2009. OKTÓBER
4. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM
Arcok a faluból
Ha tudnék járni, se lett volna gazdagabb az életem Beszélgetés Pastinszky Krisztinával – a lengyel menekültekrıl történt megemlékezésrıl készült fotókkal illusztrálva
R
égóta halogattam ennek az interjúnak az elkészítését, de mintha a sors akarta volna, hogy várjak vele az idei szeptember tizenötödikéig, amikor este megemlékeztünk az 1939 ıszén Magyarországra – így Dömösre is – menekült lengyel katonákról. A megemlékezésen részt vett Joanna Stempinska lengyel nagykövet asszony és Julius Janusz apostoli nuncius is. Az emléktábla megkoszorúzása alkalmával többen is mondtak megemlékezı szavakat. Alább Pastinszky Krisztina rövid, ámde annál nagyobb hatású beszédét idézem: „Pastinszky ıseink körülbelül kétszáz éve érkeztek Lengyelországból ide a Dunakanyarba és egyikük beházasodott a dömös-pilismaróti kántortanító jegyzı, és egyházzenei énekszerzı, Bozóky Mihály családjába. Azóta vagyunk mi részben dömösiek, részben lengyelek. Most ebben a minıségemben szeretnék egy gondolatot elmondani. Néhány évvel ezelıtt volt egy bizonyos december 5-i népszavazás, amikor arról kellett dönteni, hogy a határon túlra szakadt nemzettestvéreink megkapják-e a kettıs állampolgárságot. Milyen sokan visszautasították ezt akkor, mondván, hogy gazdaságilag erre nem vagyunk felkészülve, rossz az ország helyzete, nekünk is alig van, a kevés munkahelyet is majd elveszik, majd mind ide fognak jönni. Hát nem jöttek ide, pedig azóta már a közös európai határ van, megtehették volna. És most gondoljunk arra, hogy akkor hetven évvel ezelıtt milyen lelkisége volt elıdeinknek. Húsz évvel voltak egy elveszített világháború után, egy trianoni összeomlás után, néhány évvel korábban, a nagy gazdasági világválság idején olyan infláció volt, hogy százmilliós értékő papírpénzek voltak forgalomban. Egy második világháború küszöbén állt az ország, mégse mondta senki, hogy menjenek el, mert nem tudjuk befogadni ıket. Csak ennyit szeretnék elmondani. És hajtsunk fejet az ı emlékük elıtt.” SZILÁGYI GÁBOR Mint a neved is mutatja lengyel ıseid voltak. Hogyan kerültek Magyarországra, miért hagyták el Lengyelországot? Valamikor a XVIII. század végén, tehát az ezerhétszázas évek vége felé királyválasztás volt Lengyelországban, és miután
ott minden nemesnek királyválasztó joga volt, sıt vétójoga is volt, egy Gregorius Pastinszky nevő ısöm azt találta mondani az új király megválasztásakor, hogy „nem akarom”. Emiatt aztán az én ısömet lehajították a vár fokáról, a családja pedig elmenekült, mert kegyvesztettek lettek. Eljöttek Lembergbánya, a mai Lwów
környékérıl a Vág völgyébe, és a család egy része a mai napig is Pozsonyban él, a másik része pedig ide jött a Dunakanyarba. Az egyik Pastinszky ısöm Bozóky Mihály családjába nısült be. Bozóky Mihály nem csak jegyzı volt, meg tanító, meg kán[ARCOK A FALUBÓL] FOLYTATÁS A 4. OLDALON >
Fotó: Szilágyi Gábor
A tartalomból – Képviselı-testületi ülés – Ünnep ez a nap 6. oldal – Interjú a visegrádi iskola új igazgatójával 7. oldal – Gazdaszemmel – A Szentfa kápolna története 8. oldal – Miért nincs Dömösön iskola? 9. oldal – Történelem alulnézetbıl 10. oldal – Óvodai hírek 11. oldal – Dömös története folytatásokban 12. oldal
Fotó: Schreck Tibor
– Hitélet
13 - 14. oldal
2
Dömösi Élet
2009. október
Dömösi Élet
2009. október
3
Felhívás „MŐALKOTÁSOK” készítésére
Daloljunk, s hörpintsünk néhány korty jó bort!
Az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület jövı tavasszal, március 15-én, Nemzeti ünnepünk tiszteletére kiállítást szeretne rendezni Dömösön a Malomgalériában, dömösiek által készített szépségekbıl! Minden olyan pályamunkát szívesen fogadunk, legyen az – rajz, festmény, plasztika, kézimunka, fafaragás, gyöngyfőzés, egyedi és egyéni technikák - amely 2009-2010. télen fog elkészülni. Nevezhet minden 0-100 éves korú dömösi lakos munkája leadásával, egyesületünk székhelyén, a Táncsics M. 35/a-ban.
Az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület szervezésében a Malomgaléria szép épületében október 15-én, csütörtök este 6 órakor a Borvirág zenekar nyújt át egy csokrot magyar bordalokból annak, aki eljön és meghallgatja ıket. Sıt, aki úgy gondolja, hogy finom borocskájával megkínálná a zenekart s az ott lévı közönséget – különösen, ha saját terméső bora van –, ne legyen rest, s egy flaskával hozzon belıle magával! Reméljük jó zene, s utána kellemes beszélgetés vár mindannyiunkra!
A leadási határidı 2010. március 1. A kiállítás ünnepélyes megnyitóján minden kiállított tárgy készítıje jutalmazásban részesül! Mutassuk meg egymásnak milyen ügyesek és ötletesek vagyunk! Reméljük senki se fog unatkozni a hosszú téli estéken!
ESKÜVİ VISEGRÁDON Történelmi környezet, elegáns éttermek, kedvezı ár! Reneszánsz és Sirály Étterem Eszem-iszom dínom-dánom Kétszeri vacsora korlátlan italfogyasztással (rövid ital is) 2010ben már 8.500.-Ft/fı-tıl Személyszállítás, dekoráció kedvezı áron! Részletes információ: www.visegradtours.hu www.visegradieskuvo.hu 26/398-376, 26/398-081
SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TANFOLYAM 2009 novemberében akkreditált számítástechnikai tanfolyam indul (megfelelı létszám esetén) az alábbi modulok közül: Tanfolyam neve Számítógép és internet alapismeretek Szövegszerkesztés és táblázatkezelési ismeretek Képszerkesztési ismeretek (digitális képek szerkesztése) Internet használati alapismeretek
Óraszám
Ár
Indítási engedély száma
30
28000 Ft. + könyv (1200 Ft)
OKM-4/172/2009
60
34000 Ft. + könyv (1800 Ft)
OM274/241/2004
30
30000 Ft .+ könyv (1800 Ft
OKM-3/118/2007
30
26000 Ft.
OKM-3/95/2007
A tanfolyamokat az Informatika és Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISZE) szervezi, tanfolyamvezetı (oktató): Paulusz József. A tanfolyam vizsgával zárul, a képzés elvégzésérıl tanúsítványt kapnak a résztvevık. A tanfolyam helyszíne: Visegrád – Áprily Lajos Általános Iskola. Jelentkezési határidı: 2009. október 20. Jelentkezni lehet az oktatónál az esti órákban (33/482023).
4
Dömösi Élet
Arcok a faluból – beszélgetés Pastinszky Krisztinával [folytatás az 1. oldalról]
tor és orvos, hanem a magyar barokk egyházi zene egyik utolsó képviselıjeként is számon tartják. Vácott nyomtatásban is kiadták az egyik énekeskönyvét. Ezen kívül franciából és latinból is fordított, ı volt Wieland és Lafontaine egyik elsı magyar fordítója.
vannak, akik azt mondják, hogy jaj, a politika az egy piszkos dolog, azzal ne foglalkozzunk. Ez egy butaság, anélkül nem lehet élni, hiszen az a mindennapjaink, az életünk része. Azt mindannyian tudjuk, hogy a politika szó a görög polisz, városállam szóból ered, és a közügyekkel
Fotó: Schreck Tibor
Engem nagyon megérintett, amit a lengyel menekültekre való emlékezés estéjén mondtál. Úgy tudom, sokan gratuláltak érte – teljesen megérdemelten. Régen sokat emlegették a nemzet lelkét, és az nagyon sokat számít. És nem emlegették, hogy el kell fogadni a másságot. Nem mondtak ilyen szavakat, csak tették, amit kell. Amikor több száz kilométerrıl idejöttek a lengyelek, hiába voltak egy baráti nemzet tagjai, akárhogy nézzük, idegenek voltak, életükben nem látták még ıket, a nyelvüket se beszélték, és mégis befogadták ıket. Ennek megvannak a tanulságai, és nagyjaink közül is sokan sokféleképpen megfogalmazták ezt már, hogy aki nem ismeri a saját történelmét, az a jelenben nem lesz képes megoldani a gondjait. És ez valóban így van, mert ha az ember így visszatekint, tud összehasonlításokat tenni, és le tud vonni tanulságokat. Én azt látom, hogy iszonyatos értékvesztésen mentünk, megyünk keresztül. Igen, ezekrıl a dolgokról kicsit nehéz beszélni, mert rögtön rásütik az emberre a bélyeget, hogy már megint az aktuálpolitikával foglalkozik. Sokan
való foglalkozást jelenti. Csak az teheti meg, hogy nem foglalkozik a politikával, aki oda szembe a Szent Mihály hegyre, a remetebarlangba fölköltözik. Mert akkor kivonult a társadalomból Boldog Özséb módjára. Az hogy a politika szép-e, vagy sem, csak rajtunk múlik, ismerjük el. Ott vannak a választások és a népszavazások, és egy csomó ember elmegy úgy oda, hogy nem vesz annyi fáradságot, hogy tájékozódjon, nem olvassa el a különbözı pártok programját, vagy ha elolvassa, nem gondolkodik el rajta, hogy tényleg úgy van-e, amit írtak. Sokan el se mennek, mert azt mondják, hogy ó, egy ember nem számít. De ha már kétmillió mondja azt, hogy az az egy ember nem számít? Tudjuk, hogy sok kicsi, sokra megy. Az a véleményem, hogy a teljesen kozmopolita liberalizmus és a globalizáció nem járható út. Ezt a mővészetben Vasarely kezdte, emlékszem az egyetemen, amikor mővészettörténetre jártam, mindig szó volt errıl, hogy el fognak tőnni a nemzeti kultúrák, és lesz egy globális folklór, vagy nem tudom, mi. Hát szóval – Isten bocsássa meg – szerintem ez egy marhaság. Ha minden
nemzet hozzáteszi az egyetemes kultúrához a saját értékeit, az adja ki azt a fantasztikus egészet, ami a világ. A nemzet háttérbe szorítása nagyon érzıdik sajnos a kultúrában, hogy ami magyar, az nem fontos. Nem tudom, hogy ez miért van így, és ez vajon kinek az érdeke? Ezt a saját szakmámban is tapasztalom. Lassan húsz éve már hogy vezetem Szentendrén az antikváriumot. Rengeteg külföldi jön be, és sok amerikai vagy Ausztráliában élı magyar, de japánok is például. És megkérdezik, hogy tudok-e ajánlani olyan könyvet, ami a magyar népviseletekrıl szól, hogy otthon meg tudják mutatni? Hát nem tudok… Sok évtizeddel ezelıtt jelent meg egy bizonyos Malonyai féle öt kötetes mő a magyar népmővészetrıl, de azóta semmi. Ott vannak a gyönyörő színes albumok, amit minden ilyen-olyan helyi festırıl, szobrászról, milliókért kiadnak, és a saját népi kultúránkról semmi. Sokan megkérdezik, hogyan lehet, hogy ilyen nincs. Keresnek CD-ket a magyar népzenérıl. A népzenének van egyfajta reneszánsza, és vannak nagyon jó népzenei együttesek, ez azonban sokszor elmegy egy kicsit a világzene felé. Ha viszont valaki azt mondja, hogy szeretne, mondjuk, eredeti dunántúli magyar népzenét hallgatni, egyszerően nincs ilyen CD. Lehet, hogy ha valaki nagyon sokat járja a pesti üzleteket, és nagyon tájékozott, akkor talál valamit. Na de hát ennek nem így kellene lenni, hogy kutatómunka elızze meg, ha valaki a saját népi kultúrájáról találni akar valamit. Az hogy a jó értelemben vett nemzeti büszkeséget, ennyire háttérbe szorították, az a bizonyos „merjünk kicsik lenni” sehova sem vezet. Akkor teljesen lealacsonyítjuk magunkat, kiszolgáltatjuk magunkat. Nem ismerjük a saját értékeinket.
2009. október
Fotó: Szilágyi Gábor
Amit pedig mostanában az antikváriumban tapasztalok, attól megáll az eszem. Jönnek a diákok a kötelezı olvasmányok miatt. Mi most a kötelezı olvasmány? Talán „A kıszívő ember fiai” vagy hasonló, esetleg Gárdonyi Géza: Egri csillagok? Á dehogy: Rejtı Jenı: A tizennégy karátos autó, most mindenki ezt keresi. Nem akarom én bántani Rejtı Jenıt, nehéz vizsgaidıszakok után én is sokat olvastam, és jókat nevettem rajta. Na de hogy a nemzeti irodalomból ez az a kincs, amit ismerni kell, hát ez legalábbis furcsa. Múltkor bejött hozzánk egy nagyon jó ismerısöm, aki antik könyveket és tárgyakat győjt, és elmondta, hogy a legkisebb gyerekének kellett gyorsan „A kıszívő ember fiai”, és ezért bement az egyik neves könyvesboltba. Mit könyvesboltba? Könyvesházba. Az eladók egyenruhában, gyönyörő világítás, légkondicionáló, szól a zene, amit akarsz, minden luxussal felszerelve. Odament az egyik eladóhölgyhöz, aki ott ült a számítógép elıtt, és megkérdezte: „Merre találom »A kıszívő ember fiai«-t?” Erre a hölgy föl se pillantva a számítógépbıl visszakérdezett: „Az írót tudja?” Ez egy mai magyar könyvesbolti eladó... A férjed L. Kecskés András, a Kecskés Együttes vezetıje. Amikor Andrással megismerkedtünk, és azonnal közös
Fotó: Schreck Tibor
Dömösi Élet
2009. október hullámhosszon voltunk, azért volt, mert mindketten nagyon szerettük a régi magyar irodalmat. Bár azt meg kell, hogy mondjam, Andrástól sokkal többet tanultam a régi magyar irodalomról, mint az egyetemen a hat év alatt. Végül is azt mondhatom, hogy jól alakult az életem, és talán ha tudnék járni, se lett volna gazdagabb. Persze lehet, mert eljuthattam volna olyan helyekre, ahova így esetleg nem. De nem mondhatom azt, hogy az életem szegény volt és unalmas. És ez azért fontos dolog. Miután Andrással összeházasodtunk, kis idı múlva Szentendrére költöztünk. 1984-ben született Vajk fiam, aki most novemberben lesz huszonöt éves, és ı is zenész. Nagyon jó a kapcsolatunk, mindig számíthatok rá. Nagy ajándék a sorstól, ha az ember a családtagjaival békében és szeretetben tud élni. Aki ismer, mindenki tudja, hogy egy lovasbaleset miatt tolókocsihoz vagy kötve. Hány éves voltál akkor? Tizenhét éves voltam. Ma már csak nagyon ritkán gondolok rá. Ez már évtizedekkel ezelıtt történt, és annyira kialakult így az életem, hogy már nem szoktam ezen gondolkodni, hogy mi lett volna ha… A baleset után elıször az amerikai úti idegsebészetre kerültem, onnan vittek át két hét után Miskolcra. És ott töltöttem el úgy éveket, hogy csak egy-egy szünetre engedtek haza. De ez nagyon jó volt, mert a sok gyógytorna nagyon sokat számított. És ott lehetıségem volt tanulni is, az ottani fıorvos nagyon támogatta, hogy a betegek ne hagyják el magukat, hanem próbálják meg értelmesen kialakítani az életüket. Az egyetemet is ott végeztem el, úgy jártam be vizsgázni az egyetemre, és akkor verseket
Fotó: Schreck Tibor
Fotó: Schreck Tibor
olvastunk, és ez segített át minket az összes bajon, gondon, hogy délutánonként verseket olvastunk, az egyik elkezdte, a másik folytatta. Azután jött az énekkar, a budai egyházi énekkarban énekeltem, és onnan rendszeresen jött egy társaság egy hónapban egyszer-kétszer. A vasárnapot nálunk töltötték, és ment a versmondás és a versolvasás. Rengeteget jelentett lelkileg a versekbıl szár-
mazó sok nagyszerő gondolat. Hiszek a költészetben, mert az a katarzis, amit egyes versek hatására az ember átél, az emberben egy csomó stresszt, szorongást és depressziót felold. Volt egy német tanárom, bizonyos Szondi Béla bácsi, aki az Európa könyvkiadó német, angol és flamand fordítója volt. Irodalmi körökben nagyon járatos volt, és ı szintén részese volt ezeknek az irodalmi programoknak, amelyek nálunk zajlottak. Akkor még egyetemista voltam, és amikor a kórházból hazajöttem télen-nyáron egy-egy hónapra, egy hétre eljött ide feleségestıl, és egész nap németeztünk például. Esténként pedig voltak az irodalmi programok. Én huszonéves voltam, ı pedig már hetven körül járt, de mégis nagyon jó barátok voltunk. Életszemlélete, amit nekem tovább adott, nagyon nagy hatással volt rám. Azt mondta, hogy elébe kell menni a lehetıségeknek, mert hiába jön a lehetıség, ha nem vagy rá fölkészülve. Tessék elıre tanulni, és hogyha tájékozott vagy, és sok mindent megtanultál, akkor meg tudod ragadni a lehetıségeket. És nem várni kell az életben, hogy majd történik valami, hanem arra föl kell készülni. A sorsom végül teljesen igazolta ıt, mert jött ez a baleset, és a tolókocsis lét erısen korlátozza az ember közlekedését. Most már hagyján, mert már sokfelé van rámpa, de a hetvenes években ez még nem volt ilyen általános. De az, hogy egyetemre jártam, nyelveket tanultam, és sokat utaztam, önbizalmat adott. Amikor elvégezted az egyetemet, tanítottál is ténylegesen iskolában? Nem, bár nagyon szerettem tanítani, csak a gyakorló tanításom történt iskolában. Magyar-
5 mővészettörténet szakon végeztem, és a szentendrei ferences gimnáziumban volt a gyakorló tanításom. Roppantul élveztem, nagyon helyesek voltak a gyerekek. Aztán itt Dömösön tanítottam a gyerekeket németre és angolra. Csoportokban jöttek, és játékosan csináltuk. Igyekeztem nem túl iskolásan tanítani ıket, nem csak a ragozást meg a fordítást gyakoroltuk, hanem arra törekedtem, hogy legyen valami használható tudásuk. Egyszer megkerestek a Dömösi iskolától, és megkérdezték, vállalnám-e, hogy ott tanítsak? Sajnos ezt nem tudtam elvállalni, mert nem tudtam volna becsülettel helytállni, hiszen ott télen is, ha esik, ha fúj, meg kell jelenni, és bizony hóban igen nehéz tolókocsival közlekedni. Azután azért sem tanítottam, mert 1982-ben fejeztem be az egyetemet, de közben 1981-ben összeházasodtunk Andrással. És a házasságunk elsı tizenöt-húsz évében az együttes programjainak szervezésében vettem részt. Én voltam az idegen nyelvő levelezı, mert a külföldi fellépések elıtt le kellett levelezni a programokat, és mentem is az együttessel mindenhova. András egy bécsi együttesnek, a Clemencic Consort-nak is tagja, és velük is utaztunk. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ily módon bejárhattam Európát, és olyan helyekre is bejutottam, ahova egyébként csak ritkán nyílik lehetıség. Bár Szentendrén laksz, Dömöstıl sohasem szakadtál el. Dömös az a hely, amit mindig otthonomnak érzek. András szokta mondani, hogy „milyen jó neked, mert ha innen mész, akkor is haza mész, ha onnan jössz, akkor is haza jössz”. És ez tényleg így van.
Dömösi Élet
6
2009. október
Képviselı-testületi ülés dióhéjban SZILÁGYI GÁBOR
A
z augusztusi nyári szünet után szeptember 23-án ült össze elıször a képviselı-testület. A testületi ülésrıl más halaszthatatlan elfoglaltsága miatt két képviselı (ifj. Paulusz József és Fehér Norbert) távol maradt. A testületi ülésnek összesen nyolc napirendi pontja volt: 1. Az önkormányzat 2009. évi költségvetési rendeletének módosítása – A költségvetési rendeletet csupán egyes költségek átcsoportosítása miatt kellett módosítani. A pénzügyi és szociális bizottság elfogadásra javasolta a módosítást, és a képviselı-testület ennek megfelelıen módosította a rendeletet. 2. Az önkormányzat 2009. évi költségvetésének I. félévi beszámolójának megtárgyalása – Mivel a beszámoló se formai, se tartalmi, se számszaki hibát nem tartalmazott, a pénzügyi és szociális bizottság elfogadásra javasolta azt. A képviselı-testület elfogadta a 2009. évi költségvetés I. félévi beszámolóját. 3. A „Változtatási tilalom elrendelésérıl” szóló 15/2007. (XII. 20.) számú rendelet módosítása érdekében benyújtott egyedi
kérelem megtárgyalása – Herwerth Miklós nyújtott be kérelmet a tulajdonában levı 2346 és 2347 helyrajzi számú telkek egyesítése és újbóli megosztása érdekében. A képviselı-testület hozzájárult a kért változtatáshoz. 4. Beszámoló az EsztergomNyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 2009. I. féléves tevékenységérıl – A képviselıtestület elfogadta az írásban elıre beterjesztett beszámolót. 5. A Királykúti utca 27-29. számú ingatlanok mögötti 602 helyrajzi számú sziklafal helyreállításának megvitatása – Újabb, az elızıeknél jóval olcsóbb árajánlat érkezett a sziklafal helyreállítására. Ez az árajánlat az általános forgalmi adóval együtt 14 millió 975 ezer forintról szól, így ez már elfogadható az önkormányzat számára, mivel nincs szükség az eredetileg tervezettnél nagyobb mértékő önrészre. A képviselıtestület elfogadta az árajánlatot, és felhatalmazta a polgármestert a kivitelezésre vonatkozó szerzıdés megkötésére Nagy Béla tokodaltárói vállalkozóval, hogy a munkálatok mielıbb megkezdıdhessenek. 6. A Dömös 977 helyrajzi számú (Novák Lajos u. 10.) ingat-
lanon levı elidegenítési és terhelési tilalom feloldása – Az érintett ingatlan a Magyar Állam kizárólagos tulajdonában van. A tulajdonos képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelı Zrt. jogi képviselıje kérte az 1983ban bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom törlését. Mivel az ingatlanon levı azonos keltő beépítési kötelezettség a mai napig nem valósult meg, értékesíteni kívánják az ingatlant. Ehhez szükséges a fenti tilalom eltörlése. A képviselı-testület hozzájárult az elidegenítési és terhelési tilalom törléséhez. 7. Részvétel folyami kompokhoz és révekhez vezetı utak felújítására kiírt pályázaton – A Közlekedési Koordinációs Központ tájékoztatása szerint lehetıség nyílt további támogatás biztosítására, ha beadunk pályázatot. A pályázati pénzbıl fel lehetne újítani a kemping melletti utcát, és le lehetne aszfaltozni a gyaloghíd elıtt kialakult gyalogutat, illetve a híd utáni gyalogjárót egészen a révig. A pályázaton való részvételhez egymilliókétszázezer forint önrészre lenne szükség. A javaslat megosztotta a képviselı-testületet, vita alakult ki arról, hogy nem lenne-e jobb
az önrész összegét mindenféle támogatás nélkül, közvetlenül a Kossuth Lajos utca járdája újabb szakaszának felújítására fordítani. A szavazás során ketten szavaztak mellette, ketten ellene, és ketten tartózkodtak, így a képviselı-testület nem fogadta el a pályázaton való részvételrıl szóló javaslatot. 8. Egyebek – A felsı buszmegálló várhatóan másfél hónap múlva megépül. – Sajnos a CÉDE pályázaton nem nyertünk, így az óvoda felújítása idén elmarad. A bíráló forráshiányra hivatkozva utasította el Dömös – és még számtalan másik kistelepülés – pályázatát. Ugyanakkor az elkeserítı tény az, hogy megyei jogú városok – akik anyagilag eleve sokkal jobb helyzetben vannak – húszmillió forintokat vittek el az összesen száznegyven milliós keretbıl. Ezért nem jutott a kicsiknek. – Útfelújításra viszont ismét sikerült pályázati forrástóhoz jutni, így idén végre sor kerülhet a Vertel József utca felújítására. Mivel több hozzászólás nem volt, a polgármester bezárta a képviselı-testületi ülést.
Ünnep ez a nap SZILASSY ISTVÁN
S
zeptember 17. van, nem ünnep ez – kivéve a születésvagy névnapjukat ünneplıknek talán –, de az elsı igazán csöpögıs, párás, bár meleg – de mégis ıszi este. Állok a teraszon, fújom annak az átkozott bagónak a füstjét (sokba kerül, ha le tudnám tenni, egy év alatt talán egy családi nyaralás árát is megspórolhatnám vele, bár így legalább rendes adófizetı polgárnak érzem magam – lásd még: jövedéki adó), és nézem a házam elıtt magasodó két zászlórudat. Miközben hallgatom a hegyrıl a szarvasbıgést, és arra gondolok: Na igen, nektek ez ünnep. Ez a négy-hat hét, a párválasztás ideje. És most még az idıjárás is nektek dolgozik, igazi meleg ıszi este van. De miért lóg itt ez a két szerencsétlen agyongyötört zászló?
Évek óta motoszkál bennem ez a kérdés. Volt már, hogy szeles estén jómagam vontam le a nemzeti színő lobogót, csak azért, hogy ne tépje teljesen ronggyá a viharos szél (dacolva a Rigó kocsma néhány hazafias lelkülető látogatójától kinézı pofonokkal), és másnap beszállítottam a pol-
gármesteri hivatalba. De olyan is volt már, hogy azt mondtam: hadd tépje (mármint a szél), kit érdekel. Mégsem tudom tovább szó nélkül megállni, és ezennel felteszem a kérdést: Miért van egész évben felvonva a zászlónk? Gyermekkoromban azt tanultam, hogy a lobogó kifejez valamit. Méghozzá ünnepet, sikert, eredményt. Nemzeti ünnepeinken volt szokás felvonni a zászlót, amikor megemlékeztünk, dicsıítettünk, örültünk. Mint ahogy pezsgıt sem iszik minden hétköznap az ember, zászlót is csak akkor lenget, ha… van rá alkalom! Van-e szándék? Vagy van-e alkalom, hogy felvont zászlóval éljünk nap mint nap? Büszkék lehetünk-e sanyarú vergıdésünkre, amikor a politika kudarca, a
gazdaság csıdje, a mindennapos megélhetési probléma árnyékában hatjuk a fejünket álomra: hátha jobbra ébredünk! Van-é mit ünnepelnünk? Nem hiszem, hogy az egész évben kint porosodó (ázó, szélszaggatott) két lobogó bárkinek is jelentene reményt, vagy vigaszt. Jómagam úgy vagyok vele, hogy ha a két üres zászlórudat kellene bámulnom, az legalább emlékeztetne arra, hogy tegyünk valamit, hogy legyen mit ünnepelni, és megint felhúzhassuk a zászlót! Ünnep ez a nap is, mert még mindig nem kellett befőteni. A fa vagy gáz költsége – késik, talán így túléljük az iskolakezdés anyagi terheit. Ünnep ez a nap – bıgnek a szarvasok is. Megy az élet a maga útján. Mi meg csak itt állunk, és nézzük, hogy megy el elıttünk.
2009. október
Dömösi Élet
7
Bemutatkozik a visegrádi Áprily iskola új igazgatója
Nyitogató Beszélgetés Bozóki Mariannával
A
z új tanévtıl új igazgatója van a visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménynek Bozóki Marianna személyében. Vele beszélgetett egyik elıdje, az iskola nyugalmazott igazgatója. MEZEI ANNA Mennyiben különbözött az idei tanévkezdésed az eddigiektıl? Két évtizede tanítok, s eddig minden évem nagy várakozással kezdıdött. Csodálatos emlékeket ırzök a lelkem mélyén: megküzdött nagy feladatokat, közös sikereket, az alkotás izgalmát. Szülıfalum, Kóspallag kisiskolájában kezdtem tanítani. Nem emlékezem arra, hogy én döntöttem volna így: egészen egyszerően visszavártak. Visszagondolva néha megriadok, mekkora feladatom volt: összevont osztályban tanítottam a kisgyerekeket, s mellette a helyi mővelıdési ház és könyvtár vezetıje voltam. Reggeltıl éjszakáig dolgoztam. Hálásan gondolok vissza akkori iskolai vezetımre: bízott bennem, a munkámat figyelemmel kísérte, és értékelte. Sokat tanultam tıle. Amikor igazgatóhelyettes lettem, s a felsısöket is újra otthon nevelhettük, azon igyekeztem, hogy a gyerekek a legoptimálisabb szervezeti keretek között tanulhassanak, s személyes kötıdésük legyen iskolájukhoz, településükhöz. Nehezen szántam rá magam tíz év elteltével, hogy a számomra teljesen idegen kisváros, Nagymaros tanítója legyek. A feladat, amire vártak, teljesen új volt: a tanítás mellett a mővészeti iskola – napjainkra 170 fıs – néptánc tanszakát kellett a semmibıl megteremtenünk. Megannyi csillogó szemő gyerek, elkötelezett, áldozatkész szülık, kreatív, segítı kollégák, támogató iskolai és városi vezetés, folyamatos szakmai megújulás – tíz kihívásokkal és csodákkal teli év. Milyen motivációk késztettek arra, hogy megpályázd a visegrádi iskola igazgatói posztját?
Nagyon sok vívódás, hosszas mérlegelés után nyújtottam be igazgatói pályázatomat. Vonzott az emberi léptékő kisváros, amely hően ırzi, átörökíti történelmét és kultúráját, az ódon, biztonságot sugárzó iskolafalak, az intézményben rejlı sokszínőség. Egy hónap elteltével milyen tapasztalatokat, ismereteket szereztél a településrıl, az iskoláról, a társult településekrıl? Azt gondolom, hogy a legjobb idıszakban érkeztem: augusztus elsejétıl minden nap Visegrádon voltam, s az új munka izgalmát az ünnepek sokszínősége váltogatta – a város méltó módon ünnepelt. Számomra az ünnepek mindig sokat jelentettek. A készülıdés izgalma, a megélés minısége meghatározza mindennapi életünket is. Az ünnepeket a dolgos hétköznapok váltották fel. A fejemben sok feldolgozatlan információ kavarog, keresi a helyét. Elsıdlegesen a gyerekeket szeretném megismerni – jönnek is, és ismerkednek. Csacsognak, repülıt röptetnek, csokival kínálnak – ahogyan kell. Nehéz azonban megszoknom, hogy feladataimból adódóan kevesebb idıt tölthetek a gyerekek között. Anynyi mindent szeretnék nekik mondani, és persze kérdezni is tılük. Sajátos iskolánk abból a szempontból, hogy több település ifjúságát egyesíti. Kiemelt fontosságúnak tartom, hogy minden gyermek otthon érezhesse magát köztünk, be tudjon illeszkedni sokszínő közösségünkbe. Látom, vannak gyerekek, akiknek nem okoz gondot az új közösség, mások megszenvedik a változást. Nekik mindenképpen segíteni szeretnék.
Fontosnak tartom, hogy a kisoroszi tagiskolában tanuló kisdiákok se szenvedjenek hátrányt semmiben. Többször jártam a faluban, vidáman sétáltam barátságos utcáin, ahol nyílt tekintettel köszöntik az odavetıdı idegent. A gyerekek pedig palástolatlan kíváncsisággal és bizalommal fogadtak maguk közé. Dömösre is ellátogattam, megismerkedtem az óvodában jövendıbeli kisiskolásainkkal. Gondos, meleg fészekbıl szakadnak ki, s kerülnek egy idegen település idegen iskolájába a dömösi gyerekek. Nekünk is biztosítani kell számukra a biztonságot, az otthon érzetét. Lezajlottak az elsı szülıi értekezletek. Hogyan fogadtak a szülık, érzel-e különbséget aközött, hogy eddig, mint osztálytanító, most pedig, mint igazgató kerültél kapcsolatba a szülıkkel? Visegrádon és Kisorosziban is azt éreztem, hogy a szülık nagy bizalommal fogadtak. Nagyon szeretném a bizalmukat megtartani. Mindig erısen számítottam a szülıkre. Máshonnan és mást ismernek a gyerekbıl, mint mi, pedagógusok. Egymás tapasztalatai nélkül, s anélkül, hogy egymást tisztelnénk és elfogadnánk, nem tudunk a gyermek érdekében tenni. Tanítóként természetes úton alakultak a kapcsolataim – a mindennapok
kisebb-nagyobb változásai, konkrét eseményei indukálták a beszélgetéseket egy kisebb, jól körülhatárolható közösségen belül, s az eredmények is hamarabb látszódtak. Igazgatóként sokszor áttételes a kommunikáció, s a legnagyobb veszély a személyesség elvesztése, s a mellérendeltségi viszony esetleges torzulása lehet. Ezt nagyon szeretném elkerülni. Milyen stratégiai célokat tudnál most megfogalmazni, ami az iskola távolabbi jövıjére vonatkozik? Van-e és milyen prioritási sorrend a feladatoknál? Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek olyan tudáshoz jussanak, amelynek segítségével sikeresen felvételizhetnek a képességeiknek megfelelı középfokú oktatási intézménybe. Nem gondolom azonban, hogy minden gyermeknek ugyanazt a tudást kell fájdalmasan a fejébe verni. A jó iskola nem léleknyomorító intézmény. Egyre magasabb a tanulási, magatartási zavarokkal, pszichés sérülésekkel iskolába érkezı gyermekek száma. Az ı segítésük kellı empátiát és komoly szakmai felkészültséget igénylı feladat. Meg kell tanítanunk gyermekeinknek azt is, hogy közösségük összetartó ereje hagyományaiban rejlik. Át kell tehát nekik adnunk az egyetemes erkölcsi értékek mellett a magyarság hagyományait, a nemzetiségek felhalmozott kincsét is. S együtt kell átgondolnunk, hogyan élhet minket, embereket valahogyan túl a Földünk, s hogyan élhetünk benne mi is egészségesen. A visegrádi iskola rendelkezik a mőködéséhez alapvetıen szükséges tantermekkel, eszközökkel, a szakképzett kollégák kötelességtudóan, elkötelezetten végzik munkájukat. A korszerősítés és bıvítés azonban az intézmény feladatrendszerébıl és földrajzi helyzetébıl adódóan is elengedhetetlen. Bízom benne, hogy a felnıtt világ összefogásával a legifjabb generáció számára biztonságos, megbízható iskolát tudunk mőködtetni.
Dömösi Élet
8
2009. október
Gazdaszemmel PÁLMAI JÓZSEF
A
lengyel katonák ittlétével kapcsolatos elsı megemlékezést Pastinszky Miklós és Vertel József készítette elı mintegy húsz évvel ezelıtt. Az ünnepséget Vertel Józsi bácsi szervezte meg. A kisebbségi önkormányzat idején évente megemlékeztünk az eseményrıl, gyakori vendégünk volt Kovács István történész lengyel barátaival, valamint Konrad Sutarski, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat akkori elnöke, akinek a közelmúltban jelent meg könyve a Trianonban elcsatolt Sáros megyei magyar templomok gyönyörőségeirıl. Ünnepségeink a templomnál zajlottak, az elıadások pedig a polgármesteri hivatalban hangzottak el, akkor még nem volt lefalazva a galéria. Az események minden résztvevıje jelen volt a fogadáson (ha már ıseik fogadták be a lengyel menekülteket). A tradíció szép folytatásának mutatkozott a szeptember 15-i ünnepség, reméljük, hogy a következı koszorúzásra nem kell tíz évet várni. A Magyar Nemzet napilap egyik szeptember eleji számában riportot készítettek két visegrádi önkormányzati képviselıvel, Mezei Anna nyugalmazott iskolaigazgatóval és Gróf Péter régészszel. Az írásban arra is utaltak, hogy a dömösi és a kisoroszi általános iskolások igencsak hoz-
zájárulnak a visegrádi önkormányzati iskola mőködéséhez. Ez akkor is eszembe jutott, amikor a dömösi alpolgármester asszony a legutóbbi testületi ülésen felhozta, hogy sokan szeretnének Dömösön legalább alsó tagozatos iskolát. Tudomásom szerint idén öt gyermeket írattak be Pilismarótra, kettıt Visegrádra, egyet pedig Esztergomba. Jómagam már nem egyszer elıhozakodtam a témával, példaként felhoztam a Komáromtól húsz kilométerre fekvı hatszázhúsz fıs Ete községet és annak polgármesterét, Rohonczi Lászlót, akinek esze ágában sincs megszüntetni az alsó tagozatos iskolát és az óvodát. Aki ha végez a hivatali ügyekkel, kimegy a faluba dolgozni, így zsaluzni, betonozni, közösségeket szervezni. Van hatszáz fıs színpaduk és gyönyörő mővelıdési házuk, amit tavasszal adtak át. Tény, hogy az idei szeptembertıl újabb hatezer pedagógus maradt állás nélkül, s kétszáztíz általános iskolát zártak be az országban. Ugyanakkor sok iskola hallani sem akar a bezárásról. A nevelık inkább lemondanak jövedelmük egy részérıl, a polgármester is szerényebb fizetésbıl él ott. A témával kapcsolatban leírt, elmondott néhány gondolatomat ma is idıszerőnek tartom. A gyermekek korai megosztottsága rányomja bélyegét a falu életére. Bár igaz, a megosztottságon
mindig könnyebb uralkodni. Tapasztalom, hogy a fiatalok jelentıs része nem kíván ott letelepedni, ahol nincs iskola. A diplomások az egyre növekvı utazási költségek miatt is oda pályáznak, ahonnan nem kell a gyermekeket iskolába, zeneiskolába cipelni, s a környezet nem ingerszegény. Aztán majd hétvégén hazajönnek a szülıkhöz, nagyszülıkhöz, s részt vesznek majd Lovász Irén vagy Balogh Kálmán mősorán, s majd elmondják valahol egy közeli kisvárosban, hogy ık is Dömösrıl jöttek. Szívbıl örülök a helyi Öszszefogás Dömösért Közhasznú Egyesület eddigi munkájának és anyagi gyarapodásának, ám javaslom, hogy szerényebb igényő helyiekre is gondoljanak egy-egy más mőfajban mutatkozó esttel, meg hát tényleg jó volna az a faluház. Mondta volt a szembe szomszédom a közelmúltban, hogy addig is meg kellene igazítani néhány cserepet az iskola tetején, míg beindul. Éppen a minap láttam egy képet, amint egy település alpolgármestere cipeli a pingpongasztalt, mert ott egy héten kétszer is kinyitják az iskolát a helyiek számára. S ez legalább olyan fontos volna, mint a díszterem vasárnapi megnyitása. Meg kellene próbálni Dömösön is! Higgyék el, a rendszeres lehetıség a helyiek számára legalább olyan fontos volna, mint havonként az „elit”
A Szentfa-kápolna történetéhez – egy családi történet SZABÓ BÉLÁNÉ
N
agyon megkapott az elızı számban megjelent írás Kunné Csepi Ildikó tollából a Szentfa-kápolna jelenérıl. A szeptemberi lengyel emlékmősor is és az én famíliám története is inspirált, hogy leírjam, amit mi tudunk errıl a családomban. Nagymamám és dédnagymamám is sokat mesélt a régi idıkrıl már gyerekkoromban. Nem tudom eddig miért nem esett errıl szó, de úgy döntöttem, most már megírom. Az anyai ıseim körülbelül kétszáz éve jöttek Dömösre. Dédnagyanyám Prosznyánszki Borbá-
la volt, apja, Prosznyánszki Lajos lengyel származású volt. Dédanyám 1884-ben született, és olyan szerencsés voltam, hogy tizenkilenc éves koromig ismerhettem. 1972-ben halt meg. A kápolna az 1885-ös Mária-jelenés emlékére 1920 körül épült. Ükapám, Prosznyánszki Lajos – aki nagyon vallásos ember volt –a saját kezével építette. Nagymamám a nagyapja emlékére felvállalta a kápolna gondozását, ápolását Vitéz Józsefné, Panni néni segítségével. Nagymamám sajnos 1989 ıszén nagyon megbetegedett, és
Fotó: Kálmán Antal
1995-ben elhunyt. Betegsége alatt és azóta is Panni néni volt az, aki a szívén viselte a kápolna ügyét. Köszönöm Panni néni!
programmegnyitó vagy elıadás. Ezt azok nem érzékelik annyira, akik megtehetik, vagy megtehetnék, hogy Berecz András nagyszerő elıadásait akár máshol meghallgassák. De az a gyermek, akinek a szülei nem tehetik meg, vagy valami miatt nincs igényük, kimarad a kultúra áldásaiból. Néhány gyermeket, családot kézen kell fogni, aki jobbra érdemes, akinek nem elég az utcai szocializáció. Persze mondhatja valaki, jövıre még szegényebbek leszünk az önkormányzattal együtt. Pontosan azért kellene a nyitott ajtós faluház! De jó volna, ha már ebben a cikkben meg tudnám köszönni azt, hogy már készen van a Promenád lépcsıje, vagy a Lengyelplatz hepe-hupája, vagy le van vágva a gaz a Duna-parton. Ki is annak a gazdája? Vagy a Pintér Pista bácsi melletti földnek? Örültem annak, amikor a legutóbbi testületi ülésen a képviselı hölgyek és urak nem szavazták meg az önrész egymilliónál is nagyobb összegét a kemping melletti út révig érı folytatásához. Mert nagyon sok rossz út, útszakasz van Dömösön, van járda is, s azok megjavítását fontosabbnak tartom magam is. Köszönöm Cseh János képviselı úr idevonatkozó észrevételeit. A falubejárással kapcsolatos gazdaköri észrevételeinket is le fogjuk adni a jegyzı úrnak. Ellentmondásos hírek járnak a faluban a településfejlesztési koncepcióval kapcsolatban. Jó volna tudni, hogy mi változott meg a honlapon szereplı rajzhoz viszonyítva. Jó volna, ha a Dömösi Élet dupla oldalán szerepelne a tervezet a korábbinál áttekinthetıbb formában az esetleges módosításokkal. Mert, mint mondottam, ellentmondásos hírek járnak a faluban. A következı számban a Gazdakör is megfogalmazza idevonatkozó javaslatait. S még egy gondolat az iskoláról. 1910-ben minden település számára kötelezı volt iskolát létrehozni, amennyiben iskolaköteles tanulóinak száma elérte a harmincat. Klebelsberg Kunó iskolái csak tizenöt évvel ezután jöttek. Ezek szerint akkor fontosabb volt a gyermek a Magyarországon uralkodók számára.
2009. október
Dömösi Élet
9
Általános iskola létrehozásának és mőködtetésének feltételei, avagy miért nem mőködhet egyenlıre Dömösön ismét általános iskola DR. SZABÓ ATTILA
A
dömösi IV. Béla Általános Iskola ismételt mőködtetése olyan lépés lenne, ami egyenértékő egy új iskola alapításával. Ugyanazok a kérdések, problémák és kihívások jelennek meg, amelyeket egy iskola alapításánál kell megoldani. Az iskola ismételt mőködtetéséhez három alapvetı feltétel együttes teljesülése szükséges, mert enélkül egy általános iskola nem lesz mőködıképes. A három alapvetı feltétel a következı: 1. a mőködtetéshez megfelelı létszámú tanuló, 2. a mai kor jogszabályi elıírásainak megfelelı általános iskolai épület, 3. az önkormányzatnak, mint fenntartónak az általános iskola mőködtetéséhez anyagi stabilitással kell rendelkeznie. 1. Az állam a gyermekek, tanulók után adja a normatív támogatást (Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésérıl szóló 2007. évi CLXIX törvény 3. számú melléklet 15., 16., 17. pontja értelmében), aminek összege állandóan csökken. Ahhoz, hogy egy iskola alapvetı szinten mőködni tudjon, osztályonként, ezért legalább 15, de inkább 20 tanulóval kellene rendelkeznie. Dömösön az általános iskolás korú gyermekek létszáma jelenleg összesen 70 fı, tehát évfolyamon-
A jó gazda TAKÁCSNÉ GYENES ILDIKÓ
A
jó gazda nem csak kiválóan meg tudja határozni, hogy melyik földterületére mit lehet vetni, nem csak ahhoz van ösztöne és tudása, hogy mikor kell a betakarítást elvégezni, hanem kiválóan tud számolni is. Ki tudja számolni, hogy mennyi vetımagra van szüksége, és az mennyibe kerül, megéri-e azt és annyit termelni, amit kigondolt. Gondosan megmőveli a földjét, ápolja az ültetvényeit, a rábízott javakat! Persze nekem nem tisztem, és nincs is rá jogom, hogy megítéljem, ki a jó gazda. Az élet megmutatja!
ként átlagosan nem éri el a 10 fıt sem, ami azt jelenti egy általános iskola mőködtetéséhez Dömös nem rendelkezik kellı létszámú tanulóval. 2. Az önkormányzat képviselı-testülete 43/2008. (VI.11.) Ökt. számú határozatában Dömös Szent István u. 2. szám alatt lévı általános iskola épületét átminısítette faluház és ifjúsági szálláshellyé, ezáltal az önkormányzatnak jelenleg az ingatlannyilvántartási állapot szerint nincs „általános iskola” mővelési ágú épülete. Az önkormányzatnak az általános iskola ismételt mőködtetése esetén Dömös, Szent István u. 2. számú épületét iskolai oktatásra alkalmas színvonalúvá kell tennie, azaz gyakorlatilag egy új általános iskolát kell létrehoznia. Az iskola 1999-es bezárása óta ugyanis a jogszabályi környezet teljesen megváltozott és a törvényi elıírások nagyon megszigorodtak. Jelenleg egy általános iskola épületének a „közoktatási intézmények elhelyezésének és kialakításának építészeti és mőszaki követelményeirıl” szóló 19/2002 (V.8) OM rendelet 2. számú mellékletében szereplı elıírásoknak kell megfelelnie ahhoz, hogy az ÁNTSZ a mőködéshez az engedélyt megadja. Például négy vagy ennél kevesebb évfolyammal alapított, mőködı általános iskola esetén legalább az alábbi helyiségekkel kell
rendelkezni: tanterem, általános szertár, egyéni fejlesztıszoba, logopédiai foglalkoztató, könyvtárszoba, nevelıtestületi szoba, igazgatói iroda, gazdasági vezetıi iroda, ügyviteli helyiség, tornaszoba és kapcsolódó egységei, orvosi szoba, sportudvar, illemhelycsoportok (férfi, nıi, mozgáskorlátozott WC), általános raktár, iskolaudvar. Ez a négy évfolyammal rendelkezı iskolákban az alapvetı elıírás a nyolc évfolyammal rendelkezı általános iskolák esetén az elıírás még szigorúbb. A felsorolt helyiségek többségével a Szent István u. 2. szám alatt lévı épület nem rendelkezik, ezért az épületet bıvíteni, átalakítani kellene, ami több tízmilliós beruházást igényelne, és amire az önkormányzatnak jelenleg nincsen forrása. 3. Ha az önkormányzat rendelkezne a törvényi elıírásoknak megfelelı általános iskolai épülettel, és kellı létszámú tanuló is járna az iskolába, az általános iskolát akkor is mőködtetni kellene. A mőködési kiadások között elsı helyen szerepel a tanárok munkabére (bér + járulék). A közoktatásról szóló 1993 évi LXXIX törvény 1. számú mellékletében az általános iskolában foglalkoztatásra elıírt vezetıt, tanárt, egyéb személyzetet az önkormányzatnak kellene alkalmazni. Ehhez a kiadáshoz az intézmény közüzemi költségei,
felszerelési, berendezési tárgyak pótlásának, javításának költségei és egyéb járulékos költségei is hozzájönnek. Ezeknek a kiadásoknak a fedezésére az önkormányzatnak nincs meg a szükséges anyagi fedezete. Ugyanis a jelenlegi állami finanszírozási rendszer keretei között az önkormányzatnak egy 180-200 fıs iskola mőködtetéséhez évente 2030 millió forint plusz forrást kellene biztosítania. Összefoglalva elmondható, hogy az általános iskola ismételt mőködtetése Dömösön egyenlıre utópisztikus vágyálom, mert jelenleg a mőködtetéshez szükséges feltételek egyike sem teljesül. Ahhoz, hogy teljesüljön ez az álom, és ismételten legyen mőködı általános iskola a faluban, egyrészt a lakosságnak, ezzel együtt az általános iskolás korú gyermekek létszámának drasztikusan emelkednie kellene (lakosságszámnak legalább 2000 fıre, az általános iskolás korú tanulók létszámának 180-200 fıre), másrészt az önkormányzatnak plusz bevételeket kellene szereznie ahhoz, hogy a mai kor elıírásainak megfelelı általános iskolai épületet ki tudjon alakítani, valamint az iskolát mőködtetni tudja. Ugyanis az önkormányzat jelenlegi anyagi helyzete az egyedüli intézményének a Szivárvány Óvodának mőködtetéséhez is alig elegendı.
Dömösi Élet
10
2009. október
Történelem alulnézetbıl
Onkel Franz története DÉZSI LAJOS
O
nkel Franz a feleségem nagybátyja volt. Szász ember Szászországban. Majdnem két méter magas, igen erıs férfi. Bányásznak tanult, mivel az Érchegységben ez volt az egyik leggyakoribb szakma, és mert a családja nemzedékek óta bányász volt. A II. világháború kitörésekor negyven éves volt és vezetı vájár, ami azt jelentette, hogy a föld alatt ı volt vezetı. A háborúból az elsı idıkben szinte semmit sem észleltek, csak azt, hogy fokozniuk kellett a szénkitermelést. 1943-ban született meg a harmadik gyereke is, egy lánya és két fia volt. Mindkét fia szintén bányász lett késıbb. Egy gyönyörő kis faluban laktak, a Rödlitz-patak völgyében. Az asszonyok nem jártak el dolgozni, hanem a ház körüli munkákat végezték, igaz hogy minden háznál tartottak állatokat is, szinte mindenfélét, ezek is az asszonyok gondjára voltak bízva. Gyakran az asszonyok kaszálták a szénának valót, mert a férfiaknak túlórázniuk kellett. Igen kemény életük volt. 1943 októberében behívták katonának. A bányászokat addig hagyták dolgozni, de hát kellett a frontra az ember. A bevonultatott férfiak helyére pedig nıket küldtek le a bányába dolgozni. Többek között anyósom is nyolc évig dolgozott vájárként. Nagy szerencséjére felesége, Toni néni (Antónia) éjszakánként a birkáik kártolt gyapjából kötött neki kezes-lábast, derékmelegítıt, heremelegítıt, zoknikat, sapkát, kesztyőket, amit végül elvihetett magával, mert a bevonulóknak engedélyeztek egy málhazsáknyi saját csomagot, persze ebben volt élelem is. Azt mondták, hogy amíg tudja cipelni a saját zsákját, viheti. Neki ez szerencsére nem esett nehezére, nagy fizikai terheléshez volt szokva. A kiképzés abból állt, hogy megmutatták, hogyan kell a szuronyos puskát használni! Bizony a filmekben azt láthatjuk, hogy minden német katona géppisztollyal hadonászik, de a valóságban az egész ezrednek I. világháborús, nálunk „dióverıként” is-
mert puskájuk volt. Másnap bevagonírozták ıket marhavagonokba. İk tizenhatan voltak a vagonban, alig fértek el. Három hétig vitték ıket kelet felé. Azt sosem tudták, hol járnak, le se szállhattak a vagonokból, csak egyszer valamilyen garnizonban, ahol megfürödhettek. Elıször ott volt „orvosi” vizsgálat, ahol ellenırizték, hogy nem tetvesek-e? Aztán megérkeztek egy táborba, ahová a vasúttól jó órányit kellett gyalogolni. A tábor fabarakkokból állt. Két napig tartott, míg a szerelvénnyel újonnan érkezetteket szétosztották és elindították ıket frontra. A tábor nevét, a közelben látszó városka, vagy falu nevét sem tudták, nem mondta meg senki. Gyalog meneteltek majdnem egész nap, az idı már elég zord volt. Végül egy viszonylag sík területen egy kisebb erdı szélénél kezdıdtek a lövészárkok, ahová lementek és a kesze-kusza árokrendszerben elosztották a csapatot.
Az árokban az oldalába vájt lyukakban aludtak. Másnap reggel az altiszt veszettül fütyült a sípjával, utána ordított, hogy „roham”. A „lyukszomszédja” mondta neki, nehogy kidugja a fejét az árokból, csak a puskát, aztán lövöldözzön, amíg újra nem sípolnak. Két fellépıvel (ez egy földbevájt lépcsı, amire fölállva lehetett az árokból kikukucskálni, illetve lövöldözni, kimászni elég nehéz lett volna, no meg esélytelen is) mellette az ismerıse, szomszéd falubeli, nem hallgatott a jó tanácsra, kidugta a fejét az árokból, és azonnal fejbetalálta egy géppuskalövedék. A sípolást a szemben lévı ruszki árkokban is hallani lehetett, persze ık is elkezdtek lövöldözni, ez volt a napi „mősor”, mígnem talán egy hónap után, naponta csak öt lıszert volt szabad kilıni.
Az idı egyre zordabb lett, beköszöntött a tél. Onkel Franz kihasználta bányásztudását és lakályos üreget vájt ki magának, alá is dúcolta, amihez a fát az árokrendszeren keresztül hurcolászta, a többiek és az altisztek nagy bosszúságára, de hatalmas termete, és zord modora miatt békén hagyták. Az igen kemény télben az életét, láb és kézujjait a birkagyapjú „aláöltözet” mentette meg. Többen komoly fagyási sérüléseket szenvedtek, vagy megfáztak, és meghaltak. Egész katonaideje alatt talán ha háromszor látott tiszteket, egyébként altisztek voltak velük. Az idıt, hogy milyen nap van, csak úgy érzékelték, hogy hetente egyszer kaptak valamilyen jobb konzervet. A hely, vagy terület nevét, ahol voltak senki sem tudta. Talán február vége felé lehetett, amikor reggel arra ébredtek, hogy fehérruhás (hó-álcaruhás) ruszkik járnak náluk, és keltegetik az embereket, hogy szedjék össze magukat, és másszanak ki az árokból, mert sorakozó van. Németül beszéltek, és bár volt náluk fegyver, nem bántottak senkit sem. Nekik pedig eszük ágában sem volt ellenállni. Ki voltak éhezve, fáztak, nem akartak harcolni. Fölsorakoztatták ıket a mezın, azután egy orosz tiszt németül mindenkitıl megkérdezte, hogy mi a szakmája? Szakmájuk szerint szétosztották ıket. A bányászokat azonnal elindították egy menetoszlopban. Néhány órai gyaloglás után bevagonírozták ıket, és vonatoztak. Az oroszokon amerikai ruha volt, csak a parolijuk volt orosz, amerikai fegyvereik voltak, meg csokoládéjuk! İk is kaptak kétszer csokoládét, de aztán az ıket kísérı csapatot leváltották, és bizony az újonnan érkezett ırök ugyanolyan szedett-vedett ruhákban voltak, mint ık. Az ellátmány is igen rossz lett. „Megettem, mert élni akartam.” – mondta Franz bácsi. Feltehetıen a Donyecmedencébe vitték ıket, de hát azt meg a ruszkik kezelték titkosan, hogy hol vannak. Fabarakkokban kaptak helyet ácsolt emeletes ágyakkal meg
Jancsi-kályhákkal, amiket nem engedtek állandóan főteni. Pedig rengeteg szén volt ott, hiszen szénbányába kerültek. Mindjárt másnap egy németül jól beszélı tiszt mindenkit lekáderezett, és megcsinálta a mőszakbeosztást. Egy hétig reggel hattól este hatig dolgoztak, egy napot pihenhettek, majd éjszakás hét következett. Az ellátás rossz volt, de végül is sok veszekedés árán fogvatartóik belátták, hogy a kitermelt szén fontosabb, minthogy halálra dolgoztassák ıket. Levelet nem írhattak, az otthoniak nem tudtak róla semmit. A másik tárnában, a mellettük lévı táborban lengyel bányászok dolgoztak. Évek teltek el! Az ellátás minden évben javult egy kicsit, mert a munka ment rendesen. 1952 tavaszán, a pihenınapjukon fölsorakoztatták ıket az udvaron, majd a komisszár tartott egy beszédet németül, amiben kijelentette, hogy innen már nincs nekik visszaút, soha többé nem engedik el ıket! Aztán teherautók jöttek, és azokról orosz nık szálltak le. Közölték velük, hogy választhatnak maguknak feleséget. Hogy szerencsétlen nıket honnan hozták, nem derült ki. Aki nem bírta már a „cölibátust”, választott magának nıt. A nevét viszont azonnal oroszosították. Az elsı hetekben ponyvával eltakart emeletes ágy jelentette a hitvesi hálószobát, aztán néhány barakkot átalakítottak több helyiséges szállássá, közös WC, közös fürdı, közös konyha. Onkel Franz nem akart magának asszonyt, várta ıt otthon három gyerek. Mivel az emberei hallgattak rá, mert szakmai hozzáértésével, emberségével kivívta megbecsülésüket, a ruszkik nem akarták kiengedni a markukból. Végül is 1953 szeptemberében engedték szabadon. Vonattal hozták ıket Debrecenbe, a ruszki ırök addig kísérték ıket. Onnan már „szabad” emberként utazhatott tovább, igaz, hogy persze kísérték ıket. Talán ha ötvenen voltak szász bányászok. Debrecent úgy emlegette, hogy ott ért véget a fogsága. Több mint 9 évet volt fogságban! Azokat, akik megnısültek, sohasem engedték el.
2009. október
Dömösi Élet
11
A dömösi Szivárvány Óvoda hírei
Újra az óvodában! DORKÁNÉ LÉVAI CSILLA
S
zeptember elején újra megtelt a dömösi Szivárvány Óvoda gyermekekkel. A nagyobbak már várták az ovit, a kicsi háromévesek a szülıkkel együtt ismerkedtek az új környezettel. Mára már csak rövid sírás hallatszik az anyától, apától való elválás után, és gyakran inkább az a baj: Miért jöttél értem ilyen korán? Egy hatéves kisfiú rendszeresen sírva fakad, amikor haza akarják vinni, és az én Áron fiam is fel van háborodva, hogy most ilyen korán „már” haza akarom vinni, pedig ı még csak most kezdett játszani. Szemlátomást jól érzik magukat az óvodában! Újra elkezdıdött a vízhez szoktatás és úszni tanulás a leányfalui tanmedencében. Minden úszni járó ovisunk szerdánként kora reggel jókedvvel vesz részt a foglalkozásokon. Három kedves
Szeptember 29-én a hagyományéltetés és a kenyér világnapja jegyében a gyerekekkel közösen kenyeret sütöttünk. Énekes játékokat játszottunk, kovászt készítettünk, a teknıben együtt dagasztottuk a kenyértész-
oktató fejlettség szerint, három csoportban tanítja úszni a gyermekeket. A zene világnapja alkalmából kiváló mővészek látogattak óvodánkba. Felejthetetlen élményt nyújtva mindannyiunk számára. Elhozták magukkal a vonósok kis családját: a bébi hegedőt, a hegedőt, a brácsát, a gordonkát és a nagybıgıt. Meséltek a hangszerek az öreg királyról, és megszólaltak a királykisasszony hangján, kifejezték a vidámságot, a szomorúságot… Majd minden gyermek kézbe vehette a vonót, és megszólaltathatta a hegedőt és a nagybıgıt.
tát, és lestük, vártuk, hogy megkeljen. Nagyszerő élmény volt, és úgy gondolom, hogy a frissen sült kenyér illata és íze sokáig megmarad emlékezetünkben. Aki nem hiszi, járjon utána!
Dömösi Élet
12
2009. október
Dömös a „létezı szocializmusban” (1957–1989) – 2. rész KLÁDEK LÁSZLÓ Helyi politika 1968 végén Perjés Ottó vbelnök lemondott Dömösön viselt tisztségérıl, mivel süttıi lakos lévén, ott lett elnök. Utódja Sáros András, korábbi pilismaróti vbtitkár. Jól ismerte mindkét falu gondjait, lakóit, és közvetlen magatartása is kedveltté tette ıt. Jó kapcsolatokat alakított ki a Dunakanyar Intézı Bizottsággal, és ez falunk elınyére vált. Mivel 1970-ben ünnepelte az ország a „felszabadulás” 25. évfordulóját, a vb elhatározta, hogy ez alkalomból Dömös is állít emlékmővet. Mivel a falu területén nem esett el szovjet katona, így az emlékmő is csak jelképes célokat szolgált. Felállítása 25 ezer forintba került (a járás fedezte), és a Süttıi Kıfaragó Vállalat készítette el társadalmi munkában. Helyeként a Duna utca beépítetlen oldalát jelölték ki. Az emlékmő vörös márványból készült, talapzatát fehér mészkılapok alkották. Két évszám is olvasható volt rajta: „1919” és „1945”, viszont április 4-én kívül csak november 7-e alkalmából volt szokás ott koszorúzni. A vb tagjainak kellemetlen kötelessége volt az „információs jelentések”, azaz hangulatjelentések „gyártása”. Ezeket havonta, elıre megadott szempontok szerint kellett összeállítani: az MSZMP KB határozatai és a nemzetközi események „visszhangja”, a lakosság „politikai hangulata”, az ipar és a mezıgazdaság problémái, az áruellátás kérdései, családi ünnepek és „rendkívüli események”. Az 1968. szeptemberi jelentés a csehszlovákiai reformmozgalom drasztikus elfojtását, a Varsói Szerzıdés országainak közös katonai fellépését így „értékelte”: Az öt ország katonai segítsége indokolt volt, és megelızte az események „elkorcsosulását”. Dömösön kisebb mértékő felvásárlási hullámot indítottak el az események, ami 4-5 napig tartott és 10-15 000 Ft többletbevételt eredményezett. Az év slágertémája, az új gazdasági mechanizmus bevezetése csekély izgalmat keltett Dömös lakosainak körében, „mivel ipari üzem nincs a faluban”, így csak a Dunakanyar Termelıszövetkeze-
ten „keresztül mérhetı le a hatása”. Az viszont hiba volt – írja a jelentés –, hogy a pilismaróti református lelkészt a „pártszervezet véleménye nélkül alkalmazták raktárosnak”. Idınként a sajtóval is meggyőlt a tanácsiak baja. 1969-ben a megyei lap, a Dolgozók Lapja színvonalát, azaz színvonaltalanságát „nehezményezték”. A jelentés szerint sokszor „pszichikai kényszert kellett alkalmazni, hogy megrendeljék” az újságot. Ennek egyik oka az volt, hogy Dömösrıl szinte semmit sem írt az újság. Viszont néhány hónappal késıbb már „javuló viszonyról” tudósít az információs jelentés. 1970-ben a Népszabadsággal támadt különös afférja a Községi Tanácsnak. Ugyanis néhány – ma úgy mondanánk – „vállalkozó” „Dunakanyar” néven vegyesipari ktsz-t kívánt alapítani, és a helyi tanács – teljesen jóhiszemően – hozzájárult ehhez. Az csak késıbb derült ki, hogy az alapítók körül valami nem „tiszta”. Az eset híre a Népszabadság bőnügyekben igen jártas újságírójához, Szabó Lászlóhoz is eljutott, aki háromhasábos cikkben tárta fel a visszásságok hosszú sorát. A cikk egyik mondata – „A dömösi tanács bevette a tizennégy pesti agyafúrt horgát” – sértette a tanácsot, ezért Sáros András közvetlen hangú levélben fordult Szabóhoz, hogy helyreigazító közleményben „mossa tisztára” a tanácsot. Az újságíró válaszlevelében csak annyit ígért, hogy a majdani bírósági ítélet részletes ismertetése tisztázza Dömös tanácsát. Egyesítés és szétválás A 70-es évek közepétıl újra aktuálissá vált az, ami 1938-ban csak fenyegetés volt: az önálló tanács megszüntetése, illetve a Pilismaróttal közös tanács kialakítása. A közös községi tanácsok szervezése országos program volt
akkoriban. Többnyire a hatékonyabb közigazgatás szempontjai játszottak ebben szerepet, valamint a „minél nagyobb, annál szocialistább” elv. A minisztertanács, a járási hivatal és megyei pártbizottság „javaslatára” a különbözı tömegszervezetek (helyi KISZ és HNF) és a falugyőlés az egyesítés mellett foglalt állást. De falunk tanács- és vb-tagjai elıszörre nem egyeztek bele az elképzelésbe, ezért „egyenkénti elbeszélgetéssel” próbálta meg a megye rávenni ıket az összevonás támogatására. A tanácselnököt is választás elé állították, azaz kénytelen volt elfogadni az amúgy is végleges döntést. Az ellenzık azt is kifogásol-
hivatalos álláspont mellett állt ki. Úgy vélte, nem hangzottak el „valódi” érvek a „házasság” ellen. A megyei tanács kiküldöttje szerint „elıbb próbáljanak mindkét tábor érdekének megfelelı intézkedéseket hozni”, és csak a végsı esetben váljon szét a két község. Eljött a „végsı eset” is. Az Elnöki Tanács 18/1983. sz. határozatának 3/b. pontja kimondta „a Komárom megyéhez tartozó Dömös községben, Pilismarót községben ... községi tanács szervezését.” A határozat lakonikus szövege mögött Erıs Miklós tanácselnök kitartó munkája húzódott meg. Még közös elnökként mindent
ták, hogy a két szomszédos falu jellege nagymértékben eltér egymástól. Dömösnek – üdülıközség lévén – mások voltak a szempontjai, mint Pilismarótnak. Ezt az ellentmondást úgy próbálták feloldani, hogy a szomszéd falut is nyilvánítsák üdülıhellyé. De ellenkezni nem lehetett, amit elhatároztak, azt meg kellett tenni. A közös tanács székhelye Pilismarót lett, Dömösön pedig tanácstagi csoport, valamint szakigazgatási szerv mőködött Léb Józsefné vezetésével. Az egyesítés után is csak látszólag nyugodtak meg a kedélyek. 1982-ben Viharos falugyőlés Dömösön címmel jelent meg cikk a Dolgozók Lapjában. Ebbıl kiderül, hogy csöppet sem rózsás a helyzet. Schaub Mihály szerint hiba volt a két tanács összevonása 1977-ben, mivel Dömös hátrányos helyzetbe került. Gárdai Zoltánné országgyőlési képviselı viszont a
megtett a szétválás elısegítésére, ami az országban az elsık között zajlott le. Igaz, elınytelen következményekkel is járt az újra viszszakapott önállóság. A megye rossz néven vette a rebelliskedést, ezért csak nehezen csurrantakcsöppentek a „pénzeszközök”. 1984-tıl Erıs Miklós Dömös tanácselnöke, elnökhelyettes Láng Károly, majd 1985-tıl Kıhalmi József, vb-titkár Szénásiné Cseicsner Éva, majd Anna Istvánné. Az év folyamán Fabi Istvánné általános igazgatási elıadóként, Fegyveresné Vitéz Mária és Libicz Beáta szociális és építésügyi elıadóként, míg Pintér Lászlóné adóügyi elıadóként került a szakigazgatási szervekhez. A vb ülésein elhangzó sokféle beszámoló között figyelemre méltó volt a családi események társadalmi megrendezésérıl szóló, melynek elıadója Fabi Istvánné
2009. október volt. A szocializmus évtizedei alatt is elterjedt volt az élet nagy állomásainak egyházi szentesítése. Dömösön 1985–86-ban 30 házasságkötés esett, míg mindössze négy névadó és egyetlen „társadalmi temetés”. A polgári esküvı természetes volt mindenki számára, de a keresztelı és a temetés az egyházak territóriuma maradt. 1988-ban Erıs Miklós a Komárom Megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetıjeként távozott Dömösrıl. Utódja, (egyelıre ügyvezetıként) Fehér Károlyné, aki falunk szülöttje. Édesapja, Réthelyi Ferenc is aktívan részt vett község életében, a ’70-es évek végén tanácselnök-helyettes volt. A „Dunaszaurusz” Községünk fejlıdését hosszú idıre visszavetette 1975 után a Nagymarosnál tervezett vízerımő. 1985-ben „erımő bizottság” alakult az igen felgyorsult építkezés figyelemmel kísérésére a Hazafias Népfront dömösi szervezetén belül, Ádám György, Goda Gábor, Kıhalmi József, Schaub Mihály és Vertel József részvételével. 1988 ıszén az erımő tervezésében és kivitelezésében résztvevı OVIBER és a VIZTERV képviselıi beszámolót tartottak a Dömösön is érezhetı hatásokról. Beszámolójuk szerint a Visegrád – Dömös „öblözet” a Malompatakig terjedt volna, és ennek esett volna áldozatul a Kossuth Lajos út bevezetı szakasza a hajóállomás épületével egyetemben. Itt strandot, autóparkolót, esetleg sportpályát képzeltek el a tervezık. A Dömös – Pilismarót „öblözet” mélyebben fekvı részeiben a talajvízzel is fel kellett volna venni a harcot. Itt helyezkedtek volna el a közmővek, így az új vízmő is. A következı évben Breinich Miklós fımérnök tájékoztatta Dömös érdeklıdı lakosságát. Megnyugtatta hallgatóit, hogy a Kossuth Lajos út 39. és 59. közötti házait nem bontják le, habár azok a duzzasztott vízszintnél alacsonyabban helyezkednének el! Megfelelı védelmet ígért a víztömeg ellen. Szerencsére a rendszerváltozás éppen egybeesett az építkezések felgyorsításával, így példátlan módon sikerült a hazai közvélemény jelentıs részét a „Dunaszaurusz” ellen mozgósítani. A tiltakozások hatására Némethkormány végül leállította az épít-
Dömösi Élet kezést, és remélhetı, hogy a folytatás senkinek sem jut eszébe. Termelıszövetkezetek Dömösön 1956 forradalmának leverése után az MSZMP ismét meghirdette a termelıszövetkezetek szervezését. És ha már meghirdette, véghez is vitte. A forradalom utáni megtorlások légkörében ez könnyen ment. A szervezés alapelve az „önkéntesség és a fokozatosság” volt. Az elsı elvet „rugalmasan” értelmezték a szervezık. Némi „ráhatás” után nem volt gond a belépéssel, a második elv – a tsz tagjainak kollektív felelıssége és anyagi függısége – is hamar érvényesült. Dömösön már 1956 elıtt megalakult egy III. típusú tsz, ifj. Hajdú András elnökletével. De a község határa nem volt alkalmas a nagyüzemi termelésre. Egy 1958-as újságcikk szerint mindössze 40 holdon gazdálkodott a dömösi tsz, 7, azaz hét taggal! A szövetkezet gazdálkodása „az egyéni módszerekhez állt közel”. Az állatállomány is gyér volt: 8 sertés és néhány tehén. A tagok „mindenesek” voltak, bármilyen adódó munkát el kellett végezniük. A helyi viszonyoknak talán a 400 négyszögölnyi epres felelt meg a legjobban. Ebben az idıben 25-30 Ft volt egy munkaegység. Hiányoztak a szakképzett dolgozók, egy állatgondozót kellett volna felvenni 1000-1200 Ft fizetéssel. Az is felvetıdött, hogy a tsz-t össze kellene vonni Pilismarót szövetkezetével. Néhány évvel késıbb, a kollektivizálás befejezése után a helyi Dunakanyar Tsz. látszólag biztosabban állt a lábán. 475 holdon gazdálkodott, ebbıl 414 hold volt a szántóföld, 106 tag dolgozott benne. 15 család 7 holdnál nagyobb földterülettel lépett be. Szervezésében nagy „érdeme” volt Peti Sándornak, aki vb elnöke is volt Dömösnek. De a statisztikák mögött továbbra is súlyos gondok lapultak. A tervezett 32 forintos munkaegység a valóságban 18 forint 70 fillér volt. 1961-ben közepes termés volt, a könyvelés sem állt a helyzet magaslatán. A kicsi és idıs tagság, a szakképzett dolgozók hiánya továbbra is szükségessé tette a két szomszédos falu – Dömös és Pilismarót – termelıszövetkezeteinek egyesítését. Néha még az is megtörtént, hogy egy-egy tagot csak hosszas rábe-
széléssel lehetett munkára bírni. 1963 ıszén ismét falunkban járt a Dolgozók Lapja riportere, hogy megnézze: „Ki mit tesz a mindennapi kenyerünkért a dömösi Dunakanyar Tsz-ben?” Láthatta, hogy Kládek Béla elnök biciklivel kerekezett a határba, ahol maga is „villázta a szalmát. Megszokta a munkát. Régi gazda Dömösön, s gyakorta segít.” Így nyilatkozott a szövetkezet terveirıl: A jövı évi termés érdekében megváltoztattuk a tervet. Nem várjuk meg a kukorica betakarítását, mert az késleltetné a vetést. Tavaly november elejére lettünk készen, szeretnénk, ha az idén október15-ig földbe kerülne a mag. ... A traktorosoknak megígérték, hogy a minıségi munkáért prémiumot kapnak. A dömösi szövetkezet helyzetét az is nehezítette, hogy nem rendelkezett gépekkel, mint ahogy sok más tsz sem az országban. A gépállomások csak bonyolult egyeztetések után végezték el a szükséges gépi munkákat. Falunkba Bajnáról jöttek a traktorok, de ez rossz megoldás volt, inkább a megyehatárt átlépve, a szentendrei állomással kellett volna szerzıdést kötnie a Dunakanyarnak. 1966-ra világossá vált, hogy a helyi szövetkezet életképtelen, és kénytelen egyesülni a pilismaróti Lenin Útja Tsz-szel. Ott már melléküzemágak is mőködtek: fémnyomó és betonelemgyártó üzemük is volt. Viszont attól is féltek, hogy az egyesülés visszaveti a termelést. Az 1968-as zárszámadás eredményeit már az egyesült tagság élvezte: a munkaegység meghaladta a 40 forintot. A vb elıtt tartott beszámoló szerint „a tagság meg van elégedve” és a két község „között lévı viszonylagos ellentét is háttérbe szorul”. Sok dömösinek adott kenyeret az egykori Építıipari Szövetkezeti Vállalat, melynek betonelemekbıl épített székháza az elsı és mindmáig egyetlen, ilyen technológiájú épület a faluban. A cég eredetileg a tsz építıipari részlege volt, és abból nıtt ki. Székháza korábban a Petıfi téren álló faház volt, élénk kék-fehér színekre festve (ez volt a „hajó”). Az 1970 februárjában megalakult szövetkezet egy évvel késıbb 728 fıt foglalkoztatott, ebbıl 83 alkalmazottat. Munkásainak zöme esztergomi és budapesti volt.
13
Timor et tremor
KÁLMÁN ANTAL ATYA
S
zentélető László király 1083ban elhatározta, hogy oltárra emeli István királyt. A nagy ünnepséget csak egy apró hiba nehezítette meg. Nem lehetett kinyitni a sírt. A tanácstalan helyzetben a legenda szerint egy idıs apáca segített. Meg kell bocsátania rokonának, Salamonnak, aki börtönben ül. Ez hatalmas belpolitikai botrányt jelentett, hisz Salamon uralkodóként csak a saját érdekeit nézte, az ország vagyonát eltékozolta, külföldrıl katonákat hívott be hazánkba, Szabadon bocsátása trónviszályhoz vezethetett volna. László király kemény fegyelmét nem kedvelık csak az alkalmas pillanatra, és vezetıre vártak, hogy fellázadhassanak László ellen. A király mégis kiadja az utasítást, engedjék el Salamont! Lovasok indulnak Visegrádra, hogy eleget tegyenek a király parancsának. Salamon megtér, élete „böjt és könny”. Nem szít felkelést László ellen, szentként fejezi be életét. Talán kevesen emlékeznek arra, hogy mi is történt 2006. szeptember 17-én. A délelıtti órákban több tízezer ember győlt össze a Szent István Bazilika elıtt közösen imádkozni, hálát adva Salkaházi Sáráért. Ezen a napon több mint 900 év után újra Magyarországon történik egy szent boldoggá avatása. A boldoggá avatás után néhány órával, nyilvánosságra került a miniszterelnök balatonöszödi beszéde, ami felkavarta a közvéleményt, és rányomta a bélyegét a következı évek politikájára. Egy folyamatot indított el, amelyet tiltakozások, és [TIMOR ET TREMOR] FOLYTATÁS A 14. OLDALON >
Dömösi Élet
14
2009. október
TIMOR ET TREMOR > FOLYTATÁS A 13. OLDALRÓL
utcai zavargások követtek, és végül is elısegítette a kormány népszerőtlenné válását és a kormányfıváltást. Idén október 31-én Meszlényi Zoltánt avatják boldoggá… Ez az ünnep az Esztergomi Bazilikában lesz szombaton 10 óra 30 perckor szentmise keretében. Meszlényi Zoltán Mindszenty bíboros utódja volt. Miután Mindszenty kiállt az egyház jogaiért, letartóztatták, koncepciós per után börtönbe zárták. Utódja Drahos János püspöki helynök volt, akit meggyilkoltak. Meszlényi tudta, hogyha elvállalja ezt a megbízást, akkor ı sem kerülheti el a börtönt, vagy a halált. Mégsem menekül el, hanem folytatja Mindszenty örökségét. 1950-ben ıt is letartóztatták, és a kistarcsai internálótáborba vitték, ahol elkülönítve ırizték. A kínzásokba belehalt, feltehetıleg 1953. január 11-én. Rákoskeresztúri temetıben temették el, ahonnan 1966-ban szállították földi maradványait Esztergomba. „Krisztus hő pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hőséget nem tagadom soha! Isten engem úgy segéljen.” – mondta helynöki székfoglalóján. Hő maradt hitéhez, hő maradt elveihez. Imádkozzunk, hogy példáját mi is tudjuk követni!
Hirdetmények Október 25-én 8:30-kor lesz a házasok miséje. Akik nem itt kötöttek házasságot, de szeretnének bekapcsolódni az ünneplésbe, kérjük, jelentkezzenek a sekrestyében, vagy a plébánián. Október 31-én gyalogos zarándoklatot tervezünk Esztergomba, Meszlényi Zoltán boldoggá avatására. Aki szeretne csatlakozni a hatórás buszszal jöjjön Pilismarótra, onnan gyalog megyünk tovább Esztergomba. Az ünnepi szentmise 10:30kor kezdıdik
HİMÉRİ „Mama, kérlek, meséld el nekem, Hogy hogyan kezdıdött az életem? Véletlen volt, vagy gondoltál reám Azon az édes éjszakán? Hisz jól tudod, nem kértelek. Nem kértem tıled az életet. S még mielıtt majd egyszer meghalok, Még tudnom kell, miért vagyok.” (Bródy János)
DOBOS KÁROLY
B
evallom a kedves olvasónak, hogy szeretek tévézni. A minap is kedves riportot láttam melyben Gundel Takács Gábor beszélgetett a már elhunyt Gulyás István sportriporter immár felnıtté vált gyermekeivel, kedvesen emlékezve édesapjuk munkásságára. Ebben a riportban hangzott el Koncz Zsuzsa elıadásában Bródy János dala, ami sokak lelkében kelt rezonanciát, s mint a riportból kiderült, egykor Gulyás Istvánéban is. Szeptember hónap vége van, s szinte egész hónapban az iskolás gyermekek körül forogtak gondolataim, hiszen unokáim egy része már iskolapadokban ül az egyetemi padokat is beleértve, másik fele pedig az óvoda kis asztalkáinál kezdi kapiskálni a tanulás, és kötelesség ismeretét. A híradásokból értesültem arról is, hogy a gyermekek számára is meghúzta a kormányunk a nadrágszíjat. Már szinte megszokottá vált számomra ez a dolog, hiszen életem folyamán a különbözı hatalmak és kormányok, valamiért mindig meghúzták a nép „nadrágszíját”, s ezt mi hol lelkesen dalolva, vagy mérgelıdve de valahogyan túléltük, s ezek a sorok is errıl tesznek tanúbizonyságot. A fent idézett dal különös és elgondolkodtató szövegéhez kapcsolódott egy másik szeptemberi mősor, amelyben egy sereg fiatal meghívott, többségében egyetemista résztvevı egy-egy társadalmunkat érintı kérdés körüli vitában szerepel, mint döntıbíró. Döntését kék, vagy piros gombok megnyomásával jelzi a nagyképernyıs kivetítın, mint egy nagy hımérın. Például a legfrissebb adásban a fiatalság úgy döntött,
hogy a jelenlegi kormányt azonnal le kell váltani. Most azonban nem a politikai mősorról, hanem a hónap folyamán leadott másik „hımérın” elhangzott egyetlen mondatra szeretném a kedves olvasó figyelmét irányítani. A beszélgetés, illetve a vita tárgya a karrier vagy család kérdéskör volt, vagy ahogyan köznapian mondjuk: „kicsi, vagy kocsi”? Egyik oldalon sikeres üzletasszonyok és vállalatvezetık, másik oldalon a nagycsaládosok és a gyermekeiket egyedül nevelı asszonyok álltak, s kifejtették nézeteiket a témával kapcsolatban. Mivel én is három lányos apa vagyok, felém is elhangzott lányaimtól ez a kérdés: Apa, mi legyek? Bevallom, nagyon örültem Dézsi Lajos barátom nemrégiben írott cikkének, melynek címe „Van remény” volt, mert teljesen igazolta lányaim sokszor elhangzott kérdésére sokszor adott válaszomat: „Jó anya és jó feleség!” A „hımérıben” komoly vita alakult ki a gyermekvállalás és a megélhetés körül, s ha jól emlékszem, a döntnökök sem vállalnának kettınél több gyermeket, ha nem tudnák biztosítani a maximális feltételeket számukra. A mősorvezetı a családtervezésrıl és születésszabályozásról is beszélt a vita hevében, s néha már-már kissé profánul folyt a diskurzus, mint ahogyan fiatalabb koromban mi is megjegyeztük kissé szemtelen módon, ha valakinek esküvıje után pár hónappal született meg elsı gyermeke, hogy: „elıregyártott elemekbıl készült.” „Így terveztük, úgy terveztük, akartuk, nem akartuk, kellett, vagy nem kellett, vagy csak becsúszott, de nem akartuk” vélemények és érvek között egyszer csak szóhoz jutott egy három
gyermekét egyedül nevelı édesanya, és szinte csendesen csak ennyit mondott, hogy vegyék tudomásul a vitában résztvevık, hogy „a gyermek kegyelem”. Ezután a rövid bejelentés után pillanatnyi megdermedt csend és meghökkent zavar volt észlelhetı a mősorvezetı arcán, mert a többiekét nem mutatta a képernyı. Szinte úgy láttam, hogy a gyakorlott, gyors észjárású, mővelt mősorvezetı nem tudott mit kezdeni ezzel a megállapítással. Mert mi az, hogy kegyelem? Kegyelmet szoktak kérni és egyes kirívó esetekben kapni is a börtönbüntetésüket töltı elítéltek. Régente a királyok adtak kegyelmet, azaz életet a halálra ítélteknek. A kegyelem tehát ajándék, méghozzá ingyen ajándék. Nem tılünk függı dolog, hanem nálunk magasabb poszton lévı ajándéka számunkra, azért mert így határozott. Minden élet tehát ajándék! Kegyelmi ajándék. A kegyelmi ajándékot pedig nem lehet félvállról, pökhendien elfogadni, hanem a legnagyobb alázattal. „S még mielıtt majd egyszer meghalok, / Még tudnom kell, miért vagyok.” hangzik a dalban, és a dalban nincs válasz. Keresztyénként és reformátusként, ezt is csak a Szentírás alapján tudom megválaszolni: „az élet summája, hogy az Istent féljed és az İ parancsolatait megtartsad”. Azaz a szeretet parancsa Isten és embertársaink felé. Ezt kell teljesíteni itt a földi életünkben. „Mert minden embernek egyszer meg kell állni Isten ítélıszéke elıtt!” Valljuk meg ıszintén, ezt a parancsot nem tudjuk teljesíteni! De megjelent az Isten üdvözítı kegyelme Jézus Krisztusban ezen a földön. Ezen a földön! Itt dıl el örökkévaló sorsunk. Élet vagy halál. A kegyelem, az Élet, a Kegyelmes Úrtól megadatott, csak el kellene fogadnunk nagy-nagy alázattal és hittel, „Mert kegyelembıl tartattatok meg, hit által, és ez nem tıletek van, Isten ajándéka ez!” „Lenni vagy nem lenni? Ez itt a kérdés!” (Hamlet) A döntés joga megillet: élj vele, hogy élhess İ vele és általa!
Dömösi Élet
2009. október
Színházlátogatás
15
Gumiszerelés, centrírozás, javítás Visegrádon 06 20 661 7803 Várjuk olvasóink írásait! Aki úgy érzi, hogy közérdeklıdésre számot tartó mondanivalója, javaslata, kérdése van, írja le, és küldje el nekünk. Bárkitıl elfogadunk cikket, ha az közlésre alkalmas, még akkor is, ha mondandójával nem mindenben értünk egyet. Ilyen módon kívánunk fórumot biztosítani a különbözı véleményeknek. A beküldött írásokat nem változtatjuk meg, csak az esetleges nyelvi, illetve helyesírási hibákat javítjuk ki. Nem közlünk rasszista, kirekesztı, győlöletkeltésre alkalmas, a jó ízlést és az alapvetı emberi jogokat sértı vagy trágár, stb. írásokat. Kéziratot nem ırzünk meg, és nem küldünk vissza. Dömösi Élet Kiadja: az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület Felelıs kiadó: Takácsné Gyenes Ildikó Felelıs szerkesztı: Szilágyi Gábor Szerkesztıség: Pauluszné Tóth Anna, Vanekné Vakán Anikó A szerkesztıség címe: 2027 Dömös, Táncsics M. u. 10. Telefon: 20-579-7829; E-mail:
[email protected] Készült a GLOBEPRINT Nyomdában 500 példányban Ingyenes kiadvány. Eng.sz.: 2.9/595-1/2006 Az újság összes eddig megjelent száma a www.domos.hu internetes oldalon olvasható.
[email protected]
16
Dömösi Élet
2009. október