PRESENTHE A K Á R O L Y I M I H Á L Y G I M N Á Z I U M D I Á K J A I N A K L A P J A

PRESENTHE A KÁROLYI MIHÁLY GIMNÁZIUM DIÁKJAINAK LAPJA

A doboz a következő anyagokat tartalmazza: 3 aktuál klub / 4 publikus afférok / 6 publicisztika / 8 quo vadis carolensis? / 10 law supreme / 11 tanárbifsztek / 12 merengő / 13 deporthe / 15 kult / 18 generación '07 / 20 negyedéves jelentés / 22 médiatrip / 23 in memoriam / 24 epilog-rethro

AL APÍ TV A:

20 07

I. ÉV FOL YAM

1 .

SZ ÁM

2 00 7.

T ÉL

ÁRA:

0

FT

Mint károlyis diák, volt diák és tanár bizonyára kíváncsi vagy már (elnézést a tegeződésért, Kedves Olvasó), hogy mit is rejtenek a következő oldalak. Merthogy volt már itt Alap,Voz, Gim-kapocs és H, most pedig itt van ez a furcsa nevű Presenthe. Márpedig a mi Presenthénknek nem csak a neve lett különleges. Különleges ez a kis újság,, folyóirat, magazin vagy minek is nevezzem, mert egyfajta keveréke mindannak, ami ezelőtt volt és mégis új, más… Az ötlet még szeptemberben fogant meg a fejünkben, az ötletből terv lett, a tervből pedig az, amit végre Te is kézben tarthatsz. 24 oldal, amin majd’ három hónapig dolgoztunk, hogy Neked legyen mivel eltöltened azt a pár percet a matek- és a spanyol óra között úgy, hogy tartalmas, érdekes, elgondolkodtató és néhol vicces olvasnivalót kaphass kézbe végül. A mi célunk nem egy átlagos suliújság. Olyan újságot szeretnénk csinálni, ami érdekes, informatív, de szórakoztató. Olyat, ami szól minden volt és jelenlegi károlyishoz, amit élveztek és ami többet jelent számotokra néhány fénymásolt cetlinél. Láthatjátok, hogy nem csak a név változott, hanem a külső is, amely egy jobb minőséget tükröz. Ám a legfontosabb mégis az, hogy a tartalom is jelentős változtatásokon ment keresztül. Az írások jóval komolyabb témákat feszegetnek, mint azelőtt, ennek megfelelően pedig jóval több utánajárást és munkát igényelnek. Éppen ezért a Presenthe negyedévente megjelenő újság lesz, hogy ezt a 24 oldalt minél tartalmasabban tudjuk megtölteni. A szerkesztőség is jócskán kibővült az elmúlt hónapokban. Az előkészítős írópalántákon kívül, tovább lapozva Ti is észrevehetitek, hogy számos egykori diák is részt vett a munkálatokban. Néhányukra emlékeztek majd, másokat tablókon fogjátok felkutatni. Rajtuk kívül természetesen jelenlegi diákok is írtak, talán éppen az osztálytársaid, barátaid...Az ő munkájuk gyümölcse ez a kis lap, három hónap eredménye. Íme, tehát készen lettünk és reméljük, hogy tetszeni fog Neked, amit a következő oldalakon találsz. Így más nem is nagyon maradt hátra, mint hogy kellemes olvasást és jó szórakozást kívánjak nektek, az egész szerkesztőség nevében!

A SZERK.

Hatházi Fanni, főszerkesztő

----- ORIGINAL MESSAGE ----From: Márkus Tamás To: Csák Gergely Sent: Thursday, October 25, 2007 3:53 PM Subject: Erdélyiné Csák Gergőnek

P R E S E N T H E A Károlyi Mihály Gimnázium diákjainak lapja I. évfolyam 1. szám, 2007. december megjelenik negyedévente kiadja a Károlyi Mihály Gimnázium Diákönkormányzata médiatámogató: Instituto Cervantes főszerkesztő: Hatházi Fanni a szerkesztőség további tagjai: Bátorfy Attila Csák Gergely Gráf András Hujber Szabolcs Fekete Ilona Lukács Eszter Márkus Tamás Szilágyi Klaudia Ványa Bertalan Varga Álvaro Dávid az újságot segítő tanár: Hujber Szabolcs vendégszerző: Haraszti Ádám külön köszönet: Instituto Cervantes a következő szám 2008. márciusában jelenik meg elérhetőség: [email protected]

Szevasz Csák Gergő!

Hívtalak telefonon, de Erdélyiné néven mutatkoztál be és feltűnően nőies volt a hangod, gondolom, nem te voltál. Mindegy. Amiért írok. Bátorfy Attila barátommal (ex-Károlyi, tudod) egy totálisan non-profit vállalkozásba fogtunk volt sulink támogatása végett, ezt akarom elmondani. Szóval. Akarunk csinálni egy iskolaújságot. És nem is akármilyet. Olyan iskolaújságot, amilyen nincs még egy ebben az egész (…) országban. Egy olyan negyedévente megjelenő, 24-28 oldalas folyóirat-jellegű újságot akarunk csinálni, ami minden egykori és jelenlegi károlyis diák lapja, és egyben sokkal több annál. Látlelet az oktatási színtérről, amelyben élünk. Olyan témákhoz szeretnénk hozzányúlni, amelyek érintik a mindenkori károlyis diákokat, de túlmutatnak az intézmény falain (iskolabezárások, tandíj, fűtésgondok, miért utálják a károlyisokat az Elte spanyol szakán, mihez tudsz kezdeni a nagy büdös életben azzal, hogy valaha károlyisként végeztél, stb.). Mindezt nyilván nem kizárólag a mindenkori károlyis diákok szerkesztésében, hanem egykori diákújságírók (Bátorfy, Gráf, Dolmány, Lőrincz, Márkus és igen, Csák) aktív közreműködésével. Negyedévente egy cikk, nagyjából bármiről, ami "egykori károlyisként" foglalkoztat, ahogy látod a világot ex-károlyisként, amit hasznosítani tudtál, ami volt akkor és ami van ma, nagyjából bármi, amitől a mai hétköznapi halandó károlyis azt érezheti, hogy egy olyan helyen tölt el öt évet, aminek van egyfajta erős és összetartó szellemisége. Nyilván ez abszolút jószándékú és közcélú dolog, jófejségből csináljuk, de nem is teljesen csak abból. Féligmeddig nyílt titok, hogy amennyiben sikerül egy összkárolyis diáklap keretei között egy stabil és hosszútávon is életképes gárdát összehozni, nos, hát abból még akármi is lehet. Vagy nem. Kérdezem, számíthatunk-e arra, hogy időről időre meglepsz minket egy Tanárbifsztek-szerű agymenéssel, mondjuk rögtön már a decemberben megjelenő első számban? Ha igen, híjjál fel, mert ezek szerint én nem tudlak. Chao: T. 2 PRESENTHE

Az újság tartalma Creative Commons védjeggyel van ellátva

A KT UÁL

KL U B

A

D Ö K

ü g y e i

„NEM ATTÓL LESZ VALAKI JÓ ELNÖK, HOGY KITŰNŐ TANULÓ” INTERJÚ FORGÁCS RÁHEL DÖK-ELNÖKKEL Írta: Szilágyi Klaudia 10.a Van, aki egyszerűen energiabombának hívná, de volt már, hogy olyan nagyon pörgött, hogy ismeretlenek azt hihették 10.--es tanuló, aki szervez, szervez, és néha még szervez róla, hogy hiperaktív. Ő egy mindig vidám, fantáziadús, művelt, 10. engeteg ember és nagyon sok munka áll. Nekünk is. Leginkább iskolai programokat, rendezvényeket, melyek mögött rrengeteg diákoknak ő az első számú képviselőnk. Bár nem egyedül dönt a dolgokról, hiszen elegen vannak még mellette, mégis az ő szavai a legmeghatározóbbak. Forgács Ráhellel, a Diákönkormányzat új elnökével beszélgettem. beszélgettem. Presenthe: Engedd meg, hogy az újság nevében is gratuláljak neked. Mondd Mondd csak, hogy kerültél erre a posztra posztra? tra? Forgács Ráhel: Köszönöm. Márkus tanár úr volt az, aki tavaly felkeresett engem ezzel a lehetőséggel, de én akkor kértem egy nyarat, hogy átgondolhassam. Aztán az idei tanév elejére a tanár úr elment az iskolából, és helyette Csutak tanárnő ajánlotta fel ismét ezt a dolgot, amire én ekkor már igent mondtam, és elfogadtam.

mennyire szeretem ezt csinálni. Talán ezért gondoltak rám.

P: Milyen Milyen problémák merülnek még fel a Diákönkormányzatban?

P: M it gondolsz az egyéni teljesítményedről? Nem túl magas az elvárás?

R: A jelenlegi legnagyobb problémánk talán az, hogy az idén elballagó diákok után meg fogunk fogyatkozni, és utánpótlást kell toboroznunk. Ha valaki szimpatizál velünk és egyet ért céljainkkal, nyugodtan keressen fel minket és próbálja ki magát, mindenkit sok szeretettel várunk!

R: A jelenlegi jegyeimmel abszolút nem vagyok elégedett, ha erre gondoltál, de érzem, hogy egyre jobban megy. Bár szerintem nem attól lesz valaki jó elnök, hogy kitűnő tanuló. A DÖK-ben pedig rengeteget dolgozunk és szerintem minden akadály ellenére nagyon jók vagyunk. P: Nem érzed úgy, hogy a DÖKDÖK-elnökség elveszi az idődet a tanulástól? R: Az időmet nem. Szerintem minden embernek arra van ideje, amire igazán akarja, hogy legyen. Az energiámat viszont elveszi, de ez nem megy a tanulás rovására, és hiszem, hogy vagyok olyan felnőtt, hogy fel tudjam állítani a helyes sorrendet. P: Biztos vagy abban, hogy a tizedikes követelmények követelmények mellett meg fogsz felelni a diákok elvárásainak?

P: Mikor először ajánlották fel elnökséget, mennyire ért váratlanul?

az

R: A kelleténél sokkal váratlanabbul ért. Bár már tavaly is kaptunk olyan visszajelzéseket, hogy a működésünk eléggé fellendítette az iskolai közéletet, mégsem magamat tartom a legmegfelelőbbnek erre a posztra, mert a múlt év mindannyiunk munkájának köszönhető. Bár az is lehet, hogy néha a szokottnál is aktívabban részt vettem a sürgés-forgásban, és látták, hogy

R: Természetesen ez nem kis teher. És nem is vagyok még kellőképpen biztos magamban. Gyakran bizonytalanodom el, de szerintem, akinek kihívásokkal kell szembenéznie, az érti, miről beszélek. A sikerélmények ugyanakkor növelik az önbizalmamat, és ezért is, illetve a jó visszajelzések miatt is, megéri az egész. És nem könnyű, sőt, hidd el, kifejezetten nehéz párhuzamosan csinálni sok mindent, de ha szereted, képes vagy rá. És ott vannak a barátok, akik mindig segítenek a nehéz helyzetekben.

P: A kritikát hogy fogadjátok? R: Szerintem jól. Főleg ha építő jellegű, arra mindig is szükségünk lesz. A programokat a diákokért csináljuk, ezért nagyon fontos nekünk az ő visszajelzésük. Ha nem tudjuk, hogy mit akarnak a diákok, akkor nehezen tudjuk eldönteni, hogy min kéne változtatnunk ahhoz, hogy a legjobb legyen. P: Hogy néz ki a jövő Forgács Ráhel eltervezései szerint? Mire számíthatunk az elkövetkezendő időszakban? R: Nem szeretnék egyből felelőtlen jóslatokba bocsátkozni, de a tavalyi sikereken felbuzdulva ismét 24 órásra tervezzük a Károlyi Napot, illetve több hétköznap – különösen péntek – délutánokra tervezett, tartalmas programokkal várjuk a diákokat. Névjegy Név: Forgács Ráhel Szül.: 1992. 07. 17. Csillagjegy: Rák Idézet: "A lényeg lényegének a lényege lényegében lényegtelen, de ez csak feltételezés, ami nem feltétlenül fedi az igazságot." (Forrás: iwiw)

3 PRESENTHE

P U BL IKU S

A FFÉ ROK

A z

i s k o l a

ü g y e i

MÍNUSZBAN VAGYUNK Írta: Hatházi Fanni 13.c

Szénszünet: „A tüzelő hiánya miatt adott rendkívüli iskolai szünet.” Nos, nagyanyáink talán tudnának mesélni róla milyen jó is volt nyugodtan lustálkodni a tudattal: nincs mivel fűteni? Hát, akkor inkább maradjunk a jó meleg ágyikóban, a tanulás megvár… Viszont sajnos mi, a modern kor szülöttei nem szembesülhetünk ilyen „problémákkal”, mivel mi valahogy sosem kapunk extra szünetet, azért meg aztán végképp nem, mert nincs mivel fűteni. Annak ellenére, hogy mindez tulajdonképpen jogos lenne, mert azt hiszem, bátran állíthatom, hogy nem csak én fázom, hanem mindenki. Még a tanárok is! (Azt pedig tudományos kísérletek bizonyítják,hogy elgémberedett ujjakkal sokkal könnyebb egyeseket írni a naplóba, mint ötösöket). Így hát mindannyiunk érdeke végre tiszta vizet önteni a pohárba a helyzettel kapcsolatban, ugyanis helyzet van, méghozzá elég komoly helyzet. Minden közintézménynek van költségvetése, ami a működésének finanszírozására vonatkozik. Ám mi történik akkor, ha a költségvetésben tervezett pénz már szeptemberben elfogy? Talán a probléma is itt kezdődik. Az iskolai tanév - mint azt mindannyian jól tudjuk - szeptember elsején kezdődik és

Vigyük a MÉH-be, akkor lesz pénz (Forrás: Internet)

valamikor június folyamán ér véget. Ha ezt, elvileg, az Oktatási és Kulturális Minisztériumban és az Országgyűlésben is tudják (amit őszintén remélek), mégis miért szól naptári évre az iskolák költségvetése? Bizonyára meg van ennek az épeszű magyarázata, de ez most rajtunk mit sem segít. Ugyanis az iskola kétszeresen (anyagilag és hőmérsékletét tekintve is) „mínuszba került”.... És ez a bizonyos mínusz október 31-ig már elérte a 3 millió forintot (a hőmérsékletről pontos adattal nem rendelkezünk, csak érezzük). Ez sajnos olyan probléma, amin nem léphetünk túl jó szívvel, mert bizony mindnyájunkat érint, egytől-egyig. (Főleg a fentebb már említett okokból, hiszen nem csak a karácsony

4 PRESENTHE

közeledik, hanem a cudar, hideg tél is, ami egyet jelent a fűtésszámlával...) Megint más nézőpontból szemlélve a dolgot, számomra hihetetlen,hogy mennyire nem lehet előre kiszámolni a kiadásainkat. Készül egy költségvetés, amit módosítanak, és a valós kiadások még ettől is jócskán eltérnek. Nehéz így megtalálni az egyensúlyt és sajnos egyre több és több gond fog adódni abból, hogy az iskolák (mert azt hiszem, a mienk sem egyedi eset) nem tudnak egy, a valóságot nagyjából fedő költségvetéssel előállni. Ennek az oka nyílván az lehet, hogy egy lehetetlenül alacsony összegből kellene fenntartaniuk önmagukat. Talán ebben a kérdésben mégis az a legsajnálatosabb, hogy ennek pont egy iskolában kell előfordulnia. Hiszen mindenkinek kötelező iskolába járnia, melynek következményeként napjaink igen nagy részét töltjük el ezen a helyen. Ha azonban a körülmények nem megfelelőek, hogyan lehet érdemben dolgozni?! Valószínűleg mindannyiótoknak problémát okoz,hogy hideg a víz a mosdókban, sokszor hiányzik a szappan, vagy a papír, és valljuk be - a kézszárítók sem mai darabok már (bár a legtöbben amúgy sem rendeltetésszerűen használják őket, inkább melegednek alatta). Szintén gyakori konfliktusforrás az a bizonyos fénymásolópapír is... Merthogy, ugye mi behozzuk szeptemberben a csomagot, de a végén mégis szét kell tépkednünk a füzeteinket, ha dolgozatot akarunk írni (persze azért tévedésekbe ne essünk: nem akarunk dolgozatot írni,de kell, ellenben bármikor széttépnénk a füzeteinket, de nem lehet...). Szóval, ami a papírt illeti, hát az is elfogy, méghozzá nagyon hamar, ezért kapunk olyan miniméretűre fénymásolt szövegeket, spórolás céljából, amitől kifolyik a szemünk. (Jut eszembe: szerintetek a TB állja az ezen okból elvégzett műtétek költségeit?) Ami pedig ezen felüli költség, úgy mint iskolai programok, Internet a könyvtárban, telefonszámla...- mind hozzáadódnak ezekhez az összegekhez. Hogy mit tudunk kezdeni a helyzettel? Nagyjából semmit. Ám mégis tudnunk kell, hogy mi történik háttérben, hiszen ez mindannyiunk problémája. Mindenkinek hideg a víz, mindenki fázik és mindenkinek szüksége lenne fénymásolópapírra.... Megoldás? Na, az nincs... Esetleg próbáljunk meg nem „rinyálni”, még ha ez olykor nehéznek is tűnik, hiszen mi nem sok mindent tehetünk. Marad a meleg kakaó a büfében (esetleg bevezethető lenne az iskolai rum-osztás első csengetés előtt, pusztán egészségügyi okokból), hogy pillanatnyi enyhülést hozzon didergős napjainkba. Fontos, alternatív hőforrásként vizsgálandó például a tollak sercegése által, dolgozatírás során keletkező hőenergia. Amiben viszont reménykedhetünk, az az, hogy talán másnak is fel fog tűnni ez a probléma és talán olyan valakinek, aki tud ellene tenni. (Addig is mindenki írjon a Mikulásnak, hátha…)

P U BL IKU S

A FFÉ ROK

A z

i s k o l a

ü g y e i

MINDENNAPI BETEVŐ Írta: Ványa Bertalan 9.a

Kezdő újság(ban) írók egyik népszerű témája az iskolai menza, hiszen gondolhatnánk, hogy mi sem könnyebb, mint arról írni. A menzáról mindenkinek van véleménye, még azoknak is, akik egyébként soha nem ettek ott, talán nem is tudják, hogy hol van. A vélemények attól függően persze erősen megoszlanak, hogy valaki ott dolgozik, ott eszik, hivatalból felügyeli az előbbieket, vagy mindezeknek főz. Iskolánk már úgy épült, hogy az ebédlő hozzá tartozott a tanárok, diákok és a dolgozók mindennapjaihoz. A heti étlapot az iskolai védőnő feladatköréből adódóan átvizsgálja, figyelemmel kíséri összetételét, változatosságát. Iskolánk igazgatója, Dr. Cselik Ágnes naponta személyesen ellenőrzi ebédünket, hiszen ő maga, Na, itt mit főznek ki? (Forrás: Family Foods Kft.) mint a tanári kar sok más tagja is velünk együtt étkezik. A 2007/2008-as tanévtől kezdve a korábbi Junior Kft. helyett, a Familiar Foods Kft. szállítja mindennapi ebédünket. A napi adag ára 417 Ft-ról ebben az évben 370 Ft-ra csökkent, ezzel együtt a konyhai dolgozók és a régebben itt ebédelők többségének véleménye szerint az ebéd javult, változatosabb lett. A diákok némelyike könnyes szemmel emlegeti, hogy a Juniornál minden nap volt sütemény, most pedig csak egy héten egyszer van, de helyette heti egyszer van gyümölcs is, ezért a sütifüggők a büfében kénytelenek csillapítani cukorháztartásuk háborgását. Ha belegondolunk, azért nem is olyan egyszerű dolog lehet több száz különböző ízlésű embernek változatosan, egészségesen és nem mellékesen - olcsón főzni. Mert ugye vannak a levesesek, a húsevők, a vegák, a tésztások, a krumplisok, a főzelékesek, a sütifüggők, a mindenevők és nem utolsó sorban a finnyásak. Ez azt jelenti, hogy naponta egy kis csoport örül, a többiek pedig jobb híján megeszik, (vagy nem) amit kapnak és bíznak abban, hogy egyszer felvirrad az ő napjuk is. Ez a néhány hónap még igazi tapasztalatnak nem nevezhető, de megfontolandó lenne, hogy a második félévben egy széleskörű közvélemény-kutatást kellene a Diákönkormányzatnak szervezni. Egy étkezési szokásokat, ízlést és igényeket felmérő kérdőívet tölthetne ki névtelenül iskolánk minden polgára, aminek kiértékelése nyomán javaslatokat tehetnénk a Familiar Foods Kft. vezetőinek, hogy milyen változásokat szeretnénk. A felmérés eredményeképpen, a realitások talaján maradva biztosan javulhatna az ebédek elfogadottsága, kiderülhetne, hogy melyek azok a levesek például, amelyeket már megfőzni sem érdemes, nem hogy kiosztani. Amennyiben iskolánk vezetése és a Familiar Foods Kft. fogadókész erre, akkor mi, diákok, vállaljuk, hogy a felmérést megszervezzük, a kérdőívet összeállítjuk, majd kiértékeljük. Nemrég a Szülői Munkaközösség ülésén elhangzott az a javaslat, hogy legyen az ebédelésre fordított szünet hosszabb, hogy nyugodtan be lehessen fejezni az étkezést. Ez a változtatás a 3. és 4. szünetre vonatkozott volna, ha minden ebédelésre alkalmas szünetet meghosszabbítanánk, és ez 5 perces hosszabbítás esetén 15-20 perccel növelné a tanítási idő hosszát. Ez azokat érintené rosszul, akik nem ebédelnek, hanem csak várnak pl. egy délutáni óra miatt. Ha egy szünet nőne meg pl. 10 perccel, akkor pedig a többség érthető okokból ekkor szeretne ebédelni, ami pedig a kiosztás és a leültetés miatt fizikailag lehetetlen. A kérdés eldöntésére az iskola vezetése a Diákönkormányzatot kérte fel, amely végül is a jelenlegi napirend fenntartása mellett foglalt állást. A kérdéstől függetlenül ez egy jelentős pillanat volt, mert a Diákönkormányzat eddig nem túl sok, és akkor sem ilyen horderejű kérdésben foglalhatott ügydöntő módon állást.

ISKOLA A HATÁRON Írta: Bátorfy Attila (1998-2003)

Eljátszottunk a gondolattal: tíz év múlva KőbányaKőbánya-Kispest valóban valóban nyugatnyugat-európai színvonalú csomópont lesz, modern buszpályaudvarral, üvegépületekkel, szállodákkal, bevásárlóközponttal, P+R parkolóval. A környékbeli telektelek- és márpedig pedig a Képviselőingatlanárak a beruházásoknak köszönhetően pedig az egekig szöknének. Ha ez bekövetkezne, már Képviselőtestület jóváhagyta az erre vonatkozó 5/2006 (II.24) rendeletet, akkor a Károlyi irritáló pont lehetne mind a Fővárosi mind pedig a Kispesti Önkormányzat számára, hiszen az intézmény jó helyen fekszik, értéke pedig több száz millió forint. forint. Nem akarunk kedélyeket borzolni. Pro és kontra – csak a lényeg 2007 márciusában a Fővárosi Közgyűlés 34 igen és 32 nem szavazat mellett 19 középfokú szakiskola bezárását, más iskolákkal való összevonását rendelte el.

Horváth Csaba, a főváros humánpolitikai főpolgármester helyettese akkor a döntést azzal indokolta, hogy évről-évre rohamosan csökken a szakiskolai tanulók száma, a kihasználatlan helyek finanszírozása pedig teljesen értelmetlen pénzkidobás. Mindemellett az idei fővárosi költségvetés hangsúlyos pontjává emelték a „ h a s z n o s í t h a t ó v a g y o n e l e m e k ” felülvizsgálását. A szakiskolák 5 PRESENTHE

P U BL IKU S

A FFÉ ROK

A z

jogutód nélküli megszüntetése egyben azt is jelentette, hogy az intézményeknek helyet adó ingatlanok – melyek a Budapest Fővárosi Önkormányzat tulajdonai – használó hiányában a fentebb említett „hasznosítható vagyonelemek” kategóriájába kerültek, melyek jövőbeli el- vagy bérbeadása komoly pénzeket hozhat a főváros számára. A bezárást egyedül a Soós István Borászati Szakközépiskola és Gimnázium kerülte el, a fenntartási kötelezettséget azonban a Corvinus Egyetem vállalta át. Az iskolabezárások miatt aggódó szülők, diákok és pedagógusok a legtöbbször azt sejtik, hogy a háttérben valakiknek kell a felszabadult ingatlan, a kihasználatlan tantermekre hivatkozó érvet pedig azzal ütik el, hogy színvonalas oktatást és szakképzést nem is lehet negyvenfős osztályoknak biztosítani. Ha ezt összevetjük az uniós osztálylétszámokkal, akkor az osztályok dúsítása tökéletesen szembemegy az európai trendekkel is. (Megjegyezzük, hogy a magyarországi törvény 21 fős átlaglétszámot ír elő az Oktatási Minisztérium honlapján található információ szerint) Nagyszabású elképzelések 1992-ben a Károlyi fenntartását a XIX. kerület részben anyagi okok miatt átadta a Fővárosi Önkormányzatnak, így az iskola további sorsáról a mai napig a Fővárosi Közgyűlés dönt. Kőbánya-Kispest rendezése nemcsak Kispest és az övező kerületek (Kőbánya, Pestszentlőrinc) belügye, hanem fővárosi érdek is, a településfejlesztési koncepció megvalósulásának függvénye a mindenkori városvezetés beleegyezése. Az Önkormányzat középtávú településfejlesztési koncepciójában számos érdekes pontot találunk. Ezek közül a Vak Bottyán-Bethlen Gábor-Szabó Ervin-Katica utcák (A Kökivel szemben) által behatárolt terület „befektetői alapú” hasznosítása érdemel különös figyelmet. Erre az övezetre az Önkormányzat 1-2 éven belül 1000 fős Sportcsarnok építését tervezi. A Szabó Ervin-Simonyi Zsigmond közötti terület pedig előszanálás alatt áll, aminek ütemterve 8 évre van megszabva. Szintén a rendeletek között szerepel a környékbeli lakótelepi lakások elidegeníthetetlenségére vonatkozó, illetve felvásárlásáról szóló rész, ami nyílvánvalóan az Önkormányzat számára kizárólagosan szavatolná a további hasznosítás lehetőségét. A Szabó Ervin6 PRESENTHE

i s k o l a

ü g y e i

Bartók Béla utca sarkán már áll a hotel, a tervezett Sportcsarnok mellé a koncepció szintén fizetővendég fogadására alkalmas ingatlanokat képzel el. A tervezetben a Károlyira vonatkozóan nem találunk megjegyzést, ami megtévesztő lehet, hiszen a fentebb leírtak értelmében a KMG nem az Önkormányzat asztalára tartozik. A Károlyi elhelyezkedése a beruházások peremére esik. Az elfogadott tervezettel kapcsolatban a legfőbb kifogás, hogy kizárólag a befektetői érdekeket tekintette szem előtt. A Kispesti Önkormányzat ellenzéki képviselői felhívták a figyelmet arra, hogy például egy új bevásárlóközpontra az égvilágon semmi szükség nincs, főleg úgy, hogy az Europark tulajdonképpen a tőszomszédságban található. A Minden mérhető (Forrás: Internet) természetvédelmisek pedig a zöldterületek durva megnyirbálását vetették a tervezők szemére. Nem kell izgulni Noha a Károlyira vonatkozó kérdéseinkre sem a Kispesti Önkormányzattól, sem pedig Gyulai Istvántól, XIX. kerületi főépítésztől lapzártánkig nem érkezett válasz, azt némi logikai megfontolás alapján bátran kijelenthetjük, hogy az iskolát egyelőre nem fenyegeti semmiféle veszély. Ennek több oka van. A Károlyi, habár az utóbbi években megszaporodott a spanyol nyelv tanulását is lehetőségként kínáló budapesti középiskolák száma, a két tanítási nyelvű rendszerének nincs konkurenciája. A Károlyi húszéves tapasztalata termékeny hatással volt és van az ország más spanyolmagyar kéttannyelvű gimnáziumaira is, a magas szintű spanyol nyelv oktatásához kétség sem férhet. Az intézmény emellett már hivatalosan is az ELTE spanyol és portugál szakának gyakorlóiskolája. Ugyanakkor az intézmény fennmaradása nyilvánvalóan nem attól függ, hogy hol adnak neki helyet, tehát egy jövőbeli átköltöztetési tervezeten mi igazán nem lepődnénk meg. Linkek www.kispest.hu / www.kir.hu / www.okm.hu

OSZTÁLYHARC

P U BL ICIS ZTIKA

Írta: Csák Gergő (1995-1999) Háború volt. Valahol, odalent, messze a csatornarendszer alatt, a Föld méhéhez egész közel, működött egy irányítóközpont. Olyan volt, mint egy különösen nagy, fekete kődarab, körülötte több tízezer köbméter, halott föld. Sötétbe borult, hogy a felderítőrobotok ne találhassák meg; odabent is csak a nagy képernyők csillogtak, ezüstös fényük a fáradt és a föld alatti tartózkodástól sápadt arcokra esett. A képernyőket a falakra szerelték, alattuk peckes tisztek jártak, vasalt uniformisban, tányérsapkában és szigorú arccal. A termekben katonák, nők és férfiak dolgoztak, iratcsomókkal loholtak, iktattak, vagy az irányítókonzoloknál ültek, fejükön fejhallgató, ujjuk a billentyűzeten. A led-ek és digitális eszközök fényében robotoknak tűntek sápadtságukkal. Az egyik terem fotocellás, üveg ajtajára ez volt gravírozva: KÖZOKTATÁS-MŰKÖDTETÉS. BELÉPÉS CSAK ENGEDÉLLYEL!

P U BL ICIS ZTIKA Az üvegajtón belül főleg nők dolgoztak, mert az itteniek fizetése alacsonyabb volt a többiekénél. Ettől függetlenül ugyanolyan tisztek masíroztak, mint bárhol máshol, az ő egyenruhájuk egy iskolaköpenyre hasonlított. Kissé ódivatú volt a többi tisztéhez képest, de ők büszkék voltak rá, ahogy a művükre is. Az elhivatottság és az elkeseredett küzdeni akarás légköre töltötte be a termet. Fent, a falakon elhelyezett képernyőkön folyton a propaganda-osztály feliratai futottak: MINŐSÉGI OKTATÁST! Meg: HA DISZKRIMINIÁCIÓT TAPASZTAL, AZONNAL JELENTSE AZ ŐRTISZTNEK! Voltak egészen furcsa feliratok is, amelyet az itt dolgozók sosem értettek: AZ ISKOLA-ÖSSZEVONÁSRA A KEVESEBB GYEREK MIATT VAN SZÜKSÉG! Illetve: A NAGYOBB ÓRASZÁMOT – TÖBB HATÉKONYSÁGOT! A legtöbb közkatona itt is a hosszú pultoknál ült, gombokat nyomogattak. Arcuk szigorú volt, de szeretetteljes, ahogy a monitort nézték. Előttük a Diákbifsztek képernyőn szürke gyerekarcok látszottak, harmincötnegyven gyerek egyszerre. A képernyőn az is látható volt, hogy a padokból színes vezetékek kígyóznak fel a gyerekek fejéhez, egy egész köteg, mint valami számítógép-központban. A vezetékek a halántékukra voltak csatlakoztatva. A kék vezetékre, még ilyen messziről is ki lehetett venni, például az volt ráírva: KÉMIAOKTATÁS. AZ ÁRAMKÖRT 13-TÓL 16 ÉVES KORIG NE SZAKÍTSA MEG! Volt ott zöld vezeték is, amelyen a következő felirat állt: ÍRÁS-OLVASÁS. KAPCSOLJA AZ ÁRAMKÖRT SZIGORÚAN 6 ÉVES KORTÓL 8 ÉVES KORIG. A gyerekek üres tekintettel ültek, kissé ódivatú székeken egész nap és néztek. Nem csináltak semmit, csak néztek. Önállóan gondolkodni nem tudtak, csak az információt kapták, egyszerre rengeteg vezetéken. Egyes gyerekek valahol hátul ültek, alig látszottak a monitoron, mert az ő bőrszínük kicsit sötétebb volt. Valószínűleg ők nem számítottak annyira. Az irányítóközpontban egyszer csak egy nő pattant fel. Félig robot volt, szemei karikásak, keze remegett az idegességtől – Uram! – kiáltotta és tisztelgett. Az egyik tiszt felé fordult – Hallgatom, közlegény. - A gyerekeim nem bírják tovább, uram! Napi 9 órában nyomom beléjük a magyar irodalmat és nyelvtant, de egyesek még az olvasási programfázist sem tudták feldolgozni! - Folytassa közlegény, ez az Irányítóközpont parancsa! Ön is tisztában van vele, hogy háború van. Ha mások megelőznek bennünket, lemaradunk a gazdaságosságban, veszítünk. - De uram… a gyerekek… – látszott, hogy szinte sír - …én sem bírom tovább, képtelenség ennyi órában felkészülni és az anyagot ennyi gyerek fejébe belenyomni! Pontosan így fogunk lemaradni! Ekkor az egyik, falra aggatott monitor világosodott ki. A Demokratikusan Választott Hadvezér joviális arca jelent meg a képernyőn. Jól fésült volt, díszegyenruháján csak úgy ragyogtak a kitüntetések. – Katonák! – csendült fel a hangja, elnyomva minden zajt a teremben – Most értesültem róla, hogy hadseregünk a Hatékonysági és Gazdasági Hadműveleti Főegység számításai szerint rettenetesen pazarló. Egyre kevesebb gyerek születik, az iskolák kihasználatlanok, a közlegények nem adnak át minőségi anyagot a harcban. Továbbra is jellemző a diszkrimináció a harctéren, pedig nekünk minden gyereket le kell vadászni és meg kell tanítani. Ezért a következő intézkedéseket hozom: megszűntetem az iskolapszichológus-hálózatot, mert a gyerekeknek nincs szüksége lélekre. Tovább növelem az osztályok létszámát és még több iskolát vonok össze. - További adminisztrációs feladatokat adok a közlegényeknek, mert nem használunk fel elég papírt, még mindig sok az erdő. A jövő generációknak nincs szüksége természetre sem! - Az egyéni fejlesztések fontosak, ezért ezekhez nem adok több forrást és nem engedélyezek több időt! - Továbbra sem lesz érdemes szakmát tanulni, cél erőltetett menetben a diploma! Majd elköszönt: - Klébelsberg! Mire a közkatonák kórusban harsogták: - Kunó! A hatalmas képernyő elsötétült. A sarokból elfojtott zokogás hallatszott, néhányan acélosan próbáltak nézni és a könnyeiket törölgették. Egy közlegény elájult, őt az Orvosi Automata Egység vette kezelésbe, de szigorúan csak azután, hogy beledobtak 300 hadieurót. - Katonák, hallották a parancsot!- üvöltötte egy tiszt – Nem sírunk, ez az iskola-működtetési alrendszer! Tessék tovább harcolni! Cél, erőltetett menetben, a diploma! Valahol, odalent a föld mélyén, az irányító központ tovább folytatta a harc irányítását a versenyképességért, a gazdasági fejlődésért, a hatékonyságért. A Demokratikusan Választott Hadvezér pedig boldogan dőlt hátra bőrfoteljében, mikor kézhez kapta a Hatékonysági és Gazdasági Hadműveleti Főegység újabb jelentését Közoktatás-működtetési alegységről: HATÉKONYSÁG JAVUL. ERŐFORRÁS-FELHASZNÁLÁS: OPTIMÁLIS. TOVÁBBI ERŐFORRÁS-KIVONÁS LEHETSÉGES. AZ EMBERI TÉNYEZŐT ÉS A GYEREKEKET LASSAN SIKERÜL KIIKTATNI A RENDSZERBŐL.

(Forrás: Pink Flovd – The Wall)

7 PRESENTHE

QU O

VA DIS

CA R OLEN S IS ?

É l e t

a

K á r o l y i

u t á n

„A SPANYOL SZAKRA INNEN A HÜLYÉT IS FELVESZIK.” KÁROLYISOK KERINGŐJE A MÚZEUM KÖRÚTON Írta: Márkus Tamás (1994-1999)

Hogy a fenti állítás igaz vagy sem, arra leginkább a statisztikák tudnának választ adni – ha léteznének. Kétségtelen tény azonban, hogy az ELTEELTE-BTK spanyol szakán az elmúlt években években kialakult egyfajta sztereotípia a károlyis diákokkal kapcsolatban. Sokan vannak, többen a kelleténél. Rontják a Károlyi hírnevét. Konfliktusokat keltenek az évfolyamtársak között. Ilyen közhelyek röpködnek a levegőben. Tarthatatlan állapot, gondoltuk, és bevettük magunkat a Múzeum körút 4/C. sűrűjébe. Vizsgáljuk meg először fenti állításunkat. Most akkor ez igaz vagy sem? Igaz. Sajnos igaz. Menjünk tovább. Szabad ezt ilyen nyíltan kimondani? Persze, különben nem lenne cikk. Tovább. Jót tesz-e akár a Károlyi megítélésének, akár az innen oda felvett diákoknak, hogy így tekintenek a felsőfokú spanyol nyelvés irodalomoktatás hazai fellegvárára? Na ez már sokkal izgalmasabb kérdés. Mert a válasz nyilvánvaló nem. Közelítsük meg a témát a spanyol szakos hallgatók oldaláról. Hogy károlyisok és nem károlyisok között, ha finoman is, de létezik egyfajta ellentét, az mindenki számára nyilvánvaló, aki valaha betette a lábát a tanszékre. Persze ne olvasóasztalok mögé bújó, egymásra nyelvészeti lexikonokkal lövöldöző diákokat képzeljünk el, de a konfliktus érezhető, elég csak megkapargatni a felszínt. „Gyűlöltük a károlyisokat, mert mindent sokkal jobban tudtak, állandóan ők beszéltek órán, és kisebbségi komplexusunk volt tőlük” – emlékszik vissza egy már végzett hallgató az első évekre. „Ráadásul nagy volt az arcuk, ami valahol érthető is, hiszen soha nem kellett tanulniuk, mégis mindent tudtak.” Ja, hogy így állunk? Tényleg ennyire egyszerű lenne a helyzet? Természetesen nem. „Károlyisok a spanyol szakon? Nehéz eset” – vezeti fel a témát az ELTE-BTK spanyol tanszékének egyik adjunktusa, Menczel Gabriella. Ha valaki, ő képben van a károlyis diákokat illetően, hiszen eltés pályafutása előtt jó ideig a suliban tanított. „Eleinte különleges szeretettel tekintettem a Károlyiból érkező diákokra, hiszen én is ott tanítottam” – mondja. „Idővel aztán rájöttem, messze nem olyan egyértelmű a helyzet, sajnos elég híg a mezőny.” 8 PRESENTHE

Hol van akkor a s p a n y o l c s i z m a elásva? Valahol ott, hogy a bevezetőben sorolt sztereotípiák egyike, történetesen a legelső, sajnos mélyen igaz. Sokan vannak, többen a kelleténél. Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre (lásd keretes írásunkat) nagyjából tudni lehet, hogy minden negyedik spanyol szakos hallgató a Károlyiból érkezett. Ha figyelembe vesszük, hogy országszerte hány középiskolában tanítják a nyelvet, noha egyikben sem azon a szinten, mint itt, akkor sejthetjük, hogy ez a szám bizony borzasztóan magas.

Vizsgáljuk meg most a kérdés egy másik aspektusát. „A probléma velejét leginkább az eltérő attitűd jelenti” – véli Menczel Gabriella. A helyzet az, hogy azok a diákok, akik más középiskolából érkeznek, az esetek többségében eredendően sokkal motiváltabbak a tananyag iránt. Köszönhető ez jórészt annak, hogy az anyag számukra nagyságrendekkel több újdonsággal szolgál, mint a Károlyiban végzettek számára, alacsonyabb szintű képzettségük okán eleinte sokkal

nagyobb erőfeszítésre van szükségük hasonló eredmények eléréséhez, így nyilvánvalóan motiváltabbak, és ezt a tanárok is észlelik. Ráadásul számukra az anyanyelvű tanár jelenléte sok esetben plusz motivációt jelent, miközben egy károlyis diák jobban hozzá van szokva a helyzethez. Megkérdeztük a témáról egy volt károlyis diák, jelenlegi spanyol szakos hallgató véleményét is – akinek markánsan eltérő nézetei vannak a témáról. Szerinte ilyen értelemben önmagában a tény, hogy az ex-károlyisok eleinte kikerülhetetlenül olyan anyaggal találkoznak a spanyol szakon, amit előtte éveken át egyszer már megtanítottak nekik, az eleve sokat hozzátesz ahhoz, hogy kevéssé legyenek motiváltak. „Ha a tanár ezt nem ismeri fel, és nem tudja, nem akarja felkelteni a diák érdeklődését, képtelen magát a tananyagot olyan formában tálalni, hogy a különböző előéletű diákok e g y f o r m á n m o t i v á l t a k maradjanak, o n n a n t ó l k e z d v e a kialakult helyzet egyértelműen az ő felelőssége is” – mondja ki a verdiktet egykori iskolatársunk. Szerinte a rendszert alapvetően a tanárok működtetik, így szükségszerűen rajtuk is múlik, milyen kép alakul ki a diákokról – ha úgy tetszik, bizonyos értelemben ők maguk alakítják ezt a képet. Egyfajta Pygmalion-effektus lehet ez, a tanár a körülmények függvényében társít egy képet a diákhoz, és később következetesen tartja magát ahhoz. „Nehéz kitörni abból a skatulyából, amibe az évek alatt – joggal vagy anélkül – belekerültek a károlyis diákok” – állítja emberünk, bár sietve hozzáteszi: a jelenség szerencsére csak nagyon kevés tanárnál érzékelhető.

QU O A probléma ott kezdődik, hogy valamiért az a bizonyos kép mégiscsak kialakult a károlyis diákokról. Menczel Gabriella szerint ez azért történhetett meg, mert évről évre túl sok olyan diák megy a Károlyiból a spanyol szakra, akinek valójában nem sok keresnivalója lenne ott. (Van persze kivétel is, mondja Gabriella, például a mostani másodévesek, akik között hemzsegnek a jó károlyisok.) Oka ennek elsősorban az, hogy inkább választják az egyszerűbbnek tűnőt, mint a bonyolultat és nehezet. Ez

pedig hiba, súlyos hiba. És nem csak azért, mert önmagában a spanyol szak is sokkal bonyolultabb és nehezebb annál, mint amilyennek a Károlyiból nézve tűnik. Sokkal inkább azért, mert ez az esetek többségében csak akkor derül ki, amikor az ember már nyakig ül a kötelező olvasmányokban.

VA DIS

CA R OLEN S IS ?

kell persze, hogy a magyarországi spanyol szakok közül csak a budapesti az, ahol ennyire dominál az irodalom. Mostanra tendenciának mondható, hogy a szegedi egyetemen a civilizációt, a mai, hétköznapi kultúrát (így akár az aktuálpolitikát is) tekintik fő csapásiránynak, ahogy a Pázmányon pedig a nyelvészet számít főprofilnak. Választási lehetőség tehát bőven van, aki érdeklődik a spanyol nyelv valamely ága iránt, megtalálhatja a neki leginkább való egyetemet, és nem tragédia, ha az nem az ELTE lesz. Fontos tudni még, mondja Menczel Gabriella, hogy elsősorban azoknak érdemes valamelyik spanyol szakot választaniuk, akik szívesen tanítanák később maguk is a nyelvet, netán az idegenforgalom területén szeretnének elhelyezkedni, esetleg egy spanyol tulajdonú, vagy erőteljes spanyol kapcsolatokkal rendelkező cégnél képzelik el a jövőt. Konklúzió? Nyilvánvalóan bőven akad tennivaló mindkét oldalon. Egyfelől a tanároknak fel kell ismerniük felelősségüket, és kezelniük kell azt a helyzetet, hogy évről évre a hallgatók negyede egészen más jellegű előtanulmányok birtokában kezdi meg spanyol szakos tanulmányait.

É l e t

a

K á r o l y i

u t á n

Valamilyen formában őket is érdekeltté kell tenni az első perctől kezdve, fenn kell tartani érdeklődésüket és motiváltságukat, ellenkező esetben a fentebb vázolt konfliktus még jó ideig feloldhatatlan marad. Ami pedig a diákokat illeti, a felelősség legalább ugyanakkora súllyal nyomja őket is. Nagyon alaposan meg kell fontolnia mindenkinek, aki nem eredendően a spanyol nyelvvel szeretne foglalkozni, hogy valóban jól jár-e a spanyol szakkal. És nem elsősorban azért, mert árt azzal volt sulija megítélésének, ha kiderül, valójában semmi keresnivalója sincs a tanszéken. Sokkal inkább saját maga miatt: azt a négy-öt évet, amit az ember a felsőoktatásban eltölt, sokkal hasznosabban is fel lehet használni, mint egy olyan nyelv boncolgatásával, ami igazából ilyen mélységig egyáltalán nem tud érdekes lenni a számára.

Linkek: www.spanyolszak.elte.hu az ELTE spanyol tanszékének honlapja www.spanyolosok.atw.hu az ELTE spanyol hallgatóinak honlapja

Nehezíti ugyanis a helyzetet, hogy ráadásként a volt károlyis hallgatók sokáig valóban helyzeti előnyben vannak a többiekhez képest. Aki a Károlyiban csak bukdácsolt spanyolból, eleinte itt több tárgyból is a jobbak közé tud tartozni. Baj akkor van, ha később sem ismeri fel, nem akarja felismerni, hogy fogyóban van az előny: a többiek kíméletlenül lehagyják, és onnantól már megint jön a bukdácsolás.

Nem várt akadályba ütköztünk akkor, amikor statisztikai adatokhoz próbáltunk hozzájutni a károlyis diákok továbbtanulási szokásait illetően. Sajátos képet ad közoktatásunkról, hogy sem a suliban, sem pedig a spanyol szakon nem érhető el konkrét kimutatás – ami elég szomorú, tekintve, hogy igen komoly következtetéseket lehetne levonni a számokból. Mint Varga Mónika tanárnő elmondta, a Károlyiba hivatalos úton nem jutnak vissza információk arra vonatkozólag, melyik diák hol folytatja – folytatja-e egyáltalán – tanulmányait. Ha az adott diák nem ad hírt magáról, jó eséllyel soha nem derül ki, mi lett vele érettségi után. A spanyol tanszéken ugyanígy nem létezik adatbázis arra vonatkozólag, hogy melyik középiskolából hányan érkeztek a szakra – így azt is csak sejteni lehet, hogy a hallgatók kb. negyedét teszik ki az egykori károlyisok.

Hogy mégis kiknek van helye a spanyol szakon? Semmiképp sem azoknak, akik tisztes távolból utálják az olvasást, a könyveket, nehezen fejezik ki azokkal kapcsolatos gondolataikat, összességében nincs affinitásuk az irodalomhoz. Tudni

Egy másik érdekes problémát vet fel, egyúttal közoktatásunk újabb sajátságos elemére világít rá a tény, hogy a bolognai rendszer bevezetése óta az egyetemi oktatóknak egyszerűen nincs beleszólásuk abba, kit vesznek fel az adott szakra. Mint Menczel Gabriella mondja, azelőtt legalább lehetőségük volt személyesen megismerni a jelentkezőket, ha úgy tetszik, válogatni közülük, míg ma csupán annyit tudnak, hogy ősszel újabb 45 diák érkezik hozzájuk, de hogy valójában kik is ők, azzal csak a szeptemberi első tanítási órán szembesülnek.

9 PRESENTHE

L AW

SU PRE ME

D i á k j o g o k

JOGÁBAN ÁLL HALLGATNI Írta: Gráf András (1994-1999) Néhány hónappal ezelőtt lomtalanítás közben egy igazi könyvritkaság akadt a kezembe, az akkori (1996?) Oktatási Minisztérium által kiadott „Diákjogok” c. kis füzetke. Először örültem hogy megkerült (alig használt állapotban!), de aztán felébredt bennem a lelkiismeret, és megkértem Márkus tanár urat, hogy szíveskedjen visszacsempészni a könyvtárba, bár alig hiszem, hogy bármikor is ádáz hajsza folyt volna a fellelése érdekében, mint ahogy azt sem gondolom, hogy a felbukkanása bárkinek is feltűnne. Szintén a közelmúltban láttam egy TV-riportot, amiben egy tanár arról panaszkodott, hogy a tanítványai állandóan a jogaikra hivatkoznak, viszont a kötelezettségeiket nem teljesítik, pedig ugye az lenne az első, hát milyen időket élünk, stb., stb. Mondhatom: megdöbbentem. Azonnal eszembe jutott a megtalált füzetke (alig használt állapotban!) és összeállt a kép, itt (ott) kérem nem változott semmi. (Diák)jogok melyek függvényei a (diák)kötelességek teljesítésének: masszív, évszázados - ha! Felvilágosodás előtti, tehát többévszázados - téveszmék, sőt hazugságok terpeszkednek itt (ott) némely agyakon. Zárójelben: milyen kár, hogy akit e téveszmék romboló hatásáról meggyőzni kellene, az eddigre feltehetően bizonyságot szerzett az írás uszító hangvételéről és már nem olvas tovább. A többiek kedvéért folytatom. Szóval, Kedves Gyerekek, képzeljétek csak el, hogy a tizennyolcadik század környékén néhány francia és magát amerikainak nevező bácsi elgondolkodott azon: rendjén van –e, hogy bizonyos jogokat csak egyesek és csak bizonyos feltételek (ti. kötelességek) teljesítése esetén élvezhetnek. Végül arra jutottak, hogy nincs rendjén, minden embert lévén értelmes lény - megilletnek bizonyos jogok, melyek szintjén tehát minden ember egyenlő. Arról, hogy melyek ezek a konkrét jogok persze volt és van vita, de az emberi méltósághoz való jog feltétlenül ide sorolható. Gondoljunk bele: ki merné azt állítani, hogy bárki (tanár, diák) emberi méltósága függ attól, hogy egy aktuális kötelezettségét (tanítás, tanulás) teljesíti-e? Abszurd, ugye? Igen, az. De igazán az ám csak a képtelenség, hogy a római polgárok vagy a rendek jogaival tisztában kell(ene) lennie a felkészült érettségizőnek, nem úgy a saját jogaival,1 habár elméletileg előbb szavazhat, házasodhat, adhat-vehet, alapíthat céget, pártot, egyházat, tüntethet, mint hogy leérettségizne – na ez lássuk be, tényleg abszurd. Kedves Tizennyolc éves Barátom: elmondta-e Neked valaki, hogyan működik az iskolarádió, az iskolaújság, a diákönkormányzat? Kipróbáltad? Jobbat mondok: mindebből lehet sajátod is, ott az internet, használd. Mondd, felkészültnek érzed magad? Tudod a különbséget becsületsértés és véleménynyilvánítás, értelmes vita és értelmetlen veszekedés, érvelés és vagdalkozás között? Kipróbáltad magad a gimnázium gumiszobájában? Tisztelt Tanárnők és Tanár Urak, teljes megnyugvással engedik el az érett diákokat, hogy azok belevessék magukat a (köz)élet – Önök által ismert – sűrűjébe? Gondolják, hogy felvértezték őket az alapvető jogaik ismeretével, készek egymás melletti szavazófülkében állni velük, készek szavazni rájuk, bíznak-e az ismereteikben és jogérzékükben, ha adott esetben a mérce az Önök jó hírneve? Bízhatunk-e mindannyian, magyar állampolgárok abban, hogy a közösségért felelősen gondolkodó, kritikus de szabálytisztelő, tudatos és tisztességes „civilek” lépnek ki az iskola falai közül? Rájuk merjük bízni magunkat, és ha a válasz nem, kitől, vagy mitől várjuk, hogy egyszer képesek legyünk megtenni – mondjuk mert muszáj lesz? Kinek, hogyan és hol kell elkezdenie tanítani egy embert arra, hogy éljen, és ne visszaéljen a jogaival? (a szerző jogász)

1

A szerző előre kikéri magának, hogy szavait bárki a történelemoktatás elleni támadásként értékelje

10 PRESENTHE

NAT-TÓL TARTUNK Megnéztük a Nemzeti Alaptanterv jelenleg hatályos 243/2003. (XII. 17.) Korm. rendeletet A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról (www.okm.gov). Megdöbbentőnek találtuk. A diákjog egyszer sem, míg az állampolgári jog kifejezés egyszer szerepel a 132 oldalas dokumentumban. A jogokkal kapcsolatos (emberi-, humanitárius-) kérdésekkel a Tárdadalomismeret oktatás keretein belül ismerkedhetnek meg a diákok. Elviekben. Részünkről viszont nem is ezt tartjuk a legnagyobb bajnak. Összességében a Nemzeti alaptanterv célkitűzéseivel, kereteivel a szerkesztőség szimpatizál. A problémát abban látjuk, hogy számos olyan tantárgyat találunk benne, amely oktatására nemhogy az idősebb, de még a fiatalabb tanárok is alkalmatlanok. Ez nyilvánvalóan nem az ő hibájuk, tudjuk jól, hogy „fejétől bűzlik a hal”; sajnos az egyetemi oktatásunk ezen a téren sem áll a helyzet magaslatán. Nincs olyan pedagógiai képzés ma Magyarországon, amely például a társadalomismeret, a médiaismeret (szerkesztőségünk egyik tagjának állandó vesszőparipája) vagy a vizuális kultúra területén alkalmas tanárokat termelne ki a középiskolák számára. Holott az ország jelenje és jövője szempontjából égetően szükséges lenne az állampolgári ismeretek gyakorlati szempontú oktatása. Fel lehet adni leckének a NAT által javallt könyvek minden egyes szavát, ám a civil öntudat még véletlenül sem a papíron kezdődik, hanem a fejekben. Gráf András cikkét egyértelműen vitaindítónak szántuk, reméljük, hogy a továbbiakban tanárokkal és diákokkal közösen tudjuk megbeszélni ezeket a kérdéseket is. A szerkesztők

T AN ÁRBIF S ZTEK

C s á k

G e r g ő

( 1 9 9 5 - 1 9 9 9 )

Nemrég összejöttem egy kémiatanárnővel. Most az átlagos gimnazista felszisszen. Ilyen esetek vannak, mint. Vágom a körmöm a fürdőszobában. Ez egy fontos, rituális szertartás, amelynek megvannak a maga formai követelményei. Nem lehet sem túl rövid, sem túl hosszú. Bejön a fürdőszobába, megáll az ajtóban. Hátrafordulok, félig, kérdő arckifejezéssel. Imádtam a nitrogén-tartalmú, heterociklusos vegyületeket, - kezdi el mondani, szeme valahová a szerves vegyületek dimenziói felé tekintetek, magyarán inkább sehova - olyan neveik vannak, mint purin, piperidin, pirimidin... Döbbent csend. Erre fogja magát, mint aki álomból ébredt, kimegy a fürdőszobából és tovább javítja a dolgozatokat. A gimis dolgozatokat. Ilyen a mi kis életünk. Nem azért, hogy dicsekedjek vele. Öregszem. Sosem szerettem a kémiát. Igazából nehéz megmondani, mit is szerettem a gimiben. Vagy egyátalán, mire emlékszem. A kémiát biztos nem szerettem és sok fizikaóra sem maradt meg. Egy lusta és lúzer alak voltam, akinek két dolgon járt az esze: a csajokon, meg a lógáson. Ezen aztán a második év kezdett változtatni, amikor nekiálltam beleírogatni a károlyis újságba, amit akkoriban A-LAP-nak hívtak. Ez valahogy az egész Károlyit megváltoztatta. Hirtelen egy olyan közösségben találtam magam, ami a megszokott, langymeleg és unalmas osztályon kívül volt, amelyben voltak idősebbek és fiatalabbak. És tanárok is, akikkel emberként lehetett beszélgetni. Döbbenetesen más lett az egész iskola hangulata egy pár hónap alatt. Egyesek újságot akartak csinálni, mániákusan jöttek össze szünetekben, mint valami szekta, hogy megbeszéljék, mivel rukkolnak elő a következő számban, mások a rádiót szervezték, ők szünetekben a stúdió környékén lógtak és könyörögtek az egyik hosszú hajú, langaléta srácnak (szia Balázs!), hogy ne rakjon be több hörgős metált. Persze, nyáron meg ott voltak a gólyatáborok, ahol lehetett vagizni a gólyáknak, hogy már másodikos az ember, vagy harmadikos. Vagy még rosszabb. Hirtelen értelme lett az egésznek, azon kívül persze, hogy „felkészültünk az életre”, meg „fontos a felvételi az egyetemre”. Hirtelen nem csak azért pedáloztam, hogy jobb jegyet kapjak (vagy legalább is, ne kapjak nagyon rosszat),

hanem hogy legyenek programok a foci-bajnokságon kívül is, ahol a Szeméremajax játszott a Napsugárfiúkkal. Mond ez még valakinek valamit? Aligha. Nekünk, akik akkor ott összejöttek, ez számított igazán. A banda. Mindegy volt, hogy mit csináltunk, csak csináltuk. Mert bármit lehetett csinálni. Igazi balhékat is. Legális balhékat, nem olyanokat, hogy füstölt valaki a wc-ben, mert attól marha nagy fiúnak/lánynak érezhette magát. A 106-os teremben saját számítógépen szerkesztettük az iskolaújságot, videókamerával rohangáltunk fel-alá a szünetekben és kínos kérdésekkel zaklattuk a tanárokat interjúk közben. Kifestettük a diáktanács szobáját (amit, legnagyobb bánatomra, azóta visszafestettek… vajon miért?) és otthagytuk a tenyerünk lenyomatát a falakon. Hülye és meglehetősen bizarr töltetű képregényeken agyaltunk suli után a dobogón, amiket aztán harsány röhögések közben rajzoltunk le. Az enyhébbeket pedig leközöltük az újságban, másnap a fél iskola azon röhögött. Aki jót írt, szabályosan megdicsőült egy pár napra. Sosem szívtunk semmit. Sosem ténferegtünk élményeket keresve bevásárlóközpontokban, unatkozva. Rengeteget buliztunk, néha többet ittunk a kelleténél, de nem ez töltötte ki az életünket. Valahogy mindig tudtuk, hol a határ. A gólyatáborosok kedves ismerősként üdvözölték egymást minden szeptemberben. Néhány idősebb, ex-károlyis segítségével szabotázs-akciót szerveztünk a honfoglalásos gólyatáborban. Mi volt az a honfoglalásos gólyatábor? …éjszaka volt, az egész tábor egy dombhoz vonult ki, ahol fáklyákkal világítottuk meg a helyszínt „Szent István koronázásához”. A legdrámaibb pillanatban azonban az egész tábor felpattant és üvöltve, fáklyákkal a kézben rohant fel a dombra. A papot (ezen újság egyik alapítóját) arrébb lökdöstük, a koronát, amellyel a szervezők hetekig dolgoztak előtte (a véremet adtam érte, az egyik fémlapocska elvágta a tenyeremet), darabokra törtük, az egyik srácot pedig kineveztük Koppánynak. A hirtelen történelem-hamisításról mindenki tudott előre, csak a tanárok nem, meg persze, maga „István” és a pap… Ezer, meg ezer ilyen történet szokott keringeni öregdiáktalálkozókon. Ha valamire érdemes visszaemlékezni, az nem az, hogy hányast kaptam bármelyik nap nyelvtanból, vagy ki mekkorát hányt az egyik házibulin. Az akkor fontos volt, de hamar elfelejtették. A jegyek a következő felvételiig rettentő fontosak voltak, aztán soha többet nem volt rájuk kíváncsi senki. Ha valamiért jó volt Károlyisnak lenni, azon kívül, hogy kezet fogtam a spanyol királynéval, azok azok az élmények voltak, amiket magunknak szerveztünk, közösen. A táborok. A diáktanács. A rádió. A bulik. Soha többet nem leszek gimis és nem szervezek gólyatábort. Ha elfogadsz egy tanácsot egy olyan alaktól, aki képes volt összejönni egy kémiatanárnővel: gondold meg, mire fecsérled ezeket az éveket.

11 PRESENTHE

ME RENGŐ

NAGY ALAKOK KIS TÉGLALAPOKBAN Írta: Szilágyi Klaudia 10.a 15 perc szünet. Általában ezekben a pillanatokban szoktunk felfigyelni a falra kifüggesztett, termeket körülvevő tablókép áradatokra. Feszülten várakozva a következő tanóra izgalmas rejtelmeire, amit az egykoron divatos frizurákon való viccelődéssel szoktunk eltölteni. Régi „szódásszifon” szemüveg, fodros ünneplő ing, és még sorolhatnánk az akkori divatba illő viseleteket. Minden diák gimnáziumi emléke egy-egy kötött formátumú téglalapba van belepréselve a jövő diákjai számára. Már ha látja valaki a tablót. Iskolánk történetében már megesett, hogy egy osztály nem készítetett tablót, esetleg akkorára sikeredett, hogy nem tették ki a falra négy másik tabló helyét megvonva. Sok a tabló, kevés a fal. Az előkészítősök már kezdhetnek is aggódni, hogy vajon kiférnek-e majd az iskola falaira. Vagy a régi diákok szokják az érzést, hogy már azt a 3x5 cm-s helyet se tartja fenn nekik az iskola? Mindenesetre korlátozni kell a méreteket!

Ü

Vannak hátterek, illetve díszítések amelyek valamilyen régiséget tükröznek. Ez nem csak annak az oka lehet mert valóban régen készült a kép, hanem mert ha valami régi, akkor az már nemesebb és többre becsült. Vitéz Ottó tanár úrral fejtegettem ezt a témát. Őbenne is vegyes érzelmek keringenek. Vidám és álvidám képek, látványosak és felejtősek. Üresek. Egyszer például megesett a tanár úrral, hogy nagyon tetszett neki egy tablókép, és megkérdezte a rajta szereplő osztály főnökét, hogy kitől jött ez az ötlet, vagy milyen előzményei vannak a képnek, amit látunk. Azonban kiderült, hogy az osztálynak semmi köze nincs az egészhez, ezt csak a cég találta ki, amelyik készítette velük a képeket. Innentől kezdve ez egész tabló egy üres kép maradt.

R

Vitéz tanár úr elfogult egy régi tanítványával, aki egyben az egyik kedves barátja is volt. Vörös Mercédesz (férje nevének felvétele után ma Kutasy Mercédesz néven keressétek – a szerk.), aki maga készítette az osztály tablóját és egyben a művészeti aulában található ablakfestményt is. „Egy nagyon tehetséges diák volt, örülök, hogy én lehettem a tanára” - mondta a tanár úr. Még vers is íródott tablókról, Ottó bá’ által. Az ember végigsétál a folyosón, nézi, helyenként még meg is áll a tablók előtt, és bejön egy kísérteties gondolat, hogy „ezek nem azok”. Mert bár hasonlítanak, de úgy néznek ki mint a biológiai szertárban a kitömött állatok. Nem minden szempontból, mert az érzéseik nem egy halott állathoz hasonlíthatóak, de az elridegültség az megegyezik. Élettelenek. Egyrészt azért, mert ezek csak fényképek, másrészt van, ahol a diákokat úgy megváltoztatják egy jó kép érdekében, hogy felismerhetetlen személyekké válnak, és az ellenkező hatást érik el a változtatással, a kép idegenné válik az ismeretlen személy miatt. Az embernek, és az osztálynak van egy egyénisége. És ha attól merőben elütő a kép, akkor az még inkább elidegeníti a kitömött állat fogalmat. Annyira hasonlítanak, mint a karikatúrákban. De ott legalább tudom, hogy mi a vicces. De ezt még komolyan is illene vennem. De nem tudom, mert csak ott állok szorongva a kép előtt és nem szólok semmit. Nehéz megtalálni azt a pontot, hogy a képekből átjöjjön valami ünnepi, de legyen annyira hétköznapi, mint azok az átlagos napok amikor maguk a diákok is ide jártak.

12 PRESENTHE

E

S

DEP ORT HE

„A TÁNC AZ ÉLETEM!” ISMERKEDÉS SZABÓ KLAUDIÁVAL Írta: Lukács Eszti 9.b Szabó Klaudia nagyon jó táncos, és szorgalmas károlyis tanuló egy személyben. 10 éve akrobatikus rock ’n’ roll-ozik, ez idő alatt állhatott már a dobogó legfelső fokán világkupa versenyen, háromszoros világbajnoki ezüstérmes és számos országos és budapesti megmérettetésen ért el figyelemreméltó eredményeket. A sikerért meg is dolgozik, heti négyszer jár másfél órás edzésre. Ahogy ő mondja: „A gyakorláskor 100%osan kell teljesíteni, a versenyeken már 120%-osan.” „Hogy melyik eredményre vagyok a legbüszkébb?” – kérdez tőlem vissza. „Ezt nem lehet így kiválasztani, nagyon örülök a világbajnokságnak, de a világkupára is, hisz mi voltunk az egyesületben az első páros, akik megnyerték. De ez az egész a szülők és az edzőm nélkül nem jöhetett volna létre.”

A rock ’n’ roll manapság egyre népszerűbb. Eleinte nem is ismerték el sportként, de ez megváltozott, egyre divatosabb lett. Valószínűleg a változásba beleszámít, hogy egyre több táncos műsor van, úgymond felkapott lett. Miért a Károlyit választottad, amikor középiskolát kerestél? – kérdeztem. „A nyelv miatt jöttem ide, nagyon szeretem a spanyolt, járnak ide ismerőseim is, akik csupa jót meséltek az iskoláról.” Ha valakinek ilyen jól megy a tánc, az később is azzal fog foglalkozni – gondolnánk mi. Meglepetésemre azonban Klaudia egészen más választ adott..„Az a helyzet, hogy fogalmam sincs, mivel fogok foglalkozni a jövőben, de szerintem nem a tánccal. Ne értsd félre: amíg bírom, addig csinálom, a tánc az életem.” Drukkoljunk neki, hogy sokáig így legyen!

„AZ ÉVSZÁZAD LEGNAGYOBB RÖHEJE” Írta: Márkus Tamás (1994-1999) Ezzel a címmel jelent meg a Marca c. spanyol sportnapilap reggeli kiadása a Forma 1-es világbajnokság brazíliai zárófutamának másnapján. Kis képen a világbajnoki címét ünneplő finn Raikkönen, nagytotálban a címet nekifutásból elbukó és azt bőszen sirató brit újonc, Hamilton. Fernando Alonso meg sehol.

120% mosoly (Kép: Hujber Szabolcs)

De hogyan lehet ezt összeegyeztetni a Károlyi gyors ritmusával? – vetem fel neki. „Hamar hazaérek, délután tanulok. Este kezdődnek az edzéseim, így nincs nehéz dolgom. Eleinte kicsit féltem, hogy bírni fogom-e, de sikerült. A legtöbb barátom is ott van a táncnál.”válaszolja. A versenyeken kívül fellépni is szoktak a társaival, attól függ, hogy hova hívják őket. Mert hívják őket, nem is kevésszer. Hogyan is zajlik egy edzés? „20 perc bemelegítés, utána meg jönnek a gyakorlatok. Általában nyolc pár szokott egyszerre együtt edzeni, ha mindenki eljön”- tudom meg tőle. Betegség miatt néha hiányoznak, de ha nincs semmi súlyos, akkor mindenki jelen van. „Nem teheted meg a pároddal, hogy nem jársz rendesen, vagy nem figyelsz oda, és nem dolgozol rendesen. Az nem tisztességes vele szemben sem.” Klaudiának, mikor elkezdett rock ’n’ roll-ozni, rögtön volt párja, de ez nagy ritkaság, mivel legalább háromszor annyi lány van, mint fiú. Az is különleges, hogy ilyen hosszú ideig együtt marad a páros, és remélik, hogy így is maradnak. Amúgy meg nehéz egy lánynak párt találni, még ha tehetséges is, azt is figyelni kell, hogy az illető megbízható-e, és komolyan gondolja-e a táncot. „A táncban már nincsen Te meg Én, hanem csak Mi vagyunk, egy pár. Nagyon oda kell figyelni a másikra, figyelni kell, hogy lép, sok idő, mire össze lehet csiszolódni.”

Na igen, legyünk őszinték, a verseny mindenkiről szólt, csak róla nem. Aki látta, sokáig emlékezni fog viszont az interlagosi futam hetedik körére, amikor Hamilton autója – ki tudja miért, sokak szerint a fiatal pilóta izgalmában rossz gombot nyomott meg – vészesen lassulni kezdett, néhány másodperc alatt nagyjából mindenki megelőzte, szinte majdnem a mi Zsoltink is. Hogy ott dőlt-e el a világbajnoki cím sorsa, netán az első körben elrontott fékezéskor, esetleg az azt megelőző kínai futamon – soha nem derül ki. Szerencsére. Tény ugyanakkor, hogy Oviedóban, Alonso szülővárosában ekkor tízezrek kezdtek ünnepelni. A verseny leintésekor további tízezrek a város utcáit elárasztva éltették – a finnt. Nyilvánvaló persze, hogy minden jó ízlésű sportrajongó egyébként is Raikkönen sikeréért szorított, de azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a tízezernyi spanyol is közöttük volt. És egyet azért ne felejtsünk el. Fernando Alonso, a nemzet hőse harmadikként végzett az összesítésben. Történetesen épp a borzasztóan lesajnált Hamilton mögött. Ez pedig csupán abban az összefüggésben érdekes, hogy néhány nappal később a britet és főnökét már egyenesen „mal perdedor”ként aposztrofálta a spanyol sajtó. Kérdezem: egész biztosan ők azok, akik képtelenek feldolgozni a vereséget?

13 PRESENTHE

DEP ORT HE Péntek estére már Dani is megérkezett, aki erélyesebb fellépésével másnap kiharcolta, hogy legalább egy kávét meg BESZÁMOLÓ TALMÁCSI GÁBOR VALENCIAI DIADALÁRÓL némi péksüteményt kaphassunk indulás Ír t a: H ara szt i Á dá m (Teles por t ) előtt. A komoly hőingással azonban ő sem tudott mit kezdeni. Reggel ugyanis még November elsején rossz szokásomnak megfelelően összetörve igencsak csípős volt az idő, tizenegy körül viszont már dobálhattuk és kialvatlanul ébredtem. Sajnos mindig így történik, ha kicsit lefelé a pulóvert meg a dzsekit, ami nélkül reggel még megfagytunk messzebbre utazom, de most kivételesen komolyabb oka is volna. Árnyékban, vagy ha kicsit elbújt a felhők mögött a nap, azért volt előző éjszakai nyugtalanságomnak. Igazság szerint már nem éreztük olyan jól magunkat a pólóinkban. Így esett meg az egyik majd két hete, egész pontosan Talma fölényes malajziai edzés után, hogy amikor a többi magyar újságíróval vártunk győzelme óta alig aludtam, mert szabad pillanataimban csak az a Gáborra, az egyik lány felszisszent, hogy már megint nincs nap. bizonyos utolsó futam járt az eszemben. Stefano, Talma mindenható menedzsere pedig megmutatta, hogy tényleg mindenható! Felnézett az égre, és elkezdett kiabálni: „Hé, Müncheni gépünk, amellyel el kellett volna érnünk a valenciai nápot kerünk, nápot, nápot, ide, ide, ide!” Mi persze naiv módon azt csatlakozást, eleve késve érkezett meg, és a tervezettnél majd gondoltuk, viccnek szánta, de perceken belül tényleg kisütött a nap egy órával később is indult vissza, így hiába volt éppen ennyi – én mondom, ezzel az emberrel nem érdemes ujjat húzni… időnk elérni spanyol járatunkat, a leszállásnál már igencsak aggódtunk. De legalább nem a hétvégi futam miatt! A többes Kár, hogy a tévés kommentátor-egységeknek nincsenek félelmeik, szám egyébként nem Mezei Danival együtt értendő, ő ugyanis mert akkor talán nem történt volna meg az a bizonyos szombati az idő tájt éppen hazafelé tartott a dubai tereprali-világkupa csúnyaság. Amióta az MTV-nél vannak a MotoGP közvetítési jogai, futamról, így csütörtökön egyedül voltam kénytelen elindulni először adtuk élőben a második időmérő edzést – naná, hogy most Valenciába. mondta be az unalmast a kütyü! Persze a jó előadást mindig pocsék főpróba előzi meg – csakhogy éppen az ominózus időmérőn egy Szerencsére a Münchenből Valenciába közlekedő gép szintén magyar elképesztő főpróbát tartott! nem indult időben, a városban ugyanis óriási köd volt, ezért az összes repülő indulása alaposan csúszott. A csatlakozást tehát gond nélkül elértük, ahogyan a Helsinkiből induló utasok is, vagyis jó néhány Kallio-fanatikus társaságában érkeztünk Spanyolországba. A srácokkal nagyon jót beszélgettünk, az egyikük például születésnapi meglepetésként kapta az utat. Hajnalban elég csúnyán lehordta szegény barátnőjét, amiért a szokásosnál órákkal korábban ébresztette, aztán megtudta, hogy életében először, a legjobb barátjával együtt egy MotoGP-futamra fog utazni… Arról is igyekeztem megbizonyosodni, hogy vannak-e közös szavaink a finn-ugor őshazából. Nyelvtan órai emlékeimből úgy derengett, hogy a „hal” szó ezek közé tartozik, de a srácok kiábrándítottak: ők ugyanis „kala”-ként emlegetik az uszonyosokat. Oké, hasonlít, de mégsem ugyanaz, szóval sose higgyetek egy tanárnak! Miután elfoglaltam a szállást, kora délután lévén úgy döntöttem, még kimegyek a pályára felmérni a terepet. Előzetesen szállásadóink ugyan azt állították, hogy hotelünk kimondottan közel lesz a Ricardo Tormóhoz, de ehhez képest több mint fél órát kellett taxiznom odáig. Mindenesetre, ha már végre ott voltam, szerettem volna találkozni a mieinkkel, a leginkább Exklúzív csak nekünk: Mezei Dániel, Talma és Haraszti Ádám természetesen Talmácsi Gáborral, bár egy kicsit tartottam is a dologtól. Egyébként sem szívesen zargatom, nagyon kedvelem Gabesz elorozta Faubel elől a saját pályáján az első rajthelyet, ami ugyan a srácot, de tisztában vagyok vele, hogy így is elegen felért egy megrendítő erejű ütéssel. Látszott az emberen az rabolják az idejét. Most viszont más is közrejátszott: jómagam időmérő után, ahogy próbált nyugodtan nyilatkozni, hatalmas hihetetlenül ideges voltam a vasárnap miatt, és nem akartam, napszemüvegével az ekkor már nem olyan magasan tartott orrán, hogy ebből bármi is ráragadjon. Amikor azonban először hogy ezt azért nem gondolta volna. Talma nagyon akarta ezt a polemegláttam a paddockban, egyértelmű volt, hogy ilyesmiről szó t, a mosolyhadművelet mellett ez is része volt a felkészülésnek a sem lehet! Hatalmas mosollyal beszélgetett a segítőivel, és nagy csatára. ugyanígy osztogatta az aláírásokat vagy állt oda a Amiről ekkor még nem is sejtettük, hogy milyen nagy lesz. Este a fényképezkedőkhöz. Ezt látva valahogy én is megnyugodtam helyi bikaviadal-arénában rendezett alkalmi vásáron vacsoráztunk, kissé. de valószínűleg ott sem láttak még olyan küzdelmet, amilyet ez a két

AZ ELSŐ

Így másnap reggel már kellemesebben ébredtem – csak az zavart, hogy spanyolhonban még a szállodákban sem szokás nyolc óránál előbb reggelizni. Ennek köszönhetően negyed nyolc körül üres gyomorral és csomagjaim hiányában előző napi ruhámban indultam ki az első időmérők napjára. Ami tehát a kellemes alvás ellenére sem indult jól, mégis kiválóra sikeredett! Ezért persze elsősorban Talma volt a felelős, aki az első szabadedzést megnyerte, majd az időmérőn is csak épphogy lemaradt az első helyről. Az előzetes-pole Faubelnek jutott, aki a helyiek támogatását azért igencsak érezhette. Hectorunk bő tíz kilométerre a ringtől született, így nem csoda, hogy mindenfelé az ő képével találkoztunk.

srác produkált! A pályán pontosan ugyanazt lehetett látni Gáboron, amit előtte a paddockban is: nyugodt, magabiztos, és ebből semmi sem tudja kizökkenteni! Talmácsi Gábor minden idők egyik legkeményebb motorosa, aki hosszú évek eltökélt munkájának köszönhetően, balsorsunk régi és hosszas tépdesése után csak elérte élete célját. Egy elképesztő szezon még elképesztőbb végjátéka után megszerezte a világbajnoki címet. De ne legyen kétségünk felőle: ennél még jóval több lakozik benne. Ettől függetlenül nehéz elképzelni, hogy valaha is ennél fantasztikusabb siker közelébe férkőzhetek majd a jövőben. Mert bármi is történjen, ez volt az első. A cikket rövidített változatban közöltük. A teljes cikk remélhetőleg az iskola honlapján elérhető lesz.

14 PRESENTHE

Hello Károlyi!

KULT

FARKASOK IDEJE Lukács Eszti (9. b) Julio Llamazares regényéről Julio Llamazares 1955-ben született Vegamianban (León). Kortárs spanyol író, költő, esszéista és forgatókönyvíró, számos irodalmi díj kitüntetettje. Jelenleg Madridban él.

Llamaatención (Forrás: Alfaguara kiadó)

Műveiben megfigyelhető a hatalmas szeretete a természet iránt. A vidéki Spanyolországgal, a hegyi falvakkal azonosul és harcol azért, hogy ezek ne vesszenek feledésbe. Leginkább szülőföldje, León vidékéről szeret írni, melynek tájait különös élvezettel mutatja be műveiben. Jó példa erre a magyarul először 2000-ben megjelent regénye, a Farkasok ideje (Luna de lobos /1985). Ebben az elbukó Spanyol Köztársaság szétszéledő harcosainak megpróbáltatásait költői képekkel, balladai stílusban írja le. A mű a spanyol polgárháború idején játszódik, annak hangulata az egész történetet belengi. A valamikori falusi tanító, Ángel, öccsével és két társával, a hegyekbe húzódva próbálja túlélni a bosszúvágytól hajtott csendőrök rohamait. Nem csak a természet, az időjárás viszontagságaival, a fegyveres rohamokkal, de azzal is szembe kell nézniük, ahogyan testvéreiket verik, kínozzák, gyötrik üldözőik. Ahogy Ángel mellől sorra elvesznek társai, a magányban a főhős egyre inkább elállatiasodik. Magányos farkas, veszett farkas válik belőle. Izgalmas, letehetetlen olvasmány a Farkasok ideje.

Alább egy részletet olvashattok a Luna de lobos c. regény eredetijéből: Al atardecer cantó un urogallo en los hayedos cercanos. El cierzo se detuvo repentinamente, se enredó entre las ramas doloridas de los árboles y desgajó de cuajo las últimas hojas del otońo. Entonces fue cuando, por fin, cesó la lluvia negra que, desde hacía varios días, azotaba con violencia las montańas. Ramiro se ha sentado junto a la puerta del chozo de pastores donde nos refugiamos anteanoche huyendo de la lluvia y de la muerte. Mientras aprieta morosa y ritualmente con los dedos el cigarro que yo acabo de liarle, contempla absorto la riada de piedras y de barro que el aguacero arrastra por la ladera de la montańa. Al contraluz lechoso y gris del cielo que atardece, su silueta se recorta en la abertura de la puerta como el perfil de un animal inmóvil, quizá muerto. - Bueno. Parece que esto se acaba -dice. Y mira brevemente hacia el rincón donde su hermano, Gildo y yo, acurrucados junto a la hoguera de leńa verde y amarga, intentamos en vano protegernos de la lluvia que se cuela por la techumbre hacia el interior. - En cuanto baje la noche, cruzamos el puerto -dice Ramiro encendiendo su cigarro-. Al amanecer, estaremos ya al otro lado. Gildo sonríe desde el fondo de sus ojos grises, bajo el pasamontańas. Arroja otro manojo de ramas a la hoguera. Las llamas brotan, alegres y amorosas, en el espiral del humo que sube al encuentro con la lluvia a través de los cuelmos empapados. No ha salido hoy tampoco la luna. La noche es sólo una mancha negra y fría sobre el perfil de los hayedos que trepan monte arriba, entre la niebla, como fantasmagóricos ejércitos de hielo. Huele a romero y a helechos mahacados. Las botas chapotean sobre el barro buscando a cada paso la superficie indescifrable de la tierra. Las metralletas brillan, como lunas de hierro, en la oscuridad. Vamos subiendo hacia el puerto de Amarza: hacia el techo del mundo y de la soledad.

Díjai: 1978: Premio Antonio Gonzáles de Lama 1982: Premio Jorge Guillén 1983: Premio Ícaro 1988: Libro de Oro de la CEGAL 1993: Premio Nonino 1994: Premio Cardo D’Oro 1999: Cannes-i Nemzetközi Kritikai Hét Nagydíja Ismertebb esszégyűjteményei: El entierro de Genarín (1981) Nadie escucha (1995) Los viajeros de Madrid (1998) Róla: José Carlón: Sobre la nieve. La poesía y la prosa de Julio Llamazares, Madrid, Espasa, 1996

A spanyol polgárháború 1936. júliusában tört ki egy balul sikerült puccskísérlet után, melynek során a hadsereg Franco tábornok által vezetett szárnya megpróbálta megdönteni a II. Spanyol Köztársaságot. A második világháborúra készülő hitleri Németország támogatását élvező nacionalista oldal aztán három év alatt letarolta az országot, míg végül, miután szép sorban felszámolták a republikánusok bástyáit, 1939. április 1-jén Franco tábornok hivatalosan is magához ragadta a hatalmat az ország fölött. Három és fél évtizedes diktatúra vette ezzel kezdetét, mely máig érezhető nyomokat hagyott a spanyol társadalmon. A spanyol polgárháború az ország történetének talán legsúlyosabb drámája volt, borzalmas eseményeit a mai napig számos művész dolgozza fel.

Forrás: Julio Llamazares: Luna de lobos (Barcelona, Seix-Barral, 2001, 11-12. oldal) 15 PRESENTHE

KULT Találtam nektek egy filmet…nincs benne túl sok piff-puff, vagy dirr-durr, de azért nem rossz. Pár hete láttam én is, de már régóta vártam rá. A film Bohumil Hrabal és Jiří Menzel legújabb közös alkotása, az Őfelsége pincére voltam. Azt hiszem, más szót nem is tudnék használni a filmre mint, hogy bájos. Bájos, mert egy életérzést közvetít, örök derűt, ami éles ellentétben áll a film háttereként szolgáló II. világháborús Csehországgal. Úgy tudja keverni az iróniát, a feszültséget és a humort, hogy amellett, hogy lehetetlen nem végig nevetni a filmet, mégis megmarad bennünk valami, egy érzés, egy gondolat, amely nem hagy nyugodni bennünket. A főszereplő, Jan Díte a szó legszorosabb értelmében kisember. A társadalom aljáról indul el, saját boldogulását és a szerelmet keresve, mindezt a történelem viharában. Leghőbb vágya a pénz, melyről azt gondolja, minden problémát megold. Végül a sors fintoraként, rengeteg kacagtató kaland és csábítás után, a megszerzett gazdagsága okozza a vesztét. A film szól új reményekről, szép emlékekről és valós emberi értékekről. Aki már olvasta Bohumil Hrabal regényeit, esetleg látta már Menzel filmjeit, biztosan élvezni fogja ezt a mozit. Megjegyzendő még, hogy ha a Keresztapa után jólesik megenni egy óriási tányér spagettit (Kinek van kedve a Keresztapa után spagettit enni? – a szerk.) , az Őfelsége pincére voltam után szinte kötelező meginni egy jó korsó sört!

Álomszem luxuskivitelben

Álomsör

Engedjétek meg, hogy második ajánlatommal kissé kivételezzek, ugyanis a film, amiről most írni fogok, leginkább lányoknak szól. Az 1961-es örök klasszikus, az Álom luxuskivitelben, az egyik személyes kedvencem. A film Truman Capote keserédes regényéből született, az angyali Audrey Hepburn főszereplésével. A hősnő egy kedves, ámde hebehurgya fiatal lány, Holly Golithly, aki 18 éves korában szökött New Yorkba sivár és unalmas vidéki élete elől. A városban ezután belepottyant a társasági élet sűrűjébe, ahol meglelni reméli a boldogságot. Reggelente a Tiffany kirakata előtt ácsorogva eszik, luxusékszerek után vágyakozva, be nem teljesülő álmait kergetve. Végül a valóságra a fiatal író, Paul Varjak ébreszti rá Hollyt. Az élete még mindig nem több, mint partik végeláthatatlan sora, ahol érdektelen emberekkel körülvéve ámítja saját magát és környezetét egyaránt. Persze ahogy az már Hollywoodban lenni szokott (és volt már 1961-ben is) ők is egymásba szeretnek, és minden jóra fordul…(Akit érdekel az eredeti végkifejlet, ajánlom figyelmébe a könyvet, ami némileg reálisabban tekint a helyzetre.) És miért gondolom, hogy talán nektek is tetszeni fog? Mert ennek a filmnek egyedülálló hangulata van, ami akaratlanul magával sodor mindenkit. Ideális mozi esős vasárnap délutánokra csakúgy, mint pörgős hetek utáni péntek estékre, vagy szombat reggeli, buli utáni levezetésnek… Audrey Hepburn neve maga a garancia, hiszen őt nézni öröm, Capote zsenialitása pedig vitathatatlan (mondom ezt annak ellenére elfogulatlanul, hogy ők számomra különösen kedvesek). A mozitörténelem egyik örök klasszikusa ez a két Oscar díjjal jutalmazott film, melynek egyik legfőbb érdekessége, hogy jelmezeit nem más, mint Hubert de Givenchy tervezte. Romantikusoknak, divatimádóknak és örök álmodozóknak! Hatházi Fanni

Álomnők Menzelkivitelben Álomnők Menzelkivitelben 16 PRESENTHE

KULT

Mikor Fanni (újságunk főszerkesztője) rám osztotta a feladatot, hogy írjak programajánlót, kicsit megszeppentem. Ahány ember, annyiféle, kinek a pap, kinek a papné, hogy közhelyekkel világítsam meg, mit is gondoltam. Aztán belevágtam, és csak reménykedem, hogy nem csaptam nagyon mellé! A MEGÁ-k korát éljük. Minden MEGA. Csoda-e, ha én is egy egyedülálló intézmény rendezvényeivel kezdem az ajánlót? VAM Design Center (Bp. VI., Király u. 26. / www.vamdesign.hu) egy olyan monumentális komplexum az előbbi címen, melyben több mint félszáz művész több mint félezer alkotása látható a kortárs magyar művészet pártfogóinak jóvoltából. A november 10-i megnyitón a „vizuális művészet első álomgyárának” nevezték a tízezer négyzetméteres kiállítóházat. Ha már rogyadozik a lábunk a sok járkálástól, üljünk le, pihenjünk meg kicsit a szobrok, képek társaságában! Nézzük meg őket közelről és távolról! Ha elég vastag a pénztárcánk meg is vásárolhatjuk bármelyiket, akár karácsonyi ajándékként örvendeztethetjük meg velük szeretteinket. Ha azonban most nem sikerül, akkor se keseredjünk el! A padlástérben közel 30 (!) műterem várja az alkotókat, már csak az ihlet hiányzik, s újabb és újabb, szebbnél-szebb munkák kerülnek ki kezeik alól, mindannyiunk örömére. Az első program kicsit komoly volt, lazítani szeretnél, netán kicsit (mondom: KICSIT) tombolni? Menj el a Morison's 22-be! be Ha tudod hol van OK, ha nem, kérdezd meg attól, aki tudja! ( na jó, most az egyszer: Bp. V., Honvéd u. 40.) Szemezgetés a megannyi koncertből: dec. 4. Deák Deák Bill Gyula, 10-én Magna Cum Laude, Laude 17-én Oláh Ibolya és zenekara, zenekara 20-án Emilio. Koncertek kezdete: 20:30. Ha már megünnepeltétek szűkebb és tágabb családi körben a karácsonyt, de még „kitart” az ünnepi hangulatod, látogass el, látogassatok el dec. 26Án, 19:30-kor a Papp László Budapest Sportarénába (Stefánia út 2.). Ghymes: KarácsonyiKarácsonyi-és lemezbemutató koncert. koncert Ugyanezen a napon 20 órakor Karácsonyi hangverseny a Mátyás templomban (Bp., Szentháromság tér 2.). Bármelyiket választod, gyönyörű befejezése lesz az idei karácsonynak. 2007. december 31. B.U.É.K., B.U.É.K de ugye nem akarod, hogy felsoroljam azt a 16579 programot, amelyből ezen a napon választhatsz?! Rád bízom a választást, lelked rajta! S ha túlélted az evés-ivást (miegymást), levezetésként egy kellemesen andalító program. Aki ismer, annak nem kell hosszasan bizonygatnom, hogy nem vagyok a parkett ördöge. A táncot azonban nézni is élvezet. Tettem is ezt heteken keresztül (lásd: Szombat esti láz, Megatánc). No, csak kilyukadtam a mondandómhoz! A megatáncgyőztes, Kováts Gergely Csanád, Csanád egy csodálatos produkcióban vesz részt, mint koreográfus. Rajta kívül 12 (!) koreográfus "álmodta meg" a darabot, melynek címe: Egy kiállítás képei táncban. Az alapmű természetesen Muszorgszkij nevéhez és a Szentpétervári Képtárhoz kapcsolódik. A premier nov. 6-án volt a Nemzeti Tácszínházban (Bp. I., Színház u. 1-3.), a Budapest Balett előadásában. Még nem láttam a darabot, de a "stáblistát" elnézve bátran használom a csodálatos jelzőt méltatásukra - sokat nem tévedhetek. A társulat jelenleg a párizsi közönséget kápráztatja el, de januártól ismét mi tapsolhatunk a jeles művészeknek. Csikorgó hideg van, ólmos eső esik, bármit ajánlhatnék úgysem mozdulnál ki?! Keress hát egy meghitt zugot, egy jó könyvet, s a legközelebbi számunkban oszd meg velünk, merre jártál!

Fekete Ilona 11.c 17 PRESENTHE

GENERACIÓN ’07 Fáj, de ez van Varga Álvaro Dávid Fáj egy gondolat ami szabadon száll, Szabadon irányítva az égen át. Fájdalmas tükör széttörik a fejemen Még nagyobb fájdalmat okozva. Bosszút áll az élet egy seregen, Röhögést, sírást, rosszat és jót hozva. Fáradt kéz nem akar mozogni, Csüggedt láb nem akar csoszogni, Csak szenvedve pendül a húr. A folyosó végén ott vár az Úr, Sanyarú sorssal, de jobbal, mint amilyen volt, Hol szabályokat senki sem sorolt.

Futás közben alvás: Nem lesz görcsös lihegés, Csak erősítő haladás. Fájdalom mentes érzelem, Érzelem mentes fájdalom. Vagy ezt csak képzelem? Kit érdekel? Vállalom!!!

Szétpattan a bőr, az ér, Vidáman sugárzik a vér. Boldogságot, életet hörögve Beleélvez a gyönyörbe. Repülő szék szomorúan ég. Repülve sivítja: „még, még, még!” Miért szeretné a fájdalmát? Gyakorolja akaratát. Kin, ha már nincs hangja? Csinálja csak, ha akarja. Nem hallgat rá senki más, Nincs fájdalmas búcsúzás. Szép dolog ebben az életben, Hogy győz a véletlen Felettünk, Mert mindent felettünk. Izomgörcsös lázálom. A pokol tüzénél legalább nem fázom. Érzelmek háborúja: egyszer igen, egyszer nem. Mindig ránk kacsint a rózsaszín félelem. Csokoládé és rágó lyukat vág lelkemben. Micsoda szép fájdalom az összes testemben! Legszebb dolog mégis, hogy egyszer mindennek vége. Oh, ismét fáj, erre vártam, végre! A vidám, a bús, a jó, a rossz, A kedves, az álnok, Az élet egy álom: Néha győz a gonosz, Aki egyik szemben ilyen, másikban meg olyan. Te sem gondolod komolyan. Mert míg ma egy pofonra vágysz, Mitől az égbe szállsz, Holnap már Te adnád, És a másét felfalnád: Érzelmeit, érzékeit, Megsárgult értékeit. Nézd már: egy hit! Hát higgyünk! A gondolatából vigyünk, Had érezzék mások A hazug igazságot, Az elhitt álmot. Énekeljünk kánont Rólad, róla, rólunk, Mikor végre pihenni fogunk, És nem lesz többé se gondunk, Se szenvedélyünk, se dolgunk, Csak a színtiszta aktív-pihenés: 18 PRESENTHE

5 csoda Varga Álvaro Dávid Amikor a selyem rám simul, Hirtelen megdermedek, A csodálattól reszketek. Jaj nekem, mikor rám simul. Sompolyog a tökéletesség, Zenél nekem a mámor, Eltalál nyilával Ámor. Mily szép a tökéletesség. Az öröm kedves tükörképe Aranyszínben pompázik, Róla a bűbáj sugárzik. Csillog a szép tükörképe. Aranyszínű, szép, gyöngéd forma, Kívánom, hogy érezzem, És tudom, hogy majd élvezem. Zenit nekem e gyöngéd forma. Tündöklő arany s márványszobor, Egekig ható alak, Sok is belőle egy falat. Térdelek előtted szobor. Antonio Canova – Ámor és Psyché 1789 márvány Párizs, Louvre

GENERACIÓN ’07 MAGUKAT HALLGATJÁK Írta: Varga Álvaro Dávid Kis rohanás után, végre elérem a hévet és így reménykedhetem, hogy nem késem el a suliból. Az MP3-am indulás óta lágyan dübörögve lazítja a dobhártyámat, hangulatot és ritmust ad a reggeli muszáj-futásnak. Amint felszállok, egyből hely után nézek, mert nincs se kedvem, se erőm, se megszokásból fél órát zötykölődni a zöld csoda pettyezett padlóján. Az egyetlen hely, ami akad, az pont az ablaknál van. Pompás! Ennek örülök. Most szenvedhetem be magam. Megpróbálom alkatom áthelyezni a kis helyre, így kiszorítva a mellettem ülő embert. Így járt. Miért nem ült beljebb? Na de mindegy. Beültem. Elindulunk. Hallgatom a zenét, ami bele-bele zavar az utazók 1-2 perces csendes magányába, amit a megállókban töltenek el várakozással a tovább menetelre. A drum & bass muzsika pont jó alap arra a tájfilmre, amit a kb. 1x0,5 méteres képernyőn keresztül nézek. A zene néha felkelti a körülöttem hasonló sebességgel ülők figyelmét. Sajnálom. Szeretem a zenét. Szeretem hangosan hallgatni, de csak azért, hogy minden egyes kis effektet halljak. Tudom, hogy néha engem hallgatnak. Látom az arcukon és a szemükön, látom a lábukon és a kezükön, ahogy ritmusra ütik a padlót vagy éppen a combjaikat. Hirtelen megáll a zene. Reménykedek, hogy csak véletlenül kikapcsoltam, vagy csak vége lett a számnak. Várok még egy kicsit, még egy kicsit, hátha valamilyen isteni csoda következtében újra elindul. De nem. Nem akar megszólalni. Hát kiveszem a zsebemből, jobban mondva: kiszenvedem. De sikerül. Végre. Akkor látom, hogy ki van kapcsolva. Ajjaj, csak nehogy le legyen merülve, mert annak nem örülnék. Megnyomom a kicsike háromszöget, megjelenik a THOMSON felirat, ami már jó jel, de még tudom, hogy nem örülhetek. Majd kiírja, hogy 7 szám van rajta. Igen, tudom, ezzel tisztában vagyok, én tettem fel őket. Majd hirtelen egy fekete csík jelenik meg a képernyő közepén vízszintes formában, és utána eltűnik. Ez mind a másodperc tört része alatt játszódik le. Szóval nincs zene. Akkor figyelem a párbeszédeket, amik néha átváltanak a tanult buták monológjaivá. Érdekes, érdekes. Nem is tudtam, hogy Katikát felvették az egyetemre. Hogy melyikre, azt sajnos nem tudom meg. Csak azt, hogy barnaszínű az épület. Néha izgalmasnak is tűnnek. Látom, hogy még vannak olyan emberek, akik felfigyeltek a csöndre. Megpróbálják meghallani, hogy mit hallgatok. Bárcsak tudnák, hogy mit hallgatok, hogy mit hallgatnak… Az övtáskámból kiveszek egy feltöltött „AAA” jelzésű akkumulátort, hogy nyugtassak sorsomon. Az MP3 hátsó felét elcsúsztatva egyből kipattintom az elfáradt elemet, majd beleteszem az újat. És pikk-pakk, tipp-topp, meg van oldva a probléma. Látszólag. Hiszen hosszú távon semmit sem oldottam meg. Mi lesz most a lemerült elemmel? Hazaviszem. Kiteszem az asztalomra és várok, amíg az anyám ki nem dobja, merthogy én nem szennyezem a környezetet, szennyezze valaki más. De valószínű, hogy ez így nem működik. Azt hiszem, a fő probléma forrását kioltottuk. Vagy legalábbis találtam rá gyógyírt, mint megannyi problémára úgy általában az emberek. Így azért mindjárt más. Most már tudják, hogy mit hallgatok. A csöndben nem vették észre a jajveszékeléseket.

CSODAFÁK Írta: Lukács Eszti 9.b - Csodafák! Csodafák! Hol vagytok? - Keress meg! Te szerettél volna bújócskázni. - Mandulka felnevetett. Örök játéka volt ez, kereste a csodafákat. Nem olyan könnyű ám őket megtalálni: minden egyes nap más csodát mutattak meg, igaz csodákat, ami nélkül nem is világ a világ. - Legalább segítsetek! Miben rejlik most a másságotok? Milyen káprázat van most veletek? - Azt neked kell kitalálni, de segíthetünk. Amelyik emberben ez nincs meg, az nem is ember. Ez hajtja a világot, de sajnos kiveszőben van. Ha eltűnik, az emberiségnek is vége van. De nem fárasztunk téged ilyen baljós előjelekkel, kis bogaram. Mi lehet a legfontosabb? – tűnődött Mandulka. - Valami nagy dologról van szó? - Nem csak nagy. Hatalmas. Nem is tudod elképzelni, mennyire. - Nekem is van belőle? - Mindenkinek lennie kell belőle legalább egy kevésnek. Benned rengeteg van. - Rengeteg? Miből van nekem rengeteg? Falevelek! Abból rengeteg van, gyűjtöm őket.

- Rossz helyen jársz, szívecském. Ne tárgyra gondolj. - Akkor mire? - Lelkesen gyűjtögeted a leveleket. Ez is olyan. Meg amikor anyukád megsimogat. Sőt, az is az, amikor megfelezed a csokidat, hogy másnak is legyen belőle. - Mi lehet ez? - Gondolkozz, drágám! Mandulka már kezdte kapizsgálni. - Meg amikor labdázok? És amikor mesélek a többieknek. És amikor megtalállak titeket, olyankor úgy örülök! - Okos lány vagy te, Mandulka! Megint megtaláltál minket. Akkor mondd ki, hogy mik vagyunk, és meg is jelenünk neked. - Talán arra gondoltatok, hogy… Reggel volt. A nap apránként settenkedett be Mandulka szobájába. Ideje felkelni, kezdődik a nap. Anyuka gyengéden simogatta meg a kis szuszogó tüneményt. - Kicsim! Ideje felkelni. - Anyu! Te szeretsz engem? - Mindennél jobban. Igaza volt a csodafáknak – gondolta Mandulka. Tényleg csak a szeretettel teljes a világ. 19 PRESENTHE

NEGYEDÉVES JELENTÉS Válságban a La Oreja de Van Gogh!!! Elhagyja Spanyolország egyik legnépszerűbb popzenekarát Amaia Montero énekesnő, miután helyrehozhatatlanul megromlott a viszonya a banda zeneszerzőjével, Pedro Benegas-szal. 11 együtt töltött év és több mint 6 millió eladott lemez után az énekesnő szólókarrierbe kezd. A váltást előrevetítette, hogy egy november eleji perui fesztiválon az énekesnő Alejandro Sanz zenekarával lépett fel – ami, túl azon, hogy jelentős ízlésficamra vall, komoly felháborodást keltett a zenekar berkein belül.

Hozzájuk nem kell fül

Tisztában vagyunk vele, hogy újságunk megjelenése estéjén károlyis diákok tömkelege fog arcát a párnába temetve sírni, azonban kénytelenek vagyunk őket tovább keserítenünk: a sulirádiósoktól azt az infót kaptuk, hogy a történtek ellenére sem áll szándékukban LOVGnapot tartani. Ami nem olyan nagy baj.

Újabb balhé egy karikatúra miatt Felségsértés címén súlyos pénzbüntetést kapott az a karikaturista pár, akik félreérthetetlen pózban ábrázolták – és gúnyolták ki – a spanyol trónörököst és hitvesét. A karikatúra, mely Fülöp herceget és Letiziát ábrázolja egy ágyjelenet kellős közepén, a kormány egy legújabb, erősen kampányszagú rendeletét volt hivatott kifigurázni, melynek értelmében – az alacsony spanyol születési ráta javítása érdekében – minden spanyol család 2500 euróval gazdagodna új gyermek születése vagy adoptálása esetén. A jelenet szerint az új rendelet fényében Letizia teherbe ejtése hasonlítana a leginkább igazi munkára Fülöp herceg életében.

Neked is tetszett, drágám?

A rajz közlésétől, őszinte sajnálatunkra, sajnos kénytelenek vagyunk eltekinteni. (Ellenben javasoljuk beszerezni az El Jueves c. szatirikus lap júliusi számának egy példányát.)

50 éves Mortadelo és Filemón Ha már a karikatúráknál tartunk, 2008. januárjában ünnepli félszázadik születésnapját a spanyol sajtó Lolka és Bolkája, a mára kultikussá vált Mortadelo-Filemón duett. A máig tartó sorozat első jelenete 1958. január 20-án látott napvilágot. Érdekes, hogy a két főszereplő figurája mindig hűen tükrözte az adott kort, amiben éltek – nem véletlen, hogy születésükkor a keresztségben olyan nevet kaptak, ami egyértelműen utalt a spanyol polgárháborúból még mindig magához térni képtelen spanyol társadalom akkori legfőbb problémájára, az éhségre: mortadela és filetón.

Mortadelo és Filemón

Képünkkel egy másik neves grafikus, Ricardo Martínez hajt fejet a figurákat megálmodó Francisco Ibáñez előtt: a rajzon Ibáñez Mortadelónak gratulál. A történetről tudni kell, hogy Ibáñez korábban Ricardo Martínez tanítómestere volt, a fiatalon festőnek készülő Martínez neki köszönheti, hogy az ecset és a vászon helyett végül a grafikus műfajt választotta hivatásul – olyannyira, hogy utóbb maga is több Mortadelo és Filemón-jelenetet vetett papírra.

Juan Carlos beszólt Cháveznek Szokatlan jelenet szakította félbe a latin-amerikai országok chilei csúcstalálkozóját november első napjaiban. Chávez előbb fasisztázott – ez még nem az volt –, majd később sem bírt magával, a spanyol király szája pedig elsült. Történt, hogy épp a XVII. Cumbre Latinoamericana záróülése folyt Santiago de Chilében, amikor Juan Carlos a következő vaskos mondanivalót intézte Hugo Chávez venezuelai elnökhöz (diktátorhoz?): ¿por qué no te callas? Az első ránézésre nem túl durvának tűnő beszólásra a fél világ felkapta a fejét – elvégre nem Elena száját hagyták el az idézett szavak, hanem a spanyol királyét. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Chávez azt a José Luis Zapaterót próbálta folyamatosan félbeszakítani, aki történetesen – a spanyol történelem során először – épp védelmébe vette az előző spanyol miniszterelnököt, José María Aznart, akit Chávez egy nappal korábban nemes egyszerűséggel lefasisztázott.

Ezért még számolunk

20 PRESENTHE

Nem fontos, csak érdekes, hogy nem sokkal korábban a mindenkori kubai elnök, Fidel Castro, hogy, hogy nem, épp venezuelai barátja otthoni televíziós showműsorában – mely a hallatlanul izgalmas Halló, elnök úr! címet viseli – tért vissza a nyilvánosság elé. Amikor már épp kezdtünk volna komolyan aggódni szellemi épségéért, egy a betegségéről szóló hosszabb beszámoló végén betelefonált az élő adásba, majd amikor Hugo Chávez felemelte a kezét, így szólt: „Most a bal kezedet látom.” Jó vicc. Mégis melyiket látná?

NEGYEDÉVES JELENTÉS 42 EZER ÉV ROBBANTÁSÉRT Elítélték a 11-M bűnöseit Írta: Márkus Tamás (1994-1999) Madridban, egy többhónapos, monumentális monumentális procedúra végén, ítéletet hirdettek a 1111-M néven elhíresült, 2004. márciusi vonatrobbantások ügyében. Az ítéletek finoman szólva is megosztják a közvéleményt. Október 31-én hirdették ki a jogerős ítéletet azon 28 vádlott ügyében, akiket kapcsolatba hoztak a madridi robbantás-sorozattal. Rájuk a bíróság összesen több mint 120 ezer év letöltendő börtönbüntetést rótt ki, ám igencsak egyenlőtlen elosztásban. Elsőrendű vádlottként két marokkóit, Jamal Zougamot és Abdelmajid Bouchart 42.922, illetve 42.924 évre ítéltek el, a beépített összekötő szerepét betöltő spanyol José Emilio Suárez Trashorras esetében a bíróság sokkal engedékenyebbnek bizonyult, megúszta 34.715 évvel. Az igazi meglepetést azonban nem ez, hanem az a döntés okozta, mely szerint a szintén elsőrendű vádlott Rabei Osmant, akit sokan az egész merénylet értelmi szerzőjeként tartanak számon, a bíróság felmentette a vád minden pontja alól. Az egyébként tudvalevőleg vaskos alvilági kapcsolatokkal rendelkező egyiptomi, valamint két, hasonló vádakkal illetett – és azok alól szintén felmentett – társa ezzel a több hónapos monstre tárgyalássorozat legváratlanabb fordulatát idézték elő. "Qué mierda de justicia es ésta", "Se han reído de mi hijo, que me lo han matado", "A los asesinos les dejan en la calle" – hogy csak néhányat említsünk a hozzátartozók indulatos reakcióiból. Mások azzal érvelnek, hogy érthető bár a hozzátartozók bosszúvágya, de amennyiben tényleg igaz, hogy nem sikerült a vádlottak ellen hiteles bizonyítékot felmutatni, úgy meglehetősen elhamarkodott lett volna őket a köz nyomására elítélni. Ennél sokkal rosszabb azonban, hogy jó eséllyel soha nem fog már kiderülni, valójában kik is álltak a borzalmas merényletek mögött.

SZUBJEKTÍV Nem tisztünk ítélkezni a spanyol bíróság döntéshozatali mechanizmusa felett, ám van itt egy kérdés, ami, finoman szólva, nem hagyja békén az embert. Hogyan létezik, hogy miközben az egész borzalom értelmi szerzőinek tartott terroristákat (hiszen kötődésük a szervezethez igazolást nyert) valódi bizonyíték híján felmentik, negyven-sokezer évre ítélnek el érintettnek vélt bűnözőket, ugyanakkor a legfontosabb kérdésre végül mégiscsak széttárt karok és egy nagyon halk „nem tudom” a válasz? Hogy lehet 191 ember halálát, Spanyolország és Európa modernkori történelmének egyik legsötétebb katasztrófáját úgy a polcra, a többi akta közé tenni, hogy attól kelljen tartani, pont azok nem nyerték el méltó büntetésüket, akik a legjobban megérdemelték volna – legyenek azok Rabei Osman és haverjai vagy akárki mások. Meg lehet döbbenni az áldozatok hozzátartozóinak vérgőzös szavain, de egy biztos: sebek százai, ezrei maradtak jó eséllyel örökre begyógyítatlanul. A politikai színfalak mögül mindenesetre a számunkra is jól ismert leosztás kacsint vissza: a mindenkori kormány büszke és elégedett a döntéssel, a mindenkori ellenzék olyannyira nem az, hogy az egész, többhónapos procedúra megismétlését követeli, mondván, nem egyértelmű, hogy az ETÁ-nak nem volt köze az robbantásokhoz. Holott az ügy mindmáig szinte egyetlen megkérdőjelezhetetlen eredménye talán pont az, hogy bizonyítást nyert, nem az ETA keze van a dologban. Mindenről szól a vita, csak a legfontosabb kérdésről nem: ki tette ezt az egészet? Mert hogy nem azok a valódi felelősök, akik – vonaton vagy bokor mögé bújva – megnyomták a gombot, az egészen biztos.

A robbantások, melyek a szó szoros értelemben megrázták Spanyolországot és a fél világot, 2004. március 11-én reggel fél 8 tájban történtek Madrid Atocha pályaudvarán és környékén. A három perc, melynek során összesen tíz bomba robbant, vasútállomáson és vonaton, alapjaiban változtatta meg a spanyol emberek életét. A modern európai történelem legkomolyabb merényletsorozatának összesen 191-en estek áldozatául, több mint 1800-an sérültek meg, 11-M pedig örökre beírta magát a történelemkönyvekbe és az azt átélő emberek emlékeibe.

21 PRESENTHE

MÉDIATRIP WE MEDIA

Írta: Bátorfy Attila (1998-2003)

„Egy szabad társadalomban a sajtószabadságot a nép elidegeníthetetlen jogaként kell őrizni. A sajtószabadság magában hordozza annak szabadságát és felelősségét, hogy vitassuk, megkérdőjelezzük és kétségbe vonjuk kormányzó szerveink, a köz- és magánintézményeink tetteit és nyilatkozatait. Az újságírók fenntartják a jogot, hogy népszerűtlen véleményeket mondjanak ki, és a privilégiumot, hogy egyetértsenek a többséggel.” Hivatásos Újságírók Társaságának Etikai Kódexe „Mert átszabtad a globális média képét, mert megalapítottad és formáltad az új digitális demokráciát, mert mindezt ingyen tetted és saját terepén verted meg a profikat, ezért Te, az internet felhasználója vagy a 2006-ban az Év Embere.” Lev Grossmann: „Time’s Person of The Year: You” (Time, dec. 13. 2006.) „Ki a p*cs emlékszik már arra, mi volt a moslék Sun vagy a fos BBC vezető híre 1976-ban? De Mark Perry minden egyes szavára emlékszem a Sniffin’ Glue-ban” egy punk

Citizen journalism: állampolgári újságírás. Liberáldemokrata öntudattal rendelkező, a társadalom problémáira érzékenyen reagáló civilek azon hite, hogy az általuk ingyen létrehozott médiatartalom segíti, könnyíti és katalizálja a társadalmi párbeszédet, valamint hozzájárul a kollektív tudás gyarapodásához, hozzáférhetőségéhez és terjesztéséhez. A nyomatatott és elektronikus sajtó hatalmat ellenőrző monopolszerepének vége, a nyilvánosság szerkezete radikálisan átrendeződött. Bloggerek milliói generálnak tartalmakat, állampolgárok százezrei ellenőrzik nem csupán az államot, hanem mindenféle hatalmi erőt, legyenek azok kormányok, szervezetek, multinacionális vállalatok, vagy médiabirodalmak. A kollektív tudás egyben kollektív hatalmat is jelent a civilek kezében. Csoda hát, ha a gazdasági és politikai elit az internet tartalmának ellenőrzésére évente ma már dollármilliókat költ, nem egy esetben pedig nyíltan meg is fogalmazza a világháló „intézményesítésére”, vagyis törvények általi szabályozására vonatkozó kívánalmait? A társadalmi nyilvánosság változása mindig hatalmi kérdés volt, és szinte nem is találunk olyan társadalomtudóst, akinek ne lett volna elmélete, vagy mondanivalója ebben a témában. A legtöbb kutató azonban rendre belefutott abba a csapdába, hogy a nyilvánosságot egy felülről, éppenhogy a hatalom által megteremtett és tematizált térnek fogta fel. Az utóbbi egykét évtizedben sorra jelentek meg azok a nagy történelmi visszatekintések, amik a nyilvánosság „megteremtődését” egy alulról szerveződő mozgalomként értelmezték újra. Most, hogy az internet a szemünk előtt válik a globális nyilvánosság 22 PRESENTHE

és a kollektív tudásforrás terepévé, real time is nyomon követhetjük a fejlemények mechanizmusait, és tisztán látható, hogy felelős állampolgárok együttműködése alapjaiban rendítik meg a régi rend még megmaradt eresztékeit is. A hatalmi erők sok csatát megnyertek, és sokat meg is fognak még nyerni, de a háborút el fogják veszíteni. Minél több induviduum kapcsolódik be a globális kommunikációs hálózatba, a hatalomnak annál kisebb esélye marad eltitkolni, elhallgatni, betiltani és ellenőrizni. A modernitás médiaeszköztárában; a nyomtatott sajtóban, a rádióban, a televízióban rejlő véges lehetőségek szükségszerűen rajzolták meg a publikus szféra kényelmetlenül szűkös határait. „A médium önmagában cenzúra”- mondták a technológiát, mint a megnyilatkozás és a kifejezés szabadságát béklyóba kötő tényezőt értékelő médiateoretikusok, és talán kicsit igazuk is volt. Eddig. A média társadalomtörténetét a kutatók általában a tömegkommunikáció történeteként mutatták be nekünk. A röplapok, a kiáltványok, a szamizdatok, a fanzinok, a flyerek, a kalózrádiók és a szájról-szájra terjedő információk jelentőségét pedig szinte teljesen elhanyagolták. Csak most kezdünk rádöbenni, hogy ezek tulajdonképpen az interneten fellelhető társadalmikulturális hálózatok százezreinek korabeli megfelelői voltak. Egyegy illegális kiadvány, barkácsolt fanzine vagy kalózrádió sokkal nagyobb közösségi kötődést volt képes kiépíteni, mint a tömegmédia. Itthon is számos jó példa lelhető fel, mind a múltban, mind pedig a jelenben. Elég, ha csak a Fölöspéldány, a Lélegzet, vagy a szamizdatként indult Beszélő folyóiratokra gondolunk, de hasonló szerepet töltött be a punk-rajongók számára a Rozsdaszín Párduc, az elektronikus zene kedvelőinek a korai Freee Magazin, és nem szabad elfelejtenünk a mára ugyancsak megkopott emlékű Tilos Rádiót sem. De ugyanilyen alternatív-kulturális terekként szolgáltak a bolhapiacok, a PeCsás dugivásárok, a pincelemezboltok hátsó raktárhelységei is. Egyet tudok érteni azokkal a véleményekkel, melyek szerint egy országról sokmindent elárul az alternatív-kreatív mediális tér fejlettsége. Minél több kis médiasziget van, annál erősebb demokratikus közgondolkodásra, annál több állampolgári tettvágyra lehet következtetni. Optimális esetben a hatalom hagyja, ideális esetben meghallgatja és még segíti őket. A magunk részéről ezért is csinálunk iskolaújságot, mi, idősebbek ezért is próbálunk segíteni a jelenlegi károlyis diákoknak. Az sem lenne probléma, ha pusztán hétvégi szórakozásról lenne szó, de itt részünkről nagyobb a tét. Ha sokszor ügyetlenek, közhelyesek, durvák is vagyunk, akkor is arra kérjük a tanári kart: segítsenek a károlyis diákoknak, amiben tudnak. A diákok hálásak is tudnak lenni.

IN MEMORIAM Magda Szabo, escritora Publicó novelas sobre la represión soviética en Hungría Részlet az Abigél című regényből

OCTAVI MARTÍ 30/11/2007 El País

GINA SZÖKNI KÉSZÜL Durante más de una década no escribió. Pertenecía al grupo disidente Nueva Luna que se había comprometido en no hacer nada. Ni libros, ni música, ni pinturas, ni tan solo hijos. Era una aspiración al cero absoluto para evitar que el poder comunista pudiera ponerse alguna medalla. Pero promesas de ese tipo, si en 1956, tras la abortada "primavera húngara", tenían sentido, tres años después ya eran insostenibles. Y Magda Szabo no pudo evitar ser lo que era: novelista. Su libro El cervatillo, publicado en 1959 en una edición confidencial, es una crítica soterrada pero potente del régimen político vigente en Hungría. El poder la asume por su escaso eco, pero se encuentra con el libro cruza fronteras y es traducido al alemán gracias al respaldo de Hermann Hesse. Y es así como Magda Szabo se convierte en una disidente a la que no se puede hacer callar. Nacida en 1917 en Debrecen, hija de una pianista y un juez, formaba parte de la élite intelectual húngara y empezó a publicar justo acabada la II Guerra Mundial. El telón de acero no tardó en caer y Szabo optó por el ya mencionado silencio, limitándose a cumplir con sus obligaciones como profesora de Filosofía. En 1963 obtuvo un gran éxito con La balada de Iza, en la que una mujer mayor tiene que buscar refugio en el domicilio de su hija médico, en Budapest, una novela que parece sacada del mundo del cineasta japonés Yasuhiro Ozu. En 1969 su novela Calle Katalin explora los límites de la culpa colectiva, interesándose por el comportamiento de los habitantes de una calle de la capital magiar que interpretan, cada uno a su manera, la desaparición de una joven durante la guerra. En 1987 publicó su último gran libro, La puerta, que es un análisis de gran finura de la relación entre dos mujeres, la señora y su criada. Es una suerte de versión húngara de El sirviente, de Pinter, es decir, una obra en la que se invierten las relaciones de poder. Los libros de Magda Szabo habían obtenido premios en Alemania y Francia y su obra se valora como de dimensión europea, como portadora de valores de una civilización hoy amenazada. Szabo murió el pasado 19 de noviembre. Tenía 90 años.

Meg fog szökni, de hogyan? Csak a szándék volt világos. Az erődöt nem hagyhatta el kíséret nélkül, sőt egyelőre még a mások társaságában se mehetett ki, a várost nem ismerte, hisz alighogy elkezdett benne élni, máris megtiltották, hogy átlépjen a kapun. Másnap felkeléstől fogva úgy iparkodott minden tennivalójával, hogy minél több szabad ideje maradjon, körbeszaladta az udvart, megvizsgálta a kapukat, a kerítést, az ablakokat, hogy lehetne kijutnia innen. Ha egyszer kinn van az épületből, valamelyik járókelő csak megmondja, merre az állomás. A saját ruháit kellene visszaszerezni, azt még abban a boldog időben megtudta, mikor szóba álltak vele, mekkora hatalom a városban a Matula, itt bárki felnőtt megszólíthatja, visszaviheti, ha meglátja egyedül, egyenruhában: köztudomású, hogy az intézet növendékei nem járhatnak egymaguk. Persze az lehetetlen, hogy a raktáros visszaadja a holmiját, így kell majd megszöknie, ahogy van. Kalapot nem tesz, esetleg a harisnyáját is lehúzhatja, azt a jellegzetesen matulás, ronda fekete patentharisnyát, a kötényt is leveszi. Akkor legfeljebb egy ízléstelen hétköznapi egyenruha marad rajta, az talán nem kelti fel annyira a figyelmet. Persze ahhoz, hogy bármire is vállalkozhassék, legalább valamennyire ismernie kellene ezt a várost, egyelőre csak a fehér templomig látta az utat. Bár a legfontosabb az, hogy kiszabaduljon innen. Hogy lehet innen kimenni? A falon át képtelenség. Most már tisztában volt az épület szerkezetével, beosztásával; volt itt a kerítésen oldalkapu, de vasból, kilincs nélkül, és persze kulcsra zárva, az utcára nyíló ablakokat meg mindenütt rács védte. Innen csak úgy lehet kijutni, ha az ember előtt kinyitják a lenti főkaput, ha a portás kiengedi. Igaz is, a portás. Emlékezett valami komor, köpcös emberre, aki érkezésükkor fogadta őket. Átszaladt a kerten az U alakú épület nyitott karjai között a fedett kapubolt alá, ahonnan – innen a belső kapurácson – a portásfülke nyílt. Ha barátságot köt ezzel az emberrel, ha gyakran meglátogatja, és rászoktatja, hogy ne csodálkozzék, hogy be-benéz hozzá, nem volna lehetséges, hogy egyszer meg tudja kaparintani a kulcsot, és kisurranhat a kapun? Mindegy, ha esik is, ha akármilyen idő is van, megy ő kabát nélkül is, csak egyszer kinn lehessen.

23 PRESENTHE

EPILOG

DIÁKÚJSÁGÍRÓ-KURZUS INDUL JANUÁRTÓL

RETHRO 1998 A-LAP

Mert lett itt nekünk, nektek hirtelen ez a Presenthe. Szinte a semmiből. Jó

A LEGJOBB REKLÁM

eséllyel nem a végén kezdted el olvasni, így talán már van egy képed arról,

Írta: Gráf András (1994-1999)

hogy sikerült a mutatványszám. Hitünk szerint előbb-utóbb olyan újság lesz, melyet ez a suli valójában megérdemel. Végre.

Ami a koncepciót illeti, hazudnánk, ha azt mondanánk, elirigyeltük Várhidi Péter futball(?)-szövkap filozófiáját és szándékosan kezdtünk alapos megfiatalításba. Nem, mert egyszerűen így adódott, nyilvánvalóan azok fognak újságot írni, akik örömmel teszik. Hogy történetesen ők szinte mind első- és másodévesek, nos az önmagában sokat elárul arról, hol tart, mivé lett a Károlyi hajdan legendás közösségi élete. Buzog bennük a lelkesedés, a tenni akarás és szemmel láthatóan tele vannak illúziókkal. Még.

Nem titok, hogy céljaink között szerepel középtávon visszahozni valamit abból a hangulatból, amit Csák kolléga oly’ szemléletesen ábrázolt néhány oldallal korábban – és ebben az újságnak hitünk szerint igen komoly szerepe lehet. Tovább megyünk: biztosak vagyunk benne, hogy tucatnyian fognak jelentkezni újságírónak közénk, hát legyen, gyertek.

Ennek érdekében (figyelem, pofátlan önreklám jön) januártól diákújságírókurzust indítunk, melynek célja, hogy jobban megismerkedhessetek ezzel a szakmával, megtanuljátok formába önteni véleményeteket, gondolataitokat és nem utolsó sorban az, hogy megtaláljátok a módját annak, hogy jól érezzétek magatokat a suliban, kicsit (nagyon) másképp. A képzés mindenki számára nyitott, tehát jöhettek bátran, mindenkit szeretettel várunk. Bővebb részletekért fordulj a szerkesztőség tagjaihoz és figyeld a faliújságokat.

Ami az újságot illeti, találkozunk márciusban – ez a biztos. Mi bízunk abban, hogy néhányatokkal már januárban is.

A KÖVETKEZŐ SZÁMUNKBA TERVEZZÜK: - Károlyi Mihály megítélése a rendszerváltás után - Spanyol érettségi a Károlyiban: tényleg boldog-boldogtalan megkapja a felsőfokút? - Utazás a szappanoperák világába – interjú Antalóczy Tímea médiaszociológussal - Interjú Székács Verával, a Márquez könyvek fordítójával - A Károlyi történetének 10 legjobb sportolója - Keressük a 10 legidiótább spanyol kifejezést - Ideális pózok az óra alatti alváshoz

24 PRESENTHE

Mert hát azért nyitott szemmel jár az ember, ugye. Jó kérdés, hogy csak NÉZ-e, vagy esetleg LÁT is. Mert az nem mindegy. És néha már magam sem tudom, hogy is van ez: hiszen csak „nézelődöm” az utcán, „nézem” vagy „bámulom” a tévét, a kirakatokat, vagy épp ránézek ARRA az óriásplakátra, igen, pont ott szemben a metrókocsi üvegén át, a Pöttyös utcánál. És akkor lecsap a villám. Mert elkezdek LÁTNI. Mi ez? Mi van? Hol vagyok? És hirtelen megelevenedik körülöttem a világ. Élesebbek lesznek a fények, a színek, a hangok: felébredtem. Még bámulom egy darabig a plakátot, és azon gondolkodom: lehet, hogy még nem veszett ki minden értelem ebből a csökött agyú reklámkontár népségből? Lehet, hogy néhányuk rájött, hogy a színorgia nem gyönyörködtető, hanem hányingerkeltő, hogy a szlogen nem jópofa, hanem siralmasan bugyuta és, hogy ez az egész így nem eladható, hanem visszataszító és riasztó??!! Lehet, hogy rájöttek, mi kell a Testnek, a Léleknek? …A metró lassan továbbindul, a színek is összefolynak, de én továbbra sem tudom kiverni a fejemből a látványt, gondolataim pedig vadul cikáznak. Miért? Mi az oka annak, hogy egy plakát akkora hatást tud tenni rám, hogy egyáltalán tudatosan észrevettem? Nem kellett sokat gondolkozni a válaszon. Egyszerűen MÁS. MÁS Ennyi. Más, mert egyszerű, nélkülöz mindenféle hatásvadász giccset, minden felesleges túlzást, ami elvonná a szemlélő figyelmét a reklám tárgyáról (a termékről, ha jobban tetszik), és igen, a műfaj keretein belül egyedülállóan - ad valamit: egy élményt, amely a szemlélő összes érzékére hat, még akkor is, annak ellenére is, hogy mozdulatlan, és legfeljebb csak szeretném, ha TÉNYLEG ott lenne előttem, teljes valójában, és tényleg csak rám, csak rám mosolyogna. És tulajdonképpen azzal, hogy ez így megjelent bennem, már el is értem, hogy ott legyen: mert ott volt. És csak rám mosolygott - győzelem! TRIUMPH.