Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
2015.02.03 Reggel kissé megtörten ébredt mindenki, még nem hevertük ki a hosszú utazás fáradalmait. A reggeli szálláson történő elfogyasztása után megismerkedtünk a koordinátorokkal. Kaptunk egy kazal papírt, aminek egy részét aláírva vissza kellett adni. Ezek a szükséges kötelező körök voltak. Lajstromba vettek bennünket, szerződés ismertetése, milánói összvonalas tömegközlekedési bérlet, térkép átvétele, instrukciók, stb. Tehát mindent, ami a napi életünkhöz nélkülözhetetlen ismertettek velünk. Nyelvi probléma nincsen, tökéletesen értettük egymást angolul. Mindenre gondoltak, így a nyelvi nehézségek miatt eltévedésünk, bajba kerülésünk esetére egy piros lapot kaptunk. Ezen az állt, hogy külföldi tanulók vagyunk az országban, nyelvi nehézségeink vannak és egy telefonszám felhívását kérték attól, akihez segítségért fordulunk. Remélem nem lesz rá szükség. Miután elintéztük a papírmunkát, ellátogattunk az EVOLVO székhelyére. Még itt is volt adminisztrálás. Minden irományunk dossziéba került a saját példányainkból, tehát adtak a külsőségekre is. Közben futtában ismerkedtünk a közlekedéssel és a várossal. Ezután elkalauzoltak minket a munkahelyekre, ami a C.R.M. s.r.l névre hallgatott. Társammal ketten egy üzembe kerültünk, ahol alkatrészek hegesztését, összeállítását végzik. Körbe vezettek a területen és mindenkinek bemutattak bennünket. A főnök angol tudása nem a legacélosabb, az angol keverte olasszal, ami nem mindig könnyítette meg a gyors kommunikációt. Az ott dolgozók angol tudása sem volt jobb, de a végén mégis megértettük egymást. Még a porba is rajzoltunk, hogy a gondolatátvitel megfelelően működjön. Mindenki kedves és barátságos, széles mosoly, dallamos olasz nyelv, hatalmas munkadarabok és zsúfolt csarnok. Nem tudom miért, de úgy érzem nagyon jó helyünk lesz itt. Ezek voltak az első benyomások. 17:00 órakor a műszaknak vége. Átöltözés és indulás a szállásra. A busz más irányba ment, mint amerre jöttünk, így kalandos utunk volt. Magyarul eltévedtünk. Újratervezés után, a normaidőnél 30 perccel később, megfáradva érkeztünk a szobánkba. Meleg estebéd elfogyasztása után beszélgetés az aggódó otthoniakkal és készülés a következő napra. Annyira azért nem voltunk páran fáradtak, hogy a Dóm térre ne menjünk ki. Gyönyörű a Dóm és rengeteg külföldi turista nyüzsgött körülötte, pedig már sötét volt. Sokak készítettek közülük szelfit magukról. Magam is több képet készítettem. Hazatérés és alvás következett.
1
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
2015.02.04 Egy újabb fáradt reggel, nagyon nehezen akklimatizálódunk. 07:00-kor keltünk és igen csak sietni kell, mert a munkahelyig 1,5 óra az út. Ez kettő vonalon történő metrózást, majd egy hosszabb buszozást foglal magába. Futtában reggelizünk, és riadó starttal indulunk el, hogy elérjük a nekünk megfelelő buszt. Az a baj vele, hogy egy kicsit ritkán jár. Ha nem érünk oda időben a megállóba, akkor késve érkezünk a munkahelyre. Na, ezt nem kellene bemutatni. Mi pontosak voltunk, de a busz öt perccel később érkezett. Utazás közben van idő tátogatni az ablakon keresztül. Hatalmas a város, nagyon sok az ember és szinte mindenki fülén mobiltelefon lóg. Ki beszél, ki zenét hallgat rajta, még az idősebbek is. Mosolygósak és jókedvűek. Rengeteg iskolást látni. Fölséges közlekedési dugók alakulnak ki, de a buszunk vezetője professzionálisan végzi a dolgát. Biztosan több a helyismerete, mint nekünk. Fél órával a kezdés előtt érkezünk. Csengetés a kapunál, majd az ablakon keresztül történt vizuális beazonosításunkat követően berreg az elektromos zár és bebocsájtást nyerünk. Átöltözés. Mobilom segítségével megállapítom, hogy szabadon elérhető WIFI is van a cégnél. Ez jó lesz az ebédszünetben. Mindenkit üdvözlünk és megbeszéljük az mai napi fő csapás irányát. A kommunikáció még mindig nehézkes kicsit, de a nap végére már egész jól alakult. A szakma és a fogások nagyon hasonlóak. A feladat az volt, hogy a gyártás által keletkezett hibákat kellett javítani, ami a megmunkálás közben visszamaradt kis barázdák kézi AWI hegesztéssel történő feltöltéséből, majd simára csiszolásából állt. A gépi hegesztés hiányosságait javítottuk ki. Eközben az automata hegesztőgép működését és beállítását próbálták megértetni velünk, ami nagyjából sikerült is. A feladatok végzése közben a munkástól, aki mellé lettünk beosztva és Hany (Anyi)-nak hívnak, nem kicsi artikulálás és rajzolgatás után tudtuk meg, hogy Kairóból származik és már tizennyolc éve lakik Milánóban. Az is kiderült, hogy diplomás ember. A hangulat jó, a munkatempó laza, mindenki jókedvű. 12:30 és 13:30 között munkaközi szünetet tartanak. Vannak, akik átöltöznek az ebédeléshez. Bizonyára valami közeli étterembe mehetnek. Mi helyben fogyasztjuk el a szendvicsünket, meleg kosztos vacsorára lesz. Az ebéd közben telefonommal a világhálón is tudtam járni. Jól jöttek az otthoni híradások. Fél kettőkor ismét indult a munka. Hatalmas munkadarabon dolgozunk, mozgatása csak daruval lehetséges. Formájáról és méretéből ítélve hajó alkatrésze lehet majd belőle. A csarnok, amiben most tevékenykedünk nem túl nagy és 10-12 fő dolgozik benne. Padozata kb 25x60 cm-es betonkockákkal van lerakva. Minden felé elektromos és sűrített levegős csatlakozások találhatóak. Kb. 14:30-kor egy érces hang elordította magát „caffé”. Ennek itt szertartása van. A munka leállt egy kicsi időre és mindenki a csarnokban lévő kávé automatához ment, ahol is olcsó pénzért nagy adag, nagyon finom kávéhoz lehetett jutni. Hiába az olaszok tudnak élni. Mi sem hagytuk ki a lehetőséget és minden nap éltünk vele. Már tegnap észrevettem, hogy a használatos hegesztő pajzsok hagyományosak és nem fényre sötétedő üveg van bennük. Nem hiszem, hogy a technika e része nem ért volna ide, vagy anyagi okai lettek volna a hiányának. A szemükre nagyon vigyáznak és úgy vettem ki a beszédből, hogy azt a csekély időt is soknak találják az állandó használat mellett, amíg az üveg lesötétedik. Érdekes megközelítése a dolgoknak és folyamatos használat mellett igen csak meggondolandó az észrevételük. Többször figyeltük pajzson 2
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
keresztül a hegesztő automata működését. Figyelmeztettek bennünket – nem kell azt nézni teszi a dolgát magától is. A hazafelé utazást ma már rutinosabban oldottuk meg és durván másfél óra alatt letudtuk. Nem bóklásztunk feleslegesen. A szálláson kapott vacsorát egy önjelölt szakácsunk turbózta fel sült szalonnával, sült kolbásszal és sült tojással, ami nagyon laktató volt. Hát jól estek az otthoni ízek. Eddig minden este nagyon finom tésztát kaptunk. Ehhez itt kitűnően értenek. A nap végére maradt az otthoniakkal történő értekezés. A szállásunkon is van WI-FI, így a Skype-on keresztül költségeket kímélően, több résztvevős konferenciabeszélgetést tartottunk mindenki megnyugvására. A nap végén pár gondolatot a naplómba is be tudtam jegyezni.
2015.02.05 Ma reggel ismét nagyon nehezen kelt fel mindenki, majd gyors reggeli után útnak eredtünk. Közben elkezdett esni a hó is, na ezért vagyunk ilyen levertek, aminek hullása napközben még intenzívebbé lett. A mai nap feladata az volt, hogy valami speciális alkatrész egyik felén levő lépcsős rész kellet feltölteni. Bizonyára ez később méretre lesz esztergálva és a teherhordás miatt szükséges a feltöltés, mert így megfelelőbb, szívósabb lesz az a rész. Lehet, csapágy kerül majd rá. Mielőtt a tényleges munka elkezdődött volna, először a több tonnás alkatrészt pozícióba kellet helyezni a görgős bakon és az automata hegesztőgépet is a megfelelő helyzetbe kellet állítani. Ez a művelet több mint két órát vett igénybe, és amikor megfelelő helyzetben volt minden, akkor a huzal előtoló mondta fel a szolgálatot egy kontakthiba miatt. Miután minden működött, megjelent a megrendelő képviselője, aki valamennyi paramétert (előmelegítés hőmérséklete, huzal vastagsága és összetétele, hegesztési paraméterek beállítása) leellenőrzött és azt fényképpel dokumentálta is. Az előmelegítés hőmérsékletével nem volt elégedett, tapintó hőmérővel többször is ellenőrizte a munkadarabot és a hőmérséklet emelését kérte. Ez nem ment egyik percről a másikra. Dolgoztak a PB gázperzselők rendesen és a szokottnál melegebb lett a csarnokban. Ma egy 3
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
kicsit feszültebb a légkör, úgy érzem az idegen ember miatt és a beszédből azt veszem ki, hogy az alkatrész sürgős, tehát határidős munka. Amikor minden megfelelőnek bizonyult, elkezdődött a hegesztés. A munkatempó is feszítettebb lett. Ennek ellenére mindenki vidám. Mi is próbálunk segíteni, kézre adjuk a szerszámokat, hogy ezzel is gyorsítsuk a munkafolyamatot, közben figyelünk és fényképezek is, mert ilyet sem látni minden nap. Összeszokott társaság, nincs egy hangosabb szó sem, teszi a dolgát mindenki, ha probléma van, akkor a kollektív bölcsesség elve jön. Ma fizetésnap volt, a főnök hozta mindenkinek a bérpapírt. Boldogan mutattatták, hogy ma pénzért dolgoznak. A hó esik szakadatlanul és már elég nagy. Nekünk lejárt a nap, de a többieknek maradniuk kell. A munka határidős és még három hasonló alkatrésszel kell megküzdeni. Hazafelé a bakancs a lábunkon maradt, mert nagy a lics-locs odakint. Csak így biztosított, hogy száraz lábbal érjünk haza. A tésztás vacsora elfogyasztása után tisztálkodás, majd kapcsolat az otthoniakkal. A WIFI-n elég sokan lógnak, kicsit belassult. Sikerült belépnem a routerbe és állítottam a paramétereken, így egész elfogadható lett a működése. Az időjárás miatt nincsen senkinek kedve elmenni és a várossal ismerkedni. Pihenünk.
4
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
2015.02.06 Ma reggel ismét korán kelt mindenki. Talán jobban kipihent vagyok. Gyors reggeli után nekivágtunk a hosszú útnak a munkahelyre. Már ismerjük a járást és nem kell annyira sietni, tudunk kicsit nézelődni. A hó már nem esett, de ami lent volt az megmaradt és nem is nagyon foglalkoztak az eltakarításával. Aki hozta el is viszi. A munkahelyen a tegnap megkezdett munkát folytattuk, már a második darab volt a padon, a tegnapival végeztek. Most már gördülékenyebben mentek a dolgok, jobban tudtunk segíteni mi is, mert tudtuk a sorrendet. Amikor befejeztük, felraktunk a következő ugyanilyen alkatrészt, amit hasonlóan meg kellett hegeszteni. A megrendelő képviselője ismét előkerült és leellenőrizte a megadott paraméterek helyességét. A precíz beállítások után igazából a gép dolgozott, ha minden jól működött, akkor korrekcióra nem volt szükség. Ekkor volt egy kicsi időm ismerkedni a csarnok zugaival. Mindenhol rengeteg anyag elhelyezve, lépni is nehezen lehet. Valamennyi holmi biztonságosan volt letéve. Ha kellett, akkor megfelelő fákkal alátámasztva, vagy ékekkel elgördülésük ellen biztosítva voltak. A tisztaság nem volt patikai, de egy ilyen helyen ez nem is elvárás. Léptennyomon vagy húsz helyen a kommunális hulladéknak tartók kihelyezve. Senki nem dobott el semmit a földre. Több helyen is 50 kg-os kerekekkel ellátott porral oltó tűzoltó készülékek vannak felállítva. A falon is több helyen szekrény van elhelyezve tűzoltó tömlővel és szerelvényeivel együtt. A gázpalackok feldőlés ellen biztosítva. Raktár nincsen, a szükséges anyagok kint vannak a polcokon, mindenki hozzáférhet. Korongok, kesztyűk, pálcák, minden, ami fogyó kopó anyag. A munkavédelmi kesztyű tökéletes, jó anyagból készült, megfelelően tartós és nagyon kényelmes. Kellően vékony, hogy érezni is lehessen benne. Mikor vége lett a műszaknak, elmentünk átöltözni, hogy elérjük a buszt hazafelé. Miután a szállásra érkeztünk, a vacsora és fürdés után, megbeszéltük a mai nap történéseit és elmentünk aludni. A csapatunk másik része egy hotel felújításánál dolgozik.
5
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
2015.02.08 A mai nap vasárnap van és a történet egy közös kulturális programról szólt. Meglátogattuk a Castello Sforzesco-t. Maga a kastély a 14. században épült, de többször kibővítették, majd a 18. században teljesen felújították. A kastély egy hatalmas építmény és a belsejében ma egy múzeum található. A kiállított tárgyak nagy része az épület felújítási időszaka előttről valóak. Állítólag még Napóleon is járt itt. Építészete és monumentalitása igen tetszett. Miután végig néztük, elmentünk a vár közvetlen szomszédságában lévő búcsúba. Körhinta, céllövölde és minden jó, ami ilyen helyen megtalálható az ott volt. Szinte otthon éreztük magunkat. Miután végig jártunk benne, egy kis séta után megérkeztünk a diadalívhez. A környék megszemlélését követően villamossal mentünk vissza a Dóm térre, ahonnan metróval elmentünk bevásárolni a csapatunk másik részének a munkahelyének közelében lévő boltba az ebédhez és a vacsorához. Itt nagyon olcsón lehetett mindenhez hozzájutni. A menü rakott krumpli volt. Szombaton és vasárnap nem biztosítanak meleg ételt a szálláson. Ennek áthidalására 40 eurót kaptunk. Kinevezett szakácsunk ismét jó munkát csinált. Minden elfogyott és a hazai ízek csodálatosak voltak. A közérzetünk is látványosan javult. Este hosszabb beszélgetés a családdal. Apám gépész ember, így mindent részletesen el kell mondanom a számára. Ezer kérdése van, miért úgy forgott, hogyan fogták be, milyen kötözőszerrel emelték, hány amper volt. Képeket kellett neten küldenem, hogy mindent megértsen. Anyukám kérdése, hogy mostál-e hajat, nem soványodtál-e le, hogyan volt a ruháim mosása.
2015.02.09 A mai nap egy új munkadarabot kellet volna felhelyezni a forgatható asztalra, egy lendkerékszerű alkatrészt, de az előkészületek közben a daru felmondta a szolgálatot, így minden anyagmozgatás leállt, amihez a daru szükségeltetett. Időközben megérkeztek a TMK szerelők, akik emelőkosaras autó segítségével próbálták lokalizálni a probléma forrását.
6
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
Nagy volt a baj, mert a próbálgatások alatt egyszer az egész üzemben elment az áram. A kaotikus helyzet ellenére mindenki nyugodt maradt. Nem kerestek bűnöst, nem ordítoztak, pedig ott volt a feladat. Valószínű a „macskát” mozgató villanymotor tekercselése részben vagy teljesen leégett. Lehettek még járulékos problémák is. Tartalék nem volt hozzá, így villamosan kikötötték, leszerelték. Elég combos darab volt. Hát ez vis major, a már elkészült alkatrészeket sem lehet a daru nélkül kivenni és elszállítani. Ismét volt időm nézelődni a csarnokban. Nagyon komoly kézi hegesztő berendezések voltak üzembe állítva. Rengeteg beállítási lehetőség van rajtuk, ember legyen, aki fejből tudja őket. Az már klinikai eset. Úgy érzem, hogy az eltelt idő alatt mindenki megismert bennünket az üzemben, beilleszkedtünk és hasznos tagjaivá lettünk a közösségnek. Nagyon jól érezzük magunkat. Mindenki figyeli a munkánkat, ha szükséges korrigálnak, mutatják a jó fogást és magyaráznak. Már jól értjük egymást a mozdulatokból is és sok szót sikerült megtanulnunk. Délután jobb híján egy kis rendtétel következett. Az elhasznált és feleslegessé vált dolgok a kukában végezték. Volt mitől megszabadulni. Ez egy ilyen sanyarúbb nap volt, a technika ördöge gondoskodott róla. A szállásra utazás már becsukott szemmel is történhet. Este a szokásos műveletek. Már rutinná válik minden. Ehhez egy hét kellett.
7
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
2015.02.10 Reggel egy kicsit elaludtunk, ezért nagyon sietnünk kellet, de amint a buszsofőrrel való beszélgetésből az kiderült, a későbbi busz is arra megy, amerre mi utazni akarunk. Így megnyugodtunk, hogy nem fogunk elkésni. Mikor megérkeztünk az üzemhez, a daru meghibásodott alkatrészét akkor vitték el javításba. A mai napi teendőnk az volt, hogy varratot tisztítsunk, majd utána azt hibakereső festékkel befújuk. Ez úgy működik, hogy a megtisztított munkadarabot először speciális piros festékkel festjük és rajta hagyjuk 20-25 percig. Ezután letisztítjuk róla a festéket, majd fehérrel fújuk be. Ahol mélyedések vannak, ott a piros festék megmarad és átüt a fehéren, így látszik, hogy hol kell javítani a varraton. Jól el voltunk vele, gyorsan haladtunk és sebesen ment az idő is. Az üzemben minőségbiztosítási rendszer működik. A dolgozók elég sokat adminisztrálnak miatta, de tudomásul veszik, hogy ez ezzel jár. A Tanúsítvány kint lóg a falon, sokat nem értettem belőle. A munkatempó az itthoninál lazább, illetve kényelmesebb. A dohányosok munka közben tudnak cigarettázni. Mindenki jókedvű, beszédes, magába fordult embert nem láttam. A mai nap hamar elment, irány haza. A vacsora tészta paradicsom szósszal. Letoltuk és fürdés következett. Napló vezetése és beszélgetés az otthoniakkal volt az esti program. Ma egészségesen elfáradtam.
8
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
2015.02.11 A mai napon odaállítottak nekünk egy hegesztőgépet és megmutathattuk tudásunkat AWI-val és a bevonatos elektródával. Nehézkesen ment mivel még soha nem hegesztettem AWI-val és ezt az ott dolgozók is azonnal észrevették. Próbálták magyarázni, hogy hogyan, de angol szaknyelvi tudás hiányában ez a mutogatásban merült ki. Megmutatták hogyan kell kihegyezni a wolfram szálat, illetve mennyire kell annak kilógnia a kerámia gázterelőből. Ezt még gyakorolni szükséges. Érezni kellene, de ahhoz még nincsen elég gyakorlatom. Utána elektródával hegesztettünk, amivel azért jobb varratot sikerült húznom. Erre Apa otthon már jól megtanított. A nap a gyakorlással telt el. Azért a végére már látszott az eredmény is. Természetesen ez még messze van a kívánatostól. Mindenki nagyon segítőkész volt és figyelték a próbálkozásunkat, tanítottak bennünket. Fáradtan indultunk a szállásra. Nagyon kedvező, hogy már sokáig világos van.
9
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
2015.02.12 Ismét hegesztünk, nyúzzuk a gépet. Hiába, a gyakorlás nagyon fontos. Figyelnek bennünket, tanácsot adnak, dicsérnek, ha jól sikerült a varrat. Már az eget is behegesztettük délutánra. Ismét nagyon elfáradtunk. Az egyik forgató asztal valamilyen mechanikus probléma miatt cserére szorult. Mivel targoncával nem lehetett odaférni hozzá ezért a kisebb teherbírású daruval lett kiemelve a több tonnás eszköz, amit később targoncával vittek el valahova. A szállásunkról még nem írtam. Az emeleten lakunk mind a nyolcan egy szobában. Nem szorongunk, van hely bőven. Külön konyha, hűtőszekrény nagy fagyasztó résszel, edények, megfelelő állapotú vizes blokk, mosógép, aminek használata fizetős. Tehát a célnak minden megfelel. Nem 5 csillagos szálloda, de nem is kéjutazásra jöttünk. Ágyhuzat és törölköző csere hetente. A személyzet nagyon korrekt. 2015.02.13 Ma ismét hegesztetünk és a CO-s pisztoly is előkerült, amit át is akartunk cserélni, de az nem is ment olyan könnyen. A pisztolyfelrakás illetve a huzalbefűzés gyorsan megtörtént, ebben már van rutin. Közben kiderült, hogy nem sima argon gáz, hanem kevert gáz kell hozzá, amit másik tömlőre kellet felszerelni. Miután a beállítási rengetegben megtaláltuk a Mig-Mag opciót, beállítottuk a megfelelő gázmennyiséget, majd próbáltunk hegeszteni, de valamilyen beállítás miatt nagyon rosszul hegesztett. Több próbálkozás után találtuk meg a megfelelő beállítást és végre jó varratot lehetett húzni vele. A hatalmas gázterelő miatt nem látom, hogy mit csinálok. Érezni kell, hogy merre jár a pisztoly. Közben egy jobb angol nyelvi tudással rendelkező munkással tudtunk szóba állni. A beszélgetésünk közben kiderült, hogy nem csak itthon, hanem Olaszországban is nagyobb eséllyel talál munkát magának az az ember, akinek van érettségije. Érdeklődött milyen messze lakunk és mennyi ideig tartott az utazás és milyen közlekedési eszközzel érkeztünk. Elcsodálkozott, hogy közel 1000 km távolságból jöttünk hozzájuk. 2015.02.14 A mai nap szombat van és ismét egy közös kulturális programról szól, mégpedig Leonardo da Vinci múzeumának meglátogatásáról. Ismét az Evolvo irodája előtt volt a találkozó, majd a piros és a zöld metróval megérkeztünk a múzeumhoz. Maga a múzeum nincs is olyan mesze a központtól, mint amennyire gondolnánk. Az épület hatalmas és háromszintes. Ebből egyik a pince. Az épületen belül a pénztár után egy monumentális gépezet fogadott bennünket. Ez egy áramfejlesztő volt. Még körbe járni sem volt egyszerű dolog. A múzeum tudományos és technikai dolgokat mutat be. Gépkocsikat, da Vinci találmányait, de az újabb korból való technikai újdonságokat is, mint például a Morse távíró, vagy egy hatalmas csillagászati teleszkóp. A pincében szeszfőzde berendezés volt elhelyezve. Leonardo korszakából hangszerek, bútorok és egyéb használati tárgyak is voltak kiállítva. Leonardo korától a mai napig történt technikai fejlődés, egészen a mobiltelefonig lekövethető volt. Hosszú időt töltöttünk az épületben, de azt mindenre kiterjedően bejárni még egy nap is kevés lenne. Leonardo da Vinci korának egy kiemelkedő alakja volt, hatalmas tudással és képzelő erővel rendelkezett. Egy kitűnő ember lehetett.
10
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
2015.02.16 Ma elkezdtük az utolsó hetet, amikor is egy kilencven fokos csődarabot kellet volna belülről hegeszteni, de ez nem volt olyan egyszerű feladat. Természetesen nem egy 100 mm átmérőjű csőről van szó. Először is precízen pozícióba kellet helyezni a forgatható asztalon, hogy a hegesztőpisztoly egyenesen végig tudjon menni rajta. A beállítás nagyon hosszú időbe telt. Amikor ez megtörtént akkor a pisztolyt tartó konzolt kellet úgy állítani, hogy az hegesztés közben ne ütközzön neki a cső falának. De mivel az egész konstrukció elég hosszú volt ezért állandóan bemozgott a pisztoly. Emiatt nem sikerült meghegeszteni a munkadarabot. A csarnokban található még egy elektromos kemence is, amiben a hegesztett alkatrészeket azért rakják, hogy a hegesztés közben keletkezett feszültségeket megszüntessék. Mivel az eredeti feladatot műszaki nehézség miatt nem lehetett folytatni, olyan döntés született, hogy holnap egy másik konzolt kell felszerelni, ami stabilabb lesz. Így az egész nap ráment a próbálkozásra, semmi eredménnyel. Teljesítménybérben ez nulla lenne. Ennek ellenére senki nem ideges, ez egy speciális munkadarab és holnapra tiszta fejjel kitaláltatik a megoldás.
11
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
2015.02.17 A mai nap ismét a tegnap félbehagyott munkadarabbal foglalkoztunk. Mivel a próbáknál használt konzol a pisztolyhoz nem bizonyult a legstabilabbnak, másik kellett hozzá. Hoztak egy teljes mértékben állítható, profilcső kinézetű, de hajlítható helyekkel ellátott tartót és ez lett az előző helyett felszerelve. Így már stabilak bizonyult, de több sebből is vérzett és nagyon viseletes állapotban volt. Peremek leütve, menetek megszakítva, sok baja volt és hosszú időbe telt mire maradéktalanul ki lettek javítva a hiányosságai. Előkerült egy tolómérő is, ami digitális, de nem a legpontosabb, lehet, hogy a sok használattól, de nem igazán lehetett pontosan nullára állítni. Mivel volt menet, ami meg volt szakadva, ezért menetmetsző és menetfúró is kellet, amiket egy racsnis t-kulcsba lehetett befogni. Látva a mai és tegnapi problémákat, próbálunk a tőlünk elvárható módon segíteni és a szükséges szerszámokat kézre adni. Nem kell szaggatnunk az istrángot, de így is nagyon sokat tanulunk. Szóval megfelelő szerszámot kell gyártani a művelethez, lehetőleg rövid idő alatt, kevés ráfordítással. Ej, ha perfekt tudnánk beszélni egymással!
2015.02.18 A mai nap ismét AWI-val hegesztettünk, ami már egész jól ment, annyira, hogy még a munkások is megdicsérték a művünket. A gyakorlás ezt teszi. Eközben a csarnokban körülöttünk nagytakarítás zajlott. Valószínűleg egy új projekt van készülőben és több helyre van szükség a területen. Sok éves por, tengernyi már használhatatlan kábel, sílécek, ezer kacat, tehát mindent volt, de a sok por mégsem látszódott meg a csarnokban, a jó szellőzés miatt. Több konténernyi szemetet szedtek össze. Erről még nem írtam, pedig minden nap látom a működését. A csarnokban öt helyen is egy elég nagyméretű, hasáb alakú szerkezet van felállítva. Egyik oldalon beszívja, a másikon kifújja a levegőt. Tehát egy légszűrő.
12
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
Áldásos tevékenységüknek köszönhetően szemmel nem látni lebegő port a csarnokban. Már az első napon konstatáltam, hogy orrfújás után nem lesz vályog a zsebkendőben. Azt nem sikerült kiderítenem, hogy szűrőbetét vagy esetleg folyadék ejti csapdába a lebegő port.
2015.02.19 Napközben a folyó munkálatokban segítettünk. Délután majdnem két héttel az után, hogy elvitték a daru elromlott alkatrészét, meghozták azt javított állapotban. Felszerelése darusautó segítségével történt és fél óra múlva már a helyén is volt. Ezután az elektromos rendszere kötötték rá. Új darukötél is került beszerelésre, amivel meggyűlt a bajuk a szerelőknek, de végül is sikerült megoldaniuk a problémát. Úgy gondolom, egy darabig nem kívánnak hozzá nyúlni. Próba következett és minden rendben működött. Közben egy nagy tárcsa rá volt 13
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
hegesztve egy aljzatra, hogy targoncával lehessen szállítani. Mivel erre már nem volt szükség, ezért azokat ketté kellet választani egymástól, amit gyökeltávolítóval lehet a legkönnyebben elvégezni. A 4 mm vastag kopasz elektródával ívhúzás nagy amperrel, majd a megolvadt anyagot a pisztolyon keresztül kiáramló sűrített levegő kifújja. Ezzel gyorsan és hatékonyan lehet dolgozni. Csak úgy fröcsögött az anyag.
2015.02.20 A végső nap a munkahelyen, ahol mindenki tudta már, hogy ma az utolsókat rúgjuk. Így nagy feladatokat nem kaptunk, az éppen aktuális dolgokban segédkeztünk. Mikor a műszak a végéhez közeledett elmentünk a főnökhöz, hogy a függőben lévő papírmunkákat lerendezzük, 14
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
majd kértem trombitálja össze a népét egy csoportkép erejéig. Amikor mindez megtörtént elmentünk átöltözni és mindenkitől személyesen elköszöntünk. Kézfogás, email-cím begyűjtés, pár kedves szó. Azt érzem egy darabig itt hiányozni fogunk. Úgy búcsúztunk el, hogy még találkozunk. Ők is itt lesznek a gondolatainkban egy ideig. Szótlanul mentünk a szállásra, gondolataim már otthon jártak. Estére kelve kiderült, hogy nem vasárnap reggel, hanem vasárnap este indulunk haza. Ennek csak örülni tudok, mert holnapra jelentős esőt mondanak és lenne még hová mennem, fényképezni. Így azt vasárnap a jobb időben tudom lerendezni. Cél a főpályaudvar. Vasutas gyerek vagyok, és nagyon érdekelnek az ottani dolgok. Este beszélgetés az otthoniakkal. Közlöm a hírt, hogy csak hétfőn reggel érkezünk haza. Kisszékre szomorodtak. Már nagyon hiányzom a családnak is. Anyának a lelkére kötöttem, hogy a tésztát egy időre száműzze az étrendből. Kezdem a csomagolást.
15
Erasmus + Napló
Lehel Szabolcs
Összefoglaló Az elmúlt három hét történéseit summázva a következő megállapításra jutok. Köszönet mindenkinek, hogy ez a projekt így megvalósulhatott. Nem kevés ember nagyon sokat dolgozott ezért. Szüleim az első pillanattól támogatták a részvételemet, amennyiben arra érdemesnek tart az iskola. A megvalósulás kezdeti időszakában ez számukra is egy nagy feladat volt és némi anyagi áldozattal is járt és láttam rajtuk, hogy tele vannak aggodalommal. Az indulást önállóan nem tudtam volna nyélbe ütni, kellett a tapasztalt háttér. Nagyon körültekintően csináltak mindent. Cégem, ahol gyakorlaton vagyok, hosszú ideig nélkülözte a munkámat – köszönöm a türelmüket. Az utolsó pillanatban dőlt el hogy én is utazhatom és a Főnők Úr sokat segített a gördülékeny bekezdéshez. A külföldi tapasztalataimat megpróbálom az üzemben is kamatoztatni. Iskolám profi módon szervezte a dolgot. Volt megfelelő információ mindenről, tehát nem zsákbamacska volt az utazás. Ennek úgy érzem a szülők örültek a legjobban. Az Igazgató Úr az indulásunknál is jelen volt. Ez jól esett mindenkinek. Barna bácsi volt a kísérőnk. Mindenben segített nekünk, a megfelelő információkat Tőle kaptuk a kinti létünk alatt. Nem volt egyszerű dolog bánni a sok kiscsikóval, türelmességét nagyon köszönöm. A gépkocsivezetők. Apám kitűnő emberismerő, ezért nagyon figyeltem az arcát, amikor a busz érkezésekor a sofőrök kiszálltak abból. Rövid időn belül megnyugvást láttam rajta. A pilóták kitűnő, komoly emberek voltak és mindent megtettek a biztonságos utazásunk érdekében. Szerintem már becsukott szemmel is eltalálnának a velünk járt úton. Társaim nagyszerű embereknek mutatkoztak. Jól megértettük egymást. Lakva ismerni meg a másikat. A szakácsoknak köszönet a jó ízekért. Még nem jártam szlovén és olasz földön így nagyon tetszett a táj és egy helyen a tengert is lehetett látni. Sok fényképet készítettem. Nem vagyunk otthon nagy világutazók, de azért Margit-majornál már jártunk sokkal messzebb is, de a célba eljutás is egy élmény volt. Az olaszok kedvesek és barátságosak, nagyon jó kapcsolatba kerültünk velük. Tehát emberi oldalról szintén hasznos volt a dolog. Figyeltem a helyi szokásokat, nagyon sokat lehetett tanulni és megtapasztalni a kulturális programok során is. Életemben talán soha nem jutnék oda. A szakmai része felbecsülhetetlen tapasztalatokat adott. Hosszú ideig egy jól felszerelt üzemben lehettünk, betekinthettünk a mindennapjaikba és láthattuk az ott használatos technológiát, gyakorolhattunk. Van, amit teljesen másként csinálnak, mint mi idehaza tesszük. Ez egy életre szóló élmény volt a számomra. Úgy érzem, itthon nagyon sokat tudok belőle profitálni. A kinti lét egy szélesebb látást is adott. Megálltuk a helyünket. Visszamennék még három hétre, akár azonnal is.
16