Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2008. június
Reise der Klasse 1.A zum Gymnasium Wieselburg (21. bis 25. April 2008) Mein Bildtagebuch Montag, 21. April
Zum Glück waren alle pünktlich bei unserer Schule in Budapest, und wir konnten, nachdem das Gepäck im Bus verstaut war, um 8.30 Uhr losfahren. Die Fahrt war problemlos, und wir hatten auch Zeit für drei Pausen, so kamen wir um etwa 14 Uhr bei unserem Partnergymnasium in Wieselburg an. Dort wurden wir von unseren GastgeberInnen in Empfang genommen und fuhren mit ihnen in die Brauerei Wieselburg. Dort wurde uns ein Film gezeigt, der uns die Geschichte der Brauerei und die Herstellungsmethoden von Bier nahe brachte. Nach unserem Rundgang durch die Brauerei wurden wir zu Würstchen mit Semmeln eingeladen. Dienstag, 22. April
Am Dienstag trafen wir uns um acht Uhr an der Schule. Wir nahmen an zwei Stunden teil, wobei ich einen Einblick in eine Deutsch- und eine Mathematikstunde bekam. Danach besichtigten wir gemeinsam mit unseren Gastgebern die Kirche in Wieselburg. Im Anschluss daran erwartete uns der Bürgermeister von Wieselburg im Rathaus und hielt eine schöne Empfangsrede. Leider war beim Spaziergang durch Wieselburg das Wetter nicht allzu schön. Mittwoch, 23. April
Um acht Uhr brachen wir von der Schule zum Wallfahrtsort Mariazell auf. Die Führung in der Kirche war auf Deutsch, und so konnte ich natürlich alles verstehen ;) Die Fahrt nach Mariazell dauerte eineinhalb Stunden, und wir konnten in den Bergen sogar noch Schnee sehen. Am Nachmittag waren wir in der Landeshauptstadt St. Pölten und konnten das Regierungsviertel besichtigen. Der Landtagsdirektor persönlich empfing uns und hielt einen Vortrag über die Arbeit des Landesparlaments in dessem Sitzungssaal. Donnerstag, 24. April
Um halb acht trafen wir uns wieder bei der Schule, und wir fuhren in Richtung Melk. Erste Station war die romantische Schallaburg mit einer Indianer-Sonderausstellung. In Melk besichtigten wir nach einem Stadtrundgang das Stift. Außer uns waren noch viele weitere Touristengruppen, so mussten wir rasch durch das Stift geführt, konnten aber sehr schöne und interessante Sachen sehen und kennen lernen. Nach der eineinhalbstündigen Führung fuhren wir mit dem Schiff auf der Donau nach Dürnstein. Nach Besichtigung der Kirche stiegen wir auf die Ruine Dürnstein. Auf dieser Burg war der englische König Richard Löwenherz 26
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2008. június
während der Kreuzzugsszeit gefangen und wurde erst gegen ein Lösegeld frei gelassen. Nach der Rückfahrt konnten wir uns etwas ausruhen, und am Abend feierten wir leider schon unseren Abschlussabend. Freitag, 25. April
Der Freitag war leider der Tag unserer Abreise. Bereits um halb acht Uhr ging es zurück nach Budapest. Wir waren sehr traurig, dass die Zeit so schnell vergangen war. An dieser Stelle möchten wir alle unsere neuen Bekannten in Wieselburg recht herzlich grüßen und uns bei allen bedanken, welche dies alles ermöglichten: Herrn Direktor Kulman, Herrn Prof. Lakatos aus Wieselburg, Herrn Mag. Huber (unserem Klassenvorstand), Frau Prof. Wolf und den beiden Klassenvorständen unserer Partnerklasse in Wieselburg.
Text und Bilder: Péter Újházi 1.A 27
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2008. június
Látogatásom az istenek melegágyában A családommal úgy döntöttünk, hogy a húsvéti szünetben a locsolóinkat Athénban fogadjuk… Hát felpattantunk a repülőre és egykettőre a nagy görög elődök hazájában termettünk. Amikor egyórás fárasztó taxizás után végre beléptünk a szállodába, mérhetetlen volt az örömünk. Az éhség nagy úr, „akinek” unszolására felkerekedtünk annak reményében, hogy találunk valami éttermet. Hosszú, szinte óráknak tűnő gyaloglás után végül kaptunk enni. Ami először feltűnt Athénban, hogy minden utcasarkon akad egy templom (vagy kettő), ami ugyanolyan, mint az előző, ezért esélytelen megkülönböztetni. A másik számomra nem annyira mindennapi dolog az volt, hogy a férfiak (kivétel nélkül) mind egy rózsafüzérhez hasonló gyöngysort morzsolgattak, miközben valószínűleg imákat mormoltak, de ezt elfelejtettem megkérdezni tőlük. Tetszett az athéniak életfelfogása is, az, hogy soha nem rohantak sehová, mindig volt idejük beülni egy kávéra a sarki kávézóba. Míg itthon mindenki rohan és ideges, kint mindenki laza, mintha tengernyi idejük és semmi dolguk nem lenne. Amiben nagyon hasonlítanak hozzánk, az a vásárlásmánia (a kávézásmánia mellett). Kedvencük kétségtelenül a Zara, amelyből legalább annyi van, mint az ortodox templomokból. Szinte minden látnivaló elérhető gyalog, ami manapság nem sok fővárosról mondható el. De nagyon kell vigyázni, ha valaki gyalog indul el és nem rövidtávfutó, mert a zebrán való átkelés a zöld lámpa alatt szinte lehetetlen. A lámpa kemény 27 vagy kevesebb másodpercig zöld. Tehát van 27 másodperced, hogy átrohanj a négysávos főúton. Nem egy kellemes séta, mondhatom. Amit feltétlenül ajánlok a látogatóknak, az a frissen facsart narancslé és a görögsaláta. Vigyázat, függőséget okozhat! Senki ne csodálkozzon, hogy itthon nem fogja bírni megenni a narancsot, sőt már a paradicsomot sem találja majd olyan ízletesnek, mint az előtte. A családom és én nagyon szeretünk várost nézni és a rendelkezésünkre álló 4 nap alatt szinte Athén összes látnivalóját megtekintettük. Ha valaki kíváncsi rájuk, az vagy ruccanjon ki a görög fővárosba, vagy nézzen utána a Google-on. Én csak a személyes kedvencemet osztanám meg az olvasóval, ami (aki ismer, ezen egy cseppet sem lepődik meg) a Dionüszosz Színház. Fantasztikus, hogy ennyire épen megmaradt a hatalmas amfiteátrum! Sok-sok évvel ezelőtt itt játszották az ókori görögök Szophoklész drámáit, és ezeken a megkopott kődarabokon ült a nép… Nekem összességében elnyerte a tetszésemet a város, és szerintem megéri ellátogatni Athénba. Tehát kalandra fel, vár Athén! Kelemen Éva 28
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2008. június
Az én egyiptomi tavaszi szünetem… Március elején óriási meglepetésben volt részem. A szüleim bejelentették, hogy a tavaszi szünetben Egyiptomba utazunk. Tudni kell rólam, hogy rajongok az egyiptomi kultúráért, magáért az országért és természetesen az országot határoló tengerek gazdagságáért. Már odafelé, a repülőn izgatott voltam, hiszen minden vágyam az volt, hogy eljussak egyszer Egyiptomba, a fáraók földjére. De ne szaladjunk olyan előre… Imádom a meleg éghajlatot és a nyarat, így jó pontként könyveltem el magamban a forróságot, ami megcsapott, mikor kiléptem a repülőből Hurghadában. Pontosan 29 °C-ot mutatott a hőmérő. Gondoltam, ez kezdetnek nem rossz, a magyarországi 10 °C után. Első utunk a szállodához vezetett, amit hajó formájúra (!) terveztek. Olyan élethűen volt megépítve, hogy messziről tényleg azt hiszi az ember, hogy egy hajó előtt áll. A belső udvart nem is kell részleteznem. Hatalmas medencék, körülöttük égbe meredő pálmafák adtak árnyékot. A sok színes napernyő alatt ott kínálták magukat hívogatóan a napágyak. Egyszóval minden adott volt, ami egy tökéletes nyaraláshoz szükséges. A szemem még párszor átsiklott ezen a tömör csodán, de egyre inkább éreztem az egyórányi időeltolódást, vagy inkább csak az iskola okozta fáradság nyomott el hirtelen… Mindenesetre vacsora után hulla fáradtan dőltem be az ágyba. Másnapra nem terveztünk semmi programot, csak ki akartuk kicsit pihenni magunkat. Ez nagyon jó ötlet volt, mert egy kicsit a napon heverészve sikerült energiát gyűjteni a következő napok eseményeihez, és persze rengeteget dobott a lustálkodás a közérzetemen is. A harmadik nap úgy döntöttünk, hogy ideje kicsit felfedezni az országot, így befizettünk egy buszos kirándulásra, amely Luxor városát, Hatsepszut fáraónő templomát, a Memnón- kolosszusokat és a Királyok Völgyét foglalta magába. Mondanom sem kell, hozzánk hasonlóan milliónyi turista választotta ezt a programot. Egyszerre 50 (!) turistabuszt hagytak konvojban haladni az úton. Azt mondják, manapság veszélyes a turistáknak egyedül kószálniuk az országban. A veszély néha érzékelhető is volt a két kilométerenként táborozó fegyveres katonák láttán. Háromórányi utazás után megérkeztünk Luxorba, és célba vettük Karnak templomát. Lélegzetelállítóan gyönyörű élmény volt a több száz, hieroglifákkal díszített, húsz méter magas márványoszlop rengetegében állni. Számomra felfoghatatlan volt, hogy egy ennyire régi civilizáció, hogy volt képes ilyen kifinomult, mérnöki pontossággal megtervezett, hatalmas építményt, sok másik társával együtt, létrehozni. Következő állomásunk a Királyok Völgye volt, ahova Egyiptom egykori uralkodóit temették. A nyugodt álmélkodást leginkább a magas hőmérséklet zavarta, mert utunk során itt, ezen a helyen volt a 29
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2008. június
legelviselhetetlenebb a forróság. Majdnem 40 °C-ot mutatott a hőmérő még a sírokban is, s a meleg mellett a levegő magas páratartalma tette nehézzé a túrázást. Mindennek ellenére elhatároztam, hogy nem törődöm a túlzott meleggel, mivel célul tűztem ki, hogy ha már egyszer itt vagyok, akkor az összes fáraósírt megnézem. Végül sajnos a tervet nem sikerült teljesen teljesítenem, mert az idő rohant, a sírok száma pedig egyre lassabban fogyott, és az idegenvezető is kíméletlenül rámutatott az órájára, hogy na most már tényleg indulás, és kezdett vörösödni a feje az idegességtől, így nem volt több idő, menni kellett… Ami számomra még a legemlékezetesebb az egyiptomi nyaralás hátralévő részéből, az egy hajótúra, amelyen háromszor horgonyozott le a hajónk, és lehetőségünk nyílt a búvárkodásra. Gyönyörű volt a tenger kékje, nem is beszélve a víz alatti világ látványáról! Különböző tengeri herkentyűk, színes halak, a legkülönbözőbb formájú korallok rejtőztek a víz mélyén. Egyetlen kellemetlen esemény történt csak, amitől egy kicsit alább hagyott a lelkesedésem. Apukám kezét végigcsípte egy medúza, mire én sikoltozva rohantam ki a vízből. Végül egyikünknek sem lett komoly baja. Csak egy kisebb medúza okozta szívroham jött rám…J A utolsó előtti nap egy sivatagi túrára mentünk. Megnézhettünk egy beduin falut, utána elvittek minket quadozni a sivatagba. Igen izgalmas volt, mert pont a homokvihar közepébe vezettek minket. Óriási élmény volt! Utazásunk búcsúestjén egy fakírshow-t láthattunk, „természetesen” a fakír rám mutatott és engem hívott ki, hogy fölemeljen és az ölében, velem együtt sétáljon át az üvegszilánkokon…J Végezetül röviden összefoglalva élményeimet csak azt írhatom, Egyiptom fantasztikusan szép ország, rengeteg izgalmas látnivalóval és szabadidős programmal. Mindenkinek csak ajánlani tudom az országot. Azt tervezem, hogy mindenképp visszatérek még Kairóba, mert sajnos a piramislátogatás kimaradt a programunkból. Végül is egy országot soha sem lehet teljesen felfedezni… Bielek Nóra
New York és a Karib-tengeri álomhajóút Este 6 óra körül érkezhettünk meg New Yorkba, igazából nem figyeltem nagyon az időt, csak a busz ablakán kifelé, ahogy a Kennedy repülőtértől Manhattanben lévő szállodánkba szállított minket, szóval bámultam kifelé a nagy rengetegbe. New York egyszerűen lenyűgözött, hiszen Queens kis külvárosi házai és Manhattan hatalmas épületei annyira ellentétben álltak egymással. Queens még a naptól volt megvilágítva, de 30
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2008. június
Manhattanbe már csak néhány napsugár ért be, a többi fényt a Streetek és Avenue-k és persze a Broadway épületeinek mesterséges megvilágítása szolgáltatta. Nem töltöttünk sok időt ebben a világvárosban, de akkor is nagy hatással volt rám: a szállodába való becsekkolás után (kb. 20 óra körül) egy ismert étterembe vagy clubba (?), a Planet Hollywoodba mentünk vacsorázni. Ennek a helynek az az érdekessége, hogy a bejárat egy ajándékboltra emlékeztet, ahol mindenféle pólót, kulcstartót, sálat stb lehet az étterem logójával vásárolni. Az étterem falain amerikai színészek és énekesek képe volt elhelyezve, akik már ellátogattak ide. Akkor jöttem rá, hogy elvileg bármelyik pillanatban betoppanthatna egy hollywoodi filmcsillag vagy Grammy-díjas énekes(nő), de ez sajnos nem történt meg. A vacsora után (igazi amerikai: agyoncukrozott kóla, egy nagy steak és hozzá sült krumpli sok-sok ketchuppal) négyes csoportban indultunk el New Yorkot felfedezni gyalogosan. A Times Square és a Broadway után a többiek már fel akarták adni a hideg miatt, de végül rábeszéltem őket, hogy azért legalább a Central Park egy részét nézzük meg. Végül a 5th Ave-re is eljutottunk (sajnos éjfélkor a boltok már zárva voltak), és belülről megnézhettük a Rockefeller Centert. Az I LOVE NEW YORK póló megvétele után aztán tényleg lefeküdtünk, hogy négy órával később felkelhessünk (4.30-kor). New York után következett Puerto Rico szigetén San Juan, ahol máris észrevettük a jelentős éghajlati különbséget, főleg úgy, hogy a New York-i időjáráshoz öltözve hosszú farmer és pulóver volt rajtunk. Aznap (vasárnap) délután szálltunk fel a hajóra, ami a vártnál sokkal hosszabb procedúrát jelentett: kiderült, hogy a kikötőben elromlott a fénymásoló, amivel az útleveleket kellett volna fénymásolni, úgyhogy több órát kellett arra várnunk, hogy végre felmehessünk a hajóra. A hajó bejáratánál egy mosolygós fotós várt ránk (különben az utazás folyamán vagy 20 alkalommal fordult elő, hogy egy ilyen mosolygós fotós akart képet készíteni rólunk; vagy a medencénél, vagy az étteremben, vagy a kikötőben, amikor a hajóról le- illetve felszálltunk, de akár a folyosón is, amikor éppen a szobánkba akartam belépni), és több biztonsági őr is vigyorogva fogadott minket. Ezután következhetett az ellenőrzés, amely után végre felléphettünk a várva várt hajónkra: először is elkérték a „Seacard”-unkat, amely egyrészt a szobánk kulcsaként szolgált, másrészt mindig ennek felmutatásával engedtek fel a hajóra, és amelynek segítségével sajnos azt is ellenőrizni tudták, hogy tizennyolc éves vagyok-e, vagy sem. Különben ezzel a kártyával lehetett fizetni is, mivel előtte a recepción pénzt kellett leadni (min. $300), amit erre a kártyára töltöttek fel. Más fizetőeszközt (kivéve a hitelkártya) nem fogadtak el az ottani üzletek, bárok, éttermek stb. A poggyászellenőrzés után végre fenn voltunk a hajón, ami már kívülről is hatalmasnak tűnt, de belülről még hatalmasabb és átláthatatlanabbnak 31
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2008. június
bizonyult. Kiderült, hogy mi a 14 (!) szintes hajón a 3. szinten lakunk. Ötperces bolyongás után még a liftet se találtuk, úgyhogy angoltudásunk segítségével megkérdeztük a személyzet egy tagját, hogy merre lehet a szobánk. Ő egy másik dolgozótól kért tanácsot (én meg arra gondoltam, hogy mi lesz velem ezen az óriási úszó szállodán, ha még a szálloda dolgozója sem ismeri itt ki magát…J), de végül sikeresen a kabinunkhoz vezettek minket, ami tényleg olyan volt, mint ahogy az ember látatlanban elképzelné: kicsi, praktikus, csak minimális berendezést tartalmaz, és természetesen kör alakú az ablak, ahonnan kikukucskálva a tenger hatalmas hullámai figyelhetők meg, egészen a rosszullétig. A bőröndök még nem érkeztek meg, ezért anyukámmal eldöntöttük, hogy körbenézünk egy kicsit a hajón: stratégiánk szerint föntről lefelé az összes szintet végigsétáljuk. Az első helyiség, amit szemügyre vettünk, a helyi kápolna volt, ahol az utazásunk vége felé egy pár házasságot is kötött (milyen romantikus!), egyre lefelé haladva meglátogattuk a konditermet, a spa centert, ahol egy kedves (lehet, hogy egy idő után ki fogom hagyni ezt a jelzőt, mert úgyis mindenki kedves volt) koreai lány vezetett végig minket a különböző masszázstermeken. A sportpályáknál és a medencéknél (nyitott és fedett medencék egyaránt!) töltöttük különben a szabadidőnk nagyobb részét. Az egész hajó olyan volt, mint egy kisebb város: különböző üzletek, szórakozóhelyek és bárok sokasága fogadott minket (iskola azért nem voltJ). Még műjégpályát is találtunk, ahol a hét folyamán meg is néztünk egy jégshow-t. A amíg anyukámmal körbesétáltuk az egész hajót, furcsa dolgok történtek: olyan helyeken jelentek meg falak, ahol eddig nem voltak, de végül rájöttünk, hogy ezek csak ideiglenes ajtók, amelyeket a biztonsági próba miatt zártak be. Különben én végig attól féltem, hogy majd tengeri beteg leszek, de elég jól bírtam, csak néha nem tudtam megállapítani, hogy én szédülök-e vagy a hajó ringat. A hajón végül is összesen 6 éjszakát töltöttünk, ebből 2 napot a hajó fedélzetén, a többi négy napon meg egy-egy szigetet látogattunk meg: Arubát, Curacaot, St Martent és St Thomast. Nekem személy szerint Curacao tetszett legjobban a szép színes házak, a változatos növényzet és a gyönyörű fehérhomokos, pálmafás álomtengerpart miatt, de persze mindegyik szigetnek megvolt a maga szépsége. Ami mindegyikben közös volt, az ottani emberek nyitottsága, kedvessége és segítőkészsége; nemcsak úgy fogadtak minket, mintha örülnének nekünk, de szerintem ténylegesen is örültek a turistáknak. Nagyon tetszett még a hajón, hogy mindig különféle programmal készültek nekünk (na jó, nem biztos, hogy pontosan nekünk, inkább az amerikai átlagcsaládnak, akik itt többségben voltak); nem telt el úgy nap, hogy ne lett volna valami újdonság: a medence mellett karibi táncot lehetett 32
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2008. június
lejteni, a diszkóban pedig hip-hop tanfolyamon vehettünk részt. A színházterem minden este különféle darabokkal, koncertekkel és más produkciókkal várta az érdeklődőket, a medencénél férfi lábszépségversenyt is rendeztek, és a vacsoránál meg a pincérek énekeltek. Indultunk a helyi röplabdabajnokságon is, végül ezüstérmesek lettünk. De ami engem a legjobban szórakoztatott, a belly flop contest volt, amikor nehézsúlyú (minimumsúly 120 kg) férfiak hasast ugrottak a medencébe, és nekünk, a nézőknek kellett eldöntenünk, hogy ki volt a legjobb. Végül nem a favoritom, a 150 kg-os többszörös bajnok győzött, a másik úgy látszik, jobb technikával rendelkezett. Az étkezésekről is ejtenék néhány szót: a reggeli és az ebéd büfés volt, a reggelit 7-11.30-ig, az ebédet 11.30-16.30-ig lehetett fogyasztani bármilyen mennyiségben, de akinek ez a 9 és fél óra kevés volt a jóllakásra és nem bírta ki 20.30-ig, amikor a vacsorát tálalták, az közben még látogatást tehetett a 0-24 büfébe, ahol gyümölcsökkel és süteményekkel szolgáltak ki. A vacsorát felszolgálták, mindennap 5 különböző előételből, 10 különböző főételből és megint 5 különféle desszert közül választhattunk (köztük low fat és sugarfree sütiket is felszolgáltak az alakjukra figyelőknek). Nagyon tetszett ezen a hajókiránduláson, hogy valóban összetalálkoztak a különböző kultúrák (mivel kb. 3000 ember fért el a hajón…), de nemcsak a turisták érkeztek a világ összes pontjáról, hanem a személyzet is roppant változatos volt. Ez a hét – mondanom sem kell – hihetetlenül gyorsan eltelt, utolsó este már csak a medence mellett ülve hallgattam a különböző Bob Marley-feldolgozásokat, és próbáltam még jobban magamba szívni a karibi életérzést. Tudom, erre az utazásra még sokáig emlékezni fogok. Szujó Anna
33
