletek ismeretében még nyilvánvalóbb, hogy ez volt minden idők legnépibb és egyben legintellektuálisabb magyar képviselőcsoportja, amelyhez, ilyen szempontból, csak a Nemzeti Parasztpárt volt hasonlítható. Páratlan volt a törekvésük is. A Független Kisgazdapárt megtörése és a megmaradt szervezet kollaboránssá tétele után kísérelték meg a szinte lehetetlent, a teljes kommunista hatalomátvétel elhárítását azzal, hogy eleget tesznek a szovjetek és hazai ügynökeik mindazon kívánságainak, amelyek nincsenek egyértelmű ellentétben elveikkel és nemzeti érdekeinkkel. El akarták kerülni a végső összeütközést is és a kollaborációt is. Megvolt minden adottságuk ahhoz, hogy ezt megtegyék: a népi jelleg, a korábbi társadalmi és politikai aktivitás, az ellenzéki múlt és a helyzet teljes intellektuális felismerése. Esélyeiket tulajdonképpen még az önmagában véve nagyon is sajnálatos 1945. évi pártszakadás és a Mindszenty hercegprímással szembeni, önmagában véve még inkább sajnálatos politikai ellentét is növelte, mert bizonyította, hogy teljességgel szakítottak a Horthy-korral, és nem voltak konzervatívok. Épeszű szovjet és épeszű magyar kommunista vezetésnek el 39

TANULMÁNY kellett volna tűrnie ennek a politikai mozgalomnak a létezését, nem pedig eltipornia. Hogy eltiprásával saját érdekek ellenére cselekedtek, azt egyértelműen bizonyítja az 1953. évi politikai fordulat és még inkább az 1956. évi forradalom. Ez volt tehát az 1947. évi DNP képviselőcsoport, és ez volt a teljes és brutális kommunista hatalomátvétel elhárításának utolsó, vagy – ha Bibó István 1956 évi kísérletét is, számításba vesszük, joggal – utolsó előtti kísérlete. E cikksorozat második része: ”A DNP parlamenti szerepe” a párt 1947-1949. évi parlamenti szereplését írja le a párt 1949. évi feloszlatásáig. A harmadik rész, „A DNP országos politikai szerepe a forradalom idején”, a DNP 1956. évi, kiemelkedően fontos országos politikai szerepét ismerteti. A negyedik rész, „Az üldöztetés, a forradalom és az újabb üldöztetés”, a feloszlatás utáni üldöztetést, tehát a Rákosi-korban történteket, DNP egyes képviselőinek 1956. évi helyi szerepét, vagyis a forradalom idején a helyi politikában történteket, valamint a forradalom utáni újabb üldöztetést, tehát a Kádár-kor első éveiben történteket írja le. Ezt rövid Epilógus, az ezt a cikksorozatot lezáró ötödik rész követi, amely a képviselőcsoport tagjainak személyes sorsát és a rendszerváltást megélők egy részének adott késői elismertetését tárgyalja. Már itt le kell írnunk a legmegdöbbentőbb következtetést. A személyes sorsok arra utalnak, hogy a Kádár kor alatti üldözés – a közfelfogással ellentétben – kegyetlenebb, céltudatosabb és következetesebb volt, mint a Rákosi-kor alatti. A Rákosi-kor üldözése nem volt igazán módszeres, de a Kádár-kor nem tűrte meg az esetleges későbbi ellenállás semmiféle csíráját sem. Szabó Róbert - Szakolczai György

Irodalom Csaba László (2009): Vita a magyar keresztény politikáról. Egyházfórum, XXIV. (XI. új) évf. 4. szám. 24. o. Csicskó Mária – Szabó Róbert (1996): A Demokrata Néppárt képviselői. In: Kovács – Rosdy (1996) 119–188. o. Frenyó Zoltán (1996): Eszmék és tények professzora. Mihelics Vid (1899–1968). In: Kovács – Rosdy (1996) 73–77 o. Kovács K. Zoltán (1996): A magyar kereszténydemokrácia vezető politikusa. Barankovics István (1906– 1974). In: Kovács – Rosdy (1996) 7–25. o. Kovács K. Zoltán és Rosdy Pál (szerk.) (1996): Az idő élén jártak. Kereszténydemokrácia Magyarországon (1944–1949). Barankovics István Alapítvány, Budapest, 221 o. Kovács K. Zoltán és Gyorgyevics Miklós (2001): Híven önmagunkhoz. Barankovics István összegyűjtött írásai a kereszténydemokráciáról. Barankovics Akadémia Alapítvány, Budapest, 508 o. 40

Kovács K. Zoltán (2005): In memoriam Vida István. In: Félbemaradt reformkor (2005) 13–16. o. Mézes Miklós (1991): A kalászba szökkenő vetés. A szerző kiadása, Budapest, 264 o. Marelyin Kiss József és Vida István (főszerk.) (2005): Az 1947. évi szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja. 1947. szeptember 16. – 1949. április 12. Budapest, 747 o. Rosdy Pál (1996): A magyar és francia nyelv és irodalom mestere. Eckhardt Sándor (1890–1969). In: Kovács – Rosdy (1996) 35–41. o. Szabó Ferenc S.J. (1996): Az ember és az író portréjához. Rónay György (1913–1978). In: Kovács – Rosdy (1996) 78–91. o. Szakolczai György (2007a): Mindszenty és Barankovics – avagy a keresztény politika és a modus vivendi. Magyar Szemle, Új folyam, XVI/9–10. (2007. október) 156–166. o. Szakolczai György (2007b): Mócsy Imre vatikáni útja. A Mócsy Imre S.J.: Hagytam magam szerettetni c. kötetben, JTMR - Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2007, 395 o., a cikk a 381–392. oldalon. Szakolczai György (2008): Szekfű Gyula és Jánosi József 1945. áprilisi levelei a magyar katolikus püspöki karnak. Múltunk, LIII/4., 110–133. o. Szakolczai György (2008–2009): A nagy vita a magyar keresztény politikáról. A helyzet kialakulása (első rész). Egyházfórum, XXIII. (X. új) évf. 5. szám. (2008) 3–13. o. A nagy összeütközés (második rész). Uo., XXIII. (X. új) évf. 6. szám. (2008) 3–12. o. Kísérlet a tragédia elhárítására és a végkifejlet (harmadik rész). Uo., XXIV. (XI. új) évf. 1. szám. (2009) 3–14. o. A tanulságok és a következtetések (negyedik rész). Uo., XXIV. (XI. új) évf. 2. szám. (2009), 1–17. o. Szakolczai György (2009): Barankovics István 1945. áprilisi levele a Magyar Katolikus Püspöki Karnak. Helyreigazítás. Múltunk, LIV/2., 268–269. o. Tomisa Ilona (1996): Hit – és szolgálat. Bálint Sándor (1904 – 1980). In: Kovács – Rosdy (1996) 26–34. o. Vida István (főszerk.) (1999): Az 1945. évi november 29-re Budapestre összehívott Nemzetgyűlés almanachja. 1945. november 29. – 1947. július 25. Multiszolg BT., Vác, 887 o. Vörös Imre (2009): Hozzászólás Szakolczai György cikksorozatához. Egyházfórum, XXIV. (XI. új) évf. 4. szám. 24–25. o. Félbemaradt reformkor 1935–1949 (1990): Törekvések Magyarország keresztény humanista megújítására, a haza és a szegénység szolgálatában. Róma, 1990. 420 o. Félbemaradt reformkor 1935–1949 (2005): Törekvések Magyarország keresztény humanista megújítására, a haza és a szegénység szolgálatában. Püski, Budapest, 294 o. 2009/5

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG Az Egyházak Világtanácsa (EVT) 2009. szeptember 2-án tette közzé nyilatkozatát a környezeti igazságosság kérdéséről. Az új dokumentum jól illeszkedik abba a folyamatba, amelynek keretében az EVT egyre nagyobb teret szentel a környezeti és globalizációs problémáknak. Az új dokumentum annak a jele, hogy az EVT a környezeti és társadalomtudományok legfrissebb fejleményei iránt fokozott érdeklődést tanúsít, vallásos keretbe ágyazva és új tartalommal töltve meg ezeket az eredményeket – többek között a környezeti igazságosság és az ökológiai adósság itthon még nem közkeletű koncepcióit. Tekintve, hogy az elmúlt években a hazai egyházak is nagyobb figyelemmel fordulnak a környezeti problémák felé – ennek jele a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2008. decemberi körlevele éppúgy, mint az EVT Alternatív globalizáció a népekért és a Földért dokumentumának tavaly őszi magyar megjelenése is –, érdemes megismerkednünk az említett témákkal kapcsolatos állásfoglalásokkal.

Nyilatkozat a környezeti igazságosságról és az ökológiai adósságról „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Mt 6,12)1 1. A végtelen fogyasztás kora elérte a határait. A kevesek számára elérhető végtelen profit és hatalmas juttatások korának szintén vége kell, hogy szakadjon. Felekezetközi tanácskozások sorozatát és sok egyház nézőpontját egyesítve ez a nyilatkozat egy olyan fogalom elismerését és használatát javasolja, amely kifejezi mély erkölcsi elkötelezettségünket arra, hogy megvalósítsuk a környezeti igazságosságot azokkal az emberekkel szemben, akik a leginkább érintettek a környezet és a Föld rombolása által. A nyilatkozat Isten iránti hálaadással kezdődik, akinek gondviselő oltalma minden teremtményében, valamint a Föld minden faj számára való megújulásában megnyilvánul. Az ökológiai adósság egyrészt alapos gazdasági számításokat, másrészt pedig az eladósodottság számokkal kifejezhetetlen bibliai, spirituális, kulturális és társadalmi dimenzióit foglalja magában. 2. A Föld és annak minden lakója jelenleg egy eddig soha nem látott gazdasági krízissel áll szemben, amely sokak pusztulását és tömegek szenvedését hozta. A krízist az ember okozta, különösen a globális Észak mezőgazdasági, ipari és gazdasági rendszere és kultúrája, amelyet a fejlett és a fejlődő országok elitjeinek fogyasztói életformája jellemez, valamint az a nézet, hogy a fejlődés arányban áll a természeti erőforrások kizsákmányolásával. Amit természeti erőforrásnak 1

Az angol nyelvű bibliafordításokban a jézusi imádság idézete így szól: „And forgive us our debts, as we forgive our debtors”. A „debts” kifejezés a „bűn” mellett „adósságot” is jelent, az „our debtors” pedig „az ellenünk vétkezők” mellett „adósainkat” is. Így az imádság sokkal közvetlenebbül idézi fel a dokumentum témáját, mint annak magyar megfelelője. (A ford.)

2009 /5

neveznek, és áruvá tettek, az a teremtés egésze – egy szent valóság, amelyet nem szabadna áruvá tennünk. Mégis az északi agrár-ipari-gazdasági összefonódás különösen is a piacok globálissá válásának jelenlegi korszakában arra használta a munkaerőt és az emberi találékonyságot, valamint az élet más formáinak létfeltételeit, hogy vagyont és kényelmet teremtsen vele kevesek számára, mások túlélése és méltóságuk csorbulása árán. 3. Az egyházak bűnrészesei ennek a múltnak, egyrészt saját fogyasztási mintáik miatt, másrészt pedig egy olyan teológia megszilárdításával, amely az ember uralmát hangsúlyozza a Földön. A keresztény nézőpont, amely az embert a többi teremtmény fölé helyezte, arra szolgált, hogy a Föld egyes részeinek kizsákmányolását igazolja. Ugyanakkor az emberi létezés teljes mértékben az egészségesen működő ökoszisztémára van ráutalva. Az emberiség nem tudja irányítani a teremtést. Az ember csak a saját életmódját képes irányítani, oly módon, hogy ne lépje át a Föld eltartó képességének határait. Sem a népesség sem a gazdaság nem tud már jelentősen növekedni anélkül, hogy helyrehozhatatlan módon veszélybe ne sodorná az életet a Földön. Ez a határozott nézet egy alázatos teológiára ösztönöz bennünket, valamint arra, hogy az egyházak elkötelezzék magukat az átfogó közösség mélyebb tudatával rendelkező környezeti etikától és különböző vallási tradícióktól való tanulás mellett. 4. Az egyházak ereje prófétai tanúságtételükben rejlik, abban, hogy Isten szeretetét hirdetik az egész világnak, és szakítanak az uralomelvű filozófiával, amely Isten szeretetének megnyilvánulását fenyegeti. Már a bibliai próféták is megállapították a szoros belső kapcsolatot a környezeti válság és a társadalmi-gazdasági igazságtalanság között. Vádolták és gúnyolták koruk vezetőit az emberek kizsákmányolása és a természeti 41

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG rendszerek lerombolása miatt (Jeremiás 14,2-7; Ézsaiás 7. A kizsákmányoltak érdekeinek előtérbe helye23, 1-24; Jelenések 22). Jézus szeretetparancsa alapján zésével fokozott erkölcsi felelősséggel az igazságtalan– ahogy azt az ő élete és példázatai is kifejezik – az ságokat kell megszüntetni. A környezeti adósság fenti Egyházak Világtanácsának tágítania kell az igazsággal szempontjai megmutatják, hogy elsősorban a déli orkapcsolatos elképzeléseit, valamint a „Ki a felebará- szágok a környezeti erőforrások hitelezői, miközben az tunk?” kérdésre adott válasz kereteit is. Az Egyházak északi országok az adósok. Az északi országok környeVilágtanácsa a bibliai jubileumi év hagyományára zeti adóssága különféle mechanizmusok által jött létre, hivatkozva (3Mózes 23) már hosszú évek óta fellép a melyek hatása a jelenlegi gazdasági válság következtédéli országoktól követelt jogszerűtlen pénzügyi adóssá- ben még erőteljesebbé vált. 8. A jelenlegi nemzetközi gok eltörléséért. Ebben most pénzügyi intézményrendtovábblépünk azzal, hogy szeren belül a déli országofigyelmünket a gazdasági kat állandó nyomás alatt kapcsolatok ökológiai ditartják, egyrészt a pénzügyi menziójára is kiterjesztjük. 5. Az 1974-ben Bukaresthitelek feltételrendszerével, ben megrendezett Egyház és másrészt a két- és többoldalú társadalom című konferenkereskedelmi és befektetési ciával kezdődően, ahol megszerződésekkel, amelyek exfogalmazták a „növekedés portorientált és erőforrás-inhatárai” elképzelést, valatenzív növekedési stratégiámint az 1975-ben Nairobikat követelnek. Végül pedig, ban megtartott „fenntarthaaz ökoszisztémák tönkretó társadalmak” nagygyűlés menetelének költségeit és Konzum templom (Walter F. képe) óta az Egyházak Világtaa növekvő szennyezettsénácsa kitartóan foglalkozik get nem veszik számításba. a környezeti igazságosság témájával. Az 1998-ban a A déli országokban sok gigantikus fejlesztési prograhararei nagygyűlésen a globalizációnak az emberek- mot (pl. gátak építése) nemzetközi pénzügyi intézetek re és a környezetre kiterjedő romboló hatásai kerültek által nyújtott külföldi kölcsönökkel finanszíroznak, a előtérbe az Alternatív globalizáció a népekért és a föl- korrupt és antidemokratikus helyi vezetőkkel és elidért (AGAPE) folyamaton keresztül. Ez vezetett el a tekkel együttműködve; a helyi lakosság beleegyezése jelenleg is zajló tanulási folyamathoz a szegénység, jólét nélkül, és nem sok figyelmet szentelve a programok és ökológia témakörében. E fontos felekezetközi refle- ökológiai és társadalmi következményeinek. Továbbá, xió és cselekvéssorozat folyományaként az Egyházak az iparosodott északi országok aránytalanul nagymérVilágtanácsa a dél-afrikai, indiai, equadori, kanadai és tékben veszik igénybe a rendelkezésünkre álló körsvédországi egyházakkal, valamint civil szervezetekkel nyezeti teret, anélkül hogy megfelelő kompenzációt, együttműködve 2002-ben kezdett el dolgozni a kör- jóvátételt vagy helyreállítást biztosítanának. Az északi nyezeti adósság témáján. országok ökológiai lábnyoma (az emberi tevékenység 6. A környezeti adósság az ökoszisztémáknak, környezetre gyakorolt hatásának hozzávetőleges méhelyeknek és népeknek a termelési és fogyasztási rőszáma) jelenleg átlagosan 6,4 hektár/fő. Ez nyolcminták által okozott kárra, valamint az ökológiai szor akkora, mint a déli országok ökológiai lábnyoma, rendszerek más országok, közösségek és emberek amely átlagosan 0,8 hektár/fő. 9. Az ember által előidézett éghajlatváltozás tovább igazságos jogainak csorbításával való kizsákmányolására utal. A környezeti adósság főként az iparosodott súlyosbítja az északi és déli országok közötti egyenészaki országokat terheli a déli országokkal szemben lőtlen kapcsolatot. Az iparosodott országok felelősek a múltbéli és a jelenlegi erőforrás-kizsákmányolás, a leginkább a klímaváltozást okozó üvegház-gázok kikörnyezeti pusztítás és a környezeti térnek az üveg- bocsátásáért (annak ellenére, hogy a feltörekvő déli házgázok és egyéb toxikus hulladékok kibocsátása országok is egyre jelentősebben járulnak hozzá a glomiatti egyenlőtlen kisajátítása miatt. A környezeti bális kibocsátáshoz, az abszolút számokat tekintve). adósság továbbá a gazdaságilag és politikailag erős Ugyanakkor a kutatók szerint az éghajlatváltozás nenemzeti eliteteket is terheli a kirekesztett állampol- gatív hatásai a déli országokat jobban fogják sújtani, gárokkal szemben, valamint az emberiség jelenlegi beleértve az alacsonyan fekvő tengerpartokon és a kis nemzedékét a jövő nemzedékekkel szemben. Kozmi- szigeteken élő népek elvándorlását; az életfeltételek kus léptékben tekintve a környezeti adósság az egész elveszítését; az élelmiszerbiztonságot; a vízhez való emberiséget is terheli más élőlényekkel és bolygónk- korlátozott hozzáférést, valamint a kikényszerített kal szemben. Szintén magában foglal olyan társadal- migrációt. 10. A bibliai tanítás fényében (vö. Mt 6,12) bűnbámi károkat, mint például az őslakos törzsek és más natért és megbocsátásért imádkozunk, de ugyanakkor közösségek felbomlása. 42

2009/5

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG a környezeti adósság elismerésére, visszafizetésére és a károk helyreállítására is felszólítunk. Ennek különböző módjai vannak, ideértve a helyreállítás és jóvátétel nem piaci megoldásait is, amelyek túllépnek a piac korlátozott képességein az értékelés és az elosztás vonatkozásában. 11. Az Egyházak Világtanácsának központi bizottsága felismeri, hogy az élet és a társadalom minden szintjén drasztikus átalakulásra van szükség ahhoz, hogy a környezeti eladósodottságnak véget vessünk, és helyreállítsuk a megfelelő kapcsolatot a népek között, valamint az ember és a Föld között. Mindehhez a gazdasági paradigma átalakítására van szükség, a fogyasztáson és kizsákmányoláson alapuló modellek helyett pedig olyan modellekre, amelyek tisztelik a helyi gazdaságokat, az őslakosok kultúráját és spiritualitását, a Föld megújuló-képességét, valamint más élőlények élethez való jogát. Ez a környezeti adósság elismerésével kezdődik.

változás következményeihez való alkalmazkodásban a technológiák átadása és az alkalmazkodásra elkülönített pénzügyi alapok segítségével. C) Felszólítja a nemzetközi közösséget arra, hogy biztosítsa a megfelelő pénzügyi források átutalását a déli országoknak, amellyel a veszélyeztetett és érzékeny természeti területeken biztosítható a kőolaj földben tartása, és más természeti erőforrások is megőrizhetők. Továbbá fizessék meg az éghajlatváltozás miatti elvándorlás és az alkalmazkodás költségeit olyan eszközök segítségével, mint pl. a Greenhouse Development Rights (GDR, Üvegház Fejlődési Jogok)2 kerete. D) Követeli a déli országok jogtalan pénzügyi – legsürgősebben a legszegényebb országok – adósságainak eltörlését, a társadalmi és környezeti károk helyreállítása, nem pedig a hivatalos fejlesztési támogatás részeként. E) Javasolja tagegyházainak, hogy tanuljanak az őslakosoktól, nőktől, parasztoktól és az erdőkből élő közösségektől, amelyek a természetben való életmód és gondolkodásmód alternatív útjait mutatják meg. KülöMiközben megerősítjük, hogy az egyházaknak alap- nösen azért, mivel ezek a társadalmak gyakran hangsúvető szerepük van az alternatív gyakorlatok elterjeszté- lyozzák a kapcsolatok, a törődés és megosztás értékét, valamint a termelésnek és a sében, valamint a sürgős fogyasztásnak a hagyományos, változás megvalósulásához környezethez alkalmazkodó szükséges politikai akarat módjait gyakorolják. és az erkölcsi bátorság kiF) Bátorítja és támogatalakításában, az Egyházak Világtanácsának (EVT) ja tagegyházait a környezeti központi bizottsága, mely adósság és klímaváltozás ügyéa svájci Genfben 2009. auben szervezett kampányaikgusztus 26-tól szeptember ban, tekintettel Isten terem2-ig ülésezett: tésének egységére, valamint A) Felszólítja tagegyaz északi és déli nemzetek házait, hogy ösztönözzék együttműködésének szükséaz északi országok korgességére. Különösen is támományait, intézményeit gatja azon országok egyházaés vállalatait arra, hogy inak tevékenységét, amelyek kezdeményezzék az az éghajlatváltozás hatásaitól Környezeti adósság – ki fizeti meg? üveg há zgá z-k iboc sátászenvednek. G) Felszólítja a gyülekezeteket és a teológus hallsuk drasztikus csökkentését az ENSZ Klímaváltozás Keretegyezményének (United Nations Framework gatókat a tudatosság további fejlesztésére és a teológiai Convention on Climate Change, UNFCCC) megfele- gondolkodásra az életnek egy új, kozmológiai elképzelően és azon túl is. Ez a Klímaváltozás Keretegyezmény léséről, a környezeti igazságosság és környezeti adósság előírja a történelmi felelősség alapelveit és a „közös, problémáiról tanulmányok és konkrét cselekvés révén, de megkülönböztetett felelősségeket” (common but valamint elmélyültebb ökumenikus és vallásközi párdifferentiated responsibilities, CDR) a 2007-ben elké- beszéd által. Mindehhez pedig releváns és aktuális teszített UNFCCC jelentésben megállapított ütemezés ológiai és bibliai tananyagok elkészítése és terjesztése szükséges. szerint. B) Ösztönzi az EVT tagegyházakat, hogy szólítsák fel kormányaikat arra, hogy az ENSZ Klímaváltozás Keretegyezményének konferenciáján (Conference of 2 A GDR az EcoEquity és a Stockholm Environmental Institute által kidolgozott modell a méltányos fejlődés lehetővé tételéről a Parties, COP 15) 2009 decemberében Koppenhágában klímaváltozás jelentette kényszerek között. Saját meghatározáa széndioxid-kibocsátás 350 milliomodrész (ppm) alá sa szerint „azt a célt szolgálja, hogy támogassa a sürgős globális csökkentése érdekében olyan tisztességes és kötelezően cselekvést az éghajlatváltozással szemben, miközben megőrzi betartandó megállapodást fogadjanak el, mely a klíminden ember jogát a fenntartható emberi fejlődés méltányos maigazságosság elvein nyugszik, ideértve a sebezhető szintjéhez, megszabadítva a szegénységtől és szűkölködéstől.” közösségeknek nyújtott hatékony segítséget is a klímaLásd még: http://gdrights.org/about/. (A ford.) 2009 /5

43

KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG H) Ösztönzi tagegyházait és az egyházi intézményeket arra, hogy a civil szervezetekkel összefogva vizsgálják át a környezeti adósságokat, ideértve saját fogyasztási szokásaik felmérését is. Mindenekelőtt az Egyházak Világtanácsának kell létrehoznia egy olyan rendszert, amely kompenzálja azt a környezeti adósságot, amelyet gyűléseik okoznak. Továbbá pozitív példákat kell gyűjteni a környezeti adósságok elismerése, megelőzése, csökkentése, kompenzálása és helyreállítása terén – együttműködve a civil társadalom különböző mozgalmaival és csoportjaival. I) Felszólít a környezeti adóssággal kapcsolatos párbeszéd elmélyítésére, valamint arra, hogy az ökumenikus, a vallási, a gazdasági és a politikai szereplők, továbbá az északi és déli országok egyházai lépjenek szövetségre egymással. J) Hangsúlyozza a jelenleg folyó küzdelmek támogatásának, valamint a parasztok, nők, fiatalok és őslakosok mozgalmainak a Társadalmi Világfórumon és más lehetőségeken keresztüli stratégiai összekapcsolásának fontosságát. Célja ezzel, hogy alternatív kompenzációs javaslatokat dolgozzon ki, valamint hogy megelőzze a további környezeti adósságok felhalmozását. K) Felhívja tagegyházait, hogy ösztönözzék kormányaikat arra, hogy ismerjék el a környezeti adósságokat, ide értve a jogtalan pénzügyi adósságok eltörlését is. L) Felszólítja tagegyházait, hogy tegyék intenzívebbé a klímaváltozás ellen küzdő kampányaikat, beleértve a klíma-adósságot, és ösztönözzék ennek visszafizetését a környezeti adósság keretén belül. M) Felhívja az EVT tagegyházakat, hogy támogassák a vállalatok társadalmi elszámoltathatóságát nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. Továbbá vonják felelősségre a gazdálkodó szervezeteket és a nemzetközi pénzügyi intézményeket, hogy a környezeti felelősséget is vegyék számításba, valamint vállalják a felelősséget azokért az eljárásokért és tevékenységekért, amelyekkel környezeti károkat okoztak. N) Felszólítja tagegyházait, hogy támogassák a közösségen alapuló, fenntartható gazdasági kezdeményezéseket, mint amilyenek például a termelőszövetkezetek, közösségi földalapok, és a helyi, bioregionális élelmiszer elosztás. O) Bátorítja az egyházakat a világ minden táján, hogy folytassák az imádkozást az egész teremtett világért. 2009. szeptember 1-jén megemlékeztünk arról a körlevélről, melyet Dimitriosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka őszentsége adott ki húsz évvel ezelőtt, amikor megalapította a környezetvédelem és az Isten által teremtett világ védelmezésének a napját. 44

UNFCCC sajtótájékoztató – ki tartja be?

Imádság Imádkozzunk, hogy az egyházak erőt meríthessenek a fenti problémákkal való szembenézéshez. Istenünk, mindenek teremtője és fenntartója! Csodálatos világodban megtapasztaljuk gondoskodásodat Földünk és minden ember iránt. Hálát adunk neked és dicsérünk téged. Teremtő és fenntartó Isten, Teremtett világod kizsákmányolása közben felismerjük emberközpontúságunkat és kapzsiságunkat. Megvalljuk bűnünket előtted. Elismerjük, hogy szükségünk van egymásra, mint a Te teljes nagy családod tagjaira, Északtól Délig. Ezért így imádkozunk: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Fogadd el bűnvallásunkat, ó, Isten, és add nekünk megbocsátásodat. Tégy képessé bennünket arra, hogy megváltoztassuk a saját életünket, az egyház életét, és a nemzetünk életét; hogy hirdessük szeretetedet a Föld és minden ember iránt, hogy alkalmazzuk a „jubileumi év” elvét egymással való kapcsolatainkban és a Földhöz való viszonyulásunkban is, és hogy környezeti adósságainkat olyan módon fizessük meg, hogy megmutatkozzon a Te igazságod és békéd.3 Egyházak Világtanácsa 2009. szeptember 2. Fordította: Gömböcz Elvira és Jávor Benedek 3

Az eredeti szövegben a shalom szó szerepel, amely egyaránt jelent békét, teljességet és jólétet. (A ford.)

2009/5

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM „Hitvallók és ügynökök” – ez a címe Petényi Katalin és Kabai Barna filmjének, amely az idén tavasszal került bemutatásra az Uránia Filmszínházban, majd ezt követően a televízióban. A dokumentumfilm drámai sorsokon keresztül mutatja be a kommunista hatalom egyházüldözését Magyarországon. Fölfedi, hogyan működött az egyházon belüli besúgó gépezet, hogyan vált „ügynökké” sok hívő, pap és püspök, de emléket állít a „hitvallóknak” is, azoknak, akik a hűség erejével szálltak szembe a gonosszal. Legtöbben azonban nem voltak sem hitvallók, sem ügynökök, hanem „szürke egérként” lavíroztak. Alább egy ilyen „szürke egér” személyes visszaemlékezését közöljük. (A szerk.)

Harmadik út „hitvallók és ügynökök” között Egy „szürke egér” lavírozása a kommunista diktatúrában

1

956-ot a Kádár-korszak követte. Az ’56-os hősök és áldozatok állnak az egyik oldalon, a hóhérok és árulók pedig a másikon. A két kis csoport között számszerűleg a legtöbben voltak a túlélők. Nagyon sokan próbálták magukat felszínen tartani anélkül, hogy behódoltak volna. Mindenki sajátos, egyéni módon igyekezett a kommunizmust túlélni, ki több, ki kevesebb szerencsével és sikerrel. Közéjük tartoztam én is. 1976-ig Magyarországon éltem, és szürke kis egérként egy voltam a sok millió lavírozó magyar sorstársam közül. Az ilyenek akkor sem voltak túl érdekesek, és ma sem azok. Ezzel a visszaemlékezéssel fel szeretném hívni a figyelmet arra a sokmillió „szürke” magyar kisemberre, akik nem feltűnő hősök, szörnyeteg hóhérok vagy összeroppant árulók voltak, hanem akik próbáltak és akartak túlélni. Akik negyvenévi elnyomás után megérték a – ha nem is paradicsomi, de mégis valós – szabadság felvirradását. Ezeknek a szürkéknek a „harmadik” útját szeretném az alábbiakban saját emlékeim felidézésével érzékelhetővé tenni. Felhasználom ehhez az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából (ÁBTL) kikért rám vonatkozó anyagot (összesen 350 oldal). Egyben ajánlom az olvasónak Tabajdi-Ungváry: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy (2008) című több mint négyszáz oldalas művét, amely nyolcvan oldalon keresztül foglalkozik a belügyi hatóságok egyházzal kapcsolatos tevékenységével. 1956 őszén a budapesti Központi Szemináriumban negyedéves bentlakó teológus voltam, utána pedig katolikus papként működtem egészen 1976-ig, amikor is Hollandiába emigráltam. Életmenetemet az a ma már ismert gondosság határozta meg, amivel a Belügyminisztérium (BM) és Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) tartott szemmel, illetve akadályozta újból és újból az egyház megújítása érdekében tett próbálkozásaimat és kezdeményezéseimet. 2009 /5

Részvétel a forradalomban, letartóztatás és szabadulás Legjelentősebb 56-os tevékenységem az ÁEH-ban őrzött titkos iratok megszerzésének megszervezésében és lebonyolításában vállalt kezdeményező részvételem volt, amit Mindszenty bíborosnak az akkori kormánytól elnyert meghatalmazása birtokában november 3-án hajtottunk végre. Mindezt a Vigília 2008. januári, valamint az Új Ember 2008. október 26. számában megjelent cikkeimben, valamint a Lénárd Ödön Alapítvány „Magyar Katolikus Egyház 1956” című évkönyvében (2007) megjelent tanulmányomban (Az Állami Egyházügyi Hivatal elfoglalása 1956. november 3-án) részletesen leírtam. A „Hívő” fedőnevű ügynök (aki a Központi Szeminárium rektorhelyettese volt) 1957. május 3. jelentése (ÁBTL-3.1.5.-O-9969) alapján tartóztattak le június 17-én. A Gyorskocsi utcai politikai vizsgálati börtönbe vittek, ahol szerencsémre egy cellába zártak egy a rákosista, 50-es évek idején már börtönt viselt újságíróval. Tépelődéseimre, hogy mit tegyek, ha társaimról faggatnak, azt tanácsolta, hogy mindent tagadjak. Akármit vallasz, mindent ellened fognak felhasználni, mondta. Hallgattam rá, és ez valóban nagyon is előnyömre szolgált. Amikor egyik társammal szembesítettek, ő bevallotta, hogy együtt voltunk az ÁEH épületében, én viszont letagadtam. Akárhogy is kiabált a nyomozó, a szembesítés eredménytelen maradt. Az sem került a vádiratba, hogy egy másik társam – nyilván tájékozatlanságból – bevallotta: ’57 februárjában megmutattam neki az ún. „Péter levél” nevű brosúrát, melyben az ún. „ellenforradalmi” események naplószerűen le voltak írva (ÁBTL-V-142296). Persze ezt is letagadtam, és kitartottam amellett, hogy társam roszszul emlékezik. Ez a tagadás annyiban vált előnyömre, hogy november 4. utáni cselekmények nem súlyosbíthatták helyzetemet. 45

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM A népbírósági kihallgatásom előtti napon, decemNehéz évek: - ber 10-én, a Markó utcai fogházban váratlanul két BM nyomozóhoz vezettek le. Mire számítok, kérdezték? Kiszabadulásom után békés úton igyekeztem helytállFel fognak menteni – mondtam – mert a törvényes ni. A Kádár-diktatúra az ismert kollaboráns békepapi kormány jóváhagyásával hajtottam végre Mindszenty rendszer támogatásához a papnövendékek együttműutasítását. Majd felébredek naivságomból, válaszolták, ködését is meg akarta szerezni. 1958 májusában az ún. „békegyűlésre” passzív résztvevőként mert négy évre bevágnak a szegedi még elmentünk volna, de három tárCsillag börtönbe. (Ez tényleg nem tűnt lehetetlennek, hiszen negyedrensunktól aktivitást is kívántak, amit dű vádlott voltam a 17 közül.) Ők tudők megtagadtak. Megtorlásként ki nak segíteni, mondták, ha én is adok akarták őket zárni a szemináriumból. valamit. Mit kérnek, kérdeztem. Hát Amikor ezt az ebédlőben vacsora után kihirdették, felálltam, és azt mondnem hajas babát, válaszolták ingerültam, hogy én sem érzem magam keten, hanem hogy adjak jelentéseket a vésbé hibásnak, mint ők, s ha nekik társaimról. Erre nem vállalkoztam. menniük kell, akkor én is bejelentem Legnagyobb megkönnyebbülésemtávozásomat. Erre felzúdult az egész re, másnap a tárgyaláson az ügyész Az ÁEH egykori székháza ebédlő, odajöttek hozzám, Szabi, ne szólította fel ügyvédemet, hogy kérje szabadlábra helyezésemet. Négy vádmenj, vagy pedig mi is megyünk, lottat félrevezetőnek bélyegeztek, akik életfogytiglant, mondták. Ezután az egyes évfolyamok tiltakoztak a ill. 10, 5, és 4 év börtönt kaptak, a többi tizenhárom rektornál, aki végül is visszavonta a büntetéseket, és „megtévesztettre”’ azonban csak enyhe ítéleteket szab- három társunk maradhatott. Persze az ÁEH és a békepapság ebbe nem nyugodtak ki, és szabadlábra helyezték őket. Velem szemben tak bele. 1959. január végén újabb békegyűlést tartottak, pedig megszüntették az eljárást. Hogy mindez nem volt véletlen, azt csak itt Hol- amire a legtöbben már el sem mentek. Erre tizennégy landiában tudtam meg. Aggódó szüleim, akik 1956- ún. „hangadót” távolítottak el. A többiek tiltakoztak ez ban Hollandiába menekültek, kapcsolatba kerültek a ellen, és tiltakozásukat a fenyegetések ellenére sem voltak Nijmegeni Katolikus Egyetem nemzetközi jog profesz- hajlandók visszavonni. Erre 62 teológust tettek ki az utszorával, a ferences Pater Dydimus Beaufortal, aki a cára. A szeminárium szinte teljesen kiürült. Itt újból szefelsőház tagja is volt, és Hollandiát az ENSZ általá- rencsém volt, mert egy héttel a békegyűlés előtt vidékre nos közgyűlésein képviselte. Csendes diplomáciával helyeztek káplánnak, és megúsztam az eltávolítást. A kielérte a magyar ENSZ képviselőnél, hogy a második rúgottak továbbképzését és titkos felszentelését Tabódy Mindszenty pernek készülő kirakatperben a legtöbben István szervezte meg, akit ezért 1961-ben 12 évi börtönre viszonylag könnyű büntetéseket kaptunk amit ennek a ítéltek.1 Az egyik oktató, Hrotkó Géza osztálytársam, pesti lakásomban lakott nagyszüleimmel együtt, onszerencsés közbenjárásnak köszönhettünk. A Markó utcai börtönben együtt voltam a harcok- nan vitték el és ítélték 3 évre. Minderről tudtam, de ban részt vett corvinistákkal, a Csepeli Munkástanács, már nem vettem benne részt, csak vészjeleket továbbía Keresztény Front, a Nemzetőrség vezetőségének tagja- tottam időnként kirúgott osztálytársaimnak. Túlélésem történetében ebben az időszakban küival és egyszerű forradalmi vagy nemzeti bizottsági vagy keresztény párti tagokkal is. Rajtuk keresztül ismertem lönböző szálak kapcsolódtak össze. Miközben én egy meg belülről a forradalom sokféle arcát és lefolyását. nógrádi faluban voltam káplán, a BM figyeltette pesti Igen gazdag élettapasztalatot gyűjthettem össze ezen a lakásomat, ahol a kirúgott központista osztálytársam pár hónapos „rácsos akadémián”. Kiszabadulásom után is lakott, és aki a titkos teológiai képzés egyik vezetőfelkerestem börtöntársaim hozzátartozóit, többek kö- je volt. A megfigyelési jelentéshez meglepő módon egy zött azokat a katonatiszteket is, akik Mindszentyt sza- kézírásos melléklet van csatolva: “Kapcsolatai: Sas-őrs“ badították ki és őrizték, valamint a mi ÁEH-s akción- címmel. E mellékletben pedig azoknak a középiskolai kat is biztosították. Mély nyomot hagyott bennem Tóth osztálytársaimnak a nevei olvashatók, akikkel az 50-es József százados csalódott kijelentése: „Mi kiálltunk az évek elejétől illegális ifjúsági csoportmunkában, cserkéegyház mellett, de a püspöki kar most körlevélben tá- szetben vettem részt. Az egyik csoport neve Sas őrs volt. mogatja az államot, amely erőlteti a parasztokat, hogy birtokukat adják be a közösbe, pedig az egyház – tudtommal – védi a magántulajdont. Nagyon kiábrándító, 1 Ld. Székely Tibor: A nagy kirúgás. Ötven éve történt, in: Egyházfórum 2009/1. 28-30. old. II. rész: A Központi Szeminárium hogy megalkusznak.“ Az ilyen élmények miatt döntötbenépesítése az Állambiztonsági Szolgálatok jelentései tükrétem úgy, hogyha az erőszak és túlerő miatt már nem ben, in: Egyházfórum 2009/2. 31-34. old. III. rész: Kispapok a bölcs dolog aktívan ellenállni, akkor legalább hallgatok, csonka szemináriumban és a szétszóratásban az Állambiztonsági és passzívan tiltakozom. Ezen álláspontom mellett húsz Szolgálatok jelentései tükrében, in: Egyházfórum 2009/3, 23évig tartó lavírozásom során mindvégig kitartottam. 28. old. (A szerk.) 46

2009/5

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM A jelentésben név szerint felsorolt társaim Báldi Tamás, mert az illegális Pilis-cserkészet Pomogáts első valloGinter Károly, Kádár Ágoston, Alföldy Géza ennek szin- mása és Ördögh János kihallgatása után már 1959-ben tén tagjai voltak (ÁBTL 3.1.5.-O-11522/4). De hogyan leállt. A Tabódy-ügyben pedig nem vettem részt aktíjutott a BM arra a gondolatra, hogy a Vigh Szabolcs van, csak a lakásomat használták. Miért nem mentem szüleimmel 1956-ban Hollanlakásában folyó illegális teológusképzést összefüggésbe hozza azzal az illegális Pilis nevű cserkészcsapattal, me- diába, hiszen apám többször bejött a szemináriumba és lyet az ötvenes évek elején Ördögh János volt piarista próbált erre rábeszélni? Akkor úgy éreztem, hogy mint hittanár szervezett meg? A választ Pomogáts Béla piaris- jövendő papnak most éppen Magyarországon van a heta diáktársam 1959. május 6-án tett tanúvallomásában lyem, ahol az embereknek nehéz a sorsuk. Hiszen ma találtam meg. Ebben elmondta, hogy Ördögh második is vannak diplomás fiatalok, akik önként vállalkoznak csoportját Vigh Szabolcs vezette, tagjai pedig Alföldy arra, hogy például orvosokként fejlődő országokba menGéza, Báldi Tamás, Ginter Károly stb. voltak (ÁBTL jenek, és hivatásukat ott igen nehéz, sokszor veszélyes körülmények között gyakorolják. Mint „szürke kisegér” „Árulók” c. dosszié 3.1.5.-O-10847). Tomka Ferenc (Halálra szántak mégis élünk, 176. o.) szolidáris akartam maradni bajtársaimmal, forradalmi és Mészáros István (…Kimaradt tananyag… II., 180. o.) harcostársaimmal. Bíztam abban, mint akkoriban soegyaránt beszámolnak arról, hogy a BM „Fekete Hol- kan mások, hogy békés úton sikerül majd lassacskán lók” fedőnevű akciója során 1960 novembere és 1961 valamit megvalósítani a forradalom célkitűzéseiből. februárja között ezer lakásban tartott házkutatást, és nyolcszáz személyt vett őrizetbe, hogy az összes illegális Konszolidáció és enyhülés egyházi csoportot felszámolják. Az akció előkészítése az -as amnesztia után során, 1960. március 31-én Pomogáts Bélától egy újabb huszonegy oldalnyi kézzel írt önvallomást csikartak ki, mely a „Fekete Hollók” c. csoportdossziéban található Elhatároztam, hogy az akkori törvényes keretek között meg. Pomogáts ebben két oldal terjedelemben részlete- próbálok a lehető legtöbbet elérni, de nem működök sen ismertette az Ördögh által vezetett csoportmunka együtt a békepapokkal, és beszervezni sem hagyom szervezetét, az ott folyó hittanoktatást és világnézeti magam. Tudtam, a BM továbbra is állandóan szemképzést. Azt is leírta, hogy értesülései alapján Alföldy mel tart. Tabajdi-Ungváry állapítják meg, hogy a BM Géza, Báldi Tamás, Ginter Károly és Vigh Szabolcs to- 1968-ban kb. 5500-5700 személyről szóló figyelő doszvábbra is kapcsolatban és barátságban sziét tartott nyilván. Ezek 90-92%-a passzív személyekből állt, akik múltvannak egymással (ÁBTL 3.1.5.-Ojuk miatt kerültek a listára, de már 11802/2). Megjegyzem, hogy ekkor nem voltak aktívan rendszerellenemár nem kiskorú középiskolás diásek. A megfigyeltek között 427 volt kok voltunk, hanem mindannyian az egyházi személy, közülük pedig végzett diplomások. Érthető tehát, 113-an éltek Budapesten (i.m. 180hogy a Nógrád Megyei Rendőr Fő181. o.) Azt is elmondják, hogy a kb. kapitányság Politikai Osztálya mind5500 beépített ügynökből 380, ill. ezek alapján 1960 novemberében fi1977-ben már 421 az egyházi reakció gyelő dossziét nyitott rólam (ÁBTL V 142296). elhárítására volt ráállítva (i.m. 191. és Az említett országos „nagy be286. o.). Az 1963-as amnesztia után már gyűjtést” egyenlőre megúsztam, de sokan kaptak útlevelet, hogy 56-ban jött helyette más. 1961 tavaszán az disszidált rokonaikat meglátogathasendrefalvai plébánián falbontás közsák. Az én útlevélkérelmemet minden ben találtak egy rozsdás világháborús indoklás nélkül újból és újból elutaorosz géppisztolyt, ún. „davaj-gitárt”. sították. 1964. október elején behíKiszállt a rendőrség, kihallgattak. A Központi Szeminárium kápolnája vattak az útlevélosztályra. A „beszélTudtam a pesti házkutatásokról, meg getés” négy óra hosszat tartott, és a több központista társam letartóztatatásáról. Gondoltam, hogy a géppisztoly most jó ürügy lényege az volt, hogy a nyomozó tudna nekem segíteni, lesz arra, hogy engem is elvigyenek fegyverrejtegetés ha én is segítek neki. Ezt a második beszervezési kísérmiatt. A BM tervezte is, hogy 1961. július 14-én 13 letet is kerek perec elutasítottam. Önbizalmat adott az órakor ki fognak hallgatni „beszervezés és megisme- a tapasztalat, amikor a bírósági tárgyalás előtti napon a rés céljából”, de erre nem került sor, mert Szeifert J. nyomozók négy évvel fenyegettek, másnap mégis szarendőr őrnagy saját szignójával kihúzta a nevemet a ki- badlábra helyeztek. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hallgatandók listájáról (ÁBTL 3.1.5.-O-11522/3). Így hogy még a kisujjamat sem szabad odaadni. Mondaaztán nem hallgattak ki sem a régi Pilis-ügyek, sem a nom sem kell, hogy fellebbezésemet újból elutasították, Tabódy-féle titkos papképzés miatt. Gondolom azért, vagyis nem kaptam útlevelet. 2009 /5

47

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM 1964. október 27-én „Tóth Péter” fedőnevű hálóza- gül egy magas rangú rendőrtiszt hivatott be. Meghallgati ügynök utasítást kapott, hogy igyekezzen adatokat tott, és az volt a válasza, hogy most már más idők járnak, szerezni Vigh Szabolcs tokodi káplán tevékenységéről, és oda fog hatni, hogy megkapjam az útlevelet. 1973 tajelenlegi magatartásáról és Budapesten lévő kapcsola- vaszán feljött a Pozsonyi úti lakásomra, letette az útlevelet tairól (ÁBTL 3.1.2.-M-37113). Egy év elteltével a Ko- az asztalra, és azt mondta, hogy egy kis személyes kérése márom Megyei Rendőr Főkapitányság megállapította volna még. Ha visszajöttem, akkor neki személyesen száugyan, hogy „ellenőrzését hálózati úton és körzeti meg- moljak majd be hollandiai benyomásaimról. Ezt azzal hábízotton keresztül végeztük. Magatartása ellen politi- rítottam el, hogy ő sokkal többet tudhat meg a sajtóból és kai szempontból jelenlegi tartózkodási helyén kifogás hírügynökségi jelentésekből, mint én egy utazáson. Erre nem merült fel”. Ennek ellenére „Figyelő dossziéban meglepődött, de otthagyta az útlevelet. történő ellenőrzését továbbra is szükségesnek tartom” (ÁBTL V 142296). Útlevelet azonban 1965-ben és a Új stratégia következő években sem kaptam. Apám különböző összekötetései révén újból és újból közbenjárókat keresett, hogy az ún. enyhülés jegyében Hollandiából újból visszatértem Magyarországra. Miért nekem is adjanak útlevelet. A készségesen segítők pró- is? Azért, mert a magyar egyház megújításán akartam dolgozni a II. Vatikáni zsinat szellemébálkozásai azonban éveken keresztül eredben. Ez a célkitűzés lelkesített. Úgy gonménytelennek bizonyultak. Zágon József doltam, hogy most már bebizonyítottam, prelátus 1965-ben például a következő hogy nem vagyok ellenség, és szentül hitválaszt írta Rómából: „Kedves Doktor tem, hogy lehetőségem lesz egy „harmaÚr! Sajnálattal olvastam, hogy kedves fia dik útra”. De újra tévedtem! fellebbezését is elutasították. Július folyaTabajdi-Ungváry rámutatnak arra, mán itt járt egy esztergomi pap, aki azt hogy a 70-es évektől kezdve a BM új straa bizalmas információt hozta az apostoli tégiát vezetett be. Mellőzte az olyan kiraadminisztrátortól (Schwarz-Eggenhoffer katpereket, amelyben az egyházi reakció Artúr), hogy ne tegyek több lépést ebben a volt gróffal és katonatiszttel fog össze a az ügyben, mert a helyzet reménytelen”. 1968-ban virágnyelven végül azt az nép ellen. Ehelyett a BM az ÁEH-n keötletet adtam apámnak, hogy bécsi útja resztül adott utasításokat a konzervatív alkalmával keresse fel König bíborost, aki és félénk egyházi vezetőknek, hogy saját belső intézkedéseikkel ők valósítsák meg rendszeresen tárgyal a magyar kormánya BM céljait (Tabajdi-Ungváry i.m. 285nyal. König fogadta apámat, aki garantálta König bíboros 86., 301. és 319. o.). Két személyes tapaszneki, hogy nem fogok disszidálni. König Cserháti püspököt, a püspöki kar titkárát, s egyben a Ma- talatomat osztom meg az olvasóval, hogy lássa, hogyan gyarok Világszövetsége Elnökségének tagját kereste meg. akadályozta a kommunista párt, ill. a BM-ÁEH vonal az Cserháti 1968 tavaszán négy fellebbezésem után újból és egyház belső megújítását. újból jelezte, hogy most már meg fogom kapni az útlevelet, de közbenjárása eredménytelen maradt, fellebbezéseimet rendre elutasítottak. Ezután április végén apám egy na- 1. A családtervezés és születésszabályozás erkölcsi gyon keményhangú levelet írt annak a bécsi ismerősének, megítélése akinek König bíboros diákkori évfolyamtársa volt. Apám 1968-ban a „Humanae vitae” kezdetű pápai enciklika levelében ostorozta „azt a propagandát, mely az enyhülés kifejezetten megtiltott mindenféle mesterséges fogamlátszatával csalogatja nyugatról a turistákat, de igazi arca zásgátlást. Lelkipásztori tapasztalatból tudtam, hogy ez a kulisszák mögött nem változik. A magyar megbízott az a rendelkezés az egyházhű és lelkiismeretes katolikusok ENSZ Emberi Jogok Bizottságában jogegyenlőséget kö- mindennapi életében igen nagy teher és sok belső konfvetel mindenki számára Afrikától Európáig, de fiam még liktus forrása. Ennek felismerése késztetett arra, hogy 12 év után sem látogathatja meg külföldön élő családját”. doktori értekezésemet erről a problémáról írjam. DiszIsmerőse eljuttatta apám levelét a bécsi magyar sajtóattasé- szertációm kiindulópontja Karl Rahner neves zsinati hoz. Ezután megkaptam az útlevelet. teológus gondolata volt: „Az ember egy változó világHollandiai látogatásom után ígéretemhez hűen vissza- ban él. A világ változása visszahat az emberre és ő maga tértem Magyarországra abban a reményben, hogy most is megváltozik. Feladata pedig az, hogy a változásokat már megtört a jég, hiszen bebizonyítottam, hogy nem felismerve ezek következményeit beépítse egyéni és tárakarok Nyugaton maradni. Csalódtam. Két év múlva új- sadalmi életébe. Más szóval, hogy erkölcsi eszméit és ból elutasították kérvényemet azzal az indoklással, hogy normáit a változásoknak megfelelően fejlessze tovább.” „kiutazásom közérdeket sért”. 1971-ben ugyan kienged- (Rahner: Theologisches Wörterbuch 126. o.). Disszertációm lényegét a Vigília egy 1972-es számátek húgom esküvőjére, de 1972-ben öt évre újra eltiltottak minden külföldi utazástól. Több szinten fellebbeztem, vé- ban „A családtervezés lelkiismereti válsága” címmel tettem 48

2009/5

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM sokak számára elérhetővé. Mondanivarészletes beszámolót juttatott el a lóm lényege az volt, hogy nem az eszBudapesti Rendőr Főkapitányságon Haraszti őrnagynak (ÁBTL 3.1.2közök megválasztása, hanem a szeretet M-36243). gondozása és megőrzése a legfontosabb • Ugyancsak 1973-ban holland feladat. A szeretet kölcsönös ápoláközvetítéssel lehetőségem nyílott sa, mind lelkileg, mind érzelmileg és arra, hogy ösztöndíjjal részt vegyek a testileg magasabb érték, mint a pápai washingtoni George Town Eegyetem előírás követése. A megtermékenyítést etikai intézetében egy nemzetközi döntően a szeretet minősíti erkölcsileg kutatócsoport munkájában, amely a is, melyhez a megválasztott módszer csupán eszköz és nem fordítva. születésszabályozással és a demográ1973-ban egy papi továbbképző fiával összefüggő erkölcsi problémáösszejövetelen kifejtettem: az is a lelkat tanulmányozta. Október 19-én kipásztor feladata, hogy szempontoengedélyt kértem, hogy erre a kukat adjon a házastársaknak szeretetük tatómunkára kiutazhassak. Kisberk fenntartására és ápolására, aminek érpüspök elutasító válasza igen hamar, tíz nap után megérkezett. dekében személyes helyzetükben tu• Közben Haraszti őrnagy októdatosan, jó lelkiismerettel, félelem és ber 23-án újabb megbízatást adott bűntudat nélkül mellőzhetik a pápai előírás betartását. Ezt azután 1974- A Központi Szeminárium könyvtára „Fekete” ügynöknek, hogy készítsen jellemzést Vigh Szabolcs káplánról ben a Teológia folyóiratban megjelent cikkemben (A családtervezés a gyóntatási gyakorlatban) és baráti köréről (ÁBTL 3.1.2.-M-36243). • Szabó Csaba-Soós Viktor Attila Világosság (2006) részletesen is megmagyaráztam. Ennek megjelenése után Lékai László püspök rendre utasított, és felszólí- című munkájukban szakszerűen mutatják be, hogy a tott, hogy vizsgáljam felül nézeteimet. Levelemre azon- BM egy szigorúan titkos megbízottat épített be a Maban nem válaszolt, és személyes meghallgatáson sem gyar Külügyminisztériumba, akinek az volt a feladata, fogadott, pedig ebben az időszakban az ilyen közérde- hogy „felderítse” azokat, akik ösztöndíjas teológusként többek között Hollandiába vagy Belgiumba készülnek kű kérdésben már lehetőség volt a dialógusra. Kósa Erzsébet szociológus a Világosság nevű mate- kiutazni, hogy alkalmasak-e „hírszerzői” feladatok elrialista világnézeti folyóiratban a Vigiliában megjelent látására (lásd 32-33., 98.,105.,108. és 114. o.). cikkemre reagálva például a következőket írta: „....tuA mozaikkockák alapján összeáll a kép: 1973 tadom, hogy Vigh Szabolcs cikkében kifejtett álláspont vaszán az útlevél átadásakor nem vállaltam, hogy a ma még korántsem egyértelműen elfogadott a katolikus rendőrtisztnek személyes beszámolót tartsak hollandiegyházon belül...Hogy ennél a felfogásnál továbbmenni, ai tapasztalataimról, ezért a BM az ÁEH-n keresztül és következetesebb álláspontot elfoglalni a katolikus egy- Kisberk püspöknek megtiltotta, hogy a kért külföldi ház mai dogmatikai álláspontjának keretei között aligha tanulmányutamat engedélyezze. lehet....Vigh Szabolcs alapjában azt az álláspontot képviNem lepődtem meg, amikor az 1966 és 1976 közé seli, hogy ha a konkrét helyzetben két lényeges érték csak eső időszakból 28 rólam szóló jelentést kaptam kézhez egymás rovására érvényesíthető a cselekvésben, ilyenkor a az ÁBTL-ból. fontosabbat kell választani... ...én magam is anya vagyok – nem mindegy nekem, hogyan vélekedik a családter- 2. Hitoktatás a vasárnapi diákmisék alkalmával vezés kérdéseiben a katolikus egyház... ...Ezért örülök a A 60-as években az iskolai hitoktatás Budapesten gyacikkíró álláspontjának, mert hozzájárulhat belső görcsbe korlatilag megszűnt. Az 1971-es hollandiai tartózkomerevedett gátlások csökkentéséhez és egyenrangúbbá dásom alatt szerzett tapasztalatok hatására 6-8 káplánváló nőtípus kialakításához“ (Világosság, 1972. 407- társammal együtt egy munkacsoportot hoztam létre 408. o.). A konzervatív egyházi vezetőség sajnos ellenezte abból a célból, hogy a hitoktatást a vasárnapi diákmise a valódi dialógust, ezzel a belső megújítást. Így a vizet a keretébe helyezzük át. Két okunk is volt erre. (1) 1971 BM malmára hajtotta, amely az ilyen, egyházon belüli őszén Mindszenty bíboros elhagyta Magyarországot és ennek alapján bizonyos egyházpolitikai enyhülést felté„lefejezéseket” örömmel vette tudomásul. A következő hónapok eseményei a leírt tapasztala- teleztünk. (2) Megjelentek bizonyos belső egyházi rentot erősítették: delkezések a vasárnapi istentiszteletek szertartására vo• 1973. szeptember 12-én a budapesti érseki hely- natkozóan. Ezek szerint azt a vasárnapi misét, amelyen a nök felkérésére a Hittudományi Akadémia díszter- gyerekek jelentősebb számban vesznek részt, úgy lehetett mében a budapesti papságnak előadást tartottam a már végezni, hogy az a gyerekek pszichológiai adottságahollandiai katolikus egyház helyzetéről. A terem zsú- inak és a pedagógiai követelményeknek megfeleljen. folásig tele volt, nagy volt az érdeklődés. Az előadásról Munkacsoportunk felosztotta a hitoktatás anyagát „Fekete Mihály” fedőnevű ügynök már október elején négy iskolaévre és annak megfelelő számú vasárnapra. 2009 /5

49

EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Minden vasárnapra más és más dolgozta ki a prédikációt, és választotta ki a témához illő bibliai részt, valamint állította össze a témával szervesen összefüggő igeliturgiát. Az elkészített anyagot közösen átbeszéltük, majd legépelve szétosztottuk. Ez a munkamegosztás nemcsak időmegtakarítást jelentett, hanem minőségi javulást is hozott. Új kezdeményezésünket és munkamódszerünket részletesen ismertettük egy a Teológia folyóiratban 1974ben megjelent cikkünkben, valamint a budapesti papságnak tartott ismertető előadásban. A lelkes fogadtatás hatására a püspöki karhoz fordultunk, hogy támogassa a négyéves anyag kiadatását, azaz közkinccsé tételét. Kérésünket eleinte érdeklődéssel fogadták, de egy idő után elfektették, és végül nem merték felvállalni. A BM-nek ebben az esetben is sikerült egy az adott kereteken belüli és kizárólag belső egyházi megújulást célzó kezdeményezés elterjesztését meghiúsítani, amely pedig nem lépte túl az állam és egyház közötti megegyezések kereteit. Az állami felügyeletet bizonyítja, hogy 1971-74 között tíz ügynöki jelentés foglalkozik a diákmisékkel kapcsolatos tevékenységemmel. Sőt még 1978-ban is készült egy jelentés, pedig akkor már két éve Hollandiában éltem. Egy bizonyos „Pákozdi János” fedőnevű titkos megbízott jelentette: “Hajnal Róbert és Vigh Szabolcs hosszú éveken át dolgozott a 3-10 éves gyerekek vallásos nevelésének, oktatásának kérdésein…. egy elméletileg nagyon megalapozott és gyakorlatban sok részletében kipróbált módszert dolgoztak ki, amelynek irányelvei korszerűnek, vonzónak mondhatók. A pap-gyermek kapcsolata ebben a rendszerben megváltozott. Új a gyerek igényeihez alkalmazkodó formákat kerestek. ….az elkészült anyagot nemcsak a magyar püspöki karnak küldték el, hanem Rómába is. Nagy elégtétel volt számukra, hogy munkájuk egy részét hivatalos vatikáni anyagban is viszontláthatták. Itthon sajnos még ma sem kaptak lehetőséget a bizonyításra. Vigh Szabolcs Hollandiában telepedett le, egyházi engedéllyel megnősült. Valószínű, hogy ott szabad kezet kap a munkában, hiszen a holland egyházi vezetés eddig is példamutatóan járt el az egyházi munka megújításában, korszerűsítésében“ (ÁBTL 3.1.2-M-37857/3). Az említett anyagot, amit kivándorlásomkor engedéllyel vittem magammal, valóban én küldtem el Szabó Ferenc jezsuita szerzetesnek Rómába, segítségét kérve a kiadatás előmozdítására. 1979-ben még egy háromoldalas levelet írtam Lékai bíborosnak, de erre sem érkezett érdemi válasz. Ma már nem csodálkozom ezen, mert tudom, hogy a sokat hangoztatott egyház és állam közötti jó viszony azt is jelentette, hogy frissen kreált bíborosként neki már 1976 őszén véghez kellett vinnie a BM-ÁEH által előírt újabb egyházellenes megszorításokat. Ez persze nem zárta ki, hogy VI. Pál pápa 1977 júniusában személyes audiencián is fogadja Kádár Jánost. A megfigyeléseket azonban folytatták, az én dossziémat a BM például csak 1987 júliusában (fiam születési évében) zárta le véglegesen (ÁBTL V-142296). 50

Mégis emigráció? A II. Vatikáni zsinat után a magyar egyház megújítását olyan feladatnak tartottam, amiért a nehézségek ellenére is nagyon szívesen és odaadóan dolgoztam. Bár 1968-75 között négyszer jártam Nyugaton, a magyarországi egyház megújulását fontosnak tartottam, ezért mindig viszszatértem. Lassan azonban tudomásul kellett vennem, hogy erőim végéhez értem. A BM-ÁEH vonal a konzervatív egyházi vezetőséggel karöltve minden kezdeményezésemet meghiúsította. Az állam és az egyházi vezetőség malomkövei között őrlődve egyedül maradtam. Feletteseim cserbenhagytak. A BM taktikája győzött (Ld. Tabajdi-Ungváry i.m. 170.o.). A harmadik úton, amelynek kiépítésével újból és újból próbálkoztam, mindig „megfúrtak”. Betelt a pohár: pontot kívántam tenni papi pályafutásomra, és megragadtam a lehetőséget, hogy áttelepüljek Hollandiába. Szerencsés körülmény volt ehhez, hogy a magyar állam 1975-ben aláírta azt az emberi jogokról szóló Helsinki egyezményt, amely családegyesítés alapján lehetővé tette, hogy kivándoroljak szüleimhez Hollandiába. 1976 februárjában utaztam el. Lékai érseket hamarosan kinevezték bíborossá, neki már 1976 őszén – a BM-ÁEH hűséges vazallusaként – 120 aktív lelkipásztorral szemben kellett büntető rendszabályokat alkalmaznia. Ezt nekem sikerült megúsznom, de egyik legjobb barátom, Pauka László káplán, aki tőlem a diákmise-csoport vezetését átvette, ennek a hajszának következtében lett „úgymond” öngyilkos 1977 elején.

Befejezés Ennyi az én húszéves „szürke” lavírozásom története a magyar kommunista diktatúrában. Most pedig élvezem a szabadságot és elfogadom a szabadsággal együtt járó terheket is. Végül köszönetet szeretnék mondani mindazoknak a sorstársaknak, akik lavírozásomban segítő kezet nyújtottak, akikkel bizalmasan meg tudtam beszélni az önmagukban talán kis, de nekem égetően fontos problémákat. Van közöttük nagybácsi, orvos, megbízható kolléga, régi jó barát, osztálytárs, később külföldről visszalátogató szülő, testvér és jó érzésű világi munkatárs vidéken és Pesten egyaránt. Nekik is köszönhettem, hogy nem őrlődtem fel az említett malomkövek között. Az ideálisan megálmodott harmadik út építése közben, a viharzó tengeren sem tudtak víz alá nyomni, hanem sikerült végül is egészségesen partot érnem és testbenlélekben újjászületnem. Vigh Szabolcs2 2

Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete 2006-2007-ben életinterjút készített velem az Oral History Archiv számára. Az interjú szerkesztett változata honlapjukon található meg (www.rev.hu) MAGÁNTÖRTÉNELEM címszó alatt.

2009/5

FÓRUM Az Egyházfórum 2009/3. számában több tanulmány olvasható, amelynek témája a jelenleg tapasztalható globális pénzügyi és gazdasági válságt. Az alábbi dolgozat ezt a sort folytatja, Reinhold Knoll bécsi szociológiaprofesszor és Erdős Zoltán pécsi doktorandusz gondolataira reflektálva.

Reményünk nincs válságban

E

zt a címet viselte a Magyar Pax Romana idén tavasszal a váci püspök védnöksége alatt megrendezésre került 51. éves kongresszusa, amelynek én is egyik előadója voltam, és ezért feljogosítva érzem magam arra, hogy az előadásommal azonos témájú dolgozatom címét a kongresszustól kölcsönözzem. A cím arra utal, hogy a világ bajai nem lehetnek idegenek a keresztények számára, sőt még ajánlásokat is tehetnek a válságból való kiútkeresés során. Az alábbiakban a gazdasági válságot keresztény nézőpontból kívánom megközelíteni, és a következő témákra koncentrálni: – globális válság és a kapitalista gazdaság természete, – a válság a katolikus társadalmi tanítást magába foglaló legújabb pápai enciklika tükrében, – antropomorf látásmód és annak meghaladása, – a virtuális gazdaság kialakulása egy mediatizált világban, – szolidaritás és közösségépítés. A téma megközelítése során abból az előfeltevésből indulunk ki, hogy szükséges elfogadnunk valamilyen önkorlátozást. Eszerint piacgazdaságra, kapitalizmusra és globalizmusra nem mint eleve elvetendő, meghaladásra érett képződményekre tekintünk. Gazdálkodási vagy társadalmi rendszerek önmagukban amúgy sem lehetnek erkölcsi vagy teológiai bírálat tárgyai. Valójában csak azon szereplők tettei vizsgálhatók, akik döntéseikért személyes felelősséget hordoznak. A kapitalizmus és a globális gazdaság nem részesül bírálatban sem a legújabb pápai körlevélben (Caritas in Veritate, 2009), sem pedig a dalai láma e témában íródott könyvében (The leader’s way, 2008). Szó esik viszont az említett művekben az emberi méltóságról és felelősségről, általában a gazdasági cselekvés eliminálhatatlan humán dimenziójáról, a tágasabb horizont és a távlatos gondolkodásmód szükségességéről.

. Globális válság, kapitalizmus és társadalom A globális válsággal szembesülve rákérdezhetünk a piac és a kapitalista gazdaság természetére, sőt a gazdaság és a társadalom közötti összefüggésekre azt remélve, hogy ennek révén jobban megértjük azt, ami ma történik velünk. Ilyen megfontolás vezethette Erdős Zoltánt is, aki a kapitalizmus vallási és etikai aspektusaival fog2009 /5

lalkozva Max Weberig megy vissza, föltéve a kérdést, hogy mit tanulhatunk Webertől, ha értelmezni akarjuk a mai történéseket. A modernizációt végigvivő szabadversenyes kapitalizmusban ideáltipikus helyzetben a gazdaság nélkülözi a politikai intézmények szisztematikus beavatkozását, képes önmagát megszervezni és viszonylagosan függetlenedni a nem gazdasági tényezőktől. A szekularizáció folyamatában hit és erkölcs leválik a tudásról. Erdős Zoltán úgy látja, hogy a jog és a gazdaság szféráiban is visszaszorul az etika, ami elvezet a poszt-konvencionális etika korához. Ebben a folyamatban az érték- és cselekvési szférák és a hozzákapcsolódó érvényességi igények differenciálódnak. Hozzátehetjük: a hagyományos normaközpontú világkép elhalványul, a központi szabályozó hatalom potenciálja és az abba vetett társadalmi bizalom csökken, előtérbe kerül a kisközösségi problémamegoldás. Miközben a társadalom alrendszerek szerint differenciálódik, a kultúra elszigetelődik, és olyan alrendszerekről válik le, mint gazdaság, jog, tudomány vagy oktatás. Ezért azután pl. a jog érvényessége nem kívülről vett transzcendens (természetjogi alapelvek, hipotetikus alapnorma stb.) vagy ideológiai (politikai demokrácia, társadalmi igazságosság stb.) értékekkel írható le, hanem a pozitív jog és a jogi hagyomány önmagában vett konzisztenciájával, stabilitásával és öngeneráló képességével határozható meg. Rudolf Stammler felfogásában van helyes jog (ahogy Lon Fullernél a jognak van belső moralitása), az ideális jognak olyan megnyilvánulása, amely függetleníthető a különös történeti körülményektől. A formális racionalitás a piacgazdasági cselekvés kulcsmozzanata. Piacgazdasági környezetben akkor jár el helyesen valaki, ha csakis olyan célokat fogalmaz meg, amelyek elérése az adott körülmények figyelembe vételével a rendelkezésre álló eszközök gazdaságos felhasználásával lehetséges. Itt tehát a célok alárendelődnek a tárgyi világban föllelhető eszközöknek. E racionalizmus hosszú folyamatban alakult ki, amelynek döntő lökést adott a protestantizmus a 16. században, majd a racionalista filozófia a 17. században és a felvilágosodás a 18. században. Nem hagyható figyelmen kívül a modernizációs folyamat megértése szempontjából a katolikus kultúrájú világ hozzájárulása sem, bár kétségtelen, hogy a fejlődés motorját az Alpoktól északra elterülő országok képezték. Mint Balázs Zoltán megjegyzi, az egyéni életvezetésnek ugyanolyan megterve51

FÓRUM zett, lépésekre bontott és nyomon követett módszerét az igény az újabb fizetőeszközök iránt, amit ki is lehet dolgozza ki Loyolai Szent Ignác a Lelkigyakorlatokban, elégíteni oly módon, hogy a meglévő javakról adósságmint amilyenekre Max Weber mutatott rá a protestáns levelet (váltót, csekket), majd tőkepiaci értékpapírokat etika és a kapitalizmus összefüggésében, sőt ezt példáz- (pl. kötvényeket) állítanak ki, amelyekkel szintén lehet kereskedni, sőt megjelennek ezekzák a tridenti zsinatot követően terjedő re építve az innovatív összetett és katolikus életvezetési kézikönyvek is. származékos pénzügyi termékek is. Erdős Zoltán Max Weber-centrikus Hamar végbemehet a pénzügyi esztanulmánya mégsem tekinthető közök piacának kitágulása, a difokafogyottnak. Max Weber ugyan a protestáns etika eszmerendszerével ferenciálatlan növekedés azonban köti össze a polgárosodást, de az aszolyan kudarchoz vezethet, mint pl. kézis, józanság és célracionális viselaz 1929-33-as világválság. kedés, amit Weber kiemel, ugyanúgy A funkcionális zavarok az elszemegjelenik a rekatolizált vidékeken, gényedő társadalmi rétegek leszakaahol az emberek a korszellemet megdásához vezetnek. A válság kezelése értve nyilván hasonló módon reagálcsak úgy lehetséges, hogy a befeknak, ha érvényesülni akarnak. Innét tetéseket ösztönözni kell, miáltal a nézve már nincs is igazán jelentősége tőke és munka világa élesen szétváannak, hogy a kapitalizmus szelleme lik egymástól. Ez kikezdi a törvény előtti egyenlőséget. Ha a vesztesek protestáns vagy katolikus kultúrkörhöz köthető-e inkább. ki szeretnének menekülni a rendLoyolai Szent Ignác Reinhold Knoll a kapitalista gazszerből, könnyen a törvényeken kí– megtervezett életvezetés daság működését a nálunk „Capitaly” vüli világban találják magukat, de a vagy „Monopoly” néven ismert társasnyertesek is kriminalizálódhatnak, játékhoz hasonlítja. Abból indul ki, hogy kezdetben ha pl. az adóminimalizálás igézetében adóparadicsoközös tulajdon van, amit egy liberális politika segítsé- mokba menekülnek. gével később privatizálnak. E feltételezés életszerűségét A kapitalista gazdasági rendszerbe épített növekeegyébként a gazdasági antropológia is igazolja. Polányi dési kényszer virtuális valóságokat hoz létre, vagyis a Károly pl. hangsúlyozza, hogy a magántulajdon és a valóságsíkok megsokszorozódnak. Ez már a kapitalista piacgazdaság intézményei közösségileg beágyazottak, világgazdaság kialakulásának kezdetén, a 17. században és csak a modernitással válnak viszonylag önállóvá. megtörtént, amikor a javak egyszerű használati értéke Amikor a liberális politika túlhajtja magát, és a libera- mellett meghatározó jelentőséghez jutott azok csereérlizmushoz erőteljes privatizáció és dereguláció társul, a téke, a fizetőeszköz pedig igen gyorsan papiros alapú piaci szereplők elveszítik ítélőképességüket, és már nem vált, elveszítve azt a tulajdonságát, hogy a pénzérték tudják, hogy valójában mi jó üzlet. Louis Brandeis már megfeleltethető lenne meghatározott árumennyiséga 20. század elején megjegyzi, hogy szerinte a szerződő nek (az árufedezettől elszakított, vagyis papiros alapú felek nem akkor járnak jól, ha maximalizálják a szá- pénz a reálgazdasághoz képest látszólagos – virtuális –, mukra jutó előnyt, hanem akkor, ha valamennyi szer- pontosabb azonban azt mondani, hogy a valóság egy ződő fél érdekét figyelembe véve egyensúlyra töreked- másik, bár érzékszerveinkkel közvetlenül nem feltétlenek. Hosszabb távon csak az ilyen magatartás révén nül megragadható síkja jön létre). Amikor az 1844-ben lehet ugyanis működésbe hozni azt a humán kontrollt, bevezetett Peel-törvényt 1928-ban végleg felfüggesztik, ami nélkül a pénzgazdaság elszakad a reálgazdaságtól, világossá válik, hogy a pénz- és az áruoldal között ösza gazdaság pedig a társadalomtól, ennek eredménye szefüggés legfeljebb csak hosszabb távon és aggregált pedig egy olyan válság, amilyet ma is tapasztalhatunk. adatok szintjén értelmezhető. A munkatermelékenység A szerződő felek mellett másik kulcsszereplő a bank, robbanásszerű emelkedésének a termékek és szolgálamely hitelezési politikájában egy ponton túl kezelhe- tatások egyre olcsóbbá válásához kellene vezetnie. Az, tetlen kockázatot vállal, ha megfosztja magát az ügyfe- hogy ez rendszerint mégsem így történik, a tranzakciós le teljesítőképessége vizsgálatának reális lehetőségétől, költségeknek (kutatás és fejlesztés, közösségi intézméamikor olyan ezoterikus pénzügyi termékekbe fektet nyek fenntartása, környezeti rekreáció stb.) tudható be, be, amelyek esetében már nem biztosítható a reflexió amit ki kell gazdálkodni. pénz- és áruoldal között. A virtualizálódás folyamata a gazdaság digitalizálóAmikor monopólium jön létre, a piaci verseny ön- dásával fokozódik (az előállított termékek és szolgáltamaga ellentétbe fordul át. Ha ez párosul azzal, hogy tások – könyvek, hanglemezek stb. – elektronikus adata politikai környezet korrumpálódik, akkor magasak hordozókon terjeszthetők, sőt anélkül hasznosíthatók, lesznek a tranzakciós költségek is, ami szinte elvisel- hogy fizikailag létező példányt kellene birtokolnunk). hetetlen terhet rak a gazdaságra. A nyakló nélküli A javak értékelése az internetes kommunikáció világányereségvágy következtében megszakítás nélkül nő ban már paradox módon elsősorban nem maguktól a 52

2009/5

FÓRUM javaktól függ, hanem attól, hogy hogyan értékelik azt „Verelendstheorie”, „Kollapstheorie”). Az, hogy ez a gazdasági szereplőt, amely a javakat megteremtette, máig mégsem következett be, annak a paradoxonnak illetve a terméket kifejlesztette. Az igazán értékes javak tudható be, hogy a kapitalizmus együtt él a nem kanem fizikai hasznosságukkal tűnnek ki, hanem végső pitalista környezettel. A piac így vagy úgy, de mindig soron annyit érnek, amennyit a környezet tulajdonít beágyazódik a társadalom nem gazdasági szövetébe. nekik, ez pedig döntő mértékben attól függ, hogy mi- A kapitalizmus nem kap léket a Schumpeter által „alként értékelik azt a gazdálkodó egységet – és az általa kotó rombolásnak” nevezett folyamat miatt, vagyis a elfoglalt piaci szegmenst –, amely e javakat létrehozta. kapitalizmus – miközben a vállalkozói funkciót bizoA fizikai erőforráskorlát jelentősége a digitális gazda- nyos pontokon kiszorítja – felfalja a nem kapitalista ságban drámai módon csökkent. A munkateljesítmény környezetet (rurális széférák és agrárium, a szellemi értékelése alapítható a nyereség és veszteség szembeál- munka termékei, közintézmények stb.), termékeny lításának egyszerű elveire, de kifinomultabb módsze- kölcsönhatást hozva létre, és egyúttal biztosítva a karekre is. Végső soron a gazdaság kulcsa a bizalom bir- pitalista termelés folytathatóságát. A kapitalista piactoklása, az pedig sokféle körülménytől függhet, hogy gazdaság meghaladása és belső ellentéteinek áthidalása miként nyerhető el a másik fél vagy a köz bizalma. folyamatosan végbemegy, csak ritkán feltűnő, bár válPolányi Károly szerint a piac akkor jelenhet meg ön- ság idején nagyobb publicitáshoz juthat. szabályozó integrációs rendszerként, A válsághoz vezető folyamatok leha mindenki elfogadja azt, hogy a írásában nem tértünk el attól, amit helyes cselekvés a nyereség pénzben Reinhold Knolltól is megtudunk. Egy kifejezhető maximalizálása. A piailyen elemzésből azonban semmiképci működés előfeltétele az, hogy a pen nem vonható le apokaliptikus kínálati árak egyenlők legyenek a következtetés. Nem gondolhatjuk azt, keresleti árakkal. A gazdaság ilyen hogy – amint Reinhold Knoll fogalviszonyok között pénzgazdaság, maz – egy ördögi játék következtében legördül egy fekete függönyt, amit köés az árakat a piaci mechanizmus vetően már nincs esély másra, mint az határozza meg. Ebben a világban egyébként elkerülhetetlen frusztráció minden termelési tényezőnek, így enyhítésére. A pesszimizmusnak külöa munkának, a földnek és a pénznösképpen ellent kell mondanunk, ha nek is van piaca. Egy ilyen ideális merítünk a Paul Zulehner által közverendszerben nincsenek olyan külső tített cselekedni képes szolidaritásból, tényezők, amelyek meghatározhatés akkor talán az Erdős Zoltán által nák a kínálatot, a keresletet és az árakat. falra festett testvérietlenség uralma is Az önszabályozó piac kettéelkerülhető. A reális kapitalizmus több, mint pihasítja a társadalmat gazdasági és Marx Károly acgazdaság, különös történeti formápolitikai szférákra (már Hegelnél – rossz volt a következtetése jában mindig vegyes rendszer. A kapimegjelenik a civil társadalom és a talizmus éppen azért képes az „alkotó politikai állam közötti funkcionális elkülönülés). Az önszabályozó piac logikája szerint áru- rombolás” folyamatát generálni, mert valójában nem nak tekinthetők a termelési tényezők is, amelyek beha- más, mint a piacgazdasági mechanizmusok együttélése tolnak a személyes szférába (ezt Marx elidegenedésként a nyereségmaximalizáló logikát korlátozó vagy korri– a személyes teljesítmény és annak alanya, sőt a társa- gáló másféle társadalmi erőkkel („new deal”, államdalmi termelés alanyai közötti viszony eldologiasodá- szocializmus, szociális piacgazdaság stb.). A kapitalizsaként – írja le), és fölemésztik a természeti erőforrá- mus Immanuel Wallerstein felfogásában világrendszer, sokat. Polányi az önszabályozó piacot tulajdonképpen amelynek magva az árucserén és nyereségmaximalihanyatló korszakában, abban az összefüggésben írja záláson nyugvó társadalmi viselkedés, amely azonban le, ahogy megfigyeli annak háttérbe szorulását és az előfeltételezi a kölcsönhatást a nem kapitalizált szfé„haute finance” fölemelkedését. Ez a szindikátusok és rákkal. Embercsoportok elnyomorodása mindenkor konzorciumok világa, ahogy Hilferding megfogalmaz- tűrhetetlen, és az ember embertől való elidegenedése za, a finánctőke fölemelkedése, miközben végbemegy elfogadhatatlan, de ez nem a kapitalizmus, hanem az a tőkekoncentráció és a tulajdoni dekoncentráció. adott gazdaságpolitika, a kor vezető politikusainak és A fiktív tőke igazgatásába beépült szaktudás hordo- üzletembereinek bűne. Kétségtelen ugyanakkor az is, hogy a szekularizálózójává új mandarin osztályok válnak (Veblen: „leisure dás és eldologiasodás körülményei között a magasabb class”, Galbraith: technostruktúra). A fenti körülmények láttán éles szemű megfigyelők rendű humán szempontok érvényesítésére csak alkalmár a 19. század második felében a kapitalista társa- manként nyílik esély. Mindazonáltal ha a keresztény dalmi rendszer összeomlására következtettek (Marx: ember az elvilágiasodást tapasztalja, erre nem lehet 2009 /5

53

FÓRUM válasz a világból való kivonulás, mert a teremtett em- pénzre szükségük van. A bank tudását és tapasztalatát ber számára az Isten országához vezető út csak ebben a adja ehhez. Ha az ember eltér ettől az alapelvtől, és envilágban való cselekvés által, az anyagi világ esetleges- ged a mindig növekvő profit és bónuszok nyomásának, ségének alávetve, a jó és rossz közötti felelős választás hogy belekényszerítse magát a származékos és összetett felelősségével szembenézve lehetpénzügyi termékek elvont viséges. A tulajdon és elsajátítás lágába, szem elől téveszti azt, nagy intézményei nem változtathogy mi látszólagos, és mi hatók meg voluntarista módon, valóságos. Ez az, ami megtörtént a főáramlatba sorolható de működésük befolyásolható a helyesnek tartott irányokban. Az bankokkal. És éppen ennek egyház szociális tanítása transzellentéte az, amiért a … Bank cendens értékeket közvetít. Ezek kiáll.” (www.triodos.com). követésétől függ az ember üdA napjainkban tapaszvözülése, megmarad azonban talható globális pénzügyi és a társadalmi termelés szereplői gazdasági válság az emberek számára az a lehetőség, hogy a többsége számára annyira saját élettörténetükbe ágyazott váratlanul jött, és következA Lehman Brothers Bank épülete – belebukott értékek mentén haladjanak. Bíményei annyira súlyosak, rálandó keresztény szempontból hogy fölmerülnek a kapitalisaz, ami nyilvánvalóan sérti az emberi méltóságot. Nem ta gazdálkodási mód alapvető kérdései. Bármennyire tehetők azonban „ex katedra” módon pozitív állítások nyilvánvaló azonban a válság, mégsem kérdőjelezhetők a keresztény nézőpontból vett kívánatos cselekvésre. meg a kapitalista gazdaság civilizációs vívmányai. A kapitalizmus – elvezetett a termelés társadalmasításához (Marx), . Gazdasági válság és katolikus tanítás –a vállalkozói funkció kiteljesítéséhez (Schumpeter), Egy válság általánosságban diszfunkciókat vált ki, va– a kapitalista gazdaság mint világrendszer kialakugyis válság idején a társadalmi intézmények működési lásához (I. Wallerstein). zavarai észlelhetők. E zavarok a mai globális pénzügyi A kapitalista gazdasággal szoros kapcsolatban az és gazdasági válságban a tőkepiaci egyensúly felbom- önszabályozó piac – lehetővé tette az önszabályozás alapelvén alapuló lásában, a finanszírozási források elapadásában és az társadalmi integráció kialakulását (Polányi Káipari termelés visszaesésében mutatkoztak meg. Válsároly), got mégis csak akkor élünk meg, ha a gazdasági növekedés elmaradását rendellenességnek tekintjük, ill. – tökéletesítette a gazdálkodás formális racionalitáúgy gondoljuk, hogy nem vagyunk urai a bennünket son nyugvó módját (K. Menger). körülvevő társadalmi viszonyok alakításának, jóllehet A tőkepiacok ma tapasztalt súlyos zavarai előbb a reerre szükség lenne. Ha azonban kívülről tekintünk a álgazdaság számára periférikus területeken jelentkeztek gazdasági válságjelenségekre, különösen transzcendens (pénzügyi származékos termékek piacai), később azonértékek perspektívájából, akkor nem ugyanazt tekint- ban a részvényárfolyamok általános és drámai eséshez, jük rendellenességnek: a rendszerkritikus elemző a je- majd likviditási válsághoz vezettek, és ennek révén jelen esetben sem azt tekinti válságnak, hogy a gazdasági lentős ágazatokban ellehetetlenítették a reálgazdaságot növekedés megakadt, hanem azt, hogy a társadalom is. E nem várt események annak ellenére következtek alárendelődött az egyoldalúan növekedés-orientált be, hogy világszerte intézményes biztosítékok széles körét (tőkemegfelelési mutatók, a befektetések kötelező gazdasági cselekvési módnak. Egy válság a diszfunkcók mellett az identitás fel- diverzifikálása, állami értékpapír-felügyelet stb.) építetbomlását és a társadalmi teljesítmény értelmezésének ték be a gazdálkodás rendszerébe. Az is igaz azonban, zavarait is jelenti. Esetünkben megkérdezhető, hogy hogy sok tekintetben lazítottak a korábbi szigoron (pl. milyen szempontokkal egészíthetők ki, és támogatha- a kereskedelmi és befektetési banki tevékenység intéztók meg a gazdasági döntések, különösen a gazdaság ményes különválasztása, ami az 1929-33-as gazdasági működése szempontjából kulcsmozzanatot képező világválságból levont tanulságokat követő legfontosabb hiteldöntések (vagyis a hitelpénz megteremtéséről szó- reformintézkedés volt, fellazult, majd a kilencvenes ló döntések). Van ún. szociálisan elkötelezett bank, évekre meg is szűnt). amelyik a következőképpen érvel: „A bank olyan A jelen gazdasági válság nem csupán a kapitalizmus szervezet, vagy olyan szervezetnek kell lennie, amely válsága, hanem az emberi élet korlátainak megmutataz emberek két csoportját összehozza – betéteseket és kozása. A válsághoz vezető kultúra egyik velejárója volt kölcsönigénylőket, embereket, akiknek van megtaka- a kritikátlan önbizalom és vakmerőség, pontosabban rítani való pénzük, és más embereket, akiknek erre a az a voluntarizmus, hogy a növekedésnek lényegében 54

2009/5

FÓRUM nincsenek korlátai, és hogy az újonnan kibocsátott lelkiismereti szabadság védelme érdekében szólal fel. pénz nem maradhat megfelelő reálgazdasági teljesítés Minden olyan politikai rendszer vagy gazdálkodási ellentételezése nélkül. Az emberi életnek vannak azon- mód, amelyik ezt nem veszélyezteti, az egyház számára ban olyan aspektusai, amelyek a gazdasági növekedés elfogadható. Mivel kapitalizmusban élünk, nyilvánvavagy az anyagi javak fogyasztása révén nem értelmez- ló, hogy a kapitalista társadalom bírálatából az egyház hetők. sem marad ki. Valójában azonban az egyház ekkor sem A keresztények – látva a “homo oeconomicus” ma- a kapitalizmust bírálja, hanem azokat az embereket, gatartásmintájának látványos kudarcát – ajánlásokat akik nem a keresztény felfogásnak megfelelő emberitehetnek és tesznek az opportunus nyereség-érdekeltség esség jegyében, nem a társadalmi béke előmozdítása, a és az instrumentális racionalizmus egyoldalúságaink nélkülözők megsegítése érdekében járnak el. kiküszöbölése végett. Nem hagyhatjuk azonban figyelLehetséges azon intézmények bírálata is, amelyek men kívül azt, hogy a több száz éve szekularizálódó működése az élet védelmét, a szolidaritást gyöngíti társadalmakban a transzcendens értékek és az erköl- (diszkrimináció, nemzeti-etnikai elvakultság, oszcsi belátás nem ültethetők át közvetlenül a társadalmi tályönzés, abortusz stb.), ami azonban nem azonos a cselekvésbe. A katolikus egykapitalizmus bírálatával. Az ház által ajánlott közjó csak egyház ugyan beszél a „bűn az életfeltételek keretére utal struktúráiról”, ezek azonban (Gaudium et spes, 26. bek.), személyes bűnben gyökereznek amelynek kitöltése konkrét (Sollicitudo rei socialis, 36. társadalom- és gazdaságbek.). A pénzimádat, az oszpolitikai síkon jelenik meg, tályönzés vagy a technológiáamely viszont nem lehet közba vetett kritikátlan bizalom vetlen tárgya egyházi tanításvalójában nem gazdasági vagy nak vagy morális érvelésnek. politikai jellegű hibákhoz vagy A kapitalizmusnak nincsenek vétkekhez kapcsolódik, hanem erkölcsi vonatkozásai. a bálványimádás különböző A társadalmi tanítást maformái mutatkoznak meg (37. Pénzszámoló – bálványimádás? gába foglaló újabb pápai enbek.), ami nem intézményi ciklika – „Caritas in veritate” kérdés, hanem a személyes fe–reflektál a bekövetkezett globális pénzügyi és gazda- lelősség ügye. sági válságra. A társadalmi cselekvés és a spirituális Az enciklika összhangban van azzal a felismeréssel, értékek közötti viszony értelmezhetőségére vonatkozó hogy a disztributív igazságosság mai világunkban egymódszertani bevezetésből kitűnik: az isteni teremtés és re kevéssé operacionális (ezen a ponton nyilván lehet az isteni szeretet igazságai hittitokként mutatkoznak támaszkodni Stefano Zamagni nézeteire, aki Benedek meg, amelyek emberi megközelítéséhez a két szélső le- pápa egyik tanácsadója volt az enciklika elkészítésehetőség a fideizmus és az antropomorf felfogás (CiV, 3. kor). A jóléti állam intézményeinek kiüresedésével előbek.). Fölvetődik a kérdés a katolikus hívők számára: térbe kerülnek azok a vitarendezési fórumok, amelyek hogyan lehet a társadalmi tapasztalástól eloldozott hit és mikro szituációban, esetről esetre kínálnak megoldást a világot önkényesen saját képére formáló emberi meg- a konfliktusokra. Ez azzal a következménnyel jár, hogy közelítés szélsőségei között megoldást találni? Hogyan az igazságosság procedurizálódik. A törvény előtti egyenlőség stabilitást visz a polgáfordítható le mai életünkre „agape” és „logos”? Fontos, hogy az enciklika utal a „logosz” mellett a „dialogosz” rok közötti viszonyokba, de szükségképpen kiegészílehetőségére is. A katolikus egyháztól a hatvanas évek tésre szorul a testvériség által (CiV, 19. bek.). Valóban óta nem idegen a dialógus (az „Ecclesiam suam” egyik indokolt a kantiánus felfogással szembeni kritika, de fő témája), a katolikus tanítás lényegében maga is a vé- kérdés, hogy miként lehet a deontologikus (a helyes eljárásokat tanító) etika alternatíváját jelentő erényetika leménycsere folyamatában formálódik. Az evilági szempontokat meghaladva az igazságos- (a boldogsághoz vezető útról szóló tanítás) mai viláság szükségképpen kiegészül a keresztényi szeretethez gunkban releváns értékeit megfogalmazni. Az is kérdéköthető olyan értékekkel, mint ajándékozás, megbo- ses, hogy mit és hogyan állíthatunk keresztény szemcsátás, kegyelem, az isteniben való részesülés (CiV, 6. pontból a hasznosság elérhetőségével (utilitarianizmus) bek.). Azt gondolom, a katolikus egyház nem kíván- szemben. A profit-motívum hasznos, ha nem válik kija elkötelezni magát egyik vagy másik társadalom- és zárólagossá (CiV, 21. bek.). A piac működéséért felelős gazdaságpolitikai opció mellett sem, sőt azt sem állít- önszabályozó logika nem légüres térben hat, hanem ja, hogy lehetséges a társadalmi igazságosság koherens történeti-konkrét feltételek között, ezért nem a piac rendszerének kialakítása. Az egyháznak nem feladata mint eszköz értékelhető erkölcsileg, hanem a piaci cseaz, hogy politikai programot adjon. Amikor társadal- lekvés alanyaként fellépő ember tudata és felelősségválmi kérdésekben állást foglal, az emberi méltóság és a lalása (CiV, 36. bek.). Egyetérthetünk az enciklika fen2009 /5

55

FÓRUM ti megállapításaival. Nyitott kérdés marad ugyanakkor . Az antropomorf látásmód meghaladása az, hogy vajon miként korrigálható az opportunus piaci magatartás. Még nagyobb kérdés: mit kezdünk a Ma már nemcsak a nagy keleti tanítások, hanem a Leviathan állammal (a bibliai szörnyhöz hasonlítható, nyugati gondolkodásmód is felismerte az antropomorf túltengő államhatalommal)? A piaci zavarokra nem le- látásmód, a szekuláris (transzcendens értékektől elszihet az a válasz, hogy állami beavatkozásra van szükség, getelt) és monologikus (diskurzusra vak) tudás egyoldalúságait. Hayek pl. egyaránt bírálja az opportunus ezért sürgető lenne a közösségi cselekvés megújítása. A neoliberális monetáris politika kiváltotta az ál- piaci viselkedést és a mindentudó szabályozó hatalom lamok között a nyakló nélküli szabályozóversenyt, a illúzióját. A tipikus piaci viselkedéssel az a baj, hogy a szabályozóverseny pedig hozzájárult a szociális bizton- piaci szereplők elégtelen és pontatlan információ birtoság lerontásához (CiV, 25. bek.). A túlzott szabályo- kában kénytelenek meghozni jövőre szóló döntéseiket, amiből adódó kockázatukat csak zóverseny olyan degenerált intézúgy tudják minimalizálni, hogy ményekhez vezetett, mint az ún. eszköztakarékosságra törekednek, adóparadicsomok, ahol a külföldi és opportunus módon viszonyulbefektető azzal a feltétellel szenak embertársaikhoz, azt feltéterezhet adókedvezményeket, hogy lezve, hogy ugyanúgy partikulábelföldön nem végez gazdasági tevékenységet, mintegy karanténba ris érdekeket követnek, mint ők. zárva magát. Nemcsak az jelent A központosító hatalom beavatkogondot, hogy az adóparadicsomok zásával még sokszor nagyobb a baj, elvonják az adóalapot a tőkeexmert a szabályozó hatalom alapja azon irreális feltételezés, hogy az portőr államtól, hanem főként az, omnipotens szabályozó számára hogy az ott működő vállalkozások biztosan láthatók előre azok a tárnem átláthatóak. Ennek következsadalmi körülmények, amelyek feltében a pénzügyi kedvezmények tételezésén alapulnak a kibocsátott összefonódnak a pénzmosással és normák. Mindkét említett esetben a bűnözés más formáival. Mivel a a döntésekben bekövetkező torzulegális és illegális tevékenység kölások oka a cél-eszköz racionalizötti határvonalak elmosódnak, az adóparadicsomok hozzájárulnak a tásba vetett egyoldalú bizodalom, törvényesség általános felbomlásákiküszöbölésük pedig csak humán hoz, ami nemzetközi méretekben kontroll segítségével remélhető. aláássa a társadalom működőkéVannak olyan korok, amikor a XVI. Benedek pápa központi szabályozásba vetett bizapességét. Az enciklika fontos hoz– szeretet az igazságban lom szinte határtalan. A felvilágozájárulása az, hogy figyelmeztet a sult uralkodó azonban Sarastróhoz szabályozóverseny fonákságaira, és állást foglal abban, hogy az adóparadicsomok és az hasonlítható, aki ugyan nagy bölcsességgel vezeti a „offshore” üzletek nem a szabadság bástyái, hanem a gondjaira bízott népét, amikor azonban egy bárányka mai nemzetközi gazdasági kapcsolatok káros kinövé- megbotlik, sőt megmakacsolja magát és engedetlennek sei, amelyek (más-más okból) egyaránt kártékonyak a bizonyul, a filozófus király kényszerítő eszközhöz fotőkeküldő és -fogadó államok lakossága számára. lyamodik. A felvilágosult abszolutizmus vakvágánynak Az enciklika szerint a globalizáció önmagában véve bizonyult (gescheiterte Aufklärung). A másik szélső nem jó vagy rossz, hanem olyanná lesz, amilyenné példa a neoliberális gazdaságpolitika, amelynek megaz emberek teszik (CiV, 42. bek.). A dalai láma szin- felelő értelmezés szerint az állam Leviathan, és mint tén tartózkodik a globális kapitalizmus bírálatától, és ilyen, tevékenysége minimalizálandó. Ma inkább azt azt ajánlja, hogy kapitalizmus helyett a „felelős sza- látjuk, hogy a privatizáció és dereguláció politikájának badpiaci gazdaság” feltételrendszerében gondolkod- jelentős szerepe volt a jelen válság kialakulásában. Az ember univerzumban való elhelyezettségéből junk (The leader’s way). Az enciklika tanítása szerint a szolidaritás nélküli szubszidiaritás társadalmi adódó következtetések levonására igen alkalmas a privatizmus, a szubszidiaritás nélküli szolidaritás vi- bennünket körülvevő természeti környezet, és egyszont paternalizmushoz vezet (CiV, 58. bek.). Eszerint általán, saját cselekvéseink korlátainak zsidó-keresza törvény előtti egyenlőség és a politikai demokrácia tény felfogása, ami pl. kifejeződik pl. a számbavétel értékeinek ki kell egészülniük a részvét és a megbo- tilalmában. A népszámlálást végző Dávid király rácsátás cselekvéseivel. A jobbítás végső forrása azonban ébred arra, hogy súlyosan vétett az Úr ellen, annak nem az állam, nem is a nagy közösségi intézmények, hatalmát bitorolva (2 Sám. 24, 9-10). Belátható: a hanem az egyes ember, és az újonnan kialakításra váró felvilágosodás naiv optimizmusával ellentétben az ember cselekvési lehetőségei korántsem határtalanok. hiteles közösségek. 56

2009/5

FÓRUM Nekirugaszkodhatunk ugyan annak, hogy javítsunk (belátáson alapuló egyensúly), vagyis az a lehetőség, a társadalom szervezésén, de nem gondolhatjuk azt, hogy az immanens értékeken felülemelkedve esetről hogy képesek lennénk olyan, úgymond tökéletes tár- esetre el lehessen jutni az ellentétek kiegyenlítésésadalmat felépíteni, legfeljebb egy társadalom torz hez. Ha társadalomszervezési elgondolásainkban a fent paródiáját, mint amilyen pl. Platon vagy Fourier műveiben megfogalmazódik. Falanszterek és Atlantiszok megfogalmazott „maradék” elvből indulunk ki, a tárhelyett inkább bízhatunk a békeszerzők művében, sadalmi gyakorlatra irányuló magyarázataink a fenti és akkor közelebb jutunk ahhoz az ideális társada- értelemben reziduális természetűek, amelyeknek azonlomhoz, ahol „az igazságosság és a béke csókot vált” ban egyúttal felszabadító hatásuk lehet, mert megsza(Zsolt. 85, 11). badulhatunk az immanens világ értékeinek birtoklása Dávid esete a népszámlálással más tanulságot is utáni hajszától, és arra összpontosíthatunk, ami igazán hordoz. A számbavétel tilalmát megelőzően az Úr lényeges az emberi kapcsolatokban: az összhang keremaga szólítja fel Dávidot a számbavételre, később pe- sése a másikkal, és a személyes út Istenhez. Ha egy tárdig megbánja, hogy pestist küldött Izraelre. A törté- sadalom hasonlítható „Izrael maradékához”, akkor az emberek nem követik el azt a hibát, net a korlátokra való figyelmeztehogy belevesznek egyfajta formatés ellenére sem passzivitást sugall, lizmusba és instrumentalizmusba, hanem cselekvést. Ahogy az arany vagyis a rendelkezésre álló eszköközépszer föllelésének lehetőségét zökhöz egyoldalúan hozzárendelt is cselekvéssel kell kiküzdeni (Horatius), hasonlóképpen a béke sem célok által vezérelt szűkös látásteremthető meg redukcióval vagy módba. egyszerűen vágyaink visszafogásáAz instrumentális racionalitás val. A béke műve Augustinusnál által vezérelt gazdasági cselekvés„tranquillitas ordinis” (rendszerbe ből adódó részletkérdésekre ugyan lehet logikus választ adni, azonban foglalt nyugalom), a békéhez szükaz ilyen gazdaság alapját képeséges rend pedig csak cselekvéssel ző céltételezés maga képtelenség, teremthető meg. vagyis az, hogy a gazdagság korHa egy közösség – mint a kilátlanul újratermelhető. A nyereválasztott nép – képes elsajátítani ségmaximalizáló gazdasági döntés a szerénységet, amikor önmagára szociálökonómiai perspektíva nélmint „Izrael maradékára” tekint, amelynek nincsen más jószága, kül irracionálissá válik. A reziduális Mediatizált világ – Virtuális gazdaság mint a hite (Szof., 3, 13.), akkor szemlélettől áthatott cselekvés nem egyaránt elkerülhetők a parancsad választ a hivatalos társadalom uralmi tervezés és az opportunus piaci magatartás bajaira, és nem kínál formális megoldásokat, megtecsapdahelyzetei. A Szofoniás értelmében vett szegény- remtheti azonban kisközösségek számára annak esélyét, ség szelleme nem a javaktól való megfosztást jelenti, hogy hiteles értékrend jöjjön létre, amelyet követve az hanem az anyagiasságtól való eloldozódás lehetőségét. alkalmilag adódó ellentétek kibékíthetők. Reziduális Ha a társadalmi cselekvéshez „Izrael maradékaként”, szemlélettel kevesebbet lehet elérni, mint a „holnapra reziduális szemléletmódban közelítünk, túlléphetünk megforgatjuk a világot” aktivizmusával, de távol áll ata társadalmi újratermelés olyan nagy kategóriáin, mint tól a keleti ajánlástól is, hogy a béke és a lelki egyensúly tulajdon és elsajátítás, osztályok és etnikai-vallási cso- megszerzése reményében vonuljunk vissza attól a világportok. Ekkor képesek leszünk olyan értékek felé tájé- tól, amely újabb és újabb vágyakat gerjeszt. kozódni, amelyek csak diskurzusban tölthetők meg a kialakuló közösség számára irányadó, egyedi történeti . Virtuális gazdaság helyzetekre jellemző tartalommal. A társadalmi méretű megegyezés lehetőségét bizegy mediatizált világban tosító integrációs intézményekben (redisztribúció, reciprocitás, piac) és procedúrákban (központosítás, A technológiai változások magukkal hozzák a gazdakölcsönösség, önszabályozás) folytonosság és a tár- sági szükségletek átalakulását, és olyan bőségben lévő sadalmiságot összetartó erő rejlik. Kant óta tudjuk: javak (pl. számítógépes alkalmazások és azokkal előtámaszkodhatunk arra az értelmi belátásra, hogy az állított termékek és szolgáltatások) megjelenését, ameetikus cselekvés képes maga is normává válni mások lyek már a digitális gazdaság produktumai, és amelyek számára (ez a kategorikus imperativusz), Rawlstól pe- termelése és fogyasztása alapvetően másként történik, dig megtanultuk, hogy a „nem tudás fátylán” át de- mint a hagyományos javaké. A technológiai újítások reng, és esetről esetre elérhető az alkufolyamatokban korában a szükséges és bőségesen rendelkezésre álló jarésztvevő emberek számára a „reflektív ekvilibrium” vak közötti arányok valóban megváltoznak (utóbbiak 2009 /5

57

FÓRUM javára), sőt általában újra kell értelmezni a gazdasági való áttérés kivételes, de adott esetben elkerülhetetlen szükségleteket. Egy másik jogosnak tűnő feltételezés helyzeteit, utalva Ionesco „Kopaszénekesnő”-jére. Egy olyan környezetben, ahol a technológia már ezzel kapcsolatban az, hogy a digitális javakhoz való hozzájutásban előnyt élveznek a gazdag országok, és nemcsak eszköz, hanem maga is társadalomszervező azoknak is a felső rétegei, vagyis a digitális gazdaság és tényező, és a teljesítmény értékelése nem a monologikus globalizmus korában végbemenő átrendeződés aszim- logika hagyományait követve megy végbe, a gazdasámetrikus, és fokozza a társadalmi egyenlőtlenségeket. gi javak megsokszorozódhatnak, ahogy követelések Ekkor jól láthatóan nem teljesül még a formális igazsá- újabb és újabb nemzedéke épülhet egymásra, eltágosságot előíró Pareto-optimum sem, hogy ti. a vagyo- volodva az alapul fekvő fizikai javaktól, vagyis a virni különbségek növekedése csak akkor megengedhető, tuális valóság újabb és újabb síkjai jelenhetnek meg. ha eközben abszolút mértékkel mérve még a legszegé- Az eszközök és kötelezettségek egyedi értékelési lehetősége helyébe ezek együttesének értékelése lép, ami nyebbek jóléte sem romlik. Mediatizált világban a javak elosztásának szer- függ azon piaci szegmens értékelésétől, amelyet ezek vezőelve nem egyszerűen az egyéni munka vagy a az eszközök és kötelezettségek elfoglalnak, és attól is, kollektivista cselekvés, hanem a mediatizált ember hogy miként fejthető fel az eszközöket megszerző, cselekvése. Ennek során kifejlesztő és felhasználó a társadalmi szereplők személyek története. Így között létrejövő viszopl. vitás lehet az, hogy az eszközök és kötelenyok elveszítik megszozettségek funkcionális kott stabilitásukat, a cseegységét megszerző szelekvés iránymutatójaként mélyre át lehet-e hárítani szolgáló értékek pedig a felelősséget a célvállalat nem eleve adottak, hatartozásaiért, vagyis a nem csak a cselekvés foszerző fél milyen feltélyamatában, együttműtelekkel tekinthető egy ködésben alakulnak ki. Ilyen viszonyok között az összetett akvizíciós ügyegyén autonómiája nem letben jogutódnak (kérértelmezhető a hagyodés pl. az, hogy amikor mányos módon. A média az egyik fél megszerez a általi befolyásoltság jelmásiktól egy értékes eszKisvirág – boldogító ajándék lemző módon részleges közt, amelynek kifejleszfüggőségeket teremt a téséhez kötelezettségek, társadalmi termelés szereplői között (a mediatizálódás egyebek mellett adótartozás is kapcsolódik, akkor a eredetileg a történelemtudományban kialakult termi- szerző félnek át kell-e vállalnia az eszköz megszerzésénus, amely a kis német monarchiák nagyobb egység- vel együtt a tartozásokat is). A fent jelzett folyamatok leírására csupán a piacbe való betagozódását, ugyanakkor függetlenségük gazdasági kategóriák nem alkalmasak. Inkább abból részleges megtartását jelzi). A technológia robbanásszerű fejlődésének követ- a komplexebb szemléletből indulhatunk ki, hogy a keztében jelentősen megváltoztak a munkateljesít- gazdagság forrása nem egyszerűen a föld (a fiziokrata mény gazdasági értékelésének társadalmi feltételei. tanítás szerint a gazdagságnak természeti határai vanA médium maga fontosabb lehet a társadalmi kör- nak), hanem az, hogy a követelések monetizálása és a nyezetre gyakorolt hatásokat illetően, mint az általa gazdasági javak sokrétű virtualizálása (a pénzügyi köközvetített tartalom (McLuhan: „the medium is the vetelések megsokszorozódása) folyamatában milyen message”). Herbert Marcuse szerint a technológia munkateljesítmény ismertethető el a társadalommal, nem csupán a technika alkalmazása egyedi helyze- és a virtuális javak mennyiben maradnak összhangtekre, hanem szociológiailag feltárható holdudvara ban az alapul fekvő, fizikailag azonosítható javakkal. van. Történeti nézőpontból termelési mód, és mint Az újabb generációs virtuális javak (másodlagos értékilyen, a társadalmi viszonyok alakításának és újrater- papír-kibocsátás, a saját tőke megnövelése eszközök és melésének alapvető tényezője. Marshall McLuhan, kötelezettségek együttesének apportálása révén stb.) hivatkozva a Finnegan’s Wake irodalmi hősének tö- buborékokat hoznak létre a tőkepiacokon, ami azt redékes világlátására és beszédmódjára, értelmezi a a benyomást kelti, hogy a gazdagság növekedésének „portmanteau of words” kifejezést, jelezve azt, hogy nincsenek korlátai. Kérdéses persze az, hogy a már a társadalmi szereplők közlendője sokszor szétesik al- meglévő, de átstrukturált eszközök bázisán nyugvó kotóelemeire, amit nem mindig lehet összerakni, bár újabb kibocsátással összhangban tud-e tágulni a retörekedni kell a rekonstrukcióra a közlendő jelenté- álgazdaság. A dematerializált, de gazdaságilag valósásét feltárandó. Bemutatja a klisékről az archetípusra gos javak megsokszorozódása, a pénzügyi műveletek 58

2009/5

FÓRUM reálgazdasági megfontolásokat átalakító reflexivitása, a monetizálás öngerjesztő hatása mára olyan méreteket öltött, hogy elbizonytalanodtunk abban, valójában hol a határ pénz- és áruoldal között. A „homo oeconomicus” viselkedése, az instrumentális racionalizmus egyoldalúságai, a gazdasági növekedés korlátlanságának feltételezésén alapuló látásmód természetesen bírálandók, és egyebek mellett bírálható pl. a buddhizmus vagy akár a kereszténység felől. Fantomokkal hadakozunk azonban, ha nem arra irányítjuk figyelmünket, hogy az itt jelzett viselkedés és látásmód milyen konkrét formát ölt a globalizmus, a virtualizálódó gazdaság és a mediatizált világ adott körülményei között. Új fejlemény a társadalmi cselekvés lehetőségeinek kitágulása a virtuális gazdaságban, amely legalább is a következő kihívásokat hozza magával: – a digitális térben megszűnik a javak szűkössége és a gazdasági cselekvés ebből adódó korlátossága, ezért a megszokott kereslet-kínálati viszonyok értelmezhetetlenné válnak, a központi árszabályozás pedig már nem önkényes beavatkozás egy önszabályozó rendszerbe; – a fenti okokkal összefüggésben a munka megszűnik fáradságnak lenni (már nem igaz, hogy arcod verejtékével kell megkeresned betevő falatod); az sem feltétlenül igaz, hogy a „szép új világban” (Huxley) a munka nemesít, és sikere legitimálja az egyéni elsajátítást (John Locke); – a digitális világban korlátlan gazdasági növekedés csökkenti a kihívási szintet, a munkatermelékenység értelmezhetetlenné válik, ezért csak zavart okoz a szereplők viselkedésében; – a személyiség önkifejezési lehetőségei megváltoznak, amennyiben az éppen aktuális „avatar” kiválasztásával az egyénre újabb és újabb álarc telepíthető, a karakterek, személyi tulajdonságok és preferenciák gyorsan változhatnak a cserélődő profilban, második és sokadik életek szerezhetők, ami mind oda vezet, hogy a megbízó – ügynök viszony és a szerződéses alku értelmezhetetlenné válik, hiszen a piacon már nem egymástól független stabil karakterek mozognak. A virtuális gazdaság valósága természetesen az első valóság kiterjesztése, és azzal kölcsönhatásban alakul. Ha pl. virtuális dollárt lehet vásárolni vagy értékesíteni valós dollárért, a két világ között hamar összeköttetés teremtődik. Amerikában megfigyelték, hogy néhány ember az ún. Linden dollárral való kereskedésből meggazdagodott a „second life” játék révén (www.secondlife.com). Olyan prózai nézőpontból pl., mint az adózás, hamar fölvetődik, hogy miként értelmezhető a virtuális gazdasági térben megszerzett nyereség. A jövedelem egy ügyleten elért hozam vagy két vagyoni állapot közötti pozitív különbség. Az, hogy ez a különbség milyen javak cseréjével megy végbe, 2009 /5

Homo oeconomicus – belezavarodott

közömbös. Adózás szempontjából nem lehet kétséges, hogy a virtuális javak cseréjével megszerzett jövedelem megadóztatható. További kérdésként vetődik fel az, hogy mikor, vagyis mely időpontban tekinthető a nyereség megszerzettnek. Eszerint elegendő-e vajon arra utalni, hogy a virtuális gazdaságban nyereséget értem el, vagy az adózással meg kell várni azt, hogy nyereségemet átváltsam valós dollárra? Ez utóbbi nem felelne meg a piacgazdaság logikájának. Ha pl. értékpapírban kifejeződő követelések cseréjével elért nyereséghez sem kell megvárni adózási szempontból azt, hogy az értékpapírt átváltsuk készpénzre, miért kellene kivételt tenni a Linden dollárokkal? A virtuális térben végzett gazdasági műveletek tulajdonképpen nem jelentenek újdonságot a kapitalista gazdaságban, amelyben alkalmazott fizetőeszköz már régóta merő fikció, amennyiben nem váltható át aranyra, mégis valóság, ha tudjuk azt, hogy annak a piaci szereplők konvencionális értéket tulajdonítanak. A digitális gazdaság kitágítja a hagyományos gazdaság kereteit, de azért végső soron a már megszokott szabályokat kell alkalmazni a digitális térben végzett gazdasági műveletekre is. Mivel a digitális térben sokszor nagyon értékes javak jelennek meg, ill. a javak értéke a digitalizálással megnövelhető, ugyanakkor a hatóságok számára kihívás a digitális gazdaság folyamatainak nyomon követése, a digitalizálódás szélesítheti a szociális szakadékot és fokozhatja a társadalmi ellentéteket. Különösen veszélyes lehet az, hogy ha a digitális teret az emberi méltóságot sértő cselekedetek elkövetésére használják fel. Szintén veszélyforrás a közhatalom előtt megmutatkozó csábítás, hogy technikailag lehetséges lenne a központi irányítás ellenőrizetlen kiterjesztése. Digitális gazdaságban ugyan tapasztalható a munkatermelékenység újgenerációs emelkedése, végső soron azonban a digitális gazdaság szereplői sem vonhatják ki magukat a tranzakciós költségek terhe alól. A jogok biztosítása digitális térben is pénzbe kerül, amit a közösségnek kell finanszíroznia. 59

FÓRUM

. A szentek szegényei Az élet a keresztény felfogás szerint nem szenvedés. Nem gondolhatjuk azt (mint a Prédikátor), hogy az ember vágyainak kielégítése mind csak hiábavalóság lenne. Az anyagi javak szűkössége valójában a vágyak és az anyagi világban rejlő lehetőségek közötti összhang hiányával magyarázható, ahol a helyes reakció az ember részéről a mértékletesség. Erre a zsidó-keresztény válasz a szombat év tiszteletben tartása, a böjt és az imádság, sőt, a kegyesség összekötése a szegénységgel. Keresztény felfogásban nem elegendő a károkozás elkerülésére való (egyéni) törekvés, hanem kívánatos a másik ember – a szegények – segítése, az irgalom gyakorlása irántuk, vagy még inkább a barátság a szegényekkel. A megoldás kulcsa tehát nem a lemondás, hanem az aktivitás. A názáreti Jézus nem fordult befelé, hanem inkább nyitott a másik ember felé: „irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” (Mt. 12. 7., Oz. 6.6). A kiválasztott népet a szolgaságból való szabadulás emlékezete és az Isten országa ígérete fogja össze. Az ígéret földjét csak egy szabaddá vált nép foglalhatta el. Ha pedig szabadság nélkül nincs üdvözülés, szükséges a másikkal való együttműködés. Ebben segít a próféta, akit az Úr azért küldött, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek, és szabadulást hirdessen a foglyoknak (Iz. 61, 1). Az égi és földi hatalmak közötti összeköttetés zsidó-keresztény magyarázatának a lényegéhez tartozik, hogy a teremtő Isten szeret bennünket. E szubjektivitás megértésének következménye az, hogy nem lehetséges a földi történések elszigetelése a történelmen átvonuló Isten szemlélésétől. További felismerés az, hogy Isten nem egyszerűen szeret bennünket, hanem a szegények iránt részrehajló. Isten fő aggodalma a szegények gyámolítása (Zsolt. 82). Lehetne azzal érvelni, hogy Isten szeretete kvalifikálhatatlan és mérhetetlen. Eszerint, ha azt tapasztaljuk, hogy Isten különféle embereket különféleképpen szeret, akkor az nem Isten, hanem az emberek miatt van így. Éppen azért lehetnek a szegények az első meghívottak, mert nincsenek olyan földi javaik, amelyek akadályát képeznék az Istennel való kommunikációnak. Ezzel szemben úgy is lehet érvelni, hogy a zsidók – és keresztények – Istene részrehajló, és nem azért szeret különböző módon, mert az emberek különböznek egymástól, hanem azért, mert maga Isten akarja így. Eszerint Isten annyira szereti a világot, és szeret bennünket, az általa teremtett embereket benne, hogy feláldozza önmagát, mintegy semmivé válik, lekicsinyíti magát, hogy érintkezni tudjon az emberrel. Isten szeretete – mivel affekció – nem mérhető objektív kategóriákkal, és nem szabályozható. Ha viszont szubjektív, akkor nem egyforma módon fog kiáradni. Innét érthető meg az, hogy a kapott kegyelmi ajándékok sem egyformák, amelyek pedig a kegyelmi ajándéknak megfelelő isteni szeretetre vezethetők vissza. A 60

kereszténység átvette az önmagát az ember iránti szeretetből lekicsinyítő, sőt semmivé tevő Isten képzetét a zsidó testvérektől, de rögtön át is alakította már az első évszázadokban a hellenisztikus filozófiai tradíció mentén. Ez az átalakulás gazdagodás, amely azonban ugyanakkor elszegényedéssel is együtt járt. A keresztény tradícióra alapozva kevesebbet tudunk Isten szenvedő szolgájáról, mint a különféle zsidó hagyományok felől nézve. Amikor azonban Isten, igazság és történelem hellenisztikus kategóriákban értelmezhető öszszefüggései elhalványulnak, visszamehetünk Izajásig, Szofoniásig, vagy még tovább, megsejtve, hogy az isteni szeretet forrása tényleg nem apadhat el. A szegénység a keresztény felfogásban több, mint szociológiai szegénység. Lényegében véve nem is társadalmi, hanem vallásos probléma: próbáljuk megérteni a szegénységet abban a teremtett rendben, ahol a természet elsajátított javai felett ugyan rendelkezhetünk, de korlátaink belátásával. Ezért a szegénység kérdése először is mint annak megértése jelenik meg, hogy a gazdagságnak a keresztény felfogásban határt szab a természet és az emberi belátás is. A szegények ugyan szenvedhetnek az elhagyatottságtól és a magánytól, valójában azonban övék az első választás lehetősége az üdvösséghez vezető úton, sőt maga a szegénység már kegyelmi állapot, boldogság. A szegényekkel való törődés késztetése a boldogságok evangéliumából fakad. A Hegyi Beszéd első megszólítottai a szegények. Ha boldogok a lélekben szegények (Mt. 5, 3, Luk. 6, 20-21), akkor ez arra utal, hogy a kegyesek szegények (nem a földi gazdagságra való hivatkozással határozzák meg saját helyüket a világban), a szegények pedig kegyesek (az első meghívottak). Ilyen értelemben beszélhetünk a szentek szegényeiről.

. Egyszeren élni A buddhizmus által ajánlott értékek – egyszerűség, erőszakmentesség, a károkozás tilalma, lokalitás, megújuló erőforrások használata – kitűnően hasznosíthatók a nyugati gazdaság újabb intézményeinek működtetésében, így pl. a koherens értékrendre és reciprocitásra irányuló kisközösségi cselekvésben (szociális bank, „fair trade” intézmények stb.). Ma már számos vállalat nagyobb hangsúlyt helyez a hosszú távú imázs építésre, a szociális és jogbiztonság megteremtésére a környezetében, mint az egyszerű nyereségszerzésre. Sok országban (Hollandiában, Ausztráliában stb.) kialakíthatók pl. bizalmi hálók az adóhatósággal, amikor az adókövetelés ún. horizontális érvényesítésére nyílik lehetőség az adóhatósággal megkötött átfogó egyezmény, valóságos szövetség révén. Amikor hangsúlyozzuk a lokalizálhatóságot, a koherenciát és az interaktivitást mint pozitív mintákat, akkor azt a párhuzamot kívánjuk érzékeltetni, hogy a konfliktusokra szabdalt makro társadalom mellett 2009/5

FÓRUM mikro szituációk alakulhatnak ki, ahol ideiglenesen a társadalmi integráció szigetei jöhetnek létre a makro társadalom viszonyai között, mintegy reziduális módon, ami cselekvési teret jelent a makrotársadalmi struktúrákon (ideológiák, osztályok, nemzetállam stb.) túl, feltéve, hogy elkerülhetők az instrumentális racionalitás egyoldalúságai (haszonelvűség, hatalomvágy stb.). Ez azt jelenti, hogy nem kell várni a hivatalos tárdadalom által felkínált formális intézmények révén elérhető megoldásokra. A társadalom formális intézményei mellett jelentőséghez jutnak a civil öntudatból fakadó alkalmi kezdeményezések. A makro társadalom mérhetetlen problémái ellenére a mikro világban alkalmilag létrejöhetnek olyan helyzetek, amikor a társadalmi szereplőket a koherencia elérésének célja vezérli, nem pedig valamilyen külső értékrendnek való megfelelés.

Fair trade kávé – tiéd a választás

Így pl. a bio termékeket fogyasztó hálózatok szereplői a hivatalos társadalom szabályozói mentén, néha azok ellenére létrehozzák a maguk saját terjesztői hálózatait, sőt, klubjait, ahol már nem egyszerűen a beszerzett termékek felhasználásáról beszélgetnek, hanem diskurzust folytatnak azon sajátos szemlélet és életmód kialakításának esélyeiről, ami e közösségeket építheti. Vagy pl. sajátos közösséget lehet építeni digitális szótár közös készítésével, vagy nyílt forráskódú programok kollektív fejlesztésével. A résztvevők jellemzően nem találkoznak a valós térben, mégis együttműködnek egy menet közben formálódó szabályrendszer keretei között. A kommunikációs közösségek persze szubkultúrák is lehetnek, amelyek akár deviáns magatartást is igazolhatnak, a koherens értékrend aktuális kialakulása mégis magában hordja a társadalmi harmónia mikroszintű elérésének lehetőségét. A mikro viszonylatok fenntartásában értelmezhetetlen az autonómia. Helyette mintegy Münchausen effektusként autopoietikus folyamatok indulhatnak be: a rendszer magából merít és saját szabályai szerint képes alakítani önmagát. William Ashby szerint egy koherens rendszer a feldolgozott információt (működését) tekintve zárt, energiáját (a környezettel való érintkezé2009 /5

sét) tekintve azonban nyitott. Ahogy Talcott Parsons magyarázza, a rendszer integritását annak köszönheti, hogy a rendszerhatárokon ellenállás mutatkozik, és a külső hatások csak e határok szűrőjén keresztül juthatnak a rendszeren belülre. A rendszer életképességét végső soron annak köszönheti, hogy olyan mechanizmusokat épít ki, amelyek révén intakttá válik a környezetéből érkező hatásokkal és azok fluktuációjával szemben. A mikro világban való cselekvés jelentőségét alapvetően az adja, hogy a hivatalos társadalom nagy mechanizmusai által produkált elégtelenségek mellett vagy helyett a személyes életben megélhető alternatívát kínál. Bár a kereszténység értékei szekuláris világban nem válthatók át közvetlenül etikus cselekvéssé, VI. Pál „Ecclesiam suam” c. enciklikája már 1964-ben meghirdeti a dialógust, amelynek folyamatában a szeretet belső hajtóereje külsődlegessé képes válni az egyedi és megismételhetetlen személyes kapcsolatokban (64. bek.). A karizmatikus megújulásból származó (a Szentlélek megtapasztalásának jeleit felmutató) keresztény közösségek ajánlása igen gyakorlatias. A Sant’Egidio Közösség szerint pl. maga a Közösség nem más, mint a találkozások színtere, értelme az, hogy fórumot adjon a párbeszédhez. A Közösség valóban rendkívül sikeres volt abban, ahogy megmerevedett frontokon át tudott segíteni súlyos konfliktusoktól terhes embereket, és hozzá tudott járulni a béketeremtéshez, pusztán csak azért, mert szisztematikusan felépített egy adott helyzethez igazodó cselekvési programot (pl. a polgárháborús Mozambikban), amelynek alapján kialakítható lett egy közös nyelv, és a párbeszédet fokról fokra el lehetett mélyíteni. A siker titka az volt, hogy a közösség képviselői méricskélés nélkül, ha úgy tetszik, naiv módon felkínáltak tiszta emberi értékeket, amit kezdetben senki nem fogadott el, ill. mindenki másként fogadott, de a bizalom hálója mégis kezdett kiépülni. Az idealista gesztusok egy idő elteltével maguk után vontak gyakorlati lépéseket (az eszme anyagi erővé válik), amelyek révén a szemben álló felek érdemben közeledhettek egymáshoz. Ez azonban soha nem történhetett volna meg, ha ezt a közeledést egyes személyek részéről nem előzi meg a barátság felajánlásának nagylelkűsége. Ahogy Andrea Riccardi szemléletesen kifejti, a (karizmatikus) közösség nyitott a világra, és felszívja annak kultúráját, ugyanakkor képes a világtól minőségileg különböző tanítás magját megőrizve erjesztő hatást kifejteni. A békeépítés célja: hagyjál jelet a világon, de még inkább legyél képes a világból érkező jelek befogadására. Az ilyen viselkedés nem altruizmus, még kevésbé ideológia, bár kétségtelenül kategorikus lemondás az erőszakról. Deák Dániel1 1

Egyetemi tanár a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán

61

RECENZIÓ

Kamarás István Vallásosság, habitus, ízlés – Kutatási jelentés Kamarás új könyve érdekes és tartalmas, mint az előzők. A szerző P. Bourdieu és M. Weber kutatásaiban szereplő összefüggésrendszer különböző változataira hivatkozik. Ezekre támaszkodva,számára egy „izgalmas kérdés, hogy vajon hogyan helyezhető el ebben az összefüggésrendszerben a vallásosság”. Összeveti a vallásosság értelmezését egyrészt a bourdieu-i igénnyel, választásokkal, ízléssel és szokásokkal, másrészt a weberi társadalmi rendszerekkel, osztályokkal és rétegekkel. Különleges figyelmet igényelnek a szerző bizonyos kérdésfeltevései, mint például: „milyen mértékig hat a vallásosság az életstílusra és persze fordítva?” Szerinte, „e kérdések mögött ott bujkál az a kérdés is, hogy mennyiben vallási természetűek az értékmegragadás aktusai, és vallási természetű-e az, hogy az ember hozza létre az ’értékek rendjét’?”. Mint szokásos, Kamarás gondosan kifejti felmérésének minta összetételét, a különböző számba vett vallások fogalmi tárát, az adatfelvételt és adatfeldolgozást. A Bevezetés után a három fejezet foglalkozik a következőkkel: az első a vallásosság jellegével, a második az életstílussal, az ízléssel és az értékrenddel, a harmadik pedig a művészet szerepével, fogadtatásával és befogadásával. Mindezeket a témákat a különböző „egyházias és felekezeti, szektás és kultikus vallási” beállítódású egyénekre vonatkoztatja. Az eredmények megtestesülnek a sokrétű és gazdag együtthatók halmazában. A szerző az együtthatókat okozati, illetve függvényes összefüggésként értelmezi, önkényesen választott összefüggőségek között pedig gyakoriságokat sorol fel. Ezeket valónak fogadja el, miután statisztikailag valószínűek, viszont az elemzésének tudományelméleti megalapozása hosszabb és kimerítőbb lehetett volna. Amikor egy kutató harmadik személyben magyaráz egy jelenséget, akkor nem veszi észre a feltételezéseinek szükségszerű végtelen sorát. Ha viszont egy jelenséget első személyben szólít meg, keresve az összefüggés tényezőit, akkor már weberi „választott összefüggésekről” van szó, olyan öszszefüggésekről, amelyek lehetővé teszik a magyarázatot, vagy hozzájárulnak ahhoz. A második személyben való munka a Másikkal megengedi a vitát és a kritikát. A harmadik személy megteremti a szükséges nyelvezetet. Az első személy intézményesíti az alanyiságot. A második személy lehetővé teszi a beszédet. 62

Tulajdonképpen könnyen belátható, hogy a tudás egyik vagy másik módja nem tesz mást, mint hogy – adott előfeltételek között – választ ad bizonyos kérdésekre. Kamarás sok kérdést tesz fel a Bevezetőben, de aránylag kevésre ad választ. Sokan tudományosnak fogadják el a leírást mint módszert, ami az érzékelhetőre és az észlelésre korlátozódik. Vagyis a láthatóra, a hallhatóra stb., azok számszerűsítésére és esetlegesen azok együtthatói számaira, de feltételezi a magyarázat és az értelmezés nélküli megfigyelést. Vajon elegendő-e mindez, ha tudományos igazságra törekszünk? Magyarázni nem jelent mást, mint egy adott kérdésre válaszolni: hogyan vagy miként van, működik vagy lehetséges valami, tehát a dolgokat megalapozni, vagyis a valóság és a dolgok összetettségét egyszerű és világos összefüggések formájában kifejezni. Ezek az összefüggések bizonyíthatók és/vagy kísérlettel bizonyíthatóak, sőt egy adott, bizonyított helyzetből kikövetkezhető egy másik helyzet. Érteni a következőt jelenti: válaszolni azokra a kérdésekre, hogy miért van, működik vagy lehetséges valami, tehát értelmezni a valóságot és a dolgokat, megfejteni a valóság és a dolgok jelentését, megtalálni értelmüket, és felfogni ésszerűségüket. Ugyanakkor nehéz valamit magyarázni, ha nem értjük egy bizonyos mértékig, és viszont: nehéz megérteni valamit, ha nem magyarázom meg egy bizonyos mértékig. A magyarázó összefüggések megértése csak értelmező összefüggése segítségével történhetik, és fordítva. Véleményem szerint a sok-sok érdekfeszítő adat alapján az utolsó fejezetében: az Összegezésben, Kamarás többet és kimerítőben magyarázhatna és értelmezhetne. Gazdag adatgyűjteménye alapján képes lett volna rá. Pedig úgy tűnik, igen közel áll hozzá, de mintha valami visszatartaná. Megemlítem még két másodrendű kifogásomat is. Nem hinném, hogy szektásoknak minősített mozgalmak örülnének az e néven való osztályozásuknak. Azon kívül, miért fontos egyedül „a nők vallási-egyházi szerepének megítélése”, anélkül hogy Kamarás rákérdezne a férfiak vallási-egyházi szerepére? Az olvasó biztos megértette, hogy ebben a munkában egy igen fontos „kutatási jelentés”-ről van szó, amit feltétlenül el kell olvasnia és megvitatnia, amin érdemes elgondolkoznia, és amiről beszélnie kell, ahol csak lehet, különösen az egyházakban és vallásos mozgalmakban. Loisir Kiadó, Budapest, 2009. Bárdos-Féltoronyi Miklós

2009/5

RECENZIÓ

Fazakas Sándor (szerk.) Vezetés és menedzsment az egyházban és a diakóniában Az evangélium paradoxona – a vezetés mint szolgálat, elsőség mint utolsóság – óta az egyházi vezetés szolgálata kapcsán számos vélemény született. Már a legelső, apostoli generáció idején körvonalazódott a két végletes állásfoglalás. A karizmatikus szemléletmód kétségbe vonta bármiféle hivatali, vezetési szerep jogosultságát, s az egyház létezését, fennmaradását, történelmi, kulturális valóságban való fejlődését teljességgel a Szentlélek spontán és kreatív kegyelmi működésére akarta bízni. Ezzel párhuzamosan körvonalazódott az az állásfoglalás, amely minden krisztusi hatalom- és hierarchia-ellenes kritikát kizárólagosan az ószövetségi vallásgyakorlatra korlátozott, míg az egyházban épp a hatalomnak és a hierarchiának teremtette meg a sajátos „újszövetségi” ideológiáját. Az első csoport kapcsán gondolhatunk a 2. század montanistáitól kezdve egészen a mai szabadegyházakig sok modellre; míg a második felidézi előttünk a közép- és barokk kori, majd újskolasztikus elméleteket az egyházi vezetés lelki és világi hatalmáról, jogairól és tekintélyéről. Mindazonáltal, karizma és intézmény klasszikus kettőse napjainkban mintha már nem a kizárólagos feszültségforrás lenne az egyházvezetés terén. Új kérdésként felbukkant az elidegenedés, a hivatal és a szubjektum kettős pólusa, amelyben az, ami személyes, mintha nem lehetne hivatali; s az, ami a hivatalra tartozik, szükségképpen szubjektum-idegen. Mit tegyen hát ma az, aki az egyházban megvalósuló (és megvalósulandó) vezetésről gondolkodik akár mint hívő, akár mint maga is vezetési felelősséggel felruházott személy? Azt nem vonhatjuk kétségbe, hogy az egyházban, mint emberi közösségben, amelyet kulturális, társadalmi, de akár még gazdasági és jogi faktorok is meghatároznak, szükségszerű tény a vezetés megléte. Milyen legyen tehát a jó vezető? A plébános legyen kultúrfelelős, a püspök médiaszemélyiség, az irodaigazgató menedzser? Meddig lehet az egyházon kívüli szövegkörnyezetben megfogalmazódott szerepköröket átvinni a keresztény közösségi lét szintjeire? Az emberi alkalmasság jelent egyházi alkalmasságot is? A totális és lehetőség szerint legjobb menedzsment megoldja a hívő létezés által napjainkban felmutatott nehézségeket? „Menedzselhető-e” úgy napjaink egyháza, hogy a templomok tele legyenek, megszűnjön a pap- és lelkészhiány, s közösségünk a társadalom erős és meghatározó eleme legyen? És egyáltalán: az evangéliumban elénk adott célok-e ezek? 2009 /5

Akit ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatnak, örömmel és haszonnal olvashatja a Kálvin Kiadó új kiadványát, a Fazakas Sándor szerkesztésében megjelent Vezetés és menedzsment az egyházban és a diakóniában című kötetet. Valóban lelkesítő látni, hogy miután a fenti kérdésekkel – elsősorban angolszász és német nyelvterületen – egyre többet foglalkoznak, már Magyarországon is találkozhatunk megalapozott, hiteles és tudományos szempontból is alapos eszmefuttatásokkal. A kötet tulajdonképpen előadások és tanulmányok gyűjteménye. Három német szerző (H.-J. Abromeit, M. Herbst és a legtöbbször szereplő A. Jäger) hat írása, valamint négy magyar szerző (Fazakas S., Hézser G., Környei I. és Fruttus I. L.) gondolatai találhatók a könyvben. Mind tartalom, mind pedig irányultság szempontjából sokszínű a gyűjtemény. Vannak biblikus és teológiai megfontolások (H.-J. Abromeit, Mit jelent a spirituális gyülekezetmenedzselés?; M. Herbst, Hivatalként igazgatni, vagy vállalkozásként vezetni az egyházat?; Fazakas S., Vezetés a Magyarországi Református Egyházban és teológiában), vagy éppenséggel a modern pszichológia, vezetéselmélet, illetve a közgazdaságtan elemeit felvonultató tanulmányok (Környei I., Vezető szerepek és egyházi intézményvezetők; Fruttus I. L., Egyházi intézményvezető szakirányú továbbképzés a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen). Ezekben nyilvánvalóvá válik, hogy egyfelől milyen személyes kvalitásokra van szüksége egy vezetőnek, másfelől mi is a jó vezetési stílus emberi kulcsa, működőképes modellje – és mindez miként alkalmazható az egyházi viszonyokra. A szerzők közül külön kiemelést érdemel A. Jäger, a Bielefeldi Egyházi Főiskola tanára (A diakónia modern menedzselése – esélyek és veszélyek) és a szintén Bielefeldben tevékenykedő Hézser G. református lelkész, pszichológus (Vezetés – személyiség – hatalom). Írásaik valóban szintetikusak, és olykor meglepően frissek, hiszen képesek levetkőzni a vezetés és menedzsment kérdésére tapadt megannyi egyházi közhelyet (vagy akár az adott témák tárgyalása kapcsán a hierarchiában meglévő látens félelmeket). Az áttekinthető magyarázó ábrák, a jó összefoglalások, A. Jäger tézis-gondolatai lehetővé teszik, hogy a kérdéskör kapcsán a szavak ne a végtelenbe szaporodjanak, hanem világos és alapvető vonalak mentén haladjon előre az útkeresés, a III. évezred egyházvezetése és -vezetője hiteles és életképes modelljének megalkotása. Ennek kapcsán nagyon pozitívan értékelendő a tény, hogy bár a szerzők protestánsok, a katolikus gondolat ismeretéről is tanúságot tesznek (a kötet többször hivatkozik a II. Vatikáni Zsinatra). Mi lesz hát a vezetés megújult modelljének kulcsszava? A kybernézis, amely – Schleiermachertől 63

RECENZIÓ elindulva – a kormányzás (gör. kybernésis, lat. gubernatio) tana (és nem áll kapcsolatban a modern kibernetika tudományával), és amely a vezetés gyakorlatára összpontosít, segítve a vezetőt kettős funkciója, az előre gondolkodás és a tanácsolás (mikro-, mezo- és makro-vezérkoncepciók kidolgozása) terén. Ha mindezt végiggondoljuk, máris túllendülünk karizma és intézmény, hivatal és személyesség klasszikus ellentétpárjain, és megértjük: a megoldás a szempontok sokféleségéből bontakozik ki, Krisztus nagy paradoxonja pedig örökre feloldhatatlan; jaj nekünk, ha feloldjuk. Zárásként álljon itt M. Herbst gondolata: „Egyszerűen jobban kell csinálni a dolgokat, az evangélium megérdemli: ”Let’s make things better!“” Kálvin Kiadó, Budapest, 2008. Dr. Török Csaba

Tabajdi Gábor – Ungváry Krisztián Elhallgatott múlt

A pártállam és a belügy A politikai rendőrség működése Magyarországon 1956 - 1990 „A ‘Párt’ által működtetett állambiztonsági szolgálatok mindvégig messzemenően megsértették az alapvető emberi jogi normákat, a magyar alkotmány deklarált elveit. A társadalomnak mély sebeket okoztak. A 1970-es és 1980-as évek finomodó technikái ellenére a szervek megmaradt és kutatható dossziéinak dokumentumai is emberi tragédiák tömegét rejtik” (11) – írják a szerzők annak a könyvnek a bevezetőjében, amely elsőként kínál betekintést az állambiztonsági szervek és a kommunista párt jól szervezett és szabályozott kapcsolatába (17-50). Ugyanakkor a szerzők nevesítik azokat – az esetenként máig vezető pozícióban levő – személyeket, akik a politikai rendőrséget irányították és vezették (51-143); s ily módon ténylegesen is fenntartották a diktatúrát („a Kádár-rendszer rendőrállam volt”, ahol „az elnyomó szervek a társadalom totális ellenőrzésére törekedtek”; 14). De egyben betekintést nyerhetünk az állambiztonsági munka eszközeibe és módszereibe (144-177), illetve számszerűsített működésébe is, amely felöleli pl. a nyilvántartott, megfigyelt, vagy vizsgálat alá vont személyeket (178-192). Közhely, hogy a régi hatalmi elit átmentette önmagát. Azt is lehet mondani, hogy Közép-Kelet-Európá64

ban lényegében ellenőrzött rendszer-átalakítás ment végbe.1 Ennek keretében került sor a politikai, gazdasági, pénzügyi és társadalmi hatalom újraelosztására; a pártkáderek és az ellenzékiek között. Ez az oka annak, hogy máig hiányzik – szinte mondhatni lehetetlen – a múlt feldolgozása, hiszen azzal elsősorban maguk az érintettek nem akarnak semmiféle formában szembenézni („a pártállam felelősei hallani sem akarnak arról, hogy milyen rendszert tartottak fenn”; 11). És ebben nincsen semmi rendkívüli. A bolsevik rendszer ugyanis amoralitásra és a mindennemű felelősségvállas elhárítására szocializálta az egyént. Ez a szocializáció pedig máig meghatározó, mivel az intézményesített kontraszelekciónak köszönhetően a bolsevik rendszer – a mentalitás és a hatalmi struktúrák szintjén – mintegy újratermeli önmagát. Mindezt azért érdemes szem előtt tartani, mert az egyházak élete több évtizeden keresztül egy ilyen közegben zajlott, ami máig érzékelhető mély nyomokat hagyott. Lenin óta ugyanis a vallás – és különösképpen a katolikus egyház – a bolsevizmus első számú ellenségének számított, amelyet meg kellett semmisíteni (addig pedig mindenképpen domesztikálni).2 Érthető tehát, hogy ha korszakos viszonylatban egyenetlenül ugyan, de „az egyházakkal kapcsolatos témák kiemelt helyet foglaltak el az állampárt vezető testületeinek [mint pl. az MSZMP Politikai Bizottsága] ülésein”. Az „elvi iránymutatásoktól a konkrét beavatkozásokig” gyakorlatilag minden megtalálható a döntéshozói palettán (42). A szerzők szerint „az MSZMP egyházellenes politikája 1958 közepére kristályosodott ki”. Ekkor „fogalmazódott meg legfelsőbb szinten az az elméleti konstrukció, amely elválasztotta a vallás elleni (ideológiai) küzdelmet az egyházi reakció elleni politikai harctól.” E mögött az a felismerés húzódott meg, hogy a rendszer konszolidációját, később pedig a stabilitás fenntartását hatékonyan segítheti egy „lojális egyházi vezetés”. „Ennek érdekében az egyházak kezelésével kapcsolatos hatásköröket igyekeztek megfelelően elkülöníteni. Az Alkotmányt és a törvényeket alapvetően sértő intézkedési terveket pedig csak a legszűkebb nyilvánosság számára közölték.” (43). Ennek függvényében és szellemében dolgozta ki, és bonyolította le, az állambiztonság a maga „zsaroló, manipulatív és bomlasztó” akcióit (45), amely végül elvezetett (1973ra) a sikeres együttműködésig. Ezért jelenthette ki az MSZMP 1989. május 16-án (!), hogy „három évti1

Ez még Romániára is igaz, ahol a Párt másod-, harmadvonalas kommunistáinak egy megrendezett forradalom káoszában kellett konszolidálniuk a maguk hatalmát. Ehhez szükség volt ugyan – az azóta felszámolt – bányászok segítségére, de végeredményben sikerült.

2

Lásd R. Service, Lenin. Egy forradalmár életrajza, Park Könyvkiadó, Budapest, 2007. Rec. Jakab A., Katekhón. Keresztény teológiai, filozófiai és kulturális folyóirat 5, 2008/2 (n° 15) 276-286. old.

2009/5

zedes egyházpolitikája történelmi mércével mérve s a nemzetközi összehasonlítás tükrében egyaránt sikeresnek bizonyult” (47). Ezt azt is jelenti, hogy a hazai egyházakat sikerült – intézményesen – bedarálni, s egy megalkuvó egyházvezetés hatalomra juttatásával a rendszer szolgálatába állítani. A beépített hálózati emberekről és „társadalmi kapcsolat”-okról nem is beszélve, amelyek mind-mind belülről bomlasztották, erkölcsileg züllesztették az egyházakat. A mérhetetlen vallási/teológiai műveletlenség mellett3 ez az általános egyházi hitelvesztés is az oka annak, hogy a rendkívül széles választékot kínáló magyar vallási piacot4 alapjában véve a fundamentalizmus és az ezotéria uralja. A grafikonokkal, ábrákkal, (fény)képekkel gazdagon illusztrált, és bőséges (1418) jegyzetapparátussal ellátott kötet egyrészt átfogó strukturális megközelítéseket kínál, másrészt pedig konkrét esettanulmányokkal szemlélteti magának a pártállamnak és az állambiztonságnak a működését. Az egyházakra, történetesen pedig a katolikus egyházra vonatkozó feltárások tehát egy sokkal szélesebb kontextusba ágyazottan jelennek meg. Ez azt is jelenti egyben, hogy Tabajdi – Ungváry munkája szükséges és megkerülhetetlen alapolvasmány nem csupán a múlt, hanem elsősorban a jelen történéseinek a jobb megértése céljából is.5 Hiszen az egyházi vonatkozású esettanulmányok egyben a máról is szólnak. Ilyen pl. „Feledy Zsolt” ügynök (titkos megbízott) esete, akit a szerzők dr. Kiszely István antropológussal azonosítanak (460/538), és aki egyházi vonalon (is) tevékenykedett (214-227). Az ő „pályafutása” teszi nyilvánvalóvá, hogy ma már teljesen kibogozhatatlan, hogy egy ilyen karrierben mi köszönhető a tehetségnek, és mi írható egyértelműen 3

A diplomás műveletlenség és szellemi elmaradottság siralmas példája Szekeres Júlia pécsi mikrobiológus – a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Felülvizsgálati Bizottsága elnöke –, aki megrekedt egyetemi évei marxista-leninista valláselméleténél, és ebből kifolyólag a teológiát ma (2009-ben) sem tekinti tudománynak. Sőt mi több. a Magyar Tudományos Akadémiára hivatkozva (amely szerinte 200! éves) ezt írásba is adja!

4

Lásd Magyaroszági egyházak, felekezetek, vallási közösségek 2007, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Budapest, 2007.

5

Amennyiben a különböző forrásokat összevetjük (pl. ide sorolva Bandi István, „Adalékok a Pápai Magyar Intézet történetéhez, állambiztonsági módszertani megközelítésben”, in: Egyháztörténeti Szemle 8, 2007/1, 174–188. old. = www.uni-miskolc. hu/~egyhtort/cikkek/bandiistvan.htm), akkor válik igazán érdekessé az a hallgatás, amellyel Erdő Péter bíboros a maga Római Magyar Intézet-i éveit körülöleli. Lásd Hitem: kegyelem. Erdő Péterrel beszélget Kuzmány István. (Miért hiszek?), Kairosz Kiadó, Budapest, 2008, 37-42. old.

2009 /5

az ügynöki tevékenység eredményeképpen megteremtett/élvezett lehetőségek javára (amely lehetőségekkel értelemszerűen mások nem rendelkeztek/rendelkezhettek).6 Napjaink egyházpolitikai történéseit hasonlóképpen jobban érthetővé teszi „A katolikus egyházi hierarchia megtörése a Kádár-rendszerben” c. résztanulmány (285-311). Az olvasó megismerheti mind a beszervezések taktikáját és célját, mind pedig a beszervezettek gyakorlati tevékenységét. Ugyanakkor a szerzők rávilágítanak arra a felelősségre is, amely egyértelműen a Vatikánt terheli a magyar katolikus egyházi vezetés megtörésében. Ez olyan sikeres volt, hogy a kádári pártállam a végén – lényegében a Hagemannügy után (312-319) – már a rendfenntartást is a püspöki karra bízta (Regnum Marianum és Bokor ügyek). Pedig ennek nem feltétlenül kellett volna így történnie. A szerzők ezt az NDK példájával támasztják alá, ahol a Stasi-nak „egyetlen püspököt sem sikerült beszervezni” (307). Egyedülálló módon a szerzők nevesítik azokat a BM III/III vezetőket, akik egyházi vonalon tevékenykedtek (309311). A beszervezettségben érintett – és ma mélyen hallgató, vagy mindent következetesen tagadó – egyháziak tulajdonképpen ezeket az embereket, vagy az ő emléküket védelmezik;7 és mentálisan mintegy tovább működtetik/éltetik magát a diktatúrát. Ebben a magatartásban mindenképpen élen jár Paskai László bíboros („Mozgástér és kényszerpályák – ecsetvonások egy egyházfő életrajzához”, 320-328), aki máig lojális ahhoz a letűnt államhatalomhoz, „amely valójában megalázta őt” (328). De mit lehet várni attól az embertől, aki „1989. április 30án fő elnyomójának, az egyházat tönkretevő egykori villamoskalauz Miklós Imre államtitkárnak az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetése alkalmával képes volt a következőket írni: 6

Ehhez és ennek fényében érdemes elolvasni Majsai Tamás, „‘Ismereteimet soha, senkinek nem fedhetem fel’. Papi ügynökök a Vatikán előszobáiban” c. négy részes tanulmányát, amely főképpen Benyik György, szegedi teológiai professzor, hasonló életpályáját tárja fel (Beszélő 12, 2007/12; 13, 2008/1; 13, 2008/3; 13, 2008/4).

7

Több mint sokatmondó, hogy az önmagukat áldozatnak beállító – és automatikus önfelmentést gyakorló – érintett egyháziak ez idáig egyetlen volt állambiztonsági tisztségviselőt sem jelentettek fel okirat-hamisításért, jóllehet folyamatosan és következetesen hamisnak minősítenek minden velük kapcsolatosan előkerülő kompromittáló dokumentumot. Az önfelmentő apológia iskolapéldája Tomka Ferenc [„Lukács”], Halálra szántak, mégis élünk. Egyházüldözés és ügynökkérdés 1945-1990 (Szent István Társulat, Budapest, 2005) c. munkája. Ettől eltérő helyzetértékelésért lásd Lénárd Ödön – Tímár Ágnes – Szabó Gyula – Soós Viktor Attila, Utak és útvesztő, Kairosz Kiadó, Budapest, 2006.

65

RECENZIÓ Igen tisztelt Államtitkár Úr! Váratlanul ért a hír, hogy saját kérésére megválik eddigi munkakörétől. A magam részéről abban bíztam, hogy együttműködésünk még éveken keresztül tartós marad. (…) Kötelességemnek tartom, hogy kifejezzem köszönetemet mindazért, amit működése idején a katolikus egyházért tett. Sokszor megtapasztaltam jóindulatát, segítőkészségét, amellyel előmozdította egyházunk életének a kibontakozását. (…) A magam részéről megbecsüléssel gondolok végzett munkájára, személyére. Kérem, őrizzen meg jó emlékei közt. Ugyanakkor biztosítom, hogy én is jó emlékezettel gondolok Államtitkár Úrra. Örülnék, ha személyes kapcsolatunk továbbra is megmaradna. (…) Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek.” (326-327) Amennyiben van erkölcsi és intellektuális lezüllés, akkor ez kétséget kizáróan az! Ezt főképpen azért érdemes szem előtt tartani, mert manapság divatos „erkölcsi válság”-ról beszélni. De mit is jelent ez? Egy álságos, hazug, kétszínű és képmutató (valójában maffiaszerű) valóságot, ahol a szónak nincs értéke; ahol mindent a pénz, a pozíció, a kapcsolati tőke és az ideológia/politika lojalitás határoz meg; s ahol az erkölcsi norma mércéje az egyéni vagy a csoportérdek. Lényegében véve az értéktelen válik értékké, és minden csupán látszat. Mindez mélyen gyökerezik a kommunista diktatúrában, amelynek sikerült értékként megjelenítenie – és kihasználnia – mindazt, ami az emberben alantasan benne van: a középszerűségből eredő kisebbrendűségi érzés okozta frusztrációkat, az anyagiasságot, a karrierizmust, a hatalmi vágyat, a másnak ártani tudás képességéből fakadó kéjérzetet. Tabajdi – Ungváry könyvéből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy ki milyen háttérrel jutott (gyakorlatilag iskola nélkül, politikai alapon) emberi sorsokat meghatározó állambiztonsági hatalmi pozícióba: pl. lakatossegéd (vezérőrnagy), géplakatos (rendőr ezredes), cipészsegéd (alezredes), bádogos (ezredes), szűcssegéd (alezredes), kárpitos segéd (alezredes), napszámos (vezérőrnagy), alkalmi munkás (alezredes), ács (ezredes). De nem jobb a helyzet pártvonalon sem, ahol teljhatalmú KB-titkárok, belügyminiszterek, osztályvezetők, életrajzaival ismerkedhet meg az olvasó. Amennyiben pedig az egyházi elhárítást is kézben tartó BM III/III. Csoportfőnökség vezetőit nézzük, az maga a döbbenet: dieselmotor-szerelő, esztergályos inas, mezőgazdasági munkás, kondás, raktáros, esztergályos, uradalmi cseléd, segédmunkás, szabósegéd, szakmunkás. Érthető, hogy a beszervezett egyháziak nem szívesen beszélnek a múltjukról. Ezt lehet, hogy 66

még akkor sem igazán tennék meg, ha nem kötné őket a titoktartási kötelezettségvállalásuk, amellyel lényegében véve egykori tartótisztjeik számára teszik lehetővé a töretlen karrierépítést, esetenként pedig a társadalom további befolyásolását, irányítását. Úgy tűnik, hogy tartó és tartott egy életre összefonódtak! Nem véletlen, hogy ezt a következmények nélküli, perverz folyamatot tehetetlenül szemlélni kénytelen magyar társadalom – egy tudatosan szervezett és irányított társadalompusztítási játszmában – tulajdonképpen belülről bomlik szét. Hiszen a teljes tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzeténél, amikor akár még a fájdalom kifejezésének a joga is felfüggesztésre kerül, nincs (ön)pusztítóbb erő. Talán ezért is fontos tudatosítani, hogy a sokat hangoztatott erkölcsi válságnak alapvetően két fő okozója van: az egyik az értelmiségiek8, a másik pedig az egyházak/egyháziak (a politikusok lényegében véve csak felhasználói, illetve kiszolgálói a megtermelt retorikának!). Nem véletlen tehát, hogy ők beszélnek róla a legtöbbet és a leghangosabban; illetve önmagukat érzik a legalkalmasabbnak arra, hogy a társadalom számára a kivezető utat felvázolják. A kérdés csupán az: milyen alapon? Hiszen azok az érintett egyháziak, akik folyamatosan megtérésről és bűnbánatról szónokolnak reggeltől napestig teljes mértékben képtelenek arra, hogy kimondják azt az egyszerű szót: „bánom”.9 Alapmeggyőződésük, hogy nincs semmi megbánni valójuk. És akkor az embereknek, a társadalomnak – bármiféle vonatkozásban – vajon mit kellene megbánnia? Ilyen körülmények között két megoldás létezik: a káosz vagy a diktatúra (egy döntően új elit-garnitúrával). Legnagyobb esélye ezen utóbbinak van, mert a magyar társadalom, a jelen körülmények közepette, gyakorlatilag ezt tekinti a kisebbik rossznak. Egyébként is hozzá van már szokva/szoktatva. Egyedül a régi diktatúra itt maradt/rekedt kiszolgálói, fenntartói és haszonélvezői problémáznak, miközben hangadó és közvélemény-formáló megmondó embereik ugyanakkor szintén a szabadságjogok szűkítését tartanák indokoltnak. Problémájuk lényegében véve csupán az, hogy ezt a diktatúrát – már csak a koruk miatt is – nem ők működtetnék! 1956-os Intézet - Corvina, Budapest, 2008. Jakab Attila 8

Erre vonatkozóan lásd Publius Hungaricus, A féltudású magyar elit (http://index.hu/velemeny/jegyzet/feltud070321); Uő., A féltudású elit alternatívája (http://index.hu/velemeny/jegyzet/feltud2) (Letöltés: 2009. október 9).

9

Ebben a kérdésben lásd Ifj. Fabiny Tibor (szerk.), Igazság és kiengesztelődés. Az egyházi közelmúlt feldolgozásának teológiai, történeti, etikai és gyakorlati kérdései. Előadások 2005 őszén, Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület, Budapest, 2006. Református viszonylatban lásd http://ugynokkerdes.lapunk.hu.

2009/5

HUMÁNERŐFORRÁS ÉS SZERVEZETI MENEDZSMENT a keresztény szociális tanítás és gazdaságetika alapelveihez igazodva

Tanácsadás: Vezetők értékorientált képzése Menedzsment ismeretek és tréningek Nemzetközi Trénerés Tanácsadó-Hálózat Telefon: 06 30 675 1900 http://www.management-training-ome.com/hu/

Felhívás

2008-ban az Egyházfórum Alapítvány 120.384 Ft támogatást kapott a személyi jövedelemadó 1%-ából, melyet a folyóirat nyomdaköltségeire fordítottunk. Hálásan köszönjük minden felajánlónak a támogatást! Az Alapítvány kuratóriuma

Felhívjuk tisztelt Olvasóink figyelmét, hogy az Egyházfórum 2010/1. számától az újságárusoknál nem lesz kapható. Kérünk mindenkit, aki eddig lapterjesztőknél vásárolta meg folyóiratunkat, hogy a jövőben a szerkesztőség címén rendelje meg, illetve fizessen elő. Ezáltal is korlátozni kívánjuk a költségek növekedését. Az Egyházfórum ára így 2010-ben csak néhány százalékkal növekszik: az egyes számok ára 420,- Ft, a hat számra vonatkozó évi előfizetés 2200,- Ft. lesz. Megértésüket köszönjük! A szerkesztőség

A KÖNYVEK MEGRENDELHETŐK AZ EGYHÁZFÓRUM SZERKESZTŐSÉGÉNEK CÍMÉN. A feltüntetett árakból az előfizetők 30% kedvezményben részesülnek. „A holokauszt és a kereszténység – látszólag nehezen összekapcsolható fogalmak. Hiszen mi is állhatna távolabb a jóérzésű keresztény emberek elveitől, erkölcseitől és szándékaitól, mint az, hogy vallásukat a gyűlölet egyik leggyalázatosabb történelmi megnyilvánulásával hozzák összefüggésbe? Igaz, de mégis – könyvünk pontosan ezt teszi. A náci korszak (1933–1945) és a holokauszt – a Soá – idején sok keresztény felemelte szavát a zsidók üldözése ellen, sokan együttműködtek az üldözőkkel, és sokan csendben voltak: nem szóltak »se mellette, se ellene«, ahogy Elie Wiesel, maga is a holokauszt túlélője, fogalmazott. Valójában legkevesebben azok a keresztények voltak, akik életük kockáztatásával igyekeztek menteni a zsidókat.” (A kötet bevezetőjéből) „E kötet »segédkönyv« a múlthoz – és egyszersmind a jövőhöz. Kérdéseket tesz fel, amelyekre választ kell adnunk. Emlékeztető arra nézve, hogy a múltat kiengesztelődéssel kell tisztáznunk, a jövőt pedig közösen kell alakítanunk.” (Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, a Magyarországi Keresztények és Zsidók Tanácsának elnöke) Carol Rittner, Stephen D. Smith, Irena Steinfeldt: A holokauszt és a keresztény világ (428 old.) Ára: 2500,- Ft Miről beszélgetne ön vacsora közben Jézussal? Ezzel a kérdéssel szembesül Nick Cominsky, a cinikus, de sikeres üzletember, amikor elfogad egy elegáns étterembe szóló meghívást a Názáreti Jézussal elköltendő vacsorára. Biztos abban, hogy munkatársai akarják felültetni, leleplezésre készül. Asztaltársa megérti a gyanakvást, de azt javasolja, hogy folytassák a vacsorát mégis úgy, mintha ő tényleg Jézus lenne. A remek vacsora közben lebilincselő beszélgetés alakul ki, amely egyebek között kiterjed családi ügyekre, világvallásokra, halál utáni életre. Nick ráébred saját szunnyadó vágyaira, lelki és szellemi bizonytalanságaira, Isten iránt érzett neheztelésére – és egyre kevésbé csodálkozik azon, hogy a lelke mélyéből feltörő kérdésekre a vele szemben ülő férfi válaszokat tud adni. David Gregory: Vacsora egy tökéletes idegennel (108 oldal, keménykötés) Eredeti ár: 1890,- Ft Folyóiratunk megjelenését a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta.

9 771215 063005

09005