ORSZÁGOS EREDMÉNYEK NOVÁK RÓBERT, DANCZA ISTVÁN, SZENTEY LÁSZLÓ, KARAMÁN JÓZSEF, BALOGH ÁKOS, BÉRES IMRE, BLASKÓ DÁVID, CZIMBER GYULA†, CSATHÓ ANDRÁS ISTVÁN, CSONTOS PÉTER, DÁVID ISTVÁN, DELLEI ADRIENNE, DOMA CSABA, DOMAK BÉLA, DORNER ZITA, ERDÉLYI KRISZTINA, FÁRI ZOLTÁN, GARA SÁNDOR, GAZDAGNÉ TORMA MÁRIA, GODÁNÉ BICZÓ MÁRTA, GRACZA LAJOS, GYULAI BALÁZS, HÓDI LÁSZLÓ, HOFFMANNÉ PATHY ZSUZSANNA, HORNYÁK ATTILA, HORVÁTH DÉNES, JÁGER FERENC, KADARAVEK BALÁZS, KADARAVEKNÉ GUTTYÁN ANDREA, KAZINCZI GABRIELLA, KOVÁCS ATTILA, LEHOCZKY ÉVA, MADARÁSZ JÁNOS, MOLNÁR FERENC, NÁDASYNÉ IHÁROSI ERZSÉBET, NAGY MARGIT, NÉMETH IMRE, NÉMETH SÁNDOR, PÁL RÓBERT, PAPP ZOLTÁN, PARTOSFALVI PÉTER, PENKSZA KÁROLY, PERCZE ATTILA, PERÉNYI JÓZSEF, PÉTER JÁNOS, PINKE GYULA, SZABÓ LÁSZLÓ, SZABÓ ROLAND, SZOJKA TAMÁS, SZİKE LAJOS, TÓTH ÁDÁM, TÓTH LÁSZLÓ, UGHY PÉTER, VARGA LÁSZLÓ, VAS LÁSZLÓ, VASAS LÁSZLÓ
Magyar Gyomkutató Társaság 18. Konferenciája, Balatonszemes, 2012. március 8.
Országos Szántóföldi Gyomfelvételezések Elsı: Dr. Ujvárosi Miklós végezte 80 község határában A kisparaszti gazdaságok gyomviszonyait mérte fel Második: Magyar Tudományos Akadémia és a Mezıgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium közötti együttmőködés alapján kerülhetett sor. Harmadik: a Mezıgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kezdeményezésére a Növényvédelmi és Agrokémiai Központ (MÉM NAK) koordinálásával történt. Negyedik: Földmővelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával és a Budapest Fıvárosi Növény- és Talajvédelmi Állomás koordinálásával a megyei növényés talajvédelmi állomások gyombiológus szakemberei végezték.
Országos gyomfelvételezések
idıpont
Elsı Második Harmadik Negyedik Ötödik
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08
Gyomismereti tanfolyamok idıpont Dr. Ujvárosi Miklós vezetésével Elsı 1967-68 Második 1968-69 Harmadik 1975-76 Negyedik 1980-81 Dr. Horváth Károly vezetésével Ötödik 1985-86 Hatodik 1989-90 Hetedik 1993-94 Nyolcadik 1998-99 Kilencedik 2002-03
Országos Szántóföldi Gyomfelvételezések alapelvei Ujvárosi Miklós határozta meg A rendszeres talajmővelésben részesített területeken a szántóföldi gyomvegetáció két fı típusa: A kalászos gyomnövényzet A búzában fejlıdik ki leggazdagabban A kapás gyomnövényzet A kukoricában fejlıdik ki leggazdagabban Ha a búza- és kukoricavetések gyomnövényzetének listáit egyesítjük, akkor a területre jellemzı gyomnövényzetet teljes egészében megkapjuk. Ennek alapján az országos gyomfelvételezéseket ebben a két kultúrában végezzük.
Az Ötödik Országos Szántóföldi Gyomfelvételezés szükségessége Rendkívül jelentıs átalakulások történtek a mezıgazdaságban. A privatizációval, kárpótlással megtörtént a földterületek tulajdonviszonyainak átrendezıdése. megnıtt a kisebb területeken gazdálkodók száma, és az általuk mővelt területek nagysága a vegyszeres gyomirtás terület csökkenése új veszélyes gyomnövények megjelenése
Az Országos Szántóföldi Gyomfelvételezések felvételi helyei
Ujvárosi-féle skála értékszámai
Balázs-Ujvárosi-féle gyomfelvételezési módszer
Balázs-féle skála Cél: elméleti szociológiát a gyakorlathoz közelítse Csak dominanciát fejez ki Nem intervallumot, hanem dominancia középértéket fejez ki Borítási % számolása képlettel
4 5 2 1
3
+
A Balázs-féle felvételezési négyzet
Balázs-Ujvárosi-féle gyomfelvételezési módszer További közbülsı értékek Az értékek közvetlenül borítási %-ra számolhatók át A feldolgozásnál a borítási %-ot használta 0 értéket is bevezette 0,1 %-os borítással
Értékszám 6 5-6-6 5-6 5-5-6 5 4-5-5 4-5 4-4-5 4 3-4-4 3-4 3-3-4 3 2-3-3 2-3 2-2-3 2 1-2-2 1-2 1-1-2 1 +-1-1 +-1 +-+-1 + 0-+ 0
Borítási % 100,00 87,50 75,00 62,50 50,00 43,75 37,50 31,25 25,00 21,87 18,75 15,62 12,50 10,93 9,37 7,81 6,25 5,46 4,68 3,90 3,12 2,49 1,87 1,24 0,62 0,36 0,10
A kis borítású fajok borításának becslését megkönnyíthetjük papírkeret vagy lécekbıl összeállított keret talajra helyezésével
Felvételezı terület nagysága
Az állományra jellemzı összes növényfaj bekerüljön (minimumarea) Ujvárosi Miklós: Elsı Országos Szántóföldi Gyomfelvételezés: 2x2 m Második Országos Szántóföldi Gyomfelvételezés: 4x4 m Ötödik Országos Szántóföldi Gyomfelvételezés: 4x4 m
4x4 m-es felvételezı terület
Országos eredmények - İszi búza nyáreleji gyomnövényzete
borítási %
30 25
1947-53
20
1969-71
15
1987-88
10
1996-97
5
2007-08
2,5
1. Tripleurospermum inodorum 2,0
0
2. Ambrosia artemisiifolia
gyom felvételezés éve
Az összes gyomborítottság változásai búzavetésekben
4. Cirsium arvense 1,0
0,5
3 borítási %
Boríási %
3. Apera spica-venti 1,5
2,5
1947-53
2
1969-71
1,5
1987-88
1
1996-97
0,5
2007-08
0,0 1 3 5 7 9 11 13 15 17 19 21 23 25 27 29 31 33 35 37 39 41 43 45 47 49 51 53 55 57 59 61 63 65 67 69 71 73 75 77 79 81 83 85 87 89 91 93 95 97 99
Fontossági sorszám
0 ebszékfő
parlagfő
A Tripleurospermum inodorum és az Ambrosia artemisiifolia borításának változásai búzavetésekben
İszi búza nyáreleji gyomnövényeinek átlagos borítási értékei 2007-2008-ban
borítási %
İszi búza nyáreleji gyomnövényzetének életformák szerinti megoszlása 20,00 18,00 16,00 14,00 12,00 10,00 8,00 6,00 4,00 2,00 0,00
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08
Therophyta
Geophyta
Hemikriptophyta
Hemitherophyta
kultúrnövény
Therophyta (Th): egyévesek Geophyta (G): talajban telelık Hemikriptophyta (H): félig rejtve telelık Hemitherophyta (HT): kétévesek Phanerophyta (Ph): fás növények Chamaephyta (Ch): törpe cserjék
Phanerophyta és Chamaephyta
borítási %
İszi búza nyáreleji gyomnövényzetének életformák szerinti megoszlása Therophyta (T): egyévesek 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08
T1
T2
T3
T4
T1: ısszel csírázó, kora tavaszi áttelelı egyévesek T2: ısszel és tavasszal egyaránt csírázó nyár eleji egyévesek T3: tavasszal csírázó nyár eleji egyévesek T4: tavasszal csírázó nyárutói egyévesek
Országos eredmények - İszi búza nyáreleji gyomnövényzete 2,5
1947-53
2
1969-71
1,5
1987-88
1
1996-97
0,5
2007-08
0 ebszékfő
Kaporlevelő ebszékfő Orvosi székfő Sugártalan székfő Parlagi pipitér Szöszös pipitér Homoki pipitér Ürömlevelő parlagfő
0,35 0,3 0,25 0,2 0,15 0,1 0,05 0
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08 parlagi pipitér
parlagfő
A Tripleurospermum inodorum és az Ambrosia artemisiifolia borításának változásai búzavetésekben
Magyar név
borítási %
borítási %
3
Tudományos név Tripleurospermum perforatum (Mérat) M. Laínz Matricaria recutita L. Matricaria discoidea DC. Anthemis arvensis L. Anthemis austriaca Jacq. Anthemis ruthenica L. Ambrosia artemisiifolia L.
szöszös pipitér
homoki pipitér
A parlagi-, a szöszös- és a homoki pipitér borításának változásai búzavetésekben
1947-53 1969-71 1987-88 Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor % % % 44. 0,1081 15. 0,4203 1. 2,1760 75. 0,0462 72. 0,0450 13. 0,4043 321. 0,0005 80. 0,0171 26. 0,2158 28. 0,1954 30. 0,1496 41. 0,1145 45. 0,1025 47. 0,0592 139. 0,0086 159. 0,0081 89. 0,0126 20. 0,3620 9. 0,6345 4. 0,9990
1996-97 Borítási Fsor % 1. 2,7968 25. 0,1766 85. 0,0175 21. 0,2123 49. 0,0600 78. 0,0196 4. 1,6331
2007-2008 Borítási Fsor % 1. 2,0445 36. 0,1012 161. 0,0043 16. 0,3110 31. 0,1397 55. 0,0484 2. 1,9441
İszi búza nyáreleji gyomnövényzete 0,4
1947-53
1,5
1969-71 1
1987-88
0,5
1996-97
0
2007-08 nagy széltippan
ragadós galaj
Az Apera spica-venti és a Galium aparine borításának változásai búzavetésekben Magyar név Nagy széltippan Fedél rozsnok Meddı rozsnok Puha rozsnok Parlagi rozsnok Mezei rozsnok Gabona rozsnok Bókoló rozsnok Árva rozsnok Héla zab Parlagi ecsetpázsit
Tudományos név Apera spica-venti (L.) P. Beauv. Bromus tectorum L. Bromus sterilis L. Bromus hordeaceus L. Bromus japonicus Thunb. Bromus arvensis L. Bromus secalinus L. Bromus commutatus Schrad. Bromus inermis Leyss. Avena fatua L. Alopecurus myosuroides Huds.
borítási %
borítási %
2
0,3
1947-53
0,2
1969-71 1987-88
0,1
1996-97 0 héla zab
parlagi ecsetpázsit
2007-08
A héla zab és a parlagi ecsetpázsit borításának változásai búzavetésekben 1947-53 1969-71 Borítási Borítási Fsor Fsor % % 37. 0,1516 22. 0,2984 240. 0,0024 285. 0,0011 255. 0,0007 208. 0,0040 280. 0,0001 298. 0,0008 297. 0,0008 125. 0,0114 153. 0,0088 158. 0,0058 290. 0,0010 309. 0,0006 86. 0,0358 73. 0,0414 140. 0,0104
1987-88 Borítási Fsor % 6. 0,9183 67. 0,0281 115. 0,0072 152. 0,0028 164. 0,0024 176. 0,0018 114. 0,0073
1996-97 Borítási Fsor % 7. 0,9777 95. 0,0138 89. 0,0161 230. 0,0008
208. 164. 267. 269. 0,0002 179. 19. 0,2659 16. 60. 0,0343 111.
0,0012 0,0030 0,0004 0,0021 0,3740 0,0102
2007-2008 Borítási Fsor % 3. 1,8039 48. 0,0530 66. 0,0296 104. 0,0142 120. 0,0099 157. 0,0047 187. 0,0023 198. 0,0021 245. 0,0009 22. 0,2076 94. 0,0169
borítási %
İszi búza nyáreleji gyomnövényzete
6 5 4 3 2 1 0
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 mezei acat
apró szulák
2007-08
tarackbúza
A Cirsium arvense, a Convolvulus arvensis és az Elymus repens borításának változásai búzavetésekben Magyar név Közönséges tarackbúza Fenyércirok Csillagpázsit Nád Angolperje Olaszperje Sovány perje Réti perje Egynyári perje Laposszárú perje Gumós perje Mezei acat Apró szulák Sövényszulák
Tudományos név Elymus repens (L.) Gould Sorghum halepense (L.) Pers. Cynodon dactylon (L.) Pers. Phragmites australis (Cav.) Steud. Lolium perenne L. Lolium multiflorum Lam. Poa trivialis L. Poa pratensis L. Poa annua L. Poa compressa L. Poa bulbosa L. Cirsium arvense (L.) Scop. Convolvulus arvensis L. Calystegia sepium (L.) R. Br.
1947-53 1969-71 Borítási Borítási Fsor Fsor % % 22. 0,3093 12. 0,5976 251. 0,0022 59. 0,0692 124. 0,0146 43. 0,1108 96. 0,0270 151. 0,0093 237. 0,0026 261. 0,0007 92. 0,0279 229. 0,0010 147. 0,0096 144. 0,0100 260. 0,0007 146. 0,0096 185. 0,0031 2. 1,515 3. 1,1799 1. 5,5539 2. 1,7025 225. 0,0012 256. 0,002
1987-88 Borítási Fsor % 18. 0,2853 61. 0,0343 100. 0,0109 37. 0,0893 182. 0,0016 217. 0,0008 63. 0,0303 224. 0,0007 84. 0,0156 179. 0,0018 10. 2. 73.
1996-97 Borítási Fsor % 13. 0,4285 46. 0,0703 104. 0,0124 41. 0,0866 177. 0,0022 151. 0,0038 121. 0,0078 167. 0,0029 155. 0,0034
0,6431 2. 1,1627 6. 0,0238 70.
2007-2008 Borítási Fsor % 9. 0,6902 24. 0,1838 41. 0,0817 49. 0,0527 59. 0,0430 114. 0,0106 80. 0,0245 81. 0,0234 139. 0,0062 164. 0,0042 310. 0,0003 1,84 4. 1,5572 1,0316 6. 1,1798 0,0272 46. 0,0655
İszi búza nyáreleji gyomnövényzete 1947-53
1,5
1969-71 1
1987-88
0,5
1996-97
0
2007-08 nagy széltippan
borítási %
borítási %
2
1,2 1 0,8 0,6 0,4 0,2 0
ragadós galaj
Ragadós galaj Vetési galaj Háromszarvú galaj Közönséges galaj Tejoltó galaj Pipacs Bujdosó mák Korcs mák Mezei árvácska Törpe árvácska Háromszínő árvácska
Tudományos név Galium aparine L. Galium spurium L. Galium tricornutum Dandy Galium mollugo L. Galium verum L. Papaver rhoeas L. Papaver dubium L. Papaver hybridum L. Viola arvensis Murray Viola kitaibeliana Roem. et Schult. Viola tricolor L.
1969-71 1987-88 1996-97 pipacs
Az Apera spica-venti és a Galium aparine borításának változásai búzavetésekben Magyar név
1947-53
mezei árvácska
2007-08
A Papaver rhoeas és a Viola arvensis borításának változásai búzavetésekben 1947-53 1969-71 Borítási Borítási Fsor Fsor % % 103. 0,0189 29. 0,1925 300. 0,0008 108. 0,0176 127. 0,0143 196. 0,0024 248. 0,0022 354. 0,0002 12. 0,6838 8. 0,6606 215. 0,0016 399. 0,0001 40.
0,1214 18.
1987-88 1996-97 Borítási Borítási Fsor Fsor % % 3. 1,1418 3. 1,6961 270. 0,0004 239. 0,0005 211. 0,0009 203. 0,0013 7. 0,8511 8. 0,9236 313. 0,0001 190. 0,0018
0,3373 15.
173. 0,0064 96.
0,3266 22.
0,208
0,0121 125. 0,0072
2007-2008 Borítási Fsor % 5. 1,2094 247. 0,0008 277. 0,0005 278. 0,0004 304. 0,0003 8. 0,9598 122. 0,0097 246. 0,0008 13. 0,5009 97. 0,0159 118. 0,0102
İszi búza nyáreleji gyomnövényzete 2
1
1947-53
0,8
1969-71
0,6
1987-88
0,4
1996-97
0,2
2007-08
1,5
1969-71
1
1987-88 1996-97
0,5
2007-08 0
0 mezei szarkaláb keleti szarkaláb
A Consolida regalis és a C. orientalis borításának változásai búzavetésekben Magyar név Mezei szarkaláb Keleti szarkaláb Kék búzavirág Konkoly Szöszös bükköny Kaszanyőg bükköny Borzas bükköny Szennyes bükköny Pannon bükköny Vetési bükköny Négymagvú bükköny Pici bükköny Csíkos bükköny
1947-53 borítási %
borítási %
1,2
Tudományos név Consolida regalis Gray Consolida orientalis (J. Gay) Schrödinger Centaurea cyanus L. Agrostemma githago L. Vicia villosa Roth Vicia cracca L. Vicia hirsuta (L.) Gray Vicia grandiflora Scop. Vicia pannonica Crantz Vicia angustifolia L. Vicia tetrasperma (L.) Schreb. Vicia lathyroides L. Vicia pannonica subsp. striata (M. Bieb.) Nyman
kék búzavirág
konkoly
A Centaurea cyanus és az Agrostemma githago borításának változásai búzavetésekben 1947-53 Borítási Fsor % 9. 0,839 31. 0,1779 3. 1,4890 17. 0,4219 60. 0,0686 222. 0,0015 23. 0,2695 35. 0,1554 33. 0,1728 67. 0,0551 209. 0,0023
1969-71 Borítási Fsor % 13. 0,5830 38. 0,1459 6. 0,8820 43. 0,1186 32. 0,1601 171. 0,0069 64. 0,0516 85. 0,0308 98. 0,0268 116. 0,0164 225. 0,0032
1987-88 Borítási Fsor % 22. 0,246 28. 0,1912 31. 0,1465 193. 0,0014 99. 0,0110 120. 0,0060 147. 0,0030 85. 0,0150 174. 0,0021 235. 0,0006 150. 0,0029 320. 0,0001
1996-97 Borítási Fsor % 14. 0,3845 15. 0,3805 26. 0,1662 97. 0,0137 57. 0,0437 82. 0,0183 143. 0,0049 96. 0,0138 149. 0,0042 214. 0,0012 191. 0,0018 340. 0,0001 341. 0,0001
2007-2008 Borítási Fsor % 7. 1,0202 18. 0,2850 20. 0,2643 28. 0,1534 29. 0,1457 54. 0,0485 62. 0,0382 68. 0,0285 125. 0,0088 179. 0,0028 252. 0,0008 345. 0,0002 438. 0,00003
İszi búza nyáreleji gyomnövényzete 1947-53
0,6
1969-71 1987-88
0,4
1996-97
0,2
2007-08 0 tyúkhúr
pásztortáska
A Stellaria media és a Capsella bursa-pastoris borításának változásai búzavetésekben
Magyar név Tyúkhúr Pásztortáska Piros árvacsalán Bársonyos árvacsalán
Tudományos név Stellaria media (L.) Vill. Capsella bursa-pastoris (L.) Medik. Lamium purpureum L. Lamium amplexicaule L.
borítási %
borítási %
0,8
0,12 0,1 0,08 0,06 0,04 0,02 0
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08 piros árvacsalán
bársonyos árvacsalán
A Lamium purpureum és a L. amplexicaule borításának változásai búzavetésekben
1947-53 1969-71 1987-88 Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor % % % 63. 0,0627 16. 0,4095 9. 0,6937 56. 0,0722 42. 0,1197 14. 0,3299 160. 0,0079 36. 0,0919 129. 0,0106 102. 0,0233 40. 0,0792
1996-97 Borítási Fsor % 11. 0,5601 19. 0,2882 36. 0,1053 35. 0,1137
2007-2008 Borítási Fsor % 11. 0,5631 14. 0,3917 38. 0,0879 45. 0,0663
0,35 0,3 0,25 0,2 0,15 0,1 0,05 0
1947-53 1969-71 mezei veronika
fényes veronika
perzsa veronika
1987-88 borostyánlevelő veronika
borítási %
İszi búza nyáreleji gyomnövényzete
1996-97 2007-08
A Veronica nemzetségbe tartozó fajok borításának változásai búzavetésekben
Magyar név Borostyánlevelő veronika Perzsa veronika Fényes veronika Mezei veronika Ujjaslevelő veronika Vándor veronika Orvosi veronika Korai veronika Iszaplakó veronika
Tudományos név Veronica Veronica Veronica Veronica Veronica Veronica Veronica Veronica Veronica
hederifolia L. persica Poir. polita Fr. arvensis L. triphyllos L. peregrina L. officinalis L. praecox All. anagalloides Guss.
1947-53 Borítási Fsor % 101. 0,0194 88. 0,0348 91. 0,0333 167. 0,0048 72. 0,0514
1969-71 Borítási Fsor % 71. 0,0453 76. 0,0373 97. 0,0270 75. 0,0382 154. 0,0088
1987-88 Borítási Fsor % 21. 0,2487 43. 0,0756 106. 0,0098 49. 0,0560 92. 0,0123 149. 0,0029
1996-97 Borítási Fsor % 24. 0,177 63. 0,0340 69. 0,0277 61. 0,0369 102. 0,0126 309. 0,0002 296. 0,0003 411. 0,0001 297. 0,0003 179. 0,0037 170. 0,0069 252. 0,0004 339. 0,0001
2007-2008 Borítási Fsor % 17. 0,3061 23. 0,2020 47. 0,0556 60. 0,0407 155. 0,0048 174. 0,0032 324. 0,0003 392. 0,0001 437. 0,0000
borítási %
İszi búza nyáreleji gyomnövényzete
0,6 0,5 0,4 0,3 0,2 0,1 0
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08 napraforgó árvakelés
orvosi székfő
A napraforgó árvakelés és az orvosi székfő borításának változásai búzavetésekben
Magyar név Szulákkeserőfő Porcsinkeserőfő Napraforgó Káposztarepce
Tudományos név Fallopia convolvulus (L.) A. Löve Polygonum aviculare L. Helianthus annuus L. Brassica napus L.
1947-53 Borítási Fsor % 7. 1,1115 4. 1,4344 157. 0,0059
1969-71 Borítási Fsor % 1. 1,7366 10. 0,6323 89. 0,0290
1987-88 Borítási Fsor % 11. 0,5861 29. 0,1756 12. 0,5400 101. 0,0106
1996-97 Borítási Fsor % 10. 0,6243 17. 0,3250 12. 0,5251 152. 0,0037
2007-2008 Borítási Fsor % 10. 0,6557 15. 0,3599 19. 0,2696 42. 0,0799
borítási %
İszi búza nyáreleji gyomnövényzetének életformák szerinti megoszlása Geophyta (G): talajban telelı gyomnövények Hemikriptophyta (H): félig rejtve telelı gyomnövények 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0
1947-53 1969-71 1987-88
1996-97 2007-08
G1
G2
G3
0,30
1947-53
0,25
1969-71
0,20
1987-88
0,15
1996-97
0,10
2007-08
0,05
0,00 H1
H2
H3
G1: tarackos, rizómás fajok G2: gumósok G3: szaporítógyökeres fajok G4: hagymások és hagymagumósok
G4
0,35
borítási %
H4
H5
H1: bojtos gyökérzető fajok H2: indás évelık H3: szaporodásra képes gyökerőek H4: szaporodásra nem képes karógyökerőek H5: ferde gyökértörzsőek
borítási %
Országos eredmények - Kukoricavetések gyomnövényzete 50 40 30 20 10 0
1964 1969-71 1987-88
7,0
1996-97 gyom felvételezés éve
1. Echinochloa crus-galli 6,0
2007-08
2. Ambrosia artemisiifolia
Az összes gyomborítottság változásai a nyár elején felvételezett kukoricában
Boríási %
5,0
3. Chenopodium album
4,0 3,0
4. Amaranthus retroflexus 5. Setaria pumila
borítási %
2,0
70 60 50 40 30 20 10 0
1,0
1947-53 1969-71
0,0 1
1987-88
3
5
7
9 11 13 15 17 19 21 23 25 27 29 31 33 35 37 39 41 43 45 47 49 51 53 55 57 59 61 63 65 67 69 71 73 75 77 79 81 83 85 87 89 91 93 95 97 99
Fontossági sorszám
1996-97 2007-08
A kukorica nyáreleji gyomnövényeinek átlagos borítási értékei 2007-2008-ban gyom felvételezés éve
Az összes gyomborítottság változásai a nyár végén felvételezett kukoricában
Kukorica nyárutói gyomnövényzetének életformák szerinti megoszlása
borítási %
40,00 35,00 30,00 25,00 20,00 15,00 10,00 5,00 0,00
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08
Therophyta
borítási %
Kukorica nyáreleji gyomnövényzetének életformák szerinti megoszlása
Geophyta
Hemikriptophyta
Hemitherophyta
kultúrnövény
Phanerophyta és Chamaephyta
50,00 45,00 40,00 35,00 30,00 25,00 20,00 15,00 10,00 5,00 0,00
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08 Therophyta
Geophyta
Therophyta (Th): egyévesek Geophyta (G): talajban telelık Hemikriptophyta (H): félig rejtve telelık
Hemikriptophyta Hemitherophyta kultúrnövény
Phanerophyta és Chamaephyta
Hemitherophyta (HT): kétévesek Phanerophyta (Ph): fás növények Chamaephyta (Ch): törpe cserjék
Kukorica nyáreleji gyomnövényzetének életformák szerinti megoszlása Therophyta (T): egyévesek 35
borítási %
30
1947-53
25
1969-71
20
1987-88
15
1996-97
10
2007-08
5 0 T1
T2
T3
T4
borítási %
Kukorica nyárutói gyomnövényzetének életformák szerinti megoszlása Therophyta (T): egyévesek 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08 T1
T2
T1: ısszel csírázó, kora tavaszi áttelelı egyévesek T2: ısszel és tavasszal egyaránt csírázó nyár eleji egyévesek
T3
T4
T3: tavasszal csírázó nyár eleji egyévesek T4: tavasszal csírázó nyárutói egyévesek
10
7 6 5 4 3 2 1 0
1964 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08
1947-53
8 borítási %
borítási %
Országos eredmények - Kukoricavetések gyomnövényzete 1969-71
6
1987-88
4
1996-97
2
2007-08
0
kakaslábfő
parlagfő
Az Echinochloa crus-galli és az Ambrosia artemisiifolia borításának változásai kukoricában nyár elején
kakaslábfő
parlagfő
Az Echinochloa crus-galli és az Ambrosia artemisiifolia borításának változásai kukoricában nyár végén
A kukorica legjelentısebb nyáreleji gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név
Tudományos név
Közönséges kakaslábfő Ürömlevelő parlagfő
Echinochloa crus-galli (L.) P. Beauv. Ambrosia artemisiifolia L.
1947-53 1969-71 1996-97 1987-88 Borítási Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor Fsor % % % % 2. 2,3720 1. 5,5592 1. 6,3583 1. 5,2732 15. 0,4000 10. 0,7969 4. 2,4879 3. 3,9022
2007-2008 Borítási Fsor % 1. 6,6614 2. 5,4000
A kukorica legjelentısebb nyárutói gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Ürömlevelő parlagfő Közönséges kakaslábfő
Tudományos név Ambrosia artemisiifolia L. Echinochloa crus-galli (L.) P. Beauv.
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 Borítási Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor Fsor % % % % 18. 0,4232 6. 1,1931 4. 4,1458 1. 7,7734 7. 1,6774 1. 7,5037 1. 8,5200 2. 7,6739
2007-2008 Borítási Fsor % 1. 8,7159 2. 8,3536
8
6 5 4 3 2 1 0
1964 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08 fehér libatop
szırös disznóparéj
A Chenopodium album és az Amaranthus retroflexus borításának változásai kukoricában nyár elején
borítási %
borítási %
Kukoricavetések gyomnövényzete 6
1947-53
4
1969-71 1987-88
2
1996-97
0 fehér libatop
szırös disznóparéj
2007-08
A Chenopodium album és az Amaranthus retroflexus borításának változásai kukoricában nyár végén
A kukorica legjelentısebb nyáreleji gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Fehér libatop Pokolvar libatop Sokmagvú libatop
Tudományos név Chenopodium album L. Chenopodium hybridum L. Chenopodium polyspermum L.
1947-53 Borítási Fsor % 4. 1,4760 84. 0,0070 43. 0,0340
1969-71 Borítási Fsor % 2. 2,9058 38. 0,0893 42. 0,0663
1987-88 Borítási Fsor % 3. 3,4547 26. 0,1793 62. 0,0261
1996-97 Borítási Fsor % 4. 3,1692 21. 0,2834 55. 0,0402
2007-2008 Borítási Fsor % 3. 5,1918 20. 0,4910 46. 0,0790
A kukorica legjelentısebb nyárutói gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Fehér libatop Pokolvar libatop Sokmagvú libatop
Tudományos név Chenopodium album L. Chenopodium hybridum L. Chenopodium polyspermum L.
1947-53 Borítási Fsor % 3. 2,2945 39. 0,1354 52. 0,0672
1969-71 Borítási Fsor % 4. 3,1110 35. 0,1300 34. 0,1471
1987-88 Borítási Fsor % 3. 5,2340 22. 0,3253 51. 0,0497
1996-97 Borítási Fsor % 4. 4,5575 17. 0,5492 45. 0,0873
2007-2008 Borítási Fsor % 3. 6,7690 21. 0,6425 43. 0,1122
1964 1969-71 1987-88 1996-97
borítási %
borítási %
6 5 4 3 2 1 0
2007-08 szırös disznóparéj
karcsú disznóparéj
Az Amaranthus retroflexus és az A. chlorostachys borításának változásai kukoricában nyár elején
8 7 6 5 4 3 2 1 0
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08 szırös disznóparéj
karcsú disznóparéj
Az Amaranthus retroflexus és az A. chlorostachys borításának változásai kukoricában nyár végén
A kukorica legjelentısebb nyáreleji gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Szırös disznóparéj Karcsú disznóparéj Labodás disznóparéj Fehér disznóparéj Bodros disznóparéj Zöld disznóparéj
Tudományos név Amaranthus retroflexus L. Amaranthus powellii S. Watson Amaranthus blitoides S. Watson Amaranthus albus L. Amaranthus crispus (Lesp. et Thévenau) N. Terracc. Amaranthus blitum L.
1947-53 Borítási Fsor % 11. 0,7030 109. 0,0020 39. 0,0400 61. 0,0150
1969-71 Borítási Fsor % 3. 2,3390 21. 0,1988 26. 0,1500 32. 0,1207 260. 0,0003 273. 0,0002
1987-88 Borítási Fsor % 2. 3,8011 10. 0,6315 22. 0,2821 58. 0,0297 73. 0,0182 113. 0,0035
1996-97 Borítási Fsor % 2. 5,2214 8. 1,1185 19. 0,3566 45. 0,0732 64.
2007-2008 Borítási Fsor % 4. 2,1753 9. 1,3685 31. 0,1879 52. 0,0461 70. 0,0235 0,0248 78. 0,0207
A kukorica legjelentısebb nyárutói gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Szırös disznóparéj Karcsú disznóparéj Labodás disznóparéj Fehér disznóparéj Zöld disznóparéj
Tudományos név Amaranthus retroflexus L. Amaranthus powellii S. Watson Amaranthus blitoides S. Watson Amaranthus albus L. Amaranthus blitum L.
1947-53 Borítási Fsor % 13. 0,9795 62. 0,0461 83. 0,0203 19. 0,4206 115. 0,0078
1969-71 Borítási Fsor % 5. 2,9151 10. 0,7874 31. 0,1723 21. 0,2754 263. 0,0002
1987-88 Borítási Fsor % 2. 5,8790 7. 1,1028 21. 0,3640 48. 0,0644 162. 0,0010
1996-97 Borítási Fsor % 3. 7,1573 7. 1,8689 19. 0,4265 43. 0,0916 62. 0,0295
2007-2008 Borítási Fsor % 5. 2,7616 9. 1,8315 37. 0,2004 57. 0,0482 70. 0,0264
Kukoricavetések gyomnövényzete 1,5
2,5
1969-71
1
1987-88 0,5
1996-97 2007-08
0 karcsú disznóparéj
csattanó maszlag
Az Amaranthus chlorostachys és a Datura stramonium borításának változásai kukoricában nyár elején
borítási %
borítási %
1964
2
1947-53
1,5
1969-71
1
1987-88
0,5
1996-97
0 karcsú disznóparéj
csattanó maszlag
2007-08
Az Amaranthus chlorostachys és a Datura stramonium borításának változásai kukoricában nyár végén
A kukorica legjelentısebb nyáreleji gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Csattanó maszlag
Tudományos név Datura stramonium L.
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-2008 Borítási Borítási Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor Fsor Fsor % % % % % 74. 0,0100 33. 0,1125 13. 0,4822 7. 1,2229 8. 1,3927
A kukorica legjelentısebb nyárutói gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Csattanó maszlag
Tudományos név Datura stramonium L.
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-2008 Borítási Borítási Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor Fsor Fsor % % % % % 107. 0,0101 38. 0,1221 12. 0,7519 5. 2,0903 7. 1,9070
4 1947-53
1964
1,5
1969-71
1
1987-88 1996-97
0,5
2007-08
borítási %
borítási %
2
3
1969-71
2
1987-88 1996-97
1
2007-08 0
0 fakó muhar
zöld muhar
A Setaria pumila és a Setaria viridis borításának változásai kukoricában nyár elején
fakó muhar
zöld muhar
A Setaria pumila és a Setaria viridis borításának változásai kukoricában nyár elején
A kukorica legjelentısebb nyáreleji gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Fakó muhar Zöld muhar Ragadós muhar Óriás muhar Olasz muhar
Tudományos név Setaria Setaria Setaria Setaria Setaria
pumila (Poir.) Schult. viridis (L.) P. Beauv. verticillata (L.) P. Beauv. faberi J. Herrm. italica (L.) P. Beauv.
1947-53 1969-71 1987-88 Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor % % % 7. 1,1150 6. 1,1686 7. 0,8192 3. 1,6790 14. 0,4837 25. 0,2052 295. 0,0002 36. 0,1032
1996-97 Borítási Fsor % 16. 0,5439 23. 0,2525 42. 0,0888
2007-2008 Borítási Fsor % 5. 1,8137 17. 0,5898 37. 0,1457 137. 0,0041 262. 0,0003
A kukorica legjelentısebb nyárutói gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Fakó muhar Zöld muhar Ragadós muhar Óriás muhar
Tudományos név Setaria Setaria Setaria Setaria
pumila (Poir.) Schult. viridis (L.) P. Beauv. verticillata (L.) P. Beauv. faberi J. Herrm.
1947-53 Borítási Fsor % 5. 1,8024 4. 2,0222 127. 0,0054
1969-71 Borítási Fsor % 2. 3,5293 9. 0,8381 82. 0,0153
1987-88 Borítási Fsor % 6. 1,3930 20. 0,3964 33. 0,1428
1996-97 Borítási Fsor % 12. 0,9431 23. 0,3658 37. 0,1626
2007-2008 Borítási Fsor % 4. 3,1539 18. 0,8099 31. 0,2358 95. 0,0113
2 1964
1,5
1969-71
1
1987-88
0,5
1996-97 0 termesztett köles
pirók ujjasmuhar
2007-08
A Panicum miliaceum és a Digitaria sanguinalis borításának változásai kukoricában nyár elején
borítási %
borítási %
2
1,5
1947-53
1
1969-71
0,5
1987-88 1996-97
0 termesztett köles
pirók ujjasmuhar
2007-08
A Panicum miliaceum és a Digitaria sanguinalis borításának változásai kukoricában nyár végén
A kukorica legjelentısebb nyáreleji gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Termesztett köles Gyomköles Hajszálágú köles Kései köles Pirók ujjasmuhar
Tudományos név Panicum miliaceum L. Panicum ruderale (Kitag.) Lyssov Panicum capillare L. Panicum dichotomiflorum Michx. Digitaria sanguinalis (L.) Scop.
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-2008 Borítási Borítási Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor Fsor Fsor % % % % % 23. 0,1750 247. 0,0005 17. 0,3949 12. 0,6958 7. 1,4452 40. 0,1234 56. 0,0200 87. 0,0111 104. 0,0046 67. 0,0207 84. 0,0173 156. 0,0023 29. 0,1060 31. 0,1209 14. 0,4815 26. 0,1976 18. 0,5762
A kukorica legjelentısebb nyárutói gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Termesztett köles Gyomköles Kései köles Hajszálágú köles Pirók ujjasmuhar
Tudományos név Panicum miliaceum L. Panicum ruderale (Kitag.) Lyssov Panicum dichotomiflorum Michx. Panicum capillare L. Digitaria sanguinalis (L.) Scop.
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-2008 Borítási Borítási Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor Fsor Fsor % % % % % 119. 0,0063 121. 0,0065 15. 0,5687 10. 1,1989 8. 1,8988 36. 0,2014 47. 0,0765 84. 0,0146 88. 0,0090 64. 0,0244 55. 0,0519 8. 1,2137 13. 0,5632 13. 0,6985 22. 0,3772 17. 0,8186
Kukoricavetések gyomnövényzete 1 borítási %
0,8
1969-71
0,6
1987-88
0,4
1996-97
0,2
2007-08
0 selyemmályva
napraforgó árvakelés
A selyemmályva és a napraforgó árvakelés borításának változásai kukoricában nyár elején
borítási %
1964
1,2 1 0,8
1947-53 1969-71
0,6 0,4 0,2 0
1987-88 1996-97 2007-08 selyemmályva
napraforgó árvakelés
A selyemmályva és a napraforgó árvakelés borításának változásai kukoricában nyár végén
A kukorica legjelentısebb nyáreleji gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Selyemmályva Napraforgó
Tudományos név Abutilon theophrasti Medik. Helianthus annuus L.
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 Borítási Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor Fsor % % % % 118. 0,0010 46. 0,0606 22. 0,2618 99. 0,0078 21. 0,2912 17. 0,4009
2007-2008 Borítási Fsor % 16. 0,7115 13. 0,8945
A kukorica legjelentısebb nyárutói gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Selyemmályva Napraforgó
Tudományos név Abutilon theophrasti Medik. Helianthus annuus L.
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 Borítási Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor Fsor % % % % 285. 0,0001 40. 0,0904 16. 0,5970 182. 0,0016 23. 0,3090 18. 0,4532
2007-2008 Borítási Fsor % 15. 0,9678 16. 0,8331
borítási %
Kukorica nyáreleji gyomnövényzetének életformák szerinti megoszlása Geophyta (G): talajban telelı gyomnövények 8 7 6 5 4 3 2 1 0
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08
G1
G2
G3
G4
borítási %
Kukorica nyárutói gyomnövényzetének életformák szerinti megoszlása Geophyta (G): talajban telelı gyomnövények 18 16 14 12 10 8 6 4 2 0
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08
G1
G1: tarackos, rizómás fajok G2: gumósok
G2
G3
G4
G3: szaporítógyökeres fajok G4: hagymások és hagymagumósok
6 5 4
1964 1969-71
3 2 1 0
1987-88 1996-97 2007-08 mezei acat apró szulák
tarackbúza
A Cirsium arvense, a Convolvulus arvensis és az Elymus repens borításának változásai kukoricában nyár elején
borítási %
borítási %
Kukoricavetések gyomnövényzete 12 10 8 6 4 2 0
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 2007-08 mezei acat
apró szulák
tarackbúza
A Cirsium arvense, a Convolvulus arvensis és az Elymus repens borításának változásai kukoricában nyár végén
A kukorica legjelentısebb nyáreleji gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név
Tudományos név
Mezei acat Apró szulák Sövényszulák Közönséges tarackbúza
Cirsium arvense (L.) Scop. Convolvulus arvensis L. Calystegia sepium (L.) R. Br. Elymus repens (L.) Gould
1947-53 1969-71 Borítási Borítási Fsor Fsor % % 5. 1,4590 7. 1,1170 1. 5,0090 4. 2,2364 100. 0,0076 12. 0,6940 9. 0,8370
1987-88 Borítási Fsor % 9. 0,7120 5. 2,2742 33. 0,1265 12. 0,4894
1996-97 Borítási Fsor % 5. 1,4937 6. 1,4874 40. 0,1038 9. 0,7875
2007-2008 Borítási Fsor % 6. 1,5281 10. 1,3238 29. 0,2303 12. 0,9343
A kukorica legjelentısebb nyárutói gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Mezei acat Apró szulák Sövényszulák Közönséges tarackbúza
Tudományos név Cirsium arvense (L.) Scop. Convolvulus arvensis L. Calystegia sepium (L.) R. Br. Elymus repens (L.) Gould
1947-53 Borítási Fsor % 2. 2,4911 1. 10,2992 56. 0,0537 32. 0,2506
1969-71 Borítási Fsor % 7. 1,1002 3. 3,3405 62. 0,0271 17. 0,4083
1987-88 Borítási Fsor % 10. 0,7749 5. 2,7250 31. 0,1699 18. 0,4837
1996-97 Borítási Fsor % 8. 1,7740 6. 1,8748 41. 0,1066 14. 0,8681
2007-2008 Borítási Fsor % 6. 1,9877 10. 1,7860 29. 0,2617 13. 1,0635
Kukoricavetések gyomnövényzete 2
1,2 borítási %
0,8
1969-71
0,6
1987-88
0,4
1996-97
0,2
2007-08
0
borítási %
1964
1
1947-53
1,5
1969-71
1
1987-88 1996-97
0,5
2007-08
0
fenyércirok
csillagpázsit
A Sorghum halepense és a Cynodon dactylon borításának változásai kukoricában nyár elején
fenyércirok
csillagpázsit
A Sorghum halepense és a Cynodon dactylon borításának változásai kukoricában nyár végén
A kukorica legjelentısebb nyáreleji gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Fenyércirok Csillagpázsit
Tudományos név Sorghum halepense (L.) Pers. Cynodon dactylon (L.) Pers.
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 Borítási Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor Fsor % % % % 90. 0,0102 19. 0,3643 10. 0,7850 16. 0,3660 29. 0,1235 32. 0,1335 29. 0,1743
2007-2008 Borítási Fsor % 11. 1,0688 19. 0,5144
A kukorica legjelentısebb nyárutói gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Magyar név Fenyércirok Csillagpázsit
Tudományos név Sorghum halepense (L.) Pers. Cynodon dactylon (L.) Pers.
1947-53 1969-71 1987-88 1996-97 Borítási Borítási Borítási Borítási Fsor Fsor Fsor Fsor % % % % 55. 0,0425 11. 0,7736 9. 1,5704 9. 1,2024 22. 0,2687 28. 0,2226 35. 0,1649
2007-2008 Borítási Fsor % 11. 1,4588 20. 0,6520
Országos eredmények - A búza nyáreleji és a kukorica nyárutói egyesített gyomnövényzete 50 1947-53
borítási %
40
1969-71
30
6,0
1987-88 20
1996-97
10
5,0
1. Ambrosia artemisiifolia
4,0
2. Echinochloa crus-galli
2007-08 gyom felvételezés éve
A búza nyáreleji és a kukorica nyárutói egyesített gyomnövényzetének összes gyomborításban bekövetkezett változásai
Boríási %
0
3. Chenopodium album
3,0
4. Cirsium arvense
2,0
1,0
0,0
borítási %
6 5
1947-53
4
1969-71
3 2
1987-88
1
2007-08
1996-97
0 kakaslábfő
parlagfő
Az Echinochloa crus-galli és az Ambrosia artemisiifolia borításának változásai szántóföldjeinken
1
3
5
7
9 11 13 15 17 19 21 23 25 27 29 31 33 35 37 39 41 43 45 47 49 51 53 55 57 59 61 63 65 67 69 71 73 75 77 79 81 83 85 87 89 91 93 95 97 99
Fontossági sorszám
A búza nyáreleji és a kukorica nyárutói egyesített gyomnövényeinek átlagos borítási értékei 2007-2008-ban
Szántóföldjeink gyakorlatilag jelentıs gyomfajai a 2007-2008. évi adatok szerinti fontossági sorrendben Gyomnövény magyar neve Parlagfő Kakaslábfő Fehér libatop Mezei acat Fakó muhar Apró szulák Szırös disznóparéj Ebszékfő Csattanó maszlag Termesztett köles Karcsú disznóparéj Nagy széltippan Tarackbúza Fenyércirok Ragadós galaj Szulákkeserőfő Lapulevelő keserőfő Napraforgó Varjúmák Mezei szarkaláb
1947-53 1969-71 Gyomnövény latin neve Borítási Borítási Fsor Fsor % % Ambrosia artemisiifolia L. 21 0,3926 8 0,8734 Echinochloa crus-galli (L.) P.B. 9 0,8557 1 3,7280 Chenopodium album L. 3 1,5319 3 2,0662 Cirsium arvense (L.) Scop. 2 2,0031 7 1,1245 Setaria pumila (Poir.) R. et Sch. 7 1,1054 4 1,9544 Convolvulus arvensis L. 1 7,9266 2 2,5144 Amaranthus retroflexus L. 17 0,5079 5 1,4658 Tripleurospermum inodorum (L.) Schultz-Bip. 66 0,0657 26 0,2316 Datura stramonium L. 177 0,0055 59 0,0619 Panicum miliaceum L 199 0,0032 192 0,0045 Amaranthus chlorostachys Willd. 105 0,0231 18 0,3948 Apera spica-venti (L.) P. B. 56 0,0762 36 0,1435 Elymus repens (L.) Gould 27 0,2800 12 0,5065 Sorghum halepense (L.) Pers. 94 0,0249 Galium aparine L. 137 0,0103 50 0,0875 Fallopia convolvulus (L.) A. Löve 14 0,7110 6 1,1441 Persicaria lapathifolia (L.) S.F. Gray 29 0,2524 16 0,3994 Helianthus annuus L. 206 0,0030 119 0,0141 Hibiscus trionum L. 25 0,2959 11 0,5093 Consolida regalis S. F. Gray 19 0,4203 23 0,2905
1987-88 Borítási Fsor % 4 2,5724 1 4,4192 2 3,0816 8 0,7090 7 0,7208 5 1,9439 3 3,0610 6 1,2984 19 0,3847 23 0,2905 13 0,5691 14 0,4617 20 0,3845 18 0,4040 12 0,5858 11 0,6000 10 0,6060 16 0,4245 17 0,4065 40 0,1281
1996-97 Borítási Fsor % 1 4,7030 2 3,9095 4 2,8988 5 1,8070 19 0,4872 7 1,4532 3 3,6290 6 1,5429 8 1,0694 13 0,6027 9 0,9435 17 0,4896 12 0,6483 11 0,8204 10 0,8716 16 0,5210 15 0,5273 18 0,4892 22 0,3838 31 0,1973
2007-2008 Borítási Fsor % 1 5,3300 2 4,2542 3 3,6635 4 1,7724 5 1,6324 6 1,4829 7 1,4183 8 1,1634 9 0,9675 10 0,9600 11 0,9229 12 0,9100 13 0,8768 14 0,8213 15 0,6169 16 0,5999 17 0,5798 18 0,5514 19 0,5369 20 0,5150
Következtetések A gazdasági- és humánegészségügyi szempontból rendkívül veszélyes parlagfő visszaszorítására célszerő koncentrálni. A parlagfő továbbra is szántóföldjeink legfontosabb gyomnövénye, borítása 5,33 %-ra emelkedett. Ugyanakkor kiemelt figyelmet kell fordítani a többi inváziós, veszélyes és nehezen irtható gyomnövény terjedésének megakadályozására. Az utóbbi 20 évben tovább folytatódott a selyemmályva, a termesztett köles és a selyemkóró felszaporodása. Az újonnan megjelenı gyomnövények visszaszorítására különös gondot kell fordítani. Terjed az országban a mandulapalka is.
Az Ötödik Országos Gyomfelvételezés Magyarország szántóföldjein
Köszönjük a megtisztelı figyelmet!