Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM Tanúsítvány száma: 1/2014 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2016. január 30. Kérelmező neve: Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság
Program rövid leírása
A program tervezésekor az a cél vezérelt bennünket, hogy hozzájáruljunk a gyermekkori túlsúly vagy elhízás kockázatának csökkentéséhez. Statisztikai adatok szerint ugyanis minden 4. gyermek túlsúlyos vagy elhízott a 7-14 éves korosztály körében, akik a technikai vívmányok világában élnek, s ezért egyre kevesebb időt fordítanak a mozgásra, a sportra, s egyáltalán a szabadidő aktív eltöltésére. A programban általános iskolák 5. osztályos tanulói és osztályfőnökei vesznek részt. Ezen kívül fontos számunkra, hogy az érintett szülőket, iskolaigazgatókat, egészségtan- és rekreációs tanárokat is bevonjuk a programba, aktív közreműködésükre feltétlenül számítunk. Kiemelten fontos számunkra a helyi döntéshozókkal, önkormányzatokkal és tankerületekkel való mindennapi kapcsolat. A program részeit a következők képezik: - Pedagógusoknak szervezett szakmai tréningek: A program során elsőként az általános iskolás tanárok számára tartunk oktatást az egészséges táplálkozás témakörében, melynek során a programmal együttműködő szakemberek és a Danone Kft. dolgozói bemutatják a programot, a program elemeit, majd az oktatási tanári kézikönyv segítségével egy egységes tudást és oktatási módszertant osztanak meg a résztvevőkkel. A tanárok kezébe egyfajta eszközt adunk, melynek segítségével az osztályukba tartozó gyermekek egészséges táplálkozással és életmóddal kapcsolatos tudását gyarapítani tudják. - 5. osztályos gyerekeknek az igényekhez igazodó óraszámban szervezett oktatás, ismeretterjesztő programok: játékos ismeretterjesztő órák, interaktív egészségsátor, gyermekek nyelvén íródott ismeretterjesztő munkafüzet, valamint a meghirdetett pályázatok, versenyek (gasztronómiai, futóverseny). A program kidolgozásában és lebonyolításában együttműködő szakmai partnerek: Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Gyermekek Egészségnevelő Prevenciós Alapítványa.
A program megvalósítása során felhasznált segédanyagok (4_2014_1. pdf) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
Tanári kézikönyv Gyerek füzet Logo Nyilatkozat_fénykép felhasználása gyermek Vitál_kiallítas_anyag Futóverseny_felhívas Gasztropalyazat_felhivas A Tanári Kézikönyvbe kerülő hibalista_végleges "Pedagógusok éves ciklikus programértékelő felmérése adatlap" Osztálykérdőívek
A program megvalósításához szükséges szakemberek képzettsége, szakmai tapasztalatukra vonatkozó feltételek
Feladat
Szakképzettség
Szakmai tapasztalat
Tananyag elkészítése
Dietetikus
Dietetikus tapasztalat
Tanári tréning
Dietetikus Pedagógus felsőfokú végzettség, Pedagógus felsőfokú végzettség, egészségfejlesztési szaktudás, dietetikus Dietetikus Testnevelő képzettség, sport szervezői képzettség Testnevelő képzettség, sport szervezői képzettség
Dietetikus tapasztalat Kreatív játékos feladatokban Való rutin -
Interaktív osztályfőnöki órák Gasztronómiai pályázat zsűrizés Interaktív egészség sátor „Gasztrotúra” Futóversenyek futóverseny eredményhirdetése Nyári kreatív és életmód tábor Kecskeméten Sajtótájékoztató és tanári tréning Interaktív ismeretterjesztő órák: október-december folyamán Sportverseny: október folyamán Gasztronómiai verseny: november folyamán Interaktív Egészségsátor: októberdecember folyamán
Pedagógus felsőfokú végzettség, sport-rekreációs szaktudás, dietetikus Dietetikus Pedagógus felsőfokú végzettség, Testnevelő képzettség, sport szervezői képzettség
Minimum két éves gyakorlati tapasztalat a kreatív játékok tanítása területen Dietetikus tapasztalat Minimum 3 év Minimum 3 év Legalább 3 éves táborszervezési gyakorlat, Kreatív játékos feladatokban Való rutin Dietetikus tapasztalat Kreatív játékos feladatokban Való rutin Minimum 3 év
Dietetikus
Dietetikus tapasztalat
Pedagógus felsőfokú végzettség, egészségfejlesztési szaktudás, dietetikus
Minimum két éves gyakorlati tapasztalat a kreatív játékok tanítása területen
A program megvalósításához szükséges-e számukra célzott tréning? Ha igen, kérjük, nevezze meg! MDOSZ (Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége) MDOSZ GYEP (Gyermekek Egészségnevelő Alapítványa) MDOSZ, GYEP, Danone MDOSZ, GYEP, Danone
OÉTI Magyar Diák Sportszövetség MDOSZ, GYEP, Danone, Magyar Diák Sportszövetség, GYEP GYEP
MDOSZ, Danone GYEP Magyar Diák Sportszövetség MDOSZ, GYEP, Danone GYEP
Farmlátogatás „Gasztrotúra”
Tejbeszerzés, mezőgazdasági munka Dietetikus
* A sorszámok megegyeznek a 4.8-as pontban használtakkal!
Farmgazdálkodás Dietetikus tapasztalat
Lajosmizsei és túrkevei Danone partner OÉTI
Indikátorok
cél A programba bevont 5. osztályosok (1.1.) ismeretbővülése az egészséges táplálkozás ismeretkörében és (1.2.) a reggelizési szokásaiknak pozitív elmozdulása (a nem reggelizők 74%-os kezdeti arányának csökkenése legalább 40%-ra).
Az 5. osztályosként már bevontak táplálkozási szokásainak javulása/fenntartása és az élelmiszer típusokban
rövid távon (1.)
közép távon (2.)
indikátor
mérő eszköz
módszer
forrás
hitelességért felelős személy
(1.1.) egy tanévben, a pedagógusi segédanyagban rögzített módszer szerint felhasznált munkafüzetekkel kapcsolatban: az osztályonkánti kiadott/ "jó" kitöltés (legfeljebb 10%-os hiánnyal/hibával) feldolgozott tanulói munkafüzetek aránya 1,5 és/vagy ennél kisebb.
tanulói munkafüzet
kiadott/kitöltött munkafüzetek tartalmának elemzése, a legfeljebb 10%-os hiba/hiány munkafüzetek számának összegzése
dokumentáció: munkafüzetek elemzése
osztályfőnök
(1.2.) a nem reggelizők arányának legalább 34%-os csökkenése
összegzett "Induló osztálykérdőív" adatai és az "egy év utáni nyomonkövető osztálykérdőív" adatainak összehasonlítása (%)
irányított egyéni kitöltés, csoprtos százalékos válaszösszegzés program induláskor és egy év múlva program záráskor
dokumentáció: kérdőívek összegzése
osztályfőnök/TE GY Program koordinátor
napi friss zöldség/gyümölcs fogyasztók arányának növekvése/fennmaradása
összegzett "Induló osztálykérdőív" adatai és a "két év utáni nyomonkövető osztálykérdőív", illetve a
irányított egyéni kitöltés, csoprtos százalékos válaszösszegzés
dokumentáció
osztályfőnök/Da non/TEGY koordinátor
tudatosabb (egészségesebb) választások elterjedése
A közép- és rövid távú célok megvalósulásának fenntartása mellett, a családi étrend egészségtudatos alakítása
hosszú távon (3.)
rendszeresen tejterméket fogyasztók arányának növelése/fennmaradása
"három év utáni nyomonkövető osztálykérdőív" adatainak összehasonlítása (%)
irányított egyéni kitöltés, csoprtos százalékos válaszösszegzés
dokumentáció
reggelizők arányának emelkedése
kérdőív
dokumentáció
napi friss zöldség/gyümölcs fogyasztók arányának növekvése/fennmaradása
kérdőív
rendszeresen tejterméket fogyasztók arányának növelése/fennmaradása
kérdőív
hús fogyasztásban a hal-hús arányának növekedett aránya a halfogyasztás javára legalább 10%-kal, a kiindulási adathoz mérten.
kérdőív
irányított egyéni kitöltés, csoprtos százalékos válaszösszegzés irányított egyéni kitöltés, csoprtos százalékos válaszösszegzés irányított egyéni kitöltés, csoprtos százalékos válaszösszegzés irányított egyéni kitöltés, csoprtos százalékos válaszösszegzés
dokumentáció
dokumentáció
dokumentáció
osztályfőnök/Da non/TEGY koordinátor