közül legjobb munkát végzett Kardos László, Gáspár Endre és Hégedűs Géza. Megtörtérit hát Majakovszkijjal is az a »csoda« nálunk, ami Shakespeare-rel, Villonnal, Goethével és Dantéval és még egy néhány nagy költővel. Ma már nemcsak magyar Shakespeareünk, Goethénk, D a n t é n k , Villonunk, Racineunk és Shelleynk v a n , de vannak Majakovszkij-versek, amelyeket magyar verseknek érezünk, olyan fordításokban, amelyek híven tolmácsolják Majakovszkij minden, első pillantásra különösnek tetsző költői sajátosságát. »Black and White« Kardos László fordításában, — az, »-Önagyonülésezők« Hegedűs Géza fordításában,— »Tamar és a démon« Gáspár Endre fordításában, — »Beszélgetés Lenin elvtárssal« Gábor Andor fordításában s végül, de nem utolsó sorban : »Kolumbus Kristóf« Szabó Lőrinc fordításában : mind ilyen szépen és keményen zengő, Majakovszkij hamisítatlan hangját 'és mondanivalóját megszólaltató költemények.
magyarra fordított versei megjelentek. Ezeket a verseket megszámlálhatatlan alkalommal szavalják hivatásos színészeink a rádióban, munkás- és ifjúsági versmondóink műsoros esteken, kultúr-előadásokon, tömegszervezetekben, pártszervezetekben és ifjúsági élőadásokon. A kultúra meghódításáért rohamra induló népi tömegek kezében fegyverré vált Majakovszkij költészete, a z z á , amivé ő maga szánta a világ prolatáriátusának. A magyar nép örömmel és lelkesedéssel hallja és olvassa a már eddig megismert é s méltán hiressé vált Majakovszkij-fordításokat, de áhítattal várja a még most készülő új Majakovszkij-fordításokat. És ezek a fordítások nem fognak sokáig váratni magukra. A magyar költők máris lázas és lelkes igyekezettel készítik elő a legújabb, de remélhetőleg nem legutolsó Majakovszkij-kötetet, amely el akarja tüntetni azokat a hibákat is, amelyektől az 1947-es, és az azóta megjelent kiadásokat sem lehetett még megszabadítani. A készülő kötetek szerkesztői célul tűzték ki többek közptt azt is, hogy egyetlen dilettánst sem hagynak meg a kötet munkatársai között. Ezek szerint az új magyar Majakovszkij-fordítások valóra v á l t a n á k végre sokaknak régi v á g y á t , azt, hogy Majakovszkijnak minden verssorát elsőrendű költő és elsőrendű műfordító fordítsa magyarra. (Folytatjuk.) Képes Géza
És a magyar nép szívébe zárta ezt a költőt, akiről elmondhatjuk, ha mégoly hihetetlenül hangzik is, hogy napjainknak legnépszerűbb magyar költője. A »Válogatott versek« megjelenése óta Majakovszkij költészete elevenen ható, sőt irányító élményünkké lett. Szinte elő sem tudnánk sorolni azt a sok lapot, folyóiratot és füzetet, amelyekben Majakovszkij
H É T ÉVSZÁZAD MAGYAR VERSEI Szerk.: Klaniczay Tibor, Komlós Aladár, Lukácsy Sándor, irodalmi Könyvkiadó, 1951.
Pándi Pál, [SzáSz Imre. Szép-
I. A Szépirodalmi Könyvkiadó s e kötet szerkesztői valóban olyan versgyűjteményt adtak a magyar nép kezébe, amely a felszabadulás óta' először foglalta össze a magyar költészet hét évszázadát. A feladat, melyet a szerkesztők magukra vállaltak, nagy és tiszteletreméltó. E munkával körülbelül egy időben jelentek meg a Szöveggyűjtemények első kötetei, melyek főleg egyetemi ifjúságunk, eljövendő magyar tanáraink számára adtak segédkönyvet a magyar irodalomba való elmélyedés kiinduló pontjául. Kötetünk fel* A Hét évszázad magyar versei c. antológia további fejezeteinek bírálatára visszatérünk még. Kritikánkkal egyben segíteni kívánjuk az antológia új, bővített kiadásának összeállítását is. Szerk.
adata azonban talán még ennél is fontosabb. Széles olvasóközönségünk, az egész dolgozó magyar nép számára kellett olyan olvasmányt adni, amely bemutatja irodalmunk élő, haladó hagyományait, és rajtuk keresztül azt, hogy a magyar irodalom mindig teljesítette feladatát. Azonnal felmerül a kérdés, hogy jogos-e az a megkülönböztetés, m e l y e t a szerkesztés alkalmazott, amikor a verseket elválasztotta a prózátóL hiszen ismert, hogy a széphistóriák például ugyanolyan szerepet töltöttek be a magyar földön, mint az egykorú Itáliában a prózai novellisztika és regényirodalem. Tehát a vers és a próza szerepe régebbi századainkban egészen másként alakult, mint ma. Felmerül a kérdés, nem kellett volna-e a magyar irodalom e gyüjte-
229
ményét ú g y megszerkeszteni, h o g y legjelentősebb prózai alkotásai is belekerüljenek, mint a h o g y az egyetemi s z ö v e g g y ű j t e m é n y ben találjuk. A jelen k i v á l o g a t á s i forma mellett is szólnak bizonyos é r v e k , melyeket egyáltalán n e m lehet f i g y e l m e n kívül hagyni. Mindenekelőtt az, - hôgy a verses forma t ö m é n y í t ő ereje lehetőséget a d a nép harcainak nagyhatású és v i s z o n y l a g erősen összefogott ábrázolására. E z a tétel elfogadható, s így ennek alapján kell vizsgálnunk, hogy az antológia költészetünk fejlődésének helyes marxista szemléletével van-e felépítve, h o g y a mű szemléletén belül helyes-e a kiválogatás, ad-e elegendő tájékoztatást írókról és tárgyakról az o l v a s ó k legszélesebb rétegeinek ? Ezekre a kérdésekre mi m a g u n k az a n t o lógia Béssenyei Györgyig terjedő részét illetően kívánunk válaszolni. A z antológia alapvető szemléletét helyesnek tartjuk. Igen, »kivételes v o l t az a mód is, a h o g y a n a n e m zeti és az osztályelnyomás ellen f o l y t a t o t t harc nálunk az irodalmat a m a g a fegyverévé tudta tenni.« Egyes p r o b l é m á k o n lehet vitatkozni, hogy ezt a n a g y s z e r ű költészetet, mely halhatatlan, mert a n é p érdekeit t ü k rözi, az elnyomott nép osztályharcait, a m e l y a nép függetlenségéért v í v o t t harcok m ű vészi ábrázolása, helyes-e egyszerűen a »flolitikai költészet« leszűkítő értelmében venni ? H o g y csak az első részek körében maradjunk, vájjon az Árgyrus-széphistória népmesei hőse, aki a k a l a n d o s szerelmi történet lapjain földi ember létére hatalmas küzdelmek árán elnyeri a tündérteányt, vájjon a Telamon-széphistóriának osztálykorlátoktól szétválasztott, tragikus sorsú szerelmesei nem jelentenek-e az elnyomott nép harcai szempontjából u g y a n a n n y i t , mint bármelyik bujdosó, vagy k a t o n a é n e k h ő s e ? A szerkesztők ha mostohán bántak is a szerelmi lírával, nem t u d t á k elkerülni. Túlságosan leegyszerűsíti irodalmunk fejlődését az is, ha népünk költészetétől úgy ^beszélünk, h o g y »igazi kezdete« a X V I . században v o l t , és ha a nemzeti n y e l v é r t f o l y t a t o t t spkszázados harcot egyetlen mellékmondattal jellemezzük. Mert tény a z , hogy a n e m zeti n y e l v é r t például a h u s z i t a biblia fordítói is elkeseredett harcot v í v n a k a reakciós egyházzal, de ez elsősorban a politikai szándékból f a k a d , amely ő k e t fordításukban vezette: az elnyomott n é p tömegeihez kellett, h o g y szóljon a n é p i felkelést előmozdító magyarnyelvű, t e h á t mindenki által érthető szöveg. Azonban n e m z e t i n y e l v ű feudális irodalom is v o l t : v o l t a középkorban és v o l t a X V I — X V I I I . században is. Sőt, a hazai latinságon belül is harcolt az új és a régi, a haladó és a reakciós : a centralizációt támogató, haladó tartalmú, klaszszikus formájú humanista l a t i n , és a közép-
230
kori reakciós e g y h á z a t és feudális társadalmunk legelmaradottabb világi rétegeit kép- viselő közép-latin. Ezen túlmenően a humanista latin, és a nemzeti n y e l v a XVI. században a legszorosabb szövetségesek a polgár írók, plebejusok és e g y e s haladó szellemű nemesek tollán. R i m a y J á n o s úgy tekinthette a latin nyelvet és a klasszikus kultúrát, mint amelynek kiáradásából jönnek létre a n e m z e t i irodalmak. A humanizm u s latin n y e l v e és irodalmi tartalmának egy része csak a katolikus reakció korában válik a hazai feudalizmus e s z k ö z é v é úgy, hogy a XVIII. század utolsó évtizedeinek és a X I X . század első felének polgári szellemű író-hősei, nyelvújítói az össznemzeti nyelv érdekében teljes erővel ellenefordulnak. A nyelvkérdés ekkor valóban a haladás és a reakció, a n é p és az elnyomók ellentétének egyértelműen tiszta kifejezőjévé válik. A nyelvkérdés leegyszerűsítéséből következik, hogy az antológia a m a g y a r irodalom egyik legjelentékenyebb haladó hagyományaival, a humanizmussal s z e m b e n negatív álláspontra kerül, és olyan n a g y , művészi, és marxista szempontból a n n y i r a nevelő értékű költészet esik ki belőle, m i n t Janus Pannoniusé. E n n e k viszont az a következménye, hogy dolgozó népünk n e m kap a valóságnak megfelelő képet a régi magyar líráról, s ezt n e m tudja j á v á t e n n i másik reneszánsz-költőnknek, a m a g y a r n y e l v ű reneszánsz lírának megalapítója, Balassi Bálint sem, akit a k ö t e t b e n kitűnő válogatásban . mutatnak be. J a n u s Pannonius t ö b b tekintetben sokkal haladóbb, mint Balassi Bálint, mégha a m a g a egészében Balassi Bálint jelentkezése történetileg szükségképen fejlettebb fokát jelenti is reneszánszkori irodalmunknak. A m e g a d o t t kereten belül e részek szerkesztője, K l a n i c z a y Tibor értékes komoly munkát v é g z e t t . A kiválogatott részekkel nagyrészt egyetértünk. Kiváló a vitézi énekek, a katona- és bujdosó é n e k e k , a kurucköltészet és a kéziratos anyag kiválogatása. Olyan hatalmas kórus ez, m e l y e t a maga teljében először v a n módunk hallani. Ezeknek a vérbemerült századoknak hősi és emberi hangjait a válogatás v a l ó b a n úgy szólaltatja m e g , hogy benső kapcsolatba kerülünk népünknek hallatlan küzdelmeivel és költői teremtőerejével. D e n e m egyenlő arányban jut ez kifejezésre. A X V I . századi anyagban n e m olyan mértékben, mint a következő században, és a X V I I . századi anyag sem fejezi ki olyan megragadóan, mint a X V I I I . századot képviselő válogatás. Az antológia X V I — X V I I . századi anyagáról szólva, egy sor hiányosságot kell felemlítenünk, melyeknek javítása elkerülhetetlen. A m i l y e n örvendetes például Szkhárosi Horvát Andrásnak, mint a X V I . szá-
^
zad népi h a n g ú , szenvedélyes erejű, jelentékeny költőjének felfedezése, annyira kifogásolható olyan, nagyjelentőségű széphistóriák teljes kihagyása, m i n t a Guisquardus és Gismunda, melyben a szerző a népi származású értelmiség, az emberi érzelmek szabadságát és jogait mondja ki, vagy mint a Telamon-széphistória. U g y a n c s a k szűkmarkúan v a n bemutatva- legszebb széphistóriánk, az Argyrus. E b b ő l pl. két jelenetet közöl az antológia, Árgyrus találkozását bolyongása során m i t i k u s eredetű mesealakokkal, és a széphistória legszebb jelenetét, az álombamerült Árgyrus és kedvesének találkozását a »váltakozó hely« pompázatos kertjében. Ez utóbbi jelenetnek a régebbi antológiák már kánonszerű helyet adtak. Az előbbi a z o n b a n nem jellemző különösképen a széphistória reneszánszregény stílusára, de nem j e l l e m z ő népies meseszerűségére sem. Hiszen a szövegben Árgyirus siratóéneket mond önmagáról, ami a z u t á n igazán népies. És hol marad a végső boldogság képe, mely a cselekmény értelme, és amelyben olvashatjuk a földi Árgyirus ' visszatorlását a »tündérleánnyal« szemben, amikor próbatételképen arculcsapja. Általá• ban miért n e m alkalmazta a szerkesztő azt a módszert, a m e l y szerves k é p e t ad a széphistória egészéről, vagyis h o g y rövid összek ö t ő szöveggel kapcsolva adja a legszebb részeket ? . Helyes a szerkesztő álláspontja, hogy általában nem időzik a vallásos költészet emlékeinél, kivéve e g y e s zsoltárfordításokat. Akkor viszont h o g y a n maradhatott ki az Énekek énekének legalább egy része, amelynek olyan
A III. rész 6 0 lapon a kuruc költészet antológiáját adja. A kötetnek ez kétségkívül egyik legerősebb része. Á versek a k ö v e t k e z ő n a g y o b b egységekbe rendeződnek : Kuruc versek 1670-1697. — Katona- és bujdosóénekek a X V I I . század végéről. — Petrőczy K a t a Szidónia. — Virágénekek a X V I I . század második feléből.—Kuruc versek a Rákóczi-szabadságharc idejéből 1703-1711. — K u r u c versek a Rákóczi-szabadságharc után. Ezzel az elrendezéssel a k u t a t á s mai állása szerint e g y e t kell értenünk. A szigorúbban történeti és műfaji cím szerinti rendezést az igazolja, hogy az itt szereplő versek jó részének nem ismerjük pontos évszámát. A kétféle szempontú rendezés nem zavarja a III. rész e g y s é g é t , sőt, változatosságot v i s z a versek egymásutánjába, növeli a rész érdekességét.
szép fordítását bírjuk a D ö b r e n t e y - k ó d e x ben ? Miért m a r a d t ki Petrarca bűnbánati zsoltárának fordítása ? Mindazonáltal a legn a g y o b b hiányérzetet Zrinyi Miklósnak, a költőnek ábrázolása kelt bennünk. A hely n y i l v á n kevés v o l t . Ezenfelül a szerkesztő feltételezte, hogy talán a Szigeti Veszedelm e t olvassák a leginkább. Meggyőződésünk szerint egyik érv sem elegendő a h h o z , hogy a Szigeti Veszedelmet és általában a költő Zrínyit kisebb terjedelemben mutassuk be, m i n t Szkhárosi H o r v á t Andrást. A kiválaszt o t t részek vitathatatlanul a legszebbek közül valóak. D e vájjon kimaradhat-e a Szig e t i Veszedelem szemelvényeiből a végvári hajnal leírása, a vársereg eskütétele, a nagy hősi párviadalok valamelyike ? D e l i m á n és Kumilla szerelmi regénye ? N e m hisszük, h o g y a költő Zrinyi lírájából csak az »Idő és hírnév« az e g y e t l e n , melynek itt hélyet kellett volna kapnia. Ezekért a hiányokért xészben kárpótol a t o v á b b i anyag gazdagsága, amely igazán nélkülözhetetlenné teszi a gyűjteményt. A jegyzetek tájékoztatásai általában világ o s a k , tömörek, kielégítőek. T ö b b életrajzot szerettünk v o l n a látni és t ö b b műfaji megjelölést. Ha a szerkesztők helyesen megmagyarázzák a virágénekeket (bár úgy érezz ü k , itt többet kellett volna mondani), m e g kellett v o l n a magyarázni a históriás é n e k e k e t és f ő k é n t a széphistóriákat is. É r t é k e k e t és h i á n y o k a t mérlegre t é v e , az előbbiek lehúzzák a serpenyőt, és az antológiának első négy részét értékes m u n k á n a k kell tekintenünk. Kardos
Tibor
Legnagyobb érdeme az, hogy m e g b í z h a t ó szövegekben először viszi közönségünk elé a kuruckor gazdag, színes, tartalmilag és form a i l a g egyaránt értékes költészetét. A vers e k e n keresztül é p ú g y nyomon k ö v e t h e t i a z olvasó a t ö r t é n e l e m változásait, m i n t a m a g á n é l e t eseményeit, s mély tanulságul v o n h a t j a le ma i s m é t azt a k ö v e t k e z t e t é s t , a m i t a versek kézirataiban kutató K ö l c s e y s z e m e v e t t észre először : »a köznépi költő m e s s z e kitekintett a haza történeteire, ezekben a versekben a poétái lelkesedésnek nyilv á n s á g o s nyomai láttatnak«. A népi s a nemzeti hagyomány e versekben valóban e g y b e forr. A bennük rejlő tartalom, szabadságharcos eszmeiség, a forma változatossága és tiszt a s á g a nagy nevelőerőt sugároz. A n e v e l ő s z á n d é k o t állította a szerkesztő v á l o g a t á s a középpontjába, s elérte célját. A j e g y z e t e k
231
idevonatkozó sorai kifogástalanul kísérik a verseket, helyezik el azokat a történelmi összefüggések közé. Klaniczay Tibor, a rész szerkesztó'je, jó m u n k á t végzett. A legjellemzőbb s legszebb darabokat v á l o g a t t a ki, munkája két év u t á n sem szorul helyesbítésre. R résszel kapcsolatos munkájának nagy érdeme, h o g y irodalmunk egyik költőileg magasrendű korszaka éles megvilágításban, igazi élményként kerülhet be az olvasótábor t u d a t á b a . A IV. rész válogatásában legfeljebb egy országgyűlési pasquillust hiányolhatunk (az 1764-it), amit szemelvényesen l e h e t e t t volna közölni, különben a válogatás itt is sikerültnek mondható. Jellemző, hogy míg a megelőző 40 év költészete alig fért el — igen t ö m ö r í t v e — 6 0 lapon, e soronkövetkező 6 0 esztendő költészetét kielégítő m ó d o n m u t a t j a be a 18 lapnyi válogatás. A z egész országra ráfekvő reakció, minden haladó gondolat elnyomása elfojtja az igazi költészetet. A korszak egyetlen jelentős költője Faludi Ferenc, akit jól képvisel n é g y kiszemelt verse. R á d a y Gedeon és Orczy Lőrinc már az újabb korszakba való á t m e n e t költői, idehelyezésük mégis indokolható : pályájuk 1730 és 1760 között indult meg. Vitatható, hogy Rádaynak A tormába esett féreg című versét kellett-e kiemelni. E l s ő része s e m m i t m o n d ó , csak a tanulsága érdemel f i g y e l m e t : a költő a rossz régi ellen foglal állást benne. Nem egyértelműen haladó állásfoglalás ez, elmoralizál m i n d e n igazi politikai tartalmat. Jellemzőbb, elevenebb, színesebb verse a Dorilis ( m e l y b e n jól kigúnyolja a rokokó dámák hiúságát), v a g y a Dieneshez című. A szerkesztő itt is jó m u n k á t v é g z e t t . Az V. rész a felvilágosodás k ö l t é s z e t é t tartalmazza. 120 lapon adja a m a g y a r felvilágosodás irodalmának antológiáját. A válogatás egészében v é v e sikerült. Itt már nem v o l t szükség összefoglaló műfaji v a g y történelmi események szerinti rendezesre : az anyag az egyes költők neve alatt csoportosul. E z magában is mutatja irodalmunk rendkívüli gazdagodását, megújulását. A legfontosabb azonban irodalmunk eszmei és tartalmi gazdagodása. E z t a szemelv é n y e k kielégítően mutatják. Bessenyeitől F á y i g huszonhét írót ismerünk meg, akiknek v á l o g a t o t t versei irodalmunk minden új jelenségét, tendenciáját sommázzák. A felvilágosodás racionalizmusa, életszeretete, békevágya a hódító háborúkkal szemben ; antiklerikálizmus, a nemzeti függetlenségi törekvések, a társadalmi halad á s problémái a parasztkérdéstől a szerelem mély ábrázolásáig ; irányok, a szentimentálizmustól a népiességig, m ű f a j o k , a líra mellett az epika s a dráma f i g y e l e m b e vételével ; mindez benne v a n a válogatás-
232
ban és dicséri a szerkesztőnek, L u k á c s y Sándornak pártos felfogását, sokfelé irányuló f i g y e l m é t és elmélyedését. A versek egymásutánjával, a lehető t e l jesség kérdésével és az e g y e s költői m ű v e k jellegzetességével kapcsolatban mégis rá kell m u t a t n u n k a helyenként felötlő f o g y a t é k o s ságokra. a) A versek egymásutánját kétfélekép szemlélhetjük : az e g y e s írók egymásrakövetkezésében, ami az irodalom fejlődését rajzolja ki elénk, s az e g y e s írók egyes v e r seinek sorrendjében, a m i az egyéniségeknek a társadalom harcával kapcsolatos eszmei-esztétikai kibontakozását tárja az o l v a s ó elé. A z írók egymásutánját nem érheti k ü l ö nösebb kifogás. Magyarosi Szőke (még ha Berzsenyi követője is) és Fáy mindenesetre a ' k ö v e t k e z ő részbe illenek s nem ide. E z azonban nem jelentős hiba. J ó v a l fontosabb az, h o g y néhány nagy író verseinek egymásutánjában sem az eszmei fejlődés tiszteletbentartását, sem a p o n t o s kronológiai rendet n e m látjuk. H e l y e s e b ben : a szerkesztő a többé-kevésbbé pontosan, v a g y megközelítőleg megállapított dátum o k , évszámok szerint rendezi a v e r s e k e t , t e h á t még akkor is az irodalomtörténeti megállapításokra t á m a s z k o d i k , amikor ezek — régiségüknél fogva — megbízhatatlanok s a versek eszmei t a r t a l m a másféle rendezésüket kívánja (tegyük hozzá, hogy o l y a n rendet, amely sokkal pontosabb kronológiához j u t t a t ) . Feladni a versekből jól k i v e h e t ő eszmei fejlődés rendjét s e helyett r o s s z , irodalomtörténeti datálásra támaszkodni : a n n y i , mint hamis objektivitásba esni. E z t ö r t é n t két nagy k ö l t ő : Batsányi és Berzsenyi esetében. Ma már nem vitás, h o g y Berzsenyi — bár sohasem szakadt ki a feudális életviszonyok közül s ennek ideológiájából — csalódott a vidéki birtokos nemességben, mintegy s a j á t idillizált nemesi életét látta pusztulónak ábrándvilága szétfoszlásakor. Ez 1806-7 u t á n következett be. É p p ezért az irodalomtörténészi számítással 1806-8 közé h e l y e z e t t A közelítő tél nein előzheti meg — eszmei szempontból — az 1807-ben k e l e t k e z e t t A magyaroklioz-t (»Forr a világ bús t e n g e r e , ó magyar!«) A magyar okhoz-Ъап még az a nemesi-nemzeti v i l á g n é z e t fejlődik ki — k é t ségkívül a legszebb, legtágabb fogalmazásban — , amelytől Berzsenyi rövidesen t á v o lodni fog. Kár, hogy a válogatás n e m tart a l m a z z a a Barátimhoz (»Én is éreztem«) c. szép verset. Ez v e z e t át ugyanis az új, a felvilágosodást kereső Berzsenyihez. E b b e n a versben mondja ki — szinte A közelítő télnek légkörére e m l é k e z t e t v e — , hogy »Almaim t ű n n e k , leesik szememről A csalárd f á t y o l , s az aranyvilágnak Rózsáberkéből s i v a t a g
v a d o n kél Zordon i d ő k k e l . . . « A h e l y e s sorrend t e h á t a fordítottja annak, a m i t a k ö t e t b e n látunk. B á n t ó b b a B a t s á n y i esetében f e l t ű n ő kronológiai p o n t a t l a n s á g . Mindenekfelett eszmei szempontból b á n t ó ! A verseknek ez a rendje nem a forradalmi gondolatát illetőleg fejlődő, k i b o n t a k o z ó Batsányit m u t a t j a , hanem összezavarja a fejlődésrendet, s bizonytalanná teszi az olvasó ítéletét. A H é t évszázad költői-ben B a t s á n y i versei i l y e n sorrendben jelentek m e g : Biztatás (1787), A látó (1789), A franciaországi változásokra (1789), Levél egy régi várból (1790), Hazafiúi aggódás (1790), Bosszús tűnődés (1790), Az európai hadakozásokra (1792). A t o v á b b i a k ban hibátlanul. A f e l t ü n t e t e t t sorrend azt sugallja az olvasónak, hogy B a t s á n y i előbb írta A látót s csak azután A franciaországi változásokra c. verset, előbb készült el a Levél egy régi várból, a Hazafiúi aggódás és a Bosszús tűnődés, mint Az európai hadakozásokra. Ebből pedig semmiféle eszmei, formai gazdagodásra sem lehet k ö v e t k e z t e t n i , legfeljebb a költő visszafejlődésére: legérettebb, leggazdagabb alkotásai állanak pályája legelején, s k e v é s b b é nagy versek következnek később, akkor, amikor pályája még n e m törött m e g . A szerkesztő nem ismerhette még az egy évvel később kiadott magyar irodalmi S z ö v e g g y ű j t e m é n y ( Felvilágosodás és reformkor) a n y a g á t , de saját s z ö v e g é t behatóbban tanulm á n y o z h a t t a volna. A S z ö v e g g y ű j t e m é n y helyesen 1793-ból keltezi A látót s a S z e n t jóbi Szabóhoz intézett episztolát, amelyrrek három töredékrésze a fent említett három vers (Levél, Hazafiúi aggódás, Bosszús tűnődés). H a a H é t évszázad szerkesztője m é g nem ismerhette is ezt a keltezést, a saját maga rendezte szövegekben is megtalálhatta v o l n a a versek helyes időrendjének tárgyi bizonyítékait. A Hazafiúi aggódás a Mohácson járt Szentjóbi Szabóhoz szól ; Szentjóbi Szabó 1792-ben járt Mohácson (ld. Gálos Szentjóbi Szabó életrajzát RMK). A Hazafiúi aggódás végén a költő Verseghy pere iránt érdeklődik : ez — a Miliőt fordítás kapcsán — 1792-93-ban folyt le (ld. Császár Verseghy életrajzát). A vers tehát csak 1792 után készülhetett. Hasonló a h e l y z e t a Bosszús tűnődéssel ; Batsányi egy Í 7 9 3 április 1-én írott levelében küldi el e versének egy részletét Arankának. Kevésbbé tárgyi, inkább eszmei bizonyítékok állanak rendelkezésre a Levél egy régi várból keltezésére. E sorokat, m i n t »Népe j ö v e n d ő j é n m é l y gondolatokba merülve Itt b ú s o n g s a g g ó d v a m a g á t itt gyötri barátod«, v a g y : »Ennyi homályok u t á n tisztább új napra derül még A magyar ég . . . « nem írhatta B a t s á n y i 1790-ben, a nemesi-nemzeti m o z -
galom örömünnepén, m e l y n e k ő maga is örült ( v . ö. A b a u j v á r m e g y e örömünnepén), hanem csak 1792 után, amikor a n e m e s s é g már g y a l á z a t o s kompromisszumot k ö t ö t t a dinasztiával, s minden a haladó g o n d o l a t elfojtására irányult. A folyóirat és barátok nélküli, elszigetelődő B a t s á n y i n a k f á j d a l m a sír ki a sorokból, s azt a fenséges v a l l o m á s t , mely így hangzik : »Nincsen, emberiség nélkül nincs érdem s nincs haza nélkül emberiség« szintén csak a mélyebben l á t ó , a »nagy egész hasznának t ö r v é n y e s igazságát« néző B a t s á n y i mondhatta ki. A látó c. versnek g a z d a g eszmei t a r t a l m a , de célzásai is mutatják, h o g y jóval későbbi az 1789-i dátumnál. »Vidulj gyászos elme« — buzdítja magát a költő. Miért »gyászos« ? Alert a nemesség g y a l á z a t o s a n behódolt az uralkodónak. Mert n a g y o n kevés az, aki »a szabadságnak magyar változó eg "alatt Még a híve s ember maradt.« D e most a r e m é n y - ' nek »nem várt víg napja felderült«. Mindez elég ékesszólóan bizonyítja azt, hogy A látó hátterében az 1792-93-i, elnyomott Magyarország áll, s hogy B a t s á n y i az előretörő, a forradalmiból felszabadítóvá alakuló francia hadseregtől várja hazája felszabadulását. H a a sorrendet megfordítjuk s Az európai hadakozásokra c. vers után tesszük a három töredéket, mint 1792-93-ból való v e r s e k e t s ezek után A látót, B a t s á n y i mélyen forradalmi, h a z á t és haladó emberiséget á t ö l e l ő fejlődése világosan, töretlenül áll előttünk. b) A lehető teljesség igénye ily n a g y antológiában azt jelenti, h o g y költészetünk fejlődésének minden l é n y e g e s irányát b e kell m u t a t n i . A szerkesztés hiányosságai e téren kevésbbé szembeötlők: a jól kiválasztott versek magukban is roppant g a z d a g mondanivalói sokszínű költészetről t a n ú s kodnak. D e még á r n y a l t a b b á tette v o l n a e korszak bemutatását a szerelmi és g o n dolati költészetnek j o b b kiemelése: feltűnő, h o g y sem Verseghytől, sem Kazinczytól, sem Batsányitól nem olvasunk egyetlen szerelmes verset sem, és a gondolati, filozófiai, t a n í t ó jellegű lírát sem találjuk kielégítően képviselve. P e d i g ezeket már csak azért sem vehetjük s e m m i b e , mert volt korszak, amikor az eszmék harca élesebben rajzolódott ki a gondolati költészetben, a t a n í t ó költeményekben, mint a közvetlenül érzelmi lírában. Kazinczy Vitkovics : episztolájának például n e m volna s z a b a d hiányoznia a kötetből. Daykának szép, a szerelemérzés szabadsága mellett küzdő gondolati versei vannak: Verseghynek m e g nagyszámú, a haladásról, az evolúcióról szóló filozófiai költ e m é n y e , közöttük a Teremtésről szóló n a g y t a n k ö l t e m é n y , melyben materialista alapon utasítja el a világ teremtésének gondolatát. Ezek — bár részleteik f i g y e l m e t érdemeltek volna — hiányoznak a k ö t e t b ő l .
233
с) A fent elmondottakkal f ü g g össze az is, hogy némelyik költőt nem a legjellegzetesebb, legszebb versei képviselik. Kétségtelen, hogy Bessenyeit; a költőt egyáltalán nem állítja elénk Az irigy elmerül c. igen unalmas, terjengősen elmélkedő részletei. А Гегmészet világából s a korai versek közül egyformán sokkal szebb és igazabb, jellemzőbb részleteket lehetett volna kiválasztani. A Gvadányi Nótáriusából kiemelt részlet eléggé jellemző, de n e m szép. H e l y e s e b b lett volna Arany János útmutatásait k ö v e t n i a válogatásban, s az utazó nótárius alakjáról, gesztusairól adni képet a szép, népies és realisztikus strófák közlésével. Kazinczynak Vitkovics episztolája és legalább egy szonettje n a g y o n hiányzik a k ö t e t b ő l ; a főleg epigrammákra épített K a z i n c z y - k é p nem felel meg a valóságnak. Meglepő, hogy Daykának — akit Csokonai, Kazinczy és Kölcsey oly nagyra, a kisebb kortársaknál sokkal nagyobbra tartottak — csak egy jelentős verse szerepel itt, a másik három messze a l a t t a marad a z o k n a k , amelyeket a hagyomány is, mai ítéletünk is a legszebb, legszuggesztívabb verseinek t e k i n t : a Titkos bú-nak, a R e t t e n e t e s éj-nek és a Baróti Szabóhoz intézett episztolának. Az első ketjtőnek elmaradása kétségkívül hiba. A Csokonai-válogatásból egyedül a Marosvásárhelyi gondolatok c. nagy v e r s hiányzik. Helytelen volna rá nem mutatni arra, hogy a szerkesztő e rész n a g y o b b felében lelkiismeretes, igen gondos m u n k á t végzett és, válogatása teljes m é r t é k b e n kielégítő. Bessenyei, Kazinczy, G v a d á n y i és főleg Dayka-válogatása azonban n e m fogadható el. Szóvá kell tennünk még azt is, hogy egykét költő »túlteng«, érdemén messze túl szerepel e b b e n a részben. Péczeli és Vitkovics — az előbbi terjengős és közepes színvonalú oktatómeséivel, az utóbbi költői szempontból erőtlen versezeteivel — ily nagy teret n e m érdemel. (Vitkovicsot hat,
D a y k á t s V e r s e g h y t ezzel szemben négyn é g y vers képviseli!). Kétségtelen, h o g y ezek az időrend, a teljesség és a jellegzetesség terén felfedezhető hibák nem rontják le a szerkesztő érdemét, a m i válogatásának nagy tartalmi jelentőségét és használhatóságát illeti: egy későbbi kia d á s alkalmával ezek a hibák — á t r e n d e zéssel és versek beiktatásával (ill. kihagyásáv a l ) — könnyen i'negszüntethetők lesznek. A VI. rész 85 lapon a reformkor költészetének legszebb darabjait tartalmazza. Ami a válogatást és rendezést illeti, ez a rész a megelőzőnél sikerültebb. Kölcsey és Vörösmarty állanak a rész súlypontjában. A kisebb költők szemelvényei is jól tükrözik a kort s az egyéniségeket. Különösen érdemére szolgál a szerkesztőnek, hogy n é h á n y kevéssé ismert költő-személyiséget a nagyközönség elé vitt és jellegzetes, szép verseiken kereszt ü l mutatta m e g haladó felfogásukat, mély hazaszeretetüket (Szentiváni, K u n o s s , Pap Endre). Szép s szinte kifogástalan a K ö l c s e y verseiből készült válogatás. Legfeljebb a Paulina emlékkönyvébe c. igen szép epigrammát és a Szondi-töredék elejét hiányoljuk. Mindk e t t ő sokkal t ö b b e t mond a politikusról és költőről, mint pl. a közölt Balassa c. archaizálás. Vörösmarty hatalmas m ű v é t rendkívül nehéz ilyen kis terjedelmű válogatásban bemutatni. É r d e m e a szerkesztőnek, hogy ezt a nehéz f e l a d a t o t kitűnően o l d o t t a meg. Legfeljebb azt lehetne szóvá t e n n i , hogy 1825-től 1830-ig semmi nagyobb fajsúlyú Vörösmarty-verset nem közöl, s így az antológiában olvasható versek a n a g y költ ő t még mindig inkább Kölcsey es Kisfaludy tehetséges követőjének mutatják, semmint a n e m z e t i öntudat a m a lánglelkű ébresztőjének, akinek pl. Zrínyi c. (1828) nagyszerű versében mutatkozott. Szauder
József
ARANY JÁNOS NÉPDALGYÜJTEMÉNYE Közzéteszi K o d á l y Zoltán és Gyulai Ágost. Akadémiai Kiadó. Minden ember, még az is, akinek botfüle van, a zenetudós s z e m é b e n értékes teszt lehet. Mint a nyelv hangtana,szókincse pontosan tükrözi az o s z t á l y t , melyből szármázunk, a műveltséget, . m e l y e t hordozunk, a mesterséget, mellyel foglalkozunk, ugyanúgy elismételhetjük K o d á l y v a l : »Mondd meg, mit énekelsz, s m e g m o n d o m ki vagy?« Mert zene- és műveltségtörténeti tanúság mindenki, aki leszáll emlékezetébe és leír 234
1952.
mindent, amit életében énekelt : gyerekkorától kezdve öregségig, válogatás nélkül, E sorok írójának zenei vallomásában ott szerepelnének például egy alföldi vegyes lakosságú, i n k á b b elmagyarosodott, mint magyar városi környezet énekei, melyek a szabványos gyermekdalok után a millenniumi kor magyarkodó népszínműkultúráját, a pesti operett- és kabarévilág aszfalttermékeit, a századvégi középiskolai énekoktatás-
