Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola
Pjotr Iljics Csajkovszkij d-moll hegedűverseny zenei felvételek összehasonlítása
Konzulens: Újházi László
Készítette: Domonkos Attila IV. évfolyam 2002 Budapest
Csajkovszkij korszakának zenei jellemzése
A cári Oroszország, a korábbi elszigeteltség után, a XIX.század első felében számos nemzetközi hatású tettel hívta fel magára Európa népeinek figyelmét. A kifelé irányuló nagyhatalmi politika azonban az ország határain belül sötét állapotokat, súlyos ellentmondásokat takart. Fent, fővárosi központtal, francia kultúrán nevelkedett arisztokrácia, lent mérhetetlen nyomorban és szellemi elmaradottságban sínylődő néptömegek. A történelem menetét azonban nem lehetett feltartani. Igaz, a nyugati zene importja sokáig gátolta az önálló zeneművészet kibontakozását, de most, a XIX. század első évtizedeiben világosan felismerhető, hogy bizonyos formai elemek, műfaji keretek, technikai eredmények kölcsönzésével sürgetőleg
járult hozzá a hazai törekvések
megerősödéséhez, mindenekelőtt a nemzeti opera megszületéséhez. Sőt, amennyiben közvetítette hozzá Európa másik hangját is – nemcsak a szórakoztató, andalító, virtuóz operáét, hanem a forradalommal szövetséget vállaló zenés színpadét -, segített önmagára eszmélni. Az önállósodásnak azonban voltak személyi feltételei is. Olyan alkotó egyéniségekre volt szükség, aki az új körülmények kínálta feltételek között eredeti koncepciójú és átütő erejű művek életre hívására képesek. Ilyen tehetségnek bizonyult az orosz zenei romantika nagy korszakának kapunyitója, Mihail Ivanovics Glinka (1804-1857) és az őt követő Alekszandr Szergejevics Dargomizsszkij (1813-1869). Az orosz művészetnek, irodalomnak a XIX. század derekán történő gyors kibontakozását éles elvi, ideológiai harcok kísérték. Az értelmiség két táborra szakadt. Az ún. „nyugatosok” az ország nyugati mintára történő átalakítása, vagyis a polgárosodás útján való fejlesztés mellett szálltak síkra, a „szlavofilek”, a konzervatív szárny képviselői viszont, éppen ettől félve, egy sajátos orosz út követésében látták az előrehaladás biztosítékát.
Az orosz zene XIX. századi mesterei többségükben szerencsésen egyesítették művészetükben a két lehetőséget, mert olyan eredeti vonásokkal rendelkező zenekultúrát hoztak létre, amelyben a nemzeti vonások és a nyugat-európai zene XVIIIXIX. századi hagyományai szerencsésen ötvöződtek. Mégis a század második felében volt egy időszak, amikor a két ellentétes elképzelés a zenei életben is éreztette hatását. A hagyománytisztelő szárny vezetői: Anton Rubinstein (1829-1894), valamint testvéröccse, Nyikolaj Rubinstein (1835-1881) – és ide tartozik bizonyos mértékig Csajkovszkij is – a Nyugathoz való felzárkózást tartották járható útnak, ezért az oroszos, nemzeti vonások kifejlesztését kevésbé tartották fontosnak. Mint szerényebb képességű komponisták a hazai alkotóművészetben ugyan nem játszottak számottevő szerepet, de kitűnő előadóművészek voltak (Anton zongorista, Nyikolaj karmester), nagyszerű szervezők, a nyugati kultúra lelkes propagálói, és ebben a minőségükben valóságos missziót töltöttek be. Nevükhöz fűződik a pétervári és a moszkvai Konzervatórium megalapítása; ők fektetik le a korszerű hazai zenepedagógia alapjait; ők teszik lehetővé, hogy Pétervár és Moszkva hangversenytermeibe Mendelssohn, Schumann, Liszt és más nyugati mesterek művészete eljusson. Minthogy azonban minden igyekezetükkel a klasszikus zenei műveltséget védelmezték és a kortás Nyugatnak hódoltak, elkerülhetetlenül szembekerültek azzal a másik hazai művészeti törekvéssel melyet az ún. Ötök csoportja testesítette meg. Az Ötök körét az ötvenes évek derekán Pétervárott baráti szövetségre lépő fiatal, lelkes muzsikusok alkották, akik nem kevesebbet tűztek maguk elé, mint hogy a Glinka és Dargomizsszkij által kijelölt úton haladva, egy merőben új, népi-nemzeti karakterű orosz zeneművészetet hozzanak létre. A kezdeményező, a szervező, a lelkesítő Balakirev volt. Nem a legidősebb közülük, de polgári származása folytán ő jegyezte el magát elsőnek a művészi pályával. S míg maga is tanult, két ifjú katonatiszt barátját, Kjuit és Muszorgszkijt vitte magával a zene megismerése útján. Néhány évvel később még két fiatal művész társult hozzájuk, Borogyin és Rimszkij-Korszakov.
A Hegedűverseny keletkezése
1878. Firenzéből Svájcba, Klaránba utazott. Itt megszabadult gondjaitól, nehéz élményeitől. A természet visszahozta az életkedvét. Csajkovszkij nem gondolta, hogy hazáján kívül talál lelki nyugalomra. A nyüzsgő Firenze után a csendes svájci kisvároska tópartján, melyet körbe vesznek a havas hegyek, melankólikussá tették. Kora reggel Csajkovszkij leült az ablakhoz és a kék tavat nézte. A tó gyönyörű volt, csendes időben ragyogó tükörsima, de viharos időben háborgott és tombolt. Klaránban csak néhány napig volt, de elkezdte komponálni a hegedűversenyt. A munka érdekelte, gyorsan írt, csak evésre és egy kis sétára hagyta abba az írást. Mikor kész volt a koncert, meghívta Kotek hegedűművész barátját, hogy lejátssza új szerzeményét. Nemsokára Kotek meg is érkezett. Nagy lelkesedéssel nekilátott a hegedűverseny tanulásához. Minden egyes oldal elbűvölte a fiatal hegedűművészt. Elmondta, hogy az első rész jobban tetszik, mint a második. A zeneszerző másnapra egy új második részt írt. Kotek megtanulta a versenyművet és ragyogóan lejátszotta Csajkovszkij zongora kísérete mellett. Búcsúzóul Kotek megígérte, hogy az első adandó lehetőséggel fellép ezzel a hegedűversennyel Moszkvában vagy Pétervárott. Ezt a hegedűversenyt Csajkovszkij Leopold Auernak a pétervári konzervatórium professzorának ajánlotta. 1879 elején tervezte lejátszani ezt a koncertet Pétervárott, de visszamondta. Két és fél évig a koncertről nem esett szó. Jürgenson, Csajkovszkij kottakiadója tudatta, hogy egy francia hegedűs, bizonyos Emil Sore vállalja a hegedűverseny bemutatását Pétervárott. Később kiderült, hogy Auer befolyásolta Sorét, hogy publikum előtt ezt a művet ne játssza el, mert bukás lesz a vége és tönkre teszi ezzel a karrierjét. Soré még habozott egy ideig, de azután csak engedett a rábeszélésnek, és lemondta a fellépést. Csajkovszkijt ez a hír nagyon elszomorította, és írt Koteknak, hogy legyen ő az első előadó, aki fellép művével. Kotek elfogadta a felkérést, de befolyásos emberek még sem hagyták, hogy előadja a művet. Nemsokára Rómában Csajkovszkij megkapta azt a jó hírt, hogy egy lipcsei professzor Adolf Brodszkij, volt moszkvai professzor Bécsben előadta a koncertet Hans Richter vezénylésével. Nagy örömet szerzett ezzel Csajkovszkijnak Brodszkij, aki nagyon hálás volt ezért. Pár nap múlva Rómában elolvasta Eduárd Hanslik kritikáját.
„Brodszkij hegedűművész rosszul tette, hogy kiállt a bécsi publikum elé ezzel a művel. Igaz, Csajkovszkij nagyon tehetséges, de erőszakos, izléstelen”. Csajkovszkijt megrázta ez a durva hangnem, amivel művét illették. Levélben megköszönte Brodszkijnak a bátorságát, hogy lejátszotta az oly nehéz és hálátlan művet. Másnap Jürgensonnál megváltoztatta az ajánlást, Auer helyett Adolf Brodszkijra, aki először játszotta a művet nagyközönség előtt.
A Hegedűverseny elemzése (1)
A zeneirodalom egyik legnépszerűbb hegedűversenyét Csajjkovszkij 1878-ban komponálta, és a magyar származású világhírű virtuóznak, Auer Lipótnak ajánlotta. Auer azonban hosszú ideig nem mert szembenézni a darab rendkívüli követelményeivel, így a bemutatón Adolf Brodszkij orosz hegedűművész játszotta
művet 1879-ben
Bécsben. Utóbb Auer is megváltoztatta álláspontját és a mű szenvedélyes propagátorává lett. Közkézen forgó kiadását is ő rendezte sajtó alá. A darab ellenállhatatlan varázsának egyik titka nyilván az a mesteri lelemény, amellyel Csajkovszkij a nyugat-európai hegedűkoncert hagyományait az orosz népi hanggal összeegyezteti. Az első tétel egyébként a darab súlypontját hordozó nagyszabású koncerttétel. Fő témája például azt a pattogó induló intonációt folytatja, amelyet a francia hegedűversenyekben Viotti honosított meg a századforduló idején. Az a mód azonban, ahogyan Csajkovszkij ezekkel a témákkal bánik, pl. mindjárt a bemutatást megelőző várakozás teljes rányílás a témára, már az ő sajátos művészetének körében tartozik a téma továbbfejlesztése, illetve az elemeivel folytatott motívikus játék viszont klasszikus bécsi hagyományra utal a melléktéma pedig az orosz románcok érzelmes hangját pendíti meg. A tétel dolgozás módja különös keveréke a bőbeszédűségnek és a magvas tömörségnek, koncertáló szólama súlyos veretű, férfias játékmódot követel az előadótól. Lírája is bensőséges, szinte szemérmesen tartózkodó. A lassú tétel címe Canzonetta. Mint önálló előadási darab is hallható olykor, de kár kiszakítani a nagy forma kereteiből, hiszen sokat veszít, aki csak ezt a sűrű és lefojtott szláv panaszéneket ismeri meg, és nem hallhatja az attaca után következő kirobbanó finálét, amelynek népies tánc jellege úgy oldja fel a lassú tétel vége felé szinte már fullasztó feszültséget, mint a kitörő vihar a levegőben vibráló elektromosságot. Kétféle zenei anyagot dolgoz fel ez a finálé. Az egyik a már említett kirobbanó forgatagos tánc, a másik a lassú menetű, lefojtott lépő ritmikájú lejtés. Mindkettő adekvát megszólaltatása a legnagyobb hegedűművészek reprezentatív erőpróbája.
A Hegedűverseny elemzése (2) A legnépszerűbb versenyművek egyike. Ragyogó virtuózitás, fénylő hangszínek, melegen éneklő dallamívek, frissen előtörő népi hangvétel, költészettel párosult technikai remekelés biztosít varázsos hatást Csajkovszkij koncertjének. A gondolatok a szóló hangszer jellegéből fakadnak, a szerző annak hanghatásait, technikai lehetőségeit bravúrosan kiaknázza. De mindez természetes és magától értetődő. A megvalósítás sima eleganciája mögött sehol sem érezzük az anyaggal való küzdelmet és a hatáskeresést. Fölényes biztonságú hangszerelés, elmélyült formakultúra, gazdag színfantázia és érzelmesen ellágyuló költői vérmérséklet szerencsés ötvözete ez az izgalmas, szépségeiben gazdag versenymű. Az I. tétel (allegro moderato) fő témacsoportjának első tagját a zenekar vonósai mutatják be, lágy kezdéssel, majd a fúvók bekapcsolásával erőteljes dinamikai fokozásban. kottapélda
Néhány figurációs ütem után szólóhegedű szólal meg az édesen daloló nagy érzelmi feszültségű második főtéma Csajkovszkij költői leleményének egyik legmegragadóbb megnyilatkozása. Kottapélda
A zenekar és a szólóhangszer virtuóz futamokkal ékesített átvezető párbeszéde után megindítóan lírai melléktéma hangzik fel a hegedűn. Kottapélda
Ezt követi a robbanóan heves drámai záró téma. Kottapélda A kidolgozási rész elején tündérien játékos, pajzán epizód téma bukkan fel a könnyedén pattogó fafúvók és a csillogva tovasurranó szólóhegedű együttesében, majd megkezdődik a témák csapongó változatos színárnyalatokban dúskáló szimfónikusan elmélyített feldolgozása. A reprízt lendületes stretta koronázza meg. Canzonetta felírást viseli a II. tétel (andante). Kiszenekari kíséretre hangszerelt kamara jellegű, tartózkodóan visszafojtott bánatú, lírai hangulatú tétel olaszos dallamvilággal. A fafúvók tompított fényű pasztel tónusú bevezető üteme után szólal meg a szólóhegedű szordinált vonósok kíséretében az epedő első téma, amelyet sóhajos visszhangként vesz át a fuvola. Kottapélda
Ezt szóló hangszeren követi a szintén merengő hangulatú II. téma. Kottapélda III. Finálé (allegro vivacissimo). Szilaj lendületű, népi technikájú, a szóló hangszer vituozitását, a legmagasabb fokon bemutató, a szonáta forma keretei között mozgó tétel. A lüktetően eleven ritmikájú friss, üde gondolatok sodra magával ragadó. Csajkovszkij itt valóban az orosz népi élet mélyére tekint. Fergetegesen , szinte zabolátlan erővel törnek elő az ősi elemi indulatok. Érthető, hogy a korabeli kritikusok egyrésze a hanyatló nyugati művészet sápadt fényei közt élve triviálisnak és banálisnak bélyegezte ezt a tételt, sőt Hanslik „pálinkabűnt” érzett a muzsika hallatára. A nagyközönséget azonban lenyűgözte a zene hatalmas életereje és a fölényeskedő esztétákkal szemben kezdettől fogva a szerző mellé állt. A mű népszerűsége azóta is állandóan növekszik.
A fő téma előttünk alakul ki. Először szaggatott formában a zenekar ff tuttijában, majd mint rapszódikus kadencia a szóló hegedűn, amelyen végül is tisztult alakjában jelenik meg a vonósok kíséretében. Kottapélda
A nemzeti dallamkincs mély átéléséből fakad a II. téma is, amelyet szintén a szólóhangszer mutat be a csellók dudabasszusával. Kottapélda Pompásan kemény ritmusú a második témából kifejlődő vidám harmadik téma is. Kottapélda A kidolgozási részben először a fő-, majd az epizódtémákat szövi tovább csillogó retorikával a szerző. A repríz után gyors kóda zárja a versenyművet. Csajkovszkij 1878-ban Svájcban készítette el versenyművét a következő évben Brodszkij mutatta be Pétervárott, két év múlva a bécsi közönséggel ismertette meg ugyancsak Brodszkij a filharmónikusok hangversenyén Richter János vezénylete alatt.
Ismertető a szólistákról és a karmesterekről I.
felvétel
Jascha Heifetz
Orosz származású, amerikai hegedűművész. Hatéves korában Mendelssohn Hegedűversenyét játszotta. 1910-től Auer L. tanítványa Szentpétervárott. 1912-től koncertezett Oroszországban, Németországban és Ausztriában, 1917-től az USA-ban, 1925 óta amerikai állampolgár, 1920-ban mutatkozott be Londonban, 1921-ben Ausztráliában, 1923-ban a Távol-Keleten, 1926-ban Palesztinában, 1962 óta a Univ. of California tanára. Kamarazenészként többek között Feuermann-nal, Piatigorskyval, Primrose-zal és Rubinsteinnel hangversenyezett. Számos kortárs zeneszerzőtől rendelt és mutatott be műveket (Catelnuovo-Tedesco, Korngold, Gruenberg stb.). Átiratokat is készített.
Sir John Barbirolli (1899-1970) Londonban született, brit karmester. 1912-17-ig a londoni Royal Academy of Music növendéke, 1925-ig Queen Hall Orchestra gordonkaszólistája és a Kutcher vonósnégyes tagja volt. 1925-ben saját kamarazenekart alapított, és ettől kezdve egyre gyakrabban szerepelt karmesterként is, mindenekelőtt a Scottish és a Northern Philharmonic Orchestránál, majd Toscanini utódaként 1937-43-ig a New Yorki Filharmonikusoknál. 1943-tól vezető karmester Manchesterben, újjászervezte a gazdag hagyományokkal rendelkező Hallé Zenekart, amelyet az európai zenekarok élvonalába emelt és amelynek vezetését 1968-ig látta el. 1962-67-ig egyidejűleg a Houston Symfony
Orchestra
Texas
vezetője
is
volt.
Kórus-zenekari
iránymutatókká váltak az angol előadói gyakorlaton, Purcelltől Verdiig.
hangversenyei
II.
felvétel
David Ojsztrah
1908. szeptember 30-án Odesszában szegény családból született. Édesapja kishivatalnok, édesanyja az Operaház kóristája volt. A jövendő hegedűművészre édesanyja Izabella Sztyepanovna volt hatással. Rendszeresen magával vitte az operába a kis Dogyikot, aki a zenekari árokban magába szívhatta a zenét. Szülei korán felfigyeltek zenei érdeklődésére. Ötéves korában nyolcados hegedűt kapott, s megkezdte zenei tanulmányait élete első és egyben utolsó tanárától Sztoljarszkij professzortól. Amikor Ojsztrah hozzákerült, nem volt idős, de már nagy hírnevet szerzett magának, mint számos tehetséges hegedűs nevelője. Tanítványait rendkívüli igényességre nevelte önmagukkal szemben, megtanította őket a munka szeretetére és tiszteletére. A kis hegedűs épp hogy csak elkezdett tanulni, mikor kitört az I. világháború, majd a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Talán sehol sem változott olyan gyakran a hatalom, mint Odesszában. Ojsztrah 1914-ben kezdte fellépéseinek sorozatát. 1923-ban először játszott zenekarral, melyen Bach A-moll hegedűversenyét adta elő. 1925-ben megkezdte vendégszerepléseinek sorozatát Ukrajna több városában. 1926-ban David sikeresen elvégezte a konzervatóriumot. Diplomahangversenyén eljátszotta Bach Chaconne-ját, Tartini-Kreisler Ördögtrilla szonátáját, amelyekkel több ízben nagy sikert aratott, azonkívül Prokofjev I. hegedűversenyét és brácsán Rubinstein szonátáját. 1927 őszén Kijevben adta elő Glazunov hegedűversenyét a szerző vezényletével. Tudni kell, hogy a konzervatórium elvégzése után nem tanult tovább más iskolában, vagy tanárnál, hanem saját maga dolgozott a műveken és technikáján. Ojsztrah játékával nem törekszik utánozni senkit sem és nem kívánja az egyes művekről kialakított felfogást szembeállítani más hegedűsök előadói stílusával. Önálló saját énjével rendelkező alkotóművész, a művek, amelyeket megszólaltatott természetes és organikus egységet alkottak, egyáltalán nem szokványos előadásmódjában. David Ojsztrah odesszai évei során ismerkedett meg a zongorista Tamara Ivanovna Rotarevával, akit feleségül vett. Az 1928-as esztendő fordulatot jelent a művész életében. Ez az év hozta meg első leningrádi szereplését, melyen Csajkovszkij D-moll hegedűversenyét játszotta nagy sikerrel, s ekkor telepedett le Moszkvában. Ettől a koncerttől kezdve rendszeresen járja
az országot. 1930-ban első díjat nyert Harkovban az ukrán hegedűversenyen, öt év múlva A második össz szövetségi versenyen Leningrádban első díjat kapott ismét. Az újabb győzelem megnyitotta Ojsztrah előtt a nemzetközi szereplés lehetőségét. A siker útjára két nemzetközi verseny vezette: a varsói Henrik Wieniawski és a brüsszeli Eugene Ysaye verseny. Ojsztrah az ellőbin első, az utóbbin második lett. A brüsszeli győzelme után joggal írhatta családjának: „Végtelen horizont tárult fel előttem. A sikernek hála tagja lettem a világhírű művészek családjának”. És valóban ettől kezdve Ojsztrah világhírű hegedűssé vált, mely során bejárta a világot, és sok hangfelvételt hagyott az utókornak. 1936-tól a moszkvai konzervatórium professzora. 1941. június 22-én kitört a nagy honvédő háború, mely felborította, de nem törte meg Ojsztrah életmenetét. Tovább koncertezett Szovjetúnióban, gyakran az ostromlott városokban, így Leningrádban is. A békét követően ismét el kezdte járni a világot. Sajnos ezt a megerőltető világjárást, hisz jóformán naponta koncertezett, szíve nem bírta. 1974. október 24-én váratlanul hunyt el szívrohamban.
Kirill Kondrasin
1914-ben Moszkvában született. A moszkvai konzervatórium növendéke, a leningrádi Kisszínház, 1943-tól a moszkvai Nagyszínház karmestere. 1960-76-ig a Moszkvai Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, 1979-től az amszterdami Concertegebouw karmestere volt. 1981-ben halt meg.
III.
felvétel
Pinchas Zukerman
1948. július 16-án született Tel Avivban. Lengyel származású, izraeli hegedűművész. Hatéves korától a tel avivi konzervatóriumban (Fehér Ilonánál, Hubai volt növendékénél), majd I. Stern és P. Casals támogatásával 1962-67-ig a new york-i Juilliárd School of Musicban tanult Ivan Galamiannál). 1966-ban fellépett a Spoletói Fesztiválon. New Yorkban és Nagy-Britanniában (Brightoni Festivál) 1969-en mutatkozott be. Rendszersen készít lemezfelvételeket (kamaramuzsikusként
D.
Barenboimmal, illetve vele és Jacquelin de Prével trióban), és kamaraegyütteseket is irányít. 1980 óta a St. Paul-i kamarazenekar vezetője. Quarneri „del Gésú” hegedűn játszik.
Zubin Mehta
1936. április 29-én született Bombay-ban (Indiában). Édesapja Mehli Mehta alapította meg a Bombayi Szimfonikusokat. A zenei környezet ellenére Zubin kezdetben orvosi tanulmányokat folytatott, csak később 18 évesen tért át a zenére. Bécsben H. Swarowsky karmester tanítványaként tanult. 1958-ban a Royal Liverpool Filharmonikus
Zenekar
ösztöndíjasa,
1959-ben
a
Bécsi
Filharmonikusok
vendégkarnagya, 1960-67 a Montreali Szimfóniusok, 1960-tól a Los Angelesi Szinfónikusok karmestere, 1962-től zenei igazgatója. A New York-i Metropolitan Operában 1965-ben az Aidával mutatkozott be, 1961-től vezényel Londonban, az Izraeli Filharmonikusokkal 1968-ban Európában turnézott. A londoni Covent Gardenben az Otellóval debütált 1977-ben. 1978-tól a New York-i Filharmonikusok vezetője. Számos fesztivál vendégkarnagya (Salzburg, Párga, Firenze).
IV.
felvétel
Vladimir Spivakov
Spivakov egy igazán figyelemre méltó zenész. Nagyszerű hegedűművész, karmester és rendkívül látványosan zenél. Ezenkívül megalapította a moszkvai virtuózokat, mely napjaink egyik legjobb kamarazenekara. Spivakov Ufában született, mely város az Ural hegységben található. A moszkvai konzervatóriumban Jurij Jankelevich-től tanult, öt év múltán pedig Guzman professzortól, aki közeli barátja volt Sosztakovicsnak. Oroszországban hamar ismertté vált hegedűszólistaként. 1975-ben debütált a New York-i zenekarral. 1979 nyarán egy nemzetközi hegedűművész újabb lépést tett, a Chicagoi szimfonikusokkal debütált mint karmester a raviniai fesztiválon. Mialatt a moszkvai virtuózokat irányítja és karmesterkedik, nem hanyagolja el szólista karrierjét sem. Rendszeresen fellép világszerte a legnagyobb zenekarokkal. Állandó vendégkarmestere az orosz állami szimfonikusoknak Santa Cecília zenekarának, a londoni filharmonikusoknak és a szentpétervári filharmonikusoknak. Spivakov sok felvételt készített szólistaként Temirkovval. Hegedűje 1716-ban készült Velencében Francesco Bogetti mester keze alatt, amit a Jurij Jankelevics tanárától kapott. 1994-ben születésnapján egy bolygót is elnevezett róla az orosz nemzetközi megfigyelő állomás.
Zdenek Kosler
A cseh karmester Karel Ancerhnél tanult a Prágai Akadémián. Karrierje hamar elindult a Bessau és New York-i Mitropouls karmester-versenyeken. Az első helyezés mellett Leonard Bernstein segédkarmestere lehetett egy évig. Karmesteri munkáját Csehszlovákiában a prágai operazenekarnál kezdi meg, majd Olmouc-i és Ostravai Opera karmestere és zeneigazgatója. Rövid időt eltöltött a prágai szimfonikusoknál is, míg nem Berlinbe költözött, ahol a Komische Opera zeneigazgatójának nevezték ki. 1971-ben a szlovák nemzeti operazenekar karmestere. A legmagasabb elismerést a csehszlovák kormánytól kapta mint nemzeti művész. Hangfelvételeiért külföldön is kapott díjat.
