.BERECZKEI TAMÁS.
.A morális állat. R
sen értelmezte az állati viselkedés evolúciós gyökereit és mozgatórúgóit, képtelen volt valóságh∫ modellt alkotni az állati együttm∫ködés eme fajtájáról. A nehézséget az okozta, hogy Darwin a viselkedést általában az individuális rátermettség alapján értelmezte. Úgy gondolta, hogy a legkülönböz√bb viselkedési változatok azért maradhattak fenn, mert lehet√vé tették az él√lények alkalmazkodását környezetükhöz. A madarak násztánca, a ragadozók ölési technikái vagy a denevérek ultrahangos tájékozódása ugyanazt a szerepet töltik be, mint az éles karom és a gyors láb: növelik az él√lény túlélési és szaporodási esélyeit. Más szóval, a természetes szelekció azokat a viselkedésformákat részesítette el√nyben , amelyek révén az állatok sikeresekké váltak a fennmaradásért és utódnemzésért folytatott küzdelemben. Az adaptív viselkedések genetikai alapjai rögzültek és relatív gyakoriságuk az egymást követ√ nemzedékekben növekedett. Az állati önzetlenségr√l szóló megfigyelések azonban egyszer∫en nem illeszkedtek bele a „hagyományos” darwini paradigmába. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a biztos rejtekhelyr√l vagy a táplálékról lemondó állat az evolúció vesztese, hiszen fennmaradási esélyei csökkennek, és kevesebb utódot hagy hátra. Hátrányba kerül önz√ társaival szemben, akik a rendelkezésre álló er√forrásokat maximálisan kihasználják és elszaporodnak. Ilyen körülmények között az önzetlen viselkedés ki sem alakulhatott volna; az altruista él√lényeknek a darwini logika törvényei szerint ki kellett volna hullaniuk a természetes szelekció rostáján. A szelekció mégis megtartotta √ket, és az altruizmus elterjedt jelenség a társas állatok körében.
endelkeznek-e az állatok morális tudattal és erkölcsi ítél√képességgel? Darwin úgy vélte, hogy igen. Egyik m∫vében hosszú oldalakat szentel a madarak szépérzékének, a kutyák kötelességtudatának, a majmok lelkiismeretének a taglalására. Ma az etológia sokkal szkeptikusabb az állati és az emberi viselkedés közvetlen párhuzamait illet√en. Ugyanakkor — éppen a darwini elmélet alapján — azt hangoztatja, hogy az ember hosszú biológiai evolúción keresztül tett szert azokra a képességekre, amelyek ma is alapját képezik társas kapcsolatainak, erkölcsi viselkedését is beleértve. Ha elfogadjuk az evolúció folytonosságának tételét — nem látszik más életképes lehet√ség —, joggal vet√dik fel a kérdés, hogy az állatok el√futárai-e az embernek a morális cselekedetek terén is?
AZ ÖNZETLENSÉG
A
z állatok önzetlensége hosszú id√n keresztül megoldhatatlannak látszó probléma elé állította a viselkedés kutatóit. Egyfel√l vitathatatlan tények szóltak amellett, hogy az állatok képesek viszontszolgáltatás nélkül segíteni egymásnak. A vészjelzést hallató és így saját rejtekhelyét felfed√ énekesmadár, a csoportját a leopárddal szemben védelmez√ hím pávián, a mások árváit szoptató n√stény elefánt, a sebesült társaikat víz fölé tartó delfinek megannyi pédái az altruizmusnak. Másfel√l viszont sokáig nem volt olyan elmélet, amely magyarázatot tudott volna adni ezekre a jelenségekre. A klasszikus darwinizmus, amely sikere-
103
Bereczkei Tamás
Miként lehetséges ez? A válasz Darwin nagy m∫- viselete ugyancsak növekedni fog a rokon által horve, A fajok eredete után több mint száz évvel szü- dozott közös gének elterjedése következtében. A letik meg, jóllehet a probléma megoldásával addig prérikutya, amikor megpillantja kotoréka közeléis többen próbálkoztak. A William Hamilton által ben els√ számú ellenségét, a prérifarkast, füttyegzakt, matematikai formában is megfogalmazott szer∫ vészkiáltására a kotorék többi lakója azonún. rokonszelekció elmélet valódi áttörést jelen- nal menedéket keres, és elt∫nik a biztonságot nyújtett a viselkedéstudományokban. Azt már koráb- tó fészekben. A jelzést adó állat azonban éppen ezban is tudták, hogy az egyed biológiai-evolúciós által kerül veszélybe, hiszen felhívja magára a raértelemben vett alkalmassága vagy sikeressége — gadozó figyelmét. az ún. individuális fitness — azon múlik, hogy az A prérikutya kolóniák többségükben rokonokadott környezetben képes-e szaporodni és fajtár- ból szervez√dnek. Amikor tehát az √rt álló állat saihoz képest mennyi utódot hoz létre. A kérdés vészkiáltást hallat, általában olyan rokonokat tehát az, hogy az él√lény mennyire képes növelni riaszt, akik az altruista egyed génjeinek kópiáit horgenetikai képviseletét az utódok által, azaz hogy dozzák — természetesen a rokonsági fok függvégénjei milyen arányban Az elefánt „morális története” már az antikvitásban kialakult, nyében. A kedvezményevannak jelen a következ√ és valójában a középkorban élte „fénykorát”. Arisztotelész volt zett állatok átviszik az önnemzedék génállományá- az els√, aki részletesen tanulmányozhatta Nagy Sándor zsák- zetlen rokon génjeinek rában. Természetes módon mányolt elefántjait. Beszámolója az egyik legfontosabb és leg- juk es√ hányadát, s ezáltal értékesebb forrása volt nem csupán az ábrázolásoknak, hanem mindegyik utód a szül√k az allegorikus értelmezéseknek is a középkoron át az újkorig. növekszik az altruista telgénjeinek 50-50 százalékát Arisztotelész csupa pozitív tulajdonsággal — ügyes, h∫séges, jes genetikai képviselete, viszi át a következ√ gene- óvatos, mérsékletes, okos és segít√kész — ruházta fel az álla- ún. összesített rátermettrációba. Négy utód esetén tot, így ez a kedvez√ kép maradt meg Európában a kés√bbi sége. m∫veiben. Az a tétel, hogy az elefánt az utódnemzéspl. mind az anya, mind az szerz√k A természetes populáben rendkívül szemérmes, nem a kereszténység találmánya, apa megkétszerezi génjei- erre már az ókorból találhatunk példákat. Plinius is Arisztote- ciókban együtt él√ rokonek a számát. lészt követve hangsúlyozta azt, hogy az elefánt nem csupán a nok támogatása így olyan Csakhogy — és ez az új leger√sebb állat, aki méretben felülmúlja a többi teremtményt, adaptív stratégiának bizofelismerés egyik sarokkö- hanem az emberi intelligenciához és érzésekhez legközelebb nyul, amelyre pozitív szeálló lényként írta le, aki szellemiekben és érzelmiekben is túlve — a gének másolatait tesz minden állaton. Emellett kiemelte a fajfenntartásra való lekció hat. Ez az ún. ronem csupán az egyén köz- „szerény képességét”, a szerelmeskedésének elrejtését. Arra a konszelekció . Hamilton vetlen leszármazottai hor- közkedvelt nézetre, hogy az elefánt lomha a szexben, a magya- szerint az önzetlen viseldozzák, hanem egyéb ro- rázat egyszer∫. Az elefántoknak viszonylag hosszú id√ kell, mi- kedés akkor alakul ki és konai is, mégpedig a ro- re elérik az ivarérett kort, mintegy nyolc-tíz év. A vemhesség marad fenn, ha a bel√le konsági foknak megfelel√ arányban. A testvérek fakadó genetikai nyereség felülmúlja az általa génjei 50 % valószín∫séggel közösek, a unokaöccs okozott veszteséget (kockázatvállalás, er√forrá1/4 arányban hordozza nagybátyja génjeit, az uno- sokról való lemondás, stb.). Az él√lények nagyobb katestvérek között pedig 1/8 a genetikai átfedés. kockázatot is hajlandók vállalni közeli rokonaik Azt, hogy a rokonok a leszármazás révén milyen érdekében, hiszen nagyszámú közös gént horarányban hordoznak közös géneket az ún. rokon- doznak. De nem csupán a rokoni együtthatók besági együttható fejezi ki, amely 0 az idegenek kö- folyásolják az áldozatvállalás mértékét. Nagyobb zött és 1 az egypetéj∫ ikrek esetében. Minden más valószín∫séggel alakulnak ki a kisebb kockázattal rokoni kategória a két érték közé esik. és lemondással járó viselkedésformák — pl. a tisztálkodó-ápoló viselkedés, az ún. grooming — azok, amelyek nagy kockázatot, esetleg életveszélyt jeROKONSZELEKCIÓ lentenek. Az életkort illet√en sajátos aszimmetria figyelhet√ meg; els√sorban a fiatal egyedek az önzetlen cselekedetek haszonélvez√i, hiszen az másik dönt√ felismerés az volt, hogy a rokonok- id√sebb egyedekhez képest nagy a potenciális szanak nyújtott támogatás evolúciós értelemben nyer√ porodási képességük. Másszóval sok utódot képestratégia. Amennyiben ugyanis a rokononnak nyúj- sek a jöv√ben létrehozni és ezzel hatékonyan el tott támogatás javítja a kedvezményezett túlélési tudják elterjeszteni az √ket segít√ rokonok génés szaporodási esélyeit, az altruista genetikai kép- jeit. Az sem mindegy továbbá, hogy az altruista tett
A
104
A morális állat
hány rokonra irányul, hiszen a kedvezményezett folyó küzdelemb√l, er√sebb fivérük révén. Ezen a egyedekre es√ genetikai nyereségek összeadód- ponton érthet√ meg önzetlenségük „logikája”: ha nak. A fenti példában szerepl√ prérikutya testi ép- már elvesztették a közvetlen utódlás lehet√ségét, ségét is kockáztathatja, ha legalább két testvére nagybácsik még mindig lehetnek és így legalább megmenekül. Még ha el is pusztul a támadás kö- génjeik egy részét átmenthetik a következ√ genevetkeztében (1OO %-os veszteség), a testvérei két- rációra. szer 5O %-át mentik át az altruista génjeinek. ÁltaAz eml√söknél ugyancsak számos jelét látjuk a lában azonban az állati közösségek számos közeli rokoni önzetlenségnek. A sakáloknál pl. az utódok és távoli rokont foglalnak magukba, így a geneti- gyakran együttmaradnak a szüleikkel egy-két évig, kai megtérülés nagyságrenddel múlhatja felül a ge- és segítenek a kés√bbi almokban világra jöv√ testnetikai veszteséget. Az is igaz azonban, hogy egyet- véreik táplálásában és védelmezésében. A sakálok len unokatestvér megmenekülése nem éri meg az monogám párkapcsolatban élnek, és a szül√k egy, életveszély vállalását; az önzetlenség ilyenkor ál- legfeljebb két utódot képesek felnevelni. Ha azontalában a kisebb kockázattal járó akciókra korlá- ban az id√sebb utódok besegítenek fiatalabb testtozódik. Mindez természevéreik nevelésébe, akkor 20-22 hónapja, tehát csaknem két év alatt és a szoptatási id√ tesen nem jelenti azt, alatt nem párosodnak, így csaknem négy évente kerül sor újabb az utódszám akár 4-5-re is hogy az él√lények tudatos párzásra. Ez a biológiai tény és a szokatlan termet elegend√ emelkedhet. A gondozást kalkulációt végeznének volt ahhoz, hogy a természetleírások az elefántot olyan mesés végz√ állatok nagy hatáscselekvésük el√tt a rokon- tulajdonsággal lássák el, miszerint az szemérmes és sz∫zies. A fokkal javítják öccseik és „mandragóra legendája” talán a legnépszer∫bb törsági fok és a nyereség- Physiologus húgaik túlélési esélyeit. ténet, melynek hatására az elefánt szemérmességér√l szóló köveszteség összefüggései- zépkori beszámolók szinte megszámlálhatatlanok: Táplálják a kölyköket s√t r√l. Ezt a kalkulációt való- „Él a hegyekben egy állat, amelynek elefánt a neve. Ebb√l az anyát is, el∫zik a hiénájában a természetes sze- hiányzik a párzás iránti vágy. Ha utódokat akar nemzeni, ke- kat, ha nincsenek otthon a lekció végzi el. Olyan vi- letre megy, a paradicsom közelébe. Van ott egy fa, amelynek szül√k, és vadászni tanítmandragóra a neve. Odamegy a n√stény a hímmel. El√ször a selkedési mechanizmu- n√stény eszik a fa gyümölcséb√l, majd a hímnek is nyújt bel√le, ják a kisebbeket. Mivel a sokkal látja el az él√lénye- s addig bökdösi, amíg amaz is meg nem ízleli a gyümölcsöt. A sakálok szigorú monogáket, amelyek a különböz√ hím, miután evett bel√le, meghágja a n√stényt… Ádám és Éva miában élnek, a testvérek környezeti szituációkban személyére értend√ az elefánt és n√sténye. Amíg a paradicsomi valóban 50%-os valószín∫éltek, nem ismerték a testi szerelmet, fogalis adaptív reakciókat írnak gyönyör∫ségben séggel hordozzák egymás muk sem volt róla.” el√. Ilyenek pl. az ún. rogénjeit. Id√legesen lemon(Physiologus, Helikon, Budapest, 1986, 77. konfelismer√ rendszerek, danak a saját szaporodáFordította: Mohay András) amelyek segítségével az sukról annak a genetikai él√lények képesek megkülönböztetni rokonaikat nyereségnek a fejében, amelyre testvéreik gondoaz idegenekt√l, s√t a rokonság mértékét is meg zása révén tesznek szert. tudják állapítani. Ezek a rokonfelismer√ folyamaAz emberszabású f√eml√sök különösen szoros tok a korai tapasztalatok (bevés√dések) és az agy és komplex rokoni kapcsolatokat tartanak fenn. veleszületett képességei alapján m∫ködnek. Amikor a fiatal csimpánz n√stények elérik az ivarA rokoni önzetlenség érdekes példája az Észak- érett kort, rendszerint elhagyják saját csoportjuAmerikai vadpulykák dominancia-küzdelmei. A hím kat és egy másik csoporthoz csatlakoznak, ahol pápulykák csapata több rokoni kötelékb√l szervez√d√ rosodnak és felnevelik utódaikat. Így az eredeti csocsoportot foglal magában. Legel√ször a fivérek küz- portban maradó hímek többnyire közeli és távoli denek meg egymással a státuszokért, azután az rokonai egymásnak, míg a n√stények általában nem egyik testvérpár egy másik testvérpárral méri össze (eltekintve az anya-utód kapcsolattól). Ez a magyaaz erejét, végül a populáció különböz√ csoportjai rázata annak, hogy az anyja halála után egyedül harcolnak egymás ellen. Végeredményként a do- maradó árvát nem valamelyik n√stény veszi magámináns csoport domináns testvérpárjának domi- hoz, hanem rendszerint egyik fivére. A testvérek náns hímje párosodik a n√sténnyel. Az alárendelt gyakran szoros koalíciókat alkotnak, amelyek lehímek eközben támogatják sikeres bátyjukat mind het√vé teszik a számukra, hogy sikeresen küzdjea csoporton belüli versengésben, mind pedig a nek meg távolabbi rokonaikkal a csoporton belüli n√stény megszerzésében. Maguk nem szaporod- státuszokért. Jane Goodall megemlíti, hogy egy panak, hiszen már a legelején kiszorultak a párzásért ralízisben szenved√ csimpánz bátyjai segítségével
105
Bereczkei Tamás
még megbetegedett és használhatatlan karja ellenére is évekig képes volt meg√rizni vezet√ szerepét.
nyugvóhelyére az éjszakai „vadászatból”, általában azért mert nem tudták észrevétlenül becserkészni az áldozatot. Ehhez járul még az a tény, hogy a vérb√l nem lehet a szervezetben hosszú id√re tartalékokat KÖLCSÖNÖS képezni, amelyet azután az állatok ínséges id√kben felhasználhatnak. Ezért a denevéreknél különösen ÖNZETLENSÉG kifizet√d√ egymás táplálása. A jóllakott állatok kiöklendezik táplálékukat, amelyet az éhez√k felszívz állatok azonban nem csupán rokonaik iránt mu- nak, hogy egy másik alkalommal √k legyenek a setatnak önzetlenséget, hanem olykor idegen fajtár- gítséget nyújtók. Enélkül a kölcsönös támogatás nélsaikat is segítik. Ez akkor m∫ködik, ha a kapott tá- kül a kolónia el√bb-utóbb kipusztulna. mogatást a haszonélvez√ egy kés√bbi id√pontban Egy kísérletben zöld páviánok egy viszonylag nagy visszatéríti, amikor a másiknak szüksége van rá. Evo- csoportját vizsgálták a Gombe rezervátumban. Nem lúciós értelemben érdemes önzetlennek lenni még kevesebb mint 14O olyan esetet regisztráltak, az idegennel is, ha az együttm∫ködés mindkét fél amelyben az egyik hím a másik segítségét kérte egy számára haszonnal jár. Az önzetlenségnek ez a faj- harmadik hím ellenében olyan összecsapások során, tája, az ún. reciprok altruizmus tehát akkor alakul amelyek többnyire n√stények megszerzésére iráki, ha lehet√ség van a vinyultak. Ezekb√l 97 alkaEgy perzsa mese tudatlan szerepl√i a sötétben tapogatózván szonzásra. A nem rokonok olyan eltér√ ítéleteket hoztak az elefántról, amelyeket képte- lommal létesült tényleges csak akkor szelektálódnak lenek voltak összeegyeztetni: szövetség. A támogató olya kölcsönös önzetlenség “A sötét házban volt egy elefánt. Mutogatni hozták a hinduk. kor csupán szemmel tartotgénjeire, ha biztosított az Nézésére sok ember ment abba a sötét helyiségbe. Mivel hogy ta és tartósan fenyegette a nem lehetett azt látni. Kézzel fogdosták, tapogatták önzetlen akció megtérülé- szemmel közös ellenfelet, a legtöbbazt a sötétben. Egyiknek az elefánt ormányához ért a keze. se. Ennek komoly ökológiai Olyan forma ez, mondá, mint a vízvezet√ cs√. A fülét tapogat- ször azonban a küzdelembe és szociális feltételei van- ta meg a másik, s úgy tetszett neki, mintha olyan nagy legyez√fé- is beleavatkozott. S√t néha nak. El√ször is, a kölcsö- le lett volna. A másik az elefánt lábához dörgölte tenyerét. még akkor is folytatta a nösség ott alakul ki, ahol a Olyannak láttam, úgymond, az elefánt alakját, mint az oszlop. harcot, amikor a segítséget A hátára tette a kezét az elefántnak egy másik, és azt mondta, csoport nagysága és szer- hogy olyan az, mint egy nagy trón. A melyik testrészhez ért, a kér√ társa eltávozott a vezettsége lehet√séget te- szerint mondott véleményt mindegyik. Igen eltér√ek lettek a helyszínr√l — a megszerzett remt a gyakori találkozá- nézeteik… Ha gyertya lett volna a kezökben, akkor elt∫nt volna n√sténnyel együtt. A megsokra és az együttm∫kö- a véleménykülönbség.” figyelések arra is rávilágíAz elefánt szimbolikája nem csupán a távoli ázsiai, afrikai ordésre. Másodszor, ahol a szágokban, hanem — talán meglep√ módon — Európában is tottak, hogy az állatok sokvadászat és védekezés, kal készségesebbnek munemkülönben a pozíciókért folytatott közdelmek tatkoztak a segítségnyújtásban akkor, ha a haszonszükségessé teszik a kölcsönös támogatást, miután élvez√ olyan hím volt, aki fiatal kora, jó fizikai konaz egyéni akciók rendszerint sikertelenek maradnak. díciója és magas státusza miatt különösen alkalmasHarmadszor — és ez talán a legfontosabb — azoknál nak látszott a támogatás jöv√beni viszonzására. Száa fajoknál, ahol fejlett memória és diszkriminációs mos alkalommal megállapították — bár ezek a megkészség biztosítja az önzetlen támogatások számon- figyelések komoly technikai nehézségekkel jártak —, tartását, az önzetlen társak felismerését és a csalók hogy a korábban kisegített pávián segít√leg lép föl kiközösítését. Ezek a feltételek els√sorban az eml√- korábbi j√tev√je oldalán. söket, méginkább a f√eml√sök, kiváltképp pedig az Egy másik vizsgálatban a kutatók ugyancsak szaember esetében adottak. badon él√ majmok viselkedését vizsgálták. FeljegyezAz egyik vérszívó denevér faj (Desmodus roton- ték szociális érintkezéseik — f√ként testápolási kapdus) egyedei kölcsönösen táplálják egymást a koló- csolataik — jellegét, irányát és intenzitását. Ugyannián belül, függetlenül attól, hogy egymás rokonai akkor magnószalagra vették egyes állatok hívójeleit, vagy sem. Az eml√s állatok megközelítése és vérük amelyek általában a segítségkérést kisérik. A töbszívása nagy ügyességet kíván a denevérekt√l, és bieknek egyenként lejátszották ezeket a hangokat, hosszú ideig kell gyakorolniuk a siker reményében. és mérték azt az id√tartamot, amelyet a „rejtett hívó” Megfigyelték, hogy egy kolónia mintegy harmad ré- irányában történ√ megfigyeléssel töltöttek. (Ezt a tásze — f√ként a fiatalok közül — éhesen tér vissza mogatási készség közvetett mértékének tekintették).
A
106
A morális állat
Kiderült, hogy a rokonok hívójelére akkor is intenzíven reagáltak, ha azokkal nem vettek részt korábban közös interakciókban. Ezzel szemben a nem-rokonok támogatására csak akkor mutattak hajlandóságot, ha tudták róluk, hogy megel√z√en segítettek a testápolás kényes m∫veletében.
zásnak azok a magasztos példái, amelyek Albert Schweitzer, Kolbe atya vagy Calcuttai Teréz nevéhez köthet√k, nem találhatók meg az állatok körében. Az emberi moralitást ezek szerint egy világ választja el az állati együttm∫ködést√l. Nem célszer∫ azonban ilyen messzire mutató következtetéseket levonni. A különbség talán nem olyan éles, mint ahogyan a filozófusok többsége gondolja. El√ször is, foBIOLÓGIAI ÉS MORÁLIS galmunk sincs arról, vajon az állatok, kiváltképp a magasabbrend∫ állatok képesek-e olyan érzésekre ÖNZETLENSÉG mint a szeretet és az önfeláldozás. Semmit sem tudunk arról, hogy rendelkeznek-e a segíteni akarás érdés persze, hogy az állatok körében tapasztalha- szándékával és céljaival. Mindössze azt tudjuk, hogy tó önzetlenség morális lényekké avatja-e √ket? So- az önzetlenség és lemondás bizonyos szociális és kan kételkednek ebben. Az egyik kritikai észrevétel ökológiai feltételek mellett adaptív, és ez biztosíszerint a biológiai altruizmus indítékai valójában önz√ totta e viselkedések fennmaradását. Minden más hokésztetések, és semmi közük a morális altruizmus- mályban marad el√ttünk. Egyetlen mér√m∫szerrel, hoz, amely a valódi lemonmégoly tartós megfigyelés rendkívül összetett és bonyolult volt, már az ókortól kezddásra és segíteni akarásra ve. A modern kor emberének talán sohasem az erkölcsi tisz- során sem vagyunk képesek épül. A biológiai elméletek taság, a testi szerelemt√l való tartózkodás, a szelídség, a tü- kimutatni az állati létezés ugyanis az önzetlen akciót relem, a vallásosság vagy esetleg Krisztus jut eszébe az legbels√ világát. Mégis, alig az eredménye fel√l tárgyal- elefántról. A mai kultúrában az er√, a nagyság, egzotikum és van olyasféle kutyatulajdoják. Ilyen akciók akkor ját- a kedvesség szavak írják le az egykor jóval gazdagabb foga- nos, aki ne volna meggy√lomkörrel bíró elefánt jelentéseit. Mégis, hogyan vált az óriszódnak le, ha hozzájárul- ás az ókor óta a keresztény erkölcsöket megtestesít√, legen- z√dve állati barátainak nak bizonyos (adaptív) cé- dásan erényes, sz∫zies szimbólummá és mi maradt nekünk olyan képeségeir√l mint a lok eléréséhez. A morálfilo- mindebb√l mára, a XX. század végére? Miért lett a jelen kul- h∫ség, önfeláldozás, lemonzófiában viszont az önzet- túrelefántja kedves, aranyos, miért éppen a gyerekek vilá- dás. A pozitivista tudomány hódította meg? Úgy t∫nik, a legnagyobb szárazföldi állat lenség els√sorban annak a gát — legalábbis jelenleg — nem óriási termete még ma is foglalkoztatja az európaiakat. szándékát jelenti, hogy má- Legalább ilyen fontos az európai ember számára az elefánt alkalmas arra, hogy empisokkal jót tegyünk. Az ön- egzotikussága is, mely tulajdonságát, testalkatán túl, a távoli rikusan bizonyítsa mindzetlenség tehát intenció, és kultúrákról és világokról szóló mesék, történetek azon érzelmi és erkölcsi álnem egyszer∫en valamilyen f√szerepl√jeként hordoz. lapotok létezését, amelye(Mihályfi Márta: Az elefánt az európai kultúrában. Kézirat) magatartás terméke. ket az emberek tulajdonítaEbben az értelemben az állati önzetlenség nagyon nak négylábú társaiknak. Az állatok ebben az érteis önz√ magatartásformának t∫nik, hiszen biológiai lemben éppúgy rendelkeznek egy bels√ és megkökövetkezményei tartják fenn. Az uralkodó etikai fel- zelíthetetlen szubjektív világgal, mint mi emberek. Másodszor, pszichológiai és antropológiai vizsgáfogás szerint az a gyakorlat, hogy én altruista leszek veled, feltéve ha te is altruista leszel velem — aho- latok bizonyítják, hogy az emberek akkor képesek a gyan a kölcsönösség során történik —, azt jelenti, legmélyebb önzetlenségre, ha közeli rokonaikról van hogy valójában egyikünk sem altruista. Ha azt mond- szó. Ezenkívül leggyakrabban azokon segítünk, akijuk továbbá, hogy a rokonok iránti önfeláldozás csu- ket közelr√l ismerünk és akikben megbízunk a közös pán saját érdekeink kifejezése, akkor azt valljuk be, barátság vagy az egyazon közösséghez való tartozás hogy egyáltalában nincs önfeláldozás. Ezzel szem- okán. Ilyen esetekben azt mondhatjuk, hogy önzetben — hangoztatják a kritikusok — az ember nem len cselekedeteink genetikai szabályozás alatt is állcsupán akkor hajlandó az önzetlenségre és a lemon- nak. Nem kétséges, hogy az altruista morális szándásra, ha az valamilyen módon megtérül. Valódi er- dékok szerint cselekszik, de ez nem mond ellent kölcsi cselekedetnek éppen azt tartjuk, amely az annak, hogy magatartásainak bizonyos mélystrukegyéni érdekek és haszon figyelembevétele nélkül, turáit a rokonszelekció és a reciprocitás alakította s√t azokkal szemben történik. Altruizmusunk sok- ki a múltban. A „jót cselekedni” etikai választásában szor idegen emberekre, s√t más fajok nélkülöz√ jelen van az evolúció racionalitása is. Emberré váegyedeire is kiterjed. Nyilvánvaló, hogy az önfeláldo- lásunk évmilliói alatt fajunk éppúgy a természetes
K
107
Bereczkei Tamás
szelekció m∫ködésének volt alávetve, mint más állatok, és nincs okunk feltételezni, hogy az altruizmusra való képesség genetikai parancsai nálunk alapvet√en másképp alakultak ki. A kérdés ezek után úgy szól, hogy milyen biológiai képességek teszik lehet√vé az erkölcs kialakulását?
a hálapénzt, ezzel megfosztom magam egy jövedelemforrástól, esetleg megsértem a beteget. Másodszor, képesnek kell lennünk arra, hogy értékítéleteket fogalmazzunk meg. Ellenségem halála kívánatosabb a számomra, mint életbenmaradása; a hálapénzb√l fakadó jövedelemkiegészítés fontos, és nem tudok — nem akarok — róla lemondani. Harmadszor, képesek vagyunk alternatívák megfogalmazására, és arra, hogy a lehet√ségek között válasszunk. Megtehetem, hogy nem húzom meg a ravaszt és nem fogadom el a hálapénzt. A gyilkosság csak akkor morális tett, ha van lehet√ség arra, hogy ne gyilkoljak. Az ítéletvégrehajtó vagy esetenként a katona emberölése nem min√síthet√ erkölcsi döntésb√l fakadó tettnek. Az erkölcsi viselkedés alapját képez√ mentális képességek az emberi agy evolúciója során alakultak ki. A bonyolult és változékony társas élettérhez való alkalmazkodásban fontos szerepet játszottak az absztrakció, el√relátás, választás intellektuális képességei. Ugyanakkor ezek a képességek önmagukban valószín∫leg nem tették volna lehet√vé a moralitás kialakulását. Szükséges, de nem elégséges feltételét alkotják csupán az emberi erkölcsnek. A magasabbrend∫ állatokkal végzett kísérletek azt mutatják, hogy bizonyos fokig √k is rendelkeznek az absztrakt gondolkodás és el√relátás képességével. A kutyák képesek az emberi utasítások mint egyfajta „fens√bb” szabályok végrehajtására. Nem ölik meg az √rzésükre bízott bárányokat, noha ragadozó természetük erre hajlamosítaná √ket. Képesek felmérni tettük következményeit (a várható büntetést) és korlátozni ragadozó ösztöneiket. Az emberszabású f√eml√sök viszonylag bonyolult logikai szabályok megtanulására és absztrakt m∫veletek elvégzésére is képesek. Így pl. megtalálják a táplálékot, amelynek helyét a kísérletvezet√ bizonyos szabályok szerint állandóan változtatja, vagy képesek kiválasztani a tárgyak bizonyos csoportjából az oda nem ill√t. Megtaníthatók arra, hogy szimbólumokkal, így pl. különböz√ formájú és szín∫ m∫anyag lapokkal vagy a süketnéma jelbeszéd gesztusaival egyszer∫ mondatokat alkossanak stb.
BIOLÓGIAI FELTÉTELEK
A
bban mindenki egyetért, hogy az erkölcsös viselkedés nagymértékben nevelés dolga. Mindenki gyermekkorában sajátítja el, hogy mi helyes és mi helytelen, mit szabad és mit nem. Úgy t∫nik azonban, az ember természeténél fogva rendelkezik azzal a képességgel, hogy erkölcsi döntéseket hozzon. Gondoljunk arra, hogy a gyermeknek semmiféle er√feszítésébe nem kerül, hogy elsajátítsa annak a társadalomnak érték- és normarendszerét, amelyben él. Chomskyt parafrazeálva azt mondhatnánk, hogy elég a családi környezetbe való kitettség, tehát a feln√ttek körében történ√ nevelkedés és azok viselkedésének megfigyelése ahhoz, hogy gyermekként fogalmat alkossunk a legfontosabb emberi parancsokról. Figyelemre méltó továbbá, hogy — bizonyos típusú elmebetegségben szenved√ket leszámítva — a Föld minden lakója képes az erkölcsi el√írások elsajátítására. Valamennyi kultúrában találkozunk erkölcsi szabályrendszerekkel, amelyek egy része ráadásul ugyanazokat az értékeket és direktivákat fogalmazza meg. Végül elgondolkodtató, hogy az ember és csakis az ember képes etikai normák létrehozására, ill. azok elfogadására. Kell lennie valamilyen humán képességnek, amely e tekintetben is megkülönböztet bennünket az állatvilág többi tagjától. „Az emberek biológiai természetüknél fogva erkölcsi lények” — mondja Francisco Ayala, a modern evolúcióelmélet „nagy öregje”. „Az emberek jónak vagy rossznak, morálisnak vagy amorálisnak ítélik viselkedésüket, amely magasabbrend∫ intellektuális képességek eredménye, olyanoké, mint az absztrakt gondolkodás és az öntudat. Ezek az intellektuális képességek az evolúciós folyamat termékei, egyszersmind egyedülállóan emberiek”. Milyen biológiai képességekr√l van szó? Minimálisan három feltétele van annak, hogy az ember etikai döntéseket tudjon hozni. El√ször is az a képesség, hogy el√relássuk saját tetteink következményét. Meghúzom a ravaszt, lövést adok le, amely meg fogja ölni az ellenségemet. Nem fogadom el a betegt√l
A LELKIISMERET
N
yilvánvaló ebb√l, hogy a magasabbrend∫ állatok rendelkeznek bizonyos döntések és ítéletalkotások képességével. Mutatják mindazoknak a mentális folyamatoknak az egyszer∫bb formáit, amelyek az em-
108
A morális állat
berben az erkölcsi gondolkodás szükséges alapját alkotják. Az ember esetében azonban nem csupán arról van szó, hogy benne ezek a képességek bonyolultabb formában jelennek meg. A homo sapiensszel a környezethez való alkalmazkodás és a társas viselkedés egy új eleme jelent meg: a lelkiismeret. A lényegi különbség állat és ember között ebben a tekintetben talán ott van, hogy fajunk nem csupán arra képes, hogy erkölcsi döntéseket hozzon, hanem arra is, hogy reflektáljon ezekre a döntésekre, mintegy „kívülr√l” rákérdezzen e döntések és a következményként adódó viselkedések tartalmára. Az ember képes arra, hogy feltegye magának a kérdést: kell-e hogy ezzel vagy azzal a tettel kapcsolatban rossz érzésem vagy b∫ntudatom legyen? A csimpánzokat er√s érzelmi kötelékek f∫zik csoporttársaikhoz, különösen rokonaikhoz. Mégsem találunk a körükben olyan viselkedést, amely a lelkiismeret vagy b∫ntudat jelenlétére enged következtetni. Jane Goodall megfigyelései azt támasztják alá, hogy valójában nem képesek megérteni mások szenvedéseit és együttérezni társaikkal. Leírja egy id√sebb csimpánz esetét, aki betegség következtében mindkét lábára megbénult. A többiek félrehúzódtak t√le, és magára hagyták. A beteg állat nagy er√feszítéseket tett annak érdekében, hogy újra a többiek közelébe jusson és fizikai kapcsolatokat ápoljon velük. Egy ízben fáradságos munkával felmászott egy fára, ahol a többiek pihentek és kurkászták egymást. Már majdnem elérte √ket, amikor azok szétrebbentek, jóval távolabb helyezkedtek el és mozdulatlan arccal bámulták béna társukat. Egy másik esetben Goodall megfigyelt két n√stényt, akik id√nként más n√stényeket támadtak meg a csoportban, elrabolták a kölykeiket, akiket azután meg is ettek. A kannibálok ellen a csimpánz anyák megpróbáltak védekezni, de a túler√ miatt ez többnyire sikertelennek bizonyult. A hímek csak ritkán keltek a megtámadottak segítségére, egyébként a magára maradt anyák gyermekeikkel együtt védtelenek voltak a támadókkal szemben. A kannibalizmus odáig fajult, hogy három év alatt mindössze két kölyök maradt életben a csoportban. A csimpánzok láthatólag nem voltak képesek annak tudatosítására, hogy a két — Goodall szerint elmebeteg — n√stény állandó és halálos veszélyt jelent a csoport számára. Nem büntették meg √ket, és nem tettek kísérletet a csoportból való eltávolításukra. Úgy t∫nik, még a magasabbrend∫ állatok is képtelenek a moralitás két alapvet√ feltételének a megvalósítására. Egyfel√l a b∫ntudat, lelkiismeretfurda-
lás, rossz érzés emocionális állapotainak a létrehozására, másfel√l a kollektív szabályok és csoportszint∫ szankciók kialakítására és betartására. Csak az ember látszik képesnek arra, hogy az önmagáról alkotott képet egy másik személyre vetítse és a másikban saját korlátait is észrevegye. Mások lelkiállapotára úgy következtet, hogy a saját magán tapasztalt érzelmeket ruházza rájuk. Valószín∫leg egyedülálló tulajdonsága az embernek, hogy érzelmileg azonosulni tud a többiekkel. Nem mindig teszi ezt meg, de képes rá. Agyunknak az a sajátossága ad erre lehet√séget, hogy el tud vonatkoztatni a jelenlegi környezet állapotától. A csimpánz ugyancsak képes arra, hogy jelenlegi cselekvésének el√nyeit és hátrányait felmérve egyfajta akciótervet dolgozzon ki egy cél elérése érdekében, így pl. egy nehezen megközelíthet√ táplálék megszerzésére. Az ember azonban úgy függetleníti magát a mindenkori szituációtól, hogy közben teljesen új világot teremt magának. Képzeletünkkel átlépünk a jöv√be, és olyan helyzeteket és körülményeket hozunk létre a tudatunkban, amelyek függetlenek, s√t ellentétesek lehetnek jelenlegi viszonyainkhoz képest. A külvilág tapasztalatai alapján kiépül√ agyi modelljeink bonyolult m∫veleteket tudnak létrehozni. Képesek vagyunk a küls√ és bels√ világ jelenségeit térben és id√ben áthelyezni, viszonylatokat megfordítani, új kapcsolatokat megtervezni. Teret és jöv√t áthidaló képzeteink tárgya azonban nem csupán egy elképzelt szituáció lehet, hanem egy másik ember is. Saját érzéseinket és motivációinkat másokban is felleljük. S√t, a saját magunkra, múltunkra, lehetséges jöv√nkre vonatkozó elképzeléseink gyakran másokban jelennek meg mint egyfajta tükörben.
AZ EMBER: MORÁLIS ÁLLAT
A
z ember nem születésénél fogva képes a morális ítéletekre. Mégis, arra vagyunk programozva, hogy gyermekkorunkban fokozatosan kialakítsuk magunkban az erkölcsi döntés emberi kapacitását. A neveléspszichológus Lawrence Kohlberg szerint minden egészséges és normális körülmények között felnöv√ gyerek átmegy a morális érés folyamatán, amely hat stádiumból áll. Ezek az állomások id√ben egymás után következnek, egymásra épülnek és egyik fokozat sem ugorható át. Az egyes állomások a követke-
109
Bereczkei Tamás
z√k: 1.: A tekintélynek való engedelmesség, hogy elkerüljük a büntetést; 2.: A csoporthoz való alkalmazkodás, hogy jutalomban részesüljünk; 3.: Komformitás abból a célból, hogy elkerüljük mások ellenszenvét és visszautasítását; 4.: Kötelességteljesítés, hogy mentesüljünk a vezet√k bírálatától és a rendbontást követ√ büntetést√l; 5.: Az együttm∫ködés normáinak felismerése, szabálykövetés a közjó fenntartása érdekében; 6.: Lelkiismereti parancsok, a választás szabadsága olyan esetekben, amikor a korábbi szabály több kárt okozna mint hasznot. Ezeknek a stádiumoknak az id√beni kibomlása azt mutatja, hogy a fejl√d√ egyén fokozatosan tesz szert a fajára jellemz√ morális viselkedésre. Az els√ három fázis a páviánokra is jellemz√, a negyediket csak a csimpánzok képesek elérni. Az ötödik és hatodik fázis azonban már egyedülállóan emberi teljesítmény. Kialakulása valószínüleg a pleisztocénre tehet√, amikor az emberré váló f√eml√s új életteret kezdett meghódítani: a morális döntések és ítéletek
világát. A homo sapiens eddigi történelmének túlnyomó részében szoros csoportkötelékekben élt, amelyek kooperatív egységekként vettek részt a vadászatban, a harcokban és valamennyi más társas jelleg∫ tevékenységben. Amilyen mértékben bonyolultabbá és szerteágazóbbá váltak a személyközi kapcsolatok, úgy vált egyre szükségesebbé a csoportszint∫ szabályozás. Mindenkinek el kellett sajátítania azokat a cselekvési szabályokat, gondolkodási sémákat és orientációkat, amelyet a csoport az élettér követelményeihez való alkalmazkodásként alakított ki. A csoportszint∫ szankciók kialakulásával egyid√ben pozitív szelekció hatott mindazokra az individuális képességekre, amelyek fontosak voltak az együttm∫ködés szempontjából. Az erkölcsi magatartás érzelmi és kognitív alapjai váltak a bonyolult társas viszonyokhoz való alkalmazkodás egyik legkifinomultabb és leghatékonyabb eszközévé. Úgy t∫nik az ember az egyetlen etikus lény a földön, ám erre biológiai természete ad lehet√séget.
Irodalom
Alexander, R.: The Biology of Moral Systems. New York: Aldine de Gruyter, 1987. Ayala, F.: The biological roots of morality. Biology and Phylosophy, 1987. 2: 242-258. Byrne, R. and Whiten, A. (Eds.): Machiavellian Intelligence. Social Expertise and the Evolution of Intellect in Monkeys, Apes, and Humans. Clarendon Press, Oxford, 1988. Csányi V.: Evolúciós rendszerek. Az evolúció általános elmélete. Gondolat Bp. 1988. Goodall, J.: The Chimpanzees of Gombe. Patterns of Behavior. Cambridge: Belknap Press of Harvard University Press, 1986. Hamilton, W.D.: The genetical theory of social behavior. Journal of Theoretical Biology, 1964, 7: 1-52.
Irons, I: How did morality evolve? Zygon, 1991. 26: 49-89. Kohlberg, L.: The Psychology of Moral Development. New York: Harper and Row, 1984. Krebs, D.: The challenge of altruism in biology and psychology. In: Sociobiology and Psychology: Ideas, Issues and Applications, 1987, 81-117. Lawick-Goodall, J.: In the Shadow of Man. Boston, London: William Collins, 1986. Ristau, C. (ed.): Cognitive Ethology: The Minds of Other Animals. Ed. C. Ristau. Lawrence Erlbaum Associates, Hilsdale, 1991. Ruse, M.: Evolutionary ethics: A phoenix arisen. Zygon, 1986. 21: 95-112. Trivers, R. Social Evolution, The Benjamin Cumming Publ. Co., 1985 Wilson, E.: Sociobiology: The New Synthesis. Cambridge, The Belknap Press of Harvard University, 1975.
Gustav Courbet: ◊zek, 1866
110
