Page Galaktika Page

----------------------- Page 1----------------------Galaktika 118 ----------------------- Page 2----------------------Stephen King A köd (harmadik rész) E. P. Hughes Az Atya nevében James Tiptree A férfi, aki hazaindult Bob Shaw Vitéz új világ Bob Shaw Rajta, válassz magadnak új világot D. C. Poyer Három katona Poul Anderson Kert az rben Stephen King: A köd 3 VIII. Mi történt a katonákkal? Amandával. Beszélgetés Dan Millerrel

Elmentem Ollie-val. A raktárba vezetett. Ahogy elmentünk a hpult mellett, magához vett egy doboz sört. - Ollie, mi van? - Látnod kell. - keresztülnyomult a dupla ajtón. - Huss! - csapódott be mögöttünk a két szárn deg volt. Nem szerettem ezt a helyet azután, ami Normmal történt itt. Nem tudtam szabadulni a go ndolattól, hogy kis halott csápdarabok hevernek szanaszét. Ollie lefejtette a blúzt a villanylámpáról, amit aztán a feje fölé tartott. Els pillantásra a olt a benyomásom, hogy valaki két próbababát húzott fel a fcsövekre a mennyezet alá. Hogy zongorahúrokkal vagy valami hasonlóval húzták fel ket - gyerekcsíny. Aztán észrevettem a lábakat, ahogy vagy harminc centiméterrel a padló fölött lóbálódznak. Két z hevert körülöttük felrúgva. Felnéztem az arcokra, és éreztem, hogy az üvöltés megformálódik a torkomban, mert nem próbababaarcokat láttam. Mindkét fej oldalra billent, mintha valam i rettenetesen jó viccen kacagnának, olyan jón, amin halálra nevették magukat. Az árnyékuk. Árnyékuk hosszan nyúlt el a falon mögöttük. A nyelvük. Kilógó nyelvük. Mindketten egyenruhát viseltek. A fiatalemberek voltak, akiket korábban észrevettem, a ztán elvesztettem szem ell. A katonagyerekek a... Üvöltés. Hallottam, hogyan születik meg torkomban mint nyögés, és kel életre mint, egy rendra szirénája. Akkor Ollie megszorította a karomat a könyököm fölött. - Ne kiabálj, Dávid. Senki sem tud errl, csak te és én. És azt akarom, hogy ez így is maradj on. Valahogy visszanyeltem a hangomat. - Azok a katonák - nyögtem. - A Nyílhegy-fejlesztéstl. Igen. - Ollie valami hideget nyomott a kezembe. A sörösdobozt . - Idd meg. Szükséged van rá. Az utolsó cseppig kiittam. Aztán Ollie beszámolt: - Visszajöttem, hogy utánanézzek, van-e még gázpalack McVey sütjéhez. Megláttam ezeket a fick

Úgy néz ki, hogy megcsinálták a hurkokat, aztán felálltak két sor dobozra. Össze kellett hogy a dobozokat, azután felléptek rájuk. Aztán... aztán azt hiszem, a kezük a hátuk mögött volt, tu akkor - így következtettem - bedugták a hurokba a fejüket, és félrebillentették, hogy szorosra húzó a zsineg. Egyikük talán számolt háromig, és egyszerre ugrottak. Nem tudom.

- Ezt nem lehet megcsinálni - mondtam kiszáradt szájjal. De a kezük rendesén össze volt kötöz a hátuk mögött. Nem nagyon tudtam levenni róluk a szemem. - Meg lehetett csinálni. Ha nagyon akarták, Dávid, meg lehetett csinálni. - De miért? - Azt hiszem, tudod, miért. Nézd, a turisták, a nyaralók közül senki, még ez a Miller sem gya ana semmit. De az itteniek igen. ----------------------- Page 3-----------------------

- A Nyílhegy-fejlesztés? És Ollie kitálalt: - Mindennap az egyik rohadt pénztárgépnél álltam, és sok mindent hallottam. Egész tavasszal c ak errl az átkozott Nyílhegy-fejlesztésrl, és mindig rosszat. A fekete jég a tavon... Bili Giosti jutott eszembe, ahogy behajol a kocsiablakon, és alkoholt lehel a képemb e. Nem atomok, hanem másféle atomok. Ezek a testek most ott lógnak a fcsöveken. Félrebillent fejjel. Eler nyedt lábfejjel. Duzzadt nyelvük, mint a hot dog. Új borzalom; az érzékelés új kapui nyíltak fel bennem. Újak? Nem igazán. Az érzékelés régi ka gyermeki érzékelésé, amelyik még nem alakította ki azt az alagutat, amely megvédi az univerzu

kilencven százalékától. A gyerekek a szemükkel látják azt, ami történik, a fülükkel hallják a . De ha az élet a tudat ébredése, akkor egyben az érzékelés csökkenése is. A borzalom a perspektíva és az érzékelés kiszélesedését jelenti. A szörny az volt, hogy tudta yan helyre sodródok, melyet legtöbbünk elhagy, mikor levetjük a pelenkát, aztán a mackónadrágot. ie arcán is láttam ezt a rettenetet. Mikor a racionalitás kezd összeomlani, az emberi agy áramkörei kisülhetnek. Az elektródok fénylenek, lázasan dolgoznak. A hallucinációk realitássá válnak; a higanytükör, me

perspektíva szerint találkoznak a párhuzamosok, valóban ott van; a holtak járnak és beszélnek és egy rózsa énekelni kezd. - Talán két tucat embertl hallottam dolgokat - folytatta Ollie. - Justin Robards, Ni ck Tokai, Ben Michaelson. Nincs titok egy kisvárosban. Minden kiderül. Néha olyan, mint a tavasz: me gjelenik a föld színén, és senkinek fogalma sincs, honnan került el. Hallasz valamit a könyvtárban vagy a tóp rti sétányon Harrisonban, isten tudja, hol vagy miért. De minden tavasszal és nyáron hallottam a Nyílhegyfejlesztésrl. - De ez a kett... Krisztusom, Ollie, ezek csak kölykök! - Voltak kölykök Namben, akik emberi füleket téptek le. Ott voltam. Láttam. - De... mi vezette ket ilyesmire? - Fogalmam sincs. Talán tudtak valamit. Talán csak sejtettek. Ismertek embereket itt , akik végül kérdezgetni kezdték volna ket. Ha lesz egyáltalán végül. - Ha igazad van - vetettem közbe -, akkor valami nagyon rosszról lehet szó. - Az a vihar - mondta tovább Ollie halk, nyugodt hangján. - Talán megrongált valamit ott . Talán baleset történt. Bármivel szórakozhattak. Van, aki azt állítja, hogy nagy intenzitású lézerrel meg mé kísérleteztek. Hallottam magfúziós erl is. És tegyük fel... tegyük fel, hogy egyenesen lyukat robbantottak egy másik dimenzióba. - Ez zagyvaság. - Igazán? - Ollie a két katonára mutatott.

- Nem. Most az a kérdés, hogy mit csináljunk. - Azt hiszem, le kéne vágni és elrejteni ket - felelte habozás nélkül. - Eltenni ket valami alá, ami nem kell most az embereknek, kutyaeledel, mosószer, ilyesmi. Ha ez kiderül, csak rontja a helyzetet. Ezért fordultam hozzád, Dávid. Úgy éreztem, te vagy az egyetlen, akiben feltétlenül bízhatok. - Olyan, mint amikor a náci háborús bnösök megölték magukat a bunkerjeikben, miután elveszett háború - morogtam magam elé. - Igen. Ugyanez jutott az eszembe. Csend telepedett közénk, és hirtelen újra meghallottuk a csúszó hangokat a raktárajtó acélján ok hangjait, ahogy lágyan tekergztek rajta. Összébb húzódtunk. Egész testemben remegtem. - Oké - mondtam. - Csináljuk, amilyen gyorsan csak tudjuk - biztatott Ollie. Zafírgyje felcsillant a villanylámpa fényében, ahogy megmozdította a kezét. - Minél elbb ki akarok kerülni innen. Felnéztem a kötelekre. Ugyanazt a fajta ruhaszárítót használták, amivel áthurkoltam a golfsap erekát. A zsineg bevágott húsukba. Újra azon rágódtam, mi vitte ket erre. Tudtam, miért mondta Ollie , hogy rosszabbá válnak a dolgok, ha ez a ketts öngyilkosság kiderül. Számomra máris rosszabbá válta edig nem hittem volna, hogy ez lehetséges. Kattanást hallottam. Ollie nyitotta ki a kését a kartondobozok feltépésére. És persze a kötel elvágására. - Te vagy én? - kérdezte. Nyeltem egyet. ----------------------- Page 4-----------------------

- Mindegyikünk egyet, így tettünk. Mire visszaértem, Amanda eltnt, Mrs. Turman volt Billy mellett. Mindketten aludtak . Végigsétáltam az egyik soron, amikor egy hang megszólított: - Mr. Drayton. Dávid. Amanda volt az; az igazgatói irodába vezet lépcsnél állt, szeme mint a smaragd. - Mi történt? - Semmi - hazudtam. Odajött hozzám. Éreztem enyhe parfümszagát. Istenem, mennyire kívántam! - Hazudik - mondta. - Nem történt semmi. Téves riasztás. - Hát legyen, ha így akarja. - Megfogta a kezem. - Most voltam fent az irodában. Üres, a z ajtón meg ott a lakat. - Arca tökéletesen nyugodt volt, de szeme lázban égett, és egy ér hevesen lüktetett a yakán. - Nem tudom... - Láttam, hogy nézett rám. Nem jó, ha beszélnünk kell róla. A Turner n a fiával van. - Igen. - Rájöttem, hogy ez is egy módja, talán nem a legjobb, de mindenképpen lehetséges, h ogy megsznjön az átok, ami Olliera és rám szállt azért, amit éppen megtettünk. Talán nem a legjob de talán az egyetlen. Felmentünk a szk lépcsn az irodába. Üres volt, ahogy Amanda mondta. És csukva volt az ajtó. Kinyitottam. A sötétben Amanda csak mint egy árnyék. Kinyújtottam a karomat, megérintettem, magamhoz húztam t. Reszketett. Leereszkedtünk a padlóra, elször csak térdel helyzetbe, csóko lóztunk, rugalmas mellére borítottam a kezem. Trikóján keresztül éreztem szívének gyors dobogását. Steffyre gondoltam, ahogy figyelmezteti Billyt, ne érintse meg az él vezetékeket. A se bre gondoltam csípjén, mikor levettem barna ruháját a nászéjszakánkon. Arra gondoltam, ahogy elször láttam keresztülbiciklizni a Maine egyetem sétányán Oronóban; kezemben mappát szorongatva igyekezte

m Vincent Hartgen órájára. Ezekre gondoltam, és hatalmas volt az erekcióm. Aztán lefeküdtünk, é nda azt mondta: - Szeress, Dávid! Melegíts fel. Mikor elélvezett, a hátamba vájta a körmét, és olyan néven szólított, ami nem az enyém volt. bántam. Ez körülbelül kiegyenlítette a dolgot. Mikor visszamentünk, valamiféle hátborzongató hajnal vette kezdetét. A kinti sötétség vonakod szürkére változott, aztán krómszínvé, majd alaktalan és nem szikrázó patyolatfehérré, mint eg autósmozi filmvászna. Mike Hatlen egy összecsukható széken aludt, amit isten tudja, honnan szerzett. Dan Miller egy kicsivel arrébb a padlón ült, és egy Hostess fánkot evett. Azt a fajtát, ami fehér cukorral van beszórva. - Üljön le, Mr. Drayton - invitált. Körülnéztem Amandát keresve, de már félúton volt a sorban. Nem nézett vissza. Szerelmeskedésü sötétben már most valami fantáziaképnek tetszett, melyben még ilyen kísérteties körülmények k lehet hinni. Leültem. - Vegyen egy fánkot. - Miller felém nyújtotta a dobozt. Megráztam a fejem. - Ez a fehér cukor maga a halál. Rosszabb, mint a cigaretta. Elnevette magát egy kicsit. - Ebben az esetben vegyen kettt. Meglepetten vettem észre, hogy bennem is maradt még valami a nevetésbl - ez az ember k ikényszerítette bellem, s szerettem t ezért. Elvettem két fánkot, ízlettek. Egy cigarettával fejeztem be a lakomát, bár általában nem dohányzom reggel. - Vissza kell mennem a fiamhoz - mondtam. - Fel fog ébredni. Miller bólintott. - Azok a rózsaszín bogarak. Mind eltntek. Akárcsak a madarak. Hank Vannerman szerint a z utolsó négy körül koppanhatott az üvegen. Nyilvánvaló, hogy a... természet élete... sokkal élénkebb sötét - Ugye, nem akarja ezt Brent Nortonnal közölni? Vagy Normmal? Újra bólintott, s hosszú ideig nem szólt semmit. Aztán rágyújtott, és rám nézett. ----------------------- Page 5-----------------------

- Itt maradhatunk, Drayton - mondta. - Van élelem. Meg rengeteg innivaló. - A készletnek semmi köze nincs ehhez, és maga tudja ezt. Mit csinálunk, ha az egyik nag y szörnyetegnek kedve támad betörni ide, ahelyett hogy az éjszakában csavarog? Megpróbáljuk elkergetni a sep rnyelekkel vagy folyékony faszénnel? Természetesen igaza volt. A köd bizonyos értelemben talán védett minket. Elrejtett. De talán nem fog sokáig elrejteni, és még ennél is többrl volt szó. Mintegy tizennyolc órája tartózkodtunk az , s egyfajta letargia kezdett szétáradni bennem, olyasmi, mint amikor egy-két alkalommal túl messzire úsztam be a tóba. Biztonságra vágyódtam, arra, hogy maradjak, vigyázzak Billyre (s talán hogy ra lefektessem Amanda Dumfriest az éjszaka közepén - súgta egy hang), hogy egyszeren megvárja m, nem száll-e fel a köd, úgy hagyva mindent, ahogy azeltt volt. Mások arcán is láttam ezt, s hirtelen rájöttem: vannak itt olyan emberek, akik valószínleg se milyen körülmények között nem távoznának innen. A gondolat is megdermesztette ket, hogy kimenjenek a ajtón azok után, ami történt.

Miller talán meglátta ezeket a gondolatokat az arcomon, így szólt: - Körülbelül nyolcvan ember volt itt, mikor megjött ez az átkozott köd. Ebbl a számból vonjuk a raktárosfiút. Nortont meg négy követjét és azt a Smalley nev fickót. Marad hetvenhárom. Mínusz a két katona, aki most Purina bébiételes dobozok alatt fekszik: hetvenegy. - Aztán vonja le azokat, akik kiborultak - folytatta. - Tízen-tizenketten lehetnek. Mondjuk, tízen. Marad hatvanhárom. De...- felemelte egyik cukros ujját. - Ebbl a hatvanháromból húsz-egynéhány nem enne hajlandó kimenni innen. Úgy kéne üvöltözve kirugdosni ket. - Amivel mit akar bizonyítani? - Hogy ki kell mennünk, csak annyit. És én meg is fogom tenni. Dél körül, azt hiszem. Úgy ter ezem, hogy annyi embert viszek magammal, amennyit csak tudok. Szeretném, ha maga és a fia velem jönne. - Azok után, ami Nortonnal történt? - Norton úgy indult neki, mint birka a vágóhídra. Ez nem jelenti azt, hogy nekem meg a v elem tartóknak is így kell. - Hogy tudja elkerülni? Összesen egy pisztolyunk van. - És még ez is szerencse. De ha át tudunk kelni a keresztezdésen, talán eljuthatunk a sportszerkereskedésbe a F utcán. Több puska van ott, mint amennyit valaha látott életében. - Ez egy ha , és talán túl sok is. - Drayton, ez bizonytalan helyzet. Nagyon nyugodtan ejtette ki a szavakat, de neki nem volt kisfia, akire vigyáznia k ellett volna. - Ide figyeljen, most hagyjuk abba, jó? Nem sokat aludtam múlt éjjel, de néhány dolgot át tu dtam gondolni. Akarja hallani? - Naná! Felállt, nyújtózott. - Sétáljunk oda az ablakhoz. Átmentünk a pénztárfolyosón a kenyerespult mellett, és megálltunk az egyik kémlelnyílásnál. - Elmentek a bogarak - mondta az rt álló férfi. Miller megveregette a vállát. - Szolgáld ki magad egy kávéval, cimbora. Majd én figyelek. - Oké. Kösz. Elsétált, én meg Millerrel odaálltam a nyíláshoz. - Na, most mondja el, mit lát odakint - szólított fel. Kinéztem. A szemetestartály felborult az éjjel - valószínleg egy lecsapó madár mve: újságok, konzervdobozok, a Queen tejcsárdából származó papírpoharak szóródtak szanaszét. Mögöttünk ész az épülethez legközelebb álló kocsisort a ködbe veszni. Ez volt minden, amit láttam, s ezt sz n felmondtam. - Az a kék Chevy az enyém - felelte. Odamutatott; épp csak az érzetét láttam valami kékségnek De ha visszagondol, emlékeznie kell, hogy amikor bejött ide, meglehetsen zsúfolt volt a park oló, igaz? Odapillantottam a Scoutomra. s eszembe jutott, hogy csak azért tudtam ilyen közel beál lni az áruházhoz, ----------------------- Page 6----------------------mert valaki éppen kihúzott. Bólintottam. Miller folytatta: - Akkor most ezt vesse össze egy másik ténnyel. Norton és csapata ... hogy is hívta ket? - Lapos földeseknek. - Igen, ez jó. Pontosan azok voltak. Kimentek, igaz? Majdnem a teljes hosszában anna k a ruhaszárító kötélnek Aztán meghallottuk azokat a bömböl hangokat: mintha egy megvadult elefántcsordától származtak volna. Igaz?

- Nem úgy hangzott, mintha elefántoktól jönne - válaszoltam. - Hanem mint... - Hanem mint valamiktl az s-iszapból; ez a kifejezés jutott eszembe, de nem akartam ezt mondani Millernek, nem azután, hogy hátba veregette azt a fickót, és elküldte kávét inni, mint az edz, aki kiállít valakit a nagy . Ollienek mondhattam volna, de Millernek nem. - Nem tudom, hogy hangzott - fejeztem be sután. - De nagynak hangzott. - Igen. Rohadtul nagynak hangzott. - Akkor hogy nem hallottunk kocsicsörömpölést? A fém bezúzódását? Összetör üveget? - Hát mert. . . - Megakadtam. Megfogott. - Nem tudom. - Kétségkívül kint voltak a parkolóban, mikor az a valami nekik rontott. Megmondom, mit go ndolok. Azért nem hallottunk kocsitörést, mert egy csomó autó eltnt. Egyszeren... eltnt. Belezuhan t a földbe, semmivé oszlott, amit akar. Emlékszik arra a rengésre, miután megjött a köd? Mint a földindul Elég ers ahhoz, hogy megrepessze ezeket a gerendákat, kirázza ket a helyükbl, lerázza az árukat a polcokról. És ugyanakkor hallgatott el a tzoltósziréna. Megpróbáltam elképzelni, hogy eltnt a fél parkoló. Megpróbáltam elképzelni, hogy kisétálok, é vadonatúj szakadékba botlok, amelyik elnyelte a fél parkolót, csinosan felfestett sárga vo nalaival. Egy szakadék, egy lejt... vagy talán egy feneketlen mélység, mely az alaktalan fehér ködbe visz. .. Néhány másodperc múlva így szóltam: - Ha így van, mit gondol, milyen messzire juthat a Chevy-jén? - Nem az én kocsimra gondoltam. A maga négykerékmeghajtásújára. Ezt meg kell rágni, de nem most. - Mit forgat még a fejében? Miller buzgón folytatta: - A gyógyszertár mellettünk. Azt forgatom a fejemben. Mit szól hozzá? Kinyitottam a számat, hogy közöljem: a leghalványabb sejtelmem sincs, hogy mirl beszél, az tán be is csuktam. A Bridgton gyógyszertár nyitva volt, mikor tegnap ideérkeztünk. Az automata mos oda része nem, de a vegyesbolt igen; az ajtók szélesre tárva, kitámasztva gumiékekkel, hogy egy kis hideg levegt engedjenek be - az áramszünet természetesen az légkondicionálójukat is leállította. A gyógys ajtaja nem lehet húsz lábnál messzebb az áruházétól. Szóval miért... - Miért ne mehetett volna be néhány ember oda? - kérdezte tlem Miller. - Tizennyolc órája tör t. Nem élnek? Biztosan nem azért vannak ott, hogy Driston-betéteket egyenek. - Van élelem - vetettem közbe. - Állandóan árusítanak valami specialitást. Néha kekszet állat , máskor azokat a félkész tortákat, ilyesmit. Meg cukorkát. - Egyszeren nem hiszem, hogy ilyesmikhez ragaszkodnának, amikor itt minden megvan.

- Mire akar kilyukadni? - Arra akarok kilyukadni, hogy ki akarok menni innen, de nem akarok az ebédje lenn i néhány szörnyszülöttnek egy másodrend horrorfilmbl. Négyen-öten átlátogathatnánk a szomszédba, és megnézhetnénk, mi a helyzet a vegyesboltban. Egyfajta próbaléggömbként. - Ez minden? - Nem, van még valami. - Éspedig? - - felelte Miller egyszeren, és hüvelykujjával az egyik középs sor felé bökött. - Az a hüly Az a boszorka.

Mrs. Carmody volt az, akire mutatott. Már nem ült egyedül, két n csatlakozott hozzá. Világos ruháikból arra tippeltem, hogy turisták vagy nyáron itt lakók, akik úgy hagyták ott családjukat, hogy eszaladok-avárosba-egy-két-dologért , s most elemészti ket az aggódás férjükért meg gyerekeikért. Hölgye ----------------------- Page 7-----------------------

minden szalmaszálba buzgón belekapaszkodnak. Talán még egy Mrs. Carmody fekete vigaszába i s. Akinek nadrágkosztümje ugyanolyan vészesen fénylett. Beszélt, gesztikulált, arca kemény, torz volt. A két hölgy rikító ruhájában (de nem olyan rikítóban, mint Mrs. Carmody, aki egyik tésztaszer karjá továbbra is ersen szorította magához óriási kézitáskáját), a két hölgy elbvölten hallgatta t. - a másik oka annak, amiért ki akarok menni innen, Drayton. Estére már hat ember fog me llette ülni. Ha azok a rózsaszín bogarak meg a madarak visszajönnek éjjel, holnap reggelre már egész gyülekez te lesz. És akkor elkezdhetünk izgulni amiatt, hogy kit akar feláldozni, hogy mentse a helyzete t. Talán engem, talán magát, talán azt a Hatlen nev fickót. Talán a maga fiát. - Ez rültség - feleltem. De az volt-e? A hideg, ami a gerincemen futkározott, azt mond ta, nem feltétlenül. Mrs. Carmodynak pedig egyre járt a szája. A turistahölgyek tekintetét mintha arcára szegez ték volna. rültség? A frészporral kitömött állatok jutottak eszembe, ahogy tükörpatakukból isznak. Mrs. Carmodynak hatalma volt. Még a rendesen keményfej és egyenes Steff is szorongással ejtet te ki a nevét. Az a hülye tyúk, ahogy Miller nevezte t. Az a boszorka. - Az emberek ebben az áruházban súlyos élményeken mennek keresztül. - Miller a vörösre festet gerendákra mutogatott, amik a kirakatrészeket keretezték, elfordulva, megrepedezve, he lyükrl kiszakadva. - Ilyen lehet az agyuk, mint ezek a gerendák. Az enyém hétszentség, hogy ily en. Fél éjszakán át azon tököltem, hogy valószínleg megbuggyantam, kényszerzubbonyban vagyok, hogy bogarakról smadarakról fantáziálok, és minden elmúlik, ha majd jön a kedvesnvér, és belök egy adag nyugt vénámba. - Kis arca megfeszült, elsápadt. Mrs. Carmodyra pillantott, aztán vissza rám. - Meg mondom, mi fog történni. Ahogy az emberek egyre inkább elvesztik a józan eszüket, néhányan egyre közeleb kerülnek hozzá. És ehhez én nem akarok statisztálni. Mrs. Carmody ajka mozog és mozog. Nyelve ide-oda táncol foghíjas szájában. Tényleg úgy néz ki int egy boszorkány. Nyomj a fejébe egy csúcsos fekete sipkát, és tökéletes lesz. Vajon mirl beszé fényes nyári tollazatú, foglyul ejtett madarainak? A Nyílhegy-fejlesztésrl? A Fekete Tavaszról? S zörnyekrl a föld gyomrából? Emberáldozatról? A rohadt életbe! Mindegy. . . - Szóval mit mond? - Idáig benne vagyok - feleltem. - Megpróbálunk átmenni a gyógyszertárba. Maga, én, Ollie, ha akar, egyketten mások. Aztán újra megbeszéljük. - Már ennyitl úgy éreztem magam, mintha keskeny pallón sétálgatnék valami elképeszten mély szakadék fölött. Nem segítek Billyn, ha megöletem magam. Másrészt akkor sem segítek neki, ha ülök a fenekemen. Húsz lépés a gyógyszertárig. Nem olyan - Mikor? - kérdezte. - Adjon egy órát. - Rendben. IX. Fejezet az út a gyógyszertárba

Elmondtam Mrs. Turmannek, elmondtam Amandának, és aztán elmondtam Billynek. Úgy tnt, job ban van; reggelire megevett két fánkot, megivott egy joghurtot. Azután fel-alá kergettem két s oron, egy kicsit még meg is kacagtattam. A kölykök annyira alkalmazkodóak, hogy néha szabályosan megrémisztene . Túl sápadt volt, szeme még táskás az éjjeli könnyektl, egész arca borzasztó elhasználtnak nt. os értelemben megöregedett az arca, mintha túl nagy érzelmi feszültség játszódott volna le mögöt hosszú ideig. De még élt, és még mindig képes volt nevetni. . . legalábbis amíg eszébe n tott, hol van, és mi történt vele. A fogócskázás után leültünk Amandával és Hattie Turmannel, és Gatoradet ittunk papírpoharakbó akkor megmondtam neki, hogy néhány emberrel együtt át fogok nézni a vegyesboltba. - Nem akarom - mondta azonnal, elfelhsöd arccal. - Minden rendben lesz, Nagy Bili. Hozok neked egy Pókember-képregényt. - Azt akarom, hogy itt maradj! - Ábrázata most nem felhs volt: viharos. Megfogtam a kezét. Elhúzta. Újra megfogtam. ----------------------- Page 8-----------------------

- Billy, elbb-utóbb ki kell innen jutnunk. Ezt megérted, igaz? - Majd ha elmegy a köd... - De egyáltalán nem meggydéssel beszélt. Lassan, étvágytalanul itta limonádéját. - Billy, már majdnem egy teljes napja itt vagyunk. - A mamit akarom. - Nohát, tehet, hogy ez az els lépés ahhoz, hogy visszakerüljünk hozzá. Mrs. Turman szólalt meg: - Ne ámítsd a fiadat, Dávid. - A pokolba is! - förmedtem rá. - Reménykednie kell valamiben a gyereknek. Lesütötte a szemét. - Igen, azt hiszem, igazad van. - Billy minderre nem figyelt fel. - Papa... papa, dolgok vannak odakint. Dolgok. - Igen, tudjuk. De közülük egy csomó, nem mindegyik, de sok, úgy látszik, csak éjjel jön el. - Várni fognak - mondta. Szeme hatalmasra kerekedett, rajtam függött. - Várni fognak a köd ben... és ha nem tudsz visszajutni, eljönnek és megesznek. Mint a mesében. - Vadul átölelt, pánikkal szorí ott. - Papi, kérlek, ne menj! Amilyen gyengéden csak tudtam, lefejtettem magamról a karját, és megmondtam neki, hogy m uszáj mennem. - De visszajövök, Billy. - Rendben van - felelte rekedten, de nem tudott többet rám nézni. Nem hitte, hogy viss zajövök. Az arcára volt írva, fájdalmas, szenved arcára. Újra megfontoltam, hogy jól cselekszem-e, mikor kockár a teszem az életemet. Aztán a középs sorra tévedt a pillantásom, s megláttam Mrs. Carmodyt. Egy harmadik hallgatója is támadt, egy hamuszürke arcú férfi, vérben forgó szemekkel. Zilált külsejérl, re l szinte kiabált a másnaposság. Nem volt más, mint barátunk, Myron LaFleur. Az ember, aki mi nden lelkiismeret-furdalás nélkül elküldött egy fiút, hogy egy férfi munkáját elvégezze. Az a hülye tyúk. Az a boszorkány. Szorosan átöleltem, megcsókoltam Billyt. Aztán átsétáltam az áruház elejébe, de nem a háztart eszközök sorában. Nem akartam, hogy Mrs. Carmody meglásson. Háromnegyed útnál elkapott Amanda. - Tényleg meg kell ezt csinálnod? - kérdezte.

- Igen, azt hiszem. - Felejtsd el, ha azt mondom, hogy az egész valami nagy macho hülyeségnek látszik a szem emben. Lázrózsák égtek az arcán, szeme zöldebb volt, mint valaha. Nagyon - nem, nem: rettenetesen b e volt tojva. Megfogtam a karját, és elismételtem neki beszélgetésemet Dan Millerrel. Az autók rejtélye és y, hogy senki sem csatlakozott hozzánk a gyógyszertárból, nem igazán hatotta meg. Mrs. Carmody ügye igen. - Igaza lehet Millernek - mondta. - Valóban azt hiszed? - Nem tudom. Valami mérgez van e körül az asszony körül. És ha az emberek eléggé rettegnek el hosszú ideig, bárkit elfogadnak, aki megoldást ajánl. - De emberáldozatot, Amanda? - Az aztékok megtették - felelte nyugodtan. - Figyelj, Dávid. Gyere vissza. Ha bármi történi k... bármi. . . ütsz-vágsz és visszajössz. Nem miattam, nem az éjszaka miatt; szép volt, de a múlt éjszaka vo A fiad miatt. - Helyes. Visszajövök. - Kíváncsi vagyok rá - mondta, és most úgy nézett ki, mint Billy: elvadultnak és öregnek. Val g legtöbbünk így nézett ki. Mrs. Carmody nem. Mrs. Carmody valahogy fiatalabbnak és életersebb nek látszott. Mintha a saját világába érkezett volna. Mintha... ettl kivirágzott volna. Fél tízig nem indultunk neki. Heten mentünk: Ollie, Dan Miller, Mike Hatlen, Myron LaF leur, hajdani cimborája, Jim (szintén másnaposan, de vezeklésre elszántan), Buddy Eagleton és jómagam. A ha odik Hilda Reppler volt. Miller és Hatlen fél szívvel megpróbálták t lebeszélni. Azt gyanítottam, bármelyikünknél hasznosabb lehet, leszámítva tán Olliet. Egyik kezében kis vászonszatyrot tar t, tele ----------------------- Page 9-----------------------

Raiddel és Black Flag rovarirtóval, mindegyik doboz tet nélkül, harcra készen. Másik kezében gy Jimmy Connnors-féle Spaulding teniszütt lóbált, a 2. sor sportcikkeibl. - Mit fog ezzel csinálni, Mrs. Reppler? - kérdezte Jim. - Nem tudom - kapta meg a választ. Mély, recseg, alkalomhoz ill hangon. - De jó fogása v an. - Közelrl megnézte Jimet, szeme hideg volt. - Jim Grondin? Nem tanítottalak én téged? Jim arca grimaszba rándult, mintha ecetet ivott volna. - Ja, asszonyom. Engem és a húgomat, Paulinet. - Túl sokat ittál múlt éjjel, mi? Jim, aki föléje magasodott, s negyven kilóval többet nyomott nála, amerikai légiós kefefrizur k tövéig elvörösödött. - Tudja, most... Mrs. Reppler udvariatlanul elfordult, félbeszakítva t: - Azt hiszem, készen vagyunk. Mindegyikünk tartott valamit a kezében, bár fegyvergyjteményként nagyon furcsának hatott vol na. Ollienál ott volt Amanda pisztolya. Buddy Eagletonnál egy acélrúd, valahonnan a raktárból. Nálam e y seprnyél. - Oké - szólalt meg Dan Miller, kissé felemelve a hangját. - Emberek, idefigyelnének egy p ercre? Vagy egy tucat figura húzódott a kijárati ajtó köré. hogy lássák, mi folyik. Lazán csoportosu

jobbjukon Mrs. Carmody állt új barátaival. - Át fogunk menni a gyógyszertárba, megnézni, mi ott a helyzet Reméljük, tudunk hozni valami

használhatót Mrs. Claphamnek. - volt az az asszony, akit megtapostak múlt éjjel, mikor a bogarak jöttek. Eltörött az egyik lába. és nagy fájdalmai voltak. Miller körülpillantott rajtunk. - Semmit nem akarunk kockáztatni. Bármilyen fenyeget jelre azonnal visszatérünk az áruházba. .. - És a pokol minden ördögét a fejünkre hozzátok! - kiáltotta Mrs. Carmody. - Igaza van! - replikázott az egyik nyaraló hölgy. - Felhívják ránk a figyelmüket! Be fognak ni maguk miatt! Miért nem tudnak csak úgy elmenni? Egyetért mormogás hallatszott néhány embertl, akik körénk gyltek. Megszólaltam: - Asszonyom, ezt hívja csak úgy -nak? Félrenézett, zavarba jött. Mrs. Carmody tett egy lépést elre. Lángolt a szeme. - Ott kint fogsz meghalni, Dávid Drayton! Árvát akarsz csinálni a fiadból? - Szemével végigpá ott rajtunk. Buddy Eagleton félrenézett, ugyanakkor felemelte az acélrudat, mintha védekezni akarna. - Mindannyian meghaltok odakint! Nem jöttetek rá, hogy itt a világvége? A Gonosz elszaba dult. A Csillagféreg erdeje lángra lobban, és mindegyiktök széjjel lesz tépve, aki csak egy lépést is sz kifelé! És eljönnek azokért is, akik itt maradnak, ahogy az a jóasszony mondta! Emberek, hagyjátok , hogy ez megtörténjen? - Kezdte megnyerni a szemlélket, akik fell halk moraj hallatszott. - Azo k után, ami a hitetlenekkel történt tegnap? Ez a halál! Ez a halált Ez a... Váratlanul egy borsókonzerv repült át két pénztárfolyosón, és jobb mellen találta Mrs. Carmod Meglepett nyikkanással tántorodott hátra. Amanda lépett elre. - Fogja be a száját - mondta. - Fogja be a száját, maga nyomorult vészmadár! - A Hamisat szolgálja! - üvöltötte Mrs. Carmody. Ideges mosoly jelent meg a szája szélén. - K vel háltál az éjszaka, asszony? Ki fektetett le az éjszaka? Carmody anya lát, ó igen, Carmody anya látja azt, amit más nem! De a perc igézete, amit létrehozott, tovaszállt, s Amanda tekintete nem bizonytalanodo tt el. - Megyünk, vagy itt állunk egész nap? - kérdezte Mrs. Reppler. És mentünk. Isten segítsen; mentünk. Dan Miller vezetett minket. Ollie jött másodiknak. Én voltam az utolsó, elttem Mrs. Repp lerrel. Azt hiszem, úgy féltem, mint még életemben soha, kezemben csúszkált a seprnyél az izzadságtól. ----------------------- Page 10-----------------------

Éreztük a köd enyhe, fanyar, természetellenes szagát. Mire kiléptem az ajtón, Miller és Ollie tnt, Mike Hatlen, a harmadik kezdte elveszíteni körvonalait. Csak húsz lépés - mondogattam magamnak. - Csak húsz lépés. Mrs. Reppler lassan és szilárdan lépegetett elttem, teniszütjét enyhén lóbálta jobbjában. Bal salaktéglás fal húzódott. Jobbra látszott a kocsik els sora; kísértethajókként derengtek el a Egy újabb szemetestartály rajzolódott ki a fehérségbl, s mögötte egy pad, ahol az emberek néha me hentek. Csak húsz lépés. Miller valószínleg már ott van, csak húsz lépés, már csak tíz vagy tizenkett .

- Ó, istenem! - üvöltött fel Miller. - Ó, édes jó istenem, nézzétek meg ezt! - Miller odaért, Buddy Eagleton, aki Mrs. Reppler eltt ment, megfordult, hogy elrohanjon. Szeme üve gesen kimeredt. Mrs. Reppler könnyedén meglegyintette t teniszütjével. - Mit gondol, hová mehet el innen? - kérdezte tle kemény, érdes hangján, és ennyi volt az egé z pánik. Mi, többiek felzárkóztunk Millerhez. A vállam fölött visszapillantottam a Szövetségi Áruházra tökéletesen elnyelte. A vörös salakfal rózsaszín csíkká vékonyodott, aztán végleg eltnt, talá a Bridgton gyógyszertár bejáratától. Úgy éreztem, soha életemben nem voltam még ennyire egyed ennyire elszigetelt. Mintha kiszakítottak volna az anyaméhbl. A gyógyszertárban vérfürd látványa fogadott. Miller és én természetesen nagyon közel kerültünk hozzá - majdnem rámásztunk. A ködben minden elssorban szaglás után ténykedett. Jó oka volt ennek. A látásnak szinte semmi hasznát nem vet volna. A hallásnak egy kicsit jobban, de ahogy mondtam, a köd megcsavarta a teret; a közeli h ang távolinak és néha - a távoli közelinek tnt benne. A dolgok a ködben legigazibb érzéküket követték. Az orru használták. Minket ott az áruházban semmi más, mint az áramszünet mentett meg. Nem mködtek az elektromos

ajtók. Az áruház bizonyos értelemben lepecsételt minket, mikor a köd megérkezett. De a gyógys tár ajtajai... azokat kitámasztották. Az áramszünet miatt nem mködött a légkondicionálás, s kinyi az ajtókat, hogy bemenjen némi friss leveg. Csak valami más is bement. Vörösesbarna pólóingben egy férfi feküdt arccal a földön. Vagyis elször azt hittem, vörösesba aztán megláttam néhány fehér foltot az alján, és megértettem, hogy valaha az egész fehér volt vadt vér festette át. És valami más baj is volt vele. Nem tudtam hirtelen rájönni. Még mikor Buddy Eagleton megfordult és rosszul lett, akkor sem ugrott be. Azt hiszem, ha valami. . . valami végstörténik az emberrel, az agya elször visszautasítja - talán csak háborúban nincs így. Eltnt a feje; ez volt a baj vele. Lába szétterült befelé; fejének az alacsony lépcsn kellett volna nyugodnia. Éppen csak nem nyugodott ott. Jim Grondinnek elege lett. Elfordult, keze a száján, véreres szeme az enyémbe fúródott. Aztán elkezdett visszafelé tántorogni az áruház irányába. A többiek nem vették észre. Miller lépett be. Mike Hatlen követte. Mrs. Reppler lecövekelt a dupla ajtó egyik oldalán, kezében teniszütjével. Ollie a másikon állt; Amanda pisztolyát a járdára szege Csendesen azt mondta: - Azt hiszem, nekem már elfogyott mindjén reményem, Dávid. Buddy Eagleton ertlenül támasztotta a telefonbokszot, mintha éppen rossz hírt kapott vol na otthonról. Széles vállát zokogás rázta. - Ne számolj ki még minket - mondtam Ollie-nak. Odaléptem az ajtóhoz; nem akartam bemenn i, de ígértem egy képregényt Billynek. A Bridgton gyógyszertárban rült zrzavar uralkodott. Papírfedel könyvek és magazinok szanaszét Egy Pókember és egy Fantasztikus Hajó feküdt majdnem a lábamnál. Gondolkodás nélkül felkaptam és zsebembe gyömöszöltem ket. Üvegek és dobozok hevertek a pultok között. Egy kéz lógott le az e polcról. Elárasztott az irrealitás érzete. Az összeomlás... a mészárlás... ez is elég rossz volt. De y úgy nézett ki, mintha valami rült buli játszódott volna le itt. Mindenfelé olyasmik lógtak, amiket el ször szerpentinszalagoknak néztem. Csak nem szélesek és laposak voltak; inkább nagyon vékony kábe

lekre hasonlítottak. Meglepett, hogy majdnem olyan fényes fehérek voltak, mint maga a köd, és va lami hideg kezdett felkúszni a gerincemen. Nem krepp. Hát akkor mi? Némelyiken magazinok és könyvek ----------------------- Page 11-----------------------

lóbálóztak. Mike Hatlen lábával megpiszkált valami furcsa fekete dolgot. Hosszú és sörtés volt. - Mi a fene ez? - kérdezte csak úgy a levegbe. És hirtelen tudtam. Tudtam, mi ölte meg azokat, akik pechükre épp a gyógyszertárban tartózko tak, mikor jött a köd. A szerencsétleneket, akiknek szaguk volt. Kifelé!... - Kifelé - mondtam. Torkom teljesen kiszáradt, a szó úgy lökdött ki belle, mintha egy sebet szakítaná fel. - Tnjünk el innen! Ollie rám nézett. - Dávid... - Pókhálók - feleltem a ki nem mondott kérdésre. És akkor két kiáltás hallatszott a ködbl. Az els talán a rémületé. A második a fájdalomé. Ji Ha volt megfizetnivalója, megfizette. - Kifelé! - ordítottam rá Mikera és Dan Millerre. Valami kitekeredett a ködbl. Lehetetlen volt látni a fehér háttér eltt, de hallottam. Úgy hangzott, mint egy bölénykorbács, amikor félervel megcs . És akkor már láttam is, mikor Buddy Eagleton combja köré tekeredett. Buddy felüvöltött, s megra adta az els, keze ügyébe es tárgyat, ami éppen a telefon volt. A készülék lezuhant, amíg a zsinórja te, aztán ide-oda lengett. - Ó, Jézusom, ez FÁJ! - ordította Buddy. Ollie utánakapott, és láttam, mi történik. Ugyanebben a pillanatban megértettem, miért hiány a férfi feje a küszöbön. A vékony fehér kábel, mely ezüstzsinórként tekeredett Buddy lába köré, befe húsába. Farmerjának csinosan levágott szára már a bokájára csúszott. Pontos, körkörös bevágá piroslani a combján, ahogy a drót mélyebbre hatolt. Ollie ersen húzta t. Halk, csattanó hang hallatszott, és Buddy szabad volt. Ajka kékre vált a fájdalomtól. Jött Mike és Dan, de túl lassan. Aztán Dan belerohant néhány lógó fonálba, és szabályosan od hozzájuk, mint légy a légypapírra. Iszonyatos erfeszítéssel kiszabadította magát, ingjének ca it otthagyva a pókhálón. A leveg hirtelen tele lett azokkal a bágyadt ostorcsattanásokkal, és a vékony fehér kábelek körülvettek minket. Ugyanazzal a maró anyaggal voltak bevonva. Kettt kikerültem, inkább szerencsével , mint ügyességgel. Egyik a lábam eltt landolt; hallottam a felbugyborékoló padlót. Egy másik libben el a levegl, és Mrs. Reppler nyugodtan meglegyintette teniszütjével. A drót gyorsan hozzáragad t, és hallani lehetett a magas ping-ping-pingeket, ahogy a maró anyag keresztülette magát a húrokon, és elszakította ket. Mintha valaki hegedhúrokat cibálna. Egy pillanattal késbb egy zsineg a keretre csavarodott, és berántotta a teniszütt a ködbe. - Gyerünk vissza! - kiáltotta Ollie. Elindultunk. Ollie átkarolta Buddyt. Mike Hatlen és Dan Miller közrefogta Mrs. Repple rt. A fehér pókfonalak folyamatosan tntek el a ködbl; lehetetlen volt észrevenni ket, hacsak nem v

illantak meg a vörös téglafal eltt. Az egyik rácsavarodott Mike Hatlen bal kezére. A másik kis csattanásokkal a nyaka köré teker edett. Torkából sorozatos csuklás tört el: Mike Hatlent kilógó nyelvvel hurcolták el a kábelek. Egy Bass típusú cipje leesett a lábáról, és ott maradt. Buddy hirtelen elrebukott, majdnem térdre kényszerítve Olliet. - Elájult, Dávid. Segíts! Átfogtam Buddy derekát, és ügyetlenül botladozva vonszoltuk tovább. Még öntudatlan állapotába szorította az acélrudat. Borzasztó szögben lógott a lába, melyet a pókháló körbefont. Mrs. Reppler hátrafordult. - Vigyázzanak! - kiáltotta rekedt hangon. - Vigyázzanak hátulról! Ahogy kezdtem megfordulni, egy drót Dan Miller fején landolt. Kezével megragadta, letépt e. Egy pók jött el a ködbl mögöttünk. Egy nagyobbfajta kutya méret. Fekete volt, sárga szegélly

fajtamegkülönböztet jel - gondoltam rült módon. Szeme pirosas-bíborszín, mint a gránátalmáé. Szorgosan igyekezett felénk valami tizenkét vagy tizennégy ízeit lábán - nem rendes földi pó olt horrorméretre felfújva; valami teljesen más volt, talán egyáltalán nem is pók. Ezt látva Mike tlen ----------------------- Page 12-----------------------

megértette volna, mit lökött arrébb lábával a gyógyszertárban. Körülkerített minket hálójával, pókfonalaival, melyek szinte legyezszeren buktak ki egy nyílá felstestén. E lidércnyomásra pillantva, mely annyira hasonlított a halálfekete pókokra, amin t elejtett legyeik és bogaraik fölött tdnek csónakházunk árnyékos zugaiban, úgy éreztem, agyam végképp e akarja szakítani magát biztos horgonyairól. Most úgy hiszem, csupán Billy gondolata tett kép essé, hogy megrizzem valamennyire az épelméjség látszatát. Valamilyen hangot adtam ki. Nevetést. Sírást. Üvöltést. Nem tudom. De Ollie Weeks, akár a kszikla. Olyan nyugodtan emelte fel Amanda pisztolyát, mintha céltábla eltt állna, és közvetlen közelrl, szórtan célozva kiürítette a tárat a lényre. Bármilyen pokolból volt sérthetetlen. Fekete, gennyes váladék spriccelt el testébl, s valami olyan mély, szörny hang ot adott ki magából, amit inkább érezni lehetett, mint hallani - akár a basszust egy szintetizátorból. Az

visszairamodott a ködbe. Lehetett volna egy fantazmagória valami kábítószeres álomból, kivéve okat a ragadós fekete foltokat, amiket hátrahagyott. Buddy nagy csattanással végül is leejtette az acélrudat. - Halott - szólalt meg Ollie. - Hagyd, Dávid. Az a rohadt dolog szétszedte a combcsont i artériáját; meghalt. Hagyjuk magára Krisztust. - Arca újra izzadságban fürdött, szeme kidülledt kerek kép . Egy pókfonal könnyedén rásimult kezére; Ollie meglendítette karját, s ezzel elszakította. Kézfejé sík maradt. Mrs. Reppler újra felkiáltott: - Vigyázat! - Feléje fordultunk. Újabb pók került el a ködbl; lábait rült szerelmi ölelésben an Miller köré. Miller az öklével küzdött ellene. Amint lehajoltam, s felemeltem Buddy acélrúdjá pók kezdte beborítani Dant halálos fonalaival; küzdelme hátborzongató haláltánccá vált. Mrs. Reppler a pók felé indult, kinyújtott karjában egy doboz Black Flag rovarirtóval. A pók

feléje nyúlt lábaival. Mrs. Reppler megnyomta a gombot: spray-felh lepte el az állat egyik csillo gó, gyémántszer szemét. Újra hallottuk azt a mély, nyög hangot. A teremtés mintha egész testében megreszketet volna, aztán hátrálni kezdett, szrös lábaival a járdát karcolva. Magával húzta áldozatát, Dan teste nekicsapódott az aszfaltnak. Mrs. Reppler a bogárra hajította a rovarirtós dobozt. A páncéljá csattant, majd az úttestre ugrott róla. A pók nekiütközött egy sportkocsi oldalának, az megrázkódott; a eltnt. Odaértem Mrs. Repplerhez, aki ide-oda ingott a lábán; halálsápadt volt. Átkaroltam a vállát. - Köszönöm, fiatalember - mondta. - Egy kicsit gyengének érzem magam. - Rendben van - feleltem rekedten. - Ha tudtam volna, megmentem. - Igen. Persze hogy megmentette volna. Ollie csatlakozott hozzánk. Az áruház felé rohantunk, pókfonalak kísérték utunkat. Az egyik b csúszott Mrs. Reppler bevásárlószatyrába. Az ids hölgy bszen megragadta azt, ami az övé, és két kézzel szatyor fülét, de elvesztette; a zsineg berántotta a ködbe. Ahogy elértük a bejárati ajtót, egy kisebb, spánielkölyök nagyságú pók rontott el a ködbl az mentén. Nem bocsátott ki fonalakat magából - talán még nem volt elég érett. Ollie már nekitámasztotta terebélyes vállát az ajtónak, úgyhogy Mrs. Reppler be tudott menni. Gerelyként hajítottam az acélrudat az állatra, és felnyársaltam vele. Vadul megvonaglott, lába a levegt karmolászta, piros szeme mintha megtalált volna, megjegyzett volna... - Dávid! - Ollie még mindig tartotta az ajtót. Berohantam. Követett. Sápadt, rémült arcok bámultak ránk. Heten mentünk ki. - Hárman jöttünk vissza. Ollie nekitáma t a súlyos üvegajtónak, hordómellkasa zihált. Kezdte újratölteni Amanda pisztolyát. Fehér helyett azgatói inge testéhez tapadt, hóna alatt hatalmas szürke izzadságfoltok jelentek meg. - Mi van? - kérdezte valaki mély, rekedt hangon. - Pókok - felelte Mrs. Reppler bszen. - A piszkos fattyak elragadták a bevásárlószatyromat . Aztán Billy tört utat a karomba sírva. Magamhoz öleltem. Szorosan. X. Mrs. Carmody szaga. ----------------------- Page 13----------------------A második éjjel az áruházban. A végs összecsapás

Most rajtam volt az alvás sora, és négy óra teljesen kiesett. Amanda elmesélte, hogy sokat beszéltem, egyszer-kétszer felüvöltöttem, de álmokra nem emlékszem. Délután ébredtem fel. Rettenetesen s s voltam. A tej egy része megromlott, de találtam még jót is. Megittam egy literrel. Amanda jött oda, ahol Billyvel és Mrs. Turmannel ültem. Vele volt az öregember, aki fela jánlotta, hogy megpróbálja elhozni a puskáját a csomagtartójából - Cornell, igen, Ambrose Cornell. - Hogy van, fiam? - kérdezte. - Jól. - De még mindig szomjaztam, és fájt a fejem. És mindenekfölött féltem. Billy köré csús karomat, és Billyrl Amandára pillantottam. - Mi van? Amanda válaszolt: - Mr. Cornell aggódik Mrs. Carmody miatt. Én is. - Billy, sétáljunk egy kicsit, jó? - javasolta fiamnak Mrs. Turman. - Nem akarok - felelte Billy.

- Gyerünk, Nagy Bili - szóltam rá; és ment, ha vonakodva is. - Szóval mi a helyzet Mrs. Carmodyval? - Felkavarja a dolgokat - válaszolta Cornell. Egy öregember komorságával nézett rám. - Azt h iszem, véget kell vetnünk ennek. Gyorsan. - Már majdnem egy tucat ember van mellette. Mint valami rült vallási gyülekezet - tette hozzá Amanda. Eszembe jutott egy beszélgetésem egy író barátommal, aki Otisfieldben élt, és csirketenyészté meg évi egy könyvvel tartotta el feleségét és két gyermekét - kémtörténeteket írt. A természetfölötti könyvek növekv népszerségérl társalogtunk. Gault rámutatott, hogy a negyvenes években a Hátborzongató történetek alamizsnát fizettek, az ötvenesekben még annyit sem. Mikor a gép elr ik, mondta (miközben a felesége odakint tojásokat keresett, a kakasok meg nyafogó tyúkokat haj kurásztak), mikor a technológia csdöt mond, mikor a hagyományos vallási rendszerek összeomlanak, az em bereknek kell valami. Még egy éjszakában tántorgó zombie is jócskán vidámabb képzetnek tnik, mint az ó egzisztencialista horrorkomédiája, amint lassan szétoszlik millió és millió sprays doboz együ tes támadására. Huszonhat órája vagyunk csapdába ejtve itt, és lószart sem tudtunk csinálni. Egyetlen kinti expedíciónk ötvenhét százalékos veszteséggel zárult. Nem volt olyan meglep, hogy Mrs. Carmody tábora gyarapodott. - Valóban egy tucat embere van? - kérdeztem. - Igazából csak nyolc - felelte Cornell. - De egy pillanatra sem fogja be a száját. Olya n, mint azok a tízórás beszédek, amiket Castro szokott tartani. Istenverte agyonbeszél. Nyolc ember; nem olyan sok. Még egy esküdtszék sem jönne ki belle. De megértettem az aggod almat az arcukon. Ennyi elég ahhoz, hogy a legnagyobb politikai ervé tegye ket az áruházban, különösen y, hogy Dan és Mike már nem volt velünk. A gondolat, hogy zárt rendszerünk legnagyobb csoportosulása Mrs. Carmody károgását hallgatja a pokol bugyrairól, átkozottul klausztrofóbiássá tett. - Megint emberáldozatról kezdett el beszélni - szólalt meg Amanda. - Bud Brown odament, és megmondta neki, hogy hagyja abba ezt a badarságot az áruházában. És akkor két ember az övéibl - az egy az a fickó, Myron LaFleur - nekiesett, hogy jobb, ha befogja a száját, mert még mindig szabad országban élünk. Bud folytatta, és akkor volt egy kis... kakaskodás, azt hiszem, te így mondanád. - Eleredt az orra vére - tette hozzá Cornell. - Heccet csináltak a dologból. - Addig biztosan nem mennek el, hogy meg is öljenek valakit - próbáltam megnyugtatni. Cornell szelíden válaszolt: - Nem tudom megmondani, meddig mennek el, ha a köd nem száll fel. De nem akarom meglát ni. Ki akarok kerülni innen. - Könnyebb mondani, mint megtenni. - Ám valami pislákolni kezdett az agyamban. Szag. E z a kulcs. ----------------------- Page 14-----------------------

Egészen szépen békén hagytak minket az áruházban. A bogarakat idevonzotta a fény, ahogy normá abb bogarakkal is történik. A madarak egyszeren követték táplálékukat. De a nagyobb dolgok nem za artak minket, hacsak ki nem nyitottunk valamit valamilyen okból. A mészárlás a Bridgton gyógysze

rtárban azért történhetett meg, mert az ajtó ki volt támasztva - ebben biztos voltam. Az a valami vagy valamik, amik elkapták Nortonokat, akkorának hangzottak, mint egy ház, de nem jöttek közel az épülethe . És ez azt jelentette, hogy talán... Hirtelen beszélni akartam Ollie Weeksszel. Beszélnem kellett vele. - Ki szándékozok menni vagy belehalni a próbálkozásba - mondta Cornell. - Nem itt tervezte m eltölteni a nyár hátralev részét. - Négy öngyilkosság történt - szólalt meg Amanda váratlanul. - Mi? - Az els, ami félig bntudatosan belém villant, az volt, hogy felfedezték a katonák testét. - Tabletták - felelte Cornell kurtán. - Én meg két vagy három másik fickó hátravittük a holtt et. Hátborzongatóan felnevettem. Szabályos hullaházat üzemeltetünk hátul. - Kezd rossz lenni itt a leveg - folytatta Cornell. - El akarok menni. - Nem jutna el a kocsijáig. Higgyen nekem. - Még az els sorig sem? Közelebb van, mint a gyógyszertár. Nem válaszoltam neki. Még nem. Kábé egy órával késbb megtaláltam Olliet; a sörht támasztotta, és egy doboz Buscht ivott. Arc szenvtelen volt, de úgy tnt, is Mrs. Carmodyt figyeli. A n nyilvánvalóan fáradhatatlan volt. És valóban az emberáldozatról beszélt, csak most senki sem mondta neki, hogy fogja be a száját. Néhányan akik tegnap megtették, most vele voltak, vagy legalábbis hajlandóak voltak meghallgatni - a többieket kiszámolták. - Holnap reggelre meggyzheti ket - jegyezte meg Ollie. - Talán nem... de ha igen, mit gondolsz, kit tisztelne meg? Bud Brown keresztezte az útját. Amanda is. Ott volt az a férfi, aki megütötte t. És persze o tt voltam én is. - Ollie - szólaltam meg -, úgy gondolom, talán fél tucatnyian közülünk kijuthatnánk. Nem tudo milyen messzire érhetnénk, de azt hiszem, legalábbis kijuthatnánk. - Hogyan? Felvázoltam neki. Elég egyszer volt. Ha keresztülvágnánk magunkat, és belezsúfolódnánk a Scou , nem lenne emberszag. Feltekert ablakkal nem. - De tegyük fel, hogy valami más szag vonzza ket - vetette ellen Ollie. - Kipufogógáz példáu l. - Akkor felfalnak minket - értettem egyet. - A mozgás. Az autó mozgása a ködben szintén vonzhatja ket, Dávid. - Nem hiszem. Nem, az áldozat szaga nélkül. Igazán úgy gondolom, ez a kulcsa a menekülésnek. - De nem tudod. - Nem, nem biztosan. - Hova akarsz menni? - Elször? Haza. Felvenni a feleségemet. - Dávid... - Rendben, rendben. Ellenrizni a feleségemet. Hogy biztos legyek... - A dolgok mindenhol ott lehetnek odakint. Elkaphatnak abban a percben, ahogy ki lépsz az autóból az udvarodon. - Ha ez történik, a Scout a tied. Csak arra kérlek, hogy vigyázz Billyre, amennyire tuds z, addig, ameddig tudsz. Ollie befejezte a Buscht, és maga mögé hajította a hbe; csörömpölve hullott a többi üres dobo - Délre? - kérdezte a szemembe nézve. - Igen. Délnek indulni és megpróbálni kijutni a ködbl. Pokoli keményen próbálni.

- Mennyi benzined van? - Majdnem tele a tank. - Gondoltál arra, hogy talán lehetetlen kijutni a ködbl? - Igen. Tegyük fel, hogy az, amivel a Nyílhegy-fejlesztésben szórakoztak, ezt az egész terül etet átrántotta ----------------------- Page 15-----------------------

egy másik dimenzióba, olyan könnyen, ahogy valaki kifordít egy zoknit? - Átfutott az agyamon - feleltem -, de az alternatíva, úgy tnik, az, hogy kit szemel k i Mrs. Carmody áldozatként. - Mára gondoltál? - Nem, már délután van, és azok a dolgok éjjel kezdenek tevékenykedni. Holnap nagyon koránra gondoltam. - Kit akarsz vinni? - Én, te és Billy. Hattie Turman. Amanda Dumfries. Cornell, az az öreg fickó és Mrs. Reppl er. Talán Bud Brown is. Ez nyolc, de Billy ülhet valakinek az ölében, és mindannyian Összehúzódhatunk. Ollie átgondolta. - Rendben - mondta végül. - Megpróbáljuk. Említetted már valakinek? - Nem, még nem. - Azt tanácsolom, ne is tedd, kábé holnap reggel négyig. Beteszek egy-két zsák élelmet az ajt z legközelebbi pénztárpult alá. Ha szerencsénk van, kihúzhatunk, mieltt bárki rájönne, mi törté eme ismét Mrs. Carmodyra tévedt. - Ha tudná, megpróbálhatná megakadályozni. - Gondolod? Ollie újabb sörért nyúlt. - Azt hiszem - felelte. Az a délután - a tegnap délután - egyfajta lassú mozgásban telt el. Mászott elre a sötétség, pa krómszervé változtatva a ködöt. A világ, ami kint megmaradt, sötétségbe borult nyolc harmincr A rózsaszín bogarak visszatértek, aztán a madárszer valamik, nekicsapódva az üvegnek és elrag a ket. Valami alkalmanként felüvöltött a sötétben, és egyszer, nem sokkal éjfél eltt hosszú, el aaaa-roooo! bömbölés hallatszott, ami arra késztette az embereket, hogy rémült, kutató arccal a feketeség felé forduljanak. Olyanfajta hang volt, amit egy óriásaligátortól várhatsz a mocsárban. Egészen úgy történt, ahogy Miller megjósolta. A hajnali órákra Mrs. Carmody újabb hat embert rt meg magának. Mr. McVey, a hentes is köztük volt; mellén összefont karral hallgatta t. Mrs. Carmody teljesen fel volt dobva. Úgy tnt, nincs szüksége alvásra. Szentbeszéde, a bor zalmak szüntelen folyama á la Doré, Bosch és Jonathan Edwards, valamiféle csúcspont felé tartott. Cs portja vele mormogott, az emberek öntudatlanul elre-hátra ringatóztak, mint igazi hívk feltámadáskor. Sz emük fényes és üres volt. A varázsa alá kerültek. Három óra körül (a szentbeszéd pihenés nélkül folytatódott; akiket nem érdekelt, hátrahúzódta próbáltak) láttam, hogy Ollie egy zsákot dug a kijárathoz legközelebb es pénztárpult alá. Úgy ajtam kívül senki sem vette észre. Billy, Amanda és Mrs. Turman együtt aludt a lecsupaszított felvá ottaspultok mellett. Csatlakoztam hozzájuk, és nyugtalan szendergésbe merültem. Karórám szerint négy tizenötkor Ollie rázott fel. Cornell volt vele, szeme fényesen csillogo tt szemüvege mögül. - Itt az id, Dávid - mondta Ollie. Ideges görcs rántotta össze gyomrom, aztán elmúlt. Felkeltettem Amandát. A kérdés, hogy mi tö

, ha Amanda és Stephanie együtt van a kocsiban, eszembe jutott, de aztán rögtön ki is vertem a fejembl. Ma az lesz a legjobb, ha úgy vesszük a dolgokat, ahogy jönnek. Az a zöld szempár felnyílt, és az enyémbe fúródott. - Dávid? - Kísérletet teszünk arra, hogy kijussunk innen. Akarsz velünk jönni? - Mirl beszélsz? Magyarázni kezdtem, aztán felkeltettem Mrs. Turmant, így csak egyszer kellett elmondan om. - Az elméleted a szagról - vetette közbe Amanda - jelenleg csak egy ötlet, igaz? - Igaz. - Nekem nem számít - mondta Hattie. Arca fehér volt, és az alvás ellenére szeme alatt sötét f ok éktelenkedtek. - Bármit megtennék, bármilyen esélyt megragadnék, csak hogy még egyszer lássam napot. Hogy még egyszer lássam a napot. Kis borzongás futott át rajtam. Olyan területre tapintott rá, amelyik ----------------------- Page 16-----------------------

nagyon közel volt legszörnybb félelmemhez, a szinte elre tudott sorshoz, melynek érzete fogva tartott, mióta Normot láttam eltnni a rakodóajtón keresztül. A nap éppen csak ezüstkorongként derenget

ködön keresztül. Mintha a Vénuszon lennél. Nem annyira a ködben bolyongó monstrumok miatt; találatom az acélrúddal megmutatta, hogy n em örök élet lovecrafti szörnyek, hanem szerves teremtmények a maguk sebezhetségével. Maga a köd vol t az, ami elszívta az ert, megtörte az akaratot. Hogy még egyszer lássam a napot. Igaza volt. Ez magában megéri, hogy keresztülmenjünk a poklok poklán. Hattiere mosolyogtam; habozva viszonozta. - Igen - mondta Amanda -, én is. Kezdtem felrázni Billyt, olyan gyengéden, ahogy csak tudtam. - Magukkal vagyok - felelte Mrs. Reppler röviden. Mindannyian együtt voltunk a húsospultnál, mindannyian, kivéve Bud Brownt. Megköszönte a hívásunkat, de visszautasította. Nem hagyja itt helyét az áruházban, de - tette hozzá figyele re méltóan szelíd hangon - nem hibáztatja Olliet, hogy így cselekszik. Kellemetlen, édeskés szag kezdett áradni a húsospult mögül, olyan, mint amikor elromlott a h nk, miközben egy hetet a Fokon töltöttünk. Talán a romló hús bze volt az, gondoltam, ami Mr. McVe t Mrs. Carmody csapatához vezette. - ... vezeklés. A vezeklés az, amirl most gondolkodnunk kell! Korbáccsal és skorpiókkal os toroznak minket! Megbüntetnek, mert olyan titkokat fürkésztünk, melyeket a halhatatlan Isten elti ltott tlünk! Láttuk, hogy megnyílt a föld gyomra! Láttuk a lidércnyomás undorító förmedvényeit! A szikla n i el ket, a halott fa nem nyújt védelmet! És hogy fog bevégzdni? Mi fogja megállítani? - Áldozat! - kiáltotta a jó öreg Myron LaFleur. - Áldozat ... áldozat... - suttogták bizonytalanul. - Hadd halljam úgy, ahogy gondoljátok! - kiáltotta Mrs. Carmody. Erei kötélként dagadtak ki a nyakán. Hangja most recseg, rekedt volt, de még mindig tele borzalmas ervel. És felmerült benn em, hogy a köd az, ami ezt az ert adja neki - az ert, elfelhsíteni az emberek agyát, hogy különösen találó s

kal éljek -, ahogy tlünk, többiektl elvette a nap energiáját. Azeltt nem volt több egy kissé exce trikus öreg nél, egy ósdi vacakokkal teli régiségbolt tulajdonosánál. Semmi más, csak egy öreg n, néhány állattal a hátsó szobában, és annak hírével, hogy. . . (Az a boszorkány... az a tyúk)... a népi gyógymódok tudója. Az járta róla, hogy vizet talál a

vesszvel, eltünteti a szemölcsöket, és olyan krémet árul, amely letörli a szeplket. Még azt i allottam az öreg Billy Giostitól -, hogy Mrs. Carmodyhoz fordulhatsz (teljes titoktartás mellet t) a szerelmi életeddel; ha hálószobabajod van, ad egy italt, amitl kiegyenesedik a rudad. - ÁLDOZAT! - kiáltotta mindenki együtt. - Áldozat, ez az! - visszhangozta a vén boszorkány delíriumban. - Az áldozat fogja eltisztít ani a ködöt! Az áldozat fogja eltisztítani ezeket a szörnyeket és förmedvényeket! Az áldozat vonja fel szemün ll a ködöt, hogy lássunk! - Hangja egy fokkal mélyebbé vált. - És mit mond a Biblia, mi az áldozat? Mi t isztítja meg a nt Isten Szemében és Agyában? - Vér... - suttogták. - Papi, félek - mondta Billy. Ersen szorította a kezemet, kis arca feszült és fehér volt. - Ollie - szóltam. - Miért nem szabadulunk ki ebbl a bolondokházából? - Helyes. Gyerünk. Elindultunk a második folyosón, laza csoportosulásban - Ollie, Amanda, Cornell, Mrs. T urman, Mrs. Reppler, Billy és én. Hajnali háromnegyed öt volt, és a köd ismét kezdett kivilágosodni. - Te és Cornell viszi az élelmiszeres zsákokat - utasított Ollie. - Oké. - Én megyek elre. A Scoutod négyajtós, igaz? - Igen, az. - Oké. Kinyitom a vezetajtót és a hátsó ajtót ugyanazon az oldalon. Mrs. Dumfries, tudja vin ni Billyt? Amanda a karjába vette fiamat. - Nem vagyok túl nehéz? - kérdezte , ----------------------- Page 17-----------------------

- Nem, édes. - Akkor jó. - Maga és Billy elöl száll be - folytatta Ollie. - A szélére ülnek. Mrs. Turman elöl, középen a kormány mögött. Mi többiek... - Hová akarnak menni? Mrs. Carmody volt az. A pénztárfolyosó elején állt, ahova Ollie rejtette a zsákokat. Nadrágkosztümje sárga üvöltés félhomályban. Haja vadul meredezett szanaszét; engem most Elsa Lanchester-re emlékeztete tt a Frankenstein menyasszonyában. Szeme lángolt. Tíz-tizenöt ember állt mögötte, elzárva a ki és i ajtót. Úgy festettek, mint akiket autóbaleset ért, vagy láttak leszállni egy ufót, vagy egy f kitépni gyökereit és elsétálni. Billy belekapaszkodott Amandába, arcát nyakába fúrta. - Kimegyünk - mondta Ollie különlegesen lágy hangon. - Álljon félre, kérem. - Nem mehettek ki. Ez az út a halálba vezet. Nem tudjátok még mostanára? - Senki sem avatkozott a maga dolgába - szóltam. - Csak ezt a kiváltságot akarjuk mi is. Lehajolt, és csalhatatlan biztonsággal megtalálta a zsákokat. Egész id alatt tudnia kellet t, mit tervezünk. Elhúzta a zsákokat a pult alól, ahova Ollie dugta. Az egyik szétrepedt, konzervdobozok g

urultak ki belle. Meglökött egy másikat; üvegcsörömpölés közepette nyílt szét. Szódavíz habzott minden i telespriccelve a szemközti pénztárpult krómozott oldalát. - Az ilyenfajta emberek hozták ránk! - kiabálta Mrs. Carmody. - Emberek, akik nem hajo lnak meg a Mindenható akarata eltt. Bnösök a ggben, a dölyfösségben, a makacsságban! Közülük kell az áldozatnak kikerülnie! Közülük a vezeklés vérének! A helyesl moraj ersödött. Most már rjöngött. Nyál fröcskölt ajkáról, ahogy a mögötte tolongó embereknek üvöltötte: - A fiút akarjuk! Ragadjátok meg! Kapjátok el! A fiút akarjuk! Elrenyomultak Myron LaFleurrel az élen; szemében bamba vidámság. Közvetlenül mögötte Mr. McVe üres, kifejezéstelen arccal. Amanda bizonytalanul hátrált, még jobban magához szorítva Billyt, aki átölelte a nyakát. Rett e rám nézett. - Dávid, mit. . . - Kapjátok el mindkettt! Kapjátok el a kurváját is! Mrs. Carmody, a sárga és sötét öröm apokaliptikus látomása. Táskája még mindig a karján lógot Esetlenül fel-le kezdett ugrándozni. - Kapjátok el a fiút, a kurvát, a férfiakat, a nket, kapjátok el ket, kapjátok... Egyetlen éles csattanás volt a válasz. Mindenki megmerevedett, mint a rosszalkodó gyerekek az osztályteremben, ha belép á tanár, és becsapja maga mögött az ajtót. Myron LaFleur és Mr. McVey állva maradt ott, ahol volt, vagy tíz lépésr lünk. Myron bizonytalanul a hentesre nézett. Az nem nézett vissza, úgy tnt, észre sem veszi, h ogy LaFleur ott van. Arcán olyan kifejezés ült, amilyet túl sokat láttam az utóbbi két napban. Mr. McVey elsz t. Szelleme megrokkant. Myron hátrálni kezdett, táguló-retteg szemmel bámulva Olliera. Hátrálása futásba csapott. Bef t a sor szélén, megcsúszott egy konzervdobozon, elesett, négykézlábra kászálódott és eltnt. Ollie a klasszikus céllöv pozícióban maradt, kezében Amanda pisztolyával. Mrs. Carmody még mi dig a pénztárfolyosó elején állt. Mindkét májfoltos kezét a hasára szorította. Ujjai közül vér foly összepettyezve nadrágját. Szája kinyílt, becsukódott. Egyszer. Kétszer. Beszélni próbált. Végül sikerült neki. - Ott kint fogtok meghalni mindannyian - mondta, aztán lassan elredlt. Táskája lecsúszott karjáról, koppant a padlón, szétszórva tartalmát. Egy gyógyszeres üvegcse a lábamhoz. Gondolkodás nélkül lehajoltam és felvettem. Félig teli Certsmenta légzéskönnyít. Le

Semmit sem akartam megérinteni, ami hozzá tartozott. A kongregáció hátrált, szétszóródott, egységük megtört. - Egyikük sem vette le szemét a fek az alóla kicsorgó sötét patakról. ----------------------- Page 18----------------------- Meggyilkolta t! - kiáltotta valaki félelemmel és dühvel. Azt senki sem említette, hogy a z öreg boszorkány valami hasonlót tervezett a fiammal. Ollie megmerevedett pózában, de a szája most remegni kezdett. Gyengéden megérintettem. - Ollie, gyerünk. És köszönöm. - Megöltem - mondta rekedten. - Átkozott legyek, ha nem öltem meg. - Igen. Ezt köszöntem meg. És most gyerünk. Újra elindultunk. Hogy nem voltak élelmiszeres zsákok - hála Mrs. Carmodynak -, tudtam vinni Billyt. Az ajtónál megálltunk egy pillanatra; Ollie mély, feszült hangon azt mondta: - Nem lttem volna le, Dávid. Nem, ha lett volna bármi más lehetség.

-

Tudom. Hiszel nekem? Igen. Akkor gyerünk. Kimentünk. XI. A vége

A pisztolyt jobb kezében tartva Ollie gyorsan mozgott. Billyvel még csak éppen kiléptünk a z ajtón, már a Scoutnál volt, anyagtalan Ollie, mint egy szellem valami tévéfilmben. Kinyitotta a v ezetajtót. Aztán a hátsó ajtót. Aztán valami elkerült a ködbl, és majdnem kettészelte t. Nem láttam pontosan, s ezért, azt hiszem, hálás vagyok. Olyan pirosnak látszott, mint a ft t rák mérges színe. Karmai voltak. Mély, morgó hangot adott ki, nem sokkal különbözt attól, amit Norton és csapatának távozása után hallottunk. Ollie leadott egy lövést, aztán a dolog karmai belevágtak. Ollie testét elborította a vér. Am nda pisztolya kiesett a kezébl, a járdán koppant és elsült. Elkaptam egy lidércnyomásos pillantást, egy hat as, fekete, fénytelen szempárét, akkoráét, mint egy maroknyi tintahal, aztán a dolog visszahúzódott a köd agával hurcolva azt, ami Ollie Weeksbl megmaradt. Hosszú, sokíz teste durván hersegett a járdán. A választás pillanata volt. Talán mindig az van, nem számít, milyen rövid is. Egyik felem vi ssza akart rohanni az áruházba a belém kapaszkodó Billyvel. A másik már ott lett volna a Scoutnál, belök Billyt és utánaugorva. Aztán Amanda ordított fel. Magas, emelked hang volt, egyre csavarodott fe lfelé, míg végül már-már ultraszonikussá vált. Billy arca mellemen; szinte belém bújt. Egy pók elkapta Hattie Turmant. Egy nagy. Ledöntötte a lábáról. Ruhája felhúzódott ösztövér t ahogy rámászott; szrös, tüskés lábai a vállát simogatták. Elkezdte szni hálóját. Mrs. Carmodynak igaza volt - gondoltam. - Itt fogunk kint meghalni, tényleg itt fo gunk kint meghalni. - Hattie! - kiáltottam. Nem jött válasz. Teljesen eltnt. A pók szétterpesztette lábait azon, ami megmaradt Hattie Turmanbl, Billy babysitterébl, aki szerette a mozaikjátékokat meg azokat az átkozott keresztrejtvény eket, amiket épelméj ember nem tud megfejteni. A pókfonalak keresztül-kasul átfonták, a fehér zsinegek kez tek pirosra válni, ahogy savas borításuk behatolt a húsba. Cornell lassan hátrált az áruház felé, szeme tányérnyira nyílt szemüvege mögött. Hirtelen meg

futásnak eredt. Benyomta az ajtót, és berohant. A hasadás az agyamban beforrt, amint Mrs. Reppler fürgén elrelépett, és pofon vágta Amandát, lször tenyérrel, majd fonákkal. Amanda abbahagyta az üvöltést. Odamentem hozzá, megfordítottam, arc al a Scout felé, és azt ordítottam a fülébe: - MENJ! Elindult. Mrs. Reppler húzott el mellettem. Belökte Amandát a kocsi hátsó ülésére, beszállt u becsapta az ajtót. Lefejtettem magamról Billy kezét, és bedobtam t a Scoutba. Ahogy befelé másztam, egy pókfonál lebbent el a ködbl, és megcsípte a bokámat. Úgy égetett, mint a zárt öklöd között gyorsan fut horgászzsinór. És ers volt. Nagyot rántottam rajta a lábammal, mire elszakadt. Becsúsztam a kormány mögé. - Csukd be, ó, csukd be az ajtót, édes Istenem! - üvöltötte Amanda.

----------------------- Page 19----------------------Becsuktam. Egyetlen puszta pillanattal késbb egy pók csapódott neki lágyan. Centiméterekre volt gonosz, ostoba szeme. Lábai, mindegyik olyan vastag, mint a csuklóm, elre-hátra csúszkálta k a négyszögletes motorháztetn. Amanda úgy süvöltött megállás nélkül, mint egy sziréna. - Te n, állítsd le magad - szólt rá Mrs. Reppler. A pók feladta. Nem érezte a szagomat, tehát nem voltunk ott. Ki tudja, hány lábán peckesen v isszavonult, sejtéssé vált, aztán eltnt. Kinéztem az ablakon, hogy megbizonyosodjak errl, majd kinyitottam az ajtót. - Mit csinálsz?! - ordította Amanda, de én tudtam, mit csinálok. Szeretek arra gondolni, hogy Ollie ugyanezt tette volna. Félig kiléptem, félig kihajoltam, és felvettem a pisztolyt. Valami gyorsan közeledett felém, de sosem tudtam meg, mi. Visszahúzódtam, és becsaptam az ajtót. Amanda zokogni kezdett. Mrs. Reppler átkarolta, vigasztalni próbálta. Billy szólalt meg:

- Hazamegyünk, papi? - Nagy Bili, meg fogjuk próbálni. - Oké - felelte nyugodtan. Ellenriztem a fegyvert, aztán betettem a kesztytartóba. Ollie újratöltötte a gyógyszertár utá A többi töltény vele együtt eltnt, de rendben volt így. Kiltt egyet Mrs. Carmodyra, egyet a karm os valamire, s egyszer elsült a földön. Négyen voltunk a Scoutban, de ha a helyzet úgy adódik, magamnak maj d kitalálok valami mást. Volt egy szörny pillanatom, amikor nem találtam a kulcstartómat. Az összes zsebemet megnéz tem: üresek voltak. Rákényszerítettem magam, hogy még egyszer megtegyem; lassan és nyugodtan. A farmerzsebben volt, becsúszott a fémpénzek alá, ahogy ez a kulcsokkal gyakran megtörténik. A Scout könnyen beindult. A motor biztonságos bugására Amanda friss könnyekben tört ki. Csak ültem, és hagytam üresben járni: vártam, vajon mi jön el a hangra és a kipufogógáz szagá rc telt el, életem leghosszabb öt perce. Semmi sem történt. - Itt fogunk ülni, vagy elindulunk? - kérdezte Mrs. Reppler végül. - Megyünk. - Kuplungoztam, és ráléptem a gázra. Valami kényszer - valószínleg alapvet - arra t, hogy olyan közel menjek el a Szövetségi Áruház mellett, amennyire csak tudok. A jobb oldal i lökhárító felborította a szemetestartályt. Lehetetlen volt belátni, leszámítva a lréseket - azok a gye ptéglás és trágyászsákok olyanná tették a helyet, mintha valami rült kertkiállítás vajúdna odabent -, de mindegyikbl két-három sápadt arc bámult kifelé. Aztán balra fordultam, és a köd áthatolhatatlanul bezárult mögöttünk. És hogy azokkal az embe l mi történt, nem tudom. Visszamentem a Kansas útra; ötmérföldes sebességgel, csak érezve az utat. A reflektort és a k pát is bekapcsolva sem láttunk nyolc-tíz lépésnél elbbre. A föld valami szörny torzuláson ment keresztül, Millernek ebben is igaza volt. Az út helye nként csak megrepedezett, de máshol mintha beomlott volna: nagy darabok tntek el az aszfaltból. A négykerékmeghajtás segítségével át tudtam jutni rajtuk, Istennek hála ezért. De szörnyen félt hamarosan olyan akadályhoz érünk, melynél már a négykerékmeghajtás is csdöt mond. Negyven perc alatt tettem meg annyi utat, amennyihez rendesen hét-nyolc perc kell.

Végül elnt a tábla, mely a mi magánutunkat jelezte. Billy, aki háromnegyed ötkor kelt, masszívan elaludt. A kocsiban, ami oly ismers volt neki, mint az otthona. Amanda idegesen nézett az útra. - Tényleg végig akarsz menni rajta? - Megpróbálom. De lehetetlen volt. A vihar sok fát kilazított a talajból, és ez a hátborzongató torzulás kif rdította ket a földbl. Az els kettn át tudtam vergdni, elég kicsik voltak. Aztán egy deres, öreg fenyhöz érk ztünk, amelyik úgy feküdt keresztben az úton, mint lázadók barikádja. Még mindig vagy negyed mérföld hiányzott a házhoz. Billy aludt mellettem; leállítottam a Scoutot, s kezemet a szememre kulcsolva gondolkodni próbáltam a következ lépésen. Most, hogy itt ülök a Howard Johnson-épületben, közel a mainei vámsorompó 3-as bejáratához, é levélpapírra írom ezeket, gyanítom, hogy Mrs. Reppler, ez a kemény és szakszer öreg n néhány ----------------------- Page 20-----------------------

sorral elintézné a helyzet reménytelenségét. De volt olyan kedves, hogy rám hagyta, hadd gon doljam át a magam számára. Nem tudtam kiszállni. Nem tudtam otthagyni ket. Azzal sem ámíthattam magam, hogy az össz es horrorfilmszörnyeteg ott maradt a Szövetségi Áruháznál; mikor betörtem az ablakot, hallottam et az erdben, ahogy bóklásznak, csörtetnek a meredekföldön; errefelé így nevezik a szirteket. Nedve ség csöpp-csöpp-csöpögött a levelekrl. Fejünk fölött egy pillanatra elsötétült a köd: valami lidé látható, él papírsárkány suhant el a magasban. Megpróbáltam mondogatni magamnak - akkor és most is -, hogy ha Steff nagyon gyors volt , ha be tudott zárkózni a házba, ha van elég élelme tíz napra, két hétre... Csak nem nagyon mködik. Ami álla útban van, az az utolsó emlékem róla, ahogy szalmakalapjában, kertészkesztysen kis zöldségesk k felé tart; mögötte a tavon kérlelhetetlenül elrehömpölyg köddel. Billy az, akirl most gondolkodnom kell. Billy, mondom magamnak, Nagy Bili, Nagy Bili. . . talán le kéne írnom százszor erre a papírlapra, mint a kisdiák, akinek büntetésbl te kell írnia, hogy hajigálok papírgalacsinokat az iskolában, miközben a napos délután háromórai nyugalma beáramlik a nyito ablakon, a tanár házi feladatokat javít az asztalnál; az egyetlen hang tollának percegése, és valahol távol gyerekek csapatokat elegálnak a baseballhoz. Akárhogy is, végül azt az egyet tettem, amit tehettem. Óvatosan visszatolattam a Kansas út ra. Aztán sírtam. Amanda félénken megérintette a vállamat. - Dávid, annyira sajnálom. - Igen - mondtam megpróbálva visszafojtani a könnyeimet, nem sok sikerrel. - Igen, én is . A 302-esre hajtottam, és balra fordultam, Portland felé. Ez az út is repedezett volt, és helyenként beomlott, de egészében véve járhatóbbnak bizonyult, mint a Kansas. Aggódtam a hidak miatt. Maine összev ssza van szabdalva folyókkal; mindenhol hidakat találsz, kicsiket és nagyokat. De a Naplestöltés a mocsáron át érintetlen volt, s aztán már sík vidék következett, amin át lassan becsorogtunk Portlandbe

A köd ssége nem változott. Egyszer meg kellett állnom; úgy láttam, fatörzsek fekszenek keresz ben az úton. Aztán a fatörzsek mozogni, hullámozni kezdtek, és rájöttem, hogy csápok. Vártam, és egy visszahúzódtak. Egyszer egy nagy valami, változóan zöld testtel és áttetsz szárnyakkal a motortetn landolt. Olyan volt, mint egy hatalmas, elformázott szitaköt. Elttünk billegett egy-két másodpercig, aztán szárnyr kapott és elszállt. Billy vagy két órával azután ébredt fel, hogy magunk mögött hagytuk a Kansas utat. Megkérdezt voltunk-e már a maminál. Megmondtam neki, hogy a kidlt fatörzsek miatt nem tudtunk végig menni az ösvényen. - Jól van, apa? - Nem tudom, Billy. De vissza fogunk jönni, és megnézzük. Nem sírt. Ehelyett újra elszunnyadt. Jobban szerettem volna a könnyeit látni. Átkozottul s okat aludt, s ez nem tetszett nekem. A feszültségtl megfájdult a fejem. A vezetés tette a ködön keresztül, állandó öt-tíz mérfölde sebességgel, és a tudat, hogy bármi elbukkanhat belle - a szó szoros értelmében bármi: egy sz kadék, egy hegy vagy Hüdra, a sokfej szörnyeteg. Azt hiszem, imádkoztam. Imádkoztam Istenhez, h ogy Stephanie életben legyen, s hogy ne rajta bosszulja meg házasságtörésemet. Imádkoztam Istenh ez, hogy hagyja biztonságban elhelyeznem Billyt, mert oly sok mindenen ment keresztül. Legtöbben az út szélére húzódtak, mikor rájuk tört a köd., úgyhogy délre North Windhamben vol Megpróbáltam a River utat, de körülbelül négy mérföld után egy kis, zajos folyóhoz értünk. A zuhant. Majdnem egy mérföldet kellett tolatnom, míg elég széles helyhez értünk, hogy megfordu jak. Végül is a 302-esen mentünk Portlandbe. Mikor odaértünk, átvágtam a kanyart a határsorompóhoz. A szegélyez vámbódék üres szem csontvázákként meredtek ránk. Egyikük csúszó üvegajtajában elszakadt dzseki lógott Maine-i Vámfelügyelség felirattal, foltokkal az ujján. Át volt itatva ragadós alvadt vérrel. Egyetlen embert sem láttunk, mióta elhagytuk a Szövetségit. ----------------------- Page 21-----------------------

Mrs. Reppler szólalt meg: - Dávid, próbálja meg a rádiót. Dühösen és megsemmisülten vertem a fejemet, hogy képes voltam megfeledkezni a Scout AM/FM rádiójáról. - Ne tegye ezt - szólt rám Mrs. Reppler kurtán. - Nem gondolhat mindenre. Ha megpróbálja, belerül, s akkor egyáltalán semmi hasznát nem vesszük. Egyforma sípoláson kívül mást nem fogtam az AM hullámsávon, az FM-rl pedig csak baljóslatú cs áradt. - Ez azt jelenti, hogy minden eltnt a levegben? - kérdezte Amanda. Azt hiszem, tud tam, mire gondol. Elég messze jutottunk már délre ahhoz, hogy befogjuk az ers bostoni adók egy részét: a WRKOt, WBZt, a WMEX-et. De ha Boston oda van... - Semmi biztosat nem jelent - mondtam. - A zörej az AM-sávon egyszer interferencia. A köd a rádiójeleket is letompítja. - Biztos vagy benne, hogy ez minden? - Igen - felettem, egyáltalán nem lévén biztos benne. Mentünk tovább délnek. Lassan követték egymást a mérföldek, körülbelül negyventl visszafelé. elérjük az 1-est, New Hampshire határán leszünk. A határon lassabban haladtunk; egy csomó vez

t nem akarta feladni: több helyen tömegesen egymásba csúsztak az autók. Sokszor kellett a középvona on haladnom. Körülbelül egy húszkor - kezdtem éhes lenni - Billy szorította meg a karomat: - Papi, mi az? Mi az? Egy darabon elsötétítve a ködöt valami árnyék kezdett megformálódni elttünk Akkora volt, mint szikla, és egyenesen felénk tartott. Rátapostam a fékre. A szunyókáló Amanda elrebukott. Valami jött; megint csak ennyit tudok biztosra mondani. Lehet, hogy a köd miatt láttun k mindent ilyen rövid ideig, de azt hiszem, éppolyan valószín az is, hogy vannak bizonyos dolgok, melyek et az agyad egyszeren visszautasít. A sötétségnek és a borzalomnak léteznek olyan jelenségei - ahogy gond lom, van ilyen fokú szépség is -, melyek nem férnek bele érzékelésünk szk keretei közé. Hatlábú volt, ennyit tudok; palaszürke bre néhol sötétbarnába hajlott. Ezek a barna részek ab rd módon Mrs. Carmody kezének májfoltjaira emlékeztettek engem. Testén mély ráncok, barázdák húz s bennük, a brbe kapaszkodva száz meg száz azokból a rózsaszín bogarakból a kocsányon lógó szemükkel. Fogalmam sincs, valójában mekkora lehetett, de közvetlenül fölöttünk haladt el. Eg szürke, ráncos lába a jobb oldali ablak mellett csapódott a földbe, és késbb Mrs. Reppler elmondta, hogy nem látta a test végét, bár kinyújtotta a nyakát, hogy felnézzen. Csak két küklopszi lábat látott t felmagasodni a ködbe, melybe végül belevesztek. Mikor a Scout fölött volt, az a benyomásom támadt, hogy méretei mellett egy bálna pisztrángna tnne más szóval, hogy nagysága meghaladja az emberi képzeletet. Aztán elment, földrengésszer lökés . Olyan mély nyomokat hagyott az aszfaltban, hogy nem láttam le a fenekükre. És mindegyik elég nagy volt ahhoz, hogy a Scout eltnjön benne. Egy percig senki sem szólalt meg. Csak a zihálásunk hallatszott és az Óriáslény távolodó lépt halkuló dübörgése. Billy törte meg a csendet: - Ez egy dinoszaurusz volt, papi? Mint az a madár, amelyik bejött az áruházba? - Nem hiszem. Nem hiszem, hogy valaha is élt ekkora állat. Legalábbis a Földön nem. Újra eszembe jutott a Nyílhegy-fejlesztés, és el nem tudtam képzelni, miféle rült, istenverte dolgot velhettek ott. - Mehetünk? - kérdezte Amanda félénken. - Visszajöhet. Igen, és még több is lehet elttünk. De értelmetlen lett volna errl beszélni. Valahova mennünk kellett. Indítottam, és ide-oda lavíroztam a szörnységes nyomók között, míg el nem tntek az út melll. Ennyi történt. Vagy majdnem ennyi - van még valami, amihez rögtön elérkezem. De ne várj szép ek befejezést. Nem lesz és kiszabadultak a ködbl, rájuk köszöntött a szép napsütés ; vagy mire felébredtünk, megérkezett a Nemzeti Gárda , de még a jó öreg közhely sem, hogy felébredtem, ----------------------- Page 22-----------------------

kiderült, hogy az egész csak álom volt . Olyan ez, azt hiszem, amit az apám rosszallóan mindig csak Alfréd Hitchcock-féle befejezésn ek hívott, amin azt értette, hogy kétértelmén végzdik a történet, lehetvé téve az olvasónak vagy néznek, maga töprengjen el a végén. Apám utálta ezeket a sztorikat, azt mondta róluk, vaktöltények . Szürkületkor értünk erre a helyre, mikor a vezetés már öngyilkossági kísérlettel volt határos megpróbáltunk átjutni a Saco folyó fölött húzódó hídon. Csúnyán megcsavarodott, a köd miatt l volt kivenni, egészben van-e vagy sem. Ezt a játszmát mi nyertük meg.

De gondolni kell a holnapra, nem? Mikor ezt írom, éjjel negyed egy van. Július huszonharmadika. Csak négy nappal ezeltt vo lt a vihar, ami úgy tnik, az egésznek a kezdetét jelentette. Billy az eltérben alszik, ahová kihúztam neki e gy matracot. Amanda és Mrs. Reppler itt van a közelben. A Scout benzinje talán még kilencven mérföldre elég. A másik lehetség tankolni itt: a kiszolg en van egy benzinkút, s bár nincs áram, valószínleg meg tudnám szívni. Csakhogy... Csakhogy ehhe kint kéne lenni. Ha benzinhez jutunk - még ha nem is itt -, továbbmegyünk. Kigondoltam egy célt, tudják. Ez t akarom utoljára elmondani. Nem lehetek biztos benne. Az a dolog, az az átkozott dolog. Talán csak a képzeletem játéka , vágyálom. És ha nem, akkor is távoli esély. Hány mérföld? Hány híd? Hány szörny, égve a vágytól, hogy mege széttépje fiamat, halálos rémületben és fájdalomban üvölt fiamat? Annyi az esélyünk, mint a három kívánságé. Nem is mondtam el a többieknek ... még nem. Az igazgatói lakásban találtam egy többsávos elemes rádiót. A hátuljából lapos antennazsinór ki az ablakon. Bekapcsoltam, csavargattam a keresgombot, váltogattam a sávokat. Semmi, csak zúgás vagy halálos csend. És akkor az AM legvégs végén, amikor már ki akartam kapcsolni a készüléket, úgy gondoltam, ho hallok valamit, úgy álmodtam, hogy hallok egyetlen szót. Ez a szó lehetett Hartford. Semmi több. Egy órán át hallgattam, de semmi több. Ha ez a szó elhangzott, egy pillanatnyi ré en át jöhetett a mindent elfojtó ködön keresztül, egy parányi résen át, mely azonnal újra bezáródot Hartford. Aludnom kell valamennyit... Bárcsak tudnék aludni hajnalig Ollie Weeks és Mrs. Carmody és Norm, a raktárosfiú kísért arca nélkül... Van itt egy étterem, egy tipikus HoJo-étterem, étkezrésszel és hosszú, patkó alakú bisztrópul Ezeket a papírlapokat itthagyom a pulton: talán valaki valamikor megtalálja és elolvassa. Hartford. Bárcsak valóban hallottam volna! Bárcsak! Most lefekszem De eltte megcsókolom a fiam, és két szót súgok a fülébe. Tudják, az álmok elle ik rátörhetnek. Két szót, amik közül csak az egyiket írom le ide A reményt. VÉGE Morvay Nagy Péter fordítása E. P. HUGHES AZ ATYA NEVÉBEN

Patrick O'Meara álmatlanul heverészett kastélyában, és Eileen O'Connor fell gondolkodott. A várdomb alatti Barley Cross faluban Liam McGrath forgolódott álmatlanul a dikóján, és szintén Eileen O'Connorra gondolt. A falu egy másik házikójában a bogárszem Eileen O'Connor aludt édesdeden, kétéves ko a imádott rongybabáját ölelve. Öt óra tájt a fiatalabbik férfi nem bírta már tovább a tétlenséget, fölkelt hát, és szélesre rt. A hajnali szürkületben O'Meara vára uralta a borongós eget. Liam homályosan látta a csipkés o

omzat ----------------------- Page 23-----------------------

fölött meredez karcsú ágyútornyokat. Hálószobája ablakának keretébe foglalva már tizenkilenc bámulhatta O'Meara várát, nem is volt hát valami titokzatos csoda a szemében. Mi több, a fal ubeliekkel együtt is tudta, hogy szakadozott páncélzata, rozsdás rakétakilövi és üresen tátongó ágyúcsö ártalmatlanok. A legtöbb vele egyívásúhoz hasonlóan azt sem igen tudta elképzelni, hogy a hat lmas, ásatag romhalmaz bármikor félelmet ébreszthetett volna akármilyen támadóban. Teli tüdvel szívta be a hajnali záportól illatozó levegt. Hát akkor, eljött a nap! A szomszéd obában alvó anyja ébresztórájának csörgésére megrezzent, hallotta az ágy csikorgását, amint az asszo

Megborzongott. Elkezddik az a régen várt eseménysorozat, amelynek a végén a jó öreg Curry-ház , a hálószobában egyedül maradnak, és Eileen O'Connor, szemtl szemben, távol mindenkitl, visszavonhatatlanul egybekelve. - Liam! Meddig akarsz még heverészni? Sebesen magára kapkodta munkaruháját. Olyan napnak néztek elébe, amikor igencsak jól jönne a egítség. Mostohaapja éppen a várban volt szolgálatban, s ez azt jelentette, hogy neki és anyjának egyedül kell megbirkóznia minden házimunkával, nem is beszélve a lakoda mi elkészületekrl. Eileen viszont nagyon is tudatosan választotta éppen ezt a napot: azáltal, hogy Andy M cGrath várszolgálatban van, biztosított számukra a katonai díszrség, amint kilépnek a templomból. - Liam! Ágyban akarod tán tölteni az esküvd napját? - Gyüvök, anyám! - Lecsattogott a lépcsn, ki a hátsó ajtón és keresztül az udvaron. Els felad tele kellett pumpálnia vízzel a tetn lév tartályt, mialatt anyja föléleszti a tüzet, és elkészíti lit. Utána majd meg kell fejnie a teheneket, megetetnie a disznókat, behordani a tzeget, aprófát vágni, megnézni a hurokcsapdát, majd el kell mennie a kancával Seamus Murray mhelyébe patkoltatásra. Ezután át kell vinnie egy szopós malacot Eileen anyjához a McGrath família hozzájárulásaként a lakomához. Ki szerencsével még arra is marad ideje, hogy lekaparja a borostáját, mieltt az esküvi szerta rtáshoz felöltené vasárnapi ruháját. Nyomkodta a szivattyú karját, és közben nézte, amint az almafa f ágai között megersöd fényben egyre élesebben rajzolódnak ki O'Meara várának körvonalai. Elgondolkodva sercintett a dúsan növ f közé, miközben azon töprengett, vajon mit csinálhat O' eara ebben a pillanatban. Biztosan nem szivattyúz vizet megviselt munkaruhában, akár esküv na pja van, akár nem. S persze a vén kéjencnek meg sem kellett nsülnie sohasem, hiszen csak egyet kelle tt füttyentenie, hogy a falu bármelyik asszonyát megkaphassa. Liam átváltott a szivattyú másik karjára, hátát a így O'Meara vára felé. Hadd dögöljön csak a vén bakkecske. Talán nem, is tudja, hogy Maureen McGr th egyetlen fia éppen ma veszi feleségül Tom és Biddy O'Connor barna szem lányát. Ujjai megfeszü tek a szivattyú fogantyúján. Ritkán látni manapság a vén kecskét. Volt id, amikor bármikor leporosz tt a várból, hogy megjelenésével fölkavarja az egész ünnepséget. Liam megtörölte verejtékes homlok elgondolkodott rajta: miért születtek egyesek parancsolásra, mások pedig arra, hogy neki k parancsoljanak?

Igaz ugyan, hogy az utóbbi idkben alig éreztette erejét a Gazda vaskeze. Igaz is, ha h inni lehet a pletykáknak, már több mint egy éve, hogy a várba parancsolta valamelyik asszonyt. A túlfolyób néhány csepp víz hullott a tarkójára. Elengedte a szivattyú karját, kilazította a két csvéget egymás zorító bilincset. Most már anyja bármelyik pillanatban... - Reggeli, Liam! Egy pillanatra a csap alá tartotta a fejét, majd megindult a ház felé. Útközben fölkapta az a ol melll a tojást, amit a barna tyúk minden reggel odapottyantott. Fönt a várban Andy McGrath kétségtelenül éppen most sorakoztatja fel az rséget Desmond táborn szemléjére. Hanem itt a nagy kérdés! Hogyan lehetett képes O'Meara, a vén kos, Connaught mag a csinálta hercege, Barley Cross lordja, a vár ura, ez a förtelmes kéjenc hívévé tenni olyan embereket, mint Andy McGrath, Desmond tábornok vagy éppenséggel olyanokat, mint Celia Larkin, a tanítón, Kevin Murphy, az állatorvos, Denny Mallon doktor, nem is beszélve más tisztességes népekrl. Lehet, hogy azokban a régi idkben rejlik a titok, amikor O'Meara megépítette a várát Bárra H illen, falait a Clifden mellett elsüllyesztett hadihajó páncélzatával ersítette meg, és az utolsó cseppnyi nyagot is kipufogtatott tankjával leparkolt a várhoz vezet úton. Azután legendák keringtek például o yan rejtélyes haditetteirl, mint a tuami gyógyszerraktár elleni támadás, amelynek révén - legaláb így ----------------------- Page 24-----------------------

mondják - Barley Cross aszpirinhez, antibiotikumokhoz és ezáltal saját függetlenségéhez jutot . Liam fölsóhajtott. Manapság bizony egyáltalán nem olyan idk jártak. Csak a munka, a munka, és soha sincs elegend kéz, hogy mindent elvégezzenek. Meghallotta anyja kiáltását: - Ne szöszmékelj már odakint! Gyere reggelizni! Letakarította csizmáját a hátsó ajtó melletti belépett, és beletette a tojást a kisasztalon álló cserépedénybe. - Andy tudja, pontosan mikor lesz a szertartás? - kérdezte. Maureen McGrath fölfortyant: - Szeretném, Liam, ha megtanulnád, hogy ne nevezd Andynek a mostohaapádat. Még nem vagy igazán felntt ember, meg különben is ez így túl bizalmas. Nem nevezhetnéd esetleg apának? A kedvemér ! Liam letelepedett a gyalulatlan, terítetlen asztalhoz. Zabkásával teli szájjal dünnyögte: - Andyt ez egyáltalán nem zavarja. Azt mondta, úgy szólíthatom, ahogy akarom, hiszen azelt t sehogyan sem szólítottam. Végül is nem az igazi apám, nem igaz? - A tulajdon apád sem szeretné, ha keresztnevén szólítanád. - Anyja hangja szokatlanul ers ér elemtl remegett. Fölpillantott, és szeme találkozott anyja ráirányuló haragos tekintetével. - Flinty szigorú ember volt. Nem trt volna el tled ilyen szemtelenséget! - Hagyd el, anyám! - kérlelte Liam. - Ugyan ki tudja, mit trt volna el az apám? Már vagy tizenöt éve, hogy a tüdejébe fúródott az a nyílvessz, mialatt a vén kecskéért harcolt odafönn Bárra Hillen - Liam! - vált fenyegetvé az asszony hangja. - Nem fogom eltrni, hogy ilyen szavakka l illesd a vár urát! A fiú döbbenten vonta föl a szemöldökét. - De anyám, hiszen mindenki így hívja. Azt beszélik, hogy a falu majd' minden asszonyával

elhált. - Ezzel elhallgatott, és morcosan beharapta az ajkát. Maureen McGrath megint fölcsattant: - Liam McGrath, te mindenféle gyalázatos pletykákat meghallgatsz, no majd meglátjuk, mi hasznodra válnak! - De anya - dünnyögte Liam türelmesen -, én csak elismételtem, amit az egész faluban pusmogn ak, amióta csak az eszemet tudom. Mért is ne! A kölykek felének jókora O'Meara-sasorra van! - Liam! - förmedt rá az anyja. - Megtiltom, hogy ebben a házban ilyesmirl beszélj! Amondó vagyok inkább, hogy evés után vidd el a lovat Seamus Murrayhoz, aztán meg alaposan csutakold le a bricskát. Ha ill módon akarsz a templomba menni, a legkevesebb, hogy a tisztaságra ügyelj! Liam a szájába gyömöszölte a zabkása maradékát, és fölkászálódott az asztaltól. - Máris megcsinálom, anya! A kovácsmhely ajtaja eltt Seamus Murray hozzáillesztette a fölhevített patkót a kanca föleme lt és keményen a térdei közé szorított egyik hátsó lábának patájához. Nézte, hogyan bodorodik a kék - Nagy nap ez neked, Liam - szólt. - Ha jó hangulatban tudom tartani anyámat, az lesz - felelte Liam. - Hogy mér' kellett úgy méregbe gurulnia, mikor egy szót szóltam a vén kecskérl odafönt? - És a napfényben az utca vége fölöt terpeszked vár felé intett a fejével. - Hát nem igaz, hogy a vén zsarnok Barley Cross majd nem minden asszonyához hozzáférkzött? A kovács kötényének feneketlen zsebébl elhalászott egy háromszög keresztmetszet szöget, beleillesztette a patkó egyik nyílásába, és a helyére kalapálta. Alig lehetett hallani a hang : - Könny dolog kritizálni, fiam. O'Meara már közel harminc éve ura és védelmezje ennek a helyn k. Míg ide nem jött, olyanok voltunk, mint a libák a baromfiudvarban, ami körül ott ólálkodik a róka De megfegyelmezett és kiképzett bennünket, baromi hosszú ágyúkat vonszolt a rozoga öreg tankja m

megalapozta Barley Cross hírét a környéken. - A Flanagan árpaföldjének közepén, egy khalom te rozsdásodó fekete váz felé biccentett. - Az ott nem véletlenül pottyant ám le. Úgy puffantott le a felhk közül. Aszongyák, ez volt az utolsó repülgép Írország egész nyugati felén. Ott voltam és látt zuhant lefelé. Akkoriban háromhetes turnusokban voltunk szolgálatban, mert igencsak ri zni kellett a falut. Egymás nyomában jártak akkoriban a bandák. És ha megorrontották, hogy van valami érték holmid, máris a nyakadban voltak puskákkal, bunkókkal, késekkel. Hanem itt kaptak a fejükr e. Megtanítottuk ket, hogy Barley Crosst hagyják békén. ----------------------- Page 25-----------------------

A kovács fölindultán horkantott egyet. Szó nélkül reszelte le a kanca patájának oldalán kibúj gyét. - Manapság már nincs annyi bajkever a környéken - fzte hozzá. - Akár azt is mondhatnánk, hogy tovább nincs szükségünk O'Meara védelmére. Hanem ki tudhatja? - Fölegyenesedett, és újabb szög után kotorászott a zsebében. - Tulajdonképpen szerencsénk, hogy ilyen ép brrel megúsztuk az egésze . Azt beszélik, hogy Clifden már igazi kísértetváros. Nagyon sajnálom. De hát nekik nem volt olyan szerencséjük, mint nekünk. S O'Meara lett a mi szerencsénk, bizony ám, és a magam részérl én neki. így hát, ha az a heppje, hogy középkori várurasdit játszik, fellem nyugodtan teheti. Bekalapálta a szöget, lereszelte a hegyét, és elengedte a ló lábát. Liam utánament a kovácsmh .

Elnézte, hogyan dolgozik a fújtatóval, mieltt új patkót dugna a parázsba. - De akkor mit szólnál, Seamus, ha a te feleségedrl lenne szó? Seamus Murray az arcába bámult nyugodt, békés tekintettel. - Huszonnyolc év házasélet után, mellettem, Mary már igazán nem az a lány, aki láttán O'Meara megkergülne a vágytól. Nem nagyon izgat a gondolat. - No és amikor még fiatalabbak voltatok? A kovács kihalászta a patkót a parázsból. Nagy szakértelemmel rásercintett. A nyál sisteregve t le a tüzes vasról. Elégedetten ragadta meg a patkót a fogóval, és kiballagott vele a várakozó kanc

- Lássuk csak - szólt csöndesen -. akármi történt is. én nem tudok róla. S ha mégis megesett og. Mary nem tartotta fontosnak megemlíteni. Összehunyorított szemmel figyelte, amint az izzó vas beleégette magát a ló patájába. Szégyenl pillantott Liam felé. - Alighanem az keltett benned ilyen komor gondolatokat, hogy ma délután lesz az esküvd ! Liam elkomorodott. Összeszkült szemmel nézte a fenyegeten tornyosuló várat, mialatt cipjével

mintákat rajzolt a sárba. Összeharapta az állkapcsát. - Eileennel nem csinálhat semmit az én beleegyezésem nélkül. Seamus Murray savanykásan mosolygott. Hozzálátott a hfélben lév patkó felszögeléséhez. - Bátran beszélsz, fiam. De mit nyernél vele, ha a Gazda és egy asszony szüzessége közé állná

elbánna veled, s azután mégis megtenné, amit akar. Liam érezte, amint határozottsága meginog, látván, milyen belenyugvással fogadja el Murray a Gazda tekintélyét. - De csak nem bánik így O'Meara egy újházassal? A kovács egészen nyíltan kuncogott. - De hiszen éppen most mondtad, hogy az én Marymmel is megtette! - Egy pillanatra gu nyoros tekintetet vetett Liam felé, majd visszagörnyedt a patához. Többet föl sem pillantott, amíg simára nem r szelte a szögek kiálló végeit. - Én nem kerítenék ekkora feneket a dolognak, fiam. Lehet, hogy a Gazdá

tudomása sincs róla, hogy te ma házasodni készülsz. Utolsót csapott a patára, majd eleresztette az állatot. Megpaskolta a farát, úgy terelte a fiú felé. - Most egy darabig rendben lesz, Liam. Mondd meg anyádnak, hogy ezek voltak az uto lsó jó patkóim. Silány anyagból készülnek ezután, hacsak erre nem téved valami kolompár, s nem hoz újakat. Liam megmarkolta a gyeplszárat. - Szólj majd, mikor jön jól a malac. Nyomban áthozom, így kvittek leszünk az utóbbi két munká

A kovács barátságosan a vállára tette a kezét. - Emiatt sem kell izgatnod magadat, fiam. Majd szólok Andynek, mikor lesz rá szükségünk. Liam fölpattant a kanca hátára. A kantárral hazafelé fordította a fejét. Az isten verje meg! zek a vén csontok nem hagyják felnni az embert. Hagyd csak Andyre! Majd elrendezi! Hadd teg yen O'Meara is, amit csak akar, hiszen valamikor régen megmentette az életünket. Akárhogy is, Liam McGra th életét nem mentette meg, így Liam McGrath nem is tartozik neki semmivel. Úgy intézhetik a falu do lgait, ahogy csak akarják, de azt ne várják, hogy Liam McGrath meghunyászkodik, és fejet hajt a nyavalyás kis zsarnokuk eltt! Mostohaapja a bejárati ajtónál várta, mikor hazaérkezett. Andy McGrath rostélyos sisakját és paszományos tüzérségi zubbonyát viselte. Az összeaszott Willie Flanagan és a nyamvadt Eamon T omey

állt mögötte. Mindhármójuk vállán puska lógott. Liam már-már csúfondárosan megszólalt, hogy h ember nem valami fényes díszrség, de amikor mostohaapja arcára vetdött a tekintete, gyorsa n ----------------------- Page 26-----------------------

meggondolta magát. Ügyesen pattant le a lóról. - Üdv, Andy! De korán jöttetek. Az esküv nem kezddik kett eltt! Andy McGrath zordon képpel állt. - Idejében ott leszünk, Liam, ne izgulj. De elbb még lenne veled egy kis dolgunk. - Be nyúlt a kabátja hajtókája mögé, és elhúzott egy összehajtogatott papírlapot. Fölcsapta sisakrostélyát, föltet szemüvegét, és széthajtogatta a papírt. - Tudnod kell, Liam, hogy parancsot teljesítek. Ezzel megköszörülte a torkát, és olvasni kezdett: - Barley Cross lordjától Liam McGrath részére, Kiloo farm. Kérem tudomásul venni, hogy gyako rolni kívánjuk a droit de seigneur jogát leend feleségével, Eileen O'Connorral, akit McGrath rme ster kötelessége ma este hat órára felkísérni a várba. Liam arcát forróság öntötte el. - Droit de seigneur, ifjú ember. Ófranciául van. Néhajus primae noctisnak is mondják, ez latinul ugyanaz, vagyis az els éjszaka joga. A Gazda törvényes jogát kívánja gyakorolni a jegyeseddel szemben . Liam úgy érezte, hogy arcából kifut a vér. Mellkasában hatalmas jégtömb feszült. - A Gazda... izé... nem akarhatja az én Eileenemet! - dadogta. Andy McGrath összehajtogatta a papírt, majd visszagyömöszölte a kebelébe. Levette a szemüvegé

zsebre vágta. - A Gazda megteheti, és meg is teszi! Liam hirtelen könyörögve kapott mostohaapja keze u tán. - De te nem engeded, hogy elhurcolják! Andy McGrath tekintete egy kissé meglágyult. - Sajnálom, fiú. De pont én vagyok az, akinek föl kell t vinnie. Liam belecsimpaszkodott. - De hisz nem teheted! Mostohaapja határozottan félretolta Liam kezét. - Figyelmeztetlek rá, fiam, hogy súlyos bntettnek számít, ha a Gazda tisztjeit akadályozod kötelességük teljesítésében. Ne is próbálkozz hát semmiféle ostobasággal! Eileenedet reggelre visszakapod. m lesz ebben az els és nem is az utolsó. Most pedig azt tanácsolom, hogy fogadd el: a házaséleted holnap kezddik majd ma este helyett. Most pedig mennem kell, hogy megvigyem a hírt O'Conn oréknak is. Liam hitetlenkedve bámult mostohaapjára és kétfs, puskáját esetlenül szorongató kíséretére. Ú hogy mindegyik puskához csak egy-egy töltényt kaptak, ilyen szken mérte Desmond tábornok a

muníciót. De egy golyó is elegend bármely vita lezárásához. Vajon csakugyan lepuffantanák-e, megpróbálná megakadályozni, hogy elhurcolják Eileent? Talán csak a lábába lnének figyelmeztet Willie Flanagan szenvedélyes orvvadász volt: biztosan szívesebben használt volna hurkot vagy kést. Viszont a szegény Eamon Toomey biztosan akármilyen parancsnak engedelmeskedne. Elször lne, csak utána gondolkodna. Hirtelen égeten forró könnyek gördültek végig az arcán. Mostohaapja gyöngéden átkarolta a vállát. Próbálta az ajtó felé terelgetni. - Menj be, és beszélj anyáddal, fiam. meg fog hallgatni. S azt is megmondja majd, hog y legjobb, ha megteszed, amit mondok neked. Ezzel Willie és Eamon felé fordult.

- Rendben van, fiúk. Most gyerünk O'Connorékhoz, és már végeztünk is a dologgal. Eileen O'Connor kinyitotta a hátsó ajtót, és megrökönyödött. - Liam! Tudod, hogy nem hoz szerencsét, ha a szertartás eltt találkozol velem! A fiú megpróbálta átölelni, de nem engedte neki. - El kellett jönnöm hozzád - lihegte. - Anyám azt hiszi, hogy a csapdákat ellenrzöm. Andy még nem járt erre? A lány gyorsan bepillantott a házba, a válla fölött. - Hiszen tudod, hogy itt járt. Egyenesen tletek jött át. Keményen megmarkolta a lány karját.

- És azt is tudod, hogy miért jött? A lány bólintott, és lesütötte a szemét. - Akkor meg mér nem mondasz már valamit? - Valóban, aligha vehette volna tudomásul közömbösen az Andy McGrath hozta hírt. A fiú törte meg a csendet: ----------------------- Page 27-----------------------

- Nem hagyhatod, hogy az a vén... Eileen O'Connor mélyet sóhajtott. Egyenesen a legény . szemébe nézett. - A papám azt mondja, hogy ez a törvény, és nekünk engedelmeskednünk kell a törvény parancsán eg azt mondja, hogy megtiszteltetésnek kell tekintenünk. A fiú elkeseredetten fölhorkant: - Én meg úgy látom, hogy a papád egy els osztályú kripli. A lány rámeresztette a szemét. - Ne merészeld kriplinek nevezni az apámat! már akkor megtette a magáét Barley Crossért, am ikor te még meg sem születtél. Te meg még ahhoz sem vagy elég ids, hogy rségben állhass a várban! Megint magához húzta, és megpróbálta átölelni. - Ne veszekedjünk, Eileen. Nem akarom én megbántani az apádat. Csak hát éppen olyan, mint ami Andynk. Az öregek mind egyformán viselkednek: mintha O'Meara maga lenne az Isten, le ghalványabb óhaja meg törvény. A lány hideg és merev maradt a karjaiban. - A papám azt mondja, hogy a Gazda nélkül itt nem is lenne törvény. Liam lenyelte a mérgét, és türelmesen így felelt: - El kell tnnünk innen, még mieltt Andy ideér! Érezte, amint a lány teste megfeszül. - De miért? Miért kellene elmennünk innen? - Hogy miért? Hát hogy az a vén szoknyapecér ne... - Nem is olyan öreg, és nem is szoknyapecér. Azt beszélik, nagyon is kulturált ember. - Kulturált! Te jóságos Isten! Eileen hátrafeszült, amennyire a fiú karjai engedték. Hangja élesen pendült, mint a jégpáncél von. - Ha valami butaságot mondtam, Liam McGrath, ne habozz, mondd meg, ki vele! Karjai remegve küzdöttek le a vágyat, hogy magához húzza kedvesét, tudván, hogy úgyis ellenke fog. - Eileen, ugyan, ne veszekedjünk ezen. Talán te is akarod, hogy O'Meara fölvitessen od a és... - Esetlenül és tehetetlenül elhallgatott, a kérdés ott lógott közöttük. A lány ajkai pengevékony csíkká feszültek, ami arra figyelmeztette, hogy most majd az O'Co nnor-féle józan ész szólal meg. - És ha beleegyeznék, hogy veled megyek, ugyan hová mennénk? - Hogy hová? Hát valahova a falun túl. Kirkgouban például ott áll O'Tooleék kunyhója, az utób zenkét hónapban üresen. - Mert senkinek sem kell, mióta az öreg Gábriel meghalt benne magányosan, egyetlen segít kéz sem akadt mellette. Ott volt, akármi arra vet csavargó prédájául. Énrám ugyan ki vigyázna, amíg t

lenn dolgoznál a farmon? - De Eileen, én ott lennék melletted. Sohasem hagynálak magadra. Új farmot kerekítenénk ott fönn. Öreg Gábrielnek jókora legeldarabja volt a kunyhó mögött. A lány lebiggyesztette a szája sarkát. - Lárifári, nincs ott annyi talaj se, hogy egy hétre való krumplit megtermeljünk, A lejt m eg olyan meredek, hogy csak valami törpelábon lehetne ott járni-kelni. - Akkor meg építünk egy bungalót a faluhoz közelebb. Annyi k van arra, amennyit csak akars z. Eileen fölsóhajtott, és elkeseredetten ingatta a fejét. - Liam McGrath, hogy te milyen fajankónak látszol néha! Ugyan hogyan építenél házat a falu me lett? Remélem, elég közel ahhoz, hogy O'Meara törvénye megvédhessen bennünket az olyan haramiáktól,

közül éppen a múlt hónapban köttetett föl kettt a ti Andytek. Ha viszont a törvény védelmét k em kell talán engedelmeskedned is neki? A törvény pedig azt mondja, hogy ma este föl kell m ennem a várba! Ekkor már megengedte, hogy a fiú magához szorítsa, érezte, amint arcára hullanak a könnyei. Megsimogatta a nagy mamlasz tarkóját. - Nem a világ vége ez, pajtás. Ha a falun kívül élnénk, lehet, hogy tizenkét éves koromban megerszakolnak, mostanra meg már régen éhen halhattunk volna. Igazán jó életünk van itt. Ninc enek gonosz emberek. És itt van Denny doktor kórháza is, ha megbetegednél. Én nem akarok sehol máshol élni! Fogadjuk el a dolgokat úgy, ahogy adódnak. Azt meg, hogy esetleg föl kell mennem a várba, a családjainkon kívül senkinek sem kell tudnia. Abban meg biztos vagyok, hogy inkább kedve dre való, ha ----------------------- Page 28-----------------------

magamtól megyek, s nem rúgkapálva és sivalkodva, ahogyan vonszolnak. Olyasmi ez, amit Ba rley Cross határán túl akármelyik lány természetesnek venne, ebben az esetben meg egyenesen megtisztelt etésnek! Szorosan magához ölelte a lányt, nem is figyelt a szavaira, teljesen elment a kedve a vitatkozástól. - Ne is tördj vele - suttogta a hajába -, majd én elrendezem valahogy. Eileen hátrahajtotta a fejét, hogy a szemébe nézhessen. - Liam McGrath, nem lesz itt semmiféle elintézés, se valahogy, se akárhogy! Itt akarunk él ni a faluban az esküvnk után is. Ez ellen pedig nem teszel semmit, érted? - De Eileen... - Semmi de. - Ezzel a saját ajkaival tapasztotta be a legény száját. - Ha én bele tudok törd ni a dologba, te annál inkább. Most pedig iszkiri, mieltt a mamám idetéved és meglátja, kivel trécselek én itt hátsó ajtónál. Liam kavargó gondolatokkal a fejében, félig vakon botorkált ki O'Connorék udvarából. A napfén megvillant az arcán gördül gyémánt könnycseppeken. Valami, a magáénál nagyobb er segítsége kellett volna most neki. Eltámolygott az utca felé. Molly Larkin betöltötte az apja iskola mellett álló csinos hazának ajtónyílását. A két karja sztes volt. Meglepetten bámult a legényre. - Mi történt, Liam? Azt hittem, ma lesz a te... - így is van, Molly, így van. - Érezte, amint zavarában elpirul. Valamikor igencsak tets zett neki az

anyátlan árva Molly Larkin. Biztosan nagyon jó felesége lesz valakinek, ha az a valaki v ele együtt elveszi magatehetetlen öreg apját is. - A nénikéddel szeretnék beszélni. - A lány leverte magáról a l t, kezét a kötényébe törölte. - Éppen nincs itthon, Liam. Azt hiszem, fönt van a várban. Hagysz neki valami üzenetet? Inkább elmegy. Semmiféle üzenet továbbadását sem bízta volna a pletykás Molly Larkinra. - Nem, nincs, köszönöm, Molly - szólt vissza. - Semmi fontos. - A gránitmurva csikorgott a talpa alatt. A sarokvas följajdult, amint behúzta maga mögött a kaput. Kihez fordulhatna még? Tessie Mallon az elhervadt rózsákat metszegette éppen a kertjében. Pont olyan dundi és kedél yes volt, amilyen szikár és savanyú a férje. Köténye zsebébe csúsztatta a metszollót, és lehúzta házi k kesztyjét, amint megpillantotta a kerítésüknél tétován ácsorgó Liam alakját. Az arcát látva r ta el. - A doktor úr nincs itthon, Liam. Csak nem anyáddal van baj? Némán megrázta a fejét. - Akkor talán veled? A fiú végre meg tudott szólalni: - Senki sem beteg, Mallon néni. Csak a doktor úrral szerettem volna pár szót váltani. A n elgondolkodva szopogatta a mutatóujja hegyét. Vagy negyven évvel ezeltt ezzel a szokásával a falu minden legényét megbolondította. - Azt mondta, hogy tán egy órán belül visszajön. Megkérjem, hogy ugorjon be hozzátok? Izgalomtól elcsukló hangon felelte: - Ne, ne, köszönöm. Majd máskor, talán... A n félrebillentette a fejét, és elmosolyodott. - Eileen már elbeszélgetett vele, ha ez jelent neked valamit. Igazán nem kell izgulnod egy csöppet sem. Liam elhúzta a csíkot. Carn Seefin és Leckavrea fölött gyülekeztek a felhk. Nemsokára es áztat majd mindent. A végeérhetetlen connemarai es. Az esküv napját már biztosan elveri. Kihez futhatna még? Talán on atyához? Az öreg pap bevezette bútorokkal telezsúfolt dolgozószobájába, amely az elmúlt ötven év alatt it sem változott, azt leszámítva, hogy már nem mködött a villany. Szótlanul hallgatta Liam segél könyörgését. - Nos hát, Liam - szólt kenetteljesen. - Mit kívánsz tlem? Talán fújjam le az esküvt? - Ó ne, atyám! - Nem ez volt a megoldás, amire Liam vágyott. - Hát akkor mit csináljunk, fiam? Én már túl öreg vágyok ahhoz, hogy egy fütykössel a kezembe ----------------------- Page 29-----------------------

fölcsoszogjak Bárra Hillre, és kipüföljem O'Mearából a könyörületességet. - De atyám, hiszen ön nem érthet egyet azzal, amit tenni készül! Nem éppolyan bn a házasságtö

követi el, mint ha bármelyikünk a faluban? Az öreg pap lazán, tanácstalan mozdulattal tárta szét fölemelt kezeit. - Nos, Liam, én egy szóval sem mondtam, hogy jóváhagyom O'Meara viselkedését. Kétségtelenül éppoly bnös lélek, mint bárki más. - Hát akkor nem tudná kiátkozni t, vagy valami ilyesmit? Constantin atya végtelen türelemm el mosolygott. - A kiátkozás a szentatya joga, fiam, és én már ki tudja, hány esztendeje egy szót sem hallot am szentsége fell. Liam alsó ajka durcásan elrefittyedt. - Legalább a szentségeket megtagadhatná tle! Con atya összevonta a szemöldökét. Összeszkül tekintete is ki nem mondott feddést tükrözött.

: - Tudod, Liam, az egyház a bnösök kedvéért létezik. Ha O'Meara közöttünk a legnagyobb bnös, nyilvánvalóan neki van rá a legnagyobb szüksége is. Liam fölemelkedett ültébl. - Akkor hát semmit sem tehet értem? A pap izgatott mozdulatokkal mosta kezeit . - Édes fiam, bár ez egyáltalán nem tartozik rád, mégis, mivel ezúttal te is érintett vagy, me llom neked, hogy igenis gyakran és határozottan megmondtam errl a véleményemet Barley Cross lordjának. De meg kell mondanom neked is, hogy a saját szempontjából jogosan cselekszik. Ennél többet én már ne

tehetek. Ha ezzel nem vagy megelégedve, csak azt tanácsolhatom, hogy próbálj meg magával O 'Mearával beszélni. Liam kibotorkált a parókia szürke képületébl, mellét éktelen düh feszítette. Megérett benne a eltökéltség. Látta, hogy senki sem hajlandó segíteni neki a zsarnok elleni harcban. O'Meara már oly régen uralkodott az embereken, hogy teljesen hozzászoktak a zsarnokságához. Megfogadja hát Con atya tanácsát. Elbeszélget vele, csak éppenséggel nem úgy, ahogy a tiszteletes gondolta! Liam McGrath határozottan Bárra Hill felé irányította lépteit. A régi, veszedelmes idkben, úg artotta a hagyomány, a vár menedékhelyül is szolgált: támadás esetén oda futott az egész falu népe. Arr emlékezett, hogy gyerekkorában napokat töltött a kastélyban. Nyáridben ott játszadozott az ud arán. S tudott egy olyan utat is, amelyen észrevétlenül odajuthat... O'Meara várának hatalmas ebédltermében Barley Cross lordja léhi társaságában mulatott. O'Meara maga egy kopott karosszékben terpeszkedett a kandallóban pislákoló tzegtz eltt. Keze ügyében egy jó pohár kisüsti a terítetlen asztalon. Egy másik karosszékben, a fzhely túloldal med. Denny Mallon kucorgott embrionális pózban. Görcsösen markolta poharát. Kevin Murphy, az álla torvos és Larry Desmond tábornok egy törött hátú lócán és egy fél üveg pálinkán osztozott. Odébb egy illedelmesen összeszorított és szoknyája által eltakart térddel, szoros nyakú ruhában Celia L in tanárn, külön az számára készített herbateát szürcsölgetve. Az iskolamestern óvatos mozdulattal tette le csészéjét a pokrócdarabon álló kistányérra. - Volt-e valami probléma az ifjú McGrathszal, Larry? -Desmond tábornok kinyújtóztatta egyi k lábát a hever végén. Elmélyült pillantást vetett a pohara tartalmára. - Áh, semmi, Celia. Andy McGrath rendes fickó. Még a szakadékba is leugrana, ha azt para ncsolnám neki. t bíztam meg az üzenet átadásával. És Tom O'Connor is kezelhet ember. Egyikükkel sem lesz sem i gondunk. Dr. Denny Mallon fészkeldött az elnytt karosszék mély ölében. - No és az asszonyok hogy fogadták? Azt hiszem, nehezebb beletördniük, amikor a saját gyer ekeikrl van szó. A tábornok harsány kacajra fakadt. - A fenét! Biztos mind a ketten odavannak az ötletért. Talán nem akarja mindegyikük az uno kája bölcsjét ringatni? Talán azt hiszitek, akármelyiküket is izgatja, hogyan jut ehhez az örömhöz? - Na és a fiatalok? - ersködött az iskolamestern. - k vajon elfogadják-e? ----------------------- Page 30----------------------Ez már kényelmetlenebbül érintette a tábornokot.

- Andy azt mondja, hogy a legény felbszült a hírre. Be is küldte, hogy beszélje meg a dolg ot az anyjával. A leányzó viszont józan teremtés. Azt fogja tenni, amit Tom és Brigit mond neki. - Gondolod, hogy a Gazdának el kellene mennie a lakodalomba is? - Ó, nem! Amennyire csak lehet, tartsa távol onnan a förtelmes képét! - És a tábornok cinkosá 'Meara felé kacsintott. - A szokásos ajándékot már el is küldtem. - Laza csuklómozdulatokkal lötyögt poharában a színtelen folyadékot. - Elképeszt, hogy milyen hatással van egy csinos nszemélyr e egy rendes darab, jó öreg, valódi pipereszappan. Kiszámoltam, hogy még éppen nyolcvan menyegzt bonyolíthatunk le, mieltt át kellene térnünk a szimpla mosószappanra. A szundikáló O'Meara kinyitotta a szemét. Panaszos hangon mondta: - Gondoltatok már valaha arra, hogy láthatatlanok vagytok? Igazán pompásan elterveztek i tt mindent, de a végrehajtás aztán már az én gondom! - Odafordult az iskolamesternhöz. - Muszáj ezen az egésze keresztülmennem? Végül is lehet, hogy az a kölyök... Celia Larkin metsz hangon vágott közbe: - Ennek meg kell lennie, Pat. Ezt minden esküvkor meg kell kapnunk tled. Ez az ese t sem tér el egy csöppet sem a többitl. Akkor is meg kell tenned, ha úgy kell hozzá lefognunk. A vár ura elrehajolt, hogy egy darab tzeget vessen a pislákoló tzre. - Eljön majd a nap, amikor csalódást kell okoznom mindnyájatoknak. Kérdezd csak meg Dennyt . Mondtam már, hogy egyre jobban hasogat itt a mellkasomban. Nem lepdnék meg rajta, ha egy szép napon... Denny Mallon elutasító mozdulatot tett a poharával. - Nyugalom, Pat! Majd adok egypár pirulát. A tornagyakorlat meg csak jót tesz majd nek ed. - Ó, ha tudnátok - sóhajtott O'Meara -, mit meg kell tennem mindezért. Hízelegni, aztán elfo rdulni... bocsánatot kérni, és végül hallgathatom, amíg álomba hüppögik magukat. . . Patrick O'Meara, az exgárdatiszt alaposan megváltozott azóta, hogy bölcs taktikával vissza vonult lopott Chieftain tankján Belfast lángoló dokkjaitól szülföldje, Connemara jobban védhet vidékére. A lem most már súlyos teherként nehezedett a vállára. - Lehet, hogy hibát követtem el - dünnyögte -, talán jobb lett volna, ha mindnyájan a föld al erülünk. A nagydarab Larry Desmond határozott mozdulattal billentette a palackot a pohara fölé.

- Ha az Úr úgy akarná, hogy szamarakként éljünk tovább, hosszú fület és kurta, bojtos farkat t volna hozzá. - Lehet, hogy inkább a városokhoz kellett volna csatlakoznunk? - Nyet!- böffentette Kevin Murphy, aki ifjú éveiben Marx mveit is olvasta. - A Kelly f iú a múlt héten levitt két malacot Galwaybe, és teljesen becsavarodva keveredett haza. Azt mondta, h ogy a hullák szerteszét hevernek az utcákon. - Nyugodtan szidd - csak a várost - méltatlankodott O'Meara -, de mi sem jutottunk s emmit sem elre. Celia Larkin kihúzta magát. - De hát mit vársz? Senki sem fogja föltalálni a tzeggel mköd repülgépet. És porszívót sem fo csinálni marhabrbl. Viszont huszonnégy gyerek jár az iskolánkba. És ha az egész dicsséget mag dnak akarod, elbb gondolkozz csak el egy kicsit. Az a Kelly gyerek egyáltalán nem a tized ik hónapra született. Az az gyerekük, biztos vagyok benne. - Akkor miért nem csináltak többet? A tanítón meglepett képet vágott.

- Semmi jogunk rá, hogy a magánügyeikben turkáljunk! Az is elég komoly beavatkozás, hogy szám dra kikényszerítjük a droit de seigneutX. - Ezzel a tábornokhoz fordult. - Kérlek, adj kíséretet nnek a Kelly fiúnak, ha legközelebb elmegy a faluból. - Majd fölsóhajtott: - Isten bocsássa meg, de néha s inte azt kívánom, hogy többnej legyen! Kevin Murphy tétován motyogta az orra alatt: - Lám, ez nem is rossz ötlet. A tanítón szomorúan megcsóválta a fejét. - Azt hiszem, Kevin, hogy, a te tenyészti elgondolásaid nem felelhetnek meg a céljaink nak. A gyerekeknek joguk van rá, hogy saját szüleik legyenek, és a szülknek is, hogy saját gyerekei k. - Levette ----------------------- Page 31-----------------------

keret nélküli szemüvegét, és megtörölte a ruhája ujjában. Emlékszel-e a természettudományok szeszélyeire? Amikor az volt a kérdés, vajon mi lesz a végtermék: olaj, szén, gáz, lakóépület en friss leveg? De sohasem gondoltunk arra, hogy embereket fogunk termelni! Denny Mallon csak eregette a füstfelhket. - Azt gondoltam, hogy talán a feketék majd jobban boldogulnak. De a termékeik csak ártot tak nekik. Valamit csináltak a baktériumokra és vírusokra ható sugárzással, ezzel meg csak a növényeket haza. Pár évvel ezeltt elcsíptem errl egy adást - amikor még mködött a rádió - tette hozzá bocsánatkéren. Celia Larkin ajka megfeszült. - Persze ha tényleg az ultraibolya sugárzásról van szó. Ha azok a bölcs professzorok annyira biztosak voltak a dolgukban, miért nem tettek semmit, amikor kiderült, hogy mirl is van szó? Denny Mallon rendíthetetlenül szívta tovább a pipáját. - Az ózonréteg sohasem szrte ki az egész ultraibolya sugárzást. Tudhatja bárki is, mennyi su gárzás kell ahhoz, hogy megnyomorítson egy gént? Kevin Murphy megvakarta a feje tetejét. - Nos, ez csak afféle statisztika: A géneket mindig is érte valamilyen sugárzás. Egyszer c sak, valami rejtélyes oknál fogva ennek a hatása az elviselhetségbl átcsap a felfordulásba. Desmond tábornok megint az üveg után nyúlt. - A fenébe a statisztikával - a mi felhs connemarai egünk, szerintem ennek köszönhetünk mind ent. Kevin Murphy átvette a palackot a tábornoktól. Majd így szólt: - Úgy tnik, hogy az állatoknál minden rendben van. Lehet, hogy valóban Larry felhié az érdem , de az is lehet, hogy csak kevésbé érzékenyek, mint mi. Mégis elegend vemhesség adódik hozzá, hogy tová gyarapodjanak a nyájak és a csordák. - Grimaszt vágott Barley Cross lordja felé. - Hálás lehe sz, az én területemen nincs szükség a szolgálataidra! Celia Larkin felhördült: - Elég legyen a léha szövegedbl, Kevin. Ha kell ideig kitartunk, Barley Crossban sugárvéde tt porontyok is születhetnek. Talán még az ózonréteg is regenerálódhat. - A reszketeg, gyerektelen vénlány tt egy gyrött zsebkendt, és hangosan kifújta az orrát. A napsugár megcsillant a szemüvegén, amin fölemelte a fejét. - De bármely istenverte esetben abban a reményben szállhatok sírba, hogy az elkövetkezend években, ha a legcsekélyebb esély is megvan rá, hogy a dolgok újra beinduljana k, mi,

egyszer prosztók itt, Barley Crossban csak világra hoztunk néhányat azokból a kezekbl és fej ekbl, akikre szükség lesz, hogy ez a szerencsétlen, gyászos bolygó megint életre keljen. Egy hosszú percig mindenki hallgatott. Azután Desmond tábornok letette a poharát, és így szólt. - Ámen! - Ámen - mormogta Kevin Murphy, az állatorvos, senkire sem nézve. - Ámen - suttogta dr. med. Denny Mallon, pipája üres öblébe bámulva. Barley Cross lordja fölemelkedett ültébl. Rápillantott az öreg fölhúzós órára, amit azóta has az utolsó elemek is kimerültek. - Nos, hölgyem és uraim, ha bármi is történni fog, hamarosan meg kell esnie. Ha megbocsátana k, én most inkább megfürdöm és megborotválkozom. Nem engedhetem meg, hogy a leend Mrs. McGrath ilyen állapotban lásson. - Hüvelykujjával a cselédszoba ajtajára mutatott. - Kiáltsatok Michaelnak, ha akartok még egy üveggel. - Inkább te kiálts, ha ránk lesz szükséged - replikázott a tábornok. Barley Cross lordja zoknis lábát papucsba bújtatta, és elcsoszogott az ajtó felé. Egy pillan atra megállt, és keser pillantást vetett a csatlósaira. - Csak meg ne ígértem volna Celiának harminc évvel ezeltt... - sóhajtotta. - Addig hajszol ják O'Mearát, amíg meg nem roggyan, nem így van? A doktor szeme huncutul csillant. - Elengedünk a pórázról, ne félj, ha betöltöd a nyolcvanat. A falon egy függleges fémkar lecsapott, és megszólaltatott egy csengt. A tábornok odanyúlt, é ----------------------- Page 32-----------------------

visszabillentette eredeti helyzetébe. - Téged szólít a jel, Pat. O'Meara összerázkódott. - Akkor nincs mit tenni, fogadom a parádét. Kinyitotta a hálószobája ajtaját, és belépett. Eg ar a nyakát, másik a derekát fogta satuba hirtelen. Kés hegye feszült az inge mellének. - Nyugalom, fiam - nyögte mindkét szorító karba kapaszkodva, hogy egyensúlyát megrizze. - Ha azt hiszed, hogy így elbánhatsz velem, csak rajta - biztatta támadóját. - De figyelme ztetlek, hogy tízig sem kell számolnom, mire megölök egy embert. Még az se számít, ki kerekedik fölül, a lövés ha azok ott kint mind berontanak. És ha így alakul, a többi már Larry Desmond dolga, az meg hétpróbás gyilkos. Liam érezte, amint a verejték elönti a szemét. - Te... tefattyú! - Ó, nem! - O'Meara szemmel láthatóan meglepdött. - A fattyú éppenséggel te vagy. Liam dühödten sziszegte: .- Engem ne merészelj fattyúnak nevezni. Nem én akarok a te feleségeddel hálni! O'Meara a sarokba hajította a zokniját. Kezébe vette a pisztolyt, és elgondolkodva forga tta benne a tárat. - Nekem nincs feleségem, akivel lefeküdhetnél, Liam. Ami pedig a fattyút illeti, az pont osan te vagy. Anyád nem volt felesége az apádnak. Liam úgy összerándult, mintha villanyáram ütött volna a végtagjaiba. - Tedd csak félre azt a pisztolyt, és majd meglátod, mit szólok ehhez! O'Meara fölnevetett. - A szegény öreg Flinty Hagan nem is lehetett volna az apád, Liam. Elveszítette a hozzá va ló szerszámait egy oughterardi hadjárat alkalmával, egy évvel azeltt, hogy megnsült. Senki nem szólt errl egy szót

sem, mert igen érzékeny ember volt, és mi is mind szintén becsültük t. Liam szája széle remegett. A vén bakkecske provokálni akarja, de nem adja meg neki azt az örömet, hogy lássa, amint elveszíti a türelmét. - Akkor anyám miért volt hajlandó hozzámenni? O'Meara egy pillanatig hallgatott, majd úgy tnt, hogy elhatározásra jutott. - Hát rendben van, Liam. Eljutottunk oda, amit akár az igazság pillanatának is nevezhets z. .Olyasmit kérdeztél tlem, amire legszívesebben nem felelnék. Ha netán mégis válaszra vársz, attól tarto gy formálisabb síkra kell terelnünk a tárgyalást. Liam megveten biggyesztette a száját. - Ne köntörfalazz nekem. Azt akarom, hogy egyenesen válaszolj! O'Meara egyetérten bólintott. - Legyen hát, fiam. Eddig a pillanatig bármikor kisétálhattál volna ebbl a szobából, minden s os következmény nélkül. De most, hogy figyelmeztettelek rá, igazán komoly síkra terelted a beszé tést. Vagyis arra, hogy vizsgáljuk meg, hová is tartozol. Egyesekben föl sem merül ilyesfajta igény. Mások, egészen természetesen, igyekeznek megkerülni. Hát akkor most válaszolok a kérdésedre. Mi több

másfell is tájékoztatlak, amit nem is kértél. Kell gondolkodási id után csak tled függ, hogy függlegesen vagy vízszintesen hagyod el ezt a helyiséget. És ne feledd: a bírád én leszek! Tehát! Anyád azért lett Flinty Hagan felesége, mert Barley Crossban gyerekekre volt szükség, és abban a pillanatban Flinty volt az egyetlen lehetséges kér. - De azt mondtad, hogy Flinty képtelen lett volna... - Ne szólj közbe, fiam, különben esetleg elhamarkodottan döntök. Hallgass végig! Az ok a régm n keresend, és ebben senki sem hibás. A legértelmesebb felnttek a faluban tudnak a dolog ról, és el is fogadták a megoldást, amit azok gondoltak ki, ott az ebédlben. A megoldás az, hogy én, miv el az a hibám, hogy nemzképes vagyok... szóval Barley Cross legtöbb gyermekét én csináltam, hivatalos n viszont az anyjuk férje az apjuk. Röviden így esett hát, hogy a mi falunk életképes, mköd közösség tudott maradni, ahol elegend os kéz van hozzá, hogy életben tartsa. És most, Liam, ha ki akarod érdemelni, hogy Barley Cro ss polgára légy, el kell fogadnod ezt a megoldást, és hallgatnod kell róla. Ez nem jelenti azt, hog y a pároddal ne beszélhetnéd meg a dolgot. Viszont gyerekek eltt sohase szólj róla. Hiszen az dönti el, mi lyen felntt lesz ----------------------- Page 33-----------------------

valakibl, ahogyan feln. Mi pedig azt akarjuk, hogy Barley Cross gyermekei elhigg yék, hogy a világ egészséges és boldog, ahol mindenkinek megvan a saját papája és mamája. Abban reménykedünk, h minden gyerek képes lesz alkalmazkodni ehhez a bolondokházához, ha eléggé feln ahhoz, hogy

megértse. Ezért hát a faluban sem szabad locsognod róla vagy bármit cselekedned, ami lerom bolhatná az általunk oly kínkeservesen fölépített illúziót. És mindez persze azzal is jár, hogy Eileen ké ma este feljönni ide, mint harminc éve minden egyes menyasszony. O'Meara szünetet tartott, elgondolkodva dörgölgette az állát.

- Ezek a tények. Ne rohanj most el, segítségért üvöltözve. Senki sem siet a segítségedre, hog megmentsen az rült O'Mearától. Azok az urak odakint sejtik, hogy itt lehetsz. Azt is t udják, hogy megpróbálok észérvekkel hatni rád: kizni belled minden ellenvetést, ami a falu életét megzava tná. Csak azt nem tudják, hogy éppen a meggyzés milyen módszerét alkalmazom. De ilyesmi már azelt t is elfordult, ezért megbíznak bennem. O'Meara kiegyenesedett ültében. Fölemelte a karját. A fegyver Liam mellének közepére irányult - Lehetnek kifogásaid a megoldásunkkal szemben. Lehet, hogy például a vérfertzés kérdésében m véleményed, mint a miénk. Ez azonban nem képezi vita tárgyát. Kisétálhatsz ebbl a szobából, m

felelsségteljes felntt ember, vagy kivisznek, mint egy éretlen kamasz hulláját. És most, u ram, mi a válasza? Liam egyre tágabb szemeket meresztett. - De ha nem Flinty Hagan volt az apám...? - Gyerünk tovább - sürgette O'Meara -, meleg, meleg. Liam McGrath megérintette ujjaival horgas orrát, mintha csak most ébredne tudatára a for májának. Rámeredt az ágy szélén ül, csupasz felstest, mezítlábas, ids férfi arcán az övéhez kísértetie hasonló kidudorodásra. Hirtelen elvigyorodott. - Tedd le azt a pisztolyt, apa, vagy még utóbb miattad kések el. Egy rendes polgárnak id ejében ott kell lennie az esküvjén! _ Füssi-Nagy Géza fordítása James Tiptree: A férfi, aki hazaindult

Áttörés! Iszonyat! És nekifeszült, és elveszett benne - belefúródott a ki tudja, hogyan magár yott lehetetlenségbe, rossz ember az összes rossz hely legrosszabbikába, a soha újra fel nem idézhet mechanizmusnak abba az elképzelhetetlen összeomlásába - megfeneklett, elveszett, életvonal a megszakadt, abban a nanoszekundumban felismerte az egyetlen végs elszakadást, elmenést , az élethez való visszajutás leghosszabb útját, a külvilág felé irányuló jelzést, a felfogását mindörökre eltnést - az összessöd örvénylést, mely mögött ott volt elzárva otthona, élete, létezésének e lehetsége, látta, hogyan szívódik vissza a mélységbe, hogyan olvad szét, hogyan marad árván a s rossz soha meg nem ismerhet partján - vagy talán az örömön túli szépségén? Az iszonyén? A sem Vagy bizonyára csak a legmélyebb másságán - akármi volt is a hely, ahová áttört, az élete fen alkalmatlan -, erszakos és erszakoló eltévelyedése és önmaga, az indulatos, a bátor, az rült, tális tiltakozássá, önnön megtagadásának emberöklévé vált azon az elhagyott helyen - mit is tett? Visszautasítva, számzve, bármely elveszett állatnál jobban szomjazva elérhetetlen otthonára, tthonára OTTHONÁRA -, és nincs más út, nincs más eszköz, gépezet, nincs más er, mint a mérhetetlen elhatározás, hogy az elt vektor, az utolsó és egyetlen életvonal mentén hazajusson és mit cs nált? Ment. Hazafelé. Hogy mi zavaria meg az idahóbeli bonneville-i részecskegyorsító munkáját, már sohasem derült Pontosabban azok, akik képesek lettek volna az eredeti üzemzavar okát kideríteni, szinte azonnal megsemmisültek az ezt követ katasztrófában.

Ennek a második kataklizmának a lényegét sem értették meg elször. Az biztos, hogy a Régi Idsz ----------------------- Page 34-----------------------

szerint 1989. május 2-án, 11 óra 53 perc 6 másodperckor a bonneville-i laboratórium és a tel jes személyzet nagy energiájú plazmára hasonlító, azonnal széthulló anyagformává alakult át, amel

felszívódott a kísér szeizmikus és atmoszferikus jelenségek forgatagában. A bajt tetézte, hog z érintett körzetben egy több robbanófejes hadászati Watchdog rakétákat állomásoztató bázis is volt. A következ néhány óra zrzavarában a Föld népessége lényegesen lecsökkent, a bioszféra megvált és magát a Földet új kráterek jelölték meg. Aztán a túlélk hosszú ideig mással voltak elfogla bonneville-i mélyedést csak a természet formálta a változó klimatikus ciklusok során. A kráter nem volt nagy: körülbelül egy kilométer átmér, és hiányzott a szokásos perem. Felszí valami porrá száradt, finom szemcsés anyag borította. Az esk beköszönte eltt szinte tökéletes sima volt. Csak az vette volna észre, hogy bizonyos megvilágításban pontosan a közepén a felszínen mintha valami jel, horzsolás volna, aki éppen, azt keresi. Két évtizeddel a katasztrófa után dél fell alacsony, barna emberek jelentek meg furcsa bir kákból álló nyájukkal. Ebben az idben a kráter széles, lapos medencének látszott, amiben alig ntt f a talajbeli mikroorganizmusok szinte teljes pusztulása miatt. Ez is meg a környez életers f is ves zélytelennek bizonyult a birkákra nézve. Néhány kunyhót a déli peremre építettek, és valami ösvényfélét ke kitaposni magán a kráteren keresztül, amely elhaladt a központban lév puszta folt mellett.

Egy tavaszi reggelen két gyerek, akik birkát tereltek a kráteren keresztül, sikoltozva s zaladtak vissza a táborba. Rémületes zajt keltve egy szörnyeteg tört el a föld alól elttük, egy hatalmas, lapos t, amely azután földmozgás közepette egy villanással eltnt, és ördögi szagot hagyott maga után. A birk gá szaladt. Mivel ez utóbbi tény kézzelfogható volt, néhány felntt kutatásba kezdett. Mivel nem találták y nyomait vagy olyan helyet, ahol elrejtzhetett volna, elverték a gyerekeket, akik v iszont megállapodtak abban, hogy elkerülik a szörny felbukkanásának helyét, azután egy darabig semmi sem történt. A következ tavaszon az eset megismétldött. Ezúttal egy nagyobbacska lány volt a helyszínen, de csak annyit tudott az egészhez hozzátenni, hogy a szörny futni látszott a talajon, jóllehet egyál talában nem mozgott, és a talaj egy helyütt ki volt kaparva. Most sem találtak semmit: talizmánt aka sztottak egy villás botra, amit a helyszínen a földbe szúrtak. Amikor egy évvel késbb harmadszor esett meg a dolog, L a kerülutat megnyújtották, és további talizmánokat helyeztek el a környéken. De mivel úgy tnt, hogy a hely semmiféle veszéllyel se m fenyeget, a barna emberek meg láttak már sokkal rosszabbat is, a birkatartás éppen úgy fol yt, mint azeltt. A szörny tavaszonként még fel-felbukkant. Az új kor harmadik évtizedének végén egy magas öregember vánszorgott le a dél fell elterül he l, csomagját egy biciklikeréken tolta. A kráter túlsó oldalán ütött , tábort, és hamarosan rr'aj y felbukkanásának helyére. Megpróbált az emberektl megtudni valamit róla, de senki sem értette, y

azután némi húsért elcserélt egy kést. Bár láthatóan le volt gyengülve, valami mégis visszata

embereket attól, hogy megöljék, és ez bölcs dolognak bizonyult, mert késbb segített a nknek b teg gyerekeket gyógyítani. Rengeteg idt töltött a felbukkanás helye körül, és akkor is a közelben volt, amikor a látomás tkez alkalommal megjelent. Rendkívül izgatott lett, és számos megmagyarázhatatlan, de nyilvánvalóa

veszélytelen dolgot mvelt, beleértve azt is, hogy a csapáson a kráterbe helyezte át a táborh elyét. Egy álló évig figyelte a helyet, és közel volt a soron következ felbukkanáskor is. Ezt követen néhány ot azzal töltött, hogy talizmánkövet készítsen és állítson a helyszínen, aztán észak felé távozott, bi jött. Évtizedek teltek. A kráter lekopott, az esvíz medret vájt magának rajta keresztül. A barnákat birkáikat szes emberek bandája támadta még. A küzdelem után a túlélk továbbmentek kelet felé. Az idahói abban az idben fagymentesek voltak, mindenfelé nyárfák és eukaliptuszok magasodtak. A krát erben azonban nem ntt fa, fvel bentt lapos tálnak látszott az egész. És a közepén megmaradt a csup asz folt. Az ég is egyre tisztább lett. Újabb három évtized múltán fekete emberek nagyobb csoportja jelent meg szamárkordékon és tele ett le egy idre, de azonnal eltávoztak, mihelyst megpillantották a mennydörg szörnyet. Néhány más kóborló is megfordult a környéken. ----------------------- Page 35-----------------------

Öt évtizeddel késbb egy kis állandó település ntt ki a földbl a legközelebbi dombsoron, ahonn csíkos pónikon lovagló emberek zebukat tereltek legeltetni a kráter közelébe. A gulyások kis unyhót építettek a folyócska mellé, ami hamarosan egy olajos b, vörös hajócsalád lakóhelyévé vált. A rendje és módja szerint a család egyik tagja megpillantotta a szörnyet, de ezek az ember ek nem költöztek el. A magas ember állította k háborítatlanul állt a helyén. A kráter peremén a házak száma elször háromra, majd még többre ntt, az ösvény szekérúttá vált folyócska felett épített gerendahídon vezetett át. A még épp hogy látható kráter közepén a sz kanyart tett, kikerülve egy füves részt, közepén egy körülbelül négyzetméternyi, furcsán csup tel és egy megsüllyedt homokksziklával. Most már közismert volt, hogy a szörny egy bizonyos, tavaszi reggelen rendszeresen meg jelenik az adott helyen, a közösségben gyerekek pedig egymást bátorították, hogy a helyszínre menjehek. / jele e egy kifejezés is utalt, amelyet talán az öreg Sárkány -ra lehetne lefordítani. Az öreg Sárkány m mindig egyforma volt: egy váratlanul kezd és befejez, gyors, erszakos mennydörgés, miala tt egy sárkányszer teremtmény vált láthatóvá, amely heves mozgást végzett a földön, noha valójában m mozdult. Ezt követen kellemetlen szagot lehetett érezni, és a föld füstölt. Azok, akik közelr látták az egészet, borzongató érzésrl beszéltek. A második évszázad elején két fiatalember lovagolt be a városkába észak fell. Pónijuk szre so hosszabb volt, mint a helybeli állatoké, és a felszerelésükhöz két dobozszer tárgy is tartozo amiket a fiatalemberek a szörny megjelenésének helyén állítottak fel. Egy egész évet töltöttek azon a , megfigyelték az öreg Sárkány két megjelenését, az embereket pedig hírekkel, valamint az észak vösebb régiókban lév utak és kereskedvárosok térképével látták el. Építettek egy szélmalmot,

közösség elfogadott, és felajánlották, hogy építenek egy világító gépet is, amit viszont viss . Aztán fogták a dobozaikat, és elmentek, miután sikertelen kísérletet tettek arra, hogy egy h elybeli fiút rábeszéljenek az egyik mködtetésének megtanulására. A következ évtizedek során számos utazó állt meg a településen és csodálta meg a szörnyet, és szórványos harcok folytak a hegyekben. Az egyik fegyveres banda lecsapott a kráter men ti településre. A támadást visszaverték, de a rablók valami mocskos betegséget hagytak maguk után, ami sokak h alálát okozta. Mindez id alatt a kráter közepén lév puszta folt megmaradt, és a szörny is rendszere sen megjelent, függetlenül attól, hogy volt-e ennek szemtanúja vagy sem. A hegyi város ntt és változott, és a kráter menti falu is várossá fejldött. Az utcák széleseb tek, és hálózattá álltak össze. A szürkészöld tlevelek a hegyekbl addigra lehúzódtak a síkságra is, á zöld kanárik csiviteltek. Az évszázad vége felé nyugatról satnya szarvasmarháikkal brruhás földfoglalók szegényes bandá özönlött be, és bár részben megölték, részben elzték ket, a helyi állatállomány fertzést kapo hívtak az északra fekv vásárvárosból állatorvosokat, keveset tudtak tenni. A kráternél lakó c elvándoroltak, és néhány évtizeddél késbb a környék kiürült. Majd új szarvasmarhafajta jelent síkságon, és a kráter menti falu ismét benépesült. A puszta folton évente újra meg újra feltn y, és a környék elfogadott jelenségévé vált. Számos alkalommal eljöttek a távoli északnyugati Hatós

hogy megfigyeljék. A kráter menti település virágzott, és terjeszkedése során elérte azokat a földeket, ahol a m

legeltették, és a régi kráter egy részébl városi park lett. A szörny felbukkanására alapozva zonális idegenforgalmi ipar jött létre. A városiak szobát béreltek az eseményre, és a helyi kisvendég en többékevésbé autentikus szörnyrelikviákat állítottak ki. A szörny körül különféle kultuszok alakul egyik; tartós hiedelem szerint egy ördögrl vagy elátkozott lélekrl van szó, akinek büntetésbl ll a Földön megjelennie, vezeklésként a három évszázaddal azeltti katasztrófáért. Mások azt hitték valamiféle üzenethozó, akinek az üvöltése balsorsot vagy reményt jósol a hívnek. Az egyik, na hangos szekta azt tanította, hogy a felbukkanás a városiak el évi erkölcsi állapotát regisztr a, ezért az éves megjelenés akár jónak, akár rossznak értelmezhet változásait vették alapos vizsgálat alá Szerencsének vagy éppen veszélyesnek tekintették, ha valakire a szörny által felvert por rász t. Minden egyes nemzedékben akadt legalább egy kissrác, aki megpróbált a szörnyre egy bottal rácsapni, minek rendszerint kartörés és egy életen át tartó kocsmai mesélés lett az eredménye. A szörny kvel ----------------------- Page 36-----------------------

tárgyakkal történ megdobálása népszer sport volt; néhány évig az emberek imákat és virágokat rá. Valaki megpróbálta hálóval megfogni, de abból csak néhány szál és pára maradt. Maga a ter ideje el volt kerítve a park közepén. Mindezek közepette a szörny évente felbukkant, elterült vad mozdulatlanságban, és érthetetlen tött. Csak mire az új kor negyedik évszázada is eltelt, vált nyilvánvalóvá, hogy a szörny egy kicsi megváltozott. Már nem volt a földön, hanem egyik karját és lábát felfelé lendítette rugó vagy mozdulattal. Ahogy az évek múltak, a változás felgyorsult, mígnem a század végére kicsavarodott guggoló pó fel, a karjai szétvetve, mintha forgás közben megfagyott volna. Az üvöltése is mintha valaho gy másként

hangzott volna, és a föld is lobban füstölt utána. Széles körben azt tartották, hogy az ember-szörny valamit csinálni akar, valamit határozotta n ki akar fejezni, és egy sor természeti katasztrófa és csoda nyújtott igazolást annak az életers kultu znak, amely ezt a doktrínát tanította. Számos vallási vezet utazott a városba, hogy a jelenést megfigyelj . Ámde teltek-múltak a századok, és az ember-szörny nem tett többet, mint hogy lassan megfordu lt, és olybá tnt, mintha valami ers ellenszél taszítaná visszafelé. Természetesen semmiféle szelet n m lehetett érezni, az idjárás általában nyugodt volt, és semmi sem történt. Az új kalendárium szerinti ötödik század elején az északi Központi Hatóság három osztaga jött és állt meg a szörny megfigyelésére. A helyszínen egy állandó felvev berendezést állítottak, biztosították a helybelieket, hogy szó sincs természettudományról . Egy helyi fiút képeztek kezelésére, aki lelépett, amikor otthagyta a barátnje, de akadt más önkéntes. Ebben az idben zinte mindenki azt hitte, hogy a jelenség egy férfi vagy annak szelleme. A felvevt kezel f iú és mások, köztük az iskola mszak tanára, csak John Nev Férfinak hívta. A következ évtizedekben az utak állapo ta jelentsen javult: az utazások minden formája gyakoribbá vált, és szó volt arról is, hogy csat rnát építenek, amihez ott volt a Kígyó-folyó. Az ötödik század végének egy májusi reggelén egy fiatal pár zötyköldött a fúton a Sandreas Tö Körzetbl délnyugat felé egy elegáns, zöld öszvérfogaton. A lány arany b Volt, és olyan nyelve beszélgetett ifjú férjével, amilyet a John Nev Férfi sem élete végén, sem elején nem hallhato lényeg, amirl beszélt, azonban minden korban és minden nyelven érthet. - Ó, Serli, annyira örülök, hogy most indultunk erre az útra! Jöv nyáron már a bébivel leszek glalva. Amire Serli azt válaszolta, amit az ifjú férjek általában szoktak, és így ügettek be a városb fogadóhoz. Otthagyták kocsijukat és csomagjukat, elmentek megkeresni a lány bácsikáját, aki már várta ke Másnap volt a John Nev Férfi éves megjelenésének napja, és Laban bácsi azért jött a MacKenzie Történ Múzeumból, hogy ezt megfigyelje és bizonyos intézkedéseket tegyen. Az iskola mszaki tanáránál leltek rá, aki a helyszínen a felvételeket is készítette. Laban bá

polgármesteri hivatalba vitte ket, hogy különböz vallási személyiségekkel találkozzanak. Bár polgármester eltt nem voltak ismeretlenek a turizmus elnyei, Laban bácsival mégis részt vett abban, hogy megszerezze a kultikus felfogásúak támogatását a MacKenzie-i hatóságok világi szörnyértelmezéséhez, amit az a tény is megkönnyített, hogy a kultuszok követi sem értettek e l egyet. Aztán, miután látta, hogy milyen csinos a kis unokahúg, mindenkit hazavitt magával vacsorára. Amikor visszatértek éjszakára, a fogadó teli volt vakációzókkal. - Phü - mondta Laban bácsi -, tiszta cserepes a szám a sok beszédtl, nvérem lánya. Micsoda s zent szamár ez a Moksha nev n! Serli, fiacskám, tudom, hogy vannak kérdéseid. Hadd adjak inkább valami olvasnivalót. Ezt az útikönyvet el akarjuk velük adatni. Holnap mindenre válaszolok. - És el tnt a zsúfolt vendégl forgatagában. Így aztán Serli és felesége felvitte magával a könyvet az ágyba, de másnap reggelig nem tudta dt szakítani arra, hogy el is olvassák. - Minden, amit John Delgadóról tudunk - olvasta tele szájjal Serli -, két dokumentumból szár mazik,

amiket bátyja, Cárt Delgado hagyott a MacKenzie Csoport archívumában a holocaustot követ e ls években. Tegyél egy kis mézet a tésztámra, Mira drágám. Itt Carl Delgado szavai következnek: .Nem vagyok sem mérnök, sem asztronauta, mint John. Villanyszerel-mhelyem volt Salt Lake Cityben. Johnt kiképezték ugyan rhajósnak, de sohase repült. A gazdasági pangás miatt az egész füstbe t, így ----------------------- Page 37-----------------------

került kapcsolatba azzal a kereskedelmi társasággal, amelyik Bonneville egy részét bérelte. Minden, amit az egészrl tudok, az, hogy valami komoly vákuumkísérletre kerestek jelentkezt. John és a f elesége Bonneville-be költözött, de gyakorta összejártunk, a feleségek szinte testvéri viszonyba kerü k. Johnnak két gyereke volt, Clara és Paul. A kísérletek felteheten titkosak voltak, de John bizalmasan megsúgta, hogy egy antigra vitációs kamrát próbáltak ki. Nem tudom, mködött-e egyáltalán. Ez még az el évben volt. Aztán azon a télen lejöttek karácsonyra, és John elmondta, hogy végre sikert értek el. Izgato t volt. A jelenséget idbeli elmozdulásnak nevezte, valamiféle ideffektusnak. Azt is elmondta, ho gy a fnökük igazi rült tudós. Nagy elképzelések. Minden egyes alkalommal újabb és újabb szempontokat vete t fel, amikor valamilyen más kutatást abbahagytak, és az így megszerezhet felszereléseket bérbe tud ta venni. Nem, nem tudom, ki lehetett a nagyfnök - talán egy nagy biztosítótársaság, nekik van pénzük, e? Azt hiszem, azért fizettek, hogy pillantást vethessenek a jövbe. Akárhogy is, John csak csinál ta, csinálta: Katharine félt, ez természetes. Olyannak látta, tudja, mint H. G. Wells - ahogy a jövend világban mászkál. John hiába mondta neki, hogy az nem úgy megy. Csak egy szemvillanás az egész, egy másodperc vagy kett. Mindenféle komplikációk. - Igen, igen, mohó malackám, nekem is egy kis sört. Ettl a munkától megszomjazik az ember! így. Emlékszem, megkérdeztem, mi van a Föld mozgásával. Úgy értem, lehet, hogy más helyre érkezik vissza, igaz? Azt válaszolta, hogy mindent kitaláltak. Térbeli röppálya. Katharine annyira meg volt ijedve, hogy hagytuk az egészet. John kérte, ne aggódjon. Visszajövök, mondta. De nem jött. Nem mint ha lényeges lenne, természetesen, mert minden eltnt a föld színérl. Salt Lake City is. Csak a zért Vagyok itt, mert felmentem Calgaryba a mamát: meglátogatni. Április 29-én. Május 2-án minden felrobbant. Júliusig nem találtam meg magukat MacKenzie-ben. Azt hiszem, én is itt maradok. Ez minden, am it Johnról tudok, leszámítva azt, hogy rendes fiú volt. Ha mindennek az oka az a baleset, akkor n em tehet róla. - A második dokumentum. - Az isten szerelmére, kis szívem, muszáj az egészet elolvasnom? Na jó, de öntl kapom az els csókot, asszonyom. Ha már ön olyan gusztusosnak látszik. A második dokumentum. Kelt Új Idszámítás sze t 18-ban, írta Carl. Látod a régies kézírást, kis töltött galambom? Nagyon jó, nagyon jó! íródott a bonneville-i kráterben: Láttam a bátyámat, John Delgadót. Amikor megtudtam, hogy sugárbetegséget kaptam, lejöttem ide, hogy körülnézzek. Salt Lake még forró, így aztán stoppa em.

Látható a kráter, ahol valamikor a laboratóriumok álltak. Az egészet bentte a f. Ez valami má , nem radioaktív, a filmem oké. A közepén van egy csupasz folt. Néhány idevalósi indián egy szörnyr zélt, amelyik minden tavasszal megjelenik. Néhány nappal az érkezésem után én is láttam, de túl mes rl. Mindenesetre biztos voltam benne, hogy ember. Védruhában. Meglepett, hogy mekkora vo lt a zaj és a por. Egy másodperc alatt vége volt az egésznek. Azt hiszem, akkortájt volt, úgy értem, a régi május másodika körül. Ezért ott töltöttem még egy évet, és tegnap megint megjelent. Szemben álltam vele, és a maszk

láttam az arcát. Biztos, hogy John az. Megsebesült. Vért láttam a szája sarkában, és a védruh szakadt volt egy kicsit. A földön feküdt. Amíg én láttam, nem mozdult, de a por felkavarodott, minth a mozgás nélkül csúszott volna rajta. A szeme nyitva volt, mintha nézne. Sehogy sem értettem, de tu dtam, hogy John az, és nem egy szellem. Minden egyes alkalommal pontosan ugyanabban a pozícióban volt, és egy mennydörgéshez hasonló hangos reccsenés és egy másik, gyors, szirénaszer hang hallatszott. És ózonillatot és füstszagot lehetett érezni. Megborzongtam. Tudom, hogy az ott John, és azt hiszem, még él. Most itt kell hagynom, hogy ezt az írást v isszavigyem, amíg még menni tudok, azt hiszem, valakinek vissza kell ide jönnie és látnia kell. Talán tud Johnnak segíteni. Aláírás Carl Delgado. Ezeket a feljegyzéseket a MacKenzie Csoport rizte, de csak néhány évig. Stb. Els másolat s tb. stb. nagyon jó! Ideje találkoznunk a bácsikáddal, falatkám, csak elbb egy pillanatra felmegyünk. - Nem, Serli, itt lent megvárlak - válaszolta Mira megfontoltan. Amikor a parkba értek, Laban bácsi éppen egy nagy durittábla felállítását irányította a John

megjelenési helye körüli, kis elkerített területtel szemben. A táblát lepel borította, amit m a hivatalos avatáson távolítanak el. Helybeliek, turisták és gyerekek tolongtak a sétányokon, és egy Hajt stenért ----------------------- Page 38-----------------------

kórus énekelt a kioszkban Már reggel gyorsan melegedett az id. Alkalmi árusok fagylaltot , szörnyfigurákat, virágot és a szörnyre szórandó szerencsekonfettit kínáltak. Odébb egy másik csoport tagjai álldogáltak sötét köntösben, a park mögötti Bnbánók Templomához tartoztak. Pap komor pillantásokat vetett a tömegre és különösen Mira bácsikájára. Három hivatalos kinézet idegen (a fogadóban laktak) jött oda. Laban bácsinak megfigyelként mutatkoztak be Alberta Központból. Bementek az elkerített terület fölé emelt sátorba, és egy mó felszerelést vittek magukkal amiket a helybeliek gyanakvással szemléltek. A mszaki tanár befejezte annak a diákcsapatnak a szervezését, amely a táblát fed leplet rizt e, azután Mira, Serli és Laban is bement a sátorba. Bent még sokkal melegebb volt. A korláttal elk erített terület körül mintegy húsz láb át mér körben több sorban padokat helyeztek el. A korláton belül a föl

volt, még fel is seperték. A korlátot virágcsokrok és virágzó poinciániabokrok övezték. Az eg dolog a korláton belül egy durván faragott, össze karcolt homokk oszlop volt. Éppen akkor, amikor beléptek, egy kislány szaladt keresztül a nyílt területen. Rákiabáltak. A

lbertából érkezett tisztviselk a korlátnak azon az oldalán ténykedtek, ahol fényképez berendezés állt. - Ó, nem - motyogta Mira bácsikája, amikor az egyik tisztvisel áthajolt a korláton, hogy e gy állványt állítson fel A felállított szerkezetbl finom szálak lófarokszer nyalábja virágzott ki és kava el a terület közepét. - Ó, nem - ismételte meg Laban. - Minek csinálják ezt? - Megpróbálnak egy kis port felszedni a védruhájáról nem igaz? - válaszolta Serli. - Igen, rült ötlet. Volt idd olvasni? - Ó, igen - mondta Serli. - Valahogy úgy - tette hozzá Mira. - Akkor már tudod. Eldl. Megpróbáljuk ellenrizni a... hm, nevezzük sebességnek. Megpróbáljuk lelassítani. Meg csúszott vagy megbotlott. Nemrég veszthette el az egyen súlyát, és kezdett eldlni. Mi lehetett az oka? Valaki elgáncsolta? - Laban Miráról Serlire nézett. Halálos komoly volt - Hogy tetszene nektek, ha azt mondanám, ti vagytok azok, akik meglökték John Delgadót? - Ó! - sóhajtott fel Mira gyors beleérzéssel. Majd megismételte: - Ó! - Úgy érti - kérdezte Serli -, akárki lökte is meg, az okozta az egészet, az egész... - Lehetséges - mondta Laban. - Várjunk csak egy kicsit - ráncolta össze Serli a homlokát. - Elesett. Tehát ezt valakine k okoznia kellett... úgy értem, meg kellett lökni vagy mi. Ha nem esik el, akkor a múltat teljesen meg lehet változtatni, ugye? Semmi háború, semmi... - Lehetséges - ismételte meg Laban. - A Jóisten tudja. Én csak azt tudom, hogy John Delg ado és a körülötte lév tér a legkevésbé stabil, a legvalószíntlenebb és a legnagyobb töltéssel bíró he valaha is létezett a Földön, és kötve hiszem, hogy bárki bele tudna döfni egy botot. - Ugyan, Laban! - Az egyik albertai mosolyogva csatlakozott hozzájuk. - A mi porpa macsunkkal egy szúnyogot sem lehet meglökni. Az egész csak üvegszál. - Por a jövl - dörmögte Laban. - Mit gondolnak, mit fog elárulni? Hogy a jöv pora van benn e? - Csak egy nagyon icipici darabot szeretnénk megszerezni abból a valamibl, ami a kezéb en van. - A kezében? - kérdezte Mira. Serli gyorsan elkezdte az irományt lapozni. - Egy adatrögzít elemz mszert irányítottunk rá - halkította le a hangját és nézett körül az a - Egy spektroszkópot. Tudjuk, hogy valami van vagy volt ott. Még nem tudtunk kielégít adatokat szerezni. Mindig volt valami baj velük. - Az emberek meg csak döfködik, fogdossák - mormogta Laban. - Maga... - TÍZ PERC! - kiáltott egy megafonos ember. - Kérjük barátainkat és az idegeneket, hogy fogl alják el helyüket. A Bnbánók elfoglalták az egyik oldalt, és egy régi varázsigét mormoltak: Misericordia. Ora p nobis! A hangulat hirtelen feszültté vált. Közeledett az id, és a sátorban nagyon meleg volt. Egy f iú a polgármesteri irodából átfurakodott a tömegen, és Labant társaival együtt a szemben lév old szintjén álló vendégszékekhez invitálta. Szemben velük, a korlátnál, a Bnbánók egyik vezetje albertai hivatalnokot gyzködte arról, hogy jogosult azt a területet elfoglalni, ahol e gy felvev áll, lévén ----------------------- Page 39----------------------speciális feladata; az, hogy belenézzen a John Nev Férfi szemébe. - Valóban láthat minket? - kérdezte Mira a bácsikáját. - Pislogjál - mondta neki Laban. - Minden pislogás új jelenet, ez minden, amit lát. Fant

azmagória. Pislantás-pislan-tás-pislantás, az Isten tudja, mióta. - Mi-sere-re, pec-cavi - kántálták a Bnbánók. Egy szoprán csapott fel. - Távozzék tlünk a bn - Azt hiszik, az oxigénkijelz az lelkük állapota miatt vált vörössé - kuncogott Laban. - A l lkük alighanem elátkozott marad egy darabig. John Delgadónak öt évszázadra elegend az oxigéntarta léka, vagyis inkább még öt évszázadig lesz. Évente fél másodperc az idejében tizenöt percnek felel mienkben. A lehallgatásból tudjuk, hogy még többé-kevésbé normálisan lélegzik, és húsz percre tartalékkal rendelkezik. Szóval az üdvösségükre még vagy hétszáz évet kell várniuk, ha kibírj - ÖT PERC! Foglaljanak helyét. Kérem, üljenek le, hogy mindenki lásson. Üljenek le, kérem. - Itt arról van szó, hogy hallani lehet a hangját a sisak-mikrofonon keresztül - súgta Ser li. - Érti, hogy mit mond? - Többnyire csak bömbölés hallatszik húsz hertzen - súgta vissza Laban. - A felvevk valami o lyasmit rögzítettek, hogy ayt , valami régi szó egy része lehet. Évszázadokig tart, mire elegend elh k ahhoz, hogy le tudjuk fordítani. - Ez valami üzenet? - Ki tudja? Lehet lét vagy .vét ; Talán túl kés . Bármi. A sátor elcsendesedett. A korlátnál egy kövér kisgyerek elkezdett sírni, és az anyja visszahú az ölébe. Imádkozás halk mormogása hallatszott. A legtávolabb lév Szent öröm szekta tagjainak virágai megzizzentek. - Miért nem állítjuk hozzá az óráinkat? - Mert ez változó. csillagászati idben van. EGY PERC! A csendben az imádkozó hangok kicsit felersödtek. Kint egy tyúk kotkodácsolt. A puszta fol t teljesen normálisnak látszott. A fölötte elhelyezett ezüstös szálak finoman meg-megbillentek a jelenlé lélegzetvételétl. Egy másik felvev halkan zümmögött. Néhány másodpercig semmi sem történt. Majd halk morajlás kezddött. Ugyanebben a pillanatban Mira valami mozgásra lett figyel mes a korlát le balra es részénél. A moraj egyszer csak megsznt, és a helyét sajátos csönd foglalta el, és egy szempillantás al att mindennek vége volt. Egy hang tört rájuk, amely végigfutott a hallható skálán. Olyan zaj hallatszott, mintha vala mi gurult és lezuhant volna. Ezt csikorgó, jajveszékel üvöltés követte és... Ott volt . Szilárd, nagy - egy nagy ember szörnynek öltözve, a feje homályos, áttetsz bronzgömb emberi a ccal, a nyitott száj sötét üregével. Pozitúrája elég lehetetlennek látszott, lábai elrefeszítve, mint lökné magát, karjai malomkörzésbe fagyva. Bár úgy tnt, kétségbeesetten mozog elre, semmi sem mozdul , csak az egyik lába hajlott vagy roggyant meg egy icipicit. . . . . . És aztán eltnt, teljesen és véglegesen elenyészett egy mennydörgés kíséretében, csak a hihetetlen lenyomata maradt meg vagy száz pár ámuló szemben. A dörrenéstl megremegett a leve g, füsttel kevert por szállt fel. - Ó! Ó, Istenem! - zihált Mira, Serlibe kapaszkodva. Az emberek elfulladva kiáltoztak. - Látott engem, látott engem! - visította egy n. Néhányan kábultan az üres porfelhbe hajított konfettijüket, sokan egyáltalán nem dobták el. Gyerekek kezdtek ordítani. - Látott engem! A n hisztérikusan üvöltött. - Vörös, ó, Uram, kegyelem! - zengett egy mély férfihang. Mjra hallotta, hogy Laban vadul káromkodik, és újra a térre nézett. Ahogy a por leülepedett,

látta, hogy a felvev állványa megdlt a középpont felé. Szemben vele poros bucka emelkedett - virágok. A ta rtó vége eltnt vagy elolvadt. A szálakból semmi sem látszott. - Néhány eszels virágot vágott hozzá. Gyerünk, menjünk ki. - Tényleg aláment és ellökte? - kérdezte Mira a tömegbe préseldve. ----------------------- Page 40----------------------- Az oxigén-micsodája még vörös volt - mondta Serli a lány feje felett. - Kegyetlen dolog ez a lökdösés, mi, Laban? - Cssst! - Mira elkapta a Bnbánók lelkipásztorának sötét pillantását. Kitolakodtak az elzárt

kapuján áz izgatott és megkönnyebbült hangoktól zajos, napsütötte parkba. - Szörny volt - sírt halkan Mira. - Ó, sose hittem volna, hogy igazi, él ember. De ott v an. Miért nem tudunk segíteni neki? Ellöktük? - Nem tudom, nem hiszem - mormolta a bácsikája. Az új emlékmhöz közel leültek, és legyezgetté magukat. A lepel még a helyén volt. - Megváltoztattuk a múltat? - nevetett Serli, közben szeretettel kis feleségére nézett. Egy pillanatra elcsodálkozott azon, hogy az miért hord olyan felemás fülbevalókat, aztán eszébe jutott, hogy vette neki egy indián pueblóban, amelyen keresztüljöttek. - De nem azok az albertaiak tehetnek róla - jelentette ki Mira. Szemlátomást izgatta a gondolat. - Igazából a virágok csinálták. - Megtörölte a homlokát. - Mechanika vagy babona - kuncogott Serli. - Melyik a vétkes, a szeretet vagy a tu domány? - Csitt! - Mira idegesen nézett körbe. - A virágok a szeretet, azt hiszem... olyan fur csán érzem magam. Melegem van. Ó, köszönöm! - Laban bácsinak sikerült odacsalnia az egyik jeges üdítt kínáló ke Az emberek már normálisan beszélgettek, és a kórus vidám dalra gyújtott. A park egyik oldalán berek sora várt arra, hogy bejegyezhesse magát a látogatók könyvébe. A polgármester bukkant fel a p rk kapujában egy nagyobb társaság élén, hogy leleplezze az emlékmvet. - Mi van arra a kre vésve, ott a lábánál? - kérdezte Mira. Serli megmutatta neki az útikönyvb n Carl kövének fotóját a lefordított felirattal' Isten hozott itthon, John! - Csodálkoznék, ha látná. A polgármester nekikészült, hogy elmondja a beszédét. Sokai késbb, amikor a tömeg már szétoszlott, az emlékm ott állt egyedül a sötétben, a holdnak tta az akkori idk nyelvén bevésett szöveget: EZEN A HELYEN JELENIK MEG ÉVENTE JOHN DELGADO RNAGY ALAKJA, AZ ELS ÉS EGYETLEN EMBER, AKI AZ IDBEN UTAZIK. DELGADO RNAGYOT A JÖVBE KÜLDTÉK NÉHÁNY ÓRÁVAL A ZÉRÓ NAPI HOLOCAUST ELTT. ARRA AZ ESZKÖZRE VONATKOZÓ MINDEN ISMERETÜNK, MELLYEL EZT VÉGEZTÉK, ELVESZETT, TALÁN ÖRÖKRE. ÚGY HISSZÜK, HOGY BALESET TÖRTÉNT, AMI A SZÁNDÉKOLTNÁL TOVÁBB RÖPÍTETTE T. NÉHÁNY ELEMZ SZERINT LEHETSÉGES, HOGY ÖTVENEZER ÉVET MENT ELRE. ELÉRVE EZT AZ ISMERETLEN PONTOT, DELGADO RNAGYOT NYILVÁNVALÓAN VISSZAHÍVTÁK, VAGY MEGKÍSÉRELTÉK VISSZAHOZNI AZON TÉRID PÁLYÁN, AMELYEN. ELKÜLDTÉK. ÚGY HISSZÜK, HOGY RÖPPÁLYÁJA EGY OLYAN PONTBAN KEZDDIK, AMELYET A NAPRENDSZER MAJD CSAK EGY JÖVBELI IDPILLANATBAN FOG ELFOGLALNI, ÉS ÉRINTI AZT A KOMPLEX CSAVARVONALAT, AMELYET A FÖLD A NAP KÖRÜL LEÍR. EZEN A HELYÉN ÉVENTE ABBAN A PILLANATBAN TNIK FEL, AMIKOR PÁLYÁJA ÉGITESTÜNK PÁLYÁJÁT METSZI, ÉS EBBEN A PILLANATBAN NYILVÁNVALÓAN KÉPES A

TALAJT ÉRINTENI. MIVEL SEMMI NYOMÁT NEM LELTÜK A JÖVBE VEZET ÚTJÁNAK, ÚGY HISSZÜK, MÁS ESZKÖZZEL JÖTT VISSZA, MINT AMIVEL ELMENT. A Ml JELENÜNKBEN ÉL. A Ml MÚLTUNK AZ JÖVJE, ÉS A Ml JÖVNK AZ MÚLTJA. MEGJELENÉSEINEK IDEJE CSILLAGÁSZATI IDBEN FOKOZATOSAN VÁLTOZIK, ÉS A RÉGI IDSZÁMÍTÁS SZERINTI 1999. MÁJUS 2., 11 ÓRA 53 PERC 6 MÁSODPERCHEZ VAGY MÁSKÉPPEN A ZÉRÓ NAPHOZ KÖZELÍT. A ROBBANÁS, MELY A SAJÁT IDEJÉBE ÉS TERÉBE TÖRTÉN VISSZATÉRÉSÉT KÍSÉRTE, AKKOR KÖVETKEZHETETT BE, AMIKOR PÁLYÁJA ELMÚLT PILLANATAINAK NÉHÁNY ELEME VISSZAKERÜLT VELE SAJÁT EL LÉTEZÉSÜKBE, BIZONYOS, HOGY A ROBBANÁS VOLT AZ OKA ANNAK A VILÁGMÉRET HOLOCAUSTNAK, AMI ÖRÖKRE VÉGET VETETT A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK KORÁNAK. ----------------------- Page 41-----------------------

Zuhant, tehetetlenül, egyre ertlenebbül vívta harcát a megszerzett iszonyatos lendülettel, emberi lábát rázva harcolt páncélzatának nem emberi merevségével, talpai elszenesedtek, már nem tapadtak j nem tudta eléggé megfeszíteni ahhoz, hogy törjön, harcoljon, taszítson, amikor a villanások jötte a világos, sötét, világos, sötét váltakozása, amit annyiszor viselt, a leveg ssödése és ritkulása által dörejek a páncélján, amint átsiklott a téren, ami id volt, reményt vesztetten fékezett, amiko Föld vibrálása a lábát csapkodta - most csak a lába érdekelte, csak lassítani és tartani a pályát onzóer, az irányfény gyengült, amint otthonához közeledett, szétterült, egyre nehezebb volt a középpo

maradni, feltételezte, hogy egyre valószínbbé válik; a seb, amit az idn ütött, önmagát gyógyí Kezdetben rendkívül összeszedett volt - egyetlen fénysugár egy záruló alagútban -, úgy vetett

utána, mint egy anódra szálló elektron, biztosan mozgott az élet lehetségének azon tökéletese plex egyetlen vektora mentén, bezárva és bezárulva, mint egy srített kétségbeesés az utolsó hasadé ban az elvet és elvetett semmiben, amin keresztül , John Delgado, elképzelheten folytatni tudná a létezést, a hazavezet lyukban - amiben idn és téren át kóborolt, nekikeseredve taposott, amikor a nem valós idej valódi Föld a talpa alá ért, pályája annyira biztos, mint egy állat vonagló indulata föld ala gében, kozmikus egérként egy csillagközi, idsíkok közti versenyben annak az egyetlen pályának a hely ssége körül záródó mindenség rosszaságával, hogy menedékre leljen, szívének atomjai, végre, minden molekulája az Otthonért - az OTTHONÉRT - sikoltott, ahogy a homályosuló lélegzetnyi lyuk felé kormányozta magát, minden lépés gyorsabb, biztosabb, ersebb, amíg csak a leküzdhetetlen nyom atékkal versengett a Föld gördül vibrálásai fölött, ahogy az ember egy sodródó farönkkel versenyezhet a csillagok maradtak állandóak körülötte, egyik felvillanás a másik után, lába alatt a Dél Kere a Triangulumnak millió villanása, körmozgásának csúcsán egyszer megkockáztatta, hogy egy évszáz pillantást vessen felfelé, és látta, hogy a Medvék furcsán kinyúlnak a Sarkcsillagból - de eg arkcsillag most nem a Sark Csillaga, vette észre, hirtelen visszakapva szemét verg lábára, és arra go ndolt, hogy hazamegyek a Sarkcsillaghoz, haza, a villanó ütemhez. Feladta, hogy emlékezzen, merre járt, kiket és miket látott feltnni a létezésnek abban a lehetetlen pillanatában ahol nem lehetett, nem látta többé a körülötte lév világok felvillanásait, mindegyik villanás más, a testek, formák, falak, színek

kusza halmaza - némelyik kitart egy lélegzetvételnyi ideig, mások összevissza változnak -, lö dös arcok, végtagok, dolgok, az átkóborolt sötét vagy furcsa, ernyzött vagy ernyzetlen lámpákkal megvilágított éjszakák, napfényes napok, szelek, por, hó, megszámlálhatatlan enterir, villaná llanás után újra az éjszakában, most nappal volt, valamiféle teremben, végül csak közelebb kerülök, a, az érzés változik - de le kellett lassítania, hogy ellenrizze, és az a k a lába mellett már jó i e ott van, meg akart kockáztatni egy pillantást rá, de nem merte, annyira fáradt volt, és csúszott, elveszt ette az ellenrzést, harcolt, hogy legyzze a könyörtelen sebességet, ami nem engedte, hogy lelassít son, meg is volt sebesülve, valamivel megütötték, valamit tettek vele, nem tudta, hogy mit, valamiko r, valahol az t elkapni akaró arcok, karok, horgok, teremtmények századai kaleidoszkópjában és az oxigén is ogyott, de semmi baj, kitart még, ki kell tartania, mert ment haza, haza! És elfelejtette az üzen etet, amit megpróbált elüvölteni annak reményében, hogy talán valahogyan megértik, a fontos dolgot, amit el is ismé elt, és a dolog, amit magával vitt, az sincs már sehol, akárcsak a kamerája, valami letépte - de ma ga jött hazafelé! Haza! Csak ha le tudná gyzni a nyomatékot, akkor tudna lassuló pályára állni, csúsz

négykézlábra állni, siklani, kézben tartani ezt az alázúdulást haza, haza és a torka mondta, ! -, amit Kate-nek, Kate-nek hívnak! És a szíve üvöltött, szinte kiszakadt a tüdeje, a lábai harcoltak, rcoltak és vesztették, amikor a talpa megkapaszkodott és megcsúszott és tartott és siklott, ahogy hányk olódott, hadonászott, erlködött a téren és idn át vezet rohanás viharában, a valaha is volt leghosszab végén, John Delgado útján, hazafelé. Friedman Károly fordítása Bob Shaw A vitéz új világ

A vadember mélázva ült a 127-es étkezszoba fényesen megvilágított sarkában, vállát görnyesztv ----------------------- Page 42-----------------------

az asztal szennyezésgátlóval kezelt lapjára. Eltte érintetlen szóma-burger meg egy teli surr ocroftos pohár. Egy ízben, nyilván unalmában vagy kíváncsiságból, a manyag paradicsomból kinyomott az asztalr gy kis ketchupot. Az asztal atompolarizált lapja természetesen taszította a szennyezdést, a ketchup vörös pacni formájában, akár egy izgatott amba kúszott az asztal szélére, onnan a vadember ölébe po ant, akinek XX. századbeli öltönye nyomban felszívta magába. A vadember néhány pillanatig némán mo a az ajkát, aztán folytatta apatikus mélázását. - Kíváncsi lennék, miért ilyen szerencsétlen - jegyezte meg Gatesby, a kutató. - Hiszen ha n em hozzuk át a mi korunkba, szörnyethal abban az autóbalesetben. Az ember azt gondolta volna, hálás les z érte. - Feltettem neki ezt a kérdést - mondta Carson, az ellenr. - Csak annyit válaszolt, ho

gy idegen vagyok egy idegen országban . Ami, úgy látszik, idézet attól a XX. századi írótól, Heinz Lyontól, az igazság cím filozófiai mvébl. Gatesby értetlenül csóválta a fejét. - Hihetetlen. Egy óra hosszat sem volt képes élvezni a szenzovíziót, és ránézni sem hajlandó prímább nimfa-robotjainkra, tudod, elléptetési esélyeinket is veszélyeztetheti, ha nem sikerül val ami módon asszimilálnunk. - A legjobb lesz, ha még egyszer beszélgetünk vele - döntötte el Carson. Odalépett a legközel bbi diszpenzomatáhóz, és betáplálta egy kapszula receptjét, amely fokozza a rábeszélkészséget, a kai aurát és a problémamegoldó képességet. Alig egy másodperc múlva csillogó manyag tojásocska po a tenyerébe. A szájába ejtette, és így friss energiával, ruganyos léptekkel elindult az újabb lálkozóra a vademberrel. Gatesby néhány lépés távolságiban követte. Neki nem kellett a kapszula. szintén szólva nem értem magát - kezdte Carson. - Elrehoztuk az idben, olyan korba, ahol

megszüntettünk minden betegséget, éhezést és háborút. Senkinek sem kell dolgoznia, hacsak nem ar, és a legegyszerbb polgárnak is több és tökéletesebb érzéki kielégülésben van része, mint a régi leghatalmasabb királynak. Errl a jövl a maga korának embere legfeljebb ha álmodozhatott, és maga mégsem boldog. Miért? Kérem, magyarázza meg, miért. - Ha annyira kíváncsi rá - felelte a vadember, és a szakállát kócolgatta -, ez részben azért mert annak idején sci-fi rajongó voltam. Carson odafordult kollégájához, és kérden felvonta szemöldökét. - Utánanéztem ennek a kifejezésnek, már amikor elször használta - magyarázta Gatesby. - Úgy l k, egy kis írócsoportról van szó, azokért rajongott, amelynek tagjai tudományos látnokok voltak, mint Azimuth, Anny Logg vagy Funnygut. Ezek az írók jórészt azzal foglalkoztak, hogy megpróbálták megjeleníteni a jövt. Nem mindenkinek volt olyan furcsa neve persze, így egyikjüket, a l eghíresebbet Shaw-nak hívták. A vadember megmozdult a székén. - Ó igen, Shaw - mondta felcsillanó szemekkel. - De ez nem magyaráz meg semmit - mondta Carson. - St ettl még érthetetlenebb az egész. Ha magát annyira izgatta a jöv, akkor most mámorosan boldognak kellene lennie, amiért a valóságban is benne élhet. Hát akkor miért nem eszméletlenül boldog? - Miért? Miért? - A vadember kihúzta magát. Az arca változatos érzelmeket tükrözött: haragot, elkeseredést, megvetést. - Hát nem értik, maguk nyálas csúszómászók, maguk nyomorúságos poltr hogy itt túlságosan sok van mindenbl? Hogy itt nyoma sincs annak a változatosságnak, a k ihívásoknak, a vágyaknak és kiábrándulásoknak, amelyek az élet ízét adják? Maguk a határtalan bség sivatagáb amibl egyszeren nincs menekvés! - Menekvés? - Azt mondtam. Én azért szerettem a sci-fiket, mert segítettek áttörnöm a XX. század nyomaszt orlátjait, a sci-fik adták a színt annak a kornak a sötét palettáján. Az emberi lélek az ellentétekbl tá ik: az örömmel szemben ott a fájdalom, a szerelemmel a gylölet. . . - De hiszen a robotnimfákba is betáplálhat olyan utasítást, hogy fájdalmat okozzanak - siete tt megjegyezni Carson. - Bizonyos keretek... - Bizonyos elre meghatározott keretek között! - csattant fel gúnyosan a vadember. - De a

kad-e vajon a maguk folyékony szolehoid automatái között, amelyik meg akarna gyilkolni, mert féltékeny rám gy ----------------------- Page 43-----------------------

másik sorozatban gyártott nvére miatt? Nem, maguk baktériummentessé tették, csírátlanították, sterilizálták, ezt a maguk tökéletes, manyag világát, nem tördtek azzal, hogy az élet maga is lt az örökkévalóság izzó fehérségén. Tökéletesen kiirtottak mindent, ami emberivé tett bennünket. Úristen, mennyire hiányoznak innen az igazi, kiismerhetetlen nk, hiányzik a sokféle sör vált ozatos íze, az es sustorgása, csókja, az öregek kapadohányának fojtó illata, a politika és a hírek irraciona a vagy akár egy tömeg futballrajongó nagy nehezen kordában tartott tombolása... - Álljon meg egy percre - vágott közbe Carson. - Futballt mondott? Szereti a futballt?

- Captain S. P. Meek sci-fi könyvei után a leginkább a futballmeccseket szerettem - sóha jtott fel a vadember. - De persze itt ezt is elsöpörte az, amit maguk haladásnak neveznek. Carson tagadóan ingatta a fejét. - Nem, nem söpörte el. A futball nálunk a legnépszerbb sport. - Micsoda? - A vadember tátott szájjal, csodálkozva meresztette rájuk a szemét. Aztán megint egykedven folytatta: - Ó, már értem, az egész játékot katódsugarakra varázsolt elektronikus foltokká re

- Nos, ezzel tönkretettük volna a játék lényegét. - Carson bátorítóan mosolygott a vademberre futballt ma is ember ember ellen játsszák, és mint mindig, ma is az emberi er, gyorsaság és ügyesség p a. - Azt akarja mondani, hogy... - Azt akarom mondani, hogy a futballklubok a XXV. századi Angliában is élnek és virágoznak - mondta Carson. - Jobb kedvre derítené, ha holnap este megnéznénk a nagy kupamérkzést? Itt Londonban ? Biztos vagyok benne, hogy egy Arsenal és Manchester City els osztályú mérkzés már a maga idejében is komoly eseménynek számított. - Arsenal és City kupamérkzés! - A vadember lehajtotta fejét, de így sem tudta elrejteni C arson és Gatesby ell a szemébl kibuggyanó könnyeket. Azok ketten diadalmasan összenéztek, aztán feláll ak, és tapintatosan magára hagyták a vadembert csendes szobájában. Egy nagy labdarúgó-mérkzés légköre nem sokat változott öt évszázad alatt, és mégis, a vadembe furcsa módon elégedetlen lett volna. Feszengve sétált fel-alá az igazgatói páholyban, lebámult a reflektorfényben úszó pázsitra, a két játékos pontosan begyakorolt mozdulataira, a lelátókon hullámzó, izgatott tömeg zajongására. s félid elején néhány percig fokozódó izgalommal figyelt, aztán izgalma egyik pillanatról a más lelohadt. Szakállas arcán komor kifejezéssel nézett végig a zsúfolt lelátókon. Gatesby, aki némi nyugtalansággal figyelte, megjegyezte: - Nem egészen úgy megy a dolog, ahogy szeretné? - A tömeg olyan fegyelmezett... olyan - passzív A vadember vádló tekintettel fordult Gatesbyhez. - Odalent csak Arsenal-nyakkendket látok. Ezek itt mind Arsenal-szurkolók! - Természetesen. - És hol van az ellenfél? Hol vannak a Manchester City-szurkolók? - Természetesen Manchesterben. k Manchesterben nézik a mérkzést. - Rémes! - jelentette ki undorral a vadember. - Televízión!

Gatesby nyomatékosan rázta meg a fejét. - Szó sincs róla! Mindenki tudja, hogy a televízió nem közvetítheti egy futballmeccs igazi h angulatát, az embernek személyesen kell ott lennie. Manchesterben az igazi mérkzést nézik, pontosan úgy, mint mi itt. A vadember bosszúsan szorította ökölbe a kezét. - Micsoda link szöveg ez? Vagy mi nézzük az igazi mérkzést, vagy... - Talán hadd szóljak egy szót - szakította félbe türelmesen Carson, az ellenr. - Tudja, a XX . század végére, amikor a vendégszurkolók mindent összetörtek-zúztak a lelátókon, a futballhuliganizmu járó társadalmi problémák olyan méretvé váltak, hogy úgy látszott, a futballt véglegesen ki kell i unk a sportok közül. Szerencsére a tudomány segítségünkre jött. Hála a robottechnika terén elért ko eredményeinknek, kialakulhatott a látogató mérkzések fogalma. Most minden labdarúgó-mérkzés hazai mérkzés, és a saját pályájukon könny megfékezni a prolitömeget. - Robottechnika? - A vadember gyanakodva nézett végig a reflektorfényes pályán. - Azt akar ja mondani, hogy ez a mérkzés két robotcsapat között folyik? ----------------------- Page 44-----------------------

Carson hangosan felnevetett. - De szó sincs róla! Ez igazán gyatrán reprodukálná két hús és vér csapat hagyományos vetélke - De hát. . . - Hát nem érti? Az egyik, a vendégcsapat csupa robot, de mindegyik robotot manchesteri ember párja vezérli tökéletes szinkronban. Ugyanígy a mi Arsenal emberjátékosaink mindegyike szinkronban mködik robot párjával, amelyet reggel küldtünk fel Manchesterbe. Mindegyik emberjátékos minden mozd ulata pontosan lemásolódik a másik játéktéren, csakúgy, mint ahogy a két labda minden pördülése, mi röpte is tökéletesen szinkronban van. így ugyanaz a játék játszható két különböz helyen, de m hazai szurkolók eltt, és ezzel kiküszöböltük a vendégmérkzéseken megszokott huliganizmust. - De hát ez nem az igazi! - kiáltott fel a vadember. - Ezért olyan halott ez a játék. Itt az emberjátékosokat nem fti, inspirálja, ingerli az az érzelmi töltés, amely egy tömegbl árad! A lelátókon nyoma cs a csoportvetélkedések feszültségének. Nincs személyes elkötelezettség, nincs katarzis, veszélyé . Várjon csak! És vajon a futballszurkoló közönség miért fogadta olyan passzívan, olyan türelme zt a szörny új rendszert? Nem akadtak olyanok, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy személyesen ut azzanak el az idegenben rendezett mérkzésekre, csakúgy, mint korábban? Carson egy kapszulát ejtett a szájába, és sietve lenyelte. - Eleinte elfordult, de a kormány rájött, hogy elemi, országos érdek a prolik mozgását korlát i. Ezért egy geo-szinkron mholddal az egész országot beborítottuk egyfajta sugártakaróval, és ez mind enkiben, aki nincs különlegesen védve, fájdalmat és súlyos rosszullétet idéz el, ha vízszintes irányba öt kilométernél nagyobb távolságra utazik. így, hogy úgy mondjam, kiküszöböldtek a csapatmérk de a játékosok megszokták, hogy nem kell idt vesztegetniük az utazgatással, és sose kell össz csapniuk idegen, ellenséges tömegekkel. Az egész rendszer roppant kielégít. - Gonosz, embertelen rendszer - sziszegte szikrázó szemekkel a vadember, majd az arc a lassan töprengd maszkká merevedett. - Mondják, derék barátaim, vajon én védve vagyok azzal a maguk átkozott sugárzásával szemben? Amellyel az egyszer népet gyakorlatilag mintha valamiféle láthatatlan ketrecbe

zárnák? - A maga mozgási szabadsága semmiben sincs korlátozva - nyugtatta meg Gatesby a vademb ert -, de nem értem... - Majd meg fogja érteni, efell biztosíthatom. - Azzal a vadember odasétált az igazgatói páho ly szélére, majd egyetlen hatalmas lendülettel átugrott a korláton, és eltnt a lent nyüzsg tömegben. Ekk or a fényben úszó gyepen egy játékos gólt rúgott, és a stadionban felhangzott a nézk udvarias, fegyelmezet apsa. - Most mit csináljunk? - kérdezte Gatesby, mikor a lelkesedés elült. - Értesítsük a rendrsége - Ne tördj vele - felelte higgadtan Carson. - Már kezdtem unni a vadembert. Hamarosa n rá fog jönni, hogy semmit sem tehet, amivel a rendszert felboríthatná. Carsonnak, az ellenrnek késbb módja volt visszaemlékezni ezekre a szavaira, amikor ali g egy hónappal késbb az els osztályú kupadöntben a fején találta egy sörös üveg, amelyet egy robot-futballhu vágott hozzá ember feletti pontossággal, tagja egy szikrázó szem, szakálla; alak vezetése ala t mköd bandának, amely szerte az országban sorra rendezte a lehet legemberibb, pompásnál pompásab b verekedéseket a lelátókon. Kaposi Tamás fordítása BOB SHAW Rajta, válassz magadnak új világot

Az üzlet szerényen, szinte észrevétlenül húzódott meg, alig százméternyire a Fifth Avenue-tól len, súlyos drapériákkal elfüggönyzött kirakatának sarkában kis réztábla mindössze annyit árult el Kft. Bentrl halvány, sárgás fény szdött ki, annyira tétován, hogy a decemberi délután ssöd sötétségében nehéz lett volna bizonyossággal eldönteni, egyáltalán nyitva van-e az üzlet. Arthur Bryant egy darabig habozva toporgott a járdán, megpróbált úrrá lenni idegességén, aztá yitott. - Jó napot, uram, miben állhatok szolgálatára? - üdvözölte odabent egy napbarnított, palaszür fi. ----------------------- Page 45-----------------------

Sötét utcai öltönyének selymesen csillogó szövete jelents szabószámlát sejtetett. Hatalmas ír ült, amelyen egy tábla arról tájékoztatta az érdeklket, hogy T. D. Marzian fiókigazgató. - Öööö... információért jöttem... - motyogta Bryant, és kíváncsian nézett körül. Egy másik, k íróasztalnál meglehetsen telt idomú fiatal hölgy ült, a helyiség hangulatát egyébként meghatá süpped sznyegek, a falakon a drága tapéta, a diszkrét háttérzene. Egyetlen tárgy rítt ki az e t bármely luxusirodában megtalálható berendezési tárgyak közül, egy nagyjából hajóablak méret, tárcsa a nagy íróasztal mögötti sznyeg közepén. - Örömmel állunk rendelkezésére - közölte Marzian. - Mire nézve óhajt felvilágosítást? Bryant megreszelte a torkát. - Igaz, hogy önök az embert át tudják helyezni más világokba? Olyan világba, ahol a dolgok má vannak, mint a mienkben? - Ez a dolgunk, uram, ez rendes üzleti tevékenységünk. - Marzian álla vonala kikerekedett, és könnyed, biztató mosoly telepedett az arcára. - Az ügyfeleinknek nem kell mást tenniük, mint hogy m eghatározzák a számukra ideális követelményeket, mi pedig, hacsak nem kívánnak olyan abszurd dolgokat, am elyek az alternatív létezések sokaságában sem lelhetk fel, áthelyezzük ket álmaik világába. Lehetség-

kombinátorunk azonnal, fájdalommentesen és abszolút megbízhatóan mködik. - Csodálatosan hangzik - suttogta átszellemülten Bryant. Marzian helyeslen bólintott. - Valóban csodálatos, a befektetett összeg minden centjét megéri. Milyen realitási paramétere re gondolt, uram? Bryant a kövérkés leány felé pillantott, majd gyorsan elfordult. - Gondolja, hogy...? Lehetséges lenne, hogy...? - kérdezte fojtott hangon. - Igazán nem kell zavarba jönnie, uram, óriási tapasztalatokkal rendelkezünk, ami ügyfeleink személyes igényeit illeti, és szolgáltatásunkat abszolúte bizalmasan kezeljük. - Kíváncsi lettem volna... - motyogta Bryant - vajon áthelyezhetnének-e egy olyan valóságba, amelyben... ööö... nekem lenne a legfejlettebb fizikumom? - Szemérmes tartózkodását kellen indokolta a té hogy testmagassága cipben is messze a legszerényebb átlag alatt maradt, és semmi további, említésr méltó mérettel nem rendelkezett. Békésen trte Marzian kutató tekintetét, és szinte várta gúnyos sze llanását, de Marzian láthatóan cseppet sem találta nevetségesnek a dolgot. - Minden bizonnyal képesek leszünk rá, semmi probléma - közölte könnyed magabiztossággal. - T a, uram, egy pillanatra azt az érzést keltette bennem, hogy valami nehezet fog kérni. Bryant felujjongott magában. Eddig alapjában véve nem hitte, hogy álma a multiplex valóságok

bármelyikében valóra válhat, de most máris elképzelte magában, hogyan élvezi majd mint körülr t superman új, alternatív életét. Egy hónapon át mindennap öt nm lesz, természetesen öt különbö gondolta, aztán esetleg megállapodhatok egy mérsékletesebb életmódban. Mondjuk napi két-három vel... - Hátra van még a honorárium kérdése - folytatta Marzian. - Talán sokallja a százezer dollárt e a lehetségkombinátor beindítása és üzemeltetése csillagászati összegeket emészt fel, és ez a ho egyben fedezi egyedülálló szolgáltatásunkat is, a háromszori választás lehetségét. Ez azt jel ogy egyetlen áthelyezés áráért szükség esetén három áthelyezésre van lehetsége. - Micsoda? - Bryantot ismét elfogta a kétkedés. - Miért kellene...? Ez azt jelenti, hogy esetleg valami hiba csúszhat a dologba? Marzian elnézen mosolygott. - A lehetségkombinátor sohasem hibázik, uram, de mi azért biztosítjuk ezt a szolgáltatást, a omszori választás lehetségét, hogy ügyfeleink azt a valóságot választhassák, amely igényeiknek a legp ban megfelel. Ritkán ugyan, de adódhat probléma, rendszerint azért, mert a specifikáció nem volt teljes, vagy túlságosan általánosságokban mozgott. - Értem - bólintott Bryant, aztán a homlokát ráncolva -, illetleg nem értem. - Nos - mondta széttárt karokkal Marzian -, tételezzük fel, hogy ön szenvedélyes pókerjátékos t kívánja, helyezzük át egy olyan valóságba, ahol mindent, a társadalmi pozíciót is beleértve, z meg, milyen ügyes pókerjátékos valaki. Mikor ön megérkezik, netán rájön, hogy annak a bizonyo ----------------------- Page 46-----------------------

világnak a lakói csak ötlapos pókért játszanak, holott az ön ers oldala a hétlapos póker. Ez szempontjából nem lenne éppen kielégít megoldás, de önnek ez esetben nem kellene mást tennie, nt ötletes, zsebméret valószínségnormalizátorán megnyomni egy gombot, és máris visszatér a jelen

valóságba. Ilyenkor háromszori választási lehetséget biztosító záradékunk alapján joga van to áthelyezésre egy másik, most már egyértelmen specifikált világba, ahol a hétlapos póker a men g, ott aztán ön boldogan él, míg meg nem hal, és a Világcsere kft. gazdagabb lesz egy megelégede t ügyféllel. Bryant homlokán elsimultak a ráncok. - A legkorrektebb dolog a világon. Mikor indulhatok? - Akár azonnal is, uram. Mihelyt... - Marzian udvariasan, de jelentségteljesen köhinte tt. - A pénz miatt ne aggódjanak - jelentette ki Bryant sietve. - A banknál éppen valamivel több mint százezer dollár van a számlámon. Figyelmeztetem, hogy ennek fejében mindenemet el kellett adnom, de a fenébe is! Ahogy én látom, sose térek vissza ebbe a valóságba. Akár... - Elhallgatott, mert észrevet e, hogy Marzian megbántott arccal néz rá. - Ha lenne szíves Miss Crufttal megbeszélni a dolgot, majd elintézi a szükséges formalitáso kat. - Azzal Marzian lendületesen a kövérkés leányzó íróasztala felé mutatott. - Közben én aktiválom és ka lehetségkombinátort. - Leült, és hatalmas íróasztalánál - Bryant úgy látta, egyben vezérlpultként is szolgál - nek gombokat nyomogatni. - Természetesen - mondta bocsánatkér hangon Bryant, mert érezte, hogy a fiókigazgató úrnak mi t a Lehetségek Hivatott Kombinátorának méltóságán aluli az ügy vulgáris üzleti részleteivel fogla odalépett Miss Crufthoz. A leány megnyer mosollyal, váratlanul kedvesen nézett fel rá, de alig vett tudomást róla. Gondolatban már azokkal a hajlékony derekú, hosszú combú leánykákkal enyelgett k a kegyeiért versengenek majd, ha lesz a legtökéletesebb alkatú férfi a világon. Igazolta személyazonosságát és a bankbetétjét, majd a komputer segítségével átutaltatta a szükséges ös elragadtatott várakozással írta oda nevét a szerzdéses okmányokra. - Íme, itt az ön lehetségnormalizátora - mondta Marzian, és egy cigarettatárca méret dobozt n tott át neki, lapján azzal a bizonyos gombbal. - Nos, ha lenne szíves most felállni a lehetség-fók usztárcsára. Bryant engedelmesen fellépett a sznyegbe épített, ezüstszín kerek tárgyra, és figyelte, hogya nyomogat Marzian újabb gombokat, igazgat billentyket az íróasztalán, majd miután végzett a rituális ma verekkel, kinyúl és megfog egy, a többinél jóval nagyobb, piros gombot. Bryantnak jóformán arra se mara t ideje, hogy átadja magát a várakozás izgalmának, amiért hamarosan ott lesz abban az új, másik világb mikor Marzian és Miss Cruft meg az egész, már-már otthonossá vált iroda eltnt a szeme ell. Bryant egy tágas, zöld csempével borított téren találta magát. A tojás formájú házakkal öveze ott cserepes pálmák hajladoztak, jóllehet a legszelídebb szell sem rezdült. A napnak mintha sp irális karjai ttek volna, olyan volt, mint egy mozdulatlanná dermedt tzijáték-figura. Bryant azonban nem ért rá ezeken a természeti csodákon töprengeni. Prioritási listájának élén egyetlen feladat állt: el zni vadonatúj testalkatát. Aztán következhet egy kis meghitt dévajkodás, majd elkezdhet komolyab b dolgokkal is foglalkozni. Végignézett magán, és kétségbeesetten felhördült. A termete a világon semmit sem változott. Kiábrándultan nyüszítve dobálta le magáról zakóját, ingét, csak hogy igazolva lássa a szörny

teste változatlanul vékonyka, törékeny csontok, petyhüdt zsírpárnák messze az átlag alatti si együttese, pontosan, amilyennek eddig ismerte. Ha jobb bicepszét megfeszítette, izmai most is úgy vonaglottak végig a karján, mint egy darab elnyújtott, zsíros kocsonya. Csalódottan meredt rá, aztán lassan felforrt benne a düh T. D. Marzian és a bnös kft. ellen, amelynek Marzian a fiókigazgatója , amikor valaki, valahol a háta mögött, halkan füttyentett egyet. - Nézd ezt a testet! - lelkendezett egy elragadtatott férfihang. - Ide figyelj! Foga djunk, hogy ez a pali itt a Mister Galaxis! - Egy nyavalyát - felelte egy másik hang. - Még egy Mister Galaxisnak sem lehetnek ily en deltái! Ez csak Mister Kozmosz lehet! ----------------------- Page 47-----------------------

Bryant mint a villám fordult meg, és tornyosuló dühvel ripakodott rájuk: - Viccelnek maguk velem? Mert ha igen... A két kis ember rémülten hátrált. - Dehogyis, uram! - dadogta az egyik. - Bocsásson meg, amiért megjegyzéseket tettünk, de mi mind a ketten régtl fogva szenvedélyes body-builderek vagyunk, és ilyen emberi izomkolosszust , mint ön, még sose láttunk. - Ez így igaz - helyeselt lázasan a társa. - Egymillió zlinkót adnék érte, ha ilyen alakom le etne. Kétmilliót! Bryant dühödten mérte végig ket. Változatlanul azt hitte, bolonddá akarják tenni, amikor hirt len meglep gondolata támadt. A rosszindulatú végzet méreten aluli, csenevész testet sózott rá, de ez semmi sem volt ahhoz képest, ahogyan ezekkel az idegenekkel elbánt. Alig értek a válláig, és tisztá látszott, hogy lötyög ruhájuk horpadt mellkasokat és cingár, trovarlábakat takar. Bryant elnézett felet , és megállapította: a téren sétáló többi férfi ugyancsak mind ilyen selejtes termék. Ekkor felder t benne, mi is történt valójában. Ha az, amit lát, a reprezentatív minta, ha ebben a világban minden férfi olyan, mint eze k, akkor nyilvánvaló, hogy ebben a férfitársadalomban a legtökéletesebben fejlett példány. Végül is te Világcsere kft. teljesítette a szerzdést, csak éppen nem úgy, ahogy elképzelte. - Nem gyzöm csodálni ezeket a mellizmokat! - lelkendezett az els számú férfi, és elragadtatás al mustrálta Bryant mellkasát. - És mit szólsz ezekhez a hátizmokhoz? - fzte tovább a szót a másik. - Nyilván órákat tréning naponta. - Hát, igyekszem tartani a formámat - jegyezte meg ggös álszerénységgel Bryant, és kihúzta ma Aztán újabb ötlete támadt. - Gondolják, hogy a lányok buknának egy olyan testre, mint az enyé - Hogy buknának-e?! - kiáltott fel szemét forgatva az els számú férfi. - Nem fogja tudni lerá ni magáról ket. Mintegy szavai igazolásául valahonnan jobb fell lihegések, kuncogások és egyéb elragadtatott ni hangok hangzottak fel. Bryant megfordult. Vagy hat-hét kipirult, fiatal n közeledett feléje viharos sebességgel. Tágra nyílt szemükbl, lángoló arcukról félreérthetetlen, fékezhetetlen kéjsóvárs Tolongva körülállták, néhány percig szerelmes pillantásokkal mustrálták, aztán mohó kezekkel a testét tapogatni. Közben újabb, harcias ni egyedek furakodtak indulatosan közéjük, szorosa n

testközelbe, és Bryant pillanatok alatt rikoltozva nyüzsg tömeg középpontja lett. Vadul csatá ott, hogy a tülekedésben talpon maradhasson, miközben ni kezek férfiúi anatómiája legkülönbözbb részletei markolászták, fittyet hányva az illendség legelemibb követelményeinek. A testük testének fesz szájuk mohón kereste ajkait, és csak úgy repkedtek a pajzán ajánlatok, amelyeknek legmértéktartóbbja azt célozta, mondja már meg, hol és mikor... A helyzet nyilván roppant kielégít lett volna olyan frusztrált férfiú számára, mint Bryant, h eltekinthetnénk attól a balszerencsés körülménytl, miszerint a természet a szóban forgó hölgy ha ez egyáltalán lehetséges - még a szóban forgó férfiaknál is csökevényesebb testi bájakkal ruházt es könyökök, még hegyesebb térdek mélyedtek fájdalmasan legkülönbözbb testrészeibe, csontos ujja fenyegették, hogy szenvedélyes vágyukban pillanatok alatt ízes falatokat tépnek ki húsából. A gész kísértetiesen emlékeztetett egy lázálomra, amikor ragadozó csontvázak igyekeznek darabokra sz ggatni az álmodót. Bryant tökéletes pánikban, nyöszörögve, iszonyú erfeszítéssel próbált szabadulni, mi viharosan tapogatott a zakója zsebében. A lehetségnormalizátort kereste. Végre megtalálta. Megnyomta a gombot. Abban a pillanatban ott állt - karján zakójával és ingével - a Világcsere kft. New York-i iro an, az ezüstös tárcsán, T. D. Marzian és Miss Cruft bámuló szemei eltt. Marzian hvös csodálkozással, némi rosszallással nézte. - A dolog talán nem elégítette ki tökéletesen a várakozását? - kérdezte mézesmázos hangon Mar - Kielégíteni? - hördült fel Bryant reszketegen, és elindult a szék felé. - Úristen, majdnem abokra téptek! Azzal nekiállt beszámolni a történtekrl, de alig fogott hozzá, rádöbbent, hogy kis híján csup áll Miss Cruft eltt. Szégyenkezve kapkodta magára ruháját. ----------------------- Page 48-----------------------

Mikor elbeszélését befejezte, Marzian tárgyilagosan állapította meg: - Roppant kellemetlen. De most legalább belátja, mennyit ér a háromszoros választási lehetség t biztosító szolgáltatásunk. Még két díjtalan áthelyezés áll rendelkezésére. - Kett? Azt akarja mondani, hogy érvényesnek számítja ezt a... katasztrófát?! - csattant fel Bryant döbbent felháborodással. - Ön egy tökéletesen alkalmatlan világba helyezett át. - Ön ezt specifikálta, uram. Itt vannak az utasításai, saját keze írásával. - Igen, de amikor azt mondtam, én akarok a legtökéletesebb testalkatú férfi lenni a világon, szóval akkor én új testet akartam magamnak. Olyant, mint egy Mr. Amerikáé. Marzian alig észreveheten megcsóválta a fejét. - A lehetségkombinátor nem így mködik. Ön ön, uram, ön egy változhatatlan pont a valószínsége óceánjában, és ezen a tényen nem változtathat semmi. Az egyetlen realitás, amelyben ön létezh z, amelyben hiányos alkatú és ... hm... némileg átlagon aluli... Bryant, miután utolsó fillérjét is belefektette ebbe a vállalkozásba, nem volt hajlandó belet ni, hogy ilyen egyszeren elintézzék. - Nincsen olyan valóság, amelyben minden férfi aszott törpe, mint az a kett, akikrl beszél tem, és a nk mind... szóval... normálisak? - Miután meggydött róla, hogy Miss Cruft nem néz oda, gömböly idomokat mímel mozdulatot végzett melle eltt a kezével, hogy félreérhetetlenné tegye, mit ért normálison . - Ez aligha lenne logikus - mondta Marzian némi türelmetlenséggel a hangjában. - A férfi és

ni egyedeknek kompatibilisnek kell lenniük, kompatibilis karakterisztikumokkal kell r endelkezniük, különben a faj nem lenne életképes. Bryant magába roskadt. - Ez azt jelenti, hogy minden pénzemet kidobtam az ablakon? Egyetlen vágyam volt, ho gy olyan világba kerüljek, ahol a szép nk ölik egymást értem. Marzian töprengve simogatta az állát, mint a tudós, akit szakmája megoldhatatlannak látszó fe adat elé állít. - Nincs ok az elkeseredésre, Mr. Bryant - mondta végül. - Kérem, nézzen körül az ön saját, eg világában. Rengeteg, hallatlanul visszataszító férfiról tudunk, akikért több n eped, mint ame it kielégíteni képesek. Ezeknél a férfiaknál egyetlen közös vonás található, hogy valamihez jobb

mint mások. A nk ugyanis a sikeres férfiakra buknak, ezt tudja? Nem kell semmi csodála tosat produkálniuk hozzá, lehet az ének, tánc, baseball, autóvezetés... Van valami, amiben ön külön kiemelkedt produkált? - Attól félek, nincs - vallotta be Bryant gyászosan. - Van valami, amiben legalább többé-kevésbé jó volt? - Elnézést. - Bryant elhúzta zsebébl a frissen aláírt szerzdést, és nekiállt az apró bett bön Hogyan rendelkezik az önök szerzdése a visszatérítésrl? - És mi a helyzet a színészettel? Vagy a szerencsejátékkal? Az irodalommal sem próbálkozott? faggatta Marzian, hangjában fokozódó aggodalommal. - Nem. - Bryant a zsebébe gyrte a szerzdést. Szégyenlsen feszengett. - Egyetlen valami van, amit az iskolában mindenkinél jobban tudtam csinálni, de ez ostobaság, kár is beszélni róla. - Csak próbálja meg - biztatta Marzian. - Hát... - Bryant félénken nézett rá. - Nyálbuborékokat tudtam eregetni a nyelvemrl. Marzian megvakarta a tarkóját, aztán lesimított néhány hosszú hajszálat a gallérjára. - Szóval... Nyálbuborékokat tudott eregetni a nyelvérl? - Úgy van - jelentette ki Bryant most már bátrabban. - Nem is olyan könny, mint gondolná. Elbb az ember kidolgozza a szájában a megfelel minség nyálat. Se túl sre, se túl hígra, hogy a buboré lég szilárd maradjon. Aztán beszabályozza a lélegzetét, hogy a buborékot pontosan a megfelel szög en, se túl magasra, se túl alacsonyra fújhassa le. Persze közben a nyelvet is alkalmas formában k ell görbíteni hozzá. Én voltam az egyetlen az osztályban, aki egyszerre négy buborékot is le tudtam fújni.

- Valóban? Nos, hát egy próbálkozást mindenesetre megér. - Marzian megnyomott néhány gombot a íróasztalán, egy darabig a képernyt tanulmányozta, aztán tágra nyílt szemmel, meglepetten néz el ----------------------- Page 49-----------------------

Bryantra. - Ez a munka mindig tartogat számomra meglepetéseket. Valóban létezik olyan valóság, ahol a men sport: buborékot fújni a nyelv hegyérl. - És ott a nk... normálisak? - Itt egyes szektori valóságról van szó, ami azt jelenti, hogy lényegében minden ugyanúgy van mint nálunk. - Át tud helyezni az egyik ilyen világba? - kérdezte most már bizakodó hangon Bryant. - Ol yanba, ahol az

abszolút bajnok sem tud egyszerre háromnál többet lefújni a nyelvérl? - A berendezés legszéls határán mozgunk, de megtehetem. - Kérem. - Bryant Miss Cruft íróasztalára hajolt. Míg a szükséges rlapokat kitöltötte, megáll

hogy a leány csodálatosan bódító parfümöt használ, de gondolatait ezúttal is tökéletesen lefo azok a karcsú csíp szirének, akikkel majd álmai világában találkozni fog. Lendületesen aláfir tta nevét, aztán odaballagott a valószínség fókusztárcsára. - Sok szerencsét - mondta Miss Cruft. Bryant jóformán nem is hallotta. Megállt az ezüsttárcsa közepén, összefonta karját, és Marzia t figyelte, amint végigzongorázzák a pulton a lehetséges világokat kutató billentyket. Végezetü arzian megnyomta a piros gombot, és Bryant most is, mint korábban, egyik pillanatról a másikra át röppent az új világba. Forgalmas utcán állt. Akár a Manhattanben is lehetett volna, ha történetesen a házak májasabb k, és a forgalom néhány decibellel zajosabb. A járdákon tolongó népség, férfiak és nk, normális, embe méretnek látszottak, ruhájuk szabása is alig tért el annak a világnak a divatjától, amelyet B nt maga mögött hagyott. Mikor alaposabban szemügyre vette ket, megállapította, hogy a közelében napi munkájuk után lótó-futó járókelk közül férfiak is, nk is sn próbálkoznak a nyelvükrl buboréko fújni, de stílust vagy akár a legminimálisabb rutint egyiknél sem fedezett fel. Amíg figyelt - vagy tíz percen át -, egynek sem sikerült egyetlen apró kis buborékot sem kieresztenie a száján. Most már meglehets önbizalommal sétált ki a kapualjból, ahová eddig behúzódott, és is nekiál buborékokat eregetni. Ifjúkori rutinja ugyan nem tért nyomban vissza, de hamarosan sik erült ismét célszeren kidolgoznia a szükséges nyersanyagot, s ettl kezdve buborék buborék után röppent fe libegve a nyelvérl, majd a távolról sem ideális körülmények ellenére elérkezett a pillanat, amikor eg re két buborékot is sikerült felröppentenie a levegbe. Ekkor már bámészkodók csoportja vette körül, az eseményt harsogó tetszésnyilvánítással üdvözölte. Bryant szerényen hajlongott, megköszönte a sóvár várakozással állapította meg, hogy a közönségben jó néhány kívánatos n is akad, arcukon odaadó ámulat csalhatatlan jeleivel. Ez már megközelíti az igazit, gondolta. Csillogó, sofr vezette luxusautó húzott a tömeg szélére. A férfit, aki a kocsiból kiszállt, e men a hatalom aurája lengte körül. Bryant észrevette kutató tekintetét, és óriási igyekezettel szin omban sikerült egyszerre három buborékot a levegbe röppentenie. Az emberek rjöngtek, a tömeg eláras totta az úttestet is, a forgalom leállt. A kövér nagy nehezen átfurakodott a tömegen, és megállt Bryant mellett. - Mondja, maga profi? - kérdezte. - Hogy hívják? - Bryant ösztönösen megérezte, mi következik - Arthur Bryant vagyok - mondta, és rámosolygott a kövérre. - Nem vagyok profi. - Mostantól fogva az. Szervezek magának egy egymillió shilleres versenyt. - A kövér a kocs ijára mutatott. - Szálljon be. - Örömmel. - Bryant jótevje nyomában átküzdötte magát csodálói között. Amint a kocsiba beszál kiderült, hogy a hátsó ülést két nvel kell megosztania: kábítóbb szépségeket életében nem lát - Lányok, ismerkedjetek meg Arthurral - mondta a kövér. - a következ buborékfújó világbajnok szeretném, ha kedvesek lennétek hozzá. De igazán kedvesek! Értettétek? - A lányok uniszónó bó ak, és igéz mosollyal néztek Bryantra, akinek ettl az idegszálai úgy feszültek meg, mint egy hárf húrjai. Bryant felült a hatalmas, kör alakú ágyban, elrendezte a fekete selyempárnákat, hogy jó támas

ssék a hátának, és kedvetlenül nézett a mellette fekv gyönyör, fiatal nre. Három hét telt el, mióta felcserélte régi életét az új valósággal, ez alatt az id alatt világ tt kedvelt ----------------------- Page 50-----------------------

sportjában, vagyont szerzett azzal, hogy egy sor árucikkhez odaadta a nevét, jachtot vásár olt, és éppen nemrégiben kötött meg egyszerre három filmszerzdést. Meghitt kapcsolatot tartott fenn számos bódítóan szép és roppant érzéki hölggyel, és sok, nagyon sok n várt legalább arra a dicsségre, hogy a nyilvánosság eltt együtt mutatkozhasson vele. Minden elzetes számítás szerint eszméletlenül boldognak kellett volna lennie, de valami cs ak nem volt rendjén ezzel az álomvilággal. Valamire nem számított. A fiatal n az ágyon kinyitotta a szemét, és epedn nyújtózott. - Csináld még egyszer, Arthur! - kérlelte. Bryant tagadóan ingatta a fejét. - Nincs rá kedvem. - No de, Arthur, szivi! - könyörgött a n. - Csak még egyszer! Bryant dacosan összeszorította az ajkát. Az erlködéstl, amellyel naponta több ezer buborékot ellett kieresztenie a száján, a nyelve alján, ott, ahol a nyelv a fogakhoz dörzsöldött, fájdalmas hó gok keletkeztek. Emiatt kénytelen volt módosítani a technikáján, sokkal gyorsabban kellett a b uborékokat kifújnia, és az erltetett légzéssel járó erfeszítés szédüléseket és gyakori rosszullétet okoz

eltekintve pedig: unatkozott. - Csak még egyszer! - A n ingerkedve dörgölzött hozzá. - Csak még egy icipici buborékot! Bryant dühösen kinyújtotta meggyötört nyelvét, és rábökött az ujjával. - Énbennem sokkal több van, mint ez itt, ha nem tudnád - mondta, értheten kissé elmosódott h angon. Én nemcsak egy nyelv vagyok, nekem agyam is van! Még nem jutott senkinek sem az eszébe , hogy én esetleg mondjuk filozófiáról szeretnék beszélgetni valakivel? - Kirl? Micsoda Zsófiáról? - Na ebbl elég! - Bryant ösztönös mozdulattal nyúlt ki, vette fel az éjjeliszekrényrl a lehetségnormalizátorát, és megnyomta a gombot. Egy szempillantás, és ott volt ismét a Világcsere kft. irodájában, a sznyegen elnyúlva, T. D. Marzian és Miss Cruft ámuló szemei eltt. A leány arcát lassan halvány pír öntötte el. Bryant átkozta mag t hebehurgya módon nem cserélte fel selyem hálóruháját rendes öltönyével. Feltápászkodott, és e mögé bújva rendbe hozta, ami öltözet volt rajta. - Három hét telt el - jegyezte meg Marzian színtelen hangon, miközben valamelyik szekrényb l egy hálóköntöst halászott el. - Még mindig akadtak problémái? - Problémáim? - Bryant átvette a köntöst, és miközben belebújt, csodálkozva nézett fel. - Mil készletük van ezekbl a köntösökbl! Marzian kifürkészhetetlen arccal kivette Bryant ernyedt kezébl a lehetségnormalizátort, és a zsebébe pottyantotta. - Más klienseink sokkal hamarabb visszatérnek. Idvel fárasztónak találta a dolgot? - Fárasztónak? Nem kifejezés! - Bryant magában hálás volt, amiért Marzian részérl némi megért tapasztalni. - Fogalma sincs, micsoda érzés, amikor az embert úgy kezelik, mint valami érzéketlen tárgyat, és éjjel-nappal kihasználják. - Ezt a világot specifikálta ön. - Hát igen, de én nem tudtam, mirl van szó. Valójában olyan világra lenne szükségem, ahol önm

értékelnek, az igazi énemért mint gondolkodó embert. - És tényleg az? - Hogyhogy? - Tényleg gondolkodó ember? Bryant megvakarta a fejét. - Azt hiszem. Szóval, az ember mindenfelé járkál, és egész id alatt gondolkodik, nem? - Kétszer egymás után alkalmatlan világot választott magának. - Na jó, ez azért volt, mert nem gondolkodtam. - Bryant nagy szemeket meresztett, me rt gyanítani kezdte, hogy Marzian a bolondját járatja vele. - Végiggondoltam a dolgot, és azt szeretném, ha egy olyan világba helyezne át, amelyben engem tartanak a legbölcsebbnek. - Attól félek, hogy a lehetségkombinátor nem tudna megbirkózni ezzel a feladattal - állapítot a meg Marzian. - A feladat túlságosan tág, érti? Ahány ember, annyi vélemény arról, mi a bölcsesség zel a ----------------------- Page 51-----------------------

feltétellel kísérelné meg az áthelyezést, ezer meg ezer különböz valóságban szóródna szét, ol mint valami statisztikai gázféleség, és gondolom, ezt igazán nem akarja. Bryant egy pillanatig eltöprengett. - Igaza van. Szóval, mit tehetnénk? - A dolognak az a trükkje, hogy a legapróbb részletekre kell bontani a kérdést - felelte M arzian egy unott szakért monoton hangján. - Gondoljon ki valami igazán mély igazságot, én azt bedolgozom a specifikációba, és áthelyezem önt abba a világba, ahol azt tekintik a legbölcsebb mondásnak, t valaha ember kiejtett a száján. Érti, mire gondolok? - Természetesen értem, mire gondol. - Akkor rajta, gondoljon ki valamit. - Én... szóval csak arról van... - Bryant hangja elbizonytalanodott. Kénytelen volt szem benézni a ténnyel, hogy könnyebb valakinek magát gondolkodó lénynek vallani, mint ennek a követelménynek a valós an megfelelni. - Szóval, éppen csak hogy... - Tíz perc múlva zárunk - közölte hvös hangon Marzian. - Nem tudna addig valamit kigondolni?

- Ne siettessen. - Bryant a halántékára szorított tenyérrel megpróbált koncentrálni. - Lássuk ... valami már dereng... - Halljuk. Nem akarom lekésni a vonatomat. - Helyes. Tehát. - Bryant lehunyt szemmel, tompa hangon intolálta: - Értelmetlen dolog

megpróbálni az igazságot, horogra kapni, ha nem a megfelel csalétket használjuk. Marzianból váratlanul tört ki az ugatásszer nevetés, amit majdnem elnyomott egy Miss Cruft fell felhangzó, turbékoló hang. - Mi a baj? - kérdezte ijedten Bryant, aztán sértett hangon hozzátette: - Úgy gondolja, va lami vicceset mondtam? - Nem, nem, ez igazán nagyon... mély... - Marzian fél szemébl valami nedvességet törölt ki zsebkendjével. - Bocsásson meg... nagyon meg voltam terhelve az utóbbi napokban, és az i degeim nem éppen... - Krákogott egyet, a vezérlpulthoz fordult. - Kérem, lépjen a valószínség-fókusztárc kezdhetjük. Bryant habozott. - Nem kell új papírokat aláírnom? - Ezúttal nem - mondta hanyagul Marzian, és nekiállt a gombjait nyomogatni. - Elvünk, ho

gy ügyfelünk els két áthelyezésekor mindent feketén-fehéren lefektetünk arra az esetre, ha valaki valami kibúvót keresne, de ez az ön harmadik dobása, és ezúttal nem fog visszatérni. Akármilyen világba kerü ott marad végleg. - Értem. - Bryant, immár korban és bölcsességben gazdagabban, legalábbis ami a valóságváltáso kockázatot illeti, most aggódva fontolgatta, mire vállalkozott. Els két kirándulása az alter natív valóságokba katasztrofálisnak bizonyult, és ezúttal nem áll már rendelkezésére az elre biztos vészkijárat. Egy percig habozott, de mikor látta, Miss Cruft milyen elmélyült kíváncsisággal yeli, kihúzta magát, rálépett az ezüsttárcsára, és intett Marziannak, hogy kezdheti. - Indulás - mondta Marzian, amint befejezte az új specifikáció bekódolását. - Isten áldja, és szerencsét. Színészies gesztussal rátette kezét a piros gombra, és keményen megnyomta. Nem történt semmi. Bryant eddig ösztönösen meggörnyedve állt, most kiegyenesedett, és figyelmesen nézte, hogyan nyomogatja Marzian újból meg újból a piros gombot. Az iroda ismers környezete nem volt haj landó egy kicsit sem elváltozni. Minden a helyén maradt, változatlanul, valósan. - Szinte hihetetlen! - kiáltott fel Marzian, és az állán a szürkeség kissé elhalványult. - Ez els eset, hogy a lehetségkombinátor hibázik ... hacsak... Várjon egy percet. - Néhány gombot lenyomott, néhá mutatót, néhány mszert alaposabban megvizsgált, aztán, mint akit villám sújtott, hanyatt vágt agát székében. - Kiment a biztosíték? - kérdezte Bryant, és nem bánta volna, ha ért valamit a mszaki dolgok hoz. - A kondenzátorok teljesen töltve vannak - mondta Marzian. - A gép mindent elvégzett, am it el kellett végeznie. Bryant megint körülnézett az irodában, mohón leste, legalább valami halvány jelét látja-e a v k. ----------------------- Page 52-----------------------

- Ez azt jelenti, hogy most mind egy másik világban vagyunk? Marzian türelmetlenül intett. - Ez lehetetlen. Ez csak egyet jelenthet. Azt, hogy ebben a mi világunkban van val aki, aki szerint történetesen az az ostoba megjegyzése, amit az igazságra való horgászásról tett, a legbölcseb og, ami valaha elhangzott. - De hiszen ez lehetetlen, én csak most találtam ki, egy perce, hát senki se tudta. . . - Bryant elnémult, és valami vadonatúj, meghökkent gondolata támadt. Odafordult Miss Crufthoz. A leány lesütötte szemét, és mélyen elpirult. - Mit tett velem?! - kiáltott rá Bryant. - Tönkretette a harmadik lehetségemet! Legalábbis azt hiszem, odavan. Elhallgatott. Rádöbbent, hogy bár Miss Cruft tagadhatatlanul gömbölyded alkat, némely részei zonban gömbölydedebbek, mint a többi, és ami az elbbieket illeti, a természet kell judíciummal oszt otta el gömbölységüket. Amellett a leány mosolya bájos, szexi parfümöt használ, de leginkább Miss Cru intelligenciája ragadta meg: nem sok n akadt volna, aki els hallásra értékelni tudja az spontán bölcsességét. Lenézett rá, és úgy érezte, mélységesen, visszavonhatatlanul szereti. - Nem tudom, hogyan kérjek bocsánatot - mondta Marzian, és még mindig a vezérlpultot tanul mányozta.

- Az adott körülmények között, azt hiszem, ön jogosult egy negyedik, ingyenes áthelyezésre. - Felejtse el! - Bryant fellobbanó lelkesedésében képtelen volt magába fojtani egy újabb afo rizmát: - A távoli legelk bolondok aranyától zöldellnek. A mondás valahogy még saját fülében is kissé hamisan csengett, de az a jóles mosoly, amelyet iss Cruftból kicsalt, biztosította, hogy a leány pontosan tudja, mire gondolt. Úrrá lett rajta egy érzés, miszerint minden elképzelhet tökéletes világ legtökéletesebbike csodálatos jövt ígér mindkettejüknek. Kaposi Tamás fordítása Stan Dryer Zorf háború

Megalo Hálózat Üzenet 1977. június 10. Forrás: P. T. Warrington, Kalifornia, Los Gringos Központ Rendeltetési hely: W. S. Halson, New York, Wrapping Falla Programozási Osztály Tárgy: Programozási tervteljesítés Bili, öregem, az az érzésem, benne vagytok a pácban. J. L. itt járt ma reggel, és morgott rát k a teljesítményetek miatt. A PERT-lista azt mutatja, hogy a 8723-as könyvelési tervjavaslat leadási határidejével két hónapot csúsztatok. Ráadásul úgy rászántatok a központi számítógépre, hogy százalékkal túlléptétek a költségvetést. Vésd jól az eszedbe: a Megalo Részvénytársaság csaki hasznával tördik! A könyvelés a 8723-as programon áll vagy bukik, mert azzal ellenrizhet a nyereségesség az egész Számítógépes Szolgáltató Osztályon. Megalo Hálózat Üzenet 1977. június 15. Forrás: W. S. Halson Rendeltetési hely: P. T. Warrington Tárgy: Tervteljesítés Park. öregem, amint az üzeneted megjelent a képernymön, nyomban leültem, hogy megmagyarázzam

neked, mi az oka a nyilvánvaló csúszásnak és a központi jelentésekben álló költségvetés-túllé küls szemlél csupán számítógép által megadott összegzéseket lát a munkánkból, puszta papírsza amelyek nem fejezik ki a teljes valóságot. Azok a jelentések például sehol sem értékelik prog amozóink jó magaviseletét. Márpedig kertelés nélkül állíthatom, hogy a közszellem idelent sohasem volt mé en ----------------------- Page 53-----------------------

kiváló. Az elmúlt két hónap alatt huszonhét százalékkal csökkent a betegség miatti hiányzások utóbbi négy hónap során pedig egyetlenegy mószeroló levél sem ment a fnökséghez a csoportombó Ez a kiváló közszellem csoportunk egyik programozójának, Morris Hazeldorínak, a Zorf háború kitalálójának köszönhet. Elismerem ugyan, hogy borzas haja és rendetlen öltözéke els látásra hat, ám ez a fiatalember rendkívül jó képesség és igen nagy koponya. Egyes-egyedül programozt

teljes HKAR-t (Hierarchikus Könyvelési Adatbesorolási Rendszert). Az eltelt év során pedig Morris a szabad idejében kifejlesztette a Zorf háborút, egy, a mi rendszerünkben mköd izgalmas játékot

Hogy fogalmad legyen ennek a fiatalembernek az alkotótehetségérl, úgy intéztem, hogy az Osztályvezeti Terminálon keresztül az irodátokban kipróbálhasd a Zorf háborút. A Számítóközpo meghívása után egyszeren csak a Zorf szót kell beírnod, s már játszhatsz is.

Gyorsan leírom ennek az izgalmas háborús játéknak a rövid ismertetését. 2783-ban vagyunk. Az emberiség kirajzott, hogy benépesítse a galaxis ezernyi bolygóját. Ám a galaxist váratlanul i egen lények, a zorfok hordája rohanja le. Az összes útjukba es bolygót leigázzák. Akik ellenállnak, azokat könyörtelenül lemészárolják. Neked, a hatalmas földi harci rhajó, a Bosszúálló kapitányának a feladatod, hogy a csillagközi térben járrözve felkutasd és elpusztítsd a zorf csapatokat. A képernyn meglátod a galaxis adott szektorát, ahol épp tartózkodsz, és az adott szektor csi llagait. Lézerszondák kibocsátásával megállapíthatod, merre találhatók a zorf rnaszádok. Számos fegyve rendelkezésedre, többek között kvantumsugárvet, antianyag-lövedékek, valamint pusztító erej rtorpedók. Az rhajódat pajzsok védik esetleges támadások ellen, de az energiakészleteddel óva osan bánj. Minden zorf, akivel a szektorodban összeakadsz, meg fog támadni, és minden egyes tám adás megcsapolja a tartalék energiádat. Ha kimerül az energiád, a védpajzsok felmondják a szolgála ot, és a következ zord támadás a véget jelenti számodra. Az energiakészletedet úgy tudod újratölteni, visszatérsz egy szövetséges bázisra. A szektorok között ugorhatsz a hipertéren át is, bár leh ogy mágneses viharok következtében félresiklasz kissé térben és idben. Ráadásul különféle nehézsé elhárítanod a hajódon is, mint például telepatikus lények tolakodását, az errendszer meghibás alkalmanként a legénység lázadását. A konzolparancsok, amelyekkel rhajódat irányíthatod, egys , megtalálod a mellékelt útmutatóban, amit átküldtem neked a ti nyomtatótokra. Nehogy azt hidd azonban, hogy nálunk a takarítón is a Zorf háborúba van belehabarodva. Távol álljon lünk ilyesmi. Igaz, hogy a határidkkel elcsúsztunk némiképp az utóbbi néhány hónapban, a közs azonban még sohasem volt ilyen kiváló. Ilyen megelégedett programozókból álló csapat számára,

miénk, azt hiszem, semmi sem lehetetlen. Végül, mieltt elhamarkodottan ítélnél, arra kérlek, ülj le a konzolodhoz, és próbáld ki a Zor Jó vadászatot!

Megalo Hálózat Üzenet 1977. június 30. Forrás: P. T. Warrington Rendeltetési hely: W. S. Halson Tárgy: Elléptetés flottakapitánnyá Bili, öreg cimbora! Amint az a Zorf háború kézikönyvének a 12. oldalán áll, az a kapitány, ak más után hat sikeres harci feladatot teljesít a zorfok ellen, azt felterjesztik flottaka pitányi kinevezésre. Ha méltóztatsz ellenrizni a harci jelentéseket, látni fogod, hogy a tegnap délután lejátszott ha játszmában megsemmisítettem az összes zorfot a galaxisban, légy oly szíves, és küldd el azt a bizonyítvá vagy mi a szöszt, ami igazolja, hogy elértem a flottakapitányi rangot. Ami a határidket illeti, megtanácskoztam az ügyet J. L-lel, és megmutattam neki a Zorf háb orút. Mind a ketten teljes mértékben egyetértünk az elemzéseddel. A közszellem megrzése igenis az egyik el dleges célunk, és biztosak vagyunk benne, hogy pompásan kézben tartod a dolgokat. Mellesleg J. L.-t érdekelné, hogyan juthatna hozzá a Zorf háborúhoz a saját adminisztrációs terminálján. Bízom benne, hogy megteszed a szükséges intézkedéseket. Ami pedig a határidcsúszások miatti kifogásoló jelentéseket illeti, J. L. vállalta, hogy megf galmazza az új határidt megindokló szükséges formulákat. Megdupláztuk a 4-7-es fázisok elkészítésére szán

----------------------- Page 54-----------------------

idtartamot. Noha ezzel a 8723-as terv elre látható befejezése két évvel eltolódik, a vélemény is az, hogy ti, ottani kollégák, nagy fontosságú munkát végeztek egyéb területeken, és nem szaba a kényszeríteni benneteket, hogy egy olyan programot dolgozzatok ki, amelyet azok a ko rlátolt alakok kizárólag a könyvelésen akarnak felhasználni. De már megyek is vissza a Zorf háborúhoz. Még húsz sikeres küldetés, és szektorparancsnokká avanzsálok. Megalo Hálózat Üzenet 1977. július 6. Forrás: W. S. Halson Rendeltetési hely: P. T. Warrington Tárgy: Mellékelt bizonyítvány Gratulálok, flottakapitány! Igazán örülök, hogy továbbíthatom a fakszimile-nyomtatótoknak a bizonyítványodat, amit nyugodtan bekeretezhetsz és falra is akaszthatsz. Ajánlom a figye lmedbe a számítógépes képzvészet eme gyönyör mintapéldányát, e mvet, amelyet néhány emberem az eltelt hat hónap során hozott létre. Ugyancsak mellékelem a kétszemélyes Zorf háború játékszabályait, mely változattal Hazeldorf é készült el. Mind ez ideig a játékban csak egyetlen zorf rhajóköteléket lehetett támadni fantáziátlan vezénylete alatt. A kétszemélyes játszma úgy zajlik, hogy az egyik játékos Bosszúállói, a másik pedig a zorf flottát. TfKjátékosok termináljai akárhol lehetnek, a az, hogy a mi központi számítógépünkkel legyenek összeköttetésben. Vagyis az egyik játékos lehet Kaliforniában is, a másik pedig itt New Yorkban.

a szá vezet lénye akár

Megalo Hálózat Üzenet 1977. július 13. Forrás: P. T. Warrington Rendeltetési hely: W. S. Halson Tárgy: A Bosszúállónak vége Hé, Swine, te földlakó! Én, Parker, a zorf hordák császára, parancsnoka és vezére ezennel fig ztetlek, hogy holnap délután tizennégy óra nulla nulla perckor megkezdem nagyszabású hadmveletemet, és kiirtom az egész elkorcsosult humanoid csürhét a galaxisomból. Légy a konzolodnál a megjelölt idpontban! Elre figyelmeztetlek, véged!

Megalo Hálózat Üzenet 1977. július 15. Forrás: W. S. Halson Rendeltetési hely: P. T. Warrington Tárgy: A Zorf háború ártalmai Park pajtás, azt hiszem, egy kis zr van. A tegnapi játszmánk egyszeren káprázatos volt, di cséretet érdemelsz, pompásan irányítottad a zorf csapatokat. Kemény csata volt végig, és ha nem lettem volna résen, az utolsó elszánt manvereddel, amikor mind a tizenkétezer csapásmér torpedódat kiltted akár meg is semmisíthettél volna. Csakhogy amikor épp támadtál, én egy biztonságos dokkban ácsorog egy báziscsillagon, s annak hatalmas energiaernyi megvédelmeztek. A támadásoddal azt érted el, hogy letörölted a színrl a saját fegyveres erd maradékait is. Sajnálatos módon azonban a tizenkétezer torpedó egyidej kilövése a számítógéprendszerünkben k túlterhelést idézett el. A Zorf háború A-1-es prioritást élvez a gépeinken, ami azt jelenti, y minden

más program leáll addig, amíg a Zorf háború akcióinak a számításai folynak. Nyilván észrevett

hogy a gépnek körülbelül negyven percébe tellett, hogy kiszámítsa az összes torpedó haladási galaxison át, megállapítsa a becsapódási pontjukat, és hogy kikalkulálja minden egyes robbaná hatósugarát. Rendes esetben az ilyen túlterheléseket a Központ kiegyenlíti. Tegnap délután fé or azonban a Számítóközpont éppen az egész Számítógépes Szolgáltató Osztály fizetési utalványait nyomtatta. Az a kis késedelem, amit a játékunkkal okoztunk, felborította a mvelet rendkívül feszes ----------------------- Page 55-----------------------

idrendjét. Az eredmény az lett, hogy R-tl Z-ig egyetlen utalvány sem készült el kell idre, és így a futárjárat nem tudott elindulni a nyugati partra. Ezért nem kaptad ma kézhez a fizetési ut alványodat. Sajnos ez az oka annak is, hogy az elnökünk, Talling és a részvénytársaság számvevje, Westlan em kapták meg az e heti fizetésüket. Bár te sokkal bizalmasabb viszonyban vagy a vezérkarral, mint én, azért gyanítom, hogy e két úriember szeretne hozzájutni a fizetéséhez. Bízom benne, hogy ha bármifé vizsgálat indulna ennek az apró malrnek a nyomán, mindenáron hangoztatni fogod majd, hog y a Zorf háború nev program máris módosult azzal, hogy egy támadás alkalmával mindössze tíz torpedót e kilni. Úgyhogy az adott probléma soha többé nem ismétldhet meg újra.

Megalo Hálózat Üzenet 1977. július 18. Forrás: P. T. Warrington Rendeltetési hely: W. S. Halson Tárgy: A Zorf háború fejlesztési terve Bili, öregem! Igazad volt, ami az elnök és a számvev urak reagálását illeti. Ezek a tudálékos

nagykutyák valóban beleköptek a levesbe, azonnal felállítottak vagy egy tucat ad hoc bizot tságot, hogy kivizsgáljanak mindent, az általános teljesítményromlástól kezdve egészen a Számítóközpont ködésének a legapróbb részleteiig. Valaki persze rögtön elkotyogta a Zorf háborút. (Az a gyan L. lehetett, hogy védje a hátsó fertályát.) Péntek délután Westland berontott a szobámba, és eze t tett föl a határidinkkel és a Zorf háború futtatásának költségeivel kapcsolatban. Megkísérelt

hogy próbálja ki egyszer a programot, de túlságosan zaklatott volt ahhoz, hogysem a józan és zre hallgatott volna. Egy órát adott, hogy részletes jelentést készítsek a terv indoklásáról, azzal elviharz föl, az épület fejeseknek fenntartott szárnyába. Attól tartok, minket is fenéken billentettek volna, ha valami hihetetlen nagy szerencse a segítségünkre nem siet. Amikor Westland elrohant, elindultam a férfiklotyó felé, hogy lenyeljek néhány aszpirint tép ett idegeim megnyugtatására. És ki más lépett ki az ajtón éppen, mint maga Venerate admirális! Venerate é

haverok vagyunk, úgy nyolc évvel ezeltt együtt voltunk a Potlatch Vizsgálóbizottságban. Én ig zoltam, hogy semmiféle szabálytalanság nem történt, amikor a Potlatch rakétalövedék-szerzdést a Megal ítélték, Venerate pedig azt bizonyította be, hogy a Haditengerészet semmi helytelent nem köv etett el. Engem akkor neveztek ki a mostani vezeti pozícióba. Venerate-et pedig elléptették admiráli ssá.

- Téged meg mi szél hozott a Megalo Részvénytársasághoz? - kérdeztem, igyekezvén egy örvendez vezet funkcionárius lezserségét magamra ölteni. - Micsoda vacak szeméttel traktáltok ti engem?! - támadt nekem. - Az embereid jobbat i s kitalálhatnának, mint hogy haditengerészeti oktatóprogramokat zúdítsanak a nyakamba. Mosolyogtam és elhadartam néhány közhelyet a Megalo Részvénytársaság óriási mszaki potenciálj hogy mily gyorsan képes bármilyen mszaki kihívásra reagálni. - A fenébe is! - legyintett az admirális. - Köpök a mszaki potenciálra! Nekem egy mköd rends zer kell! Erre kigyúlt a lámpa a fejemben. - Szóval mköd rendszer kell? - bólintottam. - Na, gyere utánam! Bevezettem az admirálist az irodámba, és beindítottam neki a Zorf háborút a képernyn. - Mieltt nekifognál - figyelmeztettem -, bizonyára megérted, hogy nem kívántuk senkinek se m az orrára kötni, hogy egy tervezett haditengerészeti rendszeren dolgozunk. Ezért kitaláltunk egy játék ot, amelyben kozmikus háborút, vívunk a jövben a képzeletbeli zorf hadak ellen. A fegyvereket, amiket h asználsz majd, nem a szabvány haditengerészeti terminológia szerint neveztük el, de neked meg se fog kottyanni, ráismersz hamar, igazából micsodák. - Remek gondolat - helyeselt Venerate. - Hát akkor hogy is kell elindítani ezt a játékot ? Amikor egy órával késbb Westland mogorván belépett ismét a szobámba, ott találta az admirális i a konzolom billentyit püfölte, és a legmenbb tengerészkáromkodásokat harsogta a zorfokra, akik épp megvágták ezerötszáz energiaegységgel. - Amit maga eltt lát - világosítottam fel Westlandet -, az a Zorf háború fednev haditengerés zeti szimulációs rendszer bemutatása. Ez az értékes oktatási segédeszköz a Megalo Részvénytársaság ----------------------- Page 56-----------------------

Számítógépes Szolgáltató Osztályán dolgozó kutatócsoport munkájának az eredménye. Westland csak állt, az álla majdhogynem a bokájáig csüngött, és figyelte, hogyan söpri le Ven te a képernyl a zorf flottát az utolsó szálig. Amikor az admirális hátrafordult, úgy vigyorgott, a egy tízéves kölyök, aki pónilovat talált a karácsonyfa alatt. - Ez aztán a csata! - kiáltotta. Majd Westlandhez fordult. - Maguk tökfejek, hogyhogy nem mutatták ezt meg nekem azonnal? - pattogott. Mostanra a Haditengerészeti Ellátmányi Csoport minden bizonnyal rászállt már a Programozási O ztályra, hogy kidolgozzák a Zorf háború kereskedelmi változatának az árkalkulációját. Egyelre egy kezd számára készül, két Megalo 561-hez csatlakozó, száz terminálból álló rendszerrl fecsegnek. A meg majd megrendelnek vagy egy tucat 861-et. Itt a Központban azonban annyira fel van bolydulva a méhkas amiatt, hogy egy ilyen hardver eladásának micsoda kilátásai lehetnek, hogy azzal a kutya se foglalkozik, miért a program készült el elsnek.

Megalo Hálózat Üzenet 1977. augusztus 26. Forrás: W. S. Halson Rendeltetési hely: P. T. Warrington Tárgy: A Zorf háború szerzdése Stan Dryer: Zorf háború 61 Hé, Park, öreg haver, csak tájékoztatni akarlak a Zorf háború szerzdésének jelenlegi állásáró

programozók és adatrögzítk csapata készen áll. A gyártási csomagterv összeállításának az ütem nehezen lesz tartható, tekintve, hogy az egyetlen dokumentáció, amit Hazeldorfból ki leh etett csikarni, egy boríték hátuljára kapart zorfnak a képe volt. Ami Hazeldorfot illeti, enyhén szólva meglepett a tervvel szemben tanúsított magatartása. Amikor azt magyaráztam neki, hogy mit jelent majd ez a szerzdés a Megalo Részvénytársaságnak, és hogy el om, hogy a végs csomagterv elkészítésében irányító szerepet vállaljon, akkor egyszeren megcsóvált és azt mondta: - A zorfoknak nem fog tetszeni. - Remélem, nem akar palira venni mink et ez az alak.

Megalo Hálózat Üzenet 1977. szeptember 21. Forrás: P. T. Warrington Rendeltetési hely: W. S. Halson Tárgy: A Zorf háború szerzdése Bili, öregem! Igazán sajnálom, hogy ezzel hozakodom el, de J. L. itt járt ma reggel, hog y megmondja, mostanában semmiféle jelentést nem kapott tletek a Zorf háborúterv elmenetelével kapcsolatba n. Üsd be, kérlek, a hiányzó adatokat a számítógépbe, amilyen gyorsan csak lehet, hogy hozzákezdhess nnek a létfontosságú tervnek a feldolgozásához. Remélem, hogy ez a mulasztásod nem azt jelenti, ho y nem tudjátok tartani az ütemtervet.

Zorf Nemzetközösség Hálózat Üzenet Csillagközi id 7654-55 Forrás: Központi Számítógépes Üzenetfeldolgozás Rendeltetési hely: P. T. Warrington. 756-os mellékállomás Tárgy: Belépés a Zorf Nemzetközösségbe Ó császári felsége, Zorfia és a Nagyobb-Galaxis uralkodója, a világmindenségben az igazság mu a, valamint minden érz lény jótevje ezennel kihirdeti, hogy bolygótok, a Solus-lll. bebocsátt atott a Zjarf Nemzetközösségbe mint V. státusú tagállam. Mint e kiváltságos osztály tagjától, elvárjuk tlet rangotokhoz méltó adót fizessetek. A ti részvénytársaságotokra es fizetés heti tizenkét, egye

kilogrammos aranyrúd, amit a Megalo Részvénytársaság központi épületének a tetején kell elhel k, ahonnan a zorf begyjt-hajó felszedheti. Amennyiben nem teljesítitek a parancsot, azo nnali büntetéseket rovunk ki rátok, beleértve vezetitek fegyelmi bizottság elé állítását is. Minden további üzen ----------------------- Page 57-----------------------

Központi Üzenetközvetítbe küldjetek, a szektorotokba kijelölt zorf parancsnoki hajónak való t végett. Megalo Hálózat Üzenet 1977. szeptember 22. Forrás: P. T. Warrington Rendeltetési hely: W. S. Halson Tárgy: Humorizálási kísérlet Bili, most igazán nincs helye vicceldésnek! Valami nem stimmel a Megalo Bankhálózattal. Úg y látszik, programhiba következtében a rendszerben mköd hat nagy bank minden egyes számlájának egyszere n

eltnt úgy körülbelül a tíz százaléka. Az összegeket valami ismeretlen számlára utalták át. It szükségtelen is mondanom - kitört a pánik, az alelnökök összevissza rohangálnak, mint pók a f és intézkedéseket sürgetnek. Szerencsére még idejében elcsíptem a vicces kis irományodat, mieltt bárki megláthatta volna. ost aztán hagyd abba a hecceldést, és kopogd be az adatokat a számítógépbe, de azonnal!

Zorf Nemzetközösség Hálózat Üzenet Csillagközi id 7654-57 Forrás: Központi Számítógépes Üzenetfeldolgozás Rendeltetési hely: P. T. Warrington A küldött üzenet tartalma értelmetlen, nem továbbítottuk a címzettnek. Azonnali választ kérün Központi Üzenetközvetítbe, az els adószállítmány átadási napjának és idpontjának a megjelölés Kelt 1977. szeptember 23-án Feladó: P. T. Warrington Címzett: W. S. Halson Tárgy: Hiba az üzenetközvetít hálózatban Ezt az üzenetet postán küldöm, mivel a Megalo telefonvonalai felmondták a szolgálatot, és az üzenetközvetít hálózat is teljesen bedöglött. Mellékelem a gépedtl kapott két legutóbbi üzene fénymásolatait. Az a gyanúm, a te tökkelütött Hazeldorf barátod belemászott az üzenetváltó re kells közepébe, és átprogramozta úgy, hogy ezeket a szövegeket írja ki. Otromba vicc! Ha így a helyzet, korrigáld, kérlek, azonnal, Hazeldorfot pedig küldd el a fenébe! Rögtön értesíts, am megtudsz valamit a helyreigazító intézkedésekrl. Feltételezem, hogy még a helyeden vagy, és hogy ez az egész nem más, mint valami roppant sületlen vicc. Mert csak vicc az egész, ugye? Szabóné Mohácsi Enik fordítása D. C. POYER HÁROM KATONA

A sötétség széthasadt, és von Rheydt, valami bársonyos lilaságon átvergdve, öntudatra ébredt, megdöbbent élményként hatott rá. Meg sem moccant, még a szemét sem nyitotta ki. Emlékezett rá, amint arcra bukik a hóban, ujjai odakapnak a gyomorszájánál váratlanul megjele forró nedvességhez, és hallja a hatszöglet jégkristályok millióinak lágy csilingelését, ahogy az ar odacsapódik Oroszország földjéhez. Von Rheydt Hauptmann (százados) meg sem lepdött különösen, hogy nem érez hideget, st még azt em érzi, hol hatolt testébe a lövedék. Csak azt várta csukott szemmel és kiürült tudattal, mikor le rá az orosz szurony. A tankokat követ fehér köpenyes katonák mindig megvizsgálták, mutatnak-e valami életjelet az lesett németek. Gondolta is az imént, hogy ezért fekszik most arccal fölfelé. Valamelyik vöröskatona biztosan ----------------------- Page 58-----------------------

megfordította még eszméletlen állapotban, hogy meggydjön róla: halálos-e a sebe. Régen rossz, ha még egy szuronydöféssel sem bajlódtak - jutott az eszébe. Lehet, hogy a gyo

tájékán is ezért nem érez semmit. Múltak a percek. Von Rheydt várt. Körös-körül nyugalom. Túl nagy nyugalom - vágódott az agy Nem hallott semmit, csak a saját szívverését. Sem géppuskaropogás, sem a gyegtyerevek ra-ta-

ta-tája, sem a német puskák magas, éles reccsenése. Nem dübörögnek a tankok motorjai, nem hallatszik a roh mra induló Vörös Hadsereg hurrááá! üvöltése. Még a és ez volt mindennél különösebb -, még a sz süvített a sztálingrádi síkon 1942 vérzivataros telén. Kinyitotta a szemét, teste megfeszült, várta a szuronydöfést. Szürke mennyezetet pillantott meg maga fölött. Kórház - gondolta. Vajon német vagy orosz? Erre a kérdésre könny a felelet. A szovjetek soh m pocsékolták a kórházi férhelyeket sebesült ellenséges tisztek ápolására. Baráti kezekben van Vékony, szke hajjal keretezett arca mosolyra rándult. Fölült. Agya teljesen üres volt. Rámer edt tábori egyenruhájának makulátlan, simára vasalt szövetére. Sehol egy lyuk. Semmi vér. Percek múltak mire rászánta magát, és egyik kezével tétován megtapintotta a hasát. Nem talált sebet. Werner von

százados, Wehrmacht, harmincéves, Göttingenben végzett... a memória rendben... Továbbra is zavarodottan bámult sértetlen hasára. Álmodta talán az egészet? Összevonta a szemöldökét. Az

a háború, a bevonulás... a lengyel hadjárat, azután Franciaország, majd Jugoszlávia... és vég az orosz frontra. Pontosan ide, Sztálingrád alá, a hatodik hadsereg negyvennegyedik gyalo gezredével, négyévi szolgálattal maga mögött. A sztálingrádi tél egész tébolya: körülzárva egy egész hads hagyatva, visszavonul, de még mindig harcban áll... Nem, mégsem álmodom - gondolja magában. Az Ibolya védvonal összeomlott, s mialatt harcolva

vonultak vissza a Napraforgó vonal felé, az orosz páncélosok áttörtek. maga egy kisebb elle ntámadást vezetett. Súlyos, ltt sebbel rogyott össze a behavazott csatamezn, otthonától vagy kétezer mérföldnyire. Most pedig itt van. Csizmás lábát átvetette a priccs szélén, és els ízben szemügyre vette magát a bútordarabot is Reichsleer gyártmányú vaspriccs volt, rajta szabványos, vékony afrikmatrac, kemény, kopott v attapárna és szürke lópokróc. Fölállt, és nyomban megsznt az a pillanatnyi biztonságérzete, amelyet a jól ismert priccs lát ya kölcsönzött neki. Körülnézett a helyiségben, amely bármely álomban is furcsán hatott volna. egész - gondolta, hanem ez a szürkeség roppant különös volt. Nem festék, hanem rideg, sima f ség, akár valami finom, csiszolt fémfelület. No és a tér, maga a helyiség alakja volt teljesen id egenszer. Egy nyolcszög alatt állt, egy másik nyolcszög közepén, a szobának nyolc függleges fala volt, st keresztmetszete is nyolcszöglet. Körüljártatta a tekintetét, és összesen huszonhat falfelület számolt meg. Az egyik nyolcszöglet függleges fal tövében els tekintetre katonai felszerelésnek t kupac volt hanyagul odavetve. Von Rheydt elindult felé, hogy megvizsgálja, rálépett egy ferde felület re, elrenyúlt, és a holmit máris egy szintén ferde falfelületen találta maga eltt. Visszatekintett a pric csre. Lám csak, az is egy ferde falrészen áll már, mintha bármelyik pillanatban rá akarna csúszni. Így tehát az a falrész, amelyre rálépett, most a helyiség padlója. Ügyes - gondolta von Rheydt. Azután továbbhaladt, egészen a kupacig. Ekkor az a falrész let a padló , a priccs pedig furcsán lógott az egyik függleges felületen. Enyhe hányingerrel küzdve hajolt a halomba rakott felszerelés fölé. Rögtön látta, hogy nem az

e minden darabja szabványos katonai holmi. Harci sisak, téli használatra fehérre festve. K ulacs. Élelmiszeregységcsomag. Tiszti oldaltr. Az utóbbit alaposan megvizsgálta. Elfintorodott, amint m arkolatán megpillantotta az SS két villámvonalból álló jelét. A hadsereg és Himmler legényei sohasem jö ki igazán jól egymással. Az utóbbiakról még különféle pletykák is keringtek... ködös, és ugyanak borzalmas pletykák... Tiszti kard, nem cifra, de a legjobb minség solingeni acél. S a halom alján rábukkant arra is, amit a leghbben áhított: egy lugerre. Gyors ellenrzés: a tárban ott a h at töltény. Von Rheydt mosolyogva övezte derekára a pisztolytáskát. A fegyver birtokában sokkal inkább biztonságban érezte magát, bárhol legyen is. A trt is fölkötötte, majd megint nekiindult a he yiség ----------------------- Page 59-----------------------

földerítésének. Csizmája sarka agresszíven kopogott a kemény felületen. Körülbelül félúton, a padló közepén váratlanul, majdnem a talpa alatt megpillantott egy rác Föléhajolt, hogy megnézze, mi van mögötte. Egy festékkel és hegekkel borított, eltorzult fekete arc nézett vissza rá, vicsorgó fogakkal . Von Rheydt visszalépett, és a tréhez kapott. Mozdulatára az arc eltnt, mintha elrántották volna a rácstó A kíváncsiság továbbzte. A helyiség következ falszelvényében egy ajtónyílást vagy rést vett é Hajszálpontosan illeszkedett a hasonló szín és anyagú fal síkjába. Nem volt rajta sem gomb, s m kilincs, és a tre hegyét sem tudta a hajszálnyi résbe annyira bepréselni, hogy kipattintsa vele. To vábbment, és már majdnem ismét a priccsnél járt, amikor valami mást is észrevett a sima szürkeségen. Egy másik rács volt az. Ehhez már eleve kivont trrel közeledett, de nem talált mögötte senkit Lehajolt, és átkukucskált rajta. A túloldalon a magáéhoz hasonló helyiséget pillantott meg. - Van ott valaki? - kiáltott át hangosan. Szapora lábdobogás közeledett a rácshoz, majd egy pillanat múlva kemény tekintet, markáns arc jelent meg eltte. Másodpercnyi várakozás után a túloldali ember urta kérdést vakkantott. Von Rheydtnek vagy fél percébe került, mire fölfogta, hogy a szemben lév, ers állú, sötét haj zt kérdezi: Ki vagy te? - latinul. Lázas igyekezettel keresgélte emlékezetében a, göttingeni években bebiflázott, porlepte szava at. - Ego sum... von Rheydt - dadogta akadozva - izé... sum miles germanicus...amicus, barát. Et tu? És te? A másik ember gyorsan beszélt. Nem a klasszikus latin, hanem valami durvább, eltorzult kiejtés nyelven, enyhén spanyolos kiejtéssel. Von Rheydt itt-ott elcsípett egy-egy szót, éppen csak eleget ahhoz, hogy összerakosgasson belle egy értelmes mondatot: Római katona... tizenkilencedik légió... csat a Arminius ellen... lándzsadöfés... alvás. A római végigsimított s növés haján... tétova tekintettel, m valamire vissza akarna emlékezni. Alvás... Von Rheydt németül szólalt meg, megtorpant, és latinul folytatta: - Te egy. . . római katona vagy? - Centurio - igazította helyre a férfi, miközben izmos karján lév széles arany karperecére mu atott. Június Cornelius Casca, másodosztályú centurio, tizenkilencedik légió, Varus generális paranc noksága alatt.

- Casca centurio... hányadik évet írunk? Beszélgettársa, Casca homlokát ráncolva bámult át a rácson. - Év? Milyen év? Nos hát, 762 ab urbe condita, és a harmincnyolcadik év Augustus principátus a szerint. szemöldökei szinte egymásba gydtek. - Germán, hol vagyunk? Miféle börtön ez? Von Rheydt nem válaszolt azonnal, keresgélnie kellett a kifejezéseket emlékezetének porlep te alagútjaiban. Ab urbe condita... szó szerint: a város alapítása óta... iiigen, emlékezett vis za. Róma alapításának legendás éve, i. e. 753. A Birodalomban ettl az évtl számították az idt. Ezek sz ez az ember, Casca lehet akár... kis híján kétezer éves?! Aztán hirtelen még valami eszébe jutott. A tizenkilencedik légiót P. Quintilius Varus veze tte Galliába. Azért küldték oda, hogy leverje az Arminius vezette fölkelést. A légiót bekerítették és utols lemészárolták Augustus császár uralkodásának vége felé... - Non certe sire... nem is tudom - mérte lassan a szavakat, azt próbálgatva, hogyan id omítsa a nehézkes, iskolás latint a másik által használt nyelvjáráshoz. A római keser hangon, kurtán fölnevetett Von Rheydt fölnézett a rácsról. Odapillantott a falon légy módjára csüng priccsre, a furcsa, e, fémes falakra, a fényre, amely látható forrás híján árasztotta el a helyiséget. Eszébe jutott a gra s. amely végig követte, bármerre is lépett a szobában. maga 1942 telén sebesült meg Sztálingrád jeges síkságán. Éppen úgy, ahogy ez a Casca, a róma Teutoburgium erdje mellett Krisztus után 9-ben. Nyilván visszahozták ket a halálból. De ho vá? - tette föl magának a kérdést. És végül is melyik évet éljük ebben a különös cellában? Kilencet írunk t? A római otthagyta a rácsot, mire von Rheydt is lassan fölemelkedett. Üres tekintettel néze tt körül a helyiségben, majd visszament a priccshez, és leült. Vagy negyedóra múltán fölkelt, és visszament az els rácshoz, ahol a fekete férfit látta. Most ott volt, ----------------------- Page 60-----------------------

ers kezeivel markolta az elválasztórács fémrúdjait. Az járt az eszében, hogy vajon a másik is el-e, mint , és ha igen, honnan származik a helyiség gravitációja? Talán a falak szürke fémjébl ere - Verstehen sie deutsch? A fekete harcos kifejezéstelenül bámult rá, mire von Rheydt a sarkára guggolt, úgy vizsgálta . Arca széles volt, vastag ajkakkal és kemény vonásokkal. Bár arcának festése nyilvánvalóan díszítés elrettentésül szolgált, sebhelyei inkább harci sebesülésnek tntek, mintsem tetoválásnak vagy uális jeleknek. Haja fánk alakú gyt formált széles koponyájának tetején, sötét, értelmes szeme pedi et legnagyobb érdekldéssel kutatta a német arcát. Egy id után von Rheydt megpróbált franciául sz ni vele. Néhány francia szót fölszedett az 1940-es hadjárat idején. Semmi eredmény. A másik figyelmesen hallgatta, s amikor von Rheydt szünetet tartott, szétterpesztett u jjú kezét széles, csupasz mellkasára szorítva így szólt: - Ngi wum zulu. A német próbálta megérteni, de csak elkeseredetten csóválta a fejét. Talán a ngi szó azt jele agyok 9 Ha bármilyen nyelvet találnának, amelyen mindketten tudnak legalább két-három szót! - You are ... English?

Most már volt mibe kapaszkodnia. Kollégiumi szobatársa angol volt. Tle egész szépen fölszede tt a nyelvbl. - Nem. Német. És te ki vagy? A harcos ismét a mellére szorította a tenyerét, és lassan tagolva így szólt: - Mbatha, a ... zuluk közül. Ez itt egy ... tömlöc? A nyelvlecke vagy egy óra hosszat tartott. Miután teljesen fölébredt, von Rheydt legördült a priccsrl, kezében a kibiztosított lugerral: sztálingrádi reflexek. Vizsla szemmel, guggolva körültekintett, mieltt teljesen fölegyenesedett vol na, a fegyvert végig a markában szorongatva. A helyiség üres volt, a fény éppolyan tompa, mint amikor lefeküdt aludni. Egyetlen dolog vál tozott csak meg: az ajtó nyitva állt. Óvatosan közeledett hozzá, kezét még mindig a pisztoly agyán tartva Amennyire egyáltalán meg tudta állapítani, az ajtó egyszeren eltnt. Nem látott zsanérokat, az ajtókeret bels oldala pedig teljesen sima volt. Nem csúszhatott be tehát a falba. Visszaemlékeze tt rá, milyen mély benyomást keltettek benne a nagy berlini áruházak háború eltti automata ajtói, és fanyar fint rt vágott. Egy óvatos, emberszabású majoméhoz hasonló mozdulatokkal lépett át a nyíláson. Jobbra-balra körülpillantod egy hosszú, szürke, gyéren megvilágított, de, legalább négyszögletes keresztme folyosón. Bal felé a folyosó sötétbe veszett, jobb felé viszont ugyanazzal a láthatatlan ered t fénnyel világítottan húzódott hosszan. Háta mögül magas, szinte zeneinek t hangot hallott. Ekkor jött rá, hogy ez a zaj ébresztette fel. Visszafordulva látta, hogy az ajtó ismét szilárdan a helyén áll. Megpróbálta, de sehogyan sem dta kinyitni újra. Megborzongott. Meglazította hüvelyében a trt, kezét készenlétben tartotta a pisztolytáska föl

megindult a folyosón jobbra. Elment egy másik, majd egy harmadik ajtó körvonalai eltt. P illanatnyi sugallatra megpróbált föllépni a falra - nem ment. A minden fal egyben padló is elv tehát a lyosón nem volt érvényben. Nyolcszöglet helyiségek... ajtók... négyszögletes folyosók... menet közben kezdett rájönni a természetére. Képzelete eltt megjelent az oldalaikkal egymáshoz tapadó nyolcszögek hosszú sor , amelyek sarkai hosszú, négyszög keresztmetszet folyosót alkotnak. Vajon milyen hosszúak le hetnek ezek a folyosók? Az egész szerkezet nem emberi módon hatékonyan használja ki a teret. A tér maga tehát bizonyára nagy érték lehet itt. Továbbhaladt, éberen figyelve, de gondolatait sem állította l . Kamaszkorában olvasta Hermann Oberth és Willy Ley regényeit a bolygóközi utazásokról. Vadul f lta ket, míg apja el nem kobozta tle a könyveket, és meg nem tiltotta, hogy ilyen szemetet olvasson. Talán csak nem egy ilyen bolygóközi rakéta fedélzetén van éppen? Vagy... és egészen émelyít hatássa

gondolat - a zuluval és a rómaival együtt valami olyan helyre csöppentek, ami legalább ann yira érthetetlen számára, mint mondjuk Casca szemében a stukák vagy éppen a Tigris tankok. Odaért egy szabad ajtónyíláshoz, belépett, és a megfeszített figyelmen túl a meglepetés kifej ----------------------- Page 61-----------------------

villant keresztül az arcán. A helyiség szürke volt és nyolcszöglet, de a közepén egy asztal, mögötte pedig egy férfi állt tekintet, középkorú férfi, aki az OKW, vagyis a vezérkar tábornokainak magas gallérú zubbonyá széles piros lampaszú nadrágját viselte. Egy férfi, szúrós szemmel, sziklakemény arcvonásokka Biccentett válaszul von Rheydt elképedt tisztelgésére, és egy karosszék felé intett. - Üljön le, százados - szólt tiszta, poroszos hanglejtés német nyelven. - Dohányzik? Von Rheydt leült, és megrázta a fejét. - Köszönöm, nem, tábornok úr. - Nos, tehát - szólt a tábornok, és miközben vendégét figyelte, elvett az asztalon fekv doboz egy hosszú szivart, körülményesen rágyújtott, illatos füstgomolyagot pöffentve a levegbe. - Bizon kissé zavarban van. - Nagyon enyhén fogalmaz, tábornok úr. - Én is azt hiszem. Föltételeztük, hogy így lesz önnel és két... társával is. Természetesen m l tartozom. Azért van itt, von Rheydt százados, mert ön bátor férfi. - A Führerért és a Birodalomért! - reagált von Rheydt automatikusan. A tábornoki egyenruhát visel férfi éles tekintetet vetett rá. - Igen. Természetesen. De mondja, százados, ugyanolyan hsiesen harcolna, mint Sztáling rádnál, körülzárva, túlervel szemben, vezérétl elhagyatva, ha... mondjuk emberi fajtájának jövje foro kockán? - Elnézését kérem, tábornok úr.... - hebegte von Rheydt. - Hogyan került ön ide, százados? - Ide... hogyan? Nem tudom, tábornok úr. A legutolsó dolog, amire emlékszem, hogy gyalog os ellentámadást vezettem szovjet tankok ellen. - Tankok ellen? - Ez volt a parancs, tábornok úr - felelte von Rheydt. - Aztán különös dolog történt. Azt hit , megsebesültem. - Nem egészen pontosan fogalmaz. Ön meghalt. - Meghaltam... de hiszen élek! - Valóban, százados? Von Rheydt dermedten bámult a tábornok arcába. Érezte, hogy ver a szíve, szapora lélegzete h ogyan tör el a torkából, érezte a gyomrát mardosó éhséget. - Igen, tábornok úr, életben vagyok. - Százados, ön 1942-ben Sztálingrádnál elesett. Sajnálom, de így van. Von Rheydt görcsösen markolta székének karfáját. - Magyarázatot kérek, tábornok úr. Ez már túlmegy minden tréfán. Az idsebb férfi elnyomott egy kuncogást. - Ez nem tréfa, százados. És én nem is vagyok tábornok. Az ön kortársai még csak embernek sem tekintenének. St különösképpen nem vagyok német, remélem, megbocsátja nekem. - Nem német... - dadogta von Rheydt, egyre növekv baljós elérzettél. - Ön nem a mi idnkbl va ló? - S még csak nem is az önök fajtájából - felelte a tábornok. - De - folytatta, mint amikor eg kisgyereknek próbálunk megmagyarázni valamit - oly módon szólok önhöz, hogy képes legyen megérteni, olyan formában, amely önnek tekintélyt sugároz, s amely parancsként hangzik. Az OKW tábornokaként. - És mit óhajt tlem? - kérdezte von Rheydt nyersen. - Egyszer dolgot - mondta a ftiszt, miközben fölkelt az asztaltól. Krómsárga csizmája sarka kopogott a padlón, amint hátratett kézzel föl s alá járkált, bodor füstfellegeket eregetve. Majd beszéln dett, minden fordulónál éles tekintetet vetve a századosra. - Ön jól ismeri a háborút, von Rheydt Hauptmann. Éppúgy, ahogy a másik két társa. Próbáljon m elképzelni egy olyan galaktikus háborút, ha képes rá, amely az önök mércéjével mérve jóval tö egymillió éve tart. Egy olyan háborút, amelynek során egészen új fajokat alakítottak ki, fejl

tettek és használtak fegyverként olyasféleképpen, ahogyan önök új puskákat vagy tankokat találnak ki. Jelentésétl függetlenül von Rheydt tudta, hogy az emberalak igazat beszél. Megrázta a fejét. ----------------------- Page 62-----------------------

- És hogy állunk azzal, hogy, amint ön állítja: meghaltam? - Ön halott volt - javította ki a tábornok nyugodt hangon - mindaddig, amíg mi közbe nem lép tünk. És most fölajánljuk önnek és társainak a visszatérés lehetségét. - Hogyan? - Harc által. - Úgy, hogy önökért harcoljunk? Ebben az önök háborújában? - Nem egészen. Hadd magyarázzam meg részletesebben! - A tábornok abbahagyta a járkálást, és k a tett kézzel letekintett a századosra. A gomolygó szivarfüst fokozatosan burokba ölelte a kemény a rcvonásokat. - Az önök fajtája mindig is küzdött a saját gyilkos ösztöneivel, szenvedett saját háborúszere tragikus és valahol érthetetlen is az önök esetében. Nyilvánvalóan szemben áll ez a fejldés m

törvényével, hiszen nem az öregeket és a gyöngéket selejtezi ki, hanem a fiatalokat és erseke Nem így van? - De igen. - Az önök fajtája, százados, mondhatjuk, fejldött. Viszont ez erltetett fejldés volt. Egy ha rcias faj kikovácsolásához háborúk kellenek. - EZ teljesen egyértelm, tábornok úr. Maga a Führer is pontosan így fogalmazott. - Igen - mondta a tábornok a mennyezetet bámulva. - A Führer. . . hamarosan t is visszahívjuk, és valamilyen elfogadható módon kárpótoljuk eltnéséért. De térjünk vissza mostani tárgyunkra. Az fajtája nagyon ígéretesen fejldött. Számunkra is igen hasznossá válhat, ha... - Ha? - Ha önök egy kísérlet során bebizonyítják, hogy jó fegyverként használhatók. Mondja, százado önök hadserege kialakított kétféle kézigránátot, és meg kívánták állapítani, melyik lesz a ha fegyver, hogyan jártak el? - Nos, ilyenkor összehasonlító értékelést kell végezni - kezdte von Rheydt, majd beugrott nek , mirl is van szó. - Tehát létezik egy másik harcos faj is - mondta határozottan. - Egy másik fegyverfejlesztési terv . - Nagyszer - mosolygott a tábornok. - Pontosan így van. Folytassa! - Valahogyan, el nem tudom képzelni, hogyan, önök képesek voltak... visszamenni az idben , és a másik kett, Casca és Mbatha is az önök zsákmánya lett. Egy római, egy zulu és egy német, a föld tör legharciasabb népei közül válogattak, gondolom. És most kiállítanak bennünket a másik változa szemben, nem igaz? - Pontosan - válaszolta a tábornok; kellemes meglepdéssel vonta föl a szemöldökét, és egyik l ette az asztal sarkára. - Éppoly intelligens fajta, amilyen harcias. Nagyszer, százados. - De miért bennünket választottak ki? - kérdezte von Rheydt. - Mindhárman egyszer fronthar cosok vagyunk. Ha az egész történelem rendelkezésükre állt a kiválogatáshoz, akkor miért nem Napóle Caesart vagy mondjuk Nagy Frigyest választották? k igazi hadvezérek voltak. - Nem egészen - mondta a tábornok. Leverte a hamut egy kristályüveg hamutálba, és a parázsló szivarvégre meredt. - Akiket említett, valóban vezérek voltak, de nem katonák. Mivel ebben a háborúban a vezetés a mi dolgunk, nem sok hasznunkra lennének. Nem, a fegyvereink értékét mi más alapoko n határozzuk meg. Nézzük csak a hármójuk esetét. Sztálingrád, Teutoburgium és Ulundi - mindháro

esetében magára hagyatott, csaknem vezetés nélküli, óriási túlervel szemben álló hivatásos ka csoportjai küzdöttek utolsó leheletükig, mivel a parancsok teljesítését az életüknél is fonto

tartották. Von Rheydt mozdulatlanul ült. A tábornok folytatta: - Nekünk pontosan ilyen katonákra van szükségünk. Az önök történelme során ez a három kultúra elénk, mire számíthatunk az emberi faj legfegyelmezettebb, legengedelmesebb és legkevésbé töp eng képviselitl. - Tehát, ahogyan ön mondja - szólt megfontoltan von Rheydt -, mi valóban katonák vagyunk. Hanem a gyzelmünk hogyan szolgálhatna a fajtánk javára? Bábuvá tennék az emberiséget egy olyan háború amelynek lényegérl semmit sem tudunk! ----------------------- Page 63-----------------------

- Vagy ez, vagy a megsemmisülés - mondta a tábornok nagy nyugalommal. - Katonai szakki fejezéssel élve, százados, az ember-terv válaszúthoz érkezett. Vagy teljes gzzel rá kell állni a termelé , vagy meg kell semmisíteni, hogy az erforrásokat más változatokra csoportosíthassuk át. Gondolom, elis meri, százados, hogy egy totális háborúban nem lehetséges más megoldás. Von Rheydt erre vigyázzállásba vágta magát, balját a tr markolatára tette, összecsapta a boká feszesen tisztelgett. - Jó katonáknak találnak majd bennünket! - mondta keményen. - Remélem is - felelte a tábornok. - Mondja el mindezt a többieknek is, százados. Tíz óra múl a kerül sor az önök csatájára . Javaslom, hogy mindhárman aludjanak egy jót. - A feszesen álló német hát egy feltáruló ajtónyílás szisszen nesze hallatszott. - Lelépni! Von Rheydt szabályos hátraarcot csinált, és kimasírozott a helyiségbl. Már odakint a folyosón visszapillantott. Az ajtó még nem zárult be, és amit meglátott, az nem egy német katonai íróa al mögött álló vezérkari tábornok alakja volt, hanem valami olyasmi, aminek látványától kóválygó elméve tántorgott végig a folyosón. Von Rheydt iskolás latintudása fokozatosan fölelevenedett. A rácsnál hallgató Casca bólintott majd elvigyorodott, amint befejezte az eljövend próbatételrl szóló beszámolóját. - Én is elgondolkodtam, germán. Aframea (lándzsaseb?) így nem gyógyulhatott volna be. - Föl gyrte szennyes tunikáját, és megmutatta sima, sebhely nélküli, göndör, fekete szrzettel borított me asát. - És mikor indulunk a csatába? - Körülbelül tíz óra múlva. - Én készen állok - szólt a centurio. - Találtam a cellámban fegyvereket. Azt hiszem, jó lesz egy kis alvás az istenek összecsapása eltt. - Az istenek?... Nos, igen - motyogta von Rheydt, érezve, mily csekély a latintudása a hhoz, hogy földön kívüli lényekrl és galaktikus háborúkról beszéljen egy olyan emberrel, aki laposnak képzeli a . Aludj jól, Június! Mbatha nem volt ott a rácsánál. Von Rheydt elvette a trét, és végighúzta a fémrudakon, hogy f tse a zulu figyelmét. Egy pillanattal késbb megdermedt, érezve, hogy egy széles pengéj, borotvaéle s assegai (zulu) kard hegye feszül a torkának. Mosolyogva nyújtotta át a trét, amelyet az afrikai elvett és alaposan megvizsgált, majd cs

ak visszahúzta az assegai-t, és a trt is visszaadta a németnek. - Hamarosan harcba kell mennünk, Mbatha - mondta neki von Rheydt angolul. - Te, én és Casca, a harmadik ember. Gyznünk kell. Ha veszítünk, meghalunk. - Harcolni angollal? Harcolni veled és Cascával? - Nem, nem velünk kell megküzdened - magyarázta von Rheydt elkeseredetten, arra gondol va, hogy alig néhány óra múlva egységes csapatként kell síkraszállniuk. Ha csak egyikük is gyanakszik, kéte a másik kettben, ez mindhármuk halálát jelentheti. A zulu fehérek elleni harcban esett el. S zámára minden fehér ember a gylölt angolokat jelentette. - Én nem vagyok angol, Casca sem angol. Nekünk hármunknak kell megvívnunk három... ördöggel. - Ördöggel? - ámult el az afrikai. - Lélekkel, szellemmel... - Szellemmel... - ismételte a zulu szenvtelenül. - Harcosok nem küzdhetnek szellemekke l, u-Rheydt. - Nincs más választásunk, Mbatha. Reggel lesz a harc... egy alvás után. - Akkor megyek aludni, u-Rheydt. - És Mbatha otthagyta a rácsot. Pár percig még valami m otoszkálás hallatszott a szobájából , azután semmi. Von Rheydt visszament a priccshez, leült, és lehúzta a csizmáját. Könny étkezésként konzervvi és kétszersültet evett az élelmiszercsomagból. Kulacsában pedig valami, vodkára emlékeztet italt talált. Végezvén az evéssel, hanyatt dlt a priccsen, a lugert a párnája alá dugta, és mély, álomtalan

merült. Von Rheydt százados! - hallotta álmában a szólítást, amire fölébredt. - Itt az id - folytatta hang, s ahogy a szavak jelentése eljutott a tudatáig, lassan visszatért a valóságba. ----------------------- Page 64-----------------------

Egymás után odament a rácsokhoz, és meggydött róla, hogy Mbatha és Casca is ébren van-e. Fönn voltak, a szobájukat vizsgálták, bizonyára k is hallották a hangot. Csizmája felhúzása közben Rheydt elgondolkodott rajta: vajon a többiekhez milyen nyelven szólt a hang? Talpra állt, megigazgatta lábát a csizmában, majd odament a kupacba hányt fölszereléshez. Fel te a kardszíjat is a pisztolyát tartó öv fölé. Beledugta a trt. Egyenruhája nadrágszíját is szoros ta, nadrágszárát is eligazgatta a csizmaszárban. Végül visszament a priccshez, kivette a pisztol yt a párnája alól, ellenrizte a tárat, betette a fegyvert a pisztolytáskába, és rácsatolta a leffeg brfed elet. Sisakja állszíját húzta meg éppen, amikor megdöngették az ajtaját. Utoljára körülnézett, fölv kulacsot, és a vállára akasztotta. Kilépett a folyosóra. Mbatha már ott várt rá! Von Rheydt szemöldöke összerándult. A zulu nagydarab ember volt: magas és izmos. Széles, csupasz mellét vastagon kidudorodó, sötét sebhelyek barázdálták. Derekáról rövid szrme lógott combközépig, térde és könyöke körül dús t fodrozódott. Derekán feszül övében rövid hajítódárdát, jobbjában valamivel hosszabb lándzsát, vastag marhabr pajzsot viselt. Sárga agyarakból fzött dísz rezgett a mellén. Mieltt a német megszólalhatott volna, hangos fémcsörömpölés hallatszott. Megfordulva látta, a t Június Cornelius Casca karját üdvözlésre lendíti a zulu felé. A centurio piszkos tunikája eltnt: vízszintes acélpántokból álló fényes vértezet takarta váll kú,

beékel fémpántokkal megersített brpáncél fedte. Karjainak hatalmas izmai szabadon dagadoztak . Durva szövés barna gyapjúszoknya-féleség hullott alá a térdéig. Lábán súlyos szandált viselt. ökle rövid, kétél kard markolatára feszült, másik kezében szárnyakkal és villámmal díszített négyszögletes pajzsot tartott. Derekáról rövid, széles pengéj tr lógott, és bár viszonylag al termet volt, sisakjának tolldísze a magasabbak feje fölött lobogott. Jobbját ünnepélyes kézsz a nyújtotta harcostársainak egymás után. Von Rheydt végignézett rajtuk: a magas, ers zulun és a köpcös rómain. - Ha a katona sorsa a halál - szólt hozzájuk saját anyanyelvén -, olyan férfiakkal, mint ti, dicsség halálba indulni. Nem értették kemény germán szavait, de kiérezték bellük az elismerést. Mosolygó bólintással viszonozták. Ebben a pillanatban a folyosó egyik vége elsötétült, k pedig, váll váll mellett, indultak a fény felé. A bronz és acél csörgésének visszhangja megelzte ket. Az ajtónyílás bezárult mögöttük. Von Rheydt halkan mormolta maga elé: - Ó, Istenem! - Casca döbbent, mély hangú hördüléssel reagált. A három férfi körüljártatta a Egy gigantikus amfiteátrumban álltak, amely teljesen üres volt. Von Rheydt hátrapillantv a, magas falat látott maguk mögött, amelyen nyoma sem volt az ajtónak, amelyen kiléptek. Lábuk alatt finom homok csikorgott, felülrl pedig vörösl nap vetett vérszín fénypászmákat a mélylila ég felé emelked üléssorokra. Fém sikoltott, amint Casca kivonta rövid kardját, és derékmagasságban támadóan szegezte elre. - Germán, nálatok, a te országodban van cirkusz? - kérdezte különös, szögletes, darabos latin Olyasmi, mint ez itt. Én láttam gladiátorviadalt a császárvárosban. Most pedig mi fogunk har colni itt Jupiter trónusa eltt. Von Rheydt Mbathára tekintett, aki minden látható érzelem nélkül viszonozta a pillantását. - Az u-Fasimba nem harcol szellemek ellen - rölte lassan a szavakat az afrikai. Ek kor azonban rövid dárdájának hegye egy támadó mérges kígyó sebességével villant elre. - De azok... azok ott nem szellemek! A sima homokporondon, a hségtl reszket levegben három sötét alak állt az amfiteátrum szemközt

fala eltt. Von Rheydt leakasztotta válláról a kulacsot, ivott belle egy jó korty vodkát, m ajd odanyújtotta a zulunak. Casca már teljesen üresen adta vissza neki, mire maga mögé hajította a homokba, és kivonta a kardját. Mbatha tört az élre kocogó ügetéssel, Casca és von Rheydt a nyomában, lépteik dobogtak a kemé döngölt homokon. A velük szemben álló alakok is mozgásba lendültek, s a két csoport - emberek Mások - sebesen közeledett egymás felé. Egymástól úgy ötvenméternyire megálltak. Von Rheydt szeme összeszkült. ----------------------- Page 65-----------------------

Az ellenfél nem emberi volt. A távolból embereknek látszottak: függlegesek, kétlábúak, kétkez lyen közelrl azonban már ijeszten nyilvánvalóvá váltak a különbségek. Az idegenek magasabbak és vékonyabbak voltak az embereknél, de egyáltalán nem tntek törékenyn k. Hosszú, rtsárga szrzetük volt. Vajon milyen szín a brük? - gondolta von Rheydt. Lábnyomaik tömörek, olyanok, mint a tevéké, csak kisebbek. Hosszú nyakukon nevetségesen apró fej ült. Ne olt világosan körülhatárolható arcuk, viszont jól látszottak az emberekre mered nagy, sötét szeme A mellette megszólaló hang oldalpillantásra kényszerítette. Casca, szemét le nem véve az elle

félrl, valami imádságot mormolt, kardját maga eltt tartva. Amikor elkapta von Rheydt tekintetét , elvigyorodott, de nem hagyta abba. Mbatha csöndben volt, szótlanul méregette az ellenség et, majd hirtelen hátat fordított neki, és a némethez fordult. - Harcolunk velük, u-Rheydt? - kérdezte. - És te, Casca? Von Rheydt bólintott. - Harcolunk! Casca befejezvén imáját, melle elé emelte szögletes pajzsát. Mbatha visszafordult. Von Rheyd t kivont kardjával jobbjában, a lugerrel baljában menetelt elre a páncélos római és a brpajzsát tartó között a várakozó idegenek felé. Amint közeledtek egymáshoz, megkülönböztethetvé váltak eltér fegyvereik és ruháik. Biztosan e különböz korok szülöttei - gondolta von Rheydt. Az egyik úgy tnt, valami kékes fémbl készült visel, és ugyanilyen anyagú hosszú rudat tart a kezében. Von Rheydt oldalba bökte Júniust, és kardjával erre az alakra mutatott. A római bólintott, fogát vicsorítva összpontosította figyelmét az il et alakra. A második majdnem csupasz volt, fegyverként pedig két görbe handzsárfélét viselt, pengéi villog . Mbatha kezdettl fogva ezt tartotta szemmel. Egyszer csak az idegenek egy másodperc alatt mintha hétlábnyiról emberi nagyságúra zsugorodt ak volna össze. Von Rheydt csak pislogott, de aztán rájött, hogy mi történt: az idegenek behúzták fejüket a m kasukba, sötét szemeik most valami tekncpáncél-szerség fölött villogtak el, mint amikor egy katona kuk cskál ki a lövészárokból. Az agyuknak nyilván a mellkason belül kell lennie - gondolta. Sebaj, egy pisztolygol yó ott is utoléri, megtalálja. Ekkor, alig egy szemvillanásnyi id alatt, a kék páncélos idegen fölemelte egyik hosszú kezét, rúdjából kiltt valamit, ami túl gyorsan szállt ahhoz, hogy félreüthet lett volna. Ijeszt, peng hanggal vagy méteres kék fémpálca csapódott a homokba a lábai eltt. Casca pajzs a is hátrabillent, de a centurio csak egy gúnyos kacajt küldött a lény felé, amely újabb fegyvert ott el a hátán viselt tokféleségbl. - Gratias - fordult hozzá von Rheydt, majd a három ember szétvált, pedig szemtl szembe találta magát a harmadik idegennel. Ellenfele szilárdan állt két lábán, a nyakát egy picit kinyújtotta, nagy sötét szemeit a néme esztette. Sima, rézvörös bre karján és lábán csupasz volt, viszont a törzsét lapos, megtéveszten indigó hasonlító burkolat fedte... Ezek azonban olyan részletek voltak, amelyeket a százados csak tudat alatt jegyzett meg, mivel arra a rövid rúdra fordította teljes figyelmét, amelyet az egyik rézvörös kar emelt a magasba, hogy rozva lesújtson rá. Von Rheydt két gyors lövést adott le csípl. A kilenc milliméteres fegyver visszalökte a kezét a lövések ers csattanása visszaverdött az amfiteátrum körfaláról. Ellenfele hátratántorodott, m visszaszerezte egyensúlyát, megrázta magát, és elrelépett, egyik kezét a melléhez szorította, al a fegyverét emelte.

Elektromos szikra villant, és von Rheydt egész teste görcsbe rándult. Elvágódott a homokon, arccal fölfelé, de mozgásra képtelenül. Az idegen közeledett hozzá, fölé tornyosult a bíborszín égbo

leeresztett fegyverével célba vette a fekv ellenfél mellkasát. Ekkorra von Rheydt visszanyerte erejét, és kardjával sziszegve villanó ívben sújtott támadója lé. Az idegen hátraugrott, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy elkerülje a csapást. A német karja oly an ellenállásba ----------------------- Page 66-----------------------

ütközött, mintha egy lámpaoszlopra sújtott volna. Úgy hemperedett hátra, hogy közben fölkapha automatáját a homokból. Az idegen azonban már megint ott volt fölötte. Kardjának hegye nekivá t a fekete mellénybe burkolt testnek. Az idegen kicsit hátrahkölt. Von Rheydt a kard hegyére pillantott. Törött. Az iménti nagy erej csapás az ellenség lábára e tt belle egy arasznyi darabot. Megint ellenfelére pillantott, aki tovább hátrált. Bizonyos távolságr olt szüksége ahhoz, hogy fegyverét használhassa, amelyet ismét a németre irányzott. Az elkapta a lugert, áttette a jobb kezébe, majd gondosan célozva négy golyót röpített az t t dó lény törzsére. Egyik sem hatolt a testébe, de a nyolcgrammos lövedékek kinetikus energiája minden

becsapódással hátrább taszította a támadót. Az utolsó golyó a földre terítette, kezébl kieset . Von Rheydt két szökkenéssel a furcsa pálcánál termett, és csizmájával beletiporta a homokba.

sarkából kurta pillantást vetett Mbatha és a majdnem csupasz idegen küzdelmére. Már mindkett fegyvertelenül vívta elkeseredett ökölharcát. maga legyzött ellenfele két szeme közé illeszt a pisztoly Csövét, és megnyomta a ravaszt. Az üres csettenés figyelmeztette csak rá, hogy a zár ugattyú üresben áll: elfogyott a muníciója. Ugyanebben a pillanatban vasmarok ragadta meg a bokáját és döntötte le a lábáról. Elejtette a rdot és a haszontalanná vált pisztolyt, rázuhant ellenfelére, és öklével döngette annak mellét. Remélte az öltözéke hárította el a lövedékeket, de csalódnia kellett: az alatt lév tekncpáncél volt ac teljesen érzéketlen volt öklével és fegyvereivel szemben egyaránt. Már-már halálos szorítás ö or rátalált a dísztr markolatára. A fegyvert a lágy nyakrészbe mélyesztette. A szorítás engedett

küzdfél eltávolodott egymástól, s most óvatosan kerülgették egymást a vörösl napfényben. Von Rheydt lihegett, trt markoló keze fejével kitörölte szemébl a verejtéket. Zúzott térdében mellkasában fájdalom lüktetett. Ellenfelének nagy, szomorú szemei pislogás nélkül követték, a kerülgették egymást megroggyantott térddel, szétterpesztett karral, mint a birkózók. Nyakán t sebek, de vérnek nyoma sincs. A sötét szemek egyszer félresiklottak von Rheydtrl a széttap osott fegyver maradékára, majd újra visszatértek a német biceg alakjára. A jobb keze irányában köröz von Rheydt egyszer csak valami keményre lépett: Mbatha rövid dárd volt az. Fölkapta és alulról fölfelé a nagy, szomorú, figyel szemekre szegezte. Így már valamivel jobb, mint puszta kézzel - jutott a német eszébe. Megnyugtató hvösséget érz mint mindig, ha már elkezddött a harc. A körülmények azonban látszólag az idegennek kedveztek: az z acélkemény br, a hatalmas er, amit a lábában érzett, amikor a másik megragadta, az, hogy agy a sebezhetetlenül rejtve volt: Maga az idegen óvatos, megfontolt mozgása is iszonyatos e

r benyomását keltette. Egy tank megfontoltságával mozgott... Ez a megfontoltság! Lehet, hogy nem is valami legyzhetetlen er, hanem a hatalmas töm eg jellemzje? Bármi, ami képes ellenállni egy acélköpeny lövedék csapásának, egész biztosan nehezebb, mint E felismerés pillanatában von Rheydt szándékosan megroggyant, mintha sebesült térde fölmondta volna a szolgálatot. A földre hanyatlott és felnyögött. Az idegen egy szemvillanásnyit tétovázott, majd elrerontott, tevepatához hasonló lábai mély n omokat hagytak a homokban. Odaért a némethez, de gyors léptei botladozássá váltak, amint a rövid dárda hosszú lábai közé Kezdett a fekv alakra omlani, amikor von Rheydt odébb hemperedett, s közben felegyen esedett. Amint a lény az egyensúlyáért küzdött, kinyújtotta a nyakát, majd az egész alak görcsbe rándult, amin nyelének vastagabbik vége lesújtott a tarkójára . Olyan ervel vágódott a talajba, hogy apró rögök röpködtek körülötte. Von Rheydt megfordította és hegyét mélyen belevágta a hosszú nyak tövébe, ám a teremtmény meg sem rezzent. Ez mégis jó . Von Rheydt elmosolyodott: ott kellett vezetnie a f idegpályának a szemektl az agyhoz . Körülnézett, mi van a többiekkel, és meglátta Casca vigyorgó képét. A római hajadonftt volt m nagy részét és arca jobb oldalai vér borította, de a kék páncélos idegen mellén térdelt, kard a teremtmény torkának feszítve. Vajon Mbatha hogy áll? Körbefordult, és vagy húszméternyire láthatta annak az összecsapásnak végkifejletét. A hatalmas zulu teste verejtéktl csillogott. Mindkét karja az ellenfél vállára kulcsolódott acélkemény dupla nelson fogással. Az idegen hirtelen elernyedt. A zulu háta és válla dagadoz ott a ----------------------- Page 67-----------------------

hatalmas erfeszítéstl, mire az egyik rézvörös kar szörny reccsenéssel természetellenesen hátracsavarodott. Mbatha a földre lökte az eszméletlen idegent, térdre hullott, összegörnyedt, teste a kimerít delem utóhatásától reszketett. Valahonnan felülrl taps hallatszott. Föltekintve von Rheydt megpillantotta a tábornok magányos ül alakját az amfiteátrum legalsó sorában. - Szép munka volt, százados! - szólt le hozzájuk, nyers hangjában szinte elismeréssel. Von Rheydt körbejáratta tekintetét harcostársain. Casca tisztelgésre lendítette a karját. Meg epettnek látszott. Mbatha is talpra emelkedett, és ládzsát tartó karját nyújtotta elre. Vajon k mit lá k a vezérkari tábornok helyén? - töprengett magában. - Köszönöm - szólt a ftiszthez. - Most önön a sor, tábornok. - Természetesen... Mindhárom gy visszatér az életbe - mondta a tábornok. - Végezzenek ezzel a hárommal, azután... - Nem - hallatszott von Rheydt hangja. A tábornok mozdulata megdermedt. Karja a levegben. - Mit mondott, százados? - Azt mondtam, nem! Ez a... teremtmény... derekasan harcolt. Nem katonához ill dolog megölni a bátor, de tehetetlen ellenfelet. A tábornok leeresztette a karját, és fölnevetett. - És mit szólnak ehhez a nemes érzéshez kevésbé civilizált barátai, százados? - Ezzel mondott mit, de

olyan gyorsan, hogy von Rheydt semmit sem fogott föl belle, majd mindketten Cascára néztek. A római letekintett a kék páncélos harcosra, majd lassan fölemelte a kezét, és... fölfelé for a hüvelykujját. Mbatha széttárta a karját, és odébb lépett legyzött ellenfele melll. Von Rheydt visszafordult a tábornokhoz. - Láthatja! - Ez rület! - szólt a tábornok dühösen. - Az ilyen primitív lovagiasságnak nincs helye a mode n háborúban. Az ön idejében, százados, az ellenfeleik ellátták az önök sebesültjeit? - Nem - válaszolta von Rheydt, és lesütötte a szemét. - Még egyes... honfitársaim sem. De a l gjobbjaink, a hivatásos katonák... igen. Számunkra nem az engedelmesség az egyetlen törvény, tábornok. Becsületérzetünk is van. - Ebbl elég! - kiáltotta a tábornok, fehérre válva. - Ez az utolsó esélyük, százados. Fejezzé dolgukat tisztességesen. Most azonnal! Von Rheydt elrelépett, és dühösen földhöz vágta a dárdát. Az reszketve állt bele a homokba. - Tegye meg ön! Ez az ön háborúja! - szólt nyugodtan. Ezzel megfordult, intett a rómainak és zulunak. Együtt vonultak odébb az arénában. Von Rheydt érezte a feketeség közeledését. Egyre inkább elhatalmasodott rajta. Beburkolta, m int egy lehulló bársonyfüggöny az eladás végén. Elérte a sötétség hulláma. Elmerült benne. Szeme a hó fehér hidegségére nyílt az arca eltt. Érezte a tzforró égést a gyomorszája tájékán szeme egy arcon állapodott meg. Egy emberi arcon. Egy fehér köpenyes katona arcán, aki k iáltott valamit, majd ráemelte a géppisztolyát... A lény élvezte a vezérkari tiszt szerepét. Külsejét még most is megtartotta, amint leült, hog egírja beszámolóját. A viharvert tábori írógép csattogott az ujjai alatt. Meg-megállt, hogy belepill son valamelyik dokumentumba az asztalon, vagy megszívja szivarját. A szürke, nyolcszöglet he lyiség lassan megtelt réteges szivarfüsttel, amint írta: ... a (4) cikkely (a) bekezdésének alapján kitzött feladatot, a Szabályzati Kézikönyv legutób kiadásának megfelel szabványos teszteljárások betartásával hiánytalanul elvégeztük... . Az értékel tiszt sen követte figyelemmel az összehasonlító harci feladat végrehajtását, és mély benyomást keltett z emberfaj katonáinak teljesítménye. A három különböz ellenféllel szemben k bizonyultak a jobb harcosoknak. Az emberfajnak mégis vannak olyan, nemkívánatos tulajdonságai, amelyek tzvonalbeli bevetés kor ----------------------- Page 68-----------------------

nehézségeket okozhatnak. A legveszélyesebb ezek közül a primitív harci erkölcseiknek ellentmo dó parancsok megtagadása. Hátradlt karosszékében, és gépiesen eregetve a füstkarikákat, elgondolkodott az utóbbi problé n ésszel nem javasolhatja, hogy a Vitatott Területeken azonnal vessék be az embereket. E gyszeren alkalmatlanok a feladatra, ha nem képesek a legegyszerbb parancsok végrehajtására. De mégi s - gondolta - túl sok harci potenciál rejlik bennük ahhoz, hogy csak úgy elvessük ket, és valamely más mo

ellel kezdjünk újabb kísérletekbe. A lény jó darabig gondolkodott, azután elnyomta ég szivarját, megigazította karosszékét, és v kezdte az írógépet. Javaslatok A terv végrehajtásához jelen fázisában erteljes, felgyorsított fejlesztési program szükséges. k érdekében a jelenlegi háború befejezése után két nagy energiablokkot kell létesíteni, olyan, matos konfliktushelyzet kialakítása mellett, amely elengedhetetlenül szükséges a hatékony emberfeg yver kifejlesztéséhez... A lény elégedetten bólintott. Pontosan így lesz jó. így továbbra is megmaradhat a kényelmes h zági vonalban, kísérletvezetként, jó messzire a fronttól... A lény elmosolyodott, majd lassan elkezdett visszaváltozni. Füssi-Nagy Géza fordítása Poul Anderson Kert az rben

- Aszteroida! Egy zöld aszteroida! A hangja furcsán rezonált az rhajó fémes csendjében. Tétova csodálkozással nézett ki a kémlel . Odakint sötét volt, az r mérhetetlen sötétsége. A kémlelablak vörösréz keretében ezernyi csil szikrázott hidegen, a bántóan fényl napok nyüzsgésében az aszteroidát, ezt az apró, halványzö

csak gyakorlott szem vehette észre. Újszer jelenség, az aszteroidaöv gyenge fényének tompa r eflexe, nem a világrön átszökell, csupasz fény. Kissé vibrált, amint szabálytalan tömegével a tengely forgott. - Zöld! - ismételte Hardesty egyre növekv csodálkozással. - Ilyet még sosem láttam. Az asszony eltolta magát az rhajókabin falától, magas alakja súlytalanul ellebegett az irányí ult mellett, a távolabbi falra szerelt mszerek felé. - Megnézzük? - kérdezte egykedven. Hardesty a mszerekre nézett, és gondolatban elvégzett néhány számítást: ilyen úton takarékosk ll az üzemanyaggal. - Megnézhetjük. A sebessége nem tér el túlságosan a miénktl. Marian barna fürtös fejével a távcsre hajolt, hosszú ujjaival gombokat forgatott, és a csill agképek között bujkáló foltot figyelte. A ventilátorokból kiáradó leveg surrogása elvegyült a fogaskerekek h

zümmögésével. Odakint az rben nyugalom volt, félelmetes nyugalom... Hardesty szívverése hango an dobbant a fülében. Overallja zsebébl ceruzát vett el, a felesége diktálta számokat az irányítópultra rögzített j bre írta fel, majd amikor az asszony befejezte az adatok sorolását, levette a polcról logarlécét , és rutinos könnyedséggel dolgozni kezdett. Karcsú alakja szabadon lebegett, s hogy testhelyzetét rögzít se, egyik lábát beakasztotta az ülés kartámaszába. Az Aranyláz Hardesty utolsó csillagászati számításai szerint többé-kevésbé ismert sebességgel

a Naptól. Jó megközelítéssel feltételezhet volt, hogy az aszteroida mozgása az rhajó pályáját negyvenöt fokban tér el, és sebessége körülbelül megfelel egy ilyen távolságban körpályán moz

elvárható sebességének. Így a transzverzális szögsebességbl megbecsülhette a köztük lev távol Ennyi meg ennyi üzemanyagra van szükség az rhajó küls vektorának letompításához, a feltételez távolságban valószínleg elegend lesz egy 2,5 g-s sebességcsökkentés, aztán plusz 10%, a ----------------------- Page 69-----------------------

manverezésre és a leszállásra. - Ühüm - bólintott. - Rendben van, drágám. Marian odaúszott székéhez, rögzítette magán a hevedert, és bekapcsolta a gégemikrofont. Míg H ty az rhajóval manverez, veszi fel a, mszerek adatait, és ha a rakéták beindulnak, szükségük lesz

telecomra, ha beszélni akarnak egymással. Hardesty nem töprengett tovább a zöld aszteroida rejtélyén, kizárólag az rhajó manverezésének feladatára koncentrált. A süvít hajtómvek lassan fordítottak egyet az rhajó testén. Aztán fel lottak a rakéták, és mennydörg hangjuk zúgva és recsegve remegtette meg az rhajókabin falait. A fogu

remegve koccant össze, és a növekv súly elviselhetetlenül nehezedett rá lebegéshez szokott te tükre. Látásuk egy percre elhomályosodott, a hirtelen felvörösl égbolton vad táncra perdültek a csil ok, de aztán Hardesty beidegzdött reflexmozdulatokkal folytatta az irányítást, és figyelte, hogyan n a hátsó kamera televíziós képernyjén egyre nagyobbra az aszteroida képe. Mintegy tízmérföldnyire száguldottak el mellette, vakító piros fénnyel fröcskölve tele a táto

Aztán a kisbolygó megjelent az els kitekintnyíláson. Hardesty elretolta a fkapcsoló karját, é érezte, ahogy testének minden porcikája megfeszül. Marian egy számokkal teli, hosszú szalagot tépett le az egyik szerrl. Az rhajó megfordult, irányt váltott, a hajtómvek felsüvítettek, az rhajó pedig elindu t a sziklatömb felé. Széles ívben megkerülte, majd a hátsó kamera képernyjén, a hajszálkereszt kö jelent meg ismét a képe, és mozdulatlanul ott is maradt. Hardesty óvatosan hátrálva indult e l feléje. Tipikus csillagtörmelék, gondolta. Nagyjából henger alakú, talán tíz mérföld hosszú és öt mér a felszínét keresztül-kasul szántó szakadékok és törések miatt azonban inkább egy fekete szik összehányt krakásnak látszott. Itt-ott egy-egy folton, kvarcdarabkán vagy csillámkn tört meg halvány napfény, és szikrázva, bántó villanással verdött vissza. A zöld foltok azokat a dombokat, lej t borították, amelyek a legtöbb napfényt kapták, és úgy tnt, mintha azokat a zöld foltokat fino vagy erezet - kötné össze. Hardesty a foltokban barna, szürke és sárga színeket fedezett fel. Mintha zuzmó lenne, vélekedett magában, és gondolatban felmerült eltte a New Englandi erdk hvös, mohos szikláinak a képe. Hirtelen lebírhatatlan vágy fogta el, bárcsak ott lehetne. A radarernyn villogott, táncolt a kép. Alig látott sima felületet a talajon, de már szállt l e rosszabb helyen is, és az rhajója sohase billent fel. Ha most nem sikerülne, az avval a bosszúsággal járna, hogy fel kellene szerelnie a csörlt, amivel fel tudja állítani, bár az ilyen gyenge nehézkedési er mellett ne m ártana sem az rhajónak, sem a személyzetének különösebben, ha feldl. A rakéták tompa dübörgése mellett egy motor sivító hangja jelezte, hogy a rögzítlábak elindul tartóhüvelyükbl. Az elektronikus szelepek felszisszentek, a radarirányítású szervószerkezet beszabályozta a lábak hosszát, hogy alkalmazkodni tudjanak a lejts, üreges talajfelszínhez . A rakéták elhallgattak. Az rhajó teste egy reccsenéssel megdlt. A hirtelen támadt, süket csendben

az egyik láb alatt beszakadt palaréteg roppant, de a szervószerkezet addig dolgozott, amíg szilárd ta lajra nem talált. Az rhajó újra kiegyenesedett, s most már biztosan állt meg. Hardesty megrázta a fejét, hogy kicsit kitisztuljon. A feleségére nézett. Az asszony keske ny, határozott vonású arcán ders mosollyal gratulált. Annyira ismerték már egymást, hogy szavakra sem volt szükségük. Hardesty kikapcsolta biztonsági övét, és felállt. Amikor az rhajóból kiléptek, Hardesty úgy érezte, mintha mellbe vágták volna. A látvány olyan , mint egy nyomasztó álom. Száz évet is eltölthet az rben, gondolta, de az aszteroidaöv kísérte s világának embertelen kietlensége minden alkalommal olyan jegesen markol a szívébe, mint az els nap, amikor elhagyta a Földet. Az Aranyláz nem volt nagy rhajó, mindössze két utasra méretezték, és kifejezetten az aszteroi aöv kutatására gyártották, benne bányászati eszközökkel, finomítóberendezéssel, valamint egyéves elegend üzemanyaggal meg élelmiszerrel, de így is magasan tornyosult a fejük fölött: tompán c illogó, masszív fémoszlop a sápadt, hideg világításban, mögötte a csillagos égbolt. Elttük a horizont pengeéles sziklák kíméletlen frészfogai meredtek az égnek, úgy tnt, mintha karnyújtásnyira le

És a végtelen r ott rejtzött farkasfogaik mögött. A fekete talajon, a halvány fényben gödrök, ek és tekergsen keményre fagyott magma között vak üregek árnyai kúsztak fel a töredezett hegyoldalb . Az apró Nap háromszázmillió mérföldnyire tlük csillogott és szórta feléjük tompa, hideg fénynyal ----------------------- Page 70-----------------------

Csend volt, levegtlenség, a semmi üres, kegyetlen csendje, nem hallatszott más, csak a lépteik tompa koppanása és lélegzetük meg szívverésük gyors dobbanása. Saját életük hangjai most szinte bán hasítottak a fülébe. Ez volt az r sötétségében a leghalványabb villanás, apró, kétségbeesett némaság vaskapuján. És a fejük felett a kering csillagok, az r milliónyi napja, tz és jég a csillagképek iszonyú yalábjaiban, a Tejút, mint egy jéggé fagyott ezüstfolyam, a csillagködök távoli, titokzatos izzása: végtel magány, elég ahhoz, hogy az emberi szív beleszakadjon. Ott ívelt fölöttük, sok fényévnyire a edve, de ez nem a földi égbolt barátságos szomszédja volt, hanem mint egy lángban és sötétségben lo isten, megvetéssel figyelte a figyelket: hatalmas, gyönyör és kegyetlen. Aztán a többiek, am elyeket a Föld még sohasem látott, a többiek, amelyek villogva és sziporkázva küldik jelzéseiket elképz etlen távolságokon át, évmilliók óta, de senki se tudja, hogy mit jeleznek. Hardesty nagyot sóhajtott, és Marianre nézett. A lemen nap fénye rózsaszínén csillant meg fémöltözékén, a sisakjáról visszaver fény elrejtette arcát. Az rruha személytelenné tette, ha fémes recsegéssé torzult a rádióban. Mintha egy robot állt volna mellette. Elhessegette az egyedüllét nyomasztó érzését, és nyugalmat erltetett a hangjába. - Gyere, nézzük meg az egyik zöld foltot még naplemente eltt. - Azt hiszem, van egy arrafelé - mutatott Marian hátrafelé kesztys kezével. Hardesty már rögzítette magában az aszteroida sarkcsillagának helyzetét, megfigyelte a többi csillagképeket is, és elindult Marian után. Tízéves gyakorlata során már megtanulta, milyen k y eltévedni egy ilyen krengetegben, és a tartályaikban csak néhány órára való leveg volt. Majdnem súlytalanul botorkáltak a kísérteties, mérhetetlen csendben felnyúló, halott sziklaor ok között, a bántóan éles fénnyel sziporkázó csillagok alatt. A látvány baljós érzete végig, valamennyi rú

Hardestyt, mióta elhagyta a Földet. Néha ugyan a Föld emléke elhomályosította ezeket az érzés zöld mezk, magasra nyúló fák és a tudat, hogy fúj a szél, ezernyi harsány, szi szín közepette alac régi ház, szárnycsapások az égen... De nem mindig sikerült felidéznie a képet, a csupasz csillagok villódzása eltakarta elle. Nos, talán itt, talán valahol másutt, ezen az utamon vagy a következn, megtaláljuk a szere ncsénket. És akkor hazamegyünk. Ez volt a nagy ábránd. De minden rutazóra, akinek életében beteljesült az álom, sok száz olya sett, akinek a lelke összetört, és kiaszott teste ott maradt egy ismeretlen, fagyott bolygódar abkán. Hardesty a szerencsések közé tartozott. Egy ízben egy jól sikerült fogás után saját rhajót vá

magának, és azóta is eleget keresett ahhoz, hogy a költségeit fedezze és még valamit félre is gyen. És a Ceresen, egy irodában összetalálkozott az aszteroidaöv kevés ni alkalmazottjainak egyikével, feleségül vette és partnerévé fogadta. Milyen lenne Marian a Földön? Marian még sose látta a Földet. A Marson született. Miközben az aszteroida siets, idtlen mozgásával elfordult, a nap a horizontra süllyedt. Tétova fények csillantak Marian rruháján, amint az asszony egy hegygerincen felfelé kapaszkodott, az tán megállt, mintegy odaszögezve a sötétség és a ggös csillagok hátterére. A hangja hirtelen izgatott lihe l csendül meg a fülhallgatóban: - Jim! Jim, gyere gyorsan! Hardesty megfeszítette izmait, és egy ível ugrással lebegve, forogva, mint egy szi falevél , mellette termett. sz? Bíborszín juharfa a füstös, ködös októberben, egy falevél száll libegve a gyalog Együtt néztek le a veszedelmesen megbillent bazaltlemezrl az Orion csillagkép eltt fel nyúló, barázdált sziklapadra. Zöld volt. A levegtlenségben olyan élesen, olyan tisztán rajzolódott ki elttük, mintha a sis akjukhoz érne. rszer dudorodások, tekerg kúszónövények, vastag, kemény levelek... - Élet! - tört ki Hardestybl suttogva, mintha valami magasztos, szent dolgot látna. - Élet? De hisz ez lehetetlen, Jim! Egyetlen aszteroidán sincs élet! Hardesty tenyere hidegen megbizsergett. - Ezen van - válaszolta kurtán. Az aszteroidaöv gravitációjának hétmérföldes csizmájában átsétált a fekete ktömbökön. A nap k ----------------------- Page 71-----------------------

hegycsúcs között csüngött, a hegycsúcsok szarv alakú árnyékot vetettek a zöld foltra. A zöld letérdelt, és megfogta az egyik kaktuszszer levelet. Mintha a levél elhúzódott volna tle, és Hardesty a tétova, megtéveszt világításban úgy látta, halvány remegés fut végig az indák szövevényén egé addig, ahol a sziklapad peremérl lenyúló rostos szálak eltntek a szeme ell. Visszahúzta a kezét, és guggolva bámult tovább. Marian odament hozzá, megállt mellette. - Én... - Az asszony hangja mély volt, halk és enyhén reszketett. - Nem tudom... örüljek-e, izgalmasnak találjam-e... vagy féljek-e, Jim? Hardesty hosszú, csontos arcán zavart értetlenséggel nézett maga elé. - Megértem. Annyira belénk idegzdött a gondolat, hogy az aszteroidaövbe nincsen szerves él et, hogy...

nos, eddig a hideg, a levegtlenség és a távolság volt az ellenségünk: ezek a személytelen erk Most pedig fogalmunk sincs arról, mit kezdjünk valamivel, ami esetleg ellenséges is lehet. De mégis, az, hogy itt élet alakult ki, és tovább is fejldhet, az csodálatos érzés. - Szinte kihívó tekintettel t föl a csillagokra. - Ezek nem árthatnak nekünk! Ezek csak növények. Gondolod, hogy esetleg szörnyetegek is va nnak itt? - Nem is bánnék egy derék jó tzokádó sárkányt. De baktériumok? Azt hiszem, olyan vagyok már, egy vénasszony. Ismered a mondást: a bátor rhajós sose öregszik meg? Egyszeren azért, mert n em él el odáig. - De hogyan létezhet itt élet? Nincs víz, nincs leveg, nincs semmi... - Nem tudom. Nyilván nem földi típusú, bár majdnem biztos vagyok benne, hogy protoplazmati kus. Egyszeren arról van szó, hogy alkalmazkodott az itteni körülményekhez. Hardesty határozott mozdulattal állt fel. Döntött. - Azt hiszem, ezt alaposabban tanulmányozni kellene, analizálni meg egyebeket, de ne künk nincs meg ehhez sem a képzettségünk, sem a szükséges berendezésünk. Tehát készítünk néhány felvételt, kiszámítjuk ennek a kdarabnak a pontos pályáját, aztán az egészet jelentjük a Ceresnek. Közbe

körülcserkészünk ércekért, mint rendesen, de ezeket a zöld foltokat elkerüljük. A munkánk még

kockázatos, ha nem vállaljuk ezt a kis extra kockázatot. - Igazad van... - Marian a növényeket nézte. Aprók, groteszkek, csúfak, de... - Egy kert suttogta. - Kis kert, itt zöldell a semmi peremén. - Gyere - sürgette Hardesty. - Menjünk vissza az rhajóhoz. A nap lebukott a távoli sziklák mögé, és rájuk szakadt az éjszaka. Zseblámpájuk fénye sárgás, bizonytalan foltot rajzolt a talajra, másutt, a csillagok özöne alatt tengernyi fekete ség. A világosabb mennyboltfa kirajzolódtak a magasra emelked sziklaormok, jeges, szürke körvonalak a sötétség

hátterében; a két emberi lény sötétben botorkált, a gyenge gravitációban szinte lebegve folyt atos útját a köveken vissza, az rhajó felé. - Míg élek, nem felejtem el - állapította meg Marian. -Azok a növények! Itt tenyésznek, leveg nélkül, víz nélkül, ebben a hidegben... Gondolod, hogy üstökösök termékenyítik meg ket, Jim? Gondolod, ho a pollenjük csillagpor? - Ne légy már annyira költi - dörmögte Hardesty. Csillagászati megfigyeléseik ellenére gondot okozott megtalálniuk az rhajót, végül is hátulró közelítették meg. Ezért meg kellett kerülniük az egész masszív háromlábat, mieltt meglátták a alakot, aki a feljárólépcs eltt várakozott. Hardesty egy pillanatra csalódottan állapította meg, hogy egy másik rkutató megelzte ket. Messze eltért minden megszokott útvonaltól, nem árulta el senkinek, merre készül, pontosan azért, me t ezt akarta elkerülni. A sebességek egyeztetése a leszálláskor annyira költséges volt, hogy a törvény sze azt illette meg egy újonnan fölfedezett aszteroidán az összes bányászati jog, aki elsként szállt le rá. A hogy közelebbrl szemügyre vette... Az rruhája esetlen volt, otromba, ez a típus már akkor régen idejét múlta, amikor Hardesty e lhagyta a Földet. Fémrészei horpadtak, foltozottak voltak. Légtartálya nem volt. Szögletes, régimódi si jára,

vállára és a hátán végig vastag level kúszónövények tekeredtek, mint repkény egy ódon egyetem kollégium falán. Hardesty meghökkenve látta, hogy egy rostos szál egy ügyetlen hegesztéssel s igetelt nyíláson át benyúlik a sisakba, és a sisakon belül a férfi arcát apró gyökerecskék hálója szö ----------------------- Page 72-----------------------

keveredik a férfi szakállába. Ember? Marian elfojtott sikolya bántóan visszhangzott Hardesty fülhallgatójában. Az asszony megma rkolta a karját. Néhány lépést hátrább csúsztak. Egy halott ember, egy hulla, erdei rém, növényi bábu, tt, ahol nem lehet élet. Növényi?... - Ki vagy? Mi vagy? A másik libegve eléjük lépett. Az arca sötétben, mélyen ül szemén alig tükrözdött a csillagfé közeledett Hardesty felé. Az mozdulatlanul állt, izmait megfeszítve várta a találkozást. Mögö

rhajó mintha mérhetetlenül távol lenne tlük. Fémkezek markolták meg Hardesty vállát, a szögletes sisak elrebillent, tompán csengve ütdött i sisakjának. Ilyen közelrl Hardesty, a bányász már látta a sisakban a másik még mindig árnyékb lt, bozontos arcát: repkény befutotta, töredezett, repedezett sírkarc, melynek repedéseibe a r epkény belenyúlt. Ervel gyrte le hányingerét. A másik hangja tompán, vontatottan hangzott a fülébe. - Maguk... a Földrl...? - Igen és nem. Maga kicsoda, ember? Mi ez a ruha magán? - kérdezte Hardesty. Az ínye min tha kiszáradt volna. - A nevem? A nevem... én vagyok a kertész. Az idegen megrázta nagy fejét, és sisakján a kaktuszszer levelek mintha megzizzentek vol na ott, ahol sohase fúj a szél, ami megmozgathatná ket. - Ne! Várjon. Igen. Engem úgy hívnak, a nevem, igen... Hans Gronauer. - Fuldokló nevetés. - De az már régen volt. Most én vagyok a kertész. - Úgy gondolja, hogy hajótörött rhajós? - Igen. Hogy mióta? Itt nincsen év. Azt hiszem, vagy húsz földi éve. Ez csak találgatás. Lehe több. - A jövevény kesztys kezét furcsán, földi mozdulattal végighúzta sisakja üvegén, mintha fáradt sz ta volna megdörzsölni. - Megbocsásson. Régóta nem beszéltem. És az én... mikrofonom...? Igen, a a rádióm tönkrement a zuhanáskor, így kell beszélnem. - Hogy a sisakjaink érintkeznek? Igen, persze. De Istenem, ember! Ez a növény, ami ott n... magán... így... Fogak villanása, lesütött szemek: zavart mosoly. - A növény levegt ad. így. - Így... Ó! - Marian a férje intercomján keresztül hallotta, mit mond az idegen. - Jim! Hát persze. A növények oxigént bocsátanak ki, és azt használja... Húsz éven át! Jim! Ahogy Hardesty elfordította arcát, látta, hogyan csillan meg a hideg csillagfény Marian könnyáztatta arcán. Hirtelen elszorult a szíve a részvéttl. Húsz év! Húsz év egyedül a csupasz rben! - Jöjjön be az rhajónkba - mondta sürget hangon. Úgy érezte, képtelen tovább ott állni azon a csart, fekete kövön, feje fölött millió fagyott, csúfolódó nappal. - Jöjjön be az rhajónkba, ember, valamit. Húsz év! Istenem!

- Nem. - Gronauer nem rázta meg tiltakozóan a fejét, úgy látszik, ezt az emberi mozdulatot elfelejtette. Nem. Még nem. Kérem - mondta lesütött szemmel. - De... - A kert nem szeretné. Még nem. - A kert? - Világ. Mi... Nem merem. Nem, míg nem tudjuk. Olyan hosszú volt az id. - Azt hiszem, értem. - Marian szólt közbe ismét. Hardesty mindig csodálta gyors felfogóképess

Marian nem szép, döntötte el magában, de még a Földön sem kaphatott volna jobb feleséget. - V milyen furcsa módon beilleszkedett az itteni helyzetbe, talán nagyon is hozzászokott, jobban, mint gondolná. Nem biztos, hogy kibírná az rhajónkban. - Igen. Esetleg a növény meghal. - Gronauer fakó hangjában hirtelen izgalom csendült. Úgy lát zott, hirtelen visszatérnek emlékezetébe a szavak. - Ezen még gondolkodnom kell. Jöjjenek velem, vizsgáljuk meg ezt a kérdést. ----------------------- Page 73-----------------------

- Hová menjünk? - Az én otthonomba. Az biztonságos maguknak. De... Igen, hozzanak magukkal élelmet. - Nem evett még? - Engem a kert táplál. De maguknak talán nem biztonságos... Még nem lehet biztonságos. Jöjjen k gyorsan. Kérem. - Helyes, ha nincs messze. Tudja, gondolnunk kell arra, mennyi levegnk van. - A növények adnak levegt. Hardesty az ember feje körül tekerg indákra nézett, meg az arcába növ gyökerekre, és megborzo tt. - Ne! - Szóval, az én házamban van leveg. Ott lélegezhetnek. Nincs messze innen. - Helyes. - Hardesty kiszabadította magát Gronauer szorításából, és többé nem hallhatták egym

- Marian, hozzál valami konzervet. És tedd be a pisztolyomat az egyik zsebbe. Ott va n a szerszámosládában. - A pisztolyt, Jim? - Igen - mondta Hardesty kissé rekedten. - Sose gondoltam ugyan, hogy szükségem lesz rá, de ne kockáztassunk semmit. És téged sem hagylak vele egyedül. Majdnem biztos vagyok benne, ho gy ártalmatlan, de az ember sohase tudja. Húsz év! Nem úgy viselkedik, mintha normális lenne. De ki az ördög viselkedne normálisan, ha így élt itt, ennyi ideig? Igen, kell a pisztoly. Marian szótlanul ment fel a lépcsn, és eltnt a légzsilipben. Gronauer várakozóan állt, nem kí t meg további beszélgetést folytatni, és Hardesty nem bánta, hogy így alakult a helyzet. A látottak és hallottak feletti csodálkozását háttérbe szorította zavart töprengése: nyilván atja el, hogy Gronauert magukkal vigyék, amikor továbbrepülnek, de a férfi extra súlya és a készle , amire hármuknak szüksége lesz, elég ahhoz, hogy egész útjuk kútba essen. Többtucatnyi megamérföld k nincsen olyan állomás, ahová elvihetné. Úgyhogy ha nem találnak hamarosan egy valamirevaló hasadóérc-telepet, alaposan ráfizet az egészre. Szóval azon töprengett, itthagyhatná-e Gronau rt, hogy aztán egy kormányzati mentrhajó vegye fel. Végül is a tudósok nyilván szeretnék ezt a kisboly alaposan megvizsgálni... De ha megtudnák róla, hogy elhagyott egy hajótörött rkutatót, a társ

lom kiközösítené, és senki se érintkezne többé vele. Nem, akármibe kerül, magával kell vinnie Gro Csak abban reménykedett, hogy végül is talál egy alkalmas érclelhelyet ezen az aszteroidán. Gronauer valószínleg tud majd errl valami felvilágosítást adni. Marian egy zsák konzervvel megrakodva tért vissza. Hardesty vállára vetette a zsákot. Gron auer elindult. A Tejút kísérteties íve alatt, sötétben indultak útnak. Gronauer siets léptekkel, biztosan tá t, szemmel láthatóan nem gondolt arra, hogy a másik kettnek gondot okoz lépést tartani vele. Hardesty szitkozódva botladozott utána. Közben feltnt neki, hogy a férfi a hátán egy brszer tömlt vise , amely felteheten a futónövényrendszer része volt. A töml halványpiros fénnyel izzott. Hforrás? Néhány mérföldnyi csupasz k után növénnyel borított terület következett, amely jobbra-balra s terült el, amíg a szem ellátott. A gyengébb indák meg a levelek mintegy félrehúzódtak lábuk e

ugyanakkor valami, alig észrevehet gyenge remegés futott végig a kerten egészen a kis vi lág pereméig. Hardesty becslése szerint körülbelül ötmérföldnyire távolodtak el az Aranyláz, amikor elérték rhajót. Ütött-kopott roncs volt. Testének középs része épnek látszott, de azt is összevissza foldoztá hegesztették. Egy szk kis szakadékban állt, a szakadék végének alacsony, meredek falánál. A fémlemezek, a nagy támasztórudak mint madárrágta csontok hevertek összetörve szerteszét. És a asz vasakat zöld növényzet ntte be. A növények a földön bozótba ssödtek, a hideg csillagok alatt kísérteties áradat, burjánzó ind kapaszkodtak a sziklafalon, borították a kdarabokat, levelek és kacsok takarták el oszlo pszeren a felnyúló sziklaormokat, mozdultak szél nélkül, zizzentek hang nélkül. Gronauer rhajójának kab szinte eltnt a buja növényzetben. Hardesty ösztönösen visszahkölt, amikor a légzsilip ajtaját onó levelek hozzádörgölztek. A zsilipen belül a sötétség szinte fojtogatta, csak akkor áradt rájuk valami gyenge kis fény, amikor Gronauer kinyitotta a bels ajtót. Aztán, amint az r hidegében lehlt sisakjukon pára képzdött , ez a fény ----------------------- Page 74-----------------------

is eltnt. Hardesty és Marian kisegítették egymást rruhájukból, gondosan ügyelve arra, hogy cs pasz kézzel ne érjenek hozzá, aztán követték Gronauert a kabinba. Hardesty els tekintete a hajótöröttre esett most, hogy az eltávolította magáról repkénnyel be ott, ütöttkopott, vén rruháját. Hajában és szakállában szürke sávok húzódtak, mosdatlan szaga volt, de piszkos. Az arca lenygözte Hardestyt: a kegyetlenül megnyomorított arcon a sérülések vastago n kidudorodó sebhelyekben gyógyultak. Az arcán is, homlokán is himlhelyszer foltokból gyengéd mozdulattal húzogatta ki az rruhájára még mindig rátapadó növények gyökérszálait. De a szeme volt, amint elzékenyen elreengedte vendégeit. A kabin kicsi volt, majdnem bútorozatlan, mégis zsúfolt. Hideg volt benne, és a leveg pe nészszagú. Növények borították a falakat, a mennyezetet, és növények alkottak ruganyos sznyeget a padlón

léptek nyomán zizzentek, borzongtak. A szürkészöld levelek közé beszve apró, piros hólyagok piroslottak, és a számtalan apró, tompa borostyánszínben izzó valamibl - bogyókból - fény ára - Gondolom, ez itt furcsának tnik maguknak - mondta Gronauer mentegetzve. - De eng em ez tart életben.

Hardesty megérintette az egyik kis hólyagot. A keze meleget tapintott. Igen, a növények ftötték a szobát, látták el világossággal, és táplálták tulajdonosát. Hirtelen az a baljós kérdés merült fel be lyik az ura a másiknak. - Olyan ez, mint egy álom - suttogta Marian, és gondolatban hozzátette: lázálom. Szürrealist a delírium. Régen él így maga, Mr. Gronauer? - Igen. Elször ettem a kertet, de aztán láttam, hogy egyikünknek mindenképpen el kell pusz títania a másikat, és ha én pusztítom el a kertet, nem lenne mit ennem. Így inkább barátságot kötöttem kert pedig apránként megtanulta, mire van szükségem. És megadta nekem. Gronauer rekedt hangja elhalkult, mintha kimerítette volna a beszéd. Nem válaszolt többé kér déseikre. Hardesty ert vett indulatán. Végül is ez az egész, amit itt lát, az emberi leleményesség csod tos példája, a világmindenség történetében ez az ember itt a legfantasztikusabb Robinson Crusoe, és nyilvá való, hogy a növények ártalmatlanok. Mindazonáltal annak az embernek a mohóságával nyúlt a konzervek és konzervnyitó után, aki egy idegen világban szeretné megszokott környezetét maga köré varázsol - Hát akkor eszünk? - kérdezte. Gronauer, amikor Hardesty dionattal kínálta, és elétette egyikét ritka, kedvenc sörkonzervei knek, mosolyogva ingatta a fejét. - Én... nekem nem ízlik - mondta. - Talán még veszélyes is lenne. Majd én ezt eszem. Gondosan letört egy húsos, kaktusszer levelet, és rágcsálni kezdte. A hosszan elnyúló indák a részévé váltak, és amikor a kacsok éhesen mozdulva becsúsztak arcán a sebhelyekbe, Marian elfordítot ta a fejét. Hardesty rosszulléttel küzdött, de végül is, gondolta, a növények mindent megadnak neki. Mind nt, csak emberi társaságot nem, de úgy tnt, mintha Gronauernek arra már nem is lenne szüksége. Nem. Húsz év után... Meglepdött, amikor rájött, mennyire megváltozik az ember hangulata, ha teli a gyomra. Va lójában csak akkor tudatosodott benne, mennyire éhes volt, mikor már jóllakott, és az er visszatért tag jaiba. Akkor szinte otthonosan telepedett le az egyik növények borította székre, amelyen a moha-szere n ssöd szálak meleg párnát alkottak, és megpróbálta Gronauert beszéltetni. Ami nem volt könny felada mert a hajótörött túlságosan zavart volt, és a lábfejét bámulva csak motyogva válaszolgatott, de azé e apránként értelmesen összeállt. Tulajdonképpen az egész roppant egyszer volt. Gronauer körülbelül húszéves korában hagyta el szülhazáját, Németországot, és indult el az aszteroidaövbe. Harminc éve történhetett, amikor éppen elkezdtek a Földön az rben kering kisb lygószikladarabok gazdag érclelhelyeire felfigyelni, mert a Földön egyre nagyobb hiány volt hasadó ércekben. A nagy társaságok expedíciókat szerveztek. A szétszórt, apró kis világok között cir miután a begyjtött érceket megfinomították, egy-két év múlva jó néhány millió dollár érték ár térhettek vissza az aszteroidavárosok egyikébe. Kemény, veszedelmes, de jól jövedelmez munkáé mindig magas bért fizetnek, és a kutatók közül nem egy, köztük Gronauer is, hamarosan képes v saját rhajót vásárolni, és önállóan indulhatott kutatóutakra. Volt egy partnere, már nem emlékezett a nevére, körülbelül öt éven keresztül utaztak és kutat t. ----------------------- Page 75-----------------------

Miután a hozzáférhet aszteroidákat mind feltárták, egyre inkább elterjedt a szokás, hogy az r ok nem árulták el senkinek úticéljukat. Így aztán ha valaki egy gazdag planetoidcsoportra bukka nt, több utazást is megtehetett, és nem kellett versenytárstól félnie, de természetesen, ha baleset ér e, nem számíthatott mentexpedícióra. Minthogy csak akkora hatósugarú rádióberendezésük volt, amekkor aszteroida-rhajó magával vinni képes, nem volt módjuk arra, hogy segítséget kérjenek. Gronauer az ekliptika síkjától északnak indult el, és a sok aszteroidacsoport közül keresett gyet, amely abnormálisan ferde pályán kering. így talált rá erre a zöld világra, és csodálkozva készült l

az aszteroidának volt egy meteor kísérje, amely váratlanul átvágott a horizonton, letépte az hajó hajtómvét, és a pusztulásba küldte. A másik férfi meghalt. Gronauer törött csontokkal, összezúzott arccal életben maradt, de nagy n hosszú ideig feküdt félholtan, és csak az mentette meg, hogy az aszteroida gyenge gravitációs ere je nem jelentett nagyobb terhelést fizikumára. Aztán már nem volt más választása, mint valahogy megpróbálni él maradni, és remélni, hogy egy másik rkutató egyszer majd arra vetdik. Ez megtörténhetett egy éven belül vagy sohanapján. A legnagyobb valószínséggel arra számíthatott, hogy a csontjai is ott orladnak el az aszteroidán. Az ember egy rhajó élelmiszerkészletébl talán két évig is elél. De ezen az aszteroidán élet v növények: élelem. Gronauernek semmije sem volt, amivel mérgekre próbát tehetett volna, kivéve saját szervezetét. Néhányszor rosszul lett, de lassan rájött, mit ehet meg biztonságosan. A húsos k ktuszfélék közül akadt néhány tápláló. Az rhajó körül vagy öt mérföld körzetben mindent leszüretelt. Néhány nap vagy hét vagy hónap már nem tudott számot adni róla, mennyi id elteltével - elindult, hogy újabb kaktuszlevele ket szedjen, de kiderült, hogy azon a területen, amelyet korábban leszüretelt, minden növény elpusztult. És a ikor másutt szedett le néhányat, és megette ket, majdnem belehalt. Gronauer nem volt biológus, de az rhajósok általában meglehets természettudományos ismeretek et szednek össze, s így Gronauer is hallott-valamit a szimbiózisról. Nyilvánvaló volt, hogy eze k a növények valami módon kapcsolatban állnak egymással, és mindegyik fajra szükség van ahhoz, hogy az egé z életben maradjon. Ezek a növények azonban valami titokzatos módon megérezték közelükben az ellenséget, és halálos gyorsasággal reagáltak rá. Akármilyen fajtát próbált megenni, az hamar mérgezvé vált. És nem tudta, a kert nem talál-e ki valami még pusztítóbb fegyvert, így egy gy észrevétlenül benhet a lakóhelyéül szolgáló, lezuhant rhajó kabinjának két lemeze közé, szétf és akkor a leveg egyetlen hatalmas, végzetes szusszanással kitódul belle. Nyugodtan, módszeresen és bátran, amiért Hardesty csak csodálni tudta, elhatározta, hogy miné elbb kitanulmányozza a növények szimbiózisát. Formális, módszeres biológiai mveltség és jóformán m természettudományos mszer híján következtetéseinek java bizonytalan adatokon alapuló találgat lt. De egy-két éves türelmes, kemény munkával, világos fejjel és egy paraszt konok, kíméletlen élniakarásától hajtva az ember többet képes elérni, mint ahogy azt a Föld hideg intellektusai laha is hajlandók lennének elismerni. A kis világ iszonyú magányában töprengve végül is megoldotta a rejtélyt. Az élet a kisbolygón protoplazmákra épül, kémiailag hasonlatos az övéhez. Úgy tnt, még valamiféle fotoszintézis is

felfedezhet benne. A kaktuszfélék vastag bre átengedi az ultraibolya sugarakat - amelyek még a Naptól akkora távolságban, a levegtlen rön át is roppant intenzíven hatnak -, s ugyanakkor megakadályozza a víz párolgás Ezzel szemben a vizet a növényrendszer a kaktuszokból eljuttatja a többi fajtákhoz, azok pedig e gyrészt felhasználják saját életfolyamatukhoz, másrészt a különböz fajták által elállított szerves ve továbbítják a víz útján a szimbiózis hálózatába. A vizet bizonyos gyökerek vonják ki gipszbl ásványokból, és ezek a gyökerek alkoholt adagolnak a vízhez, hogy meg ne fagyjon. A szörny hi egben ennek ellenére is megfagyott volna minden, de a folyadék, amint a piros hólyagokon ker esztüláramlik, a hólyagok erjedésbl vagy nagyon lassú égésbl nyert hjétl felmelegszik. Az égéshez szükséges ox forrását a felszín alatti ásványi vegyületek képezik. A megtermékenyítés és az életnek ezt kö elterjedése az egész aszteroidán az erre specializált kúszónövények útján történik. És úgy lá ennek az egész rendszernek szíve is lenne: lassan pulzáló, növényi szövetcsomók szerteszórva tben. ----------------------- Page 76-----------------------

Mérhetetlenül nagy és elképzelhetetlenül bonyolult hálózat ez, mindegyik faj egy meghatározo funkciót tölt be abból a számos funkcióból, amely szükséges ahhoz, hogy az egész rendszer életben mara

Egy gyakorlott biológusnak se telt volna kevesebb idejébe, mint Gronauernek, hogy e nnek az életfolyamatnak a titkát felderítse. - Még most sem értem, hogyan lehet a Nap energiája elég ahhoz, hogy ezt a rendszert mködt esse jegyezte meg Hardesty. - Hiszen azt tudja, hogy az ásványok felbontásához óriási energiára va szükség még akkor is, ha a szimbiózis katalizátorokat is állít el. - Ennél távolabb sose jutunk el a Naptól - felelte Gronauer türelmesen. - A keringési pálya ... igen, nagyon excentrikus. Azt hiszem, a periódus körülbelül hét év. Legalábbis azt hiszem, mióta itt vagy háromszor kereszteztük a Vénusz pályáját. Akkor nagyon meleg lesz, és különleges fajták alakulnak ki, h

többieket megvédjék, és az energiát vegyi úton tárolják az elkövetkez hosszú, hideg periódusr - Értem. És ezzel az ersen megdlt pályával az aszteroidát akkor sem fedezték fel, amikor an nyira közel került a Földhöz. Szegény ember, ha elképzelem, hogy itt ül, figyeli, hogyan n, hogyan izzik egyre közeleb b hozzá a Nap, figyeli, hogyan n a Föld csillogó, kék tányérja, és ott látja mellette a Holdat, és mégis eg an, mégis örökre egyedül marad. - De hogyan fejldött ki itt az élet? - kérdezte kíváncsian Marian. - Az élethez leveg kell, tengernyi leveg, és ez az aszteroida az idk kezdete óta halott szikla! Hardesty vállat vont. - Ezt valószínleg sose fogjuk megtudni, de van egy elgondolásom. Valamelyik másik világon , talán egy másik csillagrendszerhez tartozó világon elég lassan tnt el a leveg és a víz ahhoz, hogy az é et alkalmazkodjék az új körülményekhez. Ennek az életnek bizonyos spóráit az atmoszféra utolsó olyan magasra röpítették, ahonnan már egy gyenge er is kiemelhette ket abból a Naprendsze rbl. Az si Arrhenius-elmélet. A spórák túlélték az utazást. Sok kisbolygón rengeteg spóracsomó kötött ki

volt az egyetlen a mi Naprendszerünkben, amelyen megvoltak a növekedés feltételei. Vagy talán nem is... Talán ezek a spórák minden élet sei a bolygóinkon, bár ezt nem hiszem. Túlságosan, egészen m Hátborzongató volt arra gondolni, hogy ezt a kertet az rbl olyan iszonyú távolságból vetetté be, hogy ez a kert egy évmilliók óta halott világ gyermeke, és hogy talán a távoli jövben, amikor val nnyi bolygónk levegtlen hulla lesz, ilyen kertek fognak virítani rajtuk utolsó, dacos geszt usként a nap nélküli éjszakákkal szemben. Megborzongott a hvös, penészszagú szobában. - Folytassa - mondta. - Mondja el, mit csinált maga. Gronauer szelíd, riadt tekintettel nézett rá. - Ne legyen szégyenls - biztatta békésen Marian. - Óriási, csodálatos dolgot vitt végbe. Ha agára gondolok, büszke vagyok ember mivoltomra. - Ember? - Gronauer kurta nevetése hamisan csengett. A levelek a szobában bizonytal anul végigremegtek. - Én... ember vagyok? - Elfordult, majd egy id múlva folytatta: - Kérem, bocsánat. Nem szoktam hozzá, hogy ilyen sokat beszéljek. Megpróbálom. Szavai zavartan, színtelenül botladoztak, olyan ember módján, aki németül kezdett el beszéln , aztán átváltott az rkutatók angolságára, majd egyáltalán nem beszélt más nyelven, mint a kert misz

tolvajnyelvén. Hardestynek kellett a szüneteket betöltenie, egy-egy olyan jelenségre rávilágí va, amely túlságosan távol esett az emberi tapasztalattól ahhoz, hogy közölhet legyen, s amire a hajótö pen csak utalni tudott... De a kép azért nagy vonalakban mégiscsak kialakult. Kézenfekv volt, hogy a szimbiózis roppant alkalmazkodóképes. Nyilván annak kellett lennie , ha túl akarta élni a száguldó aszteroida pályájának iszonyú szélsségeit. Gronauer arra is gondolt, a becsapódó kozmikus sugarak, amelyeket nem árnyékolt le légkör, rendkívül magas mutációs hánya produkálnak, de a kert valahogyan kigyomlálta magából a kedveztlen mutációkat, és megtartotta azokat, amelyek hasznosnak bizonyultak. A rendszer tehát rugalmas, állandóan fejldik. Mintha létezett volna benne egy primitív agy is valahol. Nem embert agy, valószínleg id egrendszere sem volt, emberi mértékkel mérve, de valaminek irányítania kellett a változásokat. Valami valóban rmálta a kert metabolizmusát, valami megmérgezte a leveleket, amelyeket az idegen elször elfogy asztott. A kert valószínleg különböz vegyületekkel próbálkozott attól fogva, hogy Gronauer rátámadt, m ----------------------- Page 77-----------------------

végül rátalált a megfelelre. A férfi leszüretelte a halálos leveleket, aztán eldobta ket, ann az embernek a nyomasztó érzésével, aki tudja, hogy figyelik. De hát ez nevetséges. Vagy valóban így volt? nem volt ellene az egész lehetetlen élvilág, nem fonta körül és várta, mikor pusztul el? Néhány hét múlva újból evett, kísérletképpen, és nem lett rosszul. Becsapta a kertet. Csakhog , az továbbra is megkísérli megölni t, és csak akkor tudja majd meg, sikerült-e a kísérleti amiko kés. Hosszú távon túlélést csak az biztosított számára, ha békét köt a kerttel, és az csak úgy vol a bebizonyítja a kertnek, hogy hasznára lehet.

Egy ízben körülásott egy növénycsomót, és rájött, hogy bizonyos vastag gyökerek mélyen behato kemény sziklákba. A feladatuk nyilván az volt, hogy az eltemetett kzetekbl bizonyos ásvány okat kivonjanak. A protoplazma egyebek között szénbl és oxigénbl táplálkozik, és ezeknek az elemek

legvalószínbb forrásai a különböz karbonátok. Gronauer keresett egy olyan területet, ahová a növények még nem hatoltak el, és ásni kezdett. Bányászati ismeretet révén többre volt képes, mint a vakon, tétován keresgél gyökerek, amellett a gyöker ak lassú munkával tudtak a tömör sziklákba behatolni. Gronauer hamarosan összegyjtött egy kis kupacra való különböz karbonátot. Miután feldolgozta odahelyezte az egyik vastag gyökér közelébe. Néhány óra múlva az ajándékkupacot kacsok fonták nagy részét magukba szívták. Legjobban a mészkövet kedvelték, arra hamar rájött, míg a vasvegyületekhez alig nyúltak. Még több mészkövet keresett, de voltak más elemek is, amelyekr a növényeknek nyilván szükségük volt. Különösen értékesek lehettek számukra a szulfátok, és épe kis atomkályháján a nitrátokat is koncentrálni tudta. Idbe tellett, amíg a kert megértette szándékát. Valószínleg nem tudatosan okoskodta ki, mit k Gronauer, egyszeren a mutációs hányad volt magas, és az ökológiai rendszer tökéletesen integr Gronauer azzal, hogy gondoskodott ásványokról, az új gyökerek körül meglazította a sziklákat, növekedési irányukba terelte a kacsokat, szolgálatot tett a kertnek, és miután ezzel a kert energiát takarított meg, az egész rendszer burjánzásnak indult, és bizonyos fajták új, kísérleti formákat produ Néhány hónapon belül halvány levelek jelentek meg, melyek szemmel láthatóan fleg proteint tartalmaztak. Gronauer leszüretelte és megette ket. Rövidesen azonban nem mutatkozott több ilyen levél. Nyilvánvalóan nem töltöttek be jelents szerepet, és a szimbiózis kikapcsolta ket. Gronauer e ttl kezdve nem dolgozott tovább a kertnek. Várt. Lassan múltak a hetek, és földi tartalékai egyre fogyt ak. Ha rosszul számított... De nem. A húsos levelek újból megjelentek. Gronauer a kertet egy rakás mészkvel és vas-szulf ittal jutalmazta. Ezután a levelek megmaradtak. Vajon ez vak, természetes szelekció volt-e a szimbiózis rendszerében, vagy valóban létezett valamiféle tompa agy, amely képes volt reflexeket inte grálni? Akárhogyan is, a kert alkalmazkodott az új tényhez, hogy a húsos levelek ingyen ásványt jele ntenek. - Ezután - mondta szerényen Gronauer - megbarátkoztunk. A kérdés csak az volt, hogyan közöljü egymással igényeinket. Zöld növényekre volt szüksége, hogy a skorbutnak elejét vegye. Egy kísérleti kóstolótól rossz s ekkor ismét visszafogta szolgáltatásait. Ezután a kert több zöld levelet produkált, mint amen yire szüksége volt, és Gronauer learatta a többletet. Elnyére szolgált, ha a kertet gyors változásokra tudta késztetni, és ezzel számára is új lehe adódtak. Ezért valahányszor újabb mutációt fedezett fel, extra ásványi adaggal jutalmazta, ha dig az új fajta hasznosnak bizonyult, bségesen megfizetett érte. így az évek során meglepen kiegyensúl yozott étrendhez jutott. Idközben a növények bentték rhajóját. Már belülre is növényeket telepített. Mikor ezek elpusz újra próbálkozott, és ezt addig folytatta, amíg nem akadt olyan változatra, amely már megfele t azoknak a feltételeknek, amelyek számára nélkülözhetetlenek voltak. Fényt adtak és meleget, amivel póto a egyre gyengébben mköd generátorát, és sokkal hatékonyabb szabadoxigén-termelknek bizonyultak, mint az rhajókban szabványosított marsbeli kardf-tartályok.

Vizet elször a szokásos kondenzáló módszerekkel nyert, és veszteségét azzal pótolta, hogy gip fzött, de új növényei tanulékonyak voltak, és annyi alkoholmentes vizet produkáltak számára, amenn igényelt. Persze alkoholt is kaphatott volna tlük, de nem szeretett egyedül inni, bár an nyi bizonyos, hogy ----------------------- Page 78-----------------------

talán soha ember annyira egyedül nem volt, mint . - Persze idközben próbálkoztam más dolgokkal is - mondta Gronauer -, és egyre többet tudtam meg a szimbiózisról. Néhány év múltával kialakult a... megérzésem. Nem ismerem azokat a tudományos szavakat, amelyekkel leírhatnám, de a magam módján megértem, mi történik. Ha ránézek egy fris hajtásra, meg tudom mondani, mire van szüksége. Ha megnézek egy mutáló formát, egy id után tu , mire használható. Ha néhány generáción keresztül új változatokat csoportosítok, olyan egyedek k kialakítani, amelyek beleillenek a szimbiózisba. Így hoztam létre saját használatomra a világ ogyókat, és produkáltam olyan gyökereket, amelyek a ferrumkarbonátokat is fel tudják használni. Azelt t a szimbiózis nem tudott ezekkel mit kezdeni, de mivel a mészk fogytán volt, így erre is rákény szerültek. Meg mindenféle más... - És... az rruhája? A légnövények rajta? - Hardesty hangjában érzdött, hogy zavarban van, ami zt szóba hozza. - A légszivattyú-berendezésem hamarosan tönkremegy, ezt tudtam, és addigra már természetesebb volt számomra a növényeket használni, mint egy haldokló gépet. A sisakomon a növények meleget és f adnak, meg szabad oxigént. A vérembl táplálkoznak. Nincs sokra szükségük, és viszonzásul vita at kapok tlük. Apró hajszálgyökereik fájdalommentesen hatolnak be a brömbe. - Most már sokféle ehet növényem van, új ízekkel. Valószínleg maguknak is ízlenének, gondolom alighanem máshoz szoktak hozzá. Elször fokozatosan próbálkozzanak velük, egy évig, vagy amedd g az élelmiszerkészletük tart, csak keveset egyenek az itt termett élelmiszerbl. Hardesty és Marian akkor nem gondolkodtak Gronauer figyelmeztetésének furcsa fogalmazásán. Nem tulajdonítottak neki jelentséget, húszéves magányában mindenki kialakíthat magának különös beszédfordulatokat. Gronauer odahúzódott az íróasztalához, kinyitott egy fiókot, és kiemelt belle egy régi naplót hajótöréskor megsznt rutinbejegyzéseket oldalról oldalra apró bets írás és kínos precizitássa olt illusztrációk követték. - Itt vannak a feljegyzéseim - mondta szerény büszkeséggel. - Leírtam és lerajzoltam mindent . Itt minden megvan, amit tudniuk kell. Marian átlapozta a füzetet. Keskeny arcán, kifejez vonásain szinte lelkesedés tükrözdött. - Csodálatos, Mr. Gronauer - mondta rövid hallgatás után. - Azt tudja, hogy ez biológiai s zempontból korszakalkotó? A neve belekerül a történelembe. - Hm, igen. - Hardesty visszaterelte a szót praktikusabb témákra. - Mondja, milyen rad ioaktív anyagok vannak ezen a kisbolygón? Vannak jó lelhelyek? - Kevés lelhely van, és nem érdemes kitermelni ket, hacsak a finomítóberendezések nem fejldt ek alapveten az én idm óta. - Nem fejldtek. - Hardesty nagyot sóhajtott. - Nos, ez csak úgy eszembe jutott. Akko r akár mehetünk is.

Az rhajónk elég szk, Gronauer, de berendezzük, amilyen kényelmesre csak tudjuk, az ön részére

- A részemre? - A szelíd szemek tágra nyíltak. - Természetesen. Csak nem gondolja, hogy itt hagyjuk? Gronauer megrázta szke sörényes fejét. - De hát én nem mehetek. Itt kell maradnom. Én vagyok a kertész, érti? Hardesty nyugtalanul járkált körben a kabinban. Olyan könnyedén emelgette lábait a gyenge gr avitációs térben, hogy léptei hangot sem adtak. Mint egy szellem suhant a kis rhajó mszerei és ber endezései között. - Nem tudom, mit csináljak - mondta. - Nem vihetjük magunkkal. Képzeld el egy dühöngrülttel hónapokra összezárva. De a fene egye meg, itt se hagyhatjuk! - Ez nem cserbenhagyás - mondta Marian. - Senki sem állíthatja, hogy ez a helyzet a mi hibánkból következett be. Értesítjük a kormányt, és Gronauer tökéletesen jól meglesz itt, míg egy rhajó érte. - De akkor is, ez elvi kérdés. - Hardesty kinézett a kémlelnyíláson, eltte a mérhetetlen éjsz , a távolban a fagyos csillagok, kopasz sziklák, néma magány, a látvány kozmikus borzalma elemi ervel markolt belé. - Itt hagyni egy embert! Itt! ----------------------- Page 79-----------------------

- Egészen Jól megvolt húsz évig, drágám, egy évet még kibír, a többi már a hivatalos mentexp dolga lesz. Majd javasoljuk, hogy egy pszichiátert is hozzanak magukkal. - Nem sikerült rábeszélned? - Egyáltalán nem. Mindennap megpróbáltam. Míg te itt az aszteroidán kutattál, én átmentem ho beszéltem vele. - Szinte sóvár hangon folytatta: - Az emberekrl beszéltem neki, a Földrl, a nyári holdról és a ködös dombokról sszel, ahogy álmodozni szoktam róla... Én sose láttam a Földet, Jim, cs ken, és mégis, valahogy sokkal. élbb számomra, mint ez az üres világmindenség. De Gronauert nem é kli. Amikor dühöngeni kezdett, kénytelen voltam otthagyni. Hardesty odalépett hozzá, és megcsókolt . - Jó gyerek vagy. Egyszer, valamikor, hamarosan hazamegyünk a Földre - mondta halkan. - Nem kell többé az r. Rózsák nnek majd a tengerparti ház eltt. - Tehetetlenül szorította ökölbe a kezét k találnék egy jó lelhelyet ezen az átkozott göröngyön, de akármerre kutattam, semmi sincs, ami érdemes lenne ásnom. Gronauer igazat mondott. - Miért hazudott volna? - Nem tudom, de nem is normális. A reakciói mások, mint egy normális embereké, még csak nem is olyanokra gondolok, akik egyszeren csak sokáig éltek egyedül. Ezek a növények csináltak vel e valamit. Keskeny arca megkeményedett. Döntött. - Nos, többé nem lesz módja, hogy eljöjjön velünk. Nem maradunk tovább, huszonnégy órát sem. Minél hamarabb megyünk el, annál hamarabb találunk egy érclelhelyet, aztán irány haza, a Földre. - Igen, én is így gondolom. - Marian a miniatr tzhely felé fordult. - Átjön hozzánk vacsorár . Legalább erre sikerült rábeszélnem. - Nos, ebben nincsen semmi rossz, gondolom. Volt valami más szempont is a meghívásodb an, mint a vendégszeretet? - Ó, amennyire tudunk, igyekszünk jó hangulatot teremteni. Otthonosat. Talán ettl meggo ndolja magát. - Azt nem hiszem. De legalább elmondhatjuk, hogy megtettük, ami tlünk tellett.

Hardesty ismét kitekintett a kémlelablakon. A Nap apró, csillogó tányérja felkelben volt, a z állatövi fények úgy vették körül, mintha szárnyai nttek volna. Halvány fénye, ahogy a fekete láván és grániton szétáradt, még kietlenebbé, pusztábbá tette a látványt. Marian sürgött-forgott, elszedte a hszekrénybl az apró luxuscikkeket, amelyeket ünnepi al kalmakra tartogatott, a kabin megtelt pompás illatokkal. A férje elmosolyodott, és megnyalta a szája szélét. Az asszony dúdolva dolgozott; a megterített asztal valahogy egy darab Föld volt, a csill ogó edények, az ezüst, az asztal közepén egy csokor lángvörös kardfvirág, még kabalájuk, az apró porcelántacskó is az asztalra. - Kitettem a kutyát is - jelentette ki Marian ünnepélyesen -, és most öltözködj, Jim. Hardesty tiszta kezeslábast húzott, csomóra kötötte egyetlen, förtelmes nyakkendjét, és hátr tta hirtelenszke haját. Marian kartonruhába bújt, és csinos papucsba dugta a lábát. Egyszerre szí ettépen fiatalnak látszott. Hardesty ingerülten gondolta, bárcsak ne jönne vendég, és az egész ünnep sak kettejüknek szólna. Tudta, valójában sohase fognak igazán beilleszkedni a földi környezetbe, ert az r hideg magányából valami a részükké vált, túlságosan maguknak éltek, túlságosan zárkózottak le Ismert pszichológiai jelenség. Ezért tért csak nagyon kevés kutató vissza a Földre, míg vagy nem szerzett, és nem élhetett a társadalomtól független életet. És volt egy másik nehézség is: m ehetett tisztességes állást kapni a Földön. Nem az emberiséghez megyünk vissza. Lesznek ugyan szomszédaink, de a múltunk mindig útját fo gja állni annak, hogy bárkivel közelebbi kapcsolatot teremtsünk. Nekünk a Föld kell, a Föld, a hvös sz lek, a fejünk fölé bomló fák, a nap, a tenger, az égbolt Olyan környezetet akarunk végre, amely az o onunk és nem halálos ellenségünk. Fajtánk örökségét akarjuk. A csillagok méltóságteljesen járták magányos útjukat odafent. Idnként hiányzik majd neki az r a, különösnek találja, milyen halványan látszanak a csillagképek az égen, de körülötte nyár lesz lombsusogás, tücskök ciripelnek, szentjánosbogár kering az álmos, meleg éjszakában. Nem lesz körülöttük többé acéllemez, tartályba zárt leveg, konzerv, páncélba bújtatott élet. Visszafog királyságukat. A fény bántóan élesen csillant meg a közeled alakon. Gronauer. Hardesty felsóhajtott, beindít tta a ----------------------- Page 80-----------------------

légszelep szivattyúját, megnyitotta a küls szelepeket. Mikor újból elzárta ket, és kinyitotta belsket, metsz hideg áradt rájuk a zsilipben álló alakról. Gronauer kibújt ruhájából, és félénken körü kezeslábas volt rajta, Marian ajándéka. Nem illett rá, és szemmel láthatóan kényelmetlenül fe ett benne. Egy pillanatra szinte riadtan húzódott el vendéglátói üdvözlésétl. - Itt... itt meleg van - motyogta. - Elnézést. Akarja, hogy lejjebb kapcsoljam a termosztátot? - Nem, kérem, ne zavartassa magát. Meg fogom szokni. Nagyon kedvesek, amiért meghívtak. - Idegesen óvakodott be a kabinba. - Foglaljon helyet. A vacsora perceken belül kész lesz. - Nem maradhatok nagyon soká. - Görnyedt, szürke alakjával elhelyezkedett az egyik szék szélé , mintha minden pillanatban kész lenne valami hirtelen, fenyeget vész ell felugrani. - Itt el

vagyok vágva tlük. A kertnek, szüksége lehet rám, és én így nem tudok róla gondoskodni. - Nem ugyanez a helyzet a saját kabinjában? - Nem, nem. Vannak gyökerek, amelyek átnnek a lemezek között. A gyermekeim odabent a kab inban részei az egész rendszernek. A gyökerekkörül leszigeteltem a lemezeket, így a leveg nem szöki meg, de a kert mindig hívhat engem. - Szaggatottan, kissé akadozva ejtette ki a szavakat, sz emét pedig szünet nélkül, nyugtalanul járatta körbe a kabinban. - Észrevettem, hogy minden zavar valamiféle remegést vált ki a növényekben. Ez a módja annak, ahogy... érintkeznek egymással? - Igen. Korábban, mieltt én ide megérkeztem, mindez nem volt más, mint speciális stimuluso k, amelyek meghatározott, sztereotip reakciókat váltottak ki. Mint például, ha valamelyik növény megsérü agy egy lezuhanó szikla megölte, a rezgések valahol másutt reakciót váltottak ki, a rendszer magokat szállított a helyszínre, és új növény sarjadt. De ennyi év után, én... olvasni tudom? Megértem?... Annál t Gyakran még mieltt odamennék, pontosan tudom, mi a hiba. Azzal, hogy a saját rezgéseimet kiküldm, rendszerint el tudok idézni bármit, ami kell, akkor is, ha nem megyek oda, és nem maga m végzem el a munkát. - Szóval, valami idegrendszer-szerség. - Hardesty megdörzsölte az állát. - És most maga ennek az egésznek az agya lett. - A gondolat valahogy ellenszenvesnek tnt. Gronauer mohón hajolt elre. - És a szeme és a keze is. A régebbi funkciók közül sok elhalt, mert én gyorsabban és jobban zem, s így a kertnek szüksége van rám. Nélkülem valószínleg elpusztulna. Ezért nem mehetek el magukk - A leves tálalva van - szólt közbe Marian vidáman. Az ételek javarészt szintetikus nyersanyagból vagy dehidrátumokból készültek, de hála Marian etett szakácsmvészetének, ez senkinek sem tnt fel. Hardesty mohón esett neki, míg Gronauer csak kelletlenül turkált az adagjában. - Remélem, ízlik, Mr. Gronauer - jegyezte meg Marian kissé mereven. Gronauer torz arcvonásaival mintegy bocsánatkéren próbált mosolyogni. - Már régen elszoktam az ilyen ételektl. Az étel, amit a kert ad, más íz. Más érzés. - Tétová hadonászott a kezével. - Hogy magyarázzam meg értelmesen? A helyzet az, hogy maguknak az okkal a dolgokkal, amiket megesznek semmi rokonságuk sincs, megölik ket, aztán minden érzés nélkül megeszik. De engem olyasmi táplál, amelynek magam is része vagyok. Hardesty akaratlanul is arra gondolt, hogy ez autofágia. Tökéletes sebészeti eszközökkel, me grázkódtatás és vér nélküli amputálást feltételezve meddig élhet egy ember, aki saját testrészeit fogyaszt - Elször vissza akartam menni. - Mintha Gronauer nyelve egyszerre megoldódott volna. Talán a sör, amelyhez nem volt hozzászokva, kezdett hatni rá. - Furcsa visszaemlékeznem, milyen magán yos voltam... Ó, éveken át csak sírtam, mert nem volt senkim és semmim. De most már látom, hogy maguk a magányosak, mindegyikük magányosan él a halott fémek világában, olyasvalakinek kiáltoznak, ak k még a létezése fell sem biztosak, nem lehetnek biztosak abban, mit gondol magukról, még ak kor sem, ha egyáltalán gondol valamit. - Az arca szinte ijeszt mosolyra torzult. - Honnan tudják, hogy nem maguk az egyetlen tudatos lények egy robotvilágban? Egyedül, egyedül, aztán a sírba fekszenek, és vége

e én tartozom valahová. Én érzem azt a másik életet. Az élet az én részem, és én az része vagyok. ----------------------- Page 81-----------------------

életemnek van értelme, van benne szépség... Az én életem egy másik érz élethez kapcsolódik, e üres kozmosz ellen. Nem, nem mehetek vissza a Földre. Aztán elhallgatott. Kinézett a kémlelablakon, a csillagok kegyetlen csillogását nézte, és nem válaszolt kérdéseikre. Hardesty elkeseredett pillantást váltott Mariannel. - Tudja, Gronauer, mi most elmegyünk - mondta, miután befejezték az evést, és visszaültek szé be. - Ez az utolsó lehetsége, hogy velünk jöjjön. Gronauer szürke, sebhelyes arca hevesen megvonaglott, hosszú haja a szemébe hullott. - Azt hiszem, nem lesz semmi probléma magával -mondta Hardesty. - Mihelyt tudunk, ol yan pályára állunk, amelyen eljutunk a legközelebbi rádióállomáshoz, gondolom, hogy az pillanatnyilag a Pallas lesz, onnan hírt adhatunk a Ceresre. Legfeljebb néhány hónap, és eljön önért egy állami rhajó. Gronauer megrázkódott, és sziszegve, fogain keresztül szívta be a levegt. - És akkor mi lesz? - kérdezte elakadó lélegzettel. - Azok mit fognak csinálni? Hardesty maga is meghökkent, amiért akarata ellenére olyan hevesen reagált Gronauer kérdésére

- Nos, magának persze törvényes joga van arra, hogy itt maradjon, ha akar. - Hacsak a pszichiáterek nem döntik el. hogy bolond, tette hozzá magában komoran. - De természettudósok jönnek majd ide, hogy a kertjét tanulmányozzák, tanulmányozzák a felfedezéseit. Készleteket kap, társaságot... - Nem akarom. - Gronauer reszketve állt fel. - Mindenem megvan, amire szükségem van. Én vagyok a kertész. Hát ez nem elég? Ne mondják meg nekik, hogy itt vagyok. Idejönnének, és kárt tennéne kertben. - A törvény értelmében nem hagyhatom el magát, Gronauer. Az rendben van, ha most itt hagyo m, mert látom, hogy ezt akarja, de hogy ne tegyek jelentést egy hajótörött rhajósról? Ebbl kellemetle ségem támadhat. - Ki tudja meg? - vetette közbe Marian. Gronauer válla felett fél szemmel a férjére hunyorít ott. Nyugtasd meg, keresd a kedvét, míg élnem mentünk. - Persze, ha kívánja, titokban tartjuk a dolgot: Az ön joga itt maradni egyedül, ha tényleg ezt akarja. - Ezt akarom. Ezt akarom! - De gondolkozzék, Mr. Gronauer. - Marian barátságosan rámosolygott. - Gondoljon arra, h ová vezet ez. Nem élhet örökké, megöregszik, meghal, és talán évszázadok telnek el, míg valaki rátalál erre aszteroidára. Vagy talán sose talál rá senki. A kert el fog pusztulni, ha nem lesz itt v alaki, aki gondoskodik róla. Ha hagyja, hogy természettudósok jöjjenek ide, azok megrzik, mint természeti csodát ak kor is, ha maga már nem lesz... - Nem fogják megérteni. - Gronauer hangja nyersen, ellenségesen csengett. - A kertész rész e kell, hogy legyen a kertnek. Bele kell nnie, magáévá kell tennie az életét. A maguk tudományos módszerei nem felelnek meg nekik. Azt hiszem - gondolta magában Hardesty -, az öregnek igaza van. A feladat, amit itt el kell végezni, több mint holmi gépies munka. Az emberi agyat nem lehet elektronikus komputerrel helyet tesíteni, a legújabb,

legtökéletesebb modellel sem, még olyannal sem, amelyik esetleg gondolkodni is tud. Eg y kertész helyébe nem lehet fizetett alkalmazottat állítani, akkor sem, ha akadnának, akik két-három éves turn usokban vállalnák, hogy eljönnek ide, és itt élnek egyedül. Nincs az a bér! Elképzelhet, hogy valakit

alkalmaznak, és megengedi, hogy a gyökerek a vérébl táplálkozzanak? Aztán hangosan, hvös hangon csak annyit mondott: - Szóval így áll a dolog. A kert addig marad életben, amíg maga él. Az Orion méltóságteljesen terpeszkedett a fejük felett: fagyott tz ragyogása a kristálytiszt a sötétség végtelen tengerében. Gronauer mozdulatlanul ült. Zihálva lélegzett. Az arcán izzadságcseppek sillogtak. Marian törte meg a zavart csendet: - Nagy öröm volt számunkra, Mr. Gronauer, hogy megismertük magát és a kertet. Van régi ismers a Földön? Akinek egy üzenetet átadhatnánk? - Nincs - mondta szórakozottan Gronauer. - Senki. Most már. Aztán egy perc múlva szinte könyörgen emelte rájuk a szemét. - Arra én is gondoltam már - tört ki belle. - Én, ahogy mondják, öreg vagyok. Szükség lenne e rekre, kertészekre itt, hogy folytassák a munkát. A kert még növekvben van, még fejldik. Emberekre van ----------------------- Page 82----------------------szüksége, és olyan viszonzást nyújt nekik, amilyet most el sem tudnak képzelni. Nem... nem g ondolják, hogy maguk itt maradhatnának, és gyerekeik is lehetnének itt? Az ötlet annyira groteszk volt, hogy Hardesty fölnevetett. Rekedt, nyers nevetése élesen csattant a feszült csend falán. Mariant a gondolat mintha másképp érintette volna. - Gyermekeket... - ismételte Marian. - Igen, Jim, hamarosan vissza kell térnünk a Földre , amíg elég fiatalok vagyunk ahhoz, hogy gyermekeink legyenek. - Most is lehetnek gyermekeik - mondta Gronauer. - Itt. - Nem. Nem becsületes dolog egy gyermeket másutt felnevelni, mint a Földön. Nem természete s dolog acéllemezek között felnni. - A hangja szorongva csendült. - Én tudom. Én úgy nttem fel. - Egy gyermek, aki itt n fel... - Gronauer, a hajótörött hangja elhalt. Mély lélegzetet ve tt. - Jöjjenek el velem. Van valami, amit még szeretnék megmutatni maguknak. Amitl megváltozik a véleményük az

itteni dolgokról. Legalább meglátják, miért akarok itt maradni, egyedül. - Mi az? - Hardestyben szinte akarata ellenéré újra feltámadt a kíváncsiság. A fenébe is, ez aszteroida végül is egészen egyedi valami. - Nem tudom szavakkal megmagyarázni. Személyesen kell látniuk. Nem kell messzire mennünk . - Hát... - Ez az utolsó ajándék, amit adhatok maguknak. - Hát persze hogy elmegyünk - mondta Marian. - Nagyon szívesen, igaz, Jim? - Hát persze - helyeselt zavartan Hardesty. Odament a szekrényhez, amelyben az rruháka t tartották, kinyitotta. - De akkor siessünk. Hamarosan lemegy a nap. - A nap után megyünk - mondta Gronauer. Odaldörgött a légzsiliphez,, ahol a ruháját hagyta. G tös kezével kurtán megsimogatta a ruhát borító szürkészöld növényeket. Furcsa, sóvár simogatással Hardesty lehúzta ingét és nadrágját, alatta láthatóvá vált az egy darabból készült, szigetelt

ely mintegy párnázatul szolgál a fém rruha alatt. Marian saját ruháját hasonló öltözettel cserélt lett karcsú termetéhez. Hardesty mosolyogva segítette fel rá. Gronauer felhúzta saját fémöltözékét. Még mindig nehezen lélegzett. Valami nincs itt rendjén. Gronauer elfordult, Hardesty nyugodt léptekkel odasétált a szerszámosládához, tenyerébe rejte te pisztolyát, és becsúsztatta rruhája zsebébe. Marian látta a mozdulatot, valamit akart mondan i, de aztán türtztette magát. Talán Hardestynek igaza van. Ártani mindenesetre nem árthat. De Gronauer sem. Talán normális földi mértékkel mérve kissé bolond, de mi jelentsége van az ilyen dolgoknak odakint, háromszázmillió mérföldnyire a Naptól? Mindenesetre nem dühöng, részévé vált kertje békés, id életfolyamatának. Egy néhány órás séta nem túl nagy áldozat ahhoz, hogy örömet szerezzenek eg öregembernek, aki a magány csapdájába esett, olyan alaposan, hogy maga se veszi észre. Odakint kitárult elttük az égbolt: szikrázó jég és dermeszt sötétség, a halovány nap alacsony göcsörtös, fekete kövek fölött. Gronauer ment elöl, árnyék és csillogó fényjelenség, alakja h éjsötét hasadékban, hol groteszkül kirajzolódott a szélesen terpeszked csillagok hátterében. sty szitkozódott, amiért olyan gyorsan megy, megnyújtotta saját, alacsonyan úszó lépteit, és érez ogyan ropog csizmája talpa alatt a sziklatörmelék. Egyenesen a nap távoli, hvös szeme felé haladtak, gyorsabban, mint a kisbolygó forgása. Am int a csillagok eszméletlen módon mögéjük soroltak, és a nap újból emelkedni kezdett, Hardestynek hirtelenjében az a kísérteties érzése támadt, hogy visszafelé haladnak az idben. Igyekezett s abadulni ettl az érzéstl, és arra koncentrált, hogy a szétszórt, felmered, rülten erre-arra d kövek kö megtartsa az irányt hasadékokon át, dombokon keresztül. Körülöttük csupa vulkáni sziklatömb, lázálombeli táj, pusztaság és sötétség. Az útjuk zegzugosán vezet, állapította meg magában, félig tudatosan, és olyan helyeken járnak melyeket kutatásai során csak felületesen vizsgált meg, de nem volt ideje hosszasabban eltöprengeni fölötte, mert túlságosan lefoglalta, hogy lépést tartson Gronauerrel, és Mariant figyelje. Lélegzete hango san zihált a hirtelen beforrósodott rruhában. Szemben a horizonton a nap félúton volt lefelé, amikor Gronauer befordult egy szakadékba , és eltnt a szemük ell. Hardesty utána. Botladozva igyekezett lefelé a szakadék meredek szélén, a zseblám a ----------------------- Page 83-----------------------

párhuzamos sugarainak fényében a szerteszét szóródott szikladarabok olyanok voltak, mint meg annyi torz fej. A hosszú, mély szakadékban perceken át sötétben tapogatózott, míg végre kijutott belle. . Hatalmas bazalttömbön állt, a tömb a világ pereme felé lejtett, fölötte és körülötte csillago zúzmarás íve. Egyedül volt. - Gronauer! - A hangja recsegve kongott a sisakban. - Hol a pokolban van? Hiába persze. Gronauer ruhájában nincs rádió. De hogy az ördögbe veszíthette el? Marian is kilépett a szakadékból, és egy ugrással mellette termett. is zihálva kapkodta a l evegt. - Mi történt az öreggel? - kérdezte aggódva. - Azt én is szeretném tudni. Elször eltnik, mint egy denevér a Marson, aztán itt hagy bennün ket. Nyilván még elttem átmászott a szakadék szélén, amikor nem láthattam, és valamerre eltnt. - De miért, Jim? - Nem tudom. Ez az ember bolond, tökéletesen ütdött, ez világos. Feltétlenül szüksége lesz eg

pszichiáterre. De legyen ez a kormány gondja. Én torkig vagyok vele. - Hardesty egy ho sszú lépéssel elbbre lépett. - Gyerünk, menjünk vissza az rhajóhoz. - De talán csak elvétette az utat? - Akkor még utolérhet bennünket, és máskor vezessen jól. A pokolba vele! - Nos, ami azt illeti, elég reménytelen esetnek látszik, igaz? Szegény öreg! Remélem, még tal ozunk vele, mieltt elindulunk. Hardesty a vállát vonogatta. - Ami engem illet, én fütyülök rá. Lássuk, milyen úton jutunk vissza az Aranylázhoz. - Nos, én azt hiszem... arra. A nap felé. - Eléggé cikcakkban jöttünk, ne felejtsd el. - Hardesty elkeseredetten csapkodta fémruhája c ombját. Fenét! Eltévedtünk. - Ott van az aszteroidánk sarkcsillaga, ott fönn, drágám, és a nap nyugatra volt tle, leny ugvóban úgy, hogy a f irányunk arrafelé kell legyen. - Hát igen. Remélem, nem túl nagyvonalúan adtad meg az irányt. Induljunk. Elindultak a lejts domboldalon egy feketén magasló borotvaéles gerinc szikla felé, mögötte a Tejút csillagai. Hallgattak. Nehéz dolog tájékozódni, ha valaki nem ismeri a terep minden négyze tcentiméterét. Jobbra-balra kénytelen eltérni az egyenes iránytól, lassú léptekkel, szakadékok, kráterek, sz aormok szk ösvényein, néha elvesztek a szinte folyamként áradó sötétségben, néha elvakította szemüke halvány és mégis gonosz fénye. Látásuk mindenütt akadályba ütközött, minden oldalról sziklák, koloncok közé zárva, csak a fejük fölött forgó égboltnak volt távlata. Sokan tévedtek már el aszteroidákon és vándoroltak néhány mérföldnyi körzetben rhajójuk körül oxigénjük elfogyott. Nem éppen megnyugtató gondolat. Hardesty konokul igyekezett elhesse getni magától ezt a rémképet. Körülbelül egy óra múlva egy ültetvény mellett mentek el. Hardesty egyre növekv keserséggel n szélesen elterül kertet. Alacsony, ezüstös bokrok, repkényszer hajtások vörös, barna és sárga foltjai a csupasz sziklá magas, karcsú, jukkaszer htömlk, megtermett, mélyen a kis világ vasszívébe nyúló, izmos gyökerek, fi indaszálak tömege tekeregve, csavarodva a cserjék között, szívek reszketeg dobbanása, a látóh túl messze nyúló hajtások a dombokon, fagyott világ életre kelve ott, ahol nem kellene életnek l ennie, a szerves élet fensbbséges diadala a jeges, ellenséges világr zrzavaros selejtje felett. De túlságosan idegen. A hátborzongató formák csak fokozták az idegenséget és a magányt. Harde gylölte ket. Gonoszul beléjük rugdalt, és figyelte, hogyan reszket végig a Kerten a horizo nton túlig a riadó dobbanása, levelek reszkettek, suttogtak az r mozdulatlan vákuumában. A kert magában beszélt. - Csak rajta - morogta Hardesty. - Szóljatok az agyatoknak. Ez az egész, ami megmara dt belle, a ti agyatok, a ti kezetek, elvettétek tle a lelkét. - Ne, Jim! - kérlelte Marian. - Kérlek, ne! - Jó, rendben van. - Egy darabig csendben botorkált elre, aztán szégyenkezve folytatta: - Ostoba vagyok, tudom. Az egész nem más, mint az alkalmazkodóképességnek egy újabb példája. Az élet a Földön összefügg egység, a természet egyensúlya. De ezt itt akkor sem szeretem. ----------------------- Page 84-----------------------

A nap már ismét áthaladt az égbolton, és lenyugodott mögöttük. Hardesty aggodalmasan tanulmán karóráját. Jó két órája kint voltak már, a tartályukban meglehetsen fogytán volt a leveg.

Ne légy izgatott. Ettl fokozódik az anyagcseréd, gyorsabban égeted el az oxigént, eltompul józan ítélképességed, és arra most szükséged van. Nyugalom. Csak lassan, kényelmesen. Rengeteg idd . A naplementével mintha egy vasfüggöny ereszkedett volna le, beállt a sötétség. Sehol ismers t körülöttük. Ellenkezleg, minden egyformának tnt. A felmered ormok, összevissza hányt sziklada abok, a ráncos, öreg kráterek mind egyformának látszottak, és sehol az út hazafelé. Marian megfogta Hardesty kezét, megszorította. Jólesett az emberi közelség. - A csillagok állása szerint már nem vagyunk messze - mondta Hardesty, és megpróbált nyugalm at erltetni magára. - Inkább járjunk körbe... A szeme sarkából pillantotta meg a kékesfehér lángcsóvát, amely a horizonton túl felfelé tört látta, hogyan kúszik egyre feljebb és szóródik szét bántó, vakító fénnyel, majd mint egy függöny, el ellük a csillagokat. Egy kiáltással a szeme elé kapta karját. A következ pillanatban a föld megemelkedett, feltornyosult alatta, az alacsony gravitációban pörögve röpítette fel és dobta neki egy megdlt sziklafalnak, hogy aztán visszahulljon a remeg, töredez kövekre. - Marian! - kiáltotta. - Marian! A láng kihunyt, helyette most füst és poroszlop takarta el ellük az eget, egyre magasabb ra és magasabbra kapaszkodott, akár egy szörnységes szellem, amely most szabadult ki Salamon palackjából, a föld rengett, morgott, és szikladarabok táncoltak felszínén. Hardesty megkapaszkodott a sziklák ba, körmeit a csupasz kövek közé mélyesztette, és saját kiáltása rülten visszhangzott a fülében. - Jim! Mi van veled? Föl-fölbukva, erlködve botorkáltak egymás felé, miközben a földrengés hullámai körbe-körbe száguldottak az apró világon. Összeölelkezve feküdtek a repedez talajon, és zaklatott szívvel a kísérteties tájat. A gyomorba markoló rengések megszntek. Csak egy miniatr földomlás zuhogott még lefelé a domboldalon, a gyenge gravitáció folytán lassú zuhanással, mint a menekül, aki rohanna, de sá tapad rá, és csak vonszolni tudja magát. Felálltak, és botladozva elindultak a csillagok eltt felmered fekete dzsinn felé. Hardesty úgy érezte, az agya kiszáradt, gépiesen, fáradtan vonszolta magát valami elre kisza bott végzet felé. Átkelt egy hegygerincen, aztán üveges szemekkel bámult rhajója romjaira. Darabjai széts va hevertek a horizonton és azon túl is, a megolvadt salak még izzott a romok alatt. - Gronauer - mondta, csak ezt az egy szót nyögte ki, de ebben benne volt minden gylöle te a hajótörött iránt és önmaga iránt is, az id és a gondoskodás miatt, amelyet elfecséreltek, csak azért, ho megpróbáljanak segíteni valakin, aki nem akarta, hogy segítsenek rajta. De leginkább saját o stobasága miatt. Marian szeme körbejárt a tájon. - Hol van? - Gronauer? Nem tudom. Megszökött ellünk, visszajött ide, tönkretette a biztonsági berendezés , aztán fölrobbantotta az rhajó atommáglyáját. - Nem - tiltakozott Marian. - Ezt nem tehette. Nyilván egy meteor volt. - De nem ott, ahol én leszálltam. Ott egy meteor függlegesen, fentrl találta volna el, és akkor nem robbant volna fel az atommáglya. - Dühösen belerúgott egy kkoloncba, amely úgy repült el, mi nt egy vándormadár. - Ezt Gronauer tette. Ezt te is tudod. - De miért? - Marian suttogása olyan halkan hallatszott, hogy Hardesty alig hallotta

meg fülhallgatójában, tompa hang az r végtelen szakadékán át, amelyben millió ellenséges szem pislákol és tekint gú n rá. - Miért? Ekkor meglátták, amint tántorogva jön feléjük a lejtn, kezei bénán csüngtek, a sisakos fejét növényekkel olyan volt, mint egy ódon, görög természetisten. Hardesty elhúzta pisztolyát, és d karjára támasztotta. - Jim! Ne! - Nyugalom - mondta. - Azután, amit velünk tett, nem vállalok semmi kockázatot. ----------------------- Page 85-----------------------

- Meg akarod.... ölni? - Nem is rossz ötlet. Bolond, valószínleg közveszélyes. Nem figyelhetjük egész id alatt... Gronauer nyilván meglátta a pisztolyt, de mozgását nem lassította. Egyik karját felemelte, s zelíden megsimogatta a válláról lecsüng növényt. Hardesty célzott, de nem tüzelt, csak ráfeszítette ujját az elsütbillentyre, amikor Gronauer hirtelen megtántorodott, és támolyogva futni kezdett feléjük. Marian megmarkolta Hardesty karját. Az öregember megbotlott egy szikladarabban, elbukott. Megpróbált felkelni. - Els eset, hogy elesni látom - mondta csodálkozva Hardesty, és leeresztette pisztolyát. - Gyerünk. A legrosszabb, amit tehet, hogy felénk dob valamit. Fegyvere nincs. Gronauer még mindig erlködve mászott feléjük, mikor odaértek hozzá. Akkor abbahagyta. Az összevissza indák meg a kócos szakáll sem rejthette el sebhelyes ajkán a mosolyt. Marian arcán könnyek csillogtak a metszen éles csillagfényben. Hardesty zokogást hallott a rádiójában, szerette volna megölelni Mariant és megmondani neki, hogy ez nem valóság, hogy ez sohase m volt valóság, és hogy a földi október lángszín erdi pontosan ott terülnek el a töredezett, levegtl hegycsúcsok mögött, de képtelen volt beszélni. Ehelyett, amikor Gronauer intett neki, hogy menjen közelebb, letérdelt, és sisakját odaérintette a hajótörött sisakjához. - Most itt kell maradniuk - mondta Gronauer halvány diadallal. - Nem tudtam idejében elfutni az rhajótól, de ez nem számít. Öreg vagyok, és amúgy is hamarosan meghaltam volna. És akkor a ke ek nem lett volna senkije, aki gondozza. Most lesz. - Megöli önmagát, és kényszerít bennünket, hogy itt maradjunk, és mindezt holmi tetves növény t! kiáltott fel Hardesty keseren. - Tudnom kellett volna, hogy maga rült, azonnal el ke llett volna mennem innen, és segítséget küldetni magának. Gronauer megpróbálta megrázni a fejét. - Nem vagyok rült. Maguk összeszedik mindazt a készletet, ami nem pusztult el a robbanás ban, és beköltöznek az én rhajóm kabinjába. Elolvassák jegyzeteimet, és gondozzák a növényeimet... És is részei lesznek a szimbiózisnak úgy, ahogy én voltam. - Akkor inkább agyonlövöm elbb Mariant, aztán magamat. - Nem. Bízni fognak abban, hogy valaki megtalálja magukat. Ez a remény visszatartja ma jd magukat attól, hogy öngyilkosok legyenek. Amikor már éppen föladják a reményt, addigra alkalmazkodni fognak . Szívesen fognak itt élni. Ez lesz az az otthon, amelyet kerestek, ez lesz a maguk számár a a Föld. És gyermekeik is lesznek... - Csak azért, hogy a maga átkozott kertje tovább élhessen... Gronauer bólintott, mosolya szélesedett, és még akkor is mosolygott, amikor szeme már a se

mmibe merevedett. - A kert tovább fog élni - mondta, és megsznt lélegezni. Hardesty fölállt. Marian hozzásimult, a hangja sürgeten csendült fülhallgatójában, de nem ha tta, mit beszél. A csillagokra nézett, a fényes csillagokra, amelyek sem nem vigasztalták, sem ne m gúnyolták, túlságosan messze voltak ahhoz, hogy tördjenek vele, nézte a távolban a növények zöldjét, és kétségbeeséssel gondolt arra, hogy most is New Englandet idézik, októberben. Kaposi Tamás fordítása Vége