Pedig ha tudtak volna ünnepelni, a karácsonyfa

Wass Albert

AZ ÉN TITOK-KARÁCSONYOM (részlet)

Megtanultam tisztelni az ünnepeket. Az ünnep Isten ajándéka. Más, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kilépjünk. Sajnálom azokat, akik nem tudnak ünnepelni. Tiszta ünnepi ruhában és tiszta ünnepi gondolatokkal lehet csak ünnepelni, felülemelkedve a hétköznapokon s apró küzdelmeinken. Csak az ünneplőbe öltözött ember tudja megérteni annak a kijelentésnek a nagyságát, hogy Isten az embert a saját képére teremtette. Az erdélyi nagy gyász éveiben nálunk otthon elfelejtették az ünnepeket. Nem volt karácsony és nem volt újév, nem volt húsvét és nem volt pünkösd, mint ahogy vasárnapok sem voltak. Viselőruháinkat s nehéz gondjainkat szakadatlan hordtuk, bármit mutatott a naptár. Keserűség tanyázott otthon, s én hiába küzdöttem az ünnepekért, ünnepi öltözetet s ünnepi arcokat éveken át nem látott

1

a házunk. Egyszer fellázadtam. Karácsony volt. De nagyon emlékszem még arra a karácsonyra! Tizenöt vagy tizenhat éves lehettem. Karácsonyi szabadságra küldött haza a város, és Sándor bácsi ünnepes háza után olyan volt a miénk, mintha halottat őriztek volna benne. Apámék egy nagy könyvbe temetkezve naphosszat hallgattak sötéten, és nem volt szabad előttük karácsonyról szólni. Évek óta nem járt nálunk az angyal. Súlyos gond nyomta a szárnyait és nem tudott elröpülni hozzánk. Akkor öregedtek meg apámék. Nem akartak ünnepre gondolni, mert eszükbe jutottak régi és gondtalan ünneplések, s a jövő ködös volt, nem láttak előre. Pedig ha tudtak volna ünnepelni, a karácsonyfa gyertyái mellett az ünnepi gondolatok magasságából meglátták volna az utat, mely már akkor is egyenesen vezetett a reménység felé. De gyászba s ün-

| S a j ó k a z i n c i R e fo r m á t u s H í r a d ó

neptelen hallgatásba rejtőztek az idő elől, pedig az idő azért múlott, éppen úgy. Karácsony szombatja volt. Kint nagy puha hó, a kerti fákat belepte egészen. Olyan csöndes volt kereken a világ, mintha a békesség készült volna megszületni akkor. Egyedül lézengtem a kertben. Fájt, hogy karácsony estéje van. Máshol izgalommal lesik az angyalt, ünneplőruha van és karácsonyi szag, és boldog rejtelmesség a levegőben. Halottam a csilingelést, s láttam gyertyafényben úszó szép karácsonyfákat. Tudtam, hogy mindez csak álmodozás, mert nálunk sötétek a szobák, s régi, gyűrött ruháinkban éppen olyan magányosan töltjük el ezt az estét is, akár a többit. Esteledett nagyon. Lent a faluban egyre több lámpa égett, s papnál megkezdték a kántálást is. Megálltam a fenyők alatt, és

hallgattam a felszűrődő éneket. Románok ünnepelnek. Mindig csak a románok. Sokáig álldogáltam ott, közben sötét lett egészen. Fázni is kezdtem, hűvös szél támadt a fák közül, éreztem, hogy haza kell már menni. De ugyanakkor valami fájdalmasan a torkomba markolt. A tudat, hogy karácsonyeste van, s én ott ülök majd egyedül, és nem lesz senki, akivel beszéljek, és nem lesz semmi ünnep. Az öregek olvasnak a lámpa alatt, olvasnak zord, szótalan arccal. Úgy szorította a torkomat, hogy könnyeket préselt ki a szememből. Hát csak a románok? S ekkor valami bátor, nagy dolog jutott az eszembe. Hirtelen, hogy szinte beleszédültem. Nemcsak a románok! Miért csak ők? Karácsonyt csinálok én magamnak! Karácsonyt, titokban, hogy senki se lássa! Volt a fenyves szélén néhány kicsi fenyő. Csak akkorák, hogy a derekamig se értek. A kerti színből kiloptam egy ásót meg egy ládát, s kiástam egyet, egy szépet, a fenyőcskék közül. Sok földdel vettem ki, betettem a ládába, s megindultam vele a ház felé. Vert a szívem az izgalomtól. Hátha meglátnak? Hátha baj lesz ebből? De sötét volt, nem látott meg senki. Egyedül laktam a ház végében. Úgy osontam be a szobámba. Meggyújtottam a lámpát, s hozzáfogtam a feldíszítéshez. Izgalmas, nagyszerű munka volt. Színes papirosból láncokat faricskáltam, néhány szálaranyozott zsinórt is leltem hozzá, s öt darab maradék gyertyavéget. A gyertyavégeket dróttal kötöttem a fenyőre, a színes papírlánc sem sikerült úgy, ahogy akartam. Csúnya lett nagyon a karácsonyfám. De karácsonyfa volt! Mikor elkészültem a díszítéssel, hallgatóztam. Csend volt a házban, nem mozdult senki. Előszedtem gyorsan az ünneplőmet, s felöltöztem úgy, ahogy illik. Aztán meggyújtottam a gyertyacsonkokat. Elfújtam a lámpát. Sötét lett egyszeribe. Kinyitottam a kályhaajtót, hogy világítson a tűz is. Aztán felkuporodtam az ágyra és ünnepeltem. Táncolt a tűz lángja a falakon, rebbentek a kicsike gyertyák, fenyőszag volt és nagy csöndesség kereken. Valami szomorúan szépet éreztem akkor. Fájdalmasat, mert egyedül voltam, s nem volt ajándék az asztalon. De komoly és dacos érzést is, mert magam teremtettem ünnepet magamnak, s most már nemcsak a románok ünnepelnek ebben a faluban. Úgy éreztem, mintha az én kicsi karácsonyfámtól egyszerűen megenyhült volna az élet szigorú arca, s a reménység meg

a jövendő beléptek ünnepelni hozzám, a szobába. S talán, azt hiszem, úgy is volt. Ültem ünneplőruhámban az ágyon, s néztem a szegényes kis karácsonyfát, és gondoltam, mindenfélét összevissza, szépet és szomorút, ahogy ilyen szép és magányos, de különösen nagy ünnepeken szokás, amíg lassan leégtek a gyertyavégek. Leégtek és elaludtak egyenként, csöndesen. Még éppen csak egy lángocska őrizte hűségesen az ünnepemet a legalsó ágon, aztán elaludt az is. Még ültem az ágyon egy keveset, s néztem az elsötétülő tüzet, mert a kályhában is roskadt már a tűz. A sötétséggel együtt éreztem lassan a hétköznapot is visszatérni, s emlékszem jól, ez csúnya és keserű érzés volt. Aztán meggyújtottam újra a lámpát, levetettem az ünnepi ruhát, felvettem a régit. Leszedtem a fenyőről a ráaggatott holmit, s visszadugtam mindent a fiókba. Aztán kabátba bújtam és visszavittem a fenyőt oda, ahonnan kiástam. Úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. Borzasztó sötét volt a fenyves, és szél suhogott az ágak között. Kísérteties volt a hószínű sötétség és a suhogó fenyves. Sietve tettem helyére a fát. Gyökere körül ledöngöltem a földet. Havat kapartam köréje. Ásót, ládát visszacipeltem a kerti házba, aztán hazamentem. Ideje volt már, hívtak vacsorázni. Mikor bementem, az asztalnál ültek. Fáradtan és rosszkedvűen kérdezte meg apám: - Mit csináltál? - Semmit, - feleltem. Apám szája széle megrándult, de nem kérdezett többet. Ő maga is a semmivel foglalkozott abban az időben. Szótlanul ettünk. De valami furcsát, büszkét és szomorút éreztem akkor: hogy nekem karácsonyom volt, mégis. Véletlenül jutott eszembe minap ez a régi történet. Karácsonyfát néztem a fiaim számára, s megtaláltam közben azt a kis fenyőt is, amit akkor, egy estére kiloptam a kert végéből. Megsínylette az ünneplést. Évekig csenevész maradt, volt idő, hogy azt hittem, kipusztul. De aztán mégis erőre kapott. S ma már sudáran és magasan szökik az ég felé, erősen túlnőtt engem, s mindannyiunkat, kik akkor éltünk.

Füle Lajos ÖRÖK KARÁCSONY Úgy jöttem el a messzi korból, Hogy senki nem tartott velem, Lábam nyomán a hó csikordult, Baráttalan, testvértelen Jártam utam, örömre vágyva, S nem volt igaz karácsonyom, Az álmok csillogó palástja Ronggyá silányult vállamon. Így ért el ISTEN, s életembe Vakító fénycsóvát dobott, Mikor lelkemhez ért a LELKE, Remegtem, mint a pásztorok. Megtartót látni Betlehembe Nagy félelemmel mentem én. Ötvennyolc éve… énekelve Áldom, csodálom azt a fényt. A fényt, mi bennem egyre árad, S öröm lesz, parttalan öröm. Nem kétnapos megújulást ad, Múlton, jövőn is átsöpör, S tűnik előle balga álom, Hiú vágy, karmos fájdalom… Köszöntelek örök karácsony, Mindennapos karácsonyom. Sodor e szent öröm magával, Esztendők áldás-árja hajt, Mint holt kavics a tiszta árban, Alámerül a bűn, a baj. Testvérköröm, népes családom Lebeg a lágy hullámokon… Köszöntelek örök karácsony, Mindennapos karácsonyom. Füle Lajos CSAK EGY BARLANG Csak egy barlang jut Néki, Egy istálló, pedig Micsoda csillag nézi, Mikor megérkezik! Barmok osztják meg Véle Az elnyűtt almot ott, De eljönnek Elébe Bölcsek és pásztorok. Bámulják jászolágyát, Hallják a halk sírást, S a hit szemével látják: Király lesz, óriás.

S a j ó k a z i n c i R e fo r m á t u s H í r a d ó |

2

Hála a kapott ajándékokért... Ez esztendő vége felé közeledve, visszatekintvén az eltelt napokra, hónapokra gyülekezetünk életében, valahogy úgy érezzük magunkat, mint az a gyermek, aki születésnapjára, vagy épen karácsonyra mindent megkapott, amit kívánt, „Ha az Úr akarja és élünk, ezt vagy azt amit szeretett volna. Mint minden évben, a 2013. év első fogjuk cselekedni!” presbiteri gyűlésén is tervezgettünk (Jakab 4,15) - persze tudtuk, hogy ezek csak emberi tervek és számítások -, épen ezért az apostol szavaival mondtuk: „Ha az Úr akarja és élünk, ezt vagy azt fogjuk cselekedni!” (Jakab 4,15) És az Úr megadta nekünk mindazt, amit szerettünk volna, amit elterveztünk, megengedte elvégeznünk azt a munkát, amit Ő maga is ránk bízott. Volt ebben az esztendőben is Idősek találkozója, gyermek és felnőtt konfirmáció, gyermektábor, Testvérgyülekezeti találkozó. De külön hálát adunk azért, hogy ebben az évben először rendezhettük meg a gyülekezeti családi délutánt, amelynek vendége volt éppen Testvérgyülekezetünkből - Kazincbarcikáról - a Nagy család, akiknek így is ez újságcikken keresztül is köszönetet mondunk. Köszönjük, hogy bizonyságtételükkel erősítették a családokat abban a bizonyosságban, hogy Jézussal mennyivel szebb és boldogabb egy család élete. E családi délután része volt Nt. Nyéki Miklós (református lelkipásztor) zongora koncertje, valamint gyülekezeteink gyermekei rajzaik, vagy épen saját verseik által mutatkoztak be. Megható alkalom pillanat volt gyülekezetünkben augusztus 25., amikor is találkozhattak azok, akik 1989 és 1990-ben konfirmáltak, akiket a most is Tornalján szolgáló lelkipásztor e cikk írója elsőként konfirmáltatott szolgálata kezdetén. Nagy megtiszteltetés volt Tornalja számára, de gyülekezetünk számára is, hogy református templomunkban gyűlhettek össze, pedagógusok, szülők kis és nagy diákok állami vezetők a magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepsége alkalmából. Ezen alkalmak mellett, amelyeket Isten lelkünk és gyülekezetünk épülésér e

Testvérgyü ír adott, hálát kell adnunk még egy nagy ajándékáért, hogy ebben az esztendőben megújulhatott a lelkészlak tetőzete. Most pedig ezekben a napokban választásokra készülünk: gondnok és presbiter választásokra. De ehhez is kérjük az Úr segítségét, hogy adjon olyan kegyes embereket, akik merik vállalni a szolgálatot és akik egész életükkel az Urat akarják szolgálni. Bizony milyen jó volna, ha a mi gyülekezeteinkre nézve is el tudnánk mondani az apostol szavait: „Hálát adunk

mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek.” (Kolossé 1:3,4) Éljünk hát mi is Jézus Krisztusba vetett hitben és szeretetben. Fazekas Ágnes lelkipásztor Tornalja

3


ülekezeteink Kedves Kazincbarcika-Alsói testvérgyülekezetünk! rták Istennek hála legyen érte, ismét magunk mögött tudunk lassan egy esztendőt. Amikor erre a cikk irására kerül sor, mindig eszembe jut, hogy újra ősz van, hogy itt a reformáció ünnepe. De nem csak ezek a dolgok, hanem az is, hogy életünkből is tova lett egy esztendő. Gondolom, hogy ez veletek se nincs másképp. A természet lassan levetkőzte nyári öltözetét é s az elmúlás komor

szineit vette magára. Mi azonban nem csüggedünk, mert halljuk az Igéből, hogy “Mily szépek az örömmondónak lábai a hegyeken…”. Az elmúló természeti szépség helyébe Isten múlhatatlant kinál: Önmagát. Ő uralkodik a világ felett,még akkor is ha ezt nem akarják elismerni esetleg New Yorkban vagy Bukarestben vagy Budapesten. Mi , ebben az esztendőben is megtapasztaltuk, hogy velünk az Isten. Másképp nem is tudtuk volna megrendezni, azokat a szép alkalmakat, melyek Gyülekezetünk életét szebbé, szinesebbé tették. Az ünnepes félév után(AdventSzentháromság), nálunk is beindultak az események. Az első emlitésre méltó az egyházmegyei

ifjusági központban megtartott „olvasóéj” maraton volt. Tizenhatan fogtunk neki este 9-kor a (Győri Katalin:Felhők szigete) könyv olvasásának és hajnali fél ötkor lett befejezve. Mindez szép környezetben, az egyházmegye táborhelyén, Hidalmáson. A „Mily szépek a hegyeken az örömmonnyári Testvérgyülekezeti Találkozóról dónak lábai, aki békességet hirdet, jót nem kell irnom, hiszen mint házigazda mond, szabadulást hirdet,aki ezt mondja gyülekezet fogadtatok bennünket. Ezt Sionnak: Uralkodik a te Istened!” követően került sor az elmaradhatatlan VAKÁCIÓS BIBLIAHÉT-re, amelyre ismételten is naponta 70-100 közötti gyermek jött el. Még a Baptista gyerekek közül is sokan eljöttek, mert jól felkészült diakónusnőnk és ifiseink, nagyon hasznos és érdekes dolgokra tanitották őket. Alig telt el egy hét és ismét esemény volt Egyházközségünkben: az ezelőtt 20 évvel konfirmáltak tavaly elkezdett, hagyományteremtő találkozóját, kibővitettük az ezelőtt negyven évvel konfirmáltakéval. Igy már elég szép kis társaság gyült egybe a templomi istentiszteletre és ünnepi müsorra, amit a gyerekek és ifisek szolgáltattak. Áldott alkalom volt az egykor tett fogadalom megerősitésére. Azután került sor az ünnepi ebédre, (amit a Gyülekezeti Ház nagytermében fogyasztottunk el), valamint az elhunyt egykori konfirmándus társak sirjainak felkeresésére és a kegyelet virágainak az elhelyezésére. Ugyancsak rövid idő múlva, október 20-án került sor (Diakóniai vasárnapon) az Idősek Találkozójára, amit áttettünk a Karácsony előtti vasárnapról, mivel az idő még ilyenkor elviselhetőbb, idős testvéreink számára.Ünnepi istentisztelet és müsor után került sor a Szeretetvendégségre (Agapera), amit ugyancsak a Gyülekezeti Ház nagytermében ejtettünk meg. Jó alkalom volt az egymással való találkozás, a hasonló gondok megbeszélésére, elbeszélésére. Több mint félszázan örvendtünk az együttlétnek. Isten áldása kisérje ezeket az alkalmakat, hogy legyen folytatása,mert amig vannak ilyen alkalmaink, addig azt jelenti van Élet az Egyházban. Kedves Testvérgyülekezetünk! Végezetül, hadd köszönjük meg pár szóban a ti önzetlen szereteteket, amit az évek során megtapasztaltunk nálatok. Reméljük, hogy nektek is hasonló tapasztalataitok voltak, amikor nálunk jártatok. Mindannyian köszöntünk benneteket és Isten áldását kérjük életetekre és szolgálatotokra. Szilágyballán (Borla) 2013-11-07 Boros Árpád lkp. Máté Zoltán-curator Bóné Dezső curator Kocsis Ella diakonus


4

Új lehetőségek a

Hitoktatásban

„Már egy gyermek tetteiből is fel lehet ismerni, hogy tiszta és helyes-e, amit tesz!” (Példabeszédek könyve 20,11.)

A hitoktatás területén megtörtént a rég várt lépés: órarendbe került a hittanóra az 1. és az 5. osztályban. Istennek hála, a szülők szép számmal íratták be csemetéiket. Így 50 elsős és 38 ötödikes a délelőtti órákba iktatva jár hittanra.

N

agy előnye ennek, hogy valóban 45 perc lehet a velük való foglalkozás. A gyerekek tankönyvet, munkafüzetet kaptak, van miből tanulniuk. Eddig ez lehetetlen volt, az órák utáni, fakultatív hittannál. Mind az öt, gyülekezetünk területén lévő iskolában segítőkészséget tapasztaltunk. Bár a körülményeket nehéz megteremteni, mert a tantermek száma véges. Van olyan iskola, ahol csak az ebédlőben tudunk órát tartani, de a gyerekek lelkesedése átlép a nehézségeken. Ha pedig ők örömmel jönnek hittanra, akkor minden rendben van. Az ötödikeseknél egy kis zökkenőt jelent, nem könnyű nekik elfogadni, hogy az eddig megszokottakkal ellentétben, munkájukat a naplóban is értékelni fogjuk. A hittan is tantárgy és van számonkérés. Az elsősök lelkesek, nyitottak. Az évkezdés nem volt egyszerű, mert már a második vagy harmadik napon hittanóra volt. A kicsik még az iskolakezdés nehézségén sem estek túl, úgy kellett új ismeretekhez jutniuk. A fakultatív (délutáni, órák utáni) hitoktatásra 75 gyerek jelentkezett. Nagy részük rendszeresen jár a hittanra. Itt a kötelező felszerelés mindössze egy füzet, de többeknek ez még november közepén sem volt meg. Mivel itt nincs számonkérés, ezt sajnos a gyerekek, a szülők, az iskola is lazán veszi. Jó lesz, ha néhány év múlva ők is elérik majd a kötelezően választható hittant.

Presbiteri köszöntő

A gyülekezetünk területén lévő öt általános iskolában a hitoktatást ketten végezzük a megnövekedett óraszámok miatt. Bundzik Attiláné megbízással a Kazinczy-Kertvárosi és az Árpád fejedelem téri iskolában tanít. Én pedig a Pollack úti, Dózsa György úti és az Ádám Jenő iskolában tanítok. Kérem, a Testvérek hordozzák imádságban a gyülekezeti életnek ezt az ágát. Imádkozzanak a gyerekekért,hogy az Úr Jézus végezze el életük keresztyénné formálását, - és imádkozzanak értünk, hitoktatókért is, hogy felülről kapott bölcsességgel szolgáljunk. Tóthné Magyar Ágota lelkipásztor-hitoktató

(Elhangzott a konfirmandusok vizsgáján)

Kedves Fiatalok, Konfirmandusok! Egy hosszú út mérföldkőjéhez érkeztetek. Igazából ez az út elkezdődött akkor, amikor az Úristen kegyelméből megszülettetek. Az első mérföldkő a megkeresztelésetek volt, amire ti nem is emlékezhettek. Elérkeztetek életetek második ilyen állomásához, amikor bizonyságot tesztek hitetekről és a gyülekezet felnőtt tagjaivá

váltok. Talán még fel se tudjátok fogni, hogy mit jelent ez a bizonyságtétel: azt jelenti, hogy Isten gyermekeiként indultok el egy hosszú úton. Senki nem ígéri, hogy ez az út egyenes és akadálymentes lesz, de arra kérlek titeket, hogy soha ne térjetek le róla, mert az út végén találkozhattok a mi Megváltónkkal, Jézus Krisztussal. Végezetül egy igével szeretnélek köszönteni titeket e szép alkalomból, a Filippi levél 4. részének 13. versével:

„ Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” Nagy István presbiter

5


Kis

családok a

nagy

családban

Gy

ülekezeteinkben megfigyelhető, hogy sok az idős ember, éppen ezért nagyon fontos megbecsülni a templomlátogató fiatalabb korosztályt. Két éve kezdtük el a házaspárok ös�szejövetelét. De hamar kiderült, hogy gondot jelent a gyerekek elhelyezése erre az időre. Ettől kezdve családosok alkalmát tartunk. Amíg a szülőkkel az igéről beszélgetünk gyülekezeti termünk egyik részében, addig a másikban a gyermekek játszanak. A kisebbek örömmel vették, hogy a nagyobbakkal (középiskolások) lehetnek. Ezek az összejövetelek olyan jó közösséget formáltak, hogy 2-3 órát is együtt töltöttünk a családokkal. A házaspárok megismerték egymást, ami itt a városban nem is olyan egyszerű. A legaktívabb résztvevő egy fiatal presbiterüknknek, Nagy Istvánnak a családja. Amikor az idő megengedi, szívesen vagyunk együtt a szabadban. Szalonnát sütöttünk a parókia kertjében, kirándultunk a varbói Fónagyságra, fölmentünk a szádvári várromokhoz, és így, együtt eljutottunk Kassára is. Ez különösen kedves élmény volt. Megismertük a kassai református gyülekezetet, a történelmi belvárost, a kassai dómot, és a Rákóczi kriptában, II. Rákóczi Ferenc sírjánál elénekeltük a Szózatot, (gyülekezetünk neves szülöttjének, Egressy Béninek a dallamával.). A mostani őszt is kirándulással indítottuk. Ragyogó napsütésben indultunk útnak az Aggteleki Nemzeti Park területén fekvő Szinpetribe, ahol a

„nagy könyvet” és a könyvnyomtatást bemutató múzeumot nézhettük meg. Ezeknek az alkalmaknak nagy áldása, hogy az egyes családok a gyülekezet nagy családjában is együtt vannak. A házaspárok a nevelésben szerzett tapasztalataikat átadják egymásnak.A keresztyén élet mindennapi kérdéseit igyekszünk megbeszélni az ige fényében. A felnőttek hajszolt életébe szeretnénk egy kis lelki felüdülést nyújtani. Jó látni, hogy ezek a családok a gyülekezeti életben is aktívan vesznek részt. Gyermekeikre számíthatunk, ha ünnepi műsorra szereplőket keresünk. A szülők jöttek velünk, ha testvérgyülekezeteinkbe, Tornaljára és Szilágyballára mentünk. Amíg a szülőkkel az igéről beAz október 20-án, vaszélgetünk gyülekezeti termünk sárnap délután rendezett idősek szeretetvendégegyik részében, addig a másikségére a fiatalasszonyok ban a gyermekek játszanak. készítették a süteményeket, ők szolgáltak fel. Hisszük, hogy a keresztyén életre nevelésben legjobb módszer a szülők példaadása. A házaspárok olvassák a „Mai ige” című áhítatoskönyvet, így lelki táplálékukról otthon is gondoskodhatnak. Tervezzük, hogy a következő nyáron közös tábort is szervezünk. Gyülekezeteiben él az egyház. Itt van az alap, amire építkezhetünk. Így igyekszünk ezzel a néhány családdal egy stabil magot megteremteni a fiatalabb generációban, akikhez reméljük, többen is csatlakoznak majd. Tóthné Magyar Ágota Kazincbarcika-alsói lelkipásztor


6

Nyári tábor É

ppen egy hete már mindannyian nagy izgalmakkal készültünk a táborozás napjaira. Néhányan talán kicsit félve, mások várták a sok játékot. Egy nehezen átaludt éjszaka után végül mégis eljött a tábor első napja! Harminc csillogó gyerekszempár, és odaadó szülők, és gyülekezeti tagok alkották a csapatot. Kék, piros, sárga, zöld! Hallottuk a kihúzott színeket, és a nyüzsgő gyerekseregből négy csapatvezető, és csoportok álltak elő.

A

tábor viszont nem egy hétköznapi vakáció volt csupán. Perzsa tábor lesz! Milyen? Per-

zsa! Ez nagyon érdekesen hangzik! A héten Eszter könyve volt öt részre osztva, és a zsidó nép perzsa fokságát, és Isten közöttük kibontakozó tervét ismerhettük meg. Ennek alapján hallhattuk napról napra hallottuk az izgalmas fejleményeket, és a sok aktuális tanítást.

K

eresztyénnek lenni sokszor nem könnyű, de nekünk élő Urunk van! Egy kis füzet segítségével gondolhattuk végig azokat a gondolatokat, amelyeket a történetmondás közben hallottunk. E mellett még a perzsa kultúrával is ismerkedhettünk. Minden napnak fontos üzenete, és tanulsága is volt. Olyanok, amiket együtt tanultunk és olyan dolgok is amik az együttlét közben személyesen szűrődtek le.

I

stennek terve van velem! Szólt az első nap az üzenet. – Mindennek, ami az életünk során velünk történik, talán mi nem látjuk előre, hogy mi is az, de az Ő szavát követve az Ő jó tervébe illeszkedik bele! Keressük hát mindig az Isten akaratát! A második nap: Maradj hűséges Istenedhez! Ez néha nem könnyű. Nem csak felnőtt korban, de már a gyerekek között is akadnak, akik csúfolódnak. De ha Jézust a szívünkbe hívjuk, egyre jobban sikerülni fog kitartani, mivel az Úr nem csak ebben az életben szeret-

7


ne minket megajándékozni, hanem az örök élettel is. Imádkozzunk! – Vajon hogy hallgatja meg Isten az imádságot? Ő biztosan jobban tudja, hogy mire van szükségünk, nem szabad önző kérésekkel próbálkozni. A szelíd, és kitartó imádságokat azonban mind meghallgatja! Ezt egy labdajátékkal is bemutattuk. Dicsőség és megaláztatás. A negyedik napon megérthettük, hogy miért is szereti a szelíd, őt kereső embereket Isten. A gonosz, és önző emberek talán egy ideig megkapják a kizsarolt tiszteletet, de ennek előbb-utóbb vége szakad. Az ötödik nap pedig újra fölhangzott az evangélium: Az ellenség le van győzve!

A

ztán sok játék is volt, többször alakult foci csapat, ennél még többet kosaraztunk az udvaron. Sok vidám pillanatot szerzett a csocsó és a pingpong is. Az Isten gondviselését pedig abban is láthattuk, hogy a kirándulásokon a kánikula ellen is védelmet kaptunk. A miskolci vadaspark egy erdőben van, így minden gond nélkül csodálhattuk meg az állatokat. A strandra indulva pedig felhők takarták el a perzselő napot, így zavartalanul jól érezhettük magunkat egész délután! Csak egy nagy kérdés maradt bennünk sok gyermekkel: Vajon hogy bírjuk ki az egész évet, a következő gyülekezeti táborig?!? Ottenberger Balázs theológiai hallgató (elhangzott: a táborzáró istentiszteleten)

Kirándulás

Szádvárra prilis utolsó szombatján, egy héttel a konfirmáció előtt, a leendő konfirmandus fiatalok családjukkal és a családosok körének néhány képviselője kirándulni indultunk Szögligetre, Szádvárra. A vár az Aggteleki Nemzeti Park területén - a szlovák határ közelében - a festői Szögliget község fölött emelkedik, romjai több mint háromszáz éve elhagyatottan állnak Csodálatos tavaszi napfényes idő volt, a parókia udvarán gyülekeztünk és indultunk el a reggeli órákban autókkal. Megérkezve, a túra a Szögliget melletti Szalamandra-háztól indult. Az útvonal több kilométer és sétánk során körülbelül 260 m szintkülönbséget is meg kellett tennünk. A túra jelentős része fokozottan védett természetvédelmi területen halad,festői környezetben. Egyre meredekebb emelkedőkön kapaszkodtunk mind magasabbra, néha egy-egy pihenőt is kellett tartanunk. A fiatalok jóval előbb felérve a romvárhoz, izgatottan várták, mikor ér fel a csoport. Megerőltető volt a séta, de testi- lelki felüdülést nyújtott az ébredező természet szépsége az erdőben. Amikor végre felértünk, a látvány,

a lenyűgöző panoráma, ami szemünk elé tárult, magáért beszélt. Letelepedtünk, megpihentünk, felfrissültünk és közben tartalmasan elbeszélgettünk. A fiatalok már talán a néhány nap múlva esedékes konfirmációi vizsga miatt izgultak, de a csodálatos hely még ezt is feledtette velük erre a rövid időre. Lefelé már könnyebb volt a haladás, útközben merítettünk a forrás friss vizéből, s jól esett leérve megpihenni a Szalamandra ház udvarán, a kellemes árnyékot adó fedett teraszon. Később szalonnát is sütöttünk, hogy miután lelkileg már feltöltődtünk, testünk éhségét is csillapítsuk. Estefelé egy kellemes napot együtt töltve indultunk haza. Hála Istennek az ilyen együtt töltött alkalmakért, az egyik szép énekünk szavaival: „nagy irgalmát naponként tölti ki rád: áldását mindenben érzed.” Nagyné Máté Erika

▲

A vár romjai

A csoport a Szalamandra turistaház kertjében

►


8

Családi délután

Június utolsó vasárnapjára családunk meghívást kapott Tornaljára, a testvérgyülekezetünk vasárnapi családi délutánjára. Örömmel fogadtuk el a meghívást és érkeztünk meg a rendezvényre. Az volt a célja az eseménynek, hogy megszólítsa azokat a családokat is, akik ritkábban, talán jellemzően csak egy-egy nagyobb ünnepen vannak jelen az istentiszteleteken. Szépen megteltek a padsorok, a családok gyerekeikkel együtt érkeztek a rendhagyó alkalomra. Mi is a fiainkkal együtt, akik egy-egy igével köszöntötték az egybegyülteket, férjem gyülekezetünk és a presbitérium üdvözletét adta át, majd én néhány mondatban arról beszéltem, hogy mi itthon, a családban, a mindennapokban hogyan éljük meg a hitünket, hogyan próbáljuk úgy nevelni gyermekeinket ebben a rohanó, XXI. században, hogy olyan értékekkel induljanak az életbe, ami manapság nem divatos, nem is mindig könnyű, de a legbiztosabb kapaszkodó, a nehéz időkben. Fontos, hogy a családok ne csak a nagy ünnepek alatt, hanem a mindennapokban, vasárnaponként ott

legyenek a templomban, a gyülekezet közösségében, ahol együtt imádkozik, énekel szülő, gyermek, nagyszülő. Mindnyájan olyan környezetben élünk az iskolában, a munkahelyen, az utcában, ahol többségben vannak a hit nélkül járók, akik nem keresik Istent, talán meg is mosolyogják azt, aki templomba megy, imádkozik, igét hallgat. Milyen jó lenne, ha mi, hitben járó emberek lehetnénk egyre többen, ha magunkkal tudnánk hívni alkalmainkra szomszédot, barátot, munkatársat!

Túrmezei Erzsébet: Otthonom Otthonom a templom. Ajtaján belépve mindig hazaérek, Ismerősen csendül fülembe az ének, Mintha minden hangja simogatás lenne! Égi Atyám keze simogat meg benne. Megterített asztal, éhező mellőle sose kel fel éhen, megelégedhetik mennyei kenyéren: élet kenyerével, élet italával, igében, szentségben: Krisztussal magával. Mesterem műhelye. Azért keresem fel, hogy kezébe vegyen, hogy régi emberből új emberré tegyen! Hogy amíg templomát látogatom híven, templommá formálja egész bűnös szívem! Otthonom a templom. Mennyei otthonom halvány földi mása, drága tükörképe, szent hívogatása! Míg egykor mennyei hajlékod befogad, köszönöm, Istenem, földi hajlékodat!

Egy meghívott vendég lelkipásztor hirdette az igét, majd egy csodálatos hangverseny következett tolmácsolásában, többek között Bach, Beethoven és Bartók műveket játszott, mindenkit lenyűgözve. Lelki kincsekkel gazdagon feltöltődve folytatódott a délután a gyülekezeti teremben, ahol szeretetvendégség, sütemény és palacsinta várta a gyermekeket és felnőtteket, közben a gyülekezet legfiatalabbjai erre a délutánra meghirdetett bibliai témájú verseiket, írásaikat illetve rajzaikat mutatták be. Jó így együtt lenni, épülni hitben, feltöltekezni lelki kincsekkel a hétköznapokra is. Túrmezei Erzsébet egyik szép versét vittük még el a tornaljai gyülekezetnek:

Nagyné Máté Erika

Gyülekezetünk alapítványa

Az alapítvány neve:

egyházközségünk műemlék templomát, rendezvényeit, ifjúsági

SAJÓKAZINCI REMÉNYSÉG ALAPÍTVÁNY

munkáját és a határon túli

Adószáma:

magyarsággal való kapcsolattartást

18430323-1-05

támogatja. Ezúton mondunk köszönetet a Testvérek 9 |eddig S a j ónyújtott k a z i n c segítségéért. i R e fo r m á t u s H í r a d ó

Kérjük, 2014-ben is ajánlják fel adójuk 1 %-át nemes céljainkra!

Hármas

testvérgyülekezeti

találkozó

I

dén a Kazincbarcika-alsói gyülekezet volt házigazdája az évente sorra kerülő testvérgyülekezeti találkozónak. Szilágyballai (Partium) testvéreink már pénteken este megérkeztek. Szeretetvendégség keretében fogadtuk őket nagy szeretettel. A lelkész család szállása a parókián volt, a küldöttség tagjait gyülekezetünk családjai várták, s vitték magukkal otthonaikba, ahol meghitt beszélgetések követték a vacsorát. Szombaton reggel érkeztek meg gépkocsikkal felvidéki testvérgyülekezetünk tagjai, lelkipásztoruk Fazekas Ágnes vezetésével. Autóikat itt hagyták a parókia udvarán, majd a három gyülekezet együtt utazott autóbusszal Miskolcra. Lillafüreden az István cseppkőbarlangot jártuk be, majd a festői helyen lévő Palota szálló környékén tettünk sétát. Ezután egyházkerületünk Mécses Konferencia Központjába mentünk Mályiba, ahol ebéd következett. A bőséges ebéd után alkalom nyílt beszélgetésre és vízibiciklizésre is a tavon. Délután az újonnan épült nyéki templomot tekintettük meg. Szabó Mária nyugalmazott vallástanár mutatta be, s beszámolt az ott folyó gyülekezetépítés feladatairól. A találkozó záró napján, vasárnap templomunkban Boros Árpád szilágyballai lelkipásztor hirdette az igét, Fazekas Ágnes tornaljai lelkipásztor gyülekezete köszöntését adta át. A kárpátaljai magyar reformátusokat képviselte Orosz János, a szakmai gyakorlatát városunkbn töltő egyetemista, aki gitárkísérettel énekelt. Kántorunk és férje egy furulya-orgona számmal szolgált Istentisztelet után közös ebéd következett a közeli vendéglőben. Délután alkalom nyílt még további találkozásokra, beszélgetésre is. Tapasztalatokban gazdagodva, lélekben épülve köszöntünk el egymástól, készülve a 2014-es, következő találkozásra. De ez az egy év sem marad kapcsolat nélkül, - a kialakult személyes kapcsolatok folytatódnak, egyénileg, skype-on, levélben, telefonon, néha személyesen is.

2013 Augusztus 9-11.

S a j ó k a z i n c i R e fo r m á t u s H í r a d ó | 10

Nehézy Károly

Nehézy Károly

a formabontó, misszióért égő lelkipásztor, aki „hegedűszóban tudott” prédikálni A legendás hírű, életét a gyülekezetek lelki ébredéséért és építéséért odaszánó lelkipásztor Miskolcon született 1892. július 19-én. Édesapja a miskolci gőzmalom hivatalszolgája volt, édesanyja Raksányi Irén. Hatan voltak testvérek. Elemi iskoláit a Szeles utcai községi népiskolában végezte, - csendes, zárkózott gyermek volt, szerette a természetet, különösen a madarakat. Középiskolába a Miskolci Református Főgimnáziumba járt, 1910-ben érettségizett. Még ebben az évben felvették a Sárospataki Református Teológiára. Életében döntő fordulat következik be itt, diáktársainak kis közössége révén első éves teológusként megtér, és Jézust személyes Megváltójaként fogadja el. Rá és néhány diáktárására nagy hatással volt Mott Jánosnak, a diákmisszió nagy alakjának magyarországi útja. Néhány teológustársával alakítanak egy kis bibliakört, „Szent Egylet” néven. Bizonyára hatott rájuk a Wesley fivérek oxfordi mozgalma is. A csoport a városban külön helyiséget bérelt, ott tartottak összejöveteleket. Helyet adtak ifjú Victor János diákszövetségi utazó titkár előadásának, s emiatt a teológia professzori kara fegyelmivel eltanácsolta őt és diáktársait a sárospataki teológiáról. Az indoklás ez volt: „túlzó buzgalmukkal felelőtlen tényezők befolyása alá kerültek.” Tanulmányaikat a pápai teológián folytatták, ahol a „mártíroknak” kijáró lelkesedéssel fogadták a pataki menekülteket. Missziói lelkülete már ekkor egyértelműen megmutatkozott: bérelt Pápán egy kétszobás lakást, ahová begyűjtötték a város iszákosait, hogy kijózanodásuk után evangélizálhassák őket. Ez a munka életre szóló leckét adott neki, hogy megértse, szeresse és keresse az „elveszetteket.” A teológia elvégzése után Dudaron, majd Pápa közeli Mihályházán volt segédlelkész. Később Felsőszecsén volt lelkész és tanító, ehhez az álláshoz már bútorozott lakás is tartozott. A miskolci Bethánia közösségből vette feleségül Nagy Jolánt, (sajókazai tanítócsaládból származott) 1917-ben. 1918-ban Marcelháza lelkészének választják. 1920, Trianon után csak jóindulatú támogatók révén kapják meg az állampolgárságot. Marcelházán majd Kiskoszmályban árvaházat indítanak. 1930-ban Kisújfalu lelkészének választják meg. 1942-ben az árvaház Lévára költözött. Ez nagyon megrázta a falu lakóit. Amikor a teherautóra felpakolták a bútorokat, egy katolikus asszony az autó oldalához dőlt és sírva ezt mondta: „Elmegy az Isten áldása a faluból.” Nehézy Károly azt vallotta, hogy a diakónia a missziói munka gyümölcse. Szolgálatának középpontjában a gyülekezet

11 | S a j ó k a z i n c i R e fo r m á t u s H í r a d ó

hitre ébresztése és az egészséges tudományban való nevelése állt. Fontosnak tartotta a külmisszió támogatását is. Molnár Máriát, aki Pápua-Újguineában szolgált, többször is meghívták a kisújfalui gyülekezetbe. A harang felavatására, amit Molnár Mária Pitilu szigetére vitt ki, szintén Kisújfalun került sor, 1936-ban. A 140 kg súlyú harangra ezt az igét írták „A Mester itt van és hív téged.”(János evangéliuma 11,28.) Nehézy Károly a kiterjedt gyülekezeti és missziói munkára diakonisszákat is képzett. Kisújfalun külön házuk is volt. A második világháború után a családnak is költöznie kellett. Áttelepültek Magyarországra. Az áttelepítés történetét Zsindelyné Tüdős Klára így mondja el: „Mikor a csehek Csallóközt elkezdték magyartalanítani, Nehézy Károlyéknak is ott kellett hagyni Kisújfalut, a lévai árvaházat, a felvidéki ébredés fészkét. Igen eredeti és különleges kegyelmi ajándékot kapott ez a falusi pap. A csehek szorongatták, hogy takarodjon már az útjukból, de ideát nem volt hely számukra, mert sokan voltak. Segédlelkész, tanító, feleségekkel, a lévai diakonisszák, diakónusok, szóval nem találtak számukra helyet. Annál is inkább, mert együtt akartak maradni minden áron.” A Református Nőszövetségnek volt Őrszentmiklóson egy nagy háza, özvegy papnék laktak benne. Zsindelyné Tüdős Klára ide telepítette Nehézyéket, hogy csináljanak belőle, amit tudnak. 1947-ben érkeztek meg ide. A terv egy református missziói intézet létrehozása volt. Az intézet igazgatója Nehézy Károly lett. Több száz fős konferenciákat rendeztek a Kvassay kastély melletti tó partján. Elindult a gyülekezeti munkás képző tanfolyam. A képzésben részt vettek Adorján József és Bottyán János lelkipásztorok. Utolsó fellángolása volt ez a felvidéki pásztortüzeknek, hiszen 1948. a kommunista hatalomátvétel éve volt. 1951-ben feloszlatták az ilyen jellegű intézményeket és az áttelepültek nem csatlakoztak semmilyen magyarországi egyesülethez. 1948-ban beiktatták Őrszentmiklóson a lelkipásztori állásba. 1959-ig szolgált a gyülekezetben, Jézusért égő szívvel, felhasználva, beépítve a gyülekezeti életbe gazdag missziói tudását, tapasztalatait. 1964. október 19-én temették a templomból. A vigasztalás igéit az egykori harcostárs és barát, dr. Ecsedy Aladár tahitótfalusi lelkipásztor, egykori esperes hirdette. A felvidékiek nevében Édes Dezső marcelházi presbiter búcsúzott, akit annak idején még ő keresztelt. Nehézy Károly szelemességéről és humoráról számos anekdota maradt fenn, amelyek azonban mindig valamilyen komoly tanulságot hordoztak és tettek felejthetetlenné. Az egyik ilyen jellemző

esetnek Zsindelyné Tüdős Klára is szem és fültanúja volt. Karcagon országos belmissziói konferenciát tartottak. Elhangzottak a hosszú püspöki programbeszédek, majd az előadói jelentések következtek. Ezután Nehézy Károlynak a falumisszióról kellett volna szólni. Miután alaposan kifutottak az időből, az elnöklő Makkai Sándor figyelmeztette, hogy csupán egy fél óra áll rendelkezésére, s kérte, tartsa be az időt. „Nehézy tisztelettel meghajtotta magát, előhúzott egy pocakos ezüstórát a zsebéből és a szelídnél is szelídebb képpel csak öt perc türelmet kért a hallgatóságtól. Makkai biztosította, hogy nyugodtan beszélhet egy félórát. Nehézy letette az óráját az asztalra, mint Makkai

az övét, s felolvasta a Máté 23,37. versét: „Hányszor akartam összegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit a szárnyai alá..” Mert ugye kérem, a tyúk csendes kotyogással vezetgeti, takargatja a csibéit. Hát kérem, ez a falumisszió. Ez a csendes kotyogás. Köszönöm a szíves figyelmüket. – Ezzel zsebre vágta az óráját és lejött a pódiumról, megdöbbent csend közepette. – Hát én ilyen csattanós pofont ritkán láttam világi viszonylatban is!” írja Zsindelyné visszaemlékezéseiben. Ez a történet arról beszél, hogy Nehézy Károly nem szerette a kitaposott utakat az egyházban, de főként a léggömbökként eregetett kegyes frázisokat pukkasztotta ki nagy élvezettel. Talán éppen

emiatt találtak egymásra Zsindelyné Tüdős Klárával és az ébredés nagy emberével Karácsony Sándorral. *** Nehézy Károly gyermekkorom lelkipásztora volt, engem is ő keresztelt Őrszentmiklóson. Eredeti, mindig a lényeget megragadó gondolkodása – így utólag visszagondolva, - bizonyára kihatott saját lelkészi szolgálatomra is. Tóth Sándor református lelkipásztor, a Sajókazinci Református Híradó felelős szerkesztője

Megjegyzés: Nehézy Károly igen gazdag, sokoldalú életművét Dr. Szűcs Ferenc budapesti teológiai professzor dolgozta fel könyv formájában, „mint a tyúk a kiscsirkéit… NEHÉZY KÁROLY élete és szolgálata” címmel. Megjelent 2012-ben, kiadta a Magyar Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete. A könyv előszavát Dr. Bogárdi Szabó István, dunamelléki püspök írta.

Szolgálatunk

a Pitypalatty-völgyi Református Általános Iskolában

Nagy örömmel vettük, hogy a Kékkereszt Egyesület, és Iszákosmentő Mis�szió kazincbarcikai csoportja elfogadta meghívásunkat iskolánkba, hogy a felső tagozatos gyerekeknek előadást tartsanak az egyesület munkájáról. A novemberi egészséghét alkalmából a misszió öt tagja és közel száz diák találkozhatott egymással intézményünkben. Az előadásban nagyon tanulságos és meggyőző volt látni a szemléltetés példáján keresztül, hogy hogyan válhat az ember rabjává, az alkoholnak, a dohányzásnak, a számítógépnek. De a Szabadítóról, Jézus Krisztusról és a szabadulás lehetőségéről is hallottunk. A szolgálatban olyan jó volt meghallani az igei üzenetet, mely sok ifjú lelket vezethet a helyes életmód, a mértékletesség útján. Ebben a találkozásban szerettük volna a fiatalokat időben megszólítani, a kísértések veszélyeire a figyelmüket felhívni. Hogy felkészüljenek és tudjanak majd munkájukban, családjukban méltóságteljesen, tisztességes életvitellel helytállni és a boldog életet ily módon megtalálni. Hisszük, hogy a gyermekek által családokat érünk el, és ahol gondot

jelent a szenvedélybetegség, oda ajánlhatjuk a gyógyulás lehetőségét. Ezúton köszönjük meg a mindnyájunk számára építő gondolatokat, figyelmeztetéseket, útmutatásokat Tóthné Magyar Ágota nagytiszteletű asszonynak. Az alkohol rabságából szabadult testvérünk, Szabó Ede bizonyságtételét, mely még közelebb hozta, életszerűvé és hitelessé tette a mindennapos problémát és a misszió kínálta megoldást, szabadulást, gyógyulást. Isten áldása kísérje a misszió tagjainak életét, szeretteiket és további szolgálatukat, amit jó szívvel, szeretettel ajánlunk intézmények és gyülekezetek számára. Bundzik Attila iskolalelkész

A képen jobbszélen az iskolalelkész látható

►


A Kékkereszt sajószentpéteri szolgálata Csoportunk hetente találkozik a gyülekezeti teremben. Bibliaóránk felépítése a következő: Agapé keretében vendégül látjuk az érkezőket. Ezt követően először mindenki „leteszi” a terhet, amit magával hozott a mögötte levő hétről. Bajt, gondot, meg nem oldott problémát, küzdelmeit. Ezután az énekgyűjteményünk énekéből ki-ki választ egy éneket, amit együtt eléneklünk. Megbeszéljük az aktuális feladatokat. Az igehallgatást a „Szívem csendben az Úrra figyel” című ének vezeti fel. Ezt rövid igemagyarázat követi, amely a szabadulás lehetőségét, folyamatát érinti. (A helyi református gyülekezet lelkészei tartják felváltva.) A hallottakat megbeszéljük, ki-ki hozzáteszi a maga egyéni látásmódját. Ilyen módon összegeződik bennünk az üzenet, amit „felveszünk.” A hallottakra közös imádságban felelünk. Zárásként a Jézus Krisztus megszabadí-

Advent

felé

Így karácsony környékén mindenki valami nagyon magasztost vár egy szös�szenet írójától. Nehéz megfogalmazni a nagy alkotóink után bármi pátosszal telit az Atyáról, a karácsonyról, a szeretetről, hiszen ezt már megtették azok, akiknek ez volt/ - vagy jelenleg ez a dolguk. Jó lenne, ha arról is szólhatnánk, hogy nekünk, hétköznapi embereknek „hogyan jelenik meg” az Úr így a várakozás időszakában. Itt van minden napunkon, minden rezdülésünkben, gondolatunkban, mert Ő megtartja az ígéretét: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” (Zsid.13:5) Mi esendők vagyunk, sokszor és sokat vétkezünk, elkódorgunk gyülekezettől, testvérektől, … Előfordul, hogy a látott, rossz példák, a munka, vagy a kényelem riasztanak el, a hívekhez való aktívabb tartozástól. Bárhogyan döntünk, jól, vagy kevésbé bölcsen, mindig vissza-visszaterelget minket az Úr az Ő bárányai közé. Érezzük mind az áldásaiban, mind bajainkban a jelenlétét, amikor tovább tud minket lendí-

tott… éneket énekeljük. Az év kiemelkedő eseménye volt, amikor áprilisban egy regionális Kékkereszt vasárnap keretében a sajókazinci református templomban 5 csoporttagunk vehette át a kékkeresztjelvényt. Az igeszolgálatot Némethné Balog Katalin végezte, a jelvényeket a rakamazi csoport vezetője adta át. Szolgálatunk bővült az év során. Ősztől elkezdtük a szolgálatot a sajószentpéteri Esély- és Gondoskodás Házában. Lelkészeink igével, mi bizonyságtétellel szolgálunk. Lassan kialakul ennek a rendje, kéthetenként megyünk a Házba. Egyéni lelkigondozói beszélgetés is volt, Tóth Sándor lelkipásztor végezte. Novemberben a parasznyai Pittypalattyvölgyi Református Általános Iskola 5-6-7-8. osztályában tartottunk prevenciós előadást, bizonyságtétellel. Az előadást Tóthné Magyar Ágota a csoport vezetője tartotta, Szabó Ede tett bizonyságot szabadulásáról. Reméljük, hogy Isten megáldja szolgálatunkat helyben és a környezetünkben is.

teni egy-egy embert próbáló élethelyzetből is. Tudjuk, sejtjük, hogy ott és akkor Ő tett valami csodát, valami nagyon-nagyon jót velünk, vagy azokkal, akikre éppen áldását kértük. Ilyenkor csendes mosol�lyal, hálával teli imával jelezzük Számára: „Köszönjük Uram, hogy Te ismét nem felejtkeztél el rólunk!” A ma embere bizony sokszor kerül hitet, embert próbáló helyzetekbe a munkája, a magánélete, esetleg az egészsége miatt. Ha nincs „kapaszkodója”, akkor bizony könnyen juthat olyan útra, vagy helyzetbe, ahonnan nincs visszatérés. A reklámok-, a munkahelyek-, a hétköznapi kapcsolatok többsége azt sugallja, hogy „könnyen pótolható vagy”. Ha betegséggel küzdesz, ha fáj valamid, akkor mindent megoldhat egy pasztilla. Ha probléma merül fel, akkor arra mindég van valami „csodabogyó”, ami azonnal mosolyt fakaszt, ami eloszlat minden gondot, bajt, azonnal eltűnik a fájdalom. Ha vétesz a munkádban, - és nem emberséges a felettesed, - akkor könnyen az utcán találhatod magadat. Ha nem használ a „rögtön gyógyító csodabogyó”, ha nem úgy alakul az életed, ahogyan azt szeret-


néd, akkor az ember gyermeke csalódottá, „Uram bocsá!” - még depresszióssá is válik, hiszen nem segített neki semmit. Aki már megtapasztalta, hogy kihez fordulhat egy-egy nehezebb helyzetében, az tudja, hogy a Biblia, az imádság marad a számára az a mindent megoldó, megkönnyítő kapaszkodó, ami továbblendít a nemszeretem élethelyzeteken. Mindég van olyan része a Könyvek könyvének, ami útmutatást tartalmaz a kérdéses helyzetekben. „Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak.” (Róm.8:28) Advent idején jó lenne, ha nem csak a külső utcai díszkivilágítás tündöklése vonná el minden figyelmünket, töltené be a lelkünket, de maradna idő, energia a befelé figyelésre, az örömteli várakozásra, hiszen nemsokára megszületik a Megváltó. A Tőle kapott szeretet továbbadása kellene, hogy betöltse ezt az időszakot, hogy belül is közel olyan „csillogóak” lehessünk, mint az ünnepi fények a környezetünkben. L. E. gyülekezeti tag

Merjetek hálát adni, merjetek szeretni A röpke életünk során – gyarló emberi mivoltunk miatt -, az esetek többségében valami könyörgéssel, óhajjal, sóhajjal fordulunk az Úr felé. Ritkább azoknak az eseteknek a száma, amikor a hálánknak adunk hangot az Atya számára. Természetesen tudjuk, hogy Ő nem tart erre igényt, de ez a legkevesebb, amivel tartozunk. A mindennapok „mókuskerekében” sokszor észre sem vesszük az apró örömöket – egy –egy udvarias embertársunkat (egyre kevésbé jellemző a világunkban), a napsütést, új napra ébredhettünk, van munkánk,… Nehéz, elveszettnek hitt helyzetekből is kimenekíthet, a látszólagos rosszból jót alakíthat ki. Hálás vagyok a családomért. Azért, hogy mellettünk lehetnek még a szüleink. Köszönettel tartozom a keresztgyerekeimért a velünk élőkért és a

már eltávozottért is. Hálás vagyok a munkánkért, a mindennapi élelmünkért, némi egészségünkért. Köszönettel tartozom azért a társért, akit mellém rendelt ebben a változó, sokszor szeretettől mentes világban. Hálás vagyok akkor is, ha embert próbáló időszakokon mentünk, s valószínű megyünk is még át. Tudom, hogy velünk volt, és marad is a mindennapok nehézségei közben is. Nem sejthetjük, hogy mennyi időt adott a számunkra még. Egyben bízhatunk, hogy velünk marad az idők végezetéig. Mindezekre akkor döbbenünk rá – remélhetőleg még időben -, amikor egyre több szívünknek kedves ember távozik el közülünk. Felismerjük, hogy nem a síroknál kell szeretni, nem ott kell hálálkodni,… Adjunk még az élőknek is szeretetet, és – legalább - némi hálát is, hogy velünk

maradtak és szeretetükkel támogatnak. Az életben -, a felszínen maradásért folytatott napi küzdelmeinkben egyre hátrébb sorolódnak a családi -, hitéleti kapcsolataink. Ezekben a helyzetekben jelenthet menedéket a szeretettel teli, hármas kapoccsal kiegészített családi „sziget”. A régebbi évtizedek értékei: a hit, az erkölcs, a tudás, az emberség, a segítőkészség,… háttérbe szorultak, majdhogynem eltűntek. Ha engedjük, akkor még írmagjai sem maradnak. A szeretet, az elfogadás hiánya már csak hab a képzeletbeli tortánkon. Merjünk őszintén szeretni, hálát adni, mert e nélkül szürkévé, embertelenné válik a világ. L. E. gyülekezeti tag

Ima által 51 éves koromban, 24 és fél évvel ezelőtt lettem érszűkületes. 14 évvel ezelőtt a miskolci Megyei Kórház angiológiai osztályán megállapították, hogy mindkét combomban artéria elzáródás van 15-20 cm hosszúságban. Az egyik érsebész főorvos ércserét ajánlott, amit nem fogadtam el. El voltam keseredve, mivel 10 éven át rendszeresen részt vettem minden ellenőrzésen, és már az első érfestés is ilyen súlyos eredményt hozott. Legközelebb 2008-ban került sor újabb felfedezésre, amikor szívkatéterezés miatt meg kellett vágni combtőben az artériát. Sajnos nem lehetett, mert az érelzáródás már behatolt a hasüregbe is. Ezért a másik oldalon végezték el, mert az még átjárható volt. 2011. tavaszán a fájdalom már olyan mértékű volt, hogy 40-50 méternél többet nem tudtam menni folyamatosan. Ekkor beutalót kaptam az érsebészetre. Nem volt tapintható a pulzus. Ezért CTvizsgálatra küldtek, aminek eredménye nem volt jó. 2011. májusában műtétre kellett volna mennem. Előtte istentiszteletre mentünk, ahol elmondtam lelkészemnek, hogy elég súlyos műtétnek nézek elébe. A lelkész úr megkérte a gyülekezetet, hogy imádkozzanak értem: „Az érrendszerem legyen átjárható, ne kerüljön sor műtétre.” A műtét napja előtt 2-3 nappal járáspróbát végeztem, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy jó ütemben több száz métert tudok menni. Másnap 100-200 métert kocogtam. A műtét megbeszélésre megjelentem a rendelőben. A főorvos úr a vérnyomásmérés után megkérdezte, mennyi a

járástávolságom? Elmondtam neki, hogy két hét alatt 5-6-szorosára növekedett. - Mi lenne, ha nem műteném meg? – kérdezte. - Nem kapnék idegrohamot! – feleltem. Ezután elmondtam, hogy 12 évvel korábban eret akartak cserélni a lábamban, de nem járultam hozzá. Főorvos úr azt válaszolta, hogy lehet, hogy szerencsém volt, mert azóta talán már többször is sor került volna ércserére. Tudom, - Isten akaratából alakult így az életem. Az ő különös kegyelmének köszönhetem, hogy bár sok ismerősöm esett át súlyos műtéteken, de volt, aki az életét is elveszítette. Nekem több, mint 24 év alatt még a műtétet is sikerült elkerülnöm. Ha hozzászámítom, hogy a műtéti beutaló és a kitűzött műtéti időpont között két hét telt el, és érdemi beavatkozás nem történt, csak az elhangzott imádságok,- akkor kimondhatom: Csoda történt! Mennyei Atyám meghallgatta a kérésemet és gyorsan intézkedett, - meggyógyultam. Csodás gyógyulásom történetét a gyülekezetben is elmondtam, bizonyságtételben. A felépülésem után egy hónappal, feleségemmel elmentünk a szilvásváradi ősember barlanghoz, és lábaim bírták a nem könnyű igénybevételt. Azóta félévente járok ellenőrzésre. Havonta pedig egyszer kipróbálom, bírom-e még a 400 méteres ütemes járást? Igen, bírom! Hála legyen érte az Istennek!

T. I. gyülekezeti tag


400

éve választották fejedelemmé

Bethlen Gábort 1629. november 15-én hunyt el Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629), választott magyar király, a török hűbéri sorba kényszerített államocska történetének egyik legjelentősebb uralkodója. Bethlen 16 évnyi uralkodás után fejezte be életét, országlásának köszönhetően pedig Erdély gazdasági, kulturális és diplomáciai tekintetben is beléphetett híres „aranykorába.” A köznemesi és – anyai ágon – székely lófő felmenőkkel rendelkező iktári Bethlen Gábor 1580-ban, Marosillye várában látta meg a napvilágot, amit édesapja még Báthory István fejedelem és lengyel király bőkezűsége folytán birtokolt. Bethlen korán árvaságra jutott, de már tizenkilenc éves korára „életének felét a csatatéren hagyta”. Testét sebekkel borította a török fegyvere, de a Habsburg-császár Erdélyre szabadított zsoldosai megtanították: alkudozni, egyezkedni kell A bécsi udvar támaszai: a nemzetük- valameddig a től elfajzott főurak, a lélekhalász – és törökkel, hogy természetesen jószágvadász – jezsu- kardja kifent élét a Habsburg iták, mindenképpen le akarták ütni a elnyomás ellen fejedelmi süveget Bethlen fejéről fordíthassa. Az emberirtó császári hordák elől a törökhöz bujdosó ifjú Bethlen Gábor bíztatja elsőként tettre Bocskait; vele küzdi végig szabadságharcát, s amikor 1613ban ő maga kerül Erdély fejedelmi székébe, a Habsburg-hatalom megtörésének, az ország egybeforrasztásának, a nemzeti királyság feltámasztásának szándékával Bocskai örökségét teljesíti ki. A Portához lojális Bethlent 1613. október 23-án a török csapatok jelenlétében iktatták be tisztségébe. Bár utólag kevéssé hihető, mégis való igaz, hogy az új uralkodó kezdetben igen népszerűtlen volt, hiszen szemmel láthatóan az oszmánok pártfogását élvezte, nem volt gazdag – vagyis a kincstár részéről súlyos követelésekkel lehetett számolni –, ráadásul megválasztása után át kellett adnia Lippát a törököknek. A fejedelem helyzetét tovább súlyosbította, hogy a királyi Magyarország eközben a Partiumban terjeszkedett Erdély kárára, egyúttal a Habsburgok – felka-


rolva Homonnai Drugeth György trónigényét – Bethlen-ellenes hangulatot keltettek Európában.

Ebből a kedvezőtlen helyzetből kiindulva alkotta meg aztán életművét – a „tündérkertet” – a 16 esztendőn át regnáló fejedelem. Az uralkodó első és legfontosabb teendője természetesen a gazdaság felvirágoztatása és a kincstár feltöltése volt, amit többek között a merkantilista szemlélet átvételével és a NyugatEurópában üldözött protestánsok betelepítésével alapozott meg. Bethlen a szász tiltakozás dacára komoly hangsúlyt fektetett a magyar kézműipar fejlesztésére, külföldi szakembereket hívott az erdélyi bányakincsek kiaknázására, és fellendítette a kereskedelmet is. A bécsi udvar támaszai: a nemzetüktől elfajzott főurak, a lélekhalász – és természetesen jószágvadász – jezsuiták, mindenképpen le akarják ütni a fejedelmi süveget a „Bocskai formáját” mutató Bethlen fejéről. A gazdag szász polgárokat zendülésre késztetik ellene, trónkövetelőt uszítanak rá, s hogy leghívebb harcosaitól megfosszák, le akarják romboltatni a hajdú-telepek palánkjait. Mocskolódnak, rémhíreket terjesztenek róla, rágalmazzák, orvgyilkossággal próbál-

koznak, de Bethlen kivételes politikai éleslátással erőt vesz a Habsburg-praktikákon, belül féket vet a pártütőkre, a kívülről szított támadásokat megakasztja, és uralkodásának másfél évtizede – a gazdálkodás és a művelődés virágba-szökkenésével – Erdély aranykora.

talnál nem ért el eredményt: első felesége, Károlyi Zsuzsanna halála után hiába kérte meg Habsburg Cecília Renáta főhercegnő kezét – hogy ezáltal Ferdinánd nevében kormányozhassa Magyarországot –, ajánlata Bécsben visszautasításra talált, 1626-os hadjárata pedig a protestáns szövetségesek kudarcai miatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A földesúri és rendi önkényeskedést a fejedelmi hatalom kiterjesztésével megzabolázza. Messzetekintő, nagy terveA békére és hadra egyként it hirtelen súlyosabbra forduló Bethlen Gábor Erdély fejedelme, Magyarország betegsége majd korai halála szolgáló fejlettebb ipart fejválasztott királya, az európai haladásért vívott Gyulafehérvár, 1629. november leszt, pénzügyi reformokat veharc halhatatlan bajnoka volt. Harcai összefo- 15. - szertefoszlatja. zet be, és erőteljesen fejleszti a kereskedelmet. Székvárosa, Bethlen Gábor Erdély fejenódtak a Habsburg önkényuralom ellen kibontaGyulafehérvár csak a Mátyás delme, Magyarország választott kozott európai küzdelmekkel udvarához hasonlítható műkirálya, az európai haladásért velődési központtá növekedik. vívott harc halhatatlan bajnoka Palotáit kiváló olasz építőmesterek emelik, udvarában jeles volt. Harcai összefonódtak a Habsburg önkényuralom ellen kiművészek, híres tudósok, kiváló zenészek gyűlnek össze, s a bontakozott európai küzdelmekkel. Egyéniségét, politikáját és magát szüntelen művelő fejedelemnek legnagyobb büszkesége országa művelődési életét felvirágoztató cselekedeteit már uralkönyvtára és könyvnyomtató műhelye. Egész sor tehetséges if- kodása idején (1613–1629) magyar és latin nyelvű irodalmi és jút neveltet külföldi egyetemeken, s idehaza törvénnyel biztosít- tudományos művek sokasága örökítette meg. ja, hogy a jobbágyok gyermekei is iskolázhassanak. Neve máig egyet jelent a mindenkori szorongattatott helyzetben való reálpolitikával. Azzal az olykor szükségszerű „politi1618-ban a Habsburg-elnyomásra kirobbanó cseh szabadság- kai zsákbanfutással”, amellyel két tűz között ( a császári udvar harc a harmincéves háborúba torkollik, amelyet a német protes- és a Porta) is képes volt megtartani, sőt fellendíteni hazája, Ertánsok, a szabad fejlődésre törekvő népek, s a velük szövetke- dély és Magyarország függetlenségét, szabadságát; egyben válzett Habsburg-ellenes hatalmak vívtak e jezsuitáktól ajnározott lalva az európai védőbástya szerepét is. zsarnok uralkodóház világuralmi próbálkozásai ellen. Bethlen /PPL/ úgy ítéli meg, hogy Magyarország érdekeit szolgálja, ha csatlakozik ehhez a szövetséghez. A napok alatt talpra állított hatalmas seregével Debrecenen, Kassán át Nagyszombatnál terem, villámgyorsan elfoglalja Pozsonyt, és gyors lovashajdúival Bécset körülzárva - a Prága felé nyomuló Habsburg-generálisokat visszakényszeríti a szorongatott császárváros védelmére. 1619 novemberében a pozsonyi országgyűlés – amely kimondja a szabad vallásgyakorlatot és száműzi a jezsuitákat – Bethlen Gábort az ország fejedelmévé, a következő évi besztercei országgyűlés pedig – királlyá választja. Ősszel azonban a fehérhegyi csatában elbukik a cseh szabadságharc, a Bethlen mellé állott főnemesség nagy része a győztes császáriakhoz pártol, de a nagy hadvezér hűséges hajdúival, közszékely-, végbeli- és jobbágykatonáival s a keményen kordában tartott török segédcsapatokkal tovább viaskodik. Sorra veri le a híres-neves császári tábornokokat, és az 1622-ben kötött nikolsburgi béke nemcsak a Habsburg-uralkodótól rég elfeledett bécsi béke pontjait erősíti meg, de a Kassa városát is magában foglaló hét északi vármegye Erdélyhez csatolásával megszilárdítja Magyarország függetlenségének támaszát. Mivel a harmincéves háború a későbbiekben is lekötötte a Habsburgok erőit, Bethlen megpróbálkozott a fennálló helyzet megváltoztatásával, ám sem fegyverrel, sem a tárgyalóasz-

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de

◄ mindig meg kell tenni, amit lehet.”

Bethlen Gábor (1580 Marosillye - 1629 Gyulafehérvár)

▲ A fogarasi fejedelmivár


Gyülekezeti képes krónika

201 3

1 Ökumenikus imahét

Időseknek szolgáló fiatalasszonyok

Öten vették át a Kékkereszt jelvényt

Hittanosok istentisztelete

Konfirmáció

Ottenberger Balázs theológiai hallgató

Családosok a kassai parókai udvarán

A nekézsenyi Hosanna ifjúsági együttes hangversenye

Benke András és Benke Kinga evangélizációs szolgálata

A 2013. évben temettük •• Volt gondnokunkat, Vécsei Lajost 79 évesen; •• Deák Mihály presbiterünket 80 évesen; •• Czövek József presbiterünket 92 éves korában. Szeretteik életére Istenünk vigasztalását kérjük.


Szilveszteri töprengések Sajátos teremtménye az ember az Úristennek. Az egyetlen, aki elhiszi magáról, hogy saját sorsának irányítója lehet. Elhiszi, és él is ezzel a lehetőséggel egészen addig, míg egy kis szellőfuvallattól meg nem hűl, be nem lázasodik, meg nem betegszik. Akkor aztán rádöbben, hogy mégsem olyan erős, mint amilyennek képzeli magát, és rohan az orvoshoz – egy másik emberhez -, és várja a csodát, hogy ismét egészséges legyen, hogy aztán újra meg legyen győződve róla, hogy ő a világ közepe. De, akit egy szélfuvallat ledönt a lábáról, hogyan vallhatja magát mindenhatónak, sorsa irányítójának? Bizony-bizony ezen már érdemes elgondolkodni...! A mai ember két problémától szenved legjobban: ha nem jut elég információhoz, és emiatt nem tudja a problémáit kezelni, vagy ha túl sok információt kell/kellene feldolgoznia, mert arra meg képtelen. Vannak olyan dolgok is, amiknek a megválaszolására – legyen bár birtokában nagyon sok ismeretnek - egyáltalán nem képes. Ezeket az eszével fel nem fogható dolgokat irracionálisnak, józan ésszel felfoghatatlannak, értelmezhetetlennek nevezi, és ekkor a legegyszerűbb megoldást választja: úgy tesz, mintha ezek a dolgok igazából nem is lennének, vagy ha vannak is, nem kell tudomást venni róluk. Ilyen felfoghatatlan az ember számára - sok minden egyéb mellett - az idő fogalma. A filozófusok az időt a struktúra-változással értelmezik, de ez az átlagember számára nem sokat mond, így aztán a végtelen változásban az ember megpróbálja a periodicitás segítségével értelmezni az idő múlását abban a reményben, hogy a periodicitás egy egységét talán már képes lesz értelmezni, a közbenső változásokat átlátni, és abban eligazodni. Ennek lett az eredménye az időszámítás, melynek egysége a Föld egyszeri égi útjának az ideje a nap körül. Ugye, mennyire esetleges, mennyire tetszőleges ez az időegység? De

az embernek pont megfelelő arra, hogy rövidre szabott életét így szakaszolja, tervezze, és ennek a periodicitásnak a fordulópontján megálljon, és értékelje addigi életét, és terveket készítsen a következő időintervallumra. Ez történik minden esztendő fordulóján - így Szilveszter tájékán. De a mai ember számára van némi probléma ezzel az év végi értékeléssel. Az évközi, mindennapi hajsza során észre sem veszi, hogy alapjában véve milyen értelmetlenül is telnek a napjai. Fut, rohan – mert ő egy fontos valaki, és nélküle megáll még a Föld forgása is! -, és a rohanásban nincs ideje élni. Mondjuk inkább úgy: értelmesen élni. Amikor aztán az év végén visszatekint, rádöbben, hogy a számára kiszabott véges életidőből már megint hiányzik egy rőf, és ő még nem is élt igazán. Nos, ez az a gondolat, amit már nem tud elviselni – legalábbis józanul. Így aztán ahelyett, hogy tisztázná önmagával az értelmes élet kritériumait, úgy tesz, mintha ez az egész nem is lenne olyan fontos, és hogy könnyebben elhessegethesse még a gondolatát is az élet végességének, szilveszteri mulatságot szervez, ahol aztán italba fojtja e gondolatoknak még a csíráit is, és elhiteti magával, hogy ő örökké fog élni. Mert így sokkal könnyebb. Aztán az új évben fut,

rohan tovább, és megpróbál újra megfelelni annak az életnek, ami éppen a „trendi”, amit a televízió sugall neki, amit az újság sulykol nap mint nap, s amit a reklámokban mutatnak éjjel-nappal. Nagyon úgy akar ő is élni, mert attól fél, hogy lemarad valamiről. És valóban le is marad: a saját életéről. A mai ember pontos tükörképe ez. *** A régi emberek ilyenkor abbahagyták a munkát, felvették a legszebb ünnepi ruhájukat, és elmentek az év végi hálaadó misére vagy az esti istentiszteletre – ki-ki hite szerint -, és visszagondolva az előző esztendőre, fejet hajtottak a Teremtő előtt, és megköszönték, hogy megtartotta életüket, óvta az egészségüket, és megadta nekik a mindennapi kenyerüket. Imádkoztak egy sort, hogy az elkövetkezendő esztendőben se legyen rosszabb a sorsuk, mint az előzőben. És kimenvén a templomból tudtak örülni egymásnak. Csak úgy egyszerűen, mindennapian, emberhez méltóan. És ez az együttlét örömös volt és lélekemelő. *** Minden új esztendő ígéret, és mindegyik ugyanazt mondja: nem az események a fontosak benne, hanem az, hogy tudatában legyünk annak, hogy életünk minden perce ajándék, és ezt az ajándékot mi kaptuk személyesen. Vegyük hát észre, éljünk vele, csodáljuk meg a minket körülölelő teremtett világot, és szerezzünk minél több örömet vele családunknak, barátainknak, embertársainknak! És akkor ez az ajándék tartalmas lesz, s a mi életünk is örömös lesz az új esztendőben. /PPL/

Impresszum

SAJÓKAZINCI REFORMÁTUS HÍRADÓ

(időszaki lap, kizárólag gyülekezeti terjesztésre) Kiadja: a Kazincbarcika-alsói Református Egyházközség A szerkesztőbizottság tagjai: Tóthné Magyar Ágota, Pucsok Pál László, Tóth József Károly, Barthal Gábor Felelős szerkesztő: Tóth Sándor A szerkesztőség címe: 3700 Kazincbarcika, Dózsa Gy. út 37. Telefon/fax: 06 48 512-902 Nyomdai munkák: LITOPLAN Kft. Kazincbarcika Engedélyszám: 2.2/ 7867/ 2/ 2001


Pedig ha tudtak volna ünnepelni, a karácsonyfa

Recommend Documents